A brumoggó-hátúak és a bacchusi vigasságok hazája

Balatonfőkajár települése több évszázados borkészítési hagyományaival, csodás, illatos,

felfedeznivaló környékbéli dombjaival, a „brumoggó hátúakkal”, és remek balatoni
halételeivel hívja fel magára az ideérkezők figyelmét. A település emellett arról is híres,
hogy Bacchus Istent megszégyenítő vigasságaival is bőven megállja a helyét a világ
mulatozó helyei között.

A hajdani Pannonia provincia legjelentősebb útvonala is érintette a Veszprém-megyei

Balatonfőkajár területét, amelyen Sopianae (Pécs) irányába haladhattak át valamikor a békés
polgárok és a kevésbé békés katonai alakulatok. Nem úgy viszont a mai M7-es autópálya, ami
csak Lepsényt és Polgárdit jelöli meg lehajtásként a 80-as kilométerkőnél, Budapest felől.
Pedig ha a sztrádakészítők tudták volna, miket rejteget a település…
Főkajár első említése - Villa Quaiar néven - 1086-ra tehető. A falu jelentése ("kiáltó",
"összehívó") egy ősi hivatalra, a király vagy a bírák ítéletének kihirdetőjére utal. A török
hódoltság idején Balatonfőkajár többször elnéptelenedett, bár a XVII. század második felében
ismét felvirágzott. Ekkor a Zichyek és Batthyányiak Kajár általuk birtokolt területeit
telepesekkel népesítették be, akik többéves adókedvezmények fejében felvirágoztatták a
háborúk során romlásnak indult szőlő- és borkultúrát is. A következő évszázadban a falut már
zömmel módos, református gazdák lakják: az ő kezük munkáját dicséri az 1794-ben
későbarokk és kora-klasszicista elemekkel díszített hatalmas templom, amely a község
közepén egy jó nagy dombra épült, és impozáns méreteivel ma is lenyűgöző látványt nyújt. A
XX. század viharai során a falu legalább nyolcszor cserélt gazdát, és tombolt a kilátástalan
szegénység is. A Falumúzeumban található II. világháború-korabeli újságok szerint
Balatonfőkajár volt a legjobban lerombolt település ekkor az országban. A háborús idők
azonban elmúltak, az emberek békére leltek, és végre megindult a várva-várt fejlődés.

Sajnos az idegenforgalom még csak most kezd kialakulni az 1,510 főt számláló településen,
pedig minden megtalálható itt, ami az aktív, illetve kevésbé aktív pihenéshez szükségeltetik. A
legextrémebb explórerek számára a település egyik büszkesége, a sportrepülőtér nyújthat
kikapcsolódást. Pazar látvány, ahogy a „brumoggó hátúak” szinte nekiütköznek a gőgösen az
égbeemelkedő templom tornyának, „elütik a Napot”, majd egy-két légbéli hurok megtétele
után gyorsan továbbszáguldoznak (persze ez csak képletesen értendő, hiszen a „brumoggó
hátúak” magasan az égben fejtik ki a tevékenységüket.). A kevésbé extrém ideérkezők viszont
bebarangolhatják a környék lankáit, például az erre a célra kijelölt sárga jelzésű
túraútvonalon. A túra a falu főteréről indul és egy keletre kiemelkedő magaslatra, a Somlyóra
visz fel. Derűs időben minden irányba messze ellátni a természetvédelmi területnek kikiáltott
Szőlő-hegy fő dombjáról, majdnem 360 fokban. A távolság oda-vissza mintegy 5 km, de ez
lehet sokkal több is, feltéve, ha az ember elkóricál a különböző szőlőültetvények és dombok
között. Ami annyira nem is nehéz. A túra az I. világháborús emlékmű és a református
templom érintésével folytatódik, majd lassan kikecmergünk a környékbéli dombokra, ahol
immár egy szűkebb földúton baktatunk felfelé. Útközben szép mezőket és gondos nyaralókat
hagyunk magunk után, a levegő súlyos és zöldnövényektől illatos. Útközben szedhetünk vagy
tízféle bogyót, szagolhatjuk a zsíros föld szagát, és hallgathatjuk a néma csendet. Persze, amíg
ránk nem kiabál valamelyik helyi pincegazda, hogy ’ugyan kóstoljuk mán’ meg az ő borát’.
Ennek pedig csak örülhetünk, hiszen így betekinthetünk a helyi olaszrizling évszázados
titkaiba is.
A faluban már szinte hagyomány, hogy a vidám szüreti napot egy löszdombba vájt, ötvennél
is több borpincét egybefűző, az országos rangú hajósi pincékhez hasonlítható Karika-soron
tartják, főleg szeptemberben. Ha viszont nyáron van dolgunk errefelé, akkor mindenképp
augusztus 19-én, a ’Falunapon’ jöjjünk, ugyanis ilyenkor vigad a legjobban a kajári, ilyenkor
fogy a legtöbb egybe-ökör, tejfölös-lángos, meg sör, valamint ekkor lehet reggelig mulatni a
vidám, lakodalmas nótákra. A fíling felér egy időutazással.
Ha pedig megfáradtunk a borkóstolásban és a vigadalmakban, mehetünk a helyi ’Present’
vendéglőbe, ahol juhtúrós-galuskás harcsapaprikás, legalább hétféle halból készülő, friss
balatoni halászlé, ropogós fogas, grillezett tarja, és még vagy ötvenféle helyi különlegesség
várnak ránk. Miután pedig jól belakmároztunk, akár az innen három kilométerre található
tizennégymillió éves szubsztanciát, nevezetesen a Balatont is megtekinthetjük, sőt, akár
fürödhetünk is benne!