Welcome to Scribd, the world's digital library. Read, publish, and share books and documents. See more
Download
Standard view
Full view
of .
Look up keyword
Like this
2Activity
0 of .
Results for:
No results containing your search query
P. 1
pszichológia

pszichológia

Ratings: (0)|Views: 19|Likes:
Published by Tóth Szabolcs
pszichológia
pszichológia

More info:

Published by: Tóth Szabolcs on Jan 24, 2013
Copyright:Attribution Non-commercial

Availability:

Read on Scribd mobile: iPhone, iPad and Android.
download as RTF, PDF, TXT or read online from Scribd
See more
See less

12/22/2013

pdf

text

original

 
Mészáros Viktória: A VISZONTÁTTÉTELRŐL
A VIÁ: az analitikusnak a paciensre adott érzelmi válaszai, és ennek azon aspektusai,amelyek nem vezetnek ellenálláshoz vagy vakfolthoz a terapeutában (analitikusban), hanemamelyeket eszközként használhat a belátásra, amennyiben képes ezeket tudatosítani sajátmentális reakcióinak vizsgálata által, hogy megértse a paciens kommunikációjának ésviselkedésének a jelentését.(A viszontáttétel fogalmi változásainak rövid története)Ahogyan az áttétel, a VIÁ is a terápiás munka akadályának tűnt fel kezdetben, s a majd egyévszázados első említéséhez képest is 40 év kellett, mire jobb terápiás „pozícióba” juthatott.Viszontagságos és még ma sem teljesen lezárt átváltozásait annak köszönheti, hogy a fogalom jelentéseinek köre a teljesen szűk és a szinte mindent magába foglalóan tág értelmezés közöttoszcillált, továbbá, hogy meghatározásaiban és használata során néha egyáltalán nem könnyűelkülöníteni a formát a tartalomtól.Kezdetben a VIÁ a paciensnek az analitikus tudattalan érzéseire gyakorolt befolyása, ill. azanalitikusban erre keltődött válasz volt, ami tartalmazza az analitikus belső ellenállását is a pacienssel végzett munkával szemben. Története során volt a figyelem legyőzendő, későbbkontrollálandó és tudatosítandó, feldolgozandó akadálya; volt egyenlő az analitikus saját, paciensével szembeni áttételével; majd minden VIÁlé vált, ami az analitikus személyiségétláthatóvá teszi (pl. a díványon elhelyezett párna). Később a pacienssel szembeni attitűdök ésviselkedések; majd az emocionális válaszok teljességét; más megközelítésekben viszontmindig analizálandó ellenállást jelentett az analitikusban; volt az analitikus neurotikus vonása,ami megzavarja a professzionális hozzáállást; magába foglalta az analitikus saját, tudattalanszükségleteinek és konfliktusainak hatását (vakfolt) a saját megértésére és munkájánatechnikájára.Tartották a paciens áttételére való reakciónak; a kommunikáció zavarának; a terapeutaéleteseményei tükröződésének, ami problémákat okozhat a terápiában; a terapeuta teljes pszichés realitásának; az analitikus speciális korlátjának, amit egyes paciensek váltanak ki; deaz empátia és megértés alapjának is. Elismerték, mint az analízis szükségszerű velejáróját,vagy később mint feltételét; lett az analitikus kapcsolat alfája és omegája, de egyúttal a paciens műve; azonosították az empátiával és a projektív identifikációval ill. projektívviszontidentifikációval is.Az áttellel vadinamikus kapcsolaban leírták meelleti, interakcionalistaszempontokkal; tartották a szerepválasz-készséget a VIÁ tükrének a paciens felé; majd ismétcsak egy reakciónak tekintették a paciensre (mint egészre vagy mint részeire) adott áttételireakciók közül; a tudattalanok kommunikációjának bizonyítékának, a paciens tudattalanjáhozaz analitikus tudattalanján keresztül vivő útnak.Felismerték diagnosztikus jelentőségét; különösen a nem verbalizálhaterszetartománnyal kapcsolatban, mint az észlelés legfontosabb eszközét; míg végül fontos terápiástényezővé vált, mint minden mutatív értelmezés alapja.Az eredeti, szűkített definícióval szembeni „totális” megközelítés tette a VIÁt hasznos,információkkal szolgáló eszközzé. A váltás a VIÁ szemléletében a tárgykapcsolat-elmélethezköthető; míg a klasszikus pszichoanalízis kontextusában a VIÁben az ödipális helyzetkülönböző aspektusainak ismétlődését látták, addig az új iskola a terapeuták saját, VIÁükhözvaló viszonyát változtatta meg. A VIÁ elemzése nélkülözhetetlen információforrássá vált: asokrégyakorlati törvényszerűség vizsgálata és felismerése, ill. az összetett elméletikövetkeztetések lefektetése által így használhatóvá, kezelhetővé is.
 
Új felfogásban a VIÁ megjelenésekor a terápiás (analitikus) helyzet neutralitása átmenetilegmegszűnik, mikor a terapeutában erős érzelmek keletkeznek, mert a paciens megnyilvánulásaszemélyesen érinti (vágyát, szükségletét, traumáját, belső konfliktusát); vagy azért, mertazonosítja magát a paciens valamely aspektusával (szelf-reprezentációjával, vagy T-reprezentációjával). Az adekvát VIÁi átélés attól is függ, hogy a terapeuta mennyire képessaját Énjét megosztani a dezintegráció veszélye nélkül egy racionális (megfigyelő) és egyirracionális (átélő-résztvevő?) részre.A pszichopatológia kontinuumán (a neurotikus pólustól a pszichotikusig haladva) azttapasztaljuk, hogy a paciens áttétele egyre nagyobb szerepet játszik a terapeuta VIÁének megnyilvánulásaiban, míg a terapeuta személyes múltjával rezonáló VIÁi komponensek  jelentősége egyre kisebb.A fogalom változásait – ill. a jelenséget, amit próbáltak vele megragadni – tanulságos lehetvetni szemantikai szempontl. Hazai szaknyelnkben a viszonttétel soigviszont
indulat 
áttétel volt, mára az „indulat” kikopott a szóból a használat során. Említésszintjén még az érinthető most, hogy
 
mit is jelent a VIÁben a „viszont”? Egyrészt jelent egyolyan reakciót, amely magában foglalja a párhuzamot a paciens áttételével. Értelmezhető úgy(amit szintén mindig számításba kell vennünk), hogy „ellentétes”. Még olyan értelmezése(fordítása) is felmerült, hogy „fordított áttétel”.A VIÁt az
iránya
szerint határozzuk meg, és ezzel egyidőben az egyensúlyt hangsúlyozzuk,ami abból ered, hogy áttétel és VIÁ kölcsönösen függenek egymástól. Az irány nem önkényesválasztáson, hanem a setting konstansain alapul: úgy határozzuk meg az áttételt, mint ami a pacienstől jön, és a VIÁt, mint az analitikus (terapeuta) válaszát. A kezdőpont a paciensáttétele, a VIÁ érzései az analitikus tudattalanjából származnak, az analizált áttételénemegfelelően. A settinget pontosan azért hozzuk létre, hogy ez a jelenség is létrejöhessen: hogya paciens megalkothassa áttételét, és hogy a terapeuta ehhez társuljon, mint egy zeneiellenpont, arra rezonálva, ami először a pacienstől jött. Az analitikus válaszolhat az áttételreracionális módon is, de a klinikai tények igazolják, hogy legtöbbször először irracionális jelenséggel válaszol, amelyben infantilis konfliktusok mobilizálódnak (ez ebben azértelemben az analitikus részéről egy teljesen áttételi jelenség), de ha a terápiás settinget fennakarjuk tartani, akkor ennek egy válasznak kell lennie a paciensre. A VIÁi válaszra az jellemző, hogy a terapeuta tudatába kerül annak, hogy mi a válasza, és ezt képes egy technikaieszközként használni, méghozzá a dupla identifikáció útján (a szubjektummal és annatárgyával).A terapeuta érzelmi válasza paciensére fontos munkaeszköz, amennyiben a terapeuta könnyenigénybevehető emocionális érzékenységével követi paciensének érzelmi rezdüléseit és saját(tudattalan) fantáziáit. De érzéseit kitartja, nem reagálja le, hanem alárendeli ezeket afeladatnak.Hagyonyosan a VIÁnek t forrását különböztetjük meg: az analitikus (terapeuta)tudattalan konfliktusait és patogiáját; ill. a paciensre és (vele kapcsolatos/az ő)tapasztalataira adott reakciót. Harmadiknt hozzávehetk g a terapeutának a pszichopatológiával és a terápiás változással kapcsolatos nézeteit is. Az, hogy a terapeutamelyik elméleti iskolával azonosul, olyan módon fejti ki hatását, hogy (mintegy személyiségeszévé lva) befolyásolja kogníct és szerepet tszik a VIÁ kialakulásában is.(Bohleber:) A „hivatalos elméletek” hiányai körül megformálódó olyan elméletek, amelyek aterapeuta klinikai tapasztalataiból, részelméletekből, magánfilozófiából és egyéni értékekbőlálló (tudatelőttes) implicit magánelméletét jelentik, és ez szintén fontos indikátora lehet aVIÁnek. Minthogy a magánelméletben is kifejeződő meggyőződés alakíthatja a jelentést, amit
 
a terápiás anyagnak tulajdonít a terapeuta, azt is meghatározza, érzelmileg hogyan reagál erre.A VIÁ forrásainak ismerete csökkentheti a valószínűségét, hogy VIÁi ágálással reagáljon, éshogy kollúzióba kerüljön a paciens ellenállásával. Az elmélet pl. elvárásokat támaszthat aterápia menetével kapcsolatban, és ezen elvárások nem teljesülése negatív VIÁt válthat ki. Azelmélet gyengítheti is a negatív VIÁt, amennyiben pl. a nárcisztikus áttétel felismerését, a paciens negatív kapcsolódásmódját felismerhetővé teszi a terapeuta számára. A pozitív VIÁtszintén befolyásolja az elmélet, de a munka hatásfokát is ronthatja, amennyiben valamit ezzela paciens elkerülhet. Az elmélet megjelenése a VIÁ mögött lehet tudatos vagy tudatelőttesszinten.Az elméletek a terapeuta belső világának egy részét képezik, és ezek alkotják az ún. „elméletiszelf”-et, ami egyfajta folyamatosan változó viszonyulást jelent az elméletrendszer egészéhez.Az analitikus térben az analitikustól is indulnak ki folyamatok, amelyekre a paciens (VIÁlel?)reagál. Ezek a folyamatok állandó kölcsönhatásban vannak egymással.A pszichoterápiás helyzet az, amiben létrejöhet az áttétel és a viszontáttétel. Két szubjektumvesz benne részt, akik mindvégig kölcsönösen hatással vannak egysra, különbözőérzéseket ébresztve egymásban.A VIÁ eredeti változatának van egy (máig ható) pejoratív jelentése: az, hogy a terapeutának 
van
VIÁe, az a személyes, megoldatlan problémáinak köszönhető. A VIÁ(s érzések) azonbanennél jóval több(ek): magukba foglalnak egy
 sajátos kapcsolódás
t, amihez a paciens és aterapeuta is hozzájárul. Vagyis: a terapeuta
is
 beleviszi saját múltját ebbe a diádba, de a paciens is
kelt 
érzéseket a terapeutában. A terapeutában keltődő VIÁs érzéseket, választnézhetjük úgy is, mint egy látensen létező struktúrát, amit a paciens aktivizált. Ez még akkor is így van, ha a terapeuta úgy tapasztalja meg ezt, mintha egy idegen erő „átcsapna” rajta – ilyenkor egy addig elnyomott szelf-, vagy tárgy-reprezentáció aktivizálódik benne a paciensinterperszonális nyomására. Ez a nyomás a projektív identifikáció, amit a VIÁ soránműködésbe lépő azonosítás, vagyis a komplementer identifikáció jelensége kísér. Amikor aterapeuta a kivetített szelf-résszel azonosul, az a konkordáns identifikáció, ami nagyonhasonlít az empátiára.A terapeuta dolga, hogy ezzel a sajátos eleggyel, amit a pacienssel közösen hoznak létre,azonosuljon. Nem elég azonban „kibírni”, vagy tartalmazni ezeket az érzéseket, hanemgondosan külön kell válogatnia magában a paciens és a saját hozzájárulását, hogy aztánújraalkothassa a paciens belső tárgykapcsolatait. Azt, hogy nem minden terapeuta válaszolnaugyanazzal a VIÁel, a terapeuta belső világa határozza meg: a PI (általános vonása) egy belsőT-kapcsolat, vagyis az áttétel externalizációja – ami változik, az az, hogy a külső T, mintami/aki résztvevője a belső T-kapcsolat externalizációjának, mennyire érintett.A VIÁ-törvény akkor lép életbe, amikor egy áttétel-fantázia aktualizálása VIÁs választ kelt.A VIÁ erősségét vizsgálva a reakciókért az analitikus saját neurózisa, szorongása ésfeszültségtűrése, valamint elhárításai felelősek.A VIÁt először azonosítani kell ahhoz, hogy kezelni tudjuk. A még tudattalan érzéseknek lehetnek cselekvéses jelzései (pl. egy álom), valami don megváltozott viselkedés,előkészület, vagy éppen elfelejtés – és ez még nem a projektív identifikációs nyomás által befolyásolt „nem vagyok önmagam”-érzés, amit akkor éreznek, ha abnormálisan dühösek,vagy szokatlanul engedékenyek, esetleg túlzottan kíváncsiak lesznek.Amikor a VIÁ belép a terapeuta tudatába, a tartalmazás folyamata is beindul. Szükséges méga VIÁ tolerálása is, ami azt jelenti, hogy a terapeuta képes elviselni olyan érzéseket is,amelyeket a paciensek korábban elviselhetetlennek gondoltak ezáltal indulhat el egyltozási folyamat, ami mentén azn visszavethetik magukba az érseket ésreprezentációkat.

You're Reading a Free Preview

Download
scribd
/*********** DO NOT ALTER ANYTHING BELOW THIS LINE ! ************/ var s_code=s.t();if(s_code)document.write(s_code)//-->