Leandra Logan Bianca 112. Megbéklyózva2/831. FEJEZET
–
Olyan éhes vagyok, hogy akár a szeget is megennem!
–
közölte Matt Colter, amikorbelépett a kedélyes, falusias hangulatú konyhába.
–
Matt bácsi!
–
futott oda hozzá repkedő copfokkal két szöszke unokahúga.
A férfi farmernadrágját a hosszú, nehéz terepen való lovaglás után vastag porréteg
fedte, és napbarnított arcán a fáradtság nyomait lehetett látni. A délelőtt gyorsan
elrepült: munkásaival a Lazy Ace birtok délnyugati határán javították a kerítést. Matt is
egy hasonló farmon nőtt fel, és szerette a marhatartás
t meg az ezzel járó nehéz testi
munkát. Egy eredményes gazdaság tulajdonosaként természetesen már régen nem az ő
feladata lett volna, hogy az emberek mindennapi tevékenységében részt vegyen, mégisgyakran kedve támadt hozzá.A jól végzett, fárasztó munka u
tán rendszerint csak egy frissítő zuhanyra, tisztaruhára és a házvezetőnője kitűnő főztjére vágyott.
Ma azonban nem lesz ilyen egyszerű az életem, gondolta. Váratlanul érte
, hogylátogatói érkeztek Heavens Passról, a szomszédos birtokról. Persze, számítania kellett volna rá: a két kislánynak éppen húsvéti szünete volt az iskolában, ráadásul Harrietnek
is mindig péntekre esett a sütőnapja. Willard
–
Matt nagyapja és a kislányok dédapja
–
péntekenként előszeretettel lábatlankodott Harriet konyhájában. A szikár, idős családfő
e pillanatban épp a konyhaasztalnál állt, és gátlástalanul torkoskodott Harriet finom
süteményeiből. A házvezetőnő egy erélyes, gyakorlatias asszony
–
morgolódva húzta el
előle a tálat, de a tekintete elárulta
, hogy valójában egyáltalán nem neheztel a férfira.Willard Colter két harapás frissen sült almás táska között megfordult, és látta, ahogy akislányok lelkesen a nagybátyjuk karjába ugranak.
–
Ne piszkold össze őket, mert mérges lesz a mamájuk
!
–
Vigyázni fogok, nagyapa!
–
guggolt le Matt nevetve a kislányokhoz, miközben a
tarkójára tolta fekete kalapját, és karjával biztos távolságban tartotta piszkos ingétől a
két kis örökmozgót, majd egy cuppanós puszit nyomott az arcukra.
–
Harri soha nem tart a konyhában szegeket!
–
kuncogott Joanie, és Matt szája elétartott egy fánkot.
–
Edd meg inkább ezt!
–
A férfi beleharapott az ízletes, meleg fánkba,
mit sem törődve a házvezetőnő intelmével
, hogy a sütemény elveszi majd az étvágyát az
ebédtől. Mindenki tud
ta, hogy a két kislány azt
mű
vel vele, amit csak akar. A hatévesAnnie meg a hét éves Joanie Matt bátyjának a gyerekei voltak, és mind ez idáig a Colter-vagyon egyedüli várományosai. Arcvonásaik az édesanyjukra, Lorira emlékeztettek, devilágító kék szemüket és a kis gödröcskéket nevetés közben a szájuk körülvitat
hatatlanul a Colterektől örökölték.
Hát igen, Jim szerencsésnek mondhatja magát. Matt nem is olyan rég még úgygondolta, nincs miért irigyelnie a bátyját. Mindegyikük élte a saját életét, és nem vágyott másra. Jim jól
érezte magát a családapa bőrében, Mattnek pedig remekül megfelelt a
nagybácsi szerepe, aki rajong két kis unokahúgáért. Lassan azonban megváltoztak azérzései. Most, hogy a harmincadik születésnapjához közeledett, de még mindig nem állt mellette egy olyan
szerető, hűséges asszony, mint a bátyja mellett, ezért aztán gyerekei
sem születtek, egyre üresebbnek és hiábavalóbbnak érezte az életét, s eluralkodott rajtaa nyugtalanság. Arra vágyott, hogy saját gyermekei lehessenek, akiknek lassanként átadhatja mindazt, amit az életben fontosnak tartott.