• Embed Doc
  • Copy Link
  • Readcast
  • Collections
  • CommentGo Back
Download
 
Pokolbéli víg napjaim
 ZSUZSÁNAK 
 
Első rész
Franciaország
1938 novemberében Budapesten nagyobb társaságba voltam hivatalos. Avendégek közt szerepelt egy angol képviselő is, egy kövér, konzervatív és melankolikus báró, valamint néhány sovány, radikális és vidám írókollégám, valamennyien a baloldaliszépirodalmi folyóirat munkatársai, mely a fentemlített jobboldali báró anyagitámogatásával jelent meg. Beszélgetésünk fő tárgya a Hitler és Chamberlain közöttimüncheni megegyezés volt s annak következményei. Vitatkoztunk, kiabáltunk,gesztikuláltunk, és végre oda jutottunk, hogy elismertük: Hitler azt teheti Európában ésEurópával, amit akar. Ettől mindenki roppant felizgult és feldühödött, csak a britképviselő arcvonásai őrizték meg a maguk kissé viaszkos és szoborszerű jellegét. Mikor itt tartottunk, háziasszonyunk, egy ünnepélyes, már nem fiatal gazdag hölgy, akiegyáltalán nem titkolta, hogy évente egy-két hónapot szokott egy előkelőideggyógyintézetben tölteni, kijelentette, hogy beszélgetésünk tárgya és módja feltűnőenhasonlít a társalgáshoz, amely a
 Háború és béke
első lapjain olvasható.Udvarias angol vendégünk erre sietve más tárgyat választott, és azt kérdeztetőlünk: miféle terveket táplálunk jövőnket illetően? Horváth Béla, a fiatal katolikusköltő, aki az évszaktól és az alkalomtól függetlenül mindig világos, kockás kabátot,fekete nadrágot viselt, és bazsarózsát hordott gomblyukában, kijelentette, hogy folytatnikívánja a harcot – még élete árán is – Hitler ellen, a kereszténységért, a társadalmiigazságosságért és Magyarország függetlenségéért. Jókedvűen beszélt, minden tragikus póz nélkül és halkan, mintha csak nem akarná megzavarni a selyemmel kárpitozott, páholyszerű kis szalon intimitását. Bőségesen idézett az egyházatyákból, és még bőségesebben Chestertonból. Beszéde végén mintegy imára kulcsolta kezét, nagy, kerek,fekete szemével a mennyezet felé fordult, és köszönetet mondott a BoldogságosSzűznek, valamint legkedvesebb szentjének, Sziénai Katalinnak, amiért ily férfiassággaláldatott meg, melynek oly pompás bizonyítékát adta, valahányszor népgyűlésen vagy a bíróság előtt beszélt, hová lázításért került, és amelyet hétszeresen bizonyított be,valahányszor parasztlányhoz bújt az ágyba.Az alsóházi tag e szavakra elszomorodott, és rövid előadást rögtönzött. Azzalkezdte: nem azért jött Budapestre, hogy ügyeinkbe beleszóljon; de engedjük meg, hogyszerény tanáccsal szolgáljon. Fiatalok vagyunk. Ő ugyan nem osztja radikálisnézeteinket, legalább itt a hely színén nem (ami alatt feltehetően azt értette, hogy aszabadságra csak az angolok méltóak, nekünk magyaroknak Horthy patriarchálisfeudalizmusa is jó, sőt túl jó), de attól tart: ha a németek egyszer bevonulnak Magyarországra, nem lesz többé módunk, hogy nézeteinkért helytálljunk.Folyóiratainkat betiltják, könyveinket elkobozzák, bennünket lecsuknak, és titkonakasztanak fel. Azt tanácsolja: hagyjuk el Magyarországot. Lehet, hogy Chamberlainfáradozásai ellenére mégis kitör a háború; utána talán majd lesz alkalmunk, hogy
 
visszatérjünk, és azokat az eszméket szolgáljuk, melyekért most hiába áldoznánk felfiatal életünket.Szavait válasz nélkül hagytuk; valamennyien égtünk a vágytól, hogy Chamberlainiránti dühünket a jó emberen verjük el. Két hónapon belül, a katolikus költőt kivéve, atársaság valamennyi tagja már elhagyta Magyarországot. A konzervatív, orientalista bárómeg sem állt Indiáig; egyesek Amerikába, mások Angliába emigráltak; én Párizsbamentem.Elhatározásomhoz nem az alsóházi tag adta meg az utolsó lökést. Inkább az utolsószálat vágta el, mely még visszatartott – azt az elképzelést, hogy emigrációmatmenekülésnek bélyegezhetik. Egyébként minden okom megvolt, hogy menjek, és éppenPárizsba menjek. A legjobban az ijesztett, hogy az elkövetkezendő háborúban a magyar hadseregben, a németek oldalán kell harcolnom. Tudtam, ha Hitler győz, Magyarországeltűnik a térképről, és néhány évtized múlva már csak a germán földbirtokosok  jobbágyai beszélnek magyarul, amikor este, a félhomályos istállókban kinyújtják dermedt, bütykös lábujjukat a szalmán. Az ország fennmaradására csak akkor vanremény, ha Hitler elveszti a háborút, bár ez sem következik szükségszerűen. Világos,hogy az elkövetkezendő háborúban a látszólagos ellenség oldalán van a helyem.A háború tragikomikus főpróbáját egyébkent én is eljátszottam. Amikor aMünchen előtti napokban mozgósították a magyar hadsereget, engem is behívtak.Zenekísérettel vonultunk végig Budapest főutcáin a pályaudvarhoz. A pályaudvar hátsókijáratánál azután csukott teherautókba szálltunk, és visszahajtottunk a Mária Terézialaktanyába. Délután megismételtük a délelőtti kivonulást, majd este harmadszor isvégigmeneteltünk a Körúton. Amikor végül beülhettünk a vonatba, a közkatonáknak lekellett vetniök vadonatúj, kincstári egyenruháikat, és régi, szakadt uniformisokat kaptak,ismétlőpuskáikért pedig régimódi karabélyokat, melyekbe a töltényeket egyenkéntkellett belenyomni. Néhány órával később, mint a 11. gyalogezred egyik híradó szakaszának  parancsnoka, az Ipoly folyócska déli partján feküdtem embereimmel, kétszáz méternyirea csehektől. Balfelől az ezred egyik zászlóaljának katonái bolyongtak sűrű csoportokban,rendezetlenül és összevissza, majd lefeküdtek a szántóföldek horpadásaiban, vagyeltűntek a kukoricásokban. Ágyúink nem voltak, és tisztjeink nagyrésze, minthogytámadástól féltek, lemaradtak a faluban, Rétságon, néhány kilométerrel mögöttünk.Jobbszárnyunkon nem volt senki. A csehek betonállásokban ültek, túl a vízparti jegenyéken, melyek úgy álltak a holdfényben, mint hálókabátba csavart, vén színészek,ha mezítelen lábszárral megállnak az éléskamra ajtajában, és azt kémlelik: maradt-e mégegy üveg bor, amit megihatnak. A szeptemberi bokrok, dús leveleikkel, mozdulatlanulálltak, akár a színházi díszlet, teljes pompában, és egy pillanattal a végpusztulás előtt.Amikor másnap sem kaptunk se élelmet, se utánpótlást, se parancsot, rádiónkonérintkezésbe léptem a csehekkel. Pozsony vidéki, magyarul beszélő csapatok álltak velünk szemben. Este csónakba ültem, és vacsorázni mentem az ellenséghez. Atörzsőrmester, amikor búcsúzóban a raktárhoz kísért, hogy egy hátizsáknyi konzervetadjon velem katonáim számára, megkérdezett: meddig várunk még a támadással? Neijedjünk meg a betonfedezékektől, sem kézigránátjaiktól: valamennyien már készenlétben tartják a fehér zsebkendőt vagy az övükre csavart törülközőt. Legfőbb
 
ideje, hogy véget vessünk ennek a rothadt csehszlovák demokráciának.Másnap hátrahívtak a zászlóaljparancsnokságra, a faluba. Egy fiatal, magas ésnagyon ideges őrnagy durván lehordott. Kijelentette, hogy hazaárulásért haditörvényszék elé állít. Aztán kiküldte a szobából segédtisztjét és írnokát, elszavalta egyik németelleneskölteményem néhány sorát, és szívből gratulált. Bocsánatot kért, azért is, hogy kénytelenletartóztatni, de mindenekelőtt azért, hogy nem gondoskodhatott rangomhoz illőfogdáról. A falu minden szobáját lefoglalták a tisztek, nem is tudja, hogy a parasztok holalszanak. Majd elkísért egy disznóólhoz, melybe borszínű plüsspamlagot és nagy,mérgeszöld, botos, bordűrös karosszéket állíttatott be. Fogságom kényelmetlenségeiért borral, cigarettával és olvasmánnyal kárpótolt.A München utáni zűrzavart arra használta fel, hogy szabadon engedjen, ésvisszaküldjön szakaszomhoz, mely időközben lelegelte a szomszédos gyümölcsösöket,és özvegy Svábné halastavából kézigránáttal szerezte be húskészletét. Rövidesen bevonultunk Dél-Szlovákiába, melyet a bécsi döntés visszacsatolt Magyarországhoz. Aszlováklakta vidékeken néma elkeseredéssel, rémülten nézték bevonulásunkat, a magyar falvakban virágesővel fogadtak. Abban a magyar faluban, ahol megszálltunk, a második éjjel beverték szobám ablakait, és ugyanakkor megkéselték két katonámat a kocsmában.Ez akkor történt, amikor a parasztok értesültek, hogy búzájukat ezentúl csak féláronértékesíthetik, viszont az iparcikkekért majdnem dupláját kell fizetniök, mint aCsehszlovák Köztársaságban. Másnap rongyosgárdisták érkeztek a közelbe. Ezek a partizánoktól csak annyiban különböztek, hogy nem az ellenség, hanem saját csapataik háta mögött folytatták tevékenységüket, mely kizárólag a civil lakosság ellen irányult.Egy zsidó ékszerészt, felesége és gyermekei szeme láttára heréltek ki, aranyóráit pedig – feltehetően hazafias célzattal – egy budapesti zálogházban helyezték el. Minthogy ahonvédelmi minisztérium utasítására a szabadcsapatok dolgaiba nem avatkozhattunk,zászlóaljparancsnokom tehetetlen volt. Néhány nap múlva amúgy is visszarendeltek  bennünket Budapestre, és csak a szabadcsapatok meg a rendőrök maradtak ott akémelhárító osztály nyomozóival együtt, hogy a felszabadítás munkáját befejezzék.Ekkor határoztam el, hogy a magyar hadsereg következő hadjárataiban lehetőleg nemveszek részt, bármilyen jó hazafinak is éreztem magamat.Emigrációm második oka ennél is kényszerítőbb volt. Úgy mellesleg, néhányszatírát írtam a magyar fasiszta vezérek ellen; az egyik egy Csilléry András nevűképviselő. Amikor maliciózus titkára ebéd után átnyújtotta neki a róla szerzettkölteményemet, melyet a szociáldemokrata párt röplap formájában terjesztett,szívrohamot kapott, és lefordult székéről – amit életem egyik legnagyobb sikerének tekintettem. 1938 márciusáig megtámadott ellenfeleim egyike sem gondolt arra, hogyfellépjen ellenem. Egy nappal azután, hogy Hitler bevonult Bécsbe, az ország számosvezető tisztviselője, bírája, ügyésze, intellektuelje állt sorba a nyilas pártház előtt, hogyfelvételüket kérjék a nemzetiszocialista pártba. Hosszú sorban álltak az Andrássy úton,és nem minden szégyenkezés nélkül, elvégre kevesen rokonszenveztek a nácizmussalközöttük. Mégis türelmesen várakoztak, és szégyenérzetükben azzal vigasztalódtak,hogy nem tehetnek egyebet, hiszen a Nyugat éppúgy cserbenhagyja Magyarországot,mint ahogy cserbenhagyta Ausztriát. Az ország atmoszférája egy csapásra megváltozott;ellenem a becsületsértési perek lavinája indult, németellenes verseim miatt pedig azügyészség emelt vádat. Az egyik ügyben két esztendőt mértek rám: előrelátható volt,hogy a felsőbíróság súlyosbítani fogja az ítéletet. 1938 decemberében az
of 00

Leave a Comment

You must be to leave a comment.
Submit
Characters: ...
You must be to leave a comment.
Submit
Characters: ...