5
2009/2-3
InFOPAnORÁMA
A lakáspiacon lévô szereplôk további romlás-ra számítanak a hazai ingatlanpiacon a súlyoshitelszûke miatt. Szakértôk szerint az áa-eme-lés tovább mélyítheti a terület válságát. A kitö-rés az állami bérlakás-építési program lehet.Iskola-, rendelô- és útelújításokat tartalmaza gazdasági tárca által összeállított beruházás-élénkítô csomag, amely a hazai építôipartöbb éve húzódó válságát hivatott megolda-ni, valamint ellensúlyozná a kedvezôtlen vi-lággazdasági hatásokat. Több tízezer magyarmunkahely megmentését várja a kormány aprogramtól, amelyet Bajnai Gordon ejlesztésiés gazdasági miniszter jelentett be az építôipariérdekképviseletek vezetôinek jelenlétében. Az1800 milliárd orintos (közel 6 milliárd eurós)intézkedéssorozat nagyságrendjét azzal érzé-keltette, hogy az építôipar 2007-es teljesítmé-nye 2000 milliárd orint volt. A zömmel uniósorrásokra támaszkodó csomaggal a novemberigazdasági csúcson meghirdetett 1400 milliárdorintos válságkezelési programot egészíti kia kabinet.Egyes építkezésekre lebontva is nyilvános-ságra hozták az elindításra váró és már meg-kezdett beruházások listáját. Az összeállításbanösszesen 636 jelentôsebb beruházás szerepel,ezek között 267 iskola, 24 rendelôintézet, 78városi terület megújítása, 400 kilométer vasúti,és 350 kilométer közúti projekt van. A teljes,1800 milliárdos összegbôl 650 milliárd orint-nyi már most, az elsô élévben megindulhat, skülönbözô támogatott orrások keretében 560milliárdnyi pénzeszköz áll máris a hazai vállalko-zások rendelkezésére. Ezzel Bajnai szerint túl isteljesítette a kormány, amit ígért.A közreadott összeállításban a legontosabb,hogy az építôipari vállalatok megtudják belôlea projektek konkrét kezdési idôpontját, ígytervezhetnek, mivel ontos tudniuk, képesek-eaddig tartani a létszámukat, ameddig kell –ejtette ki Tolnay Tibor, az Építôipari Vállalkozá-
A bérlakásépítés jelenthetnéa válságból kivezetô utat
sok Országos Szövetségének elnöke. Az elmúltidôszak bizonytalansága után a szövetség elnö-ke üdvözölte, hogy az utóbbi idôben az államáltal elvett hitel edezi az uniós projektekhezszükséges önrészt.Üdvözölte a bejelentett csomagot Földi Ta-más, a Magyar Építôanyagipari Szövetség elnö-ke is. Hozzátette: nagyon számítanak arra, hogyaz ígértek szerint beindul ez az 1800 milliárdorintos program, ezért erre az évre nem is ter-veznek további visszaesést a orgalmukban.A miniszter ígérete szerint az uniós projek-tek végrehajtása során okozottabb ellenôrzéstvégeznek majd, például külöldi szakértôket isbevonnak.Szakértôk egy része szkeptikus a hasonló jellegû élénkítô programokkal szemben, mond-ván: azok a késôbbiekben több gondot, ígytöbbletinációt okoznak, míg a közvetlen ha-tásuk sem olyan mértékû, mint amilyent reméltôlük a kormányzat. Az USA és Nyugat-Európaáltal indított beruházásösztönzô programoknyomán kialakult bizonytalanság a napokbanismét hektikus ingadozást okozott a globálisbeektetôi hangulatban is, amely hazánkat sé-rülékenysége miatt erôteljesebben érinti.mno.hu
Az építôipari termelés volumene a 2007.évi jelentôs csökkenés után 2008-ban 5,1százalékkal volt alacsonyabb az elôzô évi-nél. Az építôipar termelôi árai 2008-banátlagosan 5,8 százalékkal emelkedtek.Az építôipari termelés volumene 2008decemberében, kiigazítatlan adatok alap- ján 5,5 százalékkal, munkanaptényezôvelkiigazítva 3,2 százalékkal volt magasabb,mint egy évvel korábban. Szezonálisan ésmunkanaptényezôvel kiigazítva a termelés0,6 százalékkal haladta meg az elôzô ha-vit. Az építôipar termelôi árai 2008 IV. ne-gyedévében 6,2 százalékkal emelkedtek azelôzô év azonos idôszakához képest - tájé-koztatott a Központi Statisztikai HivatalAz építôipari termelés 2008. évi 5,1 szá-zalékos mérséklôdésén belül az épületeképítése 10,6 százalékkal alacsonyabb, azegyéb építményeké 2,5 százalékkal maga-sabb volt az egy évvel korábbinál. Az épü-letek építésének csökkenése elsôsorban azipari és raktárépületek, irodaépületek épí-tésében megfgyelt visszaesés következmé-nye. Az egyéb építmények építése a 2007-ben bekövetkezett 20 százalékos csökkenésután az év második elében emelkedett;a növekedésben út- és autópálya-építé-seknek, közmûépítéseknek, vasútvonal-korszerûsítéseknek volt szerepük.2008-ban a legnagyobb építôiparialágazat, a szerkezetkész épületek és egyébépítmények építése 5,8 százalékkal, az épü-letgépészeti szerelés termelése 8,3 százalék-kal elmaradt az elôzô év azonos idôszakától;a beejezô építésé 1,5 százalékkal nôtt.A két építményôcsoport termelése de-cemberben ellentétesen alakult: az épüle-tek építésének volumene 15,5 százalékkalcsökkent, az egyéb építmények építésééviszont 39,6 százalékkal magasabb voltaz elôzô évinél. A növekedés a rendkívülalacsony bázis mellett néhány, autópálya-és közmûépítésen végzett nagy értékûmunkának köszönhetô. Szezonálisan ésmunkanaptényezôvel kiigazítva az épüle-tek építése 3,9 százalékkal mérséklôdött,az egyéb építményeké 3,8 százalékkalemelkedett az elôzô havihoz viszonyítva.A szerkezetkész épületek és egyéb építmé-nyek építése decemberben 6,4 százalékkalemelkedett 2007 decemberéhez képest.Az épületgépészeti szerelés termelése 4,1százalékkal csökkent, a kis súlyú beejezôépítésé 30,4 százalékkal nôtt a 2007. de-cemberihez mérten.Az építôipari vállalkozások decembervégi szerzôdésállományának volumene22,5 százalékkal kisebb volt az egy évvelkorábbinál. Ezen belül az épületek építésé-re vonatkozó szerzôdések állománya 35,9százalékkal, az egyéb építményeké 1,8százalékkal csökkent.2008-ban 11,8 százalékkal ki-sebb volumenû szerzôdést kötöttek azépítôiparban. Az épületek építésére kötöttszerzôdések az év minden hónapjábanaz egy évvel korábbi szint alatt marad-tak, 2008-ban összesen 35,4 százalékkalcsökkent a 2007. évihez viszonyítva. Egyébépítményekre 2008-ban egynegyedével na-gyobb volumenû szerzôdést kötöttek, mintegy évvel korábban. A növekedés az elôzôévi alacsony bázis mellett közlekedési in-rastruktúra ejlesztésére év közben kötöttnagy értékû szerzôdéseknek köszönhetô.A decemberben kötött szerzôdésekvolumene 10,1 százalékkal alacsonyabbvolt az elôzô évinél. Ezen belül épületeképítésére 39,7 százalékkal kisebb, egyébépítményekre - az út- és vasútépítésre,közmûvek, hulladékkezelô létesítmé-nyek építésére létrejött szerzôdéseknekköszönhetôen - 38,8 százalékkal nagyobbvolumenû szerzôdést kötöttek.Az építôipar termelôi árai 2008-ban át-lagosan 5,8 százalékkal magasabbak vol-tak, mint az elôzô évben. 2008 IV. negyed-évében az elôzô év azonos idôszakáhozviszonyítva az emelkedés 6,2 százalék volt,ezen belül az építôiparban legnagyobbsúlyt képviselô szerkezetkész épületek ésegyéb építmények alágazatban az árak 6,4százalékkal nôttek.Az egyes építmény-alcsoportokban a nö-vekedés 5,0 százalék és 8,1 százalék közöttszóródott. Az elôzô negyedévhez viszonyít-va az építôipar egészében az áremelkedésmértéke 0,7 százalék volt, a szerkezetkészépületek és egyéb építmények építésénekárai 0,8 százalékkal növekedtek.napi.hu
Kevesebb, de drágább házaképültek tavaly
Leave a Comment