Tisztelt Vezetőség!

Sajnálattal közlöm, hogy az indoklást a közös felmondásról, nem áll módomban elfogadni! Már azzal is hibát
követtem el valahol, hogy a többit aláírtam. Idegállapotom miatt beszámítatlan helyzetbe kerültem akkoriban és
mindez azért történt meg velem, mert nagyon rosszul érintett az a tény, hogy olyan hibáért lettem felelősségre
vonva és elbocsátva a cégtől, amiben csak nagyon kis részben tehettem. Mivel naponta, mindegyik volt
munkatársam ki van téve ugyanennek a veszélynek, és bárkivel megeshetett volna ugyanez, mint ahogy velem is
megesett és mással is megesett már biztosan hasonló, vagy ugyanez a szituáció, ezért nem tartom indokoltnak
az akkoriban történteket.

Nagy szégyenre vall a mai világban, hogy nincs érdekképviselete a dolgozóknak és nincs egykor jól működő
szakszervezete, aki védene a dolgozók érdekeit és több szempontból, átgondoltan, megfontoltan mérlegelné, és
megoldást keresne a hasonló szintű problémákra, bevonva természetesen mindazokat az ügybe, akik ebben
érintettek. Bárki, aki a mai világban az ő vagy más hibájából kifolyólag „az asztalra csap” az már, vagy aznap, de
már másnap nem dolgozik a cégnél sehol. Szerintem bármelyikünk került már ilyen szituációba, vagy ennél
rosszabb kimenetelű, vagy nagyobb volumenű helyzetbe közülünk, az élet bármely területén a múltban.

Nagyon rosszul esett és a mai napig érthetetlenül állok a dolgok előtt. Mikor olyan nagy a munkanélküliség,
szükség van a munkaerőkre az élet bármely más területén is, az amúgy is politikától megfáradt, gazdasági
világválság közepette, akkor igen nehezen hihető el és értelmezhető az a tény, hogy ennyivel le lehetne zárni egy
több szempontból is bonyolult helyzetet. Igazgató úr elmondása szerint is, ha a cégnél valóban megkedveltek és
értékelték a munkámat, akkor ezt a dolgot sem a cég, sem az én részemről nem szabadott volna annyiban hagyni
és minden hasonló szintű és felmerülő problémát tüzetesen át kellett, volna nemcsak négyszemközt, hanem
közösen, az összes dolgozóval együtt, azon dolgozók véleményeit is beszámítva, az erre is igen jól alkalmas
tréningek idején, átbeszélni.

A délelőttös vezetőnő akkori elmondása és a gondok felvázolása szerint, az általa kezdeményezett céges
megbeszélésen, amin szinte minden dolgozó akkoriban jelen volt aznap, nagyon idegesen, sőtmitöbb inkább a
tehetetlenségből áradó fennhangon, kifakadva ismertette velünk, az akkori sajnálatos tényeket és a történteket.
Az is nagymértékben közrejátszott, többek között, hogy egyre nagyobb fluktuáció és egyéb kisebb-nagyobb
viszály kezdett kialakulni az utóbbi időben a cégnél, amivel egytől-egyig, nemcsak a cég vezetői, hanem
alkalmazottjai is tisztában voltak egyaránt. Egyre feszültebb volt a hangulat, egyre kevesebben vették igénybe a
szolgáltatásokat is, továbbá egyre többen játszadoztak a kiismerés miatt, sokszor abszolút negatív módon,
rosszhiszeműségből, bohóckodva, egyre inkább pökhendien, lenéző viselkedést, mentalitást tanúsítva a
dolgozókkal a telefon végén az ismeretlen ügyfelek. „Messziről jött ember, azt mond, amit akar” címszóval.

Itt nagyon sok szempont közrejátszott abban, hogy ez az ügy bennem elfogadhatatlanná váljon, kitörjön belőlem
a bosszúság és egy kisebb mértékű düh a sikertelenség és a többünkre is háruló kényszerűségek miatt. Hosszú
ideje forrongott már bennem az, hogy vagy előbb-utóbb, magamtól fogom megírni a felmondásomat, vagy nem
fogom egyszer tudni megfelelően türtőztetni magamat, az amúgy is labilis idegállapotom miatt és a cég részéről
fognak felmondani nekem, emiatt. Ez esetben most tehát az utóbbi történt meg. Az akkori aláírások ide vagy oda,
bárhogy is vesszük, de átgondolatlanul, megfontolatlanul és elhamarkodva reagáltam le azokat, mind az én
részemről, mind a vezetőség részéről, úgy vélem. Hibásan és abszolút megfontolatlanul jártunk el, mind magam
a munkavállaló, mind az önök munkáltatói részéről.

Valahogy úgy érzem, hogy a megtörtént dolog és a vele járó kisebb eseménysorozat, nem érdemelte ki a pontot
a történet végére. Az egy mindenki számára rosszul induló és végződő nap volt, legyen köszönhető mindez
bárkinek, vagy bárminek, egy rossz, ,,csillagállásnak”, vagy az egyre ellehetetlenítő, tarthatatlan helyzeteknek, de
az egész napomat és sok aznap dolgozó munkatársamnak napját is elszomorította, elrontotta, de egyúttal
tanulságossá is tette azt. Sajnálom a döntést, de az semmiképpen nem minősíthető, a közös megegyezésre
alapulónak, szerződési formáját tekintve. Ez nem közös megegyezés volt, hanem ráadásul, nem hivatalos
formában és annak szabályait figyelmen kívül hagyott, nem megfelelően történő, indokolatlan, megfontolatlan,
céltudattalan és határozatlan kimenetelű, azonnali felmondás.

Továbbá hibás is, mert az ott tartózkodásom idején a magánynyugdíj pénztári tagságom is figyelmen kívül
maradt, pedig erről egy évvel ezelőtt többször is tettem említést, mind a délelőttös vezető, mind az akkori,
délutános vezetőnek is egyaránt. Azt feltételeztem akkoriban, hogy ez a cég ezt nem tudta figyelembe venni,
valami miatt, ezért az ügy felett aztán sajnos az én hibámból is kifolyólag, de eltekintettem. Ugyanakkor, mint
kiderült, egy későbbi érdeklődés során a munkaügyi központ egyik erre illetékes, ezt képviselő munkatársán
keresztül, mind a cégnek, tehát bármely foglalkoztatónak, kötelessége lett volna ezt figyelembe venni és az ezzel
kapcsolatos adatokat nyilvántartani és rendezni azt.

Ez sem történt meg. Úgy érzem ezek után nincs mit megbeszélnünk ezzel kapcsolatban, mert a dolgozó a mai
világban, nem azért dolgozik bárhol is legyen az, mert szeret és nem, azért mert kedvel, nem a kifejezetten
szabad akaratából választ munkahelyet, lehetőséget, hanem kényszerűségből teszi azt. Többnyire a dolgozókat
csak egy cél és egy érdek vezérli és köti össze a cégével és munkáltatóival, méghozzá az, hogy a napi betevőjét
megszerezhesse bármi módon, és családját eltarthassa, azt is többnyire szűkösen belőle. Egyik napról a másik
napra tengeti szinte mindenki az életét és él, kivétel mindazok, akik a felsőbb tízezerbe, rétegeibe tartoznak, vagy
más, ennél jóval magasabb szintű beosztásban tevékenykednek, pl. mint a politikai, banki, ügyvédi, távközlési,
vagy kulturális, média szférában. Többnyire már, senki sem a tanult szakmájában kamatoztatja tudását, ami
szintén nagyon elszomorító a világban kialakult, évtizedekre visszanyúló a „Nagy…” hangoztatású, de valójában
ugyanakkor, egy báb politikában elhintett, demokráciához is kötődő helyzetek miatt.

„Ugye mindent lehet manapság, és mindent megtehet bárki… Ámbár nem sokáig!!!”. Próbálta volna ezt bárki
megtenni a szocializmus által is nyújtott, valamikori egyenlőség idején. Minden foglalkoztató és minden cég a
saját érdekeire, üzletpolitikájára és annak rá nézve, gyümölcsöző, zavartalan üzletmenetére törekszik csak és
kizárólag. Foggal-körömmel, sokszor fanatikus módon és megnyilvánulással, ragaszkodik ahhoz, és nem veszi
olykor, vagy soha figyelembe, sem az egyszerű dolgozó(k), vagy további külsős alkalmazottak, sem bármilyen
ügyben, az érintettek érdekeit. Némi átmeneti megoldást keres ugyan, de abból is ésszerűen hasznot húz.
Abszolút nem értek egyet ezzel és tenni is szándékozom ellene, hogy ez az elfogadhatatlan mértéket öltő, mára
már kialakult és természetesen egyre rosszabb irányba fejlődő kapitalizmus, ami a mai világban inkább már
„farkastörvényekkel” teli vadkapitalizmus szintjére rúg, elharapóddzon és ez által, ilyen szélsőségessé
formálódjon, Magyarország tekintetében is. Az elvadultságról híres, magamutogatásra hajlamos, kapzsiságtól teli,
a további halálos bűnöket hirdetők és gyakorlók, azok terjesztői, azok nemes prófétái, a múltbéli rabszolgák,
szegények, cselédek, nyomorult népek kifosztói, leigázói, gyilkosai és elhivatottjai, a civilizációnk valódi
visszafordítói, hátráltatói, örökké a gazdagságtól, csillogástól, telhetetlen küldöttjei, támogatói, hamarosan
megismerhetik az igazi gyémánt vakító oldalát.

A mi országunkban az idetelepült, földjeinket, maga javára kisajátító, külföldi cégek, okoskodók, munkáltatók és
más gyalázatos, kampós orrú embertársaink miatt, már amúgy is mi szorultunk túlnyomórészt kisebbségbe és
lettünk, váltunk kiszolgáltatottá minden tekintetben. Középréteg ez a szó és forma, már nem létezik mai
világunkban többé. Két részre szakadt a nemzet, szegényekre és gazdagokra. Az ország, már sajnos amúgy is
egy igen balkáni szintre süllyedt le az elmúlt hosszú évek során fokozatosan, a mindannyinkat nagymértékben
érintett világháború, majd a későbbi 56-os forradalom tragikus eseményei által, majd jóval később az ezt követő,
90-es években történt demokratikus államformára való átállás, arra való nemzetszerű és nemzetszintű
átgondolatlan, cselszövésszerű jelleget öltő buzdítás és annak további kiélezése és megvalósítása
következtében. Észak-Koreában, ezt a napjainkban már szélsőségekbe torkolló, előzőleg egyre rosszabb és
rosszabb irányba tendáló, ma már áldemokráciába átfolyó elképzeléseket és azok apostolait, szabadkőműveseit,
már a saját általuk megásott földjükbe döngölték volna, a kezdetek kezdetén. Ami késik, nem múlik. Erre minden
eshetőség megvan, megadatik már, de meg is lesz, a féktelenül elharapódzó, esélytelenségekkel és fáradtságos
gyötredelmektől hírhedt világunkban.

Nem szerettem, vagy kedveltem soha sem azokat, akik nem voltak egyenesek, sem mindazokat, akik
ködösítenek és nem céltudatosak, másik embertársaikkal szemben. Úgy gondolom, hogy az általam eddig
körüljárt utakat és célkitűzéseimet saját lehetőségeim szerint, megvalósítottam az élet, engem is érintett, bármely
terülten. Most jött el annak az ideje, hogy a bennem, és a többekben is felhalmozódott, az évek során
felgyülemlett, elégedetlenséget, emberi mértéktelenséget, bánásmódot visszafordítsuk azok részére, akik ezt
elindították és kezdeményezték akkor, egy erre alkalmas, rossz időben. Abban az akkori amúgy is szintén
szomorúsággal teli pillanatban, mikor képesek voltak a „szegény nép”, erre irányuló, tudatlanságát és
tehetetlenségét, átformálni önmaguk javára, kihasználni azt a pórnép, vagy inkább sajnos, egyre jobban
elszegényedő emberek és nyárspolgárságra ítélt, vagy arra hajlamos, ma már közülük milliónyian, flasztereket
taposók és koptatók, kárára. A féktelen diktatórikus jelleg, tehát ma is él, és nem hagyott alább, csak más, de
főleg burkolt igen modernizált formalitásban fejlődik tovább hierarchikusan az élet bármely területén és van jelen
láthatóan és eléggé érezhetően, nemcsak az emberi ideológiában, hanem a valódi életünk mindennapjaiban is.

Bízunk benne, hogy el fog jönni az az idő, amikor a „bennünket” kizsákmányoló, évezredekre visszanyúló
céljainkat és számításainkat keresztülhúzó, életünkre, civódásainkra, elhagyatottságainkra fittyet hányó, vagy
abból, saját javaikra pénzt formáló, de egyben abból, közröhejt faragó. Továbbá szegényes keresztényi, vagy
más jellegű mivoltunkat, tudatlanságunkat és tehetetlenségünket kihasználó, pszichés érzelmeinkhez kötődő,
anyagi vonatkoztatáshoz illő körülményeinket. Azt okos és rafinált módon feltáró, kivizsgáló, azt szánt-szándékkal
tanulmányozó és ellenünk fordító, hátrányos életünket, nagymértékben elferdítő és befolyásoló, ide ebbe az
országba, nem való, vagy újonnan, vagy a közelmúltban betelepült állampolgárok, azok a valódiságban
bővelkedő, hazug nacionalisták, magukat sajnáltató és csak magukat éltető, nyers modorú proletárok.

…Akik már egyáltalán nincsenek, holmi kevés lélekszámban, sem keleten, sem nyugaton, és akik most is
felettünk bíráskodnak, határoznak, uralkodnak, nap, mint nap teszik azt, átvesznek minden létező kisebb-
nagyobb hatalmat. Befurakodnak mindenhol és mindenhová, amerre csak szemük ellát. Erre irányuló tudatos,
célirányos, hihetetlen szorgalommal, szentimentális, ugyanakkor hátborzongatóan elvakult, elfogult kitartással
abszolút targetális jellemzőséget magában foglaló magatartással, zárkózott életvitelben, ahhoz kötődő
észjárással, az évtizedekre visszanyúló „rájuk” hárult és „őket” mélyen érintett, véres megtorlást, kontra, burkolt.
…Továbbá, ugyanakkor már felettébb eszes, rögeszmeszerű bugyraiból, pszichés és körmönfonttolt, lassú
méregszerűen ölő és kegyetlenül eltaposók, megtizedeléssel viszonzók, újra elnyerik majd, a hozzájuk méltó, de
egyben, kaotikus huszita jelleget, formáló, Allah, vagy legyen az akár más néven, mennyei atyánk által is
krónikába foglalt, végső büntetésüket, egy közelgő, ámbár majd világi gyászoktól összeroskadó, történelmi
sorsfordulót jelképező napon. Ahol a sokszor vigyorgó, holott gúnymosollyal, néhol sarlatáni módon, pozitívságra
buzdító és azt hirdető, azt méltán sugalló, álnok humanista polgárok, hamarosan elfoglalhatják helyüket, még a
fáraók által is jól kibélelt, örök melegséget árasztó, sírkamrákban.

Egy elrontott, elhibázott döntéssorozat, egy meggondolatlan és szánalmas hidegháború során, annak
következtében. Sőt a gyalázatos és a skorpió terv, megszületése kezdetén, annak későbbi gyakorlása idején,
elszántság és egy gyilkos hatalomvágy éhsége miatt megtörtént, szégyenektől, gyásztól, nagymértékben
duzzadó. Továbbá túlburjánzott, felsőbbségi tudatban, érzésekben bővelkedő, abban lévő és azt élvezők miatt,
akár még hosszú évtizedeken, talán évszázadokon keresztül, ameddig maga a természet nem állja útját annak,
tűrhetné az emberiség azon kiszolgáltatott további elszenvedői, szülöttjei, a rekontra „senki földjére hurcolást”,
ahhoz való birkabánásmód szerű megaláztatást és avval párosuló, álnok útmutatást. Mindezen dolgokat
alátámasztani sem szükséges komoly érvekkel ahhoz, hogy önmagunk észrevegyük és szembesüljünk, maga a
negatívságban rivalkodó, világi tényekkel.

Továbbá az ezzel társuló pszicho-terrort és kizsákmányolást, akár a fináléig nyúlóan. Akkoriban viszont újfent,
ezeket a gyáva és hitvány arisztokratákat, úgyszintén feljogosította a más emberek életében való határtalan és
könyörtelen, lelki tapogatódzás, áskálódás és bosszúvágyat kongató harang, hangos szava, hogy
macskakőszerű hidegvérrel, kiegyenlítsék, múltbeli törlesztésüket. Nem! Azért sem fogja megbéklyózni ez
tovább, nyomorúságos életünket és Ó-kereszténységi létezésünket!!! Bizonyosan merjük állítani, hogy semmi
körülmények között nem cenzúrázza meg, sem elviselni, sem hagyni, sem beletörődni, nem köteles a
továbbiakban, ebbe a mi, ősi karcokba is vésett nemzeti jogunk és hitünk a bennünket érő, lassan, tűzzel-vassal
égető, pusztító fájdalmakba.

Mindent el fogunk követni, saját igaz hitünk és többek és velünk hasonuló hite szerint, annak érdekében, hogy a
dolgok és a beszivárgott, egyben velünk összevegyülő, évezredes hagyományainkkal és kultúráinkkal teljesen
ellentmondó, inkompatibilis, törvényeinket firnyákos és gátlástalan módon, annak szabályait, áthágó és kijátszó,
átkeresztelkedésre is egy aljas cél és motiváció érdekében elszántan hajlamos, csalárd eszmefuttatók... és az Ő
téveszméik, a magukkal hozott „elvarázsolt kastélyból” származó, egy ál-világot hirdető, ősi saját származásukat
és írásaikat is bemocskoló, megtestesítő, hamis próféták. Azok további küldöttjei, jobb életszínvonalat ígérő,
fokozatosan ellenünk felfuttató, azt felemelő, tárgyaikkal és a hozzá, olykor szoros párhuzammal összefonódó,
már-már a zsenialítás határait súroló, eget verő ötleteikkel, találmányaikkal együtt, hogy ezek a rossz, bármely
filozófiai tanításokban is szégyent valló kartonok végleg a helyükre kerülhessenek.

Sok szerencsét.