• Embed Doc
  • Readcast
  • Collections
  • CommentGo Back
Download
 
Négy év hosszú idő egy gyüle-kezet életében. Elöljárókkalközösen is próbáltuk értékelniaz elmúlt vezetői ciklus tanulsá-gait.
Sok mindenért hálásak lehetünk.Bár sok vita és harc között telt azelmúlt négy év, de mégis azt látjuk,hogy fejlődtünk ebben az időszak-ban. Isten tanított bennünket azelfogadásra, a megértésre. Kö-zelebb kerültünk egymáshoz, éshisszük nemcsak az elöljáróságraigaz ez az állítás, hanem a gyüle-kezet egészére. Sikerült megfogal-maznunk küldetésnyilatkozatun-kat, és folyamatosan próbáljukalkalmazni a benne foglaltakat agyakorlatban.Rengeteg programot sikerültmegvalósítanunk Isten kegyelmé-ből. Évente két bemerítést tartot-tunk, elindult a kerületi egyházzenitábor. Tovább folytatódtak a gyer-mekhetek, a körzeti munkák, ésévente az ifjúsági konferencia.Elindult a lelkigondozói, az özvegy-asszony és a FIA csoport.Különleges adottságunk a sok-színűségünk, mely gyakran a konf-liktusaink forrása, de felismertük,hogy ez a sokszínűség áldás islehet az egész közösség számára.A több mint 350 tag között vannakgyermekek, fiatalok, középkorúak,idősek. Vannak értelmiségiek éskétkezi munkások, inkább ahagyományos értékeket szem előtttartók és folyamatos megújulástkeresők, a régi énekek kedvelői ésaz új, ritmusos dícséretek gyakor-lói. De épp ettől szép a BékésiBaptista Gyülekezet, hogy tudunkegymástól tanulni, ha akarunk.Erre kényszerít bennünket folya-matosan Isten Szentlelke.Fontos szempont a jövőben is akölcsönös elfogadás és nyitottság,a párbeszéd, a kölcsönös egymás-nak kedvezés, mindez a Szentírástekintélye alatt. Ne engedjük, hogykülönbözőségeink, különbözőajándékaink, szolgálataink, látása-ink elválasszanak bennünket egy-mástól. Törekedjünk a Lélek egy-ségére és ne sajnáljuk az ezzelegyüttjáró áldozatokat, beszélgeté-seket! Én is ugyanazért imádko-zom, mint Pál apostol, mikor a filip-pi-beli gyülekezetre gondolt:
 „te-gyétek teljessé örömömet azzal,hogy ugyanazt akarjátok: ugyanaz a szeretet legyen bennetek, egyet akarva ugyanarra törekedjetek.Semmit ne tegyetek önzésből, sehiú dicsőségvágyból, hanem alá-zattal különbnek tartsátok egymást magatoknál; és senki se a magahasznát nézze, hanem mindenki amásokét is.” 
(Fil 2,2-4)Folyamatos imatémánk és lelki-gondozói feladatunk a perifériárakerült, sodródó tagjaink segítése,hogy visszataláljanak az üdvösségegyedüli útjára, Istenhez és a gyü-lekezethez. Azt látjuk, hogy összekell fognunk, hiszen csak együtttudunk hatékonyak lenni ezen aterületen is. Mindannyain hozunkrossz döntéseket, néha el isbukunk, máskor megfáradunk,vagy összetörik a szívünk a csaló-dások és fájdalmak, a nehézségekmiatt. Ilyenkor fontos tudni és meg-tapasztalni, hogy számíthatunkegymásra!Új elöljáróságot, tisztségviselőketés szolgálattevőket választunk.Tegyük imádságos szívvel, Istenrefigyelve, az Ő akaratát keresve!Hiszük, hogy Aki elkezdte ben-nünk, közöttünk a jó munkát 118évvel ezelőtt, az tovább is folytatja,és el is végzi azt a Krisztus Jézusnapjára. (Fil 1,6) Olyan testvéreketválasszunk, akik valóban elöljár-nak a szentségben, az ismeretben,a szolgálatban, a buzgóságban, amisszióban, a szeretetben, azalkalmak látogatottságában. A csa-ládi életükben, munkájukban, kap-csolataikban példaadóak, feddhe-tetlenek. Hiszem, hogy Isten adottilyen embereket közénk, a mi fel-adatunk, hogy felismerjük őket!
Merényi Zoltán
Hálaadás és bátorítás
 
Tanítvány 2009/II. 2. oldal
Bemutatkoznak az elöljáró jelöltek
Felkértük elöljáró jelöltjeinket, hogy írják le magukról, család- jukról, munkájukról, szolgálatukról, a gyülekezetünkről min-dazt, amit ők fontosnak látnak. Ezek az írások segítenekmegismerni őket, segít döntésünkben. A bemutatkozásokat(majdnem) ABC sorrendben közöljük.
Békési Endre Tibornak hívnak, 31éves vagyok.
4 éve vagyok házas, feleségemetKrisztinának hívják. 1994 nyarán fogad-tam el az Úr Jézust személyes megvál-tómnak! A katonaság és az azt követőpályaválasztásban is az Úr vezetésétélhettem át konkrétan, így kezdtem elegy vállalkozást, amit több mint 10 évevezetek, s elmondhatom, hogy minde-nem, amim csak van, az csak is azÚrnak köszönhető, és természetesenmindenem az Övé! Már 1994-ben beáll-tam a szolgálatba, abba a szolgálatba,amit a Úr mutatott nekem. Személyeselhívásom, mint lévita, a dicsőítésbenvaló szolgálat. Az évek során ez idáigmint basszusgitáros szolgáltam, de nyi-tott vagyok bármire, amit az Úr akar azéletemmel cselekedni! A látásom a gyü-lekezetre nézve, elég konkrét és hatá-rozott. Egy dicsőítés alkalmával egylátomást láttam, ami a békési gyüleke-zetre vonatkozott, ez pedig a követke-ző. Azt láttam, amint Izrael kijöttEgyiptomból és a pusztában vándorolt,és elérkeztek a Kánaán földjéhez,kémeket küldtek kikémlelni azt, majd akémek visszajöttek és elmondták, amitláttak, csak két ember mondta, azthogy, amit isten nekik adott földet aztnekik adta, csak hinniük kell és csakmeg kell lépni hittel ezt és elfoglalhatjákaz ígéret földjét. De a nép, a többikémre hallgatott és ezért 40 évig apusztában vándoroltak, addig míg az ageneráció meg nem halt. Csak ezutánmehetett be a nép Izrael földjére! Ez alátomás nagyon is ábrázolja a mostanigyülekezetünket és kérdések, és válto-zás elé is állítja.Vagy megtérünk a régi sérelmeinkből,megtérünk a vallásosságból, megté-rünk a hitetlenségből, a szeretetlen-ségből, punnyadtságból és nem utolsósorban a saját egónkból, és az Úr kegyelmét megértve, egy szeretettel- jes, igenis radikális keresztény-, SzentSzellemmel teljes életet élve elkezdjükvégre Istent, az őt megillető módondicsőíteni, az emberek elé tárva(cigány, magyar, néger, szegény, gaz-dag, hajléktalan…) mindezt, ígyelkezdjük Jézus parancsát betölteni, -és bemegyünk az ígéret földjére végre!Személy szerint nagyon szeretem agyülekezeti testvéreimet, kicsiket, fiata-lokat, középkorúakat, és az idős test-véreket is!De mindenkinek meg kell értenie, hogyIstenünknek nem a vallás, nem azöltözködés, nem a saját kis hagyomá-nyaink, műsoraink tetszenek, amiketvasárnaponként saját magunk szóra-koztatására csinálunk, állandóan azórát nézve, hanem a Vele való, napiközösség, a tiszta és átadott élet, azebből a szeretet kapcsolatból fakadódicsőítés, imádat és engedelmesség, aSzent Szellemre való odafigyelés, ésérzékenység, ez kedves Isten előtt.Sajnos amennyiben gyülekezeti szin-ten nem tartunk bűnbánatot és nemtérünk meg bűneikből, akkor Isten a migyülekezetünket is elküldheti a pusztá-ba! Én ezt nem szeretném! Isten egyTermészetfeletti Isten, én akarom ezt aTermészetfeletti Istent megtapasztalniugyan úgy, ahogy a első gyülekezetek-ben is megtapasztalták, és hiszem,hogy ezek a dolgok ma is működnek.Isten munkájába beállni öröm és aka-rom! Isten senkit nem kényszerít arra,hogy beálljon az Ő munkájába, Istennélküled is véghez viszi akaratát! A kér-dés csak az, hogy veled vagy nélküledteljesíti akaratát, akár gyülekezetrenézve is! Én részese akarok lenniennek, szeretem Jézust!Minden vágyam, hogy mindenkivelegyütt tapasztalhassuk meg az ígéretföldjének áldásait gyülekezetünkben!szent, és örömteli életre fel, testvérek!
Bohus András vagyok, a gyüleke-zetnek 1993. óta tagja.
A megtérésem is ebben az évben tör-tént. 2005. óta végzem az elöljáróiszolgálatot. Ezen kívül imaóra veze-tést és igei szolgálatot szoktam vál-lalni az itteni, a körzeti és távolabbigyülekezetekben. A gyülekezeti szol-gálat mellett a Testvéri SzövetségEgyesületben is igyekszem mindaztelvégezni, amivel Urunk megbíz.Feleségem a zenei, bibliakör vezetőiés a családi napközi szolgálatbanfoglalatoskodik. Hat gyermekünkközül
Lídia
lányunk is tagja már agyülekezetnek.Azért munkálkodok és imádkozok,hogy az, amit a gyülekezet a küldetésnyilatkozatban elfogadott megvalósul- jon: Korunk kihívásaira a Biblia örökérvényű üzenetével válaszolva meg-találni és tanítvánnyá tenni az elve-szetteket, segítve őket a hitbeli növe-kedésre, egy egészséges, családiasgyülekezetben, a Lélek ereje által.
Duma Konstantin
Hivő szülők gyermekeként nevelked-tem, azonban 14 éves koromban tra-gédiák sorozata következett be csa-
 
Tanítvány 2009/II. 3. oldal
ládunk életében. Meghalt édesanyám,az apám meg az alkohol rabja lett.Ezek után hátat fordítottam Istennek,és tudatosan nem akartam szüleimmintája alapján élni. A hivőség korlátotés tiltások sokaságát jelentette, énviszont szabadság után vágytam.Később Isten egy betegséget enge-dett meg az életemben, aminek követ-keztében gondolkodtam el igazán azélet értelméről. Elkezdtem keresni azélet értelmét és visszajutottam oda,ahonnan menekültem, vagyis Istenhez.Nős vagyok és van három gyermek-em, akik szintén Isten gyermekeikéntélhetik a mindennapjaikat.A gyülekezetben a kezdetek ótabenne vagyok valamilyen szolgálat-ban. Kezdtem bibliakör vezetőként,énekkari tag, majd imaóra vezetésé-vel is megbíztak a testvérek. Későbbmegkértek a körzetben való szolgálat-ra, Köröstarcsa, Bélmegyer.Jelenlegi szolgálati lehetőségeim: ala-pítványi pénztáros, imaóra vezető,imaóra vezetők összefogása, beosz-tása, elöljáróssággal járó szolgálat,igei szolgálatok a körzetben (Bél-megyer, Medgyesegyháza, Mezőko-vácsháza, Szeghalom, Kétegyháza)és néha Békésen.
Erdei István vagyok, feleségem-mel, Andreával három fiunkat és akislányunkat neveljük.
Zenetanárként a helyi zeneiskolábandolgozom.17 éves koromban tértemmeg, azóta is tapasztalom az Úr türelmes, megújuló szeretetét, ke-gyelmét. Több évtizedes hívő életután is rá vagyok szorulva erre.Hálás vagyok hívő szüleimért, akikáltal sok szeretetet kaptam,és sokmindentől megóvott Isten.Fő szolgálati területemnek tartom azénekkari és fúvós zenei szolgálatot.1995 óta vagyok tagja a gyülekezetvezetőségének. Csodálattal tölt el aza rend, bölcsesség és harmónia,amit a teremtett világ – benne azemberi élettel, üdvtörténettel – tükröza mennyei Atyánkról. Hiszem, hogyez a gyülekezetünk egyik fontos jel-lemzőjének kell, hogy legyen.
Fajó Pál vagyok.
1963.08.25-én születtem Békéscsa-bán, evangélikus családban. Szüleim,bár egyszerűek voltak, becsületbenneveltek. Tizenkét évesen konfirmál-tam. Cukrász szakmát tanultam. Bé-késcsabán a kórházban dolgoztam.Erre a munkahelyre került
Gyöngyi 
1982. szeptember 1-én, aki által kap-csolatba kerültem a Békési BaptistaGyülekezettel, ahol megfogott a sze-retetteljes légkör. kellett jönnömbűnös életemre.A Krisztus vére váltság volt számom-ra is. Életemnek célja lett. 1985.május 26-án merített be
KovácsDániel 
az ApCsel 16,31 alapján:
 „Higgy az Úr Jézus Krisztusban ésüdvözülsz mind te, mind a te házad népe.” 
1985. augusztus 3-án volt amenyegzőnk. Istentől ajándék kétfiunk,
Tibi 
és
 Attila
. Tibi a Dunaúj-városi Főiskolán mérnökinformatikáttanul, Attila az SZTE BTK karán szo-ciológiát. 1993 óta vagyok a gyüleke-zet gondnoka.Hálás vagyok, hogy méltatlanságomellenére használ az Úr a szolgálat-ban. Feleségem mellettem áll a hát-térszolgálatban.Vezérigém:
 „ Amit tesztek, jó lélekkel végezzétek, úgy mint az Úrnak, ésnem úgy mint az embereknek… az Úr Krisztusban szolgáljatok tehát.” 
Kol 3,23-24.
Fajó Pál, feleségével, Gyöngyivel
A nevem Filó György, 56 évesvagyok.
Baptista családban nőttem fel, gyer-mekként rendszeresen látogattam akondorosi gyülekezetet, felnőtté válá-som után azonban eltávoztam a gyü-lekezettől. Kondoroson majd Bu-dapesten tanultam, (villamosmérnöka szakmám) majd Békéscsabánkezdtem el dolgozni. Itt ismerkedtemmeg feleségemmel, akivel 1978-banösszeházasodtunk. A házasságkö-tés után szüleimnél laktunk Kon-doroson, ők szeretetét és imahátterétélveztük. Két gyermekünk született
Klára
és
György 
. Békésen építkez-tünk, mivel felségem békési születé-sű, 1983 ban költöztünk ide. Éltük amagunk kis dolgos életét, egészenaddig míg 1989 ben a BudapestiNépstadionba megrendezett
Billy Graham
evangélizáción feleségem-mel együtt el ért minket a mindenha-tó. Megtértünk, és együtt 1990 június3–án a Békési Baptista Gyülekezet-ben bemerítkeztünk, és tagjai lettünka gyülekezetnek, azóta gyermekeinkis megtértek, lányunk már házasság-ban él és van egy kis unokánk.Megtérésemet követően azonnalszolgálatba álltam, testvéreim felka-roltak és bátorítottak. Először azénekkarban, majd imaóra vezetés-ben és különböző evangélizációsalkalmak szervezésében vettemrészt. A vezetőségnek 1994 től folya-matosan tagja vagyok, 10 évenkeresztül pénztárosi feladatom volt,időközben igehírdetői szolgálattal ismegbízott a gyülekezet. Elhívástkaptam az Úrtól a köröstarcsai misz-szióban való részvételre, ezt kb.tizenöt éve végzem, ebből hat évetmint gyülekezet által kirendelt szol-gálattevő. Nagy támogatást kapokfeleségemtől és több testvértől a sok-
Filó György és felesége
of 00

Leave a Comment

You must be to leave a comment.
Submit
Characters: ...
You must be to leave a comment.
Submit
Characters: ...