/  13
 
A VILÁGELIT végső céljai
 ***
Út egy totalitárius és zsarnoki világdiktatúra felé
Mivel az idevonatkozó irodalom rendkívül terjedelmes, így csak a legalapvetőbb információkat teszemközzé. Remélem, ez is elég lesz ahhoz, hogy gondolkodásra késztesse azokat, akik önmagukkalszemben annyira tisztességesek, hogy elismerjék; a világ eseményei mögött tervszerűen és titokbanelőkészítet események húzódnak meg, melyeknek végső célja: Egy zsarnoki
Új Világrend
 megalapítása és egy nemzetek fölött álló
Világkormány
 létrehozása.Először is tisztáznom kell, hogy nekem az altruista, morális értékekkel is rendelkező, más embereketés emberi értékeket tisztelő elit réteggel az semmi bajom nincs, és tisztában vagyok azzal, hogy mióta"a világ, világ" azóta mindig is létezett és létezni fog egy elit réteg, már csak az emberek többségének az önző természetéből fakadóan is.De nem nem tudok belenyugodni abba, hogy őrült rasszisták, deviáns démoni fasiszták, a vallásukra,istenükre, és vélt felsőbbrendű mivoltukra hivatkozva (ezt csak saját szűk köreikben hangoztatják),sok milliárd embert szellemi és fizikai rabszolgaságba taszítsanak. Szabadnak születtem és szabademberként szeretnék távozni e világból, amikor eljön annak az ideje. Nem vagyok hajlandó biológiairobotként, rabszolgaként tengetni az életemet, és senkinek incs joga másokat megfosztani szellemiidentitásuktól, kivetkőztetni emberi mivoltukból, meggyalázni, kifosztani, megrontani, becsapni,ellehetetleníteni és gyilkolni ártatlan embereket, csak azért mert ők felsőbbrendű lénynek vélik magukat.A legtöbb embernek aki aHálózat-nak dolgozik, fogalma sincs arról, mi a valódi végső cél, amit a piramis tetején lévő 13 (12+1 elnök) elborult elméjű egyén agyalt ki. Mindenki azzal a mesével vanmegetetve, hogy azEmberiség Aranykora, a jólét és egyetemes világbéke érdekében dolgoznak.Miféle jólét, aranykor az azÚj Korszak (New Age), ahol mindenkinek csak azt szabad gondolnia, amitegy pár ütődött helyesnek vél? Miféle mennyország lehet egy olyan világállam, melyben egy zsarnokiuralom határozza meg mit lehet gondolni és mit nem egy adott témával kapcsolatban; miben szabadhinni és miben nem, mivel szabad és mivel nem szabad foglalkoznod? Ki hisz a mesékben, amikor rendkívül intenzív kutatások és démoni kísérletek folynak az olyan elektronikus elmemanipulációseszközök kifejlesztése érdekében, melyek által - pár őrült reménysége szerint - tudatalatti szintenátprogramozhatóak lesznek az emberek, és ezáltal csak a megengedett és kívánatos gondolatok,magatartásformák, világnézetek fognak létezni a rabszolgák tudatában? Ki hisz a mesékben, amikor nap mint nap hazudnak nekünk a prostituálódott szellemi elit által és a szemünk előtt fosztanak ki?Ezek mögött az események mögött egy globális világösszeesküvés, konspiráció húzódik meg. Még haaz összeesküvés elméletek nem is teljesek és pontosak (figyelembe véve ezek titkos mivoltát).Miért lehetett büntetlenül kifosztani és tönkretenni nemzeteket? Miért van az, hogy amikor százmilliárdok tűnnek el az államkasszából, és ezáltal megrövidítenek minket, nem találják meg a
 
 büntetésre méltó bűnösöket? Vajon miért omlott össze hirtelen az európai kommunista blokk,mégpedig majdnem ugyanabban az időben? Mivel magyarázható, hogy majdnem az egész világonrasszista címkét ragasztanak rád, ha egy mocskos ügyletben érintett bizonyos nemzetiséghez tartozó bűnöző nemzetiség szerinti hovatartozására is felhívod mások figyelmét, de amennyiben dicsőited afajtájukat, akkor sztárrá avatnak, Nobel és sok más díjjal is elhalmoznak? Vajon a világ sajtói miértnem rasszistázzák azokat, akik folyamatosan az arabokat vagy bármely más nemzetiséget mocskolják?Miért van az, hogy majdnem az egész világon csak egy nemzettel kapcsolatban nem fejezheted ki azőszinte véleményedet, és amikor ezt teszed, akkor kígyót-békát összehordanak ellened a sajtóban, beperelnek, sőt még hűvösre is tehetnek a véleményedért? Miért élvez az egész világon egy nemzetkülönleges bánásmódot és sértheti meg az ENSZ határozatait úgy, hogy nem kell rettegnie azAmerikaik vagy mások légi csapásaitól?Léteznek titkos társaságok, akik ezen célok megvalósítása érdekében fáradoznak. Több tucat titokbavagy álcázva tevékenykedő társaság létezik. Ide sorolható aBilderberg csoport(Bilderberg group), aTrilaterális Bizottság(The Trilateral Commission), aCFR (The Council on Foreign Relations), a JASON Társaság (JASON Society), RIIA(British Royal Institute on International Affairs),Csont és Koponya(Skull & Bones) aRómai Klub(The Club of Rome), azIlluminátusok (The Illuminati), Szabadkőművesek (The Freemasons) egy része és sokan mások. Ezeket a titkos társaságokatösszefoglaló nevűkönA Hálózat-ként is ismerik.Mindazok, akik azt állítják, hogy a végső cél nemes, hogy az emberiség érdekében kívánnak tevékenykedni és ezt titokban teszik, valamit takargatnak a nagyközönség elől, és ez a valamisemmiképpen sem lehet jó, mert a jó, tiszta és nemes dolgokat - azok akik egy közösség érdekébenteszik - nem szokták takargatni.Amikor a politikusok a közalkalmazottak bérét emelik és erről a parlamentben határozatokat hoznak,nem közvetítik-e a médiák, nincs-e tele velük a napi sajtó? De vajon arról hányszor írnak a jelentősebbnapi sajtóorgánumokban, hogy a Magyar Kormány a saját Nemzeti Bankjától vesz fel hiteleket,melyeknek a kamatai bankárok magánvagyonát gyarapítják és nem az államkaszát? Az állítólagosszabad és demokratikus Amerikában hányszor írnak a jelentősebb újságok arról, hogy az amerikaikormány a saját kincstárához tartozó bankónyomó gépet kiadta bérbe a magánkézben levő FED-nek,mely ezen bankókat kemény kamatokért az Amerikai kormány rendelkezésére bocsájtja. A hálózat ügynökeiA Hálózat piramisszerűen van felépítve, és ebből adódóan a hatalmat is ennek megfelelőengyakorolják. Azügynökök faji, intelligencia és társadalmi rangjuk alapján vannak osztályozva, ésennek megfelelően is igen széles spektrumban fellelhetőek minden társadalmi csoportban, és az életminden területén. A kevésbé intelligensek általában valamilyen 'csókos' munkával vannak jutalmazva,a többiek jellemüknek és intelligenciájuknak megfelelően; a legtöbb esetben valamilyen vezetőszerepében tetszelegnek a nagyközönség előtt bankokban, állami intézetekben, és természetesen a privát szférában is. Az ügyészség, bíróság, rendőrség, katonaság, titkosszolgálatoknál tevékenykedők esetében az anyagi motiváció mellett, főképpen a szunnyadó hatalmi vággyal rendelkezők, aviszonylagos könnyű kenyérkeresetet preferáló és nem valami magas morális, erkölcsi értékekkelrendelkező egyéneket választják ki. Tehát ezek azok az emberek, akik majdnem mindenholmegtalálhatóak és tisztában vannak azzal, hogy ők bárminemű előnyüket elsődlegesen ügynökitevékenységüknek köszönhetik. Az ügynökökön kívül, létezik még a besúgó hálózatis, mely alacsonyintelligenciájú, kiszolgáltatott emberekből áll, kiknek elsődleges feladatuk a piszkos munka elvégzése, pl. követés, megfigyelés, zaklatás, provokálás. A spiclik többsége nincs is igazán tudatában annak,hogy miért kell azt a szívességet megtennie amire felkérik, mivel szép mesékkel beetetik őket vagycsak egyszerűen az anyagiak miatt teszik amit tesznek. A kommunista érában is meg volt mindentömbháznak a saját, egy-két spiclije. (Ezek a besúgók még ma is aktívak, csak most már nem olyan
 
lelkesek, mint annak idején amikor azt gondolták, hogy a proletárok érdekeit védik.) Orvosi rendelők, piacok, üzletek, posták, bíróságok és egy csomó más helyen is találkoztam azokkal a spiclikkel akik követésemmel voltak megbízva. Az ügynökök általában a saját működési területükről (mint fedőalkalmazottak) jelentenek, figyelnek vagy éppen keresztültesznek, késleltetnek egy adott ügyet.
 
Honnan ered a Hálózat, a világelit hatalma ?Először is amennyiben a hétköznapi értelembe vett hatalomról beszélünk tisztáznunk kell, hogy mibőlered a pénz alapú hatalom. Bármennyire is furcsának tűnik, a mai bankók valódi, tulajdonképpeniértéke valójában nem több mint a gyártásukhoz felhasznált anyagok összértéke és semmi több. Atulajdonképpeni értéktöbblet és a tévesen ehhez társított hatalom, valójában abból ered, hogy azemberek a bankókat fenntartások nélkül törvényes fizetőeszközként ismerik el, minek következtébentöbbletértékkel ruházzák fel azt az anyagot, amit bankóként, vagy másképpen csereeszközkénthasználnak. Amennyiben mindenki, vagy legalábbis a jelentős többség az állam által kiadott bankjegyeket nem ismerné el törvényes fizetőeszközként, akkor azok gyakorlatilag az égvilágonsemmit sem érnének, tehát az érték mindig abból fakad amit a többség értékként fogad el, és ebbőlfakadóan az érték alapú hatalom is végső soron mindig a többség kezében van, de mivel ez nemtudatosul az emberek többségében ezért ők általában tévesen gondolkodnak, amikor úgy vélik, hogyvégső soron mindent a pénz hatalma dönt el és nekik semmi beleszólásuk nincs a 'hatalmasok' játszmáiban. De mivel napjainkban tagadhatatlan, hogy az emberek a pénznek hatalmat tulajdonítanak,nézzük meg mennyit ért a pénz hatalma a tudás hatalmával, az igazi és valódi hatalommal szemben.Induljunk ki abból a feltételezésből, hogy a világ leggazdagabb embere vagyonát felhasználva mindentmegvehet kivéve a szeretetet. Mekkora ennek az embernek a valódi hatalma? Kizárólag akkoraamekkora a szolgáinak a hűsége és tudása és semmi több. Miért? Egy ember hiába vesz akár tudást isvagyonából, mely által mások fölött uralkodhatna, ha azt a tudást nem tudja elsajátítani, gyakorlatilagkivitelezni és mivel a világon nincs olyan ember mely a világ összes lényeges tudományát magáévátudná tenni, ezért szüksége van mások segítségére és hűségére, és azok a mások viszont másoktólfognak függeni és így tovább. Kevesen tudják, de a világ valódi, igazán vagyonos emberei sohasemazok, akiket hivatalosan közzétesznek a különböző, erre hivatott szakmagazinokban, hanem teljesenmások, és ezek között a mások között van pl. a Kuvaiti királyi család is, akiknek az összvagyona, haigaz amiről olvastam, eléri az 1000 milliárd dollárt, ami eszméletlen nagy összeg és mégis teljesen azAmerikaik markában vannak (vagyonukat is ott kezelik), annak ellenére, hogy Amerika valójában már elképesztően (kb:15.000. milliárd) eladósodott, és a dollár árfolyama is csak mesterségesen vanfenntartva, amiből világosan lehet látni, hogy a tudás és technológia hatalma a valódi végső hatalom ésnem a pénzé. Fennmaradhat-e egy zsarnoki világrendszer hosszú ideig ?Szerintem erre a kérdésre egyértelmű nem-el lehet válaszolni, amennyiben a szellemi rabszolgaságot ise rendszer szerves részeként vesszük figyelembe, de amennyiben csak fizikai értelemben vett langyosrabszolgaságról beszélünk (pl. olyan mint a szocializmus), akkor akár hosszú ideig is fennmaradhat,mivel az emberek többsége, nem igazán szeret foglalkozni semmi mással, csak az önös kis dolgaikkal.Mindenesetre 100%-os választ erre a kérdésre ember nem adhat, elsődlegesen azért mert nem tudja,hogy az új világrendszer piramisának a tetején levő egyének, elsődlegesen mennyire lesznek hűségesek, intelligensek és megfelelő tudással ellátva, hogy őszinte odaadással kifogástalanulelláthassák feladatukat, de megítélésem szerint annyi biztos, hogy szerintem ezzel a ütődött, démoni,rasszista és bűnöző hajlamú gengszterbandával az emberiségnek iszonyatos árat kell majd fizetnie, hanem lesz hajlandó rabszolgaságban hajtania a fejét és ez akár az emberi civilizáció végét is jelentheti,ha időben magukhoz nem térnek a tömegek és össze nem fognak.A közép és felső rétegeknek is mindenképpen el kell gondolkodniuk azon, hogy ők is pont olyan

Share & Embed

More from this user

Add a Comment

Characters: ...