Professional Documents
Culture Documents
ESETTANULMÁNYOK ÉS PÉLDÁK
Ebben a fejezetben egyrészt olyan esettanulmányokat mutatunk be, amelyek eredendô-
en alapkutatás céllal születtek, de eredményeik és következtetéseik a monitorozó prog-
ramok koncepcionálásához, sôt gyakorlati tervezéséhez is útmutatással szolgálnak.
Másrészt két áttekintést is közreadunk, amelyekben nemzetközi és hazai monitorozó
rendszerek és programok tapasztalatait tekintjük át.
A 4.1. fejezetben sorra kerülô esettanulmányok szerves kiegészítését jelentik a 2. feje-
zetben leírt tudományos elméleteknek, mert az általános jelenségek egy-egy konkrét meg-
valósulására adnak példát. Közös bennük, hogy a vegetációdinamikai folyamatok egy-egy
típusát járják körül, de többféle növényközösségben eltérô beavatkozások hatásait vizs-
gálják (12. táblázat). A 4.2. fejezet elsô áttekintése az eddigi hazai természetvédelmi célú
kezelések hipotézistesztelô monitorozási tapasztalatairól ad egy rövid összegzést. A másik
áttekintés nemzetközi monitorozási rendszerek, illetve az agrárterületeken elvégzett külön-
féle beavatkozások növényzetre vonatkozó tapasztalatai közül mutat be néhányat.
A 12. táblázat értelmezi az egyes vegetációdinamikai esettanulmányokat a hatás-
monitorozás metodológiai vázának elemei (tényezôi) szerint (lásd 3.1.1. fejezet, 50. ábra).
Az esettanulmányok kísérleti protokolljának egyes tényezôi megfeleltethetôk a
monitorozási protokoll tényezôinek, sok esetben az elnevezésük is megegyezik. Ez az
áttekintés segíthet abban, hogy az esettanulmányok közül megtaláljuk azt, amelyik a
legjobb példát jelenti a saját monitorozási programunk protokolljának felépítéséhez. Bár
a példák még hosszasan sorolhatók lennének, már önmagában e néhány esettanulmány
is fontos tanulságokkal szolgál arra, hogy a különbözô növényközösségekben az adott
módszerekkel adott idô alatt mely vegetációdinamikai folyamatok voltak megfigyelhetôk.
fejezetszám
4.1.1. 4.1.2. 4.1.3. 4.1.4. 4.1.5. 4.1.6.
kezelt és fajgazdag, mészkedvelô mészkedvelô természetes szálkaperjés „parlag”,
célobjektum természetes nyílt homoki nyílt homoki és degradált félszáraz rajta
löszgyep gyep gyep löszgyep lösz erdôs- mészkedvelô
állomány foltok sztyepprét nyílt homoki
mozaikja gyep
kezelés szelektív és nincs vágáskezelés, legeltetés enyhén szántó
teljes irtás, avarkezelés, felhagyása leromlott felhagyása a
legeltetés- legeltetés, állományok vizsgálat
kizárás égetés kiválasztása elôtt 24
évvel
referencia nem kezelt alapállapot nem kezelt alapállapot intakt a 25. éves
négyzetek parcellák állományok stádium
indikátor- dominancia egyedi és összborítás, foltmozaik, strukturális dominancia
változó struktúra, kompozíciós NDVI, tûz ki- fajkészlet, komplexitás, típusok
cönológiai mintázati terjedése, fajkompozí- términtázati mintázatai,
hasonlóság változók avarmennyi- ciós hason- rendezettség átmenetei
ség lóság
175
12. táblázat folytatása
fejezetszám
4.1.1. 4.1.2. 4.1.3. 4.1.4. 4.1.5. 4.1.6.
megfigyelés 10 év alatt 8 év alatt 3 év alatt 20 év alatt 3 év alatt 9 év alatt
idôtartama évente hatszor évente négyszer évente négyszer
kísérleti random egy adott kezelésen- egy adott 18 intakt és egy adott
elrendezés blokk, 5–5 állomány ként 10 terület 14 zavart folt állomány
ismétlés ismétlés
mintavétel 20×20 cm- 1 kvázi 1×1 méteres folttípusok foltonként állandósított,
módszere es, 1 m2-es, állandó linea kvadrátban térképezése 1–1 linea 40×100 m-es
és 5 m2-es (1040 db borítás- (1:1200), (1040 db rács, 160 db
kvadrátok- 5×5 cm-es becslés és 2×2 m-es 5×5 cm-es 5×5 m-es
ban borítás- mikrokvadrá- terepi spekt- cönol. mikrokvadrá- kvadrátból
becslés tot tartalmaz) roszkópia felvételek tot tartalmaz) áll
kiértékelési hasonlósági információ- variancia- átmeneti információ- átmeneti
eljárások indexek, statisztikai analízis mátrixok, statisztikai valószínû-
többváltozós függvények (GLM) predikciós függvények ség, GIS
módszerek modellek módszerek
megfigyelt fluktuáció, fluktuáció, lék-dina- táji léptékû eltérô másodlagos
vegetáció- degradáció, regeneráció mika, rege- foltdinamikai mértékû szukcesszió
dinamika regeneráció neráció változások degradáltság
detektálása
Egy idôs, fajgazdag, természetes állapotú lösz sztyepprét állományban kontrollált körül-
mények között végzett, kísérletes beavatkozásokkal (szelektív fajeltávolítással, a növény-
zet teljes kiirtásával, a talaj tápanyagellátottságának változtatásával és legeltetés kizárá-
sával) arra kerestünk választ, hogy hogyan mérhetjük a zavarások mértékét, és hogyan
befolyásolja a beavatkozások módja és intenzitása a generált dinamikákat. A kezelések
hatására milyen irányú és sebességû folyamatok játszódnak le, milyen a gyep regenerá-
ciójának és ellenállóképességének a mértéke. A kísérleteket randomizált blokk-elrende-
zésben (5 db), kezelésenként 5 ismétlésben végeztük a fajgazdag, uniform sztyepprét
állomány 40×40 m-es területén. A 10 éves, állandó négyzetekben folytatott vizsgálatok
fôbb eredményei és tanulságai a következôk:
176
dominancia struktúra a 10 év alatt kis mértékben változott, a társulás extrém aszállyal
szemben is ellenállónak bizonyult. Az egyre szárazabbá váló évek és a kezelések miatt
a kísérleti terület kényszerû bekerítése 7–8 év elteltével azonban már kedvezôtlen hatást
fejtett ki a löszgyep fajösszetételére és szerkezetére. A kontroll négyzetekben egy foko-
zódó kiritkulási és elfüvesedési tendencia volt tapasztalható. A sûrû, zárt állományban
kisebb-nagyobb szabad földfelszínek keletkeztek, ahol egyes gyomfajok sikeresen meg-
telepedtek, illetve a felhalmozódó avar gátolta a gyep természetes megújulását, a mag-
ról történô szaporodást (VIRÁGH – GERENCSÉR 1988). Mindezek következtében a gyep el-
öregedett, a fajösszetétel leromlását jelzô mennyiségi (néhány faj lokális elszaporodása)
és minôségi változások (gyomfajok megjelenése) egyaránt regisztrálhatók voltak.
Az eredmények felhívják a figyelmet arra, hogy a gyepekre alapvetôen jellemzô igen
erôs éven belüli és évek közötti dinamika miatt a beavatkozások közvetlen hatásának és
hosszú távú következményeinek monitorozásánál elengedhetetlen a kontroll állapot
dinamizmusának ismerete, illetve annak vonatkoztatási alapként (referencia) való hasz-
nálata. Másrészt utalnak arra is, hogy a gyepdinamikai változások állományszinten gyak-
ran csak évtizedes léptékben észlelhetôk.
56. ábra. Néhány faj relatív borításának idôbeli változása 9 év alatt a háborítatlan lösz-
sztyepprét állományban. Az idôbeli mintázatok típusai: 1: csökkenô tendencia, 2: növekvô
tendencia, 3-4: állandóság, 3: stabil típus, 4a: fluktuáló típus, 4b: oszcilláló típus, 5: parabola
forma, 6: bimodalitás. A cönológiai felvételek 1979 és 1987 között készültek, minden évben
június elején és szeptember közepén. Kifejezett az éven belüli nyári-ôszi szezonális dinamika
és az évek közötti erôteljes fluktuáció.
177
A beavatkozások módja és a dinamikai folyamatok közötti kölcsönhatások
Az eltérô beavatkozások hatására a gyeptársulás regenerációjának módja, sebes-
sége és mértéke, valamint az aszállyal szembeni rezisztencia-viselkedése jelentôsen
különbözött (VIRÁGH 1989b). Így pl. a tömegességükben alárendelt kétszikû fajok kiirtása
után a sûrû állományban viszonylag kicsi szabad földterületek keletkeztek, amelyeket
vegetatív szaporodással az egyszikûek gyorsan betöltöttek, akadályozva ezzel a kétszi-
kûek gyors visszatelepedését. A domináns egyszikûek eltávolítását követôen nagy föld-
felszínek váltak szabaddá, amelyeket elôször a túlélô kétszikûek közül néhány gyors
vegetatív terjeszkedésû, fôleg ruderális faj foglalt el. A zavarás hatása számos kétszikû
faj csírázását is segítette, jelentôsen megnövelve ezzel a fajszámot. Késôbb a kicsi ver-
senyképességû és toleranciájú kétszikû fajok visszaszorultak, és az évelô füvek lassan
visszatelepedtek. Az egyszikûek dominanciájával jellemezhetô négyzetek sokkal ellen-
állóbbak voltak a klimatikus zavarásokkal (aszályos periódus) szemben, és kisebb volt a
regenerációs képességük, mint a kétszikûek uralta négyzeteké. A vegetációváltozás me-
netét és az eltérô társulásregenerációs tulajdonságokat döntôen a beavatkozások hatá-
sára létrejött fajkompozíciós állapotokat alkotó fajok populációbiológiai jellemvonásai és
életmenet stratégiái határozták meg.
A gyeptársulásban az eredeti (a beavatkozás elôtti) és a kontroll négyzetekéhez hasonló
fajösszetétel és társulásszervezettség eléréséhez egyszeri alkalommal történô kísérletes
beavatkozás után is legalább 9–10 évre volt szükség. Ez a viszonylag gyors helyreállás a
rendkívül gazdag belsô gyepdinamika révén valósult meg, amelyet nagymértékben elô-
segített a kezelt négyzetek kis mérete és egymáshoz való közelsége, illetve a bôséges
elérhetô propagulumkészlet.
Fontos megjegyezni, hogy ugyanilyen típusú és ugyanazon idôpontban (májusban)
történô kezeléseknek egy hasonló fajkészletû, de nagyobb, heterogénebb és eltérô kör-
nyezetû (nem természetes társulásokkal, hanem pl. szántóföldi kultúrákkal határos) állo-
mányban is más lett volna a következménye, tekintettel a regenerációs-degradációs
dinamikák módjára és sebességére.
178
matosan, szabályos intenzitással legeltetett állományban a további mérsékelt legeltetés
fenntartása szükséges. A nem megfelelô számú birkával való igen erôs legeltetés azon-
ban fokozza a gyep állapotának leromlását.
179
1989a,b, VIRÁGH 1991). A kezelések okozta drasztikus fajszámcsökkenés után a gyorsan
megjelenô gyomfajok és a nagy tûrôképességû, igénytelen, vegetatíven jól szaporodó
kétszikû fajok számának és tömegességének erôteljes növekedésével az állomány faj-
száma jelentôsen megnôhet, ez azonban a gyep eredeti fajösszetételének regenerációja
helyett a fajkompozíció leromlását jelenti. Hasonlóan nem bizonyultak informatívnak a
beavatkozások hatásának kiheverésére a fajok abundancia-dominancia viszonyainak
megváltozását tükrözô eloszlásgörbék sem, hiszen egyes fajok átvették a kiirtottak vagy
sérültek társulásban betöltött szerepét, s bár a fajok közötti relatív fontossági arányok
jelentôsen megváltoztak, az eloszlások alakja mit sem változott a regeneráció-degradá-
ció során. Viszont a társulás zavarásokat követô visszaállásának megfelelô indikátorai
voltak a fajdiverzitás és egyenletesség értékek egyidejû változásai a diverzitás fázis-sík-
ban (60. ábra, VIRÁGH 2002).
180
59. ábra. A herbicidkezelések hatása. A társulás regenerációja a kísérletes beavatkozásokat
követô 5 és 9 év elteltével. Az idôpontok fôkoordináta analízise, borítási adatok, Czekanowski-
hasonlóság, mintavételi négyzet 5 m2. Jelölések: narancssárga: kontroll, a kétszikûek kiirtása
Gabonil levélherbiciddel: kék: 4 l/ha, rózsaszín: 7 l/ha, az egyszikûek kiirtása Dalapon levél-
herbiciddel: zöld: 12 kg/ha, sárga: 20 kg/ha. Idôpontok: 1: 1979. jún., 2: 1979. szept., 3: 1980.
jún., 4: 1980. szept., 5: 1981. jún., 6: 1981. szept., 7: 1982. jún., 8: 1982. szept., 9: 1983. jún.,
10: 1983. szept., 11: 1987. jún., 12: 1987. szept. A kezelt négyzetek az elsô 5 évben még nem
voltak képesek a beavatkozások hatását kiheverni, a kezelés elôtti cönológiai állapot elérésé-
hez legalább 9 év volt szükséges. Az 1979 júniusi és az 1987 júniusi és szeptemberi állapotok
fajkompozíciós hasonlósága meggyôzôen tükrözôdik az ordinációs térben.
181
60. ábra. A regeneráció detektálása: diverzitás fázisgörbék. A fajszám 5 m2-re vonatkozik.
A: kontroll, B-C: a kétszikûek kiirtása Gabonil levélherbiciddel, B: 4 l/ha dózis (optimális dózis),
C. 7 l/ha dózis (optimális dózis fölött), D–E: az egyszikûek kiirtása Dalapon levélherbiciddel,
D: 12 kg/ha (optimális dózis), E: 20 kg/ha (optimális dózis fölött). Bordó színû jelek: nyári
idôpontok, kék jelek: ôszi idôpontok; háromszög: a vizsgálat kezdete, 1979. június, kör: 1983.
aszályos év utáni idôpont, négyszög: a vizsgálat ’befejezése’, 1987.
182
tette a szomszédos négyzetekbôl való kolonizáció nyomon követését is. Az 1 m2-es
mintavételi egységeknél az állományra jellemzô lokális térbeli heterogenitásbeli különb-
ségeket észlelhettük, míg az 5 m2-es kvadrátnagyságnál ezek az eltérések már jóval
kisebbek voltak, mutatva az egész állomány fajösszetételének átlagos változását.
Az 5 m2-es egységek jelentôsen csökkentették a fajkompozíció idôbeli variációját és
a változások észlelhetô sebességét. A kifejezôdô szezonális dinamika (júniusi és szep-
temberi felvételek) is erôsen csökkent a térbeli lépték növelésével. A beavatkozások
mértéke és a szárazságra adott válaszreakciók is igen eltérôek voltak a mintavételi egy-
ségek nagyságának függvényében (VIRÁGH 1994). Sôt, míg a kontroll négyzetekben mind
a három térbeli lépték hasonló eredményeket adott a kompozíciós változások idôbeli
trendjérôl, addig jelentôs különbségek jelentkeztek az egyes kezelések esetében a rege-
nerációs tendencia észlelésénél.
Mindezek alapján tanulságként levonható az a következtetés, hogy csak a vizsgált
növényzet térbeli heterogenitásának és az alkalmazott kezelések közvetlen hatásának
ismeretében dönthetünk a térbeli és idôbeli változások detektálására alkalmas, megfelelô
számú és méretû mintavételi egységek mellett.
BARTHA SÁNDOR
183
gén mintázat is jelzés értékû, általában valamilyen szélsôségesen leegyszerûsödött, le-
romlott esetet jelent. A gyepkezelésekkel változásokat indukálunk, amelyek a gyepek
szerkezetének a megváltozásában is megnyilvánulnak. A finom térléptékû szerkezeti
vizsgálatokkal más módszereknél érzékenyebben és korábban kimutathatók a kezelések
hatásai (BARTHA et al. 2004). A módszer alkalmazása – éppen nagyfokú érzékenysége
miatt – nagy körültekintést és óvatosságot kíván, mivel nem könnyû az eredmények
értékelésekor elválasztani a kezelések hatására létrejött változást a gyepek saját belsô
dinamikájából következô változásoktól, fluktuációktól. A természetes fluktuáció mértéke
gyeptípusonként különbözô. Ezt a jelenséget egy nem kezelt nyílt homokpusztagyep
nyolc éven át történô monitorozásának tapasztalataival illusztráljuk (61. ábra).
184
A bináris (prezencia/abszencia) adatokat tartalmazó alaptranszszektekbôl, mint spe-
ciális „egydimenziós” térképekbôl számítógéppel vettünk további mintákat, amelyeket
JUHÁSZ-NAGY PÁL információstatisztikai modelljeivel elemeztünk (JUHÁSZ-NAGY 1980a,
HORVÁTH 1998b, BARTHA 2001). A fajok finom léptékû térbeli asszociáltságainak meghatá-
rozásánál randomizációs tesztet alkalmaztunk (BARTHA – KERTÉSZ 1998, HORVÁTH 1998b).
Eredmények
A gyepben a Stipa borysthenica és a Festuca vaginata keverten fordult elô. A vizsgá-
latok megkezdésekor, egy viszonylag száraz idôszakban a Stipa uralkodott, amely azon-
ban tömegességében csak kissé haladta meg a Festuca mennyiségét (62A. ábra). 2001-
ben (amely Csévharaszton különösen száraz volt) mindkét domináns fû populációmérete
lecsökkent. Az egyedek tömegesen pusztultak, a Festuca populációja szinte teljesen
eltûnt, míg a Stipa csomóiban néhány túlélô fûszál (ramet) helyenként még felismerhetô
volt. A kipusztuló fûcsomók helyén egyévesek szaporodtak fel, fôként Arenaria
serpyllifolia, Erophila verna és a Myosotis stricta. Az évelôk közül azoknak a kistermetû
fajoknak a mennyisége nôtt meg, amelyek korábban a fûcsomók közötti lékekben éltek
(Poa bulbosa, Minuartia verna). Jellemzôen a téli egyévesek és a kora tavaszi évelô fajok
mennyisége nôtt meg. Valószínû, hogy ezek a fajcsoportok még aszályos években is ele-
gendô nedvességhez jutnak. Bár a Stipa és a Festuca visszatelepülése 2002-tôl már
megfigyelhetô volt, csak 2005-tôl váltak tömegessé, amikor ismét csapadékos évek kez-
dôdtek. Korábbi tapasztalataink szerint száraz idôszakokban a két domináns fûfaj közül
a Stipa kerül elônyösebb helyzetbe a homokpusztagyepekben. Jelen esetben érdekes
módon ennek éppen az ellenkezôje történt, az igen erôs aszály hatására a Stipa által
dominált gyep, Festuca által domináltra cserélôdött. Valószínûleg azért, mert míg eny-
hébb szárazság esetén a Stipa jobb szárazságtûrô képessége érvényesül, addig extrém
aszály után, az üres helyekre való visszatelepülési képesség a döntô, és ilyenkor a
Festuca kerül elônybe. Fontos megemlíteni a táji léptékû mintázat szerepét. A rendkívüli
aszály után azért tudott a gyep gyorsan regenerálódni, mert a tömeges pusztulás csak
a tisztást érintette, míg a fák, bokrok tövében a Poa angustifolia gyepjébe behúzódott a
Stipa és a Festuca, majd az aszály elmúltával innen telepedtek vissza a tisztásra.
Az aszály idején a fajsûrûség is lecsökkent (62B. ábra). A részletesebb mintázat-
elemzés ugyanakkor azt mutatja, hogy mindeközben a fajkombinációk száma megnôtt
(62C. ábra), a térbeli asszociáltságok relatív száma viszont lecsökkent (62D. ábra). Ezek
az eredmények azt jelzik, hogy az aszály elôtti gyepben érvényes társulási kényszerek,
szabályok a domináns füvek pusztulása után kevésbé érvényesültek. Az aszály idején
kevesebb faj, kevesebb egyede alkot közösséget, ezek azonban szabadabban kombi-
nálódhatnak, ami a megvalósult fajkombinációk megnövekedett számából érzékelhetô.
A mintavétel során a csíranövényeket is felírtuk (63. ábra). Látható, hogy mindkét
domináns fûfaj jól csírázik. Csíranövényeik gyakorisága évrôl évre erôsen ingadozott, és
felváltva hol a Stipa, hol a Festuca csírázott jobban. A csíranövények átlagos gyakorisága
a felnôtt tövek százalékában kifejezve 59 % volt a Stipa esetében, míg 187 % a Festuca
esetében. A nyolc évig tartó monitorozás eredményei szerint az évelô nyílt homok-
pusztagyep egy igen dinamikus rendszer, ahol alkalmanként tömeges pusztulásnak
185
vannak kitéve a domináns fajok egyedei, majd e fajok gyorsan, fôként csírázással rege-
nerálódnak. Az évelô kétszikûekbôl nagyon kevés csíranövényt találtunk a vizsgálat ide-
je alatt. Mennyiségük csak 2006-ban, egy csapadékosabb évben növekedett.
62. ábra. (A) A felnôtt Stipa borysthenica és Festuca vaginata tövek mikrokvadrátos módsze-
rekkel becsült gyakoriságainak változásai 1999 és 2006 között Csévharaszton. A monitorozott
idôszak elején bekövetkezô aszály hatására megfordultak a dominancia-viszonyok. (B) Az
5x5 cm-es mikrokvadrátokban talált átlagos fajszám változása 1999 és 2006 között. (C) A faj-
kombinációk számának változása a vizsgált idôszakban. (D) A térbeli asszociáltságok számá-
nak visszaesése 2001-ben és 2002-ben jelzi, hogy aszály hatására a társulás szervezettsége
csökkent, a fajok közötti kapcsolatok egy része átmenetileg „felbomlott”.
186
63. ábra. A Stipa borysthenica, Festuca vaginata és az évelô kétszikû fajok
csíranövényeinek gyakoriság változásai 1999 és 2006 között Csévharaszton.
187
64. ábra. A nyílt homokpusztagyepet alkotó funkciós csoportok dominancia rangsorának
változásai 1999 és 2006 között Csévharaszton.
Módszertani megjegyzések
Az itt bemutatott mintavételi módszer elônye, hogy nagy pontossággal és objektivi-
tással becsüli a domináns és közepesen gyakori fajok mennyiségét, arányait és domi-
nancia rangsoruk átrendezôdéseit. Értékes információ-többlettel jár, ha a mikrokvad-
rátokban a fajlistán túl további jellemzôket (mikro-zavarásokat, avarosodást, egyedmé-
reteket, csíranövényeket, virágzó egyedeket) is rögzítünk. Az itt bemutatott példában
egy állomány felvételének ideje kb. 6 óra volt. Az így nyert 52 m hosszú minta elég nagy
volt ahhoz, hogy belôle a társulásszervezôdési állapot térbeli aspektusait is meghatároz-
hattuk. Ha ennél kisebb (pl. csak 4–5 m hosszú) mintákat veszünk, az így nyert minta
információstatisztikai elemzésre már csak igen korlátozottan alkalmas, ugyanakkor a
domináns és közepesen gyakori fajok arányairól a hagyományos nagy kvadrátokon
alapuló mintavételnél így is pontosabb adatokat szolgáltat.
ÓNODI GÁBOR
188
üres élôhelyfoltokat alakít ki. Az elmúlt évtizedben országszerte lecsökkent a legelô állat-
állomány. A Homokhátságban helyenként még mindig a túllegeltetés okoz problémákat,
azonban több homokbuckás területen megszûnt a birkával, illetve marhával való legel-
tetés. Ezeken a területeken tovább csökkentette a legelési nyomást az üregi nyúl kipusz-
tulása 1994–95 telén.
Észak-Amerikai prérivizsgálatok alapján az alacsony legelési nyomás kedvez a tûz-
esetek kialakulásának és a tûz terjedésének. Az erdôs-sztyepp vegetációban a fás foltok
között jelentôs szerepe van a gyep biomasszájának a tûz közvetítésében. Az elmúlt évti-
zedekben kiterjedt tûzesetek pusztítottak a Homokhátság több területén. A tüzek kiter-
jedése és hevessége a jövôben várhatóan fokozódni fog a klímaváltozás következtében,
a felmelegedés és a csapadék eloszlásának szélsôségesebbé válása miatt. A több száz,
illetve több ezer hektáros egybefüggô égések veszélyeztetik a szigetszerûen elhelyez-
kedô, endemizmusokban gazdag homokbuckás területek fajgazdagságát, mert utat
nyithatnak az inváziós és egyéb generalista fajok terjedésének, illetve nagy területekrôl
eltüntetik a borókásokat, megváltoztatva ezzel a nyáras-borókások és a nyílt, mészked-
velô homoki gyepek alkotta mozaikos élôhelyek mikrohabitat szerkezetét.
ALTBÄCKER VILMOS és KERTÉSZ MIKLÓS vezetésével terepi kísérletek sorát indítottuk el a
90-es években a legelés és a tûz hatásainak megértése érdekében nyílt mészkedvelô
homoki gyepekben. Vizsgáljuk a különbözô intenzitású, idôzítésû, illetve a különbözô
állatfajokkal végzett legeltetés hatásait a gyep kompozíciójára, struktúrájára és a föld
feletti fitomassza mennyiségére, illetve a tûz utáni szukcesszióra és a tûz terjedésére a
gyepben. Az alábbiakban két kísérletünk eredményeit mutatjuk be röviden.
189
idején a tömegesebb kétszikû egyévesek (pl. Arenaria serpyllifolia, Cerastium semi-
decandrum, Plantago indica) borítása is jelentôssé vált. A lecsökkent méretû Festuca
tövek között elhelyezkedô lékek kiterjeszkedtek, az efemerek által elfoglalt terület jelen-
tôsen meghaladta a korábban domináns évelô fûfajok borítását. Ezt a folyamatot fokozta,
hogy az erôs vágás pozitívan befolyásolta a lék-fajok borítását. A Festuca vaginata borí-
tásának csökkenése ellenére az összes föld feletti élô fitomassza mennyiségét tekintve
a vágáskezelések hatását a gyep kompenzálta, sôt gyenge vágásnál túlkompenzáció
történt, a föld feletti, élô növényi részek mennyisége a kontrollhoz képest megnôtt, ami
egy ilyen kis produktivitású szemiarid élôhelyen meglepô eredmény. A gyenge vágás a
Festuca vaginata borítását ugyan csökkentette, de ez csak a lábon álló holt részek
mennyiségének csökkenését jelentette, a Festuca-tövek tömöttebbek és zöldebbek
voltak gyenge vágás esetén, mint a kontrollban. Az erôs vágás esetén, a terepi spektrosz-
kópiai adatok alapján, a lék-fajok tömegességnövekedése kompenzálta a domináns
fûfajok mennyiségének csökkenését, illetve pusztulását. A kvadrátokban mért fajszám
mindkét vágási szint esetén nôtt a vágás kontrollhoz képest a második vegetációs perió-
dustól kezdve. A kísérleti területünk fajkészletében nem történt változás a vizsgált három
vegetációs periódusban, ugyanakkor a vágáskezelt kvadrátok egységnyi területe több
fajt tudott befogadni, tehát nôtt a fajsûrûség. Várakozásainkkal ellentétben az avarkeze-
lés a gyep kompozíciós összetételét kezdetben csak kis mértékben, késôbb pedig egy-
általán nem befolyásolta.
65. ábra. A Festuca vaginata borítása (átlag +/- SE) az egyes felvételezési idôpontokban a
vágáskezelés három szintje szerint. A különbözô betûjelzések a kezelések hatására létrejött,
az adott idôponton belüli szignifikáns különbségeket jelölik.
190
2,5 birka/hektár/év legelési nyomásnak felelt meg, miközben az avarmennyiség csökke-
nése és a fajsûrûség növekedése már ilyen kis legelési nyomás esetén is megvalósul.
66. ábra. A kísérlet egyik blokkja a legeltetés és az égetés után, 2003 júliusában az orgoványi
vizsgálati területen. A képen a blokkhoz tartozó négy, különbözôen legeltetett, majd részben
égetett „elkerítés” látszik, a karók az 1×1 méteres mintavételi kvadrátokat határolják.
191
rátot helyeztünk el, ezekben a kvadrátokban követtük nyomon a kezeléseknek a vegetá-
cióra gyakorolt hatásait. Július elején minden tisztás felén, mely a négybôl kettô minta-
vételi kvadrátot tartalmazott, elvégeztük az égetéses kezelést. Vizuális borításbecslést
és terepi spektroszkópiai módszereket alkalmaztunk a növényzet tömegességének meg-
határozására és a tûz kiterjedésének mérésére, illetve mértük a mintavételi kvadrátok
égésének idôtartamát és a vegetáció magasságát is.
A május végén végzett legeltetések csökkentették a tûz kiterjedését és terjedési
sebességét az április közepén végzett legeltetéshez és a kontrollhoz képest, az eltérés
azonban a tûz kiterjedése esetén (67. ábra) csak a májusi birkalegeltetés, míg a tûz
terjedési sebessége esetén csak a májusi nyúllegelés esetén volt szignifikáns. A tûz
terjedési paraméterei erôs összefüggést mutattak az élô és holt fitomassza mennyiségén
túl a növényzet magasságával is, amit a birka és a nyúl eltérô legelési szokásaik követ-
keztében eltérôen befolyásoltak. Az üregi nyúl jellemzôen a vegetáció belsejében legel,
több kis termetû növényt vesz ki a gyepbôl, mint a birka, ami fölülrôl legel, és többségé-
ben a könnyen hozzáférhetô, a gyep mátrixát alkotó évelô fûfajokat fogyasztja. A gyep
fajgazdagságát ugyanakkor egyik legelô állatfaj sem csökkentette jelentôsen, ami nem
meglepô eredmény, hiszen a korábbi évtizedekbôl ismert fajgazdag nyílt homoki gyepek
nagy számú üregi nyulat tartottak el, illetve a mérsékelt birkalegeltetésnek megfelelô
gyenge vágáskezelés korábbi kísérletünkben hosszabb távon a fajsûrûség növekedését
eredményezte (ÓNODI et al. 2006).
67. ábra. A tûz kiterjedése a mintavételi kvadrátok területének arányában (átlag +/- SE) a legelési
kezelés típusai szerint az égetés után. A betûjelzések a szignifikáns különbségeket jelölik.
192
akár üregi nyúl legelte, akár birkával történt a legeltetés. Vizsgálatunk szerint az áprilisi
birkalegelésnek az összesített edényes borítás tekintetében serkentô hatása volt a
vegetációs periódus második felében, az ekkor legelt elkerítésekben szeptemberben a
kontrollnál nagyobb volt az edényes növények összesített borítása. A májusi legelések
esetében túlkompenzációt nem tapasztaltunk, a gyep regenerálódott szeptemberre.
68. ábra. Az edényes növényfajok összesített borítása (átlag +/- SE) a legelési kezelés típusai
szerint az egyes felvételi idôpontokban, áprilisban a legeltetés elôtt, júliusban az égetés elôtt
és szeptemberben, az égetés után 2 hónappal. A különbözô betûjelzések az adott idôponton
belüli szignifikáns különbségeket jelölik.
A júliusi égetés után a nyílt homoki gyep két hónap alatt majdnem teljesen regenerá-
lódott, szeptemberben a fajszám még alacsonyabb volt, mint a nem égett területeken,
ami néhány egyéves faj rövid távú hiányát mutatja az égetés után. Az égett helyeken erô-
sen lecsökkent az avarborítás. A gyepben tapasztalt gyors regenerációs folyamatok a
tûz után megfeleltek a várakozásainknak, a kiterjedt kiskunsági tûzesetek területén vég-
zett hosszú távú vizsgálataink alapján a nyílt homoki gyepek változatosságának csökke-
nése csak akkor következik be, ha a fás vegetáció károsodik, az árnyékos és humuszban
gazdagabb mikrohabitatok eltûnnek.
Vizsgálatunk eredményei alapján a mészkedvelô, nyílt homoki gyepben már a rövid
távú és mérsékelt legelési nyomás is csökkenti a tûz terjedését, ugyanakkor nem befolyá-
solja a gyep fajgazdagságát. A nyúllegelés, illetve a birkával történô kontrollált, mérsékelt
legeltetés a tûzveszély szempontjából ajánlható kezelések a nyáras-borókás erdôs-
sztyepp vegetációban. A tûzveszély csökkentése és a természetvédelmi értékek fenn-
maradása érdekében az üregi nyúl esetleges újbóli elterjedése a Homokhátságban hasz-
nos lenne, ugyanakkor a birkával történô, természetvédelmi szempontból optimális le-
geltetési gyakorlat kialakítása érdekében további, hosszabb távú és nagyobb léptékû
vizsgálatokat tartunk szükségesnek.
193
4.1.4. A legeltetés felhagyásának táji szintû következményei
194
néhány domináns fûfaj (Elymus repens, Chrysopogon gryllus, Calamagrostis epigeios)
elôretörése, s ezáltal a fajok közötti tömegességi viszonyok jelentôs átrendezôdése jel-
zett. A foltmozaik szintjén tapasztalt változásokban, a foltok egymásba alakulása során,
regeneráció és degradáció egyaránt megnyilvánult. Az 1988 és 2002 között eltelt idô-
szakban jelentôsen megváltozott növényzeti foltok területi arányait a 69. ábra mutatja be.
A három vegetációtérkép alapján szembetûnô, hogy a legeltetés megszûnése után nem
csak a sztyepprét vegetáció szabadult fel a legelési nyomás alól, hanem közvetve az
olyan gyors terjedésû fajok is, mint pl. a C. epigeios. Degradációra utal az agresszív
terjedésû C. epigeios és a nitrogénigényes E. repens dominálta típusok térnyerése,
illetve a természetközeli Festuca rupicola és Sieglingia decumbens vegetációtípusok
térvesztése. Regenerációt jelez a Bothriochloa-s és Leontodon-os degradált típusok
eltûnése, valamint a fajgazdag Danthonia alpina sztyepprét térnyerése. Megnôtt a
cserjésedés mértéke is, amely erdôklímában természetes regenerációs folyamat, és
hosszú távon a területen az eredeti tatárjuharos lösztölgyes kialakulásához is vezethet,
ha ezt a klíma és a megfelelô propagulumforrás lehetôvé teszi. A cserjék védelmében jól
fejlôdnek a tölgyek és a tatárjuhar is, de 20–25 év elteltével a cserjésedés szerepét még
nem lehetett egyértelmûen megítélni. Szintén kérdéses a C. gryllus dominálta foltok
terjedésének a szerepe, hiszen ezek a Festuca-s sztyepprét egyik degradációs szár-
mazékának tekinthetôk, mégis foltmozaik szintjén térnyerésük regenerációt jelez, hiszen
új állományai a fajszegény, gyomos Bothriochloa-s típusok helyén jöttek létre.
69. ábra. A sztyeppnövényzet húszéves változása a Bükk déli lábánál, Tard község határában.
Folttípusok. A Danthonia alpina (D) típus, a Festuca rupicola (F) típus, és a Sieglingia
decumbens (S) típus természetközeli állapotokat ôriz, a Crysopogon gryllus (H) típus és
Crataegus monogyna (R) típus átmeneti karakterû. A Bothriochloa ischaemum (B) típus, a
Calamagrostis epigeios (C) típus, az Elymus repens (E) típus, és a 2002-re már eltûnt
Leontodon hispidus (L) típus a degradáció eredménye. A legelés hatása az elsô 5 évben még
nem látható (az elsô két térkép alig különbözik), késôbb azonban annál markánsabb.
195
A növényzeti folttípusok egymásba való átalakulásának valószínûségeit tartalmazó
mátrixok (átmeneti mátrixok) segítségévek becsülni tudtuk a vegetációs típusok hely-
megtartó képességét, valamint „forrás” és „nyelô” jellegét (SOMODI 2004). Megfogalmaz-
tuk az elmúlt 20 évben érvényes átalakulási szabályokat (70. ábra), és rámutattunk az
átmenetek súlypontjának jövôben bekövetkezô eltolódására, amelyek alapján a gyep-
dinamika várható kimenetele a vegetációs típusok többségének további degradáció-
jával, a degradált típusok (Calamagrostis foltok és cserjék) térnyerésével és a foltdiverzi-
tás jelentôs csökkenésével jellemezhetô majd (71. ábra). A legeltetés felhagyását követô
5 év magas önhelyettesítési valószínûségeit a késôbbi nagy átmeneti valószínûségekkel
összehasonlítva megállapítottuk, hogy a gyephasználat hatása táji szinten csak évtizedes
léptékben válik felismerhetôvé, értékelhetôvé.
70. ábra. A növényzeti folttípusok átalakulását leíró átmeneti valószínûségi gráfok. Bal oldalon
az 1983 és 1988 közötti átmeneti mátrix szabályai, jobb oldalon az 1988–2002 és az
1983–2002 mátrixok 30 %-nál (piros nyíl), illetve 15 %-nál (kék nyilak) valószínûbb átmenetei.
A növényzeti típusok jelölése: lásd 69. ábra.
196
71. ábra. Az 1983–2002 mátrix segítségével a 2002-es eloszlásból kiindulva elôre jelzett
változások. A növényzeti típusok jelölése: lásd 69. ábra. A megfogalmazható jövôbeli válto-
zások a területen egyértelmûen a degradálódás felé mutatnak. Várható a Calamagrostis
epigeios foltok töretlen terjedése, a cserjésedés fokozódása, valamint a Danthonia-s és
Crysopogon-os típusok visszaszorulása. Ezek mellett hosszabb távon számolnunk kell az
Elymus és a Sieglingia-s foltok területének csökkenésével, valamint akár a Festuca-s
állományok eltûnésével.
VIRÁGH KLÁRA
197
változókra, annak érdekében, hogy beavatkozásainkat még idôben megkezdhessük, és
értékelni tudjuk azok hatását a növényzet kedvezôbb állapotának elérése szempontjá-
ból. Míg a vegetáció állapotának minôsítése viszonylag egyszerû feladat, addig a
növényközösségek viselkedésének, a zavarásokra vagy a kezelésekre adott válaszreak-
cióinak mérése és elôrejelzése már sokkal nehezebb, amely csak vegetációdinamikai
ismeretek birtokában sikerülhet. Az állományok dinamikai (degradálódó versus regene-
rálódó) állapotát kell jellemeznünk, állapotváltozásokat kell nyomon követnünk, s a dina-
mikai folyamatokat közvetlenül a szerkezetekkel, illetve a mintázati jellemzôk változá-
sával kell összekötnünk. Ennek a problémának a megoldására JUHÁSZ-NAGY PÁL modell-
jei kiválóan alkalmasak (JUHÁSZ-NAGY 1980, JUHÁSZ-NAGY – PODANI 1983, BARTHA 2001,
részletesen lásd 2.3. fejezet). Ha a términtázati jellemzôket (florális diverzitás és asszo-
ciátum, 2.3.2. fejezet) közvetlenül folyamatokkal (regeneráció-degradáció) kötjük össze,
akkor lehetôvé válhat a növényállományok térbeli mintázatából azok dinamikai állapo-
tára való következtetés (cönológiai állapotteres megközelítés, vö. BARTHA 2000, 2002,
2004, BARTHA et al. 1998, 2004, CAMPETELLA et al. 2004, 46. és 47. ábra). E módszerek
alkalmazásának elônyeit mutatjuk be az alábbi példán.
198
A Brachypodium pinnatum erdôssztyepprét leromlásának términtázati indikációja
Eredményeink azt mutatták, hogy a finomléptékû szerkezetváltozások érzékenyen
jelzik a Brachypodium-os erdôssztyepprétek leromlását (72. és 73. ábra). Példaként egy
intakt és két enyhén leromlott, egymáshoz közeli mezôföldi állomány florális diverzitás
(FD) és asszociátum (AS) görbéinek változását mutatjuk be a térskála függvényében.
Degradációra egyik esetben a Brachypodium pinnatum gyakoriságának igen magas ér-
téke („belsô degradáció”, B állomány), a másik esetben pedig a közeli szántóföld felôl
érkezô számos gyomfaj elszaporodása, az állomány felnyílása és heterogenitásának
növekedése utal (C állomány). Jól látszik (72. ábra), hogy a terepi FD-nek kisebb a maxi-
mális értéke a leromlott állományoknál, és ezek a maximumok nagyobb térléptékeknél
jelentkeznek. Ez azt jelenti, hogy a degradált sztyeppréteknél csökken az együttélési
módok sokfélesége, a populációk finom térléptékben kevésbé képesek együtt élni.
Az asszociátum értékek változásában feltûnô (72. ábra), hogy a 40–60 cm-es térlépték-
nél nagyobb skálatartományban mindkét degradált állomány erôsebb mintázati szerve-
zôdést mutat, az asszociátum értékek jóval nagyobb léptéknél érik el maximumukat.
Ebbôl arra következtethetünk, hogy a fajösszetételében leromlott gyepekben nagyobb a
finomléptékû térbeli rendezettség mértéke, erôsebbek a fajok közötti asszociáltságok. S
hogy ezt a trendet valóban a mintázat és nem módszertani mûtermék okozza, megerôsíti
a függvények random mintázattól való eltéréseinek mértéke és iránya (73. ábra). Meg-
állapítható tehát, hogy a degradált állományok mintázatilag jobban szervezôdnek, fôként
durvább térléptékeknél, ahol erôsebb a térbeli függôség mértéke, és nagyobb a términ-
tázati heterogenitás. Feltételezhetô, hogy a degradáció során megnô a domináns mintá-
zatképzô fajok relatív mintázatképzô szerepe.
Kiemelendô, hogy a térléptékeknek az enyhe leromlási folyamat detektálása szem-
pontjából nagyobb a jelentôsége, mint a maximum értékeknek, hiszen a zavart állomá-
nyokban minden esetben a mintázati jellemzôk térléptékének a nagyobb értékek felé tar-
tó elmozdulását tapasztaltuk. (A függvényértékek maximuma nagyobb kvadrátméretnél
jelentkezett.) Ez a jelenség olyan robusztus cönológiai törvényszerûség, amely számos
növényi közösségben alkalmas a degradáció indikálására (vö. BARTHA 2004, 45. ábra).
72. ábra. Egy intakt (A) és két, különbözô mértékben leromlott (B, C) erdôssztyepprét
állomány florális diverzitás és asszociátum görbéi a térskála függvényében.
199
73. ábra. Egy intakt (A) és két, különbözô mértékben leromlott (B, C) erdôssztyepprét
állomány random referenciákhoz viszonyított asszociátum-differencia görbéi a térskála
függvényében.
200
dottá váló leromlott állomány (C), jelezve ezzel azt is, hogy a kompozíciós komplexitás
és a rendezettség közötti összefüggések jellege különbözik a degradáció mechanizmu-
sától függôen. Feltûnô, hogy a zavart állományokat reprezentáló pontok szórása az intakt
gyepekhez képest láthatóan jóval nagyobb. Kisebb koordináltságuk közvetve utal a
szabályozási, önreprodukáló mechanizmusok gyengülésére.
Dinamikai szempontból kitüntetett figyelmet érdemel azoknak az állományoknak a
késôbbi sorsa, amelyeknek komplexitása az intakt állományokéhoz hasonló, csak térbeli
rendezettségükben, heterogenitásukban különböznek (2 állomány, a 74. ábrán nyilakkal
jelölve). Ezek azok az állományok, amelyeket felvételezésükkor táji környezetük és
zavartságuk, valamint lokális fajkészletük és makrocönológiai szerkezetük alapján aktu-
álisan rosszabb állapotúnak ítéltünk, mint amit mikrocönológiai szerkezetük mutat. A
kérdés az, hogy vajon az adott lokális feltételek mellett ezek az állományok képesek
lesznek-e a természetközeli gyepekhez hasonló szervezôdést elérni, vagy tovább fognak
degradálódni. Erre természetesen csak az állapotuk idôbeli változásának nyomon
követésével derülhet fény. Dinamikai állapotukat az állapottérben való elmozdulásuk
iránya és mértéke alapján is értelmezhetjük majd.
Korábban hangsúlyoztuk a térléptékek fontosságát a degradáltság detektálásában.
Ha az állományokat a maximális florális diverzitás és asszociátum léptékének függvé-
nyében ábrázoljuk (74. ábra), egyértelmûen látszik az a trend, hogy a zavart állományok
komplexitásának és rendezettségének léptéke nagyobb az intakt gyepekhez képest.
Kutatási tapasztalataink bizonyítják, hogy a regeneráció során a degradációval éppen
ellentétes irányú folyamatok zajlanak le, amikor is az FD abszolút értéke nô, a maximu-
mának a térbeli léptéke pedig csökken.
74. ábra. A lösz erdôssztyepprét 18 intakt (zöld) és 14 degradált (kék) állományának elhelyez-
kedése a florális diverzitás és az asszociátum, illetve azok térléptékének állapotterében.
Az intakt és a degradált állományok elválása a feltüntetett vonalak két oldalán szignifikáns.
Az A, B és C állományok egyéni görbéi a 72. és 73. ábrán láthatók.
201
Összegzés és kitekintés
Az alkalmazott mikrocönológiai módszer és cönológiai állapotteres reprezentáció
alkalmasnak bizonyult a növényállományok enyhe degradációjának detektálására és
objektív mérésére. Megállapítottuk, hogy a términtázati szervezôdést leíró karakteriszti-
kus függvények értékei és skálaparaméterei egy adott fajkészleten belül és megfelelô
referencia állapot mellett jelzik a közösségek dinamikai állapotát, azaz az egészséges és
a zavarások hatására leromlott állapot eltérését.
A cönológiai állapotok értelmezéséhez és az állapotváltozások kimutatásához mindig
jól definiált referenciára van szükség. Összehasonlító elemzéseinkben alkalmas referen-
ciának a propagulumgazdag, évtizedek óta természetközeli állapotú (intakt) gyepállomá-
nyok bizonyultak, amelyek makro- és mikrocönológiai szerkezetérôl és azok idôbeli
változásáról korábbi 10 éves kutatási eredmények álltak rendelkezésünkre.
A cönológiai állapottérben a természetközeli és az enyhén leromlott állományok kö-
zött statisztikusan szignifikáns eltérést mutattunk ki, így feltételezhetjük, hogy újabb állo-
mányokat elhelyezve az állapottérben feltevéseket tehetünk azok aktuális dinamikai álla-
potára, és az állapottérben való elmozdulásuk irányával és mértékével további sorsuk is
nyomon követhetô, illetve értékelhetô a fokozódó leromlásuk vagy regenerálódásuk
szempontjából. A cönológiai állapotok közötti relációk és az állapotváltozások korrekt
interpretációjához elengedhetetlen azonban, hogy ne csak térbeli mintázatokat, hanem
folyamatokat, pl. fajcseréket, állapot-transzformációkat is detektáljunk.
Eredményeink alapján az állapotteres reprezentáció hatékony módszerként javasol-
ható a gyeptársulások dinamikájának, dinamikai állapotának monitorozásához. Haszno-
sak annak felismerésében, hogy egy növényállomány hol helyezhetô el a természetkö-
zeli, egészséges, jól szervezett állapotokhoz képest, valamint idôbeli változásuk során
milyen leromlási vagy regenerációs utat járnak be.
A monitorozás gyakorlatában az állományok belsô állapotának és folyamatainak e
módszerrel történô indikációja – munka- és idôigényessége miatt – elsôsorban akkor
tanácsolt, ha a leromlás kezdeti fázisainak kimutatására törekszünk annak érdekében,
hogy meg tudjuk ôrizni védendô társulásainkat, megfelelô kezeléssel fennmaradásukat
szeretnénk biztosítani, illetve ha bármilyen beavatkozásunk hatékonyságát érzékeny,
pontos módszerrel kívánjuk értékelni.
BARTHA SÁNDOR
202
annyi természetes, illetve féltermészetes állapotú terület, ami a folyamatos regenerációt
biztosítja. Azonban nem megfelelô kezelés esetén a mezôgazdasági mûvelésbôl kivont
területek káros, inváziós gyomfajok megtelepedését és terjedését is elôsegíthetik. Meg-
felelô kezelés mellett viszont természetes vagy természetközeli gyepek, illetve erdôk
regenerálódnak rajtuk. Ezáltal javul a táj egészének az ökoszisztéma szolgáltatása, és nô
a táj természetvédelmi, esztétikai és turisztikai értéke.
Fontos, hogy megismerjük, és kezelésekkel befolyásolni tudjuk a felhagyott területe-
ken végbemenô másodlagos szukcessziós folyamatokat. Az ide vonatkozó ismereteket
gyakran ún. szukcessziós gráfok formájában foglaljuk össze. Egy ilyen gráf a területen
eddig megfigyelt vegetációs állapotokat és azok átmeneteit írja le (75. ábra). Ennek a
megközelítésnek a fontosságát és hazai bevezetését FEKETE GÁBOR már az 1980-as
években javasolta (FEKETE 1985), alkalmazása azonban csak az utóbbi években került
elôtérbe. Kezdetben a szukcessziós gráfok csak a növénytársulások szintjén írták le a
regenerációs folyamatokat. Késôbb kiderült, hogy a gyakorlat szempontjából lényeges
5–10–20 éves idôléptékekben ennél részletesebb felbontásra van szükség. A társulás
állományait ezért tovább bontjuk jellegzetes fajkombinációkra, és ezek átmeneteit is
vizsgáljuk.
Gyepek kezeléséhez világviszonylatban is jól bevált a vegetáció foltdinamikáján ala-
puló szukcessziós megközelítés. A „foltok” az állományon belül szabad szemmel is felis-
merhetô fiziognómiai egységek. A munka során ezeknek a társulás-állapotoknak (cöno-
státusoknak) a dinamikai relációit (állapot-átmeneteit és az ezeket mozgató tényezôket)
keressük. Tapasztalataink szerint a száraz-félnedves homoki vegetáció regenerációs
dinamikája már 20–25 állapottal jól leírható. Ezek a foltok a terepen felismerhetôk és
térképezhetôk. Az itt ismertetett vizsgálatban arra voltunk kíváncsiak, hogy az idôbeli
változások részletes regisztrálása mennyiben igazolja, illetve mennyiben kérdôjelezi meg
az általunk korábban rekonstrukciós módszerekkel (a térbeliségbôl az idôbeliségre való
következtetéssel) készített szukcessziós gráfot (vö. BARTHA et al. 1999/2000, BARTHA
2000).
203
75. ábra. Szukcessziós gráf a száraz homoki gyepek primer és szekunder szukcessziós folt-
dinamikájának jellemzésére (rekonstrukciós módszerekkel készült spekulatív gráf BARTHA et al.
1999/2000 alapján).
204
Vizsgálati terület és módszer
Vizsgálatainkat a Duna-Tisza közén, a Kiskunsági Nemzeti Park területén, Fülöpháza
térségében végeztük 1998 és 2006 között. Korábbi vizsgálatokból ismert volt az évelô
nyílt homokpusztagyep nagy belsô változatossága (alacsony koordináltsága) (FEKETE
1992, BARTHA 2000). Ez különösen a fülöpházi homokbuckás területen szembetûnô, ahol
a homokpusztagyep populációkra, koalíciókra esik szét (FEKETE 2005). Az így keletkezett
(fiziognómiai módszerekkel is megragadható) dominancia-típusok viszonylag könnyû
térképezhetôsége, ugyanakkor nagy térbeli és idôbeli változatossága motivált minket
arra, hogy szukcessziós vizsgálatainkhoz ezt a területet válasszuk. A vegetáció dinami-
kus jellegét fokozza, hogy a területet korábban erôs zavarások érték, egyes részeit fel-
szántották, másokat katonai célokra használtak, illetve legeltettek (BIRÓ – MOLNÁR 1998).
Munkánk során egy 40×100 m-es területrôl készítettünk 5×5 m felbontású idôben meg-
ismételhetô vegetációs raszter-térképeket (vö. FEKETE et al. 2002). Egy, a buckás szélén
(a Somodi tanya közvetlen közelében) elhelyezkedô, a vizsgálat kezdetekor 24 éve felha-
gyott szántóföldet mintavételeztünk, amely a szekunder szukcesszió egy közbensô álla-
potát reprezentálja. A térképezést 1998 és 2006 között 4 alkalommal megismételtük.
Ez alatt az idôszak alatt az idôjárás (a sokéves átlaghoz viszonyítva) inkább száraz volt,
két jelentôs aszállyal 2000-ben és 2003-ban.
205
76. ábra. Szekunder szukcessziós foltdinamika a fülöpházi homokbuckásokban. Egyszerû-
sített vegetációtérképek (térképezett terület: 40x100 m, felbontás: 5x5 m). A fehér cellák üres
homokfelszínt jelölnek.
A monitorozás során új, általunk nem várt (vagy elhanyagolhatónak tartott) átalaku-
lási utakat is találtunk (77B. ábra). Például az üres homokfelület – itt a vizsgált parlag-
szukcesszió középsô szakaszában – a várakozással szemben nem a kriptogám és edé-
nyes fajokban egyaránt szegény egyévesek dominálta típussá alakult, hanem közvet-
lenül Cynodon-típussá, rövid-életû évelô kétszikûek dominálta típussá, vagy „fekete
folttá”. A fajszegény, egyéves dominálta típus fôleg az edényesekben és kriptogámok-
ban is gazdagabb „fekete folttá” alakult (bár ez a típus eleinte még fôleg csak Tortula
ruralis-t tartalmaz és emiatt nem teljesen azonos az idôsebb gyepek hasonló típusával).
Ez az állapot körülbelül azonos arányban fejlôdik tovább Festuca-, Stipa-, illetve rövid-
életû évelô típusokká. A betelepülô Stipa-típus sokkal nagyobb részben alakult „fekete
folttá” (ami a sikertelen kolonizációt jelzi), mint a másik domináns fû, a Festuca folttípusa.
Összességében elmondható, hogy a 77B. ábra sokkal több állapot-átmenetet és sokkal
bonyolultabb szukcessziós utakat tartalmaz, mint a hipotetikus gráf. Megállapítható
tehát, hogy a korábbi, a térbôl az idôbeliségre való következtetéssel dolgozó módsze-
rünkkel a valós átmeneteknek csak egy töredékét sikerült rekonstruálni.
206
77. ábra. A megismételt vegetációtérképek alapján készült szekunder szukcessziós gráf a száraz
gyepek foltdinamikájának jellemzésére a fülöpházi homokbuckásban. A: a beigazolódott (fekete
nyilak), és a még hiányzó (piros nyíl) átalakulások. B: nem várt, új vegetációs átalakulások (kék nyilak).
Módszertani megjegyzések
A megismételt térképezés elônye (a terepbejárások fiziognómiai szerkezetekre vonat-
kozó élményeibôl leszûrhetô spekulatív szukcessziós rekonstrukciókkal szemben), hogy
közvetlen, bizonyító erejû adatokat szolgáltat az átalakulásokról. Hátránya viszont a
kisebb befogott „téridô-szelet” (túl kis terület, túl rövid idô). Tehát miközben az élô-mozgó
vegetációt viselkedésében sikerül megragadni, a megragadott viselkedés rendszerint
igen töredékes. Esetünkben is elmondható, hogy a vizsgálatok 8 éve alatt az érdek-
lôdésünk tárgyát képezô folyamatoknak csak bizonyos aspektusait láthattuk. A széle-
sebb körû terepi tapasztalatok alapján szintetizált, hipotetikus folyamatgráf (vö. 75. ábra)
bizonyos állapotait és átalakulási lépéseit most nem sikerült megfigyelni (pl. az Agro-
pyron által dominált állapotot vagy a Cynodon → Calamagrostis átalakulást). De ez nem
feltétlenül jelenti azt, hogy ezek nem is létezhetnek. Ugyanakkor, a korábbi szintézisünk
által feltüntetett átalakulásokon kívül a jelen vizsgálat sok új átalakulási lépést is feltárt.
Korábban számos kutató megkérdôjelezte a klasszikus Zürich-Montpellier cönológiai
módszer alkalmasságát a vegetáció térképezésére, illetve ajánlott alternatív megoldá-
sokat (SEREGÉLYES – CSOMÓS 1995, BAGI 1998, MOLNÁR et al. 1998). Vizsgálataink igazol-
ták, hogy a jelentôs egyszerûsítéseket alkalmazó mintavételünk (5×5 m felbontású
40×100 m-es rasztertérkép, csak dominancia-típusok rögzítése) a vizsgált objektumok
esetében megfelelô volt a lényeges folyamatok megragadásához, és a Zürich-Mont-
pellier módszernél lényegesen részletesebb és pontosabb eredményt adott. Ez azért
fontos, mert az itt alkalmazott térképezés rendkívül gyors és viszonylag könnyen meg-
valósítható. Ezért lehetôséget nyújt arra, hogy párhuzamosan sok területen alkalmazzuk,
és ezáltal az agrár-környezetgazdálkodás és a természetvédelem számára is értékesít-
hetô regionális érvényességû adatokhoz jussunk. A módszer elônye a gyorsaság. Hátrá-
nya viszont a nagymértékû szubjektivitás és az átmenetek kezelésének nehézsége. Ezért
csak gyakorlott, a területet jól ismerô botanikus számára ajánljuk. A szubjektivitásból
eredô hiba csökkentése céljából pedig ugyanannak a személynek kell megismételni
valamennyi térképezést. A munkát, a térképezett folttípusok dokumentálása érdekében,
állandó kvadrátos mintavétellel is ki kell egészíteni.
207
4.2. Hipotézistesztelô monitorozási rendszerek
4.2.1. Természetvédelmi célú beavatkozások monitorozása
hazánkban
SZITÁR KATALIN
208
fogóbb összegzést. A kötet részletesen taglalja a gyepek megfelelô kezelésében alkal-
mazandó szempontokat és módszereket, esettanulmányok formájában számos konkrét
beavatkozásról számol be, azonban nem érinti a monitorozás témakörét, így nem pótolja
a beavatkozások hatásainak nyomon követésrôl szóló publikációk hiányát.
A természetvédelmi beavatkozások speciális területe az inváziós növényfajok elleni
védekezés. MIHÁLY és BOTTA-DUKÁT (2004, 2006) két kötetben mutatják be hazánk legna-
gyobb természetvédelmi problémákat okozó özönnövényeit. Egyebek mellett hazai és
nemzetközi irodalmi adatok és nemzeti parki tapasztalatok alapján mérlegelik az egyes
fajok elleni védekezési lehetôségeket. Az ilyen jellegû beavatkozások sikerének értéke-
lése általában kevéssé problematikus, a monitorozás nem túl forrás- és munkaerô-igé-
nyes, valószínûleg ennek köszönhetô a kötetekben felsorolt, örvendetesen nagyszámú
példa a hazai tapasztalatokkal kapcsolatban.
Hazánkban az elmúlt évtizedben számos kisebb-nagyobb élôhely-rekonstrukció
megvalósítására került sor. Sajnálatos módon ezekrôl is nagyon kevés közlemény jelent
meg. MARGÓCZI és munkatársainak (2006) felmérése a vizes élôhelyekhez kötôdô élô-
hely-rekonstrukciós beavatkozások számbavételével hiánypótló munkának számít (lásd
13., 14. és 15. táblázat). Szükség lenne hasonló információgyûjtésre a száraz gyepek és
az erdôk esetében is.
MARGÓCZI et al. (2006) a hazai vizes élôhelyek rekonstrukciós beavatkozásairól gyûjtöttek adatokat a nem-
zeti parkokhoz eljuttatott kérdôívek segítségével. A felmérés a különbözô szervezetek által kivitelezett vizes
élôhely-rekonstrukciók céljára, jellegére és tapasztalataira irányult.
Hét nemzeti park 54 projektjének leírását összegezve megállapították, hogy a beavatkozások túlnyomó
részében vízpótlási, vízvisszatartási munkálatokat végeztek a természetes vízjárás biztosítására. A projek-
tek harmadában semmiféle monitorozás nem történt (13. táblázat). A többi esetben a leggyakrabban vizs-
gált élôlény-csoport a madarak voltak, míg a vegetációs változásokat mindössze az esetek 15 százaléká-
ban követték nyomon. A rekonstrukciók eredményeként az esetek 39 százalékában sikerült teljesen vagy
részlegesen visszaállítani az élôhelyek fennmaradását biztosító, természetes vízjárást (14. táblázat). Az
eredményekrôl 54 projekt közül 31 esetében semmiféle publikáció sem született (15. táblázat). A projektek
13 százalékát jelentés vagy dolgozat formájában tették közzé, és mindössze 21 százalékáról jelent meg
valamilyen, a szélesebb közönség által is hozzáférhetô tudományos vagy népszerûsítô publikáció.
13. táblázat. A vizes élôhely rekonstrukciók monitorozása során indikátorként felhasznált élô-
lény-csoportok felhasználásának megoszlása 54 projekt adatai alapján (MARGÓCZI et al. 2006).
209
14. táblázat. A vizes élôhely rekonstrukciók eredményessége a különbözô indikátor csopor-
tokat tekintve 54 projekt adatai alapján (MARGÓCZI et al. 2006).
210
Részben ezek szolgáltak alapul a TÓTH és BALCZÓ (2006) szerkesztésében 29 szak-
ember közremûködésével elkészült jelentésnek, amely részletes módszertani ajánláso-
kat tartalmaz a 15 mûködô ÉTT természetvédelmi szempontú alapállapot-felméréséhez
és monitorozásához. Mivel az ÉTT-k többsége kialakításának elsôdleges szempontja
egyes kiemelt, fokozottan védett madárfajok állományainak védelme, a tervezett vizsgá-
latok jelentôs része e célok megvalósulását, azaz állománynagyságuk és élôhely-hasz-
nálatuk alakulását tanulmányozza. Általában a madarak indikátorként való felhasználása
jóval nagyobb hangsúlyt kap az ajánlásokban, mint a többi élôlénycsoporté. Ez nem
meglepô, ha arra gondolunk, hogy az ornitológusok rendelkeznek a legtöbb, a madár-
fajok többségére és az ország teljes területére kiterjedô, hosszú távú adatsorral.
A vegetációs változásokat a különbözô mintaterületeken eltérô intenzitással, nem
egységesen tervezik vizsgálni. Extenzív példának hozható a Mosoni-sík ÉTT, ahol
csupán a táji léptékû változásokat kívánják követni térinformatikai alapú, élôhely-szerke-
zeti vizsgálatokkal. Az intenzívebb változatra példa a Dunavölgyi-sík ÉTT, ahol populá-
ciódinamikai (kiemelt növényfajok állományainak változása), cönológiai (különbözô
gyeptípusok különbözô célprogramok hatására történô változása, vegyszermentes
szántószegélyek vizsgálata) és táji léptékû (élôhely-szerkezeti változásokat kimutató)
vizsgálatokat egyaránt terveznek. Remélhetôleg az agrár-környezetgazdálkodási progra-
mok átfogó monitorozása a közeli jövôben elindulhat, a monitorozási terveket sikerül
kivitelezni, lesz lehetôség arra, hogy helyenként a tervezettnél alaposabb vegetáció
monitorozást hajtsanak végre, és lehetôvé válik a tapasztalatok minél szélesebb közön-
séggel való megismertetése.
HORVÁTH ANDRÁS
211
nyeknek nem volt pozitív hatása az edényes növények fajgazdagságára. Sem a minta-
vételi egységekre, sem a teljes parcellákra számolt átlagos fajszámban nem volt különb-
ség az egyezmény alá tartozó és a hagyományosan kezelt területek között. A pozitív
hatás hiánya független volt a vizsgált térbeli léptéktôl.
KRUESS – TSCHARNTKE (2002) gyepekkel és erdôkkel mozaikos észak-német tájban
hasonlította össze intenzíven és extenzíven legelt, illetve rövidebb vagy hosszabb ideje
nem legeltetett rétek növény- és rovar-diverzitását. A vegetációt 1996 három idôszaká-
ban (május, június, július) háromféle mintavétellel tanulmányozták:
– az összes edényes növény fajszáma mintaterületenként;
– az 50 m2-nél nagyobb, elkülöníthetô növényzeti foltok száma és relatív aránya az
egyes mintaterületeken (ez képviselte a vegetáció heterogenitását);
– minden edényes növény százalékos borítása 25 m2-es mintavételi egységben.
A kapott eredmények szerint nem volt szignifikáns különbség az extenzíven és inten-
zíven legeltetett területek növényzete között. A vegetáció komplexitása (fajgazdagság,
vegetáció heterogenitása, növényzet magassága) csak a már nem legeltetett gyepekben
volt szignifikánsan nagyobb a legelt gyepekhez képest.
CAREY et al. (2002) az angol agrár-környezetgazdálkodási rendszer hatékonyságát a
vegetáció felmérésével elemezték. Az ún. „Countryside Stewardship Scheme” (CSS)
programba 1991 és 1997 között belépô összesen 5203 terület közül random módon
választották ki a mintavételezett 451-et. A 20 m2-nél nagyobb parcellák vegetációját élô-
helykategóriák szerint térképezték. A területeken szintén véletlenszerûen jelölték ki a
felvételezendô kvadrátot, amely további, egyre kisebb egymásba ágyazott kvadrátokat
foglalt magába (összesen 5 méret, 4 m2-tôl 200 m2-ig); a kvadrátokban a növényfajok
abundanciáját becsülték. Ugyanezzel a módszerrel 1998-ban egy általános felmérést
végeztek az angliai vidéki tájban – szintén random módon kijelölve a mintavételi helye-
ket. A kétféle minta összehasonlításából kitûnt, hogy a CSS-be tartozó területek vegetá-
ciójának természetessége jobb, mint a vidéki táj átlaga. Mindebbôl – ismételt felmérés
hiányában – ugyanakkor nem következik, hogy a CSS megôrzi, vagy növeli a területek
minôségét, pusztán arra utal, hogy a CSS programba az eredendôen jobb növényzeti
állapotú területeket vonták be.
212
Fajgazdagságban vagy abundanciában a vizsgált taxonómiai csoportok 54 %-a muta-
tott növekedést és 6 % csökkenést a kontrollhoz képest. A növényekrôl szóló 14 tanul-
mány közül hatban mutattak ki fajszám vagy abundancia növekedést, kettôben csök-
kenést. A szerzôk szerint a robusztus kiértékelô munkák hiánya miatt nem lehetett meg-
bízhatóan véleményezni az európai AKG rendszerek hatékonyságát. Másik fontos meg-
állapításuk, hogy azokban az országokban vagy régiókban, ahol a mezôgazdasági mû-
velés intenzitása alacsonyabb, az AKG programok hatására megvalósuló relatíve kisebb
mértékû termelés-visszafogás a biodiverzitás nagyobb mértékû növekedéséhez vezet-
het. Elvi modelljük szerint ennek az az oka, hogy a biodiverzitás a mezôgazdasági mûve-
lés intenzitásával fordítottan arányos, mégpedig kezdetben erôsen, majd egyre lassab-
ban csökkenô trend szerint (78. ábra).
213
jelzô indikátorok vizsgálata azonban sok esetben hiányzott vagy a rövid idô miatt érté-
kelhetetlen volt, ezért a monitorozást 1998-ban felülvizsgálták és leállították. Mivel a
monitorozás során néhány kivételtôl eltekintve nem jelöltek ki kontroll területeket a támo-
gatott területeken kívül, nem lehet biztonsággal kijelenteni, hogy a kimutatott javulást a
program elôírásainak alkalmazásával érték el. (A program korai fázisában használtak
nem támogatott területeket kontrollként, ezek nagy részén azonban késôbb beléptek az
ESA programba.)
Az ESA terület botanikai monitorozási módszereit CRITCHLEY et al. (2002) értékelte
részletesen, egyben ajánlásokat és javaslatokat fogalmaztak meg a késôbbi monitorozási
gyakorlat számára. Az elsô két lépcsôben beindított ESA területek monitorozásánál a
mintaterületek kiválasztása gyakran szubjektív volt, ezért ezek a minták gyakran nem
tekinthetôk reprezentatívnak a teljes ESA terület hasonló élôhelyeire nézve. Ezekben az
esetekben a mintákat esettanulmányoknak tekintik. A késôbbiekben beindított területe-
ken a mintákat random vagy rétegezett random módon, megfelelô számban és minta-
elemszámmal választották ki, ezért az adatok statisztikailag értékelhetôek és reprezen-
tatívak az adott élôhely-típusokra nézve. A rétegezett mintavétel rétegeit különbözô
tényezôk (az alkalmazott program nehézségi foka, a geográfiai elhelyezkedés, a talajtí-
pus, a gazdálkodás intenzitása) figyelembevételével jelölték ki. A kivitelezésnél gyakori
problémát okozott, hogy esetenként túl kevés volt az egy típusba tartozó vizsgálható
terület, a vizsgált területen váltottak a programok között, vagy kiléptek a programból.
A változások kimutatásához szükséges minimális monitorozási idôtartamot és a
felvételezés optimális gyakoriságát nehezen lehetett elôre megállapítani. A síkvidéki
gyepterületeken 8 éven belül tudtak kimutatni pozitív változásokat, ez az idôtartam a
fenyérek esetében 3 és 6 év között változott (CRITCHLEY et al. 2002). A környezeti állapot
indikátorainak többsége a növényzet és madárfajok populációinak állapotára vonatko-
zott. A hiányos adatszerzést mutatja, hogy a vegetáció állapotát detektáló 58 indikátor-
ból 27-et nem vizsgáltak az utolsó monitorozáskor. Ahol a monitorozás értékelhetô volt,
az eredmények alapján az ESA területek többségén fennmaradt és a területek egy
részén javult a környezeti állapot. 2005-tôl korábbi programok – így pl. az ESA – ered-
ményeire és tapasztalataira építve Environmental Stewardship néven új agrár-környezet-
gazdálkodási program indult be.
214
mûvelés alól régebben kivont területek több fajt és népesebb populációkat tartanak el.
Azt is kimutatták, hogy a felhagyás a biodiverzitás megôrzésére nézve azokban az orszá-
gokban hatékonyabb, amelyekben a mezôgazdasági mûvelés általában kevésbé inten-
zív, és a területek nagyobb arányát vonták ki a termelésbôl. Ez a tapasztalat megerôsíti
a 78. ábra grafikonján bemutatott, a mezôgazdasági mûvelés intenzitása és a biodiver-
zitás között fennálló potenciális kapcsolatot.
Az organikus gazdálkodás kapcsán éppúgy (vö. TÓTH – BÁLDI 2006), mint más agrár-
környezetgazdálkodási vagy természetvédelmi tevékenység esetén fontos hang-
súlyozni, hogy egyrészt adott kezelés hatása, másrészt annak monitorozási módszere is
igen eltérô lehet a különbözô országok között. Ezért a kezeléseket is és a monitorozási
protokollokat is csak körültekintô módon, a hazai viszonyok messzemenô figyelembe-
vételével lehet alkalmazni a hazai agrártájak természetközeli élôhelyein és mûvelt terü-
letein egyaránt.
215
216
5. ZÁRÓ GONDOLATOK
217
a tekintetben különösen nagy az elmaradás (bár szerencsére vannak kivételek, lásd pl.
4.1. fejezet), ezért is fontos, hogy kiszélesedjen a hosszú távú ökológiai kutatásokat
lehetôvé tevô mintaterület hálózat (vö. KERTÉSZ 2002) és a vizsgálatok folyamatossága
biztosított legyen.
Az agrártájak természetes és természetközeli vegetációját érintô beavatkozásokra
nézve kevés a példa az eredményes hipotézistesztelô monitorozásra (vö. 4.2. fejezet).
Hazai példa alig van és/vagy nem publikált (vö. MARGÓCZI et al. 2006). Külföldi példa már
lényegesen több van, ám közülük sok a sikertelen. Ezek sikertelensége többnyire az in-
adekvát kutatási tervbôl, a hiányzó statisztikai elemzésekbôl, a megfelelô referenciák (pl.
kontroll területek) hiányából fakadt (vö. pl. KLEIJN – SUTHERLAND 2003, CRITCHLEY et al.
2002). Ezekben az esetekben tehát nem feltétlenül a beavatkozás, hanem a monitorozás
volt sikertelen, de emiatt a beavatkozások sikerességét nem lehetett értékelni. Márpedig
a hosszú távú fenntarthatóságot célul kitûzô menedzsment tervek (így pl. az agrár-
környezetgazdálkodási programok) sikerességét már rövid távon is vissza kellene tudni
jelezni. Fontosságuk általánosságban nem kérdôjelezhetô meg, de a gyakorlati megvaló-
sítást éppen a sikeres monitorozási eredmények tükrében folyamatosan szabályozni kell.
A külföldi hatás-monitorozó rendszereket már csak a fenti megfontolások miatt sem
lehet vakon átvenni. Van azonban ennél mélyebb érve is annak, hogy a hazai agrártájak
természetközeli vegetációjára saját monitorozási rendszereket dolgozzunk ki. Mivel
hazánk egy önálló biogeográfiai régión (a Pannon régión) belül helyezkedik el, ezért mind
a természetföldrajzi és tájökológiai adottságok, mind maguk az élôhelyek és azok hasz-
nálatának története lényegileg eltér Európa más területeinek adottságaitól (lásd FEKETE –
VARGA 2006). Ezt mind a kezelések, mind pedig a monitorozási protokollok tervezésekor
figyelembe kell venni – nemcsak a hazai agrártájak természetközeli élôhelyein, hanem a
mûvelt területeken és a nem agrártájakon egyaránt. Ráadásul Magyarország átmeneti
klímája, valamint az igen változatos geológiai, geográfiai, vízrajzi tényezôk miatt elôfor-
dulhat, hogy egy adott kezelés akár ellentétes hatással is járhat a különbözô tájegységek
hasonló típusú és hasznosítású, ám a fentiek miatt dinamikájukban és szomszédsági
viszonyaikban jelentôsen eltérô gyepjeiben. Mindez a kezelések és a monitorozási proto-
kollok rendszeres térbeli és idôbeli aktualizálását követeli meg.
Ha a vegetációra vonatkozó hatás-monitorozás szerepét vizsgáljuk, akkor azt látjuk, hogy
nagy igény van már most is erre a tevékenységre, és még nagyobb várható a közeljövôben.
A természetvédelemben egyre több rehabilitációs, rekonstrukciós és más kezelési tervet
készítenek és hajtanak végre; az agrár-környezetgazdálkodási programok Európa-szerte
zajlanak, és a közeljövôben talán hazánkban is újabb – kedvezôbb – fordulatot vesznek; a
Natura 2000 hálózathoz tartozó hazai területeken is megkezdôdtek, és a késôbbiekben
várhatóan megszaporodnak a támogatott beavatkozások. Ezeknek a részben országos
körben zajló, részben kisebb lokalitásokat érintô, az agrártájak természetközeli élôhelyeire
hatással bíró tevékenységeknek a monitorozása számos feladatot vet fel. A monitorozási
protokollokat meg kell tervezni, a monitorozási folyamatot hosszú távon menedzselni kell,
rendszeresen megismétlendôk az extenzív és intenzív terepi adatgyûjtések, az adatminôség
folyamatos ellenôrzésre szorul, az adatokat rendszeresen és korrekt módon kell kiértékelni,
az eredmények alapján újabb beavatkozásokat kell tervezni, és nem utolsósorban a hatás-
218
monitorozási programokat rendszeres felül kell vizsgálni. Ezeket a feladatokat csak megfelelô
számú és végzettségû szakember képes eredményesen ellátni. A vegetációt érintô hatás-
monitorozásra hazánkban már jelenleg is legalább 150–200, a közeljövôben pedig még ennél
is több, jól képzett szakemberre van szükség. E szakemberek képzését ma már több hazai
egyetemen is meghirdetett, az ökológiai rendszerek monitorozásával kapcsolatos kurzus
teszi lehetôvé, emellett szükségesek a rendszeres továbbképzések. A képzések sikeréhez a
már létezô hazai tankönyvek és kézikönyvek mellett e kötettel szeretnénk hozzájárulni.
219
220