Welcome to Scribd, the world's digital library. Read, publish, and share books and documents. See more
Download
Standard view
Full view
of .
Save to My Library
Look up keyword
Like this
0Activity
0 of .
Results for:
No results containing your search query
P. 1
Ray Bradbury - A megbízott

Ray Bradbury - A megbízott

Ratings: (0)|Views: 59|Likes:
Published by nagyzola27
• The Emissary, Dark Carnival, Arkham House: Sauk City, WI, 1947
o "A megbízott", Galaktika Jul 2012, ford. J. Magyar Nelly (Galaktika 268)
• The Emissary, Dark Carnival, Arkham House: Sauk City, WI, 1947
o "A megbízott", Galaktika Jul 2012, ford. J. Magyar Nelly (Galaktika 268)

More info:

Published by: nagyzola27 on Nov 12, 2013
Copyright:Attribution Non-commercial

Availability:

Read on Scribd mobile: iPhone, iPad and Android.
download as DOCX, PDF, TXT or read online from Scribd
See more
See less

12/13/2013

pdf

text

original

 
1
Ray Bradbury
A megbízott
Martin tudta, hogy ismét beköszöntött
az ősz, mert ahogy Kutya beszaladt
 a házba, szelet és fagyot hozott magával, meg fák tövében borrá erjedt, hullott
alma illatát. Drótszerű  bundájába aranyvessző,
 búcsúzó nyár pora,
makkhéj, mókusszőr, néhai
 vörösbegy tolla, frissen darabolt ölfa nyesedéke, juharfaágakból rakott máglyáról pár elszenesedett levél tapadt. Most ugrásra lendült a teste, mire a tapsolva kiáltozó Martin ágya fölött hólyagpáfrány, gyalogszeder s nádbuga törm
elékéből
 
eredt el zápor. Már biztos, sőt
cáfolhatatlan,
hogy ez az elképesztő bestia az október maga!
 - Ide, pajtás, ide! És Kutya
elfészkelődött
 mellette, hogy az évszak lobogó máglyáival és finom tüzecskéivel melegítse át Martin minden porcikáját, messzire kalandozásaiból hol lágy, hol súlyos, emitt nedvdús, amott meg szikkadt aromákat hintve a szoba
levegőjébe. Tavasszal orgonától, írisztől, lefűnyírózott
 pázsittól illatozott; nyaranta fagylalt rajzolt bajuszt a pofájára, és
szőrébe petárda, csilla
gszóró
meg pörgő tűzkerék szúrós szagát égette bele a
 
nap. De ősszel! Igen, ősszel!
 - Te, Kutya, most éppen milyen odakinn? És mint mindig, Kutya fektében elmesélte, hogy milyen, Martin pedig fektében pont olyannak
érzékelte az őszt, mint régen, mielőtt a
 betegség az ágyon sápadtra lúgozta volna. Mert itt volt
neki az ő megbízottja és egyfogatúja, lényének 
 fürgén mozgó alkotórésze, aki egyetlen elkiáltott parancsszavára elrohan, majd visszatér, kódorog és szimatol, hogy a városban és vidéken, patak-, folyó- és tóparton, lent a pincében és fönt a padláson,
szekrényben és szenesládában létező világok 
 
múló idejéből s szövetéből mindent begyüjtsön
s elébe hordjon. Martin nap mint nap vagy százszor kapott ajándékba napraforgómagot, salakot a futópályáról, kutyate
 jet, vadgesztenyét, megpörkölődött
 
sütőtök telt illatát. Kutya a
világegyetem
szőttesein át közlekedett ingajáratban, s mintájukat
 a saját bundájába rejtve hozta el. Itt van, csak nyújtsd ide a kezed...! - No és merre jártál ma reggel?  Nem volt szükség szavakra, anélkül is vette az
üzenetet Kutya csörtetéséről lefelé a
domboldalon,
ahol kalászzizegéssel hevert az ősz; ahol susogó
 halmok belsejében gyermekek hevertek halotti máglyájukon, avar alól, mégis éberen figyelve, amint Kutya s az élet a magasban tovasuhan.
Martin borzongva kutatott ujjaival a sűrű bundában
 a hosszú kóborlás nyomai után. Tarlókon,
szakadékos patak csillámló vizén, temetőudvar 
 márvánnyal burkolt
négyzetén át az erdőbe vezetett
 a
csapás. A fűszerek és a ritka tömjén pompás
 évszakában, megbízottjának jóvoltából most Martin szaladgált körbe-körbe, majd futott haza.  Nyílt az ajtó. - A kutyád már megint bajba került. Anya érkezett tálcányi gyümölcssalátával, kakaóval, pirítóssal; kék szeme élesen villant. - De Anya... - Folyton kotor. Ma reggel Miss Tarkin kertjében túrt egy gödröt. A Miss pokolian dühös. Ez már a negyedik gödör a héten. - Talán keres valamit. - Szamárság! Csak átkozottul kíváncsi. Ha nem hajlandó rendesen viselkedni, be fogom zárni. Martin úgy nézett az asszonyra, mint holmi idegenre. - Azt nem teheted! Akkor hogy fogok tanulni? Hogy szerzek tudomást a dolgokról, ha Kutya nem mesél? Anya lecsillapodott.
 
2
- Hm, szóval ezt csinálja? Mesél neked? -
Miután kiment körülnézni, mindenről beszámol.
 Semmi nincs, amit meg ne tudhatnék
tőle!
 Mindketten Kutyára meredtek, meg a száraz televénnyel, magvakkal teleszórt paplanra. - Hát, ha eztán nem kotor a tilosban, akkor
tőlem annyit szaladgálhat, amennyit csak akar
- mondta Anya. - Ide, pajtás, ide! És Martin bádogtáb
lácskát erősített a nyakörvére:
 A GAZDÁM MARTIN SMITH, AKI
TÍZÉVES, ÁGYBAN FEKVŐ BETEG, ÉS BÁRKI
 VENDÉGET SZÍVESEN LÁTNA. Kutya ugatni kezdett, mire Anya kinyitotta neki a földszinti ajtót, és kiengedte. Martin ült az ágyban, és figyelt. A távolból hallani lehetett Kutya rohanását az
immár csendesen szitáló, őszi esőben.
Hallani
lehetett halkuló, felerősödő, ismét halkuló ugatását
- csilingelését, amint az utcácskában megiramodik, majd átvág a gyepen, hogy a végén Mr. Hollowayjel és otthon  javítgatott, hópihe-belvilágú, míves óráinak olajos-fémes szagával térjen vissza. Esetleg Mr.
Jacobsszal, a fűszeressel, kinek 
 öltözetét saláta-, zeller- és paradicsomillat itatta át, no meg a
 pokolian
csípős fűszerezésű sonka
 konzervdobozára nyomtatott vörös ördögök titkos, rejtett
aromája. Mr. Jacobs és az ő sohasem
 
látott főtthúsördögei gyakran felintegettek az
 udvarból. Más alkalmakkor Kutya Mr. Jacksonnal, Mrs. Gillespie-vel, Mr. Smithszel, Mrs. Holmesszal  bukkant fel - egy baráttal vagy majdnem baráttal, akivel összefutott, s akit könyörgéssel meg fenyegetéssel sikerült sarokba szorítania, majd hazaterelnie ebédre, uzsonnára.
Martin fülelt, s odalentről egyszer csak meghallotta
 
Kutyát, nyomában gyenge esőt idéző,
 
tompa cipőkopogással. Megszólalt a csengő, Anya
 ajtót nyitott, majd halk hangon duruzsolt valakivel. Martin ragyogó arccal ült fel. Megnyikordult
a lépcső, s felcsendült egy fiatal nő könnyű nevetése.
 
Miss Haight az, hát persze, a tanárnő!
 Kitárult az ajtó. Martinnak látogatója érkezett. A reggelt, délutánt, estét, hajnalt meg alkonyt
termő nap és hold együtt keringett Kutyával,
aki
hűségesen tudósított pázsit és levegő hőmérsékletéről,
 
fa és föld színéről, köd vagy eső
állagáról,
de legfőképpen újra meg újra magával hozta Miss
 Haightot. Szombaton, vas
árnap és hétfőn a tanárnő narancsmázas
 tortácskákat sütött Martinnak, és a könyvtárból újabb kötetekkel látta el dinoszauruszokról
és ősemberekről. Kedden, szerdán és
 
csütörtökön a kisfiúnak valahogy sikerült legyőznie
 
őt dominóban, aztán dámajátékban, és
 
 jaj, félő, hogy hamarosan sakkban is alaposan
 ellátja a baját. Pénteken, szombaton és vasárnap
csak beszélgettek szünet nélkül; a tanárnő oly fiatal
 
volt, és nevetős, és szép, a haja
ugyanaz a lágy, ragyogó barna, mint az évszak az ablakon túl, a járása meg biztos, hibátlan és fürge - Martinnak,
valahányszor meghallotta, melengető szívverés
 
a keserű délutánban.
Mindenekfölött azonban Miss Haight ismerte a jelek titkát, tudott olvasni Kutyából, s lefordítani a szimbólumokat, amelyeket csodás ujjaival annak bundájából bányászott
elő.
Lehunyt szemmel és bársonyos nevetéssel, egy cigánylány hangján hüvelyezte ki a valóságot
a tenyerében tartott kincsekből.
 
És hétfő délutánra halott volt.
 Martin nehézkesen ült fel az ágyban. - Meghalt? - suttogta.
 
3
Igen, meg, felelt az anyja, autóbalesetben, a váro
s szélétől egymérföldnyire. Mart
in számára mindez egyet jelentett a hideggel, csönddel, fehérséggel,
s hogy idő előtt
 beköszöntött a tél. Halál, csönd, hideg, fehér. A gondolatok köröztek, alászálltak, majd suttogások alakjában ülepedtek le. Karjában Kutyával Martin a falnak fordulva feküdt az ágyon, és töprengett. A hölgy az
őszt idéző,
 aranybarna hajával. A hölgy, akinek oly szelíd volt a nevetése, de aki sohasem nevette ki; akinek mindig
a szájára szegeződött a szeme
, hogy egyetlen szavát se mulassza el.
Az ősz másik fele
- kipótlója mindannak, amit Kutya nem mondhatott el a valóságról. A szívverés a szürke délután mozdulatlan középpontjában. Halkuló szívverés. -
Anya? Azok mit csinálnak ott a temetőben, a
 föld alatt? Csak fekszenek? - Igen, csak fekszenek. - Tényleg? Semmi mást? Nem lehet valami szórakoztató. - Az ég szerelmére! Ez nem a szórakozásról szól! - És ha beleuntak a fekvésbe, miért nem ugranak fel néha-néha futkározni? Isten nem lehet olyan hülye, hogy... - Martin!! - Vagyis hát... azt hittem, Isten jobban bánik
az emberekkel. De arra kérni őket, hogy
örökké mozdulatlanul feküdjenek? Lehetetlenség. Arra senki se képes. Egyszer kipróbáltam. Kutya is
mindig megpróbálja. Mondom neki, „döglött kutya!",
 mire egy ideig halottnak tetteti magát, de aztán torkig lesz vele, és elkezdi csóválni a farkát, vagy fél szemmel rám sandít, és látni rajta, hogy
unatkozik. Pajtás! Fogadok, hogy néha a temetői
 emberek is ezt csinálják, ugye, Kutya? Kutya vakkantott. - Nem akarok még egyszer ilyen beszédet hallani! - szólt Anya. Martin elnézett mellette a semmibe. - Pedig fogadok, hogy pont ezt csinálják.
Az ősz lecsupaszította az ágakat, és megszokott
 patakon-
átgázolós, temetőben
-kódorgós  portyái
során még messzebbre űzte Kutyát
, aki rákapott, hogy sötétedés után térjen haza, és
sortűzszerű
 csaholással remegtesse meg körben az ablakokat. Október legeslegutolsó napjaiban Kutya kezdett úgy viselkedni, mintha megfordult volna a szél, és valami idegen tájról fújna. Remegve állt a len
ti tornácon; szűköli, szemét a városon
túl
elterülő, sivár vidékre szegezte. Többé nem hozott
 látogatókat Martinnak. Nap mint nap órákig
rostokolt reszkető tagokkal egy helyben, mintha
 pórázon tartanák, hogy aztán - mintegy parancsra - egyenes vonalban eli
ramodjék. Estéről estére
 
mind később és egyedül tért haza. Estéről estére
 Martin mind mélyebbre süppedt a párnáiba. - Tudod, az embereknek sok a dolguk - magyarázta Anya. - Idejük sincs észrevenni a táblát Kutya nyakában. Vagy szándékukban áll téged meglátogatni, csak aztán valahogy megfeledkeznek róla.
Ennél azért többről volt szó. A lázas csillogásról
 
Kutya szemében, s nyüszítéséről késő
éjjel, miközben magányos álmában meg-megrándult a teste. Vacogásáról a sötétben, az ágy alatt. Ahogy néha fél éjszaka csak állt, úgy meredve Martinra, mintha valami súlyos és abszurd titoknak lenne birtokában, aminek elmondásához nincs más eszköze, csupán az ádáz dobogás a farkával, vagy a forgás önmaga körül végtelen körökben, pihenés nélkül, szakadatlanul. Október harmincadikán Kutya elrohant, s nem jött haza, annak ellenére sem, hogy vacsora után a
szülők Martin füle hallatára szólongatni kezdték.
 
Már későre járt, üresen
nyújtózkodtak az úttestek
és járdák, a levegő hűvösen örvénylett a ház körül,
 különben semmi, de semmi.

You're Reading a Free Preview

Download
/*********** DO NOT ALTER ANYTHING BELOW THIS LINE ! ************/ var s_code=s.t();if(s_code)document.write(s_code)//-->