Welcome to Scribd, the world's digital library. Read, publish, and share books and documents. See more
Download
Standard view
Full view
of .
Look up keyword
Like this
1Activity
0 of .
Results for:
No results containing your search query
P. 1
Raul Renier: Korona és kehely

Raul Renier: Korona és kehely

Ratings: (0)|Views: 21|Likes:
Published by Lord911
Egy crantai sámán. A sír sötétjéből, az elmúlás homályából jött erők támogatják, a Hetedkorban már ismeretlen módszereket használ. Célja – könyörtelen bosszút állva minden kyr származékon – egész Észak-Ynevvel szembefordítja. Mégsem fékezheti meg más, csak Geor dar Khordak, a Kopó – az ilanori születésű, renegát toroni fejvadász, aki ezúttal Alidax úrnőjének zsoldjában áll. A küldetés azonban reménytelennek tetszik: Geornak nemcsak a nyomában lihegő, észak minden tájáról összesereglett bosszúállók hada kívánja vérét venni, de Ediomad sötét tárnáiban is utat kell találnia, ahol egyszerre elevenednek meg a múlt évezredek minden rémségei…
Egy crantai sámán. A sír sötétjéből, az elmúlás homályából jött erők támogatják, a Hetedkorban már ismeretlen módszereket használ. Célja – könyörtelen bosszút állva minden kyr származékon – egész Észak-Ynevvel szembefordítja. Mégsem fékezheti meg más, csak Geor dar Khordak, a Kopó – az ilanori születésű, renegát toroni fejvadász, aki ezúttal Alidax úrnőjének zsoldjában áll. A küldetés azonban reménytelennek tetszik: Geornak nemcsak a nyomában lihegő, észak minden tájáról összesereglett bosszúállók hada kívánja vérét venni, de Ediomad sötét tárnáiban is utat kell találnia, ahol egyszerre elevenednek meg a múlt évezredek minden rémségei…

More info:

Published by: Lord911 on Dec 11, 2013
Copyright:Attribution Non-commercial

Availability:

Read on Scribd mobile: iPhone, iPad and Android.
download as RTF, PDF, TXT or read online from Scribd
See more
See less

07/22/2014

pdf

text

original

 
 NNCL622-3CAv1.1
 Az egyik ediomadi, rézsút balra tőle, hirtelen előrevetette magát. A hosszú lánc végére fogatott ólomnehezék a levegőt hasítva felsüvlttt, beb!kott az arcvédő rostély alá, és ro""anva zúzta be az 
 ádámcsutkáját; Aylarth ugyanezzel a mozdulattal a háta mögé kanyarította az acéllánc másik szárát, és elégedett vigyorral nyugtázta a nyomában felhangzó fémes reccsenést A két !áncélos test csöröm!ölve elhanyatlott; a hátrébb várakozó harcosok bezárták a
 gy#r#ben nyíló foghí$akat% az an!r tovább táncolt a kr kze"én. A kvetkező alkalommal hárman, háromfelől lendültek támadásba% Aylarth, aki magasan a fe$e fltt forgatta a villogó acélszárnyakat, fürgén leg!ggolt, és egyszerre kaszálta le őket. &ikor kiegyenesedett, és néhány széles ív# s!hintással visszariasztotta a túl kzel nyom!lókat, már t!dta, hogy taktikát kell változtatnia. A korcsok előbb'!tóbb rá$nnek, hogy a láncvégi nehezékek minden találat !tán veszítenek a lendületükből, és izomszakasztó
 
m!nka ú$ra fel"rgetni őket% ha feláldoznak egy'kettőt mag!k kzül, a kzvetlenül !tána ind!ló h!llámmal elsodorhat$ák az an!rt, akár szélvihar a száraz falevelet. A felismerés már nem várathat soká magára% és ez azt $elenti, hogy Aylarthnak támadásba kel
l átmennie
RAOUL RENIER 
KORONA ÉS KEHELY
 "zt a könyvet egy f#stös irodának ajánlom, ahol nagy része megsz#letett; remélem, nem látta kárát
 
()a le akarod győzni a félelmet, előbb tan!l$
meg félni önmagadtól$% 
Hirosi Takabe, a Hajló Nád iskola nagymestere
Az emberek félnek a hegyektől. Van valami mélyen lappangó, iszonyatos idegenség abban a gránittá kövesült mozdlatban, ahogy a töredezett él! sziklabér"ek az égbolt felé kapnak, mintha hideg ##aikkal fel akarnák szaggatni a firmamentm alap#át, s rászabad$tani a világra mindazt a szörny!séget, ami a tanlt böl"sek és a titkos fóliánsok szerint mögötte sznnyad. %a é#szaka a vándor nygovóra tér a mohlepte szirtek között, ritkán #ön álom a szemére, bármennyire is törődött l
e
gyen. %a barátságosabb tá#akon időzik, ott füllel hallhatatlan ritms lüktet körülötte, az élet d&s érverése, amit a bőre pórsaiban, a halántékán, a szeme gyökerében érez' tdós fők szerint nem egyéb ez, mint az istenek örök mzsiká#a, a szférák szel$d z
e
né#e, amely visszhangot ver a halandó világban. A hegyvidékeken azonban "sengését veszti ez a különös, k$sértő dallam, belevész a zord fenyvesek monoton z&gásába, a kövek süket "send#ébe a hevenyészett fekhely alatt. Az &ton#árót megmagyarázhatatlan hiány
é
rzet fog#a el, bár fogalma sin"s, miért' td#a, hogy valami nin"s rend#én, de bármennyire igyekszik, nem talál#a okát. (lma rövid lesz, s nygtalanl ébred belőle' és másnap, amint folytat#a vándorlását, egész teste beleborzong, amikor feltárl előtte egy
 
erdőhomályos, néma völgytorok.)gy volt ez már akkor is, amikor az ember valamely távoli ősének szemében felderengett az értelem első ködös szikrá#a. Az életet a v$zpartok szülték, a termékeny folyóvölgyek, a zs$ros rög!, gazdag füv! mezők. A hegyek mindig is féltékenyen tekintettek a tövükben tanyázó törékeny véglényekre, melyek lázas nyüzsgésükkel megzavarták az ő komor, magasztos fenségüket' időnként levedlették hát sziklabőrüket vagy felöklendezték a gyomrk mélyén fortyogó folyékony lángokat, s zord m
osollyal nézé!" #$%so&a !ava'o&(s (#a& a )y*n)e +a'(nyo! !*z*.  Ne# ,a'a)l %sele!e&e!" #é) %sa! ne# $s ossz/v()yl 0
pedig lett volna rá okk, hiszen az apró rovarok később keresztül*kasl frdalták őket pondrónyi #áratokkal, s elorozták méhükből a
zes #/l *'*!sé)é" a !'$s(lyoss( &e'#e& é#olya#o!a. A ,e)ye!ne! n$n%sene! )on&olaa$!" é'zel#e$! #é) !evésé van v$szon
öntudatuk,
valami egészen ősi, felfoghatatlanl mély szinten, s a világ dolgain elmélkedő remeték régóta rá#öttek már, hogy ez
 az *n4&a ellensé)éne! e!$n$ az e#e'.Ezé' van az" ,o)y az e#e'né+ %sa! !ééle o!l ele+sz$! #e) a ,e)ye! !*z*.
Akadnak, akik kin"seket keresnek. +sákánnyal és ásóval követik nyomon a kőzetben kanyargó ér"telérek hideg*eleven "sillogását. ápadt fénnyel sziporkázó kristályokat fe#tenek le visszhangos barlangok falairól, boltozatáról. -ali"skaszám hord#ák a napvilágra azt a különös, fekete követ, amelyben egyes legendák szerint az őssárkányok lelke sznnyad, és ha t!zre vetik, sárgásvörös lángg
a
l lobban el. zek az emberek betolakodók, ám sa#át akaratkból #öttek az ellenséges vidékre, fölvértezve magkat a lappangó rosszindlat, a mindenhonnan fenyegető veszedelmek ellen. %ar"osok ők, akik "sendes konoksággal v$v#ák h$rnévvel sosem ke"segtető h
(
bor&#kat, kevésbé látványosan, ám sokkal hathatósabban, mint a fennen di"ső$tett kalandozók.A másik "soportba azok tartoznak, akik kényszer!ségből választották otthonknak a hegyvidéket. /ord hazá#k nem kényezteti el 0ket' vagyonból,  #ólétből, békességből semmi nem #t nekik, még betevő falatból is alig. 1égis itt
 
élnek, mert nin"s máshová menniük. 0k a kitasz$tottak, a páriák, a kisemmizettek, akik menekültek, am$g tehették, aztán elfogyott a lábk alól az ösvény, s ők megálltak, készen a halálra, a fa
l
nak vetve hátkat. -alán őket magkat lepte meg leginkább, hogy a vég$télet, amit keser! sz$vvel vártak, nem következett be. lvesztették barátaikat, szövetségeseiket' elvesztették hazá#kat, a tág határ&, tavaszillat& földet, amely táplálta őket' elveszt
e
tték hőseiket, isteneiket. 2em maradt más nekik, "sak a m&lt#k, és a hideg, komor hegyvidék, amely kénytelen*kelletlen befogadta őket. 3öldönftóvá válva küszködtek, szenvedtek, vergődtek
 0 &e éle!.5$zen,aeze' ,ossz/ éven (.5$zen,aeze' év el#on&,aa
tlanl nagy idő, még a kevés szav& elfek emlékezetében is, akiket a %etedkor egyszer! polgárai ha#lamosak már*már halhatatlannak tekinteni. A páriák pedig emberek voltak, akiknek három nemzedéke világolt föl s lobbant ki egyetlen századév alatt. Az embern
é
p hamar fele#tő, szeszélyes fa#ta, változékony és könnyen befolyásolható' ennek köszönheti, hogy a maga képére tdta formálni 4nev világát, de azt is, hogy hossz& történelme folyamán sohasem teremtett igazán maradandó "ivilizá"iót. A szám!zött törzsnek, h
a enn a!a' #a'a&n$" %sa! e)yelen v(lasz(sa vol el !elle a&n$a e#e'$ #$vol(.
2em volt könny! feladat, de sikerült.
Ha e)y !7vl(ll sze#an/8a le volna az ese#énye!ne!" a#elye! Kyel ,a'#a&$! ,av(na! e)y v$,a'os é8sza!(8(n *'éne! #a)asan *nn
 a doardoni bér"ek között, egy széd$tő fenyőszálakkal körülbástyázott tisztáson, azonnal felfigyel erre a finom, szinte megfoghatatlan változásra. -ermészetesen senkinek nem ny$lt alkalma erre' a kitasz$tottak veszett patkány mód#ára védték tolsó menedék
ket, és gyan mi keresnivaló#a lett volna bárkinek itt a meddő sziklaszirtek között, melyeknek méhe nem re#tett kin"seket, "sak halált5 A tisztás a szám!zött törzs féltve őrzött szent helye volt, amit a vörösfenyők között magasodó menhirek is mtattak6 él
ket lekerek$tette a szél s az eső, a felületükre vésett különös ábrák halovány körvonalakká mosódtak az évszázadok során. A kövek repedéseiből szürke zzmószakáll sar#adt' olyan mélyen süppedtek a sziklás tala#ba, mintha egykor&ak s egylényeg!ek lennének
#
agkkal a zord hegy"s&"sokkal, a lakatlan szrdokokkal. A faragványokon vakon bámló pál"ikaemberek tán"oltak sta, szegletes mozdlatokkal az idegen "sillagzat& égbolt alatt. A tisztás közepén otromba, széles oltárkő hevert, d$sz$tetlen lap#ába szeszélye
s
en kanyargó "satornákat vá#t a szétftó esőv$z' egész hosszában behálózták, akár a gör"sösen lüktető visszerek az öregemberek keze fe#ét. A vemhes viharfellegek vastag, párabolyhos leplet vontak a lenygvó napkorong elé, ólomszürke homályba bor$tva a bará
s()alan (8a.
7iasztóan komor, ősvilági helynek t!nt ez a szentély, a némán várakozó emberalakok a menhirek előtt mégsem r$ttak ki a környezetből. Ala"sony, ha#lott hát& szerzetek voltak egytől egyig' ha#k*szakállk bozontos és ápolatlan, homlokk "sapott, tekintetük vad, bőrük sárgás árnyalat&, betegesen fakó. Aszott ##aik gö"sörtös botokra fonódtak, melyek alig voltak többek hevenyészve legallyazott, kiszáradt faágaknál. zőrehlló, elrongyolódott állatbőröket viseltek, s itt*ott kivillantak alólk a
 
vézna karok, a bordákra feszülő bőr. zánalmas, törékeny teremtéseknek látszottak mindannyian, s mégis valami megfoghatatlan fenyegetés sgárzott belőlük' mert amikor villám"sapás has$totta keresztbe a bor&s eget, beesett mellkask egy ütemre emelkedett*s
llye& a #enny&*')és v$ssz,an)z #o'a8(val.
Az egyikük most lassan, kimért léptekkel előresétált a viharvert oltárkőhöz, s ahogy a közelébe ért, ma#d mozdlatlanl megállt előtte, társai a#kán monoton, kántáló litánia kélt' kezdetben még beleveszett a fenyőlombokat szaggató szél

You're Reading a Free Preview

Download
scribd
/*********** DO NOT ALTER ANYTHING BELOW THIS LINE ! ************/ var s_code=s.t();if(s_code)document.write(s_code)//-->