• Embed Doc
  • Readcast
  • Collections
  • CommentGo Back
Download
 
Pálfi Györgyi
1976-ban születtem Kecskeméten.Középiskolai tanulmányaimat a Református KollégiumGimnáziumában végeztem.Ezt követően a Kecskeméti Tanítóképző Főiskolán, majdaz egri Eszterházy Károly Tanárképző Főiskolán szerez-tem tanítói, majd rajztanári diplomát.Jelenleg a Kecskeméti Református Kollégium ÁltalánosIskolájában tanítok.Szakmai és pedagógiai útmutatást leginkább SzappanosIstván és BruncsákAndrás tanáraimtól kaptam.1963-ban születtem Sopronban. Általános és középis-koláimat Kecskeméten végeztem, ahol ma is élek ésalkotok. Festői látásmódom alakításában a szegedifőiskolás évek után nagy szerepe volt a Zebegénybeneltöltött nyaraknak, ahol Jets György szekciójáhoztartoztam. Képeim megfestésekor lényeges szerepe vana látvány inspiratív erejének. Mind tematikában éstechnikában kísérletező típus vagyok.Atájképtől azaktig, az akvarelltől az akril festésig sokféle dolog ér-dekel. 2000 óta a MAOE tagja vagyok.Alkotásaimmalszámos hazai és nemzetközi tárlaton bemutatkoztam.Szarvason születtem 1962-ben.Diplomát a Szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán ésaz Iparművészeti Egyetemen szereztem.Két gyermekem van, Maja és Márk.2002-től NovákAttilával és Kukár Istvánnal együtt alkotunk a 3T NSZK csoportban.Aszarvasi Vajda Péter Gimnázium- ban tanítok. Tanulni legtöbbet Zebegényben tanultam JetsGyuri bácsitól és a Természettől, mely monumentális, pante-isztikus világával örökké megfoghatatlan marad, ha a Duná-nal rajzolok, a Körösnél horgászok, vagy a határban földetművelek.1986-ban Kecskeméten születtem.1998-2005-ig a Kecskeméti Képzőművészeti Szabadis-kola növendékeként nevelkedtem erkölcsileg és szakmai-lag. 2005-ben a Kecskeméti Református Gimnáziumbantettem érettségi vizsgát, jelenleg a budapesti Moholy- Nagy Művészeti Egyetem építész szakán folytatom tanul-mányimat. 2008-ban féléves ösztöndíjat nyertem alengyelországi Poznańi KépzőművészetiAkadémia festőés építész szakára.2004 óta a VeránkaiAlkotótábor meghívott résztvevőjevagyok.
Skultéti ÁrpádSzappanos IstvánWalter Gábor
1949-ben Ladánybenén születtem.Alkotói tevékenysé-gem, munkám mellett, a 80-as évek végén, a KecskemétiFényesAdolf Képzőművészeti szakkörben kezdődött el.1994-ben Bozsó János Munkácsy-díjas festőművész meg-ismerése, majd több mint négyévi barátsága, az olajfestéstechnikájának az elsajátítását, a plein-air festés fortélyai-nak megkedvelését jelentette számomra. 1999-óta vagyok tagja a HM. Honvéd Kulturális Egyesület festő-tagozatá-nak, illetve a Gödi Nemzetközi festőtábornak. Munkáim-mal 1988 óta mintegy 20 önálló és számos csoportoskiállításon szerepeltem. 1999-ben Bács-Kiskun megyeKözgyűlése Művészeti díjjal jutalmazott.
Szuhaj GyörgyVass-Eysen Áron
1945-ben Kecskeméten születtem. Szegeden a TanárképzőFőiskolán diplomáztam. Mestereim: Fischer Ernő, Vinkler László és Cs. Patay Mihály voltak. Olaj és pasztell techni-kával dolgozom. Fontosnak tartom a látványélmények vi-zuális megfogalmazását, valamint belső képeim kivetíté-sét. Munkáimmal rendszeresen szerepelek hazai és nem-zetközi tárlatokon. 1986-ban Székely Bertalan,1999-benKatona József díjat kaptam.Alkotó tevékenységem mellettfontosnak tartom pedagógiai munkám is, (Kodály ZoltánÁltalános és Középiskola, Kecskeméti Óvó és Tanító-képző Főiskola) melynek keretében a tanítás mellett szak-mai jegyzeteket, tankönyveket, oktatófilmeket készítettem.
 
A katalógus megjelenését köszönjük támogatóinknak:Phoenix Mecano, KecskemétErste Sparkassen Biztosító Zrt., BudapestMalomArt Galéria, Kecskemét
“SZIGETEN”
kecskeméti festők és barátaik 
Hajnalodik, a sötét átadja a helyét a derengésnek, sűrű páraül a morotva fölött, a csendnek hangja van. Páracseppeszordínója hallatszik a leveleken. Néha egy-egy bronzszínű levél pörög el az ablak előtt, va-lahol egy-egy szárcsa rekedtes hangja oldja fel a reggeli ne-szeket. Csobbanás: a vízben nagy hal rabol. Horgászorsó berregése hallatszik a közelből.András is korán kelt.Az égen nápolyisárgák vívják csatájukat a kékes-szürkésfelhőkkel mindaddig, míg keresztül szúr rajtuk a napsugár aranya. Gyönyörű a fények csillogása a fák ágai közt és avizeken. Nagy uszály hangja töri meg a reggeli áhitatot. Megcsil-lannak a fénypászták a fűcsomókon, meg a rőt avaron. Jöna motoros hajó, fokozatosan emeli a hangját, ahogy a stégfelé közeledik. Lusta hullámok méltóságteljesen csapódnak a hullámpadoknak, egy-egy eltévedt csobbanás ütközik aköveken.Festők indulnak az erdei úton, ágak reccsenése hallatszik,amerre járnak. Madarak raja köszönti a reggelt. Távol szo- borszerűen figyelnek a kárókatonák a kopasz faágakon.Anap már megnézte magát a pocsolyák tükrében, melyek- ben sárguló levelek úsznak méltóságteljesen, mint picinyvitorlások.Krétanyomok kerülnek az üres lapra, szépen terülnek a szi-nek az akvarellpapíron. Bársonyosan villannak az első fé-nyek a festővásznon, kezdődik egy újabb alkotói napVeránka gyönyörű “ölében”.
Szappanos István
 
Balogh András
1975-ben Székesfehérváron születtem.Viszonylag későn, huszonévesen kóstoltam bele a festé-szet világába. Ekkor azonban elbűvölt, talán egy életre.Művészeti tanulmányaimat már munka mellett, mérnök-ként a Kecskeméti Képzőművészeti Szabadiskolábankezdtem 2000-ben.Festészetemben a látványélmény, a látvány anyaghoz és pillanatnyi belső világomhoz igazodó feldolgozása, továbbgondolása a meghatározó.Emellett fontosnak tartom az alkotás folyamatát, mint él-mény megélését is.1953-banszülettemKecskeméten.Agimnáziuméveialattkezdtemafestészettelfoglalkozni.Munkáimarealistaésimpresszionistafelfogástképviselik.Témáimáltalábanazerdők, vízpartok,azelmúló alfölditanyavilág,falusi-városiutcaképek- melyeketlegtöbbszörahagyományosolajfes-tékkelvagyakrillalörökítek meg. Kezdetisötétebbszínvi-lágommárafelváltottaegyderűsebb "paletta".Azutóbbiidőbengyakranfordulok afigurálisfestészetirányábais.Éventetöbbmagyarországialkotótelep rendszeresrésztve-vője,némelyeknekalapító tagjavagyok.Többcsoportosésönálkiállításonmutatkoztambealkotásaimmal.Kecskemét szülötte vagyok.Aképzőművészet rejtelmeibe BruncsákAndrás festő-művész vezetett be, akinek szárnyai alatt a KecskemétiKépzőművészeti Szabadiskola növendékeként folytat-tam képzőművészeti tanulmányokat.Averánkai alkotótábor rendszeres résztvevőjeként gya-korlom a plein-air festészetet.Akorábbiakban alkotótársaimmal több közös tárlaton is bemutatkoztam.
Arajz és festés elsősorban nem a képkészítéséről szól, hanem egyfajta gon-dolkodás.Apontos megfigyelés azalapja annak, hogy a festő szándékaszerint engedelmeskedjen a kéz.Atáj-festés számomra egyfajta meditáció,amelynek célja a tér megfigyelése,megértése, rögzítése. Egyazon ecsettelmegjeleníteni különböző anyagminő-ségeket: a víz felszínét, a víz alattlátható világot és víz felszínén tükrö-ződő szilánkokra törő eget.
Balogh JózsefBruncsák AndrásGróf Zoltán
1973-ban születtem Kecskeméten. Jelenleg Izsákon élek. ATömörkényIstván Képzőművészei Szakközépiskola szobrász szakán tanultam kétévig, majd a kiskőrösi Petőfi Sándor Gimáziumban érettségiztem. 1992-től kezdve tanáraim, Szappanos István és Bruncsák András irányításá-val érdeklődésem egyre inkább a festészet felé fordult. Jelenleg aSzegedi Tudományegyetem Rajz- művelődésszervező szakán vagyok végzős hallgató. Több alkotótáborban veszek részt rendszeresen.Csoportos kiállításaim mellett, egyéni tárlataim is voltak Kecskeméten,Kiskőrösön, Izsákon, Ágasegyházán, Kecskeméten, Dunaújvárosban.Akvarell, illetve akril festményeimen hazánk jellegzetes tájai, a vidék életképei jelennek meg.
Benkó Ádám
Dubi Árpád Miklós
Kecskemétenszülettem1963-ban.Festőművész,művészetipe-dagógusvagyok.Mestereim:SzappanosIstvánésJetsGyörgy,akimellettazebegényiSzőnyiIstvánKépzőművészetiSzabad-iskolamurális(freskó)osztályántanulhattam14évig.1985-benaJuhászGyulaTanárképzőFőiskolán,1991-benaKépzőmű-vészetiFőiskolánkaptamdiplomát.Természetutánkészült(ak-varell,gouache)munkáimtemperatáblaképekenfogalmazomújra.Tanítottamközépiskolában,10évenátfőiskolán,1993ótaaKecskemétiKépzőművészetiSzabadiskolafestőosztályátve-zetem.SzámosközöstárlatonvettemrésztaKárpátokoninnenéstúl,svoltakönállókiállításaimis.
b
of 00

Leave a Comment

You must be to leave a comment.
Submit
Characters: ...
You must be to leave a comment.
Submit
Characters: ...