You are on page 1of 7

Willibald Sauerländer – Joachim Wollasch:

Stiftergedenken und Stifterfiguren in Naumburg

Karl Schmid – Joachim Wollasch (szerk.): Memoria. Das geschichtliche Zeugniswert des
liturgischen Gedenkens (Münstersche Mittelalter-Schriften, 48), München 1984.

A dolgozatban vizsgálandó szöveg fókuszpontjában azok a naumburgi


donátorszobrok állnak, melyek nemcsak a német és a nemzetközi interdiszciplináris kutatást
tartják jó ideje mozgásban, hanem recepciójuk, illetve a német kollektív kulturális
emlékezetben betöltött kulcsszerepük a történelem különböző időszakaiban – így vagy úgy –
mindig erősen érezhető volt.1
A téma jelentőségén túl a kritikus hozzáállást tovább nehezíti az itt tárgyalandó
szöveg, szövegek szerzőinek kiléte: a két professzor két különböző, de egymásra a lehető
legnagyobb mértékben számító tudományterület szinte már ikonikus képviselője, Joachim
Wollasch történész és Willibald Sauerländer művészettörténész. Joachim Wollasch többek
között a münsteri egyetem koraközépkori kutatóintézetének volt igazgatója, az egyetem
középkori történelem tanszékének néhai vezetője. Terjedelmes életművéből itt csupán a
szöveghez kapcsolódó kutatási témák kiemelésére van lehetőség. Mönchtum des Mittelalters
zwischen Kirche und Welt című 1963-as habilitációs dolgozatának középpontjában a
nekrológiák, a halotti könyvek műfajának újszerű megközelítése állt. Wollasch eredményei a
halotti emlékkultusz megítélését új társadalomtörténeti aspektusokkal gazdagították.2
A közös tanulmányban a művészettörténész álláspontját Willibald Sauerländer, a
gótikus szobrászat legnagyobb német kutatója képviseli. Sauerländer számos német és
külföldi egyetem örök professzora, 1970 és 1989 között a müncheni Zentralinstitut für
Kunstgeschichte igazgatója.3 A naumburgi donátorszobrokkal több ízben foglalkozott. Die
Naumburger Stifterfiguren című, 1979-ben megjelent munkáját 1984-ben az itt vizsgálandó
tanulmány követte. 2000-ben a kétkötetes Cathedrals and sculpture című
tanulmánygyűjteményében mindkét korábbi művét friss, kiegészítő jegyzetekkel látta el,
melyekben beszámolt a köztes időszak újabb ismereteiről.4
Mielőtt konkrétabban rátérnék a szerzők gondolataira, fontosnak tartom azoknak az
ismereteknek az összefoglalását, főleg Wollasch és Ernst Schubert segítségével, melyek a

1
Vö. Sauerländer 1989, 5-23. – A magyar kiadás (ford. Marosi Ernő) előzményét az 1977-es konferencián
elhangzottak jelentik, valamint az 1979-ben megjelent Die Naumburger Stifterfiguren című tanulmány.
2
http://www.uni-muenster.de/Geschichte/hist-sem/Allgemein/Wollasch75.htm
3
http://lexikon.meyers.de/wissen/Willibald+Paul+Walther+Sauerl%C3%A4nder
4
Az 1984-es publikáció kiegészítő jegyzeteit ld. Sauerländer 2000, 918-920.

1
naumburgi donátorciklus kutatástörténetében viszonylag biztos fogódzókat jelentenek.5 Ezek
ismerete nélkül nem érdemes a további összefüggésekről, illetve Sauerländer szövegéről
beszélni. Először is, ahogy Sauerländer és Wollasch közös tanulmánya is jelzi, a naumburgi
donátorszobrok kutatása igényt tartott és igényt tart mind a történész, mind pedig a
művészettörténész ismereteire. Másodszor a donátorokkal kapcsolatos, bizonyos pontosan
megnevezhető forrásoknak különösen nagy szerep jut: főleg egy A- és egy B-mortuológium
és II. Dietrich püspök 1249-es oklevele említendő. Továbbá a 13. századi naumburgi dóm
előtörténetének fontos momentuma, hogy 1028-ban a püspöki székhely átkerült a Péter és Pál
patrocíniuma alatt álló Zeitzből Naumburgba. Zeitz jogai így Naumburgra szálltak. Ettől
kezdve Naumburgnak és püspökének jogai ideológiailag vitatott eredetűek: kérdéses, hogy az
apostoli jogfolytonosságból adódnak vagy Zeitz örökségének tekinthetőek.6 A későbbiekben
ez folyamatos gócpontként jelentkezik a néhai és az új püspöki székhely kapcsolatában,
illetve ez a konfliktus állhatott – még nagyjából kétszáz évvel később is – az új naumburgi
dóm felépítésének hátterében.7 Nem tartozik a problémamentes pontok közé, de a témában
nagy ívű érvelések alapját képezi az a kérdés, hogy milyen építészeti előzményei voltak a mai
dómnak, konkrétan pedig, hogy mi állhatott korábban a jelenlegi dómépület nyugati
kórusának helyén. Mindenképpen számolni kell egy korai román stílusú, 11. századi dómmal8
és Ernst Schubert elmélete szerint egy építészetileg önálló Mária káptalani templommal is,
mely egyben az egész épületkomplexum legkorábbi épülete. Schubert szerint ez káptalani
templom a 13. századig állt, amikor is felépült helyére az új dóm nyugati kórusa, vagyis a régi
templomot integrálták a nagy dóm épületébe. Kézzelfoghatóbb tény viszont, melyből
szükségszerűen minden kérdés kiindul, hogy a donátorszobrok máig ott láthatóak az új dóm
nyugati kórusában.
A közös című tanulmány első részében Wollasch történeti, illetve egyben
kutatástörténeti áttekintést nyújt a naumburgi donátorszobrok hátteréhez. Mindezt pedig
alapvetően két tézis ütköztetésén keresztül teszi, melyeknek mégis sarkalatos kapcsolódási
pontjai a memoria, a liturgikus emlékezet, illetve ennek fenntartása. Az elemző történészt
leginkább ez a közös szál érdekli, mely annak dacára, hogy a két állítás egymásnak
meglehetősen ellent mond, kapcsolatot tart mindkét nézettel. Az egyik, Sauerländer tézise a
következő: „…a naumburgi nyugati kórusban lévő szoborsorozat mint donátorok ciklusa egy
olyan képi műfajhoz tartozik és olyan ábrázolási gyakorlatot követ, mely máshol is

5
Wollasch 1984, illetve Schubert 1965.
6
Sauerländer 1989, 96.
7
Wollasch 1984, 365.
8
Sauerländer 1989, 106. – A régi és az új dóm nyugati kórusa közötti összefüggést említi.

2
megragadható. Az ilyen donátorciklusok elsősorban az alapítások, adományok és kiváltságok
monumentalizálását, képi bizonyítását szolgálják. Nem szabad őket összetéveszteni más
ábrázolási műfajokkal, főként nem a XIII. században széles körben elterjedt figurális
sírlapokkal.9 Meglepő, hogy ezek után Wollasch, Sauerländer véleményével szemben nem
Ernst Schubertet idézi, akinek az idézett megállapítás eredeti és részletezőbb antitézise
tulajdonítható, hanem Kurt Bauchot, aki álláspontjával csupán a Schubert-követők táborához
csatlakozik.10 Bauch szerint a donátorfigurák megjelenésükben sírszobrokra emlékeztetnek és
ténylegesen is sírok fülött emelkednek. Sőt, a kórust magát is mauzóleumhoz hasonlítja.11 Míg
tehát az első állítás a donátorok szobraiban magát az adományozást, és az egyház, ebből
származtatott jogainak megörökítését látja, addig a második úgy tekint a donátorokra, mint a
síremlékművészet alkotásaira. Wollascht pedig leginkább az foglalkoztatja, hogy a két tézis
mennyiben érinti az elhunyt donátorok emlékezetét, a halottkultusz kérdését, illetve, hogy ez
utóbbiak a naumburgi donátorszobrok esetében hogyan kapcsolódnak a közösségtudathoz. A
későbbiek szempontjából annyit talán még érdemes megemlíteni, hogy Sauerländer tézisével
nem a liturgikus emlékezéstől, a memóriától, a halottkultusztól, legkevésbé pedig egy vallásos
közösségtől akarja elhatárolni a donátorfigurákat, csupán azt mondja, mindezek lehetségesek
anélkül is, hogy a szobrokat sírokhoz kötnénk, illetve ezeket figurális síremlékekként
kezelnénk.
Wollasch a szobrokhoz köthető liturgikus emlékezés évszázados hagyományát
szembe állítja Naumburg apostoli jogutódlásra támadt igényével. Míg a donátorok
emlékezetének fennmaradása természetes folyamat eredménye és naumburgi, tehát helyi
eredetű, addig utóbbi Zeitzhoz köthető, a püspöki székhely Zeitzból Naumburgba való
áthelyezésének következménye.12 Ez képezi Wollasch tanulmányának gondolati keretét,
melyet tartalommal Sauerländer megfigyelésének új, akkor új megállapításai, a rendelkezésre
álló források adatai és üzenetei, illetve egyéb történeti adalékok töltenek meg. Wollasch a
donátorok emlékezetének fennmaradására és Naumburg apostoli jogutód-státuszára tehát
folyamatok végeredményeként tekint, melyek kialakulásához a kezdeti löketet egy
úgynevezett kettős transzláció (kettős átültetés, áthelyezés) adta. Ez egyrészt a
templomalapító Ekkehardok sírjának Jénából Naumburgba való áthelyezése, másrészt egy
ennél későbbi esemény: a már sokat emlegetett püspöki székhely átkerülése Zeitzból
Naumburgba.

9
Sauerländer 1989, 101. – Marosi Ernő fordításában idézve.
10
Vö. Sauerländer 1989, 106.
11
Wollasch 1984, 355.
12
Wollasch 19984, 369.

3
A szerző történelmi szemléletű összefoglalójából megtudható, miket tartalmaznak a
naumburgi donátorokkal kapcsolatos források. A mortuologiumok alapján bizonyos szintig
azonosíthatóvá válnak az egyes figurák, de legalábbis maga a sorozat, illetve konkrét utalások
találhatók a donátorok anniversariumának megtartásáról. Kiderül, hogy milyen kérdésekben
játszott a kutatástörténet során kulcsfontosságú szerepet az 1249-es oklevél. Rövid
tanulmányában Wollasch – ahogy a legtöbb kérdéssel kapcsolatban – ezen a ponton is inkább
tényközlő, mint okfejtő.13 Mindenesetre a kutatás nagyjából egységesnek mondható
véleményét tükrözi vissza akkor, amikor a forrás üzenetéről megfogalmazza, hogy az oklevél,
afféle felhívásként, címzetteit arra buzdítja, donációikkal segítsék elő a dóm építésének
befejezését, a donációkért cserébe pedig ellenszolgáltatásként felvételt hirdet egy
testvériségbe, testvéri közösségbe.14 A szerző – követve a kutatás történetét – az oklevél
jelentőségét több szempontból is hangsúlyozza. Az 1249-es oklevél sokáig kiindulási, de
legalábbis viszonyítási pontja volt a datálásnak. Schlesinger 1952-ben konkrétan erre az évre
tette a szobrok keletkezését.15 Schubert viszont az oklevélre, mint a donátorokról, de nem a
donátorokszobrokról tájékoztató forrásra tekint, így pedig a datálás kérdésében sem tartja
igazán mérvadónak.16 A schuberti gondolat folytatója Sauerländer, aki stíluskritikai alapú
datálásával az oklevéltől teljesen eltávolodik.17
Az említett források közös tanulságának Wollasch leginkább azt tartja, hogy az első
donátorok emlékezete több száz év távlatában is kiolvasható belőlük. Tehát attól teljesen
függetlenül, hogy a szobrokat műfajilag sírszobornak vagy az alapító adományokra
emlékeztető monumentalizációnak tartjuk, egy biztos Wollasch számára: a liturgikus
emlékezet ebben az esetben nem a sírokhoz kötődik, így a szobrokat sírok hiányában sem
lehet elszakítani a holottkultusztól. Nekem úgy tűnik, ez az állítás tulajdonképpen teljesen
összhangban van Sauerländer véleményével, csupán ugyanazon állítás másik felét
hangsúlyozza. Sauerländer sem tagadja a szobrok szoros kapcsolatát a halottkultusszal. Amit
tagad, az a sírhoz való kötődésük és figurális síremlék jellegük.
Nehéz röviden összefoglalni azt a rengeteg információt, melyet a szerző közöl. Az a
benyomásom, hogy Wollasch szövegében valójában nincsen önálló kérdésfeltevése. Feladata
ezzel együtt nem kevesebb, mint, hogy szinte mindenre kiterjedő összefoglalását nyújtsa a
naumburgi donátorok, illetve donátorszobrok kutatástörténetének és történeti hátterének. Bár

13
Vö. Schubert 1965, 42-52. – Itt olvasható az 1249-es oklevél tartalmának és jelentőségének részletes
ismertetése.
14
Wollasch 1984, 362, de vö. Schubert 1965, 43.
15
Wollasch 1984, 367.
16
Schubert 1965, 51.
17
Vö. Sauerländer 1989, 123-128.

4
a legtöbb kérdésben Sauerländer álláspontja felé hajlik, mégsem foglal állást, csupán
kérdésfeltevéseket ismertet és adatokat közöl. Ezzel pedig kitűnő alapot szolgáltat a
következő rész számára, ahol Sauerländer önálló gondolatmenete követhető végig.

A tanulmány második részében Sauerländer, módszerében klasszikusnak és


célravezetőnek nevezhető érvelést választ már említett tézisének igazolására. (A naumburgi
szoborsorozat sírtól független alkotás. Elsősorban nem a halotti emlékezést szolgálja, hanem
magára az adományra emlékeztet, vagyis egyfajta állandó vizuális tudatosítása azoknak a
jogoknak, melyek az alapítók adományával a templomra és egyházi személyeire szálltak.) Az
érvelés célja tehát, hogy felvázolja a különbséget síremlékművészeti alkotás és az
adományozásra fókuszáló donátorábrázolás között, illetve, hogy a naumburgi szobrokat ez
utóbbi műfajba sorolja.18 A donátorciklus programjára és funkciójára érkező vélemények
közül leginkább Schubert állítása örvendett általános népszerűségnek. Schubert
értelmezésében a donátorszobrok monumentalizált sírszobrok, azok helyett a donátorsírok
helyett, melyeket – a néhai Mária káptalani templommal együtt – az új dóm épülete
bekebelezett.19 Sauerländer a B-mortuológiumban, konkrét szöveghelyekre hivatkozva tagadja
azt, hogy e sírok valóban a nyugati kórus építése miatt pusztultak volna el, hiszen ezek a dóm
más pontján még jóval később is állhattak.20
Sauerländer bizonyítása először két szálon fut. Először ellenpéldák említésével
eltávolítja a naumburgi műfajt a korábbi helytelen analógiáktól, majd pedig a kérdéses
donátorciklus műfaji előképeit vonultatja fel rendszerezett példákon át. A korábbi időkből
származó analógiák ilyen nagyszámú szerepeltetése miatt talán joggal fogalmazódik meg a
kétely, valóban rendelkezik –e mindegyik azzal a többlettel, ami miatt a szövegben említésre
érdemes. Sauerländer példái ebből a szempontból problémásnak nevezhetők, úgy tűnik a
szerző inkább a párhuzamok mennyiségével, mint minőségével próbál hatni. Számos példája a
naumburgi kórus donátorszobraitól meglehetősen elrugaszkodik. Úgy tűnik, ezeknél csupán
fő tézisének vörös vonalát kívánta követni, tehát a naumburgi típusú donátorábrázolások
általános funkcióját domborítja ki, miközben a kórus figuráihoz talán egyre kevésbé kötődik.
Sauerländer tehát, a műfaji egyezés okán, példáival különböző képzőművészeti ágak
alkotásait hozza közös nevezőre. Így lehet drapérián ábrázolt donátorsorozat tökéletes
analógiája egy kórus faragott szoborciklusának. Bár hangsúlyozza, hogy a technikai eltérés

18
Sauerländer 1984, 382.
19
Schubert 1965, 41.
20
Sauerländer 1984, 372.

5
nem jelent tartalmi különbséget, a naumburgi donátorszobrok konkrét esetére vonatkoztatva
mégis csak elvben lehet elfogadni az ilyen párhuzamokat.
Az újszerű műfaji besorolás meglehetősen leszűkíti azt a területet, amelyen belül
tovább lehet vizsgálni a szobrok konkrétabb funkcióját, illetve a donátorcsoport jelentését, így
Sauerländer érvei érthető módon a későbbi kutatást is nagy mértékben inspirálták. Tézisének
valódi cáfolata viszont leginkább az ásatási leletektől remélhető.21

21
Vö. Sauerländer 2000, 920. – A keleti kórusban, „Hildeward” síremléke alatt egy sírra bukkantak, mely
feltételezhetően nem Hildeward, hanem a nála nagyjából 200 évvel későbbi II. Dietrich püspök testét rejti.

6
Irodalom

SAUERLÄNDER, Willibald – WOLLASCH, Joachim: „Stiftergedenken und Stifterfiguren in


Naumburg”, in: Schmid- Wollasch (szerk.): Memoria. Das geschichtliche Zeugniswert
des liturgischen Gedenkens, München 1984, 354–383.

SAUERLÄNDER, Willibald: A naumburgi donátorszobrok, Budapest 1989.

SAUERLÄNDER, Willibald: Cathedrals and sculpture II. London 2000, 918–920.

SCHUBERT, Ernst: „Der Westchor des Naumburger Doms. Ein Beitrag zur Datierung und zum
Verständnis der Standbilder”, in: Abhandlungen der Deutschen Akademie der Wissenschaften
zu Berlin, Klasse für Sprachen, Literatur und Kunst, Jahrgang 1964 Nr. 1, Berlin2 1965.

http://www.uni-muenster.de/Geschichte/hist-sem/Allgemein/Wollasch75.htm

http://lexikon.meyers.de/wissen/Willibald+Paul+Walther+Sauerl%C3%A4nder

(WILLIAMSON, Paul: Gothic Sculptures, 1140-1300, New Haven – London 1995, 177–186.)

You might also like