Csk Gyngyi

AZ ID VREMBEN BUZOG
Hny lnybl, asszonybl vagyok sszegyrva,
testem barlangfaln kiknek a gnjei cseppkvesednek,
egyre szlesebb svot foglalva el gymnt-ragyogsban?
Kiket folytatok? Hny szerelem lobogott vezredek
ormn, bennem bzva, hnyan gtek el nemszt
tzben, hogy poraikbl egyetlen porszem pljn
csontjaimba? Honnan eredek, mifle szenvedlyektl ftve
mozdulok?
Kik remlnek bennem? Kik nznek szemeimmel, mert
ismers
a mlt? Heveny lz tombol tudatomban,
Az id vremben buzog.
Hny lnybl, asszonybl tobzdik lnyem, kiknek a
lnyegt jtszom el szerepeimben a korhadt, sllyed
sznpadon? Mert mintha tegnap trtnt volna, s velem,
minden ami trtnelmi volt.
Kiknek a bneit cipelem emelt fvel tr-id
ingovnyba vetve?
Kiknek ernyei bszktik arcom, hogy nem jrok
ily korban sem szememet lestve?
Vagyok-e n kln vilg, mg holtak tmadnak fel
bennem?
Van-e arcom? Az n arcom-e,
amit a pillanat most kap lencsevgre?
Gazdag vagyok,
sajt temetvel, sok temetetlen holttal,
kzjk feledkeztem l e n n i,
ne felejtsem el, mit is akartam.
Ki folytat engem?
Kik teremtdnek ltalam?
Ha tbb nem is,
testem az id rostjba: tlevl,
anyag vagyok,
szakadk fltt folytonossg.
Szerelemvertkem m a harmat hall embert el nem altat.

Csk Gyngyi
Az egyetlen
Itt jr,
egyre n
magasodik
az rnyk,
csndembe kstol
zvel jllakik
aztn, miknt
rkezett,
titokban
kisurran,
az egyetlen
ki tudja,
lnyembl
mi sugrzik,
mert vagyok
az anyag,
akiben
Isten lelkt
megrintheti.

Csk Gyngyi
Vgpontok fel
Annyi ven t
vrta kitartn el s
megfradt fejed.
A hinytl megszlt m lbe nem
hajtottad sosem.