Welcome to Scribd, the world's digital library. Read, publish, and share books and documents. See more
Download
Standard view
Full view
of .
Look up keyword
Like this
1Activity
0 of .
Results for:
No results containing your search query
P. 1
pathos der wahrheit

pathos der wahrheit

Ratings: (0)|Views: 42|Likes:
Published by vp0041

More info:

Published by: vp0041 on Mar 17, 2008
Copyright:Attribution Non-commercial

Availability:

Read on Scribd mobile: iPhone, iPad and Android.
download as DOC, PDF, TXT or read online from Scribd
See more
See less

06/16/2009

pdf

text

original

 
Az igazság szenvedélyeÜber das Pathos der Wahrheit
A hírnév valóban pusztán önszeretetünk legpompásabb része? – De csak azemberek legritkább fajtájára jellemző vágyakozás ez, és náluk is csak a legritkább pillanatokban. Ezek a felvillanásnyi megvilágosodás pillanatai, melyekben azember a saját karjának, mintha csak egy világ teremtését rendelné el,megparancsolja, hogy kinyúljon, fény, mely magából támad és magából sugárzik ki. Ekkor nyomakodik elő a boldogító bizonyosság, hogy amit a távolban hirtelenészrevesz, és eme egyetlen érzet magasságát nem tarthatja vissza az utókor elől;eme ritka megvilágosodás a minden eljövendőket illető örök szükségszerűségettárja föl, az ember saját hírnevének szükségszerűségét ismeri fel. Az emberiségnek a jövőben örökké szüksége lesz rá, és mivel e megvilágosodás pillanata mindentudásának kivonata és foglalata, az ember azt hiszi, hogy az ember ebben a pillanatban halhatatlan, miközben minden más salakként, rothadásként,értéktelenként, állatiként vagy szószaporításként elhajít magától és feláldoz.Ist der Ruhm wirklich nur der köstlichste Bissen unserer Eigenliebe? – Er ist doch an die seltensten Menschen, als Begierde,angeknüpft und wiederum an die seltensten Momente derselben. Diessind die Momente der plötzlichen Erleuchtungen, in denen der Mensch seinen Arm befehlend, wie zu einer Weltschöpfung,ausstreckt, Licht aus sich schöpfend und um sich ausströmend. Dadurchdrang ihn die beglückende Gewissheit, dass das, was ihn so in'sFernste hinaus hob und entrücke, also die Höhe dieser 
einen
Empfindung, keiner Nachwelt vorenthalten bleiben dürfe; in der ewigen Nothwendigkeit dieser seltensten Erleuchtungen für alleKommenden erkennt der Mensch die Nothwendigkeit seines Ruhms;die Menschheit, in alle Zukunft hinein, braucht ihn, und wie jener Moment der Erleuchtung der Auszug und der Inbegriff seineseigensten Wesens ist, so glaubt er als der Mensch dieses Momentesunsterblich zu sein, während er alles Andere, als Schlacke, Fäulniss,Eitelkeit, Thierheit, oder als Pleonasmus von sich wirft und der Vergänglichkeit preisgiebt.
 
Minden eltűnést és pusztulást elégedetlenséggel szemlélünk, gyakran csodálkozva,mintha abban valami lehetetlent tapasztalnánk. Kedvetlenek leszünk, ha egy magasfa kettétörik, gyötrődünk, ha egy hegy leomlik. Minden Szilveszter éjen érzékeljük a ttel és keletkezéssel szembeni tiltakozás miszriumát. Noha ez a viglegmagasabb teljesnek csak egy szempillantása egltalán rmilekövetkezmény és örökös nélkül, mint ahogy a sebes felvillanás enyészik el, mégisrendkívüli sérelem az erényes emberek számára. Az ő imperatívuszuk sokkalinkább így szól: az, amit
valaha
 
egyszer 
felbukkant, hogy az „ember” fogalmátszépen átformálja, annak örökké fenn kell állnia. Az, hogy a nagy pillanatok láncolatot alkotnak, melyek az emberiséget hegyvonulatokként évszázadokon átösszekapcsolják, hogy az elmúlt idők legnagyobbjai ma is nagyok, és hogy adicsőségvágy reménykedő hite beteljesedik, ez a
kultúra
alapeszméje.Jedes Verschwinden und Untergehen sehen wir mit Unzufriedenheit,oft mit der Verwunderung als ob wor darin etwas im GrundeUnmögliches erlebten. Ein hoher Baum bricht zu unseremMissvergnügen zusammen und ein einstürzender Berg quält uns. JedeSylvesternacht lässt uns das Mysterium des Widerspruches von Seinund Werden empfinden. Dass aber ein Augenblick höchster Welt-Vollendung gleichsam ohne Nachwelt und Erben, wie ein flüchtiger Lichtschein verschwände, beleidigt am allerstärken den sittlichenMenschen. Sein Imperativ vielmehr lautet: das, was
einmal 
da war,um den Begriff "Mensch" schöner fortzupflanzen, das muss auch ewigvorhanden sein. Dass die grossen Momente eine Kette bilden, dass sie,als Höhenzug, die Menschheit durch Jahrtausende hin verbinden, dassfür mich das Grösste einer vergangnen Zeit auch gross ist und dass der ahnende Glaube der Ruhmbegierde sich erfülle, das ist der Grundgedanke der 
 Kultur 
.A követelés, hogy a Nagy legyen örök, a kultúrát félelmetes harcra gyújtja; ésminden más, még élő nemet kiált! A megszokottat, a kicsit, a közöset, a világminden sarkát megtölti nehéz talaj menti lég, melynek belélegzésére kárhoztattunk mi mindannyian, és amelyet a Nagy maga tölt meg fojtó, zavaros és megtévesztőkigőzölgéssel és füsttel az úton, melyen a Nagy a múlhatatlanság felé tör. Az útemberi agyvelőkön át vezet! E szánalmasan rövid életű teremtmények agyvelejénát, melyek szánalmas vágyakra hagyatkoznak, magukat mindig fontosnak találják,és rövid időre fáradságos módon eltávolítják maguktól az elmúlást. Élni akarnak,élni valameddig – bármi áron. Kik akarnák magukat ilyen súlyos próbatételbenlátni, melynek révén azután egyedül a Nagy él tovább? De mindig újra felbukkan
 
valaki, akit egy ilyen Nagy látványától oly boldogság tölt el, mintha az ember életegyönyörű lenne és mintha e keserű hajtás legszebb gyümölcse lenne a tudat, hogyegykor valaki büszkén és sztoikusan élte le életét, egy másik mélyeket gondolva,egy harmadik irgalmasan, ám mindegyik csupán
egyetlen
tanítást hátrahagyva,miszerint az élte a legszebb földi életet, aki azt nem tisztelte. Mikor a közönségesember ehhez a tmérkhez ri mat, skomorg vesz rajta erőt, aztgondolva, hogy ez az ő útja a múlhatatlansághoz, és ez olimposzi kacajra, vagymég inkább fensőbbséges gúnyra fakasztja; gyakorta iróniával lép a sírba – hisz miis neki eltemetve lenni?An der Forderung dass das Grosse ewig sein soll, eintzündet sich der furchtbare Kampf der Kultur; denn alles Andere, was noch lebt, ruft Nein! Das Gewöhnte, das Kleine, das Gemeine, alle Winkel der Welterfüllend, als schwere Erdenluft, die zu athmen wir Alle verdammtsind, um das Grosse qualmend, wirft sich hemmend, dämpfenderstickend trübend täuschend in den Weg, den das Grosse zur Unsterblichkeit zu gehen hat. Der Weg fürht durch menschlicheGehirne! Durch die Gehirne erbärmlicher kurzlebender Wesen, alswelche, engen Bedürfnissen überliefert, immer wieder zu denselben Nöthen auftauchen und mit Mühe eine geringe Zeit das Verderben vonsich abwehren. Sie wollen leben, etwas leben – um jeden Preis. Wer möchte unter ihnen jenen schwierigen Fackelwettlauf vermuthen,durch den das Grosse allein weiterlebt? Und doch erwachen immer wieder Einige, die sich, im Hinblick auf jenes Grosse, so beseligtfühlen, als ob das Menschenleben eine herrliche Sache sei und als obes als schönste Frucht dieses bitteren Gewächses gelten müsse, zuwissen dass einmal einer stolz und stoisch durch dieses Daseingegangen ist, ein anderer mit Tiefsinn, ein dritter mit Erbarmen, alleaber 
eine
Lehre hinterlassend, dass der das Dasein am schönsten lebt,der es nicht achtet. Wenn der gemeine Mensch diese Spanne Sein sotrübsinnig ernst nimmt, wussten jene, auf ihrer Reise zur Unsterblichkeit, es zu einem olympischen Lachen oder mindestens zueinem erhabenen Hohne zu bringen; oft stiegen sie mit Ironie in ihr Grab – denn was war an ihnen zu begraben?E dicsvágyók közül is a legvakmerőbb lovagját, aki reményei szerint saját címerétcsillagképbe írva kívánja viszontlátni, a filozófusok között kell keressük. Ő nem a„publikumnak” él, nem a tömegek indulatainak és a kortársak zajos helyeslésének;természete szerint magányosan rója útját. Adottsága a legritkább és bizonyos

You're Reading a Free Preview

Download
scribd
/*********** DO NOT ALTER ANYTHING BELOW THIS LINE ! ************/ var s_code=s.t();if(s_code)document.write(s_code)//-->