You are on page 1of 33

2 Jó Pajtás

A jövő heti Jó Pajtás


címoldala és posztere

Mindenféle szerkentyűk
B iztos te is abban a tévhitben élsz, hogy a legjobb mobil-
telefont is legfeljebb 200-300 euróért árulják a boltok-
ban. Hát bizony nem. Ez nem így van. Jobb, ha te is tudod,
hogy léteznek sokkal drágább maroktelcsik is. A képünkön
látható kütyüért például egymillió (1 000 000) dollárt kell
leszámolni a kereskedő pénztáránál. Persze azonnal érthető
lesz a csillagászati összeg, ha elárulom, a hercegnőknek és
másféle gazdag hölgyeknek szánt készüléket egy amerikai
ékszerészcég apró gyémántokkal rakta ki. Vagyis fedte be.
Ízlés dolga, hogy neked tetszik-e...

Sz i
a

A mai Állatkirakat rovattal és No de hogyan is kell etetni a madarakat?


a fedőlappal kapcsolatban ösz- A fagyok beállta után (talán lesz ilyen is az
szegyűjtöttem néhány lovas rekordot. idén...) kell elkezdeni az etetést, és amíg tart a
Ha érdekel, böngészd át az alábbi sorokat. hideg idő folyamatosan eleséget illik tenni a
Akkor tehát lássuk, melyik rekordnak melyik madáretetőbe.
ló a büszke tulajdonosa: Szinte mindegy, hogy az etető milyen anyag-
Magasugrás: 247 cm. Egy Huaso nevű ló
ugrotta 1949. 02. 05-én.
ból készül, lehet az akár műanyag ásványvizes
palack is, egy kis átalakítással máris madáretető
Madáretető
Távolugrás: 840 cm. A ló neve Something. A
rekord 1975. 04. 25-én lett felállítva.
varázsolható belőle. percek alatt
A legnagyobb ló 219 cm magas, súlya 1524
kg. Neve Sampson, és 1846-ban született. S zerezz egy henger alakú konzervdobozt.
Szükséged lesz továbbá konzervnyitóra, egy
arasznyi hurkapálcára, egy méter madzagra és
A legmagasabb telivér ló 198 cm magas
egy hegyes ollóra.
és súlya 950 kg. Neve Tristonis „foglakozását” Mosd ki a dobozt vízzel. Ha éles a doboz pere-
tekintve díjugrató ló. me, leragaszthatod szigetelőszalaggal.
A legkisebb ló 35,5 cm, 9 kg. Little Pumpkin a A rajzon látható módon fúrj lyukat a bádog-
neve, a fajtája ún. falabella, 1973-ban született. ba. Persze az ellenkező oldalon, vagyis a doboz
A leggyorsabb ló a Big Racket. Egy versenyen, alját is fúrd ki.
melyet Mexikóvárosban rendeztek óránként Ha megvan mindkét lyuk, told át rajtuk a hur-
69,62 kilométeres sebességet ért el. Ez 1945-ben kapálcát úgy, hogy a hengeres doboz aljánál két
történt. centire, a tetejénél pedig öt centire lógjon ki. Így
Az etetéshez legjobb a napraforgómag, ezt a madárkák majd rá tudnak kapaszkodni.
A legöregebb ló: Old Billy, aki 62 évet élt, 1760- a legtöbb madár szívesen megeszi. Néhány A hengeres doboz alján a széléhez közel
ban született. Uszályvontató lóként dolgozott. madárfaj, pl. a pintyfélék inkább a földön keresik fúrj egy újabb lyukat, hogy átvezethesd rajta a
A legértékesebb lóért 40 millió dollár fizettek. a táplálékukat, ezért hómentes helyre érdemes madzagot. Ha sikerült, akkor húzd a dobozt a
1983-ban Shareef Dancer versenylóért fizették az kiszórni számukra az eleséget: rostaalját, búzát madzag közepére, és köss egy erős csomót a do-
USA-ban. stb. A feketerigó, a vörösbegy a konyhai hulladé- bozra. A madzag lógó végeit újra csomózd össze,
A Legsikeresebb ló: a magyarországi Kincsem, kot is szívesen átböngészi. hogy a kész etetőt könnyedén felakaszthasd.
aki 1874-ben született Tápiószentmártonban. A madarak részére ki lehet helyezni néhány Most már csak annyi a dolgod, hogy az ete-
1976–79. között 54 versenyből 54-et megnyert. szem félbe tört diót is. A faágakra marhafagy- tőbe egy kis madáreleséget tegyél, és az egészet
Íntágulása miatt hagyta abba a versenyzést. gyút lehet akasztani. Mivel ne etesd az éhes felakaszd egy megfelelő faágra. Kis idő tán az
S ha már az állatokkal kezdtem, maradok a madarakat? ablakból figyelheted az első tollas vacsoraven-
témánál! Ne adj nekik sózott szalonnát, sem kenyeret! dégeidet.
Azt szeretném elmondani, hogy kevés ember A legtöbb madár számára a legvonzóbb a
tudja közömbösen szemlélni a fagyos, téli napo- madárkalács. Készítése:
kon eleséget kereső madarakat. A tél számunkra, Olvasztott marhafaggyúba (a mészárszék-
emberek számára is nagy kihívás (igaz, az ez ben kérj egy maroknyit belőle) keverj naprafor-
Jó Pajtás

évi eddig nemigen volt az!), és érezzük, hogy gót, diót, mogyoródarabokat. Ha nincs más, a
bizony a természetben milyen komoly erőpróba napraforgómag is elég hozzá. A hidegben meg-
lehet. A madarakat etető ember amellett, hogy szilárdult, megdermedt madárkalácsot akaszd
ki egy fa ágára (mielőtt azonban megdermedne,
gyönyörködik szárnyas látogatói látványában
lógass bele egy madzagot, ezzel függeszted
és jóleső érzéssel figyeli táplálkozásukat, egy
majd fel).
nagyszerű emberi tulajdonságról is számot ad:
önzés nélkül segít. Gabi
3
Ismét az adaiak vitték el
a pálmát! A Jó Pajtás karácsonyi számában olvashattátok,
hogy ismét az adai kis tollforgatók írták a legtöbb
– Örömmel jelentem, hogy 12 tudósító
kapja meg a Jó Pajtás kisriporteri igazolvá- tudósítást, így ők kapták a legtöbb kisriporteri
nyát. Ők a következők: Illés Ferenc, Gecső igazolványt.
Ákos, Oláh Zsuzsanna, Sziráki Réka, Dá-
vid Flóra, Dragin Dijana, Prokop Adrien
(Ada), Huszeinbasity Éva, Nagy Némedi
Alekszandra, Nagy Viktor, Kis Bicskei
Rita, Gulyás Norbert (Törökfalu) – írta a
szerkesztő.
A kistudósítókról már írtunk, olvashat-
tátok, hogy hetente néhányan 10–12 írást
is elküldenek. Nagyon megszerettette a
tanárnőjük, Máriás Valéria velük a fogal-
mazást, ha már ilyen szorgalmasak.
Mit gondoltok, ezek a diákok csak fo-
galmazni szeretnek? Ezt mesélik most el,
kit mi érdekel még az íráson kívül, mivel
foglalkoznak szabad idejükben, szeret-
nek-e olvasni. Mert azt ugye tudjátok,
hogy ha sokat olvastok, gyarapszik a szó-
kincsetek, szebben ki tudjátok magatokat
fejezni…
Itt vagyunk a Cseh Károly iskolában, s
a legszorgalmasabbak elújságolják, hogy
már átadták tanárnőjüknek a képet, az
adatokat, aki majd elküldi a Jó Pajtás szer-
kesztőségének, hogy mielőbb megkapják
az igazolványokat. – Nemcsak írni szeretek én is – kapcso- zett. Olvasni is szeretek, főleg iúsági regé-
Ne mondjam, fülig ér a szájuk, mikor lódik a beszélgetésbe Ákos –, hanem spor- nyeket, de a verseket is kedvelem.
gratulálok a kis csapatnak, s azt kívánom, tolni, különösen focizni, meg jártam kosár- Réka meg nem a regényeket, hanem
még nagyon sok írást küldjenek el, adjanak labdázni is. Otthon esténként bújócskázni kizárólag a verseket szereti.
hírt az iskolában történtekről. is szoktunk. Néha unatkozom az iskolában, – Leginkább Petőfi Sándor költeményeit
Elsőként Zsuzsi meséli el, hogy ő már s azért írom a tudósításokat. Ha már ott olvasgatom, meg én magam is írok verse-
kiskorában megszerette a könyveket, s vagyok, írok, hogy ne unatkozzam. Olvasni ket. A magyartanárnő már átnézte, s majd
már a tanító néni is észrevette, hogy milyen is szeretek, főleg a Jó Pajtást. Ha megjelenik elküldi a Jó Pajtásnak. Sportolok is, főleg
szépen fogalmaz. az írásom, persze, azt olvasom el először. kézilabdázom.
– Nagyon szeretek olvasni – mondja Meg az is nagy valami, mikor fölkerül a Dijana, mivel sok tudósítást ír, így azt
–, különösen Fekete István regényei tet- tudósításom a faliújságra. Már annyit írt az vette észre, mind kevesebb a helyesírási
szenek. Azután Petőfi Sándor János vitézét osztályom, hogy lassan tele lesz a faliújság hibája.
annyira megszerettem, hogy kétszer is átol- az újságban megjelent írásainkkal. – Van egy füzetünk, amibe be szoktuk
vastam. Szerintem igaz az is, hogy aki sokat – Mi is focizunk kint az utcán a testvé- másolni azokat a szavakat, melyekben he-
olvas, szebben tud fogalmazni. Mert nem- remmel és a barátaimmal – teszi hozzá Feri lyesírási hiba volt, s azt vettem észre, hogy
csak tudósításokat írok, hanem szeretek –, meg olvasni is szeretek, s én is főleg a Jó mind kevesebb szót kell bemásolni. Szere-
különféle témájú fogalmazásokat is írni. Pajtást. Klarinéton is játszom. Már két éve tek táncolni, tagja vagyok a New Ada Dance
– Én is szeretek olvasni is – dicsekszi tagja vagyok a fúvószenekarnak. Sok he- táncklubnak, s Mazsorett csoportnak.
lyen fölléptünk már: Óbecsén, Adán, a ma- Arra a kérdésemre, hogy milyen tanulók,
Jó Pajtás

el Adrien –, különösen az ifjúsági regé-


nyeket. Főleg a Fiúk kizárva-könyveket gyarországi Téten, Siófokon, Szigetváron. mert a különféle dolgok, így a zeneiskola,
olvassuk az osztályban. Nagyon ked- – Én meg zeneiskolába is járok, zongorá- tánccsoportban való gyakorlás, föllépések
velem még a kalandos, humoros köny- zom. Hetente négyszer kell menni, kétszer bizony sok idejüket elrabolják, szinte kórus-
veket. Most olvasom a Huck kapitányt, zongorára, kétszer szolfézsre. Elég sok időt ban felelik: SZÍNKITŰNŐ!
ahol a kalandokat Huck meséli el kedves elvesz. Mi is fölléptünk egy hangversenyen,
humorral… a városházán, melyet a zeneiskola szerve- Koncz Erzsébet
4
IX. Vajdasági Játszóház Találkozó
A
rendezvény minden évben más-más témát ölel fel. Az idén az ókori
görög istenek világában barangoltak a résztvevők, és e téma köré Január 13-án kilencedik alkalommal
alakították a programokat, játékokat, valamint a döntő helyszíné- rendezték meg a Vajdasági Játszóház
nek dekorációja és a szervezők jelmezei is híven visszaadták az ókor hangu-
latát. Minden elődöntőben más-más görög istenség volt a játék megoldá- Találkozót. A helyszín a pacséri Moša Pijade
sa, és a döntős csapatoknak a saját istenüknek megfelelő jelmezben kellett iskola volt. Az egész napos rendezvényt
megjelenniük. A döntőbe 110 versenyző jutott 9 különböző vajdasági októberben és novemberben elődöntők előzték
településről: Óbecséről, Szilágyiról, Pacsérról, Tornyosról, Bácskertesről,
Zomborból, Horgosról, Bácskossuthfalváról, Topolyáról, a gunarasi csapat
meg több vajdasági helyszínen, ahonnan
sajnos nem vett részt a játékban. a győztes csapatok a januári döntőbe jutottak.

Reggeltől estig folyamatos program várta a résztvevőket. Minden csa-


pat kapott egy-egy tapasztalt és képzett csoportvezetőt (a szervező Vigyori
csoport egyik tagját), aki a nap folyamán gondoskodott róluk. A különböző
ismerkedő játékok után kezdődhetett az első nagyjáték, melynek neve: for-
gószínpad. A csapatoknak különböző állomásokon, különböző ügyességi, Rövid ebédszünet után kezdődhetett a második nagyjáték, azaz a
gyorsasági, memória- és más kihívások sorát kellett teljesíteniük. A játék tőzsde. Részben hasonlít az elsőhöz, szintén különböző állomásokon kel-
kezdetekor minden csapat egy-egy állomáshoz állt. Amikor elhallgatott lett a feladatokat teljesíteni, de ezúttal a csapatok nem együtt haladtak,
a zene, az állomásvezető ismertette a feladatokat. Addig kellett teljesí- hanem mindenki külön-külön szerzte a pontokat (természetesen a csapat
teniük, ameddig csönd van. Amint újra megszólalt a zene, azonnal abba számára). Mindenki kapott valamennyi „pénzt” a játék kezdetekor, amit
kellett hagyniuk (függetlenül attól, hogy sikerült-e vagy sem), és át kellett be kellett fektetni az állomásokon. Ha sikeresen oldotta meg a feladatot,
menniük a következő állomásra. Így minden csapat egyszerre mozgott, meg is duplázhatta a pénzét. A játék befejeztével ismét színpadra léptek a
és minden állomáson folyamatosan váltogatták egymást. A játék akkor szervezők, és egy nagysikerű, igen mulatságos zárójelenetet produkáltak.
végződött, ha a csapatok már minden állomást megjártak. A szervezők Ezután következett a várva várt eredményhirdetés. Persze a játék öröme a
szórakoztató nyitójelenettel kezdték a játékot, ahol ismertették a játék sza- legfontosabb, de azért minden csapat szeretett volna az élen végezni. Az
bályait, menetét és célját. Valójában eljátszották a történet kezdetét, majd óbecsei csapatnak sikerült visszajuttatni az isteneket állandó lakhelyükre,
Jó Pajtás

a jelenet végén a csapatok segítségét kérték a probléma megoldásához. Ez az Akropoliszra, így ők lettek az elsők. Második helyen végzett Szilágyi, a
a következő volt: Zeusz haragjában levetette alattvalóit az Akropoliszról, és harmadikon pedig Zombor csapata.
a versenyző csapatoknak kellett őket visszajuttatniuk. Estére kezdetét vette a megérdemelt mulattság az Olimposz diszkójában.
A játék után sem unatkoztak a gyerekek. Sok-sok szórakoztató kisjáték A Vigyori csoport ismét hatalmasat alakított a IX. Vajdasági Játszóház
vette kezdetét (pl. aki megtalálta azt a szervezőt, aki kiskorában fejjel ne- Találkozó megszervezésével, de ezt már el is várjuk tőlük, hiszen aki ismeri
kiment egy fának, azt ajándékkal jutalmazták), kézműves foglalkozások őket, tudhatja, hogy mellettük nem lehet unatkozni...
(gyöngyfűzés, origami stb.), táncverseny, valamint a döntő hivatalos táncá- r. g.
nak elsajátítása is ekkor történt. Herceg Elizabetta fotói
5
NEVEM: Györfi Lajos
BECENEVEM: Lajcsi
CÍMEM, TELEFONSZÁMOM: 26000
Pancsova, Petőfi Sándor 64.
063/15-37-092
MELYIK SULIBA, OSZTÁLYBA JÁROK:
Testvériség–Egység Általános Iskola,
7. 1 osztály
KEDVENC TANTÁRGYAM: Torna
AMI NEHEZEN MEGY: Földrajz
KEDVENC TANÁROM: Bíró Zoltán KEDVENC ÉNEKESEM: Nincs.
KEDVENC OLDALAIM A JÓ PAJTÁSBAN: KEDVENC EGYÜTTESEM: Nincs.
Vicckupac, Zsibongó KEDVENC DALOM: Nincs.
KEDVENC SZÍNÉSZEM, SZÍNÉSZNŐM: KEDVENC SZÍNEM: Kék
Nincs. KEDVENC ÉTELEM ÉS ITALOM: Pizza
KEDVENC FILMEM: Gyűrűk Ura és Coca-Cola
NEVEM: Biszak Mária MELYIK FILMBEN JÁTSZANÁM A KEDVENC ÁLLATOM: Kutya
BECENEVEM: Marika FŐSZEREPET? A Gyűrűk Urában. KEDVENC TÉVÉMÜSOROM: Sok van.
CÍMEM, TELEFONSZÁMOM: MIÉRT? Mert nagyon izgalmas. KEDVENC ÉVSZAKOM: Nyár
26000 Pancsova, KEDVENC KÖNYVEM: A Pál utcai fiúk NO ÉS A SZERELEM: Nincs.
Svetozara Markovića 11.
064/35-47-170
MELYIK SULIBA, OSZTÁLYBA JÁROK?
Testvériség–Egység Általános Iskola, Érdekességek
7. 1 osztály
Az elefántok nem tudnak ugrani. Az átlagember életéből kb. 5 évet
KEDVENC TANTÁRGYAIM: Rajz, biológia
Több csirke él a Földön, mint ember. tölt evéssel.
AMI NEHEZEN MEGY: Földrajz Az orrunk és a fülünk egész életünk Egy átlagos dolgozó méh élete folya-
KEDVENC TANÁRAIM: Vijatov Vera, Jóna során növekszik. mán összesen 1/12 teáskanálnyi mézet
Natália és Varga Lidia Amerikában átlag 72 828 m2 pizzát készít.
KEDVENC OLDALAIM A JÓ PAJTÁSBAN: fogyasztanak naponta. Az egyiptomi Nagy Piramis kb.
Zenebona és Vicckupac Minden zebrának egyedi a csíkozása. 6 648 000 tonna súlyú.
KEDVENC SZÍNÉSZEM, SZÍNÉSZNŐM: Az újszülött csecsemőnek 300 A rágógumi valódi gumit is tartalmaz.
Brad Pitt és Angelina Jolie csontja van, mire felnő a csontok szá- A csokoládé fogyasztása a 16–17. szá-
KEDVENC FILMJEIM: Los Anglesi ma 206-ra csökken. zadban bűnnek számított. A csokit folyé-
tündérmese, Méreg, Harry Potter A görögdinnye, mely 92% vizet tar- kony formában ismerték, és böjt idején
MELYIK FILMBEN JÁTSZANÁM A talmaz, Afrikából, a Kalahári sivatagból tilos volt inni, akárcsak a bort.
származik. Tudósok bebizonyították, hogy heti
FŐSZEREPET? Nem szeretek
A világ esőerdőiben az összes ismert öt vagy több alma fogyasztása növeli a
szerepelni, de pl. a Harry Potterben,
állat- és növényfaj 75%-a megtalálható. tüdő teljesítményét.
mert nagyon izgalmas.
KEDVENC VERSEM, KÖNYVEM: Nárnia,
Harry Potter
KEDVENC ÉNEKESEM: Bill Te is benne szeretnél lenni az újságban?
KEDVENC EGYÜTTESEM: Tokio Hotel Semmi akadálya: küldj magadról Lexikont!
KEDVENC DALOM: Rette mich Küldj egy fotót magadról, meg válaszolj az alábbi kérdésekre:
KEDVENC SZÍNEM: Kék NEVEM: KEDVENC SZÍNÉSZEM, KEDVENC SZÍNEM:
KEDVENC ÉTELEM ÉS ITALOM: Pizza és BECENEVEM: SZÍNÉSZNŐM: KEDVENC ÉTELEM ÉS
Coca-Cola CÍMEM, KEDVENC FILMEM: ITALOM:
KEDVENC ÁLLATAIM: Kutya és hörcsög TELEFONSZÁMOM: MELYIK FILMBEN KEDVENC ÁLLATOM:
Jó Pajtás

MELYIK SULIBA, JÁTSZANÁM MI A NEVE?


MI A NEVÜK? Tufli és Zsuzsi
OSZTÁLYBA JÁROK: A FŐSZEREPET? MIÉRT? KEDVENC TÉVÉMŰSOROM:
KEDVENC TÉVÉMÜSOROM: Nincs. KEDVENC TANTÁRGYAM: KEDVENC VERSEM, KEDVENC ÉVSZAKOM:
KEDVENC ÉVSZAKOM: Nyár AMI NEHEZEN MEGY: KÖNYVEM: NO ÉS A SZERELEM?
NO ÉS A SZERELEM: Alakul. KEDVENC TANÁRAIM: KEDVENC ÉNEKESEM: KIBE ESTEM BELE?
KIBE ESTEM BELE: Titok. KEDVENC OLDALAIM KEDVENC EGYÜTTESEM: Vigyázz: az utolsó két
A JÓ PAJTÁSBAN: KEDVENC DALOM: kérdésre (szinte) kötelező
a válasz!!!
6
A jövő
motorbicajai
A
zt hiszed, a motorbringák ősidők óta olyanok voltak, mint
mostanában? És hogy évek múlva is ugyanúgy festenek
majd, mint napjainkban?
Ááááááááááá, dehogy is! Ahogy változik az autók külalakja, úgy
a kétkerekű motorok is napról napra kissé másabbak.
Hogy ezek a közeljövő kétkerekű járgányai szebbek-e, mint a
mostaniak, döntsd el te magad. A Jó Pajtás mindenesetre meg-
mutatja neked, milyenek lesznek néhány év múlva.
Persze őket sem fogja elkerülni az autózásban már javában tar-
tó kísérletezés. Lesznek villanymotorral suhanók és hidrogénnel
üzemelők is.
Mert a benzinről azt rebesgetik, már nem sokáig lesz belőle...
Jó Pajtás
7
Charlize
Theron
Neki minden sikerül, még
az Oscar-szobrocskát is
megkaparintotta
– Mesélj nekünk magadról.
– Dél-Afrikában születtem, Benoniban, egy vadregényes farmon.
Virágok, háziállatok között nevelkedtem. Szüleim – édesapám fran-
cia volt (elhunyt), édesanyám német – engem, a vadócot beírattak
a balettiskolába, balerinának szántak. A házban azonban nem jól kedett, pokollá tette az életünket. A bíróság a mamát felmentette,
mentek a dolgok, s így többet sírdogáltam a szénaboglyában, mint ártatlannak találta.
táncoltam a báltermekben. Mit mondjak? Nagy jövő állott előttem. – Megmaradtál a modellszakmában?
Dolgozhattam volna édesapám útépítő cégénél, elhelyezkedhet- – A verseny megnyerése után egy milánói divatcég szerződte-
tem volna egy szupermarketben. Tudod, az a dél-afrikai falucska, tett. Elmenekülhettem a nagyvilágba, de nem éreztem jól maga-
ahol születtem és nevelkedtem, még a térképen sincs bejegyezve. mat, mesterkéltnek találtam. Így, amikor egy amerikai fotómagazin
Hajnalhasadtával az állatokat gondoztam, a teheneket is megfej- a stúdióba hívott, elhatároztam, hogy elrepülök az Újvilágba, s ott
tem. maradok a korlátlan lehetőségek országában. 18 évesen New York-
– S aztán a tánc lett a mindened. ban csavarogtam, és nagyon egyedül voltam. Bekértem magamat a
– Igen, de a legkellemesebben a koszos moziban éreztem maga- Joffrey Balettba, néha-néha odadobtak nekem egy-egy morzsányi
mat, s amikor a faluban a videofilm-kölcsönző is megnyílt, egy-egy szerepet, ám nem lettem prímabalerina a Hattyúk tavában. Aztán
filmet ötvenszer is megnéztem. Már 16 évesen megnyertem egy súlyos térdsérülésem után a sarokba vágtam a balettcipőket. Azt
modellversenyt. Erre nem készültem fel, beneveztem és ráültettek mondtam: meghódítom Hollywoodot. A legnagyobb probléma az
a trónusra, megkoronáztak. Az esemény előtt hunyt el az édes- erőteljes déli akcentusom volt, ami miatt alig akartak szerepet adni.
apám, hivatalosan autóbaleset áldozata lett, az okozta a halálát, Erre leültem, és heteken, hónapokon keresztül tévét néztem, hogy
de valójában a mamám lőtte szíven. Édesapám gyakran részeges- elsajátítsam mindazt, ami tősgyökeresen amerikai.
– Végül megtörtént a nagy találkozás az ügynökkel.
– Éppen egy banktisztviselővel civakodtam – le is hordtam
szegénykét –, amikor egy úr mellém lépett, és megkérdezte: „Maga
színésznő?” „Nem – válaszoltam dühösen –, de az leszek!” Erre az
úr bemutatkozott: „John Crosby a nevem. Egy színészeket közve-
títő ügynökség nagyfőnöke vagyok, tehetségvadász.” Hamarosan
megkaptam az első szerepet a Két nap a völgyben című filmben,
majd megnézhettél a Nyomul a bandában is. Nos, amikor Taylor
Hackford rendező szereplőket válogatott Az ördög ügyvédjéhez,
nyomban megakadt rajtam a szeme. Négy olvasópróba után meg-
kaptam a szerepet.
– Ezután filmből filmbe röpködtél.
– Így is lehet mondani. Az olasz melóban már sztárként kezeltek.
De szerepeltem a Joe, az óriásgorilla című vígjátékban, a Bagger
Vance legendájában, a Sweet Novemberben, az Árvák hercegében
stb. Játszottam Al Pacinóval, Johnny Deppel, Faye Dunawayjel,
Jó Pajtás

Tobey Maguire oldalán, Joaquin Phoenixszel stb.


– A Szörnyben játszott szerep hozta meg számodra az első
Oscart.
– Úgy van. Ez egy szerencsétlen nőről szóló dráma... Nézz meg,
és ítélj: vajon megérdemeltem-e azt a szobrocskát, amit sírva vet-
tem át Los Angelesben...
B. Z.
8
A Samsung megint valami új
dolgot eszelt ki:

Samsung F300
Kezdted úgy hinni, hogy a mobiltelefonokkal
kapcsolatban már mindent kitaláltak a
mérnökök?
Megnyugtatunk: ezzel a véleményeddel nem
vagy egyedül.
Ám szép lassan kiderül, azok a mérnökök azért
mégsem tétlenkedésért kapják – nem aprócska!
– fizetésüket!
Hamarosan itt a legújabb furcsaság, a
címünkben említett Samsung F300.
(Azért hamarosan, mert nálunk majd csak
néhány hónap múlva lesz kapható. Ha nem
előbb...)

H
ogy miért sietünk annyira a szeretet- Hogy mennyi kép és zene tölthető a legközelebbi fotós boltban színhű és éles
re méltó szerkentyű bemutatásával? komputerből az F300-asba? képeket nyomtassanak a felvételekből.
Mert egyesíti azt, ami minden tini Elégedjünk meg annyival: rengeteg! A Még azt is tudni szeretnéd, hogy rövid
vágya: egyik oldaláról telefon, ha meg meg- telcsi memóriája ugyanis egy 2 gigabájtos videók is készíthetők-e?
fordítod, akkor zenelejátszó, sőt a belé töltött MicroSD kártyával egészíthető ki. (Ez nagy- Tömör válaszunk: hát ez csak természe-
képeket, rövidebb videókat is le tudja játsza- jából annyit jelent, mintha több tucatnyi CD tes.
ni. Ez utóbbiak persze egy nagyobb, szebb, lemezt, valamint legalább ugyanennyi ké- Aztán küldhetsz és fogadhatsz nemcsak
tündöklő megjelenítőn szemlélhetők meg. pes albumot cipelnél magaddal. De ezekből SMS-t, hanem MMS-t is.
Ráadásul itt van még a beépített FM (URH) nem kell magaddal hordanod semmit sem,
rádió is, melyről a neked tetsző számokat fel mert mindezt begyömöszölheted a néhány
is veheted a zenelejátszóba. dekás szerkentyűbe.)
Tehát egyet fizetsz, kettőt kapsz. Hol az
egyik oldalát használod, hol a másikat.
Érthető, a zene, a képek és a videók
visszajátszása terén azért nem vetélkedhet
egy méregdrága iPod multimédiás leját-
szóval. Ha valaki e téren magára a tökélyre
vágyik, hát fizesse ki azt a rongyos pár száz
eurót arra a pengevastagságú és piheköny-
nyű iPodra!
Kívánjuk, hogy legyen annyi ismerősöd,
Te, aki haladsz a korral és rajongsz min- barátod és rokonod, hogy megtölthesd
den műszaki újdonságért, bizonyára máris a készülék telefonkönyvét. Abba ugyanis
Jó Pajtás

sejted: fényképezőgép nélkül semmit sem 1000 ilyen bejegyzés készíthető.


ér a legújabb Samsung. Ennyi az egész? – kérdezhetik a túlontúl
És mennyire igazad van! Illetve igazad igényesek.
lenne, ha nem lenne benne fotómasina. Jó, akkor eláruljuk, hogy vannak még itt
De van. Nem is akármilyen. A kamera játékok, ébresztőóra, diktafon, polifonikus
ugyanis 2 megapixel felbontással dolgo- csengőhangok, drót nélküli csatlakozás a
zik, ami bőségesen elegendő arra, hogy a komputerre, kihangosítás. Stb., stb.
9
A ló a humorista
szemével
A ló háziállat. Hogy miért házi, azt könnyen
megérti az ember, ha meggondolja, hogy a
kenguru vagy a cethal nem háziállat.
A lóhoz hasonlít a zebra, egy csinos, stráfosnadrágos állatka,

A
ló növényevő, patás, négylábú, egyfarkú és kék szemű. rokona is neki. Hasonlít hozzá továbbá a szamár is, az is rokona
Igen bátor állat, mert míg az emberek azért mennek a neki, nem kell szégyellnie, elvégre mindnyájunknak vannak sza-
csatába, mert különben főbe lőnék őket, a ló anélkül is már rokonaink.
elmegy. Sőt nemcsak a nemes paripa megy el, hanem az egysze- A ló zabbal él, kivéve azt, amelyik a kocsikat húzza. Az vad-
rű ló is elmenne, de azok azért nem mennek el, mert nem viszik gesztenyével és szalmával él, bár a kocsisa zabból, azaz abból,
őket. hogy a zabot tízszer olyan drágának hazudja az utas előtt, mint
Hát így áll a dolog a ló nemességével és bátorságával. Az amilyen drága valóban.
okosságával nemkülönben. Mert ha gyököt vonni nem is tud, A lóról van egy közmondás, amely így szól: „A lónak négy lába
még mindig jóval okosabb azoknál az embereknél, akik elhitték, van, mégis megbotlik.” Hát ez a közmondás, mint a közmondások
hogy tud gyököt vonni, s a lábával az eredményt kikopogja. általában, nagy marhaság, mert nem lehet mondani azt, hogy
A lovaknak egyedenként nevet szoktak adni, elnevezik példá- mégis megbotlik, hisz épp azért botlik meg az ember is, mert
ul Trubadúrnak, Gyöngyvirágnak, Kincsemnek stb. Ezek a nevek lába van, s ha már valaki vagy valami a lábával botlik, akkor annál
leginkább versenylovak nevei, oly előkelő nevek, mint az ember- inkább botlik, minél több lába van. A lábatlanok például egyet
nevek közt az Artúr, Leopold, Ervin, s más effélék. Viszont, ahogy sem botlanak. Ezek szerint a legjobb dolga a százlábúnak van,
vannak közönséges embernevek is, mint például János vagy Mór, mert attól senki sem veszi rossz néven, ha botlik egyet.
így vannak közönséges lónevek is, mint Madár vagy Kese.
A lovakat foglalkozásuk szerint fölosztják: versenylovakra,
hátaslovakra, igáslovakra, fiákerlovakra, katonalovakra, valamint
haszontalan gebékre. A cirkuszlovakat kifelejtettük, a hátaslóról
meg még annyit kell mondanunk, hogy nem azért nevezik hátas-
lónak, mert háta van, hisz ezen az alapon hasaslónak is nevezhet-
nénk, hanem azért nevezik a hátaslovat hátaslónak, mert a lovas
a hátán ül. Kivéve persze, amikor lenn hever a lábai alatt, viszont
az ilyen ügyetlen embereket nem vehetjük figyelembe, amikor a
lovakat osztályokba soroljuk.

Tekila Nyáron mintha ver-


Az én kutyám neve Tekila. Brekusz senyt futna, úgy gyalogol
át mindenen az udvarban.
Februárban lesz egyéves.
Brekuszt a tengerpartról Ilyenkor nagyon vigyázunk
Mivel még kicsi, anyu min-
hoztuk, és ott azt is meg- rá, hogy ki ne szökjön.
den este laktató eledelt készít
tudtuk, hogy fajtáját tekint- Kedvenc étele a paradi-
a számára, ő pedig farkcsóvá-
ve görög teknős. csom, de ősszel boldogan
lással örül neki. dekes, hogy mégsem üldözi Most téli álmot alszik, eszi a szőlőt. Különféle füve-
Világosbarna a szőre, a a macskákat. egy számára kikészített ket is legel.
szemei közt egy világos csík Sziráki Réka, Ada ládában. Kutyánk, Pamacs, először
húzódik.
nagyon irigykedett rá, de
Szeme színe barna. Na-
10 Jó Pajtás

aztán megszokta Brekuszt.


gyon pajkos kutyus, de ér-
Brekusz majd csak tavasz-
szal ébred fel, és ezt nagyon
várom.
Dávid Flóra, Ada
1468-ban, 539 éve történt:

Meghalt Johannes Gutenberg (eredeti


nevén Glensfleisch) német nyomdász, a
mozgatható, kirakható betűkkel történő
könyvnyomtatás feltalálója
Tény azonban, hogy az emberi művelődés- nyomdász számára. Ráadásul azért, hogy a bib-
történet új korszaka kezdődött a 15. század lia pont úgy nézzen ki, mint a kézzel készítettek,
közepén Gutenberg találmányával. A fölfede- szükség volt az iniciálék és a díszítések egyedi,
zés lényege a betűk sorozatgyártásának, azaz kézzel történő megfestésére is. Még így is je-
az azonos betűknek a sokszorosítása, amely lentősen, csaknem 50%-kal olcsóbban lehetett
által lehetővé válik szövegek kiszedése, majd adni, mint egy hagyományos módon készült
a sajtó felhasználásával ezekről több azonos kódexet, ami vonzóvá tette a leendő vásárlók

A pja neve Friele Gensfleisch zur Laden volt,


anyjáé Else Wyrich von Gutenberg, a fiú
tehát az ő nevét vette föl. A pénzverési joggal is
példány készítése.
A kézzel írott könyv (kódex) mellett tehát
számára. Egy jómódú ügyvéd, Johann Fust
hajlandónak mutatkozott arra, hogy pénzelje
megjelent a nyomtatott könyv, amelynek döntő a könyv elkészítését és cserébe társtulajdont
felruházott család a nemesek és polgárok között szerepe lett a műveltség elterjedésében, vala- szerzett a vállakozásban.
dúló harc miatt a 1420-as évek elején elhagyta mint az információ terjesztésében. A munka 5 éven keresztül tartott, ezalatt
városát és előbb Eltvillebe, majd 1430 táján Néhány vékony könyvecske, naptár és röp- rengeteg új betűt kellett önteni, papírt és per-
Strasbourgba költözött. iratok nyomtatása után Gutenberg nekilátott fő- gament vásárolni.
Találmánya alkalmazásának pontos időpont- művének, a 42 soros Bibliának az elkészítéséhez. Gutenberg nyomtatványait, s az ezzel a
ja ismeretlen, ezért a könyvtörténeti kutatók Gutenberg Bibliája, a 641 lapot, oldalanként módszerrel készült 15. századi nyomtatványokat
az 1440-es esztendőt fogadták el nemzetközi 42 sort tartalmazó, két hasábban szedett mű (egészen pontosan az 1501. január 1. előttieket)
közmegegyezéssel. hatalmas technikai és anyagi kihívás volt a ősnyomtatványoknak nevezzük.

• Ezen a napon történt • Ezen a napon történt • Ezen a napon történt •


FEBRUÁR 1. 1960 (47 éve történt) FEBRUÁR 5. Február 6.
Ma Ignác, Kincső, Brigitta Meghalt Huszka Jenő zeneszerző, Ma Ágota, Ingrid, Kolos, Albin Ma Dóra, Dorottya, Titusz,
napja van. napja van. Réka, Tódor napja van.
a magyar operettmuzsika egyik
kiváló úttörője. 1840 (167 éve történt)
Megszületett John Boyd Dunlop
1977 (30 éve történt) skót állatorvos, a légtömlős gumi-
Megszületett Shakira (eredeti abroncs feltalálója.
nevén: Shakira Mebarak Ripoll)
énekesnő.
Február 3.
Ma Balázs, Oszkár napja van.
1116 (891 éve történt)
Székesfehérváron meghalt Köny-
ves Kálmán magyar király, aki
1095-től uralkodott nagybátyja, I.
(Szent) László halála után.
1878 (129 éve történt)
Megszületett Hajós Alfréd úszó, az 1468 (539 éve történt)
első magyar olimpiai bajnok. Meghalt Johannes Gutenberg 1971 (36 éve történt)
(eredeti nevén Glensfleisch) német Először ütöttek el golflabdát a Hol-
2003 (4 éve történt) nyomdász, a mozgatható, kirakha- don. Az ütést Alan Shepard űrhajós
Lezuhant a Columbia űrrepülőgép, tó betűkkel történő könyvnyomta- végezte.
a fedélzetén utazó mind a hét űr- tás feltalálója.
hajós életét vesztette. FEBRUÁR 7.
Ma Rómeó, Tódor, Richárd
11 Jó Pajtás

FEBRUÁR 2. 1815 (192 éve történt) napja van.


Ma Karolina, Aida, Gergely, Elkezdte működését a világ első 1937 (70 éve történt)
Johanna, Áron, Mária, Brúnó sajtgyára Svájcban. Charlie Chaplin bemutatta első 1920 (87 éve történt)
napja van. hangosfilmjét, a Modern időket. Záhonyban megszületett Béres
FEBRUÁR 4. József tudományos kutató, a Béres
1871 (136 éve történt) Ma Ráhel, Csenge, Johanna,
1878 (129 éve történt) csepp megalkotója, aki a rák okai-
Meghalt Báró Eötvös József író, köl- Andrea, Veronika, Janka,
Róbert, András, Gabriella Megszületett Andre-Gustave nak felderítésén, a megelőzés és a
tő, akadémikus (A falu jegyzője).
napja van. Citroën francia autógyáros. leküzdés lehetőségein dolgozott.
Karácsony Falusi történet
Eljött a karácsony ünnepe, Köztudott, hogy a gyerekek nagyon szeretik hallgatni a felnőttek meséit. Így
kisgyermek, ülj a nagymamád ölébe! hallottam én is egy történetet, amely a faluban esett meg.
Nyisd ki szépen a füled! Azt hallottam, hogy Pista bácsi tehene beteg! De hát mi abban a nagy újság,
Nagymamád mesél neked. hogy Pista bácsi tehene beteg? Minden gazdának megbetegszik egyszer a te-
hene. Valójában ez a tehén nem is volt beteg.
Ilyenkor összegyűlik a család,
Egy reggel Pista bácsi meg szerette volna fejni a tehenet. De nem adott
hogy közösen feldíszítsék a fát. tejet a Riska. Pista bácsi nagyon megijedt, és rögtön hívta az állatorvost. Mikor
Az emberek szívébe melegség költözik, az kiért, megvizsgálta a tehenet erről is, arról is, de baját nem találta. Így szólt
mindenki együtt örvendezik. a gazdához:
A legkisebb is kapott ajándékot, – Hallja, Pista bácsi, magát valaki megelőzi a fejésben!
már ki is bontotta a csomagot. – Hogy érti ezt doktor úr?
A dobozban van szíve vágya, – Úgy, hogy keljen fel hamarabb, és lesse ki, hogy ki feji meg a Riskáját!
karácsonyi kívánsága. Másnap hajnali három órakor Pista bácsi kiült az istálló közelébe, hogy
kilesse a tejtolvajt. Várakozott már egy ideje, mikor megrezzent a kapu, és egy
Fellobban az ünnep lángja, ember lépett be egy tejeskannával a kezében, majd rohant az istálló felé. Komó-
szeretet költözik a családba. tosan leült, és megfejte a tehenet. De Pista bátyán nem szólt rá. Az éjszaka ismét
Asztalhoz ül kicsi, nagy, elvitte a tejet. Másnap már bent várta a tolvajt az istállóban. A tolvaj meghök-
az ablakban már ül a fagy. kent, mikor az ajtóban Pista bácsi állt vasvillával a kezében.
– Megint a tehenet fejed? – ordított a gazda.
Vége van a várt napnak, – Nincs mit adnom a gyerekeknek enni – szipogott a fiatalember.
a boldog, békés karácsonynak. – Takarodj az udvarból, tel tolvaj!
Jövőre újra eljön, Így történt, hogy Pista bácsi tehene, Riska meggyógyult, és újra a régi for-
a család az ünnepekre összejön. máját adta, vagyis sok tejet.
Koncsek Almási Tiffany, 8. osztály Percz Balázs, 6. osztály
Cseh Károly iskola, Ada Dózsa György iskola, Gunaras

Régi szokások A békéről


Régen az embereknek több idejük volt a szokásokat ápolni.
Karácsonykor az asztal alá szalmát és ácsszerszámokat tettek. Fokhagymát, al- Ahogy próbálom összeszedni a gondolataimat a békéről, rájövök, hogy
mát, diót mézbe mártva ettek. Bableveset és mákos tésztát is jó sokat készítettek. nincs mit írnom. A 21. században élünk, és sajnos, több dolgot lehetne írni a
Húsvétkor a locsolkodók együtt mentek lovas kocsin. A kútból a dézsába háborúkról, mindenféle embertelenségről, mint a békéről. Ez a szép fogalom
vizet merítettek, és azzal locsolták a lányokat. A lányok főtt tojást és kalácsot elvész a múlt sötét és hűvös árnyékában s a jelen háborús, terrorizmustól vészes
adtak nekik. A legkedvesebbeknek virágot is tűztek. A tojásokat vöröshagyma időszakában. Pedig mennyire fontos lenne! Barátokat, családokat egy város la-
héjában főzve festették be. kóit, egyszer majd talán az egész világot össze fogja tartani.
Nyáron a búzaszedésnél előbb lekaszálták a búzát a férfiak, utána a nők Sokan hisznek benne, mégis le lehet győzni, mert az ember gyűlölete erő-
kévékbe kötötték a gabonát. Összeszedték, és felrakták a kocsira a kévéket. sebb. Mily sokan vágyódnak rá! Mily sokan szenvednek érte, de hiába, mert a
Otthon a házuknál cséplőgéppel kicsépelték a szemet a kalászokból. Elvitték háború szűnni nem akar soha. Ugye, milyen nyomasztó érzés ezekre a dolgokra
a szemet a molnárhoz, aki lisztet őrölt belőle. Minden család magának sütötte rádöbbenni? E rohanó világban elfelejtjük ezeket a gondolatokat, nem foglal-
a kenyeret. Megdagasztották a tésztát a nagy dagasztóteknőben. Előtte beme- kozunk vele. Néha azonban elszörnyedünk egy-egy borzasztó hír hallatán.
legítették a kemencét, aztán a parázson megsütötték a kenyereket, lepényt és Most már csak azon jár az eszem, hogy hol van béke, hol lehet rálelni és
cipót. Több napi kenyeret sütöttek egyszerre. megtartani? Gondolkozzatok csak, kedves pajtásaim!
Kukoricaszedéskor a száráról kézzel letörték a kukoricacsöveket, majd Nem tudjátok? Majd én megsúgom!
felrakták a lovas kocsira és hazavitték. Kosarakba rakva hordták a kukoricát a A béke bennetek él, a lelketekben, minden porcikátokban. A szívetek leg-
górékba. Kézi morzsolóval vagy kézzel morzsolták le lassanként. mélyén mindig békére leltek; csak soha ne féljetek ezt kimutatni.
Szőlőszüreteléskor leszedték a szép, ízletes szőlőfürtöket a szőlőtőkékről, Ti hisztek benne?
közben daloltak hozzá. A szőlőből készült a finom bor, amit egész télen lehetett Én hiszek! Mert a békéért küzdő sok ember közül Radnóti is bátran merte
iszogatni jó társaságban. Közben kártyáztak, beszélgettek, mert télen nem volt vallani, hogy: „…egyszer béke lesz.”
kint munka, és esténként összegyűltek a szomszédok szórakozni, beszélgetni, Surányi Emese, 8. osztály
kötögetni a jó meleg kemence mellett. Thurzó Lajos iskola, Zenta
Úgy tűnik régebben sokkal vidámabbak voltak az emberek, tudtak örülni,
énekelni…
Milinszki Hajnalka, 7. osztály
Svetozar Marković iskola, Bácsföldvár

Disznótor
Mi már régóta nem vágtunk disznót. Ezért néhányszor megkérdeztem a
mamámtól, hogy milyen volt régen a disznóvágás.
A mamám elmesélte, hogy a disznóvágás reggelén mindenkinek öt órakor
kellett kelnie. A napot forró teával és pálinkával kezdték. A férfiak leszúrták a
disznót, kihúzták az udvarra, megszórták szalmával, amit meggyújtottak. Ez azért
kellett, hogy a szőrét lepörköljék. Az asszonyok tálba gyűjtötték az állat vérét, és
12 Jó Pajtás

ebből csináltak reggelit. A férfiak fölvágták a disznót, kivették a belét, amit az


asszonyok megtisztítottak. Föltették az abát főni, amiből hurka és a disznósajt
készült. A húst felszeletelték, a kolbásznak valót kézidarálóval ledarálták. A zsírt
nagy bográcsban sütötték. Ez volt a mama kedvence, mert nagyon szerette a
meleg töpörtyűt. Ebédre friss kolbászt és hurkát sütöttek, húslevest főztek.
A mosogatás a nőkre maradt. Ez volt a legnehezebb, mert minden csupa zsír
volt. Így biztosítva volt a család számára az élelem.
Szitás Tamás, 5. osztály
Petőfi Sándor iskola, Doroszló Süni. Koleszár Olga bácskertesi tanuló rajza
Az ünnep Micimackó mézet készítene…
Egy nap, amely Mindenki tudja, hogy én, Micimackó, imádom a mézet. Minden gondom
csupa öröm, megoldódna, ha mindig lenne elegendő tartalékom ebből a finom ételből. De
csupa fény, ennek elháríthatatlan akadálya van: a méhecskék féltékenyen őrzik az általuk
csupa gyönyörűség! termelt csemegét.
Szeretnék velük fegyverszünetet kötni, ezért meglátogatom őket.
– Hahó! Micimackó vagyok!
Csillog a csillagszóró, – Már megint itt ólálkodsz a kaptárunk körül? – kiált rám a bejáratot őrző
és fénylik a tűzijáték, méhecske.
együtt van a család, – Kispajtás, ássuk el a csatabárdot! – javaslom tisztelettel.
én, bátyó, apu és az anyukám. – Már megint milyen csalafintaságot eszeltél ki? – bizalmatlankodik tovább.
Dienes Blanka, 4. osztály – Engedjétek, hogy megfigyeljem, hogyan készítitek a mézet! Ha magam
József Attila iskola, Bácskertes is értenék ehhez a mesterséghez, többé nem zavarnálak titeket – mondom
szelíden.
– Zseniális ötlet! – mérgelődik az ajtónálló. – No, kotródj innen, míg szépen
Hol volt, hol nem volt vagy! Ne kívánd, hogy riasszam a társaimat és közösen beavassunk a mézkészí-
tés titkába!
Hol volt, hol nem volt, az Óperenciás-tengeren is túl, az Üveghegyeken is Búsan ballagok hazafelé. Nem sikerült a tervem. Még hallom, amint a méhek
túl, ahol a kurta farkú malac túr, sőt még azon is túl élt egyszer egy öreganyó a hátam mögött hahotázva mondogatják egymásnak, milyen bugyuta vagyok,
és egy öregapó. hogy még azt sem tudom, hogy a szorgos méhek apró kis lábacskáikon haza-
Nagyon szegények voltak. Szerettek volna gyereket, de féltek, ha ők meg- hordják a virágport, és abból készítik a mézet. Persze ezt hallottam már, csak azt
halnak, ki neveli fel. Egyszer az asszony azt mondja a férjének: nem tudom, hogyan alakul át a nektár édes, sűrű, csodálatos táplálékká…
– Menj el a városba, és keressél munkát, de azért sötétedésig érj haza! Bánatomban most mit is csinálhatnék? Előveszem a tartalék csupor méze-
Az apó hamuban sült pogácsát tett a tarisznyába, és elindult a városba. met, nézem-nézem, aztán belekóstolok a sárga, folyós, illatos eledelbe… De ha
Meglepődött, mikor odaért, mert az egész város üres volt. A földön óriás nyo- te még nem kóstoltál mézet, hiába is beszélek róla…
mokat vett észre és követe őket. A végén egy gyönyörű palotához ért, amit egy Moracsek Krisztián, 7. osztály
beszélő oroszlán őrzött. Az embereket megtalálta bent, de őket egy hétfejű Moša Pijade iskola, Pacsér
sárkány őrizte. Azt kérdezte az apótól:
– Hát te ki vagy, és honnan jöttél? Kis Balázs
– Én egy nagyon szegény ember vagyok, és azért jöttem, hogy megment-
sem az embereket! – válaszolta. Volt a sarkon egy kis ház,
– Először harcoljunk, és ha legyőzöl, kiszabadíthatod őket. Még egy kardot abban lakott kis Balázs.
is adok, hátha azzal le tudsz győzni! Anyját küldte óvodába,
De rosszul választott a kardok közül, mert egy varázskardot adott az öreg- ő meg ment a söprűgyárba.
nek, ami rögtön levágja a gonoszok fejét. Ez így történt az öregapóval is. Egy
szempillantás alatt levágta a sárkány hét fejét, és így kiszabadíthatta az embe- Hazajött az óvodából,
reket. A semmiből előjött egy tündér, és azt mondta: anyja pedig a munkából.
– Ezért a jótettért kívánhatsz hármat, teljesülni fog! Csak mielőtt kívánnál, Lefektette az anyját,
azt kell mondani, hogy: csiribí-csiribá! hazahozta az apját.
– Csiribí-csiribá, azt kívánom, hogy otthon legyek, hogy legyen gyerme- Harasztko Mirella, 5. osztály
künk, és hogy egészségben és boldogságban éljünk! – mondta az öregapó. Miloš Crnjanski iskola, Szabadka
Ez mind beteljesült. Most is élnek, ha meg nem haltak. Aki nem hiszi el, hát
nyugodtan járjon utána. Egzotikus országban jártam
Budincsevity Brigitta, 5. osztály
Đuro Salaj iskola, Szabadka Soha nem ettem volna meg semmilyen állat húsát, amit a mindennapokból
nem szoktam meg, ha nem kerülök olyan helyzetbe, amilyenbe mostani utazá-
som alkalmával kerültem.
Mindez úgy kezdődött, hogy éppen a tájban gyönyörködtem, és néztem, amint
az őslakosok a szigeten tesznek-vesznek. Egy percre nem figyeltem oda, s a majmok
elvitték a táskámat, amiben az élelmem volt. Valószínűleg olyan helyre vitték, ahol
nyugalom van, de mivel nem bírták kibontani, ott hagyták. Így rá voltam utalva, hogy
a tengerben és a szigeten található élelmet fogyasszam. Első nap, rögtön azután,
hogy ellopták az élelmemet, következett az ebéd. Mivel valamilyen madarat tettek
elém, és nem nézett ki túl gusztusosnak, ezt az étkezést kihagytam. Vacsorára igen
megéheztem, ezért már nem érdekelt, hogy mi a kínálat. Ez egy igen különös fának a
termése volt és rája, amit a tengerben fogtak. A fa az erdő mélyén van, kicsit kisebb a
termése, mint az alma, sárgás színű, és kemény héja van. Csak nyáron terem, tudtam
meg utólag, mivel nagyon érdekelt és megkérdeztem a törzs egyik tagjától. Többek
között még megkóstoltam a rákféléket, a kagylókat, többféle halat, Volt közöttük egy,
amelynek a húsa nagyon ízletes, a nevére már nem emlékszem, de azt tudom, hogy
sárga színe van, fekete függőleges csíkok vannak rajta, a farokuszonya zöld. Ez a hal
a korallzátonyok között él. Egy alkalommal bementünk az erdő mélyébe, ahol a törzs
egyik tagja egyfajta fát keresett, aminek ha meghasítják a törzsét, édes folyadék ömlik
ki belőle, és ezt a folyadékot isszák a kagylók mellé. Sokmindent megtudtam még.
Először is azt, hogy abból a gyümölcsből, aminek gyönyörűszép rózsaszín virága van,
a termése pedig olyan, mint a barack, nem szabad enni, mert lázat okoz. Kígyót is
13 Jó Pajtás

ettem, de ebből sem mindegyiket szabad megenni, mert ezek közül is elég sok ve-
szélyes. A kígyókat az erdő mélyén volt„szerencsém” megismerni, ahol elég sok bokor
van, és sűrű a növényzet. Bogarat viszont csak egyszer ettem, de azóta sem, mert az
egyik kis bogarat, amelyik zöld és egy fekete csík van a hátán, összetörve eszik. Ettől
úgy felfordult a gyomrom, hogy ha meglátok egy csúszómászót vagy bogarat, rögtön
Csodamadár. rosszul leszek.
Kovács Hargita Ezt leszámítva nagyon jó volt az utazásom Afrika szigetei között.
topolyi tanuló Gruber Klaudia, 8. osztály
rajza Cseh Károly iskola, Törökfalu
Kedves Pajtások!
Úgy megtréfált bennünket az idei tél, hogy január 22-én (amikor ezt a
Mesél a régi fénykép levelet írom) még nem láttunk havat. Csak kárpótolhat bennünket a kép-
zeletbeli táj, amelyet a temerini Zsúnyi Bettina varázsol elénk. De úgy
Egy szombaton ebéd után elhatároztam, hogy átnézem a régi fényképe- látszik, más dologban is az emlékekre és képzeletünkre kell hagyatkoz-
inket.
A fényképalbumot lapozgatva megakadt a szemem az egyik képen, amely nunk. A régi, szép szokásokat Milinszki Hajnalka (Bácsföldvár) közvetí-
a családomat ábrázolja. A hátuljára ráírták: 1997. Ekkor leírhatatlan boldogság tésével a nagyszülők meséiből tudjuk meg, s az ötödikes Szitás Tamásnak
érintette meg a lelkem. Rögvest kimentem a szobából, majd a konyha felé vet- (Doroszló) még a disznótorról is a nagymamát kell faggatnia. Lehet, hogy
tem az irányt. Itt tartózkodott a családom többi tagja, akik hangosan vitáztak. az egészséges életmód hirdetői meg a fertőzésekről szóló hírek az okai an-
A szópárbajt megszakítva megmutattam a képet. Ekkor édesanyám így szólt:
– Én voltam a fényképész, és megörökítettem az ulcinji nyaralásunkat.
nak, hogy a disznóölés kimegy a divatból és bevonul az abszurd történetek
Nekem is eszembe jutottak a régi szép emlékek. Szüleim segítségével fel- világába, lásd a szintén doroszlói Józity Róbert egypercesét! S ha már a
idéztük őket. Gondolatban újra a vonat ablakánál ültem és gyönyörködtem doroszlóiakat említem, dicséretet érdemelnek azok a negyedikesek is,
a csodálatos természetben. A zöld fenyőfák úgy álltak egymás mellett, mint akik öten 29 fogalmazást küldtek ebből a bácskai faluból. Rajtuk kívül a
a katonák. Fenséges illatot árasztották. Emlékszem, amikor megérkeztünk, szabadkai és temerini munkatársaim gondoltak ezen a héten a Rügyfaka-
első dolgom volt megfürdeni a tenger kéklő habjaiban. A parton testvé-
remmel homokvárat építettünk. Esténként séta közben sokat gyönyörköd- dásra, s mindezt név szerint a következőknek köszönöm:
tünk a város szépségében. Mikor indultunk haza, elsírtam magam. Akkor Doroszló: Bence Izabella (4 írás), Brindza Beatrix (6 írás), Csernicsek
megfogadtam magamnak, hogy e vakáció emlékét örökre megőrzöm az Ervin (7 írás), Dékány Máté (5 írás) és Novák Arnold (7 írás);
emlékezetemben. Szabadka, Đuro Salaj iskola: Budincsevity Brigitta (2 írás) és Toldi
Öröm volt számomra felidézni a régi emlékek szépségét. Remélem, hogy
lesz még alkalmam látni Ulcinjt.
Viktória;
Szikora Melinda, 8. osztály Temerin, Kókai Imre iskola: Zsúnyi Bettina.
Csáki Lajos iskola, Topolya Üdvözlettel
Tomán Mária
Téli táj
Azt hiszem régen volt már igazi tél tájainkon. Pedig én nagyon szeretem a
havat. Szeretek gyönyörködni a hófedte tájban.
Nagyszüleim meséiből ismerem csak az igazi telet. Ők sokat meséltek,
milyen volt régen a tél feléjük. Még az is szebb volt valamikor, mint most. Cso-
dálkozva hallgatom mindig, ahogy felidézik a múltat. Amikor még tanyákon
éltek, távol a falutól és távol a szomszédoktól. A közlekedést is csak nehézke-
sen tudták megoldani, vagy lovas szánon, vagy gyalog. Milyen rossz lehetett
az, gondoljuk mi manapság, de ugyanakkor jó is lehetett szánon ülve élvezni
a tél szépségét. A végtelennek tűnő fehérségben szép csöndesen bandukolni,
s csak a hó csikorgása hallatszik vagy a lovak fújtatása és a mögöttük lévő
szán siklása a friss havon. Sokszor én is annyira beleélem magam a mesébe,
mintha ott volnék. Elképzelem a körülöttem lévő hófedte tájat, amely szinte
csillog a téli nap gyönge fényében. A nagy fehérségben itt-ott kis házacskák
domborodnak ki. A hófödte tetőkön csak a kémény feketéllik, amelyből szür-
kés füst gomolyog a magasba, majd eltűnik. Elnyeli a házak felett húzódó köd.
A füstölgő kémények láttán egy kis melegség fut át rajtam, az amúgy csípős
hidegben. A tanya körül hóval megrakott fák roskadoznak. A fenyők ágai szinte
a földre lapulnak, nincs az a szép kecses formájuk, mint nyáron. De a magas
sudár akácok ágai is vastagon fehérlenek, amíg rájuk nem száll egy galamb
vagy egy éhes veréb. Ilyenkor egy rezdüléssel lehullik az ágakról a puha fehér
hótakaró. A tanya körül meg az udvaron háziállatok szaladgálnak. Még tán a
kutyák is örülnek a hónak, olyan jó nagyokat ugrálnak benne. Van ahol teljesen
eltűnnek, ki se látszanak belőle. Viszont a tyúkok, kacsák, libák nem szeretik
annyira ezt az állapotot, mert nincs hol kapirgálni.
Alkonyattájt mintha leereszkedett volna a köd. A téli táj homályba borul.
Az égig érő
Mire teljesen besötétedik, elkezd újra szállingózni a hó. Mind sűrűbben esik. paszuly. Pálfi
Reggelre a téli táj tiszta, friss takaróba öltözködik. Dávid
Zsúnyi Bettina, 8. osztály szabadkai

ces ek Kókai Imre iskola, Temerin tanuló rajza

g yper Elromlott a tévé Különös disznótor


E Pár nappal ezelőtt történt, hogy az egyik házban, egy ismeretlen házas- Mari néniéknél disznóvágás volt. Amikor levágták a disznót, nem vizs-
párnál, elromlott a tévé. A tévéből késő este elkezdett folyni a víz, és mire ezt gáltatták meg az állatorvossal, hogy fertőzött-e a hús. A szomszédság és a
észrevették, a szobában már egy méter magas volt a vízszint. A tévét elvitték a rokonok összejöttek Mari néniéknél és nagy lakomát csaptak. A lakoma után
mesterhez, aki azt mondta, hogy nagy valószínűséggel a vízvezetékbe csatla- rosszul érezték magukat, sorban hullottak le a székről. A doktorok boncolás
koztatták a tévét, és nem az áramba. közben a nőkben négy kismalacot találtak, a férfiakban pedig semmit, mert a
Novák Matildka, 8. osztály kukacok az összes belső szerveiket megették. Az orvosok azt mondták, hogy
nagyon furcsa, és ez már a harmadik eset.
Doroszló
Társalkodónők Az űrlények
Egy grófnő társalkodónőt keresett magának. Meg is kapta, csak egy Egy szép reggelen az emberek észrevették, hogy Juli néni és Pista bácsi eltűn-
14 Jó Pajtás

probléma volt a társalkodónővel: nem szólt egy szót sem, mivel hallgatási fo- tek, és keresni kezdték őket, de nem találták. Harmadnap megjelent Juli néni és
gadalmat tett. A grófnő újabb társalkodónőt kért. Ezzel is volt egy probléma. Pista bácsi, de nagyon furcsán viselkedtek, mindennap ugyanabban az időpont-
ban elhagyták a falut. Kati néni elhatározta, hogy utánuk megy, és meglesi őket,
Ő a csúnya szavak használatára szakosodott, és ez nem tetszett a grófnőnek. A
merre mennek. Jó úton követte őket, amikor az erdő közepében furcsa dolog
harmadik társalkodónő dadogott idegességében. Amikor lejárt a munkaideje, történt. Juli néni és Pista bácsi valami ronda, zöld trutymófélességgel eltűnt. Kati
nem dadogott tovább, mert már nem kellett beszélnie. A grófnő föladta a néni közelebb ment, és egy csészealjat pillantott meg, előtte az űrlény kinyújtott
keresést, és ő is hallgatási fogadalmat tett. nyelvvel grimaszkodott, mint egy hatéves kisgyerek. Mikor Kati néni visszatért a
Gellér Enikő, 8. osztály faluba, azt kezdte híresztelni, hogy milyen szemtelenek ezek a földönkívüliek.
Doroszló Józity Róbert, 8. osztály, Doroszló
Videó a B’day CD összes dalához!
B eyoncé hamarosan újra kiadja legutóbbi albumát, amely ezúttal dupla le-
mez formájában kerül majd a boltokba. Az egyik zenei CD, a másik pedig
egy DVD kiadvány lesz.
– Öt új klipet forgatok, szóval a B’dayről minden dalhoz lesz egy-egy videó.
Már elkezdtük gyártani őket. Egy-egy újabb videoklipre hét napot szánunk,
ami kész őrület! – nyilatkozta Beyoncé az MTV-nek.
Ugyanezen interjú során beszélt a Beautiful Liar című daláról is, amely egy
újabb változatban szintén rákerül majd az új B’day-re. A szám ráadáskéntként
szerepelt Beyoncé előző stúdióalbumán. Az új változat egy duett lesz, ame-
lyet Shakirával együtt énekelnek.
– Mindig is kedveltem őt, és mindig is vele akartam dolgozni, a dal pedig

Egy újabb Spears nagyon jól sikerült! Alapjában véve két nőről szól, akiket egyszerre ugyanaz a
pasi szédít, de ahelyett, hogy összekapnának, azt mondják, hogy ő csak egy „szép
hazudozó”, aki miatt nem érdemes összeveszni. Inkább fogjunk össze, és felejtsük
készül a világ el őt! Szerintem ez egy nagyszerű ötlet! – tette hozzá Beyoncé.

meghódítására? Rúzsa Magdi tombolt


örömében
A magyar lemezkiadók összesített eladási listája alapján tavaly
Rúzsa Magdi első két megjelent lemezéből vásárolták a legtöbbet
Magyarországon. A dobogó harmadik fokán a NOX foglal helyet. Negye-
dik lett Ákos, ötödik pedig a Tankcsapda.
A Magyar Hanglemezkiadók Szövetsége által a napokban nyilvános-
ságra hozott eladási lista élén a Megasztár győztes a tehetségkutató dön-
tőiben elhangzott dalait tartalmazó korong végzett, míg a második helyre
az Ördögi angyal című kiadvány „futott be”.
A duplaplatinával jutalmazott kiadványból december végéig 37 ezer
példányt értékesítettek a lemezboltokban. A kiemelkedő eredmény érde-
kében az énekesnő 16 állomásos turnén reklámozta a korongot.
– Tomboltam örömömben. Nagyon-nagyon megtisztelőnek ér-
zem, köszönöm szépen mindenkinek, aki megvette a lemezem, és
elismer engem – árulta el a Magdi, aki nem számított ekkor sikerre.
– Arra számítottam, hogy szeretni fognak, de hogy ilyen kitüntetés
ér, arra nem, hiszen sok jó zenész van Magyarországon, újoncként ez
nagy megtiszteltetés számomra.
Magdi mostanában interjúkat ad, fotózásokon vesz részt, és javában
készül az élő koncertjeire.

Jamie Lynn Spears,


Britney kishúga

Jutat. Nővérét követve most ő is egy televíziós


amie Lynn tökéletesen ismeri a sikerhez vezető

showműsorhoz szerződött. Ki ne emlékezne arra,


hogy a Mickey Mouse Klubban egykoron Britney bébi
mellett Justin Timberlake mosolygott ránk, néhol még
15 Jó Pajtás

hiányos tejfogsorral.
Most a tejfölösebb szájú Spears kisasszony tervez
hasonlókat.
Egyelőre 13 folytatásra szerződött, ám nem len-
nénk meglepve, ha hosszabb időre rendezkedne be
a képernyőkön...
Gwen Stefani:

Wind It Up
High on the hills with the lonely goatherd, lay-od-lay-od-lay-he-hoo
Yodell back with the girl and goatherd, lay-od-lay-od-low

Wind it up Gwen Stefani


Wind it up, uh, uh, uh, uh
Yodellay, yodallay, yodal-low
Everytime the bass bangs, realize it calls your name
(Yeah) Let the beat wind you up, and don’t stop till your time is up
This is the key that makes us wind up Get in line now
When the beat comes on, the girls all line up
And the boys all look, but no, they can’t touch Uh, uh, uh, wind it up, uh, uh, uh, uh
But the girls want to know why the boys like us so much (Ya’ll ready)

They like the we dance, they like the way we work Wind it up, uh, uh, uh, uh
They like that way that L.A.M.B. is going across my shirt Wind it up, uh, uh, uh, uh
They like the way my pants, it compliments my shape (She’s crazy, right?) Yodellay, yodallay, yodal-low
They like the way we react everytime we dance
Uh huh, it’s your moment
Everytime the bass bangs, realize it calls your name Uh huh, come on girl, you know you own it
Let the beat wind you up, and don’t stop till your time is up Uh huh, you know your key is still tick-tockin’
Get in line now Hell yeah, and you know they’re watchin’

Wind it up, uh, uh, uh, uh Get it girl, get it, get it girl
Wind it up, uh, uh, uh, uh Get it girl, get it, get it girl
Yodellay, yodallay, yodal-low To the font, to the side,
To the back, but don’t let him ride
You’ve got to let the beat get under your skin
You’ve got to open up, and let it all in Keep goin’ girl, it’s your night
But see, once it gets in, the poppin’ begins Don’t let him steal your light
And then you find out, why all the boys stare I know he thinks you’re fine and stuff
But does he know how to wind you up?
They’re trying to bite our style (Come on)
Trying to study our approach
They like the way we do it, so original Wind it up, uh, uh, uh, uh
I guess that they are slow, so they should leave the room Wind it up, uh, uh, uh, uh
This beat is for the clubs, and cars that go Yodellay, yodallay, yodal-low, hey!

A hét pletykája Jó Pajtás


Elvis megfulladt, Pinket megviselte top 10
kutyája elvesztése 1. Gwen Stefani: Wind It Up!
2. Akon and Eminem:
Smack That
E gy angol pletykalap cikke szerint belefulladt Pink Los Angeles-i házának
úszómedencéjébe az énekesnő egyik kedvenc kutyája, az Elvis névre
hallgató buldog. Pink pár éve Elvis Presley lányától, Lisa Marie-től kapta az
3. U2 & Green Day:
The Saints Are Coming -
ebet, aki a beszámolók szerint előszeretettel úszkált a medencében. 4. Justin Timberlake:
Az énekesnő alig egy órára hagyta magára a kutyust, és hazaérve megdöb- My Love
benve látta a vízben úszó tetemet. A beszámolók szerint Pink mindent megtett, 5. Rúzsa Magdolna:
hogy újraélessze kedvencét, de sajnos nem sikerült megmenteni Elvist. A nagy Aprócska blues
16 Jó Pajtás

állatbarát hírében álló Pinket mélységesen megrázta kutyájának elvesztése. 6. Madonna: Jump
Az énekesnő egyik barátja így nyilatkozott az esetről: 7. Fergie: Fergalicious
– Elvis olyan volt Pinknek, mintha csak a gyermeke lett volna. Nem csoda, 8. Pink: U + Ur Hand
hogy teljesen összetörte az eset. Mellesleg Elvis korábban is beleesett az 9. Shakira and Santana:
úszómedencébe, ám mindig sikeresen kimászott. Ezért is nem figyeltek rá Illegal
oda jobban. 10. Rihanna: Unfaithful
Sztárfotó
Sztárfotó
a Zenebonában!
Ma a bácsföldvári Szőke Miklós és kedvenc
focistája, Gianluigi Buffon, az olasz labdarúgó
válogatott kapusa állt fotósunk gépe elé.

Te is szeretnél egy fotón lenni kedvenced-


del?
Ennek most semmi akadálya.
Csak írd meg, kivel szeretnél közös fényké-
pen lenni, és küldj magadról egy jobb, nagyobb
képet (apró fotóból nem tudjuk megcsinálni), a
többi bízd ránk.
Fényképed – ha kéred – a megadott címre
visszaküldjük.
Címünk: Jó Pajtás (Sztárfotó), 21000 Novi
Sad, Vojvode Mišića 1.

Férjhez megy
a szexi énekesnő! Lily Allen, a vadóc
énekesnő elkóborolt
Eelé áll a Black Eyed Peas szexi énekesnője, Fergie.
gy amerikai újság tudomása szerint hamarosan oltár
kutyusát egy rajongó
Az történt ugyanis, hogy bizonyos Josh Duhamel
nemrég megkérte a Black Eyed Peas énekesnőjének, találta meg!
Fergie-nek a kezét.
Lotthonról, és a sztár már kezdett lemondani róla, amikor valaki
ily négylábú barátja, Maggie May december 28-án lépett meg
A lánykérés állítólag a karácsonyi ünnepek alatt
17 Jó Pajtás

történt, de a páros nem akarta addig nyilvánosságra


felhívta, hogy sikerült az eb nyomára akadni.
hozni az örömteli hírt. Legalábbis addig, ameddig nem
– Szeretnék köszönetet mondani azoknak, akik segítettek meg-
tudják az esküvő részleteit. A hír szerint Fergie és Josh
találni Maggie-t. Szavakkal ki sem tudom fejezni, mennyire boldog
valamelyik európai országban szeretne összeházasodni,
vagyok, hogy visszakaptam őt! Igaz, összeszedett egy csomó bol-
hagyományos ceremónia keretében.
hát, lefogyott és egy kicsit szomorú is, de most már biztos, hogy
Fergie egyelőre nem erősített meg a hírt.
minden rendben lesz! – mesélte örömmel Lily.
Kedves Olvasó Tanulók!
Bizonyára furcsának találjátok mai szö-
vegünket. Azt nem gondolom, hogy a 21.
RÉGI MAGYAR REGÉNYEK században érdekfeszítő olvasmány lehet ez
az 1772-ben napvilágot látott regény. Viszont
meggyőződésem, hogy nem érdektelen – leg-

Mészáros Ignác alább egy részlet erejéig – megismerkedni


vele. Egyrészt a régi magyar irodalomról való
tudás is beletartozik az irodalmi műveltség

Kártigám
tartományába, az olvasottság fogalomköré-
be, másrészt nyilvánvalóvá válik általa, hogy
a magyar irodalom (a magyar regény) nem a
semmiből keletkezett, mi több, a 18. század
második felében igen serény irodalomterem-
tő munka folyt a magyar kultúrközegben.
(Részlet) Irodalmunknak ez az a korszaka, amely-
ről az általános iskolában szó nem esik.
Pedig nem árt ismerni hagyományainkat.

M
időn Krisztina ilyetén megelégedett A Gyöngyhalász februári számaiban ezért
szívvel várta menyegzős napját, egy-egy régi, mára feledésbe merült magyar
Arlindó megjelenik a Hercegnél hírül regényből közlünk részleteket. S később majd
adván, hogy azon éltes ember, ki őtet elindulá- arról is tudomást szerezhettek rovatunkból,
sakor Velencében megszólította, és megígérte hogy ezek a művek hogyan hatottak rá és
Tuszánóba jövetelét, jelen volna, és Krisztina termékenyítették meg a legújabb kori magyar
irodalmat, az újkori történelmi regényt.
Grófnéval szólani kívánna. A Herceg maga méne
A hősnőjéről Kártigámnak nevezett re-
azonnal e hírrel a Grófnéhoz, parancsolván gény eredetileg hosszú, magyarázó címmel
Arlindónak, hogy Krisztina szobáiba vezetné a rendelkezik (ld. a címlapot!). Mészáros Ignác
jövevényt. Mihelyst Krisztina annak jelenlétét (1729–1800) egy német regényből magyarí-
megértette, mint egy esméretlen erőszaktól totta. Azért nem mondom, hogy fordította,
bírattatván, az idegenekkel, és látogatókkal való mert nem egyszerűen csak magyar nyelvre
szólásra rendelt szobába sietett, hogy azon em- való átültetéséről van szó: a mű szellemében
bert, amint nagy kivánsága tartá, mennél előbb is magyarrá vált. Az eredetiség fogalma ak-
láthatná, és voltaképpen a titkot tőle megtudná. kor még mást jelentett mint, manapság. Egy
Ahol a viszontagi első köszöntések után az Ősz meglehetősen kalandos történetű regényről
van szó. A könyv, amelynek alapján Mészá-
közelebb lépvén, reá esmére azonnal Kartigámra
ros Ignác dolgozott, Menander neve alatt
a szeme alatt lévő szeplőcskéjéről, ellenben jelent meg 1723-ban; feltételezik, hogy egy
Krisztina őhozzá őszsége miatt semmiképpen David Christian Walther nevű német író állt
nem vélhetett, mindazáltal bévezette őtet mind- mögötte. Ő viszont Johann Leonhard Rost
járt a maga szobájába, eleibe leültetvén, maga Die Türkische Helena című 1710-ben nap-
pedig a Herceggel a párnaszéken helyt vévén, világot látott műve alapján dolgozott. Róla
imigyen letelepedvén, Krisztina kezdé elsőbben pedig úgy gondolják, egy mára ismeretlenné
magyarázni látásában támadt, de nem tudván vált francia regényt ültetett át német nyelvre.
honnan buzdult nagy örömét. Azért Velencében Tehát a Kártigám eredetijét már sohasem
Arlindónak jelentett titkos mondása végett is életedhez volt mégis mindenkor reménységem, ismerjük meg. Menander művéből is mind-
nem hallván a könyvedet a kezemhez adó em- össze két példány maradt fenn. Az egyiket
kérdezé őtet: és ki és honnan való volna? én,
Lipcsében őrzik, a másik – s ez igazi kuriózum
felelé a jövevény: Ibrahim Beglerbég, natóliai berektől semmit tetemidnek jegyeiről, ítéltem
– Sárospatakon található, Kazinczy Ferenc
basa voltam, most ... Erre azonnal örülve s azért, hogy a Keresztényeknek Istene gondodat hagyatékában maradt ránk.
csudálkozva, és egyszersmind kezét kiterjesztve viselte. De valamerre jártam, szemmel s füllel Kártigám, egy török leány, Buda visz-
közbeszólván Krisztina, tehát (úgymond) az én vigyáztam, mit hallanék felőled, és a Fő Méltó- szavételekor keresztény fogságba kerül. Ka-
édes Atyám? nem, felele az Ősz kevés mosolyo- ságú Jegyesedről, Tuszánói Sándor Hercegről. landok és megpróbáltatások sorozata után
dással: nem nemző, hanem nevelő Atyád vagyok Félendő balsorsomnak oka végett Natóliából Franciaországba, igen magas társadalmi
én. Azon egy a kötelességem, mondá erre a Velentzébe mint bátorságba költözkedvén, mi- körök oltalmába kerül, ahol Krisztina néven
Grófné, és megölelé őtet: Oh Egek! felkiáltván helyt itten értém vala jelenlétét Ő Hercegségé- kereszténnyé válik és a Tuszánói Herceg
mellette, mely váratlan eset ez! hogyhogy, és nek, megjelenék ugyan a háznál, de már későn, menyasszonya lesz. Esküvője előtt derül fény
nem szólhatván többé véle, hanem egy Arlindó származásának valódi körülményeire. Ezt
minémű változással kerekedett légyen ide? ma-
a részletet olvashatjátok rovatunkban. (A
gának elölbeszélleni kikérvén együtt. nevezetű Urral, ki nékem bátor rövid, de teljes
regény eredeti szövegét a mai nyelvi és he-
Kedves Kartigám! ha szabad még úgy szó- tudósítást adott mind azokról, mellyeket tudni lyesírási normákhoz közelítettük.)
lanom, válaszola az Öreg, szintén azért jöttem kivántam: feltéttem ott azonnal magamban, Kedves tanulók! A könyvek által közve-
ide, hogy mindent világosságra adjak. Tudjad hogy Tuszánóba is Ő Hercegségének udvar- tített többlettudás még sohasem ártott meg
azért, hogy nékem már egy esztendő óta vagyon lására, néhai nevezett Kartigám leányomnak senkinek! A világon csak egyetlen olyan eset
18 Jó Pajtás

tudósításom mind szerencsés, mind szeren- pedig látogatására elmenendek. Melyet annál ismert, amikor valakinek az olvasás bizonyos
csétlen sorsaidról, mellyeket tennen kezeddel ösztönösb várhatatlansággal bételjesítettem, értelemben az „agyára ment”. Ő Don Quijote,
könyvecskédbe írt gyászos verseidből szörnyű mennél tetésb szívbéli örömmel vigasztaltatom egy kalandregény hőse. Ezért azt mondom,
szomorúsággal olvastam, melyet a közép ma szerencsés, ép, és egészséges voltodon. Oh, gyerekek, olvasni nem szégyen! Sőt, a fordí-
hány ezer szívdobogásokkal sóhajtottam szeren- tottja igaz!
tengerre kiküldött egy natóliai hajó bizonyos
Jó olvasást kívánok!
kicsüggő szikláról újságnak okáért felkapván csédet Buda Várában hallatott megfogadtatásod
Bence Erika
Natóliába kezemhez hozott: elgondolhattam on- után! Krisztina ilyen halandóságú szeretetét
nan szerencséidet és szerencsétlenségeidet, de Ibrahimnak nagy háládatossággal megköszönte,
kérvén tovább, hogy miképpen esett neveltetése hozzája menék, és megese rajta a szívem; mely
alá, tudósítaná bővebben. Ugyanez az a cikkely,
melyet meg akarok jelentetni, felelé Ibrahim,
könyörületességem, látván szép és iú szemé-
lyét, és hallván, mely vitéznek felesége, és kinek Anita és Máté
kap jutalmat
értsed tehát, hogy én elsőbben több eszten- születménye lett lenne, felette nagyobbodék:
dőkig Budai Basa voltam; mely tisztségemnek elég, én oltalmom alá vettem, figyelmes gond-
folytatásában a hatalmaskodó török haddal ját viseltetvén, és minden legkissebb vakmerő
számtalan csatákban és bajnoki viadalmokban, illetéstől is megőrizvén: úgy gondolkodván, hogy A doroszlói tanulók annyi levelet írtak
mezőkön és Várbéli ostromlásokon a magyarok terhének elhozása után feleségemmé tehetem. nekem, hogy némelyikük – így Szitás
ellen nagy vérontásokat vittem véghez. Esmé- Én Újvárról azonnal a Nagy Szultántól Natoliai Emma vagy Hegedűs Tímea – esetében
rem én azoknak termékeny országát, és erös Basaságnak általvételére küldettem, ahova már nem is azt követem, hogy mit olvastak
szíveket., megfordulván a török hatalom alá Anyádat is magammal elvittem, ottan a felesé- el és mi ihlette meg őket a rovatunkban kö-
hódoltatott sok megyéikben, és számtalan al- geim házába első helyet, és különös szolgálatot zölt szövegek közül, hogy melyik kérdésre
kalmatosságokban tapasztalván serény, okos és néki rendelvén. Eljövén szülésének üdeje, kettőt válaszoltak, hanem azt, hogy még melyikre
bátor harcolásikat. Hosszú volna itt az anélkül is hozott e világra, először Akmetet, a bátyádat, az nem. S ilyenből nagyon kevés akad. Emma
többkötetes könyvekben olvashatandó különb- után két óra múlva tégedet. De oh, fájdalom! mi- kiderítette, hogy az ÉS MÉGIS MOZOG A
féle üdőkben történt fortélyos viaskodásukat. nekutána titeket szerencsésen világra hozott, ő FÖLD szállóige Gallilei „állítólagos kijelen-
Újvárnak, annak a győzhetetlen erősségnek, és szerencsétlen szörnyű fájdalmit másnap halálával tése az inkvizíció ítélete után”. De a tároga-
Ausztria és Morvaországok kulcsának vitatásáról végzette. Itten újra könyvbe lábbodtanak Kriszti- tóról is kiderítette, hogy milyen hangszer.
egyedül tészek említést, ahonnan te a fogantatá- nának szemei, szívének hertelen érzékenységétől Tímea is a sokadik levelét írta nekünk.
sodat, annak környékéről pedig G*** Anyád után megbírattatván. De Ibrahim egymás után tovább Szép összeállítást küldött a tárogató rövid
veszed nemzetségednek jeles eredetét. Az Atyád folytatta beszédét; ha Újvárban (úgymond) történetéről, lexikonokban és az interneten
régenten nagy Uraságú U*** üdőnek forgásával megesett rajta a szívem, majd egészen elfojtatott is tallózott. S a Gyöngyhalászban közölt mai
sok nevekre elágazott nemnek vére, azon várnak akkor a keserűségtől, midőn végső pihenésében modern irodalmat is átélték, értelmezték.
egy szegletes bástyájának gondvislője lévén, oly magzatit emberségemre és szakállomra bízta. Én Lányok, már most elmondhatjátok ma-
különös és szerencsés védelmezéssel tartotta szokásomon kívül megkönyveztem őtet, kétség gatokról, hogy valamelyest tájékozódtok
magát (melynek magam, mint egyik vezére a nélkül ezen felindulásomon már akkor a követ- a mai modern irodalomban. Hát még ha
török hadnak, jelenlevő bizonysága voltam), kezendő változásomnak előre való jegye lévén. továbbra is rendszeresen olvastok!
hogy akár minémű ellene való agyarkodásokat Titeket azért gyermekimnek neve alatt gondos Ugyancsak Doroszlóról jelentkezett
semmivé tévén, a próbálkodó ostromlókat szívvel és szeretettel, mint ama török szülötteket Ristić Anita, akiben Lovas Ildikó Kijárat az
szerencsésen és nagy vesztekkel mind addig felneveltelek, és én titeket gyermekimnek, ti Adriára című regényének részlete ébresztett
visszaűzte, hajtotta, míglen egy felette szoros al- engemet Atyátoknak, magatokat pedig születé- gondolatokat. „Én vegyes házasságból szár-
kalmatosságban, mely jelenlétét főképpen meg- setekre, neveltetésetekre, nyelvetekre, hitetekre, mazom. Egyelőre magyar iskolába járok,
kívánta, szóval, példával biztatván védelmező és szokásotokra nézve nem egyebeknek, hanem mindkét kultúrával tartom a kapcsolatot.
népét, mellyén átlövetett, elese. Itt Krisztinának törököknek tartottátok, és nem tudván semmit Sokszor elgondolkodtam azon, hogy milyen
szíve hirtelen fájdalomtól majdnem elnyomat- a lött dolgokról, másnak nem is tarthattátok: az egyik népcsoport és milyen a másik.
tatott; de Ibrahimnak biztató vigasztalásával részemről úgy elmélkedvén akkor magamban, Sokszor elgondolkodom azon is, hova
felélesztetvén csak könyveinek eleredett árjával hogy Akmet, ha Attyára ütend, még jeles török tartozom.”
tisztelte Nemzőjének megértett halálát. Ekkép- vitézzé, te ha Anyádra, szépséges töröknévé Martonosi Máté Kisoroszról Tari István
pen tehát (folytatá tovább beszédét az Öreg) lehettek. Melyekre való jeleket bennetek mind verseit vizsgálta meg és úgy gondolta, az
azon dicsőségnek ágyába fekve Atyád, melyet kicsinységtekben, mind zsengére kelő voltotok- Ablakomban, a Töklámpás és az Egy kert c.
vérének tulajdon vitéz cslekedeteivel magának ban nagy vigasztalással tapasztaltam. Feltámad- versek a Darazsakkal barátkozom, a Balkáni
régtől fogva készített. Megérzék a várbeliek ván újra nagyobb készülettel a magyarországi tárlat, a Mint a karácsonyfa és a Kiadó a ke-
is csakhamar, mit vesztettek légyen Atyádban, hadak, és én újoslag Natoliából is egy tábornak resztút c. versek pedig a másik, a Kiadó a ke-
mert az utánna következett puskaporos torony- kormányozására kiköltöznöm a Nagy Szultántól resztút című kötetből származnak. Csak egy
nak szerencsétlen fellobbanására mindenféle parancsoltatván, sokáig tusakodtam magamban, inverzióra van szükség. Az Egy kert és a Mint
szükségtől és fogyatkozásoktól szorongattatván, mint tennék legjobban veletek, és azt végeztem, a karácsonyfa helyét kell megcserélni és he-
már a szokott pontomok alatt hagyandó szabad hogy viszlek benneteket, Akmetet a táborom- lyes a megoldás. Köszönöm a munkátokat.
kiköltözések, és a várnak feladása végett alkura nál alkalmaztatom, Kártigámot Budára, egy Még sok élményteli olvasást kívánok!
lépni kételenítettek. Mely szerént a vár népe kellemetes, és meggyőzhetetlen erősségbe Ristić Anitát és Martonosi Mátét a Jó Paj-
minden dicsőséges jegyekkel kiköltözött, és a küldenem, ahonnan győzedelmesen végzendő tás szerkesztősége jutalomban részesíti.
törökség a várat elfoglalta. Az Anyád akkoron háborúnak végével ismét magamhoz vehetem,
első terhében Atyádért iszonyúan megszomo- és Natoliába vihetem. De mind az én, mind az
rodván, másképp is tikkasztó bágyadsággal egész törökségnek szerencsecsillaga mindőn
lévén, annyira lebetegedett, hogy megéledésé- akkor hatalmasságának több birodalmokra Hibajavító
nek reménysége kétségbe tétetett, és nem lévén való kiterjesztését bizonyosnak tartotta, legott
Tudhattam volna! Ha nem jelölöm
19 Jó Pajtás

ott üdő a várakozásra és gyámolításra, mivel béhomályosodván, más részről pedig felkelvén a
meg, hogy Böndör Pál versének címében
semmi életbeli jeleket nem adna, hóltképpen keresztényeknek örvendetes fények, mi szörnyű
Berzsenyi neve Ber’senyiként szerepel, a
elhagyattatott. Az alatt bágyadságiból ma- veszedelmekkel, csatákkal megtiprottatván, a
szerkesztőségben kötelességszerűen kija-
gához térvén, kezdett elevenülni, amidőn mi rákokkal kételenítettünk lépegetni. Mely zűr-
vítják, gondolván elírásról van szó. Pedig
gyözedelmi kiáltásokkal a Várba szállottunk. zavarban mind Vároknak, mind ütközeteknek
ez a költői szabadság esete. A szerző és az
Nékem éppen annál a háznál lött kvártélyom, (amint ezek már tudtodra lehetnek) elvesztésével
olvasók elnézését kérem.
melyben Anyád fekszik vala: így híremmé tőletek is megváltam, és megszerzett békesség
b. e.
jövén egy ott nyavalyáskodó személynek volta, után Natoliába visszaköltözködtem.
ACDSee 9 Photo Manager
A
nnak ellenére, hogy Dunát lehetne rekeszteni a hónapról szültek, függetlenül attól, hogy melyik mappában találhatók. De az
hónapra frissülő, egyre nagyobb tudású, ingyenes képné- EXIF-adatok közül nemcsak a készítés dátuma, hanem a szintén új
zegető programokkal, továbbra is töretlen népszerűségnek automatikus kategóriák (Auto Categories) alatt található többi adat
örvend az ACD Systems zászlóshajója, a fizetős ACDSee, amelynek alapján is szűrhetünk. Így például kereshetünk záridő, rekesz, ISO,
nemrégiben jelent meg a legújabb verziója. fehéregyensúly, vakumód, fókusztávolság stb. szerint is.
Felvéve a szintén komoly rajongótáborokkal büszkélkedő kon-
kurensek által elébe dobott kesztyűt, a kanadai ACD Systems is a
korábbinál sokkal gyakrabban adja ki az ACDSee újabb és újabb
változatait. A tavaly nyár végi nagy fényképezőgép-„boomra” re-
agálva, alig pár hónappal az ACDSee 8 megjelenése után letölthe-
tővé tették a 8.1-es verziót, amely (a kisebb foltozgatások mellett)
elsősorban az új gépek RAW formátumaival bővítette a program
ismeretét. Nem sokkal később követte ezt az elsősorban (fél)profi
fotósoknak szánt ACDSee Pro, amely nemcsak megjeleníteni, de
feldolgozni is tudta a RAW-képeket, volt már benne színmenedzser
és néhány komolyabb szerkesztési funkció is.
Az ACDSee egyik fő szlogenje mindig is az volt, hogy az ő prog-
ramjuk képes a leggyorsabban megjeleníteni a képeket. Ez igaz is
volt – ha leszámítottuk a program betöltődésének idejét! Ezen pró-

Miután a keresések eredménye több tucat vagy akár több száz


fotó is lehet, jól jöhet az a két új eszköz, amellyel ezt a sok-sok
fényképet szűrni tudjuk az általunk hozzájuk rendelt címkék és osz-
tályzatok alapján, vagy csoportosíthatjuk például a fényképezőgép
típusa, a fotós neve, a készítés éve, hónapja, napja, fájltípus, -méret
vagy kulcsszavak szerint.
A különféle valódi és virtuális mappák mellett úgynevezett sze-
mélyes mappákat (Private Folders) is létrehozhatunk, amelyekhez
csak külön jelszóval férhetünk hozzá.

báltak meg segíteni némi csalással az új verzióban. A QuickView-ra


keresztelt nézet ugyanis nem más, mint egy kicsi, minimális funk-
cionalitású képnézegető program – ez néhány évvel ezelőtt még
maga az ACDSee volt –, amely tényleg pillanatok alatt a monitorra
varázsolja a képet, ha arra duplán rákattintunk az Intézőben vagy
az azt helyettesítő programban, vagy ha kiválasztunk egy e-mail
csatolmányként érkezett képi állományt. Az ACDSee pedig akkor
fog elindulni a maga kis komótos módján, ha megnyomjuk a Photo
Manager vagy a Full Viewer gombot, esetleg duplán kattintunk a
megjelenített képre.
Viszonylag kevesen veszik a fáradságot, hogy a fényképezőgép-
ről letöltött fotókat szépen időrendbe vagy téma szerint mappákba
rendezgessék, márpedig így előbb-utóbb igen nehéz egy-egy képet Az ACDSee 9 két új szerkesztőfunkcióval is bővült, ezek
20 Jó Pajtás

gyorsan megtalálni. Éppen ezért lehet nagyon hasznos az ACDSee a Pro változatból kerültek át, kicsit „egyszerűsítve”. Az egyik
9 naptár palettájának új, eseménynézet (Events View) nevű módja, az egykattintásos pirosszem-eltávolító, amelyből kimaradt a
amely csak azokat a napokat jeleníti meg egy függőleges időcsíkon, szemszínválasztás lehetősége; a másik pedig az elsősorban a túl-
amelyeken felvételeket készítettünk (ezt a fotók EXIF-adataiból de- vagy alulexponált képek javítására szolgáló Árnyékok/Csúcsfények
ríti ki). Minden ilyen naphoz rövid megjegyzést és egy bélyegképet (Shadow/Highlight) szűrő, amelyből kihagyták a hisztogramot, és
rendelhetünk, míg a csíkra kattintva a böngészőablakban értelem- erősen korlátozták a megadható paraméterek számát is.
szerűen azokat a képeket fogjuk látni, amelyek azon a napon ké-
Ciprusi mozaik
– télen
A nap velünk van.
Melenget, mellénk áll,
F
amagusta felé indulunk, Agia Napa a össze, de abban minden benne van. Aztán férfi-
célpont. Valaha kis halászfalu volt, most ak váltják őket. Egyikük középen, a többiek kö- kísér is, szeret minket
divatos üdülőváros. A part több kilométer rülötte guggolnak vagy fél térdre ereszkednek. végig a háromnapos téli
hosszú aranyhomokja valóban aranyat ért a sze- Kezük tapsra mozdul. Aztán másikuk kerül a kör
rencséseknek, akiknek itt volt földjük. közepére. ciprusi kirándulásunk
Agia Napa nyaranta a fiatalok kedvenc – Rebetiko – mondja helyi idegenvezetőnk. során. Égszínkék az ég,
üdülő- és szórakozóhelye. A diszkók este ti- – Férfitánc, még abból az időből, amikor a görö-
zenegykor nyitnak, hajnalban zárnak. Az itteni gök barlangokba menekültek a törökök elől. Ha a
még csak kilenc óra,
Waterworldnál állítólag nincs különb csúszda- veszély ideiglenesen elmúlt, előbújtak, tagjaikat a parton egyre-másra
birodalom Európában. Az Adrenalinpark neve a napon megtornáztatták, először görnyedtek, nyílnak a napernyők,
pedig önmagáért beszél. Nos, így, idényen majd mindinkább kiegyenesedtek. Nézzétek
kívül inkább a csönd és nyugalom jellemző. A csak, a tánc is erről mesél…
a napozóágyakon
homokozó vödröket, frottírtörülközőket már Nem fáradnak a zenészek. Később szirtakira törülközők, a
októberben fölváltották a téli dekorációk az üz- váltanak, férfiak-nők összefogódzva, kört for- törülközőkön emberek,
málva lejtik, visszafogottan, majd mind
vehemensebben. Éjjel egykor már fürdőruhában. Kicsit
asztalokon, székeken is táncolnak. Élet- később már meg is
öröm, vegytiszta, irigylésre méltó. mártózik a merészebbje.
Másnap még Larnakában meg-
nézzük a gyönyörű ikonosztázt a Szent
Pétra tou Romiou. Terasz, szédületes kilátás-
Lázár-templomban (VI. Leó bizánci
sal a híres sziklára, ahol a legenda szerint Aph-
császár alapította a 9. században),
rodité kiemelkedett a habokból – ennek talán a
és sosem látott gyümölcsöket kós-
legszebb ábrázolása Boticelli: Vénusz születése
tolunk a kőhajításra lévő piacon.
c. festménye (a római mitológia Aphroditét
Vénusznak nevezte). A mostani képeken, a
mai kor divatjának megfelelve, mellben kicsit
erősebbnek ábrázolják, csípőben meg mintha
kevesebbet mutatna…
letek kirakataiban és polcain. Béke lengi Három vállalkozó kedvű csoportbéli lány
be a velencei uralom alatt épült kolostor be is úszik, hogy a híres sziklát megkerülje. Ha
kertjét, kerengőjét. A kikötőbe már visz- igaz, ettől szépek lesznek és boldogok. Rejtély,
szatértek hajnali útjukról a halászbárkák. miért szeretnének még ennél is szebbek lenni.
Egyetlen elárvult napernyő vet árnyékot A boldogságot pedig – rajtam ne múljon sem-
a fövenyre.
Este Larnakában az Odos Seferi ta-
vernában terítenek a csoportunknak. Jó
ötlet. Semmi idegenforgalmi műfolklór.
Ide csak a helyiek járnak, már esznek-isznak a Aztán Limassolba menet letérünk az
hosszú asztaloknál, mire odaérünk. Mi is hamar autópályáról Tochniba, a kis hegyi
bekapcsolódunk: az elmaradhatatlan saláta az üdülőfaluba. Egyszerű, puritán há-
előétel, kis tálkákban padlizsánszósz, hummusz, zak, minden igényt kielégítő felszere-
tzatziki, meleg pita, majd megindul az ételára- léssel és panorámával a teraszokról.
dat, hosszan érkezik a meze – tíz-tizenöt féle étel, Lehet itt lovagolni, kerékpártúrát
finomságok végtelen sora. Parázson sült húsok: tenni, autóval mindössze tíz perc a
csirke, gida, bárány, malac, meg a csodafinom tenger. Megnézzük, hogyan sajtolják
21 Jó Pajtás

grillezett sajt… az olajbogyóból az olívaolajat, meg-


Szól a zene, három férfi és egy nő alkotja állunk pár percre egy citrusligetben
a zenekart: buzuki, baglama, gitár, szerelmes – nagy élmény! – citromot, manda-
dalok. Még üres középen a tánc helye. Majd rint szedni.
mi – szívből kívánom nekik. Meg azt is, hogy
egyszer csak már ott egy fiatal pár, hétköznapi Harmadnap irány Paphos. Megálló
egyszer ismét visszatérjenek erre a gyönyörű
„szerelésben”, farmerban, pulóverben. Gyönyö- Kourionban. Szépen restaurált görög-római
helyre…
rűen táncolnak, tartással, méltósággal. Kezük a színháza a 2. századból való. Nézőteréről a ten-
M. A.
másikat nem érinti, csak a szemük kapcsolódik gerre látni.
Talpalávaló
Mbarátjuk farmerját, a divattervezők elgondolkodtak rajta,
iután a lányok egyre nagyobb előszeretettel vették kölcsön

hogy talán nőknek is tervezhetnének férfias fazonú farmernadrá-


got. A gondolatot tett követte, és a legtöbb divatcég új terméket
dobott a piacra, férfifarmert nőknek. A nadrág üleprészét meg-
süllyesztették, csípőfazonra szabták, a szárát répa alakra, és a
cipzárt gombok helyettesítik. Ám nem ez az egyetlen új divathó-
bort, dögös nadrághoz különleges cipő illik. Egy sportcipőgyártó fotóit nyomják. Az ötlet tagadhatatlanul egyedi, bár talán kissé
cég az elvakult zenerajongók kedvéért új csukával rukkolt elő. ellentmondásos, tekintve, hogy tulajdonosuk így gyakorlatilag
Különlegességük abból áll, hogy talpukra a menő popcsapatok kedvencein lépdel…

A tetoválás eredete A magyar nevek


A z ősember bőre mindennapi élete során
gyakran megsérült. A sebekbe sokszor
került piszok, korom, és ezek a seb gyógyulása
divatja
Amaznak. Sok közülük helynevek formájában
után is megmaradtak. Ezt felfedezve, később z első magyar nevek a 9. századból szár-
már tudatosan törekedtek arra, hogy különböző
mintákat vigyenek be a bőrbe. Egyiptomban a maradt fenn, mert szokás volt a helységeket a tu-
Krisztus előtti 4. évezredből maradtak fenn olyan lajdonos, rendszerint az első tulajdonos nevéről
agyagfigurák, amelyeken festett, illetve beszúrt elnevezni. Ma helység-, valaha személynév volt
pontsoros díszítés található. Tetoválták magukat az Egyek, a Szend, a Szemere, a Keve, a Bátor,
a mezopotámiaiak, az asszírok, a spártaiak és a de még a Debrecen, a Karcag és a Szoboszló
görögök is. Legtöbbször mágikus jelentése volt
is. A nevekhez későbben fűzött -laka, -háza és
a jeleknek, vagy anyagi, társadalmi hovatartozást
fejezett ki. Ma az az elfogadott vélemény, hogy a hasonló utótagok jelezték, hogy a helység kinek
tetoválás legmagasabb szintjét a csendes-óceáni a birtoka, szálláshelye. Maradt ránk sok török,
szigetvilágban és Japánban érte el. besenyő, kun eredetű és magyar uraktól átvett
név, mint Ajtony, Tas, Tétény, Jutas vagy Üllő. De
maradtak fenn ősi finnugor tőből képzett nevek
is. A magyar lesz, lev igetőből, ami élőt, létet, éle-
„Nyelvészkedő” tet jelent, a 19. században alakult a Levente név.
A Lehel, a másik formájában Lél név alapszava:
patkányok lélek, lélegzik. Ősi az Árpád név, eredetileg mél-
tóságnév volt a Gyula. A gyula a későbbi nádor
A patkányok érzékelik az emberi
nyelvek ritmusának eltéréseit, s
ezzel meg tudják különböztetni egy- lönböztetni, de a visszafelé játszott
méltóság elődje volt. Méltóság volt a Kende is,
Vörösmarty újította fel. Török eredetű méltó-
mástól a holland és a japán nyelvet magnófelvétel esetében egyáltalán ságnév a Géza, amelyet Gesa formában írtak és
– jelentették be spanyol kutatók, akik nem tudtak különbséget tenni. gyésa lenne a helyes kiejtése. Régi magyar név a
a barcelonai Tudományos Parkban 64 Ez volt az első eset, hogy a nyelv- Bors, az Előd, a Farkas, a Botond, a Keve is. Finn-
kifejlett hím patkányon végeztek kísér- felismerés képességét kimutatták az ugor az Emese, amely az Emesü, azaz anya szóból
leteket. Azért alkalmazták a hollandot emberek és a főemlősök körén kívüli képződött a múlt században. Hunor és Magyar
és a japánt, mert a két nyelv erősen eltér élőlénynél. Az eredmény a kutatók sze- anyjának neve Eneh, ebből lett az Enikő.
szóhasználatában, ritmusban és szerke- rint arra utal, hogy a nyelv használatához
A 16. századig eltűntek a magyar nevek, de
zetben, és mert korábbi megfigyelések- szükséges képességek némelyike az állat-
világban jóval előbb kialakult, mint maga a múlt század nemzeti romantikus korában va-
ben szintén e két nyelvet tesztelték. Az
állatokat jutalmazással arra idomították, az emberi nyelv. A kutatók így értékelik lóságos divat lett belőlük. Az újszülöttek közül
22 Jó Pajtás

hogy vagy csak a holland, vagy csak a megfigyelésüket: a tanulmány segíthet sokan egykori magyar fejedelmek, királyok nevét
japán szövegre reagáljanak. megérteni, hogy az ember a beszédhez kapták, mint Árpád, Géza, Béla. Magyar neveket
A kísérletben a patkányok csak arra használt mely képességeit osztja meg adtak műveik szereplőinek az írók, és mert ilyen
a nyelvre reagáltak, amelynek felis- az állatokkal, melyek azok a képességek, nem volt elég, újakat alkottak. Sok régi, már el-
meréséért korában jutalmazták őket. amelyek kizárólag az embernél lelhetők torzult formában került használatba: Ellák, Attila
Az azonos hangon előadott holland fel, továbbá hogy milyen fejlődési előz- fiának neve helyesen kiejtve Ilek lenne, Jenő egy
és japán mondatokat meg tudták kü- ményei lehetnek a nyelvnek. honfoglaló magyar törzs neve.
Megmászták a Boszorkánykövet is
iskolát. Beszámoltak a falujukat övező vizek
szennyezettségéről, a helyi zöld területekről és
az iskolában folyó munkáról.
A Halászbástyán – Nagyon örültem, hogy a tanító néni kivá-
lasztott erre az útra – mondta Viktor. – Három
órát töltöttünk Budapesten. Felmentünk a

A
bácsföldvári iskola tanulói 1999 óta várba, a Halászbástyáról láthattuk a várost. A
rendszeresen részt vesznek a Magyar Parlament épülete csodálatos. Bementünk a
Környezetvédelmi Egyesület által Mátyás-templomba. Este nagyon fáradtan
szervezett iúsági környezetvédő csoportok értünk a Salgó Hotelba, ahol már a házigazdák
tapasztalatcseréjén. Megtiszteltetésnek szá- türelmetlenül vártak bennünket.
mít, hogy évről évre ott lehetünk ezen a – Másnap túrázni mentünk. Megismerked-
találkozón, ahova a Kárpát-medence minden tünk a környékkel – mesélte Lázi. – Felmentünk
részéről érkeznek csoportok. Ilyenkor az iú a Salgó várba, ahol egykor Petőfi Sándor is járt. Nyomkeresésre indul a csapat
környezetvédők (10–16 éves korosztály) beszá- Megmásztuk a mágikus erejű Boszorkánykövet
molnak munkájukról. is, és meghallgattuk a boszorkányokról szóló
Nagyon érdekes dolgokat lehet hallani a – Sok új barátot szereztem. Örülök, hogy
legendát. Távolból láthattuk a Somoskői várat,
növény- és állatvilágról, savas esőkről, sze- ott lehettem, és ha lesz még alkalom szívesen
amely Szlovákia területén van, és vízesésre
lektív hulladékgyűjtésről, természetjárásról. elmegyek! – tette hozzá Lázi.
hasonlító bazaltkőzetéről híres.
Sok hasznos ötletet lehet gyűjteni a további Az ilyen találkozóknak ez a célja. Megismer-
– Pénteken és szombaton beszámolók, és
munkához. ni egymás munkáját, új ötleteket gyűjteni a
játékos vetélkedők váltották egymást. Érdekes
Tavaly november végén Salgótarjánban munkához és barátkozni.
volt az állatnyomok keresése az erdőben. Leg-
tartották a találkozót. Szlancsik Lázár és Boros Bertalan Zsuzsanna
több vaddisznónyomot találtam! – dicsekedett
Viktor 4. c osztályos tanulók képviselték az Viktor.

Köszöntjük a 60. születésnapját ünneplő ADA


Jó Pajtás szerkesztőségét! Erőt, egészséget A Cseh Károly iskola 5. b osztálya vendégül látta Jakubovics Mar-
és kitartást kíván gitka nyugdíjas óvó nénit, aki saját készítésű bábokkal játszott, és
elmesélte a bábozás történetét. – Boros Noémi
a szabadkai Đuro Salaj iskola önképzőköre és A 6. c osztály félévkor 4, 54-es átlageredményt ért el. Az osztályban
Mulic Márta magyartanárnő. 17 kitűnő és 4 jeles tanuló lett. – Hodik Rita

DOROSZLÓ
Antal bácsi és a galambjai A Petőfi Sándor iskolában Klem Valéria tanítónő vezetésével mű-
ködik az énekkar. Hetente kétszer, szerdán és pénteken próbálnak.
A mikor megérkeztem, Antal bácsi az udvaron szemlélgetett valamit.
Az apró termetű, fehér hajú bácsi kíváncsi tekintettel nézett felénk.
Ahogy beljebb értem, akkor figyeltem fel, hogy milyen rend van a pici ud-
Minden iskolai ünnepségen fellépnek, sőt a falu kultúrotthonában is
szoktak szerepelni. Egy éve alsósokkal bővült az énekkar.
Az iskola felsősei a téli szünidőben sem tétlenkedtek. Történelem,
varon. A ház tetején egy galambtartót pillantottam meg tele galambbal. biológia, képzőművészeti, szerb és informatikai szakkörre járhattak.
– Hát te mi járatban vagy? – kérdezte Antal bácsi. Az összejöveteleket Dörner István, Benja Krisztina, Gajin Nataša, Mé-
– A galambjai és a hobbija érdekel. száros László és Mitrić Lídia vezették.
– Gyere, foglalj helyet! Az iskolában az idén is megszervezik a tanulók egynapos kirándu-
Leültünk egy fából készült hintaágyra, ahonnan egyenesen a ga- lásait. Az alsósok Kishegyesre, a felsősök pedig Óbecsére utazhatnak
lambokra láttunk. Vendéglátóm elmondta, hogy 80 postagalambja van, majd májusban.
és már gyerekkorában megszerette őket. Ismeri minden mozdulatukat. A magyar tagozatra járó harmadikosok és negyedikesek az idén is
Valójában olyanok számára, mintha családtagok lennének. Május elsejétől elutaznak a hegyekbe. A csoportot Hegedűs Erika tanítónő fogja ve-
versenyekre is jár velük. Hetente két-három alkalommal tréningezteti őket. zetni. Krupanjban lesznek március végétől április elejéig. A természet-
Rövidebb távokra viszi, majd kiengedi a galambokat. Elmondása szerint járással egybekötött tanítás hét napig tart majd. – Brindza Beatrix
előbb hazaérnek, mint ő. Hétvégeken pedig teherautókkal szállítják mesz-
szebb vidékekre, körülbelül 700–800 km-re, és várják őket haza. A verseny- SZABADKA
időszak augusztusig tart. Elmesélte, hogy nemcsak ő szereti a galambokat,
23 Jó Pajtás

Szépen szerepeltek a Đuro Salaj iskola tanulói a Nemes Nagy


de azok is viszonozzák szeretetét.
Ágnes Szavalóversenyen és Rajzpályázaton. Az alsósok rajzban je-
Egy galamb a lábunk elé repült. Antal bácsi magvakat dobott neki. So- leskedtek, Mulic Ágnes 8. d osztályos tanuló pedig a szavalóverseny
kat megtanultam ezekről a madarakról, az életmódjukról, a tehetségükről. harmadik helyezettje lett.
Végül távoztam, de megígértem Antal bácsinak, hogy még meglátogatom, Az iskolában megszervezték a hulladékgyűjtést. A tanulók alumíni-
mivel azt mondta tartogat még valami meglepetést a számomra. umdobozokat szedtek össze. Aki a legtöbbet gyűjtötte kis ajándékot
Faragó Vivien, 7. osztály kapott. Gyűjtés közben azt is megtanulták, hogy még a szemétre is
Kókai Imre iskola, Temerin vigyázni kell, hisz az is hasznos lehet. – Budincsevity Brigitta
Érzelmeink,
hangulataink gyakran
befolyásolják tettünket,

Mennyire vagy sőt a világhoz való


hozzáállásunkat is.
Az érzelmi nyitottság

nyitott a világra? megkönnyíti a


helyzetünket. Ha
kíváncsi vagy arra,
mennyire vagy
1. Félreteszed a munkát, félbehagysz egy feladatot, ha
már semmi kedved hozzá? képes uralkodni a
a) Igen, ha már nagyon unalmassá vált. (5 ) hangulatodon, akkor
b) Ez számomra lehetetlenség. ( 1 )
c) Sűrű lelkiismeret-furdalások közepette, talán. ( 3 )
őszintén válaszolj az
alábbi kérdésekre és
2. Melyik szín áll hozzád a legközelebb? megtudod!
a) Erőteljes kontrasztok, a világos színek. ( 3 )
b) Lágy, meleg színek. ( 5 )
c) A színek nem sokat mondanak nekem. ( 1 )

3. Nem érzed jól magad, érzelmi hullámvölgybe kerültél.


Hogyan viseled?
Értékelés
a) Az a kívánságod, hogy „ bárcsak segítene rajtam valaki”. ( 3 ) 7 és 11 pont között
b) Erősen akarom, hogy ebből a negatív állapotból kikerüljek. ( 1 ) Erős ellenőrzés alatt tartod magad, s nagyra becsülöd a tar-
c) Tépelődőm, és erős részvétet érzek saját magam iránt. ( 5 ) tózkodást és az önuralmat. A hangulathullámzást viszont
lebecsülöd, gyengeségnek, szeszélynek érzed. Csak ritka
4. Szívesen fejezed ki érzelmeid levélben, kivételként érzel megértést, legyen szó önmagadról vagy
naplójegyzetekben, írásban? másokról. Kétkedve tekintesz az érzelmi kitörések jogosult-
a) Nem, soha. ( 1 ) ságára – lelki életed bezár az efféle megrázkódtatások előtt.
Csak igen szélsőséges esetben fogadod el a hangulatok
b) Igen, könnyen engedek a betűk csábításának. ( 5 )
hatását. Érdemes volna kissé tanulékonyabbnak lenned.
c) Csak akkor tenném ezt meg, ha nagyon alapos okom lenne rá. ( 3 ) Próbáld meg elfogadni, hogy az érzelmek igenis erősen
meghatározhatják a mindennapi életet.
5. Az imént még a legjobb hangulatban voltál, de hirtelen
úgy érzed, ásíthatnékod van vagy messzire kellene 12 és 27 pont között
szaladnod. Vajon mi lehet ennek az oka? Tőled nem idegen a szeszélyesség sem, sőt néha még függő-
a) Valakinek sikerült nagyon elrontania a kedvemet. ( 3 ) ségbe is kerülhetsz az érzelmi hullámzásoktól. Ám a legfon-
b) Nos, ennek igen sok oka lehet. ( 5 ) tosabbnak azt tartod, hogy a pozitívumokra figyelj és nagy
c) Ilyesmit teljességgel elképzelhetetlennek tartok. ( 1 ) ívben el tudd kerülni a negatív helyzeteket. Néha meg is elő-
zöd őket. Te vagy a magad legjobb barátja, kiegyensúlyozott
6. Szoktál otthon gyertyafény mellett üldögélni? az érzelmi világod. Képes vagy tanulni a tapasztalatokból és
a) Igen, ha nem zavarja meg az éppen végzett feladatomat. ( 3 ) hajlandó vagy új lappal indulni – akár még ma, nem várva
b) Gyakran, különösen, ha magányosnak érzem magamat. ( 5 ) a holnapra.
c) Nem, ez túlságosan érzelgős helyzet lenne számomra. ( 1 )
28 és 35 pont között
Kifejezetten romantikus, nagyon érzékeny lélek vagy. Talán
7. Érzelgős filmet nézel a moziban. A melletted ülő lány
művészi képességek is szunnyadnak benned, ösztönösen
végig sírja a szerelmi történetet. Hogyan viselkedsz? keresed az érzelmi-hangulati élményeket, mert úgy érzed,
a) Legszívesebben én is ugyanazt tenném, mint ő, ha nem általuk lelkivilágod gazdagodik. Ha intenzíven átéled az
szégyellném a sírást. ( 3 ) érzelmeid, indulataid, bizony szenvedsz a keletkező feszült-
b) Naivnak ítélném meg a magatartását. ( 1 ) ségektől. Ezért megfontolandó, mennyire intenzíven öntöd
c) Sehogyan sem reagálnék rá. Hiszen a saját erős szavakba, mozdulatokba a hangulatod hullámzásait.
24 Jó Pajtás

meghatódottságomban észre sem venném a szomszédomat. Próbáld meg ésszerűbben felhasználni és saját hasznodra
(5 ) fordítani azt az óriási érzelmi energiát, amivel rendelkezel.
Ha kicsit is visszafognád erőteljes érzelmi megnyilvánulá-
said, ez nagymértékben elősegítené, hogy megreformáld
az életmódot, illetve hasznos információkat szerezhetnél a
környezetedről.
Válaszol: Bori Mária pszichológus

„Kedves Bizalmas sorok! Válasz:


Rendszeresen olvasom a Jó Pajtást, és a Bizalmas Kedves Amor!
sorok is a kedvenceim közé tartozik. Az az igazság, Nagyon rossz és megalázó dolog azt hallani, hogy letagadják a velünk
hogy azért nem gondoltam volna, hogy egyszer való viszonyt. Nagyon sok fájdalmas érzés jelentkezik ilyenkor minden-
én is a levélírók közé kerülök. Az én gondom az kiben. Biztos, hogy ezzel a fiúval már nem lehet a régi a viszonyod, hisz
anyukám. Több okból is. Először is a barátnőim fájdalmat okozott, és te is másként látod már őt. Én várnék még egy kicsit,
közül csak nekem kell este tízkor otthon lennem, és elhíresztelném, hogy én is egyedül vagyok. Ha ennek híre megy, akkor
a többieket a szüleik 11-ig engedik. Nem tudom, lépjél ki a fiú életéből. Addig is, a barátnőiddel és a kortársaiddal barátkoz-
hogyan magyarázzam meg anyunak, hogy ez na- zál, szórakozzál. Közben ne feledkezz meg a tanulásról és az iskolai felada-
gyon rövid idő a szórakozásra, barátkozásra, a fiúkkal tokról sem, mert az idő repül, és nagyon gyorsan itt lesz a húsvét, utána
való ismerkedésre. Amikor a legérdekesebb és a legjobb pedig a június és a tanév vége.
a hangulat, nekem ott kell hagynom a társaságot. Nem tudom megér-
tetni vele, hogy én már nem vagyok kisgyerek, már 14 éves vagyok! A
másik problémám is az anyukámmal kapcsolatos. Van néhány kedvenc
együttesem, pl. a Tokio Hotel is, a számaikat egész nap hallgatnám, ha „Kedves Bori Mária!
lehetne! Anyukám viszont utálja őket. Lépten-nyomon bejön hozzám Én egy 13 éves lány vagyok. Egy fiúval kipróbál-
és kikapcsolja a CD-lejátszót. Azt szokta mondani, hogy nem is tudja, tam a nyelves puszit, azért, hogy megtudjam
hogyan lehet ilyen számokat hallgatni, hallgassak olyan zenét, amit ő is milyen is, és nekem ez undorító! Nem tudom,
kedvel. Ilyenkor mindig összeveszünk. mit eszik ezen mindenki?!
Miért keseríti az életemet? Csak azt ne mondjad, hogy beszélgessek vele
erről, mert vele beszélgetni nem lehet! Kiss 13”
Kérlek, segíts, mit tegyek?
Help”
Válasz:
Válasz: Sajnos te is megtapasztaltad a saját bőrödön, hogy nem kell siettetni
Kedves Help! a dolgokat!
Ha tetszik, ha nem mégis azt kell mondanom, hogy beszélgessél Hagyni kell, hogy akkor történjenek meg, amikor felkészültünk rá lel-
minderről anyukáddal. De előtte tegyél meg néhány érett lépést, amivel kileg és testileg is. Most számodra valami, ami szép és felemelő, undorító
bebizonyíthatod neki, hogy tényleg nem vagy kisgyerek. A gyakorlatban lett. És azt is megtapasztaltad, hogy meg kell válogatni, hogy kivel fogunk
mutasd meg neki az érettségedet és azt, hogy megbízhat benned minden ilyen intim kapcsolatot teremteni. Egészen más lett volna az élményed, ha
szempontból. Első lépésed az legyen, hogy gyűjtsd a zsebpénzedet és ve- egy olyan fiúval történik meg az első csók, akibe szerelmes vagy: amikor
gyél magadnak egy jó fülhallgatót, amivel csak te hallgathatod a kedvenc a tested és a lelked is felkészült, hogy közelebb kerüljél a másikhoz. A jö-
zenédet, nem zavarva a családod többi tagjának ízlését és dobhártyáját. Te vőben pedig legyél türelmes magaddal és várd ki, hogy igazán szerelmes
hallgatod a te zenédet, anyu pedig a saját kedvenceit. Beszéld meg apuval, legyél, és akkor jöjjön a csók! Meglátod, akkor te is úgy odaleszel a csóko-
hogy anyunak meglepetésként ajándékozzatok egy CD-lejátszót és mellé lódzásért, mint az emberiség többi része.
a kedvenc számaiból egy válogatást. Ne hagyjátok ki a megfelelő fülhall-
gatót sem! Hogy kiengeszteld és anyu kedvében járj, hébe-hóba hallgassd „Kedves Bizalmas!
azokat a dalokat, amelyeket anya kedvel. Sőt, még táncolhattok is egyet. Én egy majdnem 15 éves lány vagyok, és na-
Ami pedig az esti szórakozást illeti, részben anyunak van igaza. Az ilyen gyon boldogtalan! Sétálni voltam a városban a
idős tiniknek nem tanácsos éjszaka sokáig szórakozni. Gondold át, mennyi legjobb barátnőmmel, amikor azt láttam, hogy a
időre van szükséged, hogy egy esti buli után elaludjál. Föl vagy dobódva, fiúm egy másik lánnyal csókolódzik. Azt gondol-
pezseg benned az élet és tetterő. Ki bír olyankor elaludni?! Ugyanakkor, tam megőrülök! Sokkott kaptam! Sírva szalad-
ha másnap reggel iskolába kell menned, alig bírsz felkelni az ágyból, tam haza. Amikor ezután fölhívtam, azt mondta,
fáradt, kialvatlan vagy. Az órákon nem tudsz odafigyelni, lépten-nyomon hogy neki ez a csók semmit sem jelentett, és hogy
elkalandoznak a gondolataid, elbóbiskolsz, nem emlékezel az órán el- nem érti, ez engem miért bánt. Kérlek segíts, mit te-
hangzottakra stb., stb., stb. Ezt pedig a tanárok nem szívesen látják. Ezért gyek? Nagyon boldogtalanul érzem magam. Félek,
kezdetnek hétvégeken próbáld meg anyutól megkapni először is a plusz hogy ez máskor is meg fog történni.
30 percet. Ha akkor időben hazaérsz, nem késel, és a szüleid látják, hogy Szandra”
Válasz:
megbízhatnak benned, néhány hónap múlva tárgyalásokat folytathatsz
Kedves Szandra!
a további hosszabbításokról. Persze igyekezz az iskolai eredményekkel is
Úgy látszik, egy éretlen fiúval hozott össze a sors, aki sajnos, téged nem
kiérdemelni a hosszabb kimenőket.
szeret úgy, ahogyan kellene, és ahogyan neked jólesne. Ha fontos volnál
neki, akkor nem próbálkozna más lányokkal is. Hol vannak az ő érzelmei
irántad? Az, hogy te mit érzel, őt hidegen hagyja.
„Kedves Bori Mária!
Az éretlenségének a bizonyítéka az is, hogy nem érti meg másoknak az
Nagy gondban vagyok és nagyon boldogtalan! A
érzelmeit, és az ilyen cikis, fájdalmas helyzetet, mint amilyenben te voltál.
fiú, akivel nyár óta járok, egy csajnak azt mond-
25 Jó Pajtás

Ne hidd neki, hogy nem fontosak a tettek és az érzelmek! Akkor fogja


ta, hogy nem jár senkivel sem. Én nem merem
csak majd igazán megérteni az ilyen és hasonló helyzeteket, ha az a lány,
megkérdezni tőle, hogy ezt hogyan gondolta.
aki számára nagyon fontos lesz, akibe nagyon szerelmes lesz, ugyanezt
De nagyon rosszul esett a dolog! Nem tudom,
megteszi vele. Te pedig minél előbb adjál túl ezen a fiún! Nem érdemli
szakítsak-e vele, vagy tegyek úgy, mintha sem-
meg, hogy az érzelmeidet, idődet és energiádat rá pazaroljad! Hidd el,
mit se tudnék?! Kérem, segítsen!
nagyon sok kedves és szimpatikus sráccal lesz még dolgod a jövőben, akik
megdobogtatják majd a szívedet, akik komolyan veszik és megértik az
Amor”
emberi érzelmeket, sőt meg tudják becsülni a szerelmet.
A szivárványszínű halacska
E
gy délszaki szigeten, ahol fehér virág-
füzérek himbálóznak a fákon, ahol az
éjszakák éppen olyan hosszúak és
melegek, mint a nappalok, hét nővér, hét
árva kislány kunyhót épített magának.
Amióta a szüleik meghaltak, a legidő-
sebb parancsolt, a többiek meg szót fogad-
tak neki: az egyik kitakarította a házat, a má-
sik vízért ment a kútra, a harmadik főzött,
a negyedik ruhát szőtt, az ötödik a kertet
művelte, a legkisebbet pedig elküldték az
erdőbe tűzifáért.
Egy reggel, amikor hazafelé igyekezett,
gondolt egyet, letette a rőzsét a partra, és
beugrott a vízbe. Hirtelen egy halat pillan-
tott meg: színesen pompáztak a pikkelyei.
– De jó is volna, ha ez a hal a barátságába
fogadna! – sóhajtott a kislány.
Ügyesen megfogta a halat, elszaladt vele Másnap reggel Dzsülüng-Dzsülüng kis is indultak, de a legkisebbnek annyi dolga
egy barlangig, amelyen egész kis tavat vájt barátnője mindhiába hívta a halat. Szomo- volt, hogy nem tudott velük menni.
a vízesés, és beledobta a halat, amelynek a rúan baktatott haza, behúzódott az egyik A király kedvesen kérdezgette a hat
Dzsülüng-Dzsülüng nevet adta. sarokba, és a tűz mellett elaludt. Álmában testvért, de mivel azt se tudták, hogy ez a
Mire hazaért, már kész volt a vacsora. a tűz megsúgta neki, mi történt. A kislány fa egyáltalán létezik, nemigen tudtak mit
A legidősebb nővér mindenkinek adott a felemelte a tűzhely kőlapját, kivette a ha- válaszolni.
rizsből. A kislány csak a felét ette meg az muból a Dzsülüng-Dzsülüng szálkáit, a tó- A király nem hagyta annyiba a dolgot:
adagjának, és amikor a többiek épp mással hoz vitte, és ott eltemette. Közben énekelt, – Ez a kisfiú azt mondta, heten vagytok,
voltak elfoglalva, szaladt a tóhoz, ahol a ha- hogy a szálkákból fa sarjadjon, olyan nagy, de én csak hat lányt látok.
lacska már várt rá. hogy egy messzi szigetre hulljanak a levelei, – A legkisebb húgunk otthon maradt,
– Látod, nem felejtettelek el, Dzsülüng- ahol egy király majd megtalálja őket. nagy álomszuszék az istenadta, csak arra jó,
Dzsülüng – kiáltotta a kislány, és egyenként Azontúl mindennap elment, öntözte a hogy rőzsét gyűjtsön az erdőben – válaszol-
belepotyogtatta a rizsszemeket a vízbe. csodálatos fát, amely Dzsülüng-Dzsülüng ták kórusban a nővérek.
Dzsülüng-Dzsülüng pedig mind bekapta, szálkáiból nőtt ki, és a törzse erős volt, leve-
– Szeretnék vele szót váltani – mondta
mert még sohasem evett ilyen finomat. lei selymesek, virágai színaranyból, gyümöl-
a király.
– Holnap újra eljövök – mondta a kislány csei gyémántból valók.
Elmenesztette egyik szolgáját a lányért,
Egy este a szellő leszakított egy levelet a
búcsúzóul. és amikor odavezették a színe elé, a fa,
fáról, felkapta, és átröpítette a tenger felett,
A kislány egy szót sem szólt testvéreinek mintegy üdvözlésül, földig hajolt előtte. A
épp egy hatalmas király lába elé, aki kijelen-
a szivárványszínű halacskáról, és minden- kislány akkor leszakított róla néhány levelet
tette, nem lesz addig nyugovása, amíg ki
nap megosztotta vele a rizsadagját. A hal meg gyümölcsöt, és a királynak adta.
nem deríti, honnét került a birodalmába.
meghízott, a kislány viszont szemlátomást A király nem akart hinni a szemének.
Elért a szigetre, amelyen a csodálatos
lefogyott, és úgy érezte, napról napra ne- fa állt, de senki sem tudta megmondani, – Akinek ekkora a hatalma – kiáltott fel
hezebb a rőzse, amelyet haza kellett vinnie. miféle fa az. –, megérdemli, hogy a legnagyobb király
Végül a testvérei is észrevették, milyen so- A király és a kísérete már épp indulni ké- felesége legyen!
vány, sápadt és gyönge. Magával vitte a lányt a szigetére, és nagy-
26 Jó Pajtás

szült, amikor egy kisfiú egy házra mutatott:


Egyikük megleste, amint a kislány a tó- – Talán attól a hét nővértől, akik abban a nagy boldogságban éltek. A nővérek pedig
parton beszórta a fél rizsadagját a vízbe. kunyhóban élnek, megtudod. életük végéig a kunyhóban maradtak.
A legidősebb, amikor a húga éppen nem – Eredj, hívd ide őket! – parancsolta a
volt ott, elment a tóhoz, kifogta Dzsülüng- király. Ré és Philippe Soupault
Dzsülüngöt, és levest főzött belőle. A hat A hat lánytestvér nagyon megörült, Fordította Ádám Péter
kislány mind a tíz ujját megnyalta utána. hogy a király hívatja őket, és nyomban el Soó Zöld Margit rajza
Játszanak-e az állatok?
A
szabad természetben a felnőtt A szabad természetben csak az A legmagasabb rendűek, a majmok
állatok nem engedhetik meg ma- egészen fiatal kölykök engedhetik meg még tréfálkozni is szoktak. Alighanem
guknak ezt a szórakozást. Egyrészt maguknak, hogy szülői felügyelet mellett ugyanolyan jól mulatnak a ketrecük előtt
állandóan készenlétben kell lenniük a tá- gondtalanul hancúrozzanak. Ez a játék nevetgélő embereken, mint azok őrajtuk.
madásra vagy a menekülésre, másrészt azonban egyben felkészülés az életre. Ezt látszik igazolni a következő megfigye-
takarékoskodniuk kell az erejükkel. Feles- Kedves látványt nyújtanak a róka kotoré- lés: amíg a majmok magukban voltak, a
legesen nem ugrabugrálnak tehát, s ha ka előtt kergetőző rókafiak, amint lesből hancúrozásra szánt idő napi tevékenysé-
éppen nem menekülnek, támadnak vagy megrohanják és a földre teperik egymást. güknek mindössze 2,5%-át tette ki. Amint
táplálkoznak, akkor inkább pihennek. Eszünkbe sem jut ilyenkor, hogy ez a megérkezett a nézőközönség, rögtön
Az állatkertben bizony teljes bizton- vidám játszadozás tulajdonképpen ta- 97,5-ra ugrott fel. Elmondhatjuk tehát,
ságban vannak, sem támadniuk, sem nulás: egymáson próbálják ki a zsákmány hogy „produkálták magukat”.
menekülniük nem kell, a táplálékot is becserkészésének, lerohanásának és elfo- Kiss Bitay Éva
„tálcán szolgálják fel nekik”, ezért az ott la- gásának fortélyait. Kinek milyen a világ c. könyvéből
kókat gyötri az unalom. Ettől kedvetlenek,
mogorvák lesznek és korábban is pusztul-
nak el. Tudják ezt az ápolók és munkáról
gondoskodnak számukra: a gyümölcsöt
meg kell hámozniuk, a magvakat össze
kell keresgélniük, a csontokat, ágakat le
kell rágcsálniuk. Az értelmesebb állatok
esetében szórakoztatásukról külön is gon-
doskodnak: egy hatéves orrszavú naponta
körülbelül 50 percig labdázott, egy 10
éves elefánt pedig vidáman karikázott egy
autógumi abronccsal.

Szólásmagyarázat

Rázza a rongyot
Arongyot, az adja az előkelőt, nagyzol-
szólás azt jelenti, hogy aki rázza a

ni próbál. A szólást rosszalló értelemben


és olyan emberekkel kapcsolatban hasz- Ceruzatartók
nálják, akiknek az anyagi vagy társadalmi
Akönnyen elkészítheted. Az alapjuk
képünkön látható ceruzatartókat
helyzetük nevetséges ellentétben van
azzal, hogy gazdagnak vagy előkelőnek kólás, üdítős, sörös doboz, amelyeket,
akarnak mutatkozni. miután alaposan kimostál, fehér pa-
A szólás keletkezésének a megértésé- pírral vonj be. Fehér rajzlapból vágd
hez a rongy szó vezet el. Rongyból, sze- ki a rajzainkon látható részeket, így
gényesebb anyagokból készültek azok a lesz elefántos, pillangós vagy egeres
ruhák, amelyeket a parasztlányok és pa- ceruzatartód. Természetesen a fehér
rasztasszonyok viseltek régen, viszont a papírt ki is színezheted. A pillangó
szegényes öltözetükhöz nem illő módon
27 Jó Pajtás

szarvacskáját szívószálból, a szemét


riszálták a derekukat, rázták a farukat. félbevágott pingponglabdából ké-
Az a nő, aki így illegette, kellette magát, szítsd, az egérke orra ugyancsak
rázta a szoknyáját, amely hitvány rongy- pingponglabda, a bajusz és a farkinca
ból készült. Ebből alakult ki a szólásnak fonalból készül.
az értelme, azaz, hogy szegényes valaki, (T-z)
mégis nevetségesen kelleti magát.
Berakós rejtvény
– Tanár úr, én rájöttem, hogy a magyar nyelv nagyon
hasonlít az angolra – mondja Pistike az angoltanár-
nak.
NY – Ne mondd! – csodálkozik a tanár. – És miben?
– ...

Ha kíváncsi vagy mit felelt Pistike, rakd be a megadott


szavakat, betűcsoportokat az üres rácsba.

Kétbetűsek: AR, ÉL, NÖ, TN, ÚK.


Hárombetűsek: APO, ETA, ETO, ÉSZ, IPA, KÉK, NAP, NÉGY,
PEJ, TEO, ÚNA, UZS, ZAJ, ZÚZ.
GY GY Négybetűsek: LAMÉ, LIZA, SZÉP, TOKA.
Ötbetűsek: ANGYAL, DÖNCI, KAIRÓ, LÁNYOK, LEHET.
Hatbetűsek: ÁRONKA, MAKACS.
Nyolcbetűs: AKADOZOK.
Tizenegy betűs: LETELEPSZIK.

Betűrejtvények
1 2 3
ÉV SZ BIZ ÍT D M
— I ET Y Y JÓ Y
2 Ü O Á E É

Skandináv rejtvény (4.)


Mai rejtvényünkben egy mondást kell megfejtenetek. Azok szokták mondani
február elsején, akik szerint gyorsan elmúlik a tél.
A BÉKE REPÜLŐ- A HÁZ SZABADKA
TETEJÉRE
JELKÉPE TAGADÓ- TÁNYÉR SZEME ALAP- SZELLEMI
SZÓ TALANUL IRÁNYZAT
JAPÁN ELŐZÉKENY HÉZAGOK EZ VÁDOL

JÉG, ZÉRÓ ÉNEKELT


SÍR (ÉK. H.)
SZERBÜL EGYNEMŰI SZÓCSKA
BÁRSONYOS, A SPORT- RÓKA-
GRAMM
ÜDE ÖLTÖZÉK CSEMETE
ERŐSZA-
KOSAN
KÉRDEZGET
SUGÁR
1000 FÖLDRÉSZ M. T.
LOBOGNI FÖLDÖN
BARÁT ÉRZÉKEL KEZD ELFEKVŐ
HAJTÁS NÉPI NÉVELŐ
FEKETE
ISTVÁN NEM JÁR LAJOSKA
IFJ. AZ ÓRA ERŐ KÖZEPE NAGYON
REGÉNYE ÖREG
28 Jó Pajtás

SZÁMNÉV ELEKTRO- TANYA


FÉRFINÉV
(ÉK. H.)
FÉLIG
MOSSÁG
ÉSZAK
KÖZEPE
51
NY
ÁRUL
-RA NAGY KÖZÉP-
PÁRJA FOLYÓNK ÉRTÉK,
LÉTEZIK
BÚTOR- FÉL FORDÍTVA
KÉSZÍTŐ ÖT! AUSZTRIA

LAKODA-
RÁDIUSZ
LOM
Ábécében
1 2 3 4 5 6

7 8 9
Kicsi sarok
10 11
Betűdominó
12 13

14 15 L I T É S
16

N E Z Ü T
17 18
Rakosgasd a dominókat mindaddig, amíg a téli örömök
egyikének neve ki nem alakul.
Vízszintes sorok: 1. ÉKL, 4. AKP, 7. AÁDR, 9. DO, 10. ÁTT, 12.
MOOTR, 14. ÁÁGLSTU, 16. AAAMRT, 17. ÉLT, 18. MOT.
Függőleges sorok: 1. AKS, 2. ÉR, 3. AÁGLOTT, 5. AD, 6. OPR, 8.
Kiegészítés
ÁDMTU, 11. ALOTT, 12. ÁÉMT, 13. ÁRRO, 15. AMS.
O É M I
A meghatározások helyett az ábrába írandó szavak betűit adjuk Egészítsd ki az ábra
meg ábécérendben. V I K E vízszintes sorait
egy-egy betűvel
Lóugrásban Á R I A úgy, hogy minden
sorban egy keresztnév
N S Ó A B Ó LY R A SZ T E R alakuljon ki, valamint
az első oszlopban egy
Z Á E R K O Í M E A
vajdasági író neve.

SZ K Á E H M CS A O A N N A
Olvasd össze a betűket a sakkból ismert lóugrás szabályai szerint.
A téllel kapcsolatos fogalmakat kapsz.
Csalafinta A 3. szám
Számlovaglás összeadás megfejtései
Berakós rejtvény

Lépkedj a lóugrás szabályai


8 9 9 – Mondom, hogy
2 5 szerint, és írd be a számokat 1-től
elejtettem.

12-ig. Segítségül négy számot Betűrejtvények


11 8
9 1 9
beírtunk. 1. monoton, 2. gyopár, 3.
márvány (M árván Y), 4.
6 0 1 ismeretlen egyén
Szókihúzó

Rejtőzködő folyók 8 0 9 Fekete István


Így is, úgy is
1. Ne törődj velük, hadd unatkozzanak!
Hány számjegyet kell partitúra
2. Őt is zavarja ezt a dolog.
29 Jó Pajtás

3. Hagyd rá, vagy menj el! megcserélni ahhoz, hogy az


Négyből öt
4. Kaszával arass!ú összeadás végeredménye
5. A kár tetemes. 2001 legyen? Bori
6. Szép, mint egy Madona. Vigyázz! Logikával előbb Anagramma
kapsz eredményt, mint őszirózsa
A mondatok mindegyikében egy-egy folyó rejtőzik. Ezeket kell
megtalálnod. számolással!
Pifu, a furfangos céllövész

30 Jó Pajtás
Kos (III. 21.–IV. 20.) Mérleg (IX. 24.–X. 23.)
Szerencsésnek mondhatod magad, mivel érté- Képes vagy a kemény munkára, át is veheted az
kelik megbízhatóságodat, tudásodat, sőt a belőled
irányítást, és mindaddig élvezheted a hatalmadat,
áradó erőből másokat is feltölthetsz. Szerelmi
ügyekben több mint valószínű, hogy változás vár- amíg tekintettel vagy másokra. A régi kapcsolatokra,
ható. Valószínűleg egy új kapcsolat küszöbén állsz. a szövetségekre az új erő a jellemző, sőt még valaki
Megnyílnak a kapuk, amitől szinte sugárzóvá válsz. támogatását is élvezheted. Arra nagyon figyelned
Ügyelj arra, hogy olyan személyt megsajnálnod kell, hogy el ne verd az utolsó garasodat is. Sőt mi
vagy még áldozatot is hoznod érte, aki nem érdemli több, okos dolog lenne hűségesnek maradni, nem
meg, nagyon sok erődet felemészti. szédíteni senkit, és ajánlatos lenne ügyesen kivonni
magad valaki másnak a befolyása alól.
Bika (IV. 21.–V. 20.)
Skorpió (X. 24.–XI. 22.)
Nagy mértékben várható változás a minden-
napokban. Ez csakis a javadra válik, hiszen már Most szinte remeteségbe vonulni látszol, hisz
régóta vágytál olyan új lehetőségre, ahol végre azt boldoggá tesz az elvonulás, az emlékek rendezge-
nyújthatod, amit tőled várnak. Ez szinte szárnyakat tése és a valakinek önzetlenül nyújtott támogatás. A
ad lendületednek, kezed alatt ég a munka, köny- suli is szíved szerint alakul, hiszen jó eredményeket
nyen megy a tanulás. Képes vagy a változtatásra érhetsz el, és így a szüleid is többet engednek meg
és ez nagy örömmel tölt el. Óvakodnod kellene egy neked. Egy kissé buta döntésed előtt jól gondold
ellenségeskedő személytől, akit jobb lenne kizárni meg válaszod, nehogy felelősséget vállalj olyasmi-
gondolataidból, lelkedből. ért, amit igazságtalannak tartasz.

Ikrek (V. 21.–VI. 21.) Nyilas (XI. 23.–XII. 21.)


Energiád kifogyhatatlan, végtelen. Ez máskor is Boldoggá tesz az a földöntúli rajongás, amit
így van, most mégis érezhető. Az energiatúltengés most valaki iránt érzel. Környezeted támogatását is
miatt a lehetetlenre is képes vagy. Baráti kapcsolata- élvezheted, ez egy olyan adag túlenergiával tölt fel,
id is erősödhetnek, a suliban pedig egy egészen fur- amivel szinte a világot is megváltanád. Ennek érde-
csa átalakulás veszi kezdetét. Erre nem is gondoltál, kében remek dolgokat cselekszel, miközben az élet
mégis te kerülsz ki belőle jól, mondhatni győztesen. igazságossága is gyönyörűséggel tölthet el. Próbálj
Egy barátod vagy ismerősöd tanácsát jobb elfelejte- meg egy osztálytársaddal szemben odaadóan vi-
ni. Kritizálásnak sincs helye, hiszen jól tudod, te is selkedni, és nem keverni a kártyát a háttérben. Így
kerülhetsz hasonló szituációba! elkerülhető, hogy kárt vagy fájdalmat okozz.
Rák (VI. 22.–VII. 22.)
Bak (XII. 22.–I. 20.)
Boldoggá tehetnek az otthoni munkák, ame-
lyekre igazán nagy szükséged van, de azért nem A héten bekövetkező változások, amik kezdet-
árt vigyázni, nehogy túlzásokba essél. A suliban is ben talán felemás érzésekkel tölthetnek el, örömöd-
remek eredmények várhatók. A barátaid körében re szolgálhatnak, hiszen bőségesen profitálhatsz az
egy kicsit jobban nézz körül, hiszen olyantól vársz új helyzetből. Engedj bátran valaki meggyőző sza-
együttérzést és örömet, aki képtelen ezt megadni vainak, de ennek ellenére próbáld szem előtt tartani
neked. Egy dolog, amiről korábban azt hitted, hogy saját érdekeid. Azt a szerelmet jobb elfelejteni, ami
végre lezártad, most megújult erővel tör felszínre, és már semmi örömet nem nyújt. Visszaszerezheted
lelki nyűgöt hoz számodra.
egy olyan személy jóindulatát, támogatását, akiét
ezelőtt olyan könnyű volt eljátszanod.
Oroszlán (VII. 23.–VIII. 23.)
A környezetedre gyakorolt hatásod boldoggá Vízöntő (I. 21.–II. 19.)
tesz, sőt most játszva megtanulhatsz minden újat,
ami érdekel. Egy remek hír feldobhat érzelmileg és Egy új ismeretszerzési forrás tűnik fel a láthatá-
lelkileg, ezzel olyasmit is elintézhetsz, amit korábban ron, amely nemcsak új ismeretségeket, változásokat
nem tudtál. Egy újdonsült ismeretség szellemiekben hozhat az életedbe, hanem álmaid megvalósításá-
sokat nyújthat a számodra. A szerelmi kockázatok hoz is közelebb kerülhetsz általa. Több odafigyelést
tekintetében nincs ok aggodalomra, mivel nagyobb igényel a suli mivel a kellemetlenségeket igyekszel
kihívások, csábítások nem jelentkeznek. áthárítani. A megjátszás, a kétszínűség elviselése is
sok energiát rabol el tőled, ha hagyod.
Szűz (VIII. 24.–IX. 23.)
Ami jár, az jár. Egy percre sem fogod vissza ma-
Halak (II. 20.–III. 20.)
31 Jó Pajtás

gad. Örömödre szolgál, hogy gyakorlod és élvezed a Egészen nagy terveket szövögethetsz, sőt most
hatalmadat, amihez a suliban jutottál. A változások
nincs is okod panaszra, hisz a hozzá szükséges feltéte-
átalakítják az életedet, szebb és biztosabb jövőt
mutatnak. Több erőt igényel viszont otthon a szüle- leket is képes vagy hozzá előteremteni. Viszont gon-
iddel folytatott küzdelmed. Egy osztálytársad miatt dolj arra, hogy ezzel kockára teheted valaki bizalmát
pedig óriási csalódást érzel. Ennek feldolgozása, és irántad. Igyekezz mindig igazat mondani, még akkor
az, hogy olyan helyzetben is gyengének mutatkozz, is, mikor az a legkínosabb. Nem tudhatod, később
mikor legszívesebben vagdalkoznál, szintén energi- milyen hátrányod származhat belőle, illetve milyen
át von el tőled. előnyökkel jár egy esetleges őszinte reakciód.
Mi lenne? Tudja, mit szeretne Horgászvicc
– Mit szeretnél jobban, fiacskám: a – Nagyon rossz állapotban vannak az
Amíg a tanárnő a naplóba jegyez, az
sarki cukrászdában tortát enni vagy az idegeid! – mondja Kovács Szabónak.
osztály meglehetősen lármázik.
állatkertbe menni? – Tudom, ez a horgászástól van – feleli
– Mi lenne, ha egy kicsit elhallgatná- – Tudod, mit anyu: tortát enni az állat- Szabó.
tok? – kérdezi a tanárnő. kertben. – Ugyan, ugyan! A horgászás ártatlan
– Csend – hangzik az osztály egyik kedvtelés, kellemes kikapcsolódás!
tanulójának válasza. Hangversenyen – Igen, de nem akkor, ha az embernek
– Ez az ember engem Jóskára emlé- nincs engedélye!
Évszakok keztet.
– De hiszen Jóska nem hegedűmű- A késés-magyarázat
– Sorold fel az évszakokat! – szólítja fel vész!
a tanító néni Pistit. – Miért, ez itt talán az? A diák késve érkezik az iskolába. A
tanár megkérdezi, miért késett el.
– Tavasz, nyár, ősz, tél és… – mondja
Gyanús! – A nagy szél az oka: ha egyet léptem
a gyerek.
előre, a szél kettőt hátravitt.
– Mit akarsz még mondani? – Kovács anyuka, az ön fia hosszabb – Akkor hogy értél mégis ide?
– … és a szünidő! – vágja ki Pisti. idő óta nem jár az iskolába – mondja az – Hátrafordultam.
osztályfőnök a fogadóórán.
Nem tudja – Nem létezik, hiszen minden reggel Víz-ügy
elkísérem.
– Tegnap 100, ma pedig 200 dinárt – Elhiszem, de a tanítás délután van… – Melyik víz nem fagy meg?
kértem anyukámtól – mondja Jenci a – A meleg víz…
Rajzórán
barátjának.
Felesleges a kézmosás
– És mit csinálsz azzal a pénzzel? – kér- – Milyen színt kapunk, ha a kéket
dezi a barát. és a sárgát összekeverjük? – kérdezi a – Fiacskám, mielőtt elindulnál az isko-
– Nem tudom, mert anyu nem adott tanárnő. lába, mosd meg a kezed!
egy vasat sem... – Kékessárgát! – vágja ki a választ a – Felesleges, anyukám, ma nem jelent-
felelő. kezem felelésre…

32 Jó Pajtás

– Az egész iskolában egyedül ez a tanárnő képes rendet


tartani… – Azt hiszem, mégiscsak szakembert kell hívnom…
Pisti reménykedik A kis takarékos Csodahal

– Nem zavarja Eta nénit, ha hegedü- Lali nagy örömmel jelenti be az apjá- – Milyen halat fogott Pista?
lök? – érdeklődik Pisti a szomszédasz- nak: – Csodahalat!
szonynál. – Hát az meg milyen?
– Apu, megtakarítottam néhány száz
– Jaj, Pistikém, dehogynem zavar – Akárhányszor mesél róla, mindig
dinárt!
– hangzik az őszinte válasz. nagyobb és nagyobb lesz…
– Hogyhogy, fiacskám?
Mire Pisti:
– Hát… ma sokkal kisebb ablakokat Miért?
– És nem mondaná meg ugyanezt az
törtem be a labdával, mint a múltkor…
apukámnak? – Miért tartják az oroszlánt ketrecben?
Ez aztán bátorság! –?
Földrajzórán – Akváriumban megfulladna…

– Mit tanultunk a múlt órán? – kérdezi Gyurka lelkendezve dicsekszik Ban-


És körülbelül?
a tanár. dinak:
– A Föld forgását – válaszolja Jancsi. – Most aztán alaposan megmondtam – Tudod Kati telefonszámát?
– Na és, Jancsi, forog a Föld? a véleményemet annak a beképzelt és – Nem.
– Szerintem nem – mondja Jancsi. verekedős Pistának. – Még körülbelül sem?
– Mert ha forogna, már rég elszédültünk – Ne mondd! – csodálkozik Bandi. – És
volna…
Dolgozatíráskor
nem lett belőle semmi baj?
– Nem – feleli Gyurka. – Amikor Pista – Mondd, Nandi, hányadika van ma?
Ki volt a tettes? dühös lett, letettem a telefonkagylót. – kérdezi Robi a padtársát.
– A dátumot nem kell felírni a füzetbe
– Ferkó, nem tudod, ki ette meg a – mondja a fiú.
Okos kutya
mára sütött torta felét? – Tudom, de mégis szeretném, hogy
– Én nem! – szabadkozik a gyerek. – Képzeld, milyen okos kutyám van: valami pontos legyen a dolgozatom-
– Jó, akkor kérsz egy szeletet a mara- ban…
csak rágott ételt eszik!
dékból?
– És ki rágja meg neki?
– Jaj, anyu, nem bírok többet enni… Megfelelő ajándék
– Ő maga…
– Nem tudom, mit vegyek a nővérem-
Micsoda különbség!
nek születésnapjára – sopánkodik Feri.
Szerénység
– Mi a különbség az elefánt és a légy – Van pénzed? – kérdezi tőle a barátja.
között? – Sajnos nincs – mondja Feri.
– Palkó, egyedül fogtad ezt a nagy
–? Mire a barátja:
halat?
– Az elefánton lehet légy, de a légyen – Akkor küldj neki egy névtelen szerel-
– Ó, dehogy! Két giliszta is segített… mes levelet!
nem lehet elefánt!
33 Jó Pajtás

Jószívű tigris Fegyverszünet


XXII. SZÓLJ, SÍP, SZÓLJ NÉPZENEI VETÉLKEDŐ

Pályázati felhívás
A
Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesületének Korcsoportok:
népzenei szakosztálya és az Újvidéki Rádió hu-
szonkettedik alkalommal hirdeti meg az általános A korcsoport – nagycsoportos óvodások, első és második
osztályosok
iskolások népzenei vetélkedőjét. A jelentkezők különböző
B korcsoport – harmadik, negyedik és ötödik osztályosok
kategóriákban és korcsoportokban versenyezhetnek. 3–5
C korcsoport – hatodik, hetedik és nyolcadik osztályosok
perces műsorral léphetnek föl, a csoportok létszáma nem D korcsoport – alsósok
haladhatja meg a tizenötöt. A táncházi zenekarok mintá- E korcsoport – felsősök
jára alakult együtteseknél az átlagéletkor számít. Egy ver- F korcsoport – vegyes
senyző szóló kategóriában csak egyszer szerepelhet.
A pályázók előadhatnak népdalcsokrot, balladát, A benevezéseket a következő címre várjuk: ÚJVIDÉKI RÁDIÓ,
tánchoz fűződő muzsikát, az összeállítás tartalmazhat Ignjata Pavlasa 3., 21000 Novi Sad, a borítékra írják rá: Szólj, síp,
kiszámolót, mondókát, gyermekjátékdalt, népszokáshoz szólj! Jelentkezési határidő 2007. március 1. Bővebb felvilá-
fűződő dalt, illetve muzsikát. gosítás a 021/522-226-os telefonon vagy a 063/8-378-552-es
A benevezés történhet egyénileg vagy csoportosan, mobiltelefonon kapható, Szabó Gabriellánál.
iskolánként vagy művelődési egyesületen keresztül.
A vetélkedőt 2007. április 21-én tartjuk az Újvidéki
Rádió M Stúdiójában. EGYÜTT A SZERETETBEN
Írásban kérjük a következő adatokat: a versenyző I. nemzetközi
vagy a jelentkező csoport neve, osztály, iskola, lakcím,
telefon, irányítószám, kategória, korcsoport; hang- gyermekrajz-vándorkiállítás
szerszólisták jelentkezésekor azt is kérjük feltüntetni,
Sdája, „kevés időn át sokat élt, útjelző hajnalcsillagként”, és
zent Erzsébet a jótékony, nagylelkű, irgalmas szeretet pél-
hogy a pályázó milyen hangszeren muzsikál, az ösz-
szeállítás címe és táji meghatározása, a csoportvezető akit méltán tisztelnek az egész világon.
neve, a csoport létszáma, a versenyre felkészítő peda- Hatvanban, a Moldvay Győző Galériában 2007 őszén nyílik
gógus neve. meg a nagy magyar szentünk, Árpád-házi Szent Erzsébet jubi-
leumi évéhez kapcsolódó nemzetközi gyermekrajz-kiállítás.
A szervezők Szent Erzsébet életéről és legendájáról várják
Kategóriák:
a gyerekek rajzait, festményeit A3-as és A4-es méretben „Ró-
HANGSZERSZÓLÓ ÉS KETTŐS: A, B vagy C korcsoport zsacsoda” megjelöléssel, a szerző gyermek nevének, címének,
elérhetőségének és életkorának feltüntetésével, valamint
ÉNEKSZÓLÓ ÉS KETTŐS: A, B vagy C korcsoport fölkészítője nevével. Beadási határidő: 2007. március 25. A
ÉNEKCSOPORT: D, E vagy F korcsoport borítékot az alábbi címzéssel adjátok postára: „Rózsacsoda”,
KISEGYÜTTES: D, E vagy F korcsoport Postán maradó!, 1. sz. posta, 3001 HATVAN, Magyaror-
szág.

CIP – Katalogizacija u publikaciji A Jó Pajtás megjelenését támogatta:


Biblioteka Matice srpske, Novi Sad
Szülőföld Alap
82+79(02.053.2) A határon túl élő magyarok megsegítéséért

Jó Pajtás : vajdasági magyar gyermeklap / fő- és felelős


Vajdaság AT oktatásügyi,
szerkesztő Lennert Géza. – 1. évf., 1. sz. (1947)– . – Novi Sad :
tájékoztatási, valamint
Amicus – Jó Pajtás Kft, 1947–. – Ilustr. ; 30 cm
kisebbségi titkársága
Nedeljno.
ISSN 0350–9141
Magyar
Nemzeti
COBIS.SR-ID 16225794
34 Jó Pajtás

Tanács

n Megjelenik a tanévben minden csütörtökön n Készül a Magyar Nemzeti Tanács támogatásával n


Vajdasági magyar gyermeklap
Jó Pajtás

n Kiadja az Amicus – Jó Pajtás Kft., 21000 Novi Sad, Vojvode Mišića 1/III., Szerbia n Igazgató, valamint fő- és felelős szerkesztő: Lennert Géza n
n Szerkesztő: Tripolszki Zsuzsa n Szabadkai szerkesztő: Mirnics Zsuzsa n Tördelés: Buzás Mihály n Szerkesztőségi titkár: Fehér Mária n
60 ÉVES

n Folyószámla: 355-1001585-45 n Telefon: 021/ 475-400-8 (csak telefon) n Telefax: 021/ 475-400-9 (csak fax) n
n Kéziratokat és képeket nem őrzünk meg és nem küldünk vissza n Terjeszti a kiadó n
n Készül a Magyar Szó Kft. (vezérigazgató: Mihók Rudolf) FORUM Nyomdájában, Újvidéken, a nyomásért felel: Berta Zoltán igazgató n
n Jó Pajtás az interneten: URL: http://www.jopajtas.info n e-mail: amicus@eunet.yu és amicus@nscable.net n YU ISSN 0350-9141 n
n Előfizetés egy évre (belföldre) 2800 dinár n Előfizetés egy évre külföldre (Európa országaiba) 120 €, (Európán kívüli országokba) 190 $ n

You might also like