Kettő

Egy természetellenes alkonyat függött az elhagyatott sírkert felett. Hó homályosította el Elena

szemeit, és a szél elzsibbasztotta testét, mintha belelépett volna egy jeges vizű folyóba.
Mindemellett, makacsul, nem fordult meg a modern temető és a rajta túl levő út felé. Ahogy a
legjobban meg tudta állapítani, Wickery híd egyenesen előtte volt. Afelé vette az irányt.

A rendőrség Old Creek út mellett találta meg Stefan elhagyott kocsiját. Ez azt jelentette, hogy
valahol Drowning Creek és az erdő között hagyta el. Elena a benőtt úton botladozott keresztül
a temetőn, de fejét lehajtva, karjaival világos pulóverét átölelve folytatta a mozgást.
Egész életében ismerte ezt a sírkertet, és vakon is megtalálja a rajta keresztül vezető utat.

Mire átért a hídon, a didergése fájdalmassá vált. Már nem havazott olyan keményen, de a szél
még rosszabb volt. Keresztül vágott a ruháin, mintha papír zsebkendőből lettek volna, és a
lélegzetét is elállította.

Stefan, gondolta, és az Old Creek útra fordult, észak felé vánszorogva. Nem hitte, amit
Damon mondott. Ha Stefan meghalt volna, ő tudna róla. Élt, valahol, és meg kellett találnia.
Bárhol lehetett, kinn ebben a kavargó fehérségben, sebesülten, megfagyva. Halványan, Elena
megérezte, hogy nem sokáig lesz józan. Minden gondolata leszűkült egyetlen egyre. Stefan.
Megtalálni Stefant.

Egyre nehezebb volt az úton maradnia. A jobbján tölgyfák voltak, balján a Drowning Creek
gyors folyású vize. Megtántorodott és lelassított. A szél már nem tűnt annyira rossznak többé,
de nagyon fáradtnak érezte magát. Le kellett ülnie, és pihennie, csak egy percre.

Ahogy lesüllyedt az út mellé, hirtelen rájött, hogy milyen buta is volt, hogy elindult
megkeresni Stefant. Stefan eljönne hozzá/érte. Egyetlen dolgot kellett tennie, ülni itt, és várni.
Valószínűleg épp most jön.

Elena becsukta szemeit, és felhúzott térdeire hajtotta a fejét. Sokkal melegebben érezte most
már magát. Elálmodozott, és látta Stefant, látta, ahogy rámosolyog. A karja ölelése erős és
biztonságos volt, nekidőlve megpihent, boldogan, hogy elmúlt a félelem és izgalom. Otthon
volt. Ott volt, ahova tartozott. Stefan sose hagyná, hogy bármi is bántsa.

De ezután, ahelyett, hogy tartaná Stefan, rázta őt. Lerombolta a csodálatos csendességét
pihenésének. Látta az arcát, sápadt és sürgető, zöld szemei sötétek a fájdalomtól. Próbálta
mondani, hogy nyugodjon meg, de nem hallgatott rá. Elena kellj fel, mondta és érezte a
kényszerítő erejét azoknak a zöld szemeknek, melyek azt akarták, hogy tegye meg. Elena
kellj fel most…

- Elena ébredj!- a hang magas, vékony és ijedt volt.- Gyerünk Elena! Kellj fel! Nem
tudunk cipelni!

Pislogva fókuszált Elena egy arcra. Kicsi volt és szív alakú, világos majdnem áttetsző bőrrel,
melyet lágy, vörös göndör fürtök zuhataga keretezett. Tág barna szemek, hópelyhekkel
pilláikon bámultak aggódva az övébe.
-Bonnie- mondta lassan.- Te mit csinálsz itt?
- Segít nekem megkeresni téged.- mondta egy második mélyebb hang Elena másik oldalán.
Kissé oldalra fordult, hogy lássa az elegánsan ívelt szemöldököket és az olíva (olajbarna)
arcszínt. Meredith általában ironikus sötét szemei is aggódóak voltak most.- Állj fel Elena,
hacsak nem akarsz valóban jéghercegnővé válni.

Mindenhol hó borította, mint egy fehér bunda. Elena mereven, de felállt, ránehezedve a két
lányra. Visszasétáltak vele Meredith autójához.

Melegnek kellett volna lennie az autóban, de Elena idegvégződései visszatértek az életbe,

teste remegésével hozták tudatára, hogy igazából mennyire átfázott. A tél egy megbocsátást
nem ismerő évszak, gondolta, miközben Meredith vezetett.

- Mi történt Elena?- kérdezte Bonnie a hátsó ülésről. – Mit gondoltál, hogy így elrohantál az
iskolából? És hogy voltál képes kijönni ide?

Elena hezitált, majd megrázta a fejét. Semmi mást nem akart annyira, mint hogy elmondjon
mindent Bonnie-nak és Meredith-nek. Hogy elmondhassa nekik az egész borzasztó történetet
Stefan-ról és Damon-ról, és hogy mi is történt valójában tegnap este, Mr. Tanner-rel--, és mi
történt később. De képtelen volt rá.

Még ha el is hinnék neki, nem az ő titka volt, hogy elmondhassa.

-Mindenki téged keres- szólt Meredith- az egész iskola felfordult és a nagynénéd majdnem
megőrült.

- Sajnálom.- mondta tompán Elena, próbálva elállítani heves reszketését. Befordultak a Maple
utcára és leparkoltak a házuknál.

Judith néni bent várta felmelegített takarókkal. – Tudtam, hogy ha megtalálnak, félig meg
leszel fagyva.- szólt határozottan derűs hangon, ahogy Elena felé közeledett.- Hó Halloween
utáni napon! Alig hiszem el. Hol találtátok meg lányok?

- Old Creek úton, a hídon túl. -válaszolt Meredith.

Judith néni vékony arca elsápadt.- A temetőhöz közel? Ahol a támadások voltak? Elena, hogy
tehetted?…a hangja elnyúlt, ahogy Elenára emelte tekintetét. – Nem beszélünk most többet
róla.- mondta, próbálva visszanyerni derűs hangulatát.- Szedjük le rólad azokat a nedves
ruhákat.

- Vissza kell mennem, amint megszáradtam.- szólt Elena. Agya vadul kattogott, és egy dolog
tiszta volt számára: igazából nem látta Stefant odakinn, álom volt. Stefan még mindig nem
volt meg.
- Semmi ilyesmit nem csinálhatsz.- mondta Robert, Judith néni vőlegénye. Elena eddig nem
is vette észre, hogy ott áll az egyik oldalon. Hangja ellenvetést nem tűrő volt.- A rendőrség
Stefant keresi, hagyd őket dolgozni- szólt.

- A rendőrség azt hiszi, ő ölte meg Mr. Tanner-t. De nem ő volt. Ugye tudjátok?
Miközben Judith néni lehúzta átázott felsőjét, Elena egyikükről a másikra nézett segítséget
remélve, de mind ugyanúgy néztek vissza.- Tudjátok, hogy nem ő tette.- ismételte majdnem
reményt vesztve.

Csend volt.
- Elena- szólalt meg végül Meredith, -senki nem akarja azt gondolni, hogy ő volt, ám- nos,
rosszul hangzik, de elmenekült, mintha ő tette volna.
- Nem menekült el! Nem! Ő nem…
- Csss, Elena- szólt Judith néni. – Ne izgasd fel magad. Meg fogsz betegedni. Nagyon hideg
volt kint, és alig aludtál pár órát tegnap éjjel…Megsimogatta Elena arcát.

Hirtelen mindez túl sok volt Elenának. Senki nem hitt neki, még a barátai és a családja sem.
Ebben a pillanatban úgy érezte, hogy csak ellenség veszi körül.

- Nem vagyok beteg! - kiáltotta elhúzódva.

- És őrült sem vagyok, akármit is gondoltok. Stefan nem futott el és nem ölte meg Mr
Tannert, és nem érdekel, ha egyikőtök se hisz nekem. – fulladozva állt meg. Judith néni
kezdett sürgölődni körülötte, siettetve az emeletre, és ő hagyta magát. De nem ment ágyba,
mikor Judith néni a fáradtságára utalva ezt javasolta. Helyette, amint felmelegedett, a nappali
kanapéján ült a kandallónál, takarókba csavarva. A telefon egész délután csengett, és hallotta,
ahogy Judith néni barátokkal, szomszédokkal, az iskolával beszél. Mindenkit biztosított, hogy
Elena jól van. A…a tragédia tegnap este felizgatta kicsit, ez minden, és egy picit lázas. De
olyan lesz, mint újkorában, ha pihen egy kicsit.

Meredith és Bonnie ott ültek mellette.

-Akarsz beszélgetni?- kérdezte halkan Meredith. Elena megrázta fejét a tűzbe bámulva.
Mindenki ellene volt. És Judith néninek nem volt igaza, nincs jól. Nem lesz jól, míg Stefant
meg nem találják.

Matt ugrott be, hó szitálta be szőke haját és sötétkék anorákját. Ahogy belépett a szobába,
Elena reménykedve nézett fel rá. Tegnap Matt segített kimenteni Stefant, mikor az iskola
többi tagja meg akarta lincselni. De ma komoly sajnálattal válaszolt Elena reményteli
tekintetére, és az aggodalom kék szemeiben csak a lánynak szólt.

A csalódás elviselhetetlen volt.

- Mit keresel itt?- kérdezte Elena. – Tartod az ígéreted, hogy ’vigyázol rám’?
Fájdalom lobbant fel a fiú szemeiben. De hangja kiegyensúlyozott volt.
- Talán ez is hozzátartozik. De így is, úgy is vigyáznék rád, függetlenül attól, mit ígértem.
Aggódtam érted Elena. Figyelj…

Nem volt olyan hangulatban, hogy bárkire is figyeljen.

- Nos, köszönöm, jól vagyok. Kérdezz meg bárkit itt. Szóval abbahagyhatod az aggódást.
Máskülönben nem tudom, miért tartanád be a szavadat egy gyilkosnak…

Matt riadtan nézett Bonnie-ra és Meredith-re. Majd tehetetlenül rázta meg a fejét.
- Nem vagy fair.

Elena nem volt olyan hangulatban sem, hogy fair legyen.

- Mondtam már, hogy abbahagyhatod az aggódást miattam és a dolgaim miatt. Jól vagyok,
köszi.
A célzás nyilvánvaló volt. Matt az ajtó felé indult, pont, amikor Judith néni szendvicsekkel a
kezében megjelent.

- Bocsánat, mennem kell.- motyogta, majd az ajtó felé sietett. Elment, anélkül, hogy
visszanézett volna.

Meredith, Bonnie és Judith néni….[ hiányos az eredeti példányom :S]

Robert megpróbált beszélgetést kezdeményezni miközben a korai vacsorát ették a tűznél.

Elena nem tudott enni, és nem is beszélt. Az egyetlen, aki nem volt szerencsétlen/szánalmas,
Elena kishúga volt, Margaret. Egy négy éves optimizmusával odakuporodott Elenához, és
felajánlott neki néhányat a Halloween-i cukorkáiból.

Elena szorosan átölelte húgát, egy pillanatra odanyomta arcát Margaret tejfelszőke hajához.
Ha Stefan fel tudta volna hívni őt, vagy üzenetet küldeni, akkor mostanra már megtette volna.
Semmi a világon meg nem állíthatta volna, hacsak nem súlyosan megsebesült, csapdába
zárták, vagy…

Nem engedte, hogy erre az utolsó ’vagy’-ra gondoljon. Stefan életben volt, életben kellett
lennie. Damon egy hazudozó volt.

De Stefan bajban volt, és valahogy meg kellett találnia. Egész este ezen nyugtalankodott,
reménytelenül próbált előállni egy tervvel. Egy dolog világos volt számára: egyedül volt.
Senkiben nem bízhatott.

Besötétedett. Elena végignyúlt a kanapén és elnyomott egy ásítást.

- Fáradt vagyok-, mondta csendesen.- Talán mégiscsak beteg leszek. Azt hiszem, ágyba
megyek.

Meredith kutatva figyelte.

- Azon gondolkoztam, Miss Gilbert.- mondta Judith nénihez fordulva, - hogy talán Bonnie-
nak és nekem itt kéne maradnom éjszakára. Hogy legyen Elenának társasága.
- Milyen remek ötlet- szólt hálásan Judith néni.- Amennyiben a szüleitek beleegyeznek,
nagyon örülnék, ha maradnátok.
- Hosszú az út vissza Herronba. Azt hiszem, én is maradok.- mondta Robert- Majd elnyúlok
itt a kanapén.
Judith néni tiltakozott, hogy elég vendégszoba van odafent, de Robert hajthatatlan volt. A
kanapé tökéletesen megfelel neki.-mondta.

Miután meggyőződött, hogy a kanapéról a hallon át tökéletes rálátás nyílik a bejárati ajtóra,
Elena dermedten ült. Ezt előre megtervezték, vagy legalábbis most már mind benne voltak.
Biztosítani akarják, hogy ne tudja elhagyni a házat.

Mikor kicsit később kilépett a fürdőszobából, és belebújt piros selyem kimonójába,

Meredithet és Bonniet az ágyán ülve találta.

- Nos, helló, Rosencrantz és Guildenstern- szólt keserűen.

Bonnie, aki eddig lehangoltnak tűnt, most rémültnek látszott. Kétségbeesetten pillantott
Meredithre.
- Tudja, kik vagyunk. Úgy érti, hogy szerinte a nagynénje kémjei vagyunk.- fordított
Meredith.- Elena, muszáj megértened, hogy ez nem így van. Egyáltalán nem tudsz bennünk
bízni?

- Nem tudom. Bízhatok?

- Igen, mert a barátaid vagyunk. Mielőtt Elena megmozdulhatott volna, Meredith felugrott és
becsapta az ajtót. Majd szembefordult Elenával.- És most, egyszer az életedben hallgass rám
te kis idióta. Igaz, hogy nem tudjuk, mit gondoljunk Stefanról. De, nem látod, hogy ez a te
saját hibád? Mióta te meg ő együtt jártok, kizársz minket. Olyan dolgok történtek, melyekről
nem beszéltél nekünk. Még a teljes sztorit se mondtad el nekünk. De ennek ellenére,
mindennek ellenére, mi még mindig bízunk benned. Még mindig törődünk veled. Még mindig
mögötted állunk Elena, és segíteni akarunk. És ha te ezt nem látod, egy idióta vagy.

Elena lassan Meredith sötét heves arcáról Bonnie sápadt arcára nézett. Bonnie bólintott.

- Így igaz. – szólt hevesen pislogva, hogy visszatartsa könnyeit. – Még ha nem is szeretsz
minket, mi még mindig szeretünk.

Elena érezte, hogy szemei megtelnek, és zord arckifejezése összeomlik. Aztán Bonnie
felugrott az ágyról, mind összeölelkeztek, és Elena nem tudott mit tenni arcán végig csorgó
könnyei ellen.

- Sajnálom, hogy nem beszéltem veletek.- mondta.- Tudom, hogy nem értitek, én meg nem
tudom megmagyarázni, miért nem mondhatok el nektek mindent. Egyszerűen csak nem
tehetem. De van egy dolog, amit elmondhatok. – hátra lépett, letörölte arcát, és komolyan
nézett rájuk.- Nem számít milyen erős is a bizonyíték Stefan ellen, nem ölte meg Mr. Tannert.
Tudom, hogy nem, mert tudom, hogy ki tette. És ugyanaz az ember, aki megtámadta Vickiet
és az idős embert a híd alatt. És- megállt és egy pillanatig gondolkozott- és, oh Bonnie, azt
hiszem ő ölte meg Yangtzét is.

- Yangtzét?- Bonnie szemei kitágultak.- De miért akart volna megölni egy kutyát?
- Nem tudom, de ott volt aznap este a házatokban. És… mérges volt. Sajnálom, Bonnie.

Bonnie kábultan rázta meg fejét. Meredith szólalt meg:

- Miért nem mondod el a rendőrségnek?

Elena nevetése majdnem hisztérikus volt.

- Nem tehetem. Ez nem olyasmi, amivel el tudnak bánni. És van még egy dolog, amit nem
tudok elmagyarázni. Azt mondtátok, még mindig bíztok bennem, nos, csak ezzel a dologgal
kapcsolatban kell még bíznotok bennem.

Bonnie és Meredith egymásra néztek, majd az ágytakaróra, aminek hímzéséből Elena ideges
ujjai éppen egy szál fonalat húzogattak ki. Végül Meredith szólalt meg:
- Rendben. Miben tudunk segíteni?
- Nem tudom. Semmiben, hacsak…- Elena elhallgatott és Bonniera nézett.- Hacsak nem-
mondta teljesen más hangon- segítesz megkeresni Stefant.

Bonnie barna szemei őszinte zavarodottságot tükröztek.- Én? De mit tehetek én? Majd
Meredith visszafojtott lélegzetére, azt mondta.- Oh. Oh.
 - Tudtad, hol voltam aznap, tudtad, hogy a temetőbe mentem- mondta Elena.- És azt is
megjósoltad, hogy Stefan az iskolába jön.
- Azt hittem, te nem hiszel ebben a médium dologban- szólt gyengén Bonnie.
- Azóta tanultam egyet, s mást. Akárhogy is, bármit elhiszek, ha az segít megtalálni
Stefant. Ha van bármi esély rá, hogy segíteni fog.

Bonnie összegörnyedt, mintha a már amúgy is pici alakját olyan kicsivé akarná
csökkenteni, amennyire csak lehetséges.
- Elena, nem érted- mondta nyomorultan.- Nem vagyok képzett, ez nem olyasmi, amit
irányítani tudok. És… ez nem játék, többé már nem. Minél többet használod az erőket,
annál többet használnak ők téged. A végén bármikor használhatnak, ha akarod, ha
nem. Ez veszélyes.

Elena felkelt és odasétált a cseresznyefa komódhoz, lenézett rá anélkül, hogy látná is azt.
Végül megfordult.

- Igazad van, ez nem játék. És elhiszem neked, hogy milyen veszélyes lehet. De ez nem játék
Stefannak sem. Bonnie, azt hiszem, odakinn van, valahol, borzasztóan megsebesülve. És
senki nincs, aki segítsen neki, még csak nem is keresi senki, kivéve az ellenségeit. Talán már
haldoklik. Talán már…- Torka összezárult. Lehajtotta a fejét a komódra, mély levegőt vett,
megpróbálva kiegyensúlyozni magát. Mikor felnézett, látta, hogy Meredith Bonniera néz.

Bonnie kiegyenesítette vállait, és kihúzta magát, amennyire csak tudta. Állát felemelte, szája
zárva volt. Normális esetben barna szemeiben most vad fény villant, ahogy azok találkoztak
Elenáéval.

- Szükségünk van egy gyertyára.- ez volt minden, amit mondott.

A gyufa sercegett és szikrákat szórt a sötétségben, majd a gyertyaláng felgyulladt erősen és

fényesen. Arany izzást kölcsönzött Bonnie arcának, ahogy az fölé hajolt.

- Mindkettőtök segítségére szükségem lesz a koncentrálásban.- szólt.- Nézzetek a lángba és

gondoljatok Stefanra. Képzeljétek el őt. Ne törődjetek vele, mi történik, csak nézzetek a
lángba. És akármit tesztek, ne szóljatok egy szót sem.

Elena bólintott, és ezután az egyetlen hang a szobában a halk lélegzetvétel volt. A láng vibrált
és táncolt, mintákat szórva a körötte törökülésben ülő három lányra. Bonnie, csukott szemmel,
mélyen és lassan lélegzett, mint valaki, aki álomba merül.

Stefan, gondolta Elena a lángra bámulva, próbálva minden akaratát beleadni ebbe a
gondolatba. Előhívta a fejében, minden érzékét beleadva felidézte Stefant. Az érdességét
gyapjú pulóverének az arca alatt, a bőrdzsekije illatát, karjainak erejét, ahogy átöleli. Oh,
Stefan…

Bonnie szempillái megrebbentek, légzése felgyorsult, mint amikor egy alvónak rossz álma
van. Elena eltökélten a lángon tartotta szemét, de mikor Bonnie megtörte a csendet, hideg
futott végig a gerincén.

Először csak egy nyögés volt, mint amikor valakinek fáj valami. Aztán, ahogy Bonnie feje
hánykolódott, a levegő szaggatottan jött belőle kifelé, majd szavakká változott.
- Egyedül- mondta, majd elhallgatott. Elena körmei belevájódtak kezébe.- Egyedül… a
sötétben. –szólt Bonnie. Hangja távoli és meggyötört volt.

Újabb szünet következett, majd Bonnie gyorsan beszélni kezdett.

- Sötét van és hideg. És egyedül vagyok. Valami van mögöttem…recés és kemény. Sziklák.
Felsértettek, de most már nem bántanak. Dermedt vagyok a hidegtől. Nagyon hideg…-Bonnie
elfordult, mintha el akart volna húzódni valamitől, majd elkezdett nevetni, borzasztó volt
nevetése, majdnem olyan, mint a zokogás.- Ez…vicces. Sose gondoltam, hogy egyszer
ennyire látni szeretném majd a napot. De itt mindig sötét van. És hideg. Nyakig vízben
vagyok, ami olyan, mint a jég. Ez is nevetséges. Víz mindenhol- és én haldoklom a
szomjúságtól. Nagyon szomjas vagyok…fáj…

Elena úgy érezte, összeszorul a szíve. Bonnie benne volt Stefan gondolataiban, és ki tudja, mit
fedezhet fel ott? Stefan, mondd el nekünk hol vagy, gondolta elkeseredetten. Nézz körül,
mondd el, mit látsz.

- Szomjas vagyok. Szükségem van…életre?- Bonnie hangja bizonytalan volt, mintha nem
tudná, hogyan fordítson valami fogalmat.- Gyenge vagyok. Azt mondta, mindig én leszek a
gyengébb. Ő erős…egy gyilkos. De, én is az vagyok. Megöltem Katherinet, talán
megérdemlem a halált. Miért ne hagynám magam?...

- Nem!- kiáltott Elena, mielőtt megállíthatta volna magát. Abban a pillanatban mindent
elfelejtett, kivéve Stefan fájdalmát. – Stefan.
- Elena- kiáltotta élesen Meredith ugyanakkor. De Bonnie feje előrezuhant, a szavak áradata
abbamaradt. Elborzadva vette észre Elena, mit tett.
- Bonnie, jól vagy? Meg tudod találni őt újra? Nem akartam…

Bonnie feje felemelkedett. Szemei nyitva voltak már, de nem a gyertyára néztek és nem is
Elenára. Egyenesen előre bámultak, kifejezéstelenül. Amikor megszólalt hangja eltorzult, és
Elena szívverése is elállt. Nem Bonnie hangja volt, de Elena felismerte a hangot. Egyszer
korábban már hallotta kijönni Bonnie szájából, a temetőben.

- Elena- mondta a hang.- nem menj a hídhoz. Az a Halál, Elena. A halál vár rád ott.- ezután
Bonnie előre esett.

Elena megfogta a vállait és megrázta.

- Bonnie!- majdnem sikított.- Bonnie!
- Mi az… oh ne. Engedj el.- Bonnie hangja gyenge volt és remegett, de a sajátja volt. Még
mindig lehajolva a homlokára tette a kezét.
- Bonnie, jól vagy?
- Azt hiszem. Igen. De nagyon furcsa volt. Hangja élesedett és pislogva nézett fel.- Mi volt ez
a gyilkosos dolog, Elena?
- Emlékszel rá?
- Emlékszem mindenre. Nem tudom leírni, szörnyű volt. De mire gondolsz?
- Semmire. -válaszolt Elena. – Hallucinál, ennyi az egész.
Meredith kitört.
- Ő?- Te tényleg elhiszed, hogy hallotta Stefan gondolatait?
Elena bólintott, szemei fájtak és égtek, ahogy elfordította tekintetét.
- Igen. Úgy gondolom ez Stefan volt. Neki kellett lennie. És azt hiszem, azt is elmondta
nekünk, hol van. A Wickery híd alatt a vízben.