Esther és Jerry Hicks:

Sara és Seth beavató meséi (Salamon beavató meséi 2.

kötet)
(utoljára módosítva: 2003.03.16, 06:00)
(forrás: Jefferson Alexander's scan; Sliders Sci-Fi Olvasóterem,
scifi.xmoon.hu)
(DOC verzió: MS Word 2000; betűtípus: Palatino Linotype)

Egy kedves, izgalmas, mulatságos történet

a bölcsesség felé vezető útról

Hatalmas lépés az önmegvalósításod útján

-1-
 ELŐSZÓ

Ritkán történik meg velem, hogy olvasás közben hangosan felnevetek.

De ahogy újra átolvastam ezt az utolsó Sara regényt, Esther kénytelen volt
állandóan átkiabálni az irodájából és megkérdezni, "Min nevetsz olyan
jót?" Mert újra és újra megkapott kedves régi barátomnak, Salamonnak
intellektuális humora, Sarának és Seth-nek, legújabb barátomnak
kedvessége, ötletessége.

A Sara és Seth, Salamon meséinek folytatása, olyan könyv, mely örömteli

utazást ígér a megértés és az önmegvalósítás birodalmába. Ahogy olvasod
a könyvet, az öröm beköltözik szívedbe, és nem is távozik onnan, még a
könyv letétele után sem.

Sarával és Seth-tel együtt megtanulhatsz egy egyszerű és gyakorlatias

módszert, mely által teremtőként közreműködhetsz az életedben, és
elérheted, hogy az történjen veled, amit szeretnél - közben pedig olyan
mulatságban lesz részed, amit mindenkivel megoszthatsz, akit szeretsz.
Lehet, hogy a jelen pillanatban is jól érzed magad a bőrödben, de a könyv
olvasása után nem ismernek majd rád. Garantáltan örömben lesz részed,
és hatalmas lépést teszel az önmegvalósításod felé vezető úton.

Szívből jövő szeretettel:

a Kiadó

-2-
 EGY VARÁZSLATOS ÉS ÉRTÉKES TÖRTÉNET

Az első Sara könyv, a "Salamon beavató meséi" mostanra

továbbfejlődött, kiteljesedett és elkerülhetetlenül maga után vonta a
folytatást, Sara és Seth történetét, amelyben Salamon beavató meséi -
kedves kis tollatlan barátainak - folytatódnak.

Sara és Seth izgalmas és lenyűgöző kalandjai során a Teremtő Akarat

egyetemes igazságát ismerhetjük meg, melyet a könyv briliáns logikával
és tisztasággal képvisel mindvégig. Az olvasó nyomon követheti, és
felismerheti, hogy: "Aha, szóval itt tértünk le a helyes útról!" és "Aha, így
kell visszatérni a boldogság állapotához!"

Sara és Seth közt csodálatos barátság alakul ki. Kalandjaik és

felismeréseik épp oly magával ragadóak, mint Miss Ralph prizmájának
színes játékai. Salamon visszatérte pedig elképzelhetetlenül nagy öröm.

Ez a varázslatos történet egyszerre szikrázóan üde és újszerű, de

ugyanakkor megdöbbentően ismerős is ...Micsoda nagy kincs!

Audey Harbur Bershen

Pszichotcrapeuta

-3-
 AJÁNLÁS

Reggeli fél öt van. Esther még mélyen alszik, míg én kinn ülök a teraszon,
és a tenger hullámzását hallgatom, Hawaii egyszerű lélekhangját itt, a
Kaanapali parton. Első ittlétem alkalmával történt, mintegy húsz évvel
ezelőtt, amikor elemi erővel tört fel bennem a vágy, hogy mindenkit, akit
szeretek, képessé tegyek, fedezze fel és tapasztalja meg saját belső,
spirituális útját.

Esther és én már számtalanszor visszatértünk ennek a hotelnak ebbe a

kis lakosztályába, bár az évenkénti látogatások inkább azt a célt
szolgálták, hogy előadásokat és összejöveteleket tartsunk. Most ezt a pár
utóbbi napot viszont inkább arra használtuk, hogy felkészüljünk ennek a
páratlan könyvnek - a Sara és Seth-nek, a Salamon beavató meséi
folytatásának - bemutatására.

Üdítő ebben a rohanó, betáblázott világban visszatérni a gyerekkori

emlékekhez, vissza egy kevésbé bonyolult, ártatlan világba. Van valami
megnyugtató újra ebből a tiszta, üde, kevésbé kaotikus perspektívából
látni a világot. Úgy érzem, a Sara és Seth könyv képes lesz mindenkiben
felkelteni a vágyat, hogy valahol újra kezdje... Mert engem is tényleg ebbe
az örömteli állapotba ringatott.

És mit mondjak a bennem feltörő kívánságról? Akár jársz erre, ezeken az

egyszerű, rendezett, Kaanapali partokon, vagy Sara és Seth izgalmas és
egyedülálló rejtekhelyén - a faházban -, akár nem, én továbbra is
szeretném, ha megtapasztalnád mindazt a jót, amit csak hajlandó vagy
elképzelni, vagy magadba fogadni!

Mostanában úgy tűnik nekem, minél tovább maradnak az emberek ezen

a földön, annál kevesebb örömet és szabadságot élveznek. Ahogy elmúlik
felettük az idő, egyre több tapasztalatot, birtokolni valót, kapcsolatot,
felelősséget és sebezhető felületet gyűjtenek össze - és egyre jobban
eltávolodnak az igaz, örömteli és természetes önvalójuktól.

Mint mindannyian, Sara és Seth is néha lecsúsznak a természetes öröm

-4-
állapotából egy komolyabb, megpróbáltatásokkal és igazságtalanságokkal
teli életsíkra, de ők nem maradnak sokáig ott, mivel bölcs, szerető
tanítójuk, a kedves Salamon, mindig a közelben van, és figyeli minden
lépésüket - ha kell, mindig készen áll segíteni, és visszaterelni őket (és az
olvasót) a természetes, örömteli, egyensúly-állapotba.

Az első Sara könyvünket, a Salamon beavató meséit a Test Szellem Lélek

díjjal tüntették ki - vagyis "Örök életre szóló könyv" díjjal. Ez a második
könyv, a Sara és Seth: Salamon meséi folytatódnak reméljük, egy újabb,
egész életre szóló társ lesz, mind a négyéves Hanna, mind az ő nagy-,
nagy-, nagyszülei számára.

Be kell vallanom, sokszor előfordul, történik velem valami, ami arra

késztet, hogy felidézzem valamelyik jelenetet a könyvből - ettől aztán
azonnal helyre kerülnek bennem a dolgok, és képes leszek az új
perspektívából egyenesbe hozni kibillent egyensúlyi állapotom.
Mindannyian képesek vagyunk fenntartani, vagy visszanyerni az örömteli
lehetőséget, hogy megvalósítsuk feladatunkat itt, ezen a földön. Csak
Salamon egyszerű technikáját kell alkalmaznunk, amit Sarának és Seth-
nek mutat be.

Amikor először olvastam újra át ezt az anyagot, meglepett, milyen

gyakran nevettem fel hangosan, mert könnyedén magamra is
érvényesnek éreztem mindazt, amit Sara és Seth megtapasztalt. Több
olyan kérdés volt, amiről nem is tudtam, hogy még nem lelt megoldásra
bennem, és most letisztult, mint ahogy letisztult Sarában és Seth-ben is,
Salamon irányításának köszönhetően.

Annyira boldogok vagyunk, hogy felajánlhatjuk neked, kedves olvasó, ezt

az egyszerű kulcsot - az egyetlen kulcsot amire szükséged van -, hogy
megvalósíthasd a feladatod amiért megszülettél ide a földre, vagyis:
Salamon meséi folytatódnak.

Szeretettel,
Jerry Hicks

-5-
 ELSŐ FEJEZET

- Seth, ég a házad!

- Persze! - vetette oda gúnyosan Seth, hogy elejét vegye az ellene

irányuló ugratásnak. Az ötmérföldes út hazafelé az iskolabuszon, vagy
száznak tűnt. Az ugratása abban a pillanatban elkezdődött, mikor fellépett
a buszra, és megállás nélkül folytatódott, míg végre levonszolta magát
róla.

Múlt márciusban kezdődött, első napján az iskolában, amikor a családjuk

az öreg Johnson tanyára költözött, fel a hegyre. A ház üresen állt már egy
ideje mielőtt beköltöztek, és bár most már jó néhány hónapja a házban
laktak, nem sok különbség látszott rajta ahhoz képest, míg lakatlanul állt.
Ugyanaz a rongyos függöny lógott a konyhaablakon, az egyetlen ablakon,
amin egyáltalán függöny volt. A fapadló egyenetlen és megviselt volt, a
falak maszatosak és repedezettek, mindenhol magukon viselték az
átmeneti lakosok nyomait.

Különben sem törődött senki a családból azzal, hogy milyen a ház. Nem
törődtek az előzővel sem, és az annak előttivel sem. Szüleit kizárólag a
föld érdekelte, a termőföld, a legelő a teheneknek és a kecskéknek. A föld,
mely állandó, soha véget nem érő munkát igényelt. A föld, mely alig
termett többet, mint ami a családnak a túléléshez kellett.

Seth nem mozdult. Továbbra is a hátán feküdt a buszülésen, pólójával az

arcán, tettetve az alvást. Már meg sem rebbent Patrik gumi kígyójától.
Annyiszor meg tud az ember ijedni ugyanattól a buta vicctől! Az első
néhány nap óta már nem ült bele semmilyen éles, vagy nedves dologba.
Kellő gyakorlattal meg lehet tanulni, hogy az ember megnézze, hova lép,
vagy ül. (Csak egyszer dőlt hátra vigyázatlanul az ülésen, azt várva, az
megtartja, mint minden normális buszülés, de helyette a mögötte ülő
lányok ölébe pottyant, akik mérgesen sivalkodtak. Kedves utazótársai
egész úton az iskolába azon fáradoztak, hogy kilazítsák az egyik ülést,
amit hazafelé szándékosan üresen hagytak Seth számára, aki el is
foglalta.)

Az igazi pókoktól a műanyag pókokig, a víztócsáktól a méztócsákig az

ülésén... - Seth mára már elég tapasztalattal rendelkezett ahhoz, hogy
kiismerje elvetemült busztársai korlátolt agyú, fantáziátlan trükkjeit. Ezek
a buszozások, bár távol álltak a kellemestől, már nem okoztak számára
különösebb lelki megrázkódtatást.

- Seth, ég a házad! De tényleg, Seth, nézd!

Seth továbbra is csukott szemmel feküdt az ülésen, és mosolygott

magában, amiért végre egyszer ő került fölénybe. Volt valami új a többiek
hangjában. Tényleg akartak tőle valamit, amit ő most, lám nem tesz meg
nekik. Lehet, a dolgok új fordulatot vettek? Lehet, az apjának volt igaza, és

-6-
az idő mindent megváltoztat?

- Seth! - a sofőr hangja harsant. - Kelj fel! Tényleg ég a házatok!

Seth szíve egy pillanatra megállt. Tovább nem habozott. Felült, és

felnézett a domboldalra. Látta, a házukat teljesen beborítják a lángok.

A sofőr lehúzódott az útról, és kinyitotta az ajtót. Seth meredten ült és

bámulta a gomolygó füstöt. Olyan sűrű volt, nem is látszott, mennyi kár
keletkezett a házban, és egy lélek sem látszott a ház körül. Nem sietett
tűzoltóautó, eloltani a lángokat, és nem siettek szomszédok sem a
segítségükre. Minden változatlan volt a ház körül. A tehenek kérődztek, az
öreg kecske ott állt a fához kötve, a csirkék kapirgáltak az udvaron, míg a
ház nagy lángokkal égett.

Trixi, a család legöregebb és leghűségesebb kutyája a három közül,

lerohant a lejtőn, átbújt a kapu alatt, üdvözölni gazdáját. Megnyalta a
kezét, aztán megszagolta a zsebét, hátha van benne valami finomság a
számára. De Seth észre se vette. Megkövülten állt és nézte a házat, ahogy
lángolt.

A buszsofőr elindult, és kiszólt Seth-nek, hogy a legközelebbi megállónál

majd küld segítséget. Seth bénultan intett, jól van. Igazából semmi
értelme nem volt a segítségnek. Ahogy a szél megfordult és elfújta a
füstöt, látszott, a ház porig égett. Egyedül egy téglafal állt, mely a kályha
és a kémény volt valaha. Seth még hallotta, ahogy a gerendák pattognak
a parázsban, és néha egy-egy pukkanást, ahogy egy kanna felrobbant a
törmelékek közt.

Seth furcsán érezte magát. Ott állt, és nézte, ahogy a maradék

fahasábok izzanak. Igazából nem volt szomorú, még csak nagy
veszteséget sem érzett, mint ahogy az ember ilyen helyzetben elvárná.
Csak furcsa ürességet. Nem volt értelme veszteséget érezni, mivel nem
veszett el semmi. Attól sem tartott, hogy valamelyik családtagja
bennégett a házban, mivel a család minden kedden és szerdán a piacra
ment; Samu, a kisöccse pedig vele volt a buszon, csak leszállt az előző
megállónál, mert Mrs. Whitaker kertjébe ment segíteni. Más, értékes
vagyontárgy elvesztéséért sem kellett aggódnia, mivelhogy ilyen nem
létezett. Volt egy könyvtári könyve, amit kikölcsönzött és még nem vitt
vissza. Hirtelen beléhasított, ezt most már nem is teheti meg.

Amit most ebben a nehéz pillanatban nem tudott tisztán megfogalmazni

magának, az azon való bánkódás volt, hogy igazából nincs mit
elveszítenie. A balszerencse ilyen túlzott megtapasztalása semmiképp
nem volt egyedülálló eset a Morris családban. Úgy tűnt, náluk a dolgok
előbb vagy utóbb balul ütnek ki. Leült egy fatönkre, háttal a délutáni
napnak, és nézte, amint az árnyéka végigfut a lejtőn, egyenesen neki a
ház maradványainak. Azon gondolkodott, miért tart ilyen sokáig, amíg
valaki megjelenik a buszsofőr bejelentésére, és segítségükre siet. Nagyon
vágyott rá, hogy a szülei is végre hazaérjenek.

-7-
 Ahogy ott ült magányosan és üresen, felidézte a balszerencse sorozatot,
amit az utóbbi időben éltek át. Rövidke élete során több mint két tucat
házban laktak már; ezek általában kis tanyaházak voltak, melyek
nélkülöztek minden modern komfortot. Tanyáról tanyára költöztek, azt
termesztették, amit tudtak, és ették - ami termett -, vagy amit levágtak.
Eladták, amit tudtak, a közeli falvak piacán, és vettek a pénzen olyan
dolgokat, amiket nem tudtak megtermelni. Szülei még viszonylag fiatalok
voltak, de már öregnek néztek ki, és emberemlékezet óta nem volt olyan
pillanat, amikor valaminek örülni tudtak volna.

Seth úgy érezte, neki és öccsének, Samunak mindig aggódniuk kell

valamiért. Seth azon töprengett, vajon ennek az aggodalomnak nem az-e
az eredendő forrása, hogy boldogok akartak lenni egy olyan világban,
amiről a szüleik eleve eldöntötték, boldogtalan. Úgy tűnt, mintha a szüleik
elhatározták volna, hogy jól felkészítik őket a boldogtalan életre. Mintha
azt gondolták volna, minél hamarabb hozzászoknak az élet
elviselhetetlenségéhez, annál könnyebb dolguk lesz majd a jövőben. A
vágyaikat el kellett hallgatniuk, a vidámságot nem tűrték meg otthon, és
semmilyen könnyelműség nem volt engedélyezve.

Időnként azonban a körülmények egyszerűen megkövetelték, hogy ettől

eltérjenek, mert hát a fiúk, azok fiúk voltak, és ilyenkor szüleik rosszallóan
szemlélték őket.

Ahogy a hamu lassan izzott, Seth üresen bámult a felszálló füstbe, és a

legutóbbi farmra gondolt. Ez talán az összes közül is a legrosszabb volt.
Nem is volt igazi ház, csak egy nagy pajta, melynek még ablaka se volt,
csak egy nagy ajtaja. A padlója fából volt, alig valamivel a föld fölött, a
rései olyan szélesek voltak, hogy a rágcsálók nyugodtan ki-be járhattak
rajta, mint ahogy ezt meg is tették. Nem lehetett ellenük semmit tenni, így
hát hozzászoktak a látványukhoz, és egy idő után már nem is törődtek
velük.

Mivel a ház, vagy pajta, nevezzük bárminek, az egyetlen épület volt a

birtokon, ezért mindent, ami értéknek számított, benne tároltak. Még az
állateledel is ott állt a fal mellett zsákokba halmozva. Egyik nap a
szamaruk, míg senki sem volt otthon, szabályosan betörte az ajtót, és
boldogan felfalta a lisztet, a melaszt és a zabot. Sikerült olyan kárt tennie
az ajtóban és az ajtókeretben, hogy a ház eleje tárva-nyitva lógott, és
veszélyessé vált. így a családnak egy ideig egy sátorban kellett meghúznia
magát, míg az öreg pajtát rendbe hozták.

Seth örült, amiért kikerültek ebből a büdös koszfészekből, és azt kívánta,

bárcsak az egész dőlne össze. Egyik éjszaka, míg a sátorban aludtak,
teljesült is a kívánsága. Az épület, senki nem tudja hogyan, lángra kapott,
és egy pillanat alatt porig égett.

Miért van az, hogy mindig leégnek a házak a fejünk fölül? - gondolta
Seth, miközben a gomolygó füstöt bámulta. A szél hirtelen megfordult, és

-8-
körbevette a füst, még a szeme is könnybe lábadt. Odébb költözött, leült
egy fatuskóra a ház melletti fa alá, és tovább folytatta elmélkedését a
dicstelen múlt fölött.

A sátor még kevésbé bizonyult biztonságosnak, mint a ház, mert Judy, a

szamaruk még könnyebben kifosztotta a zabos zsákot, mint a pajtában.
Egy hét leforgása alatt ötször borította fel a sátrat, ezért más megoldás
után kellett nézniük. Judyt nem lőtték agyon, mert ő húzta az ekét és a
szekeret, bár Seth mamája sokszor fenyegette ezzel a véggel az állatot.

Így került Seth és családja a barlangba. Seth és öccse már jó ideje tudott
a barlang létezéséről. Sokszor menekültek oda a végtelennek tűnő
házimunkák elől, amiket szüleik találtak ki számukra. Elképzelhetetlen
volt, hogy náluk valaki csak úgy üldögéljen, tétlenül, élvezve az életet. Ezt
pazarlásnak tartották, mint a liszt, a szappan vagy a pénz pocsékolását.
Még a vízzel is takarékosan kellett bánniuk, mert azt is úgy hordták
szekéren húzva, Judyval. Nem lehetett semmit elvesztegetni. Még az időt
sem.

Egyszer mikor Judyt keresték, aki ismételten elkódorgott, felfedezték a

barlangot. A birtok hátsó végében volt, közel a búzamezőhöz, de kívül a
látótávolságon. Tudni kellett, mit keres az ember, ha meg akarta találni,
mert a gaz és a bokrok teljesen eltakarták a bejáratot. Seth és Samu
megígérték egymásnak, történjen bármi, nem árulják el senkinek ezt a
rejtekhelyet, mely maga volt a földi paradicsom. Megtárgyalták a
szerencséjüket, hogy ilyen tökéletes rejtekhelyet találtak. Igaz, csak ritkán
jutottak oda, és akkor sem együtt, de akkor is tudták, létezik, és már csak
ez a tudat is elég volt nekik.

- Fiúk, láttatok valahol egy barlangot errefele? - kérdezte egy nap az

apjuk.

Seth azonnal lesütötte a szemét, és lélegzet-visszafojtva figyelte, vajon

Samu nem árulja-e el a titkukat. Lehajolt és felvett egy szöget a földről, és
azzal játszott az ujjai között, mintha ez lenne a legfontosabb dolog a
világon, amitől nem is tudna odafigyelni arra, amit mondanak neki.

Samu nem szólt. Szemei Seth-re szegeződtek, és megpróbált nyugodtnak

látszani.

- Ed Smith azt mondja, van valahol egy barlang hátul a bozótban, a szikla
aljában - folytatta apja. - Azt mondja elég nagy, és jó menedék lenne egy
ideig. Ti láttátok már?

Seth arra gondolt, letagadja, hogy bármit is tudnának, mert akkor

nyilvánvalóvá válna, a napot lopták. (Másrészt, ha az apja megtalálja, ami
biztos úgy is lesz, és vele együtt az összehordott köveket, és Judy öreg
pokrócát, amely nemrég titokzatos körülmények között eltűnt, és jó
fekvőhelynek bizonyult, és még egy csomó újságot és csecsebecsét, amit
összehordtak -, akkor lesz csak az igazi nagy baj. Olyan nagy, amilyenről

-9-
senkinek még nem beszélt, és amilyenre gondolni se mert.)

- Igen, láttuk - mondta Seth érdektelenséget tettetve. - Elég félelmetes.

Samu teste összerándult meglepetésében, amiért bátyja ilyen könnyen

feladta legféltettebb kincsüket. Csodálkozva nézett Seth-re, aztán
lesütötte szemét, hogy ne vegyék észre könnyeit. Annyira fontos volt ez a
barlang nekik! Most pedig fény derült a titkukra, vége lett a jó világnak.

- Megmutathatom, ha akarod, de nem fog tetszeni. Sötét és büdös, és ki

tudja, milyen állatok tanyáznak benne?

- Engem nem érdekel, akármilyen félelmetes is - morogta az apja. -

Beletelik néhány hétbe, míg ezt a házat rendbe hozzuk. Ez az átkozott
szamár meg állandóan lebontja a sátrat. A barlang jó ötlet. Melegebb lesz,
fedél lesz a fejünk felett, nem ázunk meg, és már meg is van építve. Merre
van?

- Most azonnal akarsz menni? - kérdezte Seth, belül reszketve a

félelemtől. Szüksége lett volna egy kis időre, amíg eltünteti a nyomokat.

- Legjobb lenne most azonnal - mondta apja, és egy nagyot kortyolt a

vizes hordóból a merőedénnyel, majd a ruhaujjába törölte száját. -
Gyerünk!

Seth és Samu egymásra néztek, majd utána eredtek. Ebbe még

belepusztulok, gondolta Seth, ahogy követte. A térde majd összecsuklott,
a gyomra remegett. Az agya egyre járt, mit találjon ki. Mi a csudát tegyek?

Egyszerre egy teherautó kanyarodott a kapu elé, és egy mérges farmer a

dudára feküdt, majd kiállt a platóra és felordított a domboldalon. - Az
átkozott szamaruk megint szétszedte a kerítésem! Megmondtam, hogy ha
még egyszer meglátom, golyót eresztek bele. Jobban teszi, ha gyorsan
eltünteti a legelőmről, és a kerítést is helyrerakja! Most azonnal!

Seth szíve repesett a boldogságtól. Az az "átkozott szamár", ahogy

nevezték, most megmentette az életét.

Seth apja megállt, ahol volt. Valamit morgott az orra alatt, aztán a
szerszámoskamra felé vette az irányt. Szüksége volt drótkötélre és
szerszámokra.

- Megyek veled - mondta örömmel Seth.

- Mi a fenének örülsz annyira? - morogta az apja.

- Semmi, apa - semmi különös - válaszolta a fiú.

- 10 -
 MÁSODIK FEJEZET

Seth teherautó hangját hallotta, ami aztán visszazökkentette a jelenbe. A

házuk helyét nézte, mely mostanra már csak egy füstölgő törmelékhalmaz
volt. Elképesztően kevés idő kellett hozzá, amíg egy egész ház porig ég.

Hallotta az anyját sóhajtozni, aztán valami olyat hallott, amit még nem,
mióta az eszét tudta. Anyja sírt.

Apja felsétált a dombon, és leült Seth mellé egy farönkre, anyja pedig
odakuporodott a kocsi-feljáróra, és csendesen zokogott. Törékeny kis teste
úgy rázkódott, mint a teherautó szokott, öreg rugóin.

Mélységes szomorúság vett erőt Seth-en is. Ő nem nagyon törődött ezzel
a rémes öreg házzal, de nyilvánvaló volt, anyja nagyobb veszteséget élt
át. Fáradtan és megsemmisülten ült ott.

Seth még soha nem látta ennyire legyőzöttnek. Reménytelennek látszott

megvigasztalni.

- Legjobb, ha békén hagyjuk - mondta csendesen az apja.

Nem szerette anyja makacs önfejűségét, de most úgy érezte, százszor

inkább azt látná. Anyja mindig, minden helyzetben erős volt.

Emlékezett, egyszer hazafele sétált egy szomszéd fiúval, egy pár évvel
ezelőtt. Roland két évvel idősebb volt nála, ezért aztán sokkal bölcsebbnek
tűnt. Seth mindent meg akart tanulni tőle.

Egyik nap Roland egy doboz gyufát húzott elő a zsebéből. Megmutatta
hogy kell dobni a gyufát, mint egy nyílvesszőt, amíg az valami keményre,
például egy sziklára érkezve meggyullad. Nehéz volt megtanulni, de jó
szórakozásnak bizonyult.

Roland és Seth minden nap gyakorolták a gyufadobálást. Kezdett nagyon

jól menni. Egyik nap a gyufa egy kis száraz fűcsomóra esett, ami lángra
kapott. Annyira gyorsan történt minden! Megpróbálták eltaposni a lángot,
de a szél belekapott, és egyszerre csak már túl nagy volt a láng ahhoz,
hogy eltapossák. A tűz farmról farmra, hektárról hektárra terjedt. Még
mindig Seth előtt volt a kép, ahogy szülei hazajöttek, miután órákig
harcoltak a tűzzel. Ruháik, bőrük, csupa korom, alig tudták magukat
tartani, annyira fáradtak voltak. Maguk után vonszolták az égett, koszos
nedves zsákokat, melyekkel a tüzet verték vissza. Seth soha nem tudta
elfelejteni a tekintetüket. Kiábrándultság, düh, undor keveredett a teljes
fizikai kimerültséggel. Seth azóta sem értette, miért maradhatott életben,
azok után, hogy ennyire nagy rosszaságot tett, mikor a kisebb
engedetlenségekért olyan iszonyú veréseket és büntetéseket kapott. Azért
elég bölcs volt ahhoz, hogy ezt ne firtassa. Ez a kérdés azóta is a világ
meg nem oldott rejtélyei közé tartozott.

- 11 -
 Visszaemlékezve azokra a sötét napokra, azt kívánta, bárcsak lenne
anyja olyan mérges, vagy kimerült, mint akkor. Az is jobb lenne, mint ez. A
mérgével már megtanult mit kezdeni, még ha ellene irányult, akkor is.
Ennyire összetörtnek azonban még soha nem látta.

- Hol van Samu? - hallotta anyja hangját.

Seth annyira megörült ennek, hogy hirtelen gondolkoznia kellett, hol is

van öccse.

- Leszállt a buszról Mrs. Whitaker házánál. Segít neki füvet nyírni. Mrs.
Whitaker azt mondta, hazahozza, ha kész van. Akarod, hogy előkerítsem?

- Nem kell, majd megjön. Fogd meg azt a seprűt, és nézd meg, sikerül-e
valamit összeszedni az állateledelből. És nézd meg, hogy működik-e
valamelyik öreg viharlámpa. Én addig fogok egy vödröt, és megfejem a
kecskét.

- Vigyázni kell a tejre - Seth még hallotta anyja hangját. - Az lesz az

egyetlen vacsoránk.

Seth mindig csodálkozott, milyen jól kezelte anyja a krízishelyzeteket.

Mint egy öreg kiképzőtiszt, aki parancsokat osztogat és rendet tesz a
dolgok között. Seth most igazán nem bánta ezt. A helyzet világossá vált,
és Seth élénken cselekvésbe lendült. Látta, ahogy az anyja megfogja a
kecskét, és fejni kezdi. Most már minden más, gondolta.

A házat nem lehetett újjáépíteni. Többe került volna, mint amennyijük

volt, és különben sem az övék volt a föld. A tulajdonosnak nem volt
biztosítása, és esze ágában se állt rákölteni egy fityinget sem. Így hát Seth
szülei újból elhatározták, továbbállnak.

- 12 -
 HARMADIK FEJEZET

Szép meleg nyári délután volt Saráék hegyek közti városkájában. Sara
már korábban eldöntötte, ez a legszebb nap az évben, eddig legalábbis.
Hogy megünnepelje ezt a szép napot, elhatározta, ellátogat kedvenc
helyére, az erkélyére a hídon. Azért hívta az ő erkélyének, mert úgy tűnt,
senki más a városból ügyet sem vet rá. Nem tudott úgy elmenni kedvenc
helye mellett, hogy ne jutott volna eszébe keletkezése. Hogyan is történt
az, amikor a Fő utca hídjának fémkorlátja meghajolt, mert egy helyi farmer
elvesztette uralmát a kocsija fölött, mivel ki akarta kerülni Harvey-t, a
barátságos kis dakszlit. Ez a kiskutya mindig az autók között közlekedett,
és elvárta mindenkitől, hogy kerülgessék, és utat engedjenek neki. Addig a
napig, ez sikerült is. Sara örült, amiért senki sem sebesült meg aznap,
még Harvey sem, pedig sokan úgy vélték, megérdemelte volna. Azt
hallottam, a macskáknak kilenc életük van, nevetett magában, de nem a
kutyáknak.

Sara lustán a korlátnak támaszkodott, és bámulta a folyót maga alatt.

Mélyeket lélegzett, és élvezte a folyó illatát. Soha nem érezte még ilyen jól
magát.

- Szeretem az életem! - mondta ki hangosan, túlcsorduló örömmel és

egyben még többre vágyva.

- Jobb lesz, ha megyek - mondta magának, és visszamászott a hídra,

összeszedte könyveit és kabátját, amit egy kupacba a földre halmozott.
Még mindig a hídon állt, amikor a Morris család csörgő-zörgő, megpakolt
teherautója megjelent. Nem az autó zörgésére figyelt fel, nem is a tetőre
kötözött csirkeól, vagy a kocsi végében zötyögő kecske vonta magára a
figyelmét, hanem a hátsó ülésen ülő fiú átható, érdeklődő tekintete.
Szemük találkozott egy pillanatra. Hirtelen mindketten úgy érezték, egy
régi baráttal találkoztak. Aztán a teherautó továbbzörgött az úton. Sara
vállára vetette táskáját, és leszaladt az útkereszteződéshez, hogy
megnézze, merre megy a teherautó. Úgy látom, az öreg Thacker tanya
felé tart, gondolta. Hmmm.

Felgyorsította lépteit, ahogy az öreg Thacker ház felé haladt. Rettentően

kíváncsi volt arra, mit talál ott. Hallotta, az öreg Thacker mama meghalt,
de nem is gondolt rá, mi lesz a házával. A férje már jóval azelőtt meghalt,
mielőtt Ő megszületett volna. Sarának úgy rémlett emlékeiben, mintha az
öreg Mrs. Thacker egész életében messziről integetett volna neki,
akárhányszor csak találkoztak. Nem ismerte a gyerekeit, mert már mind
felnőttek és elköltöztek, mire ő megnőtt annyira, hogy egyedül
közlekedjen a városban. Évek hosszú sora óta, Sara megismerte ennek az
öreg néninek a szokásait, és most ürességet érzett, amiért már nincs
többé.

A boltban egyszer hallotta, amikor valaki az öreg Thacker mamáról

beszélt. (Mindenki csak így hívta a városban). "Azok az átkozott kölykei

- 13 -
még a temetésére se tudtak eljönni" - hallotta a boltost panaszkodni. "A
nyakamat rá, hogy nemsokára megjelennek, és begyűjtik a pénzt, ami
utána maradt. Csak várják ki a végét."

Ahogy ballagott, egyre rosszabbul és rosszabbul érezte magát. Azt is

tudta, miért. "Salamon, nem akarom, hogy bárki is beköltözzön az öreg
Thacker mama házába!" - panaszkodott. "Salamon, hallasz engem?"

- Ki az a Salamon? Kivel beszélgetsz? - hallotta egy fiú hangját maga

mögött.

Hátraperdült, megütközve, hogy valaki kihallgatta. Érezte, az arca égő

vörössé válik. Honnan a fészkes fenéből került ez elő? gondolta zavartan.
Elképesztő volt, hogy ez megtörténhetett. Életében most először kapták
rajta, amikor Salamonnal beszélget.

Esze ágában sem volt válaszolni a kérdésre. Még soha senkinek nem
beszélt Salamonról, és nem is állt szándékában egy teljesen idegennek
felfedni legféltettebb titkát.

Nagyon fantasztikus volt ez az egész történet. El sem tudta képzelni,

hogy el tudná mondani valakinek, tavaly nyáron találkozott egy bagollyal
itt, a Thacker ösvényen, aki tudott beszélni, és aki Salamonnak hívta
magát - és akivel -, bár a drágalátos kisöccse és a barátja lelőtték,
továbbra is tudott beszélgetni. Tudta, senki se hinné el neki, hogy a
fejében hallja Salamon hangját.

Néha vágyott rá, hogy valakivel megossza ezt a különleges élményt, de

ez túl veszélyesnek látszott. Ha félreértették volna, mindent elrontottak
volna. Sara pedig úgy szerette a dolgokat Salamonnal kapcsolatban,
ahogy voltak. Magának akarta megtartani ezt a különleges barátot. Ezt a
csodálatosan bölcs barátot, aki minden kérdésére tudott válaszolni. Ezt a
bölcs tanítót, aki mindig a legmegfelelőbb időben jelent meg, segíteni
tisztázni Sara fejében az éppen összekuszálódott gondolatokat.

- Ne zavartasd magad! Én is mindig beszélni szoktam magamban -

mondta Seth. - Azt mondják, nincs miért aggódni, addig, amíg válaszolni is
nem kezdesz magadnak.

- Aha - nyögte ki Sara, még mindig szégyenlősen, lesütött szemmel. Nagy

lélegzetet vett, és felnézett. Ugyanazokat az ismerős szemeket látta.
Mintha egy réges-régi baráttal találkozott volna.

- Seth vagyok. Valószínűleg itt fogunk lakni. Vagyis ott, arra - mondta, és
a fejével a Thacker ösvény felé intett.

- Én Sara vagyok. A folyón túl lakunk, az utca végén. - Sara hangja

elcsuklott, ahogy beszélt. Ettől aztán még jobban elvesztette
magabiztosságát.

- 14 -
 - Az apám küldött, nézzem meg, elég tiszta-e a patak, és milyen messze
van. Azt hiszem, most már mennem kell.

Sara megkönnyebbült. Legszívesebben elszaladt volna, amilyen messze

csak lehet, ettől az új fiútól, aki alig egy órája volt még csak a városban,
de már behatolt legféltettebb titkaiba.

- 15 -
 NEGYEDIK FEJEZET

- Sara! - kiáltotta Seth a kislány után.

Sara menet közben hátranézett, hogy meglássa, ki szólítja. - Na! Mit

akarsz? - kérdezte kényszeredetten.

Megállt, és megvárta Seth-et, amíg beéri. Furcsa, vegyes érzése támadt.

Egyik része valamiért vonzódott Seth-hez, bár nem tudta miért. Másik
része inkább azt kívánta volna, tűnjön el, el a Thacker mama házából, a
Thacker ösvényről, és messze el Salamontól.

Seth futva utolérte, és ahogy beérte, kabátját átvetette válla fölött. Sara
feszült volt, és el volt készülve a következő kérdésre, Ki is az a Salamon?

- Ha akarod, viszem! - mondta Seth udvariasan.

Sara meglepődött egy pillanatra. Annyira biztos volt abban, a fiú

Salamonról fogja kérdezni, hogy hirtelen azt se tudta miről van szó.

- Mit? - meredt Seth-re.

- A táskádat. Gondoltam, segítek, ha nehéz...

- Ja! Nem kell, kösz! Nem vészes. - Sara megkönnyebbülten sóhajtott.

- Régen itt laksz?

- Igen. Egész életemben itt laktam.

- Egész életedben? Hát ez fantasztikus!

Sara nem volt biztos benne, hogy ez olyan fantasztikus.

- Miért vagy úgy meglepve? - kérdezte. - Sokan, akik itt élnek, egész
életükben itt laktak.

Seth nem felelt. Arra gondolt, hány helyen lakott ő rövid élete során! El
se tudta képzelni, milyen lehet egy helyben lakni valakinek, egész
életében. Vágyott volna ilyen állandóságra. Ő soha nem lakott egy helyen,
még csak egy teljes iskolaéven át sem. Nem tudta milyen lehet
ugyanazokkal az iskolatársakkal járni, évről évre.

- Biztos jó dolog, ha sok barátja van az embernek.

- Nem igazán a barátaim - sóhajtotta Sara. - Csak azért, mert tudom a

nevüket, még nem mind a barátom! Honnan jöttél?

Seth kényszeredetten nevetett. - Honnan? Sehonnan.

- 16 -
 - Valahonnan csak jöttél. Hol laktál, mielőtt ideköltöztetek?

- Arkansasban. De nem laktunk ott sokáig. Tulajdonképpen soha, sehol

nem laktunk sokáig.

- Biztos nagyon izgalmas lehet - irigykedett Sara, és arra gondolt,

mennyire régóta ismeri ő már ezt a kis hegyi városkát, ahol lakik. - Én is
szeretnék különböző helyeken lakni! Ez a város olyan kicsi, és olyan sok
mindent lehet a világban látni!

Seth-nek tetszett, hogy Sara annyira lelkesedik az ő hontalan élete iránt.

Sara is megkönnyebbült, amiért a fiú nem firtatja Salamon kilétét.

Megálltak a kereszteződésnél, ahol Seth-nek le kellett fordulnia a házuk

felé.

- Majd mesélj arról a sok helyről, ahol éltél! - kérte Sara.

- Oké - mondta Seth bizonytalanul. Nem igazán akaródzott neki egyikről

sem beszámolni. - Te pedig megmutathatod a várost. Biztos sok jó hely
van errefelé.

- Hát, igen - válaszolta Sara, elbizonytalanodva. Úgy érezte, nem sok

mutogatni való van ebben a kis porfészekben. Seth már biztos annyi
csodálatos helyet látott. Egy óra alatt megmutatom a város minden
szegletét - gondolta Sara kiábrándultan.

- Na, szia! - mondta Seth és lefordult az ösvényre.

- Szia!

Hello, Sara! Hallotta hirtelen Salamon hangját a fejében. Gyorsan

visszanézett Seth-re. Már annyira megszokta, hogy Salamon hangját hallja
belülről, hirtelen azt hitte, Seth is meghallotta.

Ebben a pillanatban Seth is visszanézett. Sara halványan integetett, Seth

visszaintett.

- Na ne. Már megint - mormogta Sara az álla alatt. - Már megint majdnem
meghallotta, hogy Salamonnal beszélgettem. Pedig nem volt valószínű,
hogy Seth meghallotta Salamon hangját, mert azt még soha senki se
hallotta meg, csak az időzítés és a helyszín kavarta fel egy kicsit.

Sara megbizonyosodott róla, Seth hallótávolságon kívül van. A fiú épp

befordult a sarkon.

"Helló Salamon."

Látom, találkoztál Seth-tel.

- 17 -
 "Te ismered őt?" - tört ki Sara, aztán elmosolyodott, mert rájött, Salamon
mindenről tud.

Igen, Sara. Már jó ideje tudomásom van Seth-ről. Még mielőtt

találkoztatok, már gondoltam rá, jó lenne, ha találkoznátok.

"Te tudtad, hogy találkozni fogunk?"

Seth élete sok erőteljes kérdést produkált. Éreztem közeledését az én

megtapasztalásomhoz, és ez természetesen maga után vonta a
találkozásotokat. Tudod, madarat tolláról...

"Salamon, ezzel azt akarod mondani, Seth olyan, mint te meg én?"

Hát persze. Ő is kereső ember, az élet értelmét keresi. És igaz tanító.

Sara kicsit kényelmetlenül érezte magát. Már megszokta, Salamon csak

az övé. Nem akaródzott megosztani ezt a kapcsolatot ezzel a furcsa,
idegen fiúval.

Minden nagyon jó, Sara. Csodálatos lesz nekünk együtt.

"Hát, ha te mondod..."

Sara most meglátta öccsét, Jasont, ahogy futva közeledik. Elege lett
abból, hogy kihallgatják beszélgetéseit Salamonnal.

"Köszönöm, Salamon. Majd később folytatjuk."

Salamon elmosolyodott. Olyan gyorsan felnőtt ez a kislány.

- 18 -
 ÖTÖDIK FEJEZET

- Helló, Sara. Mi újság?

Sara könyvéből felnézve Seth-re mosolygott, aki a mellette lévő székre

telepedett az iskolakönyvtárban. A könyvtáros szigorúan kettőjükre
pisszegett, amiért fennhangon beszéltek.

- Semmi különös - suttogta Sara. Nem akarta, hogy Seth beleszóljon az

újságjába, ezért gyorsan becsukta könyvét. Leginkább az olyan
feladatokat szerette az iskolában, amikor egy újságot kellett összeállítani
egy adott témáról. Nem volt jó rajzoló, ezért jobban szeretett képeket és
cikkeket összeválogatni a témával kapcsolatban, és azokat aztán szépen
elrendezni egy papíron. A tanárok általában kitűnőnek tartották újságjait,
míg osztálytársai mély megvetéssel fogadták őket. Tudta, néha túlzásba
esett, de a tanárok dicsérete valahogy mindig kiegyenlítette az
osztálytársai nemtetszését, így tovább folytatta az újságkészítést.

Ez az újság a levelekről szólt. Sara fákról, bokrokról virágoskertekből

összegyűjtött egy csomó levelet, és most azon volt, hogy azonosítsa őket.
Mindenfele levelekről szóló könyvek voltak kiterítve előtte, de még alig
sikerült egy párat beazonosítania. Meglepődött, milyen keveset tud az őt
körülvevő világról. Annyi minden tanulnivalója volt még.

- Szereted a faleveleket? - kérdezte Seth, látva a könyveket Sara előtt.

- I-i-gen - válaszolta Sara unalmat tettetve. - Épp próbálok rájönni, milyen

leveleket gyűjtöttem. Az egyik órára kell. Nem igazán értek hozzá.

- Én sok növényt ismerek - ajánlkozott Seth. - Legalábbis azokat,

amelyekkel eddig találkoztam. Itt van egy pár ismeretlen levél, de a
többség ugyanaz a típus. Ha gondolod, veled megyek, és megmutatom
azokat a fákat, amiket ismerek. Persze, csak ha akarod.

Sara nem nagyon örült annak, hogy valaki beleavatkozik a munkájába. Ez

már a múltban sem sült el jól. Sara úgy tartotta, "mindent, vagy semmit".
Vagyis ha érdekelte egy önálló munka, túlzásokba is esett a készítésnél,
de ha nem érdekelte, hozzá se nyúlt. Mások nem osztották sem a kitörő
lelkesedését, sem a teljes érdektelenségét.

- Háát, nem tudom. Talán jobb, ha egyedül próbálkozok - mondta

bizonytalanul.

- Oké, megértem - bólintott Seth -, de ha meggondolod magad, csak

szólj. Sokkal könnyebb megtalálni valamit egy könyvben, ha tudod, mit
keresel, és én egy csomó fának és bokornak tudom a nevét. A nagyapám
mindet ismeri. Gyógyszereket készít belőlük. Van, amit saját maga is
használ. Azt szokta mondani, minden, amire az embernek szüksége van,
megtalálható a környezetében, de az emberek általában tudomást se

- 19 -
vesznek erről.

Ezzel Seth a lényegre tapintott. Sara majdnem az egész ebédidejét azzal

töltötte, hogy egy nagy piros levél nevét keresgélte a könyvekben, amit
aztán beragasztott a füzetébe. Seth sok időt takaríthatott volna meg neki,
és elég normálisnak is látszott. Nem volt tolakodó, meg ilyesmi.

- Jól van. Most iskola után megyünk?

- Oké. Találkozunk a zászlórúdnál. Múlt hétvégén találtam egy jó kis

helyet nem túl messze, a patakon túl, ahol azon a fatörzsön át lehet
menni. Jó kis ösvény, tele öreg fával és bokorral. Oda megyünk.

Mrs. Horton felállt, és vészjósló arccal közeledett, amiért ismét hangosan

beszéltek. De Seth már kifelé indulóban volt.

Az ajtó becsapódott utána, Sara teste pedig megremegett a

felismeréstől, mikor rájött, a fiú a Thacker ösvényről beszélt. Megtalálta a
Thacker ösvényt!!!

- 20 -
 HATODIK FEJEZET

Sara a zászlórúdnál várt. Micsoda tökkelütött voltam, hogy belementem

ebbe az egészbe - morogta az orra alatt.

A Thacker ösvény, az én titkos helyem. Gondoltam, előbb vagy utóbb

megtalálja. De reméltem, inkább utóbb.

Az órájára nézett. Hol a csudában van? Aztán ahogy körbenézett, hirtelen

észrevett egy összehajtott papírt az oszlopra tűzve, "Sara" felirattal.
Kibontotta a levélkét, és ezt olvasta: "Sara, találkozzunk a sarkon, van
valami meglepetésem a számodra. Egy csupa levél borította dzsungel van
erre. Szia!"

Sara nagyon furcsán, zavarodottan érezte magát. Már majdnem kezdte

megkedvelni Seth-et. Tetszett neki, hogy valaki, aki ennyi helyen lakott
már életében, érdekesnek talált valamit, ebben a kis városkában, melyet ő
már kívülről ismert. De az, hogy felfedezze a legtitkosabb helyét, az már
nem volt ínyére.

Mikor a sarok közelébe ért, ahol Seth mindig elvált tőle és lefelé
kanyarodott, egy darab követ vett észre az út közepén, mely alól újabb
papír fecni lobogott a szélben. "Mi a csuda!" - nevetett magában. "Ez egy
nagyon furcsa fiú!"

A cédulán ez állt: "Fordulj jobbra, menj keresztül a hídon, el a házunk

mellett, aztán rögtön balra. Van ott egy ösvény, alig látszik, de ott van.
Kövesd azt. A végén várlak."

Most már nem volt semmi kétség, Seth megtalálta a Thacker ösvényt.

"Hát persze, megtalálta, hogy ne találta volna meg, amikor gyakorlatilag

rajta lakik" - mondta magában megadóan, bekövetkezett az
elkerülhetetlen.

Összehajtotta a papírt, és zsebre vágta.

- Mintha eligazításra lenne szükségem, ahhoz, hogy megtaláljam a SAJÁT

ösvényem - mondta ki hangosan gondolatát.

Keresztülment a hídon, elment Seth-ék háza mellett, és ráfordult az ő

szeretett, annyira ismerős ösvényére. Ahogy lépkedett, elöntötték az
emlékek, de olyan tiszta képekben, mintha mozit nézett volna.
Emlékezett, mikor annyira vonakodott követni Jasont, az öccsét, aki
teljesen lázba jött a felfedezésétől. Egyre azt állította, van erre egy óriás
bagoly, akit Salamonnak hívnak, és itt rejtőzik valahol az erdőben.
Emlékezett, ahogy keresték, de nem találtak semmit, amitől aztán öccse
annyira elkeseredett, hogy soha nem vallotta be kellemetlenkedő
kistestvérkéjének, Ő megtalálta.

- 21 -
 Ahogy tovasétált a hosszú, sötét ösvényen, újra érezte annak csendjét és
békességét. Szája széles mosolyra derült, mikor meglátta a
kerítésoszlopot, ahol Salamon ült aznap, mintha csak rá várna. Még a
szeme is megtelt könnyel, ahogy visszaemlékezett erre a kedves, nagy,
szeretetteljes és annyira bölcs bagolyra!

Érdekes, gondolta Sara, még mindig milyen fontos számomra. Pedig

minden nap találkozunk gondolatban, de azért mégis hiányzik a gyönyörű
szép tollas teste, és a nagy bölcs szemei.

Kicsit elszégyellte magát, hogy még mindig hiányolja Salamon fizikai

jelenlétét. Megértette, amit Salamon magyarázott neki arról, "nincs olyan,
hogy halál", és a kapcsolatuk így is zavartalanul folytatódott. Általában
Sara nem is gondolt az ő régi Salamonjára, mert tökéletesen elégedett
volt az újjal. De most, csak pár lépésre attól a helytől, ahol találkoztak, és
ahol később Jason lelőtte; kicsit kibillent a szokásos egyensúlyából, és
hiányzott barátja régi, tollas külseje.

Szeme sarkából észrevett valamit mozogni a levelek közt. A szíve

hirtelen majd kiugrott a helyéről az izgalomtól, mikor látta, ez a mozgás
pont ott van, ahol Salamon meghalt. Egy pillanatra megfordult a fejében,
lehet, hogy elhatározta, visszajön régi formájában?

Mi a csuda az ott? Sara meresztgette szemét, hogy rájöjjön, mi mozog ott

a levelek közt a bokorban.

Ahogy közelebb ért, hirtelen felsikoltott, és hátratántorodott. Pontosan

ott, ahol Salamon meghalt, ott feküdt Seth. Félig levelek takarták, szemei
csukva, nyelve félrelógott a szájából.

Sara meg se tudott nyikkanni. Csak állt ott, bénultan.

- Ss..ss..seth - dadogta. - Jóóól vagy?

Tudta, nem lehet jól. Szörnyen nézett ki. Sara állt, és bámulta. Beharapta
nyelvét és vérezni kezdett. Könnyek folytak le arcán.

- Héééééé! Sara! Nehogy komolyan vedd! Csak vicc volt - ugrott fel Seth,
és lesöpörte magáról a leveleket.

- Utállak! - tört ki Sara, és elrohant, messze Seth-től és az ösvénytől.

"Hogy tehetett ilyet!" - sírta, és inaszakadtából rohant.

Seth döbbenten állt. Meg se fordult a fejében, hogy Sara így fog reagálni.
Azt se tudta, miért érzett magában kényszert, hogy lefeküdjön a földre a
levelek közé, és halottnak tettesse magát. Az ötlet mintha a semmiből jött
volna. Nagyon rossz ötlet volt, mint ahogy kiderült.

- Sara! Várj! - kiabálta. - Csak hülye vicc volt! Hé, nem akarsz leveleket

- 22 -
keresni?

De nem jött válasz.

- 23 -
 HETEDIK FEJEZET

Nagyon hosszú volt a nap az iskolában.

Sara tudta, Seth rohanni fog, hogy utolérje, de elhatározta, nem fog
megállni, hogy megvárja. Még mindig dühös volt a tegnapi szörnyű eset
miatt, és nem akarta ilyen könnyen megadni magát. Tulajdonképpen soha
többet nem akart beszélni vele.

Seth egyáltalán nem értette, hogy ami neki egyszerű kis csínynek tűnt,
miért gyakorolt ekkora hatást Sarára. Nem tudhatta, hogy pont azt a
helyet választotta csínytevése helyszínéül, ahol Sara szeretett Salamonja
kilehelte lelkét.

Seth beérte Sarát.

- Hé! - szólt szelíden.

Sara nem válaszolt.

Némán haladtak egymás mellett. Seth próbálgatta magában, mit is

mondhatna, de mindegyik megoldás gyengének tűnt.

Jason és barátja biciklizett el mellettük.

- Két szerelmes pár, mindig együtt jár! - kiabálták, ahogy elhaladtak.

- Pofa be! - kiáltotta Sara dühösen.

Egy macska ugrott ki hirtelen eléjük az egyik mellékutcából. Seth

megijedt, és viccesen ugrott egyet a levegőbe. Sara visszafojtotta
nevetését, de egy vigyort nem tudott elnyomni. Ez megtörte a
feszültséget.

- Ez a macska emlékeztet az egyik macskánkra - törte meg a csendet

Seth.

Sara nézte, ahogy a macska eltűnt a bokorban. Már sokszor próbálta

elkapni, de nagyon vad és túl gyors volt.

- Igazán? - kérdezte, próbálva továbbra is dühös maradni.

- Háromlábnak hívtuk - folytatta Seth, remélve, sikerül megtörnie a jeget.

Ez működött.

- Háromlábnak? - kérdezte Sara nevetve. - Micsoda fura név.

- 24 -
 - Csak három lába volt szegénynek - mondta Seth szomorú arccal.

Sarából kitört a nevetés. Nem volt szép dolog kinevetni egy szegény,
nyomorék macskát, de a Háromláb név, és a három lábon bicegő macska
képe túl sok volt komolyságának.

Seth örült, hogy Sara végre szóba állt vele.

- Mi történt Háromláb negyedik lábával? - kérdezte Sara.

- Az soha nem derült ki. Lehet, hogy csapdába került, vagy ilyesmi.
Lehet, hogy kígyó volt.

Sara bólogatott.

- Egyszer volt egy kétlábú macskánk is - mondta Seth komolyan. - Rúnak

hívtuk. Tudod, mint egy kengurúúú.

Sara nevetett. Elképzelte a macskát, ahogy két hátsó lábán ugrál. De

most már gyanús volt, hogy Seth csak kitalálja az egészet. Nem nagy a
valószínűsége, hogy az embernek legyen egy háromlábú és egy kétlábú
macskája is.

- Elég sok bajotok lehetett a macskáitokkal!

- Hát igen - sóhajtotta Seth. - Egyszer volt egy egylábú macskánk is.

- Szinte sejtettem - gúnyolódott Sara. Most már biztos volt benne, Seth
csak kitalálja az egészet. - Na, és hogy hívtátok AZT a macskát?
Sétapálcának?

- Á nem, Küklopsznak. Csak egy szeme volt szegénynek.

Sarából kitört a nevetés. Sokkal jobb volt így, hogy Seth szórakoztatta,
mint mikor dühös volt rá.

Elérkeztek a sarokig, ahol Seth el szokott kanyarodni. Seth vigyorgott,

sikerült Sarát megnevettetnie, és újra szent volt a béke.

Sara ment tovább az úton és csak nevetett, csak nevetett, és nevetett.

Nem tudta eldönteni, vajon Seth különleges képességgel rendelkezik-e,
mellyel a tragédiát komédiává változtatja, vagy pedig a legmulatságosabb
ember, akivel valaha találkozott. Lehet, hogy soha nem is volt egyetlen
macskája sem, vigyorgott magában.

- Hé, Sara! Az öcséd volt az a gyerek az előbb? - kiáltotta vissza Seth.

- Igen, az. Tudtam, hogy előbb vagy utóbb meglátod, csak reméltem,
inkább utóbb!

- 25 -
 - Hé, Seth! - kiáltotta Sara, de nem volt biztos benne, hogy Seth még
meghallja.

Seth mosolyogva visszafordult, és megállt.

- Úgy tudtam, a macskáknak kilenc életük van.

- Mi nem bántottuk őket, csak meglábatlanodtak nálunk. Bár én azt

hiszem, inkább tizennégy életük van, de lehet, hogy rosszul számoltam.

- Szerintem ez igaz az emberekre is - nevetett Sara.

Sara tovább folytatta útját. Nem tudta, hová is tegye magában Seth-et.
Az élete titokzatos volt, sőt némiképp tragikus is, de nagyon érdekes
embernek tűnt. És mulatságosnak. Vajon szándékosan volt mulatságos,
vagy azért volt mulatságos, hogy ne legyen olyan tragikus. Mi a csudát
jelentett ez a dolog a tizennégy élettel? Vajon akkor is csak viccelt?

Mi mindnyájan összetartozunk, jutottak eszébe Salamon szavai. Seth is

született kereső ember. És igaz tanító.

Sara mosolygott. - Hát ez nagyon izgalmas lesz - mondta ki hangosan.

- 26 -
 NYOLCADIK FEJEZET

Sara a teraszon üldögélt, és élvezte, hogy ő az egyedüli ember otthon. A

szülei még dolgoztak, az öccse pedig talált valami elfoglaltságot iskola
után. A korlátnak dűlt és Salamonra gondolt.

- Hé, Salamon! Nem hiányoztam?

Egyáltalán nem, hallotta Salamon hangját a fejében.

Elnevette magát. Minden egyes alkalommal így kezdték a társalgást.

Először, mikor Salamon így válaszolt, egy kicsit megsértődött. "Hogy, hogy
nem hiányoztam?" - kérdezte.

Akkor Salamon elmagyarázta, hogy Ő mindig tudatában van a Sarával

történő eseményeknek, a gondolatainak, még akkor is, ha Sara nem
gondol rá, vagy nem beszélgetnek, így semmi értelme annak, hogy
hiányozzon, mikor soha el se válnak egymástól. Ez tetszett a kislánynak.

Először furcsa volt, hogy valaki minden percben tud róla. Nem igazán
tetszett az ötlet, hogy bárhová megy, bármit tesz, bármit gondol, Salamon
mindenhol leskelődik. Aztán később rájött, egyáltalán nem bánja ezt, mert
Salamon mindennel meg volt elégedve, amit ő csinált. Soha nem feddte
meg Sarát, ha helytelenül viselkedett. Soha nem ábrándult ki, ha rossz fát
tett a tűzre. Ehelyett továbbra is szerette, feltétel nélkül, és csak akkor
szólt bele az életébe, ha Sara erre kérte.

- Hogy vagy mostanában? - csiripelte Sara, bár kívülről tudta, mi lesz a

válasz, de azért hallani akarta.

Kitűnően érzem magam, és látom te is.

- Hát persze! - válaszolta vidáman, mert soha nem érezte boldogabbnak

magát.

Észrevettem, hogy te és Seth, nagyon jól megvagytok egymással. Ennek

örülök.

- Így van. Soha nem nevettem még senkivel ennyit. Ez furcsa. Ő nem
olyan, mint a többiek, akiket eddig ismertem. Komoly, de mégis vicces.
Udvarias, de ugyanakkor mulatságos, és jókat lehet játszani vele. Nehéz
élete van otthon, de velem mindig vidám és könnyed. Egyszerűen
megfejthetetlen.

Ő egyike azoknak a lényeknek, akik megtanultak a pillanatban élni.

Ahelyett, hogy cipelné a terhét annak, ami a múltban történt, átadja
magát a te jelenléted örömének. Ő is szeret veled lenni.

- Elmondta neked? - kérdezte csodálkozva Sara, de máris nevetett, mert

- 27 -
rájött, butaságot kérdezett. Salamonnak nem kellett beszélnie valakivel,
ahhoz, hogy tudja, az mit gondol vagy érez.

Seth nagyon vágyik rá, hogy jól érezze magát. És veled lenni jó neki. A
legjobbat hozod ki belőle.

- Szeretném is. Bár soha nem gondoltam erre. Csak úgy magától
történnek a dolgok. Azt hiszem, ő is a legjobbat hozza ki belőlem.

Örülök neki, hogy ti ketten ilyen jól megvagytok egymással. Mindig jó ha

az ember találkozik valakivel, aki ugyanúgy jól akarja érezni magát.
Amikor két ember találkozik, és mindketten vágynak rá, hogy jól érezzék
magukat - csodálatos dolgok tudnak történni.

Ti mindketten lelki emberek vagytok, és semmi nem tesz boldogabbá

egy lelki embert, mint ha egy másiknak segíthet. Ez a dolog lényege.

Ragyogóan fogjátok magatokat érezni együtt. Ebben biztos vagyok.

- 28 -
 KILENCEDIK FEJEZET

A tanítás végét jelző csengő negyed órával ezelőtt hangzott fel, és Sara
ott várt a zászlórúdnál, az iskola előtt. Látta, hogy az ajtók nyitódnak és
csapódnak, ahogy a gyerekek elhagyják az iskolát. Megígérte, vár Seth-re.
Seth azt mondta, van valami meglepetése a számára, ami biztosan fog
neki tetszeni. Az órájára nézett, hogy nem tévesztette-e el az időt, és
akkor bang, az ajtók kinyíltak és ott állt Seth. Na végre!

- Bocs, Sara, de elkövettem azt a hibát, hogy köszöntem Miss Ralphnak,

mire ő megkérdezte, nem segítenék-e neki bepakolni az autójába. Persze
segítettem, de azt nem tudtam, hogy az autója egy mérföldre parkol, és
negyvenhét adag csomagja van, amit be kell rakodni. Már amikor
köszöntem, akkor tudtam, hogy rosszul tettem, már csak a nézéséből is,
de már nem vonhattam vissza.

Sara nevetett. Ő is tett már jó pár fordulót Miss Ralph autója és az iskola
között. Miss Ralph az iskola művészeti vezetője volt. Sarának úgy tűnt, a
fél házát megutaztatja minden nap a háza és az iskola között.

- Régebben még gyakrabban jártam arra, de mostanában már messze

elkerülöm az irodáját.

- Úgy tűnt, a folyosó furcsán üres. Szerintem rajtam kívül mindenki tudja,
hogy ott ólálkodik, és áldozatra vár.

Sara tulajdonképpen szívesen segített Miss Ralphnak. Meghatotta, hogy

ez a fiatal, új tanár, annyira igyekszik jó művészeti programot összeállítani
az iskola számára.

- Nem bántam, hogy segíteni kellett. Rengeteget dolgozik szegény -

mondta Seth.

Sara elmosolyodott. Olyan volt, mintha Seth a gondolataiban olvasott

volna.

- Csak nem tudtam, hogy ilyen sokáig fog tartani. Nem szerettelek volna
sokáig várakoztatni. Na, készen állsz?

- Igen, de miről van szó?

- Meglepetés.

- Naaaaa, mond meg! - tört ki Sara.

- Nem lehet. Látnod kell. Nincs messze a Thacker ösvénytől.

Sara megint kicsit kényelmetlenül érezte magát. Eddig még soha senki
nem töltött ennyi időt a Thacker ösvény környékén, mint Ő. Szinte a

- 29 -
sajátjának érezte és örült neki, hogy egyedül az övé.

Lesétáltak a szekérnyomon, aztán befordultak a Thacker ösvény

bejáratához.

- Tudod, kereshetnénk valami más utat, hogy ne legyen annyira

észrevehető ez a kitaposott rész.

Sara mosolygott. Hát tényleg olvas a gondolataimban!

Sara követte Seth-et, le a keskeny ösvényen. A fiú megfogta az ágakat,

hogy azok ne csapódjanak a szemébe, néha pedig a kezével hadonászott,
hogy leverje az útjukba kerülő pókhálókat.

- Hát ez csudajó! - kiáltotta Sara.

- Micsoda?

- Hát téged követni. A pókhálók így a te hajadban kötnek ki, nem az

enyémben.

Seth nevetett, miközben egy csomó pókhálót szedett ki a hajából. - Miért,

te akarsz elől menni?

- Á nem. Így is tökéletesen megfelel. Nagyon jól csinálod.

Elérkeztek az első útelágazáshoz. Seth a folyó felé vette az irányt. Sara

gyorsan lépkedett a nyomában.

Az ösvény láthatatlanná vált, a magas fűben mentek tovább. Sara épp

meg akart állni, hogy kiszedje a bogáncsot a zoknijából, mikor kiértek a
folyó partjára.

- Ez jó hely. Már el is felejtettem, milyen jó itt a folyó partja. Már rég

jártam erre.

- Megérkeztünk - mondta Seth büszkén. - Itt van.

- Mi van itt? - kérdezte Sara, és körbenézett, hogy mi változott.

- Itt hátul - Seth az egyik fa mögé irányította. Sara felnézett a hatalmas

nyárfára.

- Hű-ha! Ezt te csináltad?

- Tetszik?

- Hát ez fantasztikus! - Sara alig hitt a szemének. Seth léceket szögezett

félméterenként a fa derekára, a földtől, egész föl a magasba. Elég
hosszúak voltak hogy kiálljanak a fa két oldalán, így nem csak lépcsőnek

- 30 -
voltak jók, hanem kapaszkodónak is.

- Ez a legfantasztikusabb falétra, amit valaha láttam!

- Jól lecsiszoltam, nem fog szálka menni a kezedbe - jelentette ki Seth

büszkén.

- Hát ez csudajó. Menjünk fel.

- Majd én megyek előre - ajánlotta Seth.

Seth fellépett az első létrafokra, és felül megkapaszkodva feljebb húzta

magát. Aztán még feljebb és feljebb. Könnyedén mászott egyre
magasabbra.

Sara kacagott örömében. Szerette a fákat és tetszett neki, hogy Seth

ilyen jól kitalálta, hogy könnyedén fel lehessen mászni ennek a vén fának
a törzsén. Egészen magasra másztak.

- Tetszik itt fönt. Az egész világ másnak látszik ilyen magasból.

Seth egyetértett, és egy vastag ágra ült, mely mélyen a folyó fölé nyúlt.
Sara látta, milyen biztonságosan mozog, pedig a folyó ott volt alatta. Nem
látszott mivel ügyködik, mert a teste eltakarta a szeme elől. Aztán
meglátott egy hosszú, nehéz kötelet, mely majdnem a vízig lelógott.

- Hát ez nem lehet igaz! - kiáltotta örömmel.

- Kipróbálod? - kérdezte Seth, alig bírva türtőztetni magát.

- Hát persze!

- Jól tudsz egyensúlyozni?

- Elég jól, miért?

- Mert át kell jutnunk oda - mutatott előre Seth.

Sara a Seth által jelzett irányba nézett.

- Egy faház! Seth, te egy faházat is építettél!?

- Az a kiinduló fedélzetünk - mondta Seth, miközben négykézláb mászott

kifelé a vastag ágon. Kimászott a végéig, aztán felállt.

Sara is letérdelt, és követte. Remélem, elbír kettőnket, gondolta. Mikor

kiért, és felállt, meglepődött, hogy milyen nagy ez a házikó. Seth még
korlátot is épített a biztonság kedvéért, és egy kis padot, amin ketten is
elfértek.

- 31 -
 Sara örömmel figyelte, ahogy Seth bemutatta, mi hogy működik. Egy
szög köré vékony zsineg volt csavarva. Letekerte a szögről, aztán elkezdte
egy bot köré orsózni, melyet a fa egyik repedéséből vett elő.

- Hát te mindenre gondoltál! - csodálkozott Sara.

Seth már korábban a nehéz kötél aljára kötötte a vékony zsinórt, így
ahogy tekerte fel a zsinórt a botra, a hosszú kötél vége elkezdett
emelkedni, egyenesen oda, ahol ők álltak. A kötél aljára Seth egy hurkot
csomózott, amibe most bedugta az egyik lábát. Feljebb a kötélen volt
három csomó, kapaszkodónak. Seth megfogta a legfelsőt: - Kívánj
szerencsét - mondta.

- Vigyázz magadra... - kezdte Sara, de mielőtt be tudta volna fejezni, Seth

már ugrott is. Átrepült a folyó fölött, "Juhéééééé...!" - kiáltotta repülés
közben. Sarának a lélegzete is majdnem elakadt már a látványtól is. A
kötél ide-oda lengett, egyre lassabban.

- Most jön a legtrükkösebb rész - kiáltotta Seth. - Le kell ugrani, mielőtt a

kötél megáll, különben a folyóban kötsz ki.

Sara nézte, ahogy Seth kiszabadítja lábát a hurokból, és a térdét az alsó

csomó köré fonja. Aztán ahogy a folyó partja felé közeledett, elengedte a
kötelet, és egy levélkupacon landolt. - Au! - hallotta Seth elfojtott kiáltását.
- Ezen a befejezésen még alakítani kell.

Sara elégedetten nevetett.

- Oké, most én jövök - jelentette ki izgatottan, miközben Seth gyorsan

mászott fel a fára.

- Hát nem is tudom... A leérkezés még egy kicsit kidolgozatlan. Talán

inkább várj, míg jobb megoldást találok ki...

- Nem, nem. Megyek. Ha te meg tudtad csinálni, én is. - Nem,

elképzelhetetlen volt, hogy Ő ne hintázzon.

Sara megvárta, míg Seth felér a fára. Milyen okos ez a fiú, gondolta,
mikor észrevette, hogy Seth hozza magával a zsinór végét, hogy újra fel
lehessen húzni a kötelet.

Sara leült a padra, Seth segített betenni a lábát a hurokba. - Ezt a csomót
neked készítettem - szólt és a második csomóra mutatott, mely pont
megfelelt Sara méreteinek.

- Akkor megyek - mondta Sara, de még mindig egyhelyben állt. - Oké,

már megyek is. Most. Mindjárt visszajövök. Na, megyek - nevetett.
Rettenetesen akart menni, de attól, hogy le kellett ugrania ilyen magasból,
a gyomra reszketni kezdett, és nem bírt elrugaszkodni.

- 32 -
 Seth nézte, és élvezte Sara izgalmát. Nem tudta megtenni ezt a döntést
helyette.

- Nem kell sietned. Ez a kötél még holnap is itt fog lógni, és holnapután
is...

De Sara már nem hallotta, amit Seth mondott, mert miközben Seth
kifogásokat keresett neki a nem ugráshoz, ő már lelépett a fedélzetről, és
a levegőbe lendült.

- Juhééééé...! - rikoltotta ő is, ahogy szállt a folyó felett.

- 33 -
 - Sikerült! - kiáltotta utána Seth. Meg volt hatva, hogy Sara megtette az
első ugrást. Emlékezett saját kitörő örömére, mikor először hintázott a
folyó fölött. Hallotta, ahogy Sara kacag örömében a hintázás közben,
aztán nézte, ahogy kihúzza lábát a hurokból.

Ez a lány! - mondta halkan maga elé, elégedetten, hogy Sarának ilyen

hamar sikerült leugrania. De Sara keze nem volt olyan erős, mint Seth-é,
ezért mikor a lába kikerült a hurokból, alig tudta magát tartani a kezével.
Addig sikerült valahogy megtartani magát, míg a folyópart felé közeledett
a hinta, de akkor túl korán elengedte, és röpült a levegőben a sáros

- 34 -
folyópartra.

Placcs! Fröccsent a sáros víz. Sara nevetett. Felállt. Tetőtől talpig nedves
és sáros volt, de csak nevetett, és nevetett, és nevetett.

Seth először elszörnyedve nézte, de aztán ő is elnevette magát. Micsoda

lány! Felelősnek érezte magát az ugrásáért és az érkezéséért.
Megkönnyebbült, minden jól sikerült.

- Seth, ez fantasztikus! Muszáj még egyszer megpróbálnom! De meg kell

mutatnod, hogy kell landolni a végén.

- Elsősorban jól kell időzíteni. Én is pont ilyen sáros voltam, amikor

először ugrottam.

- Nem is igaz! - Sara biztos volt benne, Seth végig tudta, mit csinál. De
tetszett neki, hogy Seth egyenlőbbé akarja őt tenni azáltal, hogy önmagát
egy kicsit leértékeli.

- Örülök, hogy neked már jól megy. Nekem is ilyen jól fog menni
hamarosan. Minden nap gyakorolni fogunk. Nagyon tetszik! Köszönöm,
hogy mindezt kitaláltad és megalkottad nekünk.

Seth nem tudta, hová is tegye Sarát. Annyira jó volt vele játszani. Kész
volt megtenni akármit. Igazi jó barát volt. Mindenen nevetett, és nem
sértődött meg, ha valaki jobban tudott valamit nála. Soha nem találkozott
még ilyen emberrel, mint Sara.

- Legjobb lesz, ha most hazamegyek. Csupa iszap vagyok - mászott ki

Sara a sárból, nedves, sáros ruháját tisztogatva. - Holnap találkozunk.
Szia!

- Holnap szombat - emlékeztette Seth. Tudta, a szülei nem engednék el

játszani, amikor annyi a házimunka a hétvégén. Főleg esténként,
holdvilágnál építette ezt a faházat is, sok-sok napon át.

- Óh - sóhajtott Sara csalódottan. Nem tudta elképzelni, hogy bírja ki

hétfőig e nélkül a csodálatos játék nélkül. - Jó, de lehet, hogy holnap
eljövök, és gyakorlom a landolást. Hétfőre, mire találkozunk, már jól fog
menni.

Seth-nek nem tetszett ez az ötlet. Mi van, ha Sara rosszkor engedi el a

kötelet, és eltöri a lábát, vagy beüti a fejét, vagy még rosszabb...

- Ne, Sara! Beleeshetsz a folyóba, és megfulladhatsz - kérlelte Seth, egy

kicsit szégyenlősen, hogy ilyeneket mond.

Sara ránézett. Megérezte szavai mögött az aggodalmat.

- Seth, én soha nem fulladhatok meg! - jelentette ki határozottan.

- 35 -
 Olyan meggyőződéssel mondta, hogy Seth-ben megakadt a szó. Hogy
lehet ennyire biztos benne, hogy nem fulladhat meg?

- De azért várok hétfőig - nyugtatta meg Sara. - Ha már te annyit

dolgoztál ezzel a csodálatos hellyel, igazán megtehetem, hogy megvárlak,
hogy megosszam veled.

Seth megkönnyebbült.

- Akkor hétfőn találkozunk. Az első elágazásnál várlak az ösvényen -

mondta Sara.

Seth mosolygott. Sara olvasott a gondolataiban. Nem akarta, hogy a

többiek meglássák, hogy nap mint nap találkoznak, és kíváncsiskodjanak,
hova mennek. Mindketten szerették volna megőrizni a saját titkuknak ezt
a búvóhelyet.

- 36 -
 TIZEDIK FEJEZET

Sara Seth-re várt az első elágazásnál. Lelkileg már felkészült a kalandra,

barnás sárgás ruhába öltözött, hogy jól beleolvadjon a környezetbe.
Leguggolt a földre, és nevetve várta barátját a találkozóra. Néha látta az
elhaladó autók reflektorfényét. Tetszett neki, hogy mindent lát, de ő maga
észrevétlen marad.

- Remélem, Miss Ralph nem ragadta el már megint.

Hirtelen Seth tört ki a fák közül, és majdnem keresztülrohant Sarán.

Mindketten megijedtek, de aztán elnevették magukat.

- Jó, mi? - kérdezte Sara büszkén az álcázására.

- Hát jól elrejtőztél. Ha kígyó lettél volna, biztos elkaptál volna.

- A kígyók nem bántanak, és nem is törődnek veled - mondta Sara mély

meggyőződéssel.

- Te nem félsz a kígyóktól? - Seth meg volt lepődve. Azt hitte, mindenki
fél a kígyóktól. Különösen a lányok.

- Nem. Valaha féltem, de most már soha többet. Gyere, menjünk.

Hintázni szeretnék.

Seth-nek feltűnt, Sara épp annyira biztos benne, hogy a kígyók nem
bántják, mint abban, hogy nem fulladhat meg.

- Hé, Sara! Hogy lehetsz olyan biztos benne, hogy nem fulladsz a vízbe?

Sara majdnem megdermedt. Seth kérdése meglepte. Már megint élete

egyik legfontosabb, és legtitkosabb élménye keltette fel a figyelmét.

- Háát..., ez egy nagyon hosszú történet. Majd egyszer elmesélem.

Seth érezte, Sara valamit titkol, és nem tudja eldönteni, elmesélheti-e

neki.

- Ha hosszú, meséld el részletekben. Minden nap egy fejezetet.

Sara kényelmetlenül érezte magát Seth faggatódzása miatt. Nem tudta

eldönteni, hogy reagálna rá Seth, ha elmesélné Salamonnal való
találkozását. De volt valami kényszerítő Seth faggatódzásában.

Így hát Sara elkezdte. - Soha nem hittem el, hogy megfulladhatok, de az
anyukám mindig emiatt aggódott. Minden nap elmondta, kerüljem el ezt a
folyót. Nem tudom, miért fél ennyire a víztől. Nem hallottam róla, hogy
valaha valaki belefulladt volna. De ő minden miatt aggódik, különösen a

- 37 -
folyó miatt.

Egyik nap a víz fölött álltam, azon a kidőlt fán, tudod. A vízszint nagyon
magas volt. Még a fán is átfolyt néha. És hirtelen ott termett a semmiből
az a hatalmas kutya, és belökött a vízbe.

- Hű! És mit tettél?

- Nem volt mit tennem. A víz sebesen folyt és egyszerűen elsodort. De

nem ijedtem meg egy percre sem. Először arra gondoltam, az anyámnak
megint igaza volt. Biztos nagyon mérges lesz rám, ha a vízbe fúlok. De
aztán csak sodródtam, és észrevettem, mindez milyen csodálatos. Aztán
egy ág alá sodródtam, amely mélyen a víz fölé hajolt, és én szépen
kihúztam magam. Azóta biztos vagyok benne, hogy én nem fulladhatok
meg.

- Ennyi? Ebből tudod, hogy nem fulladhatsz meg? Szerintem iszonyú

szerencséd volt, hogy az alá az ág alá sodródtál. Akár bele is fulladhattál
volna a vízbe!

Sara elnézte Seth-et, amint annak negatív képzete eluralkodott rajta,

aztán elmosolyodott. - Úgy beszélsz, mint az anyám.

- Szerintem is - nevetett Seth.

- Te soha nem szoktál biztos lenni dolgokban? Úgy értem, tudsz valamit,
amiben biztos vagy, és mindegy, hogy más mit mond, vagy gondol, te
akkor is tántoríthatatlan maradsz? Tudod, és kész. És csak azért, mert a
többiek nem tudják, még nem jelenti azt, hogy te sem tudod. Érted mire
gondolok?

Seth csöndesen mosolygott. Hát persze hogy értette. Pontosan tudta ő is,
miről van szó.

- Igazad van, Sara. Tudom, mit akarsz mondani. És mostantól fogva, ha

azt mondod, nem fulladhatsz bele a folyóba, akkor hiszek neked.

Sara megkönnyebbült, hogy Seth beéri ezzel a magyarázattal, és nem

kell tovább mennie.

- Akkor jó - mondta győzedelmesen. Témát akart már váltani. - És a

kígyók sem bánthatnak.

Seth nevetett. - Egy napra elég lesz egy félelemtől megszabadulni, Sara!

- 38 -
 TIZENEGYEDIK FEJEZET

Sara egész hétvégén a faházra és a kötélhintára gondolt. Végre eljött a

hétfő, és miután az iskola véget ért, Sara és Seth újra ott voltak fenn,
magasan a fán.

- Most én megyek először - jelentette ki Sara, és elhelyezkedett a

kötélen.

Seth elszomorodott, hogy Sara nem tartotta meg az ígéretét.

- De hiszen azt mondtad, várni fogsz rám!

- Hát persze, hogy vártam rád. Gondolatban gyakoroltam. Újra és újra

láttam magam, ahogy átrepülök a folyó felett, aztán éppen időben
elengedem a kötelet, és tökéletesen landolok a másik oldalon, pontosan a
levélkupac közepén.

- Kész vagyok. Lökj meg!

- Nem hiszem, hogy lendületre lenne szükséged, csak ugorj le a

fedélzetről, annyi elég.

Sara ugrott.

- Juhééééé....! - rikoltotta, ahogy keresztülhasította a levegőt. Barna haja

úszott a levegőben. Ide-oda hintázott, mindig egy kicsit rövidebbet. Aztán
kihúzta lábát a hurokból, és a megfelelő pillanatban elengedte a kötelet,
és megérkezett a földre, pontosan a levélkupac közepébe, ahogy
magában annyiszor elképzelte. Annyira tökéletes volt az ugrása, hogy két
lábra érkezett, és még csak el sem esett.

- Ez az! - kiáltotta örömmel.

Seth tapsolt. Teljesen odavolt a csodálattól.

Aztán indult ő is, hintázott, elengedte a kötelet, és a levelekre esett.

- Nem valami szép érkezés - jegyezte meg.

- Gyakorolnod kell a fejedben! - mosolygott Sara. - Ennyi az egész. Nem

tart soká. És majdnem olyan jó, mint az igazi ugrás.

- Jól van - szólt Seth kétkedve -, de egyelőre a fán fogom gyakorolni, igazi
kötéllel, igazi folyó felett. És már mászott is fel.

Most talán még rosszabbul sikerült a leérkezése, mint az előző

alkalommal. Nem volt megelégedve magával. Sara nevetett, de eltakarta
az arcát, és köhögést színlelt, mert nem akarta megsérteni Seth önérzetét.

- 39 -
 Seth újra mászott, és újra ugrott, de későn engedte el a kötelet, és újra a
levelek közé hemperedett.

Újra felmászott a fára, de most Sara is követte.

- Várj egy pillanatig - kérte Sara, miközben Seth a lábát a hurokba

helyezte.

- Állj meg és csukd be a szemed. Képzeld el, hogy újra mászol fel a fára,
és örülsz, mert sikerült az ugrásod. Képzeld el, hogy tapsolok, és örülök.

- És nevetsz, és köhögsz - gúnyolódott Seth.

- Nem, csak mosolygok, és tapsolok - vigyorgott Sara. Semmi nem kerüli

el a figyelmét, gondolta.

- Most képzeld el, hogy elengeded a kötelet, és két lábra érkezel,

finoman, mintha ejtőernyővel ugrottál volna.

Seth mosolygott, amikor ezt elképzelte.

- Na, indulj! - parancsolta Sara, gyöngéden meglökve Seth hátát. És Seth

ugrott.

Hintázott a folyó felett, aztán a legmegfelelőbb pillanatban elengedte a

kötelet, és megérkezett a földre. Magasra ugorva összecsapta a bokáját. -
Igen! - kiáltotta, ugyanabban a pillanatban, mikor a fáról is felhangzott az
"IGEN!"

- Ember! Ez tényleg működik! Hol tanultad ezt?

- Ó, egy kismadár mesélte - viccelt Sara. - De hosszú történet. Majd

egyszer elmesélem.

- Tudom, tudom - folytatta nevetve. - Majd fejezetekre osztom, és úgy

adagolom, naponta. Ha igazán akarod hallani, elmondom az egész
történetet, de meg kell ígérned, nem nevetsz ki, és nem mondod el
senkinek.

- Megígérem! - mondta Seth komolyan. Még soha nem érezte, hogy Sara
ennyire komolyan beszélt volna. - Megígérem. Mondd el!

- Később. Még gyakorolnom kell a fejemben.

- Akkor, szia! - vigyorgott Seth.

- Szia!

- 40 -
 TIZENKETTEDIK FEJEZET

Sara egy kényelmes elágazásban ült, magasan fenn a fájuk tetején.

Felmászott a létra végéig, onnan is még vagy másfél méternyit, egy olyan
ágig, amely elég nagy volt ahhoz, hogy ketten is elférjenek rajta. Ez egy
csodafa, gondolta, ahogy ott ült, Seth-re várva.

Seth utolsó órája technika volt. Famunkával foglalkoztak. Lefogadom,

hogy jó benne. Valószínűleg most éppen segít a tanárnak feltakarítani az
egész műhelyt - gondolta, az órájára nézve. Olyan rendes. Az emberek
csak kihasználják.

Sara hátradőlt a fán, és megpróbálta elképzelni, hogy elmeséli Seth-nek

az egész történetet. Érezte, a fiú már készen áll a történet befogadására,
de azért nagyfokú kockázatot is vállalt. Olyan jó barátok lettek! Igazából,
még soha nem volt ilyen jó barátja, mint Seth, és nem akarta elijeszteni.
Nem tudhatta előre, hogy fog reagálni a titkára.

Hirtelen szél sepert végig a fákon, megmozgatta a leveleket és a kisebb

ágakat, port és elszáradt leveleket sodorva magával.

Te is tanító vagy emlékezett Salamon szavaira. Ha eljön az idő, tudni

fogod.

Szerintem az időzítés jó. De honnan tudhatom biztosan?

Amikor a kérdés felmerül, eljött az idő emlékezett Salamon tanácsára.

Hát, Seth igazán kérdezett. Szerintem itt az idő.

Mozgást hallott az ösvény felől. Felállt a faágon és amennyire tudott

kihajolt, hogy lássa, ki jön. Seth tört ki a bokrok közül, lihegve a futástól:

- Bocs, hogy késtem. - Annyira lihegett, hogy Sara kitalálta, egész úton
rohant.

Felmászott a fára a faházig, felnézett, és megkérdezte:

- Feljöjjek, vagy te jössz le?

- Gyere te fel ide. Itt jó lesz. Rengeteg hely van - szólt le Sara. Jobban
tetszett neki a kilátás innen a magasabb ágról.

Seth felmászott, és elhelyezkedett egy másik V-alakú faágon, Sara

mellett.

- Na, akkor kezdheted - tért rögtön a lényegre.

- Jó, de ne felejtsd el, ez a mi titkunk!

- 41 -
 - Ne aggódj. Úgyis te vagy az egyetlen, akivel beszélgetni szoktam.

Sara mély lélegzetet vett, és azon gondolkodott, hol is kezdje. Annyi

mindenről kellett beszélni, hogy nem is tudta, hol kezdje.

- Oké, szóval a következő történt. De figyelmeztetlek, nagyon hihetetlen

lesz.

- Nem hiszem, hogy annyira hihetetlen lenne. Miről van szó?

- Szóval, egyik nap hazafele mentem az iskolából, és az öcsém, Jason

rohant elém. Olyan izgatott volt, mint még soha, és lelkendezve mesélte,
hogy van egy óriási bagoly a Thacker ösvénynél, és hogy feltétlenül
menjek vele megnézni. Annyira könyörgött, hogy az már félelmetes volt.
Húzva vonszolt maga után a Thacker ösvény felé.

- Szeretem a baglyokat - szólt közbe Seth, mintegy bíztatásként.

- Szóval, a hó nagyon mély volt, és hideg is volt. Sokáig keresgéltünk, de

egy árva baglyot nem találtunk. Meg is mondtam Jasonnek, biztos csak
kitalálta az egészet, és nem is érdekel a hülye baglya. De másnap az
iskolában, állandóan ez a bagoly dolog járt a fejemben. Nem értettem,
miért izgat ennyire. Az egész ügy furcsának tűnt. Végül, az iskola után,
visszamentem az ösvényre, most már egyedül. Most se találtam, és már
kezdett sötétedni, és nagyon hülyén éreztem magam. Megpróbáltam
levágni az utat a befagyott folyón keresztül, de a jég beszakadt a lábam
alatt, és ráestem a jégre. Azt hittem el fogok merülni, és belefulladok a
jeges folyóba. De akkor egy hangot hallottam a fáról. Azt mondta: "Már
elfelejtetted, hogy te nem fulladhatsz meg?" Aztán még azt is mondta: "A
jég megtart, nyugodtan mássz át ide."

Először dühös voltam, hogy ez nekem is eszembe juthatott volna. Aztán

azért voltam dühös, miért nem jön ide ez a valaki, és miért nem segít
kimászni a partra. De akkor hirtelen rájöttem. Honnan tudja ez, hogy én
nem fulladhatok meg? Soha egy teremtett lénynek sem beszéltem erről.
És akkor megláttam Őt!

- Kit?

- Salamont. Azt a hatalmas, gyönyörű, varázslatos baglyot. Felszállt a

fáról, körözött egy párat a szántó fölött, úgy hogy jól láthattam, aztán
elrepült. Akkor tudtam, megtaláltam Salamont.

- Most már értem, miért voltál annyira biztos benne, hogy nem
fulladhatsz meg. Hű, Sara. Ez tényleg hihetetlen. De jó értelemben véve -
tette hozzá gyorsan.

Sara csöndben ült. Nagyot nyelt, mély lélegzetet vett, aztán Seth-re
nézett. Mindent el akart mondani Salamonról. Ahogy találkoztak, ahogy
tanította, aztán azt, hogy Jason és Billy lelőtte, de annak ellenére, hogy

- 42 -
megölték, még mindig tudnak beszélgetni.

- Láttad azóta?

- Hát persze, hogy láttam. Rengetegszer. De aztán...

- Aztán mi? - kérdezte Seth izgatottan.

Sara egyszerűen képtelen volt folytatni.

- Majd legközelebb elmesélem.

Seth elszomorodott. Tudta, még sok elmondanivaló van. De azt is tudta,

Sara nagyon érzékeny erre a témára, és nem akarta sürgetni.

- Mondtam, hogy csak kis részletekben mesélem. Akkor holnap

találkozunk?

- Igen, holnap.

- Akarsz még egyet hintázni, indulás előtt? - kérdezte Sara.

- Azt hiszem, ennyi izgalom elég volt egy napra - válaszolta Seth.

- Nekem is.

- Akkor holnap.

- 43 -
 TIZENHARMADIK FEJEZET

"Majdnem olyan világos van, mintha nappal lenne" - mondta Sara

magában, kihajolva az erkély korlátján, a késő esti eget bámulva. Ideges
volt, de nem tudta, miért.

Az ég borús volt. Az iskola futballpályájának reflektorai bevilágították a

környéket. Sarának úgy tűnt, az egész várost.

- Micsoda árampocsékolás - gondolta, és bement a házba, becsapva

maga mögött az ajtót. Ez volt az év első futballmeccse. Sarát,
meglepetésére, elöntötte régi idegessége. Bement a szobájába, és
becsukta az ajtót. Annyi csukott ajtót szeretett volna maga között és a
futballpálya között tudni, amennyit csak lehetett.

- Mi a csuda a bajom? - kérdezte meg magától.

Nem érdekelte a futballszezon. Ilyentájt, péntek esténként, nem volt

meglepő, hogy a város apraja nagyja ott nyüzsgött a futballpályán. Sok
ember követte a csapatát, ha más városba ment meccset játszani. Sara
soha nem ment ki a focimeccsre. Ledobott egy könyvet az ágyára,
odahasalt mellé, és szórakozottan lapozgatni kezdte. A könyv se tudta
lekötni.

Eszébe jutott, milyen jó lenne hintázni. Meg akart szabadulni ettől a

nyugtalan, ideges érzéstől. Tudta, nem a legjobb ötlet ilyenkor kint
kószálni, de a sötétben való hintázás lehetősége megragadta képzeletét.

Olyan világos az ég, gondolta, lehet, hogy nem is lesz olyan nagyon
sötét.

Kinyitotta a szobája ajtaját. Anyja még mindig a konyhában

tevékenykedett.

- Majd én befejezem, anya.

- Köszönöm, de Janet foglal helyet, így nem kell sietnünk. Miért nem jössz
el egyszer velünk? Olyan jó lenne.

- Á, nem lehet. Be kell még valamit fejeznem a házi feladatban -

füllentette. Ez a jó az iskolában. A házi feladat mindig hihető alibi. Akár
egy egész hétvégére is kinyúlhatott, de akár semmivé is zsugorodhatott. A
szülei pedig, valami furcsa oknál fogva, soha nem faggatták.

Visszament a szobájába, és türelmetlenül várta, hogy családja elhagyja a

házat. Az ötlete, hogy sötétben elmenjen a fához, és sötétben hintázzon,
egyre vonzóbbá vált.

Kinyitotta a szekrény fiókját, és beletúrt a holmijába, a téli alsónadrágját

- 44 -
keresve. Mosolyogva gondolt rá, milyen fura érzés volt belebújni, de azt
meg kellett hagyni, egy egész délutánnyi hóban játszást tett elviselhetővé.

Megvárta, míg a családja az utolsó "Szia, majd jövünk"-öt is elmondja, és

amíg a garázsajtó is nyikorogva kihúzódik, és csak akkor vette elő az
alsónadrágot a fiókból. Kuncogott, mikor meglátta magát a tükörben. - Ki a
csuda készít ilyen rémes dolgokat? Mi lenne, ha valaki megtudná, hogy
éjjel egy fa tetején hintázok, egy ilyenben?

Sara befejezte az öltözködést, fogta a kabátját, a kesztyűjét és a

sapkáját, és elindult a hátsó ajtón át. Ahogy ballagott, megint elfogta az
idegesség, és feltámadt egészséges életösztöne.

Keresztülvágok a mezőn, határozta el magát. A fél város felajánlja a

fuvart a focimeccsre, ha erre megyek tovább.

Amíg kinn járt a nyílt mezőn, nagyon világos volt, de mikor rátért az
ösvényre, alig látott valamit a fák közt.

Kísérteties volt kinn lenni egyedül az éjszakában. - Bárcsak hoztam volna

egy elemlámpát! - korholta magát.

Megfordult, és visszanézett a sötét nyomra, amelyen eddig jött, aztán

előre, a még sötétebb ösvényre, amely elöl várta. Egyik sem tűnt túl
bíztatónak.

Nem tudta mit tegyen. Minél jobban meresztgette szemét, annál

sötétebbnek tűnt minden. Aztán hirtelen hangot hallott a faház felől.
Ismerősnek tűnt, mintha valaki hintázna a kötélen.

Határozatlansága azonnal eltűnt. Elindult a fa irányába. Nem volt

világosabb, mint az előbb, de most már nem okozott gondot az ösvényen
való közlekedés. Ahogy kiért a fák alól, meglátott egy alakot hintázni a
folyó felett. Aztán hallott egy huppanást, és Seth hangját:

- Igen! Ez az!

- Seth! Te vagy az? - hívta a sötétben. Örült, és csodálkozott, hogy Seth-

et itt találta éjjel az erdőben.

- Hű, Sara, majd halálra rémisztettél! - kiáltott vissza a fiú. - Mi a csudát

keresel itt? Azt hittem, elmentél a focimeccsre.

- Á, nem. Én soha nem megyek...

Próbálta volna elmagyarázni Seth-nek, mit gondolt a focival

kapcsolatban, de...

- Én sem - vetette közbe Seth könnyedén.

- 45 -
 - Miért? - kérdezte hirtelen Sara, elszégyellve magát gyors és faggató
kérdése miatt.

Soha nem szerette, ha mások faggatództak döntései okát firtatva, és

most tessék, ő is ugyanezt csinálja. De Seth nem bánta.

- Hát, nem is tudom. Soha nem tartoztam igazán egy iskolához sem.
Amikor láttam valami szép rúgást, vagy passzot, tudtam örülni, csak a baj
az volt, hogy a felét a másik csapat rúgta. És ilyenkor mindig bajba
keveredtem. Aztán később már az egészet meguntam.

Sara el volt kápráztatva. Seth pontosan arra mutatott rá, ami őt is mindig
zavarta a labdajátékokkal kapcsolatban. Utálta, hogy mindent el kell
fogadnia, amit a saját csapata tesz, csak azért, mert nekik kell szurkolnia;
és mindent el kell utasítania, amit a másik csapat művel, legyen az
akármi, csak azért, mert ő az ellenség. Sara még eddig senkivel se
találkozott, aki ugyanígy érzett volna. Örült, hogy pont Seth gondolkodik
így, az ő barátja.

- Mióta vagy itt kinn?

- Körülbelül sötétedés óta.

- Nem fázol?

- Á, nem, van rajtam egy ilyen... - Seth megállt a mondat közepén. Nem
akaródzott beszélni Sarának a hosszú, meleg alsójáról. Épp elég bután
érezte magát, amikor felhúzta. Remélte, Sara meg se hallotta.

De Sara meghallotta, és most nevetett. A nevetése ragályos volt, és már

Seth is nevetett.

- Csak nem piros? - suttogta Sara.

Seth nevetett. - Honnan a csudából tudod?

- Hát, csak tippeltem - válaszolta Sara nevetve. - Seth, mi olyanok

vagyunk, mint a madarak, egy csapatba tartozunk. Focikerülő, fán hintázó,
piros flanel nadrágos jómadarak. Mert madarat tolláról, embert barátjáról.
Tudod?

Annyira nevettek, hogy a szemük is könnybe lábadt. Annyira jó volt, hogy

így megértették egymást. Igazán nagyon jó volt.

- 46 -
 TIZENNEGYEDIK FEJEZET

Sara az iskolai szekrényében megtalálta Seth üzenetét: "Találkozunk a

fánál. De ne menj fel, míg meg nem érkezek. Meglepetés."

Sara a fa mellett várt. Direkt nem nézett fel, mert nem akarta elrontani
Seth meglepetését.

Egyszer csak Seth csörtetett elő a bokorból.

- Ugye nem mentél fel?

- Akartam, de aztán inkább megvártalak. Mi az a meglepetés?

- Csak menj fel, mindjárt én is fenn leszek - mondta Seth, hamiskás

mosollyal a szemében, és egy papírzacskóval a hóna alatt.

Sara felmászott a létrán, Seth is hamarosan követte. Leültek a kispadra.

Sara körülnézett.

- Oké, én kész vagyok. - Nem látott semmi különöset.

- Jó, akkor csukd be a szemed.

Sara becsukta a szemét, Seth pedig kibogozott egy kötelet, mely a fa

mögé volt elrejtve. Sara kezébe adta a kötél végét.

- Jól szorítsd ezt meg, és nyisd ki a szemed.

Sara kinyitotta a szemét, és nevetett. - Mi a csuda ez?

- Ne engedd el, csak finoman húzzad.

Seth néhány emelőcsigát erősített a felső ágakhoz, és egy hosszú,

vékony kötelet vezetett keresztül rajtuk. Ahogy Sara a kötelet húzta, egy
nagy kosár emelkedett fel a földről, tele mindenfélével: egy üveg
innivalóval, cukorkákkal, papír poharakkal, Sara nehéz iskolatáskájával, és
néhány műanyag szatyorral.

- Sokkal könnyebb felhozni ezt a sok mindent így, miután már fenn
vagyunk a fán, mint felcipelni a létrán - szólt Seth, biztatásra várva.

- Ez zseniális! Nagyon tetszik! Honnan szedted a kötelet és a csigákat?

- A tornatanár adta. Azt mondta, már évek óta egy dobozban porosodnak,
és épp ki akarta dobni.

Sara mosolygott. Észrevette, hogy az emberek milyen könnyedén nyíltak

meg Seth-nek. Soha nem találkozott még ilyen gyerekkel. Egyszerűen a

- 47 -
legjobbat hozta ki az emberekből, akik még más oldalukról is
megmutatkoztak előtte, olyanról, amit Sara azelőtt még nem is látott. Ezt
a tesitanárt általában szigorúnak és kellemetlen fráternek tartották. És
tessék, odaadja Seth-nek, pont azt, amire vágyik, hogy a hintájukat még
tökéletesebbé tehesse. Seth-et mindenki szereti, gondolta magában.

- Honnan jutnak eszedbe ilyen ötletek? - kérdezte Sara.

- Nem tudom. Szerintem csak azért, mert már sok ilyet építettem.

- Hányat? Mesélj róluk!

- Nem is tudom - motyogta Seth bizonytalanul. Zavarba jött, mert

tulajdonképpen egyik sem volt egy nagy szám. Egyik sem volt ilyen jó,
mint ez. És egyiket sem osztotta még meg egy lánnyal ezelőtt. Általában
senkivel sem osztotta meg őket. Öccse némelyiket felfedezte, de az nem
volt szándékos. A rejtekhely, az nagyon is személyes dolog.

Sara szeme csillogott, ahogy megpróbálta elképzelni azt a sok csodálatos

helyet, ahol eddig Seth lakott, és azt a sok csodálatos rejtekhelyet, amit
eddig épített az erdőkben. Seth látta, milyen nagy várakozással telve lesi
minden szavát. Érezte, hogy részletekkel kell előállnia, és nem akart
csalódást sem okozni. Tudta, Sara soha nem fogja látni egyik rejtekhelyét
sem, és valószínűleg ő maga sem. Egy pillanatra átfutott rajta,
grandiózusabbnak festi le búvóhelyeit, mint azok valójában voltak, hogy
megfeleljenek Sara elvárásainak, de ez nem az ő stílusa lett volna.
Igazándiból inkább mindig csökkenteni szerette érdemeit, mint növelni. És
még volt valami. Amióta együtt hintáztak és nevettek és játszottak, és
beszélgettek, annyira bízni kezdett Sarában, hogy nem akarta ezt
elrontani valami érdemtelen hazugsággal.

Sara felhúzta a térdét, és várt. Seth elvigyorodott. Lehetetlenség lett

volna megtagadni a választ.

- Tulajdonképpen nem voltak olyan csodásak. Általában csak olyan

helyek voltak, ahova elvonulhattam, ha egyedül akartam lenni. Nem sok
időt töltöttem bennük. Csak jó volt tudni, hogy vannak.

- Értem mire gondolsz - jegyezte meg Sara.

- Az elsőt véletlenül találtam. A szomszéd birtokának végében volt. Óriási

birtoka volt, több hektár. Messze a házától, messze minden más lakott
területtől, találtam egy fán egy faházat.

- Tyű-ha! Ilyen szép volt, mint ez?

- Sokkal nagyobb volt - nevetett Seth. - Sűrű erdőben volt, és az alja

legalább három fát kötött össze. Nem tudom, ki építhette. Soha nem
láttam senkit a közelében, és soha nem is beszéltem róla senkinek.
Nagyon sajnáltam eljönni onnan, de csak körülbelül fél évet laktunk azon a

- 48 -
helyen. Szerintem az a szép nagy faház azóta is ott van és már az
enyészeté lett.

- Mi volt még?

- Aztán egy olyan helyre költöztünk, ahol sok pajta és fészer volt.
Disznókat és teheneket tartottak bennük. A pajták mind össze voltak kötve
kerítésekkel és folyosókkal, úgyhogy át tudtál menni egyik pajtából a
másikba a kerítéseken, és a folyosók tetején, úgy, hogy a lábad nem is
érte a földet. Két pajtában nagy szalmabálákat tartottak. Jó móka volt
azokat rendezgetni. Lehetett belőlük nagy falat építeni. Jó volt ott lenni.
Erről a helyről se beszéltem senkinek. Csak én, és néhány egerésző
macska lógtunk arrafelé.

- Aztán mi volt még? - Sara élvezte képzelete képeit ezekről a jó kis

helyekről.

- Volt néhány barlang. Azok nagyon jók voltak. Néha kissé félelmetesek,
mert sose tudhattad, mi lakik veled együtt, de igazából sose láttam semmi
ijesztőt.

- Barlangok? Hmm. Nálunk nincsenek barlangok errefelé.

- Dehogynem. Biztos vagyok benne. Valószínűleg rengeteg barlang van

ott arrafelé, fönn a hegyen.

- Tényleg. Attól hogy én nem láttam, még nyugodtan ott lehetnek.

Szerinted találnánk egyet?

- Valószínűleg igen - mondta Seth bizonytalanul, mert arra gondolt,

mennyi időbe telne csak a hegy lábához eljutni.

- Úgy szeretnék találni egy barlangot! - kérte Sara, tele izgatottsággal. -

Kérlek, Seth, mondd hogy igen.

- Oké - mosolygott Seth. - Találunk egy barlangot. De nem hiszem, hogy

túl sűrűn ellátogathatnánk oda.

- Tudom. Nem kell sokszor odamennünk, csak találjunk egyet!

Seth tudta, az apja mennyire ideges szokott lenni, ha későn ér haza. Bár
itt nem volt annyi tennivaló, mint az előző lakhelyein, azért a szülei itt is
elvárták, hogy kivegye részét a házimunkákból. És még ha semmi különös
tennivaló nem akadt, szülei akkor is kitaláltak számára, és öccse számára
valami munkát.

- Nem tudom, Sara. Sok időbe telne... Nem vagyok biztos benne...

- Lóghatnánk az iskolából - mondta hirtelen ötlettel Sara.

- 49 -
 - Igen, lóghatnánk - vigyorgott Seth.

- Senki nem tudná meg. Soha nem hiányoztam - mondta Sara. - Senki
nem sejtené. Jól van, Seth? Kérlek! Meglátod, milyen jó lesz.

Jó ötletnek tűnt egy egész napos felfedezőút Sarával. Semmi másra nem
vágyott jobban, minthogy azt tegye, amit szeretne.

- Remélem, tudod mit beszélsz... Jól van. Mikor megyünk?

- Menjünk a következő héten. Mondjuk kedden.

Sara annyira boldog volt. Egy teljes nap, barlangkutatásra, fantasztikusan

hangzott. Felállt, megragadta a kötelet, és anélkül, hogy a lábát a hurokba
illesztette volna, már röpült is kifelé a folyó fölé.

- Te jó ég, Sara - suttogta Seth maga elé, és alig mert odanézni, attól
tartva, hogy Sara nem lesz képes megtartani magát, és idő előtt a folyóba
zuhan.

De Sara nagyon jól megragadta a kötelet, és biztonságosan hintázott a

folyó felett. Még soha nem ment ilyen jól. Minden a legnagyobb rendben,
gondolta. Kivárta a megfelelő időt a landolásra, és tökéletesen földet ért.

A parton állva figyelte, hogy Seth felhúzza a kötelet a fára.

Összegyűjtötte a cukorka papírokat, Sara dzsekijét, táskáját, és mindezt
belerakta a kosárba, majd leeresztette. Aztán Sara látta, hogy kilép a
levegőbe, át a folyó felett. Ő is tökéletesen érkezett, és Sarára nézett.
Egymásra nevettek, mert eszükbe jutottak az első katasztrofális
landolások. Mindketten sokat fejlődtek azóta. Visszamentek a fához,
felhúzták az üres kosarat, és odakötötték a madzagját a fa hátulján egy
szöghöz. Örültek, hogy eddig még senki se fedezte fel titkos rejteküket.

- Seth, olyan fantasztikusan jó ez a faház!

Seth vigyorgott.

- 50 -
 TIZENÖTÖDIK FEJEZET

Sara felébredt, és azonnal izgalomba jött ettől a naptól. Kedd volt, és úgy
egyeztek meg Seth-tel, ma találkoznak a faháznál. Mára tervezték a
barlangfelfedezést, a hegy lábánál.

Sara anyukája a konyhában foglalatoskodott.

- Mi baj van? - kérdezte, ahogy Sara belépett a konyhába.

- Miért lenne baj? - kérdezte Sara. Micsoda fura dolog, hogy anyja ezt
kérdezi. Elfordította szemét, mert nem akarta, hogy találkozzon a
pillantásuk.

- Miért keltél fel ilyen korán?

- Ja, tényleg - mondta Sara megkönnyebbülten. - Csak a fürdőszobába

kell mennem. - Így enyhítette füllentését, azzal a ténnyel, amit amúgy is
tenni akart. Nem tervezett be egy túlontúl érdeklődő anyát is a nagy
szökési napra.

- Ha sok időd van, segíthetnél nekem a konyhában.

Sara erre se volt felkészülve.

- Jól van - bólintott beletörődve -, egy perc, és itt vagyok.

Mi a csuda ez, a szülőkkel? Mindig észreveszik, ha valami érdekeset

akarsz csinálni, és mindig kitalálnak valami unalmas munkát, amivel az
egészet elrontják.

Megmosakodott, aztán a szekrény előtt állva azon törte a fejét, mit is

húzzon fel. Úgy kell kinéznie, mintha iskolába mennék, gondolta, és elég
réginek, hogyha elszakad, vagy valami baja lesz, akkor se legyen kár érte.
És valami olyannak, ami nem rikító.

- A zöld, az jó lesz - motyogta magában, ahogy kiválasztott egy hosszú

ujjú pólót, amit már egy éve nem húzott fel. Belebújt, de nem volt olyan
lezser, mint amilyennek gondolta. Tavaly óta megnőtt. De mégis ez tűnt a
legjobb választásnak. Összefogta haját lófarokba, és kiment, segíteni a
konyhába.

- Szép vagy ma - jegyezte meg anyja. - Már régóta nem hordtad ezt a
felsőt.

Na ne. Mi a csuda van? Rám van írva nagybetűkkel: "Vegyél észre, mert
valamire készülök!"

Sara kimosott egy tucat üveget, miközben anyja almát hámozott.

- 51 -
 - Ha hagyom ezeket tovább állni, mind megrohadnak - jegyezte meg
anyja.

Sara nem válaszolt. Mélyen a gondolataiba merült, vajon találnak-e ma

barlangot?

- Jól van kislányom. Ez minden. Köszönöm drágám. Jobb lesz, ha indulsz.

- Ó, igen. Tényleg indulnom kell.

Anyja nézte, ahogy elmegy, csodálkozva gyorsan növő lánya változó

hangulatain.

Sara és Seth úgy egyeztek meg, az első egy-két órára bemennek. Később
mindketten távoznak, azzal az okkal: "Nem érzik jól magukat" és
találkoznak a fánál. Senki nem fog gyanakodni, ha arra menni látják őket,
mivel egyébként is arra kell hazamenniük. Aztán a folyóparton indulnak el,
mert arra biztos, hogy senki nem jár, egész addig, míg jó messze nem
kerülnek az iskolától. Amikor már messze járnak, bármelyik ösvényt
kiválaszthatják a hegyek felé. Elhaladnak a hulladékgyűjtő telep és az öreg
malom mellett, míg oda nem érnek a hegy lábáig. Ha elkerülik az
országutat, senki nem fogja észrevenni őket.

A második csengő után Sara elindult Mr. Marchant irodája felé.

- Mr. Marchant, szeretnék hazamenni. Nem érzem magam jól - füllentette

Sara az igazgatónak.

- Sajnálom, Sara. Felhívjam anyukádat?

- Nem szükséges. Nem kell messzire mennem. És különben sem akarom

zavarni a munkahelyén. Majd felhívom, ha hazaértem.

- Jól van kislányom. Jobbulást kívánok.

Sara megkönnyebbülten és némi szégyenérzettel hagyta el az iskolát.

Csak azért ment ilyen könnyen, mert el volt könyvelve, mint jó gyerek.
Fura volt jó gyerek hírében állni, és rosszat tenni. De az izgalmasnak
ígérkező nap előérzete hamar elfeledtette aggodalmait, ahogy a hazafele
vezető úton sétált. Épp ahogy elgondolta, senki nem vette észre, senki
nem kérdezte, senki nem akarta hazafuvarozni.

Felmászott a létrán a fára, és épp csakhogy leült, mikor Seth csörtetett

elő a bokorból. Sara felnevetett, mikor meglátta Seth öltözékét. A fiú is
kopott farmerba, és sötétzöld felsőbe öltözött, a tökéletes álca kedvéért.

Seth széles vigyorral mászott fel a fára. Ő is könnyedén elszabadult az

iskolából. Most már az egész nap az övék volt. Ez az idő mindkettőjüknek
többet ért minden kincsnél, de különösen Seth-nek.

- 52 -
 Seth felnyitotta az ülőke fedelét, és két pár elhasznált gumicsizmát
húzott elő.

- Elég nagyok, de arra jók lesznek, hogy szárazon tartsák a lábunkat, míg
a folyó mentén megyünk.

- Honnan a csudából szedted ezeket?

- Az apámé - válaszolta Seth. - A múlt éjjel csempésztem ki őket.

Megölne, ha megtudná, hogy elhoztam, de ma nem fogja keresni, nekünk
pedig megfelelnek, amíg kijutunk a városból.

Sara mosolygott, de belül kicsit kényelmetlenül érezte magát. A kis

hazugságból nagy hazugság vált, és most még ez a lopás, vagy legalábbis
kölcsönvétel, még végérvényesebbé tette a helyzetet. Seth viselkedéséből
látta, nem viccelt azzal kapcsolatban, ami várná, ha kiderülne a csizmák
eltűnése. Azt már el se merte képzelni, mit szólna apja a faházhoz, vagy
az iskolából való lógáshoz.

- Hé, Sara! Ne aggódj! Meglátod, milyen csudajó napunk lesz. Senki nem
fogja megtudni.

- Igazad van. Gyerünk! - vidult fel a kislány.

Leeresztették a kabátjukat és a csizmákat a kosárban, majd lemásztak

maguk is, és újra felhúzták a kosarat. Sara felpróbálta a hatalmas csizmát.
Felsikoltott, miközben húzta felfelé, mert hideg volt belül és síkos. Seth is
felhúzta a magáét, és már indultak is.

- Maradjunk a folyó partján, amíg lehet, és csak akkor hagyjuk el, ha

nagyon muszáj.

- Nekem jó - mondta Sara.

Lassan haladtak a folyóparton, magas fűben gázolva, faágak alatt

hajolgatva. Seth ment elől, és igyekezett utat törni Sarának. Véletlenül
hamarabb elengedett egy ágat, ami Sara arcába csapódott. De Sara csak
nevetett, és Seth is nevetett.

Egy madár repült fel a bokrokból, fel az égre.

- Hé - kiáltott fel Seth - olyan, mint egy bagoly! Sara, nem úgy néz ki,
mint a te baglyod?

- Ez nem ő.

- Honnan tudod? Honnan tudod ilyen biztosan, hogy az nem az a bagoly.

- Mert az én baglyom halott - tört ki belőle. Sara zavarba jött, amiért ilyen

- 53 -
hevesen reagált. - Úgy értem, nem igazán halott, mert... - itt megállt. Nem
volt még felkészülve rá, hogy beszéljen Seth-nek a halálról és arról, hogy
az nem is olyan, mint ahogy az emberek elképzelik.

- Billy és Tommy lelőtték a cserjésben. A kezem közt halt meg, a Thacker

ösvényen.

Seth nem válaszolt. Már sajnálta, hogy feltette a kérdést. Érezte, ez

nagyon fájdalmas élmény Sarának. Aztán hirtelen rádöbbent. Biztos, pont
ott halt meg a Thacker ösvényen, ahol én viccből halottnak tetettem
magam. Nem csoda, hogy Sara annyira kiakadt rajta.

Sara egy könnycseppet törölt le az arcáról. Zavarban volt, amiért Seth

látja sírni, de még jobban zavarta, hogy még mindig így hatott rá Salamon
halála.

Ebben a pillanatban a bagoly átszállt a folyó felett, el a fájuk felé. Leszállt

a fára, a padlóra, amit Seth készített. És feléjük nézett.

- Hé, ez a mi fánkon van! - kiáltott fel Seth.

- Tényleg - válaszolta Sara elgondolkozva.

Sara emlékezett Salamon utolsó szavaira: Örülök, hogy elengedhetem

ezt az öreg fizikai testem, mert tudom, amikor csak akarom, energiámat
beletölthetem egy sokkal szebb, erősebb, fiatalabb testbe.

Sara szemét meresztgetve megpróbálta megfigyelni a baglyot. A bagoly

felszállt a fáról, és ugyanazt a vonalat követve röpködött, amelyen Sara és
Seth hintázni szokott. Aztán felszállt az égbe és eltűnt a szemük elől.
Salamon! Kiáltotta gondolatban Sara. Te vagy az?

Hirtelen olyan izgalom fogta el, hogy a lélegzete is elállt. Lehetséges,

hogy Salamon elhatározta, visszajön hozzá? És ha igen, miért nem szólt
róla neki? Salamon, hívta gondolatban, de nem jött válasz. Mostanában
annyira el volt foglalva Seth-tel, hogy nem is igen beszélt Salamonnal. Az
igazat megvallva, nem is emlékezett, mikor beszéltek utoljára.

- Szerintem itt bele kell gázolnunk a folyóba - szólalt meg Seth. Hangja
visszazökkentette Sarát a jelenbe, és követte a fiút, aki óvatosan lépkedett
a sekély vízben. A folyó szélesen, laposan terült el ezen a szakaszon, és a
sodrása sem volt jelentős. Nem okozott problémát megkerülni ezt a
bozótost, és visszatérni a fák alá. Sara visszanézett a sűrű bozótra, és
elgondolkodott, vajon biztos, jó ötlet, hogy erre jöttek? Az jutott eszébe,
hogy lehetnek más ilyen szakaszok is, ahol a bokrok áthatolhatatlanok
lesznek, és esetleg a folyó is mélyebb. De Seth magabiztosan haladt, így
megnyugodva követte.

Nehéz volt a nagy csizmákban előrevánszorogni. Sara kezdte már bánni,

amiért erre jöttek. Fáradt volt, és örült, hogy nem neki kell cipelni a nehéz

- 54 -
hátizsákot a vízzel, a gyümölccsel és a cukorkával, amit
belegyömöszöltek.

- Van ott egy kis tisztás, ott megállunk és pihenünk - jelentette be Seth.

Sara mosolygott. Seth megint a gondolataiban olvasott.

- Hoztam egy kis csokit - mondta Seth. - Üljünk le, és együk meg.

Ez jól hangzott.

- Szerinted milyen messze jutottunk?

- Nem túl messze. Nézd csak, az ott nem a benzinkút teteje?

- De, tényleg - válaszolta Sara, elkeseredve, amiért csak ilyen kevés utat
tettek meg. A benzinkút ott volt a város legszélén.

- Nagyon lassan haladunk így - siránkozott Sara. - Bárcsak mehetnénk az

úton. Ez a bujkálás nagyon fárasztó.

- Menjünk még egy keveset a folyó partján, aztán vágjunk át a szántón a

temető mögött. Nem hiszem, bárki, aki ott van, árulkodna ránk - nevetett
Seth.

- Te csak ne legyél olyan biztos ebben - nevetett Sara is, akinek már más
elképzelései voltak a halottakról. Kiderült, hogy nem is annyira halottak,
mint amennyire az emberek gondolják. Újra Salamonra gondolt.

Befejezték a csokievést, ittak egy kis vizet, visszahúzták a csizmákat, és

folytatták útjukat a folyó mentén. Nemsokára, pont ahogy Seth
megjósolta, a folyó élesen elkanyarodott, előttük pedig ott feküdt a
temető.

- Szerinted hány halott ember van ebben a temetőben? - kérdezte Seth.

- Szerintem az összes az - poénkodott Sara.

- Jaaaaj, Sara - nyögte Seth.

- Pedig ennek a viccnek már szakálla van - kuncogott Sara. - De úgy

látszik, vannak viccek, amik örökké élnek.

- Jaj, hagyd már abba, könyörgök - nyögte Seth, az oldalát fogva

nevettében. - Mindjárt itt pusztulok el.

Sara nevetett. Seth is nevetett.

- Van egy pár csinos fejfa itt a temetőben. Nem akarod megnézni?

- 55 -
 - Inkább nem. Nem most. Majd egyszer máskor. Most inkább menjünk
tovább, ha barlangot akarunk találni.

Sara megkönnyebbült. Sohase szeretett a temetőbe menni. Mindig

hátborzongatónak tűnt. Nem a halottak miatt, hanem mert a látogatók
mind olyan szomorúak voltak. Sara felfogása megváltozott a halálról, de
észrevette, sok embernek, különösen amikor a temetőbe mentek, nagyon
fontosak voltak a halottaik.

- Nézd csak Sara! Megint ott van az a bagoly!

Sara a temető felé nézett, és a legmagasabb síremlék tetején ülve,

meglátta a baglyot. Úgy ült ott, mintha az emlékmű része lenne.

- Olyan mintha követne minket.

- Tényleg úgy tűnik - bólintott rá Sara, de mire visszanézett, a bagoly már

nem volt ott.

- Elrepült? - kérdezte.

- Nem láttam, merre ment. Mehetünk mi is? - kérdezte Seth, akit nem
érdekelt annyira a madár, mint Sarát. - Add ide a csizmád, majd viszem. -
Összekötötte a két csizmát, és átdobta a vállán. Sara megkönnyebbült.

- Erre fogunk jönni visszafelé is? - kérdezte Sara.

- Valószínűleg. De előfordulhat, hogy jobb utat látunk. Miért?

- Arra gondoltam, esetleg eldughatnánk itt a csizmákat, és majd

visszafele felszednénk őket. Annyira nehezek, és ne mondd meg az
apukádnak, de elég büdösek is.

- Nem fogom elárulni, ne félj - nevetett Seth. - De különben jó ötlet. -

Seth körülnézett, alkalmas helyet keresve a csizmák számára.

- Nézzük meg azt az öreg fát ott. - A fa másik oldalában, mint ahogy Seth
sejtette, egy üreget találtak.

- Mitől pusztul el egy ilyen nagy fa? - kérdezte Sara.

- Nem tudom, sok oka lehet. Ezt úgy tűnik, villám sújtotta.

- Hmmm - kételkedett Sara, mert nem emlékezett, hogy valaha villám

csapott volna be a környéken.

- Van, amikor megfertőződnek, és meghalnak, de van amikor egyszerűen

csak megöregszenek, és kész. Semmi sem él örökké, tudod?

- Azt szokták mondani.

- 56 -
 Seth begyömöszölte a csizmát az üregbe, és már indultak is. Kerítések
alatt és fölött másztak át, örülve, hogy eddig még nem találkoztak
senkivel. Kivéve a baglyot.

- Honnan tudod, merre kell keresni? - kérdezte Sara. Kezdett kételkedni

benne, hogy ez az egész barlang dolog vajon tényleg olyan nagy ötlet volt-
e. Nem gondolta, hogy ilyen sokat kell menniük.

- Látod azokat a sziklákat ott fenn? - mutatott Seth a hegyoldal felé. -

Látod azt a csoport fát ott?

- Látom.

- Látod azt a sötét foltot alattuk? Szerintem az egy barlang. Nem száz
százalék, de már sok ilyen sziklacsoportot láttam és azokban mindig volt
barlang.

- Rendben. Remélem, igazad van. Milyen messze van még?

- Nincs messze. Egy órán belül odaérünk. Akarsz megint pihenni?

- Nem, csak érdeklődtem.

Csendben vánszorogtak tovább, néha-néha szólva csak egymáshoz.

Érdekes, gondolta Sara, azt hittem, sokkal mulatságosabb lesz. Nem
gondolta volna, hogy ilyen hosszú és fárasztó lesz az út. Kezdett meredek
lenni, és a kisujját nyomta a cipő. Meg akart állni, és megigazítani a
zokniját, mert az lecsúszott, és így kényelmetlen volt a járás. Mennyi
bajom van! Seth nem fog többet kirándulni vinni, az biztos.

- Üljünk le itt egy kicsit. Ha többször megállunk, eszünk, iszunk,

pihenünk, akkor jobban bírjuk az utat.

- Az jó lesz - egyezett bele örömmel Sara, és lehúzta a cipőjét. Micsoda

megkönnyebbülés! Lehúzta a zokniját, megigazította, majd ismét felhúzta.
Máris sokkal jobb.

Seth egy almát dobott felé. Dobása gyors volt és pontos, és Sara gyorsan
felnézett, és a bal kezével elkapta a levegőben.

Nevettek.

Megették az almát, és felfrissülve folytatták útjukat.

- Ez tényleg csodálatos nap - szólalt meg Sara. Pihenhetett másodszor is,

bűntudata lecsillapodott, ott volt előttük a szikla, amit a szántóról láttak.

- Hú-ha - keseredett el hirtelen, amint meglátta a szikla alatti sűrű

bozótot. - Most mit tegyünk?

- 57 -
 - Várj itt! Én megnézem, találok-e egy könnyebb utat.

Sarának nem akaródzott ott maradnia egyedül, de az se lett volna jó, ha

összevissza karmolják a tüskék.

- Oké - mondta beletörődve.

- Ha nem találok semmit, gyorsan visszajövök - szólt vissza Seth, és

eltűnt a bokrok közt.

- Rendben van - mondta Sara magának, és leült a szikla szélére, lábát

lóbázva, és visszanézett a völgyre, vajon megtalálja-e az utat, amin eddig
jöttek. De Seth már ott is volt.

- Gyere Sara, ez nagyon tetszeni fog. Ez a legjobb barlang, amit valaha

találtam.

- Tényleg?

- Igen, fantasztikus. Egy kicsit nehéz túljutni ezen a szakaszon, de aztán

szabad az út. - Közben félrehúzta a bokrot, hogy Sara fel tudjon jönni.
Mentek vagy száz métert, aztán rögtön előttük feltárult egy hatalmas
barlang bejárata.

- Ez igen! - kiáltott fel Sara. - Csoda, hogy eddig még nem fedezte fel egy
gyerek sem az iskolából.

- Hát, a barlang falán lévő firkák alapján, nem mondanám azt, mi

vagyunk az első látogatók itt. De ma mi vagyunk az egyetlenek, sőt
szerintem már jó ideje nem járt itt senki. Nézd, milyen halványak a
feliratok. Sara és Seth a bejáratnál ácsorogtak.

- Alig tudom elhinni! Akkora hely ez! - suttogta Sara.

A bejárat másfél méteres lehetett, de utána a barlang kitágult, legalább

hat méter magasra felnyúlva. A falak mindenhol, még a plafonon is össze
voltak firkálva, nem a legtehetségesebb kezek által. Nevek, pálcikafigurák,
átlőtt szívek, és egy vigyori arc.

- Akárki is festette ezeket ide, legalább annyi művészi érzékkel

rendelkezett, mint én - nevetett Sara.

- Hát, igen... És biztos, hogy nem tisztelte a természeti szépségeket sem

- tette hozzá Seth.

- Akarsz beljebb is menni? - kérdezte Sara, abban reménykedve, Seth

valami ilyesmit mond: "Majd máskor", "Majd később" vagy "Nem, igazán
nem fontos".

- 58 -
 - Igen - válaszolta Seth. Úgy hangzott, mint aki el van szánva, hogy
felfedezze az egész barlangot. A fiú lelkesedése kis bátorságot öntött
Sarába, de még így sem akaródzott belemenni abba a sötét ismeretlenbe.
Nem akarta elrontani a játékot, de minden lépés után nehezebben tette
meg a következőt.

Seth sem sietett. Nagyon büszke volt magára, amiért ilyen könnyedén
sikerült előteremtenie egy barlangot, de neki sem volt olyan nagy kedve
bemenni az ismeretlen sötétbe. Csak nem akarta elkedvetleníteni Sarát.
Eddig legalább sikerült eljutniuk.

Seth levetette a hátizsákot, és előhúzta az elemlámpát. Öreg lámpa volt,

nem sok fényt adott, de jobb volt, mint a semmi. Bevilágított a sötétbe.

- Te jó ég, ez a barlang a végtelenségbe tart. - Lámpája nem volt elég

ahhoz, hogy megtalálja a barlang hátsó falát.

- Sara, én még sohasem láttam ilyen hatalmas barlangot!

Ezek a szavak egyáltalán nem nyugtatták meg Sarát. Jobban szeretett

volna ilyeneket hallani, hogy: "Igen Sara, már egy csomó barlangot
felfedeztem, amik tökéletesen ilyenek voltak, mint ez, és mind egyformák.
Biztonságosak, nem lakik bennük semmi félelmetes, és csudajó mulatság
bennük sétálgatni." Ehelyett azt hallotta ki Seth hangjából, Ő sem
magabiztos a barlanggal kapcsolatban.

Seth körbehordozta a lámpát a homályban, megpróbálta megvilágítani a

plafont, vagy a barlang hátsó falát, de a lámpa fényét egyszerűen elnyelte
a sötét. Levilágított a földre. Hirtelen megmerevedett.

- Ssssss - szólalt meg halkan. - Ne mozdulj.

Sara megdermedt. Mit látott Seth?

Aztán hirtelen szárnysuhogás, por kavargott, és hallotta Seth hangját,

amint azt mondja: "Mi a csuda..."

A fiú körbefordult, a kijárat felé nézett, és azt kiáltotta:

- Nézd, Sara! A bagoly! Ez az a bagoly!

Visszarohantak a bejárathoz, és még épp látták, amint a bagoly felszáll,

egy nagy kígyóval a csőrében.

- Sara! Ez a bagoly megmentett minket! Az a kígyó itt tekergett,

támadásra készen. Ha az a bagoly nem lett volna, biztosan megmar.

- Gyerünk innen! - kiáltotta Sara, és már rohant is ki a barlangból. Seth

utána. Sarának most nem okozott gondot, miként vergődjön keresztül a
bokrokon, le a hegyoldalon, vissza a szántókhoz. Vissza se nézett, hogy

- 59 -
Seth vajon követi-e, míg le nem ért az első kerítésig.

- Úgy emlékszem, azt mondtad, nem félsz a kígyóktól - vigyorgott Seth.

- Meggondoltam magam - lihegte Sara. - És a barlangokkal kapcsolatban

is meggondoltam magam.

Seth nevetett.

- Én is. Legalábbis egyelőre. De ez egy félelmetes barlang volt. Különben

a kígyók általában nem támadnak emberre. Inkább kitérnek az útjából.
Szerintem csak megijesztettük szegényt. És mit szólsz a bagolyhoz? Hát
nem hihetetlen?

- Hát, nem... Talán nem. - Annyi mindent el kellett volna mondani Seth-
nek!

- Legjobb lesz, ha visszaindulunk - szólalt meg Seth, az órájára nézve. -

Úgy elrepül az idő, ha az ember jól érzi magát.

- Hát igen, valahogy így van.

Sokkal könnyebb volt lefele menni a völgybe, mint onnan felmászni

idefele. Valami új energia is hajtotta őket. Sara örült neki, hogy Seth az ő
tempójához igazította lépteit, Seth pedig örült, Sara milyen szépen lépést
tartott vele.

- Ezek az öreg kerítések nem sokat érnek - jegyezte meg Seth, amikor
felemelve tartotta az egyik drótot, míg Sara átbújt a résen. Miután
átmászott, Sara emelte fel a drótot neki.

Vidáman vágtak át a szántóföldön, vissza az öreg fához, ahova a

csizmákat rejtették. Ahogy közeledtek a fához, Sara egyre nagyobb
ellenállást érzett magában. Semmi kedve sem volt újra felhúzni azokat a
rossz szagú lábbeliket. Visszatérni a folyó mellé pedig még annyira sem
volt kedvére. Seth is érezte ezt, pedig Sara egy szóval sem említette, mire
gondol. A fa alatt várt szótlanul, míg Seth felmászott és a csizmákért nyúlt.

- Mindjárt véget ér az iskola. Mit szólnál hozzá, ha elvegyülnénk a többi

gyerek között, és szépen hazasétálnánk. Kipróbáljuk? - kérdezte Seth.

- Hát persze - válaszolta kislány izgatottan. Sokkal jobban tetszett ez az

ötlet, mint végigkínlódni magukat a folyó partján. Ezenkívül a bújócska
ötlete is tetszett, vagy legalábbis az "én látlak téged, de te nem látsz
engem" című játék.

- Oké. A csizmákért pedig majd később visszajövök.

Sara megkönnyebbült.

- 60 -
 - Akkor induljunk - mondta örömmel, amiért megszabadultak ezektől az
öreg szagos csizmáktól.

Ahogy az utolsó legelőn vágtak át, messziről láthatták, hogy az

iskolaudvar üres. Aztán megszólalt a csengő, kivágódtak az ajtók és az
udvar tele lett gyerekkel és tanárral. Úgy özönlöttek ki az épületből,
mintha börtönből szabadult rabok lennének. Sara egy picit kellemetlenül
érezte magát. Nem tudta eldönteni, ez izgalom, vagy bűntudat. Nehéz volt
eldönteni mit érzett, ahogy látta iskolatársait elhagyni az iskolát a nehéz
napi munka után. Tudta, neki is ott kellene lenni közöttük.

- Én előre megyek - mondta Seth. - Nem hiányzik, hogy együtt lássanak.

- Oké. Találkozunk a faháznál?

- Jól van, találkozzunk ott. - Seth előresietett az iskola felé.

Sara figyelte, amíg el nem tűnt az épület mögött. Bekötötte a cipőfűzőjét,

betűrte a trikóját, kiszedte a gumit a hajából, és végighúzta ujjait hosszú,
göndör fürtjei közt, hogy egy kicsit rendbe szedje magát. Nevetve húzott
ki hajából egy ágacskát, ami belegabalyodott. - Mióta lehet ez benne? -
mondta hangosan, teljes magabiztossággal a külsejét illetőleg. Visszatette
a gumit a hajába, majd elindult Seth nyomait követve az iskola felé.

Mr. Marchant jött vele szembe, épp ahogy bekanyarodott a sarkon.

Sarára nézve, messziről integetett.

Sara szívverése egy pillanatra megállt. Hű-ha, gondolta. De Mr. Marchant

beszállt az autójába, kifarolt a parkolóból és befordult a sarkon.

Vagy nem látott meg, vagy már elfelejtette, hogy elkéredzkedtem, vagy
mind egyformák vagyunk neki, vagy nagyon-nagy bajban vagyok, és csak
játszik velem. A szája kiszáradt, és hirtelen nagyon melege lett.

- Na, mindegy. Ami van, az van.

Gyorsan a fájuk felé sétált. Rettentően feltűnőnek érezte magát.

- Valószínűleg még a sötétben is világítanék - mormogta magában.

Sohasem volt még ilyen felfordult napja. Olyan ígéretesnek indult. Egész
napos titkos felfedezőút a legjobb barátjával. De aztán semmi sem úgy
sikerült, ahogy elképzelte. Kemény munka volt felfelé a folyón. A büdös
csizmák nem tették kellemesebbé az utat. Jó volt, hogy találtak barlangot,
de az már félelmetes volt, ahogy az a kígyó kiüldözte őket. Hihetetlen volt
az a bagoly. Aztán még a tetejébe, Mr. Marchant is észrevette. Ennél
rosszabb befejezést, kitalálni se tudott volna a napnak.

- 61 -
 TIZENHATODIK FEJEZET

Sara majdnem végig futott a tornapályától a Thacker ösvényig. Az útról

hirtelen beugrott a bokrok közé, és félig rohanva közeledett a fájuk felé.
Már égett a vágytól, hogy elmondja Seth-nek, hogyan vette észre az
igazgató. Az összes ember közül, miért pont azzal kellett összefutnia,
akinek füllentett!

- Hé, Seth! - kiáltotta.

Nem jött válasz.

- Már rég itt kellene lennie - jegyezte meg magának.

- Seth! - hívta még egyszer, remélve, tán a hangja elhatol oda, ahol Seth
tartózkodik.

Leült a faház padlójára, felhúzta lábait, és állát a térdére hajtotta.

Teljesen kimerült.

- Salamon! - mondta csendesen. - Hallasz engem?

Hát hogy ne hallanálak. Örülök a találkozásnak. Miről szeretnél

beszélgetni?

Sara becsukta szemét, és kényelmesen elhelyezkedett. Már megtanulta

tapasztalatból, ha igazán fontos dologról akart beszélni Salamonnal, akkor
olyan tisztán hallotta hangját belülről, a lelkében, mintha walkmanjának a
fejhallgatója szólalt volna meg a fülében. Most pedig annyi mindenről
kellett beszélnie Salamonnal!

- Salamon, hol van Seth? Már itt kellene lennie. Gondolod, elkapták?
Lehet, hogy veszélyben van? Valószínűleg épp olyan bajban van, mint én.
Jaj, Salamon! Miért is szöktünk meg az iskolából?

Salamon csendben végighallgatta, míg Sara kiöntötte a szívét. Mikor

végre abbahagyta a panaszkodást, Salamon válaszolni kezdett. Sara, nem
hiszem, hogy olyan nagy lenne a baj. Nem kell annyira felfújni.

- De Salamon! Mr. Marchant meglátott az iskolapályán. Szerinted

emlékezett rá, amikor azt mondtam neki, hogy haza megyek, mert rosszul
vagyok?

Ez elég valószínű.

- Szerinted felismert engem?

Ez még valószínűbb. Hiszen te vagy a kedvenc tanítványa! Nem hinném,

hogy elfelejtené, ki vagy.

- 62 -
 - Hát ez szép, Salamon. Én vagyok a kedvenc tanítványa, ezért aztán
nagy bajban vagyok.

Miért gondolod, hogy olyan nagy bajban vagy?

- Érzem. Szörnyen érzem magam. Bárcsak mentünk volna szépen

iskolába, mint máskor. Igazán nagyon gonosz vagyok. Haragszol rám,
Salamon?

Nincs olyan dolog, ami miatt haragudni tudnék rád. A szeretetem nem
függ a viselkedésedtől. A szeretetem állandó.

Sara örült Salamon megnyugtató, szeretetteljes szavainak, bár nem

érezte, hogy megérdemelte volna.

- Úgy érted, nem baj, ha rossz vagyok, akkor is szeretsz engem?

Salamon mosolygott. Nem hinném, hogy valaha is rossz tudnál lenni.

- Hmm. - Sara zavarban volt. Sohasem találkozott még ilyen

hozzáállással.

Sara, nem szeretném, ha megváltoztatnád a viselkedésed, csak azért,

hogy nekem tetsszen. Sokkal inkább kívánom, saját belső rendszereddel
teremtsd meg a harmóniát. Azt szeretném, annak alapján döntsd el, mit
teszel, hogy mit érzel, és nem az alapján - hogy én mit gondolok rólad.

Sara egy kicsit kezdte magát jobban érezni. Megnyugtató volt, hogy az ő
kedves Salamonja nem vesztette el a bizalmát benne.

Észrevettem Sara, minden csalódásnak valami jó szándékú tett az alapja.

- Mit értesz ezen?

Miért akartátok titokban tartani a barlangfelfedező kalandotokat? Miért

nem akartátok, hogy a szüleitek, vagy Mr. Marchant tudomást szerezzen
róla?

- Mert mérgesek lettek volna rám, ha megtudják.

Fontos neked, hogy szeressenek téged?

- Igen.

Ezért találtad magad kényelmetlen helyzetben. Fontos számodra, hogy

szeressenek, de a barlang felfedezése is. Azáltal, hogy nem mondtad el a
tervedet, mindkét kívánságodat ki akartad elégíteni egy időben.

- 63 -
 Látod, Sara, ha csak egy ember van, akinek el akarod nyerni a tetszését,
akkor elegendő erőfeszítéssel mindent elkövethetsz, hogy ezt el is érd. De
ha kettő, vagy három, vagy több van, akkor túl sok bűvészkedésbe kerül
az egész. Az egyetlen igaz megoldás az, ha felfedezed a saját belső
értékrendedet. Ebben az esetben csak a szívedet kell követned.

Sara kezdte magát jobban érezni.

Senki nem tudhatja, számodra mi a legjobb megoldás. Ennek tudója

egyedül te magad vagy.

- Úgy tűnik pedig, egy csomó ember azt hiszi, jobban tudja nálam.

Ők mind jót akarnak. Mindnyájan a te érdekeidet nézik, mikor

megpróbálnak irányítani. De emlékezz: A Vonzás Törvénye van minden
mögött, ami történik veled. Ha a te rezgésed a jó dolgokat vonzza, akkor
jó dolgok történnek veled.

Ma semmi borzasztó nem történt. Én inkább örülnék, hogy ilyen izgalmas

napotok volt. Sokkal többet tapasztaltatok ezen a napon, mintha az
iskolában ültetek volna.

- Szóval szerinted jó, hogy ellógtam az iskolából? És hazudtam Mr.

Marchantnak?

Nézzük meg az egészet a te értékrended felől. Hogy érezted magad,

mikor azt mondtad Mr. Marchantnak, rosszul érzed magad, és haza
szeretnél menni?

- Elég kutyául. Egy kis bűntudatom támadt. Aggasztott, hogy azért

engedett el, mert megbízott bennem.

Tehát a belső értékrended azt mondta, ez a cselekedet nem passzol

ahhoz a képhez, amit kialakítottak rólad.

Amikor arra gondoltál, elszöksz az iskolából és barlangfelfedező útra

indulsz, akkor mit éreztél?

- Fantasztikusan éreztem magam. Boldog voltam, és tele voltam

izgalommal.

Tehát az ítélőkéd azt mondta, ez egy jó ötlet.

- Igen, Salamon, de ezt nem értem. Hogy tudtam volna megkapni azt,
amit szerettem volna, vagyis a barlangfelfedezést, anélkül, hogy azt
tettem volna, amit nem akarok, vagyis a hazugságot?

Mielőtt válaszolnék, hadd tegyek fel néhány kérdést. Milyen volt a

felfedező kirándulás? Csodálatos volt? Mulatságos volt? Tökéletesre
sikerült?

- 64 -
 - Hát, volt amikor csodálatos volt. Előfordult, amikor igazán jól éreztem
magam. De az is, hogy nagyon nehéz volt. Sőt félelmetes. Szóval, olyan
vegyes.

Tehát a napod pontosan olyan volt, ahogy éreztél iránta. Jót is éreztél
vele kapcsolatban és rosszat is. Mind a kettő teljesült.

- Azt akarod mondani, ha csak a jót éreztem volna, akkor a nap is csak jó
lett volna?

Pontosan így van. A Vonzás Törvénye mindig pontos.

- Tehát nem kellett volna hazugságba keverednem?

Nem bizony. Ha már egyszer úgy döntöttetek, elmentek barlangfelfedező

túrára, szépen el kellett volna képzelni, úgy ahogy szerettétek volna,
tisztán, anélkül, hogy mások vágyait megsértettétek volna. Soha nincs
késő találni egy jó érzésű gondolatot valamivel kapcsolatban. A dolgok
állandóan változnak, a benned lévő érzéseknek megfelelően.

- Arra gondolsz, ha most találnék egy jó érzésű gondolatot, meg tudnám

akadályozni Mr. Marchantot, hogy csalódjon bennem?

Természetesen. Csak el kell képzelned, ahogy megért és szeret téged.

Emlékezz, el tudod dönteni, amit teszel, az jó vagy rossz, azáltal, hogy jót,
vagy rosszat érzel a tetteddel kapcsolatban. Ha jók a gondolataid, jó
dolgok fognak veled történni. Próbálj meg jó gondolatokat találni!

- Oké, Salamon. Majd megpróbálom. De most inkább megyek. Remélem

nincs semmi baj Seth-tel.

Képzeld azt, minden rendben van.

- Köszönöm a segítséget!

- 65 -
 TIZENHETEDIK FEJEZET

Sara az ágyában feküdt, és Mr. Marchantra gondolt. A torkában

gombócot érzett és igen erős félelemérzet fogta el.

- Mindent megadnék, ha ma nem kellene iskolába mennem - mondta ki

hangosan.

Ha a gondolataid jó érzést keltenek benned, jó dolgok fognak veled

történni. Ezt mondta Salamon.

Nehéz volt olyan gondolatot találnia, ami jó érzést keltett. Aggodalmas

gondolatok kavarogtak benne arról, vajon miért nem jelent meg Seth
tegnap a fánál; arról, mit gondolhat róla Mr. Marchant; és mit szólnának a
szülei, ha kiderülne minden.

Salamon szavai jutottak eszébe: Sohasem késő jóérzésű gondolatot

találni valamiről. A dolgok állandóan változnak, hogy megfeleljenek a róluk
alkotott gondolataidnak.

Sara felült az ágyában, tollat és jegyzetfüzetet ragadott. Megpróbált egy

listát írni azokról a dolgokról, amik mindig jókedvre derítették. Nagy
betűkkel felírta a lap tetejére: FAHÁZ.

Elmosolyodott. A házikójukra gondolni mindig nagyon jó érzés volt.

"A létra a faházhoz."

"A kötélhinta."
"Seth kosárfelvonója."

Eszébe jutott, mennyire izgatott volt Seth, amikor megmutatta a házikót

a fán, és ő maga mennyire örült neki. Eszébe jutott, milyen félelmetes volt
először elrugaszkodnia a kötélhintán, és mennyire félresikerült az első
landolása. Eszébe jutott, amikor Seth megmutatta a kosárfelvonót, és
amikor éjszaka hintáztak, míg a város a focimeccsen volt. Teljesen elmúlt
a rossz érzése. Csak ült az ágyban feltöltődve a jó érzések özönétől.

Arra gondolt, Mr. Marchant mindig milyen széles mosollyal üdvözölte,

amikor találkoztak a folyosón, és mindig volt hozzá egy-két jó szava. Aztán
az a kép jelent meg előtte, amikor Mr. Marchant megszidott valakit a
folyosón, haragosnak akart látszani, de szemében mindig ott bujkált
valami huncut mosoly. Látta a tanárt az udvaron eldobált cukorka
papírokat felszedni, és azt is látta már, amint valamelyik feledékeny diák
után bezárta a szekrénye ajtaját. Arra gondolt, néha milyen sokáig
dolgozott, és még szombaton is ott állt a kocsija az iskola parkolójában.
Biztos, hogy szeret minket.

Úgy döntött, a kacskaringós erdei ösvényen megy ma iskolába, amelyik a

- 66 -
sportpályáknál végződik, az igazgatói irodák mögött.

Hirtelen zörgést hallott a bokorból. Valaki jött. Megállt, és kíváncsian

megfordult, lássa, ki közeledik feléje. Egy pillanatra úgy érezte magát,
mint Piroska, aki az erdőben sétál, és hirtelen a bokorból elétoppan a
farkas és felfalja egészben. Mielőtt kuncogni kezdett volna buta
képzelgésén, Seth ugrott ki a bokorból, teljes életnagyságban.

- Seth! - kiáltott fel örömmel. - Végre valahára találkozunk. Mi történt

veled tegnap? Miért nem jöttél a faházunkhoz?

- Mert Mr. Marchant meglátott az iskolaudvaron. El akartam vegyülni a

többi gyerek között, ehelyett pont beleütköztem. A pályán rohantam
keresztül, mikor épp jött ki az igazgatóiból. Még szerencse, hogy nem
döntöttem fel.

Sara nevetni kezdett. Nem bírta abbahagyni.

Erre Seth is elnevette magát. Nem tudta pontosan, miért is nevetnek, de

Sara nevetése ragadós volt. Végül Sarának sikerült nagy levegőt vennie,
és szóhoz jutnia:

- Nem fogod elhinni! Mr. Marchant engem is meglátott.

- Nem is hiszem! Csak kitaláltad! - nevetett Seth.

- Nem! De tényleg! Éppen befordultam az épület sarkánál amikor indult

haza, és egyenesen rám nézett.

- Mit mondott?

- Semmit. Csak rám nézett, integetett, és beszállt a kocsijába.

- Te jó ég, Sara! Mennyi véletlen! Mi lesz most velünk?

- Hát, remélem nem fognak megölni érte - szólalt meg kisvártatva Sara,
megpróbálva könnyíteni a helyzeten.

- Ők nem is, de a szüleim valószínűleg igen - sóhajtotta Seth.

Sara szeretett volna mindent elmondani Seth-nek, amit Salamontól

tanult: a jó érzésű gondolatról és a Vonzás Törvényéről. De most nem volt
erre idő.

Ahogy közeledtek az iskola felé, el kellett menniük a sövény mellett, az

igazgatói irodák háta mögött. Sara ledobta a táskáját, és ráült, hogy
megigazítsa a cipőjét. Egy kavicsot rázott ki belőle.

Seth megállt és várta. Ahogy ott állt az épület árnyékában, hangokat

hallott kiszűrődni a nyitott ablakon.

- 67 -
 - Pszt! - suttogta Sarának és ujját a szájára tette.

- Mi van? - suttogta vissza Sara.

Ahogy felállt, meghallotta Mr. Marchant hangját, ahogy egy másik

tanárral beszélt, aztán nevetgélt.

- Úgy hallottam, Mr. Marchant az én nevemet mondta, meg a tiedét.

- Az nem lehet!

- Csst! Figyelj csak!

Sara és Seth lekuporodtak az épület mögé, és füleltek, ahogy csak

tudtak. Sara szíve annyira dobogott, azt hitte, mindjárt kiugrik a helyéről.
Nem tudta eldönteni, mi a rosszabb - az, ha az iskola igazgatója róla
beszél, vagy az, ha hallgatódzik az ablaka alatt.

- És mit fogsz tenni ez ügyben? - kérdezte Mr. Jorgensen.

- Sokat gondolkoztam rajta, tulajdonképpen egész éjszaka ez járt a

fejemben. De meg kell mondanom, az eszem azt súgja: semmit.

- Értem.

Sara és Seth egymásra néztek. Nem tudták elhinni amit hallottak, sem
azt, hogy ott voltak az ablak alatt és hallgatództak.

- Tudod Chuck - folytatta Mr. Marchant -, ezekről a mai gyerekekről

gondolkodtam. Tudod, az életük annyira más, mint a miénk volt. Alig van
egy percük is magukra. Úgy tűnik nekem, amikor mi voltunk gyerekek, bár
rengeteg munkánk volt, de azért maradt időnk magunkra. Emlékszem,
szinte órákig kinn feküdtem a mezőn, a régi almásban, és nem csináltam
egyebet, csak a felhőket bámultam. És kisebb bajom is nagyobb volt
annál, hogy a ló letaposhatja a fejemet, ha arra jár almát enni a fáról. Nem
tudom honnan volt időm, azt se hiszem, hogy valaki hivatalosan előírta
volna számomra, de mégis volt: tudtam gondolkodni, álmodozni,
tervezgetni. Volt időm felfedezni és élvezni, hogy gyerek vagyok. Annyira
beosztjuk a mai gyerekek életét. Olyan mintha nem bíznánk bennük, van
magukhoz való eszük, és mindent el akarnánk dönteni helyettük.
Beosztjuk az iskolaidejüket, és az iskola utáni idejüket is. Nem tudom,
hogy bírják ki. Meg kell mondanom, ha ma kellene gyereknek lennem,
biztos belebolondulnék. És valószínűleg, ha csak tehetném, megszöknék.

- Értem, mire gondolsz.

- Ezek jó gyerekek. Ismerem Sarát régóta. Láttam, ahogy megy a maga

útján, segít másokon, vagy megpróbál másokat jobbkedvre deríteni. És ez
az új gyerek. Seth, ugye így hívják? Róla is csupa jót hallok. Ezek nem

- 68 -
mindennapi gyerekek. Nem fogok ügyet csinálni ebből az esetből. Nem
hiszem el, hogy szokásukká válna. Úgy hiszem, nincs abban semmi
szörnyű, ha egy kicsit gyerekek akartak lenni.

Megszólalt a csengő. Sara és Seth akkorát ugrottak, a fejük is

összekoccant. Kezüket a szájuk elé szorították, megpróbálva elfojtani a
kuncogást, ami ez után következett, és észrevétlennek maradni.

- Szeretném, ha nem említenéd ezt senkinek, Chuck. Nem szeretném, ha

lágyszívűnek tartanának, vagy ilyesmi. Azt se szeretném, ha hagyományt
indítanék, tudod. Holnap már lehet, hogy én is másképp fogok gondolkodni
minderről. Ezt az egy esetet most így kezelem.

- Értem. És egyet is értek veled. Na, minden jót.

- Neked is.

Sara és Seth csodálkozva néztek egymásra. - Találkozzunk a faháznál! -

suttogta Seth.

- Oké. Szia!

- 69 -
 TIZENNYOLCADIK FEJEZET

Megegyeztek, hogy minden nap, iskola után a fájuknál találkoznak, de

valamilyen okból Sara inkább a zászlórúdnál szeretett várni. Senki nem
veszi észre, ha néha együtt sétálunk hazafelé. Mások is szoktak együtt
menni hazáig, vagy félútig, bizonygatta magában.

A bejárati ajtó becsapódott, és Seth ugrált le a lépcsőn. Megörült, mikor

meglátta Sarát.

- Örülök, hogy itt vársz. Van egy...

- Hé, Csodabogár - hallotta meg Sara Lynn csúfolódó szavait a hátuk

mögül.

Hátrapördült, és meglátta Lynnt és Tommyt, a két legorcátlanabb

gyereket az iskolában - nem, az egész világon. Őt valamiért soha nem
piszkálták megjegyzéseikkel, de már jó pár esetben megfigyelhette, ahogy
ezt másokkal elkövették. Salamon segítségével sikerült lecsendesíteni
haragját ellenük, de sok iskolatársát ríkatták már meg goromba
viccelődéseikkel. Rendetlenek voltak, rossz tanulók, rendezetlen szülői
háttérrel. Sara soha nem értette, miként tehettek szert ilyen nagy
hatalomra.

- Sara, kicsoda ez az új csodabogár barátod?

- A nevem Seth. És mindig is csodabogár voltam. Legalábbis amennyire

vissza tudok emlékezni rá. De már rég hozzászoktam. Csak várjátok ki, ti
is hamarosan hozzászoktok. Kik vagytok? - Seth megragadta Tommy
kezét, és erélyesen rázogatni kezdte.

- Tom - morogta Tom elutasítóan.

Seth szívélyesen rázogatta a kezét. Csak rázta és rázta és rázta. Sara

elnevette magát. Seth valamilyen furcsa, komikus karaktert öltött magára,
ahogy ott rángatta Tommy kezét.

- És a te neved mi lenne? - nyúlt most Lynn keze után.

Lynn hátraugrott, mintha Seth valami oroszlán lenne, aki le akarná

harapni a kezét. Feltartott kézzel, mintha valaki azt mondta volna,
"Kezeket fel!", hátrált, közben valami ilyesmit dadogott: "Nem, ennyi
elég."

Lynn és Tommy olyan gyorsan felszívódtak, mintha legalább egy

oroszláncsorda üldözné őket.

Sara csak nevetett és nevetett.

- 70 -
 - Mi van? - grimaszolt Seth.

- Hát te egy zseni vagy, Seth Morris. - Ilyet még nem pipáltam!

- Nem tudom, miről beszélsz - vigyorgott Seth.

- Hé, Seth! Csak így tovább! - kiáltotta valaki egy arra haladó autóból.

Seth abbahagyta a vigyorgást.

- Most mi van? - kérdezte Sara, nem értve, miért nem értékeli a fiú a
dicséretet.

- Sara, nem akarok ellenséget csinálni abból a két alakból. Nem akarom,
hogy bárki is heccelődjön a hátam mögött, és arra használjon, hogy az
erejét fitogtassa rajtam. Már rengeteg ilyen alakkal volt dolgom. Annyira
rosszul vannak magukkal, hogy csak akkor érzik jól magukat, ha másokat
elnyomhatnak. De ez nem segít rajtuk, így hát egyre rosszabbak és
rosszabbak lesznek. Csak azt akartam, hogy megértsék, nem én vagyok a
megfelelő célpont számukra. Azt akartam, hagyjanak békén. Egyébként
nem az én feladatom megmenteni az iskolát tőlük. Mindenki vigyázzon
saját magára.

Sara meglepődött, hogy Seth-nek ilyen határozott elképzelései vannak a

kérdésről. Látszott, nem ez volt az első ilyen élménye, és már sokat
gondolkodott a témán. Ahogy figyelte Seth okfejtését, nem tudta nem
észrevenni, mennyire hasonlít arra, amit Salamon tanított neki.

Seth, gondolta magában, mindenképpen beszélnem kell neked

Salamonról.

Hirtelen eszébe jutott, hogy Seth valamibe belekezdett, mielőtt Lynn és

Tommy ilyen durván félbeszakították.

- Seth! Mit akartál az előbb mondani?

Látszott, Seth keresgél a gondolatai közt, mi is volt az, amit annyira el

akart mondani.

- Ja, semmit. Semmi különöset. Most inkább megyek. Holnap találkozunk

a fánál.

- Jó. - Sara érezte, nem ez a legmegfelelőbb idő a beszélgetésre. De most

egy kissé meglepődött. Olyan vidáman jött ki Seth az iskolából. Erősnek és
magabiztosnak látszott, aki ura a helyzetnek, jól helyre tette Lynnéket is.
De ez a hangulat azonnal megváltozott, mikor valaki kikiabált az arra
haladó autóból. Vajon miért izgatta ez annyira Seth-et?

Seth soha nem beszélt azokról a rémséges iskolabuszokról és arrogáns

fiúkról a régi iskolájában. Az a helyzet, jó oka volt rá, hogy kitörölje őket a

- 71 -
fejéből, mind a mai napig.

- Ünneprontó - mormogta Sara az orra alatt, szomorúan, hogy ma Seth

nem megy vele hintázni. Ő azért arra vette az irányt, csendben felmászott
a létrán, fel a fedélzetre, amelyet Seth épített. Kinyújtózott a padon, az
egyik könyvét a feje alá tette párna gyanánt.

- Salamon. Hallasz engem? - kérdezte hangosan. - Valamiről szeretnék

veled beszélni.

Nem jött válasz.

Sara emlékezett Salamon szavaira, mikor átalakult az ő tollas barátjából,

az ő nem tollas, nem fizikai barátjává: Sara, a barátságunk örökké tart. Ez
azt jelenti, akármikor, ha beszélni szeretnél velem, csak annyit kell
tenned, koncentrálj arra, amiről beszélni szeretnél, és hozd magad olyan
állapotba, hogy jól érezd magad - én máris ott termek.

Sara elmosolyodott, ahogy kedves tollas barátjára gondolt. Becsukta

szemét, kényelmesen elnyúlt a napsütésben, érezte, a napsugarak
melengetik a talpát, és elaludt.

- 72 -
 TIZENKILENCEDIK FEJEZET

Amikor kinyitotta a szemét, hirtelen nem tudta hol van. - Hát ez szép -
mondta hangosan. - Általában nem szoktam fák tetején aludni.

De én igen, hallotta az ismerős hangot a feje fölül egy ágról. Szíve

hevesen kezdett dobogni.

- Mi a csuda! Salamon! Te vagy az?

Hello Sara! Hogy vagy?

Még a szeme is könnybe lábadt, mikor keresztülnézett a lombkoronán, és

egy gyönyörű baglyot pillantott meg a feje felett az egyik ágon.

Nagyon szép ez a faház. Már értem, miért töltesz itt olyan sok időt.

- Salamon, Salamon! Hát visszajöttél?

Sara, igazán nem értem, miért vagy olyan izgatott. Hiszen soha nem is
mentem el.

- De hiszen látlak! Vannak tollaid! Visszajöttél!

Salamon mosolygott, látva a kislány örömét.

Gondoltam, jobb lesz a te Seth-ednek, ha láthat is engem, mint te az

elején. Meg különben is, ki akartam próbálni a házatokat.

Sara nevetett. Ez tényleg az ő kedves, mókás Salamonja volt. Hirtelen

nagyon boldognak érezte magát.

- Jaj, Salamon, annyira örülök neked!

Nehéz túltenni magad ezen a halott és eleven dolgon, nem igaz?

Emlékezz, te nem halsz meg soha. A lelked mindig élni fog. Miért olyan
fontosak számotokra, halandók számára a tollaim? Ki érti ezt?

Sara nevetett. Megértette, amit Salamon tanított neki, nincs olyan, hogy
halál. Minden élőlény örökkön él. De azért nem volt könnyű elképzelni.
Jobban szerette látni az ő Salamonját, amikor beszélt vele. Szeretett
belenézni hatalmas szemeibe, és látni tollait, ahogy borzolja a szél.
Szerette nézni, ahogy kiterjeszti bámulatosan nagy szárnyait, és
felemelkedik a levegőbe.

Sara, meglátod milyen jó lesz nekünk együtt, mikor segítünk Seth-nek

emlékezni rá, ki is ő. Sok minden után kutat, és pont ezért, az ő hívására
tértem vissza.

- 73 -
 Sara mosolygott. Olyan hatalmas örömöt és szeretetet érzett, és annyira
tele volt várakozással!

Sara, rád bízom a feladatot, mutass be minket egymásnak.

- De Salamon! Mit mondjak neki?

Bízzál magadban. Biztos vagyok benne, kitalálod. Holnap beszélj Seth-

nek rólam. És ha eljött a megfelelő idő, én is ott leszek.

Szép estét, Sara. Majd találkozunk.

- Örülök, hogy megint láthattalak.

Én is örülök, hogy látható vagyok.

Sara nevetett.

Salamon felemelkedett az ágról, tett egy nagy kört az égen, aztán

elrepült.

- Hurrááá! - hallatszott Sara hangja a fák között. Szökdécselve szaladt

egész úton hazafelé.

- 74 -
 HUSZADIK FEJEZET

A fene egye meg, esik! Sara nem akarta elhinni. Szinte soha nem esett
ebben a városban. Télvíz idején sok hó esett fent a hegyekben, aztán
tavasszal és nyáron ez szépen elolvadt, és elegendő vizet biztosított
számukra, és más települések számára. Az eső ritkaság volt errefelé.

Ezen a napon tervezte, beszél Seth-nek Salamonról. De esőben nem

mehetünk a fához!

Az utolsó csengő is megszólalt, Sara ott várt az előcsarnokban. Nevetett,

amikor kinézett, és látta, a gyerekek úgy szaladgálnak az udvaron, mint a
fejetlen csirkék. Senkinél se volt esernyő. Volt aki a kabátját húzta a
fejére, volt aki a könyvei alá bújt. Mindenki fejvesztve rohangált. Te jó ég,
pedig csak egy kis víz. Nem fognak elolvadni, vagy ilyesmi, gondolta
magában.

- Hé, Sara! - kiabált Seth, ahogy rohant le a lépcsőn. - Jó, hogy megvártál.
Már attól tartottam, hazamentél az eső miatt.

- Úgysem hintázhatunk ma. - Bár Sara nem hintázást tervezett mára,

hanem beszélgetni szeretett volna Seth-tel.

- Nem kell hintáznunk, de azért odamehetünk. Ma reggel felraktam egy

ponyvát, az alatt száraz minden. Van egy kis plusz időm is, mert anyám
azt mondta, ilyen esőben úgysem lehet kinn dolgozni. Szóval nincs sok
dolgom. Na, megyünk?

- Oké! - nevetett Sara. Kiderült, nemhogy nem jelent problémát ez a kis

eső, hanem még jól is jön.

- Hogy jutott eszedbe feltenni a ponyvát ma reggel? Hiszen akkor még

nem is esett!

- Anyám mondta, hogy esni fog. Mindig megérzi a könyökében. Soha nem
téved. Ez ilyen adottság nála.

- Elég furcsa anyukád van.

- Hát igen, de én megszoktam már.

Sara nevetett. Nemsokára megtudja azt is, én milyen furcsa vagyok.

De ez miatt nem aggódott. Inkább úgy érezte, a furcsaságok sorozata jól

előkészítette a terepet a már rég esedékes beszélgetésük számára.
Érezte, az időzítés pont megfelelő. Elkerülhetetlennek tűnt az egész dolog.
Mintha minden ezért történt volna, és már nem lenne visszaút - persze
nem is akart visszakozni.

- 75 -
 Az egész emlékeztette arra, mikor először járt a vidámparkban, és egy
iszonyú meredek csúszda tetején ült. Emlékezett rá, mennyire félt.
Mennyire nem volt még felkészülve a csúszásra. De akkor az öccse, Jason
hátulról meglökte, és már csúszott is lefelé. Félúton már olyan jól érezte
magát, hogy nem is akart volna visszafordulni.

Most is minden ugyanúgy történt. Tudta, nemsokára megkezdi boldog

siklását a csúszdán lefelé.

- 76 -
 HUSZONEGYEDIK FEJEZET

Magasan helyezkedtek el a fán.

- Szerinted a szüleid tudnak erről a helyről? - kérdezte Sara.

- Nem hiszem, hogy tudnának, mert ha igen, valószínűleg egy csomó

dolgot már kitaláltak volna, amit tennem kell, hogy távol tartsanak innen
ettől a szerintük felesleges időtöltéstől. Eddig legalábbis nem vették észre,
hogy iskola után nem megyek haza rögtön.

Sara nekidőlt a fának, felhúzta térdét, és beburkolódzott a kabátjába.

Mindig elcsodálkozott azokon a dolgokon, amiket Seth az otthonáról
mesélt. Nehéz volt elképzelni, hogy valakinek ilyen szigorú szülei
legyenek. Nem mintha Sarának nem lettek volna kötelezettségei otthon.
Rengeteg volt, de azért azt tudta, a szüleinek fontos az ő boldogsága, és
hogy legyen ideje gyereknek lenni. Soha nem érezte, hogy közé és a
boldog, vidám élet közé állnának. Igaz, nem is követtek el mindent Sara
életének tökéletessé tételéért. Ilyenről szó se volt. De nem is akadályozták
meg, hogy az legyen.

Sarának úgy tűnt, mintha Seth szülei szándékosan tennék a fiú életét
nehézzé. Mintha ezzel akarnák felkészíteni, hogy erősebb, vagy jobb
legyen, vagy ilyesmi.

- Ki kell használnunk minden lehetőséget, hogy jól érezzük magunkat,

amíg lehet - törte meg Seth a csendet.

Na, szerintem ez a legalkalmasabb idő - gondolta Sara. - Vágjunk bele.

Nyelt egy nagyot. Nem tudta, hogyan kezdje el. Salamon érezte Sara
vívódását.

Sara, kérdezte Salamon belül, attól tartasz, Seth nem fog megérteni?

- Lehet - válaszolt Sara hangosan.

- Mit lehet? - értetlenkedett Seth.

Sara annyira koncentrált arra, mit mond Salamon, nem is hallotta meg,
amit Seth kérdezett.

Ahelyett, hogy azért aggódnál, mit szól majd Seth, inkább gondolj arra,
milyen nagy kincset adsz neki.

Sara félelme eltűnt. Elöntötték a csodálatos emlékek, mert ebben a

pillanatban megértette, milyen különleges nagy érték, hogy
megismerhette Salamont.

- Hát persze - szólalt meg ismét hangosan.

- 77 -
 - Mi hát persze? - kérdezte Seth. - Sara, kezdesz megijeszteni.

Sara figyelme visszatért a faházra és barátjára, aki csodálkozva nézett

rá.

- Na Seth, készen állsz a furcsa, de nagyon izgalmas történetem

következő fejezetére?

Seth vigyorgott. Majd meghalt a kíváncsiságtól, hogy hallja a baglyos

történet folytatását, de elhatározta, nem fogja erőltetni, hanem megvárja,
míg Sara hozakodik vele elő.

- Hát persze!

- Akkor figyelj. Emlékszel, ott hagytuk abba, amikor feküdtem a jégen, és

egy hangot hallottam, amelyik azt mondta: Elfelejtetted már, hogy te soha
nem süllyedhetsz el?

- Emlékszem.

- És hogy láttam azt a hatalmas baglyot!?

Seth bólintott.

- Másnap visszamentem a bozótosba megkeresni. Ahogy mentem az

ösvényen, hát ott ült egy kerítésoszlop tetején, pont az orrom előtt.

- Már én is láttam sok baglyot, de nem ilyen közelről. Megijedtél?

Sara nagy lélegzetet vett.

- Nem ijedtem meg, mert minden olyan gyorsan történt. Azt mondta:
Hello Sara, hát nem csodaszép napunk van? - Sara miközben mesélt, Seth
arcát leste, vajon hogy reagál.

Seth csöndben volt. Ez elég rossz jelnek tűnt. Inkább nevetne, és akkor
Sara azt mondaná, az egészet csak kitalálta, hogy megviccelje, egy jót
hintáznának, és kész.

- Folytasd - mondta Seth lassan.

- Nem úgy értem, hogy a szája mozgott, meg ilyesmi, hanem belül a
fejemben hallottam, mit gondol. Tudta a nevem, és azt mondta, rám várt.
Azt mondta, ő egy tanító, és én is tanító vagyok. Ő mindent tud, Seth!
Nagyon vicces, és rendes. Bármiről beszél velem, amiről csak akarom. Azt
mondja, hogy minden jól van úgy, ahogy van, és bármi történjék is az
életünkben, az azért van, mert mi tesszük megtörténtté.

Olyan száraz lett a szája, hogy kezdett pánikba esni. Már túl messze

- 78 -
ment, hogy visszakozhatott volna, de teljesen lebénult ahhoz, hogy
folytassa. Még soha nem beszélt erről senkinek.

- Sara, hát ez hátborzongató. Ezt nem hiszem el!

- Nem kellett volna elmondanom!

- Nem, dehogyis! Elhiszem, amit mondasz. Úgy értem, ez hátborzongató,

mert egyszer egy madár hozzám is beszélt. Legalábbis azt hiszem, hogy
beszélt. Csak egyszer történt meg velem, és utána később azt gondoltam,
csak álmodtam, vagy hallucináltam. Soha senkinek nem mondtam el.
Biztos bezártak volna a diliházba.

Sara nagyon-nagyon megkönnyebbült.

- Tényleg? Egy madár beszélt hozzád?

- Egy vörösbegy volt. Egyszer vadászni voltam, hogy legyen valami

ebédre. Mi mindent megettünk, amit csak le tudtunk lőni, vagy el tudtunk
kapni...

- Hmmm - mormogta Sara. Seth élete annyira különbözött az övétől!

- Egyik nap kinn ültem egy dombon, és lestem, hogy valami feltűnjön. Ez
a kis vörösbegy meg egyszer csak odaszáll a kerítésre, nem messze tőlem,
így hát megcéloztam, és lelőttem, miközben nézett rám. Csak lefordult a
kerítésről, bele a hóba. Annyira piros volt a fehér hóban... Megnéztem, és
azt gondoltam: Te jó ég, mi értelme volt ennek? Túl kicsi ahhoz, hogy
megegyük. Nagyon rosszul éreztem magam. Olyan nagy tékozlásnak tűnt.

Egy könnycsepp folyt le Seth arcán.

- Aztán a madár beszélt hozzám. Még a nevem is tudta.

- Mit mondott?

- Azt mondta: Nem kell rosszul érezned magad. Nincs tékozlás, nincs
olyan, hogy halál. Minden úgy van, ahogy lennie kell. Ez volt az utolsó
élőlény, akit lelőttem!

- Hűha! - suttogta Sara, és az ő szeme is megtelt könnyel. - Salamon is

pont ilyet mondott volna.

Seth megtörölte szemét a ruhaujjával. Sara is ugyanezt tette. Ott ültek a

faházukban, mindketten telve túláradó érzelmekkel. Egyikük sem tudott
megszólalni. Salamon a fejük felett körözött, hogy megtegye tökéletes
beugróját.

Ennél jobb pillanat nem is lehetne, mondta Salamon magában, ahogy

lezúgott az égből, mintha egyenesen a folyóba akarna ugrani. De az utolsó

- 79 -
pillanatban felszállt, és nagy szárnysuhogások közepette leereszkedett
egy ágra, pár méterre tőlük.

- Szent Kleofás! - kiáltotta Seth és talpra ugrott.

A Kleofás is szép név, mosolygott Salamon, bár Sara inkább Salamonnak

szokott hívni.

Seth visszahuppant a padra, mintha a lábai nem tudnák megtartani.

Csodálkozva nézett Sarára.

Sara vigyorogva megvonta a vállát:

- Most mit mondjak még?

Sara mikor este ágyba feküdt, olyan megelégedettséget érzett, mint még
soha. Először is az öröm miatt, hogy kedves Salamon barátja visszatért
fizikai formájába, és újra láthatta és megérinthette, amikor csak akarta.
Másodszor pedig, mert annál nagyobb boldogság nem érhette, hogy két
legjobb barátja végre megismerhette egymást. Nyilvánvaló volt,
kölcsönösen megbecsülik egymást.

Belevackolta magát az ágyába, fejére húzta a takaróját, és nagyon,

nagyon jól érezte magát.

- 80 -
 HUSZONKETTEDIK FEJEZET

Sara felébredt az éjszaka közepén. Nagyon sötét volt a szobában, és egy

percig azon gondolkodott, miért is van ő ébren. Aztán a szoba egyik
távolabbi sarkában, fenn a mennyezet alatt felfedezett egy halvány kis
fényforrást. "Mi a csuda!" - kiáltotta elfojtott hangon, és megdörzsölte a
szemét, hogy tisztábban lásson.

A fény élesebb lett, és mikor Sara kinyitotta szemét, meglátta Salamon

körvonalait. Olyan volt, mintha szellem formájában jött volna el hozzá
tollas barátja.

- Salamon, te vagy az? - kérdezte.

Jó estét Sara! Remélem, nem bánod, amiért felébresztettelek.

Érdeklődnék, nem lenne-e kedved repülni velünk.

- Hát persze. Kész vagyok, de... velünk? Ki az a velünk?

Seth kiment a faházba ma éjszaka. Hintázik a fán. Annyira boldog, hogy

nem tud aludni. Gondoltam, szép éjszakánk lenne repülni egyet. Mit
gondolsz?

Sara nagyon megörült az ötletnek. Nem felejtette el azokat az éjszakai

repüléseket, amikre Salamon elvitte. Már nagyon régen volt az utolsó.
Semmi nem volt hasonlatos ahhoz az élményhez, és most Salamon újra
invitálta. És még a legjobb barátja is vele lenne!

Öltözz fel és menj a faházhoz. Seth örülni fog neked. Ott találkozunk.

- Oké, Salamon. Várok rád.

Salamon eltűnt.

Sara kibújt az ágyból, és csendben felöltözött. Emlékezett rá, milyen

kellemes volt az első repülés, pedig akkor tél volt, és ő egy szál
hálóingben volt. Nem tudta, miért bugyolálja magát most olyan sok
ruhába, de ez tűnt helyesnek, mert ahogy elnézte a hőmérőt, jó pár fokkal
nulla alatt lehetett a hőmérséklet. Csendben kisurrant a hátsó kapun,
átvágott a kerten, és elindult a Thacker ösvény felé.

A hold nem volt látható az égen, így elég sötét volt. De ahogy ment,
szeme hozzászokott a sötéthez, és könnyedén haladt az ismerős
ösvényen. Érezte az utat maga előtt a fák közt. Örült, hogy nem érez egy
icipici félelmet sem, pedig kint sétál a sötét éjszakában, egészen egyedül,
az éjszaka közepén.

Hallott valami suhogást a fák közt. Megállt, és figyelt, hallja-e megint. És

meghallotta: "husss, husss, husss". Aztán egy huppanás. Elmosolyodott.

- 81 -
 Pont, ahogy Salamon megmondta. Seth ott hintázott a kötélen. Csendben
megállt a fák közt a sötétben. Hogyan jelezze, itt van, anélkül, hogy
megijesztené?

Szája elé vette kezét, és huhogó hangot hallatott. "HU-HÚ-HU", mintha

egy bagoly lenne.

Seth meghallotta a huhogást, és megállt.

- HU-HÚ-HU - huhogott Sara megint.

- Salamon! Te vagy az? - hallatszott Seth hangja.

Sara elmosolyodott.

Seth is a szája elé tette markát, és visszahuhogott. - HU-HÚ-HU.

- HU-HÚ-HU - válaszolta Sara.

- HU-HÚ-HU - jött a válasz.

- Ki van ott? - kérdezte Sara síri hangon.

Seth felismerte a hangját.

- Sara, mi a csudát csinálsz te itt?

- Én is ugyanezt kérdezhetném tőled - nevetett a kislány. - Bocs a

huhogásért, de nem akartalak halálra ijeszteni.

- Csak nem tudtam aludni. Ez a Salamon dolog annyira tetszik. Alig

tudom elhinni, hogy tényleg megtörtént. Attól félek, egyszer csak
felébredek.

- Én is így voltam. Amikor először találkoztam Salamonnal, másnap

reggel felébredtem, és azt hittem, csak álmodtam az egészet, vagy
megőrültem. Azért nem mondtam el senkinek, mert biztos voltam benne,
őrültnek tartanának. Pedig ez nem őrültség, Seth. Ez valóság.

- Tudom. Nagyon jó ez, meg minden, de kissé hátborzongató. Örülök,

hogy beszélhetünk róla.

- Van egy ötletem, amitől még hátborzongatóbb lesz minden.

- Mi az az ötlet?

- Salamon ébresztett fel egy órája, és ő mondta, te itt kinn vagy, és mi

lenne, ha repülnénk egyet hármasban.

- 82 -
 A fejük felett egyszer csak felhangzott: hu-hú-hu. Sara nevetett. Tudta,
hogy Salamon az. Ez volt az első eset, mióta ismerte, hogy azt mondta:
hu-hú-hu.

- Helló Salamon. - Tudta, Salamon csak azért huhogott, hogy megviccelje

őket.

Jó estét kis bagolytársaim. Készen álltok repülni velem? Salamon

leereszkedett egy ágra a fejük fölé.

- Repülni? - örült meg Seth. - Repülhetünk veled?

Te már repültél egy párszor, Seth. Emlékszem egy pár esetre, amikor
láttalak a farmotok felett.

- Ja, az álomrepülésre gondolsz? Azt tényleg szoktam. Tulajdonképpen

minden éjjel repültem egy időben. De aztán azok az álmok abbamaradtak.
Nem biztos, de lehet, hogy azért, amit Mrs. Gilliland mondott.

- Miért, mit mondott? - kérdezte Sara.

- Azt mondta, hogy a repülős álmok rosszak.

- Mi lehet rossz egy repülős álomban? - csodálkozott Sara. - Annál jobb

álom nem is lehet!

- Azt mondta, hogy a repülős álmok a szexszel kapcsolatosak - tört ki

Seth, és elpirult. El se hitte, hogy ilyen dolgot kiejtett a száján Sara előtt.

Sara is elpirult.

- A következő éjszaka megint repültem, mint máskor, fenn a farm felett,

meg a tó felett, és belerepültem egy barlangba. A barlang egyre szűkebb
és szűkebb lett, én pedig egyre mélyebbre és mélyebbre repültem, míg
egyszer csak beszorultam egy repedésbe. Bele is ragadtam.

- És mi történt? - kérdezte Sara.

- Felébredtem. Ez volt az utolsó repülős álmom.

Sara tátott szájjal hallgatta.

Salamon mosolygott. Azt hiszem, itt az ideje megszabadulni annak a

barlangnak a fogságától, és attól, amit mások állítanak a repülésről. Ideje
újra kipróbálni.

- Készen állok. Mit kell tennem?

Sara, miért nem magyarázod el te Seth-nek, mit kell tennie?

- 83 -
 - Szóval - kezdte Sara határozatlanul, megpróbálva visszaemlékezni első
repülőleckéjére - először is nagyon kell akarni.

- Azt nem nehéz!

- Aztán - meg kell találnod a repülés érzését.

- Mit értesz azon, hogy a repülés érzését?

- Például emlékezni rá, milyen érzés repülni, vagy arra gondolni, hogy
milyen csudajó dolog lehet repülni.

- Ez is könnyű - vágta rá Seth -, és egyszer csak mindketten valami

huussst éreztek belülről, hogy a lélegzetük is majd elakadt - és fel, fel, fel,
felemelkedtek a fa tetejére.

- Azt hittem, fáról hintázni a legjobb a világon, de ez még sokkal

fantasztikusabb!

Sara bólintott. Amennyire szeretett repülni Salamonnal, Seth-et nézni,

ahogy repül, még sokkal jobb volt.

Sara, most itt hagylak, mutasd meg Seth-nek a várost. Holnap

találkozunk. Jó repülést!

Salamon elrepült.

- Hová menjünk? - kérdezte Seth izgatottan.

- Ahova csak akarod - emlékezett vissza Sara Salamon szavaira réges-

régről.

- Menjünk a barlanghoz - kiáltotta Seth, és máris arra vette az irányt.

Sara nevetve követte.

- Ez olyan, mint mikor visszaülsz a ló hátára miután ledobott?

Sarának tetszett, hogy Seth egyenesen vissza akar menni a barlangba,

ahol utolsó repülős álma olyan rémesen fejeződött be.

- Valami olyasmi - kiáltotta a fiú.

Keresztülhasítottak az éjszakai égen, átsöpörtek a folyó felett, követve a

korábbi túrájuk útvonalát.

- Ez jobb, mint a folyóban gázolni!

- Az biztos! - szólt vissza Sara.

- 84 -
 Seth lebukott a barlang bejáratánál. Sara követte.

Egyikük sem félt.

- Hahó! Hahó!

- Hahó! Hahó! - visszhangzott a barlang.

Lassan beúsztak a levegőben a barlang bejáratán keresztül. A szűk

bejárat hatalmas teremmé szélesült. Megálltak, és lebegtek a levegőben.

A barlang fala és a mennyezete tele volt állatképekkel.

- Kíváncsi vagyok, miként másztak ide fel mindezt telefirkálni.

- Úgy érted, ide fel, ahol mi vagyunk? - nevetett Sara. - Lehet, hogy nem
mi vagyunk az elsők, akik itt repkedünk.

Lassan siklottak befelé a barlangba.

- Seth, ez hatalmas! Lehet, kilométereket megy befelé a hegybe.

Végigrepültek egy másik hosszú folyosót is, melynek végén szintén egy
nagy terem volt. Sara szorosan Seth után repült, csodálkozva, milyen
különleges valami van itt, nem messze az ő városától, anélkül, hogy neki
tudomása lenne róla.

Egyre mélyebbre és mélyebbre repültek. Remélem, tudod mit csinálsz,

gondolta Sara, emlékezve Seth rémes álmára, mert a folyosó egyre
keskenyebbé vált.

A következő kanyar után elakadt a lélegzete is. Úgy tűnt, a barlang véget
ér előttük. De Seth továbbra is ugyanolyan sebességgel repült. Sara már
épp nyitotta volna a száját, hogy kiáltson, mert azt hitte, Seth fejjel előre
belerepül a falba. De akkor a fiú hirtelen eltűnt a szeme elől. A barlang
felfelé kanyarodott, és Seth egyenesen kirepült az éjszakába. Sara utána.

Seth örömteli hurrázásától visszhangzott a völgy.

Úgy látom, sikerült megszabadulnia a barlangos álmától, gondolta Sara.

- Nézd, Sara, feljött a hold! - kiáltotta Seth, ahogy végigzúgott a völgyön.

- Sara, én örökké repülni akarok!

Sara emlékezett, ő is ugyanezeket a szavakat mondta első repülése

alkalmából.

- Pedig lassan ideje visszatérnünk, mielőtt észreveszik a hiányunkat. Már

majdnem felkelt a nap.

- 85 -
 - Ki ér előbb a fához? - kiáltotta Sara, és keresztülszelte az eget.

- Nem ér a nevem - kiáltotta Seth, próbálva utolérni.

Mikor odaért, Sara már a fa felett lebegett. Seth mellérepült.

- Na most hadd mutassam meg a legkönnyebb módját a

leereszkedésnek. Csak mutass egyik lábujjaddal lefele, és már lenn is
vagy.

Megfogták egymás kezét, egyik lábujjukat lefelé irányították, és lassan-

lassan leereszkedtek, míg végül lehuppantak a faház padlójára.

- Hű-ha - rebegte Seth. - Ha soha életemben nem lenne részem

semmilyen élményben, ez akkor is elegendő lenne.

- Én is ezt mondtam - nevetett Sara -, de minél többet próbálom, annál

többet szeretnék. Salamon azt mondta, ez normális. És nem is
telhetetlenség. Salamon azt mondta, csodálatos életünk lesz.

- Ez jól hangzik. Hazakísérjelek?

- Kösz, nem kell. Holnap találkozunk.

- Igen. És kösz.

- 86 -
 HUSZONHARMADIK FEJEZET

Sara és Seth lábukat lóbálva a faházban üldögéltek, és a folyót bámulták.

A nap sugarai átszűrődtek a lombkoronán, és mozgó mintákat alkottak az
alapzaton. Sara kinyújtózott, hogy több napsugár érje. Szerette az olyan
időt, amikor kicsit hűvös volt, és talált egy kis folt napsugarat, amiben
sütkérezhetett.

Seth nézte, ahogy kényelembe helyezi magát. Nem kerülte el a

figyelmét, hogy Sara mennyire gondtalanul érzi magát. Ő bezzeg nem volt
ilyen gondtalan. Fészkelődött a padon, aztán leült a fedélzetre és nekidőlt
a padnak. Nem tudom, miért vagyok ilyen ideges, gondolta magában.

Salamon a fejük felett ült, és várta, hogy elhelyezkedjenek. Mosolyogva

nézte, Sarát, régi tanítványát, ahogy kényelmesen elhelyezkedik,
nyugodtan befészkelve magát, készen a beszélgetésre; míg vadonatúj
tanítványa nem találja helyét, és izgatottan fészkelődik.

Ennek is el kell múlnia, gondolta Salamon, és ahogy ez a gondolat, mint a

napsugár, végigpásztázott az alant várakozó tanítványokon, Seth is nagy
levegőt vett, és várakozóan hátradőlt.

Kedves tollatlan barátaim, miről kívántok ma velem beszélgetni? - kezdte

Salamon.

Nevettek.

Különösen szép napunk van ma - tette hozzá Salamon.

- Így van - erősítette meg Seth.

Sara mosolygott. Tudta, Seth-nek nagyon jó bánásmódban lesz része.

Szeretett beszélgetni Salamonnal, és azt is tudta, Seth is így fog érezni.
Sara már korábban észrevette, hogy Salamonnak nem volt sok
mondanivalója, hacsak neki nem volt valami sürgős megbeszélnivalója
vele. Azt is észrevette, soha nem okozott gondot témát találniuk. Élete az
iskolában, és otthon, mindig elegendő témát szolgáltatott, és akármire is
szeretett volna választ kapni, Salamon mindig készen állt segíteni.

Emlékezett rá, hogy az elején annyi minden volt, amit nem értett. Oly sok
dolog volt, ami igazságtalannak, arcátlanságnak, vagy egyenesen
rossznak tűnt. De idővel, a Salamonnal folytatott beszélgetések hatására,
minden helyzetet újra és újra kielemezve, Sara kezdte megérteni Salamon
filozófiájának alapját. Most már a mindennapi életben felmerülő
kérdésekre maga is megtalálta a választ.

A legfontosabb dolog, ami megjelent az életében a Salamonnal való

találkozás óta, az az állandóan áramló "minden jól van" érzés volt.
Salamon segített megérteni, akárhogy is mennek a dolgok az adott

- 87 -
pillanatban, az igazság az, hogy "minden a legnagyobb rendben történik".
És bár az elején sokszor vitatkozott Salamonnal, mert nem értett vele
egyet, mostanra már tudta, mindez így igaz.

Salamon várakozott. Seth nem értette, minek kellene történnie, így hát
Sara kezdte.

- Szóval Seth, most kérdezhetsz Salamontól, amit csak akarsz. Mindenre

tud válaszolni.

Seth fészkelődött.

- Van valami fontos, ami már régen foglalkoztat? - folytatta Sara.

Seth átölelte a térdét és mélyen a gondolataiba merült.

- Hát, igen. Van egy csomó dolog, ami foglalkoztat. Körülbelül négyéves
korom óta gyűjtögetem a kérdéseket.

Seth agya lázasan dolgozott. Alig tudott összpontosítani. Nem tudta

elhinni, létezik valaki, aki az ő összes kérdésére válaszolni tudna.

A jó hír az, kezdte Salamon csendesen, nem kell mind egyszerre

feltenned. A másik jó hír pedig az, hogy a válaszoknak nincs határa. Sem
az idő, sem a válaszok mennyisége nem jelent akadályt. Annyit kérdezel,
amennyit csak akarsz.

- És mi a rossz hír?

Ja az? Az, hogy nincs rossz hír - mosolygott Salamon.

Sara nekidőlt a fának. Máris tetszett a helyzet neki.

Seth koncentrált, és a kérdések, melyek életében foglalkoztatták,

elkezdtek ömleni belőle:

- Jól van Salamon - kezdte - vannak kérdéseim. Miért olyan igazságtalan

az élet? Úgy értem, miért van egyeseknek olyan jó életük, míg másoknak
olyan nehéz? Miért lehetnek az emberek gonoszak egymással? Miért
történhetnek rossz dolgok a világban? Miért betegszenek meg, és miért
halnak meg az emberek? Miért kell megölni, és megenni az állatokat?
Miért van az, hogy az egyik helyen az árvíz elpusztítja az emberek
termését, míg a másik helyen éhenhalnak, mert nincs egy csepp eső sem,
ami megnövesztené a gabonát? Miért kell az emberek többségének
meghalni nehéz, munkával teli élet után, anélkül, hogy felmutatnának
valami eredményt, amiért érdemes volt élni? Miért harcolnak az országok
egymással? Miért nem hagyják egyszerűen békében egymást? Miért...?

Sara tátott szájjal hallgatta. Még sose hallott ennyi kérdést egymás után.
Seth több kérdést tett fel az első öt percben, mint én öt hónap alatt.

- 88 -
 Seth folytatta:

- Mi lett az indiánokkal, akik valaha itt éltek? Mi jogon vette el a fehér

ember a földjüket, és irtotta ki őket..., és...

Sara Salamonra nézett. Kíváncsi volt, Salamon vajon hallott-e valaha

ennyi kérdést egy szuszra.

Salamon türelmesen hallgatta.

Végül Seth abbahagyta. Felnézett, a fának dőlt, és nagyot sóhajtott.

Salamon pedig belekezdett a válaszba: Hát, Seth, nálunk van egy

mondás, mely szerint "Kérdezz, és megadatik". Még soha nem találkoztam
senkivel, akinek ennyi kérdése lett volna. Azt megígérhetem, minden
kérdésedre megkapod a választ. Azt is megígérem, minden válasz után
még ezernyi kérdésed lesz. Kezdetben a válaszok nem fognak teljesen
kielégíteni. Néhány válasznak időre van szüksége, hogy leülepedjék. De
idővel mindent meg fogsz érteni, amit meg akarsz érteni. Biztos vagyok
benne, tartalmas, szép napokat fogunk együtt tölteni.

Sarát meglepte Seth kérdéseinek hangneme. Olyan mintha mérges

lenne. Annyira izgatják az igazságtalanságok.

Salamon ránézett. Seth kérdései kicsit emlékeztetnek a te első

kérdéseidre, Sara.

Sara meglepődött. Salamon és Seth egymással beszélgettek, és ő

teljesen megfeledkezett róla, hogy Salamon mindig tudta, mit gondol.
Megpróbált visszaemlékezni első kérdéseire. Olyan régen volt minden!

Emlékszel Donaldra? Hallotta Salamon hangját belülről.

Hát persze, hogy emlékszek Donaldra! - nevette el magát.

Hátradőlt, és felidézte, mennyire felháborította, amikor az iskola rémei

ugratták Donaldot, az új fiút. Azok a nagy érzelmi kirohanások most milyen
távolinak tűntek! Most jött csak rá, mennyire megváltozott.

Seth-re nézett, aki kérdésekkel ostromolta Salamont, és nagyon tetszett

neki a helyzet. Csodálkozott rajta, hogy míg Salamon Seth-tel
beszélgetett, figyelve minden egyes kérdésére, közben vele is kapcsolatot
tartott a gondolatán keresztül. Nagyon megörült a felfedezésének, és
rájött, hogy Salamonnal kapcsolatos élményei magasabb szintre értek.

Egy született tanító mindig örül neki, ha egy másik tanítót munka közben
lát, Sara, hallotta Salamon hangját a fejében. Nagy munkánk lesz ezeknek
a kérdéseknek a kibogozásában, így nekünk, hármunknak.

- 89 -
 Sara mosolygott. Már alig tudta kivárni.

Most arra figyelt, amiről Seth és Salamon beszélgettek. A fiú épp

elhallgatott, Salamon pedig belefogott a válaszokba.

Ezek fantasztikus kérdések. Látszik, már sokat töprengtél rajtuk. Nézzük,

hol is kezdjük.

Mindhárman csöndben ültek. Feltűnően nagy volt ez a csend, azután a

rengeteg kérdés után, amit Seth szegezett Salamonnak. Salamon
gondolkodott, úgy tűnt valamit kalkulál magában. A válaszok logikus
sorrendjét próbálta felállítani magában.

Megvan, hol kezdjük. A legelső dolog, amit meg kell értened

mindenekelőtt: nincs olyan, hogy igazságtalanság.

Sara hol az egyikre, hol a másikra nézett. Egyelőre egyikük sem szólalt
meg. Úgy érezte, hogy ez a válasz nem fog tetszeni Seth-nek. Szinte
minden kérdése az igazságtalanság körül forgott. Salamon pedig egy
mondattal elintézte az összes kérdése alapját.

Seth feszülten nézett, de mielőtt össze tudta volna gyűjteni gondolatait a

tiltakozáshoz, Salamon folytatta.

Seth, mielőtt megtárgyalnánk az egyes kérdéseket, amiket feltettél,

szeretném neked bemutatni, hogyan is működik ez a mi csodálatos
Világegyetemünk. Mihelyst megérted az alapját és működését a saját
életedben, könnyebb lesz megérteni, hogyan hat az Egész a te, és mások
életére egyaránt.

Seth kihúzta magát, és előre dőlve, teljes figyelemmel Salamon szavaira

koncentrált. Sara mosolygott magában. Már alig várta, hogy Salamon
belekezdjen a Vonzás Törvényébe.

Vannak-e olyan törvények, amelyek érvényesek a város összes lakójára?

- Persze, hogy vannak.

Nevezz meg egyet.

- Például a sebességkorlátozás. Ötven kilométer per óra sebességgel

vezethetsz csak az utcán.

Melyik szerinted az erősebb törvény? A sebességkorlátozás, vagy a

gravitáció törvénye?

- Hát persze, a gravitációs törvény - nevetett Seth.

Miért van ez?

- 90 -
 - Mert a sebességkorlátozás csak néhány emberre érvényes, míg a
gravitáció mindenre.

Helyes. A sebességkorlátozás törvényét könnyű áthágni, de a gravitációt

már nem annyira.

- Így van - nevetett Seth.

Van egy másik törvény, mely sokkal erőteljesebb még a gravitáció

törvényénél is, és ez a "Vonzás Törvénye". Mint ahogy a gravitáció
törvénye mindenre hat, ami csak létezik a Földön, a "Vonzás Törvénye"
mindenre hat, ami csak létezik a Világegyetemben, az egész világűrben,
térben és időben, mindenhol, még téren és időn túl is. A "Vonzás
Törvénye" minden létező dolog alapja.

Seth nagyon figyelt. Még előrébb hajolt, és várta a folytatást.

A "Vonzás Törvénye" egyszerűen kifejezve, azt mondja, hogy: "Minden,

ami hasonló, vonzza egymást". Más szavakkal, ez azt jelenti, az egész
világon minden kibocsát magából valamilyen rezgést, és az ugyanolyan
rezgésű dolgok mágnesként vonzzák egymást.

Sara figyelmesen nézte Seth arcát. Emlékezett, hogy neki milyen nehéz
volt ezt először felfogni, és kíváncsi volt, Seth hogyan boldogul vele.

- Olyasmire gondolsz, mint a rádióhullámok?

Pontosan olyanra.

Sara mosolyogva figyelt.

Látod Seth, a Világegyetem alapja a rezgés. Ez alapján a rezgés alapján

jönnek össze, vagy maradnak távol a dolgok egymástól. "Minden, ami
hasonló, vonzza egymást."

- Honnan lehet tudni, mik adnak ki hasonló jelzéseket?

Csak körül kell nézned a világban, és láthatod, mely dolgok vannak

együtt. Ez az egyik módszer. Némi gyakorlattal megláthatod a hasonló
rezgéseket, még mielőtt összejönnének. Megérezheted a rezgést még a
fizikai megjelenés előtt.

- Ez tetszik.

Sara ismét mosolygott. Minden jól haladt.

- Én is adok ki ilyen jelet?

Hát persze.

- 91 -
 - És mindenki más is?

Igen, mindenki.

- Hogyan ismerhetem fel, milyen jeleket bocsátok én ki?

Meg tudod mondani az alapján, ahogy érzel, és az alapján, hogy milyen

típusú dolgokat vonzol.

- És honnan tudom, hogy mások milyen jeleket bocsátanak ki?

Az nem a te feladatod, hogy ezt nyomon kövesd, de arról tudod

megállapítani, milyen jelet adnak ki, hogy milyen válasz érkezik hozzájuk.
Milyen érzést kelt bennük az a válasz. Az sokat elárul, hogy milyen a
hozzáállásuk és a hangulatuk a világhoz.

- Hogyan találhatom meg azt a jelet, ami megfelel az enyémnek?

Ez megint nem a te feladatod. A "Vonzás Törvénye" majd elvégzi

helyetted a párosítást.

- Lehetséges kisugározni valamilyen jelet szándékosan?

Igen, lehet. Azért vagyok én itt, hogy ezt megtanítsam.

- Ez nagyszerű! - szólt közbe Sara hangosan. Olyan csodálatos örömöt

érzett, hogy azt hitte, mindjárt felröppen a boldogságtól. Annyira tetszett
neki, hogy Seth ilyen világosan látja a lényeget, és ilyen logikus kérdései
vannak.

Majd holnap folytatjuk - jelentette be Salamon.

- Jaj, ne - tiltakozott Seth. Nem akarta, hogy ilyen hamar véget érjen az
egész.

- Még ezernyi kérdésem lenne. Muszáj most abbahagyni?

Seth, még rengeteget fogunk beszélgetni arról, amit kérdeztél. Az első

pár napban, minden válasz tucatnyi új kérdést fog szülni. Az a fontos,
hogy az elején megteremtsük a megértés alapját, utána minden magától a
helyére fog kerülni.

Nagyon élveztem a beszélgetést.

- Én is - vágták rá egyszerre, mintha egy hang lennének.

Na tessék. Két lény, akik tökéletes rezgésharmóniában vannak.

Egymásra néztek, közben Salamon fölemelkedett, és eltűnt a magasban.

- 92 -
- Tetszik? - kérdezte Sara.

- Azt meghiszem!!!

- 93 -
 HUSZONNEGYEDIK FEJEZET

Sara és Seth a faházban találkoztak, és Salamonra vártak.

- Vajon hol lehet?

Egyszer csak szárnycsapkodás hallatszott, levelek kavarogtak a

levegőben. Sara szeme tele lett porral, ahogy felnézett. Seth levelet és
port köpködött, mert tele lett a szája. Végül a rendetlenség közepébe
Salamon pottyant be felülről.

Nagyot ugrottak meglepetésükben.

Bocsánat, de egy újfajta landolást próbálok. Még van mit javítani.

Sara ezt nem tudta mire vélni. Salamon még sohasem csinált ilyesmit.

- Azt akarod mondani, még neked is van mit tanulnod? - csodálkozott.

Hát persze. Állandóan tanulunk, hogy jobbak és jobbak legyünk.

- De én azt hittem, te mindent tudsz! - kiáltott fel Sara és Seth, újra

egyszerre.

Salamon mosolygott. Mi lenne a jó abban? Elég szomorú dolog lenne, ha

már mindent felfedeztünk volna, ami felfedezhető a világban. Ha egyszer
és mindenkorra készek lennénk, és nem fejlődhetnénk. De szerencsére,
nincs ilyen. Soha nincs kész senki. Csak állandó, örökké tartó, örömteli
haladás van, mindig csak előre.

Salamon elhelyezkedett a fedélzeten, és csőrével megigazította tollait.

Így már sokkal jobb, jegyezte meg. Lássuk csak, hol is kezdjük?

- Múlt éjjel azon gondolkodtam, amit az én saját jelzésem kibocsátásáról

mondtál. Nem tudom miért, de állandóan ez járt a fejemben.

Salamon mosolygott. Nagyon örülök, hogy az összes téma közül,

amelyről beszéltünk, pont ez ragadta meg a fantáziád, mert valóban ez a
legfontosabb dolog az összes közül.

Sara is előrehajolt, úgy hallgatta. Ugyanazokról a dolgokról volt szó, amit

már ismert, de mégis egészen más megközelítésből.

Először is meg kell értened, hogyan bocsátasz ki valamilyen jelzést. A

jelzésed attól függ, hogy te mit észlelsz.

- Hogy érted azt, hogy mit észlelek?

Arra gondolok, hogy te minek szenteled a figyelmed. Mire

- 94 -
összpontosítasz. Például, ha emlékezel, rezgést bocsátasz ki. Amikor nézel
valamit, vagy gondolsz valamire - akkor is rezgést adsz ki. És amikor
ábrándozol, vagy tanulsz, vagy elképzelsz, vagy megvizsgálsz valamit -
akkor is rezgést adsz ki.

- És mi van, ha beszélek valamiről?

Akkor különösen, mert amikor beszélsz valamiről, akkor csak arra

koncentrálsz.

- Te jó ég, Salamon! Úgy tűnik, akármit is csinálunk, mindenképpen

jelzéseket adunk ki magunkból.

Pontosan így van. És mivel a Világegyetem állandóan a jelzéseidnek

megfelelő helyzetekkel vesz körül, nagyon is jó, hogy szándékosan adsz le
jelzéseket.

- Így már értem. De mi történik, ha valami borzalmasat látok? Valamit,

ami rossz? Mi történik a jelzésemmel akkor?

A jelzésed mindig attól függ, mire fókuszálod a figyelmet.

Sara nézte Seth-et, megértette értetlenkedését. Emlékezett, neki is

milyen nehezére esett a tanításnak ezt a részét felfognia.

- De Salamon! - tiltakozott Seth. - Miként tudok segíteni, hogy jobban

menjenek a dolgok, ha nem figyelek arra, ami rossz, az elején sem?

Kezdetben nagyon fontos, hogy felfigyelj arra, ami rossz. Így tudod
eldönteni, szükség van-e segítségre, mit lenne a legjobb tenni, vagy te mit
akarsz. Az a lényeg, gyorsan döntsd el, hogy mit kell tenni - aztán minden
figyelmedet arra fordítsd. A Világegyetem pedig majd elkezd dolgozni
annak érdekében.

- Aha. Azt hiszem értem... - mondta Seth tétován.

Egy kis gyakorlással képes leszel megmondani, milyen a saját rezgésed.

Meg fogod tanulni, az, ahogy érzel, a legjobb mutatója a rezgésednek.
Minél jobban érzed magad, annál pozitívabb jelzést adsz le. Minél
rosszabbul érzed magad, annál rosszabbat. Igazán nem nehéz.

- Hmmm. - Seth csendben tűnődött. Sara nem tudta eldönteni, vajon

azért hallgat, mert megértette Salamont, vagy azért, mert nem hisz neki.
Úgy tűnt, a fiút sokkal jobban érdekelte, mikor Salamon rádióhullámokról
beszélt, és a rezgésekről. Most, hogy érzelmekről és megérzésekről volt
szó, bezáródott.

Látod, az emberek többsége állandóan használja és felfogja a

rezgéseket, anélkül, hogy tudná, mit csinál. Az egész fizikai világnak
megvan az alaprezgése. A szemed azért lát, mert képes felfogni a

- 95 -
rezgéseket. A füled azért hall, mert képes felfogni a rezgéseket. Még a
szaglás, az ízlelés, sőt még a tapintás is azért lehetséges, mert a tested
érti a jeleket.

Seth felvillanyozódott.

- Emlékszem, régen az egyik tanárom hozott az órára hangvillákat.

Különböző méretű villák voltak, és amikor megütötte a villát valamivel,
különböző hangot adtak.

Nagyon jó példa. Ugyanígy, a Világegyetemben is a dolgok különböző

rezgéseket adnak ki - te pedig a fizikai érzékszerveiddel érzékeled ezeket
a rezgéseket. Az orroddal, a szemeddel, a füleiddel, az ujjaiddal, és az
ízlelőbimbóiddal. Tulajdonképpen minden, amit felfogsz, megértesz vagy
látsz magad körül - az az a mód, ahogy a rezgéseket értelmezed a magad
számára.

Salamon sok olyan szót használt, amiknek a pontos jelentésében nem

voltak biztosak. De minél többet beszélt, annál jobban megértették a
lényeget.

- Például ez azt jelenti, a virág rezgést bocsát ki, az én orrom veszi ezt a
rezgést, és én ezért érzem a virág illatát?

Pontosan így van. Észrevetted, hogy a különböző virágoknak különböző

illatuk van?

- Az anyám sok olyan illatot is érez, amit én nem. Eddig azt hittem, csak
úgy mondja.

Salamon mosolygott. Nem érzi mindenki ugyanolyannak az illatot, mint

ahogy nem látja senki sem ugyanolyannak a színeket sem. Észrevetted-e
már, hogy a kutyák ott is szimatolnak, ahol mi semmilyen szagot nem
érzünk?

- A kutyák olyan dolgokat szagolnak, amiket én nem is akarok érezni -

mondta Seth nevetve.

Azt is észrevetted, hogy a kutyák olyan hangokat is hallanak, amiket mi

nem hallunk?

- Igen, észrevettem.

Tehát nemcsak a különböző dolgok adnak le különböző rezgéseket,

hanem a különböző vevőkészülékek is különbözőképpen veszik az adott
jeleket.

Gondolkozzatok el ezen egy pár napot. Nézzetek körül, hogy milyen

helyzetekkel találkoztok, amelyek a rezgésekről tanítanak benneteket.
Aztán majd folytatjuk.

- 96 -
 Nagyon élveztem a társalgást.

Mielőtt tiltakozni tudtak volna, Salamon már fenn is volt a levegőben.

- Nem szokta vesztegetni az időt búcsúzkodásra, ha menni akar -

nevetett Seth.

- Hát nem.

- Akkor holnap iskola után találkozunk. Majd megbeszéljük, amit

tapasztaltunk.

- Oké. Szia!

Sara nagyon örült, amiért Seth így belelkesült a tanultakon. Már

majdnem hazaért, mikor rájött, hogy ma nem is hintáztak. Hmmm.

- 97 -
 HUSZONÖTÖDIK FEJEZET

Másnap, mikor Sara az iskolába ért, észrevette, az egyik földszinti

ablakban valami nagyon fényesen világít.

- Mi a csuda! - mormogta, és a furcsa fény irányába bámult.

Elindult arrafelé, és arra a következtetésre jutott, a fény Miss Ralph, a

rajztanárnő szobájából jön. Az egész nagyon földöntúlinak tűnt. Az egyik
pillanatban piros volt, aztán kék, majd zöld... Sara le sem tudta venni a
szemét róla.

Még sose járt Miss Ralph irodájában, de most mindenképpen be kellett

mennie. Ki kellett derítenie, mi ez a fantasztikus fényjáték az ablakban.

Az ajtó még csukva volt, de amikor elfordította a fogantyút, az ajtó

kivágódott. Izgatottságában nem vette észre, milyen nagy lendülettel
közeledik, és nagy erővel dől neki az ajtónak, így az kinyílt, majd
nekivágódott a falnak. A csinos kis tanárnő nagyot ugrott ijedtében a zajra.

- Mit akarsz?

Sara zavarban volt, amiért ilyen nagy robajjal tört be.

- Láttam valami fényeset az ablakában, ahogy jöttem keresztül a pályán.

Gondoltam, megnézem mi az.

Miss Ralph elmosolyodott és ujjával meglökött egy felfüggesztett prizmát,

mire az elkezdett pörögni és gyönyörű színes foltokat vetett körbe-körbe a
falra.

- Ez az új prizmám.

- Prizma? - kérdezte csodálkozva Sara.

- Igen. Megtöri a fényt.

- Hogy töri meg?

- Fog egy fénysugarat, és eltéríti. Hosszabb vagy rövidebb

fényhullámokra bontja, amelyeknek különböző a színük. Mindig csak
olvasni szoktam erről a diákjaimnak, de most végre megmutathatom
nekik, hogy jobban megértsék a színeket, és a természetes színkeverést.

Sara nagyon izgatott lett.

- A rezgések - suttogta magában.

- 98 -
 - Igen - mondta a tanárnő, és megnézte magának Sarát. - Netán festesz?

- Én? Á, nem. Egyáltalán nem vagyok jó az ilyenekben.

- Lehet, meglepődnél, ha kiderülne, milyen tehetségek rejtőznek benned.

Lehet, hogy nemsokára találkozunk a művészeti órákon.

Durr! Miss Ralph és Sara hátraugrottak, ahogy Seth berobbant a

terembe.

- Bocsánat.

- Seth! - kiáltotta Sara meglepve.

- Sara! - csodálkozott Seth is. Aztán odament az ablakhoz, és

megérintette a forgó prizmát.

- Ez micsoda?

Miss Ralph hökkenten nézte, mi folyik itt. Kik ezek az elragadó gyerekek,
aki tele lelkesedéssel betörnek az ő irodájába.

- Ez egy prizma - vágta rá Sara büszkén. - Megtöri a fényt.

- Nem hittem volna, hogy a prizmám ilyen nagy feltűnést fog kelteni. Már
rég gondolnom kellett volna rá, hogy hozassak egyet - örvendezett Miss
Ralph. Aztán Seth-nek is elmagyarázta, amit az előbb Sarának. Ők gyorsan
megköszönték, és sietve távoztak.

Már alig várták, hogy kiérjenek a folyosóra, és kettesben maradjanak.

- Gondoltad volna, hogy itt kötünk ki mind a ketten Miss Ralph

szobájában, kora reggel? Ez a Vonzás Törvénye dolog nagyon kísérteties!

- Szerinted mindenki észreveszi, vagy csak mi voltunk, akiknek jelzést

adott?

- Szerintem, ez az egész, csak a mi kedvünkért került ide!

- Szerintem is. Úgy látszik, izgalmas napnak nézünk elébe - jelentette ki

Sara.

Kimentek az udvarra. Ahogy mentek le a lépcsőn, a távolban

meghallották a sziréna vijjogását. Ennek a kis városnak nem volt hivatásos
tűzoltósága. Csak egy öreg tűzoltóautójuk volt, a Fő utcai garázsban. Ha
tűz volt, és megszólalt a sziréna, mindenki önkéntes alapon ment segíteni.
Ritkán szólalt meg, de ha igen, mindig nagy riadalom támadt.

- Vajon mi lehet ez? - hallgatódzott Sara a távolba.

- 99 -
 - Ssss, figyelj csak! - suttogta Seth, ujját a szájára szorítva.

- Ez a sziréna. Jelzi, tűz van - magyarázta Sara.

- Azt én is tudom. De mit hallasz még?

Sara megállt, és próbálta meghallani, amit Seth hallott.

- Ugatás. Ugatást hallok - vigyorodott el. - A város összes kutyája ugat.

Hű, hát nem hátborzongató? A nap még el se kezdődött, de már kétféle
rezgést is megtapasztaltunk.

- Remélem, nem a mi házunk égett le megint - nevetett keserűen Seth.

- Ez egyáltalán nem vicces! Kezdem azt hinni, nem szabad sokat

beszélnünk arról, amit nem szeretnénk. A dolgok elég gyorsan történnek
errefelé.

- Iskola után találkozunk.

- Szia!

- 100 -
 HUSZONHATODIK FEJEZET

Sara nagyot ásított, de közben feleszmélt, és a kezét a szája elé kapta.

Az órájára nézett, és azt kívánta, bárcsak befejeződne már a nap, és
elmesélhetné Seth-nek, mi van a listáján. Egy napon belül, az egyik
tanárja Beethovenről beszélt, aki megsüketült, és Helen Kellerről, egy
csodálatos asszonyról, aki vak is volt, és süket is. Sara nem emlékezett
olyan alkalomra, hogy ennyi szó esett volna az érzékekről. Alig várta, hogy
találkozzon Seth-tel, és megosszák élményeiket.

Egyszer csak valami förtelmes szag csapta meg az orrát.

- Fúúúj! - kiáltotta, és kezével befogta az orrát. Ugyanezt tette a többi

gyerek is, köhögtek, prüszköltek az iszonyú bűztől.

- Elég régóta nem éreztem már ezt a szagot - mosolygott Mr. Jorgensen.

- Mi ez a rémes bűz? - kérdezte Sara.

- Ha a szagmemóriám nem csal, néhány elvetemült kölyök záptojás

bombát készített a kémia laborban. Valahogy sikerült a szellőzőrendszerbe
csempészniük.

Sara csodálkozott, vajon Mr. Jorgensen honnan tud ilyen gyorsan, ilyen
sokat erről a szagról. Ahogy a tanár ravaszul csillogó szemébe nézett, nem
tudott másra gondolni, csak arra, hogy maga is készíthetett ilyen záptojás
bombát még valamikor diákkorában.

A hangosbemondó recsegni kezdett, mint mindig, amikor az igazgató

bejelentést tenni készült.

- Figyelem. Itt Mr. Marchant beszél. Szerencsétlen baleset történt a

nyolcadik osztályos kémia laborban. Jelenleg senki nincs veszélyben.
Kivéve azokat, akik elkövették ezt a csínytevést.

Sara nevetett.

- Mai napra a tanítás véget ért. Javasoljuk az órák befejezését. A távolsági

buszos diákok egy fél órán belül gyülekezzenek a buszmegállónál. A többi
tanuló elhagyhatja az épületet. Ennyi.

Sara felugrott a székéről. Minden köhögés és tüsszögés ellenére boldog

volt. Hű, jobb lesz nem túlzottan boldognak látszani. Még azt hiszik, hogy
én is benne voltam. Bár lehet, tényleg benne van a kezem a dologban. Ez
a Vonzás Törvénye jelenség nagyon hátborzongató.

Sara a többi gyerekkel együtt elhagyta az épületet. Keresgélt a

tömegben, hátha meglátja Seth-et, és összevethetik tapasztalataikat.
Egyszer csak meglátta, ott állt a zászlórúdnál, és ő is a tömeget leste.

- 101 -
 - Örülök, hogy megvártál. Na, mid van?

- Hű, Sara! Mintha darázsfészekbe nyúltunk volna. Hogy lehet az, ennyi
furcsa esemény történik egy napon, és pont azután, hogy Salamon ezekről
a dolgokról beszélt?

- Én is észrevettem. Szerinted Salamon áll a történtek mögött?

- Valami olyasmi lehet. Ennél furcsább napom még nem volt - jelentette
ki Seth, és kinyitotta a jegyzetfüzetét.

- Először is ott volt a prizma - tört ki Sarából, mert nem bírta kivárni, hogy
Seth elolvassa a listáját.

- Nálam ez a második. Én beleléptem valami rondaságba, mikor

keresztülvágtam Mrs. Thompson földjén reggel.

Sarából kitört a nevetés. Mrs. Thompsonnak volt öt nagy kutyája. Sara

már évek óta leszokott arról, hogy lerövidítse az utat a földjén keresztül.

- Aztán a prizma dolog, és a szirénák.

- Aha.

- Aztán tesi órán az a rémes sípoló hang. Hallottuk, de halvány lila gőze
sem volt senkinek sem, hogy honnan jön. Te tudtad, hogy Mr. Jewkesnek
hallókészüléke van? Mert az van neki, de ahelyett, hogy a fülébe tenné, a
zsebében hordja, így ő nem hallotta. Mi meg azt hittük, megőrülünk.

- Mi volt még? - kérdezte Sara kuncogva. A faház felé vezető úton

ballagtak, és közben Seth lapozott egyet a füzetében. Mindketten tele
voltak élménnyel, amit meg kellett osztani a másikkal.

- Nálam ez az utolsó, kivéve azt a fertelmes szagot, ami miatt bezárt az

iskola.
- Mi az ördög volt az?

- Mr. Jorgensen azt mondta, záptojás bombát készített valaki a kémia

laborban, és bejuttatta a légkondicionálóba.

- Hát ez szép!

Sara nem tudta eldönteni, jó "szép" volt ez, vagy rossz "szép". Nem hitte,
hogy Seth bármikor is ilyen csibészséget véghez tudna vinni, főleg olyat,
ami ilyen sok embernek okoz kellemetlenséget.

- Ez igen! Ezek tudják, hogy kell egy iskolát bezáratni. Lehet, hogy még
politikus is lesz belőlük.

- 102 -
 Sara most sem tudta eldönteni, a "politikus", az jó, vagy rossz.

- Mindenféle emberek vannak - tette még hozzá Seth.

Sara bizonytalanul töprengett azon, ezek jófélék, vagy rosszfélék voltak

Seth értékrendje szerint.

Már nem állhatta tovább, és megkérdezte:

- Mit gondolsz, Seth, te képes lennél záptojás bombát tenni a

légkondicionálóba?

Seth hallgatott. Sara kezdte kényelmetlenül érezni magát. Azt remélte,

Seth azonnal rávágja: "Nem, soha nem lennék képes ilyet tenni." Sara nem
szerette, sőt sokszor feleslegesnek tartotta azt a sok szabályt, amit a
felnőttek kitaláltak, de ha arra került a sor, hitt abban, hogy meg kell
tartania az embernek az ígéretét, és be kell tartani a szabályokat. Soha
nem okozott volna bajt másoknak, még ha meg is érdemelték, akkor sem.

- Nem, nem tenném - szólalt meg nagy sokára Seth.

Sara megkönnyebbült.

- Soha nem tartottam sokra azokat, akik szándékosan okoztak bajt

másoknak.

- Én sem - helyeselt Sara.

- Mi van a te listádon? - kérdezett vissza Seth.

- Van egy pár dolog ami ugyanaz, mint a te listádon, a prizma, a sziréna,
és a kutyaugatás. Láttunk egy filmet Helen Kellerről. Hát ez jó volt.
Tudtad, hogy süket is volt és vak is?

- Na ne!

- Aztán a fizika órán volt valami pityegés: pik-pik-pik. Olyan volt, mintha a
falból jött volna. Mrs. Thompson nagyon ideges lett, körbe-körbe rohangált
a teremben, és próbálta kitalálni, honnan jön. Még egy székre is felállt, és
a fülét a falra tette. Teljesen begőzölt.

- Aztán mi történt?

- Először hívta a gondnokot, de az lehet, hogy süket, mint Mr. Jewkes,

mert nem hallott semmit. Aztán jött a szerelő a műhelyből, minden székre
felmászott, de ő se találta meg, hogy mi az. Aztán a tanárnő megkért,
szedjem össze a papírokat mindenki padjáról, és amikor letettem az
asztalára, sokkal hangosabban lehetett hallani a hangot. Olyan volt,
mintha az ő asztalából jött volna.

- 103 -
 - És, mi volt az?

- A saját vekkerórája. Tudod, amilyen a konyhákban szokott lenni. Ott

pityegett, mint az őrült. Szegény Mrs. Thompson annyira zavarban volt!

Seth nevetett.

- Eddig ez a legjobb sztori.

- De micsoda nap! Több szagot éreztem ma, jót is, rosszat is, mint
máskor egy év alatt. Több furcsa dolgot láttam és hallottam ma, mint
valaha. Ugye nem fog ez így folytatódni, például úgy, hogy holnap
lesmirglizzük az ujjunk hegyét, vagy üvegdarabokat találunk a
levesünkben?

Seth nevetett.

- Hát eddig legalábbis megúsztuk minden baj nélkül. Alig várom már, mit
fog Salamon szólni mindehhez.

Felmásztak a létrán, és várták Salamont, hogy megérkezzen. Néha már

ott várt rájuk, de mostanában előfordult, hogy drámai volt a belépése.

- Leginkább arra vagyok kíváncsi, miként lehet, hogy mindez ma, egy
napon történt. Vajon ő rendezte meg nekünk?

Huussss. Salamon leereszkedett a magasból, és a fedélzeten landolt. Üdv

kedves toll nélküli barátaim. Remélem jó napotok volt!

- Fantasztikus napunk volt, Salamon! El se fogod hinni, mennyi minden

történt velünk!

Azért van valami elképzelésem róla!

- Szóval te csináltad az egészet a kedvünkért. Te rendezted úgy a

dolgokat, hogy minél jobban megtapasztaljuk a fizikai érzékszerveinket? -
kérdezte Sara vádlón.

El se tudom képzelni, miről beszélsz! - mosolygott Salamon.

- Tudtam, hogy te vagy mindenek mögött.

Sara, biztosíthatlak, nem én vagyok a tapasztalataitok gyártója. Nem

tudok kivetíteni dolgokat, hogy megtörténjenek. Erre csak te vagy képes.
Nincs olyan, hogy Bizonyítás Törvénye, csak Vonzás Törvénye.

Sara összevonta szemöldökét. Valahogy jobban tetszett neki az az ötlet,

hogy Salamon találta ki nekik ezt a sok varázslatos dolgot. Kicsit csalódott
is volt, hogy Salamon nem vállalja a rendező szerepet.

- 104 -
 Seth hallgatott. Komoly tekintetéből Sara kiolvashatta, mélyen a
gondolataiba merült.

- Tehát, Salamon te azt állítod, semmi közöd ahhoz, ami ma történt? -

kérdezte végül a fiú.

Hát, lehet, hogy hatással voltam rátok, hogy mit vonzzatok magatokhoz.
Amikor a fizikai érzékelésről beszéltünk, energiát összpontosítottunk e
köré a tárgy köré. Tényleg én voltam az eszköz abban, hogy segítettem
nektek a fizikai érzéketekre koncentrálni, és ezáltal a rezgéseteket efelé a
téma felé irányítani. De igazából, a ti rezgésetek a felelős azokért a
dolgokért, amiket vonzottatok.

- De Salamon, miként lehetséges ez? Azt mondod, csak azért, mert

beszéltünk az öt érzékszervről, mi okoztuk azt a sok dolgot, ami történt?

Nem egészen. A rajztanárnő már régen tervezte, hogy megrendeli azt a

prizmát. Csak még nem kerített sort rá. A ti érdeklődésetek a látás
érzékszerve iránt, megadta neki a már meglévő tervéhez a kezdő hatást,
hogy cselekedjék az ötlete megvalósítása érdekében. Ugyanez vonatkozik
a bátor kémikusokra is, akik a záptojás bombát kifőzték nektek. Ők is már
régóta tervezték ezt a csínytevést. A ti figyelmetek adta meg nekik azt a
löketet, hogy a tervük cselekvésbe lendüljön.

Tulajdonképpen mindezek a dolgok már készülőben voltak megtörténni,

és jórészük megtörtént volna a ti hatásotok nélkül is. De ha ti nem
figyeltetek volna rájuk, a rezgésetek nem találkozott volna az
eredménnyel.

Seth szeme csillogott, látszott, megértette.

- Tehát Mrs. Thompson legelőjén is a beszélgetésünk hatására mentem

keresztül?

Így van. És szerinted hány gyerek tört be a rajztanár irodájába megnézni

a prizmát?

- Hány? - kérdezte Sara kíváncsian.

Kettő. Csak ti ketten, akiknek egyezett a rezgésük a prizma rezgésével.

- Kezdem érteni - tört ki Sara. - Tehát mindenféle esemény történik a

világban, vagy történni készül, és a mi ráfigyelésünk csak a találkozást
segíti elő velük.

Így van, mosolygott Salamon.

- És hogyha a megtörténés határán egyensúlyoznak, a ráfigyelésünk csak

átbillenti őket a másik oldalra?

- 105 -
 Helyes, mosolygott megint Salamon.

- Hű, Salamon, fel tudod fogni, mennyi hatalmunk van így?

Természetesen.

Csendesen ültek, döbbenten ettől az újonnan rájuk szakadt felfedezéstől.

- Gondolom jócskán lehet jóra is és rosszra is felhasználni ezt az erőt -

jegyezte meg Seth elgondolkozva.

Így van. De jusson eszedbe, hogy mindkét esetben igazad lesz, a

cselekvés közben.

- Biztos... Ezen még el kell gondolkodnom...

Nevettek. Egyikük se hitte, hogy képesek lennének szándékosan ártani

más embereknek.

- Ez a Vonzás Törvénye kezd izgalmas lenni - mondta ki Seth a közös

gondolatukat.

Legyetek bátrak, és gyakoroljátok irányítani a gondolataitokat. Majd

meglátjátok, az élet milyen gyorsan tükrözni fogja azt, amit elképzeltetek.

Hadd mutassa meg a Világegyetem, mi a gondolataitok igaz tartalma,

azáltal, hogy milyen új tapasztalatok érkeznek hozzátok.

Majd holnap folytatjuk. Így hát kedves azonos rezgésű barátaim, most
magatokra hagylak benneteket, hogy gyakoroljátok a varázslást.

Legyen benne örömötök.

Ezzel Salamon elszállt.

Sara és Seth némán ücsörögtek, mélyen gondolataikba merülve.

- Remek mulatság, nem? - tört ki végül Sara.

- Hát igen, fantasztikus!

Salamon még egy kört írt le a fejük felett.

- Egy percet sem lehet unatkozni - nevettek.

- 106 -
 HUSZONHETEDIK FEJEZET

Sara a faházban várt. Kicsit aggódott, mert nem találkozott Seth-tel az

iskolában. Lehet, hogy nem is volt ott?

- Hol van mindenki? - kérdezte türelmetlenül. - Hát ez furcsa.

A fa lábánál hagyta a táskáját, és most arra gondolt, lemászik és

felhozza. De ahhoz túl izgatott volt, hogy házi feladattal vacakoljon, vagy
olvasson. Valami nem stimmelt, azt érezte.

Salamon szállt le csendesen a fedélzetre. Mielőtt a szokásos "Szép

napunk van!" elhangzott volna, Sarából kitört:

- Salamon! Hol van Seth?

Hamarosan itt lesz. Úgy tűnik, elég izgalmas napja volt.

- Valami baj van?

Szerinted csak rosszak lehetnek az események, amikor izgalmasak?

- Hát, nem, de úgy hiszem, ma nem is jött iskolába. Legalábbis nem

láttam.

Az események mindig rosszak, amikor nem a megszokott módon

történnek? Lehetséges, hogy a helyzetek különbözzenek a megszokottól,
de mégis jók legyenek?

Volt logika abban, amit Salamon mondott, de Sara azért aggódott még.
Bár nem ismerte régóta Seth-et, a fiú viselkedése eléggé kiszámítható
volt, és Sara már ismerte annyira, hogy előre sejthesse a lépéseit.

Egyszer csak Seth tört ki a bokorból, és kezdett felmászni a fára a létrán.

- Na végre - suttogta Sara. - Salamon, ne mondd el neki, hogy aggódtam!

- Bután érezte magát, amiért így nyugtalankodott.

Őrzöm a titkod. Bár a Vonzás Törvénye nem jó titoktartó!

Sara Salamonra nézett, mert nem értette, mire céloz, de közben Seth
már fel is ért.

- Helló, mi újság?

- Semmi - válaszolta Sara, megpróbálva nyugodtnak látszani. - Csak rád

vártunk.

- Jaj, bocsánat - vetette oda Seth.

- 107 -
 Sara valami magyarázatra várt.

Seth egy faággal söprögette a leveleket a rések közül. Úgy tűnt, ezzel
teljesen el van foglalva. Fel se nézett.

Valami nincs rendben, gondolta Sara.

Mindjárt jövök, szólt Salamon, és felszállt a fedélzetről, el a folyó fölé. Hát

ez furcsa, csodálkozott Sara. Mi a csuda folyik itt?

Salamon hirtelen leereszkedett, csőrébe fogta a kötelet, és a kötéllel a

szájában kiröppent a folyó fölé, aztán vissza a fedélzetre. Ami ezután
történt, attól tátva maradt a szájuk. Erősen a karmai közé fogva a kötelet,
elrugaszkodott a fedélzetről, és hintázni kezdett, mint ahogyan ők tették
már ezerszer.

Júhééééé! Kiáltotta Salamon is, ahogy tollait fújta a szél.

Sarából és Seth-ből kitört a kacagás.

Salamon is ugyanúgy landolt a folyóparton, ahogy ők szoktak. Ezután

felszállt, csőrébe fogva a kötelet, és visszarepült a fedélzetre. Seth kapott
észbe először, és vette át a kötelet.

Hát ez fantasztikus élmény volt!

Sara és Seth csak állt, és szóhoz sem jutott.

- Mi olyan fantasztikus egy vacak kötélen függve hintázni, amikor tudsz

repülni, amikor csak akarsz? - kérdezte végül Sara.

Aztán rájött, szavai sértően hangozhattak, szabadkozni kezdett:

- Ne haragudj, Seth, nem úgy értettem, hogy a kötél vacak, mert az

nagyon is jó, csak...

- Tudom, hogy értetted. Én is pont ezt akartam kérdezni. Mi azért

hintázunk, mert nem tudunk repülni. Legalábbis nem mindig. De te
miért...?

Salamon közbevágott. Nincs olyan, hogy a legjobb élmény. Repülni nem

jobb, mint hintázni, mint ahogy hintázni sem jobb, mint sétálni. Minden
tapasztalatnak megvan a maga haszna. A változatosság teszi az életet
széppé és érdekessé.

Nekem ma a hintázás újdonság volt. Eddig még soha nem helyeztem

bizalmam egy kötélbe, amelyik egy fáról lóg. Az izgalom mindig az új
felfedezésben van.

- 108 -
 - Nem hittem volna, hogy te még szerezhetsz új tapasztalatokat -
csodálkozott Seth. - Azt hittem, te mindent tudsz.

Milyen unalmas is lenne az! Mi mind, állandóan fejlődünk. Állandóan a

tökéletessé válás útját járjuk.

- Épp arra gondoltam, milyen jó is volna, csak becsukni a szemem, és

repülni, repülni Salamonnal. Itthagynám ezt az unalmas kisvárost, és
felfedezném azt a sok csodát, ami ott kinn vár - ábrándozott Sara.

Ez normális dolog, ha az újdonság izgalma vonz. Meg vagyok győződve

róla, a te első repülésed velem, pont olyan izgalmas volt számodra, mint a
kötélen hintázás tapasztalata számomra.

De az is biztos, nem azért születtél ebbe a ragyogó fizikai testbe, hogy

arról ábrándozzál, milyen jó lenne itt hagyni. A legtöbb érdekes dolog
számodra itt van a földön, itt, ahol más emberekkel lehetsz együtt, ahol
mindig új dolgokat fedezhetsz fel, és mindig új problémákon törheted a
fejed. És ez így van jól.

Ahogy elnézték ezt a varázslatos madarat, akinek egy ilyen egyszerű

dolog, mint egy kötélen hintázni, ekkora örömet okozott -, ráébresztette
őket, ez a világ, ahol állnak, az ő fizikai világuk, nem is olyan rossz hely.

- Azt akarod mondani ezzel, hogy többet nem repülhetünk veled, és nem
is akarhatunk repülni?

Akármit megtehettek, amit akartok. Csak arra akartam felhívni a

figyelmeteket, hogy csodálatos az a hely, ahol éltek. Annyi ember
elégedetlen azzal, ami körülötte van, és képes egész életében valami
olyan után futni, ami lehetőségein kívül esik -, ahelyett hogy felfedezné,
mennyi öröm és érték van ott, ahol van, csak éppen körül kellene néznie.

Nem akarlak benneteket semmire se rávenni, és semmitől sem tiltani.

Csak azt szeretném, ha tudnátok, a lehetőségeitek határtalanok, és a
legnagyobb örömöt mindig az új felfedezések jelentik. Állandóan fejlődő,
tökéletesedő lények vagytok. Ha ezt megértitek - sőt elősegítitek -,
örömötöket fogjátok lelni az életben.

Sara mosolygott. Kezdte érteni, amiről Salamon beszélt.

- Tehát nem feltétlenül az előre megjósolható és ismert dolgok a

legjobbak?

Azt jósolhatom meg előre, az életetek csodálatos lesz, hogyha állandóan

új tapasztalatokat szereztek.

- Értem - suttogta Sara, és érezte, Salamon szeretete körülöleli.

- Én is - suttogta Seth is halkan. - Én is.

- 109 -
 HUSZONNYOLCADIK FEJEZET

- Salamon, mit értettél azon, hogy a Vonzás Törvénye nem tart titkot?

Amikor valamit érzel, hiába állítasz mást, és tetteted, hogy nem érzed
azt, a "Vonzás Törvénye" akkor is arra fog reagálni, amit érzel. Tehát azok
a dolgok, amiket az érzésed vonz hozzád, pontosan megmutatják, mi az
igazság.

- Hmmm. - Sara elgondolkodott. Salamon szavai emlékeztették arra,

amikről eddig beszéltek.

Ha félsz, és sebezhetőnek érzed magad, de úgy teszel, mintha nem

félnél - néha még agresszivitást is játszva - a "Vonzás Törvénye" mégis
újra és újra a félelmeidnek megfelelő tapasztalatokkal fog szembesíteni.

Ha önsajnálatban élsz, még ha mást is mutatsz, az emberek mégis az

érzéseidnek megfelelően fognak bánni veled.

Ha szegénynek érzed magad - nem tudsz gazdagságot vonzani.

Ha kövérnek érzed magad - nem vonzhatod a karcsúságot.

Ha úgy érzed, igazságtalanul bánnak veled - nem vonzhatod az

igazságosságot.

Sara összevonta a szemöldökét. Már hallott hasonló megjegyzéseket

korábban is Salamontól, de ettől függetlenül igazságtalannak érezte ezt a
rendszert.

- De Salamon, ez így nem igazságos. Igazán segítőkészebb lehetne ez a

"Vonzás Törvénye", és néha adhatna egy kis lehetőséget a
kikapcsolódásra! Olyan esetekre gondolok, amikor tényleg szükséged
lenne arra, hogy ne kelljen figyelned a kisugárzásodra.

Ez az, amit az emberek általában félreértenek a Vonzás Törvényével

kapcsolatban. Azt hiszik, ez olyan, mint egy szülő, vagy egy barát, aki ha
bajban vagy, kezét-lábát törve siet a segítségedre.

- Hát az jobb lenne, nem?

Szerintem épp ellenkezőleg. Ez még rontana a helyzeten.

- De miért?

Mert ha a "Vonzás Törvénye" következetlen lenne, senki nem tudna

kiigazodni rajta. De mivel állandóan következetes - idővel és gyakorlattal,
mindenki megtanulhatja, pontosan azt vonzza, amire éppen szüksége van.

- 110 -
 Tehát, ha gondosan megfigyeled az érzéseidet, és aztán észreveszed, mi
történik, cserében megértheted, ahogy a "Vonzás Törvénye" működik. Így
világossá lesz, azáltal, hogy megváltoztatod az érzéseidet -
megváltoztathatod a veled történő eseményeket is.

- De mi van, ha nem tudom megváltoztatni az érzéseimet?

Mindig meg lehet változtatni!

- Például, mi van akkor, ha valami szörnyű történik?

Ilyenkor azt tanácsolom, fordítsd el róla a figyelmed, és próbálj valami

olyanra koncentrálni, amitől jobban érzed magad.

- De mi van, ha tényleg valami nagy szörnyűség történik velem?

Eggyel több ok, hogy más felé figyelj.

- De...

Salamon közbevágott.

Sara, az emberek azt hiszik, azáltal javíthatnak a helyzetükön, ha a

szörnyűség közepébe vetik magukat, és keményen dolgoznak azon, hogy
megszilárdítsák az adott állapotot. De ettől nem lesz jobb senkinek. Jobb
csak akkor lesz, ha arra figyelsz, ami jobb érzést kelt benned, mert mindig
az érzéseidnek megfelelő dolgok fognak történni veled.

- Tudom, tudom. Mindig csak ezt mondogatod. De mi van, ha...

Sok ember a nehezebb utat választja. Próbálj figyelni arra, ahogy érzel,
és majd meglátod, mennyivel könnyebb lesz minden. Kiderül, nincs
igazságtalanság. Mindenki pontosan azt kapja, amit érez, és amit felajánl.
Mindig azt, amit elképzel - így mindig az igazságosat.

- Oké, Salamon - sóhajtott Sara. Érezte, Salamonnak igaza van. Azt is

tudta, felesleges az ellenkezőjéről győzködnie. Mindig hajthatatlan maradt,
amikor a "Vonzás Törvényéről" volt szó.

És volt valami, ami szépen csengett a fülének: Nincs igazságtalanság!

Ettől máris jobban érezte magát.

Mialatt az iskola felé baktatott, még mindig azon járt az esze, amit
Salamon mondott: Ha szegénynek érzed magad - nem tudsz gazdagságot
vonzani. Ha kövérnek érzed magad - nem vonzhatod a karcsúságot. Ha
úgy érzed, igazságtalanul bánnak veled - nem vonzhatod az
igazságosságot.

- Olyan igazságtalanság! - hallotta a lányokat panaszkodni a háta mögött.

- 111 -
Sara elmosolyodott. Mindig ámulatba ejtette, milyen gyakran az a dolog
bukkant fel az életében, amiről éppen gondolkodott, vagy amiről
beszéltek. Azt már nem hallotta, mire panaszkodtak, de az nyilvánvaló
volt, hogy az érzéseik erősek voltak.

Innen nem juttok semmire, gondolta Sara.

- Ez igazságtalanság! - hallotta, ahogy egy kisfiú tiltakozik. Mr. Marchant

a fülénél fogva vezetett felfelé a lépcsőn egy zúgolódó kisdiákot.

- Hát, gyerekem, az élet nem mindig igazságos.

- Miért hagyta, hogy a többiek ellógjanak?

Mr. Marchant nem válaszolt a kis foglya kérdésére.

- Persze, mert mindig engem kapnak el!

Sara mosolygott. Nincs igazságtalanság, emlékezett vissza.

- Hé, Sara! Várj meg!

Megfordult, és meglátta Seth-et, aki rohant utána.

- Sara, muszáj beszélnem veled! Valami borzalmas dolog történt!

Sara nagyot nyelt. Megvárta, míg Seth lélegzethez jut.

- Mi történt?

- Apám rájött a faházunkra, és azt mondja, nem mehetek oda soha többé.
Azt mondja, sok más értelmesebb dolog van a világon, mint egy fára
mászkálni.

- Jaj, Seth, ez nem igazságos!

Ahogy Sara meghallotta a szavakat, amik elhagyták az ajkát, hirtelen

megmerevedett. Eszébe jutott a "Vonzás Törvénye", hogy amit érzel, azt
kapod. Mindezt tudta. De hogy a csudába ne érezze valaki
igazságtalannak azt, amit Seth mondott.

- Azt mondta, Mr. Wilhelmson jött be a vasboltba, és hallotta, hogy

panaszkodott, valamilyen kölykök hintáznak a fájáról. Azt mondta, ez
területsértés, és veszélyes, és ha kell, kivágja a fákat, hogy távol tartsa a
gazfickókat. Azt is mondta, ki fogják törni a nyakukat. Apám tudta, hogy
én voltam, mert tudja, szeretem a faházakat. És előbb kellett volna
gondolkodnom, és elvert...

- Mi?

- 112 -
 - Semmi. Mennem kell.

Sara szeme megtelt könnyel. A szekrénye felé vette az irányt, és

behajította könyveit. Bement a mosdóba, és megmosta arcát.

- Ez igazán nem igazság! - zúgolódott hangosan.

Emlékezz, nincs igazságtalanság. Bármi is történjék veled, az megfelel

annak a rezgésnek, ahogy te éreztél.

- Tudom, mert mindig ezt mondogatod. De mit csináljak?

Meg kell változtatnod az érzéseidet.

- De már túl késő ahhoz! Seth-et már eltiltották, Mr. Wilhelmson már
tudja, hogy oda járunk, szóval már én sem mehetek.

Soha nem késő. Mindegy mi történik, mindig megvan a lehetőséged arra,

hogy irányítsd az érzéseidet. És ha tudsz uralkodni az érzéseiden, meg
tudod változtatni a történéseket, akárhogy is áll most a helyzet.

Sara újra megtörölte az arcát.

- Oké, Salamon. Megpróbálom. Azzal nem vesztek semmit, ha

megpróbálom. De Mr. Wilhelmson azt mondja, birtokháborítás!

Salamon nem felelt.

- Oké. Akkor ott találkozunk - mondta hangosan, épp mikor a mosdó

ajtaja kivágódott, és egy lány rontott be.

- Kivel találkozol és hol? - kérdezte körülnézve. Látta, hogy Sara egyedül

van.

- Nem tudom - mondta Sara, és távozott.

- Akkor legyél csak csodabogár.

- Az is leszek - mosolygott magában Sara.

- 113 -
 HUSZONKILENCEDIK FEJEZET

Nagyon hosszúnak tűnt a nap az iskolában. Sara örült, mikor végre

kicsengettek. Várt egy pár percet a zászlórúdnál, hátha Seth feltűnik, de
igazából nem hitte, hogy ott lesz. Így hát elment a faházhoz. Először
szomorú volt, tudva, Seth nem lesz ott; aztán dühöt érzett, amiért az apja
megtiltotta, hogy oda járjon; aztán meg bűntudata támadt, amiért
birtokháborítást követ el. Birtokháborítás. Micsoda rémes szó!

Megörült, mikor meglátta Salamont, aki rá várt a fedélzeten.

Szép napunk van. Örülök a találkozásnak.

- Én nem mondhatnám. Mármint, hogy szép napunk van. Szerinted baj

lesz belőle, ha "birtokháborítást" követek el?

Ez azért erős kifejezés. Te milyennek érzed?

- Nagyon negatívnak. Igazából nem tudom, mit jelent, de rémesen

hangzik. Azt tudom, hogy nem kellene itt lennem. Szerinted mi lesz
velünk?

Azt tudom, hogy én már régóta üldögélek mindenféle fák tetején, de még
soha nem lett bajom birtokháborítás miatt.

Sara felnevetett.

- Igen, Salamon, de te egy bagoly vagy! Az emberek elvárják tőled, hogy

fák tetején ülj.

De ez a fa nem tartozik hozzám jobban, mint hozzád. Ezek szerint a

madarak, a macskák, a mókusok, és még nem tudom hányféle élőlény,
akik ezt a fát lakják, mind "birtokháborítók" lennének?

- Valószínűleg igen - nevetett Sara.

Mr. Wilhelmson nem bánja, ha a fáját mindenféle állatok lakják, és

szerintem, ha megértené, mennyire otthonod neked is ez a fa, és milyen
jó neked, ha itt lehetsz, nem aggódna egy percet sem miattad.

Sara nyugodtabban érezte magát. Ez volt az első megkönnyebbülése az

egész napos feszültség után.

- Tényleg így gondolod?

Tényleg. Mr. Wilhelmson nem egy zsugori ember, aki önző módon csak
magának akarná ezt a fát. Meg lenne hatódva, ha megtudná, mennyire
szereted az ő szép, öreg nyárfáját. Szerintem, csak aggódik, hogy valami
bajotok eshet. Nem tudhatja, hogy ti mennyire felelősségteljesek vagytok,

- 114 -
és milyen ügyesek - ezért mindjárt a legrosszabbra gondol, és a rossz
gondolatai miatt aggódik leginkább, nem amiatt, ami valójában történik.

- De mit tegyek?

Én a helyedben hazamennék, és elképzelném, mennyire csodálatos ez az

öreg fa. Elképzelném, milyen jó érzés itt ücsörögni, írnék egy hosszú listát,
arról, miért is szeretem ezt a fát, emlékezve a Seth-tel eltöltött időkre.
Újra és újra végiggondolnám, még csak tele nem lennék ennek a fának a
szeretetével, és utána várnám, hogy a "Vonzás Törvénye" működésbe
lendüljön.

- És mit fog a "Vonzás Törvénye" tenni?

Sok lehetősége van. Sohasem tudhatod előre, amíg meg nem történik.
De egyben biztos lehetsz: ha jót érzel - bármi is történjék, jó lesz.

- Oké, Salamon. Megcsinálom. Nem lesz nehéz listát írnom arról, amit
szeretek ebben a fában.

Salamon mosolygott. Hát persze, hogy megírod.

Sara este az ágyában az öreg fára gondolt. Eszébe jutott, mennyire

feldobott volt, amikor Seth megmutatta neki a faházat. És mennyire izgult,
mikor először lendült el a fedélzetről a kötélen függve, amelyet Seth
erősített egy vastag faághoz. Felnevetett, mert eszébe jutott, amikor Seth
a bokorba huppant, az első landolási kísérleteknél. Emlékezett a
hármasban töltött szép időkre, mikor Salamonnal beszélgettek. Ezekkel a
kellemes gondolatokkal telve, egyszer csak elaludt.

- 115 -
 HARMINCADIK FEJEZET

Sara kinyitotta szemét, és elcsodálkozott, hogy a szobája napfényben

úszik. Még jobban meglepődött, mikor felfedezte, mindjárt kilenc óra.
Kiugrott az ágyból, és azon gondolkodott, vajon miért hagyta az anyukája
aludni, és elkésni az iskolából? Aztán eszébe jutott: persze, hiszen ma
szombat van.

- Szép jó reggelt kis mormota - köszöntötte anyja a konyhában. - Annyira

aludtál, hogy sajnáltalak felkelteni. Jót aludtál?

- Igen - válaszolta Sara álmos hangon.

- Apa ma is dolgozik. Gondoltam, bemegyek a városba bevásárolni. Jason

Billyéknél van. Ha akarsz, velem jöhetsz, vagy...

Sara lélegzete is elakadt. Lehetséges, hogy most az egyszer egyedül

töltheti a napot itthon, vagy ahol akarja?

- ...vagy ahogy szeretnéd - folytatta anyja.

- Azt hiszem, inkább itthon maradok - mondta Sara könnyedén, miközben

belül már ugrált örömében.

- Jól van, drágám. Délután jövök. Érezd jól magad. Nem kell összetörnöd
magad a munkában sem! Már kicsit rendet raktam, különben is rend van
itt. Szia!

Sara szája fülig ért. Bár anyukája mindig kedves volt, és el kellett
ismernie, hogy elég jó sora volt, ez most különlegesen nagy szerencsének
számított. Lehet, a Vonzás Törvénye máris munkába lendült?

Felöltözött, felhúzta pulóverét, és kiment a teraszra. A faházra gondolt,

és nagy vágyat érzett, hogy odamenjen, felmásszon jó magasra, és csak
létezzen. De ugyanakkor nagy ellenállást is érzett.

Aztán egy ötlete támadt. Nagy késztetést érzett, hogy a szántón át

megkerülve a Wilhelmson házat, a kidőlt fatörzsön egyensúlyozva keljen
át folyón, és a Fő utcánál kiérve, menjen fel a hídra, és hajoljon ki az ő
erkélyénél. Annyira erős volt ez a vágy, hogy a hátsó ajtón kirontva,
keresztülvágtatott az udvaron, át a kerítésen, egyenesen a szántó felé.

De amikor átmászott a kerítésen, meghallotta, valaki sír. Megállt, hogy

megállapítsa, honnan jön a hang. Meglátott egy asszonyt, aki
fürdőköpenyben állt egy fa alatt, és felfelé nézett. Sara rájött, a
Wilhelmson ház hátsó udvarán van, de nem tudta, ki lehet a néni. Mrs.
Wilhelmson sokáig nagyon beteg volt, Sara nem is emlékezett rá, mikor
látta utoljára.

- 116 -
 - Jól tetszik lenni? - kérdezte Sara.

- Nem, kedvesem, nem vagyok jól. A cicám megint fennragadt a fán, és

nem tud lejönni. Egész éjszaka ott nyávogott. A férjem nincs itthon és nem
tudom, miként szedjem le onnan. Nem tudom, mit csináljak. - A néni a
kezeit tördelte, majd összefogta magán a köpenyt. Sara látta, hogy biztos
nagyon fázhat, és el lehet keseredve.

Felnézett a hatalmas fára. Messze magasan meglátott egy nagyon pici

macskát. Miau! Miau! Látszott, meg van rémülve.

- Ci-cicc! - hívta Sara.

- Ez nem használ. Már egy órája hívogatom.

- Mrs. Wilhelmson, be kell mennie melegedni. Ne tessék aggódni, majd

én leszedem a cicát.

- Jaj, dehogyis! Azt nem engedhetem meg. Még leesel és összetöröd

magad.

- Nem lesz semmi baj. Nagyon jó fáramászó vagyok.

Mrs. Wilhelmson megadóan bement a házba, és a konyha ablakából

leste, mit csinál Sara.

Sara észrevette, van egy nagy létra a garázs falának támasztva. Azt
elvonszolta a fáig, és nekitámasztotta. Beállította, hogy egyenesen álljon,
aztán jól megmozgatta, úgy hogy a lábai beásódjanak a talajba. Fellépett
az első lépcsőfokra, és egy kicsit ugrált, lássa, elég biztonságos-e. Aztán
óvatosan elkezdett felfelé mászni. A létra nem volt nagyon magas, de az
első nagyobb ágig elért. Sara megfogta az ágat, és felhúzódzkodott a fára.
Onnan már könnyedén elérte a következő ágat, és a következőt, míg
elérkezett a cicáig.

A cica rémültnek tűnt, és nem akarta elengedni az ágat. Sara leült mellé,
és gondolkodóba esett, mit csináljon.

- Mi van cica? Te is birtokháborító vagy?

A macska nyávogott.

- Hát persze, hogy az vagy - nevetett Sara. Kényelmesen ült a fán, lábait
lógázva lefelé. Csendben simogatta a cicát, és közben elmagyarázta neki,
nem is gondolta komolyan ezt a birtokháborítást, és nincs mitől félni.
Éppen olyan könnyű lesz lemászni a fáról, mint ahogy felmászni.

Lassan felemelte a cicát és az ölébe tette. Addig simogatta, míg

megnyugodott, aztán óvatosan berakta a pólója alá. A pólóját betűrte a
nadrágjába, így kényelmes kis hordágyat alakított ki a rémült kis állatnak.

- 117 -
Ezután elindult lefelé a fán, aztán le a létrán a földre. Mrs. Wilhelmson
széles mosollyal várta.

- Ilyen szép mentést még nem láttam - mondta, és elvette a cicáját

Sarától. - Hogy hívnak?

- Sarának. Az utca végén lakunk, a tejboltnál.

- Aha, értem. És te sok időt töltesz a fákon, ugye?

- Hát igen. Amióta járni tudok, szeretek fára mászni. Anyukám egy ideig
aggódott, de most már hozzászokott. Azt mondja, ha fejre kellett volna
esnem, akkor az már valószínűleg régesrég megtörtént volna.

- Az alapján, amit láttam, tényleg nem kell az anyukádnak aggódnia

érted. Nagyon ügyes kislány vagy, és megmentetted a cicámat. Nem is
tudom, miként köszönjem meg.

A férjem épp a minap fülelt le egy pár kölyköt, akik a folyó mentén
mászkáltak azokra a nagy fákra. Azzal fenyegetődzött, inkább kivágja a
fákat, ha még egyszer meglátja őket arra. Mondtam neki, nem kell akkora
felhajtást csinálnia egy kis fáramászásból, de nagyon keményfejű, és ha
valamit egyszer elhatároz, akkor nem lehet vele beszélni. De ha azok a
fáramászók is olyan ügyesek, mint te, akkor nincs mit aggódni értük. Hát
nem igaz?

- Hát nincs. - Sara habozott, aztán kitört. - Itt a jó alkalom, hogy

eláruljam, azok a fáramászók én és a barátom vagyunk.

Sara nyelt egyet. Olyan gyorsan történt minden, hogy meg se gondolta,
mit beszél. Úgy tűnt, pont jókor bökte ki, de Mrs. Wilhelmson most
hallgatott.

- Megmondom, mit csináljunk, Sara. Beszélek a férjemmel, és elmondom,

ami történt. Nem ígérek semmit, mert makacs öreg szamár, de azért néha
hallgat rám. Majd megdolgozom az érdekedben. Ha látott volna azon a
fán, nem hinném, hogy annyira aggódna miattatok. Adj egy kis időt.
Maradj távol egy pár napig, utána majd tudatom veled az eredményt.

- Jaj, köszönöm, köszönöm, köszönöm! - lelkendezett Sara. Nem tudta, mi

a csodálatosabb: a lehetőség, hogy engedélyt kapnak a fán játszani, vagy
a Vonzás Törvényének ilyen fantasztikusan gyors működésbe lépése.
Mindkét csodától elakadt a szava.

- 118 -
- 119 -
 HARMINCEGYEDIK FEJEZET

Majdnem hazaindult, de aztán eszébe jutott, eredetileg az erkélyéhez

készülődött. Bárcsak elújságolhatnám valahogy Seth-nek a jó hírt!
Gondolta.

Soha nem járt még náluk. Seth nem sokat beszélt az otthonáról, de az
alapján amit nem mondott el, Sarának volt némi elképzelése arról, hogy
nem lehet a helyzet túl rózsás arrafelé. Tudta, nem állíthat csak úgy be
hozzájuk.

- Bárcsak találkoznék vele valahogy! - sóhajtotta hangosan.

Megállt a folyó partján, és rábámult a keresztben fekvő fatörzsre.

Rálépett, széttárta karjait, hogy megtalálja egyensúlyát, aztán szó szerint
átfutott rajta. A csoda után, ami történt vele, úgy érezte, akár át is tudna
szállni a folyó fölött.

- Hölgyem, nem tudja, hogy ez a folyó veszélyes, és akár bele is

fulladhat? - hallotta meg Seth hangját a bokorból. Egy nagy sziklán ült,
csak egy pár lépésre a fatörzs végétől. Cipői és zoknijai egy kupacban
mellette hevertek, a lábai pedig a hideg vízben áztak.

- Seth! Úgy örülök, hogy itt vagy! Soha nem találnád ki, mi történt.

Seth látta rajta, hogy valami nagyon fontos esemény történt vele.

- Mondd el! Mi az?

- Átvágtam Wilhelmsonék hátsó udvarán ...

- Te jó ég, Sara. Te aztán bátor vagy.

- Tudom, tudom. Nem is gondoltam rá, mi történhet, de aztán jól sült el.

Mrs. Wilhelmson a hátsó udvaron sírt. A kismacskája fennragadt a fán.

Mondtam, hogy ne aggódjon, majd én leszedem, de nem akart felengedni,
mert veszélyes. De aztán mondtam neki, jól tudok fára mászni, és akkor
már nem akadályozott meg. Így hát felmásztam a fájára, és leszedtem a
macskáját. Aztán elmesélte, hogy a férje nagyon mérges, mert valamilyen
kölykök mászkálnak az ő fáján, de ha azok is ilyen ügyesek lennének, nem
kellene aggódni értük. Én meg elárultam neki, én vagyok az egyik kölyök...

Sara megállt egy pillanatra, hogy levegőt vegyen. Olyan gyorsan beszélt,
alig kapott levegőt.

- Sara! Mit tettél!

- 120 -
 - Ne félj, minden rendben. Annyira megörült a macskájának, és annyira
tetszett neki, hogy ilyen biztonságosan másztam fel a fájára, ezért
megígérte, beszél a férjével, és meggyőzi, nem kell aggódnia miattunk.

- Szerinted sikerülni fog neki? Hallgatni fog a feleségére?

- Nem tudom, de valami varázslat történik. Salamon azt mondta,

képzeljem el, milyen jó volt a fán, és a Vonzás Törvénye majd segít. Szóval
tegnap este írtam egy hosszú listát arról, miért szeretem a faházat. Erre
ma reggel minden mintha a segítségemre sietett volna: az anyukám
elment vásárolni, és azt mondta, azt csinálhatok, amit akarok. Ez már
önmagában is csoda. Aztán még azt is mondta, nem kell foglalkoznom a
vasárnapi teendőimmel, mert ő már mindennel kész van. Nem emlékszem,
hogy valaha ilyen lett volna. Aztán Mrs. Wilhelmson, kinn az udvaron,
ahogy ott sírt a macskája miatt! Ez már félelmetes volt. Seth, olyan mintha
a dolgok direkt a segítségünkre akarnának lenni. Salamon már sokszor
beszélt ilyenekről, de eddig még nem láttam, hogy tényleg működne, és
főleg nem ilyen gyorsan. Szerintem ez azért van, mert igazán nagyon
akarjuk.

- És akkor most mit csináljunk?

- Nem hinném, hogy ezt nekünk kellene kitalálnunk. Salamon azt mondja,
csak az érzést kell megtalálnunk magunkban, és utána már a Vonzás
Törvénye mindent elintéz magától.

- Hmmm - töprengett Seth.

Sara türelmesen várta, hogy megszólaljon végre. Úgy tűnt, a fiú akart
valamit mondani, de aztán mégse mondta ki.

- Mi a baj? - Sara látta, Seth valami miatt aggódik.

- Azt hiszem, elköltözünk.

- Elköltöztök? De hová?

- Az apám elvesztette a munkáját. Mr. Bergheim fiát kirúgták az iskolából,

és most ő fogja elvégezni azt a munkát, amit eddig apám. Ez egyszerűen
igazságtalanság!

Igazságtalanság. Ez a szó eszébe juttatta Sarának, amit Salamontól

tanult. A legtöbb ember a nehezebb utat választja. Próbáld meg irányítani
az érzéseidet, és meglátod, mennyivel könnyebb lesz minden. Majd
meglátod, hogy nincs igazságtalanság. Mindenki pontosan azt kapja, amit
érez, vagy amit felajánl. Mindig azt, amit elképzel, így mindig azt, ami
igazságos.

- Seth - hadarta Sara izgatottan. - Ezt meg tudjuk oldani.

- 121 -
 - Nem tudom hogyan...

Sara közbevágott:

- De tényleg, Seth. Meg tudjuk oldani. Mindössze annyit kell tennünk,

írunk egy listát arról, miért jó neked itt lakni, és miért jó az apukádnak a
vasboltban dolgozni. És a Vonzás Törvénye majd gondjaiba veszi.

- De Sara, hogyan győzhetnénk meg Mr. Bergheimet, hogy tartsa meg az

apámat a munkahelyén?

- Az nem a mi gondunk. Salamon azt mondja...

A levelek hirtelen kavarogni kezdtek a fejük felett, ahogy Salamon landolt

a fán.

Gondoltam, hogy itt talállak benneteket, szólalt meg Salamon, ahogy a

legalsó ágra ereszkedett. Csőrével megigazította tollait. Szép napunk van.

- Salamon, nem fogod elhinni, mi minden történt tegnap óta.

Valami elképzelésem azért van róla, mosolygott Salamon.

Sara mosolygott, mert eszébe jutott, hogy Salamon mindent tud.

Látom, a dolgok szépen fejlődnek a faházzal kapcsolatban. Most

beszéljük meg az újabb fejleményeket, közölte Salamon tudálékos hangon.

- Salamon, az apám elvesztette a munkáját. Azt mondja, inkább elmegy

valami farmra, hogy ne kelljen semmilyen főnök szeszélyeitől függnie, aki
előnyben részesíti a rendetlen fiát egy tapasztalt felnőttel szemben, aki
rendesen vezeti a boltját.

Értem. Természetes, hogy az apukád keserűséget érez ilyen helyzetben.

De ez az érzés nem segíti a dolgok alakulását. Csak még rosszabbá teszi a
helyzetet. Az is természetes, hogy te is keserűséget érzel Seth, mivel ez a
helyzet a te életedet is befolyásolja. Sőt az is természetes, hogy te is
keserűséget érzel Sara, mert a te életed is megváltozna.

- De mit csináljunk? - tört ki Sara. - Nincs valami, amit tehetnénk?

Dehogynem. Sokkal több hatalmatok van a dolgokat jó irányba

befolyásolni, mint gondolnátok.

- De Salamon. Mi csak gyerekek vagyunk! Hogy tudnánk...?

Salamon közbevágott. Egy ember, aki a Teremtés Energiájának

folyamához van kötve, erősebb, mint a millió, aki nincs.

- 122 -
 Sara és Seth egymásra néztek.

- Azt akarod ezzel mondani, kényszeríthetünk valakit olyat tenni, amit

nem akar?

Nem egészen. Az nem a ti dolgotok, hogy kitaláljátok, minek kell

történnie, és hogyan. A ti dolgotok elképzelni egy boldog végeredményt,
ami mindenkinek jó - és a "Vonzás Törvénye" majd munkához lát.

- Miként érted azt, hogy mindenkinek jó? Még annak a rémes Mr.
Bergheimnek is és a rendetlen fiának is?

Seth, a keserűséged lehet természetes, de akkor sem vezet semmi jóra.

Emlékezz, ha keserűséget vagy haragot érzel, akkor nem vagy az Energia
Folyamhoz kötve. És ha nem vagy a Folyamhoz kötve, akkor hatástalan
minden próbálkozásod.

Seth elhallgatott. Tudta, Salamon ezt már számtalanszor elmondta.

Nem kell kitalálnod, mi történjen. Csak tettesd, hogy ez az egész elmúlt,

és minden a legnagyobb rendben. Képzeld el, te és Sara továbbra is
játszhattok a faházban, és az életetek egyre boldogabbá válik. Találj egy
pár jó gondolatot, és tartsd eszedben. Ha rossz gondolatok jönnek, mert
jönni fognak, engedd el őket, és nyugodj meg - próbálj meg újra a jó
gondolatokra koncentrálni. Aztán csak várj, mi történik.

- Salamon, segítesz nekünk? - kérdezte Sara.

A segítség számtalan helyről fog érkezni, előre kiszámíthatatlan módon.

Meg lesztek lepve, mennyi támogatást kaptok a vágyatok teljesítésében.
De először meg kell találni a valódi vágyatokat.

Sara és Seth egymásra néztek. Hallottak már az azonos rezgésről.

Emlékeztek a prizmára, a záptojás-bombára, és a tűzriadó szirénáira. Most
már sokkal jobban érezték magukat.

- Meg tudjuk csinálni! - vágták ki egyszerre. Aztán mindketten nevettek.

Hát persze, hogy meg! - szólalt meg ismét Salamon.

- Salamon - kezdte Sara tétovázva. - Emlékszel rá, azt állítottad, a

Világegyetem válaszol a rezgésünkre? És a Vonzás Törvénye megteszi,
amit tenni kell. Szerinted gyorsabban működik mindez, ha valamit tényleg
nagyon-nagyon akarunk? Például a faházat. Nekem úgy tűnik, hogy a
varázslatok elég hamar munkához láttak.

Mindig gyorsan történik. Lehet az nagyon fontos dolog, vagy látszólag

apróság. Épp olyan könnyű egy palotát teremteni, mint egy porszemet.
Legyen benne örömötök. Tegyetek meg mindent egy boldog végeredmény
elképzeléséért. Ne próbáljátok sugallani, hogyan történjen. Ugorjátok át,

- 123 -
ki, hol, mikor, mit segít. Arra összpontosítsatok, amit igazán akartok, és
hogy miért. Legelőször találjátok meg a nyugalmat, és ne
aggodalmaskodjatok. Minden a legnagyobb rendben lesz.

Sara és Seth hosszan figyelték, ahogy Salamon felemelkedik, és eltűnik

az égen. Ott ültek csöndben, és a jövőről elmélkedtek.

- Nem tudom, hol kezdjük - sóhajtott Seth. - Ahányszor csak rágondolok

valamire, mindig valami rossz irányba terelődik el az egész
gondolatmenet.

- Tudom. Én is így vagyok vele. Lehet, ha valami rosszra gondolnánk, ami

megtörtént, és aztán az ellenkezőjére, az segítene.

- Például?

- Például, gondoljunk arra, milyen érzés volt, amikor apukád

hazaérkezett, és közölte, elvesztette a munkáját. Aztán elképzelnénk az
ellenkezőjét.

- Értem. Szóval, ülök az emeleten az íróasztalomnál, és hallom, hogy a

bejárati ajtó becsapódik. Aztán meghallom az apám hangját a konyhából.

- Milyennek tűnik? Örül?

- Igen - vigyorgott Seth. - Nagyon örül, és most már hallom anyám

hangját is, ő is nagyon örül valaminek. Lerohanok a lépcsőn, és látom,
boldogan megölelik egymást, és az anyám a szemét törölgeti a
zsebkendőjével.

- Mire gondolsz, mi történhetett? - kérdezte Sara, gondolatban

eljátszadozva Seth víziójával.

- Salamon azt mondja, nem kell minden részletet teljesen kidolgoznunk,

csak a boldog végkifejletet.

- Ez akkor jól hangzik!

- Hát, igen.

- Remélem, segít!

- Én is nagyon remélem! Egyébként máris jobban érzem magam.

- Én szintén.

- Seth! - szólt vissza Sara a válla fölött. - Ha az apukád és az anyukád ma

este nem boldogok, inkább a mi verziónkat idézd fel, mint az övékét! Érted
miről van szó!

- 124 -
 - Igen. Azt hiszem, ma korán lefekszem. Könnyebb őket boldognak
képzelni, ha nem nézek a szemükbe.

- Ez jó ötlet - nevetett Sara.

- Seth! - szólt vissza megint. - Tényleg hiszem, hogy menni fog. Nagyon
úgy érzem belül.

- Akkor jó. Szia!

- 125 -
 HARMINCKETTEDIK FEJEZET

- Sara! Telefon! - kiáltott ki anyja a konyhából.

- Ki az? - dugta ki Sara a fejét a szobájából.

- Mrs. Wilhelmson. Miért telefonál neked Mrs. Wilhelmson?

- Nem tudom. Lehet, hogy azért, mert megtaláltam a cicáját.

Sara felvette a kagylót, és igyekezett feltűnés nélkül olyan messzire

húzódni a készülékkel a konyhától, amennyire csak lehet, ha valaki nem
akarja, hogy kihallgassák.

- Sara, nagyon jó híreim vannak a számodra. Mr. Wilhelmson nem fogja

kivágni a fákat, de szeretne találkozni veled. És a barátoddal. Be tudtok
ugorni iskola után?

- Azt hiszem, hogy igen - szólt Sara nyugalmat erőltetve magára,

miközben alig bírta türtőztetni lelkesültségét.

Letette a kagylót, és a szobája felé indult.

- Sara, mi ez az egész? - kérdezte anyja gyanakodva.

- Á, semmi. Csak Mrs. Wilhelmson megkért, álljak meg nála iskolából

jövet. Ez ugye nem baj?

- Nem baj - válaszolta anyja csodálkozva.

Mikor felért a szobájába, az ágyára vetette magát. Fel-le ugrált, kezét a

szájára szorítva, nehogy hangosan felvisítson.

Működik! Működik! - ujjongott belül. Alig bírta türtőztetni magát.

Mindenáron el akarta mondani Seth-nek a jó hírt a fáról és a találkozást
Mr. Wilhelmsonnal.

Az iskola előtt felült a kőfalra, ahonnan belátta a bejáratot és a

zászlórudat is. Látta, autók sorából szállnak ki gyerekek, és a bejárat felé
mennek, de Seth nem volt köztük.

Hol lehet? - kezdett aggódni.

Mi van, ha már költözködnek, és segítenie kell összecsomagolni.

Megrázkódott. Ez egy tipikus rossz gondolat volt.

Ahogy ez a rossz érzés kezdett elhatalmasodni rajta, eszébe jutottak

Salamon szavai. Boldogtalan utazás után nem érkezhetsz boldog

- 126 -
végállomásra.

Az aggodalom és a jó érzés ellentétesek egymással. A jó nem jöhet, ha

rossz gondolatok közt tartózkodsz.

- Tudom, tudom - mondta ki hangosan.

- Mit tudsz? - kérdezte Seth a háta mögött.

- Te jó ég, halálra rémisztettél. Mi a csudát keresel az épület mögött?

- Tulajdonképpen nem is tudom. Néha korán elindulok, és körbe jövök a

hosszabb úton. Ma reggel is ehhez volt kedvem.

- Seth, óriási híreim vannak. Mrs. Wilhelmson felhívott tegnap, és azt

mondta, a férje nem vágja ki a fákat, de szeretne találkozni velem és
veled. Kérte, nézzünk be hozzájuk ma iskola után. Nekem jó. És neked?

- Hát persze. Ez nagyszerű!

Megszólalt a csengő, és mindketten szomorúan vették tudomásul, abba

kell hagyniuk a beszélgetést.

Keresztülvágtak a füvön, a bejárat felé.

- Vajon miért akar találkozni velünk?

- Gőzöm sincs.

- Akkor találkozunk. A folyónál?

- Rendben. És képzelj el egy jó befejezést.

- Te is.

- 127 -
 HARMINCHARMADIK FEJEZET

Sara egész nap azzal küszködött, hogy oda tudjon figyelni arra, ami az
órákon történik. Nagyon hosszúnak tűnt a nap. Próbálta elképzelni azt, Mr.
Wilhelmson miről akar beszélni velük, de akárhányszor ideért
gondolatban, a szíve elkezdett kalimpálni, és elvesztette a fonalat.

Magas, erős testalkatú ember volt Mr. Wilhelmson, és Sara még sohasem
beszélgetett vele. Gazdagnak számított, mert az övé volt az egyik
legnagyobb farm a környéken. Sara nem tudta pontosan, mekkora a
birtoka, de azt tudta, hogy sok szántó és legelő tartozik hozzá.

Végül, újra és újra visszatért ahhoz a gondolathoz és érzéshez, hogy Ő és

Seth hintáznak a fán. Ezt legalább könnyű volt elképzelni. Mindig szívesen
emlékezett vissza az első ugrására, és az első leérkezésére.

Elképesztő, mennyi örömet lel az ember egy boldog pillanat újra- és

újraélésében, merengett, és egész teste libabőrös lett.

Ahogy a csengő megszólalt, máris talpra ugrott. Kiszáguldott a teremből,

bedobta könyveit a szekrényébe, és már futott is a folyó felé, a kidőlt
fához.

Seth már várta. Mindketten nagyon izgatottak voltak.

- Most ugrik a majom a vízbe! Gyere, menjünk!

Végigsétáltak a Wilhelmson ház felé vezető köves úton. Sarának feltűnt,

milyen szép volt minden innen az udvarról nézve. Hatalmas fák vetettek
árnyékot a hosszú sétányra, szépen nyírott fű nőtt a kikövezett út mentén.

Megkopogtatták a nagy rézfogantyút az ajtón, és vártak. Mrs. Wilhelmson

jött eléjük, széles mosollyal az arcán.

- Sara, örülök, hogy eljöttél. És ki ez a kedves fiatalember?

- Seth vagyok. Seth Morris. Örvendek.

Sara mosolygott. Seth kissé merev volt és udvarias. Sara azt gondolta, ha
lenne kalapja, biztos megemelné.

- Gyertek be és foglaljatok helyet. Egy kis süteményt sütöttem nektek.

Remélem, nem bánjátok.

- Ó, nagyon kedves a nénitől.

- Helyezkedjetek el, és máris hozom a süteményt. Mr. Wilhelmson

bármelyik percben itt lehet.

- 128 -
 Félszegen leültek a hatalmas díványra. Sara még sosem járt ilyen szép és
előkelő házban, és Seth nézéséből is látszott, nem mindennapi élményben
van része.

Hallották, amint egy autó ajtaja csukódik, és Mrs. Wilhelmson is bejött a

tálcával. - Már itt is van. Megmossa a kezét, és már jön is. Ti addig
kóstoljátok meg a süteményt. Mindjárt jövök.

Sara beleharapott a süteményébe. Biztos nagyon finom volt, de a

mostani lelkiállapotában egyáltalán nem érezte az ízét. Az agya járt, a
szíve kalapált.

- Nem is tudom mikor voltam ilyen ideges.

- Én sem - suttogta Seth.

Mr. Wilhelmson jött be a szobába.

- Már itt is vagyok. Te lehetsz az a híres Sara, aki úgy mászik fára, mint
aki ott született, és aki kismacskákat ment.

Sara mosolygott.

- Igen, én.

- És te ki lehetsz? - kérdezte Mr. Wilhelmson, és szívélyesen megrázta

Seth kezét.

- Seth. Seth Morris - nyögte ki Seth, és nagyot nyelt. Ez aztán erélyes

ember! Erélyesebbel még nem is találkozott.

- És, ha jól értettem, ti ketten vagytok azok, akik az utóbbi időben

átjártok a birtokomon, és a fáimon mászkáltok?

- Igen, mi - sóhajtották egyszerre.

- Értem - mondta Mr. Wilhelmson, és leült, de közben nem vette le a

szemét róluk.

- És ki kötötte fel a kötelet?

- Én.

- És ki építette a faházat?

- Én építettem.

- Hmmm. - Mr. Wilhelmson előrehajolt és elvett egy süteményt a tálról.

- 129 -
 - Voltam a házadban, vagyis hát az én házamban. Egész jól sikerült. Meg
voltam lepve, milyen erős szerkezet. Honnan szedted az anyagot?

- Hát, különböző helyekről. A technika tanár adott néhány deszkát és

csavart. Olyanokat, amit amúgy kidobott volna. A tornatanár adta a
kötelet, mert túl vastag volt kötélmászáshoz. Az apám a vasboltban
dolgozik, vagyis dolgozott, és ő is hozott haza egy pár faanyagot,
gyújtósnak.

- Ő tanított meg ilyet építeni?

- Tulajdonképpen nem. Csak úgy, magamtól tanultam. Szeretek fával

dolgozni.

Sara mosolygott. A beszélgetés kezdett felengedni.

- Az apám igazából farmer, vagyis leginkább azzal szokott foglalkozni. Ha

kértem volna, ő is megtanított volna, mert ő nagyon ért hozzá. Bármit
megcsinál!

- Rendben van, fiam. Én azzal az emberrel akartam megismerkedni, aki

ilyen szépen megépítette ezt a faházat. Az intézőm a farmon nyugdíjba
készül. A gyerekei már felnőttek, ő pedig már belefáradt a munkába. Azt
mondja, addig még marad, amíg találok valakit helyette. Ez sajnos azzal
jár, hogy már nem tartja olyan keményen a kezében a gyeplőt. Talán te
segítségére lehetsz a munkában. Megmutathatja neked, hogyan kell
irányítani egy farmot. Egy időre, legalábbis. Amíg találok egy új intézőt.

Seth-nek hirtelen eszébe jutott valami. Ugyanaz az ötlet ütött szeget

Sara fejében is, ugyanabban a pillanatban. Egymásra néztek, és tudták,
hogy a másik mit gondol.

Mrs. Wilhelmson szólalt meg ebben a percben.

- Stuart, mi lenne, ha a fiú apját vennéd föl. Úgy tűnik, ő az az ember,

akit keresel.

Mr. Wilhelmson hosszan elgondolkodott. Sara és Seth is csendben ültek.

Mintha egyikük se mert volna levegőt venni. Aztán végre Mr. Wilhelmson
megszólalt.

- Azt mondod, az apád a vasboltban dolgozik?

- Igen.

- Magas, vékony? A haja olyan, mint a tiéd?

- Igen, uram!

- Úgy emlékszem, találkoztam már vele valamelyik nap. Jó kis pácból

- 130 -
segített ki. Még a munkaidő vége után is ott maradt segíteni. És egyáltalán
nem panaszkodott a váratlan túlóra miatt.

Sara és Seth csodálkozva néztek egymásra. El se akarták hinni, hogy ez a

kedves néni azt mondta ki, amire mindketten gondoltak. Minden olyan
gyorsan történt.

- Azt mondtad, az apád épp munka után néz?

- Igen, azt hiszem.

Mr. Wilhelmson kivett valamit a tárcájából, és Sethnek adta.

- Add oda a névjegykártyám az apádnak. Kérd meg, hívjon fel, ha érdekli

a farmom vezetése. Mondd meg, szeretnék vele beszélni. Még számodra is
lehet hely Seth, ha akarod.

Mrs. Wilhelmson az ajtóban állt, és bólogatott.

- Nagyon szépen köszönöm - szólt megilletődve az örömtől, és úgy

tartotta azt a névjegykártyát, mintha aranyból lenne. - Odaadom neki,
amint hazaérek.

Sara elvett egy papírszalvétát az asztalról. Észre sem vette, hogy a

csokoládés sütemény elolvadt a kezében. Betömte a maradékot a szájába,
és majdnem egészben lenyelte, majd megtörülte a kezét, már amennyire
tudta.

- Gyerekek, örültem a találkozásnak. Sara, köszönöm, hogy

megmentetted a feleségem macskáját. Seth, a te apukád jelentkezését
pedig várom. És ha akartok játszani az én faházamban, akkor csak
nyugodtan. De azért vigyázzatok magatokra, halljátok?

Sara és Seth kinn álltak a verandán. Nem tudták, nevessenek, vagy

sírjanak, vagy kiáltsanak örömükben. Mindent megtettek, hogy
nyugodtnak tűnjenek, legalábbis amíg látótávolságon kívülre kerülnek,
aztán felugrottak a levegőbe, és úgy "hurráztak" végig az úton.

- Ezt senki nem hinné el! Megcsináltuk! Sara, megcsináltuk!!!!!

- 131 -
 HARMINCNEGYEDIK FEJEZET

- És mi a fészkes fenéből gondolja, hogy én az ő istenverte farmján

akarok dolgozni? - förmedt Seth apja a fiára, és az asztalra hajította Mr.
Wilhelmson névjegykártyáját.

Seth döbbenten állt apja válasza hallatán, arra, ami szerinte a

legcsodálatosabb hír volt.

- Először is mi az ördögöt kerestél te arrafelé?

Seth csendben állt. Tudta, úgysem tudná elmagyarázni apjának a

varázslatos események sorát, amik a Vonzás Törvénye következtében
történtek, és a Mr. Wilhelmsonnal való találkozásban tetőztek.
Tapasztalatai már megtanították rá, ha apja ilyen hangulatban volt, akkor
jobb volt egyszerűen hallgatni. Minél kevesebbet szólt, annál jobb volt.
Úgy tűnt, apja minden jó szándékot igyekezett a visszájára fordítani.

Seth érezte, szeme megtelik könnyel. Hogy lehet ilyen? Hogy lehet, hogy
valami ilyen csodálatos dolog, ilyen rémes véget érjen? Tényleg képes az
apja ezt a ragyogó lehetőséget csak úgy veszni hagyni?

- Na, tünés kifelé! - ordította az apja.

Seth gyorsan kimenekült, és örült, hogy apja nem vette észre a

könnyeket a szemében.

Megmosta arcát, rendbe szedte magát, aztán rohant az iskoláig. Átvágott

a futballpályán, besurrant a fiúk öltözőjébe, fölment a tornaterembe, és
felmászott a lelátóra. Ott várta, hogy becsöngessenek. Nem akart Sarával
találkozni ma reggel. Még nem szedte össze magát annyira, hogy
elmondja a rossz hírt.

Nincs értelme elrontani az ő napját is.

Sara egész nap leste Seth-et. Nagyon kíváncsi volt már, mi történt. Biztos
volt benne, Seth apja örülni fog ennek a fantasztikus lehetőségnek.

Végre elhangzott az utolsó csengő. Sara csodálkozott, mert egész nap

nem látta Seth-et, de annyira örült amiért visszaengedték őket a faházba,
hogy nem adott utat aggodalmainak.

Seth már fenn ült, mire ő odaért. Sara boldogan mászott fel a létrán, de
az első pillantás Seth arcára elárulta, valami nagy baj van.

- Mi történt? - kérdezte.

- Apám nem akarja a munkát.

- 132 -
 - Micsoda? - tört ki Sara mérgesen. - Hogy lehet ilyen...

Salamon érkezett meg fölülről. Szép napunk van kedves tollatlan

barátaim.

- Üdv Salamon. Nekem nem tűnik túl szépnek! - dörmögte Sara. Seth fel
se nézett.

Nagyon fontos részéhez érkeztünk a kibontakozásnak.

- Milyen kibontakozásnak? - szólt Seth mérgesen. - Ez nem kibontakozás,

hanem lezárás. Az apám gondoskodott róla.

Én azért nem lennék annyira biztos ebben.

- Miért? Tudsz valamit, amit mi nem? - kérdezte Seth reménykedve.

Hát, tudom azt, hogyan működik a "Vonzás Törvénye". És tudom, ha

továbbra is a ti megoldásotokra koncentráltok - a megfelelő jó érzésű
gondolatot szem előtt tartva - akkor a "Vonzás Törvénye" folytatja
működését az érdeketekben.

- De az apám nem akarja ezt a munkát!

Tudom, így látszik, de a "Vonzás Törvénye" akkor is erősebb. Az apád

nagyon büszke ember. Nagyon hevesen reagált erre az ajánlatra, mert
még benne volt Mr. Bergheim elutasítása. De te nem hagyhatod, hogy a
jelen eseményei befolyásolják a kapcsolatodat az energiafolyammal.
Jusson eszedbe, a te legnagyobb erőd abban van, hogy megőrzöd a valódi
vágyad.

Tudom, sokkal könnyebb kapcsolatban maradni az energiafolyammal jó

körülmények közt, de az igazi művészet az, ha rossz körülmények között
is változatlan marad a kapcsolatod. Ez teszi igazán mesteri alkotóvá az
embert. Vannak, akik csak "jó időben" nagylegények, amikor minden úgy
történik, ahogyan akarják, de vannak olyanok is, akik minden időben
megállják a helyüket, és ha esik, ha fúj, mindig ugyanolyan rezgésszinten
maradnak, és egyformán jól érzik magukat. Ez az, amikor az igazi teremtő
képesség megmutatkozhat.

És különben is, a képzelőerőtök és a "Vonzás Törvénye" már olyan

messzire elvitt benneteket. Én nem adnám fel a cél előtt!

Sara sokkal jobban érezte magát. Salamon már annyi krízishelyzetből

kibeszélte. Seth is vidámabbnak látszott.

- Akkor mit mondjak az apámnak?

Óh. Én nem mondanék neki különösebben semmit. Legalábbis erről nem.

Csak tartanám magam a végső elképzelésemhez - és hagynám, hogy a

- 133 -
"Vonzás Törvénye" kitalálja, mit csinál. Túl sokat aggodalmaskodtok, kis
barátaim. Amikor az égvilágon nincs semmi, ami miatt aggodalmaskodni
kellene. Bízzatok benne, minden jó lesz a végén.

- Csak azt nem tudom, az apám hogy fogja megváltoztatni a...

Seth megállt a mondat közepén. Rájött, olyat mondott, amit nem kellett
volna.

Salamon mosolygott.

Látod Seth, ez a hit. Ha akkor is tartod magad az elképzelésedhez,

amikor minden ellene szól. A hit azt jelenti, bízol a "Vonzás Törvényében"
és türelmesen vársz, amíg az elvégzi a munkát.

- Nagyon remélem, hogy sietni fog.

Türelmesnek kell lenni, amíg a "Vonzás Törvénye" elvégzi a munkát.

Ismételte meg Salamon.

Sara és Seth nevettek.

- Oké, Salamon. Megpróbálom.

Ha én a ti helyetekben lennék, arról ábrándoznék, milyen jó is itt ebben a

faházban. Elismerném, hogy a dolgok milyen szépen alakulnak.
Emlékeznék, hogy tegnap még ki voltatok tiltva innen, ma pedig már
engedéllyel rendelkeztek, hogy akármikor játszhattok. Ez bámulatra
méltó, nem igaz?

- De igen - válaszolták egyszerre.

Észrevenném, milyen nagy erővel rendelkeztek, és a Mindenség milyen

szépen felsorakoztatott egy sor eseményt, hogy segítsen - és azt is
tudomásul venném, az események ezen sora soha nem ér véget. A jó
dolgok örökkön örökké áramolni fognak felétek. Csak figyeljétek meg.

Tudjátok, mielőtt ez a sok szép dolog történt veletek, ezeket is meg

kellett alkotnotok magatokban. Most legalább annyi előnyötök van, hogy
csak fel kell ezeket eleveníteni, miközben újabb jó dolgokat találhattok ki.
Ezért van, hogy egyre könnyebb és könnyebb dolgotok lesz. Legyen benne
örömötök.

Ezekkel a szavakkal Salamon felrepült, és eltűnt.

- Ez aztán az optimista madár! - nevetett Seth. - Szeretnék én is olyan

lenni, mint ő.

- Én is.

- 134 -
 HARMINCÖTÖDIK FEJEZET

Sara egész nap Seth-et leste az iskolában. Nem tudta elképzelni, miért
nem találkoznak össze. Fel akarta vidítani, ha szüksége lenne rá. Tudta,
nehéz dolga van, amikor annyi negatívum közepette, meg kell őriznie
bizakodását.

Emlékezett arra, Salamon mit tanított: hogyan kell elkerülni azt ami van,
és rossz -, és helyette arra koncentrálni amit szeretnél, és jó. Már
gyakorolták ezt Seth-tel, de ő előrébb tartott a gyakorlásban, és különben
sem kellett benne élnie az események sűrűjében.

Sara arra gondolt, milyen jó barátja lett Seth. Hirtelen gombócot érzett a
gyomrában, amikor eszébe villant, hogy milyen szörnyű lenne az élet Seth
nélkül. Olyan erővel érezte az ürességet, hogy a lélegzete is elakadt.

- Ejnye! - szólalt meg. - Az biztos, ez a gondolat nem tartozik a vágyaim

közé.

Mély levegőt vett, és megpróbált egy jobb gondolatot találni. Gondolata

azonnal a faház felé szállt, és a hinta felé, amit Seth olyan ügyesen
felerősített. Aztán arra gondolt, hogy el lettek tiltva onnan, de aztán
minden milyen hirtelen fordulatot vett. A kedves Mrs. Wilhelmson és a
macskája segített, aztán a szigorú Mr. Wilhelmson, akinek a szeme azért
huncutul csillogott.

Aztán kedves Salamonja jutott eszébe, és az, milyen szeretettel

irányítgatta őket. Eszébe jutott, mikor Salamon meghalt, azt hitte, a szíve
szakad meg. És mégis túlélte, pedig ez volt élete legszörnyűbb tragédiája.
És hogy tulajdonképpen attól a ponttól fogva, minden jobbra fordult. Az a
pont, ami akkor mindennek a végét sejtette, kiderült, hogy sok új öröm
kezdete.

Egy csapat vadliba szállt el a feje felett, erről aztán eszébe jutott a
"madarat tolláról, embert barátjáról" tanítás, első bevezetése a Vonzás
Törvényébe.

- Jókora utat tettünk meg azóta - álmélkodott.

Észrevette, hogy ez alatt a pár perc alatt, míg gondolatait szándékosan

jóra irányította, már el is tűnt gyomrából az a rémes érzés. Rájött, hogy
pontosan azt tette, amire Salamon tanította. Megteremtette a jó
hangulatát.

- Várok még két percet, és ha Seth addig sem jelenik meg, elmegyek a
faházhoz. Lehet, hogy egyáltalán nem jött iskolába. Biztos ott fog várni.

Elmúlt két perc, így hát a faház felé vette az irányt. Ahogy lépkedett,
aggodalma úgy kezdett nőni. Remélte, Seth ott lesz, de nem volt benne

- 135 -
biztos. Ettől csak még jobban érezte, milyen fontos, hogy ott legyen.

Ha nincs ott, az se jelent semmi különöset. Millió dolog lehet, ami miatt
nem jött iskolába, és a faházhoz sem. Az még nem jelent semmit -
győzködte magát. De félelme ettől nem szűnt meg egy pillanatra sem. Sőt,
még rosszabb lett.

Minél jobban próbálta elengedni a gondolatot, hogy Seth elköltözik, annál

rosszabbul érezte magát.

- Hát ez nevetséges - gondolta. Tudnom kell irányítani az érzéseimet!

Arra kell gondolnom, amiknek örülök, emlékezett Salamon játékára.

Szóval akkor nézzük, mit is becsülök? Mi az amit nagyra értékelek?

Értékelem, hogy a "Vonzás Törvénye" nekem dolgozik, és mindenki

másnak.

Értékelem, hogy Mrs. Wilhelmson segített visszaszerezni a faházat. Azt is

értékelem, hogy Mrs. Wilhelmson macskája közreműködött abban, hogy
megismerjem Mrs. Wilhelmsont.

Értékelem, hogy Mr. Wilhelmson meg akart minket ismerni. Értékelem,

hogy ismerem Seth-et... Akárhányszor Seth-re gondolt, az a szomorú,
gubanc-érzés megerősödött a gyomrában. Egy könnycsepp gördült végig
az arcán.

- Jaj, Salamon, mit csinálok, ha Seth tényleg elköltözik? Hol találok még
egy olyan barátot, mint ő?

Sara megtörölte szemét a ruhaujjával. Mérges volt magára, amiért utat

engedett a szomorúságnak.

- Ez nem segít senkin sem - szólt kijózanodva.

Salamon szavai jutottak eszébe. Alakítsd ki a hangulatodat. Ne fordíts

figyelmet arra, ami van. A "Vonzás Törvénye" majd teszi a dolgát. Ne akarj
mindent azonnal. Legyél könnyed. Minden a legnagyobb rendben. Ez
segített.

Odaért a faházhoz, de Seth nem volt ott. Salamon sem volt ott.

- Hol vagytok? - kérdezte hangosan.

Megpróbált valami jóra gondolni, de a valóság, és Seth hiánya túl sok volt
neki.

Egy hosszú alvás most jól jönne, javasolta Salamon, ahogy leérkezett
mellé a faház fedélzetére.

- 136 -
 - Salamon. Hol voltál?

Mindenhol...

- Salamon... - kezdte volna Sara, de Salamon közbevágott: Sara! Sokszor

csupán annyit tehetsz, hogy elvonod a figyelmed az aggasztó dolgokról. A
"Vonzás Törvénye" majd gondodat viseli. Menj haza kislány, és bújj hamar
az ágyba.

Salamon felrepült az ágra, aztán fel a magasba, ahol már Sara nem
láthatta.

- Ez szörnyű. Még Salamon sem tud megvigasztalni - sóhajtotta.

Lemászott a létrán, és haza indult.

- Aludnom kell.

- 137 -
 HARMINCHATODIK FEJEZET

Mióta ideköltöztek, ez volt az első nap, hogy Seth nem volt iskolában.
Arra ébredt, anyja dobozokat vonszol a szobába, előkészülve a
pakoláshoz.

- Minek ez a sok doboz? - kérdezte Seth, pedig nagyon jól tudta, mire
valók. Átlépett rajtuk, kerülgette őket, hogy kijusson a konyhába.

- Csomagolunk. Költözünk - közölte anyja. Seth kihallotta a szomorúságot

a hangjából. Seth észrevette, hogy anyja igazán megszerette ezt a kis
hegyi várost. Látszott rajta, jobban meg van elégedve az itteni élettel,
mint az eddigiekkel. Mindig sokat dolgozott, többet is mint kellett volna,
de ebben a házban jól érezte magát. A férje jól keresett a vasboltban, így
napjai szabadabbak lettek, ami nagy megkönnyebbülést jelentett a nehéz
farmermunka után.

Seth szomorúan nézte anyját. Érezte, hogy retteg az ismeretlen jövőtől,

ami lehet, nem is volt olyan ismeretlen előtte, mint Seth gondolta.

- Elkezdhetsz búcsúzkodni fiam. Valószínűleg nem maradunk itt tovább

egy hétnél.

Seth nagy gombócot érzett a torkában.

- Igen - vetette oda, és kiment a verandára.

- Salamon! - szólította halkan.

Jusson eszedbe, amit a jövőről képzeltél, hallotta Salamon hangját a

fejében.

A korlátba kapaszkodva, Seth behunyta szemét, és látta magát a kötélen

hintázni a faháznál. Hallotta Sara nevetését, érezte a szél fuvallatát az
arcán. A gombóc kezdett feloldódni. Máris jobb volt.

Csak így tovább. Lásd az anyádat is.

Seth szorosan csukva tartotta a szemét. Elképzelte, amint az anyja

vidáman dolgozik a ház körül. Elképzelte, ahogy megkönnyebbült szegény
asszony. Még mosolygott is. Seth is megkönnyebbült.

Ez is jó munka volt, dicsérte meg Salamon.

Kinyitotta szemét. Hallotta, anyja dobozokat tologat. Megpróbált valami

másra összpontosítani. Nem akart visszatérni a fájdalmas valósághoz. A
saját, elképzelt valóságán akarta tartani figyelmét.

- Nem tudom kisfiam, eddig hol töltötted az időd, de jobb ha most is

- 138 -
elmész, és még egy kicsit élvezed, amíg lehet.

Csak nem arra ösztönzi anyja, hogy menjen a faházhoz? Nagyon úgy
tűnt. Seth leugrott a verandáról, és a Thacker ösvény felé vette az irányt.
Gyorsan felmászott az ő kedves fájára, és lihegve leült. Teljesen egyedül
volt.

A jó dolgok örökkön áramolni fognak feléd. Csak tartsd rajtuk a szemed,

emlékezett Salamon szavára.

Mosolygott. Anyja épp most bizonyította be neki, hogy a Teremtés

Energiája áramlott.

Becsukta szemét, és megpróbált jó dolgokat elképzelni. Arra koncentrált,

hogy apja is boldog. Azt nem is próbálta kitalálni, miért, csak azt látta,
hogy boldog. Anyját is látta mosolyogni. Sara is mosolygott. Ez könnyű
volt.

Elővette a kötelet, és csukott szemmel lelépett a fáról. Előre-hátra

hintázott, érezte a szelet az arcában, és tudta, hogy legalábbis ebben a
szent pillanatban, minden a legnagyobb rendben.

- 139 -
 HARMINCHETEDIK FEJEZET

Az ajtókolomp hangjára Seth apja előjött az üzlet hátuljából.

- Segíthetek?

- Néhány hosszabb csavarra lenne szükségem, ebbe a

szekrényfogantyúba. Mindig lejön ezek miatt a rövid csavarok miatt.

- Lássuk csak. Szerintem ezek jók lesznek bele. Próbálja csak ki!

Az ember kicsit piszmogott a csavarral és a fogantyúval.

- Azt hiszem, igaza van. Épp megfelel. Huszonnégyet kérnék belőle. Vagy
legyen inkább harminc, hátha elszórok egy párat a szalmában. Tudja a
lóistálló szekrényéhez kell. Mély ott a szalma. Az én ügyetlen, öreg
ujjaimmal, biztos elejtek egyet-kettőt.

Seth apja nevetett. Kedves, vidám ember ez.

- Én nem aggódnék a maga helyében. Úgy tűnik, bírja még a munkát.

- Igaz, de régebben jobban bírtam. Lassan már nyugdíjba vonulok.

Elutazunk az asszonnyal. Már jó pár éve megígértem neki, hogy elviszem.
Messze, keletre, meglátogatni a családját. Most végre mehetünk. Nem
gondoltam volna, hogy valaha letelik az időm, tudja? De most végeztem.
És a feleségem is. Türelmes asszony. Úgy bizony!

- Mitől volt olyan elfoglalt, amiért nem tudott elutazni?

- A Wilhelmson farmon dolgoztam. Azt irányítottam. Jó munka volt!

Megfizették. Egy csomó embert kellett irányítanom. Jó emberek, de azért
jobb ha az ember rajtuk tartja a szemét! Érti, miről beszélek. De
keményen dolgoznak, és becsülettel. A főnök nem örül, hogy elmegyek.
Már megszokta, hogy én viszem a farmot. De most talált egy megfelelő
embert, aki helyemre állhat. Azt mondja, találkozott vele, és elég jók a
benyomásai. Ja, és azt is mondta, a legjobb ajánlást kapta róla. Jobb
helyről nem is lehetne, mint az ember saját fiától! De most már mennem
kell. Az asszony ideges, ha várni kell rám a vacsorával. És köszönöm a
segítséget!

Seth apja meredten állt. Mintha egy hatalmas súly esett volna le a
szívéről. Elővette az összegyűrt papírt a zsebéből, és a telefon után nyúlt.

Ugyanebben a pillanatban libabőrök szaladtak végig Seth testén, aki a

hinta végén csüngött. Kinyitotta szemét, és azt tapasztalta, hogy a kötél
megállt, és ő ott lóg a folyó felett.

- Te jó ég! Teljesen belefeledkeztem az álmodozásba.

- 140 -
 Beugrott a vízbe, és a part felé evickélt.

A "Vonzás Törvénye" működik, hallotta Salamon hangját a fejében. A

Teremtés Energiája működésbe lépett.

- 141 -
 HARMINCNYOLCADIK FEJEZET

Mikor Sara felébredt, sokkal jobban érezte magát. Az éjjel elmúlt az a

rémes érzése, és ahogy az iskolába baktatott, szinte új embernek érezte
magát.

Szép napunk van, gondolta magában.

Ahogy felnézett, meglátta, hogy valaki áll az út közepén. Megörült, mikor

rájött, Seth az. Mikor Seth is észrevette, elkezdett rohanni felé.

Sara nem értette, mit kiabál futás közben, de az nyilvánvaló volt, jó hír
lehet. Félig rohant, félig szökdécselt, közben boldogan vigyorgott és
kiabált.

Ekkor végre megértette a szavait.

- Nem fogod elhinni! Nem fogod elhinni! Elfogadja a munkát! Nem kell
elköltöznünk! Csoda történt! Salamonnak igaza volt! Sara, megcsináltuk!
Megcsináltuk!

Sara ledobta könyveit az út szélére. Seth-tel megfogták egymás kezét, és

úgy ugráltak, fel-le, és közben kiabáltak:

- Sikerült! Sikerült! Sikerült!

Az egyik szomszéd lelassította az autóját és úgy haladt el mellettük,

érdeklődéssel szemlélve vidám útszéli bemutatójukat.

Sara és Seth kacagtak.

- Biztos azt hiszi, hogy elment az eszünk.

- Pedig ha tudná... Ha valaki megtudná...!

Gá, gá - vadlibák gágogtak a fejük felett.

Felnéztek. Egy csapat vadliba repült el a fejük felett, fantasztikus V

alakban. És ki vezette a sort? Hát Salamon!

- Hééé! - visították.

Salamon megtörte az alakzatot és körözve leereszkedett hozzájuk.

- Salamon? Mi a csudát keresel te a libák között?

Más azt gondolná, hogy többet, mint köztetek, kedves tollatlan barátaim.

Nevettek.

- 142 -
 Mindig kíváncsi voltam, hogy milyen lehet.

- Micsoda?

Hát, ilyen alakzatban repülni. A baglyoknak nem szokásuk.

Újra nevettek.

Majd találkozunk, intett búcsút Salamon, és felemelkedett. Még sokat kell

gyakorolnom. Nagyon szigorúak, tudjátok? Ezek a libák szeretik a
precizitást.

- Találkozunk a faháznál!

Ott leszek, kiáltotta vissza Salamon. Ott leszek.

V é g e

- 143 -