Professional Documents
Culture Documents
2004.05.03. 09:28
Ebből az üres tudatból üresség-természetű gondolatok támadnak; ahelyett azonban, hogy hagynánk
őket úgy, ahogy vannak, egy következô gondolattal megpróbáljuk őket értelmezni. Az egyik gondolat
foglalkoztatja a következőt azzal, hogy megpróbálja megragadtatni vele az elôzô gondolatot; és ez így
folytatódik vég nélkül. Az egymást foglalkoztató gondolatok káprázatot és szétszórtságot idéznek elő,
és csak forog tőlük a fejünk.
Fel kell fedeznünk, hogyan hozza létre tudatunk a gondolatoknak e teljesen értelmetlen, vég nélküli
láncolatát, és ennek következményeként a szűntelen tevékenykedést. Ha kergetünk egy gondolatot,
sohasem csíphetjük el azt, ezért inkább magába a tudatba próbáljunk meg a tudatunkkal betekinteni.
Ha a tudat valóban a tudatot figyeli, akkor észre fogjuk venni, hogy e kettőt — a figyelő tudatosságot
és a megfigyelt tudatot — egyáltalán nem lehet szétválasztani, megkülönböztetni egymástól.
Minden tévképzetet és káprázatot a gondolatok felmerülése — tibetiül a namtok — idéz elő; ezért ne
hagyjuk a tudatunkat a véletlenszerűen felmerülő gondolatokban tévelyegni. Ehelyett amikor feltűnik
egy gondolat, nézzünk szembe vele: vizsgáljuk meg hogy milyen, hogyan is néz ki. Ha ugyanis
utánamennénk, akkor száz év sem volna elég ahhoz, hogy megfogjuk.
Ha az éberségünkkel ilyen módon ellazítjuk a tudatot, és hagyjuk, hogy az magától elnyugodjon, akkor
a testünkben is vibráló könnyedséget fogunk tapasztalni, a tudatunkban pedig mély békét és tiszta,
sugárzó boldogságot élünk át. Miért? Azért, mert a tudat ekkor tud rátalálni önmaga természetes
állapotára, és elnyugodni önnön lényegében. Amikor képesek vagyunk természetes elengedettséggel
benne lenni a tudat eme őstermészetében: ezt a meditációs állapotot úgy hívják, hogy samatha
(shyiné) vagy szamádhi ( ting nge dzin).
Ha sikerül ellazítanunk a tudatot úgy, hogy megmaradjon ebben a csendes, kitisztult állapotban, közel
kerülünk az igazi békéhez és boldogsághoz. Ha ilyen módon felfedezzük a saját tudatunkban rejlő
belső békét, egyszerűen nem lesz okunk rá, hogy erőszakot gerjesszünk külső jelenségekkel vagy
személyekkel szemben, és még a legcsekélyebb ok sem merül fel bennünk a féltékenykedésre vagy a
versengésre.
Képessé válunk természetes és közvetlen módon békét és boldogságot vinni a külső világba. Ha nem
tudjuk kifejleszteni önmagunkban a tudatnak ezt a békéjét és jó közérzetét, akkor a tudatunk
állandóan a legkülönfélébb gondolatsorokba bonyolódik, ezért a világban is rendkívül nehézzé válik a
béke és boldogság megteremtése. Amint felfedezzük, hogy a béke és a boldogság teljesen a tudattól
függenek, akkor ezzel a bizonyossággal és meggyőződéssel mindannyiunknak el kell kezdenünk
kialakítani a tudat belső békéjét, ami boldogságot és békét eredményez ebben az életünkben,
valamint az elkövetkező életekben is. Mindez tôlünk függ. Ha pedig mi magunk vagyunk azok, akik ki
tudjuk ezt fejleszteni magunkban, akkor nem szükséges máshol keresnünk a békét és a boldogságot,
és senki el nem lophatja, sem el nem követelheti azt tőlünk. Véssük ezt jól az emlékezetünkbe, és
gyakoroljuk!
Amikor ülünk, hagyjuk testünket a maga természetes állapotában, anélkül hogy kimozdítanánk abból;
hagyjuk beszédünket is változatlanul, a légzés természetes áramának megfelelően; a tudatot pedig
hagyjuk, hogy kimozdítatlanul elnyugodjon saját alaptermészetében.
A Buddhák Bölcsességtudatát úgy hívjuk, hogy az »Üresség Bölcsessége«; az üresség az, amiből
saját kisugárzásaként kibontakozik az Öt Bölcsesség, és az összes nemes minőség. Saját tudatunk
lényegi természete ugyancsak az üresség. Az üresség nézőpontjából e kettő teljesen ugyanaz. Ám
amikor az üresség fénye kisugárzódik, mi magunk nem az Öt Bölcsességet fedezzük fel abban, mint a
Buddhák, hanem káprázatba merülünk. E káprázat felmerülő gondolatok formájában nyilvánul meg,
amely gondolatok félrevezetnek bennünket, és egyre mélyebbre rántanak bennünket az illúziókba.
Ha fel tudjuk fedezni valódi természetünket, és azt, ahogyan a dolgok valójában vannak, akkor nem
lesz szükségünk többé arra, hogy valahol távol, kívül keressük a Buddhát, hanem önmagunkon belül
is rátalálunk.