You are on page 1of 15

ÖTLETTÁR

21+1 ötlet ahhoz, hogy teljesebb,


boldogabb, harmonikusabb legyen a
párkapcsolatod!

Készítette: Szalai Szilvia

1
21+1 ötlet ahhoz, hogy teljesebbe, boldogabb,
harmonikusabb legyen a párkapcsolatod!

Semmi varázslat, semmi misztika. Még csak


asztrológiáról sem lesz szó! Csupa bevált, bizonyított
módszer öt csoportba szedve, hogy mindenki megtalálja
a testhezálló megoldást a saját, és párja örömére.

Tegyél még ma azért, hogy sikeres legyél!

Felhívom a figyelmedet a lenti jogvédelemre. Amennyiben másokkal is szeretnéd megosztani


a könyvben talált információkat, kérlek buzdítsd őket, hogy a honlapomról töltsék le a
könyvet. Bejelentkezést követően bárki számára hozzáférhetővé válik, e nélkül viszont
jogsérelem történik! Köszönöm, hogy tiszteletben tartod ezt!

Az ebben a könyvben található információ dr. Szalai Szilvia szellemi terméke, amely szerzői
jogvédelem alatt áll (ld. az 1999. évi LXXVI. törvényt a szerzői jogról). A tartalom után
közlése, másolása csak a szerző engedélyével lehetséges, a forrás megjelölésével. Az
engedély nélküli után közlés, fénymásolás, bevételszerző tevékenységre való felhasználása
tilos.

2
Tartalomjegyzék

21+1 ötlet ahhoz, hogy teljesebbe, boldogabb, harmonikusabb legyen a párkapcsolatod! ....... 2

Klasszikus, jól bevált ............................................................................................ 7

Romantika a köbön! .............................................................................................. 8

Hű, de laza!!! ......................................................................................................... 9

Válalkozó kedvűeknek- egy kis extrával ............................................................ 11

Professional + ..................................................................................................... 12

3
20 +1 gyakorlati recept a párkapcsolat mindennapjainak
megfűszerezéséhez

Nincs ötleted miként tudod a párkapcsolatodat még teljesebbé


tenni?

„Miért kellene teljesebbé tenni, hiszen már úgy is remek!”

A párkapcsolat alapvetően a két emberen múlik, és azon, hogy ők


mennyit fektetnek bele abba, hogy a kapcsolatot folyamatosan
ápolják. Sajnos, mint az életben több helyütt, itt is a befektetés dönti
el, hogy mi lesz a végeredmény. Hű, ez túl misztikus? Pedig nem, sőt
egyszerű! Mire gondolok?
Napjainkban egyre több a válás, a statisztikák szerint a házasságok
70%-a így végződik. Nagyon elkeserítő adat. Nézz körül hány igazán
boldog párt látsz? Pedig biztosan ők is úgy indultak neki a
kapcsolatnak, hogy ők a szerencsés 30%-ba tartózónak érezték
magunkat… Csakhogy időközben eltelt néhány év-évtized, lett új
lakás, új autó, egy-két gyerek, a kapcsolatot meg nem ápolta egyikük
sem, mert azt gondolták, hogy az „elketyeg” magától is. Mire rájöttek,
hogy nem így van, már csak a romeltakarításra lehetett koncentrálni.
Veletek ez nem fordulhat elő? És mit teszel annak érdekében nap mint
nap, hogy tényleg ne fordulhasson elő?

Ez a mini-könyv azért készült, hogy ötleteket adjon. Persze ötletei


mindenkinek vannak, de itt olyanokat találsz, ami eddig esetleg
eszedbe sem jutott, pedig egyszerű megvalósítani, nem költségigényes
és igazából csak te és párod kellenek hozzá. Meg egy kis fifika, de
erről később!
Mindazoknak hasznos olvasmány lesz, akik
- lelkesek eléggé ahhoz, hogy még többet beleadjanak a
kapcsolatba,
- szeretik a párjukat és örömet akarnak neki szerezni időről-időre,
- fontosnak érzik, hogy együttlétük még sokáig örömteli
maradjon,
- éreznek energiát magunkban ahhoz, hogy a párkapcsolatukat
folyamatosan magasabb szintre emeljék.

4
Együtt lenni jó, örömmel együtt lenni meg még jobb. De…sokszor
veszni hagyjuk ezeket az alkalmakat, pedig nem kellene.
Csak rohanunk meg idegeskedünk meg vitatkozunk.
Végkimerültségünkből meg maximum arra futja, hogy együtt
bámuljuk este a tévét. Rosszabb esetben végigveszekedjük az estét.

Ez a mini-könyv gondolatébresztőként szolgál. Azoknak kínálok


megoldást, aki másképp akarják magukat jól érezni a párjukkal.
Nyilván mindenkinek megvan a maga receptje arra, hogy miként
tudnak tartalmas programokat kitalálni és megvalósítani. A saját
recept mindig nagyon jó, hiszen eredeti, belőled fakad. Az itt
felsoroltak pedig pont azért jók, mert ezek nekem jutottak eszembe és
talán neked meg pont nem. Olyan ötleteket sorolok neked, amelyek:
- nem igényelnek pénzbefektetést,
- a kreativitásodra, emberismeretedre alapoznak,
- ha ezeknek híján vagy, akkor is kínál megoldást,
- nincs olyan ember, akinek a számára ne találnál a listán legalább
egy olyat, amiben valóban örömét leli.
… és boldogan ugrik majd a nyakadba!

Térjünk a lényegre!

Arra törekedtem, hogy a tartalom hosszútávon segítsen téged. Ne csak


egy-két már elcsépelt bevett trükköt ajánljak a figyelmedbe, hanem
valóban olyan ötleteket adjak, ami igényes is és elég sokat
sorakoztassak fel ahhoz, hogy kedvére szemezgessen belőle bárki.
Amennyiben pedig mindegyiket beveted, akár több mint fél évre is
elegendő a muníciót kapsz, ha havonta kettőt-hármat próbálsz ki
belőlük. De persze ezt már Rád bízom 
Nézzük, mit is ajánlok neked!

Összegyűjtöttem néhány könnyen megvalósítható ötletet ahhoz, hogy


feldobjuk magunkat egy kicsit. Persze kettesben. Az ötleteket öt
csokorba szedtem:

5
- Klasszikus, jól bevált: azoknak, akik nem szeretnek kockáztatni,
biztosra mennek;
- Romantika a köbön: azoknak, akik szintén biztosra akarnak
menni 
- Vállalkozó kedvűeknek- egy kis extra: kell hozzá egy kis kreatív
szemlélet, de megéri!
- Hú, de laza!: azoknak, akik bele tudják vetni magukat az Életbe
- Professional+ : elnevezése ellenére nem kell hozzá több
diploma, csak egy kis összhang.

A kategóriák abszolút szubjektívek, bárki kedvére válogathat belőlük.


Nem a címke a lényeg, hanem a megvalósítás.
És még egy jó tanács: te is készítsd el a saját ötlet-gyűjteményedet, és
persze vesd is be! A sikered garantált!
Tartozz a boldog párkapcsolatban élők táborába, tégy ezért egy lépést!
Lássuk, melyikkel kezded!

6
Klasszikus, jól bevált

Ebben a kategóriában olyan recepteteket találsz, amik nem igényelnek


sok találékonyságot, mégis biztos sikert aratnak, mert már
bejáratottak. Ez a járt utat járatlanért el ne hagyj- szlogenre épülő
csoport. A kapcsolat kezdetén jól jöhet, amikor még nem térképezted
fel kellőképpen a párod személyét, igényeit. Örömöt fogsz okozni
anélkül, hogy kérdően nézne rád…nem kell aggódni, nem lesz ciki az
ötlet! Szóval:

♥ Végy egy naptárat és jelöld be a fontos ünnepeiteket. Akár az


első csókig is vissza lehet nyúlni.  De születésnap, névnap,
házassági évforduló, megismerkedésetek napja biztos pont lehet.
ne hagyjátok elszáguldani ezeket a fontos dátumokat. Ilyenkor
álljatok meg egy kicsit és adjátok meg a módját. Nem az ajándék
értéke a fontos, hanem az odafigyelés. Nincs olyan ember, akinek
ne lenne fontos, hogy gondolnak rá. Ez abban is megnyilvánulhat,
hogy olyasmivel leped meg a párod, aminek tudod, hogy örülne.
Sokszor olyan ajándékot veszünk, aminek mi magunk örülnénk.
Nos ez a taktika nem épp az odafigyelésről szól, lássuk be . Ha
végképp nincs ötleted, akkor az itt felsoroltak közül is választhatsz
valamit meglepetésül.

♥ Végy egy jó illatú masszázsolajat. Klasszikus megoldás, biztos


siker. Nem is érdemes ragozni  Különböző illóolaj-keverékek
receptjeit megtalálod a Friss gondolatok-rovatban. Ha pedig
személyre szabott keveréket szeretnél jelentkezz be érte az
info@kulcsaparkapcsolathoz.hu címen.

♥ Végy egy csokor virágot/ egy üveg bort/sört…közhelyes,


unalmas? De működik! Nem ment ki a divatból. Van, hogy a
bevált receptek is elegendőek egy kis meglepetéshez. A virág a női
lélek szépségének szimbóluma, a hódolat jele, hát ki ne örülne
neki?! A bor pedig: az istenek itala. A sör meg finom. Nem az
alkoholizmus mellett érvelek itt, hanem a „mutassuk meg a
másiknak, hogy fontos nekünk” súlya mellett.

7
Romantika a köbön!

Nem arról van itt szó, hogy minél több zsebkendőt használjunk el
egységnyi idő alatt a legújabb romantikus film megtekintése közben.
Nemcsak nőknek szól! Semmi szégyellnivaló nincs abban, ha egy férfi
romantikus-alkat, sőt! Nem nőcis programok tárháza az alábbi
lajstrom, hanem érző lelkek töltekező helye . Romantikus receptből
sok akad a „házi” gyűjteményben is, itt olyanokat szedtem csokorba,
amelyekbe egy kis furfang is keveredik. Persze, ízlés szerint! Csak
tessék folytatni a sort!

♥ Végy egy kis apróságot és lepd meg a kedvesedet vele. Lehet az


egy pici csoki, egy kis plüss figura, vagy bármi, aminek örülne,
nem az érték, a meglepetés a fontos. Csempészd be a zsebébe,
táskájába reggel. Napközben meg várd a hatást, nem fog
elmaradni!

♥ Végy egy gyertyát és egy üveg bort. Na jó, lehet mécses és tea
is, igény szerint. Szóval teremts meghitt hangulatot. És
beszélgessetek! Lehetőleg minden este adjatok magatoknak
legalább 20 percet arra, hogy átbeszélhessétek a napotokat, kivel
mi történt. Fontos, hogy tudjatok egymás örömeiről-gondjairól,
hiszen ezekből is táplálkozik a kapcsolat. Nagy igazság, hogy a
megosztott bánat fele bánat, a megosztott öröm dupla öröm.
Beszéljétek át egymás élményeit és gazdagodjatok ezáltal. Sajnos a
napjainkban tapasztalható állandó rohanás a kapcsolatok
kiüresedéséhez és elsivárosodásához vezet. Ha folyamatosan
„képben vagytok” egymás dolgait illetően nem fog elmenni
mellettetek az Élet. Rajtatok múlik, hogy a napi 1440 percből 20-at
legalább áldoztok-e egymásra. Tegyétek meg, megéri!

♥ Végy tollat, papírt, de legalábbis a klaviatúrát és írj néhány


kedves sort. persze küldd is el, postán a nevére, vagy e-mail-en.

8
Nem esszét kell írni a jó tulajdonságairól, mert esetleg éppen egy
sem jut eszedbe, hanem pár aranyos mondatot. Levelet kapni jó,
bíztatás kapni még jobb. A végeredmény: öröm, boldogság!

♥ Végy egy jó kis dallamos zenét, tedd be a lejátszóba, és


kezdődhet a tánc. Senki nem látja, bátortalanabbak,
tehetségtelenebbek is nyugodtan táncra perdülhetnek. Nem a
profizmus a lényeg, hanem az élmény. Ősidők óta komoly
népeknek komoly tánc kultúrájuk van, szellemi és testi, mert
átszellemít és megmozgat. Nem az ügyességtől függ, hogy más
hangulatba, oldottabb állapotba kerüljetek. Egy próbát megér!

Hű, de laza!!!

Csak semmi nagy vallomás, csak semmi édelgés. Remek alkalmak


együtt, „erölködés” nélkül. Itt azokra gondoltam, akik nem akarják
túldimenzionálni a szervezést és úgy akarnak közös élményt szerezni,
hogy annak nincs különösebben „meghitt élmény mindenáron”-szaga.
Látszólag hétköznapi helyzetek az együtt töltött idő örömével
ötvözve. Lássuk!

♥ Végy egy kosarat, rakj bele gyümölcsöt, szendvicset, innivalót


és irány a Természet! Igen, a Természet, így nagybetűvel. Mert
ott nyugalom van, még ha zaklatottan is érsz oda az erdő, a rét, a
vízpart megnyugtat és feltölt. És ehhez tényleg nem kell semmit
tenni, csak elmenni odáig, letelepedni és várni a hatást. Remek
közös program a napfényben hallgatni a madárfüttyöt vagy nézni a
vizet. Igazi harmónia, amit hazavihetsz. Épp tél van? Sebaj, sétálni
akkor is lehet. Esetleg hógolyózni. Dehogy gyerekes, romantikus!

9
♥ Végy egy jó filmet, akár dvd-n. Mielőtt elkezdenétek vitatkozni
azon, hogy a romantikus amerikai vígjáték túl csöpögős, a legújabb
akciófilm pedig túl véres azt javaslom kössetek egyességet. Ha van
olyan film, ami mindkettőtöknek az ínyére van, akkor egyszerű a
helyzet. Ha ez nincs így, akkor egyezzetek meg, hogy egyszer az
egyikőtök kívánsága teljesül, másszor a másikótoké. Kis áldozattal
megélitek így azt, hogy egyikőtöknek sem kell lemondani az
igényeiről, és mindkettőtök nyerő helyzetben érezheti magát. Ha
mindig csak az egyikőtök akarata érvényesül aligha lesztek
kiegyensúlyozott pár…Kis kompromisszumkészség, nem nagy
ügy. Menni fog!

♥ Végy egy unalmasnak induló estét és dobd fel játékkal. Lehet ez


bármi: kártya, társas, dominó, keresztrejtvény. Ha végképp nincs
ötlet mondok párat. Ezek a játékok sokat elárulnak rólatok ám! 
Egyikőtök a vezető, a másikótok a vezetett. A vezetettet bekötött
szemmel kell navigálni a lakásban úgy, hogy ne menjen neki
semminek. A vezetés lehet szóbeli vagy a kezével kalauzol. A
játék rávilágít a(z) (ön)bizalomra, a felelősségérzetre.
Aztán szőhettek egy mesét közösen: valamelyikőtök elkezdi a
történetet, majd váratlanul átadja a szót a másiknak. Együtt
alakítjátok a mesét, váltogatva a mesélői szerepkört. Közös
élmény. Haladóknak:ha jól figyelsz megjelennek mindazon
szimbolikus elemek, amelyek foglalkoztatnak benneteket.
A következő tippem pedig: képzeld el, hogy a társad egy virág
vagy fa. Írj róla egy jellemzést, hogy milyen virág vagy fa lenne.
Eközben ő is gondolkozzon el, hogy ő maga milyen virágnak,
fának képzeli magát. Minél több a hasonlat a virág és a személye
között, annál jobb. ha kész, beszéljétek át ki hogy látja. Persze
aztán cseréljetek!

♥ Vedd elő a határidőnaplódat és keress benne egy szabad estét.


Havonta. Legyen minden hónapban egy közös estétek, ha több is
van még jobb. Ilyenkor menjetek el valahova kettesben, vagy csak

10
legyetek otthon. Hogy ez mire jó? A következő pontban
elmondom!

♥ Végy egy nagy lélegzetet és hallgasd meg a társad. Ez nem is


olyan egyszerű, mert nemcsak a füledre van szükség, hanem a
szívedre is. És nem ér közben tenni-venni, TV-t nézni. Szóval
üljetek le rendszeres estieken túl is havonta legalább egyszer
beszélgetni. Az odafigyelés a kulcsa sok mindennek, ha tudod,
hogy mi nyomasztja fogsz tudni segíteni, de legalábbis tudod
bíztatni. Ha odafigyelsz, tudsz a dolgairól könnyebben megérted
őt. Minden embernek megértésre és szeretetre van szüksége ahhoz,
hogy harmóniában érezze magát. Ennek az alapja az odafigyelés.
Kapcsolódva az előző ponthoz: havonta egyszer nagyobb dózisban
is tudtok egymásra figyelni, ha adtok magatoknak egy szabad estét.
Nem arról van szó, hogy egész este beszélgetni kell. Érezzétek jól
magatokat, de szóljon mindkettőtökről. Legyen ez a ti intim estétek
haverok, szülők, gyerekek, szomszéd és egyebek nélkül. Csak
kettesben, a kettőtök szája íze szerint. Az intimitás nem a szexnél
kezdődik!

Vállalkozó kedvűeknek- egy kis extrával

Na, itt azért már vannak furfangos dolgok. De nem bonyolultak. Ha én


meg tudom csinálni, te is!

♥ Végy egy lábost és egy főzőkanalat. Nem szeretsz, vagy nem


tudsz főzni? Az sem baj. Itt az élmény a lényeg, nem az, hogy a
gasztronómia csúcsaira törjetek. Szóval sürgölődjetek egy kicsit
együtt a konyhában, még akár rántottát is lehet csinálni együtt.
Biztos van kedvenc ételetek, lássatok neki, menni fog. Ha meg
mégsem, legalább jól szórakoztatok. Ha speciális együtt-főzős
receptekre vágysz olvasd a Friss gondolatok rovatot a
honlapomon!

11
♥ Végy egy virágcserepet…nem, nem tévesztettem el a témát. Itt
valóban virágültetésről van szó. Kevésbé széplelkűek vehetnek
kölyökkutyát vagy más kisállatot is. A lényeg: neveljük, ápoljuk
együtt. Ha már gyerekünk is van, akkor persze adott a feladat, de
nagy. Aztán örvendezzünk az együttesen elvégzett munka
gyümölcseinek. A teremtés mindig bizsergéssel tölti el az embert,
itt ez élhető át, ráadásul közösen. Ne mulasszuk el, még egy
kislakásban is elfér egy minikaktusz –cserép!

♥ Messze még a Karácsony a személyes ünnepek meg már rég


elmúltak? Rendezz extra ünnepet! Papírmasékkal vagy
virágokkal díszítsd fel az otthonotokat, ha épp ráérsz készíthetsz
valami meglepetést is (öltözettel, menüvel, ajándékkal), és szerezz
egy bohém estét. Nem szereti a meglepetéseket? Csak az első öt
perc lesz nehéz, utána túllendíti a lelkesedésed  Próbáld ki!

♥ Végy erőt magadon, ugorj ki az ágyból és találj ki valamilyen


apró gesztust reggelre, amiből szokás is válhat. Nem kell nagy
dolgokra gondolni: elkészíted az uzsonnáját, beviszed a kávéját,
előkészíted a fürdővizet stb. A reggeli indulás nagyon rányomja a
bélyegét az egész napra. Nem mindegy, hogy milyen hangulattal
kezdődik. Néhány perces apró gesztussal biztosíthatod magad
arról, hogy máris „adtam”, és ez jó érzés. Persze elfogadni és
hálásnak lenni is tudni kell!!! Tehát mindketten nagyon jól jártok!
Apróság, de igen jó befektetés hosszútávon!

Professional +

Gratulálok! Ha ebben a kategóriában kutakodsz, akkor te már mindent


tudsz a kapcsolat tökéletesítésének csínjáról-bínjáról. Mit is adhatnék
még? Azért hátha találsz még újdonságot. Ez én kedvencem rögtön itt
az első, mindig bejön és nagy örömmel alkalmazzuk. Kicsit csalunk:
évente többször is .

12
Nos ez az ötlet-csoport a kevésbé gyakorlati. Ennek pedig oka, az,
hogy aki itt nézelődik, annak már az Elmélettel is tisztában kell lennie
. Mert hát szabályok ezen a téren is vannak. Nem filozófia, nem
pszichológia. Egyszerű, mindenki által tapasztalható
törvényszerűségekre gondolok.

♥ Végy egy olyan helyszínt, amihez szép közös emlékek fűznek


benneteket, évente egyszer keressetek fel egy ilyen helyet és
érezzétek ott jól magatokat. Jól fogjátok, mert a régi energiák
ismét beindulnak ott. Lehet pénztárca-barát is a program, ha
olyan helyszínt választotok, ami ugyan kellően nosztalgikus ám
még sincs a világ végén, nem a földrajzi helyzet a fontos, hanem
annak bevonzása, hogy „itt nagyon jó nekünk”. Az akkori
hangulat ismét átbizserget majd benneteket, hiszen akkor
átéltétek és most ismét nyitottak vagytok e
hangulatbefogadására, ami garantáltan jelen lesz ,hiszen
belőletek fakad. Hajrá!

♥ Végy egy nagy csomag szabadidőt és add oda…a párodnak.


Örülni fog neki. Töltse úgy, ahogy szeretné. Persze cserébe
neked is jut idő ilyenkor magadra. Együtt lenni nagyon jó, de
vannak időszakok, helyzetek, amikor az ember szeretne külön
vagy más társasággal eltölteni néhány órát. Ez nem a kapcsolat
rovására megy, ahogyan sokan gondolnánk. Ha a párod elmenne
valahová, de a te unszolásodra végül otthon marad, akkor igaz,
hogy együtt vagytok, de aligha lehet örömteli az együttlét egy
morcos emberrel. Ha viszont respektálod a társad
szabadságigényét, a külön töltött idő pedig tartalmasan telik, és
feltöltődik, máris örömtelibb a közös programotok is, hiszen egy
elégedett, kiegyensúlyozott emberrel lehetsz együtt. Tehát nem
elvesz a szabadidő, hanem éppen hozzáad! Persze a
szabadságigény mértéke változó, ideális esetben ez
mindkettőtöknek ugyanakkor, ha nem, nagyobb toleranciára van
szükség, ami azonban hosszútávon jó befektetés.

13
♥ Végy közös célokat. Aztán álljatok neki együtt megvalósítani
őket. Nem, nem a nagyobb lakás, újabb autó megvásárlására
gondolok. Kifejezetten olyan célokat keressetek, amiért
mindketten tudtok tenni és mindketten örültök, ha megvalósul.
Nem kell feltétlenül anyagi jellegűnek és nagyléptékűnek lennie.
Mondjuk lehet az, ha elhatározzátok, hogy kipróbáltok
valamilyen extrém sportot együtt, vagy közösen elvégeztek egy
tanfolyamot, ami mindkettőtöket érdekel, vagy együtt rendbe
rakjátok a kert elhanyagolt részét. Ahány ember, annyi variáció.
A lényeg, hogy olyan cél legyen, ami kivitelezhető, mert
különben nem lesz erőtök küzdeni érte. Elérhető és örömteli
legyen, ez fontos. Ha pedig már megvalósult keressünk újabbat,
ez a kapcsolat dinamikájának fontos része!

♥ Végy egy adag önbizalmat és a többi magától jön. Első helyre


kellett volna tennem, hogy legyünk önmagunkkal elégedettek,
szeressük magunkat és akkor a másik is így viszonyul hozzánk.
De hát gyakorlati recepteket ígértem. Azért van ennek a
kérdésnek gyakorlati része is, amiről személyesen bővebben
beszélhetünk. Itt mégis kiemelem ezt a szempontot, mert nagyon
is témába vág, a hiánya meg fejbe vág. Ne a társunktól várjuk a
folytonos megerősítést, amit aztán önbizalom híján úgysem
fogunk elhinni neki. Az önbizalomhiányból rengeteg csapda
nyílik egy kapcsolatban kezdve a féltékenységtől a különböző
elvárásokig, ezek egyike sem a hosszú boldog kapcsolat
titka…Úgyhogy legyen béke benned, és általad a környezeted is
harmonikus lesz.

♥ A jelszó: türelem, megértés, bíztatás, bizalom. No és az


őszinteség. Alaprecept, nem hagyható ki egy ilyen listából.
Hogy ezekből ki mit főz, az már egyéniség kérdése. Minden
esetre olyan alaphozzávalókról van szó, ami mindenképpen
szükségeltetik egy jól fűszerezett, izgalmas, tartalmas
kapcsolathoz. Hol itt a gyakorlat? Megmondom: gondolkozz el,
hogy te beleteszed-e ezeket az alkotórészeket a kapcsolatodba,

14
ha netán nem, akkor miért nem. Ha problémát jelent ennek
feltérképezése szívesen segítek.

+1 Legyünk igényesek, de
érjük be kevesebbel! Jó tett helyében persze jót várunk, mert
kiskorúnk óta ez a mondat rögzült, de ez csak nagyon jó esetben van
így. Gondoljuk át, hogy mi mit teszünk hozzá a kapcsolat teljesebbét
tételéhez és törekedjünk a maximumra. A párunknak viszont
köszönjünk meg minden gesztust, amit felénk tesz. Ne újabb
elvárások támasztásával, hanem visszajelzéssel háláljuk meg. Az
igyekezetét magához mérten értékeljük, ne a saját vágyainkhoz
viszonyítsuk.

Ne feledd: kettőtök sorsa rajtatok múlik! Tegyetek meg mindet a


boldogságotokért!

Sok sikert, harmonikus párkapcsolatot!

Szalai Szilvia

15

You might also like