Aryana Havah - Egy földönkívüli lény vallomásai( Teljes )

Egy földönkívüli lény vallomásai

ARYANA HAVAH

Inuaki, a bennem élő reptilián

Megrázó vallomások a Föld múltjáról, jelenéről és jövőjéről

Eredeti cím:

Inuaki, reptilianul din mine

de Havah, Aryana

Dezvaluiri tulburatoare despre trecutul, prezentul si viitorul Pamantului

ORFEU 2000, BUKAREST, 2009

Magyarra fordította: gorillabacsi

Elsősorban szeretnék egy pár szót mondani magamról. Nem vagyok könnyű személyiség,ellenkezőleg, egyike vagyok azoknak az embereknek, akik keresnek, kutatnak, kritizálnak é

snem annyira a tudományos megállapításokra helyezik a logikát, mint inkább a saját megélésekre

és tapasztalatokra. Nem mondhatom azt, hogy kezdő lennék a paranormális jelenségek terén,

mivel még gyermekkorom óta üzeneteket és kommunikációkat kapok, de a v

égzettségembőlkifolyólag először a beszélgető társ hibáira figyelek és csak utána a képességeire.

El kell mondanom, hogy pszichológus vagyok és nagy részben gyermekekkel foglalkozom.Minden korosztályból és minden szociális kategóriából jönnek hozzám gyermekek. Vannakolyan gyermekeim, akiknek a szüleit tanítani kéne és olyan gyermekeim, akik komolybeilleszkedési gondokkal küszködnek. Egyesek önmagukba zárkóznak (introvertáltak), másokgazdag érzelmi megnyilvánulásokat mutatnak, de mindannyian szellemi lények, akik arra

törekednek, hogy az emberi feltételeknek eleget tegyenek és megpróbálnak e bolygófrekvenciájára hangolódni, hogy beilleszkedjenek a társadalomba és tagjai legyenek annak.

Mindig azt állítom, hogy szükség lenne egy felnőttek iskolájára, amely kötelező lenne egy lélek világra hozása előtt. Fölösleges a gyermekeket állandóan ajándékokkal és javakkal elhalmozni,nekik szeretetre van szükségük, törődésre és figyelmességre, de mivel mi idő hiány miatt, vagy

azért mert túlságosan stresszesek, fá

radtak vagyunk, eltaszítjuk őket magunktól, szobájukba

küldjük vagy kiküldjük játszani, vagy még rosszabb: másokra bízzuk, hogy foglalkozzanak

velük, szükségleteikkel és gondjaikkal, tanításukkal, majd később azt kérdezzük, hogy kihez

hasonlít ez a gyermek

, erőszakos vagy félénk, kitől örökölte ezt a kegyetlenséget vagy ezt a

hangnemet. A családban mindenféle hasonlóságokat keresünk

–

és mindig megtaláljuk agenetikai vonal leggyengébb láncszemét

–

azzal a szándékkal csináljuk, hogy elrejtsük magunk

elől a

kudarcunkat, a szembeszegüljünk valamivel, hogy átverjük magunkat, de a lelkünk mélyénott lapul a hibás identitása, az a bennfentes, aki soha nem kerül leleplezésre, nem mutatja meg a

világ előtt önmagát, a hibás, aki még a tudatosság szintjére se kerül s

ohasem.

Ezzel küzdök nap, mint nap. Van, amikor győzök, van, amikor veszítek, vagy nem történik semmi, de amit biztosan elmondhatók, az a tény, hogy a terápiás beszélgetés után a szülők és

gyermekek között létrejön egy apró kapcsolódási pont, egy fényes ö

sszekötő fonal, ami mindenöleléstől vagy jó szótól, minden elolvasott mesétől vagy esti csóktól növekszik és vastagszik.

De térjünk vissza a mi történetünkhöz. Arra emlékszem, hogy felhős nyári reggel volt. Nyomós,fullasztó időjárás. Úgy döntöttem, hogy

kinyitom az ablakot azzal a szándékkal, hogy az enyhe

kellemetlen érzést elüti a friss levegő illata. Nem éreztem magam a saját bőrömben, gyenge

nyomást éreztem a solar-plexus (köldökcsakra

–

a ford.) táján, tudtam, hogy ez a nyomás az én

belső riasztásom

, amely azt jelzi számomra, hogy kevésbé rokonszenves események fognak

velem történni. Teljes szívemből azt reméltem, hogy ez egy hamis riasztás, mivel tudtam, hogy

egy új fiúcska fog jönni.

A megadott időpontban érkezik a rendelőmbe az édesanyjával.

A sarjadék, egy csodálatos gyermek, égszínkék szemekkel, összeborzolt gesztenyebarna hajjal,nem teljesen új farmer nadrágba és sárga pólóba öltözve, amelyen ezt írja: Love me.

Arra gondolok, milyen jó lenne, ha minden gyermek ruhájára felírnánk, hogy Szeress engem. Ilymódon nem felejtenénk el. Hosszasan rám néz, majd határozottan elhelyezkedik a fotelben.

Megtudom, bár már olvastam a beteglapjában, hogy Dávidnak hívják (nem ez az ő valódi neve)

és 7 éves.

Általában egy kis alkalmazkodási idő után, miután ér

zem, hogy tudok kommunikálni a

gyermekkel, megkérem a szülőt, hogy várjon meg a váróteremben, de meglepetésemre Dávid

távozásra kéri fel az édesanyját.Nyugtalanná válok a reakciójától, mivel nem említettem semmi hasonlót és megpróbálomkideríteni. Megtud

om tőle, hogy azért hozta ide az édesanyja, mert olyan “hangot hall a fejében,mintha egy telefon szólna hozzá”, amely beszél, és akarva akaratlanul válaszol, amely segítiabban, hogyan lépjen át különböző fokozatokat, amely mindig helyes válaszokat ad nek

i.

Megkérdem tőle, hogy hívják azt a hangot, mire ő Agthonnak nevezi, és elmondja, hogy az egymásik konstellációból (csillagrendszerből) jön, ahonnan ő is reinkarnációval érkezett, és

kapcsolatban marad vele ezen a földön való teljes itt tartózkodása alatt. Megkérdem, hogymennyi ideig marad nálunk és azt válaszolja, hogy ha a mostani években számoljuk, akkor

körülbelül 200 évig, de hamarosan másképpen fogjuk számolni az időt, és ezért nem tudja nekem

megmondani.

Majdnem egy órát beszélgettünk és meglepő

dtem a válaszai érettségén és alaposságán. A

beszélgetés során megállapítottam, hogy egyes válaszokat a “fejében levő telefon hangja” adta.

Mielőtt kilépett a szoba ajtaján, felém fordult és azt mondta, mikor a azelőtt nap este az

édesanyjától megtudta, hogy ma ide kell jönnie, Akthon azt mondta neki, hogy adja át az üzentet

a pszichológusnak, hogy megkéri, mindent, amiről beszélni fog, írjon le egy könyvbe, annak

ellenére is, ha nem tetszik az neki és ugyanakkor higgye el, hogy minden valóságos, és nesajnálja azt a vázát, amit reggel otthon eltört, amikor megpróbálta becsukni az ablakot.

Elképzelhetik, abban a percben milyen félelem fogott el, főleg, hogy egyedül voltam, aki ezt a

dolgot tudta!