Welcome to Scribd, the world's digital library. Read, publish, and share books and documents. See more
Download
Standard view
Full view
of .
Look up keyword
Like this
1Activity
0 of .
Results for:
No results containing your search query
P. 1
Ütköző világok, Tanulmányok Philip K. Dick műveiről

Ütköző világok, Tanulmányok Philip K. Dick műveiről

Ratings: (0)|Views: 116|Likes:
Published by konyvkolonia

More info:

Published by: konyvkolonia on Aug 19, 2010
Copyright:Attribution Non-commercial

Availability:

Read on Scribd mobile: iPhone, iPad and Android.
download as DOC, PDF, TXT or read online from Scribd
See more
See less

08/31/2010

pdf

text

original

 
Makai Péter Kristóf 
Valami robot az államgépezetben
 – paranoid android-uralom Philip K. Dick szimulakráciáiban –Nincs az a félelem és reszketés, amit Philip Kindred Dick ne fogalmazott volna megnegyvennégy kiadott regényében. A második világháború után feltűnő hangok közültalán nem is olyan meglepő, hogy egy tudományos-fantasztikus író lett, aki alegdirektebben tudta megfogalmazni a posztmodern életérzést. A huszadik századmásodik felében az emberek korábban kialakult éntudata, társadalmi, nemzetállami ésvallási keretek között rögzült önazonossága megbomlott.Ahogy minden más országban, az Egyesült Államokban is új neveket, új szerepeketkerestek önmaguk számára az állampolgárok, abban a hitben, hogy van méglehetőségük megtalálni önmagukat, csak jobban kell keresni a megváltozott viszonyokközött. Sokan éltek a fogyasztói társadalom által megteremtett jólét lehetőségeivel,hogy meghatározzák, kicsodák is valójában; mások megpróbáltak visszatérni puritánés/vagy protestáns gyökereikhez, a család és a hit oltalmazó karjaiban keresvemenedéket a káosz elől; megint mások meg elégedetlenek voltak mind ahagyományos amerikai identitással, mind pedig a termékbőség nyújtotta márkanév-definíciókkal, és kivárták az idejüket, amikor fellázadhattak az alternatívát nem kínálórendszer ellen.Milyen hibái, milyen gyöngeségei voltak ennek a rendszernek? A világháborúban méga Szovjetunió és az Egyesült Államok, ha nem is vállvetve, de egy közös ellenséggelszemben küzdöttek, azonban közvetlenül a háború után már a Churchill és Goebbelsáltal is emlegetett vasfüggöny vágta ketté Európát. Bár 1953-ban meghalt Sztálin, ésugyanebben az évben iktatták be az Egyesült Államok harmincnegyedik elnökekéntDwight D. Eisenhower-t, az ötvenes évek elejére a hidegháború már javában dúlt, afegyverkezési verseny és a szovjetektől való félelem csúcsra járatta az amerikaiállamgépezetet. A vörös veszély réme Joseph McCarthy szenátort és J. Edgar Hoovert, az FBI főnökét arra ösztönözte, hogy az Államokban mindenütt Amerika-ellenes tevékenységeket vizsgáló bizottságokat állítsanak fel, melynekmeghallgatásain ha valaki gyanúba keveredett, karrierje egy életre derékba törhetett.A paranoia állandósult, beitta magát az amerikai állampolgárok tudatába, és – akár azegyre gyarapodó polgárjogi mozgalmak, akár az új technika nyelvén szóló kultúravagy a feltörekvő ellenkultúra révén – kiterjedt mindenre és mindenkire, aki csak ahatalom közelébe került. Ezért a fenyegetettség érzése nem csak a hivataloscsatornákon közvetített ellenségek, a Szovjetunió és a kommunisták felé irányult;gyanú tárgyává lettek az amerikai állam vezetői is. Eisenhower jó példa arra a típusúelnökre, akit az országon belüli hangos anti-kommunisták (mint pl. a John BirchTársaság) vádoltak kommunistabérencséggel. Pedig ő volt az első amerikai elnök, akia nyíltság nevében a televízió segítségével adott sajtótájékoztatót. Ugyanakkor őhonosította meg a kamera előtti mellébeszélés intézményét is, amit ma a politikai életlegalapvetőbb alapkövének tartunk. Ez a kettősség tükröződött a kor hatalom-képébenis, ahogy azt Dick novelláit és regényeit olvasva láthatjuk.
 
Bár a paranoia általában az indokolatlan és irracionális rettegés szinonimája, az 1972-ben kezdődött Watergate-botrány igazolta sok amerikai félelmét, hogy az elnök(McCarthy szenátor után alig húsz évvel!) még mindig képes visszaélni hatalmával,számon tartja politikai ellenfeleit és piszkos trükkökkel kényelmetlen helyzetbe tudjahozni őket. Eisenhowerhez hasonlóan Richard M. Nixonnak is meggyűlt a baja azújságírók és a tévériporterek állhatatos kérdésözönével. Három évvel Nixonlemondása után egy brit tévériporter, David Frost volt az, aki leült az egykori elnökkel,hogy szembesítette tetteivel. Nixon sosem ismerte be, hogy bűncselekményt követettvolna el, azt viszont bevallotta Frostnak, hogy visszaélt elnöki hatalmával. A Frost-Nixon interjúk egy időre megerősítették az értelmiségieket hitükben, hogy az igazságrendíthetetlen keresésében még mindig az övék az utolsó szó a hatalomletéteményeseivel szemben.Történeti áttekintésem rövid és erősen szelektív, mégpedig két okból is: Philip K. Dickregényeiben és novelláiban e két elnök hatása érhető tetten leginkább. Eisenhower semlegessége és látszólagos tétlensége elbizonytalanította, Nixon piszkos trükkjeipedig az amerikai állampolgárok lelkivilágát alapjaiban rengették meg, így Dick isfelemelte hangját a hatalom gyakorlásának visszásságaival szemben. A hatásokon túlviszont azért is érdemes rövidre fogni a valós történelmi helyzet áttekintését, mert afiktív, alternatív történelem legalább olyan fontos szerephez jut Dick munkásságában,mint a “tiszta” tudományos fantasztikum.Érdekes csavar a dologban, hogy a második világháború alternatív történelmi szálaitfeltérképező műveiben adatgazdagabban dolgozza ki Dick a történelmi folyamatokleírását. Ezzel a hiperrealitás kellemetlen érzését kelti, miszerint az alternatívtörténelem valódibb, mint az általunk megélt valóság, ami általános jellemzője aposztmodern életérzésnek. Ennek az éremnek a másik oldala az a dicki vízió, amibenaz amerikai nép által megválasztott elnök személye teljes egészében hamisnak, azelnököt hatalomra juttató demokratikus rendszer pedig egy szűk érdekcsoport általirányított diktatúrának bizonyul. Mindkét felvázolt alaphelyzet az Egyesült Államokbanönálló életre kelt paranoid történelemszemlélet hagyományából táplálkozik.Amikor Dick azt a félelmét fejezi ki, hogy az elnök csak egy robot, akit bábkénthasználva egy titkos érdekcsoport mozgat, akkor (bármily meglepő is legyen) egy, azEgyesült Államok politikai közbeszédében már régóta honos paranoid megszólalásstíluselemeire és közhelyeire épít. Ahogy Daniel Pipes is rámutat Összeesküvések: Aparanoia évezredes története című művében, a paranoid stílben két, jólmeghatározható hagyomány épült ki az összeesküvés-elméletek alkotására: anemzeti/jobboldali csoportok szélsőséges képviselői a világméretű zsidóösszeesküvés évszázados, sőt, évezredes toposzaiból válogathatnak, míg a fiatalabb,a baloldalhoz közelebb álló hagyomány a felvilágosodás idején működött titkostársaságok vélt vagy valós továbbélésében látja a demokratikus hatalomra leselkedőveszélyek forrását. Dick sokat foglalkozott a jövőbeli Egyesült Államokelfasizálódásával, de ezekben a jövőképekben sem a zsidóság, hanem a különféletitkos társaságok androidok mögé bújtatott zsarnokságát ábrázolja.Még ha minden egyes regény külön világ (sőt, Dicknél külön világok halmaza!) is, kétnagy csoportra oszthatóak az író novellái és regényei a hatalom és az állam kritikáját
 
vizsgálva. Az első kupacba tartoznak az olyan államszerkezetet felvonultató írások(Az ember a Fellegvárban; Csordulj, könnyem, mondta a rendőr; Szabad AlbemuthRádió), melyekben a neofasiszta vagy kommunista ideológiával működő totalitáriusrendszerek Orwellt idéző módon, rafinált megfigyelési rendszerekkel ésbesúgóhálózatokkal fosztják meg állampolgáraikat minden szabadságjoguktól. Bár az1984 tett utalásokat arra, hogy a Nagy Testvér esetleg csak egy fiktív személy volna,semmi több, de Orwell klasszikusában nem dönthető el egyértelműen, hogy kitalált, ésa Párt által kitermelt illúzió vagy valós vezető-e Nagy Testvér. Fontos különbség mégDick regényeivel szemben, hogy a főhős, Winston Smith nem tudja mások számáraleleplezni a hatalom működési elvét, a diktatórikus rendszer nem bomlik fel. Annakellenére, hogy O’Brien végigkalauzolja Winstont az angszoc (és így az állam)működési elvein, a főhős sorsa az, hogy elbukjon, bedarálódjon, miközben a gépezettovább forog.A másik kupacba olyan a történetek tartoznak (The Simulacra, The Penultimate Truth,és más novellák) ahol a nyílt megfélemlítés és a szolgasorba taszítás helyett ahatalom képviselői finomabb, az egyetértésen alapuló valóság szövedékét átgyúrómódszerekkel dolgoznak. Ha közismert disztópikus regényekhez kéne hasonlítani, amásodik kupac írásai inkább hasonlítanak a Szép új világ-ból ismert elbutító, eltompítómédia rémképeihez, mint a ‘84 erőszakos gondolatrendőrségéhez és elnyomódiktatúrájához, persze ettől még disztópikus, totalitárius keretek között. Különbségviszont, hogy míg az első kupac írásaiban a hatalom invazív természetű ésönkényuralmi rendszerbe szerveződik, a másodikban az igazi hatalom birtokosaiinkább a háttérben maradva manipulatív tevékenységet folytatnak, miközben egymásik államszerveződési forma külsőségeit imitálják, ezért könnyebben legitimáljákhatalmukat, mint a nyíltan elnyomó államszervezetek.Ezek a manipulatív államszervezetek, hatalmasainak kedvelt kettős technikája szerint,igyekszenek a történelem doktriner oktatásán keresztül a “hivatalos történetet”elültetni a fejekben, míg a média felhasználásával megpróbálják alattvalóikatösszezavarni, figyelmüket elterelni a politikai élet gyanús anomáliáiról. Ilyenkísérleteket láthatunk példának okáért a The Simulacra propagandacélútörténelemoktatásában, ahol a szereplők nagy pakkokban kapják az államilagösszeállított történelmi tankönyveket, és az előre megrágott értelmezésekből kellállandóan vizsgázniuk. Vagy vegyük például “A Yancy-profil” című novellát, ahol atévén keresztül szóló elnök szívhez szóló, de végletekig közhelyes mondanivalójaelsikkasztja a kallisztói polgárok életét: úgy kondicionálja őket, hogy ízlésük,véleményük mindenben egyezzen a hatalom által jóváhagyott véleménnyel.Philip K. Dick holisztikus látásmódja és termékeny alkotói karrierje miatt mindig islesznek tematikai átfedések a két csoport között, de sokkal nagyobb hangsúly ésegyedibb hangnem jellemzi a második kupac írásait egy jellegzetes dicki vonásukmiatt – az állampolgárok számára mindegyikben egy emberszerű gép, azaz egyandroid képviseli a hatalmat. Vizsgálódásom további tárgyául azért is választomezeket a regényeket és novellákat, mert az általam olvasott szerzők közül az államgépés a gépember összefonódását Dick problematizálja a legáthatóbban. Ahogy a kettőegymásra talál műveiben, a hatalom politikai testüket egybefogja, és az egyik tüneteit

You're Reading a Free Preview

Download
scribd
/*********** DO NOT ALTER ANYTHING BELOW THIS LINE ! ************/ var s_code=s.t();if(s_code)document.write(s_code)//-->