You are on page 1of 4

i. évfolyamba Bo ssám ÁRA i 3.

- FORINT

A ©ALMAZÚj V Á M O S I S Z Ö V E T K E Z E T E I ; ÉS Ü Z E M E K LAPJA

Lakásgazdálkodás 1990-ig J Ö V Ő N K A TÉT!


Kábítószer-fogyasztás, ivászat, nak ülésein mindig jelen van a
Beszélgetés dr. Veres Ferenc tanácselnökkel szipózás, lakásprobléma, elmagá­
nyosodás, céltalanság, unalom,
KISZ-bizottság titkára. A jövő­
ben pedig azt szeretnénk, hogy a
értékrendzavar, gazdasági élén­ KISZ önállóan rendelkezzen a
— Mielőtt a minden bizonnyal otthon (620 családi ház és 40 külés — mind-mind olyan foga­ lakások bizonyos százalékával.
sokakat érdeklő jelenről és jö­ lom, amely valamilyen formában, — A fiatalok életében egyre
korszerű csoportosan épített la­ de elsősorban a fiatalokat érin­
vőről beszélgetnénk, úgy gondo­ kás) épülne fel. inkább fontos szerepet játszik 'a
lom, érdemes visszatekinteni: a ti. A KISZ az ifjúság egyetlen megfelelő szórakozási lehetőség,
— 1987 közepéig mi valósult olyan szervezete, amely ezekben
lakásgazdálkodás terén milyen meg mindezekből? illetve annak hiánya. Kézben
elképzelésekkel és feltételekkel a dolgokban, vagy ezek ellen, tudja-e tartani a lehetőségek
— A Bocskai utcai első lakó­ segítséget, támaszt nyújthat.
indult a tanács a VI. ötéves tömbben szociális bérlakás céljá­ alakulását a KISZ? Van-e mód
tervidőszaknak, s az akkori el­ Sem a deviáns magatartás az irányításra, a segítésre?
ra a tanács az OTP-től 24 lakást pusztító terjedése alól, sem á
gondolásokból mit .sikerült meg­ vásárolt vissza. Az elmúlt évben
valósítani? gazdasági szelektív fejlesztésé­ — Itt a községben gyakorlati­
ugyanakkor 134 családi ház épült nek megélénkítésének kényszere lag minimális a szórakozási le­
— Közismert, hogy a nyolcva­ fel Balmazújvárosban. hetőség. A művelődési ház szű­
nas évtized elején országosan alól nem vonhatja ki magát a
— Az új lakások építésén túl városi jogú nagyközség, Balmaz­ kös anyagi körülményei miatt
csökkent az állami és előtérbe túl sokat nem tud nyújtani,
került az OTP-beruházású és az ésszerű lakásgazdálkodásban újváros sem.
egyre inkább kiemelt szerepe Az arányok, a lehetőségek, a azon kívül pedig csak diszkó,
különösen a magánerős lakás­ mozi, presszó és kocsma van.
építési forma. A nagyközség ar­ van a felújításoknak, a korsze­ képességek azonban különböz­
rűsítéseknek és a lakásmobilitás hetnek az országos átlagtól. Az Terveztük, hogy Randevú
culatát, a várossá fejlődés irá­ a

presszóban diákcentrumot ho­


nyát meghatározta a telepszerű, meggyorsításának. Hogyan áll­ egyedi példákról, a helyi ered­
nak ezeken a területeken? ményekről beszélgettünk Nádas­ zunk létre, de mivel magánkéz­
többszintes lakásépítés, a Dózsa ben van a helyiség, nehezen ala­
György utcai—Bocskai utcai — Az állami lakóház-kezelési ai Sándorral, a KISZ balmazúj­
és -felújítási program keretében városi bizottságának megbízott kulnak a dolgok.
tömbben. A magánerős építke­
zésekhez az Újtelepen 1981-ben a tervidőszak első évétől a költ­ titkárával. Három éve létezik egy úgyne­
95 házhelyet közművesítettünk. ségvetési üzemünk végzi az ál­ — A közelmúltban zárult le a vezett Szikra párbaj elnevezésű
Ez a terület 1985-ig korszerű lami bérlakások kezelését és Jövőnk a tét! KISZ-akciósorozat szórakozási forma, amelynek ke­
családi házakkal beépült. 1984- üzemeltetését. A lakóház-javítá­ első szakasza. Köztudott, az el­ retén belül öntevékeny, szabad­
től további házhelyeket alakítot­ si program keretében évente sődleges cél az volt, hogy a fia­ idős csoportok mutatkozhatnak
tunk ki a Hámán Kató utcán egymillió forint áll rendelkezé­ talokat bevonják a gazdasági be. Ez gyakorlatilag azt jelenti,
(22 telek) és az Újtelepen (70 te­ sünkre a bérlakások felújításá­ megújulásba, a termelés föllen- hogy egy-egy hét végén más és
lek). ra, korszerűsítésére. Az utóbbi dítésébe. Hogyan lehet értékelni más alapszervezet a házigazda
időszakban növekedtek a költ­ az akciót? Milyen eredmények és ők szervezik a műsorokat.
A telepszerű lakásokhoz a tel­ ségvetési üzem feladatai, mert a
jes közművesítést, mintegy 190 és milyen kudarcok születtek? Egyértelműen sikeres rendezvé­
bevételekből (lakbérek, támoga­ Egyáltalán, elkezdődött-e valami nyekről van szó, a házigazdák
telekhez pedig a részleges köz­ tás és egyéb bevételek) szinte
művesítést a tanács állami tá­ olyan folyamat, amely közel­ apait-anyait beleadnak, már
valamennyi elmaradt felújítási­ zártsorú beépítésével, célszerűbb
a

jövőben hasznos változással biz­ csak azért is, mert minden, év­
mogatással kiegészített fejleszté­ éi kell végezni 1990-ig. Emellett
si alapjából fedeztük. A továb­ hasznosításával. Az előző terv tatna? ben jutalmat osztunk ki a leg­
a folyamatos karbantartásra és építési tilalmait ezért csökken­ jobbak között.
bi magánerős építkezésekhez el­ üzemeltetésre is ügyelni kell. Az — Elöljáróban szeretném le­
sősorban az úthálózat (mintegy tettük. Csak ott tartjuk fenn szögezni, az akció fogadtatása
üzem 1990-ig mintegy 20—25 azokat, ahol belátható időn be­ A művelődési házzal kiegyen­
12 kilométernyi burkolt út), a bérlakás felújítását végzi el, ja­ lül intézmények épülnek fel. felemás volt. Akadtak, akik sze­ 1
súlyozott, jó a kapcsolatunk. In­
vízhálózat, a közvilágítás fejlesz­ vítva ezzel az állami lakásállo­ rint azért is szükség volt már kább partneri viszony van kö­
tésével járultunk hozzá. A fel­ mány minőségi összetételét. — Együtt az engedély, a köz­ egy ilyenfajta megmozdulásra; zöttünk, mint alá-, fölérendelt­
tételek tehát az igényekhez és a művesített telek, többé-kevésbé mert a KISZ-kongresszus utáni ségi viszony. Ha mi szervezünk
lehetőségekhez viszonyítva jók Az egy éve hozott tanácsren­ nagy lelkesedés lecsillapodott, de valamilyen akciót, mindig meg­
delet alapján a használatbavéte­ az építőanyag. A pénz — már,
voltak. Ennek köszönhetően a ami az építő zsebében van — akadtak olyanok is, akik szerint kérdezzük a véleményüket, vé­
VI. ötéves terv tanácsi célcso­ li díj ötszörösét térítjük azok­ nem sokat ér az egész. Ám az gül is ezen a területen ők a
nak, akik állami lakásaikat le­ azonban nem mindig elegendő
portos és OTP-beruházású la­ az alapozás megkezdéséhez. Ho­ általános vélemény az volt: szakemberek. De volt már olyan
kásépítési terve teljesült, a ma­ adják a tanácsnak. A tervek sze­ szükséges a gazdaságnak, szük­ is, hogy valamit a mi javasla­
rint az évtized végéig 20—30 la­ gyan segít ebben, mármint, hogy
gánerőből felépített lakások szá­ több legyen, a balmazújvárosi séges a KISZ-mozgalomnak egy­ tunkra hoztak létre. Például a
ma pedig meghaladta a terve­ kást tudunk így majd újra el­ aránt. Ami az akciónapokat és középiskolás klubot, vagy ami
újdonság: a péntek esténkénti
osztani. Ez jelentős költségkiha­ OTP és a takarékszövetkezet?
zettet. A mintegy 850 lakással a konkrét eredményeket illeti, á
szemben 1985 végéig 1062 — kö­ tással jár (5—6 millió forint), de - r - E kérdésről csak igen nagy legsikeresebb az MGM balmaz­ videofilm-vetítést.
zöttük 24 állami célcsoportos e megoldás mellett szól, hogy elismeréssel szólhatok. 1981 és újvárosi gyárában volt. A fiata­
bérlakás, 24 tanácsi értékesítésű, ennyi pénzből csupán néhány '85 között az 1062 balmazújváro­ lok elsősorban a vezetést bírál­ — Nemcsak az állami szervek,
256 OTP-beruházású lakás, vala­ lakást lehetne így felépíteni. si lakásból 987 az OTP közremű­ ták, ám nem szűkölködtek a de a közvélemény is egyre gyak­
mint 758 családi ház — lakás — Szinte már közhelynek szá­ ködésével, támogatásával épült konkrét javaslatokban sem. A rabban foglalkozik a deviáns
épült fel Balmazújvárosban. Ör­ mít, hogy a lakáshoz jutás felté­ fel, s e nagyszabású program problémafelvetéseket és az ötle­ magatartás különféle eseteivel.
vendetes, , hogy ez idő alatt nö­ telei hazánkban enyhén szólva végrehajtásához az Országos Ta­ teket összegyűjtöttük egy írásos Milyen helyi tapasztalatok van­
vekedett a lakások komfortossá­ nem egyenlőét. Van-e önöknek karékpénztár helyi kirendeltsége anyagba és továbbítottuk a gyá­ nak? Milyen megelőző, esetleg
ga, javult a minősége. A lakóte­ olyan alapjuk, amivel a rászoru­ a tervezettnél' jóval több hitelt ri vezetőknek. A következő lé­ utógondozó tevékenységre van­
lepi lakások gázfűtéssel, a csa­ lókat — elsősorban a fiatalokat folyósított. Az elmondottakon túl pést tehát nekik kell megten­ nak felkészülve az újvárosiak?
ládi házak többsége központi és a többgyermekes családokat mintegy 700 családi ház felújítá­ niük. Általában így volt ez va­ — Szerencsére sem kábítószer­
etázsfütéssel épült. Ugyanakkor — támogatni tudják? sát, korszerűsítését segítette elő lamennyi alapszervezetnél, szer­ fogyasztók, sem szipózók nincse­
meg kell említeni, hogy a telepi kedvezményes kamatozású hite­ vezetnél. A javaslatok pedig a nek a községben. Jó három-négy
lakások választéka nem teljesen — A tanács a kiemelt rétegek lekkel az OTP-fiók, s a jogos munkaidő jobb kihasználására, a évvel ezelőtt lehetett gyógyszer­
elégítette ki az igényeket, mivel — tehát a fiatalok és a több­ építési, felújítási igények telje­ tervteljesítésre és a differen­ fogyasztókkal ragasztózókkal ta­
döntő többségük kétszobás volt. gyermekes családok — lakásépí­ sítését jelenleg is fontosnak tart­ ciált bérezésre vonatkoztak. lálkozni. Így jelen pillanatban
téséhez, -vásárlásához támoga­ ják. nem élő probléma nálunk, bár a
— A jelenlegi tervidőszakra tást nyújt. E megoldásra 1985- — A Jövőnk a tét! akciónak megelőző intézkedésekben nagy
milyen stratégiát dolgozott ki a től van módunk. 1990-ig közel 6 A közelmúltban az OTP me­ volt egy olyan célja is, hogy a munkálatok kezdődtek el.
tanács lakásgazdálkodásában? millió forint értékben 100 csalá­ gyei és helyi vezetőivel egyeztet­ KISZ politikai jellegét erősítse.
Különösen a feltételrendszer te­ dot kívánunk támogatni, a leg­ tük a jelenlegi tervidőszakban Sikerült-e ezt elérni? A balmazújvárosi KISZ-bizott­
kintetében milyenek a lehetősé­ rosszabb szociális helyzetben lé­ építendő OTP-beruházású tár­ — Bizonyos szempontból igen. ság áprilisban ifjúságvédelmi ta­
gei? vőket a visszafizetés kötelezett­ sasházak megvalósításának kér­ Hiszen maga az a tény, hogy a nácsot alapított. Ennek az a
sége nélkül. déseit. A Kossuth téren a lakó­ fiatalok a KISZ-en keresztül célja, hogy szakemberek közre­
— Ügy gondolom, a lakásgaz­ telep befejezéseként, illetve az működésével fölmérjük: hol van­
dálkodás jelentősége a VII. ö t - . gazdaságpolitikával foglalkoztak,
— A számokat nézve a lakás­ azzal szemközti egyházi terüle­ és hogy a gyári vezetés erre nak problémák, milyen jellegű­
éves terv során sem csökken, a építési terv teljesítésében ismét ten, valamint a Batthyány utca ek, mi a legmegfelelőbb eszköz
lakásellátottság helyzete az élet­ odafigyelt, feltétlenül a politikai
kiemelt szerepe van, iesz a ma­ o'ején a páros oldalban 120 la­ jelleg erősödését jelenti. Ugyan­ a segítésre és hogyan foglalko­
körülmények alakulásának meg­ gánépítkezőknek. Hogyan, mivel kás felépítésére kerül sor — zunk vele. Jelenleg ott tart a
határozó tényezője lesz a jövő­ akkor azért azt is tudni kell,
próbálják e „merész" vállalkozó­ döntöttük el. Ezek értékesítése hogy azok az alapszervezetek, munka, hogy próbakérdőíveket
ben is. Ami a feltételeket illeti: kat segíteni? 1989. második félévétől kezdődik, küldtünk szét a tanuló és dolgo­
a központi támogatás csökkent, a amelyek eddig is jól dolgoztak,
30 százalékban az OTP, 70 szá­ azok most is aktívan vitáztak. zó fiataloknak. A kitöltött, do­
szűkösebb források kiegészítésé­ — A terv összeállításakor szá­ hányzással, alkoholfogyasztással,
moltunk a magánépítkezők igé­ zalékban pedig a tanács jelöli ki Akik pedig gyengébbek, passzí­
re ösztönözni kellett a magán­ a vevőket. Fontos lenne, hogy a gyógyszerfogyasztással foglalkozó
erős lakásépítést, a felújítást, a nyeivel. Részleges közművesítés­ vak voltak korábban, azokon a
lakosság már most jelezze vá­ Jövőnk a tét! sem változtatott kérdőíveket pedig szakemberek
korszerűsítést. Célunk olyan fel­ sel (víz, villany) körülbelül 150 elemzik és majd, azután kezdő­
telek kialakítására van lehetősé­ sárlási szándékát, hiszen a ve­ sokat.
tételrendszer kialakítása volt, vőkijelölésnél az igénylés be­ dik meg a tényleges munka.
amelynek segítségével a mennyi­ günk. A minőségi lakásépítés — A fiatalok legnagyobb
iránt egyre nagyobb az igény, nyújtásának időpontja' sokat Szeretném hangsúlyozni, hogy
ségi lakáshiány mérsékelhető, de számít. problémája országosan a lakás­
a minőségi igények egy része is ezért negyven telket kívánurk hoz jutás. Hogyan tud ezen eny­ ez az ifjúságvédelmi tanács nem
kielégíthető. Ez lehetőségeinkhez kialakítani a korszerűnek' nevez­ A takarékszövetkezet 1985 híteni a KISZ Balmazújváro­ állandó tagokból áll, hanem
mérten új lakások építését, a hető zártsorú csoportos magán­ második félévében kapott fel­ mindig olyanokból, akikre éppen
erős építésekhez. A lakótelep sion? a legnagyobb a szükség. Így gya­
meglévők megóvását, korszerűsí­ hatalmazást a lakásépítési, kor­
tését, a rászoruló családok támo­ melletti Illyés Gyula utcában tíz szerűsítési, karbantartási kölcsö­ — Éppen most volt egy KISZ- korlatilag a tagok közé tartozik
gatását és megfelelően közmű­ telket alakítottunk ki, ezek be­ nök nyújtására. 1985—86-ban 16 bizottsági ülés, ahol a tavalyi a főorvos, a körzeti orvosok, a
vesített telkek kialakítását je­ építése már folyik. A Debreceni új családi ház építését, 73 lakás munkánkat értékeltük. Itt volt gyógyszerész, a népfront és a
lenti. utca—Battyhány utca—Szobosz- korszerűsítését, 68 családi ház arról szó, hogy községünkben Vöröskereszt képviselői vagy
lói utca által határolt területen vásárlását segítette több mint 20 megoldható lenne a lakáshoz ju­ akár a pedagógusok. Biztosan
— Nézzük talán a számszerű a lakóépületek szanálása nélkül tás, mert van elegendő belőle. állíthatom tehát, hogy megnyug­
tényeket. millió forintnyi kölcsönnel, Csak éppen olyan drága, hogy a tató a helyzet, hiszen jó kapcso­
tömbfeltárással ugyancsak 35— bankkölcsönnél, hitellel. 1990-ig
— 1986 és '90 között 804 lakás 40 telket alakítunk majd ki. egyébként a takarékszövetkezet fiatalok nem tudják megvenni. latot sikerült kialakítanunk a
építését terveztük. Ezekből telep­ Az általános rendezési terv és évente 20 családi ház építéséhez Ezen leginkább a munkahelyi társszervek képviselőivel, akik­
szerű többszintes lenne 144 (24 a település központjának részle­ és 50—60 lakás korszerűsítéséhez kölcsönök segíthetnek, amelyek nek végül is érdekük, hogy egy
tanácsi bérlakás és 120 OTP- tes rendezési terve elkészült. A tervez hiteleket nyújtani. odaítélésénél mindig kikérik a egészséges ifjúság nőjön fel.
beruházású személyi tulajdonú központ terve kisvárosias fejlő­ KISZ véleményét. Egyébként a
lakás), míg magánerőből 660 dést tűz ki célul a nagy .telkek Sz. T, tanács lakáselosztási bizottságá­ B. A.
BALMAZŰJVÁli E I U t l A - HELYTÖRTÉlií K I JÍSK

P E D A G Ó G U S N A P Könyvek szigete
Június 5-én került sor közsé­ Kiváló Munkáért kitüntetésben Nagyobb baj persze nem lesz
günkben a központi pedagógus­ részesült Fésűs Istvánná szakács­ belőle, de azért a mocorgó lel­
napi ünnepségre, amelyen Feke­ nő (3. Sz. Ált. Isk.), Gavallár Já- kiismerettel hagyom a hátam
te János, a tanács művelődési, nosné tanító (2. Sz. Ált. Isk.), mögött a könyvtárat. Én gazda­
egészségügyi, ifjúsági és sport­ Nagy Géza tanár (Veres Péter gabb lettem egy hiánykönyvvel,
osztályának vezetője köszöntötte Gimnázium), Somogyi Árpádná a könyvhét előtt egy könyvheti
a megjelent pedagógusokat, tech­ vezetőóvónő-helyettes (1. Sz. csemegével, az egyik leendő bal­
nikai dolgozókat, akik közül töb­ Óvoda), Szarvas Jánosná pénz­ mazújvárosi vásárló pedig szegé­
ben kitüntetést kaptak. ügyi előadó (Gamesz), Szegezdy nyebb a Sarkadi-kötettel. Hely­
Az oktató-nevelő munkában Róza igazgatóhelyettes (4. Sz. Ált. zeti előnyömet kihasználva —
kifejtett színvonalas tevékenysé­ Isk.), Tar Jánosné tanár (4. Sz. hogy előbb láttam a könyvtár­
géért Kiváló Pedagógus kitünte­ Ált. Iskola.), Vágh Istvánná ta­ árus példányai között a hajdani
tésben részesült Füsti Molnár Jó- nár (1. Sz. Ált. Isk.). balmazújvárosi tanító hagyaté­
zsefné, az 5. Számú Általános Is­ A művelődési miniszter mi­ kából válogatott gyűjteményt —
kola igazgatója, aki a Parla­ niszteri dicséretben részesítette a egyúttal meg is vásároltam jo­
Veres Péter Gimnázium nevelő­ gosultabb — mert idevalósi —
mentben rendezett országos ün­ testületét, valamint hét, az ok­
nepségen vette át az oklevelet leendő gazdája elől. Majd szer­
tató-nevelő munkát segítő tech­ zek valahonnan — mondta a
és emlékplakettet. nikai dolgozót. könyvtárosnő, Ferenczi Jánosná,
és ezzel a becsületbeli ügy végé­
re pontot tettünk. \
Ez a kis kötet amúgy a könyv­
tárosnővel folytatott beszélgeté­
BEMUTATKOZIK sünknek egyik fő témáját is
érintette. Azt tudniillik, hogy az akkori könyvtárak mellett ez a felnőtt és fele a- gyermek eb­
mindig abból van kevés, amire nagyon szép összeg volt. Ráadá­ ből a létszámból; 231 a munkás,
Z©IÍÉoi
sul minden év végén küldtek
TAR nagy volna az olvasói igény. A
könyvtár nemcsak kölcsönöz, még egy-egy jelentősebb össze­
197 az értelmiségi, 1126 az álta­
lános iskolás, 56 a nyugdíjas, 44
árul is könyveket, ez Ferencziné get pótvásárlásra, amiből viszont a háztartásbeli. Száznegyvenhá­
saját kezdeményezése, plusz már nem tudtunk igazán gazdál­ romféle folyóirat, újság jár a
Balmazújvárosban születtem A művésztelepek és a balmaz­ kodni, mert év végén mit lehet könyvtárba. Azt már emlékezet­
1913-ban. újvárosi alkotóházak mellett ta­ „szolgáltatása", s éppen érkezé­
semkor szortírozta a könyvheti már vásárolni? Duplungokat ből mondja a könyvtárosnő,
A Képzőművészeti Főiskolán nulmányútjaim színhelyei: Po­ vettünk, ma is nagyon sok má­ hogy járt már náluk író-olvasó
zsony, Kassa, Bécs, Velence, Ró­ újdonságokat. Méricskélte, ha
Rudnay Gyula festő- és Varga pontosabban akarok fogalmazni, sodpéldányunk van. Most egyéb­ találkozón Gyurkó László, Szá­
Nándor grafikusművésztől tanul­ ma, Nápoly, Capri, Innsbruck, ként 143 ezer forint a keretünk, raz György, „Bálint gazda".
Firenze, Drezda. mert az eladható negyven-ötven
tam. 1937-ben szereztem tanító­ Sarkadi-, Illyés Gyula-, Csoóri könyvre, diára, lemezre, folyó­ Csoóri, Szilvási. Nemeskürtyt
képzőintézeti rajztanári okleve­ Meghatottan és csodálattal iratra. többször hívták, ő nem jött.
szemlélem a természet örök és Sándor-kötetek helyett négyet­
let. ötöt kapott! Egyik komoly szak­ Ez szép summa, bár sejtem, Igen sok ismeretterjesztő prog­
kimeríthetetlen, sokszor rejtett mit mond majd erre. Ferencziné ramjuk van: csillagászati elő­
• Előbb a szeghalmi gimnázium­ szépségeit és gazdagságát, ame­ mai gondjának tanúja voltam
tehát. valóban azt mondta, hogy ebből adások, irodalmi viták, mezőgaz­
ban, majd Debrecenben tanítot­ lyek engem alkotásra késztetnek. az összegből semmivel sem tud­ dasági előadások, s általában si­
tam. A tanítóképző intézettől Amelyek ezekből képpé formá­ A másik, a többi? Akadnak. nak több könyvet vásárolni, keresek. Az lehetett volna a
mentem nyugdíjba 1975-ben. El­ lódnak bennem, azokat igyek­ — Nekem tetszik a könyvtár mint két-három éve az akkor Pelle Józsefnéval szervezett ta­
ső kiállításom 1941-ben volt. szem kifejezni a festészet eszkö­ — mondtam neki —, tetszik, még kevesebb pénzből. lálkozó is, ha a neves szakács­
Számtalan kollektív kiállításon zeivel úgy, ahogyan azok az én mert az 55 ezer dokumentumot Beszélgettünk a máris szűk asszonyt, több híres szakács­
szerepeltem, köztük Budapesten látásomon és egyéniségemeri át­ (könyvet, diát, lemezt) számláló helyről is: a folyosót rendezték könyv szerzőjét, véletlenül nem
a Műcsarnokban, a Magyar Nem­ szűrődnek. Ha sikerül ez a fo­ állománya impozáns, irigylésre be olvasónak, pihenőnek, mert a éppen nagypéntekre hívják! A
zeti Galériában; külföldön Lub- lyamat, amely eltér a puszta ter­ méltó. benti, felnőtt- és gyermekolvasó­ tiszteletdíj, amit ilyen alkalmak­
linban' és Nagyváradon. Egyéni mészetutánzástól, de éppen ezál­ — Igaz — válaszolta —, de ban egy-két asztal fért csupán kor a vendégeknek adni tudnak,
kiállításom többször volt Balmaz­ tal láttatja meg azokat a szépsé­ látja, alig férünk. Igaz, hogy ra­ el, minden talpalatnyi helyet el­ itt is minimális. — Állandóan
újvároson — legutóbb 1983-ban. geket; és ha ezek másoknak is gyogóan fejlődött a könyvtár, foglalnak a' könyvespolcok. Sö­ koldulunk — mondta Ferenczi­
Rajzaim és festményeim önálló képesek örömteli élményeket hiszen amikor én 1960-ban át­ tét is van, főleg a felnőtteknél, né.
kiadványokban, folyóiratokban és nyújtani, akkor munkásságom vettem, kétezer-kilencszáznegy­ remélhetőleg idén ezen segít a
újságokban jelentek meg. nem hiábavaló. Körülbelül ennyit láttam, eny-
venhárom kötet volt csak. Haj­ tanács: kicserélik a világítótes­ nyit tudtam meg, Balmazújváros
dan az egész, vagyis a művelő­ teket, korszerűsítik a terem vi­ könyvtáráról rövid látogatásom
ŰJVÁROSI UTCA dési ház és a könyvtár az Ár­ lágítását. Beszélgettünk a lét­ során. Tapasztalásaim, élménye­
pád úti ipartestület helyiségei­ számról, az olvasói igényekről. im, mindennel együtt kelleme­
ben tanyázott, 1965-ben kerül­ Nő, stagnál vagy csökken a be­ sek. Igaz, Ferenczinével együtt
tünk ide, az akkor újonnan épí­ iratkozott olvasók száma? — én is pillanatok alatt tervezni
tett művelődési házba. Először kérdeztem. Nem lepett meg a kezdtem, milyen lehetne a
le, a földszintre, de ott nagyon válasz: — Csökken. Mindenhol könyvtár, ha megkapná — a
kevés helyünk volt. Viszont — így van, itt sem hat más erő az könyvtáros álma! — a Semsey-
szem előtt voltunk. És főleg, olvasókra. Itt sem gyengébb a kastélyt. Szép lenne, elegáns,
nem kellett emeletet mászni. Az kényszer, hogy munka után vonzó, olyan, amiért esetleg a
öregek lassan elmaradoznak tő­ pluszmunkát vállaljanak az em­ szuperkényelmes otthonból, a te­
lünk, s ennek szinte kizárólag berek, növelni valamicskét a levízió elől is érdemes volna föl-
az az oka, hogy nem tudnak fel­ napi kiadásokra fordítható pén­ ballagni a főtérre. Olyan lehet­
jönni ide, a másodikra, mert­ zecskét. Az viszont derűre ad ne, amilyenről az Olvasó, népért
hogy most már itt vagyunk. Na^ okot, hogy sok a rendszeres mozgalom már-már fanatikusan
gyobb a hely, itt háromszáztíz könyvtárlátogató között a gye­ hívő szervezői ábrándoznak, s
négyzetméterünk van. Mellesleg, rek és a fiatal. Nagyon jó kap­ amilyenről úgy húsz éve mi is
hét-nyolcszáz volna az ideális. csolatunk van a helybéli gim­ álmodozhattunk még. S amilyen
Megkérdeztem Ferenczinét, náziummal, a gyerekek még szü­ megszületésére vidéken, faluhe­
mennyi a vásárlási keretük: há­ netekben is át-átugranak. lyen egyre kevesebb az esély.
romezerről ötvenötezerre felfut­ A statisztika még azt is meg­ Mégis: ez a félszázezer könyv,
ni, roppant szimpatikus iram. mutatja, hogy tavaly 2217 be­ s az a háromszáz négyzetméter
— Amikor növelni kezdtük az iratkozott olvasójuk volt, s na­ is valami! Nevezzük szigetnek,
állományt, nem kaptunk többet ponta átlag hatvanan fordulnak amelyen, bár kevesen ismerik
évi 15—20 ezer forintnál, amihez meg a könyvtárban. Sőt többen, közelről, mégiscsak kultúránk
a községfejlesztési alapból álta­ mert a folyóiratot lapozgatókat kincseit őrzik, gyarapítják.
lában még tízezret kaptunk. De föl sem jegyzik. Körülbelül fele Cs. Nagy Ibolya

jog- és művelődéstörténeti vizs­ megtartása mellett döntött 1986.

CÍMERÜNK ÚJJÁSZÜLETÉSE
gálat végezhető el rajtuk, a cí­ április 2-án. E döntés és a régi
mertan kutatási eredményeit a pecsétek dokumentálása alapján
múlttal és a jelennel foglalkozó a képző- és iparművészeti lekto­
legkülönbözőbb tudományok rátus a Balmazújvárosi Városi
tudják hasznosítani". Jogú Nagyközségi Tanács részé­
A második világháború végéig, szinte mindegyiken jól kivehe­ emlék jellegű épületeken sem re készítendő városcímer és lo­
tűrtük meg. A Minisztertanács 1974-ben bogó megtervezésére ez év má­
a balmazújvárosi múzeum anya­ tően vizes, sásos-zsombékos me­ hozott határozatot arról, hogy a
gának elpusztulásáig, illetve el­ zőn áll a túzok. A tanácsháza Napjainkban a heraldika re­ jus 29-i határidőre Molnár Kál­
tanácsok a Minisztertanács Ta­ mán budapesti grafikusművészt
tűnéséig egy — az 1460-as évek­ homlokzatán levő, „heraldikai neszánszát tapasztaljuk. Ennek nácsi Hivatalának engedélyével
ből származó — pecsétnyomó zsibvásárrá" zsúfolt címer jelké­ oka a divat mellett — melyet a jelölte ki.
— a képző- és iparművészeti A Minisztertanács Tanácsi Hi­
őrizte meg településünk ősi cí­ pei közül a nyitott leveles koro­ nemzetközi turistaforgalom fel­ lektorátus hozzájárulásával — a
merábráját. Hajdú vármegye és na, az egymásra fektetett két lendülése is előidéz és indokol település történelmi múltjára és vatala elnökének engedélyével
Debrecen sz. kir. város adattá­ piros tulipán és a hatágú sárga — az a felismerés, hogy „a cí­ mai jellegzetességére utaló cí­ múltunk egyik legrégibb és leg­
rában a következőket olvashat­ csillag szimbolikája értelmetlen, merek végigkísérik az európai mert alkothatnak. Balmazújváros becsesebb emléke, Balmazújvá­
juk: „A városháza ' felavatása a kartusszerű díszítéssel együtt társadalomfejlődés elmúlt nyolc tanácstestülete 1985. októberi ülé­ ros címere születik újjá.
1911-ben volt, mely ünnepség önkényesen ábrázolt és felesle­ évszázadát és számos művészet-, sén határozott arról, hogy köz­ Pozsonyi József
kapcsán id. Vargha (!) Antal egy ges. ségünk címerének, zászlójának
régi pecsétnyomóról a község ta­ megalkotásáról társadalmi vitát
tárjárás (!) korabeli címerét meg­ A sík vagy zsombékos mező­
ben balra néző, fél lábon álló, kell kezdeményezni. A társadal­
nagyobbította és ezt az épület mi vita a legrégebbi hagyomá­
homlokzatán helyezték el. A c í ­ a másik lábával három búzaka­
lászt tartó túzokos pecsétet a nyokat hűen megőrző címerkép
mer ellipszis alakú címerpajzs­
ban hármas halmon féllábon ál­ község és a különböző hivatalok
ló túzokot ábrázol, mely egyik és intézmények a második vi­
lábával három búzakalászt tart". lágháború végéig használták. A
felszabadulás után, mint a múlt
A Debreceni Állami Levéltár­ kellemetlen emlékeit idéző tár­
ban, a Balmazújvárosi Helytör­ gyakat löktük félre a régi címe­
téneti Múzeumban és a Refor­ reket. A 4228/1949. (IX. 7.) MT
mátus Lelkészi Hivatalban őr­ számú readelet a régi címerek­
zött iratokon a tinta- és a hez tapadó retrográd eszmevi­
viaszpecsét-lenyomatok és a pe­ lágra hivatkozva az ősi várme­
csétnyomók a XVIII. századig gyei, városi címerek használatát
visszamenően a fenti leírást eltiltotta, helyette az állami ha­
megközelítő ábrázolást mutat­ tóságok, hivatalok és intézmé­
nak. A napjainkig fennmaradt nyek részére 1950. április 30-tól
többtucatnyi pecséten sehol nem a Magyar Népköztársaság címe­
látható a heraldikai szempontból rének használatát írta elő. A ko­
rendkívül szakszerűtlen leírás­ rábbi címereket a rendelettel el­
ban szereplő hármas halom, de lentétben gyakran még a mű­
1887. JŰNI1I KÖZÉLET - I H 1 1 É Í IIFFLIILMAI

Á Commodore-tól az IBH-ig
Számítástechnikai körkép
Ha azt mondom, számítógép, tartását oldottuk meg. Minden — Létezik egy programcso­
mi jut az önök eszébe? Biztos tehénről tudjuk a nevén és faj­ mag, amellyel több más funk­
vagyok benne, hogy sajnos, nem táján kívül azt is, hogy mikor ciója mellett munkabérkönyve­
is kevesen, csak a kétes értékű, volt fedeztetve, mekkora a tej­ lést is végezhetünk. Azaz, ha
dé annál látványosabb videojá­ hozama, és így tovább. Ez a szá­ rendszerbe állítjuk ezt a progra­
tékokra gondolnak. Pedig az, mítógépnek csak az adattároló mot, a fizetési cédulán nemcsak
amikor a számítógép munkaesz­ képességét használja ki. A ta­ a végösszeg meg a levonások ol­
köz, sokkal inkább a számítás­ karmányozásban a gyorsaságára vashatók, hanem a dolgozó el­
technika valódi értelméhez kö­ támaszkodunk. Egyrészt, az végzett munkájáért járó bér,
zelít. Hiszen a feldúsult és fel­ egyes tápok ára nem egyforma, akár napra is lebontva. S nem
gyorsult információáramlás, az másrészt megfelelő tápértékűnek három, hanem fél nap alatt ké­
anyagi behatároltság, amely kell lennie a keveréknek. Hogy
minden pillanatban a leggazda­ szülhet .el a bérszámfejtés.
mi is jól járjunk, s az állat se A Lenin Tsz mellett a másik
ságosabb tevékenységet követeli, maradjon éhen, matematikai
hatalmas terheket ró az ezzel módszerekkel megkeressük a termelőszövetkezet, a Vörös Csil­
foglalkozókra. Ez nemcsak a legolcsóbb keverést. Amit eddig lag rendelkezik a községben a
nagy iparvállalatokra, óriás cé­ papíron, ceruzával csináltunk legnagyobb számítógépparkkal.
gekre érvényes. Mindezekkel egy egy fél napig, az a számítógép­ Kiss Károly főkönyvelő tájékoz­
tatása szerint 1985-ben a Hajdú­ oktatáshoz tehát adottak a felté­ elérni, hogy érettségiző tanítvá­
olyan nagyközség üzemeinek, nek másodperces „fejtörés". Ki­ telek. De mennyire használják
szövetkezeteinek is számolni sági Agráripari Egyesülés révén nyaink úgy kerüljenek ki tő­
sebb önálló programokat mi is ki? Széchy József, a 3. Számú lünk, hogy számukra természe­
kell, mint Balmazújváros. Szó­ készítettünk, főleg közgazdasági kerültek a debreceni konzerv­
gyárral, s egyúttal a számítógép­ Általános Iskola tanára vála- tes munkaeszköz a komputer,
val ilyenkor szokás mondani a számítások megkönnyítésére. sizolt:
frázissá vált mondatot: a számí­ pel kapcsolatba. Az alkatrész­ amit a továbbtanulásban, s majd
Például kereseti adó számítása, a munkahelyen éppolyan ter­
tástechnika elengedhetetlenül leltárkészítés. feldolgozást vitték rá a konzerv­ — Az első, Primo típusú gé­
szükséges a versenyben mara­ gyár központi rendszerére. De ez pet 1985-ben, további öt tv-. mészetességgel használjanak
dáshoz. — Amint látom, az újonnan hosszú távon kényelmetlen és komputert '87-ben kaptunk. Mi­ majd, mint egy írógépet. Igénye­
érkezett IBM-gépen kívül már nem kifizetődő megoldás volt, vel a számítástechnikával szak­ sebb számítógépes képzés érde­
Mindezek után mi a helyzet van egy ugyanilyen gyártmányú! hiszen csak egy kisebb részterü­ kör formájában foglalkozunk, az kében' C—64-eseket szeretnénk
Balmazújvároson? Egy szóval — Igen, azt márciusban vet­ letet fogott át. Ezért vásároltak összejöveteleknek nincsenek kö­ beszerezni. Bár a személyi szá­
mondva: dicsérendő. Hisz alig tük. öt speciális könyvelőgépet. Ezt telező előírásai, nincs követel­ mítógépek ára lassan közeledik
három év alatt az egyszerű sze­ — Valamilyen konkrét feladat­ követte négy C—64-es. Jelenleg ményrendszer. Egy szabadabb, az elfogadható szinthez, még
mélyi számítógépektől eljutottak ra? kötetlenebb feldolgozási móddal nem vagyunk képesek önerőből
a könyvelőgépek leváltásánál beszerezni egy komplett rend­
a professzionális rendszerekig. — A sertésfeldolgozó üzem tel­ tartanak, s várják egy IBM- munkánk eredményesebb, hiszen
Az első Commodore—64-esek — jes raktári nyilvántartását végzi maximálisan építhetünk a tanu­ szert. Pedig a továbblépéshez
vagy csak röviden C—64-es, rendszer megérkezését, amelyhez szükséges lenne.
majd. Minden mozgást — amíg vásároltak egy programegyüt- lók érdeklődésére, aktivitására.
amely a kis teljesítményű gépek a disznóból szalámi lesz — rög­ A szakköri foglalkozásokon a
között nagyon markáns, sokat test, amellyel a főkönyvi köny­ számítógép rövid történeti átte­
zíteni fog. Egyidejűleg egy má­ velést, anyagkönyvelést, fogyó-
tudó márka — 1985-ben jelentek sik programmal számításokat kintésével, felépítésével és a
meg. Ma a nagyközség már végzünk a minél gazdaságosabb és állóeszköz-nyilvántartást, bér­ Basic programozási nyelv ele­
elszámolást végeztetik. A C—64- Akikről még nem beszéltem?
négy — több mint félmillió érté­ termelés érdekében. Könnyen meivel foglalkozunk. Mi a cé­ Az MGM a debreceni gyár nem­
kű — IBM professzionális szá­ megtehetjük, hisz minden állat eseket az egyes főágazatokra — lunk mindezekkel? A számító­
növénytermesztés, állattenyésztés rég beüzemelt rendszeréhez kap­
mítógéppel rendelkezik. pillanatnyi változása rögzítve géppel végzett munka hozzá­ csolódik egy kihelyezett termi­
van, s nyomon követhető. — állítják rá. Sőt! File Sándor szoktatja a tanulókat a logiku­
számítástechnikai főmunkatárs nálon keresztül. Jelenleg a ter­
— Szabadít-e fel munkaerőt a sabb gondolkodáshoz, a pontos­ melésirányítást, később az ügy­
munkája eredményeként saját sághoz, a következetességhez,
számítógép? készítésű programok eladásával vitelt végzik majd vele. Még na­
A fent említett négv IBM kö­ — Jelenleg még nem. Az a tíz Lépjünk egy szinttel feljebb, gyobb feladatok nélkül, de dol­
ember, aki most végzi azt a is foglalkoznak.
zül egy épp akkor érkezett meg a középiskolákba. A gimnáziumi gozik máshol is számítógép. A
a Lenin Tsz irodájába, amikor munkát, még számítógép nélkül., helyzetről Csige József, a Veres takarékszövetkezetnél, a ktsz-
Csizmadia Sándorral, a szövet­ a rendszer beállítása után is Péter Gimnázium igazgatója a nél, a művelődési központban.
kezet számítástechnikával foglal­ szükséges. De ha majd ötször- következőket mondta el: Ők még csak tájékozódnak, mér­
kozó munkatársával beszélget­ tízszer ennyi feladatot kell elvé­ Nézegetve a nagyközség szá­ — Tanítványaink jelenleg Ki­ legelik mások tapasztalatait.
tem. gezni, ugyanennyien is képesek mítógép-ellátottságának statiszti­ lenc számítógéppel dolgoznak a Hogy hol könnyíthet, hol segít­
— Mi is C—64-esekkel kezd­ lesznek rá. kai adatait, örömmel tapasztal­ technika fakultációs órákon és het nekik is a számítógép — le­
tünk 1986-ban. Az első kettőből- — Lesz-e olyan terület, ahol a tam, hogy minden tanintézet szakkör keretében. Célunk, hogy gyen az akár Commodore, akár
egy most a szarvasmarhatelepen dolgozók is észrevehetik, hogy birtokában legalább négy-öt — minden gimnazista megismerje IBM, akár a magyar típusok va­
működik állandó programmal. itt, valahol egy számítógép dol­ általában magyar gyártmányú a gépek kezelését, a kész prog­ lamelyike.
Segítségével az állatok nyilván­ gozik? — komputer van. A színvonalas ramok alkalmazását. Szeretnénk Tapolcai Zoltán

H Á R O M ÉVTIZED
BEFÜiODTEK?
Az emberek szolgálatában
A közigazgatás gyakran nyug­ A vérmesebbek handabandáztak tom magamról azt, hogy elége­
talanul változó, néha monoton egy ideig, ledöntötték a szovjet dett ember vagyok. Magasabb
munkája kitartó tisztviselőket emlékművet, megalakították a pozícióba soha nem vágytam —
követel. Ők hárman, Kovács nemzetőrséget, föl s alá vonul­ tulajdonképpen nem szeretem a
Sándorné igazgatási, Posta Jó- tak az utcákon . . . ; aztán né- \ hatalmat —, inkább azon igye­
zsefné szociális főelőadó és dr. hány hét múlva elcsendesedett keztem, hogy a munkatársaim­
Guti János, a végrehajtó bizott­ minden. Az élet visszatért a ren­ mal, a községben lakókkal szót
ság titkára három évtizeddel ez­ des kerékvágásába. Mi is újra értsek, hogy ők megbízzanak
előtt álltak a köz szolgálatába; s dolgozni kezdtünk; ötvenhétben bennem. Ügy érzem, az embe­
néhány hónappal ezelőtt mind­ a községi tanács tisztviselői let­ rek elfogadnak'; hogy megkala- Először akkor szívták meg, meg a kutat. A 250 ezer forint­
hárman megkapták azt a kitün­ tünk. poljanak, azt nem várom tő­ amikor a nagyobbik kút el­ ba kerülő levegőbefúvás két
tetést, amely ha csak jelképesen — Nagyon nehéz volt akkori­ lük . . . Azt tapasztalom, a kol­ a p a d t . . . ; aztán két napig nem napra meg is indította a for­
is, de az eltelt harminc esztendő ban bekerülni ide — szól Ko­ légáim tisztelnek engem, megle­ volt semmi probléma, a hévíz rást . . . A sikertelen kísérlet
erőfeszítéseiért mond köszönetet. vács Sándorné. — Mindketten het azért is, mert a munkát tő­ újra bőségesen tört fel a csőve­ után, hogy később már csak biz­
Hármuk életében számtalan azo­ igazgatási előadók lettünk. Én lük és magamtól mindig egyfor­ zetéken. Majd a gáznyomás tosra menjenek, felkérték a Ti­
nos vonás fedezhető fel, egyéni azóta is ezen a területen dolgo­ mán megköveteltem. Bizonyosan megszűnt, s vele a forrás is . .. szántúli Vízügyi Igazgatóságot,
sorsuk mégis különbpző, mint zom, míg a kolléganőm néhány voltak hibás következtetéseim is, Később ismét nagy levegőnyo­ vizsgálja meg a kutat, egyálta­
ahogyan a vízbe dobott kő sem évvel később a szociálpolitika de az elmúlt harminc év alatt más alá helyezték a kutat, míg­ lán érdemes-e rá költeni.
vet soha azonos hullámokat. Ko­ ügyeivel kezdett el foglalkozni. láttam, hogy az apparátusban nem május közepe óta széles su­ Az eredmény pozitív volt:
vács Sándorné és Posta József- Guti János pályája kicsit más­ dolgozók elfogadják döntései­ gárban ömlik belőle a gyógyvíz. megállapították, víz van elegen­
né 1955-ben, iskoláikat éppen képpen indult; előbb asztalosta-. met . . . S nem parancsszóra. Ekkorra azonban kiderült, hogy dő, csak az azt felszínre hozó
befejező fiatal lányokként lép­ nonc, később hivatásos katona — Kétségtelen, nehéz munka a kúttól a nagy medencéig tar­ gáz nyomása csökkent le a 15
ték át először annak az épület­ volt, mígnem az ötvenes évek a miénk — kapcsolódik a be­ tó 600 méteres acélcső vezetéket centiméteres termelőcső vastag­
nek a küszöbét, ahol ma is dol­ közepén adóügyi megbízott lett szélgetésbe Posta Józsefné. — ki kell cserélni, az elmúlt évek ságához képest. Ezért a csövet
goznak; a járási tanács begyűj­ Nagyhegyesen. Az egymástól tá­ Néha úgy érzem, nincs tovább, során ugyanis elrozsdásodott, s vékonyabbra kell cserélni, s ak­
tési hivatalának előadói lettek. vol eső, szétszórt tanyák világó­ abbahagyom. Egyszer már fel is most több helyen lyukas. kor a gáz nyomása újra elegen­
Munkájuk lényegét az akkori ban alig volt érzékelhető az el­ mondtam ..., Persze, szépsége A balmazújvárosi strand az dő lesz a forrás elindításához.
gazdasági, politikai rendszer ha­ lenforradalom, az emberek egy is van ennek a munkának, a elmúlt időszakban — a helybeli Ezt a munkát, a béléscső kicse­
tározta meg: ők számolták ki, keveset beszéltek róla, aztán ki- legnagyobb öröm az, amikor se­ pénzforrásokat figyelembe véve rélését száz méter mélységig, a
hogy a gazdák földterületük ki végezte a maga dolgát. Nem gíteni tudunk a másikon.. — szépen fejlődött, gyarapodott. Vikuv debreceni üzeme 250 ezer
nagysága és aranykorona-értéke sokkal később ő is a községi ta­ — Lehet, hogy nagy szavak­ Vizét egy nagy és egy kis kút forintért végezte el. Az újabb
után melyik termékből mennyit nács igazgatási osztályának anya­ nak tűnnek ezek — folytatja adja. Az előbbit a tanács, két kompresszorozás óta aztán újra
kötelesek beszolgáltatni. könyvi felügyelője, majd 1963- Kovács Sándorné —, de az em­ évvel ezelőtt vásárolta a Lenin termel a kút. Az első örömbe
— Mi ezt akkor tervlebontás­ ban a helyi tanácsi választások berekkel nehéz és egyben öröm Termelőszövetkezettől. Az öt­ azonban üröm is vegyült, ekkor
nak neveztük — mondja Kovács után tanácstag, s rövidesen a is együtt dolgozni; jóllehet, az milliós üzlet — a kúttal együtt derült ki, hogy a vizet a nagy
Sándorné. — Fiatalok voltunk, végrehajtó bizottság titkára lett. elutasítás mögött legtöbbjük ki­ majdani építési telkeket is vett medencéig szállító 6Ű0 méternyi
örültünk,' hogy valahol munkái — A közhivatalok tisztviselői zárólag rosszindulatot vél felfe­ a tanács a téesztől — kezdetben acélcsövet ki kell cserélni. A ko­
kaptunk. Hogy pontosan mit is aligha tudnak mindenki megelé­ dezni. El kell monda­ igen jónak tűnt, mígnem tavaly rábbi költségekhez így újabb
csináltunk, csak a mai eszünk­ gedésére dolgozni — mondja nunk azt is, hogy a korábbi szeptemberben a forrás elapadt. félmilliót kell írni: ennyiért fog­
kel érjük f é l . . . Láttuk, hogy &7 Guti János. — Azt tartom, hogy években jobban összetartottak Így most csak a kisebbik kút ja a Kelet-magyarországi Víz­
emberek az adót rendesen befi­ az ember feladatait becsülettel és az itt dolgozók. Mióta szerveze­ működik, aminek hozama csak ügyi Építő Vállalat lefektetni a
zetik, ám a beszolgáltatástól tisztességgel végezze el, és soha­ tileg széttagoltabb az apparátus, a két kis medence üzemeltetésé­ Hungária Műanyaggyár debrece­
r

ódzkodnak... se legyen teljesen elégedett. mintha a kollektíva is erejét hez elegendő. Megjegyzendő, a ni gyára által készített csö\ et.
— Aztán jött az ellenforrada­ Munkánkat rengeteg paragrafus vesztette volna. Nem vagyunk kutakból ömlő gyógyvíz meny- A munkálatokhoz sajnos még
lom — folytatja Posta Józsefné. szabályozza, s gyakran módosít­ sértődöttek, de mi idősebbek nyisége évek óta egyre kisebb, s nem kezdtek hozzá, a rávaló
— Megmondom őszintén, mi is ják is ezeket. Éppen ezért nem úgy érezzük, a fiatalokat jobban az utóbbi időben a víz hőmér­ már megvan, egyelőre a gyártó
féltünk; a csoportvezetőnk, aki dolgozhatunk rutinból, hanem becsülik nálunk . . . , talán azért, séklete is csökkent néhány fo­ és a kivitelező a cső minőségén
a begyűjtést irányította, hónapo­ meg kell próbálnunk lépést tar­ mert tudják, mi már nem me­ k o t A tanács, látván az egyik vitatkozik. Reméljük nem so­
kig b u j k á l t . . . Minket lányokat tani a változásokkal. Jómagam gyünk innen sehova. Vagy in­ forrás elégtelenségét, úgy dön­ káig, hiszen az elképzelések
nem bántottak. Balmazújvároson nem tartozom azok közé, akik kább az évek teltek el, s mi tött, hogy megbízza a Vízkutató szerint július közepére már min­
nem volt túlzottan nagy felfor­ gyakran cserélgetik a munkahe­ már sok mindent másként lá­ és -fúró Vállalat mátészalkai den medencében és a kádakban
dulás, se akasztás, se lövöldözés. t ü k e t , talán ezért is mondha­ tunk? r, s. üzemegységét, kompresszorozza is lehet fürödni. Ráthy Sándor
jMam HAVI KÖRIÉ 1

ISI. JlllS

HÍREK
TISZTELT SZERKESZTŐSÉG! Három hónap. Értesítjük a la­
kosságot, hogy 1987. július l-jén
Az Állóvízben című írásuk­ tanították velünk, nézzétek életbe lép az új családjogi tör­
hoz szeretnék hozzászólni. meg, hol építették a vasutat. vény. A törvény alapján a há­
Amit az újságíró a fenti Ott, ahol a földesúr magtára zasságkötés előtti várakozási idő
cikkben leírt, az igaz, csak volt. Mostanában úgy látszik, az eddigi 30 napról Három hó­
ennek az előzményét nem mást kell n é z n i . . . El kell- napra emelkedik.
ismerteti. lene gondolkodni azon, hogy i
A lakosság nagy részét nem nem lenne-e jobb a lakossá­ ***
érinti a szennyvízcsatorna got tájékoztatni a fejlesztési
megépítése. A házaknál lévő tervekről (azt már nem is
emésztőgödör a szennyvíz tá­ Amerikai vendégek. Felejthe­
merem mondani, hogy az igé­ tetlen élményben volt részük
rolási gondját megoldja. Arra nyeket felmérve előtte)?Nem azoknak, akik április 26-án, va­
viszont, ami egy több hóna­ úgy, hogy a tanácstagok fel­ sárnap elmentek valamelyik re­
pos gondot — beszerzési, tá­ mérik, ki akarja a gázt be­ formátus templomba, ahol az
rolási, felhasználási — meg­ vezetni, aztán amikor jelent­ Amerikai Egyesült Államok New
oldana. Szívesen
Ilyen lenne a gáz.
áldozna. keznek, bejelentik a fejlesztés
felfüggesztését. Egyszer már
E S Ő S FORDULÓ Jersey államának egyházi kül­
döttségét hallhatták és láthatták.
Balmazújvároson történt el kellene kezdeni a sokat Mélyen felázott talajú pályán, A klerikusokból és világiakból
már néhány utcában gázbe­ leírt, még többet emlegetett, néhány tagja e sporthoz méltat­ álló 12 fős delegáció nagyon jól
zuhogó esőben kezdődött el má­ lanul viselkedett, mi több, ma­
vezetés, de ez részben közös­ de eddig még meg nem va­ jus 22-én, pénteken délelőtt a érezte magát nagyközségünkben.
ségek által szervezett, rész­ lósított szocialista demokrácia gatartásával, hangoskodásával A népes gyülekezet vendégszere­
kelét-magyarországi területi lo­ zavarta a versenyt.
ben „célirányos" volt. A la­ alkalmazását. Ügy talán ered­ vasbajnokság első fordulója; s a tete nagy hatást tett rájuk s
kosság nagy része nem érti ményesebb lenne a tanács és A bajnokság rangos forduló­ többen elhatározták, hogy más­
hétvégi viadal három napján jára hét szakosztály — köztük
meg, hogyan lehet néhány a lakosság együttműködése, s néhány rövid, kegyelmes órától kor is visszajönnek a baráti-test­
embernek — igen, sok ember­ nem alakulna ki ez a „patt­ az eperjesi Slavoj Presov csa­ véri kapcsolat ápolása érdeké­
eltekintve szünet nélkül hullott pata — 60 lovasa és 90 lova ben.
nek — nem bevezetni a gázt. helyzet". az „égi áldás". Az időjárás — a
Úgy látszik, ez a tevékenység díjlovaglásban és ugratásban
Tisztelettel: lovasok, az edzők, a rendezők, mérte össze erejét. A díjlovag­
teljesen tervszerűtlenül folyt, valamint a lóbarátok tapasztala­
bár mint fentebb említettem, Gém Imre lók alap- és középfokú, vala­
ta és véleménye szerint eső nél­ mint könnyű osztályú kategóriá­
bizonyos „tervszerűség" volt Balmazújváros'
El ©takarékosság
kül már nem is múlhat el lo­ ban vetélkedtek; a díjugratók
benne. Az iskolában még azt Árpád u. 60. vasverseny — alaposan feladta pedig kezdő ifjúsági, könnyű-,
a leckét a lovaknak és a lova­ közép- és nehézosztályú szá­
soknak; az agyagos szik nem­ mokban versenyeztek. Az OTP új, korszerű betétfor­
csak az állóképességüket tette mával, a nyugdíj-előtakarékos-
próbára a versenyzőknek, a di­ A szakosztályok között, ered­ sági betéttel szélesítette szol­
csőségre vágyóktól a biztos tech­ ményességüket számba véve a gáltatásai körét. E szolgáltatás
nikai tudást is megkövetelte. díjugratásban az alábbi sorrend két új konstrukciót jelent:
A MŰVELŐDÉSI KÖZPONT Néhány óra elteltével ugyanis a alakult ki: 1. Debreceni Állami
Gazdaság lovasszakosztálya,
nyugdíj-előtakarékossági betét­
melegítő talaja sártengerré vált, formát életbiztosítással, vala­
s a versenypályán az akadályok amelynek versenyzői 8 első és mint életbiztosítás nélkül. A ta­
NYÁRI PROGRAMJAIBÓL előtti leugrási pontokon is meg­
megcsúsztak a vasalt paták.
29 egyéb helyezést értek el; 2.
Balmazújvárosi Vörös Csillag
karékpénztár e konstrukciókban
a legmagasabb lakossági betét­
Tsz lovasai, ők 4 első és 18 kamatot téríti, amely megőrzi a
A zord időjárás miatt sajnos egyéb helyezést szereztek; 3.
A művelődési központ három­ rint. Előleg: 150 forint. Jelent­ a nagyszámú közönség elma­ Hortobágyi Állami Gazdaság megtakarítások értékét, vásárló­
napos hétvégi kirándulást szer­ kezési határidő: június 25. radt, ám a lovassport híveit a sportolói, akik háromszor leg­ erejét.
vez Egerbe. Időpontok: július *** nyár eleji, őszinek is beillő hi­ jobbaknak, míg 25-ször díjazot­ A társadalom széles rétegei —
10—11—12. és július 17—18—19. deg sem riasztotta el. Kétségte­ taknak, szalagra érdemeseknek elsősorban a nyugdíjba készü­
(péntek, szombat, vasárnap). A művelődési központ karate­ len, a rendező Vörös Csillag Tsz
csoportja a nyári hónapokban bizonyultak. lők számára előnyös, mert a be­
Program: Eger és nevezetessé­ mindent megtett, hogy a ver­
gei, Szilvásvárad—Szalajka- kedden, csütörtökön 17 órától, seny igazi népünnepély legyen: Díjlovaglásban a következő fizetési időszak alatt részletek­
völgy (ebéd a Szalajka étterem­ szombaton 8 órától tartja edzé­ a hatalmas sátor azonban, ahol eredmények születtek: az első a ben összegyűjtött és kamatos
ben), Szépasszony-völgy, strand seit. A csoport tagjai sorába vár enni és inni lehetett, jobbára Fefag—Medosz csapata két el­
minden érdeklődő szünidőző diá­ kamattal növelt betétjük vagy
(ebéd a Strand étteremben). üres volt, s az új, a mostani for­ ső és hat további helyezés; a
kot. Részvételi díj: havi 150 fo­ második a Debrecen Á. G. szak­ egyszeri nagy összegű pénzfelvé­
Utazás vonattal. Étkezés: az első dulóra készített lelátón sem volt
nap vacsorától a harmadik nap rint. népes szurkolótábor. Megjegy­ osztálya két első és öt helyezés; telt tesz lehetővé, vagy tőkéjük
ebéddel bezáróan teljes ellátás. *** zendő: a bírói toronnyal szem- míg a harmadik a Hortobágyi után tetszés szerinti ideig jára­
Elhelyeáls többágyas szobákban, A nyári vakáció idején hétfői bán fp'állított lelátó elhelyezése Á. G. szakosztálya lett öt helye­ dékot vehetnek fel, amivel
turistaszálláson. A szálláshelyen napokon 14 órától videomozi a nem minden tekintetben szeren­ zés alapján. E számban a hazai nyugdíjukat, jövedelmüket ki­
meleg vizes fürdési lehetőség biz­ művelődési központ TIT-termé- csés, előfordult ugyanis, hogy az csapat az ötödik helyet szerezte
ben. A belépés díjtalan. akadályokhoz közel ülő közönség meg. egészíthetik.
tosítva. Részvételi díj: 600 fo­

VÖRÖSKERESZT
N E M E T F A L U S I L A K O D A L M A S községi vezetőségválasztó érte­
A Magyar Vöröskereszt városi
jogú nagyközségi vezetősége má­ kezletekről.
jus 26-án ülést tartott. Az ülésen Személyi kérdésekben is dön­
részt vett Tarr Sándorné, a Vö­ töttek. A vezetőség tagjává koop­
röskereszt Hajdú-Bihar megyei tálták Vörös Józsefnét és Juhász-
titkára, valamint a helyi párt­ né Kányási Katalint. Titkos sza­
ós társadalmi szervek vezetői. vazással a két új vezetőségi tag
Tájékoztató hangzott el a helyi közül Vörös Józsefné Szatmári
és a vonzáskörzetbeli vöröske­ Margitot, a Veres Péter Műve­
resztes alapszervezetek. vezető­ lődési Központ előadóját, a Ma­
ség- és küldöttválasztó taggyűlé­ gyar Vöröskereszt siófoki városi
seiről, valamint a hortobágyi és vezetőségének korábbi függetle­
a Balmazújvárosi Lenin Tsz üze­ nített munkatársát választották
mi, az egyeki és a tiszacsegei meg.

Az MHSZ gépjárművezető- Régi típusú ház, két szoba;


képző iskola balmazújvárosi ki­ konyha melléképülettel, pincé­
rendeltsége felvételre keres tár­ vel, 530 négyszögöl telekkel el­
sadalmi oktatókat (mellékállás­ adó a Kadarcs utcában. Irányár
ban). A jelentkezés feltétele: 450 ezer forint. Érdeklődni lehet:
érettségi bizonyítvány, 22. év
betöltése, B és C kategóriájú Bánlak. Hámán K. utca 5. sz.
jogosítvány, PAV. 3. Jelentkez­
ni lehet: Balmazújváros, Sport­
tér utca 1. MHSZ-bázis. Hétfő:
14—16-ig, péntek: 14—16-ig.
BDLMQZÚJVuROS
Kettőszoba-összkomfortos ház
sürgősen eladó, OTP által is. A balmazújvárosi
Esze Tamás 53. szám, Bánlak, szövetkezetek és üzemek
VIII. utca. Érdeklődni: Wesselé­
nyi u. 13. sz. alatt 16—20 óráig. lapja
Felelős szerkesztő:
Görömbölyi László
Házhely eladó Nádudvari u. A szerkesztőség címe:
49. sz. alatt. Érdeklődni lehet a Balmazújváros,
Temetői szolgáltatás 47. sz. alatt. Kossuth tér 4/5.
Kiadja a Hajdú Megyei
Balmazújvároson a tanács ve­ 8—12 óráig, vasárnap 8—10 szefüggő sírásásra is kiterjed a Kertes családi ház eladó Tóth Lapkiadó Vállalat
zetőivel történt megegyezés óráig jelenthetik be igényeiket szolgáltatások köre. A szolgálta­ Árpád utca 6. szám alatt. Ér­ Debrecen, Tóthfalusi tér 10.
alapján 1987. július elsejétől a a 70-052 számú telefonon, vagy tásokat, valamint azok díjtéte­ deklődni lehet este hét óra után. Telefon: 12-144
Hajdú-Bihar Megyei Temetkezé­ személyesen a Köztemetőben. leit a temetőben elhelyezett hir­ Felelős kiadó:
si Vállalat látja el a teljes körű Szombaton és vasárnap az ügye­ detőtáblán teszik közzé. ***
temetési szolgáltatást. A szolgál­ leti időn túl az elhalálozást este Jó állapotban lévő családi ház Dr. Szabó Imréné
A Hajdú-Bihar Megyei Te­
tatást nyolc fő végzi, kihelye­ tíz óráig a gépkocsivezető laká­ eladó. Balmazújváros, Árpád ut­ Alföldi Nyomda, Debrecen
zett Volga, illetve UAZ halott­ metkezési Vállalat temetőkezelői
sán lehet bejelenteni. ca 95. sz. alatt. Szoba, konyha, Felelős vezető:
szállító gépkocsival. A fenti idő­ Július elsejétől a halottszállí­ tevékenységével biztosítja a te­
ponttól a hozzátartozók munka­ fürdőszoba, ebédlő és gazdasági Benkő István
tás mellett a temetési szertartás mető rendjét, tisztaságát és az
napokon 8—16 óráig, szombaton végrehajtásával közvetlenül ösz- épületek karbantartását is. épület. Irányár: 300 000 Ft.

4 ©DJB^L

You might also like