MILLENNIUM
Élményképek: újvárosi gondolatszirmok
Hogy mire valók
a
szigetek? Megpihenni, és kincseket rejteni, elvonulni éstöltekezni, benépesíteni
és
szépíteni,
s
vele magunkat is építeni. De mindenekeló'tt megőrizni valók
a
szigetek.Ilyen sziget Balmazújváros
is a
"Hortobágy mellyékén"
-
ahogy VeresPéter fogalmazott -, de nem elzárt, nehezen megközelíthető sziget, hiszen
a
Debrecen-Hajdúszoboszló-Hortobágy(illetve
a
Tiszamente) idegenforgalmiháromszög úgynevezett négyszögösíté-sének nem csak fontos földrajzi-geometriai pontja, hanem szellemi és értékrendbeli garanciája
is ez a
sokak általmég ma
is
óriásfalunak nevezett, húszezerhez közelítő lélekszámú mezőváros.Az
ide
látogató természetesen
a
vonzó hévízkincse,
a
természetvédelmiértékek
(a
gazdag flóra mellett példáulrezervátum),
a
műemléki látványosságok (Semsey-kúria, katolikus
és
református templom, Veres Péter emlékház,Kishortobágyi Csárda, helytörténeti,immár Semsey Andor Múzeum),
de a
pihenés,
a
csend, a barangolások után isvágyhat. Ennek
a
barangolásnak állomásai lehetnek
a
messzi síkba kígyóként kúszó, zegzugos utcák, középpontja pedig
a
városközpont,
a
Kossuth téridíszpark, mely
a
tapasztalatok szerintnem csak nevében, de
a
gyakorlatban isdíszt jelent. Más, jóval nagyobb városok számára
is
irigylendő ékköve
ez a
településnek.Egy város saját értékeihez való hozzáállásának, azok őrzésének, gazdagításának,
a
feléjük irányuló tiszteletnekszámos jelképes szempontja lehet.
Is
mert példa az, hogy nézzük meg egvház illemhelyét, következtetni tudunkbelőle
a
házban lakókra, nézzük meg,hogy vannak-e virágok
a
szobákban,milyen gondozott
a
kertje, vagy egy iskolában például milyenek a közösség által használt életterek... Azonnal kialakulbennünk egyfajta kép,
és
ezen
a
véleményünkön már csak keveset változtathat az emberekkel, az életteret használókkal való beszélgetés.Ha egy város életéről, hétköznapjairól, vezetői
és
lakossági habitusárólakarunk
a
magunk számára hiteles képet szerezni, akkor
a
magánházak
és
porták mellett a köztereket és középületeket kell elsősorban szemügyre vennünk.
Az
oda látogató pedig előszörnem
az
emberekkel személyesen találkozik, hiszen csak messziről látja őket,legfeljebb megszólít valakit, hogy információt kérjen tőle, hanem
a
közterületeket látja. A buszról leszállva legelőbba Kossuth teret és annak díszparkját.Tegyük fel, hogy van egy szép órája az idegennek, hamarabb érkezett egymegbeszélt találkozóra, így várakozniakell,
s
ezt
az
időt nem egy kávé vagyegy sör mellett akarja eltölteni egy vendéglátó-ipari egységben vagy annak teraszán, hiszen verőfényes délelőtt van,kellemesen csiklandozza bőrét a nap s
a
gyönge szellő, hanem sétálni akar.Hétfő van,
a
Múzeum zárva, de betud lépni az udvarába, ahol a régi tűzoltókocsik
és
Kossuth Lajos büszkebüsztje (mellszobra) mellett
hat
közmunkás is iparkodik minél szebb rendettenni
a
portán, ahol már amúgy is rendvan.
A
díszparkban szintén dolgoznak,oldalt négyen,
s
belül
is
vagy öten-ha-tan, sőt, a Kossuth utca felé nézve látni,hogy ott
is
tolják
a
metszett gallyakkalés szerszámokkal megrakott kis kocsit.Előbb tegyünk egy kört, gondoljaaz idegen, míg látja balról
a
barokk katolikus és szemben
a
későbarokk református templom tornyait, utóbbin egy1835-ös dátumot is, amit nem tud mirevélni, amikor megkérdezi
a
templomkertben
a
virágokkal szorgoskodó asz-szonyt, hogy mikor építették
a
templomot,
s ő
egy harminc évvel korábbi dátumot mond neki.Az idő azonban jelen van. Nem csaka kövekbe rejtve és
a
harangok alá idéz
ve,
hanem
a
fák és cserjék, virágok, utakés padok között is, ott van az egész huszadik század, annak keserű emlékeivel,a háborúkkal és dúlásokkal, a fájdalmakkal
és az
áldozatokkal. Elsőként
egy
szovjet hősi emlékmű magasodik,
a
Vöröshadsereg életüket vesztett katonáiemlékére emelt oszlop, majd a hatalmas,legalább hat-hét méter magasnak
be
csült másik kőkolosszuson egy turulmadár les keselyű szemekkel emberi bűnres vigaszos jövőre, előtte pedig
a
harcbahívó kürtöt éppen megfújó kőkatona: azelső világháborús emlékmű. A krónikáktöbb mint hatszáz balmazújvárosi hadba hívott haláláról számolnak be, az oszlop három oldalán azonban legalábbnyolcszáz név sorakozik
-
igaz, vannakrajta későbbi áldozatok is.A díszpark itt valóban emlékparkkánemesül, hiszen következik
a
II. világháború áldozatai előtt tisztelegve
a
Veres Péter Társaság által közadakozásból1991-ben emelt emlékmű, Hondroma-tidisz Rigasz alkotása, mely
a
látogatószerint
a
legszebb szobor
a
környéken,beleértve Somogyi Árpád ülő Veres Péter szobrát
is a
művelődési ház előtt.Nem szentségsértő
a
gondolat, hogy
a
város nagy szülöttjének merev-tétlenüllelógó keze hullhatott volna
az
ölébe,ahol sokkal jobban mutatna egy teleírandó papíros vagy könyv, mint odébba szocreál hármas egyik munkáskezében. (Kiss István volt e stílus "szeretett"atyja, bár meg kell jegyezni, hogy
a
mamár megmosolyogtató tartalom bronzburkán művészi jegyeket is megcsillanta nap.) Kicsit talán idegen
a
mezítlábasparaszt,
a
vasmunkás és az olvasó, művelt munkás triumvirátusa
a
tér elején,de
ez is a
múlthoz tartozik,
s e
város,úgy tűnik, akkor
is
tiszteli múltját,
ha
abban
az
értéképítő elemek mellett
a
mára már megváltozott értékrendűek isszerepelnek.Visszatérve Rigasz munkájához,
az
ötnegyedes nőalak egyszerre lehet anyaés hitves, árván hagyott lány és szerető,s
a
szimbolikus, drámai hatást csak fokozza
a
kézben tartott rózsa, mit nincsen mely sírra dobni. Kétszázhoz közelít itt is
a
kőlapokra vésett nevek száma (a névbe vésett sorsok azonban márújrafestést kívánnak,
egv
évtized
is
jócskán megkoptatta
a
feliratokat).A látogató
a
külső íven
is
tesz egykört, élvezi, ahogy egyszerre csap homlokába
a
madarak éneke és
a
fák lelógó,szelíd lombja. Milyen sok
itt a
fa, torpan meg,
s
milyen jó, hogy sok,
s
méglevegőt venni is szebb, hogy itt a sok virág. Mi
is
volt az
a
felirat
a
parkban,
a
gyermeknyi juhar előtt? "Virágos Magyarországért 2000. emlékfája", emlékezik az idegen, aki már egyre kevésbé érzi idegennek magát
az
elsétált órácskaután. Ezek szerint benevezett
a
város
a
nemes versengésbe,
s a
látogató biztosbenne, hogy
a
településszépítő mozgalom ítészei nem hagyják szó és dicséretvagy jutalom, díj nélkül az erőfeszítéseket. "S hogyhogy még nem törték de-
A legszebb szobor HondromatidiszRigasz alkotásaBorza János felvételei
rékba
a
fát?" Milyen botor
a
kérdés,igen, most botor, mert korábbi, kínostapasztalatok kérdeztetik, mert máshonnan érkezett, másféléket tapasztalt.Hiszen itt még egyetlen rongálást semlátott! Más emberek élnek itt, szeretik afákat és
a
virágokat, gondolja,
s ha
jólműködik
a
tapasztalati képlet, kell,hogy egymást is szeressék az emberek.Maradt még jó öt perc a találkozóig,ami talán elég lesz egy gyors cigarettára.Míg szíja
a
füstöt, kicsit
el is
szégyellimagát: szabad-e akár egy füstrúddal
is
berondítani a levegőt?
S
hogy elnyomjaa csikket, ahhoz is arrébb sétál egv kukához, mert alig lát a földön eldobált cigarettavégeket. (Talán
a
buszmegállómentén sem virítana virágok ellenpéldájaként
a
sok csikk, ha lenne ott egy szemetes...) A művelődési ház (és a régi felirat szerint még nagyközségi könyvtár)bejárata fölött is virágok lógnak az erkélyeken,
s
csak az ajtó két oldalán hirdetőnek használt felületen ízléstelenkedőtacepaók méltatlanok
a
látogató frissenszerzett tapasztalataihoz.Míg egy szénával megrakott, egylovas szekér után bámul, hirtelen belgiumi hangulat zsiborog végig az ereiben.Ott látott ilyen sok kerékpárost, az emberek szívesebben közlekedtek
a
kétkerekűvel, mint
a
volán mögött ülve. Persze, modernebbek, drágábbak voltak azottani biciklik, s nem feltétlenül csak azélettér nagy távolságait legyőzendőszállnak két kerékre
a
hollandok vagy
a
belgák. Itt nincsen pénz csodákra, de
a
látogató arra gondol, hogy
a
csoda
az
ember lelkében van, és csattogó küllőkkel
is
el lehet jutni egy tagadhatatlanulszegényebb,
de
egészségesebb,
a
környezetre odafigyelő Európába.Akár a Hortobágy mellyékéről is.
VITÉZ FERENC
2000.
augusztus