A SZERVEZETI KOMMUNIKÁCIÓ KÉT ÁGENSE

A felvilágosodás kori szabadkőművesek és az Erdélyi Magyar Nyelvmívelő 
Társaság
írta horvister

A szabadkőművességről, annak kialakulásáról, ismert, nemes és neves tagjairól az elmúlt évszázadokban számtalan 
tanulmány, könyv és cikkek tömkelege jelent meg – széleskörű kutatások eredményeiként. A téma valóban rendkívül fontos 
és érdekes −  a szervezet társadalmi, kulturális, tudományokra vonatkozó hatását nem is említve −, bár úgy gondolom, még 
korántsem tekinthető teljesen kiaknázottnak.

Előszó

A mai magyar köznyelvben a szervezetet a vállalatokkal teljesen egyenlővé tesszük, szervezet alatt pusztán a vállalatokat 
értjük, holott a különféle civil szervezetek is ide tartoznak – hiszen ugyanúgy működnek és ugyanúgy is kommunikálnak. 
Napjainkban a kommunikációban mint tudományágban, is a vállalatok kommunikációját értik „szervezeti kommunikáció”  
alatt, mert bár többen és többféle módon meghatározzák a szervezetek definícióját, később csupán a vállalatok 
kommunikációját tárgyalják a szakkönyvek. Én azt szeretném bemutatni és bebizonyítani, hogy mindettől függetlenül ide 
tartoznak a különféle civil szervezetek is, avagy bizonyos tekintetben kezelhetjük őket vállalatként, egészen pontosan a mai
vállalatok előfutáraként – már ami ezt a két ágenst illeti. Strukturális felépítésük, működésük, kommunikációjuk alapján
szinte csak elérendő  célkitűzéseik jellegében (értem ezalatt például az anyagi hasznot, mint célkitűzést) térnek el 
egymástól.
Dolgozatomban tehát részben azt szeretném bebizonyítani, hogy a civil szervezetek is beletartoznak a szervezeti
kommunikációba, részben pedig azt, hogy bár valóban megfogalmazva, részletesen átgondolva napjainkban „alakult ki”  a
szervezeti kommunikáció, azonban maga a működése koránt sem olyan új keletű, hiszen a XVIII. században már működött, 
még ha nem is a mai „kifinomult” módon, de mindenképpen átgondoltan, szervezetten.
Dolgozatom két szervezetet választott ki és hasonlított össze egymással: a korabeli magyar szabadkőművességet és az 
Erdélyi Magyar Nyelvmívelő Társaságot.  Ezek felépítését és kommunikációját tárgyalva igazolja azt a feltevést, hogy ezek 
a szervezetek is kommunikáló ágensek voltak.

Kommunikáció és szervezetek

Waczlavik kommunikációs elmélete  szerint nem lehet nem kommunikálni. A kommunikáció maga egy olyan 
kommunikációs cselekvés, aminek nincs ellentétpárja – azaz: bármit teszünk, elképzelhető olyan partner vagy közösség, 
aki/akik számára cselekvésünk kommunikatív értékkel bír. (Gondoljunk csak a napjainkban oly divatos testbeszédre.) Olyan
kommunikáció is van, amelyben nincs „mechanikusan” átmenő üzenet, csupán intenciók. E szerint az elmélet szerint tehát 
minden és mindenki kommunikál, csupán maga a mód különbözik.
A kommunikáció, mint tudomány jelenleg is változóban, kialakulóban van, egyes részei még nem tisztázottak, azért sok 
tekintetben nincs még közmegegyezés szerinti, teljesen egységesnek mondható meghatározás egyes definíciókra, ezért a 
szervezeti kommunikáció meghatározására is több, e tudománnyal foglalkozó szakember véleményét találhatjuk egy-egy
könyvben. Az, hogy a megfogalmazások ennyire szerteágazóak részben a tudományág nagyságának, részben pedig annak 
köszönhetjük, hogy valamennyien ugyan arról beszélnek ugyan, mégis picit más perspektívából szemlélik a kérdéses 
fogalmat.  Ez okból – mert nem létezik egységes leírás – több szakember megfogalmazását is bemutatom:
Dr. Tuczai Attiláné szerint az emberek különböző  társadalmi, gazdasági, politikai, kulturális stb. funkciók ellátásához 
hoznak létre szervezeteket. Szervezetet alkot(hat) két vagy több személy, ha rendszeresen, szabályozott módon (azaz 
tudatosan), együtt dolgozik valamilyen jelentős feladat megoldásán.
Egy másik szakember, Edgar H. Schein meghatározása szerint a szervezet több személy tevékenységének ésszerű  
koordinációja valamelyik közös, kinyilvánított szándék vagy cél megvalósítása a munkamegosztás és a tevékenységi körök 
megosztása, a tekintély és a felelősség hierarchiája alapján.
Mindezek alapján tehát megállapíthatjuk, hogy a szervezetnek – és bármilyen szervezetnek – ugyanúgy szüksége van –
sok egyéb mellett persze - vezetőre, vezetőkre, ahogyan napjaink vállalatainak.
A szervezetek alapvetően háromfélék lehetnek: profitorientált és nem profitorientált valamint ide tartoznak a különböző  
kormányzati és államigazgatási szervezetek is. S ha már szervezetekről beszélünk, nem hagyhatjuk ki az utóbbi évek 
egyik legdivatosabb kapcsolódó szakmáját, a P R-t sem. Napjainkban ugyanis már minden szervezet folytat valamilyen
public relations tevékenységet: az egyház, az állami szervezetek, de a politikai pártok, az önkormányzatok, sőt a kórházak, 
a múzeumok és különféle alapítványok is. Hamarosan megláthatjuk azt is, hogy a bár a szakma új, de maga a tevékenység 
bizony már több száz évvel ezelőtt is létezett és működött. Legfeljebb azt mondhatnánk talán, hogy nem ennyire (cél)
tudatosan, mint mai formájában.

Egy vállalat nem csupán tevékenységével és (marketing) stratégiájával, hanem környezetével kialakított viszonyával is 
befolyásol(hat)ja eredményességét – hiszen az a vállalat, amelyet céljai elérésében környezete is támogat, könnyebben, 
kevesebb energiával valósíthatja meg célkitűzéseit – azaz válhat mondjuk így: sikeressé. Az első és részben a legfontosabb 

Page 1 / 15
tényező tehát a környezet, valamint a környezet és a vállalat viszonya.
 

Környezet

Néhány szót ejteni kell – előlegként −  a környezet és a vállalat viszonyáról: „Egy vállalat szerteágazó kommunikációt 

folytat.”  „Előtérben a vevőkkel, az ügyfelekkel folytatott kommunikáció áll… ”  Írja a téma bevezetőjében a tankönyv. A 
szabadkőművesség – mint szervezet – ebben a témában teljesen más módon kénytelen kommunikálni. A masonoknak 
sokkal nehezebb a dolguk, mint bármilyen mamutvállalatnak, hiszen az ő   „ügyfelük”  az  e g é s z   e m b e r i s é g ,   a  
legnagyobb „környezeti szereplő”  minden egyes ország vezetősége, akik ebben a korban szinte csak akadályozták a 
munkavégzést – az egyezkedési lehetőség megadása nélkül. Ezért érthető, hogy e téren a külső kommunikáció javarészt 
sajnos ki is merült az alkalmazkodásban az állam és a „közvélemény” felé…
Egy környezetet, amelybe egy vállalatot, szervezetet belehelyezünk, többféle aspektusból közelíthetünk meg. Adott 
egyrészt egy piaci környezet, amelyben el kell helyeznünk a vállalatot, de ezen kívül még bele kell helyezni a szervezetet
az őt körülvevő tudományos- és technikai környezetbe, a társadalmi- és a gazdasági környezetbe, a kulturális környezetbe 
és a kommunikációs környezetbe is. Mindebből együttesen kaphatunk képet arról, hogy milyen lehetőségeik voltak céljaik
eléréséhez.
A teljes mértékben haszonorientált vállalati kommunikációt e ponttól fogva némiképp rugalmasabban kell kezelnem, ahhoz,
hogy célomat elérhessem, a pénz világát egy más értékközpontú világgal kell összeegyeztetnem, amely korántsem 
egyszerű feladat, azonban meggyőződésem szerint nem lehetetlen.

Társadalmi- gazdasági környezet

Az első és legfontosabb a társadalmi és a gazdasági környezetben való elhelyezés. Ebből a fejezetből tudhatjuk meg, hogy

szervezeteinknek milyen lehetőségei voltak a működésre, milyen fogadtatásban volt részük a társadalomtól és az állami 
vezetéstől. A megadott szempontok alapján pontos képet kaphatunk erről a környezeti összetevőről.
Mielőtt e témakör tárgyalásába belekezdenék, megkérdőjelezhetetlen tényként kell kezelnünk azt, hogy egyetlen szervezet 
sem függetlenítheti magát a hatalmi-, politikai- és intézményi rendszer sajátosságaitól. Azaz nincs olyan szervezet,
amelyre nincs hatással  társadalmi- gazdasági környezete.

Centralizáció mértéke és függés a központi irányítástól

A pont első részére az a válasz, hogy részben található centralizáció a szabadkőműveseknél, de korántsem azon a módon, 

ahogyan az egy anyavállalat-leányvállalat kapcsolatában tapasztalható.
A centralizáció – leszámítva a közös elveket, célokat, szabályokat – annyiban van jelen a szabadkőműveseknél, hogy a 
páholyok az anyapáholyoktól is kaptak elvégzendő  feladatokat.   Pontosabb behatárolást azonban −  arról, hogy mit kell 
érteni az anyapáholy által meghatározott feladatokon – nem találtam olvasmányaimban.
Az egy országbeli páholyok képviselői képezik a nagypáholyt, a közös ügyeket elintéző főhatóságot. Élén a nagymester áll. 
A nagypáholyok törvényei, alapszabályai és szertartásaik közlése által válnak törvényessé az új páholyok – s ez által 
egyben a nagypáholy védelme alá is kerülnek. (Ellenkező esetben zugpáholynak minősülnek.) A tagok felvételétől kezdve a
titoktartási a szabályzaton át, a tagoktól való elvárások minden páholyban ugyan azok voltak, így valószínűleg nagypáholy 
és nagypáholy között nem tudnánk vezetés tekintetében érdemi különbséget tenni, hiszen a célok is meghatározottak.  
Arról, hogy a vezetés és a munkamegosztás hogyan működött nagypáholy-páholy viszonylatban, az általam olvasott 
anyagokban nem találtam konkrétumot, azonban a szervezet működését tanulmányozva úgy gondolom, hogy a közös
szabályok és elvek betartását kivéve – a már említetten kívül −  nem volt különösebb „elvárás”  a kisebb páholyokkal 
szemben. Egyszerűen csak közös célokért dolgoztak közös szabályzattal, elvekkel és szertartásokkal. „Mindnyájan az 
emberiség láthatatlan templomán építenek…”
A nagypáholyok léte mindenképpen előnyökkel jár. Egyrészt mert „így a szabadkőművesek egy egész országra kiható 
közös szellemi tevékenységet folytatnak, bővítvén országukban a másféle gondolkodáshoz megértően hozzáálló, 
demokratikus szellemű köz- és magánéletet, és egyben az alapvető morális értékek tiszteletét.” Másrészt azzal, „hogy a
páholyok közös jótékonysági akciókat végezhetnek, s így a szociális hatékonyságuk ugrásszerűen megnőhet.”
Ezzel szemben az Erdélyi Magyar Nyelvművelő Társaságnál nem beszélhetünk a centralizáció lehetőségéről sem, hiszen
nem volt más ilyen jellegű, ennyire zárt munkásságú, munkacélú csoport. (Elvonatkoztatva természetesen attól a ténytől,
hogy valamennyi (vagy szinte valamennyi) tagja szabadkőműves tag volt, egyetértettek a testvériség elveivel, hasonló 
szigorral vettek fel tagokat, nemes célokért küzdöttek és valamennyien a felvilágosodás fényével szívükben és elméjükben 
éltek és dolgoztak.) Aranka meghatározása szerint „csupán”  két fő  céljuk volt: nyelvművelés és felvilágosodás. Ezzel 
szemben a szabadkőműveseké egy sokkal tágabb teret adó cél volt, amelyben sok egyéb mellett még szociális érdekek is
szerepeltek: „A szabadkőművesek alapelvei: az ínségeseket, elnyomottakat és elhagyatottakat gyámolítani, segíteni, 
vigasztalni és saját méltóságuk érzetét felébreszteni és szítani…”

Állami befolyásolás

A szabadkőművesség helyzete – az állam általi elfogadás tekintetében − országonként változó volt. Franciaországban 

például – Angliával ellentétben – eleinte tisztelet és megbecsülés vette körül a szövetséget és tagjait. Azonban az 
abszolutisztikus Franciaországban, ahol az egyháznak is nagy volt a hatalma, már változott a helyzete. Ekkor már az
egyház − és így minden hatóság is −  a szövetség ellen fordult. Miután XII. Kelemen pápa kiadta bulláját a szövetség ellen 
(1738), a hatóság már üldözte és nyilvánosan gúnyolta a testvéreket.
Az EMNYT alakulásához némi történelmi tényt is meg kell említeni: Az 1790-es év – a szigorúan mindent szabályozó – II.
József halálával nagy reményekre jogosította fel a magyarságot. Bessenyei György kilenc évvel korábban írt röpiratát, az 
Egy magyar társaság iránt való jámbor szándék-ot Révai Miklós megjelentette – s nem csak megjelentette, hanem olyan
bevezetőt írt eléje, hogy már az előszó a munka tüzét szította fel a magyarságért tenni akaró nemes magyar szívekben. 
1790 decemberében Kolozsvárott összeült az erdélyi országgyűlés, s egy csendesebb pillanatban Aranka György – a
marosvásárhelyi királyi tábla ülnöke – átadta Bánffy Györgynek – Erdély gubernátorának   – a szóban forgó röpiratot. A 
gubernátor azonnal döntött is: követni kell a szép magyar igyekezetet Erdélyben is. Nem ez volt az első kezdeményezés 

Page 2 / 15
Erdélyben egy tudós társaság felállítására (ott volt például majd’  50 évvel azelőtt Ráday Gedeon vagy valamivel később
Batthyány Ignác próbálkozása) azonban egyik sem kapott engedélyt a működésre.
A lelkes gubernátortól Aranka sürgős megbízást kapott egy Rajzolat elkészítésére, amelyben a legsürgősebb tennivalókat 
kellett „összeírnia”. Erdély első – bár sajnos igen rövid időt megélt – újsága, az Erdélyi Magyar Hírvívő  pedig a társaság 
létrehozását támogatók szócsöve lett, aminek hatására többen is jelentkeztek, hogy támogatnák anyagilag a tervezett
társaságot.  Ez a Rajzolat 1791. január 2-án meg is jelent nyomtatásban, amelyben Aranka két fő célt határozott meg: a
nyelvművelést és a világosodást. Ebben Aranka azt írja, hogy Magyarországon már felállott a nyelvművelő társaság – ami
ugyan téves információ volt, azonban tettre sarkallta az országgyűlésen megjelenteket. A Rajzolat közbeszéd tárgya lett, 
ami arra ösztönözte Arankát, hogy kidolgozza egy másik társaság tervezetét, az Erdélyi Kéziratkiadó Társaságét.
A másik „ok”  a lépésre az volt, II. József után II. Lipót került a trónra, akinek 1790 novemberében megjelent rendelete 
segítség volt a társaság megalapításának és céljai elérésének ügyében, mert elismeri benne a magyar nyelv elsőbbségét 
Magyarországon, valamint az anyanyelvi oktatás szükségességét is. Rövid időn belül tehát Erdély hivatalos nyelve a
magyar lett, csupán az udvarral és a külső területeken élőkkel való levelezés maradt latin nyelvű. Ezáltal még fontosabbá és 
szükségesebbé vált a nyelvművelés és az oktatás reformja. Az erdélyi országgyűlés a Nyelvmívelő Társaság felállításához 
kérte a király jóváhagyását, azonban nem kaptak rá engedélyt.
Ilyen esetekben a jóvá nem hagyott törvényjavaslatok további vizsgálat céljából más bizottságokhoz kerültek – ez a tanügyi 
bizottsághoz. A bizottságtól ugyan kedvező  véleményt kaptak a felállításról, ettől függetlenül azonban félő  volt, hogy a
kérelem évekre elveszik a bürokrácia útvesztőiben – ahogyan ez már megtörtént a Révai-féle próbálkozással is. Azaz a 
bécsi udvar az akadékoskodás jól bevált taktikáját vetette be, aminek lényege természetesen az időhúzás, remélve, hogy 
az eltelt idő alatt lelohad a lelkesedés. Ezért hát Arankáéknak más, járható utat kellett találniuk.
E két példából egyértelműen látható, hogy az egyes országok vezetősége – maga az állam – igencsak meg tudta
nehezíteni mind a megalakulást, mind a működést − és sajnos meg is tette.

Hatékonysági követelmények

Ez a meghatározás is a pénzorientált vállalatok nyelvezetében van megfogalmazva, azonban így is összehasonlítható 
szervezeteinkkel, csak nálunk ezek a követelmények kevésbé mondjuk így: kötelezőek. (Értem ez alatt, hogy a szervezet,
ha nem teljesít „elég jól” sem juthat például csődbe. Természetesen ettől nem kevésbé fontos maga a teljesítmény.) Ez az
alpont ad lehetőséget arra, hogy bemutassam egy-egy példán keresztül, hogy társaságainknak milyen céljaik voltak és 
milyen eredményeket könyvelhettek el.

A szabadkőművesek alapvető céljait bemutatni a legkönnyebb talán André Michel Ramsay 1711-es híressé vált beszédének 
néhány részletéből lehetne.  Ramsay szerint négy tulajdonság kell ahhoz, hogy valakiből jó szabadkőműves lehessen:
tiszta erkölcs, a titkok megtartása, az emberiség követése, a szépművészetek szeretete. Ezzel a meghatározással meg 
kis kaptuk azt az utat, amelyet követve könnyedén kibontakozhat előttünk az a nemes szándék, amely a szabadkőműves
tagokat jellemezte.  Tovább olvasva bebizonyosodik, hogy az alapcél valóban az emberiség javát szolgálná és távol áll ettől
minden „önös cél”, nagyravágyás és az anyagi gyarapodás szándékának még a gondolata is.
Ramsay véleménye szerint minden birodalom azért omlott össze, mert eszméi csupán egy birodalom, egy nemzet céljait 
szolgálták – ezért a szabadkőműveseknek saját nyelvük, hitük és nemzetük megtartása mellett minden más nemzetiségű 
és vallású vagy más társadalmi osztályhoz tartozó embert tisztelniük kell. „Az egész világ nem más, mint egy nagy 
köztársaság” – amelyben minden nemzet rokon és testvér. Gondoljunk csak bele, hogy mekkora dolog az, hogy Ramsay
és társai gondolkodása a legjóindulatúbb meghatározás szerint is nagyjából 200 évvel megelőzte korát és meglátta, 
meglátták, hogy az, ahogyan addig működött Európa csakis összeomláshoz vagy további egymás elleni harcokhoz
vezethet. Értem ez alatt egy nagyobb, összefoglaló gondolatként a felfedezés hiányát, hogyha az „én” elé helyezem a „mi-t”
sokkal könnyebben és gyorsabban haladhatok az általános jobbulás, jobblét útján, mint „egyedül”. (Ez a hasonlat akár 
valódi én és mi, akár egy ország vezetésének tekintetében (én országom szemben azzal, hogy mi, Európa) helytálló. 
Évszázadokkal előbb megjelent náluk az összefogás, az unió gondolata és annak lehetséges előnyei.
Ramsay gondolatai azonban nem merültek k i a „közös”  gondolatánál, foglalkozott a műv é s z e t e k   é s  
tudományok „szabadkőművesi”  fontosságával is, beszél például arról, hogy a szövetség minden tagjától elvárja a 
hozzájárulást az Enciklopédia elkészítéséhez, amelyet Európa valamennyi nagy nemzetéből alakult tudósok és írók fognak 
összeállítani, Angliában. Ez az Enciklopédia az egyetemes emberi tudásnak és ismereteknek minden egyes ágára 
kiterjedt. Az angol után elkészült a Nagy Francia Enciklopédia is, amely még szebb, még mutatósabb valamint még 
nagyobb volt. A század végén az EMNYT ebből az enciklopédiából merítette az ötletet ahhoz, hogy elkészítsék Erdély
tudományos feldolgozását.
Az EMNYT céljait az első pár ülésről fennmaradt a jegyzőkönyv alapján lehet talán a legösszefogottabban bemutatni, mert a
fő  téma a társaság rendeltetéséről, munkásságáról szólt. A társaság feladatait Aranka négy pontban foglalata össze: „I.
Szükséges a magyar nyelv jó rendbe való szedése; 2. bővítése; 3. tisztítása; 4. gyakorlás” Az első pontra vonatkozóan még 
azt a véleményét is kifejtette, miszerint úgy lehet a legjobban elérni, hogy az iskolában kell jól megtanítani a nyelv elemeit –
s a társaságnak ehhez kell majd „jó nyelvtant” készítenie.  Mivel az iskolákban az anyanyelven kívül idegen nyelveket is 
tanulnak, azt ajánlja, hogy készítsenek latin, görög és zsidó nyelvtant is (magyar nyelven) az iskolásoknak. Az iskolai 
nyelvtanon kívül szükségét látja a tudományos magyar grammatika elkészítésének is, továbbá a magyar nyelv szótárának
is, valamint olyan nyelvkönyvet sürget, amelyből az idegenek meg tudják tanulni a magyar nyelvet.
A magyar nyelv bővítése alatt a nyelv fejlesztését érti Aranka. A mesterségek, a kereskedés, a tudományok szavai idegen
eredetűek ebben az időben. Nyelvünk még a hétköznapi társalkodásra is hiányos volt. „Helyes nyelvérzékkel mutat rá a
nyelvbővítés forrásaira: az élő  nyelvre, a régi könyvekre, kéziratokra, régi szótárakra, a nyelvjárásokra, ajánlja új szók 
készítését s felhívja a figyelmet a bevett, meghonosodott idegen szókra.” 
Ezenkívül alaposan taglalja a nyelv tisztításának kérdését is. Sürgeti a nyelvi hibák kiküszöbölését, hevesen kel ki a 
felesleges szavak használata ellen, kifogást emel a hibás képzésű  szavak ellen, említi a helytelen szóösszetételeket, a 
hibás nyelvtani alakokat, az erőltetett „szófűzéseket”  és kifogásolja a rossz fordításokat. Összesen 12 pontban foglalta
össze kifogásait.
A negyedik pont, a gyakorlás tekintetében pedig fontosnak tartja, hogy a nemzet „jó magyarságú könyveket kapjon”  –
ehhez persze az is kellett, hogy „rászokjanak”  az olvasásra. A társaságnak tehát segítenie kell az írókat, segítenie a
játékszínt, gondoskodnia kell remek regények, útleírások fordításáról (és persze a fordítás jó minőségéről).
Fontosnak tartja, hogy „a hazai történetet, földrajzot” magyar nyelven adják a tisztelt olvasók kezébe.  Aranka még arra is 
figyel, hogy a különböző korú, érdeklődésű és műveltségű olvasók érdeklődési területei különböznek, s valamennyinek a
kielégítését fontosnak tartja. A témát a tudományos művek fordításának fontosságával zárja. „A társaság kötelességének 

Page 3 / 15
tartja azokat a jó módokat és találmányokat, melyek a gazdaságnak minden rendiben és nemiben más országokban 
közönségesekké tétetnek, a hazával megismértetni és azokat hazánk és földünk állapotjához és természetéhez
alkalmaztatván, abban a haza fiainak ösztönök és némely  részben avagy csak útmutatójok is lenni.”
Megegyeztek, hogy munkájukról hazájuknak  i s   b e s z á m o l n a k   o l y   m ó d o n ,   h o g y   i dőközönként jegyzőkönyvüket
nyilvánosságra bocsátják – ezzel Aranka Györgyöt bízták meg. Szükségesnek tartották, hogy évenként egy Naplókönyvet 
vagy Journalt adjanak ki, amelyben a világ, de legfőképpen Európa éves, rövid történetéről olvashatnának, valamint a 
nevezetesebb hazai események, a tudomány, az ipar és a gazdaság terén történt újabb találmányok, vívmányok is helyet 
kapnának. Emellett szerepeljen benne az új magyar könyvek jegyzéke, számoljanak be termelésről, időjárásról, egészségi
állapotokról, népesedésről. Tervbe vették ezen kívül egy naptár kiadását, sürgetik a könyvtár felállítását és régi okiratok, 
kéziratok, érmék, pénzek, régiségek, ásványok, ércek gyűjtését – megpendítve ezzel egy nemzeti múzeum létesítésének 
gondolatát. Ezen kívül ismertetik a társaság pénzügyi helyzetét és beszélnek további tagok választásáról is.
Mindebből látható, hogy Aranka tervezete, tervei átgondoltak, amely komoly és józan gondolkodás eredménye.  Sajnos a 
nemes törekvések szinte leküzdhetetlen akadályokba ütköztek, a társaságnak közel sem sikerült elérnie a vágyott sikert.
Néhány csodás cél bemutatása után azonban beszélni kell az elért eredményekről is. Ez előtt egy kis történeti-társadalmi 
kitérőt kell tennünk, hogy jobban láthassuk honnan hová jutott az adott társadalom a szabadkőműves testvériség
segítségével. Hatalmas hatással volt a szó mai értelmében vett társadalmi életre valamint a társadalmi „szintek”  közötti 
szakadékok elmosásában is próbált aktívan részt venni.
A szabadkőművesség egyik nagy jelentősége a XVIII. században a közvélemény formáló erejében volt. A század elején 
német és magyar nyelven például Erdélyben és Magyarországon nemigen jelentek meg lapok, viszont szabadkőműves
összejövetelek sűrűn voltak, a testvérek között állandó – vagy szinte álladó – volt a kapcsolat, így a hétköznapok 
történéseinek, problémáinak megvitatására is volt lehetőség, s ezáltal kezdett kialakulni az, amit  m a n a p s á g  
közvéleménynek nevezünk.
Ehhez hozzáadódik az a tény, hogy ekkoriban nagyjából 2000 főre becsülik a Habsburg birodalom páholyainak tagságát, 
akik javarészt a legbefolyásosabb, legnevesebb emberei voltak koruknak – természetesen a legmagasabb társadalmi 
rétegekből. Ez alapján kétségtelen, hogy elég erőteljes társadalomformáló ereje lehetett a szabadkőművességnek.
Természetesen a megjelenő lapok, röpiratok és könyvek hatása sem elhanyagolható. Lapok például szinte minden európai 
országban megjelentek annak idején. (Hazánkban a század második felétől.) Ezek java része nem kifejezetten 
szabadkőműves lap volt, azonban maga az, hogy lapok jelentek meg, a közvéleményre ható erő, a tanulás lehetősége mind-
mind hozzájárult a mai modern - vagy ha úgy tetszik civilizált - világ kialakulásához.
Az EMNYT is könyvelhetett el sikereket: Az I. kiadvány 1796-ban jelent meg Hochmeister Márton betűivel, 288 lapon.  A 
szerkesztő maga Aranka György volt.  A bevezetőben a társaság céljáról, munkásságáról olvashattak valamint a beküldött 
munkák sorsáról és egy beszéd is található benne a társaság eddigi történetéről. Ezután három szakaszra bontva 
találhatjuk a meg a többi cikket: Az első szakaszban három nyelvészeti cikket találunk: egyet a magyar nyelv természeti 
tulajdonságairól, egyet az igéknek „rendes formapéldáiról”  és egy elmélkedést arról, hogy milyennek kell egy jó 
nyelvmesternek lenni. A második szakaszban „a haza esméretét illető  czikkelyek”  voltak: olvashattunk az elsőben az
erdélyi régiségekről valamint az ország területén talált gót, római, magyar, török és zsidó régiségekről, a második cikkben 
Károlyfejérvár leírását találjuk, a harmadik cikkben pedig a délibábról találunk tanulmányt. A negyedik cikk címe „Egy
erdélyi jelenség a Pojana Drakului nevű  feleki havas csupján”, a következő  cikk egy magyarországi jelentés a szarvasi 
gyakorló iskoláról valamint egy listát az erdélyi kézírásban lévő történetírókról 1490-1760 között. A harmadik szakaszban 
vegyes tárgyú cikkeket találunk: szól egy cikk a tűzkárosultak megsegítésének módjáról, neveléstani kérdésekről, a Szent
István rendről. Lajos király vitézeinek éneke a mohácsi szerencsétlen ütközet előtt, néhai Sándor Lipót főherceg nádorispán
latin, verses sírfelirata, egy fordítás a Metastasióból Útra indulás címen és versek : Egy jó atya árnyékához, Egy szív szól 
magával; Bocskai Gábor, Garázda Kristóf és Patolczi Zsófia latin sírfeliratai; Kovásznai Sándor: „A kutyáknak a matskák 
felett való dítséretek”  c. ízléstelennek titulált verse szerkesztői megjegyzéssel. A kötet végén lévő   „Béfejező
megszólításban” pedig Aranka a társaság pártolására kéri olvasóit.
A kiadványt érdeklődéssel fogadták a társaságon belül és kívül is a lelkes honfiak –kivéve természetesen a szászokat. 
Maithényi László 1796. febr.4-én azt írja, hogy az előfizetők „nyughatatlanul” várják, Aranka pedig levélben ajánlja barátainak 
és szigorú, de igazságos kritikát kér tőlük. Kritikát kapott is például Cserey Józseftől, de a levelezésében fennmaradt egy 
mindent alaposan végigveséző, de névtelen kritika is.   

Ahhoz, hogy az elért eredmények másik fele is apránként kibontakozhasson, szükség van némi korabeli társadalmi 
körképre: Akkoriban a polgárság és a pórnép ki voltak zárva a hivatalokból. A polgár lehetett kereskedő vagy iparos – akiket
a nemesség megvetett. E két réteg volt azonban a lenézettség ellenére az, aki a viselte közterheket, szemben a gazdag 
nemességgel, akik mentességet élveztek az adók alól. Összefoglalva tehát: nem voltak szabadok, de fenntarthatták a z
államot.
Ha vallás szempontjából tekintünk végig az akkori magyar társadalmon, akkor szintén elnyomással szembesülünk, hiszen
a katolikusok elnyomták a protestánsokat és minden más egyéb vallást.
Valamint Magyarországon abban az időben is sokféle nemzetiség élt együtt az ország területén. Bár addig, amíg a latin volt
a hivatalos nyelv, a nemzetiségi probléma nem ütötte fel a fejét, azonban amikor a magyar vált a hivatalos nyelvvé, erről az
oldalról is komoly problémák vetődtek fel.   Ezen kívül pedig a törvénykezés, a közigazgatás, az igazságszolgáltatás 
meglehetősen önkényes volt, az oktatás színvonala pedig igen alacsony. Sok feladat várt tehát a szabadkőműves
testvérekre.
A „változások útjára lépésről” egy németről fordított korabeli megemlékezés tanúskodik: „Nem vagyok kőműves – úgymond –
s ennél fogva csupán a szociális haszonról beszélhetek, melyet mint történetíró ama szövetségnek tulajdonítanom kell. 
Mielőtt a szabadkőművesség minálunk (Berlinben) honossá vált, kevés alkalom kínálkozott a személyes érintkezésre csak 
bachanál, egyébként magárahagyatottság: humanitás dugárút képezett. Frigyes Vilmos a Tabagiát hozta divatba, a 
melyben a sör és pipa volt minden: az udvari tabagiában még a tudományokat is igyekeztek nevetségessé tenni. Kávéházak 
a mai értelemben nem léteztek, még nyilvános étkezésre is csupán két tisztességes helyiség volt. Minden változott, a mint 
Berlin legműveltebb lakói részére összeállt az első  páholy, és testvéri szeretettel, hazafisággal s a szegények iránti 
gondoskodással megalakította az első zártkörű jótékony egyletét.”
Hazánkban ennél sokkal többet köszönhetünk a páholyoknak – pontosabban a testvériségnek – hiszen Magyarország 
műveltség tekintetében akkoriban messze le volt maradva Németország mögött. Szinte a század végéig a „nyilvános élet” 
az országgyűlés és a megyék termeire szorítkozott. Nem voltak hírlapok, sem irodalom. Nem léteztek sem egyletek, sem 
klubok – még csak kávéházak sem. Társadalmi életet élni csupán különféle táncmulatságokon valamint magánházaknál 
rendezett vígasságokon lehetett. Mindez persze nem azt jelentette, hogy hazánkban nem is volt „szellemi erő”, csupán azt, 
hogy nem volt lehetőség az érvényesülésre, hiszen csak az állam és az egyház között lehetett választani. (Ne felejtsük el, 
hogy a polgári származásúak ebből ki voltak zárva!) A szabadkőművesség megjelenésével, a páholyok megalapításával 

Page 4 / 15
azonban e téren (is) a változás, változtatás útjára léptek.

A szervezeti formán belül a felépítés minden szabadkőműves páholyban ugyan olyan. Egy páholy megalapításához legalább 

7 egymást testvérnek nevező szabadkőműves kell. A páholy szokásai és a szertartások az eredeti iparos kőművesektől
vannak átvéve, híven az eredeti céhbeli páholyokhoz. Ezek a páholyok már szimbolikus páholyok, de céljaik és 
gondolkodásuk ugyanaz, gyűléseik a „közös munka” jegyében telnek. Az önálló, autonóm páholy tagjai egyenjogúak,
előjogokat csak azok a testvérek élvezhetnek, akik a páholy vezetésével vagy adminisztrációjával lettek az évenkénti 
választáson megbízva – azaz megkülönböztetés nem volt, de hierarchia a szabadkőműves szervezetekben is létezett.
 

Szervezeti formák és a szervezet méreteinek változásai

Az elnöki tisztséget a főmester viseli, akinek munkáját egy helyettes főmester segíti. A következő  fontos titulus a

felügyelőké. Két felügyelő  van, a főmesterrel együtt – hárman – ők képviselik a páholyok három nagy világosságát: a 
bölcsességet, az erőt és a szépséget. Rajtuk kívül minden páholyban találhatunk még szónokot, titkárt, kincstárnokot, 
alamizsnást is. Az ülések után közös vacsora, „vakolás” következett.
A szervezeti formáknál mindenképpen meg kell említeni, hogy a bár a szabadkőműves szervezetek sok tekintetben azonos
alapokon nyugszanak, azonban nem egy, hanem két főbb irányzatról kell beszélnünk – s a kétféle irányzat különbségeket 
is hordoz magában. „…1717 óta voltaképpen kétféle szabadkőművességről beszélhetünk. A belső, azaz a személyes és 
szervezeti, spirituális és szociális orientációjú szabadkőművességről – amelyet eredetének megfelelően az „angolszász”  
jelzővel illetnek -; illetve a spirituális orientációt nem feltétlenül elváró, az aktuálpolitikától nem elhatárolódó, illetve a nők
szerepét is liberálisan megítélő, későb b őket tagjai sorába is felvevő szabadkőművességről, amelyet oldalágnak, 
pontosabban rengeteg változata miatt oldalágak csoportjának tekinthetünk.”  Az ilyen típusú oldalágak e lős z ö r  
Franciaországban, időben a francia forradalom előtt jelentek meg, akkor virágoztak először. Az elnevezése is francia vagy 
latin irányzat.   Az angolszász formában is kaptak lehetőséget a nők, csak más módon: „Az első avatáskor a felvett testvér 
egy kesztyűt kap, amelyet a hozzá legközelebb álló hölgynek kell átadnia. Ezzel a hölgy ún. nővérré lesz, s sok feladat
hárul rá is a páholy életében, egyedül csak a rituális munkákat nem látogathatja.”
Az EMNYT szervezeti felépítéséről valamivel több adat jutott a birtokomba. A vezetőségben a „legelső ember” a főelnök volt. 
E szerepet Bánffy György töltötte be, mivel azonban a távolságot legyőzni akkoriban sokkal nehezebb volt, így ő
személyesen nem vett részt a legtöbb gyűlésen, azonban volt helyettese és minden ülésen elhangzottról kötelessége volt 
az elölülőnek tájékoztatnia, valamint fontos, hogy egy nélküle meghozott döntés csak a jóváhagyásával lett legitim. Az ő 
hatáskörébe tartozott a Társaság tagjainak kinevezése és megszilárdítása. A következő  poszt az elölülőé, aki helyben
lakott – ő  volt a főelnök helyettese. Az ő  feladata volt meghatározni a gyűlés időtartamát, havi legalább két gyűlést 
szervezni, a beküldött írásokra ő írta fel a kiadás dátumát, listába szedte és kiosztotta a tagok között a feladatokat valamint 
saját kézjegyével és később a társaság pecsétjével hitelesítette a tanács által meghozott döntéseket. Fentről lefelé haladva 
a létra következő  fokán a tanácsosok voltak. Az EMNYT-nak hat tanácsosa volt, mindegyik más és más feladatkörrel 
rendelkezett. Az első  tanácsos az első megvizsgáló szék elölülője is volt egyben. A feladatai közé tartozott a társaság 
anyagi helyzetének ellenőrzése, további mecénások keresése. Minden harmadik hónapban tájékoztatnia kellett a tanácsot 
a bevételekről és a kiadásokról. A második tanácsos a második megvizsgáló szék elölülője volt. Az ő feladata volt mind a
munkás mind a mecénás tagokkal való kapcsolattartás (levélben) és ezekről beszámolókat tartott tanácsnak. A harmadik
és a negyedik tanácsos feladata a társaság számára készült munkák vizsgálata és bemutatása a tanácsnak. Az ötödik és 
a hatodik tanácsos dolga pedig tagok által készített munkák rendezése, tanács elé terjesztése. A létra negyedik fokát a két 
titoknok foglalta el. A titoknokok feladatuk szerint részben a pénzügyi dolgokkal foglalkoztak és szintén háromhavonta 
beszámoltak, részben pedig a társaság birtokában lévő  írásokat, munkákat, könyveket felügyelték, rendezték. Ezen kívül
pedig az első titoknok az első  három, a második titoknok pedig a második három tanácsos munkáját segítette, valamint 
vezette a jegyzőkönyvet. Az ötödik fokon az első és a második megvizsgáló szék volt, mindkettőben 17 taggal. Ebben a 17-
17 tagban benne voltak a fent felsorolt titulusok tulajdonosai valamint a helybéli munkás tagok egy része.
Összehasonlítva a kettőt tehát nagyon hasonló módon működött a két szervezet, leginkább az egyes posztok
elnevezésében tértek el egymástól, hiszen mindkettőben volt egy-egy főpozíció (főmester és főkormányzó), akik vezették a 
társaságot. Mindkettőben megtaláljuk helyettesüket is, ahogyan további  s e g í tő-ellenőrző  p o z í c i ó k   i s   v a n n a k   a  
társaságokban.  Bizonyos tekintetben ugyanúgy, ahogy a vállalatoknál itt is mindenkinek van „főnöke”  (ideális lineáris 
szerkezetben). Fentről lefelé haladva igazgató vagy elnök, ennek a helyettese(i) azon kívül lehetnek részleg  é s  
csoportvezetők (létszámfüggő), munkafelügyelők (pl.: gyárakban) valamint van(nak) a pénzügyekért és az adminisztrációért 
felelős vezető(k) és/vagy beosztottak is, és természetesen a különféle „segítő-ellenőrző”  posztok sem hiányoznak a 
vállaltoknál sem.

Beszerzési és értékesítési piac

A piaci környezetet részben a beszerzési és értékesítési piac, részben a tőke és pénzpiac határozza meg. A beszerzési 
és értékelési piac meghatározói a változékonyság és a komplexitás valamint tekintetbe kell venni bizonyos korlátozó 
hatásokat is. A tankönyv szerint a változékonyság alá a piaci partnerek változási gyakoriságának, esetleges 
szabálytalanságának, a vevői igények változásának, a termékkel vagy szolgáltatással szembeni követelmények
módosulásának adatai tartoznak.

A szabadkőművesekkel kapcsolatban nem beszélhetünk konkrétan „piaci partnerekről”, leszámítva például egy-egy

nyomdát, azonban a testvéreket sem tekinthetjük a normál (vállalati) értelemben vett beosztottnak, már csak azért sem, 
mert nem a kenyérkeresés a céljuk. Véleményem szerint ebben a felállásban sokkal inkább tekinthetők a páholyok tagjai 
piaci partnernek, hiszen egy közös célért dolgoznak – csak jelen esetben ez nem bevételnöveléshez kötődik.

Piaci partnerek

A szabadkőművesekkel kapcsolatban nem beszélhetünk konkrétan „piaci partnerekről”, leszámítva például egy-e g y

nyomdát, azonban a testvéreket sem tekinthetjük a normál (vállalati) értelemben vett beosztottnak, már csak azért sem, 

Page 5 / 15
mert nem a kenyérkeresés a céljuk. Véleményem szerint ebben a felállásban sokkal inkább tekinthetők a páholyok tagjai 
piaci partnernek, hiszen egy közös célért dolgoznak – csak jelen esetben ez nem bevételnöveléshez kötődik.
A tagok változása szintén egy nagyobb témakört foglal magába, hiszen a tagtoborzástól és terjeszkedéstől kezdve sok
minden ide tartozik egészen addig, ha egy-egy tag megválik a páholytól. Ahhoz, hogy ez a folyamat jobban áttekinthető 
legyen, újra vissza kell térnünk a „kezdetekhez”, bár kicsit más perspektívából fogunk végigtekinteni a történeten.
A szabadkőművesekhez való belépés bizonyos értelemben egy „szent szerződés”  abból a szempontból nézve, hogy 
mindnyájuk szeme előtt egy cél lebeg: az emberiség üdve, úgy, hogy emellett a személyek- nemzetek-, nyelvek- é s  
felekezetre való tekintet teljesen mellőződik. Egy ilyen munkássághoz elhivatott emberek kellettek, akik feltétel nélkül 
tudnak hinni abban, amit csinálnak. Azt is meg kell említenem, hogy ez a fajta „tekintet nélküliség” újdonság, amely írásos 
formában az Alkotmányukban jelenik meg először. „…  a régebbi időkben a szabadkőművesek kötelesek voltak minden
országban az illető ország vagy nemzet vallását követni, akármilyen volt az, most mégis célszerűbbnek tartjuk őket arra a
vallásra kötelezni, amelyben minden ember megegyezik, vagyis, hogy jó és hű  emberek legyenek, a tisztaság és a 
becsület emberei, bármilyen felekezet vagy meggyőződés szerint különböznek is egymástól, ezáltal a szabadkőművesség 
az egyesülés középpontja és az igaz barátság létrehozásának eszköze….”  Nem először említem már a témát, azonban ez
az egyik legfontosabb momentum, hiszen ez az az alapeszme, amely összefogja, összeköti a testvéreket és a páholyokat.
A terv az volt, hogy a társaság behálózza az egész világot és együtt felemeljék az emberiséget, elhozzák a sötét középkor 
után a fényt, általános jólétet akartak mind a tudás szintjén, mind szociális téren. Ehhez azonban az addigi páholyokhoz 
képest egy nagyobb volumenű  társaság (és bizonyos tekintetben hatalom) kellett, aminek eléréséhez változásokra volt 
szükség. A már meglévő, működő  páholyoknak egységes törvények és elvek kellettek, majd egyfajta centralizáció 
pontosabban összekapcsolódás, hiszen minél nagyobb és terjedelmesebb egy csoport, annál nagyobb sikereket képesek 
elérni. Az összekapcsolódás és egységesítés után második fontos feladat a terjeszkedés volt. Minél több páholy és minél 
több jó munkás testvér kellett ahhoz, hogy minél gyorsabban, minél jobb eredményeket érhessenek el. Ennek eléréséhez 
egy már kipróbált, jól bevált struktúrára volt szükség, ezért meghagyták a régi céhes páholy alakját és szokásait, emellett 
igyekeztek a szertartásokba minél több szellemi tartalmat is önteni és mély értelmű szimbólumokkal, jelképekkel ezeknek 
még nagyobb jelentőséget tulajdonítani. Ahhoz, hogy az ilyen reformált páholyok minél jobban működhessenek még 
egységesebbé kellett tenni őket, aminek legideálisabb megoldását a kor emberei abban látták, hogy valamennyi páholy és 
testvér elé egységes szabályokat és elveket tűztek. Ez az egységesítő célú szabályzat volt az Old Charges.   Ugyanúgy, 
ahogy minden vállalatnak is megvan a maga külső- és belső szabályzata és morális elvei.
A szövetségnek tehát erkölcsi alapelvei és szabályai lettek. Ezeket az Alkotmányuk kötelességekről szóló része 
tartalmazta. A fejezet a következő hat alfejezetre tagolódott: Istenről és vallásról; A polgári hatóságokról; A páholyokról; A 
mesterekről, felügyelőkről, legényekről és inasokról; A munka vezetéséről; A testvérek magatartásáról a páholyban és a 
páholyon kívül.
Sajnos nem volt lehetőségem az alfejezetek gondos tanulmányozására, azonban így is számos fontos és érdekes 
szabályról olvashattam. A második szakaszban - a polgári hatóságokkal kapcsolatban olvashatunk. „A szabadkőműves
békés alattvalója a polgári hatóságoknak, bárhol él és dolgozik, s nem szabad részt vennie a béke vagy a nép jóléte ellen
intézett felkelésekben és összeesküvésekben, s ne legyen engedetlen az alsóbb hatóságokkal szemben.”
Tekintve, h o g y e z n e m e g y „gittegylet”, ahol egy-egy összejövetelen eliszogatnak a tagok, nem engedhették meg 
maguknak, hogy - népi szófordulattal élve - a búza közé ocsú keveredjen. Azaz a testvériség céljai, jellege és munkássága 
megkövetelte, hogy a tagokkal szemben erkölcsi elvárásaik is legyenek: „Azok, akik a páholy tagjai akarnak lenni, jó és hű 
férfiak legyenek, akik szabadon születtek, érett és értelmes korúak, nem lehetnek jobbágyok, sem nők, sem erkölcstelen 
vagy rosszhírű férfiak, hanem jóhírűek”. Bár ez a szabály ütközik az osztálykülönbségektől való eltekintéstől (értem ezalatt 
a szabadon születtek kifejezést) és a nők kizárása is napjainkban már komoly feminista ellenállást váltana ki, alapvetően a
kor normáihoz képest igen engedékenynek nevezhető, hiszen a már említett társadalmi (például nemes és polgár közötti) 
és egyéb különbségeket nem tekintette kizáró oknak a testvériségből.
Az Alkotmány alapján megtudhatjuk, hogy nem csupán korunk jellegzetessége a politizálás és az esetleges személyes 
vitákat is teljes mértékben kizárta a páholy életéből, amelyről a testvériség belső  életét szabályozó részben 
olvashatunk: „Nem szabad behozni a páholy ajtaján semmiféle személyes civódást vagy veszekedést, még kevésbé
vitatkozásokat vallásról, a népekről vagy az állam kormányzásáról, mert m i m i n t kőművesek, csak is egy általános 
valláshoz tartozunk, mi mindenféle néphez, rokonsághoz és nyelvhez tartozunk és határozottan ellene vagyunk mindenféle 
politikának, mert ez még sohasem szolgált a páholy jólétének előmozdítására és sohasem fog szolgálni.”
Ezeket az elvárásokat remekül alátámasztja egy 1912-es szertartáskönyv fennmaradt fogadalomszövege: „Szabad
akarattal, becsületemre és lelkiismeretemre fogadom: először, hogy hazám törvényeit megtartom; másodszor, hogy 
magamat teljes odaadással szentelem az emberszeretetnek, s hogy ember és ember között származása, társadalmi állása 
vagy vallása miatt különbséget nem teszek, és mindenkinek meggyőződését tiszteletben tartom; harmadszor, hogy a
szabadkőművesek szokásairól és a páholy belső ügyeiről senkivel sem beszélek, akiről nem tudom, hogy szabadkőműves;
negyedszer, hogy szabadkőműves testvéreimet tehetségem szerint gyámolítom; ötödször, hogy adott szavamat megtartom; 
hatodszor, hogy szabadkőműves testvéreimnek reám bízott titkait senkinek, még testvérnek sem árulom el; hetedszer, 
hogy szabadkőművesnek nem ajánlok mást, csak akit derék, becsületes, tiszta jellemű embernek ismerek; nyolcadszor,
hogy a szabadkőműves törvényeknek engedelmeskedem, és a páholy javát tőlem telhetően előmozdítom; kilencedszer, 
hogy sem páholyomtól, sem a szabadkőműves szövetségtől fontos ok nélkül meg nem válok; tizedszer, hogy amíg a 
szabadkőműves szövetség kötelékébe tartozom, titkos társaságba nem lépek.”
Ennek a szabályzatnak a megjelenése egy igen fontos lépés volt ahhoz, hogy az új nagypáholy határozott szervezetként, a 
kor szellemének megfelelő alapelvekkel léphessen fel, minél nagyobb tekintélyhez juthasson és minél kívánatosabbnak 
mutathassa a köreibe való tartozást.   A páholyok fennállásuknak első  idejében jórészt tagtoborzással voltak elfoglalva –
felvételekkel, magasabb fokra léptetésekkel – eközben nagy hangsúlyt fektetve arra, hogy a gyülekezetben résztvevők
tanaikkal, eszméikkel folyamatosan gyarapodhassanak. Ezzel dupla hatást érve el, hiszen hatott magára a résztvevőre, s
általa a külvilágra is, hiszen a tagok a páholyban hallott nézeteket igyekeztek a mindennapokban érvényesíteni.   (Éppen ez 
volt az, ami miatt nagy hatással lehetett a már tárgyalt közvéleményre.)
Az EMNyT második ülésének jegyzőkönyvében olvashatunk a tagtoborzásról néhány szót. Amellett, hogy megemlítették, 
tervezték egy Nemzeti Múzeum létesítését, beszéltek a további tagok (ki)választásáról is. A Társaság tagjai közé olyan
hazafiakat akartak beválasztani, „a kik becses munkákkal tudományoknak és hazaszereteteknek jeleit magyar munkák 
kiadásában megbizonyították”. A soron következő  ülésen Aranka elő  is terjesztette azok névsorát, akiket munkás- vagy
pártoló tagként a társaságba meg akart hívni. (Megállapodtak például abban is, hogy az ifjúság számára elkészítendő  
nyelvtan megírására Gyarmathy Sámuelt kérik fel.)
Olvasmányaim alapján kétféle módon  növekedett a tagok száma. Egyfelől jelentkeztek Aranka Rajzolatára és/vagy a 
munkásságuk „hírére”, másfelől pedig az e lőzőleg említett „kiszemelt”  tagokat levélben kérték fel a társasághoz való 
csatlakozásra. Egy ilyen meghívó levelet olvashatunk is Enyedi Sándor szerkesztette Aranka György erdélyi társaságai 

Page 6 / 15
című „gyűjteményben”. Aranka György levelezésében találhatunk példákat a jelentkezésre is. Demién Antal pesti egyetemi 
tanár levelében (1794) üdvözli Aranka társaságát és bár „bokros teendői”  miatt levele szerint a szellemi munkában nem 
vehetett részt, anyagilag segítségére sietett a társaságnak, 5 aranyat küldött és levelében évenkénti 5 forintot ígért. 
Azonban nem csak anyagi felajánlások érkeztek. Cserey Farkas - szintén levélben – örömének adott kifejezést a társaság 
létrejöttét illetően, valamint biztosítja Arankát ama szent kötelességét illetően, hogy nemzeti nyelvének művelését és más 
egyéb munkáikat segítse. Levelében kifejezi, hogy szerencsésnek tartja magát, hogy a társaság munkás tagjává 
válhat: „Kedves szerentsémnek tartom….ha azon Érdemes Társaságnak…  én is Tagjává lehetek, a hol a Szent 
Egygységesség és tiszta Baráttság érzékenyíti a szíveket és öszvekaptsolt válokkal  míveltetik a Haza Nyelve és ezáltal az 
eddig még tsak képzelni sem tudott Boldogságára jutand Nemes és Szabad Nemzetünk.”   Későbbi leveleiben is
folyamatosan érdeklődik a társaság munkássága iránt, maga is ajánl tagokat, könyvtári kutatásokat végez és ki nem adott 
műveit is összegyűjti.
Sok Erdélytől távol élő magyarországi író jelentkezett munkára, akiket Aranka mind szeretettel és tisztelettel fogadott. 
Közös munkára tudta serkenteni emellett a Bécsben élő magyar írókat is és együttes erővel fáradoztak a felvázolt feladatok
elvégzésén.    Érdemes még megjegyezni az EMNYT fogadtatását illetően azt is, hogy Kazinczy és Aranka hosszú éveken 
át leveleztek, amely levelezés a szabadkőművesség szempontjából igen értékes adatokat tartalmaz. Kazinczy egy olyan
páholy létrehozására buzdította Arankát, amely (a későbbiekben felvázolt) Draskovich-rendszerhez kapcsolódik, követi 
annak kulturális és politikai programját. Jászberényi ezen hipotézise magyarázatot adna az erőteljes támogatása a 
Nyelvmívelő  é s   a Kéziratkiadó Társaság létrehozásában – hiszen ezen társaságok felállítása megfelel a Draskovich 
obeszervancia terveinek.
A testvériség terjedéséről is ebben az alpontban tehetünk említést. Az építészettől tehát már teljesen elvált a 
szabadkőműves testvériség, mint tisztán emberies célokat maga elé tűző, szabályozott társaság már képessé vált arra, 
hogy elterjedjen az egész földön és az emberiség javát szolgálja. Rövid időn belül új páholyok alapultak – többek között –
Párizsban, Madridban, Amszterdamban, Bordeaux-ban, Szentpéterváron, Varsóban, Drezdában, Prágában, Bécsben, 
Brassóban – de a tenger túl is, például Philadelphiában és Bostonban.
Magyarországra több oldalról jutott be a szabadkőművesség. A Bécsben tartózkodó, felvilágosult gondolkodású és haladás 
felé törekvő magyarok közül például sokakat felvettek a helyi páholyokba. A tagok örömmel és tevékenyen vettek részt a 
bécsi páholyok életében valamint buzgó terjesztői voltak a szabadkőművességnek hazájukban is. A legelső önálló páholyok 
hazánk területén Erdélyben alakultak Brassóban, majd Nagyszebenben. Nem ez volt azonban az egyetlen terjedési irány, 
hanem Lengyelország felől is talált utat a szabadkőművesség. Ebből az irányból az első  páholyt lengyel emigránsok 
alapították Eperjesen 1770-ben. Rövid időn belül ez a páholy lett a felső-magyarországi magyar „intelligenciának”  a
gyülekezőhelye. Tagjai között volt például Török Lajos, Kazinczy Ferenc apósa is. Később ez a páholy még több újat
alapított Miskolcon, Selmecbányán, Balassagyarmaton és Besztercebányán. Azok egy része, akik Bécsben léptek be a 
testvériségbe, Pozsonyban alapítottak páholyt 1774-ben.
A szabadkőművesség terjedése hazánkban más aspektusból is megközelíthető: A Habsburg Birodalomban a
szabadkőművesség terjedése felülről lefelé történt. A királyi család tagjaitól kezdve a tisztviselőkig mindenki a testvériség 
tagja volt, aki az állami életben vagy a közélet területén érvényesülni akart. Lassan kialakult a nagy állami élet apparátusa
mellett egy másik, amely titokban dolgozott ugyan, de nem volt kevésbé hatalmas testület. A magyar szabadkőművesség a 
XVIII. században összetételét tekintve viszonylag színesnek számított, hiszen nemesekből, a városi polgárságból és a 
középosztály tagjaiból állt. Nagyszebenben és Kolozsváron például a gubernium tisztviselő  k a r a – a z a z a
legbefolyásosabbak – is a testvériséghez tartoztak és ők is kivették részüket a közös munkából. Valójában az, hogy a 
nemesség és vezetőség is Testvériség tagja volt, nem olyan jó, mint ahogyan első hallásra hangzik, mert még ennek a 
vezetése is a nemesség kezében van – ilyen keretek között azonban az oly hőn áhított igazi polgárság kialakítása előre
láthatóan lehetetlen.
Az EMNyT iránt igen széles körű volt az érdeklődés, azonban a célok megvalósításához mozgósítani kellett az erdélyi és 
az Erdélyen kívül élő értelmiségieket, valamint mecénásokat, pártfogókat is kellett szerezni a működéshez. 1793-ban már 
sokan sürgették a működés megkezdését, azonban az engedély még mindig „késett”. Végül Aranka, ifj. gróf Teleki Sámuel
és még három-négy nemes mint privatum institutum    útjára indították a társaságot. A gubernátornak tetszett az ötlet, el is 
vállalta főpraeses -i tisztségét. Kiadták a Jelentő  leveleket, amire válaszul mind anyagi támogatók, mind munkára 
vállalkozók egyre többen jelentkeztek és léptek be a társaságba. Az első  alakuló gyűlésüket 1793. december 3-án,
Marosvásárhelyen tartották meg.
A polgári egyenlőség elve itt is és az erdélyi páholyokban is teljes mértékben megvalósult. „A nagyszebeni páholy a 
szabadkőművesség alapelveihez híven tagjai toborzásánál nemzetiségi, vallási és osztálykülönbségekre nem tekint…”.  A
főnemesek mellett köznemesek és polgárok adtak  a gyakori munkákon és vakolásokon egymásnak találkozót  é s   a  
magyarokon és szászokon kívül zsidó, görög és nagyszámú román testvért is találhatunk mind Szebenben, mind a többi 
erdélyi páholyban – a polgári egyenlőség gondolata tehát nem csupán eszmeként jelent meg, hanem a valóságban is 
megvalósult.
Meg kell említenünk ebben a szakaszban még a tagváltozásokat, pontosabban a kilépő  vagy elmaradt tagokról illik még 
néhány szót ejteni. A szabadkőműves testvériségnél az Alkotmányban ilyesmiről is szó esik, a szakítás folyamata 
pontosan kidolgozott. Alapvetően kétfelé bonthatjuk, az első  felébe az átjelentkező  testvérek tartoznak, akik valamilyen
indokolt okkal (például más városba költözik családjával) elhagyja páholyát. Ebben az esetben a testvér nem óhajt megválni 
a testvériségtől ,   c s u p á n   m á s   p á h o l y t   f o g   l á t o g a t n i   a   k é sőbbiek folyamán.  I l y e n e s e t b e n a z e l ső  páholytól 
kapott „minősítésével” „bejelentkezik” az új páholyba, megtanulja annak szokásait és a továbbiakban ehhez alkalmazkodik.
A másik eset a fedezés. Ilyenkor a testvér szintén alapos indokkal egy rövid időre vagy teljesen kilép a testvériség
kötelékeiből. A második esetben a testvérek szavaznak, hogy a kilépni kívánó tag elhagyhatja-e társaságukat. Ha 
engedélyezik, akkor minden adóságát rendeznie kell kilépése előtt, legyen az akár morális alapú vagy anyagi tartozás. A 
morálistartozás alatt azt értem, amikor egy másik taggal nézeteltérése vagy bármi összekülönbözése volt, azt tisztáznia 
kell, nem hagyhat haragot maga mögött. Természetesen nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt a lehetőséget sem, amikor 
valaki egyszerűen nem jelenik meg a munkákon.
Az EMNYT-nál nincs kidolgozva a szakítás menete, olvasmányaimban csupán egy fél mondat erejéig találkoztam ilyen 
jellegű példával. Ez a példa a Martinovics-féle összeesküvéssel volt kapcsolatban, amelytől az erdélyi szabadkőművesek,
főleg a Nyelvmívelő Társaság a lehető legnagyobb mértékben elhatárolódott. Ez az „elmaradó tag” azonban szimpatizált az
összeesküvőkkel és a továbbiakban egyszerűen nem jelent meg a gyűléseken.

A komplexitás, mint összetettség e társaságok tekintetében véleményem szerint részben a tagok különböző
véleménykülönbségét (a célokról, munkásságról) valamint az igényeket jelenti a társadalomtól. Mivel alapvetően társadalmi 
változásokról beszélhetünk, így a társadalom igényeinek változásai és a szabadkőműves testvériségtől (a társadalom 
által) „elvárt” segítség és ennek változásai szorosan összekapcsolódnak, ezért tárgyalom egy pontban a három „összetevőt”.

Page 7 / 15
Változások az elvárásokban és komplexitás

A komplexitás, mint összetettség e társaságok tekintetében véleményem szerint részben a tagok különböző  
véleménykülönbségét (a célokról, munkásságról) valamint az igényeket jelenti a társadalomtól. Mivel alapvetően társadalmi 
változásokról beszélhetünk, így a társadalom igényeinek változásai és a szabadkőműves testvériségtől (a társadalom
által) „elvárt” segítség és ennek változásai szorosan összekapcsolódnak, ezért tárgyalom egy pontban a három „összetevőt”.
A társadalom helyzetét már felvázoltam, de a társadalmi igények azonban némiképp még kiegészítésre szorulnak. 
A „viszály” (vagy mondhatnánk úgy is, hogy az egység felbomlása) azzal kezdődött, hogy a XVIII. században az emberek
egyre fogékonyabbak lettek a tudományok iránt, ezzel azonban együtt jár a kíváncsiság az ismeretlennel, az újjal 
szemben – ami jelen esetben a különféle természettudományokra vonatkozott leginkább. Amíg a század első  felében a 
szabadkőművesség a felvilágosodás eszményének és a tudás terjesztésének igen hatásos eszköze volt, a század második 
felére az álmodozóknak, a naivaknak és a csalóknak is utat nyitott.  Így fordulhatott elő az, hogy a szabadkőművességben, 
mint szervezetben belső változások történtek, s ebből kiindulva (legalábbis részben belőle) megjelentek más „ágak”.
Franciaországban a hagyományos három fokozat fölé állították a „skót mesterek”  magasabb fokát, különböző  m é g  
magasabb fokozatokat dolgoztak ki – de emellett megjelent például a lovagrend felújítása, a rózsakeresztesek, az 
illuminátusok, az Ázsiai testvérek társasága.
Ennél kézzelfoghatóbb, erőteljesebb körvonalakat kaphatunk Jancsó önkényes felosztásából. E szerint a XVIII. századi 
magyar szabadkőművességet négy nagy csoportba oszthatjuk, célkitűzései alapján. Az első  csoportban a már említett
politikai- és társadalmi élet problémáinak (társadalmi, vallási és nemzetiségbeli) megoldását vélik a legfontosabbnak, ezek 
megoldásán munkálkodnak, a különbségek, különbözőségek „elsimítását” tűzték ki célul. A második csoportban a közélet 
és az irodalom terén küzdenek a legégetőbb társadalmi reformokért. Eleinte békés módszerekkel próbáltak változást 
kieszközölni, később azonban a francia forradalom hatására már erőszakkal akarja a vágyott változásokat kicsikarni a 
hatalomtól. Ebbe a csoportba tartozott Martinovics Ignác is, aki a nevével fémjelzett felkelés miatt vált leginkább híressé. A 
harmadik csoport az irodalom kedvelője, harceszközük a toll. Céljai a magyar nyelv művelése, kialakítása, elterjesztése 
valamint az emberi és nemzeti érzés hirdetése volt. Ide tartozott – többek között – Aranka, Bessenyei, Verseghy,
Bacsányi. A negyedik irány a szabadkőművesség elfajulásából keletkezett, hívei a rózsakeresztesek. Ők a tudomány hívei 
voltak. Foglakoztak misztikumokkal, alkímiával, orvoslással, asztrológiával, különféle kísérleteket végeztek – sokszor a
legkevésbé sem tudományos céllal. Azonban eredményeiket – pontosabban azok egy részét – később az orvostudomány 
és a kémia remekül tudta hasznosítani.
Az EMNYT –ot sem kerülték el a konfliktusok, íme az egyik a fennmaradt jegyzőkönyvek egyikéből : „Nemrégiben volt 
szerencséje a társaság g yűlésének tapasztalni, hogy éppen az érdemesebb és mind tudományokra, mind tekintetekre,
mind világokra nézve tiszteletet érdemlő urak ennek az igyekezetnek lelkét, vagy czélját nem úgy értik és veszik fel, mint
ennek a társaságnak természete kívánja. Némelyik azt kívánja, hogy a társaság csak a nyelven dolgozzék; másnak 
ellenben úgy tetszik, hogy a nyelvet illető  czikkelyek, kivált a forma példák (paradigmák) a munka kellemetességét 
elvennék; más esmét tökéletesebb munkát kíván. Azért szükségesnek látszik, hogy a berekesztésbe (a kiadandó munkák
függelékébe) a társaság történeteinek folytatása alkalmatosságával, egyszersmind az igyekezet czélja is még egy kevéssé 
világosítassék és megirassék röviden…”
E mellett természetesen a már említett társadalmi problémákra is mielőbbi megoldás kellett. A történelem során nem 
először a franciáktól vették más nemzetek az irányvonalat a változáshoz. A francia forradalom eszméi már Európa többi 
országában is kezdtek gyökeret ereszteni, így hazánkban is megindult a harc a nemesi világfelfogás megdöntéséért. 
Voltaire, Rousseau és Montesquieu gondolatai addig sem voltak ismeretlenek Magyarországon, de a változások és 
forradalmak itt is olajat öntöttek a tűzre, itt is lendületet kapott általuk a polgári világrend kialakításának vágya. Most nem 
elégedtek meg annyival, hogy azonosultak az elméletekkel, a tettlegesség útjára léptek. Martinovics összeesküvése
elsősorban a Felvidéken és Pesten, az intellektuális rétegekben talált táptalajt.
Erdély ezzel ellentétben nem gazdagította tagokkal az első  magyar köztársaság forradalmát, mert a harcias ellenállás 
szelleme idegen volt a felvilágosodott erdélyi polgárságtól, köznemesektől, számukra nem volt vérlázító és elfogadhatatlan a
feudális rendszer – igaz azonban, hogy ott a társadalmi ellentétek közel sem voltak annyira szélsőségesek, mint
Magyarországon. Így már érthetőbb, hogy Arankáék miért határolódtak el ettől a csoporttól.   (Az EMNYT teljes mértékben 
elhatárolódott a politikától.)

Korlátozó hatások, egyensúly hiány és monopol helyzet

Partnerként más társaságokat sem a szabadkőműveseknél, sem az EMNYT-nál nem említhetünk, így azok esetleges 
monopol helyzetéről sem, az állami korlátozó hatásokat pedig már a fentiekben említettem. Kereslet-kínálat viszonyról –
mivel itt nem kereskedelmi termékekről beszélünk – részben az értékesített folyóiratok, könyvek és egyéb kiadványok 
kapcsán beszélhetünk, ezt azonban a későbbi pontok egyikében szeretném kifejteni. Másrészt magáról a szabadkőművesi
és nyelvművelési tevékenységről, annak hatásairól és a végrehajtott programok szükségességéről – tehát bizonyos 
értelemben a „keresletről” (mint az emberiség igénye) és a „kínálatról” (mint az elért célok, azaz a munkásságukról) már 
szintén írtam és a későbbiek folyamán is említeni fogom még.

Tőke és pénzpiac

A piaci környezet másik fontos része a tők e   é s   p é n z p i a c  – egyszerűbben a financiális kérdések. A vállalati 

kommunikációban a finanszírozási források, a szabad pénzeszközök kezelése és a normális üzletmenet biztosítása 
tartozik e pont alá.
A szabadkőműves testvériség kapcsán elégséges anyagra tudtam szert tenni ehhez a témához. A finanszírozási források 
maguk a testvérek. A szabad pénzeszközöket – azaz a felhasználható tők é t  - tehát a testvériség adja és különféle 
j ó t é k o n y s á g i   c é l o k r a   k ö l t i k   é s   a   n o r m á l i s   ü z l e t m e n e t  b i z t o s í t á s a   a   s z e r v e z e t b e n   t u l a j d o n k é p p e n   a  
testvériség „önfenntartása”. Nézzük mindezt kicsit bővebben:
Amikor valakit testvérré fogadnak – vagy szebben fogalmazva inas fokba lép -  rengeteg instrukciót kap a testvérektől a
továbbiakra vonatkozóan. Felvétele után tájékoztatást kap páholya alapvető rituáléiról, akkor ismeri meg páholya felépítését, 
innentől lesz lehetősége használni a testvériség könyvtárát. Előfizetője lesz a páholy és/vagy nagypáholy lapjának – ha van

Page 8 / 15
ilyen -, és buzdítják más páholyok megismerése is. Emellett kap egy mentort – aki egyfajta gyámja, segítője lesz végig az
inaskodása idején. A mentor figyelmébe ajánlja különféle humanitárius egyletek támogatását is.   Az ülések során szoktak 
adakozni az elesettek, az árvák, az özvegyek vagy a szegény testvérek gyámolítására.   Ezen kívül a munkák része az 
özvegypersely körülhordása, amely nevét is arról kapta ami, azaz az elhunyt testvérek özvegyeit támogatják az 
összegyűjtött összeggel.   Ezek mellett a testvérek éves tagdíjat fizetnek. Ennek összegét a nagypáholy és a páholy együtt 
szabja meg. Minden páholy ebből tartja fenn magát, ebből szervezi ünnepeit, vakolásait, de ebből ad rendkívüli segélyt a
rászorulóknak, szervez jótékonysági programokat, rendezvényeket.
Az EMNYT-gal kapcsolatban kevesebb adathoz jutottam hozzá. Perényi könyvében arról olvashattam (működésük első  
évéből fennmaradt jegyzőkönyvben találta), hogy a tagok megállapodtak tagdíjszedésben és meghatározták ennek értékét -
a folyó kiadások fedezetére - és mecénásokat kerestek, akik anyagilag segítenék a célok elérését. Arról találtam adatot, 
hogy voltak mecénások (főleg kisebb összegekkel támogatták a munkát), de voltak bőkezű  támogatók is, például báró
Naláczy József 1000 Rft-ot (rajnai forintot) ajánlott fel. Aranka annak idején pontosan megtervezte, hogyan lehetne a kellő 
összegeket e lőteremteni. Az első  pontban nála a tagdíj, a másodikban pénzbeli adományok „jó hazafiak személyes 
segéltségek”, de lehetett adakozni marhákat, könyv- vagy írásbeli adományokat (például diákkönyveket, klasszikusokat).
Ilyen felajánlás egyébként volt, gróf Teleki Domonkos például útirajzának 100 példányát ajánlotta fel a társaságnak. Ezen
kívül adhatnának telket, házat a gyűlésekhez vagy ingyen szállást a tagoknak gyűlésekkor – vagy esetleg pénz helyett 
élelmiszert. Reménykedett emellett anyagi segítségben a főuraktól és a „felséges háztól”  is.   (Az élelmiszerben való 
adakozás is arra utal, hogy ülések után itt is volt „vakolás”.)

Az emberiség történetében a felvilágosodás volt az első  – s máig az egyetlen – olyan korszak, amely nagymértékben 

alakította át a vélekedést a világról, s benne az emberről.
 

Tudományos, technikai környezet

A felvilágosodás – mint kifejezés – „az ember saját, egyéni szemléletét, tapasztalatait és véleményét figyelembe vevő  

embertípus és társadalom megteremtését célzó eszmerendszert és világszemléletet jelöli, melynek erőteljes jelenléte, azaz 
a véleményformáló dominanciája nagyjából a 18. századdal esett egybe.” Színtere főként Nyugat-Európa és az Egyesült 
Államok volt, Közép- és Kelet-Európában szigetszerű  hatása volt csupán. A felvilágosodás azonban n e m c s a k e g y
világszemlélet, hanem művelődéstörténeti korszak is egyben, amelyben a megjelenő  különféle munkákban (politikai, 
filozófiai, pedagógiai, természettudományi, gazdasági, művészeti) remekül fellelhetők, kimutathatók a kor eszméi.
A felvilágosodás egy új gondolkodói magatartást hozott: a józan ész szabadságát az addigi tekintélyelvű kötöttségekkel 
szemben.  A megelőző korok vallási dogmáit a természeti törvények és a józan ész, a hagyományok tiszteletét a haladás, 
a fejlődés fontossága váltotta fel. Az addigi - bizonyos értelemben vett – fanatizmust toleranciával, a tekintélyt és a 
zsarnokságot a szabadsággal akarták felcserélni.
Az Angliából induló robbanásszerű ipari fejlődés, az ipari forradalom révén egyfajta társadalmi átszerveződés, átrendeződés 
is jellemző  volt, emellett rengeteg új (technikai) találmány és fejlesztés jelent meg Európában. A felvilágosodás időszaka
jelentős fordulatot hozott a magyar nyomdászat történetében is. A korszakban új művelődési törekvések jelentek meg és 
bontakoztak ki, lassan az olvasóközönség is kialakult – emellett gazdaságilag erősödött az ország. Ennek köszönhetően új 
igények alakultak ki, amit az akkori nyomdai apparátus már nem tudott kellőképpen kielégíteni. (A Nagy Francia
Enciklopédia például, amely 1751 és 1772 között készült el, 1789-ig 25.000 példányban kelt el.) Ezért tehát új nyomdák 
alakultak, a meglévőek bővültek, fejlődtek, korszerűsödtek. Teljesen pontos adatok ugyan nincsenek (a számokban eltér a 
szakirodalom), azonban az arányok így is érzékelhetőek: 1760-ban Magyarországon 17 nyomda működött, 1790-ben pedig
már 51, azaz nagyjából háromszorosa. A növekedésben az országi nyugati része járt elől (csak Pozsonyban például a 
század végén 8 nyomda működött), ezzel szemben Erdély mind számban, mind fejlettségben jócskán alulmaradt. Emellett 
nem elhanyagolható tény az sem, hogy az addig nagyrészt egyházi vezetésű  nyomdák zömmel világi kézbe kerültek,
polgári vállalkozásokká váltak. A könyvkiadás tehát gyors ütemben nőtt. Eleinte a kiadványok többsége nem volt magyar 
nyelvű. (A napjainkban is ismert nevű  Landerer család első, pozsonyi nyomdájában nyomták például a Pressburger
Zeitungot.) Azonban változnia kellett, s változott is a magyar nyomdák betűanyaga. Akkoriban ugyanis a nyomdák még 
nem rendelkeztek a magyar nyelv ékezetes betűivel, mivel azonban íróink megkövetelték anyagaik hibátlan nyomtatását, 
ezekről a nyomdáknak gondoskodniuk kellett.
Érdekes azonban, hogy amíg a díszesebb és ünnepélyesebb vallásos, tudományos és szépirodalmi kiadványoknak
köszönheti egy-egy nyomda a hírnevét, fő  bevételük hivatalos nyomtatványokból, imakönyvekből, vásári röplapokból, 
kalendáriumokból származott. A ponyvairodalomra való igény is ezekben az időkben kezdett „tömegméretűvé”  válni. A 
könyvkereskedelem – amellyel eddig javarészt a nyomdászok, kiadók, könyvkötők foglalkoztak – is ebben az időszakban
kezdett önálló üzletággá fejlődni.   A nyomdászat fejlődését – mint lehetőséget - természetesen a szabadkőműves
testvériség is használta és kihasználta. Remek lehetőség volt a felvilágosodás eszméinek terjesztésére.
Az EMNYT egyik fő célja az volt, hogy a még ki nem adott szövegeket és írásokat a lehető legnagyobb példányszámban 
nyomtatni és terjeszteni tudják. Nagy vágyuk volt egy „saját” nyomda megalapítása, azonban ehhez az anyagi keretek nem 
voltak elegendőek, ezért más (külső) nyomdák végezték el a munkát. Azonban nem a nyomdák és azok viszonylagos 
fejletlensége volt az egyedüli probléma, sokkal inkább nehezebb feladatnak bizonyult megfelelni a cenzúrának, valamint
szinte leküzdhetetlen akadály volt a nemesi társadalom közömbössége. A cenzúra miatt a haladó szellemiségű írások el 
sem juthattak a nyomdáig, ami pedig mégis átment a cenzúrán, arra nem volt elég vevő. Néhány várost leszámítva (például 
Kolozsvár és Marosvásárhely) csak nehézkesen jött össze annyi megrendelés, hogy a befolyt összeg néhány kötet 
megjelenésére elegendő legyen.
Az erős cenzúra miatt sem a Társaság által tervezett tudományos folyóirat, sem a hetilap nem jelenhetett meg –
pontosabban meg sem alakulhattak. A már említett Erdélyi Magyar Hírvívő is csupán háromnegyed évig jelent meg. 
Folyóiratok hiányában tehát Arankáéknak más megoldást kellett keresniük, hogy munkásságuk e l j u t h a s s o n a
közönséghez. Ennek egyetlen módja a „Jelentő Levelek” megjelentetése volt, amelyek a bécsi Magyar Kurírban és néhány
németországi lapban jelentek meg. Emellett persze a leghatékonyabb módszerként a már említett magánlevelezés sem 
merült feledésbe: „Ez a levelezés, mely eleven kapocs volt az írók és a tudósok között, részben pótolta a folyóiratot, a 
kialakulni nem tudó könyvkiadást, közvéleményt formált és még az elnyomás legnehezebb éveiben is ébren tudta tartani a
nemzeti nyelv és művelődés iránti érdeklődést.”
A felvilágosodás eszmerendszerét bölcseleti-világképi változások előzték meg. Az egyik legfontosabb a kopernikuszi
heliocentrikus világkép elterjedése volt, mert az addigi földközpontú világkép megdöntése azt (is) jelentette, hogy nem az 
ember az univerzum közepe. Említhetném azonban Newton tömegvonzás-elméletét, az angol empiristákat, Descartes 
racionalizmusát.

Page 9 / 15
A felvilágosodás korszakában a tudományok, a tudományos gondolkodás folyamatosan tovább fejlődött, változott. 
Gondoljunk csak a korszak legnagyobb filozófusára Immanuel Kantra A tiszta ész kritikájával, amelyben kiemeli a tudat 
fogalmát, hangsúlyozza, hogy minden érzékelés ott megy végbe, taglalja, hogy milyen születés előtti (priori)
meghatározottságokkal rendelkezik a tudatunk és persze olvashatunk a kategorikus imperatívuszról, az erkölcsi törvény 
elvéről, a velünk született jóról is. Ekkor jelenik meg a deizmus filozófiája is, miszerint Isten megteremtette a világot és
magára hagyta. A felvilágosodás korszakához tartozik azonban (többek között) az ateizmus, az okkultizmus, az alkímia és 
más misztikumok is.
Nem csupán a filozófia területén voltak azonban változások. Olyan politikai eszmék születtek meg a 18. században, 
amelyek modernizálva ugyan, de napjainkban is meghatározzák a politikai közéletet. Ekkor fogalmazódik meg például a 
liberalizmus és a konzervativizmus eszméje, de a felvilágosult abszolutizmus is. A legjelentősebb politikai művek közé 
tartozik Locke Két értekezés a polgári kormányzatról, ami a király és a nép között szerződésről szól, amelyhez mindkét 
félnek tartania kell magát vagy Montesquieu által írt Törvények szelleme, amely a három hatalmi ágról, s azok ideális
kapcsolatáról, működéséről szól. Ekkor jelenik meg az evolúciós történelemszemlélet, a vallásban a reformkatolicizmus, a 
zsidók polgári egyenjogúsításának elmélete valamint az első  feminista mű  is.   A világ illetve a világkép napról napra 
változott, a tudomány öles léptekkel haladt előre, ahhoz azonban, hogy ezek a tanok és eszmék minél hamarabb és minél 
szélesebb körben elterjedjenek, a technika változására (a fent említett nyomdaiparra) is szükség volt. A szabadkőműves
páholyokat a felvilágosodás előkészítőjének, később pedig közvetítőjének tekinthetjük,  hiszen a testvérek a felvilágosodás 
jegyében olvasták, terjesztették, megvitatták a különféle tudományos és politikai eszméket és tanokat.

Kulturális környezet

Ebbe a pontba tartoznak a kimutatható nemzeti sajátosságok, amelyek leginkább a szervezeti struktúrában és esetleg a 
vezetési módszerekben mutatkoznak meg, valamint ide tartoznak az esetlegesen kialakult magatartásformák, viselkedési 
szabályok is.

Európában a polgári eredetű  és arisztokratákkal „megrakott”  angol szabadkőművesség módosult az idők folyamán. A 

szerveződésnek ezt a formáját ugyanis a feudális társadalmak vették át. A nemesi, főnemesi testvérek elhatárolódtak a 
burzsoáziától – s ez igen rövid idő alatt ment végbe -, pedig a nemesség a lakosságnak csupán 1,5%-át tette ki. Európa 
keleti területein a felvilágosodás igénye sajátosan keveredett a feudális társadalom szerkezetéből adódó „nosztalgiákkal: a 
lovagkor romantikája, a keresztes hadjáratok kincsszerzőinek hagyatéka korbácsolta fel a fantáziát. A német, szláv vagy
magyar nemesi és rendi igények, előjogok és függések bonyolult rendszeréhez kellett idomulnia a szabadkőművességnek 
is.”
A szabadkőművesség egyik legnagyobb jelentősége a különféle társadalmi kategóriák, vallási nézetek összefogásában volt, 
ami által enyhített az ideológiai feszültségen. Magyarországon azonban nem így volt. Hazánk egyharmada protestáns volt,
akik a Carolina Resolutio (1731) miatt nem vállalhattak hivatalt, mert olyan esküt kellett volna tenniük, amilyet tiltott a 
vallásuk. Ezért az a néhány protestáns mágnáscsalád és a nemesség – akik fiai külföldi egyetemeket végeztek és 
megismerkedtek a felvilágosodás eszméivel – csatlakoztak a szabadkőművességhez. Nekik köszönhetjük tulajdonképpen 
az „országos hálózat kiépülését”. Mivel a tagok többsége protestáns volt, számukra a szabadkőművesség tolerancia-elve
nem csupán egy betartandó elv volt, hanem sokkal inkább cél. Az apparátusból való kirekesztettségük miatt igen intenzív 
volt gazdasági és politikai érzékenységük, s ezáltal fogékonyak voltak a felvilágosult abszolutizmus rendszerére.   II. József 
türelmi rendelete változtatott ezen a helyzeten, a protestánsok vállalhattak, s vállaltak is hivatalt. II. Józsefet halála után 
azonban II. Lipót követte a trónon, akinél e téren számukra újra visszaesés következett…
Martinovics Ignác pesti szerb származású polgári, katonatiszti család fia, Ferenc-rendi szerzetes, majd egyetemi tanár 
Lembergben – tehát antifeudális jozefinista. 1790-ben az udvar szolgálatában állt, támadta a nemesi mozgalmat, a 
monarchia túlzásait elítélte. 1794-ben menesztették az udvar titkosszolgálatából.   Az ambiciózus fiatalember továbbra is az 
érvényesülés útját kereste, s úgy vélte, hogy az áhított hatalomra és befolyásra szert tehet az elégedetlenkedők
összefogásával is. A jozefinista értelmiségiek számára például, akik II. József uralkodásának idején kerültek értelmiségi
pályára II. Lipót uralkodása visszaesésnek számít- mint már említettem. Ennek következményeként a jakobinus, forradalmi 
eszmék ebben a társadalmi körben táptalajt találnak. Tehát a polgári reformokat akarók mindenképpen az elégedetlenkedők
között vannak, de ide tartoznak még a rendi felvilágosodás hívei is. E csoportok összefogásával hozta létre tulajdonképpen 
a jakobinusok titkos társaságát, amelynek berkeiben belül összeesküvés készülődött az ország függetlenségének 
eléréséért. Céljuk az uralkodó hatalmának korlátozása valamint a polgári reformok „életbe léptetése”  volt. A császári 
titkosrendőrség azonban jól működött, gyorsan leleplezték a társaságot. 1794-ben letartóztatták, majd 1795 májusában (a 
többi vezetővel) együtt Budán, a generális-kaszálón – azóta Vérmezőn - kivégezték őket.
Azonban ez a fajta forró fejű, azonnali változásokat akaró, adott esetben az erőszakos tettektől sem visszariadó hozzáállás 
nem általánosítható a magyar testvériség egészére. A hagyományos, angolszász mintát követő  szabadkőművesek a
forradalomra vágyókkal szemben legfőképpen szociális kérdésekkel foglalkoztak, a kultúra, a tudományok, a politika 
valamint a belső, csendes „önépítkezés” útján képzelték el céljaik elérését. A legtöbb testvér még csak nem is politizált 
nyíltan. „A magyar szabadkőművesek döntő többsége határozott, bölcs és megfontolt lépéseivel, kitartó „kalapácsütéseivel” 
sok esetben többet is tett a demokráciáért, a polgárosodásért és a keresztény-feudális állam létrejötte idején lerögzített, s a 
demokráciában is fundamentumnak tekinthető morális alapelvek és a spirituális orientációk megmaradásáért.”   Nyílván más
egyebek mellett azt is belátták, hogy alaposság és „végiggondolás” nélkül, rövid idő  alatt képtelenség lenne hazánkban 
tartós és ésszerű változásokat elérni, a „lassan járj, tovább érsz”  elvet követve a megfontolt, lépésről-lépésre típusú 
változásokat részesítették (nem ok nélkül) előnyben.
Az EMNYT-nál is a legjobb példa erre a Martinovics-féle megmozduláshoz való hozzáállásuk - amelyre már utaltam a z
előzőekben - az erdélyi felvilágosodott polgárok sem tartották feladatuknak a harcot, sokkal inkább a tudásra, a 
tudományokra koncentrálták erőiket.

Kommunikációs környezet

A szervezetek kommunikációjának elemzéséhez elengedhetetlen a szervezet kultúrájának említése, mert egy szervezet
kultúrája és kommunikációja egymást kölcsönösen meghatározó és alakító elemek. Minden létező  közösség kialakítja 
kommunikációjának szokás- és eszközrendszerét. Kialakul, hogy ki kinek tartozik beszámolni az eseményekről, az is,
hogy kinek milyen megszólítás jár (pl.: ez a rendőröknél, katonáknál a legfeltűnőbb) Egy-egy szervezet kommunikációja így 
tehát a szervezeti kultúra tükre. A használt nyelv, a zsargon, a stílus, a kommunikáció formája, az eszközök a felszíni 
réteget képzik. Ezek alapján könnyedén elemezhetővé válik egy-egy szervezet viszonya környezetével valamint tagjainak 

Page 10 / 15
kapcsolatrendszere. A kommunikáció az, ami élteti ezt a szokásrendszert és kultúrát, hiszen egy a szervezetbe újonnan 
bekerülő  tag is e révén ismeri meg a belső  értékeket, a szervezet filozófiáját, az érintkezés és a konfliktuskezelés 
szabályait – azaz minden egyes összetevőt.
Nemcsak „nagy”  szervezeteknél, hanem még a kisebb csoportoknál (pl.: tanulócsoport) is megfigyelhető, hogy teljesen
elkülönül egymástól – érthető módon – a külső és a belső kommunikáció. Az a fajta belső kommunikáció, ami mindenfajta
információáramlást tartalmaz (beleértve adott esetben a nonverbális kommunikáció jelzéseit is) intern kommunikációnak 
nevezzük. Elsődleges célja a tagok közötti belső  kohézió megteremtése, egyfajta összetartó erő, amire szükség van a 
közös célok eléréséhez szükséges előkészületekhez, magához a keresztülvitelhez, de még a teljesítmények értékeléséhez 
is.  
Ilyen intern kommunikációs eszközöknek tartom a különféle „jelképeket”, mint amilyen például a tápiszt. Eleinte a páholy -
mint gyülekezőhely - nem viselt semmiféle jelképet. Akármilyen terem válhatott páhollyá úgy, hogy a padlón krétával egy 
négyszöget rajzoltak, amelybe minden tag belefért. Később kisebb lett a négyszög és a testvérek a körül foglaltak helyet.
Utóbb a négyszöget homokkal hintették be, amibe jelképeket rajzoltak – ezeket az ülések végén eltörölték. Későb b
kialakult s divatossá is vált a tápisz, amely egy rajzolt vagy festett szőnyeg. Szabadkőműves jelképek találhatók rajta 
valamin a páholyt ábrázolja kicsiben.   A tápiszon a foknak megfelelő ábrák is találhatók. Egy (angolszász típusú) páholy 
három fokban végezhet munkát, dolgozhat i n a s-, legény- illetve mesterfokban. Magasabb fokú munka esetén az
alacsonyabb fokúak nem tartózkodhatnak a szentélyben.
Az EMNYT-nál nem találtam olvasmányaimban olyan adatot, amely alapján feltételezhetném, hogy voltak jelképeik. Ha 
abból indulok ki, hogy a két csoport közötti „hasonlóságot”  alapul veszem, akkor ezzel azt is feltételezem, hogy voltak
jelképeik, s ebben az esetben azt tartom valószínűnek, hogy ezek szabadkőműves jelképek lehettek. 
A másik, amit ide sorolnék, a titoktartás. A régi építőműhely a titoktartást rendkívül szigorúan vette – s így titkait meg is 
óvta. Sok más szokással együtt a titoktartás esküjét is átvették-megtartották a szimbolista szabadkőművesek.
Megesküdtek arra, hogy abból, amit a páholyban látnak, hallanak nem fognak semmit elmesélni, sem leírni sem  m á s  
módon másokkal megosztani.  (Ezt a korábban leírt 1912-es fogadalom szövegében is megtalálhatjuk.)

A belső kommunikációt alapvetően meghatározza a szervezet mértéke, struktúrája, profilja, de még az életkora és tradíciói 
is. Nyílván egy 10 fős kis csoport és egy több száz fős szervezet kommunikációja eltér egymástól, hiszen más típusú az
eszközigény, a továbbítás formája, de valószínűleg még a kommunikációs csatorna is.

A belső kommunikáció és a kommunikációs csatornák

Csatornák között megkülönböztetünk formális és informális csatornákat. A formális csatornák teszik lehetővé a felelősség, 
a hatalom, az ellenőrzés gyakorlását, valamint a munka megszervezését, elosztását a célok eléréséhez. (Ezek a formális 
csatornák a szervezeti struktúrára épülnek.) Az informális csatornák szervezeten belüli spontán emberi összetartást 
tükrözik. Struktúráját a szőlőtőhöz szokták hasonlítani: a tőke a „hírforrás” és belőle több irányba futnak szét a venyigék. Ez 
úgy néz ki, hogy a szervezet egy tagja hall valami „hírt”, ő  továbbadja három-négy másik embernek, amit ők is tovább 
adnak - a „falusi pletyka” terjedéséhez hasonlóan. Hihetetlenül gyorsan képes ez a kommunikációs csatorna működni.
A kommunikációs eszközök megválasztása is igen fontos tényező. Napjainkban érdemes lenne sok helyet szentelni e
témának, tekintettel az elektromos levelek, a mobiltelefon adta lehetőségekre, a videóra, a hangüzenet lehetőségére, a
filmre, a flipchartra, a slide showra és sorolhatnám a technika, a modernizáció előnyeit. Ebben az időben azonban a
személyes kommunikáció, a könyvek, a sajtó és a magánlevelek álltak csupán rendelkezésre – ebből is néhány csupán 
korlátozottan. Mivel a szabadkőműves testvérek és az EMNYT tagjai között is sokszor hatalmas fizikai távolságok voltak,
az írásbeli kommunikáció különböző jellegű változatai voltak jellemzőek.
Formális például a választási rendszerük, ilyen például a szabadkőművesnél a golyózás. A társaságban testvérnek 
jelentkezőnek egyik feladata, hogy ír egy önéletrajzot, amely nem csak „adatait” tartalmazza, hanem egyfajta motivációs 
levél is, amelyben leírja, miért akar szabadkőműves lenni. Ezt az esszét fogja majd meghallgatni a páholy és ennek alapján 
ad le szavazatot felvételéről a golyók segítségével. A fehér golyó a felvétellel való egyetértést, a fekete az ellenzést, azaz az 
elutasítást jelenti. Ha a szavazásban teljes az egyetértés, akkor kitűzik a felvétel dátumát, amikor a jelentkezőt inassá 
fogják avatni.   A másik vizsgált csoportot tekintve pedig a már említett levélbeli „tagsági meghívó” is ide sorolható.
Informális például a már szintén említett ellenőrző  bizottságok működése, aminek lényege részben a feljebbvalók 
munkájának, részben pedig a kiadott és elvégzett munkák ellenőrzése.  (Ez a fajta működési rendszer némiképpen
emlékeztet Montesquieu hatalmi ágaival kapcsolatos ellenőrző  funkcióra, amely a zsarnokságot, egyeduralmat hivatott 
megakadályozni.)
Az informális csatornák meglétéhez a legjobb példát a Draskovich-rendszer alkotmányában találtam. Ezt a rendszert gróf 
Draskovich János – horvátországi szolgálata idején – tiszttársaival dolgozta ki. A „szabadság és függetlenség iránti 
szeretetük” végett önálló, külön szabadkőműves szervezetet akartak Magyarország és Horvátország számára létrehozni –
felszámolva a külföldtől való függést. Leginkább a felvilágosodott megyei nemesség gondolkodásmódját találhatjuk benne.
Draskovich szabályzata uralkodóvá vált hazánkban. Kazinczy szerint ”minden megye legjobb koponyái ide vétették fel 
magukat s itt egyesültek”. A páholy neve (pesti) Nagylelkűséghez volt, ahol természetesen Draskovich volt a főmester.  A 
társaság tevékenysége elsősorban a polgári reformokra terjedt ki, mint például az adó-, alkotmány-, iskola-, hadsereg- és 
kereskedelmi reformok. Alacsonyabb fokokban politizáltak, magasabb fokokban foglalkoztak alkímiával is.
A szabályzat szerint: minden politikai  ügyet „vagy a törvényes páholyokban, vagy gyűléseken, vagy levelezés által, vagy 
pedig követ útján, szóban intézünk. Formális páholyülést sem meghirdetni, sem megtartatni nem lehet, kivéve felvétel, 
előléptetés, kizárás alkalmával és a Nagy Ünnepen kívül, illetve ha közgyűlésre vagy részgyűlésre követek választása 
szükséges.”  Továbbá: „Levelezés folyhat páholyok között vagy egy páholyon belül, egy Testvérrel, vagy a hivatalviselők
között, vagy egyes Testvérek között. Ha páholyok leveleznek egymással, a leveleket ismert írással elkészítve a 
Főmesternek kézbesítsék, aki aztán összehívja a páholyülést vagy összejövetelt, a levelet minden páholyhoz tartozó 
jelenlétében felolvassa, majd a szükséges következtetéseket megfogalmazza, és ugyan ilyen módon válaszol.” „A Főmester
ki előtt a rendre és a Testvérekre tartozó ügyek leginkább ismeretesnek kell legyenek, gondoskodjék arról, hogy a jelenlévő 
és távollévő  Testvérekre  azok úgy bízassanak rá, hogy a jelenlévők naponta, vagy annyiszor, ahányszor a rájuk bízott 
ügyekről vagy személyekről ugyanezen Főmesternek jelentést tegyenek – a távol lévők pedig jelentéseket írjanak neki. E 
levelezés kedvéért időlegesen jelöljön ki egy alkalmas levelezési kódkulcsot, mely azonban csak eme tárgyra szolgál, és az 
ügy befejeztével el lehet égetni.”
Ezen kívül a belső  kommunikáció – és az informális csatornák kialakulásának − egyik technikájának is tekinthetjük a 
barátságot, amelyet igyekeztek létrehozni és fenntartani a tagok között, amely azért sarkalatos pont, mert az igaz barátság 

Page 11 / 15
magával hozza a jó hangulatú közös munkát, a bizalmat, a lehető  legjobb együttműködést is – csak hogy pár dolgot
említsek. A Draskovich-rendszer alkotmánya a következőképpen ír minderről: „…a Főmester különleges feladatai közé kell 
tartoznia a barátságra való törekvésnek a Testvérekben való felszítása, mégpedig nem a rideg-formális barátságra, mely 
nyilvánvalóan olyan, mintha nem is lenne, hanem a sűrű érintkezésen alapuló, bizalmas barátságra való törekvésnek. Ebben 
újfent inkább példát, semmint szabályokat kell a Mesternek nyújtania. Legyen egyik vagy másik Testvérrel szorosabb
barátságban, a barátság szent törvényeit alapjaiban becsülje és tartsa meg: látni fogja, hogy barátai, az ilyesfajta kapcsolat 
gyönyörűségétől megragadva, ezt a kölcsönös jóakaratot úgy fogják terjeszteni, hogy mindenki, nemcsak a renden belül, a 
barátság legszorosabb kötelékével fog összekapcsoltatni. Ehhez hozzátartozik a Nemeslelkűség és az Őszinteség 
lelkülete, melyben különösen ki kell tűnniük a Testvéreknek…  A Barátság része a diszkréció is, azaz hogy a ránk bízott 
titkokkal bölcsen éljünk. Azokat vagy örök hallgatással temessük magunkba, avagy ha egyes titkokat a Rendnek felfedünk, 
ezeknek olyanoknak kell lenniük, melyeket a Rend kára nélkül elhallgatni nem lehet. Ez azonban nem sérti a baráti 
szövetséget, ami abból is nyilvánvaló, hogy a rend megőrzése az egész emberi nemzetség iránti jótétemény, melynek 
javára tekintettel bármely egyén javát hátrébb kell sorolni.”
Az EMNYT kapcsán szabályzat nem, de bizonyítékok maradtak fent, amik alapján magánlevelezésben tartották a tagok 
egymással a kapcsolatot – legalábbis Aranka György fennmaradt kiterjedt levelezése erre utal.

Szervezeti struktúra

A szervezeteken belül az információ vertikálisan és horizontálisan áramlik a vezetéstől az alsó szintig és fordítva valamint a 
struktúra azonos szintjén helyet foglalók között is. Alapvetően négy szerkezeti struktúrát szokás megkülönböztetni: a 
pókháló típusút, a funkcionálist, a mátrixot és a személyiség központút.  Ezek közül mind a szabadkőműves
szervezeteket, mint az EMNYT-ot a funkcionális típusú szervezeti struktúrába soroltam.
Ez egy tipikus bürokratikus szervezeti struktúra, a hatalomnak és a felelősségnek a vezetőktől kiinduló megosztása, 
szigorú hierarchia és funkciók szerinti munkamegosztás a főbb jellemzője. A szerepkultúrának nevezett kultúrával együtt 
épül ki, itt ez alapján a vezetők és a beosztottak jogait és feladatait pontosan rögzítik, meghatározzák a formális 
kommunikáció csatornáit. Ebben a kultúrában fontos szerepe van az írásbeli kommunikációnak, szinte minden írásban 
történik - azaz írásban rögzítik a feladatokat, írásban dokumentálják a teljesítést és rendszeres – természetesen írásbeli –
jelentések készülnek. Arról már volt szó, hogy vallásbeli-, nemzeti- társadalmi különbségek nincsenek a testvériségen belül, 
hierarchia különbségek azonban vannak – és igen szigorúan is veszik őket a szabadkőműves páholyok és az EMNYT is.
A szertartások és szokások sokáig szájról-szájra jártak. Eleinte nem vezettek jegyzőkönyvet. Később úgy gondolták, hogy 
a tagok felvételéről és magasabb fokra lépéséről – már a tagok miatt is – jó lenne valamilyen formában nyilvántartást 
vezetni. Az ülések „rendes”  jegyzőkönyvét, amely már tartalmazza egy-egy tárgy feletti vitájukat, új eszmékről való
elmélkedésüket, közügyekről folyó elbeszélgetéseiket, csak jóval később kezdték el vezetni. Sokáig nem vezették 
a „pénzmozgást” sem – azaz az adott alamizsnákat – mert úgy vélték, az emberszeretet e formáját csendben kell végezni, 
s a szövetség titkai közé tartozik.  Azonban a későbbiek folyamán nem volt ez ilyen egyszerű, mint amilyennek tűnik.
Valószínűleg a titkosság miatt (is) nem az adott ország nyelvén íródtak a jegyzőkönyvek, hanem sokáig titkos írással írták 
le a történteket. (Ilyen titkosírással írt jegyzőkönyveket „fordított le” Pálóczy Horváth Ádám.)
A 20. században változott mindez, ekkor már a titkár építészeti rajzot készített, amely magát a jegyzőkönyvet jelenti. 
Ezeket már nem titkosírással, hanem a páholy anyanyelvén vezették. A testvériség titkosírása rendkívül változatos, a
legismertebb alapja egy kilencrácsos négyzet.
Az EMNYT az első üléstől fogva szinte a legutolsóig vezetett jegyzőkönyvet, amelyet Perényi könyve szerint a Kolozsvári 
Katolikus Lyceum könyvtárának egy különszobájában található. Aranka volt a titkár – azaz titoknok – ő  vezette a
jegyzőkönyvet. 1798. június 26-án volt az az ülés, amelyen gr. Teleki Mihály átvette a társaság igazgatását, mert Aranka
lemondott a titkárságról. Mivel ezután Aranka a jegyzőkönyveket és egyéb iratokat sem gondozta, ettől kezdve hiányosak a 
jegyzőkönyvek, kevés adat maradt fent.  Arról, hogy milyen nyelven írták, nem esik szó, nyilván azért, mert anyanyelvükön, 
magyarul vezették a jegyzőkönyvet, s nem titkosírással.

A vezetési stílus típusok és a kommunikáció mennyisége, irányultsága, funkciója, csatornái között közvetlen összefüggés 
van. Minél inkább „demokratikus”  egy vezető döntéshozáskor, annál több kommunikációra és időre van szükség a
döntéshozatalhoz.

Vezetési stílus és kommunikáció

A szabadkőműves testvériség a jóakaratú parancsoló típusú vezetői stílus jegyeit hordozza magán. Ez a fajta irányítás épít 
a beosztottak véleményére, de csak bizonyos mértékben. Kommunikációjában fontos szerepe van az ellenőrzésnek.  A  
belső kommunikációnál már említett – főleg a baráti kapcsolatról szóló – részből remekül érzékelhető, hogy a Draskovich-
rendszer Főmestere sokkal inkább hasonlít egy humánus koordinátorhoz – természetesen a szigorú szabályokat betartva 
és betartatva -, aki utat mutat és irányít, mint napjaink kemény kezű igazgatói (mint vezetők), akik többsége manapság 
nem foglalkozik sem humánus, sem baráti sem más kapcsolatokkal. Utat mutatni sem emberségesség, sem empátia sem 
más emberi téren nem óhajt, csupán döntéseket hoz és parancsol – s mindezt a minél nagyobb profit érdekében.
Ehhez képest a másik vizsgált társaság sokkal lazább - mondjuk így - működési szabályzattal rendelkezik, típusra a 
konzultatív irányításhoz tartozik. Ez a vezetési variáció támaszkodik a beosztottak ötleteire, javaslataira, nem nélkülözi a 
mindkét irányú intenzív kommunikációt. Itt a motiválás egyik eszköze a bevonás a testületi vélemény kialakításába.  A 
fennmaradt jegyzőkönyvekben például olvashatunk arról, hogy az első  ülések alkalmával vitát nyitottak arról, hogy milyen 
fajta tevékenység lenne még a fontos a Röpiratban megemlítetteken kívül, milyen munka az, amivel a közös célokat 
elérhetik, segíthetik. Azaz a tagokat bevonják a munka meghatározásába, megkérdezik és figyelembe veszik véleményét.
Lehetőséget adtak az eltérő vélemények elmondására is, ennek fényében, úgy vélem nem kérdőjelezhetjük meg a kétirányú 
kommunikáció meglétét.

Válságkezelés a szervezeten belül

A szervezet működésének próbatétele a szinte kikerülhetetlen könnyebb vagy súlyosabb válságos helyzetek és az ezekkel 
járó (vagy éppenséggel ettől független) emberi konfliktusok. Csak olyan szervezet tud tartósan fennmaradni, amely képes 

Page 12 / 15
alkalmazkodni a környezet változásaihoz, képes maga is változni. A konfliktusok azonban nem csak az átalakulások
időszakában keletkeznek, hiszen a munka alatt felmerülő  érdek- vagy véleményellentét ugyanúgy kiválthat konfliktust. 
Összeütközhet az egyéni érdek a csoportérdekkel, de egyének érdekei és véleménye is.  Mindez – természetesen – az
adott szervezet eredményességére nézve meghatározó lehet, s ez különösen nehéz feladat elé állítja a vezetőket.
Mindvégig szem előtt kell tartani, hogy a feladatokkal, célokkal esetleg eszmékkel való azonosulás mértéke (is) döntően
befolyásolja a munka sikerét – tekintet nélkül arra, hogy ez egy „változás/változtatás”  vagy egy éppen induló szervezet 
célkitűzése. Ezek a konfliktusok gyengítik az összetartást, a kötődést, polarizációt hozhatnak létre, megronthatják a
munkalégkört, s munkakedv elvesztéséhez, a teljesítmény romlásához vezethetnek – azaz a vállalati/szervezeti kultúra 
gyengülését okozhatják.
Ebből azt a következtetést vonhatjuk le, hogy a konfliktus egy erősen negatív jelenség, azonban nem feltétlenül káros, 
hiszen hozzásegít a rejtett problémák feltárásához, felszínre hozhat rejtett értékeket, új szempontokat.
Az ember „csak ember”, ezért a felvételkor vizsgált és megkövetelt erkölcsösség, a józan ész és a – nyílván meglévő -
erények ellenére előfordult, hogy néhány Testvér letért a helyes útról. Hibáztak, amivel kárára lehettek a Rendnek,
társaiknak, vezetőiknek. A Draskovich Observance kétféle vétket említ. Az egyik, amikor Testvér sért meg egy másik 
Testvért, a másik, amikor a tag az egész Rend ellen vét. Az első  eset „kezelése”  teljes mértékben a delikvens 
Főmesterének hatáskörébe tartozik, azaz a páholy hatáskörében marad, nem lesz a bűn elkövetése és elkövetője kitéve - a
Renden belüli - nyilvánosságnak. Ezzel szemben elég kidolgozottnak mondható menete volt a Rend ellen elkövetett 
vétkeknek. Ilyen esetekben a „jó útra terelést” több lépcsőben határozták meg. Az első lépcsőn a Főmester figyelmezteti a
bűnöst vétségére, az előírás szerint szigorúan, de nem bíráló, hanem baráti hangon. A második lépcsőn – ha az első nem
vagy nem eléggé volt eredményes – akkor a két Segéd, esetleg még néhány Testvér jelenlétében szigorúan megrója 
vétkéért a „bűnöst”, s figyelmezteti, hogy a továbbiakban kénytelen lesz a bírálását átadni a páholynak. Ezen a lépcsőn
tehát már – korlátozottan ugyan, de – a nyilvánosság előtt utasítják rendre. Ha ez sem hatásos, a harmadik lépcsőn a
szabályok szerint: „Ha a Testvér által elkövetett hiba valamely meggyökeresedett szokásból ered, és annak helyrehozatala 
aligha remélhető, az ilyen Testvér lassanként, ítélet nélkül mellőzhető  és a közös dolgoktól távol tartható, és néhány 
Testvért meg kell bízni az ő szemmel tartásával.”  Negyedik lépcsőn, ha kiderül, hogy a Testvér „előre megfontolt
szándékkal” követte és követi el bűneit – azaz szándékosan akar ártani a Rendnek – azonnal elbocsátandó a páholyból, s 
emellett minden páholyt értesíteni kell az esetről, nehogy más páholyhoz csatlakozhasson. A megrótt Testvérnek 
lehetőségében áll fellebbezni, amelyet a közgyűlésnél (a Szabadkőművesség legfőbb fóruma) tehet meg vagy követelheti 
egy törvényszék felállítását, amely néhány Főmesterből és idősebb Testvérekből áll.
Az EMNYT működésével kapcsolatban leginkább jegyzőkönyvek maradtak fent, amelyekben ilyen jellegű  adatok nem
találhatóak. Azonban véleményem szerint −  mivel merőben más jellegű munkát végzett −  a titkosságra is sokkal kevésbé 
lehetett szükség, tehát engedékenyebbek voltak a szabályok.

Válságkezelő kommunikáció a külvilág felé

A külső – azaz a vállalattól kifelé, a környezete felé irányuló kommunikációt a szaknyelv extern kommunikációnak nevezi. A 
begyűjtött információ teszi világossá, hogy mire kell felkészülnie, milyen külső ingerekre kell válaszolnia, milyen 
körülményekhez, lehetőségekhez kell alkalmazkodnia az adott szervezeteknek – és az erre való válasz, információ, reakció 
az, amit extern kommunikációnak nevezünk.
Egy szervezet működésében előállhat olyan nehéz helyzet is, amelyek ezt az extern kommunikációt is érzékenyen érintik. 
Adódhat egy csőd, egy felszámolási eljárás, egy-egy elmarasztalható vállalati magatartás, vagy akár üzemi baleset vagy 
katasztrófa is, amely nem marad rejtve az üzleti partnerek, a hitelezők, a hatóságok, a fogyasztók, a közvélemény előtt
sem. Ilyen esetekben a vállalat kommunikációjának célja a bizalom megőrzése vagy a megrendült bizalom visszaszerzése.
Ez sem példátlan sem a szabadkőműves testvériségek sem pedig a Nyelvmívelő társaságnál. Ez utóbbinál példaként ott 
van a már említett elhatárolódás az olyan szélsőséges viselkedéstől, mint például a Martinovics-összeesküvés. A másik 
csoportnál, a szabadkőműves testvériségnél pedig a már szintén említett „elkorcsosulásoktól”, mint  p é l d á u l   a z  
illuminátusoktól, rózsakeresztesektől vagy éppen a kevésbé  s z é l sőséges, mégis különböző  francia irányzattól való 
elhatárolódás.  Az esetleges kellemetlen helyzetek kialakulásának megelőzésére vagy mai szavakkal egy lejárató kampány 
elkészítésének meghiúsítása érdekében – igen előrelátóan – védekeztek az ellenségeik ellen: „Az ilyenfajta ellenségeket 
több testvér által kell folyamatosan vizslatni, figyelni, körülvenni, hogy neki magának alig legyen ideje bármiféle, a Rend vagy 
a Testvérek elleni machinációra, és hogy az, amivel esetleg próbálkozik, azonnal ismertté válván késedelem nélkül 
megelőzhető  legyen. Bizonyos, hogy a Szabadkőművesség semmilyen mestersége oly sok munkát, leleményt  é s  
fáradtságot nem igényel, mint személyek effajta megfigyelése. Ettől függ ugyanis a Rend és a Testvérek egész 
boldogulása, ettől függ a világ és az emberek rólunk való ismerete és képe, mely nélkül semmilyen előrelépést remélni nem 
lehet. Ezáltal lepleződnek le ellenségeink és ezáltal védhetők ki és büntethetők meg – így ismerszenek meg a barátok és 
így lehet segíteni őket. …egyetlen ellenséget sem lehet magára hagyni, hanem ki-ki mellé, tehetségéhez mérten egy-egy
Testvért kell rendelni, hogy az őt kitapasztalja, minden szavát, tettét figyelje, azokat a Főmesternek jelentse és amennyire 
lehet, az ellenséget helyes irányba terelje. Ahol pedig e jobbítás hiábavaló, a Főmester feladata, hogy magát vagy a 
Testvéreket ily nagy rosszakaró ellen vagy a saját páholya révén, vagy más páholy segítségével biztonságba helyezze, és 
az olyat, aki nyíltan veszélyezteti bármely Testvér becsületét, vagyonát, életét, azt a tervének végrehajtására való hatalomtól 
és hitelétől megfossza.”   Véleményem szerint ennek az előrelátásnak és biztonsági intézkedéseknek sok esetben meg is 
volt az eredménye.

Dolgozatomban megpróbáltam tényekkel alátámasztva bebizonyítani azt, hogy a különféle civil szervezetek mind
évszázadokkal ezelőtt, mind napjainkban ugyanúgy működnek, mint amit korunk szervezeti kommunikációnak nevez, ami 
kissé hibásan vagy félrevezetően csupán a vállalatok kommunikációjával foglalkozik.

Összegzés

A szabadkőművesség működése és kommunikációja az elmúlt idő tekintetében némiképp megszégyenítő a mai vállalatok 
kommunikációját nézve – hiszen a z a s o k i dő  eltelte alatt nem sokban változott – ezzel szemben azonban a m a i
szervezetek folyamatosan átalakulnak, módosulnak.
A fenti gondolatot igyekeztem minél erőteljesebb bizonyítékokkal alátámasztani, ezért nem csupán egy ország 
szabadkőművességének működését vettem górcső  alá, hanem részben globális, európai méretekben k e r e s t e m

Page 13 / 15
információkat érvelésemhez, részben pedig egy kisebb, behatároltabb munkásságú, de ugyanazon elveket valló társaság
munkásságát tanulmányoztam az elérhető  dokumentumok alapján, azt szándékozva ezzel bemutatni, hogy „kicsiben”  
é s  „nagyban”  is ugyanúgy vagy nagyon hasonlóan működött kommunikációjuk. Az EMNYT munkáságán keresztül 
megtapasztalhattuk azt is, hogy egy-egy kisebb szervezet is lehet nagyon hatékony.
A talált tények alapján úgy gondolom, nagy körvonalakban ugyan, de sikerült bebizonyítanom, hogy a különféle civil 
szervezetek beletartoznak a szervezeti kommunikáció által levezetett működési rendszerekbe, ezek is vállalatként 
működnek, azaz akár úgy is tekinthetünk rájuk, mint a modern vállalatok „előzményeire”.
A két vizsgált ágensről úgy gondolom elmondhatjuk, hogy mai tekintettel nézve is remekül kommunikáltak, 
szervezettségüket tekintve dicséretre méltóan működtek, ámulatba ejtően jól strukturáltak voltak és mindenképpen 
elismerésre méltó az a tény is, hogy igen előrelátóan még a belső- és külső „válságkezelésre” is gondoltak, amit én – igen
naivan - korunk problémájának, sajátosságának véltem.

Felhasznált irodalom

•    Nyárády Gáborné - Szeles Péter: Public Relations I. Perfekt Zrt, 2005, Budapest
•    Jászberényi József: A magyarországi szabadkőművesség története, PrintXBudavár Kiadó, 2005. Budapest
•    Abafi Lajos: A szabadkőművesség története Magyarországon, Akadémia Kiadó, Reprint sorozat, 1993. Budapest
•    Balassa József: A szabadkőművesség története, Hungária, 1924. Budapest
•    Jancsó Elemér: A magyar szabadkőművesség irodalmi és művelődéstörténeti szerepe a XVIII. században, kiadó: Ady 
Endre Társaság, 1936. Cluj
•    Perényi József: Aranka György Erdélyi Társaságai, Szépirodalmi Könyvkiadó, 1988. Budapest
•    Németi Judit: Aranka György és az Erdélyi Magyar Nyelvművelő Társaság, Nyugati Kapu, Budapest, 2009./1.
•    Jászberényi József 2002: ”Az Ember áll százmillió Én-ből” (Egy fontolva haladó szabadkőműves polihisztor, filozófus: 
Aranka György), Irodalomtörténet 7/1
•    Aranka György Erdélyi Társaságai, szerkesztette: Enyedi Sándor, Szépirodalmi Könyvkiadó, 1988, Budapest
•       Jászberényi József: „A nap s az emberiség s a történelem keletről nyugatra tart”  (Magyarország a napnyugati 
civilizációban) PrintXBudavár Zrt (kiadó), 2008, Budapest
•    Kosáry Domokos: Művelődés a XVIII. századi Magyarországon, Akadémia Kiadó, 1980, Budapest
•    Jancsó Elemér: Az Erdélyi Magyar Nyelvmívelő Társaság iratai, Akadémia Kiadó, 1955, Bukarest
•       Gradvohl Edina-Jászberényi József: Európai művelődéstörténet, L’Harmattan Kiadó és a Zsigmond Király Főiskola,
2007, Budapest
•    H. Balázs Éva: Bécs és Pest-Buda a régi századvégen 1765-1800, Magvető Kiadó, 1987, Budapest
•    Borgulya Istvánné – Barakonyi Károly: A vállalati kommunikáció, Nemzeti Tankönyvkiadó, 2004, Budapest
•    Jászberényi József: „A Sz: SOPHIA’ Templomában látom én felszentelve Nagysádat” (A felvilágosodás korának magyar 
irodalma és a szabadkőművesség) Argumentum Kiadó, 2003, Budapest
•    Draskovich Observance, Kézirat

Forrás:

1. rész: http://emtv.blog.hu/2010/07/20/a_szervezeti_kommunikacio_ket_agense_1_resz
2. rész: http://emtv.blog.hu/2010/07/20/a_szervezeti_kommunikacio_ket_agense_2_resz
3. rész: http://emtv.blog.hu/2010/07/21/a_szervezeti_kommunikacio_ket_agense_3_resz
4. rész: hhttp://emtv.blog.hu/2010/07/22/a_szervezeti_kommunikacio_ket_agense_4_resz
5. rész: http://emtv.blog.hu/2010/07/23/a_szervezeti_kommunikacio_ket_agense_5_resz
6. rész: http://emtv.blog.hu/2010/07/26/a_szervezeti_kommunikacio_ket_agense_6_resz
7. rész: http://emtv.blog.hu/2010/07/27/a_szervezeti_kommunikacio_ket_agense_7_resz
8. rész: http://emtv.blog.hu/2010/07/28/a_szervezeti_kommunikacio_ket_agense_8_resz
9. rész: http://emtv.blog.hu/2010/07/29/a_szervezeti_kommunikacio_ket_agense_9_resz
10. rész: http://emtv.blog.hu/2010/07/30/a_szervezeti_kommunikacio_ket_agense_10_resz
11. rész: http://emtv.blog.hu/2010/08/02/a_szervezeti_kommunikacio_ket_agense_11_resz

Page 14 / 15