You are on page 1of 2

IBM Lotus Symphony

A számítógépek megszületésével szinte egy időben jelentek meg az első szövegszerkesztő alkalmazások,
melyek az idők folyamán, különböző koncepciók alapján fejlődtek tovább. Egyes gyártók megmaradtak a
szövegszerkesztési funkciók bővítésénél míg mások kiterjesztették a szolgáltatásokat. Megjelentek a
táblázatkezelő majd bemutatókészítő alkalmazások. A legnagyobb gyártók ezeket összefogták és
úgynevezett irodai csomagban ajánlják az ügyfeleknek. Azon ügyfelek nagy része, akik üzleti célra,
„hivatalos” felhasználásra alkalmazták az irodai csomagokat, leginkább a fizetős megoldásokat
választották, bízva a termékek mögött álló gyártók támogatásában. Az idők folyamán azonban a díjtalanul
letölthető irodai csomagok is elértek egy olyan minőségi szintet, amely alapján bevezethetővé váltak az
üzleti életbe, ezért egyre jobban terjednek a cégeknél. Az IBM, felismerve az ügyfelek igényeit, olyan
irodai csomagot ajánl, amely ötvözi a díjtalan és fizetős szolgáltatások előnyeit, valamint nemzetközi
szabványokon alapuló integrációs lehetőségeket nyújt. A Lotus Symphony bárki számára elérhető,
letölthető és díjtalanul, licence korlátozások nélkül használható megoldás. A termék mögött egy vezető
cég, az IBM áll, amely meghatározza a szolgáltatások minőségét. Azon felhasználók, akik dedikált
gyártói támogatást igényelnek, lehetőség van szerződést kötni az IBM-mel.
Az általános felhasználók által használt irodai funkciókat teljes mértékben lefedő, ingyenes csomag reális
alternatívát kínál az irodai szoftverek piacán. A Lotus Symphony az elkészült anyagokat nemzetközi
szabványoknak megfelelően, ODF formátumban tárolja, amely lehetővé teszi, más ODF-et támogató
alkalmazásokkal való kezelésüket, de lehetőség van például Microsoft Office XP/2003/2007 formátumú
anyagok kezelésére, szerkesztésére; eredeti formátumban történő fogadására, továbbítására.
A Lotus Symphony legújabb verziója is megjelenik hamarosan magyar nyelvi támogatással. Ezzel reális
alternatívát kínál a hazai irodai szoftverek piacán mind Microsoft Windows, Linux és Mac operációs
rendszereket használóknak.
A Lotus Symphony támogatja a Live Text -et és a mini alkalmazásokat, amelyek lehetőséget adnak az
alapszolgáltatások igény szerinti kibővítésére, az irodai csomag integrációjára. A Lotus Symphony
oldalról számtalan minialkalmazás tölthető le. A minialkalmazások IBM-től független fejlesztőktől
származnak, ezért azokra az IBM nem vállal garanciát illetve nincs befolyása a különböző nyelvek
támogatásával kapcsolatban. Az Interneten elérhető Symphony fórum, amelynek bárki tagja lehet,
számtalan információt nyújt. A fórumnak az IBM aktív tagja, munkatársai folyamatosan figyelik a
bejegyzéseket, illetve reagálnak azokra.
Támogatás
Bár az irodai csomag ingyenes letölthető, telepíthető és frissíthető, az IBM kínál fizetős támogatási
szolgáltatást, amelyről az IBM Magyarországi Kft munkatársai tudnak információt szolgáltatni.

Lotus Symphony – Szövegszerkesztő


 Dokumentumok létrehozása, szerkesztése és megosztása
• Céges, előírt formátumú dokumentumsablonok használata
• Számtalan dokumentumformázási lehetőség
• Microsoft Word dokumentumok kezelése. Mentés .ODT (Open Document Text)
vagy .DOC formátumban (MS Office kompatibilitás), speciális igény esetén text
.TXT formátumban.
Lotus Symphony – Táblázatkezelő
 Táblázatok létrehozása, szerkesztése és megosztása
• Céges, előírt formátumú sablonok használata
• Számos cellaformázási lehetőség
• Függvények használata
• Grafikonok készítése
• Microsoft Excel táblázatok megnyitása, szerkesztése. Mentés ODS (Open
Document Spreadsheet) vagy .PPT (Microsoft Office kompatibilitás).
IBM Lotus Symphony

Lotus Symphony – Bemutatókészítő


 Bemutatók létrehozása, szerkesztése és megosztása
• Céges, előírt formátumú sablonok használata
• Animációkkal, áttűnésekkel színesíthető bemutatók
• Beállítható időzítés és ismétlés mód
• Számtalan diaformázási lehetőség - szövegdobozok, rajzobjektumok, beillesztett
képek
• Rugalmas áttekintés – laponként, “text outline”, “page thumbnail” és
“Megjegyzések” mód
• Microsoft PowerPoint vagy Lotus Freelance Graphics bemutatók megnyitása.
ODP (Open Document presentation) vagy .PPT formátumban mentés (Microsoft
Office kompatibilitás).
• PDF, JPG vagy HTML formátumban mentés

Lotus Symphony-hoz kapcsolódó kérdéseivel forduljon bizalommal az IBM Magyarországi Kft.


munkatársaihoz:

Bánki Zsolt (zsolt_banki@hu.ibm.com)


Horváth András (andras_horvath@hu.ibm.com)

You might also like