OMNIA OPERA

helyett
végtelen történet*

Mészáros Milán

Bár a rossz érzés keltette belső hang már fél éve megszólalt bennem, sokáig féltem kimondani a
titkot, és féltem megfogalmazni az igazságot a nemzeti együttműködés pártjait, valamint a
Nemzeti Ügyek Kormányát illetően. Írástudó lévén, felelősséggel tartozik az ember a közösséget
illetően, s nem mondhat ki idő előtt meg nem mért, vagy meg nem érett gondolatokat. E titok,
vagyis az igazság egy mondatban úgy fogalmazható meg, hogy a nemzeti együttműködés vagy a
nemzeti ügyek 2/3-os erővel felszentelt képviselői nem Omnia operát állítanak össze, hanem
egy végtelen történetet kreálnak. Összefoglalom a megmért és megérett eredményeket.

Omnia Operával általában egy személy “munkáinak teljességé”-t, a “teljes munkáinak

gyűjteményé”-t, a “befejezett munkái”-t, vagy az “összes munkái”-t stb. értik, amelynek angol
megfelelője a „complete works‟. Ez a fogalom természetesen alkalmazható egy kormány
teljesítményére is. A végtelen történet pedig Michail Ende német író egyik legismertebb és
legkedveltebb művének címe. Regénye két szálon halad, amelynek szövegét a legtöbb kiadásban
nem feketével, hanem két különböző színnel nyomtatták, pirossal (a valódi világ eseményeit
jelölve) és türkizkékkel (Fantázia világának történéseire utalva). A regény tulajdonképpen egy
‟könyv a könyvben‟, ugyanis, a regényt olvasó főszereplő, Barnabás, valamint a könyvben leírt
Fantázia története egyre szorosabban fonódik össze egymással, így a szerző –művén belül–
sikerrel mossa el az olvasó és a regénybeli világ közti határvonalat.

A választások előtt, valamint a kampány időszakban Omnia operát vártam a leendő győztestől,
de amikor Orbán Viktor a miniszterelnöki eskütételét követően meghirdette a Nemzeti
Együttműködés Programját, akkor már sejtettem, hogy teljes/befejezett munkák helyett
valójában egy végtelen történet lesz a második FIDESZ-kormány (első) négy évi
tevékenységének összessége. Amikor pedig tegnap beterjesztették a költségvetést, biztosra
vettem, hogy most egy olyan végtelen történettel állunk szemben, amelyben Fantázia szerepét
Orbán Viktor alakítja, Barnabás szerepét pedig a FIDESZ-KDNP-re 53%-ban szavazó gyanútlan
állampolgáraira osztották.

Meg kell hagyni, 2002. óta Orbán Viktor professzionális szintre emelte a végtelen történet(ek)
írását, koreografálását és eljátszását, amit utólag nemzeti következetességnek állít be ő és
csapata. Ha nem a reális világ és az általa teremtett virtuális világ konvergenciáját megalkotni
szándékozó improvizációk ügyes sorozatáról lenne szó, akkor akár a szakrális jelzőt is
használhatnánk a professzionális helyett. Vagyis, ígéreteik és a valóság közötti szakadék elöl úgy
menekülnek, hogy ezen konvergenciára épülő végtelen történetek összeeszkábálásával a
számonkérhető, valamint a határidőkre megvalósítandó terveiket és programjaikat stb. egyre
inkább a két világot teljesen összemosó távoli jövőbe tolják ki. (Például, Orbán Viktor az
egymillió új munkahely megteremtése kapcsán már nem tíz évről, hanem 13-15 évről beszél.) El
kell ismerni, a Nemzeti Ügyek Kormánya mesterien alkotja meg a „kormányprogramot a
kormányprogramban‟, a „nemzeti együttműködést a nemzeti együttműködésben‟, vagy a
„forradalmat a forradalomban‟ stb. Ez a titok, vagy a napvilágra került igazság. Ebből vezethető
le minden, a “vörösiszap-politikától” –az alkotmányozáson és az EU Elnökségen át– a
legközelebbi választásokra történő felkészülésig. Sőt, ez az invenciózus konvergenciaprogram,
illetve végtelen történet-gyártás az alapja mindennek.

Ez a konvergencia-program jól ki van találva, mivel az eddigi módszerekkel lehetetlen felvenni

ellene a harcot. Megítélésem szerint, jelen pillanatban az összes ellenzéki erő vesztesnek
tekinthető. Most valóban egy nem bolsevik-értelemben vett nemzeti összefogásra lenne szükség
annak érdekében, hogy a valóság szövete ismét a színéről legyen látható, ne csak a visszájáról.
Pontosítsuk, a “nemzet kisebbik részének” összefogására van szükség.

Mindenek előtt, tanulni kell Orbántól. Itt most először a kereteket kell megváltoztatni az európai
jogállamiság, az önkonzisztencia és az etika/erkölcs stb. megőrzése mellett. Emiatt a politikai
gondolkodás, cselekvés és hatékonyság új játékterét kell kialakítani –új játékszabályokkal,
partvonalakkal, kapukkal, lelátókkal, szurkolótáborral, bírókkal és a többi kellékkel.
Természetesen, az új játékszabályokat is a nemzet még józanul gondolkodó kisebbségének kell
definiálnia, és nem szabad a végtelen történet által diktált konvergencia játékszabályait elfogadni
vagy követni. Ez nem lesz egyszerű, ugyanis ez nem egy grundfoci bajnokság, mivel a végtelen
történet-gyártók egész pályát lerohanó és elfoglaló mozgásterét kell leszűkíteni annak érdekében,
hogy a nemzet végre őszintén és józanul szembe tudjon nézni a valósággal és a XXI. századi
tényleges kihívásokkal, vagyis, hogy végül önmagára találjon. Az új keretet pedig új tartalommal
kell megtölteni. Ennek kialakításakor nem biztos, hogy a tartalom az elsődleges, mindenesetre
keret és tartalom szorosan összefügg egymással. Nincs más kiút az ország és a nemzet
megmenekülésére.

Hajrá Omnia opera tisztelők, hajrá végtelen történet leleplezők!

2010. november 16.

*: A 2011. évi költségvetés margójára