You are on page 1of 1

Szegedi Egyetem, 7. szám, 2010. május 10.

, Kultúra rovat

László Gyula emlékkiállítás


Száz éve született László Gyula, kiváló egyetemi professzor, aki egyben a XX. század
egyik meghatározó portrégrafikusa, és régész egyénisége is, a kettős honfoglalás elméletének
kidolgozója. Április 22-én megnyílt az életműve előtt tisztelgő emléktárlat a szegedi Móra Ferenc
Múzeum.

A Hunor és Magyar nyomában címet viselő emlékkiállítást anyaga László Gyula festményeit, rajzait, grafikáit,
illetve ásatásaiból válogatott eredményeit vonultatja fel, mintegy szemléltetve azt, hogy életműve milyen
szerteágazó értékeket hordoz magában. A kiállítás megnyitóján beszédet mondott Dr. Zombori István,
megyei múzeumigazgató mellett Dr. Trogmayer Ottó, régész, nyugalmazott igazgató. A rendezvény
különlegességéhez ez az alkalommal hozzájárult az is, hogy a megnyitón megszólalt a legendás régész fia,
László Zoltán is.
„Én csak, mint a fia tudok beszélni édesapámról, hiszen nem vagyok szakmabeli. De bízvást mondhatom, hogy az
utóbbi időben valóban elsősorban a kettős honfoglalással kapcsolatban említik édesapám nevét, de igazándiból
húsz évvel azelőtt már megírta a Honfoglaló magyar nép élete című könyvét, amit alapműnek tartanak ebben a
szakmában. S szintén egyértelmű, hogy nyugdíjazásáig az egyik legszuggesztívebb pedagógus volt. Nem zavarta
az, hogy voltak, akik hittek, és akik megcáfolták gondolatait.” - nyilatkozta lapunknak a legendás régész fia.
„Úgy gondolom a régészetben nagyon előrevitte őt az, hogy művészként gondolkodott, az, hogy csodálatos
intuícióval rendelkezett.
Dr. Trogmayer Ottó személyes élményeiből táplálkozó beszédéből megtudhattuk, hogy annak idején László
Gyula döntő szerepet játszott abban, hogy a történész szakmát választotta, de pont azért nem lett
népvándorláskorral foglalkozó régész, mert úgy érezte László Gyula már akkor mindent tudott a szkítáktól a
honfoglalásig. „Fantasztikus magasságban állt felettünk” - mondta a múzeum nyugalmazott igazgatója.
„Gondolják el, már harmincéves korában egyetemi tanár volt Kolozsvárott, s úgy néztünk fel rá, mint egy
Atyaúristenre. De mikor őfelette is elszállt az idő, meg mifelettünk is, akkor megközelítettük egymást, és akkor
elmesélte miért hagyta abba a művészet művelését...Leonardóhoz képest ő úgy érezte, hogy nagyon picike pont, és
ezért befűtött a fürdőszobába több mázsa rajzával. Kiváló művész volt, de én inkább, mint pedagógusról, és mint
régészről tudok beszélni.”- folytatta. „Nagyszerű pedagógus volt, mert lelkileg bevonta a gondolkodásba a
hallgatóságát.”
Dr. Zombori István ezen felül felhívta a figyelmet arra is, hogy László Gyula a középkori magyar
ötvösművesség és fémművesség ismerőjeként 1938-ban, a Szent István emlékévben felkérést kapott arra,
hogy a Magyar Szent Koronát, mint tudós megtekinthesse, és véleményezhesse. De más tudósok is
lehetőséget kaptak ekkor, többek közt a szegedi ásványtanos, mineralógus professzor, Koch Sándor, aki a
koronán lévő ékköveket tanulmányozta. Aztán a korona vándorútra indult, majd 1978-ban hazatért. És
ekkor a Móra Ferenc Múzeum igazgatójának kérésére a két tudóst felkérték, hogy tartsanak előadást a Szent
Koronáról Szegeden. Mai napig emlékezetes a múzeum dolgozói számára az alkalom, mikor díszteremben
több mint kétszáz ember lógott fürtökben, és feszült figyelemmel várta az előadást. „A kollégáimmal mai
napig emlegetjük, ahogy megállt, és csillogó tekintettel a közönség felé fordult, és azt mondta, Barátaim, amiről ma
itt beszélni fogunk, ez nem egy régészeti lelet, ez nem egy ötvöstárgy, ez a Magyar Szent Korona. Óriási volt a
lelkesedés, hiszen akkoriban ezt a koronát mindennek mondták, csak Szent Koronának nem. –mondta az
igazgató. „Ez egyike azon sok kedves emlékeknek, ami nekünk László Gyulát ide köti.”
A kiállítás megtekinthető 2010. augusztus 30-ig, hétfő kivételével, naponta 10-17 óráig.

BMSz

You might also like