mátusok
ez
eljárása szintén
p~ldául
.és .
ösztönz~8ü.l.
sz~lgálha_
loU
hiszen Sándor Gergely
.masok
dIcseretes peldaJára mutatrá. 'Mindezek után véleményünk az, hogy a
r~pr.
kon.zisztórium,
ha
tételes törvényekben nem
is,
de
a valósagban tenyleg müködött Es
ill
rá kell mutatnom Benczédinek egy helytelen megállapítására.Benczédi a konzisztórium szervezésének megakadását
és
sokáig való elmaradását valóságos
csapásnak
mondja. Mertsokáig hiányzott olyan szerv, -úgymond -mely a garma
dában
és
szüJletlenül
felmerülő
anyagi
és
más
bajokat igazíthatta volna.
Ugy,
hogy
az
aléltságból életreébredés
és
magáhoztérés legluilikusabb korszakában a
18.
század
első
felébensajátságos helyzetbe jutott a kollégium, hogy úgy
mondjam:
sok gazda kezére. Mert most a téli
főtanács,
majd a juniusizsinat, majd
az
országgyűlésekre
vagy
más
alkalommal is ösz
szegyűIni
szokott világi
főembereink,
majd
megint a kolozsvárieklézsia, vagy a kolozsdobokai partialis
gyűlés
intézkedett,hol egyik, hol a másik, ahogy a szükség
és
alkalom hoztamagával. Ebben a szervezetlen fejetlenségben
az
volt a szerencse, hogy olyan rátermett
emberek
álltak
az
ügyek élén,mint a rendszeresen gondolkodó
és
szervezőszellemű
Pálfi,a felejthetetlen emlékü Szent·
Ábrahámi
s a világiak közöttBiró Sámuel, Daniel Péter
és
P.Horváth Ferenc. Ezek nélkülteljesen elmerültünk
és
összeroppantunk volna
azokban
akatasztrólálisan súlyos
időkben.
Én
ellenkezőleg
ebben
látom a
megsemmisülésből
való
megszabadulásunk
okát:
az
egészvallásközönség,
az
egész "status", minden
szerv
és
testületmagáévá telte a kollégium megmentésének ügyét s
az
adminisztráció elgépiesedése nem ölte meg, nem oltotta el a lelkekben azt a szent tüzet, amely vallásunk melegágyáért
és
fókuszáért
égő
lánggal lobogotl.Ami a repr. consistorium nevét illeti, Tóthnak
ez
a magyarázata:mikor
az
ecclesiastico-politicum consistorium mintsupremum consistorium 1l29-ben létesült,
az
ügyintéző
konzisztóriumnak"repraesentalivum"
jelző
t kellett kapnia, mivel
az
~~ek
intézésénél most már a vegyes összetétel
ű
legfőbb
te
.s
tuletnek reprezentánsa.Ebben a magyarázatban ellenmondas
van;
mert
ha
a "repr.
konz:
1724-ben létesült, hogyan nevezhették ezt
az
új
szervet "repraesentativum"-nak, mikor a
k
épviselendő
supremum consistorium csak
1729
ben alakultme
g?
Különben a név magyarázatául közelebb
fekvő
fel
venniazt a tényt,hogy a minden papot
és
meste
rt
tagjai közészám
láló zsinatnak már a 17.
század
végétől
ki
volt alakulva az
az
alakja, amelyet.repraesentatioa"-nak neveztek s amilyen
atemplom és iskola elvétele utáni nehéz években épenelég