Előszó
Mielőtt rátérnék testvérbátyám, Scherbák Viktor zseniális, különös lényének ismertetésére, aki W.Charon néven írta meg több, mint ötven kötetből álló életművét, szeretném a sokak általfélreértett, babonás misztifikációnak tartott mágia pontos fogalmát meghatározni úgy, ahogy amodern tudomány által is elfogadható. Hiszen e kötet a mágiának a természet minden jelenségében megnyilvánuló új és örök megközelítésére épül.Kutatásaim során nem pusztán magyar, hanem német és angol források ismeretében állíthatom,hogy sehol a világon nincs még egy hasonló koncepciójú könyv, mint amelyet W. Charon azolvasók, a keresők, érdeklődők elé tár e tanulmánysorozatban. Életében, a feleségén és rajtamkívül nem kerülhetett senki kezébe. Tilos volt továbbadnunk. Most azonban elérkezett az ideje,ahogy Ő mondta, a nyilvánosság elé tárhatjuk „az utolsó idők privilégiumaként”.A mágia az ősi hagyományok szerint
erőt
jelent. A képzelet
önmagát megvalósító varázserejét.
Shogy ez mennyire realitás ma is, bizonyítják korunk orvostudományának legkiválóbb kutatói ésgyakorlói, akik felismerték, hogy az ember romboló képzeteivel beteggé teheti, vagy bizakodóakaratával, hitével meggyógyíthatja önmagát. Persze a modern orvosok a mágiát másnomenklatúrával, a különféle tüneteket, majd organikussá váló betegségeiket pszichoszomatikus -idegi - hátterű bántalmaknak nevezik. E jelenségek először a szorongásos neurózis okoztatraumákban, később valós kórfolyamatokban, keringési, szív, gyomor és hormonzavarokbannyilvánulnak meg. De a félelmek, fóbiák „sugárnyomása” indítja el, vetíti az organizmusban, egy-egy szervbe irritáló „képzeteit”. Ez a szervi elváltozások előképe, pszichikai fertőzése, destruktívnemzőereje.Melyik gondolkodó ember tagadhatja, hogy minden megvalósulás mögött a képzelet áll? És a létvalamennyi változata, „ösztönös zsenialítása” működése nem tudatosan öntörvényű, pusztánfelületi jelenség, hanem mintha egy láthatatlan géniusz programozná be az emberi rációnak érthetetlen, fantasztikus pontossággal működő „robottá”. De minden robot mögött
mérnök
áll,éppúgy, mint az egyre tökéletesebb, s az emberi agy modellje nyomán készült, azt soha utol nemérő számító, beszélő, zenét szerző, másoló, bonyolult tevékenységeket végző számítógépeknél.Talán nem kell utalnom ennek filozófiai végösszegére. Tudja-e az ember irányítani szerviműködéseit? Legfeljebb néhány indiai, tibeti jógi és láma, akik hosszú gyakorlatokkalszabályozzák testük hőmérsékletét, tüdő és szív működését, légzését, érzéktelenné válnak alegsúlyosabb fizikai fájdalommal szemben is. E nehéz gyakorlatokat, amelyekkel hozzájutnak szervezetük irányító tárcsáihoz és legyőzik a húsukba, nyelvükbe szúrt kampók, kardok, szögek,tűk zsarnoki kínjait,
képzeletükben,
emberfeletti, „mágikus akaratuk” segítségével viszik véghez.Szóval:
mágiát gyakorolnak.
Hamvas Béla szerint a tehetség és zsenialitás nem más, mint a szellemi képességek kisebb vagynagyobb mértékű fénybeborítása. Hiszen az ember tízmilliárd agysejtjének csak elenyészőencsekély részét használja fel életében. A zseni:
látó.
Tágabb, átfogó tudata nem csupán jelenségeket, eseménytöredékeket fog fel, hanem összefüggéseikben, analógiákban, szintéziskéntértékeli őket. Elolvassa jelbeszédüket.W. Charon ilyen kivételes
Látnok
volt. Teremtő képzelete nemcsak három-négy, hanem„huszonnégy dimenzióban” cserkészett, s hozott át onnan könyvekben nem megtalálhatókulcsokat létünk értelmének feltárásához. Írásaiban a szavaknak, fogalmaknak sokrétegű jelentésevan. Tőle idézem: „A dimenziók benső kiterjedések - nem mások, mint észlelésmódjának mélyebb, vagy magasabb rezgései”. S Platon azt írta: „Az ember sohasem tanul újat, csak emlékezik.” A fivérem nagyon sok mindenre „emlékezett”! Utazott múltba, jövőbe, s bár a jelenben felfedezte az aranymetszetet, az „örök jelenlét” egyensúlyát, saját jelenében nagyonzárkózott, visszavonult remete maradt haláláig. De benső, rengeteg felé irányuló tevékenységközött is „Homo Ludens”, játékos ember volt, ahogy Ő nevezte, „Homo Transdimenzionalis”.Viktor bátyám 1907. szeptember 17-én született Budapesten. Anyánk mesélte, hogy terhessége