Professional Documents
Culture Documents
Téli ráhangoló
MIKULÁS VERSEK
Csendes este, téli este halkan hull a hó
(s m d m s m d m r r f f m)
csendes este, téli este siklik egy szánkó.
(s m d m s m d m r r d t, d)
rajta ül egy kedves bácsi, arca mosolygó,
(r r f f m m r d l l l l s)
mellette a teli puttony, abban minden jó.
(f f f f m m m m r r d t, d)
megpödröm a bajuszom,
bebújok a hóágyamba,
nyújtózkodom, aluszom.
Mikor aztán felébredek,
ajándékot keresek
Pirosalmát, aranydiót,
feketemák-szemeket.
Feneketlen zsákom mélyin
citrom-narancs is akad,
osszátok szét gerezdenként,
veszekedni nem szabad!
Kedvetekért jövőre is
telitömöm zsákomat,
ezer évig megtartom még
ezt a jószokásomat.
Búcsúzóul daloljatok.
Integessen kezetek.
Hószarvasom az udvaron
pihenhetett eleget.
Holnap már a mesehegyről
tekint ide Télapó!
Küldjek erre hófelhőket?
Örültök, ha hull a hó?
Frissen esett pihehóban
hócsatázni sem tilos.
Attól lesz majd jobb az étvágy,
s az arcotok szép piros.
Na most rajta! Repülj szánom!
Hószarvasom! Hoppla-hopp!
Kisgyerekek jóétvágyat,
mindenkinek jó napot
Uramfia, ki lehet?
Mondjátok meg, gyerekek!
"Sem a Péter, sem a Pál,
egy hóember álldogál."
Pirosszemű mókusok
mogyorója csörren.
S megcsendül a kicsi szán
csengője a csöndben.
A kemence sustorog.
Hallgassuk meg, mit morog!
"Én mindenkit szeretek;
adok egy kis meleget,
jertek körém, gyerekek!"
Hej-hó, ügyesen,
Vágtat tüzesen,
Húzza a teli szánt
Fénylő hegyeken.
Hívogató
Gyere ide, Mikulás!
Minden gyermek téged vár.
Minden házba bekopogtál?
Ott még egy ház vár reád.
Hópihe
A felhőket hideg rázza
Hó esik az alvó tájra.
Fákra száll a hópihe
Nem kérdezi: tetszik-e?
Katonái ők a Télnek
És hát nagyokat remélnek.
Vágyakozva abban bíznak
Kezed által nagyra híznak.
Hólabdává váljanak
Egymásra föl álljanak.
Kacagjon a December:
Nézd már itt egy hóember!
Hulló hóban
Szent Miklós a hulló hóban
puttonyával körbe jár,
s bekopogtat minden házba,
minden kisgyereket megtalál.
Fehérség a puszta tájon
s minden csupa rónaság,
csak Télapó jön, hosszú,
hosszú szánkaján.
kipakolja izibe.
Mi van benne? Tilinkó!
Zúzmara és hógolyó.
Elgurul a hógolyó,
megszólal a tilinkó:
- Itt van a tél, jaj de jó!
őzike az erdőben
magas hóban baktat.
Megnézi az etetőt:
van-e benne abrak?
Milliónyi pelyhecske
lengedez a tájra...
Decemberben mindenki
a Télapót várja.
Meg-megrebben, kapaszkodik,
(ma egész nap fagyott)
ül a törékeny ághegyen,
és még szebben ragyog.
Szeretne elmenni,
ő is útra kelni.
De cipőt az árva
sehol se tud venni.
Kapkod fűhöz-fához,
szalad a vargához,
fűzfahegyen lakó
Varjú Varga Pálhoz.
Darunak, gólyának,
a bölömbikának,
kár, kár, kár, nem ilyen
akárki fiának!
Csak a cingének
szomorú az ének:
nincsen cipőcskéje
máig se szegénynek.
Keresi-kutatja,
repül gallyrul gallyra:
"Kis cipőt, kis cipőt!" -
egyre csak azt hajtja.
Ősz szakállán
Dér rezeg,
Messzi földről
Érkezett.
Kampós botja
Imbolyog-
Puttonyában
Mit hozott?
Mindenféle
Földi jót;
Dundi diót,
Mogyorót.
Lassan lépked,
Mély a hó-
Siess jobban
Télapó!
az orra
hegye
és reggel az utca, a puszta, a néger,
a taxi, a Maxi, a Bodri, a Péter
és ráadásul a rádió
mind azt kiabálja, hogy: esik a hó!
Csengője a hópehely.
Szánkójának énekelj,
Mintha dallal idehúznád,
S tedd ki ablakba a csizmád.
Megriadna és tova –
Röpítené fagylova,
A helyén meg, idenézz csak,
Sírdogálna ezer jégcsap.
Csizma a lábán.
Jaj de mérges ez a Télapó
Szakállán sűrűn hull a hó.
A sok gyerek dehogy bánja ezt
Hócsatázni, víg csatába kezd.
az öreg Télapóra,
ki a vágyak tudója.
Én is sokat gondolok rá,
mert szeretem.
Hófehér szakálla,
piros csuklyás ruhája
álmomban elkísér
Szent Miklós idején..
Mindig jó leszek
és szót fogadok,
az óvodában sok
piros pontot kapok.
Újra találkozni
Ó, te kedves Mikulás,
úgy szeretünk Téged!
Mindig mikor jön a tél
TÉL – KARÁCSONY
Harang csendül,
Ének zendül,
Messze zsong a hálaének
Az én kedves kis falumban
Karácsonykor
Magába száll minden lélek.
Minden ember
Szeretettel
Borul földre imádkozni,
Az én kedves kis falumban
A Messiás
Boldogságot szokott hozni.
A templomba
Hosszú sorba'
Indulnak el ifjak, vének,
Az én kedves kis falumban
Hálát adnak
A magasság Istenének.
Mintha itt lenn
A nagy Isten
Szent kegyelme súgna, szállna,
Az én kedves kis falumban
Minden szívben
Csak szeretet lakik máma.
II.
Bántja lelkem a nagy város
Durva zaja,
De jó volna ünnepelni
Odahaza.
De jó volna tiszta szívből
- Úgy mint régen -
Fohászkodni,
De jó volna megnyugodni.
De jó volna, mindent,
Elfeledni,
De jó volna játszadozó
Gyermek lenni.
Igaz hittel, gyermek szívvel
A világgal
Kibékülni,
Szeretetben üdvözülni.
III.
Ha ez a szép rege
Igaz hitté válna,
Óh, de nagy boldogság
Szállna a világra.
Ez a gyarló ember
Ember lenne újra,
Talizmánja lenne
A szomorú útra.
Golgota nem volna
Ez a földi élet,
Egy erő hatná át
A nagy mindenséget.
Nem volna más vallás,
Nem volna csak ennyi:
Imádni az Istent
És egymást szeretni...
Karácsonyi rege
Ha valóra válna,
Igazi boldogság
Karácsonyfa, Karácsony,
Ezüst dió zöld ágon.
Csilingelő csengettyű,
A fenyőfa gyönyörű.
Csillagszóró, gyertyafény,
ég a fenyő ünnepén
Karácsonykor
mindenki varázsol,
meglepetés
bújik ki a zsákból.
Szekrényeknek
titkos rejtekéből,
édesapám
legmélyebb zsebéből.
Karácsonyra
kalácsot is sütnek,
nincsen ennél
izgalmasabb ünnep!
Ajándékot én is
készítettem,
amíg készült
majdnem tündér lettem!
Álmodik a fenyőfácska
odakinn az erdőn.
Ragyogó lesz a ruhája,
ha az ünnep eljön.
Csillag röppen a hegyre,
gyertya lángja lobban,
dallal várják és örömmel
boldog otthonokban.
Legszebb álma mégis az, hogy
mindenki szívébe,
költözzék be szent karácsony
ünnepén a béke.
Szobám
sarkában a
békesség fája
zöld ruháján sok
ezernyi szín, alatta fénylő
melegségben a gyermeki világ
játszani hív. Játszani, játszani,
békében játszani gyermekem veled
hagy játsszam még, körültáncolom veled
a világot most, mikor mindenki érzelme ég.
Nézem a fámat és egyre jobban érzem a fenyő
illatát, töprengem azon, hogy milyen jó lenne, ha
örök maradna ez éjszakám. Csillagszórók a gallyak
csúcsán szórják a karácsony csillagát, béke csillagok
röpdöső fényei
szobámból
szálljatok
mind tovább.
Karácsonyi mondóka
Karácsonyi csengő vagyok,
csilingelek az ágon,
örüljetek megérkezett
Télországból Karácsony.
Karácsony
Karácsonykor mindenki varázsol,
meglepetés bújik ki a zsákból.
Szerkesztette: Bors Anikó (Anci óvó néni)
www.oviszulo.hu
Téli ráhangoló 35
- Zsákomon, hó nincsen,
Benne van a kincsem,
Tudod-e? Dió, millió, millió!
Karácsonyi fények
Este mikor kigyúlnak a karácsonyi fények,
a gyermekkori álmok egy percre visszatérnek.
Ekkor a szemekben a szeretet fénye lángol,
s a gyertyafényénél még a csillag is táncol.
Mikor a fenyő illata megérinti szívünk,
ezen az estén, kicsit az álmokban is hiszünk.
Nem szeretnénk mást, csak boldogok lenni,
és másokért a szokottnál is többet tenni.
A rohanó világban megkoptak a fények,
halványak a hitek, és halványak a remények.
Nem szeretnénk mást, csak hinni a szóban,
őszintén szeretni, és bízni a jóban.
Őrizzük meg a karácsonyunk fényét,
S őrizzük a szeretetben való hitünk reményét.
Hisz ma este mink is gyermekek vagyunk,
s gyermeteg vágyainknak ma határt nem szabhatunk.
Jézuska üzenete
Hulló hópelyhektől
Jézuska üzeni,
gyerekek, gyerekek
Rossz ne legyen senki.
Mert a jó gyermeket
Jézuska szereti
Szent karácsony estén
Keblére öleli.
Szerető Atyánk>
Segíts, hogy ne feledjük el Jézus születését,
Hogy részt vehessünk az angyalok dalában,
A pásztorok örömében,
És imádhassuk a bölcseket.
Télidőn, midőn lehullott a lomb, befagyott minden tó és folyó, amikor hófelhők fedik el a
mennybolt kékjét és a napkorongot - a lelkünk is megdermed ilyenkor, és a kedvünk is olyan,
mint a fogyó hold.
És akkor egyszerre szétnyílik a vastag felhőzet, az égből előtör egy varázsos fénynyaláb, s
előbb Mikulás apó szánkója szántja végig a látóhatárt, majd angyalok csapata száll a földre,
vigaszt, reményt, hitet, ragyogó gyertyafényes karácsonyfát hozva palotába és kunyhóba,
csüggedt lelkünket fénysugárba vonva. A mi otthonunkba minden évben kéktűjű, ezüstös ágú,
sudár törzsű fát hoz a nekünk kijelölt angyal, melyet mindig a beteljesülő vágy örömével
fogadtam.
Pedig soká nem ismertem történetét, míg egyszer egy angyalka elmesélte nekem. Én ezt most
tovább mesélem, hallgassátok csak:
Valamikor réges-régen kicsiny zöld fenyőfácska álldogált az erdő szélén, azt sem tudva,
honnan jött - egyszer csak kinőtt a földből és itt volt. Előtte pázsitos tisztás terült el, mögötte
sűrű sötét erdő. A közeli jegenyefenyők meg oly magasan hordták orrukat, hogy észre sem
vették a kis jövevényt. Ha testvérei lettek volna, sosem vágyódik más sors után, de hát
teljesen egyedül állt a nagyvilágban. Körülötte fájó csend, zordon, sivár, néma téli táj.
- De jó volna elrepülni a madarakkal, akik messze szállnak a tél beállta előtt, s a tengerek
végtelen hullámain túl nyármeleget találnak. Ahol pálmák és narancsligetek kínálják
gyümölcseiket a banánérlelő melegben.
- Ne vágyódj el Fenyőke - szólította meg a közeli kispatak - én távolról jövök, és messze
eljutok. Sokat látok-hallok útközben, ezért, mint tapasztaltabb társadtól, hallgasd meg
tanácsom. Ugyanis a Teremtő minden virágot, fát, növényt a maga helyére ültetett a gyökerei
által, azért, hogy oda kapaszkodjék, ahova tartozik, ahonnan kinő, mert ott van feladata. Ezért
bizakodjál, hogy meg fogod tudni, mi a te dolgod a földön - csevegte a patak, s magára húzta
meleg, téli jégkabátját, hogy kitelelvén vidáman csörgedezve köszöntse majd a tavasz
érkezését.
- És hát mi lenne velünk, ha te is elmennél? - kérdezték a gombagyerekek, akik a kis fenyőke
tövénél bújtak ki a földből - ki terjeszti ránk védő ágait zimankóban, forró nyárban egyaránt?!
E pillanatban a nap egy sugara áttört a hófelhőkön és így szólt Fenyőkéhez:
- Majd tavasszal nagyra növesztelek, megnyújtalak és ágakkal dúsítlak - csak légy
türelemmel.
A fecskék régen elköltöztek, a darvak is elhúztak, nehéz köd borult a tájra. Éjszakára ugyan
kiderült az ég, és csillagok milliárdja ragyogott a fagyos földre, de olyan nagyon messze
voltak, hogy sugaruk nem bocsájtott enyhítő meleget a didergő tájra.
- Még te is boldogabb vagy, mint én! - mondta Fenyőke az itthon maradt ökörszemnek.
Felrepülhetsz akár az égig, és nem lep el a hó, amitől lassan én már levegőt sem fogok kapni"
- panaszkodott búsan Fenyőke.
- Óh, nehogy azt hidd, hogy a légben melegebb van! A lábaim már úgy elfagytak, hogy ha
egyenként a szárnyam alá dugom, az sem segít már. Na és az ennivaló, már alig lelek valamit.
Mégis el kellett volna szálljak a költözőkkel melegebb vidékre - sóhajtotta az ökörszem, s
még jobban behúzta csöpp fejét a hullani kezdő hó elől.
- Na és mi lenne akkor, ha a városba szállnátok, a sok ház közé, ahol azok az emberi lények
laknak. Talán ott nincs ekkora hideg, mint itt mifelénk, és talán még valami ennivalót is
adnának. Úgy hallottam, hogy ők madarakat nem bántanak?
- Lehet hogy ez így van - de már láttam kalickát, amiben kismadár volt. És én nem akarok rab
lenni - még ha finom falatokkal tartanának is, akkor sem. Szabadnak születtem, úgy akarok
élni és meghalni is.
De azért már jártam arra egyszer, amikor ugyanilyen hideg volt, mint most. Akkor azt
tapasztaltam, hogy a házak ablakpárkányaira morzsát szórnak, és ők, az emberek pedig -
láttam, mert belestem az ablakukon - sokan együtt vannak, és roskadásig megtelt asztal van a
szobájuk közepén, a karszékekben pedig színes ajándékcsomagocskák.
Egy szép szőke kislány babát kapott éppen, azt csókolgatta. A testvérkéje meg apró
vonatokkal játszott a szőnyegen, ami a szobáik padlózatát borítja minden házban. A
kandallóban vöröslő fahasábok ontották a meleget, s mindenki boldognak látszott.
- Tudod mire gondoltam? - vetette közbe az egyre jobban deresedő Fenyőke - arra, hogy
milyen jó is lenne, ha ezen az ünnepen, vagy ahogyan az emberek nevezik: karácsonykor én is
az emberek között lehetnék, engem is szeretnének, mert én lennék az ő ünnepi fájuk, mondjuk
a karácsonyfájuk. És rám aggatnának mindenféle szép dolgot. Almát, diót, gyertyát. És
közben énekelnének! Miért is nem ragyognak az ágaim, talán ha így volna, behívnának az
emberek, és körültáncolna a sok boldog gyerek. Az ajándékokat az én alsó ágaim alá dugnák,
amiket azután ott találnának meg a jó gyerekek - vágyakozott Fenyőke.
Közben bealkonyodott. Az ökörszem valahová elrejtőzött, Fenyőke megint egyedül maradt.
Addig-addig, míg álomba sírta magát.
Már késő éjszaka lehetett, amikor felriadt. Fény és hangok szűrődtek az erdő felől és valami
különleges csilingelés. Szán siklott elő a bozót csupasz ágai közül; báránykák húzták és
angyalok kara lebegett körülötte. A szánkóban egy glóriás, fehér inges kisfiú ült, és amint
Fenyőkéhez ért, megállította a szánt húzó barikákat. Az egyik angyal Fenyőke mellé szállt és
megkérdezte:
- Hát te kis fenyőgyerek, mit vársz a karácsonytól, mit kérnél a kis Jézuskától, aki ma született
le a földre?
- Ó, én nem is tudom - állt el a szívverése is Fenyőkének. De mégis. Mióta megszülettem -
nem szeretek egyedül lenni. És olyan jó lenne, ha az ünnepen az emberekkel együtt lehetnék,
nem itt a hideg, néma árvaságban. Hogyha olyan ragyogó lennék, hogy felfigyelnek rám és
úgy megszeretnek, hogy a lakásba bevisznek, feldíszítenek és örülnek nekem kicsik és
nagyok. Ez szívemnek minden vágya - sóhajtotta Fenyőke.
Az angyal figyelmesen hallgatta a könnyes kérést, és továbbította a kis Jézuskának, aki
beleegyezően bólintott.
Teljesüljön hát a vágya
Legyen ezüst minden ága.
S legyen a jó emberek
Szép karácsonyfája.
Fenyőke elbűvölten hallgatta e szavakat. A szeretet melege áradt szét testében, minden egyes
ágában, minden kis tűjében, gyökere mélyéig. Megremegett örömében. Ó, csak megtörténne
és megmaradna a csoda, amit minden porcikájával kívánt! Mert ha csak csoda tud jót hozni,
akkor nagyon is kell a csoda embernek, állatnak, növénynek egyaránt.
Ekkor a messzi csillagok is megpillantották a fényt, mely a föld felől sugárzott, és kíváncsian
lefutottak a tejúton. Mind-mind ott tülekedtek a kis zöld Fenyőke körül, és annak parányi
ágain. Még az esthajnalcsillag is ott tündökölt. Fenyőke kitárta ágait, megnyitotta árva és
szeretni vágyó kis szívét, hogy befogadja a jóságból fakadó, melengető ragyogást. S akkor
még egyszer megszólalt a kisded:
- Te kis fenyő - most már sohasem leszel egyedül. Megnősz és gyerekeid lesznek, akik
bejutnak az emberek otthonába, és ott állnak majd feldíszítve a jóság születését ünneplő nagy
és kis emberek örömére, akik ezentúl soha nem akarnak fenyőfa nélkül ünnepelni.
- Úgy legyen, ha lehet! - rebegte Fenyőke.
A szánkó tovasiklott, ismét sötét lett, de az ő szívét a csodálatos látomás ígérete melengette.
Vége lesz pusztító magányának, lesz értelme életének. A tél végül mégiscsak feladta állásait,
magával vitte a maradék darát, jeget, zúzmarát, s nyomban fellélegzett a világ. Előtűnt a zöld
pázsit, s virágozni kezdett a mező. A tavasz legelső hírnöke a bátor, fehér, de kissé rózsaszín
fényű hóvirág, majd a kék ibolya, s utána a többiek is kimerészkedtek a földből, és tarka
szőnyeggé varázsolták a rétet. Ekkorra már nyújtózkodtak a fák, és kibújtak a rügyek a
legapróbb bokron is. Az énekesmadarak is rendre hazataláltak.
- Nézd csak kicsi fenyő - csicseregték, - hogy megnyúlt a télen és milyen szép fényes minden
ága! Mintha mind megannyi ezüstcsillag tündökölne rajta! Ezüstfenyő lett belőle. Ezüst a
fenyő, ezüstös ezüst a fenyő! - visszhangozta erdő-mező.
És tavaszi szél hiába rázta, nyári zápor hiába paskolta, őszi eső hiába mosta, tündöklő kék-
ezüstje, ezüst-kékje a természet minden hatalmának ellenállt. Sok-sok év telt el azóta.
Fenyőke nagyra nőtt. Ágai kiteljesedtek, körbefogták sudár törzsét, s körülötte sok kis apró
fenyőcske bújt ki az ő gyökereiből. És mindegyikük ezüst ágakkal nyújtózkodott a világ felé.
Az ember pedig minden év decemberében bevisz egyet otthonába, hogy annak ágaira
aggatott aranydió, piros alma, fényes szaloncukor, csillogó lametta és szívet melengető
gyertyaláng tükrözze vissza a gyermekek örömét, a felnőttek hitét a világra jött jóság lényéből
áradó, áldást hozó karácsonyesti fényt.
magam fogom azokat kinyitni. Én is ott leszek azoknál az embereknél, akikhez te elmész.
A kis csillag hallgatott. Még kisebbnek érezte magát, mint korábban.
Amikor a gyermek látta, hogy a csillag szomorú, rámosolygott:
- Ha rászánod magad, ajándékozok neked valamit. Minthogy öt csillag-ágad van, öt dologgal
ajándékozlak meg téged. Ahova elmész, ott mindig világos lesz. Az emberek meg fogják
érteni beszédedet. Meg tudod majd érinteni a szívüket. A szomorúakat fel tudod majd
vidítani, s végül a békétleneket ki tudod engesztelni.
- Megpróbálom! - mondta a kis csillag. Ahogy indulni készült, érezte, hogy a fényből, amely a
gyermeket körülvette, egy kevés ő mellé is szegődött. Egy kevés a melegségből és az örömből
s az ő békéjéből.
A istálló fölötti kis csillag továbbra is apró és fénytelen maradt, láthatatlanul vándorolt a Föld
fölött. Vitt viszont egy titkot magával, amelyről a többi csillag semmit sem sejtett: rá
mosolygott a gyermek, s őt küldte útra. Hitet adott neki, hogy miért, alig tudta felfogni.
Épp hogy elindult, egy kunyhóhoz ért. Egy öregasszonyt talált ott, az asztalra könyökölve.
Alig vette észre, olyan sötét volt a házban.
- Jó estét! - köszönt a kis csillag. - Sötét van itt nálad. Bejöhetek?
- Nálam mindig sötét van - mondta az öregasszony. - Még akkor is, ha fényt gyújtok. Vak
vagyok. De kerülj beljebb, akárki vagy is.
- Köszönöm - mondta a kis csillag, s leült az asztalhoz az asszony mellé. S amint ott ültek, a
csillag elmesélte hosszú útját az égből, s azt, amit Betlehemben átélt. Olyan szépen mesélt,
hogy az asszony azt mondta: - Mintha én is látnám a gyermeket a jászolban. De hát én vak
vagyok, s a gyermek is messze van. Ha nálam maradsz, akkor világosabb lesz. Maradj nálam,
akkor nem leszek annyira egyedül.
- Te már soha többé nem leszel egyedül - mondta a csillag. - A gyermek fénye most már
mindig nálad marad! De milyen különös is ez a fény: csak akkor tudod megtartani, ha tovább
ajándékozod.
- Értem - mondta az asszony.
Miután elbúcsúztak, az asszony bezárta kunyhója ajtaját, s elindult a mezőkön keresztül. Úgy
ment, mint bárki, aki lát. Az úton előtte ott volt a fény. Az a fény, amit a világtalanok is
látnak.
A kis csillag boldog volt. Még sok ajándékot kellett szétosztania, s a karácsonyestnek sem
volt még vége. De nem ért a dolga végére. Még ma is ott vándorol a Föld fölött. Esténként a
csillagos égen meg tudom neked mutatni, hogy valamikor hol volt. De hogy ma hol van, azt
nem tudom. Azt viszont tudom, hogy azokhoz mind elmegy, akik kívánnak valamit. Az
asszony azt kívánta, hogy csak annyira lásson, hogy útra tudjon kelni. De maga a kis csillag
is, ma is még csupán egy kis fehér pont lenne az égen, ha nem lett volna egy nagy-nagy
kívánsága.
Karácsonyi Csillagvirág
(mexikói legenda)
A Karácsony története
Majdnem kétezer évvel ezelőtt élt Izrael egyik kis városában, a galileai Názáretben, egy
leány, Mária. Egy éjjel megjelent előtte Gábor arkangyal és bejelentette neki, hogy tervei
vannak Istennek a Mária számára, ő lesz majd Isten Fiának az édesanyja. Mária megijedt, de
az angyal megnyugtatta, hogy igaz, amit mond, és úgy helyes.
Nemsokára férjhez ment Mária Józsefhez, és, amikor a király bejelentette, hogy vissza kell
menni arra a helyre ahol születtek, mert népszámlálás lesz, együtt mentek a Jeruzsálemhez
közeli Betlehembe. Amikor megérkeztek késő este Betlehembe, Mária érezte, hogy eljött
ideje, hogy megszülessen a bébi, de már nem volt hely a számukra sehol. Végülis sikerült
behúzódniuk egy istállóba és ott született meg a kis Jézus. Bölcső nem volt, helyette a
jászolba fektették az újszülöttet.
Egy közeli mezőn pásztorok legeltették a juhaikat és egy angyal jelent meg előttük mondván,
hogy egy közeli istállóban megszületett az Isten Fia. Amikor a pásztorok ott találták a bébit a
szüleivel, tudták, hogy az angyal igazat mondott.
Három bölcs is tudta, hogy itt az ideje a Messiás megszületésének, és, amikor látták a
csillagot a betlehemi istálló fölött, tudták, hogy az a jele annak, hogy ott is fogják megtalálni.
Amint ott látták a kis Jézust Máriával és Józseffel, térdre borultak előttük és ajándékokkal
halmozták el őket.
A karácsonyfa története
Télidőn, midőn lehullott a lomb, befagyott minden tó és folyó, amikor hófelhők fedik el a
mennybolt kékjét és a napkorongot - a lelkünk is megdermed ilyenkor, és a kedvünk is olyan,
mint a fogyó hold.
És akkor egyszerre szétnyílik a vastag felhőzet, az égből előtör egy varázsos fénynyaláb, s
előbb Mikulás apó szánkója szántja végig a látóhatárt, majd angyalok csapata száll a földre,
vigaszt, reményt, hitet, ragyogó gyertyafényes karácsonyfát hozva palotába és kunyhóba,
csüggedt lelkünket fénysugárba vonva.
A mi otthonunkba minden évben kéktűjű, ezüstös ágú, sudár törzsű fát hoz a nekünk kijelölt
angyal, melyet mindig a beteljesülő vágy örömével fogadtam.
Pedig soká nem ismertem történetét, míg egyszer egy angyalka elmesélte nekem. Én ezt most
tovább mesélem, hallgassátok csak:
Valamikor réges-régen kicsiny zöld fenyőfácska álldogált az erdő szélén, azt sem tudva,
honnan jött - egyszer csak kinőtt a földből és itt volt.
Előtte pázsitos tisztás terült el, mögötte sűrű sötét erdő. A közeli jegenyefenyők meg oly
magasan hordták orrukat, hogy észre sem vették a kis jövevényt.
Ha testvérei lettek volna, sosem vágyódik más sors után, de hát teljesen egyedül állt a
nagyvilágban. Körülötte fájó csend, zordon, sivár, néma téli táj.
"De jó volna elrepülni a madarakkal, akik messze szállnak a tél beállta előtt, s a tengerek
végtelen hullámain túl nyármeleget találnak. Ahol pálmák és narancsligetek kínálják
gyümölcseiket a banánérlelő melegben."
"Ne vágyódj el Fenyőke - szólította meg a közeli kispatak - én távolról jövök, és messze
eljutok. Sokat látok-hallok útközben, ezért, mint tapasztaltabb társadtól, hallgasd meg
tanácsom. Ugyanis a Teremtő minden virágot, fát, növényt a maga helyére ültetett a gyökerei
által, azért, hogy oda kapaszkodjék, ahova tartozik, ahonnan kinő, mert ott van feladata.
Ezért bizakodjál, hogy meg fogod tudni, mi a te dolgod a földön - csevegte a patak, s magára
húzta meleg, téli jégkabátját, hogy kitelelvén vidáman csörgedezve köszöntse majd a tavasz
érkezését."
"És hát mi lenne velünk, ha te is elmennél? - kérdezték a gombagyerekek, akik a kis fenyőke
tövénél bújtak ki a földből - ki terjeszti ránk védő ágait zimankóban, forró nyárban
egyaránt?!"
E pillanatban a nap egy sugara áttört a hófelhőkön és így szólt Fenyőkéhez: "Majd tavasszal
nagyra növesztelek, megnyújtalak és ágakkal dúsítlak - csak légy türelemmel."
A fecskék régen elköltöztek, a darvak is elhúztak, nehéz köd borult a tájra. Éjszakára ugyan
kiderült az ég, és csillagok milliárdja ragyogott a fagyos földre, de olyan nagyon messze
voltak, hogy sugaruk nem bocsájtott enyhítő meleget a didergő tájra.
"Még te is boldogabb vagy, mint én!" - mondta Fenyőke az itthon maradt ökörszemnek.
Felrepülhetsz akár az égig, és nem lep el a hó, amitől lassan én már levegőt sem fogok kapni -
panaszkodott búsan Fenyőke.
Óh, nehogy azt hidd, hogy a légben melegebb van! A lábaim már úgy elfagytak, hogy ha
egyenként a szárnyam alá dugom, az sem segít már. Na és az ennivaló, már alig lelek valamit.
Mégis el kellett volna szálljak a költözőkkel melegebb vidékre - sóhajtotta az ökörszem, s
még jobban behúzta csöpp fejét a hullani kezdő hó elől
Na és mi lenne akkor, ha a városba szállnátok, a sok ház közé, ahol azok az emberi lények
laknak. Talán ott nincs ekkora hideg, mint itt mifelénk, és talán még valami ennivalót is
adnának. Úgy hallottam, hogy ők madarakat nem bántanak?
Lehet hogy ez így van - de már láttam kalickát, amiben kismadár volt. És én nem akarok rab
lenni - még ha finom falatokkal tartanának is, akkor sem. Szabadnak születtem, úgy akarok
élni és meghalni is.
De azért már jártam arra egyszer, amikor ugyanilyen hideg volt, mint most. Akkor azt
tapasztaltam, hogy a házak ablakpárkányaira morzsát szórnak, és ők, az emberek pedig -
láttam, mert belestem az ablakukon - sokan együtt vannak, és roskadásig megtelt asztal van a
szobájuk közepén, a karszékekben pedig színes ajándékcsomagocskák.
Egy szép szőke kislány babát kapott éppen, azt csókolgatta. A testvérkéje meg apró
vonatokkal játszott a szőnyegen, ami a szobáik padlózatát borítja minden házban. A
kandallóban vöröslő fahasábok ontották a meleget, s mindenki boldognak látszott.
Tudod mire gondoltam? - vetette közbe az egyre jobban deresedő Fenyőke - arra, hogy milyen
jó is lenne, ha ezen az ünnepen, vagy ahogyan az emberek nevezik: karácsonykor én is az
emberek között lehetnék, engem is szeretnének, mert én lennék az ő ünnepi fájuk, mondjuk a
karácsonyfájuk. És rám aggatnának mindenféle szép dolgot. Almát, diót, gyertyát. És közben
énekelnének!
Miért is nem ragyognak az ágaim, talán ha így volna, behívnának az emberek, és
körültáncolna a sok boldog gyerek. Az ajándékokat az én alsó ágaim alá dugnák, amiket
azután ott találnának meg a jó gyerekek - vágyakozott Fenyőke.
Közben bealkonyodott. Az ökörszem valahová elrejtőzött, Fenyőke megint egyedül maradt.
Addig-addig, míg álomba sírta magát.
Már késő éjszaka lehetett, amikor felriadt. Fény és hangok szűrődtek az erdő felől és valami
különleges csilingelés.
Szán siklott elő a bozót csupasz ágai közül; báránykák húzták és angyalok kara lebegett
körülötte.
A szánkóban egy glóriás, fehér inges kisfiú ült, és amint Fenyőkéhez ért, megállította a szánt
húzó barikákat. Az egyik angyal Fenyőke mellé szállt és megkérdezte: Hát te kis fenyőgyerek,
mit vársz a karácsonytól, mit kérnél a kis Jézuskától, aki ma született le a földre? Ó, én nem is
tudom - állt el a szívverése is Fenyőkének.
Régen a karácsony elképzelhetetlen lett volna azok nélkül a kedves szokások nélkül, amelyek
még jobban fokozták az ünnep várásának izgalmait. Az elmúlt évtizedekben elhalványult ezen
szokások jelentősége. Szerencsére napjainkban ismét újjáélednek, meghittebbé varázsolva a
szentkarácsony ünnepét.
A szaloncukor története
Jellegzetes karácsonyi csemege a szaloncukor, amelyből ma nagyon sokfélét vásárolhatunk. A
szaloncukor híres mestercukrászok műhelyeiben született a múlt században, és csak nálunk
maradt hagyományos ünnepi édesség. Ez a finomság otthon is elkészíthető.
Íme, a recept:
Hozzávalók: 1 kg (barna) cukor, 3 dl víz, ízesítő anyagok: darált dió, kakaó, mogyoró,
marcipánmassza, kókusz, citrom. Bevonáshoz: csokoládés tortabevonó.
A cukrot a vízzel főzzük addig, amíg szálasodni nem kezd. Vékony drótból hajlítsunk gyűrűt,
mártsuk bele a masszába, és próbáljunk meg buborékot fújni úgy, mintha szappanbuborékot
fújnánk. Ha ez sikerül, akkor már megfelelő a cukor állaga. A masszát öntsük vízzel kiöblített
porcelántálba, öntsünk a tetejére is egy kis vizet, és tegyük hideg helyre. Amikor már nem
meleg, akkor fakanállal keverjük addig, amíg hófehér pép nem lesz belőle. A pépet osszuk
annyifelé, ahányféle cukrot szeretnénk készíteni. Keverjük hozzá az ízesítőket. Ez után egy
kicsit langyosítsuk meg, hogy jól kenhető legyen, és hideg tálcán simítsuk el 1,5-2 cm
vastagságban. Amikor megdermedt a cukor és már vágható, akkor vizes késsel vágjuk kis
téglalap vagy kocka formákra. Ha szeretjük, vonjuk be csokoládéval. Selyempapírt és színes
csomagolókat vágjunk méretre, rojtozzuk be szélét, és csomagoljuk be a cukorkákat.
Adventi muffin
Hozzávalók 12 darabhoz:
▪ 20 dkg aszalt sárgabarack
▪ 5 dkg mazsola
▪ 3 evőkanál barackpálinka
▪ 12,5 dkg vaj
▪ 10 dkg cukor
▪ 25 dkg liszt
▪ fél csomag sütőpor
▪ fél mokkáskanál őrölt fahéj
▪ fél mokkáskanál mézeskalács fűszerkeverék
▪ 2 tojás
▪ 1 evőkanál méz
Előkészítés:
Az aszalt barackot és a mazsolát apró darabokra vágjuk, és összekeverjük a barackpálinkával.
A vajat felolvasztjuk, és a muffinformát kikenjünk vele. A maradék vajat félretesszük. A sütőt
200 fokra előmelegítjük.
Elkészítés:
A cukrot összekeverjük a liszttel, a sütőporral, a fahéjjal és mézeskalács fűszerkeverékkel.
Hozzáadjuk a barackot és a mazsolát. A tojást habosra keverjük, hozzáadjuk a vajat, a mézet
és a tejet. Kanalanként a lisztes keverékhez adjuk. Ne legyen túl folyékony a massza! A
tésztát a formába töltjük és a sütőben kb. 20 percig sütjük.
Jelképek
Angyalok
Az angyalok a Bibliában az Úr küldötteiként keresik fel az embereket, vagy dicsőítve állják
körül az Úr trónját. Az angyalok kilenc hierarchiája a késő antik teológiában az embertől az
Istenhez való felemelkedés fokozatait szimbolizálja. A keresztény művészet az angyalokat
kezdettől fogva ember (férfi) alakban jeleníti meg, antik római viseletben. Eleinte szárnyak
nélkül, a 4. századtól jelennek meg a szárnyas angyalok, majd a késő reneszánsztól a szárny
ismét eltűnik a vállukról. Az angyalok fejedelmei a hét arkangyal, a három legnépszerűbb:
Mihály, Gábor, Rafael. Mikhaél az ítélkező, a gonosz legyőzője, a mennyei seregek vezére, a
középkor harcias szentje. Névnapja szeptember 29-én van, az őszpontot vigyázza. Gábriel a
hírhozó. Attribútuma a liliom vagy a jogar. Névnapja március 24-én van, a tavaszpontot
vigyázza. Ráfáel a gyógyító és az őrangyalok elseje.
Gyertya
A Biblia alapján a Logosznak, a Világ Fényének szimbóluma, a keresztény szimbolikában
Krisztus jelképe. A gyertya is megsemmisül, miközben fényt ad, miként az Üdvözítőnek is
meg kellett halnia, hogy az embereket megváltsa. A gyertya a szentháromságot testesíti meg a
láng, a kanóc és a viasz egysége folytán. A magyar néphit úgy mondja, hogy a
mennyországban mindenkinek van egy égő gyertyája, ameddig az lángol, addig él az ember.
A gyertya végigkíséri az embert az életen, a keresztelő alkalmával éppoly jelentős
szimbolikus szerepet játszik, akárcsak a születésnapi tortán, a haldokló mellett vagy a
ravatalnál.
Háromkirályok
A 9. századtól Gáspárnak, Menyhértnek és Boldizsárnak nevezték, s a három életkor, ill. a
három, akkor ismert földrész - Európa, Ázsia, Afrika - szimbólumává lettek. (Boldizsárt
sokszor mórnak vagy szerecsennek ábrázolták.) A napkeleti bölcseket, akiket a messiás
csillaga vezetett a gyermek Jézushoz, Máté evangéliuma említi. Ajándékaiknak jelképes
értelme van: az aranyat mint földi királynak, a tömjént mint istennek és a halott
bebalzsamozására szolgáló mirhát mint a keresztfán szenvedő embernek adták át Jézusnak.
Ezekből az ajándékokból és a csillag követéséből hamar kialakult az a vélemény, hogy a
látogatók mágusok voltak.
Jézus születése
A születés körülményeit Lukács evangéliuma beszéli el. A legáltalánosabb ábrázolásmód
szerint a helyszín egy istállóként használt omladozó barlang Betlehem városának falain kívül.
A Kisded jászolban vagy a földön fekszik. Ökör és szamár hódol neki, felette Mária
imádkozik térdepelve, s látjuk elébe jönni a köszöntésére érkező pásztorokat. József
rendszerint félrehúzódva, mogorván ül magában. A jelenetet a betlehemi csillag világítja meg.
Az ökör és a szamár, akárcsak a barlang, jelképek. Forrásuk egy mózesi törvény, mely szerint
tilos ökörrel és szamárral együtt szántani; a szamár tisztátalan állatként megfertőzné a tiszta
ökröt. Az istállóban egymás mellé kötött két állat jelzi, hogy a keresztény vallás az ilyen
jellegű tilalmakat eltörölte, valamint a Messiást nem csak a zsidók, hanem az egész emberiség
szabadítójaként jelenik meg.
A karácsonyi betlehemi jászol állításának szokása Assisi Szent Ferenc leleménye. Az
Assisivel szomszédos Greccióban Ferenc felépítette karácsonykor a betlehemi istállót: eleven
ökröt és szamarat állított bele, pásztorokat és zenészeket hozatott.
Alma:
Az Anyában létező univerzumok szimbólumai. Az életet, az élethordozót, és életet keltőt
jelenti. A megnyilvánulatlant ,a mindenek előtti ok forrást jelenti, ami örökös, tehát nem volt
előzménye. A legelső és a legfelsőbb létező, vagy így is mondhatjuk, hogy az élet forrása és
fenntartója, aki minden okozati forrás elődje, a faágak kezdete, akinek megnyilvánulása
okozta az univerzumokat, az EGY.
Aranydió: a tudás
és a szeretet kapcsolát , a Logoszt hordozza. A dióbél egy négyfelé nyúló
szerkezetet mutat, ami jól imitálja a bindu geometriáját.
Beigli: Eredetileg patkó alakú volt, igy ez az alakzat a mindenható működési alapelvét takarja.
Advent angyalai
Az angyal szeretné megtölteni az aranyserlegét, hogy tele vigye vissza a mennybe. De mit
tegyen a serlegbe? Játékot? Ajándékot? Törékeny, finom szövésű ez a serleg, a Nap
sugaraiból készült.
Négy héttel karácsony előtt valami nagyon fontos dolog történik: egy angyal kék köpenybe
öltözve leszáll az égből, hogy közelebb húzódjon az emberekhez. A legtöbb ember ezt észre
sem veszi, mert túlságosan el van foglalva mással. De azok, akik jól figyelnek, meghallják a
hangját. Ma van az első napja, hogy az angyal először szól, s keresni kezdik azokat, akik meg
tudják és meg akarják hallgatni őt.
Advent harmadik vasárnapján egy fehér ragyogó angyal jön le a földre. Jobb kezében egy
fénysugarat tart, amelynek csodálatos ereje van. Odamegy mindenkihez, akinek tiszta szeretet
lakik a szívében, s megérinti fénysugarával. Azután a fény ragyogni kezd az emberek
szemében, s elér a kezükhöz, lábukhoz és egész testükhöz. Így még az, aki a legszegényebb,
legszerencsétlenebb az emberek között, az is átalakul, s megszállja a béke, a tiszta szeretet és
a boldogság érzése.
A karácsony előtti utolsó vasárnap egy nagy, lila lepelbe öltözött angyal jelenik meg a
mennybolton, és járja be az egész Földet. Kezében lantot tart, és azt pengeti. Közben szépen
énekel hozzá. Ahhoz, hogy meghallhassuk, jól kell figyelnünk, s szívünknek tisztának kell
lennie. A béke dalát énekli. Sok kis angyal kíséri, s együtt énekelnek. Daluktól valamennyi
mag, amely a földben szunnyad, felébred, így lesz majd új élet tavasszal a Földön.
Adventi naptár