Welcome to Scribd, the world's digital library. Read, publish, and share books and documents. See more
Download
Standard view
Full view
of .
Save to My Library
Look up keyword
Like this
1Activity
0 of .
Results for:
No results containing your search query
P. 1
Smith Wilbur a Langolo Part Hu Nncl2535 69cv1

Smith Wilbur a Langolo Part Hu Nncl2535 69cv1

Ratings: (0)|Views: 60 |Likes:
Published by sztero

More info:

Published by: sztero on Dec 24, 2010
Copyright:Attribution Non-commercial

Availability:

Read on Scribd mobile: iPhone, iPad and Android.
download as DOC, PDF, TXT or read online from Scribd
See more
See less

12/24/2010

pdf

text

original

 
Wilbur
 
Smith
A LÁNGOLÓ PART
Rege
 
A fordítás az alábbi kiadás alapján készült:Wilbur Smith: The burning shorePan Books Ltd, Londonin association with William Heinemann LtdFordította: Süle Gábor A címlap: Helényi Tibor munkája© Wilbur Smith 1985.ISBN 963 02 6988 0Kiadja a Rege Kft.Felelős kiadó a Rege Kft. ügyvezető igazgatójaA kötet kiadásában részt vett: Maecenas International Kft.Felelős szerkesztő: R. Székely JuliannaMegjelent 31,15 (A/5) ív terjedelembenSzedte és nyomta az Alföldi NyomdaA nyomdai megrendelés törzsszáma 1800.66–14–2Készült Debrecenben, az 1989. évbenFelelős vezető: Benkő István vezérigazgató
 
Michael az ágyúk dühödt csaholására ébredt. Minden hajnalban ezzel az ocsmány rítussal köszöntötték azegymással szemben beásott tüzérek a háború isteneit.Michael hat gyapjútakaró alatt feküdt a sátor sötétjében és figyelte a vásznon átvetődő torkolattüzek szörnyűséges északi fényét. A takarókat hidegnek és nyirkosnak érezte, mint egy halott bőrét. A sátor tetején doboló csendes esőt hallgatta. A hideg a takarókon át is megvacogtatta, mégis érzett valamihalvány reményt. Ha ilyen az időjárás, akkor nem tudnak repülni.A csalóka remény gyorsan elenyészett, mert amikor valamivel erősebben fülelt az ágyúkra, adörrenések hangjából következtetni tudott a szélirányra, s érezte, hogy az lassan délnyugatira fordult.Valamelyest halkult a hangzavar, mire megborzongott és az orráig húzta a takarót. A szél, mintha csak félelmeit támasztotta volna alá, hirtelen elült, a sátortetőn kopogó eső is gyengült, majd elállt. Hallotta,ahogy a körülötte lévő almáskert fáiról csepeg a víz – majd hirtelen egy szélroham rázta meg őket, s ahogya kutya megrázza magát a vízből kijövet, a fák is súlyos cseppekkel borították el a sátrat.Úgy döntött, nem nyúl az éjjeli szekrényként használt, felfordított utazótáskán álló aranyozott kulacsután. Még korai lenne. Összekucorodott a takarók alatt, és félelmeire gondolt. Mindnyájan féltek, de akemény és merev hagyományok, amelyek szerint éltek, harcoltak és meghaltak, megtiltották, hogy eztszóba hozzák, vagy akár csak utaljanak is rá.Michael azon morfondírozott, vajon jobb lett volna, ha tegnap éjjel, miközben whiskyt szopogattak ésa mai bevetésről beszélgettek, azt mondhatja Andrew–nak: – Te, én halálra vagyok rémülve. Mi leszvelünk?Elmosolyodott a sötétben, amikor elképzelte Andrew zavarát, holott jól tudta: ő is ugyanerre gondol.Látszott a szemén, és azon a kis idegen, ami ott rángatózott az arcán, s amit ujjbegyével állandóanmasszírozott, mintha ezzel akarná megnyugtatni. Mindkettejüknek voltak furcsa szokásai: Andrew arcán arángatózó ideg, szájában pedig egy üres szipka, amelyhez úgy ragaszkodott, mint kisgyerek a cumijához.Michael úgy csikorgatta álmában a fogait, hogy a hangra maga is fölébredt, bal hüvelykjét szinte az élőhúsig lerágta, jobb kezének ujjait pedig időnként úgy fújogatta, mintha megégette volna. A félelemtőlmindannyian becsavarodtak egy kicsit és jóval többet ittak a kelleténél, annyit, amennyi már kikészíti egynormális ember reflexeit. Ők azonban nem voltak normális emberek, úgy tűnt, rájuk nem hat az alkohol:nem rontja a látásukat, nem lassítja a lábukat a pedálokon. A normális emberek az első három hét alattmeghaltak. Lángolva zuhantak alá, mint egy fenyő az erdőtűzben, vagy belefúródtak a bombatölcsérektőlfelszabdalt földbe, és darabokra tört csontjaik szilánkjai döfték át a húsukat.Andrew már tizennégy, Michael tizenegy hónapot élt túl, a többszörösét annak, amit a hadak isteneimegengedtek ezeknek a drót–fa–vászon alkotmányokon repülő férfiaknak. Így aztán az arcuk rángatózott,folyvást babráltak valamivel, mindenhez whiskyt ittak, erőltetetten, nagy hangon nevettek, miközbenlábukkal idegesen csoszogtak az asztal alatt, majd hajnalban a rémülettől bénán figyelték, közelednek–elépések a sátor felé. Michael meghallotta a lépéseket, vélhetően később, mint kellett volna. A sátor előttBiggs halkan szitkozódott, mert belelépett egy pocsolyába, bakancsa obszcén hangot adva cuppant asárban. Viharlámpájának fénye átszűrődött a sátorvásznon, ahogy a bejárat kötélzetét bogozgatta, majdgörnyedten belépett a sátorba. – A hasára süt a nap, uram – szólalt meg vidáman de halkan, mert nem akarta a szomszédos sátrakbanazokat az alvó tiszteket felzavarni, akiknek ma reggel nem volt bevetésük. – A szél dél–délnyugatirafordult, uram, és gyönyörűen tisztul az ég. Ragyognak a csillagok Cambrai fölött. – Biggs ezzel letette atálcát az éjjeliszekrénynek használt utazótáskára, majd összeszedte Michael ruháját a sátor különböző pontjairól. – Mennyi az idő? – kérdezte Michael, és rendre végigjátszotta az ébredés pantomimját: ásítozott,nyújtózkodott, mint aki mély álomból ébred, nehogy Biggs megsejtsen valamit a hajnali rettegésből, mertakkor oda a legendának.

You're Reading a Free Preview

Download
/*********** DO NOT ALTER ANYTHING BELOW THIS LINE ! ************/ var s_code=s.t();if(s_code)document.write(s_code)//-->