A kalács

Gyönyörűen indult a nap. Az éjszakát alig észrevehetően váltotta

fel a hajnal, egy aprócska fénysugár jutott át először a vastag
felhő vattatakarón, és ahogy átjutott, körülnézett a világban.
Tetszett neki, amit látott, a fák, a virágok, a madarak és a többi
állat mind ébredezni kezdett.
Az egyik háztetőn egy fiatal fekete macska görbítette a hátát,
borzolta a szőrét, nyújtózkodott, és ahogy a csöppnyi fénysugár
megpihent lengedező farka legvégén, mintha vidáman kacsintott
volna egyet.
A fénysugár tovább táncolt. Végigfutott a falakon, bekukkantott
apró ablakokon, megcsillant tavak, szökőkutak víztükrén, amikor
egy nyitott ajtót pillantott meg.
Egy szempillantás alatt besurrant a résen.
A házban egy vidám pékmester lakott, éppen az illatos mazsolás
kalácsot szedte ki a kemencéből. Közben egy dalt dudorászott,
csak úgy, a saját kedvére. Nem volt annak sem dallama, sem
rímelő szövege, egyszerű dalocska volt, megformálatlanul jött
egyenesen a pékmester szívéből.

Trallala trallala
Szép az idő
Virrad a reggel,
Napocska felkel,
Sugara táncol
Ablakomon.

És valóban, a napsugár már az ablakon táncolt, onnét suhant át a

teherautó csillogó dudájára. Ez a teherautó szállította a friss
kalácsot a boltokba. A sofőr is megörült a napsugárnak, a
reggelnek. Nagyot nyújtózkodott, mielőtt begyújtotta volna a
motort. Ez volt az utolsó fuvar, utána hazamegy az otthonába,
megreggelizik a család, és utána biciklitúrára indul a fiával. A
kisfiú régóta várja ezt a napot, jutalom a kirándulás is
mindkettőjüknek a jó munkáért, a jó tanulásért.
A teherautó motorja barátságosan duruzsolt, mint egy öreg kályha
téli estéken a meleg szobában. A kocsi meglódult, és felfalta a
kilométereket a bolt felé, ahol már várták.
A napsugár végigfickándozott a csillogó pultokon, polcokon,
palackokon, a várakozók kosarain és egy szőke kislány bájos
buksiján.
Nem telt bele tíz perc sem, elfogyott a kalács az utolsó darabig. A
legutolsót egy öreg anyóka vitte el. Kosara mélyére rejtette, pedig
nem is volt abban a kosárban semmi más, csak a friss, puha
mazsolás kalács. A nagymama nagyot sóhajtott, aztán nekiindult
a hegytetőnek, a magányos apró ház felé, ahol imádott unokája
még aludt a meleg paplan alatt. A néni meg-megállt pihenni egy-
egy kaptatón: a huncut fénysugarat nézte, ami ott játszadozott, ott
táncolt a lábai előtt egész úton. Messziről harangszót hozott a
szél, és virágillat volt a levegőben.
A kis ház kicsi konyhájában nagymama fölszeletelte az illatos
kalácsot, vajat kent rá, kakaót főzött, apró tálcára tette, és bevitte
a kicsi szobácskába. Mosolyogva ült le unokája ágya szélére,
nézte egy pillanatig, nem tudott betelni a látvánnyal, aztán halkan
szólongatni kezdte.
- Jó reggelt, ébredj kincsem, itt a reggel.
Ám a kisunoka nem reagált.
A napsugár igyekezett segíteni, és huncut játékba kezdett a
kislegény szempilláival. Mindhiába. A fiúcska összeszorította a
szemeit és durcásan a fal felé fordult.
A nagymama gyöngéden rázogatni kezdte a gyermek vállait.
- Ébresztő lurkó! Hasadra süt a nap.
- Hagyj békén! Aludni akarok. - mondta a kisfiú, és dühösen felült
az ágyban. A hirtelen mozdulattól a kicsi tálca megbillent, és a
csésze a kakaóval és a kalács-szeletkék is mind leestek a földre.
Az anyóka hiába kapott utána.
- Mondtam, hogy hagyj aludni - kiáltotta az unoka mérgesen, -
most jól megjártad.
Azzal a fal felé fordult és aludt tovább.
A nagymama csendben összeszedte a tönkrement reggelit, az
összetört bögre cserepeit, az elázott kalácsot, és kiment a
szobából.
A napsugár még követte a konyhába, megsimogatta a szomorú
arcot, aztán kiröppent az ablakon és végleg eltűnt a gomolygó,
sűrűsödő felhők között.
Kisvártatva megindult az eső és zuhogott egész nap.