Az ember ha jlandó azthinni,hogy a k ertöntözése
gyerekjáték ,k ivált ha van hozzátömlő.Hamarosan
kiderül, hogy a tömlő szerf elett alattomos ésveszedelmes
jószág, amíg valamennyire meg nem szelídítik .Össze-
tek eredik ,ugrál, f elpattan, töméntelen vizetereszt
maga alá,sélvezettel dagonyázik a magateremtette
iszapospocsolyában. Ak övetkező percben pedigráveti
magát az öntözni szándékozó emberre, s rácsavarodik
alábára. Rá kell taposni,de erre felágaskodik, s azem-
ber dereka ésnyak ak öré fonódik. S miközbenasze-
rencsétlenáldozat birkózik vele, mint valamitigris-
kígyóval, aszörnyetegfelf elé f ordítja sárgaréz pofá ját,
hatalmas sugárban zúdítja a vizet az ablakokra, sel-
áztatja a frissenf elaggatottfüggönyöket.Erélyesen
nyakonkell csí pni, s amennyire csak lehet, kinyú jtani,
erre a bestia akí ntól felbőszülve nem a száján permetezi
a vizet, hanemaf elszállócsapbólmeg valahonnan
a teste közepe tájáról.Első ízben okvetlenül három
személy szükségeshozzá,hogy valahogyan megfék ezzék,
deezek valamennyien nyak ig sárosan és csuromvizesen
hagyják ela küzdőteret.Maga a kert pedig egy-két
helyenugyan csupa sármegtócsa, demásutt cserepes
aszárazságtól, és szomjasan epekedik vízért.
Ha azember naponta öntöz,két hét elteltével k i-
bújik a fű helyett a gyom. A természet egyik csodálatos
titka:miért kelki aleg jobb fűmagból a legbu jábban
tenyésző, legbozontosabb gaz? Talán gyommagot kelle-
ne vetni,hogy takaros, szép pázsitsarjadjon belőle?
Három hét elteltévela gyepágyat sűrűnellepi minden-
féle szúrós gizgaz meg holmi kúszóvagyegyláb mélyen
gyökerezőistencsapása.Ha ki ak arjuk tépni, elszakad
mind járt a gyök érnyaknál,vagy a gyök érrel együttk i-
rántunk egy jókorarögöt. Ezmár egyszer így van:
minélsemmirek ellőbb bitang, annáléletrevalóbb.
Idők özben v2J.ami titok zatos átlényegülésselmeg-
változotta kertiutak ra szórt salak: a világ legtapadó-
sabb,legk enődőbb agyagos saralettbelőle.
Deazért csak k ikellirtani a gyomot agyepből:
gyomlálsz,k ertész,gyomlálsz, s lábad nyomán a jö-
vendő gyep kopár barna földdé válik ,olyanná, amilyen
az elsőnaponvolta világ teremtésekor.Csak k ét-három.
helyen bú jik előegy kis zöld penészf éle,csak szinte
leheletnyi, egészen gyér,piheszerű valami - semmi
k étség, ez a fű!Lábu j jhegyenjárkálsz körülötte, s el-
hessegeted közeléből a verebeket, s míg folyvást a földre
meregetedak étszemed,a köszméte-ésaribiszk ebok -
rok on,mégmielőtt felocsúdnál, kiha jtottak az első le-
velek.Hiába, atavasztnem lehet szemmeltartani.
Kezded másszemmel nézniadolgokat: ha esik,
a k ertet öntözi az eső,mondod. Süt a nap? Nemcsak
úgysütám,hanem.ak ertedre süt.Sha leszállt az éj,
annak örülsz, hogy ak erted pihen.
Segy napmajd arra ébredsz, hogy a kertzöld szí nben
pompázik,amagasranőtt füvön ragyognak a harmat-
cseppek , a rózsafák sűrű k oronájából barnásvörösen
kandikálnak k i abimbók, af ák megöregedtek,terebé-
lyesek ésárnyasak lettek ,dúslombkoronájuk hűvösében
korhadásillata érzik .Márnem gondolsz vissza azokra
a napok ra, amikor a kert egy darab silány, kopár, barnaföldvolt,nemgondolsz az elsőgyep bátortalanulsarjadó
pihéire,az első gyatrarügyfakadásra, annak az akkor
csupa földkertnek, amely most márvalóban kert,
hajdani szegényes és megindító szépségére.
i'
Jó,jó,de most öntözzünk , gyomlál junk , és szed jük ki
aföldből a követ.