Többszörösen Kisebbségben - A Magyarországi Román Kisebbség Vallási Arculata És Az Ortodox Egyház Társadalmi Szerepe

Jakab Attila
Többszörösen
kisebbségben
A magyarországi román
kisebbség vallási arculata és
az ortodox egyház társadalmi
szerepe
Mûhelytanulmány 14.
Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány

Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány
Jakab Attila
Többszörösen
kisebbségben
A magyarországi román kisebbség
vallási arculata és az ortodox egyház
társadalmi szerepe
Mûhelytanulmány 14.
Budapest, 2005
Tartalomjegyzék
Bevezetés . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 5
I. Történelmi előzmények . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 8
II. Többszörösen kisebbségben . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 14
III. Nemzet és vallás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 17
IV. A hovatartozás: egyszeri vagy többszöri? . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 21
V. Az ortodoxia . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 23
VI. A demokratikus Magyarország keretei között . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 27
Összegzés . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 31
Források . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 34
Függelék: „Mit jelent magyarországi románnak lenni?” . . . . . . . . . . . . . . 35
Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány 3

„A nemzeti kisebbségek politikai,
gazdasági, kulturális és jogi helyze-
tének alakulása – tulajdonképpen
tértôl és idôtôl, illetve létszámtól és
etnikai összetételtôl függetlenül – a
politikai demokrácia fokmérôje.”1
Bevezetés
„A mai Magyarország románságának meghatározó vonása, hogy történelme során
mindig magyar állami keretek között élt, mai lakhelyét belső vándorlás vagy szervezett
telepítés következtében foglalta el. (…) Elhelyezkedésük természetes következménye
alkalmazkodásuk a többség által képviselt civilizációs értékrendhez, a viszonylag
konfliktusmentes integrálódás és együttélés. Ez azért nem jelentett gondot a román-
ság számára, mert helyváltoztatása előtt nem idegen országban és ismeretlen társa-
dalmi és kulturális viszonyok között élt, hanem a hasonló, vagy az itteniekkel azonos
vonásokkal rendelkező Partiumban és Erdély nyugati peremvidékein.”2
Jelen tanulmányban elsősorban azon hazai, őshonos román kisebbség vallási ar-
culatának a vizsgálatáról lesz szó, amely a trianoni döntés következtében Magyaror-
szág területén maradt. Ezen időrendi behatárolás és politika-földrajzi meghatározás
célja a tárgyilagosabb megközelítés igénye. Ennek érdekében olyan történelmi, társa-
dalmi, politikai és vallási kérdésekkel, amelyek e határokon túlmutatnak nem kívánok
foglalkozni. Hasonlóképpen figyelmen kívül hagyom a magyarországi románságra vo-
natkozó romániai irodalmat is.3
A hazai román kisebbség kulturális központja Gyula – ahol az országos önkor-
mányzat is székel –, de élnek románok Budapesten, Debrecenben és Békéscsabán
is. Azt lehet mondani, hogy a hivatalos statisztikai (2001-ben 8482 fő) és a becsült
adatok (kb. 20 000-25 000) közötti eltérés a románság esetében a legkisebb.4
A magyarországi románlakta települések gyakorlatilag az ország keleti részében, a
román–magyar határ mentén húzódnak. Ezek a következők: Hajdú-Bihar megyében
Bedő (Bedeu), Körösszakál (Săcal), Körösszegapáti (Apateu), Nagyléta (Leta Mare),
Mezőpeterd (Peterd), Pocsaj (Pocei), Vekerd (Vecherd), Zsáka (Jaca), Darvas (Darvas);
Békés megyében Battonya (Bătania), Elek (Aletea), Gyula (Giula, 2005 januárjától Jula5),
Kétegyháza (Chitighaz), Lökösháza (Lăcuşhaz), Méhkerék (Micherechi), Pusztaottlaka
(Otlacă-Pustă), Csorvás (Ciorvas), Sarkadkeresztúr (Crîstor), Békéscsaba (Bichisciaba);
Csongrád megyében pedig Magyarcsanád (Cenadul Unguresc), Szeged (Seghedin).6
1 Föglein Gizella, Nemzetiség vagy kisebbség?, Budapest, 2000, 93. old.
2 Petrusán György – Martyin Emília – Kozma Mihály, A magyarországi románok, Budapest, 2000, 3. old.
3 Ezzel kapcsolatosan lásd pl. Petre Bărbulescu, Drama minorităţilor naţionale din Ungaria, Editura Globus, Bucureşti, 1991.
4 Magyarországon törvény rögzíti, hogy valamely nemzeti, etnikai csoporthoz, kisebbséghez való tartozás vállalása és kinyilvá-
nítása az egyén kizárólagos és elidegeníthetetlen joga. A kisebbségi csoporthoz való tartozás kérdésében nyilatkozatra senki
sem kötelezhető.
5 Eva Iova, „Întoarcere la normalitate”, Foaia Românească 55/1, 2005. január 7, 3. old.
6 Petrusán György – Martyin Emília – Kozma Mihály, A magyarországi románok, Budapest, 2000, 19-20. old. A térképet a Press
Publica Kiadó szíves engedelmével reprodukáltam, amiért köszönettel tartozom.

6 Többszörösen kisebbségben – A magyarországi román kisebbség...
A románság viszonylag egységes tömbben való földrajzi elhelyezkedése kedve-

ző körülménynek tekinthető az identitás megőrzése szempontjából, hiszen ez a fajta
elhelyezkedés megkönnyíti a kapcsolattartást a román kultúrkörrel. Az identitás meg-
őrzésében szintén kedvezőnek mondható az a tényező is, hogy a magyarországi ro-
mánok többnyire kis falvakban, zártabb faluközösségekben élnek.
A tanulmány a jobb megértés és a távlati elemzés céljából először a történelmi előz-
ményeket tárgyalja. Ezek kiindulópontja a trianoni Magyarország létrejötte, illetve az ezt
követő jó két évtized, hiszen gyakorlatilag ez az időszak határozza meg a román kisebb-
ség sorsának későbbi alakulását, és fejlődését is. Szembesülünk a nehézségekkel és a
problémákkal, valamint a megoldáskeresésekkel, egy olyan közösség részéről, amely
nemcsak nemzeti, de egyben vallási szempontból is kisebbségnek számít. Hosszabb tá-
von a többszörös kisebbségi lét a létszámalakulásban is érezteti hatását. Felerősödik a
magyar kultúrközösség asszimilációs hatása, s az egyre nagyobb méreteket öltő nyelv-
váltási folyamat komoly kihívást jelent az identitásőrzés szempontjából.
Ezek a fejlődési folyamatok arra sarkallnak, hogy elemzés tárgyává tegyük a nem-
zeti és a vallási hovatartozás összefonódásának kérdését, annál is inkább, mivel en-
nek hagyománya és teológiai magyarázata van az ortodoxiában. A modern és szeku-
larizált társadalom azonban ezeket a hagyományokat és eszmerendszereket is átérté-
keli. Megjelenik a pluralizmus, és a kötődések fellazulnak. Ugyanakkor újrafogalmazó-
dik a hovatartozás kérdése is – egyszeri vagy többszöri? –, illetve sokrétűvé és össze-
tetté válik maga az identitás is.
Mindez új helyzetet teremt a román ortodoxia számára, amely évtizedeken keresz-
tül mintegy letéteményese volt a magyarországi románok kisebbségi közösségi iden-
titásának, mint a nemzeti nyelv, tudat és kultúra elsődleges fóruma és kerete. Napja-
inkban azonban szembesül a modern világ összes kihívásával, s ezekkel szemben ki-
sebbségi közösséget konzerváló szerepe sem jelent tényleges oltalmat és tulajdon-
képpeni többletet számára. Csak nemzeti jellegével tehát nem biztos, hogy elegendő
vonzóerőt képes gyakorolni. Annál is inkább, mivel a demokratikus Magyarország ke-
retei között a román kisebbség mozgástere is kitágult, amit a közösségi tevékenysé-
gek és kezdeményezések dinamizmusa is tanúsít.
A tanulmány befejező része megkísérli összegezni a trianoni Magyarországon
maradt román kisebbség önmagára találását és fejlődését az elmúlt 80 évben, rámu-
tatva a lehetséges jövőbeni fejlődési irányvonalakra. Ugyanakkor megpróbál olyan ta-
nulságokat is levonni, amelyek megfontolásra érdemesek, egy olyan közösség sorsá-
nak a végigkövetése eredményeképpen, amely szinte a semmiből volt kénytelen – és
képes – önmagát közösségileg mintegy újjáteremteni és újraszervezni.

I. Történelmi előzmények
Az 1918-as trianoni békeszerződés teljesen új helyzetet teremtett a Magyarország te-

rületén maradt románság számára. Elszigetelődött az erdélyi románságtól, amelyhez
addig természetesen kötődött, és ennek következtében gyakorlatilag értelmiség és
vezető-szervező erő nélkül maradt. Mindez komoly kihatással járt a politikai és a kul-
turális élet folytatására, illetve a közösségi élet újraszervezésére. Hiszen az első világ-
háborút követően társadalmi összetételét tekintve a románság zömét egészen az
1960-70-es évekig a parasztság alkotta. Emellett csupán egy szűknek mondható kis-
polgári réteggel rendelkezett, amelyet kereskedők és iparosok alkottak.
„A román csapatok visszavonulásával együtt az összes tanító és pap Romániába tele-
pült, csak a méhkeréki esperes, Nicolae Roxin maradt 3 pappal együtt a 18 megüresedett
ortodox parókián. A hazai ortodox egyháznak még 1928-ban is csak 5 papja volt.”7
A két világháború közötti időszakban a magyarországi románság gazdasági és
társadalmi visszaesése tapasztalható. Ebben elsősorban az játszott szerepet, hogy
nem, vagy csak alig volt oktatási intézmény-hálózata és kulturális infrastruktúrája, illet-
ve hiányoztak az oktatáshoz alapvetően szükséges tankönyvek is.8 Arról nem is be-
szélve, hogy vallási központjai – a nagyváradi görög katolikus és az aradi ortodox püs-
pökség – Romániában maradtak.
Ugyanakkor, Petrusán György megítélése szerint, „a mostoha körülmények” elle-
nére is biztosítva volt a nemzetiségek számára az iskoláztatás. „Három iskolatípus ho-
nosodott meg az 1923. augusztus 24-én Klebelsberg Kunó kultuszminiszter által ki-
adott rendelet értelmében. Ezek a következők:
1. nemzetiségi tannyelvű iskola a magyar nyelv kötelező tanításával (A típus);
2. vegyes tannyelvű iskola nemzetiségi–magyar tanítási nyelvvel (B típus);
3. magyar tanítási nyelvű iskola a nemzetiségi nyelv kötelező tanításával (C
típus).”9
Ez utóbbit azonban nem igazán lehet kisebbségi oktatási intézménynek tekinteni.
1929-30-ban a román kisebbség 10 elemi népiskolával rendelkezett, ahol 17 ta-
nító összesen 1084 gyermeket tanított.10
1932-33-ban egyetlen B típusú és 10 C típusú román iskola működött
Magyarországon.11
Ezzel szemben, Berényi Mária véleménye szerint: „A második világháború előtt a
nemzetiségéhez hű román görögkeleti papság is üldöztetésnek volt kitéve. A román
felekezeti iskolák legnagyobb része nem működött. (…) A felekezeti iskolákban a taní-
tás sok helyen évekig szünetelt tanterem, tanító és tankönyvek hiányában. A fenntar-
tó egyházközségek Romániából akartak szerezni tanítókat, román tankönyveket, de
8 Lásd Berényi Mária, „Román népiskolák a két világháború közötti Magyarországon”, Annales 2000, Institutul de Cercetări al
Românilor din Ungaria, Giula, 2000, 7-45. old.
9 Petrusán György, „Román iskolák Magyarországon”, in: Fejezetek a magyarországi románok és szlovákok történetéből, Békés-
csaba, 1995, 17. old.
10 Magyar Statisztikai Évkönyv. Új folyam 38, 1930, 237. old.
11 Olay Ferenc, Kisebbségi népoktatás, Budapest, 1935, 18-20. old.
ezt a magyar hatóságok nem engedélyezték.”12 Mindennek köszönhetően: „A két vi-
lágháború közötti időszakban generációk nőttek fel, hogy nem részesülhettek anya-
nyelvi oktatásban, és ez a tény a mai napig hatással van a magyarországi románok
nyelvismeretére, önazonosságára, az igen előrehaladott asszimilációra.”13
1927-ben Békés vármegye főispánja „jelentést kért mindazon települések polgár-
mestereitől, főszolgabíróitól, ahol románok” éltek. A Békéscsabára (abszolút román ki-
sebbség) és a Kétegyházára (román többség) vonatkozó jelentések jól tükrözik a két
világháború közötti állapotokat.
„Békéscsabán élő román ajkú lakosság helyzetéről a következőket jelentem:
A város területén ez idő szerint mintegy 30 g. kel. vallású család él, kik többé-ke-
vésbé beolvadtak immár a város őslakosságába, annak átvették népies szokásait, s
elsajátították nyelvét. A román nyelvet legfeljebb egymásközött a családi életben, vagy
egyházi életükben használják s egyedül vallásuk árulja el román származásukat.
E mintegy harminc család általában földmíveléssel foglalkozik, van közöttük né-
hány kisgazda, és iparos, nagy részük azonban földmívelési napszámosként keresi ke-
nyerét. Gazdasági helyzetük semmivel sem rosszabb a hasonló társadalmi állású és jö-
vedelmű más lakosokénál. Nemzeti szempontból hívei a magyar állameszmének, közöt-
tük túlzók nincsenek. Helyzetűk a város egyéb lakosaiéhoz viszonyítva nem kedvezőt-
len, mert békeszerető természetükkel jól megférnek az ugyancsak békeszerető, és türel-
mes más vallású és ajkú lakossággal. Polgári jogok tekintetében sincsenek hátrányo-
sabb helyzetben s panaszuk e tekintetben nincsen, ilyet tudomásomra nem hoztak.
Más felekezettel szemben lényeges hátrányt szenvednek azonban egyházi és is-
kolai téren, mert a megszállás alóli felszabadulás óta sem rendes lelkészük, sem ta-
nítójuk nincsen. A román kisebbségi kormánybiztosság bár igyekezett a helyzeten
segíteni szomszédos községi román lelkészek időnkénti egyházi funkciók végzésére
való kirendelésével, azonban a tényleges helyzet az, hogy már hosszú idő óta isten-
tisztelet nem tartatik s a hívek lelki életének kellő gondozásáról gondoskodás nem
történik. Iskolai téren szintén nélkülözik az önállóságot, mert tanítója a román egy-
háznak nem lévén a mintegy 20-25 főnyi iskolaköteles gyermek más felekezeti, vagy
állami iskolába jár.
A g. kel. vallású hívek egyöntetű óhaja, hogy egyházi főhatóságot kapjanak, ezál-
tal a lelkész képzés kérdése is megoldást nyerhetne. A ma, az egész országban g. kel.
román lelkész utánpótlása lehetetlen, mivel az országban g. kel. papnövelde nincsen,
külországból pedig nem pótolhatók. Nyomatékos óhajuk felsőbbségük hathatós in-
tézkedése a tekintetben, hogy szomszédos gyulai, vagy kétegyházi román lelkész ren-
deltessék ki sűrűbb istentisztelet tartása céljából. Ezen kérdés megnyugtató rendezé-
sében eddig eredményt nem értek el. Az egyház maga szegény. Temploma, papi és
tanítói lakása, iskolája, valamint 40 kishold földbirtoka van, melynek csekély jövedel-
méből tartja fenn magát az egyház.
Minden képpen kívánatos volna és megnyugvást keltene a felsőbb hatóságok
egyértelmű intervenciója a román ajkú lakosság fennt vázolt óhajának megvalósítása
érdekében, amelyből ők az irántuk való gondoskodás intenzívebb megnyilvánulását
látnák.” (Békéscsaba, 1927. július hó 22.)
12 Berényi Mária, Történeti kutatások a magyarországi románokról, http://archiv.meh.hu/nekh/Magyar/berenyi.htm.
13 Berényi Mária, „A magyarországi románok iskolái a két világháború között”, Almanah – Almanach 1997, A Budapesti Romá-
nok Kulturális Társaságának kiadványa, Budapest, 1997, 65. old.

„Kétegyháza község elöljárósága. A községben lakó román ajkúak helyzete általá-

ban a békebeli állapotokhoz hasonlítva, miben sem változott. Anyanyelvüket minden vo-
nalon szabadon gyakorolják, úgy a hivatalos érintkezésben, mint pl: a képviselőtestüle-
ti gyűléseken. Minden javaslat román nyelven is előterjesztetik, ahhoz ugyancsak román
nyelven szólnak hozzá. 42 év óta működő lelkészük ma is fungál, sőt a megszálló [va-
gyis román] csapatokkal önként eltávozott II. lelkész helye is általuk választás útján be-
töltetett. A 2. gör. kel. felekezeti iskola épülete rendelkezésükre áll és az ugyancsak a
megszálló csapatokkal önként eltávozott tanító helyett, egy más tanerőt választottak és
az működött is mindaddig, amíg a javadalmával való megelégedetlensége miatt Ős-
csanádra választva meg, állásáról lemondott. Saját elhatározásuktól függ, hogy az így
most üresedésbe került állást mással betöltik-e? A házhelyrendezési törvény és a földre-
form végrehajtása során az igényjogosultak minden megkülönböztetés nélkül juttattat-
tak, úgy hogy a területnek 70%-a román ajkúaké. A gróf Almásy hitbizományból a folyó
évben parcellázás alá került 580 hold föld vevői közül 17 román 470 holddal és 10 ma-
gyar 110 hold földdel. A képviselőtestület 24 virilis tagja közül 12 román, a 24 választott
tagból 14 román, községi elöljáróság 11 tagja közül 5 román, így román a törvénybíró is.
A megszállás idejétől 6 éven át egyfolytában román volt a bíró és minden befolyástól
mentes, tisztán a választó közönség elhatározásából választottak most magyar embert
bíróvá, mert ez a váltakozó sorrend a békében is fennállott. Ünnepeiket a község ma-
gyar lakossága tiszteletben tartva ugyancsak megtartja, a népszokásaikat változatlanul
gyakorolják, kimondottan román táncmulatságaikat megtartják, minden társadalmi
egyesületnek akadály nélkül tagjai lehetnek s ez fenn áll úgy a ‘Polgári kört, mint az Úri
caszinó’-t illetőleg. Hogy helyzetük miben sem változott, bizonyítja azon körülmény, hogy
akik ingatlanaikat eladva megszállott területre távoztak, mind vissza vágynak, sőt itt mar-
adott hozzátartozóikat óva intik a hasonló elhatározástól. Meggyőződésünk az és így él
az a közhangulatban is, hogy még kényszer alkalmazásával sem lehetne őket más meg-
győződésre bírni, minthogy itt, régi hazájukban jól érzik magukat, sőt elcsatolt fajtestvé-
reiket is visszavágyják.” (Kétegyháza, 1927. évi július hó 28-án)14
14 Tarján G. Gábor, „Adalékok a magyarországi románok történetéhez”, in: Tarján G. Gábor (szerk.), Hozzájárulás, Gyula, 1988,
107-110. old.
1941-ben a határmódosításokkal megváltoztak a nemzetiségi viszonyok, így az
oktatás is átrendeződött. A magyar kormány az A típusú iskolákra helyezte a hang-
súlyt. Ez az időszak azonban csak rövid ideig tartott. Ugyanakkor azt sem szabad fi-
gyelmen kívül hagyni, hogy a magyar kormány egységes ortodox egyház létrehozásá-
val is megpróbálkozott, amelybe szándéka szerint a román ortodox közösségeket is
szerette volna intézményi szempontból betagolni.
A második világháború után, a szocialista társadalmi és politikai rend megszilár-
dulásával gyakorlatilag új alapokra került a nemzetiségi kérdés is, amelynek a szoci-
alizmussal szinte „önmagától” kellett volna megoldódnia. Erre az az újonnan kialakult
nemzetközi jogrend is rájátszott, amely a kisebbségi kérdést gyakorlatilag belügynek
tekintette, és a hangsúlyt az egyéni állampolgári jogokra fektette. Pedig 1945-ben
olyan magyar kisebbségi törvénytervezet született, amelyben szerepeltek „a nem ma-
gyar nemzetiségeket megillető kollektív jogok” is.15 Ez, bizonyos keretek között, lehe-
tőséget biztosított volna az anyanyelv használatára a közigazgatásban és a bírói eljá-
rásokban. Többek között ilyen kitételek is szerepeltek a tervezetben:
„18. Minden nemzetiséget megillet a demokratikus szervezkedésre való jog. Eh-
hez képest különösképpen saját nemzeti nyelvük, kultúrájuk és népi hagyományaik
ápolására egyesületeket alapíthatnak. Ilyen egyesület alapszabályai a tagságot vala-
mely, az országban dívó, nem magyar nyelv ismeretétől vagy valamely, nem magyar
nemzetiséghez való tartozástól tehetik függővé. Alapíthatók egyesületek valamely
nemzetiségekhez tartozók gazdasági érdekeinek védelme céljából is.”
„20. Bármely magyar állampolgár saját nemzetisége színeit, címerét, jelvényét az
illető nemzetiség sajátos ünnepein, továbbá nemzetiségi egyesületek, iskolák, színhá-
zak helyiségében, végül nemzetiségi jellegű gyűléseken szabadon használhatja.”16
Ellenben a magyarországi politikai rendszer fejlődése következtében mindebből
gyakorlatilag semmi sem valósult meg.
Az azonban tény, hogy „a hazai nemzeti kisebbségek közül valójában egyedül a ro-
mánságot nem érintették a második világháború utáni ‘népvándorlások’. Sem Európá-
ban, sem pedig Magyarországon nem volt olyan jellegű esemény, amely létszámukat
csökkentette, vagy amely őket – ha időlegesen is – az anyanyelvük bevallásától való tö-
meges tartózkodásra késztette volna. Ebből is adódott, hogy a román nemzetiségi isko-
lák számának alakulása a legdinamikusabbnak számított. Az 1947-1948-as tanévben 18
román nemzetiségi népiskola működött Magyarországon 1200 tanulóval, akik közül
400-an román tannyelvű, 800-an pedig román nyelvoktató iskolába jártak. Az 1948-
1949-es tanévre 21-re emelkedett a román nemzetiségi iskolák száma, közülük 7 román
tannyelvű volt 458 tanulóval, 14 pedig nyelvoktató 959 tanulóval. Az 1949-1950-es tan-
évben viszont már 29-re nőtt a román nemzetiségi iskolák száma. A 7 román tannyelvű
iskolát 642 tanuló látogatta, míg a 22 nyelvoktató iskolába 1752 tanuló járt.”17
A Magyar Kommunista Párt Politikai Bizottságának döntése alapján alakult meg
1948. március 21-én a Román Kulturális Szövetség,18 amely 1957-től a Magyarorszá-
gi Románok Demokratikus Szövetsége néven folytatta tevékenységét, és lényegében
15 Föglein Gizella, Nemzetiség vagy kisebbség?, Budapest, 2000, 19-25. old.
16 Uo. 22-23. old.
17 Uo. 72-73. old.
18 Lásd Csobai Lászlóné – Tarján G. Gábor, „A Magyarországi Románok Kulturszövetségének rövid története”, in: Tarján G. Gá-
bor (szerk.), Hozzájárulás, Gyula, 1988, 125-144. old.

a szocialista rendszer politikai képviseletének tekinthető a román kisebbség körében.

Ez eléggé világosan kitűnik Pomutz Péter főtitkár egyik 1951-es leveléből: „Célunk a
magyar és a román nép egységének megszilárdítása – írja –, hogy az éberség foko-
zódjon, az ellenséggel szemben vívott harc még állandóbb és tartósabb legyen. Meg-
szerveztük a Grősz-per csoportos meghallgatását, hogy az összeesküvők bandájának
megsemmisítésén túl a külső és belső ellenség is új vereséget szenvedett.”19
A korra jellemző ideológiai túlfűtöttség, de a nemzetiségek helyzete és sorsa irán-
ti tényleges érdektelenség kiviláglik annak a jelentésnek a fogadtatásából is, amelyet
a szövetség munkatársai a román települések 1951 augusztusában lebonyolított vé-
giglátogatása eredményeként készítettek. A jelentésben „szomorúan állapították meg
a rideg tényeket. Több községben tudatlanság van, a román paraszt nem meri beval-
lani származását. Pocsajon, Nagylétán és másutt is bizalmatlanok, elzárkóznak. Újsá-
got nem járatnak, nem olvasnak. Több községben nagyfokú az analfabetizmus.
Körösszakálon és Bedőn kérnek csak román nyelvű oktatást.”20
Az analfabetizmus felszámolására időközönként napvilágot látott kezdeményezé-
sek és tervek azonban gyakorlatilag alig kaptak erkölcsi és anyagi támogatást a párt-
vezetés különböző szintjein. Ezzel szemben a Román Kulturális Szövetség többször
kapott felszólítást a különböző beszolgáltatások (pl. tojás, baromfi) szorgalmazására.
1951 és 1991 között a Szövetség égisze alatt jelent meg a Foaia Noastră (A mi la-
punk) c. kiadvány, amely a hazai román kisebbség mintegy hivatalos lapja is volt.21
Magyarországon a nemzetiségpolitika irányát tulajdonképpen „az MSZMP PB
1958. október 7-i, a nemzetiségek között végzendő politikai, oktatási és kulturális
munkáról szóló határozata” szabta meg. Gyakorlatilag ez a nacionalizmus elleni követ-
kezetes elvi harc korszaka. Ez a ‘szigorúan bizalmas’-nak minősülő „határozat a nem-
zetiségek kultúrájának és identitásának megőrzésében fontos szerepet betöltő egyhá-
zakról sommásan és leegyszerűsítve nyilatkozott: ‘Az egyház és a papság befolyása
a nemzetiségek sorában is jelentős. A papság egy része burkolt nacionalista és ellen-
séges propagandát folytat.’
A PB döntésének megfelelően a nemzetiségi szövetségek titkárai a Hazafias
Népfront Országos Tanácsának tagjai lettek. Ebből következően az eleve ‘felülről’ élet-
re hívott szövetségek ambivalens helyzete még inkább nyilvánvalóvá vált: a gyakorlat-
ban a kormány (az állampárt) politikáját képviselték a nemzetiségek irányában, és
nem a nemzetiségek problémáit a kormány felé. Munkájukban az önszerveződés, az
‘alulról’ jövő kezdeményezés nem kapott helyet és tényleges szerepet.”22
Az 1960-as években elsősorban a B típusú iskolák kerültek előtérbe az oktatás-
politikában. Általánosságban azt lehet mondani, hogy az 1968-1969-es tanévre a
nemzetiségi oktatás Magyarországon a mélypontra jutott (25 000 fő, az 1960-1961-es
30 000 fővel szemben).
19 Fehér István, Az utolsó percben, Budapest, 1993, 154. old.

20 Uo. 155. old.
21 A rendszerváltás után a kiadvány címe a következőképpen változott: 1991 és 1998 között Noi românii din Ungaria (Mi ma-
gyarországi románok), 1998-tól pedig Foaia Românească (Román lap). A folytonosság azonban a címlapon olvasható: alapít-
va 1951-ben. Gyakorlatilag bizonyos egyensúlyt igyekszik fenntartani a román nemzeti hovatartozás és a magyar állampolgár-
ság között (lásd www.foaia.hu). A magyarországi román sajtótermékekkel kapcsolatosan lásd Cornel Munteanu, „Presa
românilor din Ungaria”, in: Berényi Mária (szerk.), Simpozion. Comunicările celui de al IX-lea simpozion al Cercetătorilor
Români din Ungaria, Giula, 6-7 noiembrie 1999, Institutul de Cercetări al Românilor din Ungaria, Giula, 2000, 75-91. old.
22 Föglein Gizella, Nemzetiség vagy kisebbség?, Budapest, 2000, 79-81. old.
Az 1970-es évek azonban számottevő változásokat eredményeztek, amiben az
asszimilációval szembehelyezkedő és a magyarországi nemzetiségek helyzetéről szó-
ló, 1968. szeptember 17-i MSZMP PB határozat is szerepet játszott. Ekkor került
egyébként előtérbe a kisebbségek híd szerepe, elsősorban az anyaország és a ‘befo-
gadó’ ország közötti kapcsolatok és a jó viszony kialakítása érdekében.
Ebben az időszakban a románság összlétszámához képest „feltűnően sokan
szereztek közép- és felsőfokú diplomát. Ez elősegítette a románságnak még erőtelje-
sebb integrálódását a magyar társadalomba, letelepedését a városokban és a ma-
gyarlakta helységekben, ami felerősítette asszimilációjukat. Lényegében ugyanazok a
mechanizmusok lendültek mozgásba, mint a történelem korábbi szakaszaiban: a ma-
gasabb társadalmi státusz megszerzése nem járt mindig együtt az identitás megőrzé-
sével, ellenkezőleg, a beolvadást erősítette fel.”23 Pedig az 1930-as években, minden
nehézség ellenére, még mindig fordított volt a helyzet, vagyis működött a magyaror-
szági románok asszimiláló ereje, ahogy az a korabeli szlovák kormánybiztos 1937-es
jelentéséből kitűnik. A pusztaottlakai helyzettel kapcsolatosan a jelentésben a követ-
kezőket olvashatjuk: „A lakosság anyanyelv szerint így oszlik meg: van 300 magyar,
33 német, 534 tót és 459 román anyanyelvű lakos. (…) A jegyző szinte megütközéssel
említette, hogyha magyar legény román leányt vesz feleségül, ami többször szokott
megtörténni, rendesen áttér a görögkeleti hitre, s idővel annyira eloláhosodik, hogy
csak töri a magyar nyelvet. Így lettek románokká a következő született magyarok: Sza-
bó, Mészáros, Bara, Szerb, Lengyel, Kerekes, Gábor stb.”24
Magyarországon a kisebbségeket illetően tényleges politikai változást az 1993-
ban megszületett, a nemzeti és etnikai kisebbségekről szóló törvény hozott. Ennek kö-
szönhetően, most már a kollektív jogok is megfogalmazásra kerültek.
23 Petrusán György – Martyin Emília – Kozma Mihály, A magyarországi románok, Budapest, 2000, 19. old; Lásd még Szántó
Flóra, „A román nemzetiségi oktatás helyzete a mai hazai közoktatási rendszerben (1945-1999)”, Annales 2000, Giula, 2000,
46-82. old.
24 Berényi Mária, „A magyarországi románok iskolái a két világháború között”, Almanah – Almanach 1997, Budapest, 1997, 65. old.

II. Többszörösen kisebbségben
Azt lehet mondani, hogy a magyarországi román kisebbség többszörösen is kisebb-

ségnek számít, hiszen nemcsak nemzeti szempontból, hanem – a körében uralkodó
ortodoxia miatt – vallásilag is annak tekinthető. Ezért a magyar nyelv, illetve a katoli-
cizmus és a protestantizmus uralta kulturális környezet hatása kétséget kizáróan erős-
nek mondható. Ez a hatás, amely az életkörülmények megváltozásával és a moderni-
zációval együttesen érvényesül, elsősorban a román népesség demográfiai alakulá-
sában érhető tetten a legnyilvánvalóbban.
A magyarországi románság létszámának alakulása 1920-tól25
Év Népesség (anyanyelv szerint) Arány az össznépességen belül Nemzetiség szerint

1920 23 695 0,3% –
1930 16 221 0,2% –
1941 14 142 0,2% 7 565
(ez a szám nem tartalmazza
az észak-erdélyi adatokat)
1949 14 713 0,2 % 8 500
1960 15 787 0,2% 12 326
1970 12 624 0,1% –
1980 10 141 0,1% 8 874
1990 8 730 0,1% 10 740
2001 8 482 – 7 995
Amennyiben a statisztikai adatokat vizsgáljuk, arra figyelhetünk fel, hogy az 1980-

as évek folyamán figyelemre méltó változás következett be. A nemzetiség szerinti ro-
mánok száma meghaladta az anyanyelv szerintiekét. Ez öntudatos nemzeti hovatarto-
zás választásról tanúskodik.26 2001-re azonban visszaállt a korábbi állapot, amikor is
az anyanyelvi csoport számban mindig meghaladta a nemzetiségi csoportot. Sőt a
számokból számottevő csökkenést lehet kiolvasni. Ugyanakkor az is tény, hogy az
anyanyelvi csoportban is csökken a családi, baráti közösségben a nyelvet használók
száma, amely csupán 8215 fő. Ezzel szemben azonban mindennél magasabb a ro-
mán hagyományokhoz, kultúrához kötődők száma: 9162 fő.27
Az a tény, hogy a magyarországi románok egyben nemzeti és vallási kisebbséget
is alkotnak, Berényi Mária azon megállapításában is tükröződik, amely szerint „a két
26 Az anyanyelv és a nemzeti tudat viszonyáról lásd Mihaela Bucin, „Limba şi conştiinţa de naţionalitate la românii din Ungaria”,
Perspectiva – Kitekintés. Revista de ştiintă şi cultură, Arad – Békéscsaba, 1996, 83-92. old.
27 Lásd Ana Borbély, „Datele recensămîntului din 2001 referitoare la comunitatea românilor din Ungaria”, in: Berényi Mária
(szerk.), Simpozion. Comunicările celui de al XII-lea simpozion al Cercetătorilor Români din Ungaria, Giula, 23-24 noiembrie
2002, Institutul de Cercetări al Românilor din Ungaria, Giula, 2003, 142-159. old.
világháború között a magyarországi román kisebbségi törekvések iskolarendszerük
és egyházaik fenntartására összpontosultak és ebben ki is merültek”.28
Ezen, főként kettős kisebbségi léthez társult még a magyarországi románság
ama sajátossága, miszerint ebben a nemzetiségi közösségben az anyanyelv funkció-
ját egy tájnyelvi változat töltötte be,29 amely „archaikus jellegénél fogva nem sok tám-
pontot nyújthatott a magasabb szintű nemzetiségi műveltség elsajátításához”. Egy
olyan környezetben tehát, ahol a hagyományos kultúra és az etnikai tudat mintegy
spontánul öröklődött, kétségtelen, hogy a gazdasági-társadalmi változások eredmé-
nyeképpen növekvő vegyes házasságok és az erőteljesebb magyar kulturális hatás
mind-mind az asszimiláció folyamatát erősítették.30 Ebben a folyamatban kétségtele-
nül számolni kell azzal a tényezővel is, hogy „a helyi nyelvváltozatot beszélő gyerme-
keknek az iskolában nemcsak fokozatos nyelvi nehézségekkel kellett szembenézniük,
hanem át kellett élniük azt is, hogy az általuk anyanyelvként beszélt nyelv oktatásra
nem használható, helyesbítésre szorul”.31
Ugyanakkor azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a hivatalos román po-
litika viszonyulása sem volt mindig egyértelmű és következetes a magyarországi ro-
mán kisebbséget illetően. Ebben többnyire az éppen időszerű külviszonyok (ro-
mán–magyar), illetve belpolitikai (romániai magyar kisebbségpolitika) tényezők voltak
a meghatározóak. Ehhez társult Románia államszocialista időszakában az a nemzet-
állami koncepció, amely össze kívánta mosni az állampolgárságot és a nemzetiséget.
E logika értelmében a határon belül mindenkit igyekeztek románnak tekinteni, míg a
határon túli román kisebbségekkel érdemben nem törődtek.
A különböző tényezők összejátszásának, és minden bizonnyal a többszörös ki-
sebbségi létnek is köszönhetően, nem igazán lehet csodálkozni azon, hogy a magyar-
országi román kisebbség lassú, de folyamatos létszámcsökkenésének lehetünk a
szemtanúi.

29 „A helyi román nyelvváltozatokon és ennek román sztenderd elemeket tartalmazó emelkedett nyelvváltozata mellett létezik
még egy nyelvváltozat, a magyarországi román sztenderd, amely a legközelebb áll a sztenderd románhoz és a legtávolabb
az archaikus román nyelvjárásoktól. Általában hiányoznak belőle a nyelvjárásias hangváltozatok, tájszavak és a magyar köl-
csönszavak. A magyarországi román sztenderd és a román sztenderd közötti különbségek elsősorban grammatikai és szó-
kincsbeli természetűek, de eltérések vannak a hangsúly, a hanglejtés és a beszédsebesség tekintetében is. A magyarorszá-
gi román sztenderd tanult nyelvváltozat, amely a családban elsajátított archaikus helyi román nyelvváltozat nyelvjárásias ele-
meinek a sztenderd román nyelvből átvett elemekkel történő szisztematikus felcserélésével alakult ki. A nyelvváltozat kialaku-
lásában nagy szerepet játszottak a román nyelvet is oktató iskolák, illetve a görögkeleti és a baptista egyház. A nyelvváltozat
beszélői középkorúak és fiatalok (kivételt képeznek ez alól a nyolcvan év körüli görögkeleti papok), akik középiskolában
és/vagy felsőfokú intézményekben tanultak román nyelvet és irodalmat. A magyarországi román sztenderdet elsősorban a
román intézményekben, az iskolák román nyelvóráin, a templomokban és a helyi nemzetiségi kulturális egyesületek összejö-
vetelein beszélik. A hetilapban, a rádió- és a televízióadásokban az újságírók a magyarországi román sztenderdet használják.
Az újságban előfordulnak a helyi nyelvváltozatokból kölcsönzött szavak is, amelyek többnyire idézőjelbe kerülnek. A rádió- és
tévériportokban a megszólaltatottak nagy része a helyi román nyelvváltozatok egyikét beszéli. Az ortodox templomi szertartá-
sok a Romániában is használt kötött szöveggel történnek. A prédikációt a pap fogalmazza meg. Az érthetőség kedvéért
igyekszik a feltételezhetően ismeretlen sztenderd szavakat kiegészíteni a helyi nyelvváltozat szerinti szóvariánssal. Amennyi-
ben ilyen variáns nem létezik, a pap olykor körülírással igyekszik megkönnyíteni a megértést. Magyar nyelven csak akkor pré-
dikál a pap, ha esküvőkön vagy temetéseken a hozzátartozók így kérik. Ez a szokás a nyolcvanas évek végétől kezdett kiala-
kulni.” Borbély Anna, „A magyarországi románok nyelvhasználata a változások tükrében”, Regio 1995/3, 34-43. old.
30 Petrusán György, „Román iskolák Magyarországon”, in: Fejezetek a magyarországi románok és szlovákok történetéből, Bé-
késcsaba, 1995, 20-21. old.
31 Borbély Anna, Nyelvcsere, Budapest, 2001, 167. old.

„A magyarországi román anyanyelvûek számának drasztikus csökkenése

az 1960-1980-as években ment végbe”32
Helység 1960 1970 1980

Kétegyháza 3 021 2 809 2 445
Méhkerék 2 345 2 328 2 375
Elek 1 219 1 077 820
Battonya 790 531 360
Pusztaottlaka 630 455 283
Lökösháza 237 162 92
Magyarcsanád 519 465 357
Körösszakál 268 266 231
Körösszegapáti 549 422 374
Bedô 291 102 74
Vekerd 144 88 1
Egyéb községek 640 505 237
Községek összesen 10 653 9 210 7 649
Városok összesen 5 054 3 514 –
A román anyanyelvû lakosság arányának alakulása 1960 és 1990 között három településen33
Nyelvcsere Erôteljes Közepes Gyenge

Település Körösszegapáti Kétegyháza Méhkerék
1960 31,5% 56,9% 95,3%
1970 26,0% 56,2% 95,5%
1980 24,4% 49,5% 90,5%
1990 16,8% 39,7% 83,5%
Nyelvmegôrzés mértéke 53,3% 69,8% 87,6%
Ugyanakkor azonban azt is szem előtt tarthatjuk, hogy maga a magyarországi ro-
mán kisebbség is rendelkezik asszimilációs erővel, ami mindenképpen mérsékeli a fo-
gyást. A réteges kisebbségi hovatartozás eredményeképpen ugyanis „ha egy kisebb-
ség regionális szinten többséget alkot, adott esetben egy másik kisebbségi csoport
tagjaira ők fejtenek ki asszimiláló hatást”.34 Ez érhető tetten a román lakosságnak a
roma lakosságra kifejtett hatásában.
32 Fehér István, Az utolsó percben, Budapest, 1993, 234. old.

34 Szabó Ildikó, Közösségszerveződési folyamatok a magyarországi románok körében, Budapest 1996, 21. old.
III. Nemzet és vallás
„A nemzeti kisebbséghez tartozó egyének esetében eléggé szoros kapcsolat áll fenn
a nemzeti identitás és a vallási hovatartozás között, olyannyira, hogy a nemzeti éntu-
datra ébredés előtti korszakban ez volt a többségtől való megkülönböztetés legfonto-
sabb ismérve. Miután a hazai románok a románság legnyugatibb közösségét képe-
zik, és sohasem éltek a román állam keretei között, egy részük nem is vett részt a nem-
zetté válás folyamatában (és ezért nem is tudatosodott bennük igazán román mivol-
tuk), a többségi magyarságtól elsősorban vallásukban, hagyományaikban különültek
el. Az ősi rítus, az ortodoxia és az ehhez kötődő kulturális hagyomány volt a magyar-
ságtól legpregnánsabban elkülönítő jegy.”35
Ahhoz azonban, hogy ezt a tényszerű összefonódást ténylegesen és a maga di-
menziójában és perspektívájában megérthessük, szükséges tisztáznunk, hogy miről
is van itt szó egész pontosan.
Közép-Kelet-Európában a vallás, a politika és a nemzeti hovatartozás érzése (illetve
a nacionalizmus) nagyon sok esetben elválaszthatatlanul fonódnak egymásba. Különö-
sen igaz ez az ortodoxia esetében, ahol a nemzet és az etnikum összeolvadása következ-
tében gyakorlatilag minden egyes ortodox egyház egyben „nemzetinek” is számít.
Az egyes ortodox teológiák alapját képező bizánci „teokrácia” tulajdonképpen a
világi és az egyházi hatalom egységét jelenti, ami komoly kihatással van magára a kö-
zösség megszervezésére, illetve életére. Jóllehet a két valóság elméletben különbözik
egymástól, mégis beszélhetünk egységről, hiszen a világi és az egyházi hatalom a va-
lóságban kiegészítik egymást; egyik a másikra támaszkodik. Ez egyben kölcsönös
függést és kölcsönös behatást is eredményez.
Mindezt nagymértékben elősegíti az ortodox teológia azon kitétele, miszerint az
egyes egyházak etnikai jellege tulajdonképpen visszavezethető Jézus Krisztus szava-
ira: „menjetek és tanítsatok minden népet” (Máté 28,19). Ennek értelmében az egyes
nemzetek a kereszténységen belül is megőrzik etnikai/nemzeti identitásukat, annál is
inkább, mivel mindegyik saját egyházszervezettel rendelkezik.
Amennyiben az ortodox nemzetfogalmat szemléljük, akkor azt tapasztaljuk, hogy
annak alapja az etnicitás. Úgy is lehet fogalmazni, hogy az ortodoxia szinte a nemze-
ti sajátosság letéteményesének tekinthető. Ennek következtében az egyház és a nem-
zet, az egyház élete és a neki sajátságosan megfelelő etnikum sorsa szinte mondhat-
ni állandó szimbiózisban van egymással.
Az etnicitás egyébként annyira központi helyet foglal el az ortodox tanításban,
hogy jelentősége az erkölcs terén is megmutatkozik. A keresztény és nemzeti erkölcs
ugyanis szétválaszthatatlanul egybeolvasztja az etnicitást és az ortodoxiát. Ez az az
„ősi törvény”, amely egy időben jelent társadalmi és erkölcsi magatartási szabályt is.
Az ortodox felfogás értelmében tehát az etnikai/nemzeti identitás mintegy
ontologikusan adott. Egy nép gyakorlatilag egy olyan valóság, amely része az isteni
bölcsesség örök tervének. Ebből kifolyólag az etnicitás, nemzeti hovatartozás több,
mint a közösség tagjainak egyszerű együtt élése, vagy egy szerződésen alapuló sza-

bad társulás, mivel egy egyedi és lényeges valóságról, magának az isteni Igének
(Logosznak) a képéről van tulajdonképpen szó. Ezzel gyakorlatilag az etnikum vagy
nemzet nem csupán társadalmilag, politikailag vagy kulturálisan értelmezhető, hiszen
sokkal több annál: mintegy metafizikai dimenziót nyer. Ennek következtében tehát egy
nép megjelenése a történelemben nem más, mint az isteni közbelépés eredménye.
Kétségtelen, hogy az etnicitás elve, minden vonatkozásban, magában hordozza
a kirekesztést – és a kirekesztettséget. Nemzet és vallás összekapcsolása esetében
gyakorlatilag ez azt jelenti, hogy ha valamelyik (többnyire a vallási) kötődési tényező
hiányzik, az illető csakis hiányos hovatartozással rendelkezhet, amely egyben bizo-
nyos másodrangúságot is jelent a közösségen vagy a társadalmon belül. Hiszen elv-
ben az etnikailag értelmezett vallási hovatartozás minden más valláshoz való tartozást
kizár az illető nemzeti közösség számára. Ebben a szemléletben szinte azt lehet mon-
dani, hogy elsősorban a vér által (tehát nem is annyira a nyelv, vagy a kultúra, vagy a
vallás által) meghatározott népnek kell hogy legyen egy sajátságos felekezete vagy
vallása, amely minden mást – mint lehetőséget vagy alternatívát – gyakorlatilag kizár.
A vallás és az etnikum/nemzet összekapcsolása rendkívül érdekes és figyelem-
re méltó jelenség. Mivel az ortodoxia megkülönbözteti a látható és a láthatatlan vilá-
got, illetve egyházat, ez egyben azt is jelenti, hogy a választóvonal nem annyira a szent
és a profán, a spirituális és az anyagi között húzódik, hanem sokkal inkább egy „bel-
ső” spiritualitás és egy „külső” szónoklat között. Ennek következtében az ortodox gon-
dolkodás a világi és az egyházi területek szétválasztását „elvi lehetetlenségnek” tekin-
ti. Szétválasztásról csakis a felszínen lehet szó. Kisebbség esetében ez gyakorlatilag
a nemzeti és a vallási kisebbségi közösségek átfedését jelentheti, ami esetleg belső
feszültségeket is eredményezhet.
Amennyiben pedig a vallási és a nemzeti hovatartozás összefonódása társul az
Istennek a világban állandó jelenlétét valló tanítással, akkor máris szembesülünk a tör-
ténelmi fejlődés előre meghatározott végcéljával. Ennek következtében van egy adott
nemzetnek rendeltetése, amelyet be kell teljesítenie. Üdvtörténet és nemzeti történe-
lem gyakorlatilag egy dimenzióba kerülnek.
Az ortodoxiát egy „eszményi” teológiai rendszerben elképzelt ideális, szinte
mondhatni idealizált világfelfogás jellemzi. Ebből kifolyólag minden idők minden rend-
szere egyben Isten akaratát is tükrözi – tehát bizonyos értelemben egy kisebbségi lé-
tet is így lehet felfogni, és megélni. Annál is inkább, mivel minden anarchia ellenkezik
az isteni renddel, illetve a politikai hatalommal való mindennemű szembeszegülés tu-
lajdonképpen az isteni rendnek a megkérdőjelezését jelentené.
A hit és az etnikum, illetve nemzet ozmózisa az ortodox egyházat, mint intéz-
ményt, szorosan köti az adott nemzetállam fejlődéséhez. Ennek eredményeképpen a
nemzeti hovatartozás, az egyéni és közösségi identitás, illetve a vallásos érzés között
teljes az egybefonódás, az átfedés – és a zűrzavar. Az ortodoxia ugyanis, a bizánci po-
litikai hagyományoknak megfelelően, elutasítja a társadalom és a vallás dolgai közöt-
ti megkülönböztetést.
Mindennek következtében egyértelmű, hogy ortodoxia és pluralizmus gyökere-
sen ellenkeznek egymással. Az egyház ugyanis elsősorban az államhoz (és a nem-
zethez) viszonyítva határozza meg önmagát. Ebből kifolyólag megengedhetetlennek
tekinti az állam vitatását. Mivel pedig az egyház egy a nemzettel, és az állam szerint
az állam és a nemzet egyet alkot, az ortodox egyház számára az állam vitatása tulaj-
donképpen önmaga vitatását jelentené. Elsősorban ennek tulajdonítható, hogy az or-
todox egyház egyszerűen képtelen ellenzéki, az állami entitástól elkülönülő társadal-
mi erővé válni. Sőt mi több, az államnak való engedelmesség és behódolás isteni pa-
rancs és egyháztani alapelv az ortodoxiában.
Gyakorlatilag ezért is van az, hogy az egyes ortodox egyházak alig tudnak mit kez-
deni a nemzetállam határain kívül található nemzeti és vallási közösségekkel. Hiszen itt
nagyon gyakran többszörös hovatartozásról és sokrétű identitásról van szó, ahol egy-
azon közösségben egyénenként egyik vagy másik, a nemzeti vagy a vallási kötődés erő-
sebb. Arról nem is beszélve, hogy a hármas azonosulásnak (egyház–állam–nemzet)
egyik igen lényeges eleme teljesen hiányzik.
Kétségtelen, hogy a vallási és a nemzeti hovatartozás összefonódása komoly
megtartó és kohéziós erőt jelent egy kisebbség életében. Ennek azonban nemcsak
előnyei, hanem hátrányai is vannak. A bizonyos értelemben közösségi bezártságot is
eredményező kettős kötődés ugyanis kedvez a lemorzsolódási folyamatnak. Érdekes
módon a felekezeti kötődés az, ami egyben az erős és a gyenge láncszemet is jelen-
ti. Egy időben tölti be a kötő és a taszító szerepet. Akinek ugyanis a nemzeti kötődé-
se meglazul (pl. az anyanyelv elvesztése következtében), az még mindig kötődhet a
vallási hovatartozása révén, s ez esetben az asszimilációs folyamat csak lassan és
hosszasan érvényesül. Aki azonban a vallási kötődését veszíti el, az jobban kiszolgál-
tatott az asszimilációnak. A modern és szekularizált társadalomra pedig mindenkép-
pen a hagyományos vallási kötődések fellazulása vagy elvesztése a jellemző. Mindez
új kihívások elé állítja jelen esetben nemcsak a magyarországi román ortodox egyhá-
zat, hanem magát a hazai román kisebbséget is, mivel közösségi identitásának igen
fontos alkotóeleme az ortodoxia.
Ugyanakkor azt is be kell látni, hogy a vallás fontos szerepet játszik a nemzeti ho-
vatartozás külső környezet által történő érzékelésében és meghatározásában is. Míg
Méhkeréken pl. elsősorban a románul beszélő egyén tekinthető románnak, addig
Körösszakálon többnyire a görög katolikust tekintik annak – még akkor is, ha tényle-
gesen már talán a nyelvet sem beszéli.36
Jóllehet a magyarországi románok túlnyomórészt ortodox vallásúak – és hosszú
időn keresztül, főként vegyes házasságok esetében, előnyben részesítették a vallási
összeegyeztethetőséget (pl. román–szerb, mivel mindkettő ortodox) –, körükben is fo-
kozottan jelentkezik a pluralizmus.
Tény, hogy amennyiben figyelembe vesszük a görög katolicizmust, el kell ismer-
ni, hogy a románság felekezeti tagolódása nem új keletű jelenség. Az e fajta tagoló-
dás azonban egyre kevésbé számottevő, elsősorban a magyar nyelvű liturgián keresz-
tül történő fokozatos elmagyarosodás következményeként. Ebben kétségtelenül az is
szerepet játszott, hogy a román görög katolikus közösségek a hajdúdorogi magyar
püspökség fennhatósága alá kerültek, illetve, hogy a román kommunista rendszer
1948-ban egyszerűen felszámolta a romániai görög katolikus egyházat. Ennek követ-
keztében a magyarországi román egyházi közösségek, még ha akartak volna sem
tudtak volna hova kötődni intézményesen.
A fokozatos elmagyarosodás eredményeképpen ma már gyakorlatilag alig három
olyan görög katolikus egyházi közösség létezik, amely még rendelkezik román identitás-
36 A helyzet érdekessége, hogy az erdélyi magyart mindkét településen románnak tekintik.

tudattal: Bedő (ahol általános iskola is működik), Létavértes és Pocsaj. Pedig a 20. szá-
zad elején még román nyelven folyt a liturgia. Ma már azonban csak magyarul.
Mindent összegezve azt lehet mondani, hogy a liturgia nyelvének a változásán ke-
resztül beszédesen érzékelhető és jól tetten érhető a nemzeti hovatartozás érzésének
a fejlődése és alakulása.
A román anyanyelvû lakosság arányának változása 1960 és 1990 között

egy görög katolikus és egy ortodox vallású településen37
Egyház nyelve Magyar Román

Település Bedô Pusztaottlaka
1960 40,4% 41,5%
1990 16,4% 33,.5%
Nyelvmegôrzés mértéke 40,6% 80,7%
A magyarországi román kisebbség körében jelentkező tényleges vallási pluralizmus

a protestantizmushoz kapcsolódik. Ez a tény mintegy megtöri az ortodoxia képviselte val-
lási és nemzeti hovatartozás összefonódását, és a másság, illetve az egyénileg meghatá-
rozható lelki szükségletek közösségi kielégítésének az igényéről tanúskodik.
Román baptista közösségek három településen működnek: román nyelvű
Méhkeréken38 (lelkész: Teofil Tripo) és Kétegyházán (lelkészek: Vasile Bodiş és
Dumitru Russu), Magyarcsanádon pedig kétnyelvű. Kétegyházán román nyelvű folyó-
iratot is kiad a közösség.
Pünkösdi közösség (lelkész: David Gavra) Méhkeréken működik, ahol a lakosság
szinte teljes egészében román. Mindez érdekesen érzékelteti azt a fejlődést és szem-
léletváltást, amely napjainkat jellemzi. Egyre inkább hatályát veszíti egy-egy felekezet
vagy vallás nemzeti kizárólagossága, és a puszta szociológiai hovatartozáson túlmu-
tató spiritualitást kereső emberek számára természetessé válik, hogy ahhoz a feleke-
zethez, valláshoz csatlakozzanak, amely az ő lelki igényeiket jobban kielégíti. A román
többségű Méhkerék vallási pluralizmusa (ortodox, baptista és pünkösdista) kétségte-
lenül erről a fejlődésről tanúskodik. Arról nem is beszélve, hogy ezek a protestáns kö-
zösségek tulajdonképpen a kisebbség kisebbségeinek is tekinthetők, akikkel szem-
ben viszont az ortodoxiának kell toleráns többségként viselkednie.

38 Lásd Alexandru Hoţopan, „Istoria bisericii baptiste din Micherechi, 1921-1950”, in: Elena Munteanu Csobai (szerk.), Lumina
’97, Giula, 1997, 3-15. old.
IV. A hovatartozás: egyszeri vagy többszöri?
„A magyarországi románságra is igaz az a megállapítás, hogy ma már kétnyelvű és

kettős identitású közösséget alkot.”39 Ebben minden bizonnyal az is szerepet játszott,
hogy az archaikusnak is tekinthető román tájnyelv mindennapi használatával gyakor-
latilag sajátságos – egyéni és közösségi – éntudatot alakított ki, amely nemcsak a ma-
gyarságtól különbözteti meg őket, de bizonyos értelemben elhatárolódást lehetővé te-
vő tényezőként is működhet a modern irodalmi nyelvet beszélő romániai románság-
tól. Gyakorlatilag szinte azt is lehet mondani, hogy a magyarországi román kisebbség
egy időben rendelkezik román nemzeti és kulturális tudattal – amelynek megőrzése
és fenntartása erőfeszítéseket igényel –, illetve magyar állampolgári tudattal, amely
mindenképpen a politikai nemzet részévé teszi.
Ugyanakkor, Borbély Anna szerint, a két nyelv a román közösségen belül mintegy
két jelképrendszert hordoz magában. „Ennek megfelelően a román nyelvváltozatok a
múltat, a nehéz paraszti sorsot, az elmaradottságot és az iskolázatlanságot szimboli-
zálják. Ugyanakkor a magyar nyelv a jövőt, a modernebb életet, az érvényesülést biz-
tosító egyedüli utat és a tanulási lehetőségeket jelképezi. A közösségben a román és
a magyar nyelv két korosztály nyelvévé vált. A román az idősebbek, a magyar pedig a
fiatalabbak nyelve.”40
A nemzetiség és az állampolgárság fogalmaknak a keveredése és az összemo-
sása esetenként azonban bizonyos tudatalatti félelemmel is magyarázható. Borbély
Anna szerint Kétegyháza esetében pl. kimutatható, hogy a köztudatban még ma is
elevenen él a második világháború után nemzetiségi hovatartozás alapján Németor-
szágba kitelepített svábok emlékezete.41
„A magyarországi román mindig tudatában volt annak – írja Kozma Mihály –,
hogy származás, eredet szempontjából ő is ugyanolyan román, mint az ‘odaáti’, de
sok vonatkozásban mégiscsak más, s ez a másság főként a nyelvvel van összefüg-
gésben, ami nehezíti az érintkezést, a kapcsolattartást a romániai románokkal. Be-
széd közben gyakran tesznek olyan kitérőt, hogy ‘mi így mondjuk, nem úgy, mint a
bukarestiek’, vagy: ‘mi nem vagyunk olyan románok, mint ők, mert nem tudunk úgy
beszélni, mint Romániában’. Gyakran hallani egy-egy választékosabb kifejezés után:
‘ahogy Romániában mondják’. Ezzel is jelzik a többségi románsággal szembeni
másságukat.”42
Ez a kettős elhatárolódás és hovatartozás egy erősen magyar kulturális környe-
zetben azonban hosszú távon óhatatlanul a fokozatos elmagyarosodáshoz és a ma-
gyarországi román kisebbség demográfiai apadásához vezetett, amely napjainkra
40 Borbély Anna, „A magyarországi románok nyelvhasználata a változások tükrében”, Regio 1995/3, 34-43. old.
41 Ana Borbély, „Datele recensămîntului din 2001 referitoare la comunitatea românilor din Ungaria”, in: Berényi Mária (szerk.),
Simpozion. Comunicările celui de al XII-lea simpozion al Cercetătorilor Români din Ungaria, Giula, 23-24 noiembrie 2002,
Institutul de Cercetări al Românilor din Ungaria, Giula, 2003, 156. old.
42 Petrusán György – Martyin Emília – Kozma Mihály, A magyarországi románok, Budapest, 2000, 53. old. Minden bizonnyal
nem lenne érdektelen egy olyan elmélyültebb kutatás, amely a magyarországi románok és a moldvai csángók identitásának
és a (magyar és román) többségekhez való viszonyulásának a párhuzamba állítását és az összehasonlítását helyezné a vizs-
gálatai középpontjába.

már érezteti is a hatását. Ebben a folyamatban kétségtelenül a nyelvi tényező játszott

nagyon fontos szerepet. Mivel a tényleges anyanyelvéhez képest az irodalmi román
nyelvet szinte idegen nyelvként tanulja, illetve társadalmi, szakmai érvényesülésének
elsődleges nyelve hazai viszonylatban mégis csak a magyar marad, nem elhanyagol-
ható az a vonzalom, mely a nyelvcsere felé sodorja a hazai román kisebbséghez tar-
tozó egyént, főként diákot. Ebben minden bizonnyal az is szerepet játszik, hogy a gya-
korlatban ma Magyarországon nincsen egyetlen olyan román oktatási intézmény
sem, ahol teljes, minden tantárgyra kiterjedő román nyelvű oktatás folyna. Ez elsősor-
ban az anyanyelv használatának a román közösségekben észlelhető visszaszorulásá-
val magyarázható. Valójában azonban itt egy „ördögi” körről is beszélhetünk, amely az
elmúlt 70-80 év iskolapolitikai fejlődésének a következménye. A trianoni időszakot kö-
vető és a kommunista korszakba is átnyúló, egyáltalán nem kielégítő anyanyelvi okta-
tás kétségtelenül hozzájárult ahhoz, hogy a román nyelv használata mind társadalmi,
mind pedig családi szinten veszített a jelentőségéből. Ennek következtében, mivel
már a család sem igazán örökíti át az anyanyelvet, az iskolába lépő gyermek gyakor-
latilag ott tanulja azt meg: tehát nem románul tanul, hanem románt tanul (mint nyel-
vet). Ez azonban tovább csökkenti a román nyelv társadalmi és családi használatának
vonzalmát, ami továbbra is megnehezíti (ha nem lehetetleníti el) a teljes körű román
nyelvű oktatás bevezetését.
Minden bizonnyal ez az „ördögi kör” a magyarázata annak, hogy „a románságot
képviselő szakemberek azon a véleményen vannak, hogy a visszatérés a tiszta anya-
nyelvű oktatáshoz nem lehetséges, de nem is célszerű. Nem lehetséges, mert ennek
sem nyelvi, sem tárgyi és személyi feltételei nem adottak. Az óvónő- és tanítóképzés kez-
dettől fogva megoldatlan, a jelenlegi főiskolai és egyetemi képzés sem alkalmas a tan-
nyelvű oktatáshoz szükséges szakemberek képzésére. Ezeket a feltételeket – a nemze-
tiségek kis létszáma miatt – a magyar állam nem is fogja tudni megteremteni. Nem cél-
szerű az anyanyelvi oktatásra való visszatérés, mert ez, ha megvalósítható is lenne né-
hány kollégiummal ellátott iskolában, a továbbtanulásnál nehezen megoldható gondo-
kat okozna a tanulóknak. Az általános politikai folyamatoknak, különösen az egységes
Európába való integrálódás, s ennek következtében a többnyelvűség felé való orientáló-
dás kényszere is kérdésessé teszi a hagyományos értelemben vett anyanyelvű iskolák
létjogosultságát és megvalósíthatóságát. Éppen ezért azt gondoljuk, hogy a hazai nem-
zetiségek számára, figyelembe véve sajátos helyzetüket és lehetőségeiket, inkább egy
olyan két tannyelvű iskola és struktúra felelne meg, amely a magyar és egy világnyelv el-
sajátítása mellett képes garantálni az anyanyelv megőrzését, saját kultúrájának megis-
merését és művelését, és a tanulók nemzeti szellemben való nevelését.”43
Ennek fényében nem meglepő, hogy jóllehet több helyütt is az anyagi feltételek
megfelelő alapot biztosítanának a magyarországi román kisebbségi oktatás önálló,
sajátos működéséhez, sem a szülők, sem az iskolát működtető települési önkormány-
zatok, de még maguk a kisebbségi érdekképviseletek sem szorgalmazzák a hangsú-
lyosabb, markánsabb román oktatást. Ehhez kapcsolódik egyébként az a gyakorlat is,
hogy annak ellenére, hogy a törvényi rendelkezés lehetővé teszi, sehol nincs tényle-
gesen kisebbségi anyanyelven történő felsőoktatási felvételi vizsga.
43 Petrusán György, „Román iskolák Magyarországon”, in: Fejezetek a magyarországi románok és szlovákok történetéből, Bé-
késcsaba, 1995, 21-22. old.
V. Az ortodoxia
A trianoni Magyarország területén maradt román ortodox közösségek44 kezdetben

minden egyházi megszervezést nélkülöztek. A budai szerb püspök, Zubkovics György
ugyanis elhatárolta magát, hogy a román ortodox hívek ügyeivel foglalkozzon, a ha-
gyományos egyházi központok (Arad, Nagyvárad) pedig Romániához kerültek. Sok
közösségben ugyanakkor a papi, tanítói személyzet is hiányzott. Közvetlenül a hábo-
rú után a következő román ortodox papok maradtak Magyarországon: Nicolae Roxin
(†1920, Méhkerék), Ghenadie Gh. Bogoevici (Budapest), Petru Biberea (Gyula),
Vasile Beleş (Kétegyháza) és Simeon Cornea (Battonya). A román ortodox hitélet hiá-
nya elősegítette a baptista vallásra való áttérést.
Ortodox liturgia
A két világháború között a nemzetiségi oktatás lehetőségeivel a szegény román

egyházi közösségek csak nagyon korlátozottan tudtak élni. Ebben az is szerepet ját-
szott, hogy jogi helyzetük tisztázása csupán a második világháború után oldódott
meg, jóllehet erre az 1920-as és 1930-as években folyamatosan történtek próbálkozá-
sok: Békéscsaba (1927. okt. 11. és 1929. júl. 29.), Kétegyháza (1932. febr. 29.), Gyula
(1934. jún. 24.). Jóllehet 1932-ben kimondták a román ortodox esperesség létrejöttét,
azt azonban a magyar állam nem ismerte el.
Végeredményben mégis azt lehet mondani, hogy a két világháború között, a sze-
gényesnek és hiányosnak mondható oktatási hálózat mellett, az identitás megőrzésé-
ben a családon kívül kétségtelenül a román ortodox egyház játszott igen fontos szere-
pet, annak ellenére, hogy maga is a problémák és nehézségek sokaságával küzdött.
Ezek közé tartozott pl. a rendszeres rendőri megfigyelés is. Egy 1926-os, a magyar-
csanádi román ortodox papról szóló jelentésben a következőket olvashatjuk: „Nyíltan
nem vesz részt oláh mozgalmakban, de nem vesz részt a hazafias magyar ünnepeken
44 Lásd Berényi Mária, „Román ortodox egyház a két világháború közötti Magyarországon”, Annales 1996, Institutul de
Cercetări al Românilor din Ungaria – Editura „Noi”, Giula, 1996, 7-49. old.

sem. Egyedüli előnyös oldala az, hogy felesége magyar leány. A főszolgabíró egyéb-
ként úgy véli, hogy inkább Buha maradjon meg a magyarcsanádi lelkészségben ideig-
lenesen, minthogy egy újabb oláh pópa jöjjön ide, aki még csak rosszabb lehet
Buhánál. Buha működését állandóan szem előtt tartja. Különösen segítségére van ne-
ki ebben a magyarcsanádi igen tisztességes hazafias érzésű községi jegyző.”45
A magyarországi román ortodox közösségek intézményes megszervezésére
ténylegesen csak 1946-ban került sor. Ekkor azonban a bukaresti Román Ortodox
Patriárkátusság Vikáriátus formájában önálló egyházmegyeként szervezte meg a ma-
gyarországi román ortodox közösségeket, mintegy fennhatósága és oltalma alá von-
va azokat. Ez a szervezés rendkívül szerencsésnek is mondható. A rövid idővel ezután
beköszöntő szocializmus időszakában ugyanis a magyarországi román kisebbség
gyakorlatilag az ortodox egyház révén tartotta a kapcsolatot az anyaországgal és a sa-
ját kultúrközösségével. Ezt kétségtelenül az is segítette, hogy a magyar állam 1951-
ben tudomásul vette a magyarországi román ortodox egyházrendezést.
Ez a kapcsolattartás szinte természetesnek is tekinthető, hiszen az egyes telepü-
léseken a román lakosság területileg is az ortodox templom közelében helyezkedett
el, mintegy aköré csoportosult, ezzel is hangsúlyozva annak fontosságát az életében.
Ezt a tényt Berényi Mária a következőképpen fogalmazza meg: „A nemzetiségek tör-
ténete azt bizonyítja, hogy az anyagi tényezők mellett, valamely kisebbség fejlődését
igen nagy mértékben egyházi és iskolai helyzete határozza meg. Az egyes népek
nemzetté válásában, különösen a kisebbségi helyzetben, kiemelkedően fontos szere-
pet tölt be a nemzeti egyház, mint a nemzeti nyelv, a nemzeti tudat és kultúra, a nem-
zeti identitás formálódásának elsődleges fóruma, kerete és közössége. Sok nép egy-
házának köszönheti nemzeti léte fennmaradását, sőt nemzeti életének fejlődését is,
ahogy a magyarországi románok is.”46
A román ortodox egyház identitáskonzerváló és közösségmegtartó képessége erős-
nek mondható. „A románok lakta falvak több mint a felében (az általuk nagyobb arány-
ban lakott települések szinte mindegyikében) az istentiszteleteken az éneklésen kívül, a
liturgia egyes részeinél is, vagy éppen végig folyamatosan használják a román nyelvet.”47
Hiszen a liturgia és az egyházi közigazgatás hivatalos nyelve ma is a román.
„A román görögkeleti egyház szerepét a nyelvmegőrzésben különösen fontos
kiemelni. Ennek egyik legfőbb oka, hogy a szertartások nyelve mindig is a román volt
(s ma is az). A két világháború között, amikor nem működött román iskola, a gyerme-
kek a görögkeleti hittanórákon tanultak meg románul olvasni. Ez a két körülmény a
nyelvmegőrzést segítette elő. Viszont az ötvenes évek végétől az állam egyre na-
gyobb nyomást gyakorolt az egyházakra, így az egyház a románoknál is inkább az
idősek, mint az egész közösség intézményévé vált, ami a nyelvcsere felgyorsulásá-
hoz vezetett.”48
A Magyarországi Román Ortodox Egyház – amely egyházjogilag a bukaresti
székhelyű Román Ortodox Patriárkátussághoz tartozik – plébániai közösségei a kö-
vetkező helységekben találhatóak: Budapest, Kétegyháza, Méhkerék, Elek, Battonya,
45 Uo. 14. old.
47 Radó Péter, A nemzeti kisebbségek nyilvános nyelvhasználata Magyarországon. Idézi Petrusán György – Martyin Emília –
Kozma Mihály, A magyarországi románok, Budapest, 2000, 13. old.
Pusztaottlaka, Gyula (2), Békés, Békéscsaba, Csorvás, Sarkadkeresztúr, Lökösháza,
Körösszakál, Körösszegapáti, Zsáka, Vekerd, Darvas, Mezőpeterd, Magyarcsanád,
Szeged.49 Azt lehet tehát mondani, hogy egyházszervezetileg gyakorlatilag lefedi a ro-
mán kisebbség lakta településeket. A lelkipásztorok többsége a hazai közösségekből
származik, ellenben működnek romániai missziós papok is. Az egyház rendszeresen
részesül magyar állami költségvetési támogatásban, és a rendszerváltás óta a buka-
resti kormány is több figyelmet szentel a határokon túli román közösségekre.
1994–1998 között pl. a magyar költségvetési támogatások elsősorban az egyházi
alapintézmények működésére, műemlékmegóvásra és az egyházi közgyűjtemények
fenntartására irányultak.
Azt lehet mondani, hogy az államosított egyházi ingatlanok tulajdonjogát szabá-
lyozó 1991. évi törvény alapján 1992–1995 között gyakorlatilag rendeződött a hazai
román ortodox egyházi ingatlanok kérdése. A Magyarországi Román Ortodox Egyház
összesen 61,185 millió forintot kapott, Budapesten pedig további 957 m2 ingatlan ke-
rült egyházi tulajdonba (VII. kerület, Holló utca 8.), ahol a helyreállított fővárosi román
ortodox kápolna működik.
A budapesti román ortodox kápolna bejárata
Gyula ténylegesen 1997 óta tekinthető román ortodox püspöki székhelynek. A

Magyarországi Román Ortodox Egyházat ugyanis ekkor emelte püspöki rangra a Ro-
mán Ortodox Egyház Szinódusa. Az ünnepélyes püspöki beiktatásra 1999. február
21-én került sor, a bukaresti pátriárka jelenlétében. A jelenlegi püspök Sofronie
Drincec, vikáriusa pedig Árdelean Pál.
A magyarországi román ortodox közösség papjait az anyaország szemináriuma-
iban képezik. Ugyanakkor misszionárius lelkészek is teljesítenek szolgálatot Magyar-
országon.
Jóllehet az ortodox egyház nyilvántartott híveinek a száma jóval 5000 fölött van,
a felajánlható személyi jövedelemadó 1%-a után ítélve, támogatottság szempontjából
a román ortodox egyház sem emelkedik ki a magyarországi átlagból: 2000-ben 307
49 Az 1996-ban létrejött román ortodox egyházközség számára Szeged város Önkormányzatának Képviselőtestülete 1998 janu-
árjában egy 219 m2-es ingatlan örökös használati jogát biztosította.

fő, 2001-ben 313 fő, 2002-ben 320 fő a felajánlók száma. Ezzel párhuzamosan rend-
kívül ingadozó a román ortodox hitoktatásban részt vevő gyermekek száma is: 2000-
ben 148, 2001-ben 234, 2002-ben pedig csupán 123.
Végeredményben azt lehet mondani, hogy az ortodox egyház nem biztos, hogy
csak nemzeti jellegével képes megtartani azokat a kisebbségi románokat, akiket már
lelkileg, szellemileg nem igazán tud magához vonzani, vagy akik számára már sem-
mit nem képes nyújtani. Kétségtelen, hogy a megváltozott viszonyok (szekularizáció,
globalizáció, plurális demokrácia, európai integráció) arra kényszerítik, hogy újragon-
dolja önmagát és a román kisebbség életében betöltött társadalmi szerepét. Annál is
inkább, mivel ma már a kisebbségi közösségen belül is van vallási, spirituális alterna-
tívája a baptista és a pünkösdi közösségek formájában, ahol szintén meg lehet őrizni
a nemzeti vonásokat. Amennyiben a magyarországi román ortodoxia megreked ha-
gyományos „nemzeti” szerepében, feltehetően igaza lesz Sofronie püspöknek, aki
2001-ben az erdélyi Marosfőn rendezett nyári szabadegyetemen arról beszélt, hogy
10-15 év távlatában eltűnhet a magyarországi román kisebbség.50 Kérdés, hogy itt
ténylegesen magáról a kisebbségről van-e szó, vagy pedig annak ortodox részéről?
Az ortodox rész esetleges összezsugorodása ugyanis nem feltétlenül jelenti majd a
magyarországi román kisebbség eltűnését.51
50 Tibori Szabó Zoltán, „Asszimiláció Magyarországon”, Népszabadság 2001. augusztus 18.

51 A kétegyházi román ortodox közösségben pl. az idősek jobban tartanak attól, hogy haláluk után üresen marad a falu ortodox
temploma, mintsem hogy eltűnnek a faluból a románok. Lásd Ana Borbély, „Datele recensămîntului din 2001 referitoare la comu-
nitatea românilor din Ungaria”, in: Berényi Mária (szerk.), Simpozion. Comunicările celui de al XII-lea simpozion al Cercetătorilor
Români din Ungaria, Giula, 23-24 noiembrie 2002, Institutul de Cercetări al Românilor din Ungaria, Giula, 2003, 157. old.
VI. A demokratikus
Magyarország keretei között
A rendszerváltozás után a magyarországi románság volt az a kisebbség, amely nem Bu-
dapestre, hanem az általuk ténylegesen lakott térségbe koncentrálta az intézményeit.
Ezért is kerülhetett minden fontosabb intézmény Gyulára, ahol valóságos szellemi-lelki
központot sikerült kialakítani. Az Ortodox Püspökség mellett itt található a román
Nicolae Bălcescu Általános Iskola és Gimnázium (román–magyar tannyelvű), amely kol-
légiummal is rendelkezik (2000-től egy új és modern épületben), a könyvtár, a múzeum
és nemzetiségi könyvkiadó szerkesztősége (Noi). Ez a kiadó elsősorban a magyarorszá-
gi román szerzők szépirodalmi52 és tudományos publikációit jelenteti meg.
A Nicolae Bălcescu Gimnáziumban,53 ahol Czeglédiné Gurzó Mária szerint ma-
gyarországi és romániai román gyerekek, illetve magyarországi és határon túli magyar
gyerekek tanulnak együtt, ritka a konfliktus és az ellenséges megnyilvánulások. Ilyen
szempontból ez az oktatási intézmény rendkívül érdekesnek, és minden bizonnyal figye-
lemre méltónak tekinthető. Mintegy igazolja a pedagógusnő azon kitételét, miszerint:
„Az esetleges előítéleteket, ellenérzéseket valóban csak a kisebbségek kultúrájának a
megismerése tudja oldani a többségi nemzetben. A többség, ha mélyen megismeri a
vele élő kisebbséget, elfogadóbb, toleránsabb lesz. Ugyanakkor – vallja Czeglédiné –
nem lehet elég hangsúllyal említeni azt, hogy maguk a kisebbségek sincsenek mindig
teljesen tisztában saját múltjukkal, saját kultúrájukkal. Ha tehát az erre vonatkozó isme-
retek helyet kapnak az oktatásban, akkor a kisebbségek nemzeti identitása, azonosság-
tudata erősödik. Az ismeretek mellett a kölcsönös elfogadásnak fontos feltétele, hogy a
gyerekek együtt éljenek, szoros kapcsolatokat alakítsanak ki egymással. (…) Az volt a
szándékunk, hogy valóban modern szemléletű népismerettantervek jöjjenek létre. A
népismeret nemcsak a népi kultúra bemutatását jelenti, hanem földrajzi, történelmi, mű-
vészeti, vallási stb. ismeretek közvetítését is. A román kerettanterv népismereti részében
arra törekedtünk, hogy a gyerekek tanuljanak Románia földrajzáról, a román történelem-
ről, művelődéstörténetről, etnológiáról. Fontosnak éreztük bizonyos vallástörténeti isme-
retek mélyebb elsajátítását. Azt szeretnénk, ha a kereszténység kontextusában minél
többet tudnának meg az ortodoxizmusról, a magyarországi románok hitéletéről. Nem
tartottuk kevésbé fontosnak a román kisebbség néphagyományainak ismeretét, és be-
építettük mellette a román kultúra, az irodalom, a művészet, a román tudomány témáit
is. Ez a tanterv lehetővé teszi, hogy a kisebbségi gyerekek, fiatalok az eddig megszokot-
tól eltérő képet szerezzenek az anyanemzet kultúrájáról, amely segítheti a kisebbségi
52 Ezzel kapcsolatosan lásd Cornel Munteanu, „Literatura românilor din Ungaria – Privire în actualitate”, Annales 2000, Giula,
2000, 249-290. old.
53 Az iskola tényleges története 1946 tavaszán kezdődött, amikor is egy kormányrendelet kimondta, hogy Gyulán egy nyolcosztá-
lyos román tanítási nyelvű gimnáziumot kell létrehozni. Az 1946-1947-es tanévben indult tehát az általános iskola V. osztálya 20
fővel. 1949-ben indult a gimnázium első osztálya, amely akkor a volt városháza épületében kapott helyet (ma Mogyoróssy könyv-
tár). 1960-ig a gimnáziumban csak anyanyelven folyt a tanítás. Az iskola mellet létesült kollégium lakóit a következő települések
adták: Battonya, Bedő, Berekböszörmény, Csorvás, Elek, Farkashalom, Kétegyháza, Körösszakál, Körösszegapáti,
Magyarcsanád, Méhkerék, Lőkősháza, Pécel, Pusztaottlaka, Vekerd, Zsáka. Az Iskola 1953-ban vette fel a Nicolae Bălcescu ne-
vet. Napjainkban az intézmény tanárait, nevelőit többnyire az iskola volt diákjai alkotják (www.balcescu.sulinet.hu).

identitás erősödését. Ugyanakkor a többségi nemzet gyerekei számára is érdekes lehet

egy-egy kisebbség korszerűen felépített népismereti anyagának a vázlatos megismeré-
se. A legtöbb kisebbség esetében ez azt is jelentheti, hogy mód nyílik a tájékozódásra
a szomszéd népek történelmében, kultúrájában, mai irodalmában, művészetében. Ezen
a téren minden népről hiányosak a magyar gyerekek ismeretei. Épp a szomszéd népek
kultúrája, művészete a legnagyobb fehér folt a magyar tankönyvekben.”54
A Nicolae Bãlcescu kétnyelvû oktatási komplexum
Czeglédiné Gurzó Mária (az intézmény jelenlegi igazgatója) szerint a Nicolae

Bălcescu gimnázium egy „olyan értékmentő, -teremtő és értékközvetítő szellemi mű-
hely szeretne lenni, amely jól szolgálja a különböző kultúrák és nyelvek iránti nyitott-
ságot, az egyetemes, európai, s benne a két nép [vagyis a román és a magyar] kul-
turális értékei iránti fogékonyságot, s mindezzel párhuzamosan az etnikai, a lokális
szín megőrzését. Sajátos profilja a román nyelv és kultúra minél magasabb szintű köz-
vetítése és az identitástudat formálása. Ugyanakkor nagy hangsúlyt fordít az informa-
tika és az idegen nyelvek tanítására, az angol, a francia és az olasz nyelv elsajátításá-
nak a lehetőségét kínálja. Végzett diákjaink 80%-a hazai és romániai felsőfokú intéz-
ményekben folytatja tovább tanulmányait. Az általuk leggyakrabban választottak a
közgazdasági, orvosi, jogi karok, valamint a filológián belül a nyelvi szakpárosítások.
2004 őszétől intenzív román nyelvi előkészítő évfolyamot indít, párosítva informatikai
és idegen nyelvi képzéssel, önismereti és retorikai modulok közvetítésével. Amatőr
színjátszó csoportja és hagyományőrző táncegyüttesei szintén az értékmentést és -
teremtést szolgálják. A hagyományápolás és a korszerű műveltségátadás szellemé-
ben próbál méltó helyet elfoglalni a nemzet iskoláinak a sorában.”55
54 Schüttler Tamás, „Elfogadni, szeretni csak azt lehet, amit ismerünk”, Új Pedagógiai Szemle 2001 április.
Ami még az oktatást illeti a Magyar Köztársaság Kormányának J/1397. számú
beszámolója szerint, 1999 júniusában 11 településen (Battonya, Bedő, Gyula, Elek,
Lökösháza, Kétegyháza, Körösszakál, Körösszegapáti, Magyarcsanád, Méhkerék,
Pusztaottlaka) részesültek a gyermekek román nyelvű óvodai képzésben, illetve
ugyancsak 11 településen folyt általános iskolai románnyelv-oktatás. Ugyanakkor azt
is szem előtt lehet tartani, hogy a magyarországi román kisebbség 7 önálló kisebbsé-
gi általános iskolával is rendelkezik, ahol kétnyelvű (román és magyar) oktatás folyik:
Battonya, Bedő, Elek, Kétegyháza, Gyula, Méhkerék, Pusztaottlaka.
Román óvónőképzés Szarvason, tanítóképzés Békéscsabán, tanárképzés Szege-
den és Budapesten folyik. A romániai felsőfokú képzésben való részvétel magyar, illetve
román állami ösztöndíjakkal, főként teológiai, orvosi, gyógyszerészi szakokon észlelhe-
tő. Azt lehet mondani, hogy ma már a román állam is hozzájárul a magyarországi román
kisebbség oktatása szakmai színvonalának az emeléséhez. Ez a támogatás elsősorban
a nyelvszakos pedagógusok továbbképzésének az elősegítésére irányul.
1998-ban pl. a román kormány 10 000 USD értékben adományozott szakkönyve-
ket, iskolai szemléltetőeszközöket és nyomdai papírt a magyarországi román iskolák-
nak. Az 1998-1999-es tanévben pedig nyolc magyarországi román hallgató kapott
anyaországi tanulmányi ösztöndíjat.
Ugyancsak a rendszerváltozás időszakában, 1990 decemberében alakult meg
Gyulán a Magyarországi Románok Szövetsége, amely 1995 júniusában felvette a Ma-
gyarországi Románok Kulturális Szövetsége nevet.56 Gyakorlatilag ez tekinthető az
identitásőrzés szellemi hordozójának,57 hiszen ez fogja egységbe a különböző hazai
helységekben (pl. Kétegyháza, Nagyléta, Szeged, Gyula, Battonya) tevékenykedő ha-
gyományőrző román kulturális szervezeteket. 2003-ban 18 hazai román egyesület és
helyi közösség képezte a szövetség civil bázisát.
A magyarországi román népi kultúra őrzése ugyanis többnyire a hagyományőrző
együttesek révén történik, amelyek komoly eredményeket képesek felmutatni. 1997-
ben, megalakulásának 50. évfordulóján az Eleki Román Hagyományőrző Együttes pl.
Kisebbségekért Díjat kapott az akkori miniszterelnöktől.
Nemzetközileg is elismert kórusok működnek Battonyán és Gyulán. 1996 és
1998 között pedig ugyancsak kórusok alakultak Kétegyházán és Körösszegapátin. E
kórusok munkáját romániai karnagyok is segítik.
A népi kultúra őrzésének tekintetében még figyelemre méltóak a békéscsabai és
a gyulai bázismúzeumok, illetve a román tájház Kétegyházán.
Ugyancsak 1990-ben alakult meg a Magyarországi Románok Kutatóintézete (Ma-
gyarországi Román Kutatók és Alkotók Közössége), amely évente rendez anyanyelvű
tudományos szimpóziumot a hazai román kutatók munkájának a népszerűsítésére.58
Az elhangzó előadásokat, amelyek színvonalas kutatómunkáról tesznek tanúbizony-
55 www.balcescu.sulinet.hu.
56 Minden bizonnyal még mindig feldolgozásra vár a szocializmus alatti Magyarországi Románok Demokratikus Szövetségé-hez
való viszonyulás (és esetleges folytonosság) kérdésének a tisztázása; illetve az ideológiai és a nemzeti hovatartozás bonyo-
lult viszonyának az elemzése és a kiértékelése.
57 2003 évi tervei között olyan célkitűzések szerepeltek, mint pl. a szakmai kapcsolatok építése a Magyarországi Román Orto-
dox Egyházzal, a méhkeréki baptista gyülekezet tagjainak romániai testvérközösségekkel való kapcsolattartásának támoga-
tása, illetve iskolai gyermekcsoportok romániai táboroztatásának támogatása a Magyarországi Románok Turisztikai Egyesü-
lete közreműködésével.
58 2001-ben a Kutatóintézet 10,2 millió forintos költségvetési támogatásban részesült.

ságot, kötetben jelentetik meg. 2004-ben már a 14. szimpóziumra került sor. Ezen
szervezet legnagyobb érdeme, hogy teljesen társadalmi kezdeményezésre jött létre –
ami azt jelenti, hogy maguk a közösségi tagok indítványozták a megalakulását. Tagjai
elsősorban a történettudomány, a néprajzkutatás, a néphit, a népszokás, a népi vallá-
sosság és a nyelvészet területén értek el kutatói eredményeket.
A magyarországi román kisebbség életében a legfrissebb figyelemre méltó ese-
mény a Gyulán 2004 októberében megnyílt Magyarországi Román Dokumentációs
és Információs Központ, amely még hathatósabban és láthatóbban járulhat hozzá a
román nyelv és kultúra hazai megjelenítéséhez.
Összegzés
Pontos és átfogó képet csakis a magyarországi román kisebbség történetének és a

rá vonatkozó dokumentumoknak az alapos és tudományos feldolgozása után nyer-
hetnénk. Jelen tanulmánynak nem is ez volt a célja. Annái is inkább, mivel az említett
tudományos munka – amely teljességre törekvő helytörténeti és kultúrtörténeti átte-
kintéseket és elemzéseket foglal magába – ténylegesen csak a közelmúltban kezdő-
dött, és folyamatban van.59 Ahogy Berényi Mária is megfogalmazta: jelen pillanatban
„a magyarországi románokról szóló történetírás mozaikokból áll még”.60
Egyben azt is érdemes és hasznos lenne felmérni, hogy az egyes korszakokban
a magyarországi román kisebbség mennyiben volt foglya a romániai magyar kisebb-
ségi politikának. Illetve, hogy ez utóbbi megjelent-e – és ha igen, mennyiben – a ma-
gyar politikai és államigazgatási szinten; valamint hogy ennek milyen lélektani kihatá-
sai voltak a magyar többségi és a magyarországi román kisebbségi közösségekben.
Erre nem tértem ki, mert megítélésem szerint a két kisebbségi politikát külön kell ke-
zelni és elemezni, s egyik nem lehet a másik oka és magyarázata.
Munkám elsősorban arra irányult, hogy feltérképezze a trianoni Magyarországon
maradt román kisebbség önmagára találását és fejlődését az elmúlt 80 évben. A sok
nehézségen átment, és megfogyatkozott közösség napjainkban elég figyelemre mél-
tó dinamizmusról és kezdeményező képességről tesz tanúbizonyságot.61 Azt lehet
mondani, hogy a hazai többségi társadalomban gazdaságilag és társadalmilag jól in-
tegrálódott román kisebbséget tulajdonképpen a pluralista demokrácia kínálta lehe-
tőségekkel való élni tudás jellemzi. Ugyanakkor ez magában hordozza a nyelvcsere
és az asszimiláció veszélyét, lehetőségét is. Amennyiben azonban Románia tagja lesz
az Európai Uniónak, illetve gazdasági és társadalmi fejlődése legalább megközelíti
Magyarországét, akkor nem tartom kizártnak a román nyelv és kultúra felértékelődé-
sét a határokon átnyúló, és főleg regionális szintű együttműködés keretében. Mindez
akár kedvező hatással is lehet a magyarországi román kisebbség demográfiai alaku-
lása szempontjából, hiszen semmilyen társadalmi folyamat nem tekinthető végleges-
nek, amíg az ténylegesen le nem zárul.
A magyarországi román kisebbség ereje és gyengesége a számrendi nagysága.
Erő, mert kétségtelenül képes sokkal személyesebbé tenni az egyes közösségeket,
ugyanakkor gyengeség is, mert egy bizonyos nagyságrend alatt nehéz őket életben
tartani. A kritikus szociológiai küszöb körül mozgó közösségek esetében pedig már
59 Lásd pl. Berényi Mária (szerk.), Chitighaz. Pagini istorico-culturale, Magyarországi Románok Kutatóintézete, Budapest, 1993;
Berényi Mária (szerk.), Bătania. Pagini istorico-culturale, Magyarországi Románok Kutatóintézete, Budapest, 1995; Berényi
Mária (szerk.), Micherechi. Pagini istorico-culturale, Magyarországi Románok Kutatóintézete, Budapest, 2001; Erdmann Gyu-
la (szerk.), Kétegyháza, Száz Magyar Falu Könyvesháza, Budapest, 2002.
60 Berényi Mária, Történeti kutatások a magyarországi románokról, http://archiv.meh.hu/nekh/Magyar/berenyi.htm. Ilyen mo-
zaik pl. Elena Csobai, „Comunitatea românească din cenadul Unguresc între cele două războaie mondiale (1910-1945)”, in:
Berényi Mária (szerk.), Simpozion. Comunicările celui de al XI-lea simpozion al Cercetătorilor Români din Ungaria, Giula, 24-
25 noiembrie 2001, Institutul de Cercetări al Românilor din Ungaria, Giula, 2002, 95-108. old.
61 Ide sorolható például a gyulai Nicolae Bălcescu gimnázium havonta megjelenő folyóirata – a Liceenii („Gimisek”), a magyar-
országi román tizenévesek lapja (www.estra.hu/liceenii) –, amely megnyilvánulási teret biztosít minden magyarországi román
fiatalnak. A lap első száma 1999. szeptember 10-én jelent meg. A csak román nyelvű lap a mai fiatalságot leginkább érintő
problémákkal foglalkozik, mint pl. a tanulmányok folytatása, az első lépések az életben, a tanár–diák és a szülő–diák kapcso-
lata, az iskolai és a kollégiumi élet, a barátságok, az első szerelem, a sexualitás, vagy a kábítószerek.

néhány tag elvesztése is komoly gondokat okozhat. Nem beszélve a közösségek kor-
osztálybeli összetételéről, mely magas életkor esetén kevésbé lehet vonzó a fiatalok
számára.
Ugyanakkor az is kérdés, hogy az iskolázottság milyen mértékben eredményez
identitásmódosulást, amennyiben elvész a román tájnyelv használata, illetve a csalá-
don belül anyanyelvként történő áthagyományozása, és gyakorlatilag a két irodalmi
nyelv – a magyar és a román – használata kerül túlsúlyba.
Az oktatás terén azonban mindenképpen figyelemre méltó a gyulai Nicolae
Bălcescu kétnyelvű oktatási intézmény példája, amely egyrészt az identitásőrzés,
másrészt pedig a két nyelvi (a román és a magyar) kultúra közötti – mondhatni, hatá-
rokon átnyúló – közvetítés bonyolult és nehéz feladatát vállalta fel egyidejűleg.
Egyben azt is fontolóra lehet venni, hogy az ortodoxia sajátságos vonásának te-
kinthető nemzeti és vallási összefonódás következtében, az identitásmegőrzésben ját-
szott vitathatatlan szerepe mellett, a magyarországi román ortodox egyház akaratán
kívül nem járul-e hozzá a közösség létszámának a csökkenéséhez. Az a személy
ugyanis – és itt elsősorban a fiatalság az érintett –, aki bizonyos mértékig vagy telje-
sen kivonja magát az ortodox egyház befolyása alól, óhatatlanul is lecsökkenti identi-
tása közösségi megélésének a lehetőségeit, amennyiben nem csatlakozik az ugyan-
csak román nyelvű baptista vagy pünkösdi közösséghez. Erre azonban csak néhány
helységben van lehetősége. Román egyházi kötődés nélkül pedig mindenképpen nyi-
tottabbá válik az asszimilációra, főként akkor, ha szellemi-lelki igénye magyar kultúrá-
jú közösségbe sodorja.
A rendszerváltozás és a közép-kelet-európai térség politikai, gazdasági és társa-
dalmi viszonyainak az átrendeződése és fejlődése új jelenséget is eredményezett: a
Magyarországra történő romániai bevándorlást és letelepedést, amely többségében
a határon túli magyarokat érinti ugyan, de kisebb mértékben nem zárja ki a román
nyelvű és kultúrájú személyek ilyen irányú mozgását sem. Jóllehet ezzel kapcsolatos
vizsgálattal nem találkoztam, mindenképpen érdekes lenne tanulmányozni a Magyar-
országon tartósan letelepedő – esetleg állampolgárságot is kérő – romániai románok
és az őshonos román kisebbség viszonyát, amennyiben egyáltalán fennáll az a hely-
zet, hogy kapcsolatról, beilleszkedésről lehessen beszélni.
Hasonlóképpen külön tanulmány és helyzetelemzés tárgya lehet a Magyarorszá-
gon élő és román nyelvjárást beszélő beás cigányok kétnyelvűsége is.62 Ezeket a kér-
déseket azonban csak lehetőségként vetettem fel, hiszen tárgyalásuk meghaladta vol-
na e tanulmány szűkebbre szabott keretét. Említésüket azért tartottam mégis fontos-
nak, hogy érzékeltessem: még egy nagyságrendjében olyan kisszámú kisebbség is,
mint a magyarországi románság (hivatalosan 10 000 fő alatt), rendkívül összetett és
szerteágazó társadalmi jelenség – sokrétű és sokoldalú kötődésekkel.
Amennyiben a többszörösen (nemzeti és vallási) kisebbségben élő magyarorszá-
gi románság helyzetének elemzéséből kézzelfogható tanulságokat akarunk levonni,
akkor azt hiszem, elsősorban három dolgot érdemes mindenképpen kiemelni:
62 Ebben a kérdésben lásd pl. Ana Hoţopan, „Imaginea ţiganilor în cultura românilor din Ungaria, istoriografie şi actualitate”, in:
Berényi Mária (szerk.), Simpozion. Comunicările celui de al XII-lea simpozion al Cercetătorilor Români din Ungaria, Giula, 23-
24 noiembrie 2002, Institutul de Cercetări al Românilor din Ungaria, Giula, 2003, 198-211. old. Hasonlóképpen ide kapcsoló-
dik Zolnay János szociológus (EÖKiK, Budapest) „Oláh cigány közösségek megélhetési stratégiái és kapcsolatrendszerei”
c., 2004-es kutatási projektje is.
1. Egy plurális demokrácia keretei között a kisebbségnek lehetősége nyílik arra,
hogy közösségi szellemi potenciálját szabadon fejlessze és kibontakoztassa. Ennek
eredményeképpen aktívabbá és kezdeményezőbbé válik, miközben mélyreható
szemléletváltáson megy keresztül. Mindez segít neki abban, hogy az éppen időszerű
helyzetből kiindulva, és arra építve, a rendelkezésére álló forrásokat hatékonyan ki-
használja, és saját sorsának intézését, érdekeinek védelmét önmaga lássa el. Mivel az
elmúlt évtizedek magyar kisebbségi oktatási politikájának hiányosságait nehéz utólag
pótolni, meglátásom szerint a magyarországi románságnak a kétnyelvűség közepette
(és azzal számolva) is sikerült megtalálnia az identitás megőrzésének módozatait és
lehetőségeit, és túllépett azon, hogy a megoldást szinte kizárólag a budapesti, vagy
éppen a bukaresti kormányoktól várja el.
2. Egy aktív és kezdeményező kisebbség a kisebbségi helyzetét akár előnyre is
képes változtatni. Ebben az esetben a kisebbségi hovatartozás mintegy többletet is je-
lenthet, különösen az értelmiség számára. Az által, hogy a magyarországi román ki-
sebbség központi oktatási intézményében, a gyulai Nicolae Bălcescu gimnáziumban
kulturális értékközvetítő szellemben igyekeznek nevelni a diákokat, azt bizonyítja,
hogy a passzív jogvédelmen túlmenően itt már aktív össztársadalmi hozzájárulásról
beszélhetünk, amely akár példaértékű is lehet.
3. Egy társadalmilag aktív és számarányához képest komoly szellemi tőkével ren-
delkező kisebbség számára közösségi szinten is természetes a pluralizmus. A ma-
gyarországi románság esetében ez elsősorban felekezeti szinten érzékelhető, ahol az
uralkodó ortodoxia mellett figyelemre méltó a protestantizmus jelenléte is – baptista
és pünkösdi közösségek formájában. Mindez, akárcsak a felekezeten kívüliség, ko-
moly kihívás a hagyományosan „nemzeti”-nek tekintett, és önmagát ekként meghatá-
rozó, román ortodox egyház számára. Szekularizált és globalizálódó világunkban
ugyanis a túlzott és túlhangsúlyozott nemzeti és vallási összefonódás kizárólagossá-
ga hosszú távon akár elidegenítőleg is hathat a közösség egyes tagjaira. Arról nem is
beszélve, hogy ennek a fajta összefonódásnak rendszerint a lelki, spirituális dimenzió
vallja kárát. Közép-Kelet-Európa egyik érdekes sajátossága pedig éppen az, hogy a
vallást váltó személy többnyire kultúrát és szemléletmódot is vált.
Mindent összegezve azt lehet mondani, hogy a magyarországi román kisebbség
példája azt mutatja, hogy az anyagi és szellemi források felhasználása akkor tekinthe-
tő a leghatékonyabbnak és ésszerűnek, ha a fölött maga a kisebbség és az általa
megszervezett intézmények, szervek rendelkeznek. Ebben az esetben ugyanis min-
den siker az ő érdemük, és minden sikertelenség őket terheli. Végeredményben pe-
dig ezzel mérhető ténylegesen egy kisebbség dinamizmusa és vitalitása – vagy, adott
esetben, éppen az életképtelensége.

Források
www.romanul.hu
Berényi Mária: Történeti kutatások a magyarországi románokról, http://archiv.meh.hu/nekh/
Magyar/berenyi.htm.
Borbély Anna: Nyelvcsere. Szociolingvisztikai kutatások a magyarországi románok közössé-
gében, Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézetének Élőnyelvi Osztálya,
Budapest, 2001.
Csobai Lászlóné: „A magyarországi román nemzeti kisebbség történetének áttekintése a sta-
tisztika tükrében”, in: Klinger András–Kovacsics József (szerk.): Magyarország nemzetisé-
geinek és a szomszédos államok magyarságának statisztikája (1910–1990). Az 1992.
szeptember 2–5. között Budapesten rendezett Nemzetiségi Statisztikai Konferencia elő-
adásai, Központi Statisztikai Hivatal, Budapest,1994, 319–325. old.
Fehér István: Az utolsó percben. Magyarország nemzetiségei. 1945–1990, Kossuth Könyvki-
adó, Budapest, 1993.
Fejezetek a magyarországi románok és szlovákok történetéből. (Országos történeti és neve-
léstörténeti kutatások tanulmányai), Kőrösi Csoma Sándor Főiskola, Békéscsaba, 1995.
Föglein Gizella: Nemzetiség vagy kisebbség? A magyarországi horvátok, németek, románok,
szerbek, szlovákok és szlovének státusáról 1945–1993. Forrásközlések, tanulmányok,
cikkek. (Láthatár), Ister Kiadó, Budapest, 2000.
Institutul de cercetări al românilor din Ungaria – Magyarországi románok kutatóintézete,
Bibliografie, Giula, 1998.
Lakatos Miklós: „A magyar társadalom átalakulásának főbb jellemzői a rendszerváltozást kö-
vető évtizedben”, in: Gyurgyík László–Sebők László (szerk.): Népszámlálási körkép Kö-
zép-Európából, 1989–2002, Teleki László Alapítvány, Budapest, 2003, 10–30. old.
Martin Nagy Emilia: Date etnografice despre romănii din Ungaria. (Valorile culturale ale
romănilor din Ungaria – A magyarországi románok kulturális értékei), A Magyar Művelő-
dési Intézet Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Osztályának kiadványa, Giula, 1995.
Misaroş Teodor: Din istoria comunităţilor bisericeşti ortodoxe române din R. Ungară, Tankönyv-
kiadó, Budapest, 1990.
Petrusán György–Martyin Emília–Kozma Mihály: A magyarországi románok. (Változó világ, 29),
Press Publica, Budapest, 2000.
Petrusán György: „Román iskolák Magyarországon”, in: Fejezetek a magyarországi románok
és szlovákok történetéből. (Országos történeti és neveléstörténeti kutatások tanulmá-
nyai), Kőrösi Csoma Sándor Főiskola, Békéscsaba, 1995, 7–23. old.
Schüttler Tamás: „Elfogadni, szeretni csak azt lehet, amit ismerünk. Szerkesztőségi beszélge-
tés a nemzetiségek kultúrájának közkinccsé tételéről”, Új Pedagógiai Szemle 2001. ápri-
lis (www.ki.hu/printer Friendly.php?kod=2001-04-np-schuttler-elfogadni.html).
Szabó Ildikó: Közösségszerveződési folyamatok a magyarországi románok körében. Három
település interetnikus viszonyai (Méhkerék, Gyula, Körösszakál). (Etnoregionális Kutató-
központ. Munkafüzetek, 7), Magyar Tudományos Akadémia, Politikai Tudományok Intéze-
te, Etnoregionális Kutatóközpont, Budapest, 1996.
Tarján G. Gábor (szerk.): Hozzájárulás. (Tanulmányok a magyarországi románokról). Megjelent
a Magyarországi Románok Demokratikus Szövetsége VII. Kongresszusának tiszteletére.
Gyula, 1988. december 10–11., Állami Gorkij Könyvtár, Gyula, 1988.
Függelék: „Mit jelent magyarországi
románnak lenni?”
A román nyelvet oktató általános iskolákban szervezett verseny alkalmával fogalma-
zást kellett írni a fenti címmel. Az alábbi részletek az első helyezést elért kétegyházi
tanuló írásából származnak.
„Számomra magyarországi románnak lenni először is azt jelenti, hogy Kétegyháza

helység lakósa vagyok, román anyanyelvvel, mint Magyarország állampolgára. A ro-
mánok, a mi őseink, két-háromszáz évvel ezelőtt telepedtek meg ezeken a tájakon.
Kezdetben csak románok éltek a falvakban, később azonban magyarokkal vagy

más nemzetiségekkel éltek együtt, békességben.
A mi községünk, Kétegyháza, volt az a helység, ahol a legnagyobb számban él-
tek románok. Számuk mára lecsökkent. Nagyszüleink, szüleink ma is jól beszélik a
román nyelvet, kétegyházai nyelvjárásban. Mi, unokák, gyermekek a román iskolá-
ban tanulunk, és az irodalmi nyelvet beszéljük. Mivel azonban az órákon kívül nem
gyakoroljuk a román nyelvet nehézségeink vannak, s izgulunk ha valaki folyékonyan
románul akar velünk beszélni. Mindenesetre igyekszünk, hogy minél jobban elsajá-
títsuk és megőrizzük. Néhány éve új tárgyat vezettek be az iskolába: ‘kultúra és civi-
lizáció’. Ezeken az órákon nagyon sok érdekes dologgal ismerkedünk meg a ma-
gyarországi románok múltjára, a szokásokra, a hagyományokra, a lakóházakra, a
szőttesekre vonatkozóan.
Mi, kétegyházai gyermekek szerencsések vagyunk, hogy mindezeket ismerhet-
jük a tájház gyűjteményéből, amely a magyarországi románok egyetlen hajdani la-
kása. (…)

Hajdanán a mi nagyszüleink, a gyermekekkel együtt minden vasárnap templom-

ba mentek, s lélekben is részt vettek a misén. Családjaink, s így mi, gyermekek is ma-
napság már csak a legnagyobb keresztény ünnepeken, Húsvétkor, Karácsonykor me-
gyünk templomba. Az emberek és a szülőfalu lelki, spirituális gazdagságát az évszá-
zadokon át megőrzött hagyományok, szokások, táncok, énekek adják. A mi köteles-
ségünk, hogy megtanuljuk és megőrizzük őket önmagunk és utódaink számára.
Ha mindezeket megbecsüljük, akkor magyarországi románokként lesz jövőnk.”63
63 Foaia Românească 54/45, 2004. november 5, 9. old.: „Pentru mine, să fiu român din Ungaria, înseamnă prima dată că sunt
membru al localităţii Chitighaz, cu limba maternă română, ca cetăţean al Ungariei. Românii, strămoşii noştri s-au stabilit pe
meleagurile acestea de 2-3 sute de ani. La început au trăit în sate numai oameni români, mai târziu au trăit împreună cu
unguri sau alte naţionalităţi în pace. Comuna noastră, Chitighaz, a fost localitatea unde au trăit în cel mai mare număr români,
azi numărul românilor a scăzut. Bunicii, părinţii noştri vorbesc bine şi acum limba română în grai chitighăzean. Noi, nepoţii,
copiii învăţăm la şcoala română şi vorbim limba literară, dar fiindcă în afară de ore nu practicăm limba română avem greutăţi,
emoţii dacă cineva vrea să vorbească cu noi cursiv româneşte, totuşi ne străduim s-o însuşim şi să o păstrăm cât mai bine.
De câţiva ani s-a introdus la şcoală un nou studiu, ‘cultură şi civilizaţie’. La aceste ore facem cunoştinţă cu foarte multe lucruri
interesante despre trecutul românilor din Ungaria, despre obiceiuri, tradiţii, locuinţe, ţesături. Noi, copiii chitighăzeni suntem
norocoşi că toate acestea le putem cunoaşte bine din colecţia Casei-muzeu, singura casă de odinioară a românilor din
Ungaria. (…) Odinioară bunicii noştri, împreună cu copiii, în fiecare duminică se duceau la biserică, participau sufleteşte la
slujbă. Azi familiile noastre, aşa şi noi copiii numai la cele mai mari sărbători creştine, la Paşti, la Crăciun ne ducem la biser-
ică. Bogăţia sufletească spirituală a oamenilor, a satului natal o dau tradiţiile, obiceiurile, dansurile, cântecele păstrate de-a
lungul secolelor. Datoria noastră e ca să le învăţăm, să le păstrăm pentru seana noastră şi pentru urmaşii noştri. Dacă preţuim
toate acestea, vom avea viitor ca români în Ungaria.” (Elevii din Chitighaz).
Az Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások
Közalapítvány gondozásában eddig megjelent kiadványok:
Kötetek
1. Médianacionalizmus és európai integráció (Szerkesztette Ágoston Vilmos)
2. Közeledő régiók a Kárpát-medencében. Dél-Szlovákia, Erdély és a Vajdaság gazdasági átlakulása (Szer-
kesztette Réti Tamás)
3. Az ENSZ kisebbségi kézikönyve (Szerkesztette Böszörményi Jenő)
4. Többnyelvűség és EU-integráció. Az európai modell alkalmazhatóságáról a kisebbségi iskolákban (Szer-
kesztette Ring Éva)
Műhelytanulmányok
1. Huszka Bea és Ádám János: A gazdasági integráció esélyei Szerbia és Szlovákia határ menti régióiban
(Szerkesztette Réti Tamás)
2. Mézes Zsolt László: A dél-tiroli autonómia egyes elemeinek adaptációs lehetőségei a határon túli magya-
rok vonatkozásában
3. Zolnay János: A „roma ügy” és finanszírozása
4. Jakab Attila: Az erdélyi magyar történelmi egyházak társadalmi szerepe
5. Átalakuló régiók (A Partium, a Bánság és Közép-Erdély gazdasága) (Králik Lóránd és Tibori Szabó Zoltán
tanulmányai, szerkesztette Réti Tamás)
6. Ágoston Vilmos: Médianacionalizmus és európai integráció. Magyarország és Románia
7. Mézes Zsolt László: Állam és egyház viszonyának változásai Franciaországban; Jakab Attila: A laicitás
8. Zolnay János: A romapolitika sarokpontjai és finanszírozása
9. Átalakuló régiók. Székelyföld és Erdély gazdasága: az innováció és a versenyképesség egyes kérdései
(Sánduly Edit és Szabó Árpád, valamint Juhász Jácint és Györfy Lehel tanulmányai, szerkesztette Réti Tamás)
10. Átalakuló régiók. Dél-Szlovákia és a magyarok által lakott régiók gazdasági helyzete (Ádám János, Morvay
Károly, Reiter Flóra, Semsey Ilona és Tóth Attila tanulmányai, szerkesztette Réti Tamás)
11. Jakab Attila: A protestáns Erdély. Az erdélyi magyar protestáns egyházak és vallási közösségek társadalmi
szerepe
12. Mézes Zsolt László: A magyar kormányzat kisebbségpolitikájában alkalmazott jogi eszközök nem szándé-
kolt következményei
13. Jakab Attila: Csíszereda történelmi, társadalmi és vallási mikroszociográfiája
Jelentések
1. Cigánynak lenni Magyarországon – Jelentés 2002: A változások, az ígéretek és a várakozások éve (Szer-
kesztette Kállai Ernő és Törzsök Erika)
2. A Roma’s Life in Hungary – Report 2002: A Year of Changes, Promises and Expectations (Szerkesztette
Kállai Ernő és Törzsök Erika)
3. Cigánynak lenni Magyarországon – Jelentés 2003: Látványpolitika és megtorpanás (Szerkesztette Kállai
Ernő és Törzsök Erika)
4. A Roma’s Life in Hungary – Report 2003: Illusory Politics and Standing Still (Szerkesztette Kállai Ernő és
Törzsök Erika)
Háttéranyagok
1. A Patrubány-jelenség. Részletek az MVSZ és a VET sajtószolgálatának e-mailen küldött tájékoztatásaiból
(Szerkesztette Ágoston Vilmos)
A kiadványok letölthetők az EÖKK honlapján (http://www.eokik.hu), vagy a kiadóban

személyesen átvehetők.

Többszörösen Kisebbségben - A Magyarországi Román Kisebbség Vallási Arculata És Az Ortodox Egyház Társadalmi Szerepe

Uploaded by

Document Information

Original Title

Copyright

Available Formats

Share this document

Share or Embed Document

Sharing Options

Did you find this document useful?

Is this content inappropriate?

Copyright:

Available Formats

Többszörösen Kisebbségben - A Magyarországi Román Kisebbség Vallási Arculata És Az Ortodox Egyház Társadalmi Szerepe

Uploaded by

Copyright:

Available Formats

Jakab Attila

Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány

II. Többszörösen kisebbségben . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 14

III. Nemzet és vallás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 17

IV. A hovatartozás: egyszeri vagy többszöri? . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 21

VI. A demokratikus Magyarország keretei között . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 27

Függelék: „Mit jelent magyarországi románnak lenni?” . . . . . . . . . . . . . . 35

Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány 3

Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány 5

A románság viszonylag egységes tömbben való földrajzi elhelyezkedése kedve-

Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány 7

Az 1918-as trianoni békeszerződés teljesen új helyzetet teremtett a Magyarország te-

Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány 9

„Kétegyháza község elöljárósága. A községben lakó román ajkúak helyzete általá-

Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány 11

a szocialista rendszer politikai képviseletének tekinthető a román kisebbség körében.

19 Fehér István, Az utolsó percben, Budapest, 1993, 154. old.

Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány 13

Azt lehet mondani, hogy a magyarországi román kisebbség többszörösen is kisebb-

A magyarországi románság létszámának alakulása 1920-tól25

Év Népesség (anyanyelv szerint) Arány az össznépességen belül Nemzetiség szerint

Amennyiben a statisztikai adatokat vizsgáljuk, arra figyelhetünk fel, hogy az 1980-

28 Berényi Mária, Történeti kutatások a magyarországi románokról, http://archiv.meh.hu/nekh/Magyar/berenyi.htm.

Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány 15

„A magyarországi román anyanyelvûek számának drasztikus csökkenése

Helység 1960 1970 1980

Nyelvcsere Erôteljes Közepes Gyenge

32 Fehér István, Az utolsó percben, Budapest, 1993, 234. old.

Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány 17

36 A helyzet érdekessége, hogy az erdélyi magyart mindkét településen románnak tekintik.

Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány 19

A román anyanyelvû lakosság arányának változása 1960 és 1990 között

Egyház nyelve Magyar Román

A magyarországi román kisebbség körében jelentkező tényleges vallási pluralizmus

37 Borbély Anna, Nyelvcsere, Budapest, 2001, 167. old.

„A magyarországi románságra is igaz az a megállapítás, hogy ma már kétnyelvű és

Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány 21

már érezteti is a hatását. Ebben a folyamatban kétségtelenül a nyelvi tényező játszott

A trianoni Magyarország területén maradt román ortodox közösségek44 kezdetben

A két világháború között a nemzetiségi oktatás lehetőségeivel a szegény román

Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány 23

A budapesti román ortodox kápolna bejárata

Gyula ténylegesen 1997 óta tekinthető román ortodox püspöki székhelynek. A

Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány 25

50 Tibori Szabó Zoltán, „Asszimiláció Magyarországon”, Népszabadság 2001. augusztus 18.

Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány 27

identitás erősödését. Ugyanakkor a többségi nemzet gyerekei számára is érdekes lehet

A Nicolae Bãlcescu kétnyelvû oktatási komplexum

Czeglédiné Gurzó Mária (az intézmény jelenlegi igazgatója) szerint a Nicolae

Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány 29

Pontos és átfogó képet csakis a magyarországi román kisebbség történetének és a

Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány 31

Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány 33

„Számomra magyarországi románnak lenni először is azt jelenti, hogy Kétegyháza

Kezdetben csak románok éltek a falvakban, később azonban magyarokkal vagy

Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány 35

Hajdanán a mi nagyszüleink, a gyermekekkel együtt minden vasárnap templom-

A kiadványok letölthetők az EÖKK honlapján (http://www.eokik.hu), vagy a kiadóban

You might also like