Welcome to Scribd, the world's digital library. Read, publish, and share books and documents. See more
Download
Standard view
Full view
of .
Look up keyword or section
Like this
1Activity
0 of .
Results for:
No results containing your search query
P. 1
Frederik Pohl - Túl a kék eseményhorizonton

Frederik Pohl - Túl a kék eseményhorizonton

Ratings: (0)|Views: 266|Likes:
Published by cezoltan

More info:

Published by: cezoltan on Feb 01, 2011
Copyright:Attribution Non-commercial

Availability:

Read on Scribd mobile: iPhone, iPad and Android.
download as PDF, TXT or read online from Scribd
See more
See less

12/22/2012

pdf

text

original

 
Frederik PohlTúl a kékeseményhorizonton
 
1. WAN 
Nem volt könny
az élet ilyen fiatalon és ilyen tökéletesen egyedül.– Menj az aranyzónába, Wan, és csórd el, amit meg akarsz tanulni! – mondta neki a HoltEmber. – Ne félj! – De hogy a csudába ne félne? Az aranyszín
átjárókat az ostoba, de annálkomiszabb Vének használták. Akárhol el
bukkanhattak odabent, leginkább a folyosók végén,ahol a titokzatos aranyjelek aranyló kötegei vég nélkül áramlottak a dolgok középpontja felé.A Holt Emberek folyvást arra buzdították, hogy azt a helyet keresse föl. Lehet, hogy végül iskénytelen lesz majd odamenni, de sehogy sem szabadulhatott meg a kínzó félelemt
l.Wan el sem tudta képzelni, mi történne akkor, ha a Vének egyszer csak mégis elkapnák. AHolt Emberek talán tudták, de neki sehogyan sem sikerült valami értelmet kihámoznia azáltaluk összezagyváltakból. Egyszer régen, amikor Wan még egészen kicsi volt – amikor méga szülei is éltek, szóval olyan régen esett meg a dolog –, az apját egyszer elcsípték. Akkor jóhosszú id
re elt
nt, de végül csak visszatért valahogy zöld fénnyel megvilágított lakóterükbe.Minden tagja reszketett, és a kétéves Wan látta, hogy az apja retteg,
pedig visongott ésbömbölt, olyan félelmetes volt számára a dolog.Végül mégis csak mindenképpen át kellett lépnie az aranysávot, akár ott vannak a békapofájúVének, akár nem, mert csak azon a helyen találhatott könyveket. Elég jók voltak a HoltEmberek is, de nyomasztó volt az unalmasságuk, sért
dékenységük és gyakorimániákusságuk. A tudás legnagyszer
bb forrását a könyvek jelentették, és Wan kénytelen voltoda menni értük, ahol föllelhet
k voltak.A könyvek az aranyfényben izzó folyosókon lapultak. Voltak más folyosók is, zöldek, pirosakmeg kékek, de azokban egy fia könyv sem akadt. Wan utálta a kék folyosókat, mert kihaltakvoltak és hidegek, de ott tanyáztak a Holt Emberek. A zöldek már teljesen kimerültek. Idejenagy részét tehát ott töltötte, ahol pislákoló vöröses fények pókhálózták be a falakat, és arekeszekben még volt ennivaló. Biztos lehetett benne, hogy ott senki sem bántja, de ez mitsem enyhített a magányán. Az aranyszektor még szabályosan üzemelt, ennélfogva ígéretes, deugyanakkor veszedelmes is volt számára. És most, lám, éppen itt van, elkeseredettenkáromkodik magában – de tényleg hallhatatlanul, annyira sokkolta a helyzete. Azok anyavalyás Holt Emberek! Miért is hallgatott az értelmetlen locsogásukra?Reszketve lapított egy bogyóbokor semmirevaló rejtekében, miközben két bamba Véngondolataiba merülve álldogált a bokor túlsó oldalán, csipegette a bogyókat, és kiszámítottmozdulatokkal gyömöszölte
ket békaszájába. Valójában nagyon különös volt, hogy ezúttalilyen haszontalansággal foglalkoznak. Wan többek között azért utálta a Véneket annyira, mertfolyton lázasan ügyködtek, mindig reparáltak vagy cipeltek valamit, közben zagyvánfecsegve, mint akiknek elment az eszük. Ez a kett
meg most éppolyan tétlen, akár magaWan.Mindkett
nek bozontos szakálla volt, de az egyiknek emellett n
i mellei is voltak. Azt a

nem
lényt ismerte föl benne, akivel már azel
tt is vagy tucatnyiszor találkozott. Az volt,aki a legügyesebben díszítette száriját, és néha sápadt, májfoltos b
rét is különféle színespapír- – vagy tán m
anyag? – darabkákkal. Nem nagyon félt t
le, hogy esetleg észreveszik,de azért határozottan megkönnyebbült, amikor hátat fordítottak a bokornak, és dolgukramentek. Közben nem szóltak egy szót sem. Wan talán sohasem hallotta, hogy ezek az
srégiVének valaha is beszéltek volna széles békaszájukkal. Wan hat nyelven beszélt folyékonyan:apja nyelvén spanyolul, anyjáén angolul, azután németül, oroszul, kantoni kínaiul ésvalamelyik Holt Ember nyomán finnül. A békaszájúak beszédéb
l viszont egy mukkot semértett.Miközben a Vének távolodtak az aranyszín folyosón, Wan hirtelen szökkenéssel fölmarkolthárom könyvet, és huss! – máris iszkolt vissza a vörös folyosó biztonságába. Lehetséges,
2
 
hogy amazok mégis észrevették, de az is, hogy nem. Semmire sem reagáltak gyorsan. Ennekköszönhet
en volt képes ilyen hosszú ideig elkerülni a velük való találkozást. Még pár napoteltöltött a folyosók labirintusában, azután elhúzta a csíkot. Mire amazoknak eljut a tudatáig,hogy egyáltalán ott járt, már nem is volt ott. Visszament a jóval távolabb vesztegl
hajóra.Egy nagy halom élelmiszercsomag tetején magával cipelte a könyveket is. A hajtóm
akkumulátorai már csaknem teljesen újratölt
dtek. Bármikor távozhat már, ha kedve támad,de jobbnak látta, ha teljesen feltölti
ket, különben sincs semmi oka a sietségre. Több mintegy órát foglalatoskodott azzal, hogy a fárasztó útra megtöltsön magának vízzel egy csomó

anyag töml
t. Milyen kár, hogy kis hajójában nincs olvasógép, amivel el
zhetné az utazásunalmát! Alaposan belefáradván a munkába, elhatározta, hogy búcsút vesz a Holt Emberekt
l.Lehet, hogy felelnek neki, lehet, hogy nem, s
t még az is el
fordulhat, hogy ügyet sem vetnekrá.De nem volt senki más, akivel beszélgethetne egy keveset.Wan tizenöt éves volt, magas és sovány, sötét haja és b
re pedig a hajó világítása mellett, ahololy sok idejét töltötte, még sötétebbnek látszott. Er
s volt és mindenben önellátó. Ilyennekkellett lennie. A tartórekeszekben mindig volt élelem és más egyéb, amire szüksége lehetett,ha egyáltalán el merte venni. Évente egyszer vagy kétszer, amikor eszükbe jutott, a HoltEmberek elkapták
t kis, fürgén mozgó járgányukkal, és becipelték egy, a kék folyosókonmegbúvó fülkébe, ahol egy teljes, nyomasztó napot kellett eltöltenie, mialatt kimerít
egészségügyi vizsgálatnak vetették alá. Egyszer-egyszer betömték valamelyik fogát, általábankapott egy-két hosszú hatású vitamin- és nyomelem-injekciót, egyik alkalommal pedigszemüveget csináltak neki. Persze sohasem viselte. Ha fölt

en elhanyagolta a dolgot, arra isfigyelmeztették, hogy tanulnia és gyakorolnia kell – t
lük és a könyvtárban föllelhet
forrásokból egyaránt. A tanulásban rendszerint örömét lelte. Ezekt
l eltekintve teljesmértékben a maga ura volt. Ha például ruhákra volt szüksége, besompolygott azaranyfolyosókra, és lopott magának a Vénekt
l. Ha nagyon unatkozott, kiagyalt magánakvalami tennivalót. Néhány nap a labirintusban, pár hét a hajón, megint egy-két nap a másikhelyen, azután az egész körforgás kezd
dhet elölr
l. Így telt-múlt számára az id
. Nem volttársa, senkije sem, mióta négyéves korában a szüleinek nyoma veszett, és már csaknemteljesen elfelejtette, milyen is az, ha barátja van az embernek. De nem sokat tör
döttilyesmivel. Kielégít
en teljesnek érezte az életét, nem lévén másik, amellyelösszehasonlíthatta volna.Néha arra gondolt, nem lenne-e jobb, ha végleg megállapodna valahol, de ez sem volt többholmi álmodozásnál. A komolyabb szándék szintjére sohasem jutott el. Hiszen már teljestizenegy éve ez az ide-oda cikázás tölti ki egész életét. Annak a másik helynek voltak olyanel
nyei, amelyeket az átlagos civilizáció nem nyújthatott. Ott volt például az alvószoba, aholszépen kinyújtózkodhatott, hanyatt fekve becsukta a szemét, hogy úgy t
njön neki, nincsegyedül. De nem élhetett ott huzamosan, pedig rengeteg volt az ennivaló, és nem fenyegettesemmi veszély, viszont az egyetlen vízszintetizátorból csak néha csurrant-csöppent valami. Acivilizáció sok olyasmit tartogatott, amivel a kitolt állomás nem rendelkezett: ott voltak a HoltEmberek és a könyvek, izgalmas földerít
utakat tehetett, veszélyekkel dacolva csenhetettmagának ruhát meg mindenféle mütyürkéket, egyszóval mindig
történt valami.
Hanem ottsem telepedhetett meg végleg, mert akkor el
bb vagy utóbb csak elkapták volna abékapofájúak. Tehát csak járt körbe-körbe.A Holt Emberek el
szobájának nagy ajtaja nem nyílott ki el
tte, amikor rálépett a küszöbére.Kis híján beleütötte az orrát. Meglep
dött, megtorpant, azután ingerülten megtaszította azajtót, majd megint, még er
sebben. Minden erejét össze kellett szednie, hogy nagy keservesenkinyissa. Eddig még sohasem volt rá szükség, hogy kézi er
vel nyissa ki, bár néha mintha
3

You're Reading a Free Preview

Download
scribd
/*********** DO NOT ALTER ANYTHING BELOW THIS LINE ! ************/ var s_code=s.t();if(s_code)document.write(s_code)//-->