Professional Documents
Culture Documents
Bevezetés 9
Köszönetnyilvánítás 192
Hivatkozások 194
A szerzőről 201
Ezek a szavak gyönyörűen példázzák azt a képességet, amely akkor vár ránk, ha
átmerészkedünk a határokon, amelynek létezéséről addigi életünk során meg vol-
tunk győződve. Christopher Logue kortárs költő rövid párbeszédében egy csa-
pat beavatott egészen más élményben részesül, mint amire eredetileg számított.1
Ahelyett, hogy egyszerűen csak feljutottak volna a hegytetőre, a tanáruk báto-
rítására a hegytetőn túl találják magukat, ami egyszerre meglepő és csodálatos.
Ezen az ismeretlen területen saját maguk új képességeit fedezhetik fel – és ebben
a felfedezésben új szabadságra lelnek.
Az itt következő oldalak sok tekintetben olyanok, mint egy hegycsúcsra való
megérkezés. Megismerkedhetünk egy energiamező létezésével – az isteni mátrix-
szal –, amely egyszerre szolgál tárolóként, valamint hídként és tükörként min-
den számára, ami a bennünk és a testünkön kívül lévő világ között történik.
Igazság szerint ez az energiamező mindenben benne van, a kvantumatom leg-
kisebb részecskéjétől kezdve a távoli galaxisokig, amelyeknek fénye most éri el a
szemünket, minden másban is ezek között, és ez teljesen megváltoztatja mindazt,
amit eddig a teremtésben betöltött szerepünkről hittünk.
Egyesek számára mindaz, ami ezután következik, egy új és teljesen más gon-
dolkodásmód lesz mindarról, ahogyan a dolgok működnek az életben. Mások
számára viszont megnyugtató összefoglalása mindannak, amiről tudják, vagy leg-
9
10
11
12
13
14
Az ősi, nagyrabecsült tanítások arra emlékeztetnek, hogy valóban létezik egy nyel-
vezet, amelyen az isteni mátrixhoz lehet szólni. Ennek nincsenek szavai és nem
szükségesek hozzá azok a külső kommunikációs jelek, amelyeket a testünkkel és
a kezünkkel közvetítünk. Olyan egyszerű a formája, hogy mindnyájan tudjuk,
hogyan beszéljük „folyékonyan”. Valójában életünk minden napján használjuk –
ez az emberi érzelmek nyelve.
A modern tudomány rájött, hogy minden érzelemmel, amit a testünkben át-
élünk, kémiai folyamatok – pH-érték, hormonok változása – történnek bennünk,
amelyek tükrözik az érzelmeinket.10 A szeretet, együttérzés és megbocsátás „pozi-
tív” élményein, valamint a gyűlölet, ítélkezés és féltékenység „negatív” érzelmein
keresztül minden ember rendelkezik a képességgel, hogy megerősítse vagy tagadja
létezését a mindennapok minden egyes pillanatában. Ráadásul ugyanaz az érze-
lem, amely ilyen erővel ruház fel minket a testünkön belül, kiterjeszti erejét a
testünkön kívüli kvantumvilágba is.
Segítséget jelenthet, ha úgy gondolunk az isteni mátrixra, mint egy kozmikus
takaróra, amely egy ismeretlen tartományban kezdődik és ott is ér véget, a kettő
között pedig mindenre kiterjed. Ez a takaró többrétegű, és mindig, mindenütt ott
van. A testünk, az életünk, és minden általunk ismert dolog a takaró szálai között
helyezkedik el és létezik. Az anyánk méhében, vízben úszó létrejöttünktől kezdve
a házasságainkig, állásainkig, barátságainkig és karrierjeinkig mindenre, amit át-
élünk, gondolhatunk úgy, hogy ezek a takarón keletkező „gyűrődések”.
Kvantumtávlatból nézve minden, az anyagok atomjaitól a fűszálig, a testünk-
től a bolygókig, és azokon túl minden tekinthető „zavarnak” ennek a tér-idő taka-
rónak a sima szövetében. Vagyis talán nem véletlen, hogy az ősi spirituális és
költői tradíciók a létezést nagyon is hasonló módon írják le. A Védák például a
„tiszta tudat” egységes mezejéről beszélnek, amely minden teremtett dolgot átjár
és átitat.10 Ezekben a tanokban minden átélt gondolatunk, érzésünk, érzelmünk
és hiedelmünk – és minden általuk létrehozott döntésünk – zavarként és folyto-
nossági hiányként jelenik meg az amúgy sima és mozdulatlan mezőben.
Hasonlóképpen a 6. századi Hszin-hszin Ming (jelentése: Hit-elme versek) az
esszencia tulajdonságait úgy írja le, mint ami mindennek a modellje a teremtés-
ben. Ennek a neve tao, ami tulajdonképpen nem fogalmazható meg, ahogyan azt
a Védákban is olvashatjuk. Ez minden, ami létezik – minden esemény tárháza,
ahogyan maga az esemény is. A tao a leírás szerint tökéletes, „mint hatalmas űr,
semmi nem hiányzik belőle, semmi sem felesleges benne”.11
A Hszin-hszin Ming szerint ez csak akkor történik meg, ha a döntéseinkkel
annyira megzavarjuk a tao nyugalmát, hogy felborul harmóniája. Amikor ez elke-
rülhetetlenül megtörténik, és azon kapjuk magunkat, hogy belegabalyodtunk a
harag és elkülönülés érzésébe, a szöveg útmutatóval szolgál ennek az állapotnak
15
A könyvről
Az isteni mátrixszal kapcsolatos tapasztalatainkat sok tekintetben a számítógépet
működtető programhoz hasonlítjuk. Az utasításokhoz mindkettőben egy olyan
nyelvezet szükséges, amelyet a rendszer értelmezni tud. A számítógép esetében ez
16
egy 0-t és 1-et alkalmazó numerikus számrendszer. A tudat esetében egy másfajta
nyelvezetre van szükség, méghozzá olyanra, amelyben nincsenek számok, ábécé,
de még szavak sem. Mivel már eleve része vagyunk az isteni mátrixnak, úgy lenne
logikus, ha mindent ismernénk, ami a kommunikációhoz szükséges, anélkül,
hogy használati útmutatóra vagy valamilyen speciális tanulásra lenne szükségünk.
És ez így is van.
Úgy tűnik, a tudat nyelvezete az univerzális érzelmi tapasztalat. Már eleve tud-
juk, hogyan kell szeretni, gyűlölni, félni és megbocsátani. Annak felismerésével,
hogy ezek az érzések valóban azok az utasítások, amelyek az isteni mátrixot prog-
ramozzák, fejleszthetjük tudásunkat annak megértésében, hogyan tehetünk szert
örömre, gyógyulásra és békére az életünkben.
17
18
19
– egy energiamező, amely összeköt mindent, amit teszünk, ahogyan azt is, amik
vagyunk és amit érzünk. Ekkor következnek a logikus kérdések: „Mihez kezdjünk
ezzel az információval?” „Hogyan alkalmazzuk az isteni mátrixot az életünkben?”
A II. rész, „A híd képzelet és valóság között: Hogyan működik az isteni mát-
rix?” azt tárgyalja, hogy mit jelent egy olyan univerzumban élni, ahol amellett,
hogy minden kapcsolódik egymáshoz (nem lokális), maga a kapcsolat ráadásul
holografikus. Ezeknek a tanoknak a finom ereje talán a 20. századi fizika egyik
legnagyobb – ugyanakkor valószínűleg a legkevésbé értett és leginkább figyelmen
kívül hagyott – felfedezése. Ez a rész szándékosan nem szakmai jellegű, a célja
inkább az, hogy hasznos útmutató legyen a rejtélyes élmények terén, amelyeket
mindnyájan átélünk, de csak nagyon ritkán tudjuk azt, hogy milyen sokat tanul-
hatnánk belőlük.
Amikor egy olyan nézőpontból szemléljük az életünket, amelyben minden ott
van mindenhol, mindig, akkor olyan hatalmasak az összefüggések, hogy sokan
nem tudnak vele mit kezdeni. Pontosan ez az univerzális kapcsolat tesz minket
képessé arra, hogy bárhol és bármikor elviseljük, megosszuk és részt vegyünk az
élet örömeiben és tragédiáiban. Hogyan vehetjük hasznát egy ilyen erőnek?
A válaszok annak megértésével kezdődnek, hogy valójában nincs olyan, hogy
„itt” és „ott”, vagy „akkor” és „most”. Az élet nézőpontjának univerzálisan össze-
kapcsolódó hologramjából az itt már ott van, és az akkor mindig is most volt.
Az ősi spirituális hagyományok arra emlékeztetnek, hogy a nap minden pillana-
tában döntéseket hozunk, amelyek vagy jóváhagyják, vagy tagadják az életünket.
Minden pillanatban tápláljuk magunkat, vagy hozzáadunk az életünkhöz, vagy
leszívunk belőle; mély, életigenlő lélegzetet veszünk vagy felszínest, élettagadót;
vagy tisztelettel vagy tiszteletlenül beszélünk más emberekről és gondolunk rájuk.
A nem lokális, holografikus tudatunk erején keresztül minden egyes ilyen
jelentéktelennek tűnő választás messze az életünk helyszínein és pillanatain túl-
mutató következményekkel jár. Egyéni döntéseink egyesülve kollektív valósággá
válnak – ez az, ami a felfedezéseket egyszerre teszi izgalmassá és félelmetessé. Ezek
ismeretében a következőket látjuk:
• A jókívánságaink, gondolataink és imádságaink miért érnek azonnal célt.
• Nem korlátoznak a fizika törvényei és a testünk.
• Hogyan támogatjuk szeretteinket mindenhol a harcmezőtől kezdve az
ülésteremig – anélkül, hogy elhagynánk az otthonunkat.
• Igenis rendelkezünk az azonnali gyógyulás képességével.
• Igenis át lehet pillantani téren és időn anélkül, hogy kinyitnánk a szemünket.
20
21
Van egy hely, ahol minden kezdődik, a tiszta energia helye, ami egyszerűen „van”.
A valóságnak ebben a kvantuminkubátorában minden lehetséges. Személyes sike-
reinktől, jólétünktől és gyógyulásunktól a bukásunkig, nélkülözésünkig és beteg-
ségünkig… a legnagyobb félelmünktől a legmélyebb vágyunkig minden ebben a
„lehetőséglevesben” kezdődik.
A képzelet, elvárás, ítélkezés, szenvedély és imádság valósággyárain keresztül
hozunk létre minden lehetőséget. Arra vonatkozó meggyőződésünkkel, hogy
kik vagyunk, mivel rendelkezünk és mivel nem, mivel kellene rendelkeznünk és
mivel nem, életet lehelünk legnagyobb örömeinkbe, ahogyan legsötétebb pillana-
tainkba is.
25
Ahhoz, hogy a helyén kezeljük ezt a tiszta energiát, hinnünk kell a létezésében,
meg kell értenünk a működését, és a számára érthető nyelvet kell használnunk.
Ezen a helyen, ahol a világ kezdődik, minden elérhetővé válik számunkra, mint a
valóság építészei számára: ez az isteni mátrix tiszta tere.
26
Nagyon kevés nyom maradt utánuk, amelyek arra utaltak volna, hogy kik vol-
tak. A kanyon falán látható sziklarajzokon kívül semmiféle írott feljegyzés nem
maradt utánuk. Nincsenek temetkezőhelyek vagy hamvasztás nyomai, ahogyan
háborús fegyverek maradványai sincsenek sehol. Ugyanakkor a létezésük bizonyí-
tékai ott vannak: több száz lakóépület egy tizenegy mérföld hosszú, egy mérföld
széles kanyonban, Új-Mexikó távoli, elhagyatott, északnyugati sarkában.
Többször elmentem erre a helyre sétálni, hogy lássam az elnéptelenedett hely
különös szépségét, és érezzem a múltat. Azon a késő októberi délutánon a bölcs és
én ugyanazért kerestük fel azt a helyet. Miután megosztottuk egymással minden
elképzelésünket a szerintünk még mindig ott rejlő titkokról, új barátom elmesélt
egy történetet.
Réges-régen…
– Réges-régen a világunk teljesen más volt, mint amilyennek most látjuk – kezdte
a bölcs. – Kevesebb ember volt, és közelebb éltünk a földhöz. Az emberek ismer-
ték az eső, a gabona és a Nagy Teremtő nyelvét. Azt is tudták, hogyan beszéljenek
a csillagokhoz és az égi emberekhez. Tudatában voltak, hogy az élet szent, ami a
Földanya és az Égatya házasságának a gyümölcse. Akkoriban még egyensúly volt,
és az emberek boldogok voltak.
Valami nagyon ősit éreztem felgyűlni magamban, ahogy hallgattam a férfi
békés hangját, amely lágyan visszaverődött a minket körülvevő homokkő sziklák-
ról. És ez a hang hirtelen szomorúvá vált.
– Aztán történt valami – mondta. – Senki nem tudja, hogy igazából miért, de
az emberek kezdték elfelejteni, hogy kik is ők valójában. Ebben a feledésben kezd-
tek különválni, eltávolodtak a földtől, egymástól, és még attól is, aki teremtette
őket. Elveszetten bolyongtak életük során cél és kapcsolatok nélkül. Magányuk-
ban úgy hitték, hogy harcolniuk kell, hogy életben maradjanak ezen a földön, és
meg kell védeniük magukat azokkal az erőkkel szemben, amelyektől az életüket
kapták, és amelyektől megtanulták, hogyan kell harmóniában élni. Hamarosan az
összes erejüket felemésztette, hogy megvédjék magukat a körülöttük lévő világtól,
ahelyett, hogy békét kötöttek volna a belső világukkal.
A történet mélyen megérintett. Miközben hallgattam, olyan volt, mintha a
mai emberekről beszélne! Néhány elkülönült kultúrától és némi távoli hagyo-
mánytól eltekintve a civilizációnk sokkal inkább a körülöttünk lévő világra össz-
pontosít a bennünk lévő helyett.
Több száz millió dollárt költünk évente, próbálva megvédeni magunkat a
betegségektől és uralmunk alá vonni a természetet. És miközben ezen erőlkö-
dünk, sokkal inkább kibillenünk a természetes világgal való egyensúlyból, mint
27
28
valódi életet és a közvetlen, személyes kapcsolatokat, ez már azt jelzi, hogy a tár-
sadalom bajban van. Bár úgy tűnik,hogy az elektronika és a szórakoztató média
érdekesebbé teszi az életet, ezek vörös zászlók is lehetnek, amelyek azt jelzik,
mennyire tértünk le a sokszínű, egészséges és tartalmas élet ösvényéről.
Ráadásul, amikor az áll az életünk középpontjában, hogy hogyan kerüljük el a
betegséget ahelyett, hogy egészségesen élnénk, hogyan maradjunk ki a háborúból,
ahelyett, hogy részt vennénk a béke megteremtésében, és hogyan hozzunk létre
új fegyvereket, ahelyett, hogy igyekeznénk egy olyan világot alakítani ki magunk
körül, ahol a fegyveres konfliktus idejétmúltnak számít, akkor szinte már csak
a túlélésről van szó. Egy ilyen világban igazából senki sem boldog – senki nem
„győzhet”. Ha azon kapjuk magunkat, hogy így élünk, az lenne a megfelelő meg-
oldás, ha új irányt kezdenénk keresni. Ez a könyv pontosan erről szól, és én ezért
osztom meg az olvasókkal ezt a történetet.
– Hogyan ér véget a történet? – kérdeztem az indián bölcstől. – Az emberek
megtalálták a képességüket és eszükbe jutott, hogy kik is ők?
Ekkor a nap már lebukott a kanyon falai mögött, és én most először láttam
tisztán a bölcs arcát, akivel beszélgettem. A napsütötte arcú férfi, aki előttem állt,
szélesen elmosolyodott a kérdésem hallatán. Egy hosszú pillanatig hallgatott,
majd azt suttogta:
– Senki nem tudja, mert a történet nem ért véget. Az emberek, akik eltűntek,
a mi őseink, és mi vagyunk, akik a befejező részt írjuk. Te mit gondolsz?
Néhány alkalommal még találkoztam a férfivel a környéken és a mindkettőnk
által kedvelt közösségekben, és még manapság is sokszor gondolok rá. Amikor
látom a különböző problémákat kibontakozni a világban, mindig eszembe jut a
története, és eltűnődöm, hogy vajon ebben az életben sikerül-e a végére érnünk
ezeknek? Talán mi leszünk azok, akiknek eszükbe jut, hogy kik is vagyunk?
Annak a történetnek a jelentősége, amit a kanyonban a bölcstől hallottam,
igen nagy. A történelemre vonatkozó általános nézet szerint a régi civilizációk
– legyenek azok bármilyen ősiek – eszközei kevésbé voltak fejlettek, mint a
modern technológia. Az ugyan igaz lehet, hogy ezek az emberek nem a „modern”
tudomány segítségével oldották meg a problémáikat, voltak azonban annál sokkal
jobb módszereik.
Olyan régészek és történészek szerint, akik a múlt értelmezésével keresik
a kenyerüket, ez egy olyan téma, amely képes heves indulatokat és érzelmeket
kiváltani. „Ha olyan fejlettek voltak, hol vannak a technológiájuk bizonyítékai?
– kérdezik a szakértők. – Hol vannak a kenyérpirítók, a mikrosütők és a videó-
kamerák?” Rendkívül érdekesnek találom, hogy egy civilizáció fejlődésének értel-
mezésében ilyen sok múlik a személyek által építettek tárgyakon. Mi a helyzet
a háttérben rejlő gondolkodással? Amennyire én tudom, az Amerika délnyugati
29