You are on page 1of 365

A természetgyógyászat

kézikönyve
A

Achillea niülefolium: 1. Cickafark élelmiszerek valós állapotát, de gyakran


értékes tápanyagok lebomlásához és a szer-
Acidózis: mindazon jelenségek összessége, vezet vegyszerekkel történő mérgezésé­
melyeket az anyagcsere folyamán képződő hez vezetnek. Az adjusztált élelmiszerek­
savak túlzott felszaporodása hoz létre, nek nincs helyük a természetes életmód-
A szövetekben és a vérben felszaporodó sav ban, ezért az életreform mozgalom elutasít-
eszméletvesztéses mérgezéshez vezet. Aci- ja fogyasztásukat és harcol forgalmazásuk
dózis fölléphet cukorbetegség, veseelégte- ellen,
lenség, légzési elégtelenség esetén. A savas
táplálkozás a szervezetben savanyú anyag- Aesculus hippocastaneum: 1. Vadgeszte-
cseretermékeket halmoz föl, ami számos nye
betegség táptalaja. A hús, a liszt, a zsírok, az
olajok savképző ételek. Agrimonia eupatoria: 1. Apró bojtorján

Aconitum napellus: 1. Sisakvirág Agropyrum repens: 1. Tarackbúza

Acorus calmus: 1. Kálmos Agyag: magas kovasavtartalmú föld, amely­


nek gyógyhatása van. A természetgyógyá-
Acsalapu (Petasites officinalis): lazító, szatban gyakran alkalmazzák. De mindig
nyugtató és görcsoldó hatású, ideges fe- csak a mély rétegekből bányászott agyagot
szültségek, nyugtalanság, frontérzékenység, szabad felhasználni, sohasem a termőréte-
ideges fejfájások, migrének, ideges gyo- get. Belsőleg gyógyfóldként, külsőleg por,
mor-, bélpanaszok esetén nyújt segítséget. tapasz, valamint borogatás, pakolás és für­
dő készítésére alkalmas vizes szuszpenzió
Adenoid kinövések: 1. (garat) Mandula- formájában. Az agyagot használat előtt a
megnagyobbodás következő módon lehet sterilizálni: a nyers
agyagot forró tűzhelylapon szétterítve 100
Adjusztálás: az élelmiszeriparban és keres- °C fölé hevítik. Az egyes agyagdarabok
kedelemben alkalmazott eljárások, melyek nem lehetnek túlságosan nagyok. A szárítás
célja, hogy festés, fénylő bevonatok stb. se- után az agyagot megszitálják. Az így nyert
gítségével emeljék az áru kereskedelmi ér- agyagport kevés vízzel szuszpendálva bei­
tekét. Ezek az eljárások nemcsak elfedik az sőleg használják. Külsőleg szárazon púdé-

A könyvünkben előforduló rövidítések:


Kez. = kezelés Hp. = homeopata Bch. = biokémia
Agyagfürdő, agyag ülőfürdő, iszapfürdő 6

rozásra alkalmas, hideg vízzel, esetleg ecet­


es növényi adalék hozzáadásával sűrű, ke-
nőcsös masszává keverhető, amelyet tapa­
szok, pakolások és borogatások készítésére
lehet felhasználni. Agyagot belső és külső
használatra alkalmas gyógyfold formájában,
gyógyszertárakban lehet vásárolni.

Agyagfürdő, agyag ülőfürdő, iszapfürdő: Az alsó lábszár iszappakolása


lehetőleg szabadban, késő délelőtti órákban
kell venni. 1,20 m hosszú, 65 cm széles és iszap először sokáig hideg marad, és ezért
60 cm mély árkot ásnak, amelyet kb. 40 cm sok hőt von el. A száradás kezdetén erős szí­
magasan megtöltenék agyaggal, amit hideg vóhatást fejt ki, és erőteljes folyadékelveze­
vízzel iszapszert! masszává kevernek. A be­ tést biztosít. Az agyag közvetlenül sebekre
teg úgy ül bele, hogy a massza valamivel a helyezve tisztító és méregtelenítő hatású,
köldök fölé érjen. A fejét széles karimájú szívóhatással megköti a kórokozókat és a
kalappal fedve, vagy arcát és nyakát iszap­ méreganyagokat. Az ~ használata a vizes
pal bekenve védik a naptól. Az ~ meleg idő­ borogatással , azonos esetekben javallott, de
ben 1/2, hűvös időben 1/4 óra hosszat tart. azon túlmenően gennyes sebek, égések, he­
Napos időben a fürdő befejezése után hagy­ lyi gyulladásos folyamatok, mint nyirokér-
hatjuk az iszapot a testen megszáradni. Ezt gyulladások, vénagyulladások, gennyes
követően meleg vízzel lemossuk. Különö­ csonthártya- és körömgyulladások, furun-
sen javallott anyagcserezavarok, altesti kulusok stb., sebesülések (csonttörések, fi­
megbetegedések, bőrbajok, székrekedés, camok, húzódások, zúzódások) után kelet­
ideggyengeség esetében. Az iszapos árok a kező szövet- és ízületgyulladások esetén,
következő napon, az iszap hideg vízzel való ecettel kevert agyagpakolások különösen
újbóli megkeverése után ismét használható. hatásosak rovarcsípésekre.

Agyagos víz: az agyagmassza további erős Agyagtaposás: kiváló eszköz a lábak


hígítása. Szintén borogatás és pakolás, de egészségének megőrzésére, de a láb alaki
főleg agyagos vizes ing készítésére használ­ rendellenességeinek (pl. harántsüllyedés)
ják. megelőzésére és kezelésére. Egyesíti a hi­
deg víztaposás során érvényesülő, valamint
az iszap gyógyhatását. Ebben az esetben a
Agyagpakolás, agyagborogatás: a hide­
sűrű iszap ellenállását kell legyőzni tapo­
gen kevert masszát ujjnyi vastagon kenik
sáskor, a lábaknak a masszírozó és erősítő
fel, kendőbe, majd gyapjúkendőbe pólyáz-
hatás válik javára. Ugyanolyan árkokban
zák, az érintett testrészhez alkalmazott pó­
végezhető, mint az iszapfürdő.
lyatechnikával, így elzárva a külvilágtól. Az
agyag száradásig, esetenként csak az alapos
felmelegedésig marad fenn. Érzékeny bőr Agyalapi mirigy (hipofízis): az agy alapján
esetén vékony gézréteget helyeznek a bőr és függő, körülbelül középen lévő, cseresznye­
az iszapréteg közé. Az ~ erősen zsírtalanító mag nagyságú belső elválasztású (hormo­
hatású; ezért gyakori kezelés esetén ajánla­ nokat termelő) mirigy. Az agyállománnyal
tos a kezelt testrészeket olajjal bekenni. Az kis nyél köti össze, az agyalap csontos be-
7 Agyhártyagyulladás

mélyedése védi. Két részét különböztetjük lálható. A fertőzéses eredetű agyhártyagyul­


meg: a mirigyes elülső lebenyt és az első­ ladás keletkezhet a kórokozók közvetlen át­
sorban idegszövetből álló hátsó lebenyt. vitelével a szomszédos homloküreg, arc­
Nagyon fontos és sokféle hormont termel. üreg vagy a fül gennyesedéséből a vér és a
Az elülső lebenyben egyes hormonok sza- nyirokkeringés útján, orr és felső ajak
bályozólag hatnak a szervezet többi belső furunkulózisban, influenzában, tüdőgyulla­
elválasztása mirigyére (a pajzsmirigyre, a dásban, tífusznál, ólommérgezésnél és tu­
mellékpajzsmirigyre, a mellékvesére, az berkulózisnál. A fedetlen fej napoztatásakor
ivarmirigyre, míg más hormonok a növeke­ steril agyhártyaizgalom (napszúrás) jöhet
désre, a zsír- és szénhidrát-anyagcserére és létre. Fejfájás, bódultság, tarkómerevség
a szoptatás alatt a tejelválasztásra hatnak. jellemzik. A fertőző agyhártyagyulladásnak
A hátsólebeny-hormonok a vízháztartást, a külön kórokozója van (meningococcus).
vérnyomást befolyásolják, összehúzzák az A felsorolt tünetekhez hidegrázás, magas
anyaméhet terhességben (szülési fájások). láz, fokozott fájdalomérzékenység is társul.
A hipofízis betegségei tehát a felsorolt vala­ A beteg behúzva tartja a hasát, gerince me­
mennyi területen idézhetnek elő különféle rev, izomgörcsök léphetnek fel. Kezelése: a
zavarokat. lázas időszakban koplaljon a beteg (tea
vagy ivóleves koplalás, gyümölcsdiéta).
Agydaganat: az agy duzzanata, megna­ A koponyaüri gyulladás csökkentésére ecet­
gyobbodása nyomásfokozódáshoz vezet a vizes hideg lábpólyázás javasolt, melyet
zárt agykoponyában. Fejfájás, hányás, lá­ fölmelegedés után cseréljünk. Hideg lábak­
tászavarok, lassú pulzus a megnövekedett nál előbb száraz, meleg lábpakolás, emellett
agynyomás tünetei. Ehhez úgynevezett góc­ felső és alsó pakolás vagy ágyékborogatás,
tünetek is társulnak, a tumor helyzetétől hideg borogatás a fejre és a nyakra, magas
függően föllépő kiesési tüneteket nevezzük láz esetén óránként váltogatva egésztest- és
így, melyekből következtetni lehet a tumor részlemosások. Belsőleg: naponta három­
elhelyezkedésére. Az agyi támasztószövet- szor kevés olívaolaj is megkísérelhető.
bó'l (glia) kiinduló tumorokon, a glimakon
kívül gyakoriak az értágulatok (aneu- Agyhártyagyulladás (fertőző betegség):
rizmák) vagy a hólyagféregciszták (echino- fertőző betegségeknél, mérgezéseknél, inf­
coccusok). Az agyban kedvezőtlen elhe­ luenzánál és gyermekbénulásban szokott
lyezkedés esetén a jóindulatú tumorok is előfordulni. Tünetei: fejfájás, hányás, tudat­
életveszélyesek lehetnek. Az agytumorokat
műtéti úton kell eltávolítani. Ha ez nem le­
hetséges, a koponya megnyitásával csök­
kenthetjük a koponyaűri nyomást. Bizonyos
tumoroknál a röntgensugárzás is jól hat a
daganatra.

Agyhártyagyulladás (meningitis): kétféle


agyhártyát különböztetünk meg. A lágy
agyhártya közvetlenül a szürkeállományt
borítja be. A kemény agyhártya a csontos sz agy (keresztmetszete): 1. nagyagy,
koponyát béleli ki. A kettő között agyvíz ta­ 2. középagy (köztiagy), 3. kisagy,
4. nyúltagy, 5. agyalapi mirigy
Agylágyulás 8

zavar, aluszékonyság, kettó'slátás, görcsök. lehetőleg 6 hétig. Melegítsük a beteget a lá­


Az influenza gyakran okoz Parkinson-kórt a bához és az oldalához helyezett meleg vizes
későbbi években, az agytörzsi magvak ká­ tömlőkkel. Hideg homlokborogatás és
rosodása révén. Lázkezelés, koponyaüri nyakborogatás. A test felmelegedése után
nyomás csökkentése (1. előbb). lábszárpólyázás, hideg altestpakolás, felső
és alsó pakolások. Kezdetben ivólevek, ké­
Agylágyulás (emollíció): korábban átvé­ sőbb nyers táplálék és vegetáriánus koszt.
szelt agyállomány-pusztulás következmé­ Hp.: Arnica D3, Bella-donna D4-6, Hyperi­
nye. A nagyagykéregben lejátszódó kerin­ cum D2. Bch.: Kalium phosphoricum D6
gési zavar agyi oxigénhiányhoz vezet. Kö­ váltogatva Ferrum phosphoricum D6-tal,
vetkeztében beszéd- és emlékezetzavar, vi­ később Magnesium phosphoricum D6,
selkedésváltozás, mániás költekezés, vesze­ Natrium sulfuricum D6.
kedő, cinikus magatartás, rossz kedélyálla­
pot a korábban normális, egészséges egyén­
Agysérülések: tompa erőhatás esetén csak
nél agylágyulás kezdetét jelentheti. A beteg
a fejbőr lágyrészsérüléséhez vezetnek, elő­
elveszti minden kritikai érzékét, nagyzási
fordulhat azonban, hogy zúzódással járnak.
mániája lesz, nem tud viselkedni társaság­
A sebet el kell látnunk. A kezelés megegye­
ban, és ez feltűnik minden tekintetben. Tö­
zik az agyrázkódás kezelésével. Az éles sé­
rekedjünk a betegség mielőbbi kezelésére,
rülések közvetlenül az agyat érintik, idegse­
még mielőtt az agykéreg nagy része elpusz­
bészeti ellátást igényelnek.
tulna. Izzasztó fürdőkkel végzett lázkezelés­
sel gyógyulást érhetünk el, illetve megállít­
Agytályog: az agyba sérüléseken keresztül
hatjuk a folyamatot. Az izzasztó fürdőknek
magas hőmérsékletűeknek kell lenniük, vagy a környező gennyedt szövetekről (fül,
hogy hosszú ideig tartsanak. Emellett az ál­ homloküreg stb.), esetleg a véráram útján
talános erőnlét erősítését is segíteni kell. jutnak be, s ott körülírt tályogokat hozhat­
nak létre. Fejfájás, bódult állapot, hányás,
Agyrázkódás (commotio): az agyvelő azért elesettség, néha láz jelentkezhet. Ezekben
van az erős csontos agykoponyában, ahol az esetekben műtéti megnyitásra és antibio-
folyadékrétegek védik a külső erőbehatá­ tikus kezelésre van szükség.
soktól, mert nagyon érzékeny a rázkódásra.
Ha mégis olyan mértékű agyrázkódás kö­ Agyvérzés: a véredények megrepedése
vetkezik be, amit az említett védőberende­ vagy áteresztővé válása az agyállományba,
zések nem tudnak kivédeni, hosszabb vagy az agykamrákba vagy az agyburkokba tör­
rövidebb ideig tartó eszméletlenség lép fel. ténő vérzést eredményezhet. Az agyállo­
Ehhez többnyire hányás és emlékezetzavar mányba történő vérzéseket 1. a gutaütésnél.
társul, a beteg egy bizonyos időponttól A középső agyburok ereinek balesetek so­
kezdve nem emlékszik a baleset előtti ese­ rán bekövetkező szakadása lassú pulzussal
ményekre (retrográd amnézia). Az emléke­ és mélyülő eszméletlenséggel jár. Ilyenkor
zetkiesés időtartamából, valamint az eszmé­ időben műtétet kell végezni a vérző érsza-
letlenség idejéből, ami néhány perctől na­ kaszon, mert az agykamrák és az agyburkok
pokig is tarthat, következtethetünk az agy­ közötti vérzés könnyen halálos lehet. Fon­
rázkódás súlyosságára. Az orr-, ül. fülvér­ tos a megelőzés, a rizikófaktorok: a cukor­
zés koponyatörésre utal. Kezelése: lapos betegség, a magas vérnyomás, a kövérség
fekvés, abszolút testi és szellemi nyugalom megfelelő kezelése.
Akupunktúra

Agyvíz (liquor): az agyállomány és az agyi dása, egymásba való átalakulása. Ha ez a


anyagcsere puffere. Az agyburkok közötti két életenergia egymással egyensúlyban
teret, valamint az agykamrákat kitöltő' fo­ van, egészségesek vagyunk. Ha túl kevés az
lyadékot nevezzük így. Betegségek diag­ életenergia (yin) vagy túl sok van belőle
nosztizálásához a gerincből, illetve a hátsó (yang), az a betegség. Mindkét esetben fáj­
agykamrából vehetünk agyvizet. Normális dalmas pontok jelennek meg a bőrön. A di­
esetben az agyvíz tiszta, átlátszó folyadék. agnózis ezeknek a fájdalmas pontoknak a
Milliliterenként 3-nál több fehérvérsejtet megkeresése, s annak a megállapítása, hogy
nem tartalmaz, cukrot, fehérjét és egyéb yin vagy yang állapotról van-e szó. Főként
anyagot is csak nyomokban. Ha az agyi ezt szolgálja a tizennégyféle kínai pulzus
nyomás fokozott, az agyvíz véres vagy za­ gondos ellenőrzése, a kínai pulzusdiagnosz­
varos, bizonyos gyulladásokra következtet­ tika. A pontokat speciális, az egész testen
hetünk, agyvérzést állapítunk meg, vagy bi­ átvonuló meridiánrendszer segítségével ke­
zonyos reakciókkal idegrendszerbe terjedő resik fel. Az egyes betegségekhez tartozó
fertőzést (pl. luesz) diagnosztizálhatunk. fájdalmas pontokba finom tűket szúrnak, s
ezeket néhány perctől néhány óráig terjedő­
Ajakrák: pipázóknál gyakori, de nem do­ en ott hagyják. A kezelés helyi fájdalomcsil­
hányzóknál is felléphet, mert a dohány csak lapítást hoz létre, az idegpályákon keresztül
egy a lehetséges ingerlő anyagok közül. reflexes úton hat a beteg szervre vagy a za­
Helyileg: zsurló, angelikagyökér, lándzsás vart funkcióra. Egyidejűleg 1-8 tűt szúrnak
útifű főzetével készült borogatások vagy be. Az aranytűk izgató és feszültséget elő­
zsurló vízzel kevert görögszénamag, túró, idéző, az ezüsttűk nyugtató és lazító hatású­
agyag. Altalános kezelést 1. rák. ak. A yin pontokat tehát arany-, a yang pon­
tokat ezüsttűkkel kezelik. A szúrásokkal
Akne: a bőr pattanásos, gyulladásos meg­ megpróbálják visszaállítani a yin és a yang
betegedése, I. Pattanás közötti egyensúlyt, hogy újra helyreálljon
az egészséges állapot. A beszúrások fájdal­
Akne rosacea: 1. Borvirágosság mának enyhítésére köhögtetik a beteget. Ma
már sok helyen egyszerűen csak egyszerű
Akupunktúra: (Acus = éles, Punctura = fémtüket használnak. A francia de la Fuye-
szúrás) ősi kínai gyógymód. Alapjául a yin iskola megkísérelte összekapcsolni az aku­
és yang közötti kozmikus egyensúlyról szó­ punktúrát a homeopátiával. Ennél a homö-
ló tanítás szolgál. A yang a teljességet jelen­ osiniatrie-nek nevezett módszernél az
ti, a pozitívumot. A következő tulajdonsá­ egyes akupunktúrapontoknak gyógyszerek
gokkal rendelkezik: világosság, erő, feszítő­ felelnek meg, amelyeket a tüszúrásokkal
erő és ellenálló képesség, nyomás, meleg­ egyidejűleg kell bevenni. AJülakupunktúrá-
ség, súlyosság, összehúzó erőként, nehézsé­ ban minden pontot a fülre vetítenek. Az
gi erőként és centripetális erőként nyilvánul egyes szervek fejjel lefelé fekvő embrió
meg. A yin vele ellentétben az üresség, a ne­ alakjában vetülnek a fülkagylóra. Előbb
gatívum. Mint kiterjedés felfelé ható és punktoskóppal fölkeresik a betegséggel ösz-
centrifugális erő nyilvánul meg. A világon szefüggésbe hozható pontokat, majd ide
semmi sem csupán yin vagy yang, hanem a szúrják be a tűket. Az akupresszúra tű alkal­
két erő végtelen kombinációban fordul elő. mazása nélkül, kézzel vagy bottal történő
Az univerzum a yin és yang összekapcsoló­ masszírozással próbálja befolyásolni ezeket
Akut 10

a pontokat. A Cornelius-féle idegmasszíro­ Alapkezelés: mivel a természetgyógyászati


zásnál ujjmasszírozással kezelik az egyes gondolkodás abból indul ki, hogy az egész­
pontokat. Az elektroakupunktúra nem tűket, séges, természetes életmód a betegségeket
hanem mérhető elektromos áramot alkal­ távol tartja és elmulasztja, valamint, hogy a
maz. A Wollschen-íé\e elektroakupunktúrás kezelés teljes, az egész embert érintő keze­
kezelésnél a beteg egy rézrudat tart negatív lés, létezik egy minden betegségnél alkal­
elektródként a kezében. A pozitív elektród mazott, mindig újra visszatérő kezelési
az orvos kezében lévő mérőkar, amellyel mód, mely az egyes esetekben csak némi­
képp módosul. A táplálkozás természetes
először végigmegy az egyes pontokon.
alaptáplálkozás, ha nem írunk elő egyéb
A mérőeszköz mutatójának kitéréséből álla­
speciális táplálkozási formát (koplalás, gyü­
pítja meg az orvos a diagnózist. Kezelés­
mölcskúra, vegetáriánus étrend). A termé­
ként kisfrekvenciájú áramimpulzusokat ve­
szetgyógyászat legfontosabb alapelvei közé
zetnek rá a betegre, illetve a betegből.
tartozik a mosdás. Ágynyugalmat csak vég­
Egyes esetekben a megfelelő gyógyszer ki­
szükség esetén rendelünk el, és csak addig,
választására is alkalmazzák ezt a módszert.
amíg az feltétlenül szükséges. Légzőgya-
Úgynevezett nosódákat, sterilizált beteg­ korlatokat mint legfontosabb lazítógyakor-
séganyagokat adnak homeopatikus hígí­ latokat akkor is végezhetünk, ha nincs en­
tásban a betegnek, miután a fenti módszer­ nek különösebb sürgős javallata.
rel megtalálták a megfelelő szert és megál­
lapították a szükséges dózist. A Cronn-féle
Alaptáplálkozás: sószegény, erős fűsze­
elektroneutrálterápia abból a feltételezésből
rektől (mustár, ecet, bors) mentes táplálko­
indul ki, hogy az akupunktúrás szúrások
zás. A friss és szárított fűszereket és ezek
esetén elektromos folyamatokról van szó.
magvait fölhasználhatjuk. Sok zöldség, sa­
Ennél a kezelésmódnál elektromos árammal láta, gyümölcs (leginkább nyersen), krump­
hasonló reakciókat hoznak létre. Az elektro- li és rizs képezik a táplálék nagy részét.
neutráldiagnosztika (END) során az aku­ A tej és a tejtermékek, néha egy-egy tojás
punktúrapontokkal nagyjából megegyező fedezik a fehérjeszükségletet, a növényi zsí­
bőridegvégződési pontokon méréseket vé­ rok és olajok, valamint a vaj a zsírszükség­
geznek. Összesen 214 ponton mérik a bőr letet. Kenyérként alapvetően teljes értékű
elektromos értékeit, az ellenállást és a kapa­ gabonából készült kenyeret együnk, soha­
citást. Ha ezek az értékek eltérnek a normá­ sem frissen, hanem csak némi állás után.
listól, korrigálni kell őket. Meg kell szüntet­ Érzékeny gyomrúak előbb szárított kenye­
ni minden, a mérést akadályozó okot. Ez­ ret egyenek, csak azután térjenek rá az egyéb
után elektroneutrálterápiás finomárammal teljes értékű gabonából készült kenyerekre.
kezelik ezeket a pontokat, így állítják hely­ Jó, ha friss magvakból készült pépet, müzlit
re a normális értékeket. is tartalmaz étrendünk. A betegeknek termé­
szetesen kerülniük kell az élvezeti szereket.
Akut (éles): orvosi nyelven hirtelen fellépő, Ha az ember nem akarja teljesen föladni a
gyorsan lezajló, többnyire lázzal járó meg­ húsevést, ha nem kell éppen más okból ke­
betegedést jelent, ellentétben a krónikus fo­ rülnie a húst, 2-3-szor hetente borjú- vagy
lyamatokkal. sovány marhahúst együnk. A sertésből szár­
mazó élelmiszerek egyike sem tartozik a
természetes táplálékok közé. Fontos, hogy
Alapanyagcsere: 1. a Gázcserénél
11 Alkalizáló táplálkozás

rendszeresen együnk, sietség nélkül, az ételt fruit, cseresznye, narancs, őszibarack, főtt
alaposan megrágva. paradicsom, citrom. Zsírok: állati zsírok,
vaj, sótlan szalonna, nem több mint 50 g
A l b u m i n u r i a : fehérjekiválasztás a vizelet­ olívaolaj és tejföl tetszés szerinti mennyi­
be, mely bizonyos esetekben átmenetileg is ségben. Saláta. Folyadékok: víz, tej, nem
felléphet (terhesség alatt és testi megerőlte­ cukorral, hanem mézzel édesített gyümölcs­
tés után). Gyermekeknél a vízszintes álla­ levek. Keményítőétkezés: szénhidrátok
potból a függőleges állapotba való átme­ zöldséggel, tejföl, szalonna, természetes
netkor jelentkezhet. Oka valószínűleg a cukrok, füge, mazsola, datolya formájában,
vérkeringés átmeneti zavara. Kezelése a ter­ nyers koszt tejföllel és mézzel (keményítő-
mészetes életmód, az általános erősítés. tartalmúak: az articsóka, a banán, a babfé­
A tartós albuminuria mindig súlyos szervi lék, a zabpehely, a krumpli, a zab, a tök, a
károsodásra utal: a vese és a húgyutak gyul­ hántolatlan rizs, a korpakenyér, a korpa­
ladásaira, szívbetegségekre, súlyos fertőzé­ lisztből készült ételek). Zöldségfélék: karfi­
sekre. ol, bab, tojásgyümölcs, uborka, káposzta,
répa, savanyú káposzta, zeller, spárga, para­
Alkalizáló táplálkozás: az anyagcsere ter­ dicsom, takarmánykáposzta. Cukrok: méz,
mékei elsősorban bázisok. Egészséges táp­ egyszerű édességek, datolya, füge, mazsola.
lálkozásnál a bázisoknak kell túlsúlyban Zsírok: állati zsírok, mint a vaj, sótlan sza­
lenniük, hogy kivédjék a savas anyagcsere­ lonna, tepertő, nem több mint napi 50 g olí­
termékek hatását; 1. ásványi anyagcsere. vaolaj, kókuszzsír, tejföl tetszés szerinti
A zöldség, a krumpli, a tej alkalizáló hatá­ mennyiségben. Saláta. Folyadék: lehetőleg
súak. Haig-féle ~: (elválasztó étrendként is kis mennyiségben: babkávé tejszínnel (nem
emlegetik). A túlzott savhatás elkerülésére tejjel), mézzel édesített gyümölcslevek. Te­
alkalmazott, a vizelet lúgosítására szolgáló jet sohasem szabad inni keményítőtartalmú
diéta. Haig szerint az ételek kombinálására étkezéskor. Fehérjeétkezés: fehérjetartalmú
kell ügyelnünk. Keményítőlisztet és cukrot ételekből áll, nyers salátával, nyers és főzött
nem szabad gyümölccsel és fehérjehordo­ zöldségfélékkel, tejfeles savanyú gyümöl­
zókkal együtt enni. Koncentrált fehérjéket csökkel kombinálva. A savanyú gyümöl­
csak zöldséggel és savanyú gyümölccsel, csökhöz ne tegyünk cukrot. Mézet, mazso­
koncentrált szénhidrátokat csak zöldséggel lát fogyaszthatunk. Fehérjehordozók: min­
és édes gyümölccsel lehet fogyasztani. denfajta sajt (kivéve az ömlesztett sajtokat),
80%-a a Haig-féle ételeknek bázisképző tojás, hal, mindenféle hús, vadhúsok, min­
kell hogy legyen, 20%-uk lehet csak sav­ denféle tej, gombák, dió- és mogyorófélék
képző. Az étrend nagy része nyers koszt: (kivéve a gesztenyét). A fönt említett zöld­
nyers zöldség, gyümölcs, nyers tej. A napi ségfélék és savanyú gyümölcsök. Zsírok:
háromszori étkezés a következőképpen ala­ állati zsírok, kókuszzsír, dióolaj, olívaolaj,
kul - alapétkezés: savanyú gyümölcsök és tejfel. Saláták. Innivalók: (lehetőleg keveset
tej, vagy zöldség, saláta és tej (nyers főze­ igyunk) babkávé tejszínnel, mézzel édesí­
lékfélék: karfiol, bab, borsó, saláta, uborka, tett gyümölcslevek. Alapvetően nem szabad
kelbimbó, zeller, spárga, spenót, paradi­ sót, ecetet, mustárt, gyömbért, borsot en­
csom. Gyökerek: sárgarépa, karalábé, retek, nünk. Ne fogyasszunk paprikát, szárazbor­
feketegyökér. Savanyú gyümölcsök: alma, sót, lencsét, földimogyorót, babot, vörös áfo­
sárgabarack, egres, körtefélék, eper, grape­ nyát, szilvát, gesztenyét, fehér lisztet, hán-
Alkattan 12

tolt rizst, cukrot, édességeket, lekvárt, kon­ gyat éreznek arra, hogy túlzott mennyiség­
zerveket, rebarbarát sem. Spenótot és para­ ben alkoholt fogyasszanak. Ezek nagy része
dicsomot csak hetente kétszer együnk. Tejet epilepsziás is. Az izomgörcsökkel járó ro­
mindig csak gyümölccsel vagy zöldségfé­ ham helyett iváskényszer, úgynevezett bó-
lékkel igyunk, sohasem keményító'tartalmú dultsági állapot uralkodik el ezeken a bete­
ételekkel. Heti három keményító'tartalmú geken. Bár az egészséges ember többnyire
étkezés elég kell hogy legyen. túléli az akut mérgezést, sokak esetében
fönnáll a krónikus alkoholizmus veszélye.
Alkattan: 1. Huter Ezen a téren is érvényes a tanítás: jobb meg­
előzni, mint gyógyítani. Jóllehet az alkoholt
Alkohol (Spiritus vini): a bor alkotóeleme, természetes szerként szokták ajánlani, fo­
cukrok alkoholos erjedése során jön létre, gyasztása mégsem fér össze a természetes
növények, többnyire élesztők részvételével. életmóddal.
A gyógyszeriparban tinktúrák, oldószerek
előállításához, valamint pakolásokhoz, le- Allergia: részint veleszületett, többnyire
dörzsölésekhez készített oldatok alkotóré­ azonban túlérzékenység különböző anya­
szeként alkalmazzák. Borban, sörben, rö­ gokkal, úgynevezett allergénekkel szem­
viditalokban stb. élvezeti szer. Alapvetően ben. Az allergének táplálkozás, belégzés,
sejtméreg, minden sejtre hat, leginkább az érintés útján kerülnek kapcsolatba a szerve­
idegsejtekre. Oldja az idegrostok zsírnemü zettel. Az allergének által kiváltott reakciók
elemeit, néhány az idegműködésre fontos elsősorban a hajszálerekben, illetve a sima
szerepet játszó vitamint. Az alkohol mérge­ izmokban játszódnak le, légcsőhurut, aszt­
ző hatása főként a nagyagykéregben érvé­ ma, csalánkiütés, bőrgyulladások (ekcé­
nyesül. A gátlások eltűnnek, oda lesz az ön­ mák), gyomor- és bélbántalmak, ízületi duz­
kritika is. A spicces ember emelkedett han­ zanatok, migrén stb. formájában. Ezek a fo­
gulatba kerül. Súlyosabb mérgezésben a lyamatok vérben lévő antitestek közremű­
kisagymüködés és az izomtónus is zavart ködésével zajlanak le, s a szervezet reakció­
szenved, még több alkohol fogyasztása ese­ készségét tükrözik. A kezelés elsősorban az
tén a gerincvelőt is érinti a mérgezés, nyúlt- allergének kerüléséből, nem specifikus pro­
agybénulás jöhet létre. Ez utóbbi a légzési vokáló kezelésből, vagy specifikus deszen-
és keringési központ bénításával nemritkán zibilizálásból áll. Ez utóbbi során az aller-
halálhoz vezet. Ha az akut mérgezés rend­ gén kis mennyiségét fecskendezik be a bőr­
szeresen bekövetkezik, a szervezet kevésbé be. Szimbiózisvezérlés és Schlenz-fürdők.
reagál az alkoholra, viszont krónikus mér­
gezési tünetek jelentkeznek: a sejtek és a
Allium cepa: 1. Hagyma
szervek megváltoznak. Krónikus gyomor­
nyálkahártya-gyulladás, máj zsugorodás,
Allium sativum: 1. Fokhagyma
vesezsugorodás, ideggyulladások, agysérü­
lés, lelki károsodások, elhülyülés, állandó
Allopathia: Hahnemann által bevezetett
részegség utáni vágy, érzéki csalódások
- ma már elavult - fogalom, spekulatív
(hallucinációk) lépnek fel. A krónikus iszá­
kezelési elv az általános orvostan által al­
kos az alkohol rabjává válik. Az úgyneve­
kalmazott gyógykezelésre, szemben a
zett időszakos ivók olyan alkoholbetegek,
homeopátiával és a természetes gyógymó­
akik általában néhány hét elteltével erős vá­
dokkal.

13 Alsó leöntés

Almaecetkúra: Dr. Jarvin receptje szerint, a száraz lepedőt a teljes begöngyöléshez ha­
1. Gyümölcsecet sonlóan, de csak hónaljmagasságig csavar­
juk a testre. A törzset és a lábszárakat egy
Almanap: 1-1,5 kg almát napi 4-5 részre lepedőbe tekerjük, a nedves ruhát a lábak
osztva eszünk, az aznapi kizárólagos táplá­ közé helyezzük, a lábfejet gondosan becso­
lékként. A keringés és az anyagcsere teher­ magoljuk.
mentesítésére javallt, de hasmenés ellen is
alkalmazzák. Alsólábszárfekély: 1. Visszérfekély

Aloé: az aloe ferox és capensis főként Afri­ Alsólábszár-göngyölés: a lábikra- és láb-


kában honos növény. Húsos levelének főze- fejgöngyölés kombinációja. A lábfejgön-
téből port készítenek, mely hashajtó hatású, gyöléstől eltérően a ruhát nem három-, ha-
elsősorban a vastagbélre hat. A Kneipp által
bél- és gyomortisztításra alkalmazott főzet
receptje: 1 késhegynyi aloépor 1 kávéskanál
mézzel keverve vagy egyéb gyógynövé­
nyekkel; teaként: 1 késhegynyi aloé, egypár
késhegynyi Foenum graecum, 1 kávéskanál
édeskömény és 2 kávéskanál bodza. Ebből a
keverékből kétcsészényi teafőzetet készí­
tünk, amit két nap alatt kell elfogyasztani. zi Isólábszár-göngyölés
Külső kezelésre Kneipp szerint a követke­
zőképpen készítsünk oldatot: 1 bő késhegy­ nem négyszögletesen kiterítve kell elhe­
nyi aloe vera port egy 100-200 ml-es orvo­ lyezni, így a göngyölés a térdig ér. A lábfej-
si tégelyben öntsünk le forró vízzel, oldjuk és lábikragöngyöléshez hasonlóan kell fel­
föl. Ezzel az oldattal pl. szem- vagy kötő- helyezni, ügyelve arra, hogy a ruha feszesen
hártya-gyulladást kezelhetünk. Naponta 3-4 simuljon a bokára és a lábfejre.
alkalommal mossuk vele a szemet, illetve a
sebet (gennyes sebre is jó!) vagy a dagana­ Alsó leöntés: a combleöntéshez hasonlóan
tot ebbe a folyadékba áztatott ruhával boro­ végzik, de ilyenkor a lábszárak hátoldalán
gassuk. A bőr hámosodását elősegíti a rá­
szórt aloépor.

Alsógöngyölés (háromnegyed pakolás): a


test begöngyölése hónaljtól a lábfejig. A ka­
rokat szabadon hagyjuk. A gyapjúruhákat és

Alsógöngyölés A vízsugár útja alsó leöntésnél


Altestgőzölés 14

kb. egy tenyérnyivel magasabbra, a mellső petefészek-, petevezeték-, méhgyulladás,


oldalon egészen az alsó bordaívig vezetik a hüvelyhurut, valamint a medence kötőszö­
vízsugarat, így az szétterülve a törzsön és a veteinek gyulladása. A gyulladás átterjed­
lábszárakon folyik lefelé. Közvetlenül hat a het a hashártyára, és tályogképződéshez is
gyomor, vékonybél, lép, máj és hasnyálmi­ vezethet. A gyulladások többnyire igen fáj­
rigy vérkeringésére. Indikációi: gyomor-, dalmasak, gyakori a menstruáció és erőssé­
bél-, máj-, epehólyagpanaszok, cukorbeteg­ gének rendellenessége is. A gyógyulás fo­
ség és mint a térd- és combleönlés esetében lyamán fennáll az összenövések és a heg­
felsoroltaknál. képződés veszélye. Kezelése: láz esetén:
koplalás, gyümölcslevek, gyümölcsnapok
Altestgó'zölés: fonott szék vagy szoba-WC vagy vegetárius étrend, a széklet rendezése,
alá helyezett edény. A férfi nemi szerveket hideg elleni kezelés, zabszalmás és zsurlós
kendőbe burkoljuk. A széken ülő beteget váltófürdők, ecetes törzsborogatások, sós
csípőmagasságig len- és gyapjúruhákkal be­ lábfürdők, térdleöntések, éjszakára a külső
takarjuk. A ruháknak földig kell érniük, nemi szervek beborítása (ágyékgöngyölés),
hogy ne illanjon el a hő. A lábakat melegen később hideg ülőfürdők, térd- és combleön-
kell tartani, szükség esetén meleg lábfürdő­ tések. Schlenz-féle fürdők, agyagpakolás,
vel. Ekkor a forró vízzel telt edényt a szék vö. az egyes betegségeknél felsorolt mód­
alá helyezzük és fedelét eltávolítjuk. Indi- szerekkel.

Altestlemosás: a lábak és a far hideg vizes


ledörzsölése. Sorrendje: a jobb lábfejtől in­
dulva a lábszár külső oldalán fel a csípőig,
majd a lábszár belső oldalán vissza. Ekkor a
vizes ruhát megfordítva ledörgöljük a láb­
szár hátsó oldalát és a talpat, majd a lemo­
sott lábat betakarjuk. Ezután a ruhát újból
megnedvesítjük, és a másik lábszáron meg­
ismételjük a műveletet. Hatása: szabályozza

Allestgőzölés

kációi: altesti hűlés, hólyaghurut, prosztata-


gyulladás vagy -túltengés, anyagcserezava­
rok esetén gyulladáscsökkentő és izzasztás,
májbetegségek, vizelési inger, a hólyag zá­
róizmainak görcsei, vizelet-visszatartás, ve­
se-, epe-, bél- és hólyaggörcsök.

Altesti gyulladás: a női nemi szervek és


környezetük legkülönfélébb gyulladásos
betegségeinek összefoglaló megnevezése: Az altestlemosás sorrendje
a számozás szerint
15 Alvás

a lábak és a hasüregi szervek, valamint a mély felébresztéséhez szükséges. Ez ese­


kapuerek vérkeringését. Elvezetés a mell és tenként és személyenként eltérő. A megfele­
a fej irányába, a felfekvés megelőzése. lő időtartamú és mélységű álom létfontossá­
gú, és a teljes testi, lelki és szellemi teljesí­
Althaea: 1. Orvosi ziliz tőképesség előfeltétele. A kialvatlanság
mindig hat az életfunkciókra és a teljesít­
Alultápláltság: az éhezést megelőző álla­ ményre. A természetes élet során az alvás és
pot. Az elfogyasztott táplálék mennyisége ébrenlét szoros kapcsolatban áll a napsza­
nem fedezi a szervezet szükségleteit. Az ~ kok váltakozásaival (természetes alvás).
érintheti az anyagcsere-szükséglet egészét A sötétedés elősegíti a napi feszültségek fo­
vagy egyes részszükségleteket, pl. fehérje­ kozatos feloldását és előkészíti az alvást.
alultápláltság, egyébként kielégítő mennyi­ A modern élettel járó ingerek, különösen a
ségű táplálékfelvétel mellett. ~ esetén a mesterséges megvilágítás, a sötétedés emlí­
szervezet kénytelen saját szöveteit meg­ tett hatását közömbösíti. A napi feszültsé­
emészteni, hogy fenntartsa az anyagcserét. gek feloldásának helyére új ingerek lépnek,
különösen a feszültséggel járó szórakozási
Aluszékonyság: csökkent légzés és szív­ formák. Amikor az ember éjjel kikapcsolja
működés, eszméletvesztés, nehezen éb­ a villanyt, hogy a „nappaltól" elszakadjon,
reszthető állapot. Súlyos lázas betegségek hiányzik számára a sötétedés feszültségoldó
(tífusz), központi idegrendszeri betegségek, hatása, ezért nehezen tud elaludni. A ma oly
agyrázkódás, agyvérzés, valamint súlyos gyakori álmatlanság civilizációs ártalom, a
vesebántalmak kísérőjelensége. Kezelése: természetes életmódtól való eltérés követ­
az alapbetegséget kell kezelni, és minden kezménye. A természetes alvás helyére a
esetben ügyelni kell a vizelet megfelelő ki­ mesterséges, altatószerekkel előidézett al­
ürítésére, szükség esetén katéterezéssel is. vás lépett. Az altatók olyan narkotikus sze­
Ecetes vizes teljes fürdő, váltogatva spa-
rek, amelyekkel az alvás kedvező fázisa
nyolkabáttal, agyagos vizes inggel és alsó
idézhető elő, anélkül, hogy a narkotikumok
borogatások.
okozta káros mellékhatások jelentkeznének.
A narkotikus alvás mesterséges és nem
Alvajárás (népiesen holdkórosság): bódult, egyenrangú a pihenést, regenerálódást nyúj­
öntudatlan állapotban, mély, álomszerű al­ tó természetes alvással. Nem frissít fel, és
vás közben történő járkálás, beszélgetés az álmatlanságban szenvedő számára azt az
vagy egyéb mozgások végzése. Feltehetően egyetlen megnyugvást adja, hogy tud alud­
álomképek ingerlő hatására jön létre. A be­ ni. Fennáll az altatószerektől való függőség
teg cselekedeteire nem tud vissza­ kialakulásának veszélye. Ha a természetes
emlékezni. Úgy kezelik, mint az alvási za­ alvás teljesen hiányzik, a szervezet hozzá­
varokat szokás. szokik az altatószerekhez, és akkor is meg­
követeli azok használatát, ha az elalvás ter­
Alvás: a test és a lélek nyugalmi állapota. mészetes feltételei egyébként adottak. Az
Alvás közben az összes életfunkció mini­ altatószerek időszakos, de semmiképpen
málisra csökken. Ez azonban nem azonos az sem tartós segítséget nyújtanak. Valódi se­
eszméletlenséggel és a mozgásképtelenség­ gítséget csak a természetes alvásra való ne­
gel. Az alvás mélységét annak az ingernek a
velés jelenthet.
segítségével mérhetjük, amely az alvó sze­
Amenorrhoea 16

Amenorrhoea: a nemileg érett nő menst­ erek (koszorúér-meszesedés) nem tudnak


ruációs vérzésének kimaradása, 1. Menstru­ alkalmazkodni a szívizom változó vérellátá­
ációs zavarok. si szükségletéhez. A koszorúér a görcs során
el is záródhat. Ugyanez történik akkor is, ha
Aminosavak: a fehérjék egyszerű organi­ egy kis vérrög a keringés útját elzárja. Ek­
kus kémiai építőkövei, melyek az emésztési kor a szívizom egy része kimarad a vérellá­
folyamat során lebontódnak. Az anyagcsere tásból és elhal. Ha egy nagy terület hal el, a
során fajspecifikus fehérjék lesznek belő­ szívroham rendkívül erős, verejtékezéssel
lük. Az aminosavak nitrogéntartalmúak, és halálfélelemmel jár (szívizominfarktus).
csaknem kizárólag a növények termelik Ha az infarktus hegesen gyógyul, a képződő
őket. Az emberek és állatok csak néhány hegszövet befolyásolja a szívműködést, a
aminosav szintézisére képesek. Körülbelül szívizom összehúzódó képességét. Ha a
30 aminosavat ismerünk. Az egyes növé­ hegszövet kinyílik, szivaneurizma (izomtá-
nyekben lévő növényi fehérje nem tartal­ gulat) jöhet létre. Az infarktus közvetlenül
maz minden életfontosságú aminosavat, vagy a szívizomzaton keletkezett repedés
ezért az egyoldalú növényi táplálkozás által hirtelen halálhoz vezethet. Az angina
aminosavhiányhoz vezethet. Ezért kell egy­ pectoris gyakori betegség, melynek elsősor­
mást kiegészítő növényfajtákat fogyaszta­ ban lelki okai vannak. Hosszas fennállás
nunk ugyanazon étkezés során. esetén maradandó változások lépnek föl a
koszorúsereken és a szívizomzaton. Fontos
Anal, anus: 1. Végbél tehát idejében elkezdeni a betegség kezelé­
sét, amíg még remélhető teljes gyógyulás.
Anaphylaxia: mesterségesen előidézett al­ Kezelés: egészséges táplálkozás, a hús és az
lergiás állapot következménye, amely élet­ állati fehérje kerülése, az élvezeti szerektől,
veszélyes anaphylaxiás sokk formájában is elsősorban a nikotintól való tartózkodás, a
megnyilvánulhat. lelki konfliktusok föloldása, mindenfajta fé­
lelem leküzdése. A széklet rendezése, kar-,
térd- és comblemosások, karfürdők, váltako­
Anémia: 1. Vérszegénység
zó lábfürdők, enyhe mozgás és torna. Jól
hatnak a galagonyakészítmények is a szív
Angina (szorosság): többnyire a torokban
erejének fokozására. Italok: galagonya, cic­
szorító érzést okozó mandulagyulladást ért­
kafark és babszörp. Hp.: Arnica D6-10,
jük alatta. A mellkasban kiváltott szorítást 1.
Crataegus 0, Cactus = Arsenicum D6-10.
az Angina pectoris-váX.
Spigelia D3-6. Lachesis D10. Golonoium
D4-6-10. Bch.: Magnesium phosphoricum
Angina pectoris (stenokardia vagy szorító
D6, Kalium phosphoricum roham esetén;
szívtáji fájdalom): ha a szív saját, ún. koszo­
Calcium phosphoricum D6 vérszegénység­
rúsereinek a vérellátása zavart szenved, szo­
ben és általános gyengeségben; Kalium sul-
rító jellegű szívpanaszok jelentkeznek: a
phuricum D6 gyors pulzusnál, aggódó ke­
beteg szívtáji nyomásérzésről, fájdalomról
délyállapotban, zárt térben, meleg vagy es­
panaszkodik, ami kisugározhat a bal karba.
ténként föllépő roham esetén, rohamban
Legtöbb esetben a koszorúserek átmeneti
Magnesium phosphoricummal együtt, Sili-
görcséről van szó (ideges vagy görcsös an­
cea D l 2 ideggyengeségben.
gina pectoris). A megbetegedett koszorús­
17 Antibiotikumok

Angolkór (Rachitis): a vitamin- és az ásvá­ Angyalgyökér: 1. Archangelica officinalis


nyi anyagcsere zavara (mész, foszfor, D-vi­
tamin). A D-vitamin hiánya a csontépités Antennaria dioeca: 1. Macskatalp
elégtelenségéhez vezet, az állandóan leépü­
lő csontrészek nem pótlódnak. A csontok Anthriscus cerefolium: I. Zamatos turbo­
meglágyulnak, az erőbehatástól, a terhelés­ lya
től függően deformálódnak. A D-vitamin­
hiány tünetei: rossz közérzet, étvágytalan­ Antibiotikumok: alacsonyabb rendű gom­
ság, sápadtság, pókhas, fokozott verejtéke­ bák és baktériumok anyagcseretermékeiből
zés, hurutok, hasmenés, ideges panaszok, nyert gyógyszerek, melyek baktériumok el­
görcshajlam és vérszegénységre való haj­ pusztítására, illetve szaporodásuk gátlására
lam, valamint a csontlágyulás következté­ képesek. A legismertebb közülük az ecset­
ben különböző deformitások, a koponya­ penészből nyert penicillin (Pénicillium rotá-
csontok lágyulása. A bordák kitüremkednek tum). A streptomycin, a tetracyclin, a cepha­
a szegycsontnál (rózsafüzér), gyakoriak a losporin is ebbe a csoportba tartozik. Na­
tyúk- és a tölcsérmell, a medencei torzulá­ gyon sok növénynek van antibiotikus hatá­
sok, a lábszárcsontok deformitásai (O- ésX- sa. Ezzel magyarázható gyógyító hatásuk is
láb), a fogzás zavara, a metszőfogak baráz­ gyulladások, fertőzések esetén. Az antibio­
dálódása. A D-vitamin a növényi és az álla­ tikumok a biológiai anyagcsere során nyert
ti tápanyagokkal felvett előalakokból ultra- anyagok, ezért a természetgyógyászatnak
viola sugarak hatására jön létre. A főzés és nem kell alapvetően elutasítani őket. Súlyos
az egyéb, a természetes állapotot megvál­ betegségekben, különösen, ha a szervezet
toztató elkészítés hatására tönkremegy a D- saját erői már nem kielégítőek, életmentő­
vitamin és annak előalakjai is. Az angolkór nek bizonyulhatnak az antibiotikumok.
a csecsemő- és kisgyermekkor betegsége, Nem szabad azonban elfelejtenünk, hogy a
de előfordulhat serdülőkorban is, amikor veleszületett, illetve a szerzett antibio-
gyorsan nőnek a csontok. A fáradékonyság, úkum-allergia igen gyakori. Antibiotiku­
a lábfájdalom rachitisra utal. Kezelése: ter­ mok adásakor óvatosság vezéreljen bennün­
mészetes táplálkozás csukamájolajjal vagy ket. Az antibiotikumok gátlástalan fölhasz­
csíraolajjal kiegészítve, nyers tej, gyü­ nálása ellentmond a természetgyógyászat
mölcs, gyógynövénylevek, nyers koszt, kré­ szabályainak. Hagyni kell, hogy a szervezet
tapor ajánlatosak. Fény-, levegő- és napfür­ egyedül győzze le mindazokat a fertőzése­
dők, sójürdők, sós borogatások, ágyék- és ket, amelyek legyőzésére egyedül is képes.
törzspakolás, rövid merüló'fürdó'k gyógyít­ Csak így indul be az antitesttermelés, csak
ják és megelőzik a betegséget. Hp.: Calci­ így válik a szervezet a további fertőzésekkel
um carbonicum Hahnemanni D3-12, Calci­ szemben ellenállóvá. Ez is az edzés egyik
um phosphoricum arsenicosum D3-6, Sili- formája. Az antibiotikumok nyakló nélküli
cea D6-12, Calcium fluoratum D6, Phos­ fölhasználása már vissza is ütött: egyre több
phoricum D6-12, Graphites D6-12, Sulfur olyan baktériumtörzs jön létre, amelyek
D6-10. Bch.: Calcium phosphoricum D6, minden antibiotikumra rezisztensek. Külö­
Calcium fluoratum D6, Natrium phospho­ nösen a kórházakban történik sok rezisztens
ricum D6, Kalium phosphoricum D6, Siii- baktériumtörzszsel való fertőzés (kórházi
cea D12 kellemetlen szagú székletnél. fertőzések).
Antitestek 18

Antitestek: a test specifikus védőanyagai, egyes fázisaiban zavart, és amelyeknél ab­


melyek testidegen baktériumok, állati, rit­ normális anyagcseretermékek és -salakok
kábban növényi anyagok bekebelezése után termelődnek és raktározódnak. Mivel a bel­
keletkeznek. A penicillin anyaga az ecsetpe­ ső elválasztású mirigyek befolyásolják az
nész által termelt antitest. Lásd még az al­ anyagcserét, minden belső elválasztású mi­
lergiánál. Az ellenmérgek (antitoxinok) is rigynél bekövetkező működési zavar anyag­
antitestek. cserezavarokat is eredményez. Tehát folya­
matos az átmenet a belsó'elválasztás-zavaro-
Anyagcsere: az emésztés a tápanyagokat kig. Az elhízás és kóros soványság a zsír­
építőkövekre hasítja, amelyeknek a vérke­ anyagcsere, a köszvény bizonyos fehérjék
ringés útján való felvételére már képes a (purinok) anyagcseréjének zavara követ­
szervezet. A szervezetben ezek az anyagok keztébenjön létre, amely húgysav felszapo­
energiatermelés céljából elégnek vagy rodásához vezet. A cukorbetegség a szén­
olyan anyagokká alakulnak, amelyekre a hidrát-anyagcserében, a rachitis a D-vita­
szervezetnek növekedéséhez vagy elhasz­ min- és ásványanyag- (kalcium-foszfor)
nálódott anyagainak pótlásához szüksége cserében stb. fennálló zavar következ­
van, valamint enzimekké és testnedvekké ménye.
válnak. Eközben olyan termékek keletkez­
nek, amelyeket a szervezet nem képes hasz­ Anyajegy (Naevus): veleszületett, különbö­
nosítani, az ún. salakanyagok. Ezek kivá­ ző méretű, szőrös, festékanyagot tartalma­
lasztódnak, vagy esetleg előbb a szervezet­ zó, illetve érsejtekből álló foltok a bőrfelü­
ben további átalakulás során méregtelení­ leten. Csak művi úton (maratás, égetés,
tődnek, és ezt követően választódnak ki. E röntgenbesugárzás) távolítható el. Kezelé­
folyamatok összességét nevezzük anyag­ se: Ferrum phosphoricum D6-12, Kalium
cserének. Az anyagcsere keretében tárolási sulfuricum D6, Calcium fluoratum D l 2 vál­
folyamatok is lejátszódnak, amelyek során takozva Silicea Dl2-vel.
a szervezet a túlzott mennyiségben felvett
tápanyagokat tárolja és a salakanyagokat, Anyarozs (Secale cornutum): a rozs kalá­
amelyeket a kiválasztószervek már nem ké­ szain élősködő gomba (claviceps purpurea)
pesek kiválasztani, a szövetekben raktároz­
áttelelő alakja. A fekete, számszerű drogot
za. Az energiacsere a nagyságtól, kortól,
gyógyszergyártás céljából gyűjtik. Az ~ tar­
nemtől és tevékenységtől függően eltérő
talmú készítményeket méhvérzések és az
nagyságú lehet. Az alapanyagcsere az a hő­
elernyedt anyaméh izomzatának kezelésére
mennyiség, amelyre a szervezetnek nyugal­
használják. A homeopátiában érgörcsöket
mi és létfenntartási anyagcseréhez szüksége
és perifériális vérellátási zavarokat kezel­
van. Fokozott pajzsmirigymüködés (Base-
nek vele.
dow-kór) mellett, mint lázas állapotban,
sorvasztó betegségek (tuberkulózis, rák)
Anyatej: a csecsemő természetes tápláléka.
esetén az alapanyagcsere fokozódik, a
A szülés után a tejmirigyekben képződik.
pajzsmirigy csökkent működés esetén
(Myxödéma) pedig csökken.
Appendicitis: 1. Vakbélgyulladás

Anyagcsere-betegségek: olyan betegsé­ Apró bojtorján (Agrimonia eupatoria): a


gek, amelyeknél az anyagcsere egésze vagy virágzó növényt májvédő, hasmenés ellen
19 Arcgőzölés

pedig gyomorerősítő szerként használják. (egy-két kanállal). Ezt egészítsük ki heten­


Egyszeri adagja: 2-6 g-nyi mennyiség for- ként kétszer a következő gyógynövénypa­
rázata. kolással: l-l marék eperlevél, hársfavirág,
kamilla, zsálya és fenyőhajtás keverékét
Anyavessző (Solidago virgaurea): a növényt törjük össze, majd öntsük le 1 liter forró
(júliustól októberig) 2-4 g egyszeri adagban vízzel. 10 percig hagyjuk gyenge tűzön áll­
főzetként vagy öntetként a kiválasztás élén­ ni az egészet, a végén pedig tegyünk bele
kítésére adjuk. Vízhajtó hatású is. 1 kanál bóraxot. Amikor a főzet kihűlt,
szűrjük át gézkendőn. A főzetből 5 kanál­
Arán: csekély mennyiségben található a nyit adjunk egy arcpakolás elkészítéséhez.
Föld közeli levegőben, az ózonnal rokon Jól záró paraffindugós üvegben a kivonatot
anyag. M. Currytől származik a következő néhány napig tárolhatjuk. Tiszta gézkendőt
hipotézis: Az emberek két csoportra osztha­ teszünk a folyadékba, és azt amilyen forrón
tók: a M(elegfront) érzékenyekre, akik az csak elviseljük, az arcra borítjuk. E fölé szá­
alacsony, illetve a csökkenő aránértékekre, raz flanelkendő kerül. Az ember 3-4-szer
és a H(idegfront) érzékenyekre, akik a ma­ váltogatja a pakolást. A fölhevült arcot
gas, illetve a növekvő aránértékekre reagál­ gyakran lemossuk hideg vízzel, megszárít­
nak. A kettő közötti V(egyes) típusúak ke­ juk, olívaolajjal bőségesen bedörzsöljük.
vésbé érzékenyek az arán ingadozásaira.
A betegségeket is H és M típusokra oszthat­ Arcfájdalom: a három részből álló arcideg
juk, a vegetatív idegrendszeren keresztül megbetegedése okozza (trigeminus). Lelki
befolyásolhatjuk őket; 1. Időváltozásra való izgalom, meghűlés, gyomorbántalmak is ki­
érzékenység. válthatják. Kezelése helyileg: méhfükivo-
natos bedörzsölés, gőzborogatás, arcgőzö­
Arcbőr ápolása: a durva pórusú, zsíros lés, később arclocsolás, levezetés a fejről.
bőrt frissen kicsavart citrom, paradicsom, Általános nyugtatás, a székletürítés rende­
uborka vagy eper levével dörzsöljük be. zése. Hp.: Aconitum D3-6, Magnesium
A gyümölcsöt kinyomjuk. Levét gézen át­ phosphoricum D6, Natrium muriaticum D6,
szűrjük, vattacsomót mártunk bele, azzal Natrium sulfuricum D6, Calcium phospho­
dörzsöljük be az arc és a nyak bőrét. 10 per­ ricum D6, Silicea D l 2 .
cig hagyjuk hatni a felvitt gyümölcslevet,
majd langyos vízzel lemossuk. Kezdetben Arcfürdő: az ember vízbe mártja az arcát,
három nap egymás után kezeljük így az arc­ anélkül hogy nyomást gyakorolna a nyaki
bőrt. Azután elegendő hetente egyszer. erekre (gallér!). A vízben többször nyitjuk
Gyümölcslével való bedörzsölés helyett és csukjuk szemünket, ezután rövid időre
uborka-, paradicsom- és krumpliszeletekkel kiemeljük az arcot a vízből, míg lélegzetet
is befedhetjük az arcot. A fenti gyümölcsö­ veszünk. Ezt 2-3-szor megismételjük. A für­
ket késpengényi vastagságúra karikázzuk dőhöz finom lenkendőn átszűrt gyógynövény­
föl, 20 percig hagyjuk a szeleteket az arcon. levelet használunk (zsurló, üröm, édeskö­
A bőrizgatás elkerülése végett kezelés előtt mény, szemvidítófü, zöld bodzabogyó vagy
bekenjük az arcot és a nyakat lanolinnal. Itt timsó); 1. Szemfürdő.
is langyos vízzel végezzük a lemosást. Az
alultáplált, enyhén hámló vagy túl száraz Arcgőzölés: a fejgőzöléshez hasonló, itt
bőrt nyáron víz helyett friss tejjel mossuk le azonban kizárólag az arcot gőzöljük. Az arc
Archangelica officinalis 20

véráramlását élénkíti, oldja, folyékonnyá te­ igen komoly betegség, a vérárammal és a


szi a felső és középső légutak nyákját. nyirokutakon továbbterjedve agyhártya­
Gyulladásos orr- és orrüregbetegségeknél, gyulladást, szemüreg-gennyesedést is létre­
légúti megbetegedéseknél, középfülgyulla­ hozhat.
dásnál, szemgyulladásoknál, ekcémáknál, a
fejbőr fekélyeinél, a nyak és a hátsó kopo­ Arcüreg: a legnagyobb orrmelléküreg, az
nya reumájánál, nyaki nyirokcsomó-duzza­ orr két oldalán található a többi melléküreg­
natoknál alkalmazzuk. Befejezésül hideg hez hasonlóan, nyálkahártya béleli. Kiveze-
vízzel mossuk le az arcot. tőnyílásán keresztül az azonos oldali orr-
üreggel van összeköttetésben. Alsó határa a
Archangelica officinalis (angyalgyökér): felső állkapocscsont és a kemény szájpad,
termesztett gyógynövény. Gyökerét emész­ felső határa a szemüreg. Viszonylag gyako­
tésjavító szerként adják, étvágygerjesztő, ri az arcüreg fogakról vagy az orrüregből
emésztést gyorsító és puffadásgátló hatású. ráterjedő akut és krónikus gyulladása.
A krónikus gyulladás nem ritka, nyálkahár­
Archostaphyles uvae: 1. Medveszőlő tyapolipok képződéséhez vezet. A beteg
nyomásérzésről panaszkodik, orrából geny-
Arclocsolás: a jobb halántékon kezdjük, nyes, bűzös váladék ürül. Lásd még a Mel­
lassan körbehaladunk a vízsugárral, majd a léküreg-gyulladásoknál.
homlok és az áll között hosszanti irányban
Aristolochia clemantis: 1. Farkasalma

Arndt-Schultz-féle törvény: a greigswaldi


pszichiáter, Rudolph Arndt (1835-1900) és
a gyógyszerész Hugó Schultz (1853-1932)
által fölállított biológiai törvény, miszerint a
gyenge ingerek élénkítik, a közepes ingerek
erősítik, a túl erős ingerek pedig megszün­
tetik az életműködéseket. Ennek a törvény­
Az arcmosás nek a homeopátia tudományos magyaráza­
tában is jelentős a szerepe. Bár sok kétség
haladunk jobbról balra, végül ovális arclo­ merült fel vele kapcsolatban, számos home­
csolással fejezzük be az egészet. Locsolás opata igaznak tartja. A biológiai medicina
közben hagyjunk időt a légzésre, a végén inkább csak egy szabályról beszél, mivel ez
töröljük meg az arcot. Élénkíti a petyhüdt a tudomány eleve elutasítja a törvényeket a
arcbőrt, hasznos arcidegfájdalom, migrén, biológiai történések esetében. Az Arndt-
fejfájás, szemfáradékonyság ellen. Schultz-féle törvényt a biológiai orvostan­
ból csaknem teljesen kiszorította az átfo­
Az arc orbánca (Erysipelas): fertőző be­ góbb, Kari Kotschau professzortól szárma­
tegség, speciális kórokozója (streptococcus) zó hatástípus-elmélet. Ez utóbbi szerint a
van. Többnyire a bőr kis repedéseiből indul hatásnak több fázisa van, melyek bekövet­
ki. Jellemzői: szabálytalan határú bőrpír, kezte a fölhasznált anyagtól, annak mennyi­
duzzanat, bőrfeszülés, láz és hidegrázás. ségétől, a kísérlet tárgyától, annak érzé­
A test bármely részén keletkezhet, ezért kenységétől és attól a környezettől függ,
21 Arterioszklerózis

amelyben a kísérlet lejátszódik. Döntő a kí­ mi dolgozók esetében például különösen az


sérlet időpontjára jellemző állapot is. agyi ereknél. Másoknál a kar vagy a láb erei
érintettek, bár itt nem lehet megállapítani
Arnica montana (hegyi árnika): a gyökér törvényszerűségeket. A rugalmasság csök­
főzete keringésélénkítő, görcsoldó angina kenése mellett az érelmeszesedés a keringés
pectorisban. Tinktúrája is fölhasználható elégtelenségéhez is vezethet. Az erek meg­
keringésjavító szerként. Külsőleg pakolás­ pattanhatnak, belső vérzések jöhetnek létre.
ként alkalmazzuk vérömlenyek, gennygyü- Az érfal egyes részeinek elvékonyodása he­
lemek oszlatására, de csak hígítva. lyi kiöblösödésekhez, aneurizmaképződés-
hez vezethet. Ilyenkor fönnáll a veszély, hogy
Artemisia absinthum (üröm): kötőanyag­ ezek a kiöblösödések, aneurizmák megre­
ként használatos gyógynövény. pednek. A kisebb kaliberű ereket a meszese-
dés el is zárhatja. Mivel az érelmeszesedés
Artemisia d r a n u n c u l u s : 1. Tárkony esetében kopás okozta az egészséges érszö-
vet pusztulását, nem is mindig lehetséges az
Artemisia vulgáris: 1. Fekete üröm eredeti állapot visszaállításával teljes gyó­
gyulást elérnünk. A megelőzésen van a hang­
Artéria: 1. Ütőér súly. Helyes életmóddal mérsékelhetjük a
föllépett betegség súlyosságát, illetve meg­
Arterioszklerózis (agyérelmeszesedés): a akadályozhatjuk a folyamat előrehaladását.
véredények nagyon rugalmasak. Ennek a A cukorbetegség és a nikotin elősegítik az
rugalmasságnak azonban megvannak a ha­ érelmeszesedést. A koleszterinben gazdag,
tárai. Öregedéssel járó kopási jelenségként telítetlen zsírsavakban szegény táplálkozás
csökken az érfalak rugalmassága. Bekövet­ gyakori kiváltó oka az arterioszklerózisnak.
kezésének időpontja részben hajlamtól füg­ Amerikai kutatók a szinte csak állati táplá­
gő, örökletes tényezők is szerepet játszanak lékot fogyasztó, és ezért érelmeszesedésben
benne. A szellemi és testi túlerőltetés, a korán megbetegedő eszkimóknál jelentős
helytelen életmód, különösen ami a táplál­ sikereket értek el koleszterinszegény diétá­
kozást, a szervezet élvezeti szerekkel, fő­ val. Kezelése: egészséges növényi táplálko­
ként a nikotinnal történő mérgezését illeti, a zás, nikotintilalom, légfürdő, enyhe torna,

luesz, a cukorbetegség, a köszvény, a kövér­ mozgás, egyszerű vízkúrák a keringés javí­


ség, különösen korán vezetnek az érrend­ tására; egésztest-lemosások, kar-, láb- és
szer elváltozásához. Az érfalak rugalmas váltakozó fürdők, térd- és comblemosások;

rostjai eltűnnek, az erek belső rétege fella­ légzőtorna, a széklet rendben tartása; fok­
zul, koleszterin és kemény kötőszövet lép a hagymából, galagonyából, mezei zsurlóból,
rugalmas rostok helyébe. Később ez utóbbi­ hólyagos moszatból, kenderkefűből és fa­
ak egy része is leépül, oldhatatlan mészsók gyöngyből készült teák, italok. Érelmesze­
kerülnek az érfalba. Erről, az érelmeszese­ sedés elleni tea: 2 rész hólyagos moszat, 3
dés legutolsó, nem is legjelentősebb fázisá­ rész fagyöngy, zsurló és galagonya 2 1/2
ról kapta a nevét. Érelmeszesedés fölléphet rész. Naponta háromszor egy csészével
a nagyerekben éppúgy, mint a legkisebb igyunk a keverékből. Hp.: Bárium carboni-
átmérőjű artériákban. Különösen azokon a cum vagy Jodatum D4-10, Aurum D4-6,
testtájakon fordul elő, amelyek az élet során Arnica D 3 - 6 , Ámbra D 2 - 3 , Glonoium
nagy megerőltetésnek voltak kitéve; szelle­ D4-6, Viscum album 0-D2. Bch.: Calcium
Arthritis 22

phosphoricum D6, Calcium fluoratum D l 2 , Asztma: rohamszerűen fellépő nehéz­


Silicea D l 2 , váltogatva, mint legfontosabb légzés. Az asthma cadiale vagy szívasztma,
gyógyszerek. Ezenkívül Magnesium phos­ szívelégtelenség talaján jön létre, tüdőpan­
phoricum D6 koszorúér-betegségeknél; gás következményeként. Előidézheti az
Natrium phosphoricum D6 savtúltermelés­ agyi légzőközpont keringési zavara is. Sze­
nél; Natrium muriaticum D6 vérszegénység derjes, puffadt arc, kapkodó, ziháló légzés,
és székrekedés esetén. köhögési roham, verítékezés és halálféle­
lem jellemzik a klinikai képet. Rohamban
Arthritis (ízületi gyulladás): ~ deformans: forró kéz- és lábfürdők, fahamu és só hoz­
az ízületek alaki elváltozásával járó gyulla­ záadásával, valamint érvágás alkalmazan­
dása. ~ arthrosis: az ízületek nem gyulladá­ dók. Rohammentes időszakban levezetünk a
sos eredetű (kopásával járó) megbetegedése. mellkasból, gyöngyvirág-, fagyöngy-, kerti
ruta-, őszi vérfű- és libapimpóteával vagy
Arthrosis deformans: a csont és a porcszö­ friss gyógyszerkészítményekkel. Hp.: Phos-
vet anyagcsere-betegsége, amit többnyire phorus D 6 - 10, Crataegus 0, böjtölés, gyü­
az ivarmirigyek működésének rendellenes­ mölcsdiéta, sószegény vegetáriánus táplál­
sége okoz. Ezért gyakori serdülőkorban, kozás. Asthma bronchiale: hörgó'asztma, a
amikor az ivarmirigyek még nem és klimax­ kis légutak hurutos izgalma váltja ki. Pszi­
ban, amikor ezek már nem megfelelően mű­ chés tényezők is hozzájárulnak a nyálkahár­
ködnek. A terheléstől függ, hogy mely ízü­ tyák duzzanatához, a hörgők simaizom­
let, ill. ízületek érintettek. Kezelése: teljes görcséhez. Fulladásérzés, sípoló légzés,
értékű táplálkozás, torna, masszírozás, dör- megnyúlt kilégzés, az ajkak és az arc sze-
zsölőfürdők. Schlenz-furdők, iszapfürdők­ derjessége, verítékezés jellemzik a klinikai
kel váltogatva, hormonok, teakúrák: madár- képet. A roham néhány percig, esetleg órá­
keserűfu, borsos keserűfű, nád és sás, káka­ kig vagy napokig tarthat. Táplálkozás: só­
gyökér és mezei zsurló azonos arányú keve­ szegény, vegetáriánus, nagyrészt nyers
réke. Hp.: Colochium D 3 . Acid. benz. koszt. Roham esetén alkalmazunk forró
D l - 3 , Arg. nitr. D6, Kalium cloratum D6, kéz- és lábfürdőket, forró pakolásokat a
Silicea D l 2 , Natrium muriaticum D6, Mag­ törzsre és a mellkasra. A kezelés célja a kró­
nesium phosphoricum D6. nikus légúti gyulladás megszüntetése és a
test edzése. Mivel az asztma az allergiás
megbetegedésekhez tartozik, deszenzibi-
Articum lappá: 1. Bojtorján
lizálnunk kell. A deszenzibilizálás során
hangyasavat, fagyöngykivonatot, méhmér-
Asarum eurpaeum: 1. Kapotnyak
get stb. fecskendezünk több lépésben, nö­
vekvő dózisban a bőr alá. Schlenz-fürdők,
Ascaris lumbricoides (orsógiliszta): nagy­
mellkaskendőzés, pakolások, fejgőzölés,
ságra és külalakra földigilisztára emlékez­
majd befejezésül hideg vizes lemosások és
tet. A kezelését lásd a Féregbetegségeknél.
hideg fürdők ajánlatosak. Teák: orvosi ziliz,
martilapu, tüdőfű, kakukkfű, csalán és hárs­
Ascites: 1. Hasvízkór
favirág, ökörfarkkóró, ibolyalevél és gyö­
kér, édeskömény, izlandi moha. Bodza és
Asthenia: veleszületett szöveti és eseti
martilapuié. Hp.: Arsenicum D6-10. Anti-
gyengeség. Az astheniások sovány, szikár,
monium arsenicosum D4, Ipecacuana D3,
vékonydongájú emberek.
23 Atrophia

Lobelia D2-4, Hepar sulfuris D4, Atro- ből áll. Csak tokjával együtt eltávolítva ve­
pinum sulfuricum D3, Cuprum D4. Bch.: zet gyógyuláshoz, tartalmának kiürítése
Kalium phosphoricum D6, Magnesium nem elegendő; a daganat ilyenkor gyorsan
phosphoricum D6, ha az ideges panaszok újraképződik. Mindig jóindulatú daganat.
súlyosbodnak, Kalium cloratum sűrű, tapa-
dós nyák esetében; Calcium fluoratum D6 A-típus (Lampert-szerint): meleg fürdőre
és Kalium sulphuricum D6 erős ször­ való reagálásuk alapján Lampert két részre
csögésnél; Natrium muriaticum D6, Natri­ osztotta az embereket. Az ún. A-tipusúak
um phosphoricum D6, Silicea D12, Calci­ erősen melegigénylők, jól tűrik a meleg és a
um phosphoricum D6 jöhetnek szóba a kí­ forró részfürdőket, rosszul viselik a szigorú
sérő tünetektől függően váltakozva. diétát. Ezek aszténiás, vegetatív-labil embe­
rek, akik gyomorfekélyre, allergiás eredetű
Asztrológia (csillagjóslás): az asztrológia
asztmára, isiászos (ülőideg) gyulladásra,
alapja az a hit, hogy a földi események a
krónikus reumatizmusra és alacsony vér­
csillagok útjával összefüggésben vannak.
nyomásra hajlamosak. Fizikális ingerekre
Komoly asztrológusok is kételkednek azon­
általában érzékenyebben reagálnak, reak­
ban abban, hogy a horoszkópból diagnózist
cióidejük lassúbb. Nyugodtan viselik a für­
lehetne fölállítani. A betegség prognózisá­
dőt, testhőmérsékletük a vízhőmérséklettől
ban úgy használják föl a horoszkópot, hogy
párhuzamosan változik, könnyen elérnek
a veszélyes gyógyító beavatkozások idő­
magas hőmérsékletet. 41 °C-nál hajlamosak
pontját a horoszkóp szerinti kedvezőtlen
a bódulatra, keringésük összeomolhat, ezért
időpontról kedvezőre halasztják. Létezik
tanácsos figyelni őket fürdő közben. A B-
egy olyan rendszer az asztrológiában, ame­
típusúak piknikus alkatúak. Gyomorhurut­
lyet a megfelelő gyógyszer kiválasztására
ra, tüdőgyulladásra, krónikus ízületi pana­
találtak ki. Ebben a rendszerben az eleme­
szokra, isiászra és magas vérnyomásra haj­
ket rendszámuk szerint körkörösen helyezik
lamosak. A B-típusú a fürdőben élénk és tü­
el, s rajzolják a születésből levonható követ­
relmetlen, és már 40 °C-nál ki akar jönni a
keztetéseket úgy, hogy a két mutatóból két
vízből. Ilyenkor a beteg lelkére kell beszél­
különböző elemet lehessen leolvasni. Ezt a
nünk, így segíthetjük át a kritikus idősza­
kettőt adják a megfelelő kombinációban
kon. Ájulásra nem hajlamosak. A valóság­
és homeopatikus hígításban a betegnek.
ban ezeknek a típusoknak nincs nagy jelen­
Nincsen azonban valódi összefüggés a
tőségük. Döntő a tapasztalat, melynek nincs
beteg szervezet, a fent említett rendszerek
szüksége ilyen beosztásokra.
és a gyógyszerek között. Ez nem természe­
tes, hanem mesterségesen kiagyalt rendszer,
ami nem a természetgyógyászat, hanem az Atónia (elernyedés): az az állapot, amely­
okkult orvostudomány tárgykörébe tartozik. ben a szövetekben az életre jellemző nor­
mális tónus teljesen eltűnik; petyhüdtté vál­
Atheroma (faggyú- vagy kásadaganat): a nak.
zsírmirigyek ki vezetőjárata néha eldugul, a
faggyú nem tud kiürülni, zsírdaganat jön Atrophia: szövetek sorvadása egyes testré­
létre. Atheroma elsősorban a hajas fejbőrön szekben vagy az egész szervezetben. Oka:
szokott előfordulni; akár tyúktojás nagysá­ nyugalomba helyezés, működésképtelen­
gúra is megnőhet. A daganat belseje zsír- ség, alultápláltság, keringési vagy anyag­
cseppekből, zsírkristályokból és hámsejtek­ cserezavar, esetleg idegrendszeri zavar.
Atropa belladonna 24

Atropa belladonna: 1. Nadragulya hogy másokat is átéljünk, a helyükre kép­


zeljük magunkat. Ha az ember ezt a szintet
Autogén tréning: J. H. Schultz szerint elérte, kérdéseket tehet föl a tudatalattijá­
szervezetünk minden sejtje a központi ideg­ nak, melyekre választ kap. Az autogén tré­
rendszer irányítása alatt áll. Tudatunk, de ning célja, hogy a betegeket és az egészsé­
elsó'sorban tudatalattink nemcsak gondol­ geseket képessé tegye testük és lelkük el­
kodásunkat befolyásolja, hanem testi funk­ lenőrzésére. A hipnózisnál a hipnotizőr ide­
cióinkat is és a sejtszinten ható organikus gen lelkiereje helyett itt az egyén saját lelki­
betegségeket is. A jóga tanításából kiindul­ ereje a döntő.
va Schultz autogén tréningjének célja, hogy
a tudatunk és a tudatalattink befolyásolásá­
Autoszuggesztió: önmagunk meggyőzése,
val úrrá legyünk a testünkön, és így testileg-
rábeszélése, a normális lelki élet jelensége.
lelkileg egészségesekké váljunk, anélkül,
A modern életben (divat, politika, reklám)
hogy - mint ezt a jóga tanítja - elfordulnánk
jelentős szerepet játszik. A betegségek
a világtól. Ajóga tanítását tehát megfosztot­
kialakulásában, de kezelésükben is fontos.
ta az autogén tréning a vallásos köntöstől,
Az autogén tréning során az autoszuggesz-
mintegy a nyugati világ számára alkalmaz­
tiót meghatározott rendszerben alkalmaz­
hatóvá tette. Az autogén tréning során foko­
zák.
zatosan leszünk úrrá a testünkön. Alacso­
nyabb szinten megpróbálhatja befolyásolni
az ember a test gyakorlatoztatásával a nem Auxinok, auxonok: a növényi növekedési
akaratlagos testi funkciókat. Először a vég­ hormonok az auxonok, az állati auxonok-
tagérzést kell gyakorolni (nyugalom, elne- nak felelnek meg. A sejtosztódás, a növeke­
hezedés stb.), ezután továbblépve kifejleszt­ dés elképzelhetetlen ezek nélkül a hormo­
hető a szervek érzékelése: a gyomoré, a szí­ nok nélkül. Kollath szerint az emberi táplál­
vé, a beleké, a zsigereké, a fejé. Ha az em­ kozásban az auxonok fontos szerepet játsza­
ber ezt megtanulta, képes tudatosan befo­ nak, meggátolják a mesotrópiát. A táplálék
lyásolni a tudatunktól függetlenül működő felaprításában eltűnik azok auxontartalma,
szerveket, eléri a következő fokozatot, a be­ így a hagyományos táplálkozás auxonokban
felé való fordulást. Ez képezi az átmenetet a szegény. A természetes teljes táplálék ezzel
felső fokhoz. A felső fokban egy speciális szemben auxonokban gazdag. Kollath-féle
szemgyakorlat révén lehetővé válik az ún. frissbúzakorpa-m üzli.
„saját szín" látása. Ez a szín a lényünknek
megfelelő szín. Külön gyakorlatok vannak Avitaminózis: a táplálék vitaminhiányára
arra, hogy testileg átéljük a környezetünket, visszavezethető anyagcsere-betegség.
A —

Áfonya (Fructus myrtilli): a vaccinium térdlemosásokat, féltestfürdőket, váltakoz­


myrtillus gyümölcsét csersavtartalma miatt va. Kb. 14 nap múlva térdleöntések, később
frissen szárítva vagy borként hasmenés féltestfürdők ajánlatosak. Tölgyfakéregtea,
gyógyítására adjuk. A növény leveleiből ké­ üröm, orbáncfű. Hp.: Belladonna D3-4,
szített főzet csökkenti a vércukorszintet Pulsatilla D4, Equisetum D2, Lycopodium
gyulladásgátló húgyúti fertőzéseknél. Cu­ D6-10, Sepia D6. Bch.: Kalium phospho­
korbetegség, húgyúti kövesség, hólyaggyul- ricum D l 2 , Natrium sulfuricum D6, Natri­
ladás esetén adjuk. um phosphoricum D6 váltakozva Natrium
sulfuricum D6-tal férgességben; Calcium
Ágybavizelés (enuresis): míg az egészséges fluoratum és phosphoricum D6 idősebb fér­
ember a vizelési ingerre az alvásból föléb­ fiaknál prosztatabetegségben; Ferrum phos­
red, az ágyba vizelőknél anélkül történik a phoricum D6 és Natrium sulfuricum D6
vizeletürítés, hogy a folyamat tudatosulna. váltogatva, ha megfázás az ágybavizelés ki­
Ágybavizelés többnyire gyerekeknél fordul váltó oka.
elő, mivel ők még testileg kevésbé fejlettek,
néha azonban felnőtteknél is fellép. Gyere­ Ágyék: a hasfal hátsó, oldalsó izmokból ál­
keknél gyakran családi viszonyok okozta ló része. Rajta helyezkednek el a vesék és a
lelki traumák állnak a háttérben. A szaksze­ vastagbél fel- és leszálló ága.
rűen végzett pszichoanalízis sokszor ered­
ményre vezet, ha más módszerek már cső­ Ágyékborogatás (altestborogatás): a mell­
döt mondtak. Kezelése: általános és nyugta­ kas legalsó bordaívétől a comb közepéig
tó kezelés. Rendszeres evés és alvás. Szigo­ tartó bepólyálása. A borogatásnak a derék­
rú pihenés ebéd után, rendszeres esti lefek­ vonalban megfelelő módon követnie kell a
vés. A gyermeket éjszakánként azonos idő­ test vonalát.
pontban keltsük fel, hogy kiüríthesse a hó-
lyagját (pl. 23, 3 és 6 órakor). Ha már elkés­
tünk, hozzuk előre az ébresztés időpontját,
míg el nem érjük, hogy a lepedő száraz ma­
rad. Ezután lassan, fokozatosan építsük le
ezeket az ébresztéseket! Füszermentes, só­
szegény diéta, 6 óra után szigorúan száraz Agyékborogatás
étrend. (Ne adjunk inni, illetve kerüljük a
leveseket, mártásokat is!) Kezdetben forró Ágynyugalom: az egészséges ember életé­
fürdők, gözpakolások a hólyagtájékra, majd nek kb. egyharmadát az ágyban tölti. Minél
edzés: reggelenként és délután 2-5 percig fiatalabb az ember, annál nagyobb az alvás­
víztaposás. Nyáron mezítláb járás. A felnőt­ igénye. Az ágynyugalom biztosítja a lazí­
tek végezzenek naponta felsőtestlemosást, tást, az elernyedést. Néhány akut betegség-
Ájulás 26

nél ágynyugalomra van szükség ahhoz, nességek ritkán veleszületettek, többnyire a


hogy a beteg az átmeneti gyengeség idősza­ fejlődő korban átvészelt rachitisból marad­
kán túljusson, erőt gyűjtsön a betegség le­ nak vissza. Az ujjszopás és az ajakrágás elő­
győzéséhez. Ilyenek pl. a lázas betegségek, segíti az állkapocscsont helytelen fejlődé­
a szív- és keringési elégtelenség, súlyos mű­ sét. Az állcsontok zárási zavarait sínezéssel
tétek, sérülések, különösen a lábon. Fontos szokták javítani. Sikeres korrekció után a
azonban, hogy csak addig maradjunk ágy­ rágást igénybe vevő étrend összeállítása a
ban, amíg ez feltétlenül szükséges, mivel az kezelés folytatása.
ágynyugalom nemcsak erősít, gyengít is.
Idős emberek olyan gyorsan hagyják el az Álmatlanság: többnyire a szervezet szelle­
ágyat, amilyen gyorsan csak lehet. mi, fizikai túlfeszítettsége következtében
jelentkező tünet. Félelem, rémület, ijedség,
Ájulás: vérszegénység, vérveszteség, a vér­ fájdalom, feldolgozatlan élmények, feszült
keringés zavara és összeomlása (1. Kollap­ lelkiállapot idézhetik elő, az elalvást meg­
szus) következtében az agyban hirtelen fel­ akadályozván. A kiváltó okok lehetnek
lépő vérhiány, éhség, ijedség, öröm, félelem ezenkívül izgatószerek (alkohol, nikotin),
is kiválthat ilyen reakciót. Kezelése: fejtá­ hideg láb, vérkeringési zavarok, különösen
masz nélküli fekvő helyzetbe hozni. Utána a az agy vérellátási zavarai, emésztési zava­
szoros ruhadarabok meglazítása, mell és rok, lefekvés előtt fogyasztott nehezen
has lefröcskölése hideg vízzel. Ingerlő emészthető ételek. Kezelése: általános ide­
anyagok (szalmiák, mustárolaj, kölnivíz, gesség és életmódbeli hibák megszüntetése,
éter, Hoffmann-cseppek) szagoltatása. Forró légzési gyakorlatok, torna, esti séta. A hideg
borogatások az alkarra és lábikrára. A vér­ lábak kezelése, nedves zokni viselése, láb­
cukorszint hirtelen csökkenése is hasonló szárpakolás, ecetes vizes törzspakolás. Az
öntudatvesztéssel jár. Ilyenkor cukortartal­ ágyból kikelve: felsőtest- és teljes lemosás,
mú vagy édes italok adása segít a zavar el­ valamint víztaposás. Teák: cickafark, macs­
hárításában. kagyökér, komló, citromfű, levendulavirág,
seprővirág. Orbáncfű, macskagyökér és
Állati szén: vérből, izomzatból, csontokból fokhagyma leve. Hp.: Acidum phosphori­
állítják elő a levegőtől elzárva végzett heví­ cum D3, Aconitum DIO, Ambra D3-6,
téssel, a növényi szénhez (hársfa-, kávé­ Avena sativa 0, Passiflora 0, Nux vomica
D6-10, Kalium phosphoricum D3-6, Zin-
szén) hasonló módon, orvosi felhasználás
cum valerianicum D4. Beh.: Calcium phos­
céljára. Baktériumok és mérgek felszívásá­
phoricum D6-12, Natrium muriaticum
ra szolgál.
D6-12, Magnesium phosphoricum D6, Fer­
rum phosphoricum D6.
Állkapocscsont-elváltozások: a felső áll­
kapocscsont fejlődési rendellenességei gya­
koriak, az első állkapocscsonté kevésbé. Álmok: a tudatalattiból - amely a tudat ki­
Az előbbiekhez tartozik a nyúlajak, a száj­ kapcsolása után, alvás közben uralkodik -
padhasadék és a farkastorok. Ezeket csak származnak. A pszichoanalízis ezért az ál­
műtétileg lehet megszüntetni. Ezenkívül mok analízisát eszközként használja a tu­
előfordulhatnak még az állkapocscsontok datalattiba való behatoláshoz. Álmokat testi
zárási rendellenességei, amik a rágás nehe- állapotok idézhetnek elő, rossz fekvés, test­
zítettsége miatt jelentősek. Ezek a rendelle­ helyzetváltozás álmodás közben, szokatlan
27

takaró, tele gyomor és más kényelmetlensé­ Ásványanyagcsere: a testszövetek felépíté­


gek, amelyek az álomban kifejeződnek. De sében, növekedésében és fenntartásában az
lelki élmények által okozott idegfeszültség ásványi anyagok, mint nátrium, kálium,
vagy élvezeti szerek fogyasztása is előidéz­ kalcium, foszfor, fluor, vas, kobalt stb. nagy
heti. Kezelése: megnyugtatás, edzés és erő­ számban vesznek részt. A vizelettel, szék­
sítés, beteges álmok esetén böjt, reggeli és lettel, verejtékkel folytonosan kiválasztód­
esti böjtre való áttéréssel. Sok mozgás, nak, ezért a táplálékkal ismét pótolni kell
izzasztófürdők, vagy éppen ellenkezőleg, őket. Ásványianyag-szükségletünket fő­
folyadékdiéta pihenéssel, testi megerőltetés képp a növényi ételek fogyasztásával bizto­
kerülése. Teljes fürdők lemosással, heten­ síthatjuk, ha azokat helyesen készítjük el.
ként 2 alkalommal, 1. Pszichoanalízis. Ne lúgozzuk ki főzéssel, hanem az ásványi
anyagok megőrzése érdekében gőzöljük
vagy pároljuk a zöldségféléket. A természe­
Álomittasság: erős szellemi vagy fizikai
tes ásványianyag-tartalom megőrzése ese­
kimerültséget követő alvás hirtelen megsza­
tén feleslegessé válik a só használata is. Az
kításakorjelentkező zavartság. Az ~ állapo­
ásványi anyagok az élelmiszerekben savak
tában értelmetlen cselekvés, ún. primitív re­
vagy bázisok formájában fordulnak elő. Az
akció is előfordul.
anyagcsere folyamán a sejtekben csak pilla­
natokra szabadulnak fel, ekkor azonnal le­
Ánizs (Pimpinella anisum): magva és a kötéssel semlegesíteni kell őket, mert sza­
magvából készült olaj köhögéscsillapító ha­ bad állapotban mérgező hatásúak. Az oxi-
tású. Oldja a hörgők és a bél görcsét, szél­ gén-metalloid-vegyületek savasak (idetar­
hajtó. tozik a hidrogén-klór vegyület), bázisok
oxigén-fém-vegyületek. Az ammóniák is,
Árvacsalán, fehér (Lamium album): egy­ amely nitrogén-hidrogén-vegyület, játszhat­
szeri adag: virágjának 2,5 grammnyi meny- ja a szervezetben a bázis szerepét. A báziso­
nyisége por vagy forrázat, illetve 5-10 kat a szervezetben állandóan jelen lévő
csepp tinktúra formájában. Sápkór, fehérfo­ szénsav folyamatosan közömbösítheti.
lyás, menstruációs zavarok és prosztata- Ezért a táplálékkal bevitt bázisok túlsúlyát a
gyulladás esetén javallott. belső anyagcsere mindig ellensúlyozza.
A savak közömbösítése lényegesen nehe­
Árvácska (Viola tricolor): virágos növény. zebb feladat. Erre a célra előbb a táplálékkal
Bőrbetegségek, reuma esetén vértisztításra felvett bázisok használódnak el; ha ez nem
használják. Egyszeri adagja 2-6 g forrázat elegendő, a savak a szervezet fehérjetartal­
vagy gyenge főzet formájában. Többnyire mát támadják meg, és aminosavakká, am­
keverékek készítésére használják. móniákká és ammóniaszármazékokká bont­
ják le. A keletkezett ammóniák aztán a sa­
vak közömbösítését szolgálják. Az eközben
Ásítás: a belégzés speciális formája, refle­
keletkező fehérje-bomlástermékek, ame­
xes úton az agy rossz vérellátása idézi elő.
lyek anyagcsere-salakanyagként hatnak, a
A mély belégzés csökkenti a mellkasi nyo­
kiválasztást terhelik, vagy lerakódnak a
mást, a szívre és a nagyerekre hatva az agyi
szervezetben. A szövetekben salakanyagok
keringés javulását eredményezi. Az ásítás a
halmozódnak fel és a szövetnedvek összeté­
fáradtság jele is, arra figyelmeztet, hogy
tele elfajul, amely kedvező feltételeket te-
ideje lefeküdnünk.
Ásványterápia 28

remt sokféle anyagcserezavar számára. betegségek esetén a gyógyulási tendencia


A szervezet számára a táplálék annál egész­ továbbfejlődéséhez ad lökést.
ségesebb és elviselhetőbb, minél dúsabb bá­
zistartalmú, és annál inkább kedvez a beteg­ Áthangoláskezelés: célja a szervezetnek a
ségek kialakulásának, minél savasabb. gyógyulás érdekében történő áthangolása.
Miután nem egy bizonyos betegségre vagy
Ásványterápia: a vér kémiai összetételé­ kórokozóra, hanem a szervezet öngyógyító
nek analízisével megállapítják az elemek folyamatára irányul, az ~ a nem specifikus
egymáshoz való viszonyát, és abból követ­ kezelési módokhoz sorolható. Lelki áthan­
keztetnek a betegségekre. A hiányzó ásvá­ golást a személyiség ön- vagy idegenszug-
nyok célzott adagolásával ismét helyre kell gesztió, magnetizmus. hipnózis, pszicho­
állítani a normális viszonyokat, és ezáltal analízis és pszichoterápia segítségével tör­
segíteni a gyógyulást; 1. Rákdiagnoszti­ ténő személyiségbefolyásolással érhetünk
zálás. el. A testi áthangolásra szolgáló diétás mód­
szerek: böjt, lé-, nyersétel-kúrák, konyhasó­
Ásványvíz: természetes gyógyforrásból ban szegény étrend, Schroth-kúra, és általá­
származó víz, amelynek ásványianyag-tar­
ban minden étkezési mód, amely a megszo­
talma megfelel bizonyos követelmények­
kott étkezési szokásoktól élesen különbö­
nek. Ivó-, fürdő- és inhalációs kúrák céljára
zik. Idetartozik a masszázs, torna, víz- és
használják, összetételétől függően asztali
melegkezelések, vérelvonó módszerek, a
víznek is. Bepárlással nyerik ki a természe­
bőrre, bélre vagy más rendszerekre való
tes ásványi sókat, és por vagy tabletta for­
vérelvezetés, -kivezetés, vértisztítás, saját
májában alkalmazzák. Eredeti kutak analí­
vagy idegen testből származó anyagok be-
zise alapján mesterségesen összeállított sók
és vizek sohasem érik el a természetes ku­ injekciózása, mint pl. vér, szérum, tej, vize­
tak és azok sóinak hatását. let, baktériumok vagy anyagcsereter­
mékeik, terpentinolaj stb.

Áthangolás: a szervezet állapotváltozásá­ Áttételes daganat (Metasztázis): 1. Daga­


nak előidézése, amely különösen krónikus natok
B —

Babér: levelét fűszerként használják. Gyü­ A szervezet betegségekre való hajlamát az


mölcséből nyerik a babérolajat, melyet ro­ egészségtelen életmód és a káros környeze­
varok elleni védelemre és reumatizmus ese­ ti hatások (lehűlés) is kiválthatják. Csak
tén a bőrbe dörzsölve bőringerlésre, kenő­ ilyenkor vezet a fertőzés megbetegedéshez.
csök és bedörzsölőszerek formájában ideg­ Bacilusgazdákról vagy baktériumhordozók­
ingerek elleni szerként használják. ról beszélünk akkor, ha valakiben baktériu­
mok szaporodnak el, anélkül hogy a beteg­
Babhüvely: a bab (Phaseolus vulgáris) hü­ ség tüneteket okozna. A baktériumokat ki­
velyét érés után gyűjtjük. A kiválasztás ser­ nézetük, növekedésük és különféle tápolda­
kentésére, cukorbetegség kezelésére alkal­ tokban és táptalajon való növekedésük alap­
mazzuk. Egyszeri adagja 50 g, főzetként na­ ján különböztetjük meg egymástól. A pálci­
pi 250 g. Növényi inzulint tartalmaz, ami a ka alakúakat bacilusoknak, a kerek formá-
vér cukortartalmát csökkenti. Vesebetegsé­ júakat coccusoknak nevezzük. Ha a baktéri­
gekben, köszvényben, reumában, folyadék- umok sorban szaporodnak, láncképződésről
gyülemek megjelenése esetén adják. beszélünk. A staphylococcusok pl. szőlő-
fürtszerü elrendeződést vesznek föl, nevük
Babonaság: terheseké: a néphit szerint a is erre utal (szőlőfürt-coccusok). Néhány
lelki megrázkódtatások, ijedtségek, zakla- baktérium képes a betokozódásra, ebben az
tottságok a születendő gyermek fizikai ká­ alakban ellenállóak a hideggel, a meleggel
rosodását okozzák, pl. feltűnő anyajegy. és egyéb külső hatásokkal szemben. Ezek
az úgynevezett spórák. A spirillák és roko­
Bacilusok: pálcika alakú baktériumok. naik, az ún. spiroheták csavarhúzó formájú
baktériumok. Azokat a kórokozókat, ame­
lyeket hagyományos mikroszkóppal nem
Baktériumok: hasadógombákhoz tartozó
láthatunk, vírusoknak nevezzük. Róbert
élőlények, egysejtű véglények. Csak mikro­
Kochtól származik a megállapítás, hogy a
szkóp alatt, speciális festés vagy megvilágí­
baktériumok fajspecifikusak. A tuberkuló­
tás (sötétkamra) mellett válnak láthatóvá.
zis bacilus, a gonococcusok olyan élőlé­
A természetben több tízezer fajta baktérium
nyek, melyek önmagukban szaporodnak és
található. Baktériumok nélkül az anyagcse­
egymásba nem alakulhatnak át, mint ahogy
re a természetben elképzelhetetlen. Anyag­
ez a magasabb rendű növények és állatfaj­
cseretermékeik a szervezetben sokszor erős
ták esetében teljesen természetes. Létezik
védekezési reakciókat váltanak ki, melyek a
azonban egy olyan tanítás is - melyet a hi­
legkülönbözőbb betegségek formájában
vatalos tudomány elutasít -, miszerint a fent
zajlanak le. A baktériumoknak csak egy kis
említett kórokozók egy közös alapkórokozó
hányada (1:30 000) kórokozó. A kórokozók
különböző fejlődési formái lennének. Egyes
csak akkor szaporodhatnak el a szerve­
kutatók ezeket a köztes kórokozókat tartják
zetben, ha csökken az ellenálló képesség.
Baldrian 30

a rák, a reuma és sok egyéb betegség oko­


zójának is.

Baldrián (Valeriána offícinalis): a növény


gyökerét frissen és szárítva is nyugtató
gyógyszerek előállítására használják. A szá­
rított gyökér hideg kivonatként a leghatáso­
sabb.

Balneológia: a hidroterápiával ellentétben a


természetes ásványvizekkel készített fürdők­
ről szóló tanítás. A balneológiai kezelés ál­
talában helyhez kötött, fürdőorvosok irányí­
tásával történik az egyes gyógyfürdőhelye­
ken. zi Baunscheidt-féle „ életébresztő "
és alkalmazási pontjai a testen
Baltzer Eduárd (1814-1887): igehirdető
és politikus. 1867-ben alapította az első ve­
getáriánus egyesületet, a Természetes Élet­
mód Egyesületet, Theodor Hahns eszméi sonló készítményeket. A kezelés hatására
alapján. Az első vegetáriánus újság a „Ter­ furunkulusszerű kiütések jönnek létre, me­
mészetes életmód kedvelők egyesületi lap­ lyek néhány nap alatt beszáradnak. Króni­
j a " volt. kus gyulladásoknál, görcsöknél, fájdalom
és izgalmi állapot esetén alkalmazott keze­
Balzsam: fagyanták, éteres olajok és aro­ lés.
más savak természetes keveréke. Fakéreg-
hasítékokból vagy növényi részek főzetéből Basedow-kór: a pajzsmirigyműködés sú­
és sajtolásából nyerik. Sebkezelésre, bőrbe­ lyos, jellemző betegségtünetekkel járó for­
tegségek gyógyítására, migrén és reumatiz- mája. Pajzsmirigy-megnagyobbodás, kidül­
mus elleni bedörzsölésre használják. ledt szemek, gyors pulzus (ez a merseburgi
triász, az orvos Basedow lakóhelye után
Barlow-féle betegség: 1. Skorbut kapta a nevét). Kis amplitúdójú remegés,
fáradékonyság, izomingerlékenység, nyug­
Baunscheidtizmus: Kari Baunscheidt talanság, váltakozó kedélyállapot, álmatlan­
(1809-1874), bonn-edenichi műszerész ta­ ság, fogyás jó étvágy és bőséges táplálkozás
lálmánya volt az ún. „életébresztő". Ez a ellenére. Izzadásra való hajlam, különösen a
szerszám egy kb. 2 cm átmérőjű lap, amiből kézen és a lábon, a végtagok általában hide­
20-30 hegyes tű áll ki. Egy gyorsító szerke­ gek. Diéta: sószegény, fűszer- és izgatószer­
zettel ezek a tűk a bőrbe juttathatók úgy, mentes, vegetáriánus táplálkozás. Az állati
hogy ezzel a szerszámmal a bőrt kisebb-na­ fehérjéktől és zsíroktól való tartózkodás,
gyobb területen összeszurkáljuk. Ezekbe a nyers koszt, gyümölcs. Naponta egésztest­
finom szúrási sebekbe különleges bőrizga­ lemosások ecetes vízzel, fenyő- és zsurló­
tó olajat teszünk, ún. Baunscheidt-olajat, fürdők, rövid pakolások, mezítláb járás,
Kneipp-féle gonoszolajat vagy ezekhez há­ szénavirág-pakolás, éjjelre iszappakolás a
31 Benőtt köröm

pajzsmirigyre, vádlipakolás, nedves zokni, Beléndek (Hyoscyamus niger): erősen mér­


hideg szívborogatások. Teakezelés: boróka­ gező, receptköteles. Csak készítményekben
bogyó, cickafark, lándzsás útifű, üröm, földolgozva és asztmafüstölők keverékének
angelika, borsmenta, melissza, hólyagos alkotójaként alkalmazzák. Erős nyugtató­
moszat. Italok: peszérce (lycopus), macska­ szer.
gyökér, répa, vízitorma. Hp.: Thyreoidium
D12-D4, Jodum D6, Bronum D4-6, Lyco­ Bellis perennis: 1. Százszorszép
pus Virginicus 0-D2, Cactus D2-6, Chini-
um Arsenicosum D4, Arsenum jodatum Belső elválasztás: az egyes szervek és szö­
D l 2 - 6 . Bch.: Kalium phosphoricum D l 2 , vetek belső elválasztása mirigyeinek tevé­
Calcium phosphoricum D6, Natrium nuri- kenysége, ami a hormonanyagcserét bizto­
aticum D6, Ferrum phosphoricum D6, Sili- sítja. Az idegrendszeren keresztül a belső
cea D l 2 , Magnesium phosphoricum D6. elválasztású mirigyek kapcsolatban állnak
Ezenkívül saját vér, pióca. egymással, az anyagcsere anyagaival és
egyéb fontos életfolyamatokkal. A mirigyek
Bazilikum (Ocimum basilicum): borsikafű. működése részint ellentétes, kiegyenlítik
Élénkítő konyhakerti növény. A gyomortó­ egymást. Az egyik hormon működése a má­
nust fokozza, puffadásgátló. sik hormon túlnövekedéséhez vezet és for­
dítva. A belső elválasztású mirigyeket egy
Bárányhimlő (varicella): a vírus által oko­ egész részeinek kell tekintenünk, e szerint
zott fertőzés, 2-3 hét múlva lencse nagysá­ kell kezelnünk őket. Csak összehangolt mű­
gú foltok jelennek meg először a fejen, ködésük teszi lehetővé az egész szervezet
majd testszerte, amelyek hólyagokká ala­ egészséges állapotát. Az ember a mirigymű­
kulnak. Ezek pörkképződés közben gyorsan ködés befolyásolásával hathat az anyag­
elszáradnak. Többnyire enyhe varasodástól cserére és fordítva.
kísérve gyógyulnak. A kiütések 4-8 napig
tartanak, láz és viszketés kíséretében. Vese­ Benedikt-gyökér (Cnicus benedictum): vi­
gyulladásra és más fertőző gyermekbeteg­ rágos növény (június-augusztus). 2-5 g-ot
ségekre való hajlam. Kezelése: naponta adunk egy forrázathoz. Légcsőhurutnál,
melegfürdő-leöntésekkel. Láz esetén teljes májvénabántalmaknál, emésztési zavarok­
lemosások és törzsborogatások. Gyümölcs­ nál, váltóláznál ajánlott. Görcsoldó, szék-
böjt. Hp.: Ferrum phosphoricum D6, Acuni- ürítést és nedvelválasztást serkentő hatású.
tum D4, Tartarus emeticus D6, Mercurius
solubilis D4-6, Sulfur D6-10. Bengekéreg (Rhamnus fangula): a legalább
egy éve tárolt bengekérget por alakban vesz-
Bechterew-kór: reumás gerincbetegség, szük be, vagy teaként isszuk hashajtásra.
többnyire fokozatosan súlyosbodva vezet a Egyszeri adagja 2-4 g.
gerinc elmerevedéséhez. Krónikus lefolyá­
sú, lassan rosszabbodik. Benőtt köröm: oka a túl szűk cipő, a lúdtal-
passág, a körmök túl mély bevágása. Keze­
Begynyak: a nyak megvastagodása, amit a lés: mezítláb járás, egészséges cipőviselet,
lágy szövetes, megnagyobbodott pajzsmi­ zsurlós lábfürdők. A körmöket csak közé­
rigy okoz. Kemény szövetnél golyváról be­ pütt vágjuk le, súlyos esetben el kell távolí­
szélünk. tani a körömágy egy részét is. Rch.: negyed-
Beöntés 32

óránként Ferrum phosphoricum D6, Kálium színek mesterséges sugaraival, ezenkívül


Chloratum D6, Silicea D l 2 . rövidhullámmal, ultrarövidhullámmal,
röntgen- vagy rádiumsugarakkal és radio­
Beöntés: 1. Bélbeöntés aktív izotópokkal. A sugárzás mélyreható
biológiai változásokat hoz létre a sejtekben,
Beöntés meleg vízzel: kb. 1/2 1 40-45 °C-os akár teljesen el is pusztítja azokat. A sugár­
vizet fecskendezünk farkasfecskendővel zás hatását a sugárzási fajta megválasztásá­
vagy gumiballonnal a végbélbe. Lazítja a val és alkalmazási módjával szabályozhat­
görcsös állapotot, megszünteti a spasztikus juk. A napsugárzás és a természetes ultravi­
székrekedést. Rendszeres használata nem ola sugárzás alkalmazásakor is orvosi irá­
ajánlott. nyításra van szükség, nehogy súlyos káro­
sodáshoz vezessen a kezelés. Egyes beteg­
Berg, Ragnar (1873-1956): svéd táplálko­ ségeknél, mint pl. bőr- és csonttuberkulózis
záskutató, az ásványi sók anyagcseréje kap­ esetén a napsugárzás, a magaslati napsu­
csolódik a nevéhez. Az egészség, illetve a gárzás kiváló hatású. A tüdőtuberkulózisnál
gyógyulás alapfeltétele az ásványi sók töké­ kerüljük a napfényt!
letes anyagcseréje. Berg rájött arra, hogy a
táplálék hasznosítása a táplálékban lévő bá- Beszéd: csak az emberre jellemző képes­
zisok anorganikus savakhoz való viszonyá­ ség, amely az érzelmek kifejezésére és az
tól függ. Az egészséges táplálkozás bá­ egymás közötti megértésre szolgál. Egyedül
zistúlsúlyú kell hogy legyen. A Berg-féle általa jöhet létre kultúra és tradíció. A be­
táplálkozási szabály: 5-7-szer annyi krump­ szédképesség a második életév kezdetén
lit, gyökeret, zöldséget és gyümölcsöt alakul ki, és egész életünk folyamán fejlő­
együnk, mint egyéb tápanyagot, kivéve a te­ dik a gyakorlástól, képességtől és hajlamtól
jet. A felnőttek ne fogyasszanak naponta 1/4 függően. A beszéd fejlődése a hallás függ­
1 tejnél többet. A növényi táplálék egy részét vénye. A süketség a beszéd fokozatos elve­
nyersen fogyasszuk. szítéséhez vezet; ha születéstől kezdve
fennáll, az ember néma marad. Módszere­
Beriberi: vitaminhiányon alapuló betegség, sen végzett gyakorlással azonban süketnél
a B]-vitamin hiánya. Súlyos szívpanaszok­ is kifejleszthető a beszédképesség. Ez a Si­
kal, bénulásos jelenségekkel jár. A betegség ketek Intézetében történik. A beszédet az
történelmi jelentősége nagy, mivel a beri­ agy homloklebenyében lévő beszédközpont
beri okának felfedezésével teremtették meg szabályozza.
a vitaminkutatás alapját, és az egészség fo­
galmát a táplálkozásban így helyezték tudo­ Betegápolás: a beteg, különösen a fekvőbe­
mányos alapokra. A táplálék csak hántolt teg elhelyezésével és gondozásával kapcso­
rizst tartalmazott, ez vezetett a hiánybeteg­ latos valamennyi szükséges teendőt magá­
séghez. Hántolatlan rizs adása meggyógyí­ ban foglalja. Kiterjed a betegszoba megvá­
totta a beriberit, illetve megelőzte annak ki­ lasztására, amely napos, csendes és jól szel­
alakulását (Ejikmann és Grijns). lőztethető, hőmérséklete 18 °C kell hogy le­
gyen. Az ágyat úgy kell elhelyezni, hogy
Besugárzás: történhet természetes napfény­ mindkét oldalról megközelíthessük. A mat­
nyel és a természetes magaslati napsugár­ rac nem lehet se túl kemény, se túlságosan
zás ultraviola sugaraival, valamint az egyes puha, a lepedőt húzzuk feszesre. Tisztátalan
33 Betegség

beteg alá gumilepedőt helyezünk, amelyet bi áttérés és tartós alkalmazása. Csak egyes,
altesttájon jó nedvszívó tulajdonságú pelen­ többnyire anyagcsere-betegségek esetén
ka- vagy barchentréteg borít. E rétegeket is van szükség különleges étrendre, mint pl.
simára húzzuk. A párnákat rázzuk fel, és az cukorbetegség; 1. Táplálkozás.
ágyat időről időre frissítsük fel, a lepedőket
simítsuk ki. Párnák, homokzsákok vagy kis­ Betegség: az az állapot, amelybe a szerve­
párnák segítségével a felsőtest helyzetét a zet kerül, amikor az őt ért külső, károsító
célnak megfelelően változtathatjuk. Az er­ hatásra reagál. A szervezet önszabályozó
nyedt hasizmú betegeknek az ágy végéhez rendszere segítségével arra törekszik, hogy
rögzített kötél segíthet a felülésben. Egy jól az őt ért káros behatásokat elszigetelje, el­
elérhető éjjeliszekrényben köpőcsészét és lensúlyozza és ártalmatlanná tegye (1. Véde­
ágytálat kell készenlétben tartani. Egyéb­ kezési mechanizmusok). A véralvadás, seb­
ként minél kevesebb bútor legyen a beteg­ forradás, gyulladás ilyen folyamatok. A be­
szobában, és mindent tartsunk tisztán és tegség az egészségi állapot teljes helyreállí­
rendesen. Az ápolási műveletek abból áll­ tásával vagy tökéletesen meggyógyul, vagy
nak, hogy a beteget segítjük a tisztálkodás­ pedig tökéletlen gyógyulás következtében
ban és a bőrápolásban, amelynek fő célja a működési zavarok maradnak vissza, ame­
felfekvés megelőzése, továbbá figyelemmel lyeken természetes gyógyulási folyamatok­
kell lennünk az ételek gusztusos tálalására kal már nem lehet változtatni. Ilyenkor kí­
és kínálására, a használt eszközök tisztításá­ méletes bánásmód mellett a csökkent mű­
ra, a folyamatos pulzus- és lázmérésre, az ködőképességgel kell beérni. Gyakorlással,
előírások végrehajtására. Fertőző betegség valamint erősítéssel az egészséges funkciót
esetén minden, a betegszobából származó javíthatjuk olyan mértékig, hogy a hiányt
tárgy fertőtlenítését el kell végezni vagy vé­ képes legyen pótolni. Az ilyen állapotot ne­
geztetni, valamint ügyelni kell, hogy azok a vezzük „baj"-nak, amely a —tői abban kü­
személyek, akik a szobába lépnek, elvégez­ lönbözik, hogy nem lehet kiküszöbölni,
zék az előírt fertőtlenítő műveleket, és min­ csak alkalmazkodási folyamatok segítségé­
dent tegyenek meg a fertőzés elkerülése ér­ vel áthidalni. Az egészségápolás legfonto­
dekében. sabb feladata ezért az, hogy a —et egészsé­
ges életmóddal és az ellenálló képesség
edzésével elkerüljük. A gyógyító munkában
Betegélelmezés: a természetgyógyászat
fontos a rendellenességek idejében történő
azon az állásponton van, hogy minden, ami
felismerése és kiküszöbölése, még mielőtt
egészséges, ami az egészség megőrzését
szövetkárosodások keletkeznének, vagyis
szolgálja, a beteg gyógyulását is elősegíti.
annak megakadályozása, hogy defektusok
Ezért nem ismer olyan sokféle diétaformát,
és funkciókimaradások következményekép­
mint a hagyományos orvoslás. A gyógy-
pen a baj egyáltalán kialakuljon, tehát meg
koszt egyes formákra korlátozódik, mint pl.
kell előzni, hogy az akut betegségállapot
a böjtölés, zöldség-, gyümölcs-, nyerskoszt­
krónikussá váljon. A védekező folyamato­
kúrák. A betegápolás alapétrendje sósze­
kat működésbe hozó erők összessége alkot­
gény (átmenetileg akár sómentes), vege­
ja az életerőt, amely nem más, mint maga a
táriánus nyers kosztból áll. Csak ha a beteg
gyógyerő. A természetgyógyászati kezelés
nem bírja, kerül sor egyéni étrend kialakítá­
feladata ezen erők erősítése és támogatása,
sára, amíg szükséges. Az egyéni étrend cél­
a ~ kialakulását okozó rendellenesség meg-
ja az egészséges alapétrendhez való mielőb­
Betegtorna 34

szüntetése érdekében. Krónikus bajok ese­ juk, vagy infúzió formájában juttatjuk be.
tén az egész szervezet és az épen maradt A csöpögés gyorsaságát cseppszabályozó­
szervek erősítésével próbálják kiegyenlíti a val állítjuk be. A beöntéseket, a klizmákat
funkciókiesést. Az életerő ebben az értelem­ leginkább fekvő helyzetben adjuk be, a be­
ben azonos a természettel (physis) és az teg térdben felhúzza a lábát. A bezsírozott
ókor orvosainak vis mediatrixával, valamint beöntőcsövet, amely a beöntőcső végén
Paracelsus „belső orvos"-ával. vagy direkt a beöntőedény alján található,
könnyű kézzel vezetjük be hátulról előre.
Betegtorna: a betegre beállított és az egyes A beöntés erejét a fecskendezés gyorsaságá­
betegségekre külön kifejlesztett gyógytor­ val, illetve a beöntőedény magasságával be­
na. folyásolhatjuk.

Betét: lúdtalp vagy egyéb lábdeformitás Béldivertikulum: a gyomor-, béltraktus


esetén a cipőbe helyezhető vagy a cipőbe nyálkahártyájának kitüremkedései, a zsigeri
épített támasztóberendezés. Amíg csak le­ sérvekhez hasonlóan a bél- vagy gyomor­
het, ne hordjunk betétet, mert ezáltal a láb izomzat gyenge pontjain türemkedik ki a
izomzata még jobban elernyed. A mezítláb nyálkahártya. Divertikulum a tápcsatorna
járás, a lábtornáztatás, a masszírozás erősí­ bármely részén előfordulhat, leggyakoribb
ti a lábat, ellensúlyozza a helytelen tartást. a nyelőcsövön és a vastagbélen. Főként idő­
sebb kövér férfiak betegsége. A béltartalom
Betula alba: 1. Körte pangása, erjedése a divertikulumban, a
megnövekedett gáznyomás (meteorizmus),
Bélbeöntés: végezhetjük beöntőkészü- székrekedés hasmenéssel váltakozva a leg­
lékkel (irrigátorral), ahol a folyadékoszlop jellemzőbb tünetei. Ha elpattannak az erek,
hidrosztatikus nyomása juttatja be a folya­ bélvérzés jelentkezik. A beteg bal oldali ha­
dékot a bélbe, és befecskendezéssel, farkas­ si nyomásról panaszkodik, gyakran ürít
fecskendővel. Célja a széklet puhítása, a nyákot és vért. Szövődményként hashártya­
végbél öblítése vagy kiürítése, gyógysze­ izgalom keletkezhet, vagy gennyes gócok
rek, tápanyagok bevitele lehet. A beöntést jönnek létre a végbéljáratokon, ami sipoly-
testhó'mérsékletü folyadékkal végezzük, ha képződést vonhat maga után. Kezelése:
éppen nem az a célunk, hogy hideg klizmát gondos bélápolás, székletrendezés, laktove-
adjunk. Ritkán juttatunk be tiszta vizet, álta­ getabilis koszttal. A beteg fogyasszon sok
lában kiegészítőket teszünk bele: kamilla-, cellulózt tartalmazó ételt, például nyers sár­
zsurló-, zabszalmafőzetet, fiziológiás kony­ garépát, nyers céklát vagy kb. napi 25 g bú­
hasót stb. Az úgynevezett kis beöntések zakorpát. A hashártyaizgalom, a gennygó-
vagy kis klizmák csak néhány evőkanálnyi cok, a sipolyképződés miatt szükségessé
folyadékot jelentenek. Gyakran tartalmaz­ válhat a sebészeti beavatkozás.
nak glicerint vagy növényi olajokat. A tisz­
tító beöntések űrtartalma 1/21. Makacs ese­ Bélelőreesés: 1. Végbél-előreesés
tekben magas beöntésre van szükség, ilyen­
kor magasra téve a beöntőedényt nagyobb Bélelzáródás (Ileus): a bélben a táplálék út­
nyomást érünk el, 3 1 vizet is bevihetünk. jába akadály kerül. Az akadály előtti bélsza­
A tápanyagokat vagy gyógyszereket tartal­ kasz fokozott tevékenysége jellemzi, ami
mazó kis beöntéseket naponta többször ad­ idővel bénulásba megy át, és a bélparalízis-
35 Bélfürdő

sel egyező képet hoz létre. Megszűnnek a zás előtt sós vízbe kell áztatni, azután alapo­
szelek és a széklet, hasi fájdalom jelentke­ san meg kell mosni. A körmöket vágjuk rö­
zik, a has puffadása, szomjúság, böfögés, vidre, a gyermekekre éjszakára alsónemüt
elesettség, súlyos keringési zavarok jellem­ kell adni, hogy a vakaródzás általi újrafertő-
zik az életveszélyes állapotot. A helyi zava­ ződést elkerüljük. A kúrát 5-6 napig kell
rokat meg kell szüntetni, ha kell, műtéti folytatni, majd 14 nap múlva megismételni.
úton, olyan gyorsan, amilyen gyorsan csak A kúra első napján csak hámozott, reszelt
lehet. Megkísérelhetjük a kizárt sérv vissza- sárgarépa fogyasztható, ezt követően rici­
rakását. A betegnek koplalnia és szomjaznia nusolajjal hashajtást végzünk, a többi napo­
kell az akadály legyőzéséig. A szájat csak kon naponta egyszer reszelt sárgarépát kell
öblíteni szabad. Tartsuk melegen a kezeket fogyasztani. Esténként fokhagymás beönté-
és a lábakat meleg vizes tömlőkkel. Adjunk sek: 1 fej fokhagymát 1 liter vízben 20 per­
hideg beöntéseket a béltevékenység élénkí­ cen keresztül főzünk. Éjszakára a végbél­
tésére. Külsőleg sose rakjunk meleg boro­ nyílás tájékát szürke kenőccsel bekenjük.
gatásokat, mindig csak hideget, amit fölme­ Gilisztaüző varádics virágaiból napi 0,5-1,0
legedés után cseréljünk. g, nehéz szagú ruta magvaiból életkortól
függően napi 0,05-2 g, valamint por alak­
Bélfekélyek: többnyire gyulladásos folya­ ban vagy hashajtó teaként alkalmazott ko­
matok hozzák létre a bélfekélyeket. A vé­ riandermagot alkalmazzunk, amely megöli
kony- (tífusz) vagy a vastagbélben (vérhas) a gilisztákat. Napi néhány evőkanálnyi
vagy vitaminhiányos állapot (pellagra). földitömjénlé is fogyasztható. Hp.: Cuprum
Bekövetkezhet a bél jó- és rosszindulatú tu­ oxydantum nitrum D2, Abrotanum D l ,
morainak fekélyes szétesése is. Ennek bél­ China D3-4. A fehér- és ágyneműt a mosást
vérzés vagy a hasüregben történő, hashár­ követően kifőzéssel kell fertőtleníteni, reg­
tyagyulladással járó bélátfúródás lehet a gelente zsurlófüves valló ülőfürdők vétele
következménye. Kezelése a kiváltó oknak javallott. Giliszta elleni teakeverék: l-l te-
megfelelően történik. áskanálnyi kamillavirág, szennalevél, 2 te­
áskanál gilisztaüző varádics, 6 teáskanál
vermut; ebből a keverékből 1 evőkanálnyit
Bélféreg (oxyura): a vastagbélben élősködő
forrázunk csészénként. Reggel és este egy-
0,5-1,5 cm hosszú, fehér színű giliszta. Pe­
egy csészével fogyasztandó.
téi fekáliával trágyázott, mosatlan salátával,
illetve nyers zöldséggel jutnak a szervezet­
be. A ~ nőstény példányai éjszakánként a Bélflóra: 1. Baktériumok, Baktériumflóra
végbélnyíláson kimászva, annak a környé­
kén rakják le a petéiket, ezzel kellemetlen Bélfürdő: speciális készülék, amely zárt
viszketést okozva. Nőknél a peték könnyen rendszerben lehetővé teszi a magasbeöntés
a hüvelybe juthatnak, ahol ekcémát okoz­ és a bélürítés egymás utáni zavartalan válto­
nak. Vakaródzáskor a peték a köröm alá, in­ gatását. Két ilyen rendszer van: 1. a száraz­
nen pedig ismét a tápcsatornába kerülhet­ bélfürdő (gymnokolon rendszer) egy folya­
nek, ami újrafertőzést jelent. A fertőzés ak­ matos bélfürdő lefolyórendszerrel, a fürdő
kor kezelhető eredményesen, ha a kúrába alatt a beteg vizsgálószéken fekszik; 2. a
bevonják az egész családot, ezzel elkerülve Suda-fürdő (víz alatti bélfürdő), amelyet
az állandó újrafertőződés lehetőségét. meleg fürdő vétele közben végeznek, ami
A nyers zöldségféléket és a salátát feldolgo­ lazítja a görcsöket. Ennél a rendszernél a
Bélgangréna 36

beleket alaposan megtisztítják a salak­ málnaszörpöt, fokhagymaszörpöt. Hp.: akut


anyagtól és a bélmérgektó'l, ugyanakkor ref­ bélhurutnál: Chamomilla D2, Rheum D2,
lexesen serkentik a vesevezeték mozgását Podophylinum D4-6, Pulsatilla D4, Dulca-
és a vese kiválasztását is. Emiatt a bélfür­ mara D2, Bryonia D6. Krónikus bélhurut­
dők jelentős szerepet játszanak a természet­ nál: Aloe D3, Nátrium sulfuricum D4, Bry­
gyógyászatban, a legkülönbözőbb bél- és onia D3, Chelidonium D3, Colocynthis D6,
anyagcsere-betegségek gyógyításában. Mé­ Sulfur D6, Nux vomica D4-6. Bch.: Ferrum
regtelenítő kezelésként a bélfürdők a rend­ phosphoricum D6, Kálium phosphoricum
szeresen végzett, huzamosabb ideig tartó D6, Nátrium muriaticum D6, Nátrium sul­
koplalókúráknak is részei. furicum D6, Nátrium phosphoricum D6,
Silicea D l 2 . Véres, gennyes székletnél Cal-
Bélgangréna: a bél egyes részeinek elhalá­ cium sulfuricum D6, véres, nyákos széklet­
sa a vérellátás megszűnése következtében nél Kálium sulfuricum D6. Krónikus bélhu­
(bélcsavarodás, kizárt sérv, a bélartériába rutnál Calcium phosphoricum D6, gör­
került vérrög). A bél fala áteresztővé válik, csöknél Magnesium phosphoricum D6.
bélbaktériumok lépnek ki a hasüregbe, és
ott hashártyagyulladást hoznak létre. En­ Bélparalízis: a bélműködés hirtelen leállá­
nek székrekedés, a szelek szűnése, a has sa mindig súlyos tünet, a bélfunkció életve­
puffadása, fájdalom, gyors pulzus, elerőtle­ szélyes zavarára utal. Előfordulhat sérülé­
nedés a következménye. Csak az azonnali sekkor, súlyos hasmütétek után, tompa erő
műtét segíthet. behatására, hashártyagyulladásnál és sú­
lyos fertőző betegségeknél. A béltartalom
Bélhurut: a bél nyálkahártyáinak gyulladá­ továbbítása megszűnik, ez abnormális erje­
sa, diétahiba, baktériumok, romlott étel fo­ déshez és veszélyes gázszaporulathoz vezet.
gyasztása, bélférgek miatt. Hasi fájdalom, A bélmérgek bejutnak a vérbe. Mindezek
gyakori hasmenés jellemzik. Láz ritkán súlyosan befolyásolják a keringést. A bélel­
jelentkezik, csak súlyos esetben. A felnőttek záródáshoz hasonlóan megfordulhat a pe­
krónikus bélhurutjánál nincs mindig hasme­ risztaltika, székletet hányhat a beteg, gyor­
nés, itt inkább székrekedéssel, puffadással san meg kell szüntetnünk ezt az állapotot,
találkozunk. Kezelése: béltisztítás kamillás hogy elhárítsuk az életveszélyt. Forró has­
beöntéssel vagy bélfürdővel. Teás koplalás pakolások, hideg beöntések ajánlatosak, va­
borsmentából, ürömből és cickafarkból ké­ lamint orvosilag elrendelt bélmozgatók.
szített teával..Tartós hasmenésnél tartsunk Hp.: Ópium D10-30, Causticum D12.
almanapot vagy egyféle gyümölcsnapot a
hasmenés szűntéig. A hasra tegyünk forró Bélperforáció: a béltartalom bekerülése a
szénavirágot, gőzborogatást. Vegyünk me­ hasüregbe, következménye hashártyagyul­
leg láb- és teljes fürdőt. Gondoskodjunk a ladás. Gyors műtétre van szükség. Oka
melegen tartásról. A krónikus gyulladásnál többnyire korábbi bélfekély, sérülések, ide­
almanapok, a puffasztó ételek kerülése ja­ gen testek.
vallott. Evés előtt tegyünk hideg ecetvizes
pakolásokat. Erősítőül vegyünk szénavirág Bélperisztaltika: a bél folytonos összehú­
teljes fürdőt, rövid pályázást, felsőtestlemo- zódása és elernyedése, amelyet a nyálkahár­
sást. Belsőleg alkalmazzunk babteát, véron- tya izgalma vált ki. Ez továbbítja a táplálé­
tófűgyökeret, kávészenet, gyógyföldet, kot a bélben. A perisztaltika iránya bizonyos
37 Bénulás

betegségekben megfordulhat. A bélperisz­ Bélszűkületek (bélsztenózisok) jönnek lét-


taltikán kívül létezik még a beleknek egy re gyulladások vagy műtétek utáni heges
inga- vagy kevert irányú mozgása is, amely­ összenövések miatt, bélfekélyek, béltur-
nek nincsen továbbító szerepe. morok heges gyógyulásakor, vagy ha a bél
egyes részei vagy kacsai kizáródnak. Akkor
Bélrák: a rákbetegség helyi formája, több­ válik veszélyessé a bélszükület, ha az elvál­
nyire a bél nagyobb hajlatainál jön létre, tozások súlyossága bélelzáródáshoz vezet.
leggyakrabban a vastagbélben. A szövetbur­
jánzás bélelzáródáshoz vezethet, annak Bélvérzések: okának kiderítése mindig ala­
minden következményével. Ilyenkor elke­ pos orvosi vizsgálatot igényel. A változat­
rülhetetlen a műtét, legalábbis mesterséges lan, piros vér az alsó bélszakaszokból szár­
sipolyt kell kialakítani. Kezelése: vegetá­ mazik (aranyér, fekélyek, tumorok, a vastag­
riánus táplálkozás sok nyers koszttal. A bél bél sérülései). A gyomorból vagy a felsőbb
rendszeres ürítése a székletpangás elkerülé­ bélszakaszból származó vért az emész­
se végett. Bélfürdők vagy klizmák. Mozgás. tőnedvek megváltoztatják, sötétbarnára, fe­
Altalános erősítő és levezető vízkezelések: ketére színezik. Ilyenkor szurokszékletről
egésztest-lemosások, rövid és ágyékpólyá- beszélünk. A kezelés a kiváltó októl függ.
zás, félfürdők, víztaposás. Teaként: üröm, Tea: vérontófü, tölgykéreg, borsos keserüfű
ezerjófü, borókabogyó. Általános kezelést 1. azonos arányban. A keverékből 1 teáskanál­
a Rákbetegségeknél. nyit tegyünk egy csészéhez, 15 percig főz­
zük. Kortyonként igyuk. Senetio cseppek.
Bélrothadás: A vékonybélben föl nem szí­ Hp.: Kreosotum D4, Secale cornutum
vódott táplálék szétesése a vastagbélben. D 2 - 3 , Hamamelis 0, Geránium Dl 1-3.
A föl nem szívódott táplálék a bélbaktériu­ Bch.: Calium phosphoricum D6, Ferrum
mok hatására szénhidrátokra bomlik, a fe­ phosphoricum D6, Kalium chloricum D6,
hérjék megrohadnak. A bélrothadásnál a Calcium fluoratum D l 2 .
bélgázok mellett mérges anyagok is kelet­
keznek, amelyeket a máj méregtelenít, illet­ Bénulás: megnyilvánulási formái: mozdu­
ve kiválasztódnak a vizelettel. Ha ezek túl­ latlanság (ernyedéses ~ ) , túlzott ingerlé­
zott mennyiségben vannak jelen, károsan kenység (görcsös, spastikus ~) vagy érzéke­
hatnak a szervekre és az erekre. Ennek fej­ lési ~. Az emyedéses —nál az izomzat
fájás, korai érelmeszesedés lehet a követ­ visszafejlődik, elsorvad, helyét esetenként
kezménye. Fokozott rothadás lép fel az álla­ zsírszövetek foglalják el. Az ernyedéses és
ti fehérjék túlzott bevitelénél, székrekedés érzékelési ~ hátterében a környéki ideg­
okozta székletpangásnál vagy bélelzáródás­ rendszer vagy a gerincvelő szegmenseinek
nál. A szénhidrátok elterjedésének és a fe­ zavara húzódik meg. A görcsös bénulást a
hérjék rothadásának nagyjából egyensúly­ gerincvelő magasabban elhelyezkedő részei
ban kell lenniük. Az aludttej és a joghurt vagy az agy betegsége okozhatja. A termé­
megváltoztatják a bélflórát, megakadályoz­ szetgyógyászati kezelés a bénult testrész, il­
zák a rothadáskeltők terjedését. Ezzel letve az egész szervezet vérkeringésének
magyarázható a fenti termékek rendszeres fokozására irányul. Kezelése: vízgyógyá­
fogyasztásának gyógyhatása. Emellett az szati módszerekkel: a test teljes vagy részle­
erjedést okozó bélpangás elkerülése érdeké­ ges lemosása, teljes, fél- vagy részleges für­
ben fontos a rendszeres székletürítés is. dők, fahamu lábfürdők, kézjürdők, pázsitfű-
Bibernelle 38

virágos és ecetes borogatások, rendszeres Biokémia: önmagában az élőlények kémiai


leöntéses kezelések, masszázs, aktív és pas­ összetételéről és az élet kémiai folyamatai­
szív mozgásgyakorlatok. A görcsös ~ gyó­ ról szóló tanítás. Főként az oldenburgi or­
gyításában jó eredményeket lehet elérni kö­ vos, Wilhelm Heinrich Schöbler (1821-
tőszöveti masszázzsal. Helyi kezelése: 1898) tanítását szoktuk biokémia alatt érte­
Baunscheidt-féle terápia vagy Kneipp-féle ni. A sejtpatológia alapján ez a tanítás min­
Malefiz-olaj. Galván-, illetve faradáram­ den betegséget az ásványi sók anyag­
mal végzett kezelés. Hp.: Arnica D3-6, Bar­ cserezavarának tart. E tanítás szerint 12 ás­
ium carbonicum D10, Plumbum aceticum ványi só fontos az emberi szervezetre néz­
D4-6. Bch.: Kalium phosphoricum D6-12, ve:
Magnesium D6, Calcium phosphoricum 1. Calcium fluoratum (Calc. fluor.)
D6-12, SiliceaD12. 2. Calcium phosphoricum (Calc. phos.)
3. Ferrum phosphoricum (Feix. phos.)
Bibernelle: 1. Földitömjén 4. Kálium chloratum (Kai. chlor.)
5. Kálium phosphoricum (Kai. phos.)
Bier, August (1861-1949): kitűnő' német 6. Kálium sulfuricum (Kai. sulf.)
sebész, a gerincvelői érzéstelenítés feltalá­ 7. Magnesium phosphoricum
lója. Munkássága során idő múltával egyre (Magn. phos.)
inkább biológiai kérdések felé fordult. Tőle 8. Nátrium muriatikum (Natr. mur.)
származik a gyulladás pangás létrehozásá­ 9. Nátrium phosphoricum (Natr. phos.)
val történő kezelése (Bier-féle pangás), elis­ 10. Nátrium sulfuricum (Natr. sulf.)
merte a gyógyászatban a homeopata alapel­ 11. Silicea (Síi.)
veket, elősegítette az ingerterápia fejlődé­ 12. Calcium sulfuricum (Calc. sulf.
sét. Orvosfilozófiai művének címe: „A lé­
Schübler maga azt állította utolsó éveiben,
lek". Munkássága különösen gyümölcsöző
hogy jól boldogul Calcium sulphuricum
volt az erdőgazdálkodásban, ő vezette be a
nélkül, és csak a fölsorolt 11 ásványi sóval
biológiai egység alapján történő erdősítést.
dolgozott. Később ezekhez jött még 5 ki­
egészítő anyag: Kálium arsenicosum, Káli­
Bier-féle pangás: végtagok elkötésével um bromatum, Kálium jodatum, Lithium
vagy szívóharangok felhelyezésével a gyul­ chloratum, Manganum sulfuricum. A szigo­
ladt területen mesterséges vérbőséget tar­ rú irányelvek szerint ezek azonban nem
tunk fenn. A véráram útját nem szabad tel­ alapvetően fontosak. A fölsorolt sókat hiá­
jesen elzárnunk, akadályoznunk. A Bier-fé­ nyuk okozta betegségekben homeopatikus
le pangás elősegíti a szervezetben a gyógyí­ hígításban, illetve por alakban adjuk.
tó gyulladást, meggyorsítja a gyógyulást. Schübler D6-tal dolgozott, csak a Ferr.
phos., a Silicea és a Calc. fluor esetében
Bilirubin és biliverdin: epefestékanyagok. használt Dl2-t. Hogy melyik ásványi sót
Vörösvértest-szétesésnél és epepangásnál adjuk, az az egyes esetekben a homeopata
bilirubin jut a keringésbe, onnét a szövetek­ gyógyszerektől függ. Akut esetben óránként
be és a vizeletbe. Sárgaság (icterus). Az vagy kétóránként, krónikus esetben naponta
epefestékanyagok a vér festékanyagának át­ 3-4-szer veszünk be egy borsó nagyságú
alakulása révén jönnek létre. mennyiséget a porból, szárazon, egy kiska-
39 Borogatásadalékok

nál vízzel vagy esetleg egy a porból készí­ fölhasználhatunk. A Bircher-féle müzlit
tett tablettát. A sókat nem azonos időpont­ napjainkra a Kollatschen-féle friss magpép
ban adjuk. Nem szabad kevernünk őket. Ne teljesen kiszorította.
igyunk vizet utána!
Bodza (Samucus ebulus): gyökerét, a radix
Biológiai orvostan: természetes gyógy­ ebulit márciusban, áprilisban, szeptember­
mód. ben és októberben gyűjtik. Néha az érett
gyümölcsét is felhasználják vízhajtó szer­
Bioperiódus: tanítása szerint az életfolya­ ként. Önmagában teaként és egyéb gyógy­
matok percre, órára, napokra, hónapokra és növényekkel kombinálva is alkalmazzák 1-
évekre meghatározott ritmusban mennek 2 grammnyi mennyiségben. Forrázatát vagy
végbe. Az életritmus föl-le hullámzó volta főzetét vese- és hólyagpanaszokban, víz­
nagyon fontos az egészség és az egész­ kórságban, székrekedésben és cukorbeteg­
ségérzet szempontjából. Ennek a ritmusnak ségben isszák.
zavara vagy görcsös állapotot eredményez,
vagy elernyedést, annak összes következ­ Bodzatea: bodzavirágból készül (Sarri-
ményével. A bioperiódus-elmélet szerint a bucus nigra), forrázással. Élénkíti az anyag­
hold változásai, az ár-apály stb. hatnak az cserét.
életfolyamatokra és az egészségérzetre.
A székletürítés természetes ritmusának visz- Bojtorján: gyökere vízhajtó és izzasztó ha­
szaállítása nagyon fontos székrekedésnél. tású. Vértisztító szer, különösen bőrbetegsé­
geknél (5-10 g), a gyökérbó'l készült olajat
Bircher-Benner, Maximilián Oskar a hajnövesztés serkentésére, hajápoló szer­
(1867-1939): svájci, zürichi orvos. A ter­ ként is alkalmazzák.
mészetes gyógymód és a természetes élet­
mód egyik fő képviselője. Munkássága út­ Bolhamag: az útifüfélék magva. Nyákként
törő volt a nyers koszt és a reformtáplálko­ hasmenés, légcsőhurut, szamárköhögés ese­
zás bevezetésének terén. Rámutatott a tén adjuk; csecsemőknél enyhe hashajtó.
táplálkozás szerepére az egészség megtartá­ Adagja 2-4 g hideg vizes kivonatként vagy
sában és a gyógyulásban. A táplálkozástu­ öntetként. Külsőleg a lenmaghoz hasonlóan
domány megformálása neki köszönhető. alkalmazzuk.

Bircher-féle müzli: Bircher-Benner által Borogatásadalékok: a hideg borogatáso­


bevezetett mag- és gyümölcsétel reggelire kat, 1. pakolások, többnyire adalékok nélkül
és vacsorára. Friss nyers táplálék. Egy sze­ alkalmazzák. De csökkent reakcióképesség
mély részére: este áztassunk be 3-5 kanál esetén bőringerlő és serkentó'szerként só-,
zabpelyhet 3 evőkanál vízbe. Reggel, rövid­ ecet- vagy gyógynövényadalékokai alkal­
del reggeli előtt adjunk ehhez egy kanál maznak. A meleg borogatásokat leggyak­
cukrozott sűrített tejet és egy fél citrom le­ rabban gyógynövényadalékkal készítik.
vét. Egy nagy vagy két kisebb almát reszel­ Gyógynövényadalékok: 1-2 marék gyógy­
jünk meg héjastul Bircher-féle reszelőn, az füvet zsákocskákban 5 liter vízben feltesz­
egészet keverjük gyorsan össze, és darált di­ nek, és 13-30 percig főzik. A zsákot ki­
óval vagy csírával szórjuk be. Bármely más nyomkodják és eltávolítják. A borogató-
friss gyümölcsöt (kb. 150 grammnyit) is kendőt vagy inget a fó'zetbe mártják. A szé-
Borogatások, pakolások 40

napolyva (vö. Növényi részek főzetei) fo­ oldalról jól kell zárnia. Hidegen a borogatá­
kozzák a helyi reakciót, fokozzák az anyag­ sok, pakolások elsősorban a melegel­
cserét, oldó és kivezető hatásúak. Többszöri vonásra szolgálnak. Gyakran kell váltanunk
alkalmazásuk esetén bőringerlés jelei mu­ őket, mielőtt elérnék a testhőmérsékletet.
tatkozhatnak. Ilyenkor át kell térni az eny­ Leggyakrabban a szív- és a homloküreg-bo­
hébb zabszalmára vagy zsurlóra. A zabszal­ rogatást alkalmazzuk. Zúzódáskor, ficam­
ma hasonló hatású, de jobban kíméli a bó'rt, nál árnikatinktúrás borogatásokat teszünk.
és a felszíni bó'rsejteket puhítja, a zsurló A forró (gőz) pakolások fájdalomcsillapító
bó'rkímélő, és ezért kiütések kezelésére igen hatásúak és görcsoldók. Minél jobban ki­
alkalmas. A tölgyfakéreg felszíni sebek, csavarjuk őket, annál tovább tartják a mele­
repedések, végbélrepedések stb. kezelésére get. Először száraz kendőbe és gyapjútaka­
alkalmas, de nyomot hagy a ruhán; a folto­ róba tesszük a beteget, hogy fölmelegedjen,
kat nem lehet többé eltávolítani. Ezért régi és előkészítünk egy flanelkendőt. Vászon-
ruhát és régi edényt használjunk. A farkas­ kendőt hajtunk össze 4-6-szorosára megfe­
alma tisztítja a sebet és gyulladásgátló. Az lelő nagyságúra, összetekerjük, és néhány
agyagos vizet agyagkása felhígításával, a percre forró vízbe mártjuk. Kivéve száraz
sós víz 5 1 vízre számított 100 g konyhasó­ kendőbe fogjuk, föntről lefelé erősen ki­
ból készül. Bó'ringerlő és a felszíni bőrréte- nyomjuk. Ezután a többszörösen összehaj­
gekre víztelenítő hatással vannak skro- tott vászonkendőt az előkészített flanelba
fulózis, kanyaró, skarlát esetén. Káposztáié hajtogatjuk. Kívül a flanel csak egy réteg­
(a nyers savanyú káposzta leve), ecetes víz ben legyen. Ezzel az oldalával helyezzük
(2-3 rész víz és 1 rész ecet) meggyorsítja a föl óvatosan a pakolást, és jól betakarjuk a
bőrreakciót. Mustárlisztet forró vízzel (50 beteget. Melegítőpárnát vagy melegító'pa-
°C) leöntünk és néhány percig állni hagy­ lackot is tehetünk mellé.
juk. A mustárlisztes borogatásokat ne hagy­
juk sokáig a bőrön, mert a bőrt megégeti és Boroszlán (Daphne mesereum): mirtuszfé­
hólyagot húz. Erős bőringerlő hatású. le cserje, kérge frissen vagy tapasz formájá­
ban bőrizgató hatású szer.

Borókabogyó (Juniperus communis): vize­


lethajtó, hólyaggyulladást csillapító hatású.
Vesegyulladások esetén óvatosan kell ada­
golni, mert a veséket ingerli. Naponta 5-15
db friss vagy szárított bogyó vagy 2-5 g bo­
gyó forrázata fogyasztása ajánlott.

Borogatások, pakolások: a test különböző Borsikafű: 1. Bazsalikom


részeire készíthetünk pakolásokat, illetve
tehetünk borogatásokat. Ezek hidegen vagy Borsmenta (Mentha piperita): leveleit
melegen, tiszta vízzel vagy kiegészítővel (május-augusztus) teaként fogyasztják gyo­
(árnikatinktúra, hamamelistinktúra, zsurló­ mor- és bélcsatorna, epe- és májbetegségek
főzet, iszap stb.) készülnek; kívülre mindig esetén. Epehajtó, felfüvódásellenes, élénkí­
száraz gyapjúkendő kerül, aminek minden tő, görcsoldó hatású, 2-4 g forrázatban.
41 Bőr

Borsmentaolaj: a borsmenta leveleiből előtt adjunk 1 teáskanál gyógyföldet víz­


nyert illóolaj, ízjavításra szolgál; belsőleg: ben, menta- vagy ürömteában föloldva.
felfúvódás ellen, a gyomorműködés serken­ Bch.: Natrium phosphoricum D6, Natrium
tése. sulfuricum D6, Magnesium phosphoricum
D6, Natrium muriaticum D6, Ferrum phos­
Borsos keserűfű (Polygonum hydropiper): phoricum D6, Calcium phosphoricum D6,
zöld részeit júniustól szeptemberig gyűjtik. Silicea D12.
Egyszeri adagja: 2-4 g forrázata, teakeveré­
kekben. Reuma-, ízületi és májbajok ellen Bőr: fontos szerv, szerepe a természet­
használatos szer. gyógyászati kezelésben kiemelkedő. Három
rétege van: a felső réteg (epidermis) az al­
Borsóka: az echinicoccus nevezetű féreg sóbb rétegekből állandóan megújul, a felső
átmeneti alakja. sejtréteg elszarusodott laphámsejtjei folya­
matosan lelökődnek. A következő réteg az
Bódulat: a gátlások feloldásával járó álla­ irha, ami kötőszöveti és rugalmas rostokból
pot, esetenként kellemes, jó érzés, emelke­ áll, hajszálerekben és idegvégződésekben
dett hangulat, amely azonban fokozódva igen gazdag. A legalsó réteg a laza kötőszö­
dühöngéshez, őrjöngéshez, teljes gátlásta­ vetből és zsírszövetből álló bőr alatti kötő­
lansághoz vezethet. Legtöbbször depresszió szövet. A bőr felső rétege elsősorban a kül­
megszűnését követi. Az ember a következ­ világ behatásai ellen véd, az irha hajszál­
ményekre való tekintet nélkül bódulatot ereivel a keringés részét képezi, a hősza­
okozó mérgeket fogyaszt, hogy ezt az álla­ bályozásért felelős és a vérelosztásért, vala­
potot elérve a földi létezés korlátait egy kis mint részt vesz az anyagcserében és fontos
időre elfeledje. Ilyen mérgeket az élvezeti hormonális folyamatokban. Az irha és a bőr
cikkek tartalmaznak: alkohol, nikotin, bab­ alatti kötőszövet határán számos verejték­
kávé, morfium, ópium, kender, légyölő galó­ mirigy található. Ezek hosszú, kanyargós
ca stb. A túladagolás és az erős mérgek a kivezető csatornájukon keresztül összeköt­
személyiség teljes széteséséhez és szemé­ tetésben állnak a külvilággal. Az irha ezen­
lyiségváltozáshoz vezetnek. A kábítószerek kívül faggyúmirigyeket is tartalmaz, me­
fogyasztásával idővel függőség alakul ki, a lyek a hajszálakkal együtt kiállnak a bőrből,
szervezet rendszeresen és egyre növekvő a bőr védelmére olaj- és zsírsavakat vá­
adagban igényli a szert (szenvedély). Az lasztanak ki. A verejtékmirigyek révén a bőr
erősebb kábítószerek élvezete tilos, keres­ fontos kiválasztó- és kivezetőszerv, a vesé­
kedelmi forgalmukat törvény szabályozza. hez hasonlóan működik, azt részint helyet­
tesíteni tudja. A bőrt elővesének is szokták
nevezni. Az anyagcsere és a belső elválasz­
Böfógés (ructus): akkor jön létre, ha a gyo­
tás zavarai megváltoztatják a bőr tulajdon­
morba levegő kerül, ¡11. ha a gyomor fala
ságait úgy, hogy a bőr állapotából betegsé­
megfeszül. Levegőnyelés beszéd vagy evés
gekre következtethetünk. A központi ideg­
közben ideges embereknél éppúgy böfógést
rendszer és az életidegrendszer is szoros
vált ki, mint emésztés során a túlzott gáz­
összefüggésben áll a bőrrel. Az életideg­
képződés. Ha gyomornedv jut a felböfögött
rendszer finom idegvégződésekkel rendel­
levegővel a nyelőcsőbe, gyomorégés kelet­
kező érzékszervvé tette a bőrt, ami képes a
kezik. Kerülni kell a zsíros, az édes és az
tapintás-, a meleg- és a fájdalomérzéklésre.
enyhén erjedt ételeket. Kezelése: étkezés
Bőrápolás 42

A bór életfontosságú szerv. Ha a bőrfelület bőrgyulladás különböző stádiumaiban fellé­


több mint fele elpusztul, a beteg élete nem pőjelenségek. Mindezek külső mechanikus,
menthető meg, minden nagyobb bőrfelület­ kémia és fizikai ingerekre vezethetők vis­
pusztulás életveszélyes. A bőr egészségesen sza, fölléphetnek általánosan és körülirtán
tartása fontos biológiai feladat. Sok termé­ is. Nagyobb bőrterület gyulladásánál a köz­
szetgyógyászati kezelés hat a bőrön keresz­ érzet is érintett. Láz, hidegrázás jelentkez­
tül (víz-, lég-, fénykezelések, a masszírozás, het. Az akut ekcémába való átmenet fokoza­
az áthangoló kezelések). A bőr mindig sze­ tos. Kezelése: a bőrgyulladás okának meg­
repel a gyógyítási tervben. A rajta keresztül állapítása és az izgalom megszüntetése.
kifejtett hatás lényeges az anyagcsere, a ke­ Zsurlós pakolások, iszap, túró. Nedvezés
ringési és a fertőző betegségeknél. A bőr esetén száraz gyógyföld, olívaolaj és
edzése elsősorban erősítést jelent, igénybe­ lenolajkötések. Altalános kezelések: egész­
vételt, gyakorlatozást. test-lemosások, félfürdők, locsolások, az al­
katnak megfelelően. Gyümölcskúra, nyers­
Bőrápolás: a bőr mosása meleg vagy hideg, koszt-napok, vegetáriánus táplálkozás, vér­
nem túl kemény vízzel. Esővizes vagy lá­ tisztító teák. A kiütések száma kezdetben
gyított vízzel, nem túl zsíros szappanokkal gyakran nő, a kezelést azonban következe­
való mosakodás. Érzékeny bőr esetén tesen folytatnunk kell.
alkálimentes szappant használjunk (Tölzer
szappan, keratinszappan, kéngyantaszap­ Bőrizgalom: a bőridegeken keresztül az
pan), mosakodás után kenjük be a bőrt ter­ idegrendszerre, azon keresztül a keringésre
mészetes növényi olajokkal. A naponta vég­ ható, elsősorban élénkítő ingerek. Mechani­
zett hideg vizes lemosás, a szárazkefélés kusan a ledörzsölések, a frottírozás, a kefé­
edzi, erősíti a bőrt. A légfürdők, az óvatos lés, az ütögetés, a köpölyözés, kémiailag a
napozás növeli a bőr teljesítményét az kenések, a flastromok és a borogatások in­
anyagcserében és a védekezésben. gerlik a bőrt. Mustárolaj, kőrisbogáncs
(cantharis), boglárkafélék, bors, árnika,
Bőrfaggyú: a zsírmirigyek által kiválasztott hangyaszesz, méhméreg jönnek szóba. A víz­
zsír, mely a bőr védelmét szolgálja. A túl kezeléseknél a hideg és a meleg, az egyéb
erős zsírtermelés bőrbetegségeket, gyulla­ organikus és anorganikus anyagok, a ma­
dást, aknét, mitesszerhámlást idézhet elő. gaslati napsugárzás a nap és a mesterséges
sugárzások is bőrizgatók. A bőringerek be­
Bőrfarkas (Lupus vulgáris): 1. Bőrtuberku­ folyásolják az életidegrendszert, a keringést
lózis és a bőranyagcserét. Közben szöveti hor­
monok keletkeznek, melyek szintén hatást
Bőr gombás megbetegedései: a fonalgom­ fejtenek ki. A Heads-jéle zónákon keresztül
bák vagy a bőr felületén terjednek, vagy a hathatunk azokra a belső szervekre, ame­
mélybe hatolva a faggyú- és a verejtékmiri­ lyek a szóban forgó Heads-zónába tartoz­
gyek gennyedését hozzák létre. Kezelését 1. nak.
a szakállasok Szőrtüszőgyulladásánál.
Bőrkeményedés: a bőr megvastagodása,
Bőrgyulladás (Dermatitis): a bőrpír, a duz­ elszarusodása, sárgás elszíneződése a keze­
zanat, a fájdalom, a hólyagképződés, a kül- ken és a lábakon nyomás hatására. A tyúk­
takaró lelökődése, a nedvezés és a hámlás a szem különösen jellemző bőrelszarusodás, a
43 Bőrtumorok

bőr papillarétegének izgalmával jár. A rön egy gomba szaporodik el (Mikrosporon


mezítláb járás, a víztaposás és az egészsé­ furfur), és ott sárgásbarna, piszkos, térkép­
ges cipőviselet (szandál stb.) hatására a bőr- szerű rajzolatot ad, főként a mellkas bőrén
keményedés többnyire magától elmúlik. fordul elő.
Egyébként szaliciles kenőccsel kell felpuhí­
tanunk a bőrt, majd műtéti úton távolítjuk el Bó'rtuberkulózis (bőrfarkas): a vérárammal
a szemölcsöt. A lábujjak közé helyezett a vérbe került tbc-bacilusok a bőrben kis
gyűrűkkel megakadályozhatjuk a tyúkszem apró göböket hozhatnak létre, valamint kró­
kialakulását. Szappanos fürdőkkel vagy nikus gyulladással járó fekélyképződést.
szaliciles kenőcsökkel (10-20%) felpuhít­ A fekély okozta szövetpusztulás hegszöve-
ható. tesen gyógyul. A tbc-s folyamat elpusztítja a
porcokat is, torzító hegesedéshez vezethet.
Bőrkiütés (Exanthema): 1. a Kiütésnél A leprabacilus is hasonló elváltozásokat
hoz létre. Kezelése: sószegény, vegetáriá­
Bőrlégzés: nem jelent gázcserét, csak páro­ nus táplálkozás, nyers koszt, D-vitamin
logtatást. A pórusok kivezetést biztosító Leberlran formájában. Helyileg: diólevél/ő­
nyitva tartása a bőrre ható természetgyó­ zeiből készült pakolások, lemosások, gyógy­
gyászati kezelések fontos feladata. fold, görögszénaflastrom. Kneipp éjszakára
bojtorjángyökér-kivonatot ajánl disznózsír­
Bó'röregedés: az öregedéssel együtt járó fo­ ral felkenve. Hatásos a napozás is. Altalá­
lyamat, a bőr rugalmas rostjainak csökkené­ nos kezelés: a bőrtevékenység izgatása, a
sével kezdődik. A bőr vékonnyá, szárazzá keringés és az anyagcsere élénkítése alsó­
válik, hervadt, ráncos lesz. Később hajla- testlemosásokkal, félfürdőkkel, szénavirág­
ingekkel, spanyolkabáttal, a hét napjain el­
osztva, lég- és napfürdők. Az anyagcserét
helyesen állítsuk be. Az egészséges, vita­
mindús táplálkozás, a rendszeres bőrápolás
megakadályozzák a folyamat gyors terjedé­
sét.

Bőrtumorok: a bőr minden részéből kiin­


dulhatnak tumorok. A jóindulatú daganatok
a bőr felső rétegéből kiinduló szemölcsök és
A bőr (a felső réteg keresztmetszete)
papillomák, valamint az irhából és a bőr
alatti kötőszövetből kiinduló kötőszöveti,
mos az eldurvulásra, a szemölcsképződésre zsírszöveti és idegszöveti tumorok. Ez utób­
(öregedési bőratrófia). A bőr korai öregedé­ biak a testen sűrűn elszórva jelentkeznek, ez
se tartós bőrgyulladás következménye is le­ az ún. Recklinghausen-féle betegség. A bőr
het. fedősejtjeiből rákos daganatok is fejlődhet­
nek. Kialakulásukat a túlzott napozás előse­
Bőrpattanások: 1. Akne és Pattanás gíti. A bőrrákok hajlamosak a fekélyes szét­
esésre, a kifekélyesedésre. A faggyúdagana­
Bőr térképszerű gombás megbetegedése tok (atheromák) eldugult zsírmirigyek és
(Pityriasis versicolor): az erősen izzadó bő­ ciszták. A kötőszöveti és a zsírszöveti tumo-
Bőrvérzés 44

rok, ha nem nagyon kiterjedtek, fagyöngy­ Natrium phosphoricum D6-tal, Calcium


készítmény-injekcióra eltűnnek. A bőrrák, phosphoricum Dl2-vel és Calcium fluora-
valamint a papillomák és a szemölcsök he­ tum Dl2-vel.
lyileg alkalmazott nehéz szagú borókapor­
injekcióval visszafejleszthetőek. Lehetsé­ Brauchle, Alfred (1898-1964): az orvostu­
ges a fentiek savakkal, fagyasztással, galvá- dományok professzora Schönenberger ta­
nos égetéssel vagy röntgensugárzással vég­ nítványaként azon fáradozott, hogy a termé­
zett kezelése is. A kezelést 1. a Ráknál. szetgyógyászatot tudományosan is elismert­
té tegye.
Bőrvérzés (purpura): kis pöttyös bőrvérzé­
sek ínyvérzés nélkül, ez utóbbi a skorbutnál Bronchialkatarrhea: 1. Légcsőgyulladás
fordul elő. Gyakran kémiai gyógyszerek ha­
tására lép fel, ízületi vagy izomreumatiz- Bronchiektasia (légcsőtágulat): a légcső
mussal egybekötve (Schönlein-Henoch- elzáródásainak zsák vagy cilinder alakú to­
purpura), vagy súlyos, vérmérgezés formá­ vábbi elágazódásai, veleszületett vagy tüdő­
jában lefolyó betegség képében (Werholf- gyulladás utáni szerzett betegségként léphet
betegség). Vitamindús táplálkozás ajánlatos. föl. Bőséges, gyakran bűzös, rothadó köpet
Szanáljuk az esetleges gócokat (fogak, jellemzi. A krónikus légcsőhurut légzési
mandulák, epehólyag stb.). Adjunk kemé­ elégtelenséggel járhat. Kezelése megegye­
nyítőt, Lebertrant, súlyos esetekben vérát­ zik a légcsőhurut kezelésével. Száraz koszt.
ömlesztést. Hp.: Arnica D3, Crotalus D10, Belsőleg: fokhagyma, fokhagymából ké­
Naja tripudians D8-10, Lachesis D10-8, szült gyógyszerek. Terpentinolaj, eukalip­
Phosphorus D5-10. tusz és törpefenyó'olajos inhalálás, antibio­
tikumok, légzőgyakorlatok, Schlenz-fürdők.
Bőrviszketés: oka belső hormonális zavar,
vagy szöveti hormonok termelődése (hista- Bronchusok: 1. Légcsőbetegségek
min), esetleg a cukorbetegség, a köszvény, a
terhesség, a vesepanaszok, a rák, a sárga­ Brucellózis: korai vetélésben szenvedő te­
ság, a székrekedés, a változó kor, az öregko­ henektől kaphatja el az ember ezt a betegsé­
ri anyagcsere, a bőr gyulladása a csalán. get. A baktériumok nyers tejjel való munka­
Az ekcéma gyakori kísérőtünete a heves, végzés (érintkezés) során vagy fertőzött tej
kínzó viszketés. Kezelése: az anyagcsere át­ fogyasztásával jutnak a szervezetbe. A be­
állítása. Ingerszegény (só- és fűszermentes) tegség hirtelen fejfájással, gyengeséggel, iz-
étrend, húgysavmentes ételek. Nyers táplál­ zadással és elhúzódó lázmenettel kezdődik.
kozás, vegetáriánus étkezés, a székletürítés A magas láz ellenére a beteg közérzete nem
rendezése. Zabszalma-, búzakorpa- és zsur- túl rossz. Kezelése: gyümölcsnapok, nyers
lós fürdők, iszapingpakolások, rövidpólyá- koszt, vegetáriánus, sószegény étrend, láz­
zás, spanyolkabát, -locsolások a kivezetés kezelés, Schlenz-fürdők. Hp.: Chininum
serkentésére. Vértisztító teák. Hp.: Radium arsenicosum D4, Ferrum phosphoricum D6,
bromatum D l 2 - 1 5 , Colichos pruriens D3, Lachesis D10, Mercurius solubilis D6.
Alumina D6-12, Oleander D2-6, Agaricus Megelőzése a tej forralásával lehetséges.
huscarius D4—6. Bch.: Magnesium phos­
phoricum D6, Silicea D12, váltogatva B-típus: 1. az A-típusnál
45 Bűzös orrnyálkahártya-gyulladás

Bulbus: a hagymagyökér elnevezése re­ Búzakorpa: fördőadalékként egy fiirdőhöz


ceptírásnál. 1,5 kg-ot adnak megfelelő mennyiségű víz­
ben való felfó'zés után. A bőr megnyugtatá­
Burjánzás: fokozott, gyakran szabálytalan sára használatos bőrbetegségeknél, erős
sejtszaporodás gyulladások és daganatkép­ gyulladási hajlam esetén. A korpa védőbe­
ződés esetén. vonatot képez a bőr felületén. Mandulakor­
pát is használhatunk erre a célra.
Bursa: 1. Pásztortáska
Bűzös orrnyálkahártya-gyulladás (özac-
Bursitis: 1. Nyálkatómlő-gyulladás na): csökkent nyálkaképződéssel és az orr­
nyálkahártya sorvadásával járó krónikus
Búzacsíra: 1. Csíradiéta, Sclerosis multip­ orrnyálkahártya-gyulladás. Bűzös varkép­
lex ződés jellemzi, amely a szaglóképesség
egyidejű elveszítésével jár együtt. Kezelé­
sét 1. Orrhurut.
c
Calluna vulgáris: 1. Seprővirág ban ballasztanyagként fontos szerepet ját­
szik.
Cantharis (Lytta vesicatoria): kőrisbogár.
Gyulladásgátló, hólyaghúzó, gennyképző Cetraria islándica: 1. Izlandi zuzmó
hatású, szöveti elhalást idéz elő. A kőrisbo­
gár flastromot lehetőleg a gyulladásos góc Chelidonium május: 1. Vérehulló fecskefű
közelében illesszük a bőrfelületre. A kelet­
kező hólyagot hagyjuk leszáradni, vagy le­ Chiropraktika: az Iowa állambeli daven-
szívjuk a tartalmát steril fecskendővel, és porti D. D. Palmer 1895-ben a nyaki gerinc
ezt a folyadékot 0,1-1 ml mennyiségben a visszarándításával gyógyította meg egy né­
bőrbe, a bőr alá vagy az izomba fecskendez­ ger nagyothallását. Hasonló tapasztalatok
zük, növekvő dózisban. Áthangoló kezelés. alapján dr. Kim Askinson amerikai orvos ki­
dolgozott egy gyógyító eljárást, amit chiro-
Cantharis-kezelés: 1. Cantharis praktikának nevezett el. Tanítása azon a túl­
ságosan is messzemenő elméleten alapul,
Capsella bursa pastoris: 1. Pásztortáska hogy a csigolyaoszlop kóros helyzete, a csi­
golyák kisebb mértékű ficama nyomást
Carcinoma: 1. Rák gyakorol a gerincoszlopból kilépő idegvég­
ződésekre. Ezáltal szöveti fájdalmak, szerv­
Carduus benedictus: 1. Benediktgyökér és mirigyműködési zavarok lépnek fel.
Palmer neurálpatológiai (idegkórtani) néze­
Carduus marianus: 1. Máriatövis téket vallott (a betegségeket idegműködési
zavarok okozzák), elutasította, hogy a be­
Carica papaya: a növény minden része fe­ tegségeket kis élőlények is előidézhetnék.
hérjebontó enzimet, papaint vagy pedig pa- Ezért a hivatalos medicina nem fogadta el a
payotint tartalmaz, ami elősegíti a zsírle­ chiropraktikát. Önálló iskolaként azonban,
bontást is. Hasnyálmirigy-elégtelenség és főként Amerikában továbbfejlődött. Az
gyomonedv-elválasztási zavarok esetén ja­ utóbbi években Európában, így Magyaror­
szágon is egyre inkább teret hódít a chiro­
vallott.
praktika. A modern idegkórtani szemlélet
fejlődésével közelítettek egymáshoz a kü­
Cárom carvi: 1. Kömény
lönböző nézetek. így ma már jó néhány ne­
ves sebész elismeri bizonyos betegségek
Cassia: 1. Szennalevél
esetén a chiropraktika létjogosultságát. Je­
lenleg már csak azt az egyoldalú nézetet
Cellulóz: a növényi sejtek falát alkotó, víz­
utasítják el, hogy minden betegség a csigo­
ben és alkoholban nem oldódó szénhidrát.
lyák rossz helyzetével lenne magyarázható,
Nem emészthető, a természetes táplálkozás­
47 Cnicus benedictus

vagyis, hogy mindegyik betegség kezelhető rut esetén. Leveleinek forrázatát teaként fo­
lenne a chiropraktika módszereivel. A chi- gyasztják. Illóolaját a Karmelita-csepp ké­
ropraktikai diagnózis felállítása során az or­ szítéséhez használják.
vos megpróbálja megkeresni a csigolyafi­
cam vagy rándulás helyét, majd speciális Civilizációs ártalmak és betegségek: a ci­
fogással helyrerántva a gerincoszlopot, visz- vilizáció a természetben élő ember átalaku­
szaállítja a csigolyák eredeti, normális hely­ lása letelepült életmódot folytató emberré.
zetét. A vad ösztönök helyébe jogi normák lép­
nek, melyek az államszervezetben folytatott
Cholangitis: az epeutak gyulladása; 1. Epe­ életmód előfeltételeihez tartoznak. Noha a
betegségek civilizáció egésze nem elvetendő, e folya­
mat mégis sok kárt okozott az embernek,
Cholecystisis: epehólyag-gyulladás; 1. Epe­ mert a természetes életmód helyett mester­
betegségek séges, természettől elidegenedett állapotot
teremtett. Éppen ezért létezett és létezik ma
Cholecystopathia: epehólyag-bántalom; 1. is számos olyan vélemény, miszerint az em­
Epebetegségek bernek a civilizációs ártalmak elől vissza
kellene térnie a természetes életmódhoz.
Cianózis: szederjesség, kékes elszíneződés A természetgyógyászat is elveti a civi­
a bőrön és a nyálkahártyákon veleszületett lizáció ártalmasnak bizonyuló eredményeit:
szívbetegségben vagy más olyan kórálla­ az adjusztálás, tartósítás és főzés károsítja
potban (pl. vérmérgek hatására), amikor az az élelmiszereket és csökkenti tápértéküket.
artériás (oxigénben dús) vér vénás (szén-di­ Mivel a civilizált életmód egyik alapvető
oxidban dús) vérrel keveredik. célja, hogy az embereket az élet minden ké­
nyelmetlenségétől megkímélje, fennáll az
Cichorium intybus: 1. Mezei katáng „elpuhulás" veszélye, romlik az ellenálló
képesség. Az öltözködési szokások és a la­
Cickafark (Achillea millefolium): mezei kások fűtése következtében egyre csökken a
növény, virágzás idején gyűjtik. A cicka­ hűléses betegségekkel szembeni immunitás.
Az egyoldalú főtt, sült ételekből álló étrend
farkból nyert olaj azuléntartalmú és a ka­
anyagcsere-betegségek, emésztési zavarok
millaolajjal áll rokonságban. A kamillához
és fogbetegségek (fogszuvasodás) kialaku­
hasonlóan gyulladásgátló és görcsoldó szer­
lásához vezetnek. A műszaki fejlődés kö­
ként alkalmazzák, valamint gyomor- és bél­
vetkezményeként egyre gyakoribbak a bal­
panaszoknál aromás keserűszerként.
esetek és a munkahelyi ártalmak. Az élveze­
ti cikkek fogyasztásának egészségre ártal­
Ciszta (hólyag): fallal határolt, folyadékot
mas szokása is jellegzetes civilizációs jelen­
tartalmazó üreg.
ség. A ~ elleni küzdelem legfontosabb ele­
mei a természetes életmód, a természetes
Citrom: a citrusfa C-vitaminban gazdag
gyógymódok alkalmazása és a szabadidő
gyümölcse. Salátákhoz ecet helyett és üdí­
hasznos eltöltése, amivel feloldjuk a munka
tőitalok adalékaként javallott.
egyhangúságát.

Citromfű (Melissa officinalis): nyugtatólag


hat gyomor- és bélgyulladás, valamint -hu­ Cnicus benedictus: 1. Benediktgyökér
Cochlearica armoraica 48

Cochlearica armoraica: 1. Torma oldalra, és a bal láb belső oldalán a sarokig


megyünk vissza. Elöl ugyanígy járunk el az
Colchicum autumnale: 1. Őszi kökörcsin ágyékhajlatig feljutva. A másik oldalra való
áttéréskor a vízsugárral a hólyag és az altest
Colibacilusok: a vastagbél normális bacilu- kikerülésével a comb középvonala fölött ál­
sai. Vitaminhiányban képesek fólsavat, Bp lapodunk meg. Hatása ugyanaz, mint a térd-
és egyéb B-vitaminokat szintetizálni. Ha leöntésé, csak erősebb reflexeket vált ki, és
károsodnak, nemcsak hogy abnormális helyileg nagyobb területekre terjed ki.
anyagcseretermékeket produkálnak, de a Visszér, isiász (váltakozó hőmérsékletű víz­
vitaminokat is elpusztítják. Segítenek a táp­ zel), reumatizmus, a comb bénulásai, csípő­
lálék lebontásában és annak vastagbél általi izületi megbetegedések ellen. Vesebetegsé­
felszívásában. Helytelen életmód esetén, gek esetén alkalmazását kerülni kell.
bélpangáskor megváltoznak a ~ tulajdonsá­
gai, beteges folyamatok előidézőivé válnak Comb-pillanatleöntés: a térd-pillanatleön-
(dysbakteriózis). Ha kilépnek a vastagbél­ tésnél leírt technikával azonos. A pácienst le
ből, a felsőbb bélszakaszokba kerülve vagy kell vetkőztetni. A vízsugarat a térdhajlaton
a húgyutakba jutva gyulladást idéznek elő, át az ülepig vezetjük, és ott három kört
kórokozókká válnak. írunk le. Ezután gyengébb vízsugárral a láb
belső oldalán lefelé haladva a sarokig. A bal
Colitis: 1. Vastagbélgyulladás lábon is hasonló módon járunk el. A láb
elülső oldalán a vízsugárral lassanként fel-
Combleöntés: a lábak csípőig érő leöntése.
A jobb láb hátsó, külső oldalán felfelé hala­
dunk a tomporig, ott kb. 8 mp-ig időzünk és

Vizsugár útvonala és a locsolócső tartása


a permetezéshez

felé haladva, a térdnél három kört írunk le,


majd felfelé az ágyékhajlatig vezetjük a su­
garat, és azonnal áttérünk legyengített su­
gárral a comb belső oldalára, ahol lefelé ha­
ladunk. Ugyanezt megismételjük a bal láb­
Combleöntés bal. Majd ismétlés, és legyengített sugárral
a lábak végigpaskolása következik. Egyik
széles felületen öntözünk, majd a belső ol­ lábbal kilépés következik, és a lábak oldalát
dalon haladunk lefelé a sarokig. Bal oldalon a térd-pillanatleöntéshez hasonlóan a csípő­
ugyanígy járunk el, de a reakció bekövetke­ ig locsoljuk. Hájas csípő esetén tovább
zése után a farizomzat alatt áttérünk a másik időzzünk. Befejezésül a talpak pillanatleön-
49 Cukorbetegség

tése és csípőmagasságig permetezés követ­ Már a gyermekkorban is jelentkezhet, de az


kezik. Alkalmazása: gyulladásos lábelválto­ esetek többségében középkorú felnó'tteknél
zások, isiász, lumbágó, bénulásos állapo­ alakul ki, amikor az ivarmirigyek működé­
tok, ízületi betegségek, prosztatamegna- se alábbhagy. A bőséges táplálkozás inkább
gyobbodás. Trombózis esetén tilos. kedvez a ~ kialakulásának, mint az egészsé­
ges, mérsékletes táplálkozás. A betegségre
Commotio: 1. Agyrázkódás sok előjel figyelmeztet: a szellemi és fizikai
teljesítőképesség csökkenése, levertség, fá­
Conium maculatum: I. Foltos bürök radtság, fejfájás, erős éhség és bőséges táp­
lálkozás ellenére jelentkező fogyás, állandó
Conjunktiva: 1. Szemkötőhártya szomjúságérzet, bő vizelet, a bőr, főképpen
a szájnyálkahártya szárazsága, az arcbőr
Conjunktivitis: 1. Kötőhártya-gyulladás feltűnő vörössége és viszketése, különféle
l
gennyes bőrbetegségek (furunkulus és kar­
Cooley: 1. Hollywoodi kúra bunkulus). Nem ritka az ideggyulladás,
idegfájdalom. Mivel a betegség következté­
Cornea: a szem szaruhártyája, 1. a Szemnél. ben az egyik legfontosabb energiaforrás, a
szénhidrát feldolgozatlanul hagyja el a szer­
Coue, Emilé (1857-1926): nancyi gyógy­ vezetet, gyakran alultápláltság tünetei ész­
szerész, aki a betegségek autoszuggesz- lelhetők. A zsírok elégetéséhez szükséges
tióval történő gyógyítását hirdette. Módsze­ szénhidrát hiánya a káros hatású zsírsavak
rét tömegszuggesztióval támasztotta alá. felgyülemlését és ebből következő savmér­
Betegeit arra tanította, hogy a gyógyító erőt gezést idéz elő, amelynek következménye
önmagukban keressék, szabadítsák fel és az ún. diabetikus kóma. A —nek két formá­
higgyenek benne. ja ismert. Az egyik esetben nem termelődik
elegendő mennyiségű inzulin (inzulinhiá­
Cukorbetegség (Diabetes mellitus): az nyos diabetes). Ez leginkább a gyermekek
emésztőnedvek segítségével a vérbe felszí­ és a fiatalkorúak betegsége. A speciális dié­
vódott egyszerűbb szerkezetű cukrokat a ta mellett a hiányzó inzulinmennyiség pót­
hasnyálmirigy inzulin nevű hormonja bo­ lásáról is gondoskodni kell. A ~ másik for­
nyolultabb szerkezetű keményítővé alakítja mája az ún. időskori diabetes. 50 éves kor
át, amelyet a máj és az izmok sejtjei raktá­ után jelentkezik, és nem inzulinhiány okoz­
roznak el. Szükség esetén a szervezet ezeket za. Az elegendő mennyiségű inzulin a vér­
az anyagcseréhez nélkülözhetetlen cukrok­ ben nem képes hatását kifejteni. Ezt való­
ká alakítja át. E folyamatok zavara követ­ színűleg a háttérben meghúzódó zsír-anyag­
keztében a vérben megnő a cukor koncent­ cserezavarok miatt a vérben keringő szív­
rációja, és a vizeletben is megjelenik. A ~ frakciók okozzák. Ezzel egyidejűleg a bete­
kialakulását elsősorban a hasnyálmirigy, de geknél más fermentek, pl. a húgysavat bon­
egyéb belső elválasztású mirigyek (a tó ferment hatása is leblokkolódik, ami az
hipothalamus elülső lebenye, a pajzsmirigy időskori diabetesben szenvedőknél gyakran
és az ivarmirigyek) működési zavara idézi megfigyelhető köszvény kialakulásához ve­
elő. Feltételezhetően egyidejű májkáro­ zet. Az egyre nagyobb számban előforduló
sodás is fennáll. A —et más anyagcsere-be­ időskori diabetes a mindinkább terjedő zsír­
tegségek is kísérhetik (elhízás, köszvény). anyagcserezavarokkal áll összefüggésben.
Cukorbetegség 50

E betegség terápiájában szükségtelen az (galega officinalis) magja és föld feletti ré­


inzulinadagolás. Helyette olyan tablettákat szei, babhéj, görögszéna magja, hagyma,
alkalmaznak, amelyek segítségével az inzu­ áfonyalevél, kukoricabajusz. A zsályalevél,
lin hatását blokkoló anyagok semlegesíthe- pitypang és annak gyökere, borókabogyó és
tők. Kezelése: a terápia középpontjában a diólevél valószínűleg a májon keresztül fej­
diéta áll. Harmonikus, természetes nyers ét­ ti ki gyógyító hatását. Cukorbetegek keze­
rend, sószegény, fehérjéket, szénhidrátokat lésére alkalmas teakeverék: görögszéna­
és zsírokat megfelelő arányban tartalmazó, magvak, kecskerutamagvak, máriatövis­
vitaminokban bővelkedő ételek, melyek jó­ magvak, áfonyalevél egyenlő arányú keve­
tékony hatást gyakorolnak a cukorbetegek rékéből 1 teáskanálnyit egy csésze vízben
anyagcseréjére. A napi étrend legalább fele 15 percig forralunk, és ezt az adagot minden
nyers ételekből álljon. Cukor, szirup, me­ étkezéshez fogyasztjuk. Amennyiben a dié­
lasz és méz fogyasztása tilos. A vegetáriá­ ta és a felsorolt teák nem segítenek, az inzu­
nus étrend keretében elfogyasztott gyümöl­ linhiányos diabetes kezelését inzulinadago­
csök cukortartalma miatt nem kell aggódni, lással kell megoldani. Az időskori ~ eseté­
csak a különösen édes gyümölcsök (szőlő, ben a guanidinokat és szulfonamidokat tar­
földieper, málna, banán, aszalt gyümölcsök) talmazó, az inzulint blokkoló anyagokat
élvezete kerülendő. A fruktózt és a fruktóz- semlegesítő tablettákkal végzett kezelés
tartalmú gyümölcsöket nem szükséges kitil­ szükséges. Napjainkban az egyre csökkenő
tani az étrendből, bizonyos mennyiségben zsírfogyasztásnak köszönhetően ritkábbá
fogyaszthatók. A zsírfogyasztást is a termé­ vált a kóma. Ha mégis fellépne, azonnal
szetes táplálkozásnak megfelelő mennyi­ szőlőcukor és inzulin keveréket adnak in­
ségre kell korlátozni (50-80 g), és azt is jekcióban a betegnek. Ezt követően az akut
csak többszörösen telítetlen zsírsavakat tar­ veszély elmúltáig csak zabból készült étele­
talmazó értékes olajok, különösen búza­ ket fogyaszthat a beteg, majd fokozatosan
csíraolaj formájában. A nyers ételek közül áttérhet a diabetikus diétára. A kezelést lég­
előnyben kell részesíteni a hagymát, a fok­ fürdők, gimnasztika, pihenés és a bőr dörzs-
hagymát, az uborkát és az áfonyát. A szén­ masszázsa egészítse ki. Reggelente teljes
hidrátot zabból készült kenyér és egyéb vagy felsőtestlemosás, délelőtt rövid gön-
zabtartalmú ételek formájában kel! enni. Az gyölés, spanyolkabát, combleöntés és felső
anyagcsere állapotától függően barna ke­ leöntés, délután a has felső részére helyezett
nyeret és burgonyát is ehet a beteg, a fehér szénapolyvás zsákocskák, karfürdők, térdle-
kenyér fogyasztása azonban tilos. Fehérjét öntések, karleöntések, törzsborogatás. Hp.:
túró, aludttej, joghurt formájában ehet a be­ Natrium sulfuricum D3-6, Arsenicum
teg. A vegetárius étrend értelemszerűen D6-10, Acidum phosphoricum D2-3, Ami-
nem tartalmazhat állati zsiradékot és húst. ca D3, Acidum lacticum D3-6, Kreosotum
A betegség enyhébb eseteiben fogyasztható D4-6, Secale cornutum D3-6, Uránium
(ritkán!) borjú- vagy marhahús, de helye­ nitricum D6-12. Bch.: Natrium sulfuricum
sebb, ha teljesen húsmentes diétát állítunk D6, Calcium phosphoricum D6-12 szájszá­
össze. Az evésnél fontos az alapos rágás razság és szövetgyengeség esetén; Calcium
(vö. Kérődzés). A cukorbeteg az étkezéshez fluoratum D l 2 , Silicea D l 2 , Natrium phos­
növényi inzulinokat (glukokininek) vagy az phoricum D6 savmérgezés esetén; erős
inzulinéhoz hasonló hatású anyagokat tar­ viszketés esetén Kalium phosphoricum,
talmazó növények teáit igya: kecskeruta Magnesium phosphoricum D6; a bőr geny-
51 Curcuma longa

nyesedése vagy kiszáradása esetén Nátrium zabkenyér, 30 g vaj; orosz tojás mus­
muriaticum D6. társzósszal, salátával.
Néhány példa a természetes diabetikus ét­
rendre: naponta 100 g zabpehely, három Cukrok: növényekben napenergia felhasz­
egyenlő részre osztva. Minden ételt cukor nálásával termelődő, szénsavból és vízből
és liszt nélkül kell elkészíteni! Reggeli: 30 g álló vegyületek. A - fontos energiahordo­
zabpehelyből, savanyú almából, citromból, zók az élő szervezetek számára, energia fel­
mogyoróból, őszibarackból, szilvából és pa­ szabadulása közben vízzé és szénné égnek
radicsomból készült müzli. Túró és 30 g vaj el. A szervezet számára legfontosabb ~ a
fogyasztható hozzá. Ebéd: nyers zöldségek, tej-, szőlő- és gyümölcscukor. Keményítő
sárgarépa és cékla kivételével. Savanyú ká­ formájában a burgonya, a gabonafélék, a
poszta, egyéb káposztafélék, saláták, spe­ gyümölcsök és a zöldfélék tartalmazzák.
nót. A salátákat kevés tejszínből készült ön­ A szervezet ezekből a keményítőkből hasít­
tettel ízesíthetjük. Borsó és sárgarépa kivé­ ja le az életfolyamatokhoz szükséges —at.
telével párolt zöldségek, zabpehelyropogós A nád- és répacukrok ételek édesítésére al­
vagy zabpehelyből készült palacsinta, 1 to­
kalmasak, ezeket kizárólag ételek ízesítésé­
jás, fűszernövények; vagy almával és
re, lekvárok tartósítására használjuk. A túl­
paradicsommal párolt savanyú káposzta,
zott mennyiségű cukor fogyasztása Brvita-
zabpehelyropogós, zellerpalacsinta (liszt
min-hiányt és mészhiányt idéz elő. A fino­
nélkül), túró; vajban párolt töltött paradi­
mított ~ helyett sokkal egészségesebb a
csom (zabpelyhet és mogyorót pirítunk,
méz, répaszirup vagy az édes aszalt gyü­
hagymával és fűszerekkel ízesítjük), mellé
mölcsök fogyasztása. A cukorbetegek sem­
saláta tejszínes öntettel; vajban dinsztelt
miféleképpen nem ehetnek finomított cuk­
zöldbab, hagyma és paradicsom; vajban pá­
rot, szénhidrátszükségletüket csak kemé­
rolt endívia hagymával, tejszínnel; uborka
nyítőkkel vagy gyümölcsökkel fedezhetik.
kaporral, zabkása; gombapogácsák párolt
zöldséggel és salátával; rántotta sült paradi­
csommal, salátával. Desszert: savanyú gyü­ Curcuma longa: ennek a Dél-Ázsiában ho­
mölcs vagy cukormentes kompót. Vacsora: nos növénynek a gyökerét Temoe-lavak
nyers zöldségek, sok túróval, 30 g vaj, 30 g drognak is szokták nevezni. Főzetét epe­
zabpehelyből sült kenyér, savanyú uborka; görcs oldására, az epeelválasztás segítésére
vagy: túróval töltött uborka tojással, túró, adják.
CS

Csalán (Urticaria urens és diocea): a nö­ C s e c s e m ő s k o r b u t (Möller-Barlow-kór):


vény levelét és virágzatát használjuk június­ mesterségesen táplált gyermekeknél fordul
tól szeptemberig. Egyszeri adagja 2-4 g, elő, akiket kizárólag forralt tejjel táplálnak.
gyökerét főzetként alkalmazzuk. Segíti a Vitaminhiány, főleg C-vitamin-hiány okoz­
vérképzést, vérzéscsillapító, vértisztító, va­ za. A kar és a láb ízületei megduzzadnak és
lamint nyákoldó, köptető és vízhajtó hatású. fájdalmasak. A fogíny kékesvörös és da­
Bőrkiütésre, ekcémára is jó. gadt, véraláfutások a csonthártya alatt. Ke­
zelése: anyatej vagy mandulatej, nyers sár­
Csalánkiütés (urticaria): a bőr védekező re­ garépa, spenótlé.
akciója külső vagy belső mérgekkel szem­
ben. A kiütések megjelenésekor az idegek, Csecsemőtorna: a Neumann-Neurode által
valamint a bőr vér- és nyirokereinek izgal­ kifejlesztett tornát 4-5 hónapos korban kell
ma hólyagképződéshez vezet, a hólyagok kezdeni, kezdetben 5 perccel, lassanként
pirosak vagy fehérek és az esetek többségé­ emelve az időtartamot, rachitis esetén addig
ben erősen viszketnek. A csalánkiütésre nem szabad tornáztatni, amíg a csontok meg
hajlamos egyéneknél bizonyos állati vagy nem szilárdultak. Passzív mozgások: a lá­
növényi eredetű mérgek (paradicsom, eper, bak behajlítása és kinyújtása, karkörzés a
tojássárgája), gyógyszerek válthatják ki a gondozó segítségével, aktív gyakorlatok: a
tüneteket. A ~ allergiás betegség. Kezelése: fej és a törzs felemelése, kúszó gyakorlatok.
böjt, só- és fűszerszegény, vegetárius diéta,
a székletürítés rendezése. Kezdetben leönté-
sek, Schlenz-féle fürdők, sós vagy agyagos
vizes ing, spanyolkabát, rövid göngyölés,
saját vérkezelés. Hp.: Apis D3, Acidum
formicicum D6-12 intracutan, Rhus toxico­
dendron D6-10, Urtica 0 - D 3 , Calcium
carbonicum Hahnemanni D3-6, Dulcamara
D2. Bch.: Calcium phosphoricum D6 tíz­
percenként válogatva Natrium muriaticum
D6-tal.

Csarab: 1. Lépcsővirág
Csecsnyúlvány: a fülkagyló mögött, a ha­
Csattanó maszlag (Datums stramonium): lántékcsonton található tömör csontnyúl­
mérgező gyomnövény. Levele a hörgőgör­ vány, amely felnőtteknél levegőt tartalma­
csök oldására szolgáló asztma-füstölőporok zó, nyálkahártyával bélelt üregecskékből
vagy -cigaretták adaléka. áll, amelyeknek közvetlen összeköttetésük
53 Csodagyógyítások

van a középfüllel. Középfülgyulladás esetén rezavaroknál és a belső elválasztású miri­


a ~ üregei is megbetegedhetnek, elgennye­ gyek zavarainál is előfordul csípőficam. Ke­
sedhetnek. zelését 1. az Izületi betegségeknél. Helyileg:
rövid és ágyékpólyázás a véráramlás javítá­
Cseppbeöntés: bélbeöntés víz, sók, szőlő­ sára.
cukor és oldható gyógyszerek bevitele cél­
jából. Egy különleges szerkezetű, a gumi­ Csípőízületi betegségek: a csípőízületet,
csőbe csatlakozó üveggömb segítségével mint bármelyik más ízületet megtámadhatja
szabályozzák a folyadék időegységre szá­ gyulladásos folyamat, 1. az ízületi gyulladá­
mított, cseppenként történő adagolását. soknál. A leggyakoribb csípőízületi bánta­
lom azonban az arthrosis (Coxarthrose). Ke­
Cseppfertőzés: kórokozók terjedése köhö­ zelését 1. az Arthrosis címszónál. Nagyfokú
gés vagy beteggel való beszélgetés során a elmerevedéskor napjainkban müízületet
levegőbe szétszórt nyálcseppek útján, több­ (protézist) ültetnek be.
nyire a légutakon keresztül.
Csíradiéta (csíraolaj, csíraételek): amikor a
Csertanninfürdők: meleg fürdők csersav­ nyugvó gabonamag csírázásnak indul, hor­
adalékkal. A természetgyógyászatban tölgy­ monok és vitaminok keletkeznek benne,
fakéregfürdőket alkalmaznak. amelyek a kotlóstojás embrionális folyadé­
kában lévő trephonoknak felelnek meg. Hi­
Csillogó szem: a dülledt szemekkel együtt ánybetegségek kezelésére ezért kiválóan al­
a pajzsmirigy megbetegedésére jellemző; 1. kalmasak. A beteg frissen fogyassza a csí­
még a Basedow-kórnál. rát, vagy az abból nyert olajat használja éte­
lek készítéséhez. A csíraolaj különösen jó a
Csillószőrös h e n g e r h á m : egyrétegű, hen­ rachitis megelőzésére és kezelésére mint
ger alakú hámsejtek, melyek felületén fi­ növényi Lebertran, vagy E-vitamin-bevitel­
nom csillószőrök vannak. Ezek a csillósző- re szívbetegségeknél vagy terméketlenség­
rök állandó mozgásukkal a kisebb idegen ben. Az Ewers-féle táplálkozásnál a friss
testeket, a port a testnyílások felé továbbít­ csírák fontos szerepet játszanak.
ják. Működésüknek köszönhető a légutak
tisztán tartása. Csiriz: néhány gabonaféle fehérjeanyaga;
ez teszi lehetővé a gabonafélék sütését.
Csípó'ficam: veleszületett betegség: több­ A csiriz nélküli gabonából csak pépeket ké­
nyire örökletes hajlam következtében, az szíthetünk.
ízületi fej és az ízületi vápa aránybeli eltéré­
se miatt az ízületi fej nincs benne a vápá­ Csodagyógyítások: a csodák olyan esemé­
ban. A csípőficamot föl lehet ismerni a be­ nyek, amelyek természettudományos isme­
tegjellemző kacsázó járásáról. Minél hama­ reteinkkel nem magyarázhatók vagy éppen
rább ismerik fel a betegséget, annál jobbak ellentétben állnak azokkal. Az egyház eze­
az esélyek a gyógyulásra. Az ízületet hely­ ket Isten közvetlen, személyes beavatkozá­
reállíthatják, és egy ideig gipsszel ebben a sával magyarázza. A - gyakran kapcsolód­
helyzetben rögzítik; ha ez a helyzet megál­ nak kegyhelyek (a legismertebb Lourdes
lapodott, mozgásgyakorlatokkal mozgékony- Dél-Franciországban) felkereséséhez vagy
nyá teszik a lemerevedett csípőt. Anyagcse­ ereklyék megtekintéséhez.
Csontdaganat 54

Csontdaganat (osteoma): jóindulatú csont­ görbül, a test megkisebbedik, a medence és


kinövés, gyakorta jön létre a csonthártya a lábak alakja is megváltozik. Gyakori nők­
izgalma következtében, gyakran különö­ nél terhesség alatt, a változó korban, de elő­
sebb kiváltó ok nélkül is. Az idegekre, erek­ fordul a belső elválasztás zavarainál is, kü­
re és az ízületekre gyakorolt nyomás pana­ lönösen gyakori az ivarmirigyek zavaránál.
szokat okozhat. A panaszok megszüntetésé­ Férfiaknál a csontlágyulás ritkább. Kezelé­
re végezzünk iszap- vagy iszapvizes pályá­ se: az alhasi szervek erősítése ágyékpólyá-
zásokat, locsolásokat a megbetegedett vég­ zással, ülő- és félfürdőkkel. Fontos az
tagon. A csontkinövés csak műtéti úton tá­ egészséges alaptáplálkozás, a Lebertran, a
volítható el. csíraolaj, a csontlisztfogyasztás.

Csontgyulladás: általában nem lehet elkü­ Csontok: az ízületi tokokkal és szalagokkal


löníteni a csontvelő- és a csonthártyagyul­ összekötött csontok összessége alkotja a
ladástól. Krónikus esetben csontgyulladás csontvázat, ami a testnek tartást biztosít, le­
léphet föl reumánál és szifilisznél. A beteget hetővé teszi a mozgást és védi a belső szer­
éjszaka éles fájdalom kínozza. Helyileg a veket (az agyat, a mellkasi és a medencei
csont megvastagszik, csonttályogok jönnek szerveket). A szilárdság mellett a csont igen
létre. Kezelését 1. a Csonttályognál. Helyi­ rugalmas is. Élő szövet, amely állandó fel­
leg iszapos vagy iszapvizes pályázás javal­ es leépüléssel tartja fönn magát. Ily módon
lott. képes arra, hogy a mindenkori terhelésnek
megfelelően átépüljön. A csontváz (skele-
Csonthártyagyulladás: a csont felszínét tum) csöves és lapos csontokból áll. A törzs
alkotó kötőszövet gyulladása. Kialakulását csontjai az agy- és az arckoponyacsontok, a
elősegítik mechanikus tényezők is (sérülé­ csigolyák, a bordák, a végtagöv a vállövből
sek), de létrehozhatja a vérrel és a nyirok­ és a kar csontjaiból, a medencecsontokból
erekkel terjedő fertőzés is. Kezelését 1. a és a láb csontjaiból tevődnek össze. A fej 15
Csonttályognál. koponyacsontból és 18 arccsontból; a ge­
rincoszlop 7 nyaki, 12 háti, 5 ágyéki csigo­
Csontkinövés (ganglion): ínyhüvelyekben lyából; a vállöv 2 kulcscsontból, 2 lapocká­
és nyálkazacskókban kifejlődő hólyagos, ból; a karok l-l felkarcsontból, orsó- és
kocsonyás anyaggal töltött duzzanat. Keze­ singcsontból, 8 kéztőcsontból, 5 kézközép­
lése: nyomással, ütögetéssel való szét- csontból s az ujjak 5 alappercéből, 4 közép-
masszírozása, éjszakára ecetes vizes boro­ percéből és 5 végpercéből (a hüvelykujjnak
nincs középperce) áll. A medencének 2 csí­
gatás, agyagos pakolás, utókezelésként hi­
pőcsontja, egy keresztcsontja és egy fark­
deg leöntések. Hp.: Ruta D2, Acidum ben-
csontja van. A láb a két combcsontból, a
zoicum D2. Bch.: Silicea D6-T2 váltakozva
síp- és az orsócsontból, 7 lábtőcsontból, 5
Calcium fluoratum Dl2-vel.
lábközépcsontból és a lábujjak 5 alappercé­
ből, 4 középpercéből és 5 végpercéből (a
Csontlágyulás (osteomalacia): a csont álta­
nagylábujjnak nincsen középső perce) áll.
lános lágyulása mészvesztés vagy csökkent
A csontokat kívülről csonthártya borítja,
mészbeépülés miatt. A csontok elhajlanak,
mely finom idegeket tartalmaz, igen érzé­
spontán csonttörések lépnek fel, a rachitis-
keny. A csonthártya táplálja a csontot, innen
hez hasonlóan. A betegség lassan kezdődik,
indul sérülés esetén a csontok gyógyulása
keresztcsonti és hátfájdalmakkal, a hát el­
55 Csonttörés

zsurlós hideg pólyázások, ezeket gyakran


cseréljük. Néha elkerülhetetlen a műtéti
megnyitás. A tbc-s csontgennyesedéseknél
kulcscsont diétára és magaslati napkezelésre van szük­
ség, kerüljük a műtéti beavatkozást! Hp.:
lapocka
szegycsont Arnica D3, Ruta D2, Symphytum D2, Mer-
felső karcsont curius solubilis D4, Kálium jodatum D l - 2 ,
bordák Hepar sulfuris D3, Calcium jodatum D3.
gerincoszlop
Bch.: Ferrum phosphoricum D6, Kálium
singcsont phosphoricum D6, Calcium phosphoricum
^medence D6, Silicea D12, Calcium fiuoratum D12.
eresztcsont

Csonttörés (fraktúra): ha a csont rugalmas­


sági határát túllépi az erőhatás, törés kelet­
combcsont kezik. A törés helyén fájdalmas szöveti
törmelékeket tartalmazó vérömleny jön lét­
re. Kalluszképződés révén áll helyre a
szárkapocscsont törvégek között az új csontos összeköttetés.
sipcsont Míg a természet gondoskodik az eltört ré­
szek összenövéséről, nem biztosítja azok
megfelelő helyzetben történő rögzülését.
Fontos elősegíteni a kalluszképződést, a ter­
mészetes gyógyulást vitaminok adásával, a
megfelelő tápanyagok biztosításával, a jó
Az ember csonh'áza
keringés elősegítésével, ugyanakkor helyte­
len lenne a természet erejének átengednünk,
hogy a csontok abban a helyzetben forrja­
is. A belső' üregeket csontvelő tölti ki. A vö­ nak össze, amibe maguktól kerülnének. Te­
rös csontvelőben zajlik a vérképzés, a sárga hát amit a véletlen, a nehézségi erő, ill. az
csontvelő a nyugalomban lévő csontvelő, izmok összehúzó ereje töréskor létrehoz.
amely szükség esetén átalakulhat vörös Ennek ugyanis végtagrövidülés, elcsavaro­
csontvelővé. A csontvelő elégtelensége, be­ dás, elhajlás, maradandó funkciózavarokkal
tegségei vérszegénységhez, a véralvadás za­ járó állapot lenne a következménye. A ter­
varaihoz és a fertőzésekkel szembeni véde­ mészet gyógyereje tehát csak a csontoso-
dásra elég. Ez nem képes a törvégeket meg­
kezés csökkenéséhez, esetleg megszűnésé­
felelő helyzetbe hozni. Ha el akarjuk kerül­
hez vezetnek.
ni a helytelen csontforradást, szakemberek
segítségét kell igénybe vennünk, akik képe­
Csonttályog: a csontvelő fertőzései a cson­
sek a törött csont összeillesztésére és azok
tok genny- és tályogképződéséhez vezethet­
megfelelő helyzetben rögzítésére, míg a ter­
nek. A genny megpróbál a felszínre jutni,
mészet gyógyereje összeforrasztja a törést.
összegyűlik a csonthártya alatt. ízületkö­
Napjainkban a modern baleseti sebészetben
zeibe jutva betörhet az ízületbe. A megbete­
röntgenkontroll alatt műtétileg megfelelő
gedett terület fájdalmas duzzanata utal a
helyzetbe hozzák a csontokat, szögek, le-
gyulladásra. Kezelése: iszapvizes vagy
Csonttuberkulózis 56

mezek, drótok segítségével rögzítik a tör- Csökkent vércukorszint (hypoglycaemia):


végeket, így szinte mindig ideális körülmé­ túlzott mennyiségű inzulintermelés vagy
nyek között megy végbe a gyógyulás. inzulintúladagolás által előidézett vércukor­
A csont összeforradása után gyógytornával, szint-szabályozási zavar. A betegség hátte­
masszírozással helyre kell állítani eredeti rében fizikai túlterhelés, hasnyálmirigy­
mozgékonyságát, az izmok izomerejét, ezek gyulladás vagy az inzulintermelő sejtek kó­
funkciói ugyanis a kényszerű nyugalmi ros burjánzása (hasnyálmirigyrák) állhat.
helyzetben alábbhagynak. Kezelése: a Tünetei: rosszullét, verejtékezés, szédülés,
gyógyulás támogatására Ferrum phospho­ eszméletvesztés, maró éhségérzet, ingerlé­
ricum D6, Calcium phosphoricum D6, Kali­ kenység vagy ok nélküli depresszió. Teen­
um chloratum D6. A csont gyógyulása után dők: magas cukortartalmú gyümölcsök (na­
szisztematikus masszírozással és mozgás­ rancs, datolya) vagy italok, esetleg szőlőcu­
gyakorlatokkal helyre kell állítani az ízüle­ koroldat azonnali fogyasztása; egészséges,
tek mozgékonyságát és az izmok erejét, vegetárius étrenddel megelőzhető.
ezek ugyanis a nyugalmi állapotban rájuk
kényszerített pihenéstó'l kárt szenvednek.
Csuka máj olaj: friss tőkehalmájból nyert
olaj, amely igen gazdag D-vitaminban, és
Csonttuberkulózis: a tbc-bacilusok ráterje-
A-vitamin-tartalma is jelentős. A —emul­
dése a csontokra a vér- és nyirokkeringés
ziók ízjavító adalékokat tartalmazó készít­
útján. Leggyakrabban a hosszú csöves
mények. Kiválóan alkalmas angolkór,
csontok ízületközeli végei vagy a rövid
tuberkulózis, mirigybetegségek, vérsze­
velőscsontok betegednek meg. Gyakori az
génység, csontfejlődési zavarok kezelésére.
ízületekre való átterjedés, a sipolyképződés
A búzacsiraolajat, amely szintén gazdag
is. A gennyképződés kevésbé viharos, mint
rachitiselleni vitaminokban, növényi csuka­
a többi csonthártyagyulladásnál. Ezért hív­
májolajaknak szokták nevezni.
ják hidegtályognak a tbc-s tályogot. Hő-
emelkedéssel, levertséggel, rossz közérzet­
tel, nem túl heves helyi fájdalommal jár. A Csuklás (singultus): a rekeszizom görcsös
csigolya-tbc során a keletkező hidegtályog összehúzódása okozza, amikor a levegő jel­
lesüllyedhet a hátizomzat mentén, keletke­ legzetes zörej kíséretében elhagyja a gége­
zési helyétől távol jelentkezhet, pl. az főt. Kiváltó oka gyakran kideríthetetlen.
ágyékhajlatban (süllyedéses tályog). Egy Túlzott mennyiségű hideg folyadék vagy
vagy több csigolya pusztulása a hátgerinc alkohol fogyasztása is kiválthatja, de a has­
szögletes megtöréséhez vezet (gibbus). Ke­ hártyagyulladás egyik kísérő tünete is le­
zelése: a tuberkulózis általános kezelése. het. Kezelése: forró törzspakolások, mély
Helyileg iszap- vagy iszapvizes, illetve ece­ belégzés, borsmentából készült tea. Hp.:
tes pályázások. Egészséges, sómentes táp­ Acidum sulfuricum D l , Belladonna D3,
lálkozás, napkezelés, lehetőleg magaslati Hyoscy-amus D l - 3 , Magnesium phospho-
napsugárzás. ricum D6, Veratrum album D3.
D -

Dadogás: olyan beszédhiba, amely a be­ általános rákbetegség helyi kifej lődési for­
szédkedv és a beszélőszerv ügyessége kö­ mája.
zötti egyensúly zavarának következménye.
Lelki megrázkódtatás, ijedség, baleset, ne­ Daphne mesereum: 1. Boroszlán
velési hiba lehet a kiváltó oka. Gyakran ál­
talános ideggyengeség alapján alakul ki a ~. Datura stramonium: 1. Csattanó maszlag
Ezért a kezelés során az általános erősítés és
edzés kap fontos szerepet. Emellett képzett
Degeneráció: 1. Elfajzás
tanárok segítségével végzett beszédgyakor­
latok, valamint pszichoterápiás kezelés
Dekubitus: 1. Felfekvés
egészítheti ki a terápiát.

Denaturálás: a természetes állapottól való


Daganatok (tumorok): a szövetekben létre­
eltávolodás. A természetes tulajdonságok,
jöhetnek daganatok a szövet közötti nedv, a
hajlamok és funkciók károsítása. Az élelmi­
vér vagy a vérplazma pangása révén is (vér­
szereket „finomítás" céljából és főzés során
ömlenyek, gyulladásos duzzanatok stb.),
szokták denaturálni. Tágabb értelemben
legtöbbször azonban szövetszaporulattal ál­
denaturálás a természetes életmódtól való
lunk szemben, amely bármilyen szövetből
eltérés, mely az ellenálló képesség csökke­
kiindulhat. Mivel növekedési folyamatokról
néséhez vezet. A természetes életmód és
van szó, inkább kinövéseknek szoktuk ne­
gyógymód legfontosabb feladata a denatu­
vezni ezeket, így zsírkinövésről, kötőszöve-
rálás kivédése, illetve ellensúlyozása.
tes, érszöveti és csontkinövésről szoktunk
beszélni. Ezek jóindulatúak, lassan nőnek,
növekedésük a kiindulási helyre korlátozó­ Depresszió: levertség, rosszkedv, lehan­
dik. Az éretlen szövetekből vagy a fedósej- goltság.
tekből kiinduló tumorok mélyre terjednek,
szerkezeti felépítésükben hasonlítanak a Dereceveronika (Veronica beccabunga):
normális szövetekre. Ha fedősejtekből májustól júliusig gyűjtik a virágzó gyógy­
(hámsejtekből) indulnak ki, ráknak (carci- növényt. Főzetét vagy frissen kipréselt levét
noma), ha kötőszövetből, szarkómáknak ne­ isszák. Vértisztító szerként 1-2 g-ot adjunk
vezzük őket. Betörnek a környező szöve­ egyszeri adagként skrofulózisban (nyaki
tekbe, műtéti eltávolítás után gyakran újra nyirokcsomó-tbc-ben).
növekedésnek indulnak (recidiva) az erede­
ti kiindulási helyen. A véráram és a nyirok­ Dermatitis: 1. Bőrgyulladás
keringés útján egyéb testtájakra is átterjed­
nek (áttétek, metasztázisok). Mint azt a
Dermatózisok: nem gyulladásos eredetű
rák címszó alatt kifejtettük, a tumor csak az
bőrbetegségek.
Dermographismus 58

Dermographismus: a bőr piros vagy fehér Diéta: (a görög Diaita = életmód szóból):
elszíneződése, amit tompa tárggyal való in­ eredetileg az orvos által elrendelt, előírt
gerléskor, például ceruzavég bőrön való vé­ életmódot jelenti. Ma már csak az orvosilag
gighúzásakor a bőrön láthatunk. Oka a bőr előírt táplálkozási módot értjük ezen. A ter­
ereinek elernyedése, illetve görcsös össze­ mészetgyógyászat nagy hangsúlyt fektet a
húzódása. A normálisan reagálók bőrén át­ diétára. Mivel a természetgyógyászati felfo­
meneti pirosság keletkezik, a túlérzéke­ gás szerint a legtöbb betegség a helytelen
nyeknél ez a változás sokáig tart. táplálkozás, a rosszul elkészített ételek vagy
a rosszul összeállított étrend következmé­
Dewey, Edward Hooker (1840-1904): a nye, alapvető követelmény a természetes
táplálkozásra való áttérés. Az egészséges
pennsylvaniai Meadville-ben tevékenyke
táplálkozás sószegény, nem tartalmaz erős
dett orvosként, ő vezette be a koplaltató ke­
fűszereket (borsot, mustárt, ecetet), főként
zeléseket, a teljes és a reggeli koplalást.
vegetáriánus táplálkozás, gazdag nyers táp­
lálékban és friss kosztban, valamint válto­
Dezodorálás: erős lemosásokkal, a kiváltó zatos is. A gabonát friss gabonamüzliként
okok megszüntetésével végzett szagtalaní­ vagy kenyér formájában fogyasszuk. A gyü­
tás. A rothadás meggátlása. Kamillás boro­ mölcsöt és a zöldséget, ha csak lehet, fris­
gatások, növényi porokkal, gyógyfólddel sen együk. Azokban az esetekben, ahol a
végzett fölszívatás ajánlott. Tüdőgennye- természetellenes életmód hatásai túl hosszú
dés, bronchiektázia esetén alkalmazzunk bel­ ideig érvényesültek és maradandó nyomo­
sőleg 5-10 csepp zabpépbe tett terpentin- kat hagytak - többnyire krónikus állapotok­
olajat; fokhagymalevet; lélegezzünk be tör­ ról van szó, de akut veszélyes állapotban is
pefenyőolajat, eukaliptuszolajat stb. -, különleges diétaformákat szokás elren­
delni átmeneti gyógytáplálkozásként.
Diabetes mellitus: 1. Cukorbetegség A koplalás során leépülnek a szervezet túl-
töltött tápanyagraktárai, megszabadulunk a
Diarrhoe: 1. Hasmenés felgyülemlett salakanyagoktól is. Az anyag­
csere-folyamatok nem terhelik a szerveze­
tet, a koplalással a szervezet minden erejét
Diastole: a szívműködés elernyedési (telő-
felszabadítjuk a betegség legyőzésére. Erre
dési) szakasza.
valók a koplalókúrák: a szigorú teás kopla­
lások, az ivóleves koplalások (gyümölcs- és
Diathermia: hosszúhullámú magasfrek­
zöldséglevek, a gyümölcsnapok, a nyers­
vencia-terápia. Ezekkel a hullámokkal hőt
koszt-kúrák. Ez utóbbiaknál a szervezetet
közlünk a testtel. Mivel a rövidhullám-terá­
olyan anyagokkal árasztjuk el, amelyeknek
pia néhány olyan szövetbe is behatol, ahova eddig híján volt. Egyoldalú dietetikus eljá­
a diathermia nem, ma már a diathermiát a rásokkal, például a Schroth-kúrával „lö­
rövidhullám-kezelés csaknem teljesen ki­ kést" adhatunk, áthangolhatjuk a szerveze­
szorította. tet. A természetgyógyászat ritkán alkalmaz­
za ezeket az egyoldalú diétákat, és akkor is
Diathesis: egy bizonyos betegség iránti fo­ csak mértékkel. Jobban kedveli azokat a
kozott érzékenység, illetve védekezési me­ diétaformákat, melyek az egészség szem-
chanizmus.
59 Difteria

pontjait szem előtt tartva biztosítják a táp­ mérgezési tünetekkel jár a betegség, a szé­
anyagbevitel harmóniáját. Tartós táplálko­ rumadás semmit sem változtat helyzetén, s
zásra csak a táplálkozás összes fontos építő­ a betegség nem szeptikus formái természet­
elemét tartalmazó, harmonikus diéták alkal­ gyógyászat módszereivel legalább olyan
masak. Nem biztos, hogy az a diéta, amely jól, ha nem jobban kezelhetó'k, mint a hiva­
egy alkalommal gyógyító hatású volt, teljes talos orvostudomány szereivel. Ha a termé­
értékű és állandó táplálkozási formaként is szetgyógyász biztos is a dolgában, termé­
alkalmazható: ugyanúgy, minthogy nem szetes eszközeiben, s ezeket meggyőződés­
biztos az sem, hogy az egyszer-kétszer jól sel alkalmazza is, ajánlatos jogi szempont­
tűrt táplálékot a szervezet akkor is jól eltűri, ból a beteget felvilágosítani, s a kezelési
ha állandóan azt kapja. A természetgyógyá­ mód megválasztását (kapjon-e szérumot,
szatban a következő gyógytáplálkozások vagy sem) a betegre, illetve a beteg gyer­
szokásosak: koplalókúrák (tea, ivóleves és mek szüleire vagy gyámjára bízni. Ha a be­
linuzitleveses böjtölés), nyerskoszt- és gyü­ tegség már hosszabb ideje fönnáll, semmi­
mölcskúrák, néha a Schroth-kúra vagy a képpen sem ajánlatos a magunk és a kör­
Mayr-kúra; 1. még Táplálkozásnál.
nyezet megnyugtatására szérumot adni!
Szérumot vagy csak a betegség kezdetén
Diftéria (torokgyík): a Difteria-bacilus által vagy egyáltalán ne adjunk. Kezelése: ivóle­
okozott gyulladás, elsősorban a torkot, a ves koplalás, gyümölcsnapok, különösen a
mandulát, a gégét és a légcsövet érinti, de a lázas időszakban. Melegedő fürdők ledör-
kötőhártyán, a hüvely nyálkahártyáján és zsöléssel, amit 20 °C-os leöntéssel fejezünk
sebekben is szaporodhat. A gyulladt nyálka­ be, majd 1 órás pakolás következzék. Fél­
hártyán fehér, szürkészöldbe átmenő alva­ óránként tegyünk ecetvizes nyakpólyát,
dók képződik (1. Vér), mely szorosan tapad, négyóránként tartsunk 1 -2 órás szünetet, ez­
nem mosható le, s ha alapjáról erőszakosan alatt váltakozva végezzünk felső- és alsó-
eltávolítják, vérzést okoz. Ha a légcsövön test-lemosást. Zsályával, borsmentával és
vagy a gégefőn keletkezik ez az alvadék, friss citromlével öblítsük a beteg száját. (11
kruppos köhögésről beszélünk, ilyenkor ful­ kanálhoz ugyanennyi vizet adjunk.) A man­
ladásos rohamok lépnek fel. Gyakran gége­ dulákat óránként kenjük be gyógyfólddel
metszést kell végezni, hogy megelőzzük a vagy szénaporral. A 3 , naptól adjunk 1-2 ml
fulladásos halált. A helyi, sok esetben man­ saját vért a farizomzatba. Hp.: kezdetben
dulagyulladást okozó tüneteken kívül álta­ Bella-donna D3, a lefolyási formának meg­
lános tünetek is felléphetnek, melyeket a felelően: Apis D4, Mercurius cyanatus D4,
bacilusméreg okoz: fáradtság, bágyadtság, Mercurius bijodatus D3, Ailanthus D3,
fejfájás, szívizombénulás, éridegbénulás, Echinacea D l , Lachesis D6. Bch.: Kalium
izombénulások. Súlyos keringés-összeom­ chloratum D6, Calcium phosphoricum D6,
lás következhet be, a keringési elégtelenség Ferrum phosphoricum D6, Kalium phos­
halálhoz vezethet. A hivatalos orvostudo­ phoricum D6, amint a betegség gyanúja föl­
mány tanítása szerint a betegség első 24 merül, 5 percenként váltogatva. Ha a duzza­
órájában a Behring-féle szérum adásával nat fokozódik, a lepedék terjed, Kalium sul-
gyors gyógyulás érhető el, s a torokgyík ha­ furicum D6-ot Calcium phosphoricum D6-
lálozási aránya jelentősen csökkenthető. ot és Kalium chloratum D6-ot váltogassunk
A természetgyógyászok azt állítják, hogy 5 percenként. Szívérintettség esetén árnika-
súlyos esetekben, amikor kezdettől fogva borogatást tegyünk a szívre, sohasem hide-
Digitalis 60

get! (1/2 1 vízbe 1 rész árnikát és 3 rész ece­ hány élvezete történhet füstöléssel, tubáko-
tet tegyünk.) Szívszerként gyöngyvirágot zással vagy rágással; vö. Nikotin.
adjunk. Bénulásban részfürdőket, leöntése-
ket rendeljünk el. Hp.: Gelsemium D4, Dohányzás: 1. Nikotin
Causticum D l 5 . Naponta adjunk beöntést a
méregtelenítésre. Dongaláb: 1. Láb deformitásai

Digitalis: (gyűszűvirág): növény, melynek Dörzsölőfürdő: 35 °C-os félfürdő, mely


levelét szigorúan pontos adagolásban szív­ során a talpon kezdve puha kefével vagy
betegek kezelésére adjuk. kemény szivaccsal átdörzsöljük a bőrt,
hogy bőrreakciót váltsunk ki. Élénkíti a ver­
Dió (Juglans regia): levelei vértisztító hatá­ és nyirokkeringést, az anyagcserét, a bőr
súak, tuberkulózis és bélférgesség ellen is felső rétegeit.
alkalmazzák. 2-3 g levelet forrázat formájá­
ban teaként fogyasztunk. Dörzsölő ülőfürdő: Kuhne szerint: az ülő­
kádba zsámolyt állítanak, amelyre ráül a be­
Distressz: Selye javasolta, hogy a negatív, teg. A kádban a víz a zsámolyig ér, amely
megbetegítő stresszt, distressznek nevezzük így száraz marad. A beteg durva vászontö­
el. Ez azonban csak javaslat maradt, a né­ rülközővel óvatosan érinti külső nemi szer­
met nyelvterülen csak stresszről szokás be­ veit. Vízhőfok: 10-15 °C. Időtartama:
szélni. Újabban a distressz alatt a túl ala­ 10-60 perc. A nemi szervekből kiindulva
csony követelményszint miatti alulteljesít- jótékony hatást fejt ki az idegrendszerre. Az
ményt, a monotóniát, a fokozott ingerlé­ életerő fokozására, a hólyagra és a nemi
kenység ellentétét értjük. A fáradékonyság szervekre gyakorolt hatás és makacs székre­
és a figyelem lankadása illat- és.hőmérsék­ kedés megszüntetése céljából alkalmazzák.
letingerekkel befolyásolható. A zaj olyan Just-féle változata: a szabadban felállított
inger, ami stresszt jelent. A distressz tehát horgany- vagy cementkádat használnak,
olyan állapot, ami a stresszhez hasonlóan amelybe tenyérnyi magasságú hideg vizet
megbetegít. engednek. A beteg a kádban ülve térdeit ter­
peszti és hideg vízzel locsolja altestét,
Dizúria (fájdalmas vizelés): 1. Vizelési miközben egész hasát dörzsöli. Időtartama:
kényszer 10-15 perc. Ezt követően kézzel a napon
szárazra törli testét.
Dobüreg: a középfül része; 1. Fül

Dohány (Tabacum nicotianum): a burgo­


nyafélék közé tartozó növény, amelynek fő­
leg a levele nikotint tartalmaz. A dohány­
szüretet követő fermentációja során a ~
megőrzi aromáját, ám nikotintartalmának
jelentős részét elveszíti. Ez általában
1,2-1,5%-ot tesz ki, különleges, nemesítés
útján létrehozott alacsony nikotintartalmú
fajták esetén ez az érték 0,6-0,7%. A do­ Dörzs-ülöfiirdö:
a) lefecskendezés, b) dörzsölés
61 Dystonia

Drosera rotundifolia: 1. Harmatfű vagy változó ülőfürdők, félfitrdők, ágyékpó-


lyázás. A láb hidegségének megszüntetése,
Dülledt szem (exophtalmus): kidülledő egésztest-lemosások. Roham esetén gőzpa­
szemgolyók, a pajzsmirigy túlműködésére kolások a hasra, hideg vizes borogatások a
jellemző tünet; 1. Basedow-kór. fejre. Libapimpó, kamillatea, ezerjófu, ruta, |
orbáncfű, rozmaring teaként. Piócakezelés a
Disbakteriosis: 1. Baktérium combon. Hp.: Belladonna D3-6, Caulo-
phyllum D4, Chamomilla D 2 - 3 , Cimicifu­
Dysenteria: 1. Vérhas ga D2-4, Litium trigrinum D3, Platinum
D4-6, Pulsatilla D4-6, Sabina D6, Sepia
Dyshidrosis: a kezeken és a lábon jelentke­ D6-10, a klinikai kép és konstitúció szerint.
ző égő, viszkető hólyagos kiütés, amit túl­
zott verejtékmirigy-működés idéz elő. Ke­ Dyspepsia: emésztési zavar, a tápcsatorna
zelését 1. Izzadásnál. bármely szakaszából kiindulhat. Kezelése a
kiváltó ok szerint történik.
Dysmenorrhoea: menstruációs fájdalom
(húzó és görcsös fájdalom, többnyire a Dyspnoe (nehézlégzés): csaknem állandó
menstruáció elején lép fel, ágynyugalomra légszomj, a légzőfelület kiterjedt csökkené­
is kényszeríthet). Hátterében a méh fejlet­ sekor (gyulladások, tuberkulózis, emphyse­
lensége állhat fiatal lányoknál, valamint ma) vagy szívbetegségeknél.
myomák, nyálkahártya-gyulladások és a
méh fekvésének zavarai. Ideges tünet is Dystrophia: anyagcserezavar vagy táplál­
lehet. Kezelése: egészséges táplálkozás. kozási zavar következtében fellépő növeke­
A széklet rendezése a kismedencei pangás dési zavar. .
elkerülése végett. A menstruációk közötti
időszakban az alhas erősítése. Hideg ülő­ Dystonia: 1. Vegetatív idegrendszer
E

Ecet: az ecet bortartalmú folyadékok ecet­ názzunk a szabadban. A bőrt erősítik és a


baktériumos erjesztésével nyert termék. szabályozást élénkítik a naponta végzett hi­
A kereskedelmi ecet müecet, kb. 20%-a deg vizes felsőtest-, illetve egésztest-lemo­
csak a borecet. A borecetet borból állítják sások, a gyakori mezítláb járás hóban és je­
elő' ecetes erjesztéssel. ízesítőszer és kon- ges vízben is, a gyakori kar- és féltestfürdők,
zerválószer, melyet azonban mértékkel sza­ a víztaposás és a rendszeres szaunázás. Ez­
bad csak fogyasztanunk. Az egészséges zel egyidejűleg edzés, sport és a szabadban
táplálkozás a gyümölcsecetet (az almaece­ való játék is. Az egyoldalú mozgás, illetve a
tet), a citromsavat részesíti inkább eló'ny- mozgás hiánya (pl. az ülő életmód) az iz­
ben. Dr. Jarvis-féle almaecetkúra; 1. Gyü­ mok gyengeségéhez vezet, amit mozgással
mölcsecetnél. (séta, kirándulás) és gyakorlatozással (tor­
na, sport) kell ellensúlyoznunk. A modern
Ecetes víz: lemosásokhoz, borogatásokhoz, konyha kíméli a gyomrot és a beleket, ezál­
pakolásokhoz használjuk. A vízben 1/3 rész tal azonban az emésztés természetes irányí­
ecetet teszünk. A hideg víz hatását fokozza. tómechanizmusai kárt szenvednek. Ebben
az esetben az edzés a természetes táplálko­
Edzés: több olyan rendszeres, természetes záshoz való fokozatos visszatérést, főként
életmódból fakadó tevékenység, melyeknek nyers táplálékok fogyasztását jelenti. Ez a
célja, hogy a civilizált életmód következté­ koszt igénybe veszi a rágóizmokat, a foga­
ben létrejött elpuhulást ellensúlyozza, illet­ kat, a gyomrot, a beleket, élénkíti az emész­
ve kivédje. A civilizált életmód csökkenti a tést, s így erősíti az emésztőszerveket.
kellemetlen külső hatásokat, védi az embert Edzésnek nevezzük a civilizáció okozta el-
az erőfeszítésektől. Ennek hatására csökken puhultságtól való elfordulást és a természe­
azonban az ellenálló képességünk is, és vá­ tes életmódra való törekvést.
ratlan külső befolyásokra betegesen reagá­
lunk. Puhánnyá váltunk. A bennlakás, a ru­ Egész: a természetszemlélet fontos fogal­
házkodás és a fűtés elsősorban a hőfoksza­ ma. Az életfolyamatokat nem érthetjük meg
bályozásunkat gyengíti. A hőszabályozás­ a részletek tanulmányozásával, csak az
ban a bőrkapillárisok, a bőridegek és az iz­ egész összefüggéseiből. Minden résznek, a
zadságmirigyek vesznek részt. Mindezek a látszólag legjelentéktelenebbnek is megvan
központi idegrendszer irányítása alatt áll­ a maga jelentősége az egészben; nem hagy­
nak. Az edzést kora gyermekkorban kell hatunk ki egy részt sem az egész megvál­
kezdeni. Tartózkodjunk jól szellőzött, nem toztatása nélkül. Az egész a rész fölött áll
túlfűtött szobában, ne aludjunk túl puha és (Arisztotelész). Nem azonos a részek össze­
túl meleg ágyban, kényelmes, a levegőt át­ gével, magasabb rendű célja, értelme van.
eresztő ruhát és fehérneműt viseljünk. Hű­ Egy levágott kéz, még ha tovább élne, mo­
vös időben is vegyünk légfürdőt, ÜL tor­ zogna is, a test nélkül mit sem ér. A légzés-
63 Egésztest-lemosás

nek csak a szervezet egész anyagcseréjét te­ nyi részeké. Az egészben a természet legfel­
kintve van értelme. Életmódunkat is az sőbb harmóniája nyilvánul meg. A termé­
egészhez kell viszonyítanunk. Aki sok zöld­ szetgyógyászat nem utasítja el a rész és a
séget eszik, még korántsem él egészsége­ helyi kezeléseket, sőt gyakran alkalmazza
sen. Ha valaki azt hiszi magáról, hogy egy ezeket, de csak az egészre való utalással.
bizonyos rendszer szerint egészségesen él, A részkezelés is az egész szervezet befolyá­
de közben naponta leissza magát, nem kö­ solására irányul. A természetes életmódban
veti a természetes életmódot. A betegségek­
is az egészre, az egységre való törekvésnek
ről való elképzelésben is szerepet játszik az
kell uralkodnia. Itt szó sem lehet részmegol­
egész. A természetgyógyászat nem ismer
dásokról. Aki ugyan természetesen él, de bi­
helyi megbetegedéseket, a lokális tünetek­
zonyos káros, természetellenes szokások­
ben mindig az egész szervezet megbetege­
nak hódol (pl. az élvezeti szerek fogyasztá­
dését látja. így a mandulagyulladás helyi
sának), az vét az egész ellen.
kifejezési formája az általános fertőzések­
nek, a gyomorrák pedig a rákbetegségnek.
Egész kezelések: szemben a részkezelé­
A beteg ember megítélésében az egész em­
sekkel, ilyenkor az egész testet kezeljük,
ber, nem csak az egyes szervek vizsgálatai­
fajtái: egésztest-lemosás, -pályázás, teljes
ból kell kiindulni. Az egészséges szívű és
egészséges keringési rendszerű ember még fürdő, egésztest-fürdő, -masszázs, valamint
korántsem biztos, hogy más tekintetben is -lemosás és -gőzölés.
egészséges, s a gyomorbetegnek sem egy­
szerűen a gyomra beteg, hanem az egész Egészség: fogalmát nehéz egyértelműen
ember az. Ebből következik, hogy a kezelés meghatározni. Testi, lelki és szellemi épsé­
is az egész szervezet kezeléséből kell hogy get, teljesítőképességet és jó közérzetet je­
álljon. Az egész embert kell gyógyítanunk, lent, ellentétben a betegséggel.
nem csak az egyes szerveket. A természet­
gyógyászat egészségtan. Az egész táplálko­ Egésztest-lemosás: az arc és a fej kivételé­
zásban is jelentős szerepet játszik. így pl. vel az egész test lemosását értjük alatta. Ha
csak a teljes rizs egészséges, a hántolt rizs a beteg állapota engedi, álló helyzetben,
fogyasztása beri-berihez vezet, a teljes érté­ nem ágyban végezzük. A jobb kézfejen kí­
kű gabonából sütött kenyér sokkal egészsé­ vül kezdjük a lemosást, a vállon, majd belül
gesebb a finomkenyérnél. Az egész gyü­ folytatjuk. Ezután a tenyér, a kar belső olda­
mölcs tartalmaz növekedési anyagokat la, a hónalj következik. A kendőt újra márt­
(Kollath szerint auxonokat), melyek a gyü­ suk be a vízbe. Nyakmosás jön, majd hosz-
mölcsöt konzerválják, romlását akadályoz­ szanti, széles mozdulatokkal mossuk le a
zák. Ha az ember fólaprítja a gyümölcsöt, jobb válltól a lábfejig, vissza a láb belső ol­
az gyorsan megromlik. Míg egy ép alma hó­ dalán át a mellig terjedő felületet. Ezután
napokig tárolható, ha a legcsekélyebb mér­ megfordítjuk a mosdókendőt, és a bal ol­
tékben is megsérül, megrohad. Ezen az ala­ dalt, a hátsó részeket, végül a talpakat mos­
pon helyettesíti a Kollath-féle frissgabona­ suk le. Agyban fekvőknél először a felsőtes­
pépben a frissen csépelt búza a Bircher- tet mossuk le, míg az alsó testfelet betakar­
müzli zabpelyhet. A gyógynövények hatásá­ juk, majd fordítva. Élénkíti a keringést és a
ban is fontosabb szerepet játszik az egész bőr anyagcseréjét. Fertőzéseknél elősegíti
növény felhasználása, mint az izolált növé­ az ellenanyag-termelődést, edz.
Egész test pólyázása 64

Egész test pólyázása: a test nyaktól a lába­ anyagból készült kendővel takarjuk be a be­
kig történő bepólyázása. Az ágyba két gyap­ teget, majd dunyhát vagy 3 rétegben gyap­
jútakarót teszünk, az egyiket széltében, a jútakarót teszünk rá. A széleket aláhajtva. A
másikat hosszában, föléjük egy száraz tö­ lábbepólyázáshoz először nedves pólyaként
rülközőt teszünk. Erre kerül a bevizezett vizes zoknit húzunk, majd fölülről két szá­
kendő. A kendőknek a nyakszirtcsontig kell raz gyapjúzoknit, vagy száraz kendőkbe bu­
érniük, hogy tenyérnyi szélességben vissza­ gyoláljuk a végtagot. A takarókat itt is föl­
hajtva a nyakra simuljanak majd. Ezután hajtjuk minden oldalról a beteg alá. A fejpó­
felfektetjük a beteget. Mellkasára nedves ru­ lya két egymásra tett fejkendőből áll. A ned­
hát rakunk, melyet a karok és a törzs közé ves fejkendő gyapjúkötésü vagy frottír, a
behajtunk, h°gy az oldalfelületeket is ned­ szemen túlér, lehetőleg az arcot is takarja,
vesen tartsuk. A pólyázást a nyakon kezd­ csak a száj és az orr marad fedetlen. A kül­
jük. Kétszeres hajtogatással jól záró pólyát ső fejkendő puha gyapjúkendő, nagyobb a
kapunk. A nedves kendő a vállakra kerül, nedves kendőnél. A forró Schlenz-pólyát fél
majd a törzs és a lábak bepólyázása követ­ óra elteltével váltjuk. A pólyát csak annyira
kezik. A hosszanti gyapjútakaróval először nyitjuk ki röviden, hogy a kendőket gyorsan
a lábakat pólyáljuk be, a felső, keresztbe tett kihúzhassuk. Gyors bemerítés után kicsa­
gyapjútakaróval fejezzük be a bebugyolá- varjuk ezeket, majd újra visszahelyezzük.
lást a felső testen. A nyakra kis vászonken­ 2-3-szor ismételjük ezt. Két órával a pólyá-
dőt teszünk, hogy a gyapjú ne szúrja a bete­ zás kezdete után eltávolítjuk a pólyát és a
get, így csináljuk a nedves, hideg bepólyá- külső rétegeket, a beteg az ágyban levő kül­
zást és a száraz pólyázást is. Ez utóbbinál a ső frottírkendőben fekve végezzen utó-
nedves kendő helyére száraz vászonkendő dunsztolást. Egy óra elteltével előmelegített
kerül. A Maria Schlenz-fé\e forró, egésztest- hálóinget adunk a betegre.
bepólyázást Schlenz-fürdő helyett alkal­
mazzuk legyengült betegek lázának kezelé­ Ekcéma: 1. Kiütés
sére vagy súlyos akut betegségeknél.
Felpólyázásból, felsőtest- és lábpólyázásból Eklampszia: a terhesség alatt, annak vége
áll. Két gyapjútakarót teszünk széltében az felé vagy a gyermekágyas időszakban elő­
ágyra, arra egy frottír- és egy pamutkendő forduló, magas vérnyomással és az epilep­
kerül. Meleg vizes tömlőket teszünk a ken­ sziás görcsökhöz hasonló tünetekkel járó ál­
dőkbe, a takarókat mindkét oldalról fölhajt­ lapot. Valószínűleg a magzat anyagcse­
juk ezekre, hogy átmelegedjenek. Miután a réjéből származó anyagok mérgezik az anya
takarók átvették a meleget, kiterítjük őket. szervezetét. A szülést azonnal be kell indíta­
A pólyázó kendő frottír legyen, két rétegben
ni, illetve be kell fejezni.
alkalmazzuk, mert így jobban tartja a mele­
get. Ezt a kendőt 60-70 °C-os boro-
Elektroakupunktúra, elektroneurálterá-
gatóvízbe mártjuk, félig kicsavarjuk. Egyik
pia: 1. Akupunktúra
felét keresztben az ágyra tesszük, másik fe­
lével a bele fekvő beteget takarjuk be felül­
Elektromos fürdő: a páciens mind a négy
ről. Ezután a flanelrétegbe bugyoláljuk be a
végtagja egy-egy vízzel telt agyagkádba
beteget, felülről jönnek a gyapjúkendők,
merül, mindegyik kád vizébe elektromos
amelynek széleit szorosan a beteg alá hajt­
áramot vezetnek. A kádak egy speciális
juk. A továbbiakban frottír vagy egyéb
vezérlőtáblához kapcsolódnak, melynek se-
65 Elmebetegségek

gítségével 50 különböző ~-t tesz lehetővé génység vagy bővérűség is okozhatja. Ke­
galvánárammal és 25 kombinációt váltó­ zelése: fokozó-fürdők, váltakozó részfürdők,
árammal. A kezelést 2-20 mA áramerősség­ enyhe lemosások, légfürdők, masszázsok,
gel végzik. A kezelendő betegségektől füg­ gingkófakivonat (tebonin). Hp.: Agaricus
gően az áramerősség csökkenthető vagy nö­ muscaris D4, Kalamia D2, Acidum
velhető, aszerint, hogy ingerlő vagy nyugta­ picrinum D4, Secale D3-6.
tó hatást kívánnak elérni. Egy kezelés 5-40
percig tart, a víz hőmérséklete 32-39 °C kö­ Elmebetegségek: veleszületett va,gy szer­
zött van, de leggyakoribb a 36 °C-os víz. zett alapon létrejövő betegségek. A szerzett
elmebetegségek közé tartozik az agylágyu­
Elektroterápia: az elektromos áram nyug­ lás, a szifilisz (luesz) késői következménye­
tató, izgató és melegképző hatásának gyógy- ként, az agyszövetek elhasználódása mint
célokra való felhasználása. Az áramot elekt­ öregkori kopási jelenség, valamint az akut
ródákkal vezetjük a testbe, vagy kádfürdő­ vagy a már lecsengett gyulladások talaján
vel. A kádak lehetnek különállóak vagy két-, létrejövő zavarok (lázas delírium, az agyve­
illetve négykamrás kádak. Gyengeáramot lő és az agyhártyagyulladás következmé­
és magasfrekvenciájú áramot, ritkábban nyei). A legtöbb elmebetegség azonban az
alacsonyfrekvenciájú szinuszhullámokat élet során öröklött hajlam következtében
szoktak alkalmazni. Leggyakrabban gal- lép föl, bár gyakran negatív élmények, illet­
ván- és faradáramot használnak; a magas­ ve ezek láncolata váltja ki a betegséget. Az
frekvenciájú hullámok közül a hosszú- és a elmebeteg viselkedésének kórosságát felis­
rövidhullámú kezelést. merni nem tudja, ezért viselkedése, külső
környezetére adott reakciói kiszámítha­
Elfajzás (degeneráció): érinthet egyes sej­ tatlanok. Nem lehet szép szóval hatni rá.
teket, szöveteket és szerveket, de egész Már csak azért is kilátástalan győzködnünk
egyedeket, fajokat is. Örökletes alapon az az elmebetegeket elképzeléseik lehetetlen
örökítési anyag megváltozása következté­ voltáról, érzékcsalódásaikról, mivel kör­
ben vagy káros környezeti tényezők (élve­ nyezetükkel szemben rendkívül bizalmatla­
zeti szerek, hibás vagy elégtelen táp­ nok. A természetgyógyászat az elmebeteg­
lálkozás, gyulladásos méreganyagok stb.) ségeket testi betegségek következményének
következtében jöhet létre. A természetes tartja. Kneipp a testi funkciók harmóniájára
életmódhoz való visszatérés megfordíthatja törekedett a keringés javításával, a kopo­
az elfajzás folyamatát, illetve feltartóztat­ nyából történő levezetéssel, a végtagok ke­
hatja azt. ringésének élénkítésével, a bőranyagcsere,
az emésztés, a betegség és a méreganyagok
kivezetésének elősegítésével. Megpróbált a
Elhalás, elzsibbadás: az egyes végtagok
testen keresztül hatni a lélekre. Nem szabad
elhalását, elzsibbadását keringési zavar
durván eljárnunk, ezért kezdésként enyhe
okozza, többnyire érgörcs következménye­
kezeléseket végezzünk, pl. fahamus lábfür­
ként. Az ujjak, illetve a lábujjak fehérré, hi­
dőket, lábgőzöléseket, szénavirág-pakolá­
deggé, érzéketlenné válnak. Hideg, ideges­
sokat. Ezután térjünk át az ecetvizes egész­
ség, kellemetlen helyzet is kiválthatja a ro­
test-lemosásokra, az alsópólyázásokra, a
hamot. Nőknél ez a betegség gyakran az
rövidpakolásokra, a felső- és alsóborogatá­
ivarmirigyek csökkent működését jelzi.
sokra, a só és az ecetvizes ingekre, a
A vér összetételének változása, vérsze­
Elővitaminok 66

spanyolkabátra. A sál, egyidejűleg a lábpó- az emésztőcsatorna feldolgozza. A folyamat


lyázás, a nedves zokni vagy a lábfürdő\t\e- során a szervezet emésztő enzimjei a táplá­
zetó'leg hat a fejre. A mezítláb járás, a har­ lékot olyan anyagokra bontják, amelyeket a
mat- és a víztaposás Kneipp rendszeres ke­ szervezet a bélcsatorna vérerein keresztül
zelési módszere volt. Langyos félfürdók, felszívhat. Az emésztetlen maradékok bél­
fenyőtűs fürdők, később hideg fürdők és lo­ sár formájában távoznak. Az - a szájban
csolások. Egészséges alaptáplálkozás, az kezdődik. Az alapos rágás és a nyállal való
emésztés rendszerezése, mozgás, könnyű elkeverés nagyon fontos eleme az emészté­
munka a friss levegőn. Ehhez igyunk üröm-, si folyamatnak; 1. Alapos rágás. A nyálban
ezerjófű-, zsurló- és angyalgyökérteát. Az a ptyalin nevű enzim található, amely az
elmebetegek természetgyógyászati kezelése egyszerű szerkezetű keményítőket bontja.
nehezen kivitelezhető, mivel a betegek nem A megrágott táplálék a gyomorba kerül,
látják be a kezelés szükségességét. ahol az enzim tovább bontja azt. A gyomor­
nedv további enzimeket tartalmaz, amelyek
Elővitaminok: bizonyos vitaminok növé­ a fehérjéket bontják alkotóelemeikre. A vé­
nyekben található megelőző fokozatai, me­ konybélben a hasnyálmirigy, a vékonybél
lyek csak az emberi vagy az állati szerve­ enzimjei és a máj által termelt epefolyadék
zetben alakulnak át hatékony vitaminokká. folytatja az emésztést. Az emésztőcsatorná-
nak ebben a szakaszában folytatódik a szén­
Elpuhulás: 1. Edzés hidrátok, valamint a fehérjék bontása, és
megkezdődik a zsírok emésztése. A vastag­
Embólia: (a görög embolein = besodródni bélben baktériumok is segítik a táplálék le­
szóból): a véráram elzáródása, valamely bontását. A szénhidrátok egyszerű cukrokra,
vérartéria ellátási területének kiesése, me­ a fehérjék aminosavakra, a zsírok pedig gli­
lyet szilárd, folyékony vagy légnemű hal­ cerinre és zsírsavakra bomlanak. A zsírsa­
mazállapotú anyag okozhat. Többnyire vér- vakat az epesavak vízben oldódó vegyüle­
alvadékrögről van szó, de gyulladásos góc, tekké alakítják. Csak ilyen formában tudnak
idegen test, zsir és levegő is elzárhatja a vér a vérbe felszívódni és az anyagcserében
útjait. A keringészavar következtében hirte­ részt venni. A vastagbélben zajló, baktéri­
len funkciózavarok lépnek fel; agyembóliá- umok által végzett feltárási folyamat ered­
nál a gutaütés tünetei, tüdőembóliánál lég­ ményeként erősen mérgező anyagok is ter­
szomj és véres köpet, a koszorúerek elzáró­ melődnek, amelyek a székletürítés akadá­
dásakor szívinfarktus. Végtagembóliánál a lyoztatása esetén felszívódnak, és fejfájást,
végtag jéghideg, sápadt, érzéketlen. Kedve­ rossz közérzetet okoznak. A pépes béltarta­
ző körülmények között lehetséges a végtag­ lom víztartalma a vastagbél utolsó szaka­
vagy tüdőembólia, a bélgangréna műtéti szában felszívódik. A bélsár széklet formá­
megoldása. Ha ez nem kivitelezhető, abszo­ jában a külvilágba távozik; javarészt bakté­
lút ágynyugalmat, hideg ecetvizes pályázá­ riumok alkotják.
sokat, piócakezelést rendelünk el. Az elhalt
végtagot (hideg) meleg, száraz kendővel
bugyoláljuk be; 1. Ájulás. Emésztési zavarok: az esetek többségében
a helytelen táplálkozás, túl sok táplálék
Emésztés: az anyagcserét megelőző folya­ vagy alkohol fogyasztása, túl fűszeres éte­
mat, amely során az elfogyasztott táplálékot lek vagy gyomor- és bélbetegségek okoz-
67 Emésztőcsatorna

Emésztés

/. Szájüreg 9. Epehólyag 17. Vastagbél harántszára


Ajkak 10. Gyomorkapu (kivágva)
Nyelv 11. Patkóbél 18. Vastagbél leszálló ága
Garat (pharynx) 12. Hasnyálmirigy 19. Szigmabél
Nyelőcső 13. Vékonybél 20. Végbél
Gyomorszáj (kardia) 14. Vakbél 21. Végbélnyílás
Gyomor 15. Féregnyúlvány
8. Máj 16. Vastagbél felszálló ága

zák. Pszichés problémák is kiválthatják, Emésztőcsatorna: a szájüreggel kezdődik,


ugyanis a gyomor a lélek tükre. Tünetei: te­ az ajkakkal kapcsolódik a külvilághoz: a
lítettségérzet, hányinger, hányás, gyenge­ szájüreg a garatban folytatódik, amely a
ség, levertség, hasmenés vagy székrekedés. nyelőcsőhöz vezet. A gyomor, a patkóbél, a
Kezelése: böjt, füszermentes, sótlan egész­ vékonybél, a vastagbél a hasüregben he­
séges étrend, szintetikus hashajtók mellő­ lyezkedik el és az ülephez vezet, ahol a vég­
zése, testmozgás. Az esetleg fennálló gyo­ bélnyálkahártya az ülep külső hámrétegé­
mor- és bélbetegségek kezelése. ben folytatódik.
Emphysema 68

Emphysema: 1. Tüdőtágulás Eneuresis: 1. Agybavizelés

Encián: hegyi növény, több fajtája van. Enteritis: 1. Bélhurut


Az encián gyökere keserűanyagot tartal­
maz, fokozza a gyomorsav elválasztását,
Enteroptózis: 1. Zsigeri süllyedés
ezenkívül jó lázcsillapító. Főzetét vagy
tinktúráját igyuk. A gyökérbó'l készített al­
Eozinofília: a fehérvérsejtek egy részének
koholos párlat élénkíti a keringést és fokoz­
za a gyomortónust (gentiana purpurea vagy magva jól megfesthető savanyú vegyi hatá­
lutea). sú eozinnal, ezeket nevezzük eozinofil fe­
hérvérsejteknek. Normálisan a fehérvérsej­
tek 3-4%-a eozinofil. Ha ez a szám na­
E n d o b i o n t a : Enderlein berlini professzor gyobb, eozinofíliáról beszélünk. Az eozi­
szerint a vírusok, a baktériumok és a gom­ nofília allergiás túlérzékenységet vagy fo­
bák ugyanazon parazita különböző' fejlődé­ kozott védekezési állapotot jelez. Fertőző
si formái. A parazita stádiumától és hatás­ betegségek bizonyos fázisaiban, allergiás
erősségétől függ, hogy betegséget okoz-e,
betegségeknél (asztma, colitis, ekcéma) és
vagy veszélyt nem jelentő szimbiózisban él-
bélférgesség esetén szokott előfordulni.
e a szervezetben. így a tbc 3 formában for­
dul elő; mint vírus, mint bacilus és mint pe­
Epe: a máj által kiválasztott zöldes emész­
nészgomba (aspregillus niger); a rákkeltő
tőnedv, epesavakból, epefestékből, koleszte­
endobionta mint vírus, baktérium és gomba
rinből, lecitinből, nyákból, (szerves) organi­
(mucor racemosus). Ennek a teóriának az
kus és anorganikus (szervetlen) anyagokból
alapja az Enderlein-féle kezelés; lényege a
áll. Az epe a májsejtekből az epeutakra, on­
megbetegítő formák átváltoztatása veszély­
nan az epehólyagba vagy a nyombélbe jut.
telen alakokká, a primitív stádiumba való
visszatérés. A mutalin nevű anyag az endo­ Az epehólyagban besűrűsödik, sötét színű
bionta primitív formáit tartalmazza, melyek hólyagepe jön létre. Az epehólyag nyílásá­
a magasabb rendű formákat azokkal együtt nál körkörös záróizom akadályozza az epe
osztódva biológiailag leépítik. Enderlein elfolyását. Az emésztés során a bélfalrefle­
szerint az endobionta nemcsak rákot, ha­ xek hatására megnyílik az epehólyag, izom­
nem reumát, köszvényt, cukorbetegséget, zata összehúzódik és tartalmát a bélbe üríti.
Basedow-kórt, értelmeszesedést és sclerosis Az epetermelés folyamatos a májban, csak
multiplexet is okoz. A tudomány elutasítja éhezéskor csökken, táplálékfelvételkor fo­
az enderleini tanítást, és az Enderlein által kozódik. Bizonyos anyagok elősegítik az
primitív formának nevezett részeket szen­ epetermelődést. Az epe segíti a zsírbontó
nyeződéseknek tekinti. enzimek működését, nélkülözhetetlen a zsí­
rok emésztéséhez.

Endometritis: a méhnyálkahártya gyulla­ Epebetegségek: az epehólyag működési


dása; 1. Alhasi betegségek zavara gyakori. Az epe kedvező táptalaj a
baktériumok számára, az epegyulladás nem
Endothel: a véredények és a nyirokerek fi­ ritka betegség; természete szerint a gyulla­
nom fedősejtekből (hámsejtekből) álló belső dás lehet nyákos, vizes vagy gennyes. Az
felülete epekövesség kedvez a gyulladás kiala-
69 Epekövek

kulásának. Az epe koncentrálódása elősegí­ morfint. Meg lehet kísérelni az epekövek


ti az epében a kémiai vegyületek kicsapódá­ kihajtását olajkúrával. A növényi táplálko­
sát, az epehomok, illetve az epekő képződé­ zás, naponta több evőkanál olívaolaj, a friss
sét, 1. epekő. Ez utóbbiak az epevezetéket gyümölcs fogyasztása - vagy az aszaltszil­
elzárva gyakran okoznak epegyulladást. Az va-evés biztosítja a rendszeres székürítést.
epehólyag és az epeutak funkcionális zava­ Tegyünk váltakozó borogatásokat a hasra,
rai sokszor járnak görcsökkel, nagy fájda­ készítsünk felsőtestfél-pakolásokat, ve­
lommal. A sima izomzat görcséről van szó gyünk félfürdőket. Sokat mozogjunk a sza­
ilyenkor. Az egyes kövek körül is létrejöhet­ bad levegőn. Bélfürdők. Fenyegető dudo-
nek görcsök (epekólika). Az epeutak elzáró­ rodásnál, túl régóta fönnálló elzáródásnál
dásánál nem jut elegendő epe a bélbe; ez időben mérlegelnünk kell a műtéti megol­
emésztési zavarokhoz vezet. Ugyanakkor dás lehetőségét. Hp.: Bryonia D3-4, Colo-
epe kerül a vérpályába és a szövetekbe. cynthis D3-4, Nátrium choleinicum D 3 ,
A széklet agyagszerűvé válik, a beteg be­ Chelidonium D2, Carduus marianus 0,
sárgul, egy bizonyos vérszint elérésekor a Nátrium sulphuricum D6, Podophyllum D2,
bőr, a szem ínhártyája (sclera) is elszínező­ Atropinum sulfuricum D 3 - 4 , Beriberis
dik. A sárga szín csak az epeelfolyási aka­ D 2 - 3 . Bch.: Ferrum phosphoricum D6,
dály megszűntekor múlik el. Abban az eset­ óránként váltogatva Nátrium sulfuricum
ben, ha a gyulladás során nem záródnak el D6-tal. Kálium chloratum D6 és Phospho­
az epeutak, nem lép fel a sárgaság sem. ricum D6; Nátrium sulfuricum D6, ha az
Jobb oldali bordaív alatti hasi fájdalom, az akut stádium lezajlott. Epegörcsnél: Mag-
epehólyag és az epetájék nyomásérzékeny­ nesium phosphoricum D6 és Nátrium sulfu­
sége, elesettsége és emésztési panaszok jel­ ricum D6 váltogatva, az erős fájdalom eny­
lemzik a klinikai képet. Láz, hidegrázás is hülésével Ferrum phosphoricum D6.
előfordulhat. A gennyes, duzzadt epehólyag
átfúródhat, hashártyagyulladás keletkezhet. Epefestékek: a bilirubin és a biliverdin a
Az epekövességet általában csak akkor vörösvértestek színanyagának leépülésekor
szokták megállapítani, ha az panaszokat jönnek létre. A bélben tovább bomlanak,
okoz. Sok embernek van epeköve, anélkül, majd a bomlástermékek újra felszívódva is­
hogy tudna róla. így az epekő jelenléte ön­ mét fölhasználásra kerülnek, újra vörös­
magában még nem bizonyítja, hogy a tüne­ vértest-színanyagok lesznek belőlük. A vi­
tekért is az epekövesség felelős, bár ezek zelet sárga színanyaga is innen származik.
valószínűleg minden esetben a máj anyag­
csere-betegségét jellemzik. A kezelés alapja
E p e h o m o k : az epehólyagban keletkezett
a máj védelme, a pangás és a görcsök meg­
kis konkrementumok, kiürítésük minden to­
szüntetése; 1. Sárgaság. Epegörcsök esetén
vábbi nélkül sikerül olajkúra segítségével.
tegyünk forró pakolásokat (szénavirág,
zabszalma), gőzborogatásokat az epetájék­
Epekövek: homokszemtől tojásnagyságig
ra. Hidegrázás esetén tegyünk meleg vizes
nőhetnek, kitölthetik az egész epehólyagot.
tömlőket a beteg lábára. Teakúrák (üröm,
A koleszterinkicsapódás tiszta koleszterin­
borsmenta, ezerjófü), Chelidonium, Ber­
köveket hoz létre. Kicsapódhat a mész, a
berís, Cardus marianus, Podophyllin java­
foszfát, a bilirubin is. Ez utóbbi kicsa­
solt tinktúraként és a megfelelő összeállítás­
pódásoknak mindig koleszterinmagvuk
ban. Csak erős fájdalmak esetén adjunk
van. A kövek jelenlétükkel epegörcsöket,
Epeköves roham 70

epeelzáródásokat okozhatnak. Ez nem kö­ tunk beszélni. Minden organikus anyag er­
vetkezik be mindig. Az epekövesség tehát jeszthető. A fehérjék erjedését rothadásnak
nem mindig jár epekőbetegségekkel. Az nevezzük. A tápanyagok lebontási folyama­
epekó'képzó'dést koleszterinmentes, zsírsze­ tai közé tartozik a vastagbélben a bélflóra
gény étkezéssel előzhetjük meg. A vegetá­ hatására végbemenő erjedés is.
riánus táplálkozás nem tartalmaz koleszte­
rint. Az epekövek eltávolítását meg lehet kí­ Erjedési diszpepszia jön létre, ha nagy
sérelni olajkúrával; 1. Epekőbetegség. mennyiségű emésztetlen szénhidrát kerül a
vastagbélbe, és itt ennek nagy része a béler­
Epeköves roham: 1. Epebetegségek jedésnek esik áldozatul. Emiatt a széklet
hasmenős, világos, savanyú szagú lesz, erős
gázképződés, puffadás, hasi fájdalmak lép­
Epesavak: epealkotókként szerepet játsza­
nek föl. Kezelése: bélfürdő, bélöblítés, has­
nak a zsíremésztésben. Sárgaságnál a vér­
hajtók szedése, almanapok, gyógyföld stb.;
ben felszaporodva viszketést váltanak ki.
1. még a Hasmenésnél.
A lecitinnel együtt oldott állapotban tartják
az epében a koleszterint.
Erózió: a bőr és a nyálkahártyák felső réte­
geinek körülírt hiánya.
Epidémia: fertőző betegségek halmozott
előfordulása, akár több országon is átvonul­
Erythea centaurium: 1. Ezerjófű
hat a járvány. Ellentéte az endémia, mely
csak bizonyos területeken lép fel.
Erythema: a felületi bőrgyulladás leg­
enyhébb formája, kémiai, mechanikus vagy
Epilepszia: 1. Nyavalyatörés sugáringerek hatására jön létre. Jellemzői:
bőrpír, égő érzés, idővel hámlás. Az erythe­
Epithél: a bőr és a nyálkahártyák legfelső ma következő fokozata a hólyagképződés
rétege. és a kilyukadt hólyagok esetenkénti ned­
vedzése. Ezt a fokozatot bőrgyulladásnak
nevezzük. Kezelése: hideg borogatások,
Epithéltestek (mellékpajzsmirigy): 2-2
bepúderezés.
lencse nagyságú testecskéből álló belső
elválasztású mirigy, amely a pajzsmirigy
Erythema infectiosum: ártalmatlan fertőző
két oldalán helyezkedik el. A kalcium-
gyermekbetegség, amelynek jellegzetes tü­
(mész-) anyagcserét irányítja, fontos szere­
nete a gyűrű alakú vöröses kiütések megje­
pe van az ideg- és izomingerlékenységben.
lenése az arcon és a végtagokon. A kiütések
összemosódva girlandszerű képződménye­
Equisetum arvense: 1. Mezei zsurló ket alkothatnak. Kék, illetve kékesvörös
színűvé válnak, majd elhalványulnak. Eny­
Erjedés: néhány alacsonyabb rendű élőlény he láz, rossz közérzet kíséri. Kezelése: 1.
(gombák, baktériumok) szabad oxigén nél­ Láz.
kül él, ezek képesek az organikus kötésben
lévő oxigént erjedéssel felszabadítani. A ke­ Esoterika: a belülről jövő ébredést hívják
letkező anyagoktól függően alkoholos, vaj­ így, ellentétben az exoterikával, mely a kí­
savas, tejsavas és ecetsavas erjedésről szok­ vülről jött értesüléseket jelenti. Az igazi tit-
71 Ezerjófű

kos tanítás annak nyilvánul meg belülről, gyógyító erejét. Eufória fellép a legtöbb
aki vágyik a belső ébredésre és képes annak vízkezelés során, a kívánt hatás egy részét
megvalósítására. Míg ez a belső folyamat képezi az euforizáló hatás.
nem megy végbe, minden titkos és kimon­
datlan marad. Ha ez bekövetkezik, akkor a E u p h r a s i a officinalis: 1. Szemvidítófű
titok az egyén sajátjává válik. Az esoterikát
helytelenül az okkultizmussal szokták ösz-
Excretio: mirigyek és kiválasztószervek ál­
szetéveszteni.
tal végzett külső' kiválasztási tevékenység.

Eszméletlenség (kóma): önkívületi állapot, E x p e k t o r á c i ó : köpet ürítése a légző­


melyben a beteg nincs tudatánál, nem reagál szervekből. A köpetürítést elősegítik: a
a környezet ingereire, mozdulatlan. Ha a mellkasra ható teák, tinktúrák, köptetők és
a köptető hatású növényekből készült éteri
kóma nem túl mély, reflexes védekező moz­
olajok: szappanfű, ánizs, édeskömény, iz­
dulatok, forgolódás még előfordulhatnak.
landi és ír moha, martilapu, orvosi ziliz,
A hosszabb ideig fennálló kóma mindig sú­
ökörfarkkóró, harmatfű és édesgyökér.
lyos agyi károsodás jele. Ilyenek az agyráz­
kódás, az agyvérzés, az epilepszia, a mérge­
zések, a fertőzési mérgezések (tífusz, tüdő­ E x s u d a t u m : gyulladásos izzadmány a szö­
gyulladás), az agybetegségek (daganatok, vetekben vagy a nyálkahártyák felszínén és
gyulladások), az anyagcsere-mérgeződés a a szerózus hártyával borított testüregekben.
veseműködés kiesésekor, májelégtelenség­
ben és cukorbetegségnél. Fontos az alapbe­ E x t r a k t u m : drogkivonat. A vizes kivona­
tegség kezelése. tok közé tartoznak a teák, a főzetek, a forrá-
zatok, az öntetek és a hideg vizes felöntés­
sel készített levek. Egyébként az extraktu-
Eufória: emelkedett hangulat, melyben az mok drogok sűrített kivonatai vagy sűrített
ember a földi élet nehézségeitől megszaba- növényievek. Léteznek vizes, sűrű és száraz
dultnak érzi magát. Jókedv, jó érzés. Egyes kivonatok. Tablettákat, folyékony gyógy­
központi idegrendszeri (agylágyulás, scle- szereket készítenek belőlük.
rosis multiplex, homloklebenytumorok), sú­
lyos általános megbetegedések (vérmérge­ Exudatív diatézis: örökletes hajlam arra,
zés, tüdővész), mérgezések, különösen az hogy a szervezet külső és belső ingerekre
élvezeti szerekkel történő mérgezések (alko­ kiütésekkel, nyálkahártyahuruttal reagál­
hol, nikotin, kojfein, ópium, kokain, heroin) jon. Gyakran jár együtt a nyirokcsomórend­
során szokott fellépni. Az euforizáló hatás szer fokozott reakciójával (lymphatizmus).
miatt hozzászokás alakulhat ki ezekhez a
szerekhez: az ember keresi azt a jó érzést, Ezerjófű (Erythrea centaurium): tárnicsfé­
amit egyszer már megismert. Az eufória bi­ lékhez tartozó növény, melyet virágzáskor
zonyos mértékben minden gyógyulási fo­ gyűjtenek. Keserűdrog-tartalma főleg gyo­
lyamatban szerepet játszik, segíti a kezelés morbetegségek ellen hatékony.
9

Édesgyökér: a glycyrrhiza glabra (szapo- Égési sebek esetén Kalium chloratum D6,
nintartalmú) hámozott gyökere. Besűrített Silicea D l 2 ; varasodás esetén Calcium flu-
levét (succus liquiritiae) lakriízkéní hozzák oratum D12; genynyesedéskor Kalium
forgalomba. Teakeverékben köptetó' hatású. phosphoricum D6, Natrium muriaticum D6,
Gyomorfekély kezeléséhez is használatos. Natrium phosphoricum D6. A kisebb égési
sebesüléseket bekötjük. Orbáncfűolaj készí­
Édesgyökérnedv, moth e c u kor. lakric tése: lenolajba friss orbáncfüvirágokat te­
(Succus liquiritiae): az édesgyökér fó'zeté- szünk, az üveget napos helyre tesszük és na­
nek besűrítése útján nyerik. A kereskede­ ponta felrázzuk. 14 nap múlva leszűrjük.
lemben rúd alakban kapható, expectorons,
köhögést oldó hatású. Gyomorfekélyek ke­ Éhség: a tápanyagok szervezetbe bevitelé­
zeléséhez napi 20-40 g ~ fogyasztása aján­ nek részleges vagy teljes hiánya. Az éhség
lott sószegény diéta mellett. E gyógymód és az általa kiváltott éhségérzet arra kény­
krónikus fekélyek kezelésére is alkalmas. szerítik az élőlényt, hogy éhségét bármi
áron csillapítsa. Az éhség lehet teljes, szo­
Édeskömény (Foeniculum vulgar): termése rítkozhat azonban részterületekre is. Ha a
nyugtatólag hat a gyomorfájdalmakra, táplálkozás csak részben pótolja a szükség­
puffadásgátló. Öntetét és éteres olaját hasz­ letet, részleges éhség jön létre. Ezt az álla­
nálják. Egyszeri adagja 1-4 g. potot nevezzük alultápláltságnak. Először a
szervezet felfigyel az éhségre, csökkenti az
Édes must: 1. Gyümölcslé anyagcsere felhasználását, és megkezdi a
tartalékok fölemésztését. Ha ez nem elégsé­
Égés: 1. fokú: vörösség; 2. fokú: hólyag- ges, vagy már kiürültek a tartalékok, a szer­
képzó'dés; 3. fokú: szövetroncsolódás, el- vezet saját anyagait kezdi el felélni, az
szenesedésig. A forró folyadékok vagy gó'z egyén egyre gyengébb lesz. Emellett pszi­
által okozott —t forrázásnak nevezzük. chés karakterbeli zavarok is fellépnek, ame­
A teljes bőrfelület több mint 1/3-át érintő ~ lyek végül teljes egykedvűségbe torkollnak.
mindig életveszélyes, a teljes bőrfelület fe­ A halál körülbelül a teljes koplalás 45. nap­
lére kiterjedő pedig majd minden esetben ján következik be. A koplalás alatti állapot
halálos. Elsősegély: tiszta lenolajjal vagy az éhezéssel rokon. A koplalásnál azonban a
orbáncfüolajjal átitatott ruhákat borítani. pozitív lelki beállítottság és annak önkéntes
Belsőleg: olívaolaj, léböjtkúra. Hp.: Arse­ jellege miatt másképp zajlik le a folyamat.
nicum D4, Echinacea 0, Arnica D3; gennye- Ha a koplalás első 3 napja alatt a szervezet
sedés esetén: Hepar sulfuris D6. Bch.: 1. fo­ átállt, belső nyitottság, elégedettség, köny-
kú ~ esetén Ferrum phosphoricum D6; 2. nyedség lesz jellemző a koplalókra. Kopla­
fokú - esetén Natrium muriaticum D6; 3. láskor az ember különösen érzékeny, lelki­
fokú ~ esetén Kálium phosphoricum D6. leg befolyásolható, introvertált (befelé for-
73 Élelmiszer-színezés

dult). Ezért szüksége van pszichés segítség­ tojássárgája 400-1500, velő 200 fölött, csu­
re is. Akárcsak a böjtölés abbahagyásakor, kamájolaj 4500-7600.
lassan kell megszüntetni az éhezést az ét­
rend fokozatos felépítésével. A hirtelen Élelmiszer-színezés: földrajzi égövünk
nagy mennyiségű étkezés emésztési zava­ alatt konzerválnunk kell az élelmiszereket
rokhoz vezet. Előbb szénhidrátnyákokat és (főzés, eltárolás), ennek következtében
pépeket adunk, majd gyümölcs- és zöldség­ azok elvesztik természetes színüket, nem
táplálékot, ezután következnek a fehérjék és néznek ki úgy, mint frissen. Az élelmiszer­
a tej, utoljára jönnek a zsírok. ipar állítólag ártalmatlan színezőanya­
gokkal próbálja meg ezt ellensúlyozni. Az is
Éhségödéma: a táplálkozás fehérjehiányos előfordul, hogy az élelmiszerek meglévő
volta a vér fehérjehiányához vezet. Ennek színét próbálják meg eltávolítani, így pl. a
következtében a bőr alatt és a testüregekben lisztet fehéríteni szokták azért, hogy jobb
fehérjeszegény szövet közötti nedv szapo­ minőségűnek tüntessék fel. A természetes
rodik föl. így az anyagleépülés ellenére úgy életmód követői régóta követelik, hogy ha
tűnhet, hogy hízik a beteg. Az arc sápadt, már egyszer amúgy is csökken a tápanya­
puffadt. A kezelés magas tápértékű amino­ gok értéke a konzerválás során, legalább ne
savak fokozatos beviteléből áll. Mivel súlyosbítsuk még a helyzetet kemikáliák
ilyenkor vizet veszít a szervezet, előbb súly­ hozzáadásával, melyek a szervezetre mér­
vesztéssel kell számolnunk. Gyakran 2 évig gező hatással lehetnek. A kémiai anyagok­
is eltart, amíg a fehérjehiányos állapot meg­ kal történő konzerválás és ételszínezés elve­
szűnik, s az utolsó ödémák is eltűnnek. tése valóban jogos. Élelmiszertörvényeink a
színezésre és a konzerválásra szánt anyagok
Élelmiszer: —ek azok az anyagok, amelye­ számát minimálisra csökkentették, s köte­
ket ipari feldolgozással tettek fogyasztásra lezik a termelőket, hogy a felhasznált kon­
alkalmassá. Különösen gazdagok vitami­ zerváló-, illetve színezőanyagokat az adott
nokban és élettani szempontból értékes terméken feltüntessék. így a vásárló maga
anyagokban. Idetartoznak a zöldségfélék, a dönthet arról, kívánja-e fogyasztani az így
gyümölcsök, a levek, csíraképes és csírázó tartósított, ill. színezett élelmiszert vagy
gabonamagvak és a mogyorófélék. Az —ek sem. Inkább fogyasszunk olyan élelmisze­
a feldolgozás, a főzés és a konzerválás során reket, melyek a befőzés során ugyan elve­
károsodnak, a hőhatás kevésbé értékes táp­ szítették a színüket, de természetesek, mint
anyaggá (vö. táplálék) alakítja. A puszta ap­ természetellenes színezéssel megváltozta­
rítás nem károsítja az élelmiszereket. A friss tott ételeket! Ez utóbbiak, főként a legújabb
hús ~-nek minősül. tapasztalatok szerint valószínűleg ártalma­
sak. A színezett, kémiailag konzervált vagy
fehérített élelmiszer nem természetes. A szí­
Élelmiszerek koleszterintartalma: a nö­
nezés olyan állapotot utánoz, amely nem fe­
vényi anyagokban nincsen koleszterin.
lel meg a valóságnak. Ezért utasítja el a
A következő élelmiszerek 100 grammjában
színezett élelmiszereket a természetgyógyá­
lévő koleszterinmennyiség mg-ban kifejez­
szat. Mivel az élelmiszeripar a modern táp­
ve: tej 12, sajt 5-150, szárnyashús 50-100,
lálkozás minden eredményével dacolva ra­
hal 50-100, marha-, bárány- és disznóhús
gaszkodik az élelmiszer-színezéshez, ma
60-340, vadhús 60-170, állati zsírok 100-
már csak a reformüzletekben kapható termé-
400, vaj 180-280, belsőségek 190-1600,
Élesztő 74

kek esetében lehetünk biztosak abban, hogy gombaellenes szerekkel végezzük; 1. Gom­
nem manipulált élelmiszerrel van dolgunk. bás megbetegedések.
Napjainkra számos hagyományos orvostu­
dományt művelő orvos, így pl. a rákkutató Életerő: a szervezetünk működését biztosí­
heidelbergi professzor, K. H. Bauer is azon tó erő, amely minden kívülről jövő táma­
a nézeten van, hogy az élelmiszer-színezés­ dással megbirkózik a védekezőrendszer se­
sel számos civilizációs betegség, így pl. a gítségével. Az ~ maga a természetes gyó­
rák is összefügg. gyító erő, azonos a természettel (Physis) és
az ókori orvosok által alkotott vis mediatrix
Élesztő: sarj adógombák, kicsiny élőlények, (= öngyógyító erő) fogalmával. Paracelsus
melyek a szénhidrátokat alkohollá és szén­ is erre az erőre gondolt, amikor a „belső or­
savvá erjesztik. Eközben vitaminok, auxi- v o s i r ó l beszélt. Ma is erős vagy gyenge
nok és auxonok keletkeznek. Az élesztőt természetről beszélünk, és ezzel lényegében
ezért elsősorban mint B-vitamin- és auxon- a régi idők orvosai által emlegetett ~-re
tartalmú táplálékot esszük. Különösen aján­ gondolunk. A természetgyógyászati kezelés
latos bőrbetegségekben, furunkulózisban. lényege, hogy az életerőt erősíti, támogatja,
ezáltal segítve a betegséget okozó zavar le­
Élesztőfürdő: elsősorban szívbetegeknek küzdését.
ajánlott, akik a szokásos szénsavas fürdőt
nem viselik el. A kádat töltsük meg 40 °C- Életreform: annak a mozgalomnak neve és
os vízzel, a vízbe tegyünk 4 kg melaszt programja, amely az életvitel, egyebek közt
(vagy 1,5 kg cukrot, ez azonban jóval drá­ a táplálkozás gyökeres megváltoztatását
gább), és keverjünk bele 1 vödör (8 liter) tűzte ki célul a civilizációs bántalmak kivé­
friss sörélesztőt vagy 3/4 kg jól fölkavart désére. A természetes földművelés és állat­
sütésre használatos vagy préselt élesztőt. tartás elterjesztését követeli, ugyanakkor el­
Amikor körülbelül 3/4 óra elteltével a für­ veti a minőséget és az egészséget károsító
dővíz erős erjedésbe kezd, hőmérsékletét 35 tömegtermelést: az élelmiszerek konzervá­
°C-ra hűtve kb. 20 percig fürödjön benne a lása, finomítása, vegyi anyagokkal való dú­
beteg. Ne hűtsük le a vizet 30 °C alá, mivel sítása és színezése ellen harcol. Célja a táp­
az erjedés ennél alacsonyabb hőmérsékleten lálkozásunknak a modern táplálkozástudo­
nem következik be. mány eredményeivel összhangban álló
megreformálása, a főtt ételek, a hús, zsír,
Élesztőgombák: elsősorban a hüvely és a konyhasó és a cukor fogyasztásának háttér­
méhnyak gyulladásos folyamatainál szere­ be szorítása a természetes étrend javára:
pelnek kórokozókként; fehérfolyást idéznek gyümölcsök, zöldségfélék, teljes őrlésű
elő. Leggyakoribb közülük a Candida albi- gabonából készült ételek, friss, klór- és
cans. A bőr és a belső szervek is érintettek fluormentes ivóvíz. Fontosnak tartja a ter­
(Candida mikozisok). Többnyire a nyelő­ mészet megóvását, védelmét, küzd a kör­
cső, a gyomor, a bronchusok, a száj, a hü­ nyezetszennyezés ellen. Igényli a betegsé­
vely, a makk és a húgycső betegszenek gek természetes gyógymódokkal való keze­
meg. A Soor is idetartozik. Kezelése helyi­ lését, követeli a természetgyógyászat és a
leg bóraxglicerinnel vagy trifenilmetán fes­ hagyományos orvostudomány egyenrangú
tékoldatokkal, kálium-permanganátos für­ elismerését, valamint a kórházak és beteg­
dőkkel történik. A belső kezelést különböző biztosítók szervezeti átalakítását. Arra tö-
75 Éridegek

rekszik, hogy minden életfunkciót (mozgás, szerek hozzászokást (szenvedélyt) idéznek


légzés, alvás, pihenés, öltözködés, szexuális elő. Elvonókúra szükséges. A természetes
élet stb.) a civilizáció károsító hatásaitól életmód az élvezeti szer fogyasztását eluta­
megóvjon, szembeszáll az élvezeti cikkek sítja, a kevésbé károsak fogyasztását is.
fogyasztásával. Az ~ mozgalmának néhány
saját kiadója, élelmiszerüzeme, üzletei, sza­ Émelygés: emésztéssel összefüggő kelle­
natóriuma és reformháza van. metlen közérzeti panasz. Különböző okok
és szervek válthatják ki, és gyakran hányin­
Élősködő: alacsonyabb rendű kis állati gerrel együtt jár. Legtöbbször a gyomor
vagy növényi (gombák) élőlények, amelyek mérgezése okozta károsodásai, romlott éte­
magasabb rendű élőlényekben vagy élőlé­ lek, szokatlan és túlzott mennyiségben fo­
nyeken élősködnek, és táplálékelvonással, gyasztott élvezeti szerek idézik elő, de a
valamint mérgező hatásokkal károsítják azt. központi idegrendszeri zavarok is kiválthat­
Mivel az élősködő léte a gazdaszervezettől ják. Izgalmak, undor, egyensúlyzavarok,
függ, általában vele együtt pusztul el, ha­ belső mérgezések (húgyvérűség, terhesség),
csak nem tud gazdát váltani. az agyi oxigénhiány, vérkeringési zavarok,
szem- és fülbetegségek okozhatnak —t. Ke­
Élvezeti szerek: azoknak az anyagoknak a zelése: a kiváltó okot kell kezelni. Gyomor­
gyűjtőneve, amelyek nem a tápszükséglet ürítés, vérkeringés javítása stb. A gyomor­
kielégítésére, hanem alapvetően (idegrend­ ból kiinduló - kortyonként fogyasztott cit­
szerre gyakorolt) kellemes hatásuk miatt romfűteával vagy néhány csepp citrom-
kerülnek fogyasztásra. így válhatnak külön­ fuszesszel megszüntethető. Böjt. Hp.: Coc-
legesen elkészített ételek és italok is élveze­ colus D6-10, Petroleum D6, Cerium
ti szerré. Az élvezeti szerek kezdetben izga- oxalicum D3.
tólag hatnak az idegrendszerre, később
azonban bénítják azt. Idetartoznak az ér­ Ér belső felülete: (endothel): finom, fedő­
rendszert és az ingerületvezetést izgató kof­ sejtekből (hámsejtekből) álló szövet, mely
fein és theobromintartalmú ételek és italok ha ép, sértetlen, megakadályozza a véralva­
(szemes kávé, tea, kakaó, kóla). Amit az dást.
ember az élvezeti szerek fogyasztása során
a teljesítőképesség fokozásán és fáradtság Érgörcs: az érfalak izomzatának görcsös
legyőzésén nyer, azt egy nap vissza kell fi­ összehúzódása, ami az idegeken keresztül
zetnie, amikor teljesítőképessége és regene- vagy az életidegrendszeren keresztül megy
rálódási képessége a vártnál hamarabb ki­ végbe. A vérpálya beszűkül, el is záródhat.
merül. Az alkohol kezdeti élénkítő hatása Az érgörcs általános görcsös állapot, angina
után bénít, krónikus fogyasztása súlyos tes­ pectoris, Raynaud-féle betegség stb. részje­
ti elváltozásokhoz, betegségekhez vezet. A lensége. Kezelése: felszálló és váltakozó
nikotin nagyon káros az erekre és az anyag­ fürdők, kötőszöveti masszázs, lazítás. Hp.:
cserére, ezenkívül rákkeltő is. Súlyos zava­ Secale D2-6.
rokat idéznek elő a személyiséget megvál­
toztató élvezeti szerek. Ilyenek a kokain, a É r h á r t y a : a szem ereket tartalmazó rétege.
heroin, az ópium, a morfium, a hasis. Ezért
ez utóbbiak fogyasztása államilag tilos, il­ Éridegek: vazomotoros idegek, melyek
letve terjesztésük büntetendő. Az élvezeti a testben a vér eloszlását szabályozzák.
Érszűkület 76

Az életidegrendszer szimpatikus részéhez oxidációs kezelés során, amit helytelenül


tartoznak. Megkülönböztetünk az ereket sokszor vérmosásnak neveznek, a vénás vér
szűkítő (vasokonstriktor) és az ereket tágító kis részét oxigénnel keverik, ultraviola
(vasodilatator) idegeket. A nyűltvelői ér- sugarakkal kezelik, és visszajuttatják a be­
központ irányítása alatt állnak. tegbe. Ozonkezeléskor oxigénnel hígított
ózont fecskendeznek be (1. sajátvér-keze­
Érszűkület: lábban: dohányzás következté­ lés). A vért leggyakrabban könyökhaj lati
ben az érelmeszesedés a normálisnál koráb­ vénából veszik tűvel vagy fecskendővel, új­
ban és fokozottabb ütemben fejlődik ki. Je­ szülötteknél a kulacsokból.
lei először a lábakon, időszakonként fellépő
sántitásban mutatkoznak, mivel járás köz­ Érzékcsalódás: 1. Hallucináció
ben fellépő vérkeringési zavar erős fájda­
lommal jár, amely megállásra késztet. Álló Érzékek: a külvilág valamennyi behatását
helyzetben a vérellátás kielégítő és a fájda­ érzékszerveinkkel érzékeljük. A szem a
lom megszűnik. Előrehaladott állapotban fényhullámokat és a színérzeteket, a fúl a
üszkösödés (gangréna) léphet fel, főleg a hanghullámokat, a nyelv az ízlelőszemöl-
lábfej- és lábvégeken. csökkel az ízérzeteket, az orr a szag-, a bőr
pedig a tapintási érzeteket érzékeli és továb­
Értágulat: az éridegek közvetítésével jön bítja az agy megfelelő érzékelő köz­
létre pszichés izgalmak esetén (szégyen, ha­ pontjaiba. Az ízérzékelés a nyelv ízlelőbim-
rag stb.), a bőr vagy a bőr alatti kötőszövet bóihoz, a bőr tapintásérzékelése pedig ideg­
gyulladásos izgalmánál, bekövetkezhet pontokhoz (ún. Blix-féle pontok) kötődik,
vízkezeléseknél is. Állandó jelleggel fönn­ ezenbelül megkülönböztetünk nyomásra,
áll az értágulat az érfal gyengesége vagy el­ melegre, hidegre és fájdalomra érzékeny
változása okozta aneurizmák, visszeres tá- pontokat. Ezek összességéből adódnak ösz-
gulatok esetében, valamint egyes tumorok­ sze az egyes érzetek. Az 5 alapérzék mellett
nál (érdaganatok, tűzfolt). beszélünk még egyensúlyérzékről, amely
szerve a belső fül ívjárataiban található;
Érvágás: a gyógyítást szolgáló vérvétel, mélységérzékről, amely tagjaink egymás­
többnyire vénából történik. Kis érvágáskor hoz viszonyított helyzetéről ad tájékozta­
kb. 200, nagy érvágáskor maximum 500 ml tást; súlyérzékről, amelynek segítségével a
vért bocsátanak le. Az érvágás megváltoz­ gravitáció hatásának irányát érzékeljük.
tatja a vér összetételét és tehermentesíti a
keringést. Vértolulás, magas vérnyomás, Érzékelés: a környezetünkből érkező inge­
agyvérzés, méregtelenítés (pl. húgyvérűség) rek észlelésének képessége. Zavarai idegi
és részleges vércsere esetén alkalmazzák. zavarokra utalhatnak.
Ez utóbbira hibás vérösszetétel esetén kerül
sor, a csökkent értékű vér egy részét egész­ Érzékelő' idegek: a külvilág ingereit továb­
séges vérrel cserélik ki. A vérpótlás direkt bítják; 1. Érzékelés.
úton vagy vérkonzerv segítségével történ­
het. A beteg vére is visszaadható vértisztító Érzékbénulás: a tapintás, a fájdalomérzés,
kezelés után. így pl. művesekezelés során a a hideg- és a melegérzékelés teljes hiánya
húgyvérűségtől megtisztított vért visszajut­ vagy csökkenése az érzőidegek megbetege­
tatják a betegbe. A Wehrli-féle hematogén désénél.
77 Étvágy gerj esztők

Ételmérgezés: a természetben előforduló beteg természetes reakciója, mely gyógy-


mérgező, illetve romlott ételekben bakté­ böjthöz vezet. Tartós étvágytalanságnál ke­
riumok által termelt toxikus anyagok okoz­ resnünk kell a háttérben rejlő okot. Étvágy­
zák, 1. hal-, kagyló- és húsmérgezés, botuliz­ talanság esetén koplalni hagyjuk a beteget,
mus. csak folyadékot - vizet, teát, gyümölcslevet
- adunk. A rendszeres székürítést beöntés-
Étvágy: az éhség által kiváltott evésre ser­ sel biztosítjuk. Váltakozó fürdőket, zuha­
kentő inger, mely normális esetben a táplá­ nyozást ajánlunk az anyagcsere élénkítésé­
lékfelvételt szabályozza. Együtt jár az re. Retek- és zellerlevelet, borókakivonatot
emésztőnedvek termelésének fokozódásá­ vagy szárított borókabogyót, kortyonként
val. Az étvágyon fölüli, mértéktelen evés keserűteát (1. keserűanyagok) adunk. Bch.:
emésztési panaszokhoz, puffadáshoz vezet. Kalium phosphoricum D6, Magnesium
phosphoricum D6 vagy C12 vérszegény­
Étvágygerjesztők: a keserű anyagok. ségben és általános gyengeségben. Calcium
Cseppek, teák, kivonatok formájában alkal­ fluoratum D6 érelmeszesedésnél; Kalium
mazzuk őket. Ilyenek a füstiké, az üröm­ sulphuricum D6 teltségérzés esetén; Natri­
gyökér, az ezerjófü, a kálmusgyökér, az en­ um sulphuricum D6 puffadás és Natrium
ciángyökér, a komló termése külön vagy phosphoricum D6 böfögés és túl sok gyo­
keverékként. Az étvágytalanság általában a morsav esetén.
F

Facialis p a r e z i s : az arcideg bénulása. kell kezdenünk. Helyi fagyás esetén csak


Az arcideg gyulladásánál a központi ideg­ nagyon lassan történjen a felmelegítés. Meg
rendszer magvának bevérzésekor (agyvér­ kell kísérelnünk hóval vagy hideg vízzel
zés) többnyire az arc egyoldali bénulása kö­ dörzsölni a fagyott részt, ezáltal az egészsé­
vetkezik be. A szemhéj és a szájzug le­ ges testből próbáljuk melegíteni a lehűlt
csüng, az orr és a szájzug közötti ránc kisi­ részt. A fagyási hólyagokat és az érkároso-
mul, a beteg nem tud csücsöríteni. A rágás dásokat helyileg váltakozó fürdőkkel és a
és a beszéd nehezített. Többnyire megfázás, keringés élénkítésével kezeljük. Bch.: Kali­
lehűlés következtében keletkezett reumás um phosphoricum D6, Silicea D6, Calcium
gyulladás okozza a kórképet. Mivel az ideg sulfuricum D6, Kalium phosphoricum D6,
az ékcsonton az orr közelében húzódik, az Ferrum phosphoricum D6-tal váltogatva.
orr gyulladásai is átterjedhetnek rá. Kezelé­
se: aktív meleg előidézése gyakori hideg vi­ Fagyási hólyagok: gyakran már csekély, is­
zes lemosásokkal. Kneipp gonoszolajjal va­ métlődő hideginger hatására is fellépnek.
ló bekenést javasol, ami gennyes hólya- Vörös, kékesvörös, viszkető foltok, tésztá-
gocskák képződéséhez vezet, valamint ki­ san megdagadnak. Fekélyesen széteshet­
egészítő kezelésként egésztest-lemosásokat, nek. Kezelése: forró vagy váltakozó tölgy­
comblocsolást, félfürdőt, meleg fenyőtűs fakéreg- vagy zsurlófürdő. A keringés javí­
fürdőket hideg locsolásokkal. Hasznosak a tása. Gennyedés esetén gyógyföldes pako­
forró szénavirág vagy lenmagzsákok, a lás, kamillás vagy farkasalmás lemosások.
masszírozás, a kötőszöveti masszázs, az Hp.: Abrotanum 0-D2, Agaricus muscari-
elektroterápia is. Hp.: Aconitum D3, Rhus cus D4, Petroleum D3, Acidum nitricum
toxicodendron D4-10, Casticum D l 2 meg­ D3. Bch.: Kalium phosphoricum D6, Fer­
fázás után; traumák után Arnika D3-6, Ruta rum phosphoricummal óránként váltogatva.
graveolens D l - 3 , Hypericum D3-6. Bch.:
Ferrum phosphoricum D6, Kalium phos­
Faggyúdaganat: 1. Atheroma
phoricum D6.

Faggyúmirigyek: 1. Bőr
Fagyás: a test lehűlése hideg hatására. Ér-
összehúzódás vezet a vérátáramlás elégte­ Fagylalt: vízből vagy tejből cukor, tojás,
lenségéhez. A hideghatás erejétől és időtar­ gyümölcslevek vagy gyümölcsök hozzá­
tamától függően kékesvörös elszíneződés, adásával és fagypont alá történő hűtésével
duzzanat, hólyagképződés vagy szöveti el­ készült édesség. Az olcsó ~, amelyet a kis­
halás következhet be. Gyakran a hideghatás kereskedelemben forgalmaznak, majdnem
után csak órákkal, napokkal később jelent­ mindig csak pótanyagokból és mesterséges
keznek ezek a tünetek. A szervezet általános kémiai színezékekből készül. Mivel a bak­
lehűlésénél mielőbb intenzív melegítésbe tériumok fagyasztással nem pusztíthatok el,
79 Fehér fagyöngy

a nem kellő tisztasággal és nem megfelelő Farkasvakság: a látóbíbor-képződésben


minőségű víz felhasználásával készített beállott zavar, amelynek következtében a
fagylalt bélfertőzéseket (salmonellózis) beteg szürkületben nem képes megkülön­
okozhat. A gyomor és a belek túlzott lehűlé­ böztetni egymástól a sötétebb árnyalatokat.
se is előidézhet zavarokat (gyomor- és bél­ A beteg nappal jól, szürkülettől reggelig
hurut). (sötétben) egyáltalán nem vagy csak na­
gyonrosszul lát. Leggyakrabban A-vitamin­
Fahamus sós fürdők: a fahamut keményfa hiány okozza, ezért vitaminokban dús ét­
(tölgyfa) égetésével nyerik, ezt tesszük hoz­ rend fogyasztásával kezelhető.
zá a fürdővízhez. Egy lábfürdőhöz néhány
marék fahamut és több kanál sót tegyünk. Fájdalom: bizonyos idegek által az agynak
A meleg fahamus sós fürdőt többnyire a lá­ közvetített testi és lelki fájdalomból tevődik
bak felmelegítésére, illetve a lábakból törté­ össze. Lehet szúró, égő, lüktető, nyomó,
nő kivezetésre adjuk, nem hideg leöntésre. sajgó, húzó, szaggató, tompa vagy éles, tar­
tós, ideiglenes vagy visszatérő. A fájdalom
a természetes vészjelzés. A fájdalom csilla­
Fahéj (Cortex cinnamomi): a Ceylon szige­
pítása a fájdalomérzet kiküszöböléséből és
tén élő fahéjfa fiatal hajtásainak kérge. Po­
a kiváltó okok megszüntetéséből áll.
rított alakban menorrhagia esetén vérzés­
csillapítóként, egyébként pedig konyhai fű­
Fáradtság: a test és a lélek pihenési szük­
szerként alkalmazzák.
ségletét jelzi. A természetes életmódnak
megfelelően engedni kell neki, nem taná­
Fangó: vulkáni eredetű ásványi iszap. Pako­
csos ellene küzdeni. Bizonyos testi (vérsze­
lásokhoz és iszapfürdőkhöz használjuk gyul­
génység, anyagcserezavarok, hiánybetegsé­
ladásoknál, reumatizmusban és anyagcsere­
gek) és lelki zavarok (neurózisok, melan­
betegségeknél. Eifel-fangó, Pistyan-iszap stb.
kólia) jelenlétére is utalhat. Amennyiben
hosszabb időn keresztül izgatószerekkel
Farádkezelés: alacsony frekvenciájú 4 0 -
(koffein, cola) küzdenek ellene, alvási zava­
60 voltos váltakozó árammal történő keze­
rok léphetnek fel. Egy-egy alkalommal se­
lés. Mozgás- és érzésbénulásban alkalma­
gíthet egy jó forró fürdő, amelyet hideg le-
zott ingerkezelés.
öntés követ. Némely teóriák szerint a ~-ot
bizonyos anyagcsere-végtermékek idézik
Farkasalma (Aristolochia clematis): virá­ elő. Ezeket az elméleteket nem lehet bizo­
gos gyógynövény. Főzete külsőleg gennyes nyítani, mert ilyen anyagokat mindmáig
sebek és fertőzött fekélyek kezelésére alkal­ nem sikerült kimutatni a szervezetben. A fá­
mas. radtság kialakulásáért valószínűleg a vege­
tatív idegrendszer a felelős.
Farkasétvágy: a pajzsmirigy túlműködése,
cukorbetegség, agybetegségek, a gyomor Fehér fagyöngy (Viscum album): gyógy­
idegeinek izgalma szokatlanul heves táplá­ növény. A vérkeringésre hat. Csökkenti a
lékfelvételi vágyat válthat ki. Ez fejfájással, vérnyomást, véd az érelmeszesedéstől.
ájulással, félelemérzettel társulhat. Evésre Az anyagcsere és a belső el választású miri­
megszűnnek a panaszok. gyek tevékenységének serkentésére 3-6 g-
Fehérfolyás 80

ot forrázat formájában vagy friss preparátu­ egy része fehérje kell hogy legyen, mert
ma fogyasztandó. csak a bevitt fehérjéből lesz újra fehérje. Ha
nem akarjuk arra kényszeríteni a szerveze­
Fehérfolyás (Fluor albus, folyás): majdnem tet, hogy saját fehérjéit használja fel, napon­
mindig hüvely- vagy méhgyulladás jele. En­ ta be kell vinnünk egy bizonyos fehérje­
nek kiváltó oka fertőzés, élesztő, megfázás, mennyiséget. Ez a napi minimális fehérje­
hideg láb, testi és idegkimerültség lehet. A mennyiség felnőtteknél 30 g, attól függően,
kezdetben nyálkás, tiszta váladék később milyen a táplálék összetétele. Csak tiszta
egyre inkább nyálkás-gennyessé válik. Ese­ növényi táplálkozás esetén, vitaminokban
tenként a hüvely és a méh környéke fájdal­ és auxonokban gazdag táplálkozásnál eny-
mas. A krónikus lefolyású esetek legtöbb­ nyire alacsony a fehérjeszükséglet. Állati
ször panaszmentesek. Kezelése: egészsé­ fehérjék fogyasztásánál nő a fehérjeszük­
ges, füszermentes étrend, hideg lábak elleni séglet, elsősorban húsos táplálkozás esetén
kezelés. Székletrendezés szükséges. Meleg a legmagasabb. Fehérjeoptimumként (az a
zsurlós vagy tölgyfakéreg ülőfürdők hideg mennyiség, amelynek fogyasztása során a
lemosással. Agyékgöngyölés, felsőtestlemo­ legjobb hatást érjük el) különböző fehérje­
sás, naponta félfürdők, hideg ülőfürdő és mennyiségeket szoktak megnevezni. Egész­
combleöntés váltakozva. Öblítést csak erős séges, nagyrészt növényi táplálkozás esetén
folyás esetén alkalmazzunk, akkor is csak a fehérjeoptimum l-l 1/2 g/kg, húsos ét­
rövid ideig. Belsőleg: árvacsalán virágjából, rendnél 2 g/kg fölött is lehet; 1. Hús.
zsurlóból, libapimpóból készült teák; 1.
Gombás betegségek. Hp.: Aesculus hip- Fehérjehiány: vonatkozhat a bevitt fehérje
pocastanum D2, Alumina D6-12, Arse- mennyiségére és minőségére is. Mennyiségi
nicum D 4 - 1 0 , Pulsatilla D 3 - 6 , Jodum hiányról beszélünk, ha a fehérjebevitel a
D3-4, Lilium tigrinum D2-3, Graphites fehérjeoptimum alatt van, minőségi hiány­
D6-12, Kálium phosphoricum D6, Kreoso- ról, ha a bevitt fehérje nem teljes értékű,
tum D4-6; 1. Méhgyulladás. nem minden aminosavai tartalmazó fehérjé­
vel történik. Az aminosavak, melyekre a
Fehérje: az élet alapvető építő- és tápanya­ szervezetnek saját fehérjéi fölépítéséhez
ga. A természetben előforduló fehérjék kb. szüksége van, nem találhatók meg minden
30-féle aminosavból állnak. Ez utóbbiak növényben, csak a krumpliban, a szójában,
szenet, hidrogént, oxigént és nitrogént tar­ a tejben, a tejtermékekben, a tojásban és a
talmaznak. A nitrogéntartalom különbözteti húsban. Fennáll tehát annak a veszélye,
meg a fehérjéket a többi organikus táp­ hogy a szigorú vegetáriánus kvalitatív fe­
anyagtól, a zsíroktól és a szénhidrátoktól. hérjehiányban fog szenvedni, ha étrendjét
Az aminosavak nagy része növényi eredetű, nem ésszerűen, hanem a fogalomhoz ra­
de nem minden aminosav található meg a gaszkodva állítja össze. Az egyoldalú táp­
növényekben. Az emberi és az állati szerve­ lálkozás, pl. csak egyfajta gyümölcs vagy
zet kevés aminosav előállítására képes, zöldség fogyasztása nem tekinthető vegetá­
szinte minden aminosavat a táplálékkal kell riánus táplálkozásnak. Változatosan kell ösz-
bevinni ezekbe a szervezetekbe. Az emész­ szeállítanunk a vegetáriánus étrendet, a kü­
tés során a fehérjék aminosavakra bomla­ lönböző gyökereket, leveleket és gyümöl­
nak, ezek keresztüljutnak a bélfalon, és sa­ csöket, melyeket a természet felkínál. Csak
ját fehérjék lesznek belőlük. Táplálékunk így képzelhető el olyan tisztán vegetáriánus
81 Fejborogatás

táplálkozás, amely nem vezet fehérjehiány­ áskanál 1 csészére számítva, forrázat formá­
hoz - ezt generációk hosszú sora bizonyítja. jában.
A tejfehérje rendszeres fogyasztása (túró,
aludttej, író) biztonsággal kivédi ezt a ve­ Fehérvérűség: 1. Leukémia
szélyt. Gondoljunk arra, hogy az általunk
fogyasztott növények kultúrproduktumok, Fehér zászpa (Veratrum album): mérgező.
termesztett fajok, melyek kizárólagos fo­ Törzsgyökerének tinktúrájából 5 cseppet
gyasztásával harmonikus vegetáriánus ét­ adunk fájdalomcsillapításra, reuma, kösz­
rend nem képzelhető' el. Az igazi vegetáriá­ vény, bénulások esetén.
nusok, ha csak tehetik, vadon nőtt zöldség­
féléket is fogyasztanak. A szigorú vegetári­ Fejfájás: többféle oka lehet. Az agyi vérke­
ánusok elutasítják a tejivást. Természetes ringés zavarai, gyulladásos folyamatok,
szemszögből nézve azonban a tej speciális mérgezések (baktériumok, anyagcsere- és
mirigy által kiválasztott táplálék, mely a nö­ élvezeti szerek méreganyagai stb.). Az ideg­
vényevők tenyésztésére, táplálására szolgál. rendszer túlterheltsége, érgörcsök, szem-,
Fogyasztása semmiképpen sem ütközik a fül- és agybetegségek, agynyomás. A keze­
vegetáriánus szemlélettel. A tojásról hason­ lés a kiváltó okoktól függően sokféle lehet.
lóképpen vélekedhetünk. A helyes táplálko­ Elvezetés a fejtől: meleg lábfürdő hideg
zás sohasem fehérjehiányos. Túl kevés fe­ térd- és comböblítéssel, váltó lábfürdővel,
hérje fogyasztása súlyos növekedési zava­ félfürdővel, ülőfürdővel, comböblítéssel,
rokhoz, betegségekhez, keringési zavarok­ mezítláb járással, vízben járással, harmatos
hoz, szívizom-károsodáshoz, vízkóros ödé­ fűben járással. Agyban fekvő betegek ese­
mához vezet. A testi és a lelki kondíció ha­ tében éjszakára ágyékborogatással, alsó­
nyatlik, gyakran évekig tart, míg sikerül a lábszár-borogatással, nedves zoknival, az
fehérjehiányos táplálkozás következménye­ altest nedves ledörzsölésével. Hideg fejbo­
it kiküszöbölni. rogatás, légzőgyakorlatok, orrgyakorlatok.
Sok mozgás a szabadban, az étrend szabá­
Fehérjevizelés: 1. Albuminuria lyozása, esetleg ezt bevezetőén böjtölés.
Hp.: Aconitum D3-6, Belladonna D3-6,
Fehér pemetefű (Marrubium vulgare): Calcium phosphoricum D3-6, Colocynthis
asztmában, májbetegségekben, köhögésre D3-6, Gelsenium D3-6, Glonoinum D6,
jó. Fokozza a tejelválasztást és élénkíti a Ignatia D6, Nux vomica D4—6, Pulsatilla
menstruációs ciklust. Por alakban napi 4 g- D3-5, Silicea D6-12, Spigelia D3-6. Beh.:
Ferrum phosphoricum D6, Kalium phos­
ot fogyasszunk, vagy naponta többször
phoricum D6, Magnesium phosphoricum
igyuk a belőle készült főzetet.
D6, Natrium muriaticum D6, Calcium
phosphoricum D6, Silicea D12, Natrium
Fehér üröm (Artemisia absinthium): tea­
phosphoricum D6, Kalium chloratum D6.
vagy tinktúraként, illetve más keserű és aro­
más fűszerekkel keverve élvágygerjesztő
hatású. Fokozza a gyomornedvképződést. Fejborogatás: a koponya borogatása az arc
Széklet- és menstruációszabályozó, giliszta­ kihagyásával. Háromszögletüre hajtogatott
ellenes kúrákhoz használatos. Túl nagy kendőt a homlokra helyezve két hosszabbik
adagban görcsöket idézhet elő. Adagja 1 te­ szárát hátul keresztezve a kendő két végét a
homlokon feszülő kendő alá tűrjük. Hosszú
Fejfényfürdő 82

jat és az arcot gondosan megszárítjuk. Mi­


vel kellemetlen eljárásnak számít, ritkán al­
kalmazzák. Esetenként erős középfülgyul­
ladásnál, látóideg-sorvadásnál és fejbőrek­
cémánál alkalmazzák.

hajúak a hajukat nedvesítsék meg és száraz


kendővel kössék be a fent leírtak szerint, el­
lenkező esetben nedves kendőt alkalmaz­
zunk. A kezelést követően ügyeljünk a haj
gondos megszárítására. Fejöblítés: a vízsugár vonalvezetése

Fejfényfürdő: meleg levegővel végzett ke­


zelés egy a fejet körülvevő, villanyégőkkel Fekély (Ulcus): a bőr és a nyálkahártyák
(40-45 °C) ellátott bura segítségével. A sze­ felületi rétegének a fedősejteknél mélyebbre
meket vattacsomók felhelyezésével védjük. hatoló szövetpusztulása. A fekélyes terület
Melléküregi gyulladások, hallójárat-, illetve rossz keringése, kémiai és fizikai ingerek
középfülhurut és középfülgyulladás esetén (savmarás), sérülések egyenként és együtte­
naponta több alkalommal, esetenként 20 sen is fekélyt hozhatnak létre. A szervezet
perces kezelés javallott. gyógyerejének élénkítése végett rendkívül
fontos a fekélyes terület keringésének javí­
Fejgőzölés: egy székre vagy zsámolyra zárt tása, a gyógyító gyulladás elősegítése. Ke­
edényt helyezünk (1. Gőz). A beteg mezíte­ zelése: koplalás, gyümölcskúra, nyers koszt,
len felsőtesttel az edény fölé hajol. Fejét le­ fürdők és pakolások zsurlós, szénavirágos,
takarjuk egy len- vagy gyapjúkendővel, és kamillás, farkasalmás és görögszénás fűze­
az edényt lassanként kinyitjuk. A beteg a ki­ tekkel. Iszappakolások. Tbc-s fekély éknél
áramló gőzt orrán vagy száján át mélyen be- dióleveles főzet javasolt, valamint az alap­
lélegzi. Amennyiben a gőzölés helyi izzasz­ betegség általános kezelése.
tó hatását is hasznosítani akarjuk, a beteget
előmelegített ágyba fektetjük, ha ettől elte­ Fekvőkúra: a vérkeringés és az anyagcsere
kintünk, a gőzölést az arc lemosása, felső tehermentesítésére, lehetőleg a szabadban,
testöblítés vagy teljes lemosás követi. de ne tartson túlságosan hosszú ideig, mert
legyengüléshez vezet. A megfelelően elhe­
Fejöblítés öntések; a hajas fejbőr vonalá­ lyezett párnákkal támogatott hason fekvés
ban, a jobb fül mögül kiindulva, a bal fül és meghosszabbított ágyban mozgást enged
a homlok érintésével egyre szűkülő spirális könyökléskor, valamint lehetővé tesz vala­
alakban a fejtetőig vezetjük a vízsugarat; itt milyen foglalatosságot, és egyidejűleg erő­
néhány másodpercig egyenletesen folyat­ síti a hátizomzatot. Rollier alkalmazta ma­
juk, majd a fent leírt útvonalon a kiinduló­ gaslati napkúrája során. Háton fekvés, ha a
pontba visszavezetjük. A müvelet 1/2 perc­ hason fekvés nem alkalmazható. Kerüljük a
nél tovább nem tarthat. Az öblítés után a ha­ felfekvést és a lehűlést.
83 Felsőtestleöntés

Felfekvés (decubitus): a felfekvés azokat a


legyengült betegeket veszélyezteti, akik
hosszú ideig ágyhoz kötöttek, azokon a test­
részeken alakulhat ki, ahol a kiugró csonto­
kat csak kevés szövet védi. Rendszeres le­
mosások, Jürdők segítségével megakadá­
lyozható. Kemény matrac helyett vízpárná­
kat alkalmazzunk; 1. Bőrápolás. A kialakult
~ esetén a sebgyógyulást eló'segíti a farkas-
almafó'zettel, Echinacea-kivonattal készült
borogatás, Silicea-balzsam stb. Hp.: Arnica
D3.

Felke, Erdmann Leopold Emánuel (1856—


1926): evangélikus teológus volt, néhány
szemeszter természetgyógyászatot és orvos­
tudományt hallgatott Berlinben. Rendkívüli
tehetsége volt a gyógyításhoz, ezért abba­ Felsőtestlemosás
hagyta a lelkipásztori tevékenységet, és tel­
jesen a gyógyításnak szentelte magát. 1915- ső részét kifelé fordítjuk, bal kar és hát ke­
ben bekövetkezett haláláig Sobernheimben rül sorra. Tehermentesíti a szívet, a mellka­
dolgozott. Kneipp, Lahmann, Kuhne és Just si szervek vérellátását javítja és a fejtől el-
befolyása alatt átfogó természetgyógyászati vezető hatása erős.
módszert fejlesztett ki, melyben az iszapke­
zeléseknek, pakolásoknak, iszapfürdőknek Felsőtestleöntés: a felsőtest öntözése, a
különösen jelentős szerepet juttatott (isza­ mell, hát, nyak és karok bevonásával. A kar-
pos pap). Felke híres szemdiagnoszta is leöntésnél alkalmazott állásban. A sorrend:
volt. jobb kar belső oldalán a vállig és megszakí­
tás nélkül a külső oldalon vissza a kézig; a
Felsőbegöngyölés (Kneipp): 2-4 rétü, a fel­ jobb kar alatt áttérés a bal kar belső oldalá­
sőtestet és a hasat a hónaljtól térdig fedő be- ra, ott fel a hónaljig, majd áttérve a mellkas­
pólyálás. Begöngyölés, mint az alsó begön- ra, férfiak esetén körvonalakat, nőknél
gyólésnél. A rövid begöngyöléssel egyező nyolcasokat írunk a vízsugárral. Lassan a
javallatok esetében. Kissé gyengébb hatású mellkas jobb oldaláról a hátra irányítjuk, és
forma. a háton széles sugárban folyatjuk le. Köz­
ben a lélegzet akadozásának elkerülése ér­
Felsőtestlemosás: a felsőtestet érinti csípő­ dekében a pácienst mély lélegzetvételre
magasságig, mindkét kart beleértve. A fel­ szólítjuk fel. Lassan körözve a hátat jobb,
sőtestet lemeztelenítjük. Sorrend: jobb kar, majd bal oldalán végigöblítjük, de eközben
a kézfejen át a vállig és a belső oldalon visz- a gerincoszlopot sohase érje közvetlenül a
sza, tenyér és kar belső felületén hónaljig, vízsugár. A hajat óvjuk az átnedvesedéstől
hónalj. A kendő megfordítása után a nyak, (nők fürdősapkával, különben a fejet ma­
majd 4-5 hosszanti simítással a mellkas, has gasra tartva, kézzel védjük a hajat). A bőrpír
és törzs két oldala következik. A kendő bel- megjelenése után a vizestömlő lefelé veze-
Fenyőtűkivonat 84

tésével fejezzük be a leöntést. Rendkívül varcsípéssel. A fertőzéskapuból a kóroko­


erős helyi hatást gyakorol az öntözött felü­ zók bejutnak a véráramba és onnan egyéb
letekre és a mélyebben fekvő tüdőre, mell­ szervekbe is (vérmérgezés stb.). A fertőzés
hártyára és szívre, erőteljesen élénkíti a lég­ időpontja és a betegségtünetek megjelenése
zést és a vérkeringést. A vérerek túltelített­ közötti időtartamot hívjuk inkubációs idő­
sége vagy vérzési hajlam (artériák megke- nek. A betegség kitörése előtti nem specifi­
ményedése, tüdőtuberkulózis) esetén a - al­ kus jeleket prodromális tüneteknek nevez­
kalmazására csak enyhébb hatású öblítések­ zük. Gyakori a lázas reakció, a keringési és
kel történő megfelelő előkészítés után ke­ a nyirokrendszer izgalma (nyirokcsomó- és
rülhet sor. Javallatok: a tüdő és a felső lég­ lépduzzanat). A gyógyulás ezeknek a véde­
utak hurutja, asztma, tüdőtágulás, tüdőtu­ kező rendszereknek a segítségével történik,
berkulózis (ha nem áll fenn vérzési hajlam), állhat a behatoló baktériumok vagy mérgeik
mellhártyagyulladás, hegképződés, a gége elpusztításából vagy azok szövetekben és
és hangszálak megbetegedései esetén. Fej­ nyirokcsomókban végbemenő betokosí-
től való elvezetés, de a lábakban (visszerek) tásából, ártalmatlanításából. Az alapkezelés
vagy a hasüregben fellépő pangások esetén a lázkezelés, melynek célja, hogy a szerve­
is. zet minden erejét felszabadítsa, amire szük­
ség van a lázas reakció létrejöttéhez, hogy a
betegséget eljuttassa a krízisig; 1. még az
egyes betegségeknél. Mivel a fertőző beteg­
ségek többnyire járványként (epidémiásan)
terjednek, az ellenük való védekezés ható­
ságilag szervezett. Külön törvények és ren­
deletek szabályozzák a nálunk nem előfor­
duló, veszélyes betegségek felléptét is, így a
kolerát, a kiütéses tífuszt, a leprát, a sárga­
A felső leöntés sugárvezetése lázat, a papagájkórt, a pestist és a himlőt,
férfiak és nők esetében
valamint a Németországban előforduló
Bang-kórt, a difiériát, a fertőző agyvelő­
gyulladást, fertőző agyhártyagyulladást, a
Fenyőtűkivonat: fenyőtű vizes kivonata,
szamárköhögést, a gyermekágyi lázat, a tra-
amelyet párolással sűrítve nyerünk, miután
chomát, a bakteriális élelmiszer-fertőzése­
a fenyőtű éteres olajának nagy részét már
ket (botulizmust), a maláriát, a lépfenét, a
egyéb célokra fölhasználtuk. Fürdőbe téve
takonykórt, a váltólázat, a vérhast, a Salmo-
nyugtató és enyhe bőrizgató hatású, kon­
nella-járványt, a skarlátot, a veszettséget, a
centrációtól függően. Kneipp szerinti előál­
trichinosist, a tbc-t, a tularémiát, a tífuszt és
lítását 1. Növényi levek.
a Weil-féle betegséget. Minden gyanús ese­
tet, minden megbetegedést és minden halál­
Fertőző betegségek: a fogékony emberi
esetet 24 órán belül jelenteni kel! tífusznál,
vagy állati szervezetbe alacsonyabb rendű
Salmonella-fertőzésnél, vérhasnál, gyer­
élőlények által előidézett betegségek. A fer­
mekbénulásnál, agyhártyagyulladásnál,
tőzés kapui a bőr, a nyálkahártyák, a lég­
gyermekágyi láznál, bakteriális élelmiszer­
utak, a tápcsatorna, a húgy- és a nemi szer­
fertőzésnél, vérhasnál, takonykórnál, lépfe­
vek lehetnek; a fertőzés bekövetkezhet érin­
nénél, veszettségnél, tularemiánál és tuber-
téssel, belégzéssel, táplálékfelvétellel és ro­
85 Félgőzfürdő

kulózisnál. A többi fertőző' betegségeknél D6 szívszorításban; Ferrum phosphoricum


csak a felismert betegséget és haláleseteket D6 az agy vértolulása esetén.
kell jelenteni. Ezenkívül be kell jelenteni
azokat is, akik, anélkül, hogy maguk bete­ Félfürdő: a test alsó részét merítjük vízbe,
gek lennének, a tífusz, a Salmonella-fer- köldökig. A hővesztés elkerülése végett
tőzés, a bakteriális élelmiszer-fertőzések félfürdő közben fennhagyjuk ingünket,
vagy a vérhas kórokozóit hordozzák. Jelen­ vagy fölhúzhatjuk a magasba, és fürdés
teni kell minden lakáscserét, minden kórhá­ közben segítőnk felsőtestlemosást, locsolást
zi felvételt és elbocsátást. A jelentésre köte­ vagy felsőtestledörzsölést végezhet. Segít­
lezett az orvos, a házfelügyelő, mindenki, ség nélkül 6-10 másodpercig tartson a für­
aki a beteg ápolásában, gondozásában részt dő, segítséggel néhány percig. Utána gyor­
vesz, a lakás tulajdonosa és a halottkém. san öltözzünk fel és mozogjunk. Rövid ér-
A foglalkozási fertőző betegségeket az összehúzódás után reaktív melegedés lép
egészségügyben és az állattartásban, állat­ fel, a lábak, a hasüreg és a belső szervek
gondozásban az illetékes hatóságoknál kell vérátáramlása javul. A félfürdő edz, erősíti a
jelenteni. medenceizomzatot, a keringést és az ideg­
rendszert alacsony vérnyomásnál. Ajánlott
Festőbuzér (Rúpia tinctorum): gyökerét még gyomor- és bélbetegségeknél, bélreny­
ősszel gyűjtjük. Egyszeri adagja 1-2 g fris­ heségben, székrekedésnél, puffadásnál,
sen vagy kivonatban. Vesekőoldásra és májduzzanatnál, nőknél méhsüllyedésnél.
köszvény gyógyítására belsőleg alkalmaz­ Levezető nyavalyatörésnél, Basedow-kór-
zuk. Külsőleg fekélyeket kezelünk vele. ban, keringési és tüdőbetegségeknél, álmat­
lanságnál. A meleg félfürdő a teljes me­
Félelem: nincsen élet félelem nélkül. A fé­ legfürdőt helyettesítheti, ha azt valami ok­
lelem a lét része, szorosan összefügg az ból nem tűri a beteg. A melegedő félfürdőt
életfunkciókkal. Az elsápadás, az ájulás, a az alsó végtagok köszvényes megbetegedé­
szívgörcs, a szívdobogás, a gyomorszoru­ sénél alkalmazzuk, valamint izzasztásra,
lás, a hányás, a hasmenés, a remegés csak bepólyázott felsőtesttel. Végezetül száraz­
néhány példa erre az összefüggésre. A ke­ pakolás következik.
ringési zavarok, a gyomorpanaszok nagy
része is tudat alatti félelmekre, lelki élmé­ Félgőzfürdő: ugyanúgy készítjük elő, mint
nyekre vezethető vissza. Az élettől való fé­ a teljes gőzfürdőt, azzal a különbséggel,
lelem nem szüntethető meg, de nem is cél,
hogy megszüntessük. Le kell győznünk.
Félgőzfürdö
A gyógyító egyik legfontosabb feladata,
hogy segítse a beteget az élettől való féle­
lem legyőzésében.

Félelemérzet: gyakran lép fel angina pec-


toris és légszomj esetén, melankóliában és
lidércnyomásnál. Hp.: Sulphur D6, Pulsatil-
la D4, Nux vomica D4. Bch.: Kálium phos-
phoricum D12, Magnesium phosphoricum
Féloldali bénulás 86

hogy a takarók itt csak derékig érnek, a fel­ Fénykezelés: a nap vagy mesterséges fény­
sőtesten pedig fennhagyjuk a ruházatot. források gyógyászati célra való alkalmazá­
sa. A természetgyógyászat előnyben része­
Féloldali bénulás (hemiplegia): mivel a ge­ síti a napsugárzást.
rincvelőben és az agyban az idegpályák ol­
dalanként szedődnek össze, agyi keringési Fényvédelem: a szem fényvédelme; 1.
zavar esetén az egyik oldali összes rostban Fénykerülés. A bőr védelme ultraviola su­
megszakadhat az összeköttetés, és féloldali garakat felfogó anyagokból (tannin, zsírsze-
bénulás jöhet létre. Minthogy a pályák ke­ rü anyagok, fényvédő krémek) álló fedőré­
reszteződnek, a bal oldali agyfél érintettsé­ teggel.
ge jobb oldali bénuláshoz vezet és fordítva;
1. Agyvérzés. Féregbetegségek: az ember belében és
szervezetében különböző fejlődési stádium­
Fény: a Nap vagy más égitestek vagy pedig ban lévő, különböző féregfajták fordulnak
mesterséges fényforrások által kibocsátott elő. A leggyakoribbak a galandférgek, orsó­
elektromágneses sugárzás. A - a szervezet­ férgek, végbélgiliszták, ostorgiliszták, tri-
nek hőt és sugárenergiát ad át, amely a ma­ chinák és még különböző más trópusi
gasabb rendű élőlények egészsége szem­ féregfajták. Tünetek: általános idegesség,
pontjából nélkülözhetetlen. A növényvilág vérszegénység, giliszták a székletben: féreg­
anyagcseréjéhez (klorofill, fehérje, szénhid­ peték a székletben avagy a végbélnyílás
rátok) még fokozottabban van szükség környékén. Kezelése: féregkúra segítségé­
fényenergiára. A vér festékanyagának kép­ vel. A vérben általában megnövekszik az
ződésére is kedvező hatással van a ~. A hosz- eosinophil leukociták száma.
szú hullámhosszú ~ és az ultraviola sugarak
fotokémiai hatást gyakorolnak a bőr anyag­ Féregkúra: a kúra a diétás módszereket
cseréjére. A fehérjék, lipoidok, zsírok és vi­ összekapcsolja olyan szerek adagolásával,
taminok képződésében nagy szerepe van. A melyek a férgekre bénítólag hatnak vagy el­
túlzottan erős ~ szövetroncsoló és baktéri­ pusztítják azokat, de anélkül, hogy egyszeri
umpusztító hatású. A következmény a bőr 3 adagban alkalmazva lényegesen károsí­
fokozatba sorolt égése. A bőr festékanyag­ tanák a szervezetet. Minden esetben fontos
raktározással védekezik (pigmentképződés) a hashajtók és tisztító eljárások alkalmazá­
a ~ ellen. sa, hogy a megbénult férgek és a maradék
mérgek mihamarabb eltávozzanak a szerve­
Fényfürdő: természetes napfürdők és mes­ zetből, amihez a természetgyógyászat hagy­
terséges magaslati nap-, izzólámpa-fény- mát, karottát, tökmagot alkalmaz szívesen,
fürdő, fejfényfürdő. ártalmatlan voltuk miatt. Védekezni kell az
újrafertőződés ellen. A kúra idején naponta
Fénykerülés: a kötőhártya és a szem gyul­ fogyasztandó reszelt sárgarépa, hagyma és
ladásos megbetegedésének vagy túlságosan nyers savanyú káposzta a főétkezésekhez.
nagy pupilláknak, illetve a szivárványhár­ Tökmag; 1. Galandféreg. Páfránykivonatok,
tya fokozott fényáteresztő képességének fokhagymafőzetek belsőleg és beöntésként,
következménye. Védőszemüveg, besötétí­ gránátalmahéj, koszóvirág és gilisztaüző
tett szoba javasolt. varádics alkalmazható. A Chenopodium-
87 Foeniculum vulgare

olaj hatékony, de mérgező. A végbélgilisz­ millás, farkasalmás, zsurlós öblítések, zsur-


ták, orsógiliszták többnyire Chenopodium- lós ülőfürdők, szükség esetén a fitymaszű-
olajjal hajthatók ki a Chenopodium kület sebészeti (urológia) kezelése.
anthelminticumból.
Fitymaszűkület (fimózis): veleszületett
Féregnyúlvány: 1. Vakbél vagy hegesedés révén szerzett elváltozás.
Vizeletürítési nehézségeket, az előbőr gyul­
Fibrin: a vér szálanyaga, alvadási fehérje. ladását és közösülési problémákat okozhat.
Folyékony formáját, a fibrinogént a throm­ Gyermekkorban elegendő a bőr megnyújtá­
bin alakítja át fibrinné. Gyulladásos izzad- sa, de arra ügyelni kell, hogy az előbőr ere­
mányoknál kiválhat a nyálkahártyák felszí­ deti helyzetébe visszacsússzon, nehogy a
nén (pl. diftériában), valamint a szerózus makk üszkösödni kezdjen (parafimózis).
hártyákon (fibrines gyulladás). A súlyosabb ~ urológiai sebészeti beavatko­
zást igényel.
Fibróma: jóindulatú daganat. Ha növeke­
désnek indul vagy gyulladásos jeleket mu­ Flatulencia: 1. Puffadás
tat, műtéti eltávolítása szükséges.
Fletscher-féle rágás: rágási és evési techni­
Fimózis: 1. Fitymaszűkület ka, mely nevét élharcosáról, az amerikai üz­
letember és író, Horace Fletscherről
Fisszura: berepedés a bőr és a nyálkahár­ (1849-1919) kapta. Fletscher azt tanította,
tyák határán, leggyakrabban a száj és a vég­ csak akkor együnk, ha éhesek vagyunk; az
bélnyílás körül; 1. végbélrepedésnél. ember az ételt lassan, alaposan rágja meg
kis falatokban mindaddig, míg az a nyállal
Fisztula (sipoly): szervek között vagy a jól el nem keveredik; rágás közben koncent­
belső szervek és a test felszíne között kelet­ ráljunk a végbemenő folyamatra. így a táp­
kező összeköttetés, amelyet sérülés vagy lálék emésztése már a szájban megkezdő­
kóros folyamatok (pl. gyulladásos sebek) dik, az emésztőnedv-termelés fokozódik, a
hoznak létre. így előfordul pl. a hüvely és a lenyelt táplálék megfelelően előkészített
vastagbél, az üreges szervek és a külső bőr­ gyomor-, béltraktusba jut. Kevésbé terhel­
felület, a tüdő, a belek, a hólyag stb. fisztu- jük a gyomrot és a beleket, kíméljük az
lája. A legtöbb esetben csak műtétileg lehet emésztőszerveket, elkerüljük az erjedést és
végképp megszüntetni a sipolyt. Bch.: Cal­ a tápanyag felszívódása hatásosabb lesz.
cium fluoratum D12, Silicea D12, Calcium A természetes életmód követői nagy jelen­
sulfuricum D6. tőséget tulajdonítanak a Fletscher-féle rá­
gásnak.
Fitymagyulladás (balanitis): különösen
gyakran fordul elő fitymaszűkület esetén. Flores: a növény virágának elnevezése re­
A betegség során az előbőrben zajló bomlá­ ceptíráskor.
si folyamatok gennyesedést okoznak. Noha
ritkán tripper is kiválthatja, a legtöbb eset­ Fluor albus: 1. Fehérfolyás
ben nincs köze a tripperhez, gombák, víru­
sok és trichomonas okozzák. Kezelése: ka- Foeniculum vulgare: 1. Görögszéna
Fogápolás 88

Fogápolás: a nyál és a rágás azok a termé­ való tartózkodás. Súlyosabb esetekben elő­
szetes tényezők, amelyekkel biztosítható a ször gyógyböjt javallott, hogy az anyagcse­
fogak egészsége. A reggeli és esti fogmosást rét mindenekelőtt tehermentesítsük. Csök­
ne túl puha fogkefével végezzük. A fogsor kentenünk kell a sóbevitelt is, mivel a zsír
minden oldalát alaposan dörzsöljük le. A ~ mellett a víz is fölhalmozódik a szervezet­
fontos eleme a rendszeres időközönként ben. Kímélő eljárás a kúra bevezetése nyers
végzett fogorvosi ellenőrzés. Lehetőleg ne koszttal, gyümölcsnapokkal. A kívánt súly­
használjunk mesterséges adalékanyagokat vesztés elérése után sószegény, vegetáriá­
tartalmazó szájvizeket. nus étrendet kell követnünk, hogy a régi
anyagcsere-állapot ne alakulhasson ki újra.
Fogfájás: sokszor a fej irányába vonuló A rendszeres mozgás, az enyhe torna vagy
vértolulás és reuma okozza. Kezelése: elve­ a munka élénkítik az anyagcserét. A vízke­
zetés a lábak felé, nedves zokni, fahamus zelés hasonló hatású, erősíti a szervezetet.
lábfürdő, hideg félfürdő, váltó lábfürdő, Rövid pakolás, spanyolkabát, Schlenz-
gyulladások esetén görögszéna-pakolás. fürdők, felépítő locsolások, gyors lemosá­
sok ajánlottak. A durva zsírtalanítási mód­
Foggranulóma: 1. Granulóma szereket kerüljük, semmiképpen ne éhez­
zünk. Úgy állítsuk össze az étrendet, hogy
Fogínygyulladás: 1. Paradentózis ne legyen állandó éhségérzetünk. A testi ter­
helést csak a szervezet erősödésével fokoz­
Fogszuvasodás (caries): okai: A-vitamin­ zuk. Igyunk kivezető teákat, a belső kivá­
éi ásványianyag-cserében beállt zavarok, lasztás részvétele esetén a hólyagos moszat
helytelen táplálkozás, kevés rágás. Az étel­ természetes jódforrás is. Az ún. Hollywood­
maradékok baktériumos bomlásnak indul­ kúra nem tartozik a természetes táplálkozá­
nak. Ilyenkor különböző savak termelőd­ si formák közé. Természetes táplálkozással
nek, melyek megtámadják a fogzománcot is elérhető az, ami a Hollywood-kúrával, s
és kioldják mésztartalmát. A baktériumok az eredmény tartós is lesz. Ivólevek: vízi­
bejutnak a dentinbe, ahol folytatják rombo­ torma, peszerce. Fogyasztótea: 2 rész füsti-
ló tevékenységüket. A fogromlás átterjedhet ke és hólyagosmoszat, 1 1/2 rész bengeké-
a fogbélre, onnan pedig az állkapocsra. A ~ reg és varjútövis, 1 rész bodzagyökér, ánizs
egészséges táplálkozással, bama kenyér fo­ és édeskömény. Hp.: Antimonium crudum
gyasztásával és helyes fogápolással meg­ D4-6, Fucus vesiculosus 0, Phytolacca
előzhető. A megelőzést már a terhesség ide­ 0-D2, Mercurius dulcia D 3 , Calcium
je alatt meg kell kezdeni. Az anya a terhes­ aceticum solutum D6, Capsicum D6 alkat
ség és a szoptatás ideje alatt, majd később a szerint. A háromféle alapvető tápanyag a
gyermek is fogyasszon természetes, ásványi zsírok, a szénhidrátok és a fehérjék. Minden
anyagokban és vitaminokban gazdag étele­ étrend, ami ezen anyagok egyikét vagy má­
ket, tartózkodjon az édességektől. sikát, esetleg egyszerre közülük kettőt is
nélkülöz, súlyvesztéshez vezet.

Fogyasztó, zsírtalanító kúra: célja a táp­


anyagkínálat szabályozása és a belső Fokális infekció: 1. Gócfertőzés
anyagcsere felhasználásának élénkítése.
Enyhe esetekben elegendő a kalóriaszegény Fokhagyma (Allium sativum): termesztett
vegetáriánus táplálkozás, az állati zsíroktól hagymaféle. A fokhagyma hagymáját ivólé,
89 Forró kezelések

tinktúra, teaalkotórész formájában, de tejjel zett hólyagot ledörzsöljük és 100%-os


eldörzsölve nyersen is, gyógyításra használ­ novokainoldatba tett vattát helyezünk a bőr­
ják. Emésztési zavaroknál, magas vérnyo­ re. Ezután tömény salétromsavval kezeljük
másnál, érelmeszesedésnél hasznos. Rende­ a bó'rfelületet. Érzékenyebb betegeknek ad­
zi az emésztést, jól hat székrekedésnél és junk novokainjekciót a kezelendő bőrfelület
hasmenésnél is. A kilélegzett levegő rossz alá, ilyenkor azonban legfeljebb 1-2%-os
szagúvá válik fokhagymafogyasztás után. oldatot használjunk. A keletkezett pörk egy­
Féregűzésre alkalmas a fokhagymaleves be­ két nap alatt leválik, a sebfelület erősen
öntés. Vadfokhagymát vagy medvehagymát gennyedzik. Ha szoros leukoplasztkötést te­
(Allium ursinum) is használhatunk. szünk a sebre, a gennyezés még intenzívebb
lesz. A sebfelület varasodásakor a gennye-
Foltos bürök (Conium maculatum): a dés fenntartására 20%-os Brechweinstein-
gyógyászatban is alkalmazott mérgező nö­ kenőccsel vagy terpentinolajjal kenjük be a
vény. Hányingert, hányást, hallucinációt, bőrfelületet. A sebbe helyezett üveggo­
rángást, szédülést, szívgyengeséget, a torok lyócskák vagy ezüstdrótok is képesek fenn­
kiszáradását és a nyak mentén felfelé hala­ tartani az idegentest-reakciót. 2. Kalapácsot
dó bénulásokat okoz. Mérgezés esetén tartunk nyelénél fogva fövő vízbe, a keze­
hánytatást és hashajtást kell alkalmazni, a lendő bőrfelületet novokainnal aláfecsken­
mérgezést szenvedett személlyel erős kávét dezzük, majd a kalapács szélesebbik oldalát
kell itatni, mesterséges lélegeztetésben és rányomjuk a bőrre. A keletkezett égési hó­
oxigénkezelésben kell részesíteni. lyagot az 1. pont alatt részletezett módon
kezeljük. 3. A bőrredőt felemeljük, majd át­
Folyás: 1. Fehérfolyás szúrjuk egy zsákvarró tűvel, amibe előzőleg
műtéti fonalat fűztünk, s melynek végén
Fontanellák: a csecsemő és a kisgyermek üveggyöngy van. A fonalat és az üveggyön­
koponyáján található koponyacsontok kö­ gyöt terpentinolajjal kenjük be, az egészet
zötti részek, a kutacsok. A nagykutacs (nagy többször keresztülhúzzuk a bőrön. A genny-
fontanella) a homlokcsont és a két falcsont, képződés csökkenésekor az üveggyöngyöt
a kiskutacs a nyakszirtcsont és a két fal­ kiszedjük, újabb terpentinréteget viszünk
csont között található. A növekedés során fel a fonalra. Ezt a szőrfürésznek nevezett
ezek kisebbek lesznek, 15-18 hónapos kor­ módszert általában csak a tarkó bőrén alkal­
ban csontosán záródnak. A természetgyógyá­ mazzuk. A sebfelületet gézzel befedjük, be­
szatban kutacsok alatt a bőrön mestersége­ kötözzük. A fontanellák áthangoló és leve­
sen létrehozott és fenntartott gennyedést ér­ zető hatásúak.
tünk, mely a nyirokérrendszeren ejtett érvá­
gásként fogható fel. Ez a kezelés ideggyul­ Forró kezelések: —ről beszélünk, ha azok
ladás, különösen az arcideggyulladás (tri­ hőmérséklete meghaladja a 39 °C-ot. A ke­
geminus neuralgia), nagyothallás, fülzúgás, zelés időtartamától és fajtájától függően tá­
angina pectoris, gégetuberkulózis, krónikus gulnak az erek, élénkül a verejtékmirigyek
gégegyulladás, már nem operálható rosszin­ tevékenysége, és fölmelegszik a test, egé­
dulatú endocarditis lenta fekélyek esetén ja­ szen a lázképződésig. Az anyagcsere és
vallott. A fontanelláknak 3 formáját ismer­ gyulladásos folyamatok felélénkülése gyak­
jük. 1. Cantharida-flastrom: bélyeg nagysá­ ran együtt jár a forró kezelésekkel. A hőt
gú tapaszt ragasztunk fel, az alatta keletke­ forró levegő vagy gőz, melegített pakoló-
F o r r ó légfürdő 90

sok, Schlenz-pólyázás vagy homok-, iszap-, gezzük, teljes fürdővel váltogatva gyors lo­
láp-, sár-, fango-, szénavirág-, zabszalma- csoló masszázsfürdőként.
és vízfürdő formájában közölhetjük a test­
tel. Fólia: gyógynövények szárított levelei.

F o r r ó légfürdő: izzasztó fürdő, melyben a Földevés: primitív népeknél megfigyelhető


forró levegő átjárja az egész testet vagy szokás. Többnyire agyagos földet esznek,
testrészeket. Az emberről folyik a víz, ez rendszeresen, akár sütve is. A természetes
azonban rögtön elpárolog. Magas hőmér­ életmód ezen hagyománya összefüggésbe
sékletet (100 °C-ig) vihet rá a testre. Élénkí­ hozható a természetgyógyászatban alkalma­
ti a bőrtevékenységet és az anyagcserét. zott (ugyancsak agyagos) gyógyföldes ke­
Ajánlott köszvénynél, reumánál, kövérség­ zelésekkel.
ben, légúti hurutnál. Az ír-római fürdő a
meleg levegő és a gőzhatás kombinálásából Földsugárzás: 1. Rák
áll, olyan teremben, ahol egyszerre több be­
teg tartózkodhat. 1. Meleg levegős terem 20 Fölfőzés: növényeket, növényrészeket és
percig (40-50 °C), 2. forró levegő 10 percig teakeverékeket szoktunk fölfőzni. Általá­
(60-70 °C), 3. gőzfürdő 20 percig (45-50 ban a fólfőzés időtartama 15-30 perc, ritkán
°C). Ezután lehűtjük a testet hideg locso­ van csak szükség többórás főzésre. A főzési
lással vagy merülőfürdővel, és legalább 1/2 időt a fövés kezdetétől számítjuk. A szűrést
órás ágynyugalom következik. A szauna szűrőn vagy még inkább kendőn keresztül
egyhelyíséges fürdő száraz meleggel, szau­ végezzük, amit a kiszűrt részekkel együtt a
názás közben a forró kövekre locsolt víz szűrés végén kicsavarhatunk. Gyakran fő­
gőzlökésekként éri a testet. A fokozott gőz­ zik föl a szénavirágot fürdőnek. Egyszeri
képződést kerüljük, túl erősen hat a szívre. fürdő elkészítéséhez 1-1,5 kg szénavirágot
A szaunázást lehűtéssel megszakítva (locso­ tegyünk lyukacsos lenvászon zacskóba.
lás, merüló'fürdő) váltakozva hozhatunk lét­ Lassan forraljuk fel, kb. negyedóráig hagy­
re hideg és meleg ingert. Ártalmas szív- és juk főni. Hatása: bőrizgató, értágító, görcs­
keringési betegségekben, magas vérnyo­ oldó. Anyagcserezavarok, kő- és homok-
másnál, túl alacsony vérnyomásnál, vesebe­ bántalmak, köszvény, reuma és ízületi be­
tegségekben, értelmeszesedésben, tbc-ben, tegségek, vese- és epekőképződés, ízületi,
trombózisnál. A lezárt kádas fürdő lehetővé mellkasi és hasi folyadékgyülemek, furun-
teszi a fej kihagyását. A részfürdőket speci­ kulusok, körömágy-gennyesedések, ínhü­
ális kádakban végzik. A levegőt izzólámpá­ velygyulladások és gyomor-, bélrenyheség
val is felmelegíthetjük. kezelésére alkalmazzuk. Mezei zsurló: elké­
szítése és az egyszeri fürdőhöz szükséges
F o r r ó öntet: 1. Öntet anyag mennyisége megegyezik a szénavi­
rág fürdőjével. Bőrkímélő és bőrápoló hatá­
F o r r ó vizes gyorsfürdő: különösen a hát sú. Nehezen gyógyuló sebek, bőrbetegsé­
forró vizes gyorsfürdó'je elterjedt a modern gek, kiütések (ekcéma), húgyhólyag- és ve­
Kneipp-kezelésben, mint a belső szervek sepanaszok esetén alkalmazzuk. Fenyőtű­
szegmentkezelése: gyomorbetegségeknél, ből, illetve friss fenyőhajtásból, valamint
főként gyomorfekélynél, bélgörcsöknél, magas fenyőgyanta-tartalmú tobozokból ösz-
májgyulladásban, alsótestpanaszoknál vé­ szetörve 1-1,5 kg-ot veszünk egy fürdő el-
91 Főzés

készítéséhez. 30-45 percig lassan főzzük, Apróra vágott hagymát adva a krumpliléhez
majd 12-24 óráig állni hagyjuk. Nem túl langyosra melegítjük, egy egész narancs (ha
erős felfőzéssel nyugtató hatású, erősebb van) vagy citrom levét belecsavarjuk. Ha a
főzéssel anyagcsere-élénkítő hatású lesz a beteg nem bírja a hagymát, előző este
fürdő. Ez utóbbi esetben a nyugtató hatás 2 evőkanál búzakorpát és 2 evőkanál len­
eltűnik. Nátha, felső légúti betegségek, magot keverünk hozzá, reggel az egészet
ideggyengeség, elhízás esetén ajánlott. kortyonként fogyasztjuk.
Tölgyfakéreg: a száraz, fölaprított kérget ré­
gi (!), ócska edénybe, hideg vízbe tesszük, Főzés: hővel történő táplálékelkészítés.
néhány óráig állni hagyjuk, majd az egészet A főzés célja a puhítás, az ételek ízleteseb­
fölmelegítjük és fél óráig főzzük. A teát le- bé, emészthetó'bbé tétele, valamint a
öntjük a kéregdarabkákról, s a fürdővízhez hasadógombák elpusztítása. Mindezt azon
adjuk. Régi edényt, ócska törülközőt és az áron érjük el, hogy a táplálékok termé­
fehérneműt használjunk: a tölgyfakéreg fol­ szetes állapota megváltozik. Kollath szerint
tot hagy. A benne lévő csersav gyulladás­ minden élelmiszer táplálékká (1. Táplálko­
gátló és hámosító hatású. Bőrrepedések, fa- zások rendje) válik főzés során, ezáltal
gyás okozta hólyagok és visszerek kezelé­ csökken a tápértéke. A természetes aromás
sére szolgál. Kamilla: hidegen tegyük fel, anyagok, valamint a friss anyagok, a hőér­
zárt edényben tíz percig főzzük. Megfázás, zékeny vitaminok és enzimek a főzés során
bőrkiütések, gyulladások, sebek kezelésére tönkremennek. Ha csak főtt táplálékot fo­
használjuk. gyasztunk, rosszul tápláltak leszünk, több­
nyire mesotrópia alakul ki. A természetes
Főn: száraz szél, a légtömegek magas he­ táplálkozásban a főtt táplálékot nyers koszt­
gyekre való felszállásakor keletkezik. A fel­ tal kell kiegészíteni. A szokásos vízben tör­
szálló levegő csapadék és felhőképződéssel ténő főzés során jelentős vitamin és ásvá­
veszít nedvességtartalmából, majd leszállva nyianyag-tartalom vész kárba, ezért a mo­
a hegy túloldalán megmelegszik és befolyá­ dern reformkonyhából és a kórházi kony­
solja a hegyoldal időjárását. A főn erősen hákból ezt a módszert teljesen száműzni
hat az ember közérzetére. Fejfájás, kedvet­ kell. Kímélő párolással vagy gőzöléssel kell
lenség, ingerlékenység, veszekedésre való helyettesíteni. A párolásnál kevés zsír hoz­
hajlam, álmatlanság, gyomorfájdalom, záadásával saját lében történik a főzés.
rossz hangulat, levertség lehetnek az ún. A gőzölésnél ugyanez történik kuktákban
főnbetegség tünetei. Különösen a szívbete­ vagy gőzedényben, vízgőzben. A Potin-féle
gek hajlamosak erre. A főn alatt az agyvér­ gőzedényben történő puhítás nagy nyomása
zések, az epilepsziás rohamok, az embóliák sok vitamint és fontos tápanyagot elpusztít.
gyakoribbak. A pörkölés ugyanúgy kezdődik, mint a pá­
rolás, kevés zsírral, később ehhez vizet töl­
tünk, sőt főzzük is az ételt. A sütést magas
Főtt krumplilé: Hinhede húgysavcsökken-
hőmérsékleten végezzük kevés, de nagyon
tőként ajánlja a krumplifőzés után megma­
forró zsírral. A képződő pörk meggátolja a
radó lé fogyasztását. Újabban Waerland]a-
levedzést és megkíméli a nem hőlabilis vi­
vaslatára sok helyen isznak reggelire első
taminokat. A grillsütés fémen történő gyors
folyadékfelvételként kmmplilevet. Sok C-
hevítés, kímélőbb a sütésnél. Az oldható
vitamin, természetes lé van benne, tartal­
tápanyagok nagyrészt mind megmaradnak.
mazza a krumpliban előforduló sókat is.
Frángula 92

Ha rákényszerülünk a táplálékok hevítésé­ levegő bejutását a légutakba (külső fulla­


re, lehetőleg minél rövidebb ideig tegyük dás), vagy ha mérgek, szétesési termékek
ezt, csak addig, míg ez a cél érdekében fel­ következtében a vörösvértestek nem tudnak
tétlenül szükséges. A túl hosszú ideig tartó több oxigént felvenni (belső fulladás). Ke­
és túl erős hevítés elpusztítja a legfontosabb zelése: a légúti akadály minél gyorsabb el­
tápanyagokat. távolítása, friss levegő, oxigén adása. A bel­
ső fulladásnál mesterséges légzés és a kerin­
Frangula: 1. Bengekéreg gés élénkítése.

Freud, Sigmund (1856-1939): bécsi ideg­ Funkcionális: valamely szerv működési


gyógyász, a pszichoanalízis megalapítója. zavarára utaló szó, mely során a szerv meg­
változása nem mutatható ki. Ellentéte az or­
Frigiditás: a nő nemi hidegsége. A fri­ ganikus zavar, ahol a szerv valódi megbete­
gid nők képtelenek az orgazmusra. Pszi­ gedése okozza a panaszokat. Hosszan tartó
chés zavar, amely pszichoterápiával gyó­ funkcionális panaszok esetén nemritkán or­
gyítható. ganikus (szervi) betegség is fellép.

Friss gabonapép: a Bircher-féle müzli vál­ Funkcióvizsgálat: betegségek diagnoszti­


tozata. A zabpelyhet frissen csépelt búzával zálásában alkalmazott módszer. Funkció­
helyettesítjük, ez garantálja a pép auxontar- vizsgálattal dönthetjük el, hogy az adott
talmát. Esténként személyenként 50 g dur­ szerv normálisan működik-e, s ha nem, fo­
ván őrölt, frissen csépelt búzát teszünk 5 ka­ kozott vagy csökkent működésről van-e
nál vízhez (tejet ne használjunk a búzapép­ szó. Funkcióvizsgálattal gyakran már akkor
hez), szobahőmérsékleten állni hagyjuk. 10 is kimutathatjuk a rendellenességet, amikor
g szárított gyümölcsöt (mazsolát, datolyát, még nem áll fenn egyébként kimutatható
apróra vágott fügét) is 12 óráig áztatunk. szervi elváltozás. A vizsgálat során a szer­
Másnap reggel a kettőt összekeverjük, hoz­ vezetet próbának vetjük alá, megfigyeljük a
záteszünk egy almát héjastul és magvastul, vizsgálat alatti szervműködést, összehason­
Bircher-reszelőn megreszelve. 10 g reszelt lítjuk a kapott eredményt a normálértékek-
dióval vagy mandulával meghintve tálaljuk. kel. Csak az egész emberre vonatkoztatva
Szárított gyümölcs helyett 1 kanál mézet, az értékelhetjük a funkcióvizsgálatot, ez az
alma helyett a szezonnak megfelelő bár­ egyetlen módja a helytelen következtetések
mely más gyümölcsöt is adhatunk, így eg­ elkerülésének.
rest, málnát stb. Éhgyomorra fogyasztjuk.
Furunkulus: a bőr faggyúmirigyeinek kö­
Frottírozás: a bőr dörzsölése kézzel, kefé­ rülhatárolt gyulladása. A bőrbe jutott kór­
vel, szivaccsal, frottírkendővel fürdő alatt okozók egyidejűleg több furunkulust is lét­
és után. A keringés és az idegrendszer élén­ rehozhatnak. Ebben az esetben, vagy ha
kítésére, a felső bőrréteg puhítására szolgál. ugyanazon a betegen gyakran lépnek fel
furunkulusok, furunkulózisról beszélünk.
Fucus vesiculosus: 1. Hólyagosmoszat Karbunkulusnak nevezzük több furunkulus
összeolvadását. A kórokozó bejutásán kívül
Fulladás: a vér oxigéntartalmának csökke­ helyileg a bőr, illetve az egész szervezet
nése. Akkor lép fel, ha valami meggátolja a fogékonysága is szükséges a fertőzéshez.
93 Fülfolyás

így pl. a cukorbetegség kedvez a furun- ben a dobüregben helyezkednek el a halló-


kulusok és a karbunkulusok létrejöttének. csontocskák fő alkotórészei, kalapács, üllő
Kezelése: koplalás, egészséges táplálkozás, és kengyelek; ezek egymás alá csuklós kö­
nyers koszt, élesztő (B-vitamin), a székürí­ téssel kapcsolódnak és a dobhártya mozgá­
tés rendezése, vértisztítás. A bőr erősíté­ sát a belső fülhöz továbbítják. A kalapács
se egésztest-lemosással, részfürdőkkel, szé­ részben szilárd összeköttetésben van a dob­
navirágfürdővel, locsolások, lég- és nap­ hártyával, a kengyel lemezével a belső fül
fürdők. Helyileg: lenmag- és görögszéna­ csontos falában lévő két membránnal lezárt
borogatások, gőzölés az érés elősegítésére, nyílás egyikét nyomja, és így vezeti a hang­
iszappakolások, Schlenz-fürdők. Belsőleg: hullámok nyomását a dobhártyától a hártyás
gyógyfóld, fokhagyma. Hp.: Arnica D3, labirintusra, és ezen keresztül át a belső
Hepar sulfuris D10, Calcium sulfüricum szervbe.
D3-6, Silicea D12, Echnicea 0. Bch.: 1. Tá-
lyog.
Fülakupunktúra: 1. Akupunktúra

Fül: halló- és egyensúlyozószerv. A hallójá­


Füldugó: a fülzsír a dobhártya védelmét
rat külső torkolatát porcból formált fülkagy­
szolgálja. Ha túl bőven termelődik vagy
ló veszi körül. A külső hallójárat a középfül­
vízben megduzzad, elzáródhat a hallójárat.
höz vezet, amelyet a ferdén álló dobhártya
A következmény: nyomásérzet a fülben és
zár le. A középfül keskeny tér, amely a dob­
nagyothallás. Az orvos nyomófecskendő se­
hártya és a belső fület (labirintus) határoló
gítségével testmeleg vízzel és néhány csepp
csontos fal között helyezkedik el. Lefelé
hidrogén-peroxiddal kimossa. Semmi esetre
egy, a garatban az ínyvitorla mögé torkolló
sem szabad hegyes alkalmatossággal a fül­
nyálkahártyacsőben folytatódik (fülkürt
ben kotorászni, mert könnyen megsérülhet
a dobhártya.

Fülfájás: okát orvosi vizsgálattal kell tisz­


tázni, főleg akkor, ha egyszerű eljárásokkal
nem szüntethető meg vagy visszatér. Elve­
zetés céljából: féljürdők, comböntések, víz­
taposás, mezítláb járás, teljes lemosás,
nyak-, tarkó- és füllemosás.

Fülfolyás: a hallójárat ekcémája, hallójárat-


A fül szerkezete, vázlat: furunkulus, a dobhártya átlyukadásával járó
I. fülkagyló, 2. külső hallójárat, 3. dobhártya, középfülgyulladás esetén fordulhat elő.
4. ívjáratok, 5. dobüreg a hallócsontocskákkal, A kiváltó ok pontos feltárása és vizsgálata
6. a labirintus előtere, 7. csiga, 8. fülkürt
elengedhetetlen. Kezelése: a kiváltó okhoz
igazodik. Bch.: Calcium phosphoricum
vagy Eustach-cső), és ezen keresztül össze­ D6-12, Silicea D l 2 , Natrium phospho­
köttetésben áll a külső légtérrel. Fölfelé a ricum D6, Calcium fluoratum D l 2 , Kalium
középfül a szemölcsnyúlvánnyal határos phosphoricum D6-12, Kalium cloratum
dobüregen át a csontokba kiszélesedik. Eb­ D6.
Fülgőzölés 94

Fülgőzölés (Kneipp): szűk, tölcsérrel ellá­


tott edényt vagy kiöntőcsővel rendelkező
kávéskannát használhatunk erre a célra.
Elektromos főzőlappal biztosíthatjuk az
edényben lévő gyógynövényfőzet további
felmelegítését. Ügyeljünk azonban arra,
hogy a víz ne érje el a kiöntőnyílás csonk­
ját, hogy a gőz ne ragadhasson magával vi­ Fülöntés sugárvezetése
zet, amely forrázást okoz. Csak régi, króni­
kus folyamatok kezelésére ajánlott. Fültőmirigy (parotis): a legnagyobb nyál­
mirigy kétoldalt a fül előtt és kissé alatta he­
lyezkedik el, és az állkapocs szegletétől a
járomívig húzódik. A fültőmirigy kivezető-
nyílása a 2. zápfog felett torkollik a száj­
üregbe, és az alsó állkapocs, valamint a
nyelv alatti mirigyekkel együtt termeli a
szénhidrátok eló'emésztéséhez a nyálat.

Fülzúgás: vértolulás az agyban, a hallóide­


gek ingerlése, füldugó, otosclerosis (prog­
Fül-levegőbefúvás: a fülkürt megduzzadá- resszív halláscsökkenés), vérszegénység,
sa esetén a középfülben levegőritkulás lép­ idegesség válthatja ki. Idősebb korban fellé­
het fel, amely nagyothalláshoz, fülnyomás­ pő ~ többnyire a kifejlődőben lévő érkemé-
hoz, fülzúgáshoz vezethet. Következmé­ nyedés első jele. A kezelés a kiváltó okhoz
nyeképpen beszívódhat a dobhártya. Az or­ igazodik.
ron át történő levegőbefüvással, miközben a
garatot zárjuk, vagy nyeléssel, vagy bizo­ Fürdési balesetek: csak úgy kerülhetjük el
nyos szavak kimondásával (mint pl. „ka­ a —et, ha a víz minőségét és a parti körül­
kukk"), vagy egy nyomóballon segítségével ményeket fürdés előtt pontosan tisztázzuk.
a nyomást a külső légnyomással egyensúly­ Akik nem tudnak úszni, csak a nyilvános
ba hozhatjuk, és a panaszok azonnal meg­ fürdésre kijelölt helyeken fürödjenek, ahol
szűnnek. az úszók és az úszni nem tudók részére kü­
lön elkerített rész van! Különösen ügyel­
Fülöblítés: 1. Füldugó jünk vízáramlatokra, az örvényekre és a ví­
zinövényekre! A piszkos vizet, a lefolyók
Fülöntés: az arcöntésnél alkalmazott test­ környékét feltétlenül kerüljük! Sose füröd­
tartásba helyezkedjünk, csak kissé oldalra jünk közvetlenül étkezés után! Fülbetegek
fordított fejjel. A fül mögött gyenge sugár­ és lyukas dobhártyájúak olajos vattával a
ral kezdjük, a fülkagyló körül többszöri kör- fülükben fürödjenek! Ne fürödjünk kimele­
zéssel. A hallójáratba nem juthat víz, előze­ gedve, de lehűlt testtel sem! Sohase ugor­
tesen dugjuk be vattadugóval. A belső fül és junk vízbe, ha nem tisztáztuk előtte a vízfe­
környékének vérkeringését serkenti és erő­ nék minőségét! Vízből kimentettek minden
síti a hallóidegeket. Közép- és belsőfül hu­ útban lévő ruházatát távolítsuk el, száj- és
rutjai, valamint nagyothallás esetén ajánlott. garatüregüket tisztítsuk ki, az alsó testfél
95 Fűszerek

magasra és a felső testfél lejjebb helyezésé­ tét. Izzadás kezdetekor abbahagyjuk a für­
vel csurgassuk ki a vizet belőlük, majd vé­ dőt. Erős izzadás elérésére száraz pakolást
gezzünk mesterséges lélegeztetést! alkalmazunk a fürdő után (1 órán át). Befe­
jezése hideg vizes lemosással vagy hideg
Fürdő: az egész test vagy testrészek hideg fürdővel történik.
vagy meleg vízbe történő bemerítése. A für­
dővízhez kiegészítő anyagokat is adhatunk. Fürdőkiegészítő szerek: a természetgyó­
Egésztest-fürdők, féltestfürdők, részfürdők gyászatban a meleg fürdőkhöz mindig
(kar-, láb-, ülő-, szem- és arcfürdők). Célja adunk kiegészítő szereket. A kiegészítők ál­
a tisztulás, a testápolás, a testedzés és a gyó­ tal kiváltott bőringerek gyorsítják, elősegí­
gyítás. A tisztító fürdő hőmérséklete 35-36 tik a reakciókat, fokozzák a szervezetben
°C. Hideg fürdő: élénkíti az idegrendszert végbemenő égési folyamatokat. Többnyire
és az anyagcserét, javítja a vénás vissza- növényi/őzeteket vagy növényrészek főzete-
folyást a szívbe. A részfürdő kevésbé mély­ it alkalmazzuk (1. ott). De használhatunk a
reható, segíti a levezetést. A víz hőmérsék­ gyógycéltól függően mustárlisztet (vigyá­
lete kútvízhideg, ne legyen több 15 °C-nál. zat, nagyon erős bőrizgató!), fahamut, sót,
Rövid legyen a fürdési idő, csupán a hatás korpát, ként, láplúgot is!
kiváltásáig, legfeljebb 1/2-1 percig tartson
(merülőfürdő)! Minél rövidebb ugyanis a Füstiké (Fumaria officinalis): májustól vi­
fürdő, annál hatásosabb! (Kneipp.) Ennek rágzik. Főzetét és öntetét 2-3 g-os egyszeri
feltétele, hogy a test meleg legyen, esetleg adagban keserűszerként adjuk, tavaszi, fé­
előmelegítésről kell gondoskodnunk. Leg­ regűző és izzasztókúra részeként.
inkább a reggeli felkelés után szokás hideg
fürdőt venni. Elhízásnál, cukorbetegségben, Füstölés: hús, szalonna, hal tartósítására al­
köszvényben, reumában, keringési zavarok­ kalmas eljárás, amely vízelvonáson és a
nál, alacsony vérnyomásnál és keringési füstben lévő rothadásgátló anyagok (feno­
pangás esetén javallott. Meleg fürdő: pasz- lok, krezol, kreozot, formaldehid, ecetsav)
szív értágítás az erek és az idegek gyenge felvételén alapszik. Ha a füstölés nem töké­
reakcióképessége esetén, melegítés, beol­ letes, a mélyebb rétegekben rothadási folya­
vasztás, különböző anyagok kivezetése, va­ matok alakulhatnak ki. A hideg füstölést
lamint az erek és az izmok ellazítása. Ser­ 16-25 °C-on füstkamrában bükk, tölgy,
kenti a bőrön át történő kivezetést, ideg­ éger vagy boróka égetésével végzik, a me­
nyugtató, kivezető, elősegíti az alvást. leg füstölés 70-100 °C-on (halfüstölésnél
Hőmérséklete 33-37 °C, időtartama 15-20 még magasabb hőmérsékleten) néhány órá­
perc. Befejezésül hideg vizes lemosást, le- ig tart.
öntést vagy rövid fürdőt alkalmazzunk. Vál­
takozó fürdő: hideg és meleg fürdő 1-3-
Fűzfa (Salix alba): kérgét (áprilistól au­
szori egymás utáni alkalmazása. Meleggel
gusztusig) max. 10 grammnyi mennyiség­
kezdjük, hideggel végezzük. Melegedő für­
ben, gyenge főzet vagy porrá őrölt formá­
dő: az egész keringés élénkítését, pangások
ban reuma esetén alkalmazzák.
megszüntetését szolgálja, kíméletes átme­
netet képez a forró fürdőkhöz. 35 °C-on
Fűszerek: a konyhasó kivételével növényi
kezdjük. Forró víz hozzáadásával fokozato­
anyagok, melyekkel az ételeket ízesebbé,
san 39-41 °C-ra emeljük a víz hőmérsékle­
könnyebben fogyaszthatóvá tehetjük. Eze-
Fűszerek 96

ket a növényeket frissen vagy szárítva, ap­


róra vágva vagy por alakban fűszerként
használjuk. A túl erős fűszerezés, az erős fű­
szerek túlzott használata (bors, mustár) iz­
gató hatású. A nyerstáplálkozásnál, a salá­
ták elkészítéséhez nélkülözhetetlenek a fű­
szerek, de takarékosan kell bánnunk velük,
hogy az étel saját ízét ne zavarjuk, ne nyom­
juk el. Megfelelő adagolás esetén a fűszerek
egészségesek, mivel elősegítik az emész­
tést. Hazai fűszereink: örvénygyökér, ánizs,
- G

Gabona: különböző termesztett, kultivált a normális nagyságot. Egymásra épülve al­


fűfélék magvai, melyek nyersen, sütve vagy kotják a féreg testét. A galandféreg több mé­
főzve táplálkozásra szolgálnak. Megkülön­ ter hosszú is lehet. Az utolsó ízek székürí­
böztetünk kenyér és pépgabonákat: rozs, téskor leszakadva a külvilágba jutnak. Ha
búza, árpa, zab, rizs, kukorica, köles stb. köztesgazdába kerülnek, ami többnyire va­
Durván csépelve, őrölve vagy préselve fo­ lamely más állatfaj egyede, köztes formát
gyasztjuk őket. vesznek fel, az ún. borsókát. Az embert a
disznó, a marha és a hal galandférgessége
Gabonacsíra: dr. Will Kraft receptje sze­ betegítheti meg. A kutya galandférgességé-
rint: a magvakat nagy, lapos edényben vé­ nél az ember a gyakori köztesgazda. Ezeket
kony rétegben kiterítjük, kétszer annyi víz­ a borsókákat nevezik Echinococcusnak, a
zel leöntve hűvös, 15 °C-os hőmérséklet tüdőben és a májban fejlődnek. A galandfér-
alatt állni hagyjuk. 36 óra alatt a gabona fel­ gesség nem főtt vagy meg nem sütött borsó-
szívja a vizet. Ezután a magvakat keretre fe­ kás hús vagy hal fogyasztásával terjed. Tar­
szített gézre rakjuk, 2-3 magnál több ne ke­ tós hasmenést, bőséges táplálkozás ellenére
rüljön egymásra. A gabonaszemeket lehető­ állandó éhségérzetet okoz, valamint a vö­
leg 17 °C-on hagyjuk 2-3 napig a szabad le­ rösvértestek színanyagának állandó elvoná­
vegőn csírázni, közben gyakran bespriccel­ sával vérszegénységet is. A hal okozta ga-
jük vízzel, hogy a kellő nedvességet bizto­ landférgességnél a vészes vérszegénység­
sítsuk. Kiadósabb lesz, ha 4-5 napig csíráz- hez a fentieken kívül még krónikus mérge­
tatjuk. Nyersen esszük magában, vagy méz­ zés is hozzájárul. A betegséget az ízek szék­
zel, lekvárral, friss növényekkel tetszés sze­ letben való megjelenésével, illetve a féreg­
rint ízesítve. peték kimutatásával (mikroszkóp) állapít­
hatjuk meg. Kezelése kúrával: délben előbb
hámozott répa, majd este nyers savanyú ká­
Gacsos láb: 1. Lábdeformitások
poszta ürömteával. Reggel éhgyomorra
30-60 hámozott tökmagot igyunk egy kis
Galagonya (Crataegus oxyacantha): virága­
gyümölcsmustban, két óra múlva 2 kanál ri­
it és gyümölcsét gyűjtik. Szíverősítő, értágí-
cinust vegyünk be, töklével.
tó, vérnyomáscsökkentő hatású, teakeve­
rékként fogyasztják, de hatásosabbak a be­
lőle készült szabványosított készítmények. Galega officinalis: 1. Kecskeruta

Galandféreg (Taenia): szalag alakú lapos­ Galopsis ohroleuca: 1. Kenderkefű


féreg, mely az élőlények belében élősködik.
Testük fejből és ízekből áll. A féreg feje na­ Galvanizálás: alacsony erősségű (40-60
gyon kicsi, csak nagyítóval látható. Az ízek V) egyenáram alkalmazása az érzőidegek
mindig nagyobbak lesznek, míg el nem érik nyugtatására, fájdalomcsillapításra, a moto-
Ganglioma 98

ros idegek ingerlésére, valamint a bőr izga­ Gastroptosis: 1. Gyomorsüllyedés


tására. Elektródokkal vagy elektromos für­
dőkkel galvanizálunk. Fürdő során ionokat Gázcsere: az oxigén felvétele belégzéskor
is juttathatunk be így a szervezetbe (ionto- és a szén-dioxid eltávolítása kilégzéskor.
forézis). Bekövetkezik a tüdőben (külső légzés) és
a szervezet belsejében, a sejtekben (belső
Ganglioma: idegdúcból kiinduló daganat. légzés). A vér csak a szállítást bonyolítja le.
Az oxigénszükséglet és a keletkező szén-di­
G a n g r e n a (üszkösödés): a test egy részé­ oxid mennyisége az alapanyagcserétől és a
nek megszűnik a vérellátása, a szóban forgó munkavégzéstől függ. A felvett és a leadott
testrész nem kap táplálékot, elhal. Előbb mennyiségből kiszámolható az alapanyag­
zsibbadás, majd a vérkeringésből való teljes cseréhez és a munkavégzéshez felhasznált
kirekesztés esetén éles fájdalom lép fel. mennyiség.
A bőr először kékes, majd fekete lesz. A vér
ellátása nélküli szövetek szárazzá, kemény- Genista tinctoria: 1. Rekettye
nyé, érzéketlenné és élettelenné válnak
(száraz gangrena). Ha valamilyen okból ki­ Genitalis tuberkulózis: a férfiak és a nők
folyólag rothadás lép föl, szétesnek a nemi szervi tbc-je, többnyire általános tbc-s
szövetek, és bűzös, mérgező anyagok kelet­ fertőzés következménye. A férfiaknál mel­
keznek a lebomlás során. Ha sikerül elérni, lékherék, a prosztata és a herék betegszenek
hogy a gangrena száraz maradjon, elhatáro­ meg, a nőknél főként a petevezetékek álta­
lódik az egészséges területtől, és magától lános tbc-s kezelésére van szükség.
leesik az elhalt rész. A folyamatot időben
műtéti útra kell terelni. A gangrenât okozó Genzian ibolya: 1. Encián
érelváltozásokat többnyire a nagyerek me-
szesedése (különösen idős korban), görcsö­ Genny: fehérvérsejtekből és vérsavóból áll,
ket okozó érmérgek, az érpályát elzáró vér­ melyet a baktériumok bekebeleznek, mi­
rögök, a dohányzás (nikotin) és a cukorbe­ közben maguk is elfajulnak (zsírfelvétel) és
tegség okozza. Kezelése: nem szabad hideg szétesnek. A gyulladás keretében a genny-
kezeléseket alkalmaznunk! A táplálkozás képződés hasznos folyamat. A genny akkor
só- és húsmentes, vegetáriánus nyers koszt tölti be feladatát, ha sűrű. A rosszindulatú,
legyen. Dohányzási tilalom, ózon- éspióca- terjedésre hajlamos gyulladások gennytar-
kezelés ajánlatos. Hp.: Arsenicum D5, talma folyékony, gyakran barnás színű és
Secale cornutum D4, Kreosotum D4, Lach- bűzös a hozzákeveredett vér következtében.
esis DIO, Echinacea 0, Silicea D6. A mesterséges gennykeltés terpentinolajos
injekcióval vagy bedörzsöléssel, izgató ola­
Garatpolipok: a garatmandula megna­ jokkal (Baumscheidtizmus, Kneipp-féle go­
gyobbodására alkalmazott elnevezés; 1. noszolaj) az áthangoló kezelések közé tar­
Mandulamegnagyobbodások. tozik. Itt a gennyképződésben a baktériu­
mok nem játszanak szerepet.
Gastrectasia: 1. Gyomortágulat
Gennyvérűség: genny vagy gennykeltő
Gastritis: 1. Gyomorhurut kórokozók vérbe jutása okozza. Általános
99 Gerincoszlop

fertőzés: I. Vérmérgezés. Gennykeltő kór­


okozók behurcolása más szervekbe.

Gerinc: 1. Gerincoszlop

Gerincferdülés (vö. Tartás): lehetséges


okai: rachitis, a hátizmok és szalagok gyen­
gesége, a csigolyák tuberkulotikus eredetű
roncsolódása. A zavarok elsősorban csecse­
mő- és serdülőkorban alakulnak ki. A ke-
resztcsonttájéki homorulatot lordózisnak,
az oldalirányú görbületet szkoliózisnak és a
púpot, amelyet többnyire a csigolyák tbc-s
károsodása okoz, gibbusznak nevezik. Ke-

Gerincoszlop:
nyakcsigolyák, hátcsigolyák, ágyékcsigolyák,
keresztcsont, farkcsont

a gerinccsatornát, és hátul összezárulva a


tövisnyúlványt alkotják. A csigolyák mind­
két oldalon egy-egy keresztnyúlvánnyal és
felül pedig ízületi nyúlvánnyal rendelkez­
nek, amelyek két-két egymáson elhelyezke­
dő csigolyát ízesülve összekapcsolnak.
A csigolyatestek között rugalmas porc­
Gerincferdülés korongok helyezkednek le. Ezek erős kötő­
szöveti gyűrűből állnak, amelyek kocso­
nyás magot fognak közre. A kötőszöveti
zelése: a döntő életkorban természetes élet­ gyűrű sérülése esetén a kocsonyás mag ki-
móddal kell megelőzni a rachitis kialakulá­ türemkedik, és a gerincvelőre, illetve az ott
sát. A kiváltó ok kezelése. A már kialakult eredő ideggyökerekre gyakorolt nyomással
—t megfelelő tornagyakorlatok, kúszó- és heves fájdalmat idézhet elő. Sok ischiászos
bordásfalon végzett gyakorlatok, valamint fájdalmat ilyen elváltozások okoznak (porc­
masszírozás segítségével lehet enyhíteni. korongsérv). A gerincoszlopot elöl és hátul
Általános erősítés. egyaránt erős kötőszöveti szalagok tartják
össze; ágyéki részen előregörbül (lordózis),
Gerincoszlop: a törzs szilárd, ám mégis min­ mellmagasságban hátrafelé domborodik
den irányban mozgatható oszlopa. 7 nyak-, (kifózis), majd a nyaki részen ismét kissé
12 mell- és 15 ágyékcsigolyából áll és a előrehajlik (lordózis). A porckorongoknak
keresztcsontra támaszkodik. Előrenéz a és a gerinc természetes görbületeinek az a
masszív csigolyatest, amelyből kétoldalt rendeltetése, hogy felfogjanak minden lö­
csigolyaívek indulnak ki, ezek fogják körül kést, amely a testet éri.
Gerincoszlop-gyulladások 100

Gerincoszlop-gyulladások: gyerekeknél oldalán lépnek be a —be, a fehérjeállomány


és serdülőknél többnyire tuberkulózis okoz­ hátsó rostjaiban egyesülnek és az agyba fut­
za. Süllyedési tályog, púpképződéssel járó nak. A mellső és oldalsó láncokban helyez­
csigolyaroncsolódás (gibbusz) fenyeget. kednek el az agyból a ~-be futó, a mozgást
A gerincoszlopot nyugalomba kell helyezni, szabályozó idegrostok (piramispályák). A ~
egészséges étrend, fény-, lég- és napfürdő a gerinccsatorna alsó szakaszát nem tölti ki
hozhat évek múlva gyógyulást. A kis ge­ teljes hosszában, az itt eredő idegek nem
rincízületek reumás gyulladása (Spondylitis hagyják el a —t azonnal, hanem a csatorna
rheumatica) túlnyomó részben az ágyéktá­ alját kitöltve az ún. lófarkat (Cauda equina)
jon játszódik le, gyakori és fájdalmas beteg­ képezik, mielőtt elhagynák a gerinccsator­
ség. Krónikus lefolyású, merevséggel járó nát.
változata a Bechterew-kór. A panaszok az
időjárás-változástól függőek. Kezelése: Gerincvelő-betegségek: az agyhoz hason­
egészséges, nyers étrend, Schlenz-fürdők, lóan a gerincvelő is egészében vagy részle­
spanyolkabát, szénapolyvás zsák, agyagbo­ gesen megbetegedhet. A gyulladásos kórfo­
rogatások, masszázs, mozgásterápia, kúszó- lyamatok korlátozódhatnak a velőhártyára
gyakorlatok a gerincoszlop lazítására. vagy magára a velőállományra gyermekbé­
Egyéb kezelés: 1. Reumatizmus. nulás, sclerosis multiplex, gerincvelő-gyul­
ladás (myelitys). A velőállomány és a velő­
Gerincvelő: a központi idegrendszer része, hártya daganatos megbetegedései is előfor­
az agyvelő nyúlványszerű, közvetlen meg­ dulhatnak. Utóbbiak nyomásban, az inger­
hosszabbítása. Ahogyan az agyat a kopo­ vezetés zavaraiban vagy közvetlen megsza­
nya, a gerincvelőt a csigolyák fogják körül kításban nyilvánulnak meg. Némely gerinc­
és védelmezik, a lágy és kemény agyhártyá­ velő-betegség csupán a teljes idegrendszer
hoz hasonlóan lágy és kemény —hártya általános betegségének megnyilvánulása.
övezi és agy-, illetve gerincvelővíz veszi kö­ A gyógyulás lehetősége nagymértékben
rül. Az agyat —vei összekötő részét nyúlt- függ a korai felismeréstől.
agynak nevezzük (Medulla oblongata). Az
agyból a —be futó, illetve a —bői az agyba Gerincvelő-sorvadás (Tabes dorsalis): a
futó idegek a távírókábelekhez hasonlóan szifilisz kései következménye. A gerincvelő
kötegekben vannak összefogva. Az agyhoz hátsó dúcláncai működésének megszűnését
hasonlóan a ~-t is ganglionsejtekből álló okozza. Tünetei: bizonytalan, darabos járás,
szürkeállomány és ingerületvezető sejtek­ mivel a teljes lábizomzat működésének
ből álló fehérjeállomány alkotja. A szürke­ ellenőrzése megszűnik. Lábbizsergés, a lá­
állomány a ~ központi csatornájában fút, bakban, esetenként a gyomor környékén
keresztmetszeti képe pillangóra hasonlít. támadó hirtelen éles fájdalom, vizeletüritési
Körülötte helyezkednek el az ingerületveze­ zavarok, körkörösen szorító érzés a has fel­
tő pályák. A szürkeállomány mellső szarva­ ső tájékán. Ha a gerincvelő mellső mozgató
iból indulnak az izmokhoz vezető mozgató­ dúcaira is kiterjed a betegség, bénulások
idegrostok, melyek a gerincvelő két mellső lépnek fel, a térdreflexek megszűnnek. Ke­
gyökeréből kiindulva a környéki ideg­ zelése: vegetárius étrend, nyers ételek, a
rendszert alkotják. A bőrből, a csontokból székletürítés rendezése, teljes vagy felső­
és az izmoktól érkező ingereket továbbító test-lemosások, altestborogatások, ágyék-
idegpályák az ún. gerincvelőgyökök hátsó göngyölések, meleg fahamu-, só-, lábfür-
101 Gégetuberkulózis

dők. A kezelés legfontosabb alkotóeleme a tarus emeticus D4-6, Arnica D3-10, San-
következetesen folytatott lázkúra, amelyet guinaria D3. Bch.: Ferrum phosphoricum
magas hó'fokú és rövid időközönként vég­ D6, Kálium chloratum D6-tal váltogatva.
zett Schlenz-féle fürdőkkel végeznek. Hp.: A gége krónikus gyulladásainál alapos vizs­
Sulfur D10-15, Thuja D10-15, Secale cor- gálatra van szükség a gége-tbc és a gégerák
nutum D3-10, Rhus toxicodendron D6-15, kizárására. Naponta végezzünk egésztest­
Phosphorus D10-15, Nux vomica D4-12, lemosásokat, hetente comblocsolást, felső
Argentum nitricum D4-10. locsolásokat, félfürdőket váltogatva. Gurgu­
lázzunk árnikával. Tilos a dohányzás. Teák
Gége: a légcső bejárata gégefővel záródik. és hp. a fenti felsorolás szerint.
A gégefő záródása akadályozza meg, hogy
nyeléskor idegen test vagy folyadék jusson Gégeödéma: súlyos gyulladásoknál, túlér­
a légcsőbe. Ha ez mégis előfordul, az ide­ zékenységi (allergiás) reakcióknál, savas
gen test heves köhögési ingert kiváltva a gó'zök belélegzésénél és idegen testek, vala­
köhögéssel újra a külvilágba jut. A gégefő a mint tumorok kiváltotta pangásoknál a gé­
gyűrűporcból és a pajzsporcból áll, vala­ genyálkahártya eró'sen megduzzadhat, ful­
mint két izomkidudorodásból, amelyek a ladásos tünetek keletkezhetnek. Kezelése:
gégén belül, keresztben futnak. Ezek külön­ hideg nyakpólyázás, melyet melegedéskor
böző mértékben kifeszithetőek két, hátul a cseréljünk, vádlipólyázás, hideg haspakolá­
gyűrűporcon található támasztóporc segít­ sok, ecetvizes lemosások levezetésként. Te­
ségével. Ennek a két hangszálnak a feszülé­ gyünk piócát a gége két oldalára. Szükség
se és elernyedése teszi lehetővé hangok esetén gégemetszést kell ejtenünk.
képzését, az éneket és a beszédet. A hang­
szalagoknál a legkisebb a gége átmérője. A Gégepolip (hangszalagpolip): kis, nyeles
gégét nyálkahártya béleli. A gégenyálkahár­ vagy széles alapú szövetcsomók, különböző
tya gyulladásos duzzanata, lepedékessége nyálkahártyaelemekből állnak, melyeket a
vagy a bekerült idegen testek légúti aka­ hangszalagok állandó izgalma idéz elő.
dályt képezhetnek. Súlyos esetben a légzés A hang rekedt, beszéd közben elcsuklik. Jó­
gégemetszéssel és az ejtett metszés kanüllel indulatú. A kiváltó ok (gégehurut) kezelésé­
történő nyitva tartásával biztosítható a lég­ re visszafejlődhetnek. Néha azonban szük­
úti akadály megszüntetéséig. ség lehet műtéti eltávolításukra.

Gégehurut és gégegyulladás (laryngitis): Gégerák: kövessük a rákbetegség általános


megfázás, por, füst, kemikáliák vagy bakté­ kezelését. Helyileg gyakran cserélt iszapvi­
riumok által okozott nyálkahártya-gyulla­ zes hideg borogatások. Zsályás és zsurlós
dás. Kezelése: láz és megfázás esetén ágy­ öblögetés.
nyugalom. 5-7 ecetvizes egésztest-lemosás,
hideg nyakpólyázás, melyet melegedéskor Gégetuberkulózis: a nyílt tüdő-tbc-nél, a
cseréljünk, gyógyfóld- és iszappakolások, tbc-bacilusok direkt hatására előfordulhat a
nedves zoknik. Belsőleg: repcsénytea, mar­ gégenyálkahártya tbc-s gyulladása, kifeje­
tilapu, ökörfarkkóró, orvosi ziliz, édesgyö­ ződése. Tünetei: a nyálkahártya pírja, cso­
kér. Hp.: Aconitum D 3 ^ 1 , Belladonna móképződés, rekedtség, köhögés, erőtlen­
D3-4, Ammónium bromatum D3, Mer- ség. Kezelése: helyileg nyakpólyázás zsur-
curius solubilis D4, Hepar sulfuris D3, Bar- lófőzettel, zsurlóteás gurgulázás, rekedtség-
Gilisztaűző varádics 102

nél árnikatinktúrával (1 evőkanál vízhez sen görcsös állapothoz. A követelményeket


4 csepp árnikatinktúrát tegyünk). Az általá­ mindig az egyén teherbíró képességéhez
nos kezelését 1. Tbc. szabjuk. A légzőgyakorlatok kifejezetten a
lazítást szolgálják. Jó lazító gyakorlatok:
Gilisztaűző varádics (Tanacetum vulgare): fejforgatás, fejbólogatás, fejfordítás, karhaj-
virágja és levele 0,25-1 grammnyi mennyi­ lítás, alkarhajlítás, ujjnyújtó és ujjlazító
ségét forrázat formájában orsó- és végbélgi­ gyakorlatok, törzskörzés, törzshajlítás elő­
liszta kihajtására használják. Figyelem! Na­ re, hátra és oldalt, törzscsavarás, a karok és
gyobb mennyiségben mérgezési tüneteket a lábak lendítése, térdhajlítás és lábhajlítás.
okoz. Legcélszerűbb mindegyik gyakorlatot há­
romszor végeznünk mindkét oldalon, köz­
Gimnasztika (torna): a ritmikus torna har­ ben tartsunk szünetet az izmok és az ízüle­
monikus testedzés, különféle rendszer sze­ tek ki lazítására.
rint végzett gyakorlatok összessége, amely­
nél nincs szükség tornaszerekre. A lazítás, a Glaubersó (nátrium-szulfát): enyhe hashaj­
különféle mozgások harmonikus összekap­ tó és vízhajtó szer, vízelvonással teszi fo­
csolása a célja, több köze van a tánchoz, lyékonnyá a székletet, anélkül hogy a bele­
ket izgatná. Kb. 1 evőkanál glaubersót me­
leg vízben feloldunk, éhgyomorra megisz-
szuk. l - l 1/2 óra múlva jelentkezik a hatása.

Glaukóma: 1. Zöldhályog

Glikogén: állati keményítő. Inzulin hatásá­


ra jön létre, elsősorban a májban és az iz­
mokban raktározódik. Szükség esetén sző­
lőcukorra bomlik, melyet a vér az izmokba
visz azok anyagcseréjének biztosítására.

Glossitis: 1. Nyelvgyulladás

Glycyrrhiza glabra: 1. Édesgyökér

Gócnephritis: vesegyulladás, melynél a


vese egy része érintett csak, s számos vese-
glomerulus normálisan működik. A beteg­
nek nem magas a vérnyomása, vizeletében
kevés fehérje és vörösvértest van. Góc­
mint a sporthoz. Erősíti a gyenge testet, nephritis többnyire fertőző betegségek so­
egészségessé teszi szervezetünket, lazít. rán a vér útján történő szórással jön létre.
A gyógytorna gyógyítás során végzett tor­ A képet az alapbetegség határozza meg. Ke­
na, az egyes betegségeknek megfelelően ak­ zelése: ivóleves koplalás, gyümölcsnapok,
tív és passzív mozgásokat végeztet a beteg­ vegetárius táplálkozás. Meleg teljes és ülő­
gel. A torna mindig lazítson, sohase vezes­ fürdők. Hp.: 1. Vesegyulladás.
103 G o m b á s megbetegedések

Golyva (strúrna): pajzsmirigy-megnagyob­ gomba mennyiségétől és az egyéni érzé­


bodás. Általában egyenletesen puha, eseten­ kenységtől függ. Az ehető, de már nem friss
ként több-kevesebb különböző méretű tö- gombák is termelhetnek rothadási mérgeket
möttebb állományú csomóból álló duzza­ és hányást, hasmenést idézhetnek elő, a pa-
nat. Fájdalommentes. A jódhiányos táplálék ratifuszhoz hasonló tünetekkel. Kezelése:
és víz fogyasztása okozza. A jód adagolása gyomormosás, hánytatószer, hashajtás cél­
a tünetek visszafejlődéséhez vezet, azonban jából ricinusolaj. Belsőleg: hársfa- és kávé­
egy bizonyos telítettségi szint elérésén túl a szén, a mérgek felszívatására gyógy/öld.
pajzsmirigy kóros túlműködése (Basedow- A kiváltó ok kezelése. Kollapszus-kezelés.
kór) lép fel. A túlzott jódadagolás is okozhat
pajzsmirigyduzzanatot. A golyva a kulcs­ G o m b á k , szivacsok: a talajban lévő gom­
csont alatt, a mellkason belül is kifejlődhet, bafonalakból és a felszínen növekvő spóra­
összeszűkítheti a légcsövet, ami által lég­ tartókból állnak. Levéltelen növények. Né­
szomjat, fulladási rohamokat okozhat. mely faj spóratartói fogyasztásra alkalma­
Ezekben az esetekben az operáció életmen­ sak, és bőséges fehérjetartalmukkal a vege-
tő fontosságú lehet. Kezelése: külsőleg tárius étrendet gazdagítják. Azonban nem
agyagos vagy tölgyfakérges hideg boroga­ mindig könnyen emészthetőek, ezért érzé­
tás, kis prizniccel, comböblítéssel, félfürdő­ keny gyomrúaknál nem árt az óvatosság.
vel, mezítláb járással, víztaposással végzett Mivel a ~ többsége mérgező, olyan gombá­
levezetés; belsőleg 1 rész égetett tengeri hó­ kat fogyasszunk, amelyeket valóban isme­
lyagos moszat vagy tengeri szivacs (Fucus rünk vagy gombaszakértó'vel megvizsgál­
vesiculosus), 2 rész porított tojáshéjjal és 1 tattunk. A legismertebb ehető gombák: var­
rész kandiscukorral elkeverve. Napi 1 ká­ gánya, rókagomba, sampinyon, tinóru, rizi-
véskanállal. Hp.: Spongia D2-4, Thyreoi- ke, tölcsérgomba, kucsmagomba és szar­
dinum D3-12, Jodum D6-3, Kalium fluora- vasgomba, ízletesek és némelyikük valódi
tum D4-6, Calcium jodatum D3-4, Bro- különlegesség. A többi ehető gombafajta fo­
mum D4, Ammonium bromatum D3. Bch.: gyasztása nem jelentős, mivel nehéz a mér­
Magnesium phosphoricum D6, Calcium ges gombáktól való megkülönböztetésük.
phosphoricum D6-12, Ferrum phospho­ A kucsma- és a papsapkagombát a mérge­
ricum D6, Calcium fluoratum D l 2 . zés elkerülése érdekében használata előtt le
kell forrázni és a forró vizet kiönteni. Min­
Gombamérgezés: enyhébb formában: akut den gombát csak frissen elkészítve szabad
hasmenés, hányás hasmenéssel, amely ön­ fogyasztani, a felmelegített, még a felforralt
tudatlanságig fokozódhat. Hamis rizike- másnapos gombaétel is okozhat mérgezést,
gomba, hánytatógomba, galambgomba, ga­ de legalábbis gyomor- és bélbántalmakat.
lóca okozhatja. Súlyos formája: görcsökkel Az ehető gombákat felfűzve, levegőn szá­
járó izgalmi állapot, beszűkült pupilla, há­ rítva tárolhatjuk. A szárított gombát leve­
nyás, hasmenés, nyálcsorgás, tudatzavar, sek, szószok ízesítésére használják, ételké­
amely eszméletlenségig fokozódhat. Elő­ szítésre kevésbé alkalmas.
idéző gombák: légyölő galóca, friss kucs­
magomba. A kucsmagomba és a papsapka­ G o m b á s megbetegedések (mikózis): a test
gomba a vizeletben a vérfesték megjelené­ felszínén vagy belsejében alacsonyabb
sét, a vér felbomlását és sárgaságot idézhet rendű gombák idézik elő. A fonalas gombák
elő. A mérgezés súlyossága az elfogyasztott szakaszokra (szeptek) tagolt szövedéket
Gondolatátvitel, gondolatolvasó 104

(micélium) alkotnak. Spóráik (konídiumok) test belsejében fordul elő. Nyálkahártya- és


befűződésével ivartalanul szaporodnak, szervi gombákra osztjuk fel őket. Mindkét
amelyek specializálódott gombafonalakból forma egyaránt létrejöhet külső vagy belső
(hifák) indulnak ki. A gombafonalak (vege­ fertőzés útján. A hüvely többnyire partner­
tatív hifák) másik fajtája a táplálkozást szol­ rel, tisztátalan szivacstól, törülközőtől fertő­
gálja. A spórás gombabetegségeket legtöbb­ ződhet, de végbélgomba is előidézheti. A ke­
ször konídiumok okozzák. Az élesztők csak zeléshez a gomba fajtájának meghatározá­
spóra formában fordulnak eló'. A sugárgom­ sára van szükség, amely történhet mikro­
ba-betegségek a sugárgombák baktériu­ szkopikusan, kitenyésztés vagy szerológiai
mokkal kevert formája. Minden gombafajta vizsgálatok útján, bonyolult esetben állatkí­
baktériumokkal, élesztólckel vagy penész­ sérlettel. Mivel az elveszített védekezőké­
gombákkal keveredhet. A ~ fő előfordulási pesség nem állítható helyre, a hangsúlyt a
területe a bőr (dermatomikózisok). Számos megelőzésre és a fent említett szerek mellő­
változatuk ismert. Ezenkívül a nyálkahár­ zésére kell helyezni. A gombás betegségek
tyákat és belső szerveket (endomikózis) is kezelése helyileg gombaölő szerekkel törté­
megtámadhatják. Kedvelt előfordulási he­ nik: bóraxglicerin, kálium-permanganát-
lyek: száj, nyelőcső, bél, különösen a vas­ fürdőt követően triphenylfestékkel történő
tagbél, légcső, tüdő, férfiaknál a péniszen ecsetelés. A hüvelyben gombaölő szereket
(hímvesszőn), a makk és a fitymaredő, vala­ (Nystatin, Moronal, Trichomycin vagy
mint nőknél a hüvely és húgycső. A fertőzés ezüst-nitrát tartalmú Spuman) alkalmaznak.
a vér- és nyirokpályákon keresztül történik, Egyidejűleg a partner és a végbél fertőzött-
a gombák a vérben elszaporodhatnak, ha­ ségét is vizsgálni és szükség esetén kezelni
sonlóan, mint a vérmérgezésnél. Régebben kell. Belső gombabetegségek esetén széles
csak a bőr gombás megbetegedéseinek, a spektrumú antibiotikumokat alkalmaznak.
csecsemők szájpenészének és a női hüvely A kezelés hosszadalmas és gyakran ered­
gombásodásának volt szerepe. A szervezet ménytelen. Gyomor-bél fertőzések esetén
védekezőképességének legyengülése, cu­ fontos a szimbiózis irányítása, hogy a coli
korbetegség, terhességek és helyi hatások, bélbaktériumok - amelyek a gombák termé­
mint pl. a bőrizzadás vagy folyás miatti át­ szetes ellenségei - felszaporodjanak és
nedvesedése stb. meggyengült. Ma a ~ egy­ megerősödjenek. A hörgők és a tüdő meg­
re gyakoribbá válnak. A szervezet a —kel betegedése esetén Schlenz-fürdőket lehet
szembeni ellenálló képessége csökken. En­ alkalmazni, azonban sokáig kell folytatni a
nek oka az antibiotikumok, corticosteroidok fertőzés legyőzéséhez. Köptetők szedése
és gestagének (pl. fogamzásgátló tabletták segítheti a kezelést.
által) mértéktelen használata. Ehhez járul
még a II. világháború után új, különösen a
Gondolatátvitel, gondolatolvasó: 1. Tele­
tüdőt veszélyeztető gombák behurcolása. A
pátia.
fertőzésnek kedvez a vér vagy infúziós fo­
lyadékok érrendszerbe juttatása. A bőrgom­
Gonorrhoea: 1. Tripper. Nemi betegségek
bához (dermatomikózis) tartozik minden, a
bőrt, szőrzetet és körmöt támadó gombafaj­
Gócfertőzés (fokális infekció): krónikus
ta. A belső gombabetegségek (endomikó-
gennygócokból jön létre, melyek maguk
zisok): az összes gombabetegség, amely a
alig vagy egyáltalán nem okoznak panaszo-
105 Görögszéna

kat. A fogakból, a mandulából, az epehó- ki eredetű, a különféle szervrészekben fellé­


lyagból, a prosztatából, a petefészekből ál­ pő görcsök sok betegségben fontos szerepet
landó jelleggel baktériummérgek (toxinok) játszanak. Kezelése: tudatos lazítás, egész­
kerülhetnek a keringésbe, reumatizmust, séges étrend, csukamájolaj, hideg alsóláb­
ideggyulladást, vesebántalmakat és általá­ szár-borogatás, fény, levegő, nap, autogén
nos panaszokat, fejfájást, fáradékonyságot, tréning, lazítás légzőgyakorlatokkal, kötő
teljesítménycsökkenést, hőmérséklet-emel­ szövetmasszázs. Hp.: Aconitum D3-4, Gel-
kedést idézhetnek elő. Leggyakoribb a senium D4, Ignatia D6, Zinkum valerianum
mandulák és a fogak góca. A góc szanálása D4, Sepia D6. Bch.: Magnesium phospho­
után megszűnnek a beteg panaszai. Annak ricum D6, Calcium phosphoricum D612,
eldöntésében, hogy valóban gócfertőzés Kalium phosphoricum D6-12, Silicea D12.
okozza-e a panaszokat, Huneke javaslatára Gyermekeknél gyakori a görcs (frász).
Impletolt fecskendeznek a kérdéses góc kö­ Ezért a gyermekkorban fellépő görcsöktől
ré. Amennyiben erre a panaszok rögtön nem kell nagyon megrémülni. Lázas beteg­
megszűnnek, ez a góc betegséggel való ösz- ségek, emésztési zavarok vagy anyagcsere­
szefüggését bizonyítja (másodpercjelen­ zavarok húzódhatnak a háttérben. Csecse­
ség). mőknél és kisgyerekeknél különösen a ra-
chitis esetében nagy a görcsre való hajlam
Gödör: ízületi gödör, amely a vele határos (Spasmophilia). Kezelése: egészséges táp­
csont fejét befogadja, és azzal együtt képe­ lálkozás, csukamájolaj, csíraolajok, hideg
zi az ízületet. fürdők, alsólábszár-borogatás, fény, levegő
és nap.
Görcs: a sima vagy a harántcsíkolt izomzat
állandó vagy időlegesen visszatérő összehú­ Görcsös állapot: a normális életritmus fe­
zódása. A sima izomzat görcsei kalikókhoz, szült és ellazult állapotok ritmikus váltako­
a véredények görcsei a vérellátás zavaraival zásából áll. A sima izomzat túlzott és állan­
járó érgörcsökhöz vezetnek. A harántcsíkolt dósult feszültségi állapota —hoz vezet. Ez
izomzatnál az állandó összehúzódás mellett kedvezőtlenül hat a vérellátásra, a bélre, a
(tonikus görcsök) felléphet az összehúzódás vese és az epehólyag működésére. A lelki
és elernyedés gyors váltakozása, azaz a életben megnyilvánuló ~ jele a kiegyensú­
klónikus görcs. Ezek egyike sem befolyá­ lyozatlanság és belső szorongás. A ~ kezelé­
solható akaratlagosan. Az egész vázizomzat se a természetgyógyászatban fontos helyet
klónusos görcsei jellemzőek az epilepsziá­ foglal el. Lazítás, az életvitel rendezése
ra, az izomzat tónusos görcseit a vérmérge­ gyógyító hatású.
zéskor fellépő merevgörcs okozhatja. A
gyermeknél előforduló gyermekgörcs Görögszéna (Trigonella foenum graecum):
(frász) mindkétfajta görcs tulajdonságait érett magva kitűnő erősítőszer, fokozza az
egyesíti. Az egyoldalú igénybevétel követ­ étvágyat és elősegíti az emésztést. Rachitis,
keztében fellépő izomgörcsöket (írógörcs) skrofulózis, cukorbetegség és általános
vagy kényszeres mozgásokat, mint pl. a gyengeség esetén ajánlott. Egyszeri adagja
kényszerásítást, -nevetést, -sírást is gör­ 0,25-1,25 g, főzetként vagy leforrázva. Fe­
csöknek nevezik, noha ezek nem mutatják kélyek, különösen lábszárfekélyek kezelé­
ezek jellemzőit. Különösen a sima izomzat­ sére és beolvasztó kezelésre alkalmas a gö­
ban fellépő görcsre való hajlam gyakran lel­ rögszénás borogatás.
Görögszénás borogatás 106

Görögszénás borogatás: több kanál görög­ bé megerőltetőek azok a gőzdobozfürdők,


szénamagot vízzel sűrű péppé keverünk, ahol a fej nincs benne a gőzben, sőt gőzfür­
majd állandó keverés közben sűrűsödésig dőzés alatt hűthető. A gőz elősegíti a kiveze­
főzzük. Ezt a masszát ujjnyi vastagon vé­ tést reumánál, anyagcsere-betegségeknél,
kony lenvászon kendőre kenjük, s a pako­ mérgezéseknél. Alkalmas a fogyasztásra.
lást úgy helyezzük föl, hogy az egy réteg­ Ellenjavallatai: szív- és keringési betegsé­
ben lévő lenvászon kerüljön alulra. Fölülre gek, érelmeszesedés. A gőzdobozfürdő he­
gyapjútakaró, száraz kendő vagy lanelkötés lyettesítésére alkalmasak a Kneipp-féle tel­
kerül. Kihűlés után a pakolást többször cse­ jesgőz-kezelések.
réljük. Körülírt, felületi megbetegedések­
nél, fekélyek tisztítására alkalmas.

Gőzök: a Kneipp-féle kezelések kifejezet­


ten forró kezelései a vízgőz helyi hatásán
Görögszénás borogatás alapulnak. Az alkalmazás helye megmeleg­
szik, erei passzívan kitágulnak. Élénkíti a
helyi és általában a keringési folyamatokat
Gőzfürdők: a medencefürdőkhöz csatlako­ és az anyagcsere-folyamatokat. Fokozzák a
zó gőzkamrákból áll. A szaunánál a gőz bőr és a kiválasztott résznek megfelelően a
közvetlenül a hevített kövekre locsolt hideg belső szervek véráramlását. Krónikus és
vízből képződik. Itt inkább gőzlökésekről félheveny gyulladásos folyamatoknál beol­
beszélhetünk. Fő hatását a száraz meleg ad­ vasztó és kivezető hatásúak. Huzamosabb
ja. A szauna tehát nem igazi gőzfürdő, in­ alkalmazásnál verítékezés lép fel a nem ke­
kább köztes fokozatot tölt be. A gőzfürdőnél zelt területeken is. A gőz elernyesztőleg hat,
telített vagy túltelített vízgőzök képződnek. ezért nem szabad túl gyakran alkalmazni.
A gőzkamra tere lépcsőzetesen kiképzett, a Gyógynövény-kiegészítőket adhatunk élén-
hőfok a lépcsőkön való fölfelé haladással kítőbb hatás elérése végett: szénavirág, fe­
növelhető. A fürdőben lehetőséget kell biz­ nyőtűk, zsurló, kamilla, ezekből 2-3 marék­
tosítani a hideg vizes locsolásra, szükség nyit szűrő nélkül a vízbe teszünk, és lefed­
van lábfürdőkádakra stb., a fürdő alatt és ve 1 1/2 óráig főzzük. Az edényben elegen­
után. A gőzfürdő erősen izzasztó hatású, a dő hely kell hogy legyen a gőzfejlődéshez.
testhőmérséklet 1-1/2 °C-kal emelkedik, az Az edényt csak lassan, a fedő óvatos eltolá­
anyagcsere felgyorsul, élénkíti a bőrt, hatá­ sával nyissuk ki. A gőzhatás csökkenésekor
sát erősíthetjük frottíros dörzsöléssel, hideg hevített téglát helyezhetünk vigyázva az
leöntésekkel, masszírozással. A gőzfürdő edénybe a gőzölgés serkentésére. Vigyáz­
igénybe veszi a szívet és a keringést. Kevés­ zunk, meg ne égessük magunkat a kispric-
107 Grippe

celő vízzel! A beteget sohase hagyjuk egye­ ban az írásból testi (szervi) betegségekre
dül. A kezelés időtartama 10-30 perc. Erős következtetni.
szívdobogásérzésnél, szédülésnél hagyjuk
abba. Utána ágyban végezzen a beteg utóiz- G r a h a m - k e n y é r : élesztővel készült korpa­
zasztást, csak a verejtékezés lezajlása után kenyér.
fejezzük be a kezelést hideg alkalmazásá­
val. Sohase menjünk ki a szabadba közvet­ G r a n u l ó m a : tumorszerü sarjszövetképződ­
lenül a gőzfürdő után; 1. Fej-, arc-, fül-, al­ mény. Idegen testek és fertőzések okozhat­
sótest-, fél- és teljes gőznél. ják. Gyakran jön létre granulóma a fogak
gyökércsúcsán keletkező krónikus gyulla­
Gőzölés: 1. Főzés dás talaján. A sarjszövet lassan föloldja a
környező csontszövetet. A fogak granuló-
Gőzpakolás: a forró pakolások vagy felté­ májából gyakran indulnak ki gócfertőzések,
tek fájdalomcsillapító, görcsoldó hatásúak. ezért gócfertőzés gyanújával feltétlenül
Minél jobban kinyomjuk őket, annál tovább gondolnunk kell a fogi gócra. A gyógyítás a
maradnak melegek. Először leteszünk a be­ fog eltávolításából, illetve a gyökércsúcs
tegnek előmelegítésül egy száraz kendőt és csonkolásából áll.
egy gyapjúkendőt, valamint egy darab gőz­
áteresztő flanelt. Egy vászonkendőt 6-8-
szor összehajtunk a szükséges méretre, ösz-
szegöngyölve forró vízbe mártjuk. A vízből
kivéve száraz kendőbe tesszük és fentről le­
felé erősen kinyomjuk. Ezután a vászon­
kendőt a szélesre hajtott flanelkendőbe haj­
togatjuk, csomagocskát készítünk belőle.
Alul a flanel csak egyrétegű legyen. Ezzel
az oldalával óvatosan felhelyezzük és
bebugyoláljuk. Kiegészítésül meleg vizes Granuloma a foggyökér csúcsán
tömlőket vagy meleg párnákat rakhatunk rá.
Gránátalmafa (Punica granatum): Ázsiá­
ban és a Földközi-tenger vidékén honos nö­
vény. Kérgéből főzetet készítenek, egyszeri
adagban 50 g-ot adnak galandféreg kiűzésé­
re. Végbélgiliszták ellen nem használ.

Grippe (influenza): különböző vírusok által


okozott fertőzés, a betegség klinikai képe
változatos. Láz, bágyadtság, étvágytalan­
ság, fejfájás, hurut és bélbántalmak lehet­
Grafológia: a kézírás elemzésével foglal­ nek jellemzőek az influenzavírus típusától
kozó tudomány. Az egyén kifejezési formá­ függően. Kezelése: ágynyugalom, koplalás,
it kutatja, alkalmas a pszichológiai megis­ lázkezelés. Belsőleg üröm, zsurló, lándzsás
merésre. Az alkatra is következtethetünk a útifű, kivezető növények. Hp.: Camphora
kézírásból; mindeddig nem sikerült azon­ D l , Eukalyptus D2, Aconitum D3-4, Fer-
Gurgulázás 108

rum phosphoricum D6, Bryonia D 3 , jás, fülzúgás, hallucináció. Az érintett agy


Gelsemium D3-6, Eupatorium perfoliatum területének megfelelően megbénulhat a fél
D2, Belladonna D4, Glonoium D6, Avena test, pl. a beszédképesség. Kezelése: köz­
sativa 0. Bch.: Kalium phosphoricum D6, vetlenül a gutaütés után nyugalom, a fej
Natrium sulfuricum D6, Ferrum phospho­ felpócolása, hideg vizes koponyaborogatás,
ricum D6, Kalium chloratum D6. érvágás. A félrenyelés veszélye miatt a be­
teg nem ihat folyadékot. A hólyagot ki kell
Gurgulázás (toroköblítés): folyadékot ve­ üríteni, szükség esetén katéterezés. Forró
szünk a szánkba, és anélkül, hogy lenyel­ ecetes vizes lábfejgöngyölés, forró törzsbo­
nénk, levegőt fújunk kilégzéskor a száj­ rogatás. A lábak felmelegítése után hideg
üregbe. A gurgulázás inkább a torokgyűrüt alsólábszár-borogatás, vagy nedves zoknik,
masszírozza, mintsem fertőtlenít. A torok­
később a bénult tagok leöntéses kezelése,
mandulák alig lesznek nedvesek gurgulázás
kötőszöveti masszázs. Báziskezelés, 1. Érel­
alatt. A torokgyűrű a gurgulázás fő hatáste­
meszesedés. Belsőleg galagonyakészítmé­
rülete. Kamillával, zsályával, hígított gyógy-
nyek, hólyagos moszat, fehér fagyöngy,
földdel és repcsénnyel gurgulázzunk.
zsurló tea formájában. Hp.: alapvetően
A víz legyen langyos.
Arnica D3-6, Bella-donna D6, Gelsemium
D3-10, Baryum carbonicum D10, Plum-
Gutaütés (apoplexia): az agyi ér megpatta-
bum aceticum D4—6. Bch.: Ferrum phos­
nása következtében fellépő vérzés, vagy
phoricum D6, Silicea D l 2 , bénulások ese­
vérrög okozta érelzáródás, amely agyi
tén Kalium phosphoricum D6, Ferrum
szövetroncsolódáshoz vezet. Bénulásokat,
eszméletvesztést, tudatzavarokat okoz. Ki­ phosphoricummal, görcsös tünetek esetén
váltó okok: vértolulás az agyban, a vérnyo­ Magnesium phosphoricum D6.
más hirtelen emelkedése, bőséges étkezés,
erőlködés. Előzetes tünetek: szédülés, fejfá­ Gymnakolon: 1. Bélfürdő
Gy

Gyermekágyi láz: gyűjtőneve mind­ alatt, amelyeken átesve immúnis (védett)


azoknak a lázas megbetegedéseknek, ame­ lesz a szervezet a későbbi fertőzésekre. Ter­
lyek a nemi szervek fertőzése következté­ mészetesen felnőttkorban is előfordulhat­
ben, szülés vagy vetélés után keletkeznek. nak, ha valaki gyermekkorban nem esett át
A vérmérgezés speciális formája. Enyhébb ezeken {skarlát, kanyaró, diftéria, szamár­
esetekben nem túl magas láz lép fel, a beju­ köhögés, gyermekparalízis stb.).
tási kapunál fekély képződik, gyermekágyi
bűzös folyás, altesti fájdalom keletkezik. Gyermekláncfű (Taraxacum officinalis):
Súlyos esetben hashártyagyulladás, általá­ gyökere (ősszel és tavasszal) és zöld részei
nos vérmérgezés (szepszis) keletkezik, an­ (március-május). Vízhajtó. A máj- és epe­
nak minden súlyos következményével. Ma­ működés zavarai, cukorbetegség esetén és
gas, csillapodó, de mindig visszatérő láz. vértisztításra alkalmazzák 2-4 g forrázat
Kezelése: Kneipp-féle lázkezelés. E mellé formájában.
adjunk fiziológiás sóval beöntéseket, több
litert. Zsurlófüves váltakozó fürdőket ve­ Gyermekparalízis (Poliomyelitis epidemi­
gyen a beteg, hideg borogatást tegyünk a ca, Heine-Medin-kór): járványos vírusbe­
homlokra, a szívre, a hasra, melegedéskor tegség, elsősorban gyermekeken jelentke­
cseréljük ezeket. Kétóránként végezzünk zik, sokszor maradandó bénulásokkal jár,
ecetvizes lemosást; az altest izzadmányai- olykor halálos kimenetelű. Inkább élelmi­
nak felszívására ágyék- és rövidpólyát te­ szerekkel terjed a fertőzés (legyek által),
gyünk. A piócakezelés, a sajátvér-kezelés a mint cseppfertőzéssel. Nem mindegyik fer­
kivezetést szolgálják. Antibiotikumok, kop­ tőzött egyén betegszik meg, de vírushordo­
lalás, gyümölcslevek és gyümölcsnapok ja­ zóként mint köztesgazdák járvány idején
vasoltak a lázas időszakban. Hp.: Veratrum szóba kerülnek. Mandulagyulladás, hurutos
viride D l - 3 , Echinacea 0, Lachesis D10, állapot. A lappangási idő alatti tünetek: ét­
Pyogenium D l 2 , Baptista D l - 3 , Carbo vágytalanság, bélrenyheség, székrekedés,
vegetabilis D10, Chinnum Arsenicosum rossz közérzet. Ezután következik a gerinc­
D4, Arsenicum D4-10. velő megbetegedése. A szürke elülső szarv
érintett, innen erednek a mozgatóidegek
Gyermekbetegségek: a gyermekkorra a rostjai. A megtámadott elülső szarvnak
táplálkozási zavarokra való fokozott érzé­ megfelelő mozgásterület lebénul. A végta­
kenység, növekedési zavarok, különösen a gok bénulása lehet féloldali, kétoldali, de
csontnövekedés zavarai (rachitis), a huru­ megbénulhat mind a négy végtag is. Ha a
tokra való hajlam, a bőr erős reakciókészsé­ rekeszizom és a borda közötti izmok is
ge, a görcskészség jellemzőek. Szűkebb ér­ megbetegszenek, tartós mesterséges léle­
telemben a gyermekkorban fellépő fertőző geztetésre van szükség (vastüdő vagy elekt­
betegségeket értjük gyermekbetegségek romos tüdő). Az idegbénulások az esetek
Gyomor 110

60%-ában visszafejlődnek, a többi esetben környezetéhez. Üres állapotban egy bika


tartós bénulással kell számolni. A járvány szarvára hasonlít, melynek hegye a gyomor
főként nyáron és ősszel terjed. Esetenkénti kijáratánál a test középvonalától 1-2 ujjnyi­
megbetegedések egész évben előfordulhat­ val jobbra esik, és onnan balra, a bal oldali
nak. A szájon át adagolt védőcseppek révén félhasban húzódik felfelé a rekeszizomig.
a gyermekbénulás csaknem eltűnt, alig Nagy görbületi oldala (nagy curvatura) né­
okoz terápiás problémát. Ma már csak ott hány ujjnyira a köldök felett, a gyomor telí­
következik be gyermekparalízises fertőzés, tett állapotában a köldök alatt helyezkedik
ahol a védőcseppek adását nem végzik ren­ el. Magas növésű, vézna embereknél vele­
desen. Kezelése: lázkezelés, koplalás, gyü­ született alkati kötőszöveti gyengeség kö­
mölcslevek, gyümölcsdiéta. Naponta vég­ vetkeztében a gyomoralap az átlagosnál lej­
zett hideg vizes beöntések 1/4-1/2 1 vízzel. jebb, sok esetben egészen a kismedencéig
Délelőtt és délután rövidpólyázás, egészen leér (gyomorsüllyedés). Ebben az esetben a
a gőzfejlődésig. Utána hideg vizes vagy gyomor horog alakú. A gyomor átlagosan
enyhe ecetvizes egésztest-lemosás (1-2 2,5 1 űrtartalmú, hosszanti, keresztirányú és
óránként), izzadásig. Naponta csak egyszer ferdén futó sima izmokból áll, belső falát
izzasszuk a beteget. Hideg vádli- és haspó- mirigyekkel gazdagon ellátott nyálkahártya
lyázás, láz esetén, vagy ha a törzs meleg, borítja. A sima izomzat akarattól függetle­
naponta többször. A lázmentes bénulási stá­ nül, önállóan ingázó, rázó mozdulatokat vé­
diumban a kezelést a test tisztulására és erő­ gezvén tartalmát állandóan keverve a gyo­
sítésére állítjuk át, hogy a szervezet leküzd­ morkijárat felé irányítja. A nyálkahártya mi­
je a bénulást. Naponta végezzünk rövidpa­ rigyeinek váladékai a gyomorba jutott táp­
kolást, tegyünk szénaviráginget, végezzünk lálék feldolgozását kezdik meg, illetve ké­
ecetvizes lemosásokat, vegyünk sós fürdő­ szítik elő: az oltóenzim a fehérjealvadasért,
ket hetente 1-2-szer hideg vizes lemosással. a pepszin a fehérjék emésztéséért felel, míg
A béna végtagokra rakjunk ecetvizes pályá­ a gyomor sósavtartalma (0,3 v.H.) aktiválja
zást, később térjünk át a leöntésekre, a rövid az emésztőnedveket és elpusztítja a gyo­
hideg félfürdőkre, a gyors locsolásokra, a morba jutott mikrobákat (baktériumok,
mozgásgyakorlatokra, a víz alatti masszázs­ élesztőgombák stb.). 1 cm gyomornyálka­
ra, a kötőszöveti masszázsra, a masszírozás­ hártya cca. 100 mirigyet tartalmaz, az egész
ra. Kiadós, egészséges étrendet állítsunk gyomor pedig 5 milliót. A mirigyek - az el­
össze. Hp.: Veratrum viride D l - 3 , Aconi­ fogyasztott ételek mennyiségétől és össze­
tum D3-6 és Belladonna D3-6 váltogatva tételétől függően - naponta 3-5 1 gyomor­
Pvhus toxicodendron D6-30, Strychninum nedvet választanak ki. A mirigyek és a gyo­
phosphoricum D5-6, Causticum D l 2 - 3 0 , morfalat alkotó sima izomzat működését a
Plum-bum D6-30, Curare D6-30. Bch.: vegetatív idegrendszer szabályozza. A gyo­
Kalium phosphoricum D 6 - 1 2 , Calcium morfalban elhelyezkedő vegetatív idegek
phosphoricum D6-12, Silicea D12, Calci­ szükség esetén (a gyomor túltelítődése,
um fluoratum D l 2 . romlott ételek fogyasztása, betegségek ese­
tén) „átkapcsol" a hányásért felelős agyi
központba, amely a gyomor izmainak gör­
G y o m o r : a gyomor a tápcsatorna kiszélese­
csös összehúzódását váltja ki, miáltal a gyo­
dése, amelynek mérete telítettségétől füg­
mortartalom a szájon át elhagyja a szerve­
gően változik. Csak bejáratánál (Kardia) és
zetet. A vegetatív idegrendszernek köszön-
kijáratánál (Pylorus) kapcsolódik szilárdan
111 Gyomorfekély

hetően a gyomor működését pszichés folya­ étrend. Kerülni kell a túl meleg vagy túl hi­
matok is befolyásolják. A kellemetlen pszi­ deg ételek és italok fogyasztását, az édes
chés ingerek, mint undor, idegesség, nyug­ desszerteket, befőtteket, a dohányzást. Vege-
talanság zavarják, míg a kellemes ingerek, tárius étrendet kell fogyasztani, az ételt ala­
mint pl. a nyugalom, kiegyensúlyozottság posan meg kell rágni. Belsőleg gyógyföld,
elősegítik a gyomor működését. Ezért a üröm- és ezerjófütea, kortyonként fogyasz­
gyomrot a lélek tükrének is tekinthetjük. tott nyers tej. Hp.: Atropinum sulfuricum
D3, Nux vomica D4-6, Acidum sulfuricum
Gyomor-bél h u r u t : nyálkahártya-gyulla­ D3. Bch.: Nátrium phosphoricum D6, Nát­
dás a gyomorban vagy a belekben ételfertő­ rium muriaticum D6 mint legfontosabb
zés, túl sok ételfogyasztás, jelentős alkohol­ szer; Magnesium phosphoricum D6 görcsös
mennyiség elfogyasztása vagy gyógyszer­ fájdalom esetén; Nátrium sulfuricum D6 |
szedés okozta nyálizgalom következtében. máj és epeutak betegsége esetén.
Kezelése: a betegnek feküdnie, pihennie
kell. Láz és hasmenés esetén böjt, kamilla-, G y o m o r f á j d a l m a k (gastralgia): okai: a
borsmenta- vagy citromfütea fogyasztása. gyomor betegsége (gyomornyálkahártya­
Kezdetben 1-2 evőkanálnyi ricinusolaj, gyulladás, fekélyek), a gyomoridegek inger­
linusitnyákleves. Naponta 38 °C-os kamil- lése, a sima izmok görcsös összehúzódása,
lás beöntések, forró pázsitfűvirággal vagy szifiliszes (lueszes) eredetű gerincvelő-sor­
burgonyával töltött zsákocskák felhelyezése vadás (tabes) esetén fellépő idegfájdalmak.
a gyomorra. 1-2 alkalommal lábfürdő emel­ Kezelése: a kiváltó ok megszüntetése. Böjt,
kedő hőfokú vízben, este ágyékgöngyölés. fájdalomcsillapító és nyugtató hatású
Belsőleg gyógyföld, kávészén, borsfütea, linusitnyákleves fogyasztása, meleg boro­
hársszén. Ajánlott az August Heisler-féle al­ gatás, citromfütea kortyolgatása. Bch.:
makúra is: 1-2 napon át tetszőleges mennyi­ Magnesium phosphoricum D6, Kálium
ségű, magházától megfosztott, reszelt almát phosphoricum D6.
fogyaszt a beteg. E kúra ideje alatt tartóz­
kodni kell minden egyéb táplálék vagy fo­ Gyomorfekély (Ulcus ventriculi) és patkó-
lyadék fogyasztásától. Az almát helyettesít­ bélfekély (Ulcus duodeni): leggyakrabban a
hetjük bármilyen más gyümölccsel is. Fon­ gyomorkapu (kijárat) előtti hajlatban vagy a
tos, hogy csak egyféle gyümölcsöt, nyersen gyomorkapun túl, a patkóbél falán fordul
és cukor nélkül fogyasszunk. A fekete áfo­ elő. Gyakran kíséri a gyomornedvek terme­
nya különösen alkalmas e célra. Ha a has­ lődésének zavara és gyomorhurut. Fő oka: a
menést a gyomornedvek és a hasnyálmirigy nyálkahártya ereinek ideges eredetű görcsös
nedveinek kiválasztási zavara okozza, ezek összehúzódása miatt előállt vérellátási za­
termelődését kell serkenteni. Hp.: 1. Bélhu­ var. A vérrel gyengébben ellátott területet a
rut. gyomornedvek kimarják és emészteni kez­
dik. Tünetei megegyeznek a gyomorgyulla­
Gyomorégés: a gyomorból a nyelőcsőbe és dás tüneteivel: felböfögés, gyomorégés, vál­
a szájba felszálló égő vagy maróan fájdal­ takozó éhségérzet és étvágytalanság, telített
mas érzés. A gyomor sósavtúltengése okoz­ vagy üres gyomor esetén jelentkező fájdal­
za, de savhiány esetén is előfordulhat. mak. Kezelése: elsősorban az egész szerve­
Többnyire a gyomor-, bél- és májmüködés zet működésének szabályozása a fő cél.
zavarát jelzi. Kezelése: fűszer- és sószegény A gyomorhurutnál alkalmazott diéták aján-
Gyomorhurut 112

lottak, de ilyenkor rendkívüli alapossággal tegségek és általános mérgezések, pl. húgy-


a beteg állapotának megfelelően kell meg­ vérűség (veseelégtelenség) résztüneteiként
választani a szóba jövő gyümölcs- és zöld­ is kialakulhat. Idegi túlterhelés is okozhatja.
ségféléket. Szigorúan kerülni kell a só, fű­ Tünetei: az akut ~ (gyomorrontás, diszpep-
szerek, a zsírban sütött ételek - a vaj kivéte­ szia) tünetei: lepedékes nyelv, rossz száj­
lével -, az állati zsiradékok fogyasztását. Az szag, gyomortájéki nyomás, étvágytalanság
ételeket alaposan meg kell rágni vagy püré- vagy egyenesen az ételektől való undoro-
vé alakítani. Belsőleg 1 kiskanál frissen pré­ dás, felböfögés, hányás, székletürítési zava­
selt burgonyáié étkezés előtt vagy 20-40 g rok (hasmenés, székrekedés), rossz közér­
medvecukor, szigorúan sómentes diéta be­ zet. A krónikus ~ a nem teljesen gyógyult
tartása mellett. T. Cheny (Stanford Univer- vagy gyakran ismétlődő —ból alakulhat ki,
sity) biológiai termesztésű fehér káposzta és a gyomornyálkahártya pusztulását és mű­
magas fordulatszámú centrifugálással nyert ködésének hiányát okozza. Súlyos esetek­
levét ajánlja. E módszer a gyakorlatban is ben gátolja a vér regenerációját, és vérsze­
bevált. Minden étkezést linusitnyáklevessel génységhez vezet. Minden esetben megfi­
kell kezdeni. Gyomorvérzés esetén: böjt, csak gyelhető a fontos nedvek hiánya a gyomor­
kis mennyiségű jégbe hűtött ital fogyasztá­ váladékban. Kezelése: akut ~: böjt a tünetek
sa, beöntések a székletürítés megkönnyíté­ megszűnéséig, majd gyümölcsök, zöldségle-
sére, gyakran váltott hideg borogatások. A vek, vegetárius étrend, végül alapétrend.
vérzéssel nem járó gyomorfekély esetén Minden étkezés a linusitnyáklevessel kez­
meleg, utókezeléskor forró borogatások. dődjön. Tea: kamilla, citromfű, borsmenta,
Kezdetben fekvés, teljes nyugalom és pihe­ cickafark. A napi életvitel rendezése, a
nés javallott. Vízgyógyászati módszerek, 1. gyomrot izgató anyagok élvezetének mellő­
Gyomorhurut. Hp.: Atropinum sulfuricum zése (alkohol, nikotin), rövid böjtölés, amit
D4, Argentum nitricum D4, Hydrastis kímélő vegetárius étrend vált fel. Teaként:
canadensis D 2 - 3 , Kálium bichromicum D4, üröm, ezerjófü. A hiányzó emésztőenzimek
Kreosot D4-6, Phosphorus D5; Ulcus duo- pótlására a Carica papaya gyümölcséből
deni esetén: Anarcardium orientale D6-12, vagy leveléből készült preparátumok. Reg­
Robinia pseudacacia D 3 , Uránium nitricum gelente: teljes lemosás, mély légzés. Dél­
D4. Bch.: Kálium phosphoricum D6, Calci- előttönként: térd-, comb- és felsőleöntések,
um fluoratum D l 2 , Magnesium phospho­ később félfürdők. Étkezés után törzsboroga­
ricum D6, Calcium phosphoricum D6. tás, gyomornedvhiány esetén étkezés előtt
fél órával és étkezés után pázsitfűvirágos
vagy forró borogatás. Esténként mély lég­
Gyomorhurut (gyomornyálkahártya-gyul­
zés és torna. Hp.: Antimonium crudum D6,
ladás, gastritis): a gyomornyálkahártya kü­
Arsenicum D4-12, Belladonna D4, Bismu-
lönböző fokú gyulladása. A fokozott gyo­
tum subnitricum D3-6, Bryonia D3-12,
mornedv-elválasztással járó —tói kezdve
Chamomilla D3-12, Ferrum phosphoricum
egészen a nyálkahártya kivörösödésével és
D3-6, Graphites D6-12, Gratiola D2-6,
vérzésével járó —ig sokféle panasza ismert.
Magnesium phosphoricum D3-12, Nux
Okai: a gyomor túltelítettségével járó me­
vomica D 3 - 1 2 , Pulsatilla D3-6, Sepia
chanikus ingerlés, rosszul megrágott ételek
D4-12, Sulfur D4-12, a tünetektől függően.
(baktériumok, gombák által termelt), mér­
Bch.: Ferrum phosphoricum D6, Nátrium
gek, túlságosan hideg vagy forró ételek, do­
phosphoricum D6, Nátrium muriaticum D6,
hánnyal kevert nyál lenyelése, fertőző be­
113 Gyomorsavtúltengés

Magnesium phosphoricum D6, Kalium sének, valamint az egész szervezet vérke­


chloratum D6, Kalium sulfuricum D6, ringésének serkentése rövid göngyöléssel és
Natrium sulfuricum D6, Kalium phospho­ félfürdőkkel. Bélfürdők, illetve beöntések a
ricum D6, Calcium phosphoricum D6, Sili- béltevékenység serkentése és a méregtelení­
cea D l 2 . tés céljából. Egészséges alapétrend. A leg­
többször párhuzamosan fennálló gyomorhu­
Gyomorkeserűk: serkentik a gyomormü- rut kezelése, linusitnyákleves, cékláié fo­
ködést, a gyomorban zajló emésztési folya­ gyasztása.
matokat és a gyomornedvelválasztást. A
száj nyálkahártyát ingerelve működésbe Gyomorrontás: hányinger, hányás, öklen­
hozzák a gyomor sósav-elválasztási reflexe­ dezés, fejfájás, levertség a tünetei, különö­
it. Fűszerként, étvágygerjesztőként alkal­ sen ételtúlterhelés vagy alkoholfogyasztás
mazzák. Ilyenek: bors, mustár, gyömbér, után. Ehhez hasonló tünetek lépnek föl
torma, fahéj, szerecsendió. A gyomortevé­ röntgensugárzásnál (sugárbetegség). Keze­
kenységet serkentő' teaként ürmöt, ezerjófü­ lése: koplalás, folyadékivás, sóbevitel.
vet és koriandermagot; gyomornyugtató­
ként pedig citromfüvet, ánizst, bazsaliko­ Gyomorsavhiány (hypaciditás): többnyire
mot, kamillát stb. érdemes fogyasztani. az emésztőnedvek hiányával együtt jár. Ke­
zelése: törzsmasszírozás, étkezések után
Gyomornyálkahártya-gyulladás: 1. Gyo­ törzsborogatás, teljes lemosás, felsőtestle­
morhurut. mosás, térd-, kar-, comb- és felső leöntés,
félfürdők, este váltó lábfürdők vagy víztapo­
Gyomorrák: a leggyakoribb rákfajták sás, sok mozgás. Belsőleg üröm- vagy édes­
egyike. Többnyire az 50. év betöltése után, köménypor késhegynyi adagokban, Carica
ritkább esetben fiatalabb korban is jelent­ papaya (indiai dinnyefajta) növényi emész-
kezhet. Tünetei: étvágytalanság, húsundor, tőenzimként, étkezéshez fogyasztott gyü­
étkezések után jelentkező tompa, gyomortá- mölcsecet. Hp.: Graphites D3-12, Lycopo-
jéki nyomás vagy fájdalmak, fogyás, vér­ dium D6-10, Antimonium crudum D4-6.
szegénység és a. .gyomorhurut valamennyi Bch.: Nátrium phosphoricum D6, Magné­
tünete. Az első nyugtalanító tünetre csak ak­ sium phosphoricum D6.
kor figyel fel a beteg, amikor a ~ már na­
gyon előrehaladott állapotban van. Bár a G y o m o r s a v t ú l t e n g é s (hyperaciditás): a
természetgyógyászat felfogása szerint a ~ szabad sósav 0,15-0,20% normál értékének
csupán az egész szervezetet érintő betegsé­ túllépésén alapul. Böfögés, gyomorégés.
gek egyik speciális megnyilvánulási formá­ Kezelése: kerülendő az alkohol-, a nikotin­
ja, a helyi káros hatások szerepe igen lénye­ éi a babkávéfogyasztás. Alaposan meg kell
ges tényezőnek minősül kialakulásában, rágni az ételeket. Kerülni kell a zsíros, ne­
mint pl.: a dohányzásnál a szájüregbe kerü­ héz, fűszeres, sült ételeket, süteményeket,
lő égéstermékek nyállal való keveredése és valamint a puffasztó zöldségféléket mellőz­
a gyomorba jutása. A természetes orvoslás a ni kell. Reggelente teljes lemosások, ebéd
~ továbbfejlődésének megakadályozását és előtt 1/2 órával hasborogatás. Étkezés után
a betegség lehetséges leküzdését tekinti fő meleg hasborogatás, esténként váltó láb- és
feladatának. Kezelése: 1. általános rák­ ülőfürdő, éjszakára hasborogatás. Belsőleg
kezelés. A gyomor- és bélrendszer működé­ ürömtea, borsmentatea, naponta 10-15
Gyomorsüllyedés 114

szem száraz borókabogyót enni, gyógy/öld. um), ipekakuánagyökér (Radix ipecacu-


Hp.: Natrium phosphoricum D3-6, Robinia anha) vagy mustármag (Semem sinapis) ad­
pseudacacia D2-4, Phosphorus D5-10, ható a hatás eléréséig. Mérgezések esetén e
Carbo vegetabilis D3-6, vö. gyomorégés. módszer azzal az előnnyel jár, hogy a —t
Bch.: Natrium phosphoricum D6, Magne­ követően a gyomormosás is elvégezhető.
sium phosphoricum D6. A gyomornedvek vizsgálata céljából ilyen
módszerrel egy teából és zsemléből álló
Gyomorsüllyedés: a gyomor normális el­ reggeli elfogyasztása után fél óra múlva el­
helyezkedésénél mélyebb fekvése, amelyet végzik a gyomorürítést. Ezt a módszert fel­
a tartószalagok gyengülése okoz, és a zsige­ váltotta a nyombélszondával végzett gyo­
ri szervek általános süllyedésének kísérője­ morürítés. A szondát néhány óráig a beteg
lensége. Gyomortágulattal párosulhat. A gyomrában hagyják. Először a gyomrot éh­
gyomor horog alakúvá válik, egyes esetek­ gyomorra kiürítik, majd egy, a gyomrot in­
ben a medencéig lelóghat. Kezelése: 1. Gyo- gerlő italt adnak a betegnek (300 ccm koffe­
mortágulat és Zsigeri süllyedés. inoldat vagy alkohol), ezt követően 2-3 órán
keresztül 10-15 percenként a szondán át
Gyomortágulat: a gyomor állandó túl- mintát vesznek a gyomornedvekből.
telítettségi állapota okozza (túlzott mértékű
evés és ivás). A gyomorkapu daganat okoz­ Gyomorzáró (Pylorus): a gyomorkapunál
ta elzáródása következtében először a gyo­ záró izomgyűrü.
morizmok megerősítése, majd azok eler­
nyedése és gyomortágulat lép fel. Az általá­ Gyomorzárógörcs (Pylorus spasmus): né­
nos kötőszöveti gyengeség okozta gyomor­ ha ideges eredetű, felnőttkorban többnyire
süllyedés is gyomortágulattal jár. Tünetei: fekély okozta görcsös állapot. Csecsemők­
emésztési zavarok, a táplálék túl sokáig idő­ nél az első néhány hónapban fokozott inger­
zik a gyomorban, rendellenes erjedési fo­ lékenységen alapul. Tartós hányás, testsúly­
lyamatok, felböfögés, gázképződés, telített­ csökkenés, életveszélyes állapot. Kezelése:
ségi érzés, gyomortájéki nyomás. A gyo­ felnőtteknél az alapbajt kell figyelembe
morkapu elzáródása esetén kiszáradás. Ke­ venni. Gyermekeknél meleg hasi borogatá­
zelése: gyümölcs- és zöldséglevekből össze­ sok, gyakori kis étkezések, citromfűtea.
állított étrend, mozgás, felsőtest masszíro­ Hp.: Nux vomica D4, Apomorphium D4.
zása, ecetes borogatások, teljes lemosás, il­
letve felsőtestlemosás, térd-, kar-, comb- és Gyors locsolás: a hideg ingerhatás és a me­
felsőtestöblítés, félfürdők, váltó lábfürdők, chanikus nyomás hatásának kombinálása
víztaposás. A folyadékfogyasztás csökken­ masszázs formájában. A gyors locsoláshoz
tése. a vízvezeték 2-3 atm-s nyomása szükséges.
A vízvezetékcső végére kb. 0,5 cm átmérő­
Gyomorürítés: a mesterséges ~ művi úton jű, 10 cm hosszú fémcsövet teszünk. 4-5 m
előidézett hányással vagy gyomorcső segít­ távolságból történik a locsolás. A beteg jobb
ségével végezhető. A hányást a nyelvgyök kezébe veszi a fémcsövet, úgy, hogy muta­
mechanikus ingerlésével vagy a gyomoride­ tóujját a nyílásra helyezi. így a vízsugár
gekre, esetleg a hányásért felelős agy­ erőssége szabályozható. A gyors locsolásnál
központra ható gyógyszerekkel lehet kivál­ a hidegérzékelés nem nagyon kifejezett. A
tani, mint pl.: kapotnyak (Asarum europae- vízsugarat gyakran szúrási vagy ütési fájda-
115 Gyógyító alvás

lomként éli meg az egyén. A kezelés után külsőleg gyulladásoknál, gennyesedéseknél


gyakran lép föl fáradtság, mások könnyű­ és duzzanatoknál pakolásokhoz, borogatá­
nek érzik magukat, és szívesen mozognak. sokhoz használunk. Belsőleg némi vízzel
Élénkíti a keringést, az anyagcserét, áthan­ hígítva a gyomor- és bélbántalmaknál, gyul­
gol az elpusztult bó'rsejtek leépülési anyagai ladásoknál, erjedésnél, rothadásnál szokták
révén. A gyors locsolás leglényegesebb al­ adni. A gyógyföldet sterilizálják a külső ke­
kalmazási területei az elhízás és a perifériás zelésekhez, s vagy por alakjában beszórják
keringés-összeomlás (sokkhatás). Térd-, a kezelendő területet, vagy vízzel, ecetes
comb- és teljes gyors locsolást ismerünk. vízzel, növényi kivonatokkal péppé keverve
kenik a borogatókendőre. A pakolást szára­
Gyors locsolásos masszírozófürdő: a dásig fennhagyjuk. A gyógyföld meleget és
Kneipp-kúra víz alatti (mozgás) kezelését folyadékot szív el a szervezetből, tehermen­
jelenti az ott megadott gyógycélokra. Elő­ tesíti és élénkíti a keringést.
ször 3/4-es 37 °C-os kádfürdőt veszünk 5
percig. Utána forró, gyors gyógyhátlocso-
Gyógyfürdő: minden gyógyulási célból
lást vagy forró egész testi gyors locsolást
vett fürdő; elsősorban azonban a természe­
veszünk. 5 perc fürdő következik, majd is­
tes gyógyforrással rendelkező gyógyfürdő­
mét forró gyors locsolás, amit hideg gyors
helyeken vett fürdőket nevezzük így. Ezek a
locsolással vagy zuhannyal fejezünk be.
gyógyhelyek egészen vagy elsősorban bizo­
Görcshajlam esetén kimarad a hidegkeze­
nyos betegségek gyógyítását szolgálják.
lés. A fürdő után 2 órás ágynyugalomra van
szükség.
Gyógyfüves fürdők: meleg fürdők, ame­
lyek növények vagy növényrészek főzeté-
nek vagy forrázatának hozzáadásával ké­
szültek; 1. Főzet. Kneipp meleg fürdőkhöz
mindig előírja gyógynövénykivonatok
használatát. Készen kapható kivonatokat is
lehet a főzetek helyett alkalmazni. A gyógy­
füvek és -növények fajtáját a javallatoktól
függően kell kiválasztani.
A gyors locsolás vonalvezetése
Gyógyító alvás: az alvás állapota elősegíti
Gyógyforrások: természetes gyógyvizek, a szervezetben lezajló gyógyulási folyama­
melyeket gyógyfürdőkben fürdésre, ivásra, tot. A gyógyulási krízis gyakran éjszaka kö­
illetve belégzésre használnak gyógycélból. vetkezik be. Már az ógörög orvostudomány
Ivókúránál külön palackozni szokták a is gyógyításra alkalmazta a templomban va­
gyógyvizeket. Indikációs területük a víz ké­ ló alvást. Manapság is végeznek gyógyító
miai összetételétől függ, e szerint is szokták alvókúrákat, ilyenkor napokig, hetekig al­
osztályozni a gyógyvizeket. A természetes tatják a beteget. Elsősorban pszichés prob­
gyógymódok közé tartoznak. lémák által előidézett betegségeknél alkal­
mazzák ezt, de szervi betegségeknél is. Mi­
Gyógyföld: finoman szitált, porrá tört vel az alvást csak kémiai szerekkel tudják
agyagföld (ritkábban mocsári föld), melyet elérni, ezek a kúrák nem tartoznak a termé-
Gyógyító személyiség 116

szetgyógyászati módszerek közé, iskolán Gyógyláz: 1. Láz. Gyógycélokra meleg für­


kívüli módszereknek számítanak. dőkkel, pakolásokkal, rövidhullám-sugár­
zással, kórokozók bevitelével, vagy bizo­
Gyógyító személyiség: a kezelést végző' nyos testidegen anyagok bevitelével (tej,
ember személyiségéből gyakran gyógyító kén, terpentin) szoktunk előidézni lázat.
kisugárzás támad, mely néha a bevezetett
kezelésektől függetlenül meggyógyíthatja a Gyógynövények: egészben vagy részben
beteget vagy elindíthatja a gyógyulás útján. kerülnek gyógyszerként felhasználásra.
Gondolnunk kell erre a hatásra is bizonyos Frissen ivóleveket, szilárd vagy folyékony
módszerek megítélésekor, nehogy hamis készítményeket állítunk elő belőlük. Sok­
következtetésekre jussunk. A gyógyító sze­ szor alkalmazzuk őket szárítva, drogként. A
mélyiség gyógyereje tulajdonságaival hoz­ teák a drogok vagy a drogkeverékek vizes
ható összefüggésbe. Vannak olyan gyógyító oldatai. A drogokat azonban porrá törhetjük,
személyiségek, akik köztes állapotot képvi­ pirulákat, tablettákat és alkoholos kivo­
selnek a gyógyító személyiség és a gyógyí­ natokat (tinktúrákat) készíthetünk belőlük.
tó szimbólum között. Ezek azok az egyé­ A begyűjtést illetően fontos szerepet játszik
nek, akik bizonyos pozícióban vannak, s eb­ a gyógynövény szedésének ideje. A gyakran
ben a pozícióban gyógyerővel rendelkez­ használatos gyógynövényeket kertekben
nek. A XIV. század óta köztudott a francia vagy mezőkön termeljük. Az egyes ható­
királyokról, hogy miután olajjal fölkenték anyagok kivonásával is készíthetünk
őket, kézrátevéssel tudtak gyógyítani. gyógyszereket. Ilyenkor azonban megfoszt­
A francia levéltárakban számos hivatalos juk ezeket az anyagokat természetes kötése­
feljegyzést őriznek a francia királyok gyó­ iktől, hatásuk túl erős lesz. Ezért a termé­
gyításairól, egészen XVI. Lajosig bezáró­ szetgyógyászat inkább az egész növényt
lag. Állítólag az angol királyok is rendel­ használja, elutasítja a tiszta hatóanyagok al­
keztek egy időben ezzel a képességgel, s a kalmazását.
két udvar hívei között lényeges nézet­
különbségek uralkodtak arról, hogy melyik
Gyógynövények gyűjtési ideje: márciustól
fenségnek jobbak a gyógyeredményei. Itt
áprilisig: baldriángyökér, medvehagyma
már felismerhető a gyógyító szimbólumba
(növény), vízitorma (friss növény), földi­
való átmenet, bár a szimbólum itt még valós
tömjén, bengekéreg, réti margitvirág (nö­
személy volt.
vény), üröm (növény), martilapu (virág),
kálmosgyökér, bojtorjángyökér, pongyola
Gyógykrízis: a betegség lefolyásában a pitypang (a növény gyökerestül), tüdő­
szervezet védekező erőinek maximális be­ zuzmólevél, tarackgyökér, füzfakéreg, ibo­
vetését jelenti, amit a gyógyulás, lábadozás lyavirág, tölgyfakéreg, mezeikatáng-gyö-
követ. A gyógykrízis a betegség súlyosbo­ kér; májustól júniusig: medveszőlőlevél,
dásával, a betegségtünetek rosszabbodásá­ körtelevél, csalán (növény), szederlevél,
val jár. A legtöbb gyógyulás a krízis után szurokfu (növény), sárga encián (növény),
következik be. A gyógyítás célja a gyógy­ füstiké, kőriskéreg, libapimpó, kerek rep­
krízis bekövetkezésének elősegítése, nem kény (növény), málnalevél, pásztortáska,
pedig annak megakadályozása (pl. lázcsilla­ martilapulevél, izlandi moha, feketeribizli-
pítókkal). levél, kamillavirág, gesztenyevirág, macs-
117 Gyulladás

katalpvirág, kanálfü, apró bojtorján (nö­ Gyógyulás: a betegség legyó'zése következ­


vény), sóska, zsurló (növény), kankalinvi- tében az egészség helyreállítása. A termé­
rág, vérehulló fecskefű (virágzó), árvácska, szetgyógyászat ezt a célt a természetes vé­
útifűiével, galagonyavirág; júliustól au­ dekezési mechanizmusok támogatásával éri
gusztusig: pemetefű, árnikavirág, szemvi- el, melyeknek a segítségével a szervezet ké­
dítófü (virág), üröm (virágzó növény), vero­ pes úrrá lenni a helyzeten. A gyógyulás je­
nika, rekettye (virágzó növény), aranyvesz- lenthet teljes fölépülési, de járhat maradan­
sző, bodzavirág, komló, orbáncfű (virágzó), dó károsodásokkal és funkciózavarokat is
kömény, hársfavirág, réti legyezőfüvirág, hagyhat maga után. Ebben az esetben meg
vad mályvavirág, fagyöngyág, kakukkfű kell próbálnunk a hiányt az egészségesen
(növény), körömvirág, ezerjófü, üröm; maradt rész teljesítményének fokozásával
szeptembertől októberig: angyalgyökér, pótolni, illetve kiegészíteni.
szártalan bábakalács, tövises iglicegyökér,
csipkebogyó (gyümölcs és mag), varjútövis Gyógyüdülőhely: klímája, 1. Klimatikus ~
gyümölcse, vörös áfonyalevél, feketegyö­ és az alkalmazott speciális gyógykúrák mi­
kér, vörös berkenye, madárkeserűfü, boró­ att gyógyításra különösen alkalmas vidék.
kabogyó, áfonya gyümölcse, törpebodza­ Különösen elterjedtek a Kneipp-, Felke-,
gyökér. Priessnitz- és Schroth-féle gyógymódokat
alkalmazó —k.
Gyógytáplálkozás: gyógykoszt, diéta: táp­
lálkozásiformák, melyeknek célja a külön­ Gyulladás: a szervezet védekezési reakció­
böző gyógyítási feladatoknak megfelelően ja (1. Védekezés) az őt ért fertőzésre, mecha­
az anyagcsere tehermentesítése vagy áthan­ nikus, kémiai vagy fizikai ingerekre.
golása. Általában nem szoktuk a szükséges­ A gyulladás jelei a bőrpír, a duzzanat, a me­
nél hosszabb ideig gyógytáplálkozáson tar­ leg (láz) és a fájdalom. Elsődlegesek a ke­
tani a beteget. A természetgyógyászatban a ringési változások. Az érintett területen ér-
leggyakoribb gyógytáplálkozási formák: a tágulat következtében vértelítődés jön létre,
nyers koszt, a gyümölcs és ivóleves kúrák, a melynek célja, hogy a vér ellenanyagai (az
koplalás, a Schroth-kúrák. antitestek) fokozott hatást fejthessenek ki.
Ezt pangással járó masszív vértolulás
Gyógytorna: 1. Gimnasztika. A lazítás és a (stázis) követi. A fehérvérsejtek lassabban
mozgás gyógyításra való bevezetése a ter­ haladnak az érfal mentén, mint a véráram
mészetgyógyászat egyik fontos jellemzője. közepén lévő vörösvértestek, a vérplazmá­
Bénulásoknál, a csontváz, az ízületek alak­ val együtt kilépnek az érpályából, s az érfal
változásainál és sérülések után a gyógy­ fokozott átjárhatósága esetén vörösvértes­
tornának az általános gyakorlatokon kívül a tek is csatlakoznak hozzájuk. A vér ellen­
gyógycélnak megfelelő elemeket is kell tar­ anyagai, a fehérvérsejtek közreműködésével
talmaznia; a betegnek tapasztalt irányítóra elpusztítják a baktériumokat, leépítik az el­
van szüksége. Belső szervi megbetege­ pusztult szöveteket, vagyis az egészség
déseknél, így tüdőtágulásnál, emphyse- rendőreiként működnek. A gyulladás során
mánál is hatásos lehet a gyakorlatozás, a la­ keletkezett leépülési anyagok vagy felszí­
zítás. vódnak és elszállítódnak, vagy genny kép-
Gyümölcs 118

ződik. A gyulladás szövetoldó képességé­ paradicsomot a gyümölcsök közé soroljuk.


hez szövetépító' tulajdonság is párosul, így A gyümölcsök túlnyomó részét víz alkotja,
heg- vagy granulációszövet tölti ki a leépü­ ezért kalóriaértékük nem túl magas. Ezzel
lés során keletkezett szövethiányt. A gyulla­ szemben ásványianyag-, vitamin-, auxon-,
dás erősségétől függ, hogy ezek közül a vé­ valamint más friss- és élőanyag-tartalmuk
dekezési reakciók közül melyek következ­ olyan bőséges, hogy a gyümölcsök biológi­
nek be. Gyulladásos bővérűség esetén csak ai értelemben legértékesebb táplálékaink
átmeneti fokozott vérátáramlás lép föl. A közé tartoznak. Diétás szempontból a kaló­
szerózus gyulladásnál csak vérplazma lép ki riahordozók, zsírok, húgysavképző anyagok
az érpályából, illetve a nyálkahártyák gyul­ hiánya miatt éppen olyan értékes a kímélő
ladásakor fokozott nyáktermelés alakul ki étrend számára, mint cellulóztartalma mi­
(hurut). A fibrines gyulladásnál a nyálka­ att, amely az emésztőcsatornát serkenti és
hártyák felületén és a szerózus nyálkahár­ kondícióban tartja. Gazdag bázisos ásvá­
tyával bélelt üregek váladékában fíbrin vá­ nyianyag-tartalma értékes a bázisban dús
lik ki; a gennyes gyulladásnál az izzadmány táplálkozás kivitelezése szempontjából.
teli van fehérvérsejtekkel és elpusztult szö­ Aromaanyagaik a gyümölcsök élvezeti érté­
vettel. Ha vér lép ki az érfalon, minden al­ két növelik. Vitamingazdagságuk értékes
kotóelemével együtt, haemorrhágiás gyulla­ élelmiszerré teszi a különböző gyümölcsfé­
dásról beszélünk. Rothadás esetén a genny léket. A legjobb, ha folyó vízben történő
bűzössé válik. Az akut gyulladás viharos le­ alapos mosás után nyersen fogyasztjuk a
folyású, a védekező reakciók itt a legkifeje- gyümölcsöt. A hámozással a vitaminban
zettebbek. A krónikus gyulladás lassú folya­ leggazdagabb héj alatti részétől fosztjuk
mat, az újraképződési jelenségek túlsúlyban meg. A főzés tönkreteszi C-vitamin- és más
vannak a védekező reakciókkal szemben. fontos frissanyag-tartalmának jelentős ré­
Ez részint a betegség okával, részint a bak­ szét.
tériumok hatásmódjával magyarázható. A
tbc és a lepra pl. mindig krónikus lefolyású. Gyümölcsecet: főleg almából, de más gyü­
A kezelések során támogatni szeretnénk az mölcsökből is készülő ecetet fűszerként
akut gyulladás védekező folyamatait, meg­ használják a természetes étrendben. Alma­
próbáljuk fokozni a véráramlást, a felszívó­ ecettel tartott gyümölcskúrákat ajánlott az
dást és a gyulladási termékek kiválasztását, amerikai orvos, dr. Jarving a reuma, meghű­
valamint erősítjük a szervezet általános léses betegségek, emésztési zavarok, bá­
védekezőképességét. Krónikus gyulladá­ gyadtság, általános kimerültség, fejfájás,
soknál megkíséreljük a folyamatot az akut, arcidegzsába, szédülés, torokfájás, nyálka-
védekező stádium felé terelni, vagy ha ez képződés, időjárási frontérzékenység meg­
nem lehetséges, fokozzuk a szervezet ellen­ előzésére és gyógyítására, valamint fogyó­
álló képességét. kúrákhoz. Torokfájás esetén gargarizálás ja­
vasolható, övsömör, éjszakai verítékezés,
Gyümölcs: nem túl élesen körülhatárolt égések, visszerek, ótvar esetén a —et külső­
gyűjtőfogalom, amely minden ehető húsú leg alkalmazzák. Belsőleges használathoz 2
gyümölcsöt magában foglal. Nem tartoznak teáskanál almaecetet 2 teáskanál mézzel
e fogalomkörbe egyrészt a mogyorófélék, alaposan elkeverünk és vízzel felhígítjuk.
másrészt a zöldséggyümölcsök, mint az Minden étkezéshez, de étkezések közben is,
uborka, padlizsán, paradicsom. Ma már a reggelihez vagy a délutáni kávé mellé is las-
119 Gyűszűvirág

san kortyolgatva fogyasszuk a keveréket. léhozamot. Majd a préselés következik. Ne


A lúgos vizelet savanyúvá válik ezáltal. préseljük túl erősen, mert a lé zavaros lesz.
Jarving a lúgos vizelet és a betegségek ki­ A kimosott és a töltésig forrón tartott üve­
alakulása, illetve a betegségre való hajlam gekbe töltjük, forrázott parafadugókkal le­
között lényeges összefüggést lát, és javasol­ dugaszoljuk és 25 percig 57 °C-on pasztöri-
ja az ilyen vizelet esetén az almaecetkúrák záljuk. A gőzöléssel végzett lényeréshez a
tartását. A savanyú vizelet azonban nem fel­ gyümölcsöt ugyanúgy készítjük elő
tétlenül jelzi egyben a vér és a testnedvek (50-100 g cukor 1 kg gyümölcshöz, fajtától
elsavanyodását is. Nem is lehet belőle a függően), a levet palackba töltjük és pasz-
sav-bázis egyensúlyra vonatkozó követ­ törizáljuk. A présben lévő gyümölcsmara­
keztetéseket levonni. Ez egyedül a táplálék dékból lekvárt készíthetünk. A levekben és
savtartalmától és a vese visszatartó képessé­ édes mustokban a gyümölcs minden jó tu­
gétől függ. A gyümölcsecet gyorsan lebom­ lajdonsága eltartható formában fennmarad.
lik és nem jut el a vizeletbe. Az almaecet ja­ A gyümölcscukor, -savak és az ásványi
vítja a vesék teljesítményét azzal, hogy nor­ anyagok többnyire nem mennek veszendő­
malizálja az oxigénion-termelést. Gazdag be a tárolás során, némelyik gyümölcsfajta
kálium-, ásványi és nyomelemtartalma ked­ vitamin- és aromatartalma azonban meg­
vező befolyást gyakorol a bélflórára, mert a szenvedi a hosszabb ideig tartó tárolást.
rothasztó baktériumokat pusztítja, illetve
szaporodásukat gátolja. Dr. Jarvis szerint az
Gyümölcslékúrák: enyhe böjtkúraként te­
ivóvízhez adott almaecet embernél, állatnál
hermentesíti az anyagcserét. Naponta 3/4 1
egyaránt hajlékonnyá teszi a szöveteket, a
gyümölcslé fogyasztható, egész napra el­
testnedveket pedig egészségessé, ellenálló­
osztva, sem enni, sem inni nem szabad
vá, és megóvja őket a besürüsödéstől és
egyebet. Egy vagy többféle gyümölcs levét
megzavarodástól.
egymással váltogatva vagy keverve fo­
gyasztjuk.
Gyümölcslé: hibás gyümölcsöt ne használ­
junk, mert különben a lé megromlik. A Gyümölcsnapok: 1-1,5 kg tetszés szerinti
nyers gyümölcs levét kipréseljük és vagy gyümölcs egész napra elosztva, ital nélkül,
közvetlenül fogyasztjuk, vagy pasztörizá­ kizárólagos ételként fogyasztható, a gyü­
lással (57 °C-ra való hevítéssel) tartósítjuk. mölcs- és gyümölcslénapokat gyakran az
A kémiai anyagokkal való tartósítás a gyü­ anyagcsere tehermentesítése céljából fo­
mölcslevek értékét csökkenti. Az édes must gyasztott alapétrendbe, hetenként 1-2 alka­
úgy készül, hogy a kissé megcukrozott gyü­ lommal, kímélőnapként építik be.
mölcsöt kipréselés előtt állni hagyják. Ne
használjunk sok cukrot, mert az csökkenti a Gyűszűvirág: 1. Digitális
H

Habfürdők: 1. Pezsgőfürdő székrekedés. Az ülő életmód, az állati fehér­


jékben gazdag táplálkozás kedvez az arany­
Haematemesis: 1. Vérhányás eres csomók kialakulásának. Kezelése: a
természetes táplálkozásra való átállás.
Haematoma: 1. Vérömleny A székürítés rendezése. Torna és mozgás,
nedves ruhán való üldögélés, alsó pakolá­
H a e m a t u r i a : 1. Vérvizelés sok és hideg ülőfürdők naponta váltogatva.
Súlyosabb esetekben naponta többször ren­
Haemofília: 1. Vérzékenység deljünk el ülőfürdőt, utána 14 napig válto­
gatva lábszár- és térdlocsolások. Reggelen­
Haemoglobin: a vér vastartalmú festék­ ként felsőtestlemosások, majd 14 napig
anyaga, amely döntő szerepet játszik a gáz­ félfürdők, comb- és hátmosások, végezetül
cserében. comblocsolás és félfürdők. Belsőleg: tea­
ivás, felváltva 1. angyalgyökér ürömmel, 2.
Haemoglobinuria: a vérfestékanyag kivá­ csalán martilapuval, 3. zsurló vagy bodza­
lasztása a vizeletbe, amennyiben előzőleg gyökér borókabogyóval és lándzsás útifü­
vörösvértest-szétesés következett be a vér­ vei. E mellé fokhagymáié, gyógyföld. He­
pályában. Hibás vértranszfúziónál, vérmér­ lyileg: Hamamelis krém vagy kúp. Piócake-
gezésnél és fertőző betegségeknél fordulhat zelés. Hp.: Hamamelis D2, Millefolium D2,
elő, pl. maláriánál, öröklött hajlam esetén Aloe D3-6, Nux vomica D4, Aesculus hip-
létrejöhet - hideghatásra vagy erőltetett me­ pocastanum D2, Graphites D3-6, Lycopo-
net után. dium D6-12, Collinsonia D2, Carduus ma­
rianus 0, Arsenicum D4-6, Cal-cium fluora-
tum D6. Bch.: Calcium fluoratum D12, Sili-
Haemoptoe: 1. Vérköpés
cea D12 3-szor naponta váltogatva, Ferrum
phosphoricum D6, Magne-sium phospho­
Haemorrhagia: 1. Vérzés
ricum D6, Silicea D12, Nat-rium sulfu-
ricum D6, Natrium muriaticum D6, Natri­
Haemorrhoidok (aranyerek): a végbél
um phosphoricum D6, Calcium phospho­
visszereinek csomós duzzadása. Kékes cso­
ricum D6 elsősorban időskorban.
mók jönnek létre, melyek vérezhetnek, a
végbélgyűrűn belül vagy kívül helyezked­
hetnek el (külső és belső csomók). Tünete­ H a h n , Siegmund (1664-1742): az orvostu­
ik: égés, viszketés, idegentest-érzés. Gyul­ dományok doktora, a sziléziai Liegnitzben
ladásra való hajlam; ilyenkor duzzanat, bőr­ volt körorvos. 1732-ben a peterswaldi
pír, erős fájdalom. A belső csomók előrees­ Gesundbrunnenban fölszólalt a hidegvíz-kú­
hetnek és kizáródhatnak. Az erős fájdalom rák mellett. Fia, Johann Siegmund
és a székeléstől való félelem miatt gyakori a H. (1696-1773), ugyancsak körorvos volt
121 Hajápolás

Liegnitzben, 1783-ban megjelent könyvév, mentes (purinmentes) étkezést a beteggyó­


vei, a „Tanulmány a friss víz erejéről és az gyításba. 1892-ben jelent meg könyve,
emberi szervezetre gyakorolt hatásáról", el­ „A húgysav szerepe a betegségek létrejötté­
érte, hogy kortársai elismerjék és alkalmaz­ ben". Haig szerint a leglényegesebb anyag­
zák a hideg vizes kezeléseket. Prießnitz és csere-salakanyagok a húgysav, a xanthin és
Kneipp egymástól függetlenül jutottak arra a hypoxanthin.
a gondolatra ennek a könyvnek az alapján,
hogy a hideg vizet gyógycélokra is lehet Haj: a kéz és a talp kivételével születéskor
használni, s beépítették rendszerükbe. Apa az egész test pihékkel fedett, ezekbó'l lesz a
és fia is úgy kerültek be a természet- és a fejbőrön a haj. A serdülőkorban nemnek és
vízgyógyászat irodalmába, mint a liegnitzi alkatnak megfelelően ebből fejlődik a sze­
„vízcsapok". méremszőrzet, a hónalj szőrzet. Férfiaknál a
szakáll és az egyéb testtájak (karok, lábak,
Hahn, Theodor (1824-1883): Ludviglust i. mellkas) szőrzete. A hajszálak ferdén állnak
M.-ből származott, eredetileg gyógyszerész a bőrön, hideg vagy ijedség hatására merő­
volt. Vízkúrái révén vált ismertté. Rauße ta­ leges helyzetbe kerülnek (libabőrósség).
nítványa volt, aki több különböző hidroterá­ A hajszál hagymaszerűén megvastagodott
piás gyógyintézetet vezetett, utoljára a St. végével illeszkedik a bőr szőrtüszőjébe.
Gallen melletti Oberwaldban. A vegetaria­ A szőrtüsző kissé kiáll a bőrből, finom, haj­
nizmus első alapítója volt: könyvében szálerekkel és idegvégződésekkel bősége­
„Az egészség elveszített és újra megtalált sen ellátott „szemölcsöcske". A hajszál
paradicsomá"-ban, 1879, megpróbálta bebi­ hagymaszerű végén kis bemélyedés találha­
zonyítani, hogy a húsmentes koszt jobb, tó, evvel illeszkedik a szőrtüsző papillájába
mint a vegyes táplálkozás, s hogy ez az a a hajhagyma. Ezen az összeköttetésen ke­
táplálkozási forma, amit a természet az em­ resztül zajlik le a hajszál és a szőrtüsző kö­
berre szabott. Tőle származik a vegetaria­ zötti anyagcsere. A hajszál sárgásvörös kül­
nizmus első tudományos meghatározása. ső rétegében színtestecskék találhatók, ezek
színezik a hajat többé vagy kevésbé sötétre.
Hahnemann, Samuel (1755-1843): az or­ A hajszál a papillából újul meg. Ha nem ter­
vostudományok doktora, Meißenben szüle­ melődik több színezőanyag, illetve, ha egy­
tett. A homeopátia alapítója volt. 1796-ban idejűleg kis levegőbuborékok kerülnek a
írt tanulmányában, „Kísérlet egy új mód­ hajszálba, ősz lesz. A hajszálak színanyaga
szerre a gyógyszerek gyógyerejének kiak­ az első életévekben egyre több lesz, evvel
názásában", összefoglalta a homeopátia magyarázható, hogy az eredetileg világos
alapelveit. 1810-ben kiadott könyvében, a hajszín általában sötétebb lesz. Míg a hajpa­
„Racionális gyógyítás kézikönyvé"-ben fej­ pillák egészségesek, a naponta kihulló haj­
tette ki a teljes tant. Orvosként és tanítóként szálak újra nőnek.
működött Lipcsében és Köthenben, életé­
nek utolsó éveiben pedig Párizsban. Hajápolás: hajmosás hetente vagy havonta,
a fejbőr zsírtartalmának megfelelően. Csa­
Haig, Alexandre: az orvostudományok lán, kamilla (szőke hajnál római kamilla)
doktora, a Metropolitan Hospital és a londo­ öntetként vagy főzetként. Alkálimentes
ni Királyi Gyermek- és Női Kórház orvosa szappannal mossuk a hajat, leginkább szap­
volt. Bevezette a vegetáriánus és a húgysav- pankéreg- vagy quillajarkéreg-főzettel, bó-
Hajhullás 122

ténként masszírozzuk a fejbőrt, járjunk sap­


ka nélkül. Éljünk természetesen, szabályoz­
zuk a székürítést, végezzünk naponta leve­
zetést ecetvizes lemosásokkal, naponta vál­
togatva vegyünk félfürdőt, comb- és felső­
locsolást, délután karlocsolást, víztaposást.
Gondoljunk a pajzsmirigy és az ivarmiri­
gyek zavaraira, és kezeljük ezeket. Belsőleg
zsurlóié, zsurlótea, gyógyföld. Hp.: Thalli­
um aceticum D6, Arsenicum D4, Lycopodi-
um D 3 - 1 0 , Graphites D6-12, Silicea
D6-12, Acidum phosphoricum D3, Kalium
raxvízzel öblítsük le. (1 teáskanál bóraxot phosphoricum D12 váltogatva Natrium sul-
adjunk 1 vödör vízhez.). Ha nem alkáli­ furicum D6-tal 5-ször naponta kerek foltos
mentes szappannal mostunk hajat, ecetes kopaszságnál; Natrium muriaticum D6 Sil­
vízzel öblítsük le. Száraz hajnál néhány icea Dl2-vel váltogatva a fejbőr korpá-
csepp bojtorjángyökér-olajjal dörzsöljük be sodásánál; Silicea D12, a fejbőr viszketésé­
a fejbőrt. A rendszeres kefélés fényt kölcsö­ nél.
nöz a hajnak, a kefélés irányát azonban vál­
togatnunk kell, hogy elkerüljük a haj egyol­ Hal: fehérje- és részben zsírdús, vita­
dalú húzását. A fejmasszázs nem a hajat, ha­ mingazdag táplálék. A tengeri halak általá­
nem a fej bőrét lazítja. Ezáltal javul a haj ban zsírosabbak az édesvízi halaknál, nehe­
vérellátása. zebben is emészthetők. A hal könnyen rom­
lik, a romlott hal halmérgezést okozhat.
Hajhullás: egyes betegségek, így az influ­ A szardíniát általában kémiai tartósítósze­
enza, a tífusz, a szifilisz, az ivarmirigyek rekkel állítják elő. A füstölt hal és a szardí­
vagy a pajzsmirigy betegségei hajhullást nia magas sótartalmát sohase tévesszük
okozhatnak. A fej bőrének kiválasztási za­ szem elől! A friss hal nem túl gyakori fo­
vara, a túl zsíros vagy túl száraz fejbőr is gyasztása a természetes táplálkozásban
előidézheti a korai hajhullást. A férfiak haj­ megengedett, ha azonban az állati fehérje
hullásának gyakran a formája is örökletes fogyasztása tilos, a halhús is éppúgy ez alá
(kopaszodás a halántékon vagy a fejtetőn, a tilalom alá esik, mint a többi húsféle.
„titkostanácsosi szöglet" stb.). A kerek fol­
tokban történő kopaszodás külön zavar. Halál: az élet megszűnése, a vérkeringés és
Több ilyen folt összeolvadásából is kiala­ vele együtt az energia-anyagcsere megszű­
kulhat teljes kopaszság. A hajhullás oka nése. Amíg az élet a felépítési és fenntar­
anyagcserezavar, keringési zavar, általános tó folyamatok felé tendál, most a tendencia
idegesség, álmatlanság, fejfájás. Kezelése: a leépülésre és a pusztulásra irányul. A ha­
helyileg naponta hideg vizes fejmosás, szá­ lál beálltával megszűnnek a lelki megnyil­
razra dörzsölés. Minden második nap mos­ vánulások. A halott további sorsa ismeret­
sunk hajat csalánkivonattal (1 marék csalánt len a természettudományos megfigyelés
főzzünk 1 liter ecetben és vízben, fele ecet, előtt.
fele víz, 5 percig), majd dörzsöljük be a fej­
bőrt néhány csepp bojtorjángyökérrel. Es­ Halbőrűség (ichtyosis): 1. Hámlás.
123 Hashajtók

Hallucinációk: érzékcsalódások. Ismerünk jában. Görcsoldó, köhögés elleni szer. Sza­


érzési, ízlelési, hallási és látomás halluciná- márköhögés ellen.
ciókat. Nincs reális alapjuk. Azokat az
érzékcsalódásokat, amelyek a külső érzéke­ Harmatos fűben járás: 1. Mezítláb járás
lés hamis megítélésén alapulnak, illúziók­
nak nevezzük. Ezeknek tehát van valami­ Hasborogatás: több rétegben hajtogatott, a
lyen félremagyarázott alapjuk. Halluciná­ bordaívtől a combig érő kötés a törzsön.
ciók méreghatásra is létrejönnek (alkohol, Közbülső kendővel és gyapjúkendővel szo­
kábítószerek, baktériummérgek), lázas álla­ rosan betekerni. Hidegen, mint az ágyék-
potban (lázálom). Sok elmebetegségnél bel­ göngyölést bél- és gyomorsüllyedésnél,
ső, részleteiben nem tisztázott okok szintén vérzékenység és agyvérzés esetén a fejtől
hallucinációkhoz vezethetnek. való elvezetésre, melegen gyomorfekély, hó-
lyaghurut, méhgörcsök, valamint gyomor­
Halmérgezés: bizonyos halak íváskor vagy éi bélgörcs esetén.
állandó jelleggel méreganyagokat termel­
nek; előfordulhat az is, hogy a halak a víz­
ből mérget vesznek fel, és így válnak mér­
gezővé. Legtöbbször azonban bakteriális
rothadás során keletkezett mérgekről van
szó. Hánytatószerek adásával, vagy gyo­
mormosással gondoskodnunk kell az azon­
nali gyomorürítésről. Hashajtók, gyógyföld, Négyrétű kendő hajtogatása
valamint szén használatos a bél méregtele­
nítésére. Élénkítsük a keringést.
Hasfájás: 1. Kólika
Hamamclis virgiana: amerikai varázscser­
je. Leveleiből, ritkábban a kérgéből, vérzés­ Hashajtók: székrekedés kezelésére és bél-
csillapító hatású érgyógyszerkivonatot állí­ tisztításra használatos ki- és levezető sze­
tanak elő. A homeopátiában az aranyér rek. Az enyhe hashajtók közé tartozik, és el­
gyógyszere. sősorban a vékonybélre hat a keserűsó, a
glaubersó, a nátrium-foszfát, illetve az
Hangrésgörcs (laryngospasmus): a gégefő ezekből nyert sók (karlsbadi, mergentheimi
hangrésének görcsös elzáródása. Gyerme­ sók) és hashajtó ásványvizek, a tejcukor, a
keknél fokozott görcshajlam jele, amely a gyümölcssav, a fügeszörp, a tamarind, a
spasmophilia keretei között nyilvánul meg. manna, az agaragar. Ugyancsak a vékony­
bélre hat az erősebben izgató ricinusolaj és
Harántsüllyedés: a láb boltozatának lesüly- a kén. Az erős hashajtók közé tartoznak a
lyedése lábgyengeség következtében. Meg­ főként a vastagbélre ható anthracinontar-
felelő cipő viselésével és idejében elkezdett talmú drogok, mint pl. a bengekéreg, a re­
lábápolással megelőzhető. barbaragyökér, a szenna levele és termése,
a kökényvirág. Nagyon erős, mind a vé­
Harmatfű (Drosera rotundifolia): gyógy­ kony- és vastagbélre ható hashajtó, a podo-
növényjúnius-július, 1/2 g forrázat formá­ phyllingyanta, a jalapengyökér, a kroton-
olaj. Enyhe bélstimulánsként és síkosító
Hashajtó tea 124

anyagként hatnak szájon át bevéve vagy be­ vagy a környező szervek gyulladásainak át­
öntés formájában egyes növényi olajok és terjedése révén. Ha a gyulladásos terület le­
olajos magvak, mint pl. a lenolaj és a len­ tapadással elhatárolódik környezetétől, s a
mag. Különösen az erős hashajtók esetében hashártyagyulladás nem terjed tovább, helyi
gyakran lép fel hozzászokás, ami annyit je­ gyulladásról beszélünk. Többnyire ez a
lent, hogy a szervezet idővel csak mindig helyzet, ha a gyulladás a környező szervek­
nagyobb adagok bevételére reagál. Ajánla­ ből (a vakbélből, az epehólyagból, a petefé­
tos tehát váltani ezeket a szereket, hogy ki­ szekből) indul ki. Ha a genny áttör a has­
védjük a hozzászokást. üregbe, vagy ha nem jön létre letapadás, ál­
talános hashártyagyulladás keletkezik.
Hashajtó tea: lásd Székrekedés. Schramm- (Gyomor- vagy nyombélfekély áttörése,
keverék: 3 rész szennalevél, 2-2 rész édes­ sérülések, gennyes vakbélgyulladás.) A has­
kömény és édesgyökér, 1 rész ánizs. Egy hártyagyulladás akut lefolyása viharos.
teáskanálnyit egy pohár vízzel forrázzunk A has érzékeny, fáj, deszkakemény, a légzés
le, hagyjuk kihűlni. Üledékét ne igyuk meg. óvatos, mellkasi légzés, a beteg kerül min­
Martin-tea: bengekéreg, ánizs, vajszínű cic­ den mozgást. Hányás, böfögés, étvágytalan­
kafark és szennalevél azonos mennyiségű ság, székrekedés, szomjúság. Beesett, sá­
keveréke. Egy teáskanálnyit egy pohár víz­ padt arc, karikás szem, hideg verítékezés.
zel forrázzunk le és hagyjuk néhány óráig Magas láz lép fel, de nem minden esetben.
állni. Üledékét ne igyuk meg. Gyökeres ap­ Áttörés vagy fenyegető áttörés esetén mű­
ró szulák, borsmentalevél, köménymag, tét, antibiotikus kezelés szükséges. Enyhe
édeskömény, citromfű és pünkösdirózsa-le­ esetekben koplalás, nyugalom, forró pako­
vél azonos arányú keveréke. Egy teáskanál­ lások ajánlatosak. Hp.: Aconitum D3,
nyit 2 csésze forró vízzel öntsünk le, este Atropinum sulfuricum D3-4, Bryomia, Fer-
fogyasszuk. Bengekéreg, tarackgyökér, cic­ rum phosphoricum D3, Mercurius solubilis
kafark és szennalevél azonos arányú keve­ D4, Echinacea 0, Arsenicum D4, Chininum
réke. Egy teáskanálnyit tíz percig főzzünk arsenicosum D4.
egy csésze vízzel. Reggel és este egy csé­
szével igyunk belőle. Hashártya-tuberkulózis: a tuberkulózis
bacilusai a véráram útján vagy a környező
Hashártya: tükörsima, sikamlós, fedősej­ megbetegedett szervekből jutnak a hashár­
tekből álló kettős hártya, amely a hasüreg tyára. Krónikus lefolyású betegség. A has
falát, valamint az összes hasüregi szervet puffadt, láz, vérszegénység, elesettség, dif­
borítja. A hashártya biztosítja a hasi szervek fúz hasi fájdalmak lépnek fel. Ez utóbbi
súrlódásmentes mozgását. Idegen testekkel nem túl heves, esetleg nem is jelentkezik.
és gyulladáskeltőkkel szemben igen érzé­ Gyulladásos izzadmány és hasvízkór kelet­
keny, hamar gyulladással és gennyképző- kezése, a belek és a hasi szervek letapadása,
déssel reagál. Fájdalomérző idegrostokban összenövése gyakori. Kezelése: a tbc általá­
gazdag, mechanikus és gyulladásos izgal­ nos kezelése. Helyileg hideg borogatások a
makra igen érzékeny. törzsre, felső és, alsó pakolások evés előtt és
evés után. Éjszakára ágyékpakolás.
Hashártyagyulladás (peritonitis) jön létre,
ha kórokozók vagy idegen testek kerülnek a Hasmenés (diarrhoea): gyakori, többé-ke­
hashártyára sérüléskor, a vérkeringés útján, vésbé folyékony székürítés. Oka a tápcsa-
125 Hányás

toma bármely részének gyulladása, az si zavarok jellemeznek. Súlyos esetben 1-2


emésztó'mirigyek kiválasztási zavarával ösz- napig csak teát igyunk, aztán gyümölcsle­
szefüggő emésztési zavar, külső és belső veket, végül linuzitlevest. Szénhidrátokat
mérgezés (pl. a húgyvérűség veseelégtelen­ csak könnyű, oldható formában vegyünk
ségnél) lehet. A bélpasszázs gyorsulása a magunkhoz. Fehérjét tejfehérje, később sót­
vastagbélben, s a következményes hasme­ lan sajt formájában fogyasszunk. A kezelés
nés (a székletből nem szívódik fel elegendő sikeréhez elengedhetetlen a korai sómeg-
víz) ideges alapon is létrejöhet, pl. vonás és a konyhasó nélküli ételek fogyasz­
pajzsm irigy túl tengésb 61, Basedow-kórban, tása. Pancreasnedveket vagy növényi fer-
félelmi állapotban. Fontos jel, melynek ke­ menteket, pl. Cartica papayát adunk az ét­
zelése az alapbetegségtől függ; 1. Bélhurut. kezéshez.

Hasmenés elleni szerek: tölgyfakéreg, Hasvízkórság (ascites): szabad folyadék-


makk, fekete áfonya, földi szeder levele, fü- gyülem a hasüregben gyulladásos jellem­
zénylevél, nehézszagú gólyaorr, vérontófü, zők, gyulladásos ok nélkül. A hasvízkórság
cickafark, apró bojtorján, zsályalevél, som, hátterében a keringés szívelégtelenség
borsfü, kávészén, gyógyföld, almakúra. okozta pangása, a májkeringés elégtelensé­
ge (májvénatrombózis, májzsugor) és vese­
Hasnyálmirigy (pankreas): hosszúkás, mi­ zsugorodás állhat. A fólfúvódott hasban
rigyes szerv, a gyomor mögött, a lép és a akár 25 1 folyadék is lehet. Kezelése: 1. Víz­
patkóbél között helyezkedik el. A hasnyál­ kór.
mirigy emésztőnedvei az epevezetéken ki­
választott epével a Vater-papillán keresztül Hályog: 1. Szürke- és zöldhályog.
ürülnek a nyombélbe. A gyomorban meg­
kezdett emésztés folytatására naponta H á m l á s : a hámlás a bőr felső, elszarusodott
600-800 ml hasnyálmirigy-emésztőnedv sejtrétegének lelökődése kisebb vagy na­
ürül, a szükségletnek megfelelően. Ez az gyobb hámpikkelyek formájában. A normá­
emésztőnedv zsírok, fehérjék és cukrok lis hámlás észrevétlenül történik. A bőr al­
hasítóenzimeit tartalmazza. A külső emész­ sóbb rétegeiből állandóan pótlódik a felső,
tőnedv-elválasztáson kívül a hasnyálmi­ elszarusodott laphámréteg. A bőr gyulladá­
rigynek belső elválasztása része is van. sos izgalma, valamint táplálkozási zavarok
Ezek a hasnyálmirigyben szigetszerűen el­ következtében fokozott hámlás léphet fel
szórt sejtek (Langerhans-szigetek), bennük (gyógyszerkiütések, bárányhimlő, skarlát, a
termelődik a cukoranyagcserében fontos in­ bőr dörzsölése ruhával, fürdés, leégés a na­
zulin. Inzulin hiányában a szervezet nem pon stb.). A hámlás lemezes és pikkelyes
tudja elégetni a szénhidrátokat, cukorbeteg­ formában történhet, néhány nappal, illetve
ség alakul ki. A hasnyálmirigy-gyulladás héttel a gyulladás lezajlása után lép fel.
ezért mindig súlyos következményekkel já­ Nagyfokú, többnyire veleszületett beteg­
ró megbetegedés. Emésztési zavarokkal, kü­ ségként fellépő hámlás esetében halbőrü-
lönösen a zsíremésztés zavarával jár. A ségről beszélünk. Kezelése: száraz dör­
székletbe emésztetlen zsír kerül. Néha be­ zsölés, egésztest-lemosások, iszappakolás.
következik a hasnyálmirigy önemésztődése
(Pancreasnecrosis), amit erős hasi fájdal­
Hányás: a gyomorperisztaltika irányának
mak, hashártyagyulladás és súlyos keringé­
megfordulása, a gyomortartalom gyors ki-
Hányás-hasmenés 126

ürítése. A hányás a gyomor ürülését szolgál­ Hánytatószerek (Emetica): a gyomor üríté­


ja annak túltelítettségénél. Gyakran előfor­ sére, levezetésére szolgálnak: teáskanálnyi
dul fertőző betegségek kezdetén, különösen mustármag, kapotnyak, ibolyagyökér. Mér­
gyerekeknél, gyomor-, bélpasszázsakadály, gezéskor gyomormosást végzünk, öblítés­
külső és belső mérgezések esetén ideges sel.
okokból vagy agyi izgalomnál (tengeribe­
tegség stb.). A csillapíthatatlan terhességi Hárs (Tilia cordala): 1. —félék; 3-5 g virá­
hányás olyan veszélyes lehet, hogy szüksé­ got forrázat formájában kivezetés és izzasz-
gessé válhat a magzat eltávolítása. A keze­ tás céljából. Fájából orvosi szenet készíte­
lés a kiváltó októl függ. A koplalás, a tea­ nek.
ivás, a melissza, az ezerjófü, a kamillatea
megnyugtatja a gyomor idegeit. Bch.: Fer­ Hátborogatás: két-négy rétegű hátboroga­
rum phosphoricum D6, Natrium muri- tás, amely a válltól a térdhajlatig ér. Kívül­
aticum D6 terhességi hányásnál, Natrium ről száraz ruhával és gyapjútakaróval leta­
phosphoricum D6, Natrium sulfuricum D6, karják. A ~ felhelyezésekor ügyelni kell a
Kalium chloratum D6, Kalium phospho­ nedves ruhák feszességére - különösen a
ricum D6, Calcium phosphoricum D6, Sili- keresztcsont tájékán. Hidegen alkalmazva
cea D l 2 , Magnesium phosphoricum D6. ideggyengeség és hátizomgyengeség, ge­
rincferdülés, gerincvelő-gyulladás és annak
Hányás-hasmenés: többnyire romlott éte­ következményeinek kezelésében hatásos.
lek fogyasztásakor salmonellák, de egyéb Forrón, esetleg mustárliszttel együtt felhe­
kórokozók (pl. Staphylococcusok) által is lyezve akut gyermekbénulás, akut gerincve­
kiváltott betegség, melyet a baktériumok lő-gyulladás, gerincmerevség, Bechterew-
méreganyagai és a gyomor-, béltartalom le­ kór, lumbágó, szamárköhögés és asztma el­
bontási anyagai is előidézhetnek. Tünetei: len javallott.
hirtelen fellépő hasi fájdalom, émelygés,
hányás, hasmenés, bágyadtság, szomjúság,
nyugtalanság, sápadt arcszín, a szervezet ki­
száradása. Kezelése: koplalás, gyomoröblí­
tés, hashajtás, gyógy föld, szén a méregtele­
nítésre. Meleg pakolások a hasra, szé­
navirágzsák, a lábak melegítése. Bch.:
Natrium sulfuricum D6, Kalium phospho­
Hátborogatás
ricum D6, Natrium phosphoricum D6,
Magnesium phosphoricum D6 görcsök ese­
tén, Ferrum phosphoricum D6. Gyakran lép Hátleöntés: a test teljes hátsó felületének
fel nyáron tápszeres csecsemőknél. Hányás, leöntése. A vízsugár útja: a jobb lábfejtől in­
folyékony savanyú szagú, nagy mennyiségű dulva a lábszár külső felülete a csípőig,
széklet, valamint a szervezet kiszáradása, majd rögtön a lábszár belső felületén lefelé
keringési zavarok a jellemzők ilyenkor. Ke­ a bokáig. A páciens kap egy kevés vizet a
zelése: koplalás, csak tea, míg a hasmenés bal kezébe, amivel a szív tájékán megned­
alább nem hagy. A csecsemőt lehetőleg vesítheti a mellkasát. Ezután a csípő bal ol­
anyatejjel tápláljuk. Súlyos esetben fizioló­ daláról indulva, a combközép tájékán a jobb
giás sóinfűziókra is szükség lehet. karra vezetik a vízsugarat, miközben egy
127 Heads-féle zónák

maréknyi vízzel ledörzsölik a páciens hátát, hezen viseli el, ezért csak ritkán és nagyon
hogy a hideg víz ne legyen túlzottan kelle­ indokolt esetekben javasolt.
metlen. A gumitömlőt vízszintesen tartva, a
jobb kar mentén a jobb lapockáig vezetik a H á t r a h a j l ó méh: okai: általános kötőszö­
vízsugarat, és rövid ideig itt tartják, miköz­ veti gyengeség és a méh tartószalagjainak
ben a víz a jobb vállon és a jobb kar hátsó megnyúlása. Kialakulását elősegíti a vizelet
visszatartása, a húgyhólyag túltelítettsége,
krónikusan hideg lábak vagy idült székreke­
dés okozta vérpangás a kismedencében.
A méh hátrahajlik és fokozza a vérpangást.
Ez keresztcsonttájéki fájdalmakat, nyomást,
teltségérzetet, az oldalak és a lábak irányá­
ba húzódó fájdalmakat, vizelési ingert, el- |
húzódó fájdalmas havivérzést, fejfájást, I
gyomortájéki nyomást, émelygést, hányást,
szívdobogást, levertséget, álmatlanságot és
depressziót okozhat. Kezelése: egészséges
Hátleöntés ülő és álló helyzetben étrend, a széklet rendezése, torna, lábmasz-
százs és Thure Brandt-féle belső masszázs,
a hideg lábak kezelése: közvetlenül a felke­
oldalán folyik le. Ezután a hát jobb oldalán lés után végzett hideg félfürdők, meleg zab­
lefelé, majd a combközép tájékán bal oldal­ szalmafürdő, melyet hideg lemosás követ.
ra áttérve az imént leírt módon a bal kart, il­ Törzsborogatás és víztaposás.
letve a bal lapockát locsolják. Ezt a művele­
tet kétszer megismétlik mindkét oldalon, Heads-féle zónák (Henry Head): a bőrérzé­
ügyelve arra, hogy a vízsugarat az ülep alatt kelés az érzőidegeken keresztül a gerincve­
vezessék át a túloldalra, anélkül, hogy a víz lőbe jut, onnan az agyba továbbítódik. Min­
a gerincoszlopot érintse. A vízsugarat lassan den csigolyához 1 idegpár tartozik, ami
vezetik felfelé, ezáltal mély belélegzésre jobb, illetve bal oldalon egy adott bőrsza­
késztetve a pácienst. A reakció beállta után kaszt is ellát. A belső szervek érzékelése az
a bal oldalon lefelé vezetik a vízsugarat. Le­
gyengült embereken ülő helyzetben végzik
a kezelést, miután kevés vízzel megnedve­
sítették mellkasát és hátát. Ilyen esetekben
rögtön a karoktól indítják a vízsugarat.
A kezelés hatására javul a gerincvelő vérel­
látása, a légzés, erőteljesebbé válik a szív és
a zsigeri szervek működése. Hát- és gerinc­
velő-betegségek, hörgőasztma, tüdőbeteg­
ségek, elhízás, a vérképző szervek betegsé­
geinek kezelésére használják. A —t nem
szabad alkalmazni általános és idegi gyen­
geség, szív- és keringési zavarok esetén. A
~-t sok páciens kellemetlennek tartja és ne­ Heads-féle zónák
Helichrysum arenarium 128

életidegrendszer szimpatikus részén keresz­ Hevítés: forró gőzökkel, pakolásokkal,


tül továbbítódik. A gerincvelőben haránt­ vagy forró növényi borogatásokkal végzett
összeköttetések vannak a szimpatikus gan- fizikális gyógymód.
glionok és a bőrérzékelő idegek között. így
az egyes belső szervek fájdalma az adott Hexenschuß (lumbágó): az ágyéktáji izom­
bőrterület fájdalmát is kiválthatja. Ezeket a zat hirtelen föllépő fájdalma. Legtöbb eset­
zónákat nevezzük Heads-féle zónáknak. Az ben az érintett terület csigolyarándulása
adott zónák felől is hathatunk a belső szer­ okozta idegbecsípődésről van szó. A kiro-
vekre (reflexmasszírozás, kötőszöveti masz- praktikai gyógymód azonnali gyógyulást
szirozással, vízkezelésekkel, mechanikus, eredményez. Okozhatja az izomrostok sza­
gyulladásos, gyógyszeres ingerekkel). kadása is, a sérült izom bevérzése vagy reu-
más és hűléses izomkeményedés is. A beteg
Helichrysum arenarium: 1. Macskatalp tartása merev, mivel a legkisebb mozdulat is
fájdalmas. Kezelése: forró pakolások, szé­
Helioterapía: 1. Napfürdő navirágzsák, gőzpakolások. Ecetvizes lemo­
sások. Javulásnál ezenkívül ágyék-, comb-,
Hemiplegia: 1. Féloldali bénulás hát- és felsőtestlocsolások, rövidpólyázás és
félfürdők. Reumás eredetnél melegedő szé­
Hepatitis: 1. Májgyulladás és sárgaság navirágfürdők, Schlenz-fürdők, pakolások,
ezt követően edzés locsolásokkal. Helyileg:
Herba: az egész növény receptíráskor hasz­ baunscheidtizmus, pióca, köpölyözés. Arni­
nált neve. kas bedörzsölések, reuma elleni teák. Hp.:
Arnica D3, Sulfur D4, Nux vomica D l , Tar­
Herehormon: 1. Férfi nemi hormon tarus emeticus D4, Rhus toxicodendron
D4-10. Bch.: Calcium phosphoricum D6,
Calcium fluoratum D l 2 ; 1. Izomreumatiz-
Hernia: 1. Sérv
mus.

Herpes (sömör): kis, hólyagos kiütés, me­


lyet többnyire vírus okoz. A testen bárhol Hérics (Adonis vernalis): tavaszi hérics, a
fölléphet, a hólyagocskák csoportosan he­ boglárkafélékhez tartozó növény, melynek
lyezkednek el, általában a bőr és a nyálka­ gyökere a gyűszűvirágéhoz (digitális) ha­
hártyák átmeneténél, a nemi szerveken, sonlóan szíverősítő, vízhajtó hatású. Sokkal
a szemen. Kezdetben égő érzést okoznak, kevésbé mérgező, mint a gyűszűvirág, ha
viszketnek, gyorsan beszáradnak. Gyulladá­ nem is annyira hatásos. Viszont nyugtató
sos, lázas betegségek alkalmáyal, túlzott na­ hatású. Keringésjavító teákhoz keverhetjük.
pozáskor vagy a mentsruációval kapcsolat­ Cseppek, porok és tabletták formájában ve­
ban (amikor a szervezet ellenálló képessége hetjük be.
átmenetileg csökken) szokott megjelenni
herpes. Kezelése: az érintett bőrfelület be- Hiánybetegségek: az életfontosságú szer­
szórása gyógyjölddel. Bch.: Natrium muria- ves (vitaminok, fehérjék) vagy szervetlen
ticum D6, Natrium sulfuricum D6, Kalium (nyomelemek) anyagok hiánya váltja ki. De
phosphoricum D6, Silicea D l 2 . okozhatja a magas kalóriatartalmú táp­
anyagok egyensúlyának felbomlása (fehér­
Herpes zoster: 1. Övsömör. je, zsírok, szénhidrátok). Táplálékhiány ese-
129 Hidegvíz-kúra

tén éhségérzei keletkezik, ami nem más, ringési viszonyok helyreállítására a normá­
mint a ~ egyik formája. A ~ gyakran súly- és lis reakció elérése miatt van szükség. Kez­
szövetveszteséggel, hirtelen vagy fokozato­ detben vegyen a beteg naponta fahamus, sós
san kialakuló szöveti elváltozásokkal meleg lábfürdőket, utána térdöntözést. Séta
(mezotrófia) vagy látszólagos szövetszapo­ előtt végezzen rövid víztaposást. Később át
rodással jár. Az egészséges táplálkozással, kell térni a váltakozó lábfürdőkre. Nyáron
melynek összeállítása során figyelembe kell mezítláb járás, víztaposás javallott. A beteg
venni a vitaminokat, kiegészítő anyagokat mozogjon sokat a szabad levegőn. Regge­
és a tápanyagok harmonikus egyensúlyát, lenként vegyen félfürdőt vagy végezzen
gyógyítható, illetve megelőzhető a ~ kiala­ egésztest-lemosásokat.
kulása; 1. Táplálkozás.
Hidegvíz-kúra: a két liegnitzi körorvos,
Hideg fürdó'k: időtartamuk a reakció idő­ Hahn és fia vezették be a természetgyógyá­
pontjától függ, ez általában 4-20 másod­ szatba ezt a kúrát. Mivel a hivatalos orvos­
perc. Az első hidegérzést hamar kellemes, tudomány nem foglalkozott ezzel a kérdés­
egyenletes melegérzés váltja fel. Néha elő­ sel, laikusok kezdték el alkalmazni a hideg
fordul, hogy a melegérzést éles fájdalomér­ víz csodálatos gyógyhatását, és mindaddig
zet nyomja el. Ebben az esetben ez az érzés nem sejtett gyógyeredményeket tudtak fel­
számít a reakciónak, ez ad jelet a fürdés be­ mutatni. A gräfenbergi földműves, Prießnitz
fejezésére; a szükséges melegérzés ilyenkor és a wörishofeni pap, Kneipp a hahni tanul­
csak a fürdő után lép fel. Minél rövidebb mányok alapján egymástól függetlenül hi­
ideig tart a fürdő, annál jobb hatású. A hő­ degvíz-kúrákat fejlesztettek ki. Kneipp ér­
mérséklet kútvízhideg legyen, 15 °C-nál ne deme, hogy a hideg vizes kúrákkal való
több. A fürdővízhez adott hó gyorsabb reak­ kezeléseket rendszerében egyre inkább in­
ciót hoz létre. Mint minden melegkezelés dividualizálta, minden betegségfolyamatra,
előtt, itt is feltétel a test meleg volta. Ezért de mindenfajta testállapotra is kidolgozta.
tanácsos reggel, az ágyból kikelve hideg Csak ezen két laikus munkája nyomán kez­
fürdőt venni. Élénkíti az anyagcserét, az dett el foglalkozni a modern természettudo- •
idegrendszert és az érrendszert. mány a vízgyógyászattal, ezután fejlesztet­
ték ki a hidroterápiát (Winternitz, Matthes,
Hideg lábak: utalhatnak rossz keringésre Straßburger). A hidegtől való félelem, ami
vérszegénységnél, érrendszeri betegségek­ még ma is elterjedt, megalapozatlan; a hi­
nél, felléphetnek a vérerek görcsös összehú­ deg kezeléstől tartózkodó óvatosok azonban
zódása és keringési zavarok következtében sokszor kellemesen csalódnak a kezelések
is. A keringési zavarokat szívgyengeség és a áldásos hatását látva. A hideg kezelésekkel
belső elválasztás (pajzsmirigy, ivarmiri­ ugyanis sohasem hideget, mindig meleget
gyek) zavara is okozhatja. A változó kor is váltunk ki. Csak a meleg gyógyít, sohasem
csaknem mindig a lábak hidegségével jár. a hideg. Ennek feltétele, hogy a kezelendő
Ennek következménye a fej vértolulása. test vagy testrész a kezelés előtt közvetlenül
Fejfájás, álmatlanság, mellkasi és szívpana­ mindig meleg legyen. Amennyiben ez nem
szok, hurutos megbetegedések, nőknél áll fenn, mozgással vagy melegítéssel
húgy-, ivari gyulladások léphetnek fel. A lá­ (ágymeleg, meleg fürdő stb.) gondoskod­
bak hidegségének megszüntetése különösen nunk kell az előmelegítésről. Borzongásnál,
a Kneipp-kúra elején fontos. A normális ke­ fázásnál sohase végezzünk hideg kezelést!
Hidronephrosis 130

Magát a hideg kezelést mindig csak rövid feladata az emberek együttéléséből szárma­
ideig, csak a reakció megjelenéséig végez­ zó betegségek elleni küzdelem, különösen a
zük. Hideg alkalmazása után gondoskod­ fertőző betegségek létrejöttének és terjedé­
junk a beteg újramelegítéséró'l, mozgással sének megakadályozása. Kötelezi az egyént
vagy ágyba fektetéssel. Minél hidegebb a és a társadalmat is. A higiéniánál a közössé­
kezelés, annál hatásosabb, de annál mélyre­ gi feladatokon és a felvilágosításon van a
hatóbb is; 1. Fürdő, Leöntés és Pályázás. hangsúly.

Hidronephrosis: 1. Zsákvese Higróma: nyákfelszaporodás az ínhüvely-


ben és a nyáktömlőkben. Krónikus gyulla­
Hidroterápia: 1. Vízkezelés dás következményeként lép fel, nemritkán
tbc-s eredetű; 1. Nyálkazacskó-gyulladás.
Hidrothorax: 1. Mellkasi folyadékgyülem
Hílus: valamely szerv betorkollását jelenti,
Hidrokel: a here vízsérve amelyből idegek és erek lépnek ki. A tüdő­
kapukat értjük általában híluson, vagyis azt
Higanymérgezés: főképp foglalkozási be­ a helyet, ahol a légcső a szegycsont és a szív
tegség. Gyomorégés, hányás, hasmenés, erei mögött két ágra válva a véredényekkel
testi gyengeség, reszketés, görcsök, nyálfo­ együtt mindkét oldalon egy-egy tüdőle­
lyás, sápadtság jelzi. Akut mérgezés (szub- benybe lép. Itt szedődnek össze a tüdő nyi-
limát) esetén súlyos veseroncsolás jöhet lét­ rokutai a nyirokcsomókba, amelyek a tü­
re, amely vesegyulladás képében, vagy ha a dőbetegségeknél megduzzadnak és fertő­
vese túlnyomórészt szétroncsolódott, ződhetnek is. így jön létre a hörgő-tbc.
húgyvérűség (veseelégtelenség) formájában
zajlik. Akut mérgezés esetén: hánytatószer, Hindhede, Mikkel (1862-1945): az orvos­
gyomormosás, tej, gyógy fold, állati és hárs­ tudományok doktora, dán táplálkozáskutató
faszén. Krónikus mérgezéseknél: naponta és politikus. Munkatársaival fontos kísérle­
tejfogyasztás, szájöblítés zsályával, rend­ teket végeztek önmagukon, hogy tudomá­
szeres szájápolás. A bőrön keresztül történő nyosan bebizonyítsák a vegetáriánus étrend
kiválasztás fokozása Schlenz-fürdőkkel és és a modern táplálkozás előnyeit. Hindhede
pakolásokkal. Foglalkozásváltoztatás. Je­ már 1912-ben rámutatott a krumpli és a
lentésre kötelezett foglalkozási betegség. A krumplilé (1. Waerland) húgysavoldó hatá­
környezetszennyezéssel a természetes vi­ sára.
zekbe kerülő higany, az ilyen vizekből kifo­
gott halak elfogyasztásakor fennáll a hi­ Hipaciditas: 1. Gyomorsavhiány
ganymérgezés veszélye.
Hiperaciditas: 1. Gyomorsav-túltermelés
Higiéné: az egészséges életről szóló tanítás.
Célja elsősorban a megelőzés. Óvja az Hiperemezis: 1. Hányás
egyént a helytelen életmód következtében,
a külső behatásokra és foglalkozási árta­ Hiperemia: vérrel való telődés, jó vérát-
lomként fellépő betegségektől, ezenkívül áramlás.
131 Hirschprung-kór

Hiperhidrózis: túlzott verítékezés Hipotónia: alacsony vérnyomás; 1. Vérnyo­


más.
Hipertónia: magas vérnyomás; 1. Vérnyo­
más. Hipotóniás fürdőit: míg a legtöbb fürdő'
ásványi anyagokat és organikus anyagokat
Hipertrofia: valamely szerv megnagyob­ tartalmaz kiegészítő anyagaiban, sőt a ki­
bodása egyes sejtjeinek megnagyobbodása egészítő anyag nélküli fürdőben is vannak
révén. A szerv fokozott igénybevételekor ásványi sók, addig a hipotóniás fürdőnél
szokott előfordulni. A sejtosztódással törté­ olyan vizet használ az ember, ami nem tar­
nő megnagyobbodás nem hipertrofia, ha­ talmazza a fenti anyagokat. Ilyen a vízgőz­
nem hiperplázia. ből lecsapódott víz (magyarán desztillált
víz) és a természetes meteorvizek (esővíz,
Hipnózis: a szuggesztió külön formája, hóolvadásből nyert víz). Ezeknek az ozmó­
pszichés úton történő befolyásolás a célja. zisnyomása kisebb, mint a szervezeté. Ezért
Gyógyításra is fölhasználható. A hipnózis hívjuk őket hipotóniásnak; a valóságban
lehet egyéni vagy tömeghipnózis. Alkalma­ csaknem atóniásak. A tapasztalat szerint
zásakor a hipnotizált olyan állapotba kerül, ezeknek a kondenzvizeknek a szokásos for­
amiben alkalmas a szuggesztió befogadásá­ rásvizekkel ellentétben, különös tulajdonsá­
ra. Szükség van a beteg egyetértésére is, kü­ gaik vannak. Fürdés során a bőr fokozottab­
lönben nem sikerül a hipnózis. Senkit sem ban ingerelhetővé válik, nő a kiválasztása és
lehet tehát akarata ellenére hipnózisban rá­ erősebb a fellépő általános reakció: a fürdé­
bírni arra, hogy olyasmit tegyen, amit éber si reakció és a kezdeti súlyosbodás. A vízki­
állapotban nem tenne. A gyógyító hipnózis­ választás fokozódik, a reumás jelenségek
nál csak annyira kapcsoljuk ki a beteg éber­ újra fellángolnak és átmeneti súlyosbodás
ségét, hogy a külső környezet ingereire ne után gyógyulásnak indulnak. Az atóniás
reagáljon már, de szuggesztiókra különösen vízkezelések lehetnek egész és részkezelé­
érzékeny maradjon. A rábeszélés erejével a sek, többnyire forró fürdők (36-40 °C) ra-
gyógyulásba vetett hitet erősítjük meg. diumemanacis kiegészítéssel vagy anélkül.
Wettestrand volt az, aki a hipnózist a gyó­
gyításba bevezette, egyéni és tömeghipnó­ Hippokratész: görög orvos, Krisztus előtt
zissal gyógyított rábeszélés nélkül. Kezelés 460-ban született Kosz szigetén, a gyógyí­
előtt azt mondta betegeinek, hogy az alvás tás atyja volt. A természet gyógyerejének
betegségüket valószínűleg meggyógyítaná, mozgósítását tartotta a gyógyítás alapjának,
és elaltatta őket. és a testnedvek helytelen összetételével ma­
gyarázta a betegségek létrejöttét. A neki tu­
Hipochondria: a szervezet állapotának ál­ lajdonított írásokból kitűnik, hogy beteg­
landó megfigyelése, melynek során a jelen­ ségszemlélete és kezelési módszerei tovább
téktelen, a normális történéseket is beteges­ élnek a modern biológiai orvostanban.
nek tartja az egyén. Neurózis és valódi el­ A hippokratészi eskü az, ami ma is megha­
mebetegségek esetén (melankólia, depresz- tározza az orvos kötelességeinek etikai
szió) is előfordul. vonatkozásait.

Hipoglikémia: a vércukor normális szint Hirschprung-kór: ritka veleszületett be­


alá süllyedése; 1. Vércukor. tegség, mely először gyermekkorban jelent-
Hisztamin 132

kezik. Legtöbbször a vastagbél végbélbe beteg). Fényinger hatására (telihold) nő a


való torkolásának teljes elernyedésével jár, mozgásigény. A felsoroltakon kívül általá­
ritkábban az egész vastagbél érintett. A be­ nos ideggyengeség, túlérzékenység tünetei
tegség tünetei a makacs székrekedés és a észlelhetők. Kezelése: reggelente az ágyból
has fájdalmas puffadása. Kezelése: 1. Szék­ kikelve teljes lemosás vagy félfürdő,
rekedés. mezítláb járás, esténként nedves zoknik vi­
selése.
Hisztamin: 1. Szöveti hormonok
Hollywoodi kúra: a Cooley-féle táp­
Hisztéria: az az állapot, amikor a lelki izga­ lálkozási rendszert hívják így. A fehérjéket
lom testi változásokban vagy funkciózava­ állítja a táplálkozás középpontjába, mintegy
rokban nyilvánul meg. Ezek lehetnek há­ meghazudtolva azt a tényt, hogy ma már tu­
nyás, hasmenés, görcsrohamok, bénulások, dományosan bizonyított a fehérjetúltáplált-
vérzések stb. A hisztériás reakció nem tuda­ ság és a bélrothadás káros volta. A termé­
tos, semmiképpen sem mindig célszerű, a szetgyógyászat tapasztalatai szerint és a
tanácstalanság jele. A hisztériáról a legkü­ modern táplálkozástudomány eredményei
lönbözőbb felfogások terjedtek el. Egysé­ szerint a Hollywood-kúra elutasítandó.
ges, kielégítő' magyarázatot nem tudunk ad­ Cooley azt hiszi, hogy a fehérjetúlterhelést
ni erre a betegségre. Gyakran összetévesztik ellensúlyozni lehet azzal, ha az ember foko­
a szimulálással, vagyis a betegségszínlelés­ zottan ügyel a vitaminok és az ásványi
sel. A szimuláló részvétet akar kelteni maga anyagok bevitelére. A kúra ne tartson to­
iránt, vagy egyéb előnyt akar húzni a szín­ vább 10 napnál. Az acidózist napi 1 teáska­
lelésből, a szimulálás akaratunktól függő, nál nátrium-karbonát (szódabikarbóna) adá­
tudatos dolog. Amorális cselekedet, ame­ sával egyenlítjük ki. Naponta 120-140 g
lyért a szimuláló felelősséggel tartozik. húst vagy 120 g húst és 2 tojást ír elő ez a
A hisztéria viszont akarattól független, a tu­ diéta. A kövér hús fogyasztása tilos. A tojást
datalattiban jön létre. Beteges lelki zavar, és a húst nem szabad megsütni. Csak a fő­
melynek gyógyulását csakis a tudatalattira zés, a párolás és a grillsütés megengedett.
ható kezelésektől (hipnózis, autoszug- Nem szabad befőttlevet, olajokat és majo­
gesztió) várhatjuk. nézt sem enni, kivéve a salátákhoz felhasz­
nált mennyiséget. Ezért ajánl Cooley kémi­
ailag tiszta paraffinolajat (!!). A cukor, a vaj,
Hízókúra: a természetgyógyászatban nem
a margarin és a zsír semmilyen formában
zsírok, szénhidrátok vagy fehérjék egyolda­
nem megengedett! A főzéshez olyan kevés
lú fogyasztásával, hanem bőséges, egészsé­
vizet használjunk, amennyire keveset csak
gesen összeállított vegyes étrenddel érik el a
lehet. Lefedett edényben minél rövidebb
kívánt testsúlyt. A hízás előidézésére külö­
ideig főzzük az ételt, ne keverjük meg, a
nösen alkalmas a lenmagos müzli vagy a
zöldséget forró vízben tegyük oda, a zöld­
lenmagolaj és túró keverékéből készült éte­
ségléből főzzünk levest. Hámozás helyett
lek, pl. 125-250 g túrót 2-4 kanál lenolajjal
kefével dörzsöljük le a zöldséget, természe­
elkeverünk és reggelihez elfogyasztjuk.
tes állapotban főzzük meg, vagyis pl. a
krumplit hajában. Mindezt a vitamintarta­
Holdkórosság: álmosság, ritkábban féléber
lom megőrzése miatt kell tennünk. A vita­
állapot, amely ideje alatt nem szünetel a
minszükséglet biztosítására a következő vi-
mozgás (alvás közben mocorog, beszél a
133 Homeopathia

taminkoktélt igyuk: 1/2 pohár paradicsom­ leghasonlóbb. Ezt adjuk homeopatikus hígí­
lé, 1 evőkanál tápélesztő (szárított élesztő), tásban. A gyógynövényekből friss eszenciá­
5 csepp Viosterol (vagy egyéb A-vitamin- és kat, a száraz növényekből (drogokból) és az
D-vitamin-sűríttnény). Paradicsomlé helyett oldható anyagokból törzstinktúrákat készí­
más gyümölcslevet vagy tejet is tehetünk a tenek, amit alkohollal hígítanak. Az oldha­
koktélba. Annyi vizet, kávét és teát ihatunk, tatlan fémekből, organikus és anorganikus
amennyi csak jólesik, a sóbevitel tetszőle­ anyagokból tejcukros reszeléket készítenek
ges lehet, nem muszáj csökkentenünk, ha a hígításokhoz. A hígítás mindig növekvő
nem áll fenn vízretenció. A teához adjunk sorrendben történik, az úgynevezett hatvá­
citrom- vagy narancslevet. A salátát sóval, nyok szerint. Általában tízes hatvány sze­
borssal és ecettel készítsük. A tejadagot teá­ rint hígítunk, azaz 1:10=D1, 1:100=D2,
val és kávéval fogyasszuk. A tojásételekhez 1:1000=D3, 1:10 000=D4 stb. Nagyobb hí­
még egy tojás fehérjéjét hozzáadhatjuk, gításoknál százas hatványról is beszélhe­
hogy jóllakjunk. Sovány tejet igyunk író he­ tünk, így 1:100=C 1, 1:10 000=C2 stb. A fo­
lyett. Természetgyógyászati szempontból lyékony hígításokból cseppenként naponta
ezt a táplálkozási formát el kell utasítanunk, 3-4 szer 5 cseppet adunk, a reszelékek porá­
mivel ellentmond a modern táplálkozástu­ ból késhegynyi adagokat, vagy a belőlük
domány eredményeinek. Természetes táp­ készített tablettákból 3-4-szer egyet ve­
lálkozással ugyanúgy célt érhetünk. szünk be. A hatékonyságot illetően a D6-os
hígítástól felfelé alacsony potenciáról, D12-
Holtpont: a csökkent teljesítőképesség ál­ től közepes és e felett magas potenciáról
lapota, amely megerőltető izomtevékenység szoktunk beszélni. A homeopátia a biológi­
után anyagcserezavar következtében lép fel. ai módszerek közé tartozik, mivel értelem­
A verejtékezés megindulása után beiktatott szerűen nyomon követi a betegség alakulá­
pihenő a holtpont leküzdését és magasabb sának irányát, és megpróbálja azt egy ha­
teljesítmény elérését eredményezi. A sport­ sonló irányban haladó gyógyszerképpel be­
ban jelentős szerepet játszik. folyásolni. Betegséggel gyógyítja tehát a
betegséget, ami megfelel a természetes gyó­
Homeopathia: helyesebben homeoterápia, gyítás alapelveinek. A homeopátia is elis­
a hasonlóságokon alapuló gyógymód. Meg­ meri a kezdeti roszszabbodás jelenségét,
alapítója Sámuel Hahnemann. Az a szer, vagyis a betegség átmeneti súlyosbodását a
ami nagyobb mennyiségben az egészséges kezelés megkezdése után, a gyógyulási fá­
embert megbetegíti, kisebb adagban a ha­ zis csak ezután kezdődik. A homeopátia el­
sonló tünetekkel lefolyó betegséget meg­ leni legnagyobb kifogás, hogy mint gyógyí­
gyógyíthatja. A gyógyszerek egészsége­ tó princípium a totalitás igényével lép fel.
seken való kipróbálásánál minden objektív Ez a kifogás annyiban jogos, hogy a home­
és szubjektív tünetet feljegyeznek, s a na­ opátiának csak ott van esélye a sikerre, ahol
gyobb sorok összehasonlításával a mindig a betegséget gyógyító, funkcionális mecha­
visszatérő tünetekből találják meg a gyógy­ nizmusnak tekinthetjük. Ahol nem ez a
szerképet. Ma kb. 2500 természet adta helyzet, mivel visszafordíthatatlan bántal-
gyógyszerképet ismerünk. A homeopata ke­ makról van szó, ott a homeopátiával nem ér
zelést alkalmazó feladata a beteg panaszai­ el semmit sem az ember. A homeopátia kri­
ból és a betegség tüneteiből megtalálni azt a tikus művelői ezt a tényt nem is vitatják, és
gyógyszerképet, ami az adott betegséghez a a tudományukat arra a széles hatókörre al-
Homotoxintan 134

kalmazzák, melynek keretein belül a home­ gyógyszerképének és állapotának megfele­


opátia haszna vitathatatlan. A természet­ lően kell kiválasztani.
gyógyászat, ha egyáltalán gyógyszeres ke­
zeléseket alkalmaz, előnyben részesíti a ho­ Homotoxintan: elnevezés H. K. Reckeweg
meopata gyógyszereket. A következő ellen­ után. A betegség a szervezet mérgek elleni
vetés a hígítások kérdése. Az alacsony és harcának kifejeződése (az ember ellen = ho-
közepes hatású szerek hígítását még össz­ motoxin). Ez a méreg elleni védekezés tehát
hangba lehet hozni valamiképpen az uralko­ méregtelenítésre irányuló öngyógyítás, ami
dó kémiai természettudományos nézetek­ homeopata szerek bevetésével és biológiai­
kel, a magas hatékonyságú gyógyszerek hí­ lag megfelelő diéta betartásával történik.
gításai azonban a fenti anyagszemlélettel Az étrend nem tartalmazhat mérgeket, ami­
nem foghatók fel. Ezeknél a hígításoknál lyenek pl. az élelmiszer színezésére szánt
ugyanis véletlenszámba megy, ha az üveg­ festékanyagok, a kémiai tartósítószerek és
csébe belekerül az eredeti anyag egy-egy élvezeti szereket sem. A homeopata szere­
molekulája. A homeopátia azonban azt ta­ ket külön diagnosztikai beosztás alapján vá­
nítja, hogy a hígítás erősíti a gyógyhatást (a lasztják ki és rendelik el.
potencíalas kettős értelme). Ezek szerint az
alacsonyabb hatású gyógyszerek kevésbé Homloküreg-gyulladás, -hurut (sinusi-
hatásosak, mint a nagy hígítású magas po- tus): a homlokcsontban a belső, felső szem­
tenciájú szerek. Itt megoszlanak a vélemé­ szél felett, mindkét oldalon két, megközelí­
nyek. Azok, akik nem voltak képesek meg­ tőleg szimmetrikus, nyálkahártyával bélelt
szabadulni a természettudományos nézetek­ és az orrüreggel vékony csatornával össze­
től, elutasítják a magas hatásfokú anyago­ köttetésben álló üreg helyezkedik el. Az orr­
kat, és csak az alacsony, illetve a közepes garatban fellépő gyulladások esetén ez a vé­
hatékonyságú anyagok gazdag lehető­ kony összekötő csatorna gyakran megduz­
ségeivel élnek (alacsonypotencia-pártiak). zad és lezáródik, így elzárt gyulladás alakul
Azok, akik inkább a tapasztalatnak hisznek, ki egyik vagy mindkét üregben, hurut vagy
magashatékonyság-pártiak, függetlenül a gennyes gyulladás formájában. Jellemző tü­
természettudományos kifogásoktól. Min­ nete a szemek fölött fészkelő fejfájás, amely
denesetre elgondolkoztató, hogy nem egy előrehajláskor fokozódik. Ha a homloküreg
kritikus homeopata, aki kezdetben elutasí­ tartalma elgennyesedik, fennáll a veszély,
totta a magas potenciájú szereket, az évek hogy a genny a szemüregbe vagy a kopo­
során lassan korábbi véleményével ellentét­ nyába tör utat magának, ha más elvezetési
ben magashatékonyság-pártivá vált. A ho­ lehetőség nem kínálkozik. Kezelése: reggel
meopátia gyakorlati sikerei minden teoreti­ és este orrgyakorlat Jaminzcal. Kezdetben
kus kifogás ellenére megakadályozták tudo­ fejgőzölés, amelyet hideg arclemosás követ,
mányos megsemmisítését. Sok modern tu­ gőzpakolások. Gennyes folyamat esetén gö­
dományos eredmény igazolja a tanait. A ho­ rögszéna-borogatások. Ehhez rövid gön-
meopátia több mint 150 éve tartja magát, gyöléssel való elvezetés lefelé, spanyolka-
megakadályozva a gyógyítás egyoldalúvá bát, agyagos vizes ing, comb- és felsőtestle-
válását. Az egyes betegségeknél a homeo­ öntések. Böjtkúra, gyümölcslé- és gyü­
pata szereknél hígítási fokukkal felsorolt mölcskúra. Hp.: Cinnabaris D3, Hydrastis
gyógyszereket (Hp.) a mindenkori beteg D 2 - 3 , Hepar sulfuris D3-6, Silicea D12,
135 Hólyagos hámkiütés

Kálium bichromicum D6, Spigelia D4-6. széklettel távoznak a szervezetből. Ezen


Bch.: Kálium chloratum D6, Silicea D l 2 , fő alapul pl. a terhesség korai felismerése. Az
hatóanyagként Calcium sulfuricum D6-12. állati ürülék a földbe kerül, onnan a növé­
nyekbe, amelyek ezeket a leépülési termé­
Homokfürdő: a mesterségesen vagy a ten­ keket vitaminjaik és hormonjaik felépítésé­
gerparton a naptól felmelegített homokban hez használják. A növényi táplálékból és
teljes, fél- vagy részfürdő formájában ve­ ezekből az anyagokból építi fel az állati
szik. A mesterséges fürdőnél a homokot szervezet ismét saját hormonjait, vagyis
előbb 100 °C-ra hevítik sterilizálás céljából, körforgásról van szó, ami a növényvilág és
majd hideg homokot hozzákeverve 45-50 az állatvilág egymásrautaltságát, szoros
°C-ra állítják be a hőfokot. A beteg a kapcsolatait tükrözi. Nemcsak a belső elvá-
homokfürdőláda forró homokjában 30-60 lasztású mirigyekben, hanem a szövetekben
percig fekszik, majd ezután meleg vízben is, így pl. a vékonybélben is termelődnek
lefürdik. Erős izzasztó hatással jár. Reuma, hormonok. Az életidegrendszeren keresztül
neuralgiák, anyagcserezavarok, elhízás ese­ a belső elválasztású mirigyek szoros össze­
ténjavallott. függésben állnak az anyagcserével.

Hordeolum: 1. Jégárpa Horoszkóp: a csillagjóslás asztrológiai


alapja (asztrológia). A Nap, a Hold és a
Horkolás: a nyitott szájon keresztül történő bolygók állását mutatja be a születés pilla­
lélegzetvételkor rezgésbe jövő garatvitorla natában, a születés helyével a középpont­
által keltett hang. Akkor szokott előfordul­ ban.
ni, ha valaki nyitott szájjal alszik. Az orrlég­
zés akadályozottság, az izmok elernyedése Hólyag: 1. Húgyhólyag
révén kinyíló száj lehetővé teszi a —t. A há­
ton fekvés kedvez, az oldal- vagy hason­ Hólyagkövek: vagy a vesemedencéből
fekvés akadályozza a —t. A szabad orrlég­ származnak, vagy magában a hólyagban
zést minden esetben biztosítani kell. jönnek létre. Hólyagvérzést, vizelési ingert
és hólyaggyulladást válthatnak ki. Hp.:
Hormonok: a belső elválasztása mirigyek Lithium carbonicum D2, Sarsaparilla D3,
váladékai. Kivezetőcsatorna nélkül, közvet­ Lycopodium D 3 - 1 0 , Rubia tinctorum
lenül a vérkeringésbe jutnak. Az életfolya­ 0. Bch.: Natrium phosphoricum D6, Silicea
matokkal szorosan összefüggenek, hiányuk D l 2 , Magnesium phosphoricum D6. Körte
vagy elégtelen képződésük súlyos növe­ és zsurlóié. A hólyagkő eltávolítása hólyag-
kedési, anyagcserebéli és fejlődési zavaro­ tükrözéssel, kőzúzóval vagy kőfogóval tör­
kat idéz elő emberben és állatban. Az ténik. Az egyéb kezelésmódok egybeesnek
anyagcsere-funkciókat elősegítik vagy gá­ a hólyaggyulladásnál leírtakkal.
tolják. A létező hormonoknak valószínűleg
csak egy részét ismerjük. Némelyikük ké­ Hólyagos bőrkiütés: 1. Csalánkiütés. A bőr
miai szerkezete ismert, ma már lehetséges körülhatárolt ödémája
néhány hormon alapelemeiből történő mes­
terséges előállítása, illetve állati szerveze­ Hólyagos hámkiütés (pemphigus): újszü­
tekből történő izolálása. A hormonok leépü­ lötteknél előforduló betegség. Kezelése: az
lési termékei elsősorban a vizelettel és a érintett testrész zsurlófüves borogatása. Tel-
Hólyagos kiütés 136

jes tej helyett sovány tej. Kiegészítő táplá­ dés gyorsulása, szívgyengeség, vörös bőr­
lékként zöldség- és gyümölcspürék. színnel járó eszméletlen állapot. Görcsök is
kialakulhatnak. Azonnal vetkőztessük le a
Hólyagos kiütés: 1. Herpesz beteget, magasított felsőtesttel fektessük le
árnyékos helyre a friss levegőn. Fejére,
Hólyagos moszat (Fucus vesiculosus): mellkasára, hasára tegyünk hideg boroga­
szerves jódtartalmú drog. Egyszeri adagja tást. Adjunk hideg beöntést (1/2-1/4 1).
1-2 g, főzetét pajzsmirigybetegségben, kö­ Dörzsöljük a karokat és a lábakat. Szükség
vérségben, érelmeszesedésben, vesegör­ esetén végezzünk mesterséges lélegeztetést.
csökben, hólyag- és méhfájdalmakban hatá­ Miután magához tért a beteg, hideg lábfür-
sos. Hidegen: kb. 15 c C-os természetes hi­ dő, víztaposás javasolt.
deg hőmérsékletű vizet alkalmazunk a bél-
müködés serkentésére és az aranyér kezelé­ H ő k u l t ú r a : 1. Winsch
sére. Kisebb volumenű, naponta több alka­
lommal 1/8 1 vízzel adott beöntés javítja az H ő p a n g á s : a szervezet fokozott hőtermelés
arcszínt, szépségápolásként gyakran alkal­ (láz) vagy csökkent hőleadás (gutaütés)
mazzák. okozta túlmelegedése.

H ő : melegvérüek számára az élethez elen­ Hufeland, C h r i s t o p h Wilhelm (1762-


gedhetetlenül szükséges, mert az alapvető 1839): a berlini Charite belgyógyászpro­
életfolyamatok nélküle elképzelhetetlenek. fesszora volt. Jól össze tudta egyeztetni a
A szervezetben lejátszódó anyagcserefo­ természetgyógyászatot a kutatások eredmé­
lyamatok termelik. A gyógyításban is fontos nyeivel. Elősegítette a homeopátiát, a
szerepe van. A legtöbb természetgyógyá­ mezmerizmust és a himlő elleni védőoltást, s
szati eljárás a betegség leküzdéséhez szük­ ezeket a területeket tudományosan elismert­
séges hőközlésen alapszik. Ezt külsőleg bo­ té tette. Hufeland a modern biológiai szem­
rogatások, pakolások, jürdők, besugárzások léletű orvos mintaképe.
formájában valósítják meg, vagy a szerve­
zetet késztetik fokozott hőtermelésre. A hi­ Hullámfürdő: fürdő, melyben mesterséges
deg vizes kezelések az anyagcsere serkenté­ úton állítanak elő hullámokat, vagy tengeri
se útján hőtermeléshez vezetnek. Ezek tehát hullámfürdő. Erős hatást gyakorol az
nem hideget, hanem meleget akarnak kelte­ anyagcserére.
ni. Prießnitz tanítása szerint csak a meleg
képes gyógyítani. Schlenz és Winsch csak a H u m u l u s lupulus: 1. Komló
hő gyógyítóerejére támaszkodott.
H u r u t : a nyálkahártya-gyulladás egyszerű
Hőguta: léphet fel, ha helytelen módon túl­ formája, fokozott nyáktermelődéssel és
öltözünk hőségben, ha magas külső hőmér­ hámsejtlelökődéssel jár. A hurutos nyálka­
sékletnél nedves levegőn tartózkodunk, hártya vérbő, duzzadt, átnedvesedett, fella­
vagy ha a tömegben hőpangás következik zult. Égő érzés vagy egyéb idegizgalmi tü­
be, mert a test izzadással vagy meleg kisu­ net lép föl, így a szemen fénykerülés, az or­
gárzásával nem tud elegendő hőt leadni. ron tüsszögés stb. Kezelése: 1. Gyulladások,
A hőguta tünetei: erős fejfájás, a szívműkö­
137 Húgyhajtók

illetve az egyes helyi megbetegedéseknél kus tercier alkatok. A kezelést illetően min­
leírtak szerint. den típus mást igényel. A mozgó természet­
nek kemény, mélyreható kezelésekre van
Huter, C a r l (1861-1912): a natúratan meg­ szüksége: Schroth-kúrára, gőzfürdőkre, pa­
alapítója. Egészséges alaptípusokhoz viszo­ kolásokra, tornára, lázfürdőkre. A táplál-
nyított alkattípusrendszert állított fel. A há­ kozótípusnál alkalmazzunk enyhe kivezető
rom alapnatúra, a három alaptermészet és levezető kezeléseket: váltakozó meleg és
megfelel a három csíralemeznek (külső, kö­ rész vízkezeléseket Kneipp szerint igyon ez
zépső és belső csíralemez). 1. A külső csíra­ a típus gyógyteákat, homeopata alacsony
lemez (idegek, bőr és érzékszervek) túlsú­ hatékonyságú szereket, biokémiai készít­
lyú emberek, az ún. érzékelő alkatúak: agy­ ményeket szedjen. Az érzékelő természet
koponyájuk nagy, arckoponyájuk viszony­ enyhe lassan erősödő víz-, levegő- és nap­
lag kicsi, törzsük és végtagjaik vékonyak, kezeléseket kapjon, sokat lazítson, ritmikus
bőrük finom, érzékszerveik igen fejlettek. A tornát, közepes és magas hatékonyságú sze­
hangsúlyt az érzékelésre, nem az erőre és a reket, enyhe masszírozást, magnetizmust és
tömegre helyezik. Fő tevékenységi terüle­ életenergia-átvitelt írjunk elő neki.
tük lelki téren van. Ötletemberek. 2. A kö­
zépső csíralemez (izom, porc, csont, inak, H ú g y c s ő g y u l l a d á s (urethritis): nyákos
szalagok, szív és keringés) túlsúlyúak, az vagy gennyes folyással járó gyulladás,
ún. mozgótípusúak. Izomzatuk fejlett, tör­ amely égő érzést, állandó vizelési ingert
zsük és végtagjaik hosszúak, inasak, cson­ vált ki. Különféle gennykeltő baktériumok
tosak, mellkasi átmérőjük nagyobb a hasi okozhatják. Mikroszkópos vizsgálattal kell
átmérőjüknél. Agykoponyájuk nagy és hosz- tisztázni, hogy a leggyakoribb fertőzésről,
szúkás, homlokuk közepesen nagy, orrgyö- tripperről van-e szó, vagy esetleg specifi­
kük, a homlokuk hátsó része és az álluk elő­ kus gyulladásról. Szakorvosi vizsgálatra és
reugró. Az izomerő kibontakoztatása áll ná­ kezelésre van szükség; 1. Nemi betegségek,
luk előtérben. A tettek emberei. 3. A belső illetve Tripper. A nemspecifikus gyulladá­
csíralemez (mirigyek, gyomor, belek, máj, sokat vírusok vagy a Trichomonas okozza.
tüdő stb.) túlsúlyúak, az ún. táplálkozáster-
mészetüek. Kerek, lágy formák jellemzik
Húgycső-megbetegedések: kezelése: me­
őket: arcuk, ajkuk, orruk kerekded. Tokájuk
leg kezelések: zabszalmás ülő és teljes für­
van, homlokuk közepesen nagy, szintén ke­
dők. Éjszakára hideg ágyékpólyázás, melyet
rek. Nyakuk rövid, mellkasi átmérőjük hasi
1-2-szer frissítsünk fel. 3-5 nap elteltével
átmérőjüknél kisebb, végtagjaik rövidek,
hideg ülő- és félfürdők. Teaként rekettye,
ízületeik lazák. Könnyen elhíznak. Keresik
zsurló. Ivóleves koplalás, gyümölcsnapok.
a jólétet, a nyugalmat. Élvezik az életet,
okos kereskedők. Ezeken az alaptermésze­
Húgyhajtók (diuretika): a szervezet vízki­
teken kívül Huter megkülönböztet 3 másod­
választását serkentik bőséges vizelet terme­
lagos natúrát: 1. táplálkozó-mozgó termé­
lésével: seprőzanót, spárga, petrezselyem,
szet, a sikeres vállalkozó típusa; 2. táplálko-
zeller, hagyma, borókabogyó, lestyán, kör­
zó-érzékelő természet, a sikeres diplomata
televél, szappanfügyökér, aranyvesszőlevél,
és hivatalnok típusa; 3. érzékelő-mozgó ter­
iglicegyökér, csalán, zsurló, békaszittyó-
mészet, a sikeres tudós típusa. Léteznek
gyökér, nádgyökér, sásgyökér, bodzagyö­
szerinte még harmonikus és diszharmoni­
kér, babhüvely, csipkebogyómag, édesgyö-
Húgyhólyag 138

kér. Pl. lestyángyökér, édesgyökér és boró­ D4, Nux vomica D3-4, Pulsatilla D3-4,
kabogyó azonos arányú keveréket néhány Therebinthia D3-4, krónikus gyulladásnál:
óráig állni hagyjuk, majd 10-20 percig főz­ Chimaphila D l , Lycopodium D10, Acidum
zük. A szemes kávé és a kínai tea is vízhaj­ nitricum D3, Abencoicum D2. Bch.: Fer-
tó hatású. rum phosphoricum D6 kezdetben, Kálium
chloratum D6, Nátrium muriaticum D6,
Húgyhólyag: összegyűjti a vese által kivá­ Nátrium sulfuricum D6 a vizeletürítés zava­
lasztott vizeletet. A húgyhólyagon gyakran ra esetén, Silicea D12 gennyedésben és kró­
előfordulnak fejlődési rendellenességek, nikus lefolyásnál, Calcium phosphoricum
leggyakoribbak a hólyagfal kitüremkedései, D6, Magnesium phosphoricum D6 hólyag-
az ún. divertikulumok. Ha a hólyagürítés görcsben és vizeletakadás esetén.
akadály ellenében történik, a hólyagfal
izomzata megvastagszik, reflexszerűen ki­ Húgykövek: a húgyutakban képződő kö­
emelkedik, bordássá válik. A nyálkahártya vek, a koncentrált vizeletből kicsapódó
kitüremkedhet ezek között a bordák között anyagokból jönnek létre. Elhelyezkedésük­
(szerzett divertikulumok). A hólyag leggya­ nek megfelelően vesekövekről, húgyve­
koribb jóindulatú daganatai a nyálkahártya­ zetékkövekről és hólyagkövekről szoktunk
polipok. A hólyagrák a leggyakoribb rossz­ beszélni; 1. Vesekövek.
indulatú tumor. A hólyagfekélyek többnyire
tbc-s eredetűek. A hólyaghurut, a hólyag- H úgy sav: nitrogéntartalmú anyag, a fehér­
gyulladás és a hólyagkövek főként nőknél je-anyagcsere során keletkezik. Többnyire
fordulnak elő (a rövid húgycső miatt). állati sejtek sejtmagvából származik (hús,
hal), a májban képződik, a vizelettel válasz­
Hólyaggyulladás (cystitis): oka a törzs és a tódik ki. Fokozott képződés esetén, elsősor­
lábak megfázása, vagy a véráram útján, ban húsos étrendnél, nem választódik ki tel­
vagy a húgycsőből bekerült (műszeres katé­ jesen; a maradék húgysav gyakran rakódik
terezés, gennyes húgycsőgyulladás) kór­ le porcközeiben; 1. Köszvény.
okozók, idegen testek. Hólyagkő is okozhat
húgyhólyaggyulladást. Erős vizelési inger, H ú g y u t a k kólifertőzése: gyakori, főként
fájdalmas vizeletürítés, súlyos esetben vé­ nőkön előforduló betegség a hólyag, a vese­
res, gennytől zavaros vizelet jellemzik a kli­ vezetékek és a vesék fölszálló kólifertőzése.
nikai képet. Krónikus hólyaggyulladásban a Mivel nőknél a végbélnyílás és a húgycső
vizelet bomlik, bűzössé válik. Kezelése: nyílása igen közel van egymáshoz, s ké­
kezdetben zsurlós és zabszalmás ülőfürdők, nyelmi szempontból a végbél kitörlése szin­
meleg fahamus, sós lábfürdők. Gőzboroga­ te mindig hátulról előre történik, a kólibaci-
tások a törzsre. Javulás esetén egésztest-le­ lusok a rövid húgycsövön keresztül köny-
mosások, hideg törzspakolás, féltestfürdők nyen a húgyhólyagba kerülhetnek. Ezért
és combleöntések beiktatásával kezdjük már kislány korban meg kell tanítanunk,
meg az edzést. Fűszermentes, nem izgató hogy a nők végbelüket elölről hátrafelé tö­
koszt. Gyümölcs- és tejnapok. Teák: medve­ röljék ki. Férfiaknál az anatómiai viszonyok
szőlőlevél, zabszalma, zsurló, borókabo­ mássága miatt a fertőzésnek ez a módja
gyó. Hp.: akut gyulladásban: Aconitum D3, nem következik be. De náluk is előfordul a
Belladonna D3, Cannabis D 3 ^ , Dulcamara húgyutak kólifertőzése, ilyenkor a vér köz­
D2, Eupatorium purpureum D4, Cantharis vetíti a belekből a húgyutakba a fertőzést. A
139 Húgyvezeték

Húgyutak

/. mellékvese 19. fityma


2. vesevelö 20. petefészek
3. vesekéreg 11.b elülső húgycső 21. petevezeték
4. vesemedence 11.c húgycső 22. méhszalag
5. vesekehely 12. ondóhólyag 23. anyaméh
6. veseartéria 13. ondóvezeték 24. hátsó hüvelyboltozat
7. vesevéna 14. prosztata 25. méhszáj
8. vese 15. mellékhere 26. méhnyak
9. húgyvezeték (uréter) 16. here 27. hüvely
10. húgyhólyag 17. pénisz 28. kisajak
11.a hátsó húgycső 18. makk 29. nagyajak

húgyutak kóli- vagy egyéb baktériumokkal tását (Cystinol, Nephropur váltakozva) tar­
történő fertőzése antibiotikumokkal vagy tós eredményt érhetünk el.
szulfonamidokkal tartósan nem kúrálható.
A gyógyszerszedés abbahagyásakor ugyan­ Húgyvezeték (uréter): vékony, sima izom­
is újra megjelennek a kórokozók. Ezért a ból és nyálkahártyából álló vezetékek, a ve­
gyógyszeres kezelés kiegészítéseként állan­ semedencéből a hólyagba vezetnek.
dóan öblítenünk kell a hólyagot, éppúgy, A húgyvezetékek képesek aktívan összehú­
mint a hólyaggyulladásnál, húgyteák ivásá- zódni; idegen testek által kiváltott ingerekre
val, növényi kivonatokkal erősítve ezek ha­ (kövek, véralvadékok) vesegörcs keletkéz-
Húgyvérűség 140

het. A vesekövek elakadhatnak a húgy­ táplálék tápértékéről. A hús fehérjéi amino­


vezetékben, ez vizeletpangást hoz létre a sav összetételüket tekintve megfelelnek a
vesemedence tágulásával. teljesértékűség kritériumainak. A hús és a
húsfélék súlyának 15-20%-a a fehérje (a
Húgyvérűség (uremia): a veseműködés ki­ szárított húsfélékben ennél több is van), vi­
esésekor vagy beszűkülésekor felszaporod­ szont 5-40% állati zsírt is tartalmaz; szén­
nak a vérben a vizelet anyagai. Ez súlyos hidrátokat csak nyomokban. A nagy meny-
mérgezési tünetekhez vezet, eszméletlen- nyiségben fogyasztott hús a szervezetben
ség, fejfájás, légszomj (asztma), hányás, savanyú vegyhatást hoz létre és bőséges
görcsös rángások, görcsrohamok, látászava­ salakanyag-képződéshez vezet. Ha csak
rok, sápadtság, súlyosbodó elesettség. Az húst fogyasztunk, mérgezési tünetek lépnek
izzadság, a hányadék, a kilélegzett levegő fel. A dán táplálkozáskutató, Hindhede
vizeletszagú. Kezelése: gyümölcs- és tejna­ önmagán végzett kísérletekkel kimutatta,
pok, nyers koszt, érvágás. Meleg fürdők hi­ hogy a kizárólagos húsfogyasztás súlyos
deg lemosásokkal, egésztest-lemosások na­ vesekárosodásokhoz, vesevérzésekhez ve­
ponta többször. Vízhajtó teák. Szarszaparil- zet. A vegyes táplálkozás ellensúlyozza a
lagyökér por alakban vagy főzetként. Ma hús mérgező hatását, méghozzá annál in­
már a művese segítségével lehetőség nyílik kább, minél inkább a vegetáriánus étrend
arra, hogy a vért a visszatartott, urémiát felé hajlik a táplálkozás. A túlnyomóan hú­
okozó anyagoktól megtisztítsuk, s az uremi­ sos táplálkozás keringési zavarokhoz, ma­
as tüneteket megszüntessük, míg újabb vér­ gas vérnyomásra való hajlamhoz, anyag­
tisztításra sor nem kerül. Hp.: Apocynum cserezavarokhoz vezet, fokozza a betegsé­
cannabium 0, Cuprum arsenicosum D4, gek iránti fogékonyságot, csökkenti a szer­
Acidum hydrocyanicum D4. Teák: szarsza- vezet fertőzésekkel szembeni ellenállását.
parilla-gyökér, homokiborona-gyökér 3-3 Ezért a hús semmiképpen se legyen fő táp­
rész, aranyveszszőgyökér és lestyángyökér lálékunk, legfeljebb a köret, s nem szabad
2-2 rész. A keverékből 2 evőkanálnyit egy mindennap húst fogyasztanunk. A hússal az
csésze vízzel 15 percig főzünk, naponta 2- állati salakanyagokat is magunkhoz vesz-
3-szor egy csészével iszunk belőle. szük. Emiatt a hús egészségre gyakorolt ha­
tásában jelentős szerepet játszik az is, mi­
lyen körülmények között élt az állat, amely­
H ú s : a húst és a belőle készült élelmiszere­
nek húsát fogyasztjuk. A sertéshús nem al­
ket (hús-, hentesárukat) a természetgyógyá­
kalmas arra, hogy anyagcsere-betegek fo­
szat mindig fenntartással kezeli. Egyes ve­
gyasszák, mivel a disznó maga is anyagcse­
getáriánus irányzatok teljesen elutasítják a
re-betegségben szenved, részint örökletes
húsfogyasztást, míg más természetgyógyá­
alapon, részint a sertéstartás következtében.
szati irányzatok bizonyos kompromisz-
A sertéstenyésztéskor mesterséges kövérsé­
szumokra hajlanak. Az ember fejlődéstörté-
get (elhízást) idéznek elő, ezért a disznóknál
netileg nem minden-, hanem gyökér- és
többféle betegség előfordul, főként az ízüle­
gyümölcsevő, mint ezt a vegetarianizmus
tek és a szív- és keringési rendszer betegsé­
tanítja. A kultúrember azonban már több
gei. Az egyéb tenyésztett fajtáknál is ugyan­
10 000 éve, kevés kivételtől eltekintve, ve­
ez a helyzet, ha nem is ennyire kiélezett.
gyes, részint a tűz segítségével készített táp­
A borjú- és a marhahús ebből a szempont­
lálékkal tartja fenn magát. Ezzel azonban
ból tűrhetőbb. A hurka- és kolbászféléket
még semmit sem mondtunk a fogyasztott
141 Hyperthyreosis

fenntartással fogyasszuk. Ezek az élelmi­ Hüvely-előreesés: 1. Méhelőreesés


szerek igen sok sót tartalmaznak, fűszere­
sek, ezért az egészséges táplálkozásra alig­ Hüvelyhurut: idegen anyagok (helyi fo­
ha alkalmasak. Ezenkívül a kolbászfélékről gamzásgátló szerek), maró hatású öblítések,
nehéz megmondani, mit is daráltak bele. Bi­ megfázás, hideg lábak, grippék, méhgyulla-
zonyos betegségekben teljesen tartózkod­ dások, gombás fertőzések okozzák legtöbb­
nunk kell a hústól; egészséges, harmonikus ször. Tünetei: a hüvelyben jelentkező égés
vegetáriánus étrendet kell összeállítanunk és fájdalom, folyás. Kezelésére ne alkal­
magas vérnyomásnál, bizonyos vesebeteg­ mazzunk hüvelyöblítéseket, hanem zsurló-
ségeknél, asztma, köszvény esetén, a reuma füvet tartalmazó meleg ülőfürdőket, ágyék-
néhány formájában. Vegetáriánus táplálko­ göngyölést, hideg lábak elleni kezelést,
zásnál a fertőző betegségek lefolyása eny­ Schlenz-fürdőket, rendezzük a székletet.
hébb és gyorsabb, mint húsos vegyes táp­ Hp.: Apis D3, Mercurius solubilis D4, Aci-
lálkozás esetén. A vegetáriánus étrend dum nitricum D3, Hydrastis D l - 3 .
gyógyhatása jelentős szerepet játszik a ter­
mészetgyógyászatban. Hydrops: 1. Vízkör

Húsmérgezés: tömegesen lép fel, mivel Hyosciamus niger: 1. Beléndek


mindig többen ettek a mérgezett húsból.
A húsmérgezés hányással, hasmenéssel, láz­ Hypericum perforatum: 1. Orbáncfű
zal, fej- és végtagfájdalmakkal együtt járó
formáját többnyire Salmonella baktériumok Hyperthyreose: 1. Pajzsmirigy-túlműködés
okozzák. A mérgezés idegbénulással járó
változatát a botulizmus bacilusa okozza.
I

Ibolya (Viola odorata): leveleit, virágait és Idegfájdalom: 1. Neuralgia és Akupunktúra


minden föld feletti részét használják felső
légúti betegségek, tüdőgyulladás és bőrba­ Ideggyengeség (neuraszténia): az idegrend­
jok kezelésére. 2-4 grammnyi mennyiségét szer nagyfokú fáradékonysága, amely már
forrázat vagy gyenge főzet formájában kis megterhelések esetén is fellép. Okai:
alkalmazzák. született hajlam vagy alultápláltság
következményeként, túlzott igénybevétel és
Ichthyosis: halbőrűség; 1. Hámlás súlyos betegségek. Az ideggyengeség jele
az ingerlékenység, amely az okok megszűn­
Icterus: 1. Sárgaság tével rövid időn belül elmúlik. Kezelése:
nyugalom, fenyőlevélfürdők, ágyék- és rö-
Idegdaganat (neurinoma): az idegsejtek vidgöngyölés, leöntések, víztaposás, mezít­
kóros, daganatos burjánzása. Az agyban láb járás, légfürdők, könnyű torna, mas­
leggyakrabban - mint minden agydaganat - százs. Belsőleg macskagyökér-, levendula-,
agynyomást okoz. A környéki (perifériás) galagonya-, komló-, citromfű- és ánizstea.
idegrendszerben bénulásokat idézhet elő. Hp.: Acidum phosphoricum D3, Acidum
Az amputációk után gyakran keletkezik ~, picrinicum D6, Kalium phosphoricum D6,
különösen a szabad idegvégzó'déseken, Zincum D3-6, Zincum valerianicum D4-6,
mely erős fájdalommal jár, és sebészeti úton Silicea D6-12, Nux vomica D6-10, Stan-
kell eltávolítani. num D6-12, Avena sativa 0, Passiflora 0,
Ambra D2-6. Bch.: Kalium phosphoricum
Idegek: 1. Idegrendszer D6-12, Kalium sulfuricum D6-12, Natrium
sulfuricum D6, Calcium phosphoricum
Idegesség: az idegek enyhe ingerlékenysé­ D6-12, Silicea D l 2 , Natrium muriaticum
ge vagy gyengesége okozza (neuraszténia). D6-12, Magnesium phosphoricum D6, Fer­
A gyengeség lehet veleszületett vagy az élet rum phosphoricum D6-12, Natrium phos­
folyamán szerzett jellegű (idegkimerültség). phoricum D6-12.
Okai: alultápláltság, kimerültség, izgató­
szerek használata (alkohol, nikotin, koffein), Ideggyulladás (neuritis, Polyneuritis):
mirigyműködési zavarok, lelki nyugtalan­ okai: különféle fertőzések (grippe, diftéria,
ság (félelem, ijedség, kielégítetlen becs­ szifilisz stb.) kórokozói által termelt mérgek,
vágy). Kezelése: lelki és testi nyugalom, la­ anyagcseremérgek, mint pl. köszvény, cu­
zítás, autogén tréning, az életvitel rendezé­ korbetegség, beriberi, alkohol, ólom vagy
se, torna, masszázs, nyugtató eljárások, az idegekre gyakorolt nyomás. Tünetei:
mint pl. fenyőtűlevél-fürdő, ágyék- és rövid- erős idegfájdalmak, az érintett ideg által el­
göngyölés, teljes lemosás. Belsőleg 1. Ideg­ látott terület zsibbadása, az érzékelés eltom­
gyengeség. pulása, az érintett izomzat tónusának gyön-
Idegrendszer

gülése, amely bénulásig fajulhat. Kezelése: igen magas vérnyomás stb. hatására az ideg­
naponta többször ecetes vizes lemosás, a hártya mögött megindult vérzés, daga­
testrész meleg vizes fürdetése, gőzpakolá­ natképződés, nagyfokú rövidlátás. Az ideg­
sok, szénapolyvás pakolások a fájdalmas hártyán leváláskor kisebb repedések kelet­
testrészre. A fájdalmak enyhülése után átté­ keznek, melyeken keresztül az ideghártya
rés hideg, majd sós vizes göngyölések, ece­ és az érhártya közé behatol a folyékony
tes vizes borogatás, ágyék- és rövidgöngyö- üvegtest és elválasztja azokat egymástól.
lés, spanyolkabát, gőzölések és leöntések Kezelése: elektromos készülékkel összefor­
alkalmazására; a kúra végén rövid, hideg rasztják a retinán keletkezett repedéseket és
fiirdők. Vegetárius és nyers étrend. Bedör- megfelelő kezeléssel igyekeznek eredeti he­
zsölések édeskömény- és majoránnaolajjal, lyére és állapotába visszajuttatni. Különö­
borsmentás kámforral és vibrációs masz- sen fontos a vérzések megszüntetése és a ki­
százs. Sajátvér-kezelés, Baunscheidt-terá- áramlott vér eltávolítása. Piócakezelés.
pia. Hp.: Aconitum D3-6, Belladonna A kiváltó okok, pl. magas vérnyomás meg­
D3-A, Arnica D3, Mercurius solubilis D4, szüntetése - utóbbi esetben szigorú böjtkú­
Bellis perennis D2-4, Rhus toxicodendron rával. Elvezetés a fej irányából, a keringési
D4-10. Bch.: Ferrum phosphoricum D6, zavarok megszüntetése. A retina műtéti
Kalium phosphoricum D6, Magnesium vagy lézeres kezelése.
phosphoricum D6, Silicea D12 felváltva
Calcium fluoratum Dl2-vel. Idegmasszázs: az ideg mentén vibráció se­
gítségével végzett masszírozás. Az idegpont­
Ideghártya (retina): 1. Szem masszázs a Head-féle bőrzónák területén
végzett speciális masszázs, mellyel a külön­
Ideghártya-gyulladás (retinitis): gyakorta féle zsigeri szervekre gyakorol jótékony ha­
társul látóideg-gyulladáshoz. Lehetséges tást, a reflexzónamasszázshoz hasonlóan. A
okai: szifilisz, cukorbetegség, általános vér­ Dicke-féle kötőszöveti masszázs a vegetatív
mérgezés, metil-alkohol által okozott mér­ idegrendszerre, valamint a görcsös és eler­
gezés. Tünetei: fényérzékenység, szemkáp- nyedt bénulásokra gyakorolt hatása miatt
rázás és a látóképesség fogyatkozása. Keze­ szintén az idegmasszázs egy fajtája.
lése: naponta arcleöntés, szemborogatás
szemvidítófűvel. Nyers vegetárius étrend, Idegrendszer: bár felépítése alapján kü­
böjt, alkohol és nikotin élvezetének teljes lönbséget teszünk vegetatív és környéki
melló'zése. Elvezetés a fej irányából. Láb- idegrendszer között, az idegrendszert mégis
fejgöngyölés és -Jürdők, alsólábszár-gön- egységes egészként kell felfognunk. A köz­
gyölés, rövidgöngyölés, nedves zokni, sós ponti és a környéki idegrendszer az ember
vizes ing, Schlenz-féle fürdők, lábfej- és al­ környezetével tart kapcsolatot, míg a vege­
testgőzölés, vértisztító teák. Hp.: Belladon­ tatív idegrendszer a szervezet szöveteinek
na D5-6, Gelsemium D3-6, Kalium phos­ és szerveinek működését szabályozza. Az
phoricum D6-12. idegsejtek nyúlványokkal (dentritekkel)
kapcsolódnak egymáshoz. Ezek közül az
Ideghártyaleválás: az ideghártya leválik az egyik különösen hosszú, ezt idegrostnak ne­
alatta elhelyezkedő' érhártyáról, látási zava­ vezik. Az idegrostot egy velőhüvely veszi
rok léphetnek fel, melyek súlyosabb eset­ körül, amely a sejt táplálásáról és a sejtek
ben vaksághoz vezetnek. Okai: ütés vagy egymástól való elszigeteléséről gondosko-
Idegsokk 144

dik. Az idegrostok kábelekhez hasonlóan fenntartásának összeomlása. Erős pszichi­


kötegekben futnak az agyban, a gerinc­ kai hatások okozzák az erre hajlamos sze­
velőben vagy a környéki (perifériás) ideg­ mélyeknél. Az ájulástól a súlyos kollapszu­
rendszerben. A központi idegrendszer az sig több fokozata ismert. Sokkot okozhat­
agyból és a gerincvelőből áll, ezek folytatá­ nak: a napfonatra mért ütés, herezúzódás,
sa a végtagokban továbbfutó környéki ideg­ hőhatás, égések, nagy hideg, balesetek és
rendszer. Az idegsejtek az agykéregben és sérülések (sebesülési sokk). Utóbbi esetben
az agydúcokban, valamint a gerincvelődú- az érintett nem érzékeli a sebesülés okozta
cokban fordulnak eló' nagy mennyiségben. fájdalmat. Kezelése: az idegnyugtatás és a
Védelmükről a koponya és a gerinccsatorna vérkeringési zavar megszüntetése; 1. Kol­
gondoskodik. A központi és a környéki lapszus.
idegrendszer működése akaratlagosan befo­
lyásolható. Az idegrostok speciális felada­ Idioszinkrázia: a szervezet veleszületett
tokat látnak el: az érzőrostok ingereket vagy szerzett érzékenysége bizonyos anya­
vesznek fel a külvilágból és továbbítják azt gokkal, elsősorban fehérjékkel szemben.
a központ felé, a mozgórostok az agy paran­ A szervezet ezen anyagokra speciális mó­
csait közvetítik a szervekhez. A környéki don allergiás reakcióval válaszol, ami gyak­
idegkötegekben többnyire mindkét ideg­ ran betegséget okoz.
rostfajta megtalálható. A reflexíveken ke­
resztül - melyek a gerincvelőben elhelyez­ Idiótaság: elmebetegség, mely a gyengeel­
kedő speciális közvetlen kapcsolatok - bi­ méjűség egyik veleszületett formája.
zonyos külső ingerekre meghatározott moz­
gási reflexválaszok érkeznek az agy (aka­
rat) kikerülésével. A környéki idegrendszer Időjárás-érzékenység: biztosra vehető,
idegei a gerincvelőben erednek. A mozgató­ hogy a természetben élő állatok előre meg­
idegek az elülső szarvak ganglionsejljeiből érzik az időjárás-változást, különösen an­
lépnek ki, az érzékelőidegek pedig a hátsó nak kedvezőtlen alakulását, hogy fel tudja­
szarvakon lépnek be. A gerincvelőből kilép­ nak készülni a védekezésre. Ez a képesség
ve egyesül a két rost. Ezek alkotják a kör­ vegetatív idegrendszerével áll összefüggés­
nyéki ideget, melyhez a szimpatikus ideg­ ben, és a megfelelő védekezőreakciók is ah­
rendszer határláncának rostjai is társulnak, hoz kapcsolódnak. A légnyomás, levegő-pá­
1. Vegetatív idegrendszer. Egy kis csoportjuk ratartalom, elektromos feszültségek stb.
az agy speciális dúcaiban ered, és a kopo­ változásai hívják fel a figyelmet a légköri
nyát különleges nyílásokon át hagyja el: ezt feszültségekre. Az ember ezt a tulajdonsá­
a 12, párba rendezett ideget agyidegnek ne­ gát már régen elveszítette, csak azok az em­
vezik. Római számokkal jelölik őket, fel­ berek őrizték meg, akiknek vegetatív ideg­
adatuk az érzékszerveken keresztül érkező rendszere különösen könnyen és gyorsan
ingerek felvétele, a fej érzékelő- és mozga­ reagál, és emiatt gyakran betegnek is tart­
tóidegei, a X. ideg a paraszimpatikus ideg­ ják. Többnyire a normálistól eltérő jelek
rendszeren keresztül kapcsolatban áll az mutatkoznak az ilyen embereknél, amelye­
egész testtel. ket kórosnak tartunk, migrén, fejfájások, fé­
lelem és szorongás, köszvényes reumás pa­
Idegsokk (sokk): az idegrendszer összes naszok számítanak ide. A hegyvidéken a. főn
funkciójának, többek között a vérkeringés okoz gyakran időjárás-érzékenységet.
145 Impotencia

Iglice (Ononis spinosa): gyökerét március­ Impetigo (ótvar): a bőr felületes gennyedé-
tól októberig 2-4 g-os adagban fó'zetként se, beleértve a fejbőrt is. Streptococcusok
vagy öntetként alkalmazzuk. Vízhajtó. vagy Staphylococcusok okozzák. Kis genny-
hólyagokból áll, amik összefolyva elpörkö-
Ignipunktúra: izzó vassal történő égetés, södnek. Kezelése nélkül középen meg­
kezelési forma. Modern változata a galván­ gyógyulnak, kifelé gyűrűszerűén vagy kör­
áram-kezelés (galvanoakusztika). körösen terjednek tovább. Gyerekeknél kü­
lönösen gyakran terjed át az ótvar az egyik
Ileus: 1. Bélelzáródás. területről a másikra, illetve egyik emberről
a másikra. Kezelése: kisebb gyermekeknél
célszerű lekötni az ótvart, hogy a vakaró-
Illúzió: valóságos érzékeléseken alapuló ér­
zással, dörzsöléssel kiváltott továbbterje­
zékcsalódás. Többnyire a valóság lelki igé­
dést megakadályozzuk. Hideg farkas-
nyek szerinti átváltoztatása; I. Hallucináció.
almafőzetes borogatás, zsurló, kamilla, cic­
kafark a pörkök felpuhulásáig, ezután ken­
Immunitás: a szervezet kórokozókkal vagy
jünk 10%-os kénkenőcsöt az érintett bőrfe­
azok mérgeivel, illetve egyéb méreganya­
lületre. Hp.: Rhus toxicodendron D6, Mer-
gokkal szembeni védekezése. Lehet vele­
cereum D3, Mercurius solubilis D4, Viola
született (az anyától örökölt) vagy szerzett.
tricolor D2. Bch.: Silicea D12, Nátrium
A szervezet az idegen anyagok ellen a vér­
phosphoricum D6. Makacs eseteknél saját­
ben képződő ellenanyagokkal védekezik.
vér- vagy penicillinkezelés.
Az ellenanyagok a méreganyagokat beke­
belezik, feloldják vagy méregtelenítik, ár­
Impotencia: nemzésre vagy közösülésre
talmatlanná teszik azokat. A védekezéskor
való képtelenség. Impotencia alatt általában
keletkezett, fel nem használt ellenanyagok a
csak a férfi impotenciáját értjük. A női im­
szervezetben maradnak, és ha a következő
potencia nem vezet a nemi aktus lefolyásá­
alkalommal hasonló baktériumok kerülnek
nak zavarához, ezt gyakran nem is tartják
be, ezek szaporodását a már jelen lévő
impotenciának, illetve nem ismerik fel.
ellenanyagok meggátolják. A szervezet
A női impotencia hátterében lelki okok áll­
immúnissá vált a szóban forgó fertőző be­
nak, nemi hidegségről (frigiditásról) szok­
tegségekkel szemben. Mivel az anyai vér­
tunk beszélni. Impotencia esetén csak bizo­
ből az újszülött ellenanyagokat örököl, kez­
nyos körülmények között ébred fel a nemi
detben védett bizonyos betegségekkel
vágy, a pénisz merevedése (erekció) azon­
szemben, csak később reagál a fertőzésekre,
ban nem vagy csak részlegesen következik
amikor ezek az ellenanyagok elfogynak. Ez
be, úgy, hogy a nemi aktus nem kivitelezhe­
a folyamat irányítható, gyógycélokra mes­ tő (impotencia coeundi). Előfordulhat az is,
terségesen felhasználható. Megkülönbözte­ hogy a nemi aktus végbemegy ugyan, de
tünk aktív (1. Oltás) és passzív immunizáci- magömlés nélkül (impotencia generandi).
ót. A passzív immunizáció során olyan állat Ha a kilövellt ondó nem tartalmaz megter­
vagy ember vérében keletkezett ellenanya­ mékenyítőképes ondósejteket, sterilitásról,
gokat juttatnak be a fertőző betegségtől vé­ terméketlenségről van szó. Ezeknek a zava­
dendő szervezetbe, amely természetes úton roknak a hátterében többnyire lelki betegsé­
vagy mesterségesen előidézve már átesett a gek állnak, melyeket csak a mélylélektan
betegségen; 1. Szérumkezelés. segítségével fedhetünk fel, csak pszichote-
Inaktivitási atrofìa 146

rápiával gyógyíthatunk. A nemi szervek, az nem ajánlatos. Ha egy kezelési mód életfon­
ivarmirigyek szervi betegségei is előidéz­ tosságú (vitális indikáció), a fönnálló ellen­
hetnek impotenciát, adott esetben ezeket is javallatok ellenére mernünk kell alkalmaz­
fel kell ismerni, tekintettel kell lenni rájuk a ni, hogy a beteg életét megmentsük.
kezelési tervben.
Individuálpszichológia: megalapítója Alf­
Inaktivitási atrófia: a hipertrófiával ellen­ réd Adler, Siegmund Freud tanítványa volt,
tétben itt a szövetek eltűnéséről, megkiseb- aki Freudtól és a pszichoanalízistől eltávo­
bedéséről van szó, amit az idéz elő, hogy az lodva önálló tant állított fel, az individuál-
adott szerv, illetve szövet nincs igénybe vé­ pszichológiát. E szerint az ember arra törek­
ve, „használaton kívülivé válik". Különösen szik, hogy a veleszületett kisebbségi komp­
szembetűnő az atrófia bénulásoknál, de fo­ lexusokat kiegyenlítse. A kisebbségi érzé­
kozott kíméléskor, gipszkötések után is. sek a környezettel szemben negatív élmé­
A nyugalomba helyezéssel a szervműködés nyekből táplálkoznak; az ember megpróbál­
is megszűnik. A szervek és funkcióik gya­ ja ezeket az életben valóságos vagy látszat­
korlatoztatása, a terhelés az inaktivitási at­ sikerekkel kompenzálni. Ez a kompenzálás
rófia ellenszere. Kezelésként aktív és pasz- lehet hasznos és káros is. Ez utóbbiak vezet­
szív mozgásgyakorlatok, masszázs, az iz­ nek neurózishoz; meg kell próbálnunk le­
mok elektroterápiája, a gyomor és a bél- leplezni ezeket, le kell építenünk őket, hogy
traktus egészséges táplálékkal való ellátása megszabaduljunk a neurózistól. A nevelés
jönnek szóba. célja a kisebbségi érzés csökkentése és az
életkedv, a teljesítmény fokozása. Az indi­
Incízió: az élő szövet bevágása idegen tes­ viduálpszichológia a mélylélektan fontos
tek eltávolításánál; gócok vagy a testüregek építőköve, önmagában azonban, korlátolt­
megnyitása. sága miatt, túlhaladott.

Indifferens hőmérséklet: hidroterápiában Individuum: az egyén. A természetgyógyá­


azt a hőmérsékletet nevezzük így, amelynél szati kezeléseknél az egyént, az egyéni re­
a fürdővizet sem hidegnek, sem melegnek akciókészséget messzemenően tekintetbe
nem tartja a beteg, amelynél a fürdő szinte vesszük. A gyógyszereket és a gyógykeze­
semmilyen hatást sem gyakorol az erekre, léseket a beteg adottságainak megfelelően
az idegrendszerre és az anyagcserére. Az alkalmazzuk. Nincsenek betegségek, csak a
embernél a víz esetében ez a hőmérséklet beteg emberek. A homeopátia helyezi a leg­
35 °C, szénsavas víznél kb. 33 °C, levegő­ nagyobb hangsúlyt az egyéni gyógyszere­
nél 18-20 °C. Indifferens, langyos fürdők zésre; ugyanazt a betegséget különböző
csak a test tisztán tartására szolgálnak, vagy egyéneknél különböző gyógyszerekkel ke­
víz alatti kezelésre alkalmasak. zeli az egyéni reakcióktól függően.

Indikáció: gyógyszerre vagy kezelésmódra Infantilizmus: a test vagy az egyes szervek


vonatkozó javallat a betegségtüneteknek és és a lélek gyermeki szinten való megállapo­
az individuális reakciókészségnek és az al­ dása. Oka legtöbbször az ivarmirigyek vagy
katnak megfelelően. A kontraindikáció (el­ az agyalapi mirigy csökkent működése.
lenjavallat) az az állapot, amikor valami­ A kezelés célja, hogy a visszamaradt szer­
lyen okból az egyébként szóba jövő kezelés vek funkcióját, fejlődését és erősítését elő-
147 Inger

segítse. A lelki infantilizmus kezelése a gen, különben hidegen alkalmazzuk. 1 liter


pszichoterápia feladata. vízhez 20 g sót teszünk. Technikája meg­
egyezik a szénavirágingével. Alkalmazási
Infarktus: valamely verőér elzáródása, területe: skrofulózis, limphatikus alkat,
amit általában embólia okoz. Gyakori a asztmás állapotok, kiütések és bőrbetegsé­
szív, a tüdők, a vese, a lép, az agy stb. in­ gek, különösen gyermekkorban. Agyaging:
farktusa. A verőér által ellátott terület elhal, agyagból vagy gyógyföldből készítsünk híg
helyét hegszövet tölti ki (hegesedés). pépet. Hidegen adjuk föl. Alkalmazási terü­
lete: bőrbetegségek, hámiások. Csökkenti a
Infekció: fertőzés, élő kórokozók bevitele a viszketést. Erős kezelés, hetente 1-2-szer
szervezetbe, amelyek ott megtelepedve fer­ végezzük.
tőző betegséget vagy gyulladást idéznek
elő.
Inga, csillagászati: fonálon vagy hajszálon
lengő tárgy (gyűrű, bodzafa golyócska),
Infiltrátum, infiltráció: gyulladásos sejtek amely helyek vagy tárgyak feletti kilengései
és gyulladásos folyadék beáramlása a szö­
útján víz és ásványi anyagok elhelyezkedé­
vetekbe és a szervekbe, vagy idegen, tumor­
séről, betegségekről, a születendő gyermek
szerű növekedést mutató szövetelemek
neméről stb. ad felvilágítást. Az ingakilen­
megjelenése.
géseket nem sugárzások, hanem a kéz aka­
ratlan mozgásai keltik. Ezek, arra alkalmas
Influenza: 1. Grippe
személyek esetében parapszichológiai úton
nyert észleléseket hozhatnak felszínre a tu­
Infusum: többes száma infusa; 1. Öntet.
datalattiból, de tudatos vagy öntudatlan
fantáziaképzelgésekkel is előidézhetők. Az
Ing: Kneipp-féle pályázási módszer, mely­
~-t egyes esetekben betegségfelismerésre és
nél egy hosszú, vádliig vagy bokáig érő,
a megfelelő gyógyszer kikeresésére is hasz­
hosszú ujjú inget használunk belső kendő­
nálják. Mivel azonban a kilengések alapjául
ként. Formáját tekintve tulajdonképpen a
szolgáló észlelések valódiságára vonatkozó
spanyolkabát rövidített változata. A kezeket
kritériumai nincsenek, az ~ eredményeivel
és a lábakat nem fedi a nedves kendő; a föl-
szemben nem árt az óvatosság.
rakáskor ügyeljünk arra, hogy a lábak belső
oldalához jól hozzásimuljon. A száraz ken­
dőkbe és a gyapjútakarókba való bepólyá- Inger: biológiában ingernek neveznek min­
lást az egész test bepólyálásához és a spa- den, a testre, annak szerveire, valamint épí­
nyolkabáthoz hasonlóan végezzük. Az inge­ tőköveire, a sejtekre kívülről érkező hatást.
ket csaknem mindig kiegészítőkkel készít­ Ezek leggyakrabban vegyi, fizikai ráhatá­
jük. Szénaviráging: az inget összegöngyöl­ sok, amelyek ~ formájában hatást gyakorol­
ve szénavirág-kivonatba mártjuk. Gyorsan nak az életfolyamatokra. Az ingerek a sej­
adjuk rá a betegre, különben kihűl. Ezután tekre hatnak. A szervezet az ingerekre vála­
gondos bebugyolálás következik. Alkalma­ szol, ezt a képességét ingerlékenységnek
zási területe: fertőző betegségek, különösen nevezzük. Az ingerlékenység a sejtek nor­
a gyermekbetegségek, skrofulózis, rachitis, mális tulajdonsága, csökkenése kóros elvál­
köszvény, anyagcsere-betegségek. Sós vi­ tozásokra utal. Ezek többnyire egymás mel­
zes ing: borzongás, hidegrázás esetén mele­ lé rendelt folyamatok, amelyek bizonyos in-
Ingerkezelés 148

gerek hatására a szervezetben egymástól rendszerben bekövetkező megszakítások a


függetlenül játszódnak le. szívműködés lelassulásához vezetnek. Ke­
zelése: az életvitel normalizálása, természe­
Ingerkezelés: nem specifikus, mechanikus tes táplálkozás, rendszeres testmozgás, a
vagy vegyi ingerek segítségével működésbe vérkeringés serkentése leöntéses kezelések­
hozzák a szervezet védekező mechanizmu­ kel: felkar- és lábfej fürdőkkel. Az ideg-
sait, ezáltal eló'segítve a gyógyulást; 1. nyugtatás a pajzsmirigyműködés egyen­
Áthangolás. A lassan lejátszódó akut vagy súlyozása. A rohamszerűen jelentkező szív­
az idültté vált kórfolyamatok lefutását fel­ ritmusgyorsulást a szemekre gyakorolt erő­
gyorsítják, hogy a szervezet könnyebben teljes nyomással lehet ideiglenesen meg­
megbirkózzék vele. szüntetni. Hp.: Cactus 0, Oleander 0, Stro­
phantus D2.

Ingerlékenység: az idegrendszer fokozott


működése, mely testi és lelki magatartásfor­
mákban jut kifejezésre. A normális ingerlé­
kenység mellett megkülönböztetünk csök­
kent, illetőleg fokozott ingerlékenységet.
Hogy ki hogyan reagál az ingerekre, az el­
sősorban az öröklött hajlamoktól függ, és a
vérmérsékletben nyilvánul meg. A pajzsmi­
rigy-túlműködés fokozza az ingerlékenysé­
get, a baldrián és a komló csökkentik azt.

Ingerületvezetési zavarok: a szív működé­


sét, a szívizmok összehúzódását irányító,
kívülről, illetve magából a szívből kiinduló
ingerek szabályozását egy izom- és idegkö­
teg, az ún. ingerületvezető rendszer végzi.
Felülről lefelé haladva: 1. szinuszcsomó,
Fokozott vagy csökkent ingerlékenység 2. bal pitvar, 3. jobb pitvar, 4. pitvar-kamrai
vagy a kötegben bekövetkező megszakítás csomó, 5. HIS-köleg, 6. kötegágak
következményeként a szívműködés gyorsu­
lása, lassulása, esetleg a szívösszehúzódá­ Inhaláció: belélegzés. 1. Káros anyagok
sok ritmusának szabálytalanná válása lép (por, gázok, baktériumok) belégzése belég­
fel. A normális ütemen kívüli összehúzódá­ zési betegségekhez vezet. 2. Belélegezhető
sok (extrasystolék) oka a túlzott ingerlé­ gyógyszerek (gázok, gőzök, porlasztott
kenység, a szívizomzat gyulladása vagy va­ folyadékok). Légtéri inhaláció: olyan at­
lamilyen méreg hatására fellépő károsodá­ moszférában való tartózkodás, ahol a belé-
sa, illetve idegi túlterheltség lehet. Az állan­ legzendő anyag nagy koncentrációban van
dó vagy időszakos szívritmusgyorsulást a jelen. Egyszeri belégzés: maszkon keresztül
pajzsmirigy túlműködése vagy a vegetatív vagy célzott sugárban lélegzi be a beteg a
idegrendszer túlzott ingerlékenysége okoz­ gyógyszert. Inhalálhatunk még fejgőzölés­
za (paroxysmalis tachicardia). A pulzus tel­ sel, gőzkészülékkel, porlasztó-inhalálóbe-
jesen szabálytalan, ritmusáért a pitvarizom­ rendezéssel. A legújabb készülékekkel elér­
zat hegesedése felelős. Az ingerületvezető hető a belélegzett anyag gyors vérbe jutása,
149 Intoxikáció

ami feleslegessé teszi az intravénás injek­ I n k r ó t u m : közvetlenül a vérbe kiválasztott


ciót. hormonanyag, a belső' elválasztású miri­
gyek váladéka, mely mirigykivezető cső
Inhúzódás: az inak hirtelen, erős megnyú­
nélkül a vérbe jut.
lása, amely többnyire ficam következmé­
nye. Kezelése: nyugalom, agyagos vagy
Inkubációs idő: az az időszak, ami a fertő­
gyógyföldes göngyölések, forró szénapoly-
zéstől a betegségtünetek megjelenéséig tart.
vás zsákok, masszírozás, torna.
A különböző fertőző betegségeknek eltérő
az inkubációs idejük: lepra néhány év, kole­
ínhüvelygyulladás: az alak, a kéz, az ujjak,
ra 1 nap; fertőző agyhártyagyulladás 1-4
az alsó lábszár, a lábfej és a lábujjak inainak
nap; kiütéses tífusz 9-14 nap; sárgaláz 4-6
bizonyos szakaszai a súrlódást csökkentő,
nap; grippe 1-3 nap; szamárköhögés 7-14
síkos anyagot termelő ínhüvelyekben fut­
nap; gyermekbénulás 2-10 nap; malária
nak. Túlterhelés, nyomás vagy kórokozók
10-20 nap; kanyaró 9-14 nap; lépfene 1-3;
hatására ezek száraz vagy vizes gyulladása
papagájkór 8-14 nap; takonykór 3-8 nap;
léphet fel. Tünetei: az inak duzzanata, vö-
vérhas 2-7 nap; Salmonella-fertőzés 12-21
rössége és mozgás közben tapasztalható
nap; skarlát 4-7 nap; szifilisz 14-21; ve­
súrlódásuk, erős fájdalom. A besürűsödött
szettség 14 hónap; tripper 3-4 nap; tífusz
ínhüvelyi váladékból kemény csomók ke­
8-21 nap; bárányhimlő 14-21; tetanusz
letkezhetnek, ún. csontkinövések. Kezelése:
nyugalom, hideg borogatások, agyag- vagy 6-14 nap; mumpsz 18-20; hús- és halmér­
gyógyföldborogatások, leöntések, később gezés 8-48 óra.
masszírozás. A csontkinövéseket nyomással
vagy ütéssel szét kell zúzni, utókezelésük Inszufficiencia: képtelenség; valamely tel­
megegyezik az előbbiekkel. Hp.: Arnica jesítmény elégtelen volta, így például a
D3, Apis D3, Ruta D2. Bch.: Ferrum phos­ szívizom teljesítményének, az izomerőnek,
phoricum D6, Kalium chloratum D6, Sili- a mirigytevékenységnek, a billentyűzáró-
cea D l 2 , Calcium fluorarum D12-vel fel­ dásnak az inszufficienciájáról szoktunk be­
váltva. szélni.

Injekció: oldott gyógyszerek vagy gyógyí­ Interkosztális neuralgia: a bordaközi ide­


tó anyagok (saját vér, tej stb.) befecskende­ gek fájdalmas izgalma.
zése az izomzatba a bőr alatti kötőszövetbe,
a vérpályába, esetleg testüregekbe vagy az Intertrigo: a bőr kipállása. A hajlatok (nők­
egyes szervekbe. A természetgyógyászat le nél az emlő alatt, valamint a hónaljban,
hetőleg elkerüli az injekcióadást, ha csak ágyék környékén) egymással érintkező bőr­
egy mód nyílik a gyógyító anyagok egyéb felületeinek vérbőséggel, nedvedzéssel és
úton való bevitelére; nem próbálja meg hámlással járó gyulladása.
megkerülni a szervezet védőkapuit. Csak
végszükség esetén adunk tehát a természet­ Intestinum: 1. Zsigerek
gyógyászatban injekciót, és inkább a bőrbe,
mint a bőr alatti szövetekbe. Intoxikáció: a szervezetben létrejövő mér­
gezés, amit baktériumok, a táplálkozás és az
Inkarceráció: a sérv kizáródása. anyagcsere okozhat.
Intrakutan 150

Intrakutan: a bőr rétegeibe hatoló. zelésére alkalmazzák. Kiegészíti az egész­


séges, teljes értékű táplálkozást.
Intravénás: érbe adott.
Irrigátor: beöntőkészülék, űrtartalma kb.
Intuíció: azt a tudást, ami a helyzetből köny- 1 1. Az edény üvegből, gumiból, műanyag­
nyen adódik, töprengés nélkül jön, és az eb­ ból készülhet, felakasztható vagy felállítha­
ből levont következtetéseket nevezzük intu­ tó. Alján kifolyónyílás található, melyhez
íciónak. Az intuíció a zsenialitásból szárma­ gumicsövet csatlakoztatnak. A cső végére
zik, ami veleszületett adottság, nagy jelen­ bélcsövet vagy beöntőcsövet (üvegből vagy
tősége van a művészi alkotások létrejötté­ kemény gumiból) erősítenek.
ben. A gyógyításban is szerepet játszik.
Isiász: a nagy ülőideg (nervus ischiadicus)
Inula helenium: peremizs. fájdalmas gyulladása. Oka: hideghatás,
nyomás, ütés (pl. terhesség), medencei vér­
Inzulin: a hasnyálmirigy Langerhans szi­ pangás, különböző kórokozók és baktéri­
getcsoportjának hormonja. Fontos szerepe ummérgek által kiváltott gyulladás, anyag­
van a szervezet cukorégetésében. Hiánya cserezavarok (cukorbetegségek), az ideg­
esetén cukorbetegség lép fel. gyök nyomása csigolyaporckorong-sérv
vagy a csigolyaízület betegsége miatt. A
Ionok: elektromosan töltött atomok, atom­ nervus ischiadicus lefutása mentén erős fáj­
csoportok, molekulák vagy molekulacso­ dalom jelentkezik a csípőben és a lábon, az
portok. Fontos szerepet játszanak a szerve­ ideg kifejezetten nyomásérzékeny. Előfor­
zetben történő anyagátalakulás természettu­ dulhat egy- vagy kétoldali isiász. A beteg
dományos megítélésében. Elektromos áram ferdén tartja a gerincét (skoliózis), mert így
segítségével ionokat juttathatunk be a bőr­ kevésbé fáj a gyulladt ideg. Kezelése a ki­
be, a nyálkahártyákba (iontoforézis). váltó ok szerint végzendő. Koplalás, nyers
koszt, vegetáriánus táplálkozás, húgysav-
Ipecacuanhagyökér: hánytató gyökér mentes étrend, a széklet rendezése. Fájdal­
(Uragoga ipecacuanha), a növény Brazíliá­ mas rohamok esetén tegyünk forró pakolá­
ban honos. Kis adagokban köptető és bélte- sokat, végezzünk gőzölést. Naponta ve­
vékenység-élénkítő hatású. Nagy adagok­ gyünk fahamus lábfürdőket, hetente lábfür­
ban hánytató. dőt. Emellett hideg lábfej- és vádlipólyázá-
sok, lábpólyázás sós vízzel, előzőleg meleg
írisz: szivárványhártya. lábon. Javulás után váltakozó kezelések.
Váltakozó láb- és ülőfurdő, féljürdő comb­
öntözéssel, később comböntözés, félfürdő,
író: a vaj köpülése után visszamaradó tej­
combgyorslocsolás, Schlenz-fürdők, széna­
rész. Magas savtartalma révén igen köny-
zsákok, sajátvér-kezelés, mozgás, masszíro­
nyen emészthető, az egészséges táplálkozás
zás. A gerincoszlop érintettségénél kiro-
fontos részét képezi, mivel vitaminokban, a
praktikai kezelés. Reumateák. Hp.: Arnica
vajból hiányzó auxonokban, ásványi anya­
D3, Aconitum D4-6, Belladonna D3, Colo-
gokban, tejcukorban és sejtanyagokban
cynthis D 3 , Gnaphalium polycephalum
gazdag, valamint kevés zsírt tartalmaz. Se­
D2-6, Ammónium muriaticum D3, Rhus
gíti a székürítési, a gyermekgyógyászatban
toxicodendron D4-10, Lycopodium D6-12,
zsírérzékeny csecsemők hasmenésének ke­
151 Izom

Cimifuga D2. Bch.: Magnesium phospho­ Izlandi zuzmó (Certaria islándica): északi,
ricum D6, Kalium phosphoricum D6, Calci­ hegyi zuzmó. Köhögéscsillapításra jó, teáját
um phosphoricum D6, Kalium chloratum és fó'zetét isszák.
D6, Natrium sulfuricum D6, Silicea D l 2 .
ízlelés: a nyelven és a szájnyálkahártyán lé­
Ischiuria: 1. a Vizeletretenció vő ízlelőbimbók közvetítésével lezajló fo­
lyamat. Csak édes, savanyú, sós és keserű
Iszap: lassan folyó vagy álló vízben, ten­ ízt tudunk megkülönböztetni, az ízlelés ár­
geröblökben képződő' lerakódás. Szervetlen nyalatait a szaglás segítségével érzékeljük.
anyagokból, többnyire kovasavból, mész­ Az ízlelőszerveken kívül lelki befogadó­
sókból és főleg növényi eredetű bomló, készségre is szükség van az ízérzéshez. Ab­
szerves anyagokból áll. A rothadás kénhid­ normális testi és lelki állapotban (lelkibe­
rogén keletkezéséhez vezethet. Az iszap tegségek, agybetegségek, terhesség) válto­
nagy vízfelvevő, de rossz hővezető képes­ zik az ízlelés is, erősen függ a pillanatnyi
séggel rendelkező anyag. Ezért iszappako­ hangulattól is.
lásra, iszapfiirdőkre használják. A maga­
sabb kéntartalmú iszapok esetéhen az előb­ Izolálás: a beteg elkülönítése a többiek vé­
bi fizikai hatáshoz kémiai hatás is társul. Az delmében. Fertőző betegségekben és elme­
betegségekben szükséges a beteg izolálása;
ásványi iszapok hatásukban a szerves iszap
1. Karantén.
mögött állnak, mivel vízfelvevő képességük
rosszabb és a hőt sem képesek olyan hosszú,
Izom: az izomzat, a „hús", izomrostköte­
ideig tárolni, mint az utóbbiak. Anyaguk vi­
gekből áll és a vázizomzatot alkotja. A ros­
szont simább, finomabb szemcsézetű, job­
tok mikroszkóp alatt harántcsíkoltak. A mo­
ban felhordható. A legismertebb ásványi
toros idegek késztetésére húzódnak össze,
iszap a Pistyan-iszap és az észak-olaszor­
illetve ernyednek el. Ez a funkció akaratla­
szági Battagliában kitermelt fango. Német­
gosan irányítható, alóla csak a szív haránt­
ország híres ásványi iszapjai az Eifel-fango
csíkolt izomzata képez kivételt, amelyet a
(Bád neuenahr) és a Jura-fango (Bad boll). vegetatív idegrendszer vezérel. A vázizom­
A tengerparti iszap növényi anyagtartalma zat mozgásához szükséges energiát a cukor
csekélyebb, de vízfelvevő képessége kiváló elégetése biztosítja; ennek során hő keletke­
(Wilhelmshaven). Svédországban a zárt zik. Ezt a szervezet hőregulációs rendszere
tengeröblök rothadó tengeriszapját használ­ a test állandó hőmérsékletének fenntartásá­
ják fel sokféleképpen. Világszerte elterjedt ra fordítja, a felesleget pedig a bőrön ke­
gyakorlat, hogy a legismertebb iszapokat resztül a környezetnek leadja. A harántcsí­
szárított formában csomagolva árusítják. kolt vázizomzaton kívül sima izomzat is ta­
A tasakok tartalmát felhasználás előtt vízzel lálható a szervezetben, amely akaratunktól
el kell keverni és fel kell melegíteni. függően végzi munkáját a vegetatív ideg­
rendszer irányításával. Amennyiben az iz­
mokat nem használják, legyengülnek és
Iszákosság: 1. Alkohol
sorvadásnak indulnak; ezt atrophiának
nevezik. A túlerőltetéstől megerősödik (hy-
Ivókúrák: természetes ásványvizek kúra­
pertrophia). Görcseit és bénulását az ideg-
szerű fogyasztása.
Izomgörcs 152

rendszer működési zavarai okozzák. Olykor sok, Schlenz-féle Jürdők. A kúrát a vérke­
galandféreglárvák és trichiák élősködnek ringés serkentése céljából hideg vizes keze­
benne. Leggyakoribb betegsége a reumás lésekkel folytatjuk: ecetes vizes teljes lemo­
eredetű izomgyulladás. sások, szénapolyvás ing, rövid begöngyölés,
spanyolkabát, leöntések. Egészséges vege-
Izomgörcs: legtöbbször kifáradás vagy rúl- tárius és nyers ételek, böjt, fűzfakéregből,
erőltetés következménye. Főleg a lábfej és a jegenyekéregből, kőrisfakéregből, homoki­
lábszár izomzatában (lábikragörcs) lép fel, sás és erdei káka gyökeréből, vízhajtó és iz­
okozhatják azonban az agy- vagy a ge­ zasztó hatású drogokból készült teák fo­
rincvelő megbetegedései is; 1. Görcsök. gyasztása. Sajátvér-injekció, piócakezelés,
köpölyözés, Baunscheidt-féle kezelés, be-
Izomgyengeség: az izomerő egyénenként dörzsölések, az érintett területek ingerlése,
változó, betegségek, hiányos táplálkozás, a test állapotának áthangolása megfelelő la­
mozgáshiány (atrophia) következtében és paszok segítségével. Hp.: Aconitum D3-6,
időskorban csökken. Kezelése: a kiváltó ok Belladonna D3-6, Bryonia D3, Chamomil-
megszüntetése, egészséges táplálkozás, la D3, Cimicifuga D2-6, Dulcamara D2-3,
rendszeres testmozgás. Ferrum phosphoricum D6, Gelsemium
0 - D 3 , Mercurius solubilis D 3 ^ t , Nux
Izomkeményedés: az izmok megkemé- moschata D3, Nux vomica 0, Ranunculus
nyedése izomreumalizmus esetén. Kezelése: bulbosus D2, Rhus toxicodendron D4-10,
1. Reumatizmus. Staphysagria D3-4, Tartarus emeticus
D4-6. Bch.: Ferrum phosphoricum D6,
Izomláz: valószínűleg anyagcseretermékek Kalium chloratum D6, Natrium phospho­
felhalmozódása okozza. Fájdalmat okoz. ricum D6, Calcium phosphoricum D6, Cal­
Fokozatos terheléssel és a túlterhelés elke­ cium fluoratum D l 2 , Natrium muriaticum
rülésével megelőzhető. Kezelése: forró für­ D6, Magnesium phosphoricum D6, Kalium
dő, melyet masszírozás követ. phosphoricum D6.

Izomreuma: a hajlam örökölhető, időválto­ Izületek: két csont közötti mozgékony ösz-
zás (hideg, nedvesség és huzat) válthatja ki. szeköttetés. Az egymáshoz kapcsolódó
A krónikus gennyes gócok (mandula, fogak, csontfelületek megvastagodnak, rugalmas
1. Gócfertőzés) ugyanúgy okozhatják, mint porcszövet borítja őket. Az egyik csontvég
az anyagcsere-folyamatokból származó kisebb-nagyobb gödröt képez (ízületi vápa),
mérgező anyagok vagy a helytelen táplálko­ a másik csontvég ebbe illően kitüremkedik
zás következtében lerakódott salakanyagok. (ízületi fej). Az ízületet alkotó csontok for­
Tünetei: hirtelen fellépő heves fájdalmak, mái nagyon különbözőek, alakjuk az ízület­
melyek az érintett izmot meg is béníthatják. ben történő mozgásoktól függ. A csontvége­
A lágyék- és keresztcsonttáji izmok görcse ket kötőszövetes tok borítja, melyet szala­
lumbágóhoz, a nyaki izmok görcse pedig gok erősítenek meg. Belülről nyálkahártya
nyakmerevedéshez vezet. Az izommere­ béleli az ízület zárt üregét, melyet ízületi fo­
vedés az izmok megkeményedését okozhat­ lyadék tölt ki. Az ízület környezetében lévő
ja. Kezelése: a fertőző gócok megszünteté­ inak mozgását és az ízület védelmét szol­
se. Kezdetben meleg szénapolyvás teljes gálják az ínhüvelyek. Az ízületek feladata a
vagy gőzfürdők, gőzölések, forró borogatá­ mozgás. Ha az ízületet nyugalomba helye-
153 izületi reumatizmus

zik, visszafejlődik, lemerevedik. A mozgás máló ízületi betegségek során is kelet­


biztosítja az ízületek egészséges állapotát. kezhetnek. Az ízületben hirtelen fellépő fáj­
A túl hosszú ideig tartó nyugalomba helye­ dalom kényszertartáshoz vezet. Gyakori az
zés krónikus ízületi elváltozásokhoz vezet. ízületi fogyadékgyülem. Műtéti eltávolítás­
ra szorul.
Izületi folyadékgyülem: az ízületi folya­
dék kóros fölszaporodása. ízületi duzzanat ízületi reumatizmus: akut formája valószí­
megjelenéséhez vezet, erőszakos behatá­ nűleg vírusbetegség. Gyakran egyszerre
sokra (csonttörés, ficam, rándulás, sűrített több vagy szinte mindegyik ízületet megtá­
levegővel dolgozó gépekkel történő munka­ madja (polireumatizmus, poli=sok). Egy­
végzés stb.) és gyulladások kísérőjelensége­ idejűleg vagy az ízületi reumatizmust meg­
ként szokott előfordulni. Az ízületi folyadék előzően csaknem mindig mandulagyulladás
fertőződésekor gennyképződéskor gennyes is fellép. A hideghatás, átfázás gyakran sze­
ízületi gyulladásról vagy ízületi gennyedés- repel kiváltó okként. Az ízületek érintettsé­
ről szoktunk beszélni. Kezelése: az ízület ge sokszor csak az általános túlérzékenysé­
nyugalomba helyezése a folyadékgyülem gi reakció részjelensége (allergia). Váltako­
felszívódásáig. Az alapbetegség kezelése. zó lázmenet, szívizom- és szívbelhártya-
Helyileg: felszívató kezelésként agyagpa­ gyulladás is felléphet egyidejűleg. A szív-
kolás, piócakezelés. Bch.: Kalium chlo­ belhártya-gyulladás heges gyógyulásakor
ratum D6, Calcium phosphoricum D6-12, szívbillentyűhiba keletkezhet. Kezelése:
Natrium muriaticum D6. koplalás, ivóleves koplalás, gyümölcsna­
pok, nyers koszt, vegetáriánus táplálkozás.
Izületi gyulladás: az ízületi tok belső felü­ Ecetvizes lemosások, az érintett ízületek lo­
lete és a környező kötőszövet túlerőltetés- csolása. Lázkezelés. Belsőleg: fuzfakéreg,
kor, baktériummérgek hatására, valamint nyírfakéreg, réti legyezőfü, homokboro-
külső erőbehatásra könnyen begyulladnak. nagyökér, nád és kákagyökér kivonatban.
A gyulladás tünetei a fájdalom, duzzanat, a Hp.: Aconitum D3—4, Chininum sulfuricum
mozgáskorlátozottság. A szem kötőhár­ D2, Spiraea ulmari 0, Ferrum phospho­
tyájához, a légutak és a tápcsatorna nyálka­ ricum D6, Bryonia D l - 3 , Rhus toxicoden­
hártyájához hasonlóan az ízületi tok nyálka­ dron D4-6, Dulcamara D 2 - 3 , Acidum ben-
hártyája is gyakran reagál túlérzékenységi zoicum D2, Pulsatilla D4-6, Mercurius so-
reakcióval, ha idegen fehérje, főként ha lubilis D4, Apis D3, Colchicinum D3-4,
baktériumméreg jut a szervezetbe. Az izüle­ Caulophyllum D2-6. Bch.: Ferrum phos­
ti gyulladás tehát a legtöbbször nem helyi phoricum D6, Kalium chloratum D6, Kali­
bakteriális gyulladás, bár ez is előfordul, um sulfuricum D6, Natrium muriaticum
főként sérüléseknél, vérmérgezésnél. Akut D6, Silicea D l 2 , Natrium phosphoricum
gyulladásnál mindig gondoljunk gonor- D6, Magnesium phosphoricum D6 elvisel­
r/ieas-fertőzésre, krónikus gyulladásnál Ibe­ hetetlen fájdalom esetén; Kalium phospho­
rs. Kezelése: 1. Izületi reutamizmus. ricum D6 magas láznál és a szív érintettsé­
génél; Calcium phosphoricum D6 utó­
kezelésként és krónikus eseteknél. A króni­
Izületi idegen testek: szabadon úszó, lágy
kus forma főként egyes ízületeket érint, rit­
vagy kemény csontból vagy porcszövetből
kán fordul elő, egyszerre több ízület króni­
álló idegen testek, melyek balesetek során
kus reumatizmusa. Ilyenkor az ízületekben
lepattant darabkákból jönnek létre. Defor­
ízületi tuberkulózis 154

átépülési és leépülési folyamatok zajlanak. össze a testüregekben vagy üreges szervek­


Kezelése: nyers koszt, vegetáriánus étrend. ben (szívburok, mell- és hasüreg, ízületek),
Kivezető teák, leghatásosabb a vízibors, a s onnan tűszúrással vagy trokárral végzett
káka, a nád, a homokiborona-gyökér, a le- punkcióval távolíthatók el. A pangás által
gyezó'fű, valamint az árvácska. Ecetvizes létrejött izzadmányt transudatumnak nevez­
lemosások, szénavirágfürdők, szénavirág­ zük. Kezelése sószegény vegetáriánus
pakolások, zabszalmafürdők, szénazsákok, koszt, gyümölcsnapok, rizsnapok, nyers
iszappakolások az ízületekre. Schlenz- koszt, fölszívató kezelés iszap- és túrópako­
jürdők, iszap-, láp-, fangopakolások, hideg lásokkal, kendőzéssel, piócakezelés, kiveze­
ecetvizes vagy olajos bepólyázások. Áthan­ tés a bőrön és vizeletelvezető rendszeren
goló kezelés: saját vér, pióca, saját vizelet, keresztül.
méhméreg, fagyöngy, hangyasav. Hp.: Anti-
monium crudum D4-6, Lycopodium D6, Izzadmány: a savós hártyák gyulladásos
Calcium carbonicum, Hahnemanni D 1 0 - váladéka, mely folyadékból és fehérjékből
15, Ginseng 0. Bch.: Ferrum phosphoricum (pl. vérből) vagy gennyből állhat.
D6, Kalium chloratum D6, Natrium muri-
aticum D6, Silicea D12, Natrium phospho­ Izzadság: a verejtékmirigyek váladéka. Ki­
ricum D6, Magnesium phosphoricum tűrhe­ választása a szervezet hőszabályozását szol­
tetlen fájdalmaknál; Kalium phosphoricum gálja. Fizikai dolgozók szervezete akár napi
D6 magas láznál és a szív érintettségénél; 6 liter izzadságot is képes kiválasztani.
Calcium phosphoricum D6 utókezelésre és Az ilyenkor elveszített folyadékmennyisé­
krónikus eseteknél; 1. Reumatizmus. get feltétlenül pótolni kell. Verejtékezéskor
a szervezet hőt és anyagcseretermékeket ad
Izületi tuberkulózis: a tbc-bacilus vérrel le. Ebből következik, hogy a verejtékmiri­
vagy nyirokkeringéssel történő szóródása gyek a vesékhez hasonló feladatot látnak el.
okozza, vagy csont-tbc során közvetlen to­ A verejtékezés tehermentesíti a veséket.
vábbterjedéssel jön létre. Fiatalokon gyako­ Mivel az izzadást a vegetatív idegrendszer
ri. Lefolyása lassú, ízületi fogyadékgyülem, vezérli, azt egyúttal lelki hatások is befolyá­
az ízületi tok megvastagodása, az ízületek solják. A túlzott verejtékezés (hyperhidro-
orsószerű deformálódása, csontpusztulás sis) a Basedow-kór és a tüdő-tbc egyik tü­
jellemzik. Kezelése: átmeneti nyugalomba nete lehet (utóbbi esetében többnyire éjjel).
helyezés. Pangásos kezelés, sószegény, vi­ A túlzott kéz- és lábizzadás kellemetlen je­
tamindús vegetáriánus étrend, kiegészítésül lenség. Kezelése: gyakori hideg lemosások,
Lebertran. Fény, természetes magaslati az edzettség fokozása, a kiváltó ok kezelése.
napfény (2000 m-en), levegőkezelés. Ecet­ Sószegény, fűszermentes vegetáriánus ét­
vizes lemosások, sós pakolások, sós ingek. rend. Belsőleg: zsálya, izsóp és zöld dióhéj
Zsurlótea, porcsinkeserűfű- és kenderkefű- főzete és nyers fokhagyma vagy fokhagy­
tea. Bch.: Calcium phosphoricum D6-12, máié; vö. Lábizzadás. Hp.: Boletus Iaricis
Silicea D l 2 , Natrium phosphoricum D6, D l - 2 , Calcium carbonicum D6-12, Iabo­
Magnesium phosphoricum D6. randi D2-3, Lachesis D8-10, Mercurius so-
lubilis D4-6, Psorinum Dl 5, Salvia 0. A ve­
Izzadás (exudatio): a vérplazma és a vér sék tehermentesítése és a kiválasztás érde­
alakos elemeinek kiválása gyulladásos fo­ kében izzadás előidézése (elvezetés a bőrre)
lyamatoknál. Az izzadmány gyakran gyűlik naponta többszöri hideg lemosásokkal
155 Izsóp

(30-60 percenként), forró göngyölések, Izzasztó-szerek: I. Izzadás


Schlenz-féle fürdők, gőzölések, szénapoly-
vazsákok, forró lég- és szaunajürdők. Bel­ Izsóp (Hyssopus officinalis): virágzása
sőleg hársfavirág, bodza, földi tömjén, ma­ előtt, júniusban, másodszor pedig augusz­
joránna, ribiszkelevél, feketeribiszke-levél, tusban szedik föld feletti részeit. Javallatai:
tarackbúza híg forrázata, forrón fogyasztva. hörghurut, asztma, éjszakai izzadás. Egy­
szeri adagja 2-3 g forrázat formájában.
Izzasztófürdő: gőzfürdő, forró légfürdő,
elektromos fényfürdő, homokfürdő,
Schlenz-féle fürdő, szauna.


J

Járás: az ember többé-kevésbé lassú előre­ D3-6, Silicea D6. Bch.: Ferrum phospho-
haladó egyenes tartással végzett mozgása. ricum D6, Silicea D12 és Calcium fluora­
A láb ritmikus támaszkodó és lendítő moz­ tum D6 váltogatva.
gásai hozzák létre a járást. Az egyes izom­
mozgások zavara, valamint az izmok össz­ Jégtömlő: gumiból vagy bádogból készült
játékának zavara idegbénulás, gerincvelő­ jéggel töltött tömlő, melyet mindig kendőbe
éi agybetegségek esetén feltűnő járászava­ borítva teszünk a testre. Legfeljebb 2-3 órá­
rokhoz vezet, melyek az egyes betegségek­ ig hagyjuk fent, nehogy fagyási jelenségek
re jellemzőek. A csontváz és az ízületek be­ lépjenek fel. Csak vérzéscsillapításra hasz­
tegségei - a csípőtől a lábujjakig - is járás­ náljunk jégtömlőt, mivel csökkenti a vérát-
zavarokat okozhatnak. áramlást és a szervezet természetes védeke­
zését. A természetgyógyászatban egyáltalán
Járomcsont: arc- vagy pofacsont, kiugró nem alkalmazunk jégtömlőt, csak hideg bo­
csont az arc két oldalán. rogatást.

Járóiskola: speciális esetben az amputáltak Jodakne: 1. Akne


számára létesített iskola, ahol mülábbal
gyakorolják a járást, egyébként minden a já­ Joghurt: forralt, esetleg hosszabb forralás­
rást befolyásoló tornát így hívunk. sal besűrített tejet baktériumokkal oltanak
be, majd meghatározott hőmérsékleten tá­
Jeges italok: károsítják a fogzománcot és a rolják. A beinduló erjedési folyamat során
gyomor-, valamint a béltevékenységet, tejsav termelődik. Ajoghurtbaktériumok jó­
ezért a természetes táplálkozás elutasítja a tékony hatással vannak a bélflórára és gyó-
jeges italok fogyasztását, az élvezeti, illetve gyítólag hatnak a különféle emésztési zava­
az izgatószerek közé sorolja őket. rokra, de főképpen a székrekedésre.

Jejunum (éhbél): a vékonybél része, a Joule: a hő nemzetközi egysége. 1 joule


nyombél duodenum folytatása. megfelel annak a munkának, amivel 1
N(ewton)-nyi erőt az erő irányában 1 m-rel
Jégárpa (hordeulum): a szemhéj gennyes
elmozdíthatunk. 1 N az az erő, ami 1 kg tö­
szőrtüszőgyulladása. A szemhéj piros,
megű testet 1 m/s-ra gyorsít fel. N=kgm/s. 1
duzzadt, viszket. Tegyünk a szemre boroga­
cal=4,1862 J. Zuntz szerint ennek alapján
tásokat (lenmag, görögszéna, krumplipép).
egy 70 kg-os ember óránkénti energiaszük­
Kifakadás után vegyünk szemvidítófüves
séglete a következőképpen alakul. Abszolút
szemfürdőket. Hp.: Pulsatilla D3^4-, Hepar
ágynyugalom: 293 J; álló helyzet: 335 J; já­
sulfuricus D 3 , Mercurius solubilis D4,
rás 880 J; hegymászás: 1495-2095 J; bicik­
Staphisagria D 3 - 4 , Calcium fluoratum
lizés: 1590 J; úszás 2850 J.
157 Just, Adolf

J ó d : csekély mennyiségben szükséges az dolgoktól, mert csak ebben az állapotban


anyagcseréhez. A jódhiány a pajzsmirigy emelkedhet meditáció és koncentráció segít­
csökkent működéséhez vezet, túladagolás ségével magasabb tudati állapotba. A jóga
pedig fokozott működéséhez (Basedow- céljai emlékeztetnek a keresztény misztika
kór), túlérzékenységi reakcióhoz: jodakne, célkitűzéseire. A modern lazítási gyakorla­
nátha, gyomor-bél traktus panaszok, kötő- tok, különösen az autogén tréning a —ból
hártya-gyulladás. ered.

J ó d t a r t a l m ú gyógynövények: alkalmasak Jóslás (clairvoyance): a természetes határo­


reakciómentes jódbevitelre. Csekély meny-
kon túllépő, a fölfoghatón túli érzékelés,
nyiségű jódot juttathatunk be velük gyógy-
mely csak bizonyos emberek, az ún. látók
célból: hólyagos moszat (Fucus vesiculo-
természetadta képessége. A látó látja a múl­
sus), ír moha (Cargeen), homoki istác
tat és a jövendőt (próféciák). A legtöbb látó
(America maritima).
telepátiával dolgozik. A jóslás, a jövőbe lá­
tás a betegségfelismerésben is szerepet
Jóga: jelentése: feszültség. Indiában széles
játszhat. Néha egyes gyógyítók is felhasz­
körben elterjedt módszer, melynek célja,
nálják saját vagy médium általi jósképessé­
testi és szellemi koncentráció segítségével a
güket a betegségek felismerésében.
tudat magasabb szféráinak elérése. A ~ testi
és szellemi koncentrációs és ellazító gya­
korlatokból áll, melyek hosszabb gyakor­ Juglans regia: dió.
lással sajátíthatók el. Minden általunk is­
mert gimnasztikai gyakorlat az ősi jógából Juniperus communis: boróka.
ered. A ~-t légzési technikák egészítik ki,
amelyek elengedhetetlenül fontosak a ma­ Just, Adolf (1859-1936): könyvkereskedő
gasabb szférák eléréséhez. A ~-t megtisztu­ és természetgyógyász, a Harz-hegységbeli
lás és a földi örömöktől való tartózkodás Blangenburgban megalapította az Ifjúság
előzi meg. Ennek az a célja, hogy a jógi ké­ Forrását, s ennek a mozgalomnak a vezető­
pes legyen elszakadni testétől és az e világi je volt.
- K

Kachexia: genyvesség. Súlyos krónikus lás tapasztalható; időskorban ugyancsak hi­


betegség, mint pl. a tbc, a rák utolsó stádiu­ ányos lehet a csontosodás. A csontképzést
ma. A végelgyengülés is kachexiához vezet. elősegíthetjük helyes táplálkozással (nyers
gyümölcsök, zöldségfélék, savanyú káposz­
Kádfürdő: a kádban lévő vízmennyiségtől ta). Amennyiben a törés nem csontosodik,
függően teljes, háromnegyed- vagy álízület képződik, a gyógyult törvégek moz­
félfürdőt különböztetünk meg. Vagy csak si­ gathatók lesznek (pszeudoarthrózis).
ma, vagy gyógynövényeket, ásványi anya­
gokat tartalmazó vízből, agyagból, iszap­ Kálmos (Acorus calamus): nádszerű, sok­
ból, homokból áll. A teljes és háromnegyed felé elterjedt növény. Törzsgyöke keserű,
fürdő gyenge vérkeringésű betegek kezelé­
éteres olajokat és egy acorin nevű keserű-
sére nem alkalmas. Számukra legfeljebb a
anyagot tartalmaz. Emésztési panaszoknál,
félfürdők vétele ajánlott.
puffadásnál teaöntetként (1-4 g) kivonat­
ként vagy tinktúrában adjuk. A kálmost
Kakukkfű (Thymus serpyllum): virágzó fürdőkiegészítőként is felhasználják.
növény, egyszeri adagja 2-4 g, forrázat for­
májában. Vízhajtó, izzadságfokozó, felfú­
Kalória: a hő korábban használatos egysé­
vódás elleni hatású. Gyakran alkalmazzák
ge, 1977 óta a Joule helyettesíti. 1 gcal =
emésztési zavarok, májbajok és epebetegsé­
4,1862 J. A következő anyagok g-kénti
gek esetén.
energiatermelése: fehérje = 4,1 gcal = 17,2 J,
zsír = 9,1 gcal = 38 J, szénhidrát • 4,1
Kallusz, kalluszképződés: a csontszövet
gcal=17,2 J.
hegszövetét nevezzük így. Először, mint a
sebeknél, kötőszövetes hegszövet képződik,
amely előbb porc- és csontszövetre emlé­ Kámfor: a kámforfából desztillálással nye­
keztető szövetté, majd rendes csontszövetté rik. Élénkíti az agyat, a keringést és a lég­
alakul. A kalluszképződés alapját a csonttö­ zést, izgatja a bőrt és a nyálkahártyákat.
réskor keletkező vérömleny, a csont széttö- Olajos oldatát szívgyengeségben és kerin­
résekor kilépő sejtes elemek és főként a gés-összeomlásnál az izomba fecskendezve
csonthártya sejtalkotói képezik. A szilánkos adják. Belsőleg kis mennyiségben tisztító-
törések ezért sokszor gyorsabban gyógyul­ lag hat a gyomorra, gátolja a hörgők nyák­
nak, mint az egyszerű törések. A csont ke- termelését, a tejelválasztást és a nemi mű­
ményedése, a törés gyógyulása a mész­ ködést.
anyagcserével és a belső elválasztású miri­
gyek működésével áll szoros összefüggés­ Kámforolaj: bedörzsölésre használjuk reu­
ben. A terhesség alatt néha nem megfelelő a mánál, köszvénynél és hátfájásnál. Kneipp
csontosodás, bár a terhesség vége felé javu­ után egy darab kámfor növényi olajjal való
159 Kanyaró

szétdörzsölésével készül. Az ember addig vás borogatásokkal, melyeket arcleöntéssel


keveri a kámfort, amíg fel nem oldódik. fejezünk be, valamint naponta többszöri
arcledörzsöléssel. Emellett általános erő­
Kámforszesz: kámforszeszes bedörzsölést sítésképpen mezítláb járás, comb- és Jél-
végzünk zúzódásoknál, rándulásoknál, reu- sőtestleöntések, agyagos vizes ing, félfür­
más és görcsös állapotokban, a végtagok dők. A ~ operatív korrekcióját általában
erősítésére, bőr- és testápolásként, ágyban nem tanácsos a 10. életév előtt elvégezni.
fekvőknél a felfekvés megelőzésére. Kneipp
receptje szerint diónyi kámfort oldunk fel Kankalin, tavaszi (Primula officinalis):
1/4 1 szeszben. Csak külsőleg használjuk. gyökerének 0,5-1,0 grammnyi mennyisége
főzet vagy levelének 2-4 g-ja forrázat for­
Kamilla (Matricaria chamomillae): virágját májában felső légúti hurut, felfúvódás, illet­
öntetként gyulladásoknál, toroköblítésre ve székrekedés ellen hatásos.
(gurgulázásra), lemosásokra, inhalálásra
és pakolások készítéséhez használják. Bel­
sőleg görcsös emésztési zavarok és menst­ Kanyaró (morbilli): emberről emberre ter­
ruációs görcsök esetén fogyasztják. A ka­ jedő vírusos fertőző betegség, amely leg­
millaolaj gyulladásgátló és görcsoldó. A ró­ gyakrabban gyermekkorban, ritkábban fel­
mai kamilla (Anthemis nobilis) öntetét a nőtteknél jelentkezik. Tünetei: jellegzetes,
szőke haj mosására, ápolására szokták körülhatárolt, szabálytalan vörös kiütések
alkalmazni. A kamilla virágját májustól jú­ által alkotott foltok, amelyek megjelenését
niusig kell gyűjteni, szár nélkül, csak a vi­ 3-4 nappal nátha, köhögés, kötőhártya­
rágfejeket vágjuk le. Vékony rétegben szét­ gyulladás, étvágytalanság, levertség, és ma­
terítve az árnyékban hamar kiszárad. gas láz előzi meg. A kiütés megjelenésekor
a láz ismét felszökik, majd 5-7 nap múlva
Kamillagőz: 1. Fejgőzölés mérséklődik. Az egész testet elborító kiüté­
sek elhalványulnak, majd száradnak és le-
Kancsalság: a szemek helyzetbeli rendelle­ hámlanak. A —ban szenvedő betegek külö­
nessége, melyeknél a távolabb tekintő nösen fogékonyak diftériára, szamárköhö­
szemgolyók nézővonala nem párhuzamos. gésre, tuberkulózisra, középfülgyulladásra
A kancsal szem nézővonala a tárgyat fixáló és tüdőgyulladásra. Kezelése: böjt, gyü­
másik, egészséges szemétől eltér. Az eltérés mölcsnapok, később vegetárius étrend, hi­
lehet befelé, kifelé, ritkábban fel- vagy lefe­ deg sós vizes rövidgöngyölés vagy ing a ki­
lé irányuló. Gyakori a kettőslátás. Nem bé- ütés megjelenéséig, ezt követően naponta
nulásos eredet esetén a szemmozgások min­ többszöri teljes lemosás. Légfürdő. Meleg
den irányban szabadok, a szemizmok be­ teljes fürdő, melyet hideg leöntés követ. A
idegződése jó. A ritkább bénulásos formá­ csecsemők megszokott étrendjüket kapják,
nál viszont - amelyek különböző általános de a cumisüvegből táplált gyermekeknek
betegségek vagy sérülések következményei sovány tejet és ánizsteát adunk. Egyébként
- egyes szemizmok beidegzése bénult, és ibolyalevél- és lándzsásútifű-tea. Hp.:
a bénulás irányába a szem nem mozdul. Aconitum D3, Fer-rum phosphoricum D6,
A kancsalságot megfelelő kezeléssel több­ Belladonna D3-4, Bryona D4, Pulsatilla
nyire meg is lehet szüntetni. Erősíteni kell D4, Hepar sulfuris D3-6, Mercurius solu-
a szem izmait és idegeit meleg szénapoly- bilis D4, Sulfur D10. Bch.: Ferrum phos-
Kapillárisok 160

phoricum D6 váltakozva Kalium chloratum Belsőleg tengerihagyma-készítmények,


D6-tal, Kalium phosphoricum váltakozva vízhajtó teák. Hp.: Apocynum 0-D2, Phos-
Natrium muriaticum D6-tal, Kalium sulfu- phorus D6-12.
ricum D6, Calcium phosphoricum D6,
Magnesium phosphoricum D6, ha szövőd­ Karantén (vesztegzár): fertőzött vagy arra
mények (pl. tüdőgyulladás) lépnek fel. gyanús személyek elkülönítése különleges
zárt helyen; a személyzetre kijárási tilalom,
Kapillárisok: I. Hajszálerek azokra a hajókra pedig kikötési tilalom vo­
natkozik, amelyek fedélzetén fertőző bete­
Kapor (Anethum graveolens): magjából gek vannak, illetve fertőzésgyanús terület­
érés után 1-3 grammnyit főzetként vagy ről érkeztek, a fertőzés elterjedésének meg­
forrázva fogyasztunk. Segíti a tejelválasz­ akadályozása érdekében.
tást, puffadásgátló.
Karbamid: a fehérjék lebontásának végter­
Kapotnyak (Asarum europaeum): törzs­ méke, nitrogént tartalmaz. A májban képző­
gyökerét tavasszal vagy augusztusban szed­ dik, kb. napi 30 g mennyiségben választó­
jük. Egyszeri adagja főzetként, öntetként dik ki a vizelettel. A kiválasztott mennyiség
vagy friss alakban 0,5-1 g. Hánytató. a táplálék fehérjetartalmától függ.

Kapuér: vérértörzs, amely a gyomor, bél, Karbunkulus jön létre több kis, egymás
hasnyálmirigy, epehólyag és lép vénáinak mellett lévő furunkulus összeolvadásából.
összefolyásából képződött és a vért a máj­ A bőr lépfenefertőzése ugyancsak rosszin­
hoz vezeti; 1. Vérkeringés, Máj. dulatú karbunkulusokat hoz létre. Leggyak­
rabban a nyakon, a háton, az arcon és az aj­
Kapuérbetegségek: a kapuér gyulladásait kakon fordul elő. Sokszor jár súlyos általá­
leggyakrabban a gyomor- és bélcsatornából nos tünetekkel, lázzal, gyengeséggel, emiatt
behurcolt kórokozók idézik elő. Innen máj- többnyire ágynyugalomra van szükség. Ke­
tályogok is kialakulhatnak. Az ilyen gyulla­ zelése: naponta 5-7-szer ecetvizes lemosá­
dások következményeként a kapuérben vér­ sok. A karbunkulus beolvasztása görögszé-
rög képződhet (trombózis). A kapuérben ki­ na-flastrommal. Ha elhúzódik a karbunku­
alakuló pangás következtében vérömleny lus kifakadása, incíziót kell végeznünk.
keletkezhet a hasüregben, amely azonban a Koplalás, gyümölcsleves gyümölcsdiéta.
lecsapolás után hamarosan ismét feltöltő­ Hp.: 1. Furunkulus.
dik. Eközben sárgaság és véres széklet mu­
tatkozik. A szívműködés gyengülése, moz­ Karcinóma: 1. Rák
gáshiány és nehéz ételek hatására kialakul­
hatnak efféle pangások a kapuérben, vér­ Karcsúság: többnyire alkattól és a testi fel­
rögképződés nélkül is. A has bőrvénái a köl­ építéstől függ. Aki természettől fogva mo­
dök körül élesen kirajzolódnak és kidudo­ lett, az az étkezés és a természetes életmód
rodnak, melyet medúzafejnek neveznek. segítségével javíthat alakján, de igazán kar­
Kezelése: ágynyugalom. Láz esetén lázke­ csú soha nem lesz. Az embernek mindig a
zelés, ecetes vizes teljes lemosás, félfürdők testalkatának megfelelő keretek között kell
általi elvezetések, rövid göngyölés, comble- maradnia, ésszerűtlen fogyókúrákkal ne tö­
öntések, böjt, gyümölcsdiéta, nyers étrend. rekedjünk a lehetetlenre.
161 Karfürdő

Érrendszer

Kapuérrendszer: 6. a test főülőere 12. gyomor


1. nyaki erek 7. vesék 13. gyomorvénák
2. felső üresvéna 8. máj 14. lépvéna
3. aortaiv 9. májvénák 15. vastagbél
4. sziv 10. kapuér 16. vékonybél
5. alsó üresvéna 11. lép 17. bélvénák

Kardiospasmus: a nyelőcső görcse a gyo­ mély hajlást! Nem túl gyors karlengetések­
morszájnál. kel vagy szárazra dörzsöléssel melegítsük
fel a végtagokat! A karfürdő élénkíti a ke­
Karfürdő: hideg ~: mindkét kart hónaljig ringést, levezeti a meleget gyulladásos fo­
hideg vízbe kell mártani és 20-30 másod­ lyamatoknál, valamint nyugtatja a szívet
percig a vízben hagyni. Ágyban fekvő bete­ ideges és gyulladásos eredetű szívbetegsé­
gek külön-külön is fürdethetik mindkét kar­ geknél, ritmuszavaroknál. Levezet a kopo­
jukat. Szív- és érpanaszok esetén lassan me­ nyából és a mellkasból. Meleg ~: 35-38 °C-
rítsük be a karokat, a kezekkel kezdve. Ké­ os legyen a víz, 5-20 percig végezzük, hi­
nyelmes tartást vegyünk fel, kerüljük a túl deggel (fürdővel vagy lemosással) fejezzük
Karies 162

fordítja karját, hogy a vízsugár a kar és a


kéz belső oldalát érje. Ha a beteg nem tud
előrehajolni, ülő helyzetben ugyanígy vé­
gezzük a lemosást. A karlemosás a kéz és a
váll fenti sorrendben történő folyó víz alá
tartásával is végezhető. Élénkíti a keringést,
az anyagcserét és az idegrendszert. Reflexe­
sen hat a szív vérátáramlására és a légzésre.
Fontos keringésjavító eljárás, levezet a ko­
Hideg karfurdö ponyából és a nyakból. Hat az izmok és az
be. Melegedő fürdő: 35 °C-ról indulva me­ idegek reumás megbetegedéseire, az ideges
legítsük a fürdőt forró víz hozzáadásával fo­ panaszokra (írógörcs).
kozatosan 40-41 °C-ra. Izzadás kezdetekor
hagyjuk abba a fürdőt. Tehermentesíti a ke­ Karminatívák: éteres olajtartalmuknál
ringést, meleget ad, gyulladásgátló, görcs­ fogva nyugtatólag hatnak a gyomor és a be­
oldó hatású. Ajánlott angina pectorisban, re­ lek mozgásaira. Puffadásnál gátolják a gáz­
umában, ízületi betegségekben, gennyedő, képződést, ezáltal csökkentik a görcsös hasi
nehezen gyógyuló sebeknél, nyirokérgyul- fájdalmat (a hascsikarást). Közvetlenül fáj­
ladásban és körömágygennyedéseknél. dalomcsillapító és gyulladásgátló hatásúak
is; 1. Puffadás, Puffadásgátló teák. Karmi-
Karies: 1. Fogszuvasodás natív hatása van a koriandermagnak, a kö­
ménymagnak, az ánizsnak, az édeskömény­
Karleöntés: 1. Leöntés. Mindkét kart a vál­ nek, a kapornak, a vad majoránnának (Ori­
lak magasságáig öntsük le. A beteg törzsből ganum vulgare), a zsurlónak, a majoránná­
enyhén előrehajol, egy állványra vagy a nak (Origanum majoranna), a cickafarknak,
mosdóra támaszkodik. A jobb kézen kez­ valamint a kálmos gyökerének, a kamillavi­
dünk, majd a karokon felfelé, a vállig hajt­ rágnak, a levendida virágának, a borsmen­
juk végre a leöntést, a vállakon tíz másod­ talevélnek, a vidrafűnek. A növényeket
percig elidőzünk, itt szélesebb vízsugárral egyedül vagy keverék formájában öntet­
mosunk le, majd visszatérünk lefelé a ke­ ként, teaként vagy por alakban adjuk. Éteres
zekre. A bal kar lemosása ugyanígy törté­ olajaikat cseppenként adjuk, ugyancsak kü­
nik. A második lemosás után a beteg kifelé lön-külön vagy keverékként.

Karotin: előfordul zöldségekben és bogyós


gyümölcsökben. A májban ezek A-vitamin­
ná változnak, mivel annak elővitaminjai.
A napi karotinszükséglet 1-5 mg, ez bősé­
ges friss táplálék fogyasztásával biztosítha­
tó (sárgarépát egész évben ehetünk).

Karpakolás: a kézpakolás folytatása, egé­


szen a vállakig. A lábpakoláshoz hasonlóan
a kendőket ferdén felfelé tekerjük a végtagra.
163 Kenőszappankúra

vagy szintetikus úton állítják elő. A szinteti­


kus úton előállított gyógyszerek egy része a
természetben egyáltalán nem is fordul elő.
A természetgyógyászat többnyire termé­
szetben előforduló formában, nem tiszta ha­
tóanyagként alkalmazza a gyógyszereket.
Tiszta hatóanyagok csak ritkán kerülnek
felhasználásra. A szintetikus gyógyszerek,
melyek egyébként sem a természetben, sem
az emberi testben nem fordulnak elő, nem
tartoznak a természetgyógyászat eszközei
közé.
Kataplazma: melegített pépek felülúszója.
Kenderkefű (Galeopsis ochroleuca): virág­
Katarakta: a szemlencse elhomályosodá- zó növény 2-4 g-ját enyhe főzetként alkal­
sa; 1. Zöldhályog. mazzuk. Kovasavat tartalmazó drog. Víz­
hajtó hatású érelmeszesedésben.
Kecskeruta (Galega officinalis): a növényt
magjával együtt cukorbetegségben (vércu­ Kenőcs (unguentum): zsírok, olajok, via­
korszint-csökkentő) 0,5^4 g mennyiségben szok és vazelin felhasználásával készülő
főzetként adjuk. Vízhajtó, izzasztó és tejel­ gyógynövénykészítmények, melyeket a
választást fokozó hatású. Bőrbetegségek­ bőrfelületre, sebekre kennek vagy testnyílá­
ben, anyagcserezavarokban adjuk. sokba helyeznek.

Kefir: az édes tej kefirmaggal (élesztő és K e n ő k ú r a : kezelési eljárás, amely során a


baktériumkeverék) történő erjesztésekor testet kenőccsel, balzsammal vagy szappan­
tejfólszerü aludttejital. A Balkánon édes tej nal kenik.
helyett lótejet használnak a kefirkészí-
téshez. K e n ő s z a p p a n k ú r a : fél, másfél evőkanál
zöldszappant vagy közönséges sötét színű
Keményítő (amylum): egyszerű cukrokból sötétszappant esténként evés előtt kevés
felépített szénhidrát, amely az állati és nö­ vízzel hígítva a karokra, a lábakra, a mell­
vényi szervezetekben tartalékanyagként kas, a has és a hát felületére kenünk, és te­
szolgál. A szénhidrátok közé tartozó kaló­ rületenként 5-10 percig dörzsölünk. A szap­
riadús táplálék. Az emésztőnedvek egysze­ panmaradékot puha törülközővel letöröljük
rű cukrokká hasítják, amelyeket az anyag­ és másnap reggel langyos vízzel lemossuk.
csere feldolgoz. Az állati keményítőt A bőrt gondosan megszárítjuk. A kúra me­
glykogénnek hívják, és főleg a máj és az iz­ netébe minden héten egy szünnapot iktas­
mok tárolják. A fő keményítőforrások: bur­ sunk be. Ha a bőr allergiásán reagál a keze­
gonya, gabona, liszt. lésre, az érintett területet nem szabad be­
szappanozni, helyette tiszta olajjal kenjük
Kemoterápia: kémiai úton nyert gyógysze­ be. Egy kúra 4-6 hétig tart, majd ugyanilyen
rekkel történő kezelés. Ezeket a szereket hosszú szünet következik, miután a kezelés­
vagy természetes alapanyagokból nyerik, sorozatot meg kell ismételni. Ha a bőr túl
Kenőszappan-pakolás 164

érzékenyen reagál az ingerre, a szappanréte­ nye. A természetgyógyászat ezért a teljes ér­


get első alkalommal csak 20 percig tartsuk tékű gabona felhasználását írja elő, a fent
rajta, majd mossuk le, a második héten két említett népbetegségek elkerülése végett. A
órát maradjon a bőrön, és csak a harmadik kenyérlisztet teljes értékű gabonából állít­
héttől kezdve hagyjuk rajta egész éjjel. Indi­ suk elő, s az őrlést közvetlenül a fogyasztás
káció: tuberkulotikus nyirokmirigy-, csont-, előtt végezzük, mivel a tárolás során csök­
bőr-, általában hasi és mellhártyabetegsé­ ken a kenyérliszt vitamin- és ásványianyag­
gek, különösen gyermekkorban. tartalma. Bár a finomlisztből készült ke­
nyér emésztésekor kevesebb salakanyag ke­
Kenőszappan-pakolás: a végtagok reuma- letkezik, ez a jó kihasználás nem pótolja a
tikus betegségének népies gyógymódja. vitamin és az ásványi sók hiányát. A korpa­
A bőrre kenőszappant kenünk és vászonnal kenyerek és a teljes értékű gabonakenyerek
becsavarjuk. 1,5 óráig a bőrön hagyjuk, közé tartoznak a Grahám-kenyér (búzakor­
majd meleg fürdőt veszünk. Heti 2 alkalom­ pából, élesztővel készülő kenyér) és a rozs­
mal kell végezni. A bőr túlérzékenysége ból készült kenyér. A kenyeret ne frissen,
esetén abba kell hagyni a kezelést. hanem némi állás után fogyasszuk, hogy a
rágás folyamata nagyobb hangsúlyt kapjon.
Kenyér: kenyérgabonák lisztjéből készül,
élesztő hozzáadásával vagy savanyú tésztás Kenyérgabona: gluténtartalmú gabonafé­
erjesztéssel teszik lazábbá a tésztát. Dagasz- lék, sütésre alkalmasak. Idetartoznak a bú­
tás után sütik. A kenyér minősége attól za, a rozs, bizonyos esetekben a zab és az
függ, hogy az egész gabonaszem csírástul árpa is. A kenyérgabonák vitamintartalma,
benne van-e, vagy eltávolították-e belőle a ásványi-, nyomelem- és növekedési anyag-
létfontosságú alkotórészeket az őrlés során. (auxon) tartalma magas. Mivel a sütés fo­
A finomliszt 50-70%-ban kiőrölt, ugyanis lyamán a kenyérliszt tápanyagtartalma
őrlés előtt eltávolítják a gabonanemüek hé­ csökken, ne csak kenyérként, hanem nyer­
ját, a korpát. Ezáltal a gabona veszít vita­ sen, friss gabonapépként fogyasszuk. A ke­
mintartalmából, csökken a benne lévő csí­ nyérliszt egy részét, 10-20%-ot müzli for­
rázást serkentő anyagok tartalma is. A fi­ májában vegyük magunkhoz.
nomra őrölt liszt fogyasztásának fogszuva­
sodás, krónikus székrekedés a következmé- Keresztcsont (Os sacrum): a medence hát­
só falát alkotó, öt összenőtt csigolyából álló
csont, melyre a gerincoszlop támaszkodik.

Keresztcsonttájéki fájdalmak: okai a ge­


rincoszlop, a keresztcsont, az ágyékizomzat
bántalmai, nőgyógyászati betegségek,
menstruációs zavarok, béldaganatok, húgy-
és ivarszervi betegségek. Kezeléséhez elő­
ször a kiváltó okot kell tisztázni. Kezelése:
helyileg forró pázsitfűvel töltött zsákocská-
val való borogatás, gőzölések, masszírozás
A gabonaszem felépítése: és bedörzsölés. Hp.: Arnica D3, Kálium
1. liszttest, 2. gluténréteg, 3. csira phosphoricum D6-12, Nátrium muriaticum
165 Kén

D6-12, Ledum D2, Helonias D2, Sepia Keringési elégtelenség: 1. Kollapszus


D6-10. Bch.: Ferrum phosphoricum
D6-12, Magnesium phosphoricum D6, Káli­ Keringési zavarok: tünetei: szédülés, áju­
um phosphoricum D6. Hirtelen fellépő —at lás, szívpanaszok, ingadozó, többnyire ala­
lumbágónak nevezik. csony vérnyomás, a szív és az érrendszer ki­
mutatható szervi elváltozásai nélkül. Gya­
Keresztkötés: azok részére, akik kényel­ kori olyan személyeknél, akik a háború ide­
metlennek találják a karok mozgásának kor­ jén vagy a háború után fokozott testi-lelki
látozását a sállal való teljes betekerés eseté­ szenvedéseken mentek keresztül és hosz-
ben. Egy 30-40 cm széles, 1,5-2 m hosszú, szabb ideig hiányos táplálkozást folytattak.
nedves lenvászon pólyát az ábrán látható Okai: a vegetatív idegrendszer működési
módon felhelyezünk a mellkasra, majd há­ zavarai, a serdülőkor és a klímakritérium
tul keresztezve, a vállakon átvetve előreve­ idején a belsó' elválasztású mirigyek műkö­
zetjük és rögzítjük. Erre ugyanilyen módon désének megváltozása. Kezelése: egészsé­
egy száraz lenpólyát és egy gyapjúkendőt ges, B-vitaminokban dús, sóban és fűsze­
helyezünk. Szükség esetén három törülkö­ rekben szegény étrend, félfürdők, öblítések,
zővel is végezhető, úgy, hogy az egyikkel váltó lábfürdők, hideg karfürdők a keringés
betekerjük a beteg mellkasát, a másik kettőt serkentésére. Sepró'zanót-, gyöngyvirágké­
pedig átvetjük a vállakon. szítmények. Hp.: Lachesis D8-10, Varet-
rum album D3, Ammonium carbonicum
D l - 3 . Bch.: Kalium phosphoricum D6,
Natrium muriaticum D6, Calcium phospho­
ricum D6.

Kerti kakukkfű: I. Kakukkfű

Keserédes csucsor (Solanum dulcamara):


szárát kora tavasszal vagy ó'sszel gyűjtik. Egy­
szeri adagja 1/4, maximum 1 g. Levét bőr­
bajokban, pikkelysömörben, szamárköhö­
gésben, asztmában, reumában alkalmazzák.

Keserűanyagok (amara): a vegetatív ideg­


rendszeren keresztül élénkítik a gyomor- és
a bélműködést. Étvágygerjesztőként, a gyo­
morsav-elválasztás elősegítésére használ­
Keresztyén tudomány: amerikai szekta, ják. Előfordulnak a vidrafűben, az encián­
tagjai betegségek esetén csak az imádságot ban, a kálmosban, az ezerjófűben, a gyer­
tartják gyógyító erejűnek. (Egészségért mekláncban, az ürömben.
imádkozok.) Szerintük a betegség a bűn és
a tudatlanság következménye. A szektát Kék vaskalap: 1. Sisakvirág
Mary Baker-Eddy alapította 1879-ben.
Kén: külsőleg alkalmazva élősködők által
Keringés: 1. Vérkeringés okozott, valamint gennyesedéssel járó bőr-
Kénhidrogénes fürdők 166

betegségek kezelésére alkalmas kenőcsök


alkotórésze, reumatikus ízületi gyulladások
elleni fürdők adalékanyaga. Belsőleg csak
tisztított formában, késhegynyi, maximum
teáskanálnyi mennyisége ajánlott széklet­
rendezés, vértisztítás, legfőképp bőrkiüté­
sek kezelése céljából. A homeopátia gyak­
ran alkalmazott gyógyszere, melyet gyulla­
dásos bőrbetegségek ellen adnak.
Kézpólyázás
Kénhidrogénes fürdők: kénhidrogén-tar-
talmú vizekben végzett kénes fürdők. Hatá­ Kiegészítő anyagok: a táplálkozásban igen
sukat részben gőzeik belégzése révén fejtik fontos, a természetben rendszerint csekély
ki. Javallatai: reuma, bőrbetegségek. mennyiségben előforduló anyagok. Kiegé­
szítő anyagok a vitaminok, az auxonok, a
Kézjóslás (chirologia): megkísérel a kéz, nyomelemek és még néhány fel nem fede­
különösen a tenyér formájából, annak rán­ zett friss anyag.
caiból, kiemelkedéseiből az ember jellemé­
re, sorsára és fejlődésére következtetni, mi­ Kimerülés: a túlzott igénybevétel követ­
vel a kéz az emberi test tartozéka, a kézről kezménye. Akkor lép fel, ha a fáradtságot
az alkatra mindenképpen bátran követ- nem pihenjük ki rögtön, nem lazítunk, ha­
keztethe-tünk, ez tudományosan is elismert. nem izgatószerekkel megpróbáljuk tovább
Egyes betegségekre is utalhat a kéz formá­ fokozni a teljesítményünket; I. Ki/áradás és
ja, így pl. a dobveróüjjak bizonyos krónikus Stressz.
szívbetegségek, illetve tüdőbetegségek ve­
lejárói. Hormonbetegségek befolyásolhat­ Kínai rebarbara (Rheum palmatum): I.
ják az ujjak hosszát, illetve az ujjpercek ará­ Rebarbara
nyait. Az ún. kézvonalak és tenyérdombok
jelentősége azonban vitatott. Az életvonal Kipárolgás: a verejtékmirigyek a közti
hosszából az élet időtartamára, egyes beteg­ anyagcserének megfelelően szagos anyago­
ségekre való hajlamra és az ösztönökre, a kat választanak ki. Az egészségesek veríté­
fejvonalakbó! a szellemi képességekre, a kezése a verejték mennyiségét és szagát il­
sorsvonalból a környezetnek a képességek­ letően különbözik a betegek verejtékétől.
re gyakorolt hatása, a szívvonalból az alap A pakolások lepedőjén érezhető szag kü­
kedélyállapotra és a kedély alakulására lönösen intenzív és jellemző a betegekre.
szoktak következtetni. Tapasztalt orvosok szagról is felismerik a
betegségeket.
Kézpólyázás: a kéz bebugyolálása, beleért­
ve a csuklót is. A lábpólyázáshoz hasonlóan Kis vérfű (vérfíí, Pimpinella saxífraga):
háromszögletüre hajtott kendővel történik. gyökerét tea vagy tinktúra formájában kö­
A kendőknek szorosan a kézre kell simulni­ högés és rekedtség ellen használják. A vize­
uk, a kéznek kényelmesen kell nyugodni a let és gyomornedv kiválasztását fokozó ha­
pólyában. tású. Levelét fűszerként használják.
167 Kizáródás

Kiütés: a bőr legfelső rétegének gyulladá­ furicum D6, Silicea D I 2 , Calcium sulfu­
sa, amely különböző formákban, különböző ricum D6, Kalium phosphoricum D6; szá­
intenzitással jelentkezhet. A pír, a hólyag- raz kiütéseknél: Kalium chloratum D6, Cal­
képződés, a gennyedés és a hámlás, a duz­ cium phosphoricum D6, Natrium muri-
zanat a leggyakoribb megjelenési formái. aticum D6, Natrium sulfuricum D6, Calci­
Az akut kiütések, valamint az ekcéma, a hó­ um fiuoratum D6, Kalium phosphoricum
lyagos és a hámló kiütések gyakran erős D6, Kalium sulfuricum D6, Silicea D l 2 .
viszketéssel járnak. Külső ráhatások: fény­
es melegsugarak, kémiai ingerek. Többnyi­ Kiválasztás: a kiválasztott anyagok a szer­
re az anyagcsere a felelős a kiütések létre­ vezetre nézve haszontalan vagy káros anya­
jöttéért. A természetgyógyászat úgy fogja gok, melyek az izzadsággal, a széklettel és a
fel a kiütéseket, mint külsőleg jelentkező vizelettel távoznak el. A természetgyógyá­
gyógyulási folyamatokat, melyeket nem szat a legtöbb esetben megkísérli kivezetni a
szabad elnyomni, hanem az egész ember ke­ szervezetből a beteganyagokat.
zelésével belülről kell gyógyítani. Ennek a
felfogásnak az értelmében a kiütések a bel­ Kiválasztóolaj (Kneipp-féle gonoszolaj):
ső tisztulás jelei, az ún. gyógyulási krízis ricinust és krotonolajat tartalmaz. Csak kül­
megnyilvánulásai. Az áthangoló kezelé­ sőleg, kiválasztószerként használatos, bőriz­
seknél az ember gyakran mesterségesen hoz gatásra és bőrön való gyulladáskeltésre
létre kiütéseket és tartja fenn őket, azért, alkalmas (1. Fontaneila, Pusztulanciák).
hogy belső folyamatokat befolyásoljon. Ke­ Néhány csepp olajat kenünk a fül mögé
zelése: böjtölés, nyers koszt, szigorú növé­ vagy a tarkóra. Rögtön utána égető és feszí­
nyi táplálkozás, a sótól és a fűszerektől, va­ tő érzése lesz a betegnek, 24 órán belül kis
lamint az állati fehérjéktől és a zsíroktól va­ gennygyülemek jelennek meg a bőrön, me­
ló tartózkodás. Schlenz-fürdők, zsurló hoz­ lyek lassan beszáradnak és meggyógyulnak.
záadásával, iszappakolások, egésztest-le­ Kneipp különösen fogfájás és szemgyulla­
mosások az anyagcsere izgatására és dás gyógyítására ajánlja ezt a kezelést; 1. Át­
áthangolására. Helyi pakolások és fürdők hangolás, Baunscheidtizmus.
zsurlóval, zabszalmával, búzakorpával, ka­
millával, lepkeszeggel, iszappal, túróval.
Kivezetés: 1. Levezetések
Belsőleg kivezető füvek és gyógynövények:
árvácska, kutyaszőlőszár, füstiké és gyógy-
Kívülálló (iskolán kívüli) kezelések: a ha­
iszap. Hp.: Sulfur D3-10, Arsen D6-10, Rhus
gyományos orvostan által nem elismert be­
D6-10, Croton D4-6, Graphites D3-6,
tegségmegállapító és gyógyító módszerek.
Petroleum D3-6, Belladonna D4, Antimo-
Bár gyakran alapoznak természetgyógyá­
nium crudum D3-6, Staphisagria D3-4, Bé­
szati ismeretekre, s gyakran alkalmazzák
ribéris 0-D2, Thuja D2-12 stb. A homeopa­
őket természetgyógyászok, nem tartoznak a
ta szereket a kiütés tulajdonságainak alapos
természetgyógyászat módszerei közé. Ilye­
vizsgálata után rendelik el; a természet­
nek az akupunktúra, a neurálterápia, az in­
gyógyászat általános kezeléseinek alkalma­
jekciós regenerációs terápia, a homeopátia,
zásában a kiütés típusa nem játszik jelentős
az oxigén és az ózonkezelés.
szerepet. Bch.: nedvező kiütéseknél: Káli­
um chloratum D6, Calcium phosphoricum
Kizáródás: zsigeri kizáródás: 1. Sérv. Kizá­
D6, Nátrium muriaticum D6, Nátrium sul-
ródhatnak még kövek is, pl. a vese-, a hó-
Kímélés 168

lyag- és az epekő, vagy kizáródhat a menis­ Klimaktérium: 1. Változó kor


cus (ízületi porcogó a térdben) is az ízületi
résben. Klinika: tudományos vezetésű, a kutatást
és a képzést szolgáló kórház. A természet­
Kímélés: a testi erőket fekvőkúrák, ágy­ gyógyászat és a biológiai orvostan egyelőre
nyugalom, a beleket és a gyomrot böjt-, még klinikahiányban szenvednek. Állami
gyümölcs- és lékúrák segítségével kíméljük. támogatás híján ma még az ilyen irányú ku­
Súlyosabb betegségek esetén ajánlott a kí­ tatások nagyrészt privát szanatóriumokban
mélő éghajlat által nyújtott kímélet, amely­ és gyógyhelyeken történnek. A biológiai
re azért van szükség, hogy a szervezet akti­ klinika fölállítása minden természetgyó­
válhassa a betegség leküzdéséhez szükséges gyászjogos követelése.
energiáit. A ~ nem tarthat túl sokáig, mert
hosszú távon gyengítő hatású, és a szerve­ Kliszter: 1. Beöntés
ket, valamint azok funkcióit elsorvaszthatja.
Szívbetegek kezelésénél az orvos egyik leg­ Klizma: 1. Beöntés
fontosabb feladata, hogy a beteget a lehető
leghamarabb mozgásra serkentse, mielőtt Klorofill: a növények zöld színanyaga, ké­
még jobban legyengülne. A - csak átmene­ miailag az állati vér vörös színanyagával ro­
tet képezhet a rehabilitációs kezeléshez, ha kon, ahhoz hasonló biológiai tulajdonsá­
azt akarjuk, hogy a beteg teljesen felépül­ gokkal rendelkezik. A legfontosabb növényi
jön. tápanyagok szintézise csak klorofill segítsé­
gével képzelhető el. A növényi táplálékból
Klíma: egy adott hely egy bizonyos év­ származó klorofill az emberi anyagcserében
szakban fellépő időjárási és sugárzási jel­ is jelentős szerepet játszik, ezért nem hiá­
lemzőit jelenti. Nagyjából a földrajzi szé­ nyozhat az egészséges táplálkozásból a zöld
lességtől, a tengerektől való távolságtól, a növény. Helytelen, de legalábbis természet­
szárazföld tömegétől, a tengerszint feletti ellenes a természetes zöld anyagok helyett a
magasságtól, a nagy tengeráramlatokhoz és klorofillt kémiai formában bevinni a szerve­
a nagy légmozgásokhoz való viszonytól, zetbe.
valamint a helyi adottságoktól függ. A be­
tegségek kezelésénél egy adott klíma bioló­ Klorózis: 1. Sápkór
giai hatása az elsődleges. A szervezet akti­
válásának állandó igénybevételével, az Kneipp, Sebastian 1921-ben született Ste-
anyagcsere izgatásával az izgató klíma fo­ fansriedben és 1897-ben Wörishofenben
kozza az egész szervezet aktivitását, míg a halt meg. Lelkész volt, a hidegvíz-kezelések
kímélő klíma mindkettőt tompítja és a szer­ reformátora, a modern hidroterápia alapító­
vezetet alig veszi igénybe. A terhelő klíma ja. Nevéhez kapcsolódnak a Kneipp-féle lo­
állandóan működésben tart bizonyos funk­ csolások. Eletreformer és természetgyó­
ciókat, és ezáltal káros lehet az egészségre gyász volt. Az ember természetes ereje az
(trópusok). A gyógyklíma a gyógyuláshoz egészség hordozója. Az egészséges állapot
szükséges klímafaktorokat foglalja magába csak természetes életmóddal, természetes
és mentes a terhelő klíma tényezőitől. A táplálkozással tartható fent. A betegség a
gyógyklímájú gyógyhelyek azok a helyek, természettől kapott erő általános gyengülé­
ahol gyógyhatású fürdők is vannak. sekor vagy az egyes részek erejének csök-
169 Kollapszus

kenésekor jön létre. A beteggyógyítás fel­ egyének végzik, de orvosi rendelőkben is


adata a természetes erőnlét és az össztelje­ kúrálnak Kneipp szerint.
sítmény visszaszerzése, helyreállítása. A
természet közreműködése nélkül nem lehet­ Koffein: a szemes kávé és a kínai tea alka­
séges a gyógyulás. Főbb munkái: Vízkú­ loidja, izgatja az idegrendszert és a kerin­
rám, 1886; így kellene élnetek, 1888. gést.

Kneipp-féle csontliszt: 1. fekete csontliszt: Kólamag: a kóladió egy trópusi fa koffeint


állati csontok izzításával nyert orvosi szén és teobromint tartalmazó gyümölcse, ame­
(állati szén), 2. fehér szén: az állati csonto­ lyet fáradtság elleni izgatószerül szokták fo­
kat addig hevítik, míg krétafehérek nem gyasztani italként vagy tablettában. Elvezeti
lesznek. A fehér szenet megőrölve krétapor- szer.
szerü port kapunk, 3. szürke szén: a fekete
és a fehér szén, valamint finomra tört Koleszterin (epezsír): az állati zsír anyag­
tömjén-cserjemagvak azonos arányú keve­ csere során jön létre. Nem zsír, csak zsírsze­
réke. A csontlisztet Kneipp általános testi és rű anyag (lipoid), kémiailag többértékű al­
csontgyengeségben szedette betegeivel, va­ kohol. Normálértéke a vérben 250-290 mg
lamint alultápláltságnál. A csontliszt helyett %, kortól és nemtől függően. Az anyagcsere
krétapor szedését is ajánlja, hangsúlyozza kóros változása, melyet gyakran az ivarmi­
azonban, hogy a krétapor hatása meg sem rigyek csökkent működése is előidéz (kli-
közelíti a csontlisztet. maktérium), de a stressz is megemeli a ko­
leszterinszintet, kiválasztása elsősorban az
Kneipp-féle harisnya: 1. Nedves zokni epén keresztül történik, ami nagyrészt ko­
leszterinből áll. Innen származik a neve is.
Kneipp-gyógyhelyek: államilag elismert Epesavak és lecitin tartják a koleszterint ol­
gyógyhelyek, melyek klímája Kneipp-kúra dott állapotban. Magas koleszterinszint ese­
végzésére alkalmas. Ismerünk Kneipp- tén a szervezet megpróbál megszabadulni a
gyógyhelyeket és Kneipp-gyógyfürdőket. koleszterinfeleslegtől. Ez az epesavak és a
Léteznek ezenkívül Felke-, Prießnitz- és lecitintartalom csökkenéséhez vezet, ezáltal
Schroth-féle gyógyhelyek is. Ezek a helyek az oldat stabilitása csökken, a koleszterin
rendelkeznek az összes kúra végzéséhez kristályos formában kicsapódik az epehó-
szükséges felszereléssel, képzett orvosok lyagban és az epeutakon; 1. Epekő. A ko­
vezetésével. A felsoroltakon kívül vannak leszterin az artériák falában is lerakódhat, a
gyógyotthonok és szanatóriumok is, ame­ véredények belső rétegében, ezáltal csök­
lyekben a terápiákat kivitelezik. ken a vér koleszterinszintje; I. Arterioszkle-
rózis.
Kneipp-kúra: kezelési rendszer, ami a ter­
mészetes életmódot, az edzést, a vízkezelé­ Kollapszus: a környéki (perifériás) kerin­
seket, a mozgási ingereket és a természetes gés múló zavara, melynek lényege az érpá-
gyógynövényeket foglalja össze Kneipp ta­ lya befogadóképessége és a vér mennyisége
nításai alapján. A Kneipp-kúra természetes között létrejövő aránytalanság, amikor a vér
alapokon nyugvó egész kezelés; a Kneipp- nem tölti ki az ereket. Oka lehet a keringő
fürdőhelyeken és szanatóriumokban képzett vérmennyiség csökkenése (vérvesztés, nagy
Kollath, Werner 170

folyadékvesztés, hányás-hasmenés miatt) egyes kórképeknél a szóba jövő számos


vagy az érpálya kóros kitágulása (hosszan gyógyszer közül csak egy, a leghasonlóbb a
tartó álláskor). Súlyos műtéteknél, lázas megfelelő. A komplexhomeopátia az egyes
megbetegedéseknél, vérvesztéseknél is elő betegségkomplexusoknál a szóba jövő
szokott fordulni. Kezelése: a végtagokat bu­ gyógyszereket azok szokásos hígításában
gyoláljuk be jól száraz, meleg kendőkbe. egy gyógyszerkomplexusként adja be, arra
A hasra tegyünk forró pakolásokat. A vég­ számítva, hogy ily módon mindenképpen
tagok megmelegedése után végezzünk hi­ sikerül bejuttatnia a megfelelő gyógyszert
deg részlemosásokat. Mustárpakolások a is. így elmarad a hasonló gyógyszer keresé­
lábra és a mellkasra. Belsőleg kámforinjek­ se, a gyógyszerváltogatás, amire egyébként
ciók, erős szemes kávé, szívszerek, árnika- gyakran szükség van kezdetben. A komp­
gyökér-főzet kortyonként. Hp.: Ammónium lexhomeopátia azonban ellentmond a Hah­
carbonicum D l - 3 , Lachesis D8-10, Vera- nemann által felállított homeopata alapta­
trum album D3. noknak. Hahnemann éppen a hivatalos or­
vostudomány annak idején szokásos komp­
Kollath, Werner (1892-1970): pozsonyi és lex gyógyszerkezelését tartotta áttekinthe­
rostocki higiéniaprofesszor, táplálkozásku­ tetlennek, ebből indult ki, küzdött az ilyen­
tató. Birchner-Brenner munkásságát foly­ fajta gyógyszerrendelés ellen. A többféle
tatva tudományosan megalapozta a modern szerből új, komplex gyógyszer áll elő, ame­
táplálkozástant, elsősorban a táplálkozásre­ lyet szigorú homeopata értelemben egészsé­
form betegségek megelőzésében való szere­ ges embernek beadva újra vizsgálni kellene,
pét kutatta. Tőle származik a mezotróphia és ennek alapján mint hasonló szert lehetne
fogalma, ennek folyamatait állatkísérletek­ alkalmazni. A keveréskor az egyes szerek
kel igazolta, felfedezte az auxonokat, és hatása elvész. A tapasztalat azonban mégis
friss gabonapép bevitelével fedezte az em­ azt mutatja, hogy sikeresen lehet alkalmaz­
ber napi auxonszükségletét. ni a komplex gyógyszereket.

Kolloidok (enyvszerű anyagok): a szerves


Komplexus: eredeti jelentése „összefo­
kémiában így nevezzük azokat a nem kris­
gott". A pszichoanalízisben a komplexus a
tályosodó anyagokat, melyek alig vagy egy­
tudatalattiba száműzött kellemetlen, erős
általán nem képesek az állati és a növényi
érzelmi töltésű élményt jelent, vagy egy ér­
sejtek falán átlépni (dializálódni). Nem old­
zelem által összetartott, elfojtott képzelet­
hatók, az oldatok és a szuszpenziók közötti
kört, ami állandóan hat a lélekre. A pszicho­
átmenetet képviselik. Csaknem minden élő
analízis feladata a komplexusok feltárása,
anyag kolloid, az anyagcsere kémiája nagy­
azok közlése a beteggel. így csaknem min­
részt a kolloidkémia törvényei szerint ját­
dig megszűnnek ezek, eltűnnek a komple­
szódik le.
xussal összefüggésbe hozható testi és funk­
cionális jelenségek is (pszichoterápia).
Komló (Humulus lupulus): virágjának 2—4
grammját öntetben altató- és nyugtatószer­
Kondenzáció: gázok sűrítése nyomással
ként adjuk; 1. Keserűszerek.
vagy hűtéssel.

Komplexhomeopátia: a homeopata tanítás Kondurangokéreg: egy dél-amerikai cser­


szerint az egyéni reakciótól függően az je kérge. A belőle készült bor és főzet a gyo-
171 Konstitúció

mor gyógyszere, elősegíti az emésztést, ét­ erős csontú, izmos atlétikusokat; és vékony,
vágygerjesztő hatású. Régebben gyomorrák hosszú csontú, de fölépítését, izomzatát és
elleni szernek tartották. teljesítményét illetően gyenge aszténiást
vagy leptoszómot. Pszichés reakcióik alap­
Kongesztió: 1. Vértolulás (a fejbe) ján megkülönbözteti a magányos, élénk
temperamentumú, mindent vagy semmit
Konkrementumok: kicsapódással keletke­ gondolkodású, kifelé gorombán fellépő, be­
zett, több alkotóelemből összeálló, szilárd lül érzékeny, borongós hangulatú schizo-
testek: epekövek, székletkövek, vesekövek, thym alkatokat a cyclothym alkatúaktól,
hólyagkövek stb. akik temperamentuma gyors és kényelmes,
alaphangulata változóan vidám vagy szo­
Konstitúció: testi felépítés és lelki beállí­ morú, akik társaságkedvelők, elviselhetők,
tottság. Konstitúció alatt az egyes ember keresik az egyensúlyt, természetesek és haj­
testi és lelki jellegzetességeit, reagálását lékonyak a vitatkozásban, mélyenérzők.
értjük. Ezek részint öröklöttek, részint szer­ Kretschmer tanítása szerint a piknikus és a
zett tulajdonságok. A konstitúció magába cyclothym alkat sok mindenben egyezik,
foglalja tehát az öröklő anyagot, az öröklési ugyanígy az aszténiás és a schizothym tí­
képet, valamint ennek a reagálóképesség­ pus. Már a külső megjelenésből követ­
nek a megjelenési képét. Minden olyan kí­ keztetni lehet a lelki beállítottságra és a re­
sérlet, amely megpróbálja az ember sajátos akcióhajlamra. Ez csak fenntartással igaz,
tulajdonságait rendszerbe szedni, csak hoz­ az esetek többségében fennáll ez a hasonló­
závetőlegesen sikerülhet. Az alkat termé­ ság, azonban nem lehetséges csalhatatlanul
szetéhez tartozik ugyanis, hogy egyéni, mi­ következtetni a külsőből a lelki tulajdonsá­
vel a világon két lény sohasem hasonlíthat gokra. Létezik egy testi reakciómód alapján
teljesen egymásra. A csoportosítás tehát történő beosztás is. E szerint vannak gyen­
csak egy vagy több hasonló jegy alapján ge, normális és erős természetű emberek,
történhet. Csoportosíthatunk külső és belső ingerelhető és kevésbé ingerelhető alkatú­
jegyek alapján. A külső jegyek alapján tör­ ak. A régi orvosok a négy klasszikus tempe­
ténő beosztás, tekintettel az öröklött össze­ ramentum szerint különböztették meg az
függésekre, a fajok szerinti beosztáshoz ve­ embereket, s ezeket a típusokat a testnedvek
zet. Professzor Kretschmer megkülönböztet különböző keverékeinek tartották. Ha vala­
kerekded, vékonycsontú, gyenge izomzatú kinek túl sok vére volt, szangvinikusnak, ha
piknikusokat; vékony, magas, hosszú és túl sok epéje, kolerikusnak, ha túl sok nyá-
Konktaktfertőzés 172

la, flegmatikusnak, ha túl sok fekete epéje hogy megromoljanak. Ilyenkor azonban
volt, melankolikusnak nevezték. Ma már életfontosságú anyagok mennek tönkre,
nem az egyes szövetnedvek felszaporodásá­ ezért sohasem szabad elsősorban konzervált
val magyarázzuk az egyes temperamentu­ táplálékot fogyasztanunk. A régi módszerek
mokat. Az életidegrendszer reakciói alapján a száraz tároláson (magvak, gyökerek és gu­
egyeseknél a szimpatikus idegrendszer van mók tárolása), szárításon (növények, zöld­
túlsúlyban (szimpatikotóniásak), másoknál ségek, gyümölcsök), a besózáson és a tejsa­
a nervus vagus dominál (vagotóniások). A vas erjesztésen (savanyú káposzta) alapul­
homeopátia már Hahnemann óta beépítette nak. Az újabb módszerek a hideggel vagy a
rendszerébe a Kretschmer-féle típusokat. A hevítéssel történő konzerválás (jégszekré­
homeopátiában ismerünk konstitútiósze- nyek, hűtőházak, fagyasztási eljárások,
reket, amik csak bizonyos típusú emberek­ mélyfagyasztás); növények és gyümölcsök
ben hatnak, de akkor nagyon eredménye­ hőkezelése (pasztőrözés, sterilizálás); kemi­
sen. A típusokat a szerekről nevezték el. így káliák hozzáadása (szalicilsav, oxibenzoe-
vannak Pulsatilla- vagy Sepia-nők, Nux sav, hexametiléntetraamin, bórsav). A kémi­
vomica típusúak stb.; I. Huter- és Mayr- ai konzerválást a természetgyógyászat alap­
kúrák. vető meggondolásokból elutasítja, itt
ugyanazok az ellenérvek, mint a kémiai
Konktaktfertőzés: beteg vagy vele érintke­ úton történő élelmiszerszínezésnél. Az ösz-
ző személyek, illetve tárgyak érintése útján szes konzerválószert nem utasíthatjuk el,
terjedő fertőzés. csupán azt kívánjuk, hogy minden egyes
esetben az a módszer kerüljön alkalmazás­
Kontraktúra: valamely ízület mozgásának ra, ami a táplálék legkisebb értékvesz­
akadályozása. téséhez vezet.

Kontraszt: a vízgyógyászatban a hideg és a Konyhasó (nátrium-klorid): kő alakban a


meleg váltakozása által kiváltott inger. Mi­ természetes oldatból vagy a tengervízből
nél nagyobb a kontraszt, annál erősebb a re­ (sóié) lepárlással nyerik. A tisztított kony­
akció és a szervezetre gyakorolt gyógyha- hasót étkezési sóként használják, mint
tás. A cél: a beteg állapotának figyelembe­ egyetlen és leggyakoribb ásványi ízesítő­
vételével a leghatékonyabb kontraszt meg­ szert. A természetes táplálkozásnál a kony­
választása. A váltakozó ingerek a kontraszt hasót tengeri só vagy tengeri só és élesztő
hatékonyságát fokozzák. keveréke helyettesíti, de használnak növé­
nyi sókat is, így például zellersót stb. A nö­
Koncentráció: a testi és szellemi energiák vényi sók növények és tengeri só keverékei
összpontosítása egy célra. Lelki ~: autogén (esetleg konyhasót tartalmaznak, erre
tréning. ügyeljünk, használata előtt kérdezzük meg
az összetételét!), 1:1 arányban.
Konvulzió: agyi károsodás okozta görcsök.
Koplalás: a szilárd táplálékfelvételtől való
Konzerválás: az élelmiszerek és a gyógy­ teljes tartózkodás. A koplalást Dewey vezet­
szerek tartósítása, ami elsősorban a bakteri­ te be a modern természetgyógyászatba, Just
ális lebontódás elleni védekezés. Kénytele­ különösen gyakran alkalmazta, s Buchinger
nek vagyunk konzerválni az ételeket, ne­ volt az, aki metodikailag kidolgozta.
173 Koplalás abbahagyása

Emésztési és anyagcserezavaroknál, súlyos, egész napra elosztva ezt a mennyiséget.


lázas betegségeknél az étvágy újrajelentke- Reggel, délben és este 100-100 ml gyü­
zéséig folytatott koplalás a szervezet jelen­ mölcs- és zöldséglevet ír elő ez a kúra, va­
tős öngyógyító mechanizmusa. Az anyag­ lamint 50 ml gyógynövénylevet (zeller,
csere-folyamatoktól tehermentesített szer­ hagyma, körte, retek). Ezeket az adagokat
vezet minden erejét összeszedve szállhat ne egyszerre főétkezésként fogyasszuk el;
szembe a betegséggel. A szigorú koplalás kortyonként iszogassuk, szükség esetén az
alatt csak teát iszunk. Ilyenkor az alapbeteg­ éhség csillapítására úgy, hogy az egyik adag
ségnek megfelelően gyógyteát kortyolga­ a következő adásáig kitartson. Gyógykop-
tunk (borsmenta, melissza, üröm, ezerjófü lalásnál csak az első három napon lép fel
stb.) vagy üres böjtlevest eszünk. Az ivóle­ éhségérzet, míg a gyomor hozzá nem szokik
ves koplalásnál csak gyümölcs- és zöldség- az üres állapothoz, s nem várja, hogy újra
leveket, valamint bizonyos gyógyleveket megtöltsék. Ezután éhségérzet helyett a
ihat a beteg. Tulajdonképpen a gyümölcs­ koplaló könnyűnek és felszabadultnak,
napok is koplalónapok, ha szigorú értelem­ erősnek érzi magát, sokszor úgy kell vissza­
ben ezeket nem is sorolhatjuk ide. A kopla­ tartani, nehogy egész szervezete rámenjen a
lókúrákat napokig, hetekig folytathatjuk eb­ koplalásra. Böjtölés közben gyógykrízisek <
ben a formában. Ezek a kúrák mélyreható lépnek fel, melyeknek nagy jelentőségük |
áthangoló kezelések súlyos akut és króni­ van a gyógyulásban. Ezeket a gyógykrí-
kus anyagcsere-betegségekben, krónikus ziseket a betegnek a koplalást vezető orvos
gyulladásoknál, vesebetegségeknél, kerin­ segítségével kell legyőznie. A koplalás idő­
gési zavaroknál, magas vérnyomásnál stb. tartamát ugyancsak az orvos határozza meg,
Koplalókúrát lehetőleg külön koplalóott­ a beteg állapotának és a gyógycélnak meg­
honokban, tapasztalt orvos vezetésével vé­ felelően. Hetente kétszer beöntéssel vagy
gezzünk! Az enyhe, ivóleves koplalást meg­ bélfürdővel tisztítsuk ki a beleket. A kopla­
bízható, nem nehéz testi munkát végző be­ lót fel kell készítenünk arra, hogy a kúra
tegek otthon is végezhetik; nekik is szüksé­ alatt erősen kiszárad és kellemetlen szájsza­
gük van azonban tapasztalt vezetőre! A kop­ ga lesz. A koplalás abbahagyása után a ve­
lalás előtt és alatt bélfürdőkkel és beöntések- getáriánus, sószegény étrend kialakítása a
kel kell gondoskodnunk a rendszeres bél­ következő lépés. Ha a koplaló önkényesen
tisztításról. A koplalás menete: az ember abbahagyja a koplalást és kiadós evésbe
vagy nyers táplálkozás és gyümölcsnapok kezd (főként ha zsíros, fehérjedús táplálko­
után kezdi a koplalást, vagy közvetlenül a zásba), súlyos zavarok, sokkszerű tünetek
tisztítókúra után. Este végezzünk béltisztí­ lépnek fel.
tást. Reggel igyunk éhgyomorra 3/4 óra
alatt, kortyonként 3 pohár meleg vizet, ami­
Koplalás abbahagyása: nyers táplálékra,
be előzőleg 30 g glaubersót oldottunk fel.
majd vegetáriánus táplálkozásra való átté­
Ezenkívül semmit se igyunk vagy együnk
rés formájában történhet. A koplalást köve­
egész nap. Szükség esetén töltsük a napot
tő két hétben ne vegyünk magunkhoz állati
ágyban fekve. Másnap kezdődik a tényleges
fehérjét (húst, tojást, tejet, sajtot). Úgy is
koplalás. Szigorú koplalásnál csak néhány
abbahagyhatjuk pl. a koplalást, hogy első
csésze teát iszunk, esetleg délben böjtle­
nap a három főétkezés egy-egy tányér szén-
vest; ivóleves koplalásnál napi 750 ml gyü­
hidrátos nyák legyen, a második nap pépet
mölcs- és zöldséglevet iszunk kortyonként,
együnk tej nélkül, a harmadik nap tejjel. Ez-
Koptatás 174

után először csak nyers kosztot együnk, köpetürítést, bőrpírt idéz elő. Este 2,5 kg
majd fokozatosan térjünk át a vegetáriánus érett kovászt egy lenkendőre hidegen kb. 1
táplálkozásra. Tbc, rák és pajzsmirigy-meg­ cm vastag rétegben felkenünk, a mellkasra
betegedés esetén szigorúan tilos a koplalás! felhelyezzük és előmelegített kendőbe bur­
A kúra során végzett légjürdők, részfürdő és koljuk, a karokat is befoglalva. 1 1/2 óra
részpakolások a szervezet méregtelenítésére hosszat hagyjuk fenn, de semmi esetre sem
szolgálnak. Kerüljük a mélyreható kezelé­ szabad megismételni.
seket (Schlenz-jürdők); 1. Reggeli koplalás.
Kozmetika: 1. Szépségápolás. Az orvosi ~
Koptatás: a gabona csírájának eltávolítása a testi torzulások, a bőr és a szövetek eler­
az őrlés előtt. Ez a művelet a gabona nyedése és a felesleges zsírrétegek operatív
elértéktelenedéséhez és denaturálásához korrekciójával foglalkozik.
vezet, mivel fontos kiegészítőanyagokat tá­
volítanak el belőle. Kólika: a has üreges szerveiben fellépő
görcs, amit erős simaizom-összehúzódás
Korai beszűró'dés: a tüdő felsőlebenyének hoz létre, vagy a szerv túl erős nyújtása.
körülírt gyulladása. A felnőttkori tbc gyak­ Kólika előfordulhat a belekben, a húgy- és
ran kezdődik korai beszürődéssel; 1. az epevezetékekben. A beteg nyugtalan, ke­
Tüdőtuberkulózis. ze és lába hideg verítékes, hányás, esz­
méletvesztés is előfordulhat. Kezelése:
Kornea: 1. Szaruhártya melegítés, ágynyugalom, tegyünk a hasra
négyszeresen összehajtott kendőt, amit
Koronaartériák: koszorúerek; 1. Szív előzőleg forró ecetes vízbe mártot­
tunk. Klizmák, koplalás, édeskömény-, kö­
Korpulencia: 1. Elhízás ménymag-, libapimpótea, az alapbetegség
kezelése. Vese- és epegörcs. Hp.: Colocyn-
Koszorúerek, szívkoszorúerek: 1. Szív this D4, Chamomilla D3, Dioscorea D2,
Magnesium phosphoricum D3, Plumbum
Kovasav: a növényi kovasav a gyógyászat­ D4-6, Nux vomica D4-6. Bch.: Magne­
ban fontos szerepet tölt be. Megakadályoz­ sium phosphoricum D6, Natrium sulfu-
za az érelmeszesedést, rugalmasságot köl­ ricum D6, Natrium muriaticum D6, Kalium
csönöz az ereknek, hat a vesén keresztüli ki­ phosphoricum D6, Calcium phosphoricum
választásra, jelentős hatással van a gyulla­ D6, SiliceaD12.
dásos védekezésre is. A tbc-s hegesedést a
kovasav elősegíti. Ezenkívül nyákoldó és Kóma: eszméletvesztés cukorbetegségnél,
köptető hatású is. A legjelentősebb kova­ húgyvérűségnél, májelégtelenségnél, agy­
savtartalmú növények: zsurló, kenderkefü, vérzésnél, epilepsziánál, mérgezéseknél.
madárkeserüfü, mezei sás, nád, madárétek. Kezelése a kiváltó ok szerint történik.
Teafőzéshez fel kell főzni ezeket.
Ködös tudatállapot: órákig, hetekig tartó
Kovászpakolás: tüdőgyulladás esetén al­ zavart tudatállapot, nyavalyatörésnél, agy­
kalmazott, mellkasra helyezett pakolás sa­ betegségeknél, akut és krónikus alkohol­
vanyú, erjedésben lévő tésztával. Izzasztó, mérgezésben és neurózisokban (elsősorban
erős elvezető hatása van, megkönnyíti a hisztériában) szokott előfordulni.
175 Könnyek

Köhögés: célja a légutakban található köpet Köldök: a magzati vérkeringés a —öt a


vagy idegen test eltávolítása, ilyenkor cél­ méhlepénnyel összekötő köldökzsinóron
köhögésről beszélünk. A zavaró anyag je­ keresztül bonyolódik. Az újszülött köldök­
lenlétével köhögési ingert vált ki. A sűrű, ta- zsinórját világra jötte után két helyen elkö­
padós nyák távozásának elősegítésére nyák­ tik, majd az elkötések között elmetszik, az
oldó anyagokkal szokták elfolyósítani a kö­ újszülött köldökéből kilógó köldökzsinór
petet; 1. Expectoratio. Az ingerköhögésnél maradéka 6-8 nap elteltével leszárad, a ~
nem idegen test váltja ki a köhögést, hanem begyógyul és behúzódik. A rendszeres tisz­
a nyálkahártyák gyulladása vagy idegi izga­ tálkodás elhanyagolása a ~ gyulladását
lom. A köhögés rossz szokás is lehet, ilyen­ eredményezheti, ilyenkor megduzzad, kivö­
kor pszichológiailag kell kezelni. A célkö­ rösödik; a gyulladás tályogképződés és vér­
högést a kiváltó ok megszüntetésével és mérgezés veszélyével fenyeget. Az enyhe,
expektoránsokkal kezeljük, az ingerköhö­ szövődmény nélküli gyulladás kezelése: hi­
gést köhögéscsillapító szerekkel. Mindig deg zsurló-, illetve farkasalma-borogatások.
keresnünk kell a kiváltó okot, és annak Tályogok kezelése: görögszéna-borogatás,
megfelelően kell folytatnunk az általános szükség esetén az orvos által elvégzett be­
kezelést. A keringési zavar okozta köhögés metszés (incizió). A - tulajdonképpen be­
esetén erősítenünk kell a szívet és a kerin­ gyógyult seb, ezért a hasfal gyenge pontja.
gést, a légutak gyulladásainál az egész szer­
vezet gyulladása kezelendő. A köhögéscsil­ Köldöksérv: csecsemőknél, székeléskor
lapítók ezekben az esetekben csak a kezelés erőlködés, felnőttkorban hirtelen nagy meg­
részét képező kiegészítő kezelések, nem erőltetés okozhatja (főleg kissé elhízotta­
önálló gyógymódok. Kezelése: köpet nél­ kon). Gyermekek —ét úgy kezelik, hogy
küli száraz köhögésnél: Ferrum phospho­ köldöknél a has függőleges középvonalában
ricum D6, Natrium muriaticum D6; görcsös a kitüremkedést benyomják, az így keletke­
köhögésnél: Magnesium phosphoricum D6; zett ráncot ragasztószalaggal összefogják,
tapadós köpetnél: Kalium chloratum D6, felnőtteknél - ha nagyon zavaróvá válna -
Kalium sulfuricum D6, Calcium phospho­ operációval szüntethető meg.
ricum D6; gennyes köpetnél: Natrium phos­
phoricum és sulfuricum, Silicea D6; véres
Kömény (Carum carvi): ernyősvirágú nö­
köpetnél: Calcium sulfuricum D6, Kalium
vény magja, amelyet teaként magában, tea­
phosphoricum D l 2 , Calcium fluoratum D6.
keverékek alkotórészeként vagy porrá őröl­
ve fogyasztanak. Egymagában fogyasztva
Köhögés elleni tea: a tüdő és a légutak egyszeri adagja 1-5 g. A — b ő i nyert illóolaj­
gyulladásos megbetegedéseinek kezelésére ból 5-20 cseppet a gyomortevékenység re­
szolgál. Nyákoldó, köptető hatású anyagok­ generálására és bélgázképződés (meteoriz­
ból áll. Édesgyökeret, orvosiziliz-levelet és mus) leküzdésére vagy fűszerként fogyaszt­
-gyökeret, martilaput, ibolyagyökeret, pri­ ják.
mulagyökeret, szappanfüvet, ökörfarkkóró
virágát, kakukkfüvet, édesköményt, ánizst Könnyek: a könnymirigyek váladéka, ame­
és tüdőzuzmót szoktak használni erre a célra. lyek kívül a szemek felett helyezkednek el,
és a szemgolyó elülső részét nedvesen tart­
Kökény (Prunus spinosa): 1-3 virág forrá- ják, hogy megóvják a kiszáradástól. Fertőt­
zatából enyhe hashajtó tea készíthető. lenítik a kötőhártyazsákot.
Könnyfolyás 176

Könnyfolyás: könnymirigy gyulladás, nát­


ha, arcideg-neuralgia (arcfájdalmak) stb.
következménye. Szem- és arclemosások
használatosak könnymirigygyulladás ese­
tén.

Könnymirigygyulladás: kötőhártya-gyul- Köpölyöző csappanta és köpölyöző harang


ladásnak vagy orrhurutnak a könnycsator­
rugós szerkezet segítségével apró sebet ejte­
nán át történő továbbterjedése okozza.
nek a bőrön, amely fölé helyezik a köpölyö­
Könnyfolyás, homlok- és halántéktáji fáj­
ző üvegcsét. A köpölyöző harangot légüres­
dalmak kísérik, gennyesedés és fekélykép-
sé teszik. Ha a vákuumkeltés hővel történik,
ződés is kialakulhat belőle. Kezelése: szem-
faforgácsot tesznek vagy spritituszt öntenek
vidítófüből készült teával gyakori lemosás a
az üvegcsébe, meggyújtják, majd égve a
külső szemzugtól befelé az orrtő irányába.
bőrre helyezik. Az üveg azonnal a bőrbe
Éjszakára szemvidítófü-teába mártott boro­
szívódik, amely kékesvörösre színeződik.
gatások. Orrzuhany zsurlófüteával. Geny-
A harangocskákat cca. 20-30 perc múlva tá­
nyesedés esetén görögszéna-borogatások.
volítjuk el. A véres —nél a köpölyöző üveg­
gel cca. 50-125 g vért lehet eltávolítani.
Köpet (sputum): krákogás vagy köhögés ál­
tal a felszínre hozott, a torok, a gége, a lég­
Környezet: a lakóhely, szociális viszonyok,
cső és a hörgők által kiválasztott nyák.
táplálkozási lehetőségek hatással vannak az
A csekély mennyiségű reggeli köpet normá­
egyes emberre, és az örökölt hajlammal
lis jelenség. Ha azonban nagyobb lesz a kö­
együtt meghatározza testi és lelki fejlődé­
pet mennyisége és véressé vagy gennyessé
sét. Az embert egységnek tekintő szemlélet­
válik, az légúti betegség jele, amit feltétle­
nek a betegségfelismerés és -kezelés terén
nül tisztázni kell. A köpet bakteriológiai
figyelembe kell venni a beteg környezetét
vizsgálata értékes információkkal szolgál­
is, hogy képes legyen az illetőt helyesen
hat minden felsőlégúti gyulladás, különösen
megítélni és számára segítséget nyújtani. A
tbc esetén. Ha tbc-bacilusok vannak a kö­
természetes környezetet a technika fejlődé­
petben, nyílt tbc-\el állunk szemben, fenn­
se mindjobban leépíti és szétrombolja. A
áll a cseppfertőzés veszélye (a köpet szétke-
harc középpontjában jelenleg a környezet­
nése, beszáradása, porral való belélegzése).
szennyezés áll, amely komoly fenyegetést
A köpetet fertőtleníteni kell mésztej, zephi-
jelent az élet és az egészség szempontjából.
rol, klórmész hozzáadásával, illetve a köpő­
csésze kifőzésével.
Köröm: a kéz és lábfej ujainak végén talál­
ható, azokat védő szarulemezke. A köröm­
Köpölyözés: a sajátvér-kezeléshez és a pió-
ágyon fekszik és a kis, fehér félholdra em­
cakezeléshez hasonló, nem specifikus in­
lékeztető körömgyökből nő. A körömgyök­
gerterápia. A száraz ~ alkalmazásakor kis
től az ujjbegy külső széléig a ~ cca. 5-6 hó­
üvegharangokban melegítéssel vagy a leve­
nap alatt nő le. A ~ szélső, szabad vége ki­
gő kiszivattyúzásával vákuumot keltenek,
vételével szorosan összenőtt a körömágy-
majd a bőrre helyezve a kezelt bőrfelületre
gyal. Ezért nem szabad túl mélyre hatolni
szívatják a vért, amelyben hisztaminszerü
körömápoláskor, mert az nem vagy csak ne­
anyagok termelődnek. A véres - előtt egy
hezen gyógyuló berepedéseket okozhat, utat
177 Körte

tes meleg fürdők, majd hideg leöntés; vö.


Körömbenövés.

Körömgyulladás (panaritium): kisebb sé­


rüléseken keresztül kórokozók jutnak az ujj
szövetei közé, különböző mélységbe. Bőr­
pír, duzzanat, fájdalom, lüktetés és genny-
Köröm és körömágy
képződés jellemzik a folyamatot. A mély
nyitva ekcéma, pikkelysömör és más bőrbe­
gyulladások a helyi viszonyoktól függően
tegségek kórokozóinak. Ilyenkor a köröm
ínhüvely-, csonthártya- és nyirokérgyulla-
foltossá válik; táplálkozási zavarok, vala­
dáshoz vezetnek. A helyi nyirokcsomók
mint a belső kiválasztás zavarai szintén a ~
gyulladásánál fennáll a vérmérgezés veszé­
foltosodását okozhatják. A ~ szarurétegében
lye. Kezelése: forró szénavirág-borogatás,
gombák és baktériumok telepedhetnek meg,
lenmag- vagy görögszéna-pakolás a kézre
melyek a körömágyra átterjedve annak el-
és a karra. Megnyitás előtt, melyet ese­
gennyesedéséhez vezethetnek. Olykor szük­
tenként sebészetileg kell végrehajtani
ségessé válik a - eltávolítása, ilyenkor új ~
iszap- és agyagpakolásokat tegyünk. Für­
nó' a helyére.
dőket echinacea, kamilla és farkasalma fő­
zetőből készítsünk. Hp.: a betegség elejér
Körömágy-gennyesedés: I. Körömágy­ Silicea D3, a beolvadás kezdetén Apis D3
gyulladás. vagy Belladonna D4-6, fenyegető gennye-
dés esetén Mercurius solubilis D3-4, Hepar
Körömápolás: a természetes ~ a köröm sulfuris D3 kezdődő gennyesedésnél,
rendszeres mosását, kefélését és vágását Myristica sebifera D3 az érés gyorsítására
foglalja magába. A körmök külső szélét óva­ és a megnyitásra. Bch.: Calcium fluoricum
tosan megtisztítjuk. Egészséges, vitamindús D2, Silicea D12 váltogatva.
táplálkozással kell gondoskodni a köröm
egészséges növekedéséről. Lakkozása és
festése nem áll összhangban a természetes
életmóddal. A lábkörmöket is rendszeresen
ápolni kell, különösen akkor, ha a lábbeli
viselése amúgy is gondot okoz. Ha ezt elha­
nyagoljuk, könnyen előfordulhat, hogy a Körömgyulladás (gennygyülemmel)
köröm benő a körömágyba vagy az azt öve­
ző bőrbe, esetleg - különösen idősebb em­
bereknél - szaruburjánzás indul meg. Keze­ Körömrágás: az ujjszopáshoz hasonló,
lése: szénapolyvás forró kéz- és lábfürdők, gyakran azzal társuló szokás, mely primitív
gennyedés esetén görögszéna-pakolások, ösztönök késztetésére alakul ki. Kezelése a
ha ez utóbbi 24 óra elteltével sem vezet si­ neveléstől függ, valamint pszichés problé­
kerre, a köröm eltávolítása. Törékeny kör­ mák megszüntetésére irányul.
mök kezelése: hideg leöntéssel végződő
forró fürdők, éjszakára gyógyfold-, agyag- Körte (Betula alba): a friss hajtások levele­
és zsurlópakolás felváltva feketegyökérpép. it por vagy tea formájában a vesekiválasztás
A körmök felpuhítására 15 perces sós, ece­ serkentésére használjuk. Egyszeri adagja
5g-
Köszvény 178

Köszvény (Arthritis urica): húgysav-anyag- a hideg kezelésekre. Egésztest- és felsőtest­


cserezavar okozta ízületi betegség, a szö­ lemosások, locsolások, félfürdők, víztapo­
vetekben lerakódó salakanyagok okozzák. sás, spanyolkabát. Belsőleg őszikikerics-
A magas húgysavszint a húgysavképző tinktúra vagy -bor, ebből 3-szor 10-40 csep­
anyagok túlsúlyával, illetve a húgysavat pet adjunk, fokozatosan emelve a dózist,
bontó enzimek hiányával magyarázható. míg hasmenése nem lesz a betegnek. Dió­
Zsíranyagcsere zavaránál a vérben szaba­ héjtea. Hp.: Aconitum D3, Belladonna
don keringő' zsírfrakciók gátolják a húgy- D 3 ^ , Apis D3, Colchicinum D4, Bryonia
savbontó enzimeket. A vér húgysavszintje D3-6, Mercurius solubilis D4, Abrotanum
magas. A természetgyógyászati szemlélet D l - 2 . Bch.: Ferrum phosphoricum D6, vál­
szerint a húgysav csak egyike a felszaporo­ togatva Natrium phosphoricum D6-tal, Sili-
dott káros salakanyagoknak, léteznek ezen­ cea D l 2 , Calcium phosphoricum D6, Calci­
kívül még nem kimutatható organikus és um fluoratum D l 2 , Natrium muriaticum
anorganikus salakanyagok is, amelyek a D6.
többi anyagcserezavarban is szerepet ját­
szanak. A húgysav elsősorban a porcszövet­ Kötőhártya-gyulladás: külső izgalmak
ben és a porcszövethez közeli részeken hal­ okozzák: sérülés, por, füst, gázok, gőzök, a
mozódik föl. Az ízületek közelében, a fül­ szem túlerőltetése, a könnyutak elzáródása,
porcokban csomók keletkeznek, melyek ké­ speciális gyulladáskeltők, allergiás izgal­
miailag bizonyíthatóan tiszta húgysavból mak (szénanátha). Viszketés, égő érzés,
állnak (tophi). A köszvény kialakulását a könnyezés, idegentest-érzés, gennyedés jel­
helytelen táplálkozás, a helytelen életmód lemzik a klinikai képet; vö. Szembetegsé­
idézi elő, öröklött hajlam mellett. A húsfo­ gek. Hp.: Aconitum D3-4, Belladonna D4,
gyasztás (a húgysavak előanyagát képező Euphrasia D2, Pulsatilla D3-4, Mercurius
ún. purinanyagok nagy mennyisége miatt a solubilis D4-6, Hepar sulfuris D4-6,
húgysavképződés fő forrása, az alkohol is Aethiops antimonalis D3-4. Bch.: Ferrum
súlyosbítja a betegséget. A köszvény rend­ phosphoricum D6, Kalium chloratum D6,
szerint valamelyik kisízület érintettségével, Kalium sulfuricum D6, Natrium phospho­
heves fájdalmakkal kezdődik, a nagylábujj­ ricum D6, Natrium sulfuricum D6, Magne­
nál podagráról, valamely kézízület fájdal­ sium phosphoricum D6, Silicea D l 2 .
mánál chiragráról szoktunk beszélni. A fáj­
dalmas ízület piros, duzzadt. A beteg gyak­
Kötőszöveti gyulladás: sejtszövetgyulla­
ran lázas, levert, nincs étvágya. Idővel el­
dás. Phlegmone: bőrpír, duzzanat, fájdal­
merevednek, megvastagszanak az ízületek.
masság, rossz közérzet, láz, levertség, fejfá­
A vesék zsugorodnak, a vérnyomás magas
jás jellemzik. A nyirokerek mentén terjed. A
lesz. Kezelése: vegetáriánus étrend, amely
körülhatárolatlan, felszínes gyulladásokat
nem tartalmaz spárgát, spenótot, hüvelyese­
phlegmonéknak, a körülírtakat tályognak
ket, káposztát, gombát, barna kenyeret, cit­
nevezzük. Lánc- vagy szőlőfürtkokkuszok
romféléket. Roham esetén alkalmazzunk
(1. Baktériumok) a kórokozóik a legtöbb
meleg kezeléseket. Szénavirág, zabszalma
esetben. Kezelésük: gyakran váltott zsurlós
és krumpliszsákok. Szénavirág- vagy zab-
pakolás kezdetben. Iszappakolások. Geny-
szalmafürdők pakolásokkal. Teljes gőzfür­
nyedésnél forró görögszéna- és szénazsá­
dő, Schlenz-fürdők. Szénaviráging, szénavi­
kok. Antibiotikumok, megnyitás. Egésztest­
rágos váltakozó lábfürdők. Később áttérünk
lemosások ecetes vízzel. Böjtölés, gyü-
179 Középfülgyulladás

nek szóba. A kóros kövérség a zsírral borí­


tott testrészek fájdalmasságával is járhat
(fájdalmas kövérség). Gyógyítása táplál­
kozáskezeléssel, az egész életmód megvál­
toztatásával történik, amit általános erősítő
kezelésekkel kötünk össze. Kneipp szerint a
kövérség gyengeséggel jár együtt, amit ki
kell küszöbölnünk; 1. Fogyasztás. Bch.:
Calcium phosphoricum D2 és Nátrium
muriaticum D6 vagy Nátrium sulfuricum
D6 és Nátrium phosphoricum D6 váltogat­
A kötőszövetmasszázs vonalvezetése
va naponta ötször.
mölcsnapok. Hp.: Apis D3, Belladonna D4,
Hepar sulfuris D3-12, Lachesis D8-12, Középagy: a két nagyagyféltekét az agy­
Mercurius solubilis D6, Pyrogenium törzzsel összekötő agyrész. A hozzá tartozó
D10-15, Rhus toxicodendron D4--6, Echi­ agykamra szoros kapcsolatban áll a két fél­
nacea, Aristolochia pakolások (farkasalma). teke agykamráival. E kamra aljából erednek
Ben.: Ferrum phosphoricum D6, Silicea az agyalapi mirigy nyúlványai, és itt helyez­
D6, Kalium phosphoricum D6. A beteg vég­ kednek el az anyagcserét és a zsigeri műkö­
tag nyugalomba helyezése. dést irányító agyközpontok (ganglionok) is.
A ~ betegsége a működések zavarát okozza.
Kötőszövettnasszázs (E. Dicke és H.
Leube): speciális ujjtechnikával próbálja Középfülgyulladás (Otitis média): a kö­
megszüntetni a bőr, a bőr alatti szövetek és zépfül közvetlen sérülései következtében, a
az izomzat reflexes feszültségét, így akar garat felől a fülkürtön keresztül, de leggyak­
hatni a belső szervekre. A kötőszöveti masz- rabban a vér közvetítésével különféle fertő­
százs az idegrendszeren keresztül hat, a ke­ ző betegségek szövődményeként (skarlát,
resztcsonttól kiindulva a faron és a háton bárányhimlő stb.) jöhet létre. Ha a gyulla­
felfelé végzik. Elsősorban görcsös állapo­ dásos folyamat következtében termelődő
tokban hatásos (migrén, érgörcsök, asztma, genny nem szívódik fel, igyekszik valami­
székrekedés), de befolyásolja a vegetatív za­ lyen irányban utat törni magának. A dobhár­
varokat is. A masszázs technikája külön ta­ tya kidomborodik, de az esetek többségé­
nulandó, csak erre kiképzett orvosok és ben nem reped meg. Ilyenkor a genny a
masszőrök alkalmazhatják. csecsnyúlvány üregeibe hatol. Innen vagy
utat tör magának a bőrön keresztül a szabad­
Kövérség (adipositas): a természetellenes ba, vagy az agy, illetve az agyhártya irányá­
életmód, a zsíros, egészségtelen táplálko­ ba nyomul tovább. Amennyiben a gennyter-
zás, a testi munkától való tartózkodás, vala­ melődést nem sikerül időben megállítani, a
mint egyes, belső elválasztásit mirigyműkö­ dobhártyán ejtett bemetszéssel (paracen-
déstől függő anyagcsere-betegségek tézis) kell a genny eltávolításáról gondos­
következtében a test bizonyos részein vagy kodni, mielőtt a csecsnyúlványt elérné. Ha a
mindenütt hatalmas mennyiségű zsír rakód­ gennyesedés már elérte a csecsnyúlványt, a
hat le. Pajzsmirigybetegség, az agyalapi mi­ csontot fel kell vésni, hogy a genny szaba­
rigy zavara, ivarmirigy-betegségek jöhet­ don eltávozhasson, még mielőtt az agyvelő-
Krákogás 180

re átterjedve életveszélyes gyulladásokat gyíthatatlanságot! A krónikus betegségnél


okozhatna. A gyulladás lecsengése után a az akut betegségekkel szembeni védekezés
dobhártyán ejtett bemetszés összenő és be­ meggyöngült, vagy azért, mert a fellépő be­
gyógyul, csak az idültté vált gyulladás ese­ tegség eleve lanyha reakciót váltott ki, vagy
tén marad nyitva, ezáltal biztosítva a vála­ pedig azért, mert az akut védekezés kime­
dék folyamatos eltávozását. A betegség jel­ rült, s a betegség krónikus stádiumba lépett.
legzetes tünetei közé tartoznak: a láz, éles Az ember ilyenkor megpróbálja a betegsé­
fülfájdalmak, a dobhártya vörössége és duz­ get újra akut stádiumba hozni, amelyben a
zanata. Kezelése: a láz ideje alatt naponta gyógyulás lehetséges. Ezzel magyarázható,
többszöri, az ágyból való felkelés utáni tel­ hogy a kezelés első napjaiban, heteiben a
jes lemosás. Helyileg szénapolyvazsák, gö­ betegség átmenetileg súlyosbodik, ún. kez­
rögszéna-borogatás, piócakezelés, böjt, deti súlyosbodási reakcióval állunk szem­
vegetárius étrend. Hp.: Belladonna D4, Fer­ ben, amelyet nem szabad a helytelen keze­
rum phosphoricum D6, Pulsatilla D4—6, lés eredményének tekintenünk. Nem szabad
Mercurius solubilis D6, Hepar sulfuris abbahagyni a kúrát, következetesen folytat­
D 3 - 4 , Capsicum D 3 , Silicea D 6 - 1 2 , ni keli, míg el nem érjük a gyógyulást.
Acidum hydrofluoricum D6, Cinnabaris A kezdeti rosszabbodás jó jel, megfelelő re­
D6. Bch.: Ferrum phosphoricum D6, Kali­ akciókészségre utal.
um chloratum D6, Kalium phosphoricum
D6, Kalium sulfuricum D6, Natrium phos­ Krumpli: a krumplifélék családjába tartozó
phoricum D6, Silicea D l 2 , Calcium phos­ krumplinövény (Solanum tuberosum) gu­
phoricum D6-12. mója. Sok keményítőt tartalmaz (18%), va­
lamint 1,8% fehérjét és 1,2% zsírt. Asvá-
Krákogás: többnyire rekedtséget kísérő nyianyag- és vitamintartalma is magas (kü­
hang, amely a gégében a hangszálakra lera­ lönösen C-vitamin-tartalma), kalciumtartal­
kódott nyálka eltávolítási kísérlete közben ma viszont alacsony. Helytelen elkészítés­
keletkezik. Ideges típusú embereknél a ~ nél kárba vész a vitamintartalma. Héjában
szokás is lehet, amit neveléssel kell leküzdeni. párolva vagy nyersen, olajban sütve marad
meg benne leginkább a vitamintartalom.
Krízis: az az állapot, amikor a szervezet tel­ Nyersen csak kis mennyiségben fogyaszt­
jes ellenálló képességét aktiválja. Hatására ható.
a kórfolyamat meghátrál, pl. a testhőmér­
séklet hirtelen csökkenése. Krumplilé: gyomor- és nyombélfekélynél
evés előtt kúraszerűen vegyünk be egy evő­
Krotonolaj: Croton tiglium nevű növény kanálnyi krumplilevet. Túladagolásnál, ami
magjának olaja. Erős bőrirritáló, hashajtó és a krumpli fajtájától és annak solanintar-
gyulladáskeltő hatású. Cseppenként adagol­ talmától függően lép fel, nyelésbénulás kö­
va alkalmazzák hashajtásra, egyes esetek­ vetkezhet be. A krumplilevet frissen nyom­
ben bőrirritálásra és helyi gyulladások elő­ juk ki.
idézésére, a Baunscheidt-féle olaj és a
Kneipp-féle Malefiz-olaj alkotórésze. Krumplipépzsák: Kneipp szerint: a hajá­
ban főtt krumplit kis zsákokba vagy ken­
Krónikus: az akut ellentéte. Hosszadalmas, dőkbe téve csomómentesen összetörjük.
sokáig tartó. Semmiképpen sem jelent gyó­ Ugyanúgy helyezzük fel a zsákot, mint a
181 Kukorica

szénavirágzsákot. Fájdalomcsillapításra, a véve a kását legalább két óráig melegen


gyomor és a bélcsatorna görcseinek oldásá­ tartjuk (főzőláda), hogy megdagadjon. A
ra jó. További alkalmazási területei: duzza­ duzzasztási idő letelte után a ~ forró legyen.
natok, folyadékgyülemek, tályogok, fica­ Hidegen-melegen egyaránt fogyasztható,
mok, a mirigyek alulmüködése, a felsó' lég­ hidegen tortaszerűen szeletelhető, tejjel,
utak krónikus gyulladásai, hurutjai, a táp­ gyümölcsízzel vagy beáztatott aszalt gyü­
csatorna hurutjai, mellhártyagyulladás, ízü­ mölccsel kitűnő. Vitaminokban, ásványi
leti gyulladások, ínhüvelygyulladások, a anyagokban és rostokban gazdag, kalória­
medencei szövetek gyulladása (csak a láz dús táplálék, amely a bélmozgásokat ser­
szűnte után alkalmazzuk!), isiász, hexen- kenti. A főzéssel a hőre érzékeny anyagok
sussz, Bechterew-kór, köszvény, arthritis, elbomlanak, ez a frissmag-kása esetében el­
bó'rgyulladások, furunkulusok, kövérség. kerülhető.

K r u p p : agégefőés a légcső rostos lepedék­ Kuhl-féle tejsavas é t r e n d : a Nobel-díjas


kel járó gyulladása, hasonlít a diftéria tüne­ Warburg megállapította, hogy rák esetén a
teihez, de nem a diftériabacilusok okozzák. sejtlégzés tejsavas erjedéssé fajul. Dr. Kuhl
Tünetei: hirtelen fellépő, ugató, rekedt kö­ ezért az általa kidolgozott étrendben kerüli
högés. Többször ismétlődik az erre hajla­ azokat az élelmiszereket, amelyek a szer­
mos gyermekeknél. Kezelése: gyakran vál­ vezetben tejsavat képeznek. Korlátozza a
tott forró vizes torokborogatás, a levegő pá­ szénhidrátok, mint a keményítő (liszt), cu­
ratartalmának növelése; 1. Légcsőgyulladás. kor, burgonya fogyasztását. A már a szöve­
tekben felgyülemlett tejsavat tejsavtartalmú
K r u s k a : a Wearland-féle étrendben szerep­ élelmiszerekkel, aludtejjel, savanyú káposz­
lő speciális, rozsból, búzából, árpából és tával, tejföllel, tejsavas levekkel és zöldség­
zabból álló (újabban kölessel gazdagított) félékkel vezeti ki. Mindez biológiai terme­
gabonaétel. A ~ készítéséhez a zabot és az lésből származó nyers étrendbe épül be.
árpát előzőleg hántolni kell. Szárított Természetes tisztaságú, gazdag linolsavtar-
gyümölcsként leggyakrabban mazsolát talmú olajakat használnak. Ezek kukoricá­
kevernek hozzá. Az egész magvakból álló ból, lenmagból, dióból, napraforgóból és a
négyféle gabonát tartalmazó —val helyette­ belőlük nyert olajból származnak. Fontos
síthető a Kollath-féle frissmag-kása, ami ál­ szerepe van a tejsavas céklalének, amely
tal a búza egyhangúságát változatosabbá te­ naponta fogyasztandó, mivel bizonyítottan
hetjük. Ezt friss állapotban durván megzúz­ kedvező hatással van a rákbetegségekre.
zák és a frissmag-kása készítésének megfe­ Kuhl arra törekszik, hogy a sejtlégzés rend­
lelően feldolgozzák. A Wearland-féle erede­ szerét támogassa, mivel a tökéletesen mű­
ti - azonban nem frissmag-kása, mert azt ködő rendszer nem fogékony a rákra. Az ét­
megfőzik. Egy tányérra öt evőkanál zúzat- rendet a rák megelőzésére és kezelésére
lan, négyféle magból készített keveréket ajánlja; I. Rákdiéta.
számítunk, fogyasztás előtt durván össze­
zúzzuk és egy marék mazsolát adunk hozzá. Kukorica: Amerikából származó, de Euró­
Három csésze vízzel állandó keverés mel­ pában, különösen Dél-Kelet-Európában is
lett 5-8 percig főzzük. A főzés befejezése széles körben elterjedt gabonaféle. Az élel­
előtt ízjavító gyanánt kevés narancs- vagy miszeripar keményítőt és cukrot (szőlőcu­
citromhéjat reszelünk bele. A tűzhelyről le­ kor) állít elő belőle. Az öreg, állott ~ olyan
Kúp 182

anyagokat tartalmaz, amelyek a B-vita­


minok nikotisavamid tartalmát hatástalanít­
ják. Ezért az egyoldalú, csak kukoricából
készült ételek fogyasztására épülő táplálko­
zás hiánytüneteket okoz, melyek a bőr pel-
lagrás megbetegedésében nyilvánul meg.
A kukoricacsövek beporozatlan bibéit főzet
formájában vese- és hólyagbetegségek, va­
lamint vesekő és cukorbetegség gyógyításá­
ra lehet alkalmazni. Feltételezések szerint a
vércukorra ható anyagot tartalmaz, ezt a né­
zetet azonban nem osztja mindenki.
A külső és belső elválasztású mirigyek:
Kúp (suppositorium): gyógyszerforma, me­ 1. tobozmirigy, 2. agyalapi mirigy,
lyet a végbélbe vagy a hüvelybe kell he­ 3. pajzsmirigy, 4. mellékpajzsmirigy,
5. csecsemőmirigy, 6. mellékvesék,
lyezni. Henger, golyó vagy kúp alakúak,
7. hasnyálmirigy (szigetcsoportjai),
testhőmérsékleten könnyen olvadó anyag­ 8. petefészek, 9. here
ból - többnyire kakaóvajból - készülnek,
növényi vagy mesterséges hatóanyagokat tású mirigyek az agyalapi mirigy, a to­
kevernek bele. A hüvelykúpok golyó alakú­ bozmirigy, a pajzs- és a mellékpajzsmirigy, a
ak és globulusnak nevezik őket. csecsemőmirigy, a mellékvese, a hasnyálmi­
rigy szigetei, a herék, a petefészek.
Külső elválasztású mirigyek: a nyál-, az
izzadság-, a zsír-, a nyak-, a gyomor-, a bél­ Kvarclámpa: ibolyántúli sugarakat kibo­
mirigyek, a hasnyálmirigy, a máj, a here, a csátó fényforrás, amely mesterséges nap­
prosztata és a tejmirigyek. A belső elválasz- fény előállítására szolgál.
Lactagogumok: a szoptatás idején a tejel­ L a v a n d u l a officinalis, Lavandula spica: 1.
választást serkentő szerek: barátcserje, Levendula
ánizs, turbolya, kapor, koriander, kömény
és kömény magja, kecskeruta, bazsalikom, Lazítás: életünk természetes folyásának rit­
földi tömjén, majoránna, molyüző, sédken­ musa van. Az éber, tevékeny ember feszült­
der, valamint a citromfű teája. ségét meghatározott ritmusú lazítás kell
hogy ellensúlyozza. A modern társadalmi
Lahman, Heinrich, dr. med.: 1860-1905. élet feszített tempót diktál a létért való küz­
A biológiai orvoslás úttörője, ruha- és táp­ delemben, aminek a lazítás látja kárát. Gör­
csös állapot lép föl, az ember képtelen lesz
lálkozásreformer. A Drezda melletti Fehér
az ellazulásra. Ez nemcsak a lelki, hanem a
Szarvas szanatórium alapítója, ahol termé­
testi folyamatokra is áll. A görcsös állapot
szetes gyógymódokat alkalmazott és azok
sok betegség forrása, csak úgy előzhető
tudományos alapjainak kidolgozásán fára­
meg, ha az ember tudatosan lazít. Lényeges
dozott. A munkáiban összefoglalt termé­
a testi-lelki túlerőltetést ellensúlyozó sport,
szetgyógyászati koncepció orvosi körökben
a torna. Az enyhe vízkezelések, a lemosá­
is visszhangra talált.
sok, a locsolások és a kiadós nyugalom, a
rendszeres pihentető alvás, a művészetek­
Laktáció: tejmirigyek tejelválasztása szop­
kel és az irodalommal való foglalkozás
tatási időszak alatt. (melyet nem szabad túlzásba vinnünk) elő­
segítik a lazítást. Különösen jó lazító hatása
Lamium album: fehér árvacsalán. van a hasi légzőgyakorlatoknak, az izmok
és a szervek tudatos elernyesztésének. Ajó-
Lappangási idő: inkubációs idő fertőző be­ ga tanítása által előírt lelki lazítás a külső
tegségek esetén. zavarok, ingerek tudatos kikapcsolására, a
magunkba fordulásra törekszik, teljes testi
Laryngitis: gégegyulladás. lazítás mellett. Autogén tréning, meditáció.

Laryngospasmus: Spasmophil (görcskész­ Lábadozás (rekonvaleszcencia): az akut


ségre hajlamos) gyermekeknél előforduló betegség átvészelésétől a normális, egészsé­
hangszálgörcs. Tünetei: éles, húzó zörej. ges viszonyok helyreállításáig terjedő idő­
Hp.: Magnesium phosphoricum D6, Cup­ szak. Rendszeres testi, lelki és szellemi ter­
rum D4-6, Ipecacuanha D3. Bch.: Magne­ helésnek kell kitennünk a lábadozót, hogy
sium phosphoricum D6, Silicea D12. edzéssel újra visszanyerje eredeti rugalmas­
ságát, tartását. Ha túl keményen bánunk a
Larynx: gége. beteggel, visszaeshet; ha túl óvatosak va-
Lábápolás 184

gyünk, annak a gyógyulási hajlam és gyó­ A lábdeformitások leggyakoribb oka az


gyulási szándék láthatja kárát. Meg kell pró­ izomzat gyengesége, bénulása. Fontos a
bálnunk eredeti munkakörében újra munka­ megelőzés és a deformitások kezelése.
képessé tenni a beteget, ha ez nem sikerül, Mezítláb járással, lábtornával, masszí­
át kell képezni olyan munkakörbe, amit el rozással és lábfürdőkkel erősítsük a lábat,
tud látni, ez a rehabilitáció folyamata. valamint agyagtaposással. Hordjunk meg­
felelő lábbelit.
Lábápolás: mezítláb járás, harmattaposás,
agyagtaposás, lábfürdők, lábtorna. A láb­ Lábfájás: oka többnyire a láb izmainak,
körmök ápolása rendszeres körömvágással. idegeinek, ízületeinek gyulladásos vagy re-
umás elváltozása, vagy a lábizomzat gyen­
Lábbeli: láb portól, piszoktól, sérülésektó'l gesége. Gyakran okoznak lábfájást a láb de­
és hidegtől való védelmén kívül sajnos a di­ formitásai. A szoros cipő bütykök, tyúksze­
vat céljait is szolgálja. A legtermészetesebb mek, bőrkeményedések kialakulásához ve­
viselet a szandál, amely nem befolyásolja a zet. A lábfájás kezelése a kiváltó októl függ.
mozgást, és nem is pállik benne a láb. A láb Lábápolás. A betétek nem gyógyítanak,
egészségének megőrzését a szandálviselés csak megtámasztják a lábat.
teszi lehetővé; nagyon lényeges azonban a
mezítláb járás is. Kneipp nagy jelentőséget L á b f ü r d ő : tulajdonképpen lábszárfürdőnek
tulajdonított a mezítláb járásnak (1. Kneipp- kellene nevezni. Felső-Bajorországban és
kúrá). Allgauban láb alatt az egész lábszárat értik,
s mivel Kneipp Allgauból származik, meg­
Lábdeformitás: a láb alakjának eltorzulá­ honosodott ez a provinciális kifejezés.
sa, lehet veleszületett vagy szerzett. Ez A lábfürdőt lábszárközép fölé érő edényben
utóbbit bénulás, sérülés, esetleg szűk, ké­ kell venni. A hideg lábszárfürdőt csak addig
nyelmetlen cipő okozhatja. Dongaláb, saj­ végezzük, míg melegérzés vagy látszólagos
kaláb, gacsos láb, lúdtalp, süllyedéses láb és fájdalomérzés föl nem lép a lábakban
3 iébujjak különféle alakváltozatai a lábde­ (vagyis néhány másodpercig), célja a leve­
formitások leggyakoribb formái. A donga­ zetés, az edzés. A 10-15 percig végzett 35-
láb többnyire veleszületett rendellenesség. 39 °C-os melegfurdőt hideg kezeléssel
(térdlocsolás vagy térdlemosás) fejezzük
be. Kiegészítők: szénavirág, zsurló, kamil­
la, fahamu, mustárliszt. Célja az általános
melegítés, a láb hidegségének megszünteté­
se, a lábizzadás gátlása, valamint a váltako­
a b zó fürdőre való előkészítés érzékenyebb be­
tegeknél. A váltakozó lábfürdőnél 2-3-szor
egymás után hideg-meleg vizet használunk.
Mindig meleggel (5-10 percig) kezdjük, hi­
deggel végezzük. Levezet a fejből és a szív­
ből. Szabályozza a keringést. Helyi gyulla­
dásokban, fekélyeknél, sebeknél, az izmok
c d
és az inak gyengeségénél, lúdtalpasságnál, a
Lábdeformitások: a) sajkaláb, b) gacsos láb,
medencei szervek gyulladásainál, hólyag-
c) lúdtalp, d) süllyesztett és széles láb
185 Lábizzadás

hurutnál, vesegyulladásnál jó hatású. A me­ csavarják a lábra, erre száraz ruha, majd
legedő lábfürdőt 37 °C-on kezdjük, 40-41 gyapjúkendő kerül. A nedves és a száraz ru­
°C-ig melegítjük a vizet, az izzadás kezde­ hát egy hosszú törülközővel is helyettesít­
téig. Utána száraz pakolást készítünk, vagy hetjük, ha annak egyik felét bevizezzük, a
ágynyugalmat rendelünk el. 1-2 óra múlva vizes végét a lábra tekerjük, majd a száraz
hideg lemosás következik. Levezet a mell­ felével becsavarjuk.
kasból. Ajánlott lázas betegségeknél, így
mandulagyulladásnál, tüdő- és vesegyulla­
dásnál, bronchitisben, asztmában, kösz-
vénynél, reumánál, érelmeszesedésben.

A láb gőzölése: (lásd még a gőznél). Ve­


gyünk le az alsó testfélről minden ruházatot.
Gyapjútakarót és egy közti ruhát csavarjunk
Lábikragöngyölés
a derekunkra, és üljünk le egy székre úgy,
hogy a kendők leérjenek a földre. A gőzöl­
gő edény a lábunk alá kerüljön úgy, hogy a Lábikragörcs: a lábikra megerőltetése
kendők letakarják. A gőz akadálytalanul vagy túlnyújtása által okozott fájdalmas
szállhasson föl a kendők alatt. A kendőket izomgörcs. Kiválthatja visszér, szűk haris­
lassan húzzuk össze, a gőz egy részét hagy­ nya, kényelmetlen lábpozíció és a szervezet
juk elillanni. A gőzölgő edényre rácsot te­ nagyfokú vízvesztesége (pl. kolera). Keze­
szünk, erre teszi fel kényelmesen a beteg a lése: a lábfej erőteljes hátrafeszítése, a lá­
lábát. A lábgőzölés hatása megegyezik a bak vérkeringésének javítása, fahamus láb­
meleg lábfürdő hatásával. Erős lábizzadás- fürdő, alsó lábszárgöngyölés, masszázs,
nál kivezető hatású, rosszul gyógyuló se­ árnikatinktúrás bedörzsölés. Hp.: Arnica
beknél, kismedencei pangásnál alkalmaz­ D3, Ruta D2, Camphora D l . Bch.: Magne-
zuk még levezetésként. Hideg lábaknál és a sium phosphoricum D6, Kálium phospho­
bőr vizenyős duzzanatánál is jó hatású. ricum D6.

Lábizzadás: a természetgyógyászatban a
szervezet önmérgeződésének kivezetéseként
fogjuk föl a láb izzadását. Gyakori vérsze^
génységnél, idegességnél és anyagcsere­
betegségeknél. Az izzadást ezért nem sza­
bad elnyomni, sőt a szervezetet az izzadás
fokozására kell serkenteni. Nyáron járjon
mezítláb a beteg, egyébként fahamus sós
fürdők ajánlatosak térdöntözéssel befejezve.
Javulás esetén 2-3 nap alatt fokozatosan hi­
degkezeléssel váltsuk föl a fenti kezelése­
ket. Lábgőzfürdők, rövidpólyázás, spanyol-
kabát javallt általános kivezetésként. Nem
Lábikragöngyölés: a lábikra begöngyölése izgató táplálkozás, mozgás, légfürdők. Té­
bokától térdig. A nedves ruhát feszesen rá­ len viseljen a beteg gyapjúzoknit, melyet
Lábpólyázás 186

naponta váltson. Belsőleg: zsályatea, zsur­ Lágyéktáj: a has és a felsőcomb közötti át­
ló, bodzáié. Hp.: Lycopodium D10, menet a combhajlatban. Nevét a kereszt­
Graphites D3-10, Silicea D6-12. Bch.: Sili- irányban húzódó lágyékszalagról kapta,
cea D l 2 , Natrium phosphoricum D6, Kali­ amelyhez a hasizmok egy része illeszkedik.
um phosphoricum D6. Itt vonul a lágyékcsatorna, amelyben a fér­
fiaknál az ondózsinór, a nőknél a kerek
Lábpólyázás: az alsó lábszár pályázásának méhszalag húzódik a medencéből a herékig,
csípőkig meghosszabbított változata. A ken­ illetve a nagy szeméremajakig. Ha ebbe a
dőket kissé ferdén helyezzük föl, úgy, hogy csatornába bejutnak a hasi zsigerek, lágyék­
a kendő hosszanti része a lábon is hosszába sérvről beszélünk. Fiúknál bizonyos fejlő­
essék. Ügyeljünk, hogy az ágyékhajlatban dési zavarok esetén a here is a lágyékcsator­
simán feküdjön föl a kendő. A technikai ki­ nában foglal helyet, és csak a nemi fejlődés
vitelezést illetően nem különbözik az alsó időszakában vándorol le a herezacskóba.
lábszárpólyázástól. Fájdalmas becsípődések miatt szükségessé
válhat a korai operáció, egyébként 12 éves
korig várni lehet vele, hátha mégis bekövet­
kezik a herék leszállása. De manapság
mindinkább elfogadott a korai operáció.

Lágyszájpadbénulás során a szájüreg és az


orrüreg nincsen többé egymástól elkülönít­
ve. Nyeléskor folyadék csöpög az orrból, s
beszéd közben nazális színezetű lesz a
Lábpólyázás hang. A diftériabacilus méreganyaga okozta
szájpadbénulás gyakran fordul elő torok­
L á b t o r n a : mezítláb járás a füvön vagy ka­ gyík (diftéria) alatt vagy után. Kiterjedt bé­
vicsokon. Járjunk felváltva lábujjhegyen, a nuláskor a beteg nem képes nyelni többé,
sarkunkon, a talp szélén. A sarokról lassan gyomorszondán keresztül kell táplálni
gördüljünk előre. Gyakoroljuk a fogást a ilyenkor. A bénulás a méregtelenítéssel
lábujjainkkal, lépegessünk kerek fatörzsön. párhuzamosan csaknem mindig teljesen
Tárjuk szét és hajlítsuk be a lábujjakat. visszafejlődik. Kezelését lásd a kivezetés­
nél.
L á b u j j a k : a kéz ujjainak felelnek meg.
A tyúkszemek és a ~ egyéb elváltozásainak Látóideg-gyulladás (Neuritis optica): a lá­
hátterében többnyire a helytelen lábbelik tóideg gyulladásos betegsége, amely a látó­
viselete vagy a lábápolás hiánya áll. képességet jelentősen csökkenti. Lehetsé­
A mezítláb járás, a szandálviselet, lábtorna, ges okai: melléküreg-betegségek, foggranu-
harmatos fűben járás, víztaposás és a láb- lómák, szifilisz, skarlát, mérgezések (metil­
fürdők a rossz lábbeli okozta deformitásokat alkohol), idegbetegségek (sclerosis multi­
képesek gyógyítani vagy kialakulásukat plex). Mindig a kiváltó okot kell kezelni. Vi­
meggátolni. tamindús ételek, a fej fényfürdőztetése, fej­
gőzölés, Schlenz-fürdők, elvezetés a lábfej
Lágyéksérv: 1. Sérv irányába. Vö.: Ideghártya-gyulladás.
187 Láz

Láz: kóros állapot miatt kialakult extrém hiába törekedett a beteg szervezet. Ha ekkor
magas testhó'mérséklet-emelkedés. Az em­ sem sikerül legyőzni a betegséget, a továb­
beri test hó'mérséklete átlagosan 37 °C, reg­ bi lázkeltés csak hasztalanul gyengíti a szer­
gel és este bizonyos határok között ingado­ vezetet. A lázas betegnek ágyban kell fe­
zik. A reggeli hőmérséklet alacsonyabb az küdnie és energiáival takarékosan kell bán­
estinél. A melegképződés forrása az anyag­ nia, hogy minden erejét a betegség legyőzé­
csere. A normális testhőmérséklet felső ha­ sére fordíthassa. Hatásos levezető kezelése­
tára hónaljban 37, végbélben mérve 37,5 ket kell alkalmaznunk. Tehermentesítő táp­
°C. A láz megítélése nem a láz magasságá­ lálkozás javasolt: koplalás, ivólé- és gyü­
tól (alacsony, közepes és magas testhőmér­ mölcsnapok. A friss ivólevek biztosítják a
séklet), hanem annak lefolyási formájától gyógyuláshoz nélkülözhetetlen vitaminokat
függ. így beszélhetünk állandó (kontinuus) és kiegészítő anyagokat. Ugyanakkor iz-
lázról, mely nagyjából mindig azonos zasztással egyenlítjük ki a folyadékháztar­
testhőmérsékletet jelent, visszatérő (remit- tást. A lázas állapot után vegetáriánus étele­
táló) lázról, melynél jelentős reggeli és esti ket fogyasszon a beteg, később tejfehérjék­
hőmérséklet-különbség áll fönn, valamint
ben gazdag táplálkozásra kell áttérnie, ne­
időszakonként föllépő (intermittáló) lázról,
hogy fehérjehiány lépjen fel. A természet­
melynél normális hőmérsékletű és lázas pe­
gyógyászat lázas állapotban sohasem enge­
riódusok váltják egymást. Ha a testhő­
délyezi a húsevést. Hidegrázásnál 35—40
mérséklet a betegség folyamán gyorsan nor­
°C-ra melegedő félfürdőt vegyen a beteg,
malizálódik, s a láz nem tér vissza, kritikus
forró teát vagy ivólevet igyon, majd kapjon
lázcsökkenésről beszélünk (krízis), ha a láz
szárazpakolást; meleg vizes tömlőt tegyünk
lassan múlik, oldódó lázról (lysis). A láz le­
oldalához és a lábaihoz. Ha nem vehet für­
folyásából a tapasztalt orvos következtetni
dőt a beteg, szénaviráginget, forró vizes
tud a betegség okára. A láz a természet­
egész vagy féltestpólyázást kapjon, meleg
gyógyászat szerint a természet gyógyítóte­
vizes tömlőkkel, 12 órán keresztül. Izzadás
vékenysége. Ez az elmélet az alapja a forró
után 20 °C-os vízzel mossuk le a beteget,
fürdőknek, pakolásoknak, a mesterséges
majd száraz, előmelegített lepedőben
lázkeltésnek ma/án'aplasmódiummal, bak­
utánmelegítést végzünk. Ezt a kezelést a be­
tériumokkal, rövidhullámmal stb. A lázkel­
teg erőnlététől függően naponta 1 -2-szer is­
tést orvosi irányítás mellett kell folytatni.
Befejezése a gyógyító krízis vagy lízis le­ mételjük. Borzongás, hidegrázás esetén so­
gyen. Ha a lázat csillapítókkal idő előtt lej­ hase végezzünk hideg kezelést! A lázas, me­
jebb visszük, fönnáll annak a veszélye, leg beteget naponta 3-szor, szükség esetén
hogy a gyógyfolyamat leáll, mielőtt elérte akár óránként vagy kétóránként is 20%-os,
volna célját. A természetgyógyászat mód­ 10-20 °C-os ecetes vízzel mossuk le. Rész­
szerei tehát támogatják, elősegítik a lázat, es egésztest-lemosások jöhetnek szóba,
céljuk ezzel, hogy a betegséget koncentrál­ esetleg váltogatva. Béltisztításra naponta
tan intenzív krízishelyzetbejuttassák. Más a hideg vizes beöntési adunk. Csak az izzadás
helyzet a krónikus lázas állapotoknál. Ilyen­ lecsengése után kezdjünk másfajta kezelé­
kor az jut kifejezésre, hogy a beteg szerve­ sekbe. Fontos a teafőzettel, hígított gyógy-
zet nem képes önmagában legyőzni a beteg­ földdel, fogkefével végzett szájtoalett is.
séget. Itt meg lehet próbálni lázkeltéssel el­ Bch.: Ferrum phosphoricum D6, Kálium
érni azt az állapotot, amelynek az elérésére phosphoricum D6, Kálium chloratum D6,
Lázfürdő 188

Kálium sulfuricum D6, Nátrium muri- ecet erősíti. A ledörzsölést a gyógy céltól
aticum. függően naponta többször, gyakran félórán­
ként is ismételjük.
Lázfürdő: 1. a forró kezelések
Lelki betegség: kiegyensúlyozatlan pszi­
Lázkiütés: különösen izzadt bőrfelületeken chés állapot, amelynek tartós fennállása
jelentkező apró hólyagocskák, főleg lázas esetén kóros reflexek, majd pedig testi (szo­
betegségek alkalmával. Kezelése: púdero- matikus) betegségek keletkezhetnek. Tá­
zás vagy gyógyfólddel való beszórás. gabb értelemben a különböző veleszületett
vagy szerzett pszichiátriai kórállapotok
Lázszomj lép föl újszülötteknél a születés (gyengeelméjűség, neurózisok, elmezava­
utáni első napokban a jelentős folyadék­ rok). Szakember dönti el, hogy pszicholó­
vesztés miatt. 40 °C-os láz is előfordul. Híg, gus vagy pszichiáter (elmegyógyász) keze­
cukrozott tea adásával (édeskömény, kamil­ lésére szorul a beteg.
la) kielégíthetjük a csecsemő folyadék­
igényét és megszüntethetjük a lázszomját. Lelki r á h a t á s : mivel sok betegséget lelki
zavar okoz, ugyanakkor minden testi beteg­
Lecitin: az agyban és az idegekben, vala­ ség a pszichére is hat, a gyógyulás folyama­
mint az epében, tejben, tojássárgájában, zsí­ tában szerepe van a léleknek is, ezért nem
rokban és növényi magvakban előforduló szabad róla megfeledkezni. Ha lelki zava­
lipoidok. Az idegsejtek felépítésében és az rok okozhatnak testi betegségeket, akkor
anyagcserében játszanak fontos szerepet. fennáll a lelki ráhatással való gyógyítás le­
hetősége is. A gyógyító személy tudatosan
Ledörzsölések melegelvonás által az egész vagy öntudatlanul is befolyásolhatja a beteg
anyagcsere kíméletes élénkítésére szolgál­ pszichés állapotát. Minden nagy orvos­
nak. Erősítik a keringést és a légzést, élén­ egyéniség ezt öntudatlanul teszi. Akik pedig
kítenek, frissítenek és edzenek. A ledörzsö- erre tudatosan speciális technikákat alkal­
léseket ágymeleg testen, közvetlenül fölke­ maznak, szándékosan a lelki oldalról köze­
lés, mozgás és torna után alkalmazzuk. lítik meg a betegséget. Néhány eljárás arra
Rész- és egésztest-ledörzsölést ismerünk. irányul, hogy a beteg kibeszélje magából tu­
Nedves, hideg, kicsavart ruhát használunk, datalatti élményeit, feltárja és tudatossá te­
melynek nedvességét és hűvösséget állan­ gye azokat, és ezáltal rávezeti a beteget
dóan fölfrissítjük. Sorrend: a jobb kéz, a kar gondjainak megoldására (pszichoanalízis).
külső része, a váll, a kar és a mellkas belső Más eljárások során a gyógyító behatol a
oldala, a hát; a bal kar ledörzsölésének beteg tudatalattijába és közvetlenül arra
rendje megegyezik a jobb karévat; a jobb gyakorol gyógyító hatást, anélkül, hogy a
lábfej, a lábszár külső része, a lábszár belső problémákat tudatossá tenné. A lelki ráhatás
része, a talp; a bal láb, mint a jobb; a fenék, alapvető módszerei a szuggesztió és a lazí­
a törzs. Érzékeny betegek esetén a mellkast, tás. Megkülönböztetünk ön- és kívülálló
a hátat vagy az egyes végtagokat nedves ru­ személy által közvetített szuggesztiót.
hával takarjuk be, és a testet úgy dörzsöljük Utóbbi végezhető egy vagy több szemé­
vagy finoman ütögetjük, hogy a ruha köz­ lyen, éber állapotban vagy hipnózisban egy­
ben ne mozduljon el. A hatást a vízhez adott aránt.
189 Lenmag

Lemosás: Kneipp által kidolgozott hideg kanál) 1 1 hideg vízzel, magas edénybe fel­
kezelések, edzés, felmelegítés, kivezetés, téve készítjük. Állandóan kevergetve, hogy
anyagcsere-fokozás, a szív keringésének ki ne fusson, a forrástól számítva pontosan
serkentésére és tehermentesítésére, vala­ 7-10 percig fó'zzük, majd finomszitán átpasz-
mint lázkezelés céljából. - alatt az egész test szírozzuk. így kb. 3/4 1 nyákot kapunk,
vagy egyes testrészek hideg vízzel, egyen­ amelyet hidegen kell tárolni. Leves készíté­
letes nyomással végzett nedves ledörzsölé- séhez 1/8 1 nyákot veszünk, amelyhez hab­
sét értjük. Meleg szobában vagy független verő vagy háztartási robotgép segítségével
helyiségben közvetlenül az ágy elhagyása 1/8 1 sovány tejet keverünk. A keverést ad­
után gyorsan és egyenletesen kell végezni. dig kell folytatni, míg a leves már nem húz
Minél hidegebb a víz, annál hatásosabb. szálat. 37 °C-ra felmelegítjük (nem hevít­
Célszerű havas víz vagy hó alkalmazása. jük!) és minden étkezés előtt kortyonként
Zavart reagálóképesség esetén ecetes vizet vagy kanalanként fogyasztunk belőle. Tej
(2/3 víz, 1/3 háztartási ecet) használjunk. helyett tetszés szerinti gyümölcs- vagy
A ledörzsöléshez legmegfelelőbb a durva zöldséglé is használható. A leves kitűnő, a
lenanyag. Előzőleg alaposan ki kell csavar­ gyomor nyálkahártyáját védő diétás étel.
ni, hogy nedves legyen, de ne csöpögjön. ~ Görcs- és fájdalomcsillapító, valamint há­
után nem szükséges megszárítkozni, hanem nyás elleni hatása van. Nagy értékű aminő-
az ágyban vagy fizikai munka végzésével és linolsavtartalma van, és fokozza a táp- |
gondoskodjunk a test felmelegedéséről. A - anyag hasznosulását. Epegörcs esetén siker­
alkalmazásának gyakorisága a kitűzött cél­ rel használható csillapításra. A lenmagot
tól függ. Leginkább reggel, az ágy elhagyá­ külsőleg lenmagzsákocska formájában
sa után végzik, lázas betegségek esetén a láz alkalmazzák. Sűrű, olajos kását főznek be­
csökkentésére 1/2 óránként megismételhe­ lőle, és lenkendőbe csomagolják, mint a
tő. Megkülönböztetünk teljes, felsőtest-, al­ görögszénatapasz esetében, vagy pedig a
test- és részleges lemosásokat. lenmagokat kis zsákocskába töltve rövid
ideig főzik. Lehetőleg melegen helyezzük a
Lenmag: a len (Linum usatissium) magas fájdalmas és gyulladt helyre, közbülső ken­
olajtartalmú magva. Két fajtája van. A kö­ dővel lefedjük és gyapjúkendővel bekötjük.
zönséges a lenrost-előállítás melléktermé­ Ha kihűlt, esetleg megismételjük.
ke, amelynek minősége messze elmarad a
különleges, étkezési célra termesztett len­
magé mögött. A természetgyógyászatban
külsőleg és belsőleg egyaránt igen gyakran
alkalmazzák. Finomra őrölve müzli formá­
jában vagy forró vízben duzzasztott állapot­
ban lenolaj helyett bélmüködés szabályozá­
sára és gyarapodást elősegítő tápszerként
rendszeresen fogyasztható. Müzlire szórva
is fogyasztják. Teaként tisztán vagy -ke­
verék egyik alkotórészeként is használatos.
A legkedveltebb és a gyógyászatban gyak­
ran alkalmazott formája a Linusitnyákleves.
A nyákot 50 g Linusitból (3 púpozott evő­
Lepedöfürdö
Lenolaj 190

Lenolaj: lenmagból préselt olaj (Oleum kodnunk. Ezeket adott esetben a megfelelő
lini), amely magában vagy túróval keverve módon kezelnünk kell.
csökkent anyagcserénél kedvező hatással
van az anyaghasznosítás fokozására, székre­ Lestyán (Levisticum officináié): gyökeré­
kedésnél a bélfalat síkossá teszi. ből és zöld részeiből, 1 -3 g forrázat vagy fő­
zet formájában, vízhajtóként. Fűszernö­
Lepedőfürdő: a testet nedves lepedőbe csa­ vény.
varják, majd ezt követően szárazra dörgö­
lik. L e u k é m i a : fehérvérűség. Súlyos betegség,
amelyet éretlen fehérvérsejtek kóros felsza­
Leptosom testalkat: 1. Konstitúció porodásajellemez. Amennyiben a lépben és
a nyirokcsomóban képződő lymphociták el­
Lesoványodás testsúlyvesztés egyéb tüne­ szaporodásán alapul, lymphoid —ról, ami­
tek nélkül. Hiányos (alultápláltság) vagy kor a csontvelőben képződő leukocytákén,
helytelen táplálkozás, valamint étvágytalan­ akkor myeloid eredetű —ről beszélünk. Sú­
ság következtében jöhet létre. Kezelése: a lyos levertség és fáradtságérzet, vérsze­
helytelen táplálkozásról a természetes táp­ génység, lépnagyobbodás, verejtékezési
lálkozásra való áttérés. Kiegészítő ételek a hajlam kíséri; a lymphoid ~ esetén a nyirok­
linuzitleves és a lenolajtúró. A pszichés csomók duzzanata is utal a betegségre. Rit­
okok kiderítése és megszüntetése beszélge­ kább esetben, ha krónikus lefolyású beteg­
tés (pszichoterápia) útján kísérelhető meg. ség, akkor is akut módon lázzal, a torok­
Az anyagcsere fokozása enyhe keze­ gyulladással, nyálkahártyavérzéssel, nyi­
lésekkel: bőrkefés és száraz dörzsölés, egy­ rokmirigy- és lépmegnagyobbodással, sú­
szerű lemosások, mezítláb járás, enyhe test­ lyos általános levertséggel kezdődik. Vér­
mozgás. Ágyban fekvő betegeknél masz- ráknak is nevezik. Kórházi kezelést igényel.
százst, részpakolást, kendőzést alkalmaz­ Mai lehetőségek (pl. csontvelő-átültetés)
zunk. Hp.: Abrotanum D2, Jodum D4-6, következtében egyes típusai gyógyíthatóvá
Phosphorus D6. Biokémia: Kálium phos- váltak.
phoricum D6 és Nátrium sulphuricum D6
javallt általános anyagcserezavarban és Levegő: Földünket gáznemű réteg veszi kö­
idegrendszeri zavarok esetén, valamint rül, amelynek legalsó rétegében játszódik le
Magnesium phosphoricum D6, váltogatva az életünk. A ~ életfontosságú elem. Léleg­
Kálium phosphoricummal. Szoptatós anya zésünk anyagbázisa. Kb. 76% nitrogénből,
lesoványodása esetén adjunk Kalcium phos­ 2 2 % oxigénből áll, változó mennyiségű
phoricum D6-ot és Nátrium muriaticum D6- szén-dioxidot, argont, nyomokban más gá­
ot, kötőszöveti gyengeségben Silicium D6- zokat, vízgőzt és szilárd részecskéket, mint
ot. A lesoványodás hátterében sokféle pl. por, korom stb. tartalmaz. A helyiségek
anyagcsere-fokozódással járó senyvesztő szellőzésére különösen ügyelni kell, hogy a
betegség is állhat, melyeket tisztázni kell, szén-dioxid és a vízgőz légtérben való fel­
mielőtt feltételeznénk, hogy egyszerű leso- gyülemlését elkerüljük, mert rossz közérze­
ványodásról van szó. Tuberkulózisra, rákra, tet és egészségkárosodást okozhatnak. Kü­
Basedow-kórra, cukorbetegségre, vesezsu­ lönösen érvényes ez a fürdőhelyiségekre,
gorra, vérképzőszervi megbetegedésekre és amelynek légtere majdnem mindig vízgőz­
az agyalapi mirigy betegségeire kell gyana­ zel túltelített. Nemcsak a levegő összetétele,
191 Levisticum officinale

de a hőmérséklete, a légnyomás és nedves­ Levezetés a törzsbe és az altestbe: rövidpa­


ségtartalom is hatással van a szervezetünk­ kolás, ágyékpakolás, ülőfürdő, féltestfürdő.
re. A test természetes védekezőrendszeré­ Nedves törülközőn való üldögélés.
vel, különösen a hőszabályozással védeke­ Levezetés a mellkasba: kendős pakolás.
zik az ingadozások ellen a kultúrember a ru­ Levezetés a méhbe túl gyenge menstruáció
házatával. Az elpuhulás veszélyeit friss le­ kezelésére, vagy kimaradó havivérzés bein­
vegőn való tartózkodással, mozgással és dítására a belső elválasztásit mirigyek za­
légfürdővel kerülhetjük ki. vart működése esetén: Külsőleg: forró láb­
fürdők, mustáros lábfürdők, forró ülőfür­
Levegőnyelés: nem minden, a gyomorban dők, lábfürdők, iszappakolások, forró, illet­
képződő és felgyülemlő, illetve a gyomor ve váltakozó hőmérsékletű hüvelyöblítések,
felfúvódása következtében a mellkasi szer­ az altest és a combok masszírozása, a comb
vekre, főképpen a szívre nyomást gyakorló bőrének ingerlése a belső oldalon. Az
levegő származik az emésztés folyamatá­ ágyékhajlat, a keresztcsont, a szemérem­
ból, I. Felfúvódás. Vannak emberek, akik csont tájékának kezelése pusztulanciákkal,
megszokásból, sietségből, belső nyugtalan­ baunscheidtizmussal, fontanellákkal. Pió-
ság következményeképpen beszéd és evés cakezelés a comb belső felületén. Belsőleg:
közben vagy máskülönben, akaratlanul le­ szennalevél, aloé, sáfrány, mirha, borókabo­
vegőt nyelnek. Ilyen esetben lazitási és gyó, szerecsendió, gyömbér, paprika, bors,
mély kilégzés közben végzett nyelési gya­
mustár, torma, hagyma, fokhagyma, angyal­
korlatokkal vagy hosszabb ideig tartó peda­
gyökér (angelika), üröm, ezerjófű, szélfű,
gógiai munkával kell a bajt orvosolni.
petrezselyemmag, glaubersó. Ajánlott elhí­
zás, reuma, ideg- és ízületi gyulladások, ki­
Levendula (Lavandula officinalis és spica): ütések, keringési zavarok, asztma, epekő,
a növény virágai epehajtó, illetve idegcsil­ álmatlanság, izgalmi állapotok, pszichó­
lapító hatású illóolajat tartalmaznak. Virá­ zisok esetén, ha ezek menstruációs zavarok­
gait ezért nyugtató vagy epeteák alkotó­ kal járnak együtt.
anyagaiként alkalmazzák.
A kiválasztószervekből, azaz a bőrből, a be­
lekből, a veséből történő, a testmérgek és a
Levezetés, visszavezetés: pangást vagy
káros anyagcseretermékek eltávolítására
vértolulást szoktunk levezetni, illetve visz-
szavezetni egy másik áramlási területre. A szolgáló levezetést kivezetésnek nevezzük.
fejből a karokba, a mellkasba, a törzsbe Kivezetés a bőrön keresztül: kendőzés, pa­
vagy a lábakba vezethetjük vissza a pan­ kolás, bőrizgató kenések és tapaszok. Köpö-
gást, a mellkasból a karokba vagy a lábak­ lyözés, piócakezelés, baunscheidtizmus,
ba, a törzsből a lábakba, ritkábban a karok­ szőrkötél stb.
ba, a lábakból a törzsbe vagy a karokba. Kivezetés a bélbe: bélfürdők, hashajtók.
Levezetés a lábakba: mezítláb járás, jeges Kivezetés a vesén keresztül: hólyaghúzó
víz, harmat- és víztaposás, lábfürdők, térd- szerek.
és comblemosások, lábfej-, láb- és vádlipa- Kivezetés a gyomron: gyomormosás, hány-
kolások, nedves zokni. tatószerek.
Levezetés a karokba: karfürdők, karpakolá­
sok. Levisticum officináié: 1. Lestyán
Légcsőbetegségek 192

Légcsőbetegségek: többnyire tüdő- és gé­ vosi tüdőfü, lándzsás útifű, orbáncfű stb.
gebetegségek kísérő tünetei. Mellkasi fáj­ Hp.: Antimonium sulfuratum aurantiacum
dalmak, kínzó, ugató köhögés jellemzi. A S3, Ammonium muriaticum D2, Mercurius
túl hideg levegő, füst és por ingerlik a lég­ solubilis D4, Hyoscyamus D3-4. Bch.: Fer­
cső nyálkahártyáját. Diftéria és krupp ese­ rum phosphoricum D6, Magnesium phos­
tén rostos izzadmányok keletkeznek a nyál­ phoricum D6, Calcium fluoratum D6.
kahártyán. A membránok súlyos légzési
akadályt képezhetnek. Ugyanígy a pajzsmi­
Légembólia: elzáródás a vérpályába jutott
rigy-megnagyobbodás (golyva) is okozhat
levegő következtében, 1. Embolia.
légzési akadályt a légcső összenyomásával.
A gégetuberkulózis átterjedhet a légcsőre,
és ott is okozhat fekélyeket. Idegen testek Légfürdő: a természetgyógyászat legfonto­
gyulladásokat és fekélyeket idézhetnek elő. sabb ellenállóképesség-fokozó eljárásai és
A kezelésnek az alapbetegséghez kell iga­ ingerlő eszközei közé, illetve a rendszeres
zodnia. bőr- és testápoláshoz tartozik. Élénkíti a
vérkeringést, a bőr anyagcseréjét, de az
Légcsőgyulladás, -hurut (tracheitis és anyagcsere egészét is, valamint fokozza a
bronchitis): megfázás, por, füst, vegyi gő­ kivezetést és a kipárolgást. A —t különösen
zök által okozott ingerlés, fertőző betegsé­ Rikli, Lahmann és Just hasznosította gyógy­
gek (kanyaró, tífusz, szamárköhögés, grip- kezelés céljából. A ~ kedvezően befolyásol­
pe stb.). A náthával, homloküreg-, szem- és ja a belső elválasztása mirigyek zavarait és
gégehuruttól kísért akut hörghurutra a szá­ ideges zavarokat, de a vérkeringési betegsé­
raz hörgés jellemző, amely szavaz levegő és gekre is jó hatása van. Gyakorlatilag nincs
füst hatására súlyosbodik, nyálkás-gennyes olyan betegség, amelynek gyógyításában ne
köpetürítés, láz kíséretében vagy anélkül, lenne hasznos a ~. A ~ nem napfürdő, ezért
általános betegségtünetek. Kezelése: böjt, árnyékos helyen végzendő.
ágynyugalom, naponta több, 5-10 lemosás
ecetes vízzel, szénapolyvás ing, valamint iz- Légkúravidékek: 1. Klimatikus gyógy-
zasztás céljából a mellgöngyölés és kúravidékek
Schlenz-fürdők. Belsőleg: mellteák és köhö­
gést fokozó szerek. Martilapu-, fokhagyma- Légszomj (dyspnoe): lehet állandó vagy ro­
és lándzsásútifü-lé. Hp.: Aconitum D3--4, hamszerűen fellépő. (Asztma.)
Belladonna D3-4, Bryonia D3, Hepar sul-
furis D4, Tartarus emeticus D4-6. Krónikus Légutak: a légutak az orrlyukkal kezdőd­
hörghurut, elhanyagolt akut hörghurutból nek, az orrmelléküregekkel, a torokkal, a
kifejlődött, dohányzás okozta hurut, aszt­ gégével folytatódva a légcsövön át a tüdőig
ma, szívpangás száraz köhögéssel és gyér vezetnek. A torokban kereszteződnek a lég­
köpettel, kínzó légszomj. Kezelése: a hideg utak a tápcsatornával. A gázcsere során a
lábak felmelegítése. Naponta fahamuláb- légutakon át kerül a levegő a tüdőbe, és in­
fürdők, hozzá rövid göngyölés, combleön- nét jut a felszínre ismét az elhasznált
tés, felső leöntés naponta váltogatva, zab­ kilégzett levegő.
szalma-egészfürdők teljes lemosással,
Schlenz-fürdők, vérkeringés-kezelés. Belső­
Légzőgyakorlatok, légzőtorna: a légző­
leg: cickafark, martilapu, ökörfarkkóró, or­
szervek átlevegőztetése, „kiszellőztetése"
193 Légzőgyakorlatok, légző torna

Légutak

/. orrüreg 8. tüdőkapu 15. hörgőtag


2. orrkagylók 9. jobb felsőlebeny 16.a. tüdőhólyagocska
3. orrgaratüreg 10. hörgők szemből
4. torok 11. bal felsőlebeny 16.b. tüdőhólyagocska
5. nyelvcsont 12. középső lebeny belülről
6. gége 13. jobb alsólebeny 17. tüdőhólyagocska
7. légcső (trachea) 14. bal alsólebeny hajszálerezete

mellett a légzötoma nemcsak a mellkas, a lazító légzőgyakorlatok. Az ember hagyja,


tüdő, a belső szervek és a rekeszizom moz­ hogy a mellkas és a has előbb lelapuljon
gását szolgálja, hanem az ellazulást is. Az (kilégzés), majd lassú belégzés következik
állva végzett légzőgyakorlatok gyakran a mellkas és a has kidomboritásával. Aján­
nem vezetnek ellazuláshoz, sőt ellenkező­ latos kezdetben csak a hasi légzést gyako­
leg, görcsös állapotot eredményeznek. Leg­ rolni, úgy, hogy az ember csak a rekesziz­
hasznosabbak a teljes nyugalomban végzett mával, mélyen a hasba lélegzik be. Csak ak-
Lélek 194

kor térjünk át a mellkas egyidejű kidombo- sen van a hangsúly. A kezekkel képzett el­
rítására, ha a hasi légzés már jól megy! 10 lenállás nagysága fokozható. A kilégzés
mély légvétel reggel és este, fekvő helyzet­ passzív, a mellkas süllyedését követi. Ke­
ben, teljes ellazulás mellett bőven elegendő. rüljünk minden préselést! A kilégzést köve­
A légzőgyakorlatok túlzásba vitele egyálta­ tő szünet annál hosszabb legyen, minél mé­
lán nem hasznos! A rendszerességen és a lyebb volt a belégzés. Ez a légzés szívmű­
gondos kivitelezésen van a hangsúly. Csak ködésre való hatása miatt nagyon lényeges.
az végezzen hasi légzést állva, menet köz­ A kezekkel képzett ellenállás nagysága nyo­
ben vagy emelkedőn fölfelé, aki már elég mással fokozható. A légzőgyakorlatok célja,
gyakorlott! A belégzés, a kilégzés és a lég­ hogy a teljes, természetes légzés mechaniz­
zésszünet aránya 1:2:3 legyen! Minél hosz- musa rögzüljön tudatalattinkban.
szabb a légzésszünet, annál rövidebb és mé­
lyebb lesz a belégzés. Járás és fölfelé menet Lélek (pszyché): a lélekkel kapcsolatban
közben rövidebb a légzésszünet, a belégzés nincs egységes álláspont. Az emberiség ős­
az oxigénszükségletnek megfelelően hosz- idők óta hisz a lélek létezésében, amely az
szabb. Csukott szájjal lélegezzünk be, a ki­ emberi testtől független. Ez az elképzelés a
légzés akadály ellenében, félig összeszorí­ legprimitívebb vallásokban is fellelhető. A
tott szájjal történjen! Asztma és tüdőtágulás lelket általában testetlen, halhatatlan egy­
esetén a légzőgyakorlatot zümmögéssel ségnek képzelik, amely a halál után elhagy­
egybeköthetjük, úgy, hogy kilégzéskor las­ ja a testet.
san zümmögő hangot adunk. Az állva vagy
a menet közbeni légzőgyakorlakat egyidejű L é p : hosszúkásán ovális, a vér- és nyirok­
kar-, illetve láblengetéssel is végezhetjük. rendszerbe szűrőként bekapcsolt szerv, a
Ilyenkor előfordulhat azonban, hogy a lazí­ vér tárolására szolgál. A bal bordaív alatt
tás nem lesz teljes, görcsök alakulhatnak ki. helyezkedik el, és csak pangás, duzzanat
A fokozott hasi légzés gyakorlása különö­ vagy daganat kifejlődése következtében na­
sen piknikus alkatúaknái lényeges, akiknél gyobbodik meg és válik kitapinthatóvá.
a rekeszizom magasan áll; a hasi légzésben Rendkívüli mértékben megnövekedhet. A ~
tér ki ugyanis legmagasabbra a rekesz. A lebontja az elhasznált vörösvértesteket és
hasi légzés gyakorlását nehezíthetjük úgy nyirokszerveiben új fehérvértesteket termel.
is, hogy könyvet vagy egy medicinlabdát te­ Sima izomzatának összehúzásával a lép szi­
szünk a hasra, így ellenállással szemben tör­ vacshoz hasonlóan összenyomódik és vért
ténik a légzés. A rekeszizom lazítása és lej­ juttat a vérkeringésbe, ha hirtelen fellépő
jebb tolódása mellett a hasi légzés az aorta vérveszteség vagy testi megerőltetés miatt
passzív mozgását is előidézi, aminek követ­ ez szükségessé válik. Az összehúzódást ol­
keztében a máj és a hasi szervek vérellátása dalunkban érzett szúrásként érzékelhetjük.
javul. A mellkasi légzés a magasra nőtt, A lép fontos szerepet játszik a fertőzésekkel
aszthéniás alkatúaknái játszik fontos szere­ szembeni természetes védekezési folyama­
pet. Kezdetben a mellkasi légzést is csak tokban.
fekve, teljes izomellazulás mellett végez­
zük. A segítő átfogja a mellkast azon a ré­
szén, ahol annak kiterjedése a legnagyobb, Lépfene (anthrax): a lépfene bacilus által
majd fölszólítja a beteget, hogy a képzett el­ előidézett fertőző betegség. Beteg szarvas­
lenállással szemben lélegezzen. A belégzé- marha, bőre, sörtéje terjeszti. A lépfene hen­
tesek, állattartók, kefegyártók foglalkozási
195 Locsolások

betegsége. Szepszist okozhat. Kezelése: 1. Liquor (folyadék): az agy-gerincvelőfolya­


Karbunkulus, Lázkezelés. Belégzés követ­ dékot értik alatta.
keztében kialakult tüdőlépfene esetén keze­
lés: 1. Tüdőfene. Fertőzött hús vagy tej fo­ Liszt: finomra őrölt növényi (gabo-
gyasztása következtében fellépő béllépfene «a)magvak. Az aprítást nem szabad túlzás­
ritka és majdnem mindig halálos kimenete­ ba vinni, hogy az egyes keményítőszem­
lű. csék egyben maradjanak. A kiőrlés foka
szerint különböztetik meg a liszteket: liszt­
Libabőr: libabőrösségnél a hajszálak ég­ súly, az őrléshez használt gabona súlyának
nek állnak. Hideg, mechanikus vagy elekt­ százalékában. Szitálással és fehérítéssel kü­
romos ingerlés hatására következhet be. A lönösen fehér liszt előállítására törekednek.
faggyúmirigyek széle libabőrösségnél kiáll De a lisztet vitamin és kiegészítő anyagaitól
a bőrből; a bőr ilyenkor nem sima, hanem megfosztják és vegyi anyagokkal kezelik,
reszelős. ezáltal élettani szempontból elértéktelene­
dik. Kizárólagosan finomliszttermékek fo­
Libapimpó (Botentilla anserina): a növényt gyasztása hiánybetegségek (mesotrophia)
és gyökerét (májustól júliusig) 2-4 g-os kialakulásához vezet. A teljes őrlésű és töre-
adagban, enyhe főzetként adjuk vérzéscsil­ tes lisztek ezzel szemben értékesek és az
lapításra, nyálkahártyahurokban, asztmá­ egészséges táplálkozásban fontos szerepük
nál, szamárköhögésnél, epilepsziánál, fáj­ van. Túlnyomórészt ezeket használjuk. Fo­
dalmas menstruálás, bélgörcsök esetén. gyasszunk teljes őrlésű lisztekből sütött ke­
nyereket.
Lichen irlandicus, ír zuzmó, carrageen: 1.
Zuzmók Locsolások (öntözések): Kneipp vezette be
a locsolásokat a hidegvíz-kezelések közé. A
Lichen islandicus: 1. Izlandi zuzmók. locsolás minden esetben az egyénre szabott
formában alkalmazható vízkezelés. Időtar­
Liek, Erwin, sebész, 1898-1935: a termé­ tama, erőssége és kiterjedése a beteg ideg­
szetes gyógyítás és a szociális reform úttö­ rendszerétől függ. Csak a jól fölmelegített
rője. testet locsoljuk, borzongásnál vagy hideg
lábaknál előmelegítést kell végeznünk! So­
Ling, Per Henrik, 1776-1846: költő és a hase locsoljuk a beteget étkezés után! Me­
svédtorna és általában a betegtorna alapító­ leg szobában, huzatmentes helyen végezzük
ja. a kezelést. A locsolás mindig a szív irányá­
ba történjen. A reakció bekövetkezése után
Liniment: sűrűn folyó, olajokból, zsírokból (a locsolt terület enyhe kipirosodása) hagy­
és szappanból álló bedörzsölőszer, a bőr in­ juk abba a kezelést, sose folytassuk ezután a
gerlésére és puhítására használják. locsolást! Törülközés nélkül öltözködjünk
föl újra, mozgással melegedjünk föl. A lo­
Linum usatissimum, linusitleves: 1. Len­ csolást hideg vízzel, nyugodtan, nem erős
mag nyomással, az adott locsolásnak megfelelő
vonalvezetéssel végezzük. A locsológumit
Lipoidok: 1. Zsírszerű anyagok függőlegesen tartva a vízsugár ne legyen
Lordó/.is 196

ujjnyinál hosszabb. A cső szája 10 cm-nél Lúg: a savakhoz hasonlóan súlyos maráso­
ne legyen távolabb a testtől, mindig lefelé kat okoz, melyeket tejjel, hígított tej- vagy
tartsuk. Ügyeljünk arra, hogy locsolás köz­ citromsavas gyomoröblítéssel kezelhetünk.
ben a locsolt testrészen széles sugárban A nyelőcső sérülése esetén masszírozással
folyjon le a víz! Minél szélesebb a vízsugár, kell megakadályozni a nyelőcső varas ösz-
annál gyorsabban lép föl és annál erősebb a szenövését. A —ok alkalikus kémhatásúak,
reakció. Ha nehezen következik be a reak­ savakkal sókat alkotnak.
ció általi melegedés, végezzünk váltakozó
locsolást! Részlocsolások: térd-, comb-, Lumbágó: 1. Derékzsába
kar-, hátlocsolás, alsó és felső locsolás.
Ezekből épül föl a teljes locsolás. Ezenkívül Lupulinum (komlómirigy): a komlótoboz
levélpikkelyeiből keserűanyagot és illóola­
van még fejlocsolás, szemlocsolás, arclo­
jokat nyernek ki. Nyugtató hatású, a nemi
csolás és füllocsolás is.
izgalomra is. Por alakban 0,05-0,1 g egy­
szeri dózisként.
Lordózis: 1. Tartáshibák

Lupus (bőrfarkas): 1. Bőrtuberkulózis


Lógó has: a has süllyedése zsigeri süllye­
désnél, a hasfal izmainak elernyedése és
Lúdtalp (bokasüllyedés): 1. Lábdeformitás
megnyúlása terhességnél, kövérségnél. Ki­
alakulását megelőzhetjük a gyermekágy Lymphogranulomatosis (Hodgkin-beteg-
alatti tornával, a has bepólyázásával. A már ség): a nyirokrendszer lázzal, vérszegény­
kialakult lógó hasnál a torna és a masszíro­ séggel, bőrviszketéssel, izzadással, hasme­
zás segít. néssel, lesoványodással, nyirokmirigy- és
lépduzzanattal járó megbetegedése. Kezelé­
Lógó mell: az emlő elernyedése általános se: sugárkezelés és citosztatikumok adago­
kötőszöveti gyengeségben, túl kövér és túl lása, kórházi keretek között. Ez a betegség
nehéz mellek esetén. A sport, a masszírozás természetes gyógymódokkal nem gyógyít­
és melltartó viselése ajánlott. ható.


M

Macerálás: drogok hideg vizes kivonata. napi zsírfelvétel 50-60 g-ra csökkenthető.
A drogokat hideg vízzel leöntjük, néhány Csak telítetlen zsírsavakban gazdag zsírokat
óráig áztatjuk, majd leszűrjük. fogyasszunk, kerüljük a koleszterintartalmú
ételeket. Mivel a szénhidrátok zsírokká ala­
Macskatalp (Gnaphalium dioecum): virág­ kulhatnak át, ügyeljünk a szénhidrátbevitel­
ja piros, köhögéscsillapító és nyákoldó ha­ re is! Szigorúan kerüljük a cukrot és a lisz­
tású; a Gn. arenarium sárga virágú, hólyag- tet. Megfelelő mozgással segítsük az anyag­
panaszok, hasvízkór, májbántalmak esetén cserét. Nem minden esetben csökkenthető a
javallt. Adagja 2-4 g öntetként. magas koleszterinszint diétával. Ilyenkor
gyógyszeres kezelésre van szükség. Csök­
Madárkeserűfű: növénycsoport, melynek kentsük a stresszt is! A nem ritka örökletes
tagjait kovasavtartalmuk miatt gyakran al­ magas koleszterinszint, mely már fiatalkor­
kalmazzák gyógycélokra. A porcsinfű (Po­ ban föllép és a szülők egyikénél is kimutat­
lygonum aviculare) és a borsos keserüfű ható, s az élet során egyre magasabb értéket
(Polygonum hydropiper) gyakori alkotó­ ér el, nagyon nehezen befolyásolható.
része a kovasavas teakeverékeknek. Füzet­
ként kedvezően hatnak a krónikus reumás Magaslati klíma: magashegységbeli klíma,
folyamatokra. 1200-2000 m közötti. Jellemzői: a légnyo­
más süllyed, a víz gőznyomása, a levegő
Mag: növényvilágban a csíra megterméke­ oxigéntelítettsége, hőmérséklete és a hő­
nyített tartós formája, amely kevés tartalék mérséklet-ingadozás is mérséklődik. A nap­
tápanyagot is tartalmaz a csíra számára. sugárzás intenzitása nő.
Embernél a hímivarsejteket tartalmazó on­
dófolyadékot értjük alatta. A hímivarsejtek Magaslati napsugárzás: biológiailag haté­
a herék csírasejtjeiben képződnek; a folya­ konyabb, mint az alacsonyabban fekvő te­
dékot az ondóhólyag, a dülmirigy (proszta­ rületek napsugárzása, ahol a pára, a porré­
ta) és a húgycső kis mirigyei választják ki. teg és a felhőréteg abszorbeálja a napsugár­
Az ondó a női petesejt megtermékenyítését zás egy részét. A magaslati napsütés fő jel­
szolgálja. A növényi magvakat élelmiszer­ lemzői az ibolyántúli sugárzás és a külön
ként és gyógyszerként széles körben alkal­ elektromos töltés (lásd az Aránnál). A bőr
mazzák. Az olaj- és liszttermelés alap­ hamar leég, vörös lesz, hólyagok képződ­
anyagai. Pakolások és porok alapját képe­ hetnek rajta, erősen barnul. A magaslati
zik. Teák alkotórészei. napsugárzás élénkíti az anyagcserét és befo­
lyásolja az idegrendszert. Biológiai hatása
Magas koleszterinszint: Kezelése: a zsír­ intenzív. A betegnek csak lassan szabad nö­
anyagcsere zavarainak rendezésével a ko­ velnie a napsugárzásnak kitett bőrfelületet,
leszterinszint messzemenően rendezhető. A csak lassan szabad magát hozzászoktatnia
Magnetizmus 198

az erősebb sugárhatáshoz, nehogy kárát lás­ sa más-más stádiumban van, a láz rendszer­
sa a napozásnak. Bizonyos alkati jellemzők telenül is felléphet. A ~ elleni küzdelemnek
és betegségek esetén a legnagyobb óvatos­ nemcsak a betegek gyógyítása, de a meg­
sággal kell eljárnunk, nehogy föllángoljon a előzés is igen fontos feladata. Utóbbi fő cél­
kóros folyamat, nehogy rosszabbodjon a ja, hogy a mocsarak lecsapolásával, bizo­
helyzet. Ugyanez áll a mesterséges sugár­ nyos szúnyoglárvákkal táplálkozó halfajok
zásra is, ahol a sugárzást kvarclámpákkal betelepítésével megakadályozza a beteg­
végzik. séget terjesztő rovarok szaporodását. A ve­
szélyes helyen élő emberek moszkitóhálók-
Magnetizmus (mesmerizmus): bizonyos kal védik magukat a rovarcsípések ellen,
emberekből sugárzó erő, amely érintés út­ ezenkívül plasmodiumokat pusztító szerek­
ján másokra is átvihető. Franz Anton Mes- kel, pl. a kínafa kérgéből készült gyógysze­
mer (1734-1815) nevű orvosról nevezték el rekkel lehet meggátolni a vérbe jutott kór­
a jelenséget, amelyet sikerrel alkalmazott okozók szaporodását.
betegek gyógyításában. Kétségtelen, hogy
ilyen erőkkel megáldott emberek tudnak Maláta: magas auxon- és vitamintartalmú
hatni a környéki (perifériás) és a vegetatív csírázó gabonamagvak (árpa, rozs, búza). A
idegrendszerre, és ezáltal betegségeket ké­ sörgyártás alapanyaga, sütőipari segéd­
pesek meggyógyítani. Mivel ezeket az erő­ anyag.
ket nem lehet mérni, csak érezni, a tudo­
mány nem ismeri el létezésüket, és az álta­ Malátakivonat: vákuumban besűrített,
luk elért gyógyeredményeket pusztán a diasztázis útján elcukrosított maláta. Erősí­
szuggesztió hatásának tulajdonítja. tőszerként, illetve gyermekeknek enyhén
hashajtó hatású tápszerként alkalmazzák.
Majoránna (Origanum majorana): gyógy-
és konyhai fűszernövény, melyet virágzása Malefiz-olaj, a Kneipp-féle: 1. Kiválasz-
idején gyomorkeserű teaként fogyasztanak. tóolaj
Idült hurutok esetén 2-4 g —ból készült for-
rázat fogyasztása javallott. Malva silvestris: 1. Mályva

Malária (mocsárláz, váltóláz): fertőző be­ Mályva (fekete- és vadmályva, Althaea


tegség, melyet az anopheles szúnyog ter­ rosea, Malva silvestris): virágai és levelei
jeszt csípésével. A kórokozó egysejtű élő­ nyálkadrogok, melyeket az orvosi zilizhez
lény (plasmodium), amely az emberi vérben hasonlóan alkalmaznak, egyszeri adagja:
bizonyos fejlődési szakaszokon megy ke­ 2 - t g.
resztül. Megtámadja a vörösvértesteket,
azok belsejében szaporodásnak indul, és ez­ Mandulagyulladás (tonsillitis): a nyaki
által elpusztítja őket. E folyamatot minden nyirokcsomók mirigyeinek (két szájpadi,
esetben magas láz és hidegrázás kíséri. A egy garat-, két orr- és a nyelvmandulák)
kórokozók fajtájától függően e fejlődési stá­ duzzanata. Közülük csak a két szájpadi
dium 3 vagy négy napig tarthat, ettől függő­ mandula látható tükrözés nélkül. A duzza­
en 3 és 4 napos maláriás lázat különbözte­ nat helyi tünetei: nehéz nyelés és szúró nya­
tünk meg. Ha a beteget egyszerre több faj ki fájdalom. Ezeken kívül egyéb, lázzal járó
fertőzte meg, vagy a kórokozók szaporodá­ általános tünetek is jelentkeznek, mint láz,
199 Mandulatályog

levertség, fejfájás stb. A ~ nem tekinthető se, izzasztás, ecetes vizes lemosások vagy
önálló betegségnek, sokkal inkább egy álta­ részleges lemosások a lázas állapot idején.
lános gyulladási folyamat tüneteként. A he­ Toroköblógetés kamillával, borsmentával,
lyi gyulladásos folyamat több fokozatát kü­ citromlével, zsályával, Symbioflor I-gyel, a
lönböztetik meg: 1. A mandulák és a kör­ mandulák beporzása gyógyfölddel vagy
nyező szövetek duzzanata, vörössége lepe­ Heisler-féle kávészénnel. Helyileg: torok
dék és izzadmány nélkül. Ez az egyszerű, bepólyálása (1/2 óránként ecetes ruhával
más néven hurutos ~ (t. simplex). 2. A man­ vagy naponta háromszor agyaggal). Hp.:
dulák duzzanatán kívül izzadmányok is lát­ Belladonna D3-4, Apis D3, Gujacum D3,
hatók, ezek: a) kis sárgás tüszők a mandula Gelsemium D3, Mercurius solubilis D4-6,
felületén elhelyezkedő lakunákban (t. lacu- Calcium sulfuricum D3-6, Silicea D6-12,
naris vagy follicularis). Leggyakrabban Echinacea 0, Lachesis D10. Bch.: Ferrum
lánckokkuszok okozzák. Ezek a kórokozók phosphoricum D6, felváltva Kalium chlo­
az általános tüneteken kívül magas lázat és ratum D6-tal, Kalium phosphoricum D6,
levertséget idéznek elő. Több fertőző beteg­ Natrium muriaticum D6, Calcium fluora-
ség (ízületi reuma, skarlát, tífusz stb.) kísé­ tum D l 2 , Calcium phosphoricum D6-12,
retében fordul elő. b) Az összefüggő tüszők Natrium phosphoricum D6, Natrium sulfu­
letörölhető, bőrszerű bevonatot képeznek (t. ricum D6, Magnesium phosphoricum D6,
pseudomembranacea). Kenetvizsgálattal Silicea D6-12, Calcium sulfuricum D6. A
zárják ki a diftéria lehetőségét, c) A sárgás­ krónikus ~ kevés panaszt okoz. Nyomásra
fehér, tapadó, édeskés szagú bevonat, amely genny távozik a mandulákból. Roeder-féle
csak a szövet sérülése árán távolítható el, a kezelés hetenként 1-2 alkalommal. A man­
diftéria jele. 3. A mandulákon látható feké­ dulák beporzása gyógyföldde\ vagy kávé­
lyes elváltozásokat különleges kórokozók szénnel, kezelés Symbioflor I-gyel.
idézik elő (A. ulcerosa). A Plaut-Vincent-
féle ~ többnyire enyhe lefolyású, de meg M a n d u l a m e g n a g y o b b o d á s : csak gyer­
kell győződni róla, hogy nem szifiliszes fer­ mekkorban tekinthető alkati tulajdon­
tőzés okozza-e; súlyos vérképzőszervi ságnak. Gyakran krónikus gyulladás jele.
(agranulocitózis leukémiák) is megnyilvá­ Kezelése: l. Idült mandulagyulladás. A
nulhatnak fekélyes —ban. A legártalmatla- mandulákat csak abban az esetben szabad
nabbnak tűnő ~ (t. simplex) esetén is fenn­ eltávolítani, ha feladatának már nem képes
áll annak a lehetősége, hogy hátterében va­ megfelelni, vagy a gyulladást más terápiá­
lamely súlyos betegség húzódik meg. val, pl. Roeder-íé\e módszerrel nem lehet
Amennyiben nem kezelik ki teljesen, a ve­ gyógyítani. A gyermekkorban jelentkező
sék, az idegek, a szív vagy az ízületek gyul­ garatmandula-megnagyobbodás az ún. ade­
ladásos megbetegedését idézheti elő. L. noid burjánzásokhoz vagy vegetációkhoz
Gócból kiinduló fertőzések. Minden mandu­ vezethet. Kezelése: száraz étrend, orröblíté­
lagyulladás után ellenőrizni kell a vizelet sek, 1. Orrhurul. Bch.: Calcium phosphori­
fehérjetartalmát, a szívet és a vérkeringést! cum D6-12, Magnesium phosphoricum D6.
Kezelése: lázkezelés, böjt- és gyümölcsna­
pok, később vegetárius alapétrend. Kezdet­
Mandulatályog: a gennyes mandulagyulla­
ben: szénapolyvás főzetbe mártott ing vagy
dás szövődményeként, általában csak az
fokozatosan emelkedő hőfokú szénapoly-
egyik oldalon alakul ki. Tünetei: a mandula
vajürdőz. bőr kefélésével, a felsőtest leönté-
és az azt körülvevő szövetek duzzanata,
Mandulatej 200

nyelési és légzési nehézségek, nyeléskor ges zsiradék. Mivel vitaminokban szegény,


jelentkező fájdalmak, orrhang, lepedékes a gyártás során mesterségesen pótolják vita­
nyelv, kellemetlen szájszag. A tályog behe- mintartalmát. A reform-élelmiszereket
gedése vagy feltárása után gennyürülés. gyártó ipar arra törekszik, hogy a vegetárius
Gyógyulását követően néha átterjed a másik konyha számára tisztán növényolajokból ál­
mandulára is, gyakran visszatérő betegség. lítson elő olyan margarint, amely mind tar­
Kezelés: ágynyugalom, görögszéna-boro­ talmi, mind élvezeti tulajdonságai tekinteté­
gatás a tályogos oldalon. Naponta többszö­ ben a vajjal egyenértékű. Ehhez lágy, több­
ri teljes lemosással előidézett izzadás. szörösen telítetlen zsírsavakat tartalmazó
Görögszénamagból, zsurlóból és kamillából olajokat, pl. csíraolajokat stb. használnak,
készült teával végzett gargalizálás. Ameny- melyeket vitaminokkal dúsítanak.
nyiben szükséges, az orvos a fekélyt feltár­
ja. Hp.: Bargum muriaticum D4, Hepar sul- Marhagalandféreg: 1. Galandféreg
furis D3, Calcium sulfuricum D3-6, Silicea
D6-12. Bch.: Magnesium phosphoricum M a r r u b i u m vulgare: Pemetefű
D6, Silicea D6, Calcium sulfuricum D6.
M a r t i l a p u (Tussilago farfara): levelei első­
M a n d u l a t e j : 1. Növényi levek. Készítése: sorban nyákot, keserűanyagokat, éteres ola­
30 g hámozott édesmandulát néhány órára jokat és galluszsavat tartalmaznak. Főzve
hideg vízben áztatunk. A vizet felitatva egy vagy köhögés elleni teakeverékben a lég­
mozsárban péppé zúzzuk. A péphez aprán­ utak, a tüdő gyulladásos megbetegedéseinél
ként 150-200 g hideg vizet keverünk, majd köptetőként adjuk. Jó vese- és hólyagbán-
tiszta lenvászonba csavarva kipréseljük. 1/2 talmaknál is. Egyszeri adagja 2-4 g öntet­
kávéskanál mézzel édesíthetjük. ként vagy főzetként.

M a r a d é k nitrogén: a fehérje nitrogéntar­ Masszázs: a test szöveteire és a szervekre


talmának eltávolítása után a vérszérumban ható bizonyos fogások. Betegségek kezelé­
maradó, a fehérje-anyagcsere során terme­ sének részeként, testápolásnál, sportnál és
lődött nitrogén. A vese működési zavarai a az elhízás esetén önálló kezelésként alkal­
~ szintjének növekedését okozzák. Normál­ mazzák. A ~ lágy simításokkal kezdődik,
értéke: 35—40 mg%. Többnyire a vérből, rit­ majd gyúrással folytatódik, végül dörzsölő
kább esetben az agyvízből mérik. A meg­ és lazán rázó mozdulatok zárják. A kívánt
növekedett érték a húgyvérüség (veseelég­ hatásnak megfelelő erősségű simítások
telenség) egyik jele. (effleurage) minden esetben a szív felé irá­
nyulnak. Ez elősegíti a vér- és testnedvek
M a r á s : a bőr és a nyálkahártyák savak, lú­ szív felé való áramlását és megnyugtatja a
gok és fémsók általi roncsolása. A marás fo­ bőridegeket. A gyúrással (pétrissage) a lágy
kától függően, az égéshez hasonló. A maró­ részeket egészen a csontokig megdolgoz­
dás helye körülhatárolt, ha azt sav okozta, zák. Ez megszünteti a testnedvpangásokat
puha; duzzadt, ha lúgos anyag marta ki. Ke­ és izomkeményedéseket. A hatás fokozható,
zelése: 1. Savmérgezés, Lúg. ha a lágy részeket a kezek ellentétes irányú
mozdulataival nyújtjuk. A dörzsölés (frik-
M a r g a r i n : vajhoz hasonló, keményített nö­ ció) ököllel, tenyéréllel vagy az ujjhegyek-
vényi és állati zsiradékból készült mestersé­ kel végzett körkörös mozgás. Fájdalmak,
201 Mayr, Franz Xaver

M a t r i a c a r i a chamomillac: 1. Kamillavirág

Mayr, F r a n z Xavér (1875-1965): osztrák


orvos, róla nevezték el az általa kidolgozott
diétát, amely abból a feltételezésből indul
ki, hogy a legtöbb betegséget bélpanaszok
okozzák. ~ mindenekelőtt egy speciális di­
agnosztikai eljárást dolgozott ki, melynek
során a testnedveket, a bőr, a nyálkahártyák,
a nyelv, a körmök és a haj állapotát vizsgál­
ják. Álló helyzetben mérik a nyak hosszúsá­
gát, a lapockák közti távolságot, vállmagas­
ságot, a mell- és haskörfogatot, fekvő hely­
Masszázs zetben a has nagyságát, vékonybél és lá-
gyék magasságát (az ún. Mayr-méretek).
izomkeményedések megszüntetésére, vala­ Álló helyzetben értékelik és 7 főtípusba so­
mint a salakanyagok elvezetésére, illetve el­ rolják a testtartást. Ehhez csatlakoznak a
oszlatására alkalmas. A tenyérrel, kézfejjel szokásos klinikai vizsgálatok, amelyek kü­
vagy tenyéréllel paskolásokkal a bőr és a lönösen a gyomor, máj és bél állapotára tér­
lágy részek vérellátása fokozható. A vibrá­ nek ki. A testtartástípusok: normál tartás,
ciókat a székrekedés elleni hasmasszázs so­ vigyázzállás, támadóállás, kacsatartás, ha­
rán, a punktiókat (pontmasszázs) pedig az nyagtartás, magvetőtartás és nagydobostar­
idegek masszírozásakor, különösen az in­ tás. Mayr ezeket a testtartásformákat a nor­
gerpontok- vagy idegpontmasszázsnál (1. málistól eltérőnek tekinti, amelyeket bélká­
Akupunktúra) alkalmazzák. A csonthártya­ rosodások okoznak. Ezt követi a kórelőz­
masszázst a nagy csontoknál alkalmazzák; mények felvétele. Majd ebből kiindulva azt
az ezt megelőző hőkezeléssel fokozható a állapítják meg, hogy milyen betegségek for­
masszázs hatékonysága. —zsal mind a moz­ díthatók vissza a Mayr-kúra segítségével.
gásszerveket, mind zsigeri szerveket érintő Kezelés: teaböjttel kezdődik, amely néhány
betegségek kezelhetők. A test nyílásai felől naptól 3 hét időtartamig terjedhet. A kúra
elérhető testrészek masszírozása (mandula-, eredményességét segíti a hasfalon keresz­
prosztatamasszázs, Thure Brandt-féle masz- tül, naponta végzett bélmasszázs. A kúrához
százs) az ujjakkal végezhető. A ~ egyik kü­ száraz zsemle és tej csatlakozik. A zsemlét
lönleges formája a vegetatív idegrendszeren szeletekre kell vágni és a falatokat a szájban
keresztül a szervezetre ható kötőszövetmasz- nyállal alaposan össze kell keverni (ké-
százs, mely speciális technika elsajátítását rődzéselv). Hozzá teáskanálnyi tejet szür­
igényli. Mozgásszervi betegségek esetében csölve folytatni kell a rágást. A betegnek új­
a —t többnyire passzív gimnasztika követi, ra meg kell tanulnia az alapos rágást. Este
melyet a masszőr végez. Ennek célja az iz­ teát kell fogyasztani, szintén kanalanként.
mok erősítése és az ízületek ellazítása. A A béltisztítás a cél, és csak az a beteg szá­
sportolókat verseny előtt és után is masszí­ molhat sikerrel, aki egy erre a kúrára kikép­
rozzák. Ennek célja a fokozott izommunka zett orvos felügyelete alatt kiküszöböli az
következtében felszaporodó salakanyagok étkezési hibákat, illetve a tea- és a zsemle­
elvezetése. kúrát betartja.
Mágia 202

Mágia (gör. = varázslat): titkos erők meg­ bamérgezés), baktériumok által termelt
idézése a természetfeletti hatalom megszer­ mérgek (szepszis, tífusz) vagy (igen ritkán)
zése céljából. A fekete ~ gonosz démonokat a terhesség ideje alatt termelődő méreg­
és szellemeket, a fehér ~ jó szellemeket és anyagok. Tünetei: kezdetben gyomor- és
erőket idéz meg, amulettek, ráolvasások, ál­ bélrendszeri tünetek, enyhe sárgaság,
dások, titokzatos rítusok segítségével. L. amely hányással folytatódik, majd hasme­
Okkult gyógymódok. nés, a bőr és a belszervek vérzése, láz, delí­
rium. Enyhe lefolyású ~ esetén a tünetek
Máj: a szervezet legnagyobb mirigyszerve. idültté válhatnak és részleges gyógyulásra
Szűrő és méregtelenítő szerv; feladatai közé is van remény, a súlyos - azonban néhány
tartozik az epe termelése, amely az epeveze­ napon belül halálhoz vezet. Kezelése: sző­
téken az epehólyagba jut, onnan pedig a lőcukor intravénásán és inzulin intramuscu-
patkóbélbe ürül. A ~ nagyméretű szerv, larisan adagolva, különben, mint sárgaság
amely a jobb bordaív és a rekeszizom által esetén.
alkotott ívben helyezkedik el, alsó vége egy
magasságban van a jobb bordaíwel. Súlya Májtályog: gyakorta trópusi amőbás bél­
felnőtteknél: 1,5 kg. A ~ mirigysejtjei két fertőzés szövődményeként, vérmérgezés
nagy hajszálérrendszer között találhatóak. következtében vagy valamely máj környéki
A vékonybél és a vastagbél első szakaszának szerv (epehólyag, rekeszizom, tüdő) geny-
ereiből álló kapuérrendszer a tápanyagok­ nyes megbetegedésének szövődménye,
kal telített vért a —hoz szállítja. Ezt a táp­ esetenként elgennyesedett echinococcus-
anyagok méregtelenítése, feldolgozása és tómlők okozhatják. Kezelése: többnyire
raktározása követi, s csak ezután jut el a műtéti beavatkozás indokolt.
táplálék egy hajszálérrendszeren keresztül a
szervezetbe további feldolgozásra. Ezek kö­ Májfolt: általában a bőrfelületen barna folt
zött helyezkednek el az epeutakká vasta­ formájában jelentkező, festékanyaggal telí­
godó epekapillárisok. A ~ naponta cca. 3/4 1 tett sejtek telepeit színük miatt —nak neve­
epét termel az elhasználódott vörösvértes- zik. Leggyakrabban veleszületett vagy las­
tecskék festékanyagából. Az elpusztult máj­ sanként kialakuló anyajegyek. Időskorban
szöveteket lehetőség szerint regenerálja a halmozottan fordul elő. Felléphet a belső el­
szervezet, részben azonban hegesedés lép választási folyamatok zavara esetén is, mint
fel, amely idővel zsugorodik. Ha tehát a pl.: terhesség idején. Ilyenkor sárgásbarna
májat mérgezésekkel vagy gyulladásos fo­ foltok formájában, elsősorban az arcbőrön
lyamatokkal túlterhelik, fokozatosan kötő­ jelentkezik, és a kiváltó ok megszűnésével
szövetek termelődnek benne, végül a máj magától eltűnik; utóbbiakat chloasmának
zsugorodik. nevezik.

Májatrophia (=zsugorodás): a májsejtek Májgyulladás (hepatitis): leggyakrabban


elhalása, amely elzsírosodással és az elhalt vírus okozza. Az A-típusú vírus a gyomor­
szövetek kötőszövetes átépülésével járó be­ bél csatornán keresztül, a B-vírus fertőzött
tegség, melynek következményeként súlyos ember vérszérumával nem megfelelően
anyagcserezavarok keletkeznek. Okai: sú­ sterilizált műszerek, tűk vagy fecskendők
lyos mérgezések (foszfor, kloroform, gom­ közvetítésével terjed. Nemi úton is terjed
203 Májzsugor

(szérumhepatitis). Okozhatja a bél, gyomor Kalium sulfuricum D6, Kalium phospho­


és az epeutak gyulladása is. Felléphet szív- ricum D6.
belhártya-gyulladás, vérmérgezés, étel­
mérgezés (szalmonellózis) szövődménye­ Májpangás, tüdőpangás: az elégtelen szív­
ként is. Okozhatják mérgek, mint pl.: alko­ működés esetén kialakuló általános pangás
hol, drogok, szintetikus gyógyszerek. Sár­ résztünetei. A szívbajt kell kezelni.
gasággal vagy anélkül zajlik, idültté válhat.
Szövődménye az esetek cca. 1/3-ában: máj­ M á j r á k : majdnem minden esetben más
zsugor. Kezelése: kevés, de fehérjedús koszt szervek rákos megbetegedéséből származó
(80-100 g fehérje). A napi zsírfogyasztás áttét (metasztázis) a májban. Kezelése: 1.
kezdetben csekély (20-40 g), később 60 g- Májzsugor és Rák.
ra bővíthető. Csak élettanilag értékes nö­
vényolajok fogyaszthatók, a hevített zsira­ Májsorvadás: 1. Májatrophia
dékok mellőzendők. Kerülni kell a finomí­
tott cukor fogyasztását, mézzel, illetve édes Májusi gyöngyvirág (Convallaria majális):
gyümölccsel kell helyettesíteni. Nyers éte­ szívre ható glikozidákat tartalmazó növény,
leket kell fogyasztani, zöldség-, gyümölcs­ virágzatát, szárát és leveleit használják. A
levek, puha gyümölcsök és saláták formájá­ biológiai orvoslás gyakorta helyettesíti vele
ban. Szigorúan sószegény étrend javallott. a gyűszűvirágot és a strophantust. Csak ga­
Fermenthiány pótlása, májvédő anyagok rantált, állandó minőségű készítményei
fogyasztása (pl. Legalon). Váltó ülőfürdők; szabad alkalmazni!
forró, pontra célzott vízlövettel, pázsitfüvi-
rággal töltött zsákocskák a májra és a máj Májzsugor, májkeményedés: krónikus mér­
működésének segítésére; 1. Sárgaság. gezések (alkohol, kórokozók mérgei, pl. szi­
filisz, tuberkulózis, malária) következtében
M á j k ú r a : a primer vérszegénység speciális elpusztulnak a májsejtek, helyüket varaso­
kezelése nyers májjal vagy májkészítmé­ don kötőszövet foglalja el. Ezáltal a máj
nyekkel. megnagyobbodik és megkeményedik. Tü­
netei: emésztési zavarok, rosszullét, telített­
Májmegnagyobbodás: a máj a jobb borda- ségérzés, étvágytalanság. Idővel a kötőszö­
ív alatt kitapinthatóvá válik. Legtöbbször a vet zsugorodni kezd és visszahúzódik a bor­
máj tájékán keletkező vérpangás okozza. dák alá. Ezt követően fezpuérpangások, a
Gyulladásos betegségek és daganatképző­ nyelőcső vénáinak tágulása, aranyérképző
dés esetén is megdagadhat a máj, de ilyen­ dès, a has vízzel való telítődése, a lábak és
kor nem mindig tapintható ki. Kezelése: a az altest szerveinek püffedése jelentkezhet.
kiváltó októl függően. Salátakúrák, főleg A nyelőcső visszereinek tágulata következ­
reteksaláta, gyümölcskúrák, vegetárius ét­ tében vérhányás is felléphet. Kezelése: a
rend, sok mozgás és a májtól való elvezetés, máj messzemenő kímélése, nyers koszt tú­
1. Májzsugor. Belsőleg: orbáncfű, aloé, bo­ róval körítve, az élvezeti cikkek és mester­
rókabogyó, ezerjófü, vidrafű, cickafarkfű, séges gyógyszerek abszolút mellőzése.
zsurlófü, katángkóró és kökényvirág teája. A májműködés serkentése lágyékboroga-
Hp.: Magnesium muriaticum D3, Chelido- tással, rövidgöngyöléssel, esetleg ecetes bo­
nium D2, Bryonia D3-6, Podophyllum D2, rogatás. Naponta teljes lemosás és félfürdő.
Sulfur D4-6. Bch.: Nátrium sulfuricum D6, Belsőleg: szén és máriatövismag a szervezet
Mák 204

méregtelenítése céljából. Hp.: Aurum D4-6, a nőknél: a veleszületett rendellenességek


Carduus marianus 0, Plumbum D6, Quassia ritkaságszámba mennek. Legtöbbször trip­
0-D3. Bch.: Kálium phosphoricum D6; per okozta here-, mellékhere- és ondóveze­
Kálium sulfuricum D6 és Nátrium sulfu- ték-gyulladás és ezáltal okozott hegek, va­
ricum D6 óránként váltogatva, székrekedés lamint a hormontermelés elégtelensége.
esetén Nátrium muriaticum D6; Kálium Férfiaknál és nőknél egyaránt felléphetnek
chloratum D6, Silicea D l 2 , Calcium fluora- olyan lelki zavarok, amelyek kihatással
tum D12. vannak a nemi aktusra, és ezáltal a termé­
kenységre is. Kezelése: pszichoterápia, az
M á k (Papaver somniferum): levéből nyerik általános idegesség kezelése. Félfürdők,
az ópiumot. Alvást elősegítő, fájdalomcsil­ hátleöntések, rövid- és ágyékgöngyölések,
lapító, görcsoldó és vérzéscsillapító szerek combleöntések, vö.: Impotencia.
készülnek belőle. Csak orvosi rendelvényre.
Medicinlabda: amint nevéből kitűnik, a
Máltai láz: kecsketej által terjesztett, a gyógytornában gyakran használt eszköz.
Földközi-tenger medencéjében honos fertő­ A - a terheléses tornához tartozik, ezért sok
ző betegség. Tünetei: fejfájás, álmatlanság, betegnél kezdetben nem alkalmazható.
hányás, hirtelen felszökő, 3-4 hétig tartó, Alkalmazására csak orvosi javaslatra és fel­
erős izzadással járó, többhetes szünet után ügyelet mellett kerülhet sor. Vannak puha,
újból visszatérő láz. Tünetei a tífuszéira em­ nagy labdák, melyek súlya 2-3 kg között
lékeztetnek. Kezelése: böjt, lázkezelés, mint mozog. A —gyakorlatok megdolgoztatják
a tífusz esetében. az összes mozgatóizmot, amennyiben elő­
írásszerűen végzik. Többnyire kört alkot­
Máriatövis (Carduus marianus): érett mag­ nak, és a résztvevők egyike dobja, a másik
vait teaként, kivonatát élelmiszerek adalék­ pedig elkapja.
anyagaként, májvédőanyag-tartalma miatt 1. Gyakorlat: A labdát lendítsük mindkét
sárgaság és cukorbetegség kezeléséhez al­ kézzel jobbra, majd balra.
kalmazzák. Egyszeri adagja 2,5 g. Ható­ 2. Gyakorlat: Lökjük el a labdát előbb jobb,
anyaga Legalon néven kerül forgalomba, majd bal kézzel.
amely kitűnő májvédő anyag. 3. Gyakorlat: Zárt állásban a labdát mellma­
gasságban eldobjuk.
Meddó'ség: többnyire a női nemi szervek 4. Gyakorlat: Terpeszállásban lendítsük a
gyulladásos betegsége okozza: méh-, pete­ labdát fentről lefelé, majd lentről dobjuk
vezeték-, illetve petefészek-gyulladás. A el.
tripper egyik gyakori szövődménye lehet.
Ha a gyulladást vérkeringési zavarok, illet­
ve altesti vérpangás súlyosbítja, Kneipp-
kúrákkal kezelhető. A természetes táplálko­
zás a székletürítés rendezése, hideg lábak
elleni gyógymódok, zsurlós ülőfürdők, vál­
tó ülőfürdők, Schlenz-féle fürdők, rövid- és
ágyékgöngyölések, törzs borogatások, fél­
fürdők, Thure Brandt-féle masszázs. A férfi
nemi szervek betegségei is okozhatnak —et,
205 Melegedő fürdők

5. Gyakorlat: Lendítsük a labdát zárt állás­ Medveszőlő (Arctostaphylos uva ursi): le­
ban lentről felfelé, majd magasból dob­ velei - főként hideg kivonatban - vizelet­
juk el. fertőtlenítő anyagokat tartalmaznak. A hó­
6. Gyakorlat: A labdát fej felett lendülettel lyag és a húgyutak gyulladásaiban alkalma­
dobjuk hátra. zandó. Egyszeri adagja: 2 g.
7. Gyakorlat: Terpeszállásban előrehajolva
dobjuk át a lábak között a labdát. Megelőzés (Prophylaxis): a betegségek ki­
8. Gyakorlat: Átdobás a hát felett. A karokat alakulásának és elterjedésének megakadá­
nyújtsuk hátra, a labdát farmagasságban lyozása egészséges életmóddal, edzéssel,
kézben tartva a fej felett átdobjuk. A bal fertőtlenítéssé, karantén.
láb kicsit előbbre áll. A ~ ezenkívül ver­
senyzésre és stafétadobásra használható, Megfázás (hűlés): az egész szervezet vagy
a játékban a gyakorlatok során szerzett egyes testrészek lehűlésekor jön létre, ke­
készség ellenőrzésére. ringési zavarokkal áll összefüggésben.
A szervezet ellenálló képessége lehűléskor
Meditáció: az egyéni önmegvalósítás élet­ csökken, baktériumok telepedhetnek meg és
programja, amelynek célja a nevelés, önfe­ indulhatnak szaporodásnak. Minél gyen­
gyelem és bizonyos szabályok betartása se­ gébb az ember, minél kevésbé szokta meg a
gítségével az életöröm elérése. A meditáló hidegrázásokat és az éghajlat hatásait, annál
napi gyakorlása során olyan ellazultsági fok gyakrabban reagál betegesen a lehűlésre.
elérésére törekszik, melyben elmélyülését Edzéssel kell megelőzni a megfázást. A ke­
többé semmi sem zavarja. Az erős szellemi zelés a tünetektől függ. A megfázás formái:
koncentrációhoz társuló mély ellazulás tá­ nátha, reuma, isiász, ideggyulladás, hó­
vol tartja a meditálótól a külvilág ingereit. A lyag- és vesegyulladás, gyomorhurut stb.
belső koncentráció a tiszta gondolkodáshoz Bch.: Ferrum phosphoricum D6, Kalium
és szemlélődéshez (kontempláció), benső- phosphoricum D6 az erősítő Calcium phos­
ségességhez és belső békéhez vezet, ami a ~ phoricum D12 mellett, Natrium muriaticum
tulajdonképpeni célja, és ezen túlmenően a D6-12, Kalium sulfuricum D6, Natrium
legnagyobb fokú elmélyüléshez, amely phosphoricum D6 és Silicea D12.
megvilágosodáshoz (enstázis) vagy eksztá­
zishoz vezet. A ~ keleti vallásokból szárma­ Melasz: a répacukorgyártás barna, sűrűn
zik, mindenekelőtt a buddhizmusból, de folyós, vitaminokban és auxonokban sze­
nem idegen a keresztény és iszlám vallástól gény mellékterméke, amelyet répaszelettel
sem. Yoga, transzcendens, keresztény ~ for­ keverve állati takarmányként hasznosíta­
májában számos, részleteikben egymástól nak. A nádcukormelasz a nádcukor előállí­
eltérő iskolákban, többnyire kolostorok fa­ tása során keletkező hasonló melléktermék.
lai között gyakorolják. Nyugaton a —t leg­ A természetes B-vitamin-tartalma proble­
többször vallási köntösétől megszabadítva, matikus, azonkívül cukorfinomításból szár­
arra használják, hogy testi gyakorlatok, mazó vegyszermaradékokat is tartalmaz.
légzőgyakorlatok és belső koncentráció se­ A ~ semmi esetre sem pótolhatja a termé­
gítségével ellazulásí állapotot érjenek el ve­ szetes répaszirupot vagy a virágmézet.
le. A nyugati szemlélethez és igényekhez
igazodó formái: autogén tréning, lazitási
Melegedő fürdők: kb. 25 °C-ról 39-41 °C
gyakorlatok, jóga, zen, transzcendens ~,
hőmérsékletűre melegítjük fokozatosan a
Meleg fürdők 206

fürdőt. A verejtékezés kezdetekor abba­ kenységét és izomgörcsöket (tetania) okoz.


hagyjuk a fürdést. Ha erősebb verejtékezés Túltermelődésük esetén a csontokban szö­
a célunk, száraz pakolást alkalmazunk ez­ vetburjánzások (ostitis fíbrosa) léphetnek
után. A meleg kezelést hideggel, általában fel.
hideg vizes lemosással fejezzük be. A mele­
gedő fürdők a keringés élénkítését, a pangá­ Melléküregek: az arckoponya nyálkahár­
sok megszüntetését szolgálják, különösen a tyával bélelt üregei, melyeket az orrüreggel
részfürdők. csatornák kötnek össze: két arc-, homlok- és
ékcsontüreg, valamint a rostacsontüreg.
Meleg fürdők: az alkalmazott hőfok 33-37 Ezek orrhurut és az orrnyálkahártya gyulla­
°C, a betegség jellegétől és kívánt hatásától dása esetén szintén megbetegszenek. Az
függően változik. Időtartama cca. 15-20 üregekben az orrüreggel összekötő csatorna
perc. Célja a bőr ereinek kitágítása, az iz­ elzáródása következtében fájdalmas, magas
mok ellazítása, a bőr elválasztó folyamatai­ láztól kísért gennyesedés léphet fel. Az ese­
nak serkentése és az idegek megnyugtatása. tek többségében az ezeket kiváltó náthát
A legtöbb esetben adalékokkal együtt alkal­ kell kezelni: szénapolyvás és kamillás fej­
mazzák és hideg kezelésekkel fejezik be. gőzölések, görögszéna- és gőzpakolás. Hi­
deg arcmosás, forró, majd fokozatosan hű­
Meleg párna: elektromos árammal melegí­ lő, végül hideg orrmosások. Orrgyakorla­
tett párna, a száraz meleg helyi alkalmazá­ tok, Symbioflor I. Elvezetésként: rövid gön-
sára. gyölés, spanyolkabát, agyagos vizes ing,
comb- és felsőtestleöntések. Makacs esetek­
Mellékhere-gyulladás (epididymitis): akut, ben böjt, egyébként vegetárius, nyers ét­
másodlagos gyulladás, amely kétféle úton rend. Hp.: Cinnabaris D3, Hydrastis D2-3,
terjedhet át a mellékherékre: tripper által Hepar sulfuris D3-6, Silicea D l 2 , Kálium
okozott húgycső, dülmirigy és ondóvezeték bichromicum D6, Spigelia D4-6.
gyulladásából vagy általános fertőzések (tí­
fusz, mumpsz stb.) révén a vérpályákon ke­
resztül. Tünetei: erős fájdalom, magas láz,
duzzanat. Krónikus változatának hátterében
gyakran tuberkulózis áll. Fekélyt és fisztu-
lákat okozhat. Az akut ~ kezelése: nyuga­
lom, forró ülőfürdők és a kiváltó ok kezelé­
se. Tuberkulózis esetén általános tuberkuló­
ziskezelés. Hp.: Arnica D3, Hamamelis D2,
Clematis D2, Rhododendron D 3 , Spongia
D3-6, Pulsatilla D4, Aurum D4.

Mellékpajzsmirigyek: a pajzsmirigy mö­ Mellékvesék: a vesék felső szélén elhelyez­


gött elhelyezkedő négy, lencseméretü belső kedő életfontosságú belső elválasztása mi­
elválasztása mirigy. Az általuk termelt hor­ rigyek. Kisméretűek, súlyuk kb. 10-12 g.
mon a mészanyagcserében játszik szerepet. Velőből és kéregállományból állnak. A ve­
Hiányuk a vérben mészhiányt, a csontokban lőállomány termeli az adrenalin nevű hor­
elmeszesedést, az izmok ideges ingerlé­ mont, amely a vegetatív idegrendszerre hat
207 Mellkaspólyázás

és a cukoranyagcserét szabályozza, a vér­ mosások. Görögszéna-pakolások, bor-


edényeket összehúzza, a szív tevékenységét dareszekció. Idejében elkezdett, majd a
és a vérnyomást fokozza. A kéreg a corti- gyógyulást követő időszakban hosszú időn
costeron és cortison stb. nevű hormonokat át folytatott légzőgyakorlatok az összenövé­
termeli, melyek hiánya az ún. Addison-kórt sek elkerülése érdekében. Sajátvér-kezelés.
idézi eló'. A kéreghormonokat újabban szá­ Hp.: Bryonia D l - 3 , Cantharis D4-6, Apis
mos betegség kezelésére (pl. reuma) alkal­ D3, Tartarus emeticus D6, Kálium carbon-
mazzák. icum D4, Abrotanum D l , Arsenum jodatum
D4, Arsenicum D5, Mercurius solubilis D4,
Mellhártya: a tüdőlebenyek felületét bevo­ Hepar sulfuris D6. Bch.: Ferrum phospho­
nó hártya. ricum D6, Kálium chloratum D6-tal válta­
kozva száraz ~ esetén; Nátrium muriaticum
Mellhártyagyulladás (pleuritis): a mell­ vizes ~ esetén; Nátrium sulfuricum D6,
hártya gyulladásos megbetegedése, mely­ Nátrium phosphoricum D6, gennyesedés
nek kórokozói a véren, a nyirokutakon, a tü­ esetén Silicea D l 2 ; hegesedést megelőzen­
dőn vagy a hasüregen keresztül jutnak el az dő Kalcium fluoratum D l 2 .
érintett területre. Száraz - rostanyagok lera­
kódásával járó - és vizes - a mellkasban lét­ Mellhártyakaverna: a mellkasban, a mell­
rejövő izzadmányok, illetve gennyesedés hártya zsigeri lemeze és a mellhártya kö­
által kísért - változatát különböztetjük meg. zött, tüdőkollapszus vagy izzadmány követ­
Tünetei: száraz ~: szúró fájdalom lélegzet­ keztében keletkezett üreg.
vételkor, száraz köhögés és láz. Vizes ~:
légszomj, szívtájéki szorítás, mely általában Mellkasi folyadékgyülem: a mellkasfal és
fájdalommentes. Az ún. vizes gyulladásos a tüdő között fölgyülemlő vérfolyadék (szé­
izzadmányt exudatumnak, a gennyes izzad- rum). Altalános pangás, vízkór részjelensé­
mányt pedig empyemának nevezik. Gyó­ ge is lehet, gyakoribb azonban a tüdő és a
gyuláskor gyakori a mellhártyalebenyek mellhártya tbc-s megbetegedésénél. Bch.:
összenövése és a kötőszöveti hegesedés. A Nátrium muriaticum D6, Silicea D l 2 .
- diagnosztizálásakor alapos vizsgálattal ki
kell zárni a tuberkulózis megbetegedést, kü­ Mellkasi nyomás: 1. Angina pectoris
lönösen akkor, ha a ~ egyéb gyulladásos
kórelőzmény nélkül támadta meg a beteg
Mellkaspólyázás: a hónaljtól az alsó bor­
szervezetét. Kezelése: böjt, gyümölcskűra,
daívig érő pólya. A kendőket a megfelelő
vizes ~ esetén száraz étrend. A láz ideje
magasságban az ágyra tesszük. Az ágyban
alatt lázkezelés. Száraz ~: gondoskodni kell
ülő beteg fölhúzza az ingét a nyakába, és
róla, hogy a beteg lábai állandóan melegen
hátradől. Ezután a kendőket lehetőleg köze-
legyenek, naponta több alkalommal ecetes
vizes lemosásokkal végzett izzasztás. Dél­
előtt rövid göngyölés, délután alsólábszár-
göngyölés, nem túl legyengült állapotban
lábfejgőzölés. Vizes ~: kevés ecetes vizes
lemosás, ágyékgöngyölés, mellkasi túrópa­
kolás, a vizenyő lecsapolása pleurapunk-
cióval. Gennyesedés esetén ecetes vizes le­
Mellkaspólyázás
Mellrák 208

pes belégzésben simán, ránc nélkül egy­ ba jöhetnek. Legtöbbször azonban az altest
másra hajtjuk a test köré. vagy a medence valamely szervének gyulla­
dása által előidézett pangás okozza. Mió-
Mellrák (mamma carcinoma): a mell rossz­ mák is akadályozhatják az anyaméh össze­
indulatú daganata, nőknél sokkal gyako­ húzódását, ezáltal fokozott vérzést idézve
ribb, mint férfiaknál. Az emlő lassan növek­ elő. Az erős és gyakori vérzés vérszegény­
vő csomóiból indul ki. Lényeges szerepe séghez vezet. Kezelése: 1. Menstruációs za­
van a tömeges emlő-szűrővizsgálatoknak. varok és a tünetek hátterében meghúzódó
Speciális emlő-röntgenvizsgálattal (mam- mindenkori alapbetegség.
mographia) lehetséges a rosszindulatú da­
ganatot idejében felismerni. Gyógyítása Menstruáció (havibaj, havivérzés): a nemi­
műtét, esetleg hormon- vagy daganatgátló leg érett nők méhéből rendszeres időközön­
gyógyszeres kezelés. ként havonta jelentkező vérzés. Az időkö­
zök 21-31 nap között egyénenként változó­
Menarche: az első menstruáció jelentkezé­ ak lehetnek, leggyakrabban 28 nap. Átla­
sének időpontja. gosan 4-6 napig tart. Erőssége szintén
egyénenként változó. A menstruáció kezde­
Meniere-kór: szédülés, hányás, fülzúgás és tére (Menarche) a 11. és 16. életév között
féloldali nagyothallás vagy süketség roham­ kerül sor. A —k „véres könnyek, amelyeket
szerű fellépése, amely néhány perctől órá­ a természet a megtermékenyítetlen pete el­
kig tarthat. A labirintus megbetegedése, halása miatt hullat". Az anyaméh feladata a
amely valószínűleg érelmeszesedéssel függ megtermékenyített pete befogadása. Benne
össze. Hp.: Acidum benzoicum D 2 - 3 , Arni­ kell kifejlődnie a magzatnak. Pontosan két
ca D3, Chininum sulfuricum D3, Glonoi- menstruáció között kerül sor egy, a petefé­
num Dì-i, Melilotus D3. szekben lévő érett tüsző felrepedése követ­
keztében a peteleválásra (ovuláció). A petét
Meningítis: 1. Agyhártyagyulladás a petevezeték csillangói felfogják és a pete­
vezetéken át az anyaméhbe szállítják. A fel­
Meningiti* epidemica: 1. Járványos agy- repedt, üres tüsző vérzik, ebből képződik a
hártyagyulladás sárgatest. A sárgatesthormon hatására a
méhnyálkahártya növekedésnek indul, és
Menopauza: a menstruáció abbamaradásá-
nak időpontja, a változás korában követke­
zik be.

Menorrhagia: erős vérzéssel fellépő


menstruáció, emellett az elhúzódó és a túl
gyakori vérzést is —nak nevezik. Gyakran a
méhizomzat gyengeségén alapul, amely
nem húzódik össze megfelelő mértékben, és
így a vérereket sem zárja kellőképpen. Haj­
lam vagy idősebb nők esetében működési Menstruáció: I. nyálkahártya
gyengeség húzódhat meg hátterében. Kivál­ megvastagodása, 2. tüszörepedés,
3. a nyálkahártya készen áll a
tó okként a belső kiválasztás zavarai is szó­ megtermékenyített pete befogadására
209 Merevgörcs

felkészül a pete befogadására. Ha bekövet­ sok és pangások ülő életmód következté­


kezik a megtermékenyülés, a sárgatest a ter­ ben. A keresztcsont és a has irányába kisu­
hesség alatt és a szoptatási időszak végéig gárzó fájdalom, fejfájás, migrén, neuralgi-
fennmarad és megakadályozza az újabb pe­ ák, fejnyomás, depresszió. Kezelése: nyu­
teérés bekövetkezését. Ha nem jön létre galom. Meleg hasborogatások, a fej hideg
megtermékenyülés, vagy pedig a szoptatási borogatása, lábfürdők, ülőfürdők. A bél­
idő befejeződött, a sárgatest elhal, az érés­ renyheség megszüntetése. Hp.: Belladonna
ben lévő tüsző tüszőhormont választ ki. A D3-6, Caulophyllum D2-4, Chamomilla
sárgatest elhalásával a méh nyálkahártyája D 2 - 3 , Cimicifuga D2-4, Lilium tigrinum
lelökődik, és jelzi, hogy ebben a perió­ D 2 - 3 , Platinum D4-6, Pulsatilla D4-6,
dusban elmaradt a pete megtermékenyülése. Sabina D6, Sepia D6-10. 3. Erős vérzés (1.
A tüszőhormon új nyálkahártya felépítését Menorrhagia). Vérzéscsillapítás: ecetes vi­
készíti elő. Mivel e jelenségek lefolyása egy zes borogatások. Belsőleg: zsurlótea, aggó-
körben ábrázolható, havi ciklusnak (cik- fű, pásztortáska, senecio-cseppek. Kötőszö­
lus=kör) is szokták nevezni. A ciklus során vetmasszázs, piócakezelés, saját vérrel való
érvényesülő hormonális hatások befolyásol­ kezelés. Hp.: Belladonna D3-4, Secale cor-
ják a szellemi és lelkiállapotot is. De ugyan­ nutum D l - 3 , Sabina D3-6, Hamamelis 0,
ez fordítva is igaz, tehát a lelkiállapot is be­ Erigeron canadensis D2, Ipecacuanha
folyásolja a hormonális folyamatokat. Fé­ D3-4, Millefolium D2, Platinum D4-6,
lelem, gond, ijedség, helyváltoztatás, klíma­ Acidum sulfűricum D l - 3 .
változás zavarokat és változásokat idézhet
elő a ciklus időbeli lefolyásában. A - kóros Mentha piperita: 1. Borsmenta
megváltozása esetén orvoshoz kell fordulni.
Menyanthes trifoliata: 1. Vidrafű
Menstruációs zavarok: 1. Kimaradás
(amenorrhoea): terhességen és a menopau- Merevgörcs (tetanus): ha földdel tetanusz-
zán kívül lelki hatások, hely- és környezet­ spórák vagy -bacilusok sebbe jutnak, a be­
változások, de legyengülést okozó betegsé­ gyógyult seb mélyén mérgek keletkeznek,
gek (vérszegénység), idült fertőzés, vala­ amelyek az idegpályákon keresztül a
mint a petefészek fejletlensége is elő­ gerincvelőbe kerülnek, és itt lerakódnak. A
idézheti. Kezelése: sok mozgás a szabad­ fertőzést követő 6-14 nap múlva görcsök
ban. Hideg ülőfürdő, reggeli félfürdő köz­ lépnek fel, amelyek gyakran először az alsó
vetlenül az ágyból kelve, váltó ülőfürdők, állkapocsnál kezdődnek és később átterjed­
ágyékgöngyölés, lábfürdők, nedves zoknik. nek a nyak- és törzsizomzatra. Különböző
Egészséges táplálkozás, székletrendezés. izmokban rohamszerű merevgörcsök ala­
Hp.: Aconitum D4, Bryonia D3, Belladonna kulnak ki. Háborús sebesülések, kerti föld­
D4, Dulcamara D2, Pulsatilla D2-4, Calci- del vagy lovaglóutak földjével érintkezésbe
um carbonicum Hahnemanni D3-6, Apis került sebek különösen hajlamosak teta-
D3, Helonias D2, Antimonum crudum D4, nuszfertőzésre (lótrágya). Kezelése: piszkos
Aristolochia D l - 3 . 2. Csökkent mennyiségű sebeket fel kell vágni és kitisztítani, teta-
és fájdalmas vérzés, általános testi legyen­ nusz elleni széruminjekciót kell adni a be­
gülés, vérszegénység, fejletlenség, a petefé­ tegnek. Ha a tetanusz tünetei mutatkoznak,
szek helyzetének megváltozása, krónikus forró szénapolyvás inget, ecetes vizes lemo­
székrekedés, az altestben fellépő gyulladá­ sásokat kell alkalmazni félóránként, a verej-
Mesmer, Franz Anton 210

tékezés fokozódásáig. A sebre libapimpóval A mesterséges légzés alkalmazása


kitömött zsákot kötünk, és libapimpóteát
itatunk a beteggel.

Mesmer, Franz Anton (1734-1815): orvos


Bécsben és Párizsban, később Fraunfeldben
és Meersburgban, a gyógyászatba bevezette
az állati magnetizmust, amelyet róla mes-
merizmusnak neveztek el.
1. A beteg hátát alápolcoljuk,
Mestrophia (féltáplálkozás): az egészségi nyelvét lekötjük, karjait széles mozdulattal feje
mellé emeljük
szempontból nem teljes értékű táplálékkal
is fenntarthatóak az életfolyamatok, ám az
életfontosságú anyagok krónikus hiánya
következtében különféle egészségi és szö­
vetkárosodások lépnek fel. A legtöbb civili­
zációs és öregkori betegség a - talaján fej­
lődik ki. Csak kiegészítő anyagokban gaz­
dag, egészséges, természetes friss ételekkel 2. A karokat a mellkasra nyomjuk
való kiegészítése vezet a gyógyuláshoz. Az
egészséges alapétrend védelmet nyújt.

Mesterséges légzés: elsőként szabaddá kell


tenni a légutakat. A nyelvet kihúzzuk és le­
hetőség szerint lekötjük, hogy a nyelvgyök
ne zárja el a légutakat. Háton fekvés: a fej­
hez térdelve megfogjuk az alkarokat, és szé­ 3. A mellkast összenyomjuk
les mozdulattal széttárjuk. Majd a mellen
keresztezzük és a mellkasra nyomjuk. Ha az
eszméletlen beteg hason fekszik, fejét oldalt
fordítjuk, hogy légútjai felszabaduljanak.
Karjait a feje mellé emeljük. A műveletet
végző személy a beteg csípőjén lovagló­
ülésben elhelyezkedik, és kezeivel a mell­
kasra oldalsó irányból teljes testsúlyával
nyomást gyakorol, majd elengedi, hogy a
4, A karokat a kiinduló állásba visszük
mellkas saját rugalmassága által kitáguljon.
A be- és kilégzést segítő mozgások két-két
légzés az ún. vastüdővel vagy biomotor se­
másodpercig tartsanak, ami percenként 16
gítségével is fenntartható. Elsősegély esetén
lélegzetvételnek felel meg. A mesterséges
a szájon keresztüli lélegeztetés is alkalmaz­
lélegeztetést végző személyt időnként le
ható. Ennek során a műveletet végző sze­
kell váltani, mivel elfáradhat, és a művelet
mély vagy közvetlenül szájon keresztül,
csak akkor vezet eredményre, ha kitartóan
vagy gézdarab közbeiktatásával biztosítja a
és egyenletesen végzik. A kézi - helyett a
beteg légzését.
211 Méhdaganatok

Mesterséges táplálás: abban az esetben vá­ Mezei zsurló (Equisetum arvense): a nö­
lik szükségessé, amikor a beteg nem képes vény terméketlen hajtásait mindig mező­
nyelni, vagy a nyelőcső nincs átjárható álla­ kön, tisztásokon, sohasem erdőben vagy
potban. Gyomorszonda segítségével gyü­ nedves, mocsaras helyen gyűjtik. Kovasav­
mölcsleveket, tejet és szőlőcukrot juttatnak a tartalmú drog. A tbc kovasavkezelésére, ér­
beteg gyomrába. Elzáródás esetén a gyo­ elmeszesedés, vízkiválasztás élénkítésére
morfalon ejtett nyíláson keresztül, közvetle­ használják a főzetét. Fürdők, pakolások, el­
nül vezetik be a szondát. A ~ beöntéssel is sősorban a Kneipp-kúra pakolásai készül­
végezhető, de ilyenkor csak vizet, szőlőcuk­ nek belőle. Nehezen gyógyuló sebek, csa­
rot és sókat vesz fel a szervezet (ezért tejet, lánkiütések, vese- és húgyhólyag-bántal-
tojást, húslevest nem célszerű ilyen módon mak kezelésére alkalmazzuk.
bejuttatni).
Mezítláb járás: az edzés egy fajtája, masz-
Metasztázis: áttételes daganat. Rák és más szirozza a talpakat, a lábizomzat tornáztatá-
rosszindulatú daganatok esetén az elsődle­ sát jelenti a szabad levegőn. Priefinitz és
ges daganattól távolabbi daganatcsomók ki­ Kneipp különösen fontosnak tartják a
alakulása a vér- és nyirokkeringés útján, mezítláb járás kedvező hatását az egészség­
sejtosztódás következtében. re. Levezető a fejből és a felső testfélből.
Speciális formái: harmatos füvön való gya­
Meteorizmus (haspuffadás): 1. Felfúvódá­ loglás: 3-5 percig sétálunk a harmatos fű­
sok ben, majd törülközés nélkül zoknit húzunk,
mozgással melegedünk fel újra. Télen hóta-
Metrorrhagia: a menstruációtól függetle­ posás: 1-3 percig, puha hóban végezzük,
nül fellépő méhvérzések. Fontos az okok csak ha a hó lágyan tapad a lábhoz. Kemény
tisztázása, a rosszindulatú daganatok idejé­ hóban ne járjunk mezítláb! Nedves köveken
ben történő felismerése vagy kizárása érde­ való gyaloglás: 3-5 percig, ha nincs mó­
kében. Rák, de jóindulatú daganatok, a dunk a harmatban való járásra. A kavicsokat
méhnyálkahártya gyulladásos megbete­ először benedvesítjük. A láb meleg legyen.
gedései, miómák, polipok, vetélések, ter­ Az edzés időtartama a reakciótól függ,
hességi rendellenességek, vérkeringési be­ utánmelegedésről gondoskodjunk.
tegségek, mint pl. magas vérnyomás, lelki
hatások is lehetnek kiváltó okai. A kezelés­ Médium: olyan személy, aki az okkultiz­
nek a kiváltó okhoz kell igazodnia, 1. musban a túlvilág és e világ között kapcso­
Menstruációs zavarok. latot tud létesíteni. Ez egy álomhoz hasonló
állapotban (transz) vagy okkult praktikák
Mezei katáng (Cichorium intybus): gyöke­ révén történik. Az okkult orvoslás alkal­
rét tavasszal és ősszel, leveleit és virágját, manként betegség felismerésére vagy
2-4 g-nyi mennyiségben forrázatát vagy gyógyszerválasztásra alkalmaznak ~-ot. A
gyenge főzetét fogyasztják gyomorhurut, mediális képességeket azonban ezekben az
májbetegség, sárgaság esetén, étvágyger­ esetekben a látnokság és gondolatolvasás
jesztő, hashajtó, epekiválasztást serkentő körébe kell sorolni.
hatású.
Méhdaganatok: jóindulatú esetekben a
Mezei thymian: 1. Kakukkfű méh miómái okozzák. Ezek hatalmas mére-
Méhgyulladás 212

tekét is ölthetnek, nyomást gyakorolva a váltakozó ülőfürdők, törzs- és ágyékpakolá­


környező szövetekre és panaszokat okozva. sok a havivérzések közötti időszakban. Vér­
Túl gyakori, erős és túl hosszú ideig tartó zéseknél tegyünk hideg ecetvizes borogatá­
havivérzések, gyengeség, fejfájás, szédülés, sokat. Belsőleg: zsurló, aggófü, pásztortás­
hátfájdalmak jelentkezhetnek ilyenkor. A katea kortyonként. Hp.: Apis D3, Belladon­
változó korban a miómák zsugorodnak, na D3-4, Acidum nitricum D3, Pulsatilla
ezért a változó korba jutott miómás beteg D3-4, Mercurius solubilis D4, Sepia D3-6,
miatt nem kell többé aggódnunk. A műtéti Cantharis D6, Lachesis DIO, Echinacea 0.
megoldással, különösen fiataloknál, ne sies­
sünk. Mivel többnyire az egész méhet el M é h helyzetváltozásai: a medencefenék
kell távolítani, ugyanazok a kiesési tünetek gyengülésekor vagy a méhfüggesztő szala­
lépnének fel, mint a változó korban. Ha gok megnyúlásakor a méh is kimozdulhat
azonban a kismedencei kizáródás vagy a eredeti helyéből, lesüllyedhet. Ha a hüvely­
nyomási panaszok miatt a műtét nem kerül­ fal izomzata is gyenge, a hüvely fali része,
hető el, meg kell próbálni az anyaméh meg­ sőt súlyos esetben az egész anyaméh előre­
tartásával kihámozni a tumort. A műtét eshet a szeméremrésbe. (Előreesés, prolap-
többnyire csak célzott természetgyógyásza­ szus.) A medenceizomzat erősítése szüksé­
ti kezeléssel kerülhető el. Vérzéscsillapítás­ ges ilyenkor Thure Brandt-fé\e masszíro­
ként tegyünk hideg vizes borogatást az al- zással. Súlyos esetben nem kerülhető el a
hasra, ezt félóránként cseréljük. Belsőleg: műtét; ha ez nem lehetséges, az előreesést a
zsurlótea, fagyöngy, pásztortáska, aggófü, hüvelybe helyezett támasztógyürű felraká­
senecium és conium maculatum cseppek. sával akadályozhatjuk meg. (Pesszáriu-
Hp.: Calcium carbonicum Hahnemanni D4 mok.) Torna, általános erősítés is ajánlott.
Kálium carbonicum D4-gyel váltogatva,
Hydrastis 0-D2, Hamamelis 0-D2-vel vál­
M é h m é r e g : kis mennyiségben áthangoló
togatva, Trillum pendulum D l - 3 . Nem vér­
szerként adják reumatizmusban, izom- és
ző mióma esetén általános kezelés: egész­
ideggyulladásoknál, de allergiás betegsé­
test-lemosás, félfürdő és levezető ágyékpa­
geknél is alkalmazzák, nem specifikus,
kolások, ülőfürdők, váltakozó lábfürdők.
érzéketlenné tévő eljárás (deszenzibilizálás)
Hp.: Aurum D4, Conium D4.
során. Általában kvádlik formájában juttat­
ják a bőr alá. Méhcsípés után tegyünk hideg
Méhgyulladás (endometritis): az egyszerű borogatást a bőrre iszap hozzáadásával, na­
nyákos gyulladást hurutnak nevezzük. gyobb duzzanat esetén alkalmazzunk széna-
A méhnyálkahártya-gyulladás többnyire vmg-pakolást.
csak a nyálkahártyát érinti, ritkán húzódik
rá az izomzatra. Alhasi és keresztcsonti fáj­ M é h m é z : magas cukortartalmú virágnek­
dalmak, bélrenyheség, menstruációs zava­ tárból készül, melyet a méhek gyomrukban
rok és fehéres, zöldes, esetleg gennyes-zöl­ emésztőnedvek hozzáadásával tartósítanak.
des folyás jellemzik a betegséget. Gyakran A méz gyógyító erejét a benne lévő nyom­
társul hozzá a petefészek és a petevezeték elemek, antibiotikus anyagok, valamint az
egy, esetleg kétoldali gyulladása is (adnexi- egyszerű, könnyen felszívódó cukrok adják.
tis), és a környező kismedencei kötőszövet A kezelés kiegészítője természetszerűleg a
is begyulladhat. Kezelése: egészséges táp­ szőlőcukor. Fontos szerepet játszik szívbe­
lálkozás, féltestfürdők, zsurlós ülőfürdők, tegségeknél. Cukorbetegek nem fogyaszt-
213 Mérgezések

hatnak mézet cukor helyett. Dr. Jarvis, 1. a számtalan módja van. A hánytatószerek, a
Gyümölcsecetnél, altató- és köhögéscsilla­ gyomor- és bélöblítés, a bélfürdők, a has­
pító szerként, valamint ágybavizelés és hajtók, a gyógyföld, a szén a méreg meg­
izomgörcsök esetén ajánlja a mézet. kötésére, a veséken, a bőrön és a bélen ke­
Gyümölcsecetkúránál mézet kever a gyü­ resztül történő kiválasztás serkentése mind
mölcsecetbe. A lépes méz igen hatásos lég­ méregtelenítenek. Különösen a bőrön ke­
úti betegségekben (orrdugulás, homlok- resztüli kivezetésnek, a pakolásnak, a boro­
üreg-gennyedés és szénanátha esetén). gatásoknak, a melegedő és a forró fürdők­
nek, a ScWe/iz-fürdőnek nagy a jelentősége
Méhpolip: a méhnyálkahártya jóindulatú a méregtelenítésben.
tumora, krónikus gyulladásoknál (fehér fo­
lyás) szokott előfordulni. Vérzéshajlamot, Mérges növények alkaloidákat, gliko-
rendszertelen vérzést okozhat. Tanácsos el­ zidákat vagy mérges hatású éteres olajokat
távolítani. Ezenkívül fontos a kiváltó króni­ tartalmaznak, olyan mennyiségben, hogy
kus gyulladás kezelése, nehogy újabb poli­ fogyasztásuk az emberre káros lehet. Né­
pok keletkezzenek. hány növényi méreg helyesen adagolva fon­
tos gyógyszer.
Méhrák: rendellenes vérzések, folyás és
fájdalom, de különösen újra jelentkező vér­ Mérgezések: gyakran halált okozó betegsé­
zés a változó korban méhrákra gyanús jelek. gek, amelyeket vagy kívülről a szervezetbe
Ilyen esetben mielőbb orvosi vizsgálatokra jutó anyagok, vagy a szervezetben, kóros
van szükség. Korai felismerés esetén a mű­ anyagcsere-folyamatok következtében ter­
tét és a besugárzás jó prognózisú. Kezelését melődő anyagok okoznak. Mérgek a külvi­
1. a Ráknál és a Megelőzésnél. Különösen lágból szándékosan vagy akaratlanul, az
idősebb korban szükséges a rendszeres nő­ emésztőcsatornán, a húgyutakon, a hüve­
gyógyászati ellenőrzés. lyen, a sérült vagy ép bőrön és a nyálkahár­
tyákon keresztül juthatnak a szervezetbe.
Mélypszichológia: magában foglalja az ösz- Az egészséges anyagcsere során is kelet­
szes lelki folyamatot, amely nem a tudatból, keznek mérgező anyagok, amelyeket a szer­
hanem a tudatalattiból származik, 1. Pszi­ vezet eltávolít. A mérgek vagy a felszívódás
choanalízis. helyén, vagy ettől távolabb, meghatározott
szövetekben és szervekben fejtik ki hatásu­
Méreg: mérgek mindazok a kémiai anya­ kat. ~ esetén azonnal orvoshoz kell juttatni
gok, melyek a szervezetben a táplálkozás, a a beteget, mert sokszor a mérgezés kezdetén
sejtműködés és a szervműködés súlyos za­ szükséges szakszerű beavatkozás mentheti
varát idézik elő, s ezáltal betegséget, esetleg meg a beteg életét. Ételmaradékokat, tablet­
halált okoznak. A mérgező hatás a mennyi­ tákat, folyadékokat, amelyek a mérgezés
ségtől és az egyedi érzékenységtől függ. A okára utalhatnak, de a hányadékot, vizeletet
szervezet először megpróbálja közömbösí­ és más váladékot is gondosan meg kell őriz­
teni a bekerült mérget a májban; a vérben is ni, mivel ezek vegyvizsgálata fontos tám­
vannak mérgek elleni antitestek. pontot nyújthat a mérgezés okának megálla­
pításához. A kezelés elsődleges célja a még
Méregtelenítés: célja a szervezet méreg­ fel nem szívódott mérgek eltávolítása és to­
anyagoktól való megszabadítása. Ennek vábbi felszívódásuk megakadályozása.
Mészanyagcsere 214

Hánytatószerek, gyomor- és bélmosás, has­ ját. 3-4 hét elteltével a bor tiszta, iható lesz.
hajtó szerek, kígyómarás esetén a végtagok Palackokba öntve, jól bedugaszolva hideg
elszorítása stb. A mérgek közömbösítése homokban tároljuk. Néhány nap múlva erő­
céljából kávészén, gyógy/öld, tej, a seb ki­ sen mustosodik, hűsítő itallá válik, amit
szívása, a kiválasztási folyamatok és a vér­ azonban csak kis adagokban szabad fo­
keringés fokozása. gyasztanunk, különben könnyen megundo­
rodunk tőle.
Mészanyagcsere: a mész sóival fontos sze­
repet játszik az ásványi anyagcserében, kü­ Migrén: rohamszerűen fellépő, többnyire
lönösen szénsav és foszfát sójával. A nor­ féloldali fejfájás, gyakran előzi meg fáradt­
mális csontfelépítés, az izomingerlés, a sággal, aluszékonysággal, fázékonysággal,
szívműködés és a véralvadás nélkülözhe­ általános rossz közérzettel, fényérzékeny­
tetlen eleme. A mészanyagcserét az epithel- séggel jelentkező előstádium. Agyi érgör­
testek hormonjai, a mellékvesehormonok és csön alapul. Kezelése: az életvitel rendezé­
a hipofízis elülső lebenyének egyik hormon­ se, nyugalom, vegetáriánus táplálkozás.
ja irányítja. A D-vitamin jelenléte elősegíti a Fejtől való elvezetés. Hp.: Iris D3, Digitalis
mészanyagcsere jó néhány feladatát. A ter­ D l - 6 , Nux vomica D6-12, Belladonna
hesség alatt, szoptatáskor és csecsemőkor­ D6-12, Glonoinum D6, Kalium carboni-
ban nagy a mészszükséglet. Ezekben az idő­ cum D6, Aconitum D3, Gelsemium D3-6,
szakokban gyakran előfordul a mészhiány, Ignatia D6, Spigelia D4-6, Pulsatilla D4,
aminek rachitis, csontlágyulás és tetánia a Colocynthis D3-6, Sanguinaria D3, az al­
következménye. A mésznek az allergiás fo­ kattól és az egyes esetek lefolyásától függő­
lyamatokban is jelentős szerepe van. Egész­ en. Beh.: Ferrum phosphoricum D6, Mag­
séges, sok zöldet tartalmazó táplálkozásnál nesium phosphoricum D6, Natrium muri-
a mészszükségletet fedezi az étkezés. aticum D6.

M é z b o r t Kneipp mint oldó, tisztító, tápláló Mikózis: 1. Gombás megbetegedések


és erősítő szert ajánlja. A következőképpen
adja meg elkészítési módjait: tiszta rézüst­ Mikroorganizmusok: többnyire egysejtű
ben 60-65 1 lágy vízhez melegítés után 6 1 állati vagy növényi élőlények, amelyek sza­
mézet keverünk. Ezután a keveréket 1 1/2 bad szemmel nem láthatóak és az élővilág­
óráig lassú tűzön főni hagyjuk, így a felszí­ ban mindenütt megtalálhatóak. Egy részük
nen képződő piszkos hab eltűnik. A főzés betegséget idézhet elő, 1. Baktériumok.
után a mézes vizet tiszta pléh vagy másmi­
lyen edénybe szűrjük, hagyjuk kihűlni. Ha Miliaris tuberkulózis: a tuberkulózisba-
már lehűlt, körülbelül a napsugár mele­ cilusok szétszóródása (vö. Tüdőtuberku­
gítette víz hőmérsékletére (kb. 20 °C-ra), lózis) a vérpályára és a fertőzött területen
gondosan megtisztított hordóba öntjük. Me­ csomócskák képződése (milium = köles­
leg pincében 5-10 nap múltával erjedésnek szem). Az agyba való szétszóródás súlyos
indul. 14 nap erjedés után a friss mézbort agyhártyagyulladáshoz, a tüdőbe irányuló
egy másik hordóba tesszük. így az élesztő­ szétszóródás tüdőgyulladáshoz hasonló tü­
től mentes lesz. A második hordóban az er­ neteket eredményez. A lép duzzadt, nem
jesztés időtartama 10-14 nap; ha a bor ab­ csökkenő magas láz. Kezelés: lázkezelés,
bahagyta a forrást, bedugjuk a hordó csap­ amelyhez az agyhártya- és tüdőgyulladás
215 Mozgás

vagy tífusz esetén szokásos kezelési mód­ készült fürdő. A mocsár vízzel átitatott föld­
szerek járulnak, 1. Tüdőtuberkulózist is. ből és a vízszint alatt elpusztult növények
bomlásnak indult részeiből áll. A mocsár
Mirha: trópusi fafajták gyantája. A beló'le rossz hővezető tulajdonságával magyaráz­
készült tinktúrát fog- és szájnyálkahártya­ ható, hogy a —ben jobban elviselhetők a
gyulladás kezelésére használják. magas és az alacsony hőmérsékletek, mint
egy hagyományos vízfürdőben. A mocsár a
Mirigyláz (Pfeiffer-féle): elsősorban gyer­ női nemi hormonokhoz hasonló növényi
mekeken előforduló, magas lázzal, az elül­ hormonokat tartalmaz, ezért a —kúrák si­
ső és a hátulsó nyaki nyirokcsomók duzza­ kerrel alkalmazhatók különféle nőgyógyá­
natával járó fertőzőbetegség. Kezelése: te­ szati betegségek kezelésében. A mélyebb
ás vagy ivóleves koplalás. Rövid, hideg szöveteket is átjáró állandó és egyenletes
nyakpólyázások, melyet gyakran cserélünk, meleg okozta vérbőség gyulladásellenes ha­
agyagpólyázás a nyakra, ágyék- és rövidpó- tású. Indikációi: reumatikus betegségek,
lyázás, lemosások. Bch.: Ferrum phospho­ ízületi és izomgyulladások, altesti és nő­
ricum D6, Kalium phosphoricum D6, Sili- gyógyászati panaszok. A ~ ideje alatt orvo­
ceaD12. si felügyelet indokolt, mert az eljárás erős
hatással van a vérkeringésre. A kereskede­
Misztika: a keleti jóga európai meg­ lemben kapható mocsársók és -kivonatok
felelője. Célja a léleknek Istennel való köz­ nem helyettesíthetik a valódi, természetes ~
vetlen egyesülése. Fokozatai a jógához ha­ hatékonyságát. A teljes ~ mocsárpakolással
sonlóan, lazítás, a test és lélek megtisztítá­ vagy mocsárborogatással pótolható.
sa, megvilágosodás, eksztázis és végül az
Istennel való misztikus egyesülés. Mocsárivókúra: gyomor- és bélgyulladá­
sok kezelésére alkalmas.
Mitesszer (komedo): besűrűsödött faggyú,
amely a bőr faggyúmirigyének kivezetőnyí- Mocsárláz: 1. Malária
lását eltömi és a felületén megtapadt portól
fekete színű. Kezelése: az egyes nagy —t Mogyorófélék: kemény héjú, gazdag zsír-,
kinyomják. Arcgőzöléssel, agyagmaszkkal, vitamin- és ataontartalmú magvak; szigorú
alkálimentes szappan használatával, zsurló- vegetárius diéta vagy nyers étrend kivitele­
főzettel vagy alkohollal való ledörzsöléssel zése során nélkülözhetetlen. Legismertebb
kezelik. Bch.: Natrium phosphoricum D6, fajtái: dió, mogyoró, paradió, kókuszdió,
Natrium muriaticum D6, Silicea D l 2 , Cal­ mandula. A földimogyoró a hüvelyesekhez
cium fluoratum D l 2 . tartozik, azonban beltartalmilag egyenérté­
kű a mogyorófélékkel.
Mitralis (kéthegyű) szívbillentyűhiba
(más néven mitrális vitium): a bal pitvar és Mogyoróvaj vagy mogyorókrém: mogyo­
kamra közötti kéthegyű szívbillentyűn ke­ róból, gyakran földimogyoróból készült
letkezett heg, amely általában a billentyű kenhető, igen értékes növényi élelmiszer.
reumás gyulladásának következménye.
Mozgás: alapvető általános faktor, különö­
Mocsárfürdő: aprított és finoman megszűrt sen fontos szerepe van az egészség megőr­
mocsár és víz vagy ásványvíz keverékéből zésében. Az izomzat erősítése, az ízületi
Mozgáskezelés, mozgásterápia 216

funkciók fönntartása, a belső' anyagcsere fo­ többször végzett teljes lemosás, illetve lá­
lyamatainak normális végbemenetele mind gy ékgöngyölés. Böjt, gyümölcs- vagy gyü­
a mozgástól függenek. A szívizom és ezáltal mölcslénapok, a széklet rendezése. Hp.:
a szív ereje is a csontvázizomzat erejétől Plumbum D4-6, Aconitum D3-4, Mer-
függ. A mozgás alapvető tényező a szív és a curius solubilis D4. Bch.: Kálium phospho-
keringés egészségesen tartásában, mivel a ricum D6, Ferrum phosphoricum D6, Káli­
mozgás az, ami élénkíti a keringést, teher­ um chloratum D6, Nátrium muriaticum D6.
mentesíti a szívet. A mozgásterápia tehát el­
engedhetetlen az egész ember kezelésében, Mustárfürdő: 200 g frissen őrölt mustár­
az egészséges állapot fenntartásában és a magot langyos vízben híg péppé keverünk,
gyógyulásban. Általános izom- és ízület­ fél órán át állni hagyjuk, majd 37 °C-os für­
mozgató a torna, a könnyű munkák, különö­ dővízbe keverjük. Részfürdőkbe vízmeny-
sen a kerti munka. Egyoldalú mozgásoknál, nyiségtől függően értelemszerűen keve­
egyoldalú terheléseknél fönnáll az a ve­ sebbet kell tenni belőle. A túl sok mustár­
szély, hogy csak bizonyos izmok és ízületek liszt használata vagy a túl hosszú fürdőzés a
lesznek igénybe véve. A keringésnek külö­ bőr felhólyagzását okozza. A pép készítése­
nösen jót tesz a Terrain-kúra, amely gyors kor ne használjunk 50 °C-nál melegebb vi­
járómozgásokból áll, a beteg folyamatos zet, mert az csökkenti a fürdő hatását. A —t
megfigyelése mellett rendeljük el. A moz­ elsősorban gyermekeknél a tüdőgyulladás
gásterápia speciális fajtái, pl. a gerinctoma, vagy grippe okozta tüdőpangás, valamint
a tornakezelésekhez tartoznak. Tornake­ kollapszus kezelésére alkalmazzák, vérke­
zelések még a különféle gépekkel - Röhn- ringést és légzést serkentő hatása miatt.
kerék, illetve -gép - végzett kezelések is. Részfürdők készítésekor 10 liter vízbe kb.
30 g mustárlisztet keverünk. A mustáros
Mozgáskezelés, mozgásterápia: a szervek lábfürdők a fejtől való elvezetést szolgálják.
és azok funkcióinak a követelményekhez A kezelés után a bőrt meleg vízzel le kell
való hozzáigazítása, emelkedő teljesítmé­ öblíteni.
nyek elérésével. Ez minden kezelés alapja
és a megelőzésé szintén. Vö. Kímélet. Mustárliszt: a Brassica nigra őrölt magja
víz jelenlétében bó'rizgató mustárolajat vá­
Müller-Barlow-kór: C-vitamin-hiány okoz­ laszt ki. Nem szabad 50 °C-nál melegebb
ta csecsemőkori skorbut, 1. Skorbut. vizet alkalmazni, mivel az a mustárolaj kép­
ződését gátolja. Lehetőleg frissen őrölt lisz­
Mumpsz (parotitis epidemica): fertőzőfül- tet használjunk.
tőmirigy-gyulladás, kórokozója vírus. Leg­
gyakrabban gyermekkorban alakul ki, a jüj- Mustárpakolás, mustáros göngyölés: a
tőmirigyet, a hasnyálmirigyet és a heréket mustárfürdőnél leírt módon elkészített pé­
betegíti meg. Tünetei: láz, fejfájás, gyen­ pet a bőrre kenjük és begöngyöljük. 5-10
geség, a fültőmirigy fájdalmas duzzanata. percig állni hagyjuk, majd meleg vízzel
Egy hét múlva a láz kritikus csökkenése. lemossuk. A pép helyett alkalmazhatunk
Kezelése: ágynyugalom, szénapolyva- vagy forró vizes göngyölést is. Ilyenkor 100 ml
görögszéna-borogatás a fültőmirigyre és a vízbe 3 csepp mustárolajat adunk. Indikáci­
herékre, a herék alápolcolása. Naponta óit 1. Mustárfürdő.
217 Myxödéma

Mustárpapír: gyógyszertárakban kapható jás, fejfájás, keringési zavarok. Kezelése:


papír, amelyre mustárlisztet vittek fel. Víz­ csak végső esetben ajánlott az anyaméh el­
be kell mártani, és max. 15 percig a bőrön távolítása. Valószínűleg a klimaktérium ide­
hagyva bőrizgató szerként kell alkalmazni. jén magától összezsugorodik. Fiatal nőknél
Indikációi: migrén, gyomorfájdalmak, reu­ a műtét következtében gyakran súlyos, kli­
ma. maxra emlékeztető tünetek léphetnek fel.
Félóránként váltott, vérzéscsillapító hatású
Myelitis: 1. Gerincvelő-betegségek ecetes borogatás. Belsőleg: zsurló-, fehér­
fagyöngy-, pásztortáska- és libapimpótea
Myelomák: ritkán előforduló, idősebb fel­ kortyonként. Közvetlenül az ágy elhagyása
nőttek csontvelőjében keletkező, csonttöré­ után teljes lemosások vagy félfürdők. Hp.:
seket, csontdeformációt okozó rosszindula­ Aurum D4, Calcium carbonicum Hahne-
tú daganatok. manni D4, Kalium carbonicum D4, Calci­
um stibiatosulfuratum D 2 - 3 , Hydrastis
Myocarditis: 1. Szívizomgyulladás 0-D2 (Hamamelis 0-D2-vel váltakozva),
Trillium pendulum D l - 3 .
Myocardium: 1. Szívizom
Myositis: izomgyulladás, 1. Izomreuma.
Myocardiumkárosodás: szívizomkároso­
dás. Gyulladások vagy hiányos táplálkozás, Myxödéma: a pajzsmirigy csökkent műkö­
esetleg vérellátási zavarok következtében dése által okozott bőrduzzanat és az irhakö­
keletkező negédes, amely gyengíti a szív tőszövet elnyálkásodása. Tünetei: hajhullás,
teljesítményét. Kezelése: 1. Szívtágulat, il­ gyengeség, szellemi és lelki tompaság, fia­
letve Szívgyengeség. talkorúaknál testi, növekedési és szellemi
visszamaradottság (kreténizmus). Okai: a
Myoma: az anyaméh izomzatának külön­ pajzsmirigy örökölt betegsége vagy pajzs­
böző méretű (cseresznyemagtól gyermekfej mirigy-operáció során bekövetkező orvosi
nagyságig terjedő), önmagában vagy cso­ műhiba (eltávolítás), illetve a gyógyszeres
portosan előforduló daganata. Tünetei: kezelést (túlműködés esetén) követő szöve­
rendszertelen erős vagy elhúzódó vérzések. ti elhalás. Kezelése: a hiányzó pajzsmirigy­
(Súlyos vérszegénységhez vezethet.) Hátfá­ hormon állandó pótlása.
N

Nadragulya (Atropa belladonna): levelei és napsugárzás az arra hajlamos embereknél


a belőle készült kivonatok kis adagokban súlyos izgalmi állapotokat és bizonyos be­
bélgörcsök esetén hatásos. tegségek súlyosbodását idézheti elő. A ter­
mészetes életmódnál tehát abból kell kiin­
Naevus: 1. Anyajegy dulni, hogy a szórt fény és a közvetlen nap­
fény mérsékelt hatása hasznos, de az erő-
Nagyfrekvenciás kezelés: 1 millió vagy sebb közvetlen napsugárzás csak különle­
annál nagyobb rezgésszámú árammal törté­ ges gyógyászati célra, bizonyos rendsza­
nő kezelés. Hőt kelt a testben. Megkülön­ bályok betartása mellett alkalmazható. Fer­
böztetünk hosszúhullámú és rövidhullámú tőzött sebek és sipolyok mutatnak feltűnően
diatermiát, 1. a Diatermiánál. jó gyógyulási hajlamot intenzív napsugár­
zás hatására. ízületi, mirigy- és csonttuber­
Nagyothallás: a hallásélesség csökkenése, kulózisok is jól gyógyulnak közvetlen nap­
melyet a méhen belüli életben elszenvedett sugárzás, főleg magas hegyi napsugárzás
betegség vagy az életkor előrehaladásával a hatására. Némelyik bőrbetegség, pl. a pik­
közép- és belsőfül betegsége okoznak. L. kelysömör, rendkívül kedvezően reagál a
Otosclerosis. Mindig a kiváltó okot kell ke­ napsugárzásra. Ezzel szemben a tüdő és
zelni, ha lehet. Bch.: Natrium phospho­ más szervek tuberkulózisai esetén a napsu­
ricum D6, Silicea Dl2-vel váltva, Kalium gárzás a betegség súlyosbodásához vezet,
chloratum D6, Natrium muriaticum D6-12, vérkeringési betegségekben szenvedők is
időskori ~ esetén Kalium fluoratum D l 2 , rosszul viselik a napsugárzást. A természe­
Silicea Dl2-vel váltogatva. tes élet- és gyógymódok súlypontját ezért a
légfürdők képezik, amelynél a szórt napfény
hatása érvényesül.
Nap: hogy a napfény az életfontosságú té­
nyezők közé tartozik, melynek hiánya ese­
tén a fejlődési folyamatok a természetben Napégés: a napsugárzás ingerli a bőrt, ser­
visszamaradnak és kárt szenvednek, olyan kenti a verejtékmirigyek tevékenységét, ér-
általános megfigyelés, amely nem szorul bi­ tágító hatásával fokozza a vérellátást, inger­
zonyításra. A napfény hiánya növényeknél li a bőridegeket, elősegíti a D- és más vita­
és állatoknál súlyos anyagcsere- és fejlődé­ minok keletkezését és pigmentképződéshez
si zavarokhoz vezet. Ismerjük a napfénytől vezet. Ha a besugárzás túl gyorsan történik,
elzárt nyomortanyák egészségkárosító hatá­ 1. és 2. fokú égés keletkezik az azzal járó
sát: a fertőzésekkel szembeni ellenálló erő tünetekkel: fejfájás, levertség, láz. Az égett
csökkenése, a tuberkulózis és az angolkór bőrfelületet orbáncfű- vagy lenolajjal kell
kialakulásának kedvez. Másrészt az is köz­ bekenni, borsmentafőzetes borogatásokat
tudomású, hogy a túlzott és szabályozatlan helyezni rá.
219 Narkózis

Napfonat (Plexus solare): a vegetatív ideg­ combok ugyanígy. 3. nap: Lábak, első-hátsó
rendszer legnagyobb idegdúcfonata, amely oldala, törzs, 10-10 percig. 4. nap: Lábak,
összeköttetésben áll a hasi szervek vala­ törzs, hát, 10-10 percig. 5. nap: Az egész
mennyi szervének idegeivel, és a fő ütó'ér test besugárzása elölró'l-hátulról 10-15 per­
(aorta) elülső részén szorosan a rekeszizom cig. A besugárzási időtartamot lassanként 1
alatt helyezkedik el. óráig növelhetjük. Tuberkulózis esetén még
fokozottabb óvatosságra van szükség az
Napfürdő: csak különleges esetben alkal­ időtartam növelésénél, amelynek a testi re­
mazható. Többnyire csak egyes testrészek akciókhoz kell igazodnia. A külsőleg alkal­
napoztatásáról van szó, miközben a többi mazott napfénykezelés mellett a természet­
testrészt letakarják. A fej, nyak és szemek gyógyászatban fontos szerepet játszik a
védelméről szellős kalapokkal, kendőkkel napenergia belsőleges - növényi nyers éte­
és napszemüveggel gondoskodjunk, hogy lekkel megvalósítható - alkalmazása is. A
elkerüljük a napszúrást és a hőgutát. Szél­ növény növekedése során magában tárolja a
védett helyen, nyáron lehetőleg a reggeli napfényenergiát, amely a növény tápanyag­
órákban végezzük a —t, amikor a levegő ként való hasznosításakor felszabadul. Ez a
hőmérséklete még nem túl magas. A tavaszi nyers ételekben szabaddá váló napfényener­
napsütésnél különösen ajánlatos a fokoza­ gia jelentős szerepet játszik az anyag­
tosság elvét betartani. A napkezelést is ár­ cserében és Schlickeysen és Bircher-Benner
nyékban hűsöléssel felváltva, illetve a pihe­ szerint ez magyarázza a nyers ételek magas
nés és testmozgás évszaktól és a külső hő­ táp- és gyógyerejét, amelyet ezért napfény­
mérséklettől függő váltakozása közben tápláléknak is szokás nevezni.
ajánlatos végezni. így a —t napi több órára
növelhetjük. Eleinte az időtartamot percen­ Napszúrás: a fedetlen fejre túl hosszú ide­
ként növelhetjük. Az egész test napfürdőz- ig tűző nap hatására (sokszor órákkal ké­
tetéséhez is az egyes testrészek fokozatosan sőbb) heves fejfájás, vértolulás, hányinger,
növelt napoztatása után jutunk el. Már az kimerültség, a lábak elnehezülése, ásítás,
ókorban is alkalmazták a ~-t gyógyászati szemkáprázás, hallási zavarok és néha bé-
célra. Használata azonban nem volt álta­ nulási panaszok lépnek fel. Tudatzavarok is
lános. Módszeresen és a természetgyógyá­ előfordulhatnak. A beteget nem szabad na­
szatnak megfelelően, vízgyógyászati és dié­ gyobb távolságra szállítani.
tás alkalmazási módokkal kombinált formá­
ját a svájci gyáros, a „Napdoktor", Arnold
Narkotikumok: az idegrendszerre bénító-
Rikli (1823-1906) dolgozta ki. A csont-,
lag ható szerek, melyeket narkózis előidé­
ízület- és mirigytuberkulózis hatékony ma­
zésére, helyi érzéstelenítésre vagy altató­
gas hegyi napkezelés Bernhard, St. Moritz
szerként alkalmaznak. Mivel használatuk
és Rollier, Leysin svájci orvosok nevéhez
számos veszéllyel jár, vénykötelesek és
fűződik. Prof. Bier, Berlin, kimutatta, hogy
csak orvosi utasításra és ellenőrzés mellett
a Németalföld sugárzásviszonyai között ha­
szedhetők.
sonló eredményeket lehet elérni, mint ma­
gas hegyi viszonyok között. Rollier besu­
Narkózis (altatás): mesterségesen előidé­
gárzási sémája: 1. nap: Lábfej és lábszár be­
zett, alváshoz hasonló állapot, amelyben a
sugárzása, első és hátsó oldalon egyaránt
beteg nem érez fájdalmat. A ~-t előidéző
5-10 percig. 2. nap: Lábfejek, lábszárak és
gyógyszereket belégzéssel intravénás vagy
Nasturium officinák- 220

intramuscularis injekcióban vagy szájon át


adagolva juttatják a szervezetbe. A ~ egy, a
műtétek elvégzése eló'tt eló'idézett mestersé­
ges alvás, amely nem azonos a természetes
alvással, mert nélkülözi annak néhány fon­
tos jellemzőjét.

Nasturium officináié: 1. Vízizsálya

Nausea (=hányinger): émelygéssel, nyálfo­


lyással, öklendezéssel járó tünetcsoport.
Tengeribetegséget és az epilepsziás roha­
mot megelőzően is előfordul. Nedves kendőn ülés

Nátha: az orrnyálkahártya gyulladása, me­ tesíti, melyet benedvesítenek, kicsavarnak


lyet a nagy mennyiségű orrváladék termelő­ és felhúzzák, majd vastag, száraz gyap­
dése kísér. Lehetséges okai: allergiás inger­ júzoknit húznak rá, melynek szára lehetőleg
lékenység (szénanátha) vagy baktériumok, többujjnyival hosszabb legyen a nedves
illetve vírusok által okozott fertőzés. Leg­ zokninál.
többször meghűlés után jelentkezik, 1. Orr­
hurut. Nekrózis: szöveti elhalás. Szervek, szervré­
szek és szövetek elhalása. Az egyszerű ~
Nedvedző sömör: ekcémás hólyagok felfa- esetén az érintett testrész formája és állaga
kadása okozza. Bch.: Kalium chloratum megmarad. Az alvadásos ~ az elhalt részek
D6, Calcium phosphoricum D6, Natrium kiszáradásához (gangrénához=üszkösödés-
muriaticum D6, Natrium sulfuricum D6, hez), a nedves felpuhulással járó - rotha­
Natrium phosphoricum D6, Silicea D12, dáshoz (mumifikációhoz) vezet.
Calcium sulfuricum D6, Kalium phospho­
ricum D6. Nemi betegségek: fertőző betegségek, első­
sorban nemi úton terjednek, különböző kór­
Nedves törülközőn ülés: Kneipp-féle al­ okozók által. Legelterjedtebbek a tripper
kalmazási mód aranyér, a végbél izgalmi ál­ (gonorrhorea) és a szifilisz (luesz); az úgy­
lapota és székelés elősegítésére. Egy székre nevezett lágyfekély A nemi betegek hatósá­
gyapjútakarót terítünk, arra pedig egy négy- gi ellenőrzés alatt állnak, szükség esetén
nyolcszorosan hajtogatott nedves vászon­ kényszerkezelésre kötelezi őket a törvény.
kendőt. A beteg ráül, és a gyapjútakaróval A korai, szakszerű kezelés lehetővé teszi a
szorosan körültekeri magát. Felsőtestét és teljes gyógyulást, és főként megakadályoz­
lábait ruházat borítja. A nedves kendőt fel­ za a betegség továbbterjedését. Aki nemi
melegedése után kicseréljük. betegséget kap, fertőző stádiumban van, és
ha ennek ellenére másokat megfertőz, testi
Nedves zokni, Kneipp-fé\e zokni: a lábfej- sértést követ el, törvényesen felelősségre
góngyölésnek Kneipp által módosított vál­ vonható. Napjainkban a fölsorolt betegsé­
tozata. A göngyölésnél alkalmazott ruhát itt gekhez még a nemi úton terjedő gomba, ví­
lenből vagy pamutból készült zokni helyet- rus és mikroorganizmusok (trichomonas)
221 Neurózis

okozta fertőzések is társultak. Ezek folyá­ korta vérszegénység vagy a klimaktérium


sokhoz és gyulladásokhoz vezetnek; a okozta változások állnak a háttérben. Az öv-
húgycső, a hüvely és a fityma érintett. sömört gyakran igen fájdalmas neuralgiák
előzik meg. Kezelése: 1. Ideggyulladás,
Nemi hormonok (szexuális hormonok): az lschias, Arctájékifájdalmak, Övsömör. Hp.:
ivarmirigyek hormonjai. A női nemi hor­ Kalmia D2, Aconitum D3, Magnesium
mon a tüszőhormon, mely az érő petében phosphoricum D6, Melilotus D2, Belladon­
termelődik, és a sárgatesthormon, amely a na D3-6, Colocynthis D6-12, Rhus toxi­
tüszőérés után létrejövő sárgatestben képző­ codendron D4-10, Cimicifuga D l - 6 , Stan-
dik. A tüszőhormon a női nemi szervek és a num D4-10, Spigelia D3-6, Verbascum D2.
méhnyálkahártya fejlődéséért felelős, a sár­ Bch.: 1. Arctájéki fájdalmak, lschias, Övsö­
gatesthormon a bekövetkezett terhességet mör, Fejfájás.
védi, megakadályozza a tüszőhormon hatá­
sát a terhesség kezdetén. A férfi nemi hor­ Neurasthenia: 1. Ideggyengeség
mon a tesztoszteron, mely a herecsatornács-
kákban a közti sejtekben jön létre. Neurodermia (neurodermatitis): az ekcéma
egyik változata, amelyet az idegrendszer iz­
Nemzőképesség: 1. Meddőség galma vált ki. Leggyakrabban a könyék-
tájon, a lágyékhajlatban, a térdhajlatban, a
Nephritis: 1. Vesegyulladás comb belső oldalain és a nyakon jelent­
kezik. Kínzó viszketéssel kezdődik, az érin­
Nephrolithiasis: 1. Vesekő tett területen vörös, illetve barnásvörös cso-
mócskák jelennek meg; 1. Kiütés.
Nephrosis: nagyfokú vesevizenyővel és fe­
hérjevizeléssel, következményes fehérjehi­ Neuroma: 1. Idegdaganat
ánnyal és fokozott vérkoleszterin-szaporu­
lattal járó tünetegyüttes. Neuron: a ganglionsejt és nyúlványai.

Neuralgia (idegfájdalom): egy érzékelő Neurózis: egy az agykérgi folyamatok


idegrost vagy annak közvetlen környezetét egyensúlyi zavara, az izgalmi és gátlási in­
érő helyi izgalom kínzó idegfájdalmakat gerületek túlfeszítettségének következmé­
okoz. Az ilyenkor jelentkező fájdalmak pe­ nye. A vérkeringés, a mirigyek kiválasztó
riodikusan lépnek fel. Az érintett ideg által tevékenysége, az emésztés és az anyagcsere
ellátott területen érzékelési zavarok jelent­ normális funkciói a vegetatív idegrendsze­
keznek, pl. bizsergés. A ~ által leggyakrab­ ren keresztül szoros kapcsolatban állnak a
ban érintett idegek: arcideg (Nervus lelki élettel. Példaként hadd említsük meg
trigeminus), ülőideg (Nervus ischiadikus), az elsápadás, az elvörösödés, az izzadás, há­
bordaközi idegek (Nervi intercostales). nyás, hasmenés, a hirtelen hízás vagy fo­
Okai: az idegekre gyakorolt nyomás, mé­ gyás jelenségeit. Ha az említett jelenségek
reganyagok: fertőző betegségek kórokozói kórossá válnak, az érintett területtől függő­
által termelt mérgek (grippe, ízületi reuma, en pl. szív- vagy bélneurózisról beszélünk.
szifilisz, malária, gócfertőzés), anyagcsere­ Az ilyen jellegű tünetek hátterében kielégí­
betegségek (elhízás, köszvény, cukorbaj), tetlen becsvágy, az élettől való félelem vagy
továbbá alkohol- és ólommérgezés. Gya­ megvalósulatlan életcélok állhatnak. A kö-
Nikotin 222

vetkezmény a koszorúerek görcsös össze­ illik bele a természetes életvitelbe. A do­


húzódása, epeúti, gyomor- és bélgörcsök, a hányzás következtében jelentkező rák nem
pulzus és a bél perisztaltikájának meggyor­ biztos, hogy a nikotin rovására írható, való­
sulása vagy meglassulása. Minden lelki je­ színűleg a kátrány és egyéb égéstermékek
lenség okozhat valódi szervi megbetege­ okozzák.
dést, mint ahogy minden szervi baj egyben
lelki megterheléssel is jár. Ezért a gyógyítás Nikotinsavamid: a B-vitamin-csoport
igen lényeges eleme a betegség pszichés ol­ egyik tagja, az ún. pellagra-védőanyag.
dalról való megközelítése. A ~ általános tü­
netei az említetteken kívül a következők le­ Nitrogén: a levegő fő alkotórésze, a fehér­
hetnek: munkaképtelenség, fáradtság, rossz jemolekulák fontos alkotója.
közérzet, álmatlanság. A kezelés a szerve­
zet általános erősítésén túlmenően a lelki Nitrogénminimum: az a nitrogénmennyi­
zavarok megszüntetésére irányuljon; ameny- ség fehérje formájában, amelyet a szervezet
nyiben szükséges pszichoanalízissel. számára biztosítani kell annak megakadá­
lyozására, hogy saját fehérjéit energianye­
Nikotin: alkaloida, a dohány méreganyaga, rés céljából lebontsa. Az előírt fehérjeszá­
amely már kis mennyiségben halálos. A mok az energiakutatók vizsgálatai alapján
szervezet fokozatosan hozzászoktatható, ha 118 g (Voit) és 30 g (Röse) fehérje között
füst formájában, lassanként növekedő ada­ ingadoznak. C. Röse bebizonyította, hogy a
gokban kerül a szervezetbe, anélkül, hogy fehérjeszám nagysága a táplálék összetéte­
kialakulnának a súlyos, akut mérgezési tü­ létől és fajtájától függ. Savfelesleggel ren­
netek. Ezek: nyálfolyás, rosszullét, hányás, delkező táplálkozás esetén magasabb a fe­
fokozott verítékezés, fejfájás, látási zava­ hérjeszükséglet, a bázisban gazdag étrend
rok. Ellenmérge: az erős babkávé. A króni­ mellett a fehérjenitrogénnek 90%-a, tehát
kus nikotinmérgezésnél mérsékletes fo­ majdnem teljes mennyisége elég, és ezért
gyasztás mellett nem alakulnak ki a tünetek. kisebb mennyiség is elegendő belőle.
Csak túlfogyasztáskor jelentkezhet hasme­
nés, szédülés, szívdobogás, fejfájás, látási Normák: az egészséges emberre jellemző
zavarok és a kezek enyhe remegése. Hosz- nagyságrendek és működési teljesítmények,
szan tartó fogyasztása többnyire súlyos amelyek kortól, nemtől és alkattól függőek.
érfalkárosodásokat okozhat, mint pl. érfal- Nagyon tág fogalom, a normáktól való elté­
keményedés, érelzáródás. A nikotin tehát ki­ rés nem utal feltétlenül betegségre.
fejezetten az erekre ható méreg, amely hosz-
szú és rendszeres fogyasztás után támadja
Növekedés: a végleges testsúly és testméret
meg és pusztítja az ereket. Éppen ezért a ke­
lassankénti elérése. Az anyaméhben történő
ringési és érbetegségekben szenvedőknek
fogamzással kezdődik és cca. 25 éves korig
egészségük megtartása és visszanyerése ér­
tart. Az örökölt testméretek elérését a belső
dekében le kell mondaniuk a nikotin fo­
elválasztása mirigyek tevékenysége irányít­
gyasztásáról. A nikotin élvezete azért külö­
ja, de a növekedés éveiben az életmód és a
nösen veszélyes, mert az általa okozott el­
környezeti tényezők is befolyásolják. A
változások már csak krónikussá válva okoz­
növekedési hormonokat főleg az agyalapi
nak panaszokat, amikor a kórfolyamat már
mirigy mellső lebenye termeli, de a pajzsmi­
visszafordíthatatlan. A nikotin élvezete nem
rigy és a thymus (csecsemőmirigy) is részt
223 Nux vomica

vesznek a növekedés irányításában. E miri­ Növényi étrend: az emberi táplálkozás, de


gyek betegsége vagy működési zavara nö­ főleg a természetes táplálkozás és életmód
vekedési zavarokat idézhet elő'. Elégtelen fontos alkotórésze, a vegetárius táplálko­
mennyiségű növekedési hormon képződése zásnak pedig alapja.
esetén törpenövés, fordított esetben óriás­
növés alakul ki, ha a fejlődési szakasz még Növényi levek: mechanikus aprítást köve­
nem zárult le. Felnőtteknél növekedési za­ tően friss növények kipréselése útján nye­
varok csak a testvégződéseket érintik: orr, rik. Böjt-, tavaszi és diétakúrák étrendjéhez
kéz- és lábfej, áll, fülek. A törpenövést a és frissnövény-kezeléshez használják.
csontok növekedési zónáinak betegségei is Konzerválásuk, történhet azbesztszürőn ke­
okozhatják. Ilyen esetekben chondrodys- resztül hidegen szűréssel, amelynek során
trophiás törpeségről beszélünk, ellentétben minden szilárdabb anyag kiválik, vagy
a liliputiakkal, akik kis növésű, de más te­ pasztőrözéssel, amely a legnagyobb ható­
kintetben normálisan fejlett emberek. Az ő anyag-tartalmat eredményezi.
törpenövésüket veleszületett hajlam és nem
kóros zavar okozza. A fejlődési szakasz ke­ Növényi tej: szójababból vagy mandulából
retében végbemenő növekedésen kívül is­ nyert tejszerű készítmény. A szójatej Kelet-
meretes a szervezet állandó egyensúlyi álla­ Ázsiában a tehéntejet pótolja. A ~ a csecse­
potának fenntartásához szükséges növeke­ mő- és gyermektáplálkozásban az állati tej
dés, amelynek során az elhalt, elhasználó­ pótlására szolgál, ha a gyermek a fehérjét
dott sejteket a szervezet folyamatosan pó­ nem bírja.
tolja. A fejlődési szakaszban zajló növeke­
dés nem egyenletes, inkább lökésszerű. Nux vomica (hánytatódió, varjúszem): az
Ilyenkor az izomzat erős nyúlásnak, feszü­ indiai Strychnos nux vomica nevű cserje
lésnek van kitéve, amely sokszor izomlázra termése, amely mérgező alkaloidokat,
emlékeztető fájdalmakat okoz. Ez főként a strychnint és brucint tartalmaz. A természet­
hát és a lábak izmait érinti. E fájdalmakat gyógyászati gyakorlatban csak homeo-
növekedési fájdalmaknak nevezik. patikus tinktúraként alkalmazzák.

Növekedést serkentő anyagok: 1. Auxo-


nok, Vitaminok.
Ny

Nyaki merevség: 1. az Agyhártyagyulla­ született vagy szerzett fokozott görcskész­


dásnál ség (pl. terhességi eklampsziá). Gyakran
nyomon követhető az idegbetegségekre va­
Nyakpólyázás: nedves ruhát teszünk te­ ló családi hajlam. Néhány betegnél a gör­
nyérnyi szélességben a nyakra, úgy, hogy az csök helyett egyéb, különös tünet is fellép:
kétszer körbeérjen. Erre száraz gyapjú­ ködös tudatállapot, holdkórosság, kénysze­
vagy flanelkendőt teszünk. Ügyeljünk a jó res cselekedetek, gyújtogatás stb. Kezelése:
zárásra. Használhatunk egy hosszú, félig tiszta növényi táplálkozás, sok nyers táplá­
bevizezett kendőt is, mint azt a vádlipó- lék, a beteg tartózkodjon sokat a szabadban.
lyázásnál leírtuk. Hurutos, nem heves gyul­ Naponta végezzen egésztest-lemosásokat,
ladásos tüneteknél hosszabb időre, éjszaká­ járjon mezítláb. Hetente kétszer szénavi­
ra is fennhagyhatjuk az ilyen pólyát. Forró, rágfürdők, félfürdők, kétszer sós vizes ing,
gyulladásos állapotban, valamint a pangás­ kötőszöveti masszázs ajánlott. Belsőleg:
nál távolítsuk el a kendőt, és cseréljük, mi­ baldriángyökér, fagyöngy, levendula, ado-
előtt átmelegedne, különben túl sok meleg nisz, üröm. Hp.: Acidum hydrocyanicum
jut a nyakra. Az agyag és a túró jól elszívják D6, Absinthium D3, Artemisia D4-6, Aga-
a meleget. ricus muscarius D6, Argentum nitricum D6,
Cuprum D4-10, Cicuta virosa D4, Bufo
N y a v a l y a t ö r é s : epilepszia. A központi D10. Bch.: Ferrum phosphoricum D6, Kali­
idegrendszer periodikus görcsrohamokkal, um phosphoricum D6, Magnesium phos­
eszmélet- és tudatzavarokkal járó megbete­ phoricum D6, váltogatva Kalium phospho­
gedése. A rohamok fellépése előtt jellegze­ ricum D4, Silicea D2.
tes tünetek (rosszkedv, ingerlékenység, fej­
fájás) jelentkezhetnek. A beteg hirtelen Nyákfőzet: a gyomor- és bélcsatorna gyul­
összeesik, előtte gyakran felkiált, majd esz­ ladt nyálkahártyája rövid távú védelme ér­
méletlenné válik. Az arc görcsösen eltorzul, dekében használatos, zabpehelyből, árpa­
a beteg összeszorítja a száját, a légzés kö­ gyöngyből (árpanyák) vagy rizsnyák. Zab­
rülbelül 1/2 percre kihagy, ezalatt az arc el­ nyák: 1-3 kanál zabpelyhet 1 liter vízben
kékülhet, majd a rángógörcs átterjed az fél óráig főzünk, majd szürőszitán áttörjük.
egész testre. A beteg szája habzik, a nyelvét Árpanyák: 2-4 evőkanál árpagyöngyöt 12
gyakran elharapja, vagy erősen beüti a fejét. órán keresztül vízben áztatunk, majd 2 órán
Ezért védeni kell az epilepsziást a sérülé­ keresztül főzzük, szűrőszitán áttörjük, végül
sektől, fogai közé próbáljunk meg puha tár­ 1 liter vízzel felengedjük. Rizsnyák:
gyat helyezni (kendőt, gézdarabot), fejét 50-100 g rizst 12 órán keresztül vízben áz­
különösen óvjuk. A görcsök lezajlása után a tatunk, 2 óráig főzzük, szitán kétszer áttör­
beteg mély álomba merül. Oka lehet agysé­ jük, végül 1 liter vízzel felengedjük.
rülés, agyvérzés vagy daganat, vagy vele­ Linusitnyák, 1. Lenmag.
225 Nyelvgyulladás

Nyál: a fültó'-, alsóállkapocs-, nyelv alatti Nyálkatömlő-gyulladás: a nyálkatömlők


és sok szájnyálkahártya-mirigy váladéka; a kicsi, ízületi nedvvel töltött zacskók, az izü­
szájnyálkával keverik és a szénhidrátok elő- letek közvetlen környezetében helyezked­
emésztésére szolgál, 1. Emésztés. nek el. Feladatuk a bőr, az inak, az ízületi
tokok és a csontok mozgása közben fellépő
Nyálfolyás: a száj nyálkahártya gyulladása súrlódás csökkentése. Túlterhelés következ­
okozza. Terhesség, fogzás, higanymérgezés tében megduzzadhatnak, begyulladhatnak,
következtében fokozódhat a nyálelválasz­ de a környezetből és a vérerek útján oda ke­
tás. Zsálya- vagy kamillateás szájöblítés. rült kórokozók is előidézhetnek gyulladáso­
Belsőleg: fehér pemetefű (Marrubium vul­ kat. Tünetei: duzzanat, fájdalom, láz, nehe­
gare) leveléből készült tea. Hp.: Iris D2-6, zebbé váló mozgás. Kezelése: pihenés, hi­
Allium sativum D4, Mercurius solubilis deg ecetes borogatás, gennyesedés esetén
D4-10, Jodum D4, Acidum nitricum D3, görögszéna-borogatás. Hp.: Apis D 3 , Bry-
Kalium chloratum D3. onia D3, Arnica D3-6. Bch.: Kalium phos­
phoricum D6 óránként.
Nyálka (mucus): a nyálkahártya nyálkater-
melő sejtjeinek és mirigyeinek váladéka. Nyelés: az a tevékenység, amelynek során a
Feladata, hogy a nyálkahártyát simán és szájban lévő falatot vagy folyadékot a gara­
csúszósán tartsa, ezáltal védőréteget képez­ ton és a nyelőcsövön keresztül a gyomorba
ve. Gyulladásos betegségek esetén a szerve­ továbbítjuk. A nyelés zavarainak hátterében
zet védekezési reakciójaként fokozódik a az agy nyelési központjának károsodása, a
nyálkaelválasztás. A nyálkatermelődéssel nyelésben részt vevő izmok bénulása vagy a
járó gyulladásokat hurutnak vagy hurutos szájpad veleszületett vagy szerzett elválto­
gyulladásnak nevezzük. zásai állhatnak.

Nyálkahártya: a szervek belső felszínét Nyelvcsap (uvula): kis, szőlő nagyságú


borító hámtakaró. Kötőszövetből és nyálkát nyálkahártyanyúlvány a lágy szájpadon.
termelő szövetből áll.
Nyelvgyulladás: a nyelvcsúcson elhe­
Nyálkahártyapolip: a nyálkahártya jóindu­ lyezkedő szemölcsök vörösödése és duzza­
latú daganata, mely többnyire idült gyulla­ nata. Skarlát esetén égő fájdalommal jár (1.
dás szövődményeként alakult ki. Málnanyelv). Gyakran kíséri a gyomor- és
bélgyulladást, valamint a száj fertőző be­
N y á l k a t a r t a l m ú d r o g o k : orvosi ziliz tegségeit. Szifilisz (luesz) esetén fekélyek
(Althaea officinalis) gyökere, levelei, virág­ keletkezhetnek a nyelven. Kezelése: az álta­
zata, gyapotvirág, az ökörfarkkóró virága lános erőnlét fokozása, hígított mirhatinktú-
(Verbascum thapsiforme); martilapu (Tussi- rás ecsetelés, gargarizálás zsályával. Hp.:
lago farfara) levelei és virágja; vadmályva Mercurius corrosivus D6-10, Acidum nitri-
(Malva silvestris) virágok; lándzsás útifű cum D3, Aconitum D3-^l, Apis D3, Kalium
(Plantago) magvai; izlandi és ír zuzmó chloratum D3-6. Bch.: Calcium fluoricum
(Carageen); tüdőzuzmó (Sticta pulmona- D6, Natrium muriaticum D6, Natrium phos­
cea). Hideg kivonatként alkalmazzák, vagy phoricum D6, Natrium sulfuricum D6. Idült
főzeteiket, illetve forrázatukat teákhoz ke­ ~ esetén vérképvizsgálat szükséges (anae-
verik. mia veszélye).
Nyelvlepedék 226

Nyelvlepedék: a gyomormüködés zavarai, szernövényekkel ízesítsük ételeinket: petre­


gyomornyálkahártya-gyulladás vagy vala­ zselyem, metélőhagyma, vöröshagyma, ba­
milyen lázas betegség következtében kiala­ zsalikom, kapor, tárkony, turbolya, majo­
kuló elváltozás a nyelvháton. ránna, citromfű, kisvérfü, ruta, rozmaring,
kövi varjúháj. Az alacsony létartalmú növé­
Nyelvrák: a nyelv nyálkahártyájának rossz­ nyekhez dresszingeket adhatunk: 3 rész ola­
indulatú daganata. Pipázóknál gyakori. Ke­ jat, 2 rész citromlevet vagy borecetet habve­
zelése: korai stádiumban sugárkezelés, eset­ rővel addig keverünk, amíg megza-
leg sebészi eltávolítás, 1. Rák. varosodik, majd a következő apróra vágott
fűszernövényekkel ízesítjük: sok borágó,
Nyers ételek: nyers gyümölcsökből, zöldsé­ tárkony, kapor, kevés citromfű, kisvérfü.
gekből, salátaféleségekbó'l és dióféleségek­ Ezenkívül használható még: némi majorán­
ből álló étrend. Áthangoló, az anyagcserét na és kakukkfű, bazsalikom, lestyán, sok
tehermentesítő' és gyulladásgátló hatású. citromfű és kis varjúháj vagy metélő­
Nem huzamosabb ideig történő fogyasztás­ hagyma, vagy az utóbbi fűszernövények he­
ra szánták, erre valószínűleg nem is al­ lyett cickafark, gyermekláncfű, sóska, ke­
kalmas, azonban a mindennapi étkezés ré­ rek repkény. Nyers étrendhez illő majonéz:
sze lehet. 1 tojássárgáját kevés hideg vízzel simára
keverünk és folyamatos keverés mellett
Nyers ételek készítése: kizárólag hibátlan, cseppenként olajat adunk hozzá. Amikor a
friss nyersanyagokat szabad felhasználni keverék sűrűsödni kezd, az olajat vékony
alapos tisztítás után. A leveles zöldségfélé­ sugárban öntve, de továbbra is állandóan
ket és salátákat a bélférgek petéinek elpusz­ keverve adjuk hozzá. Kevés citromlével
títása céljából legalább 10 percig konyhasó­ ízesítjük, esetleg zúzott fokhagymát is tehe­
oldatban (1 lapos kávéskanál konyhasó 1 li­ tünk bele. Egy tojás sárgája kb. 0,5-1,0 1
ter vízhez) áztassuk. A káposztaféléket 20 olajhoz elegendő. Simára kevert aludttejjel
percig áztassuk az említett oldatban. Ezt kö­ vagy tejszínnel tetszés szerint hígítható és
vetően folyó vízben vagy nagy űrtartalmú ízesíthető, ízlés szerint bármely fűszernö­
edényekben, több lében meg kell mosni a vénnyel fűszerezhető. Paradicsompüré vagy
növényeket, a salátákat száraz ruha, kirázás tejszín (tejföl), olaj, citrom és fűszernövé­
vagy centrifuga segítségével megszárítjuk. nyek keverékéből dresszing vagy önállóan
A zsenge, gumós növényeket és gyökereket fogyasztható nyers étel készíthető. A legdú­
bő, folyó víz alatt, erős kefével megtisztít­ sabb, öntet nélkül is élvezhető zöldféléket
juk. Hámozásuk csak akkor szükséges, ha lehetőleg önmagukban fogyasszuk, pl. sár­
felületük olyan rücskös, hogy nem lehet garépa, uborka, retek, paradicsom. A növé­
tisztára mosni. A vitamintartalom csökkené­ nyeket lehetőleg röviddel fogyasztásuk előtt
sét és a növényi fermentek bomlását meg­ daraboljuk fel, hogy ezáltal elkerüljük vita­
akadályozandó, a zöldségeket rozsdamentes minjaik, felmentjeik és ízanyagaik lebomlá­
késsel aprítsuk. Hacsak nem feltétlenül sát. Bircher-Benner a gyökerek, leveles
szükséges (műfogsor), ne aprítsuk túl kicsi­ zöldségek és zöldség-gyümölcsök, pl. para­
re a zöldségeket, mert azáltal jelentősen dicsom egyidejű fogyasztását ajánlja. Zöld­
csökken tápértékük. Ugyanezen okból nem bab nem alkalmas nyersen való fogyasztás­
ajánlott a zöldfélék turmixolása sem. Kony­ ra, mert olyan méreganyagot tartalmaz,
hasó felhasználása nélkül, csak hazai fű­ amely csak hevítés hatására bomlik el.
227 Nyirokmirigy- és nyirokérgyulladás

Gyökérzöldségek: rokpályák is, amelyek fájdalmas piros csí­


durvára reszelt sárgarépa; kokként kirajzolódnak, és ha végül a méreg
durvára reszelt retek, alapdresszinggel; vagy a kórokozók a vérbe kerülnek, általá­
durvára reszelt zeller, majonézzel; nos vérmérgezés (szepszis) alakul ki. A nyi­
karalábé tejszínes dresszinggel; rokerek nagy nyikorérköteggé egyesülnek,
cékla tejszínes dresszinggel. amely a kulcscsont alatti vérérbe torkollik
Leveles zöldségek: és vezetődik vissza a vérbe.
fejes saláta, endívia, tépősaláta, fűszer-
növényes dresszinggel; Nyirokmasszázs, kézi (Vodder): a nyirok­
spenót füszernövényes dresszinggel, finom­ keringés mozgását a légzés és az izmok
ra gyalult káposzta majonézzel; nyomása segíti. Mai mozgásszegény ko­
savanyú káposzta alapdresszinggel. runkban ez a segítség elmarad, és a nyirok­
Zöldség-gyümölcsök: keringés hiányt szenved. Az egészség és
paradicsom, uborka, karfiol, nyersen vagy gyógyulás azonban a jó nyirokkeringéstől is
fűszernövényekkel és dresszinggel. függ, mert a fertőzések elleni védelemben
A gyümölcsökhöz gabonapelyheket adha­ pl. jelentős szerepe van. E téren próbál a ~
tunk, reggelire gabonafélékből és gyümöl­ segíteni. A kéz, de mindenekelőtt a hü­
csökből összeállított ételek fogyasztása velykujj lassú és egyenletes mozgása köz­
(Bircher-müzli, Kollath-féle reggeli és ben növekvő, majd csökkenő nyomást gya­
Kruska). korol a bőrre. A mozdulatok könnyedek és
kellemes érzetet keltenek. A kezelés hosz-
Nyirok és nyirokérrendszer: a vérkerin­ szabb időn át folytatandó. Reumatizmus,
gésből kilépett és a szövetközökben össze­ bőrbetegségek, ödémák, baleset utáni rege­
gyűlt folyadék, mely általában fehérjetartal­ neráció esetén különösen ajánlott az alkal­
mú savós anyagból áll. A szövetek sejtjeit mazása.
körülmossa, tápanyagokat szállít nekik, és
elvezeti a bomlástermékeket, majd finom- Nyirokmirigy- és nyirokérgyulladás: ki­
csövekben ismét összegyűlik. Ezek a nyi­ alakulását és lefolyását 1. Nyirok. Mindkettő
rokcsövecskék az egész szövetet behálóz­ súlyos kórkép lehet. A nyirokmirigyek el­
zák, mint egy lecsapolórendszer, majd ösz- gennyesedhetnek és felfakadhatnak. Ez a
szegyülnek a nagyobb nyirokerekben, ame­ krónikus ~ (pl. tuberkulózis) esetén fordul
lyek a nyiroknedvet ismét a vérkeringésbe elő gyakran. A nyak tájékán keletkeznek
juttatják. Ebben a rendszerben számtalan gyakran ilyen fekélyes mirigymegnagyob­
szűrőállomásként működő kis nyirokcsomó bodások, pl. skrofula (görvély). Kezelése:
található, bizonyos helyeken több is van be­ ágynyugalom, a láz folyamatos mérése és
lőlük, pl. a hónaljban, combhajlatban, kö­ figyelemmel kísérése feltétlenül szükséges.
nyökhajlatban, a tüdőelágazásnál stb. A Helyileg: hideg borogatások zsurlóforrázat-
szervezetbe behatolt mérgeket és baktériu­ tal, amelyeket felmelegedés után ki kell cse­
mokat a behatolás helyéhez legközelebb eső rélni. Láz esetén 1. Láz kezelése. A fertőzés
nyirokcsomó feltartóztatja, hogy a fehérvér­ behatolásának helyére forró szénzsákocskát
sejtek segítségével ártalmatlanná tegye. A vagy görögszéna-borogatást helyezünk,
nyirokcsomók megduzzadnak, begyullad­ vagy a genny levezetése incízóval. Hp.: kez­
nak és fájdalmassá válnak. Ha a szűrőn át­ detben Belladonna D3, Mercurius solubilis
lép a behatolt anyag, begyulladnak a nyi­ D3-4, gennyesedés esetén Hepar sulfuris
Nyiroksömör 228

D3, Myristica sebifera D6, majd Silicea gyasztása után csökken. Kezelése, 1. Gyo­
D6-12. Krónikus gyulladás esetén morfekély. Hp.: Anacardium Orientale
Graphites D6-12 és Baryum carbonicum D6-12, Kalium bichromicum D4, Robina
D6-12. Bch.: Kalium phosphoricum D6, pseudacacia D3, Uránium nitricum D4.
Silicea D l 2 , Calcium sulfuricum D l 2 , Cal­ Bch.: Kalium phosphoricum D6, Calcium
cium fluoratum D l 2 . fluoricum D l 2 , Magnesium phosphoricum
D6, Calcium phosphoricum D6.
Nyiroksömör (Lupus erythematodes): eny­
hén hámló, vöröses elváltozásokkal járó Nyomelemek: olyan kémiai elemek, ame­
(gyakran az arcbőrön kezdődő), a kötőszö­ lyeknek alig mérhető mennyiségben való
vet kollagén rostjainak elváltozásaival járó jelenlétére elengedhetetlenül szükség van
idült betegség. Az elváltozás az orr oldalán az élethez és az életfolyamatokhoz. Jelen­
szimmetrikus, könnyen átterjed az orr terü­ létükkel katalizátor szerepet játszanak az
letére is. Kezelése: naponta többszöri arcle­ anyagcsere-folyamatokban. Közülük a leg­
mosás, túró- és agyagpakolás. Általános le- fontosabbak: kobalt, mangán, réz, szilíci­
öntéses kezelések testedzés céljából. Saját­ um, jód, fluor. Ezek pótlásáról folyamato­
vér-kezelés, Schlenz-féle fürdők. Hp.: san gondoskodni kell a táplálkozás kereté­
Arsenicum jodatum D4, Aurum D4. ben; ezt az ásványanyagban gazdag vege-
tárius étrend biztosítja. A nyomelemek a test
Nyombél (duodenum), 1. Bél anyagának csak mintegy 0,1%-át teszik ki.

Nyombélfekély (ulcus duodeni): a gyomor­ Nyugtatók (szedatívumok): tompítják a


fekélyek egyik gyakori formája a gyomorka­ központi idegrendszer ingerekkel szembeni
pu közelében, a nyombél felső részén. A érzékenységét. Kiegészítőként vegyünk fe­
nyombélnek ebben a szakaszában a gyo­ nyőtű fürdőket macskagyökérfőzettel. Leve­
mornedvek hatására savanyú kémhatás zető eljárások a fejből. Belsőleg: macska­
uralkodik. Tünetei: több órával az étkezés gyökér, komló, levendulavirág, narancsvi­
után, üres gyomor, éjszakai éhség esetén, rág tea formájában vagy egyéb készítmény­
erős, éles fájdalom, mely evés vagy tej fo­ ként.
o,ó
Obstipáció: 1. Székrekedés doraány tapasztalataival nem egyeznek -
már csak azért sem túlságosan elterjedtek,
Ohlstadti kúra: dr. Péter Bechmann által mert gyakorlásukra csak különleges képes­
Ohlstadtban a szív- és vérkeringési betegsé­ ségű személyek képesek, ezért nem tanítha­
gek megelőzése céljából végzett kúrák. Or­ tóak, és nem mindenki alkalmazhatja még
vosi felügyelet alatt végrehajtott terepkú­ akkor sem, ha az érintett a folyamatok és
rák, mozgásterápia a vízkezelés egyszerűbb összefüggések valódiságáról meg van győ­
formáival. ződve. Mivel ezek az erők nem mutatható
ki, ezért a csalás lehetősége is fennáll, és ne­
Okkult gyógyítóeljárások: a biológiai or­ héz kizárni, ezért a sarlatánságnak nyújt
voslásban játszanak bizonyos fokú szere­ táptalajt.
pet, a betegség felismeréséhez vagy a meg­
felelő gyógyszeres kezeléshez alkalmazzák. Olajkúra epekövek esetén: 4-5 egymás utá­
Olyan módszerek, amelyeket a tudományos ni napon reggelenként éhgyomorra 50-200
ismeretekkel nem vagy még nem lehet össz­ ml tiszta vagy tojássárgájával és tejszínnel
hangba hozni, és ezért a tudomány ezeket kevert olívaolajat kell inni. Olasz olaj: 200
elveti. így pl. az asztrológiát és a horoszkó­ ml olívaolaj, 20 ml konyak, 2 tojássárgája
pot segítségül hívják a kórfolyamat prog­ és néhány csepp borsmentaolaj keverékét
nosztizálásához, olyan értelemben, hogy a két részre elosztva, kis szünetet közbeiktat­
jelentős döntéseket (pl. operációkat) asztro­ va bevesszük. Néhány csepp nitroglicerint
lógiai vonatkozásoktól teszik függővé. Van­ adhatunk még hozzá az epejárat elzáródását
nak azonban olyan módszerek is, amelyek a okozó görcs oldására. Egy hét kihagyással
gyógyszereket a diagnózis megkerülésével 1 -2-szer megismételhető.
a horoszkóptól függően választják ki. Az in­
gamódszer bizonyos szervek feletti kilen­ Olajok: éghető, folyékony vegyületek, zsí­
gésmóddal határozza meg a betegséget rok és zsírban oldódó vitaminok alkotják.
vagy a betegséggócot, és ugyanilyen módon Olajos magvakból préselés útján nyerik.
választja ki egy sor gyógyszer közül az arra A természetes táplálkozás szempontjából
az esetre legmegfelelőbbet. Médium bevo­ csak hidegen préselt olajok jöhetnek számí­
násával vagy anélkül látnoki és gondolat­ tásba; a vegyi úton extrahált olajok általá­
olvasási módszereket is alkalmaznak beteg­ ban tartalmazzák a kémiai kivonószer mara­
ség felismerésére és gyógyszerkezelésre. dékát is. Ezenkívül minden telítetlen zsírsav
Személyek vagy tárgyak által gyógyítási telítődik a kinyerési eljárás során. Az olajok
céllal közvetített gondolat- és gyógyerőátvi- értékét telítetlen zsírsavtartalmuk adja.
tel is ide sorolható. Ezek az eljárások -
amelyeket a tudomány mereven elutasít,
Olajpakolások: néhány evőkanál olajat la­
mert eredményei a hagyományos orvostu­
postányéron felhevítünk, egy réteg vattát
Ó-láb 230

belemártunk és kinyomkodjuk, hogy ne zálással szemben az, hogy ez a diszciplína


csöpögjön, forrón az ízületre helyezzük, és eleve elutasítja az úgynevezett kontráriael-
vastagon beborítjuk vattával, és flanelpó­ vet, ami a betegségek ellentétes hatás általi
lyával zárjuk. 24 órán belül tetszőleges idő­ gyógyítását jelenti. A természetgyógyászat
tartamig fennmaradhat. Serkenti a helyi ezekben az esetekben is azt tartja jónak, ha
vérkeringést és kellemes melegérzetet kelt. a szervezet saját erejéből győzi le a betegsé­
Reumatikus és krónikus gyulladás esetén get, és ezért törekszik a maximális véde­
alkalmazzák. kezőképesség elérésére.

Ó-láb: A lábak rachitises görbülete. Termé­ Oltási kényszer: az 1874. április 8-án ho­
szetes életmód és D-vitamin-adagolás segít­ zott himlőoltási rendelet, amely elrendelte a
ségével védekezhetünk a rachitis ellen, és himlő elleni első és második ismétlőoltást,
így megakadályozható a lábak deformáló­ ami ellen a természetgyógyászat követői
dása. mindig tiltakoztak, ma már érvényét vesz­
tette. Csak bizonyos csoportok védőoltása
Oligomenorrhoea: ritka és kis mennyiségű kötelező még. Egyébként a 12 évesek újra-
havivérzés, legtöbbször az ivarmirigyek oltási kötelezettsége, amennyiben az első
csökkent működésének következménye, 1. oltás sikeres volt, megmaradt. Újabban be­
Menstruációs zavarok. vezették a betegekkel kapcsolatba kerülő
kórházi személyzet, valamint a hímlő-
Oltás: az immunitásra épít. A legyengített víruscsoport vírusaival dolgozó laboratóriu­
kórokozó szervezetbe történő bejuttatásával mi személyzet és a himlőalarm esetén beve­
a betegség gyengített formában zajlik le, tésre kerülő személyzet oltását is, akiknél
immunitást hagyva maga után. Ez a védőol­ előfordulhat, hogy himlős betegekkel, illet­
tás alapja. A kórokozó gyengítése annak bi­
ve olyan tárgyakkal kerülhetnek érintkezés­
zonyos állatfajokban vagy speciális táptala­
be, amelyekhez himlővírusok tapadnak. Ha
jokon való továbbtenyésztésével történik. A
valaki olyan országba akar utazni, ahol kö­
himlőoltásnál például a tehénhimlős hó-
telező a himlőoltás, előbb be kell hogy ol­
lyagból nyert folyadékot oltják be az em­
tassa magát azért, hogy megkapja a szüksé­
berbe. Enyhe lázzal, rossz közérzettel járó
ges oltási bizonyítványt. Ma már jó néhány
oltási betegség zajlik le, az oltás helyén kis
államban nem követelik meg ezt.
pusztulaképződéssel, ami immunitást hagy
maga után a valódi himlővel szemben. A tu­
berkulózis elleni Calmett-oltás gyengített Oltóenzim: a gyomormirigyek váladéka,
törzsekből származó tbc-bacilusokat hasz­ amely a tej kazeintartalmát megalvasztja.
nál fel, amelyek az embert már nem betegí-
tik meg, de védelmet biztosítanak számára a Olygodinamikus hatás: nemesfémek nö­
szokványos tbc-s fertőzéssel szemben. A vekedés- és baktériumgátló hatása oxigén
természetgyógyászat képviselői eleve eluta­ jelenlétében. Az előtisztított víz sterilizálá­
sítják az oltásokat és a passzív immunizáci- sára szolgál.
ót is, alapvető meggondolásokból, és tilta­
koznak a hatóságilag elrendelt oltási kény­ Omicium basilicum: 1. Bazsalikom
szer ellen. A természetgyógyászati ellenve­
tés a szérumkezelés általi passzív immuni-
Omphalitis: 1. Köldökgyulladás
231 Orrgarat

Ondófolyás (spentiatorrhoea): nemi izga­ kezdődik. A beteg bőre körülírt területen


lom nélkül, vizelet- és székletürítés közben vörössé, duzzadttá válik, a gyulladásos pír
előforduló ondófolyás fiataloknál és hosz- éles határú, de lángnyelvszerű nyúlvá­
szabb ideig tartó nemi önmegtartóztatás nyokat bocsáthat ki magából. A legközeleb­
után. Ártalmatlan jelenség. Éjszakai, alvás bi nyirokcsomóhoz vezető nyirokutak vörö­
közbeni pollúciók formájában jelentkező sek és duzzadtak. Az arcon és a hajas fej­
ondófolyás túl erős nemi izgalom jele lehet. bőrön támadó orbánc átterjedhet az agyállo­
A kezelés a nemi izgalmak kerülésére, az al­ mányra, illetve az agyhártyára. A bőr gyul­
testi pangások megszüntetésére és az altest ladásának megszűnése után a láz hirtelen
és a hátgerinc idegeinek erősítésére irányul; megszűnik. Kezelése: túró- vagy agyagpa­
ülő- és félfürdőkkel, ágyékborogatásokkal, kolások, az érintett bőrfelület forró széna-
comb- és hátleöntésekkel, mezítláb járással, polyvás borogatása, amelyet félóránként
víztaposással. Fűszermentes étrend. Nem meg kell újítani, lázkezelés, böjt, gyümölcs-
szabad este túl későn vacsorázni és a gyom­ kúra, beöntések, teljes lemosás, rövid gön-
rot megterhelni. Tartózkodni kell az izgató­ gyölés, fejfájás esetén elvezetés a lábfejek
szerek és az alkohol fogyasztásától. Hp.: irányába, Schlenz-féle fürdők, belsőleg:
Acidum phosphoricum D 3 , Phosphorus zsurló vagy lándzsás útifű tea formájában.
D10, China D6, Nux vomica D6-12, Cala- Hp.: Belladonna D3-4, Apis D3, Cantharis
dium seguinum Dl 2, Dioscorea D6, D6, Rhus toxicodendron D4-6, Lachesis
Gelsemium D4, Staphisgaria D4-10, Agnus D10, Europhorbium D4, Graphites D3-6.
castus D3-4, Selenium D10. Bch.: Ferrum phosphoricum D6 enyhe ese­
tekben; súlyos rosszullét esetén Kalium
Ononis spinosa: 1. Tövises iglic phosphoricum D6; erős duzzanat esetén
Natrium phosphoricum D6; hólyagképző-
Operáció: kóros elváltozások megszünteté­ dés esetén Kalium chloratum D6; hámlás-
sére irányuló sebészi beavatkozás. Ez je­ kor a visszaesés megelőzésére Kalium sul-
lentheti kóros szövet eltávolítását, termé­ furicum D6.
szetes csatornákból akadályok, idegen tes­
tek eltávolítását és sebek lezárását. A műté­ Orbáncfű (Hypericum perforatum): virág­
teket szigorú aszeptikus körülmények (csí­ zó növényének 2-4 g-ját használjuk fel ön­
ramentesség) mellett, narkózisban vagy he­ tetként. Ideg-, máj- és gyomorbántalmak,
lyi érzéstelenítéssel végzik. Az értelmes, el­ valamint menstruációs zavarok esetén ad­
kerülhetetlen sebészi beavatkozásokat a ter­ juk. Orbáncfuolaj, 1. az Égésnél.
mészetgyógyászat nem veti el, annál inkább
a felesleges beavatkozásokat és a fontos Orchitis (=heregyulladás): különösen
vagy állítólag „szükségtelen" szervek nyo­ mumpsz idején fordul elő.
mós ok nélküli eltávolítását.
Origanum majoranna: 1. Majoránna
Ophtalmia: 1. Szemgyulladás
Orrgarat: agarat legfelső része, mely fölül
Orbánc (erysipelas): sztreptokokkusz és hátul vakon végződik, elöl pedig az orr­
okozza, amely azonban csak sérült bőrön át üreggel áll összeköttetésben. Lent a garat­
fertőz. Tünetei: a lappangási idő mindössze ban folytatódik. Az ~ felső részében helyez­
1-2 nap. Ezután hidegrázás és magas láz kedik el a garatmandula. Az ~ az orrüreg és
Orrgyakorlat 232

a száj felől hozzáférhető és tükör segítségé­ végzett gargarizálás. Hp.: Jodum D4, Cam-
vel megvizsgálható, kétoldalt a fülkürt tor­ phora D1, Camphora Rubini D1, Aconitum
kollik ide. D3-4, Kalium jodatum D2, Arsene jodatum
D4, Gelsemium D4-6, Ammonium c a n o n ­
Orrgyakorlat: mutatóujjunkkal befogjuk icum D3, Nux vómica D4, Eupatorium per-
egyik orrnyílásunkat, és a szabad nyíláson foliatum D2. A krónikus ~ a nyálkahártya
lassan belélegzünk. Majd ujjúnkat megcse­ burjánzását okozza: sűrű, gennyes váladé-
rélve a másik orrnyíláson át lassan kiléleg- kozás, az orrlégzés akadályoztatása, foko­
zünk és újra beszívjuk a levegőt. Ezt az orr­ zott orrvérzési hajlam, a nyálkahártya sor­
nyílást újra befogjuk ujjunkkal és a másikon vadása. A leggyakrabban melléküregi gyul­
lélegzünk ki. A műveletet addig ismételjük, ladás, vérszegénység és skrufulózis okozza.
amíg mindkét orrnyíláson át háromszor be­ Az orrban zajló bomlási folyamatok bűzös
lélegeztünk. Ezt követően még háromszor varasodást (Ozanea, bűzös orrhurut) és
megismételjük a gyakorlatot tiszta levegő szaglóképesség-csökkenést okoznak. Keze­
beszívásával. lése: a hideg lábak kezelése, a fej felőli el­
vezetés ecetes vizes teljes lemosással,
félfürdővel és combleöntéssel. Szénapoly-
vás és kamillás fejgőzölés, zsurlós orröblí-
tés. Orrgyakorlatok. Száraz, sómentes és
vegetáriánus étrend. Hp.: Lemna minor D3;
bűzös orrhurut esetén: Kalium bichromi-
cum D3-4, Mercurius auratus D4, Acidum
nitricum D 3 , Asa foetida D3. Bch.: Natrium
muriaticum D6 negyedóránként váltva Fer­
rum phosphoricum D6-tal, Kalium chlo­
ratum D6, Silícea D l 2 , felváltva Natrium
phosphoricum D6-tal; Kalium phospho­
ricum és sulfuricum D6, Natrium sulfu-
Orrhurut (nátha): okai: hűlés, vegyszerek,
ricum D6, Calcium phosphoricum D6-12,
ismeretlen kórokozók. Különböző fertőző
Magnesium phosphoricum D6.
betegségek (kanyaró, diftéria, grippe és tü­
dőgyulladás) kísérőtünete is lehet. Tünetei:
égő, viszkető garat, a mandulák duzzanata, Orröblítés: orröblítővel, orrzuhannyal
tüsszentési inger, bő váladéktermelődés, vagy teáskanállal végezhető. A beteg fejét
nyálkahártya-duzzanat, fejfájás, végtagfáj­ hátrahajtja, a folyadékot az orrüregbe töltik,
dalom, levertség. Magas láz és erős fejfájás melyet a beteg végül kiköp. Konyhasós öb­
melléküregi gyulladásra utalhat. Kezelése: lítések: 1/2 kávéskanál konyhasó 3/4 liter
a náthát nem szabad ecseteléssel vagy
egyéb helyi kezeléssel lefojtani, a szerveze­
tet kiválasztásra kell serkenteni. Ecetes vi­
zes teljes lemosások, rövid begöngyölés,
gőzölés teljes lemosással összekötve, gya­
kori hideg arcmosások. Böjt, kevés folya­
dék fogyasztása, zsurlóforrázattal végzett
orröblítés, ürömmel, zsályával, repcsénnyel Orrzuhany
233 Orvosi szén

vízben feloldva; orrsprayvel is bejuttatható, és szívbetegségek által előidézett helyi vér­


ilyenkor aeroszol hatol az orrüregbe. bőség, orrüregben keletkező fekélyek, vér­
zékenység, leukémia. Kezelése: a kiváltó
Orrpolip: hosszan tartó vegyi hatás vagy okok megszüntetése. Tüneti kezelése: hideg
idült gyulladás következtében keletkező tarkóborogatások vagy hideg tarkóleönté-
orrnyálkahártya kocsányos növedéke, jóin­ sek. Álló vagy ülő helyzetben szájon ke­
dulatú burjánzása. Kezelése: eltávolítása resztül történő légzés, forró vízbe mártott
csak műtéttel lehetséges. Hp.: Calcium vattadugó. Helyi elvezetés váltó lábfürdők­
carbonicum Hahnemanni D6-12, San- kel, mezítláb járással, víztaposással, har­
guinarium nitricum D l , Teucrium marum matos fűben járással és friss vízzel végzett
verum D l - 3 . Bch.: Calium phosphoricum orröblítéssel. A csillapíthatatlan erős vér­
D6-12, Kalium phosphoricum D6-12, zést vérzéscsillapítóba mártott tamponnal
Natrium muriaticum D6-12, Natrium phos­ kezelik. Hp.: Nátrium nitricum D3 vagy
phoricum D6, Silicea D12, Calcium fluora- Hamamelis D2 5-10 percenként 5 csepp,
tum D12, Kalium sulfuricum D6. Bryonia D3, Crocus D3, Aconitum D6,
Carbo vegetabilis D 3 - 6 , Melilotas D 3 ,
Orr-rezesség (akné, rosacea): tünetei: az Sepia D6, Millefolium D2, Lachesis D10.
orr és az orcák, ritkább esetben a homlok és Bch.: Calcium fluoratum D l 2 , Kalium
az áll (zsíros felületek) vörös és sárga bőrel­ phosphoricum D12, Nátrium sulfuricum
változásai. Az érintett területeken csomócs- D6.
kák képződhetnek, ritkább esetben viszkető
ekcéma keletkezhet. A csomócskák elgeny- Orsógiliszta (Ascaris lumbricoides): nagy­
nyesedhetnek és hegesen gyógyulnak. Gyo­ sága és kinézete a földgilisztáéhoz hasonló,
mor-, bél- és ivarmirigyzavarok (terhesség 15-20 cm hosszú. Hasfájás, levertség, a bőr
esetén rosszabbodik az állapot), értágító ha­ és orr viszketése, vérszegénység, ideges za­
tású italok (alkohol, babkávé) fogyasztása varok. A székletben féregpeték találhatók.
nagyban hozzájárul kialakulásához. Kezelé­ Trágyázott földben termelt zöldség útján
se: a kiváltó mérgező anyagok fogyasz­ terjed. Kezelése: 1. Féregkúra.
tásának mellőzése, vegetáriánus étrend, só-
és fűszermentes táplálkozás, a széklet ren­ Orvosi szén: hársfa levegőtől elzárt térben
dezése. Az arcról való elvezetés teljes lemo­ történő égetésével állítják elő, az állati sze­
sással, comböblítéssel, félfiirdővel, mezítláb net húsmaradékokból és vérből. A kávéból
járással, víztaposással és váltó lábfür­ Heisler szerint szokás szenet készíteni. Mé­
dőkkel. Helyileg: vértisztító teák. Hp.: Car- reganyagok közömbösítésére és azok meg­
bo animalis D3-6, Nux vomica D6, Agari- kötésére adjuk belsőleg, némi vízzel hígítva
cus muscarius D6. Bch.: Silicea D12, Natri­ a nem oldódó felszívó hatású szénport akut
um phosphoricum D6, Calcium sulfuricum gyomor- és bélhurutban, tífuszban, vérhas­
D6. nál és mérgezések esetén. A kávéból készült
szénpor bevált módszer diftériában a man­
Orrvérzés: oka lehet helyi vagy általános, dulák beszórására. Ez utóbbi esetben a ká­
az egész szervezetet érintő elváltozás: ütés, véporban még csekély mennyiségben meg­
zuhanás, az orrüregbe hatoló idegen testek található, a szívműködést és a keringést
okozta sérülések, magas vérnyomás, vese- élénkítő koffein előnyös hatású.
Orvosi tüdőfű 234

Orvosi tüdőfű (Pulmonaria officinalis): térségében képzett nyílással megkísérelhető


bolyhos növény. A növényt gyökér nélkül a a hallóképesség javítása. A tartós siker kilá­
virágzási idő alatt és után tüdő- és köhögés tásai bizonytalanok.
elleni szerként alkalmazzák. Nyálka- és ko­
vasavtartalma döntő jelentőségű. Alkal­ O v a r i u m h o r m o n o k : a tüsző- és sárgatest­
manként 4 g, többnyire teakeverékben. petefészekhormonok, vö. Menstruáció. A tü-
szőhormont a petefészek csökkent működé­
Orvosi veronika (Veronika officinalis): a se (amenorrhoea), a női nemi szervek fejlet­
virágzó növényből (júniustól augusztusig) lensége és a változás idején fellépő pana­
főzetet készítünk, vagy kipréseljük a levét. szok esetén alkalmazzák. Egyéb alkalmazá­
Egyszeri adagja 3-4 g. Vértisztítóként, si területei: a gyomorfekély, érgörcsök (Ray-
bőrbetegségekre és különböző gyulladásos naud-gangréna) és a férfiak prosztatarákjá­
hurutok kezelésére adjuk. nak kezelése. A sárgatesthormont ismétlődő
és fenyegető vetélés esetén használják. A
Orvosi ziliz (Althea officinalis): gyökere és nem megfelelő körültekintéssel végzett hor­
levele gyulladásgátló, nyugtató hatású. Hi­ monkezelés károsodást is okozhat.
deg kivonata különösen a mellkasi szervek
gyulladásainál, de a húgyutak megbetege­ Oxidáció: oxigénnel való egyesülés, amit
déseinél is hasznos. A zilizszirup köhögés égésnek neveznek. Az —nak az energiater­
elleni szer. melésben és az anyagcserében egyaránt
fontos szerepe van.
Ossifikáció: 1. Megcsontosodás
Oxigén: életfontosságú gáz, amely a belé­
Osteomalacia: 1. Csontpuhulás legzett levegővel jut be a szervezetbe, itt a
véráram elszállítja a sejtekhez, ahol részt
Ostitis: 1. Csontgyulladás vesz az égésfolyamatokban. Jelenléte elen­
gedhetetlenül szükséges minden energiater­
Ostorgiliszta (Trichocephalos dispar): 4-5 melő oxidációs folyamathoz.
cm hosszú, a vastagbélben élő, féregüző-
szerekkel szemben ellenálló élősködő, 1. Oxigénfürdők: nyugtató hatásúak, a szén­
Féregkúra savfürdőkhöz hasonló módon tehermentesí­
tik és szabályozzák a vérkeringést, de nem
Otalgia: 1. Fülfájás. olyan erőteljesen. Az oxigént - a szénsav­
fürdőhöz hasonlóan - vagy kémiai úton,
Otosclerosis: a fülben csontos labirintustok fürdőadalékokból a vízben állítják elő, vagy
megbetegedése, amely az ovális ablak kere­ oxigénpalackból elosztón keresztül vezetik
tében a kengyel elcsontosodásához vezet; a vízbe. Kémiai módszer esetén hidrogén­
ezáltal zavar keletkezik a hangvezetésben, peroxidot vagy nátrium-perborátot adnak a
ami a hallóképesség csökkenését és végül fürdőhöz, majd barnakő hozzáadása után
süketséget okoz. Öröklött hajlam. Terhes­ indul meg az oxigénfejlődés. Mivel a szén-
ség idején fokozódhat. Kezelése: a vérellá­ fürdővel ellentétben itt sem bőrpirosodás,
tás javítása fülöntéssel, gyöngyvirág-prepa­ sem a melegérzet fokozódása nem jön létre,
rátumokkal. Hp.: Calcium fluoratum D3, az ~ magasabb hőfokú legyen (36-37 °C).
Graphites D6, Phosphorus D6. Az ívjáratok A fürdőzés időtartama: 15-20 perc.
235 Ózon

Oxigénkezelés: oxigénkészülék és légző- kiválasztást &We«z-fürdőkkel, szénavirág


álarc segítségével végzik, és a légutak elzá­ fél- vagy egésztest-fürdőkkel, szénavirág­
ródása, valamint légzőfelület-csökkenéssel pakolásokkal és a bélen keresztüli levezetés
járó tüdőbetegségek és a vér útján történő elősegítésével. Továbbá végezzünk edzés­
oxigénfelvételt károsító mérgezések esetén, ként egésztest-lemosásokat, rövid pakoláso­
a szervezet oxigénellátásának javítására. Az kat vagy gőzpakolást a törzsre. Egészséges,
újraélesztés és mesterséges lélegeztetés fon­ erősítő táplálkozás, vas adása javallt. Akut
tos eszköze. mérgezésnél gondoskodjunk a gyomorürí­
tésről, adjunk tejet és hashajtót a méreg bél­
Oxyurák: 1. Bélférgek ből való eltávolítására.

Ozaena: Bűzös orrhurut: 1. Orrhurut


Ózon: oxigénszármazék, három oxigén­
atom alkotja. Biológiai jelentősége vitatott,
Ólommérgezés: foglalkozási betegség
ma ismét több figyelmet szentel neki az
ólommal dolgozók körében, de előfordulhat
ólomcsövekből álló vízvezetékből szárma­ aranelmélet, és az ózonterápiában alkal­
zó víz fogyasztásakor is. Ólomtartalmú edé­ mazzák. Erős baktériumpusztító hatása mi­
nyekből fogyasztott táplálékkal is bejuthat a att fekélyek, tályogok és elfertőződött se­
szervezetbe az ólom. Az íny barnásán, illet­ bek, de vérellátási zavarok, gangrénák, ér­
ve súlyos esetekben egészen feketén elszí­ szűkület és májgyulladás esetén is alkal­
neződik, az arcbőr sápadt, a beteg sovány, mazzák. Alkalmazási formái: hígításban
gyakoriak a kólikák, az ízületi fájdalmak, az oxigénnel együtt injekció formájában, 1. Ér­
alkar bénulása, székrekedés, súlyos esetben vágás, bélbeöntés, ivókúrák és külsőleg
izomgörcsök, vérszegénység. Élénkítsük a közvetlenül, műanyag tömlő segítségével.
— 0,0 —

Ödéma (=vizenyő): a test vagy a szervek csökken. A természetes életmód, az állandó


szövetei között nyirokcsatornákban folya­ tevékenység a legbiztosabb ellenszere az
dék felgyülemlése, 1. Vízkór öregedésnek. A sejtek és a funkciók fiatalon
tartásának ez a legjobb módszere. A lanyhu­
Ökörfarkkóró: köptető. Köptetőteák keve­ lás öregedést jelent. A vitamindús, főként E-
rékeként adjuk. vitamint tartalmazó táplálkozás rendkívül
fontos. A gyakorlatban használt öregedés
Önmérgeződés (autointoxikáció): anyag­ elleni szerek, az úgynevezett geriatrikák,
csere-betegségek, a bélflóra hibás összeté­ szinte kizárólag vitaminokból állnak.
tele, valamint a vastagbélben jelentkező
pangások mérgező anyagok termelődését Öregkori gyengeség: az életerő öregedés­
okozzák. Ezek a bélből felszívódván a szer­ sel járó csökkenése. A zsírpárnák eltűnése, a
vezetbejutnak. Tünetei: általános panaszok, bőr ráncosodása, az őszülés, az izomzat tö­
mint pl. fejfájás, szédülés, levertség, általá­ megének csökkenése, a csontok törékennyé
nos gyengeség, ingerlékenység, munkaun­ válása, az ízületek merevsége, a szemlencse
dor. Kezelése: az életmód rendezése és ter­ időskori látásgyöngeséget okozó elmereve-
mészetes táplálkozás. Vegetáriánus étrend, dése, a hallócsontocskák nagyothallást oko­
nyers ételek, bélfürdők és vértisztító eljárá­ zó összenövése jellemzik. Az egészséges
sok. táplálkozás, enyhe lemosások és locsolások,
a mozgás, a mértékletes evés és ivás az öre­
Öntet (infusum): gyógynövényrészek vagy gedés ellenszerei.
gyógynövénykeverékek vizes oldata. For­
ralt vízből állítják elő, a receptnek megfele­ Öregkori üszkösödés: 1. Üszkösödés
lően 5-15 percig meleg helyen állni hagy­
ják a forrázatot, majd kinyomják vagy le­ Öröklés: testi, szellemi és lelki tulajdonsá­
szűrik a vizet - az előírásoknak megfelelő­ gainkat, képességeinket elődeinktől örököl­
en. A gyógyszerész által előállított öntetet 5 jük, az Ágoston-rendi Gregor Mendel által
percig hagyják állni, majd kinyomják. A felfedezett genetikai törvények szerint. Mi­
szokványos /eakészítésnél az ember vá­ vel az egyes öröklési tényezők, hajlamok
szon- vagy egyéb lyukacsos kendőn keresz­ nagy száma áttekinthetetlen, e törvénysze­
tül végzi a szűrést, s a visszamaradó üledé­ rűségeket csak néhány, egyszerűen ellen­
ket teljesen kicsavarja. őrizhető tulajdonsággal kapcsolatban követ­
hetjük nyomon. Léteznek olyan testi és lel­
Öregedés és öregedési panaszok: az érett ki betegségek, amelyeket ilyen örökletes té­
kor elérése után a leépülési jelenségek hal­ nyezők okoznak. Ahol ezt bizonyíthatóan
mozott fölléptét értjük ezen. A szervek mű­ meg lehet állapítani, genetikai betegségek­
ködése alábbhagy, a szövetek rugalmassága ről beszélünk. Megkülönböztetünk domi-
237 Övsömör

náns genetikai tulajdonságokat, amelyek Ösophagus: 1. Nyelőcső


akkor is átöröklődnek az utódra, ha csak az
egyik szülő hordozza azokat és ún. Összehúzó hatású anyagok (adstrigentia):
recesszív tulajdonságokat, amelyek csak a szövetek felületi rétegeiben található fe­
akkor nyilvánulnak meg, ha mindkét szülő­ hérjék kicsapódása a szövetek összehúzódá­
nél megtalálhatók. A gyakorta örökletesnek sát okozza. Ezáltal baktériumoknak és gyul­
tartott betegségek közül pl. a rák bizonyítot­ ladásoknak ellenálló védőréteg alakul ki
tan nem örökölhető; a tuberkulózis sem, de (cserzés). A természetgyógyászat ecetsavas
feltételezhető, hogy örökletes alkati ténye­ agyagos földet és timsót, de legfőképp nö­
zők hajlamossá tehetik az egyént e megbe­ vényi cseranyagokat (tannin) és egyéb
tegedésre. gyógynövényeket alkalmaz: cickafark, áfo­
nya és vörös áfonya levele, katángkóró, ap­
róbojtorján, zöld dióhéj és diólevél, tölgyfa­
Öröklött hajlamok: életünket, külső meg­
kéreg, gubacs, fuzfakéreg.
jelenési formánkat, megnyilvánulási lehető­
ségeinket szüleink ivarsejtjeinek egyesülése
révén kaptuk ajándékba. A szülők ivarsejt­ Ösztön: bizonyos tevékenységekre való
jeinek sejtmagvában rejlenek öröklött tulaj­ késztetés. Az ~ túlnyomórészt a legszéle­
donságaink. Örökölhetünk jó és beteges sebb értelemben vett létfenntartást szolgál­
ja. Éhség, szomjúság, nemi ösztön, önfenn-
hajlamokat is. Ha az élet során a betegségre
tartási ösztön, csordaösztön, becsvágy, ha­
való öröklött hajlam kifejezésre jut, megbe­
talomvágy stb. A kultúrember arra törek­
tegszünk, ha nem, egészségesek maradunk,
szik, hogy uralkodjon ösztönein és az érte­
de továbbvisszük ezt a hajlamot. Csak ak­
lem vezérelje. Eközben konfliktusba kerül­
kor beszélünk örökletes betegségről, ha az
het ösztöneivel, amelyeket elnyomni igyek­
adott betegség létrejöttében az örökletes té­
szik, és ezáltal lelki és testi zavarok okozó­
nyezők a döntőek. Eletünk azonban nem­
ivá válhatnak. A pszichoanalízis felfedi az
csak az örökletes tényezőktől függ, hanem a
elnyomott ösztönöket és pszichoterápiával
környezeti hatásoktól is. Nagyon fontos,
gyógyít.
hogy hogyan fejlődnek bennünk a különbö­
ző hajlamok, s ehhez a körülmények jelen­
Ötnapos váltóláz: volhiniai láz, tetvek által
tősen hozzájárulhatnak - pozitív és negatív
terjesztett betegség, mely 5 naponként je­
értelemben is.
lentkező lázzal jár, előfordulhat azonban
nem típusos lázmenetet mutató megbetege­
Örtel, Eucharius Ferdinánd Christian, dr., dés is. Reumás izom-, ideg- és csontfájdal­
phil.: gimnáziumi professzor Ansbachban mak lépnek fel, a lép duzzadt. Kezelése:
(1765-1850), a víz- és a természetgyógyá­ ágynyugalom, Schlenz-fwáők, koplalás.
szat laikusmozgalmának előharcosa, a né­
metországi Hydrophatikus Egészségügyi Övsömör (Herpes zoster): ideggyulladás,
Egyesület alapítója, 1832. amely az ideg lefutásának megfelelően hó-
lyagképződést, bőrpírt okoz. A kiütéseket
Örvénygyökér (Inula helenium): gyökerét gyakran idegfájdalom előzi meg. Lázzal is
por alakban 0,2-0,5 g, vagy egy teáskanál- járhat. A hólyagocskák kipukkadnak, leszá­
nyi főzetét (kb. 6) köhögéscsillapítóként ad­ radnak, esetleg elgennyednek. Kezdetben
juk légcsőhurut esetén. néha kénytelenek vagyunk fájdalomcsilla-
Őszi kökörcsin 238

pítókat és altatókat adni a betegnek. Kezelé­ Őszi kökörcsin: mérges gyógynövény.


se: nyers koszt, vegetáriánus gyógy táp­ Magjának alkoholos kivonatát (tinktúráját,
lálkozás. Naponta bélürítés beöntésekkel, a belőle készített bort) emelkedő dózisban -
kezdetben energikus Schlenz-fürdők, szé­ 10-40 cseppig - addig adjuk, míg hasme­
navirágfürdők, iszaping váltogatva. Napon­ nése nem lesz a betegnek. Csökkenti a bél
ta 5-6-szor ecetvizes lemosás. Iszap- és tú­ húgysavkiválasztását. Köszvényben, vese­
róborogatás. Hp.: Mezerum D3, Apis D 3 , kövességnél hasznos.
Rhus toxicodendron D6-10, Ranunculus
bulbosus D2-4, Mercurius solubilis D4.
Bch.: Natrium muriaticum D6 kétóránként.
- p —
Paeonia officinalis: 1. Pünkösdi rózsa kalmazhatunk, majd kicsavarjuk. A nagy
pakolásokat, a fölső- vagy alsópakolást, a
Pajzsmirigy (thyreoidea): két galambtojás törzspakolást száraz és gyapjútakaróval bu­
nagyságú lebenyből álló szerv, amelyeket gyoláljuk be, a kisebb pakolásokat gyapjú­
egy középrész köt össze. Közvetlenül a gé- kendővel. A pakolásokat váltjuk, mielőtt el­
gefő alatt, a légcső mellett helyezkedik el. érnék a testhőmérsékletet. A forró pakoláso­
Belső elválasztása mirigy, amely a thyroxin kat 1. a Gőzpakolásoknál.
nevű hormont termeli és közvetlenül a vér­
pályába üríti. A pajzsmirigy megnagyobbo­ Pakolások, pólyák, borogatások: a boro­
dásának nem mindig hormontúltengés a kö­ gatás egy alsó, a testtel közvetlenül érintke­
vetkezménye, sok esetben csökkent hor­ ző nedves, egy- vagy többrétegű len- vagy
montermeléssel jár. A pajzsmirigy túlműkö­ nyersselyem kendőből és egy felső száraz
dése esetén ideges ingerlékenység, álmat­ kendőből áll, amelynek szélei 2-3 ujjnyival
lanság, hasmenés és fokozott verejtékezés érjenek túl a nedves kendő szélein. Alsó
lép fel. Súlyosabb esetekben Basedow-kór kendő céljára, a borogatandó testrész nagy­
alakul ki, amelyeknek jellegzetes tünete a ságától függően, használhatunk lepedőt, tö­
golyva (strúma), a szemgolyó kidülledése rülközőt vagy zsebkendőt, ha nincs kéznél
és a szapora pulzus. Ha a pajzsmirigy mű­ kifejezetten e célra készült lenpólya. A ned­
ködése csökken vagy teljesen leáll, az ún. ves kendőt jól csavarjuk ki, ne csöpögjön.
myxödémák keletkeznek. A bőr felpüffed,
szellemi tompaság, hosszú ideig fennálló
zavarok esetén kialakuló kreténizmus jel­
lemzi. A jódhiányos táplálkozás strúma ki­
alakulásához vezethet, ami azonban nem jár
a belső elválasztás egyidejű zavaraival.

Pajzsmirigy-elégtelenség: súlyos esetek­ Teljes pakolás


ben pajzsmirigykészítmények adagolása
szükséges, 1. Myxödéma.
A felső borítás, ha csupán hőelvonásra al­
Pajzsmirigy-túlműködés: 1. Pajzsmirigy, kalmazzuk, len legyen, ha azonban melegen
kezelése 1. Basedow. tartás és izzasztás a célunk, használjunk er­
re a célra gyapjú-, flanel- vagy barchent-
Pakolás: vászonkendőből készítjük, amit kendőt. Ha elejét akarjuk venni, hogy a test
2-6-szorosan összehajtogatunk. Ezt hideg kipárolgásai a nehezen tisztítható gyapjú­
vagy meleg vízbe mártjuk - a vízhez több­ kendő magába szívja, a nedves és a külső
nyire ecetet teszünk, de egyéb oldatot is al­ kendő közé helyezzünk még egy száraz
Pakolások, pólyák, borogatások 240

lenkendőt. A hidegen felhelyezett borogatá­ gatott testrészt, vagy pedig rövid időre fel­
sok izgató hatásúak; gyapjú borítókötéssel helyezett hideg borogatással fejezzük be a
ellátva meleget vonhatnak el, melegen tarta­ kezelést. A használt kendőket leforrázzuk
nak és izzasztó hatásúak, a hatás időtarta­ majd a napon megszárítjuk. A borogatást
mától függően. A melegen tartást ágyme­ csak meleg szobában, lehetőleg ágyban és
leggel vagy póttakarókkal, dunyhával, vala­ meleg testen alkalmazzuk. Az alsó kendőt
mint forró italok fogyasztásával elért belső­ alaposan kicsavarva, gyorsan, de kapkodás
leges melegítéssel fokozhatjuk. Ha a meleg­ nélkül, feszesen, simán és gyűrődésmente-
képződés túl sokáig várat magára, külső hő­ sen helyezzük a testre úgy, hogy a bőr és a
forrással segítsük elő. Ha borzongás jelzi, kendő között ne maradjon levegő. A test
hogy a reakció vérszegény vagy idős, el­ többi része eközben maradjon alaposan be­
esett embereknél nem jön létre, akkor meg takarva. Nagyobb borogatások alkalmazá­
kell szakítani a kezelést, a testet szárazra sakor szükséges a felügyelet. Az alvást le­
kell törölni, vagy szükség esetén mestersé­ hetőleg ne zavarja meg a borogatás levétele.
gesen fel kell melegíteni. A hidegkezelést Az eltávolítás gyorsan, felesleges kitakarás
10-20 °C-os vízzel kell végezni. A nedves nélkül történjen. A meleg borogatások a
kendőt gyűrődésmentesen kell felhelyezni. bőrerek azonnali kitágulásához vezetnek, és
A hideginger rövid ideig tartó érösszehúzó- a körülményektől függően a mélyebb réte­
dáshoz és az azt rögtön követő értáguláshoz gekre is hatással vannak. Azonban - külön­
(reakció) vezet. Ez a rövid ideig tartó inger­ leges esetektől eltekintve - csak csökkent
lő hatás bizonyos fokú igénybevételt jelent reakcióképesség esetén alkalmazzuk, amíg
az érrendszer számára, mind a felszíni bőr­ a hideg kezelés nem lehetséges. Nagyobb
erekre, mind a mélyebben fekvő érágakra, pakolásokat lehetőleg a reggeli és a kora
és erőteljesen felélénkíti a nyirokáramlást. délelőtti órákban helyezzünk fel. Nagyobb
A mélyebben fekvő szervekre az idegpályá­ borogatások túl gyakori felhelyezése le-
kon keresztül hat (1. Head-zónák). A teljes gyengüléshez és hőveszteséghez vezet. A
anyagcsere fokozott serkentése következik borogatásokat általában adalékok nélkül
be, a behatás helyén mutatkozó feloldó és használjuk. Hidegen való alkalmazáshoz
elvezető hatással, az idegrendszer szembe­ ecet, só, agyag, túró és gyógynövényforrá-
tűnően megnyugszik, és a vérellátás javulá­ zat, meleg borogatáshoz gyógynövényfőze­
sán kívül a bőrszervek tevékenysége is fo­ tek hozzáadása szokásos a betegségtől füg­
kozódik. A rövid időre felhelyezett boroga­ gően. A következő formákat alkalmazzák.
tások gyakori váltással elért hűtő és meleg­ Alkalmazási technikájuk leírása a címsza­
elvonó hatása lázcsillapításra használható. vak alatt szerepel: Teljes begöngyölés (teljes
A tartós alkalmazás során kiegyenlítődés pakolás), különleges formája: Spanyolka-
jön létre, és a víz elpárolog, l - l 1/4 óra el­ bát, Ingek, Alsó begöngyölés (Három­
teltével a bőr vérkeringése fokozódik, anél­ negyedes pakolás), Rövid göngyölés (Fél­
kül hogy meleget adna le, tehát melegedés, pakolás), Agyékgöngyölés (Altestbegön-
majd 1 1/2-2 óra múlva verejtékezés követ­ gyölés); Részbegöngyöl és: Lábpólya, Alsó­
kezik be. A hosszabb ideig való alkalmazás lábszárpólya (különleges formája: Nedves
nem izgató, hanem kifejezetten nyugtató zoknik), Lábgöngyölés, Kézpólya, Karpó­
hatású. A borogatás eltávolítása után vagy lya, Nyakpólya, Fejpólya, Mellpólya (kü­
könnyen betakarva száradni hagyjuk a boro­ lönleges formája: Rövid göngyölés), sál,
241 Paradentózis

Borogatások (Kötések), Felsőborogatások, salátaként használatos. A bélmozgás ser­


Alsóborogatások, Törzsborogatás, Ülés kentésére alkalmas.
nedves kendőn, Különböző testrészekre he­
lyezett pólyák. Paracelsus: Theophrant Bombast von
Hohenheim, 1493-1541. Orvos, a modern
Panamakéreg: a chilei szappanfa kérge. tudományos gyógyászati szemlélet egyik
Szappantartalmú. 4%-os főzetét köptető- legfontosabb képviselője. Tanításának kö­
szerként és mellteákhoz keverve használják. zéppontjában a természetes életmód meg­
előző és gyógyító hatása, valamint az élet­
Panaritium: ujjgyulladás erő (belső orvos) fenntartása és támogatása
állt. Nem az elmélet, hanem a természet ku­
Pangás: a testnedvek (vér, nyirok, bélnedv, tatása és a betegágy mellett szerzett élő ta­
vizelet) áramlásának meglassulása vagy ki­ pasztalat döntő az orvoslásban. Forradalma­
ürülésük akadályoztatottságának folytán ki­ sító nézetei miatt korának „akadémikus or­
alakuló kóros állapot, amely működési za­ vostudománya" üldözte, elveszítette Bá­
varokhoz vagy alaki deformitásokhoz ve­ zelben katedráját, és vándoréletet élt.
zet.
Paradentózis: a fogágy (paradentium) kró­
Pankreas: hasnyálmirigy nikus lefolyású betegsége, amely a szövet
gyulladásos folyamataiban és visszahúzó­
Panthotensav: 1. Vitaminok dásában nyilvánul meg. Leggyakrabban
csupán a foghús fokozott vérzékenysége és
Papagájkór (psittakózis): beteg madár vá­ a fogak meglazulása jelzi a zavart, súlyos
ladékával terjedő vírusbetegség, amely esetben a kékes színű és vérző foghús meg­
cseppfertőzés útján emberre is átterjedhet. duzzad és kivörösödik. A fogtáskák kifeké-
1-2 hét múlva fej- és végtagfájdalmakkal, lyesedése és elgennyesedése is bekövetkez­
hányingerrel, étvágytalansággal és lázzal het súlyos esetben, amihez általános
jelentkezik. Barnás színű köpetürítéssel járó betegségérzet, láz, a száj és a nyaki nyirok­
tüdőgyulladás, a vérkeringés romlik. Keze­ csomók duzzanata járul. A foghús visszahú­
lése: böjt, gyümölcsdiéta, lázkezelés. Na­ zódik a fogakról, nyomásra a fognyak­
ponta többszöri ecetes vízzel történő lemo­ táskából genny ürülhet. Rossz szájízzel és
sás és agyagos ingek. Hideg vizes beönté- -szaggal jár. Az állkapocscsont és a gyö­
sek. Különben mint a tüdőgyulladás eseté­ kérhártya elsorvad, a fog elveszti tartását és
ben. Bejelentési kötelezettséggel járó, kö­ kiesik. Kiváltó ok lehet a fogkőképződés,
zösségre veszélyes betegség. vagy az állkapocs rendellenessége követ­
keztében egyes fogak vagy fogcsoportok
Papaver somniferum: kerti mák. egyenlőtlen megterhelése. Ezenkívül anyag­
cserezavar, szív- és érrendszeri megbetege­
Papilloma: a bőr felhámjának (hámszövet) dések is okozhatják. Fő oka azonban a ter­
jóindulatú daganata, pl. szemölcs. mészetes életmódtól való eltávolodás, a rá­
gás hiánya a túlságosan puhára főzött ételek
Paprika: spanyolbors (Capsicum annuum), és a puha kenyér fogyasztása következté­
ben. További hibát jelent a rosszul összeál-
C-vitaminban gazdag fűszer, zöldségként és
Paradicsom 242

lított étrend és az ásványi anyagok hiánya. vagy a lágyékszalag felett a hasfalban tá-
Kezelése: egészséges életmód, teljes gabo­ lyoggá alakul, átfúrhatja a vastagbelet, illet­
nából készült kenyér fogyasztása (nem túl ve a hólyagot. Tüneteit és kezelését 1. a Pe­
friss állapotban). Az egészséges, nyers éte­ tevezeték-gyulladásnál.
lek fogyasztásával a fogakat rágásra kény­
szerítjük. A fogak masszírozása citromhéj­ P a r a n e p h r i t i s : a vesét körülvevő szövet­
jal, rendszeres és alapos fogmosás, a fogkó' ben keletkező gyulladás vagy tályog, ame­
eltávolítása. Levegő, fény, nap, sport. A fog­ lyet a vér útján gennykeltők okoznak. Fu-
hús púderozása kávészénnel és fluorbevitel. runkulus stb. Kezelése: 1. Vesetályog és Tá­
Hp.: Jodum D4—6, Nátrium phosphoricum
lyog.
D l , Silicea D3-6, Phosphorus D5.

Parapszichológia: az okkult jelenségek ku­


Paradicsom: a Solanum lycopersicum gyü­ tatása tudományos módszerekkel. A ~ tudo­
mölcse. Értékes, vitaminokban és ásvány­ mánya az okkult jelenségek egész sorának
anyagokban igen gazdag félig zöldség, félig szerzett tudományos elismerést. így ma már
gyümölcs. Nyers és főtt állapotban sokolda­
a látnoki képességet, a telepátiát és a jöven­
lúan felhasználható.
dölést az „általunk ismert érzékszerveken
kívüli érzékelés" formáiként tartják szá­
Paraffinolaj (Paraffinum liquidum): a pet­
mon. Ezért ezeket parapszichikus fenomé-
róleumfinomítás desztillátuma: nem valódi
neknek nevezik. Nem minden természetfe­
olaj. Víztiszta, színtelen, szagtalan folya­
letti jelenség valós. Hibás emlékképek, cso­
dék. Felhasználják krémek alapanyagául,
davárás, normálisan magyarázható esemé­
bőr alá injekciózásra és belsőleg, a széklet
nyeket természetfelettinek tüntet fel, és sok
vastagbélben való besürüsödésének meg­
esetben az okkult bemutatók trükkökön ala­
akadályozására. Tartós, megszokásszerű
használata nem tanácsos, különösen nem pulnak. Ez azonban nem ok az érzéken kí­
hashajtásra, mivel a paraffin a rákkeltő vüli érzékelés valódi előfordulásának meg­
anyagok közé tartozik. kérdőjelezésére. A távmozgatás (tele-
kinézis), az anyaggá változtatás (materiali-
Paralízis (bénulás): egy izom - vagy izom­ záció), a kísérletek jelenségének kutatása
csoport - aktív mozgásra képtelen állapotba ma még nehézségekbe ütközik. Ezeket az
kerülése. Oka lehet az izomban és a beideg­ eseteket a fizika ismert törvényszerűségei­
ző idegben egyaránt. Kialakulása a mozga­ vel magyarázni a természetfeletti érzékelés
tópályák (központi) működésképtelenségé­ helyett (mint valami sugárhatást) kérdéses,
ből eredhet. Kezelésében a kiváltó ok (mű­ de legalábbis nem bizonyítható. Vö.: Okkult
téti) megszüntetése (műtét), valamint az gyógymódok.
idegizom működésének regenerálása, tor-
náztatása útján lehetséges. P a r a s z i m p a t i k u s : X. agyideg (Nervus
vagus), amely az idegrendszerben a szimpa­
Parametritis: a női ivarszerveket a kisme­ tikus ellentéte (1. Vegetatív idegrendszer).
dencében körülvevő kötőszövet gyulladása.
A fertőzés a ménből kiindulva a nyirokpá­ Paratífusz: a kórokozócsoportot és az álta­
lyák útján terjed, általában terhesség alatt luk előidézett kórképet ma a salmonellák
vagy azt követően. Hegesen visszafejlődik közé sorolják, és szalmonellózisnak hívják.
243 Pellagra

Parkinson-kór (paralisis agitans): a köz­ faggyút feketére színezi. A mitesszerek be­


ponti idegrendszerben kiterjedten fellépő gyulladnak, kis gennyes göböcske képződik
idegsejtpusztulás következménye. Járvá­ a bőrön. A genny a felszínre törhet, a patta­
nyos agyvelőgyulladás után, de idősebb nás heggel gyógyulhat. Serdülőkorban fo­
korban artériakeményedés esetén, a nagy kozott a faggyúmüködés és a mitesszer­
agytörzsdúcok kiesési jelenségeként kiala­ képződés, a 30. életév felé csökken a patta­
kult arc- és testizomzat-merevség, amely a násos bőrre való hajlam. A pattanásosság
karok, a fej, a nyelv remegésével és a járás összefügg a belső anyagcserévei és a hor­
bizonytalanságával jár. Kezelés: Schlenz- monműködéssel. Gyógyszeres vagy ipari
fürdők, fenyőtűlevél-fürdők, ecetes vizes tel­ jód- és krómmérgezés hasonló tüneteket
jes lemosások, rövid begöngyölés, agyagos hozhat létre (jód- és krómacne), de a vegy­
vizes ing, kar- és térdleöntések, mezítláb iparban a klór és a szurokgőzök, valamint a
járás, gimnasztika, bolgár kúra. Hp.: Agari- szurokkal, petróleummal vagy egyéb ola­
cus muscarius D4, Manganum aceticum jokkal végzett munka is pattanásossághoz
D6. Bch.: Magnesium phosphoricum D6, vezethet. A kiváltó ok tehát a fokozott
Kálium phosphoricum D6-12, Silicea D12. faggyúmirigy-müködés, ami a faggyúmiri­
gyek tartalmának pangásához vezet. Keze­
Paronychia: körömágygyulladás, 1. Ujjbe- lése: egészséges életmód és egészséges táp­
tegségek. lálkozás, só- és fűszerszegény koszt, a bél­
tisztulás biztosítása az alapvető kezelési
Parotis: 1. Fültőmirigy módok. A bőrt meleg vízzel, alkalikus szap­
pannal mossuk (Tölzer-szappan, kreatin-
Parotitis: 1. Mumpsz szappan, kénes szappanok), majd hígított
Hamamelis-tinktúrával vagy arcszesszel
Pasztörizálás: italok tartósítására szolgáló kenjük be. Naponta vagy hetente napoz­
zunk, vegyünk arcgőzfürdőt, tegyünk iszap­
eljárás, amely lehetővé teszi a béltartamilag
pakolásokat. Belsőleg: vértisztító kezelések.
értékes anyagok megkímélését. A félórás
Hp.: Sulfur D6, Jodatum D6, Pulsatilla
hőkezelés 57-65 c C-on elpusztítja a legfon­
D4-6, Berberis aquifolia D l , Rhus toxico­
tosabb baktériumokat, a spórák kivételével.
dendron D4, Sepia D4-10. Bch.: Silicea
Leállítja az erjedést. A pasztörizált italok
D6, Calcium phosphoricum D6, Calcium
csak meghatározott ideig tárolhatók. Az el­
sulphuricum D6.
járás Louis Pasteur (1822-1895) francia hi­
giénikusról kapta nevét.
Párolás: 1. Főzés
Patella: térdkalács, térdízület.
Pásztortáska (Capsella bursa pastoris):
Pattanás: pörsenés, mitesszer, szőrtüsző- vérzéscsillapító szer, ez a növényen élőskö­
gyulladás. dő gomba (Cystopus candidus) hatása. Tea­
ként, tinktúraként vagy kivonatként alkal­
Pattanás (acne vulgáris): bőrbetegség. mazzák. A drog egyszeri adagja: 2-4 g.
Többnyire az arcbőrön jelentkezik, de a hát
és a has bőrén is előfordulhat. Mitesszer­ Pellagra: a B2-faktor-(nikotinsavamid)-
képződés a faggyúmirigyek fokozott műkö­ hiányos táplálkozás következtében, több­
dése következtében. A környezet pora ezt a nyire lökésszerűen jelentkező betegség,
Pemphigus 244

amelynek jellemző tünetei: fejfájás, gyen­ nyésztett gombatörzsek veszélytelenek (ca­


geség, szédülés, bénulások, görcsök, delíri­ membert, rockfort, gorgonzola). A penész
um, valamint főleg étvágytalanságban és nemcsak az élelmiszerek felületén helyez­
hasmenésben megnyilvánuló gyomor- és kedik el, hanem behatol azok mélyebb réte­
bélműködési zavarok. Jellegzetes tünetként geibe is (kenyér, tészta, húsok, gyümölcsök,
a fénynek kitett bőrfelületek (arc, kezek) zöldségek stb.) Ezért nem elegendő a felü­
kivörösödése és viszketése járul hozzá. letükön elhelyezkedő penészrétegek eltávo­
Barnás-sárgás-zöldes elszíneződés közben lítása. A főzés sem megoldás, mert a pe­
gyógyuló pattanások és hólyagok képződ­ nészgombák által termelt toxinok hőre nem
nek. A bőr megkeményedik és repedezetté érzékenyek. Megszívlelendő szabály, hogy
válik. Észak-Olaszországban, Kelet-Tirol­ az élelmiszereket száraz, hűvös helyen kell
ban és Egyiptomban gyakori, ahol a szén­ tárolni és penészes árut soha nem szabad
hidrátszükségletet főleg kukoricaliszttel fe_ megvásárolni.
dezik. Kezelése: a bőr fényérzékenysége
miatt a fény kerülése, vitaminban gazdag Pepszin: gyomomedvferment, amely sósav
teljes értékű étrend, élesztő, tejpótlás, máj. jelenlétében a fehérjéket alkotórészeire
bontja.
Pemphigus: hólyagos bőrkiütés. A közön­
séges - valószínűleg fertőző betegség (ví­ Perforáció: szövet átfúródása sebesülés
rus?). Krónikus lefolyású, szakaszosan zaj­ vagy gyulladás következtében. A hasüregbe
ló. Felnőtteknél ritka, de súlyos betegség, nyíló gyomor-, epehólyag-, méhperforációk
amely a gyermekek és újszülöttek esetében súlyos hashártyagyulladás kialakulásához
többnyire ártalmatlan lefolyású. Kezelése: vezetnek.
egészséges táplálkozás, nyers növényi éte­
lek, zsurlófurdők és -borogatások. Hp.: Perikarditis: 1. Szívburokgyulladás
Rhus toxicodendron D6, Euphorbium D6,
Cantharis D6, Ranunculus sceleratus D4—6, Periosteum: a csontot övező csonthártya.
Lachesis D10.
Periostitis: 1. Csonthártyagyulladás
Penészgombák: bomló, rothadó anyago­
kon tenyésznek. Szaporodásukhoz az esetek Peristaltika: 1. Bélperisztaltika
többségében magas nedvességtartalom
szükséges. Megkülönböztetünk fej-, ecset- Peritonitis: 1. Hashártyagyulladás
és csöves penészgombákat. Betegséget rit­
kán okoznak, csupán néhány asztmás beteg­ Perkutan: a sértetlen bőrön keresztül ható.
nél idézhetnek elő rohamokat. Táptalajon Gyógyszeres bedörzsölések, ecsetelések,
olyan anyagcseretermékeket állítanak elő, reumatizmus ellen, csecsemőknél köpetürí­
amelyek a baktériumokat megölik vagy sza­ tés serkentésére. Az illóolajokat a bőr fel­
porodásukat gátolják (penicillin). Az élel­ szívja.
miszereken keletkező penészgombák mér­
gező anyagokat (aflatoxin) termelnek. A Pete: női ivarsejt, mely az utódra vonatko­
spontán megpenészedett ételek fogyasztásra zó információkat tartalmazza. A férfi ivar­
alkalmatlanok. Ezzel szemben a sajtgyártás sejttel történő megtermékenyítés után új
során az ellenőrzött körülmények között te­ egyed fejlődik a petéből.
245 Pezsgőfürdő

Petechiák: pontszerű bőrvérzések, külön­ ciszta. A petefészekciszták nagyon ritkán


böző vérzési rendellenességekben (pl. leu­ fajulnak el rosszindulatúan. Hp.: Apis D3,
kémia esetén). Lachesis D10, Graphites jönnek szóba. Sú­
lyos esetben mérlegelni kell a műtét lehe-
Petefészek-gyulladás: a gyulladáskeltők tó'ségét.
általában direkt úton jutnak a petefészekbe a
méhből, a hashártyáról, esetleg a környező Petevezeték-gyulladás: izolált előfordulá­
kötőszövetről, de előfordulhat a vérrel, illet­ sa ritka, többnyire a petefészek, a méh gyul­
ve a nyirokutak mentén terjedő fertőzés is. ladásával függ össze, 1. Petefészek-gyulla­
Ritkán következik be a petefészek izolált dás. A tripper és az egyéb kórokozók a
gyulladása, többnyire megbetegszenek a méhből jutnak a petevezetékekbe. A gyó­
petevezetékek, a környező kötőszövet is gyulás többnyire hegesedéssel jár, a megter-
(adnexitis). A legkülönbözőbb kórokozók mékenyülés a beteg oldalon lehetetlenné
válthatják ki a betegséget. A hashártyához válik. A kétoldali petevezeték-gyulladás
fűződő kapcsolat miatt csaknem mindig he­ csaknem mindig terméketlenséget von ma­
ves, a keresztcsontba kisugárzó fájdalom­ ga után.
mal kezdődik a petefészek-gyulladás. Szé­
kelési zavarok, folyás, rendszertelen és fáj­ Petrezselyem (Petroselinum sativum):
dalmas havi vérzés, az akut fázisban láz je­ zöldje és gyökere fűszerzöldség. Gyökere
lentkezik. A petefészek és környéke duz­ és magva hatásos vizelethajtó szer.
zadt, nyomásérzékeny. Adnextumor. Ha
nem kúráljuk ki alaposan a betegséget Petróleumborogatás: régi háziszer króni­
mindjárt az elején, a beteg gyenge pontja kus ízületi gyulladásokra. Petróleummal át­
marad a petefészek, és a legkisebb megfá­ itatott lenvászondarabot helyeznek a beteg
zás, lehűlés (többnyire alsó lehűlés, pl. a láb ízületre, majd gyapjú- vagy flanelkendővel
átfázása) esetén újrakezdődik a gyulladás. lekötik; 1-2 óráig rajta hagyják. Ha forró­
Krónikus petefészek-gyulladás. Kezelése: ságérzet, viszketés, bőrpír lép fel, a boroga­
egészséges táplálkozás, mozgás, a székreke­ tást eltávolítják, a bőrt megszárítják, melej
dés megszüntetése. A hideg láb kezelése. olajjal bedörzsölik és vattával befedik. A —
Egésztest-lemosások, féltestfürdők. Meleg este ajánlatos feltenni, hogy az utóhatás le­
zsurlós ülőfürdők hideg kezeléssel a végén. játszódására az egész éjszaka rendelkezésre
Váltakozó ülőfürdők, alhasi pakolások, me­ álljon. A ~sal azonban nem szabad elaludni,
leg fahamus fürdők, ágyékpakolás, szénavi­ mert hólyagokat és makacs kiütéseket idéz­
rágzsák, térdlemosás, iszap- és lápfürdők het elő. Amint a bőr megnyugszik, a boro­
vagy pakolások, Thure Brandt-féle masz- gatást meg lehet ismételni, kb. minden 3.
százs. Hp.: Arnica D3, Belladonna D3-4, este.
Apis D3, Sulfur jodatum D3. Echinacea-
kivonat injekció.
Pezsgőfürdő: úgy hat, mint az oxigénfürdő.
Ehhez hasonlóan készül, összepréselt leve­
Petefészektumorok: többnyire jóindulatú gőt engednek egy elosztón keresztül a víz­
tumorok (ciszták): csak terjedelmük miatt be, mint az oxigén- és szén-dioxid-fürdőnél.
okoznak panaszokat, vagy megcsavarodva Aerothermkészülék segítségével is készül­
az őket borító hashártya izgalmát váltják ki. het. Ebben az esetben a vízsugár-légszivaty-
A hosszabb havivérzés kiváltó oka is lehet tyú elve szerint a beszívott levegőt a víz
Pépes borogatás 246

nyomása komprimálja, és ugyanúgy, mint a hányás által előidézett savveszteség esetén


bombákból, a levegó't egy elosztón keresz­ fellépő ártalmatlan jelenség.
tül engedik a kádba és keverik a vízzel. Ha
dús szaponintartalmú fürdőadalékot adnak Pigmentdaganatok: a bőr festékanyagait
hozzá, rendkívül finom szemcséjű hab ke­ termelő pigmentsejtek burjánzása, amelyek
letkezik, amely hosszabb ideig megmarad jóindulatúak ugyan, de hajlamosak az
(habfürdő). elraArosodásra.

Pépes borogatás (kataplazma): görögszé­ Pigmentek: a szövetben található szemcsés


namagból, krumpliból, lenmagból készít­ vagy oldott festékanyag. Normál körülmé­
jük, lehetőleg forrón. A gyulladt bőr és nyek között különféle szervekben és szöve­
nyálkahártya lágyítását, a sima izomzat el­ tekben (bőr, haj, szem) fordul elő, de ezen­
lazulását hozza létre. A kezelt terület nyi­ kívül vér- és epefestékből is képződhetnek
rok- és vérkeringése javul, a lokális gyulla­ és lerakódhatnak a testben, de a külvilágból
dást elősegíti a pépes borogatás. A pépet (korom, tetováláskor használt festékek) is
kendőre kenjük, színével borogatjuk a beteg bejuthatnak. Leggyakrabban az anyajegyek­
testrészt. Fölülre, mint minden borogatás­ ben fordulnak elő (naevi).
nál, száraz vagy gyapjúkendőt teszünk.
Pihenés: célja a lazítás és az erősítés, amit
Pfeiffer-féle mirigyláz: 1. Mirigyláz nyugalommal, változatossággal és kiegyen­
lítéssel érhetünk el. A pihenőkúra a klíma, a
Phlegmone: az irhasejtszövet nem határol­ környezet, az életmód a tevékenység és a
ható körül élesen, simán terjedő gyulladás, táplálkozás megváltozásával kell hogy jár­
ellentétben a minden oldalról körülhatárolt jon. Fáradási tüneteknél, a teljesítőképesség
tályoggal. Kezelése: forró görögszéna-bo­ csökkenésénél javallt.
rogatások, idejében alkalmazott incízió. Ezt
követően zsurló- és farkasalmateás kötések Pikkelysömör (pszoriázis): idült bőrbeteg­
és a seb öblítése, illetve fürdetése ezek for- ség, részben örökletes hajlam hatására.
rázatával. Agyag- és gyógyföldpakolások. Többnyire a könyököt, a térdkalácsot, de
Penicillinkeze\és. Hp.: Apis D 3 , Bella­ egyes esetekben az egész testet, még a kör­
donna D4, Hepar sulfuris D3-12, Lachesis möket és a fejbőrt is érinti. Tünetei: a levá­
D8-10, Mercurius solubilis D6, Pyrogeni- ló, ezüstös színű pikkelyek alatt gyulladt,
um D l 0 - 1 5 , Rhus toxicodedron D4-6. vörös megvastagodott bőr látható. Kialaku­
lásában az alkati tényezők mellett a helyte­
Phlyktaene: a kötőhártya és a szaru­ len táplálkozás, különösen a zsíranyagcsere
hártyaszegély hólyagképződéssel járó gyul­ betegségei és a belső elválasztású mirigyek
ladása, amely főleg gyermekeknél fordul működési rendellenességei játszanak döntő
elő. Vitamindús, kalciumban gazdag étrend, szerepet. Kezelése: fűszermentes étrend,
csukamájolaj fogyasztása és a kötőhártya­ zsírok és fehérjék fogyasztásának szigorú
gyulladásnál leírt kezelés. mellőzése. Nyers ételek, gyümölcsök, leg­
es napfürdők, agyagos vizes ing, zsurlós
Phosphaturia: a kalcium-foszfátok kiválá­ Schlenz-fé\e fürdők, sajátvér-kezelés. Bel­
sa következtében tej szerűen zavaros, lúgos sőleg: teakeverék: 3 rész földitömjén, 3 rész
kémhatású vizelet. Alkalikus étrend vagy szélfű, 2 rész édeskömény és 2 rész édes-
247 Plantago lanceolata

keserű csucsor szára; a keverékből 1 evőka­ fülgennyedés, érgörcsök, magas vérnyo­


nálnyit 3 csésze vízzel leforrázunk és ne­ más, érelmeszesedés, Basedow-kór. Ha az
gyed óráig állni hagyjuk. Naponta 3x1 csé­ ember gyulladásra vagy vérrögképződésre
szével fogyasztandó. Hp.: Berberis akar hatni, lehetőleg a megbetegedett test­
aquifolium 0 - D 2 , Arsenicum D4-10, részre helyezze föl a piócákat. Menstruáci­
Graphites D6-12, Thuja D2-12.'Bch.: Kal­ ós panaszok esetén az ágyéktájra, illetve a
ium phosphoricum D6-12, Kalium sulfu- comb belső felületére, fülgyulladáskor a fül
ricum D6, Magnesium phosphoricum mögé stb. A piócák száma a folyamat kiter­
D6-12, Calcium fluoratum D l 2 . jedésétől, illetve a beteg általános állapotá­
tól függ, általában 1 és 10 között mozog. A
Piknikus: 1. Alkat kezelés helyét vízzel, ne parfümös szap­
pannal tisztítsuk meg. Fertőtlenítőszer
Pimpinella anisum: I. Ánizs használata után nem harapnak a piócák,
ezért ezt ne használjunk. A piócákat kis
Pióca (Hirudo): a laposférgekhez (Platoda) üvegedényben helyezzük fól a bőrre, majd
tartozik. A német pióca (Hirudo officinalis) megtapadás után az edénykét eltávolítjuk.
Európában, Délnyugat-Ázsiában és Észak- Ehhez bizony néha sok türelemre van szük­
Afrikában elterjedt, de orvosi felhasználása ség. Ha a pióca nem akar harapni, ejtsünk
miatt Németországban már csaknem ki­ kis szikével vágást a bőrön, a kiserkenő vér
pusztult. Ma már szinte csak a magyarorszá­ odacsábítja az állatot. A szívási idő 20 perc­
gi piócát (Hirodo officinalis) használják, től 1/2 óráig terjed. Az állatok maguktól le­
amely Dél- és Délkelet-Európában haszná­ esnek. A csípések helyét hagyjuk néhány
latos. Tenyésztik. Nagyság szerint megkü­ óráig tovább vérezni, mielőtt steril kötést
lönböztetünk kis (0,5-1 g), közepes (1-3 g) tennénk rájuk. Egy pióca kb. 15 ml vért
és nagy (3-5 g) piócákat. szív magába, ennek kb. ötszöröse távozik
az utánvérzés során. Piócánként kb. 50 ml-
Piócakezelés: áthangoló és vérlebocsátó es vérveszteséggel számolhatunk. Szükség
kezelési mód. A pióca nemcsak helyi hatást esetén 8-10 nap múlva megismételhetjük a
fejt ki, hanem az egész szervezetre hat. He­ kezelést, főként ha megkeményedett vissz-
lyileg alvadásgátló, gyorsítja a nyirokkerin­ eres csomók gyógyításáról van szó. Ha be
gést, oldja az erek görcsét, megakadályoz­ akarjuk fejezni a kezelést, sózzuk be a pió­
za a vérrögképződést és gyulladásgátló. Ál­ cát, rögtön lefordul. Ha újra fel akarjuk
talános hatásai: vértisztító, méregtelenítő, használni az állatot, sós vízbe tesszük, ahol
gyulladásgátló, pangásgátló, görcsoldó, kihányja a vért, utána hideg vízben meg­
nyugtató és felszívó hatású. Alkalmazási mossuk, hűvös helyiségben tároljuk a kö­
területei: gyulladások, vértolulás, nyirok­ vetkező felhasználásig. A piócát ecetes víz­
pangás, görcsök, koszorúér-megbetegedés, be tevéssel pusztíthatjuk el.
migrén, magasvérnyomás-betegség.
Menstruációs zavarok, vérrögképződés és Pityriasis, korpázó hámlással járó bőrbe­
az ahhoz társuló gyulladásos megbetegedé­ tegség, 1. Kisgombazuzmó.
sek, különösen a vénás rendszerben, vissz-
eresség, alsó lábszárdaganatok, aranyeres Plantago lanceolata (lándzsás útifű): P.
csomók, nyirokcsomó-gyulladás esetén, major (széleslevelü útifű), 1. Útifű.
Plethora vera 248

Plethora vera, bó'vérűség, vértolulás: a vér váltó krónikus gyulladást kell kezelni. Mű­
mennyiségének felszaporodása. Iszákos téti úton való eltávolításuk javasolt. A ~ ne-
embereknél, anyagcserebetegeknél, króni­ hézszagú borókaporral púderozva lassan­
kus szívbetegeknél (részben oxigénhiány ként összezsugorodnak és eltűnnek. Hp.:
ellensúlyozására) gyakran fordul elő, hogy Calcium carbonicum Hahnemanni D6-12,
a vér mennyisége és sűrűsége megnövek­ Phosphorus D6-12, Teucrium marum
szik, a szívet és a vérkeringést megterhelve. venum D l - 3 , Thuja D2 belsőleg és San-
Eközben gyakori az agyi nyomásfokozó­ guinarium nitricum Dl szippantóporként
dás, kimelegedés, szédülés, orr- és méhvér- alkalmazva orrpolipok esetén.
zés. A vérnyomás emelkedhet. Az arcszín
feltűnően vörös, gyakran kékesvörös, és Pollen: virágpor, főleg füféléké. Az arra ér­
nyálkahártyavérzések léphetnek fel. A lép zékeny egyének nyálkahártyája náthával,
is megduzzadhat, ha a vörösvértestek (po- hörghuruttal és asztmával (szénanátha, 1.
lycythaemia) a csontvelő-tevékenység fo­ Allergia) reagál. Ha az ingert kiváltó pol­
kozódása következtében szaporodtak fel. lenfajta ismert, beoltásával a túlérzékeny­
Az ilyen betegeknek minden csontjában ség megszüntethető.
vörös csontvelő található. Kezelése: az
életvitel rendezése, szigorúan sószegény, Pollúció: férfiaknál (többnyire serdülő­
vegetárius étrend, a vérkeringés serkentése korban, a nemi élet megkezdése előtt) aka­
leöntésekkel, köpölyözéssél, érvágással. ratlanul bekövetkező magömlés. Többnyire
a természet önsegítő reakciója önmegtar­
Pleuraempyem: gennyes mellhártyaöm­ tóztatás következtében kialakult ondópan­
leny, 1. Mellhártyagyulladás. gás esetén. Gyakori előfordulását a hátsó
húgycső és az ondóhólyag gyulladásos in­
Pleuritis: 1. Mellhártyagyulladás gere okozhatja. Hp.: Acidum phosphoricum
D3, Phosphorus D10, China D6, Nux vo-
Pneumokoniosis: 1. Portüdő mica D6-12, Caladium seguinum D12,
Dioscorea D6, Gelsemium D4, Staphis-
Podagra: 1. Köszvény agria D4-10.

Podophyllin: a Podophyllum peltatum Polyarthritis: 1. Izületi reuma


gyökeréből alkoholos kivonással nyert
gyanta. Hashajtó hatású, kisebb adagokban Polycythaemia: I. Vértolulás
az epefolyást serkenti és oldja az epegör­
csöket. Polygala senega: 1. Szenegagyökér

Poliomyelitis: 1. Gyermekbénulás Polygonum aviculare: 1. Madárkeserűfű

Polipok: nyálkahártyák nyeles kinövései, Polyneuritis: 1. Ideggyulladás


amelyek krónikus gyulladások által kivál­
tott ingerek hatására az orr, méh, húgyhó­ Polyuria: kórosan megnövekedett vizelet­
lyag, fül és bél nyálkahártyáján képződnek. kiválasztás diabetes insipus, cukorbetegség
Túlnyomórészt jóindulatúak, azonban rák­ esetén, valamint vízkóros pangások kiürülé­
ká is fajulhatnak. Könnyen véreznek. A ki­ sekor.
249 Priessnitz, Vinzenz

Por: levegő legapróbb és legfinomabb szi­


lárd részecskéi. Kórokozókat és virágpor-
allergéneket tartalmazhat. A por egészség­
károsító hatású, és törekedni kell képző­
désének megakadályozására.

Porbelégzés okozta betegségek: a légutak


porbelégzés okozta megbetegedése. Por
formájában a tüdőbe került szén, mészkő,
kvarc, vas-oxid, dohány hatására megke­ csontkovács által. A porckorongsérvet, ha
ményednek a nyirokpályák és a nyirokmiri­ hetek után sem javul konzervatív kezelés­
gyek, és csökkentik a tüdő rugalmasságát. sel, meg kell operálni.
Ez megterheli a vérkeringést. A ~ munka­
védelmi eszközökkel megakadályozható. A Porcok: rugalmas, a csontoknál lágyabb
~ munkahelyi ártalom: bejelentési és kárté­ szövetek, az ízületeket fedik, vagy a csont­
rítési kötelezettség alá esik. Munkakör-vál­ váz elasztikus összeköttetéseit biztosítják: a
toztatás ajánlott. Kezelése: mint a légcső­ légcső tartását biztosítják, a fülben is meg­
hurut esetén. Portüdő esetén zsurlótea. találhatóak mint támasztószövetek. Hajla­
Légzőgyakorlatok, kiegyenlítő sport. mosak az elcsontosodásra és a húgysav-
Egészséges életmód. A portüdő különösen tárolásra.
hajlamos a tuberkulózisra.
Portio: a méhnek a hüvelyen át tapintható
Porcdaganat: jóindulatú porcszövetből ál­ és megközelíthető része, közepén a méh­
ló szövetszaporulat, lassú növekedést mu­ szájjal.
tat. Gyógyítása műtéti eltávolítással törté­
nik. Potencia (=képesség), 1. Homöopátia. Az
orvosságok hígítási fokának jelölése. Vö.:
Porckorong-károsodás: a csigolyák kö­ Impotencia.
zötti lemez kopása, pusztulása. Konzerva­
tív kezelési módok, mint pl. a csontkovács Potentina anserina: 1. Libapimpó
által végzett kezelés, gerinctorna és masz-
százs, Schlenz-fürdő, iszappakolás a legha­ Pólya: 1. Borogatás
tásosabbak.
Presbyopia: öregkori látáshiba. A szem­
Porckorongok: elasztikus, ízületbe ágya­ lencse megkeményedése következtében a
zott korongok, feladatuk az ízületi mozgá­ szemnek a kor előrehaladtával egyre foko­
sok elősegítése, az ízület védelme. zódó, alkalmazkodásra való képtelensége.

Porckorongsérv: ha a két csigolya közötti Préselt levek: 1. Gyümölcs- és zöldséglevek


porckorong erőszakos behatásra bereped, a
közepén lévő kocsonyás szövet kitüremke- Priessnitz, Vinzenz, 1799-1851: paraszt
dik, porcosán átalakul és nyomni kezdi a Graefenbergben. A modern hidegvíz-keze­
gerincvelőt vagy a gerincvelőből kilépő lés megalapítója. A hideg vizet izzasztás
idegeket. Gyógyítása: speciális kezelés előidézésére használta. Nem a hideg, ha-
Prissnitz-göngyöiés 250

nem a hideg víz hatására keletkezett meleg végbélből indul ki, vagy különféle fertőző
gyógyít! A begöngyöléstechnika (Priess- betegségek, pl. tuberkulózis esetén a vér­
nitz-begöngyölés) megalapítója. Emellett árammal jutnak el a kórokozók a prosztatá-
légfürdőket és nyers vegyes kosztot írt elő. ba. Kiváló okától függően lehet akut vagy
Tiltotta az izgatószerek fogyasztását. krónikus lefolyású. Tünetei: fájdalmas és
nehéz vizeletürítés, fájdalmas és nyomásér­
Prissnitz-göngyöiés: az anyagcsere, a ki­ zettől kísért székletürítés, tályogképződések
választás, párolgás és izzadás fokozására vagy gennyes vizelel. Kezelése: egészséges,
hideg, egész és részleges begöngyölések. füszermentes étrend, emelkedő hőmérsék­
Technikáját 1. Pakolások. letű, zsurlós ülőfürdők, melyeket hideg le-
öntés követ, akut stádiumban ágynyuga­
P r i m e r : közvetlenül keletkező betegségek lom. VxosTXaXamasszírozás, meleg fahamus
vagy egy betegség első tünetei. Primerfer- lábfürdők, ágyékgöngyölések, hideg beön-
tőzés. Primerkomplexus. tések, a székletürítés rendezése. Öblítő teák,
1. Húgyhólyaggyulladás. Hp.: Pulsatilla
P r i m u l a : kankalin, orvosi. D3-6, Sepia D6-10, Belladonna D 3 - ^ .

Primulabetegség: a cserepes növényként P r o s z t a t a m e g n a g y o b b o d á s (prostata hy-


széles körben elterjedt primula levelének pertrophia): többnyire időskorban jelentke­
mirigyszőre viszketést, fájdalmakat, bőrpírt zik, és nem minden esetben okoz panaszo­
és ekcémát okoz. Érintését kerüljük. Keze­ kat. A prosztata kötőszövetének jóindulatú
lés: mint ekcéma esetén. burjánzása okozza. Kiterjedhet az egész
mirigyre, de korlátozódhat annak valame­
Prognózis: a betegség valószínű lefolyásá­ lyik lebenyére is. A tüneteket legtöbbször a
nak kórjóslata. Alapjául a betegség felisme­ húgycső összenyomása okozza. Tünetek:
rése, kiváltó okainak ismerete, az egyes fájdalmas és kis mennyiségű vizeletürítés
kórképek lefolyása, valamint az alkati és mellett gyakori vizelési inger, gyakran még
egyéni reakciólehetőségek ismerete szol­ éjszaka is. A súlyosabb esetében a húgyhó­
gál. A folyamatot csak nagy vonalaiban le­ lyag nem képes maradéktalanul kiürülni. A
het megjósolni, ez a várható élettartamra is benne visszamaradó vizelet bomlásnak in­
vonatkozik. A betegségtünetek felismeré­ dul és húgyúti fertőzéseket okoz. Az esetle­
sén és az orvosi tapasztalaton alapszik, és ges felfázások a nyálkahártyák megduzza-
ezáltal különbözik a jóslástól, amelynek dását és a húgyutak elzáródását okozhatják,
alapját érzékfeletti érzékelések képezik, és az ennek eredményeként kialakuló vizelet­
a parapszichológia területéhez tartozik. pangás húgyvérűséghez (veseelégtelenség)
vezet. Ilyenkor csak a katéterezés segít.
P r o l a p s : előesés, 1. Méhelőesés, Végbél- Minden esetben meg kell állapítani, hogy
előesés mekkora a hólyagban visszamaradó vizelet
mennyisége. 100-150 ml-es mennyiség
Prosztata: dülmirigy. esetén sebészeti beavatkozással kell bizto­
sítani a maradéktalan ürítést a vesék káro­
Prosztatagyulladás (prostatitis): leggyak­ sodásának megelőzése céljából. Kezelése:
rabban a húgycső hátsó szakaszáról átterje­ tökmag, egészséges, füszermentes étrend,
dő gyulladás, amely a hólyagból vagy a sok B-vitamin fogyasztása, mozgás, izzasz-
251 Psychoanalysis

tófürdők, a felfázás és a „hideg lábak", va­ filiszt (lueszt) előidéző spirocheták stb.
lamint a székrekedés okozta medencei vér­ A protozoák a vérben vagy a bélben élnek.
pangás elkerülése. j4fto/io/absztinencia és
az ülő életmód kerülése. Meleg ülőfürdők, Prunus spinosa: 1. Kökény
fahamus, sós, majd, amint lehetséges, átté­
rés a hideg félfürdőkre és víztaposásra. Bel­ Prurigo: viszkető kiütés. A végtagok hátol­
sőleg: amennyiben a rákos daganat jelenlé­ dalán kialakuló viszkető, csomós kiütés (a
te biztonsággal kizárható, hormonkezelés. hajlatok szabadon maradnak), valamint a
Teák: porcikafü, medveszőlőlevél, lenmag, háton, mellen, altesten. Kezelése: 1. Bőr­
lestyángyökér egyenlő arányú keverékéből viszketés.
1 teáskanálnyit 1,5 csésze vízben 15 percig
főzünk. Naponta többször fogyasztunk be­ Pruritus: 1. Bőrviszketés
lőle l-l csészényit. Hp.: Sabal servulatum •

0-D3, Populus tremoloides D l - 2 , Acidum


picrinium D6, Staphisagria D3-6, Sepia Pseudokrupp: 1. Krupp
D10, Magnesium carbonicum D l 2 .
Psittakózis: 1. Papagájkór
Prosztatarák: a dülmirigy rosszindulatú
daganatos megbetegedése. A daganat las­ Psoriasis: 1. Pikkelysömör
san növekszik. A növekedés férfi nemi hor­ Psychastenia: gyenge lelki alkat. Ezek az
monokkal végzett kezelésekkel gyorsítható, emberek érzékenyek és határozatlanok. A ~
a női Jű/gafesmormonnal erősen lassítható. gyakran neurastheniával jár együtt.
Tünetei: ua., mint a prosztatamegnagyob-
bodás esetén, csak későbbi stádiumban ke­ Psychiatria (lélekgyógyászat): elmebeteg­
letkeznek a medencecsont szöveteiben átté­ ségek és lelki zavarok kezelésére speciali­
telek. Természetgyógyászati kezelése: 1. zálódott gyógyászati ág.
Rák és Prosztatamegnagyobbodás.
Psychoanalysis: rejtett lelki összefüggések
Proteinek: 1. Fehérjék és a tudatalattiba száműzött lelki élmények
(komplexusok) emlékekből, álmokból,
Protézis: elveszített testrészek idegen képzettársításokból, éber állapotban vagy
anyagból készült pótlása. hipnózisban történő szisztematikus feltárá­
sa. Sigmund Freud és Breuer 1889-ben ún.
Protoplazma: sejttest, illetve a sejtet kitöl­ katartikus (megtisztító) kezelésként alapí­
tő fehérjetartalmú rész, a sejtmag nélkül. tották, ami eredetileg az elnyomott érze­
Az anyagcsere és belső folyamatai lejátszó­ lemélmények kibeszéléséből és a „hisztéri­
dásának közege. ás " betegségtünetek bekövetkező gyógyu­
lásából állt. Freud felfogása szerint a neu­
Protozonbetegség: szabad szemmel nem rózisok öntudatlan, főképpen fiatalkori ne­
látható, egysejtű, nem a baktériumokhoz mi élmények és szexuális kívánságok elfoj­
tartozó állati élőlények által okozott beteg­ tott komplexusai. Tanítványa, Adler, azon­
ségek. Vérhasamőbák, különféle trópusi ban ezt a szük értelmezést kitágította, és a
betegségek kórokozói (Trypanosomák), pl. nemiek mellett más hatásokat is számításba
az álomkóré, ma/ón'aplazmodiumok, a szi­ vett, mint pl. becsvágy, az életben elért si-
Psychogen 252

kerek vagy sikertelenség, 1. Individuálpszi- Psychoterapia: gyógyítás lélektani eszkö­


chológia. A modern ~ nem rekedt meg egy­ zökkel. Minden gyógyulási folyamatban
oldalúan a lélekboncolás e történeti szem­ tudatosan vagy anélkül is szerepe van. Már
pontból érdekes töredékei mellett, hanem a beteg bizalmát élvező orvos megnyugtató
arra törekszik, hogy mindent feltárjon, ami szavai a betegség ártalmatlan jellegéről, a
az ember védőmaszkja mögött rejlik —hoz tartozik. A ~ lehetséges formái: az
(Jung). A ~ nagy szolgálatot tett a gyógyí­ őszinte beszélgetés, önszuggesztió, szug-
tásnak azzal, hogy rávilágított, a lelki zava­ gesztió, hipnózis. Nagy —ról olyankor be­
rok nemcsak lelki problémákban nyilvánul­ szélünk, ha a személyiség átalakításához a
hatnak meg, hanem a testi funkciókban is lelki kezelés minden eszközét meghatáro­
okozhatnak zavarokat. zott tervnek megfelelően felhasználják. Ez
egyéni vagy csoportos kezelés keretében,
Psychogen: lelki gyökerű, lelki okok által szakszerű pszichoanalízissel történik.
előidézett.
Psychosis: elmezavarok és elmebántalmak
Psychologia: a lelki élettel foglalkozó tu­ gyűjtőneve.
domány. A lelki alkatra és a reagálási lehe­
tőségekre és képességekre megjelenési for­ P. tormentilla: 1. Vérhasgyökér, Vérontó
májukból próbál következtetéseket levonni pimpó
és prognosztizálni. A ~ eredményeit gya­
korlatilag jellemfelismerésre és alkalmas­ Ptosis: szemhéjgyulladás vagy a felső
sági vizsgálatokra használják fel. Ezeknek szemhéj izmainak vagy idegeinek bénulása
döntő jelentőségük van az emberekkel fog­ esetén a felső szemhéj lelógása. Kezelése
lalkozó munkakörökben, főleg az orvosi hi­ az ok megszűntetésére irányul, szükség
vatásban. esetén operatív beavatkozásra is sor kerül­
het.
Psychopathia: abnormális lelki alkat. A
pszichopaták nincsenek tisztában sem ön­ Ptyalin: a száj nyálmirigye által termelt en­
magukkal, sem a külvilággal, és állandó zim, amely a nyálban a szénhidrátok elő-
konfliktusok közepette élnek. A - hajlam emésztését végzi.
kérdése, de részben örökölhető. Pszicholó­
giai, pszichiátriai módszerekkel befolyásol­ Púder: növényi keményítőből (rizs, kukori­
ható. ca, búza) vagy ásványi anyagokból (zsírkő,
cink-oxid, titán-oxid) készült finom por.
Psychosomatika: lélek és betegség össze­ Gyógyászati és kozmetikai célokra, vala­
függéseit, mindenekelőtt a lelki zavarok mint izzadság vagy a bőrt irritáló váladé­
szerepét a testi betegségek kialakulásában kok felitatására használják. Az újabb hasz­
és megfordítva, a szervi bajok hatására ke­ nálat előtt minden esetben le kell mosni.
letkező lelki zavarok kifejlődését; továbbá Túlságosan gyakori és erős púderozás a pó­
az érintett ember életútja szempontjából rusok eltömődéséhez vezet!
vizsgálja a betegségek fellépésének jelentő­
ségét. A pszichoszomatikus szemléletmód a Puffadás (meteorizmus): a normális
természetgyógyászati kórtan egyik része, emésztés során a vastagbélben erjedés és
és attól elválaszthatatlan. rothadás útján gázok keletkeznek, melyek
253 Pumpernickel

nagyrészt a széklettel ürülnek. Bizonyos arányú keveréke. 1 teáskanálnyit adunk egy


élelmiszerek, így a káposztafélék, a hüve­ pohár forró vízhez, tíz percig állni hagyjuk.
lyesek, a friss kenyér erősen gázképzőek. Naponta egy csészével fogyasztunk belőle.
Emésztési zavarokban a gázképzés fokozó­ 3 rész kamillavirág és borsmentalevél, 1
dik. A gyomor és a belek mozgászavarai, az rész kardamon és kálmosgyökér, 2 rész
epe elvezetési zavarai megakadályozzák a macskagyökér. A keverékből egy teáska­
táplálék teljes hasznosítását, a részint nálnyit egy pohár forró vízzel öntünk le,
emésztetlen táplálék a vastagbélbe jutva je­ több óráig állni hagyjuk. Naponta egy csé­
lentős mértékű rothadást és gázképződést szével fogyasztunk belőle. Vidrafű, édes­
vált ki. Súlyos esetben a has felpüffed, föl­ kömény, cickafark és ezerjófű l-l arányú
tolja a mellkasi szerveket, befolyásolja a keverékéből egy teáskanálnyit 1 pohár víz­
szívet és a szív vérátáramlását (Römheld- zel forraljunk fel. 1/2 csészényit igyunk
féle gasztrokardiális tünetkomplexus). A meg 1/2 órával étkezés előtt.
csecsemők és a klimaxos nők különösen
hajlamosak a puffadásra. Akut puffadásos Pulmonarla officinalis: tüdőfű
rohamban forró ecetvizes borogatásokat te­
gyünk a hasra, melyet 10-20 percenként Pulzus: az érfal által továbbított szívverés.
váltogassunk. Belsőleg édesköményt, kö­ Az ütőér a felszínen hozzáférhető, kitapint­
ménymagteát vagy édesköményes, illetve ható és megítélhető az érverés. Szokásos
köménymagos tejet adjunk. Édeskömény, kitapintási helye az orsócsontér (artéria ra­
köménymag, illetve szegfüszegolajból 6-8 diális) közelében van. Az érverésből a szív­
cseppet tegyünk meleg vízbe. Krónikus működés szabályozására vagy zavaraira, a
puffadásban meg kell szüntetnünk a puffa­ véredények telítettségére, nyomására és a
dást kiváltó emésztési zavart. Egészséges vérkeringés erejére lehet következtetni. A
teljes táplálkozás ajánlott. Aktív és passzív véredények megkeményedései érezhetőek.
mozgás. Naponta alsótestpakolások, ké­ A ~ egyénenként változó, átlagosan 60-70
sőbb felsőtestpakolások. Egésztest-lemo­ ütés percenként. Pszichés hatásokra, munka
sások ecetes vízzel. Féltestfürdők, váltako­ közben, láz, vérszegénység és nem kellő
zó ülőfürdők, combleöntések, teljes leönté- mennyiségű vér esetén (kollapszus) a ~ fel­
sig fokozva. Belsőleg vidrafű, kamilla, gyorsul (tachycardia). Ha a vérkeringés
édeskömény, ánizs, köménymag, gyógy- megfelelő, akkor a verőér telített és a ~ erős
föld, apró szén javallt. A széklet rendezése. és telt; ha a vérmennyiség kevés az erek­
Bélfürdő. Hp.: Carbo vegetabilis D3-6, ben, akkor a ~ kicsi és gyenge. A ~ rendel­
Lycopodium D3-6, Chamomilla D2. Bch.: lenességei a szív ingerképzési zavaraival
Kálium phosphoricum D6, Nátrium sul- függnek össze, 1. Ingerületvezetési zavarok.
phuricum D6, Nátrium phosphoricum D6. Lassú a ~, ha percenként 60-nál kevesebbet
ver (bradycardia), ez sportolóknál, súlyos
fertőző betegségek utáni lábadozás idején,
Puffadásgátló tea: 3-3 rész kamillavirág,
agynyomás esetén és sárgaságnál az epe­
borsmentalevél és macskagyökér, 1 rész
savak hatásának következményeként fordul
köménymag. Ebből a keverékből egy teás­
elő.
kanálnyit adunk egy pohár forró vízhez. Tíz
percig állni hagyjuk. Naponta 3-4-szer egy
csészével fogyasztunk belőle. Ánizs, kö­ Pumpernickel: rozstörekből kovászolással
ménymag, koriander, édeskömény azonos készülő kenyér. A teljes őrlésű kenyér sajá-
Purpura 254

tos ízét dextrinektől, karamelltó'l és pirított csök ellen, különösen gyermekeknek adják
magvaktól kapja. idegnyugtatóként.

Purpura: petecskór. Pyelitis: 1. Vesemedence-gyulladás

Pustulák a bőrön: a bőrön erős ingerhatású Pyeolocystitis (vagy cystopyelitis): húgy­


szer (ún. pustulantiák) bedörzsölésével, hólyaggyulladással együtt járó vesemeden­
gennyes kiütések mesterséges létrehozása. ce-gyulladás.
Ezeknek az olajoknak legtöbbször croton­
es babérolaj képezi az alapanyagát. Pyeolonephritis: vese- és vesemedence­
Kneipp-féXs malefiz- vagy kiválasztást ser­ gyulladás. Többnyire a húgyvezetéken fel­
kentő olaj. Baunscheidt-olaj. A kívánt bőr­ húzódó gennyesedések és vérnyirokúton
felületet habkővel egyenletesen feldörzsöl­ terjedő gyulladások okozzák.
jük, befedjük egy pustulantiummal átitatott
gézlapocskával, és Billroth-batisztot borí­ Pylorusspazmus: 1. Gyomorzáró görcs
tunk rá. A kívánt hatásfoktól függően 5-10
óra múlva távolítjuk el. Bepúderozzuk és Pyoderma: a bőr gennyes megbetegedése:
védőkötést helyezünk rá. Főképpen fájdal­ furunkulus, karbunkulus, szakállgyulladás,
mas betegségek esetén, mint pl. epehólyag- ótvar stb.
gyulladás, fülgyulladás, mellhártyagyulla­
dás, ízületi gyulladás, ideggyulladás és Pyometma: lázzal, fájdalommal járó
idegfájdalmak stb. alkalmazzák. Vö.: gennypangás a méhben, amely mindaddig
Baunscheidtizmus. tart, míg a méhszájon keresztül való távo­
zása akadályokba ütközik.
Putrid: rothadt, bűzös (rothasztó baktériu­
mok által okozott). Pyosalpinx: 1. Petevezeték-gyulladás

Pünkösdi rózsa (Paeonia ofTicinalis): gyö­ Pyuria: gennyes vizelet, a húgyutak (vese­
kere (tavasszal vagy ősszel) 0,5-1 g-nyi medence, húgyhólyag, dülmirigy, húgycső,
mennyiséget gyenge főzet formájában gör­ női nemi szervek) gyulladása esetén.
Q
— —
Quercus robur: 1. Tölgyfakéreg

Quinke-féle ödéma: a bőrön hirtelen fellé­


pő nagy, piros kiütések, melyek leginkább
az arcon, a szem környékén, de máshol is
előfordulhatnak. Csalánkiütéssel együtt
jelentkezhet. Kezelése: 1. Csalánkiütés.
— R -

Rablógazdálkodás: a természet kincsei­ elemek —át ismerjük még, amelyek az ed­


nek kizsákmányolása a későbbi generációk dig ismert 98 elemhez vannak rendelve és
érdekeinek figyelmen kívül hagyásával. sok száz lehet belőlük (radioaktív izotó­
A föld kizsákmányolása a tápanyagok pót­ pok). A természetes ~ a 3 ismert sugárzáson
lása nélkül, az erdők felelőtlen kiirtása alapszik: alfa-sugarak (pozitív töltésű héli­
újabb telepítések nélkül, a természeti kin­ ummagok), béta-sugarak (negatív elektro­
csek mértéktelen kiaknázása, a kevéssé nok) és gamma-sugarak (elektromágneses
gazdag lelőhelyek kiaknázásának erőlteté­ sugarak). Utóbbiaknak nagy áthatolóképes­
se. Tágabb értelemben az egészséggel ségük miatt gyógyászati jelentőségük is
szembeni rablógazdálkodásról is beszélhe­ van. Rövidhullámúak és biológiai hatásuk
tünk, amikor valaki természetellenesen él, tekintetében a röntgensugarakhoz hasonlí­
folytonosan és túlzott mennyiségben fo­ tanak. A mesterséges —sugárforrások
gyaszt izgatószereket, fizikailag és szelle­ emellett pozitív elektronokat is kibocsáta­
mileg túlterheli magát, és nem gondosko­ nak. Sugárforrás környezetében védelem
dik megfelelő kikapcsolódásról. nélküli tartózkodás súlyos biológiai elvál­
tozásokhoz vezet: vérképzőszervi zavarok,
Rachitis: 1. Angolkór
pete- és magzatkárosodások.

Radiális bénulás: az orsócsontideg sérülé­


Rádium: radioaktív alkáli földfém, ame­
se vagy ólommérgezés által kialakuló kéz­
lyet uránszurokércből nyernek ki. Radioak­
bénulás. Kezelése: 1. Bénulás.
tív ásványvizeket fürdő-, ivó- és inhalációs
kúrákhoz alkalmaznak köszvény, isiász, ne-
Radikális kúra: egy, a betegséget gyöke­
uralgiák, reuma és krónikus fájdalmak ese­
rénél (latinul radix) megragadó törekvő kú­
tén. Rádiumkezelésnek a rosszindulatú da­
ra. Tágabb értelemben könyörtelenül célra­
ganatok és különböző betegségek esetén
törő kúra, amely a betegnek okozott kelle­
metlenségeket is figyelmen kívül hagyja. van leginkább jelentősége, a röntgensu­
gárhoz hasonlóan. A mélyebb rétegek be­
Radioaktivitás: bizonyos kémiai elemek sugárzásához röntgensugarakkal együtt
sugárenergia kibocsátása közben lejátszódó kell alkalmazni. A röntgensugáréhoz ha­
bomlásra való hajlama, amely minden kül­ sonló károsodásokat okoz, 1. Röntgensu­
ső behatás nélkül zajlik. Eközben az atom­ gárzás által okozott károsodások.
magok áthelyeződése következtében új ele­
mek keletkeznek. A természetben előfordu­ Radix: növényi gyökér, a gyöktörzs (rhi-
ló legnehezebb elemek (rádium, urán, tóri­ zoma) és hagyma (bulbus) mellett; növény
um, aktinium stb.) természetes — á n kívül a (húsos) gyökerének receptúrabeli megne­
magfizikai átalakulással nyert mesterséges vezése.
257 Rák

R a p h a u s : retek. kemikáliák használatát, valamint a kemiká­


liák túlzott mértékű alkalmazását. A do­
Rassz: 1. Alkat hányzáskor keletkező kátránytermékek is
okozhatnak (ajak-, nyelv-, tüdő- és gyomor-)
Rausse, J. H.: J. H. Franké álneve, rákot. Pirított termékek, túlhevített állati
1805-1848, Priefinitz tanítványa, követke­ zsírok, tömény alkoholok hosszú időn ke­
zetes természetgyógyász. A hidegvíz-keze­ resztül való fogyasztása közrejátszhat az
lés kidolgozója, aki felhívta a figyelmet a emésztőcsatornában kialakuló daganat lét­
táplálkozás nagy jelentőségére a természet­ rejöttében. A kéményseprők és az anilin-
gyógyászatban. gyártók rákbetegségei az ismert foglalkozá­
si betegségekhez tartoznak. Fizikai úton,
Raynaud-betegség: a kéz- és lábujjakban hosszú ideig tartó állandó mechanikus in­
jelentkező érgörcs, amely előbb kifehére- gerek hatására helyi rák alakulhat ki, csak­
déshez, majd kékes elszíneződéshez, végül úgy, mint a legkisebb hullámhosszú sugár­
pedig az érintett terület üszkösödéséhez zások hatása következtében (röntgen-, rádi­
(gangrena) vezet. Oka környéki (helyi) umatombomlás-sugárzás). A legkisebb hul­
idegrendszeri zavarokban keresendő, me­ lámhossztartományba tartozó rövidhullá­
lyet alkati hajlam vagy méreghatás (minde­ mok rákkeltőek. Némely biológus állítása,
nekelőtt a nikotin) idéz elő. Kezelése: miszerint bizonyos földsugárzás-frekvenci­
egészséges étkezés, váltófürdő, a vérellátás ák felelősek a rák kialakulásáért, nem fel­
szabályozása. Kötőszövetmasszázs. Hp.: tétlenül állnak ellentétben általános tudo­
Secale D2-6, Kreosotum D4. mányos ismereteinkkel. A tudomány tilta­
kozása mindenekelőtt a földsugárzások elő­
Rágás: az alapos rágás biztosítja a táplálék fordulásáról és védőeszközökkel elérni vélt
magas fokú hasznosítását. A természetes hatástalanításukról szóló, nem kielégítően
táplálkozás fontos alkotóeleme. L. még a bizonyított állítások ellen irányul. Baktéri­
Fletscher címszó alatt. umok okozta ingerek hatása és mindenek­
előtt vírusok is okozhatnak rákot. A szerve­
zet saját anyagai, mint pl. a szexuálhor-
R á k (carcinoma) (=hámszövetből kiinduló
monok is vezethetnek rák kifejlődéséhez a
rosszindulatú daganat): 1. Daganat. A ~
nemi szervekben, nők esetében az emlőben
gyakori betegség, amely a civilizáció fejlő­
is. Az ilyen behatások következtében kifej­
désével egyre inkább terjed. Ma minden 5.
lődő rák csak hosszú idő elteltével alakul
ember —ban hal meg. Mivel gyakori, egy
ki, hacsak nem olyan erős sugárfertőzésről
család több tagjánál is előfordulhat, anélkül
van szó, mint az atomsugárzás. Ezért fiata­
hogy örökletes tényezőkről lenne szó. Nem
loknál csak ritkán fordul elő. Gyermekkor­
fertőző betegség. A ~ mindenekelőtt külön­
ban többnyire a magzati életből visszama­
böző ingerek hosszú időn keresztül kifejtett
radt szövetekből alakul ki, amelyek nem
krónikus hatásának következményeképpen
fejlődtek vissza teljesen. A ~ nem kifejezet­
alakul ki. Kémiai: ma már több mint 500
ten az időskor betegsége, ám a kor előreha­
anyagot ismerünk, amelyek bizonyosan
ladtával sokkal többször fordul elő. Nőknél
rákkeltőek. Ezek gyakran a tápanyaggal ke­
30. életév, férfiaknál a 40. életév után válik
rülnek a szervezetbe. A természetgyógyá­
gyakoribbá a jelentkezése. De alapvetően
szat (életreform) ezért mindig is ellenezte
minden életkorban előfordulhat ~. A ~ sejt-
élelmiszerek festése és tartósítása céljára
Rákdiagnosztizálás 258

burjánzás, kinövés, vagy ahogyan leggyak­ rend, naponta tej savas cékláié, linusitleves,
rabban nevezik, daganat. A bőr és nyálka­ szigorúan vegyszermentes élelmiszerek fo­
hártyák fedősejtjei (ephitelium), a gyasztása útján normalizálandó az ásványi­
mirigysejtek és az endothel oly mértékben anyag-háztartás és erősíthető a véde­
burjánzanak, hogy a természet által szá­ kezőrendszer. Magas hőmérsékletű (40 °C
mukra kiszabott határokat túllépik és be­ feletti) fürdők, hosszabb időn keresztül rö­
nyomulnak olyan szövetrétegekbe, ame­ vid időközönként alkalmazva, a ráknöveke­
lyekben természetes körülmények között désre gátlólag hatnak. Ezt a kezelést sav­
nem fordulnak elő. Rendszertelenül és mér­ preparátumok véráramba injekciózásával
téktelenül szaporodnak és szétrombolnak kombinálják. A Plenosol- és Iscador-keze-
minden szövetet, amely útjukba áll. Ilyen lés során fehérfagyöngy-preparátumokat
rendezetlen növekedés esetén az újonnan injekcióznak szérumpreparátumok stb. in-
képződött sejtek működése nem mindig jekciózása mellett. Fontosabb azonban
biztosított. Ezért a daganatban szövetek minden természetes funkció, mint a légzés,
szétesése és vérzés keletkezhet. A vér- és mozgás, anyagcsere serkentése. Fontos az
nyirokpályákon a ~ távolabbi testrészekbe idejében végzett operáció, amelynek előfel­
is eljuthat és ott tovább burjánozhat. Ezeket tétele a korai felismerés. Idősebb korban a
az elszórt telepeket áttéteknek (metasztá- szűrővizsgálatokon való részvétel feltétle­
zisok) nevezik. Az eközben keletkező mér­ nül ajánlatos. Más szövetek rosszindulatú
gező anyagcseretermékek vérszegénységet burjánzása is ismeretes: pl. a szarkóma,
és legyengülést (kahexia) okoznak. A ~ amely esetében éretlen kötő- és támasztó-
csak akkor okoz fájdalmat, ha fájdalomin­ szöveti sejtek rosszindulatú burjánzásba
gerület-vezető idegeket érint. A természet­ kezdenek. A leukémiát (fehérvérsejtek kó­
gyógyászat felfogása szerint a ~ nem helyi ros szaporodása) vérráknak is nevezik.
megbetegedés, hanem az általános beteg­ Utóbbi esetben a kórokozók vírusok is le­
ség helyi megjelenése, tehát a szervezet hetnek. (De általában véve a rákbetegségek
hajlama, hogy ingerekre rákképződéssel re­ oka soktényezős.)
agáljon. Ha a helyi daganatot operációval
eltávolítják, gyakran képződik újra ugyan­
Rákdiagnosztizálás: jelenleg egy egysé­
azon a helyen, ez az ún. recidiva, amely lát­
ges rákdiagnosztikai módszer után kutat­
hatóan jelzi, hogy a folyamatot az általános
nak, mert abból indulnak ki, hogy a rák
megbetegedés határozza meg. Csak korai
egységes kórfolyamat. Azonban nincs
felismerés esetén kecsegtet sikerrel az ope­
egyedül üdvözítő, biztos diagnosztikai
ráció. Amikor már megkezdődött behatolá­
módszer, amellyel a rák valamennyi formá­
sa a szomszédos szövetekbe, és a ráksejtek
ját felismerni vagy gyógyítani lehetne. Az
szétszóródtak, a gyógyulás műtéttel csak
alternatív gyógyászat rákdiagnosztikai
időleges. Bizonyos —formák esetén szóba
módszerei is vitatottak. Brehmer szerint a
jöhetnek (röntgen-rádium-kobalt) besugár­
Siphonophora polymorpha nevű, vérben
zások. A természetgyógyászati kezelés a fő
élősködő parazita jelenléte, amely a vér
hangsúlyt azokra az eljárásokra helyezi,
pH-értékétől függ, öszszefüggésbe hozható
amelyek fokozzák a szervezet ellenálló és
a rákos és reumatikus kórfolyamatokkal
védekező képességét. Vitamingazdag,
anélkül hogy ő maga e betegségek kóroko­
nyers koszttal kiegészített, fehérjedús ét­
zója volna. Egy más módszer szerint a le-
259 Recidiva

vett vérmintába biokatalizárt kevernek, hideg vizes mosás, arcmasszírozás heti 1-2
majd papírkromatográfiás módszerrel vizs­ alkalommal. Agyagból vagy gyógyföldből
gálják. Az így kapott kapilláris görbe azon­ készült arcpakolás. Időjárási viszonyoktól
ban nem rákspecifikus, így más betegsége­ függetlenül, lehetőleg minél többet tartóz­
ket is jelezhet. Nemcsak a rák, hanem kodjunk a szabadban.
egyúttal más szervi betegségek jelenlétére
is utalhat. Ugyanezzel a módszerrel gyógy­ Reakció (ellenhatás): az orvoslásban álta­
szereket tesztelnek, és amelyik görbéje lában ingerválaszt jelent. A vízgyógyászat­
azonos lefutású a beteg vérmintájával, azt a ban a test hideg vízre való reagálását értik
gyógyszert kapja a beteg. Más módszerek­ alatta. A bőr véredényei rövid ideig tartó
kel a vérminta spektroszkópos vizsgálatá­ összehúzódás után kitágulnak. Frissítő me­
val a szervezet ásványianyag-háztartását legérzet, a bőr kipirulása és felmelegedése
vizsgálják. Az így kapott eredményekből lép fel. A ~ annál gyorsabb és teljesebb, mi­
következtetni lehet a betegség helyére és nél nagyobb a különbség a bőr eredeti hő­
fajtájára, amelyeket a megfelelően megvá­ mérséklete és a víz hőfoka között. A ~ a
lasztott módszerrel kezelni lehet. Ezek az legfontosabb ismérv a hidegvíz-kezelés
eljárások azonban meglehetősen bizonyta­ megítéléséhez. Ellentéte, az ún. sikertelen
lanok. A rákdiagnosztika ma különböző ~, a kezdeti véredény-összehúzódás állan­
vizsgálatok (labor, röntgen, ultrahang, izo­ dósulásában nyilvánul meg. Lúdbőrözés
tóp stb.) együtteséből áll, és elsődleges cél­ lép fel. Általában vérszegény, gyenge, alul­
ja a betegség mielőbbi felismerése (meg­ táplált és érmegkeményedésre hajlamos
előzése), mely a sikeres kezelés legfőbb emberek reagálnak ilyen módon; de ha a hi­
biztosítéka. degkezelést nem megfelelően felmelegített
testen vagy túl hosszú ideig és nem a meg­
Rákdiéta: többféle rákmegelőzésre vagy felelő technikával, vagy egyébként fennálló
rákkezelésre alkalmas diéta létezik. Ezek testi indiszponáltság állapotában végzik,
közé tartozik a nyerskoszt-diéta, a túróból nem eredményes. A jól előmelegített bőr és
és lenolajból készült ételek, valamint a a rövid, intenzív hideginger segíti a ~ sike­
Kuhl-féle tejsavas erjesztéssel készült éte­ rét. Sohasem szabad fázó vagy hideg testen
lek. Egyes esetekben a természetgyógyá­ hidegkezelést alkalmazni; mindig előbb
szati kezelés eredményes. De ugyanez nem mozgással vagy ágyban, hőpalackkal stb.
mondható el általánosságban, mivel nin­ gondoskodni kell az alapos bemelegítésről.
csen egyetlen kifejezetten rákellenes diéta A hidegkezelés után mozgással biztosítjuk
sem. Az étkezésre vonatkozó egyéb tudni­ a test újbóli felmelegedését a ~ segítése és
valókat 1. a Rák címszó alatt. Alapvető a sikertelen ~ elkerülése érdekében.
szempontként elmondható, hogy a táplál­
kozás a természetes gyógymódnak csak az Rebarbaragyökér (Rhizoma rhei): az or­
egyik alkotóeleme lehet. Nem lehet a rákot vosi rebarbara (Rheum palmatum) gyökere.
pusztán diétával megelőzni vagy kezelni. Kis dózisait étvágygerjesztő szerként, fél-,
egygrammos por alakban adott adagjait
Ráncosodás: ha a bőr alatti zsírszövet és a hashajtóként alkalmazzák.
rugalmas rostok elsorvadnak, a bőr meg­
ráncosodik. Kezelése: naponta többszöri Recidiva: visszaesés.
Recidivalo 260

Recidivalo: időlegesen visszatérő kóros ál­ szerepet játszanak, mint pl. a nyálképződés
lapot. megindulása ínycsiklandó illatú vagy lát­
ványt nyújtó ételek hatására. A ~ feltétele,
Rectum: 1. Végbél hogy az ingervezető pályák és a reflexívek
rendben legyenek. A - hiánya esetén a zava­
Redoxpotenciál (redukciós-oxidációs po­ rokat ezekben a régiókban kell keresni.
tenciál fogalmának rövidítése): az energia­ Ezért nagy jelentőségük van betegségek fel­
folyamatok állandó oxigénfelvételből (oxi­ ismerése szempontjából.
dáció) és oxigénelvonásból (redukció) áll­
nak. Az oxidáció során pozitív elektronok Regeneráció: szövetek és sejtek megújulá­
válnak szabaddá, a redukció során pedig a sa, pótlása.
negatív elektronok száma növekszik meg.
Míg az oxidációs folyamatok energiát sza­ Regenerációs terápia: célja a regeneráció
badítanak fel, a redukciós folyamatok ener­ és a revitalizáció. Módozatai: a sejtterápia
giát fogyasztanak. Vannak olyan, főképpen különböző formái, speciális szérumok és
az enzimek és vitaminok körébe tartozó sejtrészek befecskendezése. A Bogomoletz-
anyagcsererendszerek, amelyek az oxidáci­ szérum, melyet Alekszander B. orosz pro­
ós és redukciós folyamatokat szabályosan fesszor kísérletezett ki, csontvelőből, nyi­
vagy szabálytalanul váltogatják. A ~ mér­ rokmirigyből és lépből nyert kivonat. A kö­
hető, és pozitív vagy negatív irányba való tőszöveten keresztül jut a szervezetbe, ~-
eltolódásából a kórfolyamatokra vonatkozó anyag. A regeneráló kezelés során speciális
következtetéseket lehet levonni. sejtrészeket, főleg ribonukleinsavat, izolált
formában fecskendeznek be. A citoplazma-
Redukció: oxigénelvonás kémiai vegyüle­ terápia keretében csak a mag nélküli sejt­
tekből, legtöbbször hidrogénnel való egye­ plazmát fecskendezik be oldat formájában.
sülés útján. A Huneke-féle neurálterápiában használa­
tos novokaint is injekciók formájában al­
Reflex: testünknek egy bizonyos ingerre kalmazzák a román Anna Aslan professzor
adott rendszeres, tipikus és tudatunktól füg­ módszere szerint. A prokaint, amely általá­
getlenül adott válasza. A ~ elsődleges fel­ nosan KH3 néven ismert, szájon keresztül
adata a szervezet védelme a károsító hatá­ szedik. A szérumokat általában 3 héten át,
soktól. Az ingert az érzőidegek a gerincve­ heti 3 injekcióban bőr alá adják.
lőhöz vezetik, ahol egy ún. reflexívvel köz­
vetlenül a mozgatóideggel kapcsolódik ösz- Reggeli böjt: az amerikai Edward Hooker
sze. Nem minden ~ a gerincvelőn, néhá­ Dewey (1840-1904) nevéhez fűződő mód­
nyuk bizonyos agyközpontokon halad ke­ szer. Dewey a mindennapi reggeli étkezés
resztül. Szaruhártyát ingerlő idegen test pis- elhagyását javasolta. Reggelente csak kis
logási reflexet, a garat falának érintése ök- mennyiségű gyümölcs- vagy zöldséglevet,
lendezési reflexet, a fény hatása pupillaref­ esetleg teát vagy vizet szabad inni, az ebé­
lexet, a térd vagy ín kopogtatása izom-ín det pedig a szokásos ebédidő előtt már 1-2
reflexet vált ki és így tovább. E minden órával el lehet fogyasztani. A - hatására
esetben fellépő feltétlen —ek mellett van­ csökken a szövetek zsírtartalma, míg az
nak még feltételes —ek is, amelyeknél az izomszövetek megerősödnek. A - különfé­
agy és a tapasztalatok (mindennapi rutin) is le gyomorbetegségek kezelésére is kiváló-
261 Reconvalescentia

an alkalmas. Dewey szerint minél nagyobb A beteg képességeinek lehető legnagyobb


a reggelente jelentkező éhségérzet, annál mértékű érvényesítése érdekében kell meg­
indokoltabb —öt tartani, hogy egészségün­ határozni az orvosi kezelés módját, majd
ket megőrizhessük. D. szerint az éjszaka azt követően a foglalkoztatási, a gazdasági
megkezdett lebontó folyamatokat a reggeli és a szociális ~ lehetőségeit.
elfogyasztása megzavarja, mert a szervezet
kénytelen a lebontásról „dolgavégezetle­ Rekedtség: a hang megváltozása (fakó, ér­
nül" átállni az emésztésre. A ~ hatására ja­ des, elcsukló hang) túlerőltetés következté­
vul a körérzet, megnő a munkabíró képes­ ben, a gége gyulladása, a hangszalagok bé­
ség, és még csinosabbak is lehetünk. Az ún.
nulása, illetve ezek tumorai miatt. Kezelé­
reggeli kisböjt reggelente egy csésze tea, tí­
se: árnikavizes gurgulázás, levezetés a lá­
zóraira pedig gyümölcs vagy müzli, esetleg
bakba. Az alapbetegség kezelése. Beszéd és
aludttej fogyasztását engedélyezi. Mint
dohányzási tilalom. Hp.: Belladonna D4-6,
minden kompromisszumos megoldás, ter­
Arnica D 3 - 1 0 , Jodum D 3 - 4 , Bromum
mészetesen ez utóbbi sem olyan hatékony,
D3-4, Ammonium bromatum D 3 . Bch.:
mint az eredeti.
Ferrum phosphoricum D6, Kalium chlo­
ratum D6, Kalium phosphoricum D6, Mag­
Reggeli tea: a reggeli tea vértisztító tea,
nesium phosphoricum D6.
mely összetételénél fogva helyettesíti a
napközben szokásos italokat. Emellett fo­
Rekeszizom (diaphragma): a mellkast és a
gyasztó hatású is. Olyan növényekből áll,
hasüreget egymástól elválasztó, kupolasze­
amelyek a vesére, a verejtékmirigyekre, a
rű, vékony, de nagy felületű izom. Működé­
gyomorra, a légutak nyálkahártyájára, a
sét a rekeszideg vezérli. Az ideg bénulása a
májra és az epeutakra hatnak, ezek kivá­
~ leállásához vezet. A tüdő és a szív a — o n
lasztását serkentik. Homokiborona-gyökér,
helyezkedik el. A szív formája a ~ helyzeté­
útifűgyökér, pongyolapitypang-gyökér, 6-6
től függően változik. Részben a májat, a lé­
rész, 1 rész ánizs és édeskömény. A keve­
pet és a gyomrot is rögzíti. A ~ tágulása a
rékből 1 teáskanállal teszünk 1 csésze víz­
hez. 2 1/2 rész szeder, 1 rész borsmenta, 1 mellkast kitágítja (belélegzés), ilyenkor a
1/2 rész édeskömény, 2-2 rész hólyagos hasüregben elhelyezkedő szervekre nyo­
moszat és ír moha. A keverékből 1 teáska­ mást gyakorol. A mellkasi légzéssel egyber
nálnyit tegyünk 1 csésze vízhez, majd 6-8 a belszervek masszírozása és lazítás végez­
óráig hagyjuk állni. Ezután a felét öntsük hető. Légzőgyakorlatok. Rekeszizomgörcs,
le, a maradékot forraljuk fel, a két részt 1. Csuklás (singultus). Rekeszizomsérv ese­
közvetlenül fogyasztás előtt újra keverjük tén a gyomor és más hasi szervek a mell­
össze. 1 rész borókabogyó, 2-2 rész szeder­ kasba türemkednek.
levél, eperlevél és feketeribizli-levél, 1/2
rész kakukkfű. A keverékből 1 teáskanál­ Rekettye (Genista tinctoria): virágzó nö­
nyit öntsünk le 1 pohár forró vízzel, hagy­ vény, napi adagja 2-5 g. Vízhajtó teakeve­
juk állni néhány óráig. rékek alkotórésze, standardizált kivonatát
érbetegségekben, szívbetegségekben, ala­
Rehabilitáció (=helyreállítás): a testi hibák csony vérnyomásnál adják.
vagy betegségek következtében korlátozott
testi vagy szellemi funkciók helyreállítása. Reconvalescentia: lábadozás.
Rektális 262

Rektális: a végbelet érintő, végbéltájéki. kevés citromlével elkevert olívaolajjal tör­


ténő bedörzsölés.
Remegés (tremor): az izmok vagy egyes
testrészek gyors, akaratlagosan nem befo­ Repozíció: sérv esetén a hasfalon kitürem-
lyásolható, egymás utáni összehúzódása. kedő zsigeri szervek visszahelyezése a has­
Intenzitásától függően megkülönböztetünk üregbe. Jelenti továbbá kificamított ízület
finom és erős remegést. A test lehűlésekor vagy eltört csont visszaillesztését eredeti
jelentkező ~ nem egyéb, mint a szervezet­ állapotába.
nek azon igyekezete, hogy a finom mozgá­
sok által hőt termeljen. Az agytörzs szöve­ Respiráció: 1. Légzés
teinek elváltozásai jellegzetes, bénulással
járó remegést, Parkinson-kórt okoznak. Reszkető bénulás: 1. Parkinson-kór, para­
Valószínűleg az időskori —t is hasonló el­ lysis agitans.
változások idézik elő. A pajzsmirigy-túl­
működés a kezek finom remegését (vö.: Reszorpció: különféle anyagok felszívódá­
Basedow-kór) idézi elő. A ~ lehet neurózis sa. Tápanyagok felszívódása a bélcsatorná­
jele is. Kezelését minden esetben a kiváltó ban, vér felszívódása a szövetekben, izzad-
okhoz kell igazítani. mányok felszívódása a szövetekben és a
testüregekben, a szervezetbe mesterségesen
Rendszertelen szívműködés: oka többnyi­ bejuttatott anyagok (injekciók, gázok stb.)
re ingerületvezetési zavar. A szívizom in­ felszívódása. Bizonyos feltételek mellett
gerlékenységének fokozódása miatt külön­ egyes anyagok a bőrön keresztül is felszí­
álló ütéseket és összehúzódásokat produkál vódhatnak a szervezetbe.
a szív. Ezek a szívdobogást rendszertelenné
teszik. A pitvarok gyulladásos elváltozásai Retek (Raphanus niger): a frissen reszelt
hegesedés következtében szabálytalan in­ gyökér máj- és epeserkentő hatású szerként
gerületvezetést hoznak létre, ami a kamrák használatos.
területén ütéskiesést eredményez. A roham­
szerűen fellépő gyors szívdobogás (tachy­ Retina: 1. Szem
cardia) a szívizomzat ideges túlingerlése.
Gyors pulzust láz, anyagcseremérgek Retro flexió: hátrahajló méh.
(pajzsmirigy-túlműködés) idézhetnek elő, a
szívműködés lassúbbodását (bradycardia) a Retrográd amnézia: emlékezetkiesés. Az
vérbe került epesavak okozhatják. A keze­ agyrázkódás (baleset) eszméletlenség le­
lés az alapbetegségnek megfelelően törté­ zajlása után jelentkezik, amikor a beteg
nik (gyógyszeresen), illetve egyes esetek­ nem tud arra visszaemlékezni, hogy mi tör­
ben szívritmus-szabályozóval (pacemaker­ tént vele.
rel).
Retroverzió: hátrahajló méh.
Repedések (rhagadok): a kiszáradt bőrön
keletkező repedések, különösen a hajlatok­ Reuma: a szó áramlást, folyást jelent, és
ban (szájzug, mellbimbó, végbélnyílás, uj­ arra az elképzelésre utal, hogy a betegséget
jak ízületei). Kezelése: vitamindús étrend, okozó nedvek a szervezetben keringenek,
áramlanak. Ezen a néven foglalják össze az
263 Roeder-féle kezelés

anyagcseremérgek okozta, fájdalmas és Rhamus catharticus: varjútövis, var-


gyulladásos betegségeket, melyek az izom­ júbenge; Rh. frangula, 1. Kutyabengekéreg.
zatot, az izületeket és az egyes szerveket
védő burkokat támadják meg. A betegséget Rheum officinale: 1. Rebarbara
a szervezetet ért fertőzések és a szervezet­
ben zajló toxikus folyamatok okozzák, és Rhinitis: orrnyálkahártya-gyulladás.
az esetek többségében meghűlés váltja ki.
A - egyik jellegzetes megjelenési formája Rhizoma: receptekben előforduló szakki­
ún. reumás csomók képződésével jár. A to­ fejezés, növények gyökerét jelöli.
xikus folyamatok hátterében gyakran geny-
nyes gócok (1. Gócfertőzés) állanak és aller­ Ricinusolaj: a Ricinus communis magvai-
giás alapon fejlődnek ki. Kezelése: a terá­ nak zsíros olaja. Bár a magvak mérgezőek,
pia fő célja a gócok felderítése és megszün­ a belőlük nyert olaj nem tartalmaz mérget.
tetése. Az állapottól függően böjt, Enyhe hatású hashajtó, adagja: 1-2 evőka­
léböjtkúrák, nyers ételek, vegetáriánus ét­ nál forró kávéban vagy tejben elkeverve.
rend. Akut ~ esetén: teljes lemosások és le-
öntések. Idült - esetén: a teljes lemosások Rikli, Arnold (1823-1906): svájci gyártu­
mellett meleg szénapolyvás és részfürdők, lajdonos, a napfényterápia úttörője, az álta­
szénapolyvás ing viselete, zabszalmás tel­ la alkalmazott gyógyeljárások homlokteré­
jes fürdő, szénapolyvás zsákocskák felvált­ ben az atmoszféra változó ingerhatásai áll­
va ecetes és langyos borogatással. Gőzölé­ nak.
sek, gőzpakolások, váltó leöntések, pako­
lások (fango és mocsár), Schlenz-íéle für­ Roeder-féle kezelés: az eberfeldi orvos, dr.
dő, szauna, masszírozás, napfürdő. Teák: Heinrich Roeder (1866-1938) szerint a
füzfakéreg, réti legyezőfü, Carex arenaria, mandulák fontos helyet foglalnak el a nyi­
káka- és nádgyökér, borsos keserüfu, nyír­ rokrendszerben. Eltávolításukkal a nyirok­
falevél, aranyruta. Nyírfa-, csalán- és boró­ rendszert és egyben az egész szervezetet
kaié. Áthangoló eljárások. Baunscheidt- megfosztjuk egyik legfontosabb méregtele­
féle kezelés, köpölyözés, sajátvér-kezelés. nítő szervétől. A rágás és nyelés révén a
Hp.: 1. Izom- vagy ízületi reuma. mandulák rendszeresen kiürülnek, ami fo­
kozza kiválasztótevékenységüket. A ~ köz­
Revitalizáció: egy szerv, szervműködés vetlenül a mandulákat veszi célba, és funk-
vagy szövet regenerálása és teljes helyreál­
lítása. Az általános közérzet, valamint a
szellemi és fizikai teljesítőképesség szub­
jektívjavulása.

Részalkalmazás: az egész vagy teljes al­


kalmazással szemben egyes testrészek vagy
-tájak kezelése fürdőkkel, leöntésekkel, pil-
lanatleöntésekkel, gőzöléssel, göngyöléssel
stb.

Roeder-féle kezelés:
Rhagadok: repedések. mandula-szívás üvegharanggal.
Rohamszerű tachycardia 264

dójukat egy harang formájú szerkezettel mények között is előfordul, valamint az


végzett leszívással igyekszik serkenteni. A emberi vastagbélben (bélrothadás).
kezelés által a baktériumoktól megvonják a
táptalajt, serkentik a nyirokfolyadék áram­ Rovarcsípések: a csípés helyén túlérzé­
lását, a mandulák méregtelenítő funkcióját, kenységi és védekezési reakció keletkezik a
és reflektorikus hatást gyakorolnak a legkü­ különböző állati mérgekkel szemben. A
lönbözőbb szervekre. A —nek az üvegha­ leggyakoribb tünetek a bőrduzzanat, feszü­
ranggal végzett leszívás mellett része a vat­ lés, bőrpír, viszketés. Létrejöhet azonban
tában végződő kampóval végzett garatman­ általános allergiás reakció (lásd az allergiá­
dula-masszázs, az ujjal végzett szájpadi nál) és fertőzés is. Kezelése: hideg boroga­
mandulák és egy vattával burkolt gömbbel tások, iszapborogatások, nagyfokú duzza­
végzett orrmandulamasszázs is. A kezelés natnál forró szénavirág-pólyázás. Súlyos
hatására javul az általános erőnléti állapot, esetben gyógyítani kell a fellépő szívelégte­
meggyorsul a nedvkeringés, gyorsabban lenséget is. Bch.: Nátrium muriaticum
gyógyulnak a helyi betegségek, a krónikus D3-6, Kálium phosphoricum D6.
mandula-, orr- és garatnyálkahártya-gyulla­
dások. Böjtkúrák és nyers diétás kezelések Római-ír fürdő: 1. Forró légfürdő
mellett - különösen a magas vérnyomás ke­
zelésekor - a —t folyamatosan végzik a Rózsahimlő (rubeóla): vírusos, fertőző
szervezet öntisztításának serkentése érde­ gyermekbetegség. Tünetei: vöröses kiüté­
kében. sek, a tarkó nyirokcsomóinak duzzanata,
gyakran kíséri felső légúti hurut és kötőhár-
Rohamszerű tachycardia: rohamszerűen tya-gyulladás. Enyhe, rövid ideig tartó láz­
fellépő szapora szívműködés, 1. Ingerület­ zal jár. A terhesség ideje alatt fellépő ~
vezetési zavarok. gyakran a születendő gyermek fejlődési
rendellenességét okozhatja. Ezért a terhes
Rollier, August (1874-1954): svájci orvos. nőknek ajánlott a - elleni oltás. Kezelése:
A csont- és ízületi tuberkulózis magaslati naponta többször hideg lemosások, böjt, a
nap- és klímaterápiával történő kezelésé­ székrekedés elhárítása. Hp.: Dolichos
nek atyja. pruriens D3. Bch.: Ferrum phosphoricum
D6 negyedóránként.
Rosacea: 1. Orr-rezesség. Az arc bőrének
idült értágulatokkal, majd különösen az or­ Röntgensugár-ártalom: a röntgensugarak
ron élénkvörös göbökkel járó gyulladásos a bőr felületén vörös foltokat okoznak, me­
bővérűsége. lyek később felhólyagzanak. Ezt követően
az érintett bőrfelület sejtjei elhalnak, nehe­
Rosmarinus officinalis (rozmaring): egy­ zen gyógyuló fekélyeket okozva, melyek
szeri adagja 1-2 g levél forrázat alakjában. végül elrákosodhatnak (röntgenrák). Ezen­
Emésztést serkentő, izzasztó, vizelethajtó kívül csírasejt-károsodások, általános rosz-
és a gyenge havivérzést tonizáló hatású szullét, különösen vérképzőszervi betegsé­
gyógynövény. gek jelentkezhetnek. A - elkerülése végett a
diagnosztikai céllal végzett röntgenbesu­
Rothadás: a fehérjék bakteriális leépülése. gárzást is csak korlátozott területen, rövid
A húsevők béltraktusában normális körül­ ideig és ritkán szabad végezni.
265 Rühesség

Röse, Carl: fogorvos, táplálkozástudós. kozva félfürdőket, comb- és felsőtestöblí­


Hosszú távú, részben saját magán végzett tést, ehhez a mezítláb járást. Helyileg:
kísérletei alapján megállapította, hogy ki­ szemmosás szemvidítófű forrázatával és
zárólagos növényi étrend fogyasztása mel­ arcöblítések a szem erősítésére, mozgás és
lett a fehérjeminimum igen alacsony szin­ sportolás.
ten mozoghat (20-30 g). Kimutatta az
egészséges ásványanyagcsere és az enyhén Rubeóla: 1. Rózsahimlő
lúgos kémhatású tápanyagok fogyasztásá­
nak jótékony hatását a fogak egészsége Ructus: 1. Felböfögés
szempontjából.
R u h á z a t : az ember által kitalált testfedés,
Rövid göngyölés: a testet a hónaljtól térdig védi a testet az időjárás viszontagságaitól.
textíliába csavarják. Célja a bőr felé történő Melegen tart bennünket, felszívja az izzad­
elvezetés. ságot és a kipárolgást. A célszerűtlen ruhá­
zat, a nem megfelelő anyagok használata
puhánnyá teszi az embert, egészségtelen
hőpangást idéz elő, akadályozza a kerin­
gést. Az egészséges ruházat ezeket mind ki­
küszöböli. A felső- és az alsóruházatnak is
porózus anyagból kell lennie, nem szabad
szorítania. Az öltözködés reformja nehezen
Rövid göngyölés tudott szembeszállni a mindig uralkodó di­
vattal, aminek bizonyos tekintetben gyak­
Rövidhullámok és ultrarövidhullámok: a ran maga is behódolt.
szervezetben hő termelésére alkalmas, ma­
gasfrekvenciájú, kis amplitúdójú elektro­ R u p t u r a : izmok, belszervek vagy erek
mos sugárzások, a diathermikus sugárzás­ szakadása. Általában operációval szüntet­
náljóval nagyobb áthatoló képességűek. hető meg.

Rövidlátás: a szem fénytörési hibája. Oka: Riihesség (scabies): bőratkák okozzák,


a szem tengelyének meghosszabbodása amelyek a bőrbe járatokat fúrnak. Az ágy
vagy a szemlencse torzulása. A lencse által melegében viszketést okoz, ami vakaró-
megtört fénysugarak az ideghártya előtt fo- dzásra késztet. A bőringer oly mértékig fo­
kuszálódnak. A beteg rövid távolságra éle­ kozódhat, hogy gyulladáshoz (ekcémakép­
sen, egy bizonyos távolságon túl homályo­ ződéshez) vezet. A rühatkák különösen a
san lát. Kezelése: konkáv lencsék viselésé­ kézhajlat, hónalj és a hímivarszerv puha és
vel a fénytörés korrigálható, így a beteg meleg bőrfelületét kedvelik. Kezelése: a
minden távolságra egyaránt élesen lát. A test bedörzsölése naponta perubalzsammal
Bates által kidolgozott szemgyakorlatok a vagy valamilyen kémiai rühellenes szerrel
szemlencse rugalmasságának visszanyeré­ 3 napon keresztül, a 4. napon meleg kádfür­
sét és fénytörő képességének javulását cé­ dő, zöld szappannal jól bedörzsölni és hi­
lozzák. A vizes gyógymódokkal javítható a deg vízzel leöblíteni. Tiszta alsóneműbe öl­
szem vérellátása. Kneipp a rövidlátóknak tözni és a régit kifőzni. Ügyelni kell a fel­
ajánlja a napi teljes lemosást, vagy válta­ sőruházatra és az ágyneműre is!
s —
Sajátvér-kezelés: betegségek gyógyítása Sajt: a tejfehérjét tartalmazó termékek
kezelt vagy kezeletlen sajátvér-injekciók­ gyűjtőneve, édes tejből készül oltófehérje
kal. Többnyire változatlan állapotban adjuk hozzáadásával, vagy aludttejből tejsavas
vissza a vért. Akut, magas lázzal járó fertő­ erjedéssel. A keletkező savót a benne lévő
ző betegségekben, vérmérgezésnél, tüdő­ sókkal és a tejcukor nagy részével eltávolít­
gyulladásban naponta 10 ml saját vért ják. A sajtanyag természetes formái az édes
adunk az izomzatba. Tbc-ben, bőrbetegsé­ tejből származó kenősajtok és az aludttej­
geknél és allergiás megbetegedésekben a ből előállított túró. Az összes többi sajtfélét
bőr felső rétegeibe fecskendezünk 0,1 ml-t. fűszerekkel állítják elő, illetve ezek külön­
Naponta ugyanennyivel emelve a dózist, féle baktériumok által kiváltott erjesztési és
0,5 ml-ig megyünk el. Ezután minden 3. rothadási folyamatokon mennek keresztül.
nap adunk injekciót. 1 ml-ig emeljük a dó­ Többé-kevésbé sósak is. A sajtok zsírtartal­
zist. A továbbiakban 5 alkalommal, 5 napos ma változó, megkülönböztetünk sovány és
szünetekkel, 1 ml-rel emelve a dózist 5 ml- zsíros sajtokat az alapanyagul szolgáló tej
ig megyünk el. Krónikus izületi megbetege­ minősége szerint. A csípős sajtok izgató­
déseknél és allergiás betegségekben ultravi­ anyagok. A túró egészséges étel, pakolások,
ola fénnyel besugárzott vért adunk vissza, borogatások készítésére is alkalmazzuk a
gyomor- és nyombélfekélynél, hörgi aszt­ természetgyógyászatban.
mánál rövidhullámmal kezeltet. A sajátvér­
adás áthangoló kezelés, fokozza a szervezet Salaktalanítás: 1. Vértisztítás
ellenálló képességét. A kezelés során fellé­
pő reakciók miatt csak a tapasztalt termé­ Salix alba: fehér fűzfa.
szetgyógyász által végzett sajátvér-adás le­
het hatásos.
Salmonellák: az amerikai Salmon nevű ál­
latorvosról elnevezett pálcika alakú, több
Saját vizelettel történő kezelés: ez a keze­ ezer alfajjal rendelkező bélbaktériumok.
lés a vizelettel ürülő hormonokat és antites­ Közéjük tartozik a tífusz kórokozója és a
teket hasznosítja. A sterilen vett vizelet 5 korábban paratífusz-bacilusnak nevezett
ml-éhez 1 csepp fenolt adunk, és az izomba mikrobák. Többnyire élelmiszerek útján
fecskendezzük, a dózist 0,5 ml-rel fokoza­ terjed, enyhe vagy közepesen súlyos bélfer­
tosan növeljük. A húgyutak gennyes gyul­ tőzéseket (szalmonellózist) okoz, amelyek
ladásait, az allergiás betegségeket, a hor­ hányással és hasmenéssel járnak. A méreg­
monbetegségeket, a terhességi hányást gyó­ termelő alfajok halálos kimenetelű beteg­
gyíthatjuk eredményesen ezzel a módszer­ ségeket okozhatnak.
rel. Itt is lényeges, hogy a kezelést tapasz­
talt természetgyógyász végezze. Salpingitis: 1. Petevezeték-gyulladás
267 Sál

Salvia offícinalis: zsálya ezeket az élelmiszereket kell túlnyomórészt


fogyasztani. Az ételek savanyításához
Sambucus nigra: 1. Fekete bodza, Bodza­ ezenkívül ecetet használjunk. Általában
virág; S. ebulus, 1. Földi bodza azonban étrendünk bázisban gazdag le­
gyen, és ajánlatos a Berg-féle szabályhoz
Sandriedgras (Carex arenaria): gyökere, tartani magunkat, 1. Alkalikus táplálkozás.
2-8 g fó'zet formájában, reuma és ízületi
bántalmak, tüdőbetegség és bőrbajok elleni Savkezelés: Kappf abból a megfigyelésből
szer. indult ki, hogy a savüzemekben dolgozó
munkások lényegesen egészségesebbek és
Saponaria offícinalis: 1. Orvosi szappanfű kevésbé fogékonyak a betegségekre, mint a
többiek. Kifejlesztett egy olyan kezelési
Sarjszövet: fiatal, erekben gazdag kötőszö­ módot, amelynek keretében a betegeknek
vet. A kapillárisok és a fehérvérsejtek átala­ szerves és szervetlen savakból módszere­
kulásából jön létre ott, ahol sérülés vagy sen készített keverékeket adagolt. A savke­
szöveti szétesés, például fekély miatt szö­ verékek ingert gyakorolnak a szervezetre,
vethiány keletkezik. Kezdetben túl sok amely a természetes gyógyerőre is serkentő
sarjszövet képződik, ami sok eret tartalmaz, hatással van. A savakat zárt légtérben, inha­
ezért rózsaszínű (vadhús). Idő múltával az látorral vagy vákuumgőzölögtetővel előál­
erek visszafejlődnek, a kötőszöveti sejtek lított savgőzök belégzésével, savtartalmú
lesznek többségben, a félfürdők, rövid pa­ fürdőadalékokat tartalmazó fürdővel, anti-
kolások, comblocsolás, iszapingek, felső lo­ szeptikumokkal végzett hüvelyöblítésekkel
csolások váltakozva, mezítláb járás és víz­ vagy belsőleg adagolt savcseppekkel juttat­
taposás, egészséges táplálkozás; búzacsíra­ ják a szervezetbe.
olaj vagy E-vitamin-készítmények. A felso­
roltak gyakran meggátolják a kezdődő Savmérgezés: tömény, folyékony savak ál­
szürkehályog súlyosbodását. Hp.: Caus- tal a gyomor- és bélcsatornában okozott
ticum D4, Naphtalinum D6, Nátrium marás, amely a legfelső szakaszon súlyo­
muriaticum D6, Secale D3-4. Bch.: Calci- sabb, majd lejjebb kevésbé súlyos tünetek­
um fluoratum D12, Silicea D12, Kálium kel. Közömbösítés égetett magnéziával; ne
phosphoricum D6 2-3-szor naponta. Érett használjunk szódát vagy szódabikarbónát.
szürkehályognál: műtét és szemüvegvise­ Soha ne adjunk vizet. Kénsav esetén olajat
let. és nyálkás italokat adjunk.

Savanyítás: az élelmiszerek konzerválása Sál: a Kneipp-félepólya különleges fajtája.


ecetsavval vagy tejsavval történő savanyí­ A mellet, hátat, nyakat és felkarokat öleli
tással (savanyú káposzta). A savanyodás körül. Technikailag helyesen kell felhelyez­
során az eredeti tápérték nem megy veszen­ ni a kellő melegítő hatás elérése érdekében.
dőbe, sőt új, értékes anyagok keletkeznek. Egy nagy gyapjútakarót és egy közbülső
kendőt egymásra terítve, felső szélén te­
Savfelesleget tartalmazó élelmiszerek: nyérnyire visszahajtjuk. E kendőknek a be-
hús, tojás, kenyér, hüvelyesek, liszt, rizs, pólyálás előtt a beteg tarkójának fele ma­
gríz, vaj, zsírok, olajok, diófélék. Ha sava­ gasságig kell érniük. Egy négyszögletes
nyító étrendet kívánunk alkalmazni, akkor lenkendőt háromszögűvé hajtunk és meg-
Sántítás 268

zásai, a gerincferdülés, trombózis, érelme­


szesedés következtében. Az artériák mesze-
sedésekor vérátáramlási zavarok miatt fáj­
dalom, átmeneti sántítás léphet föl (inter-
mittáló sántítás). L. még az érelmeszesedés­
nél. Ha az egyik láb rövidülése okozza a
sántítást, magasított cipőt kell viselnie a be­
tegnek.

Kneipp-féle sál Sápadtság: a bőr haloványságát vastag bőr


is okozhatja, ilyenkor nem tűnnek fel a bőr
alatti kapillárisok. Ebben az esetben azon­
nedvesítjük. Ezt az ágyban ülő páciens há­ ban a nyálkahártyák színe normális. Ha a
tára helyezzük olyan módon, hogy a hosz- nyálkahártyák is halványak, vérszegény­
szanti oldal gallér módjára körülveszi a ségről van szó. A véredények simaizom­
nyakat, és a váltakra hajtjuk. Amikor a be­ görcse veseelégtelenségben szintén sápadt­
teg lefekszik, a nedves kendő a hátára fe­ sághoz vezet, akárcsak a fej vértelensége
szül. Most egy másik nedves kendőt terí­ ájulás és hirtelen izgalom (ijedség, öröm
tünk a mellére és kétoldalt betűrjük, hogy a stb.) esetén.
felsőtest oldalsó részét is fedje a nedves pó­
lya. A kendő szemben lévő sarkát hajtások­ Sápkór (klorózis): a vérszegénység egyik
ba rendezve a mell és kar felett áthajtva formája a fejlődő (serdülő-) korban, amikor
szorosra húzzuk, a kar és a törzs között be­ még nem fejlettek a nemi szervek. Ma már
tűrjük; a kendő másik sarkával ugyanígy já­ ritkább. Egészséges táplálkozás, sok nyers
runk el, csak utóbbit a kar felett vezetjük, és friss táplálék javallt. Egyen a beteg sok
és ott tűrjük a törzs alá. A száraz kendővel vastartalmú főzeléket: spenótot, csalánt és
beborítjuk a nedveset megfelelő hajtogatás­ sóskát. Csontlisztet, vasport is adjunk, kés­
sal a nyak és váll körül, és a gyapjútakaró hegynyi adagokban. Felsőtestlemosások
adja a nyak körül és lefelé a pólyának a fe­ ecetes vízzel, térdleöntés, mezítláb járás
szesen, jól záró tartást. Dugjunk a nyak kö­ ajánlott, ezenkívül szénavirág-pakolások,
ré egy lenkendőt, hogy ne szúrja a gyapjú­ szénavirág-ülőfürdők. Hp.: Kálium carbo-
takaró. A felső légutak, tüdő, mellhártya nicum D4-6, Ferrum D 2 - 3 , Kálium per-
minden gyulladásos megbetegedése esetén, manganicum D3, Arsenicum D6, Cuprum
valamint fejtől való elvezetéshez használa­ D 4 - 6 , Pulsatilla D 3 - 6 . Bch.: Calcium
tos a hideg ~. Meleg —at asztma, szamár­ phosphoricum D6, Nátrium muriaticum
köhögés, szívasztma esetén alkalmaznak a D6, Ferrum phosphoricum D6, Kálium
fejtől való elvezetés céljából. phosphoricum D6, Nátrium sulfuricum D6,
Silicea D l 2 . Teák: üröm, vérontófu, peme­
S á n t í t á s : járászavar, melynél az egyik láb­ tefű, ánizs, martilapu, benediktgyökér,
ra csak futólag támaszkodik rá a beteg, ezerjófü. Ivólevek: spenót, pongyola pity­
ezért ez a láb rövidebb ideig van a földön. pang, csalán, répa.
Sántítás léphet fel sérülések után, sebek, az
alsó végtag fájdalmas betegségei, ideggyul­ Sárgaság (icterus): ha az epeelfolyás aka­
ladás, ízületi gyulladás, a csípőízület válto­ dályba ütközik, a májsejtek megbetegsze-
269 Schlickeysen, Gustav

nek, vagy fokozódik a vörösvértest-szét­ Sárgatest (corpus luteum): a petefészek fol-


esés, epe jut a véráramba, ami bizonyos likulusaiból képződik tüszőérés után, és a
vérszint elérése esetén a bőr, a szem ínhár- benne termelődő sárgatest/jormo/z révén
tyája, a szervek és a szövetek elszí­ belső elválasztású mirigyként működik.
neződését hozza létre. Az epejavtartalom a A havivérzés bekövetkezésével a sárgatest
bőrben viszketést okoz. Epeelzáródáskor visszafejlődik, ha viszont bekövetkezett a
nem jut epefesték a bélbe, a széklet agyag­ megtermékenyítés, védi a terhességet.
színűvé válik. Súlyos májgyulladásnál is
hiányzik az epefesték a székletből, anélkül Scabies: 1. Rühesség
hogy mechanikus elzáródásról lenne szó.
Az epeutak elzáródásához görcsös lelkiál­
Schlenz, Maria (1881-1946): Hungeburg
lapot (funkcionális zavar) is vezethet (düh,
(Innsbruck mellett) autodidakta gyógyász
bánat). A fertőző sárgaságot, idetartozik a
„bevezette" a túlhevítő fürdők és forró pa­
fertőző májgyulladás is, vírusinfekció
kolások alkalmazását a hideg alkalmazási
okozza (hepatitis). Vannak élelmiszerekkel
módok elvetésével. Az eljárást róla nevez­
terjedő májgyulladásvírusok is, és olyanok
ték el Schlenz-kúrának. A beteget meleg
is, amelyek tárgyak vagy testnedvek (pl.
vér) útján terjednek (pl. nemi úton is). Ma­ fürdőbe helyezik, amelynek hőfoka az ese­
gas hőmérsékleten, elegendő ideig sterili­ tektől függően 39-43 °C között változik, és
zálva elpusztul a májgyulladás vírusa, ha legalább 1 óra hosszat tart. Ezt száraz pako­
azonban a tárgyak fertőtlenítése nem kielé­ lásban vagy 37 °C-os fürdőben eltöltött 1
gítő, előfordulhat fertőzés. A méreghatás óra időtartamú izzadás követi. Majd 37 °C-
okozta májkárosodások során is besárgul­ os vízzel leöntés és pihenés zárja a kezelést.
hatnak a betegek, lásd a májatrófiánál. Ke­ A fürdőket heti 1-3 alkalommal végzik. El­
zelése: koplalás, ivókúrák, nyers koszt, ké­ gyengült és lázas betegeknél a fürdőket for­
sőbb sok tejfehérjét tartalmazó vegetáriá­ ró borogatásokkal helyettesítik, ahol
nus táplálkozás és sok cukrot tartalmazó Kneipp-féle vászon helyett frottírlepedőket
gyümölcstorták. Szigorúan kíméljük a máj­ használnak a teljes pakoláshoz. A pakoláso­
sejteket az állati zsírok, erős fűszerek, élve­ kat kihűlés után 1-2 alkalommal felfrissítik.
zeti szerek vagy kémiai gyógyszerek kerü­ Majd langyos lemosás következik. A követ­
lésével. Teák: borsmenta, máriatövis, pon­ kező napon langyos teljes vagy részfürdő
gyola pitypang és gyökere, cikóriagyökér, következik. A gyógyászati céltól függően
pemetefű, apróbojtorján, vérehulló fecske- különböző gyógyfüvek kivonatát adják a
fü. Ecetvizes vagy citromos egész lemosá­
fürdőhöz, 1. Túlhevítőfürdők. A kúrát akut
sok a viszketés enyhítésére. Szénavirág-
és krónikus betegségek széles körére ajánl­
egésztestfürdők, korpafürdők, befejezésül
ják, és diétával, valamint gyógyteakezelés-
hidegkezeléssel. Forró pakolások, széna­
sel egészítik ki.
virág, zabszalma és krumpliszsákok a máj­
tájra. Agyékpakolások, felsőtestpakolások.
Schlickeysen, G u s t a v (1843-1893): fény­
Hp.: Natrium sulfuricum D6, Ferrum phos­
phoricum D6, Kalium chloratum D6, Natri­ képész, Mannheimban, később New York­
um muriaticum D6, Natrium phosphoricum ban élt. A nyers étrend bevezetésének úttö­
D6, Kalium phosphoricum D6. rője. Felfogása szerint a nyers étrend belső
„napfénytápanyag".
Schreber 270

Schreber, Dániel Gottlieb Moritz, dr. szerre gyakorolt pozitív hatás is. Igen cse­
(1808-1861): általános orvos, lipcsei ma­ kély mennyiségű alkohol fogyasztása
gántanár, a hideg vizes kezelés és a gyógy­ ugyanis fokozza a szervezet általános
torna alkalmazásának egyik előharcosa, a teljesítőképességét. A kúra során nem ala­
Schrebergarten alapítója. kul ki vitaminhiány, mert a bor sok fontos
bioelemet és rengeteg vitamint (B,, B 2 , B 6 ,
Schroth-kúra: Johann Schrothról (1798- B | 2 , A, C, D, H) tartalmaz. A káliumhiányt
1856) elnevezett gyógymód. A kúra három a folyadékmentes napokon káliumban gaz­
alkotóeleme: 1. Schroth-féle pakolások; dag gyümölcsök fogyasztásával lehet elke­
2. Folyadékmentes napok és engedélyezett rülni (sárgabarack, szilva). A gyógymód
folyadékmennyiség fogyasztásának perio­ egyik legfontosabb eleme a Schroth-féle
dikus váltakozása; 3. Schroth-féle gyógy- pakolás, amelyet minden reggel háromne­
diéta. E három alapelven az elmúlt 150 esz­ gyed vagy teljes pakolás formájában 2-3
tendőben semmit sem változtattak, hozzá­ órán keresztül alkalmaznak: az éjszaka fo­
kapcsolták azokat a modern diagnosztiká­ lyamán átmelegedett testet hideg, nedves
hoz és a korszerű terápiákhoz. A Schroth- lepedőkbe burkolják, majd száraz ruhákba
diéta zsír-, fehérje- és sómentes ételekből csavarják. Az első fázisban a bőr hidegérzé­
áll. Az energiát a szénhidrát-anyagcsere kelő receptorait ingerlik, ezáltal stimulálva
biztosítja. A modern civilizációban elterjedt a szervezet hőregulációs központját, ame­
ételek aránytalanul sok zsírt - különösen lyet fokozott hőtermelésre késztetnek.
telített zsírokat - és koleszterint tartalmaz­ A második fázisban meleg pakolás segítsé­
nak, amely anyagok keringési betegségeket gével a nőközpont hőérzékeny sejtjeinek
okoznak. A kúrában fontos szerepe van a működését fokozzák. Ennek hatására a bőr
fehérjementes diétának. A legutóbbi idők­ vérerei kitágulnak, így a vér a zsigeri szer­
ben bebizonyosodott, hogy a túlzott fehér­ vekből a perifériák felé áramlik. Ezzel egy
jefogyasztás káros következményekkel jár. időben fokozott izzadás lép fel. A kúrának
A fehérje-anyagcsere végtermékeként fontos eleme a folyadékmentes napok és az
ugyanis sok káros anyag termelődik: húgy- engedélyezett folyadékmennyiség fogyasz­
sav, ammónia, savak, ásványi anyagok, sók tásának állandó, periodikus változása,
és más egyéb anyagok, amelyek nagyobb amely a szervezet áthangolását célozza.
koncentrációban ártalmasak. Szintén lénye­ A kúra menetrendje meglehetősen egysze­
ges eleme a kúrának a nátrium-klorid-hiá­ rű: három héten keresztül „kis ivónapok",
nyos étrend. A kúra folyamán fokozódó só- folyadékmentes napok és „nagy ivónapok"
kiválasztás kedvezően hat az ödémákra és a váltják egymást. A kúra mindig egy „kis
magas vérnyomásra. A kúra ideje alatt ital­ ivónappal" kezdődik, cca. 500-600 kalória­
ként alkohol- és kalóriaszegény, természe­ tartalommal. Reggel a pakolás előtt gyógy­
tes erjesztésű bor fogyasztható. Szívműkö­ füvekből készült teát vagy forralt bort kap a
dést serkentő hatása nélkülözhetetlen. páciens. A bor a vesék vérbőségét idézi elő.
A csekély mennyiségű alkohol fokozza a Délben szilvalevest szabad fogyasztani,
bőr kitágulását, ezzel serkenti a vérellátást. amely a székletürítést szabályozza. Ebben a
Az anyagcsere során az alkohol gyorsabban szilva pektintartalmának duzzadóképessé-
ég el, mint más anyagok, ezenkívül a szer­ ge játszik fontos szerepet. Ezt egy folya­
vezet fehérjefogyasztása is csökkenthető dékmentes nap követi, amelyen a kalória-
alkohol segítségével. Jelentős az idegrend­ bevitel nem haladhatja meg a 300 kalóriát.
271 Sclerosis multiplex

Pakolás előtt forralt bor vagy tea fogyaszt­ Sclerosis multiplex: idegrendszeri beteg­
ható, délben beáztatott szilvát vagy sárga­ ség. Az agyban és a gerincvelőben támasz-
barackot szabad enni teljesen sómentes tósejtjei (gliasejtek) időszakosan burjánza-
péksüteménnyel. Este 2 szelet toastot vagy ni kezdenek. A betegséget feltételezhetően
lenmagos kenyeret szabad fogyasztani 2 vírusfertőzés okozza. Leggyakoribb tüne­
narancs levéből és 1 citrom vagy grapefruit tei: látóideg-gyulladás, a szemmozgató iz­
levéből készült gyümölcskoktél kíséreté­ mok működési zavara, bénulások, érzékelé­
ben. Ezt követi az ún. nagy ivónap sizavarok. Kezelése szempontjából nagyon
800-1000 kalóriafogyasztással. Reggel tea fontos, hogy időben felismerjék. Fogyaszt­
vagy forralt bor. Ebédre zöldségleves, ható élelmiszerek: nyers gyümölcsök,
elkészítéséhez vitaminokban, ásványanya­ nyers gyökerek, nyers tej, vaj, nyers tojás,
gokban és nyomelemekben gazdag zöld­ teljes őrlésű gabonából készült kenyér,
ségféléket választanak (pl. sárgarépa, bor­ méz, víz. Gyümölcsök: alma, körte, szilva,
só, bab, póré). 15 órától kezdve maximum paradicsom, egres, málna, szeder, földieper,
1 liter természetes tisztaságú bor fogyaszt­ ribiszke, különféle erdei bogyók, dió, mo­
ható. A Schroth-kúrát minden egyes beteg gyoró, mák, bükkmakk, lenmag, naprafor­
gómag, zsenge zöldborsó, cseresznye, sző­
egyéni adottságaihoz igazítják. Zsírmájban
lő, őszibarack, narancs, banán, mandula,
szenvedő páciensek fehérjeadagjukat so­
kókuszdió, paradió, füge, datolya, mazsola.
vány túró formájában fogyaszthatják. Bor­
Gabonafélék általában (pl. búza, rozs, zab,
adagjukat teával, diétás levekkel és ásvány­
árpa). Gyökérfélék: sárgarépa, feketeretek,
vízzel helyettesítik. Cukorbetegek nem
karalábé, karórépa. Minél természetesebb,
ehetnek sárgabarackot és szilvát. A vesekő­
nyersebb az étel, annál egészségesebb. A
ben és egyéb vesebetegségben szenvedők
gyümölcsöket és gyökérféléket alaposan
nem tarthatnak folyadékmentes napokat.
meg kell rágni, vagy közvetlenül elfo­
Ellenjavallatok: májzsugor, májgyulladá­
gyasztásuk előtt le kell reszelni. A tejet hi­
sok, pajzsmirigy-túlműködés és az alkoho­
degen vagy langyosan, de mindenképpen
lizmusra való hajlam. Mivel a Schroth-kúra
37 °C-nál hidegebb hőmérsékleten szabad
a szó szoros értelmében salaktalanító kúra,
meginni. Csak frissen fejt, mindenképp
sokféle betegség gyógyítására alkalmas.
pasztörizálatlan tejet szabad fogyasztani.
A módszer legfőbb célja azonban a megelő­
Ugyanez vonatkozik a vajra is. A mézek
zés. Közömbösíti az egyre terjedő érelme­ közül kizárólag a tiszta virágméz fogyasz­
szesedés kialakításáért felelős kockázati té­ tása javallott. Csak friss, lehetőleg szabad­
nyezőket; főleg az elhízást, magas vérnyo­ ban tartott tyúkok tojását szabad nyersen,
mást, a zsíranyagcsere betegségeit és a esetleg némi zabpehellyel és mézzel elke­
húgyvérüséget (veseelégtelenséget). verve megenni. A gabonaféléket csírázó ál­
lapotban, durva pehelynek vagy teljes őrlé­
sű gabonából sütött kenyérré feldolgozva
Schweninger, Ernst: professzor, Bismarck
szabad enni. Csíráztatás: este egyenlő meny-
háziorvosa. A természetgyógyászat egyik
nyiségü búzát és rozsot kis tálkában vízzel
úttörője. A berlin-lichterfeldi Stubenrauch
leöntünk, hogy a gabonaszemeket a víz el­
Kórházban ő hozta létre az első nyilvános
lepje. Másnap reggel a vizet leöntjük róla,
természetgyógyászati kórházat.
és a magvakat egy napig a tálkában hagy­
juk. Este újból leöntjük vízzel. Ezt a müve-
Scilla maritima: tengeri hagyma.
Seb 272

letet addig ismételjük míg a magvak jól 20-60 g vaj, 50-100 g olajos mag. Nem
látható, legalább 1/2 cm-es csírákat hajta­ szükséges, de megengedhető naponta 1
nak. A csírákat ne engedjük túl hosszúra nyers tojás és 2-3 evőkanál méz. Nyugod­
nőni, a tálkát lehetőleg lefedve cca. 10-14 tan ehetünk kevesebbet is, de mivel a diétá­
°C-os hőmérsékleten tároljuk. A csíráztatás nak nem célja az éhezés, a maximális meny-
időtartama cca. 2-3 napig tartson, hogy ez nyiségi korlátokhoz nem kötött élelmisze­
idő alatt a magvak megpuhuljanak; így rekből több is fogyasztható. Naponta leg­
könnyebben el lehet őket rágni. Reggelente feljebb csak háromszor szabad enni. Ét­
és esténként a gabonamagvakat egy szitába vágytalanság esetén néhány napig böjtöl­
helyezve folyó vízzel alaposan leöblítjük. jünk, csak szomjúságunkat csillapítsuk
Mivel a búza lassabban csírázik, már 24 tiszta vízzel. Reggelente - a menstruáció
órával a rozs előtt ajánlatos beáztatni. A ki­ ideje alatt is - közvetlenül felkelés után hi­
csírázott gabonát kis mennyiségekben, több deg ledörzsölés a következő sorrendben:
részletben fogyasztjuk el a nap folyamán; arc, nyak, mell, has, karok, hát, lábszár,
pl. nyers tejjel, mézzel és zabpehellyel el­ hátsó, majd mellső oldala, végül a lábfejek.
keverve müzli formájában. Rendkívül fon­ A ledörzsölést minden esetben hideg helyi­
tos, hogy a magvakat nagyon alaposan ségben végezzük! Mezítláb járás, légfürdő
megrágjuk; aki erre nem képes, az a gabo­ (a napozás tilos!), testmozgás, amit azonnal
nát közvetlenül evés előtt darálja meg, de abba kell hagyni, ha valamely testrész elfá­
elfogyasztásakor alaposan keverje el nyálá­ rad. Lampert- vagy Schlenz-féle túlfűtött
val, 1. Rágás. Csak durva és nagy szemű fürdők, belladonnagyökérrel végzett „bol­
zabpelyhet fogyasszunk lehetőleg szárazon gár kúra". Hp.: Acidum picronitricum D6,
vagy nyers tejben megpuhítva; durva búza-, Nux vómica D6-12, Sécale D3-10, Silícea
árpa- vagy rozspehellyel helyettesíthető. A D6-12, SulfurDlO-15.
teljes őrlésű gabonából készült kenyeret
csak szikkadtán, esetleg szárazon és folya­
Seb: gyulladásos bomlási folyamatok vagy
dék ivása nélkül együk meg. Rendszeresen
sérülések következtében kialakult roncso­
fogyasszunk olajos magvakat (dió, mogyo­
lódott szövetek, amelyeket a szervezet
ró, napraforgómag stb.). A leghelyesebb
igyekszik kipótolni. Csak ritkán sikerül az
minden élelmiszert csak magában és nem
elpusztult szövetekkel egyenértékű szöve­
vegyesen fogyasztani. Mindenképpen tar­
tet termelni, ilyenkor a szervezet kötő­
tózkodni kell a következők elfogyasztásá­
szövetekkel, ún. granulados szövetekkel
tól: modern nyers étel-összeállítások, bur­
pótolja a hiányt. Ebből keletkezik a seb,
gonya (minden formában), fűszernövé­
amely kezdetben az érképződés miatt vö­
nyek, természetes fűszerek, saláta, rebarba­
rös, később kifehéredik. A seb ezt követően
ra, spárga, karfiol, minden élvezeti szer (al­
hajlamos a zsugorodásra, ezért a sebgyó­
kohol, nikotin, babkávé, pótkávé, maláta­
gyulás gyakran sebzsugorodáshoz vezet.
kávé, kakaó, tea), cukor, só, ecet, mustár,
Szűk csatornák sebei gyakran okozzák a
bors. A napi étrendet a következők szerint
csatorna szűkületét vagy elzáródását (strik-
kell összeállítani: napi 50-^250 g csírázta-
túra), pl. a húgyvezeték, a nyelőcső vagy a
tott gabonaféle, max. 125 g teljes őrlésű ga­
bél sebei. A mellhártya és a hashártya kö­
bonából készült kenyér, max. 70 g (5 púpo­
zötti sebek gyógyuláskor összenövésekhez
zott evőkanál) zabpehely, legalább 500 g
vezethetnek. A sebszövet funkcionálisan
gyümölcs és gyümölcsféle, cca. 1 1 tej,
alacsonyrendű, és az elpusztult eredeti szö-
273 Sejtterápia

vetet nem képes helyettesíteni. A szaruhár­ latum), tavaszi hérics (Adonis vernalis), le­
tya sebei látási zavarokat, esetleg vakságot, vendula (Lavandula spica), komló (Humu-
az operációs sebek a feszülés következté­ lus lupulus), kapormag (Anethum graveo-
ben a heg berepedéséi okozhatják. Az ideg­ lens), üröm (Artimesia vulgáris), csarabfű
rendszer sebei csökkenthetik az idegek (Calluna vulgáris), a pünkösdi rózsa virágai
telj esítőképességét. (Paeonia officinalis).

Seborrhoea: a faggyúmirigyek fokozott Sejt: a legkisebb, önállóan is életképes élő­


váladéktermelése, amely bőrzsírosodást, lény. Sejtplazmából, sejtmagból és sejtfal­
mitesszerképződést és a hajas fejbőr korpá- ból áll. Az állati sejtek ezenkívül ún. centri-
sodását okozza. Kezelése: természetes táp­ olumot is tartalmaznak. A sejtek alakja és
lálkozás, állati eredetű zsiradék fogyasztá­ felépítése funkcióik szerint eltérő: pl. mi­
sától és lúgos kémhatású szappanok hasz­ rigysejtek, hámsejtek, kötőszöveti sejtek,
nálatától való tartózkodás. Kamillás, zsur- porcsejtek, idegsejtek stb.
lós, mandulakorpás lemosások és lágy víz
használata. Enyhén alkoholos arcvízzel Sejtterápia: a kezelt személy szerveze­
végzett arcbőr-zsírtalanítás. téből vagy idegen szervezetből származó
fiatal vagy embrionális sejteket fiziológiás
Sebszakadás: 1. Seb. Műtétileg gyógyítha­ konyhasóoldatban a páciens testébe fecs­
tó, de a kiújulás veszélye fennáll. kendezik. A kezelés napján cca. 6 injekciót
kap a beteg (Niehans napi 12 injekció be­
Secale cornutum: anyarozs. adását javasolta). A kezelést egy nap alatt
kell elvégezni, nem szabad több napra vagy
Sedativumok: nyugtatószerek. Nyugtató hétre kiterjeszteni, és legkorábban csak fél
hatású gyógynövények: szagos libatop év elteltével lehet megismételni. A Paul
(Chenopodium ambrosioides), libatop Niehans professzor által kidolgozott ~ álla­
(Chenopodium vulvaria), nagyezerjófű ti embriók szerveiből nyert sejtek beadását
(Dictamus albus), kerekrepkény (Gle- írja elő. A szárazsejt-terápia során mélyhü-
choma hederacea), fekete peszterce (Bal- téssel dehidrált sejteket alkalmaznak, így
lota nigra), citromfű, bazsalikom (Ocimum azok hosszabb ideig tárolhatók. A modern -
basilicum), macskagyökönke (Valeriána során a régi eljárásokkal szemben már nem
officinalis), szarumák (Glaucium cornicu- egész sejteket, hanem csak a sejtekből ki­
vont anyagokat, pl. DNS-t és RNS-t juttat­
nak a beteg szervezetébe. így a kezelés
eredményesebb. A ~ lényege, hogy a beteg
szervezetébe injiciált sejtalkotó elemek be­
épülnek a kezelt személy sejtjeibe, javítva
azok szerkezetét. Javallat: általános revi-
talizálás, regenerálás, az immunrendszer
erősítése, reuma, szív- és vérkeringési be­
tegségek, májbajok, mirigyek alulmüködé-
se. Újabban jó eredményeket értek el a mo­
A sejt sematikus ábrázolása
Jobb oldalon: centriolum; alatta: sejtfal.
dem sejtterápia és a szérumterápia kombi­
Bal oldalon: sejtmag; alatta: sejtplazma nációjával a krónikus betegségek kezelésé-
Semen 274

ben. E módszer Wiedermann-kúra néven célra. Alkalmazása: szívbetegségek, reuma,


terjedt el. anyagcserezavarok, isiász, kelések esetén.

Semen: receptekben növényi magvak meg­ Seprővirág (Calluna vulgáris): virágzó nö­
nevezése. vény. Adagja 2-4 g, öntetként kövességben
(epe-, vesekő), csak a virágját nyugtató­
Senegagyökér (Polygala senega): köptető szerként, az elalvás elősegítésére adjuk.
hatású, szaponintartalmú drog.
Sertésorbánc (erysipeloid): az orbánchoz
Senyvedés: fokozatos soványodás és gyen­ hasonló betegség, mindkét esetben specifi­
geség senyvesztő betegségek esetén, pl. kus baktérium okozza a betegséget, amely
ráknál, tbc-nél. Az alapbetegség kezelése a enyhe bőrpírral és magas lázzal jár. Általá­
döntő. nos tünetei: magas, néha hidegrázással járó
láz, a bőr duzzanata és vörösödése, amely a
Sepdelenopátia: Alexander Müller, kreuz- gyógyulást követően gyakran hámlani
nachi gyógyszerész által kidolgozott kezd. Kezelése: agyag- és túrópakolások,
gyógymód. Az emberi szervezetre a kozmi­ forró borogatás, melyet hideg lemosás kö­
kus sugárzás radioaktív elektronjai negatív, vet. A láz emelkedése esetén rövid göngyö-
az elektromosság elektronjai pedig pozitív lés. Böjt, gyümölcslékúra, gyümölcsnapok.
hatást gyakorolnak. A sugárzás az ideg­ Béltisztítás beöntéssel. Hp. és Bch.: 1. Or­
rendszert ingerli, innen az ingerek a véredé­ báné.
nyekre terelődnek. Ennek hatására a haj­
szálerek megbénulnak és vérpangás jön lét­ Sérv (hernia): egy testüreg szerveinek
re. Müller szerint e kórok mellett fontos kiboltosulása. A mellüreg vagy a hasüreg
szerepet játszik a betegségek kialakulásá­ zsigerei az izomzat veleszületett vagy szer­
ban a túlzott mértékű húgysavtermelődés zett gyengesége következtében kitürem-
is. A sepdelenkészítményekkel felhígítható kednek a testüregekből. A sérv, illetve a
a húgysav, megszüntethető a vérpangás, sérvre való hajlam lehet veleszületett vagy
semlegesíthető a negatív sugárzás és felerő­ szerzett. A sérvképződés leggyakoribb he­
síthető az elektronok által keltett pozitív in­ lyei a lágyékhajlat, a köldök, a rekesz, a has
gerület. A készítmény citrombor, foszfor, középvonala. Hegekben is gyakran keletke­
kén- és kis mennyiségű tejsav keverékéből zik sérv (hegsérv). Ha a sérvtartalom kizá­
áll. Az alkotóelemek különböző keverési ródik, vérkeringése megszűnik, ezáltal el­
arányával négy alapkeveréket állított elő, hal. Ennek súlyos hashártyagyulladás a kö­
majd ezek keverésével 9 gyógyszerkeveré­ vetkezménye. A kizáródást amilyen hamar
ket, ún. sepdelent készített, melyek megha­ csak lehet, meg kell szüntetni, mielőtt a be­
tározott betegségek kezelésére alkalmasak. leken repedés keletkezne. Sérvhajlam ese­
tén általános erősítéssel megelőzhetjük a
Seprőfürdő: dúsított élesztőfürdő. A sör­ sérvképződést. Felsőtest-borogatások, hi­
élesztőből hidegen kicsapódó seprőből 30 deg ülőfürdők és féltestfürdők, víztaposás,
kg-nyit forró vízben elkeverünk, és 1 vizes­ felsőtestlemosások ajánlatosak ilyenkor.
kanna sörélesztőt adunk hozzá. Amikor az Sérvkötő használatával az első hetekben el­
erjedés erőteljesen beindul, akkor kezdődik érhető a sérvkapu megkisebbedése. Kizárt
a fürdés. Cinkkádat ne használjunk erre a sérvnél forró fürdő vagy forró kötés aján-
275 Skarlát

latos a visszahelyezés elősegítésére. A nem meszesedés vagy sclerosis multiplex által


visszahelyezhető sérveket műtéti úton kell előidézett agykárosodás okozhat minden
megszüntetni. Műtét nélküli sérvkezelés: a okot nélkülöző sírásokat.
hasizomzat és a kötőszövet erősítése helye­
sen végzett tornagyakorlatok által. A sérv­ S k a r l á t : járványos fertőző betegség. Kór­
kapu és a fejlődő izomzat kezelése sérvke­ okozója ismeretlen. A betegség a beteg
nőcsökkel, masszírozással. Ülőfürdők, vagy használati tárgyainak megérintése út­
agyagpakolások, speciális sérvkötő hordása ján terjed. A betegség lezajlása tartós vé­
szükséges, éjjel is, a sérvzsák tehermentesí­ dettséget nyújt, nagyon ritka a másodszori
tésére. A tartós nyomás, amit a sérvkötő ki­ megbetegedés. Többnyire gyermekek kap­
fejt, a sérvzsák zsugorodásához, a sérvkapu ják meg, felnőttek esetében sokkal súlyo­
záródásához vezethet. Szöveterősítő, szkle- sabb lefolyású (toxikus ~ ) . A fertőzés 2-5.
rotizáló szereket is fecskendeznek a sérv­ napján magas láz, hidegrázás, hányás, ét­
csatornába. Belsőleg: gyógyföld, kovasav­ vágytalanság, nyelési és torokfájdalmak, a
drogtea. Lényeges a teljes értékű táplálko­ szájpadlás és a mandulák sötétvörös színű­
zás, bázisos étrenddel. ek. Gennyes mandulagyulladás fejlődik ki.
Majd apró, tűzpiros kiütések jelennek meg
Sheborrhoea: 1. Olajos faggyúbőség a törzsön és a végtagokon. A száj környéke
kiütésektől mentes. A láz kezdettől számít­
Singultus: csuklós. va kb. egy hét múlva csökken. A kiütések
megjelenése után 14 nappal a bőr hámlani
Sinusitis: 1. Melléküreg-gyulladás, Hom­ kezd. A nyelv sötétvörös, duzzadt csomócs-
loküreg-gyulladás kákkal (szemölcsök). Málnanyelv. A nyak
nyirokcsomói duzzadtak. Középfülgyulla­
Sinus pilonidalis: a szőrtüszők befúródása dás, vesegyulladás (legtöbbször a betegség
a bőrbe, körülírt bőrgyulladással. Me­ 3. hetében), szívbelhártya- és izomgyulla­
chanikai izgalmak (lovaglás, menetelés, dás, ízületi reuma kialakulása jelentkezhet
dörzsölődés) gyakran okoznak sinus pilo- szövődményként. Kezelése: vö. Lázkezelés.
nidalist gáttájon és a végbél körül. Kezelé­ Hidegrázás esetén kezdetben forró széna-
se: zsurlós hideg vizes lemosások. Gyógy- polyvás ing, a hidegrázás elmúltával, ma­
földpakolások. A gyulladt terület beszórása gas láz esetén hideg borogatás, nedves in­
gyógyfólddel. gek. 2-3 alkalommal sós ing a kiütések erő­
sítésére. Ezenkívül még gyakori teljes le­
dörzsölés, később hideg félfürdők. Böjt,
Sisakvirág (Aconitum napellus): a gyöke­
gyümölcslénapok, gyümölcskúra, később
réből készült preparátum fájdalmak esetén
vegetárius étrend. A mandulagyulladás
pl. a trigeminusneuralgiánál fájdalomcsök­
kezelése, székletrendezés. Hp.: Ferrum
kentő hatású.
phosphoricum D6-12, Belladonna D3-6,
Mercurius corrosivus D6, Lachesis D10,
Sírás: lelki megrázkódtatás hatására foko­
Apis D 3 . Bch.: Ferrum phosphoricum D6,
zott könny kiválasztás, amely sírógörccsé is
Kalium chloratum D6, Kalium phospho­
fokozódhat. Kiváltó oka többnyire fájda­
ricum D6, Ferrum phosphoricum D6. Utó­
lom, de öröm is lehet. A síráskényszernek
kezeléshez D6-12.
nincs köze lelki felindultsághoz: agyi érel­
Skorbut 276

S k o r b u t : C-vitamin-hiány okozta beteg­ fokozott izzadás, a vérkeringés összeomlá­


ség. Bőr- és nyálkahártyák vérzési hajlama, sa, vérnyomásesés, légzéscsökkenés. Okai:
az izomzatba és a csonthártya alá szivárgó sebesülések (sérülési sokk), mérgezések,
vérzések. A foghús meglazul, kékesvörös fertőzések. A testi sokk életveszélyes lehet.
színűvé válik és vérzik. Vérszegénységet és Teendők: szigorú ágynyugalom vagy víz­
a fogak elvesztését idézi elő. Régen tenge­ szintes elhelyezés, vér vagy vérpótló anya­
részek és kutatóúton lévők betegsége volt, gok adagolása, oxigénkezelés, a test mele­
akik hónapokig nem jutottak friss zöldség­ gen tartása, folyadékadagolás, szív- és vér­
hez, csak konzerveken éltek. Csecsemő- keringés-szabályozó szerekkel történő ke­
skorbut 1. Möller-Barlow. Vitamindús friss zelés.
ételek hatására a beteg meggyógyul.
Solanum d u l c a m a r a : édeskeserű csucsor.
Skrofulózis: gyermekeknél fordul elő, akik
hajlamosak kiütésekkel és mirigyduzzana­ Solidago v i r g a u r e a : aranyruta.
tokkal reagálni, és egyidejűleg mirigytuber­
kulózisban szenvednek. A bőr, nyálkahár­ Soványság: az izomzat fejletlenségével és
tyák és mirigyek gyulladásban vannak. a zsírpárnák kis terjedelmével vagy hiányá­
Gyakran nátha és szemhéjszéli gyulladás val járó állapot. Okozhatják: veleszületett
kíséri a bőr-, csont- vagy bronchialmirigy- alkati tényezők, anyagcserezavarok, gyak­
tuberkulózis tüneteit. Kezelése: egészséges ran kóros mirigyműködés (többnyire a
táplálkozás, csukamájolaj, fény, levegő, pajzsmirigy vagy az agyalapi mirigy), éhe­
nap; sós fürdők, sós ingek, félfürdők; zés vagy emésztő belső betegségek. Keze­
mezítláb járás, víztaposás. Teák: martilapu, lése: egészséges étrend, linusitnyákleves,
kálmosgyökér, diólevél, harmatfű. Hp.: túróból és lenolajból készült ételek fo­
Arsenicum D6-12, Baryum carbonicum gyasztása. Étvágygerjesztő keserűteák:
D6-12, Calcium carbonicum Hahnemanni üröm, enciángyökér, lemosások, leöntések
D3-12, Calcium phosphoricum D3-6, Fer­ segítségével.
rum D 2 - 3 , Graphites D 3 - 1 2 , Jodum
D4—10, Mercurius solubilis D4—6, Phos­ S ó h á z t a r t á s : a vér állandó jelleggel
phorus D6-12, Sulfur D4-12. Bch.: Natri­ 570-620 m g % konyhasót tartalmaz. A fe­
um phosphoricum D6, Calcium phospho­ lesleges konyhasó a szövetekbe kerül és ott
ricum D6, Silicea D12 és Magnesium phos­ vizet köt meg. A konyhasó a vesével és a
phoricum D6, mint legfontosabb szer. Hoz­ verítékkel állandóan kiválasztásra kerül. A
zá Calcium phosphoricum D6-12, Silicea vér normális sótartalma fontos a vizelet­
D12, Natrium muriaticum D6-12, a kór­ képzéshez: ha ez az érték csökken, a vize­
képtől függően. lettel egyébként kiváló anyagok visszama­
radnak a szervezetben (húgyvérűség). A na­
S o k k : hirtelen fellépő, az egész szervezetet pi sószükséglet körülbelül 2 g, amit a táplá­
mélyen megrázó esemény (megrázkódta­ lék sótartalma bőségesen fedez. Ügyeljünk
tás). A labilis idegzetű embereknél a lelki ~ tehát a sószegény étkezésre. A szokásos só­
idegsokkot okozhat (remegés, izzadás, síró- záskor a szervezetbe naponta ennél jóval
és ordítógörcsök, szívgörcs, hányás stb.). több sót viszünk be (10-15 g-ot), ami eb­
Testi ~: sápadtság, ernyedtség, hegyes orr, ben a mennyiségben élvezeti szernek szá­
alig tapintható, ún. „elnyomható" pulzus, mít, mivel a kötőszövetet mint raktárt túl-
277 Spanyolkabát

terheli. A konyhasómentes diéta, ahol a só­ S ö m ö r ö k : különféle fajtájú apró hólyagok


tartalmú tápanyagokat is kerülni kell, kifeje­ képződésével járó bőrbetegségek (más né­
zett gyógytáplálkozás, ami átmenetileg ja- ven: herpesz).
vallt szív- és vesebetegségeknél. Szünet
nélkül sómentes diétát ne alkalmazzunk to­ Sör: alkoholtartalmú élvezeti szer (átlago­
vább 3-4 hétnél. A szervezet nagy adag só­ san 5% alkoholt tartalmaz), árpa élesztő
val történő mérgezése lázat, fejfájást, haj­ gombás erjedésével, komló hozzáadásával
hullást, bőrgyulladást, a szájban, a tápcsa­ nyerik.
tornában és a légutakban pedig nyálkahár­
tya-gyulladást okoz. A tengeri só használa­ Spagyrik (=leválasztani és gyűjteni): a tel­
ta, ami nyomelemeket és egyéb, a szervezet jes gyógynövényt gyökerével együtt egy
számára fontos sókat is tartalmaz, speciális élesztőfajta hozzáadásával erjesz­
nagymértékben közömbösíti a konyhasó tik, majd azt követően desztilláció segítsé­
káros hatását. gével étert, észtereket és illóolajat választa­
nak le az erjedt anyagból. Az elhamvadt
Sók: savak és lúgok egyesülésekor keletke­ maradékot a desztillátummal még egyszer
ző vegyületek. Az életfontosságú sók bevi­ kilúgozzák és az ásványi alkotórészekhez
telét állandóan biztosítani kell a szervezet adják. Hosszú ideig tartó tárolás alatt érle­
számára. A sóháztartás egyensúlya életfon­ lik. Zimpel 35 szert használ, amelyeket há­
tosságú, melyet a szervezet önállóan szabá­ rom csoportra oszt. I. specifikus szerek, II.
lyoz. A vér- és sejtplazma sók által fenntar­ speciális szerek és III. elektromos szerek.
tott ozmotikus nyomása állandó. Vö.: Az I. és II. csoport szereit belsőleg, a III.
Konyhasó. csoportba tartozókat külsőleg használják. A
spagyrikus szerek komplexek, amelyeket
Sóláz: a nőközpont érzékenysége esetén a felhasználásuk szerint neveznek el: pl. vér­
szomjúság és a túlzott sófogyasztás lázat szer, mellkasszer, antilymphatikus szer,
okozhat. psoraszer, féregszer, állatszer(l), az I. cso­
portból, epilepsziaszer, fogfájáscseppek,
Sós fürdők: teljes vagy részfürdők, gön- ágybavizelés-cseppek, a II. csoport 20 kü­
gyölések vagy nedves ingek formájában lönböző speciális szere közül, elektro­
2%-os sóoldattal alkalmazzák Kneipp sze­ mosszer D vagy Chelidonium-Zimpel-
rint. Komplex Nr. 32 a III. csoport tagjai közül,
csak néhányat kiragadva a példa kedvéért.
A Zimpel-szereket természetgyógyászati
Sós f ü r d ő k : legalább 1,5% sótartalmú
alapkezelés keretében alkalmazzák.
konyhasós források. Fürdő- és ínhalálókú-
rákra használják reuma, ideggyulladások,
mirigytuberkulózis, skrofulózis, vérsze­ Spanyolkabát: a teljes begöngyölés
génység, anyagcsere-betegségek, a felső Kneipp-fé\e módosított formája. A nedves
légutak gyulladásai esetén. Mesterséges ~ lepedő helyett egy nagy kabátformára sza­
konyhasóból, 1. Sós jürdők. Anyalúgból, ás­ bott lenköntöst használnak. Ez olyan szabá­
ványokból és tengeri sóból készülhet. Egy sú, hogy ujjai a kéz ujjhegyeit is takarják, a
teljes fürdőhöz 3-9 kg só szükséges. köpeny nyaktól a földig ér, a lábfejeket tel­
jesen beborítva. A beteg a nedves köpenyt
Sószegény é t r e n d : 1. Konyhasó. magára ölti, majd lefekszik a teljes pakolás-
Spartium scoparium 278

hoz előkészített száraz kendőkre. A köntöst S p o r t : ésszerű alkalmazása test és lélek


kisimítják, a karokat a test mellé helyezik, számára igen egészséges. Eltúlzása azon­
a lábakat pedig külön-külön szorosan be­ ban, ami gyakran előfordul a versenysport­
csavarják. A továbbiakban úgy járnak el, ban, könnyen az ellenkező hatáshoz vezet,
mint a teljes pakolásnál. és a szív- és vérkeringési megbetegedések
korai kialakulása, a szervek túlzott elhasz­
Spartium scoparium: 1. Seprőzanót nálódása lehet a következmény. A — nak
gyakorlója alkatához és korához kell iga­
Spasmophilia: gyermekkori tetania, 1. zodnia. A sport az egyoldalú munkavégzési
Görcsök tevékenységeket ellensúlyozza. Fáradt arc,
alvászavarok, ingerlékenység stb. olyan je­
Specifikus: bizonyos fajtához alkalmazko­ lek, amelyek túlhajtott sportolásra utalnak.
dó, bizonyos fajtára jellemző. Specifikus A sportsérülések szakorvosi kezelést igé­
kezelésnek azt nevezik, amely az általános nyelnek.
kezeléssel szemben a betegség sajátossága­
ira irányul. Specifikus szer: egy bizonyos
S p r u e : hasmenéssel, a széklet zsírtartalmá­
betegség esetén némi biztonsággal ható
nak növekedésével, anyagcserezavarral,
szer.
idült táplálkozási hiánnyal járó betegség.
-
Valószínűleg a B-vitamin-csoport hiánya
Specifikus-dinamikus hatás: a zsírok és a
okozza. Kezelése csak vitamindús táplál­
szénhidrátok bizonyos keretek között rövid
kozással történik. Tej, friss gyümölcs fo­
távon kalóriahordozóként helyettesíthetik
gyasztása, különösen a földieper fogyasztá­
egymást, egy bizonyos mennyiségű fehér­
sa ajánlatos. Máj- és vaskészítmények; B - ­
jét (fehérjeminimum) naponta biztosítani
vitamin. Főleg európaiak megbetegedése
kell a szervezet számára az egészség és a
trópusi és szubtrópusi vidékeken, Európá­
teljesítőképesség megőrzése érdekében.
ban ritkán fordul elő.

Spiritizmus: a szellemvilággal való foglal­


S t a n g e r f ü r d ő : gazdag csersavtartalmú eg­
kozás és az arra irányuló kísérletek, hogy
zotikus algák (Plantasuccus) kivonatát
médiumok, kopogási jelek, asztaltáncolta-
tás stb. segítségével kapcsolatba lépjenek vagy tímárcsert tartalmazó egyenáramú
vele, vagy materializáció útján a szel­ elektromos fürdő, amelyet az izmok, ide­
lemvilág létezését és tevékenységét bizo­ gek és ízületek legkülönbözőbb reumás
nyítsák. A parapszichológiával csak jelen­ megbetegedései, isiász, neuritis és krónikus
téktelen és vitatott kapcsolata van. A spiri­ - főleg a női nemi szervek - gyulladásai,
tiszta jelenségek tudományosan nehezen bénulások és székrekedés esetén alkalmaz­
bizonyíthatóak. zák. Stanger, ulmi cserzőmester nevéhez
fűződik.
Spondylitis: 1. Gerincoszlop-gyulladás
Stigmata maydis: a kukorica (Zea mays)
Spontán faktúra: nagyobb erőszakos be­ beporzatlan bibéjének receptúrabeli meg­
hatás nélküli csonttörés. Előfeltétele: a nevezése. Főzet formájában vizelethajtó
csontok fokozott törékenysége mészhiány hatású, vese- és hólyagkövek esetén, külö­
vagy daganatos áttétek következtében. nösen vizelési kényszernél használatos.
279 Süketség

Greiff szerint vércukorcsökkentő hatással gyeket támadják meg. Alkalmazkodási be­


is rendelkezik. tegségként alakul ki a gyomorfekély, has­
menés, magas vérnyomás, anyagcsere-be­
Stigmatizáció: krónikus sebei megjelenése tegségek, vérkeringési zavarok, görcsök és
Krisztus szenvedéseinek mély átélése hatá­ az általuk kiváltott betegségek, mint pl. az
sára. Lelki alapokon nyugvó testi tüneteket asztma, migrének, angina pectoris. Lelki
jelent. stresszorok lelki zavarokhoz vezetnek. Ke­
zelése: az életmód szabályozása, a biorit­
Stomachicum: 1. Gyomorbetegség esetén mus betartása, kikapcsolódás szabadság
alkalmazott szer. idején, de emellett aktív lazítás jógával, au­
togén tréninggel, meditációval, tornával,
Stressz: fokozott igénybevétel, feszültség, sporttal.
nyomás. Selye János súlyos károsító ténye­
zők által előidézett betegségtünetek össze­ Strophantus: afrikai télizöldfélék. Magva
foglalásaként alkalmazta e megnevezést.
szívre ható glykozidokat tartalmaz, ame­
Nemcsak a testbe jutott ágensek, hanem
lyek hatása a digitáliséhoz hasonló, de lé­
pszichikai élmények és behatások is elő­
nyegesen gyorsabb és erősebb. Az orvostu­
idézhetik. Ilyen ún. stresszorok: izommun­
dományban használatos erős szívgyógy­
ka, hideg, meleg, kórokozók, gyógyszerek,
szer.
kábítószerek, sérülések, ijedség, zaj stb. A
mellékvesekéreg megnagyobbodása, a nyi­
Strophulus infantum: kisgyermekeknél
rokszervek zsugorodása, a gyomor-bél
traktusban fekélyek jönnek létre. Ezek a előforduló csalánkiütés, foltokban jelentke­
vészreakciók a test védekezőképessége ző hólyagokkal.
mozgósítását jelzik. Nagyon súlyos károso­
dás esetén rövid idő alatt halál is bekövet­ Strúma: 1. Golyva
kezhet. De többnyire a test ellenállásra ren­
dezkedik be, ami újabb károsító tényezők­ Sugárgomba-betegség: a sugárgomba
kel szemben védettebbé teszi. Ha ennek (Actinomyces) fűszálakon növekszik, és a
mértéke túlzott, annak kimerültség lesz a fűszálak rágcsálásakor kerül a szájba. Ha a
következménye. A riadó-, ellenállás- és ki- szájban apró sebek találhatók, súlyos króni­
merültségi állapot az általános alkalmazko­ kus csomóképződéssel járó gennyesedést
dási szindrómához tartozik. A stressz az okoz. A genny a torokba és a tüdőbe jutva
élet tartozéka. Normális adagban rugalmas­ ott szintén gyújtásokat idézhet elő. Az ilyen
sá és alkalmazkodóképessé tesz. Helyesen gennyes folyamatok fisztula-, fekélyképző-
adagolva egészségesen tart és azzá tesz. Ha déssel és szövetburjánzással járnak együtt.
az embert az életben nem érik kihívások, Kezelése: helyileg: szénapolyvás zsákok,
akkor is beteggé válik. L. Distressz. Ha az gyógyfold, esetleg műtét.
alkalmazkodóképességünk felmondja a
szolgálatot, kimerül, a stressz megbetegít,
Süketség: a hallás hiánya veleszületett
de az intenzívebb és hosszú ideig fennálló
vagy a belsőfül és a hallóidegek megbete­
stressz szintén. Ez fokozódó idegességben
gedései által. A ~ lehet egy- vagy kétoldalú.
mutatkozik meg, 1. Distressz. A stresszorok
A veleszületett - mindig némasággal jár
a vegetatív idegrendszert és a hormonmiri­
együtt. Vö.: Beszéd.
Sz
1 1

S z a b a d b a n végzett fürdő: hideg fürdő fo­ Szagok, szaglás, szaglószerv: a szaglószerv


lyó- vagy állóvizekben. Egyesíti a hideg speciális szerkezetű nyálkahártya, amely a
fürdő, a testmozgás (úszás), a lég- és a nap­ felső orrkagylót és az orrsövényt borítja.
fürdő hatásait. Igen erős ingereket jelent a A szaglósejtek fonalszerűen közvetlenül a
szabadban végzett fürdő, ezért az egészsé­ szaglóidegekben folytatódnak. A szagló­
geseknek is lassan kell hozzászokniuk a ideg emberben nem különösen fejlett, így
vízhez. Betegek, lábadozók, legyengült ál­ szaglása nem a legjobb. A szaglásnak jelen­
lapotúak, gyerekek és öregek nem minden tős szerepe van a közérzet alakulásában, a
esetben fürödhetnek a szabadban! Szívbe­ mindennapi életben is.
tegek sem úszhatnak odakint. A fürdő után
mindig gondoskodnunk kell a test újra- Szakállasok szőrtüszőgyulladása: a szőr­
melegítéséről; mozgással, szárazra dörzsö­ tüszők és a faggyúmirigyek gyulladása,
léssel, napozással melegedjünk föl. A telt melyet a bőrbe hatolt kórokozók (gombák)
gyomorral, túlhevült, hajszolt állapotban váltanak ki. Jellemzői: bőrpír, duzzanat, va­
vett fürdő gyakran vezet ájuláshoz, szeren­ lamint kis gennygyülemek megjelenése,
csétlenségekhez. melyek lassan az egész arcon elterjednek.
Kezelése: zsurlófőzetes arclemosás, éjsza­
Szabadlevegőztetés: az edzést szolgálja. A kára zsurlóborogatás, 1. a Gombabetegsé­
közben végzett torna, játék célja is az újra- geknél. Emellett fejgőzölés, szénavirág-
melegedés. Betegeket is szabadlevegőztet­ pakolás, szénavirágfürdő, félfürdők és fel­
hetünk, ha kellőképpen betakarjuk őket, és sőtest leöntése általános kezelésként. Hp.:
forró vizes tömlővel gondoskodunk mele­ Hepar sulfuris D3, Hycrocotyle asiatica
gen tartásukról. A beteg ágyát télen is kite­ D2. Külsőleg Echinacea purpurea kenő­
hetjük a szabadba, vagy szélesre tárhatjuk csök, kén. Bch.: Kálium phosphoricum D6,
az ablakot. A szamárköhögés, a tüdőgyulla­ Kálium chloratum D6, Kálium sul-
dás különösen jól reagál a levegőztetésre. phuricum D6, Ferrum phosphoricum D12,
Kerüljük a szelet és a huzatot! A csecsemők Nátrium muriaticum D6.
könnyen kihűlhetnek, ha azonban figyeljük
őket, nyugodtan levegőztethetők. Míg a Szalicilsav-tartalmú növények: a lázcsil­
gyermek alszik és meleg a lába, biztosan lapító és reumaellenes hatású szalicilsavat,
nem hűl ki. A csecsemőkori szamárköhögés amelyet az orvoslásban gyakran alkalmaz­
veszélyes betegség, a levegőztetés a legha­ nak, ma szintetikus úton állítják elő. Nevét
tásosabb természetes gyógymódja. a fehér fűztől (Salix alba) kapta, amelynek
leveleiben, virágaiban és kérgében találha­
Szaglóideg: 1. Szaglás tó a salicin nevű glykozida. Ezt a hatóanya-
281 Szaponintartalmú gyógynövények

got tartalmazza a fekete fűz (Salix pur- zéstől. Kezelése: szellőztetés, szabadleve­
purea) és a fekete nyárfa. A salicin bizo­ gőztetés, napfürdőztetés. Kétóránként
nyos enzimek hatására glykózra és salige- egésztest-lemosások, levezetésként reggel,
ninre, a szalicilsav alkoholos alakjára bom­ délben és este ágyékpólyázás. Éjszaka a pá­
lik. Oxidáció útján utóbbiból szalicilsav lyázást minden köhögési roham után cse­
képződik. A növénygyógyászat éppen ezért réljük ki. Étvágytalanságnál koplaljon a
reuma kezelésére gyakran alkalmazza a po­ beteg. Az étrendben főként zöldségek, gyü­
rított füzfakérget vagy a fűzfakéreg forrá- mölcsök, sovány tej szerepeljen. Zsírt és
zatát a szintetikus szalicilvegyületek he­ édességeket ne adjunk. Valódi gesztenyele­
lyett. Hogy a kívánt hatást elérjük, nagy vélből, kakukkfűből, harmatfüből, moly-
mennyiségű drogot kell fogyasztani. A fűz­ űzőbó'l, ördögszekérből készített teát itas­
fán kívül a virágzó réti legyezőm (Ulmaria sunk. Tea: 1 rész harmatfü, 1 1/2 rész ka­
filupendula) és az árvácska is tartalmaz kukkfű, 2-2 rész bodzavirág és orvosi ziliz­
szalicilsavat. Ezek a növények a reumateák gyökér, 1 rész ánizs. A keverékből egy teás­
gyakori alkotóelemei. A természetgyógyá­ kanállal adjunk 1 pohár vízhez, 6-8 órai ál­
szatban a füzfakéreg napi többgrammos lás után röviden főzzük fel, naponta 3-szor
adagjával alkalmazzák a reuma kezelésére. 1 csészével fogyasszunk belőle. Hp.: Bel­
ladonna D3-6, Magnesium phosphoricum
Szamárköhögés (pertussis): a szamárkö­ D6, Hepar sulfuris D3, Coccus cacti D2,
högés bacilusa által terjedő, fertőző gyer­ Kalium bichromium D4, Ipecacuanha
mekbetegség. Elsősorban a felső légutakat D l - 6 , Arnica D3, Drosera D2-10, Tartarus
támadja meg, minél kisebb gyerekről van emeticus D4-6, Veratrum D3-6. Bch.: Ka­
szó, annál súlyosabb lefolyású a betegség. lium phosphoricum D6, Ferrum phospho­
Enyhe tünetekkel, felső légúti huruttal kez­ ricum D6, Kalium chloratum D6, Magne­
dődik. Ezután 1-2 héttel következik a gör­ sium phosphoricum D6, Calcium phospho­
csös köhögési stádium. A köhögési roha­ ricum D6, Silicea D12, Natrium sulfuricum
mok halmozottan, főként éjszaka jelentkez­ D6-tal váltogatva.
nek. A beteg nagy mennyiségű nyákot ürít,
az erős köhögés orr- és szájüregi, valamint Szaponinok: vizes oldatban erősen habzó
a szem kötőhártyája alatti vérzéseket okoz­ anyagok, sok gyógynövényben megtalálha­
hat. Néhány hét után a köhögés csillapodik, tók hatóanyagként. Izgató és váladékok ki­
általános hurutos fázisba megy át. Ebben a választását (hörgőnyálkahártya, gyomor- és
fázisban tüdőgyulladás, középfülgyulladás hasnyálmirigyek, vesék stb.) fokozó hatá­
is keletkezhet. Néha a szamárköhögéssel suk van. Fokozzák a test zsírfelvételét.
egyidejűleg kanyarós is lesz a gyermek; a
fertőzésveszély főként a betegség első 5-6 Szaponintartalmú gyógynövények: földi-
hetében kifejezett. A járvány terjedésének tömjén, Bingelkraut, nyírfa, vidrafű, édes-
idején gondolnunk kell arra, hogy nem keserű csucsor, görögszéna, porcikafű,
minden esetben lép föl a jellemző görcsös százszorszép, aranyvessző, tarackbúza, tö­
köhögési fázis; minden hurutos megfázás vises iglic, kenderkefű, ökörfarkkóró,
hátterében állhat fertőző szamárköhögés. körömvirág, vadgesztenye, Sand-Segge,
Különösen a csecsemőket és a kisgyerme­ gombernyőfű, szárcsagyökér, zsurlófű,
keket (3 éves korig) viseli meg a betegség, kankalin, szappanfű, Seifenrinde, lándzsás
ezt a korosztályt különösen óvjuk a fertő­ útifű, vadárvácska, édesgyökér, illatos ibo-
Szappangyökér 282

lyagyökér stb. (Bingelkraut = Mercurialis Szaruhártya-gyulladás: a szem sza­


perennis, Sand-Segge = Carex arenaria, ruhártyájának nincsenek erei, a kötőhártya
Seifenrinde = Quillaja saponaria; magyar táplálja, gyulladásokkal szembeni védeke­
nevüket a rendelkezésemre álló forrásmun­ zése ezért korlátozott. Könnyen bekövetke­
kákban nem találtam meg. A fordító megj.) zik a szaruhártya sejtszétesése, ilyenkor fe­
kélyek keletkeznek rajta. Mivel ezek heg­
Szappangyökér (Saponaria officinalis): a szövettel gyógyulnak, fönnáll a látászavar,
szappanfű gyökere, amely augusztusban illetve a megvakulás veszélye. Emiatt több­
tartalmazza a legtöbb szaponint. 1-^t g-nyi nyire szükség van szemorvosi kezelésre.
mennyiségét fó'zetként elkészítve köptető- Kezelését 1. a Szemgyulladásnál. Belladon­
nek használják. na D3-4, Aconitum D3^4, Hepar sulfuris
D4—6, Pulsatilla D3-4, Mercurius corro-
Szappankúp: egy darab pipereszappan sivis D6, Graphites D4-10. Bch.: Kalium
vagy glicerin és nátronszappanból készült phosphoricum D6, Kalium chloratum D6,
kúp, amely enyhe hashajtó hatású. Natrium phosphoricum D6, Magnesium
phosphoricum D6, Calcium sulfuricum D6,
Szappanok: magasabb szénatomszámú Natrium muriaticum D6, Silicea D l 2 , Cal­
zsírsavak alkálisói. Alkáliák (nátronlúg, ká­ cium fluoratum D l 2 .
lilúg, szóda), olajok és zsírok főzésével
nyerik. A nátronszappanok szilárdak, a ká­ Szauna: Finnországból származó forró lég­
liszappanok kenhetők, puhák (kenőszap­ fürdő. 70-90 °C-os száraz, 15-25% relatív
pan). A kenőszappanokat a skrufulosis páratartalmú levegőt tartalmazó zárt térben
kezelése során a testre kenik. A pipe­ történik a fürdőzés. A ~ tehát nem gőzfürdő.
reszappanok sok zsírt tartalmaznak. Ennek A légfürdő alatt felhevített terméskőre vizet
ellenére alkálitartalmuk izgatja az érzékeny öntünk, ezáltal gőzpára keletkezik. A túl
bőrt. Híg szappanoldatokat beöntés formá­ erős gőzfejlődést kerüljük, mert ez károsan
jában hashajtóként alkalmaznak, amelyek a hat a vérkeringésre. A ~ fontos eleme a test
bélizomzatra és a bélnyálkahártyára hat­ lehűlésével előidézett váltakozó inger is.
nak. Kezdetben 10-15 percig tartózkodunk az
izzasztóhelyiségben, majd hideg vízzel va­
Szappanspiritus: alkoholban oldott szap­ ló leöntéssel, hideg vízbe merüléssel, hideg
pan. levegőn vagy hóban végzett mozgással
megszakítjuk. Később beiktathatunk egy
Szappanszerű széklet: száraz, kellemetlen második, 8-10 perces izzasztóperiódust,
szagú, lúgos, világosszürke széklet, mely amelyet az előbbi módozatok valamelyiké­
sok kálisót és zsírsavakat tartalmaz. vel fejezhetünk be. Elengedhetetlen azon­
A csecsemőknél a hígitatlan tehéntejjel va­ ban azt követően legalább 1/2 óra pihenő,
ló táplálás, felnőtteknél a zsíremésztés za­ hogy a szervezetet ne erőltessük túl. Szív­
vara okozza (egyes epe- és hasnyálmirigy­ es vérkeringési, érrendszeri betegségben
betegségekben). (érelmeszesedés), trombózisban vagy tüdő­
tuberkulózisban szenvedők számára azon­
Szarkóma: kötőszövetből, izomzatból ki­ ban tilos a szaunázás. Ezzel szemben állan­
induló rosszindulatú daganatos burjánzás, 1. dó orvosi felügyelet mellett hüléses reumás
Rák. megbetegedések, bőrbajok, altesti beteg-
283 Szájüreg

ségek, anyagcserezavarok pl. elhízás esetén zése, fokozott nyálelválasztás jellemzi. A


igen hasznos. Különösen alkalmas álta­ C-vitamin hiánya hólyagosodást okoz. Ke­
lános testápolásra és megelőző eljárásként, zelése: gyümölcslevek, gyümölcsök, vita­
edzés és vértisztítás céljából. mindús étrend. Szájöblögetés zsurlóval,
zsályával, kamillával és citromos vízzel. A
Szájápolás: rendszeresen kell végezni a száj- és orrüreg mézes oldattal való kikené-
száj/lóra megzavarása nélkül. Idetartozik a se. Ehhez 1 evőkanál mézet tejben felol­
fogak kefével végzett tisztítása, a meleg dunk, és naponta kétszer l-l csészényit
vízzel történő szájöblítés és a gargarizálás, iszunk is belőle. Hp.: Mercurius corrosivus
A ~ során a fogak közé szorult ételmaradé­ D6-10, Acidum nitricum D3, Belladonna
kokat is el kell távolítani. Öblítéshez kamil­ D4, Apis D3, Nátrium muriaticum D3-6,
la, repcsény és zsálya forrázata ajánlott. A Kálium chloratum D3-6, Kálium bichro-
fogínyt citromhéjjal dörzsöljük. Csak mes­ micum D4-6. Bch.: Ferrum phosphoricum
terséges színezék és adalékok nélküli bio- D6, Kálium phosphoricum D6, Nátrium
fogkrémek, illetve -porok használata javal­ muriaticum D6, Kálium chloratum D6.
lott.
Szájpenész (soor): gyermekeknél és súlyo­
Szájflóra: hasonló jelentőségű, mint a bél- san beteg felnőtteknél fordul elő. Egészsé­
flóra. Az egészséges ~ több ártalmatlan ges emberben az önmagában ártalmatlan
baktériumtörzsből tevődik össze. Betegsé­ gomba nem válik kórokozóvá. Alapjául
gek fellángolásakor egyes, káros hatású fa­ többnyire száj- vagy garathurut szolgál.
jok elszaporodhatnak. Ilyenkor a Sym- Kezelése: a száj mosása zsurlófőzetes ecse­
bioflor I nevű gyógyszerrel végzett helyi teléssel, az alapbetegség gyógyításával.
kezelés szükséges. Hp.: Mercurius corrosivus D6-10, Acidum
sulfuricum D3, Kálium chloratum D3-6.
Szájfürdő: szánkat 15-25 °C hőmér­ Bch.: Kálium phosphoricum D6, felváltva
sékletű vízzel megtöltjük, majd fejünket Nátrium muriaticum D6-tal.
hátrahajtjuk, és a vizet lehetőleg minél lej­
jebb engedve gargarizálás nélkül szájöblí­ Szájszag: rossz fogak, akut és krónikus
tést végzünk. Kiköpjük, majd cca. 1/3 1 vi­ gyomorbetegségek, heveny és idült száj­
zet - amelybe friss citromlevet facsar­ üregi és garati gyulladások (mandulagyul­
hatunk - zárt szájjal többször, nagy nyo­ ladás) által okozott, a szájflórában beállott
mással átszűrünk fogaink közt. Száraz kö­ kóros változások okozhatják. A kórokat
högés, a szájüreg akut és idült gyulladásai kell kezelni: fogorvosi kezelés, Roeder-fé\e
esetén naponta 2-8 alkalommal megismé­ kezelés, kamillás, borsmentás, zsályás vagy
teljük. Hűsítő, tisztító és serkentő hatású. repcsényes szájöblítés és gargarizálás.

Szájnyálkahártya-gyuUadás (stomatitis): Szájüreg: elöl a fogak és az ajkak, hátul a


helyi kémiai ingerek, pl. dohányzás, lágy szájpad, felül a kemény szájpad, alul a
gyógyszerek kiválasztódása a száj nyálka­ nyelv, kétoldalt pedig az arc által határolt
hártyáján keresztül (ólom, higany) hiányos üreg. Belülről a száj nyálkahártya borítja,
táplálkozás (különösen A- és C-vitamin-hi­ benne helyezkednek el a fogsorok, a to­
ány hatására alakul ki. A szájnyálkahártya rokmandulák és a mozgatható nyelv. A —be
és a fogíny kivörösödése, duzzadása és vér­ torkollik oldalról a két fültőmirigy, alulról
Száraz étrend 284

pedig a nyelv alatti nyálmirigyek nyílása. A hártya közepén lévő kerek nyílás a pupilla.
~ a rágás és a táplálék nyállal való Közvetlenül e mögött helyezkedik el a
elkeveredésének helye, amelyek az emész­ szemlencse. Ez utóbbi mögött pedig a ko­
tést segítik elő. csonyás üvegtest található, mely a szemgo­
lyót belülről kitöltve ráfeszíti az érhártyát
Száraz étrend: ennek során a szervezet le­ az ideghártyára. A szaruhártya, a szemlen­
hetőleg semmi vízhez sem juthat. Levesek cse és a szivárványhártya között van az
és szószok nem fogyaszthatóak. Mivel a alulsó szemcsarnok, a szivárványhártya há­
zöldségek és a gyümölcsök nagyon lédú­ tulsó része és a szemlencse képezik a hátul­
sak, ezek fogyasztását is korlátozni kell. só szemcsarnok határait. Mindkét szem­
Ezek helyett aszalt gyümölcsöket alkal­ csarnokot folyadék tölti ki. Ha az ínhártya
maznak. Az étrendnek sómentesnek kell nem fekszik elég szorosan az érhártyára, az
lennie. erek az érhártyán áttünve kékes fényt köl­
csönöznek a szemnek (gyerekeken, fiatalo­
Szárított kenyér: lapos rozskorpa/re/iyér, kon figyelhetjük meg ezt). A pupilla hosz-
erjesztés nélkül készül, csak levegő lazítja szanti és körkörös szemizmai segítségével
fel, ami a tészta dagasztásakor kerül bele. képes a tágulásra és a szűkülésre. Fényben
Ropogós, kemény, igénybe veszi a rágást. és közel nézéskor szűkül a pupilla, távolba
Jól emészthető. nézéskor és szürkületkor tágul. A szemlen­
cse átlátszó, külső rugalmas hártyával borí­
Szegfűszegolaj: a szegfűszeg virágrügyé- tott képződmény. Speciális izmok teszik le­
ből nyert illóolaj, amelyet reuma és szú­ hetővé a szemlencse előredomborodását a
nyogcsípés elleni bedörzsölőszerként alkal­ szem közelre való alkalmazásakor. Az
maznak. ideghártya tulajdonképpen előrehelyezett
agyrész, mely a fényképezőgép filmjéhez
Szem: fényérzékelő szerv. Védőberende­ hasonlóan képfelvételre képes. A fénysuga­
zéseivel a szem zsírszövetbe ágyazva a töl­ rak, mielőtt elérnék a csapokat és a pálciká­
csér alakú csontos szemüregben található, kat, keresztüljutnak az ideghártya rétegein.
az orrgyök két oldalán, az arckoponyában. A csapok feladata a nappali látás és a szín­
A szem különböző irányba történő mozga­ látás, a pálcikák szürkületi látáskor, gyenge
tását végző szemizmok közvetlenül a szem­ megvilágítás esetén lépnek működésbe.
golyón tapadnak. A szem golyó alakú. Kí­ A középen lévő ideghártyarész különösen
vülről az ínhártya határolja, amely elöl a érzékeny, a széli részek elnagyoltabb fel­
kerek, átlátszó szaruhártyába megy át. Be­ építésűek, csak a durva észlelést, a mozgás­
lül az inhártyára a véredényekben gazdag érzékelést szolgálják. A látóidegfőnél, ott,
érhártya tapad, ehhez pedig a fényérzékeny ahol a látóideg belép a szembe, hiányzik az
látóideghártya, melynek rostjaiból lesz a ideghártya. Itt van az ún. vakfolt. A látóideg
látóideg. A látóideg a szem hátsó oldalán a látott képet az agyalapra vezeti. A szem
lép ki, az ínhártyán áttörve a tölcsér alakú segéd- és védőszervei közé tartoznak a fent,
szemüreg csúcsán át az agy belseje felé ha­ a kötőszöveti zsákon kívül elhetyezkedő
lad. Az érhártya szorosan az ínhártyához si­ mandula formájú és nagyságú könnymiri­
mul, egészen a szaruhártya határáig. Innét a gyek, a szemhéjak a kötőhártyával és a
szem hossztengelyére merőlegesen futva szemizmok. A könny állandó jelleggel,
képezi a szivárványhártyát. A szivárvány­ egyenletesen oszlik el a szemgolyón és
285 Szemfürdő

nedvesen tartja azt. A felesleges könny­ nosztika eredményeit a hagyományos or­


mennyiség a szemsarokban gyűlik össze. A vostani diagnosztikával meggyőzően ösz-
felső és az alsó szemhéjon lévő könny­ sze vetni.
csövecskék a felesleges könnyet a könny­
csatornán át a könnyzacskóba vezetik. Ez Szemes kávé: a Coffea arabica nevű nö­
utóbbi a könnycsont árkában, közvetlenül a vény gyümölcse, megpörkölve. Koffeintar­
szemrés mellett, az orrcsont tövénél talál­ talma következtében izgató élvezeti szer.
ható. Innen a könny a könnyvezetéken ke­ Élénkíti az agyműködést, serkenti a légzést,
resztül jut az alsó orrkagylóba. A szemhé­ a szív- és érmüködést, a vesekeringést.
jak kívülről védik a szemgolyót. Kívül bőr, A koffein elsősorban érméreg, tartós fo­
belül kötőhártya borítja őket. A kétféle szö­ gyasztása esetén mindenképpen a szervezet
vet határánál két vagy három sorban talál­ károsodásával kell számolnunk, ezért a ká­
hatók a szempillák. A szemhéj bőre alatt véivás nem egyeztethető össze a természe­
vannak a szemhéj izmok, alattuk pedig egy tes életmóddal. Szív- és keringési beteg­
kötőszövetes lemez (tarsus) található. Ez ségekben szenvedők, ideges emberek min­
utóbbi faggyúmirigyeket tartalmaz. A denképpen tartózkodjanak tőle!
szempillák faggyúmirigy-gyulladását árpá­
nak, a szemhéj faggyúmirigy-gyulladását Szemfürdó': csaknem mindig arcfürdővel
jégárpának nevezzük. Kötőhártya borítja a egybekötött fürdő. Az ember vízbe meríti
szemhéjak belső részét, valamint a szemgo­ az arcát, vigyázva arra, hogy a nyakra ne­
lyó elülső, látható részét. A szemmozgást hogy nyomást gyakoroljon (szoros gallér).
szolgáló szemizmok közül négy egyenes, A vízben többször kinyitjuk és becsukjuk a
kettő pedig ferde. Ezek képesek a szem szemünket, arcunkat légvételkor csak rövid
minden irányú mozgatására. A szemizmok időre emeljük ki a vízből. Kétszer-három­
mozgását az agy hangolja össze, úgy, hogy szor ismételjük. Hideg gyógynövényeket is
az egyes mozgások mindkét szemen min­ használhatunk a szemfürdőhöz, amit vá­
dig azonos irányban, egyszerre jönnek lét­ szonkendőn szűrünk át. Zsurló, üröm, édes­
re. Ennek a szabályozásnak a zavara kettős­ kömény, szemvidítófü, zöld bodzakéreg a
látásban nyilvánul meg. bevált szerek. Timsós vizet is használha­
tunk. A szemfürdő a szem erősítésére, kró­
Szemdiagnózis (iridológia, íriszdiagnoszti­ nikus kötőhártya-gyulladás és szemhéj­
ka): a szivárványhártya változásaiból törté­ gyulladás kezelésére, látásgyengeség ese­
nő betegségfelismerés, ami már átvészelt tén javallt. Hetente 3-4-szer vegyünk szem­
betegségekre is vonatkozhat. Ignacz von fürdőt, akut gyulladásos folyamatoknál na­
Peczely nevéhez fűződik az iridológia meg­ ponta többször. A meleg szemfürdők csak
alapítása. A szivárványhártya egyes részei beolvasztó kezelésként jönnek szóba, gyul­
szerveknek vagy szervrészeknek felelnek ladásos folyamatoknál.
meg. Az írisz színének vagy szerkezetének
változásai fönnálló vagy már átvészelt be­
tegségekre mutatnak. Ezt a módszert első­
sorban laikusok alkalmazzák. Felke atya
volt az iridológia nagymestere. Orvosok
ritkán alkalmazzák a szemdiagnosztikát,
mivel mindeddig nem sikerült a szemdiag­ Szem- és arcfiirdő
Szemgyakorlatok 286

Szemgyakorlatok, Bates-féle: 1. Rövidlá­ Szemlocsolás: a jobb szemen kezdjük, a


tás. homlokon háromszor körbevezetjük a víz­
sugarat, majd a másik szem következik. így
Szemgyulladás: a szem és védó'szervei né­ váltogatjuk 3-4-szer. Gyenge vízsugárral
ha begyulladnak. Szemgyulladáson általá­ legyezőszerű vízsugár elérésére törek­
ban a szem látható részeinek, a szaruhár­ szünk. A váltások szünetét használjuk ki a
tyának és a szemhéjnak a gyulladásait ért­ belégzésre. A szem vérátáramlása javul, a
jük. A többi szemgyulladásnak külön neve kezelés élénkíti a szaruhártyát, a szembel­
van, így pl. szivárványhártya-gyulladásról, sőt. Szemgyengeség, szaruhártyahomály és
látóhártya-gyulladásról stb. szoktunk be­ szemizombénulás esetén alkalmazzuk.
szélni. A betegségeket fénykerülés jellemzi,
a kötőhártya, a szaruhártya és az érhártya is
begyógyulhat, kiterjedés szerint. Kezelése:
mezítláb járás, hideg lábaknál fahamuláb-
fürdők hideg lemosásokkal. Szénavirág-pa­
kolás és szénavirágfürdő, sós vízben boro­
gatások, jel- és egésztest-lemosások általá­
nos kezelésként. Aloés szemfürdő: egy kés­ Szemlocsolás iránya
hegynyit adunk 1 1/2 1 forró vízhez, és na­
ponta ötször mossuk meg vele a szemet. Szemölcs: a felhám körülírt, gyakran elsza-
Méz: félkanálnyit 5 percig 1 1/2 1 vízben rusodó burjánzása, néha fertőző. Leggyak­
főzzünk. Édesköményvíz. Szemvidítótea: rabban kezeken, arcon és hajas, szőrös bőr­
lemosások és hideg pakolás esetén, különö­ felületeken fordul elő. Kezelésében és eltű­
sen, ha a szaruhártya érintett, szakorvosi nésében lelki ráhatások is szerepet játszhat­
kezelés szükséges. Nem izgató, egészséges nak (ráolvasás). Eltávolítása: ezüst-nitrát­
táplálkozás ajánlott. Háromszor naponta 1 tal, nehéz szagú boróka porával, vérehulló
késhegynyi kréta. A szem erősítésére szem­ fecskefü tejszerű nedvével. Hp.: Thuja
fürdők, arclemosások, arclocsolások szol­ D3-12, Ferrum picrinicum D4—6, Antimo-
gálnak az általános kezelések mellett. nium crudum D4, Acidum nitricum D3-10,
Calcium carbonicum Hahnemanni D6-12,
Mercuris jodatus flavus D4. Bch.: Kálium
chloratum D6, Nátrium sulfuricum D6-tal
váltakozva; elszarusodott ~ esetén Calcium
fluoratum D12.

Szemtorna: a Bates-féle látóiskola meg­


próbálja elérni a szemlencse rendszeres fe­
szítésével és lazításával a lencse nagyobb
mozgékonyságát és tűrőképességét, hogy
Szemhéjszéli gyulladás: akut és krónikus ne kelljen szemüveget viselnünk.
(néha gennyes) gyulladás a szemszéjszélen
(árpa). Por, füst, sugárzó hő, éles fény ke­ Szemvidítófű (Euphrasia officinalis): az
rülése. Többnyire kötőhártya-gyulladással ajakosak közé tartozó mezei virág. A virág­
együtt jelentkezik. Kezelését 1. ott. zó és a száraz növényt júniustól októberig
287 Széklet

gyűjtik. Külsőleg szemkezelésre alkalmaz­ Szédülés: legtöbbször a középfül betegsé­


zák. Belsőleg kis adagban gyomor- és bél­ ge, vagy az agyban fellépő vérhiány, eset­
hurut kezelésére adják. Nagyobb mennyi­ leg vérpangás okozza. A testhelyzetünket
ségben mérgezési tüneteket okoz. érzékelő szerv a belső fülben található,
amelynek három ívjárata a vízmértékhez
Szennalevél (Fólia sennae): önmagában hasonlóan működik, és a fej helyzetéről ál­
vagy teakeverékben alkalmazva enyhe has­ landóan tájékoztatja a központi ideg­
hajtó hatású. Mivel forró vízzel elkészítve rendszert. Ha e szervünk működésében za­
görcsöt okozó gyanta oldódik ki belőle, a varok keletkeznek vagy zavarkeltő ingerha­
szennateát hidegen fogyasszuk, mert kihű­ tások érik, többnyire fülzúgással járó
lés után a gyanta megkeményedik és le­ szédülésérzetünk támad. Szédülést idézhet­
ülepszik. Ügyelni kell arra, hogy a tea alját nek elő a szem zavarai és bizonyos, a tájé­
ne fogyasszuk el. kozódást megzavaró látványeffektusok is,
továbbá keringési zavarok, az agy gyulla­
Szeplők: a napsütötte bőrfelületen lévő kis dásos és daganatos betegségei, melyek há­
barna vagy sárgás festékanyagfoltok. nyással, fülzúgással és nagyothallással jár­
A napfényben szegény évszakokban elhal­ nak. Ez utóbbit Meniére-szindrómának ne­
ványulnak és nyáron előtűnnek. Esténként vezik. Mindig a kiváltó okot kell kezelni.
citrom levével kell bedörzsölni, és hagyni Hp.: időskori szédülés esetén Arnica D3-6,
kell a bőrön megszáradni. Reggel arcmasz- Baryum carbonicum D 6 - 8 ; az epebetegsé­
százs. Nyáron ajánlatos fényvédő krémet gek okozta szédülések esetén Bryonia D6, a
használni. A szeplősödési hajlam a kor gyomor okozta szédüléskor Nux vomica
előrehaladtával csökken. D6, vérszegénység esetén Ferrum carbon­
icum D2. Bch.: agyi vértolulás esetén Fer­
Szepszis: lázzal járó általános fertőzés, 1. rum phosphoricum D6; időskori gyenge­
Vérmérgezés. ségnél Calcium phosphoricum D6; a gyo­
morpanaszok okozta szédülés kezelésére
Natrium phosphoricum D6, Silicea D12.
Szerves vegyületek: széntartalmú vegyü­
letek, a szén-oxidok és a fémkarbidok kivé­
telével. A természet anyagcseréjében ki­ Székelési kényszer (tenesmus): oka a vég­
emelkedő szerepet játszanak. bélnyílás vagy a végbél gyulladása, aminek
következtében a bélizomzat túlzott ingerlé-
Szervi fogyatékosság: lehet a testalkat kenységi állapotba kerül. Fájdalmak köze­
részjelensége, de önállóan fellépő veleszü­ pette csak kevés széklet és gyulladásos ned­
letett, betegség által szerzett, elhasználódás vek távoznak. A vérhassal járó vastagbél­
következtében kialakult károsodás is, gyulladás és néhány bélféreg okozta beteg­
amely az illető szerv működését korlátozza. ség esetén gyakori. Kezelése: a végbélnyí­
lás gyakori hideg vizes mosása, ülőfürdők,
Szervneurózis: a neurózis egyik formája, zsurlófü főzetével, beöntés, nedves törülkö­
amely egy bizonyos szerv bántalmaiban zőn való ülés.
vagy hibás működésében nyilvánul meg, 1.
Neurózis. Széklet (faeces): emésztetlen ételmaradé­
kokból, főleg a táplálékban lévő cellulóz­
Szexuálhormonok: 1. Nemi hormonok ból, a bélnyálkahártya lehámlott sejtjeiből,
Széklethányás 288

baktériumokból és felesleges, felhasználat­ Székrekedés (obstipatio): a székletürítés


lan emésztőnedvekből és nyálkából áll. akadályoztatásán alapul. A széklet gyakori
Böjtölés, koplalás közben is keletkezik szándékos visszatartása következtében a
széklet. Az epe a székletet világossárgától reflex normális jelentkezése megszűnik. Ha
sötétbarnáig változó színűre festi, az elfo­ a székletürítés fájdalmas, mert a végbélnyí­
gyasztott tápláléktól függően. A tejes ét­ lás vagy a végbél sérült (berepedezések, fe­
rend világossárga, a normál étrend barna, a kély vagy gyulladás), akkor a fájdalomtól
húsos étrend sötét színű —et eredményez. való félelem miatt visszatartott széklet
A fekete, szurokszerű széklet a gyomor okoz ~-t. A végbél környezetében lévő
vagy a bélrendszer felső szakaszának vér­ gyulladásos betegségek, pl. női bajok is
zésére utal, mert a vörös vérfestéket az okozhatnak hasonló problémát. Ha a táplá­
emésztőnedvek barnásfekete színezékké lék salakanyag-tartalma alacsony, akkor is
változtatják. De fekete áfonya, bizmut és elmaradhat az ürítési inger. Krónikus mé­
más gyógyszerek is feketére színezhetik. A reghatások, mint pl. nikotin, ólom, de pszi­
széklethez bélférgek, féregpeték, az alsó chés okok is vezethetnek görcsök és ezáltal
bélszakaszból származó friss vér, genny ~ kialakulásához. Kezelése: aki természe­
stb. is keveredhet. tes életmódot folytat, egészséges étrendet,
mindenekelőtt teljes őrlésű lisztből készült
S z é k l e t h á n y á s (miserere): bélelzáródás kenyeret, gyümölcsöt, zöldséget bőséggel
következtében fellépő széklet hányása. fogyaszt, aligha fog hasonló zavarokkal
Rendkívül súlyos betegségtünet. Ha nem küszködni. A természetes életvezetéshez
sikerül a bélelzáródást gyors operatív be­ tartozik az is, hogy az ember a bél jelzését
avatkozással megszüntetni, végzetes kime­ nem hagyja figyelmen kívül. Lehetőleg
netelű lehet. mindig azonos napszakban, akkor is fel kell
keresni a mellékhelyiséget, ha ennek eset­
leg nem érzi az ember azonnali szükségét.
Székletkő: szén- és foszforsavas sólera-
Ha a természetes étrend ellenére problémák
kódásokat tartalmazó besűrüsödött széklet.
adódnak, ajánlatos reggelente éhgyomorra
A féregnyúlványt irritálhatja.
rendszeresen néhány szem vízbe áztatott
aszalt szilvát vagy fügét, esetleg egy pohár
Székletszabályozás: 1. Székrekedés
gyümölcslevet (alma, citrom vagy narancs)
fogyasztani. Nagyon jó hatású a lenolaj
Székletürítés: reflex, amelyet a vastag- és
vagy 1-2 evőkanál meleg vízben duzzasz­
végbél telítettsége hoz működésbe. A vég­
tott őrölt lenmag. Makacs esetben bélfür­
bélnyílás elernyed és a vastagbél sima
dők, hűvös hasborogatások, hasmasszí­
izomzata ritmikusan összehúzódik, ezáltal
rozás ajánlott. Bénulásos formák esetén kö­
a béltartalom előre és kifelé sodródik. A
tőszövetmasszázsok, lazitási gyakorlatok,
reflex csak az egész vastagbél megfelelő
autogén tréning. Kutyabengekéreg, rebar­
tónusa esetén jön működésbe. Ha ez túl ala­
baragyökér, szennalevél és -hüvely, apró
csony, atóniáról beszélünk. Ilyen esetben a
szulák zöldje és gyökere, kökényvirágtea,
végbél befogadóképessége elég nagy, és
por vagy tabletta formájában belsőleg,
alig vagy egyáltalán nem jön létre ürítési
vagy ricinusolaj, fokhagyma- vagy sárgaré­
inger. Ha a tónus túl nagy, a sima izomzat
páié evőkanalanként. Hp.: Sulfur D6-10,
görcsös állapotba kerül, ami a —t szintén
Bryonia D 3 - 6 , Nux vomica D4-6,
akadályozza.
289 Szénhidrátok

Graphites D3-6, Sepia D6, Magnesium navirág a legjobb minőségű, mivel a hatást
muriaticum D4, Lycopodium D 6 - 1 0 , elsősorban a szénavirág éteresolaj-tartalma
Plumbum aceticum D4-6, Alumina D3-6, szabja meg. Erős bőrizgató szer.
Natrium sulfuricum D6, Natrium muri­
aticum D3-6, Opium D3-4. Beh.: Ferrum Szénavirágzsák: egy megfelelően nagy
phosphoricum D6, Kalium chloratum D6, zsákot 2/3-ig megtoltunk szénavirággal,
Natrium muriaticum D3-6, Natrium sulfu­ száját bekötve leöntjük forró vízzel, az
ricum D6, Magnesium phosphoricum D6, edényt letakarva 5-10 percig állni hagyjuk.
Kalium phosphoricum D6, Kalium sulfu­ Ezután a zsákot présben vagy két deszka
ricum D6, Natrium phosphoricum D6, Sili­ között kinyomjuk, és egy gyapjú- vagy
cea D l 2 , Calcium fluoratum D l 2 , Calcium gumikendőbe takarjuk. A zsák hőmérsékle­
phosphoricum D6-12. te 38-40 °C legyen. A kézfejjel megtapint­
va a zsák jó meleg legyen, ne túl forró. Ez­
Szénanátha: füvek és virágok virágporával után fölfektetjük a zsákot, szorosan rácsa­
szembeni túlérzékenységi reakció. Csak varjuk a kendőket, és széles felületével szo­
májusban, júniusban lép fel, a virágzási idő rosan rácsavarjuk a kezelendő testrészre. A
alatt. Kötőhártya-gyulladás, nátha, légcső­ párolgási hőnek nem szabad elillannia. Ál­
hurut és a nyálkahártya duzzanata okozta talában l - l 1/2 óráig hagyjuk fönn a zsá­
légszomj formájában szokott jelentkezni. kot, legyengült betegeknél 3/4 óránál hosz-
Az allergiás betegségek közé tartozik. Ke­ szabb ne legyen a kezelés. A zsák levétele
zelése: gyümölcs, vegetáriánus táplálkozás, után a beteget még 1/2-1 óráig jól bebu­
lehetőleg száraz táplálékok. Áthangolás sa­ gyolálva pihentetjük az ágyban, mielőtt hi­
ját vérrel, saját vizelettel, bizonyos állati és deg alkalmazásával (egésztest-lemosás
növényi anyagok bőr alá fecskendezésével. vagy -locsolás) befejeznénk a kezelést. A
Specifikus deszenzibilizálás virágporkivo­ szénavirágzsákot forró vízzel megnedvesít­
natokkal. Az orr öblítése zsurlófüves főzet­ ve gőzedénybe is tehetjük. A vízgőzzel tör­
tél. Levezetés: mezítláb járás, víztaposás, ténő hevítésnél nem kell kinyomnunk a
comblocsolás, _félfürdő, rövid pakolás, zsákot. A zsákot mindig szorosan tegyük
egésztest-lemosás, Schlenz-fürdő. H p . : föl a kezelendő testrészre, hogy fölső és al­
Arsenicum D6-10, Silicea D12, Sabadilla só szélénél ne képződjön levegős tér. A
D4, Chininum arsenicosum D4, Gelsemi- szemüreget vattacsomókkal védjük. A ke­
um D3-6, Sinapsis nigra D3, Aralia race­ zelt terület beborítása az adott testrész pó-
mosa D3. Beh.: Ferrum phosphoricum D6 lyázási technikája szerint történik.
negyedóránként váltogatva Natrium muria­
ticum D6-tal. Makacs esetben Ferrum
Szénhidrátok: szénből, hidrogénből és
phosphoricum helyett Kalium phospho­
oxigénből álló vegyületek. Alapvegyületeik
ricum, Magnesium phosphoricum D6.

Szénavirág: a széna tárolásakor a nehézsé­


gi erő következtében a széna alján össze­
gyűlő növényi részek összessége. Virág­
magvakból, különböző mezei virágok, fü­
vek virágaiból és leveleiből áll, változó
öszszetételű. Az erősen aromás illatú szé­
Szénsavas fürdő 290

az egyszerű cukrok; a szőlő-, a gyümölcs­ kitágítja a bőr hajszálereit, ezáltal a szív


ös a tejcukor. Ha ezek közül kettő kémiai munkája csökken. A vérnyomás és a pul­
kötésbe kerül, kettős cukrok jönnek létre, zusszám alacsony lesz. A szív kitartóbban,
így például a nádcukor. Többértékű cukrok célszerűbben dolgozik. Az alacsonyabb hő­
jönnek létre, ha több molekula cukor kap­ mérsékletet melegebbnek találjuk, a testhő­
csolódik össze. Ezek közül a legfontosab­ mérséklet nem változik, mivel az anyagcse­
bak a keményítő, a glikogén, a cellulóz, a re-fokozódás kiegyenlítőleg hat. A szénsa­
dextrin. Ezeknek az emésztés során egysze­ vas fürdő elsősorban szív- és keringési be­
rű cukrokká kell lebomlaniuk ahhoz, hogy tegségekben szenvedők edzésére szolgál.
bekerülhessenek a vérbe. A szőlőcukor Ismerünk természetes (Nauheim, Orb,
(glukóz, dextróz) mindegyik életfolyamat­ Oeynhausen) és mesterséges szénsavas für­
hoz szükséges, elsősorban az izmokban dőket, ez utóbbiakban szódabikarbónát ol­
zajló energiafolyamatokhoz. A mellékvese danak föl a vízben, és hangyasavval szaba­
hormonjai és a hasnyálmirigy alakítják át a dítják fel azt, vagy patronból kiengedett
frissen fólszívott cukrot a májban glikogén­ szénsavat oszlatnak el egyenletesen, fúvó-
né, ezek biztosítják a májban tárolt cukrok nyílásokon keresztül a vízben.
leadását is az anyagcserébe. A vér cukor­
tartalmát ez a szabályozás azonos szinten Szénsavhó: ha a palackból jövő szénsavat
tartja (100 mg%). Ha hormonalulterme- kis tartályban (kesztyűujjban) fogjuk föl, a
lődés miatt nem raktározódik elegendő cu­ párolgási hideg hatására szénsavhó keletke­
kor, a felesleg a vizelettel választódik ki, zik, mely - 8 0 °C-nál helyi szövetfagyasztó
lásd cukorbetegségnél. A felesleges szőlő­ hatással bír, ami szövetpusztításra alkal­
cukor normális körülmények között állati mas. A szénsavhavat anyajegyek, tüzfoltok
keményítőként (glikogénként) raktározódik stb. kezelésére használják.
a májban és az izmokban, illetőleg fokozott
cukorbevitelnél zsír lesz belőle. A termé­
Szépségápolás: a test, főként a női test
szetes táplálkozásnál kerülnünk kell a fehér
szépségének megőrzése, az ápolt külső
lisztet és a fehérített cukrot, mivel ezek
megteremtése, az öregedés jeleinek, vala­
zsírrá alakulnak át a szervezetben. Táp­
mint a szépséghibák eltüntetése. A szépség
anyaghiányban a zsírokból ismét szénhid­
fogalma nagyon ingadozó, egyénenként
rátok lesznek, és fölhasználásra kerülnek a
változó. A természetes életmód csak a ter­
táplálkozásban. A krumpli, a gabonamag­
mészetes szépségideált ismeri, amely csak
vak és az abból származó élelmiszerek, így
a természetes életmóddal érhető el. E célt
a liszt és a süteményfélék a táplálkozás fő
szolgálja a természetes táplálkozás, a nap­
szénhidrát-hordozói. Sok szénhidrát van
fény, a levegő és a mozgás. A természetes
még a gyümölcsökben, kevesebb a levelek­
szépségápolásnak része a bőr-, köröm- és
ben és a hazai zöldségek leveleiben. Az
hajápolás. A különféle természetes olajok
egészséges táplálkozás szénhidráttúlsúlyos,
zsírozzák a bőrt (dió- és napraforgóolaj).
ezeknek harmonikus viszonyban kell lenni­
Alkalmazásuk különösen a napfürdőzés
ük a táplálék fehérjéivel és a zsírokkal.
után jelentkező kiszáradás ellensúlyozására
alkalmas. A bőr túlzott mennyiségű vála-
Szénsavas fürdő: a vízben a túltelített, ol­ dékozása vékony púderréteggel ellensú­
dott szénsav enyhe bőrizgalmat, bizsergő lyozható. A finom bőrpúdert azonban rend­
érzést okoz. A bőrbe felszívódott szénsav szeresen le kell mosni, nehogy eltömje a
291 Szimbiózis

bőr pórusait. Az érzékeny bőr tisztítására szervezetébe. A fertőzés tehát csak a bőr
nem alkalmasak a lúgos szappanok. Ilyen vagy a nyálkahártya sérülésein keresztül jö­
esetekben némi tojássárgájával és néhány het létre. A fertőzést követő 14. nap és 2 1 .
csepp citromlével (majonéz) dúsított olíva­ nap között a fertőzés helyén először ke­
olaj használata javallott. Az olajat véko­ mény kerületű fekély keletkezik (kemény
nyan felkenjük a bőrre, rövid ideig rajta fekély, primer affektus). A fekély néhány
hagyjuk, majd meleg lágy vízzel leöblítjük. héten belül hegesedéssel gyógyul, minden
A kamillagőz is alkalmas a bőr ápolására. külső beavatkozás nélkül is. A fertőzést kö­
Az agyagból, gyógyfóldből és gyógyfüvek­ vető kb. nyolc hét múlva a kórokozók a
ből készült arcpakolások feszessé teszik és vérbe kerülve keringenek, és kialakulnak
tisztítják a bőrt. Jót tesz a bőr és az arc masz- az általános tünetek, pl. bőrkiütések, vörös
szírozása is. foltok, csomócskák, pattanások a száj és a
végbélnyílás nyálkahártyáján, hajhullás,
Szérumbetegség: állati vérplazma, ame­ láz, fejfájás, levertség. Ebben az állapotban
lyet fertőző betegségek esetén megelőzési (2. stádium) a Wassermann-féie vérszérum-
vagy kezelési céllal fecskendeznek be, reakció is pozitívvá válik. A 3. stádium a
védőhatóanyagokon (antitestek) kívül az il­ késői szakasz, és első tünetei csak 5 év
lető állatfajta fajtaazonos fehérjetest- múlva vagy még később jelentkeznek. A
anyagát is tartalmazza. Ez ellen a fehérje­ bőrfelületen és a csontokon fekélyek és
anyag ellen a szervezet antitesteket képez; csomók képződnek, ún. gumifekélyek,
ha később ugyanazt a szérumfajtát még amelyek először kemények, majd később
egyszer beadják, a szervezet kanyaró- és meglágyulnak. A véredényekben elváltozá­
skarlátszerű kiütésekkel vagy viszkető csa­ sok, a nagy erekben tágulatok (aneurys-
lánkiütéssel, ízületi fájdalmakkal, lázzal re­ mus) alakulnak ki. Az agy és hátgerincvelő
agál. Súlyosabb esetekben ún. anaphylak- késői lueszes elváltozásai agylágyulásban
tikus sokk is felléphet. Ezért szérum beadá­ (paralízis) és gerincvelősorvadásban (ta-
sa előtt minden esetben tisztázni kell, hogy bes) nyilvánulnak meg. A —t csak orvosi
korábban nem alkalmazták-e ugyanannak gyakorlat folytatására jogosult orvos kezel­
az állatfajtának a szérumát, ha igen, akkor heti, mint minden nemi betegséget. Tör­
másik állatfajta szérumát kell beadni. Ma vényben előírt kezelési kötelezettséget von
már alaposan fehérjementesített széru­ maga után, amelynek foganatosítása érde­
mokkal dolgoznak, amelyeknél nem áll kében rendőri kényszer is igénybe vehető.
fenn a szérumbetegség veszélye. Mivel a A ~ természetes gyógymódjában fontos
természetgyógyászat általában nem alkal­ szerepe van a lázkezelésnek és a kiválasz­
maz állati szérumokat, a természetgyógyá­ tást fokozó kezeléseknek.
szati kezelések során ezek a zavarok ritkán
fordulnak elő. Kezelése: mint a csalánki­
Szilikózis: 1. Portüdő
ütésnél.

Szimbiózis: egy vagy több egyed vagy


Szifilisz (luesz, bujakór): a vérben és a szö­ egyedek csoportjainak közös érdekből való
vetnedvekben élő Spirochaeta paliida ne­ együttélése. így pl. a növényvilágban a
vű, csavarhúzó formájú kórokozó idézi elő, zuzmók algákkal szimbiózisban élő gom­
amely nemi közösülés, csók vagy a beteg bák. A szimbiózis fontos szerepet játszik a
ember sebéből jut az egészséges ember növény- és állatvilág közti anyagcserében.
Szimbiózisvezetés 292

Az állatok oxigént lélegeznek be és szénsa­ bert, amikor az ember betegségeit az állatra


vat lélegeznek ki, a növények felveszik a „viszik át".
szénsavat, abból cukrot és keményító't stb.
állítanak elő és oxigént bocsátanak ki, így Szimpatikus: 1. Vegetatív idegrendszer
kiegészítve egymást. A növényi táplálékok­
ban lévő vitaminok, hormonok szolgálnak Szimpatikus szemgyulladás: az egyik sze­
az állati hormonok felépítésének alapjául. men sérülés következtében kialakult gyul­
Az állati ürülékek trágyázzák a növénye­ ladásnak átterjedése a másik szemre, sok­
ket, és elősegítik a növényi vitaminok, hor­ szor még évek múlva is lehetséges. Amikor
monok termelését. Az állat- és növényvilág egy gyulladásos szemsérülés nem akar
közti anyagcsere körforgásáról beszélhe­ gyógyulni, az egészséges szem megmenté­
tünk, mely kozmikus egységbe foglalja se érdekében a beteg szemet el szokták tá­
mindkettőt, és amelynek alapja a szimbió­ volítani. Három hetet lehet azonban ezzel
zis. Ugyanígy élnek együtt a fiziológiai várni, mert korábban nem alakul ki a ~.
baktériumflórákban a baktériumok és a
gazdaszervezet. Szimpátia: együttérzés, képesség mások
örömének vagy bánatának átérzésére. Más
Szimbiózisvezetés: 1. Baktériumflóra személyekhez érzelmi alapon való vonzó­
dás.
Szimbólumok: jelképek. A pszichoanalí­
zisben, az álmok elemzésénél a lelki élet jel­ Szimulálás: betegség látszatának tudatos
képei fontos szerepet játszanak. A betegsé­ keltése, a táppénzcsalási bűncselekmények
gek gyógyításánál a lelki tényezőkön ala­ körébe tartozik. Nem szabad összetéveszte­
puló gyógyító szimbólumok (kegytárgyak ni a lelki betegségekkel.
stb.) fontos szerepet játszanak.
Szív: nagyrészt harántcsíkolt izomzatból
Szimpathetikus orvoslás: a néphitből áll. Belső üregeit fedősejtréteg, a szívbei-
származó, tudományos alapot nélkülöző hártya béleli. A szívhártya a pitvar-kamrai
gyógyítási eljárás, mely mágikus eszközö­ átmenetnél, valamint a nagyerek kilépésé­
ket használ, az okkult orvostudomány része. nél ráncot vetve megvastagodott, szívbil­
A ~ azt állítja, hogy a világban minden do­ lentyűkké alakult. Kívülről a szívet a szív­
log erővel telített, amelyek a szimpátia ré­ burok fedi, mely zárt, közte és a szívizom­
vén szoros kölcsönhatásban vannak egy­ zat között csekély mennyiségű folyadék ta­
mással. A szimpátiahitből kiindulva a szim­ lálható, ez sikamlóssá teszi a szívet. A szív
pátiagyógyításban a hasonlósági vizsgála­ körülbelül ököl nagyságú. Fő tömegével a
tot alkalmazzák, amikor is pl. egy törött szegycsont mögött helyezkedik el, jobb
lábhoz eltört szék- és asztallábat erősíte­ széle körülbelül egybeesik a szegycsont
nek. Nagy szerepet játszik az ún. képvisele­ szélével; a bal szélen a szív csúcsával nagy­
ti hit, a képzet, azaz, hogy a rész az egészet jából a szegycsont közepétől az 5. bordakö­
képviseli: a beteg haját, ujj- és lábkörmeit zig húzott függőleges vonalig ér. Szívmeg­
vagy más testrészeit elássák, hogy így sza­ nagyobbodásnál vagy -tágulásnál határa ezt
badítsák meg bizonyos betegségektől: a vonalat általában túllépi. A szívet ízomfal
vagy, hogy állatok képviselik a beteg em­ osztja jobb és bal részre. A bal szívfél két-
293 Szív

Szív

/. a felső, szívbe torkolló 7. jobb kamra 15. a testbe áramló vér


nagyvérköri gyűjtöér 8. a tüdőartéria billentyűi
16. szívizom
2. a testből származó vér 9. a tüdőbe áramló vér
3. az alsó, szívbe torkolló 10. tüdővénák Koszorúserek:
nagyvérköri gyűjtöér 11. a tüdőből érkező vér 17. aorta
4. a testből származó vér 12. bal pitvar 18. a jobb koszorúér
5. jobb pitvar 13. jobb kamra 19. a bal koszorúér
6. a kéthegyű (mitrális) 14. aorta
billentyű egyik vitorlája

vitorlája, a jobb szívfél háromvitorlájú bil­ továbbítódik, majd onnan a tüdőbejut, a tü­
lentyűvel elválasztott pitvarra és kamrára dőartérián keresztül. A tüdőkeringésből az
oszlik. A jobb pitvarba folyik a nagyvérkör oxigénnel telített, friss vér a tüdővénákon
szén-dioxiddal teli vénás vére, a felső és az keresztül a bal pitvarba folyik, onnan a bal
alsó nagyvénán keresztül a jobb kamrára kamrába, majd az aortán át újra a testbe. A
Szivárványhártya-gyulladás 294

szív olyan pumpa, amely minden szívdob­ zöldhályog alakul ki. Ezenkívül nagy a
banásnál felnőtteknél kb. 60-70 ml, per­ gyógyulás utáni visszaesés veszélye. Keze­
cenként átlag 4 1 vért továbbít. Tartalékai lése: a szem fénytől való védelme (kötés,
rendkívüliek, szükség esetén átlagteljesít­ sötét szemüveg, sötét szoba). Szigorúan
ményét 6-8-szorosra tudja növelni. Foko­ vegetárius étrend, semmiféle élvezeti mé­
zott szívmunkánál a vér 5-6-szor megfordul reg. Fejtől való elvezetés: lábfurdők, láb­
percenként. Bár a szívizom harántcsíkolt szárborogatás, nedves zoknik, elvezetés a
izom, mégis akaratunktól függően műkö­ bőrre rövid göngyölésekkel. Túróval,
dik. A szívizomzat egyes részeinek szerke­ szemvidítófűvel vagy gyógyfölddel készült
zete a szóban forgó rész feladatának megfe­ borogatások, amelyeket felmelegedés után
lelően alakult, legkevésbé fejlett a pitvarok megújítunk. Pupillaizgató szerek a beraga­
izomzata, legfejlettebb a kamraizomzat, dás megakadályozására. Hp.: Belladonna
különösen a bal kamráé, a rámért feladat D3, Bryonia D3, Arsenicum D5, Spigelia
nagyságának megfelelően. Ha pangás miatt D3, Cinnabaris D3. Bch.: Kálium chlo-
nő a szív terhelése, erősödik a szívizomzat ratum D6 és Nátrium muriaticum D6 fel­
is; ha a tüdőkeringésben lép föl pangás, a váltva, Ferrum phosphoricum D6 váltakoz­
jobb szívfél izomzata erősödik. A nagy tel­ va Nátrium phosphoricum D6-tal, később
jesítményű szívizomzat érellátása bőséges. Silicea D12.
A koszorúerek biztosítják ezt, melyek az
aortából erednek, közvetlenül annak a szív­ Szívbaj (Vitium cordis): szívbillentyűza­
ből való kilépésénél meg a billentyűknél. A var. Nem minden szívbetegséget értünk te­
koszorúserek jobb és bal ágra oszlanak. A hát szívbaj alatt, csak a szívbillentyűk káro­
vér 10%-ára van szükség a szívizomzat sodását. A vitium lehet veleszületett vagy
vérellátásához. A szívnek saját idegrend­ szerzett. A szívhártyagyulladás hegesen
szere van, úgynevezett ingervezető rend­ gyógyul és összeszűkíti a szívbillentyűket,
szere, ezt azonban fölülvezérli az életideg­ vagy áteresztővé, rosszul záródóvá teszi
rendszer a szívműködés gátlásával vagy őket. A beteg billentyűs szívfélnek többlet­
gyorsításával. A szív nagyon érzékeny ide­ munkát kell végeznie. Izomzata megvas­
gi befolyásokra, gyógyulásokra és vérát- tagszik, vagy az akadály előtti szívüreg tá­
áramlásának csökkenésére. gul ki, mivel a vérvisszaáramlás követ­
keztében több vért kell fölvennie. Mindad­
Szivárványhártya-gyulladás (iritis): elő­ dig, míg a szív képes teljesítményének fo­
idézhetik: reumatizmus, köszvény, vese­ kozásával kompenzálni a szívhibát, nem
gyulladás, tripper, cukorbetegség, tuberku­ lép föl zavar. Csak terhelésnél derül ki,
lózis, szifilisz, kórokozók és anyagcsere­ hogy a szív tartalékának egy részét már
mérgek távhatása, vagy véráram útján, il­ nyugalmi működésre fordítja. Ha a szív
letve a szem sérülésén keresztül a szembe idővel kimerül, a vérkörben pangás jelent­
jutott kórokozók, a szaruhártyán keletke­ kezik, a szövetekben és a testüregekben
zett fekélyből kiinduló folyamat szaruhár­ folyadékgyülemek szaporodnak fel. A szív­
tyára való átterjedése. Könnyfolyás, fájdal­ betegség dekompenzálódik. Ennek tünetei
mak, a pupillák beszűkülése, elmosódott, a légszomj, a köhögés, a gyomorműködés
zavaros szivárványhártya jelzi. Fennáll a zavara, a gyomorhurut, a máj megnagyob­
veszélye, hogy a szabad pupillaszegély he- bodása, a lábak elnehezülése. Kezelése: a
gesen összenő a lencsével, és ezt követően keringés tehermentesítése pihenéssel és
295 Szívgyengeség

rendszeres mozgással. Az energiával való belül egy evőkanálnyi szövetnedv van.


takarékoskodás. Az anyagcsere tehermen­ Gyulladásos szív-, mellhártya- és tüdőbe­
tesítése koplalással, ivóleves koplalással, tegségeknél a gyulladás ráterjedhet a szív­
sószegény, vegetáriánus étkezéssel. Élénkí­ burokra (pericarditis). Ilyenkor megszapo­
tésül enyhe leönlések és pályázások, az erős rodik ez a folyadékmennyiség, gennyessé
locsolások és a teljes fürdő kerülése. A válhat, vagy testnedv kiválasztása nélkül
szívizomzat erősítése galagonya, gyöngy­ gyulladás következik be. A gyógyulás rit­
virág, tavaszi hérics és gyűszűvirág­ kán vezet az eredeti állapot helyreállításá­
készítményekkel, pontosan adagolva az hoz, többnyire mindkét szívburok heges
egyéni szükségleteknek megfelelően. A összenövéseivel kell számolnunk. Ha ebbe
vízkiválasztás fokozása vízhajló. Hp.: 1. a a hegszövetbe mészsók válnak ki, a szívbu­
Szívmegnagyobbodásnál. Bch.: Calcium rok megkeményedhet, páncélként körülzár­
fluoratum D12, Kalium phosphoricum D6, va a szívet, akadályozhatja azt moz­
Calium phosphoricum D6, Silicea D l 2 . gásában. Ennek a betegségnek a nyomás­
érzékenység, a szegycsont mögötti fájda­
S z í v b e l h á r t y a - g y u l l a d á s : elsősorban a lom, légszomj, a szívtájék felett hallható
szívbillentyűket érinti. Súlyos fertőző be­ dörzsölés a legjellemzőbb tünetei. Kezelé­
tegségek, így az izületi reumatizmus, a se: az alapbetegséget mindig figyelembe
skarlát, a mandulagyulladás, a vérmérge­ kell vennünk. Koplalás, gyümölcsnapok a
zés kísérő tünete. Létezik a vérmérgezésnek lázas időszakban, egyébként vegetárius ét­
egy speciális formája (Lenta-sepsis, Endo- rend. Vádlipólyázás, ágyékpólyázás, törzs­
carditis lenta), amelynél speciális kóroko­ borogatások a levezetésre. Rakjunk hideg
zók telepszenek meg a szívbillentyűkön, el­ vizes borogatást a szívtájra, de sohase
pusztítják azokat, és minden terápiára re- használjunk jeget! A szívjáték bőrének in­
zisztensek. Az alapbetegség kezelése elsőd­ gerlése növényi kenőcsök bedörzsölésével
leges. Kezelése: koplalás, sószegény, ve­ vagy flastromokkal (mustártapasz, borosz-
getáriánus étrend, nyers koszt, ágynyuga­ lántapasz stb.) jót tesz. Szívburki folyadék-
lom, levezetés a szívből, lemosások, rövid gyülemmel levezetés izzasztással vagy a
pályázás, lábpólyázás, törzsborogatások vizeletkiválasztás fokozásával. Hp.: szív­
útján. Hp.: Aconitum D3-6, Veratrum viri- burokgyulladás: Aconitum D3-6, Veratrum
de D3, Spigelia D3-6, Bryonia D3, Phos- viride D l - 3 , Spigelia D3-6, Vryonia D 3 - 6 ,
phorus D5-10, Kalium carbonicum D4-6, Apis D 3 , Naja tripudians D10, Lachesis
Arsenicum D5-10, Lachesis D10, Naja D10. Szívburki folyadékgyülemnél: Apo-
tripudians D10. cynum 0-D2, Apis D 3 .

Szívblokk: 1. Ingerületvezetési zavarok Szívgörcs: a szív egyes részeinek a vér­


áramlásból való kiesése, vagy az egyes ré­
Szívburok (pericardium): a szívburok a szek áramlásának csökkenése a szívtájék
szívizmot borítja be kívülről, sikamlós görcsös fájdalmához vezet, melyek részben
fedősejthártyából áll. A szív külső burka a a karba sugárzanak ki, 1. az Angina pec-
nagyereknél visszahajlik a szív felső részé­ torisnál.
re, és még egyszer beborítja a szívet külső
szívburokként. A belső és a külső szívburok Szívgyengeség: szívizomgyengeség miatt
között keskeny rés található, amiben körül­ fellépő átmeneti vagy tartós keringési za-
Szívgyulladás 296

var, melynek hátterében testi megerőltetés, el, vagy olyan terület, melynek kiesése után
a szívizom táplálkozási zavarai állhatnak, a szív nem tud tovább dolgozni, hirtelen
valamint a szív túlterhelése alkohol­ szívhalál következik be (szívszélhűdés).
fogyasztás következtében, különösen szív­
izom-károsodásnál. A szívgyengeség tüne­ Szívizomgyulladás: csak szívbelhórtya-
tei: rövid, ziháló légzés, szívdobogásérzés, gyulladással együtt fordul elő. Több fertő
szédülés, az arc, az ajkak szederjessége, a ző betegség kísérő vagy utótünete (reuma-
lábak ödémája, a vizeletmennyiség csökke­ tizmus, skarlát, diftéria, tífusz stb.). Króni­
nése, köhögés, asztmaszerü légszomjjal já­ kus formája is előfordul, sápadtsággal, lég­
ró rohamok (szívasztma), szívtáji fájdalom, szomjjal, szorító fájdalomérzéssel és rend­
illetve szorító érzés. Kezelése: a keringés szertelen szívműködéssel. Az alapbetegség
tehermentesítése koplalással, ivóleves és kezelését 1. a Szívmegnagyobbodásnál.
gyümölcsnapokkal, sószegény vegetárius Bch.: Kalium phosphoricum D6, Natrium
koszt, légzőlorna. Gyakori részlemosások muriaticum D6, Calcium phosphoricum
(karok, lábak, mellkas, törzs). Karjürdők, D6.
karlocsolások, comblocsolások, víztaposás,
felsőlocsolás. Súlyos esetekben mustárpa­ Szív kiszélesedése: a szívizom megerősö­
kolás a vádlikra vagy a hátra. Gyöngyvirág-, dése folytán, vagy a szív egyes részeinek ki­
galagonya-, tavaszi hérics és gyűszűvirág­ tágulása révén jön létre, 1. még a Szívmeg­
készítmények; súlyos esetben injekcióra is nagyobbodásnál, a Szívbajnál. A szívizom­
szükség van, a keringés-összeomlás meg­ zat fokozott megerősödésénél a szívcsúcs
előzésére a kritikus időszakban. L. még a lökése emelővé válik.
Szívizomgyulladásnál. Bch.: Kalium phos­
phoricum D6, Natrium muriaticum D6, Szívkoszorúserek: a szívizom jelentős sa­
Calcium phosphoricum D6. ját vérellátási szükségletét biztosítják, 1. a
Szívnél.
Szívgyulladás: az egész szív vagy egyes
részeinek (szívbelhártya, szívizom, szívbu­ Szívmegnagyobbodás: ha a szív valame­
rok) gyulladása. lyik ürege szívbillentyű-elégtelenség vagy
fokozott ellenállás miatt nem ürül ki telje­
Szívinfarktus: ha a szív koszorúserei görcs sen, az adott üreg térfogata a maradék vér
vagy vérrög következtében elzáródnak, el­ térfogatának megfelelően megnagyobbo­
látási területük keringése megszűnik, és a dik, a szívüreg idővel kitágul. Megnagyob­
szívizomzat ezen része elhal. Ha a kerin­ bodik a szív akkor is, ha a szívizom kezde­
gésből kiesett terület nem túl nagy, és olyan ti megerősödése, megvastagodása után nem
helyen van, amelynek a szerepe nem döntő győzi a fokozott terhelést, és elernyed. En­
a szív munkáját illetően, akkor megfelelő nek szívdobogásérzés, légszomj és a szer­
kezeléssel elérhetjük az infarktus hegesedé- vezet vérelosztásának zavara lesz a követ­
sét, gyógyulását. Többnyire intenzív kórhá­ kezménye. Kezelése: sószegény étrend, ve­
zi kezelésre van szükség: csak kisebb in­ getáriánus táplálkozás, egésztest-lemosá­
farktusok esetén, szigorú ágynyugalom be­ sok, felsőtestlemosások, enyhe locsolások,
tartása mellett kezelhetjük a beteget, 1. az részfürdők, váltakozó lábfürdők és víztapo­
Angina pectorisnál. Ha nagyobb terület hal sás a keringés élénkítésére. Galagonya,
297 Szomjúság

gyöngyvirág, tavaszi hérics, gyűszűvirág a esetében. A mandulák Roeder-kezelése. A ~


szívizom erősítésére, vízhajtó hatású erőteljesebb formája a köpölyözés.
gyógynövények a tehermentesítésre. Hp.:
Arnica D6-10, Aconitum D6, Rhus toxico­ Szklerózis: megkeményedés, elmeszese-
dendron D4—6, Arsenicum D4-6, Arsenum dés, 1. Ermegkeményedés.
jodatum D4, Phosphoricum D8-10. Bch.:
Calcium phosphoricum D12, Kalium phos­ Szobaárnyékszék-gőzölés: 1. Altestgőzölés
phoricum D6.
Szomjazó napok vagy száraz napok: a
Szívneurózis: organikus szívbetegség tü­ Schroth-kúra során a kis vagy nagy ivóna­
neteit nem mutató szívpanaszok. Többnyire pokkal együtt komplex kezelési rendszer
lelki alapon jelentkező/w«Ar/o/ió7w (műkö­ részei. A száraz napon a beteg csak kétszer­
dési) zavarokról van szó, amelyek azonban sültet vagy aszalt szilvát eszik, egyéb táp­
organikus (szervi) szívbetegség előfutárai lálkozás és ital nélkül. Vesebetegségek és
lehetnek, ha nem vesszük komolyan és nem vízkór esetén a szomj azási napokat kopla­
kezeljük őket. Bch.: Magnesium phospho­ lással kötjük össze.
ricum D6, Calcium phosphoricum D6—12,
Ferrum phosphoricum D6, Natrium muria- Szomjaztató kúrák: rövid ideig tartó ivás-
ticum D6, Natrium sulfuricum D6, Kalium tilalom vagy tartósan csökkentett folyadék­
sulfuricum D6, Kalium chloratum D6, bevitel. Vesebetegségnél és vízkóros ödéma
Natrium phosphoricum D6. esetén alkalmazzák. Párhuzamosan csök­
kentenünk kell a sóbevitelt is.
Szívszélhűdés: a szívelégtelenség követ­
keztében beálló hirtelen szívhalál. Előidéz­ Szomjúság: folyadékfelvételre való kész­
hetik a szívinfarktus, a pitvarok lebegése tetés, melyet centrálisán a köztiagy irányít.
nem ritmikus összehúzódás esetén. Súlyos A szomjúsági központ izgalmát a túlzott
trauma, elektromos baleset, ijedség is ki­ sóbevitel, a túl erős kiválasztás, vagy a túl
válthat szívszélhűdést. csekély folyadékbevitel váltja ki. A szerve­
zet nagyon érzékenyen reagál a víz­
Szívóharangok: a köpölyözőfejekhez ha­ veszteségre. Már 10%-os vízveszteség sú­
sonlóan félgömb alakúak, és csúcsuk a ha­ lyos zavarokat idéz elő, 20%-os vízveszte­
rang belsejével összeköttetésben lévő gu­ ség pedig halálos. A normális napi folya­
milabdaccsal van ellátva, amelynek segít­ dékbevitel, melyet a tápanyagok természe­
ségével felhelyezésükkor a levegőt kiszi­ tes folyadéktartalma biztosít, l - l 1/2 liter
vattyúzzák alóluk. Ha a fokozott izzadás (munkavégzés a tró­
pusokon vagy meleg szobában) vagy kóro­
Szívókezelés: a testre helyezett szívó­ san fokozott vizeletkiválasztás (diabetes
harangokkal, melyek alatt légritka teret insipidus) lép föl, ennek arányában nő a
hoznak létre, a gyulladás helyére a hajszál­ szomjúság is. Ha a szomjazó nem kap ele­
erekből vért szívnak, és ezzel a gyulladást gendő vizet, súlyos kiesési tünetek jelent­
hatásosan segítik. Bier-féle ~furunkulusok, keznek. Ha csak rossz szokásból iszik vala­
karbunkulusok, emlőmirigy-gyulladások ki túl sokat, leszoktatható erről, anélkül
hogy kiesési tünetektől kellene tartanunk.
Szójabab 298

Szójabab: kelet-ázsiai babfajta, amely Eu­ szervezet közvetlenül, kémiai átalakítás


rópa enyhébb klímájú területein is megte­ nélkül képes hasznosítani. Mesterséges táp­
rem. Fehérjében és vitaminokban gazdag lálásra használják beöntés vagy injekció
hüvelyes, melynek lisztjét a vegetárius formájában.
konyha sokféle módon alkalmazza. Szója­
tej és szójatúró is készülhet belőle. S z ő l ő k ú r a : szőlővel végzett gyümölcs-
vagy gyümölcslékúra. Szőlőn vagy gyü-
Szövetek: egyforma sejtek sejtcsoportosu­ mölcsleven kívül semmit sem szabad fo­
lásai. gyasztani. A szőlőfogyasztás után ajánlatos
fogat mosni, mert a gyümölcssavak megtá­
Szövetgyulladás: 1. Kötőszövet-gyulladás: madják a fogzománcot. A megszokott ét­
a szövetek körülhatárolatlan gennyes gyul­ rendhez fogyasztott szőlő súlynöveke­
ladása. Ha körülírt, tályognak nevezik. déshez vezet a magas szőlőcukor-tartalom
miatt. Emésztőszervi betegségek, máj- és
Szöveti h o r m o n o k : a szervezetben kelet­ epebajok, székrekedés, hólyag- és vesebe­
kező anyagok, melyek az életközponti ideg­ tegségek, köszvény, reuma, ideggyulladá­
rendszerre hatnak, befolyásolják az érrend­ sok, elhízás esetén javallott. Vértisztításra
szer feszültségét. Legfontosabb képviselő­ alkalmas.
jük a hisztamin és a cholin. A hisztamin az
allergiás betegségeknél játszik fontos sze­ Szőrkefe: 1. Fontanella
repet. Bőrreakciókat is létrehoz, valamint
kvádlikat és csalánkiütést. A szöveti hor­ Szuggesztió: ráhatás, lelki befolyásolással.
monokat bizonyos enzimek a szervezetben Amíg a ~ hat, a befolyásolt személy a befo-
újból felépítik. lyásolóval (suggestor) azonosítja magát. A
természetgyógyászatban a - adott esetben
Szöveti légzés: belső légzés. A sejtek oxi­ tudatosan vagy öntudatlanul döntő szerepet
génfelvétele a vérből és a szén-dioxid vér­ játszik, de a befolyásolhatóság (suggestibi-
be történő leadása. Warburg szerint a ráknál litás) egyénenként változó.
a belső légzést tejsavas erjedés helyettesíti.
Szuperaciditás, hyperaciditás: 1. Gyomor-
Szöveti salakanyagok felszaporodása és a savtúltengés
szövetnedvek kóros összetétele helytelen
táplálkozás következménye. L. még az Ás­ Szuszpenzió: finom, nem oldódó anyagok
ványi sók anyagcseréjénél. A táplálkozás lebegése folyadékokban. Ilyen állapotban
áthangolásával és a kivezetés élénkítésével van a tejben a zsiradék is. A feliszapolt
gyógyítható. Vértisztító kúra. gyógyföld is szuszpenziót alkot.

Szövetmosás: a vértisztító kúra során a Szürkehályog (katarakta): a szemlencse el-


szövetek átöblítése, kivezetés a szöveti sa­ homályosodása, ami a pupilla szürke elszí­
lakanyagok kóros felszaporodásánál. neződését hozza létre. Kiterjedésének meg­
felelően csökkenti a látásélességet, részle­
Szőlőcukor (dextróz, glykóz): édes gyü­ ges vakságot okozhat. A beteg a sötétet és a
mölcsökben, mézben, sok állat vérében és világosat még meg tudja különböztetni. A
testnedveiben előforduló cukorfájta. A szürkehályog lehet veleszületett vagy szer-
299 Szürkehályog

zett. Bármely életkorban fölléphet, gyako­ tegségek vagy az üvegfúvók foglalkozási


ribb azonban időskorban. Időskori anyag­ betegsége. Ez utóbbinál az izzó üvegmasz-
csere-változások, cukorbetegség, a belső sza tartós infravörös sugárzása okoz
elválasztás zavara, bizonyos mérgezések szürkehályogot. Ilyenkor munkahelyet kell
éppúgy szürkehályoghoz vezetnek, mint a változtatni. Kezelése: szemlemosások na­
szem sérülései (sebtályog), belső szembe­ ponta 4-szer szemvidítófüvel.
— T

Tabes dorsalis: a gerincvelői hátsó gyö­ elő. A Canthariden tapaszkezelés során hó-
kérrostok bántalma szifiliszes (lueszes) fer­ lyagokat idéznek elő, és a hólyagok tartal­
tőzés következtében. Köznyelven (helyte­ mát növekvő hígításban, az általános át­
lenül) hátgerincsorvadásnak nevezik. hangoló kezelésre alkalmazott sajátvér-ke­
zeléshez hasonló módon beinjekciózzák.
Tachykardia: ingervezetési zavarok (gyor­
sult szívműködés). Tarackbúza (Agropyrum repens): gyöke­
rének főzete reuma- és ízületi bántalmak
Takonykór (malleus): az embert csak rit­ esetén alkalmazott szer. Egyszeri adagja:
kán támadja meg. A kórokozó bacilusok 2-8 g.
beteg lovak orrváladékából, a bőr apró sé­
rülésein keresztül jutnak be az emberi szer­ Taraxacum officinalis: 1. Gyermekláncfű,
vezetbe. Kezdeti tünetei: helyi gyulladások pitypang
és nyirokérgyulladás. Később: az izmok
gennyesedése, az orrnyálkahártyán, a gége­ Tarkómerevség: a tarkó merevsége agy­
főn és a garatban keletkező tályogok, tüdő­ hártyagyulladáskor, 1. Agyhártyagyulladás.
gyulladás, szepszis, magas láz. Kezelése
megegyezik a vérmérgezés kezelésével: Tartás: a csontváz biztosítja. A lábfej bol­
forró, szénapolyvás teljes göngyölés, helyi tozatán nyugodva a combcsont és a láb­
görögszéna-borogatások. Félóránként hi­ szárcsontok egyenesen állnak. A medence a
deg, ecetes vizes lemosások, böjt, gyü­ keresztcsonttal a gerincoszlop alapját képe­
mölcslékúra, gyümölcskúra. Sok folyadék zi. Mivel a keresztcsont előrehajlik, az ágyé­
fogyasztása ajánlott. ki csigolyák ezt hátrahaj lássál egyensú­
lyozzák. A mellkasi részen a gerincoszlop
Tanacetum vulgare: gilisztaűző varádics. megint előre-, a nyaki részen hátrahajlik.
A tartást az izmok biztosítják, s mivel az
Tapaszok: a külső bőrre szánt gyógyszer­ izomzat akaratlagosan mozgatható, a tartás
készítmények felhelyezésére szolgálnak, kifejezi lelkiállapotunkat és egész szemé­
amelyek alapmasszája olaj- és zsírsavak­ lyiségünket is. Büszkeség, levertség, er-
ból, olajokból, zsírokból, viaszokból, gyan­ nyedtség, akaraterő, ezek a tulajdonságok
tákból és terpentinből vagy ezek keveréké­ mind kifejezésre jutnak a tartásban.
ből állnak. A bőr ingerkezelésére a szívóta­
paszok, amelyek bőringerlő anyagokat Tartási hibák: a gerincoszlop hiányos­
(Canthariden, mustárolaj, bors, boroszlán, ságai erősen befolyásolják a tartási hibákat.
boglárka stb.) tartalmaznak. Enyhébb in­ A lordózis az alsó gerincszakasz túlzott elő­
gerlésre bőrpírt, hosszabb ideig tartó, erő- rehajlása, túl erős medencei előrehajlás
sebb ingerléskor hólyagképződést idéznek következménye lehet. A púposság (kypho-
301 Táplálék bázistartalma

sis) a mellkasi csigolyák fokozott hajlata, a kel próbálja meg elpusztítani a kórokozó­
szkoliózis az oldalirányú elhajlás. A tartási kat. Eközben olyan anyagok jönnek létre,
hibákat fejlődő korban kell megelőzni. amelyek beolvasztják a környező szövete­
Egészséges életmóddal, tornával, az izom­ ket. Ha mód van rá, a tályog megpróbál át­
zat erősítésével és a gerincoszlop mozgé­ törni, kiürül és ürege elhegesedik. Kezelése
konyságának fokozásával megakadályoz­ során megpróbáljuk puhítani a tályogot,
hatjuk a tartási rendellenességeket. hogy az áttörhessen, feltéve ha nem áll fenn
a testüregbe történő ürülés veszélye. A lep­
Tartós fürdő: hosszú ideig (naponta több keszeg, a szénavirág és az iszappakolások
óráig) tartó meleg fürdő, izgatott idegálla­ segítik a beolvadást. Hp.: kezdetben Silicea
potú beteg megnyugtatására. D 3 , Apis D 3 , később Hepar sulfur D 3 ,
Myristoca sebifera D 3 . Bch.: kezdetben
Tavaszi fáradtság: tavasszal föllépő fá­ Ferrum sulfuricum D6, később Silicea
radtság és teljesítménycsökkenés. Oka a ki­ D6-12, Kalcium fluoratum D6 abban az
egészítőanyagok, a vitaminok és más rege­ esetben, ha a tályog nem akar beolvadni.
neráló anyagok hiánya. Ajánlatos tavaszi Kálium phosphoricum D6 bűzös, rothadó
kúrát végeznünk. tályog esetén. A test belsejében lévő tályo-
gokat műtéti úton kell feltárni, esetleg meg
Tavaszi hérics (Bellis perennis): virága kö­ lehet próbálni a tályog izolálásával,
högéscsillapító és vértisztító, belsőleg vér­ betokosítását is. A hideg tályog általában
köpésnél vérzéscsillapító. Adagja: 2-4 g fü­ krónikus gyulladás, többnyire tbc-s folya­
zetként. mat eredménye, és szemben a meleg tá-
lyoggal, kevésbé fájdalmas. Lassan törik át,
Tavaszi kúrák: tavasszal gyakran végez­ gyakran izmok és inak mentén süllyedve
nek rutinszerűen vértisztító kúrákat, akkor keres olyan helyet, ahol felszínre juthat.
is, ha semmilyen betegség nem áll fenn. A Ezért nevezik a tályognak ezt a formáját
kúra célja a megelőzés, a szervezet meg­ süllyedéses tályognak. Az alapbetegségek
tisztítása a téli salakanyagoktól, elárasztása kezelése a legfontosabb.
vitaminokkal és erősítő hatású kiegészítő
anyagokkal. Tápanyagok: olyan szerves és szervetlen
anyagok, amelyekből az élőlények a testü­
Tavaszi szemgyulladás: tavasszal fellépő ket alkotó anyagokat felépítik, 1. Táplálko­
kötőhártya-gyulladás, a fejlődő korra jel­ zás.
lemző. A beteg viseljen védőszemüveget.
Kezelése: 1. Szemgyulladás, illetve Kötő­ Tápélesztő: 1. Élesztő
hártya-gyulladás.
Táplálék: természeti termékek, melyek a
Tályog (gennyduzzanat, gennyzacskó): a táplálkozást szolgálják. Minden élőlénynek
gennyes gyulladások egyik formája. A test szüksége van —ra. Két fajtáját különböztet­
bármely részén okozhatnak a kórokozók tá- jük meg egymástól: az élelmiszereket és
lyogot. Tályogképződéskor a testszövet tápanyagokat.
gennyes beolvadása következik be. A forró
tályog akut gyulladás eredménye. A szerve­ Táplálék bázistartalma: az egészséges
zet falósejtekként működő fehérvérsejtek­ táplálkozásnak bázisokban gazdagnak kell
Táplálkozás 302

lennie. Túlnyomórészt bázisokat tartalmaz­ anorganikus anyag van még, melyek az


nak a gyümölcsök, a nyers és a párolt zöld­ élethez az egészséges állapothoz, a táplálék
ségek, a krumpli, a tej, 1. Berg. megfelelő hasznosításához fontosak. Ha
ezek részben vagy egészen hiányoznak, nö­
Táplálkozás: minden élőlénynek szüksége vekedési zavarok jelentkeznek, betegségek
van táplálkozásra az életben maradáshoz, a lépnek fel (mesotrophia). Ilyenek az ásvá­
fejlődéshez, a munkához, a mozgáshoz és a nyi anyagok és a nyomelemek mellett a vi­
szaporodáshoz. A táplálkozás az anyag­ taminok, az auxonok, a friss anyagok stb.
cserét biztosítja, a szervezetet nyers­ Ezek az ún. kiegészítő anyagok jelentős
anyaggal látja el, amiből az emésztés során szerepet játszanak a szervezet egészségesen
a belső anyagcsere számára felvehető és tartásában. A friss, ép élelmiszerekben még
feldolgozható anyagok származnak. A szer­ megtalálhatóak, idővel azonban, még az
vezetben az égés hatására hő keletkezik. élőben történő leépülési folyamatok, a táro­
Ennek a melegvérüeknél van fontos szere­ lás, a konzerválás és a főzés, a feldarabolás
pe (az ember is ezek közé tartozik). A táp­ hatására eltűnnek. A táplálkozásnál tehát az
anyagok közül háromnak az égése során egyes anyagok kalóriaértéke mellett azok
szabadul fel hő; ezek: a fehérjék (1 g 4,1 frissanyag-tartalmát, illetőleg éltető erejét
gcal=17,2 J), a szénhidrátok (ugyancsak) és is figyelembe kell vennünk. W. Kollath
a zsírok (1 g 9,1 gcal=38 J). 1 cal=l ezért tudatosan megkülönböztet élel­
gKalória az a hőmennyiség, ami 1 g víz 15 miszereket és tápanyagokat. Kiegészítő
°C-ról 16 °C-ra való melegítésére szolgál. anyagokban gazdag élelmiszer még élő táp­
A melegigény kortól, nemtől, nagyságtól és lálék. A tápanyagok többnyire kalóriahor­
súlytól, valamint egyéb jellemzőktől füg­ dozók, kiegészítő anyagokat nem vagy csak
gően különböző. Nyugvó ember melegigé­ csekély mennyiségben tartalmaznak. A fő­
nye kisebb, mint a munkavégzőé, ez utób­ zés és a konzerválás az élelmiszereket min­
bié annál nagyobb, minél nagyobb a telje­ dig tápanyagokká változtatja. Ezért kell,
sítménye. A nyugalmi energiaszükségletet, hogy friss táplálék legyen étrendünk egy
mely a keringést, a légzést, a növekedést, a része, csak az energiahordozókat vegyük
testhőmérséklet fenntartását stb.-t biztosít­ magunkhoz tápanyag formájában. Az em­
ja, alapenergia-szükségletnek nevezzük. Ez beri szervezetnek főként vitaminszükség­
felnőtteknél napi 1500-2000 kalória. Mun­ lete kiegészítésére és hormonjai felépítésé­
kavégzésnél az alapenergia-szükséglet, az hez van szüksége olyan anyagokra és élő
energiaszükséglet kétszeresére, többszörö­ anyagokra, melyek a növényi szervezetben
sére is nőhet, az igénybevételtől függően. jönnek létre. Ugyanakkor a növényeknek is
Az energiaforgalom nem abszolút értékű, szükségük van életanyagaik felépítéséhez -
függ az energiaszállító élelmiszerek össze­ ha kisebb mennyiségben is - állati és az
tételétől is; 1. Fehérje, Szénhidrát, Zsír. emberi vitamin- és hormonháztartás leépü­
Ezeknek az anyagoknak harmonikus arány­ lési anyagaira, melyeket a fenti szervezetek
ban kell lenniük egymással. Egyikük túl­ a széklettel és a vizelettel választanak ki; 1.
zott vagy csökkent mértékű fogyasztása Trágyázás. A természetben tehát szoros
magasabb összkalória-szükséglethez vezet, kapcsolatban állnak egymással a növények
esetleg súlyos anyagcsere-betegségek lép­ és az állatok, egymásra vannak utalva. A
nek fel. Ezeken a tényleges kalória­ szervezet nem minden felvett tápanyag
hordozókon kívül sok olyan organikus és hasznosítására képes. Az emésztetlen táplá-
309 Távollátás

lék salakanyagként távozik. A felvett anya­ nem joule-ban fejezik ki: 1 joule=4,16862
gok közül sem hasznosíthatjuk mind­ kalóriának felel meg.
egyiket. Az anyagcsere feladata a szervezet
számára káros anyagok kiválasztása vagy Táplálkozás okozta károk: helytelen táp­
méregtelenítése. Az értékes anyagok, me­ lálkozás okozta betegségek. Csecsemőknél
lyeket a szervezet nem képes azonnal hasz­ tej- vagy lisztérzékenység, felnőtteknél
nosítani, tárolásra kerülnek a raktározásra hiánybetegségek okozhatják.
képes szervekben és szövetekben. Az újon­
nan érkezett anyagok elraktározódnak, a Tápsók: az ásványi sókban szegény civili­
szervezet pedig a tárolt anyagokból fedezi zációs étrend kiegészítésére készített mes­
pillanatnyi szükségleteit. A túlzott tárolás terséges keverékek. Természetes táplálko­
lelassítja az anyagcserét és ártalmas az zás mellett nincs rájuk szükség.
egészségre. Nemcsak tápanyagok, hanem
kiválasztási termékek raktározására is ké­ Tárkony (Artemisia dranunculus): saláta
pes a szervezet, pl. akkor, ha a kiválasztás és fűszer, kertben termesztik.
nem működik megfelelően, vagy ha a szer­
vezet nem képes megbirkózni a kiválasz­ Távollátás (hypermetropia): fiatalkorban a
tandó salakanyag-mennyiséggel annak bő­ szemgolyó hibás felépítésénél alapul, ami­
sége miatt. Egyben ez az oka az anyag­ nek következtében a kép a retina mögött
csere-betegségeknek és az anyagcsereza­ keletkezik. Eleinte a távollátó ezt a hibát
varoknak is. így pl. míg a szervezet ki tud­ alkalmazkodó izmai segítségével korrigál­
ja választani a termelődött összes húgysa- ja. Azonban az állandó igénybevétel gyako­
vat, egészséges. Ha képtelen erre, és elkez­ ri fejfájással és gyors kifáradással bosszul­
di tárolni a húgysavat, kialakul a köszvény- ja meg magát. Idősebb korban (presbyopia)
betegség. A táplálkozás során ezért ügyel­ a ~ nem a szem deformációján, hanem a
nünk kell arra, hogy az energiahordozókat szemlencse rugalmasságának csökkenésén
olyan formában vegyük magunkhoz, me­ alapszik. A gyűjtőlencse viselése megkímé­
lyek kevés salakanyagot képeznek, nehe­ li a távolbalátót az alkalmazkodás kénysze­
zen kiválaszthatók, vagy amelyek tárolásá­ rétől. Ezáltal a lencsebeállításért felelős
ra képes a szervezet, s amelyek kiegészítő szemizmok egyre inkább elkorcsosulnak.
anyagokban gazdagok. Az egészség szem­ Kezelése: ha a szemizmok működési zava­
pontja és a táplálék frissértéke a döntő. A ráról van szó, a zavar gyakorlással meg­
frissen begyűjtött, rögtön fogyasztásra ke­ szüntethető. Mivel az izomzat rúlfeszítésé-
rülő fejes saláta értékesebb, mint a már hosz- ről is szó van, lazító és látásjavító gyakor­
szabb ideje tárolt, üzletben vásárolt zöld­ latokat kell végezni. Lazítás céljából tenye­
ség. Persze ez utóbbi is jobb annál, mintha rünkkel zárjuk le a szemünket, ezáltal a
egyáltalán nem fogyasztunk salátát. Az ide­ szemizmok ellazulhatnak. Ezt kiegészítik
ális táplálkozás a saját kertből származó még a szellemi és pszichés lazítási gyakor­
tápanyagok fogyasztása (Scheber-kert latok. A lazításból és teljesítménynövelő
mozgalom). A táplálkozás összetételénél gyakorlatból fokozatosan felépülő látásja­
kerüljük a savképzőket, és ügyeljünk arra, vító gyakorlatokat az egyes esetekhez iga­
hogy bázistúlsúlyú legyen az étrendünk; 1. zodva kell összeállítani. Kancsalság esetén
Berg-féle táplálkozási szabály. Az energia a kancsal, tehát csökkent teljesítményű sze­
nemzetközi egységét nem kalóriákban, ha­ met külön kell kezelni, amíg el nem éri a
Tea 310

szem másik teljesítőképességét, és ezzel sen a kazein (túró) értéke. A ~ könnyen


párhuzamosan áll. Ezt az eljárást a Bates- emészthető és laktató hatású. Ezért gyenge
féle iskolákban végzik; 1. Rövidlátás. Szem­ étvágyúak a —t csak étkezés után fogyasz-
fürdők és szemmosások hideg vízzel vagy szák. Felnőttek napi 1/2 liternél többet ne
szemvidítófűvel, naponta 2-szer, 3 percig. fogyasszanak belőle. Túró és aludttej na­
Arclemosások és leöntések, teljes lemosá­ gyobb mennyiségben is fogyasztható.
sok, erősítés céljából félfürdők. Gyermekeknél gyakran fordul elő idegen
tejjel szembeni túlérzékenység, ritkább
Tea: szárított növények, növényi részek esetben felnőtteknél is, amely allergiás tü­
vagy ezek keverékeinek vizes kivonata (hi­ netekben nyilvánul meg (hasmenések,
deg, forrázat, főzet). Egyébként ~ fogalma bőrkiütések). A tejjel kórokozók is a szer­
alatt kínai —t (fekete vagy zöld ~) értünk, vezetbe kerülhetnek. Ezért fogyasztás előtt
amely a kínai kamélia, teacserje leveleiből fel kell forralni, bár ezáltal veszít értékéből.
készült. A leveleket zölden vagy fermentál­ A pasztörizált ~-t nem kell forralni. A mi­
va fekete —ként leforrázzák. Izgató hatású nőségi tej nyersen is fogyasztható.
élvezeti szer, amely koffein- és theo-
bromintartalma miatt vízhajtó hatású. Ide­ Tejcukor (laktóz): szőlőcukorból és galak-
ges izgalmi állapotokat, szívdobogást, tózból álló összetett cukor, a tej fő alkotóré­
nyugtalanságot és álmatlanságot idézhet sze (a tehéntej 5%-a). Csecsemőknél teás­
elő. kanalanként adagolva enyhe hashajtó, fel­
nőtteknél nagyobb mennyiségben vizelet­
Teaböjt: 1. Böjt hajtó hatása van. A homöopatiában a nem
oldódó orvosságok, valamint homö-
Tej: az ember és az emlősállatok mellmiri­ opatikus porok és tabletták készítéséhez
gyeinek (emlő) váladéka az utódok felneve­ használják. A tejcukrot késhegynyi adagok­
lése céljára. A tejfehérje fajtaspecifikus. Az ban emésztési zavarok esetén a bélműködés
ember számára anyja vagy más nő teje je­ szabályozására is alkalmazzák.
lenti a természetes táplálékot. Állati tejjel
való pótlása a másfajta fehérje-összetétel és Tejelválasztást serkentő szerek: 1. Lakta-
az eltérő tápanyag- és ásványianyag-tarta­ gogumok.
lom miatt nehézségekkel jár. Az állati tej
értéke egészségügyi szempontból az állat­ Tejfolyás: bőséges tejképződés vagy a tej­
tartástól függ. A zöldtakarmány és a legel­ csatornák hiányos záródása miatt követke­
tetés értékesebb tejet eredményez, mint a zik be. Kezelése: hideg lemosások. Belső­
száraz- és istállótakarmányozás, különösen leg zsálya- és diólevélfőzet.
a vitamintartalom tekintetében. A tej a
legértékesebb tápanyagforrások közé tarto­ Telekinézis (pszichokinézis): távmozgatás.
zik. Fehérjéje, különösen a kazein az összes Tárgyak távolból történő mozgatását, illet­
fontos aminosavat tartalmazza. Ultraibo­ ve folyamatok távolból való befolyásolását
lya-besugárzás hatására növekszik rachi- értjük alatta. A parapszichológia tárgyköré­
tisellenes hatóanyagtartalma. A sovány tej a be tartozik, és annyiban kapcsolódik az or­
tejzsíron kívül a tej összes fehérje-, ásványi vosláshoz, hogy bizonyos folyamatok a
és kiegészítő anyagait tartalmazza. A fel­ távgyógyításban gondolatátvitel segítségé­
nőttek számára értékes tápanyag, különö­ vel, telekinetikus úton is végbemehetnek.
311 Teljes gőzölés

Telepátia: gondolatátvitel. Lelki befolyá­ beteget 2 lenvászonból készült lepedővel és


solás, az érzékszervek által történő lelki be­ gyapjútakarókkal nyakig betakarják. A le­
folyásolás normális útjának alkalmazása pedők és a takarók földig érnek, és nem en­
nélkül. A parapszichológia tárgykörébe tar­ gedik a felszálló gőzt elillanni. Ekkor eltá­
tozik, és a gyógyulási folyamatokban tudat­ volítjuk a nagy edény fedelét, a kis edényét
alatti szerepe van. pedig lécrácsra cseréljük. A kezelés idejére
felhelyezett hideg homlokborogatás enyhü­
Telítettségi érték: az elfogyasztott étel le­ lést ad a betegnek. Egy ülés 10 percig tart,
bontásának ideje, vagyis emészthetősége. befejeztével a pácienst ágyba fektetik és
alaposan betakarják, majd ezt hideg lemo­
Teljes bénulás: a gerincvelő sebesülés, sás, leöntés vagy fürdő követi.
vérzés, gyulladás vagy daganat miatt bekö­
vetkező teljes megszakadása a lábak, vala­
mint a végbél és a hólyag záróizmainak tel­
jes érzéketlenségét és bénulását vonja ma­
ga után. Ha ez a nyaki gerincvelőben törté­
nik, azonnali halált okoz. Kezelése: az ok
megszüntetése (esetleg műtéttel), amennyi­
ben lehetséges.

Teljes leöntés: az egész test kezelése leürí­


téssel. A vízsugár útja: a jobb láb hátolda­
lán, jobboldalt farközépig, majd megállás
nélkül a belső oldalon vissza a sarokig. A
bal lábon megismételjük ugyanezt. Ezután
bal oldalon a csípőig vezetik fel a suga­
rakat, maréknyi vízzel megnedvesítik a be­
teg hátát és mellét. Ezután a sugarat comb­
középnél átvezetik a jobb kézre, és a kar
mentén felfelé haladnak a vállig. Itt kis ide­
ig elidőzve a beteg jobb oldalán folyatják a
Gerincváz rajza
vizet, hogy a víz nagyrészt a beteg hátán,
kisebb része pedig jobb oldali mellkasán
Teljes fürdő: 1. Kádfürdők folyjon le. A sugarat a háton levezetik
combközépig, ott áthaladnak a bal oldalra,
Teljes gőzölés: az egész test gőzölése a fej és megismétlik az előbbi műveletet. Tarkó
kivételével. Egy szék alá nagyobb edényt magasságában a sugarat jobbra-balra ingáz­
(lefedett vödör), a szék elé pedig egy kiseb­ va mozgatják (nem a háton!), a reakció je­
bet helyeznek el. A széken elhelyezkedő lentkezése után balra le. A jobb karon felfe-
Teljes pillanatleöntés 312

vízsugarat. A hát jobb oldalát több vonal


mentén, fartól vállig locsolják, majd ugyan­
ezt elvégzik a bal oldalon is. Ezután a víz­
sugarat cikcakk vonalban alulról felfelé,
majd felülről lefelé vezetik. A bal lábszáron
lefelé haladnak a sarokig. A karokat és a lá­
bakat a vízsugárral végigveretik. Ezt köve­
tően a pácienst megfordítják. A lábszárakat
felfelé a lágyékhaj latig, majd lefelé a kiin­
dulási pontig locsolják. Ezután a vízsugarat
a jobb kar külső oldala mentén a mellre ve­
zetik, ahol gyengébb nyomású sugárral há­
rom kört írnak le, végül a sugarat visszave­
zetik a jobb kar mentén. A sugarat a törzs
érintése nélkül a combokon át a bal karhoz,
lé haladnak a vállig, ahonnan a víz nagyobb ezen fel- és újra levezetik. Gyenge sugárral
részét a test mellső oldalán folyatják le. A az óra járásával megegyező irányban körö­
törzs mellső oldalán lefelé haladva comb­ ket rajzolnak a törzsre, és a bal lábszáron
középen átvezetik a bal oldalra, ahol az levezetik. Ha sor kerül a mell és a has veze­
előbbi műveletet megismétlik. A szegy­ tésére, az csak igen kis nyomású vízsugár
csonton jobbra-balra ingázva vezetik, és a alkalmazásával történhet. A jobb és bal ol­
reakció beálltakor bal oldalon levezetik. A dal locsolása közben a páciens „támadóál­
légzési zavarban, asztmában, strúmában lást" vesz fel, karjait magasba emeli, a víz­
szenvedők esetében a jobbra-balra ingázó sugár az oldalvonal mentén a hónalj magas­
sugárvezetést mindig combmagasságban ságáig hatol fel. A kezelést a talpak végig-
végzik. A ~ az egész keringési rendszerre és veretése és az egész test permetezése zárja.
az anyagcsere-folyamatokra serkentőleg Hatásos eszköz az anyagcsere-folyamatok
hat, és általános edzettséget biztosít. A le- serkentésére elhízás esetén. Alkalmazása
öntéses módszerek közül a legerőteljesebb
hatású, ezért ajánlatos a fokozatosság elvét
betartva a gyengébb hatású változatokat
elébe iktatni. Ellenjavallatai: arteriosclero­
sis, szívelégtelenség, izgalmi állapot.

Teljes pillanatleöntés: lassú, gyengülő-


erősödő permetezéssel kezdődik a hátolda­
lon, lábtól vállig. A vízsugár útja: mindkét
láb hátoldalán a medence magasságáig,
majd a jobb oldalon farig, a jobb kar külső
oldalán a lapockáig, ott három kör leírása
után a jobb kar belső oldalán le. A combkö­
zépen áthaladva a bal karon megismétlik az
9 10 2 1
előbbi műveletet, majd onnan a combközé­ Teljes pillanatleöntés: a vízsugár útját
pen áthaladva a hát jobb oldalára vezetik a a nyilak jelzik a számok sorrendjében
313 Természetes baktériumflóra

közben indokolt az óvatosság, mert nagyon sak. A kúrákat minden esetben orvosi fel­
megterheli a vérkeringést. ügyelet mellett kell végezni.

Tendovaginitis: 1. ínhüvelygyulladás Tengeri hagyma (Scilla maritima): liliom­


féle, amely a gyűszűvirágéhoz hasonló
Tenesmus: 1. Székelési kényszer anyagokat (glykozidok) tartalmaz, amelyek
a szívre és a vizeletkiválasztásra vannak
Tengeribetegség: a ritmikus vagy imboly­ hatással. Kisebb mennyiségben vízhajtó
gó mozgások által keltett zavarok, amelyek teakeverékek készítéséhez használható.
hajón, repülőn, vasúton, autóban, körhintán
vagy hintán lépnek fel. Tünetei: rosszullét, Tengeri só: számos oldott állapotban lévő
szédülés, hányás, szorongás, félelemérzet, sót és nyomelemet tartalmaz, amelyekre
végül teljes apátia. A belső fül ívjáratainak szükség van az egészséges ásványianyag­
ingerlése okozza. Megelőzés: a hajó fedél­ cseréhez. A fogyasztáshoz meg kell tisztíta­
zetének közepén, lehetőleg hanyatt fekve ni a keserű ízű anyagoktól, és ezt követően
tartózkodjunk. Minden gyógyszer csak ak­ konyhasótartalmú fűszerként az egészséges
kor lehet hatásos, ha még a tünetek jelent­ táplálkozásban használható.
kezése előtt vagy kezdetén alkalmazzák.
Hp.: Cocculus D6-10, Cerium oxalicum Terepkúrák: 1. Mozgás
D3. Bch.: Natrium phosphoricum D6 Kali­
um phosphoricum D6-tal váltva. A négy­ Terhességi mérgezések: akkor alakul ki,
évesnél fiatalabb gyermekek és a süketné­ ha az anya szervezete a magzat anyagcsere­
mák nem fogékonyak a betegségre. végtermékeit nem képes hatástalanítani. Az
esetek többségében a terhesség első három­
Tengeri fürdő: a tengeri fürdőkúra során négy hónapjában jelentkezik, ilyenkor sú­
nemcsak a tengerben vagy az előmelegített lyos hányást okoz. A terhesség utolsó har­
tengervízben való fürdés, hanem a tenger­ madában a veseműködésben fellépő zava­
parti klíma is hozzájárul a gyógyered- rok a fehérjevizelés, vizenyőképződés és
ményekhez. A tengerparti tartózkodást ho­ magas vérnyomásban nyilvánulnak meg. A
mok- és intenzív napfürdőzéssel lehet eltöl­ legsúlyosabb tünet a rángógörcsroham. Ke­
teni. A kúra során a tengeri szél hűsítő ha­ zelése: vesegyulladáskor, rángógörcs ese­
tása is gyógyító lehet. A nyílt tengerben va­ tén azonnali terhességmegszakítás. Érvá­
ló fürdést a víz sótartalma és a hullámverés gás és nyugtatószerek. Természetes élet­
teszi gyógyításra alkalmassá. A tengeri móddal, megfelelő étrenddel megelőzhető.
üdülőhelyek között aszerint választhatunk,
hogy milyen intenzív hullámzás szükséges Természetes baktériumflóra: a szervezet­
a gyógykezeléshez. A Keleti-tenger hul­ ben a nyálkahártyákon számos olyan bakté­
lámzása gyenge, az Északi-tengeré ere­ rium található, így pl. az orrban, a torok­
sebb, a legintenzívebb az Atlanti-óceáné ban, a szájban, a vastagbélben és a hüvely­
(Biarritz). A tengerek sótartalma is külön­ ben, amelyek semmiképpen sem kóroko­
böző, az Adria vize majdnem olyan magas zók, sőt fontos szerepet játszanak a védeke­
sótartalmú, mint a sós források. A hideg zésben és az anyagcsere-folyamatokban.
tengeri kúrák igen hatásosak, de legyengült Ilyenek az egyes kólifajták, a sztrep-
szervezetű beteg kezelésére nem alkalma­ tokokkuszok stb. Ez a baktériumflóra fizio-
Természetgyógyászat 314

lógiás, az egészséges szervezet része. Ha ez ugyanúgy része, mint a légzőgyakorlatok és


a flóra elfajul, fejlődése zavart szenved, ak­ a torna, a testgyakorlatok, valamint a /ég­
kor dysbakteriózisról beszélünk. A kóros és napfürdő; vö. az egyes címszavakkal.
anyagcseretermékek felhalmozódása ön-
mérgeződéshez vezet. Az anyagcsere és az Testhőmérséklet: az ember melegvérű, a
ellenállás zavart szenved. Ilyenkor a termé­ 36-37 °C közötti tartományon belüli állan­
szetes baktériumflórát ismét helyre kell ál­ dó testhőmérsékletét energiaátalakítással és
lítani. A bakteriális fertőzés kórokozóját a test hőregulálása révén tartja fenn. A test­
bakteriológiai vizsgálatokkal derítik ki. hőmérséklet a külső hőmérséklettől többé-
Egészséges baktériumok telepítésével meg­ kevésbé független. A hőszabályozás zava­
felelő vakcinák adásával (szimbióziskeltés) rai, pl. meghűlés gyengítik a szervezet el­
hozzák létre a fiziológiás baktériumflórát. lenálló képességét és kedveznek az infekci­
Különösen anlibiotikumkezelés után kell ók (fertőzések) kialakulásának.
számítanunk a természetes flóra megválto­
zására, mivel a kezelés során nemcsak a Testmagasság: a növekedési folyamat
kórokozók, hanem a természetes baktériu­ eredménye, és alkati, illetve örökletes té­
mok is elpusztulnak. nyezők befolyásolják. Idősebb korban a
fejlődés lezáródásakor elért testmagasság a
Természetgyógyászat: az a tudomány, gerincoszlop porckorongjainak zsugo­
amely a betegségek leküzdését az emberi rodása következtében csökken. A testma­
szervezet öngyógyító képességével, vala­ gasságot a növekedés befejeződése után
mint a természetes védekezőrendszer irá­ leginkább a gerincferdülés és különböző
nyítása, szabályozása révén igyekszik elér­ tartáshibák befolyásolják. A fiatal korosz­
ni. Ezt természetes gyógymódok alkalma­ tály —a a sejtek átörökítő tulajdonságainak
zásával valósítja meg: táplálkozás, víz­ megváltozása következtében (akceleráció)
gyógyászat, természetes ásványi és szerves rendkívül mértékben megnövekedett.
anyagokkal (kréta, iszap, mocsár) végzett
kúrák, mozgásterápia, fény-, levegő- és Testalkati típusok: 1. Konstitúció
napfürdők. Gyógyszerként: friss, nyers
vagy szárított növények vagy növényi ré­ Testsúly: függ a test méretétől, az életkor­
szek, valamint természetes ásványi anya­ tól, a nemtől, a táplálkozástól és a konstitú-
gok (gyógyfold, kréta, timsó) alkalmazása. ciótól. Figyelmet érdemel a fokozatos vagy
A mesterséges, vegyi úton előállított, a ter­ hirtelen változás (fogyás vagy hízás), mert
mészetben elő nem forduló anyagok hasz­ arról az anyagcsere-folyamatok változására
nálatát elveti. A ~ szerint a szervezet és a lehet következtetni, melynek okát tisztázni
lélek egységet alkotnak. kell.

Testápolás: az általános egészséggondozás Tetania: 1. Mellékpajzsmirigyek


körébe tartozik. A portól, piszoktól, baktéri­
umoktól, izzadságtól és a bőrfelület által ki­ Tetanus: 1. Merevgörcs
választott anyagoktól való megtisztulás
mellett fontos szerepe van a szervezet erő­ Térdgyorslocsolás: a beteg 4-5 m-re áll a
sítésében, edzésében. Öblítések és fürdők, locsolást végző személytől, hátat fordít an­
bőr-, száj-, fog-, köröm- és szépségápolás nak. A kezelés enyhe, esőszerű locsolással
315 Tériszony

lábujjaktól fölfelé a lábfejen haladunk há­


romszor oda-vissza, azután a vádlikon las­
san felmegyünk a térdhajlatig, itt kb. 10
másodpercig elidőzünk, majd a lábszár bel­
ső oldalán visszatérünk a sarokig. A bal lá­
bon ismét a térdhajlatig haladunk, majd mi­
után itt 10 másodpercig végezzük a locso­
lást, visszatérünk a jobb térdhajlatra. A re­
akció kezdeténél megyünk vissza újra a bal
Térdgyorslocsolás: a vízsugár vonalvezetése oldalra, lefelé visszük a vízsugarat a belső
oldalon a bokáig. A locsolás időtartama a
kezdődik, fölfelé a lábaktól a térdhajlatig. reakció kezdetétől függően egyénenként
Utána teljes sugárban folytatjuk a vádli- különböző. Amint a reakció bekövetkezik,
izomzaton oldalt felfelé a térdhajlat feletti abba kell hagynunk a locsolást. Elöl a térd­
részig, onnan az alsó lábszár belső szélén kalácsig vezetjük a vízsugarat, elidőzünk itt
keresztül a bokáig vezetjük a vízsugarat. a reakció kezdetéig. Ennek bekövetkezte­
Baloldalt az egészet megismételjük, ugyan­ kor abbahagyjuk a locsolást. A sípcsont di­
úgy, mint a jobbon. Ezután a vízsugárral rekt locsolását kerüljük, az izmokon kell
gyorsan felfelé és lefelé haladva meg­ haladnunk. Hatása: a bőr, az izomzat, az al­
csapdossuk az alsó lábszárat. A beteg meg­ só lábszárcsontok keringésének élénkítése,
fordul. Elöl a jobb lábon kezdve a vádli bel­ a kismedencei szervekre (húgy- és ivarszer­
ső oldalán haladunk fel a térdkalácsig, 2-3- vek, a vastagbél) gyakorolt reflexes hatás
szor körbelocsoljuk a térdkalácsot, majd az levezetőleg hat a gyomor, a fej, a nyak és a
első oldalon visszatérünk a kiindulási pont­ mellkas szerveire. Edz és megszünteti az
hoz. A sípcsontot ne érje erős sugár, felfelé említett szervek pangását.
menet a locsolócső végén az ujjunkkal tom­
pítsuk a vízsugár erősségét. A bal lábat
ugyanígy kezeljük. Megismételjük a locso­
lást és a csapdosást. Ezután a beteg előre
kilép az egyik lábával, jobb oldala néz a lo­
csolást végző felé. Most a jobb lábszár kül­
ső részét teljes, a bal lábszár belső részét
gyengített vízsugárral locsoljuk. A másik
oldalról ugyanígy járunk el. Végezetül a
talpakat locsoljuk váltogatva. Esőszerü
spricceléssel fejezzük be az egészet, mi­
Térd- és alsólábszár-öntözés
közben a beteg lassan körbefordul.

Tériszony: kényszerneurózisokhoz tarto­


Térdhajlat: a hátsó térdárkot nevezzük zik. A lelki egyensúly zavarának jele, azon­
így, azt az izomhasadékot, ahol a comb fe­ ban a vegetatív idegrendszer zavarai esetén
lé haladó nagy idegek és erek haladnak. is előfordul. A beteg nem képes félelemér­
zet nélkül emberekkel teli helyiségekben
Térdöntözés: alsólábszár-öntözés, beleért­ (színház, mozi, templom) ülni. Félelme
ve a térdet is. A jobb lábfejen kezdünk. A nem szűnik meg a helyiség elhagyásakor.
Thermofor 316

Gyakran nem képes az úttesten vagy sza­ kezelendő szervet a külső, masszírozó kéz
bad területen átkelni bénító félelem nélkül. irányába tolja. Először a betegséggóc kör­
A zavar a tudatalattiban gyökerezik. nyezetét, majd lassanként magát a gócot
Amennyiben az idegrendszer eró'sítésével masszírozzák. A belet a masszázs előtt ki
és szabályozásával nem szüntethető meg, kell üríteni. A kezelést a havivérzés idején
pszichoanalízissel kell feltárni és megszün­ is folytatják, mert ebben az időszakban a
tetni. szervek különösen kedvező módon ellazul­
nak. Süllyedés esetén különösen a meden­
T h e r m o f o r : a test egyes részeinek felmele­ cefenék izomzatát masszírozzák. A végbél­
gítésére vagy melegen tartására szolgáló nyílás izmainak periodikus összehúzása
hőtároló eszköz. Gumiból, fémből, agyag­ ilyen esetekben tornagyakorlatként szolgál.
ból, égetett cserépből készült palackok, A belső masszázst megelőzően kereszt­
elektromos fűtésű párnák. csont-kopogtatást végeznek. A masszázs
köröző, nyomó, csavaró, feszítő és emelő
T h r o m b o p h l e b i t i s : vérrögképződéssel já­ mozdulatokból és a megrövidült szövetré­
ró vénagyulladás; 1. Vénagyulladás. szek nyújtásából áll. Ezután pihenés, majd
keresztcsont-kopogtatás következik. Végül
T h u r e B r a n d t (1819-1894): svéd őrnagy, befejezésül ismét torna. A kezelést naponta
a női bajok tornával történő kezelésével végzik. Nyolc nap elteltével már látható,
foglalkozott, amivel a női medencében lévő hogy a kezelés folytatása sikerrel jár-e.
szervek és tartószalagok feszesebbé tételét
kívánta elérni, hogy azok visszanyerjék és T h y m u s vulgáris: 1. Kakukkfű
megtartsák eredeti és természetes állapotukat.
Thyreoidea: 1. Pajzsmirigy
T h u r e Brandt-kezelés, T h u r e B r a n d t -
masszázs: javallatai: az anyaméh és a hü­ Tífusz: vízben, tejben és más élel­
vely süllyedése, krónikus gyulladások, ösz- miszerekben lévő tífuszbacilus által oko­
szenövések, izzadmányos gyulladás a női zott bélfertőzés. A fertőzés után 3 héttel las­
szervekben, vérpangás, menstruációs zava­ san emelkedő láz, fejfájások, levertség, hi­
rok, a medenceizomzat gyengesége, med­ degrázás, lepedékes nyelv, megnagyobbo­
dőség stb. A kezelés első részét tornagya­ dott lép jelzi. Egy hét alatt a láz eléri csúcs­
korlatok képezik: a vért a medencébe veze­ pontját, és 8-14 napon át tartja magát. A
tő gyakorlatok kimaradt, gyenge és fájdal­ has bőrén apró kiütések jelennek meg
mas menstruáció esetén. Ezek a hasfal és a (roseolák), levertség, borsófőzelék-szerű
combok izmainak tornáztatásából állnak. hasmenés, a has puffadt. Bélvérzés is fel­
Minden egyéb zavar esetén elvezető, tehát léphet, mert a kezdetben megduzzadt nyi­
a vérnek a medencéből való elvezetését cél­ rokgócokból fekélyek keletkeznek. Fennáll
zó gyakorlatokat kell végezni. A felső vég­ a halálos kimenetelű bélvérzés veszélye is,
tagok, hátizmok és a combok terpesztő iz­ vagy a fekélyek átfúródhatnak a hashártya
mainak tornáztatásáról van szó. Ezt követi irányába. A 4. héten begyógyulnak a feké­
a belső kezelés, a tulajdonképpeni ~. A be­ lyek, a láz lassan alászáll és a tünetek visz-
szafejlödnek. Azonban a visszaesés sem ki­
teg kezelőszékben fekszik. A kéz egyik uj­
zárt. A tipikustól erősen eltérő esetek is elő­
ját a hüvelybe vagy a végbélnyílásba veze­
fordulnak. A vizeletből, székletből és vér-
tik, amely a teljes ellazulás állapotában a
317 Torokgyulladás

bői kimutatott bacilusok és különleges szé­ tartalmaz, ezenkívül egyéb tápanyagokat és


rumreakciók teszik biztossá a diagnózist. A hatóanyagokat is. A tojásfehérje csaknem
betegség alatt vagy azt követően vérkerin­ teljesen nélkülöz minden vitamint, fehérje­
gési zavarok, trombózis, fülbetegségek, testekből, ásványi sókból, csekély mennyi­
ideg-, epehólyag-, tüdő- és légcsőgyulladá­ ségű szénhidrátból és zsírból áll. A túlzásba
sok, vese-, hólyag- és csontgyulladások vitt tojásfogyasztás érelmeszesedéshez, ko­
léphetnek fel. Kezelése: gyakori hideg le­ leszterinképződéshez és lerakódáshoz ve­
mosások, hideg fürdők, gyakran váltott hi­ zet. A mértékletes tojásfogyasztás ártalmat­
deg borogatások fejre és törzsre, különösen lan, történhet a vegetáriánus táplálkozás ré­
a lázas időszakban. Sajátvér-kezelés. A láz szeként is. Bár állati eredetű táplálék, ter­
csökkenésekor rövid göngyölés, spanyolka- mészetes tápanyag. Waerland elutasítja a
bát, felső- és alsólest-borogatások ecetes tojásevést, rákkeltőnek tartja. Ezt tudomá­
vízzel és szénapolyvás főzettél. Diéta: böjt, nyosan nem sikerült igazolni. Egyéb irány­
gyümölcskúra, később vegetárius étrend. zatok szerint a tojás az életet táplálja, a be­
Utókúraként félfürdők keserűteákkal. Hp.: tegségeket gyógyítja (a 9 napos tojás), ezek
Ferrum phosphoricum D 3 - 6 , Baptisia az irányzatok sokszor tojáskúrákat írnak
D l - 3 , Pyrogenyum D6-15, Echinacea 0, elő. A tojáskúra naponta egy 9 napos tojás
Arsenicum D4-6, Crataegus 0. fogyasztását jelenti, 30 napig; 1. Trephonok.

Timsó: a természetben a kénsav kálium- és Tolulások (kongestiók): vértolulás a fej­


alumíniumsójaként fordul elő. Enyhén ösz- ben. Belső elválasztású mirigyek és az ide­
szehúzó hatású, Kneipp öblítésekhez ja- gi irányítás zavarai okozzák. Tünetek: fej­
valija néha, pl. gyulladásos szembetegsé­ fájás, fülzúgás, szemkáprázás. A változás
gekben. éveiben gyakran előfordul. Kezelése: elve­
zetés a lábak és az altest irányába. Lábfür-
Típus: egyéni dolgok és folyamatok egye­ dők, mezítláb járás, víztaposás, kar-, fél- és
ző tulajdonságok szerinti csoportosítása. ülőfürdők.
Megkülönböztetünk pl. alkati, reakciós és
betegségtípusokat. Különbséget teszünk Tonsillitis: 1. Mandulagyulladás
egy betegség típusos és attól eltérő lefolyá­
sa között. A ~ összefogja a közös és jelleg­ Torma (Cochlearia armoracia): belsőleges
zetes tulajdonságokat, de magában foglalja és külsőleges (tormatapasz) alkalmazás
azt is, hogy a részletekben egyéni különbö­ köszvény, reuma, hasvízkór, skorbut ese­
zőségek is mutatkozhatnak, mert nincs a vi­ tén. Nyersen és főve, fűszerként és zöldség­
lágon két teljesen egyforma dolog. ~ álta­ ként használják.
lánosítás, minden hibájával együtt.
Torokgyulladás (torokhurut, pharyngitis):
Tisztítókúrák: 1. Vértisztítás megfázás vagy mérgek által okozott inge­
rek (füst, dohány stb.) idézhetik elő a — t ,
Tojás: a madártojás - a tyúk, ritkábban a li­ amely többnyire hurutos jellegű. A króni­
ba, a kacsa és a sirály tojása - az élelmisze­ kus ~ nagyon makacs, és csak a károsító
rek közé tartozik. A tojás sárgája fehérjét és anyagok (füst, alkohol) kerülésével szün­
zsírokat, valamint zsírszerű anyagokat tethető meg. A torok kiszáradása, kínzó kö­
(lipoidokat), koleszterint, lecitint, kefalint högés, a hátsó garatfalon sűrű nyálka. Fej-
Toroklepedék 318

fájás és a torokban sebfájdalom. Kezelése: Törpenövés: 1. Növekedés


vegetárius és nyers ételek. Zsályával, mály­
vával, zsurlóval való gargarizólas. Nyakra Tracheitis: 1. Légcsőgyulladás
helyezett agyagpakolás. Felsőtest- vagy
teljes lemosás a nyaktól való elvezetés cél­ Traganth: keleti pillangósvirágúakból
jából. Váltakozva térd-, comb- és felső leön- származó növényi nyálka. A ~ tabletták és
tés vagy félfürdő. Harmatos fűben járás, emulziók kötőanyagául szolgál.
mezítláb járás, víztaposás. Lábgőzölés, fa-
hamulábfürdők, majd később hideg keze­ Transz: olyan állapot, amely különösen al­
lésekkel felváltani. Hp.: Mercurius corrosi- kalmas szuggesztiók befogadására. A hip­
vus D6, Belladonna D3-6, Apis D 3 , Am­ nózis során a hipnotizőr hozza létre, hogy a
monium bromatum D 3 , Árum triphyllum hipnózist hatékonnyá tegye. A médiumok
D 2 - 3 , Kalium chloratum D6. Bch.: Kalium képesek saját magukat —állapotba hozni
chloratum D6, Silícea D12, Natrium phos­ (autoszuggesztió), és ezáltal parapszichikai
phoricum D6, Kalium sulfuricum D6. tevékenységet végezni.

Toroklepedék: 1. Difteria Trágyázás: a növény a talaj szerves és


szervetlen anyagaiból klorofill és napfény
Toxinok: baktériumok, de magasabb rendű segítségével építi fel a számára fontos tap­
növényi és állati szervezetek által is képzett es növekedési anyagot. Ez utóbbiak a növé­
anyagcseretermékek, amelyek a szervezet­ nyi táplálkozásban fontos testanyagok és
ben zavarokat idézhetnek elő. Megkülön­ testnedvek felépítésére szolgálnak. Ezek­
böztetünk ektotoxinokat, amelyeket bakté­ nek az anyagoknak azonban újra vissza kell
riumok képeznek sejten kívül, mintegy jutniuk a talajba. A természetben ezt a nö­
anyagcseretermékként, valamint endotoxi- vények pusztulása, az állati részek bomlá­
nokat, amelyek a baktériumsejten belül ke­ sa, a kiválasztás biztosítja. A növényter­
letkeznek, és maguk a baktériumok által mesztés során a szántóföldeken, a kertek­
hatnak. A szervezet ezek ellen különleges ben ezeket az anyagokat rendszeresen, cél­
védőanyagokat termel, az antitoxinokat; 1. zottan kell pótolni, hogy a földet terméke­
Antitestek. nyen tartsuk. Az ideális trágya a komposzt,
állati ürülékkel keverve. A komposzt rot­
Tónus: az erek, izmok és szövetek normá­ hadt növényi részekből és ásványi anya­
lis feszességi állapota. A bőrnél ugyanezt az gokból áll, földdel keverve. A biológiai di­
állapotot turgornak nevezzük. Központilag namikus trágyázás során a komposztkészí­
irányított és a központi idegrendszeren és a tés csak bizonyos növényfajták hozzáadá­
vegetatív idegrendszeren keresztül szabá­ sával történik, hogy az egészségre vonatko­
lyozott állapot. A ~ túlzott ingerlése görcs­ zó törekvés itt is érvényesüljön, míg a szok­
höz, a ~ elernyedése ellazuláshoz vezet. ványos földművelésben minden felhasznál­
ható növényi részből komposztot készí­
tenek, s általában nem nagyon építenek a
Tölgyfakéreg (Quercus robur): erős cser­
komposzttal való trágyázásra. A mestersé­
savtartalmú drog; 1. Növényi főzetek.

ges trágyázás a kémiai műtrágyák fölhasz­
nálása. Ilyenkor kémiai formában juttatjuk
Török fürdő: a római-ír fürdő másik meg­
a földbe az alapvetően fontos tápanyago-
nevezése; 1. Gőzfürdő.
319 Trigeminus

kat, hogy a terméshozamot növeljék. Ebből trephonokat a gyomornedv elroncsolja, így


a fajta trágyából hiányoznak a férgek és a kérdéses, hogy a keltetett tojásból szárma­
talajbaktériumok által létrehozott organikus zó ~ gyomron át történő felvétele egyálta­
anyagok az állati kiválasztás során keletke­ lán hatásos lehet-e.
ző hormonanyagcsere-termékek és sokszor
az anorganikus nyomelemek is. A természe­ Trichinózis: kórokozója a Trichinella spi­
tes trágyától jelentős mértékben eltérő mes­ rális, amely a sertés, medve, borz, kutya,
terséges trágyán termesztett növények sem macska, róka, nyest húsában tenyészik. Az
lesznek biológiailag teljes tápértéküek. Bár ilyen hús elfogyasztása következtében a
eleinte fokozható a terméshozam, ez a hatás gyomorban és a bélben fejlődnek ki a fiatal
nem tart a végtelenségig. Noha szükség van béltrichinellák, amelyek a vérereken át az
organikus trágyázásra. A természetes élet­ izomzatba jutnak. A megtámadott izmok
módhoz természetes trágyázás és növény­ fájdalma, duzzanatai, levertség, láz, veríté­
ápolás tartozik. Az ettől való eltérés huza­ kezés, vérkeringési zavarok lépnek fel. Tü­
mosabb időn keresztül a növények és az dőgyulladás és bronchitis kísérheti. Gyako­
azokat fogyasztók elfajzásához is vezet; 1. ri a 4-6 héten belül bekövetkező halál. Ha
Eletreform. a beteg túléli a fertőzést, a trichinellák el­
pusztulnak és mészburokban beto-
Trephonok: fias tojások embrionális folya­ kozódnak. Hatósági húsvizsgálat hivatott a
dékában található kiegészítő anyagok. Ale- trichinellával fertőzött hús kereskedelmi
xis Carreinak sikerült csirkeszívszövetet ki­ forgalomba való kerülését megakadályoz­
operált állapotban —kai életben tartani. ni. A hús 70 °C fölé hevítésekor a trichinel­
Mennyisége a 9 napja keltetett tojásokban a lák elpusztíthatok. Kezelése: kezdetben
legnagyobb. E módszer propagandistái cso­ hánytató és hashajtó szerek. A láz idején
dálatos gyógyulást ígérnek minden, egyéb­ böjt, később vegetárius étrend, ecetes vizes
ként gyógyíthatatlan betegség - rákot is be­ lemosások, izomfájdalmak esetén rövid
leértve - esetére, valamint a 120 éves élet­ göngyölés, spanyolkabát, teljes lemosások.
kor elérését. A kínai „rothasztott tojás" is
valójában 9 napos tojás kell hogy legyen. Trigeminus (háromosztatú ideg): V. agy­
Ezeket az állításokat idáig nem sikerült eg­ ideg, amely egyik részével az arcot és fejet
zakt módon bizonyítani, fenntartással kell érzőidegekkel, másik részével mozgató­
fogadni őket. A kínaiak sem érnek meg ma­ idegként a rágóizmokat látja el. Gyulladá­
gasabb életkort, mint az európaiak. Itt is, ott sai és betegségei 1. Arcfájdalom.
is elenyésző számban érik el a 120 éves
kort. Hogy az életmeghosszabbító 9 napos
tojáskúra propagálói saját maguk elérik-e a
kitűzött céljukat, még nem tudni. A tojáso­
kat közvetlenül a keltetőszekrényből kivé­
ve, nyersen kell meginni. A kúra 30 napon
át napi egy tojás elfogyasztásából áll. Ez
idáig a trephontartalom és a növényi csírák
(pl. búzacsíra) embrionális anyagainak ana­
lógiája az egyetlen tudományos vitaalap.
Újabb kutatások azt mutatják, hogy a
Trigeminus és az általa ellátott terület
Trigonella foenumgraecum 320

Trigonella foenumgraecum: 1. Görögszé­ Trombózis: a vérkeringésben, különösen a


na vérerekben fellépő vérrögképződés. Érelzá-
ródáshoz vezethet, amelynek következté­
Tripper (gonorrhoea): nemi betegség. Kór­ ben az ellátandó szövet, főképp a pangás
okozói gonokokkuszok. A fertőzést követő miatt károsodik. Gyulladások vagy kóros
1-3 napon mutatkozó tünetei: a húgycső- folyamatok következtében az érbelhártyán
nyílás égése, vizeletürítés fájdalmassá válá­ elváltozások jönnek létre. Gyakori tífusz,
sa, a húgycsőből sárgászöldes gennyes vá­ gyermekágyi láz esetén, súlyos operációkat
ladék ürül. Ha idejében nem ismerik fel és vagy szülést követően. Ha a rögöt vagy an­
nem kezelik, a húgycső külső szakaszának nak egy részét a véráram magával ragadja,
gyulladása férfiaknál a hátsó húgycsőre, a és az elakad egy szűkebb érszakasznál, em-
prosztatára, ondóhólyagra, ondózsinórra, bólia keletkezik. Kezelése: kímélet lázdié­
mellékherékre és herékre, nőknél a méhre tával, böjttel, gyümölcskúrával, piacával,
és a méhszalagokra terjedhet át, és króni­ lemosásokkal, borogatásokkal, pályázással
trombózisveszély esetén. Bekövetkezett -—
kussá válik. Gyulladást okozhat a hólyag-
nál: nyugalom, piócakezelés, agyaggön-
ban és a vastagbélben is. Altalános fertőzé­
gyölés, ecetes vizes borogatások; a gyulla­
seket is előidézhet az izületi reumához ha­
dási tünetek elmúlása után cinkenyvkötés
sonlóan, a szívbillentyűk és ízületek károsí­
mozgással. A vérkeringés javítása. Hp.:
tásával. A kihordott gonorrheas fertőzések
Arnica D 3 , Hamamelis D2, Apis D 3 ,
a férfi és női nemi szervekben hegesedése-
Arsenicum D4-6, Lachesis D10, Sulfur
ket okozhatnak, melyek a fogamzást és
jodatum D 3 ^ 1 , Carduus marianus 0. Bch.:
gyermeknemzést gátolják, és ezáltal med­
Kalium phosphoricum D6, Ferrum phos­
dőséghez vezetnek. Különösen veszélyesek
phoricum D6.
lehetnek a szem kötőhártya-gyulladásai,
mert szaruhártya-hegesedéshez és ezáltal
vaksághoz vezetnek. Az újszülött már a Tuberkulózis: a Koch-féle tuberkulózis-
szülés alatt a fej kitolási szakaszában fertő­ bacilusok a belégzés (cseppfertőzés, por)
ződhet, ha az anya beteg. Ezért közvetlenül vagy táplálék útján a szervezetbe kerülve
a megszületés után a fertőzés veszélyének különösen jellegzetes gyulladásos tünete­
megelőzésére ezüstoldatot csepegtetnek az ket okoznak. A megtelepedés helyén fejlő­
újszülött szemébe. Kislányok hüvelyében dik ki az ún. primer góc a bélben vagy a tü­
is kifejlődhet fertőzött személyek ágyne­ dőben, amely az érintett terület nyirokcso­
műjéből, közösen használt törülközőből móival együtt képezi az ún. primerkomp-
lexet. A szervezet belső védekezőereje le­
vagy szivacsból származó tripperváladék
küzdi a fertőzést, anélkül hogy komolyabb
okozta fertőzés hatására gonorrhoeas gyul­
betegség fejlődne ki. A góc helyén kötőszö­
ladás. Lázkezelés túlhevítő fürdőkkel,
veti hegesedés és meszesedés keletkezik.
emelkedő hőmérsékletű ülőfürdők. Böjt,
Európában majdnem minden ember átesik
gyümölcs- és gyümölcslékúrák. Sajátvér­
30. életévéig egy ilyen primerfertőzésen,
kezelés. Belsőleg átöblítő hatású teák. Peni­
sokszor anélkül, hogy észrevenné. Ha kül­
cillinkezelés.
ső életkörülményei vagy más megbetege­
dések miatt időszakosan meggyengül ellen­
Tripszin: a hasnyálmirigy váladékának fe­ álló képessége az élete folyamán, ezek a
hérjebontó enzime. szunnyadó gócok fellángolhatnak és a tu-
321 Túlhevítő fürdők

berkulózis megbetegedés kiújulhat. Hason­ Turgor: feszesség: a bőr vagy a felszíni


ló jelenség játszódhat le a szervezetben az szövetek feszessége. A feszülő rugalmas ta­
ellenálló képesség csökkenésének periódu­ pintású szövet jó, a puha tapintású petyhüdt
sában fellépő újabb fertőzés esetén. Ez az —t jelez. Csecsemők esetén a - jelentős
újabb betegség kevésbé hajlamos a gyógyu­ mértékben függ a test nedvességtartalmá­
lásra és az elmeszesedésre, sokkal inkább a tól, és az egészségi állapot megítéléséhez
terjedésre és az elsajtosodásra. Az elsaj- szolgál támpontul; vö. Tónus.
tosodás során a megbetegedett szövetben
üregek keletkeznek (kavernák). Ha túlsúly­ Tussilago farfara: martilapu.
ba kerülnek az elsajtosodási folyamatok,
általában a váladékok (köpet, vizelet) is tar­ Túlérzékenység: a szervezet veleszületett
talmaznak bacilusokat. Minden folyamat­ vagy szerzett tulajdonsága, amely testide­
ban lévő, nem nyugalomba jutott betegsé­ gen fehérjékkel való érintkezésre alakul ki,
get aktívnak, a hegesedett, betokozódott és és különböző allergiás reakciókhoz vezet.
elmeszesedett formáját inaktívnak vagy
nyugvónak neveznek. A szervezet minden Túlhevítő fürdők: a természetes vízkeze­
szervében kialakulhat tuberkulózisos meg­ lési eljárások legmodernebb formáihoz tar­
betegedés. A leggyakoribb a tüdőtuberkuló­ toznak a lázfürdők és a Schlenz-Jürdők,
zis. Nem mindig fejlődik ki megbetegedés, amelyek sok krónikus, de akut gyulladásos
csak ha az ember szervezete hajlamos rá. betegség esetén is döntő segítséget jelente­
Ez lehet alkati vagy testi-lelki megerőlte­ nek. Lázat idéznek elő, ami az anyagcserét
tés, túlterhelés, éhezés, alultápláltság kö­ fokozza és a verejtékezés fokozásával a ki­
vetkezménye, helytelen életmód is előidéz­ választást segíti elő. A beteg teljesen alá­
heti. A csecsemőkorú és a serdülő gyerme­ merül, csak az orra és a szája marad szaba­
kek különösen veszélyeztetettek. A 30. élet­ don. A fürdő kezdetben 36 °C-os, majd az
év utáni új megbetegedések sokkal ritkáb­ előírt 40—45 °C-ra emelik a hőfokát, és kb.
bak, bár idősebb korban néha előfordulhat. 1 óra hosszat ezen a hőmérsékleten tartják.
Kezelése: 1. Tüdőtuberkulózis. A legtöbb betegség esetén elegendő a 40
°C, amely minden további nélkül elviselhe­
Tudatalatti: nem tudatos lelki történések. tő. Magasabb hőmérsékleten néha nyo­
Valójában a tudatos szférából elnyomott másérzet lép fel, amelyet a hőmérséklet rö­
lelki ösztönök és érzelmek. Az ember sze­ vid ideig tartó 39-38 °C-ra való csökkené­
mélyisége egységes egésznek tekinthető, sével és a szívtájék hideg vízzel való zu-
amely nem választható tudatos és „tudat­ hanyzásával küzdenek le. A fürdő átlagban
alatti" szférára. A lelki működésen ke­ egy óráig tart, de az időtartamot egyénileg
resztül ható gyógymódok gyakran a —ra állapítják meg. A fürdőből kiszállva a beteg
irányulnak. száraz pakolást kap, nyomás- vagy fulla­
dásérzet esetén a szívtájékra nedves boro­
gatást helyeznek. A fürdő hatására 42,9 °C-
Tumor (daganat): többnyire jó- vagy rossz­
os testhőmérsékletet érhet el, és a 40 °C-os
indulatú szövetképződményt értünk alatta.
hőmérsékletet több órán át tartani lehet. A
száraz pakolást hideg vizes, a Schlenz-
Turbolya (Anthriscus cerefolium): virágzó
fürdőt langyos (37 °C) vizes lemosás köve­
növény, 2-4 g-ját öntetként adjuk, vízhajtó
ti, majd legalább egyórás pihenés. Prof.
hatású. Etelízesítő, levesekbe használjuk.
Túró 322

Lampert forró fürdője legalább 3 órás. vön áthaladt levegőt a hörgők vezetik a tü­
Maria Schlenz általában 1 órás fürdőt alkal­ dőbe. A hörgők egyre kisebb ágakra oszla­
maz. Lampert tiszta vizet használ, bizonyos nak, amelyek aztán vakon végződnek a tü-
esetekben só hozzáadásával, Schlenz pedig dőhólyagocskákban. Ezek úgy helyezked­
a betegség fajtájától függően gyógyfűkivo- nek el, mint a szőlőfürtök a venyigén. Az
natokat adagol a fürdővízhez. A forró fürdő egyes hólyagocskákat lebenyek egyesítik.
alkalmas krónikus gyulladásos megbetege­ A jobb tüdő 3, a bal 2 lebenyből áll. A tüdő-
dések, illetve azok következményeinek ke­ hólyagocskák száma kb. 300 millióra tehe­
zelésére, így pl. központi idegrendszeri szi­ tő. A tüdő légzőfelülete kb. 100 qm. Az
filisz, tripper, ízületi és izomgyulladások, egyes tüdőlebenyeket a mellhártya zsigeri
reuma, anyagcsere-betegségek (elhízás), lemezei borítják, melyek egymáson elmoz­
bronchitis, asztma stb. eseteiben. A fürdőt dulnak. A tüdő elágazásánál (hilus) a hör­
kizárólag tapasztalt személy felügyelete gőkkel együtt lépnek be a tüdőbe a vér- és
alatt lehet alkalmazni. nyirokerek is. A szív jobb kamrájából kilé­
pő tüdőverőérből ágazik szét az egyes hó­
Túró: értékes élelmiszer. A zsíros vagy so­ lyagocskákat behálózó hajszálérrendszer,
vány tejet megaltatják, fölét leszedik, és az ebből az erek ismét ágakba gyűlnek, ame­
aludttejet meleg, de nem fúl forró helyre te­ lyek a bal szívpitvarba vezető tüdővénában
szik. A kicsapódott tejfehérjét kendőbe te­ egyesülnek. A tüdőleágazásnál a mellhár­
szik és kicsavarják. Gyógyászati célból, tya irányt változtat és kibéleli a mellkas
lázzal járó akut betegségeknél alkalmazzák belsejét. A tüdő és a mellhártya között az
pakolás vagy begöngyölés formájában, ún. mellhártyaűrben némi folyadék találha­
mint pl. mellhártya-, tüdő-, ízületi, véna- és tó, amely a sima mozgást biztosítja. A két
szemgyulladások. Csekély helyi ingerlést lebeny szorosan egymáson fekszik, ameny-
kiváltó hatása mellett erős hűsítő hatása nyiben a külső levegőtől el van zárva. Csak
van. A túrót a savóval sűrű masszává ke­ ha a tüdő sérülése folytán a légutakon ke­
verik. Minél finomabb a keverék, annál resztül vagy sebesülés következtében a kül­
jobban hat. Ujjnyi vastagon kenik a kívánt ső levegő beáramlik, a mellhártyaűrbe le­
helyre, vászonkendővel lefedik, majd gyap­ vegő kerül. Ezáltal a tüdő összepréselődik,
júkendővel átkötik. Alapos felmelegedésig ún. légmell (pneumothorax) alakul ki. Ez
marad a pakolás a helyén, esetleg többször az állapot mozgásában akadályozza és kor­
is megismételhető. A túró mint tejfehérje a látozza a tüdőt. A légmell mesterséges elő­
természetes táplálkozásban fontos szerepet idézésével kikapcsolható és nyugalmi álla­
játszik, mert könnyen emészthető fehérje. potba hozható a tüdő, ha a gyógyulási fo­
lyamat ezt kívánja. A tüdő megfelelő
munkavégzése szempontjából döntő annak
Túró-lenolaj étel: 125 g túróból 3 evőka­
rugalmassága. A légzőfelület olyan hatal­
nál lenolajjal alapos keveréssel állítják elő,
mas, hogy a rendelkezésre álló felület töre­
és pótétkezésként (2. reggeli) súlyveszteség
déke is kielégítő levegőellátást biztosít az
kiegyenlítésére alkalmazzák.
ember számára. Ezért képes tehát olyan
nagy kieséseket is, mint pl. a kétoldali tü­
Tüdő (pulmo): a szervezet légzőrendsze- dőgyulladás, átvészelni. A legtöbb ember
rének legfontosabb szerve. Az orrban a megelégszik a felületes légzéssel. Ezt meg­
portól megtisztult, megnedvesített és elő­ sínyli a tüdő és a mellkas rugalmassága
melegített, a garaton, a gégén és a légcsö-
323 Tüdőgyulladás

csakúgy, mint nagy felületen a tüdőhólya- egyes megtámadott gócok találhatók a tü­
gocskák légző tevékenysége, amelyek a dőlebenyekben, gócos —nak is nevezik.
gyakorlatból kiesve, tétlenségre korlátozva Főleg kisgyermekek és gyengélkedő idő­
leépülnek. A következmény: a mellkas és a sebb emberek betegsége, amely az alsó,
hátgerinc merevsége és tüdőtágulás. Továb­ hátsó tüdőrészeket támadja meg elősze­
bi következményként vérellátási zavarok retettel, a kanyaró, szamárköhögés, tífusz,
lépnek fel, összeomlik az anyagcsere. A he­ skarlát, grippe szövődményeként. Lap­
lyes légzési technika ezért fontos eleme az pangva kezdődik, nem magas lázzal, hideg­
egészséges életmódnak. A már kialakult tü­ rázással, fokozódó légszomj, kínzó, gyak­
dőtágulást megszüntetni nehezebb, mint ran fájdalmas köhögés, gennyes köpet.
rendszeres légzőgyakorlattal és könnyű, Leggyakrabban pneumokokkusz-, újabban
ülő munkavégzés esetén kiegészítő sporttal belső gombafertőzés is okozza. Kezelése: a
megelőzni. manapság szokásos antibiotikumos kezelés
csak abban az esetben kecsegtet sikerrel, ha
Tüdőatelektázis: a tüdő légtelensége vagy nem gombafertőzésről van szó. Enyhébb
tökéletlen telődése, hörgőelzáródás vagy esetben a szúrós égő helyekre 4-6-szor
mellhártyavizenyő okozta nyomás hatására megújítandó túrópakolás. Belsőleg olíva­
a léghólyagocskák összeesése és kiürülése olaj. Alsó- és lábszárgöngyölés, elvezetés
következtében. Kezelése: az alapbetegség céljából nedves zoknik. Naponta gyakori
megszüntetése. teljes lemosás, váltakozva felső- és alsóbo­
rogatások. Böjt, gyümölcsdiéta. Tea: orvosi
tüdőfü, lándzsás útifű, orvosi ziliz, martila­
Tüdőfene: a tüdőtályoghoz hasonló, de rot-
pu, édesgyökér. Hp.: Acinicum D3—4, Bel­
hasztóbaktériumokkal kevert gennyes tüdő
ladonna D 3 ^ 1 , Bryonia D 3 , Jodum D3^4,
gyulladás, amely azonban nem körülhatá­
Tartarus emeticus D 4 - 6 , Phosphorus D 5 ,
rolt. Bűzös köpet és lélegzet a tüdőtályog
Arsenum jodatum D4, Chelidonium D2-4,
egyéb tünetei mellett. Kezelése: a tüdő ver­
Lycopodium D6-10. Bch.: Ferrum phos­
és nyirokkeringésének javítása kereszt- és
phoricum D6, Kalium phosphoricum D6,
rövid göngyöléssel, jó erőnlét esetén felső,
Kalium chloratum D6, Kalium sulfuricum
egyébként elvezető, könnyű leöntésekkel,
D6, Calcium phosphoricum D6-T2, Natri­
mint pl. kar- és térdleöntésekkel. Reggelen-
um muriaticum D6. Kruppös ~: megfázás,
kénti teljes lemosások ecetes vízzel. Gon­
ingerlő gázok belégzése következtében.
doskodni kell a székletürítésről. Teák: gö­
Hirtelen kezdet, hidegrázás, magas láz, ol-
rögszéna, lándzsás útifű, ánizs. Hp.: Arse­
dalnyilallás. Kórokozó: pneumokokkusz.
nicum D4, Arsenum jodatum D4, Cap­
Lebenyeket vagy lebenyszelvényeket egy­
sicum D3-6, Lachesis D10. Bch.: Kálium
aránt megtámad. A megtámadott hólya-
phosphoricum D6, antibiotikum, bizonyos
gocskák megtelnek rostokkal, a levegő ki­
esetekben műtét.
szorul belőlük. Vörösvértestecskék lépnek
oda, így súlyos légszomj mellett heves kö­
Tüdőgangréna: 1. Tüdőfene högésrohamok lépnek fel véres (rozsdabar­
na) köpetürítés kíséretében keletkezett mé­
Tüdőgyulladás (pneumonia): a hurutos —t reganyagok és a túlerőltetés miatt, a beteg­
főleg a légcsőágakról a környező tüdőszö­ ség következtében a tüdő vérkeringésének
vetekre átterjedő hörghurut idézi elő. Ezért beszűkülése mellett a szív is károsodik. Ha-
bronchopneumoniának, vagy mivel csak
Tüdőkollapszus 324

Iáit okozó szívbénulás is bekövetkezhet. jellemzi, amelyek extrém esetben úgy néz­
Altalános rossz közérzet, levertség, fejfá­ nek ki, mint a ponty levegőhólyagja. Rend­
jás, szapora szívdobogás és pulzus. A ma­ kívül megnehezedik a tüdő vérkeringése, és
gas láz nem csökken, és csak az 5., 7., 9. ez a szív jobb oldalának nagy megterhelést
vagy 11. napon csökken kritikusan. A - kö­ jelent, mert a tüdő már nem segíti a vérke­
vetkezmények nélkül, a régi állapot vissza­ ringést szívó-pumpáló mozgásával. Ezért
állása közben gyógyulhat, de mellhártya­ minden testi megerőltetést súlyos légszomj
gyulladás is kísérheti, ilyenkor összenövé­ kísér. A beteg kilégzése már nem tökéletes,
sek és hegek maradnak vissza. Kezelése: és mellkasa belégző állásba merevedik.
antibiotikum, eleinte a mell, törzs, karok és Bronchitis és vérkeringési zavarok fejlőd­
lábak gyakori lemosása; mellnyilallás ese­ nek ki. Kezelése: légzőgyakorlatok, légzés­
tén túrópakolások (felmelegedés után fel­ torna, sok mozgás a szabad levegőn. Láb­
frissítendő), később, mint a hurutos fürdők fahamuval és sóval, illetve térdleön-
pneumoniánál. tések. Reggelente comblemosás, felsőtest­
borogatások, ágyékborogatás, később
T ü d ő k o l l a p s z u s : a tüdő összeesése, amit a féljürdők. Teák vagy kovasavdrogokból ké­
mellüregbe hatoló külső levegő okoz; 1. Tü­ szült preparátumok. Hp.: Naphtalinum
dő. D3-6, Grindelia D3. Bch.: Calcium fluora-
tum, váltakozva Silicea Dl2-vel.
T ü d ő ö d é m a : a szív jobb oldalának elégte­
len működése következtében a tüdővérke­ Tüdőtályog: sérülések, idegen részecskék
ringés nagyfokú pangása alakul ki. Folya­ okozta felső légúti gyulladásokból szárma­
dék léphet ki a hajszálerekből, és vizenyő zó gennynek vagy gennykeltő kórokozók­
lép fel. Súlyos légszomj, hangos, hörgő lég­ nak vér- és nyirokáramlás útján a tüdőbe ju­
zés. A beteget fulladás veszélye fenyegeti. tása következtében tályogképződés ala­
Kínzó köhögés, bőséges híg köpet, amely kulhat ki. Súlyos kórkép, rendszertelenül
néha véres lehet. Kezelése: érvágás, szív­ felszökő lázzal és hidegrázással. Ha a
szerek (pl. digitalis), kámfor, lábak ecetes genny kifakadva a légcsőbe jut, nagy meny-
vizes és mustáros borogatása. Ecetes kendő nyiségben kiköhögi a beteg. Kezelése: fo­
a törzsre. Hp.: Arsen D5-12, Antimonium lyadékok, böjt, gyümölcsételek, növényi és
arsenicosum D3, Digitalis D l , Strophan- nyers ételek, láz esetén a mell, törzs, lábak
thus 0, Camphora 0, Lachesis D30. és karok lemosása ecetes vízzel, kezdetben
félóránként. Antibiotikum és bizonyos eset­
T ü d ő r á k : többnyire a hörgőkből indul ki. ben műtét. Hp.: Phellandrium D3, Kreoso-
A gyomorrák után a leggyakoribb rákfajta. tum D4, Arsenicum D4, Arsenum jodarum
Főleg dohányosok betegsége. Kezelése: 1. D4, Lachesis 10. Bch.: vö. Tüdőgyulladás.
Rák.
T ü d ő t u b e r k u l ó z i s : krónikus lefolyású fer­
T ü d ő t á g u l á s (emphysema): csökkent lég- tőző betegség. A kórokozó Koch-féle tu­
zőtevékenység, de megerőltetés (üvegfú­ berkulózispálcika. A testszövet reakciója­
vók, muzsikusok) is okozhatják a léghólya- ként jellegzetes felépítésű gumók keletkez­
gocskákban lévő rugalmas szálak sorvadá­ nek (lat.: tuberculum=gumócska). Mivel
sát, és ezáltal a tüdő rugalmasságának csök­ súlyos formája sorvadáshoz és legyen-
kenését. A tüdőhólyagocskák kitágulása güléshez vezet, tüdővésznek is nevezik. Az
325 Tüdőtuberkulózis

emberi szervezetet az ember-, marha- és kat ürít, nyílt; egyébként pedig zárt —ról
baromfigümőkórt okozó bacilus támadja beszélünk. Az előrehaladó, feltartóztatha­
meg. A betegség beszéd, köhögés, tüsszen­ tatlan betegséget aktívnak nevezik, egyéb­
tés útján cseppfertőzéssel, s a légutakba ju­ ként nyugvó, inaktív —ról van szó. Ez
tott porral, váladékokkal vagy az emésztő­ utóbbi gyakorlatilag egy gyógyulási stádi­
rendszerbe jutott fertőzött élelmiszerek út­ um, amely azonban bármikor ismét aktívvá
ján terjed. A gümőkóros tehenek teje is fon­ válhat, és állandó megfigyelés alatt kell tar­
tos fertőzési forrás. A - a tuberkulózis leg­ tani. A ~ kezdődhet a grippéhez hasonlóan
gyakoribb formája, de más szerveken is ki­ akut módon, tüdővérzéssel, hőemelkedés-
fejlődhet. Ha a véráramlással a bacilusok sel, ritkábban magas lázzal, levertséggel,
szétszóródnak és nagy testfelületre terjed ki fáradtsággal, mell- és hátfájással, könnyű
a gümőképződés, vérmérgezésnek egy bi­ vagy makacs köhögéssel. A lappangó kez­
zonyos fajtája, az ún. köles- (Miliaris) tu­ det rossz étvággyal, csökkent teljesítő­
berkulózis keletkezik. Mint minden fertő­ képességgel, súlycsökkenéssel, éjszakai
zésnél, itt sem elegendő csupán a bacilusok verítékezéssel hívja fel magára a figyelmet.
jelenléte a megbetegedéshez, hanem az Kisgyermekeknél tuberkulinpróbával álla­
érintett személynek a fertőzés időpontjában pítható meg, hogy tuberkulózisról van-e
fogékonynak kell lennie az infekcióval szó. A gümőkórbacilus mérgét nagy hígí­
szemben. A fogékonyság lehet alkati haj­ tásban tartalmazó oldatot a bőrbe fecsken­
lam, de éhezés, túlterhelés, lelki megráz­ dezik vagy kenőcs formájában bedörzsölik.
kódtatás stb. következtében is kialakulhat. Az oltás helyén keletkező piros folt vagy
Bizonyos életkorban a hajlam fokozott. A duzzanat arra utal, hogy a szervezetben
csecsemők és serdülők különösen fogéko­ tuberkulózisos folyamat zajlik, illetve már
nyak; a többi időszakban a fogékonyság régebben kapcsolatba került a kórokozóval.
nem különösebben jellemző. Az elsődleges Idősebb emberek tuberkulinpróbája majd­
fertőzés helyén keletkezik az ún. elsődleges nem mindig pozitív, és nem lehet következ­
góc és a hozzá tartozó mirigyek fertőzésé­ tetéseket levonni belőle. A betegség megál­
vel az elsődleges komplex (primer góc és lapításának alapja a röntgenvizsgálat mel­
komplex). Az elsődleges infekció a tüdő­ lett a képzett és tapasztalt orvos számára a
ben a leggyakoribb, de a bélben és más kopogtatás és a hallgatózás. A röntgenfel­
szervekben is előfordulhat. Többnyire a vétel-vizsgálatok lehetővé teszik nagyszá­
szervezet védekezőrendszere leküzdi a fer­ mú népességsoport szűrővizsgálatát, és ez­
tőzést, amelynek helye hegesedik és elme­ által lehetővé vált a még tünetmentes meg­
szesedik. Majdnem minden ember átesik betegedések felismerése is. A korai felis­
kiskorában egy ilyen elsődleges infekción. merésnek a kezelés és a fertőzés továbbter­
A fiatal felnőttkorban nem ritka a gyógyult jedése szempontjából nagy jelentősége van.
és betokosodott gócok fellobbanása vagy Ma a tuberkulosztatikumokkal való keze­
másodlagos fertőzés kialakulása. Ez azután lés, amelyet azonnal energikusan végre kell
csekély gyógyulási tendenciával biztató hajtani, a legbiztosabb eszköz, amivel a ba­
előrehaladott folyamatokhoz vezet. A tüdő­ cilusok elpusztítása és a beteg részek behe-
szövet elroncsolódik, üregek (kavernák) gedése és gyógyulása elérhető. Kezelése:
keletkeznek, de kötőszöveti sarjadzások természetes étrend, szabad levegőn való
következtében betokozódások is létrejöhet­ tartózkodás és mozgás, légfürdők. A szer­
nek. Ha a beteg köhögés közben baciluso- vezet fokozatosan végrehajtott edzése: har-
Tüdővérzés 326

matos fűben mezítláb járás, kar- és térdle- alsólábszár göngyölése, ha a láb meleg,
öntések. Csak lassanként fokozva jutunk el adott esetben előbb forró, száraz kendőkkel
a combleöntésekhez, félfürdőkhöz, felső­ fel kell melegíteni. Belsőleg százszorszép-,
test-borogatásokhoz és keresztkötésekhez. szantálfa-, fehérfagyöngy-tea. Hp.: Hama­
Gyermekek esetében gyakran megismételt melis D2, Árnica D3, Acalypha indica
kenőszappankúra, sós fürdők, teljes lemo­ D3-6, Erigeron canadiensis D2, Ipeca-
sások. Belsőleg nyákoldó teák: ökörfarkkó­ cuanha D2-4. Bch.: Calcium sulfuricum
ró, ibolyalevél, görögszéna. Kovasavtartal­ D6, Natrium phosphoricum D6.
mú teák: zsurló, kenderfu, keserüfü. Hp.:
Arsenum j o d a t u m D 4 - 8 , Phosphorus Tüdővész: 1. Tüdőtuberkulózis
D4-10, Calcium carbonicum Hahnemanni
D3-12, Calcium phosphoricum D3-6, Sil- Tüsszentés: az orr nyálkahártyájának helyi
icea D3-6, Pulsatilla D4, Stannum vagy izgalma által kiváltott reflex, amelynek cél­
Stannum jodatum D4-6, Kalium carbon­ ja, hogy az erős légáramlattal az orrba ke­
icum D6, Acidum nitricum D3-6. Bch.: rült port, illetve idegen testeket eltávolítsa.
Calcium phosphoricum D6, Calcium sulfu- A gyulladt nyálkahártya különösen ingerlé­
ricum D6-12, Silicea D12 alapszerként. keny. Ezért a gyakori tüsszentés legtöbb­
Akut stádiumban ehhez Ferrum phospho­ ször egy kezdődő orrhurut (gyulladás) jele.
ricum D6 és Natrium phosphoricum D6; tú­
rósodé folyamatok esetén Magnesium Tűzfolt (haemangioma): jóindulatú daga­
phosphoricum D6 és Natrium muriaticum nat, az erekből indul ki, többnyire veleszü­
D6. letett anyajegy. Az arcon komoly kozmeti­
kai eltorzulást jelenthet. Eltávolítása maró
Tüdővérzés: szigorú ágynyugalom, a mell­ kezelésekkel történik (diatermiával, gal-
kas és törzs hideg vizes borogatása, ame­ vános égetéssel, szénsavhóval) vagy műtéti
lyeket felmelegedés után cserélni kell. Az úton.
Ty

Tyúkmell: 1. az Angolkórnál mezítláb járás, szandálban való járás, vízta­


posás, harmattaposás. Ezek a módszerek a
Tyúkszem: körülírt szaruhártya-képződés, tyúkszem eltűnéséhez vezetnek. Az erős
a legfólső szaruréteg megvastagodása, nyo­
szaruréteget 10%-os acetilszalicil-savval
más hatására jön létre. A tyúkszemet egy
ecseteljük be, ezáltal fölpuhul. A tyúkszem
szarucsap köti össze a papillaréteggel, ezen
műtéti úton is eltávolítható. Bch.: Calcium
keresztül táplálkozik. A szoros lábbeli, a
láb deformitásai elősegítik a tyúkszem ki­ fluoratum D6, Silicea D12 kétóránként vál­
alakulását a nyomási pontokon. Kezelése: togatva.
u,u
Ulcus (fekély): 1. Gyomorfekély Urethritis: 1. Húgycsőgyulladás

Ultrahang: az emberi fül által nem érzé­ Úrin: 1. Vizelet


kelhető, rendkívül magas rezgésszámú
hanghullámok (800 000 rezgés másodper­ Urticaria: 1. Csalánkiütés
cenként), amelyeket betegségek gyógyítá­
sára használnak. Egybehangzó jelentések Urtica urens (U. dioeca): 1. Csalán
igazolják eredményességét perifériás ideg­
gyulladások, ízületi gyulladások és lábszár- Útifű (Plantago, széleslevelü, pl. major;
fekélyek, gyomor- és nyombélfekélyek ese­ lándzsás, pl. lanceolata): 2-4 g-ját forrázat
tén. Az ultrahanghullámokat gyógyászati vagy gyenge főzete formájában alkalmaz­
alkalmazás során nem a levegőn, hanem ví­ zák, vértisztításra, valamint a száj- és lég­
zen, olajon vagy szilárd testeken vezetik utak gyulladásainál, tüdőhurut, tuberkuló­
keresztül. Túladagolása szövetroncsolást és zis, gyomor- és bélzavarok, vese- és hó-
égési sérüléseket okoz. Használata során lyagbetegségek, bőrbetegségek esetén.
fokozott óvatosságra van szükség. Frissen préselt levét is szokták teáskanalan-
kénti adagokban szedni.
Ultraviola: elektromágneses sugárzás, hul­
lámhossza a látható fénynél rövidebb Újképlet (neoplasma): szövetek burjánzó
(390-200 mm), a napsugárzás alkotórésze. újratermelődése, jó.- vagy rosszindulatú da­
ganatok.
Uraemia: 1. Húgyvérűség
Újraélesztési kísérletek: a megállt szív
Uréter: 1. Húgyvezeték vagy a leállt légzés újbóli megindítása mes­
terséges lélegeztetés és szívmasszázs alkal­
Urethra: 1. Húgycső mazásával.
u,u

Üdülés: célja, hogy az ember egy időre tot, és igyekezzünk felismerni saját belső
megszabaduljon hétköznapi kötöttségeitől, szükségleteinket. A játékok és a sport köz­
gondjaitól és környezeti kötöttségeitől. Mi­ ben felszabaduló életöröm jelentősen hoz­
vel az új környezet megszokása bizonyos zájárul a regenerálódáshoz. Ne törekedjünk
időt vesz igénybe, és csak ezután követke­ azonban rekordteljesítmények elérésére, in­
zik be a teljes ellazulás és a kikapcsolódás, kább a mozgásban leljük örömünket (lazí-
nem helyes a szabadságot rövid időre ter­ tógyakorlatok, labdajátékok). Belevethet­
vezni és az év folyamán elaprózni. A 14 na­ jük magunkat a társasági életbe, és szóra­
pos üdülés jobb, mint a semmi, de a 3-4 he­ kozhatunk felszabadultan. Mindez a
tes kikapcsolódáshoz mérten hatása sokkal kikapcsolódást és a regenerálódást szolgál­
rosszabb. Aki hétköznapjait sok ember kö­ ja-
zött tölti és változatos környezeti ingerek­
nek van kitéve, helyesen teszi, ha szabadsá­ Ülőfürdő: az altest a vesetájékig és a com­
gát csendes, nyugodt vidéken tölti. Aki in­ bok felső szakaszáig vízbe merül. Erre a
gerszegény környezetben, pl. kisvárosban célra bármilyen megfelelő nagyságú bá­
vagy vidéken él, utazzon olyan helyre, ahol dog- vagy fakad (mosóteknő) használható,
új, állandóan változó benyomások érik. de léteznek speciálisan ülőfürdő céljára ké­
Időnként megengedhet magának nagyváro­ szített kádak is. A hideg ~ 6-20 másodper­
si üdülést is, ahol számos szórakozási lehe­ cig tart. A beteg ingét felhajtva beleül a
tőségek közül választhat (múzeumok, szín­ kádba, a megszabott idő letelte után az ágy­
házi előadások, társasági összejövetelek ban vagy pedig testmozgás segítségével
stb.). Az üdülés mindig a mindennapokkal felmelegszik. A has és az altest vérellátását
ellentétes életmódot jelent. Aki munkája fokozza. Krónikus székrekedés ellen, felfú­
miatt sok kötelezettségnek van kitéve, üdü­ vódás, gyomor- és bélfekélyek, krónikus
lése alatt lehetőleg ne vegyen a nyakába kismedencei gyulladások, vakbélgyulladás,
újabb terheket, pl. kötött programú társas­ aranyér esetén alkalmazzák, valamint az
utazások. Aki mindennap reggel 7-kor be­ ivarmirigyek erősítésére és szexuális izga­
lép a gyárkapun, nem fog tudni kikapcso­ lom csökkentésére. Meleg ülőfürdő (37-39
lódni, ha mindennap meghatározott idő­ °C) során a beteg meztelenül helyezkedik
pontban kénytelen a reggelinél megjelenni. el a kádban, és lábait zsámolyra helyezi. A
Üdülés alatt mindenki érezze úgy, hogy tel­ hideg lábakat előzőleg meleg lábfürdővel
jesen szabad és a maga ura. Ha valamit el­ fel kell melegíteni. A test vízből kiálló ré­
tervezett, ne kösse magát eredeti elképzelé­ szét lepedővel és gyapjútakaróval be kell
séhez mindenáron, tetszése szerint bármi­ csomagolni. Előzőleg a kád szélén keskeny
kor változtathasson rajta. Csak ez a szabad­ deszkát fektetünk keresztbe, hogy a karokat
ságérzet teszi lehetővé a teljes kikapcsoló­ kényelmesen megtámaszthassuk és meg­
dást. Üdülés alatt néha tartsunk önvizsgála­ akadályozzuk, hogy a lepedő beleérjen a
Üröm 330

Ülőfiirdő (hideg) Ülőfiirdő (meleg)

vízbe. A fürdés időtartama 10-15 perc. Hi­ folytatódik. Teljes lemosással vagy alsó le-
deg fürdővel vagy alsó leöntéssel fejeződik öntéssel fejeződik be.
be. A meleg ~ gyulladásgátló és felszívó­
dást elősegítő, illetve hólyag- és bélbeteg­ Ü r ö m (Artemisia vulgáris): a virágzó nö­
ségek esetén görcsoldó hatásúak. Hólyag- vény (július-augusztus) vagy a gyökér
bántalmak, gyomor- és bélsüllyedés esetén, (őszszel) 1-2 g-nyi főzetét vagy forrázatát,
valamint a gyökérből készített port emész­
a terhességre való felkészüléskor a meden­
tési, altesti panaszok esetén adjuk. Idegerő­
cefenék izomzatának erősítésére; az altesti
sítő szer vitustáncban. Fűszerként húsok
pangások, valamennyi altesti szerv, vese
készítésére használják.
(5-10 perc), hólyag, aranyér gyulladásai­
nak megszüntetésére alkalmazzák. Váltó­ Üvegfúvók hályogja: sziirkehályog, az
fürdő: hideg és meleg (5-20 másodperc) üvegöntők foglalkozási betegsége. Több­
kétszeri váltása. Az emelkedő hőmérsékle­ éves üvegöntés után szokott fellépni. Visz-
tű ülőfürdő az izzadság megjelenéséig tart, szafejlődik, ha a beteg időben foglalkozást
és előmelegített ágyban további izzadással vált.
- v
Vadgesztenye (Aesculus hippocastaneum): nének belőle, nem tekinthető ideális friss
Aesculintartalmának köszönhetően szövet­ tápláléknak. Az Ewers-féle táplálkozás
duzzanatok, visszerek, aranyér és vérpan­ ezért friss, paraszttejből készült vajat ír elő,
gás kezelésére alkalmas. Ipari készítményei amelyet előzőleg nem pasztörizáltak. (Ez
mellett termését és a fa kérgét főzetként al­ utóbbi forgalmazása azonban sok helyütt
kalmazzák. nem engedélyezett, törvénybe ütköző.) A jó
vaj minimum 80% vajat és maximum 15%
Vadhús: 1. Granulados szövet vizet tartalmaz. Csekély része az íróból
származó tejfehérje. A vajhamisítás vízzel,
Vadmajoránna (Origanum vulgare): tüdő­ gipsszel, krétával vagy liszttel, olcsó fajta
hurut, májpangás, emésztési zavarok és zsírokkal végezhető. A vaj bármely anyag­
görcsök megszüntetésére idegerősítőként gal való színezése természetgyógyász
adjuk, naponta többször. Egy főzethez 4-6 szempontból elutasítandó, mivel csak az ál­
g-ot használjunk. cázást célozza. Manapság az élelmiszer­
törvények által megengedett vajszínezést
Vagotonia: a paraszimpatikus idegrendszer azonban tudomásul kell vennünk. Mivel a
működési túlsúlya a szimpatikus idegrend­ vaj nemcsak hogy csekély mennyiségű
szerrel szemben; vö. vegetatív idegrend­ telítetlen zsírsavat, de igen sok koleszterint
szer. A nervus vagus túlzott ingerlékenysé­ is tartalmaz, fogyasztása magas koleszte-
ge okozza. Tünetei: szűk pupillák, fokozott rinszintüeknek nem ajánlatos.
nyálelválasztás és verejtékezés, vörös arc,
hideg kezek és lábak, rendszertelen, lassú Vakbélgyulladás (féregnyúlvány-gyulla­
pulzus, gyomorsavtúltengés, a gyomor, a dás, appendicitis): idegen testek, kemény
belek, a légcső és az epeutak sima izomza­ székletrögök, paraziták okozhatják, több­
tának görcsei. nyire azonban általános fertőzés helyi meg­
nyilvánulása. Hirtelen fellépő jobb oldali
Vaj: a tejszínből vagy a tejből mechanikus fájdalmakkal, hányással, émelygéssel, ét­
úton elválasztott zsír. A vaj tápértéke annak vágytalansággal, lázzal, a pulzus gyorssá
a tehénnek az etetésétől, illetve tartásától válásával kezdődik a betegség. A további­
függ, amelynek tejéből a vajat nyerik. A akban jobb oldali hasizomfeszülés és jobb
friss fűvel táplált tehenek teje sárgás, karo­ oldali alhasi fájdalmak jellemzik a kórké­
tinban gazdag, a száraz szénával táplált te­ pet. A krónikus gyulladásnál csak diffúz
heneké fehér. Ez utóbbit gyakran színezik gyomor- és bélpanaszok lépnek fel, vala­
sáfránnyal vagy karotinnal, hogy magasabb mint időszakos fájdalom jobboldalt vagy a
tápértékűnek tüntessék fel. Mivel a tejet a köldök körül. A legnagyobb veszély, hogy a
kórokozók elpusztítása végett (elsősorban gyulladt vakbél átfúródik, és a genny a has­
tbc) pasztörizálják, még mielőtt vajat nyer­ üregbe ürül. Ezért általában a legkisebb
Vakcina 332

gyanú esetén is el szokták távolítani műtéti Vasfürdők: természetes vaskarbontartalmú


úton az egyébként felesleges féregnyúl­ vizek, vérszegénység és az ezzel összefüg­
ványt. Kezelése: ágynyugalom, koplalás, gő tünetek esetén alkalmazzák.
béltisztítás kis, hideg beöntésekkel (1/8 1
víz). Enyhébb esetekben: krumplipüré-pa- Vasoneurózisok: érneurózisok, a vegetatív
kolás, borogatások a törzsre, amiket felme­ idegrendszer zavarai, amelyek zavart okoz­
legedéskor cseréljünk. Hp.: Ferrum phos­ nak az erek vérellátásában. Kialakulásában
phoricum D6, Colocynthis D4, Belladonna ideges és hormonális tényezők játszanak
D3; szerepet. Tünetei: hurutra való hajlam, di­
dergés, étvágytalanság, allergiák. A kapillá­
Vakcina: legyengített vírusokat vagy bak­ risok görcsei okozhatnak gyomorfekélyt,
vesegyulladást és magas vérnyomást is. A~
tériumokat tartalmazó oltóanyag; 1. Védőol­
kéz ujjainak vérellátási zavaraihoz is vezet­
tás.
het; 1. Raynaud-féle betegség. Kezelése:
teljes értékű természetes ételek, nikotin­
Valeriana officinalis: 1. Macskagyökönke
absztinencia. Váltófürdők, egyéb kezelések
a kórképtől függően.
Varázsvessző: villaszerű mogyoróág vagy
más rugalmas anyagból készült vessző, me­
Vastagbélgyulladás (colitis): fekély-
lyet hordozója mindkét kezével maga előtt
képződéssel járó betegség, amelynél a
tart. A vessző víz- vagy fémerek, földsugár­
széklet nyákos, gennyes vagy véres lehet.
zási zónák felett kileng, főleg, ha arra disz­
Ezt a tünetet görcsös fájdalom, magas láz,
ponált személy tartja a kezében. Tudo­
vérhasfertőzés vagy súlyos hasmenéssel já­
mányosan erősen vitatott,, mivel nem min­
ró betegségek válthatják ki. A colitisnek
dig egyértelmű az eredményessége. Az ok­
csaknem mindig pszichés oka van, amire
kult orvostudományban a —t a földsugár­
gondolni kell a kezeléskor. Kezelése: forró
zás felderítésére, az emberi test felett bizo­
ecetvizes pakolások a hasra, ezeket kihű­
nyos betegségek vagy beteg szervek felis­
léskor cseréljük. Bélfürdők és beöntések a
merésére, többféle gyógyszer közül pedig a
bél tisztítására és a méregtelenítésre. Láz­
kérdéses esetben legmegfelelőbb gyógy­
nál óránként egésztest-lemosások. Belsőleg
szer kiválasztására használják.
gyógyföld, kávészén. Gyógyfóldiszapos
magas beöntések. Schlenz-fürdők, saját
Varikokele: herevisszér-duzzanat. vér, súlyos esetben vértranszfüzió. Kopla­
lás, nyers koszt, almanapok. Hp.: Aethiops
Varjútövis (Rhamnus catharticus): enyhe, antimonalis D 3 , Antimonium crudum
megbízható hashajtó, egyszeri adagja: 2-6 D4-6, Colchicium D3, Graphites D3-6,
g bogyó. Hydrastis 0-D2, Magnésium muriaticum
D4, Mercurius corrosivus D6, Nátrium
Vas: mint nyomelem a vérképzésben játszik muriaticum D6, Sulfur D6, Sulfur jodatum
jelentős szerepet. Egyszerű vérszegénység­ D3—6. A colitis mucosa a vastagbél túlérzé­
nél vaskészítmények bevitelére van szük­ kenységi reakciója (1. az allergiánál). Fáj­
ség, amennyiben vastartalmú főzelékek dalmas székürítés, világos, üveges nyákürí­
(spenót, csalán, savanyú alma) fogyasztásá­ tés széklettel vagy anélkül. Néha sok eozi-
nofil leukocytát lehet kimutatni. A beteg
val nem elégítjük ki a vasszükségletet.
333 Változás k o r a

hajlamos a bélgörcsökre. Koplalás után ál­ formájánál alkalmazható. Technikája azo­


lítsuk át a beteget egészséges táplálkozásra. nos az egyszerű leöntésével, csak annyi a
Kerülni kell az állati fehérjét és az állati különbség, hogy az egyes öntési fázisok
zsírokat. Görcsöknél tegyünk meleg, majd időtartama rövidebb. 38—42 °C-os vízzel
hideg borogatásokat a hasra. Végezzünk kezdődik, 1-2-szer 12-15 °C-ú vízzel fel­
egésztest-lemosásokat és általános erősítő váltva. Meleggel kezdeni, hideggel befejez­
kezeléseket. ni.

Vastagbélhurut: a vízvisszaszívás zavara Változás k o r a (klimaktérium): az ivarmiri­


miatt hasmenéshez vezet, anélkül hogy a gyek tevékenysége ebben az életszakasz­
vastagbél fala súlyosan gyulladt lenne. Ke­ ban gyengül, majd teljesen megszűnik. A
zelése: 1. Bélhurut. Bch.: Nátrium muria- változás éveire esik az ún. menopauza,
ticum D6, Nátrium sulfuricum D6, Nátrium vagyis a havivérzések megszűnése. Általá­
phosphoricum D6, Silícea D2, Calcium ban a vérzés erősebbé vagy gyengébbé, il­
phosphoricum D6. letve rendszertelenné válása előzi meg. A
változás kora több évvel megelőzheti a me­
Váladékok: külső elválasztású mirigyek nopauza beálltát, és még évekkel utána is
termelik. fennállhatnak az általa előidézett nehézsé­
gek. Ezek legtöbbször vérkeringési zava­
Váltakozó ingerek: minden jürdő és león- rokban, vértolulásokban, hőhullámokban,
tés —ként is alkalmazható. Ilyenkor a me­ szívtáji szorításban, ájulásban, szédülés­
leg és hideg változatot 1-2-szer váltogatjuk. ben, szívpanaszokkal kísért vérnyomás-nö­
Meleggel kezdjük és hideggel fejezzük be. vekedésben, az anyagcsere megváltozásá­
Ezáltal a hatás fokozódik, ez az alkalmazá­ ban (hízás vagy fogyás) nyilvánulnak meg
si mód azonban megerőltetőbb. A leggyak­ a testi állapottól vagy hajlamtól függően.
rabban a váltó ülő-, a váltó láb- és kézfür­ Emésztési zavarok, székrekedés, felfúvódás.
dőket alkalmazzák. Váltó ülőfürdő hólyag-
Lelki változások, ideges, nyomott hangulat,
gyengeség, hólyaggörcs esetén, zsurlófőze-
síráskényszer is a képhez tartozik. Csak női
tet tartalmazó meleg víz hólyaghurut,
klimaxról szoktunk beszélni, pedig a férfi
aranyér, gyomor-, bélfekély, hasi és altesti
ivarmirigy-tevékenység csökkenését is kí­
pangások esetén, menstruációs zavaroknál.
sérhetik hasonló zavarok. Kezelése: fűszer-
Váltó láb- és kézfürdőket vérellátási zava­
mentes, vegetárius étrend. Teljes lemosá­
roknál, a vérkeringés fokozására, felülről
sok, félfürdők, zsurlós ülő- és váltófürdők,
való elvezetésre és értorna céljából alkal­
egyszerű leöntések, váltó lábfürdők, emel­
mazzák. A meleg fürdők 5-10 percig, a hi­
kedőhőmérsékletűkarfürdők. Belsőleg: pa-
degek 10-30 másodpercig tartanak. A vál­
lástfű, pásztortáska, rozmaring, tarackgyö­
takozó hőmérsékletű leöntéseket ott alkal­
kér, cickafark, macskagyökönke, külön-kü­
mazzák, ahol kifejezett hidegérzet mutat­
lön vagy keverve tea formájában. Hp.:
kozik vagy a reakció kialakulása nem meg­
Aconitum D10-15, Sulfur D6-12, Lachesis
felelő, az idegrendszer megbetegedései,
D10-15, Sepia D6-12, Cimicifuga D2-10,
bénulások, neuralgiák, vérszegénység és
általános gyengeség esetén. Csak térd-, Platinum D3-6, Ulsatilla D6-15, Iaborandi
comb-, kar- és felsőtestleöntés formájában D 2 ^ t , Graphites D6-12, Lilium tigrinum
megszokott, de alapjában a leöntés bármely D2.
Vándorvese 334

Vándorvese: vészes lesoványodás alkal­ keztében fellépő élettani hatásért a ~ fele­


mával a zsigerek elernyedése következté­ lős; az anyagcsere működésére is kihat.
ben kialakuló vesesüllyedés: a vesét nem
rögzítik erre a célra szolgáló zsírszövetek, Vegetárius é t r e n d : lehetőleg kevés vagy
ezért szabadon „vándorol". Ez emésztési abszolút semmi sót ne tartalmazzon. Fehér­
zavarokat, csípőízületi fájdalmakat, a húgy­ je, tojás, tej, túró és szója fogyasztható. Az
cső megtörését és abból eredő vizeletpan­ elfogyasztott ételek mennyisége az egyéni
gást okozhatnak. Kezelése: általános erősí­ igényekhez igazodik. Csak szikkadt barna
tés, hízókúra, masszírozás, ágyék- és rövid kenyeret szabad enni. A zöldségeket párolt
göngyölés, félfürdők, zsurlós ülójiirdők, a vagy nyers formában készítjük el. A párolt
lábak vérkeringésének javítása. zöldségek kevés levet engednek, ezért
szósszal köríthetjük azokat, ez azonban
Vegetatív idegrendszer: az akaratlagosan nem szükséges, különösen akkor, ha a fo­
nem irányítható szervek és szervrendszerek lyadékfogyasztást korlátozni akarjuk.
működését szabályozza, pl. keringésrend­ Ugyanez érvényes a vegetárius étrendben
szer, hőszabályozás, gyulladások. Megkü­ nélkülözhetetlen levesekre is. Ennek elle­
lönböztetünk szimpatikus és paraszimpati­ nére álljon itt egy levesrecept, melyet szó­
kus idegrendszert. A szimpatikus idegrend­ szok készítésénél is felhasználhatunk: gyö­
szert idegrostok: a közti agyban elhelyezke­ keres zöldséget és spárgahéjat megmosva
dő, életműködéseket szabályozó központok cca. 10 percig olajban pároljuk, kevés
(vízháztartás, szénhidrát-anyagcsere, test­ hagymával és fokhagymával. Ezután forró
hőmérséklet, testalkat, nemzőképesség) a vízzel felengedjük, 20 percig főzzük, végül
gerincvelő szürke oldalszarva, a gerincosz­ leszűrjük. Friss fűszernövényekből készült
lop mentén húzódó, ganglionokból álló ún. mártás: 2 db felaprított paradicsomot ola­
szimpatikus határlánc, valamint a fejben, a jon fedő alatt 5 percen keresztül párolunk,
nyakban, a mellkasban és a hasban elszór­ majd 3/4 1 forró zöldséglevessel felöntjük,
tan elhelyezkedő perifériális ganglionok. egyszer felforraljuk, szitán áttörjük. Újra a
Ezek közül a napfonat a legnagyobb, amely tűzre téve hozzáadjuk a fűszereket: lestyán,
a rekeszizom alatt a főverőér (aorta) előtt tárkony, kapor, kis vérfű, citromfű, kevés
található. Benne találkoznak a hasüregi majoránna vagy bazsalikom, kövi varjúháj.
szervek szimpatikus rostjai. Kapcsolatban 2-3 evőkanál (EK) burgonyalisztet kevés
van a bőrrel; 1. Head-féle zónák. A para­ vízzel simára keverünk és a pürített paradi­
szimpatikus idegrendszer szoros kapcsolat­ csomhoz adjuk. Szójamajonéz: 2 púpos EK
ban áll az agyi idegekkel (III., VII-X., kü­ szójalisztet 3 EK vízzel sűrű péppé keve­
lönösen a X. servus vagussal). A szemhéj- rünk, majd apránként olívaolajat keverünk
és pupillanyílás méretét, a nyál és a könny hozzá. Kevés citromlével, esetleg némi
termelődését szabályozzák. A gerincvelő mustárral, friss vagy szárított fűszernö­
alsó szakaszából kiinduló szimpatikus vényekkel (1. fent) ízesíthető. Para­
idegrostok a nemi szervek, a húgyhólyag és dicsomöntet: 1 fej hagymát 3/4 1 zöldségle­
a végbél működését szabályozzák. A vege­ vesben vagy vízben 20 percig főzünk. 1 EK
tatív idegrendszer szoros kapcsolatban van sűrített paradicsomot 1 púpos EK liszttel,
a környéki (perifériás) és a központi ideg­ 40 g vajban vagy 1,5 EK olajban simára
rendszerrel. Minden pszichés hatás követ­ keverünk, és állandó keverés mellett né-
335 Vegetárius étrend

Idegrendszer

A vegetatív idegrendszer kapcsolata az egyes szervekkel:

A gerincvelő keresztmetszete az idegpályákkal:


1. agy 7. környéki idegrendszer 14. elülső szarv
2. nyúltvelö 8. légcső 15. hátsó szarv
3. nyaki velő 9. sziv 16. agyhoz vezető
4. paraszimpatikus 10. gyomor ingerületvivő rost
idegrendszer 11. vese 17. reflexív
5. szimpatikus i.r. határlánca 12. bélcsatorna 18. az agyból érkező
6. gerincvelő háti része 13. urogenilális (húgyivari) mozgatórost
szervrendszer

hány percig forraljuk. A hagymát a levesből ízesíthető. Vegetárius reggelik: Bircher- RV


kivesszük és a levest keverés mellett a pa­ müzli vagy Kollath-féle reggeli vagy krus-
radicsomsűrítményhez öntjük, majd egy­ faj; almaié, szárított csírákkal (pl. búzacsí­
szer felforraljuk. Reszelt tormával, citrom­ ra); barna kenyér vajjal. Vegetárius ebédek:
lével, némi cukorral, tejjel vagy tejszínnel savanyúkáposzta-saláta, hagymás zöldség-
Vegetárius étrend 336

gel töltött rizsfelfűjt; káposztasaláta, burgo­ kisütjük. Sült zellerszeletek: puhára főtt
nyafánk curryszósszal; salátatál, paradi­ zellerszeleteket panírozunk és olajban
csomöntet rántott karfiollal, héjában főtt aranybamára sütünk. Sült karfiol: puhára
burgonya; salátatál, héjában főtt burgonya főtt karfiolt vajjal kikent és zsemlemorzsá­
sült zöldséggel, póréhagymás répa; reteksa­ val megszórt sütőformába helyezünk és
láta mentával; petrezselymes burgonya, megsütjük. Leöntjük holland mártással,
metélőhagymás tojásrántotta, fejes saláta, majd meghintjük reszelt sajttal, és addig
diószelet. Vegetárius vacsorák: salátatál, sütjük, amíg a sajt megbarnul. Zöldségro­
zöldséggel töltött paradicsom; epres krém­ pogós: 250 g búzapelyhet 1/4 1 forró zöld­
túró gabonapehellyel, gyümölcs; grape- séglevessel leöntünk, majd dinsztelt hagy­
fruitlé, zabpehelykása almaszeletekkel és mát, petrezselymet, majoránnát, 2 EK őrölt
mazsolával, vegetárius szendvics; sült bur­ szójadarát, 3 EK szójalisztet, 250 g nyers
gonya babsalátával, sajtos és paradicsomos parajt, paprikát, cikkekre vágott paradicso­
szendvics. Vegetárius szendvicskrémek: tú­ mot adunk hozzá, és alaposan felforraljuk.
rót kevés tejjel simára keverünk, finomra A masszából kroketteket formálunk, és for­
vágott fokhagymával és reszelt tormával ró olajban aranybamára sütjük. Sült burgo­
ízesítjük; 1 rész mogyoróvajat és 1 rész sű­ nya: a nyers burgonyát héjastul megreszel­
rített paradicsomot 2 rész margarinnal ha­ jük, apróra vágott hagymát, majoránnát és
bosra keverünk, kevés citromlével és kapri- köményt adunk hozzá, serpenyőben kevés
bogyóval fűszerezzük. ízlés szerint össze­ olajat hevítünk, a masszát beleöntjük, és
válogatott fűszernövényeket felaprítunk és mindkét oldalát aranybamára pirítjuk. Bur­
vajba vagy mogyoróvajba keverjük, né­ gonyakrokett: 1 tányér reszelt főtt burgo­
hány óráig állni hagyjuk. Vegetárius sültek: nyát 50 g habosra kevert vajjal, 2 tojással, 2
egyenlő mennyiségű zabpelyhet, lencseda­ EK liszttel, kevés szerencsendióval tésztá­
rát, aszalt hajdinát és fehér babot sűrű kásá­ vá gyúrunk. Kroketteket formálunk belőle,
vá főzünk, amelyet kevés szerecsendióval zsemlemorzsába és tojásba forgatjuk, és
és tojással, valamint pirított zsemlemorzsá­ aranybamára sütjük. Töltött paradicsom,
val dúsítunk. Ha nem elég sűrű, reszelt uborka vagy karalábé: a megtöltendő zöld­
zsemlét vagy grízt adhatunk hozzá. A masz- séget félbevágjuk vagy kifúrjuk. Dinsztelt
szát kiolajozott sütőformába helyezzük, és vajas rizzsel, finomra vágott gombával
az egyben sült fasírozotthoz hasonló mó­ megtöltjük. Serpenyőben forró olajon pu­
don megsütjük. A sültet apróra vágott gom­ hára pároljuk, a levét liszttel, esetleg kevés
bával, főtt tojással vagy fűszernövényekkel zöldséglevessel vagy tejszínnel elkeverve
ízlés szerint ízesíthetjük. Vegetárius fris­ szószként tálaljuk. Vegyes zöldség: apróra
sensültek: friss zöldségeket vagy zöldség­ vágott répát és póréhagymát kevés olajon
maradékokat felaprítunk, áztatott zsömlé­ megpárolunk, majd apróra vágott fűszer­
vel és tojással elkeverjük, zsemlemorzsával növényeket adunk hozzá, végül tálalás előtt
és tojással bundázzuk, olajban mindkét ol­ kevés sűrített tejjel (nem cukrozott) leönt­
dalát aranybamára sütjük. Három csésze jük. Zelleres zöldség: apróra kockára vágott
aprított zöldségmasszát 1,5 csésze liszttel, zellert hagymával és babérlevéllel, szeg­
1 csésze tejjel, 2 EK vajjal vagy olajjal, va­ fűszeggel kevés olajon puhára pároljuk, né­
lamint 2 tojás simára kevert sárgájával és a mi citromlével ízesítjük. Zöldbab vargá­
habbá vert fehérjével elkeverjük. A masszá­ nyával: zsenge zöldbabot félpuhára páro­
ból gombócokat formálunk és forró olajban lunk, feleannyi gombát adunk hozzá, és ez-
337 Vegetarizmus

zel tovább pároljuk. Ne legyen túl puha. aminosavat manapság növényi tápanya­
Kevés vajjal és liszttel besűrítjük, fűszernö­ gokból biztosítani, annál is inkább, mivel
vényekkel ízesítjük. Vegyes zöldség: zsen­ az emberi bélrendszer nem képes a növényi
ge zöldpaprikát, karottarépát, spárgát, kar­ fehérjék tökéletes hasznosítására. Ezek
fiolt puhára párolunk, kevés gombát adunk azonban csak látszólagos nehézségek. Mi­
hozzá, végül kevés vajjal és liszttel besű­ vel csak a növényi szervezet képes arra,
rítjük. Almasaláták: 1 kg almát le­ hogy minden aminosavat alkotórészeibó'l
gyalulunk, szójadarát és mazsolát keverünk előállítson, az elfogyasztandó növények
hozzá, kevés gyömbérporral és fahéjjal fű­ gondos összeválogatásával biztosítható a
szerezzük. Kevés vízzel, tejporból krémet szervezet tápanyagszükséglete. Ezenkívül
keverünk, citromlével ízesítjük, és ráöntjük C. Röse vizsgálatai kimutatták, hogy szigo­
az almára. Más gyümölcsökkel vagy szárí­ rúan vegetárius étrend mellett a szervezet
tott gabonacsírával körítjük; 2 rész zellert fehérjeszükséglete alacsonyabb, mint ve­
durvára, 1 rész almát finomra reszelünk, gyes vagy túlnyomórészt húst tartalmazó
majonézzel, tejföllel vagy tejszínnel elke­ étrend esetén. Nem vitatható, hogy az ős­
verünk; egyenlő mennyiségű almát és sütő­ ember sem élt teljesen húsmentesen. Aki a
tököt megreszelünk, tejfölös vagy aludtte­ tüzet ételkészítéshez használta, a kezdetle­
jes majonézzel leöntjük; 2 rész retket fi­ ges viszonyok ellenére is kultúrembernek
nomra, 1 rész almát héjastul, magházzal tekinthető, és étrendje sem természetes töb­
együtt finomra reszelünk és alapöntettel le­ bé. A tudománynak az az állítása, hogy az
öntjük; 1. Nyers ételek. ember, fogazata alapján a hús és a növény­
evők kombinációjának tekinthető, tehát
mindenevő - nyilvánvalóan hamis. Az em­
Vegetarizmus: az elnevezés a latin vegetus
ber fogazata egyértelműen a gyökér- és
(élénk, friss, erőteljes) szóból származik, és
gyümölcsevők egy különleges változatának
húsmentes vegyes étrenden folytatott élet­
tekinthető. Hasonlít az emberszabású maj­
módotjelent. A vegetáriánus elutasítja a le­
mok fogazatára. Ha tehát ki akarjuk deríte­
vágott állatokból előállított élelmiszerek
ni, hogy milyen táplálék a legmegfelelőbb
fogyasztását. A tejet, tejtermékeket és tojást
az emberi szervezet számára, először az
úgy tekinti, mint a növényevő állatok szer­
ember legközelebbi rokonait, az embersza­
vezetének termékeit, amelyek utódaik táp­
bású majmokat kell e tekintetben megvizs­
lálására szolgálnak, tehát ezeket a termé­
gálnunk, és megállapíthatjuk, hogy azok
szet a növényevőknek szánta. A szigorúan
valóban gyökereken, gyümölcsökön és le­
vegetáriánusok ezzel szemben minden álla­
veleken élnek. Az emberszabású majmok
ti származékot elvetnek, beleértve a tej, de
jelentősen különböznek a fűfélékkel táplál­
még a tojás fogyasztását is; 1. Wearland, és
kozó kérődzőktől. A hús fogyasztása, vala­
kizárólag a zöldségekből, gyökerekből és
mint a tűz használata az ember kulturális
gyümölcsökből készült ételeket tartják ter­
fejlődése során alakult ki, de mindenkép­
mészetesnek. Kétségtelen, hogy az ember
pen a természetes életmódtól való elfordu­
képes arra, hogy tisztán növényi étrenden
lásként értékelhető. Felmerül a kérdés,
megéljen. Ez több generáción keresztül
hogy a mai ember képes-e feladatainak és a
nyomon követhető. A nehézségeket tudo­
tőle várt teljesítményeknek (pl. nehéz fizi­
mányos szempontból abban látják, hogy
kai munkát végző) megfelelni, ha kizárólag
nehéz feladat a szervezet fehérjeszükségle­
növényi táplálékot eszik. A tényt, hogy a
tének fedezéséhez szükséges valamennyi
Vegetatív dystonia 338

vegetáriánus táplálkozás is erőt ad, bizo­ dystonia többnyire keringési zavarokban,


nyítja a gorilla és a vegetáriánus sportolók alacsony vérnyomásban, fejfájásban, szé­
példája. Másfelől meg kell említenünk, dülésben, abnormis fáradékonyságban és
hogy a nehéz fizikai munka civilizációs je­ általános ernyedtségben nyilvánul meg. Ha
lenség, és mint ilyen, nem tekinthető termé­ a vegetatív dystonia a feszültség irányába
szetes jelenségnek. Egy vadon élő állatnak mozdul el, magas vérnyomás, szédülés, fej­
a megélhetéséhez nem kell feltétlenül ösz- fájás, álmatlanság, túlzott ingerlékenység,
szes erejét latba vetnie, mint az embernek. fokozott verejtékezés, szapora szívverés
A nehéz fizikai munkát végzők kénytelenek jellemzi. A ~ azonban az emésztőszerv-
az átlagosnál magasabb fehérjeszükségletü­ rendszeri zavarokat és általános ideges pa­
ket a növényi táplálékon kívül állati erede­ naszokat is okozhat. Kezelése: 1. Keringési
tű fehérjével fedezni. E célból tejet, tejter­ zavarok, illetve az egyes tünetek szerint.
mékeket és esetleg tojást fogyaszthatnak. A
vegetárius étrend nemcsak egyszerűen a Vegyes fertőzés: amikor több baktérium­
hús fogyasztásának mellőzését, hanem har­ fajta idéz elő egy gennyes folyamatot, vagy
monikus, változatos étrend összeállítását egyidejűleg több fertőző betegség zajlik le:
jelenti. Leveles zöldségek, gyökérfélék, ga­ skarlát és difteria, bárányhimlő és szamár­
bonafélék és gyümölcsök alkossák a min­ köhögés stb.
dennapi vegetárius táplálékot, lehetőleg
nyersen, sótlanul. A főtt, párolt ételeket V e r a t r u m a l b u m : fehér zászpa.
úgy kell elkészíteni, hogy vitamin- és
ásványianyag-tartalmukat megtartsák. Ezt
Verbascum: 1. Ökörfarkkóró virág
a hagyományos főzés helyett párolással,
gőzöléssel lehet elérni. A vegetárius, külö­
Veronic beccabunga: veronikafű, orvosi.
nösen a szigorúan nyers vegetárius ételek
gyógyértéke a gyakorlatban bebizonyoso­
Vese: a lágyékcsigolyák mellett, a hátsó
dott. Súlyos fertőzéseket, anyagcsereza­
hasfal mentén elhelyezkedő babszem alakú
varokat ilyen táplálkozás mellett könnyeb­
páros szerv. A bal oldali vese valamivel ma­
ben legyőz a szervezet, hatására a seb­
gasabban fekszik, mint a jobb oldali. A ve­
gyógyulás meggyorsul és tehermentesül a
séket kötőszöveti burok borítja, és szintén
vérkeringés. Súlyos betegség kezelésekor a
kötőszövetből álló rostok rögzítik helyükre,
vegetáriánus étrend a táplálkozásterápia
zsírszövetekbe ágyazva. A ~ belső, befelé
alapját képezi. A gyógyító hatás többek
homoruló, a gerincoszlop irányába néző ol­
közt a lúgos anyagok túlsúlyán alapszik,
dalát vesekapunak (vesehilusnak) nevezik.
amely a súlyos betegségeket kísérő savtúl-
Ide torkollnak be a vese vérerei és a húgy­
tengést semlegesíti. A vegetáriánus táplál­
vezeték, valamint itt helyezkedik el a vese­
kozás különleges formái közé tartozik az
medence is. A —ben termelődik a vizelet,
Ewers-féle étrend; 1. Sclerosis multiplex és
amelybe az anyagcsere végtermékei válasz­
a Wearland-féle étrend.
tódnak ki. A ~-be futó artériák a kéregállo­
mányban számos hajszálérre oszlanak,
Vegetatív dystonia: a vegetatív idegrend­ amelyek salakanyag-tartalmát a ~ csatornái
szer egyensúlyi zavara. A normál állapotra kiszűrik. Ezek falán olyan sejtek helyez­
jellemző egyensúlyt a görcsös feszültség kednek el, amelyek a szervezet által
vagy az ernyedtség váltja föl. A vegetatív hasznosítható anyagokat - többek közt a
339 Vesegyulladás

víz nagy részét is - visszaszívják, míg a sa­ sómentes, később sószegény étrend. A bőr
lakanyagok visszamaradnak. Az így kelet­ működésének serkentése meleg fürdőkkel
kezett vizelet a legyező alakú vesemeden­ (ülőfürdők), gőzpakolások, a vesékre helye­
cében összegyűlik, ahonnan a húgyvezeté­ zett forró szénapolyvás borogatások, hideg
ken keresztül a húgyhólyagba jut. A hólyag ágyékgöngyölés, lábfej- és altestgőzölés.
megfelelő telítettsége esetén a húgycsövön Vérvizelés esetén hideg ágyékgöngyölés és
keresztül a szabadba távozik. Elégtelen só- törzsborogatás. Ha a vese nem kezd el idő­
és vízkiválasztás esetén a szövetek vízzel ben dolgozni, fennáll a húgyvérűség veszé­
telnek meg (ödémaképződés), olykor a test­ lye. Érmetszés. A ~ enyhe formája gócsze­
üregek is vízzel telítődnek (hypors). rű lehet, amely csak a vese egyes területeit
Amennyiben a salakanyagok kiválasztása érinti, de a vese működése kielégítő. Nem
hiányos, azok a vérben dúsulva húgyvérű- jár a vérnyomás emelkedésével vagy a
ségeí (veseelégtelenséget) okoznak. húgyvérűség veszélyével, és ödémák sem
keletkeznek. Kezelése: 1. Gócszerű nephri­
Vesedaganatok: a vesében előforduló cisz- tis. Az akut ~ elhanyagolása következtében
ták - amennyiben nem nőnek túl nagyra - a gyulladás idültté válhat, de a betegséget
ártalmatlanok. A vesékben a rosszindulatú kiválthatja alkohol-, nikotin-, túlzott fűszer-
daganatok (rák) bármely fajtája előfordul­ fogyasztás és mérgek (ólom, higany) is. A
hat. A ~ egy különleges formája a hyper- veseszövet vagy az egész vese zsugo­
nephron, ami nem más, mint a mellékvese rodását okozhatja (vesezsugor). Az akut
sejtjeinek kóros, a vese szöveteibe benövő gyulladás bármely tünetével járhat, de leg­
burjánzása. Az első figyelmeztető jel rend­ gyakrabban vérnyomás-emelkedést, a szív
szerint a vérvizelés. A vesék megnagyob­ megterhelését okozza, ezenkívül a salak­
bodnak, a vizelet felgyülemlése panaszokat anyagok felgyülemlenek a szervezetben,
okozhat a vesében és annak környékén. Ke­ ami anyagcsere-mérgezéshez vezet. Keze­
zelése: vérzéscsillapító eljárások, általános lése: az élvezeti mérgek fogyasztásának
rákkezelés, felsőtestlemosások, karfürdők, megszüntetése, só- és fűszerszegény ét­
ágyék- és rövid göngyölés. rend, súlyos esetekben léböjtkúra és nyers
ételek. A só- és húsfogyasztástól szigorúan
tartózkodni kell. A bőr tevékenységének fo­
Vesegyulladás (nephritis): különböző fer­
kozása göngyölésekkel (rövid göngyölés,
tőző betegségekhez társuló heveny gyulla­
spanyolkabát, sós vizes ing), zabszalma tel­
dás: skarlát (3 hét), tífusz, malária, diftéria,
jes fürdőkkel, lábfej- és altestgőzöléssel,
mandulagyulladás, meghűlés, mandulák­
Schlenz-féle fürdőkkel. Belsőleg aranyruta,
ban vagy fogakban rejtőző gennyes gócok;
zsurlófü, babhéj, nyírfalevél tea formájá­
1. Gócfertőzés. Tünetei: (hirtelen vagy fo­
ban. Érmetszés. Hp.: Aconitum D 3 , Dulca­
kozatosan is kialakulhat) hátfájdalmak, fá­
mara D2, Terebinthina D 3 , Cantharis D6,
radtság, étvágytalanság, az arc - különösen
Apis D 3 , Arsenicum D5-10, Mercurius
a szemhéjak - megduzzadása, enyhén za­
corrosivus D6, Balsamum copaivae D 3 ,
varos, véres, gennyes vizelet, végtagfájdal­
Lachesis D10. Bch.: kezdetben Ferrum
mak, fulladás, a végtagok megduzzadása,
phosphoricum D6, Magnesium phospho­
magas vérnyomás és húgyvérűség jelei.
ricum D6, Kálium phosphoricum D6, majd
Kezelése: szigorú ágynyugalom, böjtös és
Kálium chloratum D6, skarlát okozta vese­
folyadékmentes napok, később gyümölcs­
gyulladás esetén Kálium sulfuricum D6,
kúra, nyers ételek, majd vegetárius,
Vesekólika 340

Natrium muriaticum D6, Calcium sulfu- dencében helyezkedik el, vesekőről, ha a


ricum D6. húgyvezetékben, húgyvezetékkövekről
(ureterkövek), ha a húgyhólyagban, akkor
Vesekólika: a vesemedence és a húgyveze­ hólyagkövekről beszélünk. A kövek felülről
ték sima izmainak görcse. Okai: beszorult lefelé vándorolnak. Ha a húgyhólyagban
kövek, gyulladások, vérrögök stb. Tünetei: elakadnak, a vizelet megtorlasztásával
rendkívül heves fájdalom, hideg veríték, vesemedence-tágulást, hosszabb idő után a
rosszullét, hányás, ájulás, székrekedés, fáj­ veseszövet elhalását okozzák (hydro­
dalmas vizelési inger, kevés vizelet ürítése. nephrosis). Tünetei: tompa vagy görcsös
Kezelése: meleg teljes fürdők, forró vese­ vesekörnyéki fájdalmak, melyek a hólyag
borogatások, hideg vizes beöntések. Böjt; 1. és a húgycső irányába kisugárzanak, időle­
Kólika. Bch.: Magnesium phosphoricum ges vesevérzés és kristályok megjelenése a
D6, Kalium phosphoricum D6. vizeletben. Kezelése: előzetes röntgenvizs­
gálat után olaj- vagy glicerinkúrákkal meg­
Vesekő (nephrolithiasis): a vizeletben elő­ kísérlik a követ kihajtani, a kezelést teakú­
forduló ún. túltelített oldatokból képződ­ rákkal támogatják: l-l rész földibodza­
nek. Mivel a vese a salakanyagokat sűrített gyökér, csalángyökér, bábakalács, bors­
állapotban választja ki, hogy a szervezettől menta, borókabogyó, kálmosgyökér, 4 rész
ne vonjon el túl sok vizet, túltelített oldato­ csipkebogyómag keverékéből naponta há­
kat termel és védőhatású kolloidokkal gá­ romszor 1 teáskanálnyit 1 1/2 csésze vízzel
tolja meg az oldott anyagok túl korai kicsa­ felfőzzük. Szükség esetén a kő műtéti vagy
pódását. Ha a védőhatású kolloidok terme­ endoszkópos (műszeres) eltávolítása. A
lésében zavarok keletkeznek, és a húgy- kalcium-magnézium-foszfátkövek és a kar­
utakban hámsejtek, gyulladásokból szárma­ bonátkövek esetében meg lehet kísérelni a
zó nyálkamaradékok stb. találhatók, ame­ kövek feloldását porrá tört festőbuzérral.
lyek kondenzációs magként működhetnek, Napi 3-4-szer 1/2-1 1 g gyökeret kell fo­
akkor ezek körül vesekő képződik. A kon­ gyasztani, amitől a vizelet enyhén pirosra
denzációs mag kialakulására csak a vese színeződik. A kúra korlátlan ideig folytat­
vérkeringésének és vérellátásának zavarai ható, célszerű vegetárius étrenddel és A-vi­
esetén kerül sor. A kövek húgysavakból, taminban dús ételek fogyasztásával kombi­
oxálsavas mészből, foszforsavas mészből, nálni. A húgysavköveket ásványisó-keve-
magnéziumból, ammóniákmagnéziumból, rékkel kezeljük. A kezelésnek nem egyedü­
szénsavas mészből, cysztinből, xanthinból li célja a kő eltávolítása, egyben az újabb
és fehérjéből állnak. Vagy csak egyetlen ás­ kövek képződésének megelőzésére is irá­
ványból, vagy több ásvány keverékéből áll­ nyul. Ezért fontos az eltávolított kövek
hatnak össze, utóbbi esetben szerkezetük pontos vegyelemzése. Naponta legalább
réteges. Nem minden esetben nőnek meg két liter folyadék - lehetőleg vesetea
nagyra, kis kristályokat alkotva vesehomok formájában - fogyasztása ajánlott. Fajsúlya
formájában is termelődhetnek. A hegyes 1015 alatt maradjon. Aktív testmozgás, a
vagy éles szélű kristályok és kövek felsért­ széklet rendezése lehetőleg hashajtók nél­
hetik a vesemedence és a húgyvezeték nyál­ kül az esetleges húgyúti fertőzések kezelé­
kahártyáját. A nagyobb kövek a húgyveze­ se, valamint diéta. Az oxalátkövek esetében
ték görcsös összehúzódását okozzák (vese­ kerülni kell az oxaláttartalmú ételeket: sós­
kólika). Ha a kő a vesében vagy a veseme­ ka, spenót, spárga, paradicsom, alma stb.
341 Vesetuberkulózis

Ezzel egyidejűleg magnézium vagy ortho- lásának kedvezhet a meghűlés, felfázás és a


foszfát szedése ajánlatos B 6 -vitamin kísére­ terhesség. Tünetei: magas váltóláz, vesetá-
tében (Hexabion). A mész- és húgysavtúl- jéki fájdalmak, zavaros, gennyet, hámsejte­
tengést a diéta összeállításánál is figyelem­ ket, esetleg vörösvértesteket tartalmazó vi­
be kell venni: tartózkodni kell a tejtermé­ zelet, hidegrázás. Kezelése: só- és fűszer­
kek (mész) és a purinanyagokat tartalmazó szegény vegetárius étrend; makacs esetek­
ételek fogyasztásától. A foszfátkövek eseté­ ben váltakozva savas és lúgos táplálékok
ben a tejtermékek és a citrusfélék fogyasz­ fogyasztása. A székletürítés rendezése. A
tását kell csökkenteni. A betegnek Nieront vesék öblítése nagy mennyiségű folyadék­
vagy Uralytot adnak. Húgysavkövek eseté­ kal. Ajánlott teák: medveszőlőlevél, homo­
ben vegetárius étrend ajánlott, de kerülni ki szalmagyopár, lestyán, porcikafü, len­
kell a citrusfélék, spenót, sóska, hüvelye­ mag. Sajátvér- vagy sajátvizelet-kezelés.
sek, káposztafélék, fekete kenyér és gom­ Hp.: Lycopodium D6-12, Acidum nitricum
bák fogyasztását. Gyógyszeres kezelés D3, Acidum benzoicum D2, Chimophila
Uralyt-U-val. A cysztinkövek esetében fe­ D l , Lithyum carbonicum D3, Lithium sali-
hérjeszegény és methionin-, illetve cysztin-
cylicum D2, Cantharis D6, Hepar sulfuris
szegény étrend, Uralyt-U és B 6 -vitamin
D 3 - 6 . Bch.: Kálium phosphoricum D6,
(Hexabion). Meleg zsurló- vagy zabszal-
Silicea D l 2 , Calcium phosphoricum D6.
tnafürdők legfeljebb heti három alkalom­
mal. Zsurlós altestgőzölés, váltólábfurdők,
alsó és rövid göngyölés, hideg leöntések, Vesesüllyedés: 1. Vándorvese
testmozgás és izommozgás, a fent leírt tea
rendszeres fogyasztása. Hp.: vesehomok: Vesetályog: különböző fertőző betegségek
Lycopodium Dó-12, Berberis D2-4, Urtica szövődményeként a vér vagy a húgyutak
urens 0, Coccus cacti D 2 - 3 , Sepia D6; ve­ által továbbított betegség. A vese szövetein
sekő: az előbbieken kívül Lithium carbon- egy vagy több - utóbbi esetben a tályogok
icum D l - 2 , Magnesium borocitricum D l , kisebb átmérőjűek - gennyes tályogok ke­
Nátrium phosphoricum D l , Acidum letkeznek. Tuberkulotikus tályogok is elő­
nitricum D3, Saxifraga 0-D2, Solidago vir- fordulnak. Kezelése: 1. Tályog.
gaurea 0-D2, Atropinum sulfuricum D 3 ;
hólyagkő: Lithium carbonicum D2, Sarsa- Vesetuberkulózis: a tuberkulózisbacilusok
parilla D 3 , Lycopodium D 3 - 1 0 . Bch.: majd minden esetben a vérerek útján jutnak
Nátrium phosphoricum D6, Silicea D l 2 , el a vesébe. Kezdetben gácnephritis tünetei
Nátrium sulfuricum D12, Magnesium jelentkeznek, időnként vér vagy vörös­
phosphoricum D6. vértestekjelennek meg a vizeletben. A pon­
tos diagnózist a vizeletből kimutatott kór­
Vesemedence (pyelon): a húgyvezeték le- okozók azonosítása után lehet elkészíteni.
gyezőszerűen kiszélesedő, közvetlenül a A húgyvezeték betorkollásánál gümők, il­
veséhez kapcsolódó szakasza. letve tályogok keletkezhetnek. Kezelése:
általános tuberkulóziskezelés, a vesék kí- |
Vesemedence-gyulladás (pyelitis): a kór­ mélése füszermentes étrenddel. Helyileg:
okozók a bugyutákon vagy a vérerek útján veseborogatások, gőzpakolások vagy forró
jutnak el a vesemedencébe. Leggyakrabban szénapolyvás borogatások. Bch.: Calcium
baktériumok okozzák. A betegség kialaku­ phosphoricum D6-12.
Vesezsugor 342

Vesezsugor: 1. Vesegyulladás természetadta ösztönös, önálló védekezés


betegség és gyógyulási folyamat is egyben,
Veszettség (lyssa): háziállatok (kutya, a természet gyógyerejének, a „belső orvos­
macska) és vadon élő állatok (pl. róka, őz, nak" a megnyilvánulása. A védekező me­
szarvas) harapása által terjesztett vírusbe­ chanizmusokat tehát sohasem szabad meg­
tegség. A beteg állat nyála fertőz. A hara­ gátolnunk, épp ellenkezőleg, minden esz­
pást követő 15-60 napon belül jelentkez­ közzel támogatnunk kell ezeket. Krónikus
nek az első betegségtünetek: fejfájás, inger­ betegségeknél ezért sok esetben először
lékenység, nyugtalanság, depresszió. Ezt serkentenünk kell a védekező mechanizmu­
izgalmi állapot követi, amelyet a nyelő- és sokat (áthangolás), akut stádiumba kell
légzőizomzat görcsei, öntudatzavar és hoznunk a betegséget, hogy megkezdőd­
nyálfolyás kísér. A legcsekélyebb érintési, hessen a gyógyulás. A természetes gyógy­
zaj- és fényingerek őrjöngő dühöt válthat­ mód tehát a szervezet saját védekező me­
nak ki. Ha ez a tünet nem áll fenn, ún. csen­ chanizmusai általi gyógyulást jelenti.
des veszettségről van szó. 3 nap múlva az
arc, a nyelv, a nyelőcső és a légzőizomzat Védőanyagok: 1. Antitestek
bénulása következik be. Kezelése: kezdet­
ben ecetes vizes lemosások, teljes gőzölé­ Végbél (rektum): a vastagbél utolsó, kissé
sek, forró szénapolyvás ingek alkalmazása kiszélesedő szakasza, amely a végbélnyí­
izzasztás céljából. Kneipp naponta 3-szor lásban végződik, záróizom veszi körül.
forró libapimpótea tejben való fogyasztását
és a görcsös területekre duzzasztott liba- Végbél-előreesés: a végbél nyálkahártyájá­
pimpó helyezését javasolta. A veszettség nak a végbélnyíláson keresztüli előreesése.
elleni védőoltás beadását nem szabad halo­ Gyakori oka a veleszületett kötőszöveti
gatni, mert csak az idejekorán adott oltás gyengeség, amit hasmenés, krónikus szék­
nyújt esélyt a gyógyulásra. rekedés, aranyér súlyosbíthat. Néha nehéz
szülés után lép fel. Kezelése: a medence
Védekezési m e c h a n i z m u s o k : általuk pró­ szöveteinek erősítése. (Torna, Thure
bál a szervezet a káros hatások ellen véde­ Brandt-masszázs.) A bélműködés szabályo­
kezni. Káros hatások felléptekor önállóan zása diétával, a préselés megakadályozása.
zajlanak ezek a folyamatok. A védekezési Gyerekeknél a jitymaszűkületre figyeljünk!
mechanizmusok közé tartozik: a vérelosz­ Hp.: Podophyllum D4-6, Aloe D 3 , Ignatia
tás, a kiválasztás, különösen az izzadás, az D4-6, Ferrum phosphoricum D6, Sepia
összes gyulladás, a hányás, a fokozott bél­ D6, Nuc vomica D4, Silicea D12. Bch.:
működés, a láz, az egész hőszabályozás, az Calcium floratum D6, Magnesium phos­
ellenanyagok, az antitestek képzése a vér­ phoricum D6, ha egyidejűleg záróizom­
ben és még sok egyéb más folyamat. Az görcs is fennáll.
akut (heveny) betegség önmagában nem
egyéb, mint a kórokozók elleni védekezés. Végbélgörcs: a végbél záróizmainak fáj­
Ha a szervezet védekező mechanizmusai dalmas összehúzódása a végbél és a vastag­
nem győznek ebben a küzdelemben, a fo­ bél gyulladásos megbetegedéseiben. A ke­
lyamat enyhébb formában, krónikusan zelés megegyezik a végbélgyulladás keze­
(idült formában) zajlik le, jelezve a szerve­ lésével. A görcsoldás meleggel és forró ke­
zet legyengült védekezőképességét. A zelésekkel történjék. Van a végbélgörcsnek
343 Vénagyulladás

egy fájdalmatlan formája is, pszichés ala­ diétával történő puhán tartása a legfonto­
pon (pl. szorongás miatt) szokott előfordul­ sabb. Hp.: Mercurius D4, Hepar sulfuris
ni a székrekedés néhány formájában, külö­ D3, Phosphorus D10, Asa foetida D4. Bch.:
nösen a görcsös székrekedésnél. aranyérnél Calcium fluoratum D l 2 , ke­
mény, bogyós széklet esetén Natrium mu-
Végbélgyulladás: a végbéltájék bőrének riaticum D6, Silicea D12.
pírja, fájdalmassága és nedvezése, amit lo­
vaglás, gyaloglás vagy biciklizés alatti súr­ Végbélviszketés: a végbél viszketése állan­
lódás vált ki a bőr egyidejű ledörzsölésével dó jelleggel vagy rohamszerűen léphet fel.
és váladékozással. Kamilla, mezei zsurló, Végbélgiliszta, ekcéma, aranyér, cukorbe­
tölgyfakéreg, lóhere, iszap- és gyógyföld- tegség, végbélgyulladás szokott lenni a leg­
pakolások, illetve ülőfürdők. Hp.: Kamo- gyakoribb kiváltó ok. Ha a felsoroltak egyi­
milla D3-6, Lycopodium D6-12, Mer- ke sem áll fenn, ideges panaszról van szó.
curius solubilis D6-12. Az általános kezelés az alapbetegségtől
függ. Meleg zsurlófüves ülőfürdő ajánlatos
Végbél-kitüremkedés: gyermekeknél, gyulladásnál, egyébként hideg vizes zsur-
többször szült nőknél, illetve legyengült lós ülőfürdőt, kamillás beöntéseket, iszap­
idősebb embereknél az erőlködés követ­ pakolásokat alkalmazzunk. Hideg félfür­
keztében a végbél nyálkahártyája kitürem- dők, comblemosások. Hp.: Ignatia D6,
kedik a végbélen keresztül. A kizáródott Acidum nitricum D3, Mercurius solubilis
rész begyulladhat, vagy a záróizom szorí­ D4, Sulfur, Agaricus muscaris D6. Bch.:
tása miatt fellépő vérellátási zavarok üszkö­ Calcium phosphoricum D6, Kalium phos­
södést (gangrenât) okozhatnak. Kezelése: phoricum D6, ideges panaszok esetén,
kitüremkedő részt meleg ülőfürdőben kéz­ Natrium muriaticum D6, Kalium chloratum
zel visszahelyezzük. Ezt az újabb kitürem­ D6, Natrium phosphoricum D6, gyakran
kedést megelőző kezelések követik: köny- váltogatva végbélgiliszta esetén, Calcium
nyü vegetárius étrend, székletrendezés, fluoricum D l 2 , Ferrum phosphoricum
óvakodni kell a puffasztó ételek fogyasztá­ kétóránként váltogatva aranyérbetegség­
sától és a székelés közbeni túlzott eről­ ben.
ködéstől. Hideg ruhán való ülés, hideg ülő­
vagy félfürdők, gimnasztika, séta, nőnél Végtaghasogatás: reumatizmus.
Thure Brandt-féle masszázs.
Vénagyulladás (thrombophlebitis): főleg a
Végbélrák: a bélrák gyakori formája; 1. károsodott vérereket, de leggyakrabban a
Bélrák. kitágult visszereket támadja meg. A kóroko­
zók közeli gennyes gócokból vagy a vér­
Végbélrepedés: a végbél sérülései izzad­ áram útján jutnak el az érintett ér belső fa­
ság, székelés miatt gyakran nehezen gyó­ lához. Először az érfalon vérlemezkék ta­
gyulnak, mivel a sebfelület nincs nyuga­ padnak meg, amelyek hálós szerkezetű
lomban. A kis repedések nagyon fájdalma­ rostanyag termelésére késztetik a vért,
sak és reflexesen székrekedéshez vezetnek. amelyben a vörösvértestek fennakadnak és
Gyakran okoznak sipolyképződést, akár­ alvadt vérrögöket képeznek. Tünetei: vö­
csak a végbél gyulladásai. Kezelése: helyi­ rösség, szalagszerű duzzanat, a gyulladt ér
leg a gyulladás általános kezelése. A széklet szúró fájdalma és időnkénti forrósága. Ke-
Vér 344

zelése: nyugalom, az érintett végtagok fel- velőben képződő fehérvérsejtekből, vala­


polcolása, gyakran cserélt hideg borogatá­ mint a nyirokcsomókban és az egyéb nyi­
sok, melyek a gyulladt ér távolabbi környe­ rokszervekben képződő lymphocytákból
zetét is fedik. Hideg agyagos és túrós gön- állnak. A leukocyták nagyon mozgékonyak,
gyölések. Többszöri teljes lemosás, kezdet­ a véredényekből a szövetekbe kilépve föl­
ben böjt, később gyümölcsnapok, széklet­ veszik a harcot a baktériumokkal, a mér­
rendezés. Apiócakezelés meggyorsíthatja a gekkel és az idegen testekkel (antigének­
gyógyulást. Hp.: Apis D3, Arnica D 3 , kel). A szervezet rendőrei, melyek az ellen­
Hamamelis D2, Lachesis D10. Bch.: Fer­ séget bekerítik, elpusztítják, felfalják, és
rum phosphoricum D6, Kalium phospho­ ebben vagy győznek, vagy maguk is bele­
ricum D6. pusztulnak. Elhalva gennytestekké válnak.
A genny zsírtartalmú anyagot bekebelezett
Vér: az anyagcsere vivőanyaga, a keringés leukocytákból áll. A krónikus gyulladásnál
tartja mozgásban. Feladata az anyag- és a főként a lymphocyták állnak ellent. A harc
gázcsere, ellátja a szöveteket tápanyaggal, végeztével a leukocyták eltakarítják a ron­
illetve elszállítja a salakanyagokat, méreg- csolt szöveteket, és segítenek az újjáépítés­
teleníi, része a kórokozókkal, a káros hatá­ ben. Kötőszövetképző sejtekké válnak. Kö­
sokkal, gyulladással szembeni ellenálló tőszöveti sejtek töltik ki az elpusztult szö­
mechanizmusoknak. A teljes vérmennyiség vetek helyét, belőlük lesz a hegszövet. A
általában a testsúly 1/13-ad része, felnőt­ szervezet legfontosabb öngyógyító mecha­
teknél 5-7 1. Az ember vérmennyisége felé­ nizmusait tehát a fehérvérsejtek végzik. A
nek az elvesztését képes túlélni. Ha a vér­ vérlemezkék csak addig maradnak válto­
vesztés ezt túllépi, kérdéses a túlélés, ha zatlanok, míg a véredények zártak, belső
nem gondoskodunk azonnali pótlásról. A felszínük sima, sértetlen. Amint érdessé vá­
még elviselhető vérveszteség az egészséges lik ez a felület, begyullad vagy megsérül,
embernél viszonylag gyorsan pótlódik, ez­ szétesnek a vérlemezkék, és a vérplazmá­
zel szemben a vérképző szervek gyors ki­ ból hálószerű fonadékot képeznek. Ez leta­
merülésénél többszöri, akár igen kis meny- padva eltömíti a kérdéses helyet. A hálóba
nyiségű vér vesztése is vérszegénységhez fehérvérsejtek és vörösvértestek szervül­
vezet. A vér alakos elemekből (fehérvérsej­ nek, lágy szöveti trombust (vérrögöt) ké­
tek, vörösvértestek, vérlemezkék), vala­ pezve. Ezt a folyamatot nevezzük olvadás­
mint vérplazmából áll. 1 ccm vérben kb. nak, amiben a vérplazma fehérjéinek átala­
4,5 millió vörösvértest (erythrocyta), kulása is fontos szerepet játszik. A szerve­
6000-8000 fehérvérsejt (leukocyta) és zet így segít magán vérzéskor, árszakadá­
700-1000 vérlemezke található. A vörös­ sok létrejöttekor. A vérplazma a vérszérum­
vértestek átmérője 1/8000 mm. Fehérje­ ból és az alvadási háló fehérjéiből áll, ez
szerkezetükben az életfontosságú vörös utóbbiak csak alvadáskor alkotnak hálót,
színanyag (hemoglobin) nagy felszínt fog­ különben folyékonyak. A vérplazma az
lal el, az oxigén és a szén-dioxid hordozó­ anyagcsere organikus és anorganikus ele­
jaként fontos szerepet játszik a belső lég­ meinek hordozója. Fehérjéket is tartalmaz,
zésben. A fehérvérsejteknek több formájuk szerves ellenanyagokat, melyeket az egész­
van, ezek származása és nagysága különbö­ séges szervezet vagy a környezetével való
ző. Lehetnek a vörösvértesteknél kisebbek, találkozás révén termel, vagy elődeitől örö­
de kétszer akkorák is. Elsősorban a csont­ köl. A belső elválasztás produktumai, a
345 Vérhas

hormonok is a szérum részét képezik. Bár a végbemegy. Ha oxálsawal vagy citromsav­


vér alkotóelemeinek aránya mindig azonos, val kicsapatjuk a vérben lévő kalciumiono­
tudnunk kell, hogy összetétele állandóan kat, nem megy végbe az alvadási folyamat,
változik. A vértestek elhalnak, és folyama­ a vér folyékony marad.
tosan fiatal vértestekkel pótlódnak, így az
állandóság mellett örökös pusztulásról és Vércukor: a vérben literenként állandóan
újjászületésről van szó. A vér meleget is kb. 1 g szőlőcukor található, amely a szer­
hordoz, az ember a melegvérüek közé tarto­ veket energiával látja el. A szervek folyton
zik. A vérvizsgálat, a vér alakos elemeinek cukrot vonnak el a vérből, a vér cukortartal­
megszámlálása, a mikroszkópos vizsgálat ma a táplálékból és a szervezet cukorraktá­
és a vér kémiai, illetve fizikai tulajdonsága­ raiból állandóan pótlódik. A táplálékfelvé­
inak vizsgálata fontos adatokkal szolgálhat tel után nő a vércukorszint, azonban a has­
a betegségek diagnosztizálásában. A vörös­ nyálmirigyben termelődő inzulin segítségé­
vértestek számlálása, színanyaguk mennyi­ vel a felesleges cukormennyiség elég vagy
ségének meghatározása különböző vérsze­ raktározódik, így a vércukorszint ismét
génységek megállapítását teheti lehetővé. A normalizálódik. Ha ez inzulin hiányában
fehérvérsejtek száma gyulladásos folyama­ nem következik be, megnő a vércukorszint,
tokra, ill. a szervezet reakcióképességére, a s a szervezet megpróbálja a számára feles­
vérlemezkék száma súlyos vérzésekkel járó leget a vesén keresztül kiválasztani. Cukor­
betegségekben az alvadás zavarára utal. A vizelés lép fel. Cukorbetegség. A vércukor­
vér kémiai vizsgálatával az anyagcsere za­ szint süllyedése ugyancsak súlyos általános
varait, illetve minőségét állapíthatjuk meg. tünetekhez vezet: gyengeség, fáradtság,
A vérkép, melyet a vérkenet megfestésének szédülés, eszméletlenség, izzadás, lelki za­
mikroszkópos vizsgálatával állapítanak varok. Görcsös felléptével a beteg meg is
meg, a vér alakos elemeiről ad információt. halhat az alacsony vércukorszint következ­
A vérsüllyedés a vér alakos elemeinek a tében. Inzulintúladagolás. Inzulinsokk.
vérplazmától való elválását követi nyomon,
citromsavas véralvadásgátlás után.
Véres széklet: 1. Bélvérzés

Véralvadás: a véredényekből kilépve meg­ Vérehulló fecskefű (Chelidonium május):


alvad a vér, két részre oszlik. Véralvadékra a friss növény májműködésre ható gyógy­
s vérszérumra. A véralvadék vörösvértes­ növény. Epegörcsök esetén görcsoldó hatá­
tekből, vérlemezkékből és a kicsapódott al- sú. A szárított növény kevésbé hatásos.
vadási fehérjékből áll. A véralvadás a szer­ 1/2-3/4 g növényt leforrázunk. A legjobb a
vezet védekezési mechanizmusa, célja, friss növényből készített tinktúra (5 csepp).
hogy ne vérezzünk el a kisebb-nagyobb sé­
rülésekből. A vér egyik enzime, mely K-vi- Vérhas (dysenteria): fertőző betegség.
tamin hatására képződik a szervezetben, Dysenteriabaktérium vagy amőba okozhat­
egy, a vérlemezkék szétesése során keletke­ ja. A fertőzés forrása a beteg ember vagy a
ző anyag hatására kalciumionok jelenlété­ bacilusgazda széklete. Piszkos kéz, legyek,
ben trombin nevű alvadási fehérjévé válik. nyersen fogyasztott ételek útján terjed - el­
A trombin a vér folyékony állapotban lévő sősorban rossz egészségügyi viszonyok kö­
szálanyagait szilárd fonalakká változtatja, zött. Augusztusban és szeptemberben a leg­
ez alkotja azt a hálót, amiben a véralvadás gyakoribb. A betegség átvészelése nem
Vérhasgyökér 346

hagy hátra tartós védettséget. Tünetei: lap- negyed-, illetve félóránként tegyünk 5
pangási idő 1-2 nap, de akár 1-2 hét is lehet. cseppet jeges vízbe, kortyonként fogyas­
A betegség kitörését étvágytalanság, gyen­ szuk. Bch.: Nátrium phosphoricum D6,
geség előzi meg. Az első tünetek: hascsika- Kálium chloratum D6, Ferrum phospho­
rás és heves székelési inger. A széklet vé­ ricum D6.
res, gennyes és bűzös. Tüdő-, ideg- és izü­
leti gyulladás (dysentériás reuma) kísérheti. Vérkeringés: a vér nagy része a szervezet­
Az amőbás - enyhébb lezajlású, de gyakran ben, a véredényrendszerben, az érrendszer­
visszatérhet és májtályogot okozhat. Keze­ ben kering (kb. 3 1/2 liter). A vér többi ré­
lése: kezdetben ricinusolaj, majd ehhez sze a vérraktárakban (máj, lép, bőr) találha­
kapcsolódó teaböjt. Heisler-féle alma­ tó, s csak fokozott igénybevételkor kerül a
vagy áfonyanapok. Forró, ecetes törzsboro­ keringésbe. A vér egyszeri keringési ideje
gatás, láz esetén hideg lemosás. Belsőleg körülbelül 25 másodperc. A vért továbbító
gyógyfóld, szárított áfonya, borsmentából, erő a szívizom összehúzódási képessége. A
libapimpóból, kamillából és tormentillából kamrák összehúzódása továbbítja a vért a
készült tea. Hp.: Mercurius corrosivus D6, bal szívfélből a főverőéren (aortán) és az
Colchicum D3-4, Colocynthis D3-6, Aloe elágazódással fokozatosan csökkenő ke­
D3-6, Baptisia D2. Beh.: negyedóránként resztmetszetű verőereken keresztül a szer­
váltakozva: Ferrum phosphoricum D6 és vezet hajszálereibe, a kapillárisokba. A
Kálium chloratum D6; hirtelen vérkeringé­ jobb kamrából a tüdőverőerekbe, majd a
si elégtelenség esetén Nátrium muriaticum; tüdőkapillárisokba pumpálódik a vér. A
gennyes székletürítéskor Calcium sulfu- hajszálerekből a vénás vér egyre nagyobb
ricum D6; éles hascsikarás esetén Magne- átmérőjű erekbe, vénákba gyűlik, majd a
sium phosphoricum D6; utókezelésre Cal­ jobb pitvarba jut. A tüdőkapillárisok vére a
cium phosphoricum D6-12. tüdővénákba gyűlve a bal pitvarba ömlik. A
pitvarokból a vér a kamrákba kerül. A
Vérhasgyökér: Potentina tormentilla gyö­ nagyvérkör feladata a szervezet gázcseré­
jének lebonyolítása, az anyagcsereter­
kere. Csersavtartalmú. Főzete vérzéscsilla­
mékek szállítása (1. Vér). A kisvérkör, más­
pító és hasmenés ellenes hatású. Egyszeri
képpen tüdőkeringés megtisztítja a vért a
adagja 2-3 g.
szénsavtól, és telíti a szervezetet oxigénnel.
Ez utóbbi el kell hogy jusson a sejtekig,
Vérhányás (haematemesis): a gyomornedv
azért, hogy a sejtekben zajló égési folyama­
hatására a kihányt vér barnásfekete alvadé-
tok végbemehessenek. A májkeringés fel­
kossá válik. A vérhányás oka gyomor- vagy
adata az emésztés során felvett tápanyagok
nyombélfekély, rák, a gyomorszájnál lévő
továbbítása. A belek vénái a májvénába
megpattant visszér vagy a tüdő-, illetve
ömlenek, ez utóbbi hajszálerekre ágazik el,
orrvérzéskor lenyelt vér. Kezelése: ágynyu­
a vér a májon átszűrődve a májkapillárisok­
galom, állandóan váltott hideg borogatá­
ból újra vénákba szedődik össze, majd az
sok. Belsőleg tölgyfakéreg, vérontófű, gó­
alsó fó'visszér a jobb pitvarba ömlik. Az
lyaorr azonos arányban. Ezek keverékéből
erek nem merev csövek, faluk rugalmas. A
2 teáskanálnyit adunk egy pohár vízhez, 15
véredények falában lévő simaizom-rostok
percig főzzük. Hidegen, kortyonként igyuk.
az erek tágulását és szűkülését teszik lehe­
Hp.: Hamamelis 0, 5 cseppet jeges vízbe,
tővé. A folyamat az ún. életidegrendszer
Ipecacuanha D2—4, Acidum sulfuricum D l ,
347 Vérmérgezés

irányításával, nem akaratlagosan megy utal: tuberkulózisra, tüdőinfarktusra vagy


végbe, egyes központi kapcsolási centru­ tüdőgyulladásra. Kezelése: ágynyugalom,
mok (keringésszabályozó központok) se­ köhögéscsillapító szerek. Hp.: Hamamelis
gítségével. A szív összehúzódásakor és D2, Arnica D 3 , Aconitum D3-6, Acalypha
elernyedésekor kiváltott mozgáshullám to­ indica D 3 - 6 , Erigeron canadensis D2,
vábbterjed az erek falán, s ahol felületesen Ipecacuanha D 2 ^ l . Bch.: Ferrum phospho­
halad, pulzusként tapinthatóvá válik. A ke­ ricum D6, Kálium chloratum D6. Teák: 4
ringési betegségek oka a szívműködés za­ rész fagyöngy, 3 rész madárkeserüfű és
vara, az erek betegsége, leginkább azonban zsurló. Egy csésze vízbe 1 kanállal tegyünk
az életidegrendszer szabályozó szerepének ebből a keverékből, 10 percig főzzük. Kor­
a zavara lehet. Az érbeidegzés gyors vála­ tyonként iszogassuk.
sza a környezet ingereire az egészséges ál­
lapot egyik jellemzője; az edzés és a telje­ Vérlemezke: 1. Vér
sítőképesség alapja is ennek a gyors válasz­
adó képességnek az igénybevétele, fejlesz­ Vér mérgezés (szepszis): általában a kór­
tése. okozóknak vagy ezek anyagcsere-terméke­
inek a vérbe való átjutását vagy az egész
Vérképzőszervi betegségek: a vérképzés­ szervezet kórokozók általi közvetlen érin­
nek, a vér lebontásának és az alvadásnak a tettségét értjük —en. A vérmérgezés több­
zavarait soroljuk ide, ezek a betegségek a nyire lezárt gyulladásos gócból indul ki (tá-
vérkép megváltozásával, illetve az alvadási lyogok stb.). Szepszis. Gyakran ered a nyi­
folyamatok rendellenességeivel járnak. rokerekből, illetve a nyirokcsomókból. A
hidegrázás annak a jele, hogy a kórokozó
Vérköpés: a köpetben lévő világos, piros, minden akadályt legyőzve a vérkeringésbe
habos vér általában súlyos tüdőbetegségre jutott. Lényeges a kiváltó ok kiderítése és a
Vérmérséklet 348

góc helyi, célravezető kezelése, ezenkívül a gő lassú leeresztésekor azt az értéket kell
szervezet ellenálló képességének a fokozá­ leolvasni, amikor a pulzus ismét tapintható­
sa, ez utóbbi főként, ha helyi történés nem vá, hallhatóvá válik. Ez az a nyomás, amely
áll a tünetek hátterében. A természetgyó­ a szívkamrák összehúzódási fázisának, a
gyászat a táplálkozás és a lebontás során szisztolénak (szisztolé=összehúzódás) felel
fölhalmozódó káros anyagokkal való túlte- meg. Az is leolvasható, amikor a pulzus is­
lítődést tekinti vérmérgezésnek, s vértiszti- mét normálisan telődik, s újra nem hallha­
tó kúrákkal próbálja megszabadítani a szer­ tó. Ez a nyomás felel meg a szívkamrák el-
vezetet az említett anyagoktól. A vérmérge­ ernyedési, diasztolés fázisának. (Diasztolés
zés tünetei: magas láz, hidegrázás, gyorsult nyomás, diasztolé=elernyedés.) A nyomást
pulzus, ízületi duzzanat, bőrkiütés, hasme­ higanymilliméterben olvassuk le. A normá­
nés, szív- és vesegyulladás. Kezelése: álta­ lis felső érték 120-140 Hgmm. Az 1977-től
lános kezelésként izzasztás, naponta több­ érvényes nemzetközi normák szerint 1
ször szénavirág-pakolással, közben órán­ Hgmm 133,322 pascalnak vagy 1,3322
ként vagy félóránként egésztest-lemosások. mbar-nak felel meg. Ezek szerint a normá­
Koplalás, míg a lázas állapot tart. Helyileg lis felső érték 160-187 mbar. Az alsó (di­
meleg szénavirág-borogatás, lepkeszeg­ asztolés) nyomás normálértéke 71-90
pakolások, a góc műtéti eltávolítása, peni­ Hgmm vagy 93-120 mbar. A vérnyomást
cillin. Hp.: Echnicae 0, Lachesis D10, Ver- testi vagy lelki megterhelések befolyásol­
atrum viride D l - 3 , Pyrogenium D12, Bap- ják. Változása azonban többnyire keringési
tisia D l - 3 , Carbo vegetabilis D10, Chini- zavarjele. Ez ugyanúgy áll a magas (hyper-
um arsenicum D4, Arsenicum D 4 - 1 0 . tonia), mint az alacsony (hypotonia) vér­
Bch.: Kalium phosphoricum D6 negyed­ nyomásra. A vesebetegségekről tudjuk,
óránként. hogy sok formájuk magas vérnyomással
jár. Ennek nemcsak a vese keringési akadá-
Vérmérséklet: az ember hangulatának és lyozottsága az oka, hanem az is, hogy ezek­
nél a betegségeknél érösszehúzó hatású
életritmusának az idegrendszertől függő
anyagok keletkeznek, amelyek az egész ér­
megnyilvánulása, amennyiben a nevelés és
rendszerre hatva felviszik a vérnyomást.
a környezeti tényezők befolyása azon nem
Mivel ez az érösszehúzódás a bőr, illetve az
változtatott. A temperamentumtól, mint az
arc sápadtságát is okozza, a vesebetegség­
alkat kifejeződéséről szóló tanítást 1. ott. A
ben fellépő magas vérnyomást sápadt ma­
~ és jellem nem azonos fogalmak. Lehet­
gas vérnyomásnak nevezzük. Emellett van­
nek hasonlóak, de egymástól eltérőek is.
nak a magas vérnyomásnak olyan formái is,
amelyeknél a vesék épek, s amelyek nor­
Vérmosás: 1. Érvágás
mális bőrvéráramlással járnak. Ezeknél
rendellenes anyagcseretermékek, külső
Vérnyomás: az érrendszerben uralkodó, az
mérgek, így a nikotin, az ólom vagy hor­
erek falára gyakorolt nyomás. Az érrend­
monzavarok játszanak szerepet. Görcsös
szer egyes részein ez a nyomás különböző.
lelkiállapot is vezethet magas vérnyomás­
Az orvos a vérnyomást vérnyomásmérővel
hoz. Szédülés, fejfájás, álmatlanság, csök­
méri. A felkarra gumimandzsettát tesz, ami­
kent testi és szellemi teljesítőképesség, lel­
be addig pumpál levegőt, míg a mandzsetta
ki zavarok léphetnek fel ilyenkor. Mind a
alatti részen a pulzus el nem tűnik. Sem
mai napig nincsen gyógyszer, amellyel hu-
nem hallható, sem nem tapintható. A leve­
349 Vérszegénység

zamosabb időre csökkenteni lehetne a ma­ zítláb járás. Belsőleg: fokhagyma és gala­
gas vérnyomást, kivéve az életmód és a táp­ gonyáié, seprőzanót. Fagyöngy-, galago­
lálkozás gyökeres megváltoztatását. A sót nya-, adonisz-, gyöngyvirág- és zsurlótea.
és a húst szigorúan kerülni kell. A vegetári­ Hp.: Cactus 0, Naja tripudians DIO, Conval­
ánus táplálkozás tehát az egyetlen megfele­ laria D 3 , Crataegus 0.
lő táplálkozási mód, az ettől való eltérés
feltétlenül káros. Súlyos esetekben először Vérpangás: valamely szerv vértelődé-
teljes sómegvonás, koplalás, ivóleves kop­ sének fokozódása a véreifolyás gátlása út­
lalás szükséges, mielőtt a beteg áttérne a ján. Következményeként a vér meg is állhat
vegetáriánus táplálkozásra. Emellett a ke­ a véredényekben (sztázis). Kezelése: a vér
ringés tehermentesítését, az érrendszer lazí­ levezetése, az egész keringés szabályozása.
tását szolgálják a melegedő karfürdők, kar­
locsolások, váltakozó lábjürdők, ülőjürdők, Vérpótlás: 1. Érvágás
derékpakolások, légzőgyakorlatok, a köny-
nyű torna. A Schlenz-fürdők is csökkentik a Vérsavó: a véralvadás után a vérlepény fe­
vérnyomást. Belsőleg fokhagyma-, hagy­ lett keletkező sárga folyadék; 1. Vér.
ma-, fagyöngy- és galagonyáié vagy tea.
Kerti ruta, orbáncfű, zsurló és kamillatea. Vérsavós: vérsavót (szérum) tartalmazó
Súlyos esetben rauvolfia készítmények folyadék vagy váladék.
gyöngyvirág vagy gyűszűvirággal kombi­
nálva. A keringés tehermentesítése érvá­ Vérszegénység (anemia): a vörösvértestek
gással, köpölyözéssel, áthangolással, baun- színanyagának és számának csökkenése. A
scheidtizmussal, piócakezeléssel, sajátvér­ bőr sápadtsága, a végtagok hidegsége, ét­
kezeléssel. Hp.: Arnica D 3 - 6 , Aurum vágytalanság, szédülési rohamok, fejfájás,
D3-6, Bárium carbonicum vagy jodatum súlyvesztés, a testi és szellemi teljesítőké­
D4, Cactus 0-D2, Crataegus 0, Viscum al­ pesség hanyatlása jellemzik. A bőr sápadt­
bum 0, Plumbum D12-12, Secale cornu- sága nem jelent mindig vérszegénységet.
tum D l - 2 , Sulfur D4. Alacsony vérnyo­ Okai: egyszeri súlyos vagy állandó, kis
mással gyakran találkozunk az életideg­ mennyiségű vérvesztés kifelé, a vörösvér­
rendszer elégtelensége esetén, fertőző be­ testek fokozott pusztulása mérgezés miatt,
tegségeknél az erek idegeinek mérgek vagy a vörösvértestképzés zavara a vérkép­
okozta bénulása következtében, Addison- zőszervek betegsége folytán. A természetes
kórnál, fehérjehiányban, alultápláltságnál életmódtól való huzamosabb elfordulás, a
vagy gyenge fizikumú emberek idegi meg­ fény, a levegőn való tartózkodás, az élet­
terhelése esetén. Az alacsony vérnyomás fontosságú tápanyagok hiánya befolyásol­
tünetei: testi és szellemi fáradékonyság, ják a vérképzést, vérszegénységhez vezet­
szédülési és ájulási hajlam, nagy alvás­ nek. Súlyos gyomorpanaszok, különösen a
igény. A panaszok fekvéskor megszűnnek. gyomornyálkahártya pusztulásával vagy a
Kezelése: vegetáriánus táplálkozás, légfür­ gyomor nagy részének műtéti eltávolításá­
dők, légzőgyakorlatok, torna, bőrkefélés és val járó betegségek is anémiához vezethet­
masszázs hideg alkalmazásával egybeköt­ nek, mivel ilyenkor a vörösvértest képzésé­
ve. Hideg (felsőtest-) fürdők minden máso­ hez szükséges anyagok hiányoznak. A gyo­
dik nap, Kneipp-féle leöntés, váltakozó láb- mornyálkahártya-faktor kiesése primer
fürdők, harmattaposás, víztaposás, me­ vérszegénységet okoz. Ilyenkor a vörösvér-
Vérszívó kezelések 350

testek száma a vörösvértest-színanyag Vérömleny (haematoma): vér lép ki a szö­


mennyiségéhez képest alacsonyabb, mint a vetekbe vagy az ízületekbe. Feszes, fájdal­
szokásos vérszegénységben, ahol a vörös­ mas, kezdetben lila duzzanat keletkezik,
vértest-színanyag kevesebb. Kezelése: ki­ ami később zöld, majd sárgás színváltozás
felé történó' vérzésnél meg kell szüntetnünk után felszívódik. Külső erőhatásra, árszaka­
a további vérzést a vérzésforrás megszünte­ dás következtében jön létre vérzékenység­
tésével. Ha belső faktorokon múlik a vér­ ben vagy érelmeszesedésben. Keressük a
szegénység, az egész testet élénkítenünk kiváltó okot, kezeljük a betegséget! Ne­
kell. Napfény, levegő, növényi étrend áll­
hogy elnézzünk egy esetleges csonttörést!
nak az első helyen. Közönséges anémiánál
Alkalmazzunk agyagpakolást, hígított
vasban gazdag főzeléket (spenótot, sóskát)
árnikás pakolásokat. Bch.: közvetlenül a
adunk vaskészítmények mellett. Primer
vérömleny keletkezése után Ferrum phos­
vérszegénységben nyers vagy félig nyers
phoricum, a 3. naptól Kalium chloratum
májat adunk, valamint nem fűszeres véres
D6, Calcium fluoricum D12 keményedésre
hurkát, hogy a szervezet számára természe­
való hajlam esetén.
tes úton biztosítsuk az építőanyagokat. Sú­
lyos esetekben B| 2 -vitaminra vagy máj in­
jekcióra van szükség, izomba fecsken­ Vértisztítás: a természetgyógyászat egyik
dezve, mindaddig, amíg a vérkép nem nor­ legfontosabb alapgyógymódja. A vértisztí­
malizálódik, különösen, ha egyidejűleg tás alatt az egészségtelen életmód által a
idegpanaszok is fennállnak. Ez a kezelés szervezetben felhalmozódott salakanya­
folyamatosan végzendő, hogy az állandó goktól, a beteg szervezetben létrejövő
gyógyszerszintet biztosítsuk. Élénkítő ke­ anyagcseretermékektől, illetve mérgektől
zelésként víztaposást, egésztest-lemosá­ való megszabadítását értjük. Ezáltal helyre­
sokat, kéz- és karkezeléseket, szénavirág­ áll az eredeti, egészséges szövetnedvekre
pakolást, félfürdőket alkalmazunk, foko­ és vérre jellemző állapot (szövetmosás).
zatosan. Vérképző tea: 3 rész csalán, 1 rész Számos vidéken a tavasz közeledtével év­
cickafark, üröm és ezerjófü, 2 rész boróka­ századok óta végeznek vértisztítást, mely­
bogyó és borsmenta. Ezt a keveréket 15 nek célja, hogy a téli táplálkozás során fel­
percig áztassuk forró vízben, a főzetet na­ halmozódott anyagcsere-salakanyagoktól a
ponta 3-szor fogyasszuk. Vas, májkészít­ szervezetet megszabadítsák, s helyette a ta­
mények, B | 2 -vitamin, fólsav, vörös szőlőlé, vasz friss, fiatal anyagaival árasszák el azt
spenótlé, sóskaié, csalánlé és pongyo­ (tavaszi kúrák). A vértisztításon koplalás­
lapitypang-lé ajánlott. Súlyos esetben ide­ sal, ivákúrákkal, gyümölcsnapokkal, nyers
gen vért kell adni, injekcióban vagy vérát­ koszttal minimálisra csökkentjük a salak-
ömlesztésként. Hp.: Arsenicum D4-6, Cal- anyag-képződést, és a szervezetet friss
cium arsenicosum D4-6, Arsenum jodatum anyagokkal halmozzuk el. Mindehhez vér­
D 6 - 8 , Kálium arsenicosum D 3 ^ 1 , Avena tisztító teákat igyunk, melyek összetéte­
sativa 0. Bch.: Kálium phosphoricum D6 és lüknél fogva mind serkentik a kiválasztást.
a sápkórnál felsorolt gyógyszerek. A mozgás, a torna és a vizes kezelések elő­
segítik a kivezetést. Súlyos betegségekben a
kivezetést 5c/i/e«r-fürdőkkel, pólyázással,
Vérszívó kezelések: célja a keringés teher­
pakolások ecetvizes lemosásokkal (naponta
mentesítése és az áthangolás: érvágás, vér-
ismételve), szénavirág-, agyag- és bélfiir-
köpölyözés, piócakezelés.
351 Vérzéscsillapítás

dőkkel, érvágással, köpölyözéssel, piócake- véres. A vérvizelés lehet egyszeri, nagyobb


zeléssel fokozhatjuk. vérzés, vagy felléphet krónikus, kisebb vér­
zések formájában. Keressük a kiváltó okot!
Vértisztító tea: angyalgyökér, borókabo­ Kezelése: ágynyugalom. Teák: 3 rész vér-
gyó, körtelevél, édeskömény, ánizs, benge- ontófü, 2 rész medveszőlőlevél, csalán és
kéreg, pongyola pitypang, édesgyökér, szú­ madárkeserűfű, a keverékből 1 teáskanál­
rós szerbtövisgyökér azonos arányban. nyit egy csésze vízben 10 percig főzünk.
Ezek keverékébó'l 1 teáskanálnyit adjunk Hp.: Árnica D3, Hamamelis D2, Erigeron
egy csésze vízhez, és főzzük fel. Naponta canadensis D2. Bch.: Ferrum phospho­
2-3-szor igyunk meg ebből egy csészével. ricum D6.
Tea helyett friss üdítőitalokat is fogyasztha­
tunk a kivezetés serkentésére: körte, zeller, Vérzékenység (hemofilia): örökletes ere­
csalán, hagyma, vízitorma, pongyola pinty­ detű vérzésre való hajlam, melynél kis sé­
pang, egresmust, fekete ribizli jöhetnek rülések esetén is súlyos, nehezen csillapít­
szóba. Nyers borókabogyót is fogyasztha­ ható vérzések lépnek fel, bőrvérzések,
tunk, naponta maximum 11 db-ot. Bőséges ízületekbe történő vérzések, orrvérzés for­
folyadékbevitellel gondoskodjunk az ala­ májában. Csak férfiaknál fordul elő, a nők
pos szövetmosásról! Bch.: Silicea D12, csak örökítik (hordozók) a betegséget. A
Natrium muriaticum D6 és Natrium phos- normális vérzési idő órákra nyúlik meg.
phorum D6 segíti elő. Kezelése: vitamindús étkezés. P- és K-vita-
min. Bch.: Calcium phosphoricum D6, Cal­
Vértolulás (congestio): a fej vérpangását cium fluoricum D l 2 . A vérzéscsillapítás
értjük ezen. A változás korában lévő asszo­ vértranszfúzióval friss szérummal vagy
nyoknál különösen gyakoriak a hőhullá­ szövetnedvek rányomásával történik. Vér­
mok. Ezekhez gyakran társul fejfájás, szé­ ömlenyek esetén agyagpakolások. Az álta­
dülés, kifejezett fáradtságérzet. Jellemzőek lános erősítésre is ügyeljünk.
a keringésreguláció egyéb zavarai is. Gyó­
gyítása: visszatérés a természetes életmód­ Vérzés (haemorrhagia): megkülönbözte­
hoz, az érmérgek kerülése (alkohol, nikotin, tünk belső és külső vérzést, amelyek nagy-
koffein), testmozgás, az emésztés rendezé­ és kiserekből egyaránt kiindulhatnak. Az
se, levezetés a fejből, emellett a test egyéb artériás, illetve a nagyobb véredényekből
részein végzett, de az egész keringést élén­ származó vérzéseket el kell kötni, egyéb­
kítő rendszeres érgyakorlatok. Bch.: Fer­ ként elegendő a nyomókötés. A szövetekbe
rum phosphoricum D l 2 , Magnesium phos­ történő vérzéskor vérömleny keletkezik, a
phoricum D6, Kalium phosphoricum válto­ külvilágba nyíló üregekbe való vérzés a
zókori panaszok esetén. vérömlés, illetve a vérvizelés stb. (1. Vérzés­
csillapítás).
Vértranszfúzió: 1. Érvágás
Vérzéscsillapítás: kisebb sebek esetén ele­
Vérvizelés (haematuria): a vizelés kezdete­ gendő a sebzett testrész magasra helyezése,
kor fellépő véres vizelet húgycsövl vérzés­ felpolcolása és a nyomókötés; nyálkahár­
re utal; a vesékből, a hólyagböl, a veseme­ tyavérzéseknél timsót vagy tölgyfakéreg-
dencéből vagy a húgyvezetékből származó főzetet, vérontófüvet vagy egyéb cseranya­
vérzés esetén az egész vizeletmennyiség gokat alkalmazzunk. Belső vérzéseknél hi-
Vidrafű 352

deg teákat adjunk, dió-, vérontófügyökér-, visszeres területen, a visszérképződés kö­


tölgyfakéreg-, gólyaorr-, aggófüteát. Bch.: vetkeztében kialakult táplálkozási zavarok
Calcium phosphoricum D6, Ferrum phos­ eredményeképpen, gyakran vérrögképző­
phoricum D6, Kalium cloratum D6, Calci­ déssel. Gyakran mély, kenőcsös, állandóan
um fluoratum D12, Kalium phosphoricum nedvező és nehezen gyógyuló. A kezelést
D6, Natrium phosphoricum D6. Hideg bo­ előbb a visszereknél kell kezdeni. Huzamos
rogatások, ágynyugalom. ideig tartó piócakezelés, majd éjszakára pá­
zsitfű vagy zsurlófü forrázatába áztatott
Vidrafű (Menyanthes trifoliata): levelei kendőbe burkolni, vagy más, fekélyekre al­
gyomor- és májkezelésre használatos kese­ kalmas borogatás felhelyezése. Iszappako­
rűanyagok. Puffadásgátló, lázcsillapító ha­ lások, túró- és görögszéna-borogatások.
tású. Egyszeri adagja 2 g. Kenőcsös fekélyek és ekcémák esetén far-
kasalmafőzettel készült borogatások. Zsur-
Viola odorata: ibolya, ~ tricolor: 1. Árvács­ lófőzettel készült váltó lábfürdők, ecetes
ka. borogatás a test tehermentesítésére, könnyű
öblítések, az általános kiválasztás fokozása,
Virulencia: a baktériumok fertőzőképessé­ visszavezetés a bőrre és a vesére. A vérke­
ge, amely lehetővé teszi számukra, hogy ki­ ringés tehermentesítése. Hp.: Arnica
fejtsék a szervezetre káros hatásukat. D6-10, Carbo vegetabilis D6-10, Hepar
sulfuris D3-6, Carduus marianum 0, Calci-
Viscum album: 1. Fehér fagyöngy um fluoratum D6, Acidum hydrofloricum
D6-10, Lycopodium D3-6, Sulfur jodatum
D3-6, Lachesis D8-10, Arsenicum D 4 - I 2 .
Viszketés: 1. Bőrviszketés
Bch.: Nátrium sulfuricum D6, Nátrium
muriaticum D6, Silicea D12, Calcium fluo­
Visszaesés (recidiva): egy betegség kiúju­
ratum D l 2 , Kálium phosphoricum D6,
lása, amely korábban már gyógyultnak lát­
Nátrium phosphoricum D6.
szott. Eltávolított daganatok kiújulása.

Visszatérő láz (febris recurrens): tetvek és Visszértágulat (varixok): a rugalmas ros­


kullancsok által terjesztett spirochaeták ál­ tok sorvadása következtében fellépő vér­
tal okozott fertőző betegség. Tünetei: ma­ edénykötegek kóros tágulata, a háttérben
gas láz, hidegrázás, levertség, keresztcsont­ szervgyengeségre való örökletes hajlam
táji fájdalmak. 5-6 nap után a láz szünésé- húzódik. Kiváltó okként ehhez járul még az
vel párhuzamosan jelentkező izzadás és érintett területeken kialakuló vérpangás.
hasmenés. 1-2 hét múlva újabb, 5-7 napig Főképpen álló munkavégzés és terhesség
tartó lázrohamok. Ezek a visszaesések egy­ esetén. A folyamat előrehaladtával a vénák
re enyhülve akár tízszer is megismétlődhet­ fala lassanként elvékonyodik, ami az ér
nek. Kezelése: 1. Tífusz. A lázmentes idő­ kipukkadásához és visszérvérzéshez vezet­
szakokban is folytatni kell a vízkúrákat, na­ het. A lábak vérellátásának zavarai követ­
ponta 3-5-ször teljes lemosás, ezenkívül keztében kialakult visszerek előbb viszke­
rövid göngyölés. tést és gyakran görcsös fájdalmat okoznak.
A rossz vérellátású terület elhalása és kife-
Visszérfekély (lábszárfekély, ulcus cruris): kélyesedése (alsólábszárfekély) is bekövet­
a bőr és a bőr alatti szövet felbomlása a kezhet. Erre utaló jelek: viszketés, pikkely-
353 Vitaminok

és pigmentképződés és gyulladásra utaló amelyek a friss táplálékban nagy mennyi­


bőrtünetek, valamint ekcéma is az érintett ségben fordulnak elő. Mivel a fő tápanya­
területen. A vastagbél alsó szakaszán az gokkal (fehérje, zsírok, szénhidrátok) ellen­
ilyen képződmények a végbél külső vagy tétben nem termelnek kalóriában mérhető
belső részén alakulhatnak ki. Ezeket arany­ energiát, a táplálkozástudomány sokáig
érnek nevezzük. Az ondózsinór vénáinak nem ismerte fel jelentőségüket. A vitami­
tágulatai ércsomós heresérv kialakulásához nok az anyagcsere, a növekedés és az
(varicocele), felszíni hasvénák tágulata pe­ egészség fenntartásához nélkülözhetetle­
dig a kapuértrombózis következtében kiala­ nek. Sok vitamin kémiai szerkezetét sike­
kult májpangás esetén medúzafej, illetve a rült azonosítani, így ezeket mesterségesen
nyelőcső belsején visszerek kialakulásához is elő lehet állítani. Az abc betűi szerint ne­
vezetnek. A lábak visszerei elnehezedő ér­ vezték el fő csoportjaikat, pl. A, B, C stb.,
zést, húzó és görcsös fájdalmakat (lábikra­ alcsoportjaikat számokkal jelölik, pl. Bj-
görcsök) okoznak, továbbá a láb és az ízü­ vitamin. Megkülönböztetünk zsírban oldó­
letek dagadását. Mind a görcsös fájdalmak, dó vitaminokat. Ha bármelyik vitamin hi­
mind a fekélyek kialakulását okozó vissz­ ányzik a táplálékból, ún. avitaminózis, vita­
erek esetében, többnyire mélyen fekvő és minhiány lép fel. Ha a táplálék valamely vi­
gyakran vérrögök által elzárt visszerekről taminból elégtelen mennyiséget tartalmaz,
van szó. Kezelés: a pangás megszüntetése, hypovitaminózisról beszélünk. A vitamin­
amihez gyakran piócák alkalmazására van túladagolás is káros következményekkel
szükség. Iszappakolás a víztelenítéshez és jár. A —at a növények szintetizálják, csak
tehermentesítéshez, valamint a vénák ru­ egyes esetekben és csak kis mennyiségben
galmasságának helyreállítására. Ehhez képes az emberi és állati szervezet a bél­
combleöntések, váltó lábfiirdők, félfürdők. baktériumok segítségével előállítani azo­
Ha vérrögképződés gyanúja áll fenn, nem kat. Néhányuknak csak elővitaminját ter­
szabad váltó lábfürdőt, csak hideg vizet al­ melik a növények, melyeket a szervezet
kalmazni, vízben járás. Az alsó test pangá­ alakít át —ká. A - igen bomlékonyak, a fő­
sának megszüntetése és székletrendezés. A zés, a szabad levegőn való tárolás és az éte­
fáslik vagy gumiharisnyák alkalmazását a lek felaprítása, finomítása során megsem­
természetgyógyászat elveti, mert használa­ misülnek. A természetgyógyászat sokolda­
tuk a vénákat nem erősíti, hanem további lú, vitamindús, friss étrenddel igyekszik a
elernyedésüknek és visszafejlődésüknek vitaminhiányos állapotokat meggyógyítani.
kedvez. Sószegény, bőséges nyers kosztot Hiányállapot esetén a hiányzó vitamint
tartalmazó egészséges étrend javasolt. Hp.: nagy mennyiségben tartalmazó ételek fo­
Hamamelis D2, Arnica D6-10, Carduus gyasztása javallott. A-vitamin: hámvédő
marianus O-Dl, Lycopodium D3-10. Bch.: hatású vitamin, amelyet a karotin nevű
Calcium fluoratum D12, Silicea D12, Fer­ elővitaminból épít fel a szervezet. Napi
rum phosphoricum D6, Kalium phospho­ szükséglet: 2-6 mg karotin. Zöldségfélék,
ricum D6, Natrium muriaticum D6, Nat­ gyökérzöldségek, gyümölcsök, tej, tejszín,
rium sulfuricum D6. Visszérvérzésnél nyo­ vaj, tojássárgája, anyatej, csukamájolaj és
mókötés a lábak felpolcolásával. máj tartalmazza. A hajszálerek egészsége
és a sejtpótlás szempontjából elengedhetet­
len. Hiánya szaruhártya-lágyulást, farkas­
Vitaminok: életfontosságú tápanyagok, az vakságot és gennyesedéseket okoz. B-vita-
ún. kiegészítő anyagok körébe tartoznak,
Vitaminozás 354

min: több alcsoportra oszlik: B) - idegvédő teket okoz, mint a zsírmentes táplálkozás.
hatású, megakadályozza a beriberi kialaku­ A telítetlen, más néven esszenciális zsírsa­
lását. Aneurinchlorid. Napi adagja: 2-3 mg. vakat F-vitaminnak nevezzük. Az állati
A rizs héjában, élesztőben, spenótban, ká­ zsírlerakódás (szalonna, faggyú), de a ke­
posztában, sárgarépában, salátában, zöld­ ményített ipari zsiradékok és finomított
borsóban, lencsében, babban, burgonyában, olajak sem tartalmaznak telítetlen zsírsavat.
paradicsomban, mogyoróban és mandulá­ Megtalálható kis mennyiségben tejben, vaj­
ban fordul elő. Fontos szerepet játszik a fe­ ban, nagyobb mennyiségben gabonacsírá­
hérjék, a zsírok és a szénhidrátok lebontá­ ban, szójababban, diófélékben és a hidegen
sában. Hiánya beriberit és neuritist (ideg- sajtolt növényolajokban. Ezek az anyagok
gyulladást) okoz. B 2 - laktoflavin. Napi biztosítják a zsírban oldódó vitaminok,
szükséglet: 1,6-2,6 mg. Előfordulása: tej­ mindenekelőtt az A-vitaminok hasz­
savó, élesztő, csírák, máj, vese, tojássárgá­ nosulását, a mellékvesekéreg munkáját, és
ja és zöldfélék. Fontos szerepe van a sejt­ megakadályozzák a bőr betegségeinek
légzésben és a növekedésben. B3 - PP-fak- kialakulását, melyeket az anyagcsere zava­
tor, nikotinsavamid, napi szükséglet 1-20 rai idéznek elő. H-vitamin: biotin. Az élesz­
mg. Előfordulása: élesztőben, magvakban, tő növekedését. Napi igény: 0,01 mg. Bőr­
gyümölcsökben, zöldségben, tejben, máj­ védő hatású. Megtalálható az élesztőben,
ban, vesében, izmokban. Fontos szerepet magcsírában, melaszban, májban, vesében,
játszik a lebontási folyamatokban. Hiánya agyvelőben, tejsavóban, tojássárgájában,
esetén pellagra alakul ki. B 6 - adermin, na­ cefrében. Hiánya ekcémát, bőr- és nyálka­
pi szükséglet: 2-4 mg. Előfordulása ua., hártya-gyulladást és a vérkép elváltozásait
mint a PP-faktornál. Hiánya esetén növeke­ okozza. K-vitamin: phyllochinin. Napi
dési zavarok, vérszegénység és izomdyst- szükséglet: 10-40 mg. Zöldfélék tartalmaz­
rophiák. B | 2 - kobalttartalmú vegyület. zák. Hiánya prothrombinhiányt és vérzé­
Fólsav. Napi szükséglet 10-30 mg. A vér­ kenységet okoz. P-vitamin: citrin. Napi
képzéshez szükséges. Hiánya vészes vérsze­ szükséglet 250 mg. Előfordulás, mint a C-
génységhez vezet. C-vitamin: aszkorbinsav. vitaminnál. Hiánya lesoványodást és a
Napi szükséglet: 100-120 mg. Nagy meny- skorbutra emlékeztető vérzéseket okoz.
nyiségben tartalmazzák a gyümölcsök, Pantothensav: élesztőben, gabonacsírában,
zöldfélék, tej és máj. Az anyagcsere fenn­ magvakban, májban, tojássárgájában, gu­
tartásához elengedhetetlen, hiánya skorbu- mókban, gyökerekben, tejben található. Hi­
tot okoz. D-vitamin: provitaminja az ergos- ánya őszülést, hajhullást és auxonkom-
terin. Halolaj okban, kakaóbabban, élesztő­ plexust okoz; 1. Auxonok. A természetes
ben, csukamájolajban, zöldfélékben fordul táplálkozás teljes vitaminszükségletünket
elő. Hiánya csontképződési zavarokat, ra- fedezi. A mesterséges készítmények szedé­
chitist (angolkór) okoz. E-vitamin: toko- se csak különleges esetekben indokolt.
pherol. Napi szükséglet 2-5 mg. Friss csí­
raolajban fordul elő. Hiánya szív­
izomzavarokhoz, koraszüléshez, vetéléshez, Vitaminozás: készételek, konzervek vita­
meddőséghez vezet. F-vitamin: az olyan minokkal való dúsítása vagy a tej ibolyán­
táplálék, amely elegendő mennyiségű zsi­ túli besugárzása.
radékot igen, de telítetlen zsírsavat egyálta­
lán nem tartalmaz, ugyanolyan hiánytüne­ Vitustánc (Chorea, Chorea minor): a köz­
ponti idegrendszert érintő fertőző betegség.
355 Vizeletcsepegés

Ismeretlen vírus okozza. Gyakran ízületi re­ let kihűlésekor annak egyes sói kicsapód­
umával és szívbelhártya-gyulladással jár hatnak, a vizelet aljára süllyedhetnek. Sár­
együtt. Elsősorban 6-15 éves korú gyerme­ gaságban a belekerült epefestékek miatt a
kek és terhes nők betegsége. Tünetei: állan­ vizelet világosbarna, sötétbarna színű lesz.
dó nyugtalanság, ingerlékenység, sírás, az Gyógyszerek színanyagai is megjelenhet­
arc és a végtagok rendezetlen és akarattól nek benne. Zavarosodást a vesék, illetve a
független rángatódzása és mozgása. Izga­ húgyutak gyulladása során keletkező
lom, zaklatott idegállapot esetén ezek foko­ genny, vér és sejttörmelékek okozhatnak. A
zódnak, nyugalmi állapotban, különösen al­
vizelet vegyhatása savanyú, növényi táplál­
vás közben, teljesen megszűnnek. A tüne­
kozásnál lúgos. Szaga aromás, álláskor el­
tek 2-3 hétig tartanak, majd lassan múlnak
bomolva bűzössé válik. Főként húsos táp­
el. Kezelése: nyugalom, az iskolától való
lálkozásnál a benne lévő ammóniák miatt
távolmaradás. Mezítláb járás, ecetes vizes
szúrós szagú. A vesék és a húgyutak beteg­
göngyölés, gyümölcskúra és vegetárius ét­
ségeinél, anyagcsere-betegségeknél, máj­
rend. A ~ súlyosabbik változata (Chorea
betegségekben és láznál abnormális vize­
major) idősebb felnőtteket betegít meg, és
általában szellemi leépülést követően halál­ letalkatrészek jelenhetnek meg benne. Eze­
hoz vezet. Hp.: Passiflora 0, Agaricum ket kémiailag, illetve részben az üledék
muscarius D6-10, Stramonium D 6 - 1 0 , centrifugálása után mikroszkóppal mutat­
Cuprum arsenicosum D4, Zizia aurea D4, hatjuk ki. Legfontosabbak a fehérjék (1.
Ignatia D6-10. Albuminurid), a cukor, az epefestékanya­
gok és ezek részei, a vértestek, a cilinderek
(a veseglomerulusok öntetei) és fedőhám­
Vizelet: a vesékben keletkező kiválasztási
sejtek.
termék, cseppenként gyűlik össze, a húgy­
vezetéken keresztül a húgyhólyagba jut. A
Vizeletcsepegés (hólyaggyengeség): a nem
húgyhólyag telítődésekor (kb. 400 ml-nél)
vizelési inger jelentkezik, ami a hólyag ürí­ akaratlagos vizeletürítés előfordulhat a hó-
tésére késztet. Ha a szervezet egyéb úton lyagizomzat sérülésekor (szülésnél), vala­
sok folyadékot veszít (tüdő, bőr, belek), mint hólyagbénulásnál. A gerincvelő beteg­
csökken a vizeletmennyiség. A vizelet a ví­ ségei, de a hólyaghurut is csökkentik a hó­
zen kívül a fehérje-anyagcsere végterméke­ lyag záróizomzatának erejét. A proszta-
it tartalmazza húgysav és karbamid formá­ tamegnagyobbodás is vizeletcsepegéshez
jában, valamint a szervezet számára feles­ vezethet. Kezelése: zsurlós altestgőzölés,
leges sókat és egyéb organikus anyagokat, gőzborogatások, váltakozó ülőfürdők. Egész­
a vizelet színanyagát, amik a vér és az epe test-lemosás ágyon kívül. Később térjünk
festékanyagaiból keletkeznek. A vizelet át a hidegkezelésre: ülőfürdők, félfürdők,
színe általában a benne lévő oldott részek rövid pályázás, comblocsolás, mezítláb
mennyiségétől függ. Ha a vizelet sűrű, azaz járás, víztaposás. Mozgás a szabadban.
kevés vizet és sok sót tartalmaz, fajsúlya Belsőleg: cystokapszulák, orbáncfű, cicka­
nagy, akkor sötét színű, ha nem ez a hely­ fark, medveszőlőlevél. Hp.: Acidum phos­
zet, akkor világos. Csak cukorvizelésnél phoricum D2, Aloe D4-6, Atripinum sulfu-
fordul elő, hogy a kiválasztott vizelet fajsú­ ricum D4. Bch.: Natrium sulfuricum D6,
lya nagy és a színe mégis világos. A vizelet
Natrium phosphoricum D6, Kalium phos­
általában tiszta. Az erősen koncentrált vize­
phoricum D6, Calcium fluoricum D l 2 .
Vizeletretencio 356

Vizeletretencio (anuria, ischuria): oka a vi­ kezésre. Indikáció: 1. Víz alatti moz­
zelettermelés megszűnése (vesegyulladás, gásterápia.
zsugorvese, higanymérgezés) vagy húgyúti
akadály (proszlatamegnagyobbodás, hó- Víz alatti mozgásterápia: a víz felhaj­
lyagkövek, hólyagbénulás, záróizomgörcs, tóereje a test általános ellazulását eredmé­
hólyagnyaksérülés szüléskor). Meg kell nyezi. A meleg víz (35 °C) görcsoldó hatá­
szüntetnünk a kiváltó okot. Egyszeri vagy sú. A bénulásban szenvedők olyan mozgá­
állandó katéterre lehet szükség. A vizelet­ sokat is elvégeznek a vízben, amelyre szá­
ürítés megszűnésekor a bőrön, a beleken razon képtelenek. Ezáltal az izmok beideg­
keresztüli kivezetési kell fokoznunk. Kop­ ződésének mozgatópályái reaktiválhatok,
laló és szomjaztató napok, később a folya­ és sokak számára ez az egyetlen lehetséges
dékbevitel csökkenése, az alapbetegség ke­ mozgásterápia. A kezelés három órát is
zelése fontos. igénybe vehet. A betegek speciális fekvő­
ágyakon helyezkednek el. Fürdés közben
Vizeletüledék: a vizelet centrifugálása kézi vagy víz alatti vízsugármasszázst (víz
után visszamaradó rész, amelynek mikro­ alatti masszázs) alkalmaznak. Időről időre
szkópos vizsgálatával a húgyutak és a vese szüneteket iktatnak be. A vízsugármasszázs
betegségeire következtethetünk. nyomását és hőmérsékletét igény szerint
választják meg. A legkedvezőbb hatású a
Vizelési kényszer (dysuria): állandó vize­ 2,5 atmoszférás nyomású 45 °C-os vízsu­
lési inger, hólyaghurutnál a vizelet égő ér­ gár, amely a mélyen fekvő szövetekre is
zés kíséretében csak cseppenként ürül, hó- pozitív hatást fejt ki. Ennek következtében
lyagkövek, húgycsőszükület, fitymaszükület javul a szövetek vérellátása, és az izomgör­
(phimosis), proszlatamegnagyobbodás is csök ellazulnak. A kúra alatt aktív és pasz-
okozhatják. Kezelése: nem izgató, vegetári­ szív tornagyakorlatokat végeznek a bete­
ánus táplálkozás, a hideg italok és az alko­ gek, ahol erre lehetőség van, napfürdő vagy
hol mellőzése; 1. Hólyaggyulladásnál. ibolyántúli sugárzás egészíti ki a kezelést.
Indikációi: mindenfajta, de különösen az
ernyedéses bénulások, gyermekbénulás.
Vírus: fénymikroszkóppal nem látható a
Izületi és izomreuma, deformitást okozó
baktériumszűrőkön áthatolni képes kóroko­
ízületi gyulladások, köszvény, idegfájdal­
zó. Magjukat nukleinsav, külső burkát pro­
mak, ideggyulladások, izületi és csont­
tein alkotja. Csak a gazdaszervezetben élet­
sérülések utókezelése, ideggyengeség, mig­
képes. Több mint 400 kórokozó fajtájuk is­
rén, álmatlanság, kimerültség.
mert. Többek között szemölcsöt, náthát,
influenzát, kanyarót, rubeólát, agyhártya­
gyulladást, néhány rákfajtát okoznak. Vízgyógyászati módszerek: a természet­
Nincs hatásos ellenszerük. A szervezet el­ gyógyászatban a leghatásosabb eljárások
lenanyagokat (antitesteket) és interferont közé tartoznak. A Kneipp-kúrákban a keze­
termel, amelyek szaporodásukat gátolják. lés legfontosabb részét képezik. A víz hő­
mérsékleti tényezőként működik. A test és
Víz alatti masszázs: a víz alatti mozgáste­ víz hőmérséklete közti különbség (kont­
rápia része. Önálló gyógymódként is alkal­ raszt) hatása jut érvényre. A 33-35 °C-os
mazható, különösen akkor, ha nagyméretű víznek nincs különösebb hatása a testre,
medence helyett csak kádak állnak rendel­ mert hőmérséklete indifferens (nem külön-
357 Vízitorma

böző). A langyos fürdők csak tisztálkodásra zott, magházától megfosztott tököt ujjnyi
jók. Kezelésre csak hideg, 1. Hidegvíz-keze­ darabokra vágjuk, 20 percig olajban párol­
lés, vagy meleg, illetve forró fürdőket juk, növényi sóval ízesítjük, tejszínt öntünk
alkalmaznak. A meleg fürdők általában va­ rá. Töltött tök: a hámozott, magtalanított
lamilyen adalékot tartalmaznak. A meleg és tököt curryrizzsel és növényekkel töltjük,
forró testnek hűvös, illetve hideg, a fázó sütőformában 30 percig sütjük. Töksült:
testnek pedig meleg alkalmazási módoza­ nyers reszelt tökhöz egy kanál szójalisztet
tokra van szüksége. Minden meleg fürdőt teszünk, 2 tojást, 3 kanál tejet, 2 kanál lisz­
hideg vizes alkalmazással kell befejezni. A tet, zabpelyhet vagy búzadarát, 1 kanál re­
kezelést jó közérzetnek kell követnie. A szelt mandulát és egy kis cukrot összekeve­
forma szerint megkülönböztetünk kádfür­ rünk. Ebből a könnyű tésztából kerek lepé­
dőket és részfürdőket, lemosásokat, pakolá­ nyeket formálunk, forró zsírban barnára
sokat, leürítéseket, pillanatleöntéseket, gő­ sütjük. Spárgakúra: naponta kétszer 1/4 kg
zöléseket. Ezek alkalmazása is lehet a teljes spárgát fogyasztunk különféleképpen elké­
testre kiterjedő, illetve csak egyes test­ szítve. Rizsnap: étkezésekkor csak rizst
részeket érintő eljárás. adunk. Köleskása kizárólagos adása is jól
víztelenít. Nyers táplálékot is adhatunk víz­
Vízhajtó diéták: több bevált formája van a hajtó diéta formájában.
vízhajtó diétáknak: Carell-féle tejnapok:
szigorú ágynyugalom; 1 1 tejet adunk, Vízháztartás: a szervezetnek 65%-át víz
négyóránként 200 ml-t. 4-6 nap elteltével alkotja. A szervezet a kiválasztott folyadék
fokozatosan bőségesebb táplálkozásba kez­ pótlására törekszik, hogy a víz- és sóháztar-
dünk, gyümölcsöt, zöldséget és kenyeret tis egyensúlyát biztosítsa. Ha az anyagcse­
fogyasztunk. A tej magas sótartalma miatt a rében egyoldalú vagy hiányos táplálkozás,
tejnapokat ma már gyümölcsnapokkal a sóháztartásban vagy a belső elválasztású
szokták helyettesíteni. Krumplinap: napon­ mirigyek működésében beállott rendelle­
ta csak ötször 200 g sült krumplit eszünk, nesség következtében zavarok keletkeznek,
hajában, só nélkül megsütve. A krumpli ká­ a testben fokozott mértékű vízvisszatartás
liumtartalma fokozza a vízhajtást. Tökkúra: alakulhat ki. A köztiagy zavarai fokozott
nagyobb mennyiségben fogyasztva a tök vizeletkiválasztást is előidézhetnek, ami­
kitűnő vízhajtó szer. Naponta 1-2 kg tököt nek hatására fokozódik a szomjúság és a
fogyasszunk. A kiválasztás a fogyasztott folyadékfelvétel is a kiürült folyadék pótlá­
mennyiségnek megfelelően alakul. A szék­ sára (polyuria, diabetes insipidus esetén).
ürítés bőséges lesz, a hasmenéses széklet a Az anyagcsere folyamán naponta kb. 1,5 1
vizhajtás miatt kívánatos. Tárolás, szárítás víz keletkezik, 1-3 l-t vesz fel a szervezet
és fogyasztás során a tök veszít vízhajtó ha­ ivással. A természetes táplálkozás kereté­
tásából. A nyers tököt apróra vágva annyi ben a konyhasófogyasztás csökkentésével
vízzel törjük össze, ami az edény alját ép­ csökken a folyadékfelvétel igénye is,
pen ellepi. Ezután időnként megkeverve amelynek normális mértéke 1-1,5 liter na­
lassú tűzön kb. 2 órán keresztül sűrű péppé ponta.
főzzük a tököt. Ezt a beteg vajjal, tejjel
vagy rizslevessel keverve fogyassza, mivel
Vízitorma (Cardamine nasturtia): források,
a tökpép ízetlen. A tököt a következőkép­
kutak, tiszta, lassú folyású patakok,
pen is elkészíthetjük: tökfőzelék: a hámo­
vizesárkok mentén nő. A téli hónapokban
Vízkezelések 358

(áprilissal bezárólag) gyűjtik. Kenyérrel re vagy elvonására törekszünk, az általános


vagy nyers salátaként nagyszerű C-vitamin­ helyzettől függően a vérellátás serkentésé­
tartalmú táplálék. Frissen kitűnő vértisztí­ vel, bizonyos területekről való elvezetéssel
tó. vagy odavezetéssel, az idegrendszer, főleg
a vegetatív idegrendszer ingerlésével és
Vízkezelések (hidroterápia): a víz gyógyá­ megnyugtatásával. A légzésfunkció javítá­
szati célú alkalmazása a természetgyógyá­ sával a gyomor-bél működést szabályozza
szat legkülönbözőbb módszereiben játszik és az anyagcsere-folyamatokat rendezi. A
döntő szerepet. A modem - kidolgozása két védekezőképességet és edzettséget fokozza.
schweidnitzi orvos, Siegmund Hahn (apa) Minden - célja a hőtermelés vagy elveze­
és Johann Siegmund Hahn (fiú) nevéhez tés. Sosem szabad hideget kelteni, mert
fűződik. Míg a hagyományos orvostudo­ csak a meleg gyógyít. A természetgyógyá­
mány nem méltatta figyelemre a módszert, szat előnyben részesíti azokat az eljáráso­
a természetgyógyászatra ösztönzőleg ha­ kat, amelyek a meleget a szervezetben az
tott. A graefenbergi parasztember, Vincenz anyagcsere útján maguk termelik, és csak
Priessnitz éppúgy, mint a wörishofeni lel­ különleges esetben folyamodik olyanok­
kész, Sebastian Kneipp is, egymástól telje­ hoz, amelyek a meleget kívülről nyerik. A
sen függetlenül, de mindketten Hahn leírá­ hidegeijárások előfeltétele a kellően átme­
saiból merítettek ösztönzést vízkúráik ki­ legedett test. Meleg helyiségben, meleg tes­
dolgozásához. Priessnitz hideg vizes kúrák­ ten végezhetők csak, és gondoskodni kell
kal és izzasztással dolgozott, és meglehető­ róla, hogy a kezelés után a test mozgás út­
sen durván járt el, úgy, hogy betegeinek al­ ján vagy az ágyban ismét felmelegedjen. A
katával és reakcióképességével szemben testet (az arcot és hajat kivéve) sosem sza­
bizonyos követelményeket támasztott. bad szárazra törölni, annak a ruha vagy a
Kneipp bizonyos változásokat eszközölt, takaró alatt kell megszáradnia. A vízgyógyá­
hogy a hideg víz goromba hatását és a —et szat adalékokat tartalmazó fürdőket is al­
hozzáigazítsa a többé már nem természetes kalmaz. Túlnyomórészt gyógynövényeket,
módon reagáló nagyvárosi ember megvál­ kisebb részben pedig sókat, ásványi anya­
tozott viszonyaihoz. Az öntési eljárás alkal­ gokat, agyagot, tőzegei, iszapot. A masz-
mazása lehetővé tette a hatékony kezelés százst a fürdő idején vagy azt követően,
kíméletesebb formáját, ugyancsak ezt a célt kézzel, kefével vagy a vízben vízsugárnyo-
szolgálja a meleg vízzel, forró borogatá­ mással (víz alatti masszázs) végzik. Lég­
sokkal vagy gőzöléssel való előkészítés is. vagy gázbuborékoltatást, valamint gyenge­
Minden ~ középpontját a reakció képezi. A áramot is alkalmaznak a fürdő során. Az ás­
reakció azt jelzi, hogy a vízkezelés vérke­ ványianyag-tartalmú természetes források
ringésre, anyagcserére, idegrendszerre és felhasználása a balneológia területéhez tar­
lélekre egyaránt hatással van, és mivel tozik, nem a vízgyógyászathoz.
nincs betegség, amelyet e rendszerek leg­
alább egyikéből kiindulva ne lehetne befo­
Vízkór: a szervek és szövetek vérplazmá­
lyásolni, gyakorlatilag majdnem minden
val való telítődése ödéma kialakulásához, e
betegség esetén eredményesen alkalmazha­
folyadéknak a test üregeibe (szívburok,
tó a vízkezelés. E felismerésen alapul mind
mell, has stb.) való behatolása pedig nem
a Priessnitz-, mind a Kneipp-féle vízkeze­
gyulladásos ömlenyeket (hydrops) eredmé­
lési módszer. Lázas betegnél a hő növelésé­
nyez. Általános —ral súlyos szív- és vese-
359 Vulvitis

bajok, helyi —ral pedig gyulladások, ver­ nek során folyó vízzel táplált vizesárokban
és nyirokpangások esetén találkozhatunk. A vagy sekély patakban lépked a páciens ad­
vese által okozott vízkór általában az arcon, dig, míg lába meleget vagy metsző hideget
a szemhéjakon, a szív-vízkór alulról felfelé érez (1,5-2 perc). A víz lehetőleg az alsó
terjed. A ~ kezelése túlnyomórészt diétával, lábszár közepéig érjen.
böjti és folyadékmentes napokkal, gyü­
mölcsnapokkal, burgonya-, rizsnapokkal, Vízsérv: a herék környezetében lévő bőr­
nyers étrenddel, sószegény vegetárius ét­ ben felgyülemlett szövetnedvek. Általában
renddel és folyadékkorlátozással. Elvezetés a herék és mellékherék gyulladásának kö­
a vesére nyírfalevélből készült teákkal, vetkezménye. A herezacskó óriási mérték­
spárgarügyekkel, petrezselyemmagvakkal ben megnagyobbodik, legtöbbször csak az
vagy -gyökérrel, zellergumóval, vörös­ egyik oldalon. A daganat feszesen elaszti­
hagymával, borókabogyóval, földibodza­ kus. Kisgyermekeknél gyakran kezelés nél­
gyökérrel, rozmaringgal, lestyánnal, arany­ kül visszahúzódik. Néha az árnikatinktúrás
rutával, tövises igliccel, csalánnal, kecske­ borogatások meggyorsítják a felszívódást.
rutával, zsurlófüvei. Szív-vízkórnál ez a A víz felszúrással történő lecsapolása ered­
szívizmokat erősítő növényekkel történik ményeképpen egy idő múlva általában ki­
(gyöngyvirág, tengeri hagyma, gyűszűvi­ újul a duzzanat.
rág), amelyhez izzasztó eljárások segítsé­
gével történő bél és bőr irányba való elve­ Vörösfény-kezelés: a vörös fényt vörös
zetés járul. A kiválasztó ok kezelése. Hp.: színű villanyégő vagy speciális fényszűrő
Apocynum 0, Apis D3, Arsenicum D4--12, szolgáltatja. A vörös fény hosszúhullámú
Scilla 0, Phosphorus D12. Bch.: Kálium sugárzás. Ideg- és izomfájdalmak csillapítá­
phosphoricum D6-12, Nátrium muriaticum sára, valamint ekcéma kezelésére alkalmas.
D6, Calcium phosphoricum D6, Kálium Hasonló sugarakat bocsát ki az ún. sol-
chloratum D6, Kálium sulfuricum D6. Éhe- luxlámpa is.
zési ödéma esetén B-vitamin-adagolás
élesztő és csíradiéta útján. Vízizsázsa leve.
Vulva: külső női nemi szervek.

Víztaposás: jellegzetes Kneipp-eljárás fe­ Vulvitis: a külső női nemi szervek gyulla­
lülről történő elvezetés és edzés céljára. En­ dása. Kezelése: 1. Hüvely gyulladás.
w
Waerland, Are: svéd táplálkozásreformer. gével végzett masszázsból áll, amely a hát­
Táplálkozási rendszerét az életreform taní­ gerinc két oldalát és a keresztcsont tájékát
tásaira alapozta. Szigorúan vegetárius étke­ érinti, a páciens térdére és könyökére tá­
zést tart szükségesnek, az állati eredetű táp­ maszkodva helyezkedik el a kezelés alatt. A
lálékok közül csak tej fogyasztását engedé­ gyógyuláshoz több kezelésre van szükség.
lyezi. Tojás, hús, hal, élvezeti mérgek, Tuberkulózist is kezelt Winkler e szem­
konyhasó, iparilag finomított cukor fo­ pontok szerint, mert véleménye szerint a
gyasztását elveti. A zöldség és gyümölcs le­ szervezet csak akkor tud ellenállni a beteg­
hetőleg biológiai módszerekkel trágyázott ségeknek, ha az egyensúly ismét helyreállt.
talajról, vegyszermentes kultúrából szár­
mazzék. A burgonya fogyasztását héjastul, Winsch, Wilhelm, dr. med. (1863-1945): a
a tejet savanyított tejterméke, a kenyeret hőkúra megalapítója. A jó közérzet fontos
barna rozskenyér formájában ajánlja. A fő­ mércéje a hőszabályozás állapota. A test­
étkezéseket nyers ételek fogyasztása előzze meleget kedvezőtlen külső körülmények el­
meg. A müzli helyett búzából, zabból, rozs­ lenére is fenn kell tartani hőfelvétellel.
ból, árpából összeállított kruskát javasol. Megfelelő táplálkozás, mozgás és életvitel
Reggelente burgonyafőző\evet kell inni. A mellett az ember melegben is jól érzi ma­
székrekedést lenmaggal kezeli. Nyitott ab­ gát. Ha ez még sincs így, akkor tervszerűen
laknál való alvást, a bőr száraz dörzsölését, gondoskodni kell hőközlésről. Priess-
majd azt követő testmozgást ír elő. A va­ nitzcel, Kneipp-pe\, Justtal, Felkéve\ szem­
csora után, lefekvés előtt sétát, heti egysze­ ben elhibázottnak tartja a télen a test hideg
ri meleg fürdőt vagy szaunát javasol. vízzel való edzését. Az edzés célszerű mód­
jának télen hideg levegőt és meleg vizet,
Wetterstrand, Ottó, dr. med. (1845-1907): nyáron meleg levegőt és hideg vizet tartja.
svéd orvos Stockholmban. Egyéni vagy tö­ Hetenként kétszer meleg ülőfürdő (38-40
meghipnózisként sikerrel vezette be a hip­ °C) vételét javasolja, vagy teljes fürdőket,
nózist a gyógyászatba. 1890-ben jelent meg alapos izzadás fellépéséig és azt követően
„A hipnotizmus és alkalmazása a gyakorlati lepedőbe és gyapjútakarókba való begön-
orvostudományban" című müve. gyölést; majd végül a test lehűlését hideg
vizes teljes lemosással vagy kellemes hő­
Winkler, dr.: berlini orvos, az egészséget a fokra lehűtött fürdővízzel való leöblítéssel.
vegetatív idegrendszer egyensúlyában látta. Ezt a műveletet reggel végezzük, mert este
Ha a szimpatikus vagy a vagus rendszer túl­ akadályozza az elalvást. Télen befejezésül
súlyba kerülnek, betegség alakul ki, ame­ rendszeres, 5-10 percig tartó légfürdőket
lyet rendszerével ki akar egyenlíteni, hogy vehetünk, könnyű torna, száraz kefével
az egészség ismét helyreálljon. A kezelés végzett masszázs kíséretében. Olajozzuk be
egy elektromos vibrációs készülék segítsé­ a bőrt. A rész- és teljes fürdőkön kívül me-
361 Wiihlhuber

leg lemosások, zuhanyozás, borogatások, W ü h l h u b e r * : a bélre való levezetéshez, a


gőzpakolások jöhetnek még számításba gyomor-bél csatorna tisztításához Kneipp
hőközlés céljából. Egyéb izzasztó eljárá­ W. megjelölés alatt két leírást ad meg. Az
sok, mint pl. a szauna is, a hőkultúra köré­ egyik (W. I.) 2-2 rész őrölt édesköményből,
be tartoznak. Különösen a melléküregek és megtört borókabogyóból, valamint l-l rész
görögszéna- és aloéporból áll. A port fel­
a felsó' légutak krónikus hurutjai, gyulladá­
használás előtt 12-30 óráig száraz helyen
sai, belső szervek görcsei, a mellkas és a
tároljuk. A porból 1 teáskanálnyit 1 csésze
hasüregek krónikus betegségei esetére
vízben 1/4 óráig főzzük, majd leöntjük. A
ajánlott módszer.
W. I.-ből két egymás utáni napon egy-egy
csészényit fogyasztunk, melegen vagy hi­
Wörishoffen: fürdő a sváb-bajor fennsí­ degen, gyengébb alkatúak 1 csészényit 2-3
kon fekvő Allgauban, 629 m-rel a tenger­ napra elosztva igyanak. A W. II. 2 rész őrölt
szint felett. Évtizedeken át itt tevékenyke­ édeskömény, 3-3 rész megtört borókabo­
dett Kneipp lelkész, aki 1897-ben itt halt gyó és bodzagyökér, l-l rész görögszé­
meg és itt is temették el. A Kneipp-kúrák és namag és aloépor keverékéből áll. Ezt a te­
Kneipp-mozgalom központja. A Kneipp át hasonló módon készítjük és isszuk, mint
Szövetség és Kneipp Orvosszövetség szék­ a W. I.-et, de a bélen kívül a hólyagra és a
helye. A Kneipp-féle módszer képzési köz­ húgyutakra is kiválasztó és tisztító hatása
pontja. van.

* Kneipp által használt megnevezés, nincs magyar megfelelője. Has- és vizelethajtó SZ'
rekről van szó, melyek egyben vértisztító hatásúak is.
X —

X
X-Iáb: az alsó lábszár a combhoz képest ki-
felé hajlik, leggyakrabban bokasüllyedéssel
együtt jár. Kezelése: 1. Ó-láb.
z

Zabszalma: szecskázva főzetként fürdő- és Zöldségfélék: azoknak a növényeknek, il­


borogatóvíz-kiegészítőként alkalmazzuk letve növényi részeknek a gyűjtőneve,
gyenge és érzékeny betegeknél. Ugyan­ amelyeket kertekben vagy szántóföldeken
azokban az esetekben ajánlott, mint a zsur­ fogyasztásra termelnek. A táplálkozásra
ló a Kneipp-kezeléseknél. használt, nem termesztett zöldségféléket
vadzöldségeknek szokták nevezni. A leve­
Z a j : minden zavaró hang. Nem kell feltét­ les zöldségeket salátáknak, a terméseket
lenül hangosnak lennie. A zajérzékenység gyümölcsnek (bogyók és csonthéjasok)
az ingerlékenység jele. Ideggyengeségben szoktuk nevezni. Ezeknél az elnevezések­
és más idegbetegségben szenvedő betegek nél nincs mindig éles határvonal. Leveles
különösen érzékenyen reagálnak a zajra. zöldségek; nyers fogyasztásra is alkalma­
Zajmentes pihenés javallott. Az állandó, sak a spenót, a káposzta, a vörös káposzta,
erős zaj fontos stressztényező. a sóska, inkább főzve fogyasszuk a man-
goldot, a kelkáposztát, a takarmánykáposz­
Z á r ó i z o m : az üreges szervek (gyomor, tát. Saláták: a fejes saláta, az endíviasaláta,
epehólyag, végbél, hólyag) kimeneti nyílá­ a tépősaláta, a galambbegy (raponcsaláta)
sainak zárására szolgál. alkalmasak a nyers fogyasztásra. Száras
zöldségek: karalábé, édeskömény, rebarba­
Zöldhályog (glaukóma): súlyos szem­ ra, mangold, hosszúszárú zeller; ezeket
betegség, melyet a szem belső folyadék­ nyersen is, főzve is ehetjük. Rügyes zöldsé­
áramlásának zavara, elfolyásának akadá- gek: spárga, komló és bambusz, csak rész­
lyozottsága és így belnyomásának megnö­ ben fogyaszthatók nyersen. Virágos zöldsé­
vekedése okoz. Hirtelen heves fájdalom ke­ gek: karfiol, articsóka főzve és nyersen.
letkezik a szemben, hozzá látászavar, há­ Rügyes zöldségek: a kelbimbó csak főzve
nyás társul. A tartós nyomásfokozódás a lá­ ehető. Magvas zöldségek: borsó, cukorbor­
tóideg károsodásához, végül megvakulás­ só, kukorica, éretlenül és főzve is fogyaszt­
hoz vezet. Kezelése: fontosak a Schlenz- ható. A hüvelyeseket (borsó, bab, lencse,
fürdők a szemnyomás csökkentésére. Szá­ lóbab) éretten, főzve esszük. Gyü­
raz koszt, rövid pakolás, iszaping, vádlipó- mölcszöldségek: a paradicsom, a paprika,
lyázás, nedves zoknik, lábgőzölés a leve­ az uborka nyersen jó; a tojásgyümölcs, a
zetésre. Naponta többször egésztest-lemo­ cukkini és a tök csak főzve ehetők. Hagy­
sások. Hp.: Atropinum D 8 - 1 2 , Aurum más zöldségek: póréhagyma, hagyma, snid-
D 4 - 6 , Glonoium D 4 - 6 , Phosphorus ling, mogyoróhagyma. Ezek főzve is, nyer­
D6-15. Idejében keressünk fel szemorvost, sen is jók. Gyökeres zöldségek: a répa, a fe­
hogy a maradandó károsodást megelőzzük. hérrépa, a pasztinák, a zeller, a feketegyö-
Zuhany 364

kér, a petrezselyemgyökér, a retek, a torma ra. Egy külön erre a célra szerkesztett sok
és a cukorrépa mind nyersen, mind főzve zuhanyozófejből álló szerkezetből a testet -
felhasználható. A gumós zöldségek: a a fej kihagyásával - 8 órán keresztül 43-45
krumpli, a csicsóka főzve jó. A csírazöldsé­ °C-os vízzel permetezzük. A beteg farácson
gek friss magvascsírákból származnak. A fekszik. Az egyes szerveket a vízpermet
zöldség és a gabonamagvak gyümölccsel irányításával külön kezelhetjük. Egy óra el­
kiegészítve teljes értékű, egészséges táplá­ teltével a hevülés lázat vált ki. A fürdő alatt
lékok, ha változatosan, lehetőleg friss, üdítőitalokat adunk, szükség szerint. A für­
nyers állapotban fogyasztjuk őket. A szén­ dő előtt kiürítjük a beleket beöntéssel vagy
hidrátszükségletet gabonából és gyökeres bélfürdővel. A beteg ne egyen. Ivóleves
zöldségből, a fehérjeszükségletet leveles (üdítőitalos) és gyümölcsdiéta, enyhe nyers
zöldségekből, magvakból és gabonából, az táplálék az étrend.
olajszükségletet magvakból fedezzük. A
fölsorolt zöldségek ásványi sókban, vitami­ Zuzmó: a növényvilágban algák és mohák,
nokban, axa.onok.ban és kiegészítő anya­ amelyek kölcsönösen kiegészítik egymást.
gokban gazdagok, lehetővé teszik az egész­ A zuzmók antibiotikus hatásúak lehetnek.
séges anyagcserét. A zöldségek tápérté­ Az izlandi, írlandi és tüdőzuzmót tüdőpa­
kének biztosításához fontos a kifogástalan naszok kezelése során a váladék megköny-
trágyázás. Lásd még a vegetarianizmusnál. nyítésére használják tea formájában. így
hívják a hajkorpa- és varképző bőrkiütést
Zuhany: élénkíti a bőrt és az anyagcserét. (sömört) is.
Ne zuhanyozzanak a kisgyerekek, az ide­
ges, gyenge, vérszegény gyerekek és fel­ Zuzmók: a növényvilágban mohák és al­
nőttek. Hideg zuhanyt csak meleg testnél, gák együttélését értik alatta. Az izlandi zuz­
gőz- vagy forró légfürdők, meleg kezelések mó és az ír zuzmó (Carrageen) nyálkás dro­
után alkalmazzunk. A részleges zuhanyo­ gok, utóbbi jódillatú, és tüdőbetegeknek te­
zást a részlocsolásokhoz hasonlóan végez­ ák készítéséhez használják.
zük, az eljárásnak nincsen semmilyen elő­
nye az enyhébb hatású lemosásokkal szem­ Zúzódás: tompa ütődés okozta sérülés.
ben. A meleg és a forró zuhany a test felme­ A szövetben keletkezett szakadások és vér­
legedésére szolgál, különösen a váltakozó zések hatására véraláfutás alakul ki. Esés,
zuhanynál. Ilyenkor 30 másodpercig forró, ütés, lökés következményeképpen az irha­
10 másodpercig hideg vízzel zuhanyozunk, szövet és az alatta lévő izomzat zúzódása, a
többször váltogatva. Forró vízzel kezdjük, bőrfelület sérülése nélkül. Az idegek és vér­
hideggel fejezzük be a zuhanyozást. Utána erek szakadása nyomán fájdalmas, kisebb
ágynyugalom következik. 35 °C-tól 45 °C vagy nagyobb, a bőr lilás elszíneződésével
melegig elmehetünk, hideg zuhanynál pe­ járó vérömleny keletkezik, amely színének
dig 37 °C-tól a természetes hidegig hűthet- zöldre, majd sárgára változása mellett né­
jük a vizet. A forró víz alatti zuhanyt masz- hány hét alatt lassanként felszívódik. Hideg
százzsal szokták kombinálni. borogatások, agyagpakolások, árnikavíz.
Bch.: Ferrum phosphoricum D6, Kalium
Zuhanyozófürdők: kúraszerűen a hevi- chloratum D6, Calcium fluoratum D12,
tőfürdők formájában kerülnek alkalmazás­ Silicea D12-vel.
Zs

Zsákvese (hydronephrosis): a húgyvezeték Zsigerek (belső égések): megkülönbözte­


elzáródása (kő, daganat, hegek, a vezeték tünk nyaki, mellkasi, hasi és medencei zsi-
megtörése stb.) következtében fellépő vize­ gereket.
letpangás a vesemedence tágulatát okozza.
A nyomás a veseszövetek pusztulását okoz­ Zsigeri süllyedések: a hasi zsigereket érin­
za, míg végül az elhalt szövet nem képes a tő folyamat, a hasfal és a függesztőszervek
vizeletet kiválasztani. A vese ebben az álla­ elernyedése. Hajlam, mozgáshiány vagy
potban többnyire csak egy nagy vizelettel terhesség alatti megnyúlás következtében
teli zsák, melyben alig található veseszövet. jön létre. A gyomorsüllyedés, a vesesüllye­
Kezdetben alig észrevehető a betegség ki­ dés (vándorvese), a bélsüllyedés, a méhsüly-
alakulása. Az első jel az ágyéktájon jelent­ lyedés, a lógó has ugyanazon bántalom kü­
kező nyomás. Csak a vesekövek okozta vi­ lönböző megjelenési formái. Leggyakoribb
zeletpangás jár rendkívül heves vesegör­ panasz ilyenkor a keresztcsonti fájdalom.
csökkel. A termelődő vizelet mennyisége Kezelése: természetes életmód, torna, testi
nem csökken, amíg a vese működik. Ha erősítés, masszázs, vagyis az izmok és a
gennykeltő baktériumok jutnak a vesébe, szalagok erősítése. Az egésztest-lemosások,
hidegrázás lép fel, és kialakul az ún. geny- a locsolások, a fürdők kiegészítik a fentie­
nyes zsákvese (pyonephros). Utóbbi külö­ ket. A támasztó korzett és az ágyékkötő
nösen a terhesség ideje alatt jelentkezik. A csak átmenetileg viselendő, semmiképpen
kezelés során az akadály eltávolítására kell sem helyettesítheti az erősítést. Méh- és hü­
törekedni, ami vesekövek esetén néha si­ velysüllyedés esetén alkalmazzunk Thure
kerrel jár; ellenkező esetben operáció szük­ Brandt-kezelést.
séges.

Zsiradékok avasodása: a zsiradékok fény


Zsálya (Salvia officinalis): leveleiből seb­ és bizonyos baktériumok hatására aldehi­
kimosásra vagy száj- és torokgyulladás ke­ dekké oxidálódnak, amelyek az emésztési
zelésére alkalmas gargarizálószereket ké­ folyamatokban zavarokat okoznak.
szítenek; belsőleg alkalmazva izzadás- és
hasmenésgátló hatású. Cukorbetegség ese­ Zsírdaganat (lipóma): a zsírszövet jóindu­
tén szabályozza a máj cukoranyagcseréjét. latú daganata. Fogyáskor nem csökkén a
terjedelme. Kis lipómák Plenosol (fa­
Zsibbadás: végtagokban vagy egyéb test­ gyöngyből készült gyógyszer) befecsken­
részeken érezhető szúró, bizsergő jellegű, dezés hatására visszafejlődhetnek. A na­
enyhe fájdalommal járó kellemetlen érzés. gyobb zsírdaganatokat műtéti úton kell el­
Az érző idegvégződések oxigénhiányon távolítani. Egyes alhasi és combon lévő
alapuló zavara. zsírdaganatok igen fájdalmasak lehetnek.
Zsírok 366

Zsírok: zsírsavak (stearin, palmitin és olaj­ vegővel távoznak, kémiailag kimutathatók.


sav, g'>,erinnel alkotott vegyületei. Kizáró­ Éhezés során is létrejöhet ez az állapot, mi­
lag szé; hő\, vízbCl és oxigénből állnak, vel a szervezet ilyenkor a szénhidrátok nél­
maradék nélkül égsek. A szervezet napi kül égeti a zsírdepókból (raktárakból) szár­
zsírszükséglete 0,8-1 g. Ennyit kell napon­ mazó zsírt.
ta bevinnünk, bár a szervezet bizonyos kö­
rülmények között képes szénhidrátokból Zsírsavak: a zsírok legfontosabb alkotóré­
zsírokat szintetizálni. A zsírok a szervezet szei. A telítetlen zsírsavak gyorsan reakció­
energiahordozóinak fontos tárolási formái.
ba lépnek egyéb vegyületekkel, megpróbál­
A bőr alatti zsírszövet és a különböző szer­
nak vízzel vagy oxigénnel telítődni. Vala­
vek zsírszövetei, valamint néhány szerv
mely zsír minőségét telítetlen zsírsav meny-
(máj) hatalmas mennyiségű zsír tárolására
nyisége határozza meg. Az állati zsírok
képes. A zsírok rosszul vezetik a hőt, ezért
vagy egyáltalán nem, vagy csak kevés telí­
védenek a lehűléstől. A túlzott zsírfelhal­
tetlen zsírsavat tartalmaznak, mint például
mozás anyagcsere-betegségekhez vezet. Az
a vaj. Nem minden növényi olaj gazdag te­
állati zsírok (a zsír és a faggyú) nehezen
emészthetők, az egészségre károsak, mivel lítetlen zsírsavakban, viszonylag keveset
a szervezetben egyidejűleg vizet, sókat és tartalmaz az olívaolaj, a szezám és az ame­
állati salakanyagokat kötnek meg. Ezért ír­ rikai mogyoró olaja. Legértékesebbek a
ja elő az egészséges táplálkozás az állati napraforgó-, a fagyöngy-, a len-, a kender­
zsírok kerülését, s helyettük a zsírszükség­ olajok, valamint a csíraolajok. Ez a megál­
let vajjal, növényi olajokkal és zsírokkal lapítás azonban csak a fizikai módszerrel
való pótlását javasolja. A hidegen kiütött nyert, a hidegen kihütött olajokra érvényes.
vagy kipréselt növényi zsírok a legértéke­ A kivonással nyert olajok nem tartalmaz­
sebbek. A kémiai úton nyert zsírok és ola­ nak telítetlen zsírsavakat, mivel ezek az el­
jok tápértéke jelentősen csökkentett. Leg­ járás során kémiailag telítődnek.
ideálisabb, legtermészetesebb az olajos
magvak, az olajtartalmú növények termése­ Zsírértékű anyagok (lipoidok): glicerin
inek - olajbogyó, napraforgó stb. - közvet­ helyett egyéb alkoholt tartalmaznak, a ter­
len fogyasztása lenne, ami sajnos nem min­ mészetes zsírokkal együtt fordulnak elő, tu­
dig kivitelezhető. A zsírleépítés a szerve­ lajdonságaikban is hasonlítanak ezekre. A
zetben szénhidrátok egyidejű jelenlétéhez
koleszterin, a lecitin és a sztearin a legfon­
kötött. „A zsírok csak a szénhidrátok tüzé­
tosabb lipoidok. Szerepük lényeges a sejt­
ben égnek el." Ha nem áll rendelkezésre
mag és a sejtmembrán felépítésében. Az
elegendő szénhidrát, mint például cukorbe­
idegszövet felépítéséhez és működéséhez is
tegségben, és ehhez képest fokozott a zsír­
szükség van lipoidokra. A túlzott lipoid-
felvétel, mérgek képződnek a szervezetben
kínálat ártalmas lehet, lásd a koleszterinnél.
(aceton, acetecetsav és hydroxyvajsav),
melyek a szervezet savmérgezéséért felelő­
sek (diabéteszes kóma). Ezek a savak a vi­ Zsurló: a Kneipp-féle gyógymódokban
zelettel és a tüdőn keresztül a kilélegzett le­ göngyölések és fürdők készítésére használt
gyógynövény. L. Növényi étrend.

You might also like