Bhakti Tirtha Swami:

Lelki Harcos
II.
- A kéjvágy szeretetté változtatásának
művészete

1
Tartalom:

- Előszó
- Szex és a vezetési válság
- Mi a szeretet?
- Mi a kéjvágy?
- Az érzékkielégítés ereje
- Szexualitás a mindennapi életben
- Szeretet férfi és nő között
- Felebaráti szeretet
- Az együttérzés gyakorlása
- Az Istenszeretet
- Záró gondolatok
- A szerzőről
- Glosszárium

2
Előszó

A lelki harcos: a kéjvágy szeretetté változtatásának művészete olyan könyv, amelyet élvezni és
értékelni kell, amely lelki erőt ad, felülmúlhatatlanul értékes a mindennapi életben, ezért
többször is el lehet olvasni. Nagyon sok könyvet kapok azzal a kéréssel, hogy olvassam el, de
sajnos, bármennyire fáj is, hogy ezt kell mondanom, a legtöbb könyvnek nagyon kevés a
mondanivalója, ha ugyan nem semmi. Csak a szavakat teszik egymás mellé, hogy szórakoztassák
az elmét, és néha foglalkoztassák az értelmet is. Elképzelhetik, milyen boldog és izgatott voltam,
amikor olvasni kezdtem A lelki harcos II-t, és közben magamra találtam. Nagy örömmel
mondtam magamnak: „Igen, igen! Erre van szükségem. Ebből fogok tanulni, ezt a tudást
alkalmazom.”
A legnagyobb gyönyörűséggel nyilatkozom arról, milyen egyedülálló módon és könnyen
megérthetően beszél Bhakti Tirtha Szvámi az ősrégi és örök tanításokról, a könyv tartalmáról.
Bár személyesen sose találkoztunk, bizonyos értelemben mégis találkoztunk már, és ennek
nagyon örülök: olvastam a korábbi könyveit, meghallgattam egy szalagot, amelyre az egyik
leckéjét vették fel. Nagyon mély benyomást gyakorolt rám, milyen bátran mondja ki a
legmélyebb igazságokat, és milyen gazdag a tudása. Mint író, pap és előadó, jól ismerem, mi
elégíti ki az embereket annyira, hogy még többet akarjanak hallani, és eljöjjenek az előadásokra.
Bhakti Tirtha Szvámi eljut a problémáink lényegéhez, és valódi, örök megoldásokat kínál,
amelyek meghaladják az átlagos vallási vezetők és politikusok világias hitét és szónoklatait.
Az elsősorban, de nem kizárólagosan keresztény, iszlám és védikus tanításokból álló könyv
összetétele komoly tanulók számára alkalmas, akik őszintén meg akarják tudni, hogy kik, hogyan
élhetnek harmóniában Isten törvényeivel, hogyan szerethetik Istent, és mint ember, hogyan
lehetnek sikeresek. A szerző nagyvonalúan előadott leckéi nehezek, nem az a fajta, hogyan
szerezhet valaki magának egy férfit, hogyan tarthatja meg a feleségét, vagy hogyan használja ki
Istent és az univerzumot ahhoz, hogy megkapja azt, amit akar. Ezeket természetes módon érheti
el az, aki szeret – nem akkor, ha kihasználja őket.
A lelki harcos minden oldala tele van tudással, ami mindenkinek nagy hasznára válik, tartozzon
bármely valláshoz, amennyiben a saját és a mások javával törődik, és igazán arra vágyik, hogy
mint ember, teljesítse a küldetését. Sok könyv csak egy-két Aha!-t csal ki belőlünk, mondanak
valami érdekes dolgot, amit felhasználhatunk az életünkben; vajon megér ez annyit, mint a
könyv ára, és az olvasásra fordított idő? Ennek a könyvnek azonban minden bekezdése, néha
minden sora egy Aha-élmény! Most már másodszor, harmadszor olvasom el ennek az Istentől
inspirált könyvnek olyan sok fejezetét.
Mindenkinek szüksége van erre a könyvre. A házaspárok vagy családok olvassák együtt,
beszéljék meg ezeket a tanításokat, vitassák meg, hogyan építhetik be ezeket a hatalmas
igazságokat a beszélgetéseikbe és a kapcsolatukba. Az iskolák a pszichológia-órákon
használhatják, vagy legalábbis megbeszélhetik ezt a könyvet, mert ebben sokkal több van, mint a
betegség-analízis világi pszichológiája, egyenesen a problémák szívére és velejére céloz; ez
pedig Isten szeretete.
Egy Isten nélküli rendszer végső soron csak utópiákat szül. Nem élhetünk mennyei életet, amíg
azt hisszük, hogy mi vagyunk a tulajdonosok, a valódi tulajdonost, Istent pedig kívül hagyjuk;

3
amíg az Ő királyságának költségére élünk. Ha Isten áll a középpontban, akkor minden
lehetséges, az az élet boldog, szeretetteljes, tehetős és gazdag.
Mindenkinek eljön az a pont az életében, amikor fel kell ébrednie, elő kell hozni, kifejezésre kell
juttatni a kihívásokat, hogy valójában kik vagyunk, és mi az igazi önvalónk. Mindenkinek,
minden pillanatban szembe kell néznie ezekkel a kihívásokkal. Életproblémáinkat csak akkor
oldhatjuk meg, ha birtokoljuk az örök tudást és az igazságot, és ezt a tudást minden körülmények
között alkalmazzuk.
Minden, amit az életben birtokolunk, az, amit megérdemeltünk. Ha Önök a szeretetre,
boldogságra és felszabadulásra vágyakoznak, azt javaslom, kezdjék ezzel a könyvvel.
Isten áldjon meg téged, Bhakti Tirtha Szvámi, köszönöm neked, barátom, hogy ezt a nagy, óriási
ajándékot adtad mindenkinek.
Terry Cole-Whittaker, dr. theol.
Más könyvei: What You Think of Me is None of My Business; How to Have More in a Have-not
World; The Inner Path from Where You Are to Where You Want to Be; és Love and Power in a
World Without Limits

4
A kiadó előszava

A lelki harcos II: A kéjvágy szeretetté változtatásának művészete azokból a leckékből áll,
amelyeket Bhakti Tirtha Szvámi több év során az érdeklődők különböző csoportjainak,
különböző helyeken tartott. Mivel a leckék eredetileg szóban hangzottak el, a stílus laza és
kötetlen. Amikor a leckéket írásos formában dolgoztuk fel, arra törekedtünk, hogy a könyvet
egyvégtéből el lehessen olvasni. Ugyanakkor sok verbális nüanszot megtartottunk, ami
visszaadja az eredeti lecke hangulatát. Reméljük, sikerült olyan légkört teremtetünk, amely az
olvasót a közönség részévé teszi, lehetővé teszi, hogy átélje az előadó, Bhakti Tirtha Szvámi
erőteljes jelenlétét, amikor szétosztotta ezt az alapvető táplálékot a lélek számára.
Szeretnénk megemlíteni ezen a helyen néhány gondolatot a leckékkel kapcsolatban. Egyrészt
Istenre, aki mint Abszolút Személy, a férfi és női princípiumot egyidejűleg magában foglalja, a
hímnemű alakot használtuk, hogy hangsúlyozzuk atya-szerepét. Másrészt Bhakti Tirtha Szvámi,
amikor a kéjvágy és a szeretet témakört megvilágítja, beleszövi a különféle lelki filozófiákat,
amelyek nézőpontja más és más. Néha a Védák szanszkrit kifejezéseit használja – a régi
szentírások hatalmas gyűjteménye ez, amelynek eredete a világnak abban a részében van, amely
ma Indiaként ismeretes. Bhakti Tirtha Szvámi megmagyarázza a szanszkrit kifejezéseket,
amelyeket a könyv végén egy glosszárium foglal össze. Minden fejezet végén kérdés-felelet részt
találunk, a különböző leckékből. Reméljük, hogy ezek azokra a kérdésekre is választ adnak,
amelyek Önökben a könyv olvasása során felmerülnek.
Ez a könyv egy eddig három részes sorozat, „A lelki harcos” második része. Hamarosan
megjelenik az első kötet, „A lelki harcos I: természetfeletti jelenségekben feltárt lelki
igazságok,” és a harmadik „A lelki harcos III: Vigasz a szívnek nehéz időkben” címen.
A szerző előszava
Éhínség, betegség, terror, háború, gyilkosság, öngyilkosság, viharok, árvizek, földrengések,
vulkánkitörések, megmérgezett folyók, mérgező táplálék, kihaló fák – ez a bolygó a komoly
egyensúlyhiány számtalan jelét mutatja nekünk. De az egész világon manapság elterjed fizikai
szenvedések ellenére sok nehézség, amellyel szembe kell néznünk, nem anyagi, hanem lelki
természetű. A nehézségek a mi kudarcunkat tükrözik, legmélyebb vágyakozásunkat a szeretet és
viszontszeretet beteljesülése után; és e problémák megoldásához több kell, mint a kifinomult,
technikai törekvés. Lehet, hogy tudományos téren nagy a haladás, de mint kultúra, még mindig
nagyon keveset tudunk a szeretetről, és még kevésbé értékeljük az élet lelki dimenzióit. A minket
körülvevő konfliktusok és katasztrófák arra mutatnak, hogy sürgősen javítani kell a
helyzetünkön. Meg kell tanulnunk szeretni magunkat, és másokat, a bolygót és az élőlényeket,
akik velünk együtt élnek.
Az ipari kultúra bejáratott, anyagi orientáltsága zsákutcába vezetett minket. A fogyasztói
társadalom arra ösztönöz, hogy minden kívánságunknak a legteljesebb mértékben engedjünk,
felkutassuk minden lehetőséget, hogy ezeket teljesítsük. Az önmegismerés és önuralom
fejlesztése helyett megtanultuk, hogy a külső világban keressük a kielégülést, és tévesen azt
hisszük, hogy ez a törekvés vezet el a boldogsághoz.
Látjuk, hogy azok is szenvednek, kétségbeesett, tartalmatlan életet élhetnek azok is, akiknek
„mindenük megvan.” Egyszerűen valami nem stimmel.
Az a probléma, hogy egyedül a kéjvágyunk kielégítésére koncentrálunk, ahelyett, hogy
kifejeznénk a szeretetünket. Belülről mindenki szeretettel teljes, azonban elfelejtettük az igazi
természetünket, az életünket csábító pótlékért áldoztuk fel, amely több fájdalmat hoz nekünk,
mint örömet. Mivel az lett a bevallott célunk, hogy mindenek felett a fizikai érzékeinket
elégítsük ki, éncentrikus kultúrát alakítottunk ki magunk körül, amely arra az alapra épül, hogy
semmivel sem kell törődni, mindent meg kell szerezni, amit akarunk, különösen a „kerül, amibe
kerül” jelszónak megfelelően. Önző magatartásunkat a kéjvágy hajtja, és számtalan formában
5
jelenik meg, pl.: élhetünk nemi életet szerelem nélkül, uralkodhatunk másokon, hogy erősnek
érezzük magunkat, megsemmisíthetjük az esőerdőket, hogy jövedelmezőbb legelőt szerezzünk,
manipulálhatjuk a pénzpiacokat, hogy csak mi nyerjünk, hazudhatunk és csalhatunk, hogy
fontosabbak legyünk, drogozhatunk, hogy jól érezzük magunkat, vagy elhanyagolhatjuk a saját
gyerekeinket, hogy több pénzt keressünk.
A kéjvágy szeretetté változtatásának művészet kísérlet arra, hogy alaposabban megvizsgáljuk a
kéjvágy és a szeretet témakörét. A könyv célja, hogy megadja a kéjvágy és a szeretet lelki
megértését, hogy egészségesebb, produktívabb és teljesebb életet élhessünk. A továbbiakban
megvizsgáljuk a kéjvágy jelentését, megjelenését és veszélyeit, megmutatjuk az utakat, hogyan
lehet legyőzni a kéjvágy erejét. Részletesen beszélünk a szeretet különböző lépcsőfokairól,
amelyek tetőfoka Isten szolgálata.
Az első fejezet leírja a világ vezetésének válságát, azt a helyzetet, amely mindenkire mély
befolyást gyakorol. Vezetőink példája visszatükröződik a társadalomban, és megadja a hangot,
hogyan kellene élnünk.
Még sose volt ilyen kétségbeesett szükségünk olyan vezetőkre, akik megtanulták leküzdeni a
kéjvágyukat, akik a feladataikat szeretettel látják el. Közülünk mindenki vezető, ilyen vagy olyan
formában. Mindannyiunknak hasznára válik, ha legyőzzük a kéjvágyat, és az élet minden
területén több szeretetet fejezünk ki. A könyv többi része azt mutatja meg, hogy ezt hogyan
érhetjük el. A második és harmadik fejezet megadja a kéjvágy és a szeretet meghatározását,
külön-külön, megadja a működésük alapmegértését. A negyedik fejezet az érzékek kielégítésével
foglalkozik, azok különböző arculataiban, míg az ötödik fejezet kifejezetten azt írja le, mi a
szexualitás szerepe az életünkben. A hatodik fejezet a férfiak és nők közötti szerető kapcsolatot
vizsgálja, és a hetedik fejezet elmondja, hogyan bontakozhat ki a szeretet az egyéb
kapcsolatainkban. A nyolcadik és kilencedik fejezet a szeretetnek két még mélyebb, lelkibb
arculatát vizsgálja: a részvétet és az Istenszeretetet.
Az idő kihívása megköveteli tőlünk, hogy megszilárduljunk a lelki tudásban, és ami még
fontosabb, ezt a tudást megvalósítsuk a mindennapi életünkben. Csak akkor nevezhetjük
magunkat lelki harcosoknak, akik képesek másokat szolgálni. Mint lelki harcosoknak, soha nem
szabad elfelejtenünk, hogy a legnagyobb szövetségesünk a szeretet, és a legveszélyesebb
ellenségünk a kéjvágy. Csak akkor beszélhetünk valódi szolgálatról, ha megszabadultunk az
önző kívánságoktól, és tiszta eszközként állunk az Istenszeretet rendelkezésére.
Segítsen Önöknek ez a könyv abban, hogy úrrá legyenek a kéjvágy csábító illúzióján, lelki
harcossá váljanak, aki isteni szeretetet sugároz mindenki felé, akivel találkozik.

6
1. fejezet

Szex és a vezetési válság

A 21. század elején számos kihívás áll a világ előtt. Bár a technológiai fejlődés a bolygó sok
lakójának bizonyos kényelmet biztosít, az emberek többsége se nem boldogabb, se nem
elégedettebb. A világ továbbra is tele van igazságtalansággal. Az anyagi jólét még a gazdagok
között sem garancia a beteljesült életre. Bolygónk ökorendszerei nincsenek egyensúlyban. A
háborúk és a konfliktusok tragikusan sok vért követelnek, és körülöttünk az emberek minden
áron nagyobb presztízsre és haszonra törekszenek.
Mi ennek az oka? Hogy megtaláljuk a választ, az események mélyére kell néznünk, meg kell
látnunk, mi van a szívünk mélyében. Végső soron az ok nem adott történelmi események, bár
ezeknek is van bizonyos jelentőségük; az ok a mi gondolataink, érzéseink és kívánságaink.
Nehezünkre esik, mint a modern ipari kultúra tagjainak, hogy ne törődjünk az üzeneteikkel. Így
aztán a legtöbben megtanulták, hogy csak fizikai lénynek lássák magukat, aki „csak egyszer él,”
és normálisnak tekintjük, hogy ki akarjuk elégíteni az érzékeinket. A következmény:
megengedjük, hogy átadjuk magunkat anyagi vágyainknak, és azokat minden elgondolható
módon ki akarjuk elégíteni.
Más módon is leírhatjuk a helyzetünket: megengedtük, hogy a kéjvágy uralja az életünket, és
nem a szeretet. Társadalmuk a legjobb szándékok ellenére is megnehezíti az önzés,
konkurenciaharc és kihasználás nélküli életet. A kéjvágy bátorít minket arra, hogy a föld
természeti kincseit tekintet nélkül kizsákmányoljuk, csak azért, hogy fenntartsuk a soha véget
nem érő ördögi kört, még többet szerezni, még többet felhasználni, még többet nyerni, és még
több után sóvárogni. A kéjvágy szabályosan üldöz, hogy a „siker” létráján egészen magasra
másszunk, tekintet nélkül arra, hogy a felfelé vezető úton minden károkat okozhatunk. A kéjvágy
hozza el nekünk azt a szexuális magatartást, amely nekünk is, a másiknak is sértő és
lealacsonyító. Ha javítani akarunk a helyzeten, meg kell tanulnunk átalakítani a kéjvágyat
szeretetté. A világ jövője függ ettől.

Kéjvágy, szex és vezetés

Sehol nincs nagyobb szükség a kéjvágy szeretetté alakítására, mint a vezetésünknél. A mai
világban az egyik legnagyobb probléma a vezetés tehetetlensége, a társadalom valamennyi
síkján. A vezetés általában tehetetlen, vagy nem is akarja legyőzni a kéjvágyat. Mindenekelőtt
azt nem tanulta meg, hogyan használja konstruktív módon a szexuális energiát, így aztán nem is
tudja leküzdeni az öncélú ragaszkodást, amely a szeretet önzetlenebb, lelki kifejezése útjában áll.
A 18. század ismert francia filozófusa, Voltaire mondta: A tömeg alkalmazkodó. Elkapják a
divatjelenségek, a divat fejlődése, és azt utánozza, aki vezeti. Egyébként ez az oka annak, hogy a
vezetés nem kielégítő volta olyan komoly problémát jelent. Az egész bolygó a vezetők
nyomdokaiban jár. A vezetőink azonban nincsenek eléggé felfegyverkezve ahhoz, hogy
szembeforduljanak a manapság túlnyomóan negatív áramlatokkal, és nem tudják lehívni a
magasabb, lelki szintek segítségét sem, hogy fölemeljék a társadalom általános tudatát. E
gyengeség miatt mindenki még jobban ki van szolgáltatva a démoni energiáknak.

Visszaélés a szexualitással, mint ok

A szexuális energia hatalmas energia, amelyet vagy konstruktívan, vagy destruktívan

használunk. Bár képes arra, hogy egész civilizációkat életre hívjon vagy elpusztítson, a mi
vezetőink nem ismerik fel, milyen fontos megfékezni a szexuális energiát, annak igen sokféle
7
formájában. Bár állandóan a szexről hallunk, beszélünk, a szexen gondolkodunk, és azt
gyakoroljuk, nem ismerjük a mélyebb aspektusokat. A szexualitás helyes megértése nemcsak a
saját fejlődésünkben nélkülözhetetlen, hanem ahhoz is, amely erős nemzet kialakításához vezet.
Sok látszólag hatalmas vezető végső soron azért vallott kudarcot a maga küldetésében, mert
képtelen volt uralkodni a szexuális energiáján. Birodalmak mentek tönkre, vallási és lelki
intézmények omlottal össze a helytelenül irányított szexualitás miatt. Emberek milliói vesztették
el az életüket, csak mert a vezetőik áldozatul estek a rosszul irányított szexuális energiának.
Tulajdonképpen a társadalom patriarchális jellege ösztönöz a különféle szabályok megszegésére,
és a mai kultúránkban bőségesen meg is találjuk a szexuális egyensúlyhiány jeleit, mint pl.:
pornográfia, prostitúció, abortusz, vérfertőzés, homoszexualitás és nemi betegségek.

A társadalom az érzékek kielégítésére ösztönöz

A szex önmagában véve nem káros, igazából az ellenkezője igaz. Semmiképpen sem akarjuk
lebecsülni a szexualitást, a kérdés csak az, hogyan áll a modern társadalom a szexhez. A szex,
mint a szeretet kifejezése, hatalmas, pozitív erő lehet, elvezethet sok mély lelki
kinyilatkoztatáshoz és megismeréshez. Magasabb szinten nagy szolgálatot tehet az Úrnak, és
ennek a bolygónak.
A materialista civilizáció összetévesztette a szeretetet a szex-el. Ezért nem csoda, hogy
Amerikában csaknem minden percben előfordul egy nemi erőszak, vagy a gyerekek (fiúk és
lányok) kereken egyhatoda vérfertőzés áldozata. Szakadatlanul bombáznak minket a hirdetések,
amelyek arra ösztökélnek, hogy élvezzük az érzékeinket. Mindegy, hogy egy csokoládéról,
italról vagy autóról van szó, minden reklám mögött az bujkál, ha a fogyasztó megszerez egy
adott terméket, amelyet élvezhet, akkor jobb, izgalmasabb lesz a nemi élete.
A szexuális késztetésen csak nehezen tudunk uralkodni, és ebben jelentős és döntő tényező a
televízió és a többi média. Aki naponta több órán át nézi a tévét, nem kerülheti el a szexuális
izgalmat. Nemcsak a hirdetések vannak tele szexuális felhangokkal, hanem sok műsor is.
Vannak filmek is, tele szex-el. Ez nem lenne probléma, ha a filmek egészséges kapcsolatokat
mutatnának be, sajnos azonban gyakran a kihasználást, visszaélést és perverziót látjuk. Az
emberek hihetetlen pénzösszeget adnak ki p-filmekért, vagy a kábeltévé szexuális programjaiért.
És mit gondolnak, mit látnak a saját gyerekeik, amikor bekapcsolják a televíziót?
A televízió a hipnózishoz hasonlóan alfa-állapotba helyez minket, és ilyenkor fogékonyabbak
vagyunk a befolyásolásra, mint egyébkor. Amikor tévézünk, az elme tárolja a képeket, és azok
napokon, heteken, hónapokon, néha éveken át ott maradnak. Gondolkodjanak el ezen.
Próbáljanak meg visszaemlékezni, mikor láttak utoljára egy heves szex-jelenetet, és ez aztán
meddig maradt meg. Nem csoda, ha ilyen képek vannak a tudatunkban, nagyon nehezen tudunk
ellenállni a szexuális kapcsolatok kísértéseinek.
Ez a helyzet nem véletlen. Valahányszor visszaélünk egy olyan hatalmas teremtő energiával,
amilyen a szexuális energia, ennek ugyanolyan, de negatív erejű hatása lesz. Ebben a
társadalomban sokan tudatosan törekszenek arra, hogy a saját nyereségük érdekében másokat
rászoktassanak a szexre és a drogokra. Mivel nem tanultunk meg uralkodni a szexuális
energiánkon, könnyű zsákmány vagyunk, az érzékeink és azok rabszolgái leszünk, akik a mi
gyengeségünkből élnek. Ezért van az, hogy a világ legnagyobb üzlete az illegális drog- és
gyógyszerkereskedelem. És a pornográfia az egyik leggyorsabban növekvő iparág.

A helytelenül irányított szexuális energia következményei

A pornográfia gyakran szervezett bűnözéshez és különféle káros tevékenységekhez kapcsolódik.

Befolyása egyre több erőszakos cselekedethez, az egészséges kapcsolatok és családok
8
elpusztításához, a komolyabb kapcsolatok fellazításához vezethet. Mivel a pornográfia annyira
elterjedt, az emberek utánozzák a züllöttséget, amit látnak, normálisnak tekintik a perverziókat,
és mindenfajta helytelen magatartást igazolnak.
A helytelenül irányított szexuális energia egy másik negatív következménye, a pornográfia
mellett, a nemi betegségek nagyon gyors terjedése. Minden évben sok millió újabb vérbaj és
tripper megbetegedés fordul elő, minden nap több ezer ember fertőződik meg AIDS-vírussal,
úgyhogy az elkövetkező pár évben sok millióan betegszenek meg.
Mindaddig ki vagyunk téve a szexuális visszaélésnek és a drogfogyasztásnak, amíg meg nem
találtuk az élet magasabb értelmét. Végső soron az élet lelki jelentőségének magasabb megértése
fogja lehetővé tenni, hogy irgalmasabbak és részvétteljesebbek legyünk; mivel a szexuális
energiánk erősítő erejét arra fogjuk használni, hogy másokat szeressünk, gondoskodjunk róluk,
nem azért, hogy romboljunk.

Bi- és homoszexualitás

A helytelenül irányított szexualitás egyik további jelensége a modern társadalomban az, hogy
egyre több a bi- és homoszexuális hajlamú ember. Csodálkozhatunk, miért fordul ez elő.
Természetesen nem kell meggyűlölnünk az embereket, senkit nem kell elítélni. Mindenki keresi
a szeretetet. Sok meleg egyszerűen nem akarja utánozni azt a férfiszerepet, amelyet
gyermekkorában átélt. Büszkén válik-e férfivé az a fiú, aki látja, hogy az apja nem törődik az
anyjával, megtagadja azt, hogy gondoskodjon a gyerekeiről? Ha egy fiú sírni látja az anyját, mert
a férj elhagyta a családot, alig fog arra vágyakozni, hogy apa legyen.
A legtöbb modern kultúra az emberi együttélés öntetszelgő, patriarchális modelljén alapul.
Ezekben a rendszerekben a férfiak „természetes” szerepe, hogy mindenen uralkodjanak, amit
látnak. Az ilyen társadalmak egyenesen arra bátorítják a férfiakat, hogy tekintet nélküli, önző és
manipuláló diktátorok legyenek, bár a legtöbben tulajdonképpen jóságos és irgalmas védelmezők
és ellátók akarnak lenni.
Ha egy férfinek nincs egészséges önbecsülése, nagyon könnyen engedhet a társadalom
nyomásának, és aztán vagy átveszi a „macsó” viselkedést – vagy teljesen elutasítja.
Még a nők is átvették ezt a patriarchális mintát; sokan nagyon is ki akarják használni a férfiakat
is, a nőket is. Függetlenül attól, hogy ki milyen nemű, mindenki valami fölérendelt helyzetet
foglal el, és akiből hiányzik a szeretet és a részvét, elkerülhetetlenül kihasználóvá lesz. Ez a
kihasználás tartja fenn a patriarchális paradigmát, amely olyan sok embernek okoz fájdalmakat.
A nők nagyon sok szükségtelen kihívás előtt állnak. Sok fiatal lányt csak azért bántalmaznak és
sértegetnek, mert nők. A patriarchális kultúra azt tanítja a fiatal nőnek, hogy ne becsülje a
nőiességét. Az utcán sétáló nőnek mindig ügyelnie kell, csak azért, mert nő. Még akkor is
vigyáznia kell, ha köszön egy férfinek vagy rámosolyog, mert lehet, hogy tévesen értelmezik a
viselkedését. Legyen óvatos, ha a főnök bizonyos megjegyzéseket tesz, mert lehet, hogy közben
valami másra gondol. Lehet, hogy keményen dolgozik, aztán egy idő után megállapítja, hogy
többet keres az a férfi, aki ugyanazt a munkát végzi. Ilyen kíméletlen támadások közepette ki
örülhet annak, hogy nő?

A homoszexualitás lelki aspektusai

Lelki szempontból a bi- és homoszexualitásnak van más magyarázata is, a reinkarnáció. Akik
nem igazán találták meg a helyüket az egyik életben, lehet, hogy a következő életben férfi-
tudattal női testben találják magukat, vagy fordítva. Ez nem attól a helyzettől függ, amelyben
vannak, mert mindenki hozzáteszi a maga részét egy adott környezet és kultúra létrejöttéhez,
amely lehetővé teszi, hogy azok a körülmények kialakuljanak. Ha valakinek az egyik életben
9
mértéktelenül sok férfi vagy női energiája van, vagy gyűlöli az egyik nemet, sok esetben
megtörténik, hogy ez a minta megmarad a következő életben is – akár egy másnemű testben. Ez
homoszexuális életmódhoz vezethet.
Ne felejtsük el, hogy ez a világ csak egy iskola. Lehet, hogy az egyik léleknek egy korábbi
életében nagyon erős, atlétikus, százkilós súlyemelő-teste volt, és most ugyanaz a lélek egy
gyengébb, női testben született újra. Mint férfi, talán nagyon soviniszta, érzéketlen volt, nem
hajlott arra, hogy kifejlessze érzésekkel teli, tápláló oldalát.
És most fel kell vennie egy nő azonosságát, hogy az elhanyagolt aspektust fejlessze. De a
korábbi élethez való erős kötődés azt jelenti, hogy még mindig erős, férfi-energiákat nyilvánít
meg, így aztán most leszbikus, és teljesen zavarodott állapotban van. Lehet, hogy ez a lélek a
következő életben megint nőként inkarnálódik, csak azért, hogy megtanulja elfogadni a
megtagadott női aspektusokat.
Egy másik lelket talán egy korábbi életben, egy női testben elég sokat bántalmaztak. És most
megint női testben született meg, de nagyon erősen gyűlöli magát, és elutasítja női mivoltát.
Miközben arra törekszik, hogy megtagadja a gyűlölt nőiséget, megteremti a
kiegyensúlyozatlanságot a szexuális irányultságában.
Nem állunk egyedül, ha azonos neműekhez vonzódunk. Nagyon sok embernek kell hasonló
karmikus tényezőket feldolgoznia. Nincs abban semmi rossz, ha úgy érezzük, vonzódunk egy
azonos nemű emberhez. Nehézségek támadnak azonban, ha ez a hajlandóság szexuális kifejezést
keres. A nemi élet azt jelenti, a partnerek készek arra, hogy törődjenek az egyesülésük
eredményével. A nemi kapcsolatból természetesen gyerek keletkezik. A szexualitás minden
egyéb felhasználása természetellenes, és negatív karmikus következményeket von maga után.

A szexualitás további ezoterikus szemléletmódjai

Lelki szempontból a reinkarnáció nemcsak szerepet játszik a homoszexualitásban, hanem azt is

meg tudja magyarázni, miért érzünk vonzódást a másik nem bizonyos emberei iránt. Már
mindannyiunk mögött sok élet van, amelyekben biztos, hogy voltak szexuális kapcsolataink is.
Ismét találkozhatunk ebben az életben egy múltbeli élet szexuális partnerével, aki iránt aztán
mindent elsodró vonzódást érzünk, anélkül, hogy értenénk, miért. Tulajdonképpen a finomanyagi
kapcsolatot tapasztaljuk, ami azért létezik, mert azzal a személlyel olyan sokat megosztottunk a
múltban.
Most azonban van egy probléma. Lehet, hogy ugyanaz a lélek most a legjobb barátunk felesége
vagy férje, vagy akár a saját fiunk, lányunk. Értik már, milyen nehéz lehet az ilyen helyzet? Az
érintetteket felfoghatatlan erők dobálják hol ebbe, hol abba az irányba. A megoldás az, hogy az
ember bizonyos alapelvekkel összhangban él, amelyek lehetővé teszik, hogy ne legyen a vonzás
erőinek az áldozata. Ha nem az alapelveket követjük, és engedünk az erőknek, elkerülhetetlenül
káosz jön létre.
Van még egy ok, miért érezhetnek a lelki emberek erős szexuális vonzódást, alkalmatlan
körülmények között. Sokszor a születésre váró lelkeknek sajátos földi környezetre van
szükségük, hogy helyesen fejlődhessenek; különösen azoknak, akik adott testet vagy nevelést
akarnak, olyat, amely kedvező a magasabb tudat fejlesztéséhez.
Az ilyen lelkek fölkeresnek egy adott emberpárt – akik nem feltétlenül házasok – de tudják nekik
biztosítani a szükséges testet, védelmet, a megfelelő vezetést vagy képzést, miután megjelentek
ezen a világon.
Az ilyen lelkek mindig nyomást gyakorolnak a kiválasztott pár tudatára, valahányszor ez a két
ember összejön, és nincsenek tekintettel sem a másik partnerrel szembeni házastársi
kötelességekre, sem a cölibátus vallási fogadalmára. Az ilyen lelkeket nem érdeklik a külső
körülmények, mindig a céljukra koncentrálnak.
10
Ez semmi esetre nem lehet kifogás, hogy megszegjük a vallási vagy házassági fogadalmakat, de
megmagyarázza az ellenállhatatlan szexuális vonzalom igazolatlan forrását, amely fellángol az
emberek között – gyakran lelki közösségekben. Mivel a mi társadalmunk olyan gyakran
összetéveszti a szeretetet a szex-el, még a lelki úton járó emberek is ki vannak téve annak a
csábításnak, hogy megkívánják az embertársaikat, mint bárki más. Bár lehet, hogy azt gondolják,
megtalálták a „lelki partnerüket,” az is lehet, hogy csak szexuálisan vonódnak, vagy olyan lelkek
áldozatai, akik azt kívánják, hogy jó testben szülessenek, vagy segítőkész környezetben nőjenek
fel.

Hogyan lehet megszüntetni a problémát?

Különleges felelősségüknél és támadhatóságuknál fogva, mindenekelőtt a lelki vezetők legyenek

nagyon óvatosak, nehogy engedjenek az alkalmilag érzett, erős szexuális késztetésnek.
Uralkodniuk kell az érzékeiken, veszélyeztessék a szervezetüket, és eljátsszák sok ember
bizalmát.
A vonzódás egészen természetesen meg fog jelenni. Ezért nem kell szégyenkeznünk, ne jöjjünk
zavarba; viszont tanuljuk meg, milyen módon kell bánni a vonzalmakkal, nehogy zavarokat
okozzanak. Ha a lehetséges szülőkként kiválasztott emberek nem értik meg, mi történik velük,
vagy ha nem tartják meg a fogadalmaikat, akkor lehet, hogy erőt vesznek rajtuk a szexuális
kívánságaik, és veszítenek velük szemben. Ilyen helyzetekben nagyon kell vigyázniuk, tanulják
meg, hogyan kommunikáljanak a megszületni vágyó lelkekkel a finomanyagi szinten, és
közöljék velük, mennyire alkalmatlanok a körülmények.
Egy másik lehetőség az lenne, hogy megkérjük a félisteneket, vezessék el ezeket a lelkeket más,
alkalmasabb környezetbe. Sokan azt hiszik, hogy nincsenek félistenek, ez csak elmélet. Az
univerzum azonban nagyon személyes. A félistenek irányítják a test működését: a szemhéjak
mozgását, a lélegzést, és pl. az emésztést is. Ezen a bolygón különösen aktívak. Segíthetnek
nekünk, és meg is teszik.
Ha egy lélek megkísérli, hogy egy férjes asszonyt házasságon kívüli kapcsolatba vezessen, a
félistenek olyan módon irányíthatják a lelket, hogy az asszony és a törvényes férje gyermekeként
szülessen meg. Egy másik lehetőség lenne, hogy a lélek, aki azon van, hogy egy papot kísértésbe
vigyen, olyan családban szülessen meg, amely közel áll a paphoz, aki aztán segíthet a gyerek
nevelésében. Mondok egy találó példát, a saját tapasztalatomból. Én cölibátusban élek. A lelkek,
akik velem kapcsolatban állnak, vagy erre törekszenek, gyakran a tanítványaim családjaiban
születnek meg, hogy törődhessek velük.
A legtöbb, akár világi, akár lelki vezető nem tudja megérteni ezeket a jelenségeket. Ez azonban
nem játszik szerepet. Az orvoslás ugyanaz marad, akár értjük a hatását, akár nem. Uralkodjunk
az érzékeiken, tartsunk ki az elveink mellett, vegyük fel a kapcsolatot a lelki vezetőkkel, akik
segíthetnek nekünk abban, hogy erősek maradjunk. Ha makacsul ragaszkodunk ahhoz, hogy az
erőnket továbbra is arra használjuk, hogy másokat kihasználjunk és bántalmazzunk, akkor
elkerülhetetlenül meg fogjuk érezni a következményeket. A magasabb lelki lények állandóan
figyelnek minket, és felelősségre vonnak a viselkedésünkért. Ezt szeretetből teszik. Ez a szeretet
azt jelenti, hogy állandóan aggódnak miattunk, megfigyelnek, ránk gondolnak, segíteni akarnak
nekünk. Isten és a segítői mindenkit szeretnek, mindenféle intézkedést megtesznek, hogy
vezessenek, és segítsenek nekünk.

A finomanyagi szexualitás

A szexualitás befolyása sokkal nagyobb, mint gondoljuk. A szexualitás egy alig értett formája az
úgynevezett finomanyagi szexualitás jelensége. Lehet, hogy a nyilvánvaló szexuális
11
cselekedetektől távol tartjuk magunkat, de még mindig arra törekszünk, hogy uralkodjunk a
környezetünkön, vagy úgy, hogy mindenkin uralkodni akarunk maguk körül, vagy meg akarjuk
mutatni, milyen nagyszerűek és fontosak vagyunk. Ha tekintély, csodálat, önző nyereség
megszerzésére használjuk az energiáinkat, engedtünk a finomanyagi szexualitás különféle
formáinak. Mivel ezt a magatartást a materialista társadalomban teljesen normálisnak tekintik,
lehet, hogy nagyon nehéz lesz ellenállni ennek a csábításnak.
A tekintély, tisztelet és profit utáni törekvés annak a jele, hogy nem uralkodunk kielégítően a
szexuális energiánkon. Ha nem uralkodunk önző kívánságainkon, azok látható fizikai
cselekedetekké fajulhatnak el. Valahányszor öntetszelgő módon a saját korlátlan élvezetünkre
törekszünk, a tekintély, hatalom és személyes nyereség formájában, hajlunk arra, hogy másokat
kihasználjunk, őket a saját kiterjedésünknek tekintsük, akikkel a saját megelégedésünk
érdekében vissza is élhetünk.
Ha a nagy vezetőkön erőt vesz a tekintélyre vágyakozás, akkor nem kétséges, hogy mi folyik a
zárt ajtók mögött. Mivel ezek az egyének máris zavartak, nincs meg bennük a fegyelem, hogy
tartózkodhassanak a szexuális kicsapongástól. Velük ellentétben az őszinte erős vezetők, pl.
Mahátmá Gandhi, Nelson Mandela vagy Teréz anya nem így cselekszenek. Ők az önzetlenségre
és alázatra alapozzák az erejüket. Megteremtenek egy lelki pajzsot, amely megvédi őket a
finomanyagi szexualitás csábításától és veszélyétől.

Szexuális energia és béke

A világbéke nem lehetséges, amíg meg nem fékeztük a szexuális energiáinkat, ideértve azt a
hajlamot is, hogy engedjünk a finomanyagi szexualitásnak. A béke végső soron attól függ, hogy
jobb lesz-e a kapcsolatunk a saját családunkban, valamint az embertársainkkal, akikkel naponta
találkozunk. Hogy ezt elérjük, magunkban kell megtalálni a békét. A belső béke azt jelenti,
felfedezzük a belső egyensúlyunkat, ami egyenesen elvezet a szexuális energiák helyes uralása
és alkalmazása témájához. Ha nem tanuljuk meg helyesen vezetni és besorolni ezeket az
energiákat, akkor csekély marad a valószínűsége annak, hogy megteremthetünk egy békés
világot.
Ha egyszer megtanultuk, hogy magunkkal harmóniában éljünk, minden további nélkül
megjavulnak a kapcsolataink az embertársainkkal, mindenekelőtt a családtagjainkkal. És ez a
javulás további hatással lesz a közösségeinkre, az országainkra, végül az egész világra.
Mostanság nincs harmónia a világban, de ne felejtsük, ezt többnyire arra lehet visszavezetni,
hogy érzéki élvezetre törekszünk, és képtelenek vagyunk kifejezni az igazi szeretetet. Ezért ki
kell szabadulnunk a kéjvágy karmaiból, és konstruktívabb módon kell használnunk a szexuális
energiánkat.

A szexuális energia hatalma

Ha közelebbről megnézzük e bolygó más élőlényeinek a szexuális szokásait, még mélyebben

megérthetjük a szexuális energia hatalmát. Sok esetben a szexuális aktus olyan jelentős, hogy
egy adott fajba tartozó csak egyetlen lehetőséget kap a végrehajtására. A pillangó-hím pl.
egyetlen párzás után meghal. Miután a nőstény lerakta a száz meg száz petét, meghal ő is. A
hangyáknak és sok póknak is csak egy esélyük van a szaporodásra. Ezekben a létformákban a
szexuális aktus annyira tele van energiával, hogy mindjárt a fizikai életet is bevégzi.
Mint láttuk, az emberi szexualitás vagy épít, vagy rombol, attól függően, hogy milyen a tudat
szintje. Minden lelki hagyomány elismeri a szexualitás hatalmát, és azt tanítja, hogyan
uralkodhatunk rajta, hogyan irányítsuk, hogy szorosabb kapcsolatba kerüljünk az Istenséggel.
Ugyanakkor, ugyanannak az energiának a helytelen használata sokakat arra indít, hogy
12
elvetendő, kegyetlen tetteket hajtsanak végre. Vagy a pozitív irányban fejlődünk, vagy önző
kívánságaink kielégítésére koncentrálunk. Ez utóbbival elkerülhetetlenül hozzájárulunk az
általános hanyatláshoz, ami végső soron megsemmisítheti a kultúránkat, sőt az egész bolygót.

Sajnálatos példa

Amikor néhány évvel ezelőtt az egyetlen fekete vaisnava guru lettem, Zambia elnöke, Kaunda,
aki akkoriban többek között az Afrikai Egységszervezet (OAU) elnöke is volt, vegetáriánus
bankettet rendezett a tiszteletemre. Meghívta a központi bizottsága tagjait, az én kíséretemmel
együtt. Sok marxista volt a közvetlen környezetében, akik borzadva látták, hogy a szavaim
teljesen lenyűgözte az elnöküket. Néhányan vitába szálltak velem.
Mélyebb lelki alapelvekről valamint társadalmi problémákról beszéltem velük, elmondtam,
milyen az alternatív iskolák és farmok, javaslatokat adtam az olyan problémák megoldására,
mint az illegális drogkereskedelem.
Erre a központi bizottság tagjai felvilágosítottak arról, hogy már sok misszionárius jött Zambiába
a vallás nevében, és sok kárt okoztak, mivel az egyik kezükkel a Bibliát nyújtották, ugyanakkor a
másikkal magukhoz ragadták az országot. Féltek, hogy én is ezt a játékot játszom, vagy akár a
CIA ügynöke vagyok.
Záró kérdésük így hangzott: „Honnan tudhatjuk, hogy te úgy is cselekszel, ahogy beszélsz?
Hogyan vehetjük biztosra, hogy a nép oldalán vagy?” Felismertem, hogy ezek a tagok tényleg
aggódtak, de tudtam azt is, hogy az országuknak komoly problémájuk van a drogokkal, és
azoknak, akik velem beszélgettek, legalább a 70 %-uk közvetlenül felelős ezekért a
problémákért. Elég különös volt, hogy látszólag nem voltak őszintén a tudatában a saját
kétszínűségüknek.
Megmutattam nekik ezt az ellentmondást, amennyiben ezt mondtam: „Önök azt állítják, hogy
aggódnak a polgáraikért, forradalomról és a tudat fölemeléséről beszélnek; de az Önök
életmódjában tulajdonképpen minden gyengít, méltatlanná tesz. És ezt az elutasító magatartás
sugározzák ki az országukra. Senki lehet igazi gondviselő, ha nem fegyelmezett. Valahányszor
nem uralkodnak eléggé az érzékeiken, az ellenzék meg fogja Önöket támadni, arra ösztönzi,
hogy engedjenek a gyengeségeiknek.” Ebben az országban és sok másban már több nemzedék
óta elfogadják az ilyen féktelen magatartást.
Aztán folytattam a magyarázatomat: „Önök láncdohányosok. Húst esznek, förtelmes dolgokat
vesznek magukhoz. Szeretkeznek majdnem mindennel, ami mozog. És mégis arról beszélnek,
hogyan aggódnak a népért, miközben a projektjeikkel egyenesen kihasználják őket, és a saját
példájukkal aláássák az országot. A pusztulásba vezetik!”
Végül még egyszer kiemeltem az érzékek feletti uralom fontosságát, és kijelentettem, hogy az
igazi lelki kapcsolattal rendelkező vezetők sokkal nagyobb forradalmárok, mint a kommunisták.
Ezek a vezetők tényleg a nép elkötelezettjei, képesek lemondani a közvetlen élvezeteikről, hogy
mindenki javára, egy magasabb szinten cselekedjenek.

Visszaélés a hatalommal

Bár 15 évvel ezelőtt beszélgettem Kaunda elnökkel és a tanácsadóival, a téma még ma is

aktuális. Egy olyan világban, amelyben a szabályozatlan nemi élet aláássa a kapcsolatokat, a
vértfertősé tönkreteszi a családokat, és a mohóság fékezi a vállalatok termelékenységét, a legtöbb
emberből hiányzik az önuralom, hogy megfelelően támogathassa a választóit.
A hatalmon levők fölemelhetik a tudatot, hogy elősegítsék a gondolkodásmód globális
megváltoztatását, de ugyanígy elérhetik ennek az ellenkezőjét is. Az eredmény messzemenőkig
azon múlik, hogy a hatalmon levők mennyire képesek uralkodni a szexuális energiájukon,
13
különösen stressz-helyzetben. Ha a vezetők – éppen úgy, mint mi – átélnek olyan
szerencsétlenségeket, mint a válás, munkanélküliség, betegség vagy egy szeretett lény halála,
akkor mások megkísérlik kihasználni a sebezhetőségüket. Mindenekelőtt a vezetőknek kell
ezekben a helyzetekben ébernek lenni, mind a segítség keresésénél, mind a segítségnél.
Mindenkor, váratlanul jöhet a megszégyenülés. Nem mindig tervezik be tudatosan, de
megtörténik, mert az érintett személyek nem tudják teljes mértékben megérteni a ható erőket, és
a következmények komolyságát.
A más embereket kihasználó vezetők sokkal inkább hozzájárulnak a társadalom hanyatlásához,
mint amennyire védelmezőként és mintaképként szolgálnak. Felismerik-e, hogy kihasználás
esetén valakinek az anyját, nővérét, lányát, feleségét vagy jegyesét sértik meg? Megértik-e
milyen kárt okoznak saját maguknak és a családjuknak? Olyan életet élnek, amely teljesen
visszaél a szexuális energiával, embereket, szervezeteket és végül egész társadalmakat elpusztít.
Akár papok, vezérigazgatók, katonai hivatalnokok, tanítók, orvosok, politikusok, főnökök vagy
szülők, a vezetőknek vállalniuk kell a felelősséget, amit a más emberek feletti hatalmuk
magukkal hoz; főleg egy olyan korban, amikor sok ember szenved szükséget. Fel kell ismernünk,
hogy súlyos következményekkel jár, ha kihasználjuk azokat az embereket, akik megajándékoztak
a bizalmukkal.
A mai világi vagy lelki vezetők, akik egyáltalán nem uralkodnak a szexuális energiájukon, nagy
kárt okoznak az országaiknak és a szervezeteiknek, akár tönkre is teszik azokat. Az elfajult
állapotok, amelyek a városokba, üzletekben, kormányokban, családokban, és lelki
közösségekben uralkodnak, és amelyeket sokan normálisnak tekintenek, a romlott vezetés
következményei. Sok politikai vezető számtalan embert ölt meg, vagy olyan körülményeket
teremtett, amelyek között nehéz, ha ugyan nem lehetetlen életben maradni. Mások pedig olyan
nagy csalódásokat okoztak, hogy sokan eldobták maguktól az életet.
Ezek a problémák mindenkit érintenek. Valamilyen módon mindenki vezető, és mindenki
kapcsolatban van vezetőkkel. A vezetőknek, mivel példát mutatnak, és hatalmuk van, mindenki
másnál jobban kell uralkodniuk az érzékeiken, szabályozniuk a szexuális energiát, le kell
győzniük azt a vágyat, hogy másokon uralkodjanak, és kihasználják őket. A felelős vezetők nem
a szenvedélyeik rabszolgái.

A vezetők helyes szerepe

A vezetőknek a társadalmi rétegekben, a politikai intézményekben, iskolákban, lelki

szervezetekben, munkahelyeken és otthon erkölcsös, építő klímát kell teremteniük valamennyi
érintett számára, és figyeljenek mindig a saját viselkedésükre, és másokéra. Hogy pozitív erőkké
váljanak ezen a bolygón, meg kell tanulniuk megnyilvánítani a lelki bölcsességet, vezessenek
minket egy magasabb szintre.
A legjobb, ha minden vezető Isten képviselőjeként szolgál, és személyes haszonvágy nélkül
dolgozik más emberek testi, szellemi, érzelmi és lelki javán. Különösen a lelki vezetés igényel
nagy felelősséget, mert azoknak, akik lelki értelemben törődnek másokkal, kifejezett
teljhatalmuk van szeretni, vezetni és oltalmazni. Cselekedeteik áldják meg az egész közösséget,
mert megkapták a felhatalmazást ahhoz, hogy a tudatot fölemeljék, és irgalmat gyakoroljanak.
Lelki gondozó szerepük elkerülhetetlenül meghozza mások bizalmát. Bizonyos értelemben ezek
a vezetők a lelki szülei azoknak, akikkel törődnek. A szexuális visszaélés mindig elítélendő, de
ebben az összefüggésben sajnálatos árulás.
Korábban a közösségek elvárták a vezetőiktől, hogy lelki kapcsolatuk legyen. A társadalom nem
azt választotta meg királynak, aki csak jó harcos vagy politikus volt, hanem aki ismerte azt a
művészetet is, hogy törődjön a népével, és aki kapcsolatba tud kerülni a magasabb lelki
birodalmak lényeivel. Az igazságos királycsinálók és papok felügyelték a vezetőket, hogy illő
14
viselkedésüket biztosítsák. Ma azonban csalókkal és megcsaltakkal vagyunk körülvéve, és
mindenki az érzéki élvezet után rohan.
Mivel minden – nemcsak lelki – vezető Isten képviselőjeként szolgál, súlyos következményekkel
járhatnak az olyan cselekedeteik, amelyek becstelen módon másokat kihasználnak.
Családjainkban pl. a szülők dolga, hogy isteni energiákat küldjenek ki a gyerekeiknek. Sajnos ez
csak ritkán fordul elő. Bolygónkon ijesztő a vérfertőzések száma, és aggasztó, milyen sok ember
szenved a szexuális visszaélés következményeitől. Sokan már nem is képesek az egészséges
szexuális kapcsolatokra. Annyira félnek, hogy visszariadnak az érintéstől, borzasztóan fáj felük,
vagy még felnőtt korukban is az ágyba vizelnek. Sok esetben az ilyen emberek soha nem
élhetnek normális életet, mert elárulták és bántalmazták őket azok, akikben bíztak, akiket
szerettek. Képzeljék el egy gyerek mély sebeit, akit a saját szülei elárultak, hozzá a félelmetes
fájdalmat és csalódást, ha a lelki vezetők förtelmes tettekbe merülnek. Mély hegeket hagynak,
amelyek sok esetben nemzedékeken át megmaradnak.
A vezetők sose tekintsék magukat a beosztottjaik tulajdonosainak. A birtoklás azt jelenti, hogy
jogunk van azt tenni a tulajdonunkkal, amit csak akarunk, és sokszor ezzel indokolnak
mindenféle kihasználást és visszaélést. De ha magunkat lelki gondozónak, koordinátornak,
katalizátornak vagy látomás hordozójának tekintjük, akkor biztosan soha nem fogunk kihasználó
módon cselekedni.

A határok fontossága

Ha hatékony lelki vezetők akarunk lenni, tiszteletben kell tartanunk mások határait. De ez a
tisztelet nem vezethet egészségtelen szélsőséghez. A jelenlegi társadalomban hiányzik a lelki
kultúra, mindent viszonylagosnak tekintenek, az emberek hirdethetik a saját igazságukat, azt
mondhatják, „Én tudom az igazságot, hagyjátok, hogy azt tegyem, amit akarok.” Végső soron ez
azt jelenti, hogy nincs igazság; csak anarchia van. Azok, akik az úgynevezett igazságaikhoz
ragaszkodnak, könnyen kiélhetik ellenszenvvel teli kívánságaikat és azokat a hajlamaikat, hogy
másokat kihasználjanak és bántalmazzanak.
Az egészséges, építő határok elegendő teret adnak az embereknek, hogy növekedjenek, és
szolgálhassák Istent a maguk módján. Ugyanakkor a hatékony határok felismertetik a lelki
irányvonalak fontosságát, ami segíti a társadalom helyes fejlődését, azt, hogy összhangban
élhessen az isteni harmóniával. A bölcs vezető óvatosan jár el; nem sérti meg mások jogait, de
azt sem engedi, hogy anarchia uralkodjon.
A határok a vezetők számára is fontosak, hogy megőrizzék a hitelességüket és az egyensúlyukat.
Ha állandóan a környezetünk energiái bombáznak minket, de nem fejlesztjük ki a belső erőt,
lassanként elszívják az erőnket, magányosak és üresek leszünk. Akkor az első dolog, ami az
eszünkbe jut, hogy ezt az ürességet kitöltsük, a szex.
Rendszeres pihenés és megújulás nélkül senki sem lehet vezető, azzal a nagy erőfeszítéssel, amit
ez az állás magával hoz. Mindenekelőtt a lelki tanácsadókként szolgálók adnak erőt, védelmet és
vezetést azoknak az embereknek, akik segítséget kérnek, ez pedig számos, heves, érzékfeletti
kapcsolathoz vezet. Az ilyen vezetőknek jelentős mértékű pszichológiai térre van szükségük,
hogy megújítsák az energiájukat, és felvegyék a kapcsolatot a belső bölcsességgel. Különben egy
idő után a sürgős igények, követelés és a másoktól való függés befolyásolhatják a vezető tudatát.
A lelki vezetők, akik nem pihenik ki magukat, és nem újítják meg állandóan a belső erőiket,
nagy zavarrá válhatnak a saját hagyományuk számára. Ahelyett, hogy segítőkészek lennének,
talán azt gondolják, nagyobb a hitük, minden miattuk történik, és gazdag jutalmat érdemelnek.
Ha egyszer ez megtörténik, a legjobb úton vannak ahhoz, hogy akadályozzák a lelki fejlődést.
Ezzel szemben a helyesen cselekvő és kiegyensúlyozott lelki vezetők pozitívan járulhatnak
hozzá a világhoz.
15
Háború van

Hogyan cselekedhetnek helyesen, hogyan lehetnek kiegyensúlyozottak a vezetők – vagy bárki

közülünk? Hogy megválaszoljuk ezt a kérdést, alaposabban meg kell értenünk a kéjvágy és
szeretet jelenségeit. A következő fejezetek behatóan foglalkoznak ezekkel a témákkal,
megmutatják az erőket, amelyek bennünk és körülöttünk hatnak, és amelyeket a világnak vagy a
megmentésére, vagy a megsemmisítésére használhatunk fel.
Ne kövessenek el hibákat. Ez a sötét hatalmak elleni háború ideje. Mindenkinek, de különösen a
vezetőknek lelki fegyverekre van szüksége a túléléshez. A szexuális energia helyes felhasználása
nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a tudat pozitív módon változzon meg ezen a bolygón. Erősebbnek
és kitartóbbnak kell lennünk, mert egyre több a negatív befolyás, különösen azokkal szemben,
akik magasabb tudatra törekszenek. Meg kell erősödnünk, tanuljuk meg, hogyan éljünk egy
magasabb szinten, ahol tartósabbak és szilárdabbak a kapcsolataink – valódi kapcsolatok,
amelyek nagy szereteten alapulnak. Erről szól ez a könyv.

Kérdések és válaszok

Kérdés: Ön számos utat írt le, hogyan befolyásolnak minket a kéjvágy és a szexuális negatív
kifejeződései. Hogyan bontakoztathatjuk ki a tiszta szeretetet mások iránt?
Válasz: Ez nem olyan nehéz, mint amilyennek talán látszik. Minden lelki hagyomány azt tanítja
nekünk, hogy szeressük a felebarátainkat, mint magunkat, és úgy bánjunk másokkal, ahogyan azt
magunknak kívánjuk. Magunknak persze a legjobbat akarjuk. Milyen esetben
belehelyezkedhetünk a másik helyzetébe, és felmérhetjük, hogy tetszene nekünk, ha azt kapnánk,
amit éppen kapunk. Ha ilyen módon gyakrabban meg tudjuk változtatni az észlelés módját, és a
körülményeket mások szemével látjuk, nagyon hasznos barométert kapunk a saját
cselekvésünkhöz. De szokás szerint arra hajlunk, hogy azt keressük, amit mi akarunk, és
befolyásoljuk a környezetünket, hogy a mi kívánságaink teljesüljenek.
Milyen szép mégis, amikor egy férfi és egy nő az igazi szeretetben találkozik! Hihetetlen csodát
tehetnek. Sajnos, mint arról más beszéltünk, ezen a bolygón az emberek többsége nem tudja,
hogyan tapasztalhatja a valódi, őszinte szeretetet. Tulajdonképpen csak nagyon kevesen tudják,
hogyan lehet nemi életet élni, annak ellenére, hogy a mindennapi életben állandóan ki vannak
téve a szexuális ingereknek. Ha tényleg tudnák, hogyan, akkor miért akarnának olyan sok
emberrel szeretkezni? Ha mély szexuális kapcsolatunk van valakivel, akkor elégedettek vagyunk,
nem keresünk izgalmat és változatosságot valaki másnál. De mert az emberek nem tudják,
hogyan lehetnek a másikkal valódi kapcsolatban, üresnek érzik magukat, és egy sor felszínes
találkozással akarják elnyerni azt, ami nekik hiányzik.
Kérdés: Helyes köztisztségre, magas beosztásra törekedni egy vállalatban, vagy egy lelki
kapcsolatban? Vagy ez finomanyagi szexualitás?
Válasz: Ez az indítéktól függ. Ha azért cselekszünk, hogy az érzékeinket kielégítsük, vagy hogy
megerősítsük az egónkat, akkor ez finomanyagi szexualitás. De ha az Isten és emberiség iránti
szeretetet juttatjuk kifejezésre, az szolgálat. Az élet anyagi aspektusai – dicsőség, pénzügyi siker
vagy szex – nem rosszak. Az a fontos, hogy mit kezdünk velük. Lehet, hogy valaki jobban
ragaszkodik a kis matracához és egy vizes korsóhoz, mint a másik a palotáihoz és a villáihoz. A
tudat fontos. Nem helytelen, ha valaki a munkahelyén arra törekszik, hogy szeressék, vagy a
munkája tekintéllyel jár; ezek értéke attól függ, hogyan használjuk őket. Ha elfelejtjük Istent, és
azt gondoljuk, mi vagyunk olyan különlegesek, megérdemeljük, hogy népszerűek legyünk és
tiszteljenek, akkor helytelen úton járunk. De ha a sikerünket Isten szolgálatának szenteljük,
akkor nagyobb a befolyásunk, és több lehetőségünk van segíteni.
16
Kérdés: Abból, amit elmondott, úgy értem, hogy a mai vezetők romlottságát a helytelen
szexuális magatartás mellett a finomanyagi szexualitás befolyásának is lehet tulajdonítani. Így
van ez?
Válasz: Igen. Sokszor pl. papok és apácák is illegális módon, erkölcstelenül viselkednek, a saját
önző céljaik érdekében. Egy afrikai országban, ahova többször el szoktam menni, egyes bűnözők
szövetségben vannak a miniszterekkel, papokkal, misztikusokkal és sámánokkal, akkor
nyugodtan bűnözhetnek, nem fogják őket letartóztatni vagy megölni. Ha a bűnözés sikerrel járt,
honoráriumot fizetnek a segítőiknek.
Még egy példa ugyanabból az országból: Pár évvel ezelőtt megjósolták a világ végét. A vallási
vezetők sok pénzt gyűjtöttek, és figyelmeztették a közösséget, hogy közeledik a világ vége.
Utasították a híveiket, hogy bánják meg a bűneiket, adják át a vagyonukat az egyháznak, hogy
tisztára mossák magukat a bűneiktől – úgysincs már szükségük a pénzre. 3-4 nappal az
állítólagos világvége előtt a legnagyobb templomok, amelyek részt vettek a családban, bezárták
az ajtóikat, és a papok elhagyták az országot.
Akkoriban sok tv-programban, többször is beszéltem erről a témáról, úgyhogy már nevetséges
lett. Sokan egyáltalán nem akartak józanul szembenézni a világ végével, és berúgtak. Mások
eladták a házaikat, hogy pénzhez jussanak; mintha azt magukkal tudnák vinni. Sokan kivették a
pénzüket a bankból, és prostituáltakhoz jártak, hogy annyit élvezzenek a halál előtt, amennyit
lehet. Nyilvánvaló, hogy az ilyen vallási vezetők romlottsága leírhatatlan káoszt okozott azok
számára, akiket vezetniük és megvilágosítaniuk kellett volna.

17
2. fejezet

Mi a szeretet?

Mindenki szeretné, ha feltételek nélkül, örökké szeretnék – olyan szeretettel, amely elnéz a
szeretet, értelem, vagy más, felszínes tulajdonság felett. Szeretnénk, ha szeretnének, csak mert
vagyunk. Ugyanakkor természetes, velünk született igényünk, hogy a szeretetet másokkal
megosszuk. Ez a szeretetigény azért van, mert mi igazából örök, szerető lények vagyunk, akik
lelkét kitölti a tudás és a boldogság. Bár átmenetileg az anyagi megtestesülésben befed minket az
anyagi energia, a belső természetünk isteni, és mi mindig a lelki birodalom boldog szeretetére
törekszünk, ebben van az igazi beteljesülésünk.
De úgy tűnik, hogy valami mindig elromlik. Állandó keresésünk ellenére gyakran csalódást
élünk át, és felfedezzük, hogy a szeretet-tapasztalatunk időleges. Különféle kapcsolatokkal
próbálkoztunk, és kudarcot vallottunk, de mégis kitartóan hisszük, hogy valahol odakint ránk
várakozik az igazi partner. Megmagyarázhatatlan okból úgy látszik, soha nem vagyunk a
megfelelő időben, a megfelelő helyen.

A világban hiányzik a szeretet

A mai világban számtalan ember érzi úgy, hogy még sose szerették igazán. Mély vágyakozásuk
ellenére el sem tudják képzelni, mi a szeretet. A „szeretet” fogalma a mindennapi
kapcsolatainkban túl határozatlan jelentést kapott, és néha valami egészen mást jelent, pl.
uralkodást és szükségletet. Pl. pusztán testi kapcsolatra, vagy arra a kísérletre korlátozódik, hogy
valakitől megszerezzük a kielégülést, gyakran erőszakkal. Ez nem szeretet.
A probléma azért keletkezik, mert rossz helyen keressük a válaszokat. Elfelejtettük az élet lelki
dimenzióját. A lelki mag nélküli társadalomból hiányzik a „kozmikus ragasztóanyag”, ami
mindent működésbe hoz. Ez a kozmikus ragasztóanyag a szeretet, ami összetart minket,
miközben megtanuljuk, hogyan legyünk kapcsolatban egymással, és végső soron a Legfelsőbb
Úrral.
Úgy látszik, hogy a modern társadalom ezt elfelejtette. De ha a szeretet élménye gyakran el is
kerül minket, mélyen magunkban mégis tudjuk, hogy a szeretet a születésjogunk. Olyan ez,
mintha valaki egy nagyon csábító dolgot az orrunk elé tartana, de azt mégsem érjük el. Meg
akarjuk szerezni, tudjuk, hogy megkaphatjuk, mégsem vagyunk képesek megragadni. Ezért
valami mással pótoljuk, abban a reményben, hogy megtaláljuk a boldogságot a gazdagságban,
tekintélyben vagy hatalomban. Menjünk valamivel mélyebbre, és nézzük meg, hogy ez hogyan
működik. Vizsgáljuk meg előbb azt, hogy mi nem a szeretet.

A szeretetben nem arról van szó, hogy valamit kapjunk

Az igazi szeretet nem törődik a személyes nyereséggel, hanem inkább az érintettek közötti
kapcsolat minőségével. Ha csak magunkra gondolunk, és mindent megteszünk, hogy megkapjuk,
amit akarunk, az nem a szeretet kifejezése. A feltételek nélküli szeretet sosem azon a kísérleten
alapul, hogy kapjunk valamit. Ez inkább az adás tapasztalata, örömteli tevékenység, amelyben
minden résztvevő arra törekszik, hogy nagyvonalúbb legyen, mint a másik.
Ez különösen abban a társadalomban fontos, amelyben gyakran összetévesztik a szeretetet a
szex-el. A szex az egyik legnagyobb élvezetet szerzi nekünk, amit tapasztalhatunk, és
megpróbáljuk olyan gyakran élvezni, ahogy csak lehet. Csak minden nagyobb tudatbefolyásoló
igyekezet azon a kísérleten alapul, hogy minket szexuálisan elcsábítson. Sajnos nagyon is jól
sikerül ez a kísérlet, amely szolgaságba dönti az emberi civilizációt. Mint már megbeszéltük,
18
manapság számos reklám éleszti fel az emberek szexuális vágyait, csak azért, hogy több árut
adjanak el. Ennek az a következménye, hogy az ember a külsőségekkel törődik. Nem tartja
értékesnek, hogy megismerje a másikat, vagy magát. Mivel nem jut túl a „testi játékon,” a tudata
valójában a testi kéjvágyak szolgai tárgya.
De a szeretetnek semmi közel ahhoz a szexuális kielégüléshez, amit a másik személytől
kaphatunk. A szeretetben nemcsak szexről van szó. Az emberek gyakran mondják,
„Szeretkezzünk,” amikor tulajdonképpen úgy értik, „Szexeljünk.” Ha azt hisszük, hogy a szex
szeretet, akkor még a vérfertőzés is elfogadható lesz, mert az apa szereti a lányát, veszi magának
a szabadságot, hogy szexuálisan közeledjen hozzá. És ténylegesen egyre több a világon a
vérfertőzés, és már említettük, hogy milyen sok áldozat félelmetes sebeket hordoz magával –
néha egy egész életen át.
A szeretetnek semmi köze a kihasználáshoz. Nem üzlet, nem elszámolási rendszer, amelyben az
egyik személytől megkövetelik, hogy a másik számláját kiegyenlítse. Az igazi szeretet őszintén
törődik a másik javával. Nehezen lehet ezt megérteni a mi „add-ide-nekem” társadalmunkban,
amely abból indul ki, hogy az emberek mindig hátsó szándékkal cselekszenek.
Gyakran döntünk a biztos kapcsolatok mellett, amelyek úgy működnek, mint az üzlet: „Te
kielégítesz engem, és én kielégítelek téged.” De amint zavarok lépnek fel az elszámolásunkban,
sajnos nagyon is hamar készek vagyunk arra, hogy egy másik kapcsolatot keressünk. Végül is az
igazi szeretetnek semmi köze ahhoz, hogy mások mit mondanak, és mit tesznek. Bennünk alapul
– nem másokban, – mert azt fejezi ki, ami mi vagyunk, amink van, és amit meg tudunk osztani.
Ha valakit szeretünk, akkor szeretnénk érte tenni valamit. Ha igazán törődünk a férjünkkel,
feleségünkkel, gyerekünkkel vagy barátunkkal, akkor minden alkalommal lelkesen szolgáljuk
őket. És ha valakinek egyszer szolgálatot tettünk, még lelkesebbek leszünk, boldognak tartjuk
magunkat, hogy támogathattuk. Valahányszor nehézségek merülnek fel, mindig arra fogunk
sóvárogni, hogy tegyünk valamit a szeretteinkért, megmutassuk a vonzalmunkat és az
odaadásunkat anélkül, hogy ugyanakkor valamit elvárnánk érte.

A szeretet nemcsak egy érzelem

A legtöbben azt gondolják, a szeretet egy érzelem, amely a körülményektől függően fokozódik,
vagy csökken. De az igazi szeretet nem kötődik egy érzéshez, és nem függ a külső befolyásoktól.
Az igazi szeretet isteni, és nem létezhet külön a forrásától, Istentől.
A szeretet nem olyan, mint amit kinyithatunk és elzárhatunk, mint egy vízcsapot. Ezt gyakran
nem értjük a társadalmunkban. A férfi és nő leteszik a házassági fogadalmat, aztán néhány hónap
vagy év után meggondolják magukat. Ebben a tudatállapotban állandóan valami olyat keresünk,
ami rajtunk kívül van, ahelyett, hogy a szeretet igazi forrásából, magunkból merítenénk. Lehet,
hogy valaki más cselekedetei néha zavarnak, az igazi szeretet akkor kitart, mert valami
mélyebben alapul, mint az érzések. Ha a szeretet csak szentimentális, akkor minden
véleménykülönbség hirtelen az ellenségünkké teheti a szeretetünk tárgyát.
Nagyon sok embernek esik nehezére, hogy értelmes kapcsolatokat alakítson ki másokkal. Ha a
kezdeti szerelem elmúlt, csalódottan fedezik fel, hogy a kapcsolatunk inkább re-, mintsem
proaktív volt. Egy proaktív személy tiszta elgondolásokra alapozza az elveit, érdekli a filozófia,
míg a reaktív önző módon csak magára gondol, pl. eszik, alszik, védekezik és szaporodik. A
reaktív emberek mindent a saját élvezetükkel kapcsolatban látnak. Számukra a szeretet olyan
érzés, ami fokozza a jó közérzetüket, és amikor nem kapják meg, amit akarnak, akkor
visszavonulnak.
Másrészt viszont egyáltalán nem törődünk magunkkal, amikor őszintén szeretünk. A szeretet egy
ige: megmutatjuk az empatikus képességünket, értékelünk, megosztunk, segítünk és adunk. Nem

19
arra törekszünk, hogy jól érezzük magunkat, vagy uralkodjunk a környezetünkön, hogy fokozzuk
a saját élvezetünket.

A szeretet nem mindig kellemes

Mivel a szeretetet nem a mi kellemes érzéseink határozzák meg, a szeretet jelentős alkotórésze
szenvedés lehet. Bár sokan inkább boldogok akarnak lenni, és ki akarják küszöbölni a
kapcsolataikból a szenvedést, ez a hozzáállás a saját érzékek kielégítésének vágyán alapul. Az
igazi szeretet tényleg sok boldogsággal ajándékozhat meg minket, de okozhat nagy szenvedést is.
Ha csak egy kicsit megvizsgáljuk az életünket, észre fogjuk venni, hogy a legnagyobb szenvedés
kizárólag olyan személyekkel való kapcsolatból származik, akiket szeretünk. Talán
megpróbáltunk adni, de nem becsülték eléggé, vagy ki akartunk építeni egy szerető kapcsolatot,
ami valahogy nem jött össze. Kinek nem jut eszébe, amikor nagyon megbántották, megcsalták,
csalódást okoztak, elhanyagolták és elhagyták? Ugyanakkor a legnagyobb boldogságunk és a
másokkal való kapcsolatokból származik. Ellentmondás, hogy a szeretet, a leghatalmasabb
gyógyító erő tesz minket ilyen támadhatóvá a szenvedéssel szemben.
Szerető kapcsolatban az élet minden nehézsége kihívás lesz, amellyel az Urat dicsőíthetjük, és
Neki szolgálhatunk. Ha valakit befogadtunk a szívünkbe, akkor a nehéz idők csodaszépek, mert
szemléltetik, milyen nagy szükség van a mélyebb kommunikációra. Azért hiányzik a szeretet,
mert a partnerünk nem a szeretet szellemében fogadta a szavainkat és a cselekedeteinket. Ez
nagyszerű alkalmat ad arra, hogy szolgáljunk, és a másik személy érdekében cselekedjünk.
Ha a helyzet urai vagyunk, akkor mindenütt jól érezzük magunkat. De ha valami nem a terveink
szerint alakul, akkor csak vonakodva alkalmazkodunk a partnerünkhöz. Amikor egy
kapcsolatban kétségek merülnek fel, elfordulunk magunktól. Talán azért jelentkeznek ezek a
kétségek, mert hiányzik az erős hit, vagy mert bizonytalannak érezzük magunkat. Gyakran
átvisszünk a szorongásainkat és a fóbiáinkat a partnerünkre és a környezetre, akkor nem kell
elismernünk, hogy a probléma a saját tudatunkban van. Még ha dicsérnek is, bizalmatlanul azt
gondoljuk: „Mit akarsz ezzel mondani?” Sok ember makacsul kitart az elutasító magatartásban,
mindegy, hogy mi történik.
Nekünk, mint lelki harcosoknak, az a célunk, hogy olyan szeretetteljesek legyünk, hogy többé ne
zavarjon semmi. Egy ilyen állapotban egyáltalán nem befolyásol az alapvetően negatív tartás.
Inkább egyaránt hálásak leszünk a negatív kommentárokért és a dicséretért; és talán a durva
szavakat is szeretettel értelmezzük. Ez az első pillantásra naivnak tűnhet. De igazából ez a
viselkedés az Úrba vetett szilárd hitet, és azt a készséget tükrözi, hogy a hitünket és a
szeretetünket megosszuk másokkal. Mindenki képes annyira megerősödni a szeretetben, hogy a
környezetében minden csak ahhoz segítse, hogy még szeretetteljesebb legyen. Ez a valódi lelki
harcos kedélyállapota.

A féltékenységnek és az irigységnek semmi köze a szeretethez

De az emberek gyakran még lelki körökben sem értik, hogyan szeressék egymást. Annak
ellenére, hogy elkötelezték magukat a lelki életmód mellett, az egyes tagok még mindig
érezhetnek a társaik iránt irigységet és féltékenységet. Valaki pl. fejlődik a lelki életben, de
mások, az anyagi tudat foglyai, képtelen örülni ennek. Ehelyett féltékenyek és közönségesek
lesznek.
A dicsőséget, pénzt és az anyagi kényelmet tisztelő emberek az élet időleges jelenségeihez
ragaszkodnak. Végső soron boldogtalanságra vannak ítélve, mert minden időleges elmúlik.
Veszteségre és csalódásra kárhoztatják magukat. Az önző örömökre való törekvés a modern
nyugati kultúra egyik fő jellemzője. Amikor azon vagyunk, hogy felmásszunk a csúcsra,
20
kénytelenek vagyunk ezt gondolni: „Én csak akkor nyerek, ha te kudarcot vallasz.” Ahhoz, hogy
haladjunk, szerencsétlenséget kívánunk a másiknak. Abban a hitben, hogy így leszünk sikeresek,
még szabotálhatunk is egy lehetséges ellenfelet.
Nekünk azonban szem előtt kell tartanunk, hogy valahányszor elszomorít, nyugtalanná tesz a
másik sikere, vagy irigykedünk rá, akkor nem vagyunk alkalmasak azokra az áldásokra,
amelyeket a lelki élet tart számunkra készen. Ilyen körülmények között dolgoznunk kell
magunkon, hogy megszabaduljunk az önző késztetéstől, és végül elérjük azt a szintet, amelyen
mások eredményei boldoggá és lelkesültté tesznek. A másik növekedése nem meggyengít,
hanem erősít minket.

A szeretet erősebb, mint a kétely

A szeretetnek felül kell emelkednie minden kétségen, amit a lelki életünk értékével kapcsolatban
érezhetünk. A kitartó kétkedés mindig árt a lelki fejlődésnek. Meg fognak támadni az anyagi
illúziók, meggyengítik a kapcsolatunkat a lelki vezetéssel, és annak védelmével. Ez azonban nem
azt jelenti, hogy vak követők legyünk, egyszerűen elfogadjuk a lelki tanításokat anélkül, hogy
valaha is feltennénk a kérdéseket. Persze hogy vannak kételyek, amíg haladunk a lelki úton. És
hogy elkerüljük a makacsul kitartó kétségeket, minden kérdést azonnal tegyünk fel, amikor
felmerül. Őszinte tudakozódásunk eltörölheti a kétségeket, anélkül, hogy a negatív
befolyásoknak lehetőséget adna arra, hogy félrevezessenek minket.
A lelki élet intenzív, erős hitet, szilárd meggyőződést igényel. A megoldatlan kételyek ismét
előhozzák a korábbi megszokásokat a testben és a szellemben. Az ember úgy viselkedik, mint
egy drogfüggő, aki az élet nehézségei közepette a drogoknál keresi a megszokott vigaszt. Ha
elapad a hitünk és az erőnk, egészen természetes, hogy a korábbi mechanizmusoknál keressük a
kiutat, így oldjuk meg a problémákat, hogy valami vigaszt találjunk.
A legtöbb ember tényleg függő. Nagyon függünk az érzékeinktől és az alacsonyabb természettől,
amelyek már hosszabb ideje az állandó kísérőink. Miközben lelkileg fejlődünk, nagyon kell
ügyelnünk arra, hogy ne veszítsük el az egyensúlyt, ne essünk vissza a régi megszokásokba.
Ezért fontos, hogy mielőbb kiküszöböljük a kételyeinket, és olyan őszintén, ahogyan lehetséges.

A szeretet forrása

Mivel láttuk, hogy mi nem szeretet, nézzük meg most közelebbről, mi a szeretet, és honnan jön.
A szeretet eredetét csak egy olyan helyen találjuk meg, amely messze túl van ezen az anyagi
világon. A forró szeretet nem létezhet a Legfelsőbb Úrtól függetlenül, mert mindennek az Úr a
forrása és a kincstára. Akik azt hiszik, hogy szeretnek, bár nincsenek kapcsolatban Istennel, azt
gondolhatják, hogy értékes gyémántjaik vannak, de igazából nincs másuk, mint üvegcserepek.
Nincs semmijük, mert hiányzik a fontos lelki kapcsolat. A valódi spiritualisták viszont tele
vannak szeretettel, mert ők Isten saját energiájának a csatornái. Mivel isteni szeretetet
sugároznak ki, ezt természetesen megosztják másokkal, és segítenek nekik, hogy kapcsolatba
kerüljenek ezzel a szeretettel.
Örök szerelem utáni vágyódásunk a jel, hogy nem vagyunk a természetes helyzetünkben. Ez az
időleges, földi helyzet nem tölt ki minket, mert a fizikai testnek és az anyagi kölcsönhatásoknak
mindig végük van. Azért akarjuk, hogy örökké szeressenek, mert halhatatlan lelki lények
vagyunk, akik számára a szeretet a lélek kifejezése.
Véső soron minden nagy lelki hagyomány megerősíti, hogy mi szerető lények, de idegenek
vagyunk ebben az anyagi világban. Azt tanítják, hogy sokkal több szeretetet tapasztalhatunk,
mint szokás szerint, a mindennapi életünkben. Ha szeretetteljesebbek leszünk, és arra
törekszünk, hogy másoknak szolgáljunk, akkor lassanként belépünk az Istenszeretet
21
birodalmába. Ha másokat igazán szeretünk, sokkal többet kapunk érte. Ha egyszer kialakítottuk a
mély lelki kapcsolatot, akkor fokozatosan megtapasztaljuk azokat az örömöket, amelyeket
korábban reméltünk, de sohasem találhattunk meg az anyagi életben. Felfedezzük a végtelen
szeretetet, amely az időtől és a körülményektől függetlenül, valamint teljesen kitölt.

A feltételek nélküli szeretet lelki

A feltételek nélküli szeretet az anyagi ügyek fölött áll. Abban a birodalomban létezik, amely a
test és az elme fölött van, és a lélek természetével áll kapcsolatban. Természetes kifejezőereje
mentes a testi elhatárolásoktól, amilyenek a születés, betegség, öregség és halál. Ahhoz, hogy
megtapasztaljuk ezt a szeretetet, fel kell adnunk az érzékek kielégítésére irányuló vágyainkat, fel
kell hagynunk azzal, hogy adott visszahatást kívánjunk.
A feltételek nélküli szeretet csak ez: feltételek nélküli, indokolatlan és szakadatlan. Ez a szeretet
egyáltalán nem törekszik arra, hogy jó, egyenes, etikus és morális legyen. Sok „jó” ember csak
azért cselekszik helyesen, hogy megkapja az elismerést és a dicséretet. Ezzel szemben a
feltételek nélküli szeretet alapján akkor is megteszünk valamit, ha azért nekünk
szemrehányásokat tesznek. Az anya pl. tudja, hogy a gyereke szívesen játszik, és nem hagyja
abba, amikor vacsoraidő van. Az anya mégis hívja a gyerekét, nem törődik azzal, ha haragszik,
mert tudja, hogy a gyerekének szüksége van a táplálékra.
A fizikai világot alkotó elemek Isten külön, külső energiájának a része, és nincsenek közvetlen
kapcsolatban az Isteniség mélyebb aspektusaival. Ezzel szemben a tiszta, indokolatlan szeretet
minden anyagi felett áll, és végül összeköthet minket Isten erősebb, belső energiáival.
Szanszkritul ezt úgy mondják, szat-csit-ánanda-vigraha, ami azt jelenti, hogy a lélek örökké
elmerül a szeretet elragadtatottságában, áthatja a teljes tudás, átitatja a boldogság. Mély szeretet
nem lehetséges tudás és becsülés nélkül. E tulajdonságok hiányában a szeretet elméleti, általános
lesz. Nem érezhetünk mély szeretetet valaki iránt, akit nem ismerünk, még akkor sem, ha
általában jó érzéseink vannak az illetővel kapcsolatban. A legtöbb, amit kifejezhetünk, a
meghatározatlan csodálat érzése.
Minél többet tudunk azokról, akiket szeretünk, annál jobban el tudjuk mélyíteni, megszilárdítani
a szeretetünket. Az igazi szeretet adott jelek és tulajdonságok tudatán alapul. Ha jól ismerjük a
szeretett személyt, egyre jobban becsüljük, és tudjuk, hogyan szolgálhatjuk a legjobban.
Másrészt, ha valakiről nem tudunk eleget, az ismeret hiánya nehézségeket okozhat, nincs
megfelelő megértés ahhoz, hogy hatékonyan kommunikáljunk és cselekedjünk. Ugyanígy Istent
sem szerethetjük, ha nem értékeljük azt, ami Ő, amit tesz, és amit akar tőlünk.

A bölcsek találkozója

Elgépiesedett társadalmunkban a szentimentális szeretet Hollywood-ábrázolása uralkodik, ami

nehézségeket okozhat nekünk abban, hogy megértsük a lelki szeretet valódi jelentőségét. Kevés
alkalmunk van arra, hogy túllépjünk a testi kapcsolatokon, vagy a másikat ne a saját
kiterjedésünknek tekintsük. A szeretetnek ez a megközelítése annyira eluralkodik, hogy még az
Istenhez való hozzáállásunkat is befolyásolja. Hajlunk arra, hogy az Urat olyan valakinek
tekintsük, aki a személyes kívánságainkat teljesíti, ezért egyáltalán nem érdekel minket az Úr
önzetlen, indokolatlan és feltételek nélküli szolgálata.
A Srimad Bhágavatam, egy nagyon régi indiai szentírás elmondja, hogy valamikor nagyon régen
a jógik és a különböző iskolák misztikusai találkoztak a Naimisa erdőben, Indiában.
Mindenekelőtt ezt a kérdést tették fel: „Mi az emberek számára a legnemesebb cselekvés?” A
jógik nagyon szerették volna felfedezni a legalkalmasabb eljárást, hogy eljussanak a lelki
megvalósítás legmagasabb szintjére. Készek voltak arra, hogy több évig is együtt maradjanak, ha
22
szükséges, amíg el nem jutnak a kielégítő végkövetkeztetésre. Bár különböző hagyományokból
jöttek, mindegyiküknek az volt a célja, hogy megismerje a legnagyobb lelki igazságokat.
A találkozó közepén megjelent az Úr egy szokatlanul tiszta bhaktája, Szúta Goszvámi. Őt már
nem érdekelte az anyagi világ. Nem viselt ruhát, és gondolatban annyira elmélyült Istenben,
hogy őt sok ember őrültnek tartotta. Külseje ellenére az összegyűlt bölcsek megértették, hogy ez
a különös személy egy rendkívül emelkedett lény.
A keresők nagyon komolyan vették a találkozót. Az előadó és a hallgatók komolysága minden
lelki találkozásnál nagyon fontos. Ez a szokatlan lény, Szúta, teljesen önzetlen volt, nem voltak
hátsó szándékai. Nem azért jelent meg a találkozón, hogy valakire nagy benyomást gyakoroljon,
nem is volt különleges célja. Vándorolt a világban, és egyszer csak találkozott a jógikkal, akik
elhatározták, hogy megismerik az igazságot, készek voltak arra, hogy elvégezzenek minden
szertartást és gyakorlatot, mindent megtanuljanak, ami segíthet nekik abban, hogy az igazságot
felfedezzék.
Végül az derült ki ezen a találkozón, hogy a spiritualitás nem mások ellen irányuló hit vagy
dogma. A vándorló bölcs nem hirdetett időleges nézeteket, nem is állította azt, hogy az egyik
tanítás jobb, mint a másik. Ehelyett Isten megismeréséről, szolgálatáról és szeretetéről beszélt,
ami messze meghalad minden külsőséget. Továbbá kijelentette, hogy az önmegismerés valódi
alapja a szeretet és szolgálat. Ha feltételek nélkül szeretjük Istent, nem azért imádkozunk, hogy
szabadítson meg a félelemérzettől, szenvedéstől vagy csalódástól. Nem mutatnak emelkedett
odaadásra az ilyen imák. Inkább azt kell megtanulnunk, hogyan oszthatjuk meg a szeretetünket
indokolatlan és szakadatlan szolgálatban.

A szeretet indokolatlan szolgálat

A szeretet sokkal több, mint jól csengő szavak; csak a viselkedésünk által lesz hitelessé. Azzal
fejezzük ki a szeretetünket, amit teszünk. Ha valaki szerelmet vall, de nem kész arra, hogy az
illetőt szolgálja, az nem is nagy szeretet. Ez a szeretet elméleti, nem valódi. Ha nem mutatjuk
meg a szeretetünket dinamikus cselekvéssel, akkor valami nincs rendben. Minél mélyebb a
szeretet, annál többet tudunk kifejezésre juttatni úgy, hogy önzetlenül szolgáljuk azt, akit
szeretünk.
Minden nagy világvallás alapja a szeretet, mint szolgálat megértése. Bár a vallások felszínesen
szemlélve sok tekintetben különböznek, egy pontban azonban egyetértenek: az igazi vallás Isten
szolgálatát jelenti. Bárhogyan nevezzük magunkat – keresztény, zsidó, mohamedán, buddhista
vagy hindu – ez nem különösen jelentős, éppolyan kevéssé, mint a szertartások, amelyeket
elvégzünk. Minden külsőséges szokás mögött ott van ez a tény: minden vallási út azért
keletkezett, hogy megmutassa nekünk, hogyan szeressük és szolgáljuk Istent.
Bár a szeretet fölötte áll a látásnak, hallásnak és érzésnek, ezeket mind be lehet vonni az önzetlen
szolgálatba. Ha a szeretetünk feltételek nélküli, akkor nem olyan tapasztalatot keresünk, ami
nekünk jó, mint ahogyan akkor tennénk, ha önző módon az érzékeinket akarnánk kielégíteni. Az
önző cselekvés nem engedi, hogy mélyebb kapcsolatba kerüljünk Istennel, mert ez az „én”, az
„én igényeim”, az „én kívánságaim”, az „én testem” elképzelésein alapul. Végső soron nem a
szeretett személy szolgálatára irányulnak.
Minél többet adunk, megosztjuk azt, amink van, annál inkább Isten kerül az első helyre, és
készek vagyunk mindenféle kellemetlenséget vállalni a szolgálatában. Ha kevés tulajdonunk van,
egy darab kenyeret vagy egy pohár vizet ajánlunk fel. Ha csak egy banánunk van, akkor azt
fogjuk felajánlani. Ha van egyáltalán valami ennivalónk, akkor egyen a másik is.
Amikor valakit szeretünk, szeretnénk törődni vele; arra vágyódunk, hogy azt, amit az iránt
érzünk, akit szeretünk, cselekedetekkel is kifejezzük. Ha egy férfi szereti a feleségét és a
gyerekeit, ezt nemcsak mondja; velük tölti az idejét, és törődik a szükségleteikkel. Mondhatja
23
egy nő, hogy szereti a férjét és a gyerekét, de ha nem eteti meg a gyereket, és nem támogatja a
férjét, akkor jogosan kételkedhetünk az őszinteségében.
Sokszor mondunk ki szerető szavakat, bár a szeretetnek éppen az ellentétét érezzük, egyszerűen
elismerést, megerősítést akarunk kapni, azt akarjuk, hogy minket szeressenek. Ez a viselkedés
nem tükröz sem szeretetet, sem szolgálatot. Ne hazudjuk azért, hogy megjutalmazzanak. Ha a
szeretetünk valódi, akkor nyitottan, teljes szívből megyünk oda ahhoz, akit szeretünk, nem
gondolunk titokban arra, „mi esik le nekem ebből?”
Ha a szeretet abból állna, hogy megkapjunk egy bizonyos visszahatást, akkor mi történne, ha
nem kapjuk meg a kívánt eredményt? Ha a szeretetet és az érzékek kielégítése közé
egyenlőségjelet teszünk, akkor valahányszor, amikor nem elégültünk ki, kitesszük magunkat
annak a veszélynek, hogy dühösek, bosszúsak és csalódottak legyünk. De a legtöbben azért kötik
össze a szeretetet feltételekkel, mert leginkább arra gondolnak, hogy nekik mi kellemes. A
feltételek nélküli szeretet azonban messze túl van a személyes elégedettségen, eljut egészen
addig a pontig, ahol a szeretett személy érdekében nagy kellemetlenségeknek tesszük ki
magunkat.
Szolgálni természetes. Mindig szolgálunk valakit vagy valamit, és azok, akik szeretik egymást,
érthető módon a szolgálaton keresztül akarják kifejezésre juttatni. Ezért van ez az aranyszabály:
„Amit nem kívánsz magadnak, te sem tedd embertársadnak.” Ha magunkat a szeretett személy
szolgájának tekintjük, akkor a szeretetünk spontán kifejezésével törekszünk őt elégedetté tenni.
Közömbösek maradunk a dicsérettel és a gánccsal szemben.
Bár megkíséreljük, hogy teljes lelkesedéssel szolgáljunk, az indítékaink gyakran mégsem tiszták;
azt akarjuk, hogy elismerjenek és becsüljenek minket. Meg kell tanulnunk, hogy akkor is
szívesen szolgáljunk, ha hiányzik a viszonzás vagy az elismerés.
Emlékezzünk arra, ahogyan mi bánunk másokkal, úgy bánnak velünk ők is, előbb-utóbb minden
visszajön hozzánk. Miért kap olyan sok ember mindig segítséget és törődést? Adnak, és ezért
kapnak valami jót. Miért nem bízik senki azokban, akik nem bíznak másokban? Mert a
bizalmatlanság energiája ismét visszajön az emberektől. Nagyon gondosan kell alakítanunk a
cselekvésünket és a gondolkodásunkat, mert a gondolataink és a tetteink energiákat szabadítanak
fel, amelyek meghozzák a megfelelő eredményeket.
Vizsgáljuk meg magunkat, teszünk-e ismeretlenül szívességet valakinek, akivel szívesen
törődünk. Általában az ajándékkal együtt elküldünk egy üdvözlő kártyát is, hogy tudják, ki
küldte. Ezzel azt jelezzük, hogy elismerést várunk a nagyvonalúságunkért. Ez nyilvánvalóan nem
önzetlen és indokolatlan magatartás, mert öndicséreten alapul. Az önzetlen és indokolatlan
szolgálat próbatételét csak akkor álljuk ki, ha úgy segítünk másoknak, hogy azért nem várunk
dicséretet. Egyszerűen boldogok vagyunk abban a tudatban, hogy helyesen cselekedtünk.

Transzcendentálisnak lenni

Ha valakit őszintén, feltételek nélküli szeretettel szolgálunk, átadjuk magunkat Isten akaratának.
Háttérbe állítjuk a saját szükségleteinket, és megtesszük azt, ami kell, kerül, amibe kerül. A
szeretet alapján nem megyünk bele mások bírálatába és haragjába. Csak keressük az utakat,
hogyan szolgálhatnánk még tapintatosabban. Továbbra is alázatosak vagyunk, ami azt jelenti,
hogy törődünk másokkal, kellemesebbé tesszük az életüket, mint azt magunknak tennénk, mert
őket jobban szeretjük. Ez az igazi, feltételek nélküli szeretet.
Ez az állhatatos viselkedés vezet el minket a transzcendenciához, és nem hagyja, hogy csak
szentimentálisak legyünk. Szentimentálisak vagyunk, ha csak ahhoz ragaszkodunk, hogy jól
érezzük magukat, minden áron megőrizzük a nyugalmunkat, vagy azért tűrjük mások helytelen
tetteit, nehogy megharagudjanak ránk. Ez az érzéki élvezet egy formája, ami akadály a lelki
életben. Az igazi szeretet nem azon a kívánságon alapul, hogy jól érezzük magunkat, mentálisan,
24
pszichikailag vagy fizikailag. Ez felszínes és tiszta önzés, mivel még az Istennel való
kapcsolatunkkal is visszaélünk, hogy megkapjuk azt, amit akarunk.
Akkor leszünk transzcendentálisak, ha túltesszük magunkat a materialista cselekvésen és a
mindennapos középszerűség szintjén. Fölemelkedünk, ha a meglátásunk világos marad, ha
kitartóak vagyunk a lelki gyakorlatban, és kiálljuk a mindennapos próbatételeket. Nem akarunk
az utunkban olyan akadályokat, mint az érzékeink, vagy mások.
A szeretet nem mindig jelenti azt, hogy valakivel fenntartjuk a kapcsolatot, vagy
szeretetreméltók és aranyosak vagyunk. Néha el kell mennünk, vagy kemény szavakat kell
mondanunk. De az ilyen cselekedetek szelídek a szívnek, mert az indítékok önzetlenek. Ha
készek vagyunk a valódi szeretetre, akkor sem szűnünk meg másokat szeretni, ha néha érdesen
viselkedünk, vagy akár úgy döntünk, hogy többé nem társulunk velük. A látszat ellenére, mindig
az legyen a prioritásunk, mi a legjobb másoknak.
Mint lelki harcosoknak, mindig arra kell törekednünk, hogy fölemeljük magunk körül az
energiakört. Ha gyakoroljuk a környezetünk javítását, gyorsan haladunk előre, mert bárhova is
megyünk, isteniséget és szeretetet sugárzunk. A karma törvénye szerint azt mindig kapjuk vissza,
amit másoknak adunk. Tehát minél több szeretetet adunk, annál többet tapasztalhatunk.
Ez a felhatalmazás témájához vezet. Bár segíteni szeretnénk másoknak, azt hisszük, nincs elég
szeretetünk az adáshoz. Ilyen helyzetekben az Úr, aki a szívünkben lakik, válaszolhat a
vágyakozásunkra, felhatalmaz minket, hogy a szokásos képességeinken túl szolgáljunk. A
rendkívül lelki emberek tényleg nemcsak a saját értelmükre vagy eszükre támaszkodnak. Mély,
tiszta elkötelezettségük határtalan szeretetet, tudást és megismerést hoz létre, ami meghaladja a
saját korlátjaikat. Ezért van az, hogy csodák történnek, amikor fogékonyak leszünk Isten
segítségére.

A mindennapi élet egy iskola

A Srimad Bhágavatamban leírt összejövetelen a bölcsek és a jógik Szúta Goszvámi kegyéből

megértették, hogy a szeretet Isten indokolatlan szolgálatán alapul. Felismerték, az igazi
spiritualitás azt jelenti, hogy mindenkit szolgálnak. Ez ránk is érvényes. A mindennapi életben az
egymás közti kapcsolatokon gyakoroljuk az isteni kapcsolatokat, amelyeket egy napon meg
fogunk tapasztalni. Kölcsönös kapcsolataink minősége mutatja, milyen jól készülünk fel a
Legfelsőbb Úrral való közösségre. Ezért olyan fontos együtt lenni azokra, akik komolyan veszik
a lelki életet. Ezekkel a tapasztalatokkal tanuljuk meg szeretni és szolgálni a Legfelsőbbet.
A lelki világ legmagasabb szintje az örök lelki romantika és az önzetlen szerelmes kapcsolatok
területe. Hogy a tiszta szeretet birodalmába beléphessünk, itt és most, az anyagi világban kell
elkezdenünk, hogy tiszta, önzetlen szolgákká váljunk. Hogy az Istenszeretet megtapasztaljuk,
örülnünk kell annak, hogy a szeretett személy elégedettségéért a saját kívánságunkról
lemondunk. Ekkor nem veszítjük el a személyiségünket. Éppen ellenkezőleg, csak a szolgálatunk
által lép előtérbe az igazi személyiségünk; és valahányszor kifejezzük önzetlenségünket, egyre
többet tudunk megtapasztalni a szeretet örök, mérhetetlen dimenzióiból. Ha őszinte szeretet indít
arra, hogy önzetlenül cselekedjünk, akkor még több szeretet fog kitölteni minket.

Kérdések és válaszok

Kérdés: Említette, hogy a világvallások lényegében azonosak. Azt jelenti ez, hogy a különbségek
egyáltalán nem fontosak?
Válasz: Természetesen vannak fontos különbségek, attól függően, hogy a rendszer mennyire
fejlett. De a szektásság nagyon veszélyes. A szektás emberek azt állítják, Isten csak egy adott
csoporton keresztül adja a szeretetét. Isten szeretetére csak az jogosít fel minket, ha az
25
episzkopális egyházhoz tartozunk, a szúfi, bahái, hindu vagy más vallás rendszer tagjai vagyunk?
Sok pap, tanító és laikus van, aki erre a kérdésre igennel válaszolna, abban a hitben, hogy
egyedül az ő tanítása helyes. Ez azt jelenti, azt hiszik, Isten szeretete annyira korlátozott, hogy
csak egy módon fejezheti ki. Mi azonban nem szolgálhatunk az egyetlen Istennek töredékes,
szektás módon. A következő hasonlatok segíthetnek, hogy szemléltessük, miért van olyan sok
különféle vallás. Mint szülők, akik segíteni akarunk, a gyerekeinket egy bizonyos módon
tanítjuk. Ha a gyerekek a tanítást nem értik, vagy nem tudják megfelelően követni, akkor újra
meg újra tanítjuk őket, mindig másképpen, mert törődünk a gyerekeinkkel, és azt akarjuk, hogy
sikeresek legyenek. Hasonló módon cselekszik Isten. Ugyanazokat a tanításokat adja nekünk
különféle módokon, hogy biztosra menjen, megtanuljunk helyesen cselekedni.
Ha már nekünk embereknek is olyan sok fiunk és lányunk lehet, akkor miért lenne Istennek, az
eredeti atyának csak egyetlen fia? Ennek nincs értelme. Jézuson kívül, Mohamed és Buddha –
valamint sokan mások – nem Isten gyermekei? Nem vagyunk mi mindannyian Isten fiai és
lányai? Csak mi olyan fiúk és lányok vagyunk, akik letértünk az útról, míg Jézus és Isten más
fiai és lányai soha nem tértek le. Megpróbáltak minden családtagnak segíteni, akik elfordultak,
hogy ismét visszatérjenek a család kebelébe.
Minden hiteles lelki küldött a megbízatásának megfelelően tanítja az Úr üzenetét. Ez azt jelenti,
hogy mindegyiküknek különleges feladatot kell teljesíteniük. Segítenek felkészíteni a lelkeket a
szolgálatra, Isten birodalmának különböző területein. Ha a szektásság olyan fontos lenne, a
lelkek milliói viszálykodnának és harcolnának egymással, amint megérkeznek az Úr
birodalmába. Ilyeneket lehetne hallani: „Várj csak! Hol vannak az adventisták? Mások számára
nincs időm!” Vagy, „Hol vannak a szunniták? Ők Isten igazi gyermekei.” Mindenki elmenne a
maga táborába, és felkészülne a harcra. Mikor lenne ilyen körülmények között valaha is alkalom,
hogy az Urat dicsőítsék, és Neki szolgáljanak?
Ha Jézus ma köztünk lenne, könnyen lehet, hogy még hamarabb keresztre feszítenék, mint
azelőtt. Biztosan sok pénzváltót kikergetne a mai templomokból. Nem tartana sokáig, míg a
különböző irányzatok keresztényei egyesülnének, hogy egy ilyen „zavaró tényezőt”
elhallgattassanak. Ha Mohamed próféta ma visszatérne, könnyekben törne ki az erőszak láttán
ebben a világban, ami az ő tanításainak alapvető meg nem értését és félreértését mutatja. Ha a
védikus hagyományok valamelyik nagy rsije és szvámija térnek vissza, hogy lássa, hogyan megy
a sorunk, elvesztené a kedvét.
A lelki életben nem számítanak azok a megjelölések, amelyeket magunknak vagy másoknak
adunk, az a mód, ahogyan imádkozunk, vagy hol tiszteljük Istent. Ehelyett csak arról van szó,
hogy milyen őszinték vagyunk. Végül is nem játszik szerepet, hogy melyik autóban utazunk.
Valakinek a Chevrolet tetszik, a másik előnyben részesíti a Mitsubishit vagy egy Fordot; van, aki
egy Jaguárban érzi jól magát. A választás rajtunk múlik. Csak az a fontos, hogy az egyik
autópályán elérjük a célunkat.
Ha azt mondjuk, felszínes különbségek miatt nehezen tudunk alkalmazkodni másvalakinek a
tudatához, akkor nem igazán érdekel minket a tudat. És ha a tudat nem érdekel, akkor az
evolúció alacsonyabb szintjén vagyunk. Kollektív tudatállapotunk a döntő tényező, ez okozza a
különbséget ezen a bolygón. Az élet értelme sohasem attól a vallástól függ, amit az ember követ.
Mindig a saját lelki fejlődés fokozatával foglalkozik. Ezen a bolygón az igazi harcot az
alacsonyabb és negatív érzelmű emberek folytatják azok ellen, akik magasabb tudatszinten
vannak.
Kérdés: Ön anyagi és lelki világról beszél. Milyen kapcsolat van ezek között?
Válasz: Nagyon sokat megtudhatunk a lelki birodalomról, ha alaposabban megnézzük az anyagi
világot. A anyagi világ Isten eredeti birodalmának torz tükörképe. A legtöbb embernek már volt
épületes kapcsolata más emberekkel. Mivel ezek a találkozások olyan szépek voltak, mindig arra

26
gondolunk, akivel együtt voltunk, és megint a társaságára vágyunk. Néha olyan kielégítőek az
ábrándok, hogy átvezetnek életünk sok bánatos, unalmas és fájdalmas időszakán.
Ugyanígy, amikor nehézségeink vannak az anyagi életben, arra gondolhatunk, hogy a mi eredeti,
jogszerű helyünk a lelki birodalomban van, a tiszta, végtelen szeretet és odaadás helyén. A lelki
megismerés öröméről szerzett tudásunk átsegíthet a most tapasztalt kísértéseken és
nehézségeken.
Még egy nap, egy hét vagy egy év is végtelennek tűnik, ha valami nem megy jól. Az öröklét
szempontjából persze ez az élet csak egy kis kitérő, egy rövid felvillanás. Ha egyszer a lelki
birodalomban vagyunk, olyan lesz a létezés alacsonyabb birodalmaiban eltöltött, számtalan év,
mint egy lidércnyomás múló pillanatai.
Ha tehát szenvedünk, és olyan nehézségeket tapasztalunk, amelyeket alig tudunk elviselni,
gondoljunk az örök életre, és akkor nevetnünk kell minden kényelmetlenségen. Gondoljunk arra,
hogy a fejlődésünk valamely pontján megkaptuk a lehetőséget, hogy megtisztuljunk, és
egyszerre minden jelenlegi probléma eltűnik, mint a lidércnyomás. Olyan ez, mintha egy
pillanatra elszunnyadtunk volna a lelki világban. A szunnyadás egész tapasztalata a mostani
életünk az anyagi világban, amely mintha tele lenne végtelen nehézségekkel, szenvedésekkel és
kihívásokkal.
Meg tudjuk változtatni a tapasztalatunkat, ha elfordulunk a relatív anyagi gondoktól, és
megpróbáljuk jobban megérteni a transzcendentális szeretetet, amit csak akkor becsülhetünk
igazán, ha elmélyítjük a lélekre vonatkozó tudásunkat. Amikor fölemeljük a tudatunkat, és
transzcendentálisak leszünk, minden nehézségünk jelentéktelenné válik az anyagi világban.
Kérdés: Mennyire befolyásolja a pénzről alkotott felfogásunk a szeretethez való hozzáállást?
Válasz: Ez jó kérdés, mert nagyon is a mai társadalomra vonatkozik. Akik pénzt nem akarnak
adni, azok valószínűleg nem fognak adni más területeken sem. A pénzügyek a sokkal mélyebben
gyökerező problémának csak az egyik aspektusa. Akik a pénzüket nem akarják megosztani a
partnerükkel, valószínűleg önzők a kapcsolat egyéb területein is. A házasfelek legyenek
egymással nagyvonalúak, abban a tudatban, hogy minden, a partner is Isten tulajdona.
Mindenki ismeri a mondást: „Money is honey.” De a szimbólumtól eltekintve, a pénznek kevés
köze van a szeretethez, bár lehet a csalódás forrása, ami befolyásolja a szeretet kifejezését. A
válás oka gyakran pénzügyi nehézség. A pénzgondok feszültségeket okozhatnak a családban, és
ezek odáig mennek, hogy az emberek nem képesek megosztani a magasabb szeretetüket. A férjet
és a feleséget annyira lefoglalja a jelzálog, biztosítás vagy az autó, hogy elfelejtik a szeretetet és
szolgálatot. Elnémul közöttük a kommunikáció, mivel mindenki csak arra gondol: „Két nap alatt
ki kell fizetnem az autót.”
A kapcsolat nem mély, ha a pár csak akkor működik együtt, amikor minden jól megy. Az igazi
próbatételeket a felmerülő nehézségeknél tudjuk meg, amikor mindkét fél a leginkább úgy érzi,
hogy szeretetet kell kapnia, szeretve kell éreznie magát. De azok, akik őszintén szeretik egymást,
még közelebb fognak kerülni egymáshoz, megpróbálnak még önzetlenebbnek lenni, segíteni a
másiknak. A feleség eldöntheti, hogy nem vesz új ruhát, és a férje kap új nadrágot. Az apa
eldöntheti, hogy nem vesz autót, akkor a gyerekei különleges iskolába járhatnak. Az ilyen
áldozatok szeretetet fejeznek ki, és segítenek táplálni az erős és szoros kapcsolatokat,

27
3. fejezet

Mi a kéjvágy?

A Bhagavad-gítát az Úr és Ardzsuna, egy harcos közötti beszélgetés formájában fogalmazták.

Ardzsuna kérdéseket tett fel a lelki életről, az Úr pedig betekintést adott neki, többek között, a
kéjvágy természetébe. Ardzsuna, az Úr nagy tanítványa fellázadt a felelősség ellen, hogy
harcoljon a legfontosabb csatájában, mert az „ellenséges” oldalon sokan a családtagjai, tanítói és
barátai voltak. Röviddel az ütközet előtt megtagadta a harcot. Bánattól és szenvedéstől bénultan
kérte az Urat, aki a kocsihajtója szerepét játszotta, hogy mondja meg neki, mit tegyen. Az egyik
versben (3.36) ezt kérdezi Ardzsuna: „Mi az, ami az embert akarata ellenére, szinte erőszakkal
bűnös tettekre kényszeríti?” Ardzsuna tudni szeretné, mi indítja arra az embereket, hogy a
legjobb szándékaik ellenére ártalmas módon cselekedjenek.
Nem csodálkozunk-e időről időre magunk is, mi indít arra, hogy a jobbik eszünk ellenére
cselekedjünk? Nem mondtuk-e már mi is: „Miért tettem ezt? Miért sértettem meg ezt az embert?
Miért akadtam ki?” Szeretnénk erkölcsösek lenni, példás életet élni, nem füvezni, inni, sértegetni
a házastársunkat, soviniszta lenni, vagy másokat bántalmazni. Megígérjük magunknak, hogy
nem fogunk így viselkedni, és mégis megmaradunk a nem kívánatos szokások mellett. Ardzsuna
tudni szeretné, mi okozza ezt az ellentmondást.
A Bhagavad-gítá következő versében az Úr megadja a választ, és megmagyarázza Ardzsunának,
hogy az ilyen bűnös viselkedés oka „egyedül a kéjvágy.” Eredetileg úgy kerülünk kapcsolatba a
kéjvággyal, hogy beleszületünk ebbe a világba, egy olyan helyre, ahol az örök Istenszeretetünk
az anyagi energiával érintkezve kéjvággyá változik. Azt mondhatjuk, hogy a bennünk lakozó,
természetes Istenszeretet éppen úgy válik kéjvággyá, ahogyan a tejből is túró lesz, ha
citromsavval érintkezik. A kéjvágy tulajdonképpen önző, helytelenül irányított szeretet. A
szeretet a velünk született jogunk; a szeretet benne van az egész teremtésben. Mivel egy szerető
Isten részecskéi vagyunk, természetes helyzetünkben részt veszünk ebben a szeretetben. Ebben
az anyagi világban azonban nem vagyunk a természetes helyzetünkben, és a kéjvágy önző
energiája az ok, amiért elfelejtettük a születésjogunkat.

Szenvedés az anyagi világban

A szenvedés olyan aspektus, amely hozzátartozik az anyagi világban való születéshez. Isten
birodalmában nincsenek olyan problémák, mint öregség, betegség és halál. Hogyan lehetne Isten
birodalmában kiegyenlítetlenség vagy rendetlenség? A szenvedés a fizikai testet öltés
következménye, és nem a lelki természetünk.
Képzeljék el, valaki ezt mondja: „Szeretnélek elküldeni téged egy érdekes helyre. Olyan hely ez,
ahol az emberek állandóan megölik egymást, a fajok harcolnak, a törzsek egymással
viszálykodnak, és a férfiak és a nők egymás ellen versenyeznek. Olyan meleg van, hogy hőgutát
kapsz, vagy olyan hideg hogy meghalsz a hidegtől. Vagy rovarok, patkányok, kígyók és pókok
kínoznak. Az egyik fajta elnyeli a másikat.” Ilyen a jelenlegi környezetünk; pokoli. Ha egy
értelmes ember választhat, sose kívánja azt, hogy ilyen félelmetes helyre menjen.
Néha láthatjuk, hogy egy madár a hátsó udvarunkban elkap egy rovart, és megeszi. Képzeljék el,
hogyan érzi magát ez a rovar. Egy délután Lagosban, Nigériában teljes nyugalomban ültem a
verandán, amikor a pillantásom néhány hangyára és egy bogárra esett. A bogár gyorsan felfalta a
hangyákat, és miközben még evett, megjelent egy nünüke, és megette a bogarat. Hirtelen
megjelent egy madár, aki a nünükét ette meg. Ez a kis dráma pár perc alatt játszódott le, és
nagyon jól láttam, hogyan falja fel az egyik faj a másikat a túlélésért folytatott küzdelemben.

28
Az anyagi univerzum nem az otthonunk

Ez a szenvedéssel teli földi birodalom nem hozhat nekünk szerencsét. Ezért mondja a Biblia,
hogy ne szeressük ezt a világot, ennek a világnak a dolgait. Minden igazi próféta ezt a hármas
üzenetet hozza nekünk, – Jézus, Mohamed, Buddha és sok más nagy tanító. Bár különböző
kifejezéseket használnak, mind azt tanítják nekünk, hogy Istent szeressük az egész szívünkből,
szeressük a felebarátainkat, mint magunkat, és keressük Isten birodalmát, amely az igazi
otthonunk.
Jézus ezt mondta: „Mi atyánk, ki vagy a mennyekben.” Amikor ezt mondta, „mi atyánk,”
megvilágította, hogy minden egyes embernek éppen olyan kapcsolata van a lelki világgal, mint
neki. Közös az eredetünk, közös az otthonunk. De amíg befed minket a kéjvágy, elfelejtjük ezt
az igazságot, és úgy élünk, mint a bűnözők, akiket hosszú börtönbüntetésre ítéltek. Mindig újra
és újra születünk, mert rossz helyen keressük a békét és boldogságot.
Eredeti állapotunkban mindannyian Isten szolgái vagyunk. Bármi lett belőlünk, az időleges, a
tisztátalanság része, amit életről életre felhalmozunk. Ha az anyagi világgal azonosítjuk
magunkat, elfogadtuk a vele kapcsolatos problémákat és hibákat is. Ha nagyon ragaszkodunk e
világ tárgyaihoz, nem érezhetünk elegendő szeretetet Isten iránt. Mert nem szolgálhatjuk
egyszerre Istent és Mammont. Ha az elménk tele van az anyagi élvezet kéjes gondolataival,
kevés hely marad a spiritualitás számára a tudatunkban. Ezért mondják a bölcsek évezredek óta,
hogy az „egyszerű élet és magas szintű gondolkodás” legyen a jelmondatunk. Legyen az a fő
foglalkozásunk, hogy megtisztítjuk a tudatunkat. Ha ezt nem tesszük meg, nem marad tér a
magasabb megvalósítások számára.

Mi magunk vagyunk felelősek

Mindig mi magunk vagyunk felelősek azért, hogy Isten vagy Mammon mellett döntünk.
Vádolhatjuk ugyan a külső erőket a bűnös, manipulatív vagy önző cselekedeteinkért, de végső
soron nem bújhatunk ki a lelki felelősségünk alól. Az emberek még szélsőséges esetekben is
maguk felelősek azért a helyzetért, amibe belekerültek, amikor megszállottak, hangokat hallanak,
vagy transzba esnek, miközben a testük tovább mozog, bár szemmel láthatóan a démoni energiák
áldozatai. Bár becsületesen mondhatják, hogy nem tudtak uralkodni a viselkedésükön, elfelejtik,
hogy eredetileg ők maguk választották az utat, amely egyáltalán ebbe a helyzetbe hozta őket. Az
alacsonyabb tudat vonzza a negatív erőket.
Még kevésbé drámai helyzetekben is kifogásokkal élünk, azt mondjuk, „valami ránk jött,”
engedtünk a démoni befolyásoknak vagy májá (az illúzió egyik neve) varázsának. Mégis e
megjelenési formák ellenére mindig mi magunk vagyunk felelősek a cselekedeteinkért.
Megpróbálnánk-e a bíróság előtt is, hogy ilyen magyarázatokkal indokoljuk a viselkedésünket:
„Bíró úr, nem az én hibám, meglovagolt az ördög?” Természetesen nem. A bíró sose mondja: „Ja
úgy, akkor rendben van. Egyszerűen az ördögöt küldöm helyetted a börtönbe.”
Mi indítja az egyik embert arra, hogy erkölcstelenül cselekedjen, a másik pedig nem úgy tesz?
Lehet, hogy mindketten ugyanannak a kísértésnek vannak kitéve, de az egyik enged, és a másik
ellenáll. Vagy az egyik ember alkalmilag enged a kísértéseknek, a másik pedig állandóan. Arról
ismerjük fel a különbséget, hogy ki mennyire kötelezte el magát a lelki élet mellett, ami aztán
megerősíti az ellenállást a negatív befolyásokkal szemben.
Ha megnyílunk az Úrnak, lelki módon cselekszünk. Ha fölemeljük a tudatunkat, szeretetünk és
lelki életünk védelmül szolgál a negatív ellen. Ha a bűnnek nyitjuk meg az ajtóinkat, akkor meg
fog szállni a bűnös tudat. A bűn sose lehet nagyobb, mint a becsületes élet. Ha azt mondjuk,
hogy az „ördög” vitt rá a helytelen cselekvésre, ezt azt jelenti, hogy az ördög hatalmasabb, mint
Isten. De ez soha nem igaz. Csak néha úgy látszik, a szennyezett tudatunk miatt.
29
A fokozatos elfajulás útja

Miért lettünk ennyire szennyezettek? Az Úr megmagyarázza a Bhagavad-gítában (3.37):

„Csupán a kéj az, ami a szenvedély kötőerejével való társulásból születik, és később haraggá
alakul át: ez a világ mindent felemésztő, bűnös ellensége.” Mivel a kéjvágy elveszi az
értelmünket, gyakran olyan módon viselkedünk, ami nem éri el az eredeti természetünk szintjét,
és végül a kéjvágyunk haraggal keveredik. Nézzük meg, hogy ez hogyan működik.
Ha nem adunk és kapunk természetes módon szeretetet – ami összhangban van a lelki
születésjogunkkal – akkor az kéjvággyá változik, és arra kényszerít, hogy úgy cselekedjünk,
amint azt különben nem tennénk. Mivel kényszerítve érezzük magunkat, depressziósok,
demoralizáltak és kielégületlenek leszünk, és végül úrrá lesz rajtunk a harag. Mélyen magunkban
tudjuk, hogy a kéj soha nem elégíthet ki. De függők vagyunk. Ez az ördögi kör: minél jobban
átadjuk magunkat a kéjnek, annál jobban hozzászokunk, és egyre többet követel tőlünk.
Hasonló ez a drogfogyasztáshoz. Először engedünk a kísértésnek, hogy lássuk, mi történik. Talán
még kényszerítsük is magunkat, hogy eltűrjünk egy megsemmisítő anyagot, de amikor már
megszoktuk, elkezdjük élvezni. Végül egyre több drogra van szükségünk ahhoz, hogy ugyanarra
a stimulációs szintre kerüljünk, mint azelőtt. Így van ez a kéjvággyal is. Minél jobban engedünk
neki, annál inkább átveszi felettünk az uralmat, és végül nem azért követjük el a bűnt, hogy
élvezzünk, hanem hogy elkerüljük a fájdalmat.
Lehetséges pl. hogy aki először szív el egy cigarettát, rosszul érzi magát, vagy nem ízlik neki az
alkohol, amikor először megpróbálja. Emlékezzenek csak vissza arra, amikor kipróbálták ezeket
az anyagokat, amikor elszívták az első cigarettájukat, valószínűleg prüszköltek, ziháltak és
köhögtek, majdnem megfulladtak, és azt hitték, nem kapnak levegőt. Valószínűleg nagyon
rosszul ízlett az első alkoholos ital, talán hányingert okozott. De amikor folytatták a dohányzást
és az ivást, megkedvelték az ízét, és élvezték a mellékhatásokat. Nagyon gyorsan megszokjuk
ezeket a dolgokat, mert társadalmilag elfogható – sőt „cool” – és mert megváltozott
tudatállapotot tapasztalunk, fesztelenebbnek érezzünk magunkat, mint máskor. Végül átveszi
felettünk az uralmat a kéjvágy, egészen addig a pontig, hogy függővé válunk, és aztán már nem
tudunk olyan könnyen lemondani az anyagokról.
Nem látjuk be, a kéjvágy olyan függőségbe hozott, ami végső soron tönkreteszi az egészségünket
és a jólétünket. Kezdetben talán csak nehézségeink voltak az életben, vagy meg akartuk
teremteni az összetartozás érzését, elfogyasztottunk egy italt vagy egy drogot, hogy elkábítsuk
vagy jobban érezzük magunkat, vagy elfogadjon egy csoport. De a kéjvágy hatalma olyan nagy,
hogy végül elvesztjük az uralmat, és a függőség lesz az úr. Már nagyon sok embert tönkretett a
kéjvágy, akik azt gondolták, majd „megküzdenek” vele. A kéjvágy odáig vitte őket, hogy
elvesztették a munkahelyüket, a politikai pozíciójukat, a családjukat, az értelmüket, sőt akár az
életüket.
Az emberek természetesen szeretnének hozzáférni a magasabb tudatszintekhez, intenzív
tapasztalatokat akarnak szerezni, ami túl van a normálison és a mindennapin. Ki csodálkozik,
hogy a modern társadalomban, ahol az igazi szeretet ritkaság, olyan sokan mesterséges
izgatószereket keresnek, azzal töltik ki az ürességet? Az igazi szeretet mámorító lehet. Aki
szerelmes, az tévedhetetlen, elhatározott, gyakran egy kicsit könnyelmű. Pl. lehetséges, hogy
telefonált a szerelmesünk, és máris ugrálni és táncolni látnak minket, vagy ujjongunk, ha valaki,
aki szeret, megtett egy szívességet, vagy bókot mondott. De ha a szeretet hiányzik, akkor
mindenféle módon kereshetjük ezt a mámort, pl. alkohollal, drogokkal vagy szex-el.

Más módok, hogyan téveszthet meg minket a kéjvágy

30
Könnyű rászokni az olyan anyagokra, mint a cigaretta vagy alkohol, még akkor is, ha kezdetben
kellemetlenek. Más körülmények között lehet, hogy a bűnös cselekedetek kezdettől fogva
vonzanak, mi pedig engedünk, anélkül, hogy tudatában lennénk a következményeknek. Pl. látunk
egy szép gyémántgyűrűt, amit meg akarunk szeretni, de nem telik rá. A kívánságunk olyan erős
lehet, hogy minden egyebet elfelejtünk. Csak azt gondoljuk: „Milyen jó lenne megszerezni azt a
gyűrűt! Milyen szép lenne az ujjamon! Hogy irigykednének az emberek!”
Az elménk meggyőz minket, hogy a gyűrű birtoklása nagyon elégedetté fog tenni. És el is
lopjuk, anélkül, hogy gondolnánk a következményekre. A körülmények azonban gyorsan
megváltoznak. Amikor elhagyjuk az üzletet a gyűrűvel, és örülünk az új szerzeménynek, hirtelen
megáll mellettünk egy rendőrautó, mert az ékszerész riasztotta a rendőrséget, és minket minden
további nélkül letartóztatnak, már mehetünk is a börtönbe. Aztán, amikor a cellánkban ülünk,
lesz elég időnk, hogy elgondolkodjunk: „Elme, hogyan hozhattál engem ilyen nehéz helyzetbe?”
És még többet szenvedünk, mint azelőtt.
Bár a gyűrű nélkül boldogtalanok lennénk, sokkal rosszabb, ha ellopjuk, és el kell szenvednünk a
következményeket. Ugyanez a végeredmény az alkoholistánál is. Aki megszokta az alkohol ízét,
ivás közben élvezi a megváltozott tudatállapotot, és elfelejti élete összes problémáját. Kezdetben
kellemes a tapasztalat, de végül fájdalmas függőséggé válik. Aztán az alkoholista azért iszik,
hogy megőrizze a kiegyensúlyozottságát, elkerülje a rosszullétet, csillapítsa a fájdalmat, vagy
megállítsa a reszketést. Akár lopunk, akár iszunk, vagy az érzéki élvezet más formáinak
engedünk, a végeredmény gyakran sokkal rosszabb, mint az eredeti állapot, amitől meg akartunk
szabadulni.
Így tart minket fogva a kéjvágy. Ha egyszer engedünk, az elme újra meg újra becsap. Ismeri a
gyengeségeinket, és csábítóan suttogja: „Itt van az alkalom… tudod, mire van szükséged… Tedd
meg!” Ha az elménk nincs összekötve az értelmünkkel – a megkülönböztető képességgel – akkor
ismételten engedünk ezeknek a kísértéseknek. Sok ember éveken át próbálkozott azzal, hogy
abbahagyja az ivást; minden reggel elhatározták, hogy többé egy kortyot sem isznak, de még
mielőtt a nap véget ért volna, visszatértek a régi szokásaikhoz. Mások az életük legnagyobb
részét a börtönben töltötték, mert valahányszor kiengedték őket, a szenvedélyük és a kéjvágyuk,
minden jó szándék ellenére, megint arra indította őket, hogy bűnöket kövessenek el.

Győzelem a kéjvágy felett

Nagyon kell vigyáznunk, ha ki akarunk szabadulni a kéjvágy karmaiból. Ha fel akarjuk

tartóztatni a tudatunk lealacsonyodását, nem engedhetjük meg a kéjvágynak, hogy haraggá
váljon, önmagát fenntartó illúzióval tartsuk fenn az életet, mert különben nehezen fogunk ismét
kiszabadulni. Hihetetlen dolgokra képesek az emberek, ha a kéjvágyat legyőzték, mert az
önuralmuk összeköti őket a szeretet energiájával. Meghatalmazott lelki harcosok lesznek, akiket
nehezen lehet legyőzni. Másrészt könnyű manipulálni azokat, akiket a kéjvágy befolyásol. Pl.
egy bokszoló szándékosan megkísérelheti, hogy feldühítse az ellenfelét, kihozza a sodrából, úgy,
hogy már ne legyen tudatában a következményeknek. Pontosan ez az, amit a harcosok akarnak:
nyitott és védtelen ellenségeket, hogy legyőzhessék őket.
Az anyagi energia az ördög vagy májá alakjában szívesen vezeti az embereket, amíg elvesztik az
uralmat, és aztán könnyű zsákmányok lesznek. Ezért mindig résen kell lennünk, ne engedjük
meg, hogy a kéjvágy bármilyen helyzetben úrrá legyen rajtunk. Mint az említett bokszoló
esetében, ha az ellenfél elvesztette az önuralmát, könnyen válik áldozattá. Ha egy katona a
csatamezőn dühében elveszti az önuralmát, talán hirtelen kiugrik a lövészárokból, és harci
kiáltással ront az ellenségre: „Mindenkit megölök!” Természetesen a katona lesz az, aki
hamarosan meghal.

31
Hogy ne legyünk ilyen esetek áldozatai, és emberként kezdjünk élni, meg kell tanulnunk
uralkodni az érzékeinket, kordában tartani a kéjvágyat. A kéjvágy és az érzékek minden
kínálkozó alkalomra rávetik magukat, hogy kihasználjanak minket. Miattuk vesztjük el az
állhatatosságunkat és minden egyensúlyt, míg végül készek vagyunk a legszörnyűbb tettekre is,
elkövetjük a gyilkosságot vagy az öngyilkosságot. Minél jobban engedünk a kéjvágynak,
legközelebb annál nehezebb lesz ellenállni, és annál inkább feltételekhez kötött rabszolgák
leszünk, végül nem tudunk kiszabadulni a kéjvágy szoros öleléséből.
Az érzékek érdekes módon működnek. Összehasonlíthatjuk őket a lovakkal, akik egy kocsit
húznak, de mindegyik más irányba szeretne menni. Mindegyik ló balesetet okoz, ha túl erősen
húz egy irányba. Az érzékek olyan erősek, hogy minden rosszul uralt helyzet bűnös
cselekedetekre indíthatja az embert.
Ki uralkodik az érzékeink, a lovak felett? Az elme, akit viszont a lélekkel kapcsolatos értelem
vezet. Az értelem a mi megkülönböztető képességünk. Az emberi test emelkedő hierarchia
szerint működik: érzékek, elme, értelem, és végül a lélek. Ügyes ellenségként rejtőzik a kéjvágy
az érzékeinkben, az elmében és az értelemben, várja az alkalmat, hogy uralkodhasson rajtunk, és
befedje a lélek tudatát.
Az elme közvetítőként szolgál az értelem és az érzékek között. Fölveszi az ingereket a
környezetből, és az értelmünk minőségétől, kapacitásától és erejétől függően azokat megtartja,
vagy elutasítja.
A környezetre adott válaszként az érzékek – szem, orr, fül, száj, nemi szervek – üzeneteket
közvetítenek az elme felé, és követelik, hogy gondoskodjon a kielégítésükről. Az elme állandóan
az igények elfogadásával vagy elutasításával foglalkozik – elfogadni, elutasítani, elfogadni,
elutasítani. A gyenge elme ismételten enged az érzékeknek; az erős elme azonban megtagadja,
hogy az érzékek rabszolgája legyen.
Gyakran nehezen tudunk uralkodni az elmén, akkor is, ha sikerül elkerülnünk az illetlen
szavakat, vagy nem cselekszünk meggondolatlanul. Az életünkben minden az elme minőségén
alapul: kik vagyunk most, kik voltunk azelőtt, kik leszünk, és milyen mértékben vagyunk
feltételekhez kötöttek vagy szabadok. Az elme vagy akadály az önmegvalósítás útján, vagy a
léleknek szolgál. Lehet a legnagyobb ellenségünk, vagy a legjobb barátunk. Semmi sem rombol
jobban, mint az ellenőrzés alól kikerült elme. Mert az elme ismeri az összes titkainkat. Sokat
pusztíthat az az ellenség, aki ilyen közel áll hozzánk! De a legyőzött elme éppen ugyanezért lesz
a legjobb barátunk: ismer minket. A jó barát segítség és nagy vigasz forrása. Rajtunk múlik,
hogyan áll hozzánk az elme.
Hogyan fejleszthetünk ki erős elmét? Úgy, hogy az értelemtől kérünk támogatást. Ez az erkölcsi
tényező: lehet, hogy az érzékeknek van egy adott kívánságuk, és megparancsolják az elmének,
hogy teljesítse. Az értelem azonban figyelmezteti az elmét: „Ha megteszed, maga után vonja a
megfelelő következményeket.” Ha az értelem kapcsolatban van a transzcendentális tudással, elég
erős ahhoz, hogy megfékezze a vad elmét. Az elme megnyugszik, és megfelelően vezeti az
érzékeket. De ha az értelem gyenge, az elme nem hallgat rá. Ehelyett áldozatul esik az érzékek
diktálásának.
Ha az erős elme és erős értelem segítségével uralkodunk az érzékeinken, fölemelhetjük a
tudatunkat. Ha azonban nem uralkodunk az érzékeken, olyan útra kerülünk, amely lefelé, az
állati viselkedésbe vezet. Az állatokat nagyon lefoglalja a saját területük, és mindenkit
megtámadnak, aki a területükre bemerészkedik. Az alacsony tudatszintű emberek hasonló módon
cselekszenek. Fontos pontra érkezünk az evolúciónkban, ha meg tudunk szabadulni az állati
láncoktól. Ezt úgy érjük el, hogy fejlesztjük az értelmünket, és ugyanakkor megszelídítjük az
alázattal. Az alázat erős fegyver. Megnyit minket a nagyobb szeretet, gondoskodás és
együttérzés számára, úgyhogy természetes módon jobban érdeklődünk mások java iránt. Alázat

32
nélkül áldozatul esünk saját fontosságunk felfuvalkodott elképzelésének, és szégyentelenül a
saját önző kívánságaink teljesülésére törekszünk.
Az érzékek feletti uralom megerősít minket, minden helyzetben nyugodtan cselekszünk, anélkül,
hogy elveszítenénk a magasabb tudatot. Minden kihívás alkalom arra, hogy alkalmazzuk a
megszerzett uralmat. Ha rendelkezünk ezzel az uralommal, Isten mindig megadja az alkalmat,
hogy gyakoroljuk. Ha valóban jobban akarjuk szeretni Istent, akkor Ő sok kihívás elé fog
állítani, sokszor próbára tesz, ezek során növekedhetünk. De ha az uralmunk gyenge, vagy az
indítékaink tisztázatlanok, akkor nem fogjuk kiállni a próbatételt, és gyorsan visszatérünk a rossz
szokásainkhoz.

A lelki erő legyőzi az érzékeket

Végső soron lelki eszközökkel uralkodunk a kéjvágyon. Az értelmet, az elmét és az érzékeket a

léleknek kell vezetnie. Ahogyan a Bhagavad-gítá mondja (3.43): „Ha megértette, hogy a lélek
transzcendentális az anyagi érzékekhez, az elméhez és az értelemhez képest, az ember
felsőbbrendű énjével uralkodjon az alsóbbrendű felett, s így lelki erővel győzze le a kéjként
ismert telhetetlen ellenséget.”
Fizikai testeink megannyi börtöncella, amelyek nincsenek közvetlen kapcsolatban Istennel. A
Biblia, Levél a korinthusbeliekhez, azt mondja, hogy van egy földi és egy mennyei formánk. A
földi testben távol vagyunk Istentől. A test – az érzékekkel, az elmével és az értelemmel –
szakadatlanul igényeket támaszt, és léleknek el kell viselnie az állandó támadásokat. Ezért
intenek minket a szentírások, hogy uralkodjunk az érzékeinken, ne azonosuljunk a közvetlen
környezetünkkel. Ha nem uralkodunk az érzékeinken, és inkább az anyagi környezettel
azonosulunk, akkor egyidejűleg több irányba rángatnak minket, és elvesztjük az egyensúlyunkat.
Az egyszerűség és a lemondás, amelyek minden lelki rendszer részei, segíthetnek abban, hogy
ellenálljunk az ilyen kísértéseknek, és legyőzzük a kéjvágyat. Lehetővé teszik, hogy a lélek
cselekedjen, és ne az érzékek.

A Felsőlélek a szívben

Hogy a lélek felügyel-e vagy az érzékek, mindig attól függ, mennyire vagyunk készek
alárendelni magunkat az Úr akaratának. Az Úr soha nem hagy minket cserben. Isten dinamikus,
szerető jelenléte meghallgat, lát, átlát és vezet minket belülről – ha készek vagyunk
meghallgatni. A kereszténységben Isten e jelenlétét szentléleknek nevezik, és a védikus
hagyományban Felsőléleknek. A Felsőlélek minden egyes lélekkel kommunikál, ha megnyílunk
előtte. Ez csodálatos állapot. Azt jelenti, Isten elég közel van ahhoz, hogy meghallgasson minket,
amikor magányosak vagyunk, és megért minket, amikor úgy tűnik, hogy senki számára nem
jelentünk semmit. Igazából a szívünkben lakó Isten az egyetlen vigaszunk. A külső támogatók
csalódást okozhatnak, amikor a legnagyobb szükségünk van rájuk, de Isten soha nem fog cserben
hagyni minket – bár mi cserben hagyhatjuk Istent, amennyiben nem fogadjuk el a szeretetét és a
védelmét.
A saját akaratunkhoz való ragaszkodás az egyik problémát a másik után okozza. Hiszen az Úr
előtti meghódolás az út, amely az érzékeinken feletti uralomhoz vezet, és ezáltal megkezdi a
kéjvágy szeretetté változtatását. Imádkozunk: „Legyen meg a Te akaratod.” Így leszünk
fogékonyak a Felsőlélek vezetésére. Ha elmondjuk a meghódolás imáját, elválunk a saját
akaratunktól, és többet adunk Istennek.
Hogyan érhetjük el ezt a meghódolást, amely olyan távolinak tűnik a mostani helyzetünktől?
Több lehetőség áll a rendelkezésünkre. Először is késznek kell lennünk arra, hogy a lelki világ
törvényeihez tartsuk magunkat. Lelki emberekkel kell társulnunk, akik képesek minket vezetni,
33
és emlékeztetnek a kötelességeinkre. És végül is semminek és senkinek nem engedhetjük meg,
hogy zavarja a haladásunkat az Istenszeretet és a szolgálat felé.
Sokszor még a legközelebbi barátaink is akadályoknak bizonyulhatnak. Máskor az akadályok a
pénz formáját veszik fel, vagy lehet, hogy a férj, feleség, a gyerek áll útban. Az ellenállásuk
olyan intenzív lehet, hogy valahányszor lelki cselekedetekkel foglalkozunk, a családtagok
panaszkodnak: „Miért olvasol mindig lelki könyveket, miért meditálsz mindig, miért akarsz
minden alkalommal imádkozni, amikor valamit el akarunk kezdeni?”
Tulajdonképpen ezt mondják ezek az emberek: „Miért állandóan Isten van az előtérben, és nem
én?” Ha egy férj azt kívánja, hogy a felesége neki adja minden szeretetét, talán megkísérli
lebeszélni Istenről. Viselkedhet így a feleség is. De senki sem mérheti magát Istenhez, és
mindenkinek számot kell adnia a választásáról. Környezetünk az Úr által megteremtett próbatétel
része. Erre mindig visszavezethetjük a viselkedésünket.

Kiállni az Úr próbatételeit

Minden helyzetben Isten van az első helyen? Az Úr próbára fog tenni minket, hogy ezt megtudja.
Nem szabad azt gondolnunk, hogy csak a történelem nagy lelki vezetőit vizsgálták meg.
Ahogyan Jóbot, a Biblia szerint, szigorú próbatételeknek vetették alá, mi is kihívások előtt
állunk, amelyek alkalmat adnak arra, hogy megmutassuk, mennyire kötődünk a lelki élethez. A
számos nehézség, amelyet Jóbnak el kellett viselnie, nem valaki más története. Jób történetét
nekünk írták. Tanulmányozzuk, gondolkodjunk el rajta, hogy jobban felkészüljünk a saját
próbatételeinkre. Ha az átélt nehézségeink ellenére Jób kínszenvedését vizsgáljuk és megértjük,
sikeresek leszünk. Ha kihívásokra kerül sor, nevetni tudunk, és felismerjük: „Itt van az én
lehetőségem, hogy bebizonyítsam az odaadásomat, és megmutassam, hogy ebben a világban, de
nem erről a világról való vagyok.”
Természetesen el is bukhatunk a vizsgákon, ha továbbra is ragaszkodunk a világhoz, ami azt
jelenti, hogy még nem tudjuk átadni magunkat Isten akaratának. Ne felejtsék el, az Úr azért tesz
próbára, hogy megállapítsa, minden körülmények között készek vagyunk-e Őt tenni az első
helyre. Ne aggódjunk, ha nincs pénzünk és ennivalónk, és többnyire nincs senkink, akivel
beszélhetünk, nevethetünk, vagy megoszthatjuk az életünket. Mindent az Úr rendez el, és oka
van annak, hogy miért vagyunk adott helyzetben; bár néha ez az ok olyan magas, hogy nem
tudjuk megérteni. Ha nem lennének magasabb okok, Isten adott esetben hibákat követne el, és
azt kellene hinnünk, Isten néha értelmetlenül cselekszik, néha becsap minket. Nem, mi vagyunk
azok, akik a hibákat elkövetjük, nem Isten.
Van isteni rend, annak ellenére, hogy látszólag nincs egyensúly az egyik ember nagy gazdagsága
és a másik végtelen szüksége között. Az Úr látja, mit csinálunk azokkal a dolgokkal, amelyeket a
rendelkezésünkre bocsát. Látni akarja azt is, hogyan viselkedünk, amikor valamit elvesz. Ha
látszólag minden jól megy, vigyázzunk, ne essünk bele abba a csapdába, amely önzővé tesz:
„Minden dicsőség Neked, Uram! Olyan csodálatos vagy! Most adj nekem még többet!” Ezzel a
hozzáállással fejlesztjük ki azt a hajlandóságot, hogy elátkozzuk az Urat, amikor valamit elvesz
tőlünk, vagy máris megkérdőjelezzük, egyáltalán van-e Isten.

Jézus megkísértése

Emlékeznek a Biblia történetére, amikor Sátán kísértésbe akarja vinni Jézust? Amikor Jézus
hosszabb böjtöt tartott, hogy a legnagyobb tettére felkészüljön, Sátán a siker materialista
elképzeléseivel akarta kísértésbe vinni, vagyis ezt mondta: „Állítólag Isten fia vagy, mégis
éhezel. Ha Isten szeret téged, akkor biztosan étellé tudod változtatni ezt a követ.” Ha Jézus
materialista lett volna, biztosan egyetért, és az erőit a saját érzékei kielégítésére használja. Nem
34
olyan régen ugyanígy jártak el a kommunisták, akik ezzel csábították az éhes embereket:
„Lelkiek vagytok? Akkor imádkozzatok az Istenetekhez kenyérért.” Aztán kenyeret szereztek a
piacon, és azt mondták: „Itt van. Hol a ti Istenetek? Ki az igazi jótevő?”
Ha számunkra az anyagi élet áll az első helyen, akkor könnyen el lehet minket téríteni, mert
mindig meg fognak zavarni a kísértések. Jézust azonban sem a sivatagi helyzete, sem az ördög
kísértései nem zavarták meg. Nem akart misztikus erőket. Éppen ellenkezőleg, feltételek nélkül
feláldozta magát az Úrnak, anélkül, hogy azért jutalmat várt volna. Ezért nem érintették meg
Sátán intései.
Lelki tanítómestereket is visznek kísértésbe, és ez példaként szolgál nekünk, hogy felkészüljünk
a saját próbatételeinkre, és megtanítsa, az ember hogyan maradhat nyugodt a szerencsében és a
szerencsétlenségben. Ha minden körülmények között kiegyensúlyozottak vagyunk, nincs
szükség több próbatételre, és az Úr kellemesebb körülmények közé helyez minket. Ha azonban
mindig szenvedésnek vagyunk kitéve, pl. hosszas magánynak, akkor meg kell értenünk, hogy
bizonyos, mélyen gyökerező negatív szokásokat még nem oldottunk fel.
Normál esetben észrevesszük, mi a baj. Azt gondoljuk: „Uram, böjtöltem; imádkoztam; kisírtam
a szemeimet. Mikor veszel észre engem? Láthatod, hogy a szemeim vörösek, a hangom
elcsuklik, és fáj a térdem. Meddig tart még, amíg végre megadod azt, amit akarok?” Nem jut
azonban eszünkbe, hogy az Úr éppen azt adja meg nekünk, amire szükségünk van, bár az nem
az, amit kívánunk. Hálátlanságunk csak meghosszabbítja a szenvedésünket. Próbáljuk meg
felfedezni Isten kegyét minden élethelyzetben, mindegy, hogy milyen nehéz. Az Úr alkalmat ad
nekünk arra, hogy növekedjünk.

A kéjvágy különböző fokozatai

Minden élőlényt érint a kéjvágy ebben az anyagi világban. Be is sorolhatjuk az élőlényeket

aszerint, hogy a kéjvágy mennyire fedi be a tudatukat. A Bhagavad-gítá (3.38) mondja: „Mint
tüzet a füst, mint mint tükröt a por, mint magzatot anyja méhe, úgy burkolják be az élőlényt a kéj
különböző fokai.”
A fát vagy valamilyen más növényt az embrióval hasonlítják össze, akit az anya teste fed be.
Ezek a létformák csaknem teljes fogságban élnek. A második kategória, az állati élet olyan
helyzetben van, amely a porlepte tükörhöz hasonlít. Az állatok tudata magasabb, mint egy
növényé, úgyhogy az állatokat befedő kéjvágyat könnyebb eltávolítani, mint a növényeknél.
Hasonló módon egyszerűbb letörölni a port a tükörről, mint kihozni egy magzatot az anya
testéből.
Az utolsó kategória az emberekre vonatkozik. Sokszor a tűz olyan sűrű füstöt okoz, hogy már
nem láthatjuk a lángokat. De ha oxigénnel látjuk el a tüzet, akkor a lángok ismét erősebbek
lesznek, és a füst eloszlik. Az ember nem olyan fedett, mint a növények vagy az állatok. Ha
meggyújtunk egy gyufát, hogy kis tüzet rakjunk, az erős szél elsodorhatja a lángokat, leéghet egy
ház, sőt egy nagy erdő. Éppen így változhat az Istentudat is az emberi testben, kis szikrából
hatalmas tűzzé. De ha nem használjuk ki a lehetőséget ebben a testben, ha nem „tápláljuk a
lángokat,” akkor a szikra nem képes lángra lobbantani a tüzet.
Ha tovább visszük ezt az analógiát, megvan a lehetőségünk arra, hogy a tudatunkat lelki
cselekedetek révén fölemeljük, de dönthetünk úgy is, hogy a lelki szikra kialudjon. Néha kipattan
egy szikra a tűzből, és kialszik a földön. Ha nagyon eltávolodunk a forrástól – ami a természetes
kapcsolatunk Istennel – egyenesen egy katasztrófa felé tartunk.

Az emberi forma fontossága

35
Bár a földön az anyagi világ fogsága minden létformát befolyásol, az emberi létforma mégis
különleges, mert az ember fontos szerepet játszhat. Megerősíti ezt a Biblia, és azt mondja, hogy a
földön az emberek uralkodnak minden más élőlényen. Az „uralkodás” szó azonban nem foglalja
magában azt a jogot, hogy más létformákat kihasználhatunk vagy bántalmazhatunk; éppen
ellenkezőleg, az ember különleges helyzetére mutat.
Mi olyan rendkívüli az emberi létformán? A Védák szerint 8,400,000 különféle létforma van,
amelyeket a lélek felölthet. Ezek között az emberi forma az egyetlen, amely „mentőcsónakként”
szolgál. Ez azt jelenti, hogy a lelkek a születés és halál körforgásából csak emberi testben
szabadulhatnak ki. Ha egy lélek elhagyja az állati vagy növényi testet, automatikusan belép a
lelki evolúció következő, magasabb formájába. A tanítások szerint az emberi létforma az
egyetlen, amely elegendő képességgel rendelkezik ahhoz, hogy tudakozódjon az
önmegvalósításról, és megtanulja, hogyan lehet megszabadulni a szenvedéstől, betegségtől,
öregségtől és haláltól.

Isten segítsége mindig rendelkezésre áll

Nekünk, mint embereknek, értelmes módon kell élnünk ezzel az értékes alkalommal. Jól tesszük,
ha nem felejtjük el, hogy az Úr a szívünkben, mint szentlélek vagy Felsőlélek, szerető vezetést
ad. Az Úr tudja, mikor vagyunk önzetlenek. De tudja azt is, mikor viselkedünk helytelenül, ezért
felelősségre is vonhat. Ha magányosnak, depressziósnak, elfelejtettnek vagy túlterheltnek
érezzük magunkat, gondoljunk arra, hogy egy próbatételt kaptunk, látni akarják, hogyan
reagálunk.
Ha letettük a vizsgákat, nagy örömet és boldogságot érzünk. Még nagyobb az öröm, ha minden
öröm forrásával, a Legfelsőbb Úrral kerültünk kapcsolatba. Hogy megfelelően felkészüljünk az
Úr házába vezető útra, már itt az anyagi világban rá kell hangolódnunk a lelki világra. Ez a
ráhangolódás azt jelenti, hogy megtanulunk önzetlen, és nem önző lenni, irgalmas és nem
kegyetlen, ki kell szabadulnunk a kapzsiság, kéjvágy és harag karmaiból is.
A kéjvágy sose elégíthet ki minket. Láttuk, hogyan működik. A kéj haraggá válik, és a harag
illúzióvá; az illúzió még jobban megzavar, végül elválunk Istentől. Ezt a végtelen kört csak
akkor fejezhetjük be, ha elhatározzuk, hogy a kéjvágyat visszaváltoztatjuk az eredeti formájává,
szeretetté.

Kérdések és válaszok

Kérdés: A kéjvágy szeretet, és a szeretet Istentől jön. Ha tehát kéjesnek érzem magam, és úgy
cselekszem, azt jelenti ez, hogy a tulajdonképpeni célom Isten?
Válasz: Igen. Azt jelenti, hogy lelke mélyén még a legnagyobb csaló, gyilkos, manipuláló,
alkoholista vagy drogfüggő is tulajdonképpen Istent akarja. Csak rossz helyen keresi. Mindenki
szeretne a legszebb környezetben élni a barátaival. Mindenki a tökéletes kapcsolatra, teljes
szeretetre és boldogságra vágyik. De végső soron fel kell ismernünk, hogy mindezeket a
tökéletességeket csak Istennel kapcsolatban találjuk meg.
Bár mind ugyanazt keressük, a kéjvágy rossz irányba vezeti az energiáinkat, és eltorzítja a
magatartásunkat. Mivel a kéjvágy nem más, mint megtévedt szeretet, ebben az anyagi
teremtésben tulajdonképpen nincs is más, csak szeretet, csak különféle tévutakra került. Ezért
érezzük magunkat egy kissé üresnek: Mindenki arra vágyik, hogy jobban szeressék. Ha valaki
azt mondja, „Szeretlek, szeretlek, szeretlek,” azt válaszoljuk: „Mondd ezt még egyszer; mondd
lassabban; mondd romantikusabban, több érzelemmel, mondd, hogy én vagyok a legnagyobb
szerelmed, ígérd meg, hogy mindig én leszek a legfontosabb az életedben, és állandóan
emlékeztess erre.”
36
Mindig a szeretetet keressük, mert egyedül a szeretet hiányzik az életünkből. Sajnos a kéjtől
fedetten magunkon kívül próbáljuk megtalálni ezt a szeretetet: drogokban, alkoholban,
presztízsben, gazdagságban, hatalomban, vagy számtalan más tévúton. De ezek a pótszerek soha
nem tesznek boldoggá. Csak akkor érezzük a beteljesülést, ha felfedezzük a hamisítatlan
szeretetet, amely mindig elérhető, ha tudjuk, hol kell keresnünk.
Kérdés: Mindig konkurenciaharcot látok magam körül, mindenki a legjobb akar lenni. Látom ezt
magamon is. Most, hogy Önt hallgatom, felmerül bennem a kérdés: nem vagyunk-e ostobák,
hogy így viselkedünk, ha mind ilyen elesett szinten vagyunk?
Válasz: Igen. Más világok fejlettebb lényei perspektívájából mindannyian fogyatékosak
vagyunk, az evolúció primitív szintjén. Durva anyagi testünk nem finomodott meg. És a magunk
önző módján mégis rendkívül büszkék vagyunk a testünkre. Képzeljék el: a fizikai testünk tele
van széklettel, vizelettel, gennyel, vérrel és parazitákkal. Mi van itt, amire büszkék legyünk?
Idióta dolog hiúnak lenni egy adott fajhoz tartozásra, a kinézetre, a szemek színére vagy a haj
hosszúságára. Tekintettel arra, hogy mindannyian rabok vagyunk, miért lennénk büszkék a
rabruhánkra, csak mert talán világosabb, sötétebb, nagyobb vagy rövidebb, mint másoké? Az
mégis rabruha marad.
Nem leszünk igazán lelkiek, amíg fel nem ismerjük az igazi helyzetünket. Amíg nehezen fogjuk
fel, hogy a anyagi élet rabság, addig különböző minőségű rabruhákat kell viselnünk, amíg meg
nem unjuk. Sok lélek pontosan ezt teszi: ázsiai testből európai, afrikai, indiai, aztán megint ázsiai
testbe mennek. Azért jelennek meg a nagy próféták a világban, hogy kihozzanak minket innen.
Hogy tovább fejlődjünk, előbb vagy utóbb a saját testünkön kell tapasztalnunk mindazt, amit
elutasítunk vagy elítélünk. Ha nem tiszteljük eléggé a másik nemet, akkor abban a nemben kell
megjelennünk, hogy az ellentétességet jobban megismerjük. A legnagyobb rasszisták talán
azokban a fajokban születnek meg, amelyeket megvetettek. Sok rabszolgatartónak, vagy olyan
embernek, akinek köze volt a rabszolgakereskedelemhez, fekete testekben kellett újraszületniük,
hogy semlegesítsék a cselekedeteiket, éppen ennyi náci tért vissza, mint zsidó, vagy korábbi
indiai telepes, mint indián.
Anyagi szempontból nem minden ember egyenlő. Mindenki más – még az ikrek sem egyformák.
Minden léleknek egyéni azonossága van, azonban mint Isten egy kis része, minőségileg egyenlő
a többi lélekkel, akármilyen legyen is a burkolata – gyerek, felnőtt, férfi, nő teste, fekete vagy
fehér. Ha a lelki fejlődésünket komolyan vesszük, a lélekre kell koncentrálnunk. Amíg a test áll
az első helyen, addig rabok maradunk, amíg ki nem fogytak a szenvedéseink, és készek nem
vagyunk arra, hogy megtanuljunk, hogyan él az ember, mint szabad férfi és nő.
Szabadnak lenni, azt jelenti, lelki lényként élni. A lelki lények nem a szenvedés foglyai, amit a
többieknek a fejlődésük érdekében kell tapasztalniuk. Ehelyett tanulnak belőle. Ha nem akarunk
növekedni, nyugodtan elismerhetjük, hogy jól berendezkedtünk a börtönben. Ez rendben van;
csak nincs semmi köze a lelki élethez.
Kérdés: Ön és más lelki tanítók hogyan segíthetnek abban, hogy a kéjvágyat legyőzzük?
Válasz: Számtalan módon. Ne felejtsék el, nem érdekünk azt tanítani, hogyan maradhat valaki
rabszolga vagy fogoly. Sokkal jobban szeretjük Önöket, mint hogy együtt játsszuk az illúzió
játékát. Nem veregetjük meg a vállukat aszerint, hogyan élvezik a fogságukat. Rossz helyen
járnak, ha azt akarják, hogy valaki hízelegjen, mert csodaszép kék szemük, szép afro-hajuk, erős
külsejük, vagy szépen formált testük van.
Az Ön teste máris széthullik; nézzen csak a tükörbe. Mit gondol, mi történik húsz, harminc vagy
negyven év múlva? Lehet, hogy nehezen tud járni, aludni vagy enni. Akárhogy ápolja a fizikai
testet, az előbb-utóbb elpusztul. Miért túlóráznánk, hogy fenntartsuk az időlegeshez való
ragaszkodást? A lélek az, ami megmarad, és ami összeköt Istennel.
Ha nem lelkileg akar szép lenni, akkor ne fáradjon azzal, hogy részt vesz ezeken a
beszélgetéseken. Nekünk, mint lelki tanácsadóknak, az a megbízatásunk, az a felelősségünk,
37
hogy megadjuk a tudást, hogyan lehet visszajutni a lelki világba. Ha nem sikerül, minket vonnak
felelősségre. Ha látjuk a problémákat, de nem mondjuk meg Önöknek, akkor nem teljesítjük a
missziónkat, és színlelők leszünk. Ha papok, próféták vagy más lelki vezetők megtűrik a
színlelést, akkor maguk is színlelők lesznek.
Mi nem átkozódunk; nem gyakorolunk nyomást. De állandó tükörként szolgálunk, hogy Önök
belenézhessenek, emlékeztetjük Önöket, hogy Önök nem ezek a testek, hanem lelki lények, örök
kapcsolatban Istennel. Nem használunk, ha csak megerősítjük Önöket abban a hitben, hogy
Önök egy időleges test. Tulajdonképpen senki sem időleges; mindannyian örök lények vagyunk,
akik csak egy időleges csomagot hordoznak magukkal.
Ha az időleges csomagé az elsőbbség, akkor olyan embereket keressenek fel, akik támogatják ezt
a mentalitást. Talán azt mondják, Ön nagyon különleges a kék szeme, szőke haja, afro-amerikai
eredete vagy a vagyona miatt. Butaság. Mindenki különleges, mert kapcsolatban van Istennel;
mert az Ő szolgája; mindenki az Úr gyermeke, és mindenki része az Úr családjának.
Gondoljon arra, semmit sem állíthatunk Isten elé. Ez a lelki emberekkel való társulás kincse:
kölcsönösen ösztönzik egymást, hogy elmélyítsék a szeretetüket, semmit ne állítsanak Isten elé,
és felismerjék, a tulajdonképpeni személy a lélek, nem a test. Mindannyian szépek és
örökkévalók vagyunk.

38
4. fejezet

Az érzékkielégítés ereje

Az érzékeink rendkívül erősek. Egy egyszerű és rövid, a Védákból vett történet szemlélteti, hogy
a legtöbb ember mennyire vonzódik az anyagi világhoz és annak örömeihez. Élt egyszer egy
mohamedán császár, Akbár, aki tudni akarta, meddig fedi be az embert a kéjvágy. Akbár
minisztere, egy bölcs öregember, ezt mondta a császárnak: „A kéjvágy hatalmas marad, amíg az
ember anyagi testben van, szinte a halál pillanatáig.” A miniszter ezt meg is akarta mutatni egy
példán. Meghívta a császárt, hogy látogasson el a szép lányával együtt egy közeli kórházba.
Amikor megérkeztek, ezt mondta a miniszter a császárnak: „Nézd meg magadnak azt az embert,
aki a másik szobában fekszik. Körülbelül egy óra múlva meg fog halni. Figyeld meg pontosan,
amikor belépünk a szobába.” Attól a pillanattól kezdve, hogy ők hárman – Akbár, a lánya és a
miniszter – beléptek a szobába, a haldokló ember nem tudta levenni a szemét a vonzó fiatal
nőről. Akbár rögtön megértette.
Ez az érzékek ereje. Mivel olyan erős, nem tudjuk könnyen legyőzni. Ha rosszul használjuk az
energiáinkat, rabszolgákká tesznek minket az érzékeink. Ha rabszolgák vagyunk, nem tudjuk
kifejleszteni a magasabb képességeinket, nem tapasztalhatjuk a legnagyobb, transzcendentális
örömet, amely Istentől jön. Meg kell tanulnunk átirányítani az érzékeinket, csak egy kis,
egyszerű módosítást kell végrehajtani, mint amikor egy másik rádióadót akarunk beállítani. Az
eredeti energiák még mindig megvannak, de most azokat más módon használjuk. Ha nagyobb
örömöket kínálunk az érzékeinknek, akkor végül megszabadulunk az alacsonyabb vágyainktól.

A „magasabb íz” kifejlesztése

Mivel természettől fogva olyan lények vagyunk, akik az élvezetet keresik, a lelki élet nemcsak
lemondásból áll. Inkább az energiaátalakítás folyamata, amelyben az alacsony anyagi kielégülést
lelki örömökért adjuk fel. Az anyagi élvezet magasabb lelki tapasztalatokkal való helyettesítését
nevezik a „magasabb íz” kifejlesztésének is. Lehet, hogy közben türelmetlenek leszünk, és
kérdezgetjük magunkat, mikor tapasztaljuk már azt a magasabb ízt. Mivel megszoktuk, hogy az
élvezetre törekedjünk, természetesen előbb akarjuk a magasabb tapasztalatokat, mielőtt
felhagytunk volna az alacsonyabb ragaszkodásokkal. Gyakran azért félünk lemondani a hízelgő,
időleges örömökről, mert azt hisszük, a végén ott állunk üres kézzel.
Ez a félelem csak azt mutatja, mennyire nem akarunk elválni az anyagi ragaszkodástól; még nem
érett meg az a képességünk, hogy tapasztaljuk a magasabb örömöket. Ha továbbra is az érzékek
kielégítésére törekszünk, és az ego uralkodik, akkor el fog akadni a lelki fejlődésünk. De ha
megértjük, hogy az élet sokkal nagyobbat tud nyújtani, mint csupán az anyagi kielégülés, akkor
türelmesek leszünk, nem hagyjuk, hogy a félelem vagy az átmeneti sikertelenség elijesszenek.
A következő analógia segíthet. Ha valakitől elvárjuk, hogy 1000 $-t adjon nekünk, nagyon hamar
ragaszkodni kezdünk az elvárásunkhoz. Felizgatjuk magunkat, ha a pénz nem jön, elvesztjük a
barátságot, talán bepereljük azt a másik embert. Másrészt lehet, hogy nem ragaszkodunk a
pénzhez, hanem a barátság a fontos. Az 1000 $ dollár jöhet egy hét, egy hónap múlva, vagy
egyáltalán nem. Mindenesetre kellemes meglepetés, ha a pénz mégis megérkezik.
Normál esetben azt gondoljuk, helyes valamit követelni, mert azt hisszük, mi vagyunk a világ
közepe. Ha így cselekszünk, csak azt a betegséget terjesztjük, ami eredetileg ebbe az anyagi
világba hozott. Ez a betegség az a kívánságunk, hogy Isten akarunk lenni. Bár igazából minden
az Úré, azt gondoljuk, hogy miénk a világ, és felhasználhatjuk, hogy elégedettek legyünk. Nem
értjük, hogy azért vagyunk itt, hogy mindent felajánljunk az Úrnak, és ilyen módon fejezzük ki a
hálánkat mindenért, amit nekünk adott.
39
Példázat: az egér és a bölcs

Ezen a helyen szeretnék elmondani még egy történetet a Védákból. Szereplői egy egér és egy
bölcs. A bölcsnek misztikus erői voltak, és teljesíteni tudta mások kívánságait. A kívánságok
persze veszélyesek is lehetnek, mert nem igazán azt akarjuk, amit kívánunk. Zavart kelthet, ha
valaki váratlanul teljesíti a kívánságunkat. Azt szeretnénk, ha minden pontosan a terveink szerint
történne, hogy fenntarthassuk az uralom illúzióját.
Ebben a történetben egy kisegeret nagyon zavart, hogy állandóan üldözi egy macska.
Kétségbeesésében elment a bölcshöz, és segítséget kért. Mindenki ismeri az egér helyzetét, mert
valahogy mindenki komolyan aggódik a problémák miatt, amelyek látszólag veszélyeztetik a
biztonságát és a boldogságát.
Az egér arra kérte a bölcset, használja a misztikus erőit, tartsa távol tőle a macskát. A bölcs
szokatlan módon reagált; az egeret macskává változtatta, aki most boldogan elszaladt. De már
rövid időn belül visszajött a macska. Panaszkodott, hogy most egy kutya kergeti. Ismét a bölcstől
kért segítséget, aki őt most kutyává változtatta, és a kutya megkönnyebbülten elszaladt. De a
kutyát hamarosan megtámadta egy tigris.
Szorongva és boldogtalanul futott vissza a kutya a bölcshöz, és panaszkodott a megoldásra,
amely a problémáját tulajdonképpen nem oldotta meg, hanem még inkább rontott rajta. Végleges
megoldást akart, ami megszabadítja minden gondtól. A bölcs most úgy teljesítette a kutya
kívánságát, hogy tigrissé változtatta. A bölcs azonban mindjárt észrevette, hogy hibát követett el,
mert a tigris máris éhesen szemlélte. Mielőtt a tigris egyáltalán támadhatott volna, a bölcs ismét
visszaváltoztatta őt egérré.
Életünkben gyakran gondoljuk, hogy más körülmények között boldogabbak lennénk, aztán
rájövünk, hogy minden helyzetnek vannak nehézségei. Ez az anyagi világ természete. Az a
legbölcsebb, ha hálásan elfogadjuk a saját helyzetünket – a saját karmánkat – és a tapasztalatot a
tanítónknak tekintjük, aki segít megoldani a feladatainkat, amelyekre a fejlődésünkhöz van
szükség.

A hamis ego ereje

Ahogyan az egér, közülünk sokan nem hálásak a nehéz tapasztalatokért. Arra se vagyunk készek,
hogy tanuljunk belőlük. Útban áll a hamis egonk. A hamis ego az az aspektus bennünk, amely
azt gondolja, mindennek ő az élvezője, a tulajdonosa, és az ura. Büszkén dagadó kebellel járkál,
állandóan a saját fontosságára gondol, és nem hajlandó átadni magát Isten akaratának. Ez sok
nehézséghez vezethet, és számtalan módon zavarhatja a lelki evolúciónkat. A Védák azt tanítják,
hogy a hamis ego a nyolc anyagi elem egyike, amelyek a világot felépítik. Ez a nyolc elem két
csoportra oszlik: durva- és finom anyagi. A durva anyagi elemek a fizikai összetevők – föld, víz,
tűz, levegő és éter. A finom anyagi elemek a pszichológiai összetevők – elme, értelem és hamis
ego, ezeket sok hagyományban finomtestnek nevezik. Ez a nyolc elem hat együtt, mint az örök
lélek időleges burkolata.
A Védák tanítása szerint az univerzum úgy épül fel, hogy az anyagi elemek ill. burkolatok
mindegyike tízszer olyan vastag, tízszer olyan nehéz áthatolni rajta, mint az előzőn. Ez azt
jelenti, hogy a víz-elemen tízszer nehezebb áthatolni, mint a föld-elemen, a tűzön tízszer
nehezebb, mint a vízen, stb. A legnagyobb kihívás a hamis ego. A hamis egot sokkal nehezebb
legyőzni, mint a föld, víz, tűz, levegő és éter durva-fizikai elemeit.
A hamis ego nagyon ravasz, és különféle módokon fejeződhet ki. Pl. sokan élnek lelki módon,
felhagynak a húsevéssel, mámorral, szabad szerelemmel, a testüket tisztán tartják, és helyesen
viselkednek. Viszont különösen fontosnak tartják, hogy mindenkinek megmutassák az
erényeiket. A társadalom számára az ilyen emberek nem igen kellemesek, mert állandóan a
40
„felsőbbrendűségükre” akarnak emlékeztetni minket: „Te fehér rizst eszel? Én azt nem teszem!
Hogyan használhatsz ilyen sok cukrot? Én semmit sem eszem, amit cukorral készítettek.” Bár
bizonyos negatív viselkedési mintáktól megszabadultak, még mindig a hamis ego befolyása alatt
állnak, ami konokul hozzánk tapad, és nehéz feloldani.

Eloldódás

Ha őszintén és tartósan le akarjuk győzni a hamis egot, ki kell alakítanunk az eloldódást. Az

eloldódás abban segít, hogy kevésbé uralkodjon az életünkben az ego. Hogy ezt az állapotot
elérjük, előbb meg kell tanulnunk uralkodni az érzékeinken. Ez azt jelenti, uralkodnunk kell
életünk durva anyagi befolyásain, hogy irányítani tudjuk az állati hajlamokat, ne akarjuk túl
sokat enni, aludni, vagy túlnyomórészt szexuális életet élni. Szeretném azonban elmondani ezen
a helyen a figyelmeztetést is: ne bízzuk rá magunkat egyedül az eloldódásra, különben nehéznek
fog tűnni az út. A lelki élet azt is jelenti, hogy a kielégülés alacsonyabb formáit magasabbakkal
helyettesítjük.
Az eloldódásra szükség van, mert segít abban, hogy uralkodjunk a durva anyagi vágyainkon. Ha
ez megtörtént, még nagyon messze vagyunk a feladatunk teljesítésétől – csak most kezdődik a
nehéz munka. Ezen a szinten fel kell mérnünk az állományt, hogy felfedezzük a finomanyagi
ragaszkodásokat, amelyek még mindig gátolják a lelki fejlődésünket. Segítség nélkül azonban
nem dolgozhatunk a finomanyagi ragaszkodásokon. Egyedül nagyon könnyen tévútra
kerülhetünk, ha a viselkedésünket olyan módon értékeljük, ami kellemesnek tűnik. Segítségül
mások megerősítésére és vezetésére van szükségünk. Csak akkor oldhatjuk fel a mélyen
gyökerező szokásainkat. Ezért olyan fontos a lelki közösség, mert akkor megvan a lehetőségünk,
hogy segítséget kérjünk a tanácsadóktól, hasonló gondolkodásúaktól és barátoktól.
Fejlődésünkben a barátaink segítenek
Az igazi barátok nemcsak egymás egojának hízelegnek, nem arra ösztönzik egymást, hogy
butaságokat csináljanak, hanem arra gondolnak, ami a legfontosabb. Azok az igazi barátok, akik
lelki kapcsolatban vannak velünk, és motiválnak, hogy gyorsabban közeledjünk a legmagasabb
célhoz. Saját példájukon mutatják meg, milyen előnyökkel jár, ha valaki kitart az odaadó
szolgálat mellett.
Tanítványi láncom egyik nagy tanítója azt szokta mondani, hogy aki dicsér minket, az az
ellenségünk, és a barátunk az, aki bírál. A dicséret azt jelzi, hogy jól van úgy, ahogy vagyunk,
míg a bíráló látja, mit kell javítani magunkon. Mivel az anyagi világban élünk, sok terület szorul
javításra. Ezért az igazi barátaink azok, akik emlékeztetnek arra, hogy intenzívebben dolgozzunk
magunkon. Legyünk óvatosak, ha az emberek nagyon dicsérnek. Ha valami értékes dolgot
tettünk, adjunk tovább minden dicséretet az Úrnak, aki megengedte, hogy eszköz legyünk a
szolgálatában. Ha a siker érdemét magunknak tulajdonítjuk, egyidejűleg magunkra veszünk
minden egyéb anyagi terhet, ami együtt jár ezzel a hozzáállással.
Ha elengedjük az anyagi ragaszkodásainkat, megtudhatjuk, hogyan értékeljük a lelki
fejlődésünket. Egyszerűen megállapíthatjuk, fejlődünk-e, ha megvizsgáljuk, mennyire untatnak,
vagy mennyi örömet szereznek a korábbi cselekedeteink és környezetünk. Haladunk, ha már nem
érdekelnek a világi zene, amit különben meghallgattunk, a helyek, amelyeket felkerestünk, vagy
a barátok, akiket még mindig fogva tart a materialista élet. Lassan megunjuk az ilyen
történeteket, környezeteket és embereket. Ez a jele annak, hogy valami megváltozik, akkor is, ha
külsőleg ugyanolyannak látszunk. Belsőleg mások lettünk, mert magasabb tudatszinten vagyunk.

A lélek sötét éjszakája

41
Az anyagi életből való kiszabadulás során tapasztalhatjuk „a lélek sötét éjszakáját,” amely
komoly próbatételekben nyilvánul meg. Hogy ilyen nehéz helyzetekben erősek maradjunk, egyes
ezoterikus tanítások szerint fontos, hogy szabályozott életet éljünk, és ne hagyjuk, hogy a
boldogság és a szenvedés befolyásoljanak. Ha szabályozott életet élünk, kiegyensúlyozottak
leszünk, és megtanuljuk, hogyan ne zavarjanak a külső körülmények. Ha nehézségek jönnek, fel
vagyunk készülve.
A sebészek, mentősök és tűzoltók nagyon gondosan felkészülnek a vészhelyzetekre. Válság
esetén tudják, mit kell tenni. A tűzoltó felhúzza a csizmáját, lecsúszik az oszlopon, beugrik a
kocsiba, bekapcsolja a szirénát, és odamegy, ahol tűz van. A mentős megvizsgálja az életjeleket,
megteszi az életmentő intézkedéseket. A sebész a kellő helyen vág, és kijavítja, amit kell. Mivel
ezek felkészült emberek, nem ijeszti el őket a veszély vagy a vér látása.
Ha azonban nem, vagy nem helyesen készültünk fel, akkor vészhelyzet esetén pánikba esünk,
vagy az elménk kudarcot vall. Fogalmunk sincs, mit tegyünk. Ahogyan a mentősnek vagy a
tűzoltónak fel kell készülnie, hogy vészhelyzet esetén helyesen cselekedjen, nekünk is alaposan
fel kell készülnünk a lelki életünkben. Meg kell tanulnunk, hogyan kezeljük a válságot, amely az
érzékek kielégítése vágyából keletkezik. Ha már eleve szilárdak vagyunk a – biztosan
bekövetkező – válságok esetén azonnal megtesszük, amit kell, hogy állhatatosak és
tévedhetetlenek maradjunk.
A szanszkrit nyelvben akincsanának nevezik az, amikor az Úr beavatkozik az életünkbe, hogy
mindent elvegyen tőlünk. Lehet, hogy abban a pillanatban nem értjük, miért teszi, de az Úr
valami nagyobb számára tisztítja meg az utat. Nem tudjuk elvenni az ajándékait, amíg
ragaszkodunk a tulajdonunkhoz; gyakran kell egy „isteni lökés,” hogy el tudjuk engedni. Ha
megjön ez a lökés, keservesen sírunk: „Istenem, nincs semmim!” De az ilyen pillanatokban
emlékeznünk kell arra, hogy minden valamilyen céllal történik. Ha Isten nem veszi el a régi
ragaszkodásokat, a kezeink tele vannak rakva, és nem tudjuk elvenni az áldásokat, amiket adni
szeretne.
Városaink utcáin láthatunk férfiakat s nőket, akiknek szinte semmijük nincs, de hevesen
ragaszkodnak egy pár haszontalan tárgyhoz, amit összegyűjtöttek. Ez az egyszerű tulajdon
létfontosságú a számukra, és ha valaki megpróbálja elvenni, nagyon dühösek lehetnek. Bár ez a
viselkedés abszurdnak tűnik, sokan cselekszenek hasonlóan. Annyira ragaszkodunk a
haszontalan szeméthez, hogy nem hagyunk helyet annak, ami értékesebb. Sokunknak mindent el
kell vesztenie ahhoz, hogy nyitott legyen a magasabb áldások előtt.
A lélek éjszakája olyan időszak, amelyben úgy tűnik, minden ellenünk irányul, bár
megkíséreljük, hogy lelki életet éljünk. Ilyen körülmények között támadhat ez a gondolat: „Még
Isten sem szeret engem. Imádkozom, meditálok, böjtölök, vegetáriánus vagyok, rendesen bánok
az emberekkel, olvasom a szentírásokat, tisztelem a szenteket, van egy lelki tanítómesterem.
Mindent megteszek, ahogyan kell, és az Úr mégsem szeret.” De a tudat csak akkor érhet be, ha
valóban kiegyensúlyozottak vagyunk. Nem több anyagi eredményt akarunk kikényszeríteni a
lelki magatartásunkkal. Minden anyagi eredményünket el fogják venni. Ha minden nehézség
dacára kitartunk a lelki életben, meg fogjuk tanulni, hogy szeressük és szolgáljuk Istent,
mindegy, hogy mi történik.

A negatívat pozitívvá változtatni

A lélek éjszakája az anyagi tudat számára valódi kihívás, és arra kér, hogy legyünk
transzcendentálisabbak. Ha transzcendentális szinten élünk, akkor számunkra minden helyzet
kedvező. Megtanuljuk a negatívat pozitívvá, a pozitívat még pozitívabbá tenni. A negatív
helyzetet úgy tudjuk átváltoztatni pozitívvá, hogy közelebbről megvizsgáljuk, és megkérdezzük
magunkat: „Miért történt ez? Isten mindenkit szeret, és az univerzumban nincsenek véletlenek.
42
Biztosan jó oka van annak, hogy ez a probléma felmerült az életemben.” Ez a hozzáállás a
kezdetben negatívnak látszó eseményt ugródeszkává alakít. Ha a mindennapi életben
felmegyünk egy lépcsőn, valamivel szembe kerülünk ahhoz, hogy haladjunk: először az első
fokra lépünk, és aztán tovább haladunk. A lelki életben nincs fejlődés konfrontáció nélkül. Nem
juthatunk el próbatételek nélkül a következő fokra; ahogyan a diákoknak is minden szemeszter
végén le kell tenniük a vizsgákat, hogy megmutassák a tanítónak, mit értek el.
A negatív helyzet alkalom arra, hogy megvizsgáljuk, mennyire vagyunk készek a lelki életben a
következő fokra lépni. Vegyük ezt az egyszerű példát: Képzeljék el, valaki azt mondja: „Ronda
az arcod! Rád se tudok nézni!” Ezen a ponton választhatunk, vagy hasonló módon válaszolunk,
és a másik dühös lesz, fenyegető mozdulatot tesz, és közli, hogy kiveri a szemünket; vagy
kiegyensúlyozottak maradunk, és alázatosan felelünk: „Sajnálom, hogy zavar a jelenlétem, de ez
a te problémád.” Gondoljanak arra, ha negatívan válaszolunk, leszállunk a támadó színvonalára.
Ha a szavakat támadásnak vesszük, és úgy reagálunk, tulajdonképpen máris vesztettünk, mert
elvesztettük az önuralmat. Támadónk még tovább fog zaklatni, és bent maradunk a negatív
körben.
Ha mások zavarnak minket, elfogadhatjuk a helyzetet, mint egy lépést a lelki fejlődésünkben, és
az ütközést próbatételnek tekintjük. Ha ez kihoz a sodrunkból, akkor gátoljuk a lelki
fejlődésünket. De ha nem befolyásol, a támadónk visszavonul, és egy idő után még
nevetségesnek is érzi magát. Ezzel nemcsak legyőztük a másikat, és megmutattuk az erőnket, de
segítettünk is neki, hogy fölemelje a tudatát.
A lelki harcosok nemcsak elméletek szónokai vagy tudósai. Első sorban gyakorlók. A
gyakorlókat a megvalósításuk fokának megfelelően szólítják fel, hogy adjanak számot arról, amit
tesznek és mondanak. Mivel a tudatukat angyalok és félistenek felügyelik, a lelki harcosoknak ki
kell egyenlíteniük a számlát, ha nem viselkedtek megfelelően. Ezért nem elég csak hallani vagy
olvasni a lelki dolgokról. Meg kell tanulnunk alkalmazni azokat, a saját körülményeinknek
megfelelően. Az élet nagyon értékes, és fontos, hogyan használjuk az időnket. A lelki tanításokat
mindig alkalmazni kell a gyakorlatban. Világosan kell látnunk, hogy az elvek hogyan működnek,
akkor alkalmazhatjuk azokat a mindennapi életben. Tapasztalatból kell ismernünk a módokat,
amelyek abban segítenek, hogy javítsuk mások és Isten szolgálatát.
Segíthet ennek megvilágításában egy kis példa, a saját tapasztalatomból. Néha egy nap öt-hat
leckét tartok, vagy interjúkat adok. Mivel ilyen sok programom van, sok különféle zavart
ismerek, már megtanultam előre látni ezeket a kihívásokat. Nemrégiben Nigériában egy
kormánytisztviselőnél tett látogatás után a televízióban kellett fellépnem. Mivel az illető nem
tudott időben fogadni, elkéstünk, és a tv műsor csúszott. A késés ellenére már várni is kellett,
mert valamilyen jogi dokumentumokat nem készítettek elő. Panaszkodhattam volna: „Ez
szörnyű. Ott fenntartott engem egy tisztviselő, itt elkéstem, és most megint váratnak! Egyszerűen
elmegyek, mert valahányszor ebbe a tv stúdióba jövök, mindig 2-6 órát töltök várakozással.
Elegem van belőle!” Stimmel, sose hagytak szerepelni várakozási idő nélkül. De miért izgassam
fel magam? Inkább eldöntöttem: „Jó, akkor van egy kis időm írni és olvasni. Vagy
felhasználhatom az időt arra, hogy imádkozzak, megkérjem az Urat, segítsen azt mondani, ami
mindenkinek a tudatát fölemeli.” Így aztán nem vesztettem időt, nem is vesztegetem az
energiámat frusztráltsággal és haraggal.

A bizalom fontossága

A lélek éjszakája számunkra végtelennek tűnhet. Ha sikeresen akarjuk fogadni a kihívásokat,

bizalomra van szükségünk. De óvatosnak kell lennünk, mert a bizalom több szinten működik. A
bűnözők pl. erősen bíznak benne, hogy a következő bankrablásuk sok millió dollárt hoz, vagy
egy pénzbefektető a hamis bizalom alapján katasztrofális beruházást választ a tőzsde múlandó
43
világában. Bár ezek példák a bizalomra, ez a bizalom nyilvánvalóan hamis célra irányult – világi
és nem lelki célra.
Fontos, hogy erős bizalmunk legyen, amely a szentek és a szentírások tanításain alapul. Normál
esetben ezt a bizalmat társaink példája erősíti meg a mindennapi életben. De a mai
társadalomban nagyon kevesen élnek a szentírások szerint. Mivel nem látunk példákat magunk
előtt, leértékeljük a lelki tanításokat, vagy azok elijesztenek. Ezért mindenképpen lelki
embereket kell keresnünk, és velük kell társulnunk. Ha észrevesszük rajtuk a lelki élet pozitív
kihatásait, készségesebben fogadjuk el az életmódjukat.
A szentírások tele vannak példákkal a helyes lelki viselkedésre. Sajnos ezeket csak elméletnek
tekintjük, annak ellenére, hogy ezek a történetek lelkesítenek. Túl könnyen lebecsülhetjük a
szent hősök és hősnők eredményeit, mondván: „Jó, ez Jézus, ez Mohamed, azok a goszvámik –
ők mind Isten fiai! Én természetesen nem lehetek olyanok, mint ők.” De hibát követünk el, ha
így gondolkodunk. A próféták és a tanítók azért jöttek el, hogy megmutassák, mi is lehetünk
olyanok, mint ők.
A keresztények, akik azt gondolják, hogy Jézus az Isten, talán azt hiszik, hogy ilyen módon
fölemelik és tisztelik Jézust. De ezzel tulajdonképpen rossz szolgálatot tesznek neki. Jézus maga
mondta (János 5:30), „Én semmit sem tehetek magamtól. Amit hallok, úgy igazodom, és az
ítéletem jogos, mert nem a saját akaratomat akarom érvényesíteni, hanem azét, aki engem
küldött.”
Ezzel világosan kimondja, hogy az apja nevében cselekszik. Amikor a keresztények Jézust
Istennek tekintik, csak azt igazolják, hogy tévedni emberi dolog, és meg sem kísérlik, hogy
olyanok legyenek, mint Jézus. Gyakran élnek ezzel a kifogással: „Végül is Jézus Isten, én meg
csak ember vagyok.” Jézus azonban emlékeztet minket arra, hogyan utánozhatjuk a hőstetteit,
amennyiben ezt mondja (János 14:12), „Bizony, bizony mondom néktek: aki bennem hisz, azt
fogja tenni, amit én teszek, és még nagyobbakat fog tenni, mert én az Atyához megyek.”
De igaz az is, hogy a Kali-jugában, a viszály korában nem utánozhatjuk olyan könnyen a
szenteket. Az Úr szeretetből tökéletessé teszi az igyekezeteinket, mert tudja, milyen nehéz
ezekben az időkben szentnek lenni. Kifejezetten megmondja a Bhagavad-gítában, hogy
megtartja, amink van, és megadja, ami hiányzik. De nem ingyen lép közbe; nekünk azért el kell
érnünk egy bizonyos lelki szintet, és továbbra is keményen kell dolgozni magunkon, hogy
megkapjuk a kínált segítséget. Ha ezt a pontot elértük, az Úr és szolgái kézen fognak, úgy
húznak fel magukhoz. Az Úr kegye mindig nagyobb, mint a törvénye, az Úr mindig enyhíti a
körülményeket, és megadja szerető segítségét.

Kórház a lelki betegségeinknek

Az emberek, akik a lelki életüket komolyan veszik, nem keresik a gazdagságot, a dicsőséget,
vagy a fenség bármely egyéb formáját. Az anyagi életben azonban pontosan ezekre a célokra
törekszenek. Az őszintén lelki emberek az anyagi nyereséget csak arra használják, hogy még
jobban szolgálják az Urat. Ez a helyes hozzáállás: „Hogyan kereshetek pénzt úgy, hogy ne
legyenek anyagi gondjaim? Hogyan szerezhetek elég pénzt, hogy bevégezzem ezt a projektet az
Úrnak?” És ha valaki a lelki úton híres lesz, a dicsőség is eszköz lehet, hogy a figyelmet az Úrra
és a képviselőjére irányítsa.
Mindenkinek meg kellene kísérelnie, hogy odaadó szolga legyen, mindegy, hogy milyenek a
külső körülmények. A szolgálat a megtisztulás és a gyógyulás folyamata, mint egy kórházban.
Ugyanazért veszünk menedéket egy lelki tanítómesternél, amiért kórházba megyünk: mert
betegek vagyunk, és felismerjük, hogy segítségre szorulunk. Mint páciens, készségesen
bevesszük az orvosságot, követjük az orvos utasításait, és elfogadjuk az ápolást, amit ebben a
környezetben ajánlanak. Mivel az egyik lelki ember nem olyan, mint a másik, nemcsak egy
44
betegség érheti utol. A lelki „betegségek” különböző formákban és hevességi fokokban jelennek
meg. Ebben a helyzetben az a szép, hogy ezeknek az embereknek legalább megvan az esélyük
arra, hogy a problémát felismerjék, és egy kórházban keressék a gyógyulást. Ha beveszik a
felajánlott lelki gyógyszert, gyorsan elérik a természetes, egészséges állapotot.
De a kórház veszélyes is lehet, mert az emberek ott tartózkodásuk idején ki vannak téve új
betegségeknek, vagy fertőzéseknek. Valamilyen betegséggel bemennek a kórházba, és kapnak
még egy vírusfertőzést is. Hasonló módon kell vigyáznunk, amikor magunkon dolgozunk,
nehogy átvegyük mások rossz szokásait. Pl. könnyen elfordulhatunk az érzékek feletti uralomtól,
ha olyan emberek vesznek körül, akik rendszeresen megittasítják az érzékeiket – még lelki
csoportokban is; vagy annyira önzők lehetünk, hogy mindenki mást kizárunk, ha azok szegényes
példáját követjük, akik körülöttünk vannak.
A gyógyulásnál nagyon fontos a hozzáállásunk. Előfordulhat, hogy két ember ugyanabban a
környezetben van, és az elmeállapotuknak megfelelően mégis teljesen eltérő eredményeket érnek
el. Annak, aki morbid, depressziós vagy szomorú, több nehézsége lesz, mint annak, akinek
kiegyensúlyozott a tudata. Bár lehet, hogy kezdetben egyformán betegek, a pozitívabb,
energikusabb ember meg fogja tenni a szükséges erőfeszítést, hogy megőrizze az építő tartást.
Az ilyen ember sokkal hamarabb elhagyhatja a kórházat, mint a többiek.

Válj az Úr szolgájává, és légy szabad

Anyagi betegségünk egy része, hogy makacsul hisszük, teljesen függetlenek vagyunk. Ez
ironikus, mert igaz, hogy minden ember születésjoga valamennyi szabad akarat, igazából nem
vagyunk szabadok. Uralkodnak az elménken. Valahányszor bekapcsoljuk a televíziót, rádiót
hallgatunk, újságot olvasunk, vagy társadalmi intézményekkel van dolgunk, programoznak
minket. Akármilyen különösen is hangzik, szó szerint az Úr szolgájává kell válnunk ahhoz, hogy
valóban felszabadulhassunk, hogy ne essünk áldozatul az öregségnek, a betegségnek, halálnak
vagy az élet más múlandó, vagy nem természetes aspektusának.
Megteremtjük magunknak a fájdalmat és szenvedést, ha az önző értelmetlenség különböző
fajtáiba kapaszkodunk. Annak ellenére, hogy a szerencsétlenségünkért magunk vagyunk
felelősek, és az Úrtól kérünk segítséget, ezt mégis elutasítjuk, amikor megérkezik. Úgy
viselkedünk, mint a foglyok, akik folyton könyörögnek az őröknek, hogy nyissák ki az ajtót, és
engedjék el őket; de amikor az ajtó megnyílik, visszaszaladnak a cellába. És kitartóan
kérdezgetik: „Mikor fogsz kiengedni innen?”
Bár az Úr minden lehetséges segítséget a rendelkezésünkre bocsát, hogy egyszer s mindenkorra
kijussunk az anyagi világból, őrületünk arra kényszerít, hogy időleges kielégüléseket keressünk.
Mert a modern társadalomban az anyagi öröm kergetése normális – és körülöttünk senki sem
csinálja másként – nagyon könnyen meggyőzhetjük magunkat, hogy a „jó élet” tartós keresése
megfelelő emberi magatartás.

Az anyagi gondok elterelhetnek

Az ilyen magatartás teljesen káros a lelki életben. Amikor a tudatunk fejlődik a lelki életben,
egyre nyilvánvalóbbá válik a kéjvágy és a szeretet közötti különbség. Ha felismerjük, milyen sok
korábbi cselekedetünket fedte be a kéjvágy, akkor szégyenkezve és megindultan nézünk vissza
az életünkre. Rájövünk, hogy a viselkedésünk csak magunknak szolgált, még akkor is, ha meg
voltunk győződve arról, hogy másoknak segítettünk. Tudatunk anyagi, és nem lelki szinten
működött.
A fizikai testben állandóan különféle zavarokat tapasztalunk, amelyek a lélek természetes
kifejezésmódjai. Ne felejtsék el, hogy az anyagi test egy rabruha. Egyes ruhák lehetnek
45
valamivel vonzóbbak, vagy kevésbé korlátozók, mint mások, de mindegyik annak az eredménye,
hogy rabok vagyunk az anyagi világban. Visszatekintve megérthetjük, hogy egy rossz üzletből
kellett kihoznunk a legjobbat, és még mindig foglyok vagyunk egy fizikai testben, ahelyett, hogy
egy lelki testben teljesen kivirulnánk.
Végső soron minden zavar, ami nem javítja az életminőségünket, vagy nem mélyíti el a
bölcsességünket. Gyakran azért bonyolult az életünk, mert sok anyagi tárgyunk van. Több
problémák lesz, ahelyett, hogy kevesebb lenne. De a probléma az, hogy mennyire ragaszkodunk
a készleteinkhez, és azokat hogyan használjuk. Ha nem ragaszkodunk, és mindent felajánlunk az
Úr szolgálatában, akkor az anyagi javak javítják azt a képességünket, hogy lelki módon éljünk.
Ha azonban eltérítenek a meditációtól és a szolgálattól, akkor akadályokká válnak, amelyeket le
kell küzdeni.

Kapcsolatunk magasabb lényekkel

A lelki élethez tisztulási folyamatra van szükség, amely lehetővé teszi, hogy fokozatosan
felvegyük a kapcsolatot a lelki világgal. Mint már említettük, nem kell elhagynunk a fizikai testet
ahhoz, hogy tudjuk, az Isten-tudat valódi. Itt és most egyéni kapcsolatunk lehet az Úrral, és
felvehetjük a kapcsolatot a félistenekkel, arkangyalokkal és angyalokkal is. Ez a tapasztalat
azonnal elérhető, amint eléggé megismertük a magasabb világokat. Tulajdonképpen állandóan a
lelki világban vagyunk, bár ezt nem láthatjuk, mert a lelki képességeink szunnyadnak. A lelki
folyamat „felébreszti” ezeket a képességeket, tapasztalhatjuk a lelki boldogságot, ami az egész
idő alatt a rendelkezésünkre állt.
A láthatatlan lények világai nagy befolyást gyakorolnak az életünkre. A Védák szerint
33,000,000 fajta félisten van, és közülük egyesek jámborak, mások nem. Bár az istentelen
félistenek is erős kapcsolatban vannak az Úrral, rosszindulatúak, és letértek az útról. Olyanok,
mint az emberek, akik valódi lelki rendszerben éltek, de aztán úgy döntöttek, hogy attól
elfordulnak. Velük ellentétben a jámbor félistenek nagyon Isten-tudatosak, és mindenkinek a
javára cselekszenek. A jámbor és istentelen félisteneken kívül vannak még aszurák, démonok is.
A démonoknak ugyanolyan hatalmuk van, mint a félisteneknek, de ők mindig káoszt akarnak
kelteni, hogy megsemmisítsék az Isten-tudatot.
Ha megvizsgáljuk a régi – görög, római vagy indiai – mitológiákat, láthatjuk, hogy pontosan
azokat a történeteket és eseményeket becsüljük le, mint „mítoszokat,” amelyek a megértésünk
jelenlegi fokán elképzelhetetlenek. Az istenek és félistenek elgondolásai és történetei azonban
ugyanazok minden régi hagyományban, és arra utalnak, hogy egykor e bolygó élőlényei élénk
kapcsolatban voltak a mennyei bolygók lakóival. De manapság a bolygót a világi kollektív tudat
annyira befedi, hogy másik világok lényei már nem igen akarnak eljönni hozzánk; és a sokkal
magasabb lények, akiknek egykor az volt a feladatuk, hogy ezen a síkon dolgozzanak, már nem
teszik meg, előnyben részesítik a fogékonyabb környezetet. Évekkel ezelőtt a lelki
tanítómesterem jelen volt egy guru-púdzsán New York City-ben. Annak ellenére, hogy odaadó
figyelem vette körül, ő nagyon szórakozottnak tűnt, arcán mosollyal, koncentráltak egy pontot
nézett a szobában. Később megkérdezték a tanítványai a szállásán, hová nézett, és min nevetett.
Azt felelte, hogy megjelent Nárada Muni, egy nagyon hatalmas transzcendentális lény, aki a
különböző univerzumokban az Úr nevét dicsőíti, hogy vele kommunikáljon. Tehát még most is
időnként megjelennek ilyen emelkedett lények, amikor a környezet elég lelki.

Intenzív lelki öröm

A lelki fejlődés magasabb szintjein a lelki világgal való találkozásunk olyan intenzív örömet
okozhat, hogy a fizikai test nehezen viseli el. Az Istenszeretet tapasztalata néha olyan extázist
46
vált ki, hogy transzhoz hasonló állapotba kerülünk. A boldogság még a világi életben is
megváltoztathatja a külsőnket és a viselkedésünket. Könnyebben járunk, annyit nevethetünk
vagy fütyülhetünk, hogy mások megkérdezik, mi történt.
Képzeljék el azt az örömet, amely olyan erős, hogy áthatja a tudatunkat, és a test minden
molekuláját, atomját és sejtjét befolyásolja. Amikor ilyen extatikus állapotban vagyunk,
szokatlan jelek jelenhetnek meg: könnyek folynak végig az arcunkon, nehezen tudunk beszélni,
vagy borzongunk. Ilyen állapotban egyszerre vagyunk itt és más dimenziókban, lelki lényekkel
kommunikálunk, miközben még az anyagi testben vagyunk. Mindenki elérheti az extázist, bár ez
normál esetben nagyon fedett. De amint megtisztulunk és megnyílunk, megpillanthatjuk a
boldog valóságot.
Isten senkit sem részesít előnyben. Mindenkinek ugyanannyi esélye van, hogy természetes
legyen, elérje az önmegvalósítást, és tapasztalja az Istenszeretetet. Az elérés csak azon múlik,
mennyire intenzív a vágyakozásunk. A szentírások emlékeztetnek, az a lényeg, hogy Istent egész
szívünkből szeressük, és teljesen átadjuk magunkat Neki.

A lelki béke három követelménye

Amikor ilyen szeretetet tapasztalunk, elérjük a béke mély szintjét. Ezt a Bhagavad-gítá egy verse
(4.39) a következő szavakkal erősíti meg: „A transzcendentális tudásban elmélyedt és az
érzékein uralkodó, nagyhitű ember hamarosan eléri a legfelsőbb lelki békét.”
Három folyamatra van szükség – és magában egy sem elég – hogy ezt a „legfelsőbb lelki békét”
elérjük. Leírom ezeket a folyamatokat, mint néhány dolog rövid áttekintését, amit eddig
megbeszéltünk. Segítik az emlékezetet, hogyan lehet kitartani az állandó, odaadó lelki fejlődés
útján.
1. Legelőször bizalomra van szükség. Néha szégyenkezünk a bizalom szükségessége miatt, de
nem szabad elfelejtenünk, hogy a bizalom mindennél elkerülhetetlen, amit csinálunk. Ha
megyünk, bízunk abban, hogy a lábaink előre fognak vinni; ha eszünk, bízunk abban, hogy a
testünk meg fogja emészteni a táplálékot; ha lefekszünk, bízunk abban, hogy fel fogunk kelni.
Nem kell mentegetőznünk azért, mert fontos a bizalom. De azt is meg kell tanulnunk, hogy
okosan használjuk a bizalmat. Ha a bizalmat helyesen fektetjük be, értelmesen, a lelki
valóságokra fordítjuk, akkor pozitív eredményeket fogunk kapni. De ha helytelenül fektetjük be,
és az élet időleges aspektusaira koncentrálunk, akkor szomorúak és csalódottak leszünk, mert
nem sikerült érvényesíteni a születésjogunkat.
2. A lelki béke második alapvető előfeltétele, hogy az elme helyes módon mélyedjen el a
transzcendentális tudásban. Ha így teszünk, kevésbé befolyásol az önállóság hiánya és a
szenvedés az anyagi világban. Fontos azonban megjegyezni, hogy a tudás transzcendentális, túl
van ezen az anyagi világon, és nemcsak relatív vagy időleges. Hogy kapcsolatba kerüljünk ezzel
a tudással, olvashatjuk a szentírásokat, végezhetünk imádatot, meditálhatunk és imádkozhatunk,
leckéket hallgathatunk, és társulhatunk a hasonló gondolkodásúakkal.
3. A harmadik előfeltétel az uralom az érzékek felett. Mint már említettem, ez a kulcsa annak,
hogy legyőzzük a kéjvágyat. Az érzékek uralása nélkül csak spontán, emocionálisan vagy
szeszélyesen fogunk cselekedni. Az érzékek feletti uralom szoros kapcsolatban van az elme
feletti uralommal. Gondoljanak a mondásra: „Az ördög talál munkát a tétlen kezeknek.” Az elme
megszilárdításának módja dönti el, hogy mi uralkodunk az érzékeken, vagy azok uralkodnak
rajtunk, az elme az értelemnek és a léleknek szolgál-e, vagy zavarja azok fejlődését.
Ez a három folyamat, ha helyes vezetés alatt történik, mindenkinek garantálja a teljes sikert. A
lelki élet célja az elegendő önuralom megszerzése, hogy véget vethessünk a fogságunknak ebben
az anyagi világban. Ezért minden lelki folyamatnak az a célja, hogy uralkodjunk az érzékeken és
az elmén, megengedjük az értelemnek, hogy a lélek stimulálja. A lélek teljes tudatában van
47
annak, milyen kapcsolatban vagyunk Isten Személyiségével. Ha az elme már nem akadályoz,
természetes módon eláraszthatnak minket a megvalósítás, az öröklét magasabb örömei, és a
boldogság.

Kérdések és válaszok

Kérdés: Azt mondta, hogy ne vonuljunk vissza, ne éljünk remetékként. Mivel ebben az anyagi
világban vagyunk, mit tehetünk, hogy semlegesítsük a sok negatív befolyást a környezetünkben?
Válasz: A Himálajába vagy egy kolostorba menekülni se nem rossz, se nem jó; de kérdés az,
hogy mit csinál, amikor ott van? Ha a test egy barlangban ül, de az elme állandóan kávéfagylaltra
vagy a diszkó-barátokra gondol, akkor éppen olyan jól vissza is térhet a városba. De ha őszinte
szolgálatot végez, amikor visszavonul a világtól – ha ez a természete és a látásmódja – akkor ez
rendben van.
Kétféle lelki ember van: akik megmaradnak maguknak, és nem keresik a nyilvánosságot (még
tanítványokat is ritkán fogadnak el); és akik a profán világban mozognak és tanítanak,
megosztanak és segítenek. Különösen a viszály korában van nagy szüksége a társadalomnak
egészséges mintaképekre. Ezért a lelki módra élő emberek álljanak mások rendelkezésére.
Van egy másik probléma is azok számára, akik lelki visszavonultságban élnek: könnyen azt
hihetik, hogy erősebbek, mint a valóságban. Honnan tudja az ember, hogyan válik egy helyzet
urává, ha nem olyan környezetben él, amely próbára tesz? Misztikus mámorban elrévülni, ez
nem feltétlenül a haladás jele. A lelki érettség akkor van meg, amikor megtartjuk a magasabb
tudatunkat annak ellenére, hogy szembe kerülünk a zavarokkal és az akadályokkal.
Kérdés: Amikor az érzékek kielégítéséről beszél, belátom, hogy az alvás az egyik öröm, amihez
a legjobban ragaszkodom. Mi az alvás értéke?
Válasz: Az Úrnak még alvás közben is szolgálhatunk. Ha arra gondolunk, hogy az életünknek
átlagosan egyharmadát alva töltjük, meg fogjuk érteni, milyen fontos arra használni ezt az időt,
hogy még többet megtudjunk az Úrról, és Őt szolgáljuk. A lelkileg fejlett lények nem úgy
alszanak, mint mi. Miközben a testük pihen, ők maguk elmennek egy másik helyre – akár más
univerzumokba – hogy a szolgálat magasabb szintjén tevékenykedjenek, mint amilyen a fizikai.
Ha lelkileg jobban fejlődünk, rájövünk, hogy éjszaka, amikor a fizikai test tétlen, a finomanyagi
testnek és a léleknek alkalmuk van arra, hogy még több szolgálatot végezzenek, minden
korlátozás nélkül, amely a fizikai testet befolyásolja. Mielőtt éjszaka ki akarnánk magunkat
pihenni, töltsük meg az elménket az odaadás tudatával. Elalvás előtt legalább 15 percig –
lehetőleg fél óráig – olvassunk vagy hallgassunk valami lelki dolgot. Hagyjuk magunk mögött a
napi eseményeket, és tudatosan lépjünk be az életünk egy másik részébe.
Ha úgy vonulunk vissza az éjszakára, hogy lelkesítenek a kalandok, amelyek ránk várnak, és a
szolgálatok, amiket a belső világokban végezhetünk, akkor tudjuk, hogy a fizikai test lassan lelki
lesz, és nem képez akadályt a lelki fejlődésünkben. Másrészt fontos, hogy többet dolgozzunk az
elmén, és az értelmet összhangba hozzuk a lélekkel, ha észrevesszük, hogy az elme a
finomanyagi belső világokban még mindig azzal kísérletezik, hogy a fizikai testünk kívánságait
az anyagi energiák manipulálásával teljesítse.
Kérdés: Mondana többet „a lélek éjszakájáról?” Én magam is hosszabb ideig benne voltam, és
szeretném jobban megérteni, hogy tulajdonképpen miről van szó.
Válasz: „A lélek éjszakája” akkor jelenik meg a lelki életben, amikor az odaadás folyamata
megerősített, és teljesen elszántuk magunkat, hogy Istent szolgáljuk. Az ilyen helyzet igazából
gyakran azt mutatja, hogy elértük azt a pontot, amelyen készek nagyon a nagy pozitív minőségi
változásra, ami mélyebb kapcsolatra vezet az Úrral.
Amikor ebben a sötét időszakban vagyunk, meg kell vizsgálnunk a vágyainkat és az
indítékainkat, hogy a lelki életünk valódi alapját felfedezzük. Ha mindent elvesznek, könnyebb
48
lesz meglátni az igazságot. Valóban készek vagyunk a lelki megvalósítás mélyebb fokozataira?
Valóban az Istenszeretet motivál, vagy csak valami áldást akarunk az Úrtól? A nehézségek abban
segítenek, hogy felismerjük, milyen szinten vagyunk.
Felfedezzük, hogy megkaptuk a legkisebb kedvező jeleket, vagy talán megszidtak, csak hogy
lássuk, Isten még mindig itt van. Sok ember ilyenkor így imádkozik: „Ha van Isten, akkor hadd
lássam Őt.” Vagy: „Várok még egy vagy két hetet, és ha a helyzet nem változik, nem maradok
Istennél.” Úgy vélik, hogy a lelki élet olcsó. Számukra Isten csak azért van, hogy átvegye az
utasításokat, és teljesítse a kívánságainkat.
Amennyiben nem kapunk helyes vezetést egy lelki tanácsadótól, és nem kapunk támogatást egy
hiteles lelki közösségtől, könnyen feladjuk, amikor át kell haladnunk a lélek sötét éjszakáján. A
logika szempontjából minden okunk megvan arra, hogy abbahagyjuk a lelki keresést. De nem
szabad ezt tennünk. Inkább mondjuk ezt: „Nem! Én az egész életemet az Úrnak adtam. Kedves
Uram, tégy velem, ami Neked tetszik. Ha neked örömet szerez, hogy ebben a felkavart
állapotban látsz, akkor az lesz az én örömem!”

49
5. fejezet

Szexualitás a mindennapi életben

Mivel a mai társadalom nem jól érti a szeretet és a szexualitás közti különbséget, sokan nem
ismerik fel, milyen fontos a lélek a férfi és nő kapcsolatában. A partnercsere nagyon elterjedt.
Mint láttuk, hogy vezető elveszti a befolyását és az erejét, mert rosszul uralkodik a szexuális
energiáján. A családok, a nemzet építőkövei, labilisak és szétesnek. Napról napra számtalan nem
kívánt gyerek születik.
A szexualitás erős életösztön, amely természeténél fogva sem nem jó, se nem rossz. Mint a
késnek, ennek is attól függ az értéke, mire használják. Az orvos arra használja a kést, hogy életet
mentsen, és a bűnöző megölhet valakit ugyanazzal a késsel. A különbség az ember tudatában
van, aki a kést használja. Ehhez a példához hasonlóan a szexualitásnak is két ellenpólusa van. A
szexuális tevékenység lehet a durva visszaélés, kihasználás és kéjvágy eszköze. Itt a szex önző
dolog. Másrészt azonban isteni, ha a nemi aktusban kölcsönös szeretet van. Ha azért hajtjuk
végre az aktust, hogy a szeretetünket kifejezzük, önzetlenül cselekszünk.

A mély kapcsolatok fontossága

A társadalomnak feltétlenül mély, szerető kapcsolatokra van szüksége – olyan kapcsolatokra,

amelyek sokkal mélyebbek és szeretetteljesebbek, mint a mai norma. Túl sok szexuális
stimulálás zaklat minket, és elsősorban szexgépeknek tekintjük magunkat. Így nem tudunk
hozzáférni a kapcsolat értelmesebb és kielégítőbb szintjéhez. Sok esetben az, amit szeretetnek
nevezünk, csak megállapodás, önző kielégülést akarunk kapni. Ne felejtsék el, hogy a legtöbb
ember még soha nem tapasztalta az igazi szeretetet. Igazából sokan nem képesek arra, hogy
elfogadják az igazi szeretet-megnyilvánulásokat – szülőktől, barátoktól, házastárstól – anélkül,
hogy rögtön ne lennének hátsó gondolataik. Nem tapasztaltunk önzetlen és feltétlen szeretetet, és
biztos, hogy a szexben sem találtuk meg.
A férfiaknak és nőknek finomabban kell érezniük a kapcsolataikban. Ez nem feltétlenül a szexről
való lemondást jelenti. De ahelyett, hogy a múlandó örömeken kapnak, tanulják meg, mit jelent a
kötelességük, és próbáljanak meg erős, tartós és gondoskodó kapcsolatban lenni egymással.

A szépség a lélektől jön

A társadalom rengeteg energiát fordít arra, hogy a testet szépítse, és a másik nem tagjait vonzza.
Szépségünknek, mások vonzásának azonban nem a test a forrása, hanem a lélek. Isten szép, és
minél istenibbek leszünk, annál jobban sugárzik a természetes szépségünk. Sokszor elfelejtjük
ezt az igazságot, és csak fizikai szinten ápoljuk a kapcsolatainkat.
De a férfiak és a nők mélyebben is kötődhetnek egymáshoz. A nők gyakran a fizikai dimenzión
túl lesznek szerelmesek, és szívből tartják fenn a kapcsolatot a férfiakkal, míg a férfiak gyakran
az elméből ápolják a kapcsolatot. E különbségek miatt nem tudják egymást jól megérteni. Van
azonban a kapcsolatnak mélyebb foka is, ahol ezek a különbségek feloldódnak a lélek sugárzó
energiájában. Akkor a szexualitás erős és építő erő lehet.

A szex szent

A szex egészséges, természetes, és isteni feladata van. Legmagasabb kifejezési formájában a

szexuális kapcsolat azt jelenti, a férfi és a nő azért jönnek össze, hogy Istent szolgálják, és olyan
környezetet teremtsenek, amelyben egy új lélek azért jön az anyagi világba, hogy kapcsolatba
50
lépjen Istennel. Ha a szexet komolyan szent szövetségnek és szolgálatnak látjuk, akkor lelki
aktussá lesz.
Ha viszont a kapcsolatokat felületesen szemléljük, és egyéjszakás kalandokba bocsátkozunk,
akkor materialista és önző módon állunk hozzá az emberi élethez. A lelki kozmológia úgy látja
az embereket, mint egy nagyobb közösség részeit, amelyben mindenki felelősségteljes szerepet
játszik. A férfi, aki egy nőt egyszerűen teherbe ejt, és aztán cserben hagy, még egyéni
felelősséget sem mutat, nem is beszélni a társadalmi felelősségről vagy a lelki megértésről. Az
ember felelős a társadalomért, és törődnie kell az egész közösséggel.
Manapság sokan olyan gyakran élnek nemi életet, hogy a szexuális vitalitásuk meggyengült, sok
kapcsolat fizikailag is kudarc, mert az emberek nem tudják kielégíteni egymást. Spermát
termelni nagy energiaráfordítás. Ha meggondoljuk, hogy a legtöbb férfi elpazarolja ezt az értékes
anyagot, nem csoda, hogy mi, mint társadalom, alkalmatlanok vagyunk. Az emlékezetünk
meggyengül, romlik az a képességünk, hogy kölcsönösen elégedetté tegyük egymást, minden
szinten. Gépiesen cselekszünk, képtelenek vagyunk értékelni az együttlét, a szeretet vagy a
szolgálat mély fokozatait.

A szexuális energia hatalma

A szexuális energia a legerősebb, amivel rendelkezünk. Hogy lelkileg fejlődhessünk, meg kell
tanulnunk uralkodni rajta. A szexualitás társadalmi hangsúlyozása ellenére, tulajdonképpen
mindenki csak szeretetet szeretne adni, és kapni, nem kéjt. Ha a szexualitásunkat a szeretet révén
fejezzük ki, akkor fölemelhetjük a tudatszintünket; de ha ki vagyunk szolgáltatva a kéjnek, akkor
a szexualitás lealacsonyíthatja a tudatunkat. Isteni lények lehetünk, vagy nem gondolkodó
állatok.
Komoly probléma lett, hogy nem tudtuk megérteni a szexualitás és a szaporodás lelki
aspektusait. Bolygónkat lassan túlnépesítik a másodosztályú lények, csak mert sok ember
felelőtlenül él nemi életet. Az önző, másokat kihasználó emberek nem várhatják el, hogy
önzetlen, részvétteljes és odaadó lelkek születését tegyék lehetővé. Hogyan születhetne valami
isteni ezekből az egyesülésekből? Egyetlen nagyon fejlett lelket sem vonzana az ilyen helyzet.
Többet kell gondolkodnunk a szexuális viselkedésünkön. Az anyagi jó érzés könnyen eltéríthet,
még a szexnél is, egészen addig, hogy elfelejtjük az igazi szeretet fontosságát. Meg kell
tanulnunk, hogy szeretetteljesebbek legyünk egymáshoz, és ügyesebben alakítsuk az erős és
tartós kapcsolatokat. A tartós kapcsolat, elkötelezett, szerető házasság formájában
felbecsülhetetlen lehetőséget ad a férfinak vagy a nőnek, hogy a szexualitását lelki
összefüggésben jutassa kifejezésre.

Szexualitás a házasságban

A házasságban a partnerek tekintsék egymást Isten ajándékának. Az így gondolkodó házasfelek

megértik, hogy az Úr valakit az oltalmukra bízott. Ezért nagyon óvatosak lesznek, gondoskodnak
a partnerükről, hogy elégedetté tegyék az Urat. Az ilyen alapon épített és fenntartott házasság
nagyon szeretetteljes és édes. Ilyen szövetségben a gyerekek csodaszép és védett légkörben
nőnek fel.
Ha a párok szexuálisan egyesülnek, mindkettejüknek kívánni kell ezt a találkozást, és tekintsék
egymást isteninek. Akkor ez a tapasztalat a szeretet inspiráló és mélyenszántó kifejezése lesz.
Valahányszor egy férfi és egy nő együtt van, gondoljanak arra, hogy a szexualitás legnagyobb
kifejezése egy gyerek születése. Ezért ne használjanak óvszert, ne folyamodjanak abortuszhoz,
mert ez beavatkozás a szexualitás szent céljába.

51
A védekezés nem természetes, bár ma elismert gyakorlat. Vigyáznunk kell, hogy a szociológiai
meggondolásokat ne keverjük össze a lelkiekkel. Lehet, hogy egy férfi és nő nem akar
gyermeknemzést, mert nincs pénzük, hogy egy új családtagot etessenek, vagy mert pszichikailag
még nem érzik magukat késznek. De ezek a körülmények különböznek a lelki tényektől. Lelki
szempontból, amikor egy férfi és egy nő nemi életet él, fel kell készüljön a természetes
következményekre. A lelki tudatnak van előnye, az vezeti őket. A óvszerek használatát lelki
perspektívából értelmezik, és nem anyagiból.

A szaporodás tudománya

Van a szexuális életnek egy tudománya, amelyet a régi civilizációk ismertek, és ez

elmagyarázza, hogyan és mikor kell nemi életet élni. A férfi és nő nemi aktus közbeni tudata
hatalmas befolyással van a lélekre, aki végül eljön a világba. A szexet negatív tudatban
gyakorlók alacsonyabb tudató gyerekeket nemzenek.
Az emberek manapság nagyon kedvezőtlen körülmények között jönnek össze – sötétben, ittasan,
vagy egy idegen partnerrel. Sokszor a nő nem szeretne terhes lenni. De nem hajtja el, és végül
olyan gyereket hoz a világra, akinek a lelke nem a legemelkedettebb. Ezenkívül megjelenhet a
gyerek olyan környezetben is, ahol a szülők elhanyagolják. Az ilyen lélek kritikus helyzetben lép
be ebbe a világba.
Ha azonban a partnerek készek arra, hogy vállalják a felelősséget, és lelkileg felkészülnek a
szexuális együttlétre, akkor a tudatunk egy magasabb lelket hív le, aki pozitívan ad valamit
ennek a világnak. Soha nem szabad elfelejtenünk, hogy a gyerek jövője nagyobb mértékben függ
a szülők nemzés közbeni tudatától, mint gondoljuk.
A szexuálisan aktív férfi és nő szent szövetséget köt. Ha a férfi és a nő készek arra, hogy egy
gyereket nemzzenek, különösen igyekezniük kell, hogy megteremtsék a békés, lelki környezetet,
mielőtt rákerül a sor. Hogy előkészítsék a tudatukat, imádkozzanak, meditáljanak, olvassanak
lelki irodalmat, hogy magasan fejlett lelket üdvözölhessenek. A jövő szülőknek már a terhesség
alatt egészséges, szerető és támogató légkört kell teremteniük a gyerekük számára. A lélek már
akkor tanul, amikor bekerül az anyaméhbe. A modern tudomány ezt csak most kezdi elismerni,
most fedezik fel, hogy a magzat már az anyaméhben tudatos, és képes tanulni. A hangok, amiket
hall, a táplálék, amit az anya elfogyaszt, a légkör, amivel az anya körülveszi – mindezek és sok
más tényező befolyásolja a gyerek tudatát, jóval azelőtt, hogy megszületik.

Természetes szexualitás

Abból, amit eddig elmondtunk, nyilvánvalóan az derül ki, hogy a házasságban a szexualitás
legtermészetesebb formája egy gyerek nemzése. Ez biztosítja, hogy a partner kész vállalni a
felelősséget a nemzésért. A szülők lehetőleg közelítsék meg ezt az ideált, de a partnereknek meg
kell beszélniük, hogy meddig a pontig élhetnek ilyen nemi életet.
A házasfelek tulajdonképpen cölibátust gyakorolnak, ha csak nemzés céljából élnek nemi életet.
Bizonyos tekintetben ez a cölibátusnak még magasabb formája, mintha valaki teljesen kerüli a
kapcsolatot a másik nemmel, mert ennél jobban kell uralkodni az érzékeken. Minél elégedettebbé
tesszük az Urat a testtel, elmével és értelemmel, olyan módon, ahogyan Ő kívánja, annál
gyorsabban el tudunk menekülni az anyagi világ börtönéből. Ha viszont továbbra is a „testi
játékhoz” ragaszkodunk, és beleavatkozunk a test természetes feladatába, akkor ismételten újra
kell születnünk; addig, ameddig le nem győztük az anyagi érzékkielégítés vágyát.
Hogyan választja ki a lélek a körülményeit
Bár leírtuk, hogyan választja ki a megszületni akaró lélek a lehetséges szüleit, a születési
körülmények kiválasztása nemcsak a jövőbeli gyerektől függ. A gyerek és a szülők közösen
52
vesznek részt a döntésben, mikor és hol fog világra jönni a gyerek. Két adott szülő mentalitása
adott típusú lelket vonz, és megfordítva, egy adott típusú lélek bizonyos szülőkhöz vonzódik.
Ne felejtsék el, hogy a karma elég bonyolult. Ha pl. valaki kirabol egy bankot, karmikus
intézkedés, hogy miért pontosan azt a bankot rabolja ki, és nem egy másikat. A karma határozza
meg azt is, hogy egy adott időpontban ki tartózkodik a bankban. Ezek az események pontosan
megfelelnek az érintettek karmájának.
Most megkérdezhetik: „Azt gondolja, az volt a kívánságom és a hozzáállásom, hogy ez a gyerek
nyomorékon jöjjön a világra?” Nem feltétlenül. Lehet, hogy meg kell tapasztalniuk egy ilyen
helyzetet, hogy lelkileg fejlődhessenek, mint szülők. Vagy annak a gyereknek van szüksége a
fogyatékosságra és azokra a szülőkre, hogy eljusson a fejlődés következő fokozatára. Mindezek a
körülmények pontosan össze vannak hangolva.
De van még egy tényező a lehetséges szülők és a gyerek törekvésein túl, hogy alkalmas helyzetet
válasszanak a születéshez. A lélek tulajdonképpen nem maga teremti meg az élethelyzetét.
Végső soron az Úr nevében eljáró, magasabb tekintélyek teremtik meg a jelentős körülményeket.
Ők teremtik meg a fizikai tulajdonságokat – orr, szem és haj színe, vagy a test típusa – és a
környezetet, vagyis a testvéreket, anyát, nemzetiséget. Együttműködve azzal, amit „karmikus
elnökletnek” nevezhetnénk, biztos, hogy mindent egybehangzóan rendeznek el a lélek számára,
aki meg fog születni. Mindezek az intézkedések részei a tapasztalatnak, amelyet a lélek
kiválasztott, amikor a szülők tudata vonzotta.

Karma és szabad akarat

Az univerzumban nincsenek véletlenek. Isten nem hibázik, és nem igazságtalan. Megvan az oka
annak, miért vagyunk a jelenlegi helyzetünkben, ideértve a partnert és a gyerekeinket. Tanuljuk
meg, hogy feltegyük magunknak a kérdést, mi lehet ennek az oka. Így tanulhatjuk meg a
leckénket, hogy megfelelően cselekedjünk.
Gyakran úgy látszik, mintha apró sakkfigurákként mozgatnának minket egy nagy sakktáblán.
Mégis van szabad akaratunk, mert minden a kívánságunkra történik. Ha összeszednénk az összes
kívánságunkat a múltból és a jelenből, megközelítő képet kapnánk arról, milyen intézkedéseket
kell tenniük értünk a félisteneknek és a képviselőknek. Más szavakkal, kívánságaink összessége
határozza meg, hogy milyen körülmények közé kerülünk. Ezért legyünk óvatosak, mire
irányítjuk az energiánkat. Az univerzum mindig kínál valamit, amire figyelmet fordíthatunk.
Vállalnunk kell a felelősséget mindenért, amit az előző életünkben tettünk, akár örülünk neki,
akár nem. Mint az éttermi vendégnek, ha nem ízlik a leves, akkor is el kell fogadnunk, és ki kell
fizetnünk, mert megrendeltük. Mivel a mienk a felelősség, erőt nyerhetünk a változtatáshoz.

A cölibátus gyakorlása

Bár a szabályozott lelki módon kifejezett szexualitás a legtöbb ember számára alkalmas, van
néhány fontos kivétel. Minden kultúrában vannak különleges lelki gyakorlatok, amelyek
rendkívüli erőket közvetítenek. Az egyik ilyen gyakorlat a cölibátus, amely segíthet az embernek
abban, hogy minden élőlényt jobban szeressen. A cölibátusban élők nem egy kapcsolatra
koncentrálnak, hanem képesek arra, hogy mindenkinek nagy szeretetet és törődést kínáljanak, aki
a közelükbe kerül.
Sok vallásban látjuk a cölibátus elvét. Az Újszövetség, I Kor. 7 arra tanít, hogy a legjobb
cölibátusban élni. Azonban ugyanez a fejezet azt is mondja, hogy jobb megházasodni, mint
elégni a vágyakozástól. A cölibátus lényege, hogy különleges elhivatottságot kell éreznünk
ehhez az életmódhoz. Ezen a ponton megismerhetjük, mit tanít az ezoterika és a lelki tudás
ennek a jelentőségéről és a gyakorlásáról.
53
Sok technika van, amelyek lehetővé teszik, hogy megtakarítsuk a szexuális energiát, és a lelki
fejlődésünket és a szolgálatunkat támogassuk. Pl. csak egyetlen spermacsepp megőrzésével is
óriási, életfontosságú energiát lehet nyerni, és felfelé vezetni, hogy ezzel az energiával emeljük a
tudatunkat. De még egyszer el kell mondani: a férfiaknak és a nőknek „elhivatottságot” kell
érezniük az önmegtartóztató életmódhoz, mielőtt magukra vállalnák. Később is vigyázniuk kell,
hogy a cölibátust ne elszigetelten, szerető társulás nélkül gyakorolják. Ha közvetlen partner
nélkül akarnak élni, meg kell tanulniuk minden embert családtagnak tekinteni, vegyék magukat
körül szerető kapcsolatokkal.
Tulajdonképpen a cölibátus ritka, és a legtöbb ember számára nem ajánlott. A társadalomnak
általában erős, Istentudatos családokra van szüksége, ezért a legtöbb ember kössön házasságot,
neveljen egészséges gyerekeket ahelyett, hogy a cölibátust gyakorolná. De mindenki értse meg,
egyes emberek azért választják az önmegtartóztató életmódot, hogy emberfeletti erőket
szerezzenek, és szeretettel, odaadóan szolgáljanak másokat.
Ugyanakkor gondoljunk arra is, hogy a mi kultúránk túlhangsúlyozza a szexualitás szerepét, és a
szeretet nem feltétlenül a nemi aktussal kezdődik vagy végződik. Ez azonban nem jelenti azt,
hogy a szeretet nem lehet a férfi és nő közötti szeretetteljes kapcsolat része. Arról van szó, hogy
meg kell őrizni az egészséges egyensúlyt a szexuális kifejezés és az élet egyéb aspektusai között.
Fő, hogy az emberek ne hagyják ki a magasabb szeretet tapasztalatát, mert csak a fizikai testre
koncentrálnak.
Cölibátusban élők közelében gyakran tapasztalunk intenzív életerőt és szeretetet. Az igazán
önmegtartóztató emberek körül aura van, mert az önzetlen együttérzés erős energiával
rendelkeznek, és ezt szabadon megosztják másokkal. A régi Egyiptom és más korai civilizációk
papjai ismerték ezt az igazságot, éppen úgy, mint még ma is sok gyakorló a modern Indiában.
Cölibátusuk teszi lehetővé, hogy hihetetlen tetteket hajtsanak végre. Példa erre Mahátmá Gandhi.

Ő sok erőt merített a cölibátusából.

Paradox módon sok önmegtartóztató ember rendkívül vonzó a másik nem tagjai számára. Ez
azért van, mert az ilyen emberek nagyon nagy szeretetet sugároznak ki. Ez nem rossz. A nemek
közötti vonzalom természetes. De a cölibátusban élő felelőssége a teljes önzetlenség és a
másokról való gondoskodás.

A cölibátus nem megtagadás

Ha valaki nem helyesen érti és gyakorolja a cölibátust, akkor meg fogja tagadni magát. Ez a
szeretet kérdése. Akik azért élnek cölibátusban, hogy az energiáikat Isten szolgálatának
szenteljék, ezt nem érzik áldozatnak. Szexuális energiájuk önzetlen együttérzéssé és odaadássá
változik, amit nagyvonalúan továbbadnak mindenkinek, akivel találkoznak. Elsősorban Isten és a
társadalom szolgáinak tekintik magukat, mindig azon vannak, hogy az isteni energiák csatornája
legyenek, másokat gyógyítsanak, vezessenek vagy lelkesítsenek.
A cölibátus azoknak való, akik szabadon választják. Ha úgy akarjuk elfojtani a szexuális
vágyainkat, hogy nem vezetjük más irányba, akkor óriási hamis egot, haragot vagy pusztító
hajlamot fedezünk fel magunkban. Meg kell tanulnunk, hogy átirányítsuk a szexuális
energiánkat, ahelyett, hogy tagadnánk a létezését, vagy azt remélnénk, hogy magától eltűnik. A
hamis cölibátus a szexuális még természetellenesebb eltorzítása lesz, amit a társadalmunk még
inkább megsemmisít.
A cölibátus sose legyen menekülés a helyzet elől, amit nem tudunk elviselni. Sok ember pl. azért
kerüli a kapcsolatot a másik nem tagjaival, mert nem képes megbirkózni a saját szexualitásával.
A helyzet megoldása az önmegismerés és nem az önmegtagadás.
54
A cölibátust ne kívülről rendeljék el, mert akkor természetellenes viselkedéssé fejlődik.
Gyakorlati szempontból könnyen meg lehet érteni, miért kényszeríti rá a papjaira sok vallási
intézmény a cölibátust. A vezető helyzetben levők könnyen kihasználhatják a másik nemet. A
tartózkodás valamilyen formája nélkül a papok gyakrabban beszélnének bizalmas dolgokról a
nőkkel, és nagyon könnyen engednének a szexuális kísértésnek. Sajnos a cölibátust kívülről
parancsolják meg, ezért sok pap vágyik a nemi kapcsolatra, és meg is találják a törvényellenes
módokat, hogy a vágyaikat teljesítsék.
Minden cselekvés együtt jár az élvezet vágyával, és az élvezetvágy eredete a szexuális energia.
Ha nem vagyunk kapcsolatban a Magasabbal, a kihasználás és az önző kielégülés formáiban
keressük a beteljesülést. Ha nem egészen őszintén vágyunk arra, hogy önmegtartóztatásban
éljünk, és ezt mások ránk kényszerítik, impotensek vagyunk, vagy félünk kinyilvánítani a
szexualitásunkat, akkor a cölibátus gyakorlása nagyon veszélyes lehet. Csak frusztráltságot és
haragot érzünk, ha lemondunk azokról az élvezetekről, amelyeket annyira kívánunk. Ha mégis
arra kényszerítjük magunkat, hogy ilyen körülmények között cölibátusban éljünk, megtörténhet,
hogy erőszakot teszünk magunkon. Nem érzünk „magasabb ízt,” hanem csak még több
szenvedést okozunk ezen a világon.

A lemondásnak különféle formái vannak

Az igazi cölibátus a lemondás formája, a magasabb jóért. A lemondás nem önmegtagadás vagy
elkerülés, hanem az a kérdés, mennyire állunk rendelkezésre Isten szolgálatára. A lemondás
minden embernél más formát ölthet, ami megfelel a fejlettségének. Pl. azok, akik megszokták a
külső cselekvéseket, azt gondolhatják, a lemondás azt jelenti, hogy visszavonulnak, és
kevesebbet tesznek.
De azoknak, akik megszokták, hogy egyedül vannak, a lemondás azt jelentheti, hogy többet
foglalkoznak a külső kapcsolatokkal. A magány kedvelése lehet az érzékek kielégítésének egy
formája, ami gyengeség. A másokkal való kapcsolat rávilágíthat arra, hogy egyáltalán nem
váltunk el a világtól. Az aszkétikus életmód ütköző lett, megvéd attól, hogy igazán részt vegyünk
az életben.
Sok jógi meditál egy fa alatt, egy barlangban vagy a hegyekben, de összetörnének, ha minden
nap más emberekkel lenne dolguk. Azonkívül mindannyian hallottunk a szvámikról vagy
gurukról, akik éveket töltöttek el a Himálajában, aztán beutazták Európát vagy Amerikát, végül
engedtek a kísértésnek, és leestek emelkedett helyzetükből.
A lemondás igazi próbája akkor jön el, amikor különböző helyzetekbe kerülünk a mindennapi
életben. A lemondás azt jelenti, hogy minden körülmények között őszintén az Urat, és nem
magunkat szolgáljuk. Sokkal inkább az Úr gondnokának kell tekintenünk magunkat, mintsem
valaki vagy valami tulajdonosának. De a lemondás nem azt jelenti, hogy a kapcsolatokban
személytelenek vagy közömbösek legyünk. Éppen ellenkezőleg, igazából azt jelenti, hogy
gondoskodóbbak, figyelmesek, nagylelkűbbek, tudatosabbak és védelmezőbbek leszünk – nem
azért, mert a saját beteljesülésünkhöz ragaszkodunk, hanem mert áldozatot hozunk az Úrnak.
Amiről lemondunk, az a hamis ego uralma, amely fogva tart minket az anyagi világban.

Cölibátus a házasságban

A cölibátus nemcsak a papoknak vagy vallási vezetőknek való. Már említettük, hogy a csak
nemzést szolgáló szex a cölibátus egy formája. Egy másik forma a szexuális cselekményektől
való időleges, teljes tartózkodás, ami szintén fontos szerepet játszhat a házasságban. A kapcsolat
sokszor nehéz lehet, mert az emberek csak a fizikai szinten látják egymást. Ilyen körülmények
között előnyös lehet a szexuális cselekvés minden formájától tartózkodni.
55
Egy házaspár pl. megállapodhat abban, hogy öt vagy hat hónapig cölibátusban él, hogy teret
engedjenek maguknak, más módon tapasztalják egymást. A megszokott szexuális rutin
megszakítása lehetőséget adhat arra, hogy kapcsolatuk egyéb aspektusait mélyítsék el, illetve
megerősítsék. Végül rájönnek, hogy sok problémájuk nagy és tudatos törekvés nélkül
megoldódott.

Helyesen látott anyagi élet

Végső soron mindenkinek meg kell tanulnia, hogy megszabaduljon az érzékek és a vágyak
uralmától, éspedig a korlátozások közepette, amelyeket a fizikai test ró ránk ebben az anyagi
világban. Akár önmegtartóztatásban, akár szexuálisan aktívan élünk, mindig kapcsolatban kell
lennünk valami Magasabbal, ami vezet, véd, éltet, és megadja a biztonság érzését. A védikus
tanítások és sok más hagyomány is arra emlékeztetnek minket, hogy valamennyi anyagi és lelki
világ eredete Istenben van. Ha az Urat akarjuk elégedetté tenni, akkor mindennek a legbelső
lényegével is kapcsolatban vagyunk. Természetesen megkapjuk, amire szükségünk van.
Sajnos ezt sokan tagadják, és a rossz irányba haladnak. Ahelyett, hogy az Úrral való
kapcsolatunkat javítanánk, a legtöbb időt azzal töltjük, hogy az alacsonyabb vágyainkat elégítsük
ki. Ha a szexualitást félreértik, csapda lehet, amely fogva tart minket ebben az anyagi világban.
Természetesen figyelmet kell fordítanunk a testünkre, hogy hatékonyan működhessen. De ha az
érzékeink és magunk kielégítését minden más fölé helyezzük, akkor mindig vissza kell térnünk a
fizikai világba, hogy részt vegyünk az érzéki, anyagi játékokban. Ha viszont a lelki élet mellett
köteleztük el magunkat, akkor a tapasztalataink nem érnek véget ebben a világban, hanem
megmutatják az Istenhez vezető utat.

Kérdések és válaszok

Kérdés: Én kb. két éve gyakorlom a cölibátust. Először kényszerítettem magam, és küzdöttem
egy kicsit. De most hálás vagyok, mert tudom, hogy ki vagyok. Most azt a személyt vonzom,
akit igazán szeretek, mert a kapcsolatokat lelki szempontból látom. De mi van azzal a házas
emberrel, aki a gyermekek utáni igényét már kielégítette? Természetes az, hogy ne legyen több
szexuális vágya?
Válasz: Csodaszép, hogy abban a helyzetben volt, hogy a cölibátust gyakorolja, és sokat tanuljon
belőle. Mint már említettem, a cölibátus lehetővé teszi a mélyebb kapcsolatok kialakítását.
Egyébként az emberek nem értik, hogy gyakori partnercserével a szex idő előtt megöregít. A
férfiak hatalmas mennyiségű energiát használnak el, hogy létrehozzanak egy csepp spermát.
Évekkel ezelőtt, amikor Mohamed Ali volt a nehézsúlyú boksz-világbajnok, tanácsadóként
álltam a rendelkezésére. Tetszett neki, hogy úgy mutatott be, a szvámi, a barátom, a lemondott
szerzetes. Önmegtartóztatási fogadalmamat méltatva egyszer elárulta, hogy az edzője mindig azt
mondta, egy nagy küzdelem előtt három vagy négy hónapig tartózkodjon a szextől. Sok atléta
tudja, hogy a szexuális tevékenység gyengíti az ellenállását, éles látását és működőképességét.
Ami a házasságon belüli szexuális vágy mértékét illeti, ez a férfiak számára általában más, mint
a nőknek. Bár a férfiak nem akarják elismerni, a nő szexuálisan sokkal erősebb lehet, mint ők,
ugyanakkor a szexualitása különböző módokon jut kifejezésre. Lehetséges pl. hogy a szexuális
energiáját átalakítja a gyermekei szeretetévé, vagy olyan szeretetteljes kapcsolatban van a
férjével, amely érintésen, kézfogáson vagy kedves szavakon alapul. Továbbra is megnyilvánul,
mint szexuális energia, de más formában.
A férfi viszont jobban vágyik magára a fizikai aktusra. A házaspárnak ezt nyíltan meg kell
beszélnie, hogy megtalálják a megoldást. A szexuális ösztön elvesztése nem természetellenes;
éppen ellenkezőleg, egészséges lehet.
56
Kérdés: Vitatkoztam egy barátnőmmel a mesterséges megtermékenyítésről. Mik a mesterséges
megtermékenyítés következményei?
Válasz: Sok következménye van. A fő következmény, hogy sem az anya, sem a gyerek nem
ismerik a pontos kapcsolatot a spermák és a férfi – a gyerek biológiai apja – között, aki azokat
adta. Milyen lehet egy gyereket hordani magunkban, anélkül, hogy valami elképzelésünk lenne,
ki az apa, vagy valaha is alkalmunk lenne, hogy megismerjük? Hasonló ez az örökbefogadáshoz.
Örökbe fogadhatunk egy gyereket, és nem tudjuk, ki az anya vagy az apa. De a férfi és a nő, akik
ténylegesen a gyereket nemzették, erős befolyást gyakorolnak a gyerek személyiségére.
A modern orvostudományban az, aki új szívet vagy más létfontosságú szervet kapott, gyakran
felveszi a donor személyiségjegyeit. Ez az orvosi eljárás nem olyan egyszerű, mint a legtöbb
ember hiszi, és a donor biztosan hatást gyakorol a befogadóra.
Ha mindezt tudjuk, és készek vagyunk arra, hogy vállaljuk a döntésünk következményeit, lehet,
hogy rendben van a mesterséges megtermékenyítés. De tudatában kell lennünk a különböző
következményeknek.
Kérdés: Van-e valami hasznuk a különféle, spirituálisan orientált szexuális gyakorlatoknak,
amelyek a nemi aktust mint jógát használják arra, hogy fölemeljék a tudatukat? Lehet ez
erkölcsileg elfogadható olyan helyzetben, amikor nem akarnak gyereket?
Válasz: Sokan ismerik a Tantrát és a szexuális energia uralásának tudományát, hogy az aktus
során magasabb tudatba kerüljenek. Manapság a Tantra sok gyakorlója a spiritualitás címkéje
alatt csak szexuális kapcsolatokat tart fenn. De a Tantra komoly gyakorlói tudják, hogy a Tantra
lényege a női és férfi polaritás – jin és jang – értékének helyes megértésén, az életerő valódi
jelentésén alapul.
Nem szabad elfelejtenünk, hogy a hiteles Tantra-rendszerek, amelyek a felsőtudat szexuális
egyesülés általi elérését hangsúlyozzák, a szexuális energia legyőzésén alapulnak, és nem a
gyakori partnercserén. Ez is mutatja, milyen erő van a szexualitásban. A tantrikus szex nagyon
szabályozott gyakorlat, amely a szexuális energiát adott időszakra megfékezi. A szexuális
energia korlátozásában a Tantra a cölibátushoz hasonlít.
Azt is meg kell értenünk, mi a különbség, ha valaki a szexuális technikákat azért gyakorolja,
hogy misztikus erőket szerezzen, vagy ha a szexet a szeretet és odaadás kifejezésének látja. A
baloldali Tantra, a boszorkányság, sok más fekete mágia-művészet olyan gyakorlatokon alapul,
amelyek szemben állnak a spiritualitással. Gyakran a feje tetejére állítják a hagyományos lelki
tudást. Ezeket a gyakorlatokat abból a tudásból vezették le, hogy a szexuális energia önmagában
véve semleges. Ha az iránya helyes, lehet a szeretet és az extázis katalizátora. Démoni
formájában azonban megnyilvánulhat gyakori partnercserében, vagy arra használják, hogy
hatalmat szerezzenek mások felett. Veszélyes talajon mozgunk, ha a szexuális energiát az erőért
használjuk, amit ad, a szeretet és a nemzés helyett.
Korábban a lelki élet egészen természetes volt. Még ma sem kell nagyon alaposan ismerni az
elveket ahhoz, hogy lelkiek legyünk. Csak meg kell értenünk, mi valóban természetes, és e tudás
szerint kell viselkednünk. Minden egyéb kísérlet, ami a nemi aktus természetes eredményét
zavarja vagy elutasítja, azt jelenti, hogy fellázadtunk a világ rendje ellen. Késznek kell lennünk
arra, hogy vállaljuk az ilyen cselekvés következményeit.

57
6. Fejezet

Szeretet férfi és nő között

A szeretet szükséges a jó egészséghez. Aki nem része egy szerető kapcsolatnak, tízszer
hajlamosabb arra, hogy krónikus betegségben szenvedjen, és ötször gyakrabban szenved
idegösszeomlást, mint az, aki kapcsolatban él. Nyilvánvaló, hogy a szeretet nemcsak a magasabb
lelki tapasztalatok lényeges alkotóeleme, hanem a fizikai életben maradáshoz és jó közérzethez
is feltétlenül szükséges.
Sok ember számára a szeretet egy másneművel való kapcsolatban találja meg az értelmes
kifejeződését. A férfi és nő közötti kapcsolat a család alapja, ami a társadalom, nemzet és a
világrend magva. Ha nem tanuljuk meg, a férfi és a nő hogyan tartsák fenn az erős, pozitív
kapcsolatokat, még nagyobb zavart keltünk ezen a bolygón.

Mélység hiánya a mai társadalomban

A modern társadalom rendkívül személytelen. Elgépiesedett és elektronikus világunk elválaszt

minket, amikor autóban utazunk, televíziót nézünk, a számítógép előtt ülünk, és zárt irodákban,
otthonunktól távol dolgozunk. Sok ember játékokkal vesztegeti az idejét ahelyett, hogy igazi
szívkapcsolatokat hozzon létre. Mivel ma a piac olyan sok anyagi kényelmet kínál, és azt tetszés
szerint használhatjuk, megtanultuk, hogy ezek a tárgyak a saját élvezetünkre vannak. Sajnos
kialakítottuk azt a szokást, hogy más embereket is így lássunk. Az eredmény a verseny,
szorongás és szegénység. Mivel sokan azt hiszik, hogy az igazi szeretet csak elképzelés, nem is
keresik, és belemennek egy célkapcsolatba.
Társadalmunk tele van olyan emberekkel, akiket a téboly és a kudarctól való félelem tart távol
attól, hogy mély kapcsolatba belemenjenek. Sokan szenvednek, mert képtelenek igazán jól érezni
magukat. Mindennapi munkájuk során megosztják másokkal ezt a szomorú mentalitást. Azt még
több csalódást és cinizmust terjesztenek.

Másokat szeretni azt jelenti, magunkat szeretni

Akik magukat nem szeretik, nem szerethetnek másokat sem. Mindenkinek, aki partnert keres,
meg kell győződnie arról, hogy a lehetséges partnerben van-e egészséges önszeretet. Az
emberek, akik destruktívan viselkednek egymással szemben, nem tudnak másokat szeretni, és a
negatív érzéseiket magukkal viszik a kapcsolatba. Hogy lehet az ilyen embernek mély kapcsolata
másokkal? Különösen azok tesznek maguknak rossz szolgálatot, akik olyan láthatóan veszélyes
dolgokban vesznek részt, mint a drogfogyasztás, berúgás, beteges szerencsejáték vagy meg nem
engedett szexualitás. Ezeket a lefokozó szokásokat osztják meg másokkal.
Ilyen emberrel nem lehetséges a minőségileg szeretetteljes kapcsolat. Ha ennek az
ellenkezőjében hiszünk, ez csak jámbor óhaj. Akikből hiányzik az önszeretet, nem tudnak mit
megosztani másokkal, mert csak a felszínes aspektusaikhoz férhetnek hozzá. Nyitva kell
tartanunk a szemeinket, amikor partnert keresünk. Ha kétségbeesetten keresünk valakit, hajlunk
arra, hogy a saját képünket fessük meg arról, aki keresztezi az utunkat. Fantáziánk tárgya
rendelkezik a csodaszép tulajdonságokkal, mert ilyen képet festettünk. Ilyen esetekben inkább a
saját elképzelésünkbe szeretünk bele, mintsem hogy őszintén gondoskodnánk a másik
személyről.
Hogy lehetünk ilyen esztelenek? Ez tulajdonképpen nagyon egyszerű. Bár nem vagyunk
tudatában, hogy a valódi egész mivoltunk belülről elérhető, találunk valakit, aki külsőleg

58
megfelel a vonzó személyről alkotott elképzelésünknek, aztán mozivászonként használjuk, és
rávetítjük a fantáziánkat remények, félelmek és kívánságok formájában.
Ez a rávetítés történik általában a romantikus szerelem kezdetén, és a románc csak addig tart,
amíg ép ez az illúzió. Gyakran szétmegy a kapcsolat, mert a „szeretett” személy egyáltalán nem
olyan, mint amit elvártunk. Először ezt mondjuk: „Ó, szerelmes vagyok! Ő az, akire vártam.” De
egy idő után belátjuk, hogy csak a saját elképzelésünk ittasított meg, ez nem engedte, hogy
elismerjük azt, amit az egész idő alatt tudtunk: nem nekünk szánták ezt a személyt.

A teljesség keresése

A férfiak és a nők azért hajszolják egymást, mert teljessé akarnak lenni. A férfi, akiből sok
alapvetői női vonás hiányzik, olyan nőt keres, aki megadhatja neki azt, amire szüksége van.
Igazából olyan nőt keres, aki a belsejéből hiányzik. A nő is magán kívül keresi a férfi aspektust,
ami benne szunnyad.
Senkiben sincsenek teljes egyensúlyban a férfi és a női tulajdonságok. Teljessé válni azt jelenti,
hogy megteremtjük az egyensúlyt a két aspektus között. Minél készebbek vagyunk egy nő igazi
férfi-oldalát, és egy férfi igazi női-oldalát becsülni, annál egészségesebbek lesznek a
kapcsolataink. Ha tökéletesek és kiegyensúlyozottak vagyunk, könnyebben találunk olyan
partnert, aki hasonlóan tökéletes és kiegyensúlyozott, és aki támogat minket a szolgálatunkban.
Ha két tökéletlen személy jön össze, az eredmény nem az egész, hanem még nagyobb
frusztráltság. Két rászoruló ember nem teheti boldoggá egymást. Nagyon elfoglalja őket az a
kísérlet, hogy megtalálják a beteljesülésüket. Legyünk óvatosak, ha nagyon kétségbe vagyunk
esve. Amíg azt hisszük, hogy valaki „odakint” fog boldoggá tenni minket, addig semmilyen
kapcsolatban nem leszünk sikeresek. De ha eljutunk magunk mélyebb rétegeihez, természetesen
harmóniába kerülünk a természettel és Isten magasztos személyiségével. Tökéletesebbek
leszünk, és nagyobb lesz az egyensúly a férfi és női energiáink között.
Ha két tökéletes személy kerül össze, megvan a lehetőségük, hogy erős kapcsolatot fejlesszenek
ki. Se nem túlzottan dominánsak, se nem túl megalázkodók, nem manipulálják egymást
kölcsönösen, hogy megtámasszák a saját bizonytalanságukat. Az ilyen emberek nem úgy
viselkednek, mint a koldusok, akik olyan valakit keresnek, aki számukra csodát tud tenni. Még
ha nem is vonzanak partnert, nem fogják érezni a veszteséget, mert mindent értékelnek, amit az
Úr értük tesz. Ahelyett, hogy maguknak akarnának kapni valamit, meg akarják osztani másokkal
a teljességüket. Ebben a helyzetben – a maguk módján – olyanok, mint Isten, Isten magasztos
személyisége tárházai, akik mindenkinek szeretetet adnak.
Minél teljesebbek leszünk, annál természetesebb módon vagyunk szeretetteljesek és készek az
isteni közösségre, mert igazából szerető lények vagyunk, csak ideiglenesen fedettek. Nagyobb
teljességet kezdünk tapasztalni, amikor felismerjük belső természetünket, mint szellemi lelkeket,
és a kapcsolatunkat az Úrral.
A teljesség keresése során azonban óvatosnak kell lennünk, ne higgyük azt, hogy egészségesebb
és kiegyensúlyozottabb vagyunk, mint mások. Ne felejtsük el, hogy mindannyian őrültek
voltunk, amikor egyáltalán elfogadtuk a megszületést az anyagi testben. Ez a behatárolt fizikai
világ nagyjából és egészében a frusztráltság, depresszió, gondok és sötétség világa. Minden nap
örömre és extázisra vágyunk, és tudjuk, hogy ezt valahol el lehet érni. Kétségbeesetten
kérdezzük magunkat: „Hol van ez a szeretet?” Magányosnak, depressziósnak érezzük magunkat,
tudjuk azt is, hogy valami nincs rendben velünk, mert valahogy nem találjuk meg azt, amit
keresünk.

Kifordult nemi szerepek

59
Mindenkiben különböző arányokban vannak a férfi és női alkotóelemek. Ez a fizikai szinten is
nyilvánvaló: minden férfi testében vannak női hormonok, és a női test férfi hormonokat
tartalmaz. Nőknek is, férfiaknak is van mellük, és minden különbség ellenére a szaporodás
szervei sok tekintetben hasonlóak.
A modern, bűnös kultúra mesterséges, eltorzult szerepjátékba kényszerít a nemek között. A férfi
fél attól, hogy érzelmes, együttérző vagy gondoskodó legyen. Mivel a szelíd oldala nem fejlődik
ki, nem válik teljes személlyé. A nő feladja az azonosságát, elfojtja az egyéni kezdeményezését,
és passzív lesz. Ő sem teljes személy. Ennek az a következménye, hogy a társadalom rendkívül
kiegyenlített és töredékes módon működik. Az eltorzulás másik aspektusa mindenekelőtt a nő
bántalmazása, mozgó vagyontárgyként kezelik, sőt megfosztják minden polgári jogától – pl. a
választói jogtól vagy a saját tulajdonhoz való jogtól. Következésképpen sok nő gyűlöl nő lenni.
A modern kultúrában természetes, hogy a nők a hagyományosan passzív szerepük ellenszeréül a
férfiakat utánozzák, agresszívek lesznek, versenyeznek, hogy figyelembe vegyék őket, mint
résztvevőket a gazdasági rendszerben. Ez azonban nem orvosság a nemek közötti
egyenlőtlenségre. Az agresszív, konkuráló férfiasság, amit a nő utánoz, az igazi férfias
tulajdonságok – bátorság, kezdeményezés, megkülönböztető képesség és szeretettel vegyített
elszántság – eltorzításai.
Ha a nők megpróbálnak úgy viselkedni, mint a férfiak karikatúrái, elnyomják egyedülálló nőies
tulajdonságaikat – intuíció, inspiráció, felvevő képesség – és leértékelik a szerepüket, mint
nevelők és a kultúrjavak hordozói. Ezekkel a tulajdonságokkal segíthetnének megmenteni a
bolygót. Ha a férfiak torz női tulajdonságokat vesznek fel, és egyre passzívabbak, függőbbek és
gyengébbek lesznek, ezzel sem adnak megoldást. Ennek megfelelően az egész társadalom
rendezetlen.
E társadalom sok emberéből teljesen hiányoznak a női tulajdonságok, vagy azokat nem akarják
kifejezésre juttatni. Ugyanakkor mindenki kárára túlhangsúlyozzák a férfias tulajdonságokat.
Egyáltalán az egész világ a női energia hiányától szenved, ami világosan mutatja, milyen
félelmetesen kihasználjuk a bolygót.

A lelki élet kétnemű

A lelkileg fejlett emberek természettől fogva „kétneműek,” ami azt jelenti, egyesítik a férfias és a
nőies tulajdonságokat. A lelkileg erős nő hatalmas férfi-energiához férhet hozzá, amely lehetővé
teszi, hogy elszántan cselekedjen, míg a lelkileg fejlett férfi könnyen megnyilváníthat olyan női
vonásokat, mint az alázat és érzelmesség. Amikor lelkileg fejlődünk, átadjuk magunkat az
Úrnak, hogy ne az uraljon, amit mások gondolnak rólunk. Ez nem köt a hagyományos nemi
szerepekhez, és könnyen kifejezésre tudjuk juttatni azokat a tulajdonságokat, amelyeket a másik
nemnek tulajdonítanak. Abban a helyzetben vagyunk, hogy spontán és becsületesen éljünk,
félelem vagy hamis szentimentalitás nélkül.
Nem mehetünk Istenhez befejezetlenül. Ez azt jelenti, nem mehetünk haza, ha azt gondoljuk, mi
csak férfi vagy nő vagyunk. Ahhoz, hogy fejlődjünk, meg kell értenünk a kétneműséget, ami
nemcsak a fizikai testben vagy a szexualitásban nyilvánul meg. Mint már említettem, a
társadalom azt szeretné, hogy azt gondoljuk, a szeretet csak szex, és ahhoz, hogy kapcsolatokat
tartsunk fenn, szexuálisan kell megnyilvánulnunk. Ne felejtsük el azonban, hogy senki sem hat
olyan vonzóan, mint egy lelkileg nagyon fejlett férfi vagy nő. Mindenki szeretne együtt lenni egy
ilyen személlyel; ez természetes. De ez nem jelenti azt, hogy ennek nyílt szexuális kapcsolatnak
kell lennie.
Ha elkezdődik a lelki fejlődésünk, gondosan meg kell figyelnünk magunkat, el kell kerülnünk,
hogy zavart okozzunk másoknak. Ha pl. egy férfi egyre inkább teljes lénnyé válik, megjelenik a
női oldala. Lehet, hogy ebben a kezdeti szakaszban a férfi úgy érzi, annyira táplálja a női energia,
60
hogy kétségbeesetten igyekszik azt még intenzívebben tapasztalni. Éberség nélkül hol az egyik,
hol a másik nőhöz vonzódik, és úgy érzi, mindenkivel bizalmas kapcsolatba kell kerülnie. Ha
nem látja be, hogy ez az érzés a saját nőisége felébredésének az eredménye, lehet, hogy
mindenkivel lefekszik. Egy nőnek is lehet hasonló tapasztalata, egy csomó ember vonzza, mert
felébredt a férfi-oldala. Ha nem vigyázunk, ott találjuk magunkat, hogy féktelen nemi életet
élünk. Megfigyelhetjük ezt a jelenséget pl. sok New Age szervezetben, ahol a férfiak és nők
rutinszerűen gyakorolják a „szabad szerelmet.”
Ellen kell állnunk annak az ösztönnek, hogy részt vegyünk a korlátozatlan szexuális
megnyilvánulásban. Végső soron csalódást okozunk magunknak és másoknak. Ez a frusztráltság
még a homoszexualitás kiváltó tényezője is lehet. Sok nő megunta a szerelmi ügyeket, és
panaszkodik: „Az egyetemen kerestem magamnak egy férfit, de nem jött össze. Aztán az
irodában kerestem, az sem sikerült. Megpróbáltam egy idősebb férfivel, nem sikerült. Aztán
találtam egy fiatalabb férfit, de nem volt jó az se. Aztán egy lelki személlyel próbálkoztam, és
megint kihasználtak. Most már elég. Most egy nőt szeretnék.” Amikor a nők azzal próbálkoznak,
hogy partnert találjanak, sokan tapasztalhatnak bántalmazást, szidalmazást és kihasználást, és így
elvesztik az érdeklődésüket a férfiak iránt. De ebben a helyzetben a nő továbbra is az integráció
hiányát tapasztalhatja, hiszen nem marad teljes, ha az uralkodó férfi szerepét játssza, és közben
elfojtja a nőiségét.
Férfiak is találhatják magukat hasonló helyzetben, aztán erre a következtetésre jutnak: „Elég
ezekből a nőkből. Keresek most egy férfit, valakit, aki hasonló tapasztalatokat szerzett. Legalább
abban a helyzetben leszünk, hogy megértjük egymást.” Sokszor csak a férfi-tulajdonságok
hiányzanak az ilyen férfiből, ezért könnyen vonzza a másik férfi, akinek domináns jellemvonásai
vannak. Tulajdonképpen azt a férfit keresi, aki belőle hiányzik.
A mai társadalomban lehet, hogy sok homoszexuális ember lesz az első, aki eljut a mély
spiritualitáshoz, mert ők minden szinten csalódtak. Készek a valódi változásra. Őszinte
kapcsolatot szeretnének valami Magasabbal. Semmi esetre sem ítélhetjük el őket, mert a
viselkedésük csak kiáltás a szeretet után. Mivel az ilyen kiáltás általában nem a teljes lény
fejlődési igényeire irányul, sajnos zavarrá válhat, rendezetlenséget okozhat.

A különbségek feloldása

Ha a férfiak és a nők harmonikusan akarnak együtt élni, ne féljenek a konfliktusoktól. Ez a

kijelentés talán ellentmondásosnak tűnik, de a konfliktusok és véleménykülönbségek
hozzátartoznak minden kapcsolathoz. Ebben az a szép, hogy a partnerek közösen oldhatják meg
a problémát, ha kölcsönös a szeretet. Még ha azt hisszük, hogy ártatlanok vagyunk, akkor is
megkérdezhetjük a partnerünket: „Hogyan változhatok meg? Mit tehetek? Mit gondolsz, milyen
lelki módon kellene cselekedni?” A gondoskodó partner nem fog valami lehetetlent javasolni.
Ilyen módon közelebb kerülünk a másik személyhez.
A házastársunk azt mondhatja: „Tudod, te tényleg hülyét csináltál magadból. Igazán nem kellene
így viselkedned.” Ezen a ponton választhatunk. Mondhatjuk: „Nem voltam hülye! Te csak irigy
vagy. És mi volt a múlt héten? Még rosszabb volt.” Vagy ehelyett ezt mondhatjuk: „Hogyan
tehetnélek téged boldogabbá? Beszéljünk erről.” Aztán meg lehet egyezni a probléma
megoldásában. Ha az első megoldás nem működött, meg lehet beszélni, hogy valami mást
csináljunk. Még ha továbbra is különböző véleményen vagyunk, a tárgyaló készségünk
példaként szolgálhat a partnernek, hogyan viselkedjen az ember ilyen helyzetekben. Az ilyen
helyzet sem nehéz, ha egy kicsit alázatosak és készek vagyunk arra, hogy növekedjünk és
tanuljunk.

61
Ismét mindent felajánlani az Úrnak

Ha megértjük, hogy a partnerünket Isten adta, akkor megkérdezzük magunkat: „Örül Isten
annak, ahogyan a lányával/fiával bánok?” Ez több erőt ad nekünk, hogy elviseljük a
nehézségeket a kapcsolatban. Ha felmerül egy probléma, elgondolkodhatunk: „Ez sértés volt.
Haragszom.” De ha arra gondolunk, hogy az Urat szolgáljuk, akkor máris túljutottunk a
zavarodottságon, és a sértést inkább szeretet utáni kiáltásként ismerjük fel, mintsem támadásnak.
Ha ismét mindent felajánlunk az Úrnak, sok kulcsot fedezünk fel, hogyan tegyük ismét
működőképessé a kapcsolatunkat. Ha nem tudjuk megkeresni ezeket a kulcsokat, akkor a világ
összes szemináriuma és workshopja nem fog tudni segíteni. Az elméletek értelmetlenek, ha nem
szívből élünk. A könyvekből sem lehet tanulni, ha nem akarjuk mélyebben megérteni az
emberek egyéni helyzeteit és az örök lelki valóságokat.
Egy kapcsolatban a problémák csodaszép lehetőségek, hogy felfedezzük, mennyire
gondoskodunk a másik személyről. Az ilyen helyzetek próbára tehetik a készségünket, mennyire
akarunk elkötelezettek, felelősek és megbízhatóak. De amikor jönnek a kihívások, sajnos
megtörténhet, hogy az egyik házastárs el akar menekülni, és a kapcsolat meginog. Ha azonban
kitartunk, és a nehéz problémákat a partnerünkkel oldjuk meg, nagyobb lesz a szeretet, mert
becsületesek maradtunk egymáshoz, és együttműködve győztük le a nehézségeket.
A kapcsolatban alapvető, hogy Istenre koncentráljanak. Ha azt gondoljuk, mi vagyunk a
tulajdonos, belekapaszkodunk a pénzünkbe és más vagyontárgyainkba. De ha megértjük, hogy az
Úr szolgái vagyunk, belátjuk, hogy az, amink van, csak eszköz, ami lehetővé teszi, hogy ismét
felajánljuk a szeretetünket Istennek. Ez a megvalósítás felbátorít, hogy rendkívül szeretetteljesek
és figyelmesek legyünk, mert tudjuk, hogy a Legfelsőbb nevében gondoskodunk másokról.
A kapcsolat az intézkedés, amit Isten tett, hogy lehetőséget adjon nekünk viszonozni az Ő
szeretetét. Ha egy házastársról vagy egy gyerekről gondoskodunk, inspirálva érezzük magunkat,
hogy a legjobbat adjuk neki. És még többet, mert ők Isten tulajdona. A gyerekeink nemcsak
hozzánk tartoznak; ők Isten gyermekei. A partnerünk sem a mi tulajdonunk, hanem az Úr
képviselője.

Valóban önzetlenek vagyunk?

Ha önző módon cselekszünk, a saját kívánságainkat tápláljuk, ahelyett, hogy másoknak

szolgálnánk. Gondosan meg kell vizsgálnunk a kapcsolatainkat, hogy lássuk, igazából mire
irányítjuk az energiáinkat. Tényleg törődünk mások javával, a személy érdekel, és nem a
felszínes megjelenése, lelki a célunk, vagy csak megittasultunk a saját fontosságunktól, és
mindig arra törekszünk, hogy először mi magunk érezzük jól magunkat?
A szerető kapcsolatokban az a legfontosabb, hogyan gondoskodunk az Úr nevében, nem az, hogy
milyen előnyöket kaphatunk. Amikor gondoskodónak látjuk magunkat, a cselekedeteinket a
Legfelsőbb Úrnak szenteljük. Aggódunk, de nem látjuk a másikat csak a magunk
kiterjesztésének. Mindent megteszünk, hogy egy adott léleknek megadjuk a legjobbat, amit
tudunk.
Ebben természetesen benne van az anyagi kötelességeink teljesítése is, de ez csak a kezdet. Azt
kell adnunk a másiknak, ami valóban fontos, és ez a szeretet, megértés és spiritualitás. Adjunk a
partnerünknek szerető támogatást és bátorítást, úgy neveljük a gyerekeinket, hogy Istentudatosak
legyenek, megtanulják, hogy Istenhez tartoznak.
Ezért van szükség a házasságban lelki alapra. Az önzésen, gazdasági biztonságon vagy szociális
célszerűségen alapuló házasság boldogtalansághoz fog vezetni. Az ilyen tényezők időlegesek. A
gazdasági vagy társadalmi helyzet megváltozhat, a partnerek másként gondolkodnak, és hirtelen

62
feloszlott a levegőben minden alap, ami eredetileg az egyesülés alapját képezte. Ha ezek az
elemek már nem fontosak, végül nem marad semmi.

Ragaszkodás és elválás

A ragaszkodás és elválás, a lelki élet fontos elemei, a házasságban is fontosak, de őszintén kell
ragaszkodunk és elválnunk, hogy elkerüljük a végleteket, a túlzott ragaszkodást vagy a közöny
távolságát. Ez a kérdés: Pontosan mihez ragaszkodunk? Arra vágyakozunk, hogy visszaadjuk az
Úrnak, ami különben is az Övé, vagy a saját érzékeink kielégítéséhez ragaszkodunk? Ahhoz kell
ragaszkodnunk, hogy mindent felajánljunk az Úrnak, legyen az család, ház, munka vagy
tulajdon.
Igazából nincs semmink, mert minden az Úré. Ha tehát meg is kíséreljük, hogy elkülönüljünk a
házastársunktól és a gyerekektől – voltaképpen mit adunk fel? Ha azt állítjuk, hogy
elkülönültünk, ezzel arra célzunk, hogy lemondtunk valamiről, amit egykor birtokoltunk. Ez
téves elképzelés. Ezenkívül a lelki elkülönültséget nem használhatjuk fel ürügyként, hogy a
rokonainkkal szemben közömbösek legyünk. Ez nem szeretetteljes viselkedés. Nekünk az a
kötelességünk, hogy mindent megtegyünk az Úr elégedettségére, anélkül, hogy valaha is azt
gondolnánk, mi vagyunk a tulajdonosok.
Ha gondoskodóként, és nem tulajdonosként cselekszünk, akkor az Úrnak azokkal próbálunk
örömet szerezni a kapcsolatainkban, akik közel állnak hozzánk, mert megértjük, hogy mindenki
Isten képviselője. Ha a szülők a gyerekeiket nem táplálják megfelelően, vagy nem törődnek az
egészségükkel, ez nem tetszik az Úrnak. Bár a fizikai testünk csak jármű, mégis Istené, és mi
felelősek vagyunk azért, hogy jó karban tartsuk, úgy, hogy ne zavarja az elme, értelem és lélek
munkáját.

Partner keresése

Bár csaknem mindenki partnert akar, sok ember nehezen talál alkalmasat. A házastársat kereső
embereknek jobban tudatában kellene lenniük a prioritásaiknak. Ha elmegyünk bevásárolni,
többnyire tudjuk, mit akarunk. Ha nem tudjuk, céltalanul mászkálunk üzletről üzletre, veszünk
egy pár haszontalan dolgot, és elégedetlenül megyünk haza. Ugyanígy van ez a
partnerkereséssel. Ha csak az egyik embertől a másikig megyünk, anélkül, hogy tudnánk, milyen
tulajdonságokat akarunk, végül annál kötünk ki, aki egyáltalán nem illik hozzánk. A legjobb
esetben elvesztegettük a sok energiát, és csalódtunk.
Ha egyszer eldöntöttük, mit szeretnénk, akkor rakjuk ki az asztalra az igényeinket, és olyan
keressünk, aki azoknak megfelel. A kapcsolat partnerség, csapatmunka, ahol a két fél kiegészíti
egymást, miközben a közös célért dolgoznak. Mielőtt egy pár vállalja a kötelezettséget,
vizsgálják meg alaposabban a célokat, és nézzék meg, hogy ugyanazt akarják-e. Aki ezt nem
teszi meg, annak később komoly problémái lehetnek.
Meg kell értenünk a kapcsolatok lelki aspektusát. Elkötelezett kapcsolatokban a férfiak és nők
segíthetnek egymásnak, hogy kölcsönösen fejlődjenek. Ha van egy partnerünk, a partnerünkkel
kell tovább lépnünk, vagy meg kell győződnünk arról, hogy a partner velünk halad. Ha mi
fejlődünk, de a partner állva marad, akkor komoly problémáink lesznek.
Ha a férfi és a nő nincsenek tisztában a prioritásaikkal, olyan kapcsolatot alkotnak, amely nem
működik. Azzal ér véget, hogy mindketten másokkal próbálkoznak, és közben remélik, hogy
megtalálják a választ. Ha a kísérlet nem sikerült, elutasítják egymást, és új partnert keresnek.
Más körülmények között azok az emberek, akikben nincs elegendő önszeretet, azzal a reménnyel
mennek bele a kapcsolatokba, hogy megtalálják azt a szeretetet, amit kívánnak. De mint már
említettem, két tökéletlen ember nem érhet el sikert, ha arra használják a kapcsolatot, hogy
63
teljesnek érezzék magukat. Mindketten a másiktól várják, hogy csodát tegyen, és végül
mindketten becsapva érzik magukat.
Ha egyszer világosan megértettük, számunkra mi a legfontosabb, nem tagadhatjuk meg az
igényeinket csak azért, hogy találjunk egy partnert. Ha mégis így teszünk, később még
csalódottabbak leszünk. Legyünk természetesek, hagyjuk, hogy a prioritásaink magukért
beszéljenek, és azokat becsületesen beszéljük meg minden lehetséges partnerrel. Nincs értelme
azt remélni, hogy a másik megváltozik. Maguk idézik fel a szerencsétlenséget, akik ehhez az
elképzeléshez ragaszkodnak. Nem beteljesülés a férfi vagy a nő számára, ha a partner minden
alkalommal bosszankodik, amikor ő lelki életet él.
Ne kínozzuk egymást szükségtelenül; van már elég nehézségünk. Olyan partnert keressünk, aki
lehetővé teszi, hogy megmutassuk a cselekvő szeretetet, az életet magasabb szinten élvezzük, és
a megvalósításainkat megosszuk másokkal. Ne engedjük meg, hogy a magány olyan szövetségbe
vigyen, amely képtelen megosztani az életünk legfontosabb aspektusait. Végül csak még
nagyobb fájdalmat érzünk, mint az eredeti magány volt, mert a partnerünk nem lesz kész
elfogadni azt, amit mi neki adunk. Ha végül belátjuk a törekvéseink értelmetlenségét, azokba
valószínűleg már olyan sokat invesztáltunk, hogy a válás tönkretehet. Ilyen tapasztalatokból az
emberek egész életre szóló mély sebeket kapnak, és többé nem készek arra, hogy bárkinek is
megnyissák a szívüket.

Tíz gyakorlat a teljességhez

Hogy értelmes kapcsolatokat alakíthassunk ki a másik nemmel, teljes emberekké kell válnunk,
akiknek nincs szükségük arra, hogy kívül keressék a megoldásokat. Ehelyett meg kell tanulnunk,
hogy befelé forduljunk, és összekapcsolódjunk a magasabb lelki igazságokkal. Hogyan? A
következő tíz gyakorlat, amely az eddig beszélgetésünk nagy részét összefoglalja, irányvonalakat
nyújt, hogyan juthatunk el a teljességhez, amely az erős, tartós partnerkapcsolat alapja lehet.
1. Meg kell tanulnunk szeretni magunkat. Mint már említettem, akik magukról nem tudnak
gondoskodni, másoknak sem tudnak adni. Az önszeretet egyik aspektusa négy alapszabály
betartása: nem fogyasztunk drogokat vagy alkoholt, nem foglalkozunk szerencsejátékokkal,
törvényellenes szex-el, és nem eszünk húst. Ezek az élvezetek meggyengíthetik az alkatunkat.
Minél inkább a természet törvényei szerint élünk, annál jobban átadjuk magunkat Isten
akaratának. Ha hiányzik belőlünk az önbecsülés, nem látjuk magunkat Isten gyermekeinek.
Nincs elég szeretetünk és odaadásunk, amit másokkal megoszthatunk.
2. A szeretet, amit a partnerünktől kapunk, tulajdonképpen az Úrtól jön, és nekünk az a
feladatunk, hogy visszaadjuk. Mások Isten szeretetét vezetik hozzánk, és mi az Ő szeretetét
megint tovább adjuk másoknak. Az Úr azért von be minket a játékba, hogy lássa, mint csinálunk
a szeretetével. Úgy viszonozhatjuk Isten szeretetét, hogy nagyobb odaadással gondoskodunk a
partnerünkről, mintha maga Isten jelen lenne. A partnerünk csatorna lesz, akin keresztül a
szeretetünket visszaadhatjuk Istennek.
3. A szereteten nincs árcédula. A szeretet nem üzleti megállapodás, vagy szerződés menekülési
záradékkal, a nehéz körülmények esetére. Nem közeledhetünk az Úrhoz az alkudozás
hangulatában, és ne kezdjük a meditációnkat és az imáinkat egy hosszú bevásárlási listával. Az
ilyen imák nem indokolatlan, feltétlen szereteten alapulnak, és nem segítenek ahhoz, hogy
kifejlesszük a magasabb tudatot, és teljessé váljunk.
Istent nem kell emlékeztetnünk a szükségleteinkre. Minél inkább elfogadjuk azt a tényt, hogy az
életünket mindig Isten irányítja, annál inkább meg tudjuk érteni, mit jelent az igazi ima: „Legyen
meg a Te akaratod.” Ha ezt az imát őszintén felajánljuk, teljes lények leszünk.
4. Felül kell emelkednünk azon a gondolaton, hogy úgy szeressük a felebarátainkat, mint
magunkat. Másokat – különösen a partnerünket – még jobban kell szeretnünk, mint magunkat.
64
Ha így szeretjük őt, akkor felismerjük, hogy Isten ajándéka, és őt nem birtokoljuk. Csak
gondviselők vagyunk az Úr nevében. Felelősek vagyunk azért, hogy teljesítsük az Úr kívánságait
azzal a partnerrel kapcsolatban. Minden kísérlet kellemetlenül végződik, ha uralkodni akarunk a
partnerünkön. Inkább arra törekedjünk, hogy kiemeljük a magasabb tulajdonságait – ez olyan
gyakorlat, ami kihozza a mi saját magasabb természetünket is.
5. A szeretetet mindig cselekvésben lássuk, és ezt a szeretetet vigyük magunkkal, akárhová
megyünk. Töltsön ki minket annyira a szeretet, hogy természetesen átterjedjen mindenkire,
akivel találkozunk. Ebben a mentalitásban életünk minden aspektusában úgy szolgálunk, mint
Isten képviselője. A cselekvő szeretet a lélegzésen keresztül is gyakorolhatjuk. Amikor
belélegzünk, látjuk magunk előtt, hogyan vesszük fel magunkba a szeretteink fájdalmát és
csalódását; amikor kilélegzünk, boldogságot, örömet, szeretetet és békét küldünk nekik vissza.
Ez a gyakorlat igazából nemcsak azoknak segít, akik közel állnak hozzánk, hanem az egész
világnak. Nem vagyunk közömbösek más emberek problémáival szemben. Segíteni szeretnénk.
Kilélegzünk: a szeretetünket, az együttérzésünket és a gyógyító erőnket lélegezzük ki. Ez
nemcsak egy haszontalan gyakorlat. Erős befolyást gyakorol, és ha ezt a folyamatot hosszabb
időn át megfigyeljük, látni fogjuk, milyen pozitív hatással van másokra.
6. Tekintsék a partnerükkel való kapcsolatot az Úrral fenntartott kapcsolatuk alkotó elemének. Itt
van egy gyakorlat, amely segíthet. Képzeljenek el egy háromszöget, A, B, C pontokkal. Ön az A,
a partnere B, és a szívében élő Úr C. Állapodjon meg a partnerével, hogy ez a háromszög állandó
kapcsolatot képez Önök között, és valahányszor meditálnak vagy imádkoznak, legyen meg a
kapcsolat a partnerrel és az Úrral. Nem kell feltétlenül együtt meditálni, vagy egyidejűleg
gondolni erre a kapcsolatra. A megállapodásuk mindenkor és mindenütt érvényes.
7. Osszák meg a lelki megvalósításaikat a partnerükkel, hogy segítsenek neki, hogy a saját és az
ő tudatát is fölemeljék. Akkor a kapcsolat el fog mélyülni, és Önök tovább lépnek. Néha félünk
az odaadástól a lelki életben, azt hisszük, elveszítjük az azonosságunkat. De meg kell értenünk,
hogy a Legfelsőbb iránti odaadás a lehetőség ahhoz, hogy újra visszanyerjük a teljes
azonosságunkat. Ha nincs az életünkben lelki dimenzió, nem vagyunk teljesek, és nem
tapasztalhatunk mély szeretetet.
8. Gyakorolják magukat abban, hogy mindenkinek ugyanazt a szeretetet ajánlják fel, amit a
partnerük iránt éreznek. Más szavakkal, osszák meg a szeretetet a többiekkel, anélkül azonban,
hogy szexuálisak aktívak lennének. Megkérdezhetjük magunktól, hogyan lehel elvenni a
szexuális elemet. Ne felejtsék el, hogy a szex és a szeretet nem jelentik feltétlenül ugyanazt. A
gyerekeinket nagyon intenzíven szerethetjük, minden szexuális felhang nélkül. Mindegy, hogy
milyenek a körülmények, próbáljanak meg minden kapcsolatban ugyanolyan szeretetet
kibontakoztatni.
Mindannyian ismerjük, milyen édes, ha valaki csak egy személyt szeret. El tudják képzelni,
mennyivel édesebb lenne ugyanezt érezni mindenki iránt? Gondoljanak arra, milyen szerető
kapcsolatok alakulnának ki, gondoljanak a viszonzásra, amely gazdagabbá tenné a saját
életünket, és a mások életét. Elképzelhetetlen boldogság, öröm és elégedettség lenne a napi
penzumunk. Nem egyes emberekre hagyjuk rá magunkat, akik ebben a tapasztalatban
részeltetnek, mert megértjük, hogy igazából Istent keressük. Minél jobban megértjük, hogy Isten
mindenkiben ott van, annál inkább tapasztaljuk az istenit, és az annál teljesebbé tesz minket.
9. Próbáljanak versenyképes kapcsolatokat kialakítani. Lehet, hogy először ez idegenül és
ellentmondásosan cseng. Hogyan beszélhetünk együttműködésről, osztozásról és önzetlenségről,
ha aztán a versenyt javasoljuk? Tulajdonképpen nincs ellentmondás. Lelki összefüggésben a
verseny azt jelenti, hogy megpróbálunk önzetlenebb lenni, mint a partnerünk, és azt nézzük, ki
tud többet adni. Versenyezünk, ki emlékezteti gyakrabban a másikat a Legfelsőbbre, és
kölcsönösen sarkaljuk egymást, hogy gyorsabban elérjük Őt. A verseny célja az, hogy
támogassuk egymást lelki fejlődését.
65
Ez csak azoknak való, akik lelki emberek akarnak lenni, és magasabb, az anyagi élet állandótlan
élvezeteit messze meghaladó tapasztalatokat keresnek. Az önzetlenség versenye arra ösztönzi a
partnert, hogy emlékezzen, miért van ebben a testben – hogy megint szeretetteljes lénnyé váljon,
aki átadja magát az Úrnak.
10. Tekintsenek minden kapcsolatot gyakorlásnak, ami felkészít a legmagasabb, lelki
kapcsolatokra Isten birodalmában. Ez azt jelenti, abban kell gyakorolnunk magunkat, hogy a
partnerünket Isten képviselőjének lássuk, felismerjük a saját isteni természetünket, emlékezzünk
arra, hogy Isten gyermekei vagyunk, akikre nagy megvalósítások és örömök várnak. Csak Isten
birodalmában fogjuk megtalálni ezt a szeretetet, és az örök kapcsolatokat, amelyek után olyan
mélyen vágyakozunk.
Végül is az igazi kapcsolatokat és közösségeket, tökéletes állapotukban, Isten birodalmában lehet
megtalálni. Jelenleg egy iskolában élünk, amely segít, hogy képesek legyünk viszonozni azt a
szeretetet, amely igen messze áll attól, amit most el tudunk képzelni. Ezért kell Istent tennünk a
középpontba. Az Úr ott van mindenkinek a szívében, és kész arra, hogy vezessen minket. Mi
azonban nem térhetünk haza, ha azt hisszük, hogy csak fizikai lények vagyunk, akik a másik
nemnél keressük a boldogságot. Csak akkor mehetünk vissza, ha elfogadjuk, hogy Isten
gyermekei vagyunk, lehetőségünk van arra, hogy a szerető anya-apa Istenünkkel az örök
világban éljünk. Ez a természetes születésjogunk.
Valahányszor egy helyzetet Isten fensége kifejezésének látunk, vagy amikor másokért
gondoskodva, és nem kihasználókként cselekszünk, egy lépéssel közelebb jutottunk az örök
birodalomhoz. Ne felejtsék el, ha ilyen magas tudatállapotban élünk, mindenütt Istennel
találkozunk, és végül a lelki világ birodalmait más ebben a halandó testben is tapasztalni
kezdjük.

Kérdések és válaszok

Kérdés: Amikor az önszeretetet említette, azt mondta, ebben nincsenek benne a drogok, a
szerencsejáték, a tiltott nemi élet és a húsevés. Meg tudná jobban magyarázni ezt a dolgot a
húsevéssel?
Válasz: Ez nagyon egyszerű. Mindannyian tudjuk, hogy a testet nagyon befolyásolja a
táplálékunk. Egy állat az evésért, alvásért, párzásért és védekezésért él. Ezt nem lehet
kifogásolni, mert az állatok nem törekszenek önmegvalósításra. De a húsevő felvesz magába
egyes állati tulajdonságokat, amelyek zavarhatják a lelki fejlődést. A táplálkozástudomány
szempontjából a húsevés nem különösen egészséges. Lelki szempontból az erőszak a legnagyobb
probléma, mert az állatokat lemészárolják. Az erőszaknak kollektív karmikus hatása van, és nagy
valószínűséggel az emberi társadalomban is megteremti az erőszakot. Általában kevésbé
agresszívak azok a kultúrák, ahol vegetáriánus hagyomány van.
Ha egyáltalán lehetséges, ösztökéljük arra a partnert, hogy fogadja el a vegetáriánus életmódot.
Készíthetünk finom vegetáriánus ételeket, felszolgálhatjuk neki. Ha az ételt szeretetteljes
tudatállapotban készítjük, és felajánljuk az Úrnak, az evés lelkivé válik, és nagy megtisztító ereje
lehet.
Kérdés: Mit kell tennünk, ha megpróbálunk önzetlen lenni, és a partner egyre ellenségesebben és
önzőbben viselkedik velünk?
Válasz: Ha ilyen partnerünk van, az nem az igazi partner. Partner az, aki kiegészít. Ha egy férfi
továbbra is kihasználja a nőt, aki megpróbál szeretetteljesebb és gondoskodóbb lenni, a nőnek be
kell látnia, hogy nem él működő kapcsolatban. Minél inkább szeretne lelkivé válni, annál jobban
elveszi a partner kedvét. Valaki mást kell találnia, egyébként az is a karmája, ha ebben az életben
nem talál fizikai partnert.

66
Sok ember nem arra van rendeltetve, hogy legyen egy partnere ebben az életében. Ez ne legyen
nagy probléma, mert sokan nem maradnak sokáig egy fizikai testben. Ahelyett, hogy a helyzet
miatt panaszkodunk, használjuk ki az időt arra, hogy spirituálisan cselekedjünk, és felkészüljünk
a következő lépésre. Ha kiegyensúlyozottabbak vagyunk, még több embertől, kaphatunk
nagyobb szeretetet. Ezekben a valódi kapcsolatokban találjuk meg a beteljesülést.
Kérdés: A másik nem egy vonzó tagja mindig el akarja csavarni a fejemet. Hogyan tanulhatom
meg, hogy valakit ne csak mint testet lássak?
Válasz: Ha a test játékát játsszuk, végül csalódottak leszünk, mert a partner teste
elkerülhetetlenül meg fog változni. A mienk is. Ha egy kapcsolat a külsőségeken alapul, nagyon
hamar megundorodunk, mert a fizikai test fiatalsága nem tart sokáig.
Az emberek formája állandóan változik, bár mi ezt gyakran nem látjuk. Pl. valaki, akit szeretünk,
balesetet szenved, és elveszti egy végtagját. Vagy a szerelmesünk öregedni kezd. Az a személy,
akihez eredetileg vonzódtunk, most egészen másként néz ki, kevesebb a haja, és több a zsírja.
Tulajdonképpen teljesen új testet öltött. Néha ez arra vezet, hogy azt gondoljuk: „Ez nem
ugyanaz, aki minket vonzott. Ez egy egészen más személy.”
Ha egy kapcsolat csak a felszínes külsőségekre épül, vagy arra, hogy milyen bájosan, költőien és
ügyesen beszélünk a partnerünkkel, hogy eltakarjuk a belső ürességünket, akkor nem kerülhet
sor mély, hiteles kötődésre. A szeretetnek a fizikai vonzódáson túl is meg kell maradnia. Sok
kapcsolat létezik a testi szinten, és amint már nincs testi érintés, konfliktusok jelentkeznek, és a
felek egyáltalán nem tudják, miért. Csak a nagy feszültséget és a szorongást érzik, amint az
érintések játéka megszűnik.
Egy napon az érzékeink – és a szerelmesünk érzékei – nem lesznek ugyanazok. Mi lesz a
kapcsolatból, ha csupán a szexuális stimulálásra épült? Ha a kapcsolat üres, úgy döntünk, hogy
Isten már nem létezik? Azt a következtetést vonjuk le, hogy Isten már nem szeret minket, vagy
hogy valamilyen módon becsapott minket, csak mert már nem tapasztalunk fizikai örömöt a
partnerünkkel? Felkiáltunk, és átkozzuk az Urat, vagy megpróbáljuk megérteni, hogyan fejezheti
ki ez a helyzet a szeretetet?

67
7. fejezet

Felebaráti szeretet

Mindenütt láthatjuk magunk körül az ipari paradigma eredményeit, amely a kényelemre, pénzre,
a dicsőség, hatalom és ellenőrzés tiszteletére irányul. Ennek az a következménye, hogy a modern
kultúra nem adja meg az embereknek és a többi élőlénynek az őket megillető tiszteletet. A föld is
élőlény, és nagyon szenved a szeretet hiányától. Mint azt már magunk is láthatjuk, a földdel és
más életformákkal annyira tiszteletlenül bánunk, hogy mindenütt komoly betegség tünetei
láthatók: árvizek, éhínségek, földrengések, aszály, vulkánkitörések, járványok, csapások, és
számtalan más kínzás. Ahelyett, hogy szeretettel, gondoskodással és együttérzéssel bánnánk az
emberekkel, manipuláljuk és kihasználjuk őket, hasztalan keresve a kielégülést.
A negatív dolgok semlegesítésének az egyik útja a szeretetteljes kapcsolatok. A saját
kapcsolataink annak a mikrokozmosza, ahogyan más emberekkel, és a föld más létformáival
bánunk szervezeti, nemzeti vagy globális szinten. Bolygónk gyógyulása végső soron attól függ,
hogyan bánunk egymással a mindennapi élet egyszerű találkozásaiban. Ha szeretetteljesek
vagyunk egymáshoz, mindenki pozitívan járul hozzá a közvetlen környezetéhez.
A mai társadalomban sok ember nem tapasztal elég szeretetet a családjában, az iskolában vagy a
munkahelyen. A szeretet, amely nem talál egészséges kifejezésmódot, gyakran ölt különféle
perverz formákat. Már észrevettük, hogy egyre több körülöttünk a gyermekek bántalmazása, a
vérfertőzés és az erőszak, valamint sok más társadalmi és környezeti probléma van. A szexuális
bűnözés annak a természetes tendenciának a megnyilvánulása, hogy szeretni akarunk, de nem
tudjuk konstruktívan kifejezni. Amikor az emberek elutasítják isteni természetüket, szexuális és
szerető energiájuk kudarcot vall, és pusztító erővé válik ebben a világban.

Szükség van a szeretet kultúrájára

Ez a bolygó mindaddig nem lesz egészséges, amíg nem értjük meg alaposan a lelket, és az
egyetemes szeretetet, amelyben osztozunk. Mint Isten részei és részecskéi, természetesen a
szeretet, felszabadulás és állandó ünneplés kultúrájába tartozunk. Ha ezt a szeretetet és örömet
másokra is kiterjesztjük, akkor az Istenszeretet egyre mélyebb szintjeit tapasztalhatjuk. A
világnak sürgős szüksége van a mélyebb közösségi érzésre, a személyes boldogság érettebb
megértésére, ami azon múlik, mennyire vagyunk készek fölemelni a magunk és a mások tudatát
a szeretetünk megosztásával.
Példa lehet erre egy „faközösség.” Bár a vizet a fa levelei használják, nem kell minden egyes
levelet külön megöntöznünk. Ha azonban csak a leveleket öntözzük, és a gyökereket
elhanyagoljuk, a fa nem marad sokáig életben. Ha azonban a gyökereket öntözzük, a víz eloszlik
az egész fában, és nagyon szépen fejlődhet.
Lehet, hogy önmagunkban elégedettnek tekintjük magunkat, igazából nem vagyunk
önmagunkban elégedettebbek, mint egy fa levelei. „A táplálék,” amire szükségünk van, a
szeretet; ha a szeretetet Istenre irányítjuk, „megöntözzük a gyökereket,” és természetesen
szétosztjuk a szeretetet az egész közösségben.

A felebaráti szeretet több mint felszín

A materializmus dualitásban horgonyoz; viszonylagos és nem állandó. A dolgok anyagi

aspektusai nem a belső valóság, és a materialista felfogás a külső megnyilvánulásokra irányul,
ahelyett, hogy megadná a szükséges figyelmet a láthatatlan lényegnek. Nem lehetnek értelmes és
mély kapcsolataink, ha csak a külső fedettség szintjén cselekszünk.
68
A materialista irányultság automatikusan kizár minket a szeretet mélyebb szintjeinek
tapasztalatából. Gondolják meg, hogy a feltételek nélküli felebaráti szeretet nem anyagi
életfelfogáson alapul, mert végső soron minden szeretet a szeretet tárházából jön, és ez Isten. Ha
Istent kizárjuk, akkor csak az anyagi kényelem és jelenség vonz; nem tapasztalhatjuk a feltételek
nélküli szeretetet.
Ha lelkileg fejlődünk, állandóan csodálkozni fogunk, mennyi szeretetet tapasztalhatunk és
oszthatunk meg. A lelki világban örök szerető kapcsolatok vannak a lelkek között, nincs végük,
nem romlanak meg, nem keltenek csalódást. Ilyen környezetben még a kis versenyek és
viszályok is csak arra szolgálnak, hogy több gondoskodásra és elosztásra buzdítsanak.
Mindenki hallott már anyákról, akik mindent feláldoznának a gyerekeikért, tanítókról, akik
mindent vállalnának, hogy a tanulóknak segítsenek, vagy férjekről, akik teljesen a feleségüknek
és a családjuknak szentelték magukat. Az anyagi világ önzetlen kapcsolatainak e kis példái
bepillantást engednek az igazi szeretet lelki birodalmába. Mint az eddigi fejezetekben
elmondtuk, a szoros kapcsolatokban a konfliktusok nem okoznak szakadást, hanem még
erősebbé teszik a kötődést a partnerek között. A partnerek jobban megértik, mit tesz lehetővé a
kölcsönös gondoskodás és tisztelet növekedése.

Másokat szeretni és bízni bennük

Az igazi szeretet minden balsors ellenére állandó marad. A szeretet bátorságot ad, hogy
megőrizzük a helyzetünket – még akkor is, ha népszerűtlen. Ez nem azt jelenti, hogy
könnyelműek vagy naivak legyünk. A kellemetlen tényeket tagadni azt jelenti, hogy a
szeretetnek az ellentétét fejezzük ki; az igazi szeretet becsületességen és bizalmon alapul, nem az
elkerülésen. A felebarátainkat úgy szeretni, mint magunkat, ez azt jelenti, nagyon mélyen
szeretni őket, ahogyan magunk akarunk szeretve lenni. Ez azt is jelenti, hogy bízunk bennük. A
becsületesség ismét becsületességet vonz, és a bizalom bizalmat. E tulajdonságok nélkül nincs
szeretet.
A gyakorlati szinten megkérdezhetjük magunkat, hogyan szeressünk egy nyilvánvalóan
kellemetlen embert, vagy hogyan bízzunk valakiben, aki nem szolgált rá a bizalmunkra. Az ilyen
emberhez úgy közeledhetünk, mint egy nyűgös gyerekhez. A szülők bizonyára nem a gyerekéhez
igazítják a viselkedésüket. Ehelyett segítenek a gyereknek, hogy megjavuljon, kialakítják a
helyes viselkedést, és azt ösztönzik, ami pozitív. A szülők ismerik a gyerekeik határait, és
tudatában vannak a leselkedő veszélyeknek. A tapasztalatukat a gyerekeik érettségi fokának
megfelelően kínálják, arra sarkalják őket, hogy növekedjenek, és megvédik azoktól a
követelésektől, amelyek terhesek lehetnek.
Ha elutasítjuk, hogy másokat ellenségeknek lássunk, még akkor is, ha meg akarnak sérteni
minket, akkor csaknem mindenkit szerethetünk. Mindig arra kell gondolnunk, hogy azok, akik az
ellenségeink akarnak lenni, kétségbeesetten igénylik a szeretetet, ezt akarják kifejezni, ahogy
csak tudják, bár negatív módon. Mint lelki harcosok, ilyen helyzetekben mindig választhatunk.
Reagálhatunk együttérzően, vagy tekinthetjük ezeket a megkínzott embereket ellenségeknek,
akik gondolatban meg akarnak minket semmisíteni. A második esetben magunk is destruktívak
leszünk, mert másokat veszélyes emberekként sorolunk be. De ha csak úgy látjuk őket, mint akik
tévúton keresik a szeretetet, akkor szeretetteljesek maradhatunk, és ezt a szeretetet nem
közvetítjük fenyegető módon.
Akiben nem bízunk, azt nem is tudjuk szeretni. De hogyan érhetjük el, hogy a szeretetünket és a
bizalmunkat bizalomra nem méltó emberekre is kiterjesszük? Természetesen nem szeretnénk
becsapni magunkat és másokat, amennyiben a negatív viselkedésüket nem vesszük figyelembe.
Egyszerűen legyünk elég értelmesek, ismerjük a határaikat, támogassuk a pozitív
tulajdonságaikat, ne vigyük őket olyan kísértésekbe, amelyeknek nem tudnak ellenállni.
69
Pl. nem hagyunk értékes dolgokat szanaszét egy tolvaj közelében. De ha az értéktárgyainkat
biztonságba helyeztük, akkor egy tolvajban még a saját házunkban is megbízhatunk. Bízhatunk
abban, hogy az alkoholisták nem fognak inni, ha eltávolítjuk az alkoholt a környezetükből. Más
szavakkal, úgy bízunk másokban, hogy megértjük a határaikat, eltávolítjuk a kísértéseket, és
szeretetet közvetítünk. Ha elég okosak vagyunk, és realisztikusan látjuk a gyengeségeiket, akkor
az erősségeiket addig a pontig táplálhatjuk, ahol maguk is le tudják győzni a negatív
viselkedésüket. A helyes gondolkodásmóddal csaknem mindenkiben megbízhatunk.

Titkokat megőrizni

A bizalom másik aspektusa a titkok és bizalmasság problematikájával kapcsolatos. Nekünk, mint

lelki harcosoknak, akik elhatározták, hogy másoknak segítenek, a hatékonyságunk szoros
kapcsolatban van azzal, hogyan bánunk a titkainkkal. A mindennapi életben mindenki őriz
titkokat, azokat elárulja, vagy arra használja, hogy másokat kizárjon, de azért is, hogy a fölényét
bizonyítsa.
A lelki tudatban a titkok nem játszanak szerepet, mert korlátokat teremtenek az emberek között,
zavarják a szeretet kifejezését, és azt jelentik, hogy van valami rejtegetni valónk. A titkok
„belső- és külső csoportokat” teremtenek, az embereket barátok vagy ellenségek kategóriáiba
polarizálják, és megsemmisítik a bizalmat. A lelki életünkben minden cselekedet felajánlás kell
legyen Istennek és a bhaktáinak, úgyhogy bármit teszünk, mondunk, vagy keresünk, Isten
dicsőítésének az eszköze lesz. Miért van szükség ilyen helyzetben titkokra?
Az egészséges közösségek ne ragaszkodjanak túlzottan a titkokhoz. Tulajdonképpen a lelki
harcosok élete nyitott könyv kell legyen, mert az Úr mindent lát. Minél Istentudatosabbak
vagyunk, annál inkább tapasztalja mindenki körülöttünk a megvilágosulás, nagy érzelmeket és
szeretetet. Sajnos sokan mégsem akarnak teljes felelősséget vállalni Isten – vagy akár a partnerük
– előtt, és ezért folyamodnak titkokhoz. Nem szeretnék, hogy valaki megtudja, mit csináltak,
mert félnek, hogy elítélik őket a viselkedésükért.
Ha vonakodunk vállalni a felelősséget, ez arra mutat, hogy úgy véljük, el tudunk bújni az Úr elől.
Ez természetesen nem lehetséges. Gondoljanak arra, hogy az Úr a szívben mindent megfigyel,
amit teszünk. Minden cselekedetünket ajánljuk fel az Úrnak nagy lelkesedéssel, mint szerető
szolgálatának részét, amiért felelősek vagyunk, és amiért elismerést akarunk. Ha így
gondolkodunk a cselekedeteinkről, akkor nincs mit rejtegetnünk, és nem akarunk többé titkokat
őrizni.

Bizalmasság

Van különbség a titkok és a bizalmasság között. Bizonyos cselekedetek bizalmasak, de nem

titkosak. Pl. a férj és a feleség szeretkezik. Ez a házasélet része, és bizalmas – ténylegesen az élet
kevés aspektusa olyan bizalmas, mint a szeretkezés. De a férj és a feleség még akkor is tudatosan
törekszenek az Úr dicsőítésére, amikor együtt vannak. Viselkedésük felajánlás lesz, és bár
bizalmas, nem tartják titokban.
A bizalmasság gyakran azért szükséges, hogy kifejlesszük a bizalmat, amely, mint az imént
elmondtuk, a szeretet fontos aspektusa. Ezért vannak bizalmas aspektusok az életben. Ezt a
tapasztalatot megóvjuk a nyilvánosság szemei elől, de ez nem azt jelenti, hogy valakit kizárunk.
Ahelyett, hogy mindent egyszerre feltárnánk, az információt lassanként osztjuk meg.
A lelki élet bizalmasságot követel olyan helyzetekben is, ahol a teljes igazság mások számára
veszélyes lehet. Pl. Bengálban, a 16. században az Úr Csaitanja szabadon, nyilvánosság előtt
hirdette az Istenszeretetet. De bizonyos, intenzív lelki tapasztalatokat csak néhány nagyon fejlett,
felkészült lélek számára tartott fenn. Az ilyen tapasztalatok idő előtti megnyilvánítását az
70
átlagosan vallásos ember elvetné, mint őrültséget. Az Úr Csaitanjának nem az volt a szándéka,
hogy másokat kizárjon, inkább védeni akarta azokat, akik nem tudnak mit kezdeni az intenzív
szeretet ilyen mértékével. Ez a bizalmasság helyes alkalmazása.
Hasonlóan viselkednek a szülők, akik szeretik a gyerekeiket. Miközben a gyerek növekszik, a
szülők újra meg újra elmagyarázzák neki ugyanazokat a tényeket, mindig nagyobb mélységben,
a gyerek megértési képességének megfelelően. Először a szülők csak azt mondják a nagyon kicsi
gyereknek, hogy ne viselkedjen így. Később elmagyarázhatják, mik az erkölcsi és etikai okok a
parancs mögött. Még később még nagyobb mélységben elmagyarázhatják a gyereknek, hogy
miért elfogadhatatlan az a viselkedés.
Minden fokozaton ugyanazt a viselkedést magyarázzák, de különböző szinteken. Hasonló módon
működik a bizalmasság a lelki életben. A tanító bizonyos lelki elveket a nagyközönség bevezető
szintjén magyarázhat, mélyebbre azonban csak a tanítványok beavatott csoportjában fog hatolni.
Ugyanazt a témát, de még mélyebb értelemben, csak a fejlett tanítványok csoportjában vizsgálhat
meg.
A lelki életben kezdők először pl. néhány elemi igazságot tanulnak meg, mint: nem a test
vagyunk, lehet személyes kapcsolatunk Istennel, és a lelki életben arról van szó, hogy a szeretet
intenzív fokozatait tapasztaljuk. Mivel az újoncokat kezdetben nem lehet túl sok információval
lerohanni, ezeket a tanításokat ellenállás nélkül meghallgathatják. Később a készségük
mértékben lassanként elérhetik a mélyebb megvalósítást. A bizalmasság igazából megkönnyíti,
hogy a magasabb tudást akkor nyilvánítsuk ki, amikor az idő erre alkalmasnak látszik. Ilyen
intézkedések nélkül lehet, hogy túlterhelnénk az új tanítványokat, és a tanítás egészét
elutasítanák, mielőtt alkalmuk lett volna arra, hogy megértsék.

A megítélés értéke

A lelki életben a titkok és a bizalmasság szerepének megértésén kívül ki kell alakítanunk a

megítélés helyes megértését is. Kultúránkban, különösen a New Age csoportokban a
megítéléssel szembeni kiterjedt ellenállás abból fakad, hogy elutasítjuk azt az egyetemes normát,
amely szerint a cselekedeteinket értékelhetjük. De ez az elutasítás nem azt jelenti, hogy ez a
norma elérhetetlen, sem pedig azt, hogy felment a felelősség alól.
Sok ember hajlik arra, hogy a lelki életet egyenlővé tegye a békével, toleranciával és
elfogadással. A tolerancia azonban nem mindig isteni, és a béke nem feltétlenül a szeretet jele.
Ezek a tulajdonságok az oldottság hangulatát mutatják, és nem mindig felelnek meg a helyzet
követelményeinek. Ha békére és toleranciára törekszünk, megkísérelhetünk úrrá válni a nem
megfelelő helyzeten, kezelni, vagy tagadni a létezését. Szeretetteljesek vagyunk-e, ha pl.
toleráljuk a fiunk drogfüggőségét? Biztosan nem. Felelőtlenül cselekszik az a szülő, aki ilyen
helyzetekben elkerüli a megítélést, hogy megőrizze a békét.
A lelki élet szereteten alapul, ami egymás szolgálatát jelenti, mély elkötelezettséggel, és intenzív
kommunikációval. Ebben a szolgálatban benne van a megítélés és a kiértékelés. Ha ilyen
helyzetekben ítéletet mondunk, ez azt jelenti, hogy aggódunk, védeni akarjuk a fivéreinket és a
nővéreinket. Ha elhárítjuk a megítélést, akkor felelőtlenek és közömbösek vagyunk. A helyes
ítélkezés a lelki fejlődés alkotó része, mert a növekedés állandó kiértékelést igényel. Hogy
továbbléphessünk, fel kell mérnünk magunkat, és legyünk nyitottak, hogy mások
megítélhessenek minket.

A lelki élet abszolút kritériuma

Ha egy hiteles lelki utat követünk, akkor megtanuljuk a haladásunkat hiteles kritériumok szerint
megítélni. Hasonló kiértékeléseket végzünk a mindennapi életben. A műgyűjtő pl. aszerint a
71
norma szerint ítéli meg a képeket, amelyet a művészet világában elfogadnak. A zenészek adott
technikát követve javítják a játékukat. Gondolkodjanak el ezen. Mondhatjuk-e egy
harcművészet-mesternek, hogy ne ítélje meg a tanítványait? Mondhatjuk egy keramikusnak,
hogy a tanulókat ne ítélje meg? Mondhatjuk egy tanárnak, hogy ne osztályozza a tanítványait?
Ha mindenkinek ötöst adna, a tanítványok nem tudnák, mit ér a teljesítményük.
Ezek a kiértékelések nem szeszélyen vagy pillanatnyi érzéseken alapulnak, hanem objektív
szabványokon. A külső kritérium véd a saját félrevezető észleléseinktől, nehogy az orrunknál
fogva vezessenek. A lelki életben a tanítók, szentek és hiteles szentírások segítenek abban, hogy
helyesen ítéljünk, és megvédjük magunkat az illúzióktól vagy a hamis ego tévhiteitől, amelyek
könnyen félrevezethetnek minket. Hogy elkerüljük a hibákat, rá kell bíznunk magunkat a
tekintélyekre, akik mélyen, elismert lelki hagyományban gyökereznek.

A törvények univerzálisak

A szabályok és előírások az élet tényei, és mindent uralnak, amit teszünk. Ha az utca rossz
oldalán parkolunk, megbüntetnek. Ha az adót nem fizetjük meg, pénzbüntetésre ítélnek. Ha
állandóan elkésünk a munkából, elveszthetjük az állásunkat. Ha a megítélés minden formáját
elutasítjuk, arra a következtetésre juthatunk, hogy a törvényeknek és előírásoknak semmi
feladatuk nincs a társadalomban.
A törvények azonban szükségesek a civilizáció és a rend fenntartásához. Természetesen vannak,
akik engedelmeskednek a törvényeknek, mások pedig nem. Nem utasítunk el minden törvényt,
csak mert azokat egyesek nem szeretik, vagy nem tartják be, vagy mert sok törvény igazságtalan
vagy kellemetlen. Hogy hatékonyak legyenek, a törvények nem nyomhatják el az energiáinkat,
nem korlátozhatnak természetellenesen. Jobb, ha védelmeznek, inspirálják a kreativitásunkat,
javítják a jó közérzetünket.
Igaz, hogy sok ember visszaél a megítéléssel, és közben megsért másokat. Ez azonban nem
helyes megítélés, hanem elítélés. Ha ítélünk, akkor ne vetítsük másokra a negativitásainkat, és ne
is legyenek hátsó gondolataink. Sose használjuk a megítélést kifogásként arra, hogy bárki előtt
elzárjuk a szívünket. Ha azonban másoknak segíteni, és mi magunk fejlődni akarunk, akkor
helyesen kell értenünk a helyes megítélés és méltatás szükségességét.
Ha másként gondolkodnánk, ez azt jelentené, hogy mi rendben vagyunk, úgy ahogy vagyunk,
bár gyakran értelmetlenül cselekszünk, eltérünk az abszolút lelki tekintélytől, és olyan
viselkedésben veszünk részt, ami komoly problémákat okozhat nekünk és másoknak. A rossz
magatartás elfogadása nem a szeretet jele, hanem a megtagadásé. A szeretet azt jelenti, hogy
együtt növekszünk, és tanulunk a hibáinkból. Elegendő szeretet kell mutatnunk ahhoz, hogy
mások a mi segítségünkkel maguk is elvégezhessék a javításokat.
Ahelyett, hogy azt mondanánk az embereknek, ne ítéljenek, inkább könyörögjünk, hogy éppen
az ellenkezőjét tegyék. Ha valóban szeretnek minket, akkor szelíden, de határozottan felmérik a
viselkedésünket, és megmutatják, mely területeken kell javítani. Nekünk is ugyanezt kell
tennünk értük, a negatív cselekedeteinket úgy kell értékelnünk, mint kiáltást a szeretetért.
Keressük az utakat, hogy segítsünk nekik, amennyiben tudunk.
Ezért az a kötelességünk, mint lelki harcosoknak, hogy kölcsönösen segítsünk egymásnak a
fejlődésben. Gyakran azért félünk mások ítéletétől, mert nem akarunk szembenézni magunkkal,
nem akarjuk elvégezni a szükséges módosításokat. Még mindig az önelégültség mélyen
gyökerező tulajdonságaihoz ragaszkodunk. De ha fejlődni akarunk lelkileg, akkor legyen
bátorságunk gyökerestől megragadni ezeket a destruktív szokásokat. A megítélés
felbecsülhetetlen eszköz ebben a folyamatban.

72
Először magadat ítéld meg

Sok ember, akinek segítségre van szüksége, kezdetben talán nem kész arra, hogy elfogadja a
tanácsokat, mert útjukban áll az ego. Egyszerűen nem hiszik el, hogy ilyen könnyen
elkövethettek egy hibát, vagy különben is félnek a változtatásoktól. Gyakran csak krízisekből,
katasztrófákból és káoszból tanulnak – más szavakkal, „a kemény csapások iskolájából.” Ez
lassú módja a tanulásnak, de messze a legszokásosabb. Nem tűnik ismerősnek? Ez nemcsak
minta, amellyel segíteni akarunk, ekkor vagy akkor magunk is így viselkedtünk.
Hogy a mások kemény vagy nem fair megítélésének kísértését leküzdjük, először magunkat kell
megítélnünk, mielőtt másokat megítélnénk. Sajnos sokan másoknál akarják megtalálni a hibákat,
nehogy magukba kelljen nézniük. Ítéletüknek kevés súlya van, mert nincs meg bennük a
szeretetteljes kívánság, hogy segítsenek. Konstruktív visszajelzés helyett ezek az emberek csak
bűnbakokat keresnek. Ahhoz, hogy mások segítő bírói lehessünk, éberen kell figyelnünk a saját
gyengeségeinket, és állandóan törekednünk kell a javításra.
Mindig őrizzük meg az alázat szellemét, sose adjunk másoknak tanácsot, vagy ne oktassuk őket
abban a hitben, hogy nekünk nincs tanulni valónk. Íme egy személyes példa: valahányszor
előadást tartok, koncentrálok valamire, amit szeretnék jobban megérteni. Akkor ha mindenki
elalszik is, lelkes maradok, mert legalább én tanultam valamit. Különben a tanítás csak olyan
program, amivel szeretnénk elégedetté tenni a hallgatóságot. Végül eljutunk arra a pontra, hogy
olyan dolgokat mondunk, amit nem is akarunk, és az emberek észre fogják venni a különbséget.
Hogy hatékonyabban megítélhessük magunkat, tanácsos visszajelzést kérni azoktól, akik minket
jól ismernek. Menjünk oda hozzájuk egy golyóstollal és jegyzetfüzettel a kezünkben. Amikor a
válaszokat halljuk, írjuk le kommentár vagy reagálás nélkül. Ha aztán később gondosan
átnézzük, biztosak lehetünk benne, hogy a tanácsokra a hamis ego, önillúzió vagy elképzelések
okozta zavarok vagy racionalizálások nélkül emlékszünk. Akkor nem jövünk annyira kísértésbe,
hogy igazoljuk magunkat, vagy ne vegyük figyelembe azt, amit mások mondanak.
Mindenki szeretne fejlődni, és mindenkire szükség van ahhoz, hogy segítsünk egymásnak, de
sokszor nem vagyunk fogékonyak arra, amit mások mondtak nekünk. Ilyen esetekben, ha a
visszajelzést leírtuk, félre is tehetjük, amíg készek nem vagyunk elfogadni. Ha később elolvassuk
a kommentárokat, meglepetten fogjuk látni, hogy az Úr állandóan ad alkalmat arra, hogy
fejlődjünk és megtisztuljunk. Sokkolva látjuk azt is, hogy milyen gyakran utasítjuk el a
segítségét. De ha valamennyire megértjük, hogy mindennek van értelme, ami az életünkben
történik, akkor azt is el fogjuk ismerni, milyen pontosan vezetnek, és Isten mennyire szeret
minket.

Hogyan maradhat az ember pozitív

Ha másokban nem bízunk, vagy durván megtámadjuk őket anélkül, hogy előbb megnéznénk a
saját viselkedésünket, akkor többnyire magunkat sebezzük meg. Megsebezzük azokat is, akiket
szeretünk, ha elzárkózunk előlük abban a félrevezetett kísérletben, hogy védekezzünk. Mindkét
esetben azt mutatjuk, hogy nem vagyunk elég szeretetteljesek, mert nem állunk készen arra, hogy
a zavaró viselkedésben felismerjük a segélykiáltást. A lelki harcosok senkit nem zárnak ki a
szívükből. Mindenkit szeretnek, mindenkiben pozitív tulajdonságokat találnak, még akkor is, ha
ezek mélyen el vannak rejtve. Mint lelki harcosok, felismerjük, hogy ezek az emberek éretlenek;
de ahelyett, hogy elítélnénk őket, keressük a szeretetteljes utakat, hogy oltalmazzuk és vezessük
őket.
A nehéz emberek olyanok, mint a régiségek: potenciálisan szépek, a nyers helyek ellenére. Ha pl.
szeretjük a régiségeket, akkor olyan szeretettel ápolhatunk egy 18. századi széket, hogy újra meg
újra kárpitoztatjuk. Mivel az a tárgy fontos számunkra, megtaláljuk a módját annak, hogy
73
működőképes és szép állapotban tartsuk. Hasonló módon, ha őszintén gondoskodunk a családról,
a barátokról és a társakról, meg fogjuk édesíteni a kapcsolatainkat, elvesszük a nehéz helyzetek
élét, és a helytelenül viselkedőknek segítünk, hogy megjavuljanak.
Ha másokat negatívan sorolunk be, ez azt jelenti, hogy már eldöntöttük, ők természettől fogva
önzők, szeretet nélküliek vagy megbízhatatlanok. Ezzel nem segítettünk nekik, hogy a
gyengeségeiket erősségekké alakítsák. Ehelyett belekényszerítettük őket egy sémába, amelyből
csaknem lehetetlen kitörniük, mert azt gondoltuk, hogy a lehatárolásaik leküzdhetetlenek.
Ahelyett, hogy megosztottuk volna a szeretetünket, megerősítettük, mennyire alkalmatlanok,
hiszen a mi irányvonalainkhoz mértük őket.
Akármilyen pozitívak vagyunk, adódhatnak olyan helyzetek, amelyekben az emberek elutasítják
a szeretetünket, a tanácsainkat vagy a támogatásunkat. Mit tegyünk ilyen helyzetekben? A
legokosabb rendíthetetlennek és kitartónak maradni, anélkül, hogy negatívan reagálnánk, vagy
feladnánk. Nem azt kell megváltoztatni, ami mi vagyunk, vagy a szeretetet, amit érzünk. Ha
azzal az emberrel szemben, aki elutasítja a segítségünket, negatívan reagálunk, akkor a saját
tudatunkkal nincs valami rendben. Önmagunkat akarjuk elégedetté tenni, azt szeretnénk, hogy a
másik nagylelkűnek, bölcsnek vagy erősnek lásson. A szeretetünk feltételes.
Nem kell másokat manipulálni ahhoz, hogy megkapjuk a szeretetüket és a tiszteletüket. Éljünk
egyszerűen és hitelesen, ne hagyjuk, hogy a körülöttünk élő emberek véleménye irányítson. Ha
valóban szeretünk, akkor természetesen vonzzuk az embereket. Az egyetlen feltétel, hogy
becsületesen fejezzük ki magunkat, és elfogadjuk azt a tényt, hogy egyesek szeretnek minket,
mások meg nem. Semmilyen körülmények között ne akarjuk megváltozni csak azért, mert valaki
nem ismer el minket.

A negatív magatartás kiáltás a szeretet után

Mint lelki harcosoknak, akiket nagyon is érdekel, hogy fölemeljük a tudatot ezen a bolygón,
mindig arra kell gondolnunk, hogy mindenki a szeretetet értékeli a legtöbbre. A mindenkori
helyzetben az emberek szavai és tettei vagy szerető kapcsolat, vagy kiáltás a szeretet után. Bár
mások szeretetének kifejezését könnyen helyeselhetjük, a szeretet utáni kiáltás kihívás lehet.
Ezek a kiáltások különféle formákat ölthetnek, amelyek éppen a szeretet ellentétének
látszhatnak. Milyen gyakran vesszük észre a haragból, durvaságból, féltékenységből, közönyből
és kegyetlenségből, hogy valakinek szeretetre van szüksége? Gyakran az az első reakciónk, hogy
visszavonulunk az önvédelembe, vagy ugyanolyan viselkedéssel válaszolunk. Ez azonban csak
mélyebb sebeket ejt, és nagyítja a másik személyben az alkalmatlanság, nélkülözés és elválás
érzését.
Valahányszor nehézségekkel találkozunk egy kapcsolatban, ne higgyük el gondolkodás nélkül a
másik szavait és viselkedését, hanem nézzünk a felszín alá, és kérdezzük meg magunktól: hol
hiányzik ennek az embernek a szeretet? Hogyan segíthetek? Ha a helyzetet a másik fájdalma
vagy szüksége kifejezésének látjuk, nem támadásnak vagy szándékos barátságtalanságnak, akkor
készebbek lehetünk arra, hogy a megtorlás igényét átváltoztassuk a szolgálat vágyává.
Ezt az univerzális szeretet-keresést minden kapcsolatban megérthetjük, ha megvizsgáljuk az
érzéseinket a különböző helyzetekben. Tegyük fel, megharagszunk. Könnyen észrevehetjük, a
harag abból a tapasztalatból jön, hogy úgy érezzük, nem szeretnek minket. A másik ember
meghiúsította a reményeinket és elvárásainkat, nem kapjuk meg a figyelmet, tiszteletet,
kedvességet, gondosságot vagy a szeretet más kézzelfogható jeleit, pl. adott gesztusokat vagy
ajándékokat. Ennek eredményeképpen úgy érezzük, hátrányos helyzetbe kerültünk,
megharagszunk, és haragunk erejével helyettesítjük azt az érzést, hogy minket nem szeretnek.
Azért érezzük magunkban az irigységet és az alkalmatlanságot, mert irigyek vagyunk. Zavar,
hogy más kapja az elismerést, gazdagságot vagy boldogságot, amit magunknak kívánunk, és
74
amiről azt hisszük, hogy megérdemeltük. Ez is vágyakozás a szeretet után, amely megadná
nekünk a teljesség érzését, amely annyira hiányzik. Ugyanezt elmondhatjuk sok más negatív
érzelemről is. A félelem olyan helyzetre való reagálás, amelyben sérülést, támadást,
megsemmisülést, megalázást vagy akár a halált várjuk. Magányosnak, sebezhetőnek érezzük
magunkat, elvágva a szeretettől, amire olyan sürgősen szükségünk van ahhoz, hogy biztonságban
érezzük magunkat.
Mint lelki harcosoknak, arra kell gondolnunk, hogy valahányszor egy másik emberrel
kommunikálunk, vagy a szeretetünket osztjuk meg, vagy a saját szeretetigényünket fejezzük ki.
A többiek is ugyanígy viselkednek. A barátságtalan, követelőző, sértő, haragos vagy szomorú
emberek tulajdonképpen szeretet után kiáltanak. Mindig legyünk tudatában ennek az univerzális
szeretetigénynek, és osszuk meg nagyvonalúan a szeretetünket. Minden helyzetben tegyük fel a
kérdést: „Mi az a szeretet-tényező, amit itt meg kell szólítanom?”

Mások negativitásait kezelni

Mint lelki harcosoknak, minden körülmények között az a kötelességünk, hogy pozitívan

reagáljunk azok szeretet utáni kiáltásaira, akik a negatív viselkedés alapján állnak. Három fontos
módja van annak, hogyan reagáljuk, ha valaki megtámad minket. Az első, hogy megvizsgáljuk
magunkat, felfedezzük, milyen érzékenység, ügyesség vagy gondoskodás hiányzik belőlünk. Ha
gondosan és komolyan megvizsgáljuk az indítékainkat és a cselekedeteinket, csaknem mindig
találunk olyan elemet, amivel magunk is hozzájárultunk a problémához. Akkor teljes alázattal
megtehetjük a korrigáló intézkedést.
Reakciónk második aspektusa, hogy kiegyensúlyozottak maradunk, szerető energiát küldünk ki,
nem vagyunk hajlandók részt venni a viszályban. Mivel nem vagyunk készek arra, hogy
elvegyük a felkínált csalétket, lehet, hogy az ellenfelünk vissza fog vonulni. Senki sem szereti,
ha úgy érzi, hogy nem ért el semmit. Az agresszív emberek általában ostobának érzik magukat,
ha a negatív viselkedésüknek nincs kihatása, és gyorsan felhagynak vele. Ha viszont valakinek a
támadására ellentámadással reagálunk, nagy feszültséget és félelmet fogunk tapasztalni. A másik
máris megvert minket, mert beleegyeztünk abba, hogy feladjuk a magasabb elveinket, hogy részt
vehessünk egy sértő játékban. Ez a reakció azt mutatja, hogy még mindig nagyon sokat kell
dolgoznunk magunkon.
A harmadik mód, ahogyan egy támadásra reagálni kell, megmutatjuk az agresszornak, mennyire
aggódunk érte. Még ha el is utasítja a törekvéseinket, mi jobban érezzük magunkat, mert a
felajánlott szeretet és nagylelkűség a mi saját tapasztalatunk része lett. Nyilvánvaló, ha dühösek
és zavartak vagyunk, senkinek nem segítettünk, legkevésbé magunknak. Ha igazi szeretetet
kínálunk, nemcsak a másik ember zavartságát csökkentjük, de orvosoljuk a hiányt is, ami az
izgalmat első sorban okozta.
Ha nyugodtan és szeretettel, ellenhatás nélkül reagálunk, megakadályozzuk, hogy a másik kárt
okozzon, és ez példaként is szolgál, megmutatja a hatékony, alternatív utakat. Gondoljanak arra,
hogy a lelki harcosok nemcsak magukat akarják megvédeni; fel akarják emelni a tudatot is, és
segítséget nyújtanak. Bármit tesznek, azzal javítanak a világ tudatszintjén.
Ha félünk, hogy kihasználnak, akkor lehet, hogy nehezen tudunk konstruktívan reagálni.
Ehelyett csak elvárjuk másoktól, hogy úgy bánjanak velünk, ahogyan mi velük bánunk. A csalók
aggódnak, nehogy becsapják őket, és a rablók félnek, nehogy áldozatul essenek más rablóknak.
Ezzel szemben a lelki harcosok magukhoz vonzzák a szeretetet a környezetükből, bárhol is
vannak, támogatják, megnövelik a már meglevő pozitív rezgéseket.
Hogyan kezeljük a rasszizmust, nacionalizmust és sovinizmust
A mai világban a negatív viselkedés egy különösen elterjedt aspektusa a rasszizmus,
nacionalizmus, vagy szexizmus formáját veszi fel. A modern társadalom sok tagja tele van
75
gyűlölettel azokkal szemben, akik mások. Mint lelki harcosoknak, nem szabad negatívan
reagálnunk a tiszteletlenségre és igazságtalanságra, amit az elfogult emberek gyakorolnak.
Gondoljanak arra, hogy a csatatéren sem harcolhatunk sikeresen, ha dühösek vagyunk; ekkor
elvesztjük a világosságot és az ügyességet. A harag, frusztráltság és kétségbeesés komoly
betegséget vagy zavart okozhat a saját testünkben. És végül, ha tele vagyunk negatív
érzelmekkel, ezeket fogjuk átvinni a kapcsolatainkban mindenekelőtt azokra, akik miatt a
legjobban aggódunk.
De ez nem jelenti azt, hogy egyszerűen tagadjuk a rasszista, nacionalista vagy szexista
viselkedés meglétét azzal a kísérlettel, hogy úgy teszünk, mintha minden rendben lenne. Nekünk,
mint embereknek, szükségünk van valamennyi önvédelemre. Ne hagyjuk, hogy áldozatul essünk
az előítéleteknek, és gondoljunk arra, ha minket mások rasszistának, nacionalistának vagy
szexistának látnak, ez a saját tudatszintjüket tükrözi.
Még az erőszakos, elfogult emberek is Isten gyermekei, akik egy időre elfelejtették az igazi
azonosságukat. Legyünk szomorúak miattuk, mert azáltal, hogy másokkal szemben
embertelenek, a saját emberi mivoltukat semmisítik meg. Szeressük az embert – a lelket, aki az
igazi lényeg – de a cselekedeteit ne. Ilyen módon hívek maradhatunk a küldetésünkhöz, hogy
másoknak cselekvő szeretettel szolgáljunk, anélkül, hogy el kellene tűrnünk mások destruktív
viselkedését.

Értelmes szolgálat kialakítása

Bár a lelki harcosok nem kívánnak maguknak anyagi jutalmat, még nem értünk el annyi
önzetlenséget, hogy állandóan altruista módon tudjuk cselekedni. Szokás szerint van abban
valamennyi öntő motiváció, amikor másoknak segítünk. Ez nem olyan rossz. Ha gyerekeknek
segítünk egy napköziben, vagy a bántalmazott nőknek, vagy az éhezőket etetjük, konstruktív
cselekvésben veszünk részt. Nincs természettől fogva rossz abban, ha vágyunk a dicséretre. Az
elismerésre való törekvés csak egy lépés az úton, amelyen megtaláljuk, hogy mindent ajánljunk
fel az Úrnak.
Az a probléma, hogy nem mindig számíthatunk az eredményekre, amelyeket kívánunk
magunknak. Néha nem kapjuk meg az elismerést, amiről azt hisszük, hogy megérdemeltük, vagy
lehet, hogy a cselekedeteink másokat nyugtalanítanak. Ha a segítőkészségünk a dicséret és
elismerés vágyán alapul, lehet, hogy abbahagyjuk az erőlködést, ha az elismerést már nem
kapjuk meg.
Ha látjuk is, mennyire ragaszkodunk mások elismeréséhez, azért ne hagyjuk abba a cselekvést.
Folytassuk tovább abban a tudatban, hogy a cselekedeteink gyümölcseit felajánlhatjuk az Úrnak.
Végül is, ha a hozzájárulásunkat senki nem ismeri el, Isten tud róla. Nekünk az a feladatunk,
hogy a legjobbat adjuk, és ne nézzük a következményeket.
Gondoljanak arra is, hogy a tudat igazi felemelése nem azon alapul, milyen jól tervezzük és
szervezzük a tevékenységeket, bár ezek is fontos, támogató keretet kínálnak. Szolgálatunk
lényege, hogy szeretettel gondoskodjunk másokról. Számtalan ember kezdett bele jó szándékkal
humanitárius vagy lelki munkákba, aztán annyira elkapta őket a bürokrácia, hogy elfelejtették az
eredeti célt. A dicsőséghez és ranghoz ragaszkodtak, vagy eltompultak, és úgy bántak az
emberekkel, mint fogaskerekekkel egy gépezetben. A munkájuk már nem emeli a tudatot, és
elveszti a tulajdonképpeni értékét.
Minél többet segítünk másoknak önzetlenül, annál jobban megáld az Úr, még akkor is, ha a
törekvéseink látszólag nem sikeresek. Gondoljanak arra, hogy a lelki harcosokat jobban
aggasztja a tudat emelése, mint az anyagi jólét növelése. Nem mérhetjük a munkánk értékét a
fizikai vívmányok mennyiségén. Sikerünk attól függ, hogy a cselekvés során mennyire emeltük
fel a tudatunkat.
76
Jobb egy embert alapvetően befolyásolni, mint sok embert felszínesen érinteni. Annak az egy
embernek a változása nagyobb hatással lesz bolygónk kollektív tudatára, mint sok száz más
ember életmódjának csekély módosulása. Sokszor a legegyszerűbb cselekedet befolyásolhatja a
másik ember tudatszintjét – egy meleg ölelés, egy barátságos megjegyzés vagy egy szeretetteljes
mosoly. Mindenki megpróbálhatja, hogy másokat ezen az egyszerű módon fölemeljen,
bármilyenek a körülményeink, és anélkül, hogy a képességeink szintjét néznénk.
A cél az, hogy transzcendentálisak legyünk
Nekünk, mint lelki harcosoknak, az a célunk, hogy transzcendentálisak legyünk. Gyakran nem
értik ezt azok, akik azon vannak, hogy másoknak segítsenek. A transzcendens nemcsak az anyagi
univerzum alapfelépítését befolyásolja, hanem annál sokkal messzebbre megy. Ezzel szemben a
hagyományosan bevezetett vallások gyakran abban akarnak segíteni az embereknek, hogy
nagyobb kényelmet találjanak az anyagi életben, kevesebb fájdalmat, félelmet vagy
frusztráltságot érezzenek. Sokan elégedettek ezzel a szinttel, és ott maradnak.
De a transzcendentalisták nem elégedettek ezekkel a törekvésekkel, és a tapasztalat magasabb
dimenzióira törekszenek. Elég erős és mély szeretetüket azért nyilvánítják meg, hogy mindenki
számára inspirációként szolgáljanak, és megakadályozzák, hogy mások negativitásai
behatoljanak a saját tudatukba. Más szavakkal azok, akik transzcendentálisak, az életet a
mindennapi világ anyagi cselekedetein túl tapasztalják, és akkor is szeretetteljesek maradnak,
amikor a környezet nem az. Ezáltal emelik az általános tudatot ezen a bolygón.
Mint már a 2. fejezetben elmondtuk, transzcendentális nem azt jelenti, hogy feltétlenül édesek és
szelídek vagyunk, nem jelenti azt sem, hogy minden áron megmaradjunk egy kapcsolatban. Ez
félreértés. Ha transzcendentálisak vagyunk, a negatív emberek vagy megváltoznak velünk
szemben, vagy annyira zavartnak érzik magukat, hogy békében hagynak minket. Sok esetben
választhatjuk azt is, hogy távol tartjuk magunkat tőlük. Mindig legyünk készek segíteni, de ha a
segítségünket állandóan elutasítják, végül eldönthetjük, hogy elmegyünk, megnyugodva abban,
hogy megtettük a legjobbat, ki akartuk terjeszteni a szeretetet.
Ha megmaradunk a sértő helyzetben, ez gyakran felhívás arra, hogy bántalmazzanak. Nincs
értelme továbbra is olyanoknak adni az időnket és az energiánkat, akik azt nem tudják, vagy nem
akarják viszonozni. Amíg látják, hogy tiltakozunk, folytatják az elviselhetetlen viselkedésüket.
Minél jobban gondoskodunk és aggódunk az ilyen emberekért, annál inkább azt fogják gondolni,
hogy gyengék vagyunk, és továbbra is kihasználnak.
Ha eltűrjük ezeket a cselekvéseket, nagyobbítjuk a hibáikat. Hogy a bántalmazás megszűnjön,
talán vissza kell vonulnunk, és az illetőt távolból kell szeretnünk. Ez nem azt jelenti, hogy már
nem ajánljuk fel a feltétel nélküli szeretetünket. Ellenkezőleg: a szeretetünket nyilvánítjuk meg.
Cselekvő szeretet megakadályozni egy embert abban, hogy még több negatív karmát halmozzon
fel. Ezt azzal érjük el, hogy már nem állunk a bántalmazó rendelkezésére.

Harc az illúzióval

Transzcendentálisnak lenni nem könnyű. Ha a lelki gyakorlásban kitartunk, nagy kihívások és

kísértések fognak megjelenni. Így működik az anyagi univerzum. Miközben lelkileg fejlődünk,
és lassanként kiszabadulunk az illúzió birodalmából, az anyagi energia intenzíven belénk
kapaszkodik, és nem fog harc nélkül távozni. Ezért kell a szemünk előtt tartani a célt, amikor a
lelki úton járunk. Ha az út nehéz, a végeredményre koncentrálunk, és ez segít előre lépni.
Sose függjünk a saját erőnktől és értelmünktől az anyagi illúzióval folytatott harcban, mert az
anyagi energia erősebb, mint mi. Ehelyett bízzuk magunkat az Úrra, aki mint Felsőlélek ott van
minden élőlény szívében, és mindenfajta segítséget felkínál, ha mi késznek nyilvánítjuk
magunkat. Ha úgy tűnik, mintha nem érkezne semmi segítség, ez azért van, mert hiányzik a hit
ahhoz, hogy megértsük, az Úr személyesen figyel és segít.
77
Megkockáztatjuk az elbukást, ha a saját erőnkből akarunk ellenállni a kéjvágynak és a
kísértéseknek. Csak idő kérdése, és olyan helyzetbe kerülünk, amelyben nem tudunk helyesen
cselekedni. De ha látjuk az állandó veszélyt, és éberek maradunk, a figyelmességünk meg fog
óvni attól, hogy az illúzió karmai közé kerüljünk. Probléma akkor keletkezik, ha a kísértést nem
vesszük komolyan, és ezért ellanyhul az éberségünk.
A lelki emberek többnyire két okból vallanak kudarcot: pénz és szex. A pénz utáni sóvárgás
okozza, hogy sok lelki ember feladja a becsületet, és a gazdasági problémák közepette a pénz
elsajátítása csábítás lehet. Mint más láttuk, a kéjvágy annyira áthatja a társadalmat, hogy sok
ember a szeretetteljes magatartást úgy értelmezi, mint felhívást szexuális kapcsolatra. Sok
magányos ember tagadja meg a magasabb megértését, hogy megízlelje a szeretetet, még akkor is,
ha ez csak a fizikai szinten jelentkezik.
Ha a szerető energia csatornájává válunk, mélyértelműbbek lesznek a kapcsolataink. Kevésbé
vágyunk arra, hogy másokat manipuláljunk, mert már elegendő erőt fejlesztettünk ki ahhoz, hogy
megértsük, kik vagyunk, mi a lélek, és milyen kapcsolatban vagyunk Istennel. Akkor már nem az
anyagi világban keressük a legvégső beteljesülést.

Kérdések és válaszok

Kérdés: A fiam azt gondolja, hogy nagyon sokat bírálom őt. Van különbség a kritikus és az
értékelő között?
Válasz: Ez a tudaton múlik. Ha a fia nem gondoskodik magáról, vagy a tanulást nem veszi
komolyan, akkor ezt pontosan meg kell mondani neki. Ön felelős azért, hogy figyeljen rá, akkor
is, ha a gyerek jobban szeretne naponta 18 órát játszani. Önnek az a szerepe, hogy segítsen neki,
ösztökélje, és hogy ezt a szerepet megfelelően be tudja tölteni, ehhez szükség van valamennyi
értékelésre. De ha segíteni akar a fiának, akkor tisztelnie kell az egyéniségét és a függetlenségét.
Vigyázzon arra, hogy ne tekintse őt a saját kiterjedésének. Ha valaki leereszkedően beszél egy
gyerekkel, még ha a legjobb szándékkal teszi, akkor is csak ellenállást és neheztelést vált ki.
Néha, amikor megoszt vele valamit, lehet, hogy kritizálásnak tekinti, és nem ad visszajelzést. Ha
azonban szükségesnek látja, akkor lépjen közbe, mindegy, hogy a gyerek hogyan reagál. Ha
ellenkezik, vagy támadásnak érzi, megkísérelheti kellemesebb módon. A szülőknek mindig
ébernek kell lenniük, de ne akarjanak nagyon uralkodni, mert akkor pszichológiai sebeket
ejtenek.
A szülők felelőssége védelmezni és felügyelni; ez minden. Ha látja, hogy a fia nem öltözködött
fel megfelelően, akkor aggódik a jó közérzete miatt, és megmondja neki, hogy cserélje ki a
nadrágját. Ez nem kritikus, csak praktikus. Megkövetelheti tőle, hogy óvatos legyen, amikor
kerékpározik. Megteszi a magáét, hogy garantálja a biztonságát, de nem támadja meg, vagy nem
tesz neki szemrehányásokat.
A felügyelet nem mindig talál helyeslésre. De mint gondoskodó szülőnek, Önnek mindig
késznek kell lennie arra, hogy szeretetet, támogatást és vezetést adjon neki. Visszajelzést adni, ez
a szülői felelősség része. Ha a szülő nem lép közbe, amikor szükséges, akkor vagy nem gondos,
vagy fél attól, hogy mit gondolhat a gyereke.
Kérdés: Én olyan vagyok, hogy nem bízom más emberekben. Ez az én esetemben tanult
magatartás, amely múltbeli tapasztalatokon alapul. Mit kezdhetek ezzel?
Válasz: Mint már korábban megbeszéltük, ne legyen naiv, buta, vagy tagadó. Ehelyett lássa úgy
a dolgokat, ahogy vannak. A múltbeli tapasztalatokból megtanulta, hogy valaki komikus hazug
vagy tolvaj, de azt nem engedheti meg, hogy ez akadályozza a jelenlegi növekedését és
fejlődését. Ha megint találkozik ezzel az emberrel, legyen óvatos, ne csábítsa olyasmivel, ami
problematikus lehet. Ön sem adna éles kést kisgyerek kezébe. Ez nem zavarja az iránta érzett

78
szeretetet, együttérzést és gondoskodást. Éppen a szeretet az, amely miatt eltávolítja a
környezetéből a lehetséges veszélyforrásokat.
Törekedjen arra, hogy minden embert Isten részének lásson. Akkor még ha valaki meg is
támadja, úgy tekintheti ezt a tapasztalatot, mint amit Isten rendelt el az Ön növekedése
érdekében. Gondoljon arra, hogy az univerzumban nincsenek véletlenek. Az Ön támadója
tulajdonképpen az Úr isteni ügynöke – aki abban a pillanatban zavarodottság vagy amnézia
állapotában van – és azért küldték, hogy Önnek megmutasson valamit. Szeretetteljes felfogása
fölemelheti a lehetséges ellenfél tudatát. Még az is lehet, hogy teljesen megváltozik,
mentegetőzik, mosolyog, és bocsánatot kér. Ha azonban a támadásra ellentámadással válaszol,
sokkal nehezebb lesz a kommunikáció. Mindketten zavartan válnak el egymástól.
Itt igazából a mélyebb hitről beszélünk. Ha mélyen hisz Istenben, meg fogja érteni, hogy az Isten
különféle formákban és helyzetekben jelenik meg az életében. Önnek az a feladata, hogy Istent
szeresse, Őt tapasztalja mindig és mindenütt. Ő azáltal próbálja fölemelni az Ön tudatát, hogy
érzékennyé teszi a saját tisztátalanságaira, ha mások problémáit észleli. Más szavakkal, az Úr
megmutatja, hol kell magán dolgoznia; olyan helyzeteket teremt, amelyek megmutatják a
hiányosságokat.
Mi a félelemben és bizalmatlanságban eltöltött élet ára? Ön drágán fizeti meg, a saját szeretete,
együttérzése és gondossága formájában. Szorosan bezárja az ajtókat és az ablakokat, hogy távol
tartsa a veszélyt, de a pozitívnak sem engedi meg, hogy bejöjjön. Bár nem szabad butának lenni,
mégis arra szeretnénk Önt bátorítani, hogy nyíljon meg a tapasztalat és a szeretet magasabb
fokozatainak.
Kérdés: Ha visszanyúlunk ahhoz, amit Ön a megítélésről mondott, akkor hogyan értelmezzük a
Bibliának ezt a mondását: „Ne ítélj, hogy ne ítéltessél?”
Válasz: Ha a megítélésre és a szabályokra nem lenne szükség, akkor Isten nem adott volna olyan
ok törvényt a prófétáknak. Ezek a tanítók pl. azt mondják nekünk, hogy a házasságtörés,
erkölcstelenség, káromlás és gyilkosság bűnös dolgok. A kiértékelésre azért van szükség, hogy
segítsen felismerni ezeket és más bűnöket.
Nekünk azonban szeretettel és alázattal kell ítélnünk. A Biblia mondása, amelyet idézett, egy
módja annak, hogy emlékeztessen minket, ne koncentráljunk mások hibáira, amikor magunk is
bűnösök vagyunk. Ha azért bírálunk hiányosságokat másoknál, hogy megkerüljük a saját
sikertelenségünket, akkor nem a szeretet motivált minket. Csak azért akarunk másokat
megsérteni, hogy jobban érezzük magunkat.
A megítélés jelen van az egész Bibliában. Az Ószövetség nagyon sokat beszél arról, hogy Izrael
gyermekei letértek a helyes útról, és különböző kísérleteket tesznek, hogy visszakerüljenek a
helyes útra. Az Újszövetség tele van a szeretet és együttérzés tanításaival, Jézus mégis kidobja a
pénzváltókat a templomból, és nagyon élesen elítéli őket. Vannak hasonlatok, figyelmeztetések
és tanítások, ezek segítenek az embereknek abban, hogy Isten törvényei szerint éljenek. Minden
nagy vallás Bibliája azt mutatja nekünk, hogy a szeretettől motivált megítélés egészséges és
szükséges.

79
8. fejezet

Az együttérzés gyakorlása

A mai világban olyan körülmények vesznek körül minket, amelyek annyira ellenségesek az
emberi és lelki növekedésünkkel szemben, hogy a magasabb igazságok nem hatolnak be
könnyen a tudatunkba. De pontosan ezekre az igazságokra van szükségünk. A fizikai valóság
csak a külső megnyilvánulása annak, ami egy mélyebb síkon már beindult. Problémáink anyagi
megoldásai nem fognak működni, mert nem hatolnak a felszín alá. Ha tartós változásokat
akarunk, közös erőfeszítést kell tennünk, hogy minden helyzet felszíni aspektusai mögé nézzünk.
A mai makacs problémák mély együttérzést váltanak ki minden körülmények között, és minden
eszköz ellenére, amit kipróbálunk. Az együttérzés mélyen belenéz minden helyzet szívébe, és
feltételek nélküli szeretetet kínál orvosságul. Ha jobban tudatában vagyunk a legbelső, lelki
természetünknek, akkor megértjük, hogy az együttérzés segíthet felül emelkedni a dolgok
időleges és viszonylagos aspektusain. Ez a növekvő tudat végül kivisz a negatív körülmények
közül. Ha megnyílunk az együttérzés előtt, a tudatunk transzcendentálisabb lett, magasabb
energiákat sugárzunk ki, amelyek másokat fölemelnek, és gyógyulást kínálnak a fájdalom és a
szenvedés világának.

A hazatérés előfeltétele

A lelki élet legmagasabb célja a hazatérés, visszamenni Isten birodalmába vagy a lelki világba.
Az együttérzés gyakorlása a felkészülés alapvető aspektusa. Felkészülésre még a világi életben is
szükség van; segít, hogy alkalmazkodjunk a különféle körülményekhez.
Ha pl. egy hivatalos fogadásra megyünk, erre ünnepélyes ruhával készülünk fel. Ha zenélünk,
gondosan gyakorlunk, mielőtt felmegyünk a színpadra. Ha színházat játszunk, meg kell
tanulnunk a szövegünket. Helyes felkészülés nélkül igen nagy zavarba jöhetünk.
Hasonlóan kell felkészülnünk arra is, hogy esetleg eljutunk a lelki világba. Mint a 3. fejezet
említette, minden nagy szentírás hangsúlyozza, hogy örök élőlények vagyunk, és az otthonunk
messze van innen, az anyagi létezés birodalma fölött. Rossz helyen vagyunk ebben az anyagi
birodalomban, amely a magasabb tapasztalatok gyakorlóteréül szolgál, de nem az a hely, ahol
igazán boldogok lehetünk.
Éppen most kell olyan jól felkészülnünk, ahogyan csak lehet, hogy visszanyerjük az elvesztett
időt, és megkapjuk a kincseket, amelyek a lelki birodalomban várnak ránk. Senki nem várhatja
el, hogy beléphet Isten birodalmába a mély együttérzés kifejlesztése nélkül. Csaknem
valamennyi ortodox írás – Biblia, Korán és Thóra – azt tanítja nekünk, „Szeresd felebarátaidat,
mint magadat.” De a felebarátaink, mint magunk szeretete elvesztheti minden értékét, néha üzleti
ajánlattá süllyed, ha azon alapul, hogy adott mennyiségű szeretetet kell adni másoknak. Ilyen
helyzetben a szeretet inkább feltételes, mintsem nagyvonalú. Ez nem transzcendentális.
Mint már a 2. fejezet elmagyarázta, nekünk, mint lelki harcosoknak, még egy lépéssel tovább
kell mennünk, és másokat jobban kell szeretnünk, mint magunkat. Ha a felebarátunkat
magunknál jobban szeretjük, és csak másokért aggódunk, akkor az együttérzés eszközei leszünk,
azon az úton vagyunk, hogy transzcendentálissá váljunk.

Túl az üdvprédikátori mentalitáson

Bár az együttérzés feltétele annak, hogy hazamehessünk az Úrhoz, ne lássuk ezt önző módon,
mint a saját megmentésünk esélyének eszközét. Az együttérzés igazából felette áll minden önző
motivációnak – még annak a kívánságnak is, hogy belépjünk az Úr birodalmába. Ezért ha néhány
80
jóga-technikát gyakorlunk, meg akarunk szerezni bizonyos pszichikai erőket, vagy több alkalmat
akarunk szerezni ahhoz, hogy megmeneküljünk, ezek csak elemi lelki cselekedetek. A végső
elemzésben csak abban segítenek, hogy jobban kibírjuk a börtön-környezetet, és valamennyi
megkönnyebbülést találjunk az anyagi élet félelmeitől és stresszétől. Nem emelkednek fölük az
önzés világán, és ezért nagyon kevés közük van az igazi lelki megvalósításhoz. Ilyen
mentalitással nem mehetünk vissza a lelki világba.
Ha az énközpontúság zavarja a lelki fejlődésünket, állandóan fel kell mérnünk a helyzetünket,
meg kell vizsgálnunk a gondolatainkat, hogy az önzést gyökerestől kiirtsuk. Az idő legtöbb
részében a kívánságainkkal foglalkozunk – még csak nem is a szükségleteinkkel. Annyira
megszoktuk, hogy a kívánságainkat akarjuk teljesíteni, hogy ez teljesen eltérít a mély szeretet és
boldogság tapasztalatától, a tartósan jó közérzettől. Állandóan az érzékeinket tápláljuk, az „én”
és „enyém” érzéseit támogatjuk, ahelyett, hogy a magasabb élvezetek felé haladnánk. Még az az
emelkedett kívánság is az önzésben gyökerezik, mint a megváltás vágya. A megváltás eljön
magától, ha feladjuk az önző kívánságainkat, és elmélyítjük az együttérzésünket.

Az együttérzés jelentése

Az együttérzés mentes az anyagi korlátozásoktól. Az „anyagi” fogalom azt jelenti, a

legtehetségesebb marad életben, és azon alapul, ki dominánsabb, uralkodóbb, ki tud jobban
manipulálni másokat. Az együttérzés ennek az ellentéte. Lelki tulajdonság, önzetlenségen alapul,
nincs benne irigység, sem birtoklásérzet. Nem szentimentális, nem jön és megy az érzelmeinkkel
együtt. Ha együttérzőek vagyunk, indokolatlan, feltétel nélkül szeretetet ajánlunk másoknak, és
készségesen feláldozzuk magunkat értük.
Az együttérzés spontán, és semmi köze a bűntudathoz, félelemhez vagy nehezteléshez. Ha
felajánljuk másoknak a segítségünket, de nem igazán akarjuk, akkor nem az együttérzés motivál.
Ilyen esetben úgy érezzük, kénytelenek vagyunk a körülményeknek megfelelően cselekedni, és
vonakodva ajánlkozunk, csak mert nem látjuk, hogyan szökhetnénk meg a helyzet elől. Minden
megváltozik azonban, ha derült, örömteli tudatállapotban ajánljuk fel másoknak a segítségünket.
Ez az igazi együttérzés.
Ha azt valljuk, hogy szeretjük Istent, akkor szeretnünk kell a részeit és a részecskéit is – az
élőlényeket magunk körül. Az Úr igazi bhaktáját csak az érdekli, hogy mások szolgája legyen, és
mindenkit úgy lát, mint az Úr energiája megnyilvánulását. Senkit sem zárhatunk ki a szeretetünk
és együttérzésünk területéről. Ha másoknak szolgálunk, akkor igazából az Urat szolgáljuk.
Az anyagi élet tele van csapásokkal. Ha csak a saját kényelmünk, vagy akár csak a saját
felszabadulásunk miatt aggódunk, önző orientációhoz ragaszkodunk, és nem érhetjük el a
legmagasabb célt, a szerető közösséget Istennel, az Ő birodalmában. De ha kifejlesztjük az
együttérzés és önzetlenség mély szintjét, akkor igazi szolgák leszünk, akik mindenkivel meg
tudják osztani az Istenszeretetet, akármilyen körülmények között. Ha szenvedőkkel találkozunk –
pl. vakokkal, fogyatékosokkal, betegekkel, hajléktalanokkal, foglyokkal, bántalmazottakkal,
vagy akiket kényszerítettek, hogy elhagyják az otthonukat – annyira szeretjük őket, hogy
magunkra szeretnénk venni a terhüket, megszabadítsuk őket a fájdalomtól.

Az együttérzés nem leereszkedő

Mint már korábban említettük, mindenkinek arra kellene törekednie, hogy a szeretetet a
cselekvésében fejezze ki, és keresse az alkalmat a szolgálatra. Vigyáznunk kell azonban arra,
hogy milyen kedélyállapotban szolgálunk. Néha az emberek dicsekszenek állítólag emelkedett
helyzetükkel, leereszkedő módon segítenek, amivel erre céloznak: „Te nem vagy rá képes, de
nézd meg, hogy én milyen jól megoldom ezt a helyzetet.” Sose szabad másokat csak eltűrni,
81
vagy önkinevezett, fölényes kiindulópontból adni az együttérzést. Az együttérzés nem azt jelenti,
hogy ezzel a mentalitással fogadunk másokat: „Rendes leszek hozzád,” vagy „Megmutatom
neked, milyen jó vagyok.” Az ilyen hozzáállás értelmetlen, éppen az ellentéte az együttérzésnek.
Így kell gondolkodunk: „A hittestvéred vagyok; a szerető társad vagyok, és látom, hogy sebet
kaptál. Kívánságom és kötelességem, hogy segítsek neked.” Mint már megtárgyaltuk egy
korábbi fejezetben, a másik ember nehézségét segítségkérésnek kell látnunk – kiált a szeretetünk,
együttérzésünk és szolgálatunk után. Senki nem szeretne fájdalmat, zavart vagy félelmet
tapasztalni. Még azok az emberek is, akik úgy néznek ki, mintha ragaszkodnának a zavarhoz,
egyszerűen csak azt akarják, hogy rájuk figyeljünk – más szavakkal, szeretetet akarnak.
Ha minden helyzetet mélyebb perspektívából szemlélünk, könnyebben elérjük, hogy ne érintsen
mások ellenséges vagy meggondolatlan viselkedése. Ezt mondhatjuk, „Ennek az embernek
szeretetre van szüksége, és az Úr alkalmat adott nekem valami szolgálatra. Nézzük csak, hogyan
segíthetek.” Ha így gondolkozunk, kevésbé esünk abba a kísértésbe, hogy csak elviseljük más
emberek gyengeségeit.
Igazából, ha másoknak együttérzés nélkül segítünk, ők abból csak felszínesen profitálnak. Az
emberek közötti kommunikáció sokkal jobb a finom-, mint a durvaanyagi szinten. A visszatartott
érzelmek azok, amelyeket a legerősebben kiküldünk. Ezért a másik ember belátja, bár nem
tudatosan, hogy csak a fölényes igazságunkat és önuralmukat akarjuk bemutatni. Aki megkapta a
segítséget, nem érzi magát jobban, mert a segítség nem volt becsületes.
Bár az érzések nem-verbális kommunikációja működhet negatívan is, ahogyan most leírtam,
szolgálat pozitív célnak is. Ha becsületesen akarunk segíteni, és így cselekszünk, akkor ez
működik, akkor is, ha valakinek az egoja megkísérli kitörölni a mi jó szándékainkat. Bizonyos
szinten átmegy az üzenet. Később, ha nem is azonnal, az illető képes lesz válaszolni.

Az együttérzés bátorságot követel

Az együttérzés felette áll az „én” és az „enyém” gondolatainak, fölülemelkedik az anyagi

kényelem és biztonság elképzelésén. Ha az együttérzést gyakoroljuk, semmilyen hatalom nem
érdekel, még a pszichikai vagy misztikus hatalom sem. Megfeledkezünk magunkról,
közömbösek vagyunk a személyes nyereséggel vagy veszteséggel szemben, és olyan mélyen
átérezzük a szívünkben mások szenvedését, hogy elszánjuk magunkat, teszünk valamit. Ehhez
nagy bátorság kell.
A mai világban számtalan probléma van, és a megoldáshoz erős lelki katonák kellenek, akik
képesek úgy mozogni a nagyfokú szennyezettségben, hogy nem befolyásolja őket. Ilyen
harcosok segíthetnek azoknak az embereknek, akik magányosnak, elhagyatottnak, tehetetlennek
vagy reménytelennek érzik magukat – akik szenvedésben alszanak el vagy félelemmel ébrednek
– hogy tudják, Isten szereti őket, és van remény.

Emberek fizikai kihívásokkal

Elképzelte már valaha, milyen lenne vaknak lenni? Vakok számára rendkívül nehéz lehet az élet.
Mivel olyan sok mindenhez kell a látás, amit teszünk, hogy a vakok gyakran ki vannak
szolgáltatva másoknak, akik látnak. Ha sürgősen segítségre van szükségük, lehet, mások oda se
figyelnek, vagy bántalmazzák őket. Ha transzcendentálisak akarunk lenni, és olyan
tulajdonságokat akarunk kifejleszteni, amelyek visszavisznek minket Istenhez, együtt kell
éreznünk az ilyen emberekkel. Legyünk készen arra, hogy áldozatot hozzunk, hogy jobb legyen
az élethelyzetük, még akkor is, ha ez azt jelenti, hogy fel kell adnunk a saját biztonságunkat és a
kényelmünket. El tudjuk egyáltalán képzelni, hogy elfoglaljuk egy vak helyét, és így szabadítsuk
meg őt a vakságától?
82
Milyen lenne, ha nem tudnánk rendesen beszélni? Képzelje el, hogy képtelen szavakkal kifejezni
magát. Érzi-e mélyen a belső frusztráltságot, amit ez a helyzet okozna? Mennyiben kész átvenni
egy ilyen ember helyét? Az önzetlen szeretet mértéke határozza meg, mennyiben kész arra, hogy
Isten birodalmába menjen.
Mindannyian meglátogattunk már olyan embereket, akiket a komoly betegség ágyhoz láncol,
vagy nem tudnak járni, tehetetlen nyomorékok lettek. Mivel nem tudnak gondoskodni magukról,
másokra vannak utalva, akik megetetik, megfürdetik, és sokszor még a toalettre is kiviszik. Az
ilyen függőség nagyon lealázó lehet. Sok esetben még az úgynevezett barátok és családtagok is
bosszankodnak, és nagy tehernek érzik, hogy állandóan ott kell lenniük, és segíteniük kell.
Az ilyen emberek gyakran olyan nehézségeket okoznak, hogy még a legközelebbi rokonaik is
megkönnyebbülésnek érzik, amikor meghalnak. A családtagok néha csak abban reménykednek,
hogy nagyon hamar eljön a halál, és megszabadítja őket a kötelezettségtől. Elég erős az Ön
lelkében az együttérzés, hogy kész lenne helyet cserélni velük, megszabadítani őket a kínjaiktól?

A hajléktalanok

A hajléktalanság probléma az egész Egyesült Államokban, és az egész világon. Még Washington

D.C.-ban is – az ország fővárosában – emberek kuporognak egymás mellett a járdákon, nyílt
tüzeknél vagy a házak bejáratánál, minden évszakban, ha esik, ha fúj. Ezeknek az embereknek
nincs családjuk, aki a nap végén megvigasztalja őket, és nincs menedékük. Kontrasztként
gondoljon a saját életére: reggel elhagyja a kényelmes otthonát, hogy dolgozni menjen, vagy
valami mást csinál, és a nap végén visszajön, hogy az estét a családjával vagy a rokonaival töltse.
Szeretteink adnak értelmet az életünknek, elegendő erővel töltenek fel, hogy másnap
megoldhassuk a következő kihívásokat.
De képzelje el, hogy nincs munkája, nincs hajléka vagy családja. Ha ezek az emberek végre
találnak egy nyugodt helyet az utcán, lehet, hogy a gyerekek megdobálják őket kövekkel, vagy a
rendőrök letartóztatják. Valahányszor találkozunk velük, elfordítjuk a pillantásunkat, vagy
legfeljebb felajánlunk nekik egy kis alamizsnát. Elég erős az együttérzésünk, hogy érezzük a
bánatukat és a szerencsétlenségüket?
Manapság sok ember annyira szorong, olyan feszült, konkurenciagondolkodás jellemzi, hogy
örülnek másik nyomorának, és jobban érzik magukat, ha találnak valakit, akinek a helyzete még
rosszabb, mint a sajátjuk. Ha egy barátjukat katasztrófa éri, szavaikban részvéttel és bátorítással
vannak, de magukban örülnek, hogy nem ők jutottak arra a sorsra. Az ilyen hozzáállás az anyagi
tudat jele. Ha az együttérzésünk olyan erős, hogy készek lennénk átvenni egy hajléktalan nő
helyzetét, és megszabadítani őt a kínoktól, akkor lesz jogunk arra, hogy belépjünk a lelki világba
– és nem előbb.

Fogságban

Szomorú kommentárja az amerikai társadalomnak, hogy olyan sok polgár szegi meg a
törvényeket, ahelyett, hogy természetes életet élne. A modern társadalom sok ember igényeinek
nem felel meg. A bűnözők és a fogva tartottak magas száma mutatja, hogy magában a
társadalomban van valami komolyan rossz. Az Egyesült Államokban a probléma leginkább
nyugtalanító része, hogy már a tizenévesek is bűnöznek. A fiatalság képviseli minden nemzet
jövőjét. De egyre több fiatal dühös, zavart vagy frusztrált, ezt aztán nem produktív módon viszik
át a környezetükre – és sokan rendkívül komolyak.
El tudja képzelni, hogy életfogytiglani büntetésre ítélik, anélkül, hogy fellebbezhetne? Minden
nap úgy ébred fel, hogy nincs minek örüljön. Talán minden kapcsolatot elvesztett a külvilággal,
és még a saját családja sem kommunikál Önnel. Azt kívánja, bárcsak meg se született volna, és
83
mást sem vár jobban, mint a halála pillanatát. Talán szeretne öngyilkos lenni, de még ezen a
módon sem nyilváníthatja meg a szabadságát, mert mindent elvettek, amit ehhez felhasználhatna.
Hogy elmélyítsük az együttérzésünket, és lássuk, hogy hálásak lehetünk, szakítsuk meg a
mindennapi rutint, látogassunk el egy börtönbe, értsük meg a fogoly nyomorúságát.
Meglátogathatunk egy kórházat vagy egy bolondházat is, hogy emlékeztessük magunkat,
mennyire sebezhető az ember, ha pl. ágyhoz kötött vagy beteg. Ha látjuk, mennyi károsodást és
reménytelenséget kell elszenvedniük, talán jobban fogjuk becsülni a szerencsénket, szilárdabban
elkötelezzük magunkat, hogy mások megsegítésére használjunk mindenünket, amink csak van.
Ha egyszer felvettük ezt a tartást, a kényelmes életünket kevésbé tekintjük magától értetődőnek,
és megértjük, hogy a panaszaink gyakran nagyon túlzottak, csak azért zavarnak minket, mert
éppen nem állnak rendelkezésre az önkielégítés szokásos eszközei.
A nyugati társadalomban a mi problémáink ritkán fenyegetik az életet. Nagyon könnyen
elkaphatnak minket a saját, személyes frusztrációk és félelmek, állandóan panaszkodunk, és
elfelejtjük, hogy emberek milliói vannak olyan helyzetekben, amelyek sokkal rosszabbak annál,
ami velünk valaha is megtörtént. Panaszkodhatunk, hogy ebben a hónapban nem tudjuk kifizetni
az autórészletet, de legalább van egy autónk. Panaszkodhatunk, hogy nem tudjuk időben leróni a
biztosítási díjat, de legalább van biztosításunk. Bár az amerikai társadalombiztosítási rendszer
szétesik a világ sok országában még ilyen sincs. Sok fejlődő országban a fogyatékos embernek
munka és családi támogatás nélkül koldulnia kell, vagy éhen hal.
Mi azonban magától értetődőnek tekintjük a biztosítási hálót és az anyagi jólétünket, ahelyett,
hogy hálásak lennénk, és megköszönnénk az Úrnak; vagy ahelyett, hogy másokon segítenénk,
amiatt panaszkodunk, ami nekünk hiányzik. De gondoljanak arra, ha be akarunk lépni Isten
birodalmába, késznek kell lennünk arra, hogy meghozzunk minden áldozatot, végső soron
segítsünk az Urat dicsőíteni, és lehetővé tenni, hogy mások is közelebb kerüljenek Hozzá.

A menekültek nyomora

Gondoljanak most egy menekült családra, amelynek tagjai primitív körülmények között élnek,
mint a vadállatok, kétségbeesetten vándorolnak az egyik helyről a másikra, táplálékot,
menedéket és biztonságot keresve. Hallottunk minden új történetet a hihetetlen szenvedésekről,
ami akkor történik, amikor emberek tömegeit űzik el az otthonukból étel, védelem vagy orvosi
ellátás nélkül. Szó szerint óráról órára élnek.
Nekünk nincs olyan tapasztalatunk, mint az övék. Lehet, hogy az egyik fizetéstől a másikig
élünk, ők azonban az egyik perctől a másikig, városról városra, vagy menekülttáborból
menekülttáborba vándorolnak, és nem tudnak megszabadulni a nyomortól. Gyakran nagy trauma
érte őket, rettegnek, szenvednek és gyötrődnek az erőszaktól, amelyet a múltban átéltek, nagyon
szenvednek a jelenben, és nem éreznek mást, mint még több fájdalmat, vagy akár a halált a
jövőben. Lehet, hogy kénytelenek voltak az életüket mentve menekülni a háború borzalmai elől,
és minden vagyonukat ott kellett hagyniuk, miközben a szeretteiket a konfliktusok vagy
nézeteltérések során megölték. Lehet, hogy a szemük láttára kínozták vagy gyilkolták meg őket.
A menekülteknek állandóan együtt kell élniük ezekkel a félelmetes emlékekkel, nincs semmi
biztonságuk, amire rábízhatnák magukat, és mindent maguk mögött hagytak, ami normál esetben
a jövő alapjául szolgálhatna. Mivel mindenkit és mindent elvesztettek, amit szerettek, lehet, hogy
sokan már nem is akarnak élni. Igazából az azonosságuk nagy részét vesztették el.
Ön hogyan érezné magát ebben a helyzetben? Minden eltűnt, ami értelmet adott az életének.
Azok, akiket a legjobban szeretett, elvesztek, csonkák vagy halottak, és Önnek megint össze kell
illesztenie az élete részeit. Nincs semmije, kivéve azt a képességet, hogy folytassa, és ehhez meg
kell bízni abban a világban, ami hihetetlen fájdalmat és zavart okozott. Az emberek milliói
vannak ma ebben a helyzetben, és kevés az a jövő, aminek örülhetnek. A probléma még nagyobb
84
lesz, mert egyre több a rasszista, törzsi, etnikai és vallási probléma ezen a bolygón. Ilyen
helyzetekben az egyszerű emberek szenvednek a legtöbbet – mindenek előtt a gyerekek. Talán
úgy tűnik, jobb menekültnek lenni, mint fogolynak, mert látszólag szabadon oda mehetnek,
ahova akarnak, de igazából ők is ugyanolyan rabok. Lehet, hogy az átélt rettegés a gyerekek
egész hátralevő életét befolyásolja, és többé nem bíznak senkiben. A traumák és a magány miatt
keservesen sírnak, mielőtt éjszaka elalszanak, rendszeresen félelmetes lidércnyomásaik vannak,
mert látták, amikor megölték az anyjukat, apjukat, nagynénjüket, nagybátyjukat, nagyanyjukat és
nagyapjukat.

A bántalmazottak

Most képzeljenek el egy gyámoltalan kisgyereket, akit újra meg újra bántalmaztak azok, akiknek
őt meg kellett volna védeniük. Milyen fájdalmas egy ártatlan gyerekre gondolni, aki szeretetért
és gondoskodásért fordul a szüleihez, de mást sem kap, mint kínzást! A gyerekek bántalmazása
elterjedt a társadalmunkban. A bántalmazott gyerekek korán megtanulják, hogy ne bízzanak a
felnőttekben, és az egész világot ellenséges helynek lássák. A gyerekek millióinak ez a
perspektívájuk, mert semmi mást nem tapasztaltak, csak bosszúságot és erőszakot.
A bántalmazás egy másik területe az idősebb embereké. Képzeljenek el egy idősebb hölgyet, aki
a családjának szentelte az életét, aztán öregkorában átéli az elszigeteltséget és a megalázást. A
saját gyerekei elutasítják, és megvetéssel kezelik. Elfelejtik, hogy egy napon ők is
megöregszenek, és másokra fognak rászorulni – talán éppen a saját gyerekeikre – akik őket
állítólag hálásan és tisztelettel fogják szeretni.
Sokszor a gyerekek megütik ezt az idősebb hölgyet, mert tudják, hogy nem mer visszaütni, nem
meri másnak megmondani. Ezeket a hálátlan gyerekeket már az a tény is zavarja, hogy ott van.
Keselyűkként csapnak le a pénzére és más holmijára, amikor még él, és remélik, hogy
hamarosan meghal, akkor pénzt kapnak utána a biztosítótól, és egyszer s mindenkorra végeztek
vele.

Mennyire vagyunk együttérzők?

Könnyekre indítanak ezek a helyzetek? Készek lennénk örökre ott maradni a pokoli bolygókon,
egyáltalán nem törődni a saját felszabadulásunkkal, csak hogy ezek a lelkek szabadok
lehessenek? Csak akkor léphetünk be Isten birodalmába, ha erre becsületesen igennel tudunk
válaszolni. Az Úr persze nem fogja megengedni, hogy az egyik szeretett szolgája örökké más
nevében szenvedjen, de Isten ilyen magas rangú szolgájában legyen meg az őszinte készség,
hogy ezt meg akarja tenni. Az Úr rendkívül figyel azokra, akik elérték ezt a tudatszintet. Az ilyen
lélek azért kap ennyi együttérzést az Úrtól, hogy meggyógyíthassa mások sebeit, és enyhítse a
kétségbeesésüket.
Sok lelki hagyomány mondja, hogy a szentek szó szerint érezhetik embertársaik fájdalmát. Mivel
ezt a kétségbeesést olyan intenzíven érzik, nagyon óvatosak, nehogy valakinek okot adjanak a
szenvedésre. Ehelyett örülnek, ha valakit hozzásegíthetnek a boldogsághoz.
Képzeljék el magukat azokban a nehézségekben és fájdalmas helyzetekben, amelyekről ez a
fejezet beszélt. Érezzék a szenvedés intenzitását, meditáljanak azon, milyen szeretetre van
szükség ahhoz, hogy segítsenek ezeknek a lelkeknek, akik ilyen erősen szenvednek. Mint már
láttuk, a legmélyebb együttérzés azt jelenti, készek vagyunk magunkra venni mások
szenvedéseit, hogy ők jobb életet élhessenek. Itt nem tisztán a vallásról beszélünk, hanem a
spiritualitás olyan nagy fokáról, amely nagy elkötelezettséget követel. Nem való a habozóknak.
Mint lelki harcosoknak, nagyfokú lelki érettséget kell kifejlesztenünk, hogy önként ilyen
hatalmas áldozatokat hozzunk, és emeljük a tudatszintet ezen a bolygón.
85
Ilyen teljes elkötelezettség és intenzitás az előfeltétel, hogy beléphessünk az Istenszeretet
birodalmába. A lelki élet nem órarend, nem is csak a „mindennapi kenyér” megszerzésével
foglalkozik. Azok, akik már beléptek az Úr birodalmába, messze túl vannak a bűntudat vagy a
büntetéstől való félelem kérdésein, és nem érdekli őket az, hogy Isten mit tehet értük. Inkább
megértik, hogy a lelki élet tudatváltozást jelent, hogy tökéletesen feláldozhassák magukat az Úr
és a teremtése szolgálatában.
Néha a szélsőséges önzés és intenzív szenvedés olyan nagy lehet körülöttünk, hogy azt
kérdezzük, képes-e bárki is arra, hogy önzetlen együttérzést nyilvánítson meg. De szerencsére
mindig vannak ilyen isteni követek, akik megtanítják nekünk az együttérzést, példát mutatnak,
hogyan emelhetjük fel a tudatunkat a lelki megnyilvánulás magasabb szintjére. Akik találkoznak
egy ilyen önzetlen lénnyel, abban a ritka áldásban részesültek, hogy cselekvés közben látják
ezeket az emelkedett lelkeket, akik önként lemondtak minden személyes nyereségről, hogy
másokat képessé tegyenek arra, hogy hazatérhessenek, vissza Istenhez. Az ilyen szent lelkek
teljes elkötelezettsége és végtelen együttérzése láttán hogyne éreznénk indíttatást, hogy kövessük
őket? Védelmükkel és segítségükkel csodákat tehetünk.

Az együttérzés lelkileg felhatalmaz

A lelki élet mélyebb szintjeit a szeretetünknek és az együttérzésünknek megfelelően érhetjük el.

Ha intenzív vágyat érzünk, hogy egy helyzeten drámaian javítsunk, ehhez nagyon nagy
felhatalmazást kapunk. Bár az ilyen erős kívánság teljesülése messze meghaladhatja a
képességeinket, gondoljanak arra, hogy a komolyságunk és a meghódolásunk odavonzhatja az
Úr energiáit, lehetővé teheti, hogy olyan cselekedeteket hajtsunk végre, amelyekre egyedül soha
nem lettünk volna képesek.
Sok nagy prófétának volt már ilyen felhatalmazó tapasztalata. Sokan egyenesen a magasabb
birodalmakból szálltak alá, mint követek, akiknek az a küldetésük, hogy döntő változtatásokat
hajtsanak végre ezen a bolygón. Mások, akik ezen a földön születtek, olyan együttérzők, és
annyira akarnak segíteni, hogy megkapják az isteni felhatalmazást. Olyan mértékben érzik
mások fájdalmát, hogy az Úr megengedi az isteni energiájának, hatoljon beléjük, segítsen nekik
az együttérzés missziójában.
Aki az Úr bhaktájaként cselekszik, az egyik legnagyobb áldást kapja, amit az evolúciónak ezen a
szintjén tapasztalhat: az a képességet, hogy eltörölje mások negatív karmikus mintáit, ahogyan
Jézus tette, amikor meghalt az emberiség bűneiért. Az ilyen együttérző lények élete sokat
semlegesít a társadalom negativitásából és a kollektív karmájából, és több lehetőséget ad az
embereknek, hogy megismerjék a magasabb igazságokat.

Segítség a csalódottaknak

A világi materializmus állandóan meghódítja az érzékeinket, kényszertáplál minket mesterséges

táplálékkal, ami nem elégít ki, nem tart életben. Igazából úgy hat a materializmus, mint a lassú
méreg. Valami nem stimmel, ha sok ragyogó elme az ölési képességünket akarja tökéletesíteni,
vagy ha az illegális drogkereskedelem az egyik legnagyobb üzlet a bolygón. A kultúra nem
egészséges, ha annyi kémiai és nukleáris fegyvert halmoz fel, amelyekkel a bolygót többször is
meg lehet semmisíteni.
Mint már említettük az 1. fejezetben, lelki vezetőink tehetetlensége akadályozza, hogy leküzdjük
ezt a nagyon elterjedt negativitást a mai világban. Ennek megfelelően mindenkire egyre jobban
hatnak a démoni energiák. Egy ilyen őrült világban el kell kerülnünk, hogy torz sémába
kényszerítsük magunkat, és nem kell félnünk attól, hogy mások vagyunk. Igazi őrület jele, ha
alkalmazkodunk ehhez az őrült környezethez. Másnak lenni lehet egészséges, átgondolt pozíció.
86
Nekünk azonban, mint lelki harcosoknak, meg kell értenünk az eluralkodó légkört, és ne legyünk
meglepve, ha az emberek elutasítják a segítségünket. Lehet, hogy fogva tartják őket az
önkielégítés láncai, vagy úgy érzik, nincs erejük harcolni a környezetük magatartása ellen. Az is
lehet, hogy csalódtak a múltban, és most félnek, hogy a lelki követek megint becsapják őket.
Azért tartózkodnak, hogy megvédjék magukat.
Az együttérzés mégis azt követeli tőlünk, hogy cselekedjünk. Ha félünk megosztani másokkal a
szeretetünket és odaadásunkat, vagy attól félünk, hogy megtámadnak minket az excentricitásaink
miatt, akkor mi is részei vagyunk az őrületnek, és nem fogunk segíteni. Bár senkire nem szabad
ráerőszakolnunk magunkat, ha a szeretetünk és az együttérzésünk elmélyült és megerősödött,
akkor olyan erős lelki kisugárzással fogjuk körülvenni a többieket, hogy lassanként elfogadnak
minket, és azt, amit fel tudunk ajánlani. Ha zavartalanok, erősek és szilárdak maradunk, akkor a
csalódott emberek lassan megérhetik, hogy a mi viselkedésünk nem valamilyen hátsó szándékon
alapul. Mivel az emberek tényleg a legjobbat kívánják maguknak, egyszer, ha meggyőződtek
arról, hogy becsületesen akarunk segíteni, lelkileg növekedni és fejlődni fognak, nyitottabbak
lesznek.

A nem elegendő szeretet a probléma

Mindig gondoljunk arra, hogy ebben a világban a legtöbb szenvedés nem anyagi körülmények
miatt történik, hanem mert nincs elég szeretet. Gondoljanak csak sok mai gyerek dühére és
agresszivitására. Szinte lehetetlen másként viselkedniük, ha látják, milyen környezetben nőttek
fel. Mint énközpontú és kihasználó kapcsolatok termékeit, erőszakban nemzették őket, igazi
szeretet kifejezése nélkül. Ezek a gyerekek már az anyaméhben csak félelmet, frusztráltságot,
haragot, sötétséget és kétségbeesést hallottak. Miután megszülettek, ki vannak szolgáltatva
ugyanennek a légkörnek. A fejlődés minden kritikus szakaszában – tulajdonképpen majdnem
minden pillanatban – az élet ellenségességgel, bántalmazással és elhanyagolással kezeli őket.
Ezek a lelkek még soha nem találkoztak olyan emberrel, aki tényleg aggódott volna miattuk.
Néha azonban az ilyen környezetű emberek kikerülik a szokásos sorsukat. Nem a drogok vagy a
bűnözés felé fordulnak, és nem is kerülnek börtönbe. Ehelyett politikusok, orvosok, szociális
munkások vagy tanítók lesznek, és őszintén gondoskodnak másokról. Hogyan szabadulnak meg
a környezetük ellenségességétől és züllöttségétől? Ha megnézzük, milyen körülmények közül
jöttek, azt fogjuk találni, hogy legalább egyvalaki volt az életükben, és ő okozta ezt a
különbséget. Valaki tényleg gondoskodott róluk, és a szeretete átalakította a tudatukat.
Megérezték a motivációt és az önbecsülést, ez adott nekik erőt, hogy ellenálljanak a körülöttük
levő negativitásnak.
Sose tudjuk, mikor játszunk fontos szerepet egy másik lélek életében. Finom szinten is, nyíltan is
befolyásoljuk egymást, és néha nem tudjuk, milyen hatással vagyunk valakire. Manapság,
amikor olyan sok ember megfullad a nagy szennyezéstől ezen a bolygón, egy leheletnyi friss
levegő, egy kis nyitás is már nagy különbség lehet – főleg, ha nagyon erős. Nem
hangsúlyozhatjuk eléggé a kis, látszólag jelentéktelen gesztusaink fontosságát. Minél inkább
megnyilvánítjuk magunkban az istenit, és az együttérzés által ki is fejezzük, annál jobban
fölemelhetjük azokat, akikkel a mindennapi életben találkozunk.

Fogékonyság a magasabb energiákra

Ha elgondolkodunk a társadalom problémáin, és szeretnénk valamit megváltoztatni, akkor ki kell

fejlesztenünk a belső képességeinket, hogy fel tudjuk ajánlani másoknak a szolgálatainkat. Nem
adhatjuk azt, ami nekünk sincs. Hogy legyen valami érték, amit megoszthatunk, meg kell
tisztulnunk, és transzcendentálisabban kell élnünk. Akkor a másokkal való találkozásaink
87
becsületesek lesznek, a lényünk mélyéből jönnek, ahelyett, hogy felszínes magatartás lennének,
amelyeket csak a külsőségek miatt fogadunk el.
A másokra gyakorolt hatás azon alapul, ami mi vagyunk, és hogy milyen energiákat sugárzunk
ki. Lehet, hogy a fizikai szinten nem kell sokat tennünk a különbség érdekében. Ha emberekkel
és a környezetükkel kommunikálunk, automatikusan átadjuk nekik a szeretetünket, odaadásunkat
és a magasabb tudatunkat, ami aztán fontos különbség lehet.
Ezért kell magunkon dolgoznunk, hogy a szeretetet és az együttérzést természetesen
kisugározhassuk. Ez a munka egyáltalán nem önző. Olyanok leszünk, mint a katonák, akik
felkészülnek a csatára. Minden találkozás tele van szubjektív befolyásokkal. Ez a kapcsolat
sokkal több, mint a testbeszédünk. Még egyszer: a kis szavak, egyszerű megnyilvánulások és
baráti gesztusok, amelyeket a szükségben levő emberekkel megosztunk, gyakran sokkal
hasznosabbak nekik, mint az Eurók, amiket a kezükbe nyomunk.
Az olyan lelki gyakorlatok, mint az olvasás, meditálás és imádkozás, segíthetnek nekünk, mert
felkészítenek az emberiség és a bolygó nagyobb szolgálatára. De ne az legyen a motivációnk,
hogy a saját anyagi helyzetünkön javítsunk, pszichikailag vagy lelkileg befolyásoljunk másokat.
Mindig ezt kérdezzük: „Hogyan fejlődhetek és növekedhetek, hogy meg tudjam osztani?” Ez a
hozzáállás, amit alázat és együttérzés kísér, fogékonyabbá tehet minket a magasabb energiákra.

A regenerálódás művészete

Ha kellő együttérzéssel és hatékonyan akarunk másokat szolgálni, akkor meg kell tanulnunk az
újra feltöltődés művészetét. Mint már említette az 1. fejezet, nemcsak a vezetőknek van
szükségük pihenésre és regenerálódásra, hogy megfelelően el tudják látni a feladataikat. Nekünk
is hasonló szükségleteink vannak, amikor elvégezzünk a napi munkánkat. A segítő foglalkozású
emberek – pl. szociális munkások, ápolónők vagy orvosok – nagyon kimerültek és érzéketlenek
lehetnek, ha úgy próbálnak másoknak segíteni, anélkül, hogy időt fordítanának magukra is.
Végül átveszik azoknak az embereknek az alacsonyabb energiáit, akikkel dolguk akad, és ez arra
indítja őket, hogy érzéketlenek és barátságtalanok legyenek.
Feltölthetjük magunkat, ha imádkozunk, meditálunk, diétázunk, vagy egy időre eltávolodunk a
környezettől, és kitesszük magunkat a lelki energia áramlásának, hogy megtisztítsuk a
tudatunkat. Az éneklés vagy egy mantra ismétlése nagyon nagy segítség lehet. Sok
hagyományban használnak imafüzéreket, mint támogatást az éneklésnél vagy a mantra-
meditációnál. Ha a lelki gyakorlók ezeken az imafüzéreken énekelnek, akkor így imádkoznak:
„Kedves Uram, valahogy eltávolodtam Tőled. Kérlek, emelj föl engem. Kérlek, engedd meg,
hogy ismét szolgáljalak.” Az éneklés azt is lehetővé teszi az embernek, hogy megszabaduljon
sok negatív energiától, aminek állandóan ki van téve a munkahelyen vagy az utcán.
Képzelje el, milyen lenne látni az emberek gondolatait, amikor a napi kötelességeinket
végezzük? Vizualizáljon egy várost, ahol busszal megy haza a munkából. Most gondolja el, hogy
egy másik utas felbosszantja. A bosszantás olyan hatással van, mintha az az illető kövekkel
dobálna. A másik ember fél; valaki zavart; másvalaki irigykedik a ruhánkra. Ott ül a buszban
vagy tizenöt emberrel, akik kövekkel bombázzák. Csoda, ha sértve megy tovább? Lehet, hogy a
fizikai teste nem érzi, de a finomanyagi testet megtámadták. Ezeket a kék foltokat viszi haza.
Az éneklés vagy a szent mantra ismétlése lehetővé teszi, hogy ezek a sebek begyógyuljanak.
Felépíti az ellenállásukat, úgyhogy el tudjuk hárítani a tudatunk elleni támadásokat. Ezért
hangsúlyozza olyan sok hagyomány Isten nevének fontosságát. Még a világi életben is, ha
valakit a nevén szólítunk, arra kérjük, hogy figyeljen ránk, és jöjjön oda hozzánk. Ugyanígy az
Úr is eljön, ha kimondjuk a nevét. A szent név éneklése erős gyakorlás lehet, amely Isten
Legfelsőbb Személyiségének a védelmét kéri. A legfontosabb út lehet, hogy segítsen mély
értelművé és együttérzővé válni.
88
Kérdések és válaszok

Kérdés: Mi történik, ha az emberek elérik az önzetlen szeretetnek ezt a szintjét, és őszintén

készek arra, hogy átvegyék annak a helyét, aki szenved? Valóban megtehetik ezt, és aztán mi
lesz velük?
Válasz: A mélyen együttérző és önzetlenül szerető emberek készek feláldozni magukat, lehetővé
teszik, hogy mások kitüntessék magukat, még akkor is, ha ez azt jelenti, hogy az érdemüket meg
kell osztani, vagy mindent át kell engedni. Ha nincs más mód a segítségre, akkor megoszthatják
az erejüket, szeretetüket, és a lelki energiát. Isten közbe fog lépni annak a nevében, aki valóban
így él és gondolkodik.
A probléma az, hogy normál esetben ellenőrizni, manipulálni és uralni akarunk másokat. Ennek
megfelelően állandóan mindenféle szenvedést tapasztalunk. Gondoljon arra, hogy a lelki
megvalósítás nem olyan dolog, amint ránk rónak, vagy nem létállapot, amit kívülről elérhetünk.
Ez bennünk szunnyad. A külső tapasztalataink azért vannak, hogy segítsenek elérni a nagyobb
hitet, és világosabban lássuk, hogyan férhetünk hozzá a megvalósításokhoz, amelyekkel már
rendelkezünk. Csak befedtük számtalan, felesleges gonddal. Őrületünkben el akarunk futni a
tudatállapotok elől, amelyek számunkra a legelőnyösebbek.
Kérdés: Az anyám dementiában szenved, ez hasonló az Alzheimerhez. Egyre rosszabb lesz, de
fizikailag minden rendben van. Feltételezem, hogy ez a helyzet a karmája. Vagy tévedek?
Nemrég azt kérdezte egy barátom, miért nem segítek neki többet.
Válasz: Mindig meg kell kísérelnünk, hogy meggyógyítsuk magunkat és másokat. Sok ember
aktív gyógyító, tudják irányítani a gyógyító energiát, vagy arra kérik az Urat, hogy
használhassák, és másoknak segíthessenek. De mi mindannyian gyógyítók vagyunk, mert mindig
segíthetünk másoknak abban, hogy a tudatuk szintjét fölemeljék. Minden betegségnek van egy
tudati komponense, és segíthetünk másoknak, hogy jobban éljenek, ne legyenek betegek, vagy
használják a betegséget eszközként, hogy több lelki megvalósítást szerezzenek. Megmutathatjuk
a betegnek, hogyan kerülheti el a depressziót, azt, hogy erőt vegyen rajta a betegség.
Ahhoz, hogy gyógyítók legyünk, nem kell feltétlenül rátenni a kezünket valakire, távolból
imákat küldeni, vagy másféle metafizikai tevékenységekkel foglalkozni. Már azzal is
segíthetünk, ha segítjük őket a jellemfejlesztésben, vagy valamennyire megszabadítjuk őket a
szenvedéseiktől, akkor is, ha az nem több, mint egy látogatás, vagy néhány barátságos szó. Ha
magasabb, lelki energiát hordozunk, automatikusan fölemeljük mások kedélyállapotát
természetes kisugárzásunkkal.
Olvasson fel az anyjának valamelyik szentírásból, lehet, hogy az értelme nem fogja fel, de a lélek
igen. Ha lelki kapcsolatban van vele, el tudja fogadni azt, amit ajánl neki. Sajnos az ápolónők és
az orvosok nem tudatosan, de sokszor elkedvetleníthetik, akár meg is ölhetik az embereket a
kommentárjaikkal, amikor azt hiszik, hogy a beteg nem hallja vagy nem érti. Az altatott vagy
kómában levő emberek egy másik szinten mégis megérthetik azt, amit mondanak.
Bár az altatásban a test alszik, a tudat egy része még mindig aktív, és rendkívül fogékony a
környezetre. Ilyen körülmények között a beteg jövőjét illető negatív kommentár megsemmisítő
lehet, mert a tudat igazságként fogadja el. Aki ilyen szavakat hallott, depressziós és reménytelen
lehet, minden látható ok nélkül. Ezért az ápolói foglalkozásokban az embereknek nagyon
óvatosaknak kell lenni, nyilvánítsák meg a magasabb energiákat, és legyenek mindig pozitív,
szeretetteljes és együttérző. Segíthetnek a betegeiknek, hogy gyorsabban és teljesebben
meggyógyuljanak. Ha viszont nem vigyáznak, megsemmisíthetik a gyógyulás minden esélyét.
Kérdés: Sok lelki szervezet beszél arról, hogy vegyünk földet, lássuk el magunkat, hagyjuk ott a
városok veszélyes, erőszaktevő körülményeit. Együttérzés az, ha megpróbáljuk magunkat
megmenteni? Hogyan segíthetünk azoknak, akiknek a legnagyobb szükségük van ránk?
89
Válasz: Először meg kell értenie, hogy azok az emberek és szervezetek, akik csak azért hagyják
el a várost, hogy magukat megmentsék, részei lesznek a megsemmisülésnek. Ez nem együttérző
viselkedés. Mindent szigorúan megfigyelnek, ami ezen a bolygón történik. Az emberek a
tudatuknak megfelelően kapnak különböző energiákat. Akik csak az önfenntartás végett akarnak
bármilyen környezetből kikerülni, máris mélyen benne vannak az önző értelmetlenségben, és
ugyanezt az értelmetlenséget viszik magukkal, akárhova mennek, mert a tudatuk nem változott
meg.
A városi élet szomorú és nem természetes. Gyárak, szennyezés, felszínes kényelem, lepecsételt
épületek – mindez és még sok más teljesen ellentmond a természetes életmódnak. A városokban
az embereknek kevés lehetőségük van arra, hogy valamit elültessenek. Szupermarket-ételre
vannak utalva, áramra, liftekre, üzemanyag meghajtású autókra, vonatokra és sok más termékre,
amelyek eltávolítják őket a természet rendjétől. Egészségesebb a vidék, ahol nagyobb mértékben
rábízhatjuk magunkat a természetre. Ilyen helyeken könnyebben kerülünk kapcsolatba a
magasabb energiákkal, mert kevesebbet zavarnak.
Bár sokan csak azért menekülnek el a városokból, hogy magukat megmentsék, vannak mások is,
akik motivációja együttérző, nem önző. Csoportjaik megkísérlik másoknak megmutatni, hogy az
ember el tudja látni magát, megélhet a földből. Megpróbálnak e mottó szerint élni: „Egyszerű
élet, és magas szintű gondolkodás.” Az ilyen emberek és közösségek magasabb helyzetben
vannak, és ez magával hozza az isteni védelmet.
Gondoljon arra, hogy sok léleknek kell találkoznia a fizikai halállal, miközben a föld megtisztul.
A tisztulást csak a tudat érdekli, és sok léleknek újra kell születnie. Sok más lélek azonban abban
a helyzetben lesz, hogy itt maradjon, és egyfajta mennyországot teremtsen a földön.
Tulajdonképpen nagyon sok lélek szándékosan jött most a bolygóra, hogy bizonyos munkát
végezzen a lelki evolúcióért, és tovább menjen a magasabb birodalmakba. Hogy végül mi
történik, az egyének tudatszintjétől függ. Isten soha, senkit nem hagy egyedül. A magasabb
hatalmak mindig készek arra, hogy segítsenek nekünk.
Vannak bizonyos területek, pl. sok vidéki hely, ahol a magasabb birodalmakból jött, fejlett
lények jobban vonzzák a többieket. Ha ilyen helyeken töltjük az időnket, könnyebben tudatosul
bennünk az ilyen lények jelenléte. Ezért olyan fontos, hogy kialakítsunk bizonyos kapcsolatokat
a városon kívül. Vidéki környezetben könnyebben érezzük úgy, hogy irányítjuk a sorsunkat, és
természetesebben élünk. Többet nyilváníthatunk meg a magasabb természetünkből, és
következésképpen jobban tudunk segíteni. Az ilyen területek erős támaszt nyújtanak az
együttérzés gyakorlásához.

90
9. fejezet

Az Istenszeretet

Emlékezni fog a 2. fejezetből, hogy a nagy védikus szentírás, a Srimad-Bhágavatam leírja

azoknak a bölcseknek a találkozását, akiket a magasabb igazságok és az emberiség lelki jóléte
érdekel. Amikor ezek a bölcs emberek kérdéseket tettek fel a mélyreható, lelki tudásról,
megtanulták, hogy a juga-dharma, e korszak legmagasabb lelki cselekvése Isten tiszta, feltételek
nélküli szeretete és szolgálata. Ez a szeretet nem függ külsőségektől vagy különféle
szertartásoktól, hanem a forrása a tudatban van.

Vágyakozás az Úr után

Végül is mindannyian kapcsolatot keresünk Istennel. A mindennapi tevékenységeinkben és a

lelki életben is egy bizonyos raszát, „ízt” keresünk a kapcsolatban. A rasza más és más a
különféle kapcsolatokban. Pl. a barátok közötti rasza más, mint a rasza a szülők és gyerekek,
vagy a szerelmesek között. Az anyagi világban ezek a kapcsolatok csak sápadtan tükrözik azt a
sok szerető raszát, amit az Úrral való kapcsolatban találhatunk. Ha őszinték és szeretetteljesek
leszünk, többet elfogadunk az isteniségünkből, és több köt össze minket Istennel, akkor erős
kapcsolatokat alakíthatunk ki, amelyek messze meghaladnak mindent, amit valaha tapasztaltunk
az életünkben.
Nekünk, mint embereknek, az a feladatunk, hogy ismét beleszeressünk Istenbe, visszatérjünk az
Istenszeretet országába, ahol tapasztalhatjuk a természetes helyzetünket. Minden más
természetellenes. Ha nem mélyedünk el teljesen az Istenszeretetben, továbbra is leláncolnak a
kéjvágya, az öregség, betegség és halál szenvedései – ezek mind az anyagi környezet részei, és
semmi közük ahhoz, amik mi igazából vagyunk. Végül meg kell értenünk, hogy teljesen az Úrért
vagyunk. Ha ezt megértjük, teljesen, egész lényünkkel szeretjük Istent. Ez a szeretetteljes állapot
nem pusztítja el az azonosságunkat; ellenkezőleg, kiterjeszti és elmélyíti a tapasztalatunkat, ha
szeretetet ajánlunk az Úrnak, és azt visszakapjuk, mint viszonzást. Szeretetmegnyilvánításunk
csak még több szeretetet hoz.
Soha nem lehetünk teljesen elégedettek, amíg nem kerültünk vissza a természetes helyzetünkbe,
a lelki birodalomba, ahol minden kapcsolat Istenközpontú. Ezért olyan fontos a mindennapos
lelki gyakorlat. Felkészít minket az intenzív szeretetre és szolgálatra a lelki világban. Teljes
elkötelezettséggel és odaadással gyakoroljunk, még intenzívebben, mintha hegedűs lennénk, aki
élete legfontosabb koncertjére készül fel.
Nagyon szenvedünk, ha a szeretteinket nem látjuk, vagy nem hallunk róluk. Mindent tudni
akarunk róluk; vágyódunk arra, hogy bizalmasan beszéljünk velük, együtt töltsük az időt, és
leveleket kapjunk tőlük, ha távol vannak. Ha már itt a fizikai világban megvannak ezek az
érzések, képzeljék el, mennyivel intenzívebb a vágyakozás, ha az Úrra irányul.
Ha a lelki életet tesszük a legfontosabb prioritássá, akkor már itt és most felvehetjük a
kapcsolatot a lelki birodalommal. Az az igazság, hogy Isten és a követei sokkal inkább
szeretnének kapcsolatban lenni velünk, mint mi velük. Ha komolyan Istent tesszük az első helyre
mindenben, amit csinálunk – 100 %-ban, nemcsak részben, elméletileg vagy alkalmilag – akkor
kezdjük átélni, amit addig csak olvastunk vagy hallottunk. A lelki világ a valóságunk része lesz.

Az Istenszeretet nem követelés

Bár mindenki tapasztalni akarja a szeretetet, gyakran felindulunk, vagy elvesztjük a kedvünket,
amikor problémák merülnek fel. Az igazi próbatétel állandóan megmaradni az Istenszeretetben,
91
mindegy, hogy mi történik. Különben csak úgy látjuk Őt, mint alantas szolgát, akinek az a
szerepe, hogy teljesítse a kívánságainkat és a szeszélyeinket. Ilyen körülmények között olyanok
vagyunk, mint a rosszul nevelt gyerek, aki dühösen elfordul, ha nem kapja meg azt, amit akar.
Az Istenszeretetnek felül kell emelkednie ezen a hozzáálláson.
Sokan nem értik, mi szükség van a fájdalomra és a szenvedésre az életünkben. Megkérdezzük,
„Ha van Isten, akkor miért van rossz a világban? Ha van Isten, akkor miért nem adja meg mindig
az embereknek – és különösen nekem – azt, ami ahhoz kell, hogy boldogok legyünk?” Aztán ez
a következtetésünk, „Ha a szenvedés valóság, hogyan létezhet Isten?” Ez az önző kívánságok
kielégítésén alapuló belátás feltételezi, hogy Istennek mindenkor teljesítenie kell a
kívánságainkat. Nem veszi figyelembe sem a szabad akarattal való visszaélést, sem a
cselekedeteink karmikus következményeit, nem ismeri el a tapasztalatainknak, még a
nehezeknek is, a tanító értékét.
Az irodalomban a tragikus hős gyakran sokféle módon szenved, és végül erősebb személyként
jön ki ezekből a tapasztalatokból. Ugyanezt a növekedési folyamatot állítja elénk az Úr
határtalan irgalma. Ha az Úrral való megállapodásunk nem lesz erősebb a szükség idején, akkor
nem a mély szeretet szintjén cselekszünk.

Istenfélelem

Sok ember azt hiszi, hogy az Istenfélelem a lelki élet előfeltétele. Így reagáltak egyszer egy
beszédre, amelyet pár évvel ezelőtt Ghána elnöke tartott (sokan azt mondják, az én
befolyásomra) papok, vállalkozók és politikusok gyülekezete előtt. Beszédében megemlítette,
megtanulta, hogy ne féljen Istentől, hanem szeresse Őt. Az egyházak minden további nélkül
elítélték ezért a kijelentésért, és ezt mondták: „Milyen ember ez, hogy lehet az elnökünk, hogy
választhatták meg őt az emberek – egy olyan embert, aki nem féli Istent?” Ezek a vallási vezetők
nem értették meg, hogy létezhet olyan kapcsolat Istennel, amely sokkal mélyebb, mint a félelem.
A szüleiktől és tanáraiktól félő gyerekek csak akkor viselkednek jól, ha büntetéssel fenyegetik
őket. Ha megszűnik a külső nyomás, ezek a gyerekek azt csinálják, amit akarnak. Ugyanígy van
ez a kapcsolatunkban az Úrral. A félelmen alapuló kapcsolat nem lehet nagyon erős. Megmarad
a felszínen, és megakadályoz abban, hogy kialakítsuk a mélyebb megértéseket, amelyek az igazi
lelki megvalósításokhoz szükségesek.
A félelem akadályoz meg abban, hogy nagylelkűek legyünk, vagy mélyebb kapcsolatokat
alakítsunk ki másokkal. Ehelyett elsődlegesen arra koncentrálunk, hogy elkerüljünk a
kényelmetlen következményeket. Ilyen körülmények között nem virulhat ki a szeretet, amely a
szabad akarat kinyilvánítása, elismerésen és spontaneitáson alapul. Sajnos sok vallási
hagyomány a félelem alapján működik. Tisztelik Istent, aki a törvényei megszegőit megbünteti.
Az ilyen hagyományok követői többnyire arra használják az energiáikat, hogy elkerüljék a
büntetést, és nem arra, hogy kifejezzék a szeretetüket.
A félelem mégis játszhat hasznos szerepet a lelki fejlődés korai szakaszaiban. Amikor a gyerekek
kicsik, a szülők kénytelenek a jutalmazás és büntetés elvét alkalmazni. A tekintéllyel való
kapcsolat e kezdeti szakaszában a gyerekek énközpontúak, és túlnyomórészt a félelem motiválja
őket. Később kezdik megérteni a mélyebb szakaszt, amikor azt mondják: „Szeretem anyut, nem
akarom azt csinálni, mert zavarja őt.” Vagy: „Papa nem lesz boldog, ha azt csinálom; akkor
inkább nem teszem.” Amikor növekednek, megtanulnak a szeretet alapján cselekedni. Ugyanígy
van ez a kapcsolatunkban Istennel. Először lehet, hogy félünk Tőle – ez gyakran szükséges lépés,
mert legalább elismerjük a létezését. Végül nagyobb lesz a megértésünk, és felfedezzük, hogy a
lelki élet nemcsak szabályok és előírások követése, hanem a lélek kapcsolata Istennel.

92
Kétkedés Istenben

Amíg az anyagi világban vagyunk, továbbra is kételkedni fogunk Istenben. Ha már egyáltalán
nem lenne kétségünk, nem lennénk többé emberek, nem lenne szükségünk anyagi testre vagy
anyagi tudatra. Akkor már a lelki birodalomban laknánk.
Nem kell aggódnunk a kételyeink miatt. Mint már a 3. és 4. fejezetekben láthattuk, az elme és az
érzékek akarnak uralkodni. Ha az elme és az érzékek felfedezik, hogy beállítottuk magunkat a
transzcendentális energiákra, az érzékek uralma alatt álló elme dühbe gurul, el akarja vonni a
figyelmünket a tapasztalat magasabb területeiről. Végül azonban belátjuk, az elme azért játssza
ezeket a „kétség-játékokat”, mert nem irányít, vagy mert nem törődnek vele. Ha ezt megértjük,
nem fogjuk olyan komolyan venni az elme trükkjeit.
Ehelyett erősítsük meg a lelki gyakorlatunkat, hogy az értelem és a lélek vezethessék az elmét.
Akkor erős lesz a hitünk és a megértésünk. Nem foglalkozunk a kétséggel. Ha még nagyobb lesz
a hitünk és a megértésünk, a kétségek el fognak tűnni – és természetesen helyet engednek az
újnak! Minél jobban megengedjük, hogy előtérbe kerüljön a lélek, annál kevésbé zavaróak
lesznek a kétségeink
Bár le kell győznünk a kétségeinket, gondolnunk kell arra is, hogy a vallás nemcsak vak hit.
Hitre azonban szükség van mindenben, amit teszünk; legyen az anyagi vagy lelki. De a helyesen
irányított hitnek megvalósítássá kell válnia – más szavakkal, közvetlen tapasztalattá. A lelki élet
igényes, emelkedett tudomány, és nekünk vannak bizonyos kulcsaink, hogy ez a tudomány
működjön számunkra. Anélkül is ki tudjuk építeni a kapcsolatot a lelki világgal, hogy
elhagynánk ezt a testet. Ha a gyakorlásunk nem jár eredménnyel, vagy nem voltunk elég
ügyesek, vagy a hitünk egy számunkra hamis hitrendszeren alapul.

Az Istenmegvalósítás fokozatai

A különféle lelki utakon járó emberek különféle szavakkal beszélnek a legmagasabb célról:
nirvána, szamádhi, kozmikus tudat, belépés Isten szellemébe, vagy eggyé válni Istennel. Ezek a
szavak mind a lelki birodalom energiáit jelentik, amelyek az Úrból terjednek ki; nem magára az
Úrra vonatkoznak. Ha süteményt sütünk, az egész házban érezhetjük a kellemes illatot anélkül,
hogy egyáltalán látnánk a süteményt a sütőben. Vagy egy másik példa: Bár soha nem látogattunk
el a napra, tapasztalhatjuk a melegét, és jól érezhetjük magunkat a kisugárzásában. Ugyanígy,
anélkül, hogy valaha is szemtől szembe látták volna az Urat, sok lelki gyakorló törekszik arra,
hogy tapasztalja az Úr energiáit.
De ez csak az egyik aspektusa a lelki életnek. Ha mélyebben tanulmányozzuk a spiritualitást,
felfedezzük, hogy az Istentudatnak különböző fokozatai vannak. Mint már említettem, az
Istentudatossá válás folyamata nagyon tudományos. Az egész teremtéssel és Isten energiáival
való egységünket kezdjük érezni az éppen most leírt fokon, amely az Úr kisugárzásának a
tapasztalata. Ezen túl van az Istentudat egy másik foka, amelyen a szentlelket vagy Felsőlelket
fedezzük fel – Isten jelenlétét a szívünkben. Még magasabb az az Istentapasztalat, amelyben
belépünk Isten birodalmába. Még itt is különböző szintek és alszintek vannak, ahogyan Jézus
mondta, „Atyám házában sok lakás van.”
Mély lelki tapasztalatokra van szükségünk
Sokan éhezünk lelkileg, mert hiányoznak a mély lelki tapasztalatok. Mivel nincsenek olyan
példaképeink, akik ezekkel a tapasztalatokkal rendelkeznek, mechanikusan hajlunk arra, hogy
szárazak és hűtlenek legyünk. Mint élvezetre törekvő lények, ha lelki forrásokból nem kapunk
élvezetet, végül anyagi cselekedetekkel fogjuk kitölteni az ürességet.
Sok embert zavar, hogy az én lelki vezetőm állandóan ugyanazt a témát ismételte a könyveiben
és a leckéiben: „Te nem a tested vagy.” Azt akarták, hogy bizalmasabb, ezoterikus témákról
93
beszéljen. Ő azonban nem teljesítette a kívánságaikat, mert ezekről nem lehet részletesen
beszélni. Ezek a közvetlen tapasztalat területére tartoznak.
Ha az értelmünket és az elménket arra használjuk, hogy eredetileg a lélek birodalmába tartozó
tapasztalatokról beszéljünk, akkor megtévedhetünk, és kiforgatjuk az igazságot. Ahogyan egy
vaknak nem tudjuk szavakkal elmagyarázni a színeket, az értelem és az elme sem érthetik meg
teljesen az ezoterikus területet. Ez csak a közvetlen tapasztalatból jöhet. Hogy ezt a megértést
megszerezzük, dolgoznunk kell a jellemünkön, fel kell oldani a tisztátalanságokat, meg kell
növelni az odaadásunkat, hogy végül méltóvá váljunk a transzcendentális tudásra és boldogságra.
A lelki életben mindig van egy elérendő magasabb fok. Önmagában egyetlen írás sem adhat elég
információt, hogyan érjük el a lelki világot. Ezért van szükség tanítókra és lelki vezetőkre. Hogy
ne kerüljünk tévútra, biztosnak kell lennünk abban, hogy a tanítóink üzenete összhangban van a
szentírásokkal, azzal, amit más önmegvalósított személyek, gyakorlók mondanak. Ha ez így van,
akkor bízhatunk bennük. Ha helyesen gyakorlunk, lassanként elérjük azokat az eredményeket,
amelyekről a szentek és a szentírások beszélnek, bepillanthatunk a lelki világba, amitől csak még
jobban vágyódunk arra, hogy magasabb tapasztalatokat szerezzünk.
Hogy a lelki fejlődésünk ne kerüljön tévútra, a legtöbb emelkedett lélek nem mutatja meg a
misztikus képességeit. Tudják, hogy ezek a bemutatók az embereket inkább az erőikhez vonzzák,
mintsem az odaadásukhoz, nem szeretnék, ha azt hinnék, hogy a lelki élet csak számos trükk és
technika. Néha azt gondoljuk, megláthatjuk Istent, ha ismerünk egy bizonyos mantrát.
Megkérdezzük magunkat: „Hogyan láthatom Istent? Hogyan hallhatom meg az univerzális
hangot? Hogyan kaphatok vezetést?” Ameddig megmaradunk abban a hitünkben, hogy a lelki
élet csak néhány technika, ha vonakodunk mélyebbre hatolni abba, ami már megvan, és
ellenállunk az önvizsgálat és öntisztítás szükségességének, akkor a lelki élet felszínén fogunk
maradni.
A lelki életben a tudatállapotunk számít, nem a külső vallási formák vagy a gyakorlatok. Az
imához használt nyelv nem fontos, sem az, hogy hol imádkozunk – egy pajtában, egy
katedrálisban, templomban vagy a hálószobánkban. Ezek a külsőségek csak részletek, amelyek
segítenek a nagyobb belső tapasztalatok szerzésében. Ha a belső lelki kapcsolat nem alakul ki, a
külső csak időpazarlás lesz.
Ha azonban nincsenek példaképeink, akik megerősítenek és edzenek, akkor megelégszünk az
átlaggal. Ha ez történik, lefokozzuk utunk szentírásainak és tanításainak az értékét, ezzel azt
jelezzük, hogy a magasabb lelki eredmény a mi hagyományunkban nem lehetséges. Ez a
hozzáállás csökkenti sok képzett lelki tanító és gyakorló valódi eredményeit, így aztán lehetővé
válik, hogy kényelmesen érezzük magunkat egy alacsonyabb fokozaton.

Belső tanítások kutatása

Minden hagyománynak vannak belső tanításai. Mindenkinek meg kellene kísérelnie, hogy
jobban megismerje a saját hagyománya mély tudását, mert ez segít abban, hogy túllássunk a
vallási élet külső aspektusán. Az Úr szeretete és együttérzése univerzális. Azok, akiket fogva
tartanak a külső, exoterikus gyakorlatok, hajlamosak arra, hogy szektássá váljanak. A szektásság
a világ sok problémájáért felelős, mert szembeállítja az egyik csoportot a másikkal, és
kimondhatatlan szenvedést okoz. Ha mélyebben behatolunk a belső tanításokba, akkor
felfedezzük valamennyi lelki hagyomány közös alapját.
Ez az egyik oka annak, hogy soha nem olvashatjuk csak úgy a szentírásokat, mintha csak tárgyi
információ forrásai vagy érdekes mítoszok és történetek gyűjteményei lennének. Nemcsak azért
fordulunk a szentírásokhoz, hogy bizonyos adatokat megkapjuk, vagy szórakozzunk. A
szentírások éppen olyan élők, mint mi magunk; Isten irodalmi inkarnációi. Ezért lehetséges,
hogy nagyon fejlett lelkek extatikus transzba esnek, miután elolvastak egy bekezdést. Számukra
94
a szentírások nemcsak szavak; összeköttetésül szolgálnak a lelki tapasztalat egész birodalmához.
Ha a szentírásokat és más vallási írásokat szeretettel és gondosan olvassuk, akkor egy lelki
ablakon át nézünk be a transzcendentális birodalomba.
Egyes tanítások a bolygó megteremtése óta léteznek a földön. Ilyenek pl. a Védák, az emberiség
legrégebbi írásai, amelyek a belső lelki tanítások megvalósításán és tulajdonképpeni
alkalmazásán alapulnak. Még ma is vannak védikus gyakorlók, akik ezt a tudást élő,
tapasztalaton alapuló formában adják át másoknak. Ezek a tanítások kiválthatják ugyanazokat az
eredményeket, mint a múltban, de csak azzal a feltétellel, ha készek vagyunk arra, hogy
komolyan foglalkozzunk velük.

Az Istenszeretet mámorító

A lelki élet nem száraz elméleteket vagy állandó harcot, nyomást és önmegtagadást jelent,
hanem mélyreható tapasztalatokat és derült mámort. Miért csapnánk be magunkat? Mindenki azt
akarja, hogy szeressen és szeressék. Mindenki az élvezet csúcspontjait akarja tapasztalni. Végső
soron a lelki élet egy nevezőre hozva: a legnagyobb élvezet, a legnagyobb öröm, és az érzékek
legintenzívebb kielégítésre – de messze túl az anyagi szinten. Különféle cselekedeteket,
szertartásokat és gyakorlatokat végzünk, ezek készítenek fel arra, hogy az anyagi világ árnyékai
és képei fölé emelkedjünk, eljussunk a csodálatos lelki birodalomba.
Gondoljanak arra, hogy minden élőlény a szeretetet, boldogságot és örömöt keresi, még azok az
emberek is, akik zavart és destruktív módon viselkednek. El tudják képzelni, mennyire örülne, ha
egyszer megszűnne a szeretet elérésének minden akadálya és korlátozása? Bepillanthatunk egy
kissé ebbe az állapotba, ha elfog egy nagyon erős, túláradó érzés azzal szemben, aki nekünk
kedves. Miért haboznánk hát, hogy közelebb kerüljünk Istenhez, és megtapasztaljuk az öröm
magasabb fokozatait?
Ha belépünk a tudat magasabb birodalmaiba, lehet, hogy a fizikai testünk nem képes arra, hogy
kibírja az extatikus tapasztalatokat, amelyek szó szerint az anyagi birodalom fölött állnak. Bár az
extázis elég mámorító tapasztalat, mégis csak kezdeti aspektusa annak a folyamatnak, amely
elvisz a tiszta Istenszeretethez. A tiszta Istenszeretet érzései, jelei és tapasztalati tulajdonképpen
ezen a szinten túl vannak.
Ha lelkileg növekedünk, szerető versenybe kerülünk Istennel. Minél jobban igyekszünk az Urat
szolgálni, Ő annál jobban törekszik arra, hogy megáldjon és fogadjon minket. Ebben a
helyzetben olyan mély szeretetet érzünk az Úr és viszonzása iránt, hogy azt hisszük, Ő csak
rólunk gondoskodik. Ebben a tudatállapotban nem törődünk azzal, hogy a mennyben vagyunk-e
vagy a pokolban, mert tudjuk, hogy szeretnek. Minden pillanat az adás, az egyre nagyobb
Istenszeretet és az elsodró mértékben való visszakapás tapasztalata.
A lelki életben az a szép, hogy magunkhoz tudjuk vonzani az Úr isteni kegyét. Ha pedig
megkaptuk ezt a kegyet, megoszthatjuk másokkal. Ha más embereket azáltal lelkesítünk, hogy
felkínáljuk nekik a saját tapasztalatainkat és megvalósításainkat, lehet, hogy ezt gondolják, – „Én
is szeretném tapasztalni; szeretnék megszabadulni a szenvedéstől, vagy legalább azt szeretném,
hogy ne terheljen; szeretnék egyensúlyra lelni az életemben, nem pedig azt érezni, hogy
különböző irányokba rángatnak.” Skizofrén dolog egyszerre több, eltérő nyomot követni. Ne
semmisítsük meg magunkat, szerveződjünk e fontos kérdések köré: „Mennyire szeretem Istent?
Mennyire szeretném a teljes kegyét és az áldásait?”

Személyes kapcsolat Istennel, különféle világhagyományok nézőpontjából

Isten több, mint csak energia, hang vagy fény. Ahogyan ebben az anyagi világban vannak
formák, Istennek is van formája – de az a forma lelki. Ha elgondolkodunk ezen, látjuk, hogy
95
ennek van értelme. Istenen kívül nem lehet semmi, forma sem. Miért ne lenne Istennek formája?
Mindenféle teljesség, szépség, szeretet vagy tudás Istentől jön, és a teljességének a része. Csak
azért tapasztalhatjuk, mert eredetileg az Úr részei.
Ha az Úrnak van formája, akkor az Istenszeretet nem elvont dolog, hanem közvetlen és
személyes kapcsolatot fejez ki. Sok hagyomány haladott, belső tanítása hangsúlyozza ezt a mély,
szerető kapcsolatot. Tanulmányozzák csak közelebbről a Koránt vagy a Bibliát; sokszor írnak az
Úrral való személyes kapcsolatról. Ezek és a védikus írások arról beszélnek, hogyan
találkozhatunk szemtől szembe Istennel.
Az Iszlám hadith-irodalma pl. egy helyen arról beszél, hogy a paradicsomban a legmagasabb
tapasztalat Allah látása. A mohamedán szentírás úgy ír Mohamed próféta mennyei utazásáról,
mint élete egyik legnagyobb tapasztalatáról. Gábriel angyal kísérte őt az alsóbb
bolygórendszerektől a felsőbbekig, mígnem elértek egy pontot, ahonnan a prófétának egyedül
kell tovább mennie, hogy közvetlenül találkozzon Allahhal.
A keresztény hagyományban is van Istennek személyes arculata. Pl. azt tanítják, hogy a tiszták a
szívükben fogják látni Istent. A Jelenések könyve azt állítja, hogy azok, akiket Isten
gyermekeinek ismernek, a homlokukon fogják viselni az Úr jelét, és meg fogják látni az arcát. A
kereszténység és az Iszlám szent könyvei leírják, Sára úgy bánik Istennel, mintha a szeretett
gyermeke lenne. Ábrahám úgy fordult Istenhez, mint a barátjához. Egy forma nélküli energia
nem lehet a gyerekünk vagy a barátunk. Szülőnek és barátnak lenni olyan kapcsolatot jelent,
amely cselekvésen alapul, és amelyben kifejezetten eltérő egyének vesznek részt, ebben az
esetben egy földi és egy mennyei.

Lelki egyesülés

A világ belső hagyományai mély személyi tapasztalatszintekkel kötnek össze minket. A lelki
világban a szex lelki egyesülés formájában létezik, de ezt a jelenlegi, feltételekhez kötött
állapotunkban nem tudjuk megérteni. Az anyagi élet fizikai szexualitása csak a lélek és a
Legfelsőbb Úr örökké tiszta, elbűvölő kapcsolatának eltorzult tükörképe. Bár a tükörképben ott
van a tényleges kapcsolat néhány jellemzője, az mégsem igazi, a maga teljes valóságában. A
szexuális tapasztalat azért tűnhet örömtelinek, mert ebben a feltételekhez kötött állapotban
vagyunk. De végső soron nem adja meg nekünk azt a mély beteljesülést, amit keresünk.
Az anyagi világ szexuális életét azonban nem nevezhetjük ki egyszerűen illúziónak, nem
hihetjük, hogy az anyagi élet valótlan, és csak a lelki élet valódi. Sokkal több az a fontos
különbség, hogy a lelki élet örök, és az anyagi élet időleges. Még az illúzió is realitás a maga
módján: valódi megjelenés, ami fölveszi valami másnak a külsejét. Bár az illúzió önmagában
nem állhat meg, hibát követnénk el, ha tagadnánk a létezését. Ha pl. látjuk a tükörképünket,
megértjük, hogy az a két a háromdimenziós valóság tükröződése két dimenzióban. A tükörkép
rendelkezik a valóság bizonyos tulajdonságaival, de néhány dolog hiányzik. Részleges, nem
teljes. Ugyanígy a fizikai szex mesterséges, időleges tapasztalata is csak tökéletlenül tükrözi a
lelki egyesülést. Nem adja meg azt, amit végső soron szeretnénk, mégis pozitív jele annak, hogy
a lelki egyesülés valódi, tartós tapasztalata ténylegesen létezik.
A lelki világban az egyesülésnek semmi köze a fizikai testekhez, amelyek megkísérlik egymást
stimulálni, vagy a nemi szerveikkel törekszenek élvezetes érintkezésre. Ehelyett a lelki egyesülés
azt jelenti, hogy a lelki test valamennyi aspektusa egyesül a szeretett lénnyel. Isten birodalmában
a lelki érzékek nem olyan korlátozottak, mint a fizikai érzékeink. Pl. a fizikai testben a szemeket
kell használnunk a látáshoz, mert nem látunk akármelyik másik szervvel. Az isteni birodalom
lakói azonban a lelki testük minden részével látnak. Ugyanez érvényes a többi érzékre. Az egyik
érzék működhet a másik helyett, mert ott nincs különbség az érzékek között.

96
Mivel a fizikai testünk behatárolt, és nem tapasztalhatja az örök, tiszta kapcsolatot a
Legfelsőbbel, az anyagi szexualitás soha nem elégítheti ki a lélek vágyait. Mégis, ebben a
világban is részt vehetünk a szexuális életben olyan módon, amely kielégítő aspektust kap. A
Bhagavad-gítában (7.11) mondja az Úr Krsna: „Én vagyok az a nemi élet, amely nem ellenkezik
a vallásos elvekkel.” A fizikai szexnek jogos szerepe van a lelki életben, ha úgy tekintjük, mint
az Úr szolgálatát – ami lehetővé teszi, hogy a lelkek megszülessenek ebben a világban, és
folytassák tovább az újukat haza, vissza Istenhez. Ha úgy gondolunk rá, mint szolgálatra, részt
vehetünk a szexuális tevékenységben anélkül, hogy még jobban ragaszkodnánk az anyagi
világhoz.
A modern társadalomban a legtöbb ember minden nap a szexre gondol. Bár talán nem tudják, de
mind a legmagasztosabb tapasztalatot kívánják – a lélek legmagasabb, elragadtatott kapcsolatát
az Isteni Lélekkel, aki végső soron minden lélek forrása. A probléma az, hogy azok, akik testi
szinten cselekszenek, megkísérelnek egyesülni egyesülés nélkül. Ez azt jelenti, testi intimitást
keresnek anélkül, hogy tudnák, ők kik vagy mik. A fizikai testnek hiszik magunkat, azt
gondolják, az élet célja csak a személyes kielégülés és stimulálás. Sajnos azért törekszenek az
egyesülésre fizikai eszközökkel, mert nem ismerik a lelket. Mivel minden valódi egyesülés lelki,
a kísérleteik csak frusztráltságban és csalódásban végződnek.

A szexualitás bizalmas aspektusai

Minden lelki szexre, vagy lelki egyesülésre irányuló kísérletnek túl kell lépnie azon a formális,
fenségek, tiszteletet parancsoló felfogáson, hogy Isten a Legfelsőbb Teremtő, Fenntartó és
Megsemmisítő. Maga mögött kell hagynia azt a személytelen felfogást is, hogy Isten fény vagy
energia. A lelki élet mélyebb, bizalmasabb aspektusai a lélek és Isten intim, személyes és
megragadó kapcsolatát is magukban foglalják. Ha már nem köt minket az anyagi tudat, és nem
vágyakozunk a testi érzékek kielégítésére, sokféle intim, kedves kapcsolatban lehetünk az Úrral.
Minden hiteles hagyomány tud ezekről a kapcsolatokról, ahogyan azokat a nagy szentek
tapasztalták.
Például: a keresztény hagyomány menyasszony-miszticizmusában a belső tanítások között
szerepelnek személyes tapasztalatok Istennel, eszerint az apácák egyes rendekben az Úr
menyasszonyai lesznek. Avilai szent Teréz és a Kereszt szent Jánosa is leírják a misztikus,
házastársi, szertő viszonyt Istennel, amelyben a női természetű lélek nagy örömet talál abban,
hogy együtt van a Szerelmesével. India ősrégi vaisnava hagyományában is azt írja sok nagy, férfi
goszvámi, hogy ők a lelki tudatukban nők, és magukat az Úr szerelmeseinek tekintik.
Sajnos ebben a korban az emberek annyira kifelé irányulnak, hogy a lelki tapasztalok írásos
feljegyzéseit csupán allegóriának vagy mítosznak tekintik. De ez nem így van.
Salamon király pl. az Istennel mint szeretővel való személyes kapcsolatáról beszél a Bibliában.
Ha megkérnénk egy papot, hogy magyarázza el ezt a helyet, sokféle vélekedést hallanánk. De az
Énekek éneke szerzője személyes tapasztalatokat ír le, amelyekben magát igazából nőnek látja,
és az Úrra úgy gondol, mint a szerelmesére. Ez a költemény nem allegorikus, hanem valóságos, a
lélek és Isten egyesülésének bizalmas aspektusait írja le. Szó szerint egy nagy szent
odaadásának, szeretetének és extázisának megnyilvánulása.
A lelki világban a szerető kapcsolatok nem korlátozódnak azokra, amelyek szemtől-szembe
történnek. Végül is a szeretet megnyilvánulása kétféle lehet: az egyik a szeretett lény
jelenlétében, a másik az elválásban. Az Úrtól való elválásban érzett szeretetet tekintik mélyebb
kapcsolatnak, mert amikor a szerető nincs jelen, a szerelmes teljesen elmélyed a meditációban, és
várja az újbóli egyesülés örömeit. A lelki életnek ez az aspektusa mutatja, milyen nagy a
különbség a fizikai szexuális élet és a lelki egyesülés között. Az anyagi szexualitás

97
túlnyomórészt fizikai stimuláláson alapul, míg a lelki egyesülés az elválás tapasztalatát még
magasztosabbnak tekinti, mint a szerető tényleges jelenlétét.
A lélek természetes cselekvése, hogy állandóan együtt van a szerelmesével, vagy intézkedéseket
tesz, hogy egyesüljön vele. Ez a másik radikális különbség az anyagi szexuális tevékenységhez
képest, amely csak akkor következik be, ha az emberek kívánják. A lelki életben a lélek mindig a
boldog egyesülést tapasztalja, sőt még inkább, ha távol van a szerelmesétől. Bár anyagi
szempontból ennek nincs semmi értelme, lelki szempontból tökéletes értelme van, mert a lelki
birodalomban az egyesülésnek semmi köze az anyagi testekhez.
A lelki testben való egyesülés és az anyagi testben élvezett szex közötti különbség hasonló a
vízhez és olajhoz való különbséghez. Bár mindkettő folyadék, aki olajat iszik, meghal, míg ha
vizet iszik, az életet és a halált csak akkor teszi kockára, amikor nem issza meg. Egy másik
hasonlat, az altruista, derék polgár és a brutális, önző fegyenc közötti különbség. A polgárra és a
fegyencre eltérő törvények vonatkoznak, és más a cselekvési területük. A fogoly életmódja és
környezete a valódi társadalom eltorzult másai. A fegyenc univerzuma a börtön, míg a polgár
szabadon oda megy, ahova akar. Ha a foglyok elfelejtik, hogy fogságban vannak, és megkísérlik
megtartani a szokásaikat a börtönben, anélkül, hogy a bűnöző hajlamaikat megváltoztatnák,
eleshetnek a feltételes szabadon bocsátástól. Ha ragaszkodunk ahhoz, hogy a fizikai érzékeinkkel
azonosuljunk ebben az anyagi börtönben, akkor elvesztjük azt a képességünket, amellyel
megszabadulhatunk az anyagi energiától.

Az örök romantika birodalma

A lelki világ legmagasabb síkja az örök romantika birodalma, amelyben az önzetlen, szerető
kapcsolatok állnak a középpontban, és mi az Úr szerelmesének, szülőinek vagy a barátainak a
szerepét játszhatjuk. Minél közelebb megyünk a forró kályhához, annál nagyobb meleget érzünk.
Minél többet tudunk a transzcendentális birodalomról, annál közelebb kerülünk Istenhez. Minél
nagyobb harmóniában vagyunk Istennel, annál erősebb a kapcsolatunk az isteni szeretettel. Ha
elmélyítjük a tudásunkat az Úr nagylelkűségéről, mindenhatóságáról és mindentudásáról –
nemcsak elméletben, hanem a megvalósításban – akkor nagyobb mértékben tapasztaljuk az
Istenszeretetet.

Egy hasonlattal szemléltethetjük, milyen az igazi, szerető kapcsolatok természete, szemben az

önző, kéjes közösségekkel. Ha valakit nagyon szeretünk – a házasfelet, egy gyereket, egy barátot
– akkor aggódunk, hogy mi történik vele. Örülünk a sikereinek, és búsulunk a veszteségén,
mintha a sajátunk lenne, és valahogyan segíteni szeretnénk. Ugyanez történik a lelki
egyesülésben, csak egy magasabb szinten. Aki szeretettel és odaadással szolgál másokat, nagyon
sok, gyakran több örömet tapasztal, mint aki a szolgálatot kapta. A védikus hagyomány pl. azt
mondja, hogy Srimati Rádháráni, az Úr Krsna odaadó szerelmese szolgálólányai milliószor több
élvezetet tapasztalnak, mint maga Krsna. Ez az igazi, szerető kapcsolat természete, szemben az
önző, kéjes viselkedéssel, amely csak a személyes boldogságát, stimulálást és örömöt keresi.
Ebben az anyagi világban is megvan a magasabb birodalmakból lehozott Istenszeretet, amit
gyakran nem értünk, mert az, amit mi ebben a világban szeretetnek nevezünk, még mindig önző
megfontolásokon alapul. Segítségre van szükségünk, hogy tapasztalhassuk. Az Istenszeretet
magasabb lények közvetítésével ér el minket, akik a lelki birodalmakból jönnek, hogy minket
tanítsanak, fölemeljenek és vezessenek. Isteni alázatukat lehet, hogy nehéz megérteni. A
tökéletes harcművész-mester ismeri a kezek és lábak erősségét. Másodpercek alatt elvehet egy
életet. Ezért természetesen alázatos, és tudja, milyen kárt okozhat, ha visszaél a képességeivel.
Érti azt is, hogy felelősségre vonhatják azért, amit tesz. Ugyanígy az isteni küldöttek is tudatában
vannak nagy felelőségüknek.
98
Anyagi értelemben ellentmondásosnak tűnhet az a nagy erő, amely nagy alázattal jár együtt. Az
alázatos embert gyakran gyengének tekintik, és nem erősnek. De lelki szempontból ez a két
tulajdonság eléggé összeegyeztethető. Bár az Úr bhaktáinak hatalmas erői vannak, alázatuk nagy
szereteten alapul azok iránt, akik az amnézia állapotában vannak, és életről életre szükségtelenül
szenvednek, bár rendelkezésükre állnak az eszközök, hogy a balszerencséjüknek véget vessenek.
A lelki követek más szempontból is alázatosak: a munkájukat megfigyelik, és el kell viselniük a
következményeket, ha nem cselekszenek helyesen. Alázatuk másik oka az Úrtól való
függőségük. Felismerik, hogy Ő minden erő és szeretet forrása, és nem ők maguk.
Sok felhatalmazott tanítónak az a küldetése, hogy a követőit Isten birodalmának bizonyos
aspektusai, és nem mások felé vezesse. Ezért látszik úgy, mintha a tanítók különböznének
egymástól; azért hívják magukhoz a lelkeket, hogy az Istenszeretet és alázat különböző oldalait
mutassák meg nekik. Ezt az emberek sokszor félreértik, és azt hiszik, hogy Isten csak egy
prófétát vagy egy fiút küldött. Jézus azonban maga mondta, megadhatja az embereknek a
hatalmat, hogy Isten fiai legyenek. Ha valamelyik felhatalmazott prófétát szeretettel és
elkötelezetten követünk, akkor mi is az Úr tudatos fiai és lányai leszünk. Sajnos, mint láttuk, ezt
eltévesztik a vallások, és harcolnak egymással, hogy megvédjék a saját tanításaik
kizárólagosságát.

Mélyedjünk el a saját hagyományunkban

Ha az emberek nem maradnak hívek a hiteles hagyományaikhoz, akkor problémák jelennek meg,
mert egy tanításba se mennek bele elég mélyen ahhoz, hogy értelmes lelki megértésre jussanak.
De ha híven megmaradnak egy hiteles úton, a szentírások és a gyakorlatok megnyithatják előttük
az ajtót Istenhez. Ha valaki a katolicizmusban érzi magát a legjobban, akkor ez rendben van. Ez
azt jelenti, hogy talán a katolicizmus az útja. Ha valaki szeret mohamedán lenni, akkor a lelki
útja az Iszlám lehet. Ha azonban egyszer választottunk, akkor fontos, hogy lojálisak maradjunk a
saját szentírásainkhoz és gyakorlatainkhoz, hogy az Istenszeretet a megfelelő módon
kibontakozhasson. Paradox módon nem tisztelhetünk más hagyományokat, ha nem hiszünk
eléggé a sajátunkban. Nem lehet „vallásköziség” vallás nélkül. Ha a különböző
hagyományokban az emberek nem hisznek mélyen a saját szentírásaikban, tanítóikban és
gyakorlataikban, akkor a lelki életet csak a felszínen gyakorolják. Ennek megfelelően, amikor
szembe kerülnek más hitekkel, csak a külső gyakorlatok különbségeire fognak koncentrálni, és
vakok maradnak az egységgel szemben, ami ott van a felszín alatt.
Mit nyernek az emberek, akik az egyik útról a másikra térnek? Semmit, csak csalódást,
könyvekkel teli pincét és üres bankszámlát, mert minden pénzt elköltöttek szemináriumokra és
workshopokra. Nem tanulták meg, hogyan adják fel az önzést, a testtudatos életet, nem jutottak
el a szeretet és együttérzés mélyebb szintjére. Kitartottak abban, hogy kifelé menjenek, ott
akarják megtalálni azt, ami tulajdonképpen belül van.
A lelki fejlődés szeretetet, elkötelezettséget és odaadást igényel, ha meg akarjuk kapni azt a
stabilitást és megértést, amellyel felül emelkedünk a szektásságon. Ha van elég mélységünk,
minden hiteles hagyományt tudunk értékelni. A saját tanításaink és gyakorlataink mély, és
tapasztalaton alapuló ismerete lehetővé teszi, hogy másokat tiszteljünk, és ugyanakkor tiszták és
hívek maradjunk a saját utunkhoz.
Egyet soha ne felejtsenek el: a teljesen tökéletes Istent soha nem szolgálhatjuk rövidlátó
tudatállapotban. Nem lehetünk összefüggéstelenek vagy pártosak. Ne lehetünk korlátozottan
vagy szektások, amikor azt állítjuk, hogy a szeretet követei vagyunk. Ha őszinte követei vagyunk
a szeretetnek, akkor mindenkor és mindenütt szeretetteljesek vagyunk, és megosztjuk másokkal
azt, amink van. Ha látjuk, hogy nem tudjuk önként megosztani, akkor valamit jobbá kell tennünk
magunkon. Csak az lehet kapcsolatban Istennel, aki Istenhez hasonló.
99
Milyen csodaszép meghallgatni másokat, amikor a maguk módján imádkoznak – milyen
csodálatos zenekar! Milyen kielégítő, amikor a különböző hitű, fajú, nemű és nemzetiségű
emberek harmonikusan együtt dolgoznak! Ha másként gondolkodunk, akkor szembe találkozunk
a szétforgácsoltsággal, amely a világ egyik legmakacsabb problémája okoz olyan helyeken, mint
Bosznia, Libéria, Ruanda, Burundi, Észak-Írország vagy a Közel-Kelet. Meg kell tanulnunk
mélyebb szinten társulni az emberekkel, amely a tudatunk hasonlóságán alapul, ahelyett, hogy a
ruházat, nyelv, faj vagy vallásgyakorlás különbségeivel törődnénk.

A lelki élet jogos igényünk

A lelki élet a születésjogunk, és mindegyikünk elérheti. Hogy az anyagi láncoktól

megszabaduljunk, először be kell látnunk, mi áll rendelkezésre, aztán meg kell értenünk, mi a
felelősségünk abban, hogy visszakövetelhessük a jogos örökségünket. Ha azt hisszük, hogy nem
vagyunk képesek elérni a lelki birodalmat, vagy túl nehéz felkeresni, akkor magunk zárjuk el a
fejlődésünket. A lelki tudat a természetes állapotunk, és mindenki elérheti, ha őszintén akarja.
Ha Isten lesz az első prioritásunk, akkor önként részt vállalunk abban, hogy megtisztuljunk és
szolgáljunk. Akkor mindig hozzáférhetünk Isten kegyéhez, aki segít abban, hogy az egyik
akadályt a másik után elhárítsa, megszabadítson a karma-rétegektől, hogy nagyon gyorsan
fejlődhessünk az odaadó szolgálatunkban. Sajnos a legtöbb ember csak lassan halad, ha
egyáltalán halad. Ha túl lassan haladunk, nem tudunk elfutni az anyagi energiák elől, amelyek
még nagyobb intenzitással üldöznek.
Mindennek ára van. A világi életben lehet, hogy egy cél ára egyszerűen túl magas ahhoz, hogy el
akarjuk érni. De a lelki életben a végeredmény az örök szeretet és boldogság, ezért kell
feladnunk az anyagi ragaszkodásainkat és az önző harcainkat, amelyek különben is csak
szenvedéssel járnak. Olyan nehéz ez?
Gondolkodjanak el! Életről életre, testről testre vándorlunk, újra meg újra, sok ezerszer vagy
milliószor. Ebből a perspektívából nem áldozunk fel nagyon sokat, ha arra szánjuk ezt az egy
életet, hogy ennek a folyamatnak egyszer s mindenkorra véget vessünk. Isten birodalma megéri
azt az árat, amit meg kell fizetnünk. Még ha minden egyes napot félelemben és frusztráltságban,
senkitől meg nem értve kellene is elszenvednünk, ez a szenvedés jelentéktelen lenne ahhoz
képest, amit örökre elérhetünk. Ha a cél nem lenne olyan csodálatos, vagy ha nem lenne tartós,
akkor talán magas lenne az ár. De a végeredmény egyszerre csodálatos és tartós: nincs halál,
nincs betegség, öregség, harc a túlélésért, csak boldogság, extázis, és tartós szerető kapcsolat
Isten birodalmában. Minden szenvedést magunk mögött hagyhatunk, ha ezt az életet feltételek
nélkül Istennek ajánljuk. Miért nem tesszük meg?

Kérdések és válaszok

Kérdés: A Biblia gyakran beszél Istenfélelemről. Miért emelik ki ennyire?

Válasz: Van különbség a mennyország és a lelki birodalom között. A Biblia, mindenekelőtt a
mostani formájában, azt tanítja nekünk, hogyan készüljünk fel a mennyországra, amely a
magasabb bolygókból és az angyalok birodalmaiból áll – nem a lelki világ, nem Isten birodalma.
Az angyalok nem Isten birodalmában élnek. Általában azt feltételezik, az lép be a mennyei
birodalomba, aki fél Istentől, hogy elmeneküljön a pokol elől. Ezért tanít olyan sokat a Biblia a
pokol borzalmairól vagy az Istenfélelemről. Ha Isten gyermekei lázadoznak, rá kell venni őket,
hogy helyesen cselekedjenek, hogy ne kapjanak büntetést. Ha van ilyen nyomás, abbahagyják,
elgondolkodnak azon, mit csináltak rosszul, és miért kell helyesen cselekedniük.
Gondoljon arra, hogy az Ószövetség nagy része Izrael gyermekeinek a történetét mondja el, akik
megtagadják az Urat, bűnöket követnek el, színlelnek, berúgnak, és általában letérnek a helyes
100
útról. Ezenkívül a Biblia egyik alap-imája: „Uram, add meg nekünk a mindennapi kenyerünket.”
Ez nem a feltételek nélküli, indokolatlan szeretet szintje, hanem inkább az a remény, hogy az
Úrtól valami áldást kapunk, cserébe a tiszteletünkért. Ha azonban alaposabban olvassuk a
Bibliát, lassanként arra a következtetésre fogunk jutni, hogy a legfontosabb ima mindenek előtt a
következő: „Legyen meg a Te akaratod!”
A tűzzel és kénkővel való fenyegetésnek akkor van az értelme, ha a lelki útról letért embereket rá
kell venni, hagyjanak fel a helytelen viselkedéssel, még mielőtt megértenék, miért szükséges más
módon élni. A büntetés kilátásba helyezése komoly ösztönzés lehet a szokások
megváltoztatására.
Kérdés: Mindegyik lelki hagyomány másként tanít minket imádkozni. A keresztényeknek,
zsidóknak, mohamedánoknak, buddhistáknak és hinduknak van saját lelki mantrájuk. Melyik a
helyes?
Válasz: Maga a hang gyakorol hatást az anyagra és a tudatra: stimulálhat, tisztíthat, kihívást
intézhet, felkeltheti a figyelmet. Ha valakit a nevén szólítunk, kommunikációs kapcsolatot
létesítünk, meghívjuk az illetőt, hogy társuljon velünk. Hasonlóan, amikor különféle mantrákat
zengünk, megteremtjük a lelki kapcsolatot.
A mantrák nagyon erősek, olyanok lehetnek, mint a kard, amely átvágja a minket körülvevő
negatív energiát. A különböző mantráknak különböző céljaik vannak. Néha a lelki tanító egy
alapvető, univerzális mantrát ad a tanítványnak, amely szinte minden helyzetben segít. Máskor
adhat egy nagyon specifikus mantrát, amely egy adott körülményre vonatkozik. Bizonyos
hagyományokban a gyakorlók specifikus mantrákat zengenek, így kezdik el és fejezik be a lelki
ceremóniákat. Vannak védő mantrák, és mások, amelyek bizalmas kapcsolatot létesítenek
Istennel. A Krsna-tudat nemzetközi mozgalmának (ISKCON) tagjai imafüzéreket használnak,
ezzel segítik a mantrák zengését, ugyanúgy, mint a mohamedánok, buddhisták és katolikusok
teszik, amikor elmondják az imáikat. Az éneklés lehetővé teszi, hogy az elme jobban elmélyüljön
a hangrezgésben. Amikor hallhatóan ismételjük a mantrát, a rezgése behatol a fülbe, és tisztító
hatása van. Amikor halkan éneklünk, az elménket a mantrára koncentráljuk, hogy
megtisztíthasson minket.
Man azt jelenti, elme, és tra jelentése, megszabadítani. A mantra fajtája dönti el, mitől szabadít
meg. Az univerzális mantrák, amelyek a nevén szólítják az Urat – pl. Hare Krsna Hare Krsna
Krsna Krsna Hare Hare / Hare Ráma Hare Ráma Ráma Ráma Hare Hare – egyszerűen azt
jelentik, hogy azt kérjük, engedjenek ki minket az anyagi világból az Úr oltalmába, és hogy Őt
szolgálhassuk. Az ilyen mantrák, amelyek általában Istent szólítják meg, mindent magukban
foglalnak, és segíthetnek abban, hogy csaknem minden helyzetből kiemelkedhessünk. Ha
rábízzuk magunkat ezekre a rezgésekre, fizikailag, mentálisan és lelkileg érezzük a különbséget,
mivel a mantra ereje a tisztátalanságunk és ellenállásunk különböző rétegeit töri át.
Kérdés: Említette, hogy mindig tudatában kell lennünk annak, Isten az apánk, és minden az Övé.
Ugyanezt halljuk a földi gazdagság vonatkozásában is: Isten az apánk, és mert az egész világ az
Övé, tulajdonképpen a mienk is, és megkaphatjuk. Számomra ez paradoxont teremt. Meg tudná
magyarázni, kérem?
Válasz: Az Istentudat különböző szintjein a szeretetnek is különféle fokozatai vannak. Ha nem
mély a szeretetünk, akkor úgy nézünk a szeretetünk tárgyára, hogy mit tehet értünk ez a személy.
Ez üzlet. Az ilyen tudatú emberek efféle odaadással vannak az Úr iránt: „Imádkoztam;
meditáltam; énekeltem; adományoztam; Uram, most Te vagy a soron; mit fogsz tenni értem?” Ez
a közeledés nem a szereteten alapul, hanem inkább azon, hogy az ember mit kaphat. Mint már
mondtuk, bár ez egyáltalán nem a legmagasabb szint, még mindig jobb, mintha valakit
egyáltalán nem érdekel Isten. Lassanként, nagy kitartással eltöröljük az anyagi szennyezőket, és
egyre hitelesebben tapasztaljuk a lelki életet.

101
Ha a tűzhöz közeledünk, először meleg lesz, aztán forró, és végül megégetjük magunkat. A tűz
mindent elemészt, ami belekerül. Így égeti el lassanként a lelki élet is az anyagi kívánságainkat.
A Bhagavad-gítá azt mondja, ha még mindig vannak ilyen vágyaink, felajánlhatjuk a munkánk
gyümölcseit az Úrnak. Ha tovább lépünk, olyan fejlődést követünk, amely az Úr nevében végzett
közvetlen munkától, az odaadás elvei betartásától elvezet ahhoz, hogy teljesen az Úrra
koncentráljuk az elménket, és teljesen meghódoljunk. Soha nincs olyan időpont, amikor elértük a
lelki életünk csúcspontját; mindig van valami magasabb. A Úr a szívben elfogadja azt a
vágyunkat, hogy többet szeressünk és szolgáljunk, és gondoskodik arról, hogy átéljük a
megfelelő tapasztalatokat. A transzcendentális lelki élet örök románc, amelyben minden
kapcsolat robbanássszerűen egyre édesebb lesz.

102
Záró gondolatok

Mindenki szeretetet szeretne. De kevesen tudják, hogyan találják meg. A modern kultúra
világnézete nem teljes, mert nem lát túl ezen a fizikai univerzumon és a külső jelenségeken,
amelyek pillanatnyilag értelmet adnak az életünkben. Ha csak fizikai teremtményeknek tartjuk
magunkat, akiknek manipulálniuk kell a környezetüket ahhoz, hogy életben maradjanak, vagy az
élvezet valamilyen látszatát tapasztalják, akkor az élet a túlélést folyatott végtelen küzdelem lesz.
Ha alávetjük magunkat a kívánságainknak, harcolunk a dominanciáért, egymást és a
környezetünket kihasználjuk, és kétségbeesetten igyekszünk annyi élvezetet szerezni, amennyi
csak lehetséges – csoda-e, ha nehéznek találjuk az életet?
Természetesen nem lehetünk boldogok, ha így élünk, mert a lehetetlennel próbálkozunk. Az
emberi élet iróniája, hogy feltételek nélküli szeretetre, tartós boldogságra, örök életre és tökéletes
biztonságra vágyódunk, de közben olyan környezetben élünk, amely közömbös, fájdalmas,
múlandó és veszélyes. Nem kaphatunk tartós örömöt, biztonságot és békét olyan
körülményektől, amelyek a természetüknél fogva nem képesek megadni azt, amit akarunk.
Akkor miért vagyunk ilyen vakok ezekkel az igazságokkal szemben, miért tartunk ki annyira a
rossz irányú keresésben?
Nem arról van szó, hogy fel kell adnunk a vágyainkat. Éppen ellenkezőleg, legitim jelei ezek
annak, hogy a mi rendeltetésünk valami magasabb és tartósabb. Az anyagi fedettség alatt
mindannyian tudjuk, hogy lelki lények vagyunk; különben nem keresnénk olyan feltételeket,
amelyek nyilvánvalóan elérhetetlenek. Keressük, de a rossz irányban. A kéjvágy az, ami ahhoz
köt minket, hogy tartós élvezetet keressünk az anyagi világban. Különben könnyen
megérthetnénk a helyzetünket, és megfordulnánk. Mivel ez nem így van, segítséget kell
keresnünk, ami megszabadít az illúzióktól, amelyek újra meg újra önző kívánságaink
tömkelegébe csábít, és távol tartja az örök szeretetet, ami a születésjogunk.
A kéjvágy sokkal több, mint a szexuális élvezet önző kívánsága, és a szexualitás sokkal mélyebb,
mint a fizikai egyesülés, vagy vonzódni a másik emberhez. A modern társadalom alapja a
finomanyagi szex, amelyben a kéjvágyunk úgy nyilvánul meg, mint mindent elsöprő kívánkozás
az imádat, tisztelet vagy profit után. Enélkül nem lennénk olyan ostobák, hogy versengjük a
kortársainkkal az elismerésért, másokat financiális haszon végett manipuláljunk, háborúkat
folytassunk, biztosítsunk a nyersanyagforrások feletti ellenőrzést, öregedő testünket befedjük
drága kozmetikumokkal, megvegyük a legújabb termékeket, hogy lépést tartsunk a
technológiával, és általában kihasználjuk a földet, és támogassuk a tékozló szokásainkat.
A kéjvágy pusztítása manapság mindenütt látható, és a bolygó nem tudja többé elviselni a
károsodást. Más utat kell találnunk. Nagyon drámai értelemben, a kollektív sorsunk azon múlik,
hogy mennyire tudjuk átváltoztatni a kéjvágyat szeretetté. Ahogyan azt egyszer Mahátmá Gandhi
mondta, a valódi civilizáció nem a vágyaink sokszorozásán, hanem önkéntes korlátozásán alapul.
Csak akkor vagyunk szabadok, hogy egymást önzés nélkül szeressük és szolgáljuk. Egyszerű élet
és magas szintű gondolkodás, ez legyen a jelmondatunk.
Ahhoz, hogy az igényeinket készségesen korlátozhassuk, bíznunk kell abban, hogy semmi
értékeset nem vesztünk el, ha felhagyunk az önkielégítés bevett szokásaival. Segítségre van
szükségünk, hogy eljussunk erre a pontra. Ezért olyan fontos a lelki támogatás rendszere. A
szentírások, lelki vezetők és a mindennapos gyakorlás megtaníthatják, hogyan helyettesítsük
magasabb lelki örömökkel az alacsonyabbakat, amelyek nekünk is, olyan sok más embernek is
csak intenzív szenvedést okoztak. Ha Istent szeretjük, meg mindenkit, akivel megosztjuk ezt a
bolygót, akkor az anyagi kívánságaink lassan maguktól megszűnnek, mi pedig az öröm és
beteljesülés egyre mélyebb fokozatait tapasztaljuk.
A szeretet a válasz a világ problémáira. De ennek cselekvő szeretetnek kell lennie, olyan
szeretetnek, amely önzetlen szolgálat ajánl másoknak. A komolyság mértékét és a szeretet
103
mélységét a tudatállapotunkban és a viselkedésünkben fogjuk megtalálni, nem a szavainkban
vagy a hitünkben. Mint lelki harcosoknak, meg kell tanulnunk, hogy mindenkor és minden
helyzetben rendelkezésre álljunk, mondjunk egy baráti szót, elvegyük egy konfliktus élét,
segítséget nyújtsunk, és alázatosan sugározzuk a szeretetet, amely a mi növekvő belső
realitásunk.
Ahhoz, hogy őszintén szolgálhassunk, késznek kell lennünk arra, hogy elvégezzük a szükséges
belső lelki munkát, megszabaduljuk a kéjvágynak még a finomanyagi befolyásaitól is. Nem
adhatjuk azt, amink nincs, és ami vagyunk, az többet közvetít, mint amit teszünk. Ha a szeretetet
meg akarjuk osztani másokkal, azt magunknak kell tapasztalnunk. A mai társadalom
szorongásos, versengő hangulata élő alternatíváivá kell válnunk. Mint lelki harcosok, arra
vagyunk hivatva, hogy mindenütt, minden élőlény tudatát emeljük
Akar-e csatlakozni Ön, kedves olvasó, hogy segítsen megteremteni a szeretet kultúráját?

104
A szerzőről

Bhakti Tirtha Szvámi John E. Favors-ként született egy istenfélő keresztény családban. Már
gyerekkorában rendszeresen megjelent az evangélikus egyház televíziójában. Fiatal korában Dr.
Martin Luther King polgárjogi mozgalmának a vezetője volt. A Princetown University
diáktanácsának elnöke lett, ahol pszichológiát tanult, és a harmadik világ koalíció elnöke lett.
Sok téren kapott kitüntetéseket – politika, afrikai tanulmányok, indológia és nemzetközi jog.
Bhakti Tirtha Szvámi New Jersey államban az államügyész mellett dolgozott, mint a büntetés-
reformprogram asszisztens-koordinátora, és a drogfüggők több klinikáján is működött az
Egyesült Államokban. Ezenkívül tanfelügyeleti tanácsadó volt, és politikai kampányokat
vezetett. Nemzetközi elismerést nyert, mint a Bhaktivedanta Book Tust helyettes vezetője,
mindenekelőtt, mert kiváló munkát végzett az egykori kommunista országok tudósaival.
Mint a világ egyetlen afro-amerikai vaisnava guruja, Bhakti Tirtha Szvámi közvetlenül
felügyelte a projekteket az Egyesült Államokban (főleg Washington, D.C. és Pennsylvania), a
Karib szigeteken, Nyugat- és Kelet-Afrikában, Svájcban és Horvátországban. A vaisnava fő- és
középiskolák amerikai föderációja igazgatójaként is szolgál.
Az Egyesült Államokban Bhakti Tirtha Szvámi az alkalmazott lelki technológiai intézet, a
nemzetközi városfejlesztési bizottság alapítója és igazgatója, a pán-afrikai kongresszus egyik
koordinátora. Széles érdeklődi köre eredményeként a noétikus tudomány intézetének, a
honvédelmi információs központnak, az ENSz amerikai egyesületeinek, a világjövő-társaság
nemzetközi béke alapítványának, a lelki és parlamenti vezetők globális fórumának is a tagja.
Mint a nemzetközi kapcsolatok és konfliktusmegoldások szakértője, Bhakti Tirtha Szvámi
állandóan úton van a világ körül, az ENSz sok magas rangú tagjának, híres személyiségeknek,
törzsfőnököknek, királyoknak, főtörvényszéki bíróknak a lelki tanácsadója. 1990-ben fő
törzsfőnöknek koronázták Barri, Nigériában, így ismerték el azt a rendkívüli munkát, amit
Afrikában és a világban végzett. Az utóbbi években többször találkozott Dél-Afrika egykori
elnökével, Nelson Mandelával, hogy megbeszéljék, hogyan látják a világbékét, és annak
stratégiáit.
Azonkívül, hogy az önellátás érdekében iskolákat, klinikákat, farmokat és lakásokat épít, Bhakti
Tirtha Szvámi szemináriumokat tart a lelki fejlődésről, az emberek közötti kapcsolatokról, a
stressz- és időkezelésről, és más jelentős témákról. Értékes résztvevőként ismerik el globális
konfliktusok megoldásánál.

105
Glosszárium

Akincsana: az Úr beavatkozása egy ember életébe, mindent elvesz, hogy megtisztítsa az utat
valami nagyobb számára.
Arkangyal: fő- vagy a legfontosabb angyal.
Aszura: olyan személy, aki ellenzi az Úr szolgálatát; démon.
Bhagavad-gítá: a védikus hagyomány legfontosabb szentírása, az Úr Krsna tanításai bhaktájának
és barátjának, Ardzsunának, a Legfelsőbb Úr iránti odaadás, mint a legmagasabb lelki
tökéletesség kifejtés. A Bhagavad-gítá a Mahábhárata, az antik világ szanszkrit nyelvű
eposzának epizódja.
Félisten: nagyon fejlett lény, aki a Legfelsőbb Úr megbízásából cselekszik, és az anyagi
univerzum egy adott, napi feladatáért felelős.
Goszvámi: aki letette a lemondás fogadalmát, képes teljesen uralkodni az érzékein. Lásd még:
Szvámi.
Jógi: lelki aszkéta, aki misztikus erőkre törekszik. A különböző utak lelki gyakorlóira
vonatkozik, amelyek pl. a tudás útja (gjána), a cselekvés útja (karma) és az odaadás útja (bhakti).
A Bhagavad-gítá azt mondja, hogy az a legjobb jógi, aki mindig a Legfelsőbb Úrra gondol, Őt
híven és szeretettel szolgálja.
Juga: millenium vagy világkor. A lelki korok egyike, amelyek ciklikusan jelennek meg ebben az
univerzumban.
Juga-dharma: alkalmas vallás vagy lelki gyakorlat egy adott kor számára.
Kali-juga: a „viszály kora,” amely 5000 évvel ezelőtt kezdődött, és összesen 432,000 évi fog
tartani. Négy juga van, amelyek állandóan váltakoznak: Szatja, Treta, Dvápara és Kali-juga. Az
emberek jó tulajdonságai fokozatosan csökkennek a Szatjától a Kali-jugáig.
Karma: anyagi cselekedetek, amelyek következményeit visszahatásokként viseljük.
Májá: illúzió; a Legfelsőbb Úr külső energiája, aki elfelejteti az élőlényekkel a lelki
természetüket, és Istent.
Nirvána: mentesség az anyagi létezéstől.
Prema: tiszta, spontán szeretet és odaadás Isten iránt.
Rasza: a Legfelsőbb Úrral való, adott lelki kapcsolat transzcendentális „íze.”
Rsi: látnok vagy bölcs.
Srimad Bhágavatam: más néven Bhágavata Purána. Ősrégi, részletes védikus szentírás,
elbeszéléseket és utasításokat hagyományoz, hogyan lehet elérni a Legfelsőbb Úr iránti szeretet
és odaadás legmagasabb lelki célját. 18 Purána van, ezek közül a Srimad Bhágavatam a
legfontosabb.
Szamádhi: transz; teljes elmélyülés az Istentudatban.
Szat-csit-ánanda-vigraha: a Legfelsőbb Úr lelki teste, amely öröklétből (szat), tudásból (csit) és
boldogságból (ánanda) áll.
Szvámi: aki letette a lemondás fogadalmát. Aki képes arra, hogy teljesen uralkodjon az érzékein.
Lásd még: Goszvámi.

106