1

Egy piszkos rendőrautó hajt ki Oslo központjából a külső körgyűrűre.

A fuvallat megremegteti a közúti korlát alatt növő gazt, és egy felfú-
vódott nejlonszatyor bukdácsolva libeg tova az út menti árokban.
Karen Stange és Mats Lystad fogadta a kommunikációs központból
érkező riasztást, pedig későre járt már az idő.
Valójában már hazamehettek volna, most mégis a Tveita nevű körzet
felé tartanak.
Egy toronyházból vagy tíz lakó panaszkodott iszonyú szagokra.
A gondnok már korábban a helyszínre ment, hogy ellenőrizze a kuká-
kat, de valamennyi üres volt. Kiderült, hogy a bűz egy tizenegyedik
emeleti lakásból jön, ahonnan halk énekszó hallatszott, a tulajdonos,
Vidar Hovland azonban nem nyitott ajtót.
A rendőrautó egy ipari építmény előtt halad el.
A szögesdrótkerítés mögött szemeteskonténerek, teherautók és tar-
tályok, amik a télire bespájzolt útszórósóval vannak tele.
A Nåkkves vei magas házai úgy festenek, akár egy hatalmas, oldalra
dőlt és három darabra tört betonlépcső.
Egy Mortens Zárszerelő Rt. feliratú furgon előtt egy férfi áll szürke
overallban, feléjük integet. Fényszórójuk megvilágítja az alakot, akinek
felemelt keze több emelet magasságban árnyékot vet a mögötte álló
épületre.
Karen bekanyarodik a területre, megáll, behúzza a kéziféket, le-
állítja a motort, majd Mats társaságában elhagyja a járművet.
Az égbolt kezd elsötétülni. Hamarosan leszáll az éjszaka, hűvös a
levegő, s a közelgő havazás szagát árasztja.
Mindkét rendőr kezet ráz a zárszerelővel. A férfi sápadt arca tükör-
simára borotvált, mellkasa beesett, mozgása darabos, ideges.
– A svéd rendőrség riasztást kapott a temetőből, háromszáz elföldelt
holttestet találtak – tréfálkozik a szerelő alig hallhatóan, majd a földre
néz, és elmosolyodik.

9
 Az izmos gondnok közben csak ül tovább a pickupján, és szívja a
cigijét.
– A fickó alighanem egy halmaradványokkal teli szemeteszsákot
hagyott az előszobában – motyogja a szerelő, majd kicsapja az autó
ajtaját.
– Mi is ebben reménykedünk – feleli Karen.
– Dörömböltem az ajtaján, és beordítottam a levélnyíláson, hogy
hívom a rendőrséget – magyarázza a gondnok, elpöckölve a cigaretta-
csikket.
– Jól tette, hogy minket hívott – feleli Mats.
Az elmúlt negyven évben összesen két halottat találtak itt; egyet a
parkolóban, egy másikat pedig a saját lakásában.
A két rendőr és a lakatos követi a kapun belépő gondnokot, és abban
a pillanatban megcsapja orrukat a fojtó szag.
Mindannyian próbálnak a szájukon keresztül lélegezni, amikor
belépnek a liftbe.
Az ajtó bezárul, és talpuk alatt érzik a nyomást, ahogy felfelé
haladnak.
– A  tizenegyedik emelet a kedvencem – motyogja a gondnok. –
Tavaly volt ott egy brutális kilakoltatás, 2013-ban pedig egy lakás tel-
jesen kiégett.
– Pedig a svéd poroltókon az áll, hogy három nappal a tűzvész előtt
tesztelni kell őket – jegyzi meg a lakatos.
Amikor kilépnek, olyan iszonyú a bűz, hogy mindhármuknak el-
szorul a torka.
A lakatos az orra és a szája elé kapja a kezét.
Karen igyekszik leküzdeni rosszullétét. Erősen beleborzong a hány-
ingerbe, a rekeszizma pánikszerűen összerándul, és gyomra tartalmát
igyekszik felnyomni a torkán.
A gondnok az orra és a szája elé tartja a pulóvere ujját, másik kezé-
vel pedig az egyik lakásra mutat.
Karen odalép, fülét az ajtóra tapasztja. Odabentről semmi nesz nem
szűrődik ki. Megnyomja a csengőt.
Lágy dallamot hall bentről.

10
 Hirtelen egy halk emberi hangot is hall a lakásból. Egy férfi énekel
vagy szaval valamit.
Karen megzörgeti az ajtót, mire a férfi elhallgat, ám később nagyon
óvatosan újrakezdi.
– Bemegyünk – jelenti ki Mats.
A lakatos az ajtóhoz lép, nehéz táskáját leteszi a földre, kinyitja rajta
a cipzárt.
– Hallják? – kérdi.
– Igen – feleli Karen.
Eközben egy másik lakás ajtaját kitárja egy szőke, kócos kislány.
Szeme alatt karikák.
– Menj be rögtön! – szól rá Karen.
– Nézni akarom! – vigyorog a gyerek.
– Anyukád vagy apukád itthon van?
– Nem tudom – feleli a kislány, és gyorsan bevágja az ajtót.
Az elektromos zárfésű használata helyett a lakatos megfúrja a zárat.
Csillogó fémszilánkok repülnek szanaszét, és potyognak a padlóra.
Felveszi a cilinderes zár felhevült darabkáit, és a táskájába teszi őket.
Kipiszkálja a zárnyelvet, azután hátralép.
– Itt várjanak! – szól Mats a gondnoknak és a lakatosnak.
Karen előveszi a fegyverét, miközben Mats bevágja az ajtót, és be-
kiált a lakásba:
– Rendőrség! Behatolunk!
Karen rámered saját hófehér kezére, s benne a pisztolyra. Hirtelen
idegennek tűnik számára a fekete tárgy: a cső, a závárzat és a markolat.
– Karen?
Pillantása összetalálkozik Mats tekintetével, majd a lakás bejárata
felé fordul, felemeli a pisztolyát, és kezét a szája elé emelve belép.
Az előszobában egyetlen szemeteszsákot sem lát.
A  szag tehát minden bizonnyal a fürdőszobából vagy a konyhá-
ból jön.
Csak annyit hall, ahogyan a bakancsa sarka koppan a linóleumon,
és a saját lélegzetvételét.

11
 Ellépdel egy keskeny előszobatükör előtt, be a nappaliba, gyorsan
biztosítja a sarkokat, és körülnéz a rendetlen helyiségben. A tévét le-
döntötték a padlóra, a páfrányok cserepeit összetörték, a nagyméretű
takarókkal borított kanapéágy ferdén áll, az egyik ülőpárnát felhasítot-
ták, az állólámpa pedig a földön hever.
Karen a fürdőszoba és a konyha felé vezető folyosóra irányítja fegy-
verét, hagyja, hogy Mats elmenjen mellette, ő pedig követi.
Bakancsa alatt ropognak a törött üvegcserepek.
Az egyik falilámpát felkapcsolták, a fényben apró porszemek kerin-
genek.
Karen megáll, figyel.
Mats közben kitárja a fürdőszoba ajtaját, és kis idő múlva leereszti
a fegyverét. Karen megpróbál benézni, ám az ajtó a fény útját állja.
Csupán egy piszkos zuhanyfüggönyt lát. Egy lépést tesz, előrehajol,
majd megböki az ajtót, mire vékony fénypászma siklik végig a vízálló
tapétán.
A mosdó véres.
Karen megremeg, és a következő pillanatban egy hangot hall a háta
mögül. Egy férfi beszél fojtott hangon. Karen úgy megijed, hogy fel-
jajdul, miközben megfordul, és pisztolyával a folyosó túlvégére céloz.
De nincs ott senki.
Adrenalintól fűtve visszamegy a nappaliba, ahonnan nevetést hall,
és fegyverével a kanapét veszi célba.
Simán el lehet bújni mögötte.
Karen rájön, hogy Mats próbál mondani neki valamit, de nem érti,
hogy mit.
Fejében lüktet a vér.
Lassan megy előre, ujja a ravaszon, érzi, hogy remeg a kezében a
fegyver, ezért a másik kezével megtámasztja.
A következő pillanatban, amikor az idős férfi énekelni kezd, rájön,
hogy a hang a hifitoronyból jön.
Karen megkerüli a kanapét, majd leereszti a pisztolyát, és poros
kábeleket, valamint egy kiürült chipses zacskót pillant meg.
– Oké – suttogja.

12
 A hifipolc tetején egy üres CD-tok hever, a lemezt a Nyelvi és Nép-
rajzi Intézet készítette. A felvétel ugyanazt a rövid részletet játssza le
újra meg újra. Egy idős férfi mesél rajta valamit nehezen érthető táj-
szólással, majd nevet, azután dalra fakad: „Lagzi van a kertünk alatt,
üres a tál, a pohár hasadt”, majd elhallgat.
Mats az ajtóban állva int neki, hogy jöjjön, és menjenek tovább
együtt a konyhába.
Odakint már majdnem besötétedett, a függönyök kicsit remegnek a
radiátor melegétől.
Karen követi kollégáját a folyosón, ám megszédül, és fegyvert tartó
kezével a falnak támaszkodik.
A levegőben fekália- és dögszag terjeng, de olyan töményen, hogy
könnybe lábad a szeme.
Hallja, hogy Mats aprókat lélegzik, felületesen, ő pedig igyekszik
arra összpontosítani, nehogy úrrá legyen rajta a rosszullét.
Karen követi a férfit a konyhába, majd megtorpan.
A linóleumpadlón egy meztelen ember fekszik, akinek túlságosan
nagy a feje és duzzadt a hasa.
Egy terhes nő feldagadt, szürkéskék pénisszel.
Karen lába alól kicsúszik a talaj, látótere beszűkül.
Mats halkan feljajdul, és a fagyasztónak dől.
Karen magában azt ismételgeti, hogy csupán sokkot kapott. Ő maga
is tudja, hogy a holttest egy férfié, ám a hatalmas has és a széttett com-
bok egy szülő nőre emlékeztetik.
Érzi, hogy remeg a keze, miközben elteszi fegyverét a pisztolytás-
kába.
A test erősen oszlásnak indult már, nagyobb darabok kezdenek le-
válni róla és nedvesednek.
Mats átsiet a helyiségen, és telehányja a mosdót, úgy, hogy az rá-
fröccsen még a kávéfőzőre is.
Az elhunyt személy feje olyan, akár egy megfeketedett pumpa, ame-
lyet közvetlenül a vállhoz tapasztottak, az állkapcsa teljesen levált,
garatját és ádámcsutkáját pedig a testében keletkezett gázok kipréselték
hatalmas száján keresztül.

13
 Itt dulakodás volt – gondolja Karen. A férfi megsérült, állkapcsa el-
tört, fejét beverte a padlóba, majd belehalt.
Mats ismét hány, majd köp egyet.
A nappaliban közben újrakezdődik a dal.
Karen tekintete ezalatt ismét a holttest hasára, szétvetett lábaira és
nemi szervére téved.
Mats izzad, arca hófehér. Karen már épp fontolóra veszi, hogy oda-
megy hozzá, és kikíséri a helyiségből, amikor valaki megragadja a lábát,
ő pedig riadtan felsikolt, és a pisztolya után kap, ám észreveszi, hogy
csak a szomszédban lakó kislány jött be.
– Kicsim, neked nem szabadna itt lenned! – lihegi.
– De olyan mókás – feleli a gyerek; sötét szemével Karenre bámul.
Karen érzi, hogy remeg a lába, mialatt kikíséri a kislányt, át a laká-
son, a lépcsőházba.
– Senki nem léphet be ide! – hagyja meg a gondnoknak.
– Én csak egy ablakot nyitottam ki – mentegetőzik a férfi.
Karen valójában nem akar visszamenni a lakásba. Már tudja, hogy
ez a látvány rémálmaiban is kísérteni fogja, felébred majd éjszakánként,
és a terpesztő férfit látja maga előtt.
Mats épp akkor zárja el a mosogató csapját, amikor a nő belép a
konyhába, és csillogó szemmel ránéz.
– Végeztünk? – tudakolja Karen.
– Igen, csak még be akarok nézni a fagyasztóba – feleli a férfi, a
fogantyú körül látható véres tenyérnyomokra mutatva.
Megtörli a száját, felnyitja a fagyasztó ajtaját, és belehajol.
Karen csak annyit lát, hogy hátrahőköl, tátva maradt szája, és egy
hangot sem képes kiadni.
Mats megtántorodik, a fagyasztó fedele pedig úgy csapódik vissza,
hogy a konyhaasztalon megcsörren egy kávéscsésze.
– Mi van benne? – kérdezi a nő, és közelebb lép a fagyasztóhoz.
Mats a mosogató szélének támaszkodva tartja magát, közben feldönt
egy műanyag locsolókannát, és Karenre mered. Pupillái szűkek, akár
két tintapötty, arca természetellenesen sápadt.
– Ne nézz bele! – suttogja.

14
 – Tudnom kell, mi van a fagyasztóban! – válaszolja a nő, s közben
ő maga is fél, hallja a saját hangján.
– Az isten szerelmére, ne nézz bele…

2
Valeria kertészete, Nacka, Stockholm külvárosa

Lassan köszönt be az alkonyat, és csak akkor látszik, hogy már sötét

van, amikor a három üvegházban kigyullad a fény, és az épületek vilá-
gítani kezdenek, akár a rizspapírból készült lámpások.
Valójában ilyenkor jön rá az ember, hogy beesteledett.
Valeria de Castro lófarokba fogta össze göndör haját. Csizmája sáros,
piros, vízhatlan kabátja piszkos, és megfeszül a vállán.
Lehelete gőzölög, a levegőben pedig a fagy friss illata terjeng.
Valeria mára végzett, így hát lehúzza kertészkesztyűjét, miközben
megy tovább, a ház felé.
Az emeletre érve enged egy kád vizet, piszkos ruháit pedig a szen�-
nyestartóba teszi.
Ahogyan a tükör felé fordul, látja, hogy homlokán egy méretes kosz-
folt virít, arcát pedig összekarmolta a szederbokor.
Arra gondol, valamit még kezdeni kellene a hajával, majd elmoso-
lyodik, mert olyan jó a kedve.
Félrehúzza a zuhanyfüggönyt, amennyire csak tudja, kezével a csem-
pézett falnak támaszkodik, és beszáll a fürdőkádba, ám a víz olyan
forró, hogy kénytelen várni egy kicsit, mielőtt nyakig belemerülne.
Tarkóját a kád szélének támasztja, behunyja a szemét, és a csapból
lassan csöpögő vízcseppeket hallgatja.
Ma este eljön Joona.
Veszekedtek ugyan, és ez ostobaság volt, ő pedig megsértődött, de
félreértés volt csupán, és felnőtt emberekhez méltó módon tisztázták.
15
 Amikor kinyitja a szemét, a plafonon a vízfelület visszatükröződéseit
látja. A cseppek által keltett koncentrikus körök gyorsan szétterjednek,
majd eltűnnek.
A zuhanyfüggöny közben visszagördült, így már nem látja a fürdő-
szobaajtót és a zárat.
Lágy csobbanás kíséretében felteszi egyik lábát a kád szélére.
Behunyja a szemét, és gondolatban marasztalni próbálja Joonát, ám
azon kapja magát, hogy rögtön elalszik, ezért inkább felül a kádban.
Teste már annyira felhevült, hogy ki kell szállnia a kádból. Feláll,
hagyja, hogy lefolyjon róla a víz. Az ajtó képét keresné a tükörben, ám
az bepárásodott.
Óvatosan kilép a kádból a síkos padlóra, majd egy törülközővel
megtörli magát.
Kinyitja az ajtót, vár egy kicsit, azután kikémlel a folyosóra.
A tapétára vetülő árnyékok nem mozdulnak.
Teljes a csend.
Valeria nem ijed meg a saját árnyékától, ám a börtön falai közt el-
töltött idő megtanította arra, hogy bizonyos helyzetekben nem árt az
éberség.
Gőzölgő testtel kilép a fürdőszobából, végigmegy a hűvös folyosón,
azután be a hálóba. Még nem sötétedett be egészen, a felhők ezüstös
körvonala most is látszik az égen.
Előkap egy tiszta bugyit a fiókos szekrényből, felveszi, kinyitja a
gardrób ajtaját, kiválasztja a sárga ruháját, és az ágyra teszi.
A ház alsó szintjén valami megcsörren.
Valeria hirtelen megmerevedik.
Lélegzetét is visszafojtja, csak áll csendben és figyel.
Mi lehet az?
Joona egy óra múlva itt lesz, ő pedig előkészítette neki a fűszeres
báránypörköltet friss korianderrel.
Valeria tesz egy lépést az ablak felé, és már leeresztené a rolót, ami-
kor észreveszi, hogy valaki áll az üvegház mellett.
Hátrahőköl, és ijedtében elereszti a zsinórt, mire a roló nagy csatta-
nással lezuhan.

16
 A zsinór csattogva összegubancolódik.
Valeria sietve leoltja az éjjeli lámpát, és ismét az ablakhoz lép.
Senki sincs odakint.
Majdnem biztos benne, hogy egy mozdulatlan férfit látott, amint ott
áll az erdő sötét pereménél.
Vézna, akár egy csontváz, és felfelé néz, őrá.
Az üvegház ablakain csillog a pára. Senki sincs odakint. Egész egy-
szerűen nem engedheti meg magának, hogy már a sötétségtől is féljen.
Valeria győzködi magát, hogy csupán egy vevője vagy egy szállítója
volt az, aki kereket oldott, amikor meglátta őt meztelenül álldogálni az
ablakban.
Elég gyakran megesik, hogy zárás után érkezik látogatója.
A mobilja után nyúl, de látja, hogy az lemerült.
Gyorsan magára ölti hosszú, piros köntösét, és megindul lefelé a
lépcsőn. Néhány lépés után bokája körül hideg fuvallatot érez. Ahogy
továbbmegy, látja, hogy a bejárati ajtó sarkig tárva van.
– Halló! – kiáltja fojtott hangon.
Az előszoba közepén őszi avar, amit a szél befújt a deszkapadlóra.
Valeria csupasz lábára gumicsizmát húz, leveszi a nagy zseblámpát a
kalaptartóról, majd kimegy.
Elindul az üvegházakhoz vezető ösvényen, lenyomja az ajtók kilin-
csét, és zseblámpájával bevilágít a palántasorok közé.
A fény világoszölddé varázsolja a sötét színű leveleket. Az árnyak
és tükörképek végigsiklanak az üvegfalakon.
Valeria megkerüli a legtávolabbi üvegházat. Az erdő sötétségbe vész.
A deres fű járás közben csikorog a talpa alatt.
– Segíthetek valamiben? – kérdezi hangosan, a fák közé bevilágítva.
A fényben a fák törzse sápadt szürke színű. Beljebb, az erdőben pedig
már áthatolhatatlan a sötétség. Valeria elhalad régi talicskája mellett,
és égett szagot érez. Óvatosan mozgatja a zseblámpa fénysugarát fa-
törzsről fatörzsre.
A középmagas fű érintetlennek látszik. Valeria továbbvilágít a fák
törzsére. Beljebb lát valamit a talajon. Úgy fest, akár egy fatuskóra
hajított szürke pokróc.

17
 A zseblámpa fénye egyre halványodik. Valeria megrázza, mire kicsit
visszatér a fénye, ő pedig közelebb merészkedik.
Félrehajt egy ágat, érzi, hogy szíve egyre hevesebben ver, és a zseb-
lámpa megremeg a kezében.
Már-már úgy tűnik, egy emberi test hever a takaró alatt, egy össze-
kuporodott emberé, akinek egyik vagy mindkét karja hiányzik.
Muszáj felemelnie a takarót, hogy megnézze.
Az erdő halálosan nyugodt.
Csizmája alatt megroppan egy száraz ág, és az erdő szélét hirtelen fehér
fény árasztja el. A háta mögül világít, majd oldalirányban mozog, így a fák
törzsének hosszú, keskeny árnyéka együtt siklik tova a talajon az övével.

Joona Linna lassan odagördül autójával a legtávolabbi üvegházhoz.

A keskeny, repedezett aszfaltutat magas fű és sűrű erdő szegélyezi.
Egyik kezét a volánon nyugtatja.
Arckifejezése elgondolkodó, tekintete magányos és szürke, akár egy
tengeren úszó jégtábla.
Mindig rövidre vágatja szőke haját, mert ha túl sokáig vár vele, sza-
naszét meredezik az egész.
Joona magas és erős, olyan erős, amilyen az ember csak több évti-
zedes, kemény edzéstől lehet, amely valamennyi izomcsoportot, inat
és ízületet összehangolt munkára készteti.
Sötétszürke zakót visel. Fehér inge nyakát nem gombolta be.
Mellette, az anyósülésen egy csokor vörös rózsa várakozik becso-
magolva.
Joona Linna a Rendőrtiszti Főiskola elvégzése előtt katonaként szol-
gált a Különleges Bevetési Egységnél, és Hollandiában kiemelt ki-
képzést kapott nem hagyományos közelharcból, a modern fegyverek
használatából és városi gerilla-hadviselésből.

18