You are on page 1of 41

Szentmártonkáta Önkormányzat

Képviselő-testülete

JEGYZŐKÖNYV

Készült: 2010. december 9-én Szentmártonkáta Önkormányzat Képviselő-testületének


rendkívüli ülésén.
Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal díszterme.
Jelen vannak: Fodor Zoltán polgármester, Baranyi Julianna, Bartucz Zoltán,
Dr. Hajnal Károly, Kele Sándorné, Lesti Bertalan, Povázson László, Skoda Ferenc,
Dr. Urbán Viktor képviselők.
Meghívottak: a napirendi pontokkal érintett személyek, intézményvezetők, körzeti
megbízottak.
Meghívottak közül megjelentek: jelenléti ív szerint.
Tanácskozási joggal: Dr. Illés Zsuzsanna jegyző.
Jegyzőkönyvvezető: Bárczi Evelin igazgatási előadó.

Fodor Zoltán polgármester: köszönti a megjelenteket, az ülést megnyitja. Megállapítja, hogy


az ülés határozatképes, mivel jelen van 8 fő képviselő. Felkér két képviselőt jegyzőkönyv
hitelesítőnek.

A képviselő-testület 8 igen, egyhangú szavazattal Baranyi Julianna és Povázson László


képviselőket választja meg.

Fodor Zoltán polgármester: a napirendi pontokkal kapcsolatban két módosító javaslata van.
Egyrészt az Egyebek előtt lenne célszerű megtárgyalni a belvíz károk enyhítésére pénzalap
elkülönítését a Településfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság javaslata alapján –
melyhez rendelet módosítása szükséges. Másrészt a harmadik napirenden belül Közbeszerzési
Bírálóbizottságba tagok választását zárt ülés keretein belül kell tárgyalni, melyet az ülés
végén javasol megtartani. Az említett kiegészítésekkel felteszi szavazásra a napirendi pontok
jóváhagyását.

Skoda Ferenc megérkezik az ülésre.

A képviselő-testület 9 igen, egyhangú szavazattal az alábbi napirendi pontok tárgyalását


fogadta el.

Napirendi pont:
1./A víziközmű társulat elnökének Kovács Ferencnek a tájékoztatója.
2./A Hírös Hulladékgazdálkodási Kft. ügyvezetőjének Rudics Ákosnak a
tájékozatója.
3./ Önkormányzat és intézményei 2011. évi koncepciójának elfogadása.
Előterjesztő: Fodor Zoltán polgármester
4./ Foglalkozás egészségügyi feladatok ellátására vállalkozó megbízása.
Előterjesztő: Dr. Illés Zsuzsanna jegyző
5./ Önkormányzati tulajdonú ingatlanok eladásának kezdeményezése.
Előterjesztő: Fodor Zoltán polgármester
2

6./ A folyékony hulladéklerakó teljes körű környezetvédelmi felülvizsgálatával


vállalkozó megbízása.
Előterjesztő: Dr. Illés Zsuzsanna jegyző
7./ Önkormányzat és intézményei folyékony hulladék elszállítására pályázat kiírása.
Előterjesztő: Fodor Zoltán polgármester
8./ Arany János Általános iskola igazgatójának kérelme a folyékony hulladék szállítás
költségeinek csökkentése ügyében.
Előterjesztő: Fodor Zoltán polgármester
9./ A települési szilárd hulladék kezelésére szervezett közszolgáltatásról és díjairól
szóló többször módosított 26/2007.(XII.21.) önkormányzati rendelet módosítása.
Előterjesztő: Fodor Zoltán polgármester
10./ Arany János Általános Iskola igazgatójának kérelme a karbantartó munkaidő
keretének növelése iránt.
Előterjesztő: Fodor Zoltán polgármester
11./Településrendezési terv módosítása iránti kérelmek.
Előterjesztő: Fodor Zoltán polgármester
12./ Belvíz károk enyhítésére pénzalap elkülönítéséről döntés, rendelet módosítás.
Előterjesztő: Fodor Zoltán polgármester

Zárt ülés:
13./ Közbeszerzési Bírálóbizottságba tagok választása, Közbeszerzési Szabályzat
elfogadása.
Előterjesztő: Fodor Zoltán polgármester

Nyílt ülés:
14./ Egyebek
- Tájékoztató pályázati lehetőségekről (Leader pályázatok, mediterrán tetőrendszer)

1./ Napirendi pont:


A víziközmű társulat elnökének Kovács Ferencnek a tájékoztatója.

Fodor Zoltán polgármester: ismerteti, hogy beszélt a tápiószelei polgármester úrral, aki
elmondta, hogy egyéb elfoglaltságai okán nem tud eljönni az ülésre. A polgármester úr arról
tájékoztatta, hogy annyira képlékenynek és bizonytalannak tartják a szennyvízelvezetéssel
kapcsolatos projektet, hogy Tápiószelén nem is tárgyalják meg testületi ülés keretén belül.
Ennek ellenére ismertette Kovács Ferenc úrral a szentmártonkátai képviselők által meghozott
határozatot, melynek lényege, hogy az ármegállapító funkciót nem adja ki a testület
hatásköréből.

2./ Napirendi pont:


A Hírös Hulladékgazdálkodási Kft. ügyvezetőjének Rudics Ákosnak a
tájékozatója.

Fodor Zoltán polgármester: a napirendi ponttal kapcsolatban elmondja, hogy Rudics Ákos a
Hírös Hulladékgazdálkodási Kft. ügyvezetője arról tájékoztatta, hogy a januári konzorciumi
ülés időpontjáig értelmetlen lenne bármiről beszélni. Lesti Bertalan és Povázson László
képviselők vettek részt a már megtartásra került konzorciumi ülésen, ami azonban nagyon
rövidre sikerült és a feltett kérdéseikre nem kaptak választ a résztvevők, ezért januárra hívják

2
3

össze konzorciumi ülés keretében a polgármestereket, így a Hírös Hulladékgazdálkodási Kft.


által biztosított szolgáltatás megkezdésének várható időpontja 2011. február 1.
Lesti Bertalan: elmondja, hogy a konzorciumi ülésen kiderült, hogy a társulást alkotó 48
polgármesteri hivatal nem volt megfelelően tájékoztatva, illetve a cég nem rendelkezett a
tevékenység végzéséhez szükséges engedélyekkel, ennek ellenére – törvénytelenül – mégis a
Hírös Hulladékgazdálkodási Kft. került ki győztesen a pályázati kiírásból. Ebből kiindulva a
megvalósulás fél éven belül nem várható – de januárban még biztosan nem – ezért véleménye
szerint az önkormányzat saját hatáskörében eljárva azt bízhat meg a hulladék elszállításával,
akit jónak lát.
Povázson László: tájékoztatja a képviselőket, hogy a gesztorvezető, ceglédi polgármester nem
válaszolt fent említett ülésen a hozzá intézett kérdésekre, melyre az ügy tisztázatlan és
kétesnek nevezhető – részben anyagi vonatkozású – részletei szolgálnak magyarázattal.
Fodor Zoltán polgármester: sajnálatos módon a szemételszállítással kapcsolatos beruházás
körülbelül 8-10 éve húzódik, megvalósulás nélkül, több nyitott kérdéssel, melyekre a
képviselő urak által ismertetettek alapján a megtartott konzorciumi ülésen sem kaptak választ
az illetékesek.
Lesti Bertalan: megjegyzi, hogy a beruházás oly mértékig rossz ütemben halad, hogy a
konzorciumon belüli bizottsági tagságok, illetve tagok tiszteletdíjának megállapítása is egy
évébe telt a társulásnak.

3./ Napirendi pont:


Önkormányzat és intézményei 2011. évi koncepciójának elfogadása.
Előterjesztő: Fodor Zoltán polgármester

Fodor Zoltán polgármester: a napirendet a Pénzügyi Bizottság tárgyalta. Átadja a szót a


bizottság elnökének.
Povázson László: a Pénzügyi Bizottság 3 igen, egyhangú szavazattal elfogadta a koncepciót,
azzal a kifogással, hogy elég szűkszavú az anyag.
Fodor Zoltán polgármester: felteszi szavazásra a 2011. évi koncepció jóváhagyását.

A képviselő-testület 9 igen, egyhangú szavazattal meghozta határozatát.

202/2010. (XII.09.) sz. ÖKT. határozat

Szentmártonkáta Önkormányzat Képviselő-testülete


1./ elfogadja az önkormányzat és intézményei 2011. évi költségvetési koncepcióját.
2./ Felkéri a polgármestert a szükséges intézkedések megtételére.

Határidő: azonnal Felelős: Fodor Zoltán


polgármester

4./ Napirendi pont:


Foglalkozás egészségügyi feladatok ellátására vállalkozó megbízása.
Előterjesztő: Dr. Illés Zsuzsanna jegyző

Fodor Zoltán polgármester: három árajánlat érkezett be a tevékenység ellátására Dr. Botka
Klára – aki jelenleg végzi a foglalkozás egészségügyi feladatokat – Dr. Fábián Gábor és Dr.
Püspök Szilvia részéről. Az árajánlatok az anyagban szerepelnek. A napirendet a Szociális és
Egészségügyi Bizottság tárgyalta. Átadja a szót a bizottság elnökének.

3
4

Dr. Urbán Viktor: kérdése, hogy az elmúlt ülés óta eltelt időben érkezett be plusz információ,
kiegészítés az önkormányzathoz valamelyik árajánlat vonatkozásában?
Fodor Zoltán polgármester: nem.
Povázson László: elmondja, hogy Dr. Püspök Szilvia – aki rendkívüli sokrétű egészségügyi
ellátást tudna biztosítani - időközben felkeresésre került az ügyben, hogy az általa megjelölt
árból hajlandó lenne vagy sem további engedményt tenni. Dr. Püspök Szilvia erre reagálva
úgy nyilatkozott, hogy további 400Ft-ot tud engedni az általa megjelölt árból, vagyis
3.200Ft/fő árban elvégezné a foglalkozás egészségügyi feladatokat.
Dr. Illés Zsuzsanna jegyző: a hivatalhoz nem érkezett semmilyen jellegű írásos kiegészítés,
Dr. Püspök Szilvia részéről.
Dr. Hajnal Károly: a Szociális és Egészségügyi Bizottság 3 igen, egyhangú szavazattal a
jelenlegi orvos, Dr. Botka Klára megbízását javasolja a továbbiakban is. Döntésüket a beadott
írásos árajánlatokra – melyek közül Dr. Botka Kláráé volt a legkedvezőbb - illetve a doktornő
által végzett vizsgálatokra kapcsolatos dolgozói megelégedettségre alapozták. Véleménye
szerint adott feladat ellátással kapcsolatban nagyon fontos a bizalom kérdése és nem szabad
szóbeli ígéretekre hagyatkozni, hiszen a szó elszáll és csak az írásban megfogalmazott
ajánlattétel számon kérhető.
Baranyi Julianna: a Dr. Botka Klára és Dr. Fábián Gábor által megfogalmazott ajánlatot
szűkszavúnak találja, viszont Dr. Püspök Szilvia részletesen kifejtette az általa kínált
egészségügyi szolgáltatásokat, hangsúlyozva a szűrővizsgálatok fontosságát és az
Egészségnap megszervezésében való teljes körű együttműködést. Elmondja, hogy az
Egészségnap megszervezése minden évben sok munkával és szervezési feladattal járó
kezdeményezés, amit Dr. Püspök Szilvia megkönnyíthetne, illetve általa a végezhető
szűrővizsgálatok is kibővülhetnének. Személy szerint Dr. Püspök Szilvia megbízását
javasolja.
Skoda Ferenc: javasolja, hogy – annak ellenére, hogy erről írásos ajánlat nincs - a Dr. Püspök
Szilvia által szóban megfogalmazott 3.200Ft/fő díjtétel jóváhagyásáról szavazzon a testület.
Fodor Zoltán polgármester: az anyagban szereplő sorrendben teszi fel szavazásra az orvosok
által benyújtott árajánlatokat. Elsőként felteszi szavazásra a Szociális és Egészségügyi
Bizottság által támogatott Dr. Botka Klára megbízását.

A képviselő-testület 2 igen és 7 tartózkodás szavazattal nem értett egyet a javaslattal.

Fodor Zoltán polgármester: felteszi szavazásra Dr. Fábián Gábor megbízásának jóváhagyását.

A képviselő-testület 3 nem és 6 tartózkodás szavazattal nem értett egyet a javaslattal.

Fodor Zoltán polgármester: felteszi szavazásra Dr. Püspök Szilvia megbízásának


jóváhagyását.

A képviselő-testület 7 igen, 1 nem és 1 tartózkodás szavazattal meghozta határozatát.

203/2010. (XII.09.) sz. ÖKT. határozat

Szentmártonkáta Önkormányzat Képviselő-testülete


1./ megtárgyalta a Polgármesteri Hivatal és az intézmények foglalkozás egészségügyi
ellátásra benyújtott árajánlatokat és az ARNICA MONTANA MEDICAL Egészségügyi
szolgáltató Betéti Társaság Foglalkozás-egészségügyi ellátás székhelye (5000. Szolnok, Nagy
I. krt. 10. I.em. 1.) Dr. Püspök Szilvia foglalkozás-egészségügyi szakorvost bízza meg, a
foglalkozás egészségügyi feladatok ellátásával 2010. január 1-től-2011. december 31-ig,

4
5

3200,-Ft/fő (azaz háromezer-kettőszáz forint/fő) vállalási díjért, az árajánlatban foglaltak


szerint.
2./ A foglalkozás egészségügyi ellátás díját a 2011. évi költségvetésében biztosítja.
3./ Felkéri a polgármestert a szükséges intézkedések megtételére.

Határidő: azonnal Felelős: Fodor Zoltán


polgármester

5./ Napirendi pont:


Önkormányzati tulajdonú ingatlanok eladásának kezdeményezése.
Előterjesztő: Fodor Zoltán polgármester

Fodor Zoltán polgármester: a napirendet a Pénzügyi Bizottság, a Településfejlesztési és


Környezetvédelmi Bizottság és a Jogi és Ügyrendi Bizottság tárgyalta. Átadja a szót a
bizottságok elnökeinek.
Baranyi Julianna: a Településfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság 3 igen, egyhangú
szavazattal 2 millió Ft+Áfa árban javasolja megállapítani az önkormányzati ingatlanok eladási
árát a régi – 10 éve a községben állandó lakhellyel rendelkező - lakosok vonatkozásában.
Azon lakosok esetében, akik 10 éve nem Szentmártonkáta állandó lakói az eladási árat 2,5
millió Ft+Áfa összegben javasolják megállapítani. A bizottság nem tudta, hogy az általuk
megtett javaslatnak létezik-e bármilyen jogi akadálya, ezért kérik a Jogi és Ügyrendi
Bizottság tagjait, hogy vizsgálják felül annak kivitelezhetőségét.
Dr. Urbán Viktor: elővásárlási jogot biztosíthat az önkormányzat a több éve helyben lakók
számára, de természetesen amennyiben az elővásárlási joggal nem élnek a helyben lakók, úgy
az ingatlanok nem helyiek számára is megvásárolhatók lesznek.
Baranyi Julianna: a Szentmártonkáta belterület 674/25. helyrajzi számú 645m2 nagyságú –
Korona étterem melletti – telek, illetve a Fürst Sándor úti 1306/17. helyrajzi számú kivett
udvar és gazdasági épület vonatkozásában az a Településfejlesztési és Környezetvédelmi
Bizottság javaslata 3 igen, egyhangú szavazattal, hogy a szükséges értékbecslés elvégzését
követően döntsön a testület az értékesítési árról, illetve az értékesítésről.
Povázson László: a Pénzügyi Bizottság javaslata a Településfejlesztési és Környezetvédelmi
Bizottságéhoz hasonló, azzal kiegészítve, hogy felhívják a figyelmet a Jókai utcában fennálló
fizetési kötelezettségekre. Hozzáfűzi, hogy a Pénzügyi Bizottság kamatmentes kölcsön
biztosítását a korábbi rossz tapasztalatokra alapozva nem támogatja, viszont javasolják, hogy
a 2,5 millió Ft-os vételi árból 1,5 millió Ft-ot kelljen egy összegben kifizetni, a fennmaradó 1
millió Ft-ot pedig a következő két évben - két részletben - 500-500.000Ft összegben kelljen
teljesíteni.
Fodor Zoltán polgármester: bizottsági ülések egyikén olyan jellegű javaslat hangzott el, hogy
amennyiben a régi, állandó helyi lakosok jogszabályi korlátozás okán nem támogathatók,
akkor kerüljön egységes eladási ár meghatározásra és egyéb jogcímen juttassa a testület
kedvezőbb áron önkormányzati telekhez a helyieket. Tovább folytatva tájékoztatja a
képviselőket, hogy elkészült a község új rendezési terve, illetve ezzel párhuzamosan a
digitális térkép, mely arra mutatott rá, hogy a kézzel történt kimérés nem azonos a digitális
formátummal. Az eltérés nem jelentős, ennek ellenére a Körzeti Földhivatalnál arról
tájékoztatták, hogy így már nem elfogadható a régi térkép és bizonyos területeket újra ki kell
méretni az új térkép szerint, melynek költsége 20.600Ft/telek, illetve egyszeri 150.000Ft a
kitűzés díjtétele, mely összegek teljesítésével a telkek ténylegesen értékesíthetővé válnának.
Dr. Hajnal Károly: elmondja, hogy 2010. január 1-től hatósági jóváhagyás is szükséges a
nagykátai Építéshatóság részéről, melynek beszerzését minél előbb kezdeményezni lenne
célszerű a szóban forgó önkormányzati telkek vonatkozásában.

5
6

Dr. Illés Zsuzsanna jegyző: a bizottságok javaslatára reagálva elmondja, hogy a képviselő-
testületnek jelen ülésen arról kell döntenie, hogy mind a Fürst Sándor utcai, mind a Korona
étterem melletti terület vonatkozásában értékbecslőt bíznak meg a felméréssel. A képviselők
részére is kiosztott vagyonrendeletben az áll, hogy forgalmi értékbecslést követően lehetséges
az ingatlanok értékesítése. A két ingatlan esetében az értékbecslés elvégzésére pénzösszeget
kell biztosítani, azt követően kerülne a testület elé ismételten az ügy és akkor lehet a
minimális értékesítési árat meghatározni testületi döntés formájában. Igény esetén a helyi
lakosok támogatása lehetséges, ehhez rendeletalkotás szükséges. A több éve szentmártonkátai
lakcímmel rendelkező Uniós állampolgárok is ugyanolyan kedvezményekre jogosultak, mint
a magyar állampolgárok.
Kéri, hogy a képviselők határozatban döntsenek az értékbecsléshez szükséges pénzösszeg
elkülönítéséről, illetve arról, hogy megbízzák a Jogi és Ügyrendi Bizottságot a helyi lakosok
támogatásához szükséges rendelet tervezet előkészítésével.
Végül felhívja a figyelmet arra, hogy a Jókai utcai ingatlanok értékesítéséről addig nem lehet
dönteni, míg a földhivatali eljárás le nem zajlik és a polgármester úr által ismertetettek szerint
a kimérés nem történik meg.
Povázson László: kérdése, hogy - költséghatékony okokból - az értékbecslést önkormányzati
dolgozó nem végezheti el? Továbbá kérdése, hogy az minek tudható be, hogy a régi, illetve az
új térkép adatai differenciát mutatnak – aminek okán további költségek terhelik az
önkormányzatot?
Fodor Zoltán polgármester: az eltérés nem nagyarányú – néhány 10 méterről van szó - de
ennek okára nem tud magyarázatot adni. Átadja a szót Kiss István műszaki előadónak.
Kiss István műszaki előadó: mindenki előtt ismert, hogy a településrendezési terv
módosításához – a szükséges szakhatósági hozzájárulások beszerzéséhez – optimális esetben
is legalább egy év szükséges. A földhivatalnál az eltérés okát azzal tudták magyarázni, hogy
elképzelhető, hogy egy év alatt voltak olyan jellegű – egyéb módon nem tapasztalható –
földmozgások, melyek a néhány 10 méteres eltérést okozták.
Fodor Zoltán polgármester: elmondja, hogy a 16,5 millió Ft-ot éppen meghaladja a 12 telek
kialakításának költsége, melyhez még hozzájön a fent említett földhivatali költség, így
összességében körülbelül 1,5 millió Ft-ba kerül egy-egy önkormányzati telek kialakítása. Ezt
alapul véve került megállapításra a bizottságok által a 2 millió Ft-os eladás ár – az Áfával nem
kell számolni, hiszen azt be kell fizetnie az önkormányzatnak.
Dr. Hajnal Károly: véleménye szerint a képviselőknek tudomásul kell venniük, hogy jelenleg
az ingatlanforgalom megfeneklett és a telkeket kedvezményes áron sem lehet értékesíteni. A
forgalomképességhez szükséges költségek kiegyenlítése úgy látja, hogy 1-2 év múlva
ismételten szükséges lesz majd, amikor az ingatlan piac ismételt fellendülése várható.
Dr. Illés Zsuzsanna jegyző: az önkormányzat rendelete szerint három hónapnál nem régebbi
forgalmi értékbecslés szükséges az ingatlanok értékesítéséhez.
Dr. Hajnal Károly: az értékbecslés elvégzése konkrét vevő jelentkezése esetén lenne célszerű.
Povázson László: azért javasolta, hogy önkormányzati dolgozó végezze el az értékbecslést,
hogy az önkormányzatnak ne kerüljön plusz anyagi ráfordításába, hiszen az ingatlan szimpla
meghirdetéséhez is szükséges a forgalmi értékbecslés elvégzése, ennek hiányában pedig soha
nem kerülnek értékesítésre a telkek.
Fodor Zoltán polgármester: korábban 4.000Ft+Áfa összegben került megállapításra a telkek
négyzetméter ára, amihez még hozzájött az Áfa, így 3,5 millió Ft környékén voltak
megvásárolhatók az önkormányzati ingatlanok. Tény, hogy legfőbb akadályt korábban sem a
meghatározott ár jelentette, hiszen még érdeklődő sem volt a telkek vonatkozásában. Építési
statisztikák alapján megfigyelhető, hogy a gazdasági válság következtében az emberek nem
építkeznek, így teleket sem tudnak vásárolni.

6
7

Baranyi Julianna: egyetért a Pénzügyi Bizottság javaslatával, vagyis a kamatmentes kölcsön


biztosításával, de a korábbi rossz tapasztalatokból okulva csak azzal a feltétellel, hogy a hitel
összegét terhelje az önkormányzat az adott ingatlanra. Továbbá javaslata a telkek
vonatkozásában, hogy az építésügyi vállalkozók kerüljenek felkeresésre, illetve
megkérdezésre, hogy a telkek egyben történő megvásárlása érdekelné-e őket, például
sorházak felépítése céljából. Személy szerint a lakásépítési kedvezmény állami
megszüntetésében is látja annak okát, hogy az önkormányzati telkek nem kelnek el.
Kele Sándorné: véleménye szerint első körben a forgalomképessé tételről, illetve az ehhez
szükséges pénzösszeg biztosításáról lenne célszerű szavazni egy felelős személy
megnevezésével. Tarthatatlan, hogy az önkormányzat évek óta egyetlen telket sem tud
értékesíteni. Végül elmondja, hogy költséghatékony okokból egyetért azzal, hogy az
ingatlanok értékbecslését önkormányzati dolgozók végezzék el, mely becslés elvégzését
követően a képviselők tisztábban látnák a kondíciókat, illetve, hogy milyen kedvezmény és
milyen formában lenne biztosítható a helyiek részére.
Dr. Illés Zsuzsanna jegyző: tájékoztatja a testületet, hogy Száraz Tímea rendelkezik a
forgalmi értékbecsléshez szükséges iskolai végzettséggel, ennek ellenére azért javasolta, hogy
független szakértő végezze el az értékbecslést, mert aggályos, hogy esetleg a későbbiek során
Száraz Tímeát kritika, támadás érheti a felbecsült érték okán. De természetesen amennyiben a
testület ilyen irányú döntést hoz, akkor az, végrehajtásra kerül.
Fodor Zoltán polgármester: fent elhangzottakra reagálva elmondja, hogy semmilyen formában
nem támogatja a részletfizetési lehetőség biztosítását az önkormányzati telkek
vonatkozásában, hiszen két éven át a fizetőképesség fennállása nem garantált, illetve számolni
kell azzal is, hogy amennyiben a testület a telket birtokba adja, akkor azt a vásárló birtokba
veszi, esetleg beépíti két év alatt és így, már bonyolult lenne – erre több esetben volt példa az
előző ciklus alatt - a telek vonatkozásában a jelzálogjog érvényesítése, az ismételt
önkormányzati tulajdonba vonás. A legtisztább az egy összegben történő megvásárlás.
Dr. Hajnal Károly: felhívja a figyelmet arra, hogy amennyiben két éven át az önkormányzat
fenntartja a telek tulajdonjogát – és így lenne célszerű – akkor ezen idő alatt a vásárló nem
kaphat semmilyen építésügyi engedélyt.
Fodor Zoltán polgármester: fenti okból kifolyólag is fix összeg meghatározását javasolja,
melynek egy összegben történő teljesítése esetén lenne megvásárolható az adott ingatlan.
Baranyi Julianna: fontos szempont az is, hogy részletfizetés esetén az önkormányzat
elidegenítési és terhelési tilalmat terhel az ingatlanra, mely kizárja a hitelfelvétel lehetőségét.
Lesti Bertalan: jelenleg tény, hogy a telkek nincsenek értékesíthető állapotban, így felesleges
mindenféle spekuláció. A konkrétumok megtárgyalására akkor lenne célszerű visszatérni, ha
az ingatlanok értékesítéséhez szükséges folyamatok lezajlottak.
Fodor Zoltán polgármester: az elhangzott javaslatok sorrendjének megfelelően első körben
felteszi szavazásra, hogy a telkek értékesítéséhez szükséges folyamatok – kimérés,
földhivatali eljárás – kerüljenek megindításra – telkenkénti költség 20.600Ft, illetve
150.000Ft a kimérés költsége.

A képviselő-testület 9 igen, egyhangú szavazattal meghozta határozatát.

204/2010. (XII.09.) sz. ÖKT. határozat

Szentmártonkáta Önkormányzat Képviselő-testülete


1./ A Jókai utca által határolt ingatlanok értékesítését írja elő. A Jókai utca által határolt
ingatlanoknál ( 1319/1-1319/20 helyrajzi számú ingatlanokig) a földhivatali eljárási díj,
valamint a tulajdoni lapra történő felvezetésre telkenként húszezer hatszáz forintot és a telkek

7
8

kimérésére egyszáz-ötvenezer forintot biztosít a költségvetésben, az általános gazdálkodási


tartalékalap terhére.

2./ Felkéri a polgármestert a szükséges intézkedések megtételére.

Határidő: azonnal Felelős: Fodor Zoltán


polgármester

Fodor Zoltán polgármester: második körben felteszi szavazásra, hogy a kimérést követően a
forgalmi értékbecslést a hivatal dolgozói végezzék el az előterjesztésben szereplő mindhárom
telek vonatkozásában, melyet követően a testület visszatérhet a konkrétumok megállapítására.

A képviselő-testület 9 igen, egyhangú szavazattal meghozta határozatát.

205/2010. (XII.09.) sz. ÖKT. határozat

Szentmártonkáta Önkormányzat Képviselő-testülete


1./ - Szentmártonkáta, Fürst S. u. 1306/17 helyrajzi szám, kivett udvar és gazdasági épület
1083. m2 nagyságú és a
- Szentmártonkáta, belterület 674/25 helyrajzi számú, kivett beépítetlen terület, 645 m2
nagyságú (Korona melletti) ingatlanok értékesítését írja elő, felkéri a polgármestert az
ingatlanokra vonatkozóan a forgalmi értékbecslés elkészíttetésére.
A forgalmi értékbecslést a polgármesteri hivatal dolgozói végezzék el.
2./ A Jókai utca által határolt ingatlanok értékesítését írja elő, a telkek kimérését és a tulajdoni
lapra történő felvezetést követően. A forgalmi értékbecslést a polgármesteri hivatal dolgozói
végezzék el.
3./ Felkéri a polgármestert a szükséges intézkedések megtételére.

Határidő: azonnal Felelős: Fodor Zoltán


polgármester

Lesti Bertalan: javasolja, hogy a későbbi problémák megelőzése céljából már most kerüljön
árok kialakításra a szóban forgó önkormányzati telkek vonatkozásában.
Fodor Zoltán polgármester: a javaslat képezheti a későbbi gondolkozás alapját, de ehhez
szükséges lenne tudni azt is, hogy a majdani tulajdonos hova képzeli el az ingatlan
bejáratának kialakítását. Végül felteszi szavazásra, hogy a képviselő-testület megbízza a Jogi
és Ügyrendi Bizottságot a helyi lakosok támogatását szolgáló rendelet tervezet
kidolgozásával.

A képviselő-testület 9 igen, egyhangú szavazattal meghozta határozatát.

206/2010. (XII.09.) sz. ÖKT. határozat

Szentmártonkáta Önkormányzat Képviselő-testülete


1./ felkéri a Jogi és Ügyrendi Bizottságot, hogy önkormányzati telek vásárlásához helyi
lakosok támogatására rendelet tervezet készítse el, és terjessze a képviselő-testület elé.
2./ Felkéri a polgármestert a szükséges intézkedések megtételére.

Határidő: azonnal Felelős: bizottság elnöke

8
9

6./ Napirendi pont:


A folyékony hulladéklerakó teljes körű környezetvédelmi felülvizsgálatával
vállalkozó megbízása.
Előterjesztő: Dr. Illés Zsuzsanna jegyző

Dr. Illés Zsuzsanna jegyző: az előterjesztést mindenki megkapta. Az önkormányzat folyékony


szennyvíz leürítője a 0330/7-es helyrajzi számú ingatlanon helyezkedik el, melynek
vonatkozásában a Környezetvédelmi Felügyelőség teljes körű környezetvédelmi
felülvizsgálatra kötelezte az önkormányzatot, 2011. február 28-ai határidővel. Szeptember
végén helyszíni bejárás került megtartásra, ahol a felügyelőség dolgozói, a szennyvíz leürítést
végző vállalkozók, a polgármester, alpolgármester és ő volt jelen.
A kötelezési határozattal összefüggésben három vállalkozótól került árajánlat bekérésre.
Végül a hivatalhoz két ajánlat érkezett a Szőke és Társa Környezetvédelmi Tanácsadó Kft-től,
illetve Brenkusné Balogh Anikó környezetvédelmi szakmérnöktől, akik a szükséges
dokumentációt készítenék el, melyet az önkormányzat a Környezetvédelmi Felügyelőséghez
nyújtana be a rendeleti előírásoknak megfelelően. A folyékony hulladék leürítésének
engedélyezését már most megszüntették az adott terület vonatkozásában, így az ehhez
szükséges őrizetről gondoskodott az önkormányzat, illetve megjegyzi, hogy a felügyelőség
még egy bódé felállításának szükségességét is előírta.
A napirendet a Pénzügyi Bizottság, a Településfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság és a
Jogi és Ügyrendi Bizottság tárgyalta. Átadja a szót a bizottságok elnökeinek.
Baranyi Julianna: a Településfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság 3 igen, egyhangú
szavazattal komplex árajánlat bekérést javasolja, melyet a Jogi és Ügyrendi Bizottság
vizsgálna felül.
Dr. Urbán Viktor: a Jogi és Ügyrendi Bizottság a napirendet pénzügyi vonatkozású ügynek
tekintette, ezért nem tett javaslatot azzal összefüggésben. Az árajánlatok tekintetében
elmondja, hogy Brenkusné Balogh Anikó ajánlatát megfelelőnek tartja. Kérdése, hogy mire
vonatkozik a Településfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság komplex árajánlat kérési
kezdeményezése?
Baranyi Julianna: a bizottság javaslata arra irányult, hogy a Szőke és Társa Környezetvédelmi
Tanácsadó Kft-től is kerüljön – a Brenkusné Balogh Anikóéhoz hasonló – részletes ajánlat
bekérésre.
Povázson László: a Pénzügyi Bizottság javasolja az érintett vállalkozók felkeresését a közös
költségvállalás ügyében, a fejlemények ismeretében pedig a következő ülésen a testület
visszatérhetne az ügyre. Továbbá - minden eshetőséggel számolva - a bizottság javasolja,
hogy kerüljön felülvizsgálatra, hogy a Nagykátán és Tápiószecsőn üzemelő folyékony
hulladéklerakók igénybevétele milyen költségekkel járna a vállalkozókra nézve. Végül
elmondja, hogy információi szerint 2009-ben lett volna az önkormányzatnak lehetősége a
szóban forgó terület bevizsgálásra. Kérdése, hogy ez 2009-ben milyen költségekkel járt volna
az önkormányzatra nézve?
Fodor Zoltán polgármester: 2009-ben ez ügyben a testület arról döntött, hogy megtiltotta a
beszállítást, illetve ennek nyomatékosítására táblák kerültek elhelyezésre és a vállalkozók
által benyújtott pályázatok vonatkozásában feltételként határozták meg, hogy érvényes
befogadó hellyel kell rendelkezniük a tevékenységet végző vállalkozóknak.
Povázson László: elmondja, hogy több esetben tapasztalta, hogy reggeli órákban nem helyi
vállalkozók ürítettek le a szentmártonkátai folyékony hulladéklerakónál.

9
10

Dr. Illés Zsuzsanna jegyző: reggel 7.00 órától őr felügyel az ürítőnél.


Lesti Bertalan: nincs tisztában azzal, hogy milyen szinten önkormányzati feladat a szennyvíz
elszállítás biztosítása. Az önkormányzat a szennyvíz ürítésével összefüggésben bevételt nem
tud felmutatni, ezért kérdése, hogy lehetséges vagy sem, hogy a felügyelőség által előírt
átalakítás költségeit azon vállalkozók finanszírozzák, akiknek ez érdekük lenne, hiszen az
ebből adódó bevétel náluk jelentkezik? Kezdeményezi továbbá, hogy az önkormányzat vegye
fel a kapcsolatot Tápiószecsővel, ahol a Honvédség területén szakszerű, nagykapacitású derítő
került kialakításra az ürítés biztosítása céljából. Megjegyzi, hogy az említett tápiszecsői
rendszer jelenleg is működik, de csak fél vagy negyed kapacitással.
Kele Sándorné: megjegyzi, hogy a csatornarendszer potenciáljának figyelembe vételével, már
az augusztusi ülésen javasolta, hogy a polgármester úr vegye fel a kapcsolatot azon környező
településekkel, ahol - a szennyvíz elvezető rendszer kialakításáig - a helyi vállalkozók az
ürítésre sort keríthetnének. Felhívja a figyelmet arra is, hogy a felügyelőség által előírt
kialakítási költség egyelőre beláthatatlan, hiszen egyéb járulékos költségek felmerülésével
még biztosan számolni kell. Javasolja, hogy amennyiben az önkormányzat a szennyvíz ürítő
előírásoknak megfelelő átalakítását felvállalja, akkor a jövőben – a környező településekhez
hasonlóan – fizetni kelljen a vállalkozóknak a szennyvíz leürítése után.
Lesti Bertalan: nyomatékosítja, hogy azzal is számolni kell, hogy elképzelhető, hogy a
szennyvíz elvezető rendszer már jövő évben megvalósul, így kevesebb, mint egy évig lenne
használatban a felügyelőség által meghatározott módon kialakított ürítő.
Kele Sándorné: nem tudja elképzelni, hogy ha nem is jövőre, de azt követően a
csatornarendszer kiépítése ne valósuljon meg, hiszen 19 településnek nagyon sok munkája és
pénze fekszik már a projektben.
Povázson László: javasolja a napirend december 16-ai ülésre törtnő elhalasztását, amikorra a
jelenleg tisztázatlan részletek felülvizsgálásra kerülnének.
Lesti Bertalan: megjegyzi, hogy a helyi vállalkozók úgy nyilatkoztak, hogy nem zárkóznak el
az ürítő kialakításával kapcsolatos közös költségvállalástól.
Fodor Zoltán polgármester: felteszi szavazásra, hogy a következő testületi ülésre kerüljenek
felkeresésre a környező települések a szennyvíz beszállítás lehetőségének és járulékos
költségeinek ügyében, illetve kerüljön sor egyeztetésre a helyi vállalkozókkal a felügyelőség
által előírt szennyvíz ürítő közös költségvállalásának ügyében.

A képviselő-testület 9 igen, egyhangú szavazattal meghozta határozatát.

207/2010. (XII.09.) sz. ÖKT. határozat

Szentmártonkáta Önkormányzat Képviselő-testülete


1./ A Közép-Duna-Völgyi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség
43012-5/2010. számú határozatával kötelezte az önkormányzatot a Szentmártonkáta 0330/7
helyrajzi számú ingatlanon lévő engedély nélküli szennyvízleürítő teljes körű
környezetvédelmi felülvizsgálatára. Ezen ügyben a képviselő-testület a döntését 2010.
december 16-i ülésére elhalasztja
2./ Felkéri a polgármestert, hogy a következő testületi ülésre kerüljenek felkeresésre a
környező települések a szennyvíz beszállítás lehetőségének és járulékos költségeinek
ügyében, illetve kerüljön sor egyeztetésre a helyi vállalkozókkal a felügyelőség által előírt
szennyvíz ürítő közös költségvállalásának ügyében.

Határidő: azonnal Felelős: Fodor Zoltán


polgármester

10
11

7./ Napirendi pont:


Önkormányzat és intézményei folyékony hulladék elszállítására pályázat kiírása.
Előterjesztő: Fodor Zoltán polgármester

Fodor Zoltán polgármester: a napirendet a Pénzügyi Bizottság, a Településfejlesztési és


Környezetvédelmi Bizottság tárgyalta. Átadja a szót a bizottságok elnökeinek.
Baranyi Julianna: 2010. december 31-ig Burgyán Benő helyi vállalkozó végzi az
önkormányzati intézmények szennyvíz elszállítását. A Településfejlesztési és
Környezetvédelmi Bizottságnak tudomására jutott, hogy Burgyán Benő nem rendelkezik a
pályázat benyújtásához szükséges okmányokkal, ennek okán felkeresésére került Pestiné
Mészáros Katalin helyi vállalkozó, aki rendelkezik a tevékenység végzéséhez szükséges
okmányokkal és feltételekkel. A bizottság javasolja, hogy három hónapra kerüljön Pestiné
Mészáros Katalin megbízásra a tevékenység végzésével 650Ft/m3 áron Áfával együtt. A
három hónap leteltét követően pedig kiírásra kerülne a pályázat, ekkor ugyanis már a jelenlegi
szállítást végző vállalkozó is tudna pályázni és nem lenne kizárva.
Povázson László: a Pénzügyi Bizottság 3 igen, egyhangú szavazattal javasolta a pályázat
kiírását. Személy szerint egyetért abban, hogy senki ne legyen elzárva a pályázás
lehetőségétől, bár a szükséges feltételek minden bizonnyal minden vállalkozó előtt ismertek,
így azok biztosításáról lehetett volna már korábban is gondoskodni. A pályázat kiírását
azonban mindenképpen szükségesnek tartja, mert a szennyvíz jelenlegi szállítási költsége
rendkívül magas.
Fodor Zoltán polgármester: tény, hogy a szeptemberben az ürítőnél megtartott helyszíni
szemle alkalmával Burgyán Benő még rendelkezett a szükséges engedéllyel, de már akkor
tudatában volt, hogy annak megújítása lesz szükséges. Megjegyzi, hogy a szemle
időpontjában a másik két vállalkozó még nem rendelkezett a szükséges okmányokkal.
Dr. Illés Zsuzsanna jegyző: a pályázati kiírás lényeges kitételei, hogy a vállalkozónak
érvényes felügyelőségi engedéllyel kell rendelkeznie, telepengedéllyel – amit másfél éve a
nagykátai jegyző ad ki – egy leürítési telep befogadási engedélyével, illetve a tevékenységet
végző személy vonatkozásában szakképzettséget igazoló okirat megléte a feltétel. A
szeptemberi helyszíni szemle során – ahol a vállalkozók részéről Pestiné Mészáros Katalin,
Burgyán Benő és Pásztor Károly volt jelen – a szükséges feltételek mindenki előtt
ismertetésre kerültek, így a pályázati kiírásban foglaltak nem jelenthetnek újdonságot.
Skoda Ferenc: elmondja, hogy a nap során beszélt Burgyán Benő helyi vállalkozóval, aki úgy
nyilatkozott, hogy a december 16-ai ülésig be tudja szerezni a pályázat benyújtásához
szükséges engedélyeket.
Baranyi Julianna: ennek fényében a pályázat kiírásának nincs akadálya. Észrevételezi, hogy
amennyiben pályázati kitétel, hogy a vállalkozónak leürítési telep befogadási engedélyével
rendelkeznie kell, akkor okafogyottá válik, hogy a testület helyi szennyvíz leürítő kialakítását
tűzze ki célul.
Dr. Illés Zsuzsanna jegyző: a pályázati kiírás csak az önkormányzat és intézményei
tekintetében foglalja magába a szennyvíz elszállítást, de ezen túl foglalkozni kell a lakossági
szennyvíz elszállításának biztosításával is. Hozzáfűzi, hogy a befogadási engedélyt a
vállalkozók csak adott köbméter maximum megjelölésével kapják meg a befogadó helyektől.
Baranyi Julianna: kérdése, hogy a befogadó helyekre konkrétan meg van határozva, hogy csak
az önkormányzati intézmények szennyvize szállítható be?

11
12

Pesti György vállalkozó: ez így konkrétan nincs meghatározva, de a lakossági szennyvíz


befogadó helyekre történő beszállítása olyan plusz költségeket róna a vállalkozókra –
köbméterenként 1.500Ft-ért veszik át a folyékony hulladékot - mely a lakossági szennyvíz
elszállításának díjtételét jelentős mértékben megnövelné és ezt a lakosság szenvedné el.
Povázson László: az önkormányzatnak is érdeke a helyi leürítő üzemeltetése, hiszen
körülbelüli számítások alapján az önkormányzati intézmények vonatkozásában is
háromszorosára nőne a szennyvíz elszállítás költsége, amennyiben azt befogadó helyekre
kellene szállítaniuk a vállalkozóknak, de mindenképpen kezdeményezi a vállalkozókkal közös
költségvállalást az ürítő kialakítása ügyében.
Lesti Bertalan: tájékoztatja a képviselőket, hogy a tápiószecsői önkormányzat a sülysápi
önkormányzati intézményei vonatkozásában a szennyvíz leürítését emberbaráti okokból,
havonta adott köbméter mennyiségben, ingyenesen engedélyezi.
Povázson László: célszerű lenne ez ügyben megkeresnie Tápiószecsőt a Szentmártonkátai
Önkormányzatnak is.
Pesti György vállalkozó: ezen információk ismerete a pályázat benyújtása, illetve az árajánlat
megtétele szempontjából fontos lenne a vállalkozók szempontjából is.
Dr. Illés Zsuzsanna jegyző: a benyújtott pályázatokat szerdai napon a Pénzügyi Bizottság és a
Településfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság közös ülésen fogja felbontani. Ma
csütörtök van, így kevés idő marad a pályázat kiírására, illetve az árajánlatok benyújtására.
Kérdése, hogy meghívásos legyen a pályázati kiírás – a két helyi vállalkozóra vonatkoztatva -
vagy melyek az ilyen irányú képviselői szándékok?
Povázson László: a Pénzügyi Bizottság három árajánlat bekérését javasolta, hogy legyen
lehetőség kiválasztani a legkedvezőbb ajánlattevőt.
Skoda Ferenc: fontosnak tartja, hogy helyi vállalkozóktól kerüljön bekérésre árajánlat.
Povázson László: véleménye szerint jogszabályi okokból nem lehet elzárni a nem helyi
vállalkozókat sem a pályázás lehetőségétől.
Dr. Illés Zsuzsanna jegyző: a pályázat pénteki kiírása esetén rövid idő, hat nap áll a
vállalkozók rendelkezésre az ajánlatok benyújtására.
Fodor Zoltán polgármester: a kérdés csak az, hogy nyílt legyen a pályázati kiírás vagy csak a
három helyi vállalkozótól – Burgyán Benőtől, Pásztor Károlytól és Pestiné Mészáros
Katalintól – kerüljön bekérésre árajánlat.
Skoda Ferenc: javasolja, hogy csak a három helyi vállalkozótól kerüljön bekérésre árajánlat,
hiszen csak ők szállíthatnak szennyvizet a helyi ürítőbe.
Fodor Zoltán polgármester: felteszi szavazásra, hogy a három helyi vállalkozótól kerüljön
bekérésre árajánlat, illetve kerüljenek felkeresésre a környező települések a szennyvíz
beszállítás lehetőségének ügyében, melyről a vállalkozók is legyenek értesítve, hogy
ajánlataikat ezen információk figyelembe vételével tehessék meg.

A képviselő-testület 9 igen, egyhangú szavazattal meghozta határozatát.

208/2010. (XII.09.) sz. ÖKT. határozat

Szentmártonkáta Önkormányzat Képviselő-testülete


1./ 2011. január 1-től a polgármesteri hivatal és intézményeiben a folyékony hulladék
elszállítása ügyében a 2010. december 16-i ülésén dönt.
Három vállalkozótól árajánlat bekérését írja elő, illetve kerüljenek felkeresésre a környező
települések a szennyvíz beszállítás lehetőségének ügyében, melyről a vállalkozók is legyenek
értesítve, hogy ajánlataikat ezen információk figyelembe vételével tehessék meg.
2./ Felkéri a polgármestert a szükséges intézkedések megtételére.

12
13

Határidő: azonnal Felelős: Fodor Zoltán


polgármester

8./ Napirendi pont:


Arany János Általános iskola igazgatójának kérelme a folyékony hulladék szállítás
költségeinek csökkentése ügyében.
Előterjesztő: Fodor Zoltán polgármester

Fodor Zoltán polgármester: elöljáróban elmondja, hogy a folyékony hulladék elszállításának


költsége meghaladta a betervezett keretet, ezért az igazgató asszony kérelmet nyújtott be,
hogy az önkormányzat megfelelő szakemberek bevonásával lásson neki a probléma
feltárásához. A napirendet a Pénzügyi Bizottság, a Településfejlesztési és Környezetvédelmi
Bizottság tárgyalta. Átadja a szót a bizottságok elnökeinek.
Povázson László: a Pénzügyi Bizottság 3 igen, egyhangú szavazattal tartály megvásárlását
javasolja, illetve, hogy kerüljön elkülönítésre 300.000Ft ilyen célra az általános gazdálkodási
tartalékalapból. A döntés oka, hogy a ¾ éves szippantás költsége 1.404.000Ft, az éves szinten
betervezett 848.000Ft-tal szemben. A megfelelő számítások elvégzését követően ez arra mutat
rá, hogy 2160m2 víz került elszállításra csak az Arany János Általános Iskolából, ami a vízóra
értéke szerint csak 480m2, vagyis a két érték nagymértékben ellent mond egymásnak. Az
árbeli különbség a ¾ éves adatok alapján 345.000Ft, amihez minimum 120.000Ft még idén
hozzájön. Mindebből az a konklúzió vonható le, hogy egy tartály megvásárlása és szakszerű
elhelyezése egy éven belül megtérítené a 300.000Ft-os invesztáció összegét.
Baranyi Julianna: a Településfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság 3 igen, egyhangú
szavazattal javasolja a jelenlegi tartály cseréjét, mert a bizottsági tagok valószínűnek tartják,
hogy a belvíz okozza a gyakori szennyvíz elszállítás szükségességét. A bizottság továbbá
javasolja – szakszerű és időtálló - 25m2-es tartály megvásárlását 300.000Ft értékben az
általános gazdálkodási tartalékalap terhére. A bizottsági ülésen felmerült továbbá az a
kezdeményezés, hogy egy pénteki napon a tartály kerüljön kiürítésre és - mivel hétvégén nem
használják az intézményben a mellékhelyiséget - hétfőre kiderülne, hogy valóban a belvíz
okozza-e a gyakori szennyvízelszállítás szükségességét. Elmondja, hogy beszélt a hét során
Fodor Sándor víz és gázszerelővel, aki úgy nyilatkozott, hogy nagyon jól ismeri az iskola
csőrendszerét és kérés esetén nagyon szívesen segít az elképzelések kivitelezésében.
Dr. Hajnal Károly: véleménye szerint nem elfogadható, hogy nem tudják az illetékesek
kategorikusan kijelenteni, hogy a tartály lyukas vagy sem. Fodor Sándort hozzáértése és
szakmai tapasztalatai alapján megfelelő személynek tartja arra, hogy felülvizsgálja, hogy a
tartály valóban kilyukadt – és új megvásárlása szükséges – vagy sem. A túlfogyasztásnak nem
feltétlenül az az oka, hogy a tartály kilyukadt.
Fodor Zoltán polgármester: felteszi szavazásra, hogy a tartály kerüljön felülvizsgálatra és e
célból a testület megbízza a Településfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság elnökét, hogy
vegye fel a kapcsolatot Fodor Sándor víz, gázszerelővel és amennyiben a tartály lyukasnak
bizonyul, akkor a testület jövő heti, következő ülésén visszatér a tartály megvásárlásának
ügyére.

A képviselő-testület 7 igen és 2 tartózkodás szavazattal meghozta határozatát.

209/2010. (XII.09.) sz. ÖKT. határozat

Szentmártonkáta Önkormányzat Képviselő-testülete

13
14

1./megtárgyalta az Arany János Általános Iskola igazgatójának kérelmét a folyékony hulladék


szállítás költségeinek csökkentése ügyében.
A képviselő-testület megbízza a Településfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság elnökét,
hogy vegye fel a kapcsolatot Fodor Sándor víz, gázszerelővel és amennyiben a jelenlegi
emésztő lyukasnak bizonyul, akkor a testület 2010. december 16-i ülésén visszatér új tartály
megvásárlásának ügyére.

Határidő: azonnal Felelős: bizottság elnöke

9./ Napirendi pont:


A települési szilárd hulladék kezelésére szervezett közszolgáltatásról és díjairól
szóló többször módosított 26/2007.(XII.21.) önkormányzati rendelet módosítása.
Előterjesztő: Fodor Zoltán polgármester

Fodor Zoltán polgármester: a napirenddel kapcsolatban elmondja, hogy a Hírös


Hulladékgazdálkodási Zrt. küldött az önkormányzatnak egy írásos anyagot, melyben
megfogalmazásra került, hogy 2,1Ft/liter összegben vállalnák a nagykátai átrakótól a ceglédi
konzorciumi telepig az összepréselt szemét elszállítását, illetve annak ártalmatlanítását, a
hulladéklerakó üzemeltetését, továbbá a bio hulladék, vagyis a zöld növényzet adott napokon
háztól történő elszállítását. Hozzáfűzi, hogy a 2,1Ft/liter összeghez hozzá kell számolni a
település szintű begyűjtés összegét, illetve a Nagykátára történ beszállítás költségét. A 2011.
januárban polgármesterek részére megtartásra kerülő konzorciumi ülés azonban még nagyban
befolyásolhatja mind az elszállítás költségét, mind a hulladék kezelés egyéb részleteit, ezért a
legcélszerűbbnek a napirend elhalasztását tartaná. A napirendet a Településfejlesztési és
Környezetvédelmi Bizottság, a Pénzügyi Bizottság és a Jogi és Ügyrendi Bizottság tárgyalta.
Átadja a szót a bizottságok elnökeinek.
Lesti Bertalan: kérdése, hogy a több éve átadott nagykátai átrakó működik jelenleg, használja
valamelyik település?
Fodor Zoltán polgármester: véleménye szerint a nagykátai átrakó nincs használatba véve,
hiszen még a ceglédi konzorciumi telep sincs használatban, így nem tudja ellátni funkcióját.
Baranyi Julianna: a Településfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság 3 igen, egyhangú
szavazattal a napirend elhalasztását javasolja.
Povázson László: a Pénzügyi Bizottság 3 igen, egyhangú szavazattal a napirend elhalasztását
javasolja.
Dr. Urbán Viktor: a Jogi és Ügyrendi Bizottság is a napirend elhalasztását javasolja, azzal a
kiegészítéssel, hogy a problémás részek a közszolgáltatás díjtételeinél figyelhetők meg,
például a 13.§. vonatkozásában. E paragrafus szerint azon igénybe vevők felé, akik nem kötik
meg a szerződést vagy nem szolgáltatnak adatot, a díjtétel megállapításához jogosult a
közszolgáltató lakosonként egy darab 60 literes gyűjtőedény heti egyszeri ürítési díját
leszámlázni, amit az ingatlan tulajdonos köteles megfizetni. Már a paragrafus szövegezésének
elején megfigyelhető egy logikai ellentmondás, hiszen aki nem köt szerződést az nem
nevezhető igénybevevőnek, ezért ezen személyek meghatározása sem lehetséges. A
rendelkezés működőképessé tételéhez szükséges a nem szerződő személyek adatainak
hozzáférhetővé tétele. Tovább haladva elmondja, hogy a 14.§ esetében megfogalmazásra
került, hogy a közszolgáltatás díja a közszolgáltatót illeti meg, és azt jogosul beszedni, így a
beszedéshez nélkülözhetetlen feltételek megteremtése szükségessé válik. A bizottság
módosító javaslatait egyelőre nem tette meg, részben annak okán, hogy Dr. Gál János ügyvéd
úr ígéretet tett arra, hogy utánajár annak, hogy más településeken miként, milyen technikai
megoldással oldják meg a rendelet jelenlegi ellentmondásait.

14
15

Fodor Zoltán polgármester: a bizottsági javaslatokat figyelembe véve felteszi szavazásra a


napirend elhalasztását, illetve a Jogi és Ügyrendi Bizottság megbízását a kérdéses részek
felülvizsgálatával.

A képviselő-testület 9 igen, egyhangú szavazattal meghozta határozatát.

210/2010. (XII.09.) sz. ÖKT. határozat

Szentmártonkáta Önkormányzat Képviselő-testülete


1./megtárgyalta a települési szilárd hulladék kezelésére szervezett közszolgáltatásról és
díjairól szóló többször módosított 26/2007.(XII.21.) önkormányzati rendelet módosítása
ügyében a napirendet és azt elhalasztja.
2./ Felkéri a Jogi és Ügyrendi Bizottság elnökét a rendelet felülvizsgálatára és javaslatát
terjessze a képviselő-testület elé.

Határidő: azonnal Felelős: bizottság elnöke

10./ Napirendi pont:


Arany János Általános Iskola igazgatójának kérelme a karbantartó munkaidő
keretének növelése iránt.
Előterjesztő: Fodor Zoltán polgármester

Fodor Zoltán polgármester: a napirendet a Pénzügyi Bizottság és a Településfejlesztési és


Környezetvédelmi Bizottság tárgyalta. Átadja a szót a bizottságok elnökeinek.
Povázson László: a Pénzügyi Bizottság 3 igen, egyhangú szavazattal javasolja, hogy a
jelenlegi 4 órás munkaidő ne kerüljön módosításra és Binder Henrik 2010. december 1-től
kerüljön áthelyezésre 8 órás munkaidőbe - a munkahelyet váltott - Nagy János helyére.
Fodor Zoltán polgármester: ismerteti, hogy Nagy János volt karbantartó – aki 8 órás
alkalmazásban állt - más munkahelyet talált, így csak Kele László maradt fél állásban, 4 órás
munkaidőben karbantartóként az intézményben. Ésszerűségi és gazdaságossági szempontokat
szem előtt tartva lenne célszerű Binder Henrik áthelyezése, aki 100%-os támogatottság
mellett áll az önkormányzat alkalmazásában közmunkásként 2011. szeptember 30-ig.
Megjegyzi, hogy az önkormányzat ily módon látja el a hivatal és a könyvtár takarítási
munkálatait is. Többen jelentkeztek volna a karbantartói munkakörbe, a javaslat azonban
egyértelműen Binder Henrik személye volt, akinek munkájára még soha nem volt panasz.
Baranyi Julianna: Binder Henrik munkaszerződése 2011. január 1-től szeptember 30-ig szól,
ami az önkormányzatnak bérköltségébe nem kerül. A Településfejlesztési és
Környezetvédelmi Bizottság 3 igen, egyhangú szavazattal javasolja Binder Henrik 8 órában
történő foglalkoztatását az Arany János Általános Iskolában. Megjegyzi még, hogy Torma
Sándor alkalmazása – aki jelenleg RÁT-on van az önkormányzatnál - 2010. december 31-el
megszűnik, azt követően pedig három hónap munkanélkülire kell lejelentkeznie a nagykátai
Munkaügyi Központnál. A három hónap lejárta után a bizottság javasolja Torma Sándor
alkalmazását az iskolában, abból a megfontolásból, hogy az intézményvezető – eddigi
munkamorálját folytatva – a jövőben is helyi dolgozókkal tudja elvégeztetni az iskolában
szükségessé váló munkákat, ami rendkívüli költséghatékony, illetve ezáltal szépül és épül az
iskola.
Fodor Zoltán polgármester: felteszi szavazásra a bizottságok javaslatának jóváhagyását.

A képviselő-testület 9 igen, egyhangú szavazattal meghozta határozatát.

15
16

211/2010. (XII.09.) sz. ÖKT. határozat

Szentmártonkáta Önkormányzat Képviselő-testülete


1./megtárgyalta az Arany János Általános Iskola igazgatójának kérelmét a karbantartói
munkaidő keret növelés iránt és a jelenlegi négy órás karbantartó munkaidőkeretét nem növeli
meg, azt változatlanul hagyja.
Egyúttal Binder Henrik közfoglalkoztatottal tölti be a másik megüresedett karbantartói
álláshelyet.
2./ Felkéri a polgármestert a szükséges intézkedések megtételére.

Határidő: azonnal Felelős: Fodor Zoltán


polgármester

11./ Napirendi pont:


Településrendezési terv módosítása iránti kérelmek.
Előterjesztő: Fodor Zoltán polgármester

Fodor Zoltán polgármester: a kiküldött anyagban három kérelem található meg. Az első
kérelem két helyi vállalkozótól, Szentgyörgyi Zoltántól és Gergely Józseftől érkezett, akiknek
Nagykátával határos területen van ingatlanuk. Elmondásuk szerint ipari tevékenységet
szeretnének folytatni az adott területen és e célból ipari területté szeretnék azt hivatalosan is
nyilváníttatni. A másik két kérelem Molnár Lászlótól és Dillik Istvántól érkezett, akik zárt
kerti ingatlanukat kívánnák átminősíttetni, belterületbe vonni. Megjegyzi, hogy Szentgyörgyi
Zoltán és Gergely József kérelme esetében árajánlat került bekérésre Kiss Csabától, a
rendezési terv módosítását végző kivitelezőtől. A két vállalkozó a bekért árajánlatot elfogadta,
így amennyiben a testület kérelmüket jóváhagyja, a rendezési terv módosításának költségét
vállalják. Ismerteti, hogy a módosításhoz háromoldalú szerződés szükséges, az önkormányzat,
a kivitelező és a kérelmező között. Molnár László és Dillik István kérelme nem tartalmazza,
hogy a rendezési terv módosításának költségét vállalnák, értelmezése szerint az ő kérelmük
arra vonatkozik, hogy amennyiben az önkormányzat a rendezési tervet módosítja, akkor
gondoskodjon a birtokukban lévő ingatlanok belterületbe vonásáról is. A napirendet a
Pénzügyi Bizottság, a Településfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság tárgyalta. Átadja a
szót a bizottságok elnökeinek.
Povázson László: a Pénzügyi Bizottság a Településfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság
hatáskörébe helyezte a kérelem elbírálását, azzal a kitétellel, hogy a rendezési terv
módosítását kizárólag önerőből végezhessék el a kérelmezők.
Baranyi Julianna: a Településfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság javasolja elkülönítve
kezelni Szentgyörgyi Zoltán és Gergely József és a két magánszemély kérelmét. A bizottság 3
igen, egyhangú szavazattal javasolja jóváhagyni az ipari területté történő nyilvánítást, de
kizárólag saját költségen. Molnár László és Dillik István kérelme kapcsán pedig javasolja a
bizottság, hogy kerüljön az önkormányzat által felülvizsgálásra, hogy Szentmártonkátán
melyek a problémás zártkerti ingatlanok, melyek megközelítése – út hiányában - nem
lehetséges és ezen ingatlan tulajdonosok közös költségen vállalják ingatlanuk belterületbe
vonását. Tudomása szerint ez ügyben már korábban is érkezett 18 aláírással támogatott
kérelem a lakosság részéről, mely 78 ingatlan tulajdonost érintett volna.

16
17

Fodor Zoltán polgármester: a jelenlegi rendezési terv 2004-ben készült el a Pestterv által,
mely az elmúlt hat évben kiderült, hogy igen sok hibával bír. A korábbi ciklusban 19 pontban
került megfogalmazásra a rendezési tervvel kapcsolatos valamennyi probléma és hiányosság.
Felmerült annak igénye is, hogy az egész rendezési tervet átfogó revíziót, komplex módosítást
lenne célszerű végrehajtani, melynek költségét korábban 6-7 millió Ft-ban határozták meg.
Eredetileg - 2004-ben - 8 millió Ft-ba került a rendezési terv elkészítése, a teljes revízió
költsége pedig csaknem új terv elkészítésének költségén lenne megvalósítható. Az eddigiek
során csak a legsürgősebb problémák kerültek korrigálásra egy-egy területre korlátozódva. A
zárt kertek belterületbe vonásához hozzátartozik, hogy nem lehetséges egyes ingatlanok
belterületbe vonása, csak nagyobb lehatárolások mentén lehetséges nagyobb területek
módosítása, bevonása – ez többnyire utak, dűlők által lehatárolt terület esetében kivitelezhető.
Másrészt fontos szempontként figyelembe kell venni, hogy a belterületbe vonás révén
megváltozik az önkormányzat kötelezettsége és joggal merülhet fel olyan – plusz költséggel
járó - igény, hogy a belterületi ingatlannak megfelelően út és közmű ellátottság kerüljön
kialakításra.
Lesti Bertalan: az Öregszőlő dűlőben biztosított az ivóvíz, a villany és a földgáz is. Felmerül a
kérdés, hogy a gázművek, hogy tehette le a gázvezetéket külterületre?
Povázson László: az utca egy része belterület, a gázvezeték csak ezen területen került
elhelyezésre. Véleménye szerint az önkormányzatnak célszerű lenne felvennie a kapcsolatot a
78 külterületi ingatlan tulajdonosával, hiszen ha a belterületbe vonás 8 millió Ft-on
megvalósítható, akkor az csak körülbelül 100.000Ft-os költségkihatást jelent egy ingatlanra
vonatkoztatva.
Dr. Hajnal Károly: javasolja, hogy a 78 ingatlan tulajdonos kerüljön felkeresésre és induljon
meg a területek belterületbe vonása, de a teljes költség finanszírozása az érintetteket terhelje,
hiszen abban a pillanatban, hogy az adott ingatlan belterületi ingatlanná változik forgalmi
értéke sokszorosára nő és fent elmondottak alapján ez csak 100.000Ft-jába kerülne a
tulajdonosoknak. Végül megjegyzi, hogy a kedvező ár ellenére is nagyon nehéz feladat lenne
78 ember szándékának, elképzelésének összehangolása.
Fodor Zoltán polgármester: véleménye szerint nem az önkormányzat, hanem a kezdeményező
lakosok feladata és érdeke lenne a 78 külterületi ingatlan tulajdonos felkeresése és
összefogása.
Baranyi Julianna: felhívja a figyelmet arra, hogy Molnár László által megfogalmazásra került
az is, hogy több esetben a külterületi utak utcanévvel sincsenek ellátva, így csak helyrajzi
szám alapján beazonosíthatók az ingatlanok. Itt jegyzi, hogy meg, hogy több esetben keresik
fel a lakosok a község más területeiről is utcanév és házszámozási problémákkal
kapcsolatban, melyeket az önkormányzatnak mielőbb rendeznie lenne célszerű.
Ellentmondásosnak tartja azt is, hogy Dillik István és Molnár László külterületi ingatlanát
mindkét oldalról belterületi ingatlan határolja.
Fodor Zoltán polgármester: első körben - a bizottságok javaslata alapján - felteszi szavazásra
Szentgyörgyi Zoltán és Gergely József kérelmének támogatását, azzal a kikötéssel, hogy
valamennyi felmerülő költség a kérelmezők kötelessége, melyek előzetes teljesítését –
kifizetését - határozza meg a testület.

A képviselő-testület 9 igen, egyhangú szavazattal meghozta határozatát.

212/2010. (XII.09.) sz. ÖKT. határozat

Szentmártonkáta Önkormányzatának Képviselő-testülete


1./ döntött, hogy elkészítteti a Településrendezési Terv módosítását az alábbi területekre
vonatkozóan:

17
18

a.) 0176 - 0177/42 - 0180/2 - 0179/28 Hrsz-ú ingatlanok - NAGYKÁTA


KÖZSÉGHATÁRA által határolt terület
b.) A módosítások az érintett területre jelenleg érvényes, hatályos
Településrendezési Terv, a jelenlegi területhasználatnak leginkább megfelelő
területfelhasználási övezetbe történő átsorolását és megfelelő módon történő
szabályozását szolgálják.
c.) A módosítás során, a 0176 - 0177/42 - 0180/2 - 0179/28 hrsz ingatlanok
esetében az általános mezőgazdasági terülhasználati övezet helyett, a kereskedelmi
szolgáltató övezet besorolást kell biztosítani.

2./ Felkéri és felhatalmazza a polgármestert, hogy a tulajdonosokkal és a településrendezési


terv módosítását végző vállalkozóval a háromoldalú szerződést megkösse, melyben rögzítésre
kerül, hogy a felmerülő eljárások, tevékenységek legyenek azok finanszírozási vagy pedig
adminisztrációs jellegűek, a tulajdonost terhelik, azokban az önkormányzat csak mint
megrendelő vesz részt. A tulajdonosok a szerződés megkötését megelőzően kötelesek
befizetni a rendezési terv elkészítésének költségeit a önkormányzat számlájára, amennyiben
nem fizetik meg a költségeket az önkormányzat a felekkel a szerződést nem köti meg.

Határidő:azonnal Felelős: Fodor Zoltán


polgármester

Fodor Zoltán polgármester: második körben felteszi szavazásra - Dillik István és Molnár
László kérelme alapján – hogy a külterületi ingatlanok belterületbe vonásának lehetősége a
Településfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottsággal együttműködve kerüljön
felülvizsgálatra, illetve legyenek felkeresve az érintett ingatlan tulajdonosok az ügyben, hogy
a belterületbe vonás költségét vállalni tudnák-e. Továbbá felteszi egyúttal szavazásra, hogy a
2011. februári ülésre az Oktatási, Kulturális, Ifjúsági és Sport Bizottság tegye meg javaslatát –
az érintett lakosokkal egyeztetve – a hiányzó utcanevek vonatkozásában.

A képviselő-testület 9 igen, egyhangú szavazattal meghozta határozatát.

213/2010. (XII.09.) sz. ÖKT. határozat

Szentmártonkáta Önkormányzat Képviselő-testülete


1./ megtárgyalta Dillik István Szentmártonkáta, Rudnay Gy. u. 6. és Molnár László
Szentmártonkáta, Dózsa Gy. u. 4/c és ifj. Molnár László 1163. Budapest, Egyenes u.25. szám
alatti lakosok kérelmét a külterületi ingatlanuk belterületbe vonása iránt.
2./ Felkéri a Településfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottságot, hogy kerüljön
felülvizsgálatra, illetve legyenek felkeresve az érintett ingatlan tulajdonosok az ügyben, hogy
a belterületbe vonás költségét vállalni tudnák-e.
3./ Továbbá felkéri az Oktatási, Kulturális, Ifjúsági és Sport Bizottságot, hogy tegye meg
javaslatát – az érintett lakosokkal egyeztetve – a hiányzó utcanevek vonatkozásában
legkésőbb 2011. februári ülésig.

Határidő: azonnal Felelős: Fodor Zoltán


3./ pontnál 2011. február polgármester

12./ Napirendi pont:


Belvíz károk enyhítésére pénzalap elkülönítéséről döntés, rendelet módosítás.

18
19

Előterjesztő: Fodor Zoltán polgármester

Fodor Zoltán polgármester: a napirendet a Pénzügyi Bizottság és a Településfejlesztési és


Környezetvédelmi Bizottság tárgyalta. Átadja a szót a bizottságok elnökeinek.
Povázson László: a Pénzügyi Bizottság 3 igen, egyhangú szavazattal 500.000Ft-os keret
elkülönítését javasolja a belvízvédelem meggyorsítására, azon okból, hogy a két testületi ülés
közötti egy hónapos időtartam alatt is legyen lehetőség a felmerülő rendkívüli helyzetek
kezelésére. A helyzetek és problémák kezelésében, anyagi támogatás megítélésében pedig egy
átmenetileg felállított bizottság lenne kompetens, melynek tagjait a Településfejlesztési és
Környezetvédelmi Bizottság tagjai, a polgármester, alpolgármester és személye alkotná,
vagyis a döntések meghozatalában legalább 5 képviselő együttes véleményalkotása lenne
szükséges, ami abból a szempontból is ideális lenne, hogy 5 egybehangzó vélemény már
testületi döntés meghozatalához is elegendő.
Fodor Zoltán polgármester: a községben tapasztaltak alapján megerősíti, hogy a felmerülő
problémák nem tűrnek meg egy hónapos halasztást, azonnali döntések és intézkedések
szükségesek, melyekben minél több képviselő részvétele lenne célszerű.
Baranyi Julianna: a Településfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság 3 igen, egyhangú
szavazattal egyetért a Pénzügyi Bizottság javaslatával, az alábbi kiegészítő javaslatokkal. A
bizottság kéri, hogy az árkok legyenek rendszeresen ellenőrizve a testület részéről, és amely
árokban eltömítődés vagy szemetelés tapasztalható, az árokkal határolt ingatlan tulajdonosa
legyen első körben felszólítva annak rendbe tételére, majd – ha ennek nem tesz eleget –
második körben pénzbírság kerüljön kiszabásra, hiszen az árkok rendben tartása a lakosság
kötelezettsége is. A bizottság kéri továbbá, hogy a gazdák földjeik végén ássák ki a korábban
általuk betemetett árkokat - ez nekik is érdekük lenne. Legyen ellenőrizve továbbá, hogy a
kombájnok ne temessék el a levezető árkokat, melyek az egész községből vezetnék el a vizet.
Amennyiben ezen felszólításoknak a gazdák nem tesznek eleget, úgy részükre is komoly
pénzbüntetések kerüljenek kiszabásra.
Megjegyzi, hogy Hajnal Ernő külsős bizottsági tag teherautót is felajánlott a munkálatok
minél hatékonyabb elvégzéséhez. Mindenkit arra bíztat, hogy összefogással, együttes erővel
induljanak meg a szükségessé vált intézkedések. Végül javasolja fontolóra venni, hogy a
holnap és holnap után esedékes TÖOSZ képzés helyett is inkább a községet járják, és a
belvízzel foglalkozzanak a képviselők.
Dr. Hajnal Károly: személy szerint is azt javasolja, hogy mind a belterületek, mind a
külterületek vonatkozásában kerüljön felmérésre a Településfejlesztési és Környezetvédelmi
Bizottság által, hogy az árkok hol és milyen mértékig kerültek eltorlaszolásra. Számtalan
kocsi bejáró került árok betemetésével kialakításra a községben, amely azzal jár, hogy a víz
elvezetését szolgáló csőrendszert megszüntették a lakosok, így az adott utca többi lakója hiába
tartaná rendben az árkot, ha a víz egy-egy kocsi bejáró kialakítása révén megakad az adott
utcában. Régóta szorgalmazza azt is, hogy a Földhivatallal együttműködve a dűlő utak
kerüljenek bejegyeztetésre az önkormányzat javára, ami még vagyonnövekedést is
eredményezne, azon túl, hogy törvény adta kötelezettséget teljesítene ezzel a hivatal.
Megjegyzi, hogy több gazda és lakos sérelmezi a községben, hogy az Agrárszövetkezet az
általuk használt nagy gépekkel teljesen tönkreteszi az utakat – bizonyos helyeken már
traktorral sem lehet közlekedni - és semmilyen kompromisszumra nem hajlandók ennek
kiküszöbölésére. Valamilyen módon az Agrárszövetkezet tudomására lenne célszerű hozni az
együttműködés szükségességét, hiszen körülbelül 8 évvel ezelőtt 12 millió Ft-os állami
támogatást vett fel a Szövetkezet a dűlő utak rendbe tétele céljából. Felhívja figyelmet arra is,
hogy a volt polgármester úr – Karai István – tanyáján nagy mennyiségű kő került korábban
elhelyezésre, melynek felhasználása időszerű és szükséges lenne.

19
20

Fodor Zoltán polgármester: a Széchényi utcából Malom utcába történő vízelvezetés kapcsán
beszélt Májer Tamással, aki úgy nyilatkozott, hogy mivel egy 6 méter széles önkormányzati
földútról van szó – négy pontban történő kitűzés esetén – körülbelül 50.000-60.000Ft
összegben megvalósítható a kitűzés és az árok kiásása, mely által megvalósulna a Malom
utcából a Csincsa-patakba történő vízelvezetés. Ez megoldást jelentene a Kossuth Lajos utca,
a Dózsa György út, a Széchényi utca és a Malom utca vízelvezetésére is. Az átereszekkel
kapcsolatban elmondja, hogy a belvíz helyzetre való tekintettel az önkormányzat fél áron
tudott átereszeket vásárolni a korábbiakban és sikerült megbeszélni az adott céggel, hogy
most is változatlan áron, 1500Ft+Áfa összegben biztosítanák a kocsi bejárók alatt használatos
30-as átereszeket. Megjegyzi, hogy ezek korábbi ára 4.600Ft körül mozgott, ezért célszerű
lenne egy kamionnyi szállítmány, 80-100 darab megvásárlása, amely - 20-25 kocsi bejáróhoz
- körülbelül egy utca vonatkozásában lenne elegendő. A földmérő megbízási díjáról, illetve
az átereszek beszerzéséről is célszerű lenne jelen ülésen döntenie a testületnek.
Kele Sándorné: kérdése, hogy a település nem rendelkezik vízelvezetési tervvel? Tudomása
szerint ezzel minden községnek rendelkeznie kell, így amennyiben Szentmártonkáta esetében
ez nem mondható el, úgy első körben a vízelvezetési terv elkészítését javasolja Eckhardt
Tibor úr – a Tápió Vízmű Kft. ügyvezetője – bevonásával, ami tervszerűséget és kiindulási
alapot jelenthetne a jövőre való tekintettel.
Fodor Zoltán polgármester: jelenleg Szentmártonkátának nincs vízelvezetési terve, de beszélt
ez ügyben Eckhardt Tibor úrral, aki azt mondta, hogy szívesen segít, amiben tud, de csak a
jövő hét elején tud erre időt szakítani, amikor a legégetőbb problémák orvoslása lenne
ésszerű. Eckhardt Tibor úr úgy nyilatkozott, hogy szüksége lesz csatornatérképekre, szintezési
megjelölésekre a vízelvezetési terv elkészítéséhez, ami várhatóan egy lényegesen hosszabb
folyamat és nagyobb munka lesz. Az átereszek beszerzéséről ettől függetlenül fontos lenne
dönteni, már csak azért is, mert a cég csak ezen a héten tudja garantálni a fent ismertetett
kedvezményes árat.
Dr. Hajnal Károly: a terv elkészítéséig nem szabad várni az intézkedések megtételével, hiszen
csapadékos időt jósolnak a meteorológusok, már jelenleg is kritikusnak nevezhető a fennálló
helyzet és nagyon sokan nehéz helyzetbe kerültek a lakosok közül.
Fodor Zoltán polgármester: a szakszerű vízelvezetési terv elkészítéséhez idő szükséges, de a
Malom utcai kitűzésről és vízelvezetésről ettől függetlenül dönthet a testület.
Baranyi Julianna: az általános gazdálkodási tartalékalapból elkülönítendő 500.000Ft csak a
legfontosabb intézkedések elvégzésére elegendő, de mindenképpen javasolja, hogy a Malom
utcai kitűzés még a napokban vagy a jövő hét elején történjen meg. Már most fontosnak tartja
kilátásba helyezni – jelen helyzetből okulva - hogy a jövő évi költségvetésben nagyobb
pénzalap elkülönítése lenne célszerű a jövőben esedékessé váló belvíz problémák
megelőzésére. Ismerteti, hogy 70 éve nem esett annyi csapadék Szentmártonkátán, mint idén
és ennek – előrejelzések alapján- csak felfokozódása várható a jövőben.
Dr. Hajnal Károly: elmondja, hogy a Tápió-Hajta vonatkozásában is bírság kiszabása lenne
célszerű, hiszen nem funkciójának megfelelően működik a társulat és semmilyen –
hatáskörükbe tartozó - feladatot nem látnak el Szentmártonkátán. Jó hír azonban, hogy 2011.
januártól állami hatáskörbe kerül a korábban a társulathoz tartozó feladatellátás.
Dr. Illés Zsuzsanna jegyző: felhívja a figyelmet arra, hogy társulások tekintetésben a
jegyzőnek nincs bírságolási hatásköre. A képviselő-testület kérhet beszámolót az elnöktől a
községben végzett munkáról.
Povázson László: a januári ülésre kérné, hogy kerüljön felkeresésre a Tápió-Hajta elnöke a
célból, hogy tartsa meg beszámolóját a Szentmártonkátán végzett feladatellátásról a testület
előtt.

20
21

Fodor Zoltán polgármester: minél előbb prioritási sorrend és több éves ütemterv
meghatározása lenne célszerű a belvízkárok tekintetében, melyek vonatkozásában 2011-ben
lesznek pályázati lehetőségei az önkormányzatoknak.
Dr. Illés Zsuzsanna jegyző: a Pénzügyi Bizottság héten meghozott javaslata jelen ülésen
került kiosztásra. Az elkülönítésre váró 500.000Ft felhasználásáról a képviselő-testület
dönthet, vagy hatáskörét átruházhatja a polgármesterre vagy valamelyik bizottságra. A
rendelet tervezetben az került megfogalmazásra, hogy a testület ideiglenes bizottságot hozna
létre a belvíz problémák kezelésére, melynek négy tagját a Településfejlesztési és
Környezetvédelmi Bizottság tagjai képeznék, elnöke pedig a Pénzügyi Bizottság elnöke
lenne. A belvíz károk elhárítására elkülönített pénzalap felhasználásáról havonta köteles
beszámolni az ideiglenes bizottság a testület előtt. A rendelet tervezet jóváhagyása a
környezetvédelemről szóló rendelet módosítását, kiegészítését jelentené. Mivel az ideiglenes
bizottság döntései önkormányzati pénz felhasználását érintik, ezért azokról jegyzőkönyvet
kell vezetni egy önkormányzati köztisztviselő jegyzőkönyvvezető bevonásával, a döntéseket
határozati formában megfogalmazva. Ezáltal az állami pénzek felhasználása kontrolálhatóvá
válik. Kéri, hogy a bizottság tagjai előre szóljanak ha ülnek, hogy a hivatal köztisztviselői az
ehhez kapcsolódó adminisztrációs részt tudjanak vállalni.
Az 500.000Ft-os pénzalap kimerítése esetén a testületnek további pénzösszeg elkülönítésére
van lehetősége. Jelen esetben egyrészt szükséges egy határozat meghozatala, mely azt
tartalmazná, hogy a képviselő-testület 500.000Ft-ot különít el költségvetésében a belvíz károk
enyhítésére az általános gazdálkodási tartalékalap terhére, hangsúlyozandó, hogy a pénz
felhasználása a lakóházakból történő víz elvezetésére, közterületek vonatkozásában
lehetséges. Második körben pedig a rendelet tervezet elfogadása szükséges, mely az
ideiglenes bizottság döntéshozatalát teszi lehetővé.
Több esetben elhangzott a vizek elfolyását gátoló lakosok felszólításának szükségessége,
melyre vonatkozóan a 12/2009.(VI.03.) számú Környezetvédelemről szóló rendelet az
irányadó - a rendeletet a Településfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság tagjai
megkapták, igény esetén természetesen a képviselők is megkapják, de a község honlapján is
elolvasható – mely szerint, felolvassa, hogy mely esetben- az elkövető harmincezer forintig
terjedő szabálysértési pénzbírsággal sújtható.
Ismerve a lakosság hozzáállását a bírságolás kapcsán indulatosság és egymásra mutogatás
várható, ezért a képviselők részéről is nagyon fontos a Polgármesteri Hivatallal való
együttműködés. Szabálysértési eljárás feljelentés alapján indítható meg, ismerteti hogy
bizonyítékok miatt fénykép felvétel készítése szükséges, hiszen az eljárás alá vont személy
másodfokon megtámadhatja az önkormányzat döntését a bíróságnál.
A Településfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság ülésén elhangzott javaslat alapján első
körben csak felszólításra kerülnének az árkokat betemető lakosok és csak második körben
kerülne sor bírságolásra.
A Karai István tanyáján található kő elszállításáról a testület nem dönthet, ez ügyben annyit
lehet tenni, hogy Kiss István műszaki előadó helyszíni bejárás keretén belül felméri, hogy a
kő közterületen került-e elhelyezésre, és ha igen, akkor a tulajdonos felszólításáról az
önkormányzat gondoskodik, hiszen ez esetben közterület használati díjtétel fizetése
szükséges.
A közterületeken történtek hatékonyabbá tétele kapcsán elmondja, hogy más települések
közterület felügyelőt alkalmaznak, aki járja a községet, elbeszélget az emberekkel és szükség
esetén hatáskörében áll helyszíni bírságot kiszabni, feljelentést megtenni.
Személy szerint – egyéb feladatai okán – nem tudja napi szinten járni a falut és bírságot
kiszabni a közterületet jogtalanul használó személyek vonatkozásában.
Az átereszekhez kapcsolódva javasolja az előzetes felmérést és tudatos, átgondolt terv alapján
történő intézkedések meghozatalát.

21
22

Lesti Bertalan: kérdése, hogy a szükségessé váló belvíz védelemnek nincsenek olyan
fokozatai, melyek alapján állami pénzeket igényelhetne az önkormányzat?
Fodor Zoltán polgármester: ismerteti, hogy elrendelte az elsőfokú belvízvédelmi készültséget
a tegnapi dátummal, mely minden pénzügyi igény, vagy pályázati lehetőség alapjául
szolgálhat. A napirend lezárásaként felteszi szavazásra az anyagban szereplő határozati
javaslat jóváhagyását.

A képviselő-testület 9 igen, egyhangú szavazattal meghozta határozatát.

214/2010. (XII.09.) sz. ÖKT. határozat

Szentmártonkáta Önkormányzat Képviselő-testülete


1./a közterületen a belvíz által okozott károk enyhítésére, a lakóházakból a belvíz által
keletkezett víz közterületen történő elvezetésének megoldására a költségvetésben ötszázezer
forintot biztosít az általános gazdálkodási tartalékalap terhére.
2./ Felkéri a polgármestert a szükséges intézkedések megtételére.

Határidő: azonnal Felelős: Fodor Zoltán


polgármester

Fodor Zoltán polgármester: felteszi szavazásra a Környezetvédelmi rendelet módosítását.

A képviselő-testület 9 igen, egyhangú szavazattal megalkotta új rendeletét.

Szentmártonkáta Község Önkormányzat


Képviselő-testületének
18./2010(XII.10.) önkormányzati rendelete
a környezetvédelemről szóló
12/2009.(VI.03.) önkormányzati rendelet módosításáról.

Szentmártonkáta Község Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló


1990. évi LXV. törvény (továbbiakban:Ötv.)16. § (1) bekezdésében foglalt felhatalmazás
alapján a következő rendeletet alkotja.

1. §
A rendelet az alábbi 12/A.§-al egészül ki.
„(1) A képviselő-testület a közterületen a belvíz által okozott károk enyhítésére, a
lakóházakból a belvíz által keletkezett víz közterületen történő elvezetésének megoldására a
költségvetésben pénzösszeget különít el.
(2) A pénzösszeg felhasználásáról ideiglenes bizottság dönt, a mindenkori költségvetési keret
összegéig.
(3) Az ideiglenes bizottság tagjai: a Településfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság tagjai
és elnöke, az ideiglenes bizottság elnöke: a Pénzügyi Bizottság elnöke.
(4) Az ideiglenes bizottság elnöke a pénzösszeg felhasználásáról havonta köteles beszámolni
a képviselő-testületnek. „

2. §
E rendelet kihirdetése napján lép hatályba.

Szentmártonkáta, 2010. december 9.

22
23

Dr. Illés Zsuzsanna Fodor Zoltán


jegyző polgármester

Záradék:
E rendelet kihirdetésre került 2010. december 10-én.

Szentmártonkáta, 2010. december 10.


Dr. Illés Zsuzsanna
jegyző

Fodor Zoltán polgármester: öt perc szünetet rendel el.

Szünet.

Fodor Zoltán polgármester: zárt ülést rendel el a Közbeszerzési Bírálóbizottság tagjainak


megválasztása céljából, mivel személyi kérdésről van szó.

Zárt ülés:

13./ Napirendi pont:


Közbeszerzési Bírálóbizottságba tagok választása, Közbeszerzési Szabályzat
elfogadása.
Előterjesztő: Fodor Zoltán polgármester

Fodor Zoltán polgármester: nyílt ülés keretében kihirdeti a Közbeszerzési Bírálóbizottságba


megválasztott tagokat.

215/2010. (XII.09.) sz. ÖKT. határozat

Szentmártonkáta Önkormányzat Képviselő-testülete


1./ a közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény 8. § (3) bekezdése alapján állandó
közbeszerzési bírálóbizottságot hoz létre,
2./ a közbeszerzési bírálóbizottság állandó tagjainak számát öt főben határozza meg,
3./ a közbeszerzési bírálóbizottság állandó tagjának megválasztja:
Dr. Gál Jánost,
Baloghné Kovács Magdolnát,
Hajnal Ernőt,
Tóth Györgyné Kovács Olgát,
Szabó Krisztián pályázatírót ( a megnyert pályázok lebonyolításáig)
4./ Felkéri a polgármestert a szükséges intézkedések megtételére.

Határidő: azonnal Felelős: Fodor Zoltán


polgármester

Fodor Zoltán polgármester: a Jogi és Ügyrendi Bizottság javaslata alapján felteszi szavazásra
a Közbeszerzési Szabályzat elfogadását.

23
24

A képviselő-testület 9 igen, egyhangú szavazattal meghozta határozatát.

216/2010. (XII.09.) sz. ÖKT. határozat

Szentmártonkáta Önkormányzat Képviselő-testülete


1./ az önkormányzat közbeszerzési szabályzatát a jelen határozat mellékletét képező
tartalommal elfogadja.
2./ Felkéri a polgármestert a szükséges intézkedések megtételére.

Határidő: azonnal Felelős: Fodor Zoltán


polgármester

Fodor Zoltán polgármester: gratulál a bizottsági tagoknak és eredményes, jó munkát kíván.

14./ Napirendi pont:


Egyebek

Fodor Zoltán polgármester: az egyebek közt elsőként a belvíz károk enyhítését szolgáló
intézkedésekre tér vissza. Mindenképpen javasolja legalább 100 darab kedvezményes árú
áteresz megvásárlását, mely 20-25 kapubejáró kialakításához, egy utca rendbe tételéhez lenne
elegendő. Az áteresz ára 1575Ft+Áfa - mely korábban 4.000-4.600Ft között mozgott – de a
héten meg kell rendelni, mert azt a választ kapta, hogy a cég jövő héttől megemeli az árakat.
Povázson László: mindenképpen javasolja az átereszek megvásárlását, de jól őrzött helyen
tárolva azokat. Először úgy gondolta, hogy ne kerüljön a lakosokkal kifizettetésre az átereszek
díja, de módosította javaslatát, mivel ez azt jelentené, hogy az önkormányzatnak egész
Szentmártonkáta tekintetében finanszíroznia kellene az átereszek megvásárlását. Javasolja,
hogy a lakosokkal kerüljön megfizettetésre az 1.575Ft+Áfa átereszenkénti ár - felszámítva a
beszerzési, leszállítási költséget is – és első körben négy átereszt kaphassanak egy ingatlan
vonatkozásában a lakosok.
Lesti Bertalan: tájékoztatja a képviselőket, hogy kedvezőbb a mostani díjtétel, mint a 10 évvel
ezelőtti, amikor 10.000Ft-ba került négy áteresz megvásárlása.
Skoda Ferenc: legalább két szállítmány áteresz megvásárlását tartaná szükségesnek, 100
darabot nagyon kevésnek tart a felmerülő igények alapján.
Kele Sándorné: előzetes felmérés lenne szükséges a darabszám megjelölését megelőzően.
Povázson László: annak is célszerű lenne előzetesen utánajárni, hogy ki hajlandó és ki nem
hajlandó megvásárolni az átereszt.
Lesti Bertalan: aki nem vásárolja meg az átereszt, annak a lakosnak nem lesz hídja.
Baranyi Julianna: a kedvezményes vételi árra való tekintettel javasolja, hogy kerüljön
megvásárlásra annyi áteresz, amennyit az általános gazdálkodási tartalékalap lehetővé tesz, és
olyan területre kerüljenek elhelyezésre, ahol nyomon követhető, hogy ki mennyit vett igénybe
az átereszekből. Megjegyzi, hogy a József Attila utca lakói például úgy nyilatkoztak, hogy
társadalmi munka keretén belül kiveszik a részüket mindenből, csak találjon megoldást az
önkormányzat problémájukra.
Skoda Ferenc: nagy gond van a Keresztúry utcában, a Bacsó Béla úton, a Fürst Sándor
utcában és az Ady Endre utcában is.

24
25

Povázson László: a Fürst Sándor utca 12-14 méter széles útja esetében nem átereszre van
szükség - hiszen egyetlen helyen sincs kialakítva árok - hanem másfél kilométer hosszan,
mindkét oldal tekintetében szikkasztó árokra.
Baranyi Julianna: a Temető utcában azt tapasztalata, hogy ugyan kivezetésre kerültek a
tömlők, de csak a kapuig, ahonnan mindenfelé folyik a víz, csak az árokba nem. Ez
meglehetősen inkorrekt megoldás a szomszédos ingatlanra nézve.
Fodor Zoltán polgármester: a Temető utcában jelentkező belvíz legnagyobb része a környező
földterületekről érkezik.
Skoda Ferenc: személy szerint minél több áteresz megvásárlását javasolja, hiszen az ár
rendkívül kedvező és a megelőlegezett vételi díjat a lakosok vissza fogják fizetni az
önkormányzatnak.
Povázson László: megjegyzi, hogy azon lakos, aki nem egyezik bele árok kialakításába vagy
áteresz elhelyezésébe, az előtt is jogában áll az önkormányzatnak árkot kialakítani a
katasztrófa helyzetre való tekintettel.
Hajnal Ernő lakos: minimálisan 500 darab áteresz megvásárlását javasolja, hiszen ezeknek
helye van és számára elképzelhetetlen, hogy ne áldozna egy lakos 8.000Ft-ot belvíz
problémája megoldására. Megjegyzi, hogy a szállítási árból véleménye szerint még lehetne
alkudnia az önkormányzatnak.
Skoda Ferenc: javasolja, hogy a testület bízzon meg pár képviselőt, akik a holnapi nap során
visszatérnének a konkrét igény megjelölésére, azon információ birtokában, hogy egy
szállítmány hány darab átereszt foglal magában, illetve, hogy lehetséges-e alkudni a szállítási
költségből.
Fodor Zoltán polgármester: kérdése, hogy hol kerülne tárolásra a több száz darab raklapon
elhelyezett áteresz?
Skoda Ferenc: véleménye szerint a Klíma zárt területe megfelelő lenne a tárolásra.
Baranyi Julianna: kérdése, hogy mi került megjelölésre a teljesítés határidejeként az átereszek
vonatkozásában?
Fodor Zoltán polgármester: 30 napos a fizetési határidő, átutalással történő teljesítésre
vonatkoztatva.
Povázson László: felhívja a figyelmet arra, hogy bizonyos ingatlanokhoz két kapubejáró
tartozik, aminek okán nem elegendő négy darab áteresz, viszont ha egy-egy lakos több
átereszt vásárol meg az átlag négy darabnál, akkor fenn áll a veszélye annak, hogy olyan
ingatlanok elé nem fog maradni, ahol szintén nagy szükség lenne a víz elvezetés ily módon
történő megoldására. Javasolja, hogy kerüljön meghatározásra egy maximálisan
megvásárolható darabszám.
Fodor Zoltán polgármester: felteszi szavazásra 500 darab áteresz megvásárlásának
jóváhagyását, mely a Klíma területén kerülne megőrzésre és a település egészét átfogva
elhelyezésre. Az átereszeket a lakosok önköltségi áron vásárolhatják meg.

A képviselő-testület 9 igen, egyhangú szavazattal meghozta határozatát.

217/2010. (XII.09.) sz. ÖKT. határozat

Szentmártonkáta Önkormányzat Képviselő-testülete


1./ ötszáz darab átereszt vásárlását jóváhagyja az általános gazdálkodási tartalékalap terhére.
Az átereszeket a Klíma területén helyezi el. Az átereszeket önköltségi áron adja a lakosok
részére, az egész községet lefedve.
2./ Felkéri a polgármestert a szükséges intézkedések megtételére.

Határidő: azonnal Felelős: Fodor Zoltán

25
26

polgármester

Fodor Zoltán polgármester: a következő belvíz kapcsán szükségessé váló intézkedés, a


Malom utcától a Csincsa-patakig terjedő terület kiásása, kitűzése, ami a földmérő elmondása
alapján 40.000-50.000Ft+Áfa költségen – 50.000-60.000Ft bruttó összegben - lenne
megvalósítható.
Lesti Bertalan: kérdése, hogy a szóban forgó terület nem önkormányzati tulajdont képez?
Fodor Zoltán polgármester: a terület nem teljesen az önkormányzaté. Az a probléma, hogy
megtalálható itt egy hatalmas magánkézen lévő szántóföld, ahol körülbelül 17 évvel ezelőtt az
árok beszántásra került, így nem lehet megállapítani, hogy mekkora az önkormányzat területe
és mekkora a magánszemélyé.
Kele Sándorné: javasolja, hogy az viselje a kimérés költségét, aki az árkot beszántotta.
Dr. Hajnal Károly: kezdeményezi, hogy a kimérésnek megfelelően betonoszlopok kerüljenek
elhelyezésre.
Baranyi Julianna: tudomása szerint a Malom utcában az úgynevezett Pál kút ad támpontot arra
vonatkozóan, hogy valamikor meddig terjedt az önkormányzati út. Kérdése, hogy a település
térképén ez a kút nincs megjelölve?
Fodor Zoltán polgármester: az úgynevezett Pál kút nincs megjelölve a község térképén, a
támpontot a szomszédos telek széle – a kerítés - jelenti.
Povázson László: kérdése, hogy nem lenne olcsóbb ajánlattevő a földmérés vonatkozásában?
Fodor Zoltán polgármester: véleménye szerint külsős földmérő bevonásával lassabban
történne a munkavégzés, mint a Földhivatalon belüli földmérő megbízásával.
Skoda Ferenc: kérdése, hogy mikor történne meg a kimérés?
Fodor Zoltán polgármester: egyeztetni fog Májer Tamással, hogy minél előbb kerítsen rá sort.
A nagyobb problémát a kiásás aktualizálásában látja, tekintettel az időjárási körülményekre.
Skoda Ferenc: a vállalkozó úgy nyilatkozott, hogy a kiásást az időjárási körülmények ellenére
is el tudja végezni, viszont felhívja a figyelmet arra, hogy a szóban forgó út egy kukoricás
közepén található, mely kukoricás egyelőre nincs learatva.
Povázson László: ez nem lehet hivatkozási alap azon tulajdonos részéről, aki korábban az
árkot beszántotta, arról nem is beszélve, hogy az útig vezető rész természetvédelmi területté
lett nyilvánítva néhány évvel ezelőtt. Végül megjegyzi, hogy tekintettel az útviszonyokra nem
tudja elképzelni, hogy a vállalkozó árkot tudna ásni az utcában.
Bartucz Zoltán: javasolja, hogy az árok ásása minél előbb kezdődjön meg a viszonylagos
mérés adatai alapján, hiszen a földmérő a szükséges tervrajzot lehet, hogy csak egy egy-két
hónap alatt készíti el.
Dr. Illés Zsuzsanna jegyző: kérdése, hogy az ásás milyen költségen valósulna meg?
Povázson László: 300Ft/folyóméter áron 500 méter hosszan, összesen 150.000Ft bruttó
összegben, de az átereszek elhelyezését az árok kiásása után nem tartaná ésszerűnek, csak ha
a felhalmozódott víz már elfolyt.
Fodor Zoltán polgármester: felteszi szavazásra a kitűzés jóváhagyását 40.000-50.000Ft+Áfa
összegben, illetve a kiásás elvégzését 150.000Ft bruttó összegben Pestiné Mészáros Katalin
helyi vállalkozó által az általános gazdálkodási tartalékalap terhére.

A képviselő-testület 9 igen, egyhangú szavazattal meghozta határozatát.

218/2010. (XII.09.) sz. ÖKT. határozat

Szentmártonkáta Önkormányzat Képviselő-testülete

26
27

1./ a Malom utcától a Csincsa-patakig terjedő területen a beszántott út kimérésére Mayer


Tamás földmérőt bízza meg. A vállalási díjat bruttó ötvenezer forintot az általános
gazdálkodási tartalékalap terhére biztosítja.
2./ Ezen a kimért területen az árok kiásásával Pestiné Mészáros Katalin Szentmártonkáta,
József a. u. szám alatti vállalkozót bízza meg, 300Ft/folyóméter áron, 500 méter hosszon,
összesen bruttó egyszáz-ötvenezer forintért. A vállalási díjat a költségvetésében az általános
gazdálkodási tartalékalap terhére biztosítja.

3./ Felkéri a polgármestert a szükséges intézkedések megtételére.

Határidő: azonnal Felelős: Fodor Zoltán


polgármester

Fodor Zoltán polgármester: tovább haladva elmondja, hogy a nap során beszélt az OEP
illetékes ügyintézőjével, aki arra kérte, hogy a testület - elmaradását pótolva - hozzon egy
olyan határozatot, melyben benne foglaltatik, hogy az iskola orvosi tevékenységet a jövőben a
mindenkori gyermekorvos látja el és nem a háziorvos. Egyúttal a 130097383 ÁNTSZ kóddal
ellátott döntés visszavonását tartják szükségesnek, melyben az foglaltatott benne, hogy az
iskolaorvosi tevékenységet a háziorvos látja el.
Povázson László: kérdése, hogy a háziorvosokkal lett értekezve ez ügyben?
Fodor Zoltán polgármester: jelenleg is a gyermekorvos látja el az iskolaorvosi tevékenységet,
csak ennek hivatalos háttere egyelőre nem megoldott. Felteszi az OEP által kért határozat
meghozatalának jóváhagyását.

A képviselő-testület 9 igen, egyhangú szavazattal meghozta határozatát.

219/2010. (XII.09.) sz. ÖKT. határozat

Szentmártonkáta Önkormányzat Képviselő-testülete:


1./ visszavonja az iskola- és ifjúsági-egészségügyi szolgálat vonatkozásában 130097383
ÁNTSZ kóddal ellátott döntését, egyúttal megszünteti Dr. Tutz Gyula (orvosi bélyegző
száma: 68813) feladatellátását.
2./ Az iskola orvosi tevékenységet a mindenkori gyermekorvos hatáskörébe helyezi.
3./ Felkéri a polgármestert a szükséges intézkedések megtételére.

Határidő: azonnal Felelős: Fodor Zoltán


polgármester

Fodor Zoltán polgármester: az egyebek közt tovább haladva kérdése, hogy a Klíma ügyével
foglalkozzon jelen ülésen a testület, vagy a következő ülésen napirendi pont formájában
kerüljön megtárgyalásra? Tájékoztatja a képviselőket, hogy a mai nap folyamán egy
vállalkozó kereste fel a Klíma megvásárlásának ügyében, akit az érdekelte, hogy fenn áll-e az
önkormányzat vásárlási szándéka a terület vonatkozásában vagy megváltoztak az
elképzelések.
Dr. Hajnal Károly: elmondja, hogy már nála is érdeklődtek ez ügyben vállalkozók.
Fodor Zoltán polgármester: az üggyel kapcsolatban beszélt István János ingatlan közvetítővel,
aki azt mondta, hogy a területhez kapcsolódó – a kft. tulajdonában lévő - útbekötések,
épületek és közművek sokszorosát érik a megjelölt eladási árnak, de a tényleges kérdést nem
is ez jelenti, sokkal inkább a Klíma Zrt. megvásárlása körül részletek felülvizsgálata, illetve a
cég pénzügyi átvilágításának fontossága.

27
28

Lesti Bertalan: a savazó környékének bemérése is fontos feladat lenne, hiszen elképzelhető,
hogy földet kellene cserélni a veszélyes anyagok kezelésének káros hatásai okán.
Kele Sándorné: először azt lenne célszerű meghatározni épület szempontok alapján, hogy a
testület mire kívánná felhasználni a Klíma területét, hiszen a terület megvásárlásával
kapcsolatban nem kérdés az önkormányzat vásárlási szándéka, de a területen található
épületek - állaguk alapján - értéktelennek nevezhetők, ennek okán személy szerint soknak
találja a 35 millió Ft-os vételi árat. Megjegyzi, hogy nagyon sok elképzelése volt a terület
majdani hasznosítása kapcsán, azonban mikor helyszíni bejárás során felmérték annak
adottságait és a rajta található épületek állapotát, szertefoszlott minden terve.
Fodor Zoltán polgármester: ismerteti, hogy az árból már nem lehet alkudni, viszont a cég
vállalná a nagycsarnok melletti épület komplett tetőszigetelését. Az épületek funkciója
jelenleg valóban nem megfelelő önkormányzati hasznosításra, de véleménye szerint a
későbbiek során megbosszulná magát, hogy a településközpontban, egy ilyen nagyságú terület
megvásárlását elszalasztotta a testület.
Dr. Hajnal Károly: azt kell figyelembe venni, hogy 35 millió Ft vételi áron rendkívül
kedvezőnek tekinthető egy, a település központjában található 3,5 hektáros terület. Felhívja a
figyelmet arra is, hogy az ingatlan piac jelenleg mélyponton van és ilyenkor ésszerű ingatlant
vásárolni, hiszen a piac fellendülése esetén az ingatlanok és telkek jelenlegi értékük
többszörösét fogják érni. Az igazán nagy veszélyt abban látja, hogy ameddig képviselő társai
jelentéktelen részletekkel kapcsolatban aggodalmaskodnak, az önkormányzat elszalasztja azt
a lehetőséget, melyet egyszer – 1992-ben – már elszalasztott. Elmondja, hogy egy nagykátai
vállalkozó már őt is felkereste, aki gondolkodás nélkül megvásárolná a területet 35 millió Ft-
ért a Klímától.
Tájékoztatja a képviselőket, hogy a bírói ítéletben pontosan megjelölésre került az elbirtoklási
idő és amennyiben az ingatlan a Klíma tulajdonaként kerül átvezetésre, akkor a jelenlegi
vételi ár sokszorosára fog változni. Nem szabad elszalasztania ezt a lehetőséget a testületnek,
hiszen ezen csak nyerhet az önkormányzat. Nem szabad nem létező problémákon
aggályoskodni, hiszen amennyiben a terület tulajdoni lapja tehermentes, akkor a legfontosabb
részlet tisztázottnak tekinthető. Abban egyetért István János ingatlanközvetítővel, hogy a cég
megvásárlása már egy jóval komplikáltabb és nagyobb körültekintést igénylő beruházás
lenne, de jelen esetben nem erről van szó.
Povázson László: műanyag feldolgozó üzemeltetését semmiképpen sem támogatná a község
központjában, sem higiénés, sem látványi szempontból. A területen található intézmények
állapotát hatan mérték fel a testület részéről körülbelül egy hónappal ezelőtt és a helyszíni
bejárás során az a közös álláspont alakult ki, hogy szükségesnek tartják az érintett
szakhatóságok állásfoglalásának – elsősorban a Környezetvédelmi Felügyelőség
szakvéleményének - bekérését a következő nappal. Kérdése, hogy ez megtörtént? Kérdése
továbbá Dr. Urbán Viktor képviselő társa felé, hogy az ügyben meghozott bírói végzést
miként értelmezi? Fontos figyelembe venni, hogy a Klíma területén savazással, festéssel – és
egyéb veszélyes anyagok kezelésével – foglalkoztak, ezért akkor jár el megfontoltan és
körültekintően a testület, ha előzetesen bevizsgáltatja a területet ezt is figyelembe véve -
hiszen ez köztudomású tény mindenki előtt. Első lépésként kezdeményezi, hogy a
Környezetvédelmi Felügyelőség vizsgálja be, hogy a területen történt vagy sem
környezetszennyezés a cég által.
Dr. Urbán Viktor: a hozzá intézett kérdésre reagálva elmondja, hogy személy szerint
csodálkozott azon, hogy többen hangoztatják azt az álláspontot, mely szerint a bíróság
elhalasztotta az elbirtoklás megállapítását. A végzés indokolás részében egyértelműen
megfogalmazásra került, hogy a cég rosszhiszemű. A rosszhiszeműség oka abban rejlik, hogy
néhány évtizeddel ezelőtt használati jogot szerzett a Klíma az adott terület vonatkozásában,
melyről úgy vélte, hogy bejegyzéskor hiba történt a hatósági eljárásban. A hatósági eljárás

28
29

befejezését követő 30 napon belül azonban a Klíma nem élt fellebbezési jogával, kifogásukat
nem jelezték, ezért a hatósági döntés jogerőre emelkedett és használati jog került bejegyzésre
a cég vonatkozásában. Akkor a Klíma ezt tudomásul vette, mostanra azonban realizálták az
elbirtoklás lehetőségét, ezért úgy értelmezik, az évekkel ezelőtti hatósági eljárás során észlelt
hibából kiindulva, hogy az adott eljárás során hozott döntés semmisnek tekinthető, hiszen
hibásan járt el a hatóság. Ennek következtében a cég szerint az önkormányzat nem volt
használója a területnek, így csak tulajdonosa lehetett. Ez egy nagyon hibás logika, a bírósági
ítéletben pedig megfogalmazásra került, hogy rosszhiszemű is. Tekintettel a felvázolt
helyzetre nem reális elgondolás, hogy van olyan bíróság mely januárban kijelentené, hogy a
cég valóban nem használója volt a területnek és hibás volt a 15 évvel ezelőtti hatósági eljárás
során meghozott döntés. Véleménye szerint az ügy magában rejt egy olyan belső kérdést,
mely az elbirtoklás fogalmával nem összefüggésbe hozható, hiszen nem állnak fenn az
elbirtoklás alapjai. Felhívja a figyelmet arra is, hogy van egy érvényes hatósági döntés mely
szerint a Klíma Zrt. használója a területnek, így nem lehet elbirtoklója. Nem tudja elképzelni,
hogy létezik olyan bírósági értelmezés, mely egy 15 éve fennálló – bérlői - jogcímet
megváltoztatna az eltelt idő okán, hiszen 15 év távlatában is csak bérlője lehet az adott
területnek a Klíma Zrt. és nem formálhat jogot az elbirtoklás kezdeményezésére.
Dr. Hajnal Károly: az elbirtoklás ténye már csak azért sem állhat fenn, mert nem telt le az
elbirtoklás alapját képező 15 év és ezt a bíróság is megfogalmazta ítéletében. Ettől elkülönülő
kérdés a felépítmények területe, melyek tulajdonjogát a Klíma már az engedélyezés során
megszerezte. Jelenleg a cég telekkönyvön kívüli tulajdonosa az épületeknek, illetve azon
területeknek, melyeken az épületek találhatók. Véleménye szerint a magyar állam nem tudna
hasznosítást megvalósítani az adott területtel összefüggésben, már csak azért sem, mert ehhez
a szolgalmi jog biztosítása is szükséges lenne. Tájékoztatja a képviselőket, hogy Nagykátán
az MHSZ területét a magyar állam, ellenszolgáltatás nélkül – mint önálló tulajdont - minden
további nélkül átadott az önkormányzatnak. Ezt alapul véve esély mutatkozik arra, hogy
anyagi ráfordítás nélkül megszerezhető legyen a magyar állam tulajdonát képező földterület,
de ez az épületekre, illetve azon területekre melyeken az épületek találhatók, nem vonatkozik.
Povázson László: a magyar állam tulajdonát képező rész éppen elegendő lenne az
önkormányzatnak, hiszen a Klíma területének másik része valószínűleg környezetszennyezett,
használhatatlan.
Baranyi Julianna: kérdése, hogy korábban tett ígéretének megfelelően Dr. Hajnal Károly
felvette a kapcsolatot Czervány György országgyűlési képviselővel az ügyben?
Dr. Hajnal Károly: a kapcsolat felvétel bármikor megtörténhet, de képviselő társai eddig nem
tartották aktuálisnak ezt a lépést.
Baranyi Julianna: véleménye szerint ez a lépés már nagyon aktuális lenne.
Povázson László: ismételt kérdése, hogy a szakhatóságok irányába megtörténtek-e a
képviselők által kezdeményezett megkeresések?
Fodor Zoltán polgármester: nem kerültek megfogalmazásra az ügyben szakhatósági
megkeresések.
Povázson László: kérdése, hogy akkor testületi döntés szükséges a megkeresések
megírásához?
Dr. Illés Zsuzsanna jegyző: kérdése, hogy – konkrétan megnevezve - mely szakhatóságok
felkeresését kérnék a képviselők?
Povázson László: valamennyi, az üggyel érintett szakhatóság megkeresését, de a
Környezetvédelmi Felügyelőség és a Műemlékvédelmi Hivatal felkeresése és helyszíni
bejárása mindenekelőtt célszerű lenne.
Dr. Hajnal Károly: a tulajdonjogi rész felülvizsgálatával célszerű lenne a Jogi és Ügyrendi
Bizottság megbízása, azzal kiegészítve, hogy a bizottsági ülésen bármely képviselőt szívesen
látják a közösen történő gondolkodás céljából.

29
30

Povázson László: javasolja, hogy a jövő hét során az önkormányzat nyújtson be tulajdonjogi
igényt a Klíma területének vonatkozásában a magyar állam felé, mely által a 15 éves
elbirtoklási idő megállításra kerülne.
Dr. Urbán Viktor: tulajdonjogi igény jelzése esetén a 15 éves elbirtoklási idő lenullázódik, és
nem megállításra kerül.
Povázson László: az elbirtoklási idő lenullázása révén reálisan lehet számolni a vételi ár
jelentős csökkenésével is, illetve ezáltal gondolkodási időt nyerne a testület az elképzelések
összehangolására. Megjegyzi, hogy a területen található épületek karbantartása és felújítása
több milliós invesztációval járna az önkormányzat részéről, így azok megvásárlásával nem
lenne ésszerű számolni.
Hajnal Ernő lakos: jelzi, hogy Czerván György országgyűlési képviselő segítségnyújtási
szándékát jelezte Szentmártonkáta felé, ezért felajánlja, hogy a holnapi nap során felkeresi ez
ügyben Czerván urat, hiszen a kapcsolati tőkét ilyen esetekben kamatoztatni célszerű.
Skoda Ferenc: kéri, hogy hétfői határidővel kerüljön a két érintett szakhatóság írásban
felkeresésre.
Povázson László: ennek kapcsán kéri – és ezt a januári ülésen részleteiben is kezdeményezni
fogja – hogy a testületi határozat szövegezésében ne azonnali határidő kerüljön
megfogalmazásra, hanem – értelemszerűen – adott esetben 2010. december 13.
Kele Sándorné: az elbirtoklás lenullázása céljából mindennél fontosabb az önkormányzati
igény minél előbbi bejelentése a magyar állam felé, amit szintén célszerű lenne Czerván úrral
egyeztetni.
Skoda Ferenc: felhívja a figyelmet arra, hogy az önkormányzati választásokat megelőzően a
legtöbb képviselő munkahely teremtést ígért a lakosságnak, ezért legalább meg kellene
próbálni egy nagyobb cég Szentmártonkátára telepítését – hiszen a terület minden
szempontból alkalmas lenne ipari tevékenység végzésére - ami sok helyi ember számára
nyújtana munkahely lehetőséget. A terület hasznosításának megvalósítását reális
elgondolásnak tartja.
Lesti Bertalan: az elsődleges cél a tulajdonjog megszerzése lenne, a hasznosítás kérdése
további tárgyalások alapját kellene, hogy képezze a kapacitási adatok alapján.
Fodor Zoltán polgármester: megköszöni a felajánlást és felteszi szavazásra, hogy a Jogi és
Ügyrendi Bizottság kerüljön megbízásra a tulajdonjogi kérdések felülvizsgálatával, illetve
Hajnal Ernő urat bízza meg a testület Czerván György országgyűlési képviselő úrral történő
egyeztetéssel. Továbbá felteszi szavazásra, hogy a Környezetvédelmi Felügyelőség és a
Műemlékvédelmi Hivatal kerüljön felkeresésre szakhatósági állásfoglalás kiadása és helyszíni
szemle megtartása céljából, illetve az MNV Zrt. felé kerüljön megküldésre egy
igénybejelentés az önkormányzat részéről, melyben az állami tulajdont képező terület
önkormányzati tulajdonba vonását kérné az önkormányzat. Mindez 2010. december 13-ai
határidővel kerülne jóváhagyásra.

A képviselő-testület 9 igen, egyhangú szavazattal meghozta határozatát.

220/2010. (XII.09.) sz. ÖKT. Határozat

Szentmártonkáta Önkormányzat Képviselő-testülete


1./ megbízza a Jogi és Ügyrendi Bizottságot, hogy a Klíma Zrt tulajdonjogi kérdéseit vizsgálja
felül.
2./ Felkéri Hajnal Ernő úrat, hogy egyeztessen Czerván György országgyűlési képviselő
úrral.
3./ Megkeresi a Környezetvédelmi Felügyelőséget és az Örökségvédelmi Hivatalt, hogy mint
szakhatóság véleményét kikérje és helyszíni szemle megtartását kérje.

30
31

4./ Megkeresi a MNV Zrt.-t igénybejelentés céljából az önkormányzat részéről, melyben az


állami tulajdont képező terület önkormányzati tulajdonba vonását kéri az önkormányzat.
5./ Felkéri a polgármestert a szükséges intézkedések megtételére.

Határidő: 2010. december 13. Felelős: Fodor Zoltán


polgármester

Fodor Zoltán polgármester: a Klíma területe kapcsán a műanyag feldolgozó cég részéről
érkezett ajánlatot előzetes egyeztetések során a képviselők többsége nem támogatta. Felteszi
szavazásra, hogy a képviselő-testület a cég részéről megküldött ajánlatot nem fogadja el.

A képviselő-testület 8 igen és 1 tartózkodás szavazattal meghozta határozatát.

221/2010. (XII.09.) sz. ÖKT. határozat

Szentmártonkáta Önkormányzat Képviselő-testülete


1./ megtárgyalta Háfra Mihály 8100. Várpalota, Régibánya út 21. szám alatti lakos kérelmét
és nem támogatja, nem fogadja el ajánlatát, mely során műanyag másod nyersanyag
újrahasznosítását végezné a Klíma Zrt. területén.
2./ Felkéri a polgármestert a szükséges intézkedések megtételére.

Határidő: azonnal Felelős: Fodor Zoltán


polgármester

Fodor Zoltán polgármester: az egyebek közt felveti az újtelepi iskola udvarán található épület
bontásának szükségességét, mely több alkalommal visszatérő téma a testületi ülések során.
Skoda Ferenc: javasolja, hogy erről később tárgyaljon a testület, hiszen az épület bontásának
aktualitása csak nyárra lenne várható.
Fodor Zoltán polgármester: fentieket tudomásul véve tovább folytatja és tájékoztatja a
képviselőket, hogy érkezett egy kérelem az önkormányzathoz Pestiné Mészáros Katalin
vállalkozó részéről, melyben megfogalmazásra került, hogy a Szúnyogos dűlőben – ahol
telephelyük és további nyoc lakóingatlan található – csak az első villanyoszlopon biztosított a
világítás, ezért szeretnének még legalább két villanyoszlop vonatkozásában közvilágítást
biztosítani a dűlőben, melyhez kérik a testület hozzájárulását. A szerelés és a lámpatestek
megvásárlásának költségét is vállalnák, ennek ellenére fontos erről tárgyalnia a testületnek,
hiszen a két felszerelt lámpatesttel arányosan növekedne az önkormányzat villanyszámlája.
Felteszi szavazásra a kérelem jóváhagyását.

A képviselő-testület 9 igen, egyhangú szavazattal meghozta határozatát.

222/2010. (XII.09.) sz. ÖKT. határozat

Szentmártonkáta Önkormányzat Képviselő-testülete


1./megtárgyalta Pestiné Mészáros Katalin és további nyolc lakó kérelmét a Szunyogos
dűlőben legalább két villanyoszlop vonatkozásában közvilágítást biztosítása iránt.
A kérelmet jóváhagyja úgy, hogy a szerelés és a lámpatestek megvásárlásának költségét a
lakók viselik.
2./ Felkéri a polgármestert a szükséges intézkedések megtételére.

31
32

Határidő: azonnal Felelős: Fodor Zoltán


polgármester

Dr. Illés Zsuzsanna jegyző: felhívja a figyelmet arra, hogy az önkormányzat SZMSZ-e
alapján az érintett bizottságoknak előzetesen meg kell tárgyalniuk a hatáskörükbe tartozó
kérelmeket, illetve meg kell tenniük javaslatukat azok vonatkozásában, és csak ezt követően
hozhat a testület döntést. Ennek alapján nyomatékosítja, hogy a testület fenti határozat
hozatala nem felel meg az SZMSZ előírásainak.
Lesti Bertalan: az egyebek napirend során jelen ülésen sem ez a testület első döntéshozatala,
így a jegyző asszony által elmondottak alapján valamennyi - egyebek napirend során -
meghozott testületi döntés szabálytalannak tekinthető, hiszen nincs előterjesztve és az érintett
bizottságok nem tették meg előzetesen javaslataikat, észrevételeiket.
Dr. Illés Zsuzsanna jegyző: a jövőre való tekintettel kéri, hogy önálló testületi döntést, illetve
bizottsági javaslattételt érintő ügyeket külön napirendként tárgyaljon a testület és ne az
egyebek során hozzanak a képviselők ilyen ügyekben döntéseket.
Fodor Zoltán polgármester: tovább haladva a polgármester szabadságának kérdését veti fel,
melyet az érintett bizottságok is megtárgyaltak. Tájékoztatja a képviselőket, hogy a Magyar
Államkincstár 2010. október 3-ai dátummal megszüntette polgármesteri jogviszonyát, azt
követően pedig megválasztásával új jogviszony jött létre. A megszüntetett jogviszonyig
számítva felmerült a Magyar Államkincstár részéről, hogy a polgármesterek ki nem vett
szabadsága kerüljön kifizetésre. Ismerteti, hogy a polgármesteri szabadságmegváltás három
évig nem évül el. Már a bizottsági ülések során is nyilatkozott, hogy az előző évekre – 2008-
ra és 2009-re – vonatkozóan nem tart igényt szabadságmegváltásra. Ezen évek
vonatkozásában hatvan nap ki nem vett szabadsággal rendelkezik. Az idei évben húsz ki nem
vett szabadsága esetében azonban kérné szabadságmegváltásának kifizetését, melynek
összege bruttó 309.000Ft. A kérdést a Pénzügyi Bizottság és a Jogi és Ügyrendi Bizottság is
megtárgyalta.
Povázson László: a Pénzügyi Bizottság javasolja a szabadságmegváltás kifizetését az
általános gazdálkodási tartalékalap terhére.
Dr. Urbán Viktor: a Jogi és Ügyrendi Bizottság szintén javasolja a szabadságmegváltás
kifizetését.
Dr. Hajnal Károly: a kifizetés támogatása ellenére kéri a polgármester urat, hogy a jövőben
vegye ki szabadságát.
Fodor Zoltán polgármester: fenti kérés kapcsán bejelenti, hogy december 17-től kiveszi a
fennmaradó éves szabadságát, ezért Skoda Ferenc alpolgármester urat kérte fel, így ő fog
eljárni a felmerülő rendkívüli helyzetek és feladatok kapcsán. Szabadságának kivételével
összefüggésben a Jogi és Ügyrendi Bizottság elnökével is egyeztetett, aki a polgármester
szabadságolásának jóváhagyásáért és ellenőrzéséért felelős. Felteszi szavazásra a bizottságok
javaslata alapján a szabadságmegváltás kifizetését az általános gazdálkodási tartalékalap
terhére és megjegyzi, hogy tartózkodni fog a személyét érintő kérdés okán.

A képviselő-testület 8 igen és 1 tartózkodás szavazattal meghozta határozatát.

223/2010. (XII.09.) sz. ÖKT. határozat

Szentmártonkáta Önkormányzat Képviselő-testülete


1./ tudomásul veszi, hogy Fodor Zoltán 2008 és 2009. évekre vonatkozóan a ki nem vett
hatvan nap szabadságának megváltására nem tart igényt, arról lemondott.

32
33

2./ A képviselő-testület húsz nap szabadság megváltását, azaz bruttó háromszáz-kilencezer


forint szabadságmegváltás kifizetését jóváhagyja az általános gazdálkodási tartalékalap
terhére.
3./ Felkéri a jegyzőt, hogy a szabadságmegváltás kifizetéséről gondoskodjon.

Határidő:azonnal Felelős: Dr.Illés Zsuzsanna


jegyző

Fodor Zoltán polgármester: végül felhívja a figyelmet arra, hogy a Települési


Önkormányzatok Országos Szövetségének képzése a holnapi és holnaputáni nap során
kerülne megtartásra az önkormányzat épületében. A nap során informálódott, hogy az
érintettek közül ki és melyik napon tudna részt venni a képzésen. Nagyon kevesen jelezték
részvételi szándékukat, annak ellenére, hogy ez már többször volt téma a képviselők között és
írásban is értesítve lettek előzetesen a tervezett tréning időpontjáról. A visszaigazolt
létszámmal kínos lenne a képzés megtartása, egyéb esettel számolva pedig az számít
kellemetlennek, hogy a holnapra érkező vendégek egyike például egy Zala megyéből érkező
jegyző asszony lenne, aki jelenleg szintén testületi ülésen vesz részt és hajnalban indulna,
hogy Szentmártonkátára érkezzen az tréning kezdetének időpontjára. Hozzáfűzi, hogy a
megjelölt dátum is a képviselői igényekhez igazodva került megnevezésre.
Povázson László: elmondja, hogy személy szerint kérdőjelesen jelezte részvételi szándékát,
annak okán, hogy a tegnapi közmeghallgatáson elhangzott – belvízzel kapcsolatos – lakossági
panaszokat alapul véve megfontolásra javasolja, hogy talán célszerűbb lenne a községet járni
és felmérni a belvíz által okozott károkat, illetve lehetőség szerint hozzákezdeni a
munkálatokhoz. Amennyiben a belvízzel kapcsolatos társadalmi munka vasárnapra kerül
megszervezésre – talán többek számára is – alkalmas a tréning holnapi időpontja.
Fodor Zoltán polgármester: elmondja, hogy a szóban forgó TÖOSZ képzés a megalakuló, új
testületek részére megtartandó két napos képzés. Az első húsz képzés ingyenes - melyek
egyikére jelentkezett Szentmártonkáta is – azonban aki nem kap időpontot az első húsz képzés
egyikére, annak 200.000Ft-jában kerül a tréning megtartása. Megjegyzi, hogy van olyan
település – például Tápióság - amely részéről nagyobb lenne az igény és az érdeklődés, de
nem kaptak helyet az ingyenes képzések egyikére sem. A képzés lemondása meglehetősen
kellemetlen lenne tekintettel arra, hogy a holnapi napról lenne szó és késő este van.
Skoda Ferenc: januárban alkalmasabb lenne a képzés megtartása. Kérdése, hogy nem lehetne
megváltoztatni az időpontot?
Fodor Zoltán polgármester: a tréning időpontja képviselői igények figyelembe vételével került
megjelölésre. A TÖOSZ részéről az volt a kifejezett kérés, hogy az ingyenes képzéseket még
ez évben meg kell tartani. Elmondja, hogy az ügy kényességét tovább fokozza, hogy az
előadók már gondoskodtak – a TÖOSZ által finanszírozott – sülysápi szálláshelyük
lefoglalásáról is.
Dr. Illés Zsuzsanna jegyző: ismerteti, hogy a tréningen való részvétel kapcsán külsős
bizottsági tagok és intézményvezetők is felkeresésre kerültek.
Fodor Zoltán polgármester: tájékoztatja a képviselőket, hogy a tréning megtartása
szempontjából 12 fő a minimális létszám, melynek megléte valószínűsíthető volt 9
képviselővel, 5 külsős bizottsági taggal és az intézményvezetőkkel számolva.
Skoda Ferenc: visszásnak tartja, hogy a tegnapi közmeghallgatás során hatvan lakos előtt
vállalták a képviselők, hogy nekilátnak a belvízvédelem megalapozásához szükséges
intézkedéseknek és ezzel szemben, most az önkormányzat dísztermében megtartásra kerülő
képzésen való részvétellel kapcsolatban tanácskozik a testület. Jelenleg lényegesen fontosabb
feladatokkal és munkálatokkal lenne célszerű foglalkozni.

33
34

Povázson László: javasolja, hogy csak pénteki napon kerüljön megtartásra a képzés, így
szombaton társadalmi munka keretében – melynek megszervezése szintén komoly feladat lesz
- neki lehetne látni a belvízvédelmi munkálatoknak. A József Attila utcai lakosok esetében
fontosnak tartja a belvíz házból történő kivezetését, melynek elfolyása biztosított az adott
utcában, és ez átmeneti megoldásként szolgálhat az átereszek beszerzéséig és elhelyezéséig.
Az utca lakói úgy nyilatkoztak, hogy társadalmi munka keretében – testületi jóváhagyás
esetén – nekilátnak a szükséges munkálatoknak.
A közmeghallgatás során elhangzottakkal kapcsolatban elmondja, hogy a lakossági panaszok
legtöbbjének utánajárt az érintett területeken, és azt tapasztalta, hogy a problémák okozói sok
esetben maguk a lakosok. Megjegyzi, hogy a fent említett TÖOSZ képzésen péntek délelőtt
részt tud venni.
Dr. Hajnal Károly: szintén jelzi részvételi szándékát a péntek délelőtti képzés
vonatkozásában.
Lesti Bertalan: elmondja, hogy péntek délelőtt ő is részt tud venni a tréningen.
Bartucz Zoltán: szintén részvételi szándékát jelzi.
Skoda Ferenc: megpróbál részt venni a képzésen, de ismerteti, hogy szombat délelőtt 10.00
órakor kerül megtartásra a Szabó Magda Községi Könyvtár és Teleház 60 éves fennállásának
ünnepsége is.
Kele Sándorné: pénteken, körülbelül 11.30-tól tudna részt venni a tréningen.
Baranyi Julianna: kérdése, hogy kötelező a képzés megtartása?
Fodor Zoltán polgármester: nem. A fentebb elhangzottakat figyelembe véve és a csekély
létszámra való tekintettel visszavonul, és telefonon felkeresi a képzés megtartásával érintett
előadókat a tréning visszamondása céljából.

Fodor Zoltán polgármester távozik az ülésről.

Povázson László: az egyebek közt felveti - ami több helyi fórumon is lakossági problémaként
jelentkezett – hogy a polgármesteri hivatal ügyfélmentes napjainak száma kettőről egyre
legyen csökkentve, illetve, hogy hétfőn 8.00 órától 18.00 óráig tartson a munkaidő – hogy a
Budapestre bejáró dolgozó embereknek ne kelljen szabadságot kivenni hivatali ügyintézés
céljából – pénteken pedig 8.00 órától 12.00 óráig legyen meghatározva a nyitva tartás.
Ügyfélmentes napként pedig a keddi nap kerülne megjelölésre.
Dr. Illés Zsuzsanna jegyző: a kezdeményezést az érintett Jogi és Ügyrendi Bizottság nem
tárgyalta. Hozzáfűzi, hogy a polgármesteri hivatal nyitvatartási idejének módosításához
rendelet módosítás szükséges, mely a következő – jövő heti – testületi ülésre igény esetén,
napirendi pont formájában előterjesztésre kerül.
Povázson László: tovább haladva elmondja, hogy az önkormányzat Gazdasági Programjának
teljes körű elkészítésével a Pénzügyi Bizottság került megbízásra, mellyel nem ért egyet,
hiszen a program kidolgozása éppúgy érint oktatási, településfejlesztési és szociális
kérdéseket is, melyek vonatkozásában szükséges lenne az illetékes bizottságok javaslattétele,
véleményalkotása. Ismerteti, hogy két ciklussal korábban is a testület közös feladatvállalása
volt a Gazdasági Program kidolgozása, mely jelen képviselő-testület esetében is így lenne
célszerű. Kérdése, hogy ez ügyben szükséges testületi döntés meghozatala?
Dr. Illés Zsuzsanna jegyző: ennek vonatkozásában már van egy érvényes testületi határozat,
mely szerint a testület a Pénzügyi Bizottságot bízza meg a Gazdasági Program
kidolgozásával. Fenti igény teljesítéséhez az adott testületi határozat módosítása szükséges.
Povázson László: mivel a Gazdasági Program elkészítésének határideje 2010. április 1.,
javasolja, hogy már a januári ülésen tegyék meg az érintett bizottságok a program
kidolgozásával kapcsolatos – hatáskörükbe tartozó - javaslataikat, észrevételeiket.

34
35

Dr. Illés Zsuzsanna jegyző: felhívja a figyelmet arra, hogy a polgármester távollétében az
alpolgármester veszi át az ülés vezetését, ezért a javaslatokkal kapcsolatos szavazások
lebonyolítása Skoda Ferenc alpolgármester kompetenciája.
Kele Sándorné: javasolja, hogy a program kidolgozásának összefogása maradjon a Pénzügyi
Bizottság megbízatása és az egyes bizottságok hatáskörükben tartozó témakörönként tegyék
meg írásos észrevételeiket.
Povázson László: egyetért fent elhangzott javaslattal. Majd tovább haladva ismerteti, hogy a
2010. október 28-án megtartásra került testületi ülésen a képviselők szavaztak a belső
ellenőrzés elvégzését illetően, annak megfelelően, hogy úgy lett a testület tájékoztatva, hogy
Kiss Ferencék megnyerték az egész Kistérség vonatkozásában a belső ellenőrzési munkálatok
elvégzését. 2010. november 27-én beszélt Kiss Ferenccel, aki úgy nyilatkozott, hogy
kistérségi szinten nem nyerték el a munka elvégzését, csak egy tervezetük került benyújtásra e
tekintetben. Kérdése, hogy ez valóban így van?
Dr. Illés Zsuzsanna jegyző: nemrégiben kistérségi jegyzői értekezlet került megtartásra, ahol
már Kiss Ferenc tett javaslatokat a különböző belső ellenőrzési pontok vonatkozásában. De a
felvetésnek megfelelően utánajár a nagykátai jegyzőnél és Kiss Ferencnél az ügynek.
Skoda Ferenc: kistérségi szinten polgármesterek nem dönthettek ez ügyben?
Dr. Illés Zsuzsanna jegyző: nincs erről tudomása.
Povázson László: kérdésének alapja, hogy amennyiben nem kerültek Kiss Ferencék
megbízásra kistérségi szinten, akkor, hogy bízta meg őket a szentmártonkátai testület?
Dr. Illés Zsuzsanna jegyző: a belső ellenőrzés elvégzése az önkormányzat kötelező feladata.
Jogszabály írja elő, hogy minden év november 15-ig a testületnek el kell fogadnia a következő
évi belső ellenőrzési tervet.
Povázson László: az anyagban szerepel két pályázati lehetőség, melyek egyikének 2011.
január 31-e a beadási határideje, a másiknak pedig 2011. február 14. Kérdése, hogy mit lehet
ezen pályázati lehetőségekről tudni?
Dr. Illés Zsuzsanna jegyző: a sorrendiség alapján javasolja, hogy előbb a már elhangzott
kezdeményezések vonatkozásában hozzon a testület döntést és tegye fel szavazásra az
alpolgármester a javaslatokat, első körben a polgármesteri hivatal nyitva tartását illetőena
kezdeményezést, hogy a következő testületi ülésre kerüljön napirend formájában
előterjesztésre a javasat.
Skoda Ferenc: kérdése, hogy a nyitva tartás módosításának kezdeményezése ügyében mi a
jegyző asszony álláspontja?
Dr. Illés Zsuzsanna jegyző: a köztisztviselők jogállásáról szóló törvény a jelenlegi nyitva
tartási rend meghatározását javasolja, de természetesen ettől eltérően is megállapíthatják a
munkarendet a képviselők. Korábban már több esetben, hosszabb-rövidebb távon a képviselő-
testület módosította a nyitva tartást, de a tapasztalat arra mutatott rá, hogy az ügyfelek ezt nem
használták ki. Más településeken mutatkozik példa a hétfői 8.00-tól 18.00-ig tartó nyitva
tartásra, illetve a péntek 8.00-tól 12.00-ig terjedő munkaidőre, de a két ügyfélmentes nap
mindenhol biztosított.
Povázson László: meg kell hirdetni a megfelelő helyi fórumokon és az újságban a nyitva
tartási idő változását és kis idő elteltével - a gyakorlatban - majd kiderül, hogy milyen
mértékig lesz erre igény a lakosság részéről, akik több esetben megkérdőjelezik a két
ügyfélmentes nap szükségességét.
Dr. Illés Zsuzsanna jegyző: a különböző bizottsági, testületi ülések jegyzőkönyvezése, a
szociális kérelmek feldolgozása, határozatok, végzések megírása, az idézett ügyfelek
meghallgatása csak ügyfélmentes napokon lehetséges.
Dr. Urbán Viktor: kérdése, hogy az ügyfélfogadási napokon körülbelül milyen átlag forgalmat
kell elképzelni?

35
36

Dr. Illés Zsuzsanna jegyző: reggel 8.00-tól 10.00-ig nem jellemző az ügyfelek érkezése, de
10.00 órától folyamatosan érkeznek főleg a gyermek és felnőtt szociális igazgatást érintően.
A különböző szociális segélyek kifizetése napján pedig a helyzet katasztrofálisnak nevezhető,
ugyanis az egész folyosó teli van ügyfelekkel, akik az alkalmat megragadva – függetlenül
attól, hogy éppen ügyfeles vagy ügyfélmentes nap van - egyéb ügyeiket is el kívánják intézni.
Javasolja, hogy - ha idejük engedi - egy ilyen alkalommal látogassanak el a képviselők a
hivatalba. Ismerteti, hogy legutóbb 2007. augusztusában került sor a munkarend
módosítására, de a képviselő-testület visszaállította az eredeti nyitva tartást, mert nem
mutatkozott lakossági igény a hosszított munkaidőre. Ettől függetlenül a módosítás lehetősége
adott és természetesen a dolgozók is alkalmazkodni fognak a testület döntéséhez, de látni kell
azt az oldalt is a képviselőknek, hogy ugyanakkor nagyon sok az elvégzésre váró munka,
melyek feldolgozására csak ügyfélmentes napokon nyílik lehetősége a köztisztviselőknek.
Skoda Ferenc: megerősíti, hogy a korábbi ilyen irányú kezdeményezések értelmetlennek
bizonyultak.
Dr. Illés Zsuzsanna jegyző: ismételten elmondja, hogy igény esetén a módosítás lehetősége
adott, de hasznosnak találná, ha tájékozódás céljából a képviselők megtekintenék alkalom
adtán a hivatalban történő munkafolyamatokat, különösen a szociális segélyek kifizetésének
napján, hiszen mind több ember kéri a készpénzes kifizetést – az átutalás helyett – különböző
szociális segélyek vonatkozásában. Jellemző, hogy voltak akik megszüntették a
bankszámlájukat, hogy különböző adó hátralékaik ne lehessen ily módon levonni.

Fodor Zoltán polgármester visszaérkezik az ülésre.

Fodor Zoltán polgármester: az elhangzott javaslatnak megfelelően felteszi szavazásra a


polgármesteri hivatal nyitva tartási idő módosításának előterjesztését a következő testületi
ülésre, illetve az ehhez szükséges rendelet tervezet módosításának kidolgozását.

A képviselő-testület 7 igen és 2 tartózkodás szavazattal meghozta határozatát.

224/2010. (XII.09.) sz. ÖKT. határozat

Szentmártonkáta Önkormányzat Képviselő-testülete


1./ kezdeményezi, hogy a 2010. december 16-i ülésre legyen előkészítve a polgármesteri
Hivatal munkarendjének, és ügyfélfogadási rendjének meghosszabbítására az előterjesztés az
alábbiak szerint
A Hivatal egységes munkarendje:
Hétfőn 8.00-18.00 óráig
Keddtől- csütörtökig 8.00-16.30 óráig,
Pénteken 8.00-12.00 óráig.

Ügyfélfogadási rendje:
Hétfő 8.00-18.00 óráig
Kedd az ügyfélfogadás szünetel
Szerda 8.00- 16.30 óráig
Csütörtök 8.00- 16.30 óráig
Péntek 8.00- 12.00 óráig

2/ Felkéri a jegyzőt a szükséges intézkedések megtételére.

Határidő: 2010. december 16. Felelős: Dr.Illés Zsuzsanna

36
37

jegyző

Fodor Zoltán polgármester: tájékoztatja a képviselő-testületet, hogy sikerült telefonos úton


lemondani a holnapi, illetve holnaputáni napon esedékes TÖOSZ képzést. Az illetékesek jól
fogadták a megkeresést és úgy nyilatkoztak, hogy biztosan lesz mód és lehetőség máskor
megtartani a tréninget.
Povázson László: az egyebek közt felveti a 65 év feletti lakosok – 692 fő - év végi
ajándékozásának kérdését, mely ajándékcsomag vagy ajándékutalvány formájában is
megvalósítható lenne, de ehhez pénzügyi keret biztosítása lenne szükséges.
Fodor Zoltán polgármester: elmondja, hogy az elmúlt évek során mindig biztosított volt
valamilyen formában – karácsony előtt – a 65 év feletti lakosok ajándékozása, támogatása.
Kérdés, hogy jelen esetben a testület, hogy viszonyul ehhez a hagyományhoz?
Baranyi Julianna: ismerteti, hogy a tavalyi év során a képviselők – többek között ő is – vitték
házhoz az idősek részére jóváhagyott ajándékutalványt és nagyon sok – nem várt - esetben
rossz volt a tapasztalat és méltánytalannak találták az idősek a részükre megállapított
összeget. Hozzáfűzi, hogy olyan esetre is volt példa, amikor maximális hála övezte a házhoz
vitt ajándékot, ezért személy szerint javasolja a hagyomány fenntartását és a pénzösszeg
elkülönítését.
Lesti Bertalan: a Szociális és Egészségügyi Bizottság kérte a döntés meghozatalához
szükséges pénzügyi kimutatásokat az önkormányzat pénzügyi előadójától.
Gedainé Kőgyesi Katalin pénzügyi előadó: a szociális keret már ki lett merítve, ezért az
általános gazdálkodási tartalékalapból lehetne ilyen célra pénzösszeget elkülöníteni. Ismerteti,
hogy minden pénzügyi kimutatás továbbításra került a Pénzügyi Bizottság elnökéhez.
Povázson László: a kimutatások adatai alapján tájékoztatja a képviselőket, hogy a ¾ éves
bérmaradvány összege körülbelül 3.700.000Ft, ami év végére körülbelül 5 millió Ft lesz. Az
idősek részére személyenként 2.000Ft elkülönítése lenne célszerű, ami 692 fővel számolva
körülbelül 1,4 millió Ft.
Baranyi Julianna: a bérmaradvány összegére való tekintettel javasolja, hogy az önkormányzat
intézményeinek dolgozói is kerüljenek jutalmazásra.
Kele Sándorné: a javaslat már a Pénzügyi Bizottság ülésén is felmerült és a jutalmazás
lehetőségének kidolgozását helyezték kilátásba. Az egész bérmaradvány összegét
semmiképpen sem javasolják szétosztani, de annak egy részét, gesztus értékű jutalomként
mindenképpen. Megjegyzi, hogy a bizottság a bérmaradvány másik részéből kívánná a belvíz
által okozott károkat, illetve a faluközpont felújításának pályázati önrészét is finanszírozni,
hiszen ilyen célra nincs elkülönítve pénzügyi keret a költségvetésben. De ez ügyben
egyeztetés megtartás lenne szükséges és közös álláspont kialakítása a képviselők részéről.
Fontos a jutalmazás, de az is fontos lenne, hogy olyan invesztációban gondolkozzon a
bérmaradvány másik felével kapcsolatban a testület, mely valamennyi intézmény és lakos
számára hasznosnak bizonyulna – a belvízvédelem finanszírozása és a faluközpont pályázat
önrészének biztosítása ilyen invesztáció lenne. Ezt valamennyi intézménynek és
intézményvezetőnek tudomásul kell vennie.
Povázson László: felhívja a figyelmet arra, hogy a bérmaradvány a másik oldalon túlóra
formájában kifizetésre kerül.
Kele Sándorné: nyomatékosítja azt is, hogy a bérmaradvány egy nagyon jó tervezés
eredményeként realizálódhatott.
Dr. Illés Zsuzsanna jegyző: tájékoztatja a képviselőket, hogy a köztisztviselők nem kapnak
semmilyen jellegű juttatást, sem túlóráért, sem a helyettesítésért. Szabadidőt kapnak, de attól
még a munkájukat megmarad, nincs más aki elvégezze.
Povázson László: a probléma az, hogy a jutalmazást mindig az kezdeményezi, aki részesül
egyéb juttatásban, vagy az által végzett munka alapján nem szolgálna rá. Az iskola esetében

37
38

például mindenki előtt tudva levő, hogy mennyi pénz kerül kifizetésre helyettesítés és túlóra
okán.
Fodor Zoltán polgármester: kérdése, hogy a következő testületi ülésre kerüljön kidolgozásra a
jutalmazás, illetve a 65 év felettiek megajándékozásának pénzügyi lehetősége?
Kele Sándorné: kérdése, hogy képviselő társai egyetértenek a Pénzügyi Bizottság ez ügyben
tett javaslatával?
Lesti Bertalan: az idősek vonatkozásában a fejenkénti 1.000Ft-os ajándékutalvány a
nyugdíjasoknak kevés, az önkormányzatra nézve azonban 700.000Ft-os kiadást jelent.
Povázson László: 2.000Ft megállapítása lenne célszerű gesztus értékkel.
Kele Sándorné: az ajándékcsomag kiosztása nem feltétlenül ésszerű, hiszen lehet, hogy
tartalmát – szokásaikból adódóan - nem tudnák hasznosítani az idősek, ezért a legtisztább
pénz odaítélése lenne, de azzal pedig az a probléma, hogy adóköteles.
Gedainé Kőgyesi Katalin pénzügyi előadó: megjegyzi, hogy az idősek jutalmazásáról jelen
ülésen lenne célszerű dönteni a szoros határidők okán, hiszen karácsonyig már csak két hét
van és az ajándékcsomagot, vagy ajándékutalvány még meg is kellene rendelni és szétosztani.
Dr. Hajnal Károly: hozzáfűzi, hogy a részére kiállított kimutatás alapján 662 fő 65 év feletti
lakosa van a községnek.
Skoda Ferenc: nem biztos abban, hogy jelen anyagi helyzetében megengedheti magának az
önkormányzat az ajándékutalványok szétosztását és a jutalmazások biztosítását, hiszen eddig
4,5 millió Ft-ba került a belvíz elleni védekezés, további plusz költségek merültek fel az
óvoda és az orvosi rendelő esetében is, melyek bár jövőre kerültek áttolásra, de a teljesítésnek
akkor is eleget kell tenni. Számolni kell továbbá azzal a kilátásba helyezett ténnyel is, hogy
2011-ben az állami normatívák további csökkenése várható, ami még kevesebb fejlesztés és
beruházás megvalósítására nyújt majd lehetőséget.
Kele Sándorné: elmondja, hogy a 65 év feletti lakosság tekintetében vannak olyan lakosok is,
akik nem szorulnak rá, illetve nem méltányolják a testület által megszavazott juttatást.
Skoda Ferenc: személy szerint a bérmaradvány egészének meghagyását javasolja – mellőzve
a jutalmazást és a 65 év felettiek megajándékozását – tekintettel a rendkívüli belvíz helyzetre,
illetve arra, hogy a faluközpont rehabilitációs pályázat vonatkozásában nem biztosított a
szükséges önrész.
Povázson László: jórészt egyetért fent elhangzottakkal, de megjegyzi, hogy amennyiben a 65
év felettiek nem lesznek megajándékozva - illetve a dolgozók megjutalmazva - akkor a
testület egységes álláspont alapján hozza meg ilyen irányú döntését.
Kele Sándorné: felhívja a figyelmet arra, hogy többször éri az önkormányzatot az a kritika,
mely szerint Szentmártonkáta nem fejlődik a többi településhez hasonlóan, de megjegyzi,
hogy a többi településen nincsenek olyan jutalmazások, mint a községben, mert másra
helyezik a hangsúlyt.
Lesti Bertalan: hozzáfűzi, hogy más községekben Szentmártonkáta a viszonyítási alap - mint
fejlődő település - és saját községükkel elégedetlenek az emberek.
Povázson László: kérdése, hogy Tápiószecsőn jutalmazzák bérmaradványból a dolgozókat?
Lesti Bertalan: nem és ez soha nem is volt szokás Tápiószecsőn.
Kele Sándorné: Szentmártonkátán a bérmaradványból történő jutalmazás hagyománnyá nőtte
ki magát, ezért annak esetleges megszakítását fel kell vállalnia az egész testületnek.
Baranyi Julianna: minden képviselő munkahelyen dolgozik, ezért ha mással nem, de egy
jelképes ajándékcsomaggal mindenképpen javasolná, hogy méltányolja a testület a dolgozók
egész éves munkáját. Nem gondolja, hogy ilyen nagyságú bérmaradványból nem lenne
lehetőség az intézményi dolgozók valamilyen módon történő jutalmazására.
Povázson László: a kérdés csak az, hogy ez a bérmaradvány mi módon keletkezik?
Baranyi Julianna: oly módon, mint az előző években. Tudja - és egyetért abban - hogy a
belvíz nem vár költségek felmerülését vonja maga után, illetve, hogy a faluközpont pályázat

38
39

önrésze nem biztosított, de véleménye szerint, akkor is meg kellene köszönni a dolgozók
egész éves lelkiismeretes munkáját a keletkezett bérmaradvány egy részéből, ami motivációt
jelentene számukra a jövőre való tekintettel.
Povázson László: kérdése, hogy a képviselő asszony szerint mindenki jól dolgozott egész
évben?
Baranyi Julianna: tény, hogy nem minden dolgozó egyforma színvonalon végzi a munkáját.
Povázson László: felhívja a figyelmet arra, hogy az ülés során megszavazott, váratlanul
felmerülő költségek következtében véleménye szerint a 2010. évi általános gazdálkodási
tartalékalap kimerítésre került. Hozzáfűzi azt is, hogy nagyon sok költség kiegyenlítése 2011.
januárjára csúszott át a testület döntése alapján, de a kifizetésről akkor is gondoskodni kell.
Kele Sándorné: kérdése, hogy a polgármester úr, hogy vélekedik a bérmaradványból történő
ajándékozásról, illetve jutalmazásról?
Fodor Zoltán polgármester: dönthet úgy a testület, hogy idén nem jutalmaz és ajándékoz a
bérmaradványból, de akkor egységes álláspont alapján döntsön így a testület.
Povázson László: javasolja, hogy amennyiben a képviselők nem osztják szét a bérmaradványt,
akkor az képezze a faluközpont rehabilitációs pályázathoz szükséges önrészt, ami mindenki
érdekét szolgálná.
Skoda Ferenc: jelen esetben nem a szimpátia szavazatok elnyerése kell, hogy a képviselők
célja legyen, hanem Szentmártonkáta egészének szolgálata.
Kele Sándorné: a faluközpont rehabilitációs pályázat megvalósulásának veszélyeztetését –
mely előfinanszírozásos rendszerben működik - nem szabad hagynia a testületnek. Valóban
óvatosnak és megfontoltnak kell lenniük a képviselőknek, nehogy a jutalmazás és
ajándékozás okán később hitelt kelljen felvennie az önkormányzatnak a pályázati önrész
biztosításához.
Fodor Zoltán polgármester: az elhangzott javaslatokat és észrevételeket figyelembe véve
felteszi szavazásra, hogy a bérmaradvány összegéből nem kerülnek idén jutalmazásra az
önkormányzati dolgozók, illetve megajándékozásra a 65 év feletti lakosok. Az összegből a
testület a faluközpont rehabilitációs pályázat önrészét kívánja finanszírozni.

A képviselő-testület 9 igen, egyhangú szavazattal meghozta határozatát.

225/2010. (XII.09.) sz. ÖKT. határozat

Szentmártonkáta Önkormányzat Képviselő-testülete


1./ Polgármesteri Hivatal és az intézmények bérmaradványát ez évben nem osztja fela
dolgozók között.
A község hatvanöt éven felüli lakosságát sem ajándékozza meg.
A bérmaradványt átcsoportosítja a faluközpont rehabilitációs pályázat önrészére
2./ Felkéri a polgármestert a szükséges intézkedések megtételére.

Határidő:azonnal Felelős: Fodor Zoltán


polgármester

Dr. Illés Zsuzsanna jegyző: felhívja a figyelmet, hogy a bérmaradvány felosztásáról nem tett
javaslatot a Pénzügyi Bizottság.
Dr. Hajnal Károly: az ülés ügyrendjével kapcsolatban jelzi, hogy rendkívül rossz
hatékonysággal működik a képviselő-testületi ülés, részben azért mert a polgármester úr nem
kellő határozottsággal vezeti le az üléseket, részben pedig azért, mert a képviselők túl
hosszúra fogják mondanivalóikat. A testületi ülésen már csak a bizottságok által megtett

39
40

javaslatokkal kapcsolatos döntés meghozatala lenne a képviselők feladata, kéri ezt figyelembe
venni a jövőre való tekintettel.
Fodor Zoltán polgármester: tudomásul veszi fenn elhangzottakat.
Baranyi Julianna: kérdése, hogy az iszapkárosultak részére összegyűjtött jótékonysági
adományok mikor kerülnek továbbításra?
Fodor Zoltán polgármester: a gyűjtés november 30-ai dátummal került meghirdetésre, de az
elszállítás dátuma egyelőre nem került megjelölésre.
Baranyi Julianna: véleménye szerint az ünnepek előtt lenne javasolt továbbítani az
összegyűjtött adományokat.
Dr. Illés Zsuzsanna jegyző: kéri a képviselőket, hogy a gazdasági programot érintő –
Povázson László képviselő által felvetett – módosító javaslattal kapcsolatban hozzák meg
döntésüket.
Povázson László: ismételten elmondja, hogy minden érintett bizottságnak véleményt lenne
célszerű alkotnia a gazdasági programot illetően, az ügyben, hogy egy-egy hatáskörükbe eső
területen mi a bizottságok négy éves elképzelése szociális, oktatási vagy éppen
településfejlesztési vonatkozásban.
Fodor Zoltán polgármester: a képviselő úr által felvetett javaslatnak megfelelően felteszi
szavazásra, hogy a Pénzügyi Bizottság összefogásával minden érintett bizottság tárgyalja meg
a gazdasági program hatáskörébe eső részét, illetve tegye meg azzal kapcsolatos észrevételét,
javaslatát 2011. február 28-ig.

A képviselő-testület 9 igen, egyhangú szavazattal meghozta határozatát.

226/2010. (XII.09.) sz. ÖKT. határozat

Szentmártonkáta Önkormányzat Képviselő-testülete


1./ felkéri valamennyi bizottságát, hogy a Gazdasági Programmal kapcsolatban az adott
bizottságot szakterületére vonatkozóan tárgyalja meg a hatáskörébe tartozó részt és legkésőbb
2011. február 28-ig adja le javaslatát a Pénzügyi bizottság elnökének.

Határidő:2011. február 28. Felelős: valamennyi bizottság elnöke

Lesti Bertalan: a vörös iszap károsultak megsegítése kapcsán elmondja, hogy a múlt hét során
járt az érintett területen, ahol azt tapasztalta, hogy már nagyon nagy mennyiségű adomány
került összegyűjtésre, ami nem a rászorultak között kerül szétosztásra, hiszen ezen emberek
házai összeomlottak és az önkormányzat által finanszírozott albérletekben kerültek
elhelyezésre a környező településeken. Az összegyűlt adományok szétosztásának jogát a
megyei vöröskereszt kapta meg, de ismételten elmondja, hogy a tényleges iszapkárosultak
ebből nem részesülnek és elképzelhető, hogy a faluban jobban rászorulna egy-két család az
összegyűjtött adományokra.
Fodor Zoltán polgármester: fontos figyelembe venni azonban azt is, hogy a lakosok milyen
szándékkal juttatták el az önkormányzathoz adományaikat.

Dr. Urbán Viktor távozik az ülésről.

Lesti Bertalan: ezzel egyetért, de a tisztánlátás céljából fontosnak találta elmondani a


helyszínen szerzett tapasztalatait.
Kele Sándorné: tájékoztatja a képviselőket, hogy az önkormányzat a Leader-program keretén
belül emlékhely felállítására nyert lehetőséget, amelynek megvalósulása a jövő évben várható.

40
41

Fodor Zoltán polgármester: egyéb kérdés, hozzászólás nem lévén a jelenlétet megköszönve
bezárja az ülést.
Kmf.

Dr. Illés Zsuzsanna Fodor Zoltán


jegyző polgármester
Jegyzőkönyv hitelesítők:

Baranyi Julianna Povázson László


képviselő képviselő

41

You might also like