1.

FEJEZET

Miután a cég dolgozóinak száma elérte a kétszázat, és ez

ugyebár több mint kétszáz szülinapot és több mint két-
száz szülinapi tortát jelent, a takarítók panaszkodni kezd-
tek, ugyanis a töméntelen tortamaradékra rájártak a patká-
nyok. Amikor pedig felbukkantak a lépcsőházban az első
puffadt, cukortúltengéses tetemek – a rágcsálók nemegy-
szer hátast dobtak, mielőtt kipurcantak –, a takarítók mé-
retcsökkentést követeltek.
Amikor betöltöttem a huszonötöt, kaptam a Mitchell
Advertisingtól egy egész répatortát.
Azóta eltelt egy év, és most már minitortát kapok.
Kilenc óra öt perckor érek be, és már látom is a hama-
rosan az asztalomon landoló minitortát: a liftből kacsingat
rám, és egy szál gyertya meredezik a közepén. Becky, amint
meglát, akcióba lép: bőszen nyüstöli a hüvelykujjával az
öngyújtó kis fémgyűrűjét. Szikrát szór a keze. Az osztályo-
mon dolgozó csajok dalra fakadnak, és rám villantják az
obligát széles mosolyt. A többi osztály irulva-pirulva me-
red a monitorra, és maga elé motyogva bekapcsolódik a
közös kínszenvedésbe: a céges Boldog szülinapotba.
A legmagasabb hangot kollektív fintor kíséri: Boldog
szűű-líí-napot, Dzsé-hén, boldog szűű-líí-naa-pot!
A többség tud a szakításról.

Caroline_ODonoghue_Az_Udvoske_PRESS.indd 7 2021. 02. 08. 12:45

 Becky alighanem megtalálta a módját, hogy a tud­
tukra adja. Nyilván igyekezett a lehető legízlésesebben
tálalni, de közben szinte képtelen volt úrrá lenni virágos
jókedvén. Nem azért, mert örül, hogy egyedül maradtam,
hanem azért, mert a nők imádják, ha friss, és lehetőleg bi-
zalmas infót oszthatnak meg más nőkkel. Dicsőség köz-
hírré t­ enni egy szakítást, kikiáltóként meg aztán pláne.
Főképp, ha az a bizonyos szakítás egy olyan hosszú és kí-
vülről olyan békésnek tűnő kapcsolat végére tesz pontot,
mint a miénk. A csapatom nagy része találkozott Maxszel.
Becky még mondta is, hogy milyen szerencsém van vele.
A szülinapi kórus elhallgat, én bágyadtan elmoso­
lyodom.
Azt várják tőlem, hogy mondjak valamit, vagy reagál-
jak valahogy, de én csak állok és nézek. Képtelen vagyok,
vagy nem vagyok hajlandó leülni az asztalomhoz, mert ha
leülök az asztalomhoz, elkezdődik egy újabb munkanap,
és bármikor elérhet a búbánat mindent felrázó-felkavaró
tornádója. A reszketeg gyertyalángba bámulok. A lángban
mindig van egy kis feketeség, egy parányi űr, és ha elég so-
káig nézed, olyan, mintha nem is tűz lenne…
– Mert ő derék cim-bó-ra, mert ő derék cim-bó-ra…
Ezt nem szoktuk: az éneklés mindig a negyedik szűű-
líí-naa-pottal zárul. Ha valaki folytatná, vagy rákezdene egy
újabb dalocskára, mint most, az elég perverz dolognak, sőt,
már-már taplóságnak hatna. Mintha azt mondaná az il­lető:
A francba is, hát miért nem kornyikálhatunk mi munka-
idő végéig szülinapi dalokat, akár egész álló nap, kinek mi
köze hozzá?
Körbepásztázom az irodateret, és már látom is, hogy
ki a túlbuzgó dalnok: Clem Brown. Nyílegyenes a korom­

Caroline_ODonoghue_Az_Udvoske_PRESS.indd 8 2021. 02. 08. 12:45

 fekete szemöldöke, valamint két halántékánál kissé
­ ozontos. Nem ismerek más középkorú férfit, aki a füle
b
alá növeszti a haját. Azaz őt sem ismerem igazán. Clem
ugyanis a reklámszövegírókkal, a grafikai tervezőkkel meg
az ügyfélkapcsolati menedzserekkel dolgozik, és nem hi-
szem, hogy valaha is szót váltottunk volna egymással. Ha
egy szobában tartózkodom vele, ott mindig ő beszél, mi,
többiek pedig hallgatjuk. Most viszont, lám, énekel nekem.
Énekel nekem!
– Mert ezt mondjuk mi mind! Mert ezt mondjuk mi
mind! – dalolja mosolyogva. Élvezi, hogy hatalma van az
irodatér fölött: akkora hatalma, hogy lazán hozzácsaphat a
Boldog szülinapot!-hoz még egy strófát, azaz egy másik dalt.
Kíváncsi lennék, hogy ezt csak úgy heccből csinálja-e, vagy
megneszelte, milyen jól jön nekem ez a kis bónuszidő. Kell,
hogy valamelyest összekapjam magam.
Basszus, Jane, hiszen tisztában vagy azzal, hogy csak szóra-
kozik. Azt sem tudja, mi a másik neved!
Csak mi ketten állunk délcegen – azaz nem ülünk,
nem görnyedünk a nyomtató fölé, inkább kihúzzuk ma-
gunkat, és állunk, mint a cövek. És ettől olyan érzésem tá-
mad, mintha nem lenne itt rajtunk kívül senki. Beckynek
meg kell lóbálnia előttem a tortát, hogy eszembe jusson,
hol vagyok, és elfújjam a gyertyát.
Az asztalomon pezsgősüveg-alakú üdvözlőkártya vár,
meg egy üveg cava.
– Későbbre! – mondja Becky, de csak úgy süt róla az
izgatottság. Némán kérlel: Nekiesnél most rögtön a minitor-
tának, lécci…
Clem valaki mással beszél, de tartjuk a s­ zemkontaktust.
Bandzsítva elpantomimozza, hogy unja a banánt, és egy

Caroline_ODonoghue_Az_Udvoske_PRESS.indd 9 2021. 02. 08. 12:45

 pillanatra mintha a suliban lennék, ahol kis fehér papír-
galacsinokat pöckölnek a hajamba.
Megeszem a minitorta felét, a másik felét pedig oda­
adom Beckynek. Néha élek a gyanúperrel, hogy én vagyok
a legjobb barátnője. Nem mondanám, hogy ez tragédia,
hiszen Becky rendes csaj, akit kedvelek is – de ő nem ­Darla.
Két hónapja költöztették az asztalomhoz, miután Darla át-
került a PR-osztályra. A feladatköre alig változott, de ­azóta
szinte ragyog. Úgy jár-kel, mint akinek egy csapásra lett
életcélja: lehet érezni rajta, hogy az új pozíciója fizikailag
egy emelettel, a fejéből kipattant osztálystruktúrában pe-
dig egy szinttel feljebb van. Továbbá roppant stílusos, rop-
pant kifejező nyakláncokat hord.
Amint leülök, egyből rám csörög az asztalától.
– Hahó, szülinapos csaj! – dorombolja. – Kicsit másna-
posak vagyunk, mi?
– Szülihetes vagyok, úgyhogy megérdemlem.
Ezt szemforgatva mondom, de Darlának igaza van:
tényleg sokat iszom mostanság, és a tegnapi szerencsétlen
eset jól példázza, hogy ez hová vezethet. Már nyúlok is a
pohár vizemért, amely szintén tegnapi.
– Olyan nincs, hogy szülihét. Az embernek szülinapja
van. Nem vagy te Celine Dion.
– Miért pont Celine Dion?
– Nemtom, csak az a benyomásom, hogy ő elég nagy­
igényű lehet szülinapilag. Amúgy hogy sült el a ­dolog
Max­szel az éjjel?
Becky úgy tesz, mintha nem hallaná. Darla figyelmét
pedig nem kerüli el semmi.
– A hallgatásodból ítélve… – kezdi.
– Akkor elviszel este bulizni, vagy mi van?

10

Caroline_ODonoghue_Az_Udvoske_PRESS.indd 10 2021. 02. 08. 12:45

 – Nem most állapodtunk meg abban, hogy sokat iszol,
és nem kéne úgy viselkedned, mint Celine Dionnak?
– De igen, csakhogy ma szülinapom van. Úgyhogy ma
legálisan lehet Celine Dionkodni.
– Jó, jó – hagyja rám nevetve Darla. Megszokta, hogy
ő a nagypofájú csaj, én meg megyek utána, ha kiagyal va-
lamit. – Piano Bar – közli. – Hatkor érted megyek az aszta-
lodhoz. És az ég szerelmére, egyél valamit előtte! Nem sze-
retném, ha kirókáznád a bort, vagy könnyekre fakadnál.

Megnyitom az inboxom, és nézem, ahogy egyre szaporod-

nak az olvasatlan mailjeim. Másnapos szorongás harap-
dálja a bokám: bevillan, ahogy este, a Kasino klubban a
nyerőgépekhez préselődöm, és táncot jár a szemem előtt
a sok gyümölcs. A hátam mögött pedig az egyik pénzügyes
fiú áll, a csípőmön tartva mindkét kezét.
Táncoltunk volna? Lehet, hogy táncoltunk.
Lehet, hogy…? Nem hinném.
Nem, az nem lehet! Lefoglalt a tervezgetés. Mert végig
azon agyaltam, hogy jutok haza, és milyen trükkel érem el,
hogy Max visszaszeressen belém. A kaszinóban csak azért
maradtam még egy darabig, hogy jól berúgjak, és neki­
bátorodjak.
Nem mintha használt volna.
Már az előszobában levettem a cipőm, eljátszva, hogy
nem akarom fölébreszteni Maxet, holott éppen azért
­mentem haza. Aztán levetkőztem a fürdőszobában: lehá-
moztam magamról a harisnyát, följebb rángattam a dudái­
mat, és úgy meghúztam a melltartó pántját, hogy az mély
barázdát szántott a vállamba.

11

Caroline_ODonoghue_Az_Udvoske_PRESS.indd 11 2021. 02. 08. 12:45

 – Menj haza! – mondta Darla, amikor a klub előtt ácso-
rogva, könnyek között megcsörgettem. – Menj haza, mu-
tasd meg neki a két szép nagy sellőcicid, és juttasd eszébe,
hogy micsoda bagzó macska tudsz te lenni! Reggelre újból
egy pár lesztek.
Max a nappaliban volt. Félmeztelenül feküdt a kicip-
zározott hálózsákban. Megálltam előtte a narancssárga
­cicifixemben és a nem pont olyan színű bugyimban. (De
legalább az anyaga stimmelt.)
– Hahó! – mondta Max.
– Viszont – feleltem kissé kásásan. Vajon érezte rajtam
a vodka- meg cigiszagot? (Mert miután egy ideje nem tilt le róla,
visszaszoktam.) És érdekelte egyáltalán?
Max az órájára nézett.
– Fél kettő. – Ezt próbálta derűsen mondani. – Boldog
szülinapot!
Lefeküdtem mellé, megbökdöstem két elernyedő vég-
tagját, hogy kényszeredetten körém fonódjon, és beléle-
geztem az ismerős, otthonos illatát.
– Menj a szobádba! – mondta Max, és elhúzta a száját.
– A szobánkba – feleltem nyomatékkal.
– Menj át a régi szobádba!
Elszörnyedve tápászkodtam fel.
– Bocs, ha sárkánykodtam veled – mondtam kissé el-
csukló hangon. – Bocs, ha egy sárkány vagyok, de…
– Nem vagy sárkány. Csak már nem szeretsz.
Olyan érzés volt, mintha Max gyerekollóval próbálná
elnyiszálni a csuklóm. Két kezem a szemem elé kaptam.
– Menj aludni, Jane!
Tettem, amit mondott, de pucéran aludtam, hátha
meg­gondolja magát. Nem gondolta meg.

12

Caroline_ODonoghue_Az_Udvoske_PRESS.indd 12 2021. 02. 08. 12:45

 Ezért nem akartam leülni! – suhan át az agyamon. Ez
a baj az emlékekkel: ha nyugvópontra jutsz és józan vagy,
könnyebben rád találnak.

A céges szülinap mámoros izgalma hamar feledésbe merül.

Megpróbálok a munkába temetkezni. Átnézek hatoldalnyi
fókuszcsoport-interjút: valami fogódzót keresek, olyasmit,
amit a megkérdezett laborpatkányok kimondatlanul is kö-
zölnek veled.

MILYEN ÉRZÉST VÁLT KI ÖNBŐL A TERMÉK?

ÍRJA BE VÁLASZÁT AZ ALÁBB KIHAGYOTT HELYRE!
Tiszta.

KIFEJTENÉ BŐVEBBEN?
Nagyon tiszta.

MEGVÁSÁROLNÁ A TERMÉKET A SZUPERMARKETBEN?

MIÉRT, ILLETVE MIÉRT NEM?
Nem, asszony szokott mosni.

És így tovább, és így tovább. Valaki tessék-lássék kitölt egy

kérdőívet, mert ígértek neki egy ötöst meg egy üveg sodó­
krémet, és a válaszai ép ésszel felfoghatatlan ­összegek sor-
sáról döntenek: ha a fókuszcsoportból elég sokan mond-
ják, hogy a termék tiszta érzést generál náluk, akkor bízvást
tippelhetünk arra, hogy a vásárlóknak bejön a TISZTA ÉR-
ZÉS szlogen.
Körülnézek, hogy biztosan nem látja-e senki a képer-
nyőm, majd bejelentkezem a DecensDerek.comra.

13

Caroline_ODonoghue_Az_Udvoske_PRESS.indd 13 2021. 02. 08. 12:45

 Kedves Decens Derék!
Az ikerhúgom elvégezte az orvosit és jövőre férj­
hez megy. Én ennek tudnék örülni – örülök IS! –, de
anyám folyton összehasonlítgat minket. Nekem sta­
bil állásom van, de szerény, alulfizetett közalkalma­
zott vagyok, és szingli. Gondolom, magadtól is kita­
lálod, mennyire jövök ki jól az összevetésből.
És nem is csak anyámról van szó: ha bárki meg­
tudja, mi az ábra a húgommal, az én szürke kis éle­
tem egy csapásra csődnek hat. Tekintsem ezt nó­
gatásnak és próbáljak javítani a helyzetemen, vagy
inkább hallgassak a húgomról mélyen?
Üdv:
Vénlánytesó

Gyermekkoromban – ha születésnapom volt – anyám min-

dig becsúsztatott egy levelet az ajtó alatt. Éjszaka csinálta,
néhány perccel azután, hogy éjfélt ütött az óra, és általában
a születésem napjáról írt: hogy néztem ki, mit ­gondoltak
rólam az emberek, miért kaptam a Jane nevet. (A nővér azt
mondta, olyan magas leszel, mint Jane Russell.) De egyszer
­arról a napról is megemlékezett, amikor rájött, hogy ­terhes.
Nem álltam készen az anyaságra, de arra igen, hogy legyen egy
barátnőm.
Nem hasonlítgat engem senkihez, mert nincs kihez
hasonlítania. Amikor hozzáment Paulhoz, örökölt két
­szőke, gombafrizurás mostohagyereket, Pollyt és Allie-t.
Akkor az egyik nyolcéves volt, a másik tíz, most az egyik
­tizennégy, a másik tizenhat. Anyám előtt, azt hiszem, rej-
tély az életük. Olyan ez, mintha besétálna valakinek a nap-
palijába, ahol megy valami film, és neki már nem jut ülő-

14

Caroline_ODonoghue_Az_Udvoske_PRESS.indd 14 2021. 02. 08. 12:45

 hely, így aztán ott téblábol, és ilyeneket mond: Á, ez az a
pasas a Bond-filmekből? Nem? De hát miért… Hogy kicsoda?
Oké.

Kedves Vénlánytesó!
Engem abszolút hidegen hagy a húgod. Hogy ő ­ szinte
legyek, nem nyűgöz le túlzottan. Ha eljegyezték, hát
eljegyezték, ez bárkivel megeshet. Jobb s­ zakmája
van, mint neked, és fontosabb munkát végez? Na
bumm, neki ez jutott, neked pedig tudod, mi min­
den? Például hétvégék meg szabad esték, amikor tes­
pedhetsz a kanapén. És rugalmasabb lehetsz, ­hiszen
valahányszor bemész melózni, nem forognak kockán
emberéletek. Meditálj hát el egy kicsit azon, hogy
­milyen csodás a te életed!
Egyvalamit nagyon megtanultam abból, hogy
idegenek problémáit vesézem ki a neten: az emberek
szeretik, ha emlékeztetik őket arra, milyen fantasz­
tikusak. Ez a plázamikulásba vetett hit felnőtt válto­
zata: persze, persze, vannak kételyeink, de ha a sze­
münkbe néz, és elmondja, hogy eszméletlen jókat
hallott rólunk, máris megvett minket. Mit számít,
hogy a szakálla sem igazi?
Most pedig nézzük a leveled további részét! Íme,
néhány szó, amellyel minősíted az életed: szerény,
szürke, csőd. Ezek bizony nem egy olyan ember kife­
jezései, aki jól érzi magát a bőrében. Hogy javíts-e a
helyzeteden? Aha, talán érdemes. Iratkozz be valami
esti tanfolyamra, vagy mondd azt anyukádnak, hogy
beiratkoztál egy esti tanfolyamra! Így is, úgy is elér­
heted, hogy egy kicsit leszálljon rólad.

15

Caroline_ODonoghue_Az_Udvoske_PRESS.indd 15 2021. 02. 08. 12:45

 Továbbá, ha a barátnőid többre tartják a húgod,
mint téged, akkor hajrá, legyenek az ő barátnői! Én,
ha a barátnőd lennék, a kanapédon tespedve fikáz­
nám a húgod napestig. Nem lehet olyan nehéz ma­
gamfajta barátnőket találni.
Szeretettel:
Decens Derék

Nem tudom, hogy ez lehet-e a jó válasz, sőt, azt sem t­ udom,

hogy nagyjából elfogadható-e. Nincs képesítésem rá, hogy
Decens Derék legyek, aki egyes olvasóim szerint nyugdíjas
terapeuta, mások szerint tizennégy éves kölyök. Én nem
mondok nekik semmit.
Miután egy órácska azzal ment el, hogy levelekre vá­
la­­szolgattam, belevágok a lakásvadászatba a Gumtreen.
A lelkem mélyén szeretném hinni, hogy majd elsimul ez
a dolog Maxszel, úgyhogy egyelőre csak kirakatot ­nézege­tek.
Így nyugodtan lehetek finnyás és ítélkező. Hirdetnek pél-
dául egy olyan kéglit, ahol a konyhában van a zuhany. Meg
egy hat hálószobás házat, ahol csak egy klotyó van. Egy
fazon meg azzal csábítja a nőnemű albérlőket, hogy nem
kér tőlük lakbért, ha szépek, csöndesek és jól főznek. Ez
utób­bit nagy vígan átküldöm Darlának, mintha el a ­ karnék
menni megnézni.
Még soha nem csináltam ilyet. Miután huszonkét éve­
sen Londonba költöztem, fél évig olyan csajokkal laktam,
akikkel együtt jártam egyetemre, majd három héttel a
meg­ismerkedésünk után összebútoroztam Maxszel. Ő ak-
kor huszonhat éves volt, annyi, mint most én.
Eleinte gyűlöltem a lakásunkat, amely csupa éles
­sarok, fekete bútor meg krómozott fürdőszobai szerelvény.

16

Caroline_ODonoghue_Az_Udvoske_PRESS.indd 16 2021. 02. 08. 12:45

 Canary Wharf közelében van, talán ezért is éreztem ma-
gam luxusprostinak. Ezt a kéglit nem arra találták ki, hogy
szeresd. Nem arra találták ki, hogy szájon csókold… A kő-
kemény kanapén kuksolva a következőt gondoltam a la-
kásról: Valaki kifizetett egy valag pénzt azért, hogy ilyen sem-
milyen legyél.
Emlékszem, milyen képet vágott az ajtót nyitó Max,
amikor először átmentem hozzá. Már egy éve ott lakott,
de úgy nézte a Lidlben vett borral meg az Arborio rizzsel
tömött szatyraimat, mintha még sose jutottak volna be oda
ilyen random cuccok. Máig emlékszem, mekkorát nézett,
amikor közöltem, hogy most vacsorát főzök neki, és em-
lékszem arra is, milyen furcsán mozgott a szája, amikor
bevallotta, hogy még sosem evett rizottót. Meg a ­setesuta
­kezére is emlékszem, amely nem tudott rendesen hagymát
vágni.
– Ha itt laknál, mindennap főznél nekem rizottót?
– Talán – feleltem. – Ha jó lennél.
– Jó lennék – mondta Max. Aztán fogta a melltartóm
pántját, amely lecsúszott a vállam és a könyököm közé,
majd óvatosan visszaemelte az eredeti helyére. Ezután
meg­csókolta a nyakam hajlatát. Akkor soványabb voltam,
és szépen, elegánsan kiállt a kulcscsontom. De az évek so-
rán megpuhultunk, kikerekedtünk mind a ketten: egyre
jobban kitöltötte az életünket a rizottó, a reszelt ­parme­-
zán és a fehérbor. Én ezt szimplán boldogsághájnak hívom.
­Pufók végtagjainkat behúzva, hangtalanul szunnyadtunk
egymás mellett, mint két kóbor kutyus, akiket együtt hoz-
tak el a menhelyről. Felfedeztük a jóllakottságot.
Feszes, kompakt kis könnycsepp pottyan a klaviatú­
rára: éppen a közepén trafálja telibe a szóközbillentyűt.

17

Caroline_ODonoghue_Az_Udvoske_PRESS.indd 17 2021. 02. 08. 12:45

 Megdörzsölöm az arcom: szívből remélem, hogy sikerül
egy cseppre korlátoznom ezt a dolgot. Nem leszek az a csaj,
aki az irodában bőgött a szülinapján.
Becky észreveszi, hogy mi van. Becky mindent észre-
vesz, ha tetszik, ha nem. De most az egyszer pontosan ­tudja,
mi a teendő.
Megköszörüli a torkát.
– Jane, van egy perced? Erre rá kéne pillantanod.
Azzal bevezet egy üres tárgyalóba, és mielőtt egyetlen
szó is elhangzana közöttünk, heves zokogásban török ki.

Néhány óra múlva egy kettes asztalnál nyomorgunk Becky­

vel és Darlával. Az asztalon nemigen maradt hely az irdat-
lan méretű pezsgősvödör mellett, így a kezünkben szo­
rongatjuk a poharunkat. Suta, félszeg, egy másodperces
mikro­kortyokban, összepréselt szájjal szopogatjuk a pro-
seccót. És mivel a Piano Barban túl közel esik az asztallap
a földhöz, oldalvást gubbasztunk a széken. Úgy nézünk
ki így, kipakolt lábbal, mintha egy izgiszingli-sorozat DVD-­
borítójához pózolnánk.
Darla bosszús, amiért Beckyt is elhívtam. De hát mit
tehet az ember, miután vodkagőzös könnyek között az író-
asztalszomszédja vállára borult? Igazán az a legkevesebb,
hogy elhívja őt iszogatni egy kolleginával, aki utálja.
Darla itt közbevágna: hangsúlyozná, hogy ő nem
­utálja Beckyt, csak nem akarja vele tölteni a szabadidejét.
– Csak kevesen értik, hogy miben különbözik a mun-
kahelyi barát az olyan baráttól, akivel amúgy együtt dolgo­
zol – mondaná.
Tudom, hogy ezt mondaná, mert elmondta már mil­
lió­szor. Cigivel hadonászva szokott háborogni, hogy miért

18

Caroline_ODonoghue_Az_Udvoske_PRESS.indd 18 2021. 02. 08. 12:45

 nem érti mindenki a társas kapcsolatok általa kifejlesz-
tett, nem hivatalos kódrendszerét.
– Pedig fontos lenne, hogy az emberek értsék a különb­
séget. Egy munkahelyi baráttal szíves-örömest bekapok
egy szendvicset, olyan ember viszont nagyon kevés akad a
Mitchellnél, akivel munka után vagy hétvégén is ingeren-
ciám van együtt lógni. Talán kitűzőket kéne osztogatnom,
hogy a munkahelyi barátok tudják, hol a helyük. Nem le-
het mindenki hétvégi barát.
– Figyu, szerinted mi volt ez a dolog az irodában? – for-
dulok Beckyhez, aki amióta ideértünk, egyfolytában gör-
csöl. – Tudod, hogy Clem Brown énekelt.
Részben csak társalgást próbálok kezdeményezni,
ugyan­akkor az is tény, hogy lenyűgözött Clem gesztusa.
Miután a tárgyalóban jól kisírtam magam, az ő éneklő
alakja volt az első kép, ami rögzült az agyamban.
– Bocsi, kiről van szó? – kérdi Darla.
– Clem Brownról. Tudod, a…
– Tudom, kicsoda. Figyu, mi volt ez, hogy énekelt ne-
ked?
– Az volt, hogy bekapcsolódott a Boldog szülinapotba.
És hozzácsapott egy strófát, vagyis azt a másik dalocskát,
a derék cimborásat.
– Tudod, mit beszélnek róla? – szólalt meg Darla egy
pil­lanatnyi szünet után. – Azt, hogy BAROMI NAGY flört-
bajnok.
– Én ezt még nem hallottam.
– Hát persze, miért is hallottad volna?
Ebben van valami. Ugyanis a szokványos, hétköz­napi-­
Mitchell mögött megbújik a szingli-Mitchell: a cég elegáns,
elbűvölő, vonzó, egyedülálló munkatársainak ­világa.

19

Caroline_ODonoghue_Az_Udvoske_PRESS.indd 19 2021. 02. 08. 12:45