Terebess Ázsia E-Tár

« katalógus
« vissza a Terebess Online nyitólapjára

AZ ELLENTÉTEK VONZÁSA

A Gyémánt szútra olvasásához

A Gyémánt szútra (Vadzsraccshedika Pradzsnyápáramitá Szutra) a buddhista

kanonikus irodalom korai, kiemelkedő darabja, és mint ilyen a zen szellemének egyik
meghatározója.

Gautama Sziddhárta Buddha (i. e. kb. 560−480) nem rögzítette felismeréseit. Ezeket
tanítványai és követői foglalták írásba. A Gyémánt szútra szanszkrit nyelven keletkezett,
később fordították le más nyelvekre. A tanítások e gyémántja egyébként csak töredéke, ámbár
eszenciája A Transzcendentális Bölcsesség Tökéletessége (Mahá-Pradzsnyápáramitá) műnek.
S valóban rászolgál a nevére, hiszen rendkívül elvont és lényegre törő, szinte a végletekig
lecsiszolt, letisztított tanítóbeszéd.

Az üresség (súnjatá) ontológiai alapkérdéseivel, és a helyes látásmód kialakításával

foglalkozó Gyémánt szútra főképpen az egyetemes bölcsesség hídépítő szerepét világítja meg
az ember és az őt körülvevő jelenségek között. Az egyetemes szeretet cselekvő
alkalmazásának és az emberiség megváltásának gondolata vörös fonálként húzódik végig e
kis könyvön. A szöveg megértését azonban nemcsak az evidenciaként használt negációs
okfejtés nehezíti, hanem a minden kategórián és megosztottságon túlmutató szemléletmód is.
Buddha tanítása szerint ugyanis amit − relatív értelemben − énnek, személyiségnek, egonak
nevezünk, egyszerűen nem létezik.

A buddhizmusban kevésbé járatos olvasó számára az én mibenlétének ilyen jellegű

megközelítése nemcsak szokatlan, hanem sokkoló hatású is. (Az ego határainak föloldása
persze az európai vagy nyugati gondolkodásmód szerint sokféleképpen közelíthető meg.)

Buddha szavainak megértéséhez talán a sorsanalízis megalapítója, Szondi Lipót

magyar származású neves elmegyógyász visz a legközelebb bennünket. Ember és sors című
tanulmánykötetében a következő én-fogalmat tárja elénk: “Az én sem nem objektum, sem
pedig szubjektum, hanem közvetítő az objektum és a szubjektum között.”

Ez a fölfogás eltávolíthatja a megértés akadályait. Mert Buddha ebben a rendkívül

magas színvonalú tanításában elveti mind az állítás, mind a tagadás eszközét, s arra törekszik,
hogy hallgatóinak elméjében minden ellentmondást feloldjon. Ezáltal lesz mondandója
bensőséges és egyetemes egyszerre, és ezért válik személye minden ellentmondás
áthidalójává − a sorspszichológia fogalmával: Pontifex Oppositorummá −, azaz hiteles
közvetítővé.
 Ezt az evangéliumokban is fölismerhető igazságot /Mt 16, 24−25; Lk 17, 33; Jn12,
25/ Buddha nemcsak a maga teljességében tárja elénk, hanem a fogalmi gondolkodást is
megingató, vagy azt éppen meghaladó módon tanítja. Látszólag tekintet nélkül arra, hogy
értjük-e vagy sem. A Dharma (a tanítás) eltökéltsége azonban minden érzékeny olvasóban
valódi belső forradalmat teremthet.

Kovács Gábor
GYÉMÁNT SZÚTRA

I.

Így halottam.

Egyszer, amikor Buddha Szávatthi városa mellett a Dzséta liget Anáthapindaka

kertjében tartózkodott, nagy csapat bhiksu követte, mintegy ezerkétszázötven ember.

Mikor eljött a reggeli ideje, a Magasztos magához vette köntösét és kolduló csészéjét,
hogy elinduljon Szávatthi roppant városába élelmet szerezni. Befejezve a házról házra járó
koldulást, visszatért a kertbe, és elfogyasztotta reggelijét. Miután végzett, félretette köntösét
és csészéjét, megmosta a lábát, s ülőhelyét elrendezve leült.

II.

A gyülekezet egyik tagja, a tiszteletre méltó Szubhuti, fölemelkedett helyéről, s vállát

kitakarva, jobb térdével a földre ereszkedett, majd tenyereit alázatosan összetéve így fordult
Buddhához:

− Csodálatos az, ó Magasztos, hogy a Tathágata oly sokszor gondol valamennyi

Bódhiszattvára, és óvja, tanítja, útba igazítja őket. Abban az esetben viszont, ha valamely jó
szándékú férfi vagy nő keresi a Tökéletes Végső Megvilágosodást, hogyan tud rátalálni arra, s
miképpen időzhet abban? Hogyan tudja uralma alatt tartani gondolatait?

Buddha így válaszolt:

− Nagyon jó, Szubhuti! Ahogy mondod, a Tathágata sokszor gondol valamennyi

Bódhiszattvára, és óvja, tanítja, útba igazítja őket. De most jól figyelj arra, amit mondok
neked. Ha valamely jó szándékú férfi vagy nő keresi a Tökéletes Végső Megvilágosodást, rá
fog találni arra, és így időzhet abban, mert uralma alatt tudja majd tartani gondolatait.

− Kérlek, beszélj hát, ó Magasztos, és én hallgatni foglak − szólt Szubhuti.

III.

Buddha így folytatta:

 − Valamennyi Bódhiszattva-hős fegyelmezni tudja a gondolatait, ha megfontolja a
következőket: az összes teremtmény − szülessen akár nedvességből, tojásból, anyaméhből,
vagy átalakulás (mennyei születés) útján; rendelkezzék formával vagy
nem; legyen akár tudatos, akár nem; tartozzék akár elképzelhető, akár elképzelhetetlen
fajtájához a lényeknek − általam éri el a Nirvánát, a tökéletes felszabadulást.

Ám amikor e lények mérhetetlen és megszámlálhatatlan sokasága már elérte a

korlátlan felszabadulást, valójában e lények nem lények többé, akik örökre felszabadultak.
Miért mondom ezt, Szubhuti? Azért, mert ha egy Bódhiszattva bármi módon kötődne az olyan
fogalmakhoz, mint amilyen az én, a személyiség, a lélek vagy az egyéniség, nem lehetne
továbbra is Bódhiszattvának tekinteni.

IV.

Tehát, Szubhuti, ha egy Bódhiszattva jótékony cselekedeteket gyakorol, tekintet

nélkül a különböző jelenségekre, függetlenül kell azt gyakorolnia. Vagyis sem hang, sem
forma, sem illat, sem tapintás vagy bármely egyéb érzéklet nem befolyásolhatja. Így aztán,
Szubhuti, mikor egy Bódhiszattva jótékonyságot gyakorol, nem ragaszkodik semmilyen
eszményhez. Hogy miért? Azért, mert ebben az esetben érdemei fölmérhetetlenek. Szubhuti,
vajon el tudod képzelni a tér kiterjedését kelet felé?

− Nem tudom elképzelni, ó Magasztos.

− Szubhuti, el tudod képzelni a tér kiterjedését dél, nyugat vagy észak felé? Vagy
bármely más irányban, beleértve a zenitet és a nadírt?

− Nem tudom elképzelni, ó Magasztos.

− Nos, Szubhuti, hasonlóképpen fölmérhetetlenek és elképzelhetetlenek a

Bódhiszattvák érdemei is, akik a jelenségektől függetlenül, mindenféle kötődés és
ragaszkodás nélkül gyakorolják jótékony cselekedeteiket. Ezért egy Bódhiszattvának egyedül
a tanítás mellett kell kitartania, és ahhoz kell ragaszkodnia.

V.

− Mit gondolsz, Szubhuti, fölismerhető a Tathágata valamely testi alakban?

− Nem ismerhető fel, ó Magasztos, hiszen a Tathágata szerint a testi alak valójában
nem testi alak.

Buddha erre így válaszolt:

 − Minden, aminek alakja van, csak látszólagos léttel rendelkezik. Ezért, aki képes
felismerni, hogy valójában egyetlen alak sem alak és az összes jellemző tulajdonság nem
jellemző tulajdonság, az felismeri a Tathágatát.

VI.

Szubhuti így szólt Buddhához:

− Bizonyára mindig lesznek olyanok, ó Magasztos, akikben tanításod hatására

felébred az őszinte hit.

Buddha erre így válaszolt:

 − Ne beszélj így, Szubhuti. A Tathágata utáni utolsó ötszázéves korszakban lesznek
olyan bölcsek, akik e tanítás révén erényben, szilárd hittel kiteljesednek. De te is tudod, hogy
az emberekben a tan nem egyképpen ver gyökeret, hallják azt akár egy Buddhától, kettőtől,
háromtól vagy éppen számtalantól, így az ő erényeik is mindig különbözőek. Vannak viszont
olyanok is, akik a tiszta hittől azonnal fénylővé válnak. Ez utóbbiakat, Szubhuti, a Tathágata
fölismeri. Szívbéli jóságukat és erkölcsi kiválóságukat állandóan érzékeli. Miért? Azért, mert
ezek az emberek nem ragaszkodnak többé az én, a személyiség, a lélek vagy az egyéniség
eszméjéhez. Továbbá nem ragaszkodnak többé ahhoz az elképzeléshez, hogy a dolgok belső
lényeggel bírnak; de ahhoz sem, hogy a dolgok nem bírnak belső lényeggel. Miért? Azért,
mert ha az ember bármilyen felfogást magáénak vall és amellett kitart, óhatatlanul kötődni
kezd az énhez, a személyiséghez vagy az egyéniséghez. Hasonló a helyzet tehát ahhoz, mint
amikor valaki a dolgoknak belső lényeget tulajdonít; és ahhoz is, amikor nem tulajdonít a
dolgoknak belső lényeget. Kötődjék akár az elfogadás, akár az elutasítás által, mindannyiszor
az ént, a személyiséget, az egyéniséget feltételezi.

Ezért a Tathágata szavai mindig figyelmeztetnek: az én tanításom a törvényből fakad

és egy tutajhoz hasonlatos. Így a Buddha tanítását is el kell hagyni. És még inkább a
tévtanokat!

VII.

− Mit gondolsz, Szubhuti, a Tathágata elérte a tökéletes és végső megvilágosodást?

Egyáltalán, kifejezhető szavakkal a Tathágata tanítása?

Szubhuti így válaszolt:

− Úgy gondolom, ó Magasztos, hogy Buddha tanításaiban nincsen egyetlen rögzített

alapelv sem, amit tökéletes, végső megvilágosodásnak hívhatnánk. Azonkívül a Tathágata
tanítása szavakkal kifejezhetetlen. Miért? Azért, mert a Tathágata szerint az igazság szavak
által felfoghatatlan és ezért kimondhatatlan. Nem állíthatjuk róla, hogy van, és nem állíthatjuk
róla, hogy nincs. Ez a megfoghatatlan igazság az alapja valamennyi bölcs tudásának, még
akkor is, ha más-más iskolához tartoznak.

VIII.

− Mit gondolsz, Szubhuti, ha valaki háromezer csillaghalmazt képes megtölteni a hét

drága kinccsel, és mindezt merő jótékonyságból teszi, mondhatjuk-e róla, hogy nagy
érdemeket szerzett?

Szubhuti így válaszolt:

 − Feltétlenül mondhatjuk, ó Magasztos. Miért? Azért, mert az ilyen erény egyúttal a
nem-erény tulajdonságaival is rendelkezik, és a Tathágata úgy beszél róla, hogy azt nagynak
nevezi.

Buddha erre így szólt:

− Ha valaki csak négy sort képes megjegyezni és elméjében tartani ebből a szútrából,
és másoknak tanítva tovább adja azt, az ő erényei fölülmúlják mindezeket. Miért? Azért,
Szubhuti, mert ebből a párbeszédből ered valamennyi Buddha és valamennyi Buddha
tökéletes, végső megvilágosodásra vonatkozó tanítása. A valódi erény túlnő a
meghatározásokon, ezért amit a Buddha tanításának hívnak, az nem a Buddha tanítása.
 IX.

− Mit gondolsz, Szubhuti, ha egy tanítvány a szent élet folyamának áramába lép,
mondhatja-e magában: most elnyerem a folyamba-lépő (szotápanna) érdemeinek gyümölcsét?

Szubhuti így válaszolt:

− Semmiképpen sem, ó Magasztos. Miért? Azért, mert a "folyamba-lépő" kifejezés

csupán egy név. S valójában nincs folyam, amibe a tanítvány beleléphetne. Az a tanítvány
viszont, akit sem hang, sem alak, sem illat, sem tapintás vagy bármely egyéb érzéklet nem
befolyásol már, folyamba-lépőnek nevezhető.

− Mit gondolsz, Szubhuti, az olyan mester, akinek már csak egyszer kell újraszületnie,
mondhatja-e magában: most elnyerem a már-csak-egyszer-visszatérő (szakadágámi)
érdemeinek gyümölcsét?

Szubhuti így válaszolt:

− Semmiképpen sem, ó Magasztos. Miért? Azért, mert a "már-csak-egyszer-

visszatérő" kifejezés pusztán egy név. Hiszen a létből sem kilépni, sem abba visszalépni nem
lehet. Aki képes fölismerni ezt, az már-csak-egyszer-visszatérőnek nevezhető.

− Mit gondolsz, Szubhuti, ha egy tiszteletre méltó bölcs nem akar már egyszer sem
újraszületni, mondhatja-e magában: most elnyerem a nem-visszatérő (anágámi) érdemeinek
gyümölcsét?

Szubhuti így válaszolt:

− Semmiképpen sem, ó Magasztos. Miért? Azért, mert a "nem-visszatérő” kifejezés

pusztán egy név. Valójában nem létezik nem-visszatérés. S ezért a "nem-visszatérő" elnevezés
is csak megjelölés.

− Mit gondolsz, Szubhuti, egy szent ember (arhat) mondhatja-e magában: elértem a
tökéletes, végső megvilágosodást?

Szubhuti így válaszolt:

− Semmiképpen sem, ó Magasztos. Miért? Azért, mert nincs olyan állapot, amit
tökéletes, végső megvilágosodásnak lehetne nevezni. Ha egy szent ember azt mondaná
magában: "megvilágosodott vagyok" − szükségszerűen belebonyolódna az én, a személyiség,
a lélek vagy az egyéniség fogalmaiba.

Ezért még ha a Buddha kijelentené is, ó Magasztos, hogy valamennyi szentet

fölülmúlok a jóga tökéletes nyugalmában, és visszavonultságomban megszabadultam a
szenvedélyektől, akkor sem mondhatnám magamról, hogy elértem a tökéletes
megvilágosodást. Ha viszont valamiképp mégis ezt állítanám magamról, egyszerűen nem
tartana méltónak ilyen szavakra.
 Mivel azonban Szubhuti az égvilágon nem ragaszkodik semmihez, ezt kell hallania:
"Szubhuti visszavonultságában derűsen elmélyült szentnek tekinthető."

X.

Buddha így szólt:

− Mit gondolsz, Szubhuti, régen, amikor Dipankara volt a megtestesült Tathágata,

megragadta-e bármi módon is a tan lényegét?

Szubhuti így válaszolt:

 − Egyáltalán nem, ó Magasztos, Dipankara Buddha semmi ilyesmit nem ragadott meg.

− Szubhuti, mit gondolsz, létrehozhat-e egy Bódhiszattva valamely Buddha-

birodalmat?

Szubhuti így válaszolt:

− Nem hozhat létre, ó Magasztos. Miért? Azért, mert a "Buddha-birodalom

létrehozása" kifejezés valójában csak megjelölés.

Buddha így folytatta:

− Következésképpen, Szubhuti, valamennyi Bódhiszattva-hős, nevezzük őket akár

kisebbnek, akár nagyobbnak, tiszta és világos tudatot fejleszt ki magában, amelyet nem
befolyásolhat sem hang, sem alak, sem illat, sem tapintás vagy bármely egyéb érzéklet. Egy
Bódhiszattva tudata − azzal, hogy még a legkisebb dolgokhoz sem kötődik − nyugalmában
sérthetetlen.

Mit gondolsz, Szubhuti, ha egy emberi test olyan hatalmas lehetne, mint a Szuméru-
hegy , nagy testnek nevezhetnénk?

Szubhuti így válaszolt:

− Feltétlenül nagynak, ó Magasztos. Buddha szerint ugyanis a “nagy test” kifejezés

csupán egy név. A valódi nagyság viszont semmihez sem fogható.

XI.

− Szubhuti, ha annyi Gangesz folyó lenne, ahány homokszem van a Gangeszben,

soknak mondhatnánk a bennük található homokszemek számát?

Szubhuti így válaszolt:

− Nagyon is soknak, ó Magasztos! A folyók számát is képtelenség lenne

megállapítani, hát még a bennük lévő homokszemekét!

− Szubhuti, jól figyelj arra, amit most mondok neked. Ha egy jó szándékú férfi vagy
nő, merő önzetlenségből, a világok háromezer csillaghalmazát töltené meg a hét drága kincs
oly mértékű tömegével, mint amennyi az említett Gangesz folyókban található homokszemek
összessége, akkor vajon érdemekben sokat gazdagodna?

Szubhuti így válaszolt:

− Feltétlenül sokat gazdagodna, ó Magasztos!

 Buddha erre kijelentette:

− Nos, Szubhuti, ha egy jó szándékú férfi vagy nő tanulmányozza ezt a párbeszédet, és

csupán csak négy sort képes megjegyezni és elméjében tartani ebből, és másoknak tanítva
tovább adja ezt, az ő erényei felülmúlják mindezeket.

XII.

Tudd meg hát, Szubhuti, hogy bárhol is hirdessék e szútra legapróbb részletét a
világon, azt a helyet olyan nagy becsben fogják tartani az istenségek, emberek és
titánok birodalmában egyaránt, mintha az egy Buddha-szentély kellős közepén volna.
Mennyivel inkább igaz ez akkor, ha valaki az egész párbeszédet képes megjegyezni és
elméjében tartani, majd másoknak tanítva továbbadni azt. Tudd meg, Szubhuti, hogy az ilyen
személy képes elérni a legemelkedettebb és legcsodálatosabb igazságot. Tehát akárhol is
találjon nyitott fülekre ez a szútra, azt a helyet egyszerűen úgy kell tekinteni, mintha ott maga
a Buddha vagy egy tiszteletreméltó tanítványa lenne jelen.

XIII.

Szubhuti így szólt Buddhához:

− Hogy nevezzük, ó Magasztos, és hogyan tartsuk emlékezetünkben ezt a

párbeszédet?

Buddha így válaszolt:

− Szubhuti, amit most hallotok, az az "értelem feletti tudás tökéletes gyémántja", így
tartsátok emlékezetetekben. Hogy miért? Azért, mert Buddha tanítása szerint az értelem feletti
tudás tökéletes gyémántja valójában nem az "értelem feletti tudás tökéletes gyémántja". E
párbeszéd elnevezése sem más, mint megjelölés.

Szubhuti, mit gondolsz, van a Tathágatának kimondható tanítása?

Szubhuti így válaszolt:

− A Tathágatának semmiféle tanítása nincs, ó Magasztos.

− Szubhuti, mit gondolsz, a világok háromezer csillaghalmaza sok porszemből áll

össze?

Szubhuti így válaszolt:

 − Nagyon is sokból, ó Magasztos!

− Szubhuti, a Tathágata szerint a porszemek valójában nem "porszemek", s a világok

valójában nem "világok", mert csak nevükben azok, amiknek hívjuk őket. Szubhuti, mit
gondolsz, fölismerhető a Tathágata a kiváló bölcsek harminckét testi jegye alapján?

− Nem, ó Magasztos, a Tathágata nem ismerhető fel a harminckét testi jegy alapján.
Miért? Azért, mert a Tathágata szerint a harminckét testi jegy valójában nem "harminckét testi
jegy", hanem puszta megjelölés.
 − Szubhuti, ha egy jó szándékú férfi vagy nő annyi áldozatot hoz is, ahány
homokszem van a Gangeszben, érdemekben akkor is felülmúlja mindezeket az, aki csak négy
sort képes megjegyezni és elméjében tartani e párbeszédből, és másoknak tanítva tovább adja
azt.

XIV.

Ekkor Szubhutinak a belső felismeréstől megindultan könnybe lábadtak a szemei.

Majd így szólt Buddhához:

Csodálatos az, ó Magasztos, hogy megosztod velünk ezt a mély értelmű tanítást. Soha
nem hallottam még ehhez fogható szútrát, amióta csak tudatom megnyílt a Nemes Igazságok
előtt. Ha valaki nyitott szívvel, tiszta és világos tudattal fogadja be az itt hallottakat, az
minden bizonnyal eléri végső célját: a Valóság Világos Megértését. Az ilyen ember, ó
Magasztos, szert tesz a legfigyelemreméltóbb erényre. Mivel azonban a Valóság Világos
Megértése valójában csak egy megkülönböztető fogalom, a Tathágata így tanít: a “Valóság
Világos Megértése” csupán egy név.

Tanításodat hallgatva, ó Magasztos, nem nehéz elhinnem, megértenem és

emlékezetben tartanom mindazt, amit mondasz. Ám ha az eljövendő ötszáz évben is lesznek
olyanok, akik − megismerve ezt a párbeszédet − képesek lesznek befogadni és megőrizni
szavaidat, akkor ők is olyan emberekké válnak majd, akik a legfigyelemreméltóbb eredményt
érik el. Miért? azért, mert ezek a kiemelkedő képességű emberek szabadok lesznek az én, a
személyiség, a lélek vagy az egyéniség fogalmától. S hogy miért lesznek szabadok? Azért,
mert az én megkülönböztetése és különválasztása a világtól: tévedés. Tévedés ugyanúgy, mint
a személyiség, a lélek vagy az egyéniség különválasztása. Következésképpen azok, akik
maguk mögött hagyják valamennyi jelenség fogalmi megközelítésének kényszerét,
Buddháknak tekinthetőek.
Buddha erre így szólt:

– Ahogy mondod, Szubhuti! Ha valaki – hallgatva e párbeszédet – nem telik meg félelemmel, aggodalommal vagy rettegéssel, akkor figyelemreméltó
képességekkel rendelkezik. Miért? Azért, mert a Tathágata tanítása szerint az Első Tökéletesség (az Adakozás Tökéletessége) valójában nem az “Első
Tökéletesség”, hanem pusztán egy név.

Szubhuti, a Tathágata szerint ilyenformán a Türelem Tökéletessége is csak megjelölés.

Hogy miért? Mindjárt elmagyarázom. Egy korábbi inkarnációmban Kalinga király bosszúból
feldaraboltatta a testemet. Abban az időben aszkéta voltam, aki már megszabadult az én, a
személyiség, a lélek és az egyéniség fogalmától. Hogy honnan tudom ezt? Onnan, hogy
amikor a végtagjaimat sorra levágták, nem ébredt föl bennem sem a düh, sem a gyűlölet.
Márpedig, ha kötődtem volna az én, a személyiség, a lélek vagy az egyéniség fogalmához, ez
utóbbi érzések bizonyára fölébredtek volna bennem.
 Szubhuti, emlékszem, hogy az utolsó ötszáz inkarnációm közül egyszer egy
szüntelenül türelmet gyakorló aszkéta voltam. S akkor is függetlenítettem tudatomat az "én"
sajátos megkülönböztetéseitől. Egy Bódhiszattvának maga mögött kell hagynia a jelenségek
fogalmi megkülönböztetését, s így elérheti a Tökéletes Végső Megvilágosodást. Ezt azonban
csak úgy tudja megvalósítani, ha tudatát nem befolyásolják az érzéki világ által keltett
elképzelések, melyeknek forrása rendszerint valamely hang, forma, illat, tapintás vagy
bármely más érzéklet.

A tudatnak tehát függetlennek kell maradnia bármely benne fölkeltett gondolattól.

Addig ugyanis, amíg bármihez is kötődik, még nem ért biztos révbe. Buddha tanítása szerint
egy Bódhiszattva úgy tud jótékonyságot gyakorolni, és csak olyan módon lehet minden lény
hasznára, ha nincs tekintettel a dolgok külső megjelenésére. A Tathágata kijelenti, hogy a
jellemző vonások nem jellemző vonások, továbbá, hogy az élőlények valójában nem
élőlények.

Szubhuti, a Tathágata tudja, hogy mi a végső igazság. Az ő szavaiban nincs csalás és

nincs hazugság. Ezért, amit ő mond, az ugyanúgy független attól, ami valóságos, mint ami
nem valóságos.

Szubhuti, ha egy Bódhiszattva úgy gyakorolja a jótékonyságot, hogy közben tudatával

ragaszkodik valamely konkrét fogalomhoz, olyanná válik, mint a sötétben tapogatódzó ember;
ha viszont úgy teszi mindezt, hogy megőrzi tudatának függetlenségét, látása hasonló lesz az
olyan emberéhez, aki a ragyogó nappali világosságban minden tárgyat jól lát maga körül.

Szubhuti, ha egy jó szándékú férfi vagy nő a jövőben képes befogadni és továbbadni

ezt a tanítást a maga teljességében, akkor erényekben mérhetetlenül gazdaggá válik, s a
Tathágata észreveszi és fölismeri őt Buddha-tudásával.

XV.

Szubhuti, ha egy jó szándékú férfi vagy nő merő önzetlenségből reggel, délben és este
annyi jócselekedetet visz végbe, ahány homokszem van a Gangeszben, s mindezt számtalan
korszakon át teszi, még akkor sem múlja fölül erényekben azt az embert, aki nyitott szívvel és
teljes bizalommal hallgatja ezt a párbeszédet. Nem is beszélve arról, aki leírja, elmélyül
benne, majd másoknak is tovább adja e tanítást!

Szubhuti, összefoglalva a szútra lényegét, azt mondhatjuk, hogy olyasmiről van itt szó,
aminek teljes értékét, vagy bárminemű határát még fölfogni vagy elképzelni sem tudjuk. A
Tathágata azoknak tanítja ezt, akik fölébredtek a Nagy Járműben, ami valójában Határtalanul
Nagy Jármű. Bárki, aki képes megjegyezni és elméjében tartani e tanítást és másoknak bárhol
tanítva tovább adja ezt, az a Tathágata figyelmét nyomban magára vonja, s erényekben
mérhetetlenül gazdaggá válik – az ilyen tökéletes erényesség nem ismer határokat, épp ezért
elképzelhetetlen. Így a Tathágata szerint, aki a fenti erényekkel rendelkezik, eléri a Tökéletes
Végső Megvilágosodást. Miért? Azért, Szubhuti, mert aki vigaszra lel valamely
meghatározott (fogalmi korlátokkal rendelkező) tanban, az óhatatlanul belebonyolódik az én,
a személyiség, a lélek vagy az egyéniség fogalmaiba. Következésképpen alkalmatlanná válik
arra, hogy e párbeszéd lényegét befogadja, elméjében tartsa és nyíltan tovább adja. Szubhuti,
minden olyan hely, ahol ezt a szútrát megbecsülés övezi, az istenségek, emberek és titánok
felajánlásai által az imádat helyének számít. Ezért tudnod kell, hogy az ilyen hely, bárhol
legyen is, Buddha-szentélynek tekinthető, ahol a hívők egybegyűlnek, s hódolatuk jeléül
virágokat szórnak és füstölőt égetnek.

XVI.

Szubhuti, van olyan jó szándékú férfi vagy nő, aki a befogadott tanítást képtelen
megőrizni és továbbadni, mivel előző életeinek rossz karmája elkerülhetetlenül ránehezedik
sorsára. Jelenlegi életének erényei folytán azonban bárki elháríthatja magától a múlt sötét
árnyait, s így képes elérni a Tökéletes Végső Megvilágosodást. Szubhuti, én emlékszem a
Dipankara Buddha előtti végtelen múltra. Akkoriban több milliószor nyolcszáznegyvenmillió
Buddhát ismertem. Valamennyiüknek fölajánlásokat tettem, és kifogástalanul szolgáltam
őket. Mindazonáltal, ha valaki képes befogadni, elméjében tartani és tovább adni e tanítást az
utolsó ötszázéves időszakban, erénye fölülmúlja az enyémet. S az én szolgálatom valamennyi
Buddhának csupán század-, ezred- vagy milliószor százezred része az övének. Ebből is
látható, hogy valóban lehetetlen bármiféle összehasonlítás.

Szubhuti, ha részletezném egy olyan jó szándékú férfinak vagy nőnek az erényeit, aki
képes volt befogadni, elméjében tartani és tovább adni e párbeszéd lényegét az elmúlt
időszakban, akkor a hallgatóimban kétely és hitetlenség ébredne, s ezáltal tudatuk
megzavarodna. Hisz jól tudod, Szubhuti, hogy e szútra valódi értelme – csakúgy, mint az
erényesség jutalmának gyümölcse – puszta fogalmakkal fölfoghatatlan.

XVII.

Szubhuti így szólt Buddhához:

– Mindezek fényében, ó Magasztos, ha valamely jó szándékú férfi vagy nő keresi a

Tökéletes Végső Megvilágosodást, hogyan tud rátalálni arra, s miképpen időzhet abban?
Hogyan tudja uralma alatt tartani gondolatait?

Buddha erre így válaszolt Szubhutinak:

– Ha egy jó szándékú férfi vagy nő keresi a Tökéletes Végső Megvilágosodást, tudati

beállítottságának eltökéltnek kell lennie. Ezáltal így szól majd magához: minden élőlényt föl
kell szabadítanom, még akkor is, ha már valamennyi fölszabadult, hiszen valójában egy sem
szabadult föl. Miért? Azért, Szubhuti, mert ha egy Bódhiszattva ragaszkodna az olyan
fogalmakhoz, mint amilyen az én, a személyiség, a lélek vagy az egyéniség, egyszerűen nem
lenne Bódhiszattva. Ennek következtében nem létezik olyan tanítás sem, amely
meghatározná, miképpen lehet elérni és megvalósítani a Tökéletes Végső Megvilágosodást.
 Mit gondolsz, Szubhuti, régen, amikor Dipankara volt a megtestesült Tathágata, volt
valamilyen követendő tan, ami a Tökéletes Végső Megvilágosodás elérését magyarázza?
 – Nem volt ilyen, ó Magasztos. Buddha tanítása szerint semmiféle olyan tan nem
létezett, amely által a Tathágata elérte a Tökéletes Végső Megvilágosodást.

Buddha így szólt:

– Igazad van, Szubhuti! Ha lett volna ilyen tan, akkor Dipankara Buddha nem
jósolhatta volna meg a következőt: "A jövőben Buddha leszel és Sákjamuninak fognak hívni."
Dipankara azért jósolta meg mostani újraszületésemet, mert a Tökéletes Végső
Megvilágosodás elérésének nincs meghatározott módja. Ha valaki mégis azt mondaná, hogy a
Tathágata elérte a Tökéletes Végső Megvilágosodást, tudd meg, Szubhuti, hogy a Tathágata
nem valamely tan segítségével érte el azt, hiszen a Buddha a tanítások összességét birtokolja.
Így aztán a "tanok összessége" kifejezés is csupán egy megjelölés. Szubhuti, ez is csak olyan,
akár a hatalmas emberi test példája.

Szubhuti erre így válaszolt:

– Valóban, hiszen a Magasztos kijelentette, hogy az ilyen test valójában nem hatalmas
test, mivel a “hatalmas test” kifejezés csupán egy név.

Szubhuti, ugyanez áll a Bódhiszattvákra is. Ha ugyanis egy Bódhiszattva kijelentené:

minden élőlényt fel akarok szabadítani – nem lehetne Bódhiszattvának tekinteni. Miért?
Azért, Szubhuti, mert valójában nincs olyan állapot (változatlan lényegiség), amit
bódhiszattvaságnak hívhatnánk. Buddha szerint minden dolog természete szerint üres, azaz
nélkülözi az önvalót, az ént, a személyiséget vagy az egyéniséget.

Szubhuti, ha egy Bódhiszattva kijelentené: létre akarok hozni egy Buddha-birodalmat

– nem lehetne többé Bódhiszattvának tekinteni. Hiszen a Tathágata szerint a "Buddha-
birodalom létrehozása" kifejezés valójában csak megjelölés. Szubhuti, ezért csak az tekinthető
igazi Bódhiszattvának, aki teljes mértékben független a fogalmaktól és az egyéni lélek
képzetétől.

XVIII.

– Mit gondolsz, Szubhuti, vajon rendelkezik a Tathágata emberi szemmel?

– Igen, ó Magasztos, rendelkezik ilyennel.

– Mit gondolsz, Szubhuti, rendelkezik a Tathágata isteni szemmel?

– Igen, ó Magasztos, rendelkezik ilyennel.

– Mit gondolsz, Szubhuti, rendelkezik a Tathágata a misztikus látás szemével?

– Igen, ó Magasztos, rendelkezik ilyennel.

 – Mit gondolsz, Szubhuti, rendelkezik a Tathágata az értelemfölötti bölcsesség
szemével?

– Igen, ó Magasztos rendelkezik ilyennel.

– Mit gondolsz, Szubhuti, rendelkezik a Tathágata a mindentudás Buddha-szemével?

– Igen, ó Magasztos, rendelkezik ilyennel.

– Szubhuti, emlékszel arra, amit a Gangesz homokszemeivel kapcsolatban tanított a

Buddha?
 – Igen, ó Magasztos, emlékszem a Tathágatának erre a tanítására.

– Nos Szubhuti, ha annyi Gangesz folyó lenne, ahány homokszem van a Gangeszben,
továbbá annyi Buddha-birodalom lenne, ahány homokszem található az említett összes
Gangesz folyóban, akkor soknak mondhatnánk a Buddha-birodalmak számát?

– Nagyon is soknak, ó Magasztos!

– Szubhuti, annak ellenére, hogy sokkal több élőlény létezik, mint az így kapott
Buddha-birodalmak száma, s ezeknek az élőlényeknek a tudata is más-más természetű, a
Tathágata mégis mindegyiket jól ismeri. Hogy miért? Azért, mert a Tathágata szerint egyik
élőlény tudata sem tökéletes Tudat, hanem csupán az elnevezése szerint “tudat”. Szubhuti,
ahogyan lehetetlen megőrizni valamely múltbéli tudatot, éppúgy lehetetlen megtartani a
jelenbéli tudatot, és ugyanúgy lehetetlen fölfogni a jövőbéli tudatot is.

XIX.

– Mit gondolsz, Szubhuti, ha valaki a világok háromezer csillaghalmazát képes

megtölteni a hét drága kinccsel, és mindezt merő jótékonyságból teszi, mondhatjuk-e róla,
hogy nagy érdemeket szerzett?

– Feltétlenül mondhatjuk róla, ó Magasztos!

– Szubhuti, ha az ilyen érdemek nem volnának valósak, a Tathágata nem nevezné őket
nagynak; de mivel viszonylagosságuk is nyilvánvaló, a Tathágata ezért egyszerűen "nagy"-
nak hívja őket.

XX.

– Mit gondolsz, Szubhuti, fölismerhető a Buddha tökéletes testi alakja szerint?

– Nem ismerhető fel, ó Magasztos, a Tathágata szerint a "tökéletes testi alak" kifejezés
valójában csak egy megjelölés.

– Mit gondolsz, Szubhuti, fölismerhető a Tathágata rendkívüli jellemvonásai alapján?

– Nem ismerhető fel, ó Magasztos, a Tathágata tanítása szerint a "rendkívüli

jellemvonás" kifejezés is csak puszta megjelölés.
 XXI.

– Szubhuti, sohase mondd: a Tathágatának föltett szándéka, hogy kifejtse a tanítást.

Bárki mondana is ilyesmit, gyalázná a Buddhát, az ilyennek fogalma sincs arról, amit én
tanítok. Mivel az igazság valójában kimondhatatlan, így bármely igazság-kinyilatkoztató
rendszer csak nevében "kinyilatkoztatás".

Szubhuti erre így szólt Buddhához:

– Bizonyára mindig lesznek olyanok, ó Magasztos, akikben tanításod hatására felébred

majd az őszinte hit?

Buddha így válaszolt:

 – Szubhuti, azok, akikre te hivatkozol, valójában nem élőlények, de nem is nem-
élőlények. Miért? Azért, mert az "élőlény" kifejezés csupán egy név.

XXII.

Szubhuti így szólt Buddhához:

– Ezek szerint, ó Magasztos, a Tökéletes Végső Megvilágosodás elérése sem jelent

semmiféle nyereséget a Buddhának?

Buddha így válaszolt:

– Pontosan így van, Szubhuti. A Tökéletes Végső Megvilágosodás által még a lehető
legcsekélyebb nyereségre sem tettem szert, ezért "Tökéletes Végső Megvilágosodás".

XXIII.

Szubhuti, aki elérte a Tökéletes Végső Megvilágosodást, annak megkülönböztetés és

rangsorolás nélkül Minden Mindenben Egy. Aki szabaddá válik az egyéni lélek képzetétől,
továbbá a jóság különböző válfajaitól is, az nyomban elérheti ezt. Szubhuti, bár a jóságról
beszélünk, a Tathágata szerint a jóság valójában nem “jóság”, hanem pusztán egy név.

XXIV.

Szubhuti, ha valaki merő jótékonyságból a hét drága kincsből oly sok Szuméru-
hegynyit tudna ajándékozni, mint amennyit a világok háromezer csillaghalmaza kitesz
együttvéve, erényekben akkor sem tudná felülmúlni azt, aki csak négy sort képes megjegyezni
és elméjében tartani az értelem feletti tudás e párbeszédéből, azért, hogy másoknak tanítva
tovább adja azt. Ekképpen kettejük erényei egyszerűen összehasonlíthatatlanok.

XXV.
 Szubhuti, ha valaki azt mondaná, hogy a Tathágatának föltett szándéka az összes
élőlény fölszabadítása, ne ragadjon el a képzelet. Miért? Azért, mert a Tathágata valójában
nem szabadít föl élőlényeket. Ha ilyesmi állna szándékában, akkor köze lenne az olyan
fogalmakhoz, mint amilyen az én, a személyiség és az egyéniség.

Szubhuti, habár az egyszerű emberek valóságosnak képzelik énjüket, a Tathágata

kijelenti, hogy az én nem különbözik a nem-éntől. Szubhuti, akiket a Tathágata egyszerű
embereknek hív, valójában nem "egyszerű emberek", hisz az ilyen kategória sem más, csupán
egy név.

XXVI.

– Mit gondolsz, Szubhuti, fölismerhető a Tathágata a kiváló bölcsek harminckét testi

jegye alapján?

– Igen, bizonyára felismerhető, ó Magasztos.

 – Szubhuti, ha a Tathágata fölismerhető lenne a harminckét testi jegy alapján, úgy
olyan lenne, mint bármely nagy birodalmi uralkodó.

– Ahogyan én értem szavaidat, ó Magasztos, a Tathágata mégsem ismerhető fel a

harminckét testi jegy alapján.

Erre a Magasztos a következő verset mondta:

Aki látni vél engem valamely forma alapján,

s aki hallani vél engem valamely hang alapján:

az rég nem jár a helyes úton,

és képtelen fölismerni a Tathágatát.

XXVII.

Szubhuti, még a gondolatát is vesd el annak, hogy a Tathágata kiváló testi jegyei
alapján érte el a Tökéletes Végső Megvilágosodást. A Tathágata nem e jegyek alapján érte el
azt. De azt se gondold, hogy bárki, akiben még csak derengeni kezd a Tökéletes Végső
Megvilágosodás fénye, kijelentheti, hogy a tanok összességét meghaladta. Miért? Azért, mert
az ilyen ember még csak azt sem állíthatja, hogy a tan bármely alakját végleg maga mögött
hagyta.

XXVIII.

– Szubhuti, ha egy Bódhiszattva merő jótékonyságból annyi világot tölt meg a hét
drága kinccsel, ahány homokszem van a Gangeszben, erényekben akkor sem múlja felül azt,
aki türelem és önfeláldozás révén jut el a tökéletes tudásig, a dolgok önvaló nélküli
lényegének belátásáig. Miért? Azért, Szubhuti, mert minden igazi Bódhiszattva érzéketlen
erényei jutalmazása iránt.

Szubhuti így szólt Buddhához:

– Mit jelent az, ó Magasztos, hogy valaki érzéketlen erényei jutalmazása iránt?

Buddha így válaszolt:

– Szubhuti, ha egy Bódhiszattva érdemeket szerez, s ragaszkodik azok jutalmához,

béklyóba veri magát. Ezért jobb neki, ha nem fogad el semmiféle jutalmat.
 XXIX.

– Szubhuti, ha valaki azt mondaná, hogy a Tathágata jön vagy megy, ül vagy fekszik,
az félreértené a tanításomat. Miért? Azért, mert a TATHÁGATA nem jelenik meg és nem
tűnik el, következésképpen ő a "Tathágata".

XXX.

– Szubhuti, ha egy jó szándékú férfi vagy nő porrá törné a világok végtelen számú
csillaghalmazait, soknak mondhatnánk az így kapott parányi részecskék számát?
 Szubhuti így válaszolt:

– Feltétlenül soknak, ó Magasztos! Másrészt viszont, még ha lennének is ilyen parányi

részecskék, a Buddha nem beszélne így róluk. Buddha tanítása szerint a "parányi részecskék"
kifejezés valójában csak egy megjelölés. Ezért, ó Magasztos, amikor a Tathágata világok
csillaghalmazairól beszél, valójában nem “világokról” van szó. Hiszen ezek a világok nem
önálló létezők, így egy világ valójában csak neve által "világ".

Buddha így szólt:

– Szubhuti, a szavak nem tudják kifejezni egy világ valódi természetét. Csak az
egyszerű emberek kötik magukat a nyelv önkényes korlátaihoz.

XXXI.

– Szubhuti, ha valaki azt állítaná, hogy a Buddha tanítása kötődik az önvaló

bárminemű fogalmához, helyes lenne az ilyen ember felfogása?

– Semmiképpen sem, ó Magasztos. Az ilyen ember egy szót sem értene abból, amit a
Tathágata tanít, mert a Magasztos szerint az önvaló, az én, a személyiség és az egyéniség
fogalmai téves felfogáson alapulnak, s lényegében nem mások, mint a nyelv különböző
alakzatai, puszta jelölései.

Buddha erre így válaszolt:

– Szubhuti, annak, aki a Tökéletes Végső Megvilágosodásra törekszik, föl kell

ismernie és meg kell értenie, hogy a dolgok azáltal válnak külön egymástól, hogy különböző
nyelvi megjelöléseket kapnak. S ha mindezt képes belátni, egyúttal függetleníteni is tudja
magát a különböző nézőpontoktól. Szubhuti, a nézőpontok valójában nem nézőpontok, a
Tathágata szerint a "nézőpontok" kifejezés is csak egy megjelölés.

XXXII.

Szubhuti, ha valaki számtalan világot megtölt a hét drága kinccsel, s mindezt merő
jótékonyságból teszi, erényekben akkor sem tudja felülmúlni azt a jó szándékú férfit vagy nőt,
akiben felébred a megvilágosodás utáni vágy, s akárcsak négy sort megőriz szívében e
párbeszédből, és másoknak tanítva tovább adja azt.

Hogy milyen módon adja át a tant másoknak? Nos, csakis úgy, ha a jelenségektől
függetlenül hű tud maradni a Valódi Igazsághoz.
 Mert a múló világban minden lételem olyan:

akár egy csillag a derengő hajnalban, vagy

egy buborék a folyó felszínén, olyan:

mint a villámfény a nyári felhők között, olyan:

mint az ellobbanó lámpafény,

a futó jelenés, vagy a röpke álom.

Mikor Buddha befejezte mondanivalóját, a tiszteletre méltó Szubhutit és az összes

jelenlévőt az őszinte hála érzése töltötte el. S miután meghallgatták e csodás párbeszédet,
szívükben örvendezve továbbhaladtak útjukon.

fordította: Kovács Gábor

A fordítás alapjául szolgáló kötet: The Diamond Sutra and The Sutra of Hui Neng. Translated
by A. F. Price and Wong Mou-Lam. Colorado, 1969, Shambhala Boulder.

A fordításhoz használt irodalom

Bhikkhu Bodhi: A nemes nyolcrétű ösvény. Ford. Farkas Anikó. Budapest, 1993, Orient
Press.

Buddha beszédei. Ford.: Vekerdi József. Budapest, 1989, Helikon Kiadó.

Christmas Humphreys: Buddhism. 1981, Penguin Books.

D.T. Suzuki: Manual of Zen Buddhism. Essex, 1974, Rider and Company.

Ernest Wood: Zen Dictionary. 1977, Penguin Books.

Hetényi Ernő: Buddhista Szótár. Budapest, 1984, Kőrösi Csoma Sándor Buddhológiai
Intézet.

Klaus Mylius: Sanskrit-Deutsch Wörterbuch. Leipzig, 1980, Verlag Enzyklopadie.

Kőrösi Csoma Sándor: Buddha élete és tanításai. Bukarest, 1982, Kriterion Könyvkiadó.

Láma Anagarika Govinda: A korai buddhista filozófia lélektani attitűdje. Ford. Takács
László. Budapest, 1992, Orient Press.

Satipatthana (A buddhista meditáció szíve). Budapest, 1985, Kőrösi Csoma Sándor

Buddhológiai Intézet.

Schmidt József: Buddha élete, tana és egyháza. Budapest, 1995, Farkas Lőrinc Imre Kiadó.

Szondi Lipót: Ember és sors. Ford. Gyöngyösiné Kiss Enikő, Deák Katalin, Toronyi
Gyöngyi. Budapest, 1996, Kossuth Könyvkiadó.

Taiszen Desimaru: Az út gyakorlása. Ford. Fábián Gábor. Budapest, 1995,

Farkas Lőrinc Imre Kiadó.

Takács László: A buddhizmus kialakulása. Budapest, 1983, Kőrösi Csoma Sándor

Buddhológiai Intézet.

Tenzin Gyatso, a XIV. Dalai Láma: Tibeti Buddhizmus. Ford. Váncsa István. Budapest, 1992,
Pesti Szalon Kiadó.
A lábjegyzetek készítésénél számos esetben a Hetényi Ernő által szerkesztett Buddhista
Szótárt vettem alapul. (A ford.)

Bhiksu: Buddha szerzetesrendjének, illetve a buddhista papi rendnek a tagja.

Magasztos: a Buddha szó szinonimája, tkp. “Mindenki-Által-Tisztelt”.

Tathágata: a Buddha szó szinonimája. Jelentése: "az úgy eltávozott", azaz nirvánába tért
elődeihez hasonlóan. E szútrában Buddha is gyakran Tathágataként beszél magáról.

Bódhiszattva: a buddhaság várományosa. (A bódhiszattvaság tíz ismérve: 1. önfeláldozás, 2.

szerénység, 3. türelem, 4. adakozás, 5.védelem nyújtása, 6. gyógyítás, 7. a szentélyek őrzése,
8. a Buddha-tan terjesztése, 9. együttérzés a bajba jutottakkal, 10. mások terheinek
átvállalása.)

Tökéletes Végső Megvilágosodás (Anuttara-szamjak-szambodhi): szó szerint: legvégső-

pontos-teljes tudás. Abszolút bölcsesség, amely nélkülözi a relativitást.

Nirvána: a buddhizmus alapvető célja; felébredés. A szó eredeti jelentése: kialvás,

megszűnés, boldogság, illetve megváltás. A nirvána a lét során: vágy, gyűlölködés, nem-tudás
hiánya; a halál után: érzékelés hiánya, aminek következtében nincs több újraszületés.

Buddha azért nem ad pozitív leírást a nirvánáról, mert annak értelem feletti volta nem
ragadható meg a képzelet vagy a gondolat segítségével. Így a nirvána a tudat bármely
fogalmával vagy elképzelésével összehasonlíthatatlan.

Buddha tanítása alapvetően vidám természetű, és nem tapad hozzá semmilyen negativitás. A
tudatlanság megszüntetése egyaránt tekinthető megsemmisülésnek és "megmindenülésnek".

A hét drága kincs: arany, ezüst, lazúrkő, kristály, agátkő, karneol és vörös gyöngy.

Szent (arhat): tiszteletre méltó, bölcs, felébredett.

Dipankara: a huszonöt földi létrendben megtestesült tökéletes lény (Tathágata) sorrendben

első képviselője, a huszonötödik Sákja (a történeti Buddha), aki e párbeszéd főszereplője.

Buddha-birodalom (Szukhávati): utalás valamely halál utáni mennyei birodalomra, ahonnan -

egyéni helyzetétől függően - vagy újraszületik valaki, vagy nem.

Szuméru-hegy: mitikus hegy a világ közepén.

Istenségek: mennyei félistenek, dévák. Ilyenek többek közt a Jama- (a halál-) istenségek, a
Tushita (a menny) istenségei, a Buddha-birodalmak és a Brahma-világ forma nélküli
birodalmának lényei.

Titánok: ellenistenek (a-szúrák), akik harcolnak az isteni fénylények, azaz a dévák vagy a
szúrák ellen. - Láma Anagarika Govinda szavaival (lásd: irodalomjegyzék): amíg az aszúrák
hatalomlények fény nélkül, addig a dévák fénylények hatalom nélkül. Ez magyarázza, hogy
az utóbbiak, noha nem képesek az emberi sorsba beavatkozni, mégis üdvöt és áldást hozók:
ha valaki megnyílik fénytermészetük előtt.
Az eredeti szanszkrit cím: Vadzsraccshedika Pradzsnyápáramitá Szutra.

Vadzsraccshedika: gyémántvágó (itt az éleselméjűséget szimbolizáló kifejezés).

Pradzsnyáparamitá: tökéletes fölismerés, a "túlpart" elérése bölcsesség révén.

Harminckét testi jegy: pre-buddhista jellegű hindu terminus, mely meghatározott esztétikai és
jelképes vonások összességét jelenti.

A Valóság Világos Megértése (Sampradzsanja): szó szerinti jelentése: teljes tudatosság. Értsd:
tökéletes tudati átvilágítottság.

A hat tökéletesség (páramitá): adakozás, morális érzék, türelem, tetterő, elmélkedés,

bölcsesség.

Kalinga király: Magádha (a mai Dél-Bihar) egykori uralkodója. A legenda szerint egy
alkalommal, amikor trónján álomba merült, rabszolganői elhagyták őt, hogy egy aszkéta
szavaira figyeljenek. Kalinga esztelen féltékenységében ezért megölette az aszkétát, aki egy
későbbi újjászületése alkalmával Buddhává vált.

Nagy Jármű (Mahájána): a Mahájána-Buddhizmus kulcsfogalma. Magára a tanra vonatkozó

megjelölés, melynek fő eszméje a világmegváltás, ideálja a bódhiszattva.

Határtalanul Nagy Jármű (Sresthajána): a "Nagy Jármű" kifejezés szuperlatívusza.

Karma: általános értelemben olyan cselekedet, amely miatt mindig valamilyen - jó vagy rossz
- visszahatásba bonyolódik bele az ember. A karmával rokon fogalom a vikarma és az
akarma. Az előbbi olyan tettekre vonatkozik, amelyeket a cselekvő akkor hajt végre, ha
visszaél szabadságával. Az utóbbi kifejezés azon tettekre, melyek megszabadítják a cselekvőt
a születés és a halál körforgásától.

Tanítás (dharma): törvény, tan, igazság, erény.

Sákjamuni: a név jelentése: a Sákja klán szent bölcse.

A tanok összessége (szarvadharma): szó szerint a dharmák összessége, a dharma szó ebben az
esetben valamely jelenséget, lételemet, fogalmat jelent.

Üres (súnjatá): "üresség" - a dolgok azon tulajdonsága, mely szerint azok nem rendelkeznek
szubsztanciával, változatlan lényegiséggel. Tehát nem a semmi üressége, hanem a mindenek
alapját képező űr.

Tudat (pradzsnyá): partikuláris tudaton túli belátás, mindentudó Buddha-természet, azaz

„nem-tudat”.

tudat (vidzsnyána): kettőzött, vagy partikuláris tudat, az egyéni élet szubjektivitása.

Minden Mindenben Egy (szamatha): a "Rendíthetetlen Nyugalom" elérése.

Nagy birodalmi uralkodó (Csakravarti): a fogalom eredetileg szellemi fokozatot jelentett,
azokra az abszolút tudatú lényekre vonatkoztatták, akik a szanszára (az örvénylő lét)
forgatagából kilépve irányították, mozgatták a kozmikus erőket. Később a nagy buddhista
királyok korában világkirályt, istenkirályt is jelentett.

Szubhuti önkorrekciója bizonyos szövegváltozatokban nem szerepel. (A ford.)

TATHÁGATA: a nagybetűs kiemelés itt a lényegében kifejezhetetlen univerzális

tökéletességet jelöli.

Valódi Igazság: transzcendens vagy értelem fölötti bölcsesség: azaz olyan szupranormális
fölismerés vagy képesség, amely számára “minden mindenben egy”.