- 2 -
A kisbaba, aki nem hall
Melyben kiderül, hogy egy kisbaba
szintesemmit sem hall
. Szülei kétségbe esnek, deszerencsére rálelnek a megoldásra.
In medias res
2004. február 19, csütörtök
zfor
A
történet persze nem ezen a napon kezdődött, hanem talán márCs pocakjában, de nem akarom teljesen az elejéről kezdeni. Ál
l-
jon hát itt egy rövidke összefoglaló.
Cs már régóta gyanította, hogy B nem hall rendesen. A kará-csonyi hazautazást kihasználva alaposan kivizsgáltattuk, és végülis január első hetében meg is műtötték a füleit,
.Nem volt nagy dolog, csak egy pin-
duri kis csövet (tubust) építettek be a dobhártyájába, hogy jo
b-
ban szellőzzön a füle; ez aztán majd magától ki fog pottyanniidővel. Sajna a babáknál alkalmazható egyetlen objektív mérést
1
nem tudták elvégezni.
Így alakult, hogy Cs itt Berlinben, jan. 26
-
án ment el aBERÁ
-t meg
csináltatni. Sajna a gyanúnk beigazolódott: B a b
e-
széd megértéséhez szükséges hangmagasságokból (2000–
3000
Hz) semmit nem hallott, legalább is 10
0 dB-
ig (ami már nagyonhangos, kb. az ütvefúró hangerőssége). Teljesen lesújtott minketa hír, hiszen ebből úgy tűnt számunkra, hogy B teljesen siket.
A mérést később megismételték, nagyjából azonos eredmé
ny-
nyel, bár itt már látszott, hogy valami hallásmaradványa van: a jobb fülével 10
0 dB-
en mintha picit hallott volna. Ezenkívül mi istesztelgettük: főleg a mélyebb, gépi zajokra gyakran reagál, bárnem mindig, és nem mindig egyértelmű a reakció sem. De val
a-
mit azért hall! Közben a család is, mi is sok mindennek utánajá
r-
tunk. Kiderült, hogy teljes siketségről ma már nem is lehet b
e-
Add a Comment