You are on page 1of 8

XII. évfolyam, 3. szám 2011.

MÁRCIUS Ingyenes közéleti információs és hirdetési havilap

Óvodából iskolába Vigasság és bolondozás Tartalomjegyzék


helyett
Egy család és az óvoda A farsangi mulatság el- A télûzés-tavaszköszöntés „- Csû! Mizu? Ja! Aha.” Is-
életében egyaránt fontos pont engedhetetlen „kelléke” a fánknapjára minden csoportban iz- merõsek ezek a szavak? Bizto-
a beiskolázás, ezért a telepü- és a csöröge. Az egyik kedves gatottan készülõdtek gyerekek san, bár így egymás mellett ki-
lésünkön minden intézmény szülõnk felajánlotta, hogy sütés felnõttek egyaránt. Álarcok, csit töményen hangzanak. Nem
méltó hangsúlyt fektet erre az nekünk fánkot –ezúton sze- szemüvegek, bohócok szület- csalás, nem ámítás, sõt nem is a
eseményre, melyet közös szü- retnénk neki még egyszer meg- tek kis kezeik nyomán, a cso- Mézga család életébõl ismert
lõi értekezlettel készítettek elõ köszönni a fáradozását,–ezért portszobákat farsanghoz illõ újmagyar nyelv kódolt szavai
idén is, ahol az intézményve- úgy gondoltuk, hogy csörögét girlandok, lufik, szerpentinek ezek. Nem, nem. Egy nagyon is
zetõk mellett az óvó nénik és a készítünk a gyermekekkel. kavalkádja tette hangulatossá. valós, 21. századi telefonbe-
tanító nénik is jelen voltak. Minden gyermek örömmel és Február utolsó péntekén az ovi- szélgetés egyik fele. Meg is
Nagy Isvánné intézmény- lelkesen gyúrta, nyújtotta, for-
sok is megemlékeztek a hónap ijedtem legott, hiszen attól fél-
vezetõ köszöntõjében elsõsor- málta a farsangi finomságot, jeles ünnepérõl, a farsangról. tem, hogy az „elkövetõ” többé
ban a szülõkhöz szólt: „Egy -az egész óvodát belepte a Ezen a napon bohócok, her- már nem is tud kerek egész
korszak véget ért, gyermekei- frissen sült sütemény illata, de
cegnõk, varázslók és egyéb mondatokban megnyilatkozni.
teket szeptembertõl a mesesa- mégis a legjobb pillanat az volt,
változatos és ötletes jelmezbe Aztán megnyugodtam, mert
rok helyett az iskolapad várja. amikor végre megkóstolhattuk, bújva érkeztek a gyermekek az részletes beszámolót hallottam
Napjainkban nagyon sok in- Az iskolába készülõ gyermekek szüleinek kérdéseire amit készítettünk…. óvodába, s kíváncsian ragyogó a büfés néni névnapjáról, aki
formációt láthattok, hallhattok Nagy Istvánné óvodavezetõ, Zsigmond Károly iskola- arccal fürkészték egymást. Aranka nap tiszteletére csoki-
a tévében, az interneten és az igazgató, óvó nénik és tanító nénik válaszoltak. Szûcsné Hati Kinga (Folytatás a 3. oldalon) val lepte meg az õt felköszön-
újságokban, és persze a szom- tõket. Igen. A szavaknak hatal-
szédasszony is sokat tud az muk van. Vendégeim például
iskolaérettségrõl. Arra kérlek merülõ, feltett és fel nem tett minden gyereket. Nagy észrevették, hogy az utóbbi
titeket, hogy ha bármilyen ké- kérdésekre Zsigmond Károly kérdés, hogy mikor és mivel idõben nem pusztulnak ki a
telyetek, problémátok, kérdé- iskolaigazgató igyekezett ma- tesz jót. virágaim, holott korábban nem
setek van ezzel kapcsolatban, radéktalanul válaszolni. Van, hogy a körülmények sok idõt értek meg nálam. Mi a
forduljatok bizalommal hoz- „Amikor új közegbe kerü- kényszerítik választásra az titok? Beszélek hozzájuk! „Ne
zánk, óvó nénikhez, tanító né- lünk mi magunk, vagy szeret- embert. Itt arra gondolok, pusztulj már ki, légy szíves!
nikhez, bízzatok önmagatok- teink (gyermekünk), akkor hogyha mind a két szülõ Bé- Maradj életben, kérlek! Szeret-
ban és gyermekeitekben. Ne szeretjük tudni, hogy mi vár- késcsabán dolgozik és a gye- ném, ha még zöld lennél, mikor
feledjétek: „Mindenki min- hat ránk. A mai szülõi érte- reknevelésben nincs segítsé- eljön hozzánk az, akitõl kapta-
denre megtanítható, csak ele- kezlet elsõdleges célja ez. Be- gükre nagyszülõ, akkor - még lak.” Vendégeim azt mondták,
gendõ idõ, megfelelõ módszer mutatni azt az új környezetet, ha szeretnék is, hogy helyben ha már ilyen szépen fejlõdöm
és mester kell hozzá…”- ahova várhatóan a gyermekük járjon iskolába az óvodás növényápolás terén, kapok egy
mondta Commenius.” kerül. Természetes, hogy min- barátokkal - másképp kell, szobapáfrányt! Az egy kényes
Meghatottság és kérdések den szülõ a legjobbat akarja hogy döntsenek: fogják a növény, nem? Be is pánikol-
sora ült a lassan iskoláskorú gyermekének. És van is gyermeket és beíratják egy tam! Páfrányból –évekkel ez-
gyerekek szüleinek arcán a választási lehetõsége, hiszen csabai iskolába. elõtt- elfogyasztottam néhány
szülõi értekezlet elején. A fel- az iskolák szívesen látnak Folytatás a 2. oldalról Az óvodában közös sütéssel telt a farsang. A csörögefánk méretes példányt. Na most az-
mindenkinek nagyon ízlett. tán szavalhatok, mondhatom a
monológokat, ki kell kísérle-
A Víziközmû Társulatról teznem, melyik mûfaj eredmé-
nyez kis levelet, zsenge hajtást.
Doboz Nagyközség képvi- Önök is kedvelik a zsenge haj-
selõ-testülete évek óta szerette Nõnap alkalmából tásokat, ugye? Ha már kibújtak,
volna kiépíteni a szennyvíz- tisztelettel köszönt figyelhetjük õket, hogyan nö-
elvezetési hálózatot, ám ön- vekednek, erõsödnek, szépül-
erõbõl nem tudott megvalósí- minden hölgyet nek a szemünk láttára. Azt hi-
tani egy ekkora beruházást. A Doboz Nagyközség szem, lebuktam, és már mind-
Víziközmû Társulatok ennek annyian sejtik, hogy virág-
a problémának a megoldásá-
Önkormányzatának nyelvet használtam – a szó
ra születtek. Önkormányza- Képviselõ-testülete legszorosabb értelmében. Hi-
tunk kezdeményezte az ilyen szen valaminek a létrejötte is
esetekben a törvény által elõ- nagy dolog, de valakinek a
írt Víziközmû Társulat mega- születését, fejlõdését figye-
lakulását településünkön is. lemmel kísérni valóban fele-
A megalakulásról és az azóta Meghívó melõ érzés. Igazán boldog le-
eltelt idõrõl a társulat elnökét, het az, aki ezt – akár többször is
Doboz Nagyközség Önkormányzata
Dézsi Ferencet kérdeztük. – átéli. S hogy a karunkon
Dézsi Ferenc a Víziközmû Társulat elnöke elmondta, tisztelettel meghívja Önt és kedves
Mikor és hány taggal jött nyugalmat keresõ csöppségek
hogy formailag elfogadták a szennyvíz-elvezetési pályáza- családját
létre Dobozon a Víziközmû hogyan jutnak el az elsõ lépé-
tot. az 1848/49-es
Társulat? sig, szóig, farsangi jelmezig; az
2010. október 5-én alakul- befizetést? Hogy látja: a testület. Várhatóan mikor FORRADALOM ÉS SZABADSÁGHARC elsõ helyesírási- vagy lovas
tunk. 2017 egység van telepü- mennyire fizetnek a tagok? lesz hír arról, hogy nyert-e? tiszteletére rendezett ünnepségünkre versenyig? Higgyék el: gyor-
lésünkön, melyeket a szenny- Jó a befizetési arány. Azok Azt máris tudjuk, hogy Ünnepi beszédet mond: san. Nagyon gyorsan. Ezért
vízhálózatra kellene kötni, eb- közül, akik aláírták a belépési volt ugyan hiánypótlás, de az megéri szünös-szüntelen csa-
Simon István Tamás Doboz polgármestere csogó ajkukon csüggeni, mert
bõl a megalakulás napjáig nyilatkozatot, mindenki fizet; lezárult, és formailag elfogad-
1346 egység képviseletében a fennmaradó hányadból is ták a pályázatot; jelenleg a tar- eljön az idõ, amikor már úgy
Az ünnepi mûsor szereplõi kell minden szót kihúzni belõ-
írták alá a belépési nyilatkoza- többen vannak azok, akik fi- tami bírálat folyik. Ha vélet-
a Dobozi Általános Iskola tanulói lük, s a kihúzott szót is alig ért-
tot. A következõ másfél hó- zetnek, és kevesebben azok, lenül nem nyerünk, akkor újra
napban 66,73%-ra emelkedett akik nem. Március 5-e után benyújtjuk. 2015-ig hazai jog-
Helyszín: jük. Mizu? Majd mi megmond-
az összegység, ezzel a lét- kapjuk meg a pontos banki szabály írja elõ a csatorna- Kulich Gyula Mûvelõdési Ház juk. Csak olvassanak bátran
számmal már meg lehetett adatokat. hálózat megvalósítását. Hunyadi tér 1. minket! Kellemes idõtöltést
alakítani a társulatot. A pályázatot még a tava- Idõpont: 2011. március 11. 8 óra kívánok!
Mikor kellett elkezdeni a lyi esztendõben benyújtotta Futakiné Debreczeni Ilona Futakiné Debreczeni Ilona
2 Dobozi Hírmondó 2011. március

A számok tükrében Megkérdeztük


Polgármesteri
Testületi hírek fogadóóra és panasznap
olvasóinkat…
Doboz Nagyközség Ön- a megvalósíthatósági tanul- zati Társulásba. A DAREH
MINDEN HÉTFÕN Ön emlékszik-e az
kormányzata elkészítette a mány szerint 166.870 m3. A taggyûlés határozata értelmé- Idõpontot személyesen ideihez hasonló hideg
2011. évi költségvetési ter- fizetendõ összeg 584.000 Ft, ben a 2011. évi mûködési hoz-
melyet az önkormányzat a zájárulás mértéke 45 Ft/ lakos. vagy a 268-765-ös télre, sok hóra?
vezetét.
A község költségvetésének költségvetésben biztosít. A képviselõ-testület a lakos- telefonszámon lehet kérni.
hiánya 64 millió Ft. A költség- A Békés Megyei Vízmû- ságszámnak megfelelõen a
vetési hiány 2008-ban 58 mil- vek Zrt. az Arad Megyei Víz- 2011. évi költségvetésben biz-
lió Ft, 2009-ben 53 millió Ft, mûvekkel 2010. január 20-án tosítja a 2011. évi mûködési
2010-ben 65 millió Ft volt. A konzorciumi szerzõdést írt alá, hozzájárulást, a 214.830 Ft-ot.
2008 óta bekövetkezett 7 mil- melynek tárgya a felek által A képviselõ-testület felha-
lió forint forráshiány növeke- egy olyan kereskedelmi társa- talmazta Simon István Tamás A Képviselõ-testület
désének oka a központi költ- ság létrehozása, melynek célja polgármestert, hogy a DAREH 2011. március 24 -én
ségvetésbõl származó források az Arad megye területén lévõ taggyûlésben képviselje tele- 14 órai kezdettel tartja következõ ülését
csökkenése. ivóvíz kitermelése és annak pülésünket. Akadályoztatása a Polgármesteri Hivatal
2007-ben az intézmények szállítása saját csõvezetéken esetén helyettesítésére Békési
normatív állami támogatása keresztül. Ezt követõen a Bé- Mihály Tibor alpolgármestert tanácskozó termében.
150 millió Ft volt, 2008-ban kés Megyei Vízmûvek a saját hatalmazza fel. Mindkettõjük Az ülések nyilvánosak.
141,5 millió Ft, 2009-ben 134 termelt vízkészletével keverve akadályoztatása esetén Bondár Mindenkit szeretettel várunk!
millió Ft, 2010-ben 120 millió olyan ivóvizet tudna biztosíta- Lajos testületi tag megbízó fel- Dézsi Istvánné
Ft, 2011-ben 111 millió Ft. Az ni, amely megfelel a tevékeny- hatalmazói levél birtokában Meg sem tudom mondani,
adatokból kiderül, hogy ségi területén érvényes közös- képviseli településünket a melyik évben volt az a sok hó
2011-ben az intézmények nor- ségi minõségi jogszabályok- DAREH taggyûlésben. táncvizsga tájékán, január-feb-
matív állami támogatása (köz- nak. A képviselõ-testület azt a A képviselõ-testület elfo- Meghívó ruár környékén. Nem régen, úgy
ponti finanszírozása) a 2010. határozatot hozta az ivóvíz- gadta a Dobozi Általános Is- 5 éve, annyi hó esett, hogy ki
évihez képest 8,8 millió Ft-tal minõség-javító program meg- kola Szervezeti és Mûködési A dobozi Gondozási Központ Bölcsõdei kellett hordani a parkolóból,
csökkent. Ha a 2011. évi ada- valósításával kapcsolatban, Szabályzatának, illetve házi- kollektívája szeretettel meghívja hogy a táncvizsgára érkezõk par-
tokat a 2007. évihez viszo- hogy a 2010. november 26-i rendjének módosítását, mely Önt és kedves családját kolni tudjanak.
nyítjuk, a csökkenés 39 millió Közép-Békési Térség Ivóvíz- kitér a mobiltelefon használa-
Ft. A forráshiányt csökkentik a minõség-javító Önkormány- tára is.
2011. március 12-én,
2011. évet érintõ megtakarítási zati Társulás, Társulási Tanács Képviselõ-testületünk 18 órától tartandó
intézkedések hatásai. ülésen ismertetett aradi vízát- együttmûködési megállapo-
A Közép-békési Kistérség vétellel kapcsolatos projektet dást kötött a dobozi Cigány Ki- II. BATYUS BÁLJÁRA
Ivóvízminõség-javító Önkor- támogatja. sebbségi Önkormányzat kép- Helyszín: önkormányzati konyha
mányzati Társulás társulási Mint arról már korábban viselõ-testületével. Az együtt- ebédlõje
megállapodásának alapján a beszámoltunk, Doboz Nagy- mûködés szabályait évente
tagok a társulás mûködésének község Önkormányzata a be- szükséges megállapodásban Belépõjegyeket a bölcsõdében lehet vásárolni:
finanszírozását a tervezett víz- zárt szeméttelep rekultiváció- rögzíteni. Felnõtteknek: 800 Ft,
felhasználásuk arányában fize- jának megvalósítása érdeké- Támogatójegy: 500 Ft
tendõ mûködési hozzájárulás- ben csatlakozott a Délkelet-
sal biztosítják. A 2011. évi mû- Alföld Regionális Hulladék- Tombolatárgyak felajánlását, valamint
ködési hozzájárulás 3,5 Ft/ m3/ gazdálkodási Rendszer Lét- bármilyen segítséget szívesen fogadunk.
év, a tervezett vízfelhasználás rehozását Célzó Önkormány- Futakiné Debreczeni Ilona
Molnár Ferencné
Mostanában nemigen emlék-
szem ennyi hóra, tavaly biztosan
nem esett ilyen sok. Szerencsére
Óvodából iskolába a tüzelõbõl nem kellett kiemel-
kedõen sok, minden évben ha-
sonló mennyiségben, forma-for-
(Folytatás az 1. oldalról) most mégis itt van, az nem vé- TÁMOP pályázatán, amit is- lemmel jár. De eldöntöttük, amit nagyon sajnálnék – ab-
mán fogy.
A gyerek pedig sötétben kel és letlen, hiszen a beiskolázással kolások tehetséggondozására, hogy felvállaljuk a konflik- ban az esetben kérem, hogy ne
sötétben ér haza. Az addig is- kapcsolatban õ már nagy ru- szakkörökre, táborokra hasz- tust, hisz az nekünk nem üzlet, vegyék zaklatásnak, ha meg-
mert arcok helyett idegenek- tinnal rendelkezik, és szívesen nál fel pedagógusok közremû- hogy a jobb tanulót elviszik is- kérdezzük a döntésük okát. Mi
kel tölti az idejét. De számára válaszol õ is kérdéseikre. ködésével. kolánkból egy-egy rendbontó ebbõl tanulhatunk!”
sajnos a körülmények ezt Folytatva a sort: vannak - A halmozottan hátrányos miatt. Volt már, hogy elutasí- Iskolánk igazgatója a be-
eredményezik. És ebbe bele olyan szülõk is, akik más szü- gyerekekre évek óta sikeresen tottunk gyereket, vagy java- iratkozás pontos dátumával
kell törõdnünk! lõknek hisznek jobban, és pályázunk és a pénzbõl fej- soltuk, hogy magántanulóként zárta szavait, elmondta, hogy
Vannak szülõk, akik az ezért õk is más iskolát válasz- lesztésüket, oktatásukat tesz- látogassa iskolánkat. 2011. március 1-jétõl április
idegen nyelv elsajátítását (he- tanak gyermeküknek a dobozi szük hatékonyabbá. - Természetesen a díjazás 30-ig várjuk a leendõ elsõsök
lyesen) fontosnak tartják, helyett. A valóságnál szebb- - Hagyományos szabad- sem marad el a jó teljesít- szüleit.
ezért tagozatos iskolába viszik nek, jobbnak festi le a városi idõs programjaink életre szóló ményt nyújtó tanulók eseté- Kissné Lukucz Katalin ta-
gyermeküket. Számukra jó iskolát. Aztán a szülõ év köz- élményt nyújtanak: a farsang, ben: kiránduláson, mozi, szín- nító néni kiemelte, hogy Do-
hír, hogy szeptembertõl isko- ben szembesül a tényekkel: sportnap, gyereknap, kará- ház, strandlátogatáson vehet- bozon már kialakult egy jól
lánkban is indítunk angol ta- Ugyanazt tanulják Csabán is, csonyváró ünnepség… tek részt. Díjazzuk a hónap ta- mûködõ közösség, ahol szá-
gozatot, felmenõ rendszerben. mint Dobozon, ott is vannak jó - Intézményünk jól felsze- nulóit, a nyolc éves kiemelke- míthatunk egymásra, és ennek
Ehhez természetesen szakem- és rossz gyerekek az iskolá- relt az eszközöket és a beren- dõ teljesítményt emlékplaket- a közösségnek lehetnek ré- Sziromi Katalin
berre is szükségünk lesz, így ban, ott is vannak gyengébb és dezési tárgyakat illetõen egy- tel, pénzjutalommal díjazzuk. szesei a leendõ elsõsök és szü-
Nem szeretem a telet, mert
pályázatot írunk ki erre a jobb pedagógusok, ott is zárva aránt. - Egészségügyi szempont- leik egyaránt. Szabó Anikó ta-
hideg van. Mindig azt szoktam
célra. Tehát az egyik elsõ osz- van az utcaajtó stb. És nem - Szeptemberben a leg- ból egyáltalán nem közömbös nító néni az iskolánkban jól
mondani apunak, hogy régeb-
tály angol tagozatú lesz az új biztos, hogy nagyobb törõdést újabb számítógépekkel ren- az iskola környezete: az épület mûködõ tehetséggondozást
ben, mikor gyerek voltam, na-
kollegina irányításával. Ami kap a gyermek a pedagógus delkezõ informatikai szaktan- állaga, a közelben található li- hangsúlyozta: „Iskolánk te-
gyobb volt a hó, a térdemig ért.
elsõsorban játékos nyelvtanu- részérõl. termet adjuk át, 9 tanterembe get, sportpálya-azt gondolom, hetséges tanulói számtalan
Apu erre azt szokta mondani,
lást jelent a kezdeti idõszak- Mit nyújtunk az iskolánk- interaktív tábla, projektorok ezt nem kell túlragozni. versenyen vehetnek részt, és
hogy a lábam is rövidebb volt.
ban. Az óvó nénik, a pedagó- ba érkezõknek? és számítógépek kerülnek, ezt Az a szülõ, aki lelkiis- mindig jól helytállva, szép
gus véleménye, és a szülõi - Az évnyitón kis aján- egy megnyert 15 milliós pá- meretesen foglalkozik a gyer- eredménnyel térnek haza.„
igény alapján alakítjuk ki a ta- dékcsomagot kapnak az elsõ- lyázatból sikerül megvalósí- mekével, és nem úgy gondol- Biztos vagyok abban,
nulócsoportot. Természetes, sök, benne egy iskolaemblé- tanunk. ja, hogy mindenért az iskola hogy bár minden fontos dolog
hogy azok a gyerekek, akik más pólóval. - További tervünk a digi- tehetõ felelõssé, az a szülõ szóba került, maradt még
magatartási, értelmi szem- - Az elsõ hetekben az óvó- tális napló bevezetése, mely- megtalálja számításait isko- olyan téma, melyrõl szívesen
pontból lemaradást mutatnak a nõkkel közösen átmenetet se- nek segítségével, valamint az lánkban. Mi partnerek va- beszélgetnének az iskolakez-
többiekhez képest, azoknál gítõ foglalkozásokat tartunk. internet segítségével a szülõ gyunk a párbeszédben, cé- dés elõtt álló gyermekek szü-
nem az lesz az elsõdleges fel- - Fontosnak tartjuk a min- naprakészen értesülhet gyer- lunk, hogy gyermekük jól lei. Ez így természetese, hi-
adatunk, hogy angolra oktas- dennapos sportolási lehetõsé- meke tanulmányi munkájáról. érezze magát iskolánkban és szen ami igazán fontos szá-
suk õket. Valószínûleg olya- get, tanórák és tömegsport - A felsõs évfolyamokon megszerezze a szükséges tu- munkra, abban jól szeretnénk
nok is lesznek, akik nem tart- órák keretében, lehetõség van az angol nyelvet csoportbon- dást a továbblépéshez. Amire dönteni, a lehetõ legtöbb in-
ják fontosnak ebben a korban néptánc, társastánc tanulására. tásban oktatjuk a jövõben. számtalan példa van, hiszen formáció birtokában. Nagy
a nyelvtanulást. Õk alkotják - Szakköröket, és a mûve- - Minden iskola életében tudjuk, hogy mennyi szakem- Istvánné Julika szavaival élve:
majd a másik osztályt, és nor- lõdési házzal kooperálva ját- fontos szerepet játszik a fe- ber, egyetemista, fõiskolás „Forduljatok bizalommal
mál tanterv szerint haladnak. szóházakat szervezünk. En- gyelem kérdése. Mindig vol- vált volt tanulóinkból. A kö- hozzánk!” Liseczki Gáborné
Elõreláthatólag Szabó Anikó nek a kapcsolatnak további tak és lesznek is, akik ez ellen zös munka reményében kö- Utálom a telet, szeretném, ha
tanítónõ vezetésével. Kati ta- fejlõdése várható szeptember- tevékenykednek. szönöm, hogy meghallgattak. vége lenne. Mostanában nem is
nító néni az egyik 4. osztályt tõl, hiszen a mûvelõdési ház Következetesen próbálunk el- Amennyiben más iskolát vá- emlékszem ilyen sok hóra és
veszi át szeptembertõl. Hogy 43 millió forintot nyert a lenük fellépni, ami érdeksére- lasztottak gyermeküknek - Futakiné Debreczeni Ilona ekkora hidegre.
2011. március Dobozi Hírmondó 3
Pályázat a kultúráért Szájról szájra Vigasság és bolondozás
Miért szeretjük a meséket? Ila magyartanár, elõadómû- (Folytatás az 1. oldalról) tékok tették színesebbé és iz-
Talán azért, mert a mesékben vész, Dr. E. Szabó Zoltán, a Molnár Imre bûvész színes galmasabbá ezt a napot.
a jó rendszerint elnyeri méltó Körös-Vidék Drámapedagó- mûsorával kezdõdött a nap. A Az idei tél nem adta be egy-
jutalmát, a gonosz pedig meg- giájáért Alapítvány elnöke, kis nézõközönség tátott szájjal könnyen a derekát, az egész na-
lakol; ráadásul Meseországot Jankó Erzsébet a Kalocsa Róza figyelte, hogyan varázsolt pos hóesés miatt, az óvoda ud-
máshol nem látott lények (tün- Nonprofit Közhasznú Korlátolt cilinderébe élõ nyuszit, hogyan varán égettük el a kisze-bábot.
dérek, beszélõ állatok) és va- Felelõsségû Társaság mûvelõ- is kerülhet elõ kendõ helyett Hangos kerepeléssel, kolom-
rázslatok népesítik be, s lássuk dési házának igazgatója. galamb. Trükkjeit vidám kaca- polással, tréfás versikékkel
TÁMOP 3.2.3./08/2-2009- közmûvelõdés a nem formális be: sok kellemes percet szerez- A Dobozi Általános Iskolában gással, sok-sok tapssal jutal- hoztuk a tél tudomására, hogy
0085 jelû Közösségek építése és informális tanulás szolgá- het a mesevilág. is nagy hagyománya van a me- mazták a gyerekek. ideje visszavonulni.
a Körösök völgyében - a latában Békés megyében. E gondolatok jegyében semondó versenynek, így nem Ezt követõen kezdetét vette a Köszönjük a szülõknek,
2011. február 17-én Mezõko- volt nehéz jelentkezõket talál- csoportonkénti igazi „buli”. nagyszülõknek a sok szép ötle-
vácsházán, a Kalocsa Róza ni, akik szívesen képviselték Volt tánc, mulatság, eszem- tes jelmezt, a finom sütemé-
Nonprofit Közhasznú Korlátolt iskolánkat. Lelóczki Éva 6. a, iszom, hiszen sok-sok finom- nyeket, a hozzájárulást, s hogy
Felelõsségû Társaság mûvelõ- Nánási Andrea Bianka 5. b és sággal telített asztal csábította részt vettek a hagyománnyá
dési házában rendezték meg az Takács Tünde 6. b osztályos õket a „lakomához”. Csopor- váló kisze-báb égetésén.
V. Békés Megyei Monda- és tanulók a zsûri dicséretével, a tonként különbözõ versenyjá- Horváth Ildikó
Mesemondó Találkozót. Cél- játszóházban készített ajándé-
juk az volt, hogy elsõsorban a kokkal (pl. csodaszép álomfo-
térségben fellelhetõ monda- és góval) és emléklappal tértek
mesevilág témakörét mutassák haza.
be a versenyzõk, de természe- „Herder jóslata szerint: ha
tesen más tájegység monda- és megszakad a beszéd, akkor el-
mesekincse is szerepelhetett a vész nyelvünk és vele együtt
jelentkezõk elõadásában. A mi is elsüllyedünk a népek ten-
versenyt öt kategóriában hir- gerében. Az ilyen versenyek és
dették meg; az egészen kicsik- természetesen az ezeken sze-
tõl az egészen nagyokig mint- replõ tanulók és tanáraik az
egy 120 diák játszott a szavak egyik biztosíték arra, hogy ez
és a képzelet erejével. ne következzen be. Az sem
A fazekasság alapjait sajátítják el a gyerekek a gyermek A versenyzõket szakértõ mellékes, hogy a mindennapok
fazekas szakkörben minden pénteken. Az oktató Dézsiné zsûri értékelte, melynek többek feszített munkatempója mel-
Gurzó Ágnes fazekas. között tagjai voltak: Seregi lett erre idõt áldoznak gyerekek
Zoltán, a Békés Megyei Jókai és felnõttek egyaránt.”- nyilat-
Színház rendezõje, Józsa kozta Zsigmond Károly iskola-
igazgató. A farsangi mulatság a tánccal válik igazán hangulatossá.
Mihály, a Békés Megyei Jókai A királylányok, manók és nyuszik együtt vigadtak.
Színház színmûvésze, Czitor
Attila, a Békés Megyei Jókai
Színház színmûvésze, Szabó Futakiné Debreczeni Ilona
Ebben az évben az alma mellett
tejet is kapnak az iskolások…
A Dobozi Általános Iskola élnünk kell ezekkel a lehetõsé-
az elõzõ tanévben sikeresen pá- gekkel. Sokan szívesen fo-
lyázott az iskolagyümölcs gyasztják az almát és a tejet
programban. Azóta is az alsós egyaránt. Sajnos azonban azt is
tanulók minden nap hozzájut- tapasztalhatjuk, hogy nem min-
hatnak egy-egy darab almához. den tanulónk kezeli helyén a
Ezt a sikeres programot már- dolgot. Nem becsüli, érintetle-
cius 1-tõl kiegészíti az iskolatej nül kidobja a kapott élelmi-
program, mely minden tanuló- szert, igénybe sem veszi a le-
nak, minden nap egy pohár te- hetõséget. Sajnos ezt tapasz-
Szõni, fonni tanulnak a gyerekek minden pénteken a jet biztosít reggelire. taljuk az ingyen ebéd, ingyen
gyermek szövõ szakkörben. A foglalkozásokat Gáborné A részletekrõl Zsigmond tankönyvek esetében is. Nem
Fekete Katalin oktató vezeti. Károly igazgató úr számol be: gyõzzük hangsúlyozni, hogy
"Egy fórumon értesültem, hogy mások megfizetik ezeknek a
az oktatási intézményeknek le- szolgáltatásoknak, termékek-
Takács Tünde, Nánási Andrea Bianka és Lelóczki Éva hetõségük van pályázni az nek az ellenértékét és nem sza-
képviselte iskolánkat a mezõkovácsházi versenyen. A zsûri iskolatej programra. Ennek a bad felelõtlenül, pazarlóan vi-
VARÁZSKEZEK kiemelte szép kiejtésüket, határozottságukat. lényege, hogy a tanulók min- selkedni.
den nap ingyen egy pohár tej- A tejjel kapcsolatban: Van-
hez juthatnak. Vannak, akik azt nak, akik nem fogyaszthatják,
Gyermek varázskezek köre foglalkozásai: gondolhatják, hogy ez nem vannak, akik nem szeretik. De
nagy dolog. De napi 300 pohár ebbõl nem következik, hogy a
2011. március 02. szerda – agyagozás Nagyon sok szeretettel tej igenis nagy dolog. Persze az kukában kell landolnia az élel-
2011. március 09. szerda – kokárda készítése meghívjuk Önt ingyen szó csalóka, hiszen miszernek. Vigye haza, vagy
és kedves családját az semmi sincs ingyen! Az elõfi- adja oda olyan társának, aki
2011. március 16. szerda – agyagozás nanszírozó a helyi önkormány- szívesen elfogyasztaná. Kérem
2011. március 23. szerda – húsvéti vesszõ- aerobikosaink félévzárójára, zat-ezúton is köszönöm a pozi- a szülõket, hogy legyenek az
kosár aljának készítése mely 2011. március 11-én tív hozzáállást részükrõl-,a ter- iskola partnerei és érdeklõd-
2011. március 30. szerda – húsvéti vesszõ- (pénteken) 18 órakor lesz melõnek /Tolna tej/ az állam jenek gyermeküknél az ebéd, a
kosár oldalának készítése a Mûvelõdési Ház egyenlíti ki a számlát /52Ft/2dl tej, az alma sorsáról…éljünk,
tej/. Sajnos ma már nemcsak az és ne visszaéljünk a lehetõség-
nagytermében.
egészséges étkezés érdekében, gel!"
hanem a szükség érdekében is Vácziné Urbanecz Annamária
Csoportjaink elõadják az eddig tanult
Felnõtt varázskezek köre foglalkozásai: koreográfiáikat, és közben versenyzõink
összemérik tudásukat a saját maguk által
2011. március 01. kedd – csuhéfonás összeállított gyakorlataikkal.
2011. március 04. péntek – csuhéfonás
2011. március 08. kedd – kokárda készítése Belépõjegy: 400,-Ft/fõ
2011. március 11. péntek – bõrözés
2011. március 18. péntek – bõrözés A szervezõk: Dobozi Szabadidõs és
2011. március 22. kedd – gyöngyfûzés Mozgáskultúra Közhasznú Sportegyesület,
2011. március 25. péntek – gyöngyfûzés Mûvelõdési Ház
2011. március 29. kedd – vesszõfonás
Sok szeretettel várunk minden kedves
Mindenkit szeretettel várunk a foglalkozásokra! érdeklõdõt!
Belépõdíj: 100 Ft/alkalom + anyagköltség A szervezõk A Dobozi Általános Iskolában az iskolatej program
keretében minden tanuló minden reggel egy pohár tejet kap.
4 Dobozi Hírmondó 2011. március
„Királylányt akarok, tavaszt akarok!” Farsang Simonyi Zsigmond helyesírási verseny
A vízkereszttõl hamvazó- Nagyon büszke vagyok a minden mennyiségben Minden év februárjában évek során én mindezen túl
szerdáig tartó idõszakot nevez- fellépõ gyerekekre. Készültek, megrendezik a Simonyi Zsig- rájöttem az egyik legfontosabb
zük farsangnak, a farsangi dolgoztak, szerveztek, és szem- mondról elnevezett helyesírási tényezõre: a versenyzés sikeré-
idõszak végét pedig farsang mel láthatóan jól érezték ma- versenyt, melyet a Magyar Tu- nek titka a kellõ alázat a téma
farkának. Bárcsak elmond- gukat a színpadon. Szüleik A hetedikesek február ruházni a kalózokat és a szi- dományos Akadémia Nyelvtu- iránt. Legyen ez sport, mûvé-
hatnám, hogy pontosan tu- minden segítséget megadtak: 12-én a farsang farkára léptek, réneket sem. Volt olyan osz- dományi Intézete szervez, s szet, irodalom; ha ez nincs
dom, mikor van húshagyó- rengeteg tombolatárgy és mi negyedikesek 19-én javá- tály, ahol igazi giggoló állta a többnyire Antalné Szabó Ág- meg, a várt eredmény elmarad.
kedd, hamvazószerda, torkos szendvics alapanyag gyûlt ban tapostuk a farsang farkát. mulatság költségeit. A harma- nes tankönyvíró állít össze. A mi tanulóink szép eredmény-
csütörtök. Sajnos ezekrõl a össze; segédkeztek a szend- Mint a szólás is mondja:- Leg- dikosok Shakira számára rop- Mindezt azért írtam le, hogy nyel végeztek a területi meg-
napokról és a hozzájuk fûzõdõ vicskészítésben, anyagbeszer- jobb a kitaposott út! Nagyon ták, a negyedikesek Lady Gaga érzékeltessem, milyen rangos mérettetésen. Elhoztunk két
hagyományokról csak olvasni zésben, teremdíszítésben és köszönjük a kollégák tapaszta- dalára táncoltak. Volt indián- és neves vetélkedõn vettek harmadik helyezést (Lelóczki
tudunk, hiszen ezek a szo- még sok minden másban. Óriá- latbeli segítségét, szívesen kö- tánc és country, az elsõsök pe- részt diákjaink, s értek el szép Éva 6. a és Sztojka Laura Lilla
kások nálunk már nem élnek. si köszönet jár érte! Hálásak vettük õket. dig a nyárba röpítettek bennün- sikereket a békési területi for- 7. a oszt. tan.), egy negyedik
Ezért is nagy öröm számomra, vagyunk Vas Jancsinak, aki a ket mûsorukkal. A disco-hoz a dulón. A versenyre évek óta já- (Sikó Beáta 8. b ) , egy ötödik
hogy legalább a farsangi mu- mûsor hangosítását és a tánc-
A farsang hete rengeteg zenét Vas János szolgáltatta, runk, s tapasztalhatjuk, nyel- (Molnár István 6. b), egy tize-
latság megmaradt, sõt igen versenyt levezényelte, majd
elõkészülettel telt. Álljon itt a megtalálta mindenki a kedvére vünk milyen gazdag; mindig dik és egy tizenegyedik (Bá-
nagy hagyománynak örvend. egy sikítós, pörgõs, táncolós
példa az utánunk jövõknek: valót. A nyolcadikosok megta- tudnak újabb és újabb feladat- tori Dorina 5. a és Futaki Máté
A felsõs farsangot minden diszkóval segített a télûzésben.
hétfõn plakátoltunk, kedden nították a kisebbeket a disco- sorral elõrukkolni a szervezõk. 5. b ) helyezést.
évben a 7. osztályosok rende- (Elvégre a hangoskodással
meghívót postáztunk, szerdán sétára, a country lépéseire. De Ez bennünket, tanárokat is arra A feladatok nehézségi fo-
zik; s rendszerint óriási izga- mégiscsak ez volt a célunk.)
beszereztük a hozzávalókat, nem maradhatott ki a népszerû sarkall (ösztökél)- és nem sar- kát ismerve, tudva azt, hogy
lom elõzi meg, hiszen ilyenkor Köszönjük a mûvelõdési ház-
csütörtökön lufit fújt, tekert, pinocció sem. kal (cipõt javít)-, hogy évrõl egy-egy helyezés fél ponton
színpadra is lépnek a farsan- nak, hogy helyet biztosított, és
hajtogatott mindenki, aki tu- Rengeteg szendvics, üdítõ, évre megújuljon anyanyelvi tu- múlott (amely egy lemaradt
golók. Az elõadáson Sanyi, az hálásak vagyunk minden dicsé-
dott. (Megérte.) Pénteken ter- sütemény fogyott. Az anyukák dásunk, gyarapítsuk ismere- ékezet a tollbamondásban), az
Üvegtigris címû filmek szeret- rõ szóért, amit a mûsor és a mu-
met rendeztünk, költözköd- szorgalmasan árulták a tom- teinket a helyesírás terén. A két eredmény iskolánk hírnevét õr-
nivaló csacsibarátja a hideget latság után kaptunk. tünk, közben fõpróba is volt. bolát, zsákbamacskát. Szabó szó magyarázatának az az oka, zi. Egy ilyen versenynek nem
akarta elûzni úgy, hogy közben Abban bízom, hogy minda-
Szombaton ismét termet ren- Anikó tanító néni pedig lefo- hogy ilyen és ehhez hasonló csupán a gyõzelem a célja:
még egy királylányt is vará- zok, akik ott voltak, évek múl-
deztünk a mûvelõdési házban a tózta a lányokat kalapos, boás feladatokat kell megoldaniuk a meggyõzõdésem, hogy a felké-
zsoltat magának. A mûsor vé- va is szívesen emlékeznek
negyedikesekkel, miközben az hölgyekként, a fiúkat rettent- diákoknak. szülés során számtalan (a szá-
gére a királylányos kérés telje- majd vissza erre a farsangra.
anyukák sütöttek-fõztek, hetetlen tûzoltóként. Szóval Hogy ki gyõz, ki a jó, ki jut mos ugyanazt jelenti!!!) isme-
sült, de a tavasz – úgy tûnik - szendvicset készítettek. minden volt, mi szem-szájnak tovább? Eldönti ezt a tehetség, rettel gyarapodtak a verseny-
csak naptáron közeleg. Futakiné Debreczeni Ilona Végre elérkezett a várva ingere, pazar ötletekben sem a felkészültség, s az ottani, pil- zõk, s remélhetõleg kialakult
várt nap délutánja! Elmondhat- volt hiány. Köszönet a részt- lanatnyi összeszedettség. Va- bennük az igény arra, hogy he-
juk, hogy alsósaink és a tanító vevõ osztályoknak, a felkészítõ jon tudja-e a versenyzõ ott és lyesen írjanak, használják a he-
nénik megint nagyot alkottak, pedagógusoknak és a szpon- akkor azt a teljesítményt nyúj- lyesírási szabályzatot, és hogy
feladva a leckét a következõ zoráló szülõknek! A nyárra tani, amire felkészült, és amire igényesek legyenek az írásbeli
osztályoknak. Minden évben ugyan várnunk kell még né- képes; eszébe jutnak-e a szabá- munkájukra.
elhangzik: - Már megint itt a hány hónapot, úgy néz ki, hogy lyok, tud-e hallgatni az ösztö- Reméljük, jövõre minden
farsang a nyakunkon! Mit csi- a tavasz is várat még magára. neire? Minderrõl szólnak a vesszõ a helyére kerül majd!
náljunk, milyen mûsort talál- Nem igazán sikerült elkergetni pontok, az elért eredmény. Az Paukertné Szabó Mária
junk ki, hogy a gyerekek is jól a telet, ami az egész farsangi
érezzék magukat, és a szûkös alakoskodás lényege. Remél-
felkészülési határidõbe is bele- jük, nem marad el a télûzõ ün-
férjünk? neplés eredménye, és hamaro-
Mûsorunkat a sokszínûség san a tavasz erõsíti, melengeti a
jellemezte. Volt osztály, aki az fázós lelkeket! Kezdõdhet a
õseink életét idézte fel, voltak, böjt, a megtisztulás idõszaka.
akik kedvenc rajzfilmjüket kel-
A mindenre kíváncsi Sanyi rengeteg kérdésre kapott tették életre. A szülõket és a
választ a farsangi mûsor során. nevelõket dicséret illeti a fan-
tasztikus díszletekért, kelléke-
kért. Nem lehetett könnyû fel- Kissné Lukucz Katalin

A helyesírás nehéz tudományában tették próbára


magukat a Dobozi Általános Iskola tanulói.

Bölcsis Farsang
Február utolsó csütörtökén ségek, az ilyenkor szokásos
édes, vidám zsongás járta át a farsangi fánkkal, gyümölccsel,
csoportszobákat a farsangi ké- üdítõvel vendégeltük meg az
szülõdés során. A gyerekek apróságokat. A mulatságnak a
örömmel és izgatottan bújtak déli alvás vetett véget.
jelmezeikbe és kíváncsian né- Ezúton szeretnénk köszö-
zegették kis barátaikat. Reggeli netet mondani Tobai Jánosné,
után mindannyian együtt, kö- Julika néninek, nyugdíjba vo-
zösen, vidáman búcsúztattuk a nulása alkalmából, aki bölcsõ-
telet. Apró lábú táncosaink ri- dénkben 25 éve hittel, szeretet-
Kökény Attila dala az õskorban is rabul ejtette a nõk Az indiánok és a cowboyok háborúja békével ért véget, száltak a Madagaszkár címû tel, elhivatottsággal végezte
sõt még táncolni is megtanították egymást. rajzfilm zenéjére, forogtak, munkáját. Azt mondják, a
szívét.
tapsoltak a kedvenc dalaikra. nyugdíjas évekkel sok pihenés,
Voltak, akik körtáncot válasz- nyugalom jár. A 43 év munká-
tották és persze „szóló” tánco- ban eltöltött idõ után, mi kí-
saink is remekeltek, lenyûgöz- vánunk neked aktív, mégis
ve minket, felnõtteket is jóked- nyugodt éveket, melyet tölts el
vükkel és felhõtlen vidámsá- egészségben, örömben, szere-
gukkal. A szülõk kedvességé- tetben. Megérdemled.
nek köszönhetõen finom édes- a Bölcsisek

A Való Világ szereplõi képzeletben oda utaztak, ahol


„van egy pici házikó”. Shakira és táncosai fûszoknyában idézték a nyarat.
2011. március Dobozi Hírmondó 5
A Dobozi Polgárõr Egyesület beszámolója Regélõ utcanevek - Hunyadi tér Márciusi történelem
A Dobozi Polgárõr Egye- szüreti felvonulás biztosítása, A mai Hunyadi tér egykor Nándorfehérvár kapitányává és
sület február 5-én tartotta ülé- 2010. október 30. és november a „Sikló ucca”, majd a Piac tér Erdély vajdájává tette meg,
sét, melyen ismertette a 2010. 4. között fokozott szolgálat a nevet viselte; az idõseknek ko- gyámja volt a kiskorú V. Lász-
évrõl szóló beszámolóját. temetõ környékén. 2010 de- rábban tájékozódási pontot je- lónak, 1446-ban a rendek egy-
cemberében esetleges orvvadá- lentett. A háború elõtt a lovar- hangú lelkesedéssel választot-
Az egyesület létszáma a szok illetve fatolvajok figyelé- da udvara és teniszpálya volt ták meg Magyarország kor-
2010. év végén 67 fõ volt, se a Vadásztársaság területén. itt. 1983-tól viseli a nagy tö- mányzójává. Hét évig viselte a
melybõl 45 fõ férfi polgárõr, 9 Lakossági jelzések alapján rökverõ nevét. legmagasabb méltóságot, és
fõ nõi polgárõr, valamint 13 fõ többször történt a nagyközség- amikor átadta a hatalmat a
tiszteletbeli tag. A tagok 2010. ben megforduló házalók fi- Hunyadi János Vajk havas- nagykorúvá vált királynak, az
január 1-je és 2010. december gyelése, illetve ezzel kapcso- elvei menekült bojár és Mor- ország fõkapitánya lett. A pápa
31-e között összesen 4.523 óra latban jelzésadás a rendõrség zsinay Erzsébet elsõ szülött fia hercegi címet is adományozott
szolgálatot teljesítettek és felé. 1407 körül született. 1409-ben neki, amit Hunyadi soha nem Az 1848-as tavaszi átala- nek tartozott felelõsséggel.
6.800 km utat tettek meg. Eb- Az idegenforgalmi idény a család megkapta Luxem- viselt. kulás programja több mint két Ezért tehát független, és felelõs
bõl önállóan 3.527 órát, a ren- biztonságának bûn- és baleset- burgi Zsigmondtól Hunyad- Mindennél nagyobb volt évtizedes elõkészítõ munka kormány volt.
dõrökkel közösen pedig 996 megelõzési feladatainak jobb várát és a körülötte lévõ Hunyadi tényleges gazdagsá- (reformkor) eredménye volt. Az 1848–49-es forradalom
óra szolgálatot láttak el a pol- végrehajtása érdekében Szana- uradalmat, innen ered a csa- ga, soha sem volt elõtte, sem A végsõ lökést a reformok és szabadságharc Magyaror-
gárõrök. zug területén is rendszeresen lád Hunyadi neve is. Hunyadi utána olyan hatalmas fõúr, aki ügyében végül 1848. március szág újkori történetének egyik
Kiemelt szolgálati esemé- láttak el a polgárõrök szolgála- katonai pályafutását apródként annyi millió hold földet mond- 15-e jelentette, amikor a pesti meghatározó eseménye, a
nyek 2010-ben: Minden hó- tot. kezdte. 1430-ban Zsigmond ki- hatott magáénak: 28 vár, 57 vá- radikális ifjúság vér nélkül nemzeti identitás egyik alap-
napban 12 munkanapon a "Egyesületünk tagjai figye- rály szolgálatába lépett, a ki- ros és több mint 100 falu volt érvényt szerzett az ún.12 pont- köve. Társadalmi reformjaival
nyugdíjkihordó kézbesítõk kí- lemmel voltak a külterületi ta- rályt elkísérte Rómába, Bázel- birtokában. Ezzel a gazdagság- nak. Március 15-én a bécsi for- a polgári átalakulás megindító-
sérése, 2010. április 10-11-én nyákon élõ emberekre is. be, és Csehországba. 1432-ben gal meg lehetett volna szerezni radalom hírére magyar küldött- ja, önvédelmi harcával a nem-
az országgyûlési választások Figyelõszolgálatokat láttak el a házasságra lépett Horogszegi a politikai hatalmat is, Hu- ség indult a pozsonyi ország- zeti mitológia részévé vált.
zavartalan lebonyolítása miatti mezõgazdasági területek kör- Szilágyi Erzsébettel. A házas- nyaditól azonban semmi sem gyûlésrõl a császári városba, s Szerves része volt az 1848-as
szolgálatok, 2010. május 1-jei nyékén is a terménylopások ságból két fiú született: László állt távolabb. Gazdagságát idõközben Pesten is kitört a európai forradalmi hullámnak,
ünnepségnél biztosítási felada- megakadályozása érdekében. és Mátyás. csak egyszer vette igénybe, forradalom. Március 16-án azok közül viszont lényegében
tok, 2010 júliusában a Mézes Köszönjük a polgárõr tár- Amilyen nagyszerû hadve- amikor a török elleni küzde- Bécsbe is eljutott a pesti forra- egyedül jutott el sikeres kato-
Fesztiválon, illetve elõtte fi- sainknak az eddigi munkát, a zér volt Hunyadi János, olyan lemben egyedül, segítség nél- dalom híre. Az udvar meghát- nai ellenállásig.
gyelõszolgálat, valamint hely- Megyei Szövetségnek és az erõs jellemû magyar és hivatott kül maradt, akkor saját vagyo- rált, s kénytelen volt engedni a Eredményességét mi sem mu-
színbiztosítási feladatok ellátá- Önkormányzatnak a támoga- államférfi is. Alig 30 éves nából szervezte meg hadsere- pozsonyi küldöttség követelé- tatja jobban, hogy csak a cári
sa. tást, a Rendõrségnek az együtt- korában jutott a legmagasabb gét: saját pénzén készítette elõ seinek. Hozzájárult március Oroszország beavatkozásával
2010. augusztus 14-én mûködés lehetõségét, valamint királyi kitüntetésekhez és mél- Nándorfehérvár védelmét és az 17-én gróf Batthyány Lajos lehetett legyõzni, amelynek so-
úszóversenynél helyszínbizto- a többi támogatónk segítségét tóságokhoz. Zsigmond király a világraszóló diadal, amelyet miniszterelnöki kinevezésé- ha ekkora hadserege addig nem
sítás, 2010. augusztus 20-i köz- is."- nyilatkozta a Dobozi magával vitte külföldi útjára, déli harangszóval még ma is hez. Beleegyezett az önálló járt még külföldön. Gyakorla-
ségi rendezvényen biztosítási Polgárõr Egyesület Vezetõsége mint udvari vitézét, Albert ki- megünnepelünk, mindenkép- magyar kormány megalakulá- tilag az 1848-49-es harc a ma-
feladatok ellátása, 2010. szep- rály temesi gróffá és szörényi pen Hunyadi János egyéni sába. Megígérte, hogy a király gyar nemzet történetének leg-
tember 1-jétõl minden tanítási Azt hiszem, a lakosság ne- bánná nevezte ki. I. Ulászló érdeme volt. szentesíti a reformtörvényeket. híresebb háborús konfliktusa
napon reggel az iskola elõtti vében is elmondhatom: kö- A gróf Batthyány Lajos veze- is.
gyalogos átkelõhelynél biztosí- szönjük a polgárõröknek, hogy tésével megalakuló új kormány
tás a gyermekek biztonságos szabad idejüket feláldozva, el- már nem a királynak, hanem az
átkelését segítve. 2010. októ-
ber 2-án és 3-án az önkormány-
lenszolgáltatás (bér) nélkül fo-
lyamatosan végzik tevékenysé-
Süssünk, fõzzünk! ország választott képviselõi-
Barangolás az ízek világában... nek, a magyar országgyûlés- Futakiné Debreczeni Ilona
zati választás zavartalan lebo- güket, és ügyelnek települé-
nyolítása érdekében figyelõ- sünk nyugalmára.
szolgálat, 2010. október 9-én Futakiné Debreczeni Ilona Brokkolis sajttorta
Hozzávalók: A tésztához:
fél kg brokkoli, 4 evõkanál- TÉRÍTÉSI DÍJ BEFIZETÉSE
liszt, 4 tojás, 1 kávéskanál só.
A krémhez: 5 dkg vaj, 5
dkg liszt, 4 dl hideg tej, 1 2011. március 21-én (hétfõ) és
kávéskanál só, 15 dkg reszelt 2011. március 22-én (kedd)
trappista sajt, fehérbors, õrölt
kömény, fokhagyma. (Tej- 7.30-TÓL 16.00 ÓRÁIG
színes (füstölt) krémsajttal is akkor egy réteggel több lesz,
lehet fokozni a ízt.) mert a lapot négyfelé vágjuk.) A POLGÁRMESTERI HIVATAL
Elkészítés: A brokkolit A krém elkészítése: Felol- B épület 7-8-as számú irodájában.
megtisztítjuk, feltesszük fõni vasztjuk a vajat, rászórjuk a
annyi sós vízben, amennyi ép- lisztet, és állandó kevergetés
pen ellepi. Fedõ alatt puhára mellett felhabzásig pirítjuk. A
pároljuk, leszûrjük, kézi mixer- tûzrõl levéve, lassan adagolva,
A Dobozi Polgárõr Egyesület 2011 februárjának elején
rel pépesre zúzzuk. (Néhány folyamatos keverés mellett Õ is minket olvas
rózsát a díszítéshez félrete- hozzáadjuk a hideg tejet. A tûz-
tartotta ülését.
szünk.) A brokkolipépbe bele- re visszatéve pár perc alatt kö- Több mint egy éve indítot- gyermek, aki már érdeklõdik a
keverjük a lisztet, a sót, a tojá- zepes lángon besûrítjük. Ízlés tuk útjára rovatunkat, és ez alatt Dobozi Hírmondó iránt, kérjük,
sok sárgáját, majd óvatosan a szerint sózzuk, fûszerezzük, az idõ alatt sok gyermekrõl ki- jelezzék, hogy a következõ szá-
tojások felvert habját is. Egy belekeverjük a reszelt sajtot. derült: õ is minket olvas... Ha az mokban be tudjuk mutatni leg-
nagy tepsit kibélelünk sütõpa- (A tejszínes krémsajt még Önök családjában is van olyan fiatalabb olvasóinkat!
pírral, kicsit beolajozzuk, majd lágyabbá teszi.) Minden lapot
szétterítjük rajta a tésztát. 160 bekenünk a krémmel, végül a
°C-on kb. 30 percig sütjük. torta oldalát is bevonjuk vele.
Sülés után hagyjuk kihûlni a Koktélparadi- csommal, a félre
lapot, késõbb lehúzzuk róla a tett brokkoli rózsákkal és re-
papírt, és óvatosan ebbõl szab- szelt sajttal díszítjük. Jó ét-
juk ki a 3 kör alakú formát. vágyat kívánok!
(Négyzet alakú is lehet a torta, Futakiné Debreczeni Ilona

Idõjárás naptár
Az ülésen többek között a 2010. évrõl szóló beszámolót Március 4. Kázmér napja venen.
ismertették. Ha e napon esik vagy havazik, Március 12. Gergely napja
az aratást egy héttel el kell ha- Ha ezen a napon esik a hó: “Meg-
lasztani. rázza még szakállát Gergely.”
2011. március 3-tól Március 9. Franciska napja Március 18.
minden héten csütörtökön 9-tõl 12 óráig Azt tartják a bácskai meg a ba- Sándor, József, Benedek zsák-
a Dobozi Idõsek Klubjában (Doboz, Ady E. u. 9.) a ranyai öregek, hogy amilyen ban hozza a meleget.
Mozgáskorlátozottak Békés Megyei Egyesületének idõjárás uralkodik Franciska Március 21. Benedek nap-
Békési Szervezete ügyfélfogadást tart. napján, olyan lesz egész már- ja
ciusban. A tavaszi napéjegyenlõség ide-
Az érdeklõdõket, valamint a régi és új tagjait
Március 10. je ez, amikor is egyforma hosz- A 6 éves Kárnyáczki Zsófika gyakran lapozgatja a
szeretettel várja Amilyen az idõ ezen a napon, szúak a nappalok és az éjsza- Dobozi Hírmondót. Elsõsorban az óvodai híreket figyeli az
Laukó András a helyi szervezet vezetõje. az várható a következõ negy- újságban, és emellett szívesen keresi az ismerõs arcokat is.
kák.
6 Dobozi Hírmondó 2011. március
„A boldogságot nem lehet ajándékba kapni.
Egyetlen titka: adni, mindig csak adni. Apróhirdetését leadhatja
Jó szót, bátorítást, mosolyt, hitet Továbbra is szeretettel várja régi és új
és sok-sok önzetlen, tiszta szerelmet és szeretetet.” a Polgármesteri Hivatal 12. számú irodájában.
vásárlóit bõ árukínálattal az
Kérjük, vegye figyelembe, hogy lapunk következõ száma
Frank Mária és ERIKA VIRÁGBOLT! 2011. április 2-án (szombaton) jelenik meg.
LAPZÁRTA: 2011. március 21.
Puskás Károly Doboz, Kossuth tér 15.
Tel: 06/20 327-7204
Házassági évfordulótok 06/30 571-3746 Apróhirdetések
alkalmából
kívánok további MÁRCIUS 8. Építési telek eladó a Do- cipõk. Doboz, Táncsics u. 31.
sok szép boldog éveket Tel.: 06/70 364-9678
egészségben, békességben.
NÕNAP bó utcában.
Tel.: 06/20 453-7983 Kora tavaszi kiültetésre
Nálunk nem kell várnia, csak vinnie Pelenkázós kiságy kifo- különbözõ méretû fenyõfák
az elõre becsomagolt virágokat. gástalan állapotban eladó. eladók kedvezõ áron.
Keresztanyád és családja Fehér színû, ifjúsági ággyá is Tóth Sándor Zsibongó u. 24.
Ha nincs ideje személyesen eljönni, Tel.: 06/30 410-1801
átalakítható. I.ár.: 20000 Ft
rendelését telefonon is leadhatja. Etetõszék 2000 Ft-ért elvihe- Újszerû állapotban lévõ
tõ. gyermekhordozó kedvezõ
Fájdalommentes fülbelövés!
Szatmári Fannit Érd.: Szabóné Megyeri And- áron eladó.
12. születésnapján reánál a 06/30 494-7099 Doboz, Alkotmány u. 19.
- Élõvirágok, Tel.: 06/30 838-8063
Eladó 1 db babakocsi
és Szatmári Katát - Cserepes virágok
bébi hordozóval, 1 db sport Ház eladó Dobozon a
- Selyemvirágok,
6. születésnapján babakocsi, kislány bébi ru- Damjanich u. 7. szám alatt.
- Temetési koszorúk,
szeretettel köszönti hák 116-os méretig, kislány Tel.: 06/20 398-0562
- Alkalmi csokrok
Orodán mama és tata
Temetésekre ingyenes kiszállítás! A Dobozi Hírmondó hirdetési díjai
Továbbra is teljes körû temetkezési a 2011. januári számtól
A Dobozi Hírmondó segítségnyújtással állunk a lakosság
valamennyi száma elolvasható a rendelkezésére éjjel-nappal, Egész oldal 65.520 Ft
a Szilencium Temetkezési Vállalattal.
www.doboz.hu Fél oldal
Negyed oldal
32.760 Ft
10.920 Ft
weboldalon. Nyolcad oldal 6.510 Ft
Tizenhatod oldal 4.410 Ft
Kizárólag családi eseményekkel
Tájékoztatom kapcsolatos hirdetés esetében:
a Tisztelt Lakosságot, Vállalom Harmincketted oldal
Apróhirdetések
2.205 Ft
220 Ft
hogy magánszemélyek, õstermelõk
-Régi cserépkályhák, tûzhelyek bon-
személyi jövedelemadó bevallásának tását, újrarakását, samottozását.
elkészítését vállalom.
Érdeklõdni: minden nap 17-19 óra között -Új csempekályhák, kandallók, ke- Olvasóink figyelmébe!
a 06/66 268-009 és a 06/20 362-6211-es
mencék építését.
telefonszámon lehet. A bolttulajdonosok arra kérik
Puskás Mihály a vásárlókat, hogy cigarettáért és alkoholért ne
Köves Mihály Doboz, Kucsi u. 10/a. kiskorú gyermekeiket küldjék a boltba, mert 18
Doboz, Bajcsy Zs. u. 4. szám éven aluliakat szeszes itallal és dohányáruval
Tel.: 06/30 667-8727 nem szolgálhatnak ki.
üzemgazdász,
regisztrált mérlegképes könyvelõ

Doboz, Kossuth tér 20.


Tel.: 06/70 432-5590, 06/20 417-3459
Széles árukínálattal várom nyílt a Gumismûhely mögött.
Minden elköltött 1000.- Ft után
minden kedves régi és új
„Thomas” pontot adunk , amelybõl
vásárlómat!
- élõvirág - faliképek
ha összegyûjt 15 db-ot, - Pedikûr
- cserepes virág - kaspók
rendkívül kedvezõ áron vásárolhatja meg - Manikûr
- selyemvirágok - faliórák a minõségi Thomas konyhai kések egyikét. - Mûkörömépítés
- temetési koszorúk - karórák Vásároljon nálunk és szerezze meg a teljes készletet! - Tartós lakkozás
- sírcsokrok - bizsuk Az akció június 12-ig tart. (Géllakkal)
- esküvõi csokrok - vicces táblák
- alkalmi csokrok - tükrök
- kosarak - táskák Március 14. és április 30. között a
- mécsesek - könyvek „Hozza magát nyerõ helyzetbe” Bejelentkezés
- szökõkutak - illatszerek
promócióban meghirdetett minden egyes termék után a 06/20 467-2072-es
Játékok nagy választékkal!
Jó minõségû pelenkák kaphatók!
autós matricát adunk. telefonszámon.
Gyûjtsön össze 30 db-ot a pontgyûjtõ füzetbe, nevét
Nõnapra elõcsomagolt virágok!
címét írja rá és dobja be az üzletünkben található
Temetésekre ingyen kiszállítás!
Rendelését telefonon is bármikor
gyûjtõdobozba. Esélyét növelheti, ha többször is
kigyûjti a 30db matricát. A promócióban 4 megye CBA
Mindenkit
leadhatja!
Nyitva tartás:
üzletei vesznek részt. Sorsolás május 31-én közjegyzõ szeretettel várok!
jelenlétében lesz. A nyertest postán értesítik.
hétfõtõl péntekig: 8-tól 17 óráig
szombaton és vasárnap: 8-tól 12 óráig Nyeremény 1 db Volkswagen Polo személyautó! Molnárné Szabó Zsófia (Osi)
További részletek az üzletben. Jó vásárlást és sok
sikert kívánunk minden kedves vásárlónknak!
2011. március Dobozi Hírmondó 7
Fekete Attila – Sírkõkészítõ A családsegítés és gyermekjóléti szolgáltató Rendelkezés a SZJA
tájékoztatja a Tisztelt Lakosságot, hogy lehetõséget
- Gránit-, márvány-, mûkõ sírkeretek, tudunk nyújtani intézményünkben 1 + 1 %-áról
- Épületmunkák, a pszichológus szakember ingyenes segítségének
- Utólagos betûvésés igénybevételére. A személyi jövedelemadó 1%-a felajánlható alapít-
- Sírfelújítás, - Betûfestés Havonta egy alkalommal, elõre egyeztetett vány, közhasznú, kiemelten közhasznú szervezet
Olvashatatlan táblák cseréje idõpontban biztosított részére.
Térburkolás D. Nagy Anikó pszichológus elérhetõsége.
Kérjük, a szolgáltatás igénybevételéhez Dobozon az Önök felajánlásait a következõ szer-
érdeklõdjenek személyesen vagy vezetek kaphatják meg:
Több év garanciával! a 66/268-171-es telefonszámon. Dobozi Óvodáért Alapítvány
1-es MÛKÕ SÍREMLÉKEK 80.000 Ft-tól
A következõ idõpont: Adószáma: 18386372-1-04
1-es GRÁNIT SÍREMLÉKEK 200.000 Ft-tól 2011. március 22. kedd Doboziak Dobozért Közalapítvány
Érdeklõdni: Doboz, Zsibongó u. 44. Adószáma: 18386303-1-04
Tel.: 06/30 283-3760 Dobozi Iskoláért Alapítvány
Adószáma: 18376342-1-04
Dr. Varga Péter Doboz Sportjáért Közalapítvány
Adószáma: 19061168-1-04
Fájó szívvel emlékezünk ingyenes jogi tanácsadást tart Dobozi Polgárõr Egyesület
2011. március 10-én és 24-én Adószáma: 19062451-1-04
ifj. Orodán Istvánné
14 -tõl 16 óráig. Petõfi Horgászegyesület, Doboz
született Adószáma: 19981028-1-04
Máté Rozália A szolgáltatás elérhetõ a családsegítés és Dobozi Szabadidõs és Mozgáskultúra Közhasz-
gyermekjóléti szolgáltatónál. nú Sportegyesület
halálának Adószáma: 18385515-1-04
3. évfordulójára Érdeklõdni lehet személyesen az Dobozi Szabadidõs, Tömeg- és Versenysport
intézményben Közhasznú Egyesület
"Csoda volt, hogy éltél, és mindenkit szerettél, (Doboz, Ady E. u. 9. szám alatt), vagy Adószáma: 18385917-1-04
Nem haltál meg, csak álmodni mentél."
a 66/268-171-es telefonszámon. A másik 1% felajánlható kiemelt költségvetésû
Örök szeretettel emlékezünk
A családsegítés és gyermekjóléti szolgáltató dolgozói elõirányzatokra:
Gyászoló családja 1153 Parlagfû mentesítés feladatai
1823 Nemzeti Tehetség Program feladatai
Kérjük az adatlap pontos kitöltését (elég az adószámot
Fájó szívvel emlékezünk TÁJÉKOZTATÓ beírni), mivel az APEH csak ebben az esetben folyósítja a
felajánlott összeget.
Teleki László Felhívjuk a Tisztelt Lakosság figyelmét,
hogy 2010. november 1-jétõl megváltozott a
halálának háziorvosi rendelõk telefonszáma.
10. évfordulóján
Az új számok a következõk: Kedves Betegeink!
”Hogy ki volt õ nekünk,
Azt el nem mondhatjuk, Dr. Forczek Gabriella rendelõje: 06/66 638-252
A jogosítvány egészségügyi alkalmasságáról
Mert nincs rá szó, nincs rá fogalom. Dr. Márki Andrea rendelõje: 06/66 636-201
Csillag volt, mert szívbõl szeretett, szóló új rendelet értelmében 2010. december
Dr. Nyilas Ildikó rendelõje: 06/66 635-372
Mi úgy szerettük, ahogyan csak lehetett. 31-tõl sok esetben szakorvosi beutaló
Elment tõlünk, mint a lenyugvó nap, szükséges. A szakorvoshoz idõpontot kell kérni,
De szívünkben él és örökre ott marad.” ami 2-4 hét is lehet és csak a lelet birtokában
szeretõ felesége, lányai, veje, unokája és édesanyja újítható meg a jogosítvány.
Az orvosi ügyelet Kérjük, ellenõrizzék idõben jogosítványuk
érvényességét, hogy elõre tudjanak beutalót
telefonszámai kérni, amennyiben a háziorvos ezt
Fájó szívvel emlékezünk Munkanapokon 16.00 óráig:
szükségesnek látja.
a Háziorvosi szolgálat
Dr. Forczek Gabriella: 06/20 398-9132
Dr. Nyilas Ildikó: 06/20 358-0333
Szabó Sándorné Dr. Márki Andrea: 06/30 228-2380
szül. Szabó Erzsébet
Délután 16.00 óra után és hétvégén:
halálának Gyula, Dob u. 3.: 06/66 463 004 Tájékoztató
(Pándy Kálmán Kórház Szakrendelõ Intézete)
5. évfordulójára Felhívjuk a Tisztelt lakosság figyelmét arra,
hogy Doboz Nagyközség közigazgatási
területén a folyékony hulladék elszállítását
"Mint egy gyertyaláng, lobban el az élet.
Mint egy gyors folyó, rohannak az évek. 2011. január 1-jétõl a TELTISZ Bt. végzi.
A múltba visszanézve valami fáj, Elérhetõsége: 06/20 988-6203
valakit keresni, aki nincs már." ANYAKÖNYVI HÍREK
a szeretõ családja A szolgáltatás díja:
Házasságkötések: Szûcs Zoltán és Hati Kinga 7.812 Ft/szippantás
Születések: Szabó Zoltán és Pankotai Adrienn
Ezúton köszönjük mindazoknak, akik
fia Zoltán Máté, Köteles Zsolt és Kolozsi Edina fia
Szilágyi Jánosné Krisztián, Pribojszki Péter és Debreceni Hajnalka
szül.: Biri Rebeka Eszter fia Zsombor, Palotás Zoltán és Szabó Magdolna
temetésén megjelentek, hogy sírjára leánya Tímea Titanilla, Szabó Ferenc és Nagy
koszorút, virágot helyeztek, Ágnes fia Ferenc Konrád A szemétszállításért fizetendõ
fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek.
Halálesetek: Balog Gáborné (1927) Hold u. szolgáltatási díj
a gyászoló család 25., Zoltai István (1936) Liszt u. 1., Szilágyi 2011. január 1-jétõl
Jánosné (1941) József A. u. 15., Mezei Sándorné
(1976) Széchenyi u. 54., Szabó Ferenc (1959)
Doboz területén: 1.405 Ft/hó
A Dobozi Hírmondó elérhetõségei:
Tel.: 06/66 268-765/35
Hámán K. u. 56., Szabó Mihályné (1929) Marx u. Doboz-Szanazug üdülõterületen
55., Barabás Károlyné (1929) Bercsényi u. 31., 32 alkalomra: 10.560 Ft/év
E-mail: hirmondo@doboz.hu Vágási István (1952) Bercsényi u. 4.
8 Dobozi Hírmondó 2011. március

Élsportolói elismerés Egy lehetõség


Puju Robin a Békéscsabai A világban rengeteg egy-
Karácsonyi Lajos Vívó Egye- más nélkül nem létezõ fogalom
sület tagja is és részt vett azon rendezgeti mindennapjainkat.
az élsportolói fogadáson, me- Ilyen a jó és a rossz, a szép és a
lyet idén február 1-jén tartot- csúnya, a vég és a kezdet. Azt
tak a békéscsabai városháza mondják, ha becsukódik elõt-
dísztermében. Díjat, serleget ted egy ajtó, valahol egy másik
azok a sportolók kaptak, akik kinyílik. Bölcseletek, amelyek
az elmúlt évben világverse- mellett elsuhanunk, s nem vesz-
nyen vettek részt. szük komolyan, mert… Pedig
A dobozi sportoló a Kadét mindig történik valami, ha vala-
Párbajtõr Európa-bajnoksá- mi elkezdõdött, az egyszer be is Kádár Krisztina és Debreczeni Réka K1 program- ban ért
gon, Athénban a csapatban fejezõdik, s ha valami véget ért, el dobogós helyezést.
elért 7. helyért, valamint a Ka- valami elkezdõdik.
dét Párbajtõr Világbajnoksá- Ez a körfolyamat írja törté- papírhalmazon megcsillant egy 1. Szûcs Katalin
gon, Bakuban való részvéte- Puju Robin a 2010. évi kimagasló eredményei elisme- netét egy kedves kis gerlai tanya tavaszt ígérõ kósza fénysugár, 2. Kaldenekker Anna
lért kapta a serleget, melynek a réseként vehette át a rangos díjat. lelkes közösségének is. A 2010- rádöbbentem, hogy Csercsa K1 program:
talpán a következõ felirat áll: es évben sikeresen zárult az elsõ Sándor jó úton halad azon céljá- 1. Kádár Krisztina /Doboz/
„Puju Robin részére, a 2010. alkalommal induló Hét Vezér nak elérésében, hogy Békés me- 2. Harmados Hajnalka
évi kimagasló eredményei el- mat Vantara Gyula – Békés- ra is az értékek megõrzése a Vándorkupa elnevezésû házi lo- gyében meghonosítsa a díjlo- 3. Debreczeni Réka /Doboz/
ismeréseként.” csaba polgármestere – adta át, cél.” vasversenyük. A 2011-es év vaglás tudományát, mert épít- E7 program:
A tiszteletre méltó jutal- aki kihangsúlyozta: „Tovább- Futakiné Debreczeni Ilona versenykezdõ idõpontjára re- kezni, valamit létrehozni csak 1. Hamar Zsóka
mény-kedtünk, hogy jut valami az alapok pontos megteremtésé- 2. Cseri Dóra
az augusztusi forróságból, de vel lehet. Ezek a fiatalok fel- 2. Jámbor Anita
február 20-a, Álmos napja fog- nõve, a kapott tudást szorgal- Remélem, a 7 hónapot átö-
Horgász hírek csikorgató hideggel köszöntötte mukkal ötvözve a lovaglás tu- lelõ versenysorozat 2. (márciu-
Értesítjük a sporttársakat, miszerint az éves engedélyek kiadása szerdai a lelkes versenyzõket. Megala- dományának azon szintjére fej- si) fordulójára beköszönt az iga-
kultak a csapatok, karikáscsat- lõdhetnek, amellyel a késõb- zi tavasz, maga mögött hagyva a
napokon 17 órától történik a Vásártéri Kocsmában. tintással hivatalosan is megkez- biekben ezen sportágban or- zord telet, mert ugye tudjuk, ha
A horgászengedélyek, illetve a tagsági díj árai változatlanok maradtak. dõdött a küzdelem a kupáért, s a szágszerte sikeresek lehetnek. valami elkezdõdik, az egyszer
Napijegy váltásra 2011. március 10-tõl van lehetõség: dicsõségért, amit egy a szívem A kezdõ gondolatmenetet véget is ért. Nem mindegy azon-
közelébe akasztott aranyérem követve az elsõ nem létezne az ban a kettõ között lévõ út meg-
- Vásártéri Kocsma Doboz, Vásár tér okozhat. utolsó nélkül, s az utolsóból is tételének módja, lehet sikerek-
- Attila Horgászbolt Doboz, Zrínyi u. A verseny nélkül eltelt öt lehet elsõ. Mi sem bizonyítja ezt ben gazdag, de küzdelmes út, s
hónap alatt rengeteget fejlõd- jobban, hogy a kiegyenlített jó lehet könnyû, energia-befekte-
- Palackozott Italok boltja Doboz, Mátyás u. 14. tek a lovasok, a pontos feladat- teljesítménynyújtás miatt sok tést nem igénylõ, melynél elma-
megoldásokat, engedelmes lo- pontegyenlõség alakult ki. Ak- rad a sikerélmény, amely egy
vakat, mosolygós, boldog és kor lássuk a tényeket! boldog, kiegyensúlyozott em-
szívvel-lélekkel versenyzõ gye- Három kategória, több mint 20 ber nélkülözhetetlen alapköve.
Az ügyeletes rendõr telefonszáma: 06/30 633-7224 rekeket és felnõtteket öröm volt induló, s ha ez egy focimeccs tu-
nézni a pontozó bíró mellett ül- dósítása lenne: 150-200 nézõ.
ve. S amint az elõttem heverõ Futószáras munka: Balog Mária

DOBOZI HÍRMONDÓ Megjelenik havonta Kiadó: Doboz Nagyközség Önkormányzatának Képviselõ-testülete


Felelõs kiadó: Szabó Tibor aljegyzõ Felelõs szerkesztõ: Futakiné Debreczeni Ilona Tördelõ szerkesztõ: Vácziné Urbanecz Annamária
A szerkesztõség címe : 5624 Doboz, Kossuth tér 3. Tel.: (66) 268-765 Nyomtatás: Földesi és Társa Bt. Példányszám: 1800
A szerkesztõség nem feltétlenül azonosul a szerzõk cikkeinek tartalmával és azokért nem vállal felelõsséget.

You might also like