1
- a, á -
ABLAK
■
Az ablak a belső és a külső világ, valamint a földi lét és a túlvilág közöttikapcsolat kifejezője. A nyitott ablak az Isten igéjére való nyitottságot jelképezi, míg akeresztosztatú ablak Krisztus eljövendő szenvedéseire utal. A gótikus építészeti stílusbana három kisívű ablakkal megbontott nagy ívű ablak alakzatban az egy Istenben lévőhárom személy, a Szentháromság képe jelenik meg. A Madonna
-
képeken a zárt ablakMária szüzességének szimbóluma, mivel az üvegen anélkül halad át a fény, hogymegsértené.
Az ablak a ház szemeként kémlelve figyel, hogy időben észrevegye, merről jön aveszély és a gonosz. A ház ablakai a látható és a láthatatlan, a nyitott és a zárt, abiztonságos és a veszélyes világ szimbolikái. A látáson kívül a fényt és a világosságot jelképezik. Az ablakok válaszfalat alkotnak a valóságos és a szellemi világ között, kitörésilehetőséget nyújtanak az ismeretlenbe, és kilátást a semmibe. A fény és az isteniüdvösség közvetítői.
Az ablak helye a szerelmi találkozásoknak, rajta keresztül pillantják meg a lányok jövendőbelijüket. Az ablak titkos bejárat a kedves házába és az utolsó határ, amelyen túlmár egymáséi lehetnek.
A néphagyomány az ablakot a halállal hozza kapcsolatba. Megfelelő praktikávalazonban félre lehet vezetni a "kaszást", feltehetően ezért vált gyakorlattá, hogy ahalottat az ablakon keresztül adják ki. Még ma is él az a szokás, hogy a halálpillanatában az összes ablakot kinyitják, hogy a lélek akadálytalanul távozhasson aházból, majd kis idő múltán ismét becsukják őket, hogy a halott szelleme vissza ne jöhessen kísérteni.A Törökország keleti részén található anatóliai falvakban a haláleset bekövet
keztekor
az ablaknyitás teszi lehetővé, hogy Izráil más néven Azráil, a halál angyala, aki Allahszolgájaként a mennyben él, távozhasson, és helyére angyalok jöjjenek. A törökparasztok egykor a tárgyak jelzéseiből baljós jeleket olvastak ki. Ha például az
ablak
beszorult, halálfélelem szállta meg a ház lakóit. Halált jósoltak az ok nélkül kinyíló ajtók,ablakok is.A lakóház biztonsága érdekében és a halál félrevezetésére az ablakok valaha befelé, akertre, az udvarra nyíltak, de mióta az ablakok többnyire az utcára néznek, a külsőablakokat sok helyütt mágikus faragásokkal díszítik, így védelmezve a ház lakóit adémonok ellen. A bajorok karácsony éjjelén a gonosz szellemek elriasztására ablakaikbanmécsest gyújtanak, ugyanebből a célból más helyütt Szent János napján koszorútakasztanak az ablakra.