Professional Documents
Culture Documents
– részlet –
a szív története
A hetedik emeleti ablakon ódivatú függöny volt, olyan fajta, ami az ablak közepén rövidebb,
mint a terhes nők szoknyája. Ha az olvasók repülni tudnának, beláthattak volna a szobába. De
nem tudnak, így megint rám, az elbeszélőre kell hagyatkozniuk, rám, aki az alagútforma
nehezére esett, mert már hetven fölött járt, de nem volt mese, beköszöntött a szandálos
időszak. A képernyőn fekete-fehér képen mutatták az összes régi tésztafogót meg szűrőt, amit
ki kellett volna dobni a szemétbe, és egy színes képen az új, sok funkciós eszközt, amivel
Klárikának esze ágában nem volt kidobni a tésztafogóját. Régi volt ugyan, de piros
nyelű, és nála ez volt a konyhában a kiegészítő szín. Másfelől nagyon is elfogadott volna egy
ilyen újat, csak nem ennyiért. Viszketett a feje, megvakarta egy tollal, mert nem akarta
elrontani a berakást. Egyszer csak megszólalt a kaputelefon. Klárika rémülten ugrott fel, még
jó, hogy a lakkja közben megszáradt. Teljesen kiment a fejéből az a kis nő, aki négyre ígérte
magát.
kézzel átragasztott gombot a szívecskékkel. – Gyere, angyalom! – szólt bele valaki. Ágit, mert
így hívták az érkező nőt, idegesítette a tegeződés, de inkább nem szólt érte. Benyomta a
berregő kaput. Hívta a liftet, nézegette a felpúposodott linót. A hetediken kiszállt, a folyosón
már ki volt tárva az ajtó. – Erre, angyalom! – szólt ki az előbbi hang. – Csücsülj le, még van
igazság az, hogy a kanapén felejtette a lábujjszétválasztó szivacsokat, ezeket kellett hamar
eldugnia.
Ági leült az egyik székre. Utoljára a napköziben látott ilyeneket, biztos selejtezésből
kerültek ide. Ismerte a panelok alaprajzát, elindult a vécé felé. – Jó helyen vagy, csillagom,
A szűk fürdőszoba ajtaján köntös lógott, a kádon egy gyúródeszka feküdt keresztben. A
gyúródeszkát valaki kereszthímzéses terítővel takarta le és cédulát biggyesztett rá: Ne ülj ide!
Ági nem nagyon értette, miért akarna valaki egy kádra fektetett gyúródeszkára ülni.
Inkább a vécére szeretett volna, de elment a kedve. Az ülőkét és a fedőt gyanús pöttyökkel
tarkított rózsaszín frottír védte. Óvatosan ráereszkedett, aztán arra gondolt, hogy pisilés után
– Bejöhetsz, csillagom.
monitorból és egy irattartó szekrényből állt. És persze magából Klárikából, aki nyilván itt
lakott.
– Indiai – felelte Ági, de aztán meg is bánta. – Csak nem jártál ott? – kérdezte az
– Fölveszem az adatokat, mint a rendőr, aztán rátérünk a lényegre – fuvolázta, mint aki
Ági az egész beszélgetés alatt a Klárika ritkás szőke haján átderengő fejbőrt nézte.
Rózsaszín volt és fényes, mint a műanyagbabáké a nejlonhaj alatt. A választék bal oldalán egy
hosszú, mélykék csík húzódott, mint valami ér. (Az elbeszélő elárulja, hogy golyóstoll nyoma
volt.) Klárikának be nem állt a szája, azt darálta, hogy aki idejön, az mind komoly ember, itt
nála csak úriemberek vannak, telefonszámot ő nem ad ki, csak ha a kuncsaft beleegyezik, és
itt nincs zaklatás, meg hamis identitással kéjelgés, mert aki ötvenezret befizet, az már akar
Ági csak bizonytalanul tudta körülírni, hogy tulajdonképpen mit is szeretne, ezért az
Az első úriember egy hentes külsejű bajuszos férfi volt, aki egy bajor stílusú kocsma
pultjának dőlve bámult a gépbe. A második egy ijesztően feketére sült napszemüveges múmia
egy vitorláson, a harmadik hórihorgas, lófogú fiú pitbullal. Ági egyre gyorsabban lapozott.
Volt itt vállalati rendezvényen készült kép, volt családi fotó, ahol a szomszédos két nőalakot
külsejű bácsiról. Ági közben már tétován átnyújtotta a pénzt, nem volt visszaút. Klárika
– Ezek itt mind komoly, sportot-utazást kedvelő úriemberek. Az, akit nézel, na, ő pont
zsidó, de mondjuk be is diktálta, szóval lehet tudni róla előre, ha valakinek ezzel baja van.
Attól függetlenül nagyon rendes fiú. Szakács. Már két éve jár ide.
A képről egy alacsony homlokú, szellemi fogyatékosnak tűnő férfi nézett vissza. Ági
gyorsan továbblapozott.
Arra a kérdésre, hogy tulajdonképpen mit is szeretne, némi tűnődés után azt felelte,
hogy valami helyes, életteli, jó humorú pasast, aki esetleg családra is vágyik.
– Férjhez akarsz menni? – csattant fel szemrehányóan Klárika. – Ezt azért ne írd be! Egy
bármi. Egy komoly párkapcsolat is! Ez itt nem az internett, énnálam nincsen szélhámoskodás!
– ismételte meg.
létrejöhet. Néha. Ezek, ténykérdés, kissé idősebb úriemberek felnőtt gyerekekkel, de minden
kölcsönös szimpátia függvénye. Ha gondolod, kiveszem belőle a kopaszokat, bár nem írtad
kizáró oknak, csak tapasztalatból tudom, hogy sokakat zavar. Na, ez itt például mindjárt egy
kopasz, ő is két éve jár már. Egy igazi úriember. De hát van, akit zavar, ha nincs haj. Én se
értem, hogy hova lesz a hajuk ötven után, de hát ez van, angyalkám. Persze te szép és fiatal
vagy.
előre szalad és elárulja, hogy Ági nevű szereplője ezen az estén hosszan, reménytelenül sírt,
aztán egy olyan öregasszonyról álmodott, akinek keresztszemes tetoválás van a fején. Az
lapozott.
– Na, ő például nemrég jött, ő futballedző. Igazi sportoló volt, úriember, most már csak
hirtelen leengedte a kezét. Ismerte ezt a házat, a kerítést, a telket. Amíg a szülei el nem váltak,
A kép már az infarktus után készült, tavaly tavasszal. Az apja attól kezdve a legkisebb
mozgástól is el volt tiltva, nem mehetett vissza a céghez sem, ahol korábban dolgozott. És Ági
tudta, hogy soha, de soha életében nem focizott igaziból, csak ott a telken, a pocakos
apja nem hívta fel, kitörölte a mobiljából a számát. És később se mentette el, amikor az öreg
szabadkozva rátelefonált.
Nincsenek. Illetve… nem tudom – felelte Klárika tűnődve. Közben a lány lángvörös arcát
fürkészte, és arra gondolt, hogy na, már megint egy szerencsétlen, aki ide jön apát keresni
magának.