You are on page 1of 5

Tóth Krisztina: Pixel

– részlet –

Tizenharmadik fejezet, avagy

a szív története

A hetedik emeleti ablakon ódivatú függöny volt, olyan fajta, ami az ablak közepén rövidebb,

mint a terhes nők szoknyája. Ha az olvasók repülni tudnának, beláthattak volna a szobába. De

nem tudnak, így megint rám, az elbeszélőre kell hagyatkozniuk, rám, aki az alagútforma

nyíláson át egy Klárika nevű öregasszonyt láttam.

Klárika éppen egy termékbemutatót nézett a tévében és a lábkörmét lakkozta. Ez elég

nehezére esett, mert már hetven fölött járt, de nem volt mese, beköszöntött a szandálos

időszak. A képernyőn fekete-fehér képen mutatták az összes régi tésztafogót meg szűrőt, amit

ki kellett volna dobni a szemétbe, és egy színes képen az új, sok funkciós eszközt, amivel

szűrni és fogni is lehetett.

Klárikának esze ágában nem volt kidobni a tésztafogóját. Régi volt ugyan, de piros

nyelű, és nála ez volt a konyhában a kiegészítő szín. Másfelől nagyon is elfogadott volna egy

ilyen újat, csak nem ennyiért. Viszketett a feje, megvakarta egy tollal, mert nem akarta

elrontani a berakást. Egyszer csak megszólalt a kaputelefon. Klárika rémülten ugrott fel, még

jó, hogy a lakkja közben megszáradt. Teljesen kiment a fejéből az a kis nő, aki négyre ígérte

magát.

A fiatal nő sokáig böngészte a soklakásos ház kaputelefonját, mire végül megtalálta a

kézzel átragasztott gombot a szívecskékkel. – Gyere, angyalom! – szólt bele valaki. Ágit, mert

így hívták az érkező nőt, idegesítette a tegeződés, de inkább nem szólt érte. Benyomta a
berregő kaput. Hívta a liftet, nézegette a felpúposodott linót. A hetediken kiszállt, a folyosón

már ki volt tárva az ajtó. – Erre, angyalom! – szólt ki az előbbi hang. – Csücsülj le, még van

egy kis elintéznivaló, aztán jövök – kiabálta az öregasszony, és behúzta a szobaajtót. Az

igazság az, hogy a kanapén felejtette a lábujjszétválasztó szivacsokat, ezeket kellett hamar

eldugnia.

Ági leült az egyik székre. Utoljára a napköziben látott ilyeneket, biztos selejtezésből

kerültek ide. Ismerte a panelok alaprajzát, elindult a vécé felé. – Jó helyen vagy, csillagom,

villany jobbra! – szólt ki az előbbi hang.

A szűk fürdőszoba ajtaján köntös lógott, a kádon egy gyúródeszka feküdt keresztben. A

gyúródeszkát valaki kereszthímzéses terítővel takarta le és cédulát biggyesztett rá: Ne ülj ide!

Ági nem nagyon értette, miért akarna valaki egy kádra fektetett gyúródeszkára ülni.

Inkább a vécére szeretett volna, de elment a kedve. Az ülőkét és a fedőt gyanús pöttyökkel

tarkított rózsaszín frottír védte. Óvatosan ráereszkedett, aztán arra gondolt, hogy pisilés után

szépen meglép. Már a kezét mosta, amikor kiszólt érte a hang:

– Bejöhetsz, csillagom.

Klárika közvetítőirodája, a Szívek szalonja egy lepattant számítógépből, egy megsárgult

monitorból és egy irattartó szekrényből állt. És persze magából Klárikából, aki nyilván itt

lakott.

– Gyönyörű a fülbevalód – mosolygott.

– Indiai – felelte Ági, de aztán meg is bánta. – Csak nem jártál ott? – kérdezte az

öreglány, és közben húzogatni kezdte lent a fiókokat.

– Fölveszem az adatokat, mint a rendőr, aztán rátérünk a lényegre – fuvolázta, mint aki

megfelejtkezett a fülbevalóról. Nyilván így is volt, mert közben kinyitotta a fémdobozt,

amiben a pénzt tartotta. A kulcstartón nagy, strasszal kirakott párduc himbálódzott.

Ági az egész beszélgetés alatt a Klárika ritkás szőke haján átderengő fejbőrt nézte.
Rózsaszín volt és fényes, mint a műanyagbabáké a nejlonhaj alatt. A választék bal oldalán egy

hosszú, mélykék csík húzódott, mint valami ér. (Az elbeszélő elárulja, hogy golyóstoll nyoma

volt.) Klárikának be nem állt a szája, azt darálta, hogy aki idejön, az mind komoly ember, itt

nála csak úriemberek vannak, telefonszámot ő nem ad ki, csak ha a kuncsaft beleegyezik, és

itt nincs zaklatás, meg hamis identitással kéjelgés, mert aki ötvenezret befizet, az már akar

valamit, az nem szélhámos. Ez itten nem az internett! – vágta kis diadalmasan.

Ági csak bizonytalanul tudta körülírni, hogy tulajdonképpen mit is szeretne, ezért az

öregasszony előkotort egy adag gumival összefogott képet és elé rakta.

– Így elsőre ezeket megnézegetheted. Mind igazi úriember.

Az első úriember egy hentes külsejű bajuszos férfi volt, aki egy bajor stílusú kocsma

pultjának dőlve bámult a gépbe. A második egy ijesztően feketére sült napszemüveges múmia

egy vitorláson, a harmadik hórihorgas, lófogú fiú pitbullal. Ági egyre gyorsabban lapozott.

Volt itt vállalati rendezvényen készült kép, volt családi fotó, ahol a szomszédos két nőalakot

kisatírozták, és volt rendőrségi felvételre emlékeztető igazolványkép is egy szigorú, szadista

külsejű bácsiról. Ági közben már tétován átnyújtotta a pénzt, nem volt visszaút. Klárika

villámgyorsan elrakta, közben folyamatosan beszélt, mert megérezte az elbizonytalanodást:

– Ezek itt mind komoly, sportot-utazást kedvelő úriemberek. Az, akit nézel, na, ő pont

zsidó, de mondjuk be is diktálta, szóval lehet tudni róla előre, ha valakinek ezzel baja van.

Attól függetlenül nagyon rendes fiú. Szakács. Már két éve jár ide.

A képről egy alacsony homlokú, szellemi fogyatékosnak tűnő férfi nézett vissza. Ági

gyorsan továbblapozott.

Arra a kérdésre, hogy tulajdonképpen mit is szeretne, némi tűnődés után azt felelte,

hogy valami helyes, életteli, jó humorú pasast, aki esetleg családra is vágyik.

– Férjhez akarsz menni? – csattant fel szemrehányóan Klárika. – Ezt azért ne írd be! Egy

ilyen adatlappal mindenit elriasztasz! Találkozgassál csak szépen sorjában ezekkel az


úriemberekkel, aztán ha valamelyik megtetszik, még mindig kialakulhat érzelmi alapon

bármi. Egy komoly párkapcsolat is! Ez itt nem az internett, énnálam nincsen szélhámoskodás!

– ismételte meg.

Elővett egy újabb összegumizott csomagot. Ezek – tette hozzá – elsősorban

szabadidőpartnert keresnek, de kölcsönösen kialakuló esetleges szimpátia esetén házasság is

létrejöhet. Néha. Ezek, ténykérdés, kissé idősebb úriemberek felnőtt gyerekekkel, de minden

kölcsönös szimpátia függvénye. Ha gondolod, kiveszem belőle a kopaszokat, bár nem írtad

kizáró oknak, csak tapasztalatból tudom, hogy sokakat zavar. Na, ez itt például mindjárt egy

kopasz, ő is két éve jár már. Egy igazi úriember. De hát van, akit zavar, ha nincs haj. Én se

értem, hogy hova lesz a hajuk ötven után, de hát ez van, angyalkám. Persze te szép és fiatal

vagy.

Ági lapozott, zavaros szakmanevek röpködtek. Rendszerpszichológus, ágazatvezető,

anyagmozgató, cégtulajdonos. A szobában határozottan acetonszag volt. Az elbeszélő itt most

előre szalad és elárulja, hogy Ági nevű szereplője ezen az estén hosszan, reménytelenül sírt,

aztán egy olyan öregasszonyról álmodott, akinek keresztszemes tetoválás van a fején. Az

iroda számáról érkező hívásokat pedig soha többé nem fogadta.

Ám az elbeszélés jelen idejében még itt ült és a második fényképcsomaggal

szerencsétlenkedett. Tekintete a ronda függönyre, aztán a szőnyegre tévedt, és közben gépisen

lapozott.

– Na, ő például nemrég jött, ő futballedző. Igazi sportoló volt, úriember, most már csak

edzősködik. – Ági felemelte a tekintetét, és ránézett a képre. Iszonyatosat dübbent a mellkasa,

hirtelen leengedte a kezét. Ismerte ezt a házat, a kerítést, a telket. Amíg a szülei el nem váltak,

minden nyarat ott töltött.

A képen fehér pólóban és edzőcipőben ott feszített az apja.

– Tetszik? – csapott le Klárika. – Nagyon rendes ember.


– Kicsit talán öreg – habozott Ági.

A kép már az infarktus után készült, tavaly tavasszal. Az apja attól kezdve a legkisebb

mozgástól is el volt tiltva, nem mehetett vissza a céghez sem, ahol korábban dolgozott. És Ági

tudta, hogy soha, de soha életében nem focizott igaziból, csak ott a telken, a pocakos

szomszédokkal. Bő fél éve nem is beszéltek már. A harmincadik születésnapján, amikor az

apja nem hívta fel, kitörölte a mobiljából a számát. És később se mentette el, amikor az öreg

szabadkozva rátelefonált.

– Vannak gyerekei? – kérdezte felpillantva.

Nincsenek. Illetve… nem tudom – felelte Klárika tűnődve. Közben a lány lángvörös arcát

fürkészte, és arra gondolt, hogy na, már megint egy szerencsétlen, aki ide jön apát keresni

magának.

You might also like