Read without ads and support Scribd by becoming a Scribd Premium Reader.
See Premium Plans
 
Arthur GoldenEgy gésaemlékiratai
A mű eredeti címe: Memoirs of a GeishaFordította: Nagy ImreA borítót tervezte: 4 Color Repro Kft.A kiadó postacíme: 1506 Bp. Pf. 42Tel./fax: 319-7382E-mail: trivium@matavnet.huISBN 963 7570 63 2Copyright © 1997 by Arthur GoldenBorzoi Book Published by Alfred A. Knopf Inc.© Nagy Imre 1999 Hungarian translation© Trivium KiadóMinden jog fenntartva.A könyvet és annak részeit tilos reprodukálni,adatrögzítő rendszerben tárolni, bármilyen más formában vagy eszközzel – elektronikus, fényképészeti úton vagy más módonközölni a kiadó engedélye nélkül.Felelős kiadó: Zádor ZsoltSzerkesztés és tipográfia: FeZo Bt Nyomdai előkészítés: Serman Katalin Nyomta és kötötte: Szekszárdi Nyomda KftFelelős vezető: Vadász József ügyvezető igazgatóBEVEZETÉSTizennégy esztendős kölyökként 1936-ban egy szép tavaszi napon az apám elvitt egykiotói balettelőadásra. Az egészből mindössze két dologra emlékszem. Az első az, hogy az egésznézőseregből csak mi ketten voltunk nyugatiak. Mindössze néhány héttel azelőtt érkeztünk megHollandiából, úgyhogy még nagyon erősen éreztem a kulturális különbségeket, hiszen nem voltmég alkalmam hozzászokni a japán kultúrához. A második dolog az, hogy mekkora örömetéreztem, amikor a japán nyelv intenzív tanulásának eredményeképpen már sikerült megértenemnéhány japán mondattöredéket. A színpadon táncoló fiatal japán nőkről csak nagyon homályosemlékeim maradtak, mindössze arra emlékszem, hogy világos színű kimonót viseltek. Halvány
 
sejtelmem sem volt arról, hogy óriási időbeli és térbeli távolságban – New York városában ésötven esztendővel később – egyikükkel jó barátságba kerülök és le fogja nekem diktálnivisszaemlékezéseit.Történészként a memoárokat mindig történeti forrásanyagnak tekintettem. Szerintem amemoár kevésbé jellemző írójára, mint a korára. Magától értetődően különböznie kell azéletrajztól, hiszen más perspektívából tekinti az eseményeket, mint egy életrajzíró. Az önéletrajz – ha egyáltalában létezik – olyan dolog, mintha egy nyúl azt akarná leírni, milyen ő, miközben afűben ugrál. Honnan tudhatná? Ha azonban arra volnánk kíváncsiak, milyen a füves mező, a rét,akkor már bizalommal fordulhatnánk a nyúlhoz – csak azt kellene eleve tudomásul vennünk,hogy olyan dolgokról, amelyeket a nyúl nem képes megfigyelni, nem lesznek adataink.Olyan tudósként állítom ezt, aki ezen a területen sok tudományos tapasztalatot szerzett.Ennek ellenére be kell vallanom, hogy kedves barátnőm, Nitta Szajuri memoárjai arra késztettek,hogy bizonyos fokig revideáljam nézeteimet. Nos, ő valóban világos képet rajzol arról a rejtettvilágról, amelyben sokáig élt –mondjuk arról, ahogyan egy nyúl látja a környező mezőt,amelyben él. Valószínűleg nincs jobb, pontosabb leírás a gésák életéről, mint Szajuri beszámolója. A saját életéről is teljesebb és pontosabb képet rajzol, mint abban a hosszúfejezetben, amely a
Glittering Jewels of Japan
című könyvben az élettörténetét ismerteti. Memo-árjaiban sokkal többet mond magáról azoknál a cikkeknél is, amelyek róla az amerikaifolyóiratokban hosszú évek óta rendszeresen megjelennek. Úgy látszik, legalábbis ebben akivételes esetben, valóban a memoárok írója tud a legtöbbet önmagáról.Szajuri kiemelkedése a hozzá hasonlók tömegéből pusztán a véletlennek köszönhető. Aző élettörténete csupán egy a sok hasonló közül. A híres-nevezetes Kato Juki – az a gésa, akimeghódította George Morgannak, J. Pierpont unokaöccsének szívét és századunk elsőévtizedében az ő száműzött menyasszonyaként élt – valószínűleg még fantasztikusabb életmódotvolt kénytelen a magáénak vallani, mint Szajuri. Szajuri az egyetlen azonban, aki rendkívülrészletes és pontos beszámolót adott az életéről. Sokáig azt hittem, hogy Szajuri döntése avéletlen következménye volt. Ha Japánban marad, valószínűleg nem ért volna rá memoárjainak megírására, annyira lefoglalták volna kötelezettségei. Életkörülményei azonban úgy alakultak,hogy 1956-ban kénytelen volt emigrálni az Egyesült Államokba. Életének utolsó negyven évét a New-York-i Waldorf Towersben töltötte, ahol a harminckettedik emeleten szép és elegáns japánstílusú lakást rendezett be magának. Élete itt Amerikában is fergeteges stílusban folytatódott.Rengeteg japán művész, értelmiségi, üzletember volt állandó látogatója – sőt még néhánygengszter is megfordult a lakásán. Én csak 1985-ben ismerkedtem meg vele, amikor egy közösismerősünk bemutatott neki. Szajuri nevével a magazinokban már előzőleg is találkoztam, denem sokat tudtam róla. Barátságunk egyre meghittebb lett, ezért ő egyre nagyobb bizalmatmutatott irántam. Aztán egy szép napon föltettem neki a kérdést: Engedélyezi-e élettörténetének közzétételét. – Nos, Jakob-szan, hajlandó vagyok, ha te jegyzed le azt – volt a válasz.Így aztán nekiláttunk a munkának. Szajuri kezdettől fogva tisztázta, hogy csak elmondjaaz emlékeit, de nem hajlandó azokat leírni. Mint mondta, annyira hozzászokott, hogy mindigvalakivel beszélgessen, hogy azt sem tudta volna, mihez kezdjen, ha nincs senki a szobában, akimeghallgassa őt. Elfogadtam a kívánságát és tizennyolc hónapon át diktálta nekem avisszaemlékezéseit. Közben nagyon elgondolkodtatott, hogyan fogom Szajuri kiotói dia-lektusának a finomságait – a kiotói dialektusban a gésát geikónak, a kimonót obebének mondják  – a fordításban visszaadni. A gésák világa azonban kezdettől fogva lenyűgözött. Néhánykivételtől eltekintve esténként találkoztunk, mert a hosszú megszokás révén Szajurinak ekkor fogott legjobban az agya. Többnyire a lakásán dolgoztunk, de néhányszor fölkerestük egy japán
 
kávéház különtermét is a Park Avenue-n. Szajurit ott ugyanis jól ismerték. Noha eredetilegminden szót hangszalagra vettünk, a titkárnője is nagyon lelkiismeretesen leírt mindent. Egy-egytalálkozó általában két-három órán át tartott. Szajuri azonban sohasem beszélt sem a mikrofonba,sem a titkárnőjéhez: mindig hozzám intézte szavait. Ha problémái voltak azzal, hol folytassa a beszélgetést, én segítettem neki. Én voltam közös vállalkozásunk biztos alapja, hiszen megvoltam róla győződve, hogy sohasem mondta volna el élete történetét, ha nem sikerül elnyernema bizalmát. A szerepemet kezdtem közben egy kissé átértékelni. Szajuri csak eszközként használtengem. Látszott rajta, hogy már régóta vár valakire, akinek megnyilatkozhat.Ezzel elérkeztünk a legfontosabb kérdéshez: Miért óhajtotta Szajuri elmondani életetörténetét? A gésáknak formálisan nem kell ugyan hallgatást fogadniuk, de széles körbenelfogadott japán szokás szerint elvárják tőlük, hogy ne keressenek kapcsolatot aközött, aminapközben a munkahelyen történik, és este a zárt ajtók mögött folyik. Az utóbbinak titokban kellmaradnia. A gésáknak egyszerűen nem szabad beszélniük arról, amit a négy fal közötttapasztaltak. A prostituáltakhoz hasonlóan – ők a gésák alacsonyabb rendű megfelelői – ők issokat tudnak egyes közéleti emberekről. Talán a gésák, ezen éjszakai pillangók mellett szól az,hogy nem élnek vissza az irántuk tanúsított bizalommal. Ám az is biztos, hogy ha mégis akadnagésa, aki ezzel visszaél, az lehetetlen helyzetbe kerülne. Szajuri életvitele annyiban volt más,mint a többi gésáé, hogy fölötte Japánban már senkinek sem volt hatalma. Szülőhazájával valókapcsolata teljesen megszakadt már. Részben ez a magyarázata, hogy nem érezte többé magárakötelezőnek a hallgatást. Arra azonban mégsem ad magyarázatot, miért döntött úgy, hogy beszélni fog. Nem mertem ilyen irányú kérdést intézni hozzá. Ugyanis attól féltem, hogykérdésem hatására megváltoztatja elhatározását. A kérdést még akkor sem mertem feltenni,amikor már elkészült a kézirat. Csak akkor kérdeztem meg tőle, miért akarta, hogy életrajzanyilvánosságra kerüljön, amikor már aláírta a kiadóval a szerződést.A válasz: – Mi egyebet tehetnék még hátralévő időmmel?Hogy valóban ennyire egyszerű ok késztette-e őt a megnyilatkozásra, annak eldöntését azolvasóra bízom. Noha Szajuri ragaszkodott életrajzának elkészítéséhez, mégis támasztott néhány feltételt.Azt akarta, hogy a könyv csak az ő és az életében fontos szerepet játszó férfiak halála után jelenjen meg. A sors úgy hozta, hogy valamennyien előbb haltak meg, mint ő. Szajuri arról isgondoskodott, hogy senkinek se okozzanak kellemetlenséget leleplezései. Ahol nem volt bántó adolog, a neveket változatlanul hagytam, Szajuri azonban egyes emberek igazi nevét még előlemis eltitkolta. Ugyanis gésa szokás szerint csak „virágnyelven" emlegette a nevüket. Ha az olvasóolyasféle nevekkel találkozik, mint „Hózápor úr" – ez bizonyára célzás arra, hogy az illetőfejbőre rettentően korpás –, félreérti Szajuri szándékát, ha azt hiszi, hogy csupán mulattatni akart.Amikor Szajuritól engedélyt kértem a diktafon használatára, eredetileg csupán az volt acélom, hogy elkerüljem a titkárnője által esetleg elkövetett elírásokat. Miután Szajuri meghalt,rájöttem, az is fontos volt számomra, hogy megőrizzem a hangját, amelynek bámulatos volt akifejezőereje. Rendszerint lágy hanghordozással beszélt, mint ahogyan elvárható is volt olyannőtől, akinek férfiak szórakoztatása a mestersége. Amikor azonban egy-egy jelenetet képiesenakart leírni, a hanghordozása, hangereje olyan lett, mintha egyszerre hatan-heten hallgatnák, amitmond. Esténként néha még mindig lejátszom egy-egy hangfelvételét, és szinte el sem akaromhinni, hogy már nem él.Jakob Haarhuisa japán történelem professzora New York University
Search
Search History:
Searching...
Result 00 of 00
00 results for result for
  • p.
    • Notes
    Load more