Szathmári Sándor

Szathmári Sándor - Kazohinia

Első rész

GULLIVER A HINEK KÖZTElső fejezet

Szerző hazáját veszélyek fenyegetik, és elhatározza, hogy felajánlja szolgálatait - Beosztják az Invincible cirkálóra, és Sanghajba indul a kultúra biztosítására - Találkozása az olaszhajókkal - A hajót robbanás süllyeszti el, de szerző szerencsésen megmenekül

Az olvasó, aki régebbi, szerény igényű munkáimat talán érdemükön felüli figyelemreméltatta, bizonyára csodálkozással értesül róla, hogy annyi kaland és súlyos megpróbáltatásután újból tengerre szálltam.Biztosíthatom az olvasót, hogy most, Kazohiniából hazatértem után, visszagondolva a hinek,de különösen a behinek közt átélt szenvedéseimre, magam is teljesen hasonló véleményenvagyok.Ezért, ha nem is mentségemül, de magyarázatul legyen szabad megemlítenem, hogy ezalkalommal átkozott kalandos véremen kívül Nagy-Britannia és a keresztény civilizációvédelme volt az, ami újabb utazásra késztetett. És kérdem a művelt olvasót, van-e tisztesebbhivatás angol állampolgár számára, mint Őfelsége zászlaja alatt fegyverrel szolgálni azemberiség és a kereszténység magasztos eszméit azok megátalkodott ellenségeivel szemben. Némi méltánylásra tarthat igényt talán az a körülmény is, hogy kazohiniai utazásom egészenismeretlen területekre vezetett, és oly rendkívüli élményeket nyújtott, melyekben előttem mégmás embertársamnak nem volt része. De legkivált a behinkór megismerése ébresztette fel bennem a reményt, hogy utazásom nem volt egészen haszon nélkül való, és hogy élményeimleírásával hazámnak és az orvostudománynak, szerény képességeimhez mérten, némiszolgálatokat tehetek.El vagyok készülve rá, hogy az olvasó az elkövetkezendőkben néhol fejcsóválva fogadjaadataimat, ezért előrebocsátom, hogy munkámban mindenkor igyekeztem a szigorútárgyilagos leírás mellett maradni.Amennyiben könyvem egyes részei mégis kétkedésre adnának alkalmat, ezen cseppet semfogok csodálkozni. Kazohinia hazámtól és az európai civilizációtól oly távol esik, hogy azottani szokások, de főleg a behinkór nálunk merőben ismeretlenek, és ha saját szememmelnem győződtem volna meg róluk, talán magam sem tudnám elhinni, hogy vannak, és hogyilyenek.Ha most, útijegyzeteimet összeállítva, azokat mégis közrebocsátom, ez csak a tárgyilagosigazmondás iránti olthatatlan ragaszkodásomat bizonyítja, amely - szembenézve az olvasó jogos kétkedésével is - mégis a való tények megírására buzdított.

*

A bűneitől megváltott emberiség az 1935. évet írta, mikor Őfelsége kormánya arra ameggyőződésre jutott, hogy minden valószínűség szerint háborút kell folytatnunk Olaszországellen.A művelt olvasónak talán nem kell külön magyaráznom, hogy a nézeteltérések az abesszinnép ellen irányuló akciók miatt merültek fel.Kétségtelen, hogy Olaszországot ezen akcióban nemzeti nagyságának kiterjesztésére irányulószándék vezette, mit angol gentleman csak tisztelettel vehet tudomásul, még ha ellenfél tesziis. És nehogy az olvasó a továbbiakban az elfogultság vádjával illessen, sietek megjegyezni,hogy ezt Britannia minden tisztes érzelmű polgára el is ismerte.Sőt, különösen mély hatást gyakorolt ránk az olasz főpapok lelkes áldozatkészsége, ahogyan pénzt, értékes pásztorbotokat és drágaköves aranykereszteket áldoztak a haza oltárán, hogyazokért tankokat, szuronyt és gyújtóbombát vásároljanak a nemes célra. Mindnyájanmegilletődéssel olvastuk a lelkes pásztorleveleket, melyekben nem szűntek meg buzdítószavakkal bátorítani a parasztokat, fűszereseket, pástétomsütőket, halárusokat,dokkmunkásokat, koldusokat, juhpásztorokat, fagylaltkészítőket, mézesbábosokat ésgyertyaöntőket egyaránt, hogy menjenek a frontra, terjesszék a feketék közt a kultúrát és azigaz keresztényi erényeket, míg ők odahaza ezalatt ájtatos imákban fognak szüntelen esdeni aMegváltóhoz és a loretói Szűzhöz, hogy a fegyvereket a Mennyek kegyelme támogassamagasztos hivatásukban.Készséggel elismertük egyben az olasz katonák hősies teljesítményét, kiknek halált megvető bátorságát és egyéb tiszteletre méltó erényeit minden hű és jellemes angol alattvalónak példaként kell követnie, persze angol zászló alatt és az olaszok ellen.Ismétlem tehát, hogy a dolgok

mikéntje

tekintetében semmi ellentét nem volt hazám ésOlaszország kormánya között, mindössze a dolgok

miértje

adott okot nézeteltérésre.Az olaszok ugyanis azt hozták fel abesszinakciójuk indokaképpen, hogy az abesszin népetakarják felszabadítani az amhara nép járma alól, és a kultúrát terjeszteni, minek nyilvánvalóigaztalansága, minden tiszteletünk mellett, kacajra kell hogy késztessen minden józanulgondolkodó, műveltebb embert, aki csak kevéssé is tisztában van más országok diplomáciájának szokásos frázisaival, melyek a dolgok lényegét elkendőzni igyekeznek,megtévesztvén a laikus szemlélőt. Nem akarok az elfogultság hibájába esni oly utazók módjára, akik nem átallják tudományosleírás köntösében maguk és hazájuk dicsével mértéken felül hivalkodni, de azt hiszem, aszerénység és az idegen államok iránti köteles tisztelet betartásával is megjegyezhetem, hogya dolgoknak ez a beállítása olyan tévedés, amit angol állampolgár sohasem követne el.Hazámban ugyanis még a kevésbé művelt osztályok előtt is köztudott dolog, hogy a trópusinépek felszabadításának és a kultúra terjesztésének áldozatos, de nemes munkája mindigAngliának volt magasztos feladata, amire, azt hiszem, elég bizonyíték Hátsó-Indiától a búrokig az a sok gyarmat, amelynek népeit hazám szabadította fel, nehéz harcok árán, azelnyomás alól.És bár angol gentlemant a dolgok anyagi része hidegen hagy, mégsem fojthatom el azonvéleményemet, hogy Olaszországot, a kultúra és szabadság ügyén túl, esetleg tudat alatt, azabesszin kávéültetvények és olajmezők is befolyásolták elhatározásában.