ELSŐ FEJEZET

KATE
BERLIN, 1946. MÁRCIUS

A dzsip fékcsikorgása fülsértő sikolyként verte fel a hamu-

szürke város csöndjét. Kate szorosan behunyta a szemét, és
görcsösen markolta a fagyos berlini utcán haladó jármű
hátsó ülését, azaz fapadját. Lélekben már felkészült rá, hogy
a haldokló sas vijjogását idéző, metszően éles, atavisztikus
hang után vérfagyasztó, fémes csattanást, majd halk, távoli
szirénázást fog hallani. Mint az apja tíz évvel ezelőtti, végze-
tes balesetekor, amely holta napjáig kísérteni fogja.
Az amerikai haditudósítók kis csapatát szállító dzsip
megállt. Üstökösként hasított a gyenge délutáni ködbe a
reflektorok sárgás fénycsóvája. Kate csak akkor vett levegőt,
amikor a kocsi már hosszú másodpercek óta nem mozdult,
és sem csattanást, sem szirénavijjogást nem hallott.
Nyelvébe harapva visszaparancsolta az emlékeit a he­
lyükre, és inkább a régi, patinás, de már romos reziden­ciára
koncentrált, amely előtt megálltak.
A kertben, amely egykor csoda szép lehetett, hó borí-
totta a bukszust és az örökzöldeket, a díszes főkapu pedig
tárva-­nyitva állt, mintha beinvitálná az embereket a hideg
ut­­cá­ról. A háború előtt tényleg barátságos, vendégcsalogató
hely lehetett a vörös téglás, oszlopos ház. Kate szinte látta,

Ella_Carey_Berlini_arva_belivek_PRESS.indd 9 2023. 07. 24. 14:17

 ahogy a vendégek belépnek a pazar előcsarnokba, majd
jólesően dörzsölgetik a kezüket a duruzsoló kandalló előtt,
és vidám kacagás lengi be a gazdagon dekorált szobákat.
Vacsora után talán még táncoltak is, és amíg a lányok az ifjú
gavallérok vállára hajtották fejüket, a gyerekek az emeleten
múlatták az időt. Papírbabákat vágtak ki, és a tollal tömött
matracokon ugráltak, majd a selyemhuzatú ágynemű közé
süppedve mesét olvastak…
A ház töredezett lépcsőjén most is ült egy kislány.
De nem két sor fényes gombbal ékesített, tengerész­­kék
kasmírkabátka volt rajta, és jó meleg, vastag bőrcsizmát sem
viselt. Csak egy formátlan, zsákszerű, piszkos, barna ing­­­
ruha volt rajta, ahogy dideregve átölelte magát két kis pál­
cika karjával, a törékeny madárkát idéző, porlepte, piszka­fa
lá­bait pedig rongyos, barna mokaszin fedte.
A kislány elkapta Kate tekintetét a gyérülő fényben, és
fogva tartotta. Kate a szája elé kapta a kezét.
Az a mély tavat idéző, káprázatosan kéklő szempár
be­­rán­gatta őt a kislány nyomorúságos életébe, amelyet a
­Berlin népére ragadozóként lecsapó, végeláthatatlan tél is
­ke­­se­rített. A város lakói otthonukba kényszerültek, a kitört,
be­deszkázott ablakok és a repedések, lyukak szabdalta falak
mögé, és a réseket hiába tömködték be papírral, ronggyal,
azon is áthatolt a süvöltő szél. Az öregek és a betegek az
ágyukban fagytak halálra…
– Sofőr, kiszállok! – hasított a dzsip fagyos légterébe Kate
hangja, de a fehéren gomolygó lehelete hiába kerül­gette
a férfi kérlelhetetlen, mozdulatlan tarkóját. A kiáltását el­
nyomta a meglóduló kocsi motorzaja, és amikor ­megpró­bált
fölállni, hogy előrefurakodjon, és megkocogtassa a ­so­­főr vál­­­-
lát, rögtön visszahuppant a helyére. Jókorát puffant alatta
a kemény fapad.

10

Ella_Carey_Berlini_arva_belivek_PRESS.indd 10 2023. 07. 24. 14:17

 Rick Shearer elkapta a karját, hogy ne essen neki a hát-
támlának, a terepjáró pedig tovazötyögött, mintha mi sem
történt volna. Kate bosszúsan emelte a levegőbe a karját. Rick
okos, barna szeme együttérzőn villant rá a puha­ka­lap alól.
Kate reménytelenül próbált mondani valamit neki a zaj-
ban, mire a férfi bólintott. Kate vadul pásztázta a környéket,
nem tudta, merre járhatnak ezen a sivár senki földjén, mert
a leszakadt villanydrótok és a földből kiálló, szörnyek csáp-
jaként meredező vízvezetékcsövek miatt nem lehetett rá­­
ismerni az utcákra. Fázósan átölelte a kelleténél is karcsúbb
testét, és hátradőlt a fapadon. Ráborult az üres reménytelen-
ség, mint valami kopott, foszladozó, régi pokróc.
Vajon békére lelnek valaha a világégés apró kísértetei?
Kate sok mindent látott már a háború sújtotta Európá-
ban tett körutazás során. Látta a koncentrációs táborokat, az
ember által elkövethető legszörnyűbb rémtettekről némán
tanúskodó krematóriumokat, látta Krakkóban a marha­
vagonból kimászó, majd a sínek mellett kuporgó férfiakat
és nőket, tehetetlenül nézte Rómában az éhezéstől puffadt
hasú gyerekeket…
De mindez nem tette immunissá a pusztító háború bor­
zal­maival szemben. Tudta, hogy soha nem lesz képes szemet
hunyni afölött, amit a nácik az utóbbi években mű­veltek.
Egy park mellett dübörögtek el. A padok fából készült
ülé­­sét már elhordták tűzifának, de a berlini lakások felfű-
tése így is reménytelen vállalkozás volt.
Amikor a dzsip zötyögve megállt a haditudósítók roz-
zant szállodája előtt, Kate a szája elé tekerte a sálját, mert
a le­­­vegőben, csípős hideg ide vagy oda, még mindig a rotha-
dás, a halál és a kiégett épületek bűze terjengett. Jól ráhúzta
a gyap­jú­béléses kalapot a rövid, göndör, fekete fürtjeire, és
meg­­­i­gazította a haditudósítói egyenruhaként viselt kabátját.

11

Ella_Carey_Berlini_arva_belivek_PRESS.indd 11 2023. 07. 24. 14:17

 Harvey Milton belökte a szövetséges bombázást cso­­
dá­­­val határos módon átvészelő, rozoga, öreg hotel ­­ütött-­­
kopott ajtaját. Miután kiszálltak, a halál bűze mellett meg-
csapta or­­­rukat a jól ismert káposztaszag is, amely Kate szá-
mára már ennek az istenverte városnak a védjegyévé vált.
Harvey rá­villantotta azt a híres, széles mosolyát, közszem­
lére téve a napsütötte arcbőrét szépen ellenpontozó, hófehér
fog­so­rát, és tartotta neki az ajtót. Harvey a zord körül­mé­
nyek dacára mindig úgy festett, mintha most lépett volna ki
a forró zu­hany alól, és a szőke haja is gondosan hátra volt
nyalva, ha esett, ha fújt.
Kate azonban sarkon fordult. Még nem tudta rászánni
ma­­gát, hogy bemenjen a nyomorúságos, fűtetlen ­szállodába.
Az útközben látott kislány járt a fejében.
És hirtelen belé nyilallt a felismerés: Papát nem tudja visz-
sza­hozni a sírból, de azt a kis árvát még megmentheti a fagy­
haláltól!
Nekivágott a jeges útnak. Néhány lépés után észrevette,
hogy Rick Shearer felzárkózott mellé. Csattogott a köveze-
ten a katonai bakancsuk, amelyet az újságíró-delegáció tag-
jainak – Kate-et leszámítva csupa férfinak – magukkal kel-
lett hozniuk a tíz hónapos európai útra.
Kate tekintetét előreszegezve elhaladt az út szélén szót-
lanul gürcölő nők mellett. Ezek az asszonyok még most,
a gyülekező sötétségben is a törmelékkupacok eltakarítá-
sának reménytelennek tűnő feladatával küzdöttek, még-
hozzá puszta kézzel. Nem volt más, aki helyrehozza, amit
a háború tönkretett, hiszen a megmaradt férfiak a végsőkig
le­gyengültek, a német kormány pedig feloszlott.
– Kate! Tudom, mire készülsz.
– Az a kislány nem éli túl az éjszakát – felelte Kate, aki
­el­­­­­határozta, hogy most hajthatatlan lesz.

12

Ella_Carey_Berlini_arva_belivek_PRESS.indd 12 2023. 07. 24. 14:17

 – Úgysem hagyják, hogy megírd a sztorit – mondta
Rick a rádióban edződött, mély, zengzetes hangján, amely
úgy szólt ebben a kísérteties környezetben, mint egy otthoni
dal. De Kate száműzte az agyába tolakodó képeket. Most nem
akarta látni Manhattan ragyogó fényeit, az ott zajló életet,
a háború végét ünneplő, utcán táncoló embereket. Ökölbe
szorította a bőrkesztyűs kezét, és ment tovább ren­dü­let­lenül.
– Nem a sztoriról van szó, Rick.
Mióta meglátta azt a kislányt, nem hagyta nyugodni
a kérdés, hogy miként kerülhetett a romos ház lépcsőjére.
De nem azért érdekelte, hogy hasznot húzzon a sztoriból,
hanem azért, mert segíteni akart – és nem várta, hogy bárki
is megértse, miért teszi.
Rick arca elkomorult, és fürkész tekintettel méregette
Kate-et. Aztán bólintott, megdörzsölte a borostás állát, és
gyalogolt tovább.
Kate-tel azt már közölték, hogy a német nők és az itt
állomásozó amerikai katonák közti kapcsolatokról hiába
sze­retne írni, az amerikai hírszerkesztők nem érdeklődnek
a téma iránt, mert egy ilyen cikk rossz színben tüntetné fel a
GI Joe-kat. Egy amerikai ezredes elmagyarázta neki, hogy
ki­­törne a káosz, ha a Németországba látogató katonafelesé-
gek megtudnák, hogy az európai győzelem napja óta német
Fräuleinok osztoznak a férjüknek járó fejadagon és fekvő-
helyen… Azt a sztorit Kate ejtette, de szentül eltökélte, hogy
még egyről nem fog lemondani.
Rick homlokráncolva, kifürkészhetetlen arccal lépke­
dett mellette. Kate az utóbbi hónapokban a lerombolt, tönk­
re­tett európai városokban tökélyre csiszolt ­irányérzékére
­ha­­­gyatkozott. Romba dőlt házak előtt haladtak el, és lép­ten-­­­
nyomon üres tekintetű, kábán bolyongó férfiakat láttak
az utcákon. Kate egyszer csak felfigyelt két emberre, akik

13

Ella_Carey_Berlini_arva_belivek_PRESS.indd 13 2023. 07. 24. 14:17

 fa­ágakat vonszoltak, nyilván azért, hogy befűtsenek, és ne
fagyjon meg a családjuk. Tehát közelednek a parkhoz, ame-
lyet az egykor oly impozáns rezidencia közelében láttak.
A kislány még mindig ott volt: fejét kezébe temetve ült
a lépcsőn.
Kate habozott. A ház előtti alacsony kőfalon pihent a
me­­leg kesztyűbe bújtatott keze.
– Te beszélsz németül – fordult végül Rickhez. Egy hirte-
len széllökés belekapott a kabátjába, mire a lengén öltözött
kislányra villant a tekintete. – Biztos elvitték vidékre, hogy
ott vészelje át a háborút – folytatta hadarva –, aztán hazajött,
de a családját már nem találta sehol.
A gyerek mellett egy kis katonai hátizsákot is láttak a
lépcsőn.
– Menekülttáborba fog kerülni, ahol jó eséllyel meghal
– tette hozzá Kate, majd megborzongott, mert eszébe jutott,
hogy a szovjet zónában vannak. Egy szovjet árvaház…
Kate az alsó lépcsőfokra tette a lábát. A kislány úgy né­­
zett ki, mint egy utcagyerek, de vajon egykor ez a ház volt
az otthona?
Rick a kőfalon nyugvó kezére tette a kezét. Kate a férfi
sze­mébe nézett. Meglepte az érintése, pedig az európai kör­
út alatt közeli barátok lettek. Egyfajta lelki rokonság volt
köz­tük, amit Kate nagyra értékelt, mert a többi férfi kol­léga
nemigen vette őt komolyan. Volt, aki levegőnek nézte, mert
úgy érezte, hogy csak elvonná a figyelmét a munkáról, és
volt, aki flörtölni próbált vele, de hiába.
Kate otthon, Amerikában már megtanult kiállni ma­­
gáért. Washingtonban dolgozott az írott sajtóban, és rádió-
zott is, mielőtt lecsapott a lehetőségre, hogy Európába
utaz­hat. Szabadulni akart a gyötrelmes emlékeitől, és úgy
gondolta, hogy ha a saját szemével látja egy háború utóha-

14

Ella_Carey_Berlini_arva_belivek_PRESS.indd 14 2023. 07. 24. 14:17

 tásait, az enyhítheti az apja tragikus halála óta nem tágító
bűntudatát.
Rick bakancsa alatt ropogott a lépcsőre tapadt hó. Az
előt­­­tük tornyosuló háznak nem volt ajtaja, és a tátongó nyí-
lás mögött sem volt semmi. Szétbombáztak mindent.
A didergő gyerek láttán Kate ujjait szinte perzselte a
me­leg bőrkesztyű. Rick odalépett a kislányhoz, ő pedig kö­
vette. Az épületnek hiányzott az emelete, mintha guillotine
nyisszantotta volna le. Csak a szemközti parkban szánkózó,
kamáslit és kapucnis kabátot viselő gyerekek csempésztek
némi normalitást erre a kísérteties helyre.
Rick lehajolt, és halkan beszélni kezdett a kislányhoz
né­­metül. A gyerek egy pillanatig mintha mérlegelte volna a
szavait, majd fölemelte a fejét, és a csoda szép, kék szempár
ugyanúgy összekapcsolódott Kate-ével, mint az első alka-
lommal, amikor a dzsippel elhaladtak előtte.
Hiába duruzsolt Rick szelíd hangon, az anyanyelvén
a fülébe, ő csak Kate-et nézte, majd lassan feléje nyújtotta a
kezét. Erre Kate is lehajolt, és gyors mozdulattal ölbe kapta
a gyereket, aki szótlanul a vállára hajtotta a fejét. Kate egy
pillanatra lehunyta a szemét, megpaskolta a kislány fejét, és
furcsa nyugalom áradt szét benne. Egy rég elfeledett érzés.
Képes tenni valamit. Tud segíteni.
Rick barna szeme komolyan csillogott.
– Ez a gyerek néma – mondta.
– Kérlek, vedd föl a hátizsákját, Rick.
Rick megrázta a fejét.
– Kate…
– Vedd föl! Nem hagyom itt egyedül.
A kislány Kate mellébe fúrta a fejét. Hosszú, csupasz lába
a sáros járda fölött himbálózott, ahogy Kate óvatosan el­in-
dult lefelé a keskeny, havas-jeges lépcsőn.

15

Ella_Carey_Berlini_arva_belivek_PRESS.indd 15 2023. 07. 24. 14:17

 Rick fejcsóválva vállra vetette a kis hátizsákot, majd a
szemébe húzta a puhakalapját, és elindult vissza, a szálloda
felé. Üresen kongtak a lépteik a néptelen utcán.

A kertek alatt, a Brandenburgi kaput nagy ívben kikerülve

haladtak a szövetséges zóna felé, mintha hallgatólagosan
megállapodtak volna ebben. A furcsa, szótlan trió, m ­ iután
át­jutott a szovjetek által ellenőrzött városrészen, nem vette
igénybe a szálloda ősrégi, rabketrecet idéző felvonóját.
A hátsó lépcsőn osontak fel, távol a riporterkollégák és a szö­
vet­séges tisztviselők kíváncsi tekintetétől.
A kislány most, egy órával később, mozdulatlanul feküdt
Kate keskeny ágyában. Szánni való kis teste szinte elveszett
a durva és szürke kincstári pokróc alatt. Kate arcát pirosra
csípte a kinti hideg, amely bent, a szobában sem enyhült so­­
kat, mert a szálloda muzeális fűtőtestjei nem tudták felvenni
vele a harcot.
Kate az ablakhoz lépett, és az éj leple alá húzódó Berlint
bá­mulva várta, hogy Rick visszajöjjön. A kopogásra össze-
rezzent, majd várt. Három koppintás, szünet, kettő, szünet,
egy, szünet… Odaosont az ajtóhoz, és beengedte Ricket, aki
há­rom bögre sűrű húslevest hozott. A németek krumplin,
káposztán, kenyéren és lekváron éltek, ami egy gyereknek
sem biztosított elegendő kalóriát, nemhogy egy felnőttnek.
Az amerikaiak és angolok lakta hotelekben viszont volt elég
ennivaló, igaz, ott is a krumpli és a káposzta volt a sláger,
meg a kemény, rágós húsból készült pörkölt.
Rick gondjaiba vette a kislányt. Gyengéden fölrázta,
majd két kézzel tartotta a zománcos bögrét, míg a gyerek
­­óva­­­­­­­tosan kortyolt egyet a levesből. Ezután Rick letelepe-
dett Kate nyikorgó ágyára, és a térdére ültette a kislányt, aki

16

Ella_Carey_Berlini_arva_belivek_PRESS.indd 16 2023. 07. 24. 14:17

 r­ á­nézett; hatalmas szeme még kerekebb és kékebb volt a
repedezett mennyezetről lelógó, erős villanykörte fényé-
nél. Az arca szurtos volt, a vékonyka vállát verdeső, hos�-
szú, szőke haja csimbókos. Csupasz lába ragadt a mocsoktól
meg a rá­­száradt vértől, a sáros mokaszinja most az ablaknál
álló kis­asztal alatt bújt meg, amelyen Kate a cikkeit írta.
Rick halk, vigasztaló hangon beszélt hozzá.
– Szerinted hány éves? – kérdezte suttogva Kate.
Majd’ megszakadt a szíve azért a kis teremtésért.
Rick megdörzsölte a homlokát.
– Talán tíz. Vagy még annyi sincs.
Kate letette a bögréjét a töredezett ablakpárkányra, és
elkezdett föl-alá járkálni.
– Megeheti az enyémet is – mondta, majd szembefordult
a férfival. – El kéne juttatnom valami biztonságos helyre, de
nem tudom, hogyan csináljam, Rick.
– Az utca tele van ilyen plakátokkal – felelte homlokrán­
colva a férfi. – Mintha mindenki az elveszett gyerekét ke­
resné…
Kate megrázta a fejét.
– Ha kell, itt maradok Berlinben, amíg biztonságban
nem tudom őt. Majd Nürnbergben csatlakozom hozzátok.
– Nem, Kate. – A férfi Kate-re szegeződő tekintetéből vég-
telen komolyság sütött, amely mindent belengett, és min-
denre rányomta bélyegét. – Nem hagylak itt! Nem marad-
hatsz egyedül egy ilyen veszélyes helyen.
Kate a plafonra emelte a tekintetét.
– Nem rólam van szó, hanem a kislányról! Nem hagy­
hat­juk egyedül! Nem végezheti egy szovjet árvaházban! –
Megborzongott a szörnyű gondolatra. – Biztos hazatalál,
ha el­en­gedjük – folytatta –, de nem hagyhatom, hogy a lép-

17

Ella_Carey_Berlini_arva_belivek_PRESS.indd 17 2023. 07. 24. 14:17

 csőn gubbasztva várja az odaveszett családját. Előbb-utóbb
elvinnék, hiszen hemzsegnek az utcákon a veszélyes ala­­kok.
Vagy halálra fagyna, ha a ház romjai közt akarna aludni.
Kate vállát szinte égette a kislány ott megpihenő fejének
emléke, és tudta, hogy soha nem felejti el azt sem, ahogy
a szívdobogása ütemére, puhán emelkedett-süllyedt a kis
mell­kasa…
A kislány most hanyatt dőlt az ágyon, és lehunyta a sze-
mét. Kate megpróbálta a törékeny kis kezébe adni a saját
bög­réjét, de a fölemelt gyerektenyér jelezte, hogy elég volt.
Be­­takargatta hát a kis árvát, és leoltotta az éjjeli lámpát.
Rick a sötét hajába túrt, és oldalra billentette a fejét.
– Páran összejövünk egy italra Harvey-nál – mondta,
majd halkabban hozzátette: – Neki most csöndre és sö­tét-
ségre van szüksége. Aludnia kell. Gyere, Kate, csatla­kozz
hoz­zánk!
Kate bizonytalanul nézett a kislányra.
– Nincs sok tapasztalatom a gyerekekkel – vallotta be –,
és általában nem is vonzódom hozzájuk túlzottan, de ez a
kis­lány… Ahogy elkapta a tekintetemet… – Összekulcsolta
a kezét. – Mintha az út során látott gyerekek minden kínja,
minden gyötrelme ott lett volna a szemében.
– Gyere, igyál egyet velünk! – javasolta ismét Rick, és
vá­­­ratlanul megszorította Kate vállát. Őt ismét meglepte az
érintés. – Kemény lesz éjszaka a padló – jegyezte meg Rick.
– Fütyülök rá. – Kate beletúrt a göndör, fekete fürtjeibe,
majd sóhajtott egy nagyot. – Muszáj kiderítenünk, hogy
van­­­nak-e életben maradt családtagjai, barátai…
Rick kinyitotta az ajtót.
– Ezen majd holnap törjük a fejünket. Mára már megtet-
tél mindent, amit lehetett.

Ella_Carey_Berlini_arva_belivek_PRESS.indd 18 2023. 07. 24. 14:17

 MÁSODIK FEJEZET

KATE
BERLIN, 1946. MÁRCIUS

Harvey Milton szobájában Kate fáradtan leereszkedett a csu-

pasz deszkapadlóra, Leonard Andrews mellé. A Washington
Post negyvenes éveiben járó, harcedzett tudósítója elég kön�-
nyen viselte mindazt, amit az út során láttak. Rendszerint
csöndben maradt, és csak a cinikus szemvillanása jelezte,
hogy látja, mivé változtatja az embert a háború.
Len vörösbort löttyintett egy repedt bögrébe, és Kate
ke­zébe adta. Tömpe ujjait céklavörösre festette a könyör­
telen hideg.
A kollégája távolságtartó közönye kezdetben imponált
Kate-nek, sőt, még utánozni is próbálta, hátha úgy jobban
vi­­seli mindazt, amit lát. De be kellett ismernie, hogy bár
mindig profi marad, soha nem lesz képes így leválni a cik-
keit ihlető emberekről.
A velük szemben ülő fiatal, vörös hajú Joe Ackerman,
aki a CBS rádiócsatornával állt szerződésben, rávillantott
egy féloldalas mosolyt. Már Krakkóban is flörtölni próbált,
de Kate-et úgy megrázták az ott látottak, hogy jóformán
észre sem vette a közeledését, Joe pedig felhagyott a próbál­
ko­zással.
Rick Shearer a fekete hajú, kaliforniai Walter Puglisi
mellett nyújtotta ki hosszú lábait. Walter, aki a Los ­Angeles

19

Ella_Carey_Berlini_arva_belivek_PRESS.indd 19 2023. 07. 24. 14:17

 Timesba írt, és az NBC rádióadót is tudósította, lehunyt
szemmel, fejét a falnak döntve üldögélt.
Kate másik oldalán Harvey Milton, a házigazda ült a
két térde között összekulcsolt kézzel. Harvey-nak, aki Rick-
hez hasonlóan a Harvardra járt, védjegyévé vált a lelkese-
dése, az ügybuzgalma és a munkabírása, akárcsak Ricknek a
nyugodt, józan, kiegyensúlyozott természete. Azt beszélték,
hogy otthon komoly karrier vár rá, és nem is titkolta, hogy
vezető pozícióra vágyik egy nagy New York-i rádióadónál
vagy újságnál. Harvey becsvágya nem ismert határt.
Kate-en kívül mindenki főállásban dolgozott valahol,
de ő már megszokta a szabadúszó létet. Még soha nem szer-
ződtették hosszú távra, mint a férfi kollégáit, hiába volt hét
éve politikai tudósító. Most legalább cikkenként huszonöt
dollárt kapott a Western News Uniontól, miután nagy ne­
hezen rábeszélte őket, hogy delegálják az európai útra, de
csak akkor járt neki a fizetség, ha a sztorit Amerika-szerte
át­vették a hetilapok. A pénzt a New Yorkban élő édesanyjá­
nak küldette el, ugyanis a koszt-kvártélyát az amerikai kor-
mány állta, így eddig minden megkeresett dollárt félre tu­­
dott tenni.
Miközben a férfiak beszélgetését hallgatta, azon kapta
magát, hogy furcsamód tetszik neki Harvey rendszeretetről
árulkodó szobája. Az írógép mellett ott hevert a férfi egyik
napszemüvege (meghagyták nekik, hogy kettőt vigyenek
magukkal az útra), valamint egy halom másolópapír és egy
jegyzetfüzet, a csorba, piros bögréből pedig gondosan kihe-
gyezett ceruzák kandikáltak ki. Kate eltűnődött, hogy Har-
vey vajon vasalja-e az alsónadrágjait. Kate elvigyorodott, és
ivott egy kortyot a borából; az ital égette a torkát.
Harvey a vékony muszlinfüggöny alatt tartotta az el­ma-
radhatatlan Lux szappanpelyhes dobozát. A ruhái a falon

20

Ella_Carey_Berlini_arva_belivek_PRESS.indd 20 2023. 07. 24. 14:17

 sorakozó kampókon lógtak, a hátizsákja az íróasztal alatt
bújt meg, a katonai bakancsa pedig a szék mellett állt, töké-
letes szögben.
– Látom, igazi otthont teremtettél itt, Harvey – szólalt
meg Kate, és szavai halkan szóltak a szobában zajló beszél-
getés moraja alatt.
Harvey rámosolygott a szobát belengő füstfátyolon át.
– Én bárhol otthont teremtek, Kate. Valahogy van hozzá
érzékem. – Aztán elkomolyodott az arca. – Téged viszont
mint­ha nem tenne maradéktalanul boldoggá, hogy véget
ért a háború.
– A háború vége nem jelenti a szenvedés végét, hiába
ké­p­­­zeli ezt az amerikaiak nagy része. – Kate, dacára a kéte-
lyeinek, valami melegséget érzett Harvey lelkes, kisfiús arc-
kifejezése láttán.
A férfi oldalra billentette a fejét.
– Az oroszok legalább nem éheztetik a németeket, mint
a nácik.
Kate kurtán felnevetett.
– Hogy tudsz elsiklani afölött, ami itt zajlik az orrunk
előtt, amit nap mint nap látunk Berlin utcáin? Hidd el, hogy
az oroszok éppúgy éheztetni fogják a németeket, ahogy mi,
ha nem jobban.
Harvey homloka ráncba szökött, Kate pedig halkabban
folytatta.
– És afölött is elsiklik mindenki, hogy mit éltek át a nők,
amikor a Vörös Hadsereg megszállta ezt a várost.
Harvey összevonta a szemöldökét. Kate sóhajtott egy
nagyot.
– Nem tehetjük meg, hogy elsiklunk a tények fölött. Fog-
lalkoznunk kell azzal, hogy mit műveltek a nőkkel és a gye-
rekekkel az oroszok. Az áldozatok félnek előállni a pana-

21

Ella_Carey_Berlini_arva_belivek_PRESS.indd 21 2023. 07. 24. 14:17

 szukkal, különösen a szovjet szektorban, és meg is van rá
minden okuk. Te is ugyanolyan jól tudod, mint én, hogy
az oroszok állítólag német nők ezreit erőszakolták meg az
invázió alatt, és hogy minden tizenöt és ötvenöt év közötti
nőt ki kell vizsgálni, hogy nincs-e nemi betegsége.
Harvey hallgatott.
– Az oroszok mindezt titkolják, de egy forrásomtól azt
hallottam, hogy június óta csaknem ezer nő kért terhesség-
megszakítást. Ez borzalmas! És attól, hogy ugyanez orosz
nőkkel is megtörtént a keleti fronton, nem lesz kevésbé bor-
zalmas, jól mondom?
Harvey napbarnított arcán megrándult egy izom.
– Én csak Amerika iránt vagyok lojális – mondta. – Egy-
szerűbb az élet, ha így gondolkodom.
Kate összevonta a szemöldökét, és megcsóválta a fejét.
– A tönkretett Európa láttán egyszer s mindenkorra
meg­undorodtam a háborútól, Harvey. És szerintem enged-
niük kéne, hogy beszámoljunk a valódi hatásairól, hogy
mélyebbre ássunk. Hagyniuk kéne, hogy hús-vér emberek
történetein keresztül láttassuk a helyzetet. Szerintem az ott-
honiakat megérintené a téma, ha tudnának róla. Csakhogy
a hírügynökségek szerint nem démonizálhatjuk a győzte-
seket. Azaz nem tudósíthatunk kiegyensúlyozottan, nem
mondhatjuk el a teljes igazságot.
Harvey töltött Kate bögréjébe még egy kis bort.
– A honfitársainkat csak az érdekli, hogy visszazökken-
jen az élet a rendes kerékvágásba. – Sóhajtott. – A cleve­landi
rokonaim például azt szeretnék, hogy nyugodtan horgász-
hassanak, és ne legyen többé elsötétítés. Normális életre
vágy­nak, és nem akarnak rémtörténeteket olvasni.
Duruzsoló háttérzajként vette körül őket a kollégáik
halk cseveje. Kate megrázta a fejét.

22

Ella_Carey_Berlini_arva_belivek_PRESS.indd 22 2023. 07. 24. 14:17

 – Szerintem mi, amerikaiak, kötelesek vagyunk segí-
teni a tengerentúli embertársainkon. Pláne, hogy még csak
Európa egyik felébe hoztuk el a demokráciát.
– Az utcán élő, éhező embernek semmit sem jelent a de­
mokrácia, Kate – mondta lehalkított hangon Harvey.
Kate előrehajolt, és a kollégája szemébe nézett.
– A lényeg az, hogy Németország kapitulációja nem
hozta el Európa békéjét. Nem hunyhatunk szemet afö­lött,
ami itt zajlik! Áldozatot kell hoznunk azért, hogy elke­rül­
jünk egy későbbi, még szörnyűbb háborút. Az ottho­niak­
nak le kéne mondaniuk bizonyos dolgokról, hogy se­gít­
hessünk más országok éhező, szenvedő népén, például az
itteni árvákon és nőkön. Ha mindenki kivenné a maga kis
részét…
Harvey elnyomta cigarettáját a padlóra helyezett csorba
hamutartóban. Odakint igencsak rázendített az eső: va­­dul
püfölte az ablakokat. Kate-nek eszébe jutott a kislány. Hála
az égnek, hogy az ő meleg ágyában alussza az igazak álmát!
– Én nem hiszem, hogy ez megvalósítható – jelentette ki
Harvey.
Kate rámeredt.
– Ott van az Egyesült Nemzetek Szervezete. Egy egység-
front, amely jó alapot teremthet az együttműködéshez, és
ahhoz, hogy átgondolt, demokratikus megoldások szüles-
senek. Igen, az lenne az ideális, ha egyesülnénk egy nemzet-
közi szervezet égisze alatt, amely hisz a békében. Csak így
kerülhető el az újabb világméretű katasztrófa.
Kate érzékelte, hogy a körülöttük zajló csevej abbama-
radt, és Rick szeme rászegeződik, a keze pedig feléje araszol
a padlón. Hirtelen sürgető vágyat érzett, hogy megnézze a
szobájában alvó kis árvát. Föltápászkodott, és elköszönt
a töb­­­biektől.

23

Ella_Carey_Berlini_arva_belivek_PRESS.indd 23 2023. 07. 24. 14:17

 – Jó éjszakát! Reggel találkozunk. Szép álmokat minden-
kinek.
– Jó éjt! – morogták a férfiak. Az ajtón kilépő Kate hátát
szinte égette Rick tekintete.

A csontsovány gyerek mélyen aludt. Csak a pihekönnyen

emelkedő-süllyedő mellkasa jelezte, hogy még él. Kate láb­
ujj­­hegyen odaosont az íróasztalához. Furcsamód mintha
fel­töltötte volna energiával a Harvey-val folytatott beszél­ge­
t­és. Már régóta gyanította, hogy a kollégája fejében egysíkú,
optimista világkép él. Eszébe jutott, hogy Rick, aki ugyan-
úgy a Harvardra járt, mint Harvey, mennyivel összetettebb,
árnyaltabb gondolkodású ember…
Kate az út első napjától kezdve küzdött a Rick iránti
von­­zalma ellen, mert nem akart viszonyt kezdeni senkivel.
Tudta, hogy ha bízik valakiben, ahogy az imádott apjában
bízott, veszélybe sodorja az illetőt.
Ha az amerikaiak tudnák, mi folyik itt, biztos szimpa-
tizálnának az áldozatokkal. Csak az a kérdés, hogy miként
juthat át a kapuőrökön, azaz a hírszerkesztőkön, akik ra­­­
gasz­kodnak hozzá, hogy az igazságot szűrni kell.
Kate papírt fűzött az írógépbe, és rápillantott a formá-
lódó sztorijára. A már teleírt lapokra tintapacaként fröccsent
rá az igazság, belerondítva a háború utáni történések hivata-
los ábécéskönyvébe. Csakhogy erről a pacáról otthon nem
tud senki…
Farkasszemet nézett a szavaival. Arról írt, hogy a mély-
séges gyűlölet folytán, amelyet a szövetségesek a németek
iránt táplálnak, tele lesz az ország ártatlan árvákkal, akik
a náci rezsim alatt születtek, majd szovjet fennhatóság alá
kerültek. Akik előbb szemtanúi voltak egy brutális háború-
nak, majd azzal szembesültek, hogy a szovjetek elhessentik

24

Ella_Carey_Berlini_arva_belivek_PRESS.indd 24 2023. 07. 24. 14:17

 őket, mint a legyet, mert látni sem akarják őket, és a szabad-
ság azt jelenti számukra, hogy apátlan-anyátlan, otthonta-
lan, nincstelen árvák lettek.
Kate átolvasta a családjuktól elszakított gyerekekről írt
erőteljes, határozott, vigasztalan mondatait. Azt boncolgatta,
hogy miután a Vörös Hadsereg megszállta Poroszországot,
ezek a gyerekek a zord erdőségekben bolyongva próbálnak
életben maradni, és a családok újraegyesítése lehetetlen fel-
adat lesz. A gyerekek sorsa hajszálon függ: a többség szovjet
árvaházakba fog kerülni, egy részük pedig menekülni pró-
bál az új, felosztott Németországból, de egyedül aligha élik
túl a más országokba vezető szörnyű, viszontagságos utat…
Kate a füle mögé dugott egy ceruzát, és püfölni kezdte az
írógép billentyűzetét. A kopogást a kislány halk mocorgása
kísérte. A rohamosan szaporodó mondatok arról ­szóltak,
hogy rengeteg gyerek lesz szemtanúja annak, ahogy szü­­lei,
nagyszülei feladják az éhséggel vívott harcot, és a borzal­
mas emlékek megannyi sebhelyként csúfítják el a lelküket.
Sőt, jó részüknek még az sem adatik meg, hogy tudja, élet­
ben vannak-e a szülei, némelyikük szemtanúja volt annak,
ahogy szeretett szüleiket, nagybátyjukat, nagynénjü­ket,
nagy­­­szüleiket elhajtják a halálmenetben, valamint a háború
utáni Európában ártatlan gyerekeket bélyegeznek meg
pusz­tán azért, mert német a nemzetiségük.
De az otthoni hírszerkesztők már tudatták Kate-tel, hogy
az árvaságra jutott német gyerekek nem képezik a háború
utáni diskurzus részét…
Amikor Rick halkan lekopogta az ajtón az e­ gyezményes
jelet, Kate összeszedte a papírokat, és a padlón heverő akta-
táskába dugta őket. Amikor ajtót nyitott, Rick fázósan dör-
zsölgette a kezét a jéghideg folyosón, szeme az ágyban szuny-
­nyadó kislányt kereste.

25

Ella_Carey_Berlini_arva_belivek_PRESS.indd 25 2023. 07. 24. 14:17

 Kate gyorsan jobbra, majd balra pillantott a néptelen
folyosón. Mióta megérkezett Európába, megszokta, hogy
vi­­gyáznia kell, mert bármikor számíthat a minden lépését
figyelő, árgus tekintetekre.
– A gyerek alszik – suttogta. – Gyere be, Rick!
A férfi belépett, majd megállt Kate mellett a szűkös, fél-
homályos helyiségben. Kate érezte, hogy elpirul. Amikor fá­­­­
zósan átölelte magát, váratlan borzongás futott végig a tes-
tén. Egy pillanatra lehunyta a szemét, hogy megnyugodjon.
– Ne értsd félre – kezdte Rick, akinek üde szappanillatá­
hoz cigaretta- és borszag vegyült –, de tiéd a szobám, ha aka-
rod. Muszáj aludnod.
A férfi hangja olyan közelről jött, hogy Kate, ha kinyújtja
a kezét, kitapinthatta volna a száját elhagyó szavakat.
– Jól megleszek itt vele – felelte. Semmiképp nem akarta
magára hagyni a kis árvát, aki most megmoccant, és halkan
felsóhajtott.
Rick elkomoruló tekintete rászegeződött, majd a csu-
kott ajtóra vándorolt.
– Tudod, azért nem olyan reménytelen a helyzet, ami-
lyennek beállítod – suttogta alig hallhatóan.
Kate hátralépett. Tehát Rick hallotta, miről beszélnek
Harvey-val.
– Mármint az nem reménytelen, hogy tudassuk az ottho-
niakkal az igazságot, vagy az, hogy megmentsük ezt a sze-
gény árvát? – kérdezte suttogva, még mindig Rick szemébe
nézve.
A férfi állta a tekintetét a félhomályban.
– Egyik sem.
Kate-en úrrá lett a kimerültség, és hátát a falnak vetve
leereszkedett a padlóra. Rick odaült mellé, és lazán össze-
kulcsolta a két kezét.

26

Ella_Carey_Berlini_arva_belivek_PRESS.indd 26 2023. 07. 24. 14:17

 – De abban igazad van, hogy az otthoniaknak tudniuk
kell, mi folyik itt. Én is hiszek abban, hogy akkor másként
viselkednének.
Kate az öklére támasztotta az állát.
– Állítólag az a legújabb, hogy egyes lapok csak pozitív
hang­vételű sztorikat fogadnak el. – Hitetlenkedve a férfira
né­zett. – A hírszerkesztők azt mondják, a háborúnak vége,
és az emberek nem kíváncsiak a negatív kicsengésű hírekre.
Úgy­mond, továbbléptek. – A padlóra szegezte a tekintetét.
– Dehát hogy lehetséges ez? Ha látnák, hogy… – mutatott
körbe széles mozdulattal a szobában Kate.
– Egyetértek. Fontos, hogy tovább lássunk az orrunknál,
Katia – felelte halkan, de határozottan Rick.
Kate összerezzent az olasz neve hallatán. A szülei Katiá­
n­ak keresztelték, és az apja kis korában így szólította, nem
törődve azzal, hogy ha iskolába megy, az osztálytársai úgyis
angolosítják a nevét. Kate így már ötéves kora óta nem volt
Katia, ugyanis akkor megkérte az apját, hogy ne hívja többé
így, mire az apja szomorúan nézett rá, de megtette, amit kért.
Kate most a vállára terítette az otthonról hozott váll-
kendőjét, amely jó szolgálatot tett a fagyos berlini éjszaká-
kon, mivel az ágyhoz járó egyetlen pokróc kevésnek bizo-
nyult. Most, beleburkolózva a kendő mintha még őrzött
volna valamit az anyja által használt mosópor levendula-
illatából.
Rick ásított egy nagyot. Némiképp túljátszotta a kime-
rültségét, amelynek jeleit magán viselte a nemrég még nap-
barnított, de már egyre sápadtabb arca, és a szeme is, amely
körül hajszálvékony ráncok képződtek. Kate tudta, hogy ő
sem nézhet ki sokkal jobban.
– Egyik-másik hírszerkesztőmmel megszakadt a kap-
csolat – mondta Kate –, így azt sem tudom, melyik cikkem

27

Ella_Carey_Berlini_arva_belivek_PRESS.indd 27 2023. 07. 24. 14:17

 jelent meg. Ráadásul anyám kapja a csekkeket, így fogal-
mam sincs, hogy melyik anyagot veszik át az újságok és
melyiket nem. – Ujjával köröket rajzolt a poros padlóra. –
De feltett szándékom, hogy tovább küldözgetem a dolgok
mélyére ásó cikkeimet. – Felemelte a tekintetét és a férfi sze-
mébe nézett. – Még akkor is, ha nem közli őket senki.
– Tőled nem is vártam mást – dünnyögte Rick, és a szavai
ott maradtak lógva a sötétben.
Összehúzta a szemét.
Hallgattak.
– Hazavágysz? – törte meg végül a rájuk telepedő csen-
det a férfi, és a szó végén egy kicsit megbicsaklott a hangja.
Kate szíve szaporábban vert a meleg vállkendő alatt.
Szá­­­mára ez a haza nem volt egyszerű dolog.
– Anyámtól jön levél olykor – mondta végül.
A kishúgától, Biancától viszont nem jött. Alig beszéltek
egy­mással, mióta az apjuk meghalt… Kate keményen küz-
dött a feltoluló emlékeivel. Milyen közel álltak egymáshoz
gyerekkorukban! Közös szobájuk volt, ahol esténként hét-
pecsétes titkokat súgtak egymás fülébe, és ha vihar tombolt,
egymást átölelve kuporogtak az ágyon, és számolták a vil-
lámcsapás és a dörgés között eltelő másodperceket, fagyos
téli éjszakákon pedig Kate a paplan alatt, a zseblámpa fé­nyé-
nél olvasott mesét a hozzábújó kishúgának. Eszébe jutottak
a nyári napok is, amikor karjukat lóbálva lépkedtek papa
mellett, aki elvitte őket valamelyik New York-i múzeumba
vagy a Washington Square Parkba. De mindez a múlté. Az
az idő egyszer s mindenkorra elmúlt, és a helyébe minden
idők legpusztítóbb háborúja lépett…
Rick előhúzta az ezüst cigarettatárcáját, és megkínálta
Kate-et.

28

Ella_Carey_Berlini_arva_belivek_PRESS.indd 28 2023. 07. 24. 14:17

 – Ez az élmény – kezdte tétován –, hogy személyesen
meg­­tapasztalom a háború utóhatásait, látom, szagolom,
a för­­telmes nyomdokaiban járok, sokáig velem fog maradni
ott­­hon, az Államokban is.
– Tudom – mondta Kate. Nem kért cigarettát.
A kislány megint sóhajtott egyet, és nyugtalanul forgoló­
dott ál­­mában.
– Ki hozta ki belőled a vitabajnokot? – kérdezte Rick,
miután rágyújtott és szemügyre vette Kate-et a füstfelhőn
át. – Harvey láthatóan le volt lombozva, miután elmentél.
Tudod, azért nem tanácsos őt megsemmisíteni, de tetszett,
ahogy kesztyűt dobtál neki.
Kate szája halvány mosolyra húzódott.
– A papám.
Rick arca elkomolyodott.
– Édesapád?
– Igen. Tanár volt. Még az első világháború előtt vándo-
roltak ki anyámmal Olaszországból.
Rick bólintott. Nem kérdezett rá, hogy miért beszél múlt
időben az apjáról, csak bólintott, és merőn nézte őt. Kate ezt
úgy értelmezte, hogy várja a folytatást.
– Kőművesként jött át Amerikába, és egy ideig Connec-
ticutban dolgozott, aztán beiratkozott a New York-i Egye-
temre, és középiskolai tanári diplomát szerzett. Közben hét-
végén dokkmunkásként keresett pénzt.
– Különleges ember lehet – jegyezte meg Rick.
Kate vetett a férfira egy oldalpillantást.
– Papa arra nevelt, hogy érdeklődjek a világ dolgai iránt,
és megértette velem, hogy mindent áthat a politika. – Kate-
ből kiszakadt egy röpke sóhaj. – Ő volt a legjobb barátom.
Amikor meghalt…

29

Ella_Carey_Berlini_arva_belivek_PRESS.indd 29 2023. 07. 24. 14:17

 Rick szótlanul, kifürkészhetetlen arccal nézte Kate-et,
akinek már az európai út legelső napján feltűnt, hogy ennek
az embernek nem kenyere a pletykálkodás. Látta, hogy
semmi sem marad előtte észrevétlen, de megtartotta a meg-
figyeléseit magának, a többiek pedig tisztelték, és megbíz-
tak benne.
– Apámat ’36 telén megölték – mondta Kate. Még most,
tíz év múltán is eltorzult az arca, amikor kimondta a gyűlö-
letes szót.
– Nagyon sajnálom, Katia. – Rick előrehajolt, cigarettát
tartó kezét a lábán pihentette.
Kate átkarolta a térdét.
– Épp csak kiugrott a boltba, hogy papírt vegyen a meg-
írandó cikkemhez. Én kértem meg rá. – Szaggatottan leve-
gőt vett. – Elgázolta egy száguldó autó.
És akkor a kishúga, Bianca, őt hibáztatta. Éktelen dühbe
gurult, és őt tette felelőssé a tragikus balesetért.
Rick mereven maga elé bámult, csak az arcizma rándult
meg.
Kate ránézett.
– És te? – Szavait kis híján elnyelte a csönd. – Téged ki
biztatott, hogy újságíró légy?
– Anyám – felelte halkan Rick. – Odavan a történele-
mért, és megszállottan követi a politikát. – Ellágyult az arca.
– Hálával tartozom neki, amiért gyerekkoromban a világ
összes könyvét elolvastatta velem. – A férfi megkocogtatta
Kate térdét. – De egy dolgot elárulok neked, Katia: szívesen
vitáztam volna veled én. Kíváncsi vagyok, ki győzött volna?
Kate a falnak dőlve babrált a vállkendője szegélyével.
– Ha te vagy az ellenfél, azon lettem volna, hogy bármi
áron megnyerjem azt a vitát – mondta végül, és lassan a fér­
fira emelte a tekintetét.

30

Ella_Carey_Berlini_arva_belivek_PRESS.indd 30 2023. 07. 24. 14:17

 Rick felkacagott és Kate szemébe nézett.
– Nos, egyszer majd sort kerítünk rá.
Kate elpirult, és elfordította a fejét. Pillantása ­megakadt a
kislány régi, viseltes, durva zsákvászonból készült hátizsák-
ján, mire a kendőjével játszadozó keze mozdulatlanná der-
medt. Rick követte a tekintetét.
– Át kell kutatnunk a holmiját – mondta Kate. Eddig
­ódz­kodott attól, hogy kinyissa a rongyos hátizsákot. A má­­
sok tulajdona iránti, mélyen gyökerező tisztelet nem en­­
gedte, hogy így gyűjtsön információt a különös vendégük-
ről, de be kellett látnia, hogy ha segíteni akarnak a kis árván,
nincs más választásuk. Ha van nála bármilyen, a személy-
azonosságát igazoló papír, az felbecsülhetetlen segítséget
jelentene.
– Igen – helyeselt Rick. – Bár ahhoz még túl fiatal, hogy
Kenn­kartéja legyen.
Kate a kezébe vette a kis hátizsákot. Sokat segített volna,
ha talál benne egy zöld színű személyi igazolványt, bármeny-
nyire viszolygott az okmánytól, amelyet a nácik bocsátot-
tak ki. De csak három dolog került elő: egy régi, molyrágta
szvetter, egy barna papírzacskó, amelynek már csak az alján
volt némi kekszmorzsalék, és egy alaposan megrágcsált,
ócska ceruza.
Kate fölállt, és megigazította az alvó gyereken a pok-
rócot. Vajon mióta kereste a családját? Milyen elképzelhe-
tetlen szörnyűségeket élt át? Az, hogy eljutott a házukig,
komoly elszántságot sejtetett, és Kate-nek ez nagyon tetszett.
Tudta, hogy nem állhat meg félúton: biztonságos menedé-
ket kell találnia a kis árvának, bármilyen veszélyekkel jár is
ebben a földi pokolban.
Az ablakpárkányt vadul verte az eső. Kate Rickhez for-
dult, és a szemébe nézett. Hiányozni fog a társasága, m ­ i­­után

31

Ella_Carey_Berlini_arva_belivek_PRESS.indd 31 2023. 07. 24. 14:17

 hazatértek Amerikába. Rick állta a tekintetét, és amikor
Kate ásított egy hatalmasat, átkarolta. Kate hosszasan für-
készte a férfi arcát, majd végül a vállára hajtotta a fejét, aztán
szép lassan lecsukódott a szeme, miközben Rick a feje búb-
ját cirógatta. Úgy tűnt, a férfi is beéri a barátsággal, és ez
nagy könnyebbség volt.
Kate-et végül elnyomta az álom.

Ella_Carey_Berlini_arva_belivek_PRESS.indd 32 2023. 07. 24. 14:17